Mikó-ügy – Megszólalt Szász Jenő intézete
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében hozott bírósági döntés alkalmas arra, hogy megkérdőjeleződjön a romániai jogállamiság és a demokrácia alapvető értékeinek érvényesülése.
Ezt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet legfrissebb elemzése állapítja meg, melyet tegnap hoztak nyilvánosságra. Az MTI-nek eljuttatott dokumentum az ügy előzményeként taglalja, hogy a kollégium az erdélyi református egyház oktatási intézményrendszerének része, 1859-es alapítása óta az egyház szerves részeként működött, és 1948-ban államosították. A jelentés részletesen kitér arra, hogy az ingatlan visszaszolgáltatása milyen eljárás nyomán történt, ismertetve a Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim alkotta bizottságot, amelynek feladata volt az egyes ingatlanok jogi helyzetének megvizsgálása és a visszaadásról szóló jegyzőkönyv kiállítása, és megállapítja: a bizottság elvégezte a feladatát. Az elemzés összeállítói ezt követően rátérnek a per részleteire.
Az intézet elemzői szerint azokból a tényekből kiindulva, hogy az alapfokon eljáró buzăui bíróság helyt adott a Mikó-ügy vádlottjai kérésének, miszerint mindennemű büntetőjogi felelősség vizsgálata előtt állapítsa meg, az ingatlan a református egyház tulajdona, illetve hogy semmilyen kétség nem fér ahhoz, a bizottságnak volt hatásköre az ingatlan visszaszolgáltatására, és ezt a Brassói Ítélőtábla is kimondta, megállapítható, hogy a bizottság tagjai sem az eljárásukban, sem pedig a kollégium tulajdonjogának kérdésében nem tévedtek, ezért sem polgári jogi, sem büntetőjogi felelősségük nem állapítható meg.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szakemberei kitérnek arra is, hogy a pernek morális következményei is vannak: a református egyháznak át kell értékelnie az államhoz fűződő viszonyát, a döntéssel ugyanis az állam azt mondja az egyháznak, hogy más tulajdonát ellopta, jogtalanul kért és szerzett meg egy ingatlant. További következmény, hogy ezzel végérvényesen leállhat az egyháziingatlan-visszaadási folyamat, és az ítélet kinyithatja a kaput a már visszaszerzett egyházi javak modern kori visszaállamosítása előtt.
MTI
Erdély.ma

Keöpeczi Sebestyén József, Románia címerének magyar alkotója (Ötven éve hunyt el)
Fél évszázada, 1964. december 27-én hunyt el Kolozsváron nyolcvanhat éves korában Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész, heraldikus. Az évfordulóra jelentette meg a Tortoma Könyvkiadó Keöpeczi Sebestyén József, a címerművész című, sokévi kutatáson alapuló, gazdagon illusztrált kötetemet. Ebből közlünk részleteket – az évforduló jegyében –, annál is inkább, hogy a világhálón főleg legendákon alapuló, ellenőrizetlen, téves információk keringenek a heraldikusról.
Származása A Sebestyén család háromszéki származású. Keöpeczi Sebestyén Jánost és általa apját, Pétert 1608. június 29-én Gyulafehérváron kiadott oklevelével emelte nemesi rangra és adományozott címert számukra és leszármazottaiknak Báthori Gábor, Erdély fejedelme. Keöpeczi Sebestyén József szülei: kőröspataki és köpeczi Sebestyén József és nagykállói Kállay N. Berta. Ifj. Sebestyén József 1878. november 12-én látta meg a napvilágot az akkor még Szolnok-Doboka vármegyei Széken. Apja épp vezértanító volt a faluban. 1881-ben már Magyarnemegyén, utóbb Nagysajón igazgató-tanító, végül Besztercére került. Az ifjú Sebestyén ott folytatta iskoláit, ahol apja éppen tanított. Beszterce után Budapesten az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdét az 1898–1899-es tanév első felében vendégdiákként látogatta. A híresztelésekkel ellentétben más egyetemek hallgatói nyilvántartásában nem szerepel. Indulása Keöpeczi Sebestyén József első címertani jelentkezését a Genealogiai Füzetek című, Kolozsváron kiadott családtörténeti folyóiratból ismerjük. A lapot csíkszentmihályi Sándor Imre indította, s az 1903-as év eleji indulásakor kadicsfalvi Török Pál segítette, ám a társszerkesztő megbetegedését követően, még elhunyta előtt Keöpeczi Sebestyén József került e minőségbe, minekutána előzőleg grafikusként bemutatkozott. Sebestyénnek több mint száz rajza, főleg címerrajza jelent meg, de nemcsak szerkesztője és grafikusa volt a lapnak, hanem szerzője is, tizenhat tanulmánya látott nyomdafestéket benne.
A Magyar Királyság címere
A folyóirat az első világháború kitörése s egyben a tulajdonos, kiadó, főszerkesztő Sándor Imre bevonulása miatt megszűnt, és Keöpeczi Sebestyén József Budapestre költözött. Kérelmet nyújtott be a Magyar Királyi Országos Levéltárhoz, hogy őt az intézményben előforduló címerfestési és díszírói feladatokkal megbízzák. A belügyminisztérium engedélyezte, hogy a kérelmező magát „az országos levéltár megbízott címerfestőjének” nevezhesse. Jókor volt jó helyen – e minőségében őt érte a megtiszteltetés, hogy az Osztrák–Magyar Monarchián belüli Magyar Királyság új középcímerét és állampecsétjét megrajzolja. Már dúlt a világháború, s a Monarchia még nem vette fel címerébe az 1908-ban annektált Bosznia és Hercegovina címerét. Az idő szorításában salamoni döntés született: 1915-ben mind az Osztrák Császárság, mind a Magyar Királyság középcímerébe berajzolták. A közös címereket a kor kiemelkedő címerművésze, Hugo Gerard Ströhl osztrák heraldikus rajzolta, a Magyar Királyság önálló jelképeit – az önállóság jegyében – magyar heraldikus, Keöpeczi Sebestyén József. Keze alól került ki a magyar középcímer és kiscímer két-két változatban, azaz angyalokkal mint pajzstartókkal és – hivatalosan első ízben – cserefa- és olajággal övezve, valamint a királyság középcímeres pecsétjének rajza. A korábban használatos címert bővítették. A nagypajzs felosztása megmaradt, az első negyedben Dalmácia, a másodikban Horvátország, a harmadikban Szlavónia, a negyedikben Erdély jelképe, a beékelést kettéosztották, Fiume címere szűkebb helyre került, balra tolódott, s a beékelés jobb felébe került Bosznia és Hercegovina címere. Köpecen Az első világháború során Sebestyén a 38. honvéd hadosztály 21. gyalogezredében teljesített szolgálatot. A Monarchia bukása után a szentkereszthegyi Kratochvil Károly altábornagy vezette Székely Hadosztály tisztje lett. Az alakulat 1919. április 26-ai demecseri fegyverletétele után Sebestyént mintegy hatszáz tiszttársával együtt a brassói Fellegvárba internálták, majd kényszerlakhelyet határoztak meg: Brassó 50 kilométeres körzetében választhatott települést. Köpecet – ahol addig még nem járt – gyakorlati megfontolásból választotta. Ott élt ismerőse: köpeczi Nagy Lajos nyugalmazott pénzügyminisztériumi számtanácsos, aki befogadta. Korábbi, rövid életű házasságai után ekkor következett be a Sebestyén élete további fordulását igencsak meghatározó egybekelés. Gazdája nevelt lányát, miklósvári Gyenge Ilonát vette feleségül 1919. augusztus 20-án a köpeci református templomban. Nászukból két fiúgyermek született: András László József 1920. július 11-én és Albert Lajos Viktor 1921. november 2-án. Sebestyén díszítette a köpeci református templomot, minekutána azt 1926-ban bővítették. Az eredeti templomhajó kazettás mennyezetű, hasonlóan kazettás mennyezettel látták el a déli bővítést is, ám a díszítés különbözik. A középső 4 x 4 kazettát helyi armalista családok címereivel díszítette. A mennyezet érdekessége, hogy a művész tükörben festette és tükörírással írta. A nyugati karzat mellvédjét szintén címerekkel díszítette. Középen a „Nemes Székely Nemzet” címere, melyet kétoldalt három-három fejedelmi családi címer övez. Ezek állapota igen gyatra, mivel a második világháború után, az 1950-es évek elején a helyi milicista el akarta tüntettetni a rendszerellenesnek minősülő jelképeket, és szódás vízzel megsúroltatta a festményeket. A karzat mögötti falon egy nagyméretű festmény: kék pajzsban tűzből újjáéledő fehér főnixmadár. Keöpeczi Sebestyén József rengeteg címert festett. Ezek közül némelyek ismertek, mások elpusztultak, s számtalan magánlakások falát díszíti. A címerfestés mellett dalárdazászlókat is tervezett. Püspökök címerfestőjének is nevezhetnénk. Ismertebb a tény, hogy Erdély mélyen tisztelt római katolikus püspökének, Márton Áronnak Sebestyén tervezett címert, de címert festett még Majláth Gusztáv Károly és Vorbuchner Adolf gyulafehérvári, Pacha Ágoston temesvári püspöknek, valamint Napholcz Pál kinevezett, de fel nem szentelt szatmár-váradi püspöknek. 1927 és 1933 között a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum foglalkoztatta külső munkatársként. Tagja volt a múzeum Igazgatóválasztmányának. Nagyrománia címere 1921-ben őt érte a megtiszteltetés, hogy a megnagyobbodott Románia címerét megalkossa. A címer alapját a korábban használt, a Szathmári Pap Károly által rajzolt jelkép képezte, s az I. Ferdinánd király által kinevezett, majd módosított címerbizottság több javaslata is hatással volt rá. A testület tagjai nem tudtak dűlőre jutni, s az uralkodó kapott Alexandru Tzigara-Samurcaş művészettörténész ajánlatán, felfogadta Sebestyént. A külföldi útjáról hazatérő Samurcaşt a király kinevezte a címerbizottságba. A tudós memoárjában leírja, a megbízott rajzoló a bukaresti természetrajzi múzeumban kitömött sasokat igyekezett lemásolni, a testületben oly nagy volt az egyet nem értés és tájékozatlanság, hogy erre felhívta a király figyelmét. Constantin Argetoianu belügyminiszter beleegyezésével a király engedélyezte, hogy megfogadja az „erdélyi Köpecen élő Sebestyén József címertani szakértőt”. Samurcaş még leírja, Sebestyén több vázlatot készített, s azok közül választott a király.
Sebestyén Köpecen rajzolta meg a Román Királyság címerét három változatban: nagy-, közép- és kiscímer. Ezt 1921. július 18-án fogadta el a szenátus, 20-án a képviselőház, az uralkodó az erről szóló törvényt 23-án kihirdette és 29-én hivatalossá vált. Apró módosításokkal a királyi korona nélküli egykori kiscímert fogadta el Románia parlamentje 1992-ben új államcímerül.
Kolozsváron A II. bécsi döntést, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolását követően, Sebestyén már 1940 októberében felment Kolozsvárra, ahol Kelemen Lajos az Egyetemi Könyvtárban biztosított számára állást. 1942-ben miniszteri jóváhagyással megkapta a könyvtártiszti besorolást. A román hatalomátvétel után bizonytalanná vált sorsa, míg 1946 végén nyugdíjazták, ám huzamosabb munkaviszony híján igen alacsony nyugdíjat kapott. 1945. január 20-án felsége elhunyt. Nemsokára mindkét fiát elvesztette. András 1946. június 16-án öngyilkosságot követett el. Albert világgá ment, apjának írt utolsó ismert levelét Nyírbátorból 1946. november 16-án keltezte. Azt írta: „arra semmi szín alatt ne számítsanak, hogy én haza menjek”, míg a világ nem változik.
A megözvegyült címerművész újból házasságot kötött, utolsó felesége borbátvizi Balázs Hortenzia. Alkalmi munkákból és segélyekből tartotta fenn magát, a római katolikus és a református egyház foglalkoztatta. Kolozsvárra költözése után Sebestyén emléktáblákat tervezett és kivitelezett templomok számára. Ezek díszítőelemei főleg címerek. Utolsó emléktábláját a bikfalvi református gyülekezet megrendelésére halála előtt egy évvel, 1963-ban, 85 éves korában készítette. Sebestyén leszármazási táblákat is rajzolt. Azokat gazdagon illusztrálta az ősök családi címerével. Meghívókat, emléklapokat tervezett, tablók díszítését végezte, lásd a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium néhány végzős évfolyamáét. Halála esztendejében tervezte meg az Erdélyi Református Egyházkerület falinaptárát. Alkotásai ismeretében Keöpeczi Sebestyén József heraldikust méltán tekintjük a legnagyobb magyar címerművésznek.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Rangsorolták a tanintézeteket
Három értékelési szempont együtthatója alapján az ország összes közép- és általános iskoláját rangsorolta az oktatási minisztérium, a Hargita megyei élmezőnybe több udvarhelyi tanintézet is bekerült.
A felvételi jegyek, a tantárgyversenyek eredményei és az érettségi eredmények átlaga alapján az ország összes középiskoláját rangsorolta az oktatási minisztérium az admitereliceu.ro honlapon. Az 1148 romániai középiskola közül a bukaresti Sfântul Sava Gimnázium került a lista élére 9,35-ös átlaggal, az első magyar tannyelvű középiskola pedig a lista 88. helyén álló marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, 8,29-es pontszámmal. Hargita megyében a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium bizonyult a legerősebbnek, 8,11-es átlaggal, ez az országos lista 120. helyére volt elegendő, de a magyar tannyelvű középiskolák között ez országos harmadik helyet jelent, az iskolát ugyanis hajszálnyival, 8,12 ponttal megelőzi a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium.
Hargita megyében a második legjobb középiskola a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium, amely az elmúlt három évben egyre feljebb került a listán, most a 177. helyen áll, 7,79-es átlaggal. Megyei harmadik a csíkszeredai Segítő Mária Elméleti Líceum, negyedik a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, ötödik pedig a Benedek Elek Pedagógiai Líceum. Az első tíz Hargita megyei tanintézet közé egy-egy maroshévízi, gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi és székelykeresztúri középiskola került még be.
Az általános iskolák öt-nyolc osztályos tagozatainak országos rangsorolásán szintén első a magyar tannyelvű tanintézetek között a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Hargita megyében a Tamási Áron Gimnázium áll az élen, országos szinten pedig a 211. helyen. Megyei szinten több vidéki tanintézet is bekerült az élmezőnybe: második helyen a csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskola, harmadik helyen pedig a galócási Dumitru Gafton Általános Iskola áll. További két román tannyelvű tanintézet is bekerült az első ötbe, a csíkszeredai Octavian Goga Líceum a negyedik, a székelyudvarhelyei Marin Preda Elméleti Líceum pedig az ötödik az általános iskolák megyei rangsorolásán. Az első tízben egy maroshévízi, két székelyudvarhelyi, egy csíkszeredai és egy salamási iskola szerepel még.
Hargita megye főtanfelügyelője szerint nem ad reális képet a minisztériumi rangsorolás, hiszen csak egy-két kritérium alapján készítették el a listát, ám több más szempont alapján is lehet vitatni, hogy melyik iskola jó, illetve jobb a többinél. „Egy iskola tevékenysége nem csak ezekből áll, én nem értek egyet ezzel a rangsorolással” – fogalmazott Bartolf Hedvig, hozzáfűzve, hogy szerinte túl kevés az értékelési szempont, és egy kritériumegyüttest kellene kitalálni a reálisabb értékeléshez. Nagyon relatívak ezek a rangsorolások, mondta a főtanfelügyelő, azt is kifejtve, hogy a gyakorlatban egyébként semmilyen jelentősége nincs a minisztériumi rangsorolásnak, még a tanintézetek között sem, hiszen amelyeknek jók az eredményei, azokban ezt az értékelés nélkül is tudják, akárcsak azok, amelyeknek gyengébbek az eredményei.
Széchely István
Székelyhon.ro

Sike Lajos: Működik a kisantant!?
Jó kis „ajándékot” kapott az új esztendőre a szlovákiai magyarság, amiről Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát Bumm-portálnak adott interjújából szerezhetett tudomást a tágabb világ. A lényeg: a nagyszombati érsek, Jan Orosch frontális támadást intézett a magyar bencés kongregáció ellen. Ennek első és nagyon fájdalmas jele az, hogy feloszlatja az ezer éves apátsághoz tartozó nyolcszáz éves komáromi bencés rendet, ahol emlékezet óta magyarul prédikáltak, énekeltek, imádkoztak, s a fiatalok magyarul tanulták a cserkészetet. A cél nagyon is egyértelmű: megszüntetni a magyar nyelvfüggőséget, és új néven két, de inkább egynyelvűvé, szlovákká tenni a nagymúltú intézetet. A feloszlatással kapcsolatos határozat már karácsonyra megjelent, és az állami szervek szokatlan gyorsasággal törölték az intézetet a nyilvántartásból, ami arra utal, hogy tudomásuk volt, sőt valószínűleg egyeztettek a döntésről, amelyről Pannonhalmát, furcsa módon, egyáltalán nem értesítették.
Az interjúból kiderül, hogy Jan Orosch kiválóan beszél magyarul, és jó ideje ő volt a felvidéki magyar katolikusok püspöki helynöke, amíg nemrég nagyszombati érsek lett, amikor is hirtelen nagy szlovákká, vagyis nem minden hívő, hanem elsősorban a szlovák nemzeti eszmék képviselőjévé vált. Részletesebben a Megszólalt a héten című rovatunkban, az ismert kisebbségi politikus, Bálint-Pataki József összefoglalójában lehet olvasni a szomorú történetről, amelyről több jeles személyiség elmondja a véleményét.
De vajon nem túlzás a jegyzetünk címe? Jóllehet a kormányok közti kapcsolat nem tűnik túl intenzívnek – ám tudjuk, vannak más diplomáciai csatornák is – a román-szlovák együttműködés kiváló. A harmadik fél, a mindkettőnek örök ellenségnek számító magyarok lejáratásában és egyúttal mind rafináltabb erodálásában mindenképpen. Már a rendszerváltás utáni első években, Meciar és Iliescu idején látszott, hogy összehangolják a dolgokat, s fölötte ügyelnek, hogy egyik se adjon több jogot a kisebbségeknek, mint a másik. Ha később volt is némi eltérés a javunkra, az csak azzal magyarázható, hogy mi erdélyi magyarok számbelileg háromszor annyian vagyunk, mint felvidéki testvéreink, s ennek tudatában bátrabban cselekedtünk. (Bár sokszor nem annyira bátran, mint kellett volna.) A felvidékiek viszont sokat behoztak a hátrányból azzal, hogy pár éve van államilag finanszírozott egyetemük, a Selye Jánosról elnevezett komáromi, nekünk viszont nincs.
Az elmúlt esztendőben, noha az RMDSZ kormányon volt, a korábban adott jogok megnyirbálásával próbáltak megfélemlíteni bennünket. Gondoljunk csak a székelyzászlós botrányokra, a himnusz-éneklés büntetésére vagy arra, hogy a többségi politikusoknak nem tetsző véleményért a „terrorizmusra való felbujtás” vádjával eljárást indítottak érdekvédelmi szervezetünk ellen. Nem tudjuk, hogy a hatalomnak ilyen vonatkozásban volt-e egyeztetése a szlovákokkal, de indokolt a gyanúnk, hogy újból életre kel a kisantant-effektus. Elég, ha arra utalunk, hogy nagy többségében katolikus és református megyében, illetve városban, a kormány az ortodox egyháznak ajándékozza a kovásznai gyógyszállót, a református tulajdonú sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium épületét pedig bírósági úton visszaállamosítja! Mindkét ország vezetői jól tudják: a vallás a kisebbségeknek megtartó erő, ezért igyekeznek minden úton gyengíteni.
