Wetzel Tamás: csak az őszinte román-magyar párbeszédnek van értelme 
Csak a nyílt és őszinte román-magyar párbeszédnek látja értelmét Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
A helyettes államtitkár Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán kedd délutánra meghirdetett sajtóbeszélgetés előtt nyilatkozott nemzetpolitikai kérdésekről az MTI-nek. Az évek óta szünetelő magas szintű román-magyar párbeszédre vonatkozó kérdésre kijelentette, hogy Magyarország érdekelt a nyílt és őszinte párbeszédben. 
A legégetőbb kérdések között a református egyháznak korábban visszaszolgáltatott Székely Mikó kollégium visszaállamosítását, a magyar himnusz éneklése és a székely zászló, a MOGYE, illetve a kétnyelvű utcanévtáblák elleni hatósági fellépéseket említette. „Nem látom értelmét, hogy barátságos fotók készüljenek egy közös kormányülésről, ha annak nincsen megfogható eredménye az erdélyi magyarság számára is” – jelentette ki Wetzel Tamás. 
A helyettes államtitkár nyomatékosította, a magyar kormány támogatja az erdélyi magyarságot és a magyar közösség intézményeit. Cáfolta, hogy a magyar kormány külgazdasági céljai háttérbe szorították volna a nemzetpolitikát. „A kettő egyáltalán nincsen ellentétben, az egyik nem oltja ki a másikat, hiszen a szomszédságpolitika elsősorban nemzetpolitikáról szól” – jelentette ki Wetzel Tamás. A helyettes államtitkár elmondta, eddig mintegy 720 ezren kérték egyszerűsített honosítással a magyar állampolgárságot, és az igénylők kétharmada erdélyi magyar. Megjegyezte, a folyamat beindítása utáni első három évben a határon túli magyarok legmobilisabb, legelkötelezettebb rétege igényelte a magyar okmányokat. Most az a cél, hogy a kis településeken élő kevésbé mobilis magyaroknak is megteremtsék erre a lehetőséget. Ezért kötöttek az EMNT mellett az RMDSZ-szel is szerződést arról, hogy a szövetség segítséget nyújt a honosítási folyamatban. MTI
Erdély.ma

„Diákelszívó” belvárosi iskolák
A bezárás veszélye fenyegeti a vidéki, valamint a városi lakónegyedekben található általános iskolákat több erdélyi megyében is, ugyanis egyre több szülő íratja gyermekét a belvárosi, népszerű tanintézetekbe. Az illetékesek úgy vélik: a körzeti iskolákat addig kell működtetni, amíg csak lehet, a cél pedig minden esetben a minőségi oktatás biztosítása minden gyermek számára.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő rámutatott: a beiskolázási tervet nagyban meghatározza a szülők magatartása, hozzáállása is, hiszen ha többségük a belvárosi iskolákat részesíti előnyben, a lakónegyedi és vidéki tanintézetek elnéptelenednek, gyermekek és megfelelő számú osztály hiányában nem lesznek fenntarthatók.
Háromszéken Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működnek körzeti iskolák, a két városban pedig a 2015/2016-os tanévre vonatkozóan összesen 162 gyermeket írattak be ideiglenes lakcím alapján a nem lakóhelye szerinti iskolába. A kisdiákok többsége belvárosi, nagynevű tanintézetben kezdi az új tanévet, emiatt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban és a Mihai Viteazul Főgimnáziumban is egy-egy előkészítő osztállyal többet kell indítani a tervezettnél.
A lakónegyedi iskolák sem maradnak üresen, de például a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskolába csak 15, az Ady Endre Általános Iskolába pedig 18 gyermeket írattak be, így létszám alatti osztályokat tudnak csak indítani.
Sok helyen összevont osztályok működnek
Kiss Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy a vidéki tanintézetek is veszélyben vannak: a gyermekhiány miatt sok helyen már régóta összevont osztályokat működtetnek, ez pedig még inkább elriasztja a szülőket. Megyeszerte hatvanöt településen összesen 324 nulladik osztályos kisdiák kénytelen ebben a tanévben nagyobbakkal együtt tanulni.
A főtanfelügyelő szerint egyetlen falusi iskolát sem kellene bezárni, hanem épphogy segíteni kellene ezeket a minőségi oktatás megvalósításában. Kifejtette: képzéseket kellene indítani az összevont osztályokban tanító pedagógusoknak, hogy a többletmunka ellenére egyenlő esélyt tudjanak biztosítani a közösen tanuló diákoknak. „A szülőket csak úgy lehet meggyőzni, hogy ne vigyék el a diákokat a falusi iskolából, ha a gyermekek annak ellenére tudnak eredményeket felmutatni, hogy felsőbb osztályos társaikkal kell osztozniuk a tanító figyelmén” – magyarázta Kiss Imre.
„Nem kell feltalálni a spanyolviaszt”
Hasonlóan vélekedik Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, aki a Krónikának elmondta: amíg csak lehet, működtetni kell minden iskolát a szórványközösségekben, és biztosítani kell ezekben a minőségi oktatást.
Az alpolgármester ugyanakkor Facebook-oldalán rámutatott: „nem kell sem nekünk, sem másnak »feltalálnia a spanyolviaszt«: mindannyiunk számára kézenfekvő, hogy a Monostor negyedben élő fiatal magyar család számára – magyar identitása és kötődésének megőrzése céljából – a legfontosabb, hogy legyen a lakóhelyéhez minél közelebbi magyar bölcsőde, óvoda, iskola, ahol gyermeke jó minőségű, magyar identitását és kötődését megerősítő oktatásban részesül, s hasonló a megoldás az erdélyi szórványközösségek esetében is”.
Horváth Anna az elmúlt napokban Kolozsváron megrendezett Média-tér konferencián arról is beszámolt, hogy ha a kincses városban megszűnnek a lakótelepi tanintézetek magyar tagozatai, az oda járó gyermekek fele román iskolában fogja folytatni tanulmányait.
Az RMDSZ-es politikus hangsúlyozta, egyetlen olyan megoldást sem talált elfogadhatónak, amely a szórványban születő magyar gyermekeknek a tömbben való iskoláztatását célozza. Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt idézve kijelentette: „nekünk itt, a szórványban kell megvetnünk a lábunkat, hogy a tömb ne szórványosodjon el”.
Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes korábban a Krónikának elmondta: a 2015/2016-os tanévben nem változik a külvárosi beiskolázási arány, mindenhol ugyanannyi magyar osztály indul, mint a megelőző években.
Kevesebb magyar osztályt indítanak
Szatmárnémetiben is veszélyben vannak a lakótelepi iskolák magyar tagozatai: egyrészt évente megyei szinten mintegy ezer fővel csökken a gyermeklétszám, ugyanakkor a belvárosi magyar tanintézetek is óriási konkurenciát jelentenek a kevésbé neves körzeti általános iskoláknak.
Szász Piroska Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes lapunknak kifejtette: ugyan még nem volt példa arra, hogy egy egész magyar tagozat megszűnjön, de a korábbi két-három párhuzamos csoporthoz képest sok lakónegyedi iskolában csak egy magyar tannyelvű osztály fog indulni ősszel.
Megtudtuk: az Avram Iancu, a Bălcescu–Petőfi és a Mircea Eliade Általános Iskolában diákhiány miatt kénytelenek kevesebb magyar előkészítőt indítani, míg a kispiac közelében lévő Vasile Lucaciu (volt 21-es) iskolában elképzelhető, hogy ősztől egyáltalán nem indul magyar tannyelvű osztály. A beiratkozási időszak ugyanakkor még nem zárult le, így a helyzet változhat.
Ezzel szemben a belvárosi neves tanintézetekben – a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban és a Református Gimnáziumban – túljelentkezés van. Szász Piroska rámutatott: csak az ide beíratott gyermekek harmadának van a városközpontban állandó lakhelye, így feltételezhető, hogy sokan ideiglenes lakhellyel érik el, hogy gyermekük az áhított tanintézetbe kerüljön.
Bihar megyében nincs gond
Bihar megyében ezzel ellentétben még nem fenyegeti a megszűnés veszélye a lakótelepi magyar tagozatokat: ugyan egyes iskolákban meglehetősen alacsony a diáklétszám, de mindegyik tervezett előkészítő osztályt el tudják indítani – tudtuk meg Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől.
A szakember azt is elmondta: Nagyváradon nem jellemző, hogy a belvárosi iskolák „elszívják” a gyermekeket a körzeti tanintézetektől, beiratkozásnál ugyanis elsődleges szempont, hogy ki lesz a gyermek tanítója, ugyanakkor az óvoda is fontos, sok szülő ugyanis nem akarja elválasztani csemetéjét a megszokott közösségtől, így a közeli iskolába íratja őt.
Kéry Hajnal szerint a kérdés összetett, nehéz általánosítani, mert minden eset egyedi és helyzetfüggő. Tapasztalatai szerint a kistelepülésekről legtöbbször azért viszik be a városba a kicsiket, mert a szülők munkahelye ezt indokolja, de olyan esetről is tud, amikor egy tanintézet hírnevétől függetlenül, pusztán az ismerősök véleménye alapján született meg a döntés.
„Ötödik osztálytól ugyan a belvárosi iskolák elszívnak bizonyos számú diákot, de egyik körzetben sem tapasztaltunk tömeges elvándorlást. Az elmúlt három évben biztosan nem fordult elő, hogy emiatt Nagyvárad lakótelepi tanintézeteiben osztályt, tagozatokat kellett volna megszüntetni” – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzátette: vidéki iskolákban előfordul, hogy nem tudnak ötödik osztályt indítani, mert a gyermekek többsége a városban folytatja tanulmányait, de nem gyakori, hogy a diákok román iskolába iratkoznak. „Elenyésző, két-három százalék azon magyar tanulók aránya, akik román tagozaton tanulnak ötödik osztálytól” – tudtuk meg.
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldi vásárok: előítéletek és kitörési lehetőségek
A 25 éves évfordulók évében a székelyföldi vásárok egy része is negyedszázados jubileumhoz érkezett. Az új idény kezdete előtt Csipor Attila, az öt székelyföldi rendezvény építője, illetve részszervezője, a csíkszeredai Expo-Har Kft. tulajdonos-ügyvezetője segített felrajzolni az elmúlt évtizedek vásártérképét.
A Szent György Napok keretében április 30-án megnyitandó Szentgyörgy Expóval kezdődik az idei vásárszezon. A háromszéki expó az első erdélyi vásár, amely sokáig a legnagyobb is volt, kiállítói között elsősorban magyar állami támogatással érkező anyaországi cégek szerepeltek. Sokáig ez jellemezte a több helyszín végigjárása után tavalyra a Székely Mikó Kollégiumba visszahúzódó, wellnesskiállításra szűkülő vásárt, amelynek voltak kiemelkedő és sürgős elfelejtésre váró epizódjai is. Idén a „sokadalom” kellős közepén felállítandó, 360 négyzetméter beépített felületű expósátorba várják az érdeklődőket – miközben megmarad a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara wellnesskiállítása is.
A szentgyörgyivel párhuzamosan Csíkszeredában is hamar elkezdődött a vásározás, ott a Szakszervezetek Művelődési Házának folyosóin. „Az első években mindkét helyszínen az élelmiszer alapú és alapvető fogyasztási cikkekre nyilvánult meg hatalmas kereslet. Érthető módon, hiszen a kommunizmus éveinek korlátozásai nyomán az emberekben olyan áruéhség alakult ki, hogy szinte bármit el lehetett adni” – idézi fel a kezdeteket Csipor Attila. Az érdeklődés aztán folyamatosan átalakult, jó néhány trendhullámot lehetett azonosítani az elektronikai cikkektől a nyílászárókig vagy a minőségi építőanyagokig. Az igazgató a vásárlói viszonyulás igen érdekes vonzatait is említi. „Elsősorban a hazai termékek lebecsülése volt megdöbbentő, még akkor is, ha a minőség valóban sokszor hagyott maga után kívánni valót. Minőségtől szinte függetlenül azonban minden jobb volt, ami külföldről érkezett, főleg a magyar termékek – mondja. – Pedig egy idő után a fatermékek tekintetében egészen remek termékeket produkált Székelyföld, a hazai ember azonban nem becsülte a hazai termelőt.”
A Csík-Expo mintegy 15 év után változtatott helyszínt és időpontot. Miután egyre kevesebb kiállítási felület jutott a művelődési házban, a pünkösdi emberözönre alapozó stratégia is változtatásra szorult. „Be kellett látnunk, hogy pünkösdkor egészen másra kíváncsiak az emberek. Viszont azokban az években arra is ráébredhettünk, milyen sok román látogató vagy lakos fordul meg a városban” – indokolja Csipor. A Vákár Lajos-jégcsarnok azonban jó – főleg a létesítmény korszerűsítése után – és stabil választásnak bizonyult. Ott 1200 beépített négyzetméter felületen mutathatják be termékeiket a kiállítók. A vásározók megszűrésére nem nagyon nyílik lehetőség, Csipor Attila ma is beleborzongva idézi fel, amikor egy marosludasi olasz vállalkozó koporsói fogadták a marosvásárhelyi kiállításra érkezőket. A kiállítók legnagyobb részét továbbra is azok a kerekedők képezik, akiknek a termékeit feltétlenül meg kell mutatni. „A legnagyobb tömörülés rendszerint azok előtt a standok előtt alakul ki, ahol termékbemutatás zajlik, a többiek előtt rendre csak elsétálnak az emberek” – mondja a szakember. Csipor azt is nehezményezi, hogy a székelyföldi látogatók többnyire előítéletekkel, kész verdiktummal érkeznek a vásárba, amit menet közben is csak nagyon nehezen tudnak levetkőzni. Pozitív példaként a székelyudvarhelyi vásárt említi, ahol a társszervező Príma Rádió által az expó köré szervezett rendezvények rendre családi programokká avatják a kiállítást.
Az április végi Szentgyörgy-expót május 14–17. között a Csík Expó követi, a Marosvásárhelyi Általános Tavaszi Vásárt pedig május 28-i kezdettel rendezik. Az udvarhelyiek október elsejétől mehetnek vásárba, a székelyföldi vásáridényt pedig a Gyergyó Expó zárja december 4–6. között. „Én soha nem ígérek eladásokat a vásározóknak – mondja Csipor –, annyit szoktam mondani, hogy a termék beszél, mi csak a kereteket biztosítjuk. Azokból viszont jó minőséget, így semmi sem múlik a körülményeken.” Idén nem lesz különösebb slágertémája a vásároknak, az előzetes jelentkezések alapján elsősorban a fogyasztási cikkek viszik majd a prímet. No meg a látogatók, akik Sepsiszentgyörgyön például a városnapok forgatagából és hangulatából egyetlen pillanatra sem kiszakadva nézhetik meg, van-e valami új a nap alatt.
Csinta Samu 
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Levélben fordult Kelemen Hunor a Velencei Bizottság elnökéhez
Kelemen Hunor szövetségi elnök levélben fordult Gianni Buquicchióhoz, a Velencei Bizottság elnökéhez, amelyben ismertette a romániai nemzeti kisebbségi jogok terén észlelt visszásságokat. Mint ismeretes, három nappal ezelőtt, április 30-án konferenciát szervezett Kolozsvárott a román külügyminisztérium és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem abból az alkalomból, hogy húsz évvel ezelőtt Románia elsőként ratifikálta az Európa Tanács (ET) által kidolgozott Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. A Velencei Bizottság elnökének írt levelében Kelemen Hunor elsősorban leszögezi: a romániai magyarok jelentik a legnagyobb nemzeti közösséget az országban, sőt az Európai Unióban is, ennek ellenére képviseletük nem kapott meghívást erre a fórumra. További fontos intézményeket elfelejtettek meghívni a szervezők, mint például a Romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet.
„Úgy véljük, ez a hozzáállás teljes mértékben sértő és antidemokratikus, és nagyon komolyan megkérdőjelezi a romániai kormányzat elkötelezettségét a nemzeti közösségekkel folytatott párbeszéd és együttműködés terén. Határozott álláspontunk, hogy nem az államnak kell eldöntenie, és elmondania azt, hogy Románia modellértékű kisebbségpolitikát folytat, hanem a kisebbségi szervezeteknek kell meghatározniuk a saját sorsukat érintő intézkedések milyenségét” – fogalmaz az RMDSZ elnöke levelében.
Kelemen Hunor kihangsúlyozza: fontosnak tartja azt, hogy az Európai Unió egyik legfontosabb intézménye ne csak kirakat-konferenciákon értesüljön a nemzeti kisebbségek helyzetéről, hanem a kisebbségi szervezetektől is kapjon tájékoztatást. Éppen ezért levelében 14 pontban foglalja össze a nemzeti kisebbségeket ért jogsértéseket, illetve a vonatkozó jogszabályok betartását mutató jelenlegi helyzetet.
MOGYE, kétnyelvűség, utcanévtáblák
Elsőként a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetére hívja fel a figyelmet, ahol évek óta nem sikerül beindítani az önálló magyar nyelvű kart, bár egyértelműen fogalmaz az oktatási törvény vonatkozó paragrafusa, és ugyanezt a törvényt sikeresen alkalmazták a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen.
Bár a kommunizmus bukása után Romániában az egyik legjelentősebb kisebbségi jognak számított a nemzeti szimbólumok használatára vonatkozó törvény, a közelmúltban visszarendeződés történt: a Kovászna megyei prefektus magyar embereket büntetett a magyar himnusz nyilvános énekléséért, a Maros, Hargita és Kovászna megyei prefektusok pedig folyamatosan büntetik a polgármestereket a nemzeti szimbólumok használata miatt.
A törvényszéken és bíróságon a anyanyelvhasználat csupán a vonatkozó jogszabály szövegében létezik: gyakorlatilag az igazságszolgáltatás intézményei nem alkalmaznak fordítókat a peres ügyek lebonyolítására.
A helyi közigazgatásban is csak hozzávetőlegesen alkalmazzák a törvényt: az önkormányzatok egy része egyszerűen nem hajlandó kétnyelvű feliratokat, utcatáblákat kihelyezni. És bár a törvény kimondja, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségiek aránya meghaladja a 20 százalékot, kötelező biztosítani a kétnyelvűséget, az önkormányzatok nem biztosítják a törvény alkalmazásához szükséges erőforrásokat: nincsenek kétnyelvű űrlapok, vagy kellő számú, nyelvismerettel rendelkező alkalmazott.
A román állam folyamatosan figyelmen kívül hagyja az Európai Unió azon javaslatát, hogy a tagállamok tartsák szem előtt egy-egy régió történelmi és nyelvi sajátosságait, hagyományait. Minden alkalommal, amikor a régiók átszervezéséről zajlik a közvita, a kulturális, nyelvi és történelmi sajátosságokat nem veszik figyelembe.
Az autonómiatörekvés mint veszélyforrás?
A nemzeti közösségek autonómiatörekvéseit biztonságpolitikai veszélyforrásnak minősíti a belügyminisztérium legújabb biztonságpolitikai stratégiatervezetében. Ez egyszerűen elfogadhatatlan, és ellentmond számos Európa Tanácsi javaslatnak, így például a 2014-ben elfogadott, a nemzeti kisebbségek jogvédelmére vonatkozó Kalmár-jelentésnek.
A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája alkalmazására vonatkozó jelentést a román külügyminisztérium 2012 óta nem hajlandó elkészíteni, bár a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ezt folyamatosan kéri, és elkészítette a saját árnyékjelentését. Az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatása szinte teljesen leállt, annak ellenére, hogy jogszabály biztosítja a visszaszolgáltatás kereteit. 2014-ben egy bírósági döntés során megtörtént az első visszaállamosítás: a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét elvették a Református Egyháztól, miután az törvényesen visszakapta. "Úgy véljük, a magyar nemzeti közösség és a román állam között az együttműködés keretei sérültek, ezért kérjük az Európa Tanács, valamint az Európai Unió kisebbségvédelmi intézményeit, kiemelt figyelemmel kövessék a kisebbségi jogok alkalmazását Romániában. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 1990 óta a demokrácia eszközeit használva számos kisebbségi jogot vívott ki, jelentős eredményeink vannak, viszont úgy véljük, ez egy olyan folyamat, amelynek nem értünk a végére" - olvasható a levélben. "A nemzeti kisebbségek gazdagítják az ország kulturális sokszínűségét, a kisebbségi jogok pedig nem fosztják meg a többségi állampolgárokat semmitől. Úgy véljük, a román állam és a nemzeti kisebbségek közti kapcsolatot új alapokra kell helyeznünk. Az RMDSZ olyan kisebbségi jogszabályozást kér, amelyeket más, Európai Uniós államokban sikeresen alkalmaznak" - magyarázta a szövetségi elnök. Hozzáteszi: "A kiszélesített közösségi jogok nem veszélyeztetik a román állam egységét, az autonómia és a régiósítás nem bontja meg ezt. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az európai kisebbségeket összefogó Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) közösen kéri az Uniót, hogy alkosson egy, a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó, kötelező érvényű jogszabályt a tagállamok számára, amelynek alkalmazását egy aktív monitoring-rendszerrel tudná hatékonyan követni". Kelemen Hunor levele végén leszögezi, az állam és a nemzeti kisebbségek közti kapcsolatban a párbeszédnek, a jóhiszeműségnek és a bizalomnak kell érvényesülnie, nem úgy, mint a kolozsvári konferencián, ahol a román állam egyszerűen nemlétezőnek tüntette fel a romániai magyar kisebbséget.
maszo.ro

