Táncfesztivál a találkozás jegyében
Sikeresen zajlott le Erdély öt hivatásos táncegyüttesének közös találkozója Sepsiszentgyörgyön október 13–16. között, a vándorfesztivál idei házigazdája a Háromszék Táncegyüttes volt.
A találkozó gazdag palettát tárt a közönség elé, programjában az autentikus néptáncelőadástól a kortárs balettig ötvöződtek a műfajok, így mutatott átfogó képet a hivatásos táncegyüttesek jelenéről Erdélyben. A négynapos találkozó az erdélyi magyar hivatásos táncélet legfontosabb szakmai rendezvénye, legnagyobb erénye pedig az, hogy a részt vevő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Háromszék Táncegyüttes, a Maros Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes és Udvarhely Néptáncműhely végig jelen lehet a rendezvényen, így lehetőségük adódik megnézni egymás produkcióit, meghallgatni ezek szakmai kiértékelőit, ezáltal pedig tanulni egymástól.
A találkozó ünnepi gálaműsorát vasárnap este tartották, és Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnök, a rendezvény fővédnöke is megtisztelte jelenlétével. "A néptánc számunkra, erdélyi magyarok számára egy alappillér, amely meghatároz és magával ragad, hiszen a hagyománynak éltető ereje van. A tudomány szerint a tánc az emberré válás egyik fontos momentuma, de a néptánc ennél sokkal több: a néptánc a nemzeti identitásunk része, és ezt mindannyian érezzük. Éreztük akkor is, amikor gyermekkorunkban oktattak bennünket, akkor is, amikor a táncház-mozgalomba bekapcsolódtunk, és akkor is, amikor az erdélyi hivatásos táncegyüttesek világszintű előadásait megnézhetjük" – fogalmazott köszöntőbeszédében Kelemen Hunor. A szövetségi elnök továbbá kiemelte, hogy szükség van annak a törvényes keretnek a megteremtésére, amely az erdélyi hivatásos táncosok jelenét és jövőjét biztonságossá teszi, másrészt meg kell erősíteni azokat a rendezvényeket, eseményeket, intézményeket, amelyek a néptánchoz kötődnek, és amelyek a néptáncon keresztül az identitásunkat is erősítik, majd hozzátette: mindezekben partner lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
A gálaműsor keretében átadták a találkozó díjait is. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület képviseletében Deák Gyula Levente fesztiválmenedzser Életműdíjjaltüntette ki több évtizedes kiemelkedő munkásságáért Tőkés Editet (Háromszék Táncegyüttes), Vajda Katalint (Háromszék Táncegyüttes), Domokos Zsuzsannát (Maros Művészegyüttes) és Füzesi Albertet (Maros Művészegyüttes). A Magyar Táncművészek Szövetsége a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója szakmai bizottságának javaslata alapján Kiemelkedő férfitáncos díjjal tüntette ki Melles Endrét (Háromszék Táncegyüttes) az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott táncos-színpadi alakításáért.
A találkozó szakmai bizottsága további nyolc díjat adott át. Női tánckari nívódíjban részesült a Háromszék Táncegyüttes az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott magas szintű művészi jelenlétéért. Zenei alkotói díjat nyújtottak át Kelemen László és a Heveder zenekar részére az Erdély- menyegző című előadás kiemelkedő zenei világának megalkotásáért. Énekesi szóló díjjal tüntették ki Erőss Juditot (Háromszék Táncegyüttes) az Erdély- menyegző című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért, valamint Kásler Magdát (Maros Művészegyüttes) a Most múlik című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért.Hiteles viseleteiért és hagyományőrző alkotói munkásságáért két díjban részesült a Hargita Nemzeti Székely Népi együttes a Táncoljatok! c. előadással. Képi világáért díjjal jutalmazták a Nagyvárad Táncegyüttest, a Stabat Mater c. előadásért. Bátor művészi vállalásáért díjban részesült az Udvarhely Néptáncműhely az Üveghegy ösvénye c. előadással.