Miközben mi egymást pofozzuk, ellenfeleink, akikkel egyébként a NATO és az EU kötelékében nem csak barátok, de stratégiai partnerek is lennénk, gyengeségeinket kihasználva mind gyakrabban belénk marnak. Csáky Pál, az ismert felvidéki magyar politikus, aki ma brüsszeli képviselő, úgy látja: az újabb fejleményekért az Orbán-kormány igencsak felelős. Elsősorban azzal, hogy a kétoldalú tárgyalásokon túlságosan a gazdasági kérdésekre és a határátkelőkre helyezi a hangsúlyt, nem hozza szóba a magyarságot ért sérelmeket. S akkor hogyan hozhatná szóba Brüsszelben – tegyük hozzá, amikor az Unióval való szembeállás miatt annyira lecsökkent Magyarország tekintélye?
Vak, aki nem látja! Netán a kormányfő úgy véli, inkább Oroszországgal intézi ezeket a dolgokat. is
maszol.ro

A drámai prognózis (avagy: Fábián Ernő igazsága)
A Charlie Hebdóval történtek kapcsán a sajtó, a hit, a vélemény, illetve a Homo Sapiens szabadsága napjaink legsúlyosabb-legdrámaibb dilemmájává vált, és ha az idő múlása koptat is valamit aktualitásából (reméljük: ideig-óráig lecsendesednek az indulatok), ne takarékoskodjunk a reflexiókkal. Azzal kezdeném, hogy csodálatos emlékű kovásznai tanárunk, Fábián Ernő a szó szoros értelmében előre látta a jövőt, mely napjainkban bekövetkezett.
Szaporán cikkezett – a Korunk, a Hét, Magyar Nemzet, Filozófiai Szemle stb. hasábjain, de a Háromszék vezéroldalán is – a bevándorlás, a kisebbségi lét (mondanám, felelősségemre: a „jött-mentség”) erkölcséről és szomorúságáról, előre látva, hogy előbb-utóbb számottevő idegen nemzetrészek alakulhatnak ki a világ ún. befogadó országaiban. Egyik négyszemközti beszélgetésünk alkalmával mondta Ernő bácsi, rá jellemző kedélyességgel (emlékezetből idézem): – Sanyika! Hallgasson rám! A franciák is előbb-utóbb megbűnhődik a múltat s jövendőt!
A francia hipp-hopp
Kell-e magyaráznom, hogy a világháborúkat követő két „igazságtevő” békediktátumról, majd a francia gyarmatbirodalom fénykorában kényszerűségből eltűrt színes bőrű betelepedésről és egyéb jogcímeken (pl. politikai menekültként) engedélyezett népességgyarapodásról lehetett szó közöttünk. Mondanivalóm felvezetéseként meredeken megjegyezném: ezeket a jövevényeket a II. világháborút követő időben a francia „vendégszeretet” feltelepítette Elzász-Lotaringia vidékére, mert ugyebár az elmúlt 250 évben ez a régió folyamatos hipp-hopp tárgyát képezte a Francia és Német Birodalom közt. Csak a közelibb múltra összpontosítva: az első világháború után, amikor ismét Franciaországnak ítélték oda a tartományt, Wilson amerikai elnök vehemensen tiltakozott, de számba se vették. Eltelt újabb negyed évszázad, és Hitler visszafoglalta a területet, melyen elvégre számottevő német nemzetrész élt, de 1944-ben Elzász-Lotaringia ismét visszatért Franciaországhoz. S bár lakossága önállósítani szerette volna ezt a vidéket (figyelem!), az igazságtevők hallani sem akartak róla.
Nyilvánvalóan abból a meggondolásból, hogy többé ne képezhesse cserebere tárgyát, a franciák a betelepítés sátáni módszeréhez folyamodtak. Nos, ezzel a manőverrel az ott rekedt német kisebbséget sikerült felhígítani bevándoroltakkal. Olyannyira, hogy ez a vidék Franciaország egyik legnagyobb népsűrűségű területévé vált. És hivatalosan már németek sem lakják, mert bár Mayerek, Schusterek... stb. lépten-nyomon fellelhetőek, de a francia törvény azt, kinek állampolgárságot is nyújtott, egyszerűen „français” (francia) néven jegyzi népszámlálások idején. Olyan „apróság”, hogy az illető netán német anyanyelvű-e vagy olasz, román, zsidó, Marokkóból, Szíriából, Mauritániából... stb. bevándorolt, vagy épp székely magyar, számára nem érdekes. De tartozunk az igazságnak azzal is, hogy például az elzászi Thionville-ben, melynek főterén az EU-t megálmodó Robert Schuman szobra áll, minden német birodalmi építményt műemléknek kijáró tisztelettel tartanak karban. Ottjártamkor épp a Kaiserliches Postamt (császári postahivatal) feliratot aranyozták újra az épület homlokzatán. (Ettől az állapottól mi Erdélyben még csillagászati távolságban vagyunk, lásd például a Székely Mikó Kollégium és egyebek kálváriáját.) Az imént említett francia „becsület” ellenpólusaként, valamivel később, az EU létrejöttének küszöbén, François Mitterrand elnökségének vége felé már könnyebb volt a tevét átfűzni a tű fokán, mint a bevándorlónak letelepednie, sőt, állampolgárságot is nyernie Franciaországban. S hát arra még emlékszünk-e, hogy már EU-tagságunk „reggelén” Nicolas Sarkozy következetesen összegyűjtögette és repülővel Bukarestbe visszaküldte a Romániából koldulókörútra kiutazó romákat? Rövidesen és nem ok nélkül a szintén EU-tag, sőt, a Romulus-Remus legendája révén testvérnemzeti Olaszországban is fellobbant a Románia elleni gyűlölet, s talán máig is füstöl, mint a Vezúv, melyről szakértők sem tudják, hogy mikor tör ki ismét.
Orbán Viktor védelmében
A közelmúlt aktualitására kapcsolva Orbán Viktor képmutató hisztériákat felkavaró kijelentéséről is szóljunk. A sajtóetikából (eddig) jelesre vizsgázott román vezérmédia (Radio Actualităţi) betű szerint idézte a magyar miniszterelnök interjújának magvát: „Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani.”, majd Victor Ponta „agitációs brigádjának” Orbánt kioktató replikáját is, mely szeórint „a sokszínűség növeli az EU kohézióját”. A néhai Román Kommunista Párt utódszervezetének tradicionális magyargyűlöletéhez, sőt, (Ponta)Victor (Orbán)Viktor-ellenes aranyköpéseihez volt alkalmunk hozzászokni, mégpedig RMDSZ-es partnerközelségből, de hogy az SZDP mögött „őrangyalként” vigyázó Ortodox Román Egyháztól sem áll távol a politizálás, azt egy vízkereszt (bobotează) napján elröppent bukaresti főpapi beszéd is bizonyítja. A Radio România Actualităţi déli hírcsomagjában hallhattuk, helyszíni közvetítésből: ...a románság nem olyan keresztény nép, mint az, amely itt él közvetlen szomszédságában, s amely messziről érkezett, helyet foglalván ősi román tájakon, majd „la porunca Voievodului lor” (így! – Vajdája parancsára!) keresztelkedett meg. A románság – mely a dákoktól és a rómaiaktól eredeztethető, elmélkedett a pap – őskeresztény nép, mely a helyszínen, a Jordán folyó vizében vette fel hitét, több száz évvel az idegenek előtt... (emlékezetből idéztem a beszédből). Örvendetes, hogy a román lélek már egyre gyakrabban átlát a szitán (lásd például Johannis megválasztása). De talán még emlékezünk arra is, hogy kb. egy évvel ezelőtt országszerte tiltakozások estek dr. Raed Arafat védelmében, mert Băsescu durván hozzászólt a szíriai „jövevényhez”. Vesztére, mert az azonnal bedobta lemondását az egészségügy éléről! Exállamelnökünk nem mérte fel, hogy dr. Arafat nálánál tekintélyesebb embernek számít. Köztudott: román polgárok tömege ajánlotta fel adójának 2 százalékát az Arafat-alapította SMURD javára. …De szavunkat ne feledjük! Gyakran emlegetik az utóbbi időben, mégpedig Orbán nyilatkozatának apropóján, hogy Bukarest bezzeg mekkora „vendégszeretettel” fogadta a munkát-megélhetést kereső székelyföldi bevándorlókat, akik nagyjából cselédleányok voltak, és ott is ragadtak a román fővárosban. A hetvenes években Kolozsváron, egyetemista berkekben (!), de később a katonaságnál is hallottam, hogy a magyar leányok („unguroaicele”) finomat főznek, és a házasságban hűségesek (!), ergo: érdemes megpályázni őket feleségként. Szerintem a királyi román idők Bukarestjében kell keresnünk eme „folklór” gyökereit. De azt is mondogatják román nemzetféltők, hogy a nagy iparosítások idején mi, magyarok ellenszenvvel fogadtuk a mélynyomorból Erdélybe telepített román munkavállalókat, pedig mi is munkahelyet, tömblakást, iskoláztatást kaptunk... És ehhez a logikai vonalvezetéshez kapcsolják a magyar miniszterelnök szerintük „fasisztoid” nyilatkozatát. Orbán Viktor védelmére mondhatnánk, hogy őszintén és dokumentáltan beszélt, súlyos történelmi tények, népesség- és gazdaságstatisztikai érvek, nemzetközi jogi precedensek ismeretében, unión kívülről való, megélhetési és nem politikai menedékjogot kérő bevándorlók, tehát nem a magyarság szomszédai vagy Magyarország belső nemzeti kisebbségei ellen emelt szót.
Képmutató világbajnokok
Tudni illik, hogy a demokrácia világbajnokaként emlegetett Amerikai Egyesült Államok jelen pillanatban is fegyverrel-kutyákkal-villamos áramütéssel őrzi alsó határait a dél-amerikai bevándorlás megakadályozására. Ez nem újdonság! A hetvenes években Joan Baez (világsztár folkénekes és emberjogi aktivista) gyönyörű dalait mindenki dúdolta Kolozsvárott, és épp a nyomorúságba visszatoloncoltak iránti irgalomért szólt az ének. (Chilében ekkortájt katonai diktatúra dühöngött!) De napjainkban, Ferenc pápa Fülöp-szigeti látogatásáról készült TV-tudósításban láthattuk a bennszülött (katolikus) kislányt, aki azt nyilatkozta: imádkozik naphosszat, hogy szülei, akik idegenbe vándoroltak, találjanak valami munkát... (Hát nem szakad meg a néző szíve? De miként segíthetnénk?) Eközben Franciaországról (mely az 1789-es forradalom „szerzői jogcímén” a demokrácia bölcsőjének nevezhető) egyre gyakrabban halljuk, hogy bár kivonultak gyarmatbirodalmuk nagy részéből, de elpusztítottak vagy hazamentettek mindent, amit ők – a felsőbbrendű kultúra képviseletében – építettek, és a bennszülött népet mai napig nyomorban tartják olyan ravaszul kialkudott „békeegyezmények” révén, melyek továbbra is szentesítik a francia bankok uralmát és az ásványkincsek francia elővásárlói jogát ezeken a területeken. Honoré de Balzac, aki újságíró is volt többek közt a La caricature (!) című lapnál, jól diagnosztizálta a XIX. századi, korabeli jelent, s a jövőt is előre látta, amikor leírta: „...az élet napfényes oldalán sütkérezők kivetik maguk közül a nyomorultakat”, lásd: A szamárbőr című könyvét.
Az archimedesi szilárd pont...
Térjünk vissza az Orbán Viktort meglegyintő EU-szájhőspolitikus-vádra! Nézzük, mi a helyzet a talán földrajzi távolsága okán kevésbé ismert szigetországban, Japánban, ahol már ősidőktől nem verhetnek gyökeret mohamedán bevándorlók. Manapság, korlátozott időre (!), megbízhatóbb személyeket (pl. tudományos kutatókat) beengednek, de szigorúan felügyelik őket. Azt a japán nőt, aki házasságot köt egy mohamedánnal: kiközösíti hazájából a közvélemény! (Na, ezt azon melegében vessük össze a finomat főző, házasságukban hűséges „unguroájkák” esetével!) A japán nemzeti antiiszlamizmusról Komiko Yagi, a tokiói egyetem professzora így nyilatkozik: „Japánban létezik egy szellemi keret, egy közfelfogás. Ez szerint az iszlám egy nagyon szűk látókörű vallás, melytől ajánlatos távol maradni.” (Hm! Súlyos beszéd, nemde?) Erről Germanus Gyula (1884–1979) orientalista professzorunk, aki felvette az iszlám hitet, hogy annak mélységeit vagy akár számunkra félelmetes vetületeit is megérthesse, másként vélekedne. Kerek a világ, lehetetlen rajta „archimedesi” pontot találni az istenek, hitek, hívők és hitetlenek közti dulakodásban. És akkor – nem utolsósorban – miért ne lehetne igaza a nemzeti identitásában, sőt, mindennapi megélhetésében is fenyegetett magyarnak? Milyen jogcímen várhatná el Magyarországtól valaki, hogy letelepedési engedélyt/állampolgárságot nyújtson számottevő (!) távol-keleti vadidegen tömegnek, vállalva a filantropizmus „burkája” alatt besettenkedő terrorizmus veszélyét, miközben ötmillió magyar testvére él határain kívülre szorítva? És akikkel – mint „jöttmentekkel” – szinte nap mint nap kapcáskodnak azok a szomszédok, akik bár EU-tagállamok, a kereszténydemokrácia schumani eszméje iránt felesküdöttek, de bort isznak és vizet prédikálnak. Mikor mondjuk már ki a brüsszeli vagy akár a bukaresti parlamentben az igazat? Hogy mi valóban távolról érkeztünk a Pannon-medencébe, valóban Szent Istvánunkat követve vettük fel a kereszténységet, de több mint ezer év alatt hozzájárultunk a civilizáció bölcsőjének is nevezett Európa felépítéséhez. És azt is vegyék már észre Brüsszelben hablatyoló ellenfeleink, de az amerikai André Goodfriend figyelmébe is ajánljuk: – elvégre nekünk köszönheti Nyugat-Európa, hogy évszázadokkal ezelőtt nem érkeztek turbános-jatagános-„igazhitű” oszmán „vendégmunkások” Bonn, Berlin, Luxemburg, Brüsszel vagy akár Párizs utcáira is. Hány EU-politikus tudja például, hogy – többek közt – a déli harangszót is mi adtuk a kerek világnak?
Gyila Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A sepiszentgyörgyi tanácshoz került a Székely Mikó Kollégium épülete
Átkerült a sepsiszentgyörgyi tanácshoz a Székely Mikó Kollégium épülete.
Az önkormányzat ma végleges és visszavonhatatlan bírósági végzés alapján jóváhagyta a tanintézmény épületének átvételét az Erdélyi Református Egyházkerülettől.
Antal Árpád polgármester furcsának nevezte a Ploiesti-i Táblabíróság tavalyi döntését, ugyanakkor jelezte: ennek alapján a város tulajdonába kerül az ingatlan, és hamarosan adásvételi szerződést kötnek a helyi hatóságok a Református Egyházkerülettel.
A Ploiesti-i Táblabíróság november végi jogerős ítélete érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre. marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Közösen lépnek fel a püspökök
Nagyvárad- Csütörtökön a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában sajtótájékoztatót tartott Csűry István püspök. Évértékelőjében beszélt az elmúlt év pozitív és negatív vetületeiről is.
Csütörtöki sajtótájékoztatóján Csűry István református püspök úgy fogalmazott: jó hangulatban kezdte az idei esztendőt, melynek alapja, hogy szép eredményeket tud felmutatni, s zajlanak az imaheti alkalmak. Vendégszónokként több istentiszteleten is részt vett, és azt tapasztalta, hogy a gyülekezetek látható módon egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak az egyház iránt, érzik azt, milyen fontos Isten elé egy közösség tagjaként kiállni.
2014-ben azonban keserű pillanatok is voltak, melyet tulajdonképpen egy immáron huszonöt éves múltra visszatekintő történet, a visszaszolgáltatott ingatlanok ügye okozott, melynek kapcsán nem csupán a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégiumról, hanem a zilahi Wesselényi Gimnáziumról is említést kell tenni. Általában elmondható: bár többszöri nekifutások eredményeképpen születtek kedvező döntések is a visszaszolgáltatások terén, mégis úgy tűnik, a román kormány visszavonulót fújt, és az Európai Unió megfelelő intézményei is tehetetlennek bizonyulnak. Ugyan vannak különféle közlemények és nyilatkozatok, mégis az EU-t mintha kevésbé érdekelnék a romániai magyar kisebbség ez irányú problémai. „Az ígéretekkel tele van a padlás, az eddigi konkrétumokat köszönjük, de még rengeteg a hiányosság”- hangsúlyozta az egyházfő. Megjegyezte: az év végén reményre adott okot Klaus Iohannis államfővé választása, ezért következő lépésként ő és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület vezetője közösen levelet írtak neki, melyben jelezték az ingatlan-, föld- és erdő visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos problémákat. Az átirat megérkezett a címzetthez, de visszajelzés egyelőre nem.
Találkozó az államfővel
Emellett az erdélyi magyar egyházak püspökei elhatározták, hogy a közeljövőben együttes ülést tartanak a problémáik megvitatása végett. Amennyiben pedig sikerül időpontot egyeztetni a köztársasági elnökkel, együtt felutaznak majd Bukarestbe. Jó hír viszont, hogy az elmúlt időszakban szép sikereket ért a KREK az egyház- és a gyülekezetépítés terén, önerőből és uniós támogatással templomfelújítások kezdődtek vagy fejeződtek be. Sikerült emellett az egyházkerület által működtetett intézmények életében is pozitív változásokat hozni, és az istentiszteletek minőségi megerősítésére kiemelt fontosságú tényezőként tekintenek a továbbiakban is, hiszen „az igehirdetések szintjét emelve áldások sokasága érkezik”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Mikó-ügy: petícióval fordul Lomnici az EP-hez
Petícióval fordul Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium ügyében az Európai Parlamenthez (EP).
Lomnici Zoltán pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a magyarság megmaradása szempontjából kulcskérdés, hogy érvényesüljön a vallásszabadság a határon túli területeken, és különösen igaz ez Erdélyben.
Románia az EU-csatlakozásakor vállalta, hogy visszaadja az egyházaknak az őket megillető tulajdont, így azzal, hogy a kollégiumot újraállamosítják, az ország megsérti az EU-tagságából fakadó kötelezettségét, szembemegy az uniós normákkal – jelentette ki.
Lomnici Zoltán szerint a román államvezetés a magyarság emberi jogait akarja csorbítani, célja az asszimilálás. Románia csak akkor válhat az EU „valódi tagjává”, ha eleget tesz a közösség normáinak, így a vallásszabadság elvét is szem előtt tartja – vélekedett. Hozzátette: ennek ellenére az egyházak máig csak az ötven százalékát kapták vissza a tulajdonuknak.
Tőkés László (Fidesz-KDNP) EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az eseményen a magyarság és a református egyház elleni merényletnek nevezte, hogy megfosztják ősi iskolájától, tulajdonától.