Kelemen levélben világosítja fel Buquicchiót
Nem az államnak, hanem a nemzeti közösségeknek kell elismerően nyilatkozniuk a kisebbségi jogokról – hívja fel a figyelmet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Gianni Buquicchióhoz, a Velencei Bizottság elnökéhez írt levelében.
A szövetségi elnök ebben a romániai nemzeti kisebbségi jogok terén észlelt visszásságokat ismertette, a csütörtökön a román külügyminisztérium és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem által szervezett konferencián elhangzottakra reagálva.
A kolozsvári rendezvényt abból az alkalomból szervezték, hogy húsz évvel ezelőtt Románia elsőként ratifikálta az Európa Tanács (ET) által kidolgozott Kisebbségvédelmi Keretegyezményt.
A Velencei Bizottság elnökének írt levelében Kelemen Hunor leszögezi: a romániai magyarok jelentik a legnagyobb nemzeti közösséget az országban, sőt az Európai Unióban is, ennek ellenére képviseletük nem kapott meghívást a fórumra, ahogy a Romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet is elfelejtették meginvitálni.
„Úgy véljük, ez a hozzáállás teljes mértékben sértő és antidemokratikus, és nagyon komolyan megkérdőjelezi a romániai kormányzat elkötelezettségét a nemzeti közösségekkel folytatott párbeszéd és együttműködés terén. Határozott álláspontunk az, hogy nem az államnak kell eldöntenie, és elmondania azt, hogy Románia modellértékű kisebbségpolitikát folytat, hanem a kisebbségi szervezeteknek kell meghatározniuk a saját sorsukat érintő intézkedések milyenségét" – fogalmaz levelében az RMDSZ elnöke.
Hangsúlyozza: fontosnak tartja, hogy az Európai Unió egyik legfontosabb intézménye ne csak kirakatkonferenciákon értesüljön a nemzeti kisebbségek helyzetéről, hanem a kisebbségi szervezetektől is tájékoztatást kapjon. Éppen ezért levelében 14 pontban foglalja össze a nemzeti kisebbségeket ért jogsértéseket, és az illető jogszabályok betartására vonatkozó jelenlegi helyzetet.
Többek között megemlíti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét, ahol évek óta nem sikerül beindítani az önálló magyar kart, a nemzeti szimbólumok használata miatti bírságokat, a kétnyelvűség hiányát, az autonómiatörekvések ellehetetlenítését, az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának akadályoztatását, a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását.
„Úgy véljük, a magyar nemzeti közösség és a román állam között az együttműködés keretei sérültek, ezért kérjük az Európa Tanács, valamint az Európai Unió kisebbségvédelmi intézményeit, kiemelt figyelemmel kövessék a kisebbségi jogok alkalmazását Romániában” – fogalmaz Kelemen Hunor.
Rámutat, az RMDSZ olyan kisebbségi jogszabályozást kér, amelyet más, uniós államokban sikeresen alkalmaznak. Kifejti, a szövetség az európai kisebbségeket összefogó Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) közösen kéri az Uniót, alkosson egy, a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó, kötelező érvényű jogszabályt a tagállamok számára, amelynek alkalmazását egy aktív monitoringrendszerrel követi.
Az állam és a kisebbségek közötti kapcsolatban a párbeszédnek, a jóhiszeműségnek és a bizalomnak kell érvényesülnie, nem úgy, mint a kolozsvári konferencián, ahol a román állam egyszerűen nem létezőnek tüntette fel a magyar kisebbséget, zárja levelét az RMDSZ elnöke.
A kolozsvári konferencián Gianni Buquicchio egyébként arról beszélt, hogy a Velencei Bizottság pozitív és építő jellegű megközelítést tapasztal Románia részéről a kisebbségvédelemben. Az ET konzultatív szervét vezető jogász, akit az egyetem díszdoktorává avattak, előadásában kijelentette: a Velencei Bizottságnak nem feladata, hogy monitorozza az országok kisebbségvédelmét, de azt tapasztalja, hogy a román hatóságok kiemelten figyelnek a kisebbségvédelmi keretegyezmény és más normák betartására.
Azt is megemlítette, hogy Románia kezdeményezően járult hozzá a Velencei Bizottság általános kisebbségvédelmi jelentéseinek az elkészítéséhez, és 2005-ben véleményeztette kisebbségi törvénytervezetét a bizottsággal, amely kiegészítéseket javasolt. A Tăriceanu-kormány által beterjesztett tervezet nyolc éve várja elfogadását a parlamentben.
Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda |
Székelyhon.ro

Ügyészmódszerek
Úgy tűnik, a csíkszeredai városvezetők ellen foganatosított ügyészségi eljárás elért egyfajta közösségi ingerküszöböt, amelyre politikusok esetében eddig nemigen akadt példa az erdélyi magyar közéletben.
Elsősorban politikai értelemben vett szolidaritás korábban is tetten érhető volt az RMDSZ részéről, például amikor Nagy Zsolt volt miniszter ügyében megszületett a jogerős ítélet vagy amikor Markó Attila ellen kezdeményezett sokadik alkalommal letartóztatást a vádhatóság.
Mindkét esetben civil, sőt a média útján propagált kiállásnak is tanúi lehettünk, amikor virtuálisan lehetett átvállalni egy napot Nagy börtönbüntetéséből vagy amikor tüntetés keretében tiltakoztak az egyházak, politikai-társadalmi szervezetek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium viszszaállamosítása ellen.
Most, Ráduly Róbert és Szőke Domokos ügyében tapasztalni azonban először olyan széles körű állásfoglalást, amely egyértelműen túlkapásként minősíti a nyomozó hatóságok vizsgálatát, ezen túlmenően pedig nem kérdőjelezi meg a két elöljáró ártatlanságát. Első olvasatra valóban úgy tűnik, hogy gyenge lábakon állnak a DNA nyomozati anyagában foglaltak, de legalábbis nem indokolják az ügyészek által lefolytatott hajnali rajtaütést, majd őrizetbe vételt. Felróni például egy település vezetőjének, hogy a piaci árnál olcsóbban szerzett meg városa számára egy ingatlant, eléggé megmosolyogtató.
Ettől függetlenül persze a csíkszeredai városházáról sem mondható el, hogy minden közbeszerzést átláthatóan, a törvény betűje szerint hajtottak végre, és az ügyészeknek vélhetően nem lesz nehéz rábukkanniuk az aknákra. Viszont egy jogállamban, egy szabályos perrendtartásban nem tekinthető normálisnak, ha a nyomozati anyagot hamarabb bocsátják a sajtó, mint a gyanúsított rendelkezésére, ráadásul a kiszivárogtatott vádpontok fele időközben elillan. (Még akkor is, ha ezeket esetleg későbbre tartogatja az ügyészség.)
Önmaga nimbuszát és népszerűségét rombolja le a vádhatóság, ha olyan érzést kelt a társadalomban, miszerint törvény adta hatalmát nemcsak a korruptak leleplezésére, de erőfitogtatásra, a bírósági ítélet előtti befeketítésre is fel kívánja használni. A mostani eljárás ugyanis sokakból ezt a reakciót váltotta ki.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Bukarest az Interpollal körözteti Markó Attilát
Nemzetközi körözést adtak ki hétfőn a Budapesten tartózkodó Markó Attila volt RMDSZ-es képviselő ellen, akit illegális restitúciós ügyek kapcsán vádol hivatali visszaéléssel és korrupcióban való bűnrészességgel az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Markó ellen az Interpolon keresztül adtak ki európai elfogatóparancsot. Markó hétfőn első helyen szerepelt a román rendőrség által leginkább keresett bűnözők listáján.
Mindez annak nyomán vált lehetővé, hogy a legfelsőbb bíróság múlt héten alapfokon jóváhagyta a DNA kérését, amelyben Markó előzetes letartóztatását kérte.
Mindeközben Markó interjút adott a Mandiner.hu portálnak. „A nagy korrupcióellenes harcot kihasználva a román állam egy füst alatt a magyar politikai elitet is le akarja fejezni. Javítanak az arányon. Túl kevés volt a magyar a lefogottak között. Az ingatlanok újraállamosításával pedig visszafordíthatják az erdélyi magyar – egyházi és civil – terjeszkedést” – nyilatkozta Markó.
A tisztségéről lemondott volt RMDSZ-es képviselő, a román országos restitúciós bizottság korábbi tagja elmondta: semmi jogelleneset nem tett, semmilyen bűnt nem követett el, így tiszta lelkiismerettel állna bármely jogállami bíróság elé, akár Magyarországon is. „A román bíróság velem szemben többszörösen bizonyította, hogy nem az” – tette hozzá.
„Nem tudom, mi a neve ennek pontosan. Azt tudom, hogy nagyon rossz. De nem valódi bujkálás ez. Ahhoz, hogy ne némítsanak el és az igazat kimondva védekezhessek, meg kell, hogy legyen a kellő szabadságom. Itt megvan. Romániában nincs. Se szabadság, se igazság” – ecsetelte helyzetét a volt kisebbségügyi államtitkár.
Mint ismeretes, Markót három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt. Ezt követően meggyanúsították abban az ügyben, amelyet Alina Bica, a szervezett bűnözés elleni ügyészség volt főügyésze ellen indítottak, mivel azzal vádolják, hogy csúszópénzért háromszoros áron túlértékeltetett egy visszaigényelt bukaresti telket, és ennek alapján döntött kárpótlás kifizetéséről.
Ebben az ügyben végül ejtették a vádat Markó ellen, aki szintén tagja volt akkoriban a restitúciós bizottságnak, de megvádolták egy másik restitúciós ügyben, hasonló alapon. A DNA szerint kilenc akkori restitúciós bizottsági taggal összesen 84 millió euróval károsították meg az államkasszát, amikor három esetben is túlértékelt ingatlanok után fizettek kárpótlást. Markó ártatlannak vallja magát, mint korábban közölte: ő nem fogadott el csúszópénzt, arról pedig nem volt tudomása, hogy mások igen.
A Mikó-ügy kapcsán a Mandinernek elmondta: a másodfokú döntésből kiderült, nem is fontos, kié az ingatlan. „Lehet akár az egyházé is. De rosszul jártunk el. Ezért a börtön. Mert egy bizonyos iratot nem kértünk ki a minisztériumtól. Csakhogy olyan dokumentumot kér számon a bíróság, amelyre az ítéletben három oldallal korábban maga is hivatkozik! Annyira nem kértük ki, hogy ott van a dossziéban! Elképesztő. S amikor éppen vége van ennek a rémálomnak, újabb ügy és előzetes. Pont akkor. Ez kinyírt. Kinyírt” – fogalmazott.
Markó közölte: pillanatnyilag nincs ügyvéde. „Nincs pénzem ügyvédre. Próbálok forrást keresni. Persze az ügyvédnek édeskevés szerepe van egy ilyen történetben. Végigcsináltam a Mikó-pert. Bíztam a román igazságszolgáltatásban, mint az anyaszentegyházban. Mentem, mint a birka. Hogy csak van igazság ezen a földön. 2007-ben indult a nyomozás. Hét év. De ráfáztam. Még öt év egy másik sztoriban? Az 12 év az életemből. Hagyjanak békén!”
A Mikó-üggyel elmennek Strasbourgig, mert ott nem kell jelen lennie. A politikus reméli, hogy ha lesz is ellene európai elfogatóparancs, „a magyar állam az igazság oldalán marad, nem áll a jogtipráséra”. Arra, hogy menedékjogot kapjon, ahogy a Jobbik követelte rögtön, semmi esély: egy EU-tagállamból érkező személy nem kaphat menedékjogot.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)

Ambrus Attila: Félelemből újbeszéd
Látszólag van fontosabb kérdés ma Romániában, mint a sajtószabadság. A média, a hatalmi ágak, a gazdasági érdekcsoportok (köztük a maffiózó típusú bűnszövetkezetek), a szolgálatok összefonódása miatt azonban aligha lehet napirendre térni fölötte. Egyszerre kaptam kézhez a bukaresti sajtófigyelő ügynökség, az Active Watch, a Független Újságíró Központ jelentését, valamint Udo Ulfkotte német publicista és hírszerző Megvásárolt újságírók című könyvének magyar fordítását. Párhuzamos olvasatuk döbbenetes hatású. A Független Újságíró Központ (maszol.ro-n is olvasható) helyzetjelentésének legdrámaibb mondata ez: „Ha egy szóban kellene jellemezni a hazai média állapotát, akkor a félelem szó lenne a legmegfelelőbb.” A különböző eszközökkel – gazdasági cenzúrával, politikai nyomással – sarokba szorított szerkesztőségek újságírói félnek. Ma a félelem működik ott, ahol egy évtizeddel ezelőtt még különböző vélemények ütköztek egymással, s ez szolgálta a pluralista társadalom felé haladás ügyét. Ez a mai félelem azonban nem felszabadító, hanem bénító hatású. A megfélemlített médiamunkások nem kitálalnak, hanem kitalálnak egy új nyelvet, orwelliesen újbeszélnek. Félre. Erről jegyzi meg Udo Ulfkotte, hogy a gondolkodási sablonokat az újságírók sajátítják el először. Van, akit megbíznak ezzel, van, aki ezt látja trendinek, és követi. A félelemtől vezérelt újságíró előbb belekényszeríti az embereket a félelemketrecbe, majd eléri azt, hogy a szabad gondolkodást tisztességtelennek tartsák. A legutolsó stádiumban pedig megváltozik a korábban éppen a gondolat, a vita szabadsága eredményeként prosperáló társadalom közgondolkodása. Egyre többen tudatosítják, hogy bizonyos dolgokat többé már nem szabad kimondani, mert a véleménykülönbséget büntetik. Sajtómunkásokként és -fogyasztókként a média agymosásának áldozatai vagyunk, politikailag korrekt újságírók, akik saját magukat cenzúrázva dolgoznak, mondják meg, mit gondoljunk, akárcsak egy totalitárius diktatúrában. Ulfkotte rezignáltan állapítja meg: a gondolatszabadság Németországban ma már csak papíron létezik. Az erdélyi magyar sajtóban némiképpen még jobb a helyzet. Előnyünk az, amit az Active Watch ma már veszélyeztetésnek tart: a magyar kisebbséghez tartozunk Romániában. Így nem tudjuk kritikátlanul fogadni azokat a sajtóhíreket, miszerint a Velencei Bizottság elnöke is hozsannázva fogadja a tényt, hogy a kisebbségi kérdés végérvényesen meg van oldva, vagy hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása jogorvoslatot jelent. Az erdélyi magyarok egy része még nem kapott rá az újbeszédre, nem mondott le a gondolkodás fárasztó gyakorlatáról. Noha a média újhullámai nálunk is ugyancsak csapkodják a szellemi ellenállásnak ezt a falát. A legutóbbi és legeklatánsabb példa R. Róbert és Sz. Domokos (a gyanúsítottak esetében ez a sajtóetikailag helyes névközlés) őrizetbe vétele körül kialakult médiahekk. Kideríthetetlen ugyan, hogy honnan, milyen bugyrokból származott az az információ, miszerint R. Róbertet azért vizsgálják, mert havonta tízezer euró csúszópénzt kapott egy parkolócégtől, de tény, hogy két romániai hírügynökségre hivatkozva, az MTI-re alapozva az erdélyi magyar média ügyészségi forrásokat emlegetve lehozta a hírt. Amelyről másnap már kiderült, hogy álhír. De a megvezetés – a médiamunkások és médiafogyasztók megvezetése – megtörtént. A sajtó gyors reakciós kényszere negatív hangulatot teremtett két közéleti személyiség, egy érdekvédelmi szervezet ellen. Olyant, amilyenhez a lapok, honlapok semmiképpen nem szerettek volna hozzájárulni, de amelyhez akaratlanul is hozzájárultak. A történet politikailag természetesen korrekt. Egy korrupt országban – ahol a szegénysége, tehetetlensége miatt frusztrált tömeg cirkuszt és vért követel, mint hajdan Róma népe – a korruptak leleplezésétől a szabad sajtó nem tekinthet el. Ám tanulságos lehet újságírók és olvasók számára, a médiamanipulációs technikákat jól ismerő Ulfkotte evolúciós példázata: Az evolúció szemet adott az embernek, hogy megfigyelhesse a környezetét és agyat, hogy fel tudja dolgozni a külső hatásokat, melyek között vannak érzéki csalódások is. Van, amikor olyan képet látunk, amelyet ha közelebbről megvizsgálunk, azonnal kiderül, hogy különbözik a valóságtól, noha „politikailag korrekt”. Mindez a sajtó felelősségét veti fel: félünk-e már az igazságtól? Mi, újságírók és Önök, olvasók? Nincs ma aktuálisabb kérdés Romániában, mint az, hogy szabad és felelős maradhat-e a fősodor sajtó. Hagyják-e annak? Hagyjuk-e tönkremenni a rendszerváltás legkézenfekvőbb eredményét? A demokratikus társadalmi berendezkedés függ ettől.
maszol.ro

