Mire figyel a hírszerzés
A Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) szempontjából rendkívül fontos az euroatlanti együttműködés Oroszország revizionista fenyegetéseivel szemben, a terrorfenyegetés elhárítása és a Fekete-tenger felől érkező bevándorlási hullám hatékony kezelése miatt – nyilatkozta az RHSZ igazgatója, Eduard Hellvig. A hírszerzés vezetője szerint Románia olyan térségben helyezkedik el, ahol nagyon sok nyomásgyakorlás történik. „Változások vannak, határvonalakat helyeznek át, Románia pedig egy stabil pontot jelent, és egyre inkább hozzászólhatunk a jövő Európájának felépítéséhez. Létezik egy jelentős, többé-kevésbé látható Nyugat-ellenes és Európa-ellenes propaganda” – magyarázta Hellvig, aki hozzátette, hogy emiatt sok álhír és félretájékoztatás is napvilágot lát.
Az RHSZ igazgatója szerint a demokratikus értékek és az európai intézmények lejáratása fertőző lehet, és „a szélsőséges megnyilvánulások, a terrorizmus és az anarchia táptalaját” képezik. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hellvig: minden Szekuritáté-dossziét átadtunk az irattárat vizsgáló tanácsnak
A rendszerváltás után 27 évvel a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) átadta a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnak (CNSAS) az egykori kommunista titkosszolgálat összes olyan munkatársára vonatkozó iratokat, akik kapcsán jogerős bírósági ítélet állapította meg, hogy együttműködtek a Szekuritátéval – jelentette ki csütörtökön Eduard Hellvig, a SRI igazgatója.
Hellvig a temesvári Nyugati Egyetemen a globális biztonság témájában meghirdetett mesterképzés elindítása alkalmából elmondott beszédében azt állította, a SRI lezárt minden kapcsolatot az „áldatlan” 1989 előtti időszakkal.
Közölte, olyan dokumentumokat bocsátottak a CNSAS rendelkezésére, amelyek remélhetőleg az ellentmondásos múlt számos eseményére fényt derítenek majd. Hozzátette, a közeljövőben átvizsgálják a még birtokukban levő dokumentumokat, és azokat, amelyek esetében erre a törvény lehetőséget biztosít, szintén átadják a CNSAS-nak. Hellvig ugyanakkor csütörtökön kijelentette: a SRI kívül áll a hatalmi játszmákon, a hírszerzés fölötti civil ellenőrzésnek pedig nem szabad politikai eszközzé válnia.
„A SRI fölötti civil ellenőrzést a parlament illetékes szakbizottsága gyakorolja, én pedig igazgatóként mindig teljesen nyitott voltam a valós és állandó kontrollra. Ugyanakkor azt várom, hogy ez az ellenőrzés ne váljon politikai vagy médiacélokat szolgáló eszközzé” – mutatott rá az igazgató. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Izgalom és könnyek Horváth Anna első nyilvános tárgyalásán
Tanúk kihallgatásával kezdődött a korrupciós per
Bár a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kérésére a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által végzett tavalyi lehallgatás hanganyagának – azaz a vádirat összeállítását képező sarkalatos, kulcsfontosságú bizonyíték – meghallgatására csak a következő alkalommal kerül sor, több váratlan fordulat is volt Horváth Anna és Fodor Zsolt, az Euro GSM társtulajdonosa korrupciós perének tegnapi első nyilvános tárgyalásán. Eddig Kolozsvár volt alpolgármesterét és az üzletembert csupán zárt ajtók mögött hallgatták ki, vagyis ezeken az újságírók és további érdeklődők, érdekeltek nem vehettek részt. A pénteki tárgyalás során immár nyilvánosan hallgatták ki kettejüket, illetve a védőügyvédjeik által javasolt tanúkat, akik vélhetően először kerültek ilyen helyzetbe, hiszen messziről látszott, mennyire izgulnak. A tárgyalás örömkönnyekkel ért véget – de az ügynek még koránt sincs vége: a következő tárgyalás időpontját október 20-ra tűzték ki.
Tavaly október első felében tartottak házkutatást Horváth Anna városházi irodájában, Kolozsvár alpolgármesterét és néhány tanút ugyanekkor hallgattak ki a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kolozsvári fiókjánál korrupció gyanújával. Az alpolgármestert később meg is vádolták azzal, hogy arra kérte Fodor Zsolt üzletembert: vásároljon 60 bérletet – 20 ezer lej értékben – különböző zenei fesztiválokra azoknak az önkénteseknek, akik segítették őt a helyhatósági választások előtti kampány során. A vád szerint Horváth Anna és Fodor Zsolt abban egyeztek meg, hogy mindezt az Euro GSM és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) között kötött támogatási szerződéssel álcázzák. A DNA szerint ugyanakkor Horváth Anna közbenjárt a városháza ügyosztályán annak érdekében, hogy az üzletembernek kibocsássanak egy hosszú ideje várt iratot. A fentiek alapján az ügyben befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádjával indult bűnvádi eljárás. Az ügy miatt 2017 márciusának második felében Horváth Anna lemondott alpolgármesteri tisztségéről. Ugyanakkor, bár több ízben óvást emelt az intézkedés miatt, a volt alpolgármester ellen végig hatósági felügyelet volt érvényben, így nem hagyhatta el az ország területét és bizonyos személyekkel semmilyen formában nem vehette fel a kapcsolatot.
Fodor Zsolt: baráti kapcsolat fűzött Horváth Annához
A tegnap elsőként kihallgatott személy az Euro GSM Kft. társtulajdonosa volt. A vádlott elmondta: baráti szálak fűzik Horváth Annához, akit hosszú évek óta ismer.
– Tavaly májusban felhívott, s találkozni akart velem. A Karolina tér egyik kávézójában találkoztunk. Megkérdezte, tudok-e segíteni a választási kampány finanszírozásában. Eddig se magánszemélyként, se cégeimen keresztül nem adtam pénzt ilyen célra. Anna azt mondta, hogy a KMDSZ fiataljainak bérleteket ígértek zenei koncertekre, s mivel hajdanán jómagam is az ifjúsági szervezet tagja voltam, beleegyeztem. Lévén, hogy az Electric Castle főtámogatója voltam, azt gondoltam, a szervezőktől kapott protokolljegyeket ajánlom fel, de azokat az alkalmazottak már igénybe vették, ezért vásárolnunk kellett – mondta az üzletember. Hozzátette: a Karolina tér 4. szám alatti ingatlan rehabilitálásának és az eredeti, az 1870-ben levő állapot visszaállításának engedélyezésére már 2014-ben kérvényt nyújtottak be a városházára, ugyanis a munkálatok egy terasz felépítését is feltételezték. Mivel hajdanán ez oszlopokon állt, az alatta levő 10 négyzetméteres telket a helyhatóságnak koncesszionálnia kellett volna Fodor cégének. Az üzletember volt kihallgatáson az urbanisztikai osztályvezetőnél, de a helyzet nem rendeződött, ezért 2015 novemberében kihallgatást kért Horváth Annától. – 4-5 hónapra rá felhívott, hogy a telekkönyv helyzete megoldódott ugyan, de időközben bizonyos iratok érvényessége lejárt. A 2016. május 13-án a Karolina tér egyik kávézójában tartott személyes találkozónk során nem éreztem, hogy valamilyen formában kényszerítene a KMDSZ anyagi támogatására. Hogy ígért-e nekem valamit cserébe? Nem. A beszélgetésünk végén, mivel éppen a szóban forgó épület előtt voltunk, Horváth Anna megkérdezte: apropó, hogy áll az engedélyeztetés. Azt válaszoltam, folytatódik a vörös kakas meséje – mondta vallomásában az üzletember.
Horváth Anna: hallgassuk meg a hanganyagot!
Nyilatkozattételében a volt alpolgármester azt kérte, mihamarabb kerüljön sor a SRI hanganyagának a meghallgatására. – Ugyanabba az iskolába jártunk, barátok vagyunk Fodor Zsolttal, természetes, hogy hozzá is fordultam segítségért. Egyébként a törvény értelmében az anyagi támogatásokat nem egy személy, hanem egy politikai szervezet kaphatja. Mivel saját forrásból nem tudtam finanszírozni a kampányt, bankkölcsönhöz nem fordulhattam, a barátaim segítségét kértem – mondta többek közt a volt tisztségviselő, nyomatékosítva, hogy kizárólag a választási törvény alapján járt el. Azt is igyekezett megértetni, hogy az önkéntesek más RMDSZ rendezvényeken is tevékenykedtek, nem csupán a kampány során, szponzorálásukra általában végzett munkájukért került sor. – Nem vettem részt a cég és a KMDSZ közötti támogatási szerződés megszerkesztésében, aláírásában. A városházán pedig egyébként is feladatköröm volt a polgárok által jelzett problémák megoldása – mondta. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

Vasszékelyek kálváriája
Vasszékelyek címmel készült 56 perces dokumentumfilm azokról az élő tanúkról, akik részt vettek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiben, elszenvedték a megtorlást. Premier október 23-án.
Részlet a dokumentumfilmből. Túlélők
A tényeket feltáró, hiánypótló dokumentumfilm ötletgazdája és szerkesztője Balázs Árpád székelyudvarhelyi újságíró, rendezője, operatőre a Székelyföldi Legendárium megálmodója, Fazakas Szabolcs. A szerzőpáros felkeresett öt erdélyi ’56-ost, akik élő, hiteles tanúi a több mint 60 évvel ezelőtti eseményeknek. Vallomásaikból nemcsak egyéni sorsuk, de a szabadságharc napjaival, az utána következő megtorlással kapcsolatos történelmi események is kirajzolódnak. – A gyergyószárhegyi Pál László még nem volt 18 éves, amikor az építészeti technikumból egyenesen a marosvásárhelyi fogdába, onnan a bărăgani munkatáborba hurcolták. A székelyszentléleki Hadnagy Istvánt Gyergyószárhegyen tartóztatták le több iskolatársával együtt, előbb Marosvásárhelyen, Szamosújváron tartották fogva, majd ő is a bărăgani kényszermunkatelepre került. Kovács Gyula, a csíkszeredai gimnázium frissen kinevezett tanára, épp szülőfalujában, Máréfalván tartózkodott a szüleinél, amikor utána mentek a bőrkabátosok. Sándor Balázsra, a frissen végzett teológusra szülőfalujában, Homoródalmáson csapott le a Szekuritáté és vetette a szamosújvári börtönbe. A gogánváraljai Török Mihályt, a román hadsereg fiatal katonatisztjét is szervezkedéssel vádolták és ítélték kemény, Szamosújváron és a Bărăganban töltött börtönévekre – foglalta össze a filmben megszólalok sorát és sorsát Balázs Árpád. A több helyszínen forgatott dokumentumfilmet a szabadságharc 61. évfordulójának napján, október 23-án mutatják be Székelyudvarhelyen. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda)

Példaértékű emberi sors: Puskás Attila útjai és ösvényei
Kolozsvár szülőttének, Puskás Attilának Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors című könyvét mutatták be kedden délután Kolozsváron, a Gaudeamus Könyvesboltban. A biológus végzettségű, irodalom iránt vonzodó, az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal való szimpatizálása miatt meghurcolt Puskás Attila nyolcvanhat évesen látogatott haza szülővárosába, és hozta el a Kolozsváron sokak által ismert, hagyományaihoz, hitéhez és nemzetéhez ragaszkodó családja történetét megörőkítő kötetét „ajándékba”. Mozaikszerűen összeálló családtörténete betekintést nyújt egy olyan erdélyi, polgári értelmiségi családnak az életébe, amelybe Puskás Attila beleszületett és felnőtt, s amelynek értékrendjét mai napig vallja. Éppen ezért a Puskás-családot évtizedeken keresztül megfigyelte a Szekuritáté, és apától fiúig meghurcolták őket.
Puskás Attila Utak és ösvények –Erdélyi magyar sors című könyvét mutatták be kedden délután Kolozsváron, a Gaudeamus Könyvesboltban. Az esemény október 23-a, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulója közeledtével különösen időszerű volt, hiszen a biológus végzettségű Puskás Attilát és öccsét, Csabát annak idején sok más tásukkal együtt a kommunista hatóságok kegyetlenül meghurcolták. Köszöntőjében Weghofer Erna Aletta, a Gaudeamus Könyvesbolt vezetője arra figyelmeztetett, hogy eltűnőben az ötvenhatosok nemzedéke, ezért is fontos, hogy emléküket folyamatosan éltesse az utókor.
A kötet tartalmának nagy része korábban a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Háromszék című napilapban már napvilágot látott, szerzője pedig valójában nem (ön)életrajzot írt – nyolcvanhat éves kora ellenére ma is dolgozik, mi több, számítógépen „veti papírra” munkáit – , hanem különböző életkorok jelzéseit közvetíti az olvasók felé – mondta felvezetőjében Benkő Levente. A történész-újságjró szerzővel folytatott beszélgetéséből kiderült, hogy az 1931-ben Kolozsváron született Puskás Attila 1954-ben hagyta el a kincses várost, miután a Bolyai Tudományegyetem természetrajz karán elvégezte felsőfokú tanulmányait. Irodalmat kedvelő és a versírást is művelő biológia tanárként kezdte pályafutását a Magyar Autonóm Tartomány Csík rajonjában, Csíkszépvízen, ahonnan egy év múlva a csíkszeredai (ma Márton Áron) gimnáziumban tanított három évig. Innen politikai okokból kénytelen volt kérni áthelyezését Csíkdánfalvára, ahol 1959. május 12-én letartóztatta a Szekuritáté.
Az 1956-os események nyomán kimutatott érzelmei, a forradalom és szabadságharc melletti nyilvános kiállása, „a verselő diákjaival” való kapcsolatai mind terhelő bizonyítékot jelentettek a kommunista hatóságok számára. A csíkszeredai tanár-diák koncepciós perben, az ún. Puskás-csoport fővádlottjaként húsz, illetve pusz tíz év szabadságvesztéssel sújtották. Huszonnyolc évesen harminc esztendő rabságot szabtak ki számára, mindvégig Szamosújváron tartották fogva, 1964. augusztus 3-án általános közkegyelemmel szabadult.
A Puskás-családot folyamatosan megfigyelés alatt tartották a kommunista hatóságok: már az édesapát, Puskás Lajos történészt és műfordítót, a kolozsvári Zágoni Mikes Kelemen római katolikus gimnázium latin-történelem szakos közkedvelt tanárát meghurcolták. Négy gyermeke közül Attila, Csaba és Árpád állandóan a Szekuritáté megfigyelése alatt voltak. Az 1956-os események nyomán Csaba öccsét, gyimesfelsőloki tanárt úgyszintén letartóztatták 1959-ben, és tizennyolc évre ítélték, 1964-es kiszabadulásáig a peripravai kényszermunkatáborban tartották fogva. Puskás Attila kötetében olvasható végelszámolásában megállapítja: összességében a család „nyilvántartására” a román állam 29 összeállított dossziéban 4531 lapot pazarolt el, 54 besúgót foglalkoztatott 39 szekus tiszt hadnagytól ezredesig, ám – mint vallja – megtörni egyiküket sem tudták.
A könyvesbolti találkozón levetítették a Xantus Film Produkció Fény a végeken dokumentumfilm-sorozatának A Puskás-csoportcímű alkotását. A közönség ebből részletesebben megismerhette Puskás Attila és „verselő diákjainak” szomorú történetét, letartóztatásuk okait és körülményeit. Ugyanakkor tudomást szerezhetett arról, miként lehetett túlélni azokat a szekusoktól és besúgóktól nyüzsgő zavaros, viharos időket anélkül, hogy „elárulták”, feladták volna önmagukat. Puskás Attila meghurcoltatása legnehezebb pillanataiban sem tört meg, a rácsok mögött is versekben megtestesülő – ezekből néhányat a jelenlévők meg is hallgathattak – erős hite tartották benne a lelket s az emberséget.
A rendezvényen megjelent kortársai, egykori évfolyamtársak, cimborák és hozzátartozók hangulatosan elevenítették fel régi közös kolozsvári emlékeiket. Ezekből kiderült, hogy a biztonsági szervek által „Şahistul” (Sakkozó) fedőnévvel számon tartott Puskás Attila nemcsak emberként és tanárként, hanem biológusként és tudománytörténeti kutatóként is maradandót alkotott. Pályatársa, Uray Zoltán hozzászólásában külön kiemelte Puskás Attilának ezt az „arcát”, emlékeztetve arra, hogy az évek során számos, biológusi tanulmányaihoz kapcsolodó értékes tudománynépszerűsítő szakkönyvet tett le az asztalra. A rendszerváltás után több (köztük a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztje) kitüntetéssel ismerték el társadalmi, szakmai és politikai tevékenységét. ÖRDÖG I. BÉLA, PAPP ANNAMÁRIA / Szabadság (Kolozsvár)