Az, hogy jogerős ítélettel újraállamosították az egyháznak visszaadott tulajdont, és az egyház így elvesztette a nagy nehézségek árán visszaszerzett tulajdonjogát, jól tükrözi az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának helyzetét – mondta. Úgy látja, huszonöt év után „kommunista visszarendeződés” keretében akadályozzák a tulajdon visszaszolgáltatását, és a folyamatot a kisebbségek jogfosztása jellemzi.
A ploiești-i táblabíróság novemberi jogerős ítélete érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.
Az EP-képviselő a sajtótájékoztatón kitért a nagyváradi zászlóperre is. Tőkés Lászlót augusztusban szólította fel a nagyváradi rendőrség, hogy távolítsa el irodája erkélyéről a szolidaritásvállalás jeleként korábban kitűzött székely zászlót, amelyet a hatóság „reklámzászlónak” tekintett.
Az önkormányzatnak alárendelt rendőrség 30 ezer és 50 ezer lej közötti pénzbírságot helyezett kilátásba, ha nem enged a felszólításnak. Tőkés László az erről szóló jegyzőkönyvet megtámadta a bíróságon, de hétfőn elutasították keresetét.
Tőkés László hangoztatta: Romániában üldözik a magyar és a székely jelképeket, de a magyarokból nem lehet gúnyt űzni. Kettős mércét alkalmaz a román hatalom, mert azt nem kifogásolta, amikor nacionalista románok százötven méteres zászlót hordoztak végig Sepsiszentgyörgyön – idézte fel.
MTI
Székelyhon.ro

Mi állhat a romániai magyarok elítélése mögött?
Az utóbbi hónapokban több, a magyarságot és képviselőit is negatívan érintő döntést hoztak a romániai igazságügyi szervek, de hiba lenne ezek mögött egységes magyarellenes fellépést vizionálni.
Az elmúlt hónapokban több olyan romániai bírósági ítélet is született, amelyben a magyar közösség prominenseit ítéltek el. A legutóbbi példa, hogy négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság Nagy Zsoltot, a Tariceanu-kormány volt távközlési miniszterét, az RMDSZ volt politikusát a 2005–2006-os stratégiai privatizációk ügyében.
Bizalmas információk
Nagyot és társait azzal vádolták, hogy bizalmas információkat adtak ki külföldieknek magánosításra váró állami vállalatokról. A vádhatóság szerint egyebek mellett a krajovai repülőgépgyár, a Petrom olajipari vállalat, a román posta és a Romtelecom telefonszolgáltató esetében történtek törvénytelenségek.
Szintén nagy port vert fel, hogy a Ploiesti-i Táblabíróság novemberben jogerősen is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte annak a restitúciós bizottságnak a három tagját – köztük Markó Attila parlamenti képviselőt –, amelyik visszaszolgáltatta a református egyháznak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégiumot. A református egyház tulajdona újraállamosításaként értelmezte a döntést.
Telekeladás
A legújabb ügy Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester esete, aki 2013-ban városvezetői minőségében egy olyan 400 négyzetméteres – a Gyilkos-tó partján álló – telek eladásáról kötött adásvételi szerződést egy céggel. Pedig a telek ugyanis a város apportját képezte a Budapest V. kerületével közösen létrehozott Monturist Kft.-ben. A városvezető egyelőre szabadlábon védekezhet.
Érthető lépés
Joggal merülhet fel a fenti esetek kapcsán a magyarországi közvéleményben, hogy a román állam, ha nem is nyíltan, de jogi eszközökkel támadást indított az erdélyi magyar politikai közösség ellen. Egyébként a romániai magyar közéleten belül is komoly viták vannak arról, hogy az elmúlt hónapok, a közösség számára hátrányos bírósági döntések mögött milyen motívumok húzódhatnak meg.
Pászkán Zsolt Romániával foglalkozó elemző szerint minden ügyet külön kell választani, ráadásul az adott ügyeken belül is több szempont merülhet fel. Hiba lenne minden eset mögött etnikai szálat keresni. A romániai belpolitikát jól ismerő szakember szerint azok a magyar közéleti személyek, akiket elítéltek, teljesen érthető módon szeretnék összekapcsolni az etnikai hátterükkel az esetleges ítéleteket.
Erős az ügyészség
Úgy látja, a Székely Mikó Kollégium ügyének esetében az etnikai szál teljesen egyértelműnek tűnik. A magyarokat elmarasztaló ítélet mögött az a cél is meghúzódhat, hogy más ingatlan-visszaadási perekben is elmarasztaló ítélet szülessen.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) nem engedheti meg magának, hogy a vádemelések során nagyot tévedjen, több esetben is presztízsokokból folytat le eljárásokat – vélte Pászkán Zsolt. A DNA erősödő nyomása miatt a bíróságok is egyre több esetben adnak igazat az ügyészség vádjainak, még akkor is, ha azok nincsenek teljes mértékben megalapozva.
Fokozott figyelem
A DNA próbál megfelelni a nyugati igényeknek, mivel Románia továbbra is szeretne a schengeni övezet része lenni, és az egyik legnagyobb kritika az országgal szemben a jelentős mértékű korrupció.
A gyergyószentmiklósi eset alapvetően egy magyar-magyar ügy, a román többség ebből kimarad – mondta Pászkán Zsolt. A háttérben több dolog húzódhat meg, így például az is, hogy az RMDSZ és a rivális magyar párt, az MPP közötti vitáról van szó, de még egy budapesti, V. kerületi szál is fölmerült. Úgy látja, a kisebbségi politizálás vezető alakjainak fokozottan kellene figyelniük a tisztességre, a korrupciógyanúnak még a látszatát is kerülniük kellene.
Nem tehetik meg
Rostás Szabolcs szerint Nagy Zsolt elítélését követően kiderült, hogy a kilenc éve húzódó ügyhöz az erdélyi magyar nyilvánosság kizárólag érzelmi alapon viszonyult. A Nagyékkal rokonszenvezők részéről természetes az érzelmi megközelítés, a külső szemlélők azonban nem tehetik meg, hogy összeesküvés-elméletek gyártásával egyszer s mindenkorra semmissé nyilvánítsák a romániai igazságszolgáltatás pártatlanságát.
Politikai manőverezés
Elemzők azzal is összefüggésbe hozták a magyarok elleni ítéletek megszaporodását, hogy az RMDSZ hosszas hezitálás után, de december közepén távozott a szociáldemokrata kormányból. Az alakulat azért döntött így, mert a magyar választók mintegy 80 százaléka a jobboldali Klaus Iohannisra szavazott a romániai elnökválasztás második fordulójában. A szövetség azt hirdette, hogy a választók belátására bízta a döntést, de a kampányban Victor Pontának nyújtott burkolt támogatást.
Azok véleménye, akik valamiféle friss magyarellenes kampányt látnak, abból a szempontból semmiképpen sem megalapozott, hogy a fönt említett ügyek nem az elmúlt években kezdődtek. Azonban ha a közeljövőben újabb megosztó ítéletek lesznek magyar politikusokkal vagy üzletemberekkel szemben, az remek muníciót adhat azoknak, akik eleve hibás lépésnek tartották, hogy az RMDSZ nem maradt a kormánykoalíció része.
Kovács András
Origo.hu

Johannistól várnak segítséget a református püspökök
„Vége a pótcselekvések idejének” – szögezte le az egyházi ingatlanok restitúciója kapcsán Csűry István. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke úgy véli, a visszaszolgáltatások terén Románia nem zárta le azt, amit uniós csatlakozásakor vállalt, de bízik abban, hogy Klaus Johannis államelnök révén megváltozik a problémarendezés.
Mint a Krónikának elmondta, Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével közösen már a két téli ünnep között levelet fogalmaztak meg az államfőnek, melyben egyfelől tájékoztatták az egyházi ingatlanok restitúciójának jelenlegi helyzetéről – kiemelve a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégium és a zilahi Wesselényi-kollégium esetét –, másfelől segítségét kérték a kialakult helyzet rendezéséhez.
Választ egyelőre nem kaptak, ám januárban a történelmi magyar egyházak püspökeivel közösen eldöntötték, hogy tavasszal megbeszélik, személyes meghallgatást kérnek az államfőtől. „Készek vagyunk a párbeszédre. Elutazunk akár Bukarestbe is” – mondta Csűry, aki azt reméli, a nemrég megválasztott államfő hajlandónak mutatkozik majd a restitúciós ügyek elrendezésére.
Rámutatott, fel sem tudná sorolni, hány ingatlan, telek visszaszolgáltatása várat még magára. „Úgy hisszük, hogy új belügyi problémarendezés bontakozik ki Romániában” – mutatott rá Csűry István, aki emiatt esélyt akar adni a központi vezetéssel való dialógusnak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Székelyhon.ro

Átvette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Székely Mikó Kollégium épületét
Visszakerült a sepsiszentgyörgyi önkormányzathoz a Székely Mikó Kollégium. A helyi tanács soros ülésén megszavazta, hogy a jogerős bírósági döntés értelmében átveszik a Székely Mikó Kollégium épületét az Erdélyi Református Egyházkerülettől. Elkészítik az átadási jegyzőkönyvet az egyház és az önkormányzat vezetői, majd a telekkönyvben is a város nevére kerül az ingatlan.
Tiltakozásképpen Incze Sándor nyugalmazott református esperes szavazott a határozat ellen, Antal Árpád polgármester pedig furának nevezte a Ploiesti táblabíróság döntését. A polgármester a Marosvásárhelyi Rádió érdeklődésére elmondta, eddig sem fizettek bért az iskoláért az egyháznak, hiszen annak ellenértékeként uniós pályázatok révén felújították az udvart, sport- és konferenciatermet építettek.
A számvevőszék folyamatosan magyarázatokat követelt a városvezetéstől a beruházások miatt. Antal Árpád ugyanakkor elmondta, a következő uniós pályázati ciklusban a három iskola, a Székely Mikó Kollégium, a Mikes kelemen Líceum és a Mihai Viteazul Gimnázium műemlék-épületeinek teljes felújítására pályáznak.
Mint ismeretes a 2002-ben az egyháznak visszajuttatott Székely Mikó Kollégium épületét hosszas pereskedés után, tavaly visszaállamosították, a visszaszolgáltató bizottság tagjait, Markó Attilát, Marosán Tamást és Silviu Climet felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az egyház a Strasbourgi emberjogi bírósághoz fordul jogorvoslatért.
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Ezer diákkal kevesebben (Elkészült a beiskolázási terv)
Egy év alatt majdnem ezerrel csökkent a háromszéki oktatási intézményekbe járó gyermekek száma: a 2014 szeptemberében megkezdődött tanévben 978-cal kevesebben kerültek a megyei tanfelügyelőség nyilvántartásába, mint 2013 őszén. Öt év alatt 2855-tel, 114 osztálynyi létszámmal apadt a megye diáksága: 2010-ben ennyivel többen jártak óvodába, iskolába és posztlíceumba. Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő szerint a szomorú statisztika és a fejkvóta alapú iskolafenntartás miatt már sok helyütt csontig ért a kés. Annyira lecsökkentették a tanügyi alkalmazottak számát, hogy már nincs, hová leépíteni, pedig papírforma szerint többen dolgoznak az oktatásban, mint amennyi állást az egyre fogyó gyermeksereg számára elegendőnek ítélnek Bukarestben. 2010-ben 4192 tanügyi alkalmazott volt Háromszéken, a következő évben 4137, azóta ez nem változott, bár tavaly 197 állás felszámolását kérte a minisztérium. Ez teljesíthetetlen: falvakon minimális személyzettel működnek a tanodák, csak Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen túlméretezett az iskolarendszer – ám az újraszervezés az önkormányzatok feladata. Keresztély Irma főtanfelügyelő úgy látja, a helyi önkormányzatok különféle megfontolások alapján folyamatosan halasztják az iskolarendszer átszervezését. Valószínűleg akkor foglalkoznak majd az iskolarendszer átszervezésének kétségtelenül kényes kérdésével, amikor anyagilag túlságosan megterhelő lesz a félig üres iskolák fenntartása. A bérek évek óta bizonytalanok: a fejkvóta szerint egész évre 93,44 millió lej lenne a megye összes tanügyi dolgozójának egész évi bére, de a minisztérium ezt már indulásból felpótolta 104 millióra, és ez is csak novemberig elég, a nyári költségvetés-kiegészítéstől remélik a felkerekítést a szükséges 114 millió lejre. Idén ugyanis emelkedik a minimálbér (azaz a takarítónők juttatása), a pedagógusok fizetése két lépcsőben (márciusban és szeptemberben) összesen tíz százalékkal, és a kisegítő személyzetnek is ígértek valamit. Keresztély Irma úgy véli: elhibázott a fejkvóta alapú finanszírozás, hiszen a kisebb falusi iskolákat eleve kínlódásra ítéli, de a nagyokban – például az ezernél több diákkal működő Székely Mikó Kollégiumban – sem elegendő a béralap, mert a jól képzett tanároknak sokkal több jár, mint egy-egy kezdő kollégának.
Az őszire tervezett beiskolázási számokat ismertetve a főtanfelügyelő hangsúlyozta: szakemberek egész sora által végzett tanulmányok, elemzések, megbeszélések, szigorúan szabályozott eljárások állnak a döntések mögött, a tanfelügyelőség nem választott helyi hatóság, nem szervez közvitát és nem folytat választási kampányt. A 2015–16-os tanévben 87 önálló jogi személyiséggel rendelkező tanügyi intézmény lesz Háromszéken, ebből a legtöbb iskola, de a pedagógusok háza, a tanulók palotája, a sportiskola, a magántőkéjű kézdivásárhelyi egészségügyi posztlíceum és a tanfelügyelőség is közéjük tartozik. Falvakon az óvodák, iskolák az ottani gyermekekkel indulnak az új tanévben, a városokban a várható létszám alakítja a hálózatot. Óvodai csoportot Sepsiszentgyörgyön 77-et indítanak, ebből 56 magyar, 21 román nyelvű lesz; Kézdivásárhelyen 30 csoportból 3 román, Kovásznán 14-ből 6 román, Baróton 8 magyar, Bodzafordulón 8 román csoportra van elegendő gyermek. Az előkészítő osztályokba február 16-tól lehet beíratni a szeptember 15-ig hatéves kort betöltő gyermekeket. Sepsiszentgyörgyön 467 magyar és 126 román kisiskolás számára 18 magyar és 6 román nyelvű osztályt indítanak, Kézdivásárhelyen 7 magyar és 1 román osztály lesz (utóbbi 20 gyermekkel), Kovásznán 3,5 magyar és 2 román, Bodzafordulón 4 román, Baróton 3 magyar tannyelvű előkészítőt hagyott jóvá a minisztérium. Az ötödik osztályok száma kisebb, mert ott már nem 25, hanem 28 a megengedett osztálylétszám.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Van-e élet kultúrházainkban?
Az utóbbi időszakban több háromszéki kultúrotthont felújítottak, bővítettek. A helyi erőforrások mellett európai uniós alapokból, kormányzati pénzekből, önkormányzatok által kiírt pályázatokon elnyert forrásokból dolgoztak.
Fontos szerepet játszott a Kovászna Megye Tanácsa által meghirdetett pályázat, melyen tízezer lejes támogatást kaphattak az igénylők – legalább ugyanekkora önrész biztosításával. Annak próbáltunk utánajárni, van-e élet a használhatóvá tett kultúrotthonokban, kihasználják-e a helyi közösségek a létesítmények által nyújtott lehetőségeket. Elsőként Orbaiszéken néztünk körül.
Kovászna élen jár
Az elmúlt évek során látványosan nőtt a művelődési élet szerepe Kovásznán. Egymást követik a rendezvények, hetente több előadás, foglalkozás, szórakozási lehetőség közül válogathatnak az érdeklődők. Nem véletlen: a művelődési ház, a kultúrközpont, a csomakőrösi kultúrotthon, a vajnafalvi közösségi ház, a városi képtár megfelelő helyszíne a művelődési eseményeknek. „Igyekszünk változatossá tenni Kovászna és Csomakőrös kulturális életét, bátorítjuk a helyieket, vendégeket hívunk meg. Amíg a közösség is felkarolja a kultúrát, úgy érzi, hogy számára fontos a művelődés, működnek a város kultúrintézményei” – vélekedett Czilli Balázs, a városi művelődési ház igazgatója.
A legnagyobb tömegeket a művelődési központ mozgatja meg. Nemcsak a helybeli csoportok – a Diákszínpad, a Pódium, a Pokolsár Egyesület színjátszói, kórusok, fúvószenekar, táncegyletek – kapnak itt szereplési lehetőséget. Szinte folyamatosan lépnek fel meghívott, idegenből érkező előadók, társulatok – magyar és román részről egyaránt. Nemrégiben a Hahota társulat nevettette a közönséget. Mindkét előadás telt házas volt, nemcsak kovásznaiak, a környékbeli falvakból is érkeztek nézők. Ez mutatja: a kovásznai létesítmény lassan egész Orbaiszék kulturális központjává, színházává válik. A városi művelődési ház kisebb rendezvényeknek ad otthont. Óvodások, iskolások léphetnek fel. Havonta itt tartja összejöveteleit az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub, a Fábián Ernő Népfőiskola. Hetente zajlanak a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola kihelyezett tagozatainak órái – fúvószene, zongora, gitár, kóruséneklés szerepel az ajánlatban, idéntől szülői igényre megkezdődött a hegedűoktatás is. Részt lehet venni heti rendszerességgel tartott rajzórákon, kézműveskörökön. A Konnát Rita vezette Kádár László Városi Képtárban havonta szerveznek tárlatokat, könyvbemutatókat, fotókiállításokat. Kialakultnak mondható a látogatók közössége, de egyre több fiatal jelenik meg a képtárban szervezett eseményeken.
Csomakőrösön tavaly adták át a felújított kultúrotthont. Az avatón a kovásznai Diákszínpad lépett fel, egy héttel korábban szüreti bált tartottak. Karácsonyi, szilveszteri események nem zajlottak. Az idei tervek: februárban farsangi mulatságot szerveznek, következik a nőnapi kosaras bál, majd a Csoma-napok alkalmával is szerepet kap a kultúrotthon, itt tudnak próbálni a helyi táncegyüttes tagjai is – mondta el érdeklődésünkre Kosztándi Annamária, a kultúrház felelőse.
Vidéken is igyekeznek
Zágon egykor élen járt a háromszéki művelődési életben. Ma ez már nem mondható el, különféle okok miatt. A feltételek adottak, de a közönség kiábrándult, ha helyiek lépnek fel, azt megnézik, de ha pénzt kell kiadni egy előadásért, oda már nehéz nézőket toborozni – véli Kis József polgármester. A szervezés dolgában is akadna javítanivaló.