Veszélyben a jogállamiság
A romániai jogállamiságot veszélyezteti az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának megkérdőjelezése – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Szatmárnémetiben, ahova Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök meghívására érkezett. A magyar miniszter egyházi intézményeket látogatott meg Szatmár megyében, és találkozott Eugeniu Avram prefektussal, valamint Adrian Steffel, a megyei önkormányzat elnökével.
Balog Zoltán elmondta: egyházi beszélgetőpartnerei súlyos aggodalmát tapasztalta azokkal a folyamatokkal kapcsolatban, amelyek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását, visszafordítását jelzik. „Úgy gondolják, hogy ez jogállami bizonytalanságot jelent, akadályozza őket abban a munkában, amelyet évekkel ezelőtt elkezdtek. Felhívtam a román hatóságok figyelmét, hogy Budapesten is aggódunk emiatt” – jelentette ki Balog Zoltán. Hozzátette, azt látják, hogy a román hatóságok törvényesen visszaszolgáltatott ingatlanok sorsát próbálják megkérdőjelezni később alkotott szabályok alapján. „Úgy gondoljuk, hogy ez nem felel meg a jogállami követelményeknek. Az egyházak és a magyar intézmények működésének a biztonsága is jogállami kategória, és kérjük, hogy ezt mindenképpen tartsák be” – fogalmazott Balog Zoltán. A miniszter hozzátette, értik, elfogadják, hogy szükség van a korrupció elleni küzdelemre, és fontosnak is tartják azt, „de az nem lehet indok arra, hogy visszacsináljanak olyan egyházi ingatlan-visszaszolgáltatásokat, amelyek törvényesek voltak” – utalt a Székely Mikó Kollégium esetére, illetve arra, hogy március végén a korrupcióellenes ügyészség három Szatmár megyei település, Szatmárnémeti, Hadad és Aranyosmeggyes önkormányzatától kérte el az 1995 és 2013 között a római katolikus püspökségnek, római katolikus szerzetesrendeknek és különböző egyesületeknek visszaszolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos iratokat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pénzügyi palota: nem adják fel a harcot a katolikusok
A bukaresti legfelsőbb bíróság tavalyi döntésének eleget téve, júniusban kezdik el újratárgyalni Nagyvárad egykori pénzügyi palotájának visszaszolgáltatási ügyét a helyi táblabíróságon, Böcskei László római katolikus megyés püspök pedig nem akarja feladni az évek óta húzódó harcot.
„Nem is annyira az épületet nézem. Ez elvi dolog. Pár éve elindult a restitúció, ahol kisebb nagyobb sikerrel jártunk, és most próbálják ezt visszafordítani. Nekünk továbbra is küzdenünk kell azért, hogy visszakerüljön a tulajdonunkba" – fogalmazott a Krónikának az egyházi elöljáró.
Az irgalmasrendiek ingatlanját – amint arról több ízben is írtunk – 2012-ben kapta vissza a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, ám a megyei önkormányzat megtámadta az illetékes kormánybizottság határozatát, mondván: a belvárosi épület valójában a magyar állam tulajdona volt, amelyet a trianoni döntéssel a román állam csak átvett.
Ezzel szemben az egyházi képviselők kutatásai szerint a rend saját telkén, bankkölcsönből építette a palotát 1890-ben. Az államosítás után sokáig a 2-es számú járóbeteg-rendelő működött benne, de a 2002-ben kezdődött restitúciós procedúra elhúzódása miatt az épület állaga annyira leromlott, hogy az egészségügyi intézmény elköltözött, és azóta használaton kívül áll.
Az egyház álláspontját a helyi bíróság alapfokon, majd másodfokon is megerősítette, ugyanakkor a Bihar Megyei Tanácsot közpénzből képviselő Mircea Ursuţa ügyvédnek sikerült Bukarestben kiharcolnia a perújrafelvételt, a mostanra elkészült indoklás alapján pedig az irgalmasrend jogi személyiségének kivizsgálását is elrendelték.
Böcskei Lászlót nem lepte meg, hogy az önkormányzat mindent elkövet az ügy lezárásának megakadályozásáért, de lapunknak leszögezte: a szerzetesrend egyáltalán nem szűnt meg, a rendszerváltás előtti működését csupán a romániai törvények tiltották.
Rámutatott arra is, hogy az irgalmasrendiek vezetője, a pátergenerális korábban megbízta elődjét azzal, hogy járjon el az ügyben, ezért a katolikus püspökség követelése jogos és kötelesek a végsőkig kitartani mellette. Hozzátette viszont, hogy túl sok új irattal már nem tudnak szolgálni, de az újratárgyalás során megpróbálják még egyértelműbbé tenni igazukat. „A véleményem, hogy ez nem kimondottan jogi kérdés, hanem a katolikus egyházról, kissebségről szól, ezért bármi megtörténhet a perújrafelvétel során" – figyelmeztetett Böcskei László.
Az viszont már biztos, hogy az ingatlan sorsa még legalább egy-két évig bizonytalan marad, addig pedig annak omladozó homlokzatfelújítását sem vállalja senki.
Balog Zoltán: veszélyben a jogállamiság
A romániai jogállamiságot veszélyezteti az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának megkérdőjelezése – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken az MTI-nek. Balog Szatmárnémetiből nyilatkozott, ahova Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök meghívására érkezett.
A miniszter egyházi intézményeket látogatott meg Szatmár megyében, és találkozott Eugeniu Avram prefektussal, valamint Adrian Şteffel, a megyei önkormányzat elnökével. Balog Zoltán elmondta: egyházi beszélgetőpartnerei súlyos aggodalmát tapasztalta azokkal a folyamatokkal kapcsolatban, amelyek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának a leállítását, visszafordítását jelzik.
„Úgy gondolják, hogy ez jogállami bizonytalanságot jelent, akadályozza őket abban a munkában, amit évekkel ezelőtt elkezdtek. Felhívtam a román hatóságok figyelmét, hogy Budapesten is aggódunk emiatt” – jelentette ki Balog Zoltán. Hozzátette, azt látják, hogy a román hatóságok törvényesen visszaszolgáltatott ingatlanok sorsát próbálják megkérdőjelezni később alkotott szabályok alapján.
„Úgy gondoljuk, hogy ez nem felel meg a jogállami követelményeknek. Az egyházak és a magyar intézmények működésének a biztonsága is jogállami kategória, és kérjük, hogy ezt mindenképpen tartsák be” – fogalmazott Balog Zoltán. Hozzáfűzte, értik, elfogadják, hogy szükség van a korrupció elleni küzdelemre, és fontosnak is tartják azt, „de az nem lehet indok arra, hogy visszacsináljanak olyan egyházi ingatlan-visszaszolgáltatásokat, amelyek törvényesek voltak”.
Mint beszámoltunk, sajtóinformációk szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott vagyonnal kapcsolatban indított példa nélküli vizsgálatot. Az ügyészség három Szatmár megyei település, Szatmárnémeti, Hadad és Aranyosmeggyes önkormányzatától kérte el az 1995 és 2013 között visszaszolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos iratokat.
Az épületek és telkek – amelyek a vizsgálat tárgyát képezik – a római katolikus püspökség, római katolikus szerzetesrendek és különböző egyesületek birtokába kerültek vissza. Novemberben pedig a ploieşti-i táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Dózsa Györgytől Gábor Áronig (A székelység története)
Honismereti jutalomkiránduláson vettek részt azok a diákok, akik összemérték ismereteiket a székelység történetéről rendezett vetélkedő második, döntő fordulójában. Mind a versenyt, mind az azt követő kirándulást figyelemfelkeltő szándékkal szervezték, hisz 35 ezer példányban kinyomtatták a székelység történetét feldolgozó oktatási könyvet – most készül a második, javított kiadás –, de alig pár iskolában tanítják.
Történelmi vetélkedő
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Alapítvány kezdeményezésére, a Tanulók Klubja támogatásával, Pénzes Loránd fiatal mikós történelemtanár főszervezésében vetélkedőt rendeztek. Olyan háromszéki iskolaközösségeket szólítottak meg, ahol VI., illetve VII. osztályban tanítják a székelység történetét. Tapasztalat szerint elenyésző számú osztályban oktatják, pedig akár a romániai magyar kisebbség története című tantárgy keretében is lehetne tanítani, hisz témába vág. Az első fordulóra jelentkező négyfős csapatok közül tizenegy bekerült a második szakaszba. Képviselték a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumot, Székely Mikó Kollégiumot, Református Kollégiumot, Plugor Sándor Művészeti Líceumot, Váradi József Általános Iskolát, Tanulók Klubját, a barátosi Bibó István Általános Iskolát, a berecki Comenius Általános Iskolát, valamint az illyefalvi Lukács László Általános Iskolát. A forduló résztvevőit múlt csütörtökön tematikus, főleg az 1848–1849-es önvédelmi harc helyszíneit érintő honismereti jutalomkirándulásra vitték a szervezők. Az útvonal
A verseny helyszínéről, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Klubjától indult az autóbusz. Zuhogott az eső, a közelben hely sem volt parkolásra, ezért a busz kétszer kerülte meg az Állomás negyed északi részét, így is csak az ablakból tekinthettük meg az Eprestetői csata emlékművének másolatát az Ady Endre Általános Iskola előtt. A csata, pontosabban mészárlás történetét Kádár Gyula történész hangosbemondón ismertette. Az első igazi állomás Eresztevény volt. Gábor Áron síremléke előtt Kádár Gyula a hős életútjáról, az uzon-kökösi csatáról és a székely hős temetésének körülményeiről beszélt. Kis kitérővel következett Dálnok, ahol Dózsa György szobra előtt tartott előadást a történész. Innen Bereckbe utaztunk, a Gábor Áron Emlékháznál a helybeli Tibád Sándor történelemtanár várt, ő mesélte el a település történetét, kiemelve Gábor Áron nagyságát. Ebéd után Kézdivásárhelyre vonultunk, de idő szűkében csak a buszról tekintettük meg Gábor Áron szobrát, melynek történetét Keresztes László, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány titkára vázolta. Ezután a Nyergestetőre utaztunk. Az ottani csatáról és az emlékműállításról szintén Kádár Gyula beszélt. Onnan már haza vezetett az út. A helyszíneket kronológiai sorrendben mutatjuk be.
Dálnok A Dózsa György szülőfalujaként jegyzett település központjában emelkedő monumentális Dózsa-szobor, Szobotka András alkotása előtt gyűlt össze a diáksereg. Kádár Gyula felhívta a figyelmet, itt magyarul is megjelenik Dózsa György neve, nem csak románul. Az elmúlt évtizedekben millióknak tanították Gheorghe Doja hőstetteit. A románok tudatában Dózsa György a román jobbágyparasztok harcának vezetője. Ők úgy tudják, a magyar nemesség kegyetlen elnyomása miatt fegyvert ragadt románokhoz csatlakoztak a magyar jobbágyok is. És sok erdélyi magyar gyermek is Gheorghe Doja nevű hősről hallott, mert Románia történelmének oktatása az elmúlt évekig csak román nyelven folyt. A megyei csendőrfelügyelőség még mindig a Gheorghe Doja nevet viseli. Sepsiszentgyörgyön egy utca évtizedekig Gheorghe Doja volt, de ma már Dózsa György.
Az 1514-es Dózsa-felkelésről elterjedt/elterjesztett tévhitek dacára az eredetileg keresztes hadjárat céljából összeállt seregben túlnyomóan nem parasztok voltak, hanem szép számmal kisnemesek, sőt középnemesek is, valamint tehetős alföldi polgárok, a küzdelem nem annyira a nemesi elnyomás, hanem a kialakult gazdasági különbségek miatt folyt.
Dózsa György seregét Szapolyai János erdélyi vajda, a későbbi király verte le. A vezérnek különleges kegyetlenségű kivégzésben volt része. Izzó vaskoronát helyeztek a fejére, katonáit arra kényszerítették, hogy egyenek a még élő Dózsa húsából. Dózsa György az embertelen kínzást hatalmas lelkierővel, szótlanul tűrte. Nem felel meg a valóságnak, hogy izzó vas-trónra ültették, ahogy az néhány irodalmi műben megjelenik.
Bereck Itt született Gábor Áron 1814. november 27-én, a jelenleg 103-as házszámmal megjelölt telken akkor még álló házban. Ettől nem messze, a 89. szám alatt alakították ki az emlékházat. Bereck első írásos említése 1332-ből, a pápai tizedjegyzékből való, de már a római korban lakott volt, Luxemburgi Zsigmond 1426-ban mezővárosi rangra emelte, s e kiváltságát 1888-ig megőrizte. Nagyszámú oklevél bizonyítja városi privilégiumait.
Stratégiai fekvése lehetővé tette a városi rang elnyerését. A királyi hatalom – az Ojtozi-szoros előterében – az ellenséges betörések útjában létrehozott egy olyan jogállású települést, amelynek lakói az elnyert szabadságjogok fejében a szoros védelmére kötelezhetőek. Címerében a levelet tartó kéz mutatja a település szerepét a posta megszervezésében. Mivel a Bécs–Konstantinápoly közötti postai útvonalon helyezkedik el, a bereckiek feladata a levelek, a postások, küldöncök Moldvába szállítása volt, valamint lovasszekerek előállítása a fejedelmi futárok számára. A bereckiek által fenntartott posta Moldvában Tatros városáig megy, visszafelé pedig Kézdivásárhelyig.
Eresztevény Gábor Áron nyughelye. A református templom előtt, a főút szélén emelkedik Gyárfás Győző háromszéki főépítész által tervezett síremléke. Rajta a születési évszám hibás, hívta fel a figyelmet Kádár Gyula, aki ismertette a hős életútját.
Gábor Áron népéért aggódó, mártírhalált vállaló, széles látókörű forradalmár szabadságharcos, aki 1848 őszén – műszaki ismereteivel és a népe iránti elkötelezettségével – készen állt a történelem által rászabott feladatok elvégzésére. Legnagyobb érdeme a székely hadiipar megteremtése mellett az önálló székely tüzérség megszervezése. Bátran küzdött a csatatereken, forradalmárként lépett fel a népgyűléseken, következetes keménységgel járt el a gyávákkal, a haszonlesőkkel szemben, miközben emberséges katonatisztként viselkedett a nemzeti ügy szolgálatában állókkal. Háromszék népe 1848 őszén megmutatta a világnak, hogy mire képes közössége, ha a szabadságáért küzd, és olyan vezetői vannak, mint Gábor Áron. Ágyúi Háromszék népének bátorságot adtak, erkölcsi erőt ahhoz, hogy vállalja a lehetetlent, az önvédelmi harcot.
A szabadságharcos Gábor Áron ma az önrendelkezésért küzdő székely nép jelképe. Életét áldozatkészség jellemzi, kitartása ma is erőt sugároz.
Nyergestető Kászonújfalu és Csíkkozmás között helyezkedik el, mintegy nyeregalakzatot öltve két csúcs között. Itt zajlott 1849. augusztus 1-jén az az egyenlőtlen ütközet, amely ma is a székely kiállás jelképe. A mintegy 12 ezres, Clam-Gallas császári tábornok vezette osztrák-orosz túlerő támadását Tuzson János alezredes mindössze 200 székely honvédje igyekezett feltartani. A szorosban többször sikerült visszaverniük a támadást, végül árulás nyomán az ellenség bekerítette és legyilkolta a hősiesen védekező székelyeket.
A csata helyén 1897. augusztus 8-án emlékművet avattak. A Poulini János csíkzsögödi kőfaragó által készített emlékoszlop költségeit „a Bukarestben lakó Székely honfiak és honleányok” adták össze, tudhatjuk meg az oszlop oldalába vésett szövegből. A szemközti oldalra temették az 1849-ben itt elesett hősöket. A tömegsír fölött előbb keresztek jelentek meg, ma már kopjafaerdő díszeleg. Székelyföldi látogatásakor Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is állított kopjafát a tetőn. A nyergestetői hősökre emlékezve Kányádi Sándor így ír:
„Nemcsak szép, de híres hely is, fönn a tetőn a nyeregben ott zöldellnek a fenyőfák egész Csíkban a legszebben, ott eresztik legmélyebbre gyökerüket a vén törzsek, nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek.” Utószó A székely történelmi vetélkedő szervezői, a zsűri tagjai, valamint a csapatokat felkészítő tanárok elemezték a verseny részleteit, levonták a következtetéseket. A becsúszott hibákat igyekeznek kiküszöbölni, a vetélkedőt érdekesebbé, vonzóbbá tenni. Egyetértettek abban, hogy folytatni kell, sőt, kiterjeszteni egész Székelyföldre. A cél, hogy minél több iskolában tanítsák a székelység történetét, hiszen van miből, csak akarni kell.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„A románoknak oly nehéz időkben...”
Rólunk, nélkülünk!
Ne térjünk könnyedén napirendre a kolozsvári kirakatkonferencia fölött, mely a mindenkori román politizálás sajátos aktusa. Itt ugyanis alaposan átverték Gianni Buquicchiót, a Velencei Bizottság – az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete – elnökét, aki április 30-án elismerően nyilatkozott a román kisebbségvédelmi modellről.
A konferenciát a román külügyminisztérium és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szervezte, mely szervezés annyira jól sikerült, hogy a kisebbségek erdélyi képviselőit meg sem hívták. Találó Izsák Balázs SZNT-elnök értékelése, amely szerint valójában „a kisebbségi jogok folyamatos megsértését” ünnepelték a konferencián abból az alkalomból, hogy Románia húsz évvel korábban elsőként hagyja jóvá az Európa Tanács által kiadott Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. Izsák rámutat arra is, hogy „sok szép dolgot mondtak, épp csak a valóságról nem esett szó”. A román diplomácia ezúttal is remekelt. Buquicchio urat a konferencia záróceremóniáján az egyetem díszdoktorává avatták. Megtehették, mert a bizánci, a balkáni, majd a fanarióta évszázadok hagyományai ma is érvényesülnek. Jól tudják, ígérhetnek, aláírhatnak, vállalhatnak bármit, hiszen úgysem tartják majd be. Gondoljunk csak az 1918. decemberi ígéretekre, az 1919. februári kisebbségi egyezményre stb. Tény, a Románia által biztosított nemzetiségi jogok ecsetelésekor a konferencia román részvevőit büszkeség aurája lengte körül. Elégedettek lehetnek, ismét bebizonyítják képességeiket. Mi meg figyelhetjük, hogy egy nemzetközi konferencia, amelynek Erdély őshonos magyarsága elnyomását is fel kellene tárnia, miként válik groteszkké, a valóság megcsúfolásának eszközévé.
Ősi román föld!
A románosítás az elmúlt években Erdély-szerte újult erővel indult rohamra. Ezúttal a székely-magyar települések külső arculatát varázsolná a maga képéhez hasonlóvá. Nem riadnak vissza hatalmas pénzbüntetések kirovásától sem, amikor magyar utcanevek, egy-egy magyar szó vagy a székely zászló ellen lépnek fel. Emellett emelkednek a hagymakupolás épületek, szaporodnak az új román szobrok, elnevezések. Példaként a Háromszék megyei – 1968-ban keresztelték Kovásznára – Kovászna város románosítási folyamatába nyújtunk betekintést.
A jelszavak – köztük a Romániában élünk!, Ez ősi román föld! – alkotják a románosítás jogalapját azok számára, akik következetes szívóssággal hirdetik a románság elnyomását, amely ellen minden hazafinak küzdenie kell. Az átlagembert félretájékoztatják, ezért ő (többnyire) jogosnak érzi a magyar települések „visszarománosítását”. Sokan úgy vélik, hogy valóban határozottan kell fellépni az agresszív „magyar asszimiláció” ellen, amely – még kimondani is borzalmas – „saját hazájukban” zajlik. Bár a propaganda ízű szlogenek, ahogy a szó kelta kori jelentése is tükrözi, üres, pusztába kiáltott szavak, mégis a kucsmából előrántott történelmi jogra való hivatkozás mákonyaként hatnak. Mindez nevetséges: amikor Románia elnéptelenedőben, lakossága elöregedőben, amikor az aktív lakosság milliói Nyugat-Európa földönfutói – mert itthon nem tudnak megélni –, akkor nem a munkahelyteremtés a cél, hanem a magyar települések románosítása. Ki kit provokál?
A kovásznai románság magyarok általi elnyomásának hazug propagandája – a provokálás iskolapéldája – nem szolgálja az együttélést. A román nacionalistákat sokkolja a székely-magyarság megmaradásért folytatott jogos küzdelme, már olyan vád is elhangzik, hogy őket nemzeti ünnepükön is románellenes megmozdulásokkal alázzák meg. Erről eddig nem hallottunk, viszont arról igen, hogy a kovásznai románokat nemzeti öntudatukra – 2013. március 15-én – nemzetiszínű hajpántot viselő kislány emlékezteti. Érdekes, hogy erre nem román, hanem magyar nemzeti ünnepen kerül sor! Arról nincs tudomásunk, hogy magyar diákok a román ünnepek alkalmával piros-fehér-zöld szalagot viselnének, és a magyar média belőlük hőst faragna. Arról viszont igen, hogy román kisdiákok eligazodni sem tudnak évről évre lavinaként duzzadó, szaporodó nemzeti ünnepeik sokaságában.
Diáktüntetésekre a parancsuralmi rendszer megbukását követő hónapokban, 1990-ben valóban sor került, amikor Háromszéken is gyakoriak voltak a felvonulások, népgyűlések. Egy alkalommal a sepsiszentgyörgyi mikós diákok – amikor értesültek a marosvásárhelyi vérengzésekről, azokról az eseményekről, amelyeket a történelem fekete márciusként emleget – összegyűltek az iskolaudvaron. Ekkor ismertettem a marosvásárhelyi történéseket, majd rendezett sorokban a közeli római katolikus templomba vonultak, ahol részt vettek a Csató Béla plébános által celebrált ökumenikus istentiszteleten. A közös imádkozás után – a városközpontban haladva – a Református Székely Mikó Kollégium Korzó felőli ablakából két halálfejet ábrázoló rajzlap repült, landolt elém. Alkotói olyan román tanulók, akik a magyar diákok tüntetésével kapcsolatos véleményüket ilyen szelíden juttatták kifejezésre. E „művészi alkotások” éppen annak az első emeleti tanteremnek az ablakából indultak dicső útjukra, ahol – hajdanán hetedikes-nyolcadikos tanulóként – én is tanultam. A fenyegető rajzokat az RMDSZ akkori megyei tanácsadó testületének elnökeként az egyik ülésen bemutattam, és ezzel e provokációt, mint diákcsínyt lezártuk. Ki hamisít?
A kovásznai szívkórház névmódosítását (is) követelő Teculescu Keresztény Kulturális Egyesület célja a román identitás megőrzése. Ez nagyon szép és helyes cél, ám azt állítani, hogy erre azért van szükség, mert itt, az ősi román földön ők a „románság védőbástyái”, mivel „a magyar sajtó meghamisítja a románok történelmét, a magyar vezetők kiszorítják a románokat” a vezetésből, aljas rágalom. Bizonyára nem veszik jó néven, de a dák-római teória meséjét egyetlen komoly történész sem fogadja már el. A kovásznai románok történetéről 2013 tavaszán írtakat ma is vállalom: „Ne feledjük, a kovásznai román közösség e tájon nem gyökértelen. Az ottani románok nem két-három generációs múlttal rendelkeznek, mint Marosvásárhelyen és a többi székely városban élő honfitársaik, ők nem az elmúlt fél évszázadban érkeztek e tájakra. Az első román családok több mint 200 éve telepedtek le itt.” Ez még akkor is így van, ha a több ezer éves ősiség mámorában révedezők el szeretnék hinni, hogy őslakók! Tény, hogy az 1635-ös katonai összeírásban Kovásznán egyetlen román nevűt sem jegyeznek. Az első betelepedők a 18. században jelennek meg, 1790 táján már görögkeleti felekezeti iskolát alapítanak. Mivel létszámuk csekély, az 1850-es évek derekáig a tanulókat – egy bérelt teremben – egy tanító oktatja az írás-olvasás tudományára. Orbán Balázs 1869-ben arról tudósít, hogy a románok Vajnafalva keleti részét lakják. A románok „csak az utóbbi időkben települtek ide. E század elején (19. sz.) csak néhány család lakott ott, ma már a százat meghaladja számuk. Földbirtokuk nem igen van (…) A kovásznai oláhok (románok) férfiai nem igen szoktak otthon lenni, nagy részük a havasokban s benn a Dunafejedelemségekben pásztorkodik.” 1890 táján Kovászna össznépessége 2873 személy volt, melyből a románok száma 651, a népesség 16,8 százaléka, míg a magyarságé 3179, azaz 82 százalék. A lakosság száma 1910-ig eléri az 5451-et. A kovásznai románok száma 1105-re, 20,2 százalékra emelkedik, míg a magyarok lélekszáma 4154-re, 76,2 százalékra csökken. Egy ma is élő szemtanú – a köztiszteletnek örvendő (kilencven- éves) barátom, dr. Szőts Dániel – írja, hogy hajdanán Vajnafalván állt elődei évszázados udvarháza, amely elpusztult, de a régi diófák még ma is jól látszanak a református templom és a vajnafalvi főtér között. A település e része „még 1945–47-ben is tiszta magyar lakosú volt. (…) Ma már nem ez a helyzet, a vajnafalvi főtéren csak románok laknak, új ortodox román templom épült.”
A 2011-es népszámlálás 6368 magyar, 3176 román nemzetiségű személyt vesz nyilvántartásba. Az 1890-es évekhez viszonyítva a magyarok számaránya 82 százalékról 63-ra esik vissza, míg a románoké 16,8 százalékról 31,4-re emelkedik. A magyar lakosság térvesztése egyértelmű cáfolata a románság háttérbe szorításának. Ha e tendencia folytatódik „ezekben a románoknak oly nehéz időkben”, akkor megjósolható, hogy néhány évtized múlva a magyarság kisebbségbe kerül.
A multikulturalitás nevében
A tények makacs dolgok, a jelszavak nem azonosak a történelemmel. Kovásznán nem magyarosítás, hanem románosítás folyik. Kovászna városában a diszkriminált románság saját utcanevekkel (például Justinian Teculescu) büszkélkedhet. A vajnafalvi általános iskola ma Avram Iancu nevét viseli. A Ştefan cel Mare utcában áll a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont épülete. Itt a diákok egyharmada – a nemzetiségi aránynak megfelelően – román tagozaton tanul. A belépőt a főbejáratnál ortodox kereszt fogadja. A románságnak több temploma (is) az identitás megőrzését szolgálja. Egy mellszobor a vajnafalvi származású Justinian Teculescu püspökre emlékeztet. Készül Avram Iancu népfelkelő vezér szobra is, mellyel a magyar többségű tanács egyetért, és pénzzel támogatja. Mindezt teszi akkor, amikor köztudott, hogy az Avram Iancu parancsnoksága alatt felkelők mintegy 7500–8500 védtelen magyart, köztük gyermeket, asszonyt és időst gyilkoltak le. Egy ilyen sereg épp az ő személyes irányításával mészárolt le 30 felvinci székely-magyart, de az áldozatok száma 200-ra emelkedik, mert menekülés közben még 170-en éhen haltak és megfagytak. Vajon hány román szavazta volna meg, hogy románok legyilkolásában felelős magyar személy szobra álljon egy román többségű településen? Az egyesület mégis így fogalmaz: „a magyarok megsértik az együttélés elemi szabályait, hiányzik belőlük a tolerancia”. Érthető e durcás harag, mert a kovásznai magyar tanácstagok nem járultak hozzá, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont nevében szerepeljen Teculescu neve is, a püspök ugyanis tevékenyen részt vesz az 1918. december elsején tartott gyulafehérvári nemzetgyűlés előkészítésében. Azonban a román szempontból jelentős személyiség e ténykedése, akár tetszik, akár nem, a magyarok számára nem öröm. Érthető módon Teculescu neve nem szolgálná a magyar és a román iskolaközösség egybekovácsolását. Kerül olyan személy, akit mindkét nemzeti közösség elfogad. Hamarosan a Plevna utcai városi sportcsarnok a helybéli román sporttanár, Iordan Popica nevét veszi fel. Az elmúlt hetekben nagy port kavart az a partizánakció is, amikor a helyiek megkérdezése nélkül – a már említett kulturális egyesület felkérésre – az alapító főorvosról elnevezett Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórházat az egészségügyi minisztérium átkeresztelte Dr. Teculescu–Benedek… névre. Egyértelmű a cél, hadd higgye a messze földről jövő, hogy román városba érkezett. A névadó minisztérium álszent módon a „jó együttélés és a helyi multikulturalitás” megőrzésére hivatkozik. Érdekes, hogy évekkel korábban kormányrendelettel, könnyű szívvel vettek el a magyar nevű kórház területéből 10 ezer négyzetmétert, hogy a román régészet intézményének – a Keleti-Kárpátok Nemzeti Múzeumának – adományozzák. Ezen a telken tartják egyébként a hagyományos román vajnafalvi juhászlakodalmat, és Valeriu Kavruk múzeumigazgató nyilatkozata szerint olyan skanzent terveznek építeni, ahol három megye – Kovászna, Hargita és Maros – hagyományos román népi életét mutatják be. Nemrég a román kormány – a helyi közösség megkérdezése nélkül és tiltakozása ellenére – a tündérvölgyi hatalmas értékű Fenyő Szállodát a missziós tevékenységet végző ortodox egyháznak adományozza. Tollamat az őszinte tényfeltárás vezeti, célom leleplezni az szélsőséges nacionalizmus erőszakos előretörését. Hogy néhány nap alatt összegyűlt 30 ezer román és magyar tiltakozó aláírás a szívkórház átkeresztelése ellen, azt sugallja, van még ereje a magyar és román kovásznai összefogásnak!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Strasbourgban keresi igazát a református egyház
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult az Erdélyi Református Egyházkerület a bírósági ítélettel visszaállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium épülete ügyében – közölte Kató Béla, az egyházkerület püspöke egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón.
Az MTI beszámolója szerint a püspök nem tartotta örömtelinek, hogy az egyháznak Románia ellen kell egy Románián kívüli bírósághoz folyamodnia jogorvoslatért, de hozzátette, nem maradt más lehetőségük a Székely Mikó Református Kollégium ingatlanai tulajdonjogának a rendezésére.
Amint Veress Emőd egyetemi docens, a strasbourgi periratot összeállító jogászcsoport tagja elmondta, a beadványban azt próbálták bizonyítani, hogy a patinás iskolaépület a visszaszolgáltatás után tisztességtelen eljárás útján került újra az állam tulajdonába, valamint azt, hogy a román állam megsértette az egyház tulajdonhoz való jogát.
Példaként hozta fel a tisztességtelen eljárásra, hogy a visszaszolgáltatást érvénytelenítő büntetőjogi perben a bíróság nem vette figyelembe, hogy az ingatlan tulajdonjogát korábban egy polgári perben már jogerős bírósági ítélet tisztázta. Úgy vélte, az is a tisztességtelen eljárást támasztja alá, hogy a bírósági ítélet Sepsiszentgyörgy önkormányzatát annak ellenére tette az ingatlan tulajdonosává, hogy az önkormányzat a per során nyomatékosította, nem tart igényt az ingatlanra.
Veress Emőd a tulajdonjog megsértését azzal bizonyította, hogy az 1948-as államosítási rendeletben az állam rögzítette, a református egyháztól vette el az ingatlant. „A román államnak megfelelt a református egyház, amikor el kellett venni, de nem felelt már meg, amikor vissza kellett adni az ingatlant” – jelentette ki a jogász. Hozzátette, hogy a perirat összeállításába levéltári kutatókat is bevontak, az ügy jogi képviseletével pedig egy – a strasbourgi esetjogot jobban ismerő – francia ügyvédi irodát bíztak meg.
Veress Emőd szerint az egyházat azáltal is sérelem érte, hogy a ploiești-i táblabíróság egy büntetőperben, mintegy mellékesen döntött a tulajdonjogról, anélkül, hogy annak a részleteit megvizsgálta volna.
Hozzátette, a perirat elkészítése során alaposan megvizsgálták, hogy miért szerepelt a 19. század végi telekkönyvben az ingatlan tulajdonosaként az „Ev. Ref. Székely Mikó Kollégium” bejegyzés, és miért nem a református egyház. Kijelentette, a telekkönyvi bejegyzés azt a célt szolgálta, hogy rögzítse az épület rendeltetését, mely az egyházat is kötelezte a rendeltetésszerű használatra.
A jogász szerint azt remélik, hogy a strasbourgi bíróság megállapítja, a Mikó-ügyben sérültek az alapvető jogok, és ezután új bírósági eljárás indulhat el Romániában az ingatlan visszaszolgáltatása ügyében.
A ploiești-i táblabíróság 2014 novemberében jogerős ítéletben érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő testület három tagjára.
Amint arról beszámoltunk, a ploieşti-i táblabíróság döntése felháborodást váltott ki a magyar politikai szervezetek és a történelmi magyar egyházak körében.
Kató Béla a történtek után felajánlotta lemondását, ám az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári rendkívüli közgyűlésén egyhangúlag megerősítették tisztségében a püspököt, aki ezután kijelentette, azért volt szükség a szavazásra, „mert háborúra készülünk, és a háborúban a tábornoknak tudnia kell, hogy milyen hadsereg áll mögötte”.
Székelyhon.ro