Nem vagyunk terroristák
Nem terrorista, aki Székelyföld autonómiájáért harcol – ezt válaszolta Kulcsár-Terza József kérdésére a Román Hírszerzőszolgálat (RHSZ) képviselője a képviselőház emberjogi bizottságának meghallgatásán.
A háromszéki képviselő azon az ülésen tette fel kérdését, amikor a hírszerzőszolgálat hatáskörének bővítéséről vitáztak. Azért tartotta fontosnak tisztázni ezt, mert a kézdivásárhelyi alaptalan terrorvádak esetében megfogalmazott vádiratban (melyet az RHSZ segítségével állítottak össze az ügyészek) terrorveszélyként szerepelnek az autonómiamegmozdulások, és több hivatalos dokumentumban nemzetbiztonsági kockázatként jelenik meg a magyarság autonómiaigénye Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Stúdiószínpad volt nekem a tarka paszuly
Emlékezés Papp Mihállyal, Erdély legidősebb műkedvelő színészével
Pusztán a hanglejtésével bravúroskodva amilyen szenvtelen arccal tudta hamisítatlan Hacsekként mondani, hogy „Képzelje, az első felvonás közepén az anyósom – potty! – a karzatról leesett a földszintre!”, hát századik alkalommal is már előre kuncogtunk a színfalak mögött, pedig a poénokat kívülről fújtuk. Papp Misi, a szinte parasztgyerek, egy életen át szabó, majdnem színiiskolás, 84 esztendősen Erdély talán legöregebb műkedvelő színésze, aki nemrég még játszott.
A kilencvenes években éppen csak nagykorúként koptatva a műkedvelő színjátszás deszkáit eleinte szinte kínos megtiszteltetés volt számunkra tegezni Misit, aki a hőskorszaki, régi Stúdiószínpadban is játszott. A közelében lenni örökké a jókedv, nevetés ígéretét hordozta magában, mindig el tudott sütni egy elmés poént, mégis olyan tartása volt, hogy most visszagondolva nem is értem, hogyan kérhette, hogy magunkfajta kis csitrik, suhancok tegezzék.
Színház a gyárban: Misike, szeretne színész lenni?
Zilahon, a Kraszna utcában nőtt fel, a hely akkoriban inkább volt falu, mint város, majd szabóként Kolozsváron, a Flacăra ruhagyárban dolgozott. Ma már elképedve csodálkozunk ezen, de akkoriban a kolozsvári gyárakban színjátszókörök működtek, sőt a Flacărában egyszerre kettő is, román és magyar. Komoly, valóságos rendezőkkel. A színészek szabók, gombfelvarrók, mesterek, lakatosok, netán könyvelők voltak. Sokszor őstehetségek, akár a hályogkovács. Papp Mihály így csatlakozott a gyári magyar társulathoz az ötvenes években, később pedig felvették a városi kultúrotthonban működő híres Stúdiószínpadba, amely Kolozsvár harmadik társulatának számított. Ismert szakemberek rendeztek itt, az előadásokhoz műsorfüzet készült, a társulatnak súgója, zenekara, műszaki személyzete is volt, és mindenekfölött színpada a főtéren, ugyanis a Városi Művelődési Házhoz tartozott. Kolozsváron számon tartották és várták a Stúdiószínpad előadásait.
– Egyszer a megállóban vártam a buszt a Györgyfalvi negyedben, egy idegen hölgy fordult hozzám: „Művész úr, mikor adják elő megint a darabot?” Mondtam, hogy ugyan, nem vagyok én művész úr. Miért is nem lettem művész úr? Amikor elkezdtem a Flacărában színjátszóskodni, azt kérdezte tőlem az akkori kultúrház igazgatónője az első próbaolvasás után: Misike, maga nem szeretne színész lenni? Én, rögtön mondtam, hogy nincs nekem még érettségim se. Mire ő: az nem számít, azt meg lehet azután is csinálni, de van egy baj, Misike tudja, hogy kancsi? Hát persze, hogy tudtam. Azt mondja, kicsit zavaróan hat a színpadon, azt meg kéne operálni. Mondom, nem probléma, úgyse látok vele, ha megoperálják, hát megoperálják. Azt mondta, hogy azt az előadást (Gergely Sándor: Vitézek és hősök) bemutatjuk, ő meghív szakembereket, és nagyon jó a káderlapom, mivel faluról került szinte parasztgyerek vagyok, hát biztos, hogy bejuttatnak. Egye fene, gondoltam. Elmentem, megoperálták a szememet, bár ott is volt valami, mert azt mondták a klinikán, hogy a román egészségügy plasztikai műtétet nem finanszíroz, csak kivételes esetekben. Visszamentem az orvoshoz, aki küldött, mondtam, hogy nem lesz a szemműtétből semmi, és nekem úgyis csak a színiiskola miatt kellett volna, hát ráírta a küldőpapírra, hogy „szakmai okok, színiiskolába küldik”. Visszamentem a klinikára, rögtön volt hely, másfél hónapot tartottak a kórházban. Mikor kijöttem a kórházból, kezdtük volna a próbákat, a hölgyike elcsúszott a fürdőszobájában, ráömlött a forró víz, meghalt. Na mondom, Misi, lőttek a színiiskolának. Hát így nem lettem én művész.
1960-ban még a Flacărában játszottam, volt egy komoly rendezőnk, Bereczki Péter két évet foglalkozott a csapattal. Megrendezte egy ukrajnai író darabját, Elrabolt boldogság volt a címe, kakastollas csendőrrel, puskával, én bírót játszottam benne. Vendégszerepeltem a Herbák társulatában, amikor a színdarabjuk főszereplője elment Palesztinába. Ott volt egy isteni sztori. Igazgatót alakítottam, főszerep volt ez is, bajuszt kellett ragasszak, és a kislányomat, aki ma már 54 éves, a háziasszonyunk hozta, mert a feleségem bent volt a katonakórházban, operálták. Akkor volt a bemutató, képzeld el a lelkiállapotomat. A háziasszonyom ott ült az első sorban, ölében a lányommal, akkor volt hároméves, azt hiszem. S mikor beléptem a színpadra, felkiáltott, ni, édesapám! Odaszaladt a színpadhoz nagy hangosan: mi van orrod alatt? Nem volt egyszerű megőrizni a hidegvéremet. Akkor egyszer játszottunk, de többet ott se, mert megszűnt a Herbák színjátszóköre, a ruhagyáré is, pedig még kiszálláson is jártunk, Désen vagy kétszer.
Ott maradtak volna nadrág nélkül
– Közben 1958-ban megnősültem, a fiam és a lányom is megszületett már, és még mindig egy házinéninél laktunk, kellett a lakás. A kommunizmusról lemondtam, hogy segítene. Egy ideig mind reménykedtem, aztán ajánlottak is ... egy garzont. Akkor kigürcöltem az előleget, és megvettem a háromszobás lakást. Ha már a lakással így jártam, visszaadtam a pártkönyvet, azt mondták, hogy kitettek a pártból, mert azt nem mondhatták, hogy én mentem el. Pedig az állomástól kezdve végig a Horea úton, nekem minden héten három délután volt önkéntes munka, a Republica mozinál (Köztársaság mozi, ma Florin Piersic – szerk. megj.), a Donát negyedben, legalább vagy négy évig. Az építőtelepeken dolgoztam önkéntes munkát, mert azt mondtam, ki tudja, valahol épül az enyém is. Épült is, a Györgyfalvi negyedben, csak éppen ki kellett fizessem. Így aztán amikor a gyári társulatok megszűntek, a lakásért való küszködés miatt volt egy pár év szünet, amikor nem játszottam, mikor aztán már megengedhettem magamnak, akkor aztán jelentkeztem a Stúdióba. De cserébe meg kellett elégednem egy alacsonyabb fizetéssel, mert csak így juthattam el a próbákra, a ruhagyár ugyanis két váltásban működött. Olyan szekcióba helyeztek, ahol a címem megvolt ugyan, de csak alapfizetést kaphattam, és négyes kategóriánál feljebb nem engedtek, pedig az fizetésemeléssel járt volna, de mehettem a stúdiós próbákra. Én ha vasalásnál dolgoztam, háromszor annyit kerestem volna. Közben volt egy másik osztályon egy hatos kategóriás retusor, kérdeztem, hogy hát neki miért lehet? Azt mondták, hogy hát Márta Vászilé csak egy van. Aztán elkapták, hogy lopta a nadrágokat. Törvényszékre került, elzárták. Rengeteg hiánya volt, volt rá eset, hogy vagy kétszáz nadrág. Na akkor mondtam, még szerencse, hogy csak egy Márta Vászilé volt, mert ha lett volna vagy három, akkor ott maradtak volna nadrág nélkül...
Aztán lett egy nagy zűrzavar az egyik szekcióban. Kérték a munkások, hogy adják ide Papp Misit mesternek, mert két hét alatt rend lesz. A főmérnök beleegyezett, mert neki mindegy volt, csak rend legyen, na de a párttitkárnak kellett beleegyezni, az pedig „Nu koreszpungye politik” – ezt mondta.
A Stúdióban „őrzött” bennünket a szekuritáté
– A Stúdióhoz komoly vizsga volt, ott volt a rendező, a zsűri elnöke és a Stúdió néhány tagja. Előre meg lett mondva, hogy aki iskolás, ha romlik a jegye, búcsúzzon el. Aztán a magaviseletet is nézték. El kellett mondani egy választott verset, de improvizálni is kellett a vizsgán és látatlanban olvasni. Azt hiszem 1976-ban mentem be a Stúdióba. Végig ott voltam egész addig, amíg jött ez a mese, hogy újra kellett volna vizsgázni, merthogy hát játsszunk románul is.
Egyszer műsorra tűztük Bajor Andortól a Ki nem lop ruhaszárító kötelet. Nekem a nézőtéren kellett ülni, izegni-mozogni egy széken, recsegett is alaposan. Észrevettem, hogy egy hölgy már vagy háromszor is hátranéz, hogy ki az, aki mind recsegteti a széket. A színpadon Rozsnyai Júlia beszélt, és úgy volt megrendezve a dolog, hogy Júlia leszólt, „kérem legyenek ott csendben, mert belezavarodok a mondókámba”, akkor láttad volna a hölgyet, hogy nézett vissza rám, hogy na, most megkaptam a magamét a recsegtetésért. Júlia a színpadról folytatta: „Legyenek ott csendben, így is nincs semmi csattanó, és nem tudjuk folytatni az előadást”. Akkor én csattintottam egy nagyot, felgyúlt a nézőtéren a villany, és felálltam mondva, hogy nem is kell folytassák, majd folytatom én. S akkor kapcsoltak a nézőtéren, hogy tulajdonképpen ez a darab része volt.
A párt kultúrfelelőse kellett jóváhagyja, hogy lemehetünk Szalontára és Váradra. Igen ám, de amikor megérkeztünk Bihar megyébe, ott már vártak, azt mondták, hogy a kabaréval bemehetünk Szalontára, de az Arany János estet nem engedik. Úgy kértük, hogy Szalontán szombat este előadjuk az Arany János estet, ott alszunk, és Váradon visszafelé játsszuk a kabarét. Lefújták, nem engedtek be Szalontára, azt mondták, hogy a kabaréval szerepelhetünk Szalontán, de az Arany Jánossal nem. Ennyire őrzött a szekuritáté bennünket, három ember ha összegyűlt valahová, kellett aprobálás. A magyar színház buszával mentünk. Tulajdonképpen mi voltunk az egyetlen formáció, 81-ben még Magyarországra is kiengedtek, ez nagy mértékben Kovács Pali Ferencnek volt köszönhető. Rajtunk kívül csak a mákófalviakat engedték ki, hogy bemutassák a kalotaszegi viseletet, de őket is csak úgy, hogy Pali Feri nem mehetett velük.
Mikor megkaptuk az utazási engedélyt, az igazgatónő csinált egy gyűlést, és a következőket mondta: „Mielőtt elindulnánk, a csoport tudomására hozom, hogy perfekt beszélek magyarul. Mindent értek.” Tehát úgy beszéljünk az autóbuszban, a határnál és ott is, hogy ő perfekt tud magyarul. De ő, mint a csoport hivatalos vezetője nem beszélhet magyarul. A kiszállást értünk csinálta, neki Budapest nem jelent semmit. Ő járt Moszkvában, járt Kijevben, neki Budapest már nem mutat semmi újat. Ez lett leadva, így indultunk útra. S akkor az történt, hogy három nap múlva belebetegedett abba, amit látott.
Egy hetet voltunk Magyarországon, elvittek Vácra, a Duna-kanyarba, sokfelé. Május elseje ott ért bennünket, és a felszólítást megkaptuk, hogy május elsején nem tartózkodhatunk Budapesten, tehát az ünnepségen nem vehetünk részt, politikai megnyilvánulásunk nem lehet, ezt kerüljük. Akkor kivittek Vácra, ott ettünk egy finom halat, megnéztük ezt is, azt is, az igazgatónő három nap alatt elköltötte az összes forintját, azután hallottuk, hogy valakinek panaszolta: jaj, nem tudtam elképzelni, hogy Magyarország így néz ki. Az utak, a tisztaság, a minden, hát ég és föld volt Magyarország és Románia közt, mi mentünk lefelé, álltunk sorba minden szarért, és akkor ott a bőség országa volt. Na és mikor visszajöttünk, a Királyhágón megálltunk. A kanyarban állt egy kocsi, le volt téve egy újságpapír, rajta valami szerszámok, és két pasas ott dikicselte az autóját. Jött egy másik autó, kicsit közel az újsághoz. Az autót javító pasas felnézett, ahogy elhaladt a másik, és csúnyán szitkozódva kiabálni kezdett. Akkor az igazgatónő félhangosan mondta: „Na, așe, așe, cel puțin să știm că am ajuns în România.” (Na úgy, úgy, legalább tudjuk, hogy megérkeztünk Romániába.)
A kultúrházban létezett egy román csoport is, egyszer csináltak egy színdarabot, A hold láthatatlan oldala. Az volt a szokás, hogy ha az egyik csoportnak volt bemutatója, a másik csoportnak adott meghívót. Leitner Emil azt mondta, „Gyerekek, aki el tud jönni, legyen megborotválkozva, ünneplőbe, lehetőleg nyakkendővel, nem jövünk ide ló módra, tessék tisztességgel idejönni. És negyedórával az előadás kezdete előtt itt legyen, aki jön.” Egyetlen egy jegyet adtak el. Mi megjelentünk nagyrészt, de ezt az előadást lefújták. Úgy eltűntek a színpadról a csórók! Persze ez az igazgató fülébe jutott, és aztán megjelent a szeku nálunk, hogy játsszunk románul, ekkor szűnt meg aztán a csapat.
Fehér paszuly, tarka paszuly
– A feleségem biztosított olyan hátteret, ami nélkül nem is gondolhattam volna a műkedvelősködésre. Pénteken elmentem Székelyföldre, hazajöttem hétfőn reggel 5 órára, a feleségem pedig hajnalban ott várt az uzsonnával a gyár előtt, mert tudta, hogy nem volt időm hazamenni. Nemegyszer ő volt, aki mondta, hogy ne maradj ki, menj. Ezért tudtam elérni azt a kort, hogy Erdély legidősebb aktív műkedvelő színjátszója voltam. Még Magyarfenesen is (ahova a rendszerváltás után költöztek) fel tudtam lépni egy színdarabban, még szavaltam a templomban, zászlószentelés volt, és a kórustalálkozón, egész addig, amíg tudtam. De az utóbbi időben már éreztem, hogy nem megy, felejtettem a szöveget is. Aztán most már én is készülök hazafelé...
Egyszer Marton Lilit elküldte hozzánk az újság cikket írni. Azt kérdezte, hogy mit jelent nekünk a színjátszás. Nekem Nagy István jutott eszembe, aki az egyik könyvében leírta, asztalosinasként minden délben ebédre paszulylevest kapott. Egy idő után már nem az bántotta, hogy paszulyleves, hanem hogy mindig fehér paszulyból volt, s kívánta volna, hogy bár egyszer legyen tarka az a paszuly. Én bent dolgoztam a ruhagyárban. A foglalkozásomra nézve szabó voltam, de a ruhagyárnak kevés köze van a szabósághoz, csak annyi, hogy ha el kellett menjek egyik osztályról a másikra, nem kellett jöjjenek utánam tanítani, csak el kellett mondják, hogy mit kell csinálni, de akit bevettek az utcáról, megmutattak neki egy műveletet, s csak azt tudta. Elmondtam hát Marton Lilinek, hogy én ott dolgozom a gyárban, és az fehér paszuly. Nekem a Stúdió jelenti a tarka paszulyt. Akkor Marton Lili rám nézett: „Ez olyan szép, de nem lehet megírni...” Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Nem vallottak Horváth Anna ellen a vád tanúi
Nem tettek terhelő vallomást Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere ellen a vád tanúi az október 20-i, pénteki tárgyaláson. Bár előzetesen arra lehetett számítani, hogy a Kolozs megyei táblabíróságon lejátsszák a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vádemelés alapjául szolgáló hangfelvételét, erre nem került sor.
Horváth Annát befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádjával állította bíróság elé a DNA tavaly decemberben, arra hivatkozva, hogy hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi önkormányzati választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig állítólag megsürgette számára a városházán az építkezési engedély kiadásához szükséges jóváhagyást. A DNA Fodor Zsolt kolozsvári üzletember ellen is vádat emelt az ügyben, őt befolyás vásárlásával és pénzmosással gyanúsítják.
Az ügyben tartott pénteki, második tárgyalásra már eljutni is kalandos volt, eredetileg ugyanis egy első emeleti teremben tartották volna meg, de végül egy földszinti tárgyalóteremben került rá sor. Elsőként Ligia Subțirică-t, Kolozsvár nyugalmazott főépítészét hallgatták ki, aki egy éve még a városháza urbanisztikai részlegét vezette.
A volt főépítész elmondta: beosztásánál fogva egyedül a polgármester volt a felettese és nem emlékszik arra, hogy Horváth Anna bármikor bármi különlegeset kért volna tőle. Hozzáfűzte: nemhogy a volt alpolgármester, senki más sem próbált nyomást gyakorolni rá, már csak hajlott kora iránti tiszteletből sem.
A bírónő kérdésére azt is elmondta: sem Horváth Anna, sem annak közvetlen munkatársai, tanácsosai nem jártak közben nála egyetlen ügy érdekében sem.
A második tanúként szólított Mirela Marincea, a városháza közúti közlekedési-biztonsági részlegének vezetője is arról számolt be, hogy tőle sem kért soha semmit Horváth Anna. A szakmai kapcsolatuk mindössze arra korlátozódott, hogy a volt alpolgármester továbbította felé a hozzá beérkezett lakossági panaszokat. Ezeket kivizsgálták, és ha szükségesnek látták, megoldást kerestek a gondokra, de az ügyek kimenetéléről a volt alpolgármester soha nem érdeklődött.
A bíróság Székely Tibor és Laczkó Csaba kolozsvári üzletembereket is kihallgatta, akik támogatták Horváth Anna választási kampányát. Mindketten közölték: törvényes keretek közt, szerződésben rögzítve öt-ötezer lejt adtak kampánycélokra, mert alkalmas jelöltnek találták az RMDSZ politikusát. Egyébként egyikük sem RMDSZ-tag.
A tárgyalás végén az ügyész a hatósági felügyelet meghosszabbítását, míg a volt alpolgármester jogi képviselője, Anca Neag ügyvéd annak felfüggesztését kérte, a felügyelet megalapozatlansága, illetve annak okafogyottsága miatt. Erről várhatóan november 14-én születik döntés, ugyanis a bírónő erre a dátumra tűzte ki a következő tárgyalást.
Anca Neag a Krónikának elmondta: a SRI hangfelvételének nyilvános lejátszására legkorábban decemberben kerülhet sor, de az is lehet, hogy csak januárban lesz erre mód, ugyanis előbb a tanúk kihallgatását fogja befejezni a bíróság. Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere ellen tavaly októberben indult bűnvádi eljárás, azóta hatósági felügyelet alatt áll, az ügyészség eltiltotta hivatala gyakorlásától. Miután a kényszerintézkedést másodszor is meghosszabbították, az RMDSZ politikusa márciusban lemondott az alpolgármesteri tisztségről, helyére Oláh Emese önkormányzati képviselő került. Horváth Anna közösségi oldalán korábban közölte: nem feljelentés, hanem egy tavaly februárban kezdődött „teljes körű nemzetbiztonsági megfigyelése” alapján, a „lehallgatások értelmezéseinek ürügyén” indult ellene ügyészségi eljárás. Kiss Előd-Gergely / kronika.ro

Horváth Anna-per: tanúk kihallgatásával folytatódott
Bár az előző, első tárgyaláson a bíró jóváhagyta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által a Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester és Fodor Zsolt üzletember közötti tavaly májusban folytatott megbeszélés hanganyagának a meghallgatását, erre tegnap mégsem került sor – hozzáértők szerint előbb kihallgatnak valamennyi tanút, s csupán ezt követően „játsszák be” a hanganyagot. Az ügyvédek szerint a felvétel kulcsfontosságú, mi több, perdöntő is lehet, a Korrupcióellenes Ügyészség ugyanis az elhangzottak alapján vádolta meg befolyással való üzérkedéssel Horváth Annát és pénzmosással Fodor Zsoltot. A tegnapi nyilvános tárgyaláson a vád tanúit hallgatták meg.
Ligia Subţurică, Kolozsvár volt főépítésze elmondta: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal belső működési szabályzata értelmében nem volt Horváth Anna alárendeltje, így a politikus nem volt, hogy közbejárjon nála.
– Én tulajdonképpen csak Emil Boc polgármesternek tartoztam felelősséggel. Lévén, hogy a régi általános városrendezési szabályzat bizonyos előírásai sürgőssé tették bizonyos ügyek intézését, tavaly tavasszal, kora nyáron, nagyon sokan fordultak hozzám: a város polgárai, befektetők, tervezők, városi építészek stb. Nem emlékszem, hogy egy bizonyos ügyben Horváth Anna egyáltalán hozzám fordult volna. Nyomást amúgy sem gyakorolhatott rám, mert nem voltam az alárendeltje. Őrület volt az az időszak, éjjel is bent voltam az irodában – mondta a műszaki szakember.
Ugyanezt vallotta Mirela Mărincean is, a városháza közlekedésbiztonsági osztályának a vezetője, aki egyébként nem is értette, őt miért hallgatják ki.
Másfelől, a tegnapi tárgyaláson két üzletember is azt vallotta: anyagilag 5-5 ezer lejjel segítette ugyan Horváth Anna választási kampányát, ám a politikus semmit sem kért cserébe, és ők sem fordultak hozzá ügyes-bajos dolgaik elintézésére.
Három tanú nem jelent meg, őket a következő alkalommal behozatják a tárgyalóterembe.
A tárgyalás végén Horváth Anna védőügyvédje kérte az immár egy éve hatályban levő hatósági felügyelet feloldását. Azzal érvelt: már nincsenek érvényben a bizonyos szabadságjogokat korlátozó intézkedés indokai, így például a vádlott már nem alpolgármester, így nem tud semmilyen befolyást gyakorolni a tanúkra, a vádat pedig nem feltételezni, hanem bizonyítani kell. – Horváth Anna ismert és elismert tagja a kolozsvári közösségnek, sok helyre meghívják, közrendezvényeken vesz részt – mondta az ügyvéd, emlékeztetve, hogy a bírósági felügyelet immár több mint egy éve érvényben van, ideje lenne ennek feloldására. A bíró ennek kapcsán a napokban dönt. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