Az értelmiségiek – főként a tanügyiek – nem tekintik szívügyüknek a művelődést, legtöbben ingáznak, jönnek, s minél előbb mennek is, nem vesznek részt a kulturális életben. A pedagógusok részéről Beder Melinda és Csoma Ibolya vállal szerepet a szervezésben – jegyezte meg a polgármester. Dezső Tibor Attila református lelkész is bekapcsolódik a művelődési élet felrázásába. A községközponti kultúrházban néptáncot oktat, a népzenét is próbálja belopni a helyiek szívébe. Ehhez az irányvonalhoz kapcsolódik a múlt szombati előadás: a Székely Mikó Kollégium és a Százlábú táncegyüttes adta elő az Ide, lábam, ne tova című produkciót, muzsikált Dezső Attila és barátai. A polgármesteri hivatal igyekszik gondot fordítani a zágoni és a papolci kultúrotthonra. Most a Progressio Leader-csoportnál megnyert pályázati pénzből újítják fel a két létesítményt, bútorzatot cserélnek, hangosítást szerelnek. Nem elégszenek meg ennyivel, tovább keresik a kultúrotthonok fejlesztésére felhasználható pénzforrásokat – jelentette ki Kis József polgármester. Nagyborosnyó polgármesteri hivatala öt kultúrotthon működéséért felel. A községközponti termet öt éve újították fel saját erőből. Ifjúsági rendezvényeknek, gyerekcsoportok fellépésének ad helyet. A színházi előadásokat is szeretnék meghonosítani, éppen a szentivánlaborfalvi színjátszókat várták Kelemen Alpár vezetésével – mondta el Szőcs Levente polgármester. Kisborosnyón tavaly újították fel a kultúrotthont. 80 ezer lej volt a költség, tízezer lejt a megyeháza pályázatán nyertek el. Öltözőt építettek, kutat fúrtak, vizet vezettek, illemhelyet építettek, az öltözőből konyhát alakítottak ki. Egyelőre iskolások fellépéseinek ad helyet, emellett esküvők, torok, mulatságok rendezésére igényelhető.
Lécfalván három évvel ezelőtt fektettek be a kultúrotthon fejlesztésébe. Szerepet vállal itt a Leza Egyesület, a megyei tanácsnál és a Leader-alapoknál pályáztak sikeresen. A kultúrotthonban tartja próbáit a Nemere táncegyüttes.
Cófalván 2011-ben javították a kultúrotthont, azóta van ott is konyha, így a hagyományos mulatságok mellett akár esküvők is tarthatók.
A feldobolyi kultúrotthon egyelőre használhatatlan állapotban. A napokban írják alá a 145 ezer eurós finanszírozási szerződést, így alapjától a tetőig megújulhat. Ha elkészül, helyet adhatnak különféle kultúrcsoportok fellépésének, magánrendezvények részére is bérbe lehet adni a kultúrotthont – jelezte Szőcs Levente.
Más orbaiszéki községekben is hasonló a kultúrházak helyzete. Kisebb-nagyobb megvalósításokról majdnem mindenhol lehet beszélni, néhol a kultúrcsoportok tevékenysége, fejlődése és közösségi szerepvállalása is megmutatkozik. Látható és figyelemre méltó az igyekezet, hogy pályázati pénzeket használjanak fel korszerűsítésre, felújításra – az viszont sajnálatos, hogy esetenként a fejlesztések fő célja nem más, mint lakodalmak, keresztelők, más bulik szervezésére alkalmassá tenni a kultúra hajlékait…
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cél nélküli útkeresés
A múltidézés és az újratervezés jegyében ünnepli huszonötödik születésnapját az RMDSZ, hétről hétre, szinte napról napra érkeznek a hírek, hogy itt is, ott is újabb rendezvényt tartottak. Egyelőre azonban többet hallani az eddigi eredmények sorjázásáról, mint eljövendő tervekről.
Ellentmondásoktól terhesek a negyedszázadot ünneplő beszédek: sikerekről szólnak, melyek azonban bármikor visszafordíthatóak, ködös célokról, melyek nem tűnnek sokkal közelebbinek, mint 1990-ben. És a számvetés bizony azt is elárulja, jó pár éve semmi újjal nem tudták gyarapítani az eredmények lajstromát, annál inkább szaporodtak a kudarcok, melyeket ma már a dicsőítő propaganda sem tud eltakarni. Mindaz, amiről most ünnepelve szónokolnak az RMDSZ korábbi és jelenlegi vezetői, tíz-tizenöt évvel ezelőtti megvalósítás, az apró lépések politikája jó ideje helyben topogássá változott, melyet mostanság egy-egy visszalépés is fűszerez. Sokáig lehetett dicsekedni a visszaszolgáltatással, a visszaszerezett hektárok százezreivel, csakhogy éppen a szövetség politikusainak segítségével tűnnek el az erdőrengetegek, a Székely Mikó Kollégium példája pedig jelzi, az egyházak vagyonának kínkeservesen visszakaparintott töredékét is bármikor újraállamosíthatják. Az anyanyelvhasználat tömbmagyar vidéken természetes része mindennapjainknak, de nem az a szórványban, s bizony, még itt, Székelyföldön is gondot jelent hivatalos alkalmazása. Hogy regionális nyelvvé nyilvánítsák, éppen olyan elérhetetlen álomnak tetsző, mint az autonómia. A magyar oktatás ugyanoly silány állapotban, mint a román, évtizedek után most kezdenek stratégián gondolkodni azok, akik még a törvény nyújtotta lehetőségek érvényesítését is képtelenek voltak elérni. Megállíthatatlanul fogyunk, óvodák, iskolák szűnnek meg. S mindez csak néhány vetülete életünknek, azok az „eredmények”, melyekkel oly előszeretettel dicsekedtek az elmúlt esztendőkben politikusaink. Miközben újratervezésről beszélnek, célokról, melyek nem változtak, ezek mibenlétéről alig hallani. Ködösek, távoliak, valami, ami megmaradásunkat szolgálja... Lennének kézenfekvő kapaszkodók – lásd a különböző autonómiaformák –, ám ezek csak kampányok kényszerében kerülnek napirendre, a mostani ünnepi hétköznapokra maradnak az egységről, a szolidaritásról, a jogainkért vívott harcról szóló üres frázisok.
Keresi az utat az RMDSZ, huszonöt év alatt megtizedelődött választótáborát szeretné visszanyerni – célként egyelőre ezt sikerült megfogalmazniuk. Mint már annyiszor, ismét összekeveredik eszköz és cél, márpedig ha nem tudjuk, nem merjük vállalni azt, hogy hová akarunk eljutni, hiába keressük a helyes utat.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Iordăchescu: Orbán Viktor biztosít védelmet Markó Attilának
Orbán Viktor magyar kormányfő védelmét élvezi Markó Attila RMDSZ-es képviselő, aki két hónapja Budapesten tartózkodik, miután a képviselőház az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérésére jóváhagyta az előzetes letartóztatását – állította Markó ügyvédje, Eugen Iordăchescu a Digi 24 hírcsatornának.
Mint ismeretes, Markót (képünkön) azzal gyanúsítják, hogy 2011-ben a restitúciós testület tagjaként közreműködött abban, hogy egy bukaresti telek után törvénytelenül, valós árának háromszorosát fizessék ki kárpótlásként egy igénylőnek.
Markó már bizonyította, hogy nem is vett részt az ominózus ülésen. Ügyvédje szerint Magyarország azért biztosít számára védelmet, mert úgy értékelik, sérül a méltányos igazságügyi eljáráshoz való joga és a Székely Mikó Kollégium újraállamosítását is felróják Romániának.
Krónika (Kolozsvár)

Új lehetőséggel élnek a Mikó-ügyben a reformátusok
Megsemmisítési felfolyamodvány lehetőségével él a Mikó-per elítéltjeinek ügyében az Erdélyi Református Egyházkerület.
Kapcza Mikolt, az egyházkerület ügyvédje szerdán a Krónikának elmondta: benyújtották a rendkívüli felfolyamodványt a bukaresti Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékhez Markó Attila és Marosán Tamás ügyében.
Az egyház jogi képviselőjétől megtudtuk, az új büntetőtörvénykönyv nagyon kevés lehetőséget nyújt a megsemmisítési felfolyamodványra, a Mikó-ügy elítéltjei esetében pedig arra hivatkoztak, hogy nem történt bűncselekmény.
Első lépésben a bírói testület megvizsgálja a felfolyamodványt, majd elvi jóváhagyást kell adnia a tárgyalás megkezdésére. „Az elvi döntést megelőzően nincs meghallgatás, azt nem lehet megkérdőjelezni. Amennyiben a testület nem adja meg, az ügy lezárult” – magyarázta az ügyvéd.
„Azonban ha mégis megadják az elvi jóváhagyást a tárgyalásra, a legfelsőbb bíróság megsemmisítheti a jogerős ítéletet, de el is utasíthatja a felfolyamodványt. Ez is, mint minden bírósági per: kétesélyes” – fogalmazott lapunknak Kapcza Mikolt. Hozzátette, a lehetőség csak az elítéltekre vonatkozik, az ingatlan visszaállamosítására nem.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Krónikának elmondta, élnek a lehetőséggel az elítéltek védelmében, ugyanakkor előkészítik a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságára benyújtandó periratot, hiszen már csak ott remélhetnek jóvátételt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának ügyében. Az egyházfő hozzátette, március végéig benyújtják Strasbourgban a kérelmet. Értesüléseink szerint ennek összeállításában Magyarország bukaresti nagykövetsége is segítséget nyújt.
Kató Béla szerint az épület ügyében egyelőre nem tudnak egyebet tenni, így átadták azt a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak. „A jogerős bírósági döntés értelmében megtörtént az átadás-átvétel” – mondta a püspök.
Mint ismeretes, a ploieşti-i táblabíróság jogerős ítéletében felfüggesztett börtönbüntetésre enyhítette a Markó Attila és Marosán Tamás három-három év letöltendő börtönbüntetéséről szóló alapfokú verdikt végrehajtását, a református egyház azonban elveszítette tulajdonjogát az ingatlan felett.
Marosán Tamás, az egyházkerület nyugalmazott jogtanácsosa már hosszabb ideje Magyarországon tartózkodik, míg Markó Attila sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő, a visszaszolgáltató bizottság másik tagja két hónappal ezelőtt távozott Magyarországra.
Az RMDSZ-es képviselő ellen egy másik ügyben is vizsgálódik az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA). Bár a honatya dokumentumokkal bizonyította, hogy nem vett részt a restitúciós testület azon ülésén, ahol az ügyészek szerint a valós ár háromszorosának megfelelő kártérítést ítéltek meg egy bukaresti telekért, még nem szüntették be ellene az eljárást.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Csak a Székelyföldön szűntek meg aligazgatói tisztségek
Eltérően értelmezik a különböző megyék tanfelügyelőségei az oktatási minisztériumnak az aligazgatók elbocsátására vonatkozó rendeletét. Míg Hargita és Kovászna megyében már múlt héten, a második félév kezdetén megszüntették az igazgatóhelyettesi tisztségeket azokban az iskolákban, ahol nincs meg az ehhez szükséges diáklétszám, más erdélyi megyékben kivárnak a rendelet gyakorlatba ültetésével, azt állítva: senki nem utasította őket erre.
A Kolozs megyei tanfelügyelőségre egyelőre semmilyen hivatalos értesítés vagy utasítás nem érkezett arra nézve, hogy az alacsony diáklétszámú iskolákban meg kell szüntetni az aligazgatói posztokat – tájékoztatta lapunkat Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzáfűzte, az iskolák a tavalyival teljes mértékben megegyező személyzeti terveket adtak le, így nincs változás a pedagógusgárdát illetően.
Nem tervezik az igazgatóhelyettesi tisztségek megszüntetését Szatmár megyében sem. Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes szerint erre a lépésre legfeljebb csak szeptembertől kerülhet sor, tanév közben nem léptethetik életbe a változtatásokat, hiszen a megbízatások az iskolai év végéig szólnak.
Bihar megyében sem merül fel az aligazgatók eltávolítása, ugyanis egyetlen iskolát sem érint a minisztériumi rendelet – mondta lapunknak Nicolae Avram főtanfelügyelő. Rámutatott, a jogszabályok nagyon pontosan leszögezik, hogy mekkora diáklétszám, illetve osztálylétszámmal lehet egy vagy két aligazgatót kinevezni, ők pedig a kezdetektől ennek alapján szervezték meg a tevékenységüket.
„Senki nem marad munka nélkül, hiszen az aligazgatók visszatérnek a katedrájukhoz, akik pedig helyettesítették őket, eleve tudhatták, hogy az óraadás ideiglenes. Jelen pillanatban engem is helyettesít valaki, de ha holnap leváltanak, akkor automatikusan visszatérek. Hogy a Székelyföldön hogyan értelmezték a rendeletet, azt nem tudom, és nem is az én dolgom kommentálni. Nálunk nincsenek problémák" – szögezte le Avram.
Leváltások a Székelyföldön
Kovászna megyében a múlt héten nyolc aligazgató megbízatása szűnt meg az iskolák működését szabályozó rendelet előírása alapján. Keresztély Irma főtanfelügyelő megkeresésünkre elmondta, a törvény életbe lépett, alkalmazását nem lehetett halogatni, így február 9-étől, a második félév kezdetétől azokban a tanintézetekben, ahol nem teljesültek a feltételek az egyetlen vagy a második aligazgatói tisztség fenntartásához, nem volt meg a szükséges számú osztály, a vezetőtanács jóváhagyta a leváltásukat.
Sepsiszentgyörgyön három lakónegyedi iskolához évekkel ezelőtt hozzácsatolták a mellettük működő napközi otthonokat, az igazgató óvónők pedig akkor megkapták a második aligazgatói tisztséget, ez most a módosítás nyomán megszűnt. Sepsiszentgyörgyön a Református Kollégiumban és a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában nem volt elegendő számú osztály ahhoz, hogy aligazgató segíthesse a tanintézet vezetőjének munkáját.
Megyei szinten Kökösben, Papolcon, illetve a Kovásznához tartozó vajnafalvi iskolában szűnt meg az aligazgató megbízatása. Keresztély Irma elmondta, senki sem maradt állás nélkül, hiszen négy iskolában eddig is teljes katedrával tanítottak az aligazgatók, a másik négy tanintézetben pedig a kollégák között osztották szét az óráikat, így most csak visszavették azokat.
Hargitai felháborodás
Hargita megyében tizenhárom tanintézetben szűnt meg az igazgatóhelyettesi tisztség a második félévtől. Aurora Parfeni főtanfelügyelő-helyettes – aki Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után ideiglenes jelleggel vezeti az intézményt – elmondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de mivel elkezdődött a második félév, rendezni kellett a helyzetet. „A miniszteri rendelet érvényben van, így alkalmazni kellett" – hangsúlyozta.
Hozzátette, nem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy tetten érhetők visszásságok a szabályzatban. Például a mintegy 300 diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, az 500 diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell. Megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az igazgatóhelyettesek helyébe lépő pedagógus, csak az óraszáma csökken.
A székelyföldi megyében a csíkszeredai Márton Áron- és Segítő Mária-gimnázium, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu- és Kemény János Gimnázium, a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek- és Marin Preda Gimnázium, a székelykeresztúri Zeyk Domokos- és Berde Mózes Gimnázium maradt aligazgató nélkül.
A minisztériumi rendelet nagy felháborodást váltott ki a tanintézetek vezetősége körében. Többen is úgy vélték, ennek gyakorlatba ültetése nyomán ellehetetlenül az intézményvezetői tevékenység. Rámutattak arra is, hogy az intézkedés tanév közben való alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, az őket addig helyettesítő pedagógusok maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül.
„Az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését" – jelentette ki Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója.
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László önvizsgálatra szólítja a 25 éves RMDSZ-t
Öntömjénezés helyett erkölcsi és politikai önvizsgálatra szólította fel a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-t kedden Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Nagyváradi sajtótájékoztatóján egykori alapítóként üdvözölte a két és fél évtizede működő szövetséget, ugyanakkor megjegyezte, az erdélyi magyarságnak nincs oka az ünneplésre. Emlékeztetett, negyed évszázaddal ezelőtti célkitűzéseik közé tartozott a kollektív kisebbségi jogok kivívása, a többszintű autonómia megvalósítása, valamint az 1959-ben betiltott állami magyar egyetem újraindítása.
„Pár napja még Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ismerte el, hogy ezek a célok nem valósultak meg, de hozzátette, hogy az ilyen fontos eredményekhez hosszabb időre van szükség. Én úgy gondolom, hogy 25 év épp elég hosszú idő, furcsállom, hogy Kelemen Hunor ilyen türelmes” – fogalmazott Tőkés, aki szerint az utóbbi időszakban nemhogy előrelépést hozott volna a „neptuni politika”, hanem egyre elmérgesedett a helyzet az autonómiaharc, a nemzeti jelképek és a felsőoktatás terén.
Példaként említette: Romániában a magyar jelképeket üldözik, meggyalázzák az aradi Szabadság-szobrot, újraállamosítják a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumot, fel akarják számolni a magyar gyógyszerészképzést, kétnyelvű helységnévtáblák miatt pereskednek Kolozsváron, Marosvásárhelyen pedig betiltják a székely szabadság napján tervezett felvonulást.
„Ezek szöges ellentétben állnak az RMDSZ kampányszerű ünnepelgetésével, amellyel az elmúlt két évtizedben elveszített kétharmadnyi szavazatát próbálja visszaszerezni. Dicső múltjával próbálja feledtetni és igazolni sivár jelenét” – állapította meg az EMNT-vezető. Szerinte a változtatásra jó alkalmat adhat a szövetség áprilisi kongresszusa.
Meggyőződése ugyanis, hogy a párt kisiklásához az 1993-ban még a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) által is elítélt neptuni tárgyalások vezettek, így az akkor mandátum nélkül a hatalommal tárgyaló és ezáltal a magyarságnak károkat okozó, anyagi javakért cserébe „lepaktáló” Borbély Lászlónak „nincs mit keresnie” a szövetség alelnöki tisztségében.
Ugyanakkor Frunda György volt RMDSZ-szenátorról is megjegyezte: nem érti, kinek a nevében tölti be kisebbségi tanácsadói szerepét Victor Ponta miniszterelnök mellett. Ezzel együtt újságírói kérdésre leszögezte, megállapításai nem állnak kapcsolatban azzal, hogy a parlament a héten szavaz Borbély László korábbi környezetvédelmi miniszter mentelmi jogának megvonásáról.
Rámutatott, ő eddig is támogatta a valós korrupciós ügyek feltárását az RMDSZ berkeiben, ugyanakkor különbséget kell tenni a megalapozott vádak és az etnikai meghurcoltatás között. Utóbbinak szerinte Markó Attila esett áldozatul.
Tőkés László nem először bírálta a két említett RMDSZ-politikust, akik Tokay György egykori romániai kisebbségügyi miniszterrel együtt az úgynevezett „neptuni” tárgyalócsoport tagjaiként az akkor még egységes magyar érdekképviselet „mérsékeltként” emlegetett szárnyának meghatározó politikusai voltak a Tőkés László vezette „radikális szárnnyal” szemben.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Székelyhon.ro

Az űrlap alja
Évforduló és neptuni találkozó
Önvizsgálatra, „az RMDSZ teljességgel elhibázott neptuni irányvonalának teljes revíziójára, illetve korrekciójára”, valamint a pártirányítás személyi konzekvenciáinak levonására szólított fel Tőkés László EP-képviselő tegnapi, nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Tőkés László az Erdélyi Magyar Nemzet tanács elnökeként üdvözölte az RMDSZ fennállásának 25. évfordulóját, mondván, hogy annak idején maga is alapítója volt a szervezetnek. Ugyanakkor kampányízűnek nevezték az ünnepségsorozatot, mondván, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök például nagyváradi beszédében maga is elismerte, hogy a kulturális és regionális autonómia illetve az állami támogatású magyar tannyelvű egyetem nem valósult meg.
Az EMNT elnöke az erdely.atlatszo.hu oldal neptuni találkozókról szóló sorozata kapcsán elmondta, hogy annak idején a Szövetségi Képviselők Tanácsa 1993 szeptember 25-i állásfoglalása szerint Tokay György, Borbély László és Frunda György meghatalmazás nélkül vett részt a tárgyalásokon az akkori román hatalom képviselőivel és ezzel jelentős károk okozott a szervezetnek. A Project on Ethnic Relations (PER) amerikai alapítvány moderálta tárgyalások a román fél érdekeit szolgálták, ugyanakkor az említetteknek anyagi előnyük is származott belőle, ami elfogadhatatlan.