Ahogyan mezőségi táncokkal nyitottak a csütörtöki fesztiválnyitó flashmobon Sepsiszentgyörgy főterén, a gálaműsort is mezőségi táncokkal zárta az öt hivatásos táncegyüttes, ezáltal keretezve az idei találkozót, amely gazdag programkínálatával a szakmai fejlődésre és a szórakozásra egyaránt teremtett lehetőséget. A fesztivál több off-programot is kínált: az M Studio Tavaszi áldozat c. előadása, a Tesztoszteron Zenei Alakulat és az Impro- víziók 2.2 koncertjei egyaránt nagy sikernek örvendtek a résztvevők körében. A táncosok technikai tudásának bővítése céljából, Kocsis Enikő és Fitos Dezső vezetésével, tánctechnikai workshop is helyet kapott a programban. A találkozó alatt állandó viselet- kiállítást lehetett megtekinteni a Tamási Áron Színház előcsarnokában Mátéfi Zita, Miklós Papp Zsuzsanna, Miklós János, Furik Rita és Simó Júlia munkáiból. Et(h)űd címmel, a találkozó életében először, napi fesztiválújsággal is jelentkeztek a szervezők, amelyben az előző nap előadásairól lehetett kritikákat, elemzéseket olvasni. Továbbá folyamatosan bővülő fotósarkot rendeztek be a színház büféjében, amely nyomtatott fényképekkel dokumentálta azonnal a fesztivál összes mozzanatát. Folyamatosan frissült a fesztivál blogja is a www.ehtet.hte.ro oldalon, ahol a napi hangulatvideók is megtekinthetők. (Sajtóközlemény) Népújság (Marosvásárhely)

Tamási Áron Kolozsváron a forradalom napjaiban
Tamási Áronnak a forradalom kitörése előtti napokban Kolozsváron tett látogatása volt a témája annak az előadásnak, amelyet Dávid Gyula irodalomtörténész, 1956-os elítélt tartott hétfő este. Az eseményre a magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében került sor.
Az előadásnak a Szentegyház utca 4. szám alatti kiállító terem adott otthont, ahol jelenleg az Ötvenhat kép 1956-ról című tárlat is megtekinthető. A különböző közösségi programok céljára felújított tágas helyiséget a szervezők részéről Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke ajánlotta mindenki figyelmébe. A hétfői rendezvény házigazdája H. Szabó Gyula közíró volt, aki szintén köszöntötte a jelenlevőket, köztük Nagy Benedek volt Hargita megyei RMDSZ-es képviselőt, egykori 1956-os elítéltet.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Borsos Orsolya Éva vette át Turos Lóránd helyét az Országos Audiovizuális Tanácsban
Borsos Orsolya Éva vette át Turos Lóránd helyét az Országos Audiovizuális Tanácsban (CNA), miután utóbbi lemondott, mivel szenátorjelöltként indul a parlamenti választásokon. 
Borsos Éva Orsolya úgy nyilatkozott: hivatalból került Turos helyébe, korábban ugyanis helyettes tagja volt a testületnek. 
Az Audiovizuális Tanács új tagja úgy nyilatkozott, van tapasztalata a sajtóval való kapcsolattartás terén, és korábban tanácsosként dolgozott az európai alapok minisztériumánál. Új feladatkörével kapcsolatban azt mondta, kétgyerekes anyaként fontosnak tartja a kiskorúak védelmét. 
Turos Lóránd közölte, két hete nyújtotta be a CNA-tagságról való lemondását, mert Szatmár megyei szenátorjelöltként indul a parlamenti választásokon. Hozzátette, keddig nem volt tagja az RMDSZ-nek, ugyanis az audiovizuális törvény tiltja a CNA-tagoknak, hogy pártok vagy más politikai alakulatok tagjai legyenek. (agerpres) maszol.ro

Pályázati kisokossal rukkolt elő a MIÉRT
A Magyar Ifjúsági Értekezlet egy hiánypótló kiadvánnyal rukkolt elő Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjének támogatásával.