Szinte nem kaptak szót a megemlékezésen az ötvenhatos elítéltek
Megemlékezést tartott az 1956-os magyar forradalom hőseinek tiszteletére a Marosvásárhelyi RMDSZ és az Erdélyi Magyar Baloldal Platform a Kultúrpalota kistermében szombaton. A műsort fáklyás felvonulás követte a Vártemplom felé, majd az eseményt koszorúzás zárta a 2006-ban felállított kopjafánál.
Nagy Imre mártír-miniszterelnök 61 évvel ezelőtt megszólalt a Parlament erkélyéről, és elvtársak megszólítással kezdte beszédét. Erre zúdult fel a mintegy kétszázezres tömeg a Kossuth téren – Nem vagyunk mi elvtársak! – emlékeztette a Kultúrpalota kistermét sem megtöltő egybegyűlteket Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja. Csige Sándor Zoltán azzal folytatta, hogy e felkiáltás egyértelművé tette mindenki számára, a magyar nép nem a szocializmus megreformálásáért ment az utcára tüntetni. Amikor Magyarok, barátaim! megszólítással kezdte újra a beszédét, egyértelművé vált, hogy a sok hazugság után azonosulni tudott a háborgó tömegekkel.
Nem a vezetők voltak nagyok, hanem az egyszerű emberek – mondta Jókai 1848-ról, és ugyanez igaz 1956-ra is, hangsúlyozta a vezető konzul.
Tamási Zsolt történész felszólalásában kiemelte, minden népnek igénye van a szabadságra, s ha ezt a szabadságot megpróbálják elvenni tőle, az történik, ami 1956-ban Magyarországon. Ott az elemi erővel feltörő szabadságkiáltás jellemezte a forradalmat. Erdélyben másként történtek a megmozdulások. Itt a Szoboszlai-, Sass-, Faliboga- és más csoportok, az egyetemisták ugyanolyan célokért, de másként nyilvánultak meg, nem nagy vehemenciával, hanem hosszan készülődve érlelték sorsuk megváltoztatásának lehetőségét.
A magyarországi októberi események lendületet adtak az itteni szervezkedéseknek is, ám a kommunista hatalom azonnal reagált ezekre a próbálkozásokra.
Temesváron bebörtönzések történtek, előhúzták a „magyar kártyát”, elkezdődött a kisebbségek – nem csak, de jellemzően a magyarok – üldözése: a cél a közösség megtörése volt. Huszonnégy és harmincezer közé tehető az erdélyi meghurcolt emberek száma, és ahhoz, hogy tudjuk, ez mennyire érintette a társadalmat, számolnunk kell azzal is, hogy ez ugyanennyi családot jelentett, az érintett emberek száma tehát elérhette a százezres nagyságrendet – világított rá a történész.
Az est folyamán Buta Árpád énekelt, Bedő Hunor és társulata néptáncokat adott elő, bolyais diákok mondtak verset. Az utolsó vers előtt a műsorvezető bejelentette, hogy ezzel vége a megemlékezés kistermi részének. Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke viszont ezt kiegészítette egy javaslattal, hogy kapjanak szót a teremben lévő egykori elítéltek is, hiszen ők azok, akik hitelesen tudják idézni a forradalom utáni megtorlások történetét.
Így kapott szót Horváth Matild, akit 1958-ban tartóztattak le Tekerőpatakon röpcédulázás miatt. Hét évet ült. Szilágyi Domokos elmondta, azt a szenvedést vagy nem lehet leírni, vagy nem lehet elhinni, amiben nekik részük volt. Szeretné eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a Szekuritáté teljesen ártatlanul nem vett őrizetbe senkit. De igenis, vett. Őt például azért, mert amikor kilenc embert ártatlanul letartóztattak, egy provokátor besúgó azt kérdezte tőle, mit tettek ezek az emberek. Ő pedig azt válaszolta: „Ezek biza az égvilágon semmit.”
Ezért az egyetlen mondatért ült három évet, és ítélték teljes vagyonelkobzásra.
Kelemen Kálmán az idén elhunyt egykori bebörtönzött Varga Laci bácsira, a börtönviselt református lelkészre emlékezett. Beszélt az 1958-as júniusi börtönlázadásról is, amikor a fegyőrök az ő cellájukba is begépfegyvereztek. Ő hét év börtön után került haza. Gráma János nyolc évet töltött börtönben egy általa írt versért. Bakó Zoltán / Székelyhon.ro

Emlékezés 1956-ra Csíkszeredában: a kommunizmus maradványai még most is élnek
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére három helyszínen is megemlékező ünnepséget tartottak hétfőn Csíkszeredában.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából szervezett központi rendezvénysorozatot a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar nyitotta meg hétfőn délelőtt Csíkszeredában, a Kalász lakótelepi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál.
Elsőként Kelemen Csongor, az ’56-os Vitézi Rend törzskapitánya szólt a csíkszeredaiakhoz. Mint mondta, amikor az említett helyszínen mond beszédet, egyik szeme nevet, de a másik sír, hiszen amikor bajtársaival 19 éve felállították az emlékművet, még 17-en álltak mellette, mára azonban ebből csupán heten vannak életben.
Beszédét követően Szilágyi Árpád, az ’56-os Vitézi Rend hadnagya Sajó Sándor Magyar kereszt című költeményét szavalta el, majd Korodi Attila parlamenti képviselő mondott beszédet.
Kiemelte, a magyar forradalom és szabadságharc emléknapja a többi jelentős nemzeti ünnephez hasonlóan beépült a köztudatba, ám 1956 mégis kiemelkedik közülük, hiszen az október 23-án elkezdődött budapesti eseményekkel számos erdélyi magyar és román szolidarizált, akiket később letartóztattak és elítéltek.
A magyar forradalom véres elfojtását követően a román Szekuritáté is soha nem hallott megtorlásokba kezdett. Jelentéseik szerint 1956. októbere és 1962. decembere között 28 ezer embert tartóztattak le, közülük 9978-at ítéltek el. A jelentésekben szereplő adatok szerint Csíkszeredában tízen haltak meg, valamint 30 szász, 30 román és 77 magyar fiatalt zártak börtönbe. Sokszor és sokan, főként mi fiatalabbak hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez már mind a múlté. És persze, 1956-hoz képest vitathatatlanul sok minden változott, de a kommunizmus maradványai, nyúlványai még ma is élnek – húzta alá a csíki politikus. Beszédét követően az ünneplők Faludy György 1956, te csillag című versét hallgathatták meg Nagy Benedek volt politikai fogoly előadásában. Végül Sebestyén Ottó katolikus plébános, Szatmári Szilárd református lelkész és Solymosi Alpár unitárius lelkész áldását követően a jelenlévők elhelyezték a kopjafánál a megemlékezés koszorúit.
Egész napos program
A koszorúzást követően a résztvevők átvonultak az 1956-os térre, majd a Gloria Victis emlékműnél tartott ünnepség nyitómozzanataként Kelemen Csongor Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalta el. Utána Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának megbízott vezetője arról beszélt, hogy az egyszerű emberek tiszta és feltétlen önfeláldozása nélkül nem történhetett volna meg a forradalom.
Hozzátette, a köznép önzetlen becsületességéről, honszeretetétől, józan eszéről és hősi tetteiről egy emberéleten keresztül lehetne adatokat gyűjteni, s még akkor sem tudnánk tizedrészét sem azoknak az eseteknek, amelyek megtörténtek, és amelyeket elfelejtettek. Az ünnepségeket követően a délutáni órákban a Csíki Moziban folytatódik a megemlékező rendezvénysorozat, ahol Darvas-Kozma József esperes tart alkalomhoz illő előadást, majd a Képzelt forradalom, avagy Osztrák-Magyar Románia című magyar dokumentumfilmet tekintheti meg a közönség.
Az ünnepség zárásaként Mocsári Károly magyar zongoraművész koncertjét hallhatják a jelenlévők. Iszlai Katalin / Székelyhon.ro

A visszaszerzett méltóság ünnepe – 1956-os megemlékezések Erdélyben
A barátságtalan idő ellenére százak tisztelegtek hétfőn az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére rendezett erdélyi ünnepségeken.
Erdély számos településén tartottak ünnepi, kulturális műsorral egybekötött megemlékezést, ökumenikus istentiszteletet az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulója alkalmából. Kolozsváron a barátságtalan, esős idő ellenére több mint százan vettek részt a sétatéri ’56-os emlékműnél megtartott megemlékezésen a Kolozsvár Társaság és a Kolozs megyei RMDSZ szervezésében. Az ünnepségen felszólaló Oláh Emese alpolgármester úgy fogalmazott, bár az ’56-os forradalmat leverték, ’56 „a világ szemében is visszaadta az összmagyar nemzetnek, nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak a méltóságot”.
Most, 61 évvel a forradalom után ebbe a méltóságba kapaszkodva vívhatjuk meg vértelen forradalmainkat, harcolhatunk jogainkért, közösségünkért. Akkor, amikor a szabadságunkból el akarnak venni, jogainkat csorbítani akarják, ennek a méltóságnak a birtokában sokkal könnyebben mondhatjuk ki: elég!” – fogalmazott Kolozsvár alpolgármestere.
Buchwald Péter, a Kolozsvár Társaság elnöke felidézte, 1956-ban 20 éves egyetemista volt, amikor a rádióban meghallotta a hírt a forradalom kitöréséről.
„Mámoros érzés volt, mi is büszkén vallottuk magunkénak a forradalom sikereit” – mondta Buchwald Péter. A Kolozsvár Társaság elnöke hangsúlyozta, hasonló pillanatot összesen háromszor élt át életében, de utána „egyszer sem váltak valóra a változáshoz fűzött remények”.
Először 1945-ben a világháború végének a híre volt az, amitől mindenki lelkessé vált, de nem gondolták volna, hogy a kommunista diktatúra vár rájuk. 1956 után a következő hasonló élményben 1989 decemberében volt része, azonban a forradalom után elérkező szabadság „nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna”.
„A Kánaán még nem érkezett el. Bizarr, eszement világban élünk, amelyről nem tudjuk, kinek jó” – fogalmazott Buchwald Péter, aki utópiának nevezte a magyar–román történelmi megbékélést Nagy-Románia születésének centenáriumi évében.
Csoma Botond parlamenti képviselő kiemelte, az 1956-os forradalmat sokan „győzedelmes vereségként” könyvelték el, mert bár hosszú távon, mégis hozzájárult a „kommunistának nevezett rendszer” megbukásához. Emlékeztetett: 1956-nak Erdélyben is komoly következményei voltak, a román hatalom ugyanis ennek ürügyén sikeresen hitette el a szovjet vezetéssel, hogy az erdélyi magyarok mind irredenták, ennek a következménye lett 1959-ben a Bolyai Egyetem megszűnése is. A sétatéri megemlékezést követően ünnepi ökumenikus istentisztelet zajlott az unitárius templomban és a program szerint gálaestet tartottak a magyar operában. A megemlékezés este fáklyás felvonulással ért véget.
„A kommunizmus maradványai még mindig jelen vannak”
Csíkszeredában három helyszínen is megemlékező ünnepséget tartottak hétfőn délelőtt. A csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar nyitotta meg a Kalász lakótelepi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál, ahol többek közt Korodi Attila parlamenti képviselő szólt az egybegyűltekhez.
Kiemelte, 1956. október 23. minden magyar ajkú ember számára egybeforrott a szabadsággal és a szabadság szeretetével. „Van, akinek azért, mert végigélte a forradalmat. Van, akinek azért, mert megélte a kommunizmus éveit. Másnak azért, mert a szülei és a nagyszülei meséltek róla. Egyszerűen csak beépült a köztudatunkba a többi jelentős nemzeti ünnepünk, emléknapunk mellé” – fogalmazott a politikus.
Emlékeztetett, a magyar forradalom véres elfojtását követően a Szekuritáté soha nem hallott megtorlásokba kezdett. Jelentéseik szerint 1956 októbere és 1962 decembere között 28 ezer embert tartóztattak le, közülük 9978-at ítéltek el. Csak Csíkszeredában tízen haltak meg, valamint 30 szász, 30 román és 77 magyar fiatalt zártak börtönbe – mutatott rá az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Korodi szerint „a maradványaiban még mindig élő” kommunizmus elítélése ma sem elégséges. „Igazságot kell tennünk azokkal szemben, akik életüket adták a szabadságért, a változásért, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy nemet mondjanak a kommunizmus elnyomására. Őket már nem támaszthatjuk fel, de azokat az intézményeket, amelyek az 56-os forradalom, illetve a kommunizmus által teremtett körülményeknek estek áldozatul, rehabilitálni kell” – hangsúlyozta Korodi Attila.
A koszorúzást követően a résztvevők átvonultak az 1956-os térre, majd a Gloria Victis emlékműnél kulturális összeállítást tekinthettek meg a résztvevők. Az ünnepségeket követően a délutáni órákban a Csíki Moziban folytatódott a megemlékező rendezvénysorozat.
„A mi feladatunk az 56-os hősök emlékét megőrizni”
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) rövid megemlékezést tartott hétfőn délelőtt Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán található ’56-os emléktáblánál.
Az eseményen Szilágyi Zsolt, a néppárt elnöke beszédében szomorú magyar sajátosságnak nevezte, hogy nemzeti ünnepeink a közelgő gyászra is emlékeztetnek, hiszen ahogy március 15-én október 6-ra is gondolunk, úgy október 23-án is eszünkbe jut a budapesti forradalom novemberi leverése.
„Erdélyben azokra is emlékeznünk kell, akik Budapesttől távol, itthon, szűkebb szülőhazánkban szenvedtek a román kommunista hatalom megtorlása és folyamatos elnyomó politikája miatt. A mi feladatunk, hogy az ő emléküket is megőrizzük” – jelentette ki az EMNP elnöke.
Az októberi forradalommal kapcsolatos megemlékezés október 26-án, csütörtökön folytatódik, amikor előadásokra, könyvbemutatókra kerül sor Nagyváradon. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében 17 órától Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja mutatja be Recsk című kötetét, Domonkos László író pedig Tito pokolszigete az Adrián című nemrég megjelent kötetét ismerteti. Kiss Előd-Gergely, Iszlai Katalin / Szabadság (Kolozsvár)

Horváth Anna-per: bírósági felügyelet újabb hatvan napig
Ügyvéd: a jogalkotóknak figyelembe kellene venniük néhány vonatkozást
Hiába kérte legutóbbi tárgyalásán Horváth Anna a bírót, hogy szüntesse meg az ellene több mint egy éve fenntartott bírósági felügyeletet, az ítélőtábla honlapján közzétett döntés szerint az intézkedést újabb 60 napra meghosszabbították. Emiatt annak idején nemcsak alpolgármesteri tisztségéről kellett lemondania Horváth Annának, hanem például a nyár folyamán magyarországi családi nyaralásra sem mehetett el. Az intézkedés bevezetéséről még 2016. október 10-én döntött a nyomozó ügyész, azóta többször meghosszabbították, Horváth Anna valamennyi fellebbezését elutasítva. Horváth Anna a Szabadságnak tegnap azt nyilatkozta: mindezek ellenére az ítéletet ezúttal is megfellebbezik. Egy szakember szerint az intézkedést valószínűleg mindaddig fenntartják, amíg a bíróság ki nem hallgatja a Korrupcióellenes Ügyészségnek már tavaly nyilatkozatot tevő tanúkat. Gheorghiţă Mateuţ védőügyvéd szerint módosításokra van szükség a büntetőjogban.
Horváth Anna úgy véli: a bírósági felügyelet már rég nem aktuális, hiszen lemondott alpolgármesteri tisztségéről, így semmilyen befolyása nem lehet az ügy menetére, nem hathat a vád tanúira. Emiatt az ítéletet ezúttal is megfellebbezik.
Gheorghiţă Mateuţ védőügyvédet arra kértük, kommentálja a Szabadságnak a bíróságnak a hatósági felügyelet meghosszabbítására vonatkozó döntését, de nem kívánt hozzászólni az ebben az ügyben született ítélethez. Felvetettük: más hasonló esetekben, prominensebb politikusok, közéleti személyiségek esetében egy napig sem vezették be a bírósági felügyeletet. – Valóban így van. Korábban úgy fogalmazott a törvény, hogy a bíróság megtilthatja a külföldre utazás jogát. A jogszabály jelenleg úgy van összeállítva, hogy a felügyeletet huzamosabb ideig is fenn lehet tartani, lám, Horváth Anna esetében több mint egy éve érvényben van, s a bíróság ismét meghosszabbította. Általánosságban beszélek: ilyen esetekben meginoghat a vádlott bizalma az igazságszolgáltatási rendszerben, ugyanis fenntartja a bűnösség vélelmét, s emiatt az érintett megkérdőjelezheti magában, hogy korrekt perben lehet része. A jövőben a jogalkotóknak figyelembe kell venniük ezeket a vonatkozásokat – mondta az ország egyik legismertebb ügyvédje, aki szerint ilyen szigorú intézkedést csupán rendkívüli esetekben és ideiglenesen kellene bevezetni, egyébként túlzásokba lehet esni.
– A jogalkotóknak figyelembe kell venniük, hogy ilyen esetekben előzetes ítélethozatallal ér fel a hatósági felügyelet hosszú ideig történő fenntartása. Korántsem a bírósággal szeretnék itt polemizálni, csupán elméleti síkon foglalkozom most a kérdéskörrel – mondta az ügyvéd a Szabadságnak. Egyetértett azzal, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által készített lehallgatás kulcsfontosságú az ügyben, úgy vélte, ennek meghallgatására valószínűleg a november 14-e utáni tárgyaláson kerül sor.
Amint arról több ízben beszámoltunk, Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert és Fodor Zsolt üzletembert, az Euro GSM tulajdonosát befolyással való üzérkedéssel illetve pénzmosással vádolják. A vád szerint a 2016-os helyhatósági választási kampány előtt Horváth Anna anyagi segítséget kért Fodor Zsolttól, önkéntesei jutalmazására, ennek fejében nyomást gyakorolt bizonyos városházi alkalmazottakra annak érdekében, hogy a közintézmény a Karolina (Múzeum) téren levő műemlék épület restaurálásához szükséges telekkoncessziót hagyja jóvá. Az ügyészek úgy ítélik meg, hogy az üzletember a KMDSZ diákszövetséggel kötött támogatási szerződéssel álcázta az RMDSZ politikusának nyújtott anyagi juttatást, amely révén a diákszövetségnek 20 ezer lej jutott – az összeget fesztiválbelépők vásárlására fordították, amit aztán az önkéntesek kaptak meg. A per első két nyilvános tárgyalásán több tanú megszólalt, illetve a két vádlottat is kihallgatták. Mindegyik tanú tagadta, hogy Horváth Anna nyomást gyakorolt volna rá, és kiderült az is: a városházának már hosszú hónapokkal az alpolgármester és az üzletember 2016 májusában bekövetkezett személyes találkozója előtt ki kellett volna bocsátania a Karolina téren levő ingatlan teraszának felépítésére vonatkozó engedélyt. Tulajdonképpen egy körülbelül 10 négyzetméteres telekkoncesszióról volt szó, azaz a terasznak a közterületre való leképezésének a felületéről. Az üzletember, bár baráti kapcsolatban állt Horváth Annával, előbb a polgármesteri hivatal urbanisztikai osztályán keresett jogorvoslatot, s csak ezután egy közintézményi fogadóóra keretében hozta szóba Emil Boc helyettesének az ügyet, amelyről aztán kettőjük között, a tavaly májusi találkozó végén is szó esett. A következő bírósági tárgyalást november 14-ére tűzték ki. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