Az EP-képviselő szerint ugyanakkor az RMDSZ is ebbe a csapdába esett, ennek eredményeként pedig már megszerzett jogaink is veszélybe kerülhetnek, ezt illusztrálja a például a zászló-vagy nyelvháború, a Székely Mikó Református Kollégium és Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem botrányos ügye, avagy az aradi Szabadságszobor meggyalázása is, ilyen helyzetben pedig ünneplés helyett önvizsgálatra van szükség.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Jogerős másodrang
Romániában büntetendő és büntethető az anyanyelvhasználat, illetve az anyanyelv használatához való jog melletti kiállás.
Ez a köveztetés vonható le abból, hogy a fellebbviteli bíróság jogerős ítéletében a pénzbírságot ugyan nem tartotta indokoltnak, de kihágás miatt figyelmeztetésben részesítette Lakó Péterfi Tündét, azt az aktivistát, aki másfél éve azzal próbálta a magyar nyelv használatára bátorítani a polgárokat, hogy kétnyelvű termékcímkéket osztogatott az egyik marosvásárhelyi piacon.
A bírósági ítélet azért is súlyos, mert „felülírja” az alapfokú döntést, amely az aktivistának adott igazat az őt érthetetlen indokból megbírságoló rendőrséggel szemben. És különösen aggasztó annak fényében, hogy ez már a második olyan, jogerős ítélet rövid időn belül, amely szögesen ellentétes az anyanyelvhasználat jogosságát elismerő, alapfokú bírói döntéssel, hiszen a kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblák ügyében is pontosan ez történt.
Kiolvasható a trend, miszerint a román állam intézményei mindent megtesznek annak érdekében, hogy az országban élő, 1,2 milliós magyar nemzeti közösség ne élhessen zavartalanul azzal a joggal, hogy szülőföldjén ugyanúgy használhassa a saját anyanyelvét, ahogy azt a román nemzetiségű polgárok megtehetik.
Ehhez most „kedvező” a nemzetközi hangulat is, hiszen a világ éppen az Ukrajnában zajló háborús helyzettel van elfoglalva. Ráadásul az ottani helyzet miatt a kisebbségekkel szembeni általános bizalmatlanságot – hiszen potenciálisan szeparatista törekvésekkel állhatnak elő, megzavarva ezzel a megmásíthatatlannak kikiáltott nemzetközi rendet – ürügyként felhasználva, illetve időnként akár szítva is próbálják megakadályozni a kisebbségi jogok érvényesülését, illetve bővítését.
Sőt ami még súlyosabb, a már meglévő jogokat is megpróbálják visszanyesni, gondoljunk csak a már visszakapott, de mondvacsinált ürüggyel újraállamosított Székely Mikó Kollégiumra.
Nem könnyű helyzet, de beletörődni nem lehet. Az ugyanis elfogadhatatlan, hogy egy EU-tagállamban kriminalizálják egy közösség anyanyelvhasználatát egy olyan régióban, ahol őshonosnak számít, bírósági ítélettel erősítve meg azt, hogy tagjai másodrangú állampolgárok.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

A kulcsszó az együttérzés
Frontvárosi román–magyar „kerekasztal-megbeszélés”
Frontváros-e Sepsiszentgyörgy? Igaz-e a magyar vezetők azon állítása, hogy tovább folyik a Ceauşescu-féle beolvasztási politika, és veszélyben a magyar megmaradás? Vagy inkább egyes román szervezetek kijelentései fedik a valóságot, és Székelyföldön a magyar többségű önkormányzatok felülírják a román törvényeket, illetve megpróbálják a társadalom szélére szorítani a román etnikumú lakosokat. A két közösség három–három markáns képviselőjének véleményét gyűjtöttük össze a magyar–román viszonyról, kizárva azokat, akik szerint „Székelyföld nem létezik”, de azokat is, akik szerint „Székelyföld nem Románia”.
Bár Traian Băsescu volt államfő kedvenc kiszólása az volt, hogy az országban egységesen kell alkalmazni a törvényeket, és ezért Sepsiszentgyörgynek éppen annyi autonómia jár, mint Caracalnak, Háromszéken mégsem azok a törvények érvényesek, mint Románia többi részén.
Vörös posztó a hatalom szemében
Csak a példa kedvéért: a Kovászna megyei prefektus azzal az érveléssel semmisítette meg Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy zászlaját, hogy Romániában „a településeknek és megyéknek csak címerük lehet, zászlajuk nem”. Az erről szóló végleges és visszavonhatatlan döntést a brassói ítélőtáblán mondták ki, abban az intézményben, amely előtt büszkén leng Brassó megye zászlója, és ablakából jól rá lehet látni Brassó város zászlójára is a polgármesteri hivatal előtt.
Ugyanakkor el kellett távolítani Románia és az Európai Unió zászlója mellől a székely zászlót, jóllehet használatát semmi nem tiltja. Az viszont szó szerint benne van a törvényben, hogy „idegen országok zászlóját csak hivatalos küldöttség látogatása alkalmával lehet felvonni”, de az Egyesült Államok zászlója, amely a Sepsiszentgyörgyön áthaladó országút mellett, a tejgyár elé olyan rég ki van tűzve, hogy lassan fakult, nem zavar senkit.
„Egyetlen hivatalos nyelv a román”
Az is érdekes, hogy minden önkormányzat levelezhet, ahogyan csak akar, de a Kovászna megyei tanácsnak akkor sem lehet háromnyelvű fejléces papírja, ha legfelül románul írja az intézmény nevét. Ennek kapcsán a prefektus úgy fogalmaz, hogy „az egyetlen hivatalos nyelv a román, és magyarul nem lehet feltüntetni a megnevezést”, az angol nyelvről pedig nem nyilatkozik.
A prefektúrának, amelynek a törvényesség betartása fölött kellene őrködnie, egyetlen magyar jogásza vagy középszintnél magasabb tisztségben lévő alkalmazottja sincs, és az iktatóban is, ahová egy kérést, beadványt be kell nyújtani, kizárólag a román nyelvet használják.
Önkormányzatok nem dönthetnek településük jövőjéről
A prefektus gyakorlatilag az összes magyar többségű település önkormányzatával perben áll. Hol azért, mert az önkormányzat „magyar világban” épített műemlék épületén azt írja, „községháza”, hol azért, mert a művelődési otthonon magyar felirat van, amelyeket – a demokrácia nagyobb dicsőségére – több helyen letakartak.
Gond az is, ha egy önkormányzat elfogadja a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott határozatot arról, hogy egy Székelyföld nevű régióhoz kíván tartozni. Az azóta már leváltott prefektus úgy vélte: az önkormányzatnak nincs hatásköre településük jövőjéről dönteni. Mint mondta: nem tartozik hatáskörükbe törvénymódosítások kezdeményezése, és nem változtathatják meg az ország területi felosztását sem.
A tulajdonjog sem szent
Nem véletlen az sem, hogy hiába vontak élőláncot, hiába tüntettek hetekig, hiába tiltakozott több tízezer ember, éppen Sepsiszentgyörgyön statuáltak precedenst arra, hogy az sincs biztonságban, aminek tulajdonjogát már visszaállították, hiszen példátlan módon újraállamosították a Székely Mikó Református Kollégium épületét, miközben egy 89 szobás kovásznai szállodát az ortodox egyháznak ajándékozott a román kormány.
És akkor még nem szóltunk a közlemúltról, amikor ötezer lejre bírságolták meg a Magyar Polgári Pártot, mert köztéren el merészelték énekelni a magyar himnuszt, és megbírságolták a kézdivásárhelyi polgármestert, mert úgymond nem öltöztette kellőképpen piros–sárga–kékbe városát a román nemzeti ünnepre.
A román hatalom viszonyulása
Ugyanakkor hónapok óta nem sikerül előrelépni az újfasiszta ideológiájú Új Jobboldal ügyében, amely idegengyűlölő jelszavakat üvöltözve vonult végig december elsején Sepsiszentgyörgy utcáin.
A román kormány nem sajnál sem pénzt, sem energiát arra, hogy egyértelművé tegye: hiába van számbeli többségben a magyarság Háromszéken, a hatalom a románoké. Ezt tükrözi az is, hogy az elmúlt 25 évben Bukarest egyetlen nagy értékű állami beruházást hajtott végre Sepsiszentgyörgyön: felépítette a régió legnagyobb csendőrlaktanyáját.
Román vélemények
A Háromszéken élő románok abban a furcsa helyzetben vannak, hogy a többségi nemzet részeként kisebbségben élnek Székelyföldön. Sokan megpróbálják meglovagolni ezt a helyzetet, és „áldozatként” tüntetik fel magukat, akiknek jogait lábbal tiporja a többségi magyarság. Másokban tudatosult, hogy itt különleges helyzet van, amit a magyarokkal együtt kell megoldani, ám – érthető módon – ők is ragaszkodnak ahhoz, hogy nemzeti identitásukat megőrizhessék.
„Azt kell hangsúlyozni, ami összeköt”
Állandó vita tárgyát képezi a nemzeti ünnepek megünneplése. A sepsiszentgyörgyi rendezvényeket az utóbbi időben Vasile Tămaş előpataki ortodox pópa szervezi, aki szokatlanul mérsékelt hangot üt meg, mint ahogyan legutóbb is tette a két román fejedelemség egyesülésének január 24-i évfordulóján.
– Igyekeztem, hogy tiszta ünnepet szervezzünk, amelyen mindenki jól érzi magát. Rendszeresen jelen vagyok a magyarok ünnepein, és örömmel tölt el, ha például könyvbemutatóimon részt vesznek magyar barátaim. Az ilyen ünnepségeken példát kell mutatnunk egységből, mert látjuk, hogy a 21. század széthúzást, népek és országok szétesését hozta. Nem vonhatók kétségbe egyik vagy másik népnek a történelmi értékei, egyformán szeretettel kell beszélni január 24-ről, március 15-ről vagy december 1-ről, azt hangsúlyozva, ami összeköt, nem pedig azt, ami elválaszt, és a történelem tisztázását a szakemberekre kell hagyni. Lassan nevetségessé válunk azzal, hogy állandóan onnan indítunk, hogy ki volt itt hamarabb Erdélyben. Azt gondolom, hogy a legelső, aki itt volt, egész biztosan Isten volt, és ő azt a sorsot szabta nekünk, hogy itt éljünk egymás mellett – vallja az ortodox lelkész.
Engedélyezném: viseljék, hordják, tűzzék ki
A zászló- és szimbólumhasználatot Marius Obreja szenátor törvénymódosítással oldaná meg.
– Az én javaslatom nem csak engedélyezné, hanem védené az összes népcsoport szimbólumát, és lehetőséget adna arra, hogy minden korlátozás nélkül viseljék, hordják, kitűzzék, természetesen azzal a feltétellel, hogy – ugyancsak a tisztelet jeleként – mindig ott legyen mellette a román nemzeti jelkép is, és hasonló módon lehetne eljárni a himnuszok esetében is. Nem lehet elvárni a románoktól, hogy mondjanak le nemzeti ünnepükről, még akkor sem, ha a magyaroknak esetleg mást jelent december elseje, de találhatnánk közösen egy olyan napot, amit fenntartások nélkül mindenki meg tud ünnepelni. Mindent összevetve azt gondolom, ebben az országban tíz éven belül jeltősen javulni fog az életszínvonal, és akkor ezek a problémák maguktól megoldódnak – vélekedik a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei szenátora.
Tisztelet a melletted élő embernek
A Vox populi című román–magyar párbeszédet is kezdeményező Mădălin Guruianu azt mondja: a legfontosabb egymás kultúrájának kölcsönös megismerése, és a másik fél iránt tanúsított tisztelet.
– Bátorítani kell azt, hogy minél több közös rendezvény legyen, szinkrontolmácsos könyvbemutatók, koncertek, feliratozott színházi előadások, sportesemények, iskolai tevékenységek, bármi. Pénzalapot kell elkülöníteni kölcsönös fordítások elkészítésére, hogy ismerjük meg egymás kultúráját, mert enélkül nem alakulhat ki őszinte párbeszéd, és párbeszéd nélkül nem oldódnak a görcsök. Másfelől, amíg a helyi tanácsban egyfolytában csak utcákról, szobrokról és zászlókról beszélünk, addig nem lesz haladás. Nem állítom, hogy ezek nem fontosak, de állapodjunk már meg abban, hogy ezek vannak, és lépjünk tovább. Ezeket a dolgokat csak kölcsönös tisztelettel lehet megoldani, mert sem a tiltás, sem az asztaldöngetés nem vezet sehová. Amúgy a kölcsönös tisztelet jele volna az egymás ünnepein való részvétel, amely tisztelet és megbecsülés esetenként nem feltétlenül az adott napnak vagy évfordulónak szólna, hanem a melletted élő embernek – vallja a sepsiszentgyörgyi tanácsos.
Magyar vélemények
Bár kétségtelen, hogy lehetnének nyitottabbak a háromszéki románok a magyar igények, akár az autonómiatörekvések iránt, tény az is, hogy a magyar szervezetek sem próbálják megszólítani a helyi románokat, hogy közösen dolgozzák ki azokat a garanciákat, amelyek megnyugtatóan rendeznék a román kisebbség sorsát egy tényleges magyar önkormányzás alatt. A magyar vélemények egy kerekasztal mellett hangzottak el, ezért a résztvevők tudtak egymás kijelentéseire válaszolni.
„Frontváros vagyunk”
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az a folyamat, amit Ceauşescu idejében indítottak el, most is folytatódik.
– Közismert az a kommunista párt archívumából származó dokumentum, amely szerint 1977-ben Marosvásárhelyen a lakosság 62 százaléka volt magyar nemzetiségű, és le volt írva, hogy hány, konkrétan 7600 román családot kell betelepíteni a következő öt évben ahhoz, hogy az arányokat meg lehessen változtatni. Nyilván, ’89 előtt más eszközökkel rendelkezett a hatalom, ipart tudott költöztetni, tömbházakat tudott építeni, lakosságot tudott mozgatni. Én azt állítom, hogy ez a szándék nem, csak az eszközök változtak meg, és emiatt sokkal lassabban haladnak. Nem ugyanolyan mércével mérnek Románia 40 megyéjében, mint Hargita és Kovászna megyében, de azon belül is más mércével mérnek Háromszéken és Sepsiszentgyörgyön, mint Hargita megyében. Ezért képletesen azt lehet mondani, hogy Sepsiszentgyörgy frontváros.
Nemcsak a nemzeti román stratégia a hibás
Bíró Béla egyetemi tanár nem tartja elfogadhatónak az „ostromlott vár” elméletét.
– Sütő András mondta annak idején, hogyha én ostromlott várban élek, akkor én az ostromlókkal egyszerűen szóba sem állhatok, mert akkor elárulom a várost. És ez a dolog nem így áll. Itt ostromlók és ostromlottak, mindannyian a váron belül vagyunk, és egymással mindenképpen beszélnünk kell. Nem kell elfogadnunk a másik a véleményét, de a meg kell hallgatni és figyelembe kell venni. Hogy Sepsiszentgyörgy ebbe az állapotba került, abban nem csak a nemzeti román stratégia a hibás. Sepsiszentgyörgyön komoly problémák vannak, például a Székely Hírmondó napilapban időnként olyan románellenes és antiszemita írások jelennek meg, ami egyszerűen megengedhetetlen, és ez nekünk árt, az ostromlók munkáját segíti elő. Önmagunkra is kellene egy kicsit figyelni. (Örömmel vennénk, ha a tanár úr néhány példával előhozakodna, hogy értsük, mire is gondol, mert megítélésünk szerint a Székely Hírmondóban nem jelent meg egyetlen „antiszemita” vagy „románellenes” írás sem – a szerk.)
Engednünk kell?
Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár azon a véleményen van, hogy nem azokat az embereket kellene meghallgatni először, akik meredeken, radikálisan, nemzeti színekben fogalmaznak, hanem a moderáltakat, akikkel lehet beszélni.
– Leülni mindenkivel le lehet, és mindenkivel kell beszélni, kompromisszumokat kell kötni, de a kompromisszum nem azt jelenti, hogy én visszavonulok, és feladom az álláspontomat, hanem azt jelenti, meghallgatom, és figyelembe veszem a másik álláspontját. Azzal együtt, hogy fönntartom a saját magamét. Senkinek nincs joga az önnön álláspontját másvalakire ráerőltetni – érvel Bíró Béla.
Antal Árpád szerint azonban nehéz olyanokkal egyezségre jutni, akik tagadják a létünket.
– A gond az, hogy Székelyföldön az ultraradikális románok kisajátították maguknak a románság képviseletét, s ezt a mérsékeltek hagyták. Tehát gyakorlatilag azok képviselik a románokat, akik azt mondják, hogy Székelyföld nem létezik, székelyek nem léteznek, és az, hogy mi, magyarok egyenlők vagyunk a románokkal, az azt jelenti, hogy jogunk van románul beszélni, mint nekik, jogunk van románul tanulni, mint nekik, és így tovább.
A nemzetközi helyzet nem kedvez nekünk
Bíró Béla a kölcsönösségben látja a megoldást: amit elvárunk a másiktól, azt magunktól is várjuk el.
– Erőszakkal semmit nem lehet elérni, ezt Ukrajna példája is tanúsítja. Ott is csak egy lehetőség maradt: Ukrajna valamiféle föderalizálódása, vagy legalább autonóm struktúrák kialakítása az orosz kisebbség számára. Ha ez a megoldás bekövetkezik, az a mi sorsunkat is befolyásolja. Ebben a pillanatban a nemzetközi csillagzat rendkívül kedvezőtlen számunkra. A nemzetközi politika olyan helyzetbe hozta a román politikát, hogy ma velünk gyakorlatilag bármit megtehet, anélkül, hogy az nemzetközi felzúdulást okozna. A párizsi merénylet olyan kisebbségellenes hangulatot teremtett, hogy bármit megtehetnek velünk. A nemzetközi közvélemény félre fog nézni. Addig nem szabadna nekünk dolgokat erőltetni, amíg ez a helyzet egy kicsi nem ülepedik le – véli.
Óvatosnak, okosnak kell lenni
Antal Árpád nem ért egyet a visszavonulással, éppen ellenkezőleg, úgy gondolja, a politikai helyzet kedvező számunkra.
– Van egy bevándorlóellenes, de nincs kisebbségellenes hangulat, és mindaz, ami Ukrajnában történik, az valójában annak következménye, hogy az új ukrán hatalom kisebbségellenes lépéseket tett. Persze, az is igaz, hogy az oroszok és az amerikaiak ürügyként használták ezt arra, hogy akár katonailag is fellépjenek. Ebben a geopolitikai helyzetben tehát nagyon fontos, hogy sokkal óvatosabbak legyünk, de ez nem azt jelenti, hogy vissza kell lépni, csak azt, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a párbeszédre. Tehát óvatosnak, okosnak kell lenni, de úgy, hogy továbbra is fenntartsuk: a törvényeket, az alkotmányt kell a valósághoz igazítani, és nem fordítva. A valóság pedig az, hogy itt élünk, a szülőföldünkön élünk, és nem vagyunk bevándorlók. Egy dolgot nagyon határozottan, mindig el kell mondani: közel száz évvel ezelőtt a nagyhatalmak úgy döntöttek, Erdélyt Romániának adják. A területtel együtt Románia közösségeket is kapott. Románia felelőssége olyan törvények elfogadása, amelyek alapján ezek a közösségek szülőföldjükön, román állampolgárként jól érzik magukat. Ha innen közelítjük meg a kérdést, akkor nagyon hamar tudunk megoldásokat találni. Ha onnan közelítjük meg, hogy Románia a románoké, akkor nem lesz megoldás. A kulcsszó az együttérzés, óvatosság, párbeszéd.
