Újabb fordulat a Mikó-perben
Minden várakozás ellenére sem mondott ítéletet a Székely Mikó Kollégium immár nemzetközi figyelemmel kísért perében tegnap a ploieşti-i táblabíróság: az utolsó bizonyítékként kért pénzügyminisztériumi válasz ugyanis nem érkezett meg, így ezúttal sem került sor érdemi tárgyalásra és az ügy lezárására. A következő határidő – a nyári igazságszolgáltatási szünet miatt – szeptember 22-e.
Meghökkentőnek nem annyira a halasztás nevezhető – hiszen az Erdélyi Református Egyházkerületnek 2002-ben visszaszolgáltatott sepsiszentgyörgyi iskolaépület miatt (a volt tanári lakásokat megvásároló bérlők feljelentése nyomán) 2010-ben megkezdődött bűnvádi per (amelyben a volt restitúciós bizottság tagjait visszaélés miatt alapfokon háromévi börtönre ítélte és az iskola visszaállamosítását is kimondta a buzăui bíróság) eddig is nagyon lassan araszolt a végkifejlet felé, és több váratlan, jogászokat is meglepő fordulatot is vett már –, hanem az, hogy hirtelen új peres fél bukkant fel, akiről senki sem tudja, hogyan cseppent a levesbe. Az előző tárgyaláson ugyanis a táblabíróság felkérte a pénzügyminisztériumot, hogy tételesen mondja ki: károsult-e vagy sem az állam ebben a perben. Tegnap viszont nem a pénzügyminisztériumtól érkezett válasz, hanem a Buzău megyei közpénzügyi igazgatóságtól, amely kijelenti, hogy 2011 novemberétől, tehát már az alapfokú ítélet előttről peres félnek tekinti magát, és 4,6 millió lejben állapítja meg a három vádlott által az államnak okozott kárt. Ezt a levelet a tegnapi tárgyaláson sem a bírók, sem az ügyészek nem fogadták el, mert egy megyei igazgatóságnak ilyen esetben nincs semmilyen hatásköre, az érdekes azonban az, hogy mindeddig senki nem is tudott róla, az ügycsomóban az állítólagos 2011. novemberi átiratnak híre-pora sincs – közölte Markó Attila képviselő, aki az egykori visszaszolgáltatási bizottság tagjaként került a vádlottak padjára. Hangsúlyozta: a buzăui pénzügyet senki nem kérdezte, első levelüket senki sem látta, egy állam által követelt ingatlan ügyében pedig kizárólag a pénzügyminisztérium illetékes a válaszadásra. Markó szerint valószínűleg „valami kavarás van a háttérben”, amit ő maga nem lát át, de kizárólag azt a célt szolgálhatja, hogy minél később és minél nehezebben derüljön ki az igazság.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rejtélyes irat került elő a Mikó-perben
Egy most előkerült rejtélyes okirat befolyásolhatja a tárgyalás kimenetelét a Mikó-perben, ahol pénteken ismét halasztottak, a következő tárgyalás szeptember 22-én lesz.
A tárgyaláson kiderült, hogy bekerült a dossziéba a buzăui pénzügyi hatóságtól származó dokumentum, amely szerint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásával 4,6 millió lej kár érte az államot. Az ügyészség szerint az iratot három évvel ezelătt mellékelték a dossziéhoz, ám a védelem átnézte a periratot, és nem talált ilyen 2011-es dokumentumot – mondta Markó Attila.
Az RMDSZ-es képviselő abban bízik, hogy az okirat megjelenése nem befolyásolja majd negatívan a per kimenetelét. Mint mondta, ingatlanügyekben csak a pénzügyminisztérium képviselheti az állam érdekeit, egy területi pénzügyi hivatal nem illetékes erre. Elmondta, a védelem kérte a bíróságot, hogy ne vegyék figyelembe a dokumentumot, ezzel a korrupcióellenes ügyészség is egyetértett, javasolva, hogy várják meg a pénzügyminisztérium álláspontját az ügyben.
Markó Attila emlékeztetett, hogy öt évvel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, két éve pedig az igazságügyi minisztérium is közölte, hogy nem történt károkozás. Ha nincs kár, akkor bűncselekmény sincs, mutatott rá a képviselő.
Az RMDSZ-es honatya szerint a semmiből előbukkant irat azt bizonyítja, hogy a háttérből irányítják a dolgokat, valakik azt szeretnék, ne derüljön ki az igazság. „Úgy érzem, hogy erős érdekek próbálnak keresztbe tenni. Ez is csak azt bizonyítja, hogy nekünk van igazunk! Ezért győznünk is kell!” – írta Facebook-oldalán Markó Attila.
Mint ismeretes, a bíróság alapfokon jogtalannak ítélte a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira: Markó Attila és Marosán Tamás három év letöltendő, míg Silviu Clim hároméves felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Azóta Marosán Tamás vonatkozásában elévültek a vádpontok.
Markó Attila és Silviu Clim ügye azonban nem évül el, mivel ők köztisztviselőként vettek részt a visszaszolgáltató bizottság munkájában, míg Marosán civilként az egyházat képviselte. Eugen Iordăchescu, Markó Attila ügyvédje korábban lapunknak elmondta, hosszú lefolyású perre számít. A védelem kérte, hogy a bíróság a polgári per dokumentumait is vegye figyelembe, hiszen már 2006-ban ítélet született arról, hogy a Székely Mikó Kollégium épülete a református egyházat illeti meg.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Gazda József Magyar Örökség-díjas
A magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséért odaítélhető Magyar Örökség Díjat kapott Gazda József kovásznai tanár, közíró, művelődésszervező. Az elismerést évente négyszer adják át, szombaton már hetvenötödik alkalommal került erre sor Budapesten.
A Magyar Örökség és Európa Egyesület ezúttal hét kiemelkedő teljesítményt jutalmazott: Faragó Laura előadó-művészetéért, Jónyer István sporttevékenységéért, a kárpátaljai Popovics Béla kultúrtörténeti, a délvidéki Matuska Márton tényfeltáró munkásságáért, Losonczi Áron a fényáteresztő beton szabadalmának megvédéséért részesült a díjban, de a Hamerli család pécsi kesztyűje is kiérdemelte. Gazda József művészeti, szociográfiai és közírói életművével szolgált rá az elismerésre: Halász Péter népművelő, néprajzkutató laudációja szerint mondhatni minden lehetséges műfajban kereste és igen sokban meg is találta a szolgálat lehetőségét: „Váltott fegyverekkel és váltott lovakkal törekszik a magyar örökség védelmére és átélésére”. Az 1936-ban Kézdivásárhelyen született, a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, majd a Bolyai Tudományegyetemen diplomázott tanár 1964-től a kovásznai líceumban oktatott, és méltatója szerint azok közé tartozik, akik „nem hivatalnokként dolgoznak, és nem elsősorban kenyérkereső foglalkozásnak tekintik a tanárságot”, és „a legnehezebb körülmények között is megtalálják a módját, hogy vállalt közösségükért dolgozhassanak.” Diákjaival 1975-től évente Erdély-szerte bemutatott egy-egy Tamási Áron-színdarabot, az 1970-es években (többedmagával) megírta az első rendszeres magyar irodalmi tankönyvet a IX. osztályok számára.
Művészeti és művészettörténeti írásaiban az erdélyi magyar alkotók megismertetésére törekedett, a szociológia területén pedig új műfajt teremtett: beszélgetésekkel tárta föl és mutatta be a hagyományos erdélyi falu, a moldvai csángók, de a Kárpát-medencében szétszabdalt és a nagyvilágban szétszóródott magyarok sorsát. Ő szervezi az általa létrehozott kovásznai Kőrösi Csoma Egyesület évenkénti tudományos konferenciáját, ahol eddig már 498 előadás hangzott el – méltatták a háromszéki közéleti személyiség tevékenységét.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Maradjon az egyházé a Mikó (a Magyar Református Egyház Generális Konventje Sepsiszentgyörgyön)
Istennek adunk hálát, hogy határokon átívelő összetartozásunk és egységünk kinyilvánítása nem békétlenség forrása, hanem az egymásért és a ránk bízottakért érzett felelősség és szolidaritás megélése – fogalmazták meg a Magyar Református Egyház Generális Konventjének tagjai abban a zárónyilatkozatban, amelyet a Sepsiszentgyörgyön tartott kétnapos plenáris ülés végén elfogadtak. A Kálvin-évek lezárását is jelentő esemény része volt a 7. Református Világtalálkozónak, és kezdete a reformáció 500 éves jubileumára készülésnek.
A kétnapos ülésen beszámoló hangzott el a 2009-től, a református egység létrehozásától eltelt időszakról, majd a különböző bizottságok ismertették eredményeiket, terveiket. A felolvasott és a konvent tagjai által egyhangúlag elfogadott zárónyilatkozatban a testület kinyilvánítja: elvárja, hogy a tanácskozásnak is helyet adó Református Székely Mikó Kollégium sorsa rövid időn belül és jogszerűen rendeződjék, és az épület az Erdélyi Egyházkerület tulajdonában maradjon. Továbbá együttérzésüket fejezik ki a kárpátaljai magyarokkal és a konfliktust elszenvedő Ukrajna lakosságával, leszögezik, hogy közösen lépnek fel az erőszak minden formája ellen, és összefogásukkal, adományaikkal a háborús helyzetben és a kritikus gazdasági viszonyok között élő rászorulók gondjain kívánnak enyhíteni, amire felszólítják a világ magyar reformátusait. A testület aggodalmát fejezi ki a „térségünk országainak kisebb egyházi oktatási intézményeit érintő kedvezőtlen törvényi szigorítások miatt. Mindez nemcsak egyházaink társadalmi szolgálatát fenyegeti, hanem veszélyezteti Kelet-Közép-Európa kulturális és felekezeti sokszínűségének gazdag történelmi hagyományát, és ezzel az Európai Unió alapvető értékeit is.” A nyilatkozat zárómondatában az összetartozás megerősítésére kötelezik magukat.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hétköznapok a hátországban (Sepsiszentgyörgy az első világháború idején - 2.)
Szervezik a hadisegélyeket
Bálint Dénes polgármester augusztus elsején városi tanácsülésen ismertette a mozgósítás eredményeit, beszélt az eltávozottak hozzátartozóinak megsegítéséről, de a sebesült katonák ellátásában a lakosság által tanúsított messzemenő segítőkészséget is kiemelte.
A városi tisztviselők közül Balázs Ernő főmérnök, Szabó Mózes végrehajtó, Hamar Imre, Farkas Lajos díjnok, Baconi Zsigmond, Deme Gábor, Nagy Mózes rendőr, Nagy János hivatali szolga vonult be katonának. A hadba vonultak hozzátartozói törvényes segélyben részesültek, ezenkívül társadalmi adakozással igyekeztek a kereső kiesésével fellépő nyomort enyhíteni. A város lakói csaknem 4000 korona értékben adakoztak a rászorulók kenyérrel és tejjel való ellátására. A hatóságok az otthon maradt munkaképes családtagoknak a szövőgyárban és a dohánygyárban való elhelyezkedését segítették.
Minden ilyen család megsegítése, a családfővé előlépett anyáknak munkalehetőség biztosítása a hatóságok elsőrendű feladata volt. Augusztus 2-án helyi bizottságot alakítottak a katonák családjainak segélyezésére és gyámolítására. Ez alkalommal a város lakói nagy számban gyűltek egybe, amikor is az apa nélkül maradt családok félelme és szorongása, a bajban lévők kétségbeesése arról győzte meg a városvezetést, hogy a segélyezés elnapolhatatlan. A jelen lévő személyek vagy intézmények képviselői nagylelkűségről tettek tanúbizonyságot. Külön említést érdemel Kardhordó László tanítóképzői tanár és dr. Kertész Jenő ügyvéd nagyvonalúsága: előbbi 100, utóbbi 50 koronával járult a gyűjtés sikeréhez. Báró Szentkereszti Béla főispán is 50 koronát adakozott a nélkülözők számára. Testületek is adományoztak: a Csizmadia Társulat 100 koronát, az Asztalos és Szabó Társulat ugyanennyit, a Cipész Ipartársulat 50 koronát, a Siculia Szabadkőműves Páholy 100 koronát, a Magyar Királyi Dohánygyár 37-et, a Klinger cég varrodája 10-et, a Háromszéki Takarékpénztár adománya 500 koronát tett ki. Összesen 2812 korona gyűlt össze. A pénzadományokon kívül többen természetbeni felajánlást tettek: gabona, élelem, ruha. Mások a nehéz helyzetben lévő családok gyermekeit fogadták állandó ellátásra, 86 család 269 kiskorú gyámolítását vállalta, népkonyhákat rendeztek be, napközi otthonokat szerveztek. Arra törekedtek, hogy munkalehetőséget biztosítsanak a foglalkozás nélküli családfenntartó asszonyoknak. A kézdivásárhelyi hasonló intézkedések gyorsaságban, de adakozó készségben is megelőzték a sepsiszentgyörgyieket. Ott már 1914. augusztus 17-én dr. Török Andor polgármester irányításával elkezdődött a jótékonykodás. Falragaszokon buzdították adakozásra a lakosságot. Ennek eredményeként 7833 korona gyűlt össze, de úgy gondolták, hogy nagyobb hangsúlyt kell helyezni a természetbeni segélynyújtásra: népkonyhák, napközi otthonok, munkalehetőségek létrehozásával. A segélyek elosztásakor ellenőrizték, hogy az érintett személy tényleg állás nélküli-e, mert előfordult, nem is ritkán, hogy az illető nem vallotta be munkaviszonyát, az ilyeneknek viszont az állami segély nem járt. 1914. szeptember 25-én D. Andrásné kérvényezi az alispántól az állami segély folyósítását. Férje augusztus 6-án hadba vonult, a feleség két kis gyerekkel alig volt képes az életvitel legminimálisabb feltételeit előteremteni a dohánygyártól kapott keresetéből. Nyomorúságos helyzetére hivatkozva kéri állami támogatásban részesítését. Bálint Dénes polgármester magyarázattal szolgált az ügy elbírálásával kapcsolatosan. A kérvényező, aki dohánygyári alkalmazottként állandó ellátásban részesült, saját házában lakott, ennélfogva pedig a pénzügyminisztériumi előírás feltételeinek nem felelt meg, segélyre tehát nem volt jogosult. A polgármesteri felirat szerint Pakucs Istvánnét az összeírási jegyzék segélyezésre jogosultnak tekintette, és részére a pézügyi igazgatóság november elsejétől 57 filléres napi segélyt állapított meg. D. Mihályné is kérte az alispáni hivataltól segélyezését. Férje augusztus elsején bevonult, az ő csekély bére alig fedezte életszükségleteit. Lakbér törlesztésére kért némi támogatást. Bálint Dénes a kérvényezőt azért utasította el, mert gyári munkásnő lévén állami segélyben nem részesíthető. B. Dánielné kérését is hasonló okokra hivatkozva utasították el. K. Anna esetében viszont megítélték a segélyben részesítés jogosultságát, mert nem rendelkezett állandó munkahellyel.
Szolidaritás a frontharcosokkal
A hazatérő sebesült katonákat a Vöröskereszt Egylet a vasútállomáson szeretetteljes fogadásban részesítette, ahonnan a Ferenc József Közkórházból alakult katonai tartalékkórházba, valamint az Olt utcában létesített üdülőházba kerültek. Itt nemcsak a berendezési tárgyak biztosításában jelentkezett a közösségi áldozatkészség, de a sebesültek ellátása tekintetében is a városi polgárság nagylelkűsége dicsérendő.
Különböző formákban nyilvánult meg a lakosságnak a fronton lévőkkel való szolidarítása. A tanítóképző negyedéves hallgatói például elhatározták, hogy a padlón fognak aludni és a kényelmes, sodronybetétes ágyaikat átadják a vöröskeresztes kórház számára. Amikor a vallásügyi és közoktatási miniszter elrendelte, hogy a sepsiszentgyörgyi tanítóképző intézet növendékei a hadba vonuló katonák számára hósapkát, csuklóvédőt, térdmelegítőt, haskötőt, flanell férfiinget, törülküzőt készítsenek a kézimunkaórák idején, a tantesület és a tanulók szívesen tettek eleget a felkérésnek. A tél közeledtével és a zord idő beálltával ugyanis megállapították, hogy 600 000 téli ruhaneműféleség hiányzik a katonák felszereléséből.