Kilenc év Dózsa trónján (Könyvbemutató Kovásznán)
A Fábián Ernő Népfőiskola meghívására Kovásznán bemutatta legújabb, Egy alkotmánybíró hétköznapjai című kötetét Puskás Bálint nyugalmazott alkotmánybíró. A találkozóra szerda délután a városi művelődési ház Ignácz Rózsa Termében került sor, mely megtelt az érdeklődőkkel.
Balogh Zoltán lelkész, a népiskola vezetője köszöntőjében hangsúlyozta: a találkozó rendhagyó, van néhány olyan eleme, mely nem megszokott a népfőiskola előadásain. Többek között arra utalt, hogy a szerző az Egy alkotmánybíró hétköznapjai című kötetének dedikált példányai utáni bevétel teljes összegét a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ számára ajánlotta fel. Az sem volt mindennapi, hogy az otthon zenekara, a SICTon Kolozsi István vezetésével rövid koncerttel kedveskedett a vendégnek, a résztvevőknek.
Puskás Bálint életútjáról, munkásságáról, az általa írt könyvekről Bedő Ferenc beszélt, majd Gyerő József polgármester jogászként, a szakmai oldalt is figyelembe véve ismertette a szerző harmadik kötetét. Sok értékes, közlendő tényt, megvitatandó témát tartalmaz, mindez úgy megfogalmazva, összeállítva, hogy semmiképp ne sértse a bírói titoktartás szabályait. Jogászoknak, szakembereknek is szól, de közben közéleti kérdésekről rántja le a leplet – fogalmazott a polgármester.
Puskás Bálint kijelentette: számára nem újabb bársonyszéket jelentett az alkotmánybíróság (mint ahogy tisztségbe iktatásakor sokan emlegették), Dózsa György trónja volt az ott eltöltött kilenc év. Feszült helyzetekben „székely észjárással” gondolkodott, érvelt, miközben sok volt a nyomás, a vád, kihallgatásokon kellett megjelennie. A feszült helyzetekre hivatkozva Gyerő feltette a kérdést: voltak-e félelmei alkotmánybíróként? Kezdetben nem, egészen addig, míg rá nem jött, hogy létezik egy „háttérintézmény”, amely azt csinál, amit akar – válaszolta Puskás. A fenyegetettséget konkrétumokkal is példázta: a Román Hírszerző Szolgálat hatáskörének csonkítása utáni napon „elvitték” Toni Grebla bírótársát; megnyirbálták a korrupcióellenes ügyészség hatáskörét, másnap az intézmény vezetője nyilvánosan bejelentette, az alkotmánybíróknak is tudnak dossziét készíteni. Gyerő kíváncsi volt Puskásnak a kisebbségek alkotmányos jogai biztosítását illető véleményére is. Románia alkotmánya lehetővé teszi bármilyen kisebbségi jog biztosítását. A román alkotmány nem tiltja az autonómiát sem, az bármilyen formában működhet – mondta el véleményét Puskás Bálint. Hozzátette: a rosszindulat és a félelem az, ami meggátolja a román politikusokat abban, hogy az autonómiáról beszéljenek.
A bemutatót követően Puskás Bálint a könyvét dedikálta, tetszőleges összegű adomány ellenében bárki megkaphatta a kötetet. Az adományok teljes összegét a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ számára ajánlotta fel. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogyan szítsunk románveszélyt Észak-Bukovinában és magyarveszélyt Erdélyben (Ahogy az ukránok bánnak a románokkal Ukrajnában, úgy bánnak a románok a magyarokkal Erdélyben)
Belefáradtam, hogy a többetnikumú régiókban zajló rituális és ostoba nacionalizmusról és egyéb szocio-/etnopata megnyilvánulásokról írjak – de egy friss csarnócai (Cernăuţi/Csernyivci)/észak-bukovinai eset újra lelket öntött belém –, mert részletesen dokumentálja, hogy a román nacionalisták erdélyi magyarokkal szembeni vádjai azonosak azokkal, melyekkel az észak-bukovinai románokat illetik az ukrán nacionalisták. Már a legelején előrevetítem és kiemelem az elkövetkező – déjà vu ízű – nevetséges történet pozitív aspektusát: a romániai románoknak az ukrajnai román nemzettársaik helyzetébe helyezve magukat lehetőségük volna – belülről – megérteni a romániai magyarok helyzetét.
Vegyük sorra: Ukrajnában a kijevi Rada/Parlament 2017. szeptember 5-én elfogadta az oktatási törvény módosítását, melynek 7. cikkelye a jövőben korlátozni fogja a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatást az óvodákban és az elemi oktatásban. A visszalépés óriási és aggasztó – főleg a nemzeti kisebbség 2014 előtti nyelvi helyzetéhez képest, amely akkoriban egyértelműen kedvezőbb volt a romániainál! Kétségtelen, hogy valóságos nacionalista puccsal és a nemzeti kisebbségek jövőjével szembeni merénylettel van dolgunk a szomszédos országban. Ukrajna elnöke, Petro Porosenko – a (nemzeti/nemzetközi) tiltakozások ellenére – 2017. szeptember 5-én kihirdette a törvényt, zavartalanul kijelentve, hogy Ukrajna ezzel az „európai standardokhoz” zárkózik fel, és éppenséggel mintául szolgálhatna a szomszédos országok számára. Nevetséges és nyíltan sértő, nem igaz? Főleg, hogy a törvény nyilvánvalóan ellentétes a kisebbségi és regionális nyelvek chartájával – az ezen a téren jelenleg létező (és sok országban sajnos nem nagyon alkalmazott) európai standarddal. De íme, mennyire torzítva vagy manipuláló/uszító módon számol be egy vállaltan nacionalista ukrán újságíró/politikus egy 2017. október 19-i cikkében a bukovinai románok oktatási törvény elleni tüntetéséről. Ismertetem aszerint, amennyit az eredeti szövegből, valamint Gugel tolmács úr segítségével sikerült megértenem, a Csarnócai Regionális Tanács (Chernivetska Oblasna Rada) előtti, nagyjából 200 fős tüntetésről írottakat: 1. állítólag a moszkvai patriarchátus (román) pópái is részt vettek (mintha ez önmagában gond lenne) 2. állítólag többször is azt skandálták, hogy „Szégyen!” („Ganba!”), amikor a regionális hatóságok egyik képviselője (Okszana Palijcsuk) azt magyarázta a tüntetőknek, hogy szerinte mennyire „kedvező” az oktatási törvény a kisebbségekre nézve, akiknek kötelességük annak az államnak a nyelvét is megtanulni, ahol élnek, nemcsak az anyanyelvüket(!)
3. a románok jelen lévő egyes képviselői (Vaszil Teritzanu = Vasile Tarateanu és Aurica Bojescu) állítólag a Régiók Pártjának voltak a tagjai, mely szervezet 2014-ben állítólag Donbasz régió kiválását váltotta ki
4. több tüntető állítólag letámadta a riportert, hogy „Miért nem beszél románul?”
5. több tüntető állítólag „agresszív” és ismételt módon kijelentette a riporternek, hogy „Itt Románia volt, van és lesz!”
6. több tüntető állítólag közölte, hogy a bukoviniai ukránok „megszállók”
7. a donbaszi háború állítólag ugyanilyen típusú tüntetésekkel, orosz pópák jelenlétével, valamint az anyanyelv használatával kapcsolatos szlogenekkel és (hamis) elégedetlenségekkel kezdődött… 8. az ukrán politikusok ahelyett, hogy a szarvánál fogva megragadták volna a bikát („szembeszállnának” a román tüntetőkkel), gyáván viselkedtek, elmenekülve a felelősség elől
9. a tüntetők állítólag egyáltalán nem fogadták kedvezően azt az Okszana Palicsuk? (eltérő névírás az eredeti szövegben – a szerk.) által ajánlott „jogos” „megoldást”, hogy egyaránt zárják be az ukrajnai román és a romániai ukrán iskolákat is 10. következésképpen a tüntetés „szeparatista” jellegű volt!
U. i.: Egy másik forrásból származó információk szerint, a román tüntetők környékén állítólag néhány buszban egy ukrán szélsőséges szervezet tagjai várakoztak, készen arra, hogy mesterséges konfrontációt és konfliktusos helyzetet „produkáljanak” a románokkal…
A cikk komor perspektívával („Mióta számítanak megszállóknak az ukránok Ukrajnában? Hova jutunk?”) és egy, az elégedetlenkedő románoknak címzett nyílt fenyegetéssel („Meggyűlik a bajotok, ha nem hagyjátok abba az ilyenfajta megnyilvánulásokat!”) zárul. Valójában a tüntetés résztvevői csak elégedetlenségüket fejezték ki békés módon egy egyértelműen diszkriminatív és asszimilációs célú törvénnyel szemben, ukrán(!), román és angol nyelven skandált és írott szlogenekkel, Ukrajna (!) és Románia zászlójának kíséretében. Vagyis minden törvényesen, tisztességesen, demokratikusan, helyesen zajlott – és így is kellett volna bemutatni azt a médiában, az újságíró politikai irányultságától függetlenül. Most pedig térjünk vissza Romániába/Erdélybe, és a fenti szövegben álljon román helyett magyar, ukrán helyett román, Bukovina helyett Erdély, Donbasz helyett Székelyföld, Cernăuţi/Csernyivci helyett Marosvásárhely, Régiók Pártja helyett RMDSZ – az újságíró/politikus esetében pedig Petro Kobevko helyett Bogdan Diaconu, Dan Tanasă, vagy Ionuţ Ţene. Ahaj! TÖKÉLETESEN áthelyezhetjük magunkat a 2017-es Ukrajnából a 2017-es Romániába, az itteni magyarok jogos követeléseire vonatkozó mesterséges, szuperfelfújt „botrány” és az ellenük irányuló szekusjellegű, tettetetten hazafiaskodó manipulálás és uszítás kellős közepébe, melynek már hónapok, évek, évtizedek óta tanúi vagyunk! Azt hiszem, nem kell részletesen bizonyítani, hogy a nagyobb létszámú, szervezett, „potens” kisebbségeket nálunk is „veszélynek” tartják, jogos követeléseiket „szeparatizmusnak”, a média pedig „orosz” szerepvállalást sejtet a „kisebbségi” ügyekben, a nacionalista közvélemény paternalista módon az „államnyelv megtanulását” követeli a kisebbségektől és végső soron azoknak a „kiváltságoknak” a felszámolását, melyekkel az „örökké elégedetlen” kisebbség állítólag máris rendelkezik. Ha pedig az ország területén élő etnoellenségek nem térnek észhez, akkor meg kell őket fegyelmezni, vagy erőszakkal ki kell kergetni őket az országból. Ahogy az észak-bukovinai példa is mutatja, az ukrajnai és romániai (és máshonnani!) etatista nacionalizmus célja – lényegében véve – egy és ugyanaz: a nemzeti kisebbségek legitim jogainak megsértése és zaklatásuk, hogy asszimilálják és/vagy eltávolítsák őket az országból, bizonyos történelmileg többetnikumú/többnyelvű, magukat a többnemzetűségre vonatkozó tények dacára „nemzetinek” nevező, viszonylag fiatal államokhoz (más hatalmak által!) csatolt régiók etnikai-nyelvi megtisztítása/homogenizálása céljából. Bonyolultnak/zavarosnak hangzik, de banálisan egyszerű – és nagyban és nyíltan gyakorolják ezt számos európai, ázsiai, afrikai államban. Nem mondok példákat, nyugodtan választhatnak találomra ilyeneket a széles e világon jelenleg zajló konfliktusokról szóló tévéhírekből. Ha pedig a valamely nemzeti csoport létezését biztosító jogok előre megfontolt megsértése közepette még szeparatista megnyilvánulások/„momentumok” is megjelennek egyes kisebbségiek (általában egyének vagy egy szűk csoport részéről és zömmel csak nyilatkozatok szintjén) részéről, akkor többé ne tegyünk úgy, mintha nem látnánk ellenségességük és elégedetlenkedéseik VALÓDI okait. Bukovinai románok = erdélyi magyarok. Tanulság: A Bukovina Ukrajna vagy Besszarábia Románia típusú szlogeneket az Ukrajna Románia jelmondattal kellene kiegészíteni! Mert nacionalista-etatista gyakorlataik szinte azonosak – csak enyhe időbeli eltéréssel. Türelmetlenül várom, hogy Romániában a villanyoszlopokon megjelenjenek az első ilyen üzenetet hordozó matricák, vagy a falakon, illetve országutak és autópályák hídjai alatt méteres betűkből álló graffitik! Igen: UKRAJNA ROMÁNIA! Az alábbi fényképről: NEM a zászló színe vagy a hordozóik jelentik a gondot – hanem az ilyenfajta nemzeti jelképekkel közvetíteni kívánt üzenet és cél. (A fényképen helyettesítsék – ízlés szerint – a román zászlót magyarral, székellyel, vagy ukránnal – és elvileg ez NEM lenne ok semmilyen botrányra!) A fénykép akár Csarnócán is készülhetett volna, a bukoviniai románok nyelvi jogok védelmében tartott tüntetésén, de nincs így. A fényképen „bárhonnani” románok menetelése látható, akiket pont Kézdivásárhelyre hoztak – őshonos helyi román lakosság hiányában – felvonulni 2015. december 1-jére. A Román Hírszerző Szolgálat/Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság 2015. december 1-jén ugyanebben a városban „robbantotta” a rendkívül nevetséges „petárdiádát”, mely ugyanolyan lelepleződött magyarellenes diverzió volt, mint az udvarhelyi Kauflandnál a hideg sütőrácson kipukkadt „miccsiádia”. Tehát: a gond az üzenettel van – még akkor is, ha azt „szentségesen szentnek” tartott nemzeti jelképekkel közvetíted, remélve, hogy ezáltal elfojthatod vagy hiteltelenítheted a provokatív üzenettel szembeni bírálatokat. Azok a románok, akik 2017. december 1-jén is folytatni akarják a trikolór többetnikumú vagy zömmel nem román régiókban való tüntető körbehordozásának gyakorlatát, csatlakozhatnak Mihai Tirnoveanu csoportjához – azzal a javaslatommal, hogy a buszaikkal menjenek egyenesen Csarnócára/Cernăuţi-ba/Csernyivcibe. Újabban közvetlen vonatjáratok is vannak Szűcsvásárról (Suceava)! Úgy láttam, hogy az ottani román nemzettársaknak támogatásra van szükségük, és erőszakos asszimiláció fenyegeti őket – nem úgy, mint a román állam által kiváltságosan kezelt székelyföldi románokat. A bukovinai románok pedig elmagyarázhatják majd a romániai turistáknak, hogy ők, bukovinai románok, nagyon hasonló helyzetben vannak, mint az erdélyi/székelyföldi magyarok!
Egyedülálló és páratlan pedagógiai tapasztalat lenne ez a túlságosan sovén érzelmekkel rendelkező személyek számára. Egyfajta „Iskola másként” – amin szeretném, ha részt venne egy Dan Tanasă, Ioan Vasile Ţene és Bogdan Diaconu is. Ha szükséges, akár adományokat is gyűjteni fogunk, hogy kifizethessük az útjukat! Hans Hedrich / Neuerweg.ro; Eurocom.wordpress.com; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

15 évre nemkívánatos személynek nyilvánították a Csetnik Mozgalom önjelölt parancsnokát Románia területén
Nemkívánatos személynek nyilvánította 15 évre a bukaresti ítélőtábla Bratislav Zivkovic-t, a szerbiai Csetnik Mozgalom (Cetniciki Pokret) parancsnokát – közölte kedden Ovidiu Marincea, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szóvivője.
A szóvivő a Facebookon közzétett videofelvételen azt nyilatkozza: a szerb állampolgárságú Bratislav Zivkovic-t nemzetbiztonsági okokból nyilvánította 15 évre nemkívánatos személynek a bukaresti ítélőtábla. Marincea elmondja: Bratislav Zivkovic a szerbiai csetnik szervezet (Csetnik Mozgalom, szerbül Cetniciki Pokret) önjelölt parancsnoka. „Ez egy félkatonai, nacionalista-soviniszta irányultságú szervezet” – magyarázza a SRI szóvivője.
Az elmondottak szerint Bratislav Zivkovic 2017-ben többször járt Romániában, hogy előkészítse a terepet államtitkok megszerzésére és továbbítására idegen szervezetek számára, ugyanakkor Romániában hírszerző hálózatot szándékozott létrehozni és az ország területén lévő katonai létesítményekkel kapcsolatban próbált meg kémkedni.
A Román Hírszerző Szolgálat szóvivője hozzáteszi, hogy az általa képviselt szervezet kémelhárítási igazgatósága megakadályozta Bratislav Zivkovic-t ezirányú céljai megvalósításában, akinek így semmiféle titkos dokumentumot vagy információt nem sikerült megszereznie. A SRI nemzetbiztonsági kockázatnak tartja az említett szerb állampolgár jelenlétét Romániában, ezért fordult a Legfelsőbb Bírósághoz azzal a kéréssel, hogy nyilvánítsák nemkívánatos személynek.
A SRI szóvivőjének tájékoztatása szerint 2014-2015-ben Bratislav Zivkovic a Csetnik Mozgalom más tagjaival együtt az oroszbarát szeparatisták oldalán részt vett az ukrajnai konfliktusokban is. Agerpres; Erdély.ma