Erdély Romániához akar tartozni
Bíró Béla szerint az, hogy a nagyhatalmak Erdélynek adták Romániát, megint egy olyan mondat, amit nem gondoltunk át. Mert valóban adták, de ha nem adták volna, ha tökéletes demokratikus választáson dönthetett volna Erdély népe arról, hogy Magyarországhoz vagy Romániához akar tartozni, akkor is Erdély ma Romániához tartozna. Teljesen demokratikusan, teljesen jogosan, teljesen igazságosan.
– Azt se felejtsük el, hogy a magyar kormány pontosan olyan hajlíthatatlanul elutasított minden olyan román követelést, mint ahogy azt ma a román kormány utasítja el. Ha mi ezen fel vagyunk háborodva, akkor nem árt visszatekinteni, és önmagunkat nézni, amikor mi csináltuk velük azt, amit ma ők csinálnak velünk.
Mi tegyük meg az első lépést
Cziprián-Kovács Loránd úgy véli, Antal Árpád joggal várja el, a kormány gondoskodjék arról, hogy a magyar kisebbség jobban érezze magát Romániában, de ugyanakkor nem érti, hogy ennek érdekében a polgármester miért nem teszi meg az első lépést, hogy a román kisebbség itt, Sepsiszentgyörgyön biztonságban érezze magát?
– Ha meglenne az első magyar gesztus, akkor már lehetne erre hivatkozni, hogy igen, a román kormány hasonlóan járjon el – érvelt.
Antal Árpád viszont úgy látja, már nagyon is sok gesztust tettek ez irányba.
– Sepsiszentgyörgy volt az első város Romániában, amely biztosította a kulturális autonómiát a románság számára. Azokban a kérdésekben, amelyek a román kultúrát, a román oktatást érintették, a 21 tagú helyi tanácsban a négy román nemzetiségű tanácsosra bíztuk a döntést. Amit ők eldöntöttek, a többi 17 magyar nemzetiségű képviselő elfogadta. Sokkal több gesztust tettünk mi a román közösség irányába, mint amennyit a román állam tesz felénk. De amúgy nagyon rossz párhuzamot állítani Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a román kormány között. Mások az eszközök, más világban élünk. Jelen pillanatban Székelyföldön az önkormányzatok jelentik a magyarság védőbástyáit. A románság az államigazgatáshoz tartozó intézményekben, a prefektúrán, a militarizált intézményekben „erős”, ahol – bár a lakosság háromnegyede magyar – csak elvétve találni néhány magyar alkalmazottat. Én holnap hajlandó vagyok – itt, nyilvánosan kijelentem – az egyik alpolgármesteri tisztséget felajánlani a román közösségnek, mi több, vállalni merem, hogy a megyei tanácsnál is azonnal kapnak egy alelnöki széket, ha az etnikai arányosságot az állami intézményekben, a rendőrségen, csendőrségen, igazságszolgáltatásban biztosítják – jelentette ki Antal.
Kétségtelen, hogy egyelőre igen távol vannak az álláspontok, de közeledés csak akkor várható, ha ezeket higgadtan, őszintén, érzelmi túlfűtöttség nélkül sikerül a két félnek egymással előbb ismertetnie, megértetnie, és később, talán valamennyit a sajátjából is engedve, elfogadnia.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Elkent ügy” a Mikó-per Markó Attila szerint
A Mikó-perben hozott döntés „iskolapéldája annak, hogyan kell úgy elkenni egy ügyet, hogy közben abban minden szó a megfelelő utasítást kövesse” – állítja Markó Attila RMDSZ-es képviselő, aki blogbejegyzésben kommentálta a perben hozott döntés indoklását.
Az ügyben három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt politikus szerint a döntés olyan utasításokat követ, melyek szerint „a vádlottakat el kellett ítélni, de annyira azért mégsem, hogy be is vigyék őket a börtönbe, ugyanakkor úgy kellett a kollégium épületét visszaállamosítani, hogy közben ne feszegessék túlságosan a jogos tulajdonos kilétét”.
Lemondtak az országos restitúciós hatóság vezetői
Lemondott hétfőn tisztségéről az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság (ANRP) elnöke, George Băeşu, valamint a két alelnök az intézménynél uralkodó áldatlan állapotok miatt.
Markó szerint a döntést úgy kellett megindokolni, hogy „az időközben nagy közfelháborodást keltő ügyet folyamatosan követő nemzetközi, de különösen amerikai és magyar diplomácia ne tudjon kifogást emelni”. A politikus szerint a jogerős ítélet „olyan elemet hoz be az érvelésbe, amely sem a vádiratban, sem pedig az alapfokú ítéletben nem szerepelt”, illetve „olyan vádat próbál megindokolni, amely nem volt tárgya a vádiratnak, túlmegy annak körén”.
Markó szerint azáltal, hogy a bíróság „olyan kérdést és olyan vádat próbál megindokolni, amely nem volt tárgya a vádiratnak, túlmegy annak körén, megfosztotta a vádlottakat a védelemhez való jogtól”.
„Amit képtelen volt kimondani a bíróság, mert ez volt a parancs, kimondom én: senki nem követett el semmilyen bűncselekményt, ugyanis az ingatlan jogos tulajdonosa kétségtelenül a református egyház, a bizottság pedig ezt megállapította, és a törvényt végrehajtva visszaszolgáltatta a Székely Mikó Kollégium épületét az Erdélyi Református Egyházkerület javára” – fogalmaz Markó, aki az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

A Mikó-per jogerős ítéletének kritikája – az indoklás ismeretében
Markó Attila szombati blogbejegyzésében értékeli a Mikó-per jogerős ítéletét, az indoklás alapján. Az alábbiakban közöljük az írást.
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása körüli büntetőper jogerős ítéletének indoklását olvasva az az érzésem, hogy egy egészen más dimenzióban élünk – én és a romániai igazságszolgáltatás. Előrebocsátom, hogy mindaz, amit leírok, a lehető legobjektívebb jogi elemzése kíván lenni ennek a bírósági döntésnek, bár elkerülhetetlen, hogy érintettként ne fűszerezzem meg igencsak szubjektív elemekkel is.
Ez a döntés iskolapéldája annak, hogyan kell úgy elkenni egy ügyet, hogy közben abban minden szó a megfelelő utasítást kövesse. Ugyanis véleményem szerint több szempontból is utasítást követ ez a döntés: egyrészt a vádlottakat el kellett ítélni, de annyira azért mégsem, hogy be is vigyék őket a börtönbe, ugyanakkor úgy kellett a kollégium épületét visszaállamosítani, hogy közben ne feszegessék túlságosan a jogos tulajdonos kilétét.
Legalábbis ezt a látszatot kelti, ezt a látszat-semlegességet próbálja tükrözni. A jogerős ítélet két dolgot rögzít. Az egyik a büntető felelősség megállapítása, a vádlottakkal szembeni 3 év felfüggesztett börtönbüntetés kiszabása, a másik pedig a kollégium épületének jogi sorsa, a visszaállamosítás ténye az úgymond „eredeti állapot visszaállítása” által. Vegyük sorba ezeket.
A büntető felelősség és a büntető szankció
Az indoklás nyilvánvalóan erőltetett, jogtalan és helytelen módon megpróbálja megtalálni azokat a bűncselekményi elemeket, amelyre „rá tudja varrni” a felelősséget. A hivatali visszaélés bűncselekményének fogalmi elemei ugyanis a következők:
– közhivatalnoki minőségben, hatáskör gyakorlása közben szándékos kötelességszegés vagy kötelezettség hibás teljesítése;
– károkozás.
A vádirat a következőképpen fogalmaz: „a bizottság tagjai egy érvénytelen telekkönyvi kivonat értelmében, mely egy másik tulajdonost jelöl meg, összeállították azt a jegyzőkönyvet, melyben a valósággal ellentétben megállapították, hogy az ingatlan a sepsiszentgyörgyi református egyház tulajdonát képezte és visszaszolgáltatták az Erdélyi Református Egyházkerületnek”. Ugyanis a jegyzőkönyv kibocsátását megelőzően a közigazgatási minisztérium levelében az áll, hogy szerintük nem az egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló jogszabály, hanem a magán- és jogi személyek javairól szóló törvény szerint kellene eljárni. Magyarán: az ingatlan nem egyházi ingatlan, ezért hibásan jártunk el. Ebből a megfogalmazásból egyértelműen kiderül, hogy a bizottság büntetőjogi felelőssége az ügyészség véleménye szerint abban rejlik, hogy tévesen állapították meg a tulajdonjog jogosultját, és ebből a hibából nem a valós tulajdonos javára szolgáltatták vissza. Ugyanez a megfogalmazás cseng vissza az alapfokú ítéletben is. Nyilván ehhez érveket is sorakoztat: soha nem volt az egyház tulajdona, közadakozásból épült, tehát az egyház szerepe csupán az iskola jellegében nyilvánult meg és nem a tulajdon kérdésében, stb.
Ez azt jelenti, hogy a büntetőjogi felelősség kizárólag a tulajdonos helyes vagy helytelen megállapításán múlik. Azaz amennyiben nem a református egyház a jogos tulajdonos, akkor létezik büntetőjogi felelősség, ha pedig ő a jogos tulajdonos, akkor teljes mértékben tárgytalan a büntetőjogi felelősség. Ezt ez irányt követte maga a feljelentés, de ugyanezen az úton haladt tovább a teljes nyomozati szakasz, ezt kifogásolta az ügyészség a vádiratban és ezt indokolja meg az alapfokú döntés is. Természetes módon ilyen irányú volt az alapfokú eljárás kezdeti szakaszában előterjesztett (és később végzéssel jóvá is hagyott!) előzetes kifogásunk is, melyben azt kértük, hogy a büntetőjogi felelősség érdemi vizsgálata előtt a bíróság állapítsa meg, hogy az ingatlan a református egyház tulajdonát képezte. A védekezés teljes folyamata ezt a logikát követte – nem is követhetett más logikát, hiszen a vád maga is erre alapozza a vétkességünket.
A védelem a fellebbezésben is ezt a kritikát fogalmazta meg: az alapfokú döntés átveszi a vádirat érvelését (valójában oldalakat idéz belőle szó szerint!), és a bizottság hibájának azt rója fel, hogy a valósággal ellentétben visszaszolgáltatta a kollégium épületét a református egyháznak. A fellebbezési eljárás során mindvégig arra fektettük a hangsúlyt, hogy az alapfokú ítélet minden (köztük az ilyen irányú) érvelését lebontsuk, és bebizonyítsuk, hogy mivel az ingatlan a református egyház tulajdona, ezért nem állapítható meg a bizottság tagjainak a büntetőjogi felelőssége. Emellett természetesen a bűncselekményi elemek mindegyikét lebontottuk, elmondván, hogy sem szándékos kötelességszegés, sem más kötelesség hibás teljesítése nem állapítható meg, ugyanúgy, ahogy kár sem keletkezett, hisz Sepsiszentgyörgy önkormányzatának perbeli szerepvállalásának lényege épp az volt, hogy városi tanácsi döntésben rögzítették: az önkormányzatot, mint ingatlanvagyon-kezelőt, semmilyen kár nem érte.
Viszont a jogerős ítélet teljesen felborítja ezt a logikát, ugyanis egy olyan elemet hoz be az érvelésbe, amely sem a vádiratban, sem pedig az alapfokú ítéletben nem szerepelt. Azt mondja ugyanis az indoklás, hogy a bizottság tagjai szándékosan nem teljesítették azt a törvényi kötelességet, miszerint a jegyzőkönyv kibocsátása csak a közigazgatási minisztérium „megerősítése” után történhet meg. A tisztább kép érdekében hadd álljon itt a törvény szövege, amibe megpróbál a jogerős döntés kapaszkodni – 83/1999. sz. sürgősségi kormányrendelet, 3. szakasza:
„(1) A közigazgatási minisztérium a prefektúrákon keresztül kérni fogja minden (mellékletben szereplő – szerző megj.) ingatlan jogi helyzetét.
(2) A jegyzőkönyveket csak a közigazgatási minisztérium megerősítése után lehet kiállítani.”
Nos ez a szöveg azt szabályozza, hogy a rendelet mellékletében levő ingatlanok mindegyikénél a jegyzőkönyv kibocsátása előtt meg kell győződni az adott ingatlan jogi helyzetéről, azaz arról, hogy az valóban tükrözi-e a mellékletben foglalt adatokat: hol van az épület, mi a jelenlegi rendeltetése, valóban államosították-e. A „megerősítés” (a román törvényszövegben confirmare – konfirmálás, visszaigazolás) ezt jelenti: a minisztérium a prefektúrák segítségével megerősíti, hogy valóban arról az ingatlanról van szó, amely a mellékletben szerepel, illetve, hogy annak jelenleg mi a jogi helyzete. Ennek a „konfirmálásnak”, „megerősítésnek” az a célja, hogy az esetleges azonosítási hibákat kiküszöbölje, ugyanis volt példa arra, hogy a mellékletben szereplő ingatlanok valamelyike, időközben már kikerült az állam tulajdonából, magántulajdonba került (például Temesvári Magyar Ház) – így az állam már nem rendelkezhet fölötte. Nos, ez a „megerősítés” minden esetben egy többnyire féloldalas irat, amelynek szövege rendszerint így hangzik: „a közigazgatási minisztérium megkereste X megye prefektusi hivatalát, amely közölte, hogy a kormányrendelet mellékletének Y pontjában, … település … utca … szám alatt szereplő ingatlant 19…-ban államosították, jelenleg … működik benne, jelenlegi tulajdonosa …”.
A Székely Mikó Kollégium esetében kiadott minisztériumi dokumentum is ugyanezt a szöveget tartalmazza, de a végén a minisztérium hozzáteszi, hogy véleménye szerint nem a 83/1999-es kormányrendelet, hanem a 10/2001-es törvény szerint kellene eljárni (ez utóbbi a magánszemélyek és jogi személyek javainak visszaszolgáltatását szabályozza). Ez utóbbi megjegyzését tisztáztuk a per során is, amikor bebizonyítottuk, hogy egy 2001-ben született jogerős bírósági döntés kötelezett bennünket arra, hogy eljárjunk a Mikó épületének ügyében, a jogerős bírósági döntés tehát felülírja a minisztérium véleményét. Egyebekben a minisztérium átirata mindenben „megerősített”: elmondta, hogy az ingatlan hol helyezkedik el, hogy jelenleg iskola működik benne, hogy államosították, és jelenleg is az állam tulajdonát képezi.
A Mikó-per jogerős ítélete elsősorban tárgyi tévedésben van, amikor azt állítja, hogy nem vártuk meg a közigazgatási minisztérium „megerősítését”. Ez a dokumentum létezik, része a periratnak, és a vádirat, valamint az alapfokú döntés nem kifogásolta sem ennek a létét, sem pedig ennek megerősítő jellegét, hiszen mindkét irat (vádirat és alapfokú ítélet) kizárólag azt kifogásolta, hogy a bizottság tagjai nem vették figyelembe a minisztérium hozzáfűzött véleményét, miszerint ez valójában nem is egyházi ingatlan, hanem egy más jogszabály szerint kellene eljárni, azaz a bűntényt a tulajdonos téves megállapításával követtük el.
Ebből kifolyólag a jogerős ítélet olyan kérdést és olyan vádat próbál megindokolni, amely nem volt tárgya a vádiratnak, túlmegy annak körén. Egy egészen más bűncselekményi tényállást rögzít! Ez azt jelenti, hogy mivel sem a vádirat, sem pedig az alapfokú ítélet nem mutat rá erre a kötelességszegésre, ezért ez a megállapítás nemcsak túlmutat a vádirat keretein, hanem ezáltal meg is fosztott bennünket, vádlottakat attól, hogy ezzel szemben érveljünk, védekezhessünk. Megfosztott tehát bennünket a védelemhez való jogtól.
A jogerős ítélet ilyen értelemben kilép az eredeti jogvita medréből, más felelősségeket próbál bevinni az érvelésbe, védelemhez való jogtól foszt meg és ezáltal megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének mind a méltányos eljárásra, mind pedig a védelemhez való jog garantálására vonatkozó rendelkezéseit.
Az ingatlan jogos tulajdonosa és a visszaállamosítás
A jogerős ítélet másik része a tulajdonjog kérdését érinti. Érdekes módon épp az előbb leírt felelősség megállapítása mentén próbál a jogerős ítélet egy olyan furcsa fordulatot behozni, miszerint épp azért, mert a bizottság vétke a „megerősítés” hiányában kiadott jegyzőkönyv, ezért nem is igazán érdekes, hogy kié az ingatlan. Sőt, ki is jelenti egyértelműen, hogy „semmilyen jelentősége nincs annak, hogy ki a tényleges jogos tulajdonos, hisz a tulajdonjog átszállása egy bűncselekmény folytán következett be”. Ezáltal nem tesz az ítélet se többet, se kevesebbet, mint erőszakkal elválasztja egymástól a büntetőjogi felelősséget a tulajdonjogi kérdéstől, ami teljes mértékben ellentmond a vádiratnak, és egy teljesen más perspektívát vetít elő. Ugyanis – visszatérve a vádiratra és a per teljes korábbi folyamatára – az ügy lényege kezdettől fogva az volt, hogy a bizottság azért bűnös, mert a valóságtól eltérően visszaadta az ingatlant a református egyháznak. Gyakorlatilag a jogerős döntés egy teljesen más bűncselekményi tényállást rögzít, a vádirathoz képest teljesen más cselekményeket nevez meg jogtalannak, és más irányba tereli a tulajdonjog kérdését, miközben az jogilag is, és tényszerűen is, egy és ugyanazon kérdéskör. Nem csupán a vádirat vonja össze ezt a két dolgot, de lényegében nem is lehet elválasztani, ugyanis a jogvita alapját az képezte – és az képezi ma is –, hogy megkérdőjeleződött az egyház jogos igénye a kollégium épülete fölött, ennek polgári pere folyamatban volt, és felfüggesztődött a büntetőeljárás idősza-kára. Később aztán a büntetőeljárás alapját is az képezte, hogy valótlanul és jogtalanul adtuk vissza az épületet a református egyháznak. Ez a két elem egy egységes egész két egymástól elválaszthatatlan fele: nincs büntető ügy, ha van egyházi tulajdonjog – és viszont, ha az egyháznak nincs jogos tulajdona, akkor van bűncselekmény.
Nos, ezzel szemben mit tesz a jogerős ítélet? Mint már leírtam, egyrészt erőszakkal és jogtalanul leválasztja a tulajdonjog kérdését a büntetőjogi felelősségről, ezáltal egy teljesen más bűncselekményi tényállást ír le. Teszi ezt azért is, hogy elhárítsa a felelősséget attól, hogy jogerősen véleményt fogalmazzon meg az egyház tulajdonosi minőségéről. Megpróbál úgy viselkedni, mintha nem is érdekelné, hogy kié az épület mindaddig, amíg ettől függetlenül amúgy is létezik büntetőjogi felelősség. Csakhogy ez a logika azért hibás, mert épp a vádiratban megfogalmazott bűncselekményi tényállást mellőzi, azaz túllép a vád keretein. Másrészt pedig, hogy a tulajdonosi kérdésben azért mégse maradjon teljesen semleges, kijelenti: mivel a visszaszolgáltatás bűncselekmény révén történt, ezért helybenhagyja az alapfokú bírósági döntést, miszerint megsemmisíti az Erdélyi Református Egyház tulajdonjogát, visszaállítja az eredeti állapotot. Ezzel ugyanazokat a cikkelyeket sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményéből, amelyeket a büntetőjogi felelősségnél már jeleztem, ráadásul megsérti a magántulajdonhoz való jogról szóló cikkelyt is.