A Pályázz a jövődre című pályázati kisokos a bel- és külföldi pályázati lehetőségeket egyaránt tartalmazza, egyelőre a www.miert.ro oldalon található meg, hamarosan viszont egy külön online platformon is elérhetőek lesznek a pályázati lehetőségek.
Winkler Gyula kiemelte, a MIÉRT-tel való tartalmas és sikeres együttműködés már évek óta tart, ennek egyik meghatározó eleme az európai parlamenti gyakornoki program, amely során a MIÉRT gyakornokokat küldhet Winkler Gyula brüsszeli irodájába.
„A pályázati kisokos is ennek a sikeres együttműködésnek az eredménye, hiszen pont ezek a gyakornokok dolgoztak a kiadványon, felhasználva a Brüsszelben szerzett tapasztalataikat. Továbbra is minden lehetőségemmel támogatni fogom a MIÉRT ifjúsági kezdeményezéseit otthon Erdélyben, és az Európai Parlamentben egyaránt” – hangsúlyozta.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke úgy véli, hogy egy országos ifjúsági szervezet célja a konkrét, kézzelfogható segítségnyújtás. „A Pályázz a jövődre is egy ilyen kézzelfogható segítség, amellyel az volt a célunk, hogy minden pályázati lehetőséget összegyűjtsünk azért, hogy azokat egy helyen találják meg a szülőföldjükön boldogulni, itthon vállalkozni akaró fiatalok. Rengeteg lehetőség nyílt a fiatalok előtt az uniós csatlakozás által is, azonban a fiatalok nagy részét megijesztik a pályázatok bürokratikus rendszerei. Ezzel a kisokossal mi ezt szeretnénk áthidalni, és bízunk benne, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő lehetőségeket és ki is használja azokat.” maszol.ro

Ezentúl Bukarest mondja meg, hogy miről szabad megemlékezni
A képviselőház megszavazta a hivatalos ceremóniákat szabályozó törvénytervezetet, amely az Országos Protokolltanács megalakítását is előírja.
A kormány által kezdeményezett tervezet megszabja a hivatalos ceremóniák szervezési és lezajlási rendjét, és elrendeli az Országos Protokolltanács megalakítását, amely jogi személyiség nélküli, intézményközi szervként működik majd, feladata pedig az lesz, hogy megszabja a központi és helyi hatóságok, valamint a közintézmények által szervezett hivatalos ceremóniák protokollrendjét. 
A testület tagjai az államelnöki hivatal, a szenátus, a képviselőház, a kormány, a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a belügyminisztérium protokoll tevékenységgel megbízott illetékesei közül kerülnek majd ki. Az Országos Protokolltanács az Államelnöki Hivatal irányítása alatt áll majd. 
A jogszabály értelmében minden év november 30-áig az önkormányzatoknak és közintézményeknek el kell küldeniük az Országos Protokolltanácsnak a következő évre tervezett hivatalos ceremóniák listáját.  Az RMDSZ nem szavazta meg a törvénytervezetet, Cseke Attila a döntést azzal indokolta, hogy a törvény ellentmond a helyi autonómia elvének, hiszen ezúttal minden esemény, amelyet központi vagy helyi önkormányzat szervez egy adott ünnep alkalmából, hivatalos ceremóniának minősül, megszabott szabályok szerint. 
A törvény azt is megszabja, hogy amennyiben valakivel együtt szervez egy önkormányzat eseményt, akkor a társszervezőknek – ebben az esetben a központi intézményeknek – joguk van beleszólni az esemény programpontjaiba, de akár a meghívottakat tartalmazó listát is átszabhatják. 
[Forrás: Agerpres] itthon.ma

Sebastian Bodu az RMDSZ képviselőjelöltje lehet
Sebastian Bodu nem kívánta kommentálni a Krónikának azokat a sajtóértesüléseket, miszerint az RMDSZ Konstanca megyei képviselőjelölt-listáján készül indítani őt a decemberi parlamenti választásokon. Kovács Péter ügyvezető elnök megerősítette, hogy tárgyalnak a román politikussal.