Tragikomikus jelenetek Horváth Anna mai tárgyalásán
„Én nem adtam neki pénzt a kampányban, esetleg a testvérem”
Összekevert tanúvallomások, a bíró által kijavított fordító, nem létező nyomásgyakorlás buszállomás szintén nem létező fedele miatt, török tiszteletbeli konzul, lovak, stoplámpák és románul nehezen beszélő tanúk – sok ínyencség és humoros jelenet volt kedden reggel a volt kolozsvári alpolgármester, Horváth Anna újabb tárgyalásán, amely során a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által javasolt személyeket, tehát a vád tanúit hallgatták ki. Vallomást tett például egy olyan pszichológus, aki tulajdonképpen filológus, de marketinggel foglalkozik… A várakozásokkal ellentétben a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által tavaly május elején készített, a Fodor Zsolt és Horváth Anna közötti találkozó során zajlott beszélgetés hanganyagát ezúttal sem hallgatták meg: előbb be kell fejezni az összes tanú kihallgatását. Belőlük még a következő tárgyalásra is több mint tucatnyi maradt, holott az eddigi kettőn is csupán tanúkihallgatások folytak.
A Szabadság által konzultált ügyvéd elmondta: a bíróságnak azért kell ennyi tanút meghallgatnia (valamennyien már a vizsgálati időszakban írott tanúvallomást tettek a DNA ügyészei előtt), mert vád szerint az egyik vádlott, nevezetesen Horváth Anna valóságos hálózatot alakított ki azokból az elsősorban üzletemberekből álló csoportból, akiktől a tavalyi helyhatósági választás során pénzt csikart volna ki. Érdekes megjegyezni, hogy a három tárgyalás során eddig egyetlen tanú sem vallotta azt, hogy Kolozsvár volt RMDSZ-es alpolgármestere ekképp járt volna el irányukba, vagy valamilyen nyomást gyakorolt volna.
A török nexus
Visszatérve a keddi tárgyalásra: elsőként Törökország kolozsvári tiszteletbeli konzulját hallgatták ki. Vita László, a Vitacom cég tulajdonosa elmondta: magánszemélyként 2000–2500 lejjel támogatta Horváth Anna helyhatósági kampányát, de nem tudja, az összeget hogyan osztotta el az RMDSZ. – A volt alpolgármester kérte az anyagi támogatásomat, első alkalom volt, hogy ilyen támogatást nyújtottam. Hozták a formanyomtatványt az RMDSZ-től, az érdekképviseleti szervezet tagja lévén segíteni akartam. A támogatást 1-2 nap alatt átutaltuk – nyilatkozta a bíróság előtt a magyar üzletember. Összetettebb volt Antal Annamária tanúvallomása. Horváth Anna közeli városházi beosztottja immár több mint 10 éve az alpolgármesteri kabinet munkatársa, László Attila idejében került a közhivatalhoz. – Nem emlékszem, hogy Fodor Zsolt volt-e Horváth Annánál fogadóórán, s arra sem, milyen ügyben. Részt vettem ugyan Horváth Anna választási kampányában, de nem voltam azon a megbeszélésen, amelyen döntöttek az önkéntesek munkájának honorálásáról – mondta Antal Annamária.
Az Euro GSM marketing menedzserét, a filológus (a bíró pszichológust értett…) Spânu Alinát is kihallgatta a bíróság. – Semmit sem tudok a cégünk és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség közötti támogatási szerződésről. Engem egy kolléganőm hívott csupán, hogy van-e lehetőség, hogy kedvezményes áron vásároljunk fesztiváljegyeket az Electric Castle-re, ugyanis én tartottam a kapcsolatot a szervezőkkel – jelentette ki a tanú.
Amint arról korábban több ízben beszámoltunk, Horváth Annát többek között azzal vádolja a DNA, hogy a Fodor Zsolt üzletembertől kapott pénzből munkatársai fesztiváljegyeket (Untold, Electric Castle, Double Rise) vásároltak azoknak az önkénteseknek, akik az RMDSZ választási kampányában tevékenykedtek. A DNA szerint az Euro GSM tulajdonosa ennek fejében egy építkezéshez szükséges dokumentáció elfogadásának felgyorsítását kérte volna az RMDSZ-es alpolgármestertől.
Buszmegálló vagy csak annak teteje?
A Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP, volt RATUC) vezérigazgatóját is kihallgatták. A cégvezető értetlenül állt a tárgyalóterem ajtaja előtt. A bíróság arra volt kíváncsi, hogy Horváth Anna valóban nyomást gyakorolt-e egy buszmegálló létrehozására. Állítólag éppen a Sora üzletházzal szembeni megállóról van szó, amelynek közvetlen közelében, azaz a Kossuth Lajos (1989. december 21.) és a Bolyai utca sarkán található az Euro GSM egyik üzlete. Később kiderült: nem is arról a megállóról, sőt, még csak nem is megállóról, hanem egy kisbácsi megálló fedeléről volt szó. – A buszmegálló létrehozása közszükséglet volt. Hogy valaki nyomást gyakorolt volna ennek megvalósítására? Hangsúlyozni szeretném, hogy az ügy tárgyát képező időszakban már létezett a megálló, csak nem volt fedele. Ezzel kapcsolatban sem gyakorolt senki sem nyomást – mondta Liviu Neag.
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályának két munkatársa tanúvallomásában azt állította: Horváth Anna érdeklődött ugyan bizonyos iratcsomók iránt, nyomást viszont nem gyakorolt rájuk. Kiemelték: nem emlékeznek, hogy Fodor Zsolt építkezési iratcsomójával kapcsolatban Horváth Anna megkereste volna őket. – Nem is tehette meg, mi ugyanis a polgármester közvetlen alárendeltjei vagyunk – mondta egyikük a bírónak.
Fordítót korrigál a bíró
A hiányos román nyelvtudásra való tekintettel Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének jelenlegi elnöke hivatalos fordítót kért, ám adott pillanatban a bíró kijavította utóbbit. – Ügyeljen, mert februárt mondott! – pontosított a bíró.
A politikus azt mondta, az RMDSZ-en belül már 2015 végén beszélni kezdtek az érdekvédelmi szervezet különböző közösségi, kulturális, ifjúsági és sport rendezvényein önkénteskedő fiatalok motiválásán, mi több, versenyt kívántak szervezni a legaktívabbak és legjobbak kiemelt honorálására. – Az egész évben tevékenykedő fiataloknak akartuk valahogy megköszönni a munkát – mondta a tanú, de a bíró nem volt megelégedve. – Bár nem ismerem a nyelvet, tudom Önt követni akkor is, amikor magyarul beszél – mondta a bíró, majd figyelmeztette Antal Gézát, hogy csakis az igazat mondja. – Hangsúlyozom: az összes eseményünkön dolgozó önkéntest honorálni akartuk. Nem tudom, honnan jött a pénz, a fesztiválbérletek egy részét Szabó Mónikától vettem át, és én osztottam ki. Azt hittem, közös kampánypénzről van szó, nem ismertem Fodor Zsolt urat, a kampányközpontban nem hallottam, hogy valaki említette volna a nevét. Nem voltak külön olyan önkéntesek, akik csak a választási kampányban tevékenykedtek – szögezte le Antal Géza.
A lovak, a stoplámpák és a feltételezett korrupció
Egy kolozsvári lovarda tulajdonos-testvérpárja is megjelent tegnap a bíróság előtt. Egyikük, Biró Farkas Tamás valóban 1000 lejjel támogatta Horváth Annát a kampányban, ám a tavalyi DNA-s vallomása a testvére, Biró Á. Attila neve alatt szerepelt. – Voltam Horváth Annánál audiencián, mert a szomszédban építkeztek, s bizonyos dolgok nem voltak rendben. Én nem adtam neki pénzt, esetleg a testvérem. Hogy azt a bizonyos nyilatkozatot én adtam volna? Nem. Persze, hogy talál a szülők neve, mert hát testvérek vagyunk, a kampányhoz viszont nem én járultam hozzá – nyilatkozta Biró Attila, a kolozsvári lovarda képviselője. Kiderült: a DNA ügyészei összekeverték a tanúvallomásokat… Biró Farkas Tamás elismerte: valóban adott pénzt, bár Horváth Anna ezt nem kérte. – A volt alpolgármester lánya a fiam osztálytársa. Egy napon dél tájt találkoztam vele, s nagyon fáradt volt. Ekkor döbbentem rá, hogy nagyon sokat dolgozik. Anyagi hozzájárulásommal ezt a közösségi munkát akartam támogatni. Semmilyen ügyben nem járt közbe, néha viszont felhívtam, hogy valahol ismét forgalmi dugó van, nem működnek egyes stoplámpák, utcák nincsenek jól leaszfaltozva – mondta Biró Farkas Tamás.
A következő nyilvános tárgyalásra csütörtökön, december 7-én kerül sor. Szabadság (Kolozsvár)

Tizennégy tanú van hátra Horváth Anna perében – januárban játsszák le a SRI-hangfelvételt
A vád kilenc tanúját hallgatták meg Horváth Anna perének keddi tárgyalásán: ezúttal sem tett senki terhelő vallomást a volt alpolgármester ellen. A következő tárgyalás december 7-én lesz.
Csak januárban játsszák le a Kolozs megyei táblabíróságon Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester perében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vádemelés alapjául szolgáló hangfelvételét, miután a december 7-én sorra kerülő következő tárgyaláson befejezik a tanúk kihallgatását – derült ki a keddi tárgyaláson, amelyen, akárcsak októberben, egyik tanú sem tett terhelő vallomást a vádlott ellen.
Anca Neag, Horváth Anna jogi képviselője a tárgyalást követően a Krónikának elmondta: még 14 tanú meghallgatása van hátra, ebből kilenc a vád tanúja, azután következnek a védelem tanúi.
Horváth Anna négy, a szintén vádlott Fodor Zsolt kolozsvári üzletember pedig egy tanút nevezett meg. A tárgyalás végén a bíróság feloldotta azt a tilalmat, amely alapján Horváth Anna nem találkozhatott Antal Annamáriával, a városháza munkatársával és Antal Gézával, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnökével, mivel kedden mindketten vallomást tettek.
Kilenc tanút hallgattak meg
A tárgyaláson kilenc tanút hallgattak meg – mindannyian a vád tanúi –, közülük sem tett senki terhelő vallomást Horváth Anna ellen. Az ügy szempontjából talán a legrelevánsabb Ramona Ruşescu nyilatkozata, hiszen a városháza urbanisztikai osztálya építkezési engedélyeket kibocsátó részlegének vezetőjeként alá is támaszthatta volna a vádakat. Monica Rodina bírónő kérdésére viszont azt válaszolta:
Horváth Anna soha nem sürgetett meg egyetlen ügyet sem, legfeljebb érdeklődött egy-két esetben, hogy teljes-e a dokumentáció, nem hiányzik-e valami az iratcsomóból.
Hozzátette: nemcsak a volt alpolgármester, hanem a hivatal szinte valamennyi munkatársa érdeklődött nála ilyen ügyben, hiszen szinte mindenkinek van olyan ismerőse, aki építkezési engedélyre vár. Leszögezte: az ilyen típusú érdeklődést kizárólag információkérésként, és nem nyomásgyakorlásként értelmezte.
A bírónő fogást keresve a tanún, arra kérdezett rá, hogy az ilyen információnyújtással nem töltenek-e el indokolatlanul sok időt a közpénzből fizetett alkalmazottak. Ramona Ruşescu leszögezte: az efféle érdeklődés azért is hasznos, mert amennyiben egy dokumentáció hiányos, a polgármesteri hivatalnak postán kellene értesítenie a kérvényezőket, ez pedig még több idő és közpénz elpocsékolásával járna.
Antal Géza ragaszkodott anyanyelv-használati jogához
A tárgyalás legérdekesebb színfoltja minden kétséget kizáróan Antal Géza volt, aki ragaszkodott anyanyelv-használati jogához, és tolmácsot kért. Ezzel együtt többnyire románul válaszolt a bírónő kérdéseire, csak egy-két esetben kérte a fordító segítségét. A bírónő hangján egyébként egyértelműen érezhető volt, irritálja a tény, hogy Antal él alapvető jogával. Nem is bírta ki, hogy diszkréten szóvá ne tegye: „na ugye, hogy mégiscsak tud románul” – jegyezte meg, amikor Antal bővített mondatban helyes románsággal válaszolt egyik kérdésére.
Az is kiderült, hogy a bírók is meglehetősen rosszul viselik a politikusi körmondatokat, egy alkalommal ugyanis a bírónő kissé ingerülten vágott bele Antal szavába azzal, hogy „az igazat mondja”. Az ügyvezető alelnök egyébként többek között arról értekezett, hogyan verbuválják az önkénteseket, akik nem csak az RMDSZ-es politikusok kampányaiban vesznek részt, hanem a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) rendezvényein is közreműködnek.
Akárcsak az októberi tárgyaláson, ezúttal is kihallgattak kolozsvári üzletembereket, az ügyészségnek azonban sikerült elkövetnie azt a „bravúrt”, hogy a Horváth Anna 2016-os önkormányzati választási kampányát ezer lejjel támogató egyik üzletember helyett annak testvérét idézték be.
A puszta szerencsének tudható be, legalábbis nem az ügyészségen múlt, hogy végül a „jó” testvér is megjelent. Elmondta: támogatása kizárólag Horváth Annának szólt, akit személyesen ismer, az RMDSZ, meg a politika úgy általában hidegen hagyja.
Kolozsvár volt alpolgármestere ellen tavaly októberben indult bűnvádi eljárás. Miután a hatósági felügyeletre vonatkozó kényszerintézkedést kétszer is meghosszabbították, az RMDSZ politikusa márciusban lemondott alpolgármesteri tisztségről, helyére Oláh Emese önkormányzati képviselő került. Horváth Anna közösségi oldalán korábban közölte: nem feljelentés, hanem a tavaly februárban kezdődött „teljes körű nemzetbiztonsági megfigyelése” alapján, a „lehallgatások értelmezéseinek ürügyén” indult ellene ügyészségi eljárás. Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

Kelemen: továbbra is őszintén fogok beszélni
A szólásszabadság korlátozására figyelmeztető rossz üzenetnek tartja Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, hogy egy állásfoglalása miatt meg akarják fosztani román állami kitüntetésétől. A politikus azt követően nyilatkozta ezt, hogy kiderült: a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága méltatlannak ítélte őt kitüntetésének viselésére és annak visszavonását kérte Klaus Johannis államfőtől.
Kelemen Hunor kitüntetésének visszavonását augusztusban kezdeményezte egy civil szervezet, miután az RMDSZ elnöke a Szabadságnak adott interjúban rámutatott: a románságnak is el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarok nem fogják és nem is akarják megünnepelni az Erdély Romániához csatolását kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat centenáriumát. A becsületbíróság határozatáról az RMDSZ elnöke úgy vélekedett: a román állam nemcsak neki, hanem az egész romániai magyar társadalomnak üzeni, hogy vannak dolgok, amelyekről nem beszélhetnek, mert az állam „nem viseli el”.
„A szólásszabadságnak ez a burkolt korlátozása nyilvánvalóan súlyos dolog. Mert nem nekem üzenik, hanem elsősorban a társadalomnak, hogy vannak tabutémák, amelyekről nem szabad őszintén, tisztességesen beszélni. Engem nem fog ez elriasztani attól, hogy továbbra is őszintén, szabadon beszéljek, de ezt az üzenetet ki lehet olvasni” – mondta Kelemen Hunor.
Hozzátette: nagy megtiszteltetés volt számára, hogy 2000-ben, amikor államtitkárként tevékenykedett a kulturális minisztériumban, Emil Constantinescu elnök kitüntetette őt a román-magyar közeledésben, a kulturális kapcsolatok elmélyítésében játszott szerepéért. „De én nem azért dolgoztam, hogy ilyen kitüntetéseket kapjak, úgyhogy az elvétele sem okoz nekem álmatlan éjszakákat” – jegyezte meg az RMDSZ elnöke.
Elmondta, még augusztusban részt vett a testület előtt egy „feszült légkörű, de tisztességes” beszélgetésen. Meghallgatásán a héttagú becsületbíróság tagjai közül csak Mircea Geoana volt külügyminiszter, korábbi szociáldemokrata pártelnök, Constantin Degeratu tábornok, a hadsereg volt vezérkari főnöke és Costin Georgescu a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori vezetője volt jelen.
„Elmondtam: nem tiszteletlenség, nem a sértés szándékával fogalmaztam meg dolgokat. Elmondtam azt is, párbeszédre van szükség, hogy a többség-kisebbség viszonyát rendezni kellene, sérelmeinkről, frusztráltságainkról beszéljünk nyíltan, ez a legjobb mód. Mircea Geoana volt az egyedüli ott, aki ezt értette” – idézte fel.
Kelemen Hunor közölte: nem kíván jogi lépéseket tenni a becsületbíróság határozata ellen, az államfőnek kell most mérlegelnie, hogy visszavonja-e a kitüntetését. „Nem ez a kitüntetés tett engem azzá, aki vagyok, és nem ennek a hiánya fog megváltoztatni” – szögezte le az RMDSZ elnöke.
A Románia Csillaga érdemrend közgyűlését 2013-ban Tőkés László európai parlamenti képviselő miatt hívták össze, hogy a legmagasabb román állami kitüntetés több mint 1300 birtokosa megválassza azt a héttagú etikai becsületbíróságot, amely törvényesen kezdeményezheti az államfőnél a kitüntetés visszavonását. Tőkés László állami kitüntetésének visszavonásáról tavaly márciusban adott ki elnöki rendeletet Klaus Johannis államfő, miután hosszas peres eljárás után érvényben maradt a kitüntetés visszavonását javasló becsületbírósági határozat. Az EP-képviselő az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapta a kitüntetést, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Szabadság (Kolozsvár)

Johannis kezében Kelemen Hunor állami kitüntetésének sorsa
Megfosztaná Kelemen Hunort a Románia csillaga kitüntetéstől az érdemrend becsületbírósága a december elsejei román nemzeti ünneppel kapcsolatos kijelentése miatt. A testület szerdán hozta meg döntését.
Costin Georgescu, az érdemrend becsületbíróságának elnöke – a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori igazgatója – szerdán este az Antena 3 hírtelevíziónak elmondta, a testület továbbította javaslatát Klaus Johannis államfőnek. Georgescu hozzátette, az elnöknek jogában áll dönteni arról, hogy visszavonja-e az állami kitüntetést az RMDSZ elnökétől.
„Kelemen Hunort a nyilatkozatai miatt javasoljuk kitüntetése visszavonására, mert nem tartja tiszteletben december elsejét, ami számunkra nemzeti ünnep. Ez az érdemrend Románia legmagasabb kitüntetése, amit tisztelnie kellene” – állapította meg Georgescu. Egyébként a becsületbíróságnak tagja Ionel Haiduc, a Román Akadémia volt elnöke, Constantin Degeratu volt vezérkari főnök, Șerban Brădișteanu orvos, Mircea Geoană volt külügyminiszter, Gabriela Firea, Bukarest szociáldemokrata főpolgármestere és Ecaterina Andronescu PSD-s szenátor, volt oktatási miniszter. Georgescu nyilatkozata szerint a testület szerdai ülésén Haiduc egészségi okok miatt nem vett részt, a becsületbíróság többi tagja közül öten az érdemrend visszavonása mellett voksoltak, egy személy tartózkodott.
Kelemen Hunor a kolozsvári Szabadság napilapnak augusztusban adott interjúban tett kijelentéseivel vívta ki maga ellen román politikusok és véleményformálók haragját. Az RMDSZ elnöke akkor kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. „Az elmúlt évszázadban folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól” – állapította meg akkor a politikus.
Nyilatkozata miatt a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció (CNMR) a Kelemen Hunornak 2000-ben adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonását kezdeményezte. A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság élesen bírálta az RMDSZ-elnök által a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó kijelentéseit.
A CNMR emlékeztetett, hogy a román állam legmagasabb rangú kitüntetését „olyan románok” birtokolhatják, akik „elismerik, értékelik az országot és a történelmét, és feltétel nélküli lojalitást tanúsítanak a román állam iránt”.
A társaság szerint az RMDSZ elnökének nyilatkozata „a román állam megtagadásáról, a román történelem, kultúra és a románok alapvető jogainak az elvitatásáról szól, és Kelemen Hunor kiírta magát a román állampolgárok sorából”.
Nem Kelemen lenne amúgy az első erdélyi magyar politikus, aki véleménynyilvánításáért megfosztanak román állami kitüntetésétől. Tőkés László európai parlamenti képviselőtől ugyancsak az érdemrend becsületbíróságának javaslatára vonta vissza Klaus Johannis államfő 2016 márciusában a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg az esemény huszadik évfordulóján. A kitüntetés visszavonását Victor Ponta korábbi kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Alaposan megkérdőjelezi egyébként az érdemrend becsületbíróságának hitelességét, hogy a testületnek ma is tagja egy jogerősen elítélt személy. Șerban Brădișteanu szívsebész, egykori szociáldemokrata szenátort 2015-ben jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották bűnpártolásért, amiért kórházi beutalással próbálta megakadályozni, hogy az öngyilkosságot megkisérlő Adrian Năstase volt kormányfő esetében végrehajtsák a letöltendő börtönbüntetéséről szóló ítéletet.
Arról nem beszélve, hogy a volt szociáldemokrata miniszterelnök a mai napig birtokosa a magas rangú állami kitüntetésnek, holott erre nyilvánvalóan méltatlanná vált. Adrian Năstasét – aki 2002-ben kapta meg a Románia Csillaga nagykereszti fokozatát – két alkalommal ítélték el illegális kampányfinanszírozásért, zsarolásért és kenőpénz elfogadásáért összesen hat évre, amiből tizenöt hónapot letöltött. Bár a jogszabályok értelmében ő sem méltó már az érdemrendre, néhány bukaresti véleményformálón és a Temesvár Társaságon kívül soha senki sem vetette fel, hogy meg kellene fosztani a kitüntetésétől. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