A sebesültek számának állandó növekedésével az Olt utcában létrehozott üdülőházat városi pótkórházzá alakították át. A közösség hozzájárulását kérték a gyógyintézet ellátásához tejjel, kávéval, kiflivel. 1914. október 13-án újabb kórházi egységet szerveztek a polgári fiúiskola internátusában, ahová az első húsz sebesült katona érkezését aznapra várták. A sepsiszentgyörgyi nőegylet Kelemen Lajosné elnök, a vöröskeresztes egylet pedig Csinádi Lajosné vezetésével a legtöbbet tett a sebesültek ellátása érdekében. 1915. január 30-án a nőegylet felhívást tett közzé, amiben a lakosság hozzájárulását kéri az elfogyott fehérneműkészlet kiegészítésére. Elsősorban ingre, alsónadrágra, zsebkendőre volt nagy szükségük. A vöröskereszt egylet a sepsiszentgyörgyi polgári fiúiskolában elhelyezett katonai kórház számára párnákat kért a lakosságtól. Az igények növekedésével száz ágyra bővítették a kórház befogadóképességét, mely májusra elérte a 132-t. Fenntartása és működtetése szempontjából elsősorban a báró Szentkereszty Béláné nevét kell említeni. A vöröskereszt egylet kezdeményezésére 1915. június közepén megalakult a Háromszék megyei rokkant katonákat gyámolító és elhelyező bizottság. A Székely Mikó Kollégium tanári kara a hadba vonuló tanítványok emlékének megörökítésére elhatározta, hogy az iskola értesítőjében közzéteszi a frontra vonuló tanulók névsorát.
Cserey Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A református egység ereje
Kelemen Hunor: apránként foglaljuk vissza a tereket
Több mint 3 ezren vettek részt tegnap a Sepsiszentgyörgyön megrendezett VII. Magyar Református Világtalálkozón, amely keretében leleplezték Kálvin János reformátor egészalakos szobrát a vártemplom alatti Kálvin téren. Az egész napos rendezvény számos programot foglalt magába, minden korosztályt megszólított.
– Sepsiszentgyörgyön az elmúlt 500 esztendő alatt a reformátusság megmutatta, hogy élni akaró közösség, amely építkezett, jövőt álmodott, a református Székely Mikó Kollégiumot megalapította, és századokon át nevelte, ápolta felnövekvő generációit – jelentette ki megnyitó beszédében ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. – Ma sem szeretnénk egyebet tenni, azt szeretnénk, hogy a világ reformátusai ránk figyeljenek: ez a nép élni akar, ez a közösség meg szeretne maradni, és mindazok, akik falakat építenek, számoljanak azzal, hogy a hit által lebontjuk azokat.
Ezt követően Balog Zoltán magyarországi református lelkész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a határok feletti magyar–magyar összetartozásról beszélt, amely a magyar nemzet egyik legfontosabb erőforrása. Beszédet tartott ft. Bogárdi Szabó István Duna melléki református püspök is. „Ahol hitben, szeretetben találkozunk, mindig az a világ közepe, ez a keresztyénségnek és egyben a mi református meggyőződésünknek a nagy titka” – fogalmazott.
Utolsóként a Kárpát-medencei reformátusság nevében ft. Fazekas László, a szlovákiai református keresztyén egyház püspöke szólt a közönséghez. „Május 24-én, Debrecenben a református egységfesztiválon elhangzott: miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel. Úgy gondolom, ez mindenképpen ide is tartozik, hiszen a Kárpát-medence számunkra az a tér, ahol a magyarság a keresztyénség talaját megtalálva nemzetté lett – hangsúlyozta.
A 240 cm magas, Bocskai Vince szovátai képzőművész által alkotott, egészalakos Kálvin-szobrot Incze Sándor, a Sepsi Református Egyházmegye nyugalmazott esperese, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány elnöke, Kató Béla református püspök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere leplezte le. Kelemen Hunor kulturális miniszter köszöntőjében elmondta, az elmúlt 25 évben, amikor köztéri szobrokat állítottak, többnyire a magyar történelemből választottak olyan személyiségeket, akiknek a gondolataik, a munkájuk, örökségük, mindaz, amit képviseltek, él a jelenben, és azt akarják, hogy éljen a jövőben is.
– Lépésről lépésre foglaljuk vissza a tereket és hozzuk el a történelemből azokat az értékeket, amelyek meghatározták az elmúlt ezer évet. Ebből a sorból látszólag kilóghat Kálvin János szobrának leleplezése, de nem így van, hiszen ő azokkal az eszmékkel alkotott, melyek a magyar történelmet is meghatározták – mondta a miniszter.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere beszédében felhívta a figyelmet: „könnyebb országhatárokat mozgatni, mint kulturális és civilizációs határokat, éppen ezért nem véletlen, hogy az erdélyi magyar egyházak Romániában a mai napig támadásoknak vannak kitéve, és hogy olyan ügyek borzolják a kedélyeket, mint a Székely Mikó Kollégiumé.”
Berszán Réka

Állásfoglalás a Mikóért a református világtalálkozón
A református egység, a Székely Mikó Kollégium ügye, valamint a kárpátaljai reformátusok mellett áll ki a Magyar Református Egyház Generális Konventjének zárónyilatkozata. Kiegészítésként bekerült a Kárpát-medencei egyházi oktatás mellett való kiállás is.
A kétnapos sepsiszentgyörgyi plenáris ülés végén, pénteken fogadták el a zárónyilatkozatot. A szentgyörgyi találkozó és ülés a 7. Református Világtalálkozó része volt, ezzel lezárták a Kálvin-éveket, és elkezdték a készülődést a reformáció 500 éves jubileumára.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke házigazdaként felhívta a figyelmet, hogy a jövőtervezésben a gyerekvállalás a kulcskérdés, és ebben a szemléletváltásban az egyházaknak is óriási felelősségük van.
Rámutatott, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tartott ülés helyszíne szimbolikus, hiszen a Székely Mikó az egyházi visszaszolgáltatásért folytatott harc, az egyházi értékek vigyázásának szimbólumává vált.
A kétnapos ülésen bizottsági jelentések hangzottak el, többek között Kocsis Márta az Egyházalkotmányi Bizottság tevékenységét ismertetve elmondta, hogy az egyik legnagyobb kihívás az egyházfegyelem kérdése, mivel a részegyházak egyikében sincsen olyan szabályozás, amit teljes egészében a többi tagegyház átvehetne.
A Református Káté Bizottság munkájáról Szabó István dunamelléki püspök elmondta, készül egy egységes vallásoktatási anyag. A Generális Konvent zárónyilatkozatát egyhangúan fogadták el annak tagjai, ebben megfogalmazzák elvárásukat, hogy a Székely Mikó Kollégium ügye rendeződjön, és az egyház tulajdonában maradjon.
Adakozásra szólítják fel ugyanakkor a világ magyar reformátusait, hogy a kárpátaljai magyarok, a háborús helyzetben lévők és a rászorulók gondjain segíthessenek. Aggodalmukat fejezik ki továbbá a térség országaiban az egyházi oktatásra vonatkozó törvényi szigorítások miatt, és az összetartozás megerősítése mellett kötelezik el magukat.
Bíró Blanka, Székelyhon.ro

A román betörés – Sepsiszentgyörgy az első világháború idején – (5.)
A megszállás
Az 1916-os év második felének eseményeiről, a román megszállás történetéről, a városigazgatás elrománosításáról, a pusztítás mértékéről elsősorban a már említett polgármesteri jelentés alapján vizsgálódhatunk. Minthogy Bálint Dénes polgármester is elmenekült, személyes élményei az otthon történtekről nem lehettek, csupán mások elbeszélése alapján rekonstruálhatta a város idegen megszállás alatti életének mindennapjait.
Az otthon maradt lakosság társadalmi, szociális állapota szerint három csoportba sorolható: legtöbben idősek, beteg emberek, akik nem vállalhatták az igen fáradságos és hosszú utazást, a többiek kötelességtudatból (orvosok, ápolók, tanítók), míg mások tulajdonuk védelmében maradtak otthon. A harmadik kategória különböző deklasszálódott (csőcselék) elemből állt, kik nincstelenségük okán úgy érezték, nincs féltenivalójuk a megszállóktól. Ez a réteg a megszállókkal és a szomszédos települések román lakosságával együtt leginkább tehető felelőssé a rablásokért, fosztogatásokért.
A román csapatok 1916. augusztus 28-án éjjel törtek be Háromszék területére. Több irányból jöttek, az Ojtozi- és a Bodzai-szoros felől egyaránt. A Tatár-szorosnál, Kisbotánál, a Musa-telepen lévő, mindössze 40 fős őrséget fogságba ejtették, Bodzakraszna-telepet felgyújtották.
Az ellenség Sepsiszentgyörgyöt 1916. szeptember 2-án délelőtt fél tizenegykor harc nélkül szállta meg. Lovas csapatokkal érkeztek Mironescu százados parancsnoksága alatt. A kórház személyzete fogadta az érkezőket, és háborús szabályoknak megfelelően hadi célokra felajánlotta az intézmény szolgálatait, ugyanakkor a békés polgári lakosság testi és vagyoni oltalmát kérte. Mironescu válaszában hangoztatta, hogy a civilizáció nevében jöttek, nem pedig lopni, rabolni és gyilkolni, s hogy katonai küldetésüket teljesíthessék, felhívta a lakosság figyelmét, éljenek nyugodtan ugyanúgy, mint eddig tették. Megnyugtatta a lakosságot, hogy amennyiben a katonaságot nem inzultálják, nem fogja őket bántódás érni.
A polgármester értékelése alapján Mironescu kijelentését a városban történt sajnálatos események megcáfolták. Szeptember 3-án a megszállók hirdetményt tettek közzé Sepsiszentgyörgy igazgatására nézve. A vagyonbiztonság felügyeletével Császár Lajost és Sikó Bélát bízták meg, aki a katonai parancsnokságnak tartozott engedelmességgel. A rend megszilárdítása érdekében a lakosság szabad mozgását szabályozták. Tilos volt a várost elhagyni, a postához, vasúthoz, gyárakhoz közelíteni. Este 8 óra után mindenkit letartóztathattak, aki az utcán járkált.
A katonaság és a lakosság közötti kapcsolatra jellemző, hogy azokkal, akik az új hatalommal együttműködtek, és segítségére voltak, jól bántak, sőt, a rablott holmiból is részesítették őket. Ellenben a vagyonukat védelmező és a katonaságnak szolgálatot nem teljesítő egyénekkel szemben brutálisan jártak el, kínozták, ütötték, verték őket. A városi tanács tagjai közül senki sem maradt otthon. A polgármester Szilágyi György fogyasztási adókezelőnek a városháza kulcsát átadta és megbízta a város érdekeinek képviseletével. A bevonuló román hatalom nem tartotta tiszteletben a megbízatást, hanem a hirdetmény értelmében Császár Lajost polgármester-helyettesnek, Sikó Bélát rendőrkapitány-helyettesnek nevezte ki. Szeptember 20-án Alemann Ilarie keresztvári tanítót ültették a polgármesteri székbe. Szeptember 29-én Guimon Györgyöt rendőrkapitánnyá tették. Dr. Barabás Sándort városi orvosnak, Kovács Ferencet útbiztosnak, Sikó Lajost írnoknak, Botos Istvánt és Serester Gyulát városi szolgának nevezték ki. Megszervezték az éjszakai őrséget is.
Szabad rablás, fosztogatás
A polgármesteri jelentés kitér a rendfenntartás és a vagyonvédelem, a megszállók által többször is hangoztatott, de be nem tartott ígéretére, nyugtázva a szomorú valóságot, azt a soha nem pótolható veszteséget, amit az elmenekült lakosság elszenvedett nem csak a katonaság, de a környékről (Előpatakról, Árapatakról, Hidvégről) beözönlő román lakosság részéről is. Mindezt csak tetézte az otthon maradt nincstelen csőcselék fosztogatása. A szabad rablás áldozatául esett csaknem minden üzlet és a családok otthon hagyott vagyontárgyai: ágynemű, ruhanemű, élelmiszer, szemes termés, a sertés- és baromfiállomány tetemes része.
Az alispáni értékelő a helyi románság és a bevonuló csapatok közötti együttműködést emelte ki. A megszállók által rendezett örömünnepélyeken közösen ültek diadalt. A helyi románok részt vettek az elmenekültek javainak kifosztásában, segédkeztek a középületek, gyárak, gabonaraktárak feltörésében. A román papok és tanítók pedig a lopásokban és a fosztogatásokban élen jártak. A közösségi emlékezés jelképei sem maradtak érintetlenül. A köpeci ‘48-as honvédemlékoszlopot meggyalázták, összetörték. A hadsereg éreztette hatalmi pozícióját és Nagy-Románia eljövetelét hirdette. Kijelentették, hogy Erdély az övék, a magyar uralomnak ezzel vége. A magyar feliratokat lefestették. A román megszállás alatt két tűzeset történt Sepsiszentgyörgyön: a Vasút utcában Incze Béla háza hamvadt el, a Neumann-tagban pedig a ház, a csűr és szalma esett a tűz martalékául. A hatóság egy halálos kimenetelű erőszakcselekményről szerzett tudomást: egy 70 éven felüli asszonyt, Klosz Józsefné Császár Teréziát két román katona gyilkolta meg. Túszokat tartottak fogságban, de az ellenség menekülésszerű visszavonulásakor ezeknek sikerült megszökniük. Gocsman Györgyné lányával és Poenár Silvester a román katonasággal együtt távozott a városból. Oláh János, Daragics Ilyés és Csatlós Mihály helybeli lakost mint hajcsárokat az ellenség magával vitte. A polgármesteri hivatal irattára és berendezési tárgyai sértetlenül maradtak, de az írógépeket és egyéb apróságokat elvitték. Az anyakönyvek, kataszteri birtokívek nem károsultak. A számadásokat és a városi pénztár tartalmát meneküléskor magukkal vitték. A gyárak közül a szeszgyárak, a likőr- és rumgyár berendezései jórészt épen maradtak. Az italgyárak késztermékeit azonban teljes mértékben elfogyasztották, vagy használhatatlanná tették.
A Kuppferstich-féle gyár szesztartályát felgyújtották, a piactéri épületek nagy szerencséjére azonban az nem robbant fel. A szövőgyárból a kész termékek nagy részét a román betörés előtt elszállították, a megmaradt részt a románok vitték el. A berendezés sértetlenül vészelte át a megszállást. A malmokból a szíjakat vitték el. Az Első Székely Műmalom R. T. szerkezetét teljesen széthordták, alkatrészei szanaszét hevertek az udvaron. A dohánygyárból a hirtelen távozás miatt csak hat-hét vagon dohányt tudtak elszállítani a román megszállók.
A közintézmények, mint a Székely Nemzeti Múzeum, a Székely Mikó Kollégium, a tanítóképző, a polgári iskolák, a női ipari iskola, az elemi iskola, a kórház csak kisebb károkat szenvedett. A rablás és fosztogatás már szeptember 5-én megkezdődött, s a románok kivonulásáig tartott, és leginkább a magánlakásokat érintette. Közben a városba ellenőrzésre érkező tisztek intézkedései következtében szünetelt ugyan a pusztítás, mihelyt azonban a magas rangú katonák távoztak, az itteni tisztek vezetésével folytatódott a fosztogatás. Sepsiszentgyörgy a közeli, előpataki, árapataki és hidvégi románok rablásaitól szenvedett leginkább, az ottaniak annyira mohón és gátlástalan módon fosztogattak, hogy ezt még a katonák is megsokallták, és kiűzték őket a városból.
Cserey Zoltán
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mintha nemzeti esküt tettünk volna
Emlékezés egykori iskolám, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium dolgában.
Albert Ernő tanár úr 1954-ben friss diplomájával meg sem állott a sepsiszentgyörgyi vasútállomásig, onnan az ún. Egyes Számú Fiúlíceumig már csak gyalog a hajdani jegenyesoron, nem lévén jármű. Azaz akkor még volt egy lovas fiáker, de én úgy gondolom, a csíkdánfalvi derék tanár azt nem vette igénybe. Internátusi felügyelő tanárunk lőn, más iskolában tanított egy ideig. Ő közelített felénk, végzősök felé akkor azzal a kérdéssel, szeretnénk-e egy székely népi tánccsoportban is dolgozni? Ajaj, örömest, volt a válaszunk.
A lánylíceum adott lányokat, és a tanár úr igazgatta botlábainkat jó irányba. Ez volt a kezdet. Emlék, néha sírdogálásra igazgató. Büszkék már nem vagyunk az elsőségre, inkább meghatottan gondolunk tizenhat éves önmagunkra. És könnyeket nyelve, látván a mai Mikó Kollégium együttesének hivatásos szinten rebbenő csoportját.