Sebastian Bodunak az RMDSZ színeiben való esetleges szerepeltetéséről bukaresti lapok és hírügynökségek számoltak be meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Az Adevărul napilap úgy tudja, hogy a politikus a szövetség képviselőházi jelöltlistáját vezetné Konstanca megyében, tekintve, hogy a 45 éves Bodu a tengerparti városban született.
Miközben az érintett a központi lapnak sem kívánta kommentálni az értesülést, Szabó Ödön bihari parlamenti képviselő úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem született végleges döntés az ügyben. Ami egyértelműen arra enged következtetni, hogy a magyar alakulat tárgyalásokat folytat ez irányban a román politikussal. Amúgy Szabó szerint az RMDSZ kész román nemzetiségű jelölteket támogatni, ha ezek felvállalják a szövetség által képviselt elveket és értékeket.
Sebastian Bodu szerdán lapunk megkeresésére leszögezte: egyelőre semmilyen formában nem kívánja kommentálni az esetleges indulásáról szóló sajtóhíreket. „Majd ha lesz miről, szívesen beszélgetek önökkel" – jelentette ki a jogász-politikus. Aki ugyanakkor kérdésünkre elmondta, nem támogatja – az RMDSZ programjában is szereplő – területi autonómiát, hanem a közigazgatási decentralizáció híve. „Határozottan támogatom a központosítás leépítését, az én irányításom alatt addig példátlan decentralizációt hajtottunk végre az adóhivatalnál. A személyes véleményem az, hogy az etnikai alapú autonómia hasztalan, mindenki számára egyforma decentralizációra kell törekedni" – nyilatkozta a Krónikának Sebastian Bodu.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak megerősítette, valóban tárgyalnak arról, hogy Sebastian Bodu a szövetség Konstanca megyei képviselőjelölt-listájának élén méretkezzen meg a parlamenti választáson. Erről a szövetség elnöksége várhatóan a hét második felében fog végleges döntést hozni. „Úgy gondoljuk, hogy Sebastian Bodu egy olyan rutinos politikus, aki tiszteli az RMDSZ értékrendjét, a karrierje során soha nem volt olyan nyilatkozata, amiben kifogást találnánk. Az országos adhatóság (ANAF) volt elnökeként komoly tapasztalatra tett szert, és úgy gondoljuk, hogy a kampányban gazdasági vonatkozású témákat tud majd képviselni, elsősorban a kis- és középvállalkozókat tudja megszólítani" – mondta el Kovács Péter.
Kérdésünkre, az RMDSZ tervezi-e, hogy más Kárpátokon túli megyékben is indít román nemzetiségű jelölteket, Kovács Péter azt mondta, erre korábban is volt már precedens, egyelőre azonban még nem született döntés a kérdésben. Az Adevărul napilap felvetésére, miszerint az RMDSZ-nek azért van szüksége rutinos román politikusok bevetésére, hogy biztosan át tudja lépni a parlamenti küszöböt, Kovács Péter úgy reagált: „a szövetségnek mindenkire szüksége van, az önkéntesektől a jelöltekig."
A jogász végzettségű, 2005 és 2007 között az Adó- és Pénzügyi Hivatalt (ANAF) irányító Sebastian Bodu 2007-ben európai parlamenti képviselői mandátumot nyert az egykori Demokrata Párt (PD) színeiben, majd 2009-ben újraválasztották. A PD-nek a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) való egyesülése után nézeteltérése támadt az alakulat vezetőségével, és az idén júniusi helyhatósági választáson már függetlenként kívánta megpályázni Bukarest 6. kerületi polgármesteri tisztségét, ám a választási bizottság elutasította a jelöltségét.