A nyilatkozat tettnek számít?
Az elszabadult magyarellenesség, a nacionalista indulatkeltés újabb bizonyítéka, hogy Kelemen Hunortól, az RMDSZ elnökétől is vissza akarják vonni a Románia Csillaga érdemrendet. A kitüntetést 2000-ben a művelődési minisztérium államtitkáraként kapta Emil Constantinescu államfőtől a román–magyar kulturális kapcsolatok építésében vállalt szerepéért. A visszavonást Kelemen Hunor azon nyilatkozta miatt indítványozták, amelyben hangot adott annak a közérzésnek, miszerint az erdélyi magyarok számára nem ünnep december elseje – az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat századik évfordulója –, amely kimondta Erdély Romániához való csatolását, de amelynek a nemzetiségek jogaira vonatkozó előírásait a mai napig sem tartják be teljes mértékben.
Az érdemrend becsületbíróságának véleménye szerint, amelyet Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat egykori főnöke képviselt az Antena 3 hírtelevízióban, Kelemen Hunor nyilatkozata arról árulkodik, hogy nem tartja tiszteletben a román nemzeti ünnepet, és ily módon „megtagadja a román államot, történelmet és kultúrát, a románok alapvető jogait”. Érdekességként hadd említsük meg, hogy a kitüntetés visszavonását a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció kezdeményezte, amely román állampolgárságától is szeretné megfosztani Kelemen Hunort. Nos, ha ennyi telik a Románia modernizálását célzó üzleti, szakmai és oktatási szakembereket tömörítő társaságtól, akkor elég sötéten fest az ország jövője. Az érdemrend becsületbírósága viszont már belejött a visszavonásokba, de korántsem azoktól, akiket az érdemrendre vonatkozó jogszabály szerint már régen meg kellett volna fosztani, mert akaratlagos cselekedetükért jogerősen börtönbüntetésre ítélték őket, és tetteik miatt méltatlanná váltak a kitüntetés viselésére. A kitüntetéssel rendelkező börtönviseltek, akik között becsületbírósági tag is van (!), továbbra is jó románoknak számítanak, de Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki a rendszerváltás elindításában játszott szerepéért kapta a csillagot, ismert tusványosi kijelentéséért méltatlanná vált rá. A Bukaresti Táblabíróság megindoklása szerint, amellyel Tőkés László keresetét elutasították, a nyilatkozat tettnek számít. Azaz, ha ígérünk valakinek egy szájbavágást, az egyenlő azzal, mintha ki is vertük volna a fél fogsorát. Ez a megindoklás ellentmond a szabad véleménynyilvánítás jogának, amelyet az alkotmány biztosít, és amire a becsületbíróság előtti meghallgatásakor és nyilatkozataiban Kelemen Hunor is hivatkozott. Ha Tőkés László ügyében a Legfelsőbb Igazságügyi Tanács mégis helybenhagyja a Bukaresti Táblabíróság indoklását, kizárt dolog, hogy az Európai Emberjogi Bizottság elfogadja azt.
A becsületbíróság ajánlásait követően Kelemen Hunor ügyében most Klaus Johannis félterén van a labda. Bár a legnépszerűbb német hetilap, a Der Spiegel egy korábbi vezércikkében dilettánsnak nevezte a német kisebbségből származó államfőt, amiért Tőkés Lászlótól visszavonta a kitüntetést, ahelyett, hogy korrupció miatt elítélt személyeket fosztott volna meg Románia Csillagától, Johannis feltételezhetően ezúttal is a nacionalista nyomásnak enged. Ha így történik, ezzel a már-már nevetségessé váló „add vissza a babaruhát” játékkal a legmagasabb román állami kitüntetés értéke tovább csorbul. A világhírű magyar agykutató, Vizi Szilveszter akadémikus nem véletlenül adta vissza. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

„Közméltóságnak kötelező az ünnep” – Costin Georgescu volt SRI-igazgató a Románia Csillagáról, a katalán „tabutémáról”
Egy „egyszerű” román állampolgárnak nem, egy közjogi méltóságnak azonban kötelező megünnepelni Románia nemzeti ünnepét – jelentette ki a Krónikának Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója annak kapcsán, hogy a Románia Csillaga érdemrend általa vezetett becsületbírósága méltatlannak találta Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt a kitüntetésre.
– Milyen indokok alapján kezdeményezték Klaus Johannis államfőnél, hogy vonja meg Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől a Románia Csillaga kitüntetést?
– Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, mert a becsületbíróság szavazása titkos volt, az indoklást pedig hamarosan közzétesszük. De a fő indok ugyanaz volt, mint amit panaszában az érdemrend egyik birtokosa is megállapított: Románia alkotmányának be nem tartása.
Rendkívül súlyos dolog a Románia Csillaga érdemrenddel kitüntetett személy esetében, ha nem tartja tiszteletben az alkotmányt. Sok más érv is szól a kitüntetés megvonása mellett, de nem áll módomban részleteket elárulni most.
– Csakhogy az alkotmány szavatolja a szólás szabadságát is.
– Az egy dolog, de ha nem tartod tiszteletben az alkotmányt, azt jelenti, nem tartod tiszteletben a szólás szabadságát sem, nem tartasz tiszteletben semmit. Az alkotmányt az ország valamennyi polgárának be kell tartania, az állami kitüntetetteknek pedig annál inkább.
– Mégis miképpen sértett alkotmányt Kelemen Hunor, amikor azt mondta: az erdélyi magyarok nem fogják és nem is akarják megünnepelni december elsejét?
– Magával a kijelentéssel. De nem akarok erről hosszan nyilatkozni, nem állok én most törvényszék előtt, hogy megindokoljam a határozatot. Majd a testület valamennyi tagja személyesen megindokolja a döntését.
– Ezek szerint Romániában mindenkinek kötelező megünnepelni a nemzeti ünnepet?
– Ha valaki a román állam közméltósága, parlamenti mandátumot szerezve felesküdött a román alkotmányra, és tagja lett a kormánynak, elhiheti, hogy kötelező. Ellenkező esetben nincs mit keresnie az állami közméltóságok sorában. Én is voltam képviselő, felesküdtem Románia alkotmányára, senki sem teheti meg, hogy nem tartja tiszteletben az alaptörvényt. Ha mégis, nincs mit keresnie a törvényhozásban. De az RMDSZ elnöke nyilvánvalóvá tette: nem arról van szó, hogy nem tiszteli a nemzeti ünnepet, hanem hogy a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december elsején és a centenáriumon.
– Testületünk első ülésén megbeszélést folytattunk Hunor úrral, nem akartunk eljutni ehhez a végkifejlethez. Abban reménykedtünk, hogy tisztázni fogja a dolgokat, de ez sajnos nem sikerült neki, sőt további akciói nem arról győztek meg bennünket, hogy egy kicsit is sajnálja a korábbi nyilatkozatait. Mondok két példát. Nemrég Tőkés Lászlóval együtt végigkísérte Magyarország miniszterelnökét úgynevezett nemhivatalos romániai látogatása során, és hallottuk, miket nyilatkozott Orbán úr. És ne feledjük Hunor úr régebbi nyilatkozatait Katalóniáról és a Románia közepén fekvő megyékről. Lehet valakinek véleménye, de vannak dolgok, amiket a román állam tisztségviselőjeként nem tehet meg. Hál’ istennek hosszú évekig éltem Erdélyben, Medgyesen, Marosvásárhelyen, Brassóban, Kolozsváron is, ott jártam elemi iskolába, később nagyon sok magyar munkatársam volt, sok magyar, tatár barátom van, szerb gyereket kereszteltem. Számomra nem létezik magyar vagy román ember, kizárólag román állampolgár, tehát fel se merül a nemzetiségi kérdés, arról van szó, hogy valamennyien egyenlők vagyunk, és tisztelnünk kell ezt az országot, ahogy teszik például az amerikaiak. Együtt kell élnünk. Nem is azt mondom, hogy testvérekként, hanem barátokként.
– Márpedig ha olyan sokat élt Erdélyben, talán észrevette, hogy nagyon sok olyan magyar nemzetiségű román állampolgár van, aki nem tekinti ünnepnek december elsejét. Velük mi történjen?
– Én tiszteletben tartom azokat a polgárokat, akik nem tartják ünnepnek, nincs velük semmi bajom. De attól a pillanattól, hogy valaki a román állam közjogi méltósága, és egy számos alkalommal kormányzati pozícióban lévő párt elnöke... Tudja meg, hogy egyike voltam azoknak, akik küzdöttek azért, hogy az RMDSZ 1996-ban tagja legyen a Demokratikus Konvenciónak (CDR) és a pártszövetség alkotta kormánynak. Sokat dolgoztam az RMDSZ-szel, és kiálltam amellett, hogy nemcsak a parlamentben kell ott lennie, hanem a kormányban is, hiszen ehhez az országhoz tartozik. Nos, amikor közeleg Trianon százéves évfordulója, és látjuk, mi minden történik a nagyvilágban, az RMDSZ elnökének nem kellett volna ilyesmit nyilatkoznia. Még ha nem értesz egyet, akkor is visszafogod magad. Nem jelensz meg nyilvánosan Orbánnal, és nem teszel utalást Katalóniára Románia vonatkozásában.
Bizonyos dolgokat megértek, például a dolgok érzelmi töltetét, de szerintem ennek véget kellene már vetni, száz év elteltével ugyanis mindez már történelem, ilyen alapon visszamehetnénk Burebistáig, Attiláig, Ádámig és Éváig. Ha tetszik, ha nem, valamennyien ugyanannak az országnak vagyunk a polgárai, előre kell tekintenünk, nem hátra.
– De Kelemen egyértelművé tette, hogy Katalónia jelenlegi autonómiáját szeretné például a székelyföldi megyék számára, de nem kér a katalánok által szorgalmazott függetlenségből.
– Nem használhatod a Katalónia kifejezést Romániában, hiszen Katalónia függetlenséget követel, nem mást. De álljunk itt meg, inkább hangsúlyozom: nem rosszindulatból vagy gyűlöletből hoztuk ezt a döntést, ellenkezőleg, nagyon sajnálom, hogy ez történt. Mi amúgy csak javaslatot tettünk, a döntés Románia államelnökéé.
– A Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának tagja Șerban Brădișteanu szívsebész is, aki két évvel ezelőtt felfüggesztett börtönbüntetést kapott bűnpártolás miatt. Ő méltó még a kitüntetésre?
– Nem tudom megmondani, mert nem ismerem a dossziéját. Gondoljon bele, hogy a román képviselőház jelenlegi elnökét is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték korábban. Tisztázni kell mindezeket a dolgokat, addig azonban nem akarok véleményt mondani.
– Adrian Năstase volt kormányfő úgy birtokosa most is az állami kitüntetésnek, hogy kétszer is letöltendő szabadságvesztéssel sújtották.
– Őszintén megmondom, halvány gőzöm nincs, hogy megvan-e még neki. Nem ismerhetek minden egyes ügyet, nem az én dolgom. Ezt kérdezze meg az elnöki hivataltól. Nekünk az a dolgunk, hogy elemezzük a mostanihoz hasonló eseteket, és javaslatot tegyünk az államfőnek, ami sok esetben fájó.
– Korábban azt hangoztatta, hogy létezik egy, Erdély Romániától való elszakítását célzó terv. Ma is fenntartja ezt? – Nyilvánvalóan létezik ilyen terv, amikor Vlagyimir Putyin orosz államfő tavaly Nagy-Moldova térképével ajándékozta meg a Moldovai Köztársaság frissen választott elnökét, Igor Dodont kettejük találkozóján. Mindez azt feltételezné, hogy Moldva Romániától való elcsatolása útján új állam jönne létre. Tekintettel az Európában és a nagyvilágban végbemenő folyamatokra, nagyon figyelmeseknek kell lennünk. Szeretném, ha tévednék, viszont az is tény, hogy az 1989-es forradalom idején egyértelműen létezett egy Románia szétdarabolását célzó terv, amelyet olyanok dolgoztak ki, akik nem szerettek minket az évszázadok során. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Időzített spionvadászat
Kisebb szenzációként tálalta a bukaresti sajtó a minap, hogy a hazai igazságszolgáltatás nemkívánatos személlyé nyilvánított egy szerb állampolgárt, aki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint egy – meg nem nevezett – idegen hatalom számára kémkedett.
A média (fel)izgatottsága nem véletlen, hiszen a titkosszolgálat nem kevesebbet állít a Csetnik Mozgalom nevű szerb félkatonai csoportot vezető Bratislav Zivkovicról, mint hogy titkos dokumentumokat akart megszerezni Romániában, ahol katonai objektumokat igyekezett feltérképezni.
Ez már elegendő adalék ahhoz, hogy az istenadta nép figyelmét elterelje az élelmiszer drágulásáról, a lej árfolyamának törlesztőrészlet-emelkedést maga után vonó zuhanásáról, a kormány adópolitikájának várhatóan kedvezőtlen hatásairól. Még úgy is, hogy a kémhistória körül számtalan kérdőjel éktelenkedik.
Például ugyan miért akar valaki fényképfelvételekkel megörökíteni romániai támaszpontokat, amikor egy kitartó internetes kutakodás alapján gyakorlatilag szinte bármelyik katonai alakulat helyszínét be lehet azonosítani? Arról nem beszélve, hogy vajon miért készít magáról szelfit romániai útjelző tábla tövében egy titkos kémtevékenységre készülő személy, aki aztán a felvételt közszemlére is teszi?
Megjegyezzük, túlságosan számunkra sem rokonszenves a pánszláv mozgalom mindenekfelettiségét fegyverrel hirdető, a kelet-ukrajnai konfliktusban is részt vevő szerb csetnik, ennek ellenére bennünket nem sikerült meggyőznie a SRI-nek arról, hogy eget rengető veszélyt jelent a román nemzetbiztonságra. Sokkal inkább azt tartjuk gyanúsnak, hogy a román hírszerzés rendszerint ilyenkor év végén szokott előállni különböző kém- és terroristatörténetekkel. Ne feledjük, a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztályával (DIICOT) karöltve a titkosszolgálat 2015 decemberében tartóztatta le a dzsihádista propagandával vádolt craiovai fiatalembert, akit nemrég jogerősen három év négy hónap szabadságvesztésre ítéltek, holott az oltyán diák a bíróság előtt azt vallotta: csak azért állította, hogy kész mártírhalált halni az Iszlám Állam oldalán, hogy felhívja magára elvált szülei figyelmét.
És ugyancsak 2015 végén robbant a székelyföldi terrorváddal kapcsolatos hírszerzési bomba: a SRI által tálalt „bizonyítékok” alapján az ügyészség merényletkísérlettel vádolta meg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két székelyföldi vezetőjét, akit alapfokon amúgy már felmentettek a terrorizmus vádja alól. Mi lehet az oka, hogy általában ilyenkor, év végén tűnnek fel a színen a Románia nemzetbiztonságára veszélyes spionok és terroristák? Erős a gyanúnk, hogy mindez a SRI önigazolásával és az intézmény pénzügyi érdekeivel áll összefüggésben. (Megannyi elmélet kelt lábra a rendszerváltás óta arról, hogy a Szekuritáté a marosvásárhelyi pogrom kiprovokálásával mentette át önmagát 1990-ben a demokratikus Romániába.)
Nem lehet véletlen ugyanis, hogy éppen ebben az időszakban készíti elő a kormány a jövő évi költségvetést, márpedig ilyenkor nagyon jól fog egy hírszerző szolgálat számára, ha külföldi kém fülön csípésével képes bizonygatni a törvényhozó és a végrehajtó hatalom, no meg a közvélemény számára a létjogosultságát és a nemzetbiztonság szavatolása terén kifejtett pótolhatatlan tevékenységét. Amihez természetesen még akkor is nagyon sok pénz kell, ha a kémkedéssel és terrorizmussal hírbe hozottakra nehéz rábizonyítani a vádat. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Veszélyes-e az autonómia?
Nem számít terrorizmusnak
Nem számít terrorizmusnak az, ha valaki az autonómiáért harcol – ezt a választ kapta kérdésére Kulcsár-Terza József. A Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) illetékeseinél érdeklődött, hogy „mi a terrorizmus, s mi nem”.
Az RMDSZ színekben mandátumhoz jutott képviselő abból az alkalomból érdeklődött a SRI-nél, hogy ennek képviselői megjelentek az Emberjogi Bizottságban, amelynek Kulcsár-Terza József is tagja. Azt mondja: „nem árt tudni”, hogy terroristának tekint-e minket a hatalom vagy sem.
– Azt a választ kaptam, miután az illetékes elvtárs még a törvénybe is belenézett, hogy az autonómiaharc nem meríti ki a terrorizmus bűntényét – nem másért, csak hogy tudjuk, hogy vajon minek alapján próbálják az erdélyi magyarságot „nemzetbiztonsági kockázatként” megjeleníteni – nyilatkozta Kulcsár-Terza, aki elfogadhatatlannak tartja a kereskedelmi televízióban napi rendszerességgel jelentkező magyarellenes kampányt.
A képviselő lapunk kérésére vállalta, hogy megérdeklődi azt is, hogy tulajdonképpen hány embert foglakoztatnak és fizetnek közpénzből a titkosszolgálatok, rendőrség, csendőrség és más erőszakszervezetek. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hetvenöt év az igazság útján
Kamaszkorában mindenkinek voltak álmai, amelyek beteljesedési foka egyénenként igen változó. Elvégre a tehetség, a szorgalom, a kitartás és a szerencse dolgában jócskán különbözünk. Azok mondhatják magukat igazán szerencsésnek, akik nemcsak hogy beteljesítették gyermekkori álmaikat, de azok megélése minden nap örömöt nyújt nekik.
A Szabad Európa Rádió – amely egész nap szólt az otthonunkban a legkeményebb Ceauşescu-korszakban – 1983-ban újra és újra hírt adott az Ellenpontok folyóirat szerkesztőinek sorsáról, akikre nem sokkal azelőtt csapott le a hírhedt román titkosrendőrség, a Szekuritáté. És akik halált megvető bátorsággal belefogtak egy szókimondó szamizdatfolyóirat szerkesztésébe, miközben ennél kevesebbért is agyonvertek embereket akkortájt. Tóth Károly Antal nevét – akárcsak feleségéét, Tóth Ilonáét, Szőcs Gézáét és az azóta igen messzire „gurult” Ara-Kovács Attiláét, ők négy alkották a szerkesztőséget – akkor hallottam először.
Történetük szoros összefüggésben volt a magam igen visszafogott és realista kamasz álmával.
Akkor a kommunista rendszer megdönthetetlennek tűnt. Úgy véltük, abban fogunk megöregedni.
Elérhetőnek tűnt viszont az, hogy Magyarországra telepedjünk, még akkor is, ha az 1988-as magyar pártállami döntésnek, miszerint az erdélyi menekülteket nem adják vissza Romániának, még semmilyen jele nem volt. Ebben az időszakban úgy képzeltem a jövőt, hogy Magyarországra költözöm és ott Erdélyért címmel szamizdatfolyóiratot indítok, amely az erdélyi magyarság sorsával és az anyaországi közvélemény e tárgyú történelmi-politikai felvilágosításával foglalkozik majd. Hála az Ifjúsági Magazin levelező rovatában megjelentetett címemnek, igen sok anyaországi levelezőtársra akadtam. Üzeneteikben visszatérő motívum volt, hogy mikor emigráltam Romániába, honnan tudok ilyen jól magyarul, s akkor a románozásról még nem is szóltam. Érzékelhettem, hogy itt egy generáció az alapvető történelmi tények fogalma nélkül nőtt fel, nem tud Trianonról. Ezen a helyzeten akartam javítani a magam eleve szerénynek álmodott eszközeivel.
Az idő átlépett ezen az elképzelésen, 1990 januárjában viszont már felelős szerkesztőségem mellett jelenhetett meg a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet lapja, a Vétó. Akkor még nem is sejtettem, hogy kamaszkori példaképemet, Tóth Károly Antalt – aki most töltötte be hetvenötödik életévét – valamikor a barátomnak mondhatom. Márpedig így történt, egy másik remek magyar embernek, Takács Ferenc Lászlónak köszönhetően, akit szintén atyai barátomnak mondhatok. Levélkapcsolatunk hamar barátsággá nemesült, ami szép lassan kiterjedt minden családtagunkra.
Nem véletlen, hogy idén eltávozott apám nemrég megjelent kötetének gerincét épp egy Tóth Károly Antal által készített mélyinterjú adja.
Az igazságot kereső
A barátságok között azokat tartom a legtöbbre, amelyek esetében már a harmadik-negyedik beszélgetés alkalmával úgy érzi az ember, mintha hosszú évek óta ismerné a másikat. Ugyanakkor jó érzés, ha az ember felnézhet a másikra. Karcsira nem kevés oka lehet egy nemzetben gondolkodó embernek felnézni, jómagam három erényt említenék ezek közül. Az első az igazság és igazságosság alapértékeinek feltétlen tisztelete. Lehet, hogy a politika világában egy szent cél szentesíthet mocskos eszközöket, akár hazugságot is, de a szellemi életben ez nem így működik. Karcsi azok közül való, akik az igazságot keresik, és ha meglelték, abból nem engednek. Semmi áron.
Bátorság és politikai éleslátás
S ez már átvezet a közvetkező becsülendő erényhez, ami nem más, mint a bátorság. Lehet a következmény üldöztetés, börtön vagy kiközösítés, az igazságnak hangot kell adni – ez a belső parancs jellemezte Karcsi egész életét. Akkor is, amikor az Ellenpontokat szerkesztette, akkor is, amikor a legnagyobb tabut merte megérinteni, cáfolva Nyiszli Miklós Auschwitzcal kapcsolatos tényállításait A tanú című írásában. És akkor is, amikor megírta a jobboldalon is sztárolt íróról, Kertész Imréről szóló szókimondó, a szerzőt reálértékén kezelő, alaposan dokumentált tanulmányát, a Nobelesdit. Majd a Közleményesdit, amiben azt mutatta be, hogy olyan emberek, akik el sem olvasták írását, miként fordultak ellene minden ok és indoklás nélkül egyetlen szempillantás alatt.
Mindez azonban nem érne sokat a harmadik fontos vonás, a politikai éleslátás nélkül.
Karcsi mélyhitű katolikus ember, ugyanakkor ideológiák, dogmák és pártlojalitás által nem kötött, nemzetelvű gondolkodó.
Számára nem az a kérdés, hogy egy adott személyiség, egy adott politikai lépés vagy álláspont megfelel-e valamilyen eszmerendszer kívánalmainak vagy egy adott politikai csoportosulás elvárásainak, hanem az, hogy közelebb viszi-e a nemzetét ahhoz a helyhez, ami több mint ezeréves Kárpát-medencei történelme alapján megilletné nemzetközi szinten, segít-e a magyar létesélyeket optimizálni vagy épp ellenkezőleg, rontja a magyarság pozícióit, sérti érdekeit, mostohábbá teszi kilátásait. S ennek megérzésére kivételes ösztöne van, pontosan látja a jelenségek hátterét. Felismeri a felszín mögötti összefüggéseket, nem ragad le a platóni barlanghasonlatot idézve az árnyékok körvonalainál, hanem a valóság teljességét veszi górcső alá.
A 75. életévét betöltött Tóth Károly Antalnak ezúton kívánok jó egészséget, alkotóerőt a nemzet felemelkedéséért vívott nemes küzdelemben! Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Biológusnak tanult, mégis költő, író lett Ferenczes István
Ifjúkorában nem a versek, hanem inkább a természet, a növények, állatok foglalkoztatták Ferenczes Istvánt, aki biológusnak tanult, és csak a főiskola utolsó szakaszában fordult az irodalom felé. Életműve, amely a kortárs magyar irodalom kiemelkedő jelentőségű alkotói közé emelte, bizonyítja, hogy ez jó választás volt. Azt vallja, verset nem kell mindenáron írni, csak akkor, ha annak igazi tétje van.
Csíkpálfalván született 1944 karácsonyának másodnapján, vagyis a névnapján, de csak január 1-jén anyakönyvezték Ferencz-Salamon Istvánként – mint elmondta, lehet, hogy az első fiúunoka születése miatti öröm, mulatozás is közrejátszott a késlekedésben. Építőmester édesapja, Ferencz S. Imre számára a mesterség szeretete mellett az alkotás, a teremtés volt az elsődleges szempont – emlékezett vissza Ferenczes István.
Ő vezette Csíksomlyón a Kós Károly tervei alapján készült KALOT-ház építését, Bukarestben többek között a királyi palota építésénél is dolgozott. Majd a pálfalvi új templom megkezdett építését vette át, amelyet szinte elölről kellett kezdeni, a templom elkészült (1949 júliusában szentelte fel Márton Áron püspök), de a végére már elfogyott a pénz. „Apám, aki színjátszó is volt, és olvasó ember, színdarabot tanult be a házasemberekkel, és addig járták a környékbeli falvakat, amíg összegyűlt a pénz a bádogosmunkára. A falunak kultúrotthon is kellett, azt is ő tervezte, építette, 1958 januárjában avatták fel, de egy héttel előtte még nem volt színpad. Apám az egyetlen tehenünket kivezette az istállóból, eladta, abból a pénzből lett meg a színpad” – mesélte.
Pályát váltott, majd pofázott
Noha elemi és középiskolás korában is írt verseket, bevallása szerint inkább a természet, az erdő, a növények, a madarak, vadak érdekelték. Biológusnak készült az egyetemen, és azt is végezte el.
„Az egyetem utolsó éveiben rájöttem a rendkívül kiszolgáltatott és végzetes nemzetiségi sorsunkra, és éreztem valamit, hogy valamivel többet kellene tenni, mint biológusként dolgozni, növényt meghatározni, bogarat, lepkét gyűjteni. Kolozsváron akadtak barátok, Csíki László, Kenéz Ferenc, akik arra is felhívták a figyelmemet, hogy a mesterséget meg kell tanulni, így az egyetemi könyvtárban a biológia könyvek helyett a versesköteteket kezdtem olvasgatni” – emlékezett. A végső döntést édesapja 1967-ben bekövetkezett hirtelen halála adta meg. Az élet is segítette pályamódosítását, egy év tanítás után, amikor 1968-ban megalakult a megye és a Hargita napilap, újságíróként kezdett dolgozni, ami szerinte iskolának nagyon jó volt, de azt sem bánta meg, hogy 1975-ben eltávolították onnan. „A főszerkesztő, Albert Antal azt mondta, »értse meg, nem tudtam kiállni magáért, mert annyiszor megkértem, ne pofázzon, ne szidja a pártot a szerkesztőségben, a kocsmákban és otthon« – lehallgatták a telefonomat is. Utólag visszagondolva nagyon jót tett, borzalmas lett volna a napi sajtó taposómalmában élni, amikor örvendett az ember, hogy ha az igazat nem is, de a valót meg tudja írni” – vélekedett. Néhány éves szakirányítói munka után ismét újságíróként folytatta, a Falvak Dolgozó Népe munkatársaként bejárta Székelyföldet, élményeket szerzett, embereket ismert meg – ez a munka későbbi alkotásaiban, riportköteteiben is visszaköszönt.
A cenzúra szorításában
A rendszer rajta tartotta a szemét, első verseskötetéből 32 verset vágott ki a cenzúra. „Akkor úgy volt, hogy a cenzor minden oldalra rátette a pecsétet, nekem 32 versemre nem tette rá – ezért lett olyan vékony. Az mondták, pesszimizmust tükröztek – végül azoknak a verseknek nagy részét a következő kötetekbe sem raktam be” – elevenítette fel. 1987-ben a Megőszülsz, mint a fenyvesek című kötete már kész volt, amikor Egyed Péter, a szerkesztő felhívta telefonon, hogy a cenzor megint beszólt. „Péter bezárt a lakásába, és az volt a feladat, hogy az összes metafizikai jellegű, istennel, kereszttel, túlvilággal kapcsolatos részt ki kell gyomlálni. Én nem akartam, aztán Péter meggyőzött, és végül néhány vers még jobb is lett” – emlékezett.
Egy hosszú versét – Hó hull örök vadászmezőkre volt az eredeti címe – szintén a cenzúra miatt Indián tél címmel közölte le Székely János, erről telefonon egyeztettek. „Abban az időben elég sűrűn hívattak a Szekuritátéra, be akartak szervezni. Egyszer rám kérdezett a magyarul tökéletesen beszélő vallatótiszt, hogy miért kellett a vers címét megváltoztatni? A telefonból tudhatta” – mesélte. Ezt a verset akkor a temesvári magyar középiskolások Toró T. Tibor osztályfőnök irányításával betanulták, nagy sikerrel előadták, utána botrány lett, Torót menesztették a tanügyből. „Meghívtak a Temesvári Magyar Napokra, ahol az egykori diákok ismét előadták a verset, és azt mondták, hogy életük meghatározó élménye volt. Mindig az volt az elvem, hogy nem kell minden áron verset írni, csak akkor, amikor az embert nagyon égeti, és valami nagy tétje van. Voltak nekem két-három éves hallgatásaim, után aztán jöttek nagy felszabadult dolgok, Az utolsó kenyér vagy a Ki virággal megveretett című kötetek” – elevenítette fel.
Vers egy Trabanton
Az 1989-es változások előtt egy évvel írta A diktatúra közhelyei című versét, amely, mint mondta, nem is volt teljesen kész, de több példányba legépelte, és odaadta néhány embernek, akik kézről kézre adták. „December 22-én délben, amikor elrepült a diktátor, egy csomag gyertyával lementem a főtérre, meggyújtottam néhányat. Kezdtek jönni az emberek, megjelent egy lyukas zászlóval egy Trabant, feltettek a tetejére, és valaki a kezembe nyomta a vers kézzel írt változatát, hogy olvassam fel. A tömeg kiabálta, hogy még egyszer, a megyeháza balkonjáról is elhangzott még háromszor. A mai eszemmel is újból felmennék arra a balkonra, és újból elmondanám a verset” – mesélte. Illúziói január 3-ig tartottak, amikor a kezébe került néhány Hargita megyei román feljelentése, amiből aztán a Har-Kov botrány lett. „Vásárhelyen volt januárban az első országos RMDSZ-tanácskozás, ahol először mondtam ki, hogy jövőnket csak Székelyföld autonómiájával lehet biztosítani. Az első szünetben a galléromat rángatták, hogy mit akarok a Magyar Autonóm Tartománnyal, itt a román demokráciában minden megoldódik. Mondtam, fiúk, nem lesz megoldva” – elevenítette fel. Egy ideig a művelődési felügyelőség főtanácsosaként dolgozott, a politikában nem akart részt venni, parlamenti jelöltséget sem vállalt.
A Székelyföld alapítója
Néhány szabadúszóként eltöltött év után a megyei tanácshoz került elnöki tanácsadóként – ekkor merült fel egy székelyföldi kulturális folyóirat létrehozásának igénye. „Arra a meggyőződésre jutottam, hogy kell egy periodika, ami rólunk szól, és minket mutat fel a világ felé az itt élő alkotók által. Így született meg a havilap ötlete, sokat töprengtünk róla György Attilával és Molnár Vilmossal. Az akkori megyei vezetés megértette, támogatott, és kezdtük gyűjteni az anyagot, Székelyföld lett a folyóirat neve. Néhány emberen és rajtunk kívül, akik bíztunk benne, rengeteg ellendrukker volt. Azt mondták, még egy évig sem fog működni – idén már húsz éves, ami egy folyóirat esetében már nagykorúságnak számít. Az egyik magyarországi testvérlap azt írta a Székelyföldről, hogy egy jól kitalált lap, valószínűleg azért, mert nem csak irodalmi lap, kulturális folyóirat, interjút, történelmet, szociológiát, néprajzot, színházművészetet, zenét is tartalmaz” – ismertette.
Ferenczes István alapításától 2010-ig, nyugdíjazásáig volt a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, amelynek létrehozását élete egyik legnagyobb megvalósításának tartja.
Az Ergéziek nyomában
Élete egyik nagy szerencséjének tartja a Tudor Arghezi költő székely édesanyjával, Ergézi Rozáliával kapcsolatos kutatás eredményét. Kovács Attila / liget.ro