Sokan felháborodva kérdezték, hogy miért nevezzük az eredeti állapot visszaállítását „visszaállamosításnak”. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a 83/1999-es kormányrendelet egy reparációs jogszabály. A kommunista (tehát nem jogállami) rendszer által elkövetett jogtalan tulajdonelkobzást reparálja azáltal, hogy jogállami keretek között törvénnyel visszaszolgáltat. A jogerős bírói döntés (akárcsak az alapfokú), megsemmisíti a jogállami reparációs törvény hatását, és a nem jogállami keretek között született állapotot – az államosítással létrejött állapotot – állítja vissza. Ezt akárhonnan is nézem, ugyanaz: visszaállamosítás.
Összegzés
A Székely Mikó Kollégium ügyében született jogerős bírói ítélet összességében egy teljesen más világot ír le. Jelentős mértékben túllép a vád keretein, mind a büntetőjogi felelősség, mind pedig a tulajdonjog kérdésében. A vád alapja az, hogy a bizottság bűncselekményt követett el, mert a valóságtól ellentétesen a református egyháznak adta vissza az ingatlant. Ezzel szemben az ítélet indoklása szerint teljesen más formában követtük el állítólagos bűnünket. Új bűncselekményi tényállást állapít meg, amely nem azonos a vád által megfogalmazottal. Magyarán: olyan bűncselekmény elkövetése miatt ítél el, amely miatt a vádirat nem kért felelősségre vonást. A visszaállamosítás kérdését is oly módon oldja meg, hogy megpróbálja elkerülni a jogos tulajdonos kilétére vonatkozó megállapításokat, bár az eredeti állapot visszaállításával implicit módon egyetért azzal, hogy az egyház nem tulajdonos.
Az elemzésem legelején jeleztem, hogy a döntés minden tekintetben utasítást teljesít. Ez egyrészt kitűnik abból, hogy mindenáron meg kellett felelnie annak az utasításnak, hogy ebben az ügyben nem szabad felmenteni a vádlottakat, másrészt megpróbálja ezt úgy megindokolni, hogy az időközben nagy közfelháborodást keltett ügyet folyamatosan követő nemzetközi, de különösen amerikai és magyar diplomácia ne tudjon kifogást emelni, hisz lám, a bíróság nem is akarja firtatni az egyház tulajdonjogát, mondván: attól még lehet akár az egyházé is, csak járja ki törvényesen a procedúrát… Csak hát, ezzel egy egészen más síkra tereli az ügyet, pontosabban egészen más ügyet kreált. A vád nem erről szólt, tehát az ítéletnek sem szabad erről szólnia.
Amit képtelen volt kimondani a bíróság, mert ez volt a parancs, kimondom én: senki nem követett el semmilyen bűncselekményt, ugyanis az ingatlan jogos tulajdonosa kétségtelenül a református egyház, a bizottság pedig minden törvényi eljárást betartva ezt megállapította, és a törvényt végrehajtva visszaszolgáltatta a Székely Mikó Kollégium épületét az Erdélyi Református Egyházkerület javára. Marad a következő lépés, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága meghozza a helyes döntést…
Szabadság (Kolozsvár)

Budapesten tárgyalt a Néppárt vezetősége
Többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel tárgyalt az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és két alelnöke csütörtökön Budapesten.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult helyzetről, a Székely Mikó Kollégium ügyéről, valamint a Székely Szabadság Napja megünneplésének korlátozásáról volt szó többek között Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, kormányzati tisztviselők és az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége csütörtöki budapesti találkozóján.
A Miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint hivatalában fogadta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőit, Szilágyi Zsolt elnököt, Zatykó Gyula és Zakariás Zoltán alelnököket. Az EMNP vezetői beszámoltak a pártban nemrég lezajlott tisztújító közgyűlés eredményeiről, valamint megvitatták a magyar kormány képviselőivel a nemzetpolitika aktuális kérdéseit. A felek olyan időszerű témákról is egyeztettek, mint a MOGYE-n kialakult helyzet, a Székely Mikó Kollégium ügye, valamint a Székely Szabadság Napja megünneplésének korlátozása – olvasható a közleményben.
A tájékoztatás szerint a magyar kormány képviselői ismételten biztosították az EMNP vezetőit arról, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett Demokrácia Központok hálózata a magyar kormány stratégiai partnere, amelynek az egyszerűsített honosítási eljárásban nyújtott segítségére a kabinet a továbbiakban is számít.
A megbeszélés végén a felek megvitatták az ukrajnai válság aktuális fejleményeit és aggodalmukat fejezték ki a kárpátaljai magyarság helyzetével kapcsolatban. A magyar kormány képviselői ismét megerősítették eddigi határozott álláspontjukat, miszerint az ukrajnai konfliktus kizárólag békés, tárgyalásos úton rendezhető – zárul a kommüniké.
MTI
Székelyhon.ro

Az impériumváltás évei Háromszéken 3. (Dokumentum)
(1918–1920) A közigazgatásban való berendezkedés után a gazdasági szupremácia megszerzése, a magyar állami és felekezeti oktatás romba döntése, valamint a magyar egyházak ellehetetlenítése következett.
Gazdasági téren a román hatóságok első nagy visszhangot keltő intézkedésére 1920-ban került sor, amikor a domborzat változatosságára, illetve a volt állami méntelep épületeinek kihasználhatóságára hivatkozva ezer hold földet sajátítottak ki katonai gyakorlótér kialakítása végett, ezzel lehetetlenné téve körülbelül 600 szentgyörgyi és árkosi kisgazda megélhetését. Az ügy végül csak 1924-ben nyert némi megoldást – újabb ezer hold föld kisajátítása által kárpótolták az árkosi és szentgyörgyi gazdákat – báró Szentkereszty Béla, az Országos Magyar Párt háromszéki elnöke és Sándor József sepsi járási képviselő közbenjárására.
Elég nagy feltűnést keltett az a tranzakció is, mely révén a trianoni békeszerződés aláírása után néhány nappal egy francia érdekeltségű konzorcium tízmillió koronáért megszerezte a köpeci kőszénbányák összes részvényét, melyek addig az erdélyi Kereskedelmi és Hitelbank tulajdonában voltak. A korona és lej párhuzamos használata, illetve a pénzbeváltás számos esetben elégedetlenségre adott okot. A lakosságnak és a kereskedőknek különösen a román megszállást követő időszakban jelentett gondot a lej használata, elfogadása, hiszen a pénzintézetek nem szívesen váltották be a román pénzt, ugyanakkor a különböző közlekedési megszorítások miatt a lej esetleges használata román területeken szinte lehetetlen volt. Háromszéken a korona végleges beváltására 1920 szeptemberétől került sor. Minisztertanácsi határozat értelmében a bankjegyeket 1:2 arányban váltották be, azaz minden két koronáért egy lejt adtak.
A Kormányzótanács időszakában ugyan megtörténtek az első lépések az állami iskolák elrománosítására, de a felekezeti oktatásban az 1919/15673-as rendelet lehetővé tette az egyházak számára, hogy új iskolákat létesítsenek, sőt, még azt is előírta, hogy „ahol nélkülözhető állami iskolai helyiségek és felszerelések találhatók, azok átengedtessenek a felekezeti iskola céljaira”. Ennek következtében a református és az unitárius egyháznak sikerült megdupláznia az elemi iskolák számát. 1920-tól kezdve már a felekezeti oktatásban is megszülettek az első megszorító intézkedések. 1920 novemberében a közoktatásügyi minisztérium táviratban utasította a tankerületi felügyelőket és igazgatókat, hogy a felekezeti iskolák tanerőit kötelezzék a román állam iránti eskü letételére, azokat pedig, akik nem hajlandóak eskütételre, függesszék fel állásukból. Ugyanakkor megkezdődött a felekezeti iskolák államosítása is. Háromszéken az első ilyen esetek közé tartozik a nagyajtai felekezeti iskola körül kirobbant botrány. 1920 őszén a hatóságok a 120 tanulóval rendelkező református elemi iskolának nem engedélyezték, hogy a korábbi tanévben használt épületet ismét bérbe vegye. Megjegyzendő, hogy az említett községbe az állami elemi iskolába egyetlen tanuló sem iratkozott be (SZN, 1920. okt. 16.).
A hatóságok túlkapásai a különböző egyházi és világi rendezvények megtiltásában vagy feloszlatásában, a gyakori vizsgálatokban, letartóztatásokban nyilvánultak meg. A vidéki papság tagjai, akik a román megszállást követően a falusi közösségek első számú vezetői lettek, gyakran váltak megtorló intézkedések áldozatává. A román hadsereg elleni izgatás vádja miatt 1919-ben letartóztatták és börtönbe zárták Volloncs Miklós maksai, Balogh Ignác szárazpataki, Bene István aldobolyi, Mircse Ferenc teleki, Egerházy Lajos torjai, Székely Kelemen sepsikőröspataki plébánost, lelkészt. (Mikes Imre: i. m., 205., The Religious Minorities in Transylvania. A vallási kisebbségek Erdélyben, Magyar Kisebbség, 1925, 13. sz., 508.).
Nagy feltűnést keltett az a letartóztatás-sorozat, amelyet Sidney B. Schow amerikai unitárius lelkész 1920. június 12–13-ai látogatása után hajtott végre a sepsiszentgyörgyi rendőrség. Az eseményre rányomta bélyegét, hogy az Amerikai Unitárius Szövetség küldöttsége a trianoni békeszerződés aláírását követő napokban látogatott Sepsiszentgyörgyre. A felfokozott lelkiállapotban lévő lakosság az Előpatak felőli úton díszkapuval várta az amerikai vendégeket, majd a rendezvényeken többször elénekelte a Himnuszt és a Szózatot. A Székely Mikó Kollégium tornatermében megtartott bankett után a rendőrség több embert letartóztatott, és összesen 170 lakos ellen indított eljárást államellenes bűncselekmény miatt (SzN, 1920. jún. 14., 24).
Közismert, hogy a román megszállást követő két évben az erdélyi magyarság nem kapcsolódott be a politikai életbe. A magyar vezetők tudatában voltak, hogy fontos közéleti és gazdasági pozíciókat veszítenek el, de a politikai passzivitás révén, akárcsak a hűségeskü megtagadásával, a magyar békedelegáció pozícióját próbálták támogatni. Így a magyarság sem az 1919 novemberében, sem az 1920 júniusában megrendezett választásokon nem vett részt tömegesen. A meghirdetett passzivitás ellenére az 1920-as választásokon az Averescu tábornok vezette Néppártnak Háromszéken már voltak magyar szenátorjelöltjei Fekete András és Morvay Endre személyében.
A trianoni békeszerződés aláírása után egyre nagyobb igény jelentkezett a politikai életben való részvételre, a szervezkedésre. Az első komolyabb próbálkozásra 1920. október 8-án került sor, amikor Bernády György a még hivatalban lévő Kovásznai Gábor alpolgármester segítségével egy értekezletet hívott össze Sepsiszentgyörgyön, ahol a magyarság politikai aktivitását sürgette. A résztvevők azonban elzárkóztak Bernády indítványa elől, és azt javasolták, a kolozsvári magyar vezetőkkel együttműködve indítsa meg a szervezkedést. Néhány nappal később Bernády György hasonló értekezletet kezdeményezett Kézdivásárhelyen is, azonban itt is kudarcot könyvelhetett el, annál is inkább, mert az értekezleten Fekete András néppárti képviselő társaságában jelent meg. Báró Szentkereszty Béla, volt főispán és országgyűlési képviselő A marosvásárhelyi szervezkedéshez című írásában – amely a Székely Nép október 9-ei számában jelent meg – elhamarkodottnak és egységbontónak tartotta Bernády György kezdeményezését, és kijelentette, hogy a szervezkedés élén ,,olyanoknak kell állni, akik a magyarság osztatlan bizalmát bírják”. A nagy befolyással rendelkező Szentkereszty, de a háromszéki közvélemény is inkább a Kolozsváron szervezkedő Grandpierre Emil, báró Jósika Samu, Ugron István köré felzárkózó, néhány hónappal később a Magyar Szövetséget létrehozó csoportot támogatta.
MÁR ISTVÁN
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhely üzenete
Marosvásárhelyen a hatóságok készültségben állnak – közölte tegnap a Maros megyei kormánymegbízott, mintha bizony valamiféle terroristaveszély fenyegetné a várost. Székelyföld fővárosában a polgármester szélsőségesnek kiáltja ki mindazokat, akik szál virággal, koszorúval emlékezni akartak vértanúikra, akik békés felvonulással óhajtották kifejezni véleményüket egy olyan időszerű kérdésről, mint az ország közigazgatási átszervezése.
Marosvásárhelyen a helyi rendőrség vezetője megengedheti magának, hogy büntetőeljárással fenyegesse mindazokat, akik emlékezésre szólítanak. 2015-ben Románia egyik nagyvárosában a hatóságok mondva- csinált okokra hivatkozva megtehetik, hogy példátlan módon korlátozzák a gyülekezési jogot, a szabad véleménynyilvánítás jogát. Huszonöt évvel a rendszerváltás után ott tartunk, ahol a legelején, tán még ott sem: ünnepelnünk sem szabad. S ne higgyük, hogy ami Marosvásárhelyen történt, történik, az minket nem érint, és nálunk nem következhet be. A szédületes iramban folyó jogfosztás mindannyiunkat érint. A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti képzés elsorvasztása a sepsiszentgyörgyi diákot, a háromszéki betegeket is érinti. A Székely Mikó Kollégiumot tőlünk, mindannyiunktól vették el. Sepsiszentgyörgyön már bírságoltak a magyar himnusz elénekléséért, az Erzsébet parkból be kellett venni a székely zászlót. Ráadásul jelképeink üldözése, gyalázása révén nem csak a szimbolikus térben igyekeznek másodrendűvé alacsonyítani: egyre nyíltabban és egyre gátlástalanabbul alkalmaznak kettős mércét velünk szemben közigazgatásban, oktatásban, gazdasági életben. Ma, a székely szabadság napján Háromszéken Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Kézdivásárhelyen is tartanak megemlékezést. A hatóságok itt nem tiltják az emlékezést, az ünnepet, a tiltakozást. S ha még mindig azon elmélkednénk, miért is kell utcára vonulnunk, miért oly fontos, hogy sokan legyünk, gondoljunk csak Marosvásárhely elrománosítására, a város polgármesterének sértő, arrogáns kijelentéseire, a helyi rendőrség vezetőjének fennhéjázó, vérlázító nyilatkozataira. Mert valami ilyesmi várhat ránk, ha nem állunk ki egységesen jogainkért, szabadságunkért.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A prefektúra kapusa vette át az SZNT petícióját Sepsiszentgyörgyön
Több ezer fős tömeg vett részt a székely szabadság napja alkalmából kedden szervezett tüntetésen Sepsiszentgyörgyön. A Székely Nemzeti Tanács által megfogalmazott petíciót nem sikerült a Kovászna megyei kormányhivatalban iktatni.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács vezetője, a megemlékezés helyi szervezője beszédében elmondta: tisztán kell látni, és helyesen kell értékelni a magyar közösség ellen irányuló tetteket, valamint tudatosan, elkötelezetten kell cselekedni ezekben az esetekben. Mint magyarázta, nem csupán a betiltott ünnep miatt szervezték meg a tiltakozást a Sepsiszentgyörgyön található Turul-szobor közelében, hanem a különböző, hatósági ellehetetlenítések miatt is.
A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke rámutatott arra is, hogy az anyanyelv használatát is korlátozzák, hagyományos termékeiket sem nevezhetik a székelyek székelynek, akadályozzák egyes történelmi egyházak működését, miközben az ortodox egyház számára ingatlanokat ajándékoznak és szolgáltatnak vissza. Gazda Zoltán utalt a Székely Mikó Kollégium ingatlanjának visszaállamosítására is, továbbá a székely és magyar zászlók használata ellen irányuló támadásokra, valamint a magyar himnusz trianoni megemlékezésen való eléneklése miatt kiszabott bírságra. Kifejtette, a román közösség megannyiszor libabőrössé válik az autonómia szó hallatán, és mindegyre próbálják belefojtani a szót a romániai magyar közösségbe. Ezt igazolja az is, hogy 2015-ben a romániai állampolgároknak megtiltják a szabad véleménynyilvánítás és gyülekezés jogát a székely szabadság napján, Marosvásárhelyen.
Kovács István unitárius lelkész, a Székely Nemzeti Tanács képviselője úgy fogalmazott: egy évvel korábban Marosvásárhelyen senki sem hitte, hogy egy év múlva a történelmi események és a jelen történései okozta fájdalom mellett még a kiáltáshoz sincs joga a székelységnek. Hangsúlyozta, ezen nehézségek azonban erőforrásai a romániai magyar közösségnek. Azok tettei, akik Postaréten, az Őrkő alatt és mindenütt, ahol hazáját szerető emberek álmodtak és fájdalmaikkal jövőt teremtettek, csak akkor volt hiábavaló, ha nincs, aki higgye: van tovább. El akarnak szigetelni, külön-külön a közösségeket létrehozni, szétszabdalni Székelyföld régióját, azonban szilárdan ki kell állni, minden körülmények között – zárta gondolatait Kovács István.
Az esemény alkalmával Ferenc Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke felolvasta az általukmegfogalmazott petíciót, amelyet a jelenlevők tapsviharral fogadtak el, majd a „Területi autonómiát Székelyföldnek” feliratú banner mögé felsorakozva menetelt a tömeg a Kovászna megyei kormányhivatal épülete elé. Itt adták volna át az SZNT által megfogalmazott petíciót a kormánymegbízott számára – ezt korábban értesítésben is jelezték a prefektúra irányába –, ám a szervezők a helyszínen kellett szembesüljenek azzal, hogy a prefektúra részéről nincs senki, aki átvegye a kiáltványt. A hírre a tömeg a „Székelyföld nem Románia” és a „nyolc órás naplopók” szöveget kezdte skandálni, illetve be-bekiabálták, hogy addig nem távoznak, amíg át nem veszik a petíciót.
Az SZNT helyi és országos képviselői hosszas egyezkedésbe kezdtek a rend jelenlevő őreivel, így végül sikerült átadniuk a petíciót a kormányhivatalban dolgozó kapusnak. Gazda Zoltán kissé gúnyosan jegyezte meg: bár a prefektus nincs itt, mert lejárt a munkaideje, megtisztelve kell érezniük magukat, hogy a kapus, és nem a takarítónő vette át a kiáltványt. Ferencz Csaba ígéretét tette, hogy szerdán visszamennek, és személyesen kérik a petíció iktatását. Az esemény a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult, rendbontás nem történt.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Világgá kiáltott sérelmek – A Székely Szabadság Napja Sepsiszentgyörgyön
Fennkölt megemlékezéssel kezdődött és indulatokkal ért véget a székely szabadság napja Sepsiszentgyörgyön. A turulszobornál szabadságvágyának adott hangot a tömeg, a kormánybiztosi hivatalnál pedig a lekezelő semmibevétel ellen tiltakozott, és csak haragos kiabálással érték el, hogy bár a kapus átvegye a miniszterelnöknek címzett petíciót.