Csak székely néptáncokat tanított a tanár úr, ha jól emlékszem. Egész estére nem tellett műsorunk, igen-igen kezdők voltunk, valóságos neandervölgyi néptáncosok a kisvárosban. 1955-ben viszont mi adtuk a tanévzáró műsor „gerincét”, hatalmas meglepetést és hálás tapsot idéztünk a közönségnek. Nekem még szónokolnom is kellet az ünnepségen. Eddig sem feledtem, még egy kis ideig nem is, az intézet aligazgatójának, Dobolyi Lászlónak nem színpadi(-as), de szeretetteljes üdvözlő, köszönő szavait az előadás után. Táncoltunk más ünnepi alkalmakkor is, voltunk falvakban is színpadon. A tánccsoportot mindig rajongva fogadták. Magyarázható ez „egyedi” voltunkkal is, de a kezdők lelkesedésével, mindent akarásával is.
Akkor kezdett már mennybe menni Albert Ernő, a későbbi igazgató, a népköltési gyűjtő, a későbbi író, örök nagy tanító-tanárunk. Soha egy hangos szava nem volt senkihez, pedig a középkori kollégiumok elvadult bentlakási hagyományait vadul őrző internátus felügyelői, sőt már nagydiákjai is valóságos megalázó diktatúrát éltettek. Albert Ernő a sok pocsék gúnynév labodái között kapta – éppen magatartása, élhető szavai és szándékai révén – a Szerényke nevet. Csak a nagyot teremtők tudnak szerények maradni – nem közhely ez. A gyenge tanulók, a cingár zenészkéink is tudták és vallották mindezt.
Mondhatni egyetemes, intézeten belül általános volt ez a meggyőződés, és már akkori tapasztalataim is figyelmembe igazították: a tanárok is így viszonyultak a csizmás, dús hajú fiatal tanárhoz. Ő hozta, hozatta Csíkdánfalváról, honnan is még a székely ruhákat a csoportnak. Egy alkalommal kérdezte tőlünk, tudnánk-e csizmákat szerezni valahonnan, falvainkból. Mi Uzonban laktunk, tudtam egy kedves bácsiról, hogy néha szép csizmában jár, jelentkeztem, hogy elkérem. Ideadta, vittem, de a tanár úr nagyot nevetett: Zoltán, ebbe kétszer is beleférsz, el se bírod talán... Égtem és kénytelen voltam vele nevetni. De került valahonnan, kerített mindnyájunknak lábbelit.
Valamikor ’55 tavaszán Albert tanár úrnak el kellett utaznia valahová. Magához intett, és azt mondotta Páll Zsolt táncos barátom jelenlétében, hogy az internátus kulcsait rám bízza, én leszek a felügyelő, tartsunk rendet. És elbúcsúzott, kézfogással! Ez volt életem első hatalmas megbízatása, a bizalom megismerésének első alkalma. Érettségi után (17 évesen) azonnal munkába álltam.
Asztalosműhelyben „képesítetlen munka”. Kenyér kellett, pénz egyetemre. Ma ez nem divat. ’56 őszén jelentkeztem Nemes Antal igazgatónál a Mikóban, és fölvettek internátusi felügyelőnek. Azért mentem oda, mert ott szinte egész nap tudtam készülni egyetemre. Be is jutottam. A tánccsoport már élt, már jobban táncoltak és többen, mint mi, akkor már vegyes volt a líceum is, gyönyörű lányokkal. Kívántam erősen a táncot, és folytattam aztán az egyetemen az első héttől kezdve.
Gyermeki eszmélésem, fölserdülésem egy Kis-Küküllő menti falucskában, Bordoson történt meg velem. Ott ismertem meg a székely hagyományrendszert, a népdalkincs éltető erejét, panaszt, keservet, örömet közvetítő szerepét, ahogy az volt. Akkor csobbantam-cseppentem bele az Albert Ernő-féle rendszerezésbe és gazdagodásba. Hallatlan meghatározó ereje volt ennek a „II. osztálynak” a Mikó Kollégiumban. A Bolyai Tudományegyetem híres tánccsoportjába, az Albert Ernő helyébe jelentkeztem, és már az első hét végén ott táncoltam, közel öt éven át.
A csoda ismétlődött, majd Korondon tanárként ismét, a székely táncvilág egyik fővárosában. Ezt cselekedte Ernő úr velem, velünk. Bizony, valóságos karmester volt Ő. Intett, lépnem kellett, és jó irányba. Újságíróként, költőként, regényíróként mindenütt kísért esküként ez a hitvallás: a nép, annak sorsa, művészete iránti elkötelezettség. Tanár koromban már mint költőt keresett föl Albert Ernő, írnék-e verset a Mikó nagy rektora, Csutak Vilmos emlékére? Megírtam. Aztán a nagy népköltési gyűjtő, Konsza Samu tanár úr felé terelte költői emlékezetem, s nem hiába.
Már szerkesztő koromban, 1969 őszén keresett föl akkori s örökös szerénységével: vállalnám-e megírni a Székely Mikó Kollégium himnuszát, Dancs Árpád zenéjével? Úristen, ettől megrendültem. Még a derekam is didergett. De – megírtuk, éppen most 45 éve. Míg dolgoztunk, a zeneszerző, Árpi édesanyja könnyezett, és boldog volt, amikor Árpi kiáltotta: köszönjük a süteményeket, édesanyám! És szaladtunk Albert Ernő igazgató úrhoz, fogadott Csongvai aligazgatóval, vittek-ragadtak egy harmóniumhoz (!). Meghallgatták először: Ernő dermedten, másodszor könnyesen mind a négyen, aztán DA CAPO harmadjára, akkor már ujjongva. Azt sem tudtam, melyik földrészen vagyok boldogságomban. Mert akkor mind az öt földrész székely magyar volt ám. Az én iskolám himnuszát megírni...!
A helyi Megyei Tükör hetilap szerkesztője valék, vittem Dali Sándor főszerkesztőnek a szöveges kottát: – ez a himnusz... Elolvasta kétszer, akkor azt kiátotta derűsen, hogy Zoli, maga megbolondult? Mondtam, nem, miért kellett volna? – Ebben az országban csak egy himnusz van, s az a párté. Szombaton megjelent az „ének”. Nagy híre a hírem lett. 1995-ben, már Pesten mondta költő barátom: minden versemet odaadnám, csak hogy az én iskolám ballagói az általam írt himnuszt énekeljék! 1985-ben a kommunista párt betiltani akarta, de legalább lefordítani románra. Nem tettük meg. Azóta minden iskolai megnyilvánuláson éneklik.
És ez csöppnyi mindabból, ami az „elindíttatásunk” után történt egy irányban. Éltében értékelem Albert Ernőt. És részben azért, hadd lássák a tanárok ma is, hogy nemcsak tanítani kell, de elindítani is jó felé a fiatalokat. Írom mindezeket a másfélszáz éves Székely Mikó Kollégium ünnepe alkalmából.
Czegő Zoltán, Krónika (Kolozsvár)

Először ábécéskönyv nélkül (Tanévkezdés hétfőn)
Az első osztályosok padján nem lesz egyetlen új tankönyv sem szeptember 15-én, az ábécét a tanítók által összeválogatott tananyagból és módszer szerint tanulják, a másodikosokat is az érintett pedagógusok leleményességére bízza az oktatási minisztérium.
Az új keletű oktatási reform harmadik évében a törvényes előírások megrekedtek a jogszabályok megfogalmazása szintjén, gyakorlatba ültetésük késik, a pedagógusok tanácstalanok. Lapunk a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium első és második osztályos tanítóitól kérdezte, a tankönyvek körüli licitháború közepette, az új tantervekhez igazodó könyvek hiányában hogy készülnek a néhány nap múlva kezdődő tanévre. És ha kézhez kapják az új tankönyveket, tényleg ezekre van-e szükség, az új tantervek valóban segítik-e a képességfejlesztő oktatást, amit sok évvel ezelőtt tűzött ki célul a folyamatosan politikai harcok kereszttüzében fuldokló oktatási szaktárca? – Két esztendővel ezelőtt, a jelenleg második osztályt kezdő tanítók indították az első előkészítő osztályokat. Számukra nem új keletű a tankönyv nélküli oktatás. Jónak tartják, hogy az akkori felkészítőn ráláthattak arra a szemléletváltásra, amely alapjaiban megváltoztatja az elemi oktatást? – A klasszikus tanítás helyett jött a képességfejlesztés, amely során a gyermeket bevonjuk a közös munkába. Elmondták, hogyan kell berendezni az osztálytermet, milyen szemléltető anyagokat használjunk. Az új programban mindent részletesen leírtak, de tankönyvek nélkül kellett tanítanunk. Az előkészítő osztályban az óvodát és az iskolát hoztuk közel egymáshoz, ezt a munkafüzetek segítségével oldottuk meg. Odaadással, élvezettel tanítottunk, de akkor is minden a mi vállunkon volt, mert nem adtak hozzá segédeszközt. Elsőben azonban meg kell tanítanunk az ábécét. A tanítótól elvárják, hogy oldja meg, a szülőtől, hogy vásárolja meg a munkafüzeteket, évente ötven-száz lej értékben, de ez nem ugyanaz, mintha tankönyve lenne a gyermeknek. – A munkafüzet csak kiegészítő, nem helyettesíti a tankönyvet. A tanító próbál mindenhonnan összegyűjteni tananyagot, amiből tanítani tud, de ez nem rendszeres munka. Azt éreztem év végén, hogy például matematikából a gyermekek nem tudtak semmit. – Írok, szerkesztek, másolok, ez óriási munka, mégsem rendszeres. Mert amikor a tanító innen-onnan gyűjti az anyagot, az nem ugyanolyan, mint egy jól megszerkesztett tankönyv. Év végén felmérik a másodikos gyermekeket, de nem lehet országosan egységes a mérce, hisz minden tanító a saját feje szerint tanítja a románt, matematikát és a többi tárgyat. – Többen elmondják, hogy elsőben nagy nehézséget okozott az ábécé tanítása. Szerintük a régi tankönyvből is meg lehet tanulni a betűket, de nem lehet tematikailag összeállítani az anyagot. A román nyelvet munkafüzetből tanították, mert az megfelelt az új követelményeknek, de a matematika tanítása nehéz volt, mert megváltozott a tanterv, az 1990 előtti anyagot kell tanítani, és ehhez nincs tankönyv. A román nyelv tanításának szerkezete, tanítási módja is megváltozott. – Nem a szavak változtak meg, amit meg kell tanítani, hanem a módszer. A gyakorlati nyelvet tanítjuk, és nem az irodalmat. Sok a párbeszéd, dramatizálás, ez jó lenne, csak kellene tankönyv. – A tanítók soha nem tapasztalt tanévkezdéssel szembesülnek. Hétfőn érkezik a hétéves gyermek lelkesen az iskolába, és nincs ábécéskönyv, amit a kezébe adjanak. – Ez nagy csalódás számára. A románt valahogy pótoljuk, a matematikát megtanítjuk abból, ami van, de hogy ne legyen a tanév első napján egy ábécéskönyv a gyermek padján, az nehezen elképzelhető. Hihetetlen, hogy két év alatt, amióta bevezették az új tanterveket, nem készültek el az új tankönyvek. – A kiadók azon is keresnek, hogy a munkafüzeteket gyakran kétkötetesre tervezik azért, hogy a gyermek egyszerre ne cipeljen sokat, de így az ára is megkétszereződik. A régi tankönyvek főként munkáltató könyvek, a gyermekek beleírnak, megválaszolják a kérdéseket, ezeket akkor sem lehetne használni, ha a diákok visszaadták volna az iskolának, ami második osztály előtt nem kötelező. – Amióta a világ világ, az első osztályba érkező gyermek padján ott az ábécéskönyve, ami sajátja, amit nem kell visszaadnia. Az ő ábécés tankönyve. Most ettől fosztjuk meg ezeket a gyermekeket. És ha készen is lesznek az új tankönyvek és a hozzájuk rendelt digitális anyag, mit is érünk el vele, hisz kivesszük a könyvet a gyermek kezéből?
(Beszélgetőtársaink: Darvas Ibolya, Imre Zsuzsánna, Kiss Annamária, Şaica Enikő, Szőcs Katalin Ágnes, Vinczeffy Réka.)
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mikó-ügy: részben helyt adtak a védelem bizonyítási kéréseinek
Részben helyt adott a ploiesti-i táblabíróság a védelem bizonyítási kéréseinek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében zajló per hétfői fellebbviteli tárgyalásán – közölte az MTI-vel Kapcza Mikolt Krisztina, az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvédje. A kéttagú bírói tanács elfogadta azt, hogy beidézze azt a szakértőt, aki felértékelte az ingatlant, és annak a polgári pernek a dossziéját is becsatolják a bizonyítékok közé, amelyben a Kovászna megyei törvényszék megállapította, hogy a restitúciós bizottság jogosan adta vissza az ingatlant az egyháznak. Ez csak azt jelenti, hogy a bíróság elfogadta a polgári peres ítéletet, mint bizonyítékot, de azt nem lehet tudni, figyelembe veszi-e büntetőperben a jogerős ítélet meghozatalakor – jegyezte meg az ügyvéd. Hozzátette: a védelem által javasolt további tanúk kihallgatását elutasították.
Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Az ügyben eljáró buzaui bíróság Markó Attilát, az Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselőjét és Marosán Tamást három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelső bíróság tavaly októberben – saját illetékességét elhárítva – megállapította: az ügyben a ploiesti-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet. A három éve zajló Mikó-per nagy felháborodást váltott ki az erdélyi magyarság körében. Az erdélyi történelmi egyházak egyértelművé tették, hogy ezt az ügyet az egyházi ingatlanok újraállamosítási kísérletének tekintik. Az amerikai külügyminisztérium is jelezte: figyelemmel kíséri a Mikó-pert, és nagy hangsúlyt helyez a kommunista rezsim által elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatására.
A fellebbviteli tárgyalás október 21-én folytatódik.
MTI, Erdély.ma

Ízelítő műemlékeink varázsából (Kulturális örökség napjai)
Ahhoz, hogy át tudjuk adni a jövő nemzedéknek épített örökségünket, elsősorban ismernünk kell azt, hiszen minden műemlék egy-egy oldal történelmünkből – fogalmazott a Régi épületek új köntösben című kiállítás pénteki megnyitóján Ferenczi Z. Sámuel építőmérnök. Háromszék idén előadásokkal, építészet iránt érdeklődő diákoknak szervezett tanulmányúttal kapcsolódott be az Európa-szerte zajló, épített örökségre összpontosító rendezvények sorába.
Sepsiszentgyörgyön a Lábas Ház alagsorában maroknyi érdeklődő vette birtokába azt a kiállítást, melyet a szervezők figyelemkeltőnek szántak – a látogatók színes, igényes kivitelezésű méretes pannókon követhetik tíz háromszéki műemlék épület „115 évnyi változatlanságát vagy változását”. Az alapötletet a Potsa József által szerkesztett, Magyarország ezeréves fennállásának ünnepére című, 1899-ben megjelent kiadvány adta, az ebben megjelenő képanyag, illetve a mostani állapotot bemutató felvételek révén követhető egy-egy épület, mások mellet az árkosi Szentkereszty-kastély, a Székely Mikó Kollégium, Bölön unitárius temploma, az oltszemi Mikó-kastély vagy a sepsiszentgyörgyi Vártemplom sorsa.