A hírszerzés mint mély állami aktor – Bakk Miklós politológus a mély és párhuzamos állam fogalmáról
A mély állam fogalma abból eredhet, hogy alapvető ellentmondás van a szervezett, professzionális és konszolidált államhatalom és a demokrácia működése között – állapította meg a Krónikának nyilatkozva Bakk Miklós politológus, lapunk korábbi főszerkesztője. Mint kifejtette, bár a PSD elsősorban saját hatalma kiterjesztése érdekében használja a párhuzamos állam fogalmát, vannak olyan intézmények – például a hírszerzés – amely mély állami struktúrának minősülhet.
– Az utóbbi hetekben, hónapokban egyre gyakrabban halljuk a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusaitól – akikhez egy ideje az RMDSZ is csatlakozott –, miszerint Romániában eluralkodott a mély állam, illetve a párhuzamos állam. Olyannyira beleálltak ebbe a kommunikációs csapásirányba, hogy már tüntetést is hirdettek ellene. De mi is valójában ez a mély állam? És a párhuzamos állam?
– A párhuzamos állam fogalma inkább publicisztikai fogalom –, amiről tudományosabb módon értekezni szoktak, az a „deep state” fogalma, amelyet magyarul mély államként szoktak fordítani, bár az eredeti angol kifejezés is meg-megjelenik magyar szövegekben. A román párhuzamos állam, a „stat paralel” – úgy vélem – a mély állam sajátos fordítása. A szó szerinti fordításnak ugyanis nincs jó hangzása románul, de ami a lényeg: a párhuzamos állam kifejezés hangoztatása sokkal inkább megfelel kigondolói érdekeinek.
A PSD politikusai ugyanis nem vádolhatják az államszerkezet bizonyos „mély” részeit, hiszen ők mindenütt ott vannak – ennek előzményei még a rendszerváltásig, az Iliescu-rezsim hatalmáig vezethetők vissza –, viszont szükségük van arra, hogy kifogásolhassanak olyan állami intézményeket, amelyeknek működése az elevenükbe vág. Itt a titkosszolgálatokról és a DNA-ról, a korrupcióellenes ügyészségről van szó. Az előbbi az államfő felügyelete alatt van, az utóbbi viszont az Európai Unió befolyására született, és elszabadult hajóágyúként kezdett működni, a befogására – domesztikálására – történő kísérletek pedig a lehető legrosszabbat ígérik. A DNA titkosszolgálati behálózottsága ugyanis tény, holott inkább az igazságszolgáltatás rendszerébe történő jobb integrálása lenne a megoldás. Összegezve: vannak olyan intézményei az államhatalomnak, amelyet a PSD alulról és belülről, az általa meghonosított és kiépített bürokratikus kultúrán keresztül nem ellenőriz, és amelyek folyamatosan delegitimálni tudják e pártot a politikai küzdelemben, ezért egy megfelelő fogalom örve alatt indítottak támadást ezen helyzet ellen. A párhuzamos állam kifejezéssel azt próbálják sugallni, hogy az államnak vannak olyan „részei”, amelyek nincsenek a demokratikusan megválasztott kormány kontrollja alatt, azzal „párhuzamosan”, okkultan működnek, és ennek véget kell vetni.
– Van-e olyan ország, ahol már bizonyíthatóan kimutatták a létezését, és ahol egyértelműen felülírta a választott intézmények, a parlament és a kormányzat akaratát?
– Nos, a deep state-nek van némi irodalma is, bár ez sem rigorózusan tudományos. Elsősorban Törökországgal kapcsolatosan használták, mondhatni a török állami működés volt a „prototípus” a fogalom kialakításában. Azt jelentette, hogy vannak bizonyos állami szervek, „szektorok”, mint például a titkosszolgálatok, a hadsereg, az igazságszolgáltatás, a kormányzati bürokrácia egy része, amelyek sikeresen kivonták magukat a törvényi kontroll alól, és önálló politikai aktorokként kezdtek viselkedni. Viszont eléggé általános az, hogy ahol komplex bürokráciák vannak, azoknak a működése átláthatatlan, és ez teret nyit konspiracionista értelmezéseknek is. Az Egyesült Államokban 2010 után több szerző is írt az amerikai deep state működéséről, és ebbe két állami intézményi ágat szoktak említeni: a titkosszolgálatokat és a katonai-gazdasági lobbikomplexumot. Persze, átfogó bírálatok is jelentek meg arról, hogy mindez mítosz. A Wikipédián ez a kérdés mostanság „állam az államban” (state within a state) címszó alatt jelenik meg, a példák, esettanulmányok többsége viszont diktatúrákra, illetve autoriter rendszerekre vonatkozik, amelyek esetében nagyon könnyű tételezni a mély állam működését.
– Mennyire nevezhető szükségszerűnek bármilyen mély állam megjelenése? – Nehéz azt állítani, hogy szükségszerű a mély állam megjelenése. Azonban az amerikai példa jól rávilágít arra, hogy a mély állam percepciójának vagy mítoszának a megjelenése szinte törvényszerű a fejlett demokráciákban is. Ugyanis alapvető ellentmondás van a szervezett, professzionális és konszolidált államhatalom és a demokrácia működése között. Az előbbi a folytonosságot, a problémák szakmai intézkedésekké való átalakítását, a törvényhozás szakmai irányítását képviseli, az utóbbi a változó, az intézmények formatív működését kevésbé ismerő „népakaratot” képviseli. A kettő ütközéséből születik az a gyanakvás, amely a mély állam percepcióját kialakítja. A kérdés viszont, hogy létezik-e tényleges és rejtett, autonóm működése az államhatalomnak, mindenképpen valós.
– Románia kapcsán elmondható, hogy létezhet ilyen mély állam?
– Ezt megragadni nehéz, hiszen bizonyos esetekben lehetséges, hogy egyes intézményi aktorok nem nyilvános kormánypolitikát valósítanak meg (például szerintem az ügyészség, a DIICOT vagy a SRI magyarellenes politikája ilyen). Máskor viszont az is lehetséges, hogy az alkotmányosan biztosított szabadságfokával egy-egy intézményi szereplő visszaél, és saját intézményi kultúráját önálló politikaként viszi tovább. Nemrégiben egy konferencián Gabriel Andreescu kifejtette, hogy a SRI nacionalizmusa tulajdonképpen egy olyan intézményi kultúra, amelynek gyökerei a Ceauşescu-korszakba vezetnek vissza. De bárhogyan vegyük is, a SRI mindenképp mély állami aktornak tűnik. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Magyarokat és székelyeket is bevonna a „sötét erők” elleni harcba a SRI volt ezredese
„Büszkeség. Szuveranitás. Igazság” jelszóval indította útjára Daniel Dragomir, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt ezredese vasárnapi sajtóértekezletén a Románia 3.0 elnevezésű kezdeményezést, amelynek keretében magyarokra és székelyekre is számít.
A volt hírszerző tiszt szerint Romániát ma a román néptől idegen „sötét erők” irányítják. „A sajtó ezt párhuzamos államnak nevezi, én úgy hívom, hogy Szekuritáte 2.0 – ezt az alakot vette fel 1989 után a volt Szekuritáte. Ma egy harc kezdődik Románia és a Szekuritáte 2.0 között, és a végén csak egyik fél marad majd talpon. Ha a Szekuritáte 2.0 győz, akkor nagyon szomorú jövő vár erre az országra. Ha veszít, akkor a népnek esélye van, hogy visszanyerje büszkeségét, szuverenitását és az igazságba vetett hitét” – hangoztatta Daniel Dragomir. Közölte, a kezdeményezést egyelőre saját forrásból finanszírozza, de később számít a támogatók segítségére.
„Ez a platform nyitott minden román, valamint magyar és székely testvéreink, illetve más etnikumúak számára” – hangoztatta a kezdeményező. Dragomir azt mondja: a sajtónak köszönhetően elmondhatta azokat a történeteket, amelyeken akkor ment keresztül, amikor a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) aktív tisztje volt.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a kezdeményezés szerint népszavazással kell dönteni az államformáról, meg kell erősíteni a parlament ellenőrzését a titkosszolgálatok fölött, vissza kell vonni az igazságszolgáltatásban, az ellenőrző szerveknél és a sajtóban tevékenykedő titkosszolgálati ügynököket, be kell tiltani a titkosszolgálatok által „álca alatt” végzett gazdasági tevékenységet. Továbbá szerinte korlátozni kell, hogy a titkosszolgálatok az ország saját állampolgárait megfigyelés alatt tartsák, drasztikusan csökkenteni kell a titkosszolgálatok költségvetését, amelyet szigorúan a nemzetbiztonságot valóban fenyegető terrorizmus, kémkedés és szervezett bűnözés elhárítására kell fordítani.
Daniel Dragomir amerikai mintára létrehozna egy, a parlament ellenőrzése mellett működő egységes felügyeleti/lehallgatási rendszert, amely tiszteletben tartja az állampolgári jogokat, csökkenti a titkosszolgálatok számát. Előirányozná – ugyancsak amerikai modell alapján – az ügyészeket közvetlen választását, létrehozná a vizsgálóbíró intézményét, támogatná Románia csatlakozását a visegrádi csoporthoz, hogy csökkentsék a brüsszeli hatalmat a tagállamok fölött, elutasít minden bevándorlási kvótát, és sürgeti, hogy rögzítsék az alkotmányban, miszerint a házasság egy nő és egy férfi szabad elhatározásából jön létre. Krónika (Kolozsvár)