Strasbourgban folytatódik a Mikó-ügy
Elkészült az a kereset, amellyel az Erdélyi Református Egyházkerület az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a Mikó-ügyben – jelentette be csütörtökön Kató Béla püspök. A kolozsvári sajtótájékoztatón Veres Emőd ügyvéd ismertette a Strasbourgba küldött dokumentumot. „Eléggé furcsa helyzet, és számomra nem örömteljes, hogy saját államom ellen kell úgymond házon kívül, országon kívül jogorvoslatért folyamodnom” – fogalmazott Kató Béla. A püspök szerint az volna normális, ha a méltó bánásmódot kapott volna Romániában az egyház. Elmondta, sérelmezi, hogy a restitúciós törvényeket nem az egyházak dolgozták ki, hanem az ország törvényhozása döntött arról, hogy milyen formában, mikor és mit szeretne visszaszolgáltatni. Tavaly november 26-i jogerős ítéletében a ploiești-i táblabíróság jogerősen három-három év felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítette a Mikó-perben a restitúciós bizottság két tagjára, Markó Attilára és a Marosán Tamásra alapfokon kiszabott letöltendő börtönbüntetést. A jogerős végzés eltörölte az első fokú ítélet azon részét, amely elrendelte 1,14 millió lej értékű vagyon elkobzását az egyházkerülettől. Jogerőre emelkedett viszont az a rendelkezés, amely szerint visszaállítják a "bűncselekmény előtti" tulajdonjogi helyzetet, megsemmisítik az iskolaépület visszaszolgáltatásáról szóló 2002-es jegyzőkönyvet, és törlik azt a telekkönyvi bejegyzést, amellyel az egyház tulajdonába került az iskolaépület. A törvények elfogadása után akadozott a restitúció – emlékeztetett a püspök. Az egyházkerület a kilencezer hektár szántóföldből hétezret kapott vissza, a hasonló nagyságrendű erdőből is 6-7 ezer hektárnyit, az épületeknél azonban nagyon nehezen halad a visszaszolgáltatás. "Ami most történik, az még rosszabb, az igazságszolgáltatással próbálja az állam megoldani, amit rossz törvényekkel vagy adminisztratív eszközökkel nem tudtak. Ahelyett, hogy megoldották volna a kérdést, kriminalizálnak, egy teljes közösséget csalónak neveztek azzal, hogy büntetőjogi eljárásba kavarták bele a visszaszolgáltatásról döntőket" ~ figyelmeztetett a püspök.
Kató Béla elmondta, egy 2004-ben visszajuttatott nagyenyedi ingatlannál már üzent a bíróság, hogy a felek újranyithatnák az ügyet – ezzel a lépéssel valósággal bátorítják azokat, aki korábban veszítettek. Ha ez a sorozat elindul, akár több épületet elveszíthetnek, ki lesznek téve a hasonló eseteknek – tette hozzá.
Ballai Zoltán egyházkerületi tanácsos arról beszélt, hogy számos jegelt restitúciós ügy van, így várható, hogy a Mikó-ügyben hozott döntés után ezek a perek felgyorsulnak, és valószínű, hogy a szentgyörgyi kollégium pere precedensként szolgál majd.
Francia ügyvédek segítettek
Veres Emőd ügyvéd elmondta, most készült el a bírósághoz benyújtásra kerülő beadvány, amelyen több jogász, egyháztörténész is dolgozott, hiszen szerették volna feltárni a kérdés hátterét, ugyanakkor egy komoly, a témára szakosodott francia ügyvédi irodával működtek együtt. Hat hónapos határidő van arra, hogy a tavaly november 26-i határozattól a bírósághoz forduljanak – tette hozzá.
"A buzăui bíróság és a ploiești-i ítélőtábla döntéseiért a román állam felel, Strasbourg szempontjából a belső jog megsértése kevésbé releváns, így az európai emberi jogi egyezmény megsértését kell bizonyítaniuk" – mondta az ügyvéde. Felidézte: a Székely Mikó Kollégium épületeiről korábban úgy döntött egy polgári bíróság, hogy az ingatlanok az Erdélyi Reformtus Egyházkerület tulajdonát képezik, ehhez képest azonban a büntetőbíróság nem vette figyelembe ezeket.
Mivel a korábbi államosítás rendelete tulajdonosként megnevezi az egyházkerületet, amellyel szemben megtörtént az államosítás, az a következtetés vonható le, hogy az egyház megfelelt tulajdonosnak, amikor el kellett venni az ingatlan – viszont ennek a fordítottja is igaz kellene hogy legyen, mutatott rá Veres Emőd. Probléma ugyanakkor, hogy a tulajdonjog megvonása egy büntetőjog keretében történt, ami viszont nem tisztességes, hiszen ha polgári jogmenetben történik ez, nem csupán egyetlen perorvoslati lehetőségük lett volna – tette hozzá.
Veress elmondta, a büntetőeljárásban az iskolák pontos jogi státusa nem volt rendesen átvilágítva, az elemzést így levéltárosok, történészek, jogtörténészek segítségével az egyház maga megtette. Megállapították, hogy az egyházak statútumai alapján az iskolák az egyház belső struktúrájában működött, amelyen belül viszonylagos autonómiával bírtak, viszont a fontos döntéseket felsőbb egyházi szerveknek kellett jóváhagyniuk. A telekkönyvi bejegyzési mód, amely 1900-ban megtörtént, azt a célt szolgálta, hogy a szóban forgó ingatlanok rendeltetését rögzítsék az egyház számára is kötött módon. Ezeket a kérdéseket, ha a bíróság alaposan utánajár, lehetett volna tisztázni – hangoztatta Veress Emőd. Az ügyön dolgozó szakemberek megvizsgálták például más felekezeti iskolák jogállását, például a brassói ortodox Andrei Șaguna középiskolát, amelyről kiderült, tulajdonosaként a brassói görög-keleti hívők közössége volt megnevezve: ezen az alapon, komoly vizsgálat nélkül az ortodox egyháztól el lehetne venni az ingatlant, figyelmeztetett az ügyvéd. „Bízunk abban, hogy alapos vizsgálat lesz, ami kedvez az egyháznak, és a perújrafelvétel lehetősége is megnyílik, ezen az úton pedig rendezni lehet majd a kollégium ügyét” – összegezte Veres Emőd kiemelve, több éves perről lehet szó, mert a strasbourgi bíróság túlterhelt. Figyelmeztetett: Strasbourg legfennebb annyit mondhat ki, hogy Románia megsértette az emberjogi egyezményt, ennek az orvoslására pedig hozzá lehet nyúlni az egyébként végleges bírósági döntéshez
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Kezdjetek el élni... (Ökumenikus istentisztelet a végzősökért)
Ugyanarra a csúcsra több úton lehet eljutni, de erőfeszítés nélkül soha – hangsúlyozta tegnap délben ötszáz sepsiszentgyörgyi végzős magyar diák ökumenikus búcsúztatóján Hajdu János helyi plébános, sepsi–barcasági főesperes a Krisztus Király-templomban. A hagyományos közös istentiszteletet a történelmi magyar egyházak és a város elöljáróinak részvételével szervezte a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének megyei szervezete, meghívottként jelen volt a szövetség tiszteletbeli és jelenlegi országos elnöke is.
Az iskolazászlókat a Plugor Sándor Művészeti Líceum fúvószenekarának kíséretében vonultatták fel, elhangzott a Gaudeamus, majd Hajdu János mondott előfohászt. A főesperes az indulás és érkezés, a távozás és célba érés közös ünnepének nevezte a búcsúztatót, majd arra intette a végzős diákokat, ne kövessék a tartás nélkülieket, legyen erősségük a hit, gerincesség és emberség.
Péter Sándor, az RMPSZ megyei elnöke azt kívánta a ballagóknak, aszerint éljenek, hogy mindennap gazdagodjanak, Incze Zsolt szemerjai református lelkész, Sepsi egyházmegyei esperes imát mondott a diákokért, Kovács István unitárius lelkész pedig Máthé evangéliumából a sziklára épített ház példáját emelte ki, amely kiállta a vihar csapásait. Az evangélium szavai után, a diákok mai nyelvezetére átváltva, Kovács István az okostelefonjáról kihangosítva hallgattatta végig a jelenlévőkkel Pásztor Anna Márti dala című énekét, amely az életre ébredésről, a szeretetről szól. „Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni....” – idézte többször a lelkész a dal szövegét, mert szerinte, aki rátalál a szeretetben megélt, kötődésekkel együtt szabad életre, az olyan biztos talajon áll, mint a sziklára épített ház.
Antal Árpád polgármester felolvasta Magyari Lajos a Háromszék napilapban ezelőtt huszonkét esztendővel megjelent Gaudeamus című írását, mert szerinte az ma is érvényes azáltal, hogy inti az iskolától búcsúzókat, nem lesz könnyű az út, de fontos, hogy jó válaszokat adjanak az élet kérdéseire, és higgyenek abban, ők is csodái a létezésnek, és maguk is csodákra képesek. A tisztánlátáshoz a nehezebb út vezet – hangsúlyozta Kiss Imre főtanfelügyelő, Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke pedig azzal folytatta: a pedagógusok felelőssége is, hogy sikerült-e valóban felkészíteniük tanítványaikat az életre, hogy tudnak-e majd szellemileg és fizikailag tevékenyek lenni.
Használjátok az erőtöket megismerésre, védekezésre, de soha ne támadásra – figyelmeztetett Szabó Margit, az RMPSZ alsó-háromszéki szervezetének elnöke, aki beszédében kitért a rohanó családokra, a kommunikáció elsatnyulására, a pénz és a hatalom utáni hajsza eluralkodására.
Az evangélium, az ima, az elhangzott tanácsok, köszöntők sorát időnként közös ének szakította meg, valamint az egyéni és csoportos előadók műsora. Énekelt Ráduly-Baka Rebeka (Református Kollégium) és Bartos Barna (Plugor Sándor Művészeti Líceum), verset mondott Tankó Tímea (Székely Mikó Kollégium), három kórusművet mutatott be a Mikes Kelemen Elméleti Líceum Szőts Dániel vezette országos első díjas kórusa.
A pedagógusszövetség iskoláknak szánt könyvajándékát az iskolaigazgatók vették át, majd közös ima és áldás, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklése után az iskolazászlók kivonulásával ért véget az ökumenikus ballagás Sepsiszentgyörgyön.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar pártok: cinikus a román miniszter kisebbségekről szóló nyilatkozata
Cinikus és féligazságokat tartalmazó nyilatkozatnak minősítették a romániai magyar pártok vezetői Angel Tilvar határon túli románokért felelős miniszter csütörtöki állásfoglalását Bukarest kisebbségpolitikájáról.
A miniszter a kulturális sokszínűség, párbeszéd és fejlődés világnapja alkalmából kiadott közleményében úgy vélte, hogy a romániai kisebbségek tagjai tökéletesen integrálódtak a román társadalomba, megőrizve önazonosságukat úgy, hogy nem érintik őket beolvasztásukra irányuló törekvések.
A miniszter szerint Románia megértette, hogy a kulturális sokszínűség feltétele a stabilitásnak, a fejlődésnek, ezért a kisebbségek olyan jogi keretet élvezhetnek, amelyben a román állam hathatós támogatásának köszönhetően akadály nélkül élhetik meg sajátos kultúrájukat. Tilvar leszögezte, hogy a román állam a kölcsönösség elvén elvárja, hogy a Romániával szomszédos országokban élő román kisebbségek is részesüljenek ugyanabban a bánásmódban.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az MTI-nek kijelentette: a miniszter féligazságokat fogalmaz meg, hiszen 1989-hez képest valóban van előrelépés a romániai kisebbségek helyzete terén, de még távol állunk attól a teljes egyenjogúságtól, amelyet a romániai magyar kisebbség szeretne.
A politikus szerint Tilvar ugyanazokat a szlogeneket használja, mint a román diplomácia, amikor a romániai kisebbségek helyzetéről fogalmaz meg álláspontot. Kovács Péter sérelmezte, hogy a többi román párthoz hasonlóan, Tilvar is csak arra törekszik, hogy politikai eredményeket mutasson fel, de nem kínál valós megoldást a kisebbségek helyzetére. „Az RMDSZ szerint nagyon messze vagyunk attól, hogy ne legyen szükség Romániában az etnikai politikai képviseletre” – tette hozzá.
A miniszternek a kölcsönösségre vonatkozó megállapítására reagálva kifejtette: a román diplomácia, akárcsak Tilvar, megpróbálja egyforma súlyúként feltüntetni a romániai magyar és a magyarországi román közösséget, de elfelejtik, hogy míg Romániában egymillió 300 ezer magyar él, addig Magyarországon tízezer körül van a románok létszáma.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke az MTI-nek elmondta: nem attól válik modellértékűvé a román kisebbségpolitika, hogy ezt „naponta több nyilatkozatban román kormánytagok elmondják”, hanem a tények és a nemzeti közösségek közérzete a meghatározó.
Toró szerint cinikus a román miniszter nyilatkozata, és beleillik abba a román külpolitikai diplomáciai offenzívába, amely azt akarja elhitetni, hogy a számbeli kisebbségben élő őshonos kisebbségek sorsa modellértékűen megoldott Romániában. Hozzátette: a mérvadó az, hogy egyrészt mit mutatnak a demográfiai számok, másrészt hogyan érzi magát az illető közösség. A nemzeti kisebbségek demográfiai adatait tragikusnak nevezte, és kijelentette, hogy ezek egyértelműen megcáfolják a miniszteri nyilatkozatot.
Leszögezte: a romániai magyarok nem egyénenként, hanem közösségként szeretnének beilleszkedni a román társadalomba, ugyanis az egyénenként való integráció a beolvasztásukhoz vezet. „Egy közösség úgy tud megmaradni, ha közösségi jogai, intézményei vannak, és létezik egy közjogi keret, amelyben lehetősége van megélni saját identitását a többségi lakossággal egyenrangúként” – mondta az EMNP elnöke. Úgy vélte, hogy Romániának nagyon sok tennivalója van még ezen a téren, és csak akkor lehet beszélni a kisebbségi jogok tiszteletben tartásáról, ha a kisebbségek képviselői mondják ezt.
Hozzátette: Romániának is azokat a pozitív példákat kellene alkalmaznia, mint amilyeneket Magyarország, amely személyes kulturális autonómiát biztosít a kisebbségeknek már az 1990-es évek eleje óta. Ennek értelmében nagyon széles hatáskörökkel rendelkező kisebbségi önkormányzatok működnek Magyarországon, és ezt folyamatosan elfelejtik a román politikusok, amikor a kölcsönösség elvét kérik számon Budapesten – mondta.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az MTI-nek elmondta: a romániai magyarság helyzete továbbra is Románia egyik megoldásra váró nagy problémája. Ő is cinikusnak nevezte a kulturális sokszínűség alkalmából kiadott miniszteri nyilatkozatot, amelyben Tilvar megfeledkezik arról, hogy a magyarországi románok régóta élvezik a kulturális autonómiát, s közben a magyarországi románok számára ugyanazokat a jogokat követeli, mint a romániai magyaroknak, akik nem rendelkeznek ezzel a joggal.
Ugyanúgy a romániai restitúciós folyamatot dicsérve a miniszter megfeledkezik a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében zajló perről – tette hozzá Biró Zsolt –, amely Strasbourgban folytatódik. Az MPP elnöke szerint a romániai kisebbségek, de különösen a magyarság még messze áll attól, hogy teljes jogegyenlőséget élvezzen. Utalt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatás megoldatlan helyzetére és a marosvásárhelyi rendőrparancsnok megfélemlítési hadjáratára a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében.
Krónika (Kolozsvár)