Az elmúlt napok történései, a marosvásárhelyi felvonulás tiltása is hozzájárult, hogy több mint kétezren gyűltek össze tegnap a tavaly felavatott turulszobornál. A Székely Nemzeti Tanács volt a toborzó, de nem hiányoztak a magyar pártok vezetői, szót ugyan nem kaptak, de a tömegben jelen volt Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke és több politikustársa, az MPP helyi, megyei vezetői, az EMNP képviselői.
Sérelmek sora
„A székely szabadság napján azokra a mártírhősökre emlékezünk, kiknek életét vette az önkény, a jogtipró hatalom” – nyitotta a felszólalások sorát Gazda Zoltán a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke.
Gazda Zoltán felsorolta a többségében háromszéki székely vértanúkat, kik szintén a székelység szabadságáért harcoltak, talán sokkal szervezettebben és elkötelezettebben, miként most mi. „Köztük is megjelentek a beépített gyenge láncszemek, miként köztünk is ott vannak az árulók és a hőzöngőnek látszó provokátorok” – mondotta, hangsúlyozva: mindannyian felelősek vagyunk gyermekeink, unokáink jövőjéért.
Számba vette az erdélyi magyarság sérelmeit, hogy 25 év úgynevezett demokrácia és jogállamiság anyanyelvünk használatának korlátozásához vezetett, nincs önálló egyetemünk és elsorvasztják a meglévő tagozatokat is, hagyományos termékeinket sem nevezhetjük székelynek, akadályozzák a magán- és egyházi tulajdonaink visszaszolgáltatását, újraállamosítják a Székely Mikó Kollégiumot, miközben az ortodox egyháznak ingatlanokat ajándékoznak, hadjáratot indítottak a székely és magyar zászló használata ellen, büntetnek a Himnusz énekléséért, lúdbőrösök Székelyföld autonómiájától, megakadályozták a népszavazást, perelik az önkormányzatokat, melyek határozatot merészelnek ez ügyben hozni. Felidézte a régió gazdasági elsorvasztását, a tervezett közigazgatási átszervezés veszélyeit, és leszögezte, azért gyűltek össze, hogy világgá kiáltsák ezen sérelmeket és mindenki tudtára adják: Autonómiát Székelyföldnek! Szabadságot a székelyeknek!
A szeretet legyőzhetetlen
A szeretet hangján szólt az egybegyűltekhez a rendezvény szónoka, Kovács István unitárius lelkész. Ő a turulszobor egy évvel ezelőtti avatóünnepségére emlékezett, ahonnan Marosvásárhelyre indultak az egybegyűltek, és akkor senki nem gondolta volna, hogy esztendő múltával a kiáltáshoz, tiltakozáshoz való jogunkat is elveszik: „ki hitte volna, hogy a szót is, a fájdalmat is belénk akarják szorítani”. Ő is felidézte az egykori székely vértanúkat, a székely ellenállás csodájának ma is felénk sugárzó erejét. „Csak akkor hiábavaló a vér, az áldozat, ha nincs lélek, amelybe belecsöppenjen, ha a fájdalom energiaforrása nem tudja meghajtani a lélek erőműveit, ha nincs, aki továbbvigye az álmot, ha nincs, aki higgye, nem gyűlölni kell másokat, de annyira szeretni a miénket, hogy az erőt adjon sziklaszilárdan állni minden körülmények között”.
Kitért arra is, hogy ez a szeretet szólítja mellénk azokat, kiknek nyiladozik a szemük, hisz egyre többen értik meg, van egy erdélyi értékrend, amely kimondja, szükségünk van egymásra, együtt többek lehetünk. Fognunk kell egymás kezét, hogy semmilyen régiósítási szándék ne tudjon elszakítani, ne sikerüljön elszigetelniük egymástól, ne vehessék el legnagyobb erőnket, a közösséget – mondotta. „Hittel fogunk kiállni, nem gyűlölettel, mindenkivel megosztjuk kenyerünket, hitünket, szeretetünket, de tántoríthatatlanok vagyunk ezen az úton.” „A szeretet felemel, gyűlölni nem tud, de tántoríthatatlan és legyőzhetetlen” – zárta beszédét Kovács István.
Autonómiát Székelyföldnek
A sepsiszentgyörgyi megemlékezésen Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke olvasta fel a román kormánynak (és tájékoztatásképpen Klaus Johannis államelnöknek) címzett petíciót, mely ugyanaznap elhangzott számos székelyföldi és külföldi helyszínen. A dokumentumban leszögezik, „ez a nap nemcsak a székely vértanúkra való közös emlékezés napja, de a jogkövetelésé is Székelyföld jövőjéért, alapvető emberi jogaink gyakorlásáért”.
A székelyföldi önkormányzatok harmada már elfogadta az autonómiapárti határozatot, és annak dacára, hogy a kormánymegbízottak az igazságszolgáltatás segítségével érvényteleníteni kívánják ezeket, egyre több közösség képviselői teszik le voksukat Székelyföld önrendelkezése mellett. A kormánynak nemcsak ezt a tényt kell figyelembe vennie, de nemzetközi kötelezettségvállalásait is – a kiáltvány tételesen felsorolja ezeket –, majd kitér a marosvásárhelyi tiltásra, a gyülekezési és szólásszabadság korlátozására, az állampolgárok alkotmányos jogainak megsértésére. Hangsúlyozza, „Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát”.
A közfelkiáltással elfogadott petícióban követelik: „Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott jogszabálytervezet alapján!” Tiltakoznak a marosvásárhelyi hatóságok túlkapásai ellen, követelik, hogy a romániai hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, s végül azt is, hogy a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal. Provokáció? A turulszobornál tartott megemlékezés után a kétezres tömeg a városközpontba vonult, a kormányhivatal előtt sorakozott fel. Néhány csendőr őrizte csupán az épületet, ám amikor a küldöttség átadta volna a petíciót, zárt ajtót találtak. Egy egyenruhás közölte, a prefektus munkaideje lejárt, nincs aki átvegye a dokumentumot. Ekkor már érzékelhetővé vált a feszültség a téren, hatalmas fújjogás, kiabálás kezdődött, és felhangzott a Vesszen Trianon jelszó is. A szervezők próbálták csitítani a tömeget, jelezték, hogy másnap átadják a dokumentumot, ám többen vészesen közeledtek már az ajtó felé, félő volt, elszabadulnak az indulatok. Végül az egyenruhás engedte, hogy a kapus átvegye és iktassa a kiáltványt, megígérte, a kormánybiztos másnap reggel nyolckor fogadja a küldöttséget. Ekkor azonban már ez is kevésnek bizonyult. A szervezők lélekjelenléte, a himnuszok eléneklése csitította valamelyest a dühöt, és végül a tömeg forrongva, de rendbontás nélkül eloszlott.
Újabb menetelés
Nem hivatalos felszólalóként, csak újságíróknak nyilatkozva fogalmazta meg legújabb javaslatát Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke tegnap a sepsiszentgyörgyi rendezvényen. Elmondta: felhívást intézett az erdélyi magyar politikai szervezetekhez, és azt javasolta, az év második felében szervezzenek egy, a székelyek nagy meneteléséhez hasonló, a székelység autonómiaigényét felmutató közös demonstrációt. Kifejtette: az utóbbi 25 évben egyszer, a 2013 őszén széles összefogással megrendezett nagy menetelésen sikerült úgy felmutatni a székelység autonómiakövetelését, hogy az mind belpolitikai, mind külpolitikai szempontból Székelyföldre irányította a figyelmet. Úgy vélekedett: ez az összefogás miatt sikerülhetett, éppen ezért félre kell tenni a sértettséget, és közösen kell megszervezni egy hasonló akciót.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szabadság diákszemmel
Pergő dobszó verte fel tegnap délben a várost: négy sepsiszentgyörgyi középiskola diákjai ütötték a ritmust közel egy órán keresztül. A három menetoszlop – a Székely Mikó és a Református Kollégium egyesített csapatban, a Plugor Sándor Művészeti Líceum és a Mikes Kelemen Líceum külön-külön indult – a Lábas Ház előtt találkozott, és hol felváltva, hol egyszerre püfölte az alkalmi felvonulási eszköznek kinevezett műanyag bödönöket néhány percig.
Amikor megkondult a harang, néma csend lett, majd újult erővel szólaltak meg a dobok, és indult az immár egyesített sereg a Március 13. térre, amely más napokon csak a Székely Nemzeti Múzeum melletti romudvar. A hangulat sok gyanútlan járókelőt magával ragadott, de voltak ez alkalomra kihozott kisgyermekek is a nézők között, az egyik emeleti lakás ablakából pedig három kisiskolás is besegített a dobolásba. A sepsiszentgyörgyi középiskolások – Pálffy Tibor színész ötletét felkarolva – az idén másodszor szervezték meg A Te szabadságod napja című rendezvényt, amely a szokványos, emlékező március 15-ei ünnepségekkel szemben friss forradalmi hangulatot próbál teremteni: hiszen ma is van, ami ellen lázadni, illetve amiért küzdeni kell. A fiatalság képviselői – akik korábban hivatalos koszorúzásokon is részt vettek szerte a városban – saját 12 pontot is megfogalmaztak a tavaly, ezeket most Kopacz Hanna végzős mikós diák olvasta fel:
1. Kívánjuk a másság elfogadását! 2. Aktív társadalmi szerepvállalást! 3. Bizalomalapú társadalmat! 4. A saját elvekkel szembeni elfogultság eltörlését! 5. Működőképes, diákközpontú tanügyi rendszert, a diákok egyenértékű félként való kezelését! 6. A nemzetiségek szabad egymás mellett élését! 7. Te magad légy! 8. Úgy szeresd önmagadat, mint felebarátodat! 9. Legyen hited! 10. Holnap se felejts el derűsen felkelni! 11. Magadnak felelj meg! 12. Nem jogunk, hanem kötelességünk lázadni! A közel háromszáz jelenlevő közfelkiáltással hagyta jóvá az elhangzottakat, és azt is, hogy jövőre ugyanitt találkoznak. Még néhány percig pörögtek a dobok, aztán felrakták az autókra, és csendben hazamentek.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékmentő háromszéki fiatalok
Nemes munkát végez immár negyedik esztendeje a Magyar Polgári Párt célkitűzéseivel szimpatizáló, Sepsiszentgyörgy és a városhoz tartozó települések fiataljaiból verbuválódott Magyar Erdélyért Egyesület (Mert). Temetőinkben jeles negyvennyolcas személyiségek jobbára gondozatlan síremlékeit próbálják felújítani, menteni, a jeltelen, de hiteles adatok alapján azonosított hantokat megjelölik. Jobbára a szabadságért küzdő rangos negyvennyolcasok és közhonvédek elhagyott sírjai szorulnak gondozásra.
2012-ben a sepsiszentgyörgyi vártemplomi temetőben egy dísztölgy (ritka „cserejegenye”) ültetésével indult a tevékenységük. A sepsiszentgyörgyi Szilágyi Sámuel (1799–1857) 1848-as alezredes sírhalmához került a ritka fa, mely az aszály áldozata lett, így az ünnepek előtt egy Olasztelekről származó példánnyal cserélik ki.
Emléktáblával jelölték meg a sepsiszentgyörgyi katolikus temetőben a Nagy család sírboltját, ahol az önéletíró Nagy Elek (1799–1872) honvéd alezredes porai pihennek, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a szabadságharcban.
A fiatalok a sepsiszentgyörgyi vártemplomi, majd a kilyéni és szotyori temetőben is derék mentő munkát végeztek. A vártemplomi temetőben emlékkopját állítottak Eimann Károly (1828–1902) honvéd főhadnagy beazonosított egykori sírhalma közelében. Ebben Hajdú Loránd vártemplomi énekvezér volt segítségükre. Az emlékkopja Gazda Zoltán, Bodor János és Ferencz Botond munkája. Ezekkel párhuzamosan mentették és rendezték ugyancsak itt három másik negyvennyolcas személyiség síremlékét: Gyárfás Károly honvédtizedes nyughelyét, Gyárfás Lajos düledező sírkövét és Szabó János honvéd sírját.
– Az egyre fogyó honvédsírokra különös figyelmet fordítunk – mondta Nagy Gábor egyesületi elnök. – Kónya Ádám egykori térrajza alapján akadtunk rá 2013 nyarán a kilyéni unitárius temetőben a Kökösnél hősi halált halt Incze Ferenc (1806–1849) közvitéz és Incze József (1828–1908) tizedes sírjaira, kiszabadítottuk az orgonabozótból, újraírtuk a még álló sírkövek feliratát. Hasonló módon jártunk el Huszti Mózes (1816–1890) honvéd síremlékével is. Tehát három negyvennyolcas harcos megújított emlékével gazdagodott Kilyén, és ha a helyieknek gondjuk lesz ezekre, minden év március 15-én hosszú ideig emlékeztetik az ott élőket, hogy e település fiai is részesei voltak szabadságharcunknak. Csoportunk ez évben is elhelyezi mind a három felújított sírhalomra az emlékezés koszorúit. Kilyéni munkánkat ebben az évben folytatni akarjuk, ugyanis Kónya Ádám térrajza szerint a Székely–Potsa családi kriptában nyugszik Székely Gergely (1822–1897), a kökös-uzoni ütközet sebesültje, honvéd huszár főhadnagy s testvérbátyja, Székely Károly (1820–1879) is, akik kiemelten fontos szerepet töltöttek be a szabadságharcban. Ezt a családi kriptát emléktáblával akarjuk megjelölni. A közelben sikerült azonosítani a szabadságharcban részt vevő, fiatalon elhunyt kilyéni Szilágyi László sírhelyét, régi, pusztuló emlékköve mellé újabb sírjelt akarunk állítani. E sorok írója szerint Szilágyi László (1829–1848) ifjú nemzetőr szüleivel egy sírban nyugszik, ugyanis a Szilágyi-sírkövön, amelyet néhai Szilágyi Ferenc sepsiszentgyörgyi lakossal azonosítottunk, még most is kivehető a Boga Jutzi név. Az asszony adataink szerint Szilágyi László édesanyja volt, édesapja pedig Szilágyi Sámuel jobbágy. Itt jegyezzük meg, hogy a Szilágyi-sír közelében van a restaurált Czakó-kripta. Többek mellett itt pihennek haló porai a nemzetőr hadnagy Kilyéni Czakó Áronnak (1821–1900), aki Világos után bujdosott, majd várfogságot szenvedett. A „mozgó nemzetőrök hadnagyának” emléke azonban egyre halványul. Ősi kúriájuk ma is áll Kilyénben.
– Szotyorban Gidófalvi László (1820–1907) honvéd főhadnagynak emlékkövet állítottunk – folytatta Nagy Gábor –, mert a régi síremléken csak a felesége neve szerepelt. Feltételeztük, hogy férjét is oda temették. „Gidófalvi László jogász volt, negyvennyolcas főhadnagy – írta Városom, Sepsiszentgyörgy című könyvében Kisgyörgy Benjámin (2004). – A szabadságharcban Bem seregében harcolt, a piski csatában kitüntették. Világos után apja közbenjárására kapott kegyelmet. Sepsiszentgyörgyön hunyt el, a szotyori temetőben helyezték örök nyugalomra.” Jó volna tudni, hogy ebben az esztendőben ki lesz, aki egy szál virágot helyez Bem tábornok harcosának emlékkövéhez. Szotyorban Lőrincz János (1818–1887) nemzetőr és honvéd hadnagy sírkövét is felújította a Mert önkéntes munkacsoportja, újraírták a kő eredeti feliratát. Itt Miklós András helybeli lakos segítette őket. Lőrincz János anyagiakkal támogatta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium főépületének építését. A sírkő közelében áll a Lőrincz József (1820–1876) honvéd őrnagy emlékére tavaly elhelyezett emlékkopja, amelyet a család késői leszármazottja, Lőrincz Kálmán nagyborosnyói alpolgármester állíttatott (Kiss István munkája). Bem kedvenc hadsegéde volt, érdeme, hogy ő mentette meg Bem napiparancsait. Nagyszebenben halálra ítélték, amit várfogságra változtattak. Kálnok negyvennyolcas hőseinek egyike volt Incze János honvédkatona is, aki végigküzdötte a szabadságharcot, s akinek a falu nyugati szélén elterülő, de ma is használt temetőjében (Pityókás temető) lévő síremlékére Szígyártó András és Vilikó Lajos kálnoki lakos, falukrónikás hívta fel a figyelmet. Életéről nem sokkal tudunk többet, mint amennyit sírkövén olvashattunk: Incze János Székely gyalogkatona, haláláig volt hazájának jó fia. Éltében számlált 72 éveket s végig tisztességben töltötte ezeket. Mh.1880 nov. Béke porának. A nagyon elhanyagolt, gondozatlan síremléket előbb Szígyártó András a mezőtúri fiatalokkal közösen mentette, tavaly ősszel pedig a Mert fiataljai keretbe foglalták a hantokat, felújították a sírkövet, újraírták a sírfeliratot.
– Az unitárius temetőben nyugvó másik kálnoki, Incze János (1817–1903) nemes székely huszár síremlékét és az azt övező vaskerítést is mi tettük rendbe – folytatta Nagy Gábor. – Munkánkban részt vett Vida Sándor, Fekete Attila, Godra Attila, Tókos Pál és Benkő-Bíró Zoltán. Ennek az Incze Jánosnak az emlékét alapítványa is őrzi.
Életrajzából tudjuk, hogy kétszáz koronát adományozott a kálnoki unitárius egyházközségnek, s meghagyása szerint a kamatból vallásos tartalmú könyveket vásároltak jutalomként a legjobb eredményt elért tanulóknak. A kamatból gazdagították az egyházközség könyvtárát is, állták a templom és az épületek időnkénti tatarozását. Összes ingó és ingatlan vagyonát az unitárius egyházra hagyta. Mint írta: „A dicső múltban, midőn a kardok hegye írta a történelmet, családunknak minden tagja fegyverrel kezében, élete kockáztatásával védte a haza határait, szent ügyét és érdekeit, tehetsége szerint hozzájárult a vitéz székely huszárság fejét övező hervadhatatlan korona kiérdemléséhez.” A Mert-csoport munkája azt bizonyítja, van még menteni való, pusztuló síremlék háromszéki temetőinkben. Mik az idei tervek? – kérdeztük Nagy Gábort. – A nyáron Nagy Sándor hidvégi református lelkész sírjához zarándokolunk Hidvégre, Gidófalván pedig Nagy Ferenc ottani lelkész, Nagy Sándor édesapjának sírjához, aki idős emberként állt be a szabadságharcba. Bikfalván Pál András és Páljános András 1848-as honvédek sírjait akarjuk rendezni. Demeter József főhadbiztos sírja a vártemplomi temető nyugati peremén van, az is gondozásra szorul. Fadgyas Bálint honvéd főhadnagy sírjára is figyelünk, aki a szabadságharc leverése utáni években a Rikán Belőli Honvédegylet elnöke volt. Ez évi tevékenységünk egyik kiemelkedő emlékező eseménye az Egyed Ákos akadémikussal való találkozó és könyvbemutató, amelyet március 14-én 18 órai kezdettel tartunk a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
– A Mert kiadásait pályázati pénzből állja – tette hozzá Nagy Gábor –, amit pótolunk önerőből, fizikai munkával. A városi tanács támogatott, s a megyétől is várjuk a segítséget. Bárkit szívesen látunk egyesületünkben, aki munkánkba szeretne bekapcsolódni. Elérhetőségünk: www.facebook.com/mertegyesulet.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)