Egyébként a román politikusnak nem sok esélye lenne mandátumot szerezni, ha azt vesszük figyelembe, hogy Konstanca megye lakosságának mindössze 0,1 százaléka, 407 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek a 2011-es népszámláláson. Bodu azonban méltán számíthat a többségi lakosság támogatására, amivel bizonyára az RMDSZ is tisztában van. Egyébként a 2012-es és 2008-as parlamenti választásokon alkalmazott egyéni választókerületes rendszerről Románia idén visszatér a kiszámíthatóbb megyei pártlistás, arányos választási rendszerhez, amelynek köszönhetően korábban is volt rá példa, hogy az RMDSZ Kárpátokon túli megyékből szerezzen mandátumot. A 2000-ben rendezett megmérettetésen például bukaresti listán lett képviselő Pataki Júlia, míg Vajda Borbála călăraşi-i szenátor. Arra ugyanakkor még nem volt példa 1990 óta, hogy a szövetség román nemzetiségű jelöltet indítson listavezetőként képviselő- vagy szenátorjelöltjei között
Gyergyai Csaba, Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldi napok magyar tanácselnökökkel
Öt megye és három megyeszékhely elöljárója tanácskozott Sepsiszentgyörgyön.
Bihar, Szatmár, Hargita, Kovászna és Maros megye tanácselnöke, illetve a házigazda Sepsiszentgyörgy, valamint Csíkszereda és Szatmárnémeti polgármesterében a közös, hogy mindannyian az RMDSZ színeiben látják el feladataikat, képviselik a magyarság érdekeit.
Az Orbán Balázs díj átadása mellett szakmai találkozókon vettek részt, ahol az önkormányzati választások óta eltelt időszak tapasztalatait értékelték ki, osztották meg. Közös stratégiák kidolgozása is zajlik, hiszen az erős önkormányzati képviselet lehetővé teszi, hogy a magyar közösség számára kiemelt területeken – mint például az oktatás, kultúra, ifjúság, egyházak – megőrizzük, erősítsük az eddig elért eredményeket. A megfogalmazott célok között szerepel az erdélyi családok jólétének és biztonságának fokozása, a minőségi oktatás fejlesztése, az infrastruktúra javítása, és nem utolsó sorban a magyar közösség jogainak erősítése.
„Az elmúlt 12 év legsikeresebb önkormányzati választása volt az idei, hiszen 5 erdélyi megyének is magyar elöljárója van. Ez az eredmény, a megnyilvánult bizalom fokozott munkára ösztönöz mindannyiunkat. Az erős helyi képviseletet azonban csak akkor tudjuk megfelelően érvényesíteni, ha a törvényhozásban is kellő súllyal vagyunk jelen. Ezért fontos, hogy a parlamenti választásokon is részt vegyenek a magyar szavazók, hogy Erdélyt olyanná tegyük, amilyennek az erdélyi magyar emberekkel közösen megálmodtuk. Meggyőződésem, hogy ami jó Erdélynek, az jó Romániának is!” – nyilatkozta Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke. erdon.ro

Jogok, oktatás, infrastruktúra, jólét: ezekre épül az RMDSZ választási programja
Négy pillérre épül az RMDSZ 2016-os parlamenti választási programja, mondta el Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön, Kolozsváron. Az első pillér a nemzetpolitika, a magyarság jogainak megerősítése, a második a minőségi oktatás biztosítása, a harmadik az erdélyi infrastruktúra és vállalkozói szféra megerősítése, és a negyedik a jólét, biztonság a családok számára. 
A szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ szempontjából a 2016-os választás a jövőről, a biztonság megteremtéséről, és a politikai megújulásról szól. Egy olyan Erdélyt építenének, ahol jó élni, ahol a magyar közösség, és általában, az emberi jogok nincsenek veszélyben. 
A programot Erdélyre élezte ki az RMDSZ, hiszen itt él az RMDSZ választók zöme, de "ami jó Erdélynek, az jó Romániának is" - fogalmazott a szövetség elnöke. 