Csomagban átcipelt múlt
Beszélgetés a 60 éves Kapui Ágota költővel, szerkesztővel
– Erdélyben, sepsiszentgyörgyi pedagóguscsaládban született. Kérem, meséljen gyermekéveiről.
– Édesanyám szívbeteg volt, tehát a szüleim tudták, hogy nem lehet testvérem, ezért teljes lényükkel rám koncentráltak. Én voltam az egyke iskolapéldája, akinek mindent megadtak, amit a hatvanas-hetvenes években egy család egy gyermeknek megadhatott. Két maximalista pedagógusszülő irányította a lépteimet, fontosnak tartották, hogy nyelvet tanuljak, zongorázzak, rajzoljak, olvassak. Könyveket adtak a kezembe, megmondták, mi a nekem való olvasmány. Persze, én mindig azt olvastam titokban, ami nem volt nekem való. Kisgyermekként nagymamám sok mesét olvasott. Soha nem engedtem, hogy abbahagyja addig, amíg teljesen be nem rekedt. Anyukámnak gyönyörű hangja volt, sokat énekelt, verset olvasott, így kaptam rá a költészet ízére, Adyra, Arany Jánosra, Reviczky Gyulára, Juhász Gyulára. Még ma is elszorul a torkom, ha a Pillangókisasszony nagyáriáját meghallom, mert az volt anyám kedvenc operája.
Édesapám a Bánságból jött, és benősült egy székely családba. Apai nagyapámnál töltöttem minden nyaramat egy Temesvár melletti faluban, ahol egy másik kultúrát, mentalitást ismerhettem meg. Az iskolában mindig a maximumot kellett kihoznom magamból, mert a tízes nálunk elvárás volt. Ha gyengébb jegyet kaptam egy dolgozatra, azt édesanyám hamarabb tudta, mint én, és a büntetés nem maradt el. Ez az állandó megfelelési kényszer lassan-lassan lázadóvá tett, szerettem olyan barátokkal lenni, akik nem voltak eminensek, mert mellettük csupa izgalom volt az élet. A megfelelés és a világ másik oldalának megismerése közt lavíroztam, a barátaim körében átlagos, hétköznapi tizenévesnek érezhettem magam.
– Kik voltak tanítói, tanárai, akikre ma is szívesen emlékszik vissza? Milyen volt az egykori 1-es számú, híres-neves, ma "elhíresült" Mikó Kollégium szellemisége az 1960-as évek végén, a ’70-es évek elején?
– Az akkori 1. számú líceum hiába viselte ezt a semmitmondó nevet, nem feledte el múltját, hagyományait, a Mikó az Mikó maradt. Mindannyian büszkék voltunk arra, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba járunk, ahogy szüleink, nagyszüleink is azok voltak. A tanáraink is erősítették bennünk ezt a szellemet, és olyan tudást adtak, amelyből egész életemben megéltem, bárhová sodort a sorsom. Az a humánműveltség, amelyet az oktatóim megalapoztak, sok helyzetben kisegített engem. Berde Zoltán tanár úr a világ legjobb magyartanára volt, egy igazi példakép. Ő volt az első kritikusom, minden versemet az ő útmutatásai alapján gondoltam tovább, javítottam, tisztáztam le. Szász Fehér Gyöngyi tanárnő szerettette meg velem a francia nyelvet, de nem feledem Becsei Pali bácsit, a latintanáromat sem. Édesanyám volt a történelemtanárom, furcsa volt őt anyaként szeretni és tanárként elfogadni. Láttam, hogy mindennap vázlatot ír és lelkiismeretesen készül az óráira. Szigorú volt és kedves, következetes, de megértő is. Sokan szerették, és ez leginkább akkor vált számomra nyilvánvalóvá, amikor eltávozott, és sok-sok volt diákja búcsúzott tőle.
– Melyek voltak első próbálkozásai, és ezek hol "kötöttek ki": a szemétkosárban, az iskola faliújságján vagy a újságszerkesztők asztalán?
– A versírás mindig valamifajta elvonulást jelentett számomra egy olyan világba, amelyet más nem ismerhet. Most is emlékszem, milyen is volt az ihlet pillanata. Eszembe jutott egy szókapcsolat, amely nem hagyott nyugodni, bezárkóztam a szobámba és továbbgondoltam, papírra vetettem, játszadoztam vele egy kicsit. Nyugtalanító volt, izgalmas, ígéretes, furcsa kis folyamatok indultak meg a lélekben, és jöttek a szavak, a képek, a rímek… A Mikónak volt egy diáklapja, a Gyökerek, az első verseimet ebben publikáltam, de a Megyei Tükörnek is volt egy gyerekrovata, a Cimbora, amelynek szerkesztője voltam, és itt is megjelent egy-egy írásom. A Cimborát szerkesztő diákcsoportot, Zsehránszky István irányította, akivel sokat beszélgettem költészetről, irodalomról. Emberileg is nagy hatással volt rám.
– Kolozsvár akkor (és most is) az erdélyi magyar kultúra szellemi fellegvára volt. Kiket ismert egyetemistaéveiben az ott élő költők, írók közül?
– Az egyetem olyan magasra tette a mércét, hogy utána nehéz volt elszakítani azt a köldökzsinórt, amellyel magához fűzött a város. Kolozsvár szellemisége meghatározó volt az életünkben, minden köve, minden utcája, épülete lehelte magából a kultúrát, a múlt hagyatékát, az erdélyiség lényegét. Jó volt ott lenni, érezni a pezsgést, a fiatalság varázsát…A háttérben azonban egy aljas játszma bábjai voltunk mindannyian. Sokáig nem hittem, hogy engem is megfigyelnek, és "bűneimet" lajstromozzák azért, hogy egyszer a szememre vethessék.
– Hol kapott állást az egyetem elvégzése után?
– Ez az euforikus állapot egy csapásra megszűnt, amikor ott álltunk a kihelyezés küszöbén. Kolozsváron nem lehetett maradni, mert akkor még létezett a zárt város fogalma. Ma már tudjuk, hogy ez a diktatúra kényszerítő eszköze volt, hogy szétszórjon minket a legeldugottabb falvakba, belenyomjon a sárba, a megalkuvásba. Egy súlyos magánéleti válság, egy baleset más irányt szabott az életemnek. Hazakerültem Sepsiszentgyörgyre, ahol műszaki fordítóként kezdtem dolgozni a kapcsolószekrénygyárban. Ekkor kezdődött el életem legreménytelenebb időszaka.
– Mikorra gyűltek össze kötetre való versei? Miért nem jelenhettek meg a Forrás-sorozatban, amellyel egykoron a romániai magyar irodalom fiatal tehetségei dobbantottak?
– A nyolcvanas évek közepe tájékán összegyűlt egy kötetre való írás, és egy gyermekverskötet terveit is dédelgettem. Elvittem a bukaresti Kriterion Kiadóhoz az anyagot, és ígéretet is kaptam arra, hogy megjelenhet, de aztán évekig nem történt semmi. Már Magyarországon éltem, amikor megtudtam, hogy a kötetek anyagát "kukába dobták", mert elhagytam az országot, tehát "hazaárulóvá" váltam. Furcsa volt az is, hogy minden szerkesztőségből csak visszautasítást kapok épp azoktól az emberektől, akik régebben szívesen közölték az írásaimat.
– Úgy érezte, hogy figyelték, vagy most már bátran kimondhatjuk: meg is fenyegették a 80-as évek végén, amikor nem volt szabad leírni pl. azt, hogy kézdivásárhelyi, csak így: tg- secuiesci…
– Igen, és ez a fenyegetés volt az utolsó csepp a pohárban. A gépgyárban eltöltött kilenc esztendő börtön volt számomra. ’87-ben megcsillant a szabadulás reménye, amikor a Háromszék elődjénél, a Megyei Tükörnél megüresedett egy hely az ipari rovatnál. Nagyon távol állt tőlem ez a terület, de reméltem, hogy idővel testhezállóbb feladatot kaphatok.
Az akkori főszerkesztő meg is ígérte, hogy felvesz, amint lehet. Akkor váratlan dolog történt, amely mindent felborított. Behívattak a pártbizottsághoz, ahol megfenyegettek és megaláztak. Azt mondta egy elvtárs, hogy örüljek, hogy van munkám, és ne akarjak újságíró lenni, mert az én múltam nem fér össze az újságírói etika szabályaival. Azért nem jelennek meg mostanában a verseim, mert kritikus és lázító hangvételűek. Villámcsapásszerűen ért ez a támadás. Akkoriban hallani lehetett, hogy Magyarország nyit az erdélyiek felé, befogadja és nem küldi haza őket. Ez a kényszerhelyzet szülte a döntésünket, hogy elhagyjuk az országot.
– Valahol olvastam, hogy 1988-ban, amikor családja elhagyta az országot, férjével, fiával és egy bőrönddel lépte át a határt. Nehéz volt az a bőrönd, vagy sokkal nehezebb volt az a másik "csomag", amit a szívében vitt, s úgy hívjuk: szülőföldszeretet?
– Abban a csomagban minden benne volt, ami az addigi életünket jelentette. Otthagytuk az édesapámat és a nagyanyámat, az anyám sírját, a barátainkat, a múltunkat. Akkor még nem sejtettük, hogy ez a "mitikus monstrum" másfél év múlva megbukik, és lesz újrakezdés otthon is.
– Hogyan alakult élete az áttelepedést követő években?
– Voltak jó és rossz dolgok, remények és reményvesztett időszakok. Dabasra kerültünk, egy olyan településre, amelyről Vay Sarolta Régi magyar társasélet című könyvében olvastam valamikor, és akkor lenyűgözött a kisnemesi fészek különleges hangulata, a bálok, farsangok, vadászatok és nagy kártyapartik világa, amely az 1800-as évek végének Magyarországára jellemző volt. Dabas befogadott minket, megélhetést adott, lettek nagyszerű barátaink, jó- és rosszakaróink. A Táncsics Mihály Gimnázium tanáraként megélhettem a hivatás minden szépségét, elnyerhettem a diákok bizalmát, szeretetét. Kiteljesedhettem mindabban, amit szülőföldemen kellett volna művelnem, hogy hasznos legyek, és legyen értelme, visszaigazolása a sok tanulásnak.
– Farkas Árpád mondta: megírta azt, amit akart, új verset nem ír, ne várjon az olvasó, nem lesz… Miben reménykedhetünk az Ön esetében?
– Nem tartom magam költőnek, mert soha nem váltam azzá. A költők életművet hagynak maguk után, én ezzel nem szolgálhatok. Amióta hazát váltottam, nem nagyon írtam verset. Elfelejtettem, milyen az az érzés, amit gyermekként megtapasztaltam, az ihlet pillanata. Cserében sok minden más megadatott nekem. Voltam tanár, rendező, tehetséges fiatalok útját egyengethettem. Újságot, helytörténeti kiadványokat szerkesztek, szeretem összehozni a helybélieket szülőföldem magyarjaival. Igazi másodvonalbeli háttéremberré váltam, és minden tudásommal azt segítettem, aki valóban előtérbe kívánkozott, és ott van a helye.
– Egyetlen verskötete jelent meg, Vers az időben. Gondolt- e arra, hogy régebbi és újabb verseit egybegyűjtve egy teljes Kapui Ágota- válogatást tesz az olvasók asztalára?
– Nincsenek ilyen ambícióim! Jó, ha az ember idejében belátja, hogy középszerű, nem kell mindenáron arra törekedni, hogy költő legyen. Aki költőnek született, az a diktatúra, a fenyegetések, sanyargatások ellenére is az lett. Bennem nincs tüske azért az elvetélt költősorsért, most is az irodalom közelében mozgok, szeretem a szerkesztői munkát, jó dolog egy szerzőt hozzásegíteni egy új kötethez.
– Igaz, hogy nem írt sok verset, de annál több szépirodalmi kötetet szerkesztett, mégpedig a dabasi Valentyik Ferenccel és Feldman Lászlóval. Kérem, sorolja fel ezeket, és miről szólnak?
– Van, amit velük együtt szerkesztettem és van amit önállóan. Valentyik Ferenc dabasi helytörténész rengeteg értékes témát kutatott fel a helyi kötődésű írók-költők, politikusok, közéleti személyek elfeledett életművéből. Társszerkesztőként részt vettem az általa felkutatott Vay Sarolta-versek kötetté szerkesztésében (Virág borul minden rögre), Gyóni Géza Idegen lantokon című kötetének szerkesztésében (amelyben Valentyik Ferenc összegyűjtötte a Csak egy éjszakára című vers 12 nyelvre lefordított változatát), az 1000 dabasi pillanat c. helytörténeti album szerkesztésében. Szerkesztettem dr. Zlinszky János volt alkotmánybíró családtörténetét, Mitták Ferenc Pirkadat című kötetét, valamint a szerző Nyíló ablakok című középiskolás naplóját. Összeállítottam az Áldás a magyarra című kötetet, amelyet a honosított magyaroknak ajándékoz a dabasi önkormányzat. Feldman Lászlóval együtt szerkesztettem a Díszpolgári portrék sorozat két darabját: A dabasi csodadoktor című kiadványt és a Két, istennel beszélő ember című kötetet.
– Az Ötödik évszak (1980) c. vers-, próza- és képzőművészeti antológiában azt írja: "Csak az időnek nem tulajdonítasz/ különösebb fontosságot/ míg szorítását nem/ érzed". Érzi már az idő szorítását?
– Kár volna tagadnom: érzem az idő szorítását, hiszen hatvanéves vagyok. Ha a hatvanéves nagyanyámra gondolok, ő ebben a korában egy fájós lábú, kendős, ősz hajú asszony volt, aki csak értünk élt. A világ sokban megváltozott, és én is változtam. Nem érzem öregnek magam, és mindent megteszek, hogy egészséges maradjak, szellemileg és fizikailag is friss legyek. A középkorúság státusza kitolódott, engem fiatalítanak a barátaim, az aktív, feladatokkal teli életem, a sport, az az olthatatlan vágy, hogy még sokáig együtt legyek a gyermekeimmel, és ha lesznek majd unokáim, akkor ne legyen köztünk generációs szakadék. Nem adom meg magam az időnek, hiába érzem a szorítását…
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