Az erdélyi műemlék épületek feltérképezését felvállaló Hereditatum online adatbázist is ismertető Ferenczi Z. Sámuel a leltározás, állagmegőrzés, karbantartás és hasznosítás, ugyanakkor a dokumentálás fontosságára is kitért, miközben ezeket háromszéki ingatlanról készült felvételekkel támasztotta alá. A pozitív példák sorában említette az olaszteleki Daniel-kastélyt, illetve megmentésre váró, így veszélyeztetett és végveszélyben lévő egyházi műemlékekről is tájékoztatott, a kálnoki unitárius haranglábról, az árkosi unitárius templom várfaláról és bástyáiról. Az aldobolyi Hollaky-kúriát mint végveszélyben lévő világi műemléket ismerhették meg az érdeklődők – a szakember szerint két évtizede nincs funkciója, az ingatlan alsó szintjét terménytárolásra használják –, s igen lepusztult állapotban van az árapataki Domokos-kúria is. Miközben Ferenczi Z. Sámuel arra buzdított, hogy amit megöröklünk, próbáljuk megőrizni s hitelesen átadni a következő nemzedék számára, az őt követő előadó azt hangsúlyozta, értékeinkre fel kell hívni a közösség figyelmét. A CsomóPont ígéretes civil kezdeményezés, mely Háromszék épített örökségére és a helyi értékekre fókuszál. A kezdeményezők elképzeléseit vázoló Gál Zoltán kézdivásárhelyi építész kifejtette, olyan adatbázis létrehozásán dolgoznak fiatal, szakmabeli társaival, mely révén egy-egy település turisztikai látványosságai mellett annak kultúrájáról, gazdaságáról is tájékoztatást nyerhet bárki. Így például, aki egy falu épített örökségét megtekintené, egyúttal a helyi termelőkhöz, kézművesekhez, mesteremberekhez is eljuthat. A csoport tagjai úgy vélik, bár számos jó mester, kistermelő él a térségben, gyakran nem tudnak egymásról, de a helyiek sem minden esetben tájékozottak arról, hol és mit szerezhetnek be például a hagyományos termékek közül. A CsomóPont egyebek mellett ehhez kíván segítséget nyújtani, azaz feltérképezni, közzétenni ezeket az információkat. Gál Zoltán találóan fogalmazta meg, szerethetővé tennék Háromszéket, turisták és helyiek számára egyaránt.
Demeter Virág Katalin, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ami a tankönyvekből hiányzik
Többet tudnak a tízéves gyermekek a Fekete-tengerről, mint saját városuk folyójáról, a messzi hegyekről, mint falujuk dűlőiről, távoli nevezetességekről, mint településük hírességeiről. Mert ezekről nem írnak a tankönyvekben, alig van személyes kötődése a kisdiáknak a tanultakhoz, tanítottakhoz.
Márpedig amit szemünkkel látunk, amely patak csobogásának hangját halljuk, akinek sírján, emlékhelyén elhelyeztünk egy koszorút, azt jobban megjegyezzük, arra az ismeretre később jobban építhetjük a többit, a távolabbit.
Ezt ismeri fel időnként egy-egy tanító, aki tudja, hogy a szülőföld szeretetét, eleink emlékének tiszteletét kicsi korban kell megtanítani, és viszi tanítványait a lakóhelyükhöz közeli történelmi helyszínekre, a vidéket jól belátható magaslatokra, múzeumokba, emlékházakba. A napokban a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium negyedikes diákjai indultak útnak Gál Éva tanítónő vezetésével, hogy felfedezzék Háromszék egyes csodáit. Gábor Áron nyomdokain Kököstől Bereckig idézték meg az ágyúöntő emlékét, és folytatják útjukat Zabola, Gelence, Csomakőrös, Kovászna, Nagyborosnyó, Zágon és a Rétyi-nyír útvonalon, esténként visszatérnek a zabolai Csipkésbe, hogy összegezzék a látottakat, hallottakat, és berajzolják a tanítójuk által készített túrafüzetbe az aznap bebarangolt vidék térképét.
Ilyen pedagógusokra, ilyen honismereti barangolásokra van szükség, hogy mindaz, ami hiányzik a tankönyvekből, pótolható legyen.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Támadás az iskolák kétnyelvűsége ellen – Újabb feszültség Sepsiszentgyörgyön
Váratlan bejelentést tett a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi, rendkívüli ülésén Antal Árpád polgármester: Rodica Pârvan SZDP-s tanácstag a prefektúrához és az önkormányzathoz intézett levelében kifogást emelt a városi alárendeltségben levő tanintézmények új feliratai ellen, és emiatt az iskolaigazgatókat perrel fenyegetik.
A polgármester elmondta: kétnyelvű táblákat készíttettek, amelyeken a kormányhatározattal jóváhagyott városcímer mellett kizárólag az iskola neve szerepel román és magyar nyelven, illetve néhány esetben – például a Mihai Viteazul Főgimnáziumnál – az iskola logója is, ha van neki ilyen. A táblák megrendelésekor szigorúan törvény szerint jártak el, ő maga nem is érti, miért nem lehet a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolára (ennek igazgatója a magyarellenességéről híres Pârvan asszony, aki a tegnapi ülésen nem jelent meg) magyar szöveget kifüggeszteni, mikor a Székely Mikó kollégium falán van román felirat. Szerinte egy normális országban – tudjuk, hogy a miénk nem az – sem a prefektus, sem más nem akadályozhatja meg a kétnyelvű táblák elhelyezését.
A felvetésre elsőként Mădălin Guruianu liberális képviselő helyeselt: szerinte ez jóérzés és kölcsönös tisztelet dolga, hiszen magyar anyanyelvű gyermekek is tanulnak mindkét román középiskolában, ráadásul törvényes szabályozás is létezik az amúgy „természetes” kétnyelvű feliratozásra.
A törvény az iskolanévtáblákról azt írja, hogy ezeknek csak az iskola nevét vagy számát kell tartalmazniuk, semmi mást – közölte Sztakics Éva alpolgármester, majd felolvasta a prefektus válaszlevelét. Ezt a megyei tanfelügyelőség küldte szét az iskolaigazgatóknak, és az áll benne, hogy az új táblákról „eltávolították” a Románia feliratot, az ország címerét, és a (román) nemzeti színeket. Az utolsó bekezdésben felszólítják az iskolaigazgatókat, hogy függesszék fel a táblák kihelyezését az épületekre, mert így elejét vehetik az esetleges későbbi pereknek. Sztakics Éva leszögezte: a táblákra érvényes építkezési engedélye van a polgármesteri hivatalnak, ezeket fel fogják tenni, és elutasítják az iskolaigazgatók riogatását is.
– Sem a táblákat, sem a feljelentést nem láttam, csak a prefektus levelét, amely felszólítja a helyi tanácsot a táblák törvényességének felülvizsgálatára; bár azt is sérelmezik, hogy ezeket a helyi tanács jóváhagyása nélkül, mindössze egy építkezési engedéllyel, alpolgármesteri utasításra kezdték felszerelni, valószínűleg arról van szó, hogy a román felirat legyen felül – közölte megkeresésünkre Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő, aki a prefektusi figyelmeztetést továbbította az iskolákhoz. Hozzátette: tudomása szerint 1989 után egyetlen tanügyminiszter sem adott ki olyan rendeletet, amely az iskolanévtáblák tartalmát, méretét, formáját előírta vagy szabályozta volna, ezért ő maga a minisztérium jogi osztályától kér felvilágosítást ebben az ügyben. Ilyen szabályozás híján a főtanfelügyelő szerint a helyi közigazgatási törvényt kell alkalmazni.
A tanácsülésen a kedden már végleges bírósági ítélettel törvénytelennek minősített városzászlóról is szó volt, Antal Árpád polgármester beszámolt a (lapunkban már ismertetett) perről és arról az elhatározásáról, hogy Strasbourgban fellebbezik meg a magyar közösséget diszkrimináló döntést. Mădălin Guruianu emlékeztetett, hogy a zászlót ő maga is megszavazta, és sok helybeli román is az önkormányzat oldalán csatlakozott a perhez, Incze Sándor nyugalmazott református esperes pedig arra figyelmeztetett, hogy ebben az országban „szent kötelességünk” egymást megérteni, hiszen mindkét nemzet egyre fogy, és azoké a jövő, akik szaporodnak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma

Magyarország és az első világháború (Szakály Sándor történész előadása)
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum adott otthont ezúttal is a Magyarország Kulturális Központja által szervezett előadás-sorozat újabb állomásának, délelőtt a Székely Mikó kollégiumban a diákok hallgathatták meg a neves történészt, délután inkább az idősebb generáció mutatott érdeklődést.
Az első világháború kitörésének századik évfordulója is ürügyül szolgálhatott, hogy A magyar nemzet története című előadás-sorozat tizedik fejezete a „nagy háború” eseményeit, magyarországi, erdélyi vonatkozásait taglalta. Szakály Sándor történész, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója (fotó) felidézte a kezdeteket, évekre bontva boncolgatta az erőviszonyok alakulását, a végkimenetel okait és néhány következtetést is levont előadása végén. Nem nyertük meg a második világháborút, ez az egyetlen biztos pont – kezdte előadását Szakály Sándor. Felidézte, 1914-re két jelentős hatalom alakult ki Európában: az antant és a központi hatalmak, ezek konfliktusa vezetett a háborúhoz. Ferenc Ferdinánd trónörökös szarajevói meggyilkolása után egy hónappal üzent hadat az Osztrák–Magyar Monarchia Szerbiának, abban bíztak, sikerül lokális és gyors háborút lebonyolítaniuk. Szakály Sándor vázolta a korabeli pró és kontra érveket, kik ellenezték és kik támogatták a hadba szállást, vetített térképen mutatta be az erőviszonyokat, a két táborhoz csatlakozó államokat, a frontvonalak alakulását. Beszélt arról is, hogy Románia kezdetben semleges volt, és a központi hatalmak arra alapoztak, hogy az is marad, ám 1916-ra sikerült megállapodnia az antanttal (Erdélyre tartottak igényt, és a határt a Tiszánál akarták meghúzni), és területszerzési igénnyel megtámadta Erdélyt, ahová, mivel nem tartottak veszélytől, nem csoportosítottak haderőt az osztrák–magyar vezetők. A román csapatok jelentős sikereket érnek el, nagyon sokan elmenekülnek Erdélyből, ám néhány hónap után az idevezényelt osztrák–magyar csapatok német segítséggel visszaverik őket, és Bukarestben megkötik a békét.
Szakály Sándor szerint az 1917-es esztendő két jelentős momentuma hozott fordulópontot a háború kimenetele szempontjából: az oroszországi forradalom miatti zűrzavar, illetve az Amerikai Egyesült Államok hadba lépése az antant oldalán. Felidézte az amerikai elnök, Wilson szavait, aki kifejtette: a békéhez vezető paktum esetében „a népek, nemzetek önrendelkezési joga legyen a döntő”. 1918-ra területi szempontból nem állnak rosszul a központi hatalmak, ám politikai és gazdasági szempontból annál inkább, sorra szenvedik a jelentős vesz­teségeket. Ekkorra már az is nyilvánvaló, hogy bekerített helyzetbe kerültek, így kénytelenek fegy­verszünetet és békekötést kérni. A háború utáni békekötés kapcsán Szakály Sándor kifejtette, az Osztrák–Magyar Monarchia részéről a harcok nem területszerzésről szóltak (véleménye szerint ezt bizonyította a bukaresti békeszerződés is, melyben bár nyertes helyzetben voltak, semmilyen területi igényt nem támasztottak), az antant részéről azonban igen, és minden igényt Magyarország területéből elégítettek ki.
A történész beszélt a románok újabb előretöréséről is, hogyan tologatták a kialakított demarkációs vonalat, és hogyan hunytak szemet efölött az antant államai, hogy nem volt jelentős magyar erő, amely szembeálljon velük. A székely hadosztály volt az egyetlen tényleges erő, amely megpróbálta megállítani a román csapatokat, voltak sikeres ütközetei, de valójában csak lassítani tudták az előretörést. Ez a különítmény körülbelül 10–12 ezer fős volt, és nem csak székelyekből, illetve erdélyiekből állt, nagyon sokan csatlakoztak hozzá más nemzetiségűek is, olyanok, akik úgy gondolták, meg kell védeni Erdélyt. A román csapatok nem voltak ugyan jól felszereltek, de nagyobb létszámmal bírtak, és a székely hadosztályt fokozatosan visszavonták, egy részüket Debrecenig, egy részüket pedig Szatmárnémetiig. Szakály Sándor egyébként úgy vélekedik, a székely különítmény létrehozása szép, de reménytelen vállalkozás volt, ugyanakkor példaértékű is, az önszerveződő ellenállás formáját mutatta meg.
A történész kifejtette, naivitás volt az akkori magyar vezetők részéről az antant segítségében bízni, de arra is kitért, hogy 1918 őszén, 1919 tavaszán a nyugati államok már döntöttek, jelentősen befolyásolni nem lehetett álláspontjukat, így meglátása szerint a Tanácsköztársaság kikiáltása sem volt hatással a majdani határok kialakítására.
Szakály Sándor részletesen elemezte, az antant államok miként bántak el Magyarországgal, tulajdonképpen nagylelkűek voltak minden igénylővel – „más vagyonából könnyű adakozni”–, és így Magyarország területének kétharmadát, népessége egyharmadát veszítette el, az ezeréves nagyhatalomból kis állammá zsugorodott. Kitért arra is, hová vezetett az Osztrák–Magyar Monarchia felszámolása: a nagy, soknemzetiségű állam helyett sok kis soknemzetiségű államhoz, és Európa tulajdonképpen nem nyert semmit. A XIX. században a Monarchia volt a nagy orosz hatalmat ellensúlyozó erő, megszüntetésével tulajdonképpen ez az egyensúly is felbomlott, mindez kihatott a kontinens XX. századi történelmének alakulására.
FARKAS RÉKA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Reflexió az RMDSZ autonómiastatútuma által felvetett néhány problémára
Az alábbiakban a Krónika Szempont mellékletében közölt, az RMDSZ által kidolgozott székelyföldi autonómia-statútumhoz, különösen a dokumentumnak az október 3–5-i lapszámban megjelent második részéhez szeretnék röviden hozzászólni.
Jogtörténeti és nemzetközi helyzet
Nem befolyásolhatja negatívan a Székelyföld autonómiaigényét, hogy a Skóciában kiírt népszavazáson nem fogadták el a függetlenség kinyilatkoztatását. Nézzük csak meg egy gondolat erejéig közelről: Skóciában nem az autonómiáról, hanem a függetlenségről szavaztak. Nem szavazták meg a függetlenséget, de a már meglévő autonómia (amely többek között azzal jár, hogy Skóciának saját parlamentje és saját kormánya van) megmaradt, sőt megerősődött. Pedig a másik oldalon a világ egyik nagyhatalma, Anglia áll, és nem a korrupt Balkán (bárcsak mi is ott tartanánk, hogy saját kormányunk és parlamentünk lenne, mint ahogy ez 1541-től több mint 150 esztendőn keresztül tulajdonképpen más név alatt megvolt.
Előrebocsátom, hogy én nagyon sajnálom, megértem és bánkódom amiatt a sok szenvedés miatt, amit az ukránok a volt szovjet birodalomban – valamennyire velünk együtt – megéltek. De ugyanakkor nem tudok nem tekintettel lenni arra, hogy – abból a szempontból, ami minket érdekel – jelenleg az Ukrajna területén levő orosz kisebbség harcol a nemzetiségi jogaiért, mint ahogy azelőtt az ukránok, sőt a románok is harcoltak a volt Szovjetunió ellen a nemzetiségi jogaikért.
Az Ukrajnában élő oroszok megvalósították kisebbségi jogaikat és függetlenségüket úgy, ahogy annak idején a Magyarországon élő, a lakosság 16 százalékát kitevő román kisebbség egyoldalúan kinyilvánította függetlenségét, és elszakította az ország egy részét az anyaországtól. Amikor ez az ő véleményük szerint 1918. december 1-jén megtörtént, a románok ünnepélyesen, törvényerejű határozattal arra kötelezték el magukat, hogy a létrejövő Romániában biztosítani fogják számunkra többek között azt, hogy saját kebelünkből választott egyének által, anyanyelvünkön leszünk igazgatva és kormányozva. (Én máshol már bebizonyítottam, hogy ezek a határozatok ma is törvényerővel bírnak, amelyet nem tartanak be.)
Mielőtt rátérnék tulajdonképpeni témánkra, érdemes meghallgatni, hogy az akkori Magyarország területén élő román kisebbség mit követelt a maga számára: „A népek önrendelkezési jogának értelmében, valamint nemzetünknek és a vele egy területen élő kisebbségek érdekében (...) már most át kell vennünk Magyarországnak és Erdélynek románok által lakott vidékei fölött a teljes kormányzó hatalmat.”
A magyar kormány „...rendelje hatalmunk alá az azon a területen található minden állami, politikai, közigazgatási, bírósági, iskolai, egyházi, pénzügyi, katonai és közlekedésügyi intézményt, hatóságot és szervet. Ugyanakkor ezen a területen minden más imperium megszüntetendő” (lásd Raffay Ernő Nem (csak) Erdély volt a tét, Csíkszereda, Budapest, 2010, 7. oldal). Hangsúlyozom, mindezt a Magyarországon élő román kisebbség 1918. november 9-én követelte, amikor ők Magyarország területén laktak, és magyar állampolgárok voltak. Vajon mit mondanának a román hatóságok, ha az egyetemesen elfogadott jogegyenlőség elve alapján mi most ugyanazt követelnénk számunkra, amit ők követeltek akkor a magyar államtól? Megjósolom: megpróbálnának bezárni, vagy legalábbis ellehetetleníteni.