Elmondta, az utóbbi időszakban egyesek megpróbálták a közösséget elbizonytalanítani, ez Gyergyószentmiklós polgármesterével kezdődött és Kolozsvár alpolgármesterének esete a legutóbbi példa erre. Hangsúlyozta, nem azzal van baj, hogy az ügyészek vizsgálódnak, hiszen ez a dolguk, hanem azzal, hogy a magyar önkormányzati vezetők ellen foganatosított intézkedések aránytalanok a vádakhoz képest. 
Kelemen elmondta, új alkotmányra van szükség, nem érdemes ezt foldozni. Annál is inkább, mert 2018-ban Románia az egyesülés centenáriumát ünnepli, és az új alaptörvénynek tartalmaznia kell a száz évvel ezelőtt Gyulafehérváron megfogalmazott ígéreteket. 
Az alkotmánynak rögzítenie kell azt, hogy legyen hivatalos a magyar nyelv ott, ahol a magyarság többségben él, és az RMDSZ kiáll amellett a korábban már - az egészségügyben történő anyanyelvhasználattal kapcsolatos törvénytervezetben - megfogalmazott elképzelése mellett, hogy az anyanyelv-használati küszöb 20%-ról 10%-ra csökkenjen. Emellett a nyelvi jogokat ott is ki kell terjeszteni, ahol a kisebbségi lakosság jelentős számban van jelen, azaz ha eléri az 5000 főt. 
Az új oktatási törvénynek olyan irányelveket kell tartalmaznia, amelyek a kisebbségi oktatást támogatják: például azt, hogy a kisebbségi diákok 12 éven át speciális tankönyvből tanulják a román nyelvet. Emellett a tananyag csökkentését és a házi feladat eltörlését támogatja választási programjában az RMDSZ. 
Az infrastruktúra fejlesztése tekintetében Kelemen elmondta, az RMDSZ-nek prioritás az autópálya-építés, a vasúti infrastruktúra állapota. Az RMDSZ akkor támogatja a leendő kormányt, ha az vállalja a dél-erdélyi és az észak-erdélyi autópályák befejezését. 
A mezőgazdaságot stratégiai ágazatnak tekinti az RMDSZ, és fontos számára a családok jóléte: ezért támogatni fogja egy olyan jövedelemadó bevezetését, amely egy családban a gyerekek számának növekedésével arányosan csökkenne. 
A minimálbért az 1250 lejes szintről 4 év alatt 2 ezer lejre kell emelni, a nyugdíjak értékállóságát a kormánynak kell garantálnia - vázolta az RMDSZ programjának főbb pontjait az RMDSZ elnöke. (tudósítónktól) Transindex.ro 

Az egyházakban bíznak a romániai magyarok is a leginkább
Rossz irányba haladnak a dolgok az országban a romániai magyarok 70%-a szerint, mindössze 20% vélekedik úgy, hogy a dolgok jó irányba haladnak Romániában - derül ki a Kvantum Research legfrissebb közvélemény-kutatásából, amelyet a Maszol.ro ismertetett. A felmérés szeptember 15. és október 1. között készült 1236 fős mintán, 2,8 százalékos hibahatárral. 
2014 novemberében még 40% vélte, hogy jó irányba haladnak a dolgok az országban. 
A megkérdezettek 54%-a viszont elégedett a saját személyes életkörülményeivel, ami nagyobb arány, mint előző években. 
Az erdélyi magyarok RMDSZ-szel szembeni elvárásai között a legelsők a jólét javításának elemei (az egészségügyi szolgáltatások javítása, a minimálbér növelése, Erdély gazdasági fejlesztése, a lakásfenntartási költségek csökkentése, a gazdák támogatása), ugyanakkor középmezőnyben találhatók a közösségi ügyek. 
A válaszadók Kelemen Hunor RMDSZ-elnökben bíznak a leginkább (71%) és Biró Zsolt MPP-elnökben legkevésbé (19%). Szilágyi Zsolt EMNP-elnökben 26% bízik, 2014 szeptemberében pedig 35% volt ezek aránya. A román politikusok közül a válaszadók továbbra is Klaus Johannisban (50,5%) bíznak a leginkább, a második helyezett Dacian Ciolos miniszterelnök (29%). Az államfő megítélése romlott, 2015 márciusában még az erdélyi magyarok 85%-a bízott benne. 