A román bírói tanács újabb állásfoglalásban marasztalta el az RMDSZ elnökét
Szerintük nem jól tette Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, hogy széles nyilvánosság előtt ismét ártatlannak minősített két jogerősen elítélt RMDSZ-politikust. A romániai bírák és ügyészek szakmai testülete szerint az RMDSZ elnöke megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, amikor az RMDSZ kongresszusán azt állította, hogy Nagy Zsolt volt távközlési miniszter ártatlanul ül börtönben, Markó Attila volt parlamenti képviselőt pedig azért ítélték el, mert – a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatásakor – jóhiszeműen alkalmazta a törvényt.
A CSM szerint Kelemen Hunor kijelentéseivel azt sugallja, hogy a két politikus esetében ítélkező bírák önkényesen, politikai megrendelésre jártak el, döntésük megalapozatlan, és törvénytelen volt. A testület azt állította: az RMDSZ elnöke bizalmatlanságot ébreszt az ügyben eljáró bírákkal és az igazságszolgáltatás egészével szemben, megkérdőjelezve annak függetlenségét.
A CSM februárban is elmarasztalta Kelemen Hunort egy hasonló kijelentés miatt. Akkor a szövetség megalakulásának a 25. évfordulója alkalmából tartott kolozsvári gálán azt állította, hogy Nagy Zsoltot ártatlanul ítélték el, ügye nem korrupciós ügy, az ellene felhozott vádakra nincsenek bizonyítékok mások lehallgatott beszélgetéseiből következtettek az ő állítólagos bűnösségére.
A CSM a romániai bírák és ügyészek szakmai testülete, amely arra hivatott, hogy felügyelje az igazságszolgáltatás működését. Állásfoglalásának nincs jogi következménye.
A CSM egyebek mellett azon is őrködik, hogy más hatalmi ágak ne avatkozzanak be az igazságszolgáltatás munkájába. A testület az ilyen esetekben kiadott állásfoglalásokkal a bírákat és ügyészeket védi: egyfajta szakmai szolidaritásról biztosítja a vitatott ítéletet meghozó vagy az ítélethozatal előtt „nyomás alá" került ügyészeket vagy bírákat.
MTI
Erdély.ma

Washingtoni tárgyalás-sorozatot szervez az RMDSZ elnökének a HHRF
Amerikai kongresszusi képviselőket, magas rangú külügyminisztériumi tisztviselőket, emberi jogi és vallásügyi szakértőket, valamint az amerikai magyar közösség tagjait tájékoztatja június 2-5. között a másfél milliós erdélyi magyar közösséget ért jogsértésekről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kelemen Hunor által vezetett delegációja,amely a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) meghívására látogat Washingtonba.
A HHRF, amely május 8-án ünnepelte fennállása 39. évfordulóját, hónapok óta dolgozik azon, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáért 3 éves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, majd további két restitúciós ügyben alaptalanul meghurcolt Markó Attila számára lehetőséget biztosítson az Egyesült Államokban arra, hogy ismertesse a romániai restitúciós folyamat útjába gördített akadályokat. Az előkészített látogatást azért kellett elhalasztani, mert időközben a román hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Markó Attila ellen. Ezt követően született az a döntés, hogy az RMDSZ elnöke személyesen mutassa be a romániai magyar közösség égető problémáit. A tárgyalások során tájékoztatják az amerikai partnereket a romániai visszaszolgáltatási folyamat fonákságairól, a jogállamiságot ért támadásokról, a korrupcióellenes harc égisze alatt elkövetett visszaélésekről, a román kormány gazdasági és politikai döntéseiről, a regionális biztonságpolitika kihívásairól, valamint az amerikai-román biztonságpolitikai, energetikai és befektetési együttműködés jövőjéről.
A washingtoni Kongresszus amerikai-magyar érdekcsoportjának (Hungarian-American Caucus) két társelnöke – Andy Harris és Marcy Kaptur kongresszusi képviselők – személyesen hívták meg Kelemen Hunor RMDSZ- elnököt és munkatársait. Az amerikai törvényhozók számára több tájékoztatót is tartanak, az erdélyi delegációt meghívták a Tom Lantos Emberjogi Bizottsághoz és a külügyi bizottság európai és eurázsiai albizottságához is; mindkét alkalommal videóközvetítéssel bekapcsolják Markó Attilát is.
Magyarország washingtoni nagykövetsége fogadja be azt a nyilvános eseményt, amelyen az amerikai fővárosban és környékén élő magyarok első kézből kaphatnak tájékoztatást az erdélyi magyar közösség helyzetéről.
Mint ismeretes, pontosan 10 éve, 2005-ben a washingtoni Kongresszus egyhangúlag elfogadott határozatban (H.Res. 191) sürgette a román hatóságokat, hogy mihamarabb véglegesítsék az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. A Mikó-ügy kirobbanása óta pedig kongresszusi képviselők tucatjai kérték John Kerry amerikai külügyminisztertől, hogy lépjen fel az igazságtalanul meghurcoltak érdekében. Válaszában az amerikai diplomácia "kulcsfontosságúnak" nevezte a restitúció kérdését, és jelezte, hogy a State Department "rajta tartja a szemét a fejleményeken".
Népújság (Marosvásárhely)