A statútummal kapcsolatos néhány konkrét javaslat
Nem tartom szerencsésnek azt a megoldást, hogy megalakuljon számunkra egy kizárólag Marosvásárhelyen székelő táblabíróság, csak akkor, ha ennek a táblabíróságnak a marosvásárhelyivel azonos jogkörrel felruházott részlegei működnének Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is. Ebben a vonatkozásban emlékeztetnék arra, hogy a marosvásárhelyi igazságszolgáltatás a mai napig nem vonta felelősségre azokat, akik 1990 márciusában kiverték Sütő András szemét, Kincses Elődöt pedig elüldözték az országból.
Mondhatnék más példát is, de nem tudnám bizonyítani. De ez a megoldás nem szerencsés abból a szempontból sem, hogy a Hargita és Kovászna megyében élő lakosságot – ha a táblabíróságra fellebbezni akar – a jelenlegi rossz összeköttetések, útviszonyok közepette Marosvásárhelyre küldenék. Esetleg az elképzelhető, hogy az így létrejövő „autonóm” táblabíróság adminisztratív vezetőségének (mondjuk elnökének és alelnökének) Marosvásárhelyen legyen a székhelye, de konkrét igazságszolgáltatási tevékenységet kifejtő részlegek legyenek Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is.
A továbbiakban szükségesnek tartanám, hogy a legfelsőbb bíróságon és az alkotmánybíróságon is legyen egy-egy olyan bírói tanács, amelyben az autonóm területről származó, a magyar nyelvet írásban és szóban ismerő bírák többségben vagy legalább egyenlő arányban legyenek képviselőve a többségi nemzetből származó bírákkal. Ezeknek a bírói tanácsoknak biztosítaniuk kellene azt a lehetőséget is, hogy anyanyelven lehessen kérést beadni és perbeszédet folytatni.
Ez a rendelkezés első látásra nehézkesnek tűnhet, de kettős szerepe lenne. Egyrészt biztosítaná számunkra a kényes ügyekben (pl. a Székely Mikó kollégium és az egyéb magyar vonatkozású visszaszolgáltatási ügyekre gondolok) a jogszerű és jogegyenlőségen alapuló elbírálást. De ami még fontosabb, az az, hogy amennyiben az autonóm területekről induló ügyekben a fellebbezéseket a legfelsőbb törvényszéken csak románul lehet majd benyújtani, akkor fennáll a veszélye, hogy az iratokat már helyben is románul kell majd kiállítani, hogy a kizárólag román összetételű legfelsőbb törvényszék vagy alkotmánybíróság tagjai megértsék.
Azt sem tartom szerencsés megoldásnak, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsban (CSM) csak egy nemzetiségi bíró legyen. A magyar ügyek elbírálása számára egy ugyanolyan létszámú, magyar és román nemzetiségű bírókból álló speciális tanácsot kell létrehozni. Ez nem lenne diszkriminatív intézkedés, ellenkezőleg, nemzeti jogegyenlőóségünk egyik biztosítéka lenne, amely senkit sem sért (az, hogy melyek lesznek azok az ügyek, amelyek majd ezeknek a speciális tanácsoknak a hatáskörébe tartoznak, azt a statútumban vagy a statútum végrehajtására kiadandó, általunk megszerkesztett végrehajtási rendeletben kell majd biztosítani.)
A nép ügyvédje hivatala keretén belül egy tanácsot kellene biztosítani, amely magyar nyelven „beszél és ír”, és amely a magyar ügyeket anyanyelvünkön oldja meg. Erre azért lenne szükség, hogy az ellenünk elkövetett jogsértések ellen anyanyelvünkön tudjunk panaszt emelni, és hogy arra anyanyelvünkön kapjunk választ. Ha mindezeket számunkra nem biztosítják, akkor autonómiánk és nemzeti jogegyenlőségünk elve továbbra is csak formálisan fog létezni.
Nyelvhasználati kérdések az élet minden területén
Biztosítani kell számunkra azt, hogy ezekbe a funkciókba olyan egyének kerüljenek, akik írásban és szóban ismerik és használják anyanyelvünket. Az igazi jog- és törvény előtti egyenlőség csak akkor valósítható meg, ha a sorainkból kikerült egyének minden hivatalban úgy tudnak érvényesülni anyanyelvünkön, mint a románok az ők vidékein. Itt megjegyezném, hogy ha a memóriám nem csal, akkor az 1881-es erdélyi román pártprogramban az szerepelt, hogy a románok által lakott területekre a magyar állam ne nevezzen ki magyar tisztviselőt.
Amikor a Prúton túli Moldovai Köztársaságban élő románok körében felmerült a nyelvhasználat (és az autonómia) kérdése, akkor ők azt mondták és kérték, hogy biztosítsák számukra azt a jogot, hogy például az ők területén levő orvosokkal anyanyelvükön beszélhessenek, különben az életük és az egészségük is veszélybe kerül. Náluk meglett. Ha mi ugyanezt kérjük az általunk többségben lakott területeken, akkor még a szakemberek is rögtön ránk kiáltják, hogy alkotmányellenesek vagyunk.
(Ami nem igaz, mert az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat ezeket a jogokat biztosított számukra. Ismétlem: nem igaz, hogy az akkori határozatoknak nincs törvényi ereje. De még akkor is jogunk van követelni, hogy tartsák be, ha csak erkölcsi ígéret.)
Természetesen itt nagyon kényes kérdések is fel fognak merülni, például, hogy mi legyen a jelenleg Székelyföldön dolgozó románokkal. Ezeket a problémákat úgy kell megoldani, hogy az ő jogaik se szenvedjenek csorbát, mondom ezt még akkor is, ha a jelenleg erőszakosan kialakított helyzet jórészt a Ceauşescu és az előtte működő diktatúrák következménye. Például a Ion Antonescu által Dél-Erdélyben bevezetett diktatúra sem volt jobb a Ceauşescuénál.
Végül, de nem utolsósorban az előzményekből tanulva most csak egész röviden említem meg, hogy a román igazság­ügy-miniszter számomra küldött írásos válaszában elismerte: az 1945-ös nemzetiségi statútum egyes rendelkezései most is érvényben vannak. Azt már én mondom, hogy azokra már több mint fél évszázada sehol hivatkozni nem lehet, mert senki sem alkalmazza (mivel formai jellegénél fogva az csak kormányrendelet, amit a gyakorlatban bárki módosíthat.)
Véleményem szerint most közzétett autonómiastatútumnál vigyázni kell még a következő két dologra.
1.) Bele kell foglalni, hogy az új statútum a két nép egyezsége, és a mi akaratunk nélkül a többségi nemzet egyoldalúan nem változtathatja meg.
2.) Mivel olyan alapvető jogokat fog szabályozni, mint a nyelvhasználat és egyéb kisebbségi jogok, a statútum nem rendelet, hanem alkotmánykiegészítő dokumentum kell legyen. Nem szabad az életbeléptetését vagy hatályon kívül helyezését rendeletekre bízni, mert akkor hatályát fogja veszíteni, mielőtt érvénybe lépne.
Szeretném aláhúzni, hogy autonómiánk és kisebbségi jogaink megadása és biztosítása a román többségnek legalább akkora érdeke, mint nekünk, de az ide vonatkozó konkrét törvények érvényre juttatása (többségi megszavazása) már a románok felelőssége. Nekik a között lehet választani, hogy megadják a jogainkat – ami egyben a lehetőségeinket is jelenti – ahhoz, hogy együtt dolgozzunk Románia előrehaladásáért, vagy a jogok biztosítása nélkül közel másfél millió irredenta lesz ebben az országban, amelyik nem az ország javára fog dolgozni, hanem nemzetiségi jogaink érvényesítésével fog foglalkozni.
Már lejárt az az idő, amikor mindent ránk tudtak kényszeríteni, amit akartak. Ezzel kapcsolatban végezetül megemlíteném még, hogy a legnagyobb magyarnak tartott Széchenyi István már több mint 150 évvel ezelőtt megmondta: mi sem vagyunk alábbvalóak a világ semmilyen más nemzeténél. És ez így igaz.
Rozsnyai Sándor
A szerző ügyvéd, a Kovászna Megyei Ügyvédi Kamara volt dékánja
Krónika (Kolozsvár)

Tanúmeghallgatással folytatódott a Mikó-ügy fellebbviteli tárgyalása
Az ingatlanbecslő meghallgatásával folytatódott kedden a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében zajló per fellebbviteli tárgyalása a Ploiesti-i Táblabíróságon – közölte az MTI-vel Markó Attila parlamenti képviselő, a restitúciós bizottság volt tagja, az ügy egyik vádlottja.
A vád szerint jogtalan volt az 1 millió 300 ezer euróra felértékelt épületegyüttes visszaszolgáltatása a református egyháznak. A védelem szerint az ingatlan piaci értékétől függetlenül szó sincs bűncselekményről: a tanú meghallgatásával arra akartak rávilágítani, hogy a vádiratot pontatlanságokra, feltételezésekre, szubjektív értékelésekre alapozva állították össze – magyarázta a képviselő. Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte a visszaszolgáltatást és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira.
Az ügyben eljáró buzaui bíróság Markó Attilát, akit időközben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelsőbb bíróság tavaly októberben – saját illetékességét elhárítva – megállapította: az ügyben a ploiesti-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet.
A fellebbviteli tárgyalás november 12-én folytatódik. A kéttagú bírói tanács szeptemberben elfogadta azt, hogy annak a polgári pernek a dossziéját is becsatolják a bizonyítékok közé, amelyben a Kovászna megyei törvényszék megállapította a restitúciós bizottság illetékességét az egyház által visszaigényelt ingatlan visszaszolgáltatása ügyében.
A kovásznai periratot még nem kapta meg a fellebbviteli bíróság. Amennyiben a novemberi tárgyalásig megérkezik a peranyag, ezzel lezárul a bizonyítási eljárás, és – a vád-, illetve védőbeszédek elhangzása után – a bíróság meghozhatja a jogerős ítéletet – közölte az MTI-vel Markó Attila.
A három éve zajló Mikó-per nagy felháborodást váltott ki az erdélyi magyarság körében. Az erdélyi történelmi egyházak egyértelművé tették, hogy ezt az ügyet az egyházi ingatlanok újraállamosítási kísérletének tekintik. Az amerikai külügyminisztérium is jelezte: figyelemmel kíséri a Mikó-pert, és nagy hangsúlyt helyez a kommunista rezsim által elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatására.
MTI
Erdély.ma

Felemelkedni és gyarapodni
„Szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló bátor kiállásra”
Sepsiszentgyörgyön több napos rendezvénnyel emlékeztek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra, amelynek záró momentuma a tegnap esti fáklyás felvonulás volt. Kézdivásárhelyen az iskolák szervezte főtéri felvonuláson – az eső ellenére – több mint kétszázan vettek részt, Kovásznán is száznál többen hajtottak főt, Baróton a szemerkélő esőben és hideg szélben, jóval kisebb számban emlékeztek.
Még a jövőben is szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló, bátor kiállásra: gondoljunk a magyar kormányt érő állandó támadásokra, ki nem vívott jogainkra, vissza nem kapott templomainkra, iskoláinkra – mondta Váncsa Árpád, volt ötvenhatos elítélt Sepsiszentgyörgyön, az 1956-os elítélteknek emléket állító táblánál lezajlott megemlékezésen. A magyar forradalomhoz köthető perekben 23 sepsiszentgyörgyi fiatalt összesen 265 év börtönre ítéltek – hangzott el a Szalay Attila-táblánál, ahol Bordás Attila felidézte sorstársa halálának körülményeit: „A jegyzőkönyv szerint belső gyomorvérzése volt. „Csak” az maradt ki belőle, hogy ezt vélhetően egy börtönőr csizmájának rúgása okozta.” Este – a kellemetlen szeles, esős idő ellenére – több százan vonultak ki az 1956-os emlékparkba. Rab Sándor, a Székely Mikó kollégium tanára történelmi összefoglalójának végén azt mondta: legyünk büszkék arra, hogy olyan nemzet tagjai vagyunk, amely a vérét nem más népek elnyomására, hanem saját szabadságának kivívására hullatta. 
Kézdivásárhelyen délben a református temetőben található, felsőháromszéki ötvenhatos mártírok kopjafájánál a Református Kollégium diákjai emlékeztek. Ruszka Sándor iskolalelkész a mindenkori diktatúrák természetrajzáról beszélt. Szabadnak érezhetjük-e ma magunkat, mikor úgy gondoljuk, hogy már nem élünk diktatúrában? – tette fel a kérdést a szónok, hiszen számos jelét láthatjuk annak, hogy digitalizált, elanyagiasodott világunk kiszolgáltatott rabjaiként élünk. A diákok ünnepi műsorukban többek közt bebörtönzött erdélyi lelkészek szavait idézték, akik a nehéz körülmények közt is Istent szolgálták, és ezáltal a börtönből templomot, szabadságot hoztak létre. Az eső ellenére sem maradt el az ünnepség legszebb momentuma, amikor a város iskoláinak a diákjai fáklyákkal a kezükben körbejárják a Gábor Áron teret. A hagyományőrző székely határőrök is vitézi helytállásról tettek tanúbizonyságot, hiszen több mint két óráig álltak díszőrséget a Hősök emlékművénél esőben és szélben. 
Kovásznán, a központi parkban található Lyukas köves emlékműnél Csige Sándor vezető konzul ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet szabadságvágya erősebb, mint a félelme. A másik díszmeghívott, Biró Zsolt, az MPP országos elnöke arra biztatta az embereket, hogy ne csak megmaradjanak, igyekezzenek felemelkedni és gyarapodni. Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára maira fordította 56 üzenetét: ezekben az elnyomásos időkben össze kell fognunk. 
Baróton meglehetősen kevesen tartották fontosnak 1956 hőseiről megemlékezni. A Híd utcai emlékműnél gyülekezőket, igaz, eső és szél fogadta, de az ünnepséget végül zavartalanul megtartották: jelen volt két, erdővidéki ’56-os elítélt, Oláh János és Bede István is, mikor a Volt Politikai Foglyok Szövetsége nevében elhelyezték koszorújukat az emlékművön, a közönség megtapsolta őket. 
– 1956 üzenete nem a szomorúság, a gyász, hanem az értelmet adó helytállás- ez ugyanolyan érték, mint a mártírok áldozata volt – mondta az ünnepségen dr. Hadászi Gabriella konzul, a szabadság és az összefogás napjának nevezve október 23-át. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tankönyv csak virtuálisan
Negyven nappal a tanévkezdés után még mindig csak remélik az első és második osztályos tanítók, hogy az új tantervek szerint összeállított, egyelőre a nyomdákban vesztegelő tankönyvekből még idén taníthatnak, de akinek osztályában van számítógép, működő internetkapcsolat és kivetítő, az máris használhatja a digitális tankönyveket. Utóbbira Háromszéken kevés a példa, a tanítók inkább a kézbe vehető tankönyveket várják.