Mindenkibe poloskát!
Belügyminiszternőnk, Carmen Dan majdnem egy évet töltött szolgálati lakásában, míg rájött, hogy lehallgató-készüléket rejtettek el fali telefoncsatlakozójában, valószínű azért, hogy alkalomadtán megzsarolják. De vajon mivel, hiszen nő lévén, például nőügyekkel nem lehet. Azt furcsállom, hogy miért csodálkozott annyira, ugyanis a házban régebb az amerikai nagykövetség kereskedelmi attaséja lakott. No már most, két lehetőség van: vagy az ott tanyázó volt diplomatát hallgattuk le mi, vagy ő szereltette be, hogy az amerikaiak lehallgassák a miniszternőt. Mert tőlük még az is kitelik, hiszen Merkel kancellár asszonyt és még vagy hetven munkatársát is figyelték éveken keresztül.
Hírszerzésünk szóvivője rögtön tagadta, hogy kezük vagy fülük benne lenne a dologban. Szóvivőjük így fakadt ki: „Az RHSZ nem hallgatja le a Románia belügyminiszterét, az ég szerelmére!” Hát, ha arra nem is, de esetleg saját hasznára? Az is lehet, hogy a miniszternő saját magát hallgatta le.
Volt nekem egy ismerősöm, aki amikor berúgott, könnyelmű ígéreteket tett ivócimboráinak, akik másnap azokat kezdték behajtani rajta. Mivel barátai egymásnak tanúskodtak, kénytelen volt betartani adott szavát. Aztán egy idő után elhatározta, hogy rögzíti beszélgetéseiket, és így alkoholbefolyás-mentesen ellenőrizheti utólag.
Rögtön gyanút fogtam, és elkezdtem kutatni, nálam vajon hol rejthettek el valami poloskát: titkos fület vagy szemet. Mivel nincs fali telefoncsatlakozóm, figyelmem a rendes fali konnektorokra terelődött. Nosza, ki is bontottam egyet, de nem jutottam el odáig, hogy meg tudjam nézni, van-e alatta valami szerkentyű vagy nincs, mert a konnektorhoz való piszkálásomkor úgy megrúgott, hogy elment a kedvem a további kutakodástól. Rájöttem, hogy a beszerelő nagyon profi munkát végzett, mert képes volt áramot vezetni a prizába. Nosza, hívtam egy villanyszerelőt, és leszereltettem az összes csatlakozóaljzatot. A lehallgatott beszélgetések alapján a szolgálatos fülek bizonyosan rájöttek szándékomra, és a botrányt elkerülendő, ők maguk szerelték le (irtották ki) a poloskákat, mert a szaki egyet sem talált. Így a többi feltételezhetően lehallgatásra alkalmas felszerelést próbáltam meg eltávolítani lakásomból. Közismert dolog, a bilinek is füle van, így ez esett legelőször áldozatul lehallgatókészülék-mentesítési akciómnak. Szorgalmas tevékenységem jutalmaként sikerült lelepleznem anyósomat is, amikor óvatosságból kikukucskáltam a kulcslyukon, és megláttam fülét, amivel hallgatózott. Rövid úton eltávolítottam a lakásból, füleivel együtt. Viszont hiába szabadultam meg az ilyen, aránylag kezdetleges eszközöktől, nem lehetek továbbra sem nyugodt, mert mindezek után is meg vagyok győződve, hogy követnek. Az igaz, ezt már korábban sejtettem, még amikor először mentem külföldre, és mobiltelefont vittem magammal. Mihelyt átléptem a határt, rögtön üdvözölt az egyik magyar mobilszolgáltató. A dolgot akkor annak tulajdonítottam, hogy ezek a telefontársaságok összejátszanak: ha le találok lépni, akkor is tudják felhajtani ki nem fizetett szolgáltatásaik árát, hiszen nem maradhatnak a kárral. Csodálkozom, hogy a repülőgépen kikapcsoltatják a bunkofont, hiszen ha le talál zuhanni a gép, nem bukkannak nyomomra, és nem tudják utánam küldeni képviselőjüket, hogy behajtsa rajtam – jobban mondva azon, ami marad belőlem – a szerződés lejártáig hátralevő követelést. Pedig, ha volna információjuk, hogy hol leledzem, például az óceán fenekén, akkor biztosan indítanának egy mélytengeri búvárt, hogy mentse, ami menthető, hajtsa fel, ami felhajtható, és húzza le például kezemről a karikagyűrűt, amivel részben lehetne kompenzálni az elmaradó díjakat. Az csak természetes, hogy minden telefonbeszélgetést elraktároznak legalább fél évre valahová, jó helyre, hogy alkalomadtán elő tudják venni tulajdonosa vagy mások megvádolására. Minket, magyarokat kétszeresen kell figyelniük, hiszen Romániára nézve – mint a titkosszolgálat jelentéseiből mindig kiderül – nemzetbiztonsági kockázatot jelentünk, így kiérdemeljük. Mindezeket látván, lemondtam a zsebtelefon-használatról, mert abban van mikrofon és egyben adó-vevő készülék is. Amikor ezzel kezdtem dicsekedni, letörték optimizmusomat, mondván, hogy a számítógéppel, sőt, a televízióval is ugyanez a helyzet, ezért rövid úton azoktól is megszabadultam. Már kezdtem egészen biztonságban érezni magam, amikor azt olvastam, olyan szerkezetek is vannak, amelyek az ablak rezgéséből kihámozzák a szobában történő beszélgetések szövegét. Ezért családommal kizárólag az udvaron társalogtam egy darabig, míg nem láttam egy olyan filmet, amelyben távcsőn keresztül a társalgópartnerek szájáról olvasták le, hogy azok mit pletykálnak. Így aztán, mintha fogunkat piszkálnák fogvájóval, titokban, csak úgy merünk beszélni a diófa árnyékában, mert akármikor leskelődhet utánunk egy űrhajó, repülőgép vagy drón.
Megértem a hatóságokat is, mert amióta Európában is megnőtt a terrorveszély, mindenki gyanús. Csak attól félek, a biztonság növelésére való hivatkozással kötelezik az embereket (természetesen saját érdekünkben!), hogy lehallgató chipet építtesenek be bőrük alá. Szerencsére, azért vannak nekem is jogaim, amelyekkel élhetek. Filmeken is látni, ahogyan gyanúsítottak szájába adják: jogom van hallgatni, bármi, amit mondok, felhasználható ellenem.
Csak nehogy elektródákat építsenek az agyunkba, hogy gondolatainkat is ellenőrizzék! Kuti János / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ha három, akkor annyi legyen – Beszélgetés Szilágyi István Príma-díjas íróval
Az Utunk-főszerkesztő-helyetteseként, majd a Helikon vezetőjeként igazi intézményteremtő ember, aki azt tartja, ha összesen három elfogadható írást tud produkálni, akkor annyi legyen. Szilágyi István íróval beszélgettünk mozdonyvezetéstől a partiumi külső világ különösen gazdag nyelvéig.
– Azon ritka vezetők közé tartozik, akiket az 1989-es rendszerváltozáskor nem elkergettek az intézménytől – esetében az Utunktól –, hanem egyenesen a jogutód Helikon első számú vezetőjének választottak. Mivel érdemelte ki ezt a kivételes bánásmódot?
– Ötven évet töltöttem a Helikon, illetve elődje, az Utunk szerkesztőségében. Ennyi idő alatt rengeteg ember megfordult ott, kicsik, nagyok, rengeteg hülye és jó néhány igazi író, irodalmár. Utóbbiak rendszerint kissé a háttérbe tolva, mert elöl az elvtársaknak kellett a hely. Ezzel a kis csoporttal képviseltük a szakmát, mindazt, amiért annak idején létrehozták az Utunkot. Főszerkesztő-helyettesi minőségemben nekem kellett viselnem a kockázat súlyát, s úgy tűnik, a kollégák elnézték nekem, ha néha nem jól viseltem a terhet.
– Milyen volt Létay Lajos helyettesének lenni az Utunknál?
– Jó elvtárs volt, bíztak benne. És jó költő is, persze. Ha valamiért nem volt jelen a lapkészítésnél, kézügyben, abrosz alá csúsztatva hagyta hátra a megjelentethetőnek ítélt írásokat. Amelyeket viszont nem, azokat jó mélyre elásta. Tudatos munkamegosztás volt ez: rám hagyta a kockázatos dolgokat, én tévedhettem – persze nem túl nagyot… –, legfeljebb visszadobták az anyagokat. Neki viszont nem szabadott tévednie. Hagyott dolgozni, de ha hibáztam, nem állt ki értem. Tanult, művelt ember volt, aki a két világháború között, sőt, a magyar időkben is a legjobb helyeken képezte magát. A későbbiekben aztán tennie kellett annak érdekében, hogy mindezt elfelejtsék neki.
– Jogász végzettségű emberként hogyan sikerült elfogadtatnia magát a sok íróemberrel?
– Konkrét emlék: rögtön az odakerülésem után írtam valami jegyzetfélét. Mindjárt jött valamelyik idősebb kolléga, hogy ezt ki kellene húzni, azt úgy kellene írni. De nemcsak „szabad-nem szabad” értelemben szóltak bele a dolgokba, hanem „jó-nem jó” értelemben is. Hamar rájöttem azonban, hogy miközben ezek engem szekíroznak, az ő munkájukat sehol sem látni. Egy idő után vissza is kérdeztem: negyvenhárman vagyunk a szerkesztőségben, hol vannak a művek? Talán az a furcsaság mentett meg, hogy valahányszor belém kötött valaki, azt mondtam: ha nem jó, amit csinálok, megyek vissza a mozdony mellé. Működött a dolog. A kollégák „elvtársi” része nem tudta, hová tenni az egészet, a munkásmúltam egyfajta érinthetetlenséggel ruházott fel. Aztán később, amikor már kiderülhettek a dolgok, annak ellenére is értek meglepetések, hogy sok kolléga „hovatartozását” már korábban megismertük.
Vaskos paksamétányi rólam szóló jelentést őrzök.
– Hogy fest az a biztos hátországot jelentő munkásmúlt?
– Furcsa és változatos gyermekkorom volt. Miután apám a fronton maradt, anyám tartott el bennünket. Zilah gyermekseregének fele árvának számított akkoriban, de nem kell állandó siránkozásra gondolni, mi reggeltől estig gonoszak voltunk, minden elképzelhető és elképzelhetetlen dolgot elműveltünk. A Valahol Európában világát éltük. Emellett jó tanuló voltam, amiről nem az egész nap dolgozó anyám „tehetett”, egyszerűen minden érdekelt, mindent elolvastam, ami a kezembe került, a zilahi öreg kollégium könyvtárából hordtam haza a könyveket. Valamilyen olvasmányélményből eredhetett az is, hogy mozdonyvezető leszek. Egyrészt mert sok pénzt akartam keresni, másrészt azt reméltem, így megszabadulok a katonaságtól, miután a vasút stratégiai ágazatnak számított. Csakhogy kiderült, a szemem gyengébb, mint amit megkövetelt a mozdonyvezetés. Hatalmas csalódás volt, teljesen kikészültem. Még egy esztendeig a szatmárnémeti mozdony- és vagonjavító vállalatnál dolgoztam, aztán jelentkeztem az egyetemre. Senki sem vett komolyan. Mit keresnék én ott a vagonjavító múlttal, nem beszélve arról, hogy a korábbi iskoláim is meglehetősen rapszodikusak voltak?
– De miért épp a jogot választotta?
– Nem volt benne semmi tudatosság, annak hátterében is valami olvasmányélmény húzódhat meg. A minden iránti kíváncsiságom az egyetemig tartott, ott fokozatosan csökkenni kezdett az érdeklődésem. Addig csodalegény voltam, elsőként jutottam be, évfolyamelsőként végeztem az első évet. Fogalmam sem volt, mit jelent a jogi egyetem, de elolvastam, megtanultam, amit kellett. Az első év, a jog története még hagyján, ami viszont utána következett, az borzasztó volt. Ráadásul román nyelven, márpedig annak idején Zilahon nem lehetett megtanulni románul – épp mint manapság Székelyföldön –, a mozdonyjavítóban pedig valami képtelen román–magyar keveréknyelven beszéltünk. Az egyetem elvégzésének másnapján viszont már az Utunknál találtam magam, az első három évben nem is nagyon tudtam, mit keresek ott. Biztosan kellett ott valakinek egy fiatal elvtárs, de hát ezt a reményt nem váltottam valóra.
– Vette bármilyen hasznát is a jogász végzettségének?
– Szakmai szempontból nem nagyon, abban a tekintetben viszont igen, hogy több egyetemi kollégám került jogászként a Szekuritátéhoz. Volt olyan, aki az utcán a szeme villanásával figyelmeztetett: ne köszönjek neki. Másik alkalommal ugyanaz a fickó széles gesztussal fogadott, de rég nem láttalak, Sziszi! Ebből tudhattam, hogy épp elrendeződött körülöttem valami korábbi zűr. Egy másikról azt hallottam, hogy terjeszti rólam: hagyjátok, bolond, de csak teszi magát. Ez nagyjából azt jelenthette, hogy nagy hülyeségeket nem csinálok, ismerem a járást. Gyerekkorom óta sokat olvasó ember voltam, viszont egyetlen napig sem tanultam bölcsészetet. Hamar rájöttem azonban a hatalmas hiányosságaimra, azóta is igyekszem pótolni. – Ennek hatékonyságát a közelmúltban kapott Príma-díj is igazolni látszik. Legnépszerűbb regénye, a Kő hull apadó kútba nyelvezetét sokan az Arany-balladákéhoz hasonlítják. Milyen „viszonyban” volt Arany Jánossal?
– Amióta az eszemet tudom, lapozgattam, olvastam Arany Jánost, mégsem mondhatnám, hogy a regény írása közben ott motoszkált volna bennem – legfeljebb a mély tudatban. De nem is vagyok tipikus író, előfordult, hogy másfél esztendőnyi munka után is azt tartottam valamelyik írásomról, hogy nem jó. A sikerültebb könyveim között is akadt olyan, amelyikre azt mondtam, itt befejezem, mert erre ennyit érek. Mindig úgy kezeltem az időt, mintha hat életem volna. A siker soha nem érdekelt. Ha összesen három elfogadható írást tudok produkálni, akkor annyi legyen. – Megszerette a korábbi, a megjelenés által mégiscsak befejezettnek „nyilvánított” írásait?
– Rossz viszonyban vagyunk, elégedetlen vagyok magammal, mert tudom, melyik írásom mennyit ér. Nem is szívesen beszélek róluk. Ebből a szempontból mindenképpen rendhagyó eset vagyok – magamra nézve nem előnyös értelemben. Persze az is jelen van mindebben, hogy na, és akkor mi van, ezeknek az írásoknak én vagyok a gazdájuk, akinek tetszik, tetszik, akinek meg nem, hát nem. Jótállok értük.
– Regényeiben különleges nyelvezetet, párhuzamos világokat alkotott. Mi provokálta erre?
– Aki a soraim mögött áll, úgy hívják, hogy Ady Endre. Úgy hívják, hogy Zilah, a város, a környék beszédstílusa. Kisgyerek korunkban ugyanazt a padot farigcsáltuk tovább, amelyet Ady, és ebben számunkra nem volt semmi különös. A partiumi külső világ nyelve nagyon gazdag, olyan nagyságok hordozták, mint Kölcsey, Bessenyei, Ady, Arany.
– A Príma-díj odaítélése egy alkotó életműve előtti tisztelgés. Van már korona ezen az életművön?
– Ha van is, nem a Príma-díj, azzal nem tudok mit kezdeni. Persze örülök neki. Talán azok a regényeim, melyeket az elmúlt esztendők alatt Európa öt országában is olvashattak. És a Helikon megteremtése, életben tartása, helyzetének stabilizálása. A kapaszkodás mindabba, amit egyszer megfogtunk. Akármi is történjék veled, körülötted, kitartasz mellette. A külvilág számára talán már-már „gyanús” mértékben. Hogy többre talán nem is futja belőled. Miközben én győztese voltam ennek a vállalásnak. Addig vittem a hátamon a Helikont, míg meg nem találtuk a szerkesztőség jelenlegi otthonát. Kötelességem volt, hiszen éveken át az én irányításom alatt romlott a helyzet, sőt, vált bizonyos időszakban egyenesen kritikussá. Nem hagyhattam olyan körülmények között azokat a tehetséges fiatal embereket, akik az én kezem alatt nőttek fel.
SZILÁGYI ISTVÁN
Príma-díjas, Kossuth-díjas és József Attila-díjas Kolozsváron élő író, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának tagja. Kolozsváron született 1938. október 10-én, 1956-ban érettségizett Szatmárnémetiben, kitanulta a mozdonyszerelő géplakatos szakmát. 1958-tól a kolozsvári egyetem jogi karán tanult, 1963-ban diplomázott. Az Utunk munkatársa, 1968–1989 között főszerkesztő-helyettese, 1990-től a Helikon főszerkesztője. Első nagy sikerű könyve 1975-ben jelent meg, a Kő hull apadó kútba című regény egyöntetű elismerést vívott ki, több nyelvre lefordították. Nagy figyelmet keltett az 1990-ben megjelent Agancsbozót című monumentális regénye is, a 2001-ben megjelent Hollóidő az első regényéhez mérhető sikert aratott. Az író hetvenedik születésnapjára a Magvető Kiadó újra megjelentette a Kő hull apadó kútba, valamint Hollóidő című regényeket, egy esztendővel később pedig novelláinak, elbeszéléseinek legjavát gyűjtötte kötetbe. 2010-ben a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai közé választotta. Legfontosabb művei: Sorskovács (elbeszélések, Irodalmi Kiadó, Bukarest, 1964), Ezen a csillagon (novellák, elbeszélések, karcolatok, Irodalmi Kiadó, Bukarest, 1966), Üllő, dobszó, harang (regény, Irodalmi Kiadó, Bukarest, 1969), Jámbor vadak (elbeszélések, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971), Kő hull apadó kútba (regény, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1975), Agancsbozót (regény, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1990), Hollóidő (regény, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2001), Bolygó tüzek (novellák, elbeszélések, Magvető, Budapest, 2009). Díjak, kitüntetések: Romániai Írószövetség Díja (1975), József Attila-díj (1990), Ady Endre-díj (1992), Déry Tibor-díj (1995), Getz Corporation-díj (1998), Kossuth-díj (2001), Magyar Irodalmi Díj (2002, nem fogadta el), Márai Sándor-díj (2003), Székelyföld-díj (2008), Arany János-díj (2008), Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány-díj (2008), Kölcsey-emlékplakett (2008), Alföld-díj (2009), Hazám-díj (2012), A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2014), A Nemzet Művésze (2014), Príma-díj (2017). Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)