Potápi: Romániában visszarendeződtek a kisebbségi jogok
Az elmúlt esztendőkben – a 2000-es évek közeledése után – visszarendeződés tapasztalható a kisebbségi jogok területén Romániában, állapította meg Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az Országgyűlési külügyi bizottságának szerdai, budapesti ülésén.
Az államtitkár példaként a Székely Mikó Kollégium újraállamosítását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét hozta fel, és kitért arra is, hogy akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban, gátolják a magyar nyelvű helységtáblák kihelyezését. Az új zászlótörvény nem rendezi a székely zászló ügyét – említett egy másik problémát.
A magyar–szlovák viszonyban a nemzetpolitika területén szintén nincs közeledés – mutatott rá az államtitkár, és megemlítette a kettős állampolgárság akadályozását, illetve azt, hogy a közoktatási reform miatt több száz iskola került veszélybe. Kitért arra, nem tehetné meg a szlovák kormány, hogy a magyar nemzetiség és az ottani magyar párt véleményét nem veszi figyelembe.
Szólt a szerbekről, ukránokról, horvátokról is
Potápi Árpád János értékelése szerint a magyar–szerb viszonyban jelentős közeledés tapasztalható, kiemelte az államfői szintű csúrogi főhajtást a magyar háborús áldozatok előtt, a vagyon-visszaszármaztatási törvényt, és megjegyezte: Szerbia előrehaladott uniós csatlakozási tárgyalásokat folytat. A magyar–ukrán viszonnyal összefüggésen rögzítette: folyamatosan figyelemmel kísérik a katonai mozgósítás menetét, és megállapította azt is, hogy az ország más részéről a Kárpátaljára áttelepülők száma folyamatosan nő. Jelezte, hogy támogatják a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség javaslatát, amely a magyar iskolákat összefogó, önálló magyar tankerület létrehozására irányul. Kitért a folyamatos karitatív és humanitárius segítségnyújtásra, a magyar kormány 652 millió forint keretösszegű támogatására.
A horvátországi magyarokkal kapcsolatban beszámolt, hogy alacsony gyermeklétszám miatt veszélyben van az új tagozatok indítása.
A legtöbb új állampolgár erdélyi
Az állampolgársági kérelmekről elmondta: eddig közel 730 ezer kérelem érkezett, és mintegy 700 ezren tettek esküt. Az új állampolgárok 66 százaléka erdélyi, 17 százaléka délvidéki és 14 százaléka kárpátaljai. Tarthatónak látja 2018-ra az egymillió új állampolgárt, ugyanakkor szerinte elsősorban a szórványban kell a honosítási folyamatot folytatni.
Beszámolt még a Mikes Kelemen-programhoz kapcsolódva a Magyar Emigrációs és Diaszpóra Központ létrehozásának tervéről is. Úgy látja: az eddigi irányvonalat tartva kellene továbbfejlődni a nemzetpolitikában, és célként a gazdaságpolitikai szemlélet erősítését jelölte meg. Rögzítette a külhoni magyar tulajdonú gazdasági társaságok és a magyar tulajdon megerősítésének fontosságát, valamint a Wekerle-tervvel összhangban a hazai vállalatok határon túli exporttevékenységének segítését. Kiterjesztenék a kétoldalú szerződéseket
Kalmár Ferenc, a külügyi tárca miniszteri megbízottja fő feladataként az elmúlt években és évtizedekben kötött kétoldalú és nemzetközi szerződések áttekintését nevezte meg. Beszámolt a szomszédos országokban folytatott tárgyalásairól és azt mondta: európai kisebbségi minimum kidolgozására nagyon nagy szükség lenne.
Hoffmann Rózsa (KDNP) olyan hosszú távú stratégiát szorgalmazott, amelyben a célok mellett konkrétumokat is illesztenek. Szót emelt iskolaépítési program mellett, és a források jelentős növelését is felvetette.
Bartos Mónika (Fidesz) azt javasolta, hogy a Kőrösi Csoma Sándor-programot az egyházak számára is terjesszék ki, küldjenek akár kispapokat, lelkészeket a diaszpóra magyarságához.
Szávay István (Jobbik), aki vendégként vett részt az ülésen, fontosnak nevezte, hogy elhangzott: betelepülés folyik Kárpátaljára.
„Árt a putyini agresszió”
Németh Zsolt a külügyi bizottság fideszes elnöke arról beszélt, hogy a nemzetközi diplomáciában komoly kisebbségpolitikai defenzíva tapasztalható, ennek oka a putyini agresszió és annak kisebbségpolitikai hivatkozási alapja. Ez korlátozza a kisebbségpolitika képviselhetőségét, ami új helyzetet jelent, és ami nem megkerülhető. „Egyik fő feladat, hogy ne pusztán a mi nemzetpolitikánkban gondolkodjunk, hanem segítsük a határon túli szervezetek aktivitását, követeléseik közérthető megjelenítését nemzetközi színtéren.” Fontosnak nevezte az autonómia-törekvések hangsúlyos megjelenítését is, és egyetért Hoffmann Rózsával abban, hogy a források jelentős növelésére van szükség. Új kérdés, amivel szintén foglalkozni kell: az új diaszpóra-jelenség, azaz az unió félmillió új magyar polgára.
mno.hu / MTI
Erdély.ma

Beke Györgyre emlékeztek (Iskolanap Uzonban)
Egy közösség akkor él, ha messziről hallatszik az iskolacsengő, a gyermekzsivaj, ha megemlékeznek a nagy elődökről, az egykori pedagógusokról, a véndiákokról – hangsúlyozta Sibianu Viktor tanfelügyelő tegnap Uzonban a Tatrangi Sándor-iskolanap megnyitóján. Mintha ezekre a gondolatokra építette volna a helyi iskola a hagyományos tanévvégi ünnepségsorozatát: az elhunyt pedagógusokra emlékeztek, jelen voltak az első nyolcadik osztályt végzett évfolyam (1965) véndiákjai, emléktáblát avattak a falu nagy szülötte, díszpolgára, Beke György író, szociográfus emlékére és a több száz diák a színpadon és a szabadtéri játékokon is felszabadultan szórakozott.
A művelődési házban tartott délelőtti ünnepségen Szabó Margit, a Tatrangi Sándor Általános Iskola igazgatója azt mondta, ma is érvényes Beke György intése, miszerint menekülni egyedül is tudunk, de megmaradni csak egymás védelmében lehet. Ráduly István polgármester gratulált az iskolának azért, hogy boldog gyermekeket nevelnek és megismertetik velük a gyökereiket; Czegő Zoltán író, költő, újságíró Beke György életművét értékelte, aki „XX. századi Orbán Balázsként” kutatta és felmutatta a romániai magyarság helyzetét, s mindent megtett azért, hogy a nehéz időkben is lelkesítse az itt élő magyarságot. A jelenlévőket köszöntötte Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke és Matekovics Mihály, az Arad megyei RMPSZ elnöke, aki hangsúlyozta: az aradi és háromszéki pedagógusok tizenhatodszor találkoznak szervezetten, s minden alkalommal kölcsönösen feltöltődnek, erősítik az összetartozást, valamint a közös célokért és a megmaradásért való küzdelemben vetett hitüket.
Beke Mihály András író, műfordító édesapja Uzonhoz, a szülőfaluhoz való kötődéséről beszélt, Szabó Margittal együtt leleplezte az iskola falán elhelyezett emléktáblát, amelyet Ungvári Barna András református lelkész megáldott, és Albert Imre plébános megszentelt, majd átadta az iskolának Beke György írógépét, amelyet az író hagyatékából nemrég berendezett emlékszobában helyeztek el. Az iskola diákjai táncos-zenés műsort mutattak be, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, a gidófalvi Czetz János és a nagyborosnyói Bartha Károly Általános Iskola meghívott csapataival közösen vetélkedőket tartottak, hagyományos gyermekjátékokban, különböző csoportos programokban mulatták magukat.
Fekete Réka
Erdély.ma

Csutak Vilmos-díj
A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium fizika szakos tanárának, Pető Máriának és posztumusz az idén elhunyt Gaál Sándornak, a Romániai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnökének ítélte az idei Csutak Vilmos Tehetséggondozói Díjat. A tanács olyan személyeket díjaz, „akik odaadóan és szeretetből végzik nevelői munkájukat, igaz értékek hordozói, és hozzásegítik a fiatalokat ahhoz, hogy szakmailag kiteljesedjenek, elégedett és boldog emberré váljanak”. A díjakat június 20-án, a székelyföldi tehetségnapon adják át. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Választásokra készül a sepsiszentgyörgyi Néppárt
Megújult az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetősége, a következő időszakban a megerősödésre összepontosítanak és az önkormányzati választásokon induló jelöltek kiválasztásán, felkészítésén dolgoznak, mert szeretnének választási alternatívát biztosítani a megyeszékhelyen.
Minderről Molnár Attila, az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezetének nemrég megválasztott új elnöke számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen jelen volt még Kolcza István alelnök és Czegő Zoltán. Bemutatkozójában a 36 éves Molnár Attila többek között elmondta: Brassóban egy magánvállalatnál ügyintézőként dolgozik, nős, egy gyermek édesapja, egyetemi tanulmányait a George Bariţiu Egyetemen végezte testnevelés szakon, majd a jászvásári Gheorghe Asachi Egyetemen szerzett mesteri oklevelet környezetmérnöki szakon.
Ismertette a városi szervezet vezetőségének összetételét is: munkáját alelnökként Kolcza István és Benő Mária segíti, elnökségi tag Trucki Ibolya, Veres Judit, Molnár Réka, Bíró Ferenc. Hangsúlyozta: a belső viták véget értek, párttagságát mindenki megőrizte, jó kapcsolatot ápolnak a régi tagokkal is. Mint arról lapunkban többször beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi szervezetben lezajlott első tisztújítást – amelyen Bedő Zoltánt választották vezetőjüknek – az országos elnökség érvénytelenítette, az etikai bizottság pedig Molnár Attila és Kolcza István beszámolója szerint úgy döntött, hogy az ügyben az országos elnökség az illetékes.
A következő időszakban a Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezetének megerősítése a cél, hiszen választási alternatívát szeretnének nyújtani a jövőre esedékes önkormányzati voksoláson – mondta Molnár Attila. Heti találkozók révén lehetőséget teremtenek a tagoknak a kommunikációra, a hatékony munkamegosztás érdekében körzetenként szerveződnek, kidolgozzák a szervezet tevékenységi stratégiáját, jelen kívánnak lenni a társadalmi életben – sorolta a terveket. Változatos eszközökkel kívánják felhívni a figyelmet az autonómia fontosságára, szerinte ugyanis annak eléréséhez előbb belülről kell megerősödni, gazdasági, erkölcsi értelemben egyaránt. Ami a választásokat illeti, nyitottak az együttműködésre a Magyar Polgári Párttal, annak helyi vezetőivel tárgyalnak is, majd később eldöntik, miként indulnak: közösen a polgáriakkal vagy pedig saját jelölttel és saját listával. Az RMDSZ-szel nem kívánnak együttműködni, nem számolnak azzal a forgatókönyvvel, hogy – miként 2012-ben – az RMDSZ polgármesterjelöltjét támogassák.
Ne zárják le a Korzót
A sepsiszentgyörgyi Néppárt nem ért egyet a főtér átrendezésével, álláspontjuk szerint a Korzó lezárása káoszt okoz majd a közlekedésben. Arra kérik az önkormányzatot, hogy próba gyanánt két hétre állítsák le a forgalmat a színház és a Székely Mikó Kollégium előtt, úgy fel tudják majd mérni az intézkedés hatását.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ingatlan-restitúció – a romániai igazságszolgáltatás az esetek többségében az egyház érdekei ellen dönt
A kommunizmus idején elkobzott és államosított egyházi ingatlanok sorsának alakulásáról, a 94/2000-es sürgősségi kormányrendelettel elindult restitúciós folyamat szakaszairól, a visszaigénylések jelenlegi helyzetéről próbálunk képet alkotni alábbi összeállításunkban. A szomorú következtetés az, hogy az egyházak jogos tulajdonaikat illetően nemegyszer sorozatos elutasítással, szövevényes, véget nem érő perekkel szembesülnek.
Laczikó Enikőt, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetőjét, az Országos Restitúciós Bizottság alelnökét, és Somai László József ügyvédet arról kérdeztük, véleményük szerint milyen akadályok nehezítik-lassítják a folyamatot, és hogy vannak-e máris negatív következményei a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának, amelynek ügyében a református egyház a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Interjúalanyainkat megkérdeztük: látnak-e esélyt arra, hogy amerikai nyomásra felgyorsuljon a restitúció?
A természetbeni visszaszolgáltatás akadályait tulajdonképpen a hatályos törvények tartalmazzák – vélekedett lapunknak nyilatkozva Laczikó Enikő.
– Ha például az elkobzott ingatlanhoz később hozzáépítettek, és az új épített rész meghaladja az ingatlan 50%-át, ilyen esetben ez új építménynek minősül és a kérelmező csupán a réginek megfelelő kártérítésre jogosult. Ugyanakkor hiányos dokumentáció esetén hiábavaló bármilyen történelmi vagy morális érv, a törvény nem engedélyezi a pozitív döntés meghozatalát – vélekedett.
Emlékeztetett: az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása és a kártérítési folyamat kiszámíthatatlansága miatt az Európai Emberi Jogi Bíróság még 2011-ben arra kötelezte Romániát, hogy gondolja át a rendszert és alkosson egységes jogi keretet.
– 2013 tavaszán a kormány javaslatára elfogadták a 165-ös törvényt, amely tulajdonképpen a kártérítési elveket és eljárást szabályozza, és a közhasznú rendeltetés fenntartásának meghosszabbításán kívül nem nyúlt hozzá az egyházi javak visszaadásának folyamatához. A közhasznúság fenntartását azonban a korábbi 3-5 éves időszakról 10 évre hosszabbította, majd az adott ingatlanok visszaszolgáltatását egy kormányhatározat megjelenéséhez kötötte. Az elképzelés az volt, hogy a jelenlegi haszonélvezők indokolt kérésére, a hatóság (ANRP) összegyűjti majd a kormány elé terjeszti az adott ingatlanok jegyzékét. Miután a kormány elfogadta a javasolt kormányhatározatot, a benne található ingatlanok esetében a restitúciós bizottság a 10 éves rendeltetés fenntartása mellett dönthetett a természetbeni visszaszolgáltatásról. Ez gyakorlatilag azt eredményezte, hogy ameddig nincs kormányhatározat, minden olyan visszaszolgáltatási kérelem megtárgyalását halasztani kell, amelyik közhasznú célokat lát el (pl. iskola, kórház, stb.).
Az említett jegyzék előkészítése rengeteg gyakorlati akadályba ütközött. Mi többször jeleztük, hogy mi lenne a helyes megoldás, idén márciusban pedig sikerült módosítani a törvényt oly módon, hogy minden adott esetben a restitúciós bizottság maga döntsön a közhasznú rendeltetés fenntartásáról, természetesen a jelenlegi birtokló indokolt kérésére. Két év után a májusi volt az első olyan restitúciós bizottsági ülésünk, ahol két olyan egyházi ingatlan természetbeni visszaszolgáltatásáról dönthettünk, amelyek jelengleg közhasznú tevékenységnek adnak helyet – magyarázta.
A Mikó-üggyel kapcsolatosan elmondta: spekulálni ugyan nem akar, de nem tartja kizártnak, hogy hasonló negatív következmények érinthetnek más visszaszolgáltatott ingatlanokat is. – Továbbra is fontos lenne, hogy mielőbb pontosítsuk az egyházi ingatlanok körét, a jogosult igénylők körét, azért is, hogy a Mikó-ügyben tanúsított hozzáállást tudjuk hatékonyabban kivédeni. Azt is hozzátenném, hogy eddig nem értesültem újabb visszaállamosítási ügyről – magyarázta.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár)