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumban négy első osztály működik, közülük csak egy rendelkezik említett feltételekkel a következőképpen: a tanító a saját laptopját cipeli naponta az iskolába saját mobilinternet-csatlakozójával együtt, egy szülő adományaként felszerelt kivetítő segítségével időnként átvált a hagyományos oktatásról a digitális tankönyv használatára. Kevés idő jut erre, ugyanis a gyermekek asztalán nincs laptop vagy táblagép, amin követhetnék az interaktív tankönyv feladatait, így egyenként válaszolnak a kérdésekre, illetve kimehetnek a táblához és az oda kivetített képre mutatva megoldhatják a feladatot. A módszer előnye, hogy a diák hallja a mesét, az éneket, a mondókát, a feladat kérdését, ez különösen a román oktatás esetében igen hasznos, de anyanyelvből is jól lehet gyakorolni a hanganyag segítségével. Miközben a tanító erről tájékoztat, kollégái elmondják, bár eszközök hiányában ők nem használhatják, osztályukban van olyan szülő, aki otthon kikeresi a megfelelő programot az interneten, és gyermekével gyakorol, mások ellenben soha nem láttak digitális tankönyvet, és elképzelhető, hogy főként falun olyan kisiskolások is vannak szép számban, akik még nem ültek számítógépnél. Hangulatossá lehet varázsolni az órát, de kérdés, vajon valóban erre volt-e szükség addig, amíg a papír alapú ábécéskönyv sincs a kezünkben? – kérdezik a pedagógusok. Az első és második osztályosok új tankönyvei mindeddig azért nem készültek el, mert a tankönyvlicitek eredményeinek több rendbeli megóvása miatt az oktatási minisztérium későn rendelte meg a kiadványokat, a tanítók csak az elmúlt héten ismerkedhettek azok tartalmával, akkor is csak az internetre feltöltött változattal. A Székely Mikó Kollégium négy első osztályos tanítója közösen választott tankönyvet, még az előkészítő osztályos kollégáikkal is egyeztettek, akik jövőben használják az ábécéskönyvet, de jelenleg mindannyian a régi tankönyvekkel dolgoznak és az új tantervhez igazodó feladatok után kutatnak, fénymásolnak, próbálják saját elképzelés szerint pótolni a hiányt. Talán nekik sikerül majd a digitális tankönyvekkel is lépést tartani, ha osztályaikban lesz egyszer számítógép, internetkapcsolat és kivetítő, tanítványaik is gyakorolhatnak majd otthon.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékünnep a Székely Mikó Kollégiumban (155 éves a sepsiszentgyörgyi református oktatás)
Iskolatörténeti kiállítással és konferenciával, a nagy múltú alma materből indult színészekről és az iskola első néptánccsoportjáról összeállított kiadványokkal, gálaműsorral és jótékonysági bállal ünnepli fennállásának százötvenötödik évfordulóját a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium. A jövő heti kétnapos emlékünnep célja: megerősíteni a jelenlegi diákokban, tanárokban, a helyi közösségben, hogy összefogással, ahogy azt az iskola alapítói tették, nagy dolgokat lehet megvalósítani. Fontosnak tartjuk, hogy tanítványaink ismerjék meg az iskolaalapítás történetét, őrizzék meg és adják tovább az ősöktől örökölt szellemi és anyagi értékeket – hangsúlyozza Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója.
A csütörtöki ünnepélyes megnyitót követően a diákok koszorút helyeznek el gróf Mikó Imre és Csutak Vilmos szobránál, valamint az iskola udvarán lévő emléktáblánál, az iskola történetét kiállításon követhetik az érdeklődők, az alapításról az esti gálaműsor irodalmi összeállításában is megemlékeznek. Fellép a Székely Mikó Kollégium első testvériskolája, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium kórusa, a házigazdák középiskolás énekkara, a véndiákok és a je­lenlegiek néptánccsoportja. Pénteken a szellemi staféta részeként egykori mikós diákok és nyugdíjas tanárok állnak a katedra mellé és mesélnek régi történeteket, az iskolatörténeti konferencián előadások hangzanak el az indulásról, a szellemi építkezésről, az iskola több mint másfél évszázados létéről. Az alapításra emlékező iskola elkészítette az elhunyt pedagógusok sírtérképét, a nyughelyeket egy-egy osztály veszi örökbe és gondozza ezentúl.
Immár hagyomány, hogy az évfordulós ünnepségeken valamilyen kiadvány születik a Mikóról, könyvespolcnyi kötet látott napvilágot az elmúlt évtizedekben egykori diákok, tanárok, Mikó-kutatók tollából, 2007-től rendszeresen jelenik meg egy-egy évfolyam emlékkönyve. Idén sem hiányzik az írott emlékezet, a 155. évfordulón bemutatják József Álmos Mikós színészek című könyvét (az öt esztendővel ezelőtt kiadott Mikós képzőművészek folytatása), valamint Czegő Zoltán és József Álmos Este a fonóban című közös kiadványát az iskola első néptánccsoportjáról. „Szeretnénk a köztudatba visszahozni a mecenatúra jelentőségét, és tudatosítani, hogy milyen nagy áldozatok árán építette fel a székely közösség az iskolát, erre hívjuk fel a figyelmet a jótékonysági bállal is, amelyet a szülői bizottság szervez” – közölte az iskolaigazgató. A rendezvény az első lépés olyan pénzalap előteremtéséhez, amit tábor építésére szeretnének fordítani. Az iskolának mindig voltak mecénásai, az a dálnoki telek, ahová a tábort tervezik, adományból származik, akárcsak az erdők és a többi birtok.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Piciny szoknyáktól termetes csizmákig (XXVI. Népzene- és néptánctalálkozó)
Nem lesz utolsó óra! – legalábbis Háromszéken, Székelyföldön, Erdélyben biztosan nem mindaddig, amíg a fiatal nemzedékek és a gyermekek tanulják és viszik, adják tovább az öregek táncát, muzsikáját. Ezt bizonyítja évről évre a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes által szervezett népzene- és néptánctalálkozó, amelyen különböző tájegységek adatközlői mellett fellépnek a hagyományőrző falusi és városi tánccsoportok, kicsik és nagyok, akik őrzik és továbbítják eleink folklórkincsét. A hét végén tartott találkozó is hirdette: rajtunk múlik, hogy ne kerüljön lakat a népi kincsesládára.
Ádám Gyula néprajzi jellegű fotókiállításának pénteki megnyitója és a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes Hagyatékok című folklórműsora után szombaton Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza igazgatójának a gyergyói népzenéről és néptáncról szóló eladásával folytatódott a XXVI. Népzene- és néptánctalálkozó. A gyergyóditrói születésű zenész és népzenekutató többek között említést tett arról, hogy a Gyergyói-medence hagyományanyagának felgyűjtésében felbecsülhetetlen értékű Albert Ernő, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium egykori igazgató-tanárának gyűjtőmunkája, az általa és tanítványai által feljegyzett/rögzített énekelt balladák sajátos kincstárát képezik a vidék hagyományainak.
A szombat esti gálaműsorban fellép Gyergyó vidéki falvak adatközlői, a gyimesi ifjak és öreg táncosok a találkozó hagyományőrző jellegét erősítették, a házigazda Háromszék Táncegyüttes és a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes a rendezvény hagyományéltet és -továbbadó szerepét hangsúlyozta, a kosteleki Vaszi Levente dalcsokra pedig ötvözte mindazt, amit a Tamási Áron Színház zsúfolásig megtelt nagytermének közönsége elvárt a találkozótól. Zenészek, szólisták neve kívánkozna a tudósításba, többek között meg kell említeni Erőss Judit dalait, valamint a Tiszta forrás népdalvetélkedő idei díjazottjai közül Szabó Fruzsina, Ráduly-Baka Rebeka, Erőss Réka énekét, a Heveder és az Üver zenekart, a gyimesi és gyergyói zenészeket. Külön dicséret a Hevedernek és Erőss Juditnak az első világháborúra emlékez percekért. A hajnalig tartó táncház hangulata után a vasárnapi gyermekgála is azt igazolta: ennek a kultúrának a kincsei korhatár nélkül a sajátjaink. Nem „édesek, aranyosak” a négy-öt éves székely ruhás kislányok, nem „jaj, de ügyesek” a tíz-tizenkét éves harisnyás legények, nem kell elnéznek lennünk, ha a nyurga serdülők ide-oda kalimpálnak, mert olyan minőségi produkciókat látunk a színpadon, olyan kiállást, tartást, amit már bátran lehet a nagyokéhoz hasonlóan bírálni, értékelni. És ez az igazi érték, ebben van az igazi hagyományozódás titka. Az érdem mindazoké, akik Gelencén, Nagybaconban, Kézdiszentkereszten, Erdőfülében, Sepsiszentgyörgyön felismerték: ha értéket adunk a gyermek kezébe, bármilyen piciny, megérzi, hogyan kell bánni azzal. Zenészek, táncosok, énekesek, oktatók, szervezők munkája sűrűsödik egy ilyen találkozóba, az érintett családok számára is ünnepnapok ezek – mint például a zenei tehetségét, virtuozitását felcsillantó tizennégy éves Dezső Attila prímás és tizenkét éves testvére, a brácsás Dezső István esetében –, reméljük, Sepsiszentgyörgy is magáénak érzi, a szakma pedig örvendhet, hogy újból sikerült tágra nyitni a kincsesládákat.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy élet a kultúra szolgálatában
A csíkszeredai Léstyán Dénest már egyetemi hallgatóként vonzotta a színház, a színjátszás, statisztaként, közönségszervezőként dolgozott színházban és operában. Hosszú évekig szerepelt műkedvel színtársulatban, a csíkszeredai Népszínház vezetője, majd a városi könyvtár, illetve a városi művelődési ház igazgatója is volt. Lételeme volt ez a közeg, szívvel-lélekkel végezte munkáját.
A család csíkkozmási, édesapja gazdálkodó ember volt. „Szerencsés pillanatban születtem, 1943-ban, a legutolsó magyar világban. Heten voltunk testvérek, én ötödikként születtem. Nehéz évek voltak, mert csépléskor ellenőrizték a gabonát, és mind elvitték beszolgáltatásba. Nem voltunk kulákok, 16 hektáros birtokunk volt, de sokan voltunk a családban, idegen munkaerőt nem használtunk. első osztályos koromban, aratáskor az egész gabonának a kötelet én vetettem meg. 1956-ban a forradalom eseményeit a rádióban hallgattuk. Elkapott a láz, és az újság szélére verset írtam, édesanyám megtalálta, és beletette a tűzbe, nehogy bajt hozzak a családra” – emlékezett.
A hetedik osztály elvégzése után Sepsiszentgyörgyre ment felvételizni,  a Mikó Kollégiumba, ahová  elsőnek jutott be. Utána kiderült, hogy mégsem, mert azt üzenték, más rajonból származik, ezért nem vehetik fel. Ősszel Csíkszeredában felvételizett, és hiába írt le mindent, az eredmény 4-es volt.  „Kérdeztem a gimnázium aligazgatóját, hogyhogy 4-es, amikor mindent leírtam. Összeszidott, hogy nem szégyellem magam, el akarom venni a becsületes szegény székely gyermekek elől a helyet? Már akkor meg volt szabva, hogy a diákok 5 százaléka lehet középparaszt származású, és már nem volt hely nekem” – mesélte. Így került aztán Bukarestbe, ahol a magyar iskolába végül felvették, el is végezte. Kolozsváron a magyar szakra felvételizett, és be is jutott az egyetemre.  
A színjátszás varázsa
„Édesapám földek nélkül maradt, nem állt be a kollektívbe. Kozmásról a néptanács elnöke levelet is írt az egyetemre, javasolva, hogy rúgjanak ki, mert a szüleim nem álltak be a kollektívbe, de annyira rendes volt a vezetőség, hogy nem vettek el” – elevenítette fel a történteket. Az egyetemen már első éven beállt a színjátszó csoportba, mint mondta, bemutatták Bolyai Farkasnak a Párizsi per című művét, Moliére-től a Tudós nőket. Emellett a kolozsvári operánál statiszta lett, majd a diákbérletek értékesítését vállalta az opera és a színház számára.
„Harmadéven már kétszer annyi egyetemi hallgató vett bérletet, mint korábban. Megismertek az operánál, később statisztafőnök lettem. A bérletértékesítés nagy segítség volt a két intézménynek, mert állandóan jöttek ellenőrök például az operába, és kifogásolták, mi az, hogy két opera van Kolozsváron. Egyiket meg kell szüntetni. Olyankor szólt az opera igazgatója, kell hozni a közönséget. Amikor jött egy egy küldöttség, a titkos bejárón egyetemistákkal megtöltöttem a termet” – mondta el.
Léstyán Dénes elmondása szerint  öt év alatt egyszer sem hiányzott az órákról, pedig megtörtént, hogy a színháznál egész éjjel dolgoztak, másik éjszaka az operánál következett ugyanez. „Akkor is bementem az egyetemre, igaz, ott elaludtam” – mesélte nevetve.
Könyvtár, mint találkozóhely
Az egyetem után Csíkszentsimont választotta tanári pályája kezdetén, majd 1968-ban a megye kultúrbizottságához hívták, 1969 szeptemberében pedig a városi könyvtár igazgatója lett, miután elődje távozott. A könyvtári könyvállományt igyekezett feljavítani.
„Az ötvenes évek ósdi könyvei voltak akkor ott. Igyekeztem ezen változtatni, új szellemű könyvtárat hozni létre. Pénz volt elég könyvvásárlásra, új anyaggal kezdtem ellátni a könyvtárat. Előttem volt a kolozsvári könyvtár, ahol minden megtalálható volt, hasonlót szerettem volna itt is. Minden hétfő délután, amikor a könyvtár zárva volt, Irodalmi Szemle néven rendszeresen találkozókat szerveztünk. Az erdélyi szellemi életnek a nagy része megfordult itt, és mindig telt ház volt” – mesélte. Hibájául rótták fel, hogy csak magyar írókat, költőket hívott meg, ezért gondolt arra, hogy Mircea Dinescut is meghívják 1984-ben.
„Dinescu a találkozón felháborodásának adott hangot, hogy nem tudja megjelentetni a verseskötetét, mert azt mondták, nincs papír. Azt mondta, menjünk be a könyvesboltba, lássuk, mennyi piros könyv van eladatlanul” –  elevenítette fel a történteket Léstyán Dénes.
Lelkes társaság
1969 szén jelentkezett a helybeli színjátszó csoportba, Tamási Áron Énekes madár című népi játékát javasolta, azt játszották, majd a Dankó Pista, Ilyen nagy szerelem, A lányok című eladások következtek egymás után. Nemcsak Csíkszeredában szerepeltek, hanem a csíki községekben is járt kiszállásokra a színjátszó csoport.
„Nagyon lelkes társaság volt, éppúgy mint az ötvenes években, amikor Tóth Géza vagy Rafain Gabi játszotta a főszerepet, énekelt a János Vitéz vagy a Mézeskalács eladásain. A társulatban volt a Sárpátki házaspár, Ágnes és József, a Horváth házaspár, Irén és Géza, Boldizsár Ágoston, Balogh Erzsébet, Albert Homonnai Márton, Szász Zsolt, Oláh-Gál Elvira, Nagy Imre, Bachner István, Szekeres Adorján, Tiron Tibor és mások. De olyanok is léptek fel, akik később hivatásos színészekké váltak, mint Bogdán Zsolt, Orbán Attila és Hozó Márta. 1980-tól a csoport felvette a Népszínház nevet az Egérút című darabbal. Nagy sikerrel játszottuk a Zsuzsit, a Mirandolinát, a Szerelmünk a színház című eladást, hetente több fellépésünk volt, eljutottunk a szomszédos megyékbe is” – emlékezett.
Betiltott eladások
Imecs Dénesnek a Veszedelem című történelmi játékát, amely a madéfalvi veszedelemről szól,  huszonhétszer játszották, ebből tízszer Csíkszeredában, telt ház előtt, és minden nagyobb csíki községbe, de Gyergyóba és Udvarhelyre is elvitték. „Az volt az író vesszőparipája, hogy egy szót sem szabad kihagyni a szövegből, de hosszúra sikeredett, négyórás eladás volt. A kultúrház vezetősége mondta, hogy le kell csökkenteni, László Károly színművész jól megoldotta a feladatot, két és fél órás eladás lett belőle, de a szerző megharagudott, felénk se jött. A kultúrbizottság új vezetősége vizionálta, és nem engedélyezték játszani” – ismertette Léstyán Dénes.
Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa hatására a Vlagyimir Gurbajev által írt dráma szövegkönyvét megszerezték, és 1988 december 14-én már játszották, szintén László Károly rendezésében a Szarkofág című darabot. „Itt Csíkszeredában négy eladás volt, készültünk Sepsiszentgyörgyre és Marosvásárhelyre, de jött a telefonhívás a Központi Bizottságtól, Bukarestből, hogy nem lehet. Itt volt a csíkszeredai eladáson Zsehránszky István, és írt róla az Új Életbe, ez az akkori Hazafias Népfront lapja volt. Tamara Dobrin, az RKP Központi Bizottságának propagandatitkára ennek minden betűjét ellenőrizte, ott olvasta, hogy Csíkszeredában nagy sikerrel játsszák a Szarkofágot, amelyet egy színház sem játszik. Ezt megtudta, és azonnal letiltották” – mesélte.
Megváltozott helyzet
Az 1989-es változás után, mint mondta, próbálkozott felújítani a két legnagyobb sikert hozó eladást, a Veszedelmet és a Szarkofágot, de akkor már minden megváltozott. Többen hivatásos színházhoz mentek dolgozni, mások egyéni érvényesülést akartak, így nem lehetett összehozni a szereplőket, megszűnt a Népszínház. Léstyán Dénes és a színjátszás kapcsolata természetesen megmaradt, nagy örömmel fogadta a Csíki Játékszín megalakítását.
„Kezdettől fogva minden eladásukat megnézem, mert ez volt a megoldás, a műkedvelők ideje lejárt. Le a kalappal a városvezetés előtt, akik ezt létrehozták” – jelentette ki. Visszatekintve életútjára, azt vallja, ha az ember lélekből csinálja, akkor könnyű ez a munka. „Örvendek, hogy ilyen élményekben volt részem” – mondja Léstyán Dénes.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

A tudomány és szellem megtartó ereje – Születésnapját ülte a sepsiszentgyörgyi alma mater
A történelem viharainak átvészelése és magyarként való megmaradásunk azon elődeinknek köszönhető, akik a folyamatos önvédelmi harc, az elnyomás hosszú évei alatt, valamint lélegzetnyi békeidőben egyaránt képesek voltak a nemzet érdekében úgy cselekedni, hogy utódaik még évszázadok elteltével is építkezhessenek az általuk lerakott alapokra. Áldozatos tevékenységük eredménye az anyanyelv és tudás fellegvárainak Erdély-szerte létrehozott hálózata is, köztük az elmúlt hétvégén fennállásának 155. évfordulóját ünnepelő Székely Mikó kollégiummal.
Czegő Zoltán véndiák Igazat vallani címet viselő versének Dancs Árpád tanár által megzenésített, az alma mater himnuszává nemesedett sorainak meghallgatása után Kondor Ágota intézményvezető köszöntötte a csengő hangjára csütörtök délben összegyűltek népes táborát. Az ünnepségsorozatot megnyitó beszédében az igazgatóasszony rámutatott, az esemény legszebb és legfontosabb hozadékának az együttlétet tartja, hiszen a visszazarándokoltakban rejlő élményekből és emlékekből áll össze a születésnapját ülő kollégium történelme is. Azé az iskoláé, mely az emberiség közös tudásának gyökerében felhalmozódott szellemi táplálékot hivatott átadni továbbra is az egymást követő nemzedékeknek.
A folytatásban Makkai Sándor Zászlóbontás című verse hangzott el egy tizenegyedikes diáklány tolmácsolásában, majd a gimnáziumi tagozat, Szántó-Dombora Anna zenetanárnő által vezényelt kórusa népdalokat adott elő, végül pedig a véndiákok és a tantestület képviselői koszorúkat helyeztek el az udvaron álló emlékműnél. A megemlékezés Csutak Vilmos egykori igazgató és Gróf Mikó Imre iskolaalapító szobránál folytatódott.
A tanulók és tanárok egy csoportja lerótta kegyeletét a vártemplomot körülvevő fal tövében az elhunyt mikós diákok és tanárok emlékét őrző 78 kopjafánál is, ahol az emlékhely létrehozásának kezdeményezője, dr. Szőcs Dániel idézte fel a múlt néhány jelent megtartó és jövőt formáló cselekedetét. Csikós Júlia könyvtáros, élve a kerek évforduló kínálta lehetőséggel, gróf Mikó Imre életére és tevékenységére, a tanoda alapítására és történetére, a falai között zajló diákéletre vonatkozó, valamint a véndiákok háláját és ragaszkodását tükröző okmányokat mutatott be Kádár István segítségével, az iskola régi dísztermében alakulófélben lévő múzeum anyagából. A konferenciateremben ugyanakkor rajz- és tárgykiállítás nyílt a kis- és nagydiákok alkotásaiból.
Bár Háromszék 1859-ben még alig heverte ki a magyar szabadságharc orosz szuronyok általi vérbefojtásának nemzeti tragédiáját, a múlton való értelmetlen rágódás helyett iskolaalapításba és építésbe fogott. És tette ezt azzal a meggyőződéssel, hogy az olyan értékeket adhat egy népnek, ami pénzzel nem vásárolható, és nem lehet elvenni vagy ellopni sem: szellemi kincseket, tudást, hitet és reményt – emelte ki az igazgatónő, a Tamási Áron Színház nagytermében megtartott ünnepség megnyitóján elhangzott köszöntőjében. És, hogy a felsorolt kincsekből az itt végzők azóta is részesülnek, jól bizonyították a vén és jelenlegi diákokból álló kórusok szárnyaló hangjai, a népi együttesek vérpezsdítő táncai, a dr. Albert Éva, Orbán-Barra Gábor és Stekbauer-Hanzi Réka ajkairól felcsendülő dalok, de a színjátszó csoport iskolaalapítást felelevenítő, valamint Kozma Orsolya népmonda előadása is. Az általuk nyújtott élményért pedig az előadókon kívül, Dancs Árpád és Péter Albert volt, valamint Szántó-Dombora Anna, Dobra Judit és Tókos Ibolya jelenlegi tanároknak, valamint Tőkés Edit és Zsolt táncmestereknek tartozunk köszönettel.
Pénteken, a kollégium dísztermében megtartott tudományos értekezleten Cserey Zoltán történész, Krecht Gyöngyvér Mária, Rab Sándor, József Álmos, Pénzes Loránd tanárok, Csikós Júlia könyvtáros, valamint Albert Ernő és Izsák Ferenc volt igazgatók előadásainak meghallgatása során, az iskola története és működése, illetve a falai között pezsgő szellemi és kulturális élet egy-egy szeletébe nyertek betekintést a jelenlévők, de tudomást szerezhettek a működésében különböző korokban fellépő nehézségekről is.
Délután ugyancsak a díszterem volt a helyszíne József Álmos véndiák ez alkalomra megjelentetett két kiadványa bemutatójának. Egyikük az Albert Ernő által 1954-ben alapított néptánccsoport négyéves működésének nehézségeivel és sikereivel ismerteti meg a hallgatóságot, a tagok visszaemlékezései és Antal Miklós fizikatanár fotóinak a segítségével, a másik pedig a Mikóban végzett és színészi pályára tért személyek névsorát és pályafutásuk rövid ismertetőjét tartalmazza.
Visszatekintve a két nap alatt átélt szellemi élményekre, nyugodt lélekkel megállapíthatjuk, hogy a Sepsiszentgyörgy egyik büszkeségét jelentő oktatási intézmény vezetői, volt és jelenlegi diákjai tudatában vannak szeretett iskolájuk múltban és jelenben betöltött, illetve jövőbeli fontos és nélkülözhetetlen szerepével, a segítségükkel megszervezett és általuk megvalósított évfordulós programok, események gazdagsága és színvonala legalábbis ezt sugallta.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

45 éves a Román Televízió magyar nyelvű adása
A romániai magyar nyelvű televíziózás negyvenöt évvel ezelőtt kezdődött. 1969. november 23-án szólalt meg először magyar bemondó a román közszolgálati televízióban.
A szimbólummá vált toronyépületben, a kilencedik emeleti szerkesztőségi szobákban riportokat, ankétokat, portrékat, tévéjátékokat, zenei műsorokat, politikai kommentárokat készítettek a televíziózás klasszikusaivá vált személyiségek.
Aztán tizenhat év után, 1985-ben megszüntették a Magyar adást. Egyetlen telefonutasítással. Filmanyagát a területi rádióstúdiók archívumával együtt egy bukaresti központi raktárban helyezték el, a pusztulást felgyorsító körülmények között.
Ezzel a betiltással véget ért a romániai magyar televíziózás első fejezete. 1989 karácsonyáig nem hangzott el magyar szó a román közszolgálati televízióban.
Az 1989-es romániai változások után a Magyar adás néhány tapasztalt szerkesztője – kihasználva az új politikai konjunktúrát – műszaki háttér nélkül, amatőr videósok segítségével újraindította a magyar nyelvű műsort. A változást követő első időszakban rendkívül nagy nézettséget hoztak a Magyar adás közügyi eseményekről szóló adásai, köztük az 1990. március 19-i marosvásárhelyi véres konfliktusokat és a Román Televízió székháza elleni, 1990 júniusában történt támadásokat bemutató tudósítások. Ezek az anyagok, éppen szókimondó mivoltuknak köszönhetően, a románok körében is népszerűek voltak, hiszen a Magyar adás a feliratozás által már a rendszerváltás első, zavaros pillanataiban is hozzáférhető volt a román nézők számára.
Az újraindult Magyar adás műsorának skálája kiszélesedett: a híradó és a kulturális tájékoztató műsorok mellett kedveltek voltak a stúdióbeszélgetések, amelyek során a magyarság életbevágó kérdéseit vitatták meg a résztvevők (népesedés, kivándorlás, anyanyelvi oktatás, az önálló magyar egyetem visszaállítása, a Babes–Bolyai magyar vonalának fejlesztése, az autonómia stb). Helyet kaptak az adásban oktató- ismeretterjesztő filmek, ifjúsági és kabaréműsorok, könnyűzene, a népi kultúra ápolására irányuló különböző rendezvények.
A kilencvenes évek második felétől a bukaresti magyar szerkesztőség romániai monopóliuma megszűnt, hiszen a kilencvenes években lezajló kommunikációs fordulat során nemcsak a kábeltévé-hálózatok által nálunk is sugárzott magyarországi adók, hanem a román közszolgálati televízió területi stúdiói (Kolozsvár, Temesvár, később Marosvásárhely) és még inkább a helyi magántévé-társaságok jelentős számú néző figyelmét kötik le. Ennek ellenére a kilencedik emeleten dolgozó szerkesztőség professzionalizmusa ma is kiemelt szerepet biztosít az adásnak.
A kérdés csak az, hogy vajon meddig.
A román közszolgálati televízió ugyanis súlyos anyagi gondokkal küszködik. 2013 tavaszán közel hétszáz alkalmazottat bocsátott el, ám a remélt gazdasági talpra állás elmaradt. A felhalmozott adósság nem lett kevesebb, a műsorgyártás jórészt megbénult, és ezen a helyzeten a 2013 decemberében történt elnökváltás sem változtatott. Továbbra sincs pénz műsorgyártásra, hol a csődeljárás beindításáról, hol a fizetésképtelenség bejelentéséről hallani. A televízióban teljes bizonytalanság uralkodik. Ez az állapot nyilván a Magyar adásra is kihat: nevetségesen kevés pénzből próbál műsorokat gyártani a csökkentett létszámmal működő szerkesztőség, és még csak az a lehetősége sincs meg, hogy külsős bedolgozókkal pótolja a kiszállások, terepmunkák hiánya miatt keletkezett űrt.
Egyértelmű, hogy a következő időszakban megoldást kell találni a hazai közszolgálati média helyzetére.
Az erről szóló vitaindítót évfordulós rendezvényére időzítette a bukaresti magyar szerkesztőség. A Közszolgálat régen és ma című fórum Sepsiszentgyörgyön lesz november 23-án, vasárnap délután 4 órától, a Székely Mikó kollégium konferenciatermében.
A vetítéssel egybekötött közönségtalálkozóra a Magyar adás mindenkori szerkesztősége mindenkit szeretettel vár!
A magyar szerkesztőség vezetősége
Népújság (Marosvásárhely)

Mikó-ügy – Befejeződött a fellebbviteli tárgyalás, ítélethirdetés várható
Befejeződött a fellebbviteli tárgyalás hétfőn a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt indult büntetőperben a Ploiesti-i Táblabíróságon – közölte az MTI-vel a Kapcza Mikolt Krisztina, az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvédje.
A táblabíróság szóvivője az MTI érdekélődésére megerősítette, hogy november 26-án, szerdán várható az ügyben jogerős ítélet.
Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte az épület visszaszolgáltatását az egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Az ügyben eljáró buzaui bíróság Markó Attilát, akit időközben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelső bíróság tavaly októberben – saját illetékességét elhárítva – megállapította: az ügyben a ploiesti-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet.
Többszöri halasztás után a ploiesti-i táblabíróság hétfőn érdemben letárgyalta az ügyet, elhangzottak a vád- és védőbeszédek.
Kapcza Mikolt Krisztina elmondása szerint a védelem azzal érvelt, hogy nem a restitúciós bizottság, hanem a NATO- és EU-csatlakozásra váró román állam adta vissza a sepsiszentgyörgyi épületegyüttest a református egyháznak, hogy meggyőzze külföldi partnereit: Románia tiszteletben tartja a tulajdonjogot. A védelem szerint a visszaéléssel vádolt bizottsági tagoknak nem döntéshozó, hanem végrehajtó szerepük volt az egyébként jogszerű restitúcióban.
A Mikó-ügyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) emelt vádat. A DNA pénteken közölte, hogy Markó Attila ellen egy másik ingatlan-visszaigényléssel kapcsolatos ügyben is bűnvádi eljárást indított hivatali visszaélés gyanújával, és kérte a képviselőház hozzájárulását a politikus előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Az időközben Magyarországra települt Marosán Tamás hétfőn nyílt levélben fejtette ki álláspontját az őt ért vádról. Rámutatott: a vád arra hivatkozva vitatta a visszaszolgáltatás jogosságát, hogy az iskola közadakozásból épült, vagyis a vádhatóság szerint a tulajdonjog a „népet", azaz az államot illeti. Rámutatott: jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve önkormányzati és állami segélyből épül, de annak tulajdonosa ettől függetlenül az egyház. Erre a legfrissebb példa a Bukarestben épülő ortodox katedrális – tette hozzá. „Ha a román állam tulajdona lett volna (a Mikó gimnázium), mi értelme lett volna államosítani?" – érvelt Marosán Tamás.
A jogerős ítéletet vélhetően nem fogják a tárgyalóteremben kihirdetni, azt a bíróság honlapján teszi majd közzé az ügyben eljáró kéttagú bírói tanács – mondta az MTI-nek a református egyház ügyvédje. MTI
Erdély.ma

Székelyföldi kilátások (A Magyar Tudomány Napja Sepsiszentgyörgyön)
Perspektívák Székelyföldről címmel szervezett szombaton kerekasztal-beszélgetést az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) márciusban alakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a megyeháza üléstermében.  
Ezzel csatlakozott az anyaintézmény 13. kiadásához érkezett rendezvénysorozatához. Annak mintájára, ahogyan november 3-án tartják a magyar tudomány napját (1825-ben a pozsonyi országgyűlésen ezen a napon határozták el a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását), 2002 óta a szervezet alapításának évfordulója (1859. november 23–26-a között tartották az alapító közgyűlést Kolozsváron) alkalmából az EME – szakosztályai és fiókegyesületei részvételével – megszervezi a Magyar tudomány napja Erdélyben című fórumát. Az EME minden évben kijelöli a fórum témáját, idén Messze látó tudomány: felelős válaszok a jövőnek címmel hirdették meg a rendezvényt.
A sepsiszentgyörgyi fiókszervezet kerekasztalán a székelyföldi magyar tudományművelés helyzetéről és feladatairól tanácskoztak a meghívottak. Görög Mihály, a Budapesti Corvinus Egyetem fejlesztési rektorhelyettese, Szabó Levente, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szenátusának tagja, Cziprián Kovács Loránd, a BBTE sepsiszentgyörgyi Közigazgatási Tanszékének vezetője, Szilágyi Tibor, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem volt rektorhelyettese, Székely Gyula, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorhelyettese, Lázár Ede, a Sapientia csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánhelyettese, valamint Bíró Béla és Pető Mária, a Székely Mikó kollégium matematika-, illetve fizikatanára és Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója Bíró Bo­róka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókszervezete elnökének moderálásával.
Elhangzott: Romániában a tudományos kutatások állami finanszírozása minimális, az önkormányzatok ebben nem érdekeltek, az európai uniós pályázatok elszámolási módszertana ijesztő. Magyarországi támogatást főleg nemzetiidentitás-megőrző tevékenységekre nyújtanak. A romániai oktatásfinanszírozási politika miatt az egyetemek nem tudnak a piaci igényeknek megfelelő képzést nyújtani, ugyanakkor érezhető a kultúrközpont, Kolozsvár elszívó ereje is. Ami a művészeti oktatást illeti, középiskolai szinten pozitív az együttműködés Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely és Brassó között, de a felsőfokú oktatás igencsak gyerekcipőben jár, főleg a zenei képzés, kivétel a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen zajló képzőművészeti oktatás. A tudomány terén azok a kutatások számítanak, amelyek nemzetközi jelentőségűek, s azok a tanulmányok értékelhetőek, amelyek nemzetközileg jegyzett kiadványokban jelennek meg. Nagyrészt pénzkérdések merülnek fel, de személyi gondok is akadnak, például fiatal tehetségeket elüldöztek Székelyföldről.