Olasztelektől a New York-i egyetemig (Beszélgetés dr. Balázsi Gábor kutatófizikussal)
Mesemondó versenyen kezdte, matematikával folytatta, majd a fizika bűvöletében jutott el az érettségiig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, ahonnan a kolozsvári egyetemen keresztül egyenesen vezetett az út a kutatás felé. Az Olaszteleken nevelkedett Balázsi Gábor jelenleg New Yorkban tanít és kutat a Stony Brook Tudományegyetem Laufer Fizikai és Kvantitatív Biológia Központjában. Múlt heti itthonléte egyik állomásaként Sepsiszentgyörgyön tartott előadást A rákbetegségek a szintetikus biológia tükrében címmel, mely alkalomból a neves kutatót a siker felé vezető útról és kutatómunkájáról kérdeztük.
Dr. Balázsi Gábor: – Olaszteleken születtem 1974-ben, ott nőttem fel, ott jártam az elemi iskolát, majd ötödikben Barótra kerültem, ingáztam Barót hegyén keresztül. Nyolcadik után a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban kezdtem a kilencedik osztályt román nyelven, mert szüleim úgy vélték, ez előnyömre válik. Amikor a rendszer megbukott, rögtön átiratkoztam magyar osztályba. Már ismertem az ottani diákokat, mert jártam velük matematikafelkészítőkre, pótórákra. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végeztem felsőfokú tanulmányaimat fizika szakon, a mesteri oklevelet is ott szereztem meg.
Lépésről lépésre
Eddig tart a rendkívülit nem rejtő történet, ami ezután következik, már nem szokványos. Szinte láncreakcióként indul el a fiatal fizikus kutatópályája, amint egyik kutatóműhelyben megismerik képességeit, segítik és egyengetik útját a következő állomásig. Folyton tanul, keresi a választ különböző tudományos kérdésekre, mígnem a fizikai jelenségek területe mellett a bonyolult biológiai rendszerek működésébe is belekóstol, a gének, a fehérjék, a sejtek világa szinte megfertőzi. Mindez lépésről lépésre történik budapesti, szegedi állomások után az Amerikai Egyesült Államokban. – A kutatás már Kolozsváron kezdett érdekelni, és amikor meglátogattam Hantz Péter barátomat Budapesten, aki Kolozsvárról ment az Eötvös Loránd Tudományegyetemre tanulni, bemutatott néhány tanárnak, ők kutatókkal ismertettek meg, és rövid időre a budapesti Központi Fizikai Kutatóintézetbe kerültem. Ott kézről kézre adtak, megismertem az ottani kutatókat. Akkoriban a véletlenszerű ingadozásokkal, a zajjal foglalkoztam, amit általában zavaró tényezőként könyvelnek el, engem az érdekelt, hogy lehet-e valami jóra használni. Szegeden volt egy kutatócsoport, ők éppen ezzel foglalkoztak, és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség révén részképzésre mentem Szegedre, ahol bekerültem csoportjukba. Mindenféle fizikailag mérhető jelenség ingadozásával foglalkoztam. Például az elektronikában mérik, hogy a félvezetőkben miként ingadozik egy középérték körül az áramerősség vagy a feszültség. Azt kerestem, hogyan lehetne ezt jó célra felhasználni. Az ingadozás általában gátolja az információátvitelt, de előfordulhat olyan is, amikor segíti. Például, ha egy receptornak van egy adott küszöbszintje, nem biztos, hogy az adott jel eléri azt, de ha ehhez a jelhez zajt adunk, az megemeli a jel érzékelhetőségét, és valószínűleg átlépi az említett küszöböt. Úgy hívják, sztohasztikus rezonancia, egy olyan jelenség, amelynél a legjobb az információátvitel ilyen esetben. Ennek új fajtáját találtuk ki dr. Kiss László professzor szegedi laboratóriumában, amikor nem az amplitúdóhoz adunk zajt, hanem a fázishoz.
– Milyen áttörés jelentette a következő lépést, amelynek első állomása Missouri állam volt az Amerikai Egyesült Államokban?
– Amikor az említett észrevétel megtörtént, írtunk egy dolgozatot, amely megjelent egy konferencia könyvében. Elmentem erre a konferenciára, és ott rengeteg kutatóval találkoztam, akik ezzel foglalkoztak, köztük olyanokkal is, akik tanulmányozzák a különböző ingadozásokat a biológiai rendszerben. Például az idegsejtek membránon keresztüli feszültsége állandóan ingadozik, és ez befolyásolja azt, hogy lesz-e akciós ponteciál, vagyis az idegsejt adott pillanatban közvetít-e információt vagy nem. Ezen a szegedi konferencián ismertem meg a phD-vezetőmet. Amikor megtudtam, hogy a véletlenszerű fluktuációkkal foglalkozik elektronikában és biológiában, úgy éreztem, vele szeretnék dolgozni, megpróbálnám a doktori vizsgát. Addig nem nagyon volt neki doktori hallgatója, de dr. Kiss László professzor, akinél Szegeden dolgoztam, addig biztatta, amíg elvállalt. Tehát Frank Mosshoz kerültem a Missouri állambeli egyetemre 1997-ben, ahol két év alatt újabb mesteri oklevelet szereztem.
Rendszerek vonzáskörében
A térbeli információterjedés útján indultam el, azt kutattam, hogy egy adott idegsejthálózatban, illetve az agykéregben miként segíthetik elő a véletlenszerű ingadozások az információáramlást. Egy hullámterjedést modelleztem fizikai módszerekkel, és ez volt az elméleti oldala a kutatásnak. Később kapcsolatba kerültem egy másik kutatóval, aki orvosként epilepsziás betegeket gyógyított. Kivette az epilepsziás sejteket, és azokból sejttenyészetet létesített, abban vizsgálta a kalcium ingadozását. Amikor kapcsolatba kerültem a témával, az a feladat merült fel, hogy megértsük, hogyan kommunikálnak az epilepsziás sejtek. Ez azért fontos, mert amikor epilepsziás roham van, akkor kalciumhullámok terjednek az epilepszia helyétől az agy más részeibe, ennek a folyamatnak a megismerése tehát segíthet a gyógyításban. Itt közvetlen kapcsolatba kerültem a biológiával, és olyan a természetem, hogy ha valamivel foglalkozom, akkor próbálom alaposan megérteni. Az foglalkoztatott, hogy melyek azok a kémiai tényezők, amelyek lehetővé teszik ezeket a kalciumingadozásokat.
Chicago, Boston, New York
A doktori cím megszerzése után Chicago következett, ahol Balázsi Gábor két magyar kutató, Oltvai Zoltán és a csíkkarcfalvi származású Barabási Albert László hálózatkutató munkájába nyert betekintést, a követező állomás Jim Collins laboratóriuma Bostonban, itt a szintetikus biológia területén folytatódott az erdővidéki fizikus munkássága. Az első tanári állást Houstonban kapta, ahol saját csoportot alapított a rákkutató intézetben...
– Akkor kerültem kapcsolatba a rákkal mint megoldatlan kérdéssel, rengeteget tanultam róla, egy idő után én is belefogtam a rákkutatásba. Nemrég kaptam állást New Yorkban a Stony Brook Tudományegyetemen, itt egy interdiszciplináris központban dolgozom, azt próbáljuk megérteni, hogyan lehet a fizika módszereit alkalmazni a biológiában.
Család, munka és szülőföld
Egy elkötelezett kutató családjának nem egyszerű az élete, legtöbbször nincs szombat és vasárnap, több az odafigyelés, hogy a férjnek, az apának mindene meglegyen a munkához. Balázsi Gábornak ez megadatik, amerikai származású magyar felesége és négyéves kislánya partner ebben.
– Fontossági sorrendet kell felállítani, és akkor az ember szem előtt tartja, hol van az otthona, hol van a családja. Néha a munka kerül az első helyre, ez elkerülhetetlen, de amikor nem, akkor az ember tudja, hogy a család a legfontosabb. A feleségem Amerikában született, de sokszor járt már Erdélyben, az ő segítségére is szükség volt.
– Kiket tart tanítóinak? Milyen szellemi, érzelmi batyuval indult itthonról?
– Rengeteget kaptam, kezdve a tanító nénimmel, aki mindent megtett, hogy a gyermekeket fejlessze. Rendkívül sokat köszönhetek a baróti, valamint a mikós tanároknak is, akiktől nagyon sokat kaptam. Meg szeretném említeni a doktori és posztdoktori témavezetőimet is. Itthonról semmilyen hátránnyal nem indultam, tudtam, hol a helyem. Amerikában sok a külföldről érkezett kutató, ez egy nemzetközi porond, ahol mindenkit a saját értékén mérnek. A munkám mellett elég hamar kerestem a magyarok társaságát, mert úgy éreztem, nem bírom anélkül. Nem úgy mentem el Erdővidékről, hogy ott maradjak, ezt így hozta a sors, de a visszatérés lehetőségét nem zárhatom ki. Magyarország sokat tesz azért, hogy visszavonzza a külföldön dolgozó magyar kutatókat, nem tudom, e tekintetben Romániában mi a helyzet, de ha az itteni fiatalok a segítségemet kérik, tudásom szerint válaszolok. Hiszem, hogy Olasztelekről vagy bárhonnan el lehet indulni és elérni sikereket, ha az ember tudja, mit akar, kitartóan tesz érte, és nem felejti el, hová tartozik.
Dr. Balázsi Gábor nem felejtette el az olaszteleki szülői házat, s bár 1997 óta él Amerikában, anyanyelve egy cseppet sem csorbult, de még erdővidéki hanglejtése sem. Ízig-vérig székely ember, aki tudásának köszönhetően messzire jutott, de soha nem annyira távolra, hogy hazatéréskor meg ne teljen tüdeje tiszta levegővel.
Rákkutatás a szintetikus biológia tükrében
A fehérjeszabályozás lehetőségeit és a sejtek közötti egyensúly fontosságát hangsúlyozta múlt keddi előadásában dr. Balázsi Gábor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A rákkutatás a szintetikus biológia tükrében címmel bemutatott vetített képes ismertetőjének kicsengése: ha az emberi szervezetbe mesterséges biológiai rendszereket lehetne bevinni, kijavítható lenne egy sor veleszületett rendellenesség, gyógyítható lenne sokféle betegség. Az előadás első részében az olaszteleki származású, jelenleg New Yorkban tanító és kutató fizikus ismertette a gének, a fehérjék szerepét az emberi szervezetben és az egymást befolyásoló kölcsönhatásukat, ami meghatározó az egyénre vonatkozóan. A gének, mint a minden sejtben jelen lévő DNS-szakaszok, kódolják a fehérjéket, ezért ellenőrzésük által szabályozható lenne adott fehérjék mennyisége és sorrendje a fehérjeláncban, ennek a folyamatnak a befolyásolása az egyik fontos területe a Balázsi Gábor által is kutatott szintetikus biológiának. A fizikus ismertette az eddig elért eredményeket és a további kérdéseket ebben a témában, beszélt a biológiai rendszerek tervezési és építési szakaszairól, a szintetikus génkapcsolóról, a génoszcillátorról, a fényérzékeny baktériumtelepről, a negatív visszakapcsolással történő precíz génszabályozásról. Végül leszögezte: mindennek az a köze a súlyos betegségekhez, hogy lehetőség nyílhat mindeddig gyógyíthatatlan betegségek, mint például a rák kezelésére, amelyek okai a génhibák vagy a sejtek közötti egyensúly megbomlása. Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jogszerűtlen, igazságtalan és méltánytalan a Mikó Kollégium újraállamosítása
A Generális Konvent, vagyis a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról szóló bírósági döntést "jogszerűtlennek, igazságtalannak és méltánytalannak" tekinti – olvasható a csütörtökön véget ért, kétnapos budapesti ülés zárónyilatkozatában.
"A Generális Konvent aggodalommal tekint Szlovákiában, Ukrajnában és Romániában azon köznevelést érintő törvények hatályba lépésére, amelyek a szülőföldjükön, anyanyelven folytatható oktatás terén méltatlanul sújtják a magyar közösségeket, és felhívja Magyarország kormányának figyelmét is a magyar nemzetrészeket ellehetetlenítő intézkedésekre" – olvasható a találkozót követő sajtótájékoztatón közreadott nyilatkozatban.
A Generális Konvent továbbá tiltakozik "a világban sok helyen folyó keresztyénüldözés ellen".
Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke elmondta, a plenáris ülésen tárgyaltak Kárpátalja nehéz helyzetéről, a romániai magyar reformátusok ügyeiről, a diaszpóra reformátusságáról, egyházalkotmányi kérdésekről, a közös képviseletről, valamint a reformáció 500. évfordulója jubileumának megünnepléséről.
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke az ukrajnai helyzetről szólva elmondta: a Kárpátalján élő magyarokat nagyon mélyen érinti a gazdasági krízis. "Az elszegényedés problémája, a kilátástalan helyzet mindenkire rátelepszik" – fogalmazott.
Közölte, ma még nem tudni, hogy elértek-e a krízis mélypontjára, vagy ennél még mélyebb lesz. A megélhetés, a szociális háló egyre bizonytalanabb Ukrajnában – mondta Zán Fábián Sándor.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, hogy romániai jogerős bírósági ítélet született a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról. Közölte, az egyházkerület a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslatért.
Kató Béla kijelentette: a helyzetet nem tudják elfogadni, a végsőkig küzdeni fognak. Ha nem járnak sikerrel, "újat" építenek, mert nem veszíthetik el a fiataljaikat – mondta, majd hozzátette: az egyház jövője múlik azon, hogy létezik-e anyanyelvi oktatás.
Népújság (Marosvásárhely)

Az RMDSZ-delegáció washingtoni látogatásának jelentősége
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) delegációja háromnapos látogatást tett Washingtonban abból a célból, hogy tájékoztassák az amerikai politikusokat és szakértőket az erdélyi magyarság aktuális problémáiról, kiváltképp az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatásának elakadásáról, illetve ezzel összefüggésben Markó Attila korábbi RMDSZ-es képviselő román hatóságok általi meghurcolásáról.  
A küldöttség számos kongresszusi képviselővel, a képviselőház több bizottságának (pl. a Tom Lantosról elnevezett emberi jogi bizottság, a képviselőház külügyi bizottságának Európával foglalkozó albizottsága) munkatársaival, Hoyt Lee-vel, a Külügyminisztérium Európáért és Eurázsiáért felelős helyettes államtitkárával, valamint a Center for Strategic and International Studies és az International Republican Institute szakértőivel találkozott, a megbeszéléseket a New York-i székhelyű Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) szervezte.
Bár a téma az amerikai döntéshozás szempontjából marginálisnak tűnhet, nem ez volt az első alkalom, hogy az amerikai kongresszus szót emelt a romániai egyházi tulajdonok visszaszolgáltatásának ügyében. A kongresszus 2005-ben, tíz évvel ezelőtt fogadott el egy határozatot (H. Res. 191), amelyben sürgette a mindenkori román kormányt, hogy vegye komolyan vállalt kötelezettségeit a kommunizmus alatt elkobzott egyházi tulajdonok visszaszolgáltatását illetően, és biztosítsa az ország területén élő minden felekezet számára az „egyenlő, igazságos és azonnali” restitúciót. A kongresszusi határozaton kívül a közelmúltban az amerikai külügyminisztérium és kongresszusi képviselők közötti levélváltásban is szóba került a romániai egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás elégtelen mivolta.
A gyakorlatban azonban ezek az amerikai lépések nem segítették a folyamat felgyorsítását. Mostanáig országos szinten a visszaigényelt egyházi tulajdonok kevesebb, mint fele került vissza eredeti tulajdonosukhoz; a legtöbb ingatlant a romániai zsidó közösség kapta vissza (kb. 70%), a magyar felekezetek kb. 55-60%-ot, míg a görög katolikus egyháznak jóformán semmit nem szolgáltatott vissza a román állam. Azt is látni kell, hogy nem csak, hogy nem haladt megfelelő ütemben az egyházi ingatlanok restitúciója, de 2014 novemberében egy korábban visszaszolgáltatott ingatlant, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot a román állam bírósági ítélet révén újraállamosított, a restitúciós bizottság tagjait (köztük Markó Attilát) pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, az ítélet óta pedig teljes mértékben le is állt az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása.
Hiába jogszerű a romániai magyar közösség – a mindenkori magyar kormány által támogatott – követelése a kommunizmus alatt elkobzott közösségi vagyonok visszaszerzését illetően, illetve hiába egyértelmű a Székely Mikó Kollégium ügyében született bírósági döntés jogtalansága és diszkriminatív jellege, ezek ügyében amerikai politikusok előtt szót emelni nem egyszerű. Jelenleg ugyanis virágzanak az amerikai román kapcsolatok, a két ország egymás stratégiai partnere, az Egyesült Államok Romániában építi rakétavédelmi pajzsát, Románia pedig az Oroszország elleni kemény fellépés egyik legelszántabb szorgalmazója az Európai Unióban. Emellett a Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) vezényletével zajló romániai korrupcióellenes harc amerikai fogadtatása is igen kedvező, annak túlkapásait – például a Markó Attila ellen zajló hatósági hadjáratot – csak a régióról kellően árnyalt tudással és ismeretekkel rendelkező amerikai döntéshozók és szakértők látják át.
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – KATÓ BÉLA BUDAPESTEN: ÚJ ISKOLÁKAT ÉPÍTÜNK!
A Református Székely Mikó Kollégium ügyében hozott román állami döntés következményeiről beszélt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke Budapesten a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete, a Generális Konvent tegnap zárult kétnapos ülésén.  
A püspök szerint a döntésre egyetlen válasz van: új iskolákat építünk, új intézményeket hozunk létre. Kató Béla szerint egymást mindig abban kell támogatni, amit a másik kér, ezért kell jól megismerni egymást a Generális Konvent keretein belül, mert együtt erősek vagyunk.
Szabadság (Kolozsvár)

Tehetséggondozás óvodában, iskolában
Első alkalommal kapott tehetséggondozó pont minősítést háromszéki tanintézmény a Magyarországi Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége értékelési rendszerében. A május végi ellenőrzés nyomán a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a Benedek Elek Napközi Otthon tehetséggondozói tevékenységét akkreditálták, ősztől az óvoda és az iskola az eddiginél több pályázati lehetőséghez jut.
A tehetséggondozó pontok lajstromába úgy lehet bekerülni, hogy a pályázó tanintézmény regisztrál a rendszerben, és a tanórákon kívüli tehetségápolás tevékenységeiről részletes beszámolót készít, majd a leírását és eredményeit ellenőrzi a szövetség kijelölt bizottsága, és eldöntik: az intézmény érdemes-e arra, hogy nyilvántartsák mint a tehetséggondozás egyik bástyáját. Hajdú Laura, a Benedek Elek Napközi Otthon programcsomagjának és pályázatának felelőse lapunknak elmondta, óvodájuk a néptáncoktatás, az évente megtartott Benedek Elek Mesemondó Verseny, az anyanyelvi képességfejlesztés által, a zene, rajz, sport révén nyújt többet a gyermekeknek a kötelező tanítási programhoz képest, odafigyelnek a különleges képességű ovisokra, és minden lehetőséget kihasználnak készségeik fejlesztésére. Hasonlóan gondolkodnak a Székely Mikó Kollégiumban is, a különböző korosztályoknak megfelelő, tanórákon kívüli tevékenységeken fejlesztik a tehetséges gyermekek képességeit. Krecht Gyöngyvér programfelelős elmondta, elsősorban hagyományőrzés, anyanyelvápolás, matematika és logika, idegen nyelvek, művészetek terén szervezik a felkészítőket, táborokat, közösségi tevékenységeket.
A két akkreditált tehetségpont programvezetői a pályázati lehetőségek kiszélesedését tartják a nemrég elnyert minősítés nagy előnyének, de szerintük az intézmény presztízsét is növeli az.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogyan teljesítettek a magyar középiskolák az országos képességvizsgán?
A nyolcadikosok 79,3 százaléka szerzett átmenő jegyet az országos képességvizsgán, tavaly ez az arány 70,78 százalék volt. Az eredményeket megyékre, iskolákra illetve diákokra lebontva azevaluare.edu.ro honlapon lehet böngészni.
Megnéztük, hogyan teljesítettek a magyar tannyelvű középiskolák és a legjobbakat mutatjuk. Az eredmények alapján a legnagyobb átlagot a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum érte el 8,77-el. Itt egyébként 30 diák vizsgázott. Összehasonlításképpen az országos legjobb a galaci Vasile Alecsandri Főgimnázium 9,62-vel.
Jól teljesített a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium 8,30 (38 diák) és a szintén kolozsvári a Báthory István Elméleti Líceum is 8,20 (72 diák). 8-as átlagot ért el a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (93 diák) és majdnem beérte a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium is 7,91-es átlaggal (28 tanuló).
A nagyváradi Ady Endre Elméleti Lícium 53 vizsgázó diákja 7,94-es átlagot ért el, közel járt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum is 7,87-el (59 tanuló) és az aradi Csiky Gergely Főgimnázium szintén 7,87-es átlaggal (33 diák), de alig maradt le tőlük a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 7,85-el (32 diák) és a szintén szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium 7,83 (29 diák) is.
További eredmények: székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium: 7,67 (57 diák), brassói Áprily Lajos Főgimnázium: 7,65 (43 diák), kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum: 7,48 (35 tanuló), kolozsvári Református Kollégium: 7,46 (15 diák), tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum: 7,43 (20 diák), székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium: 7,44 (23 diák), Szatmárnémeti Református Gimnázium: 7,43 (31).
Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum 7,37 (38), sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium: 7,36 (89 vizsgázó), csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum: 7,28 (40), nagybányai Németh László Elméleti Líceum: 7,28 (17 tanuló), székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző: 7,06 (20 diák), csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium: 7,04 (29), kovásznai Körösi Csoma Sándor Iskolaközpont: 7,00 (18 tanuló).(hírszerk.)
Transindex.ro