Mint megfogalmazták, jó lenne véget vetni az olyan megkülönböztetésnek, hogy melyik egyetem magyarabb a másiknál, és a valós kérdésekkel kellene foglalkozni. Érdemes lenne kihasználni azt a stratégiai helyzetet, amit a székelyföldi magyar tanintézmények nyújtanak, valamint a Románia és Magyarország közötti közvetítő szerepben rejlő lehetőségeket. Kisebb vita is kialakult a BBTE és Sapientia képviselői között a párhuzamokról, átfedésekről, hisz egy térségből származnak a diákok. Székely Gyula bejelentette, a Sapientia új kart, mezőgazdász és erdészmérnöki szakot indít Sepsiszentgyörgyön az egykori traktoriskola, legutóbb Gámán János Szakközépiskola székhelyén, folynak a munkálatok, jövő tanévtől el kell kezdeni az oktatást.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mikó-ügy: Ne hagyjuk az igazságot a feledés homályába merülni!
Valószínűleg végéhez közeledik a Mikó-per, 2014. november 24-én jogerős ítélet születhet. Ismételten megpróbáltam röviden összefoglalni a per lényegét. A vádirat (és az alapfokú bírósági határozat) szerint:
I. nem voltunk illetékesek az ingatlant visszaszolgáltatni, és
II. a „valósággal ellentétben” a református egyháznak szolgáltattuk vissza a Mikó Kollégiumot,
III. tudniillik a kollégium közadakozásból és városi, illetve állami segélyből épült fel, tehát az államosítás előtti tulajdonosa a „székely nép”, tehát a román állam volt.
Tisztelettel, Marosán Tamás
Európai Unió, 
2014. november 22
Szabadság (Kolozsvár)

Kevés az állami támogatás
Kerekasztal a székelyföldi tudományos kutatásról
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) március 8-án megalakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete is csatlakozott a 2002 óta A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvénysorozathoz. Messze látó tudomány – perspektívák Székelyföldről címmel szombaton a megyei önkormányzat gyűléstermében tartottak kerekasztal-beszélgetést. A tanácskozás résztvevői szerint nincsenek könnyű helyzetben a székelyföldi tudományos kutatók, ugyanis sem a román, sem a magyar kormány részéről nem számíthatnak támogatásra.
A beszélgetést Bíró Boróka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókszervezetének elnöke moderálta, a tudományos oktatás helyzetéről kilenc középiskolai és egyetemi szaktekintély beszélt.
Bíró Béla, a Székely Mikó kollégium tehetséggondozással is foglalkozó matematikatanára elmondta, a nagy múltú iskolában ma is vannak olyan diákcsoportok, amelyek különösen érdeklődnek bizonyos szakterületek iránt, ezért sok önképzőköri foglalkozásuk van. Pető Mária, a tanintézmény kutatásirányító fizikatanára szerint a középiskolai tudományos műhelyek helyzete nem könnyű, de egyértelmű, hogy ezeknek van eredménye, hiszen az utóbbi pár évben olyan rangos nemzetközi versenyeken vettek részt, ahol Romániát vagy egész Kelet-Európát csak a mikós diákok képviselték.
Dr. Cziprián K. Loránd, a sepsiszentgyörgyi Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közigazgatási tanszékének vezetője borúlátóbb képet festett a mai helyzetről. „Romániában a tudományos kutatás támogatása a bányabéka feneke alatt van, ugyanis az elmúlt két évben harminc országos érdekeltségű kutatást finanszíroztak Bukarestből, ami édeskevés” – mondta. A professzor szerint a székelyföldi tudományterületek támogatása mind a magyar, mind a román kormány politikájának a perifériáján szerepel.
Dr. Lázár Ede, a csíkszeredai Sapientia EMTE dékán-helyettese úgy véli, a székelyföldi tudományos kutatás tekintetében a kis számok törvénye érvényesül, ennek minden negatívumával, de némi fejlődést is tapasztaltak, hiszen jó néhány fiatal kutató doktori címmel rendelkezik. Dr. Szabó Levente, a kolozsvári BBTE magyar tanszékének szenátusi képviselője úgy látja, az egyetemek közötti versengés zsákutcába vezet, és reméli, idővel az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények partnerként fognak egymásra tekinteni, annál is inkább, mert jelenleg Romániában lecsengőben van a nagy egyetemalapítási láz.
Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója elmondta, az erdélyi magyar oktatásban a művészeti oktatás még gyerekcipőben jár, különösen a zenei képzés kritikán aluli. Jó hír viszont, hogy született egy sürgősségi kormányrendelet, amely a romániai zeneoktatás felzárkóztatását célozza. 
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Újabb nyílt levelet küldött a Mikó-per ügyében Marosán Tamás
Újabb tisztázó nyílt levelet fogalmazott Marosan Tamás, a Mikó-per vádlottja az üggyel kapcsolatban, amelynek hétfőn ismét tárgyalnak a Ploiesti-i Táblabíróságon. Az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogtanácsosa pontokba szedve bizonyítja, hogy a Mikó-per vádlottjait ártatlanul ítélték el első fokon. Levelét az alábbiakban közöljük.
Mikó ügy:
Ne hagyjuk az igazságot a feledés homályába merülni!
Valószínűleg végéhez közeledik a Mikó per. 2014. november 24-én jogerős ítélet születhet. Ismételten megpróbáltam röviden összefoglalni a per lényegét.
                                A vádirat (és az alapfokú bírósági határozat) szerint:
                I. nem voltunk illetékesek az ingatlant visszaszolgáltatni, és
                II. a „valósággal ellentétben” a református egyháznak szolgáltattuk vissza a Mikó Kollégiumot,
                III. tudniillik a kollégium közadakozásból és városi, illetve állami segélyből épült fel, tehát az államosítás előtti tulajdonosa a „székely nép”, tehát a román állam volt.
                                Tények:
                I. A Brassói Ítélőtábla hét hónappal a visszaszolgáltatást megelőzően a 2001. szept. 21-i 258. sz. jogerős határozatában megállapította, hogy a „Mikó” kollégium ingatlanának visszaszolgáltatása ügyében a 83/1999. sz. sürgősségi kormányrendelet 2. sz.-ban meghatározott 3 tagú bizottság (amelynek tagjai voltunk) illetékes eljárni. Tehát mégiscsak illetékesen jártunk el!
                II.1. A Kovásznai Törvényszék 2005. okt. 20/125A. sz. határozatában (a 176/1948-as államosítási dekrétumra hivatkozva) első következtetéseként megállapította, hogy a teljes kollégiumi vagyon egykori tulajdonosa a református egyház volt (5. old. 2., és 6. bek.). A Brassói Ítélőtábla 2006. márc. 15-i 187/R. sz. jogerős határozatában (a 176/1948-as államosítási dekrétum mellett a kollégium 1937-1938 évi Értesítőjére való hivatkozással) jogerősen állapította meg a református egyháznak kollégiumi vagyonok feletti tulajdonjogát és ebből fakadó perbeli minőségét.
                II.2. Hivatkozással a Román Nemzeti Bank 1947. nov. 18-án 2681. sz. átiratára, 299-1947/48. sz. alatti válaszában a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium igazgatója a következőről számolt be: „Kollégiumunk nem önálló jogi személy, hanem az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona...” (az eredeti levelezés a Kovászna megyei állami levéltárban található)!
                II.3. A 176/1948-as államosítási dekrétum mellékletéből (amelyre hivatkozik a II.1. alatt említett törvényszéki, valamint ítélőtáblai határozat) egyértelműen kiderül, hogy a Mikó Kollégium teljes vagyona (a Mikó Kollégium ingatlana is!) a református egyháztól lett államosítva.
                II.4. A sepsiszentgyörgyi Ref. Székely-Mikó Kollégium nyilvánossági jogú fiúgimnáziumának és leánygimnáziumának Értesítője az 1937-1938-ik iskolai évről – amelyet a Bucegi Tartomány tanfelügyelősége 23462/1939. sz. alatt hagyott jóvá (amelyre szintén hivatkozik a II.1. alatt említett ítélőtáblai határozat) egyértelműen leírja, hogy: „...a kollégium mint a vallásszabadsággal szorosan összefüggő intézmény, és mint a református egyház fenntartásának eszköze, az érvényben lévő törvények értelmében, mindenestől kizárólag az erdélyi református egyházkerület testéhez tartozik, és az egyházi hatóságoknak van alárendelve.”
                II.5. az 1925-ös évi magánoktatási törvény 11. szakasza alapján kiállított, az 1928. aug. 8-án a 174. sz. hiv. közl.-ben megjelent 81. sz. „Autorizáció”-ból egyértelműen kiderül, hogy a Mikó Kollégium fenntartója és tulajdonosa az Erdélyi Református Egyházkerület. A magánoktatási törvény végrehajtási utasításában az „autorizáció” kitöltésére vonatkozó rendelkezés 9. pontja előírja, hogy a „tulajdonos” rovatba az iskola alapítóját és fenntartóját kell beírni (1926. márc. 10-i hiv. közl.). A két világháború közötti román jogalkotó az egyházi iskolák tulajdonosaként azok alapítóit és fenntartóit ismerte el!
                II.6. A magyarországi református egyház egyetemes névtára (Bp., 1912, 374. old.) a következőt tartalmazza: „Sepsiszentgyörgyi ref. Székely Mikó-kollégium (1859). Az intézetet az erdélyi református egyházkerület tartja fenn.”
                II.7. A kollégiumi ingatlan telekkönyvében tulajdonosként a sepsiszentgyörgyi ev.-ref. Székely Mikó kollégium szerepel. A romániai Református Egyház Kánonjának 1. szakasza értelmében „A Romániai Református Egyház történeti fejlődése során a következő elnevezéseket használta: „Evangelico Reformata, vulgo Calviniana”, „Helvét Hitvallású Evangéliumi Református Egyház”, „Református Egyház” és „Cultul Reformat Calvin”. A kolozsvári Házsongárdi temető főbejáratánál elhelyezkedő korabeli püspöki sírokon, valamint a kolozsvári Református Teológia épületének homlokzatán is az ev.-ref. rövidítés van kiírva. Mégsem kérdőjelezi meg senki a teológia fölötti egyházi tulajdonjogot! Az egyházi vagyonokról és azok telekkönyvezése ügyében lásd még előző nyílt levelem 6.6., valamint 6.7. pontját (http://www.kronika.ro/erdelyi-hirek/marosan-tamas-nyilt-level-miko-ugyben).
                II.8. „... Egyházalkotmány ... 3. §. Az evang. reformált egyház alsó és felső iskolái, mint a vallás szabad gyakorlatának jogával lényeges kapcsolatban álló intézmények, s az egyház önfenntartásának eszközei, ..., mindenestől az egyház testéhez tartoznak s az egyházi hatóságok alatt állanak. ...”(Egyházi Törvények az Evangeliom szerint Reformált Magyarországi Keresztyén Egyházban, budapesti 1891-93-ik évi országos zsinat, Budapest, 1894).
                III.1. „... 55. A vallásfelekezetek községi segélyezése.... Abból, hogy a polgári község a felekezeti iskola költségeit viselni akarja, vagy annak javára bizonyos szolgálatokat hordozni tartozik, a polgári községek részére az iskolafenntartó felekezettel szemben külön jogok gyakorolhatósága nem következik....Vkm. 19790/904....”(Protestáns Egyházi Közigazgatási Törvénytár ... 1523-1913, id. Hegedűs János, Nagybecskerek, 1913, 67. old. 5. bek.)”
                III.2. A múltban is és jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve városi/községi és állami segélyből épül(t) fel, s mégis annak jog szerinti tulajdonosa az illető egyház (erre a legfrissebb példa a „Catedrala Mantuirii Neamului”, amelynek egyedüli tulajdonosa az Ortodox egyház, s nem a „román nép” - se nem az állam-)! Amennyiben az iskola a „székely nép” (ilyen jogi személy nem létezik!), tehát a román állam tulajdona lett volna, mi értelme lett volna azt államosítani???
Ahogy a kéz sem független az emberi testtől, úgy a Mikó kollégium is az egyház testéhez tartozott!
Fentieket figyelembe véve, amennyiben tényleg illetéktelenül és/vagy „valóság ellenesen” állapítottuk meg a református egyház (mint volt tulajdonos) jogosultságát, akkor bármilyen ítélet előtt fejet hajtok!
Amennyiben a Mikó per valamennyi részletét tisztázni óhajtják, szíveskedjenek (újra) elolvasni 2013. szeptember 27-i nyílt levelemet, ellenőrizvén a benne foglaltak hitelességét!
Tisztelettel,
Marosán Tamás
Európai Unió, 2014. november 22.
maszol.ro

Mikó-per: Markó Attila ügyvédje nem optimista
„Nem vagyok optimista” – jelentette ki a Mikó-per szerdára ígért jogerős ítélethirdetése előtt a maszol.ro-nak az egyik vádlott, Markó Attila ügyvédje. Eugen Iordăchescut a per hétfői tárgyalásáról, az RMDSZ-es képviselő elleni másik bűnvádi eljárásról, és a várható döntésről kérdeztük.
Az ügyvéd elmondta, többszöri halasztás után a Ploiesti-i Táblabíróság hétfőn érdemben letárgyalta az ügyet, elhangzottak a vád- és védőbeszédek. A védelem írásban is benyújtott álláspontját a vádakkal, kapcsolatban, a bírák ez is tanulmányozzák, ezért hirdetnek csak szerdán ítéletet – magyarázta. A tárgyalás végén a védelem a vádlottak felmentését, az ügyészség a védelem fellebbezésének elutasítását kérte a bíráktól.
A védelem fő érve az Iordăchescu szerint, hogy a restitúciós bizottságnak (amelynek tagja volt a három vádlott) nem döntéshozó, hanem végrehajtó szerepe volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatásában. „Ettől függetlenül bizonyítani tudjuk, hogy a restitúció jogszerű volt” – tette hozzá.
Mint ismert, Markó Attila ellen egy másik ingatlan-visszaigényléssel kapcsolatos ügyben is bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélés gyanújával, és kérni fogja a képviselőház hozzájárulását a politikus előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Arra a kérdésünkre, miszerint ez az ügy hozzájárulhat-e ahhoz, hogy a bírák szubjektíven hozzanak ítéletet a Mikó-perben, Iordăchescu kijelentette: a bírák bizonyára a sajtó révén maguk is értesültek erről a bűnvádi eljárásról, ám „normális esetben” döntésüket ez nem kellene hogy befolyásolja.
 „Ideális esetben egy másik ügyet nem vehetnek figyelembe a bírák az ítélet meghozatalakor. Annál is inkább, mert ez egyelőre csak sajtóhír. Az ügyészség tudtommal még nem kérte Markó Attila letartóztatásának jóváhagyását a parlamenttől” – mondta az ügyvédét. Hozzátette, szerinte „még az ügyészek számára sem világos”, hogy mivel gyanúsítják ebben az eljárásban a képviselőt.
A Mikó-per várható ítéletével kapcsolatban Eugen Iordăchescu – megfogalmazása szerint – nem optimista. „Nagyon sokan mondják, hogy normális körülmények között egyetlen ítélet lehetséges: a felmentés. Ám természetellenességek országában élünk, így kellemetlen meglepetésekben is lehet részünk” – jelentette ki Markó Attila ügyvédje.
Első fokon börtönre ítélték Markó Attilát
Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte az épület visszaszolgáltatását az egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Az ügyben eljáró buzăui bíróság Markó Attilát, akit időközben az RMDSZ parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelső bíróság tavaly októberben - saját illetékességét elhárítva - megállapította: az ügyben a ploiești-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet. 
Megszólalt Marosán Tamás
Az időközben Magyarországra települt Marosán Tamás hétfőn nyílt levélben fejtette ki álláspontját az őt ért vádról. Rámutatott: a vád arra hivatkozva vitatta a visszaszolgáltatás jogosságát, hogy az iskola közadakozásból épült, vagyis a vádhatóság szerint a tulajdonjog a "népet", azaz az államot illeti.
Rámutatott: jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve önkormányzati és állami segélyből épül, de annak tulajdonosa ettől függetlenül az egyház. Erre a legfrissebb példa a Bukarestben épülő ortodox katedrális - tette hozzá. "Ha a román állam tulajdona lett volna (a Mikó gimnázium), mi értelme lett volna államosítani?" - érvelt Marosán Tamás.
A Marosán elleni vádak egyébként az új Btk. szerint elévültek, így a volt jogtanácsost várhatóan szerdán felmentik. A védelem korábban többször is kérte a ploiești-i táblabíróságot, hogy állapítsa meg a vádak elévülését, de ez mindeddig nem történt meg. Markó Attila ügyvédje kérdésünkre elmondta, a szerdai ítélethirdetés "ezt a kérdést is tisztázza".
Cs. P. T.
maszol.ro