A politikai szervezetek közül az RMDSZ-ben (76,7%) bíznak a legtöbben. Az EMNP-ben és az MPP-ben nagyjából azonos arányban (32,4 és 36,7%) bíznak az erdélyi magyarok. Az RMDSZ-be vetett bizalom tíz százalékponttal nőtt az elmúlt másfél évben. Javult ebben az időszakban az MPP megítélése is, az EMNP-é azonban romlott. 
A megkérdezettek leginkább az egyházakban (79,6%) bíznak, majd az önkormányzatokban (57,9%), illetve az EU-ban (41,5%). A korrupcióellenes ügyészégben (DNA) 37,4% bízik. 
78% szerint fontos, hogy az RMDSZ képviselői ott legyenek Románia parlamentjében, 73,5% szerint pedig az erdélyi magyarságot egyetlen szervezetnek kellene képviselnie a bukaresti törvényhozásban. 54% nyilatkozta azt, hogy elmegy szavazni a december 11-i parlamenti választásokon. A biztos szavazók körében az RMDSZ 78,6, az EMNP 4,6, az MPP pedig 2,3%-os támogatottságot élvez. 
A megkérdezettek 40%-a konfliktusosnak tartja a magyarok és a románok kapcsolatát. 30%-uk szerint a viszony romlani fog Erdély és Románia egyesülésének 100 éves évfordulója miatt. (hírszerk) Transindex.ro

Bemutatta választási programját az RMDSZ
A magyar nyelv hivatalos székelyföldi státusának az elérése is szerepel abban a programban, amellyel az RMDSZ a decemberi parlamenti választások előtt kívánja megszólítani a választókat. A választási programot Kelemen Hunor, a szövetség elnöke ismertette egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón. Kelemen Hunor arra is kitért, hogy aránytalanok az ügyészségi eljárás alá vont magyar önkormányzati vezetők ellen hozott kényszerintézkedések.
Az RMDSZ elnöke elmondta, hogy a választási program a magyar közösségi jogok megerősítésére, a minőségi oktatás megteremtésére, az erdélyi infrastruktúra fejlesztésére és a vállalkozói szféra segítésére, a családok jólétének és biztonságának a megteremtésére irányul.
A közösségi jogok sorában megemlítette, hogy új alkotmány kell Romániának, és ebben az Erdély és Románia egyesülését kimondó gyulafehérvári nyilatkozatnak is helyet kell biztosítani. Úgy vélte, ezt az a körülmény teszi lehetővé, hogy Románia 2018-ban ünnepli az egyesülés centenáriumát. "Ha a modern román állam jogalapját a gyulafehérvári egyesülés és nagygyűlés nyilatkozata képezi, akkor az ott elfogadott rezolúció nemcsak egy ígéret, hanem törvény, amit be kell tartani" – fogalmazott Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke azt is a választási programba foglalt nemzetpolitikai célok közé sorolta, hogy húsz százalékról tíz százalékra csökkentsék a kisebbségek helyi arányának a küszöbét, amely fölött nyelvhasználati jogokat biztosítanak a kisebbségeknek. Hozzátette: a nyelvhasználat jogát azokon a településeken is biztosítani szeretnék, ahol egy közösség számaránya nem éri el a tíz százalékot, de a közösség lélekszáma meghaladja az ötezer főt.
Kelemen Hunor kijelentette, az RMDSZ olyan oktatási törvény elfogadását szorgalmazza, amely a minőségi oktatásra fekteti a hangsúlyt, és felkészíti a gyerekeket arra, hogy a 21. században sikeresek, versenyképesek legyenek.
Az RMDSZ elnöke a kiemelt célok közé sorolta az erdélyi autópályák befejezését és a mezőgazdaság fejlesztését. A szövetség azt szorgalmazza, hogy Romániában is vezessék be a családi adófizetést, és az adópolitikával ösztönözzék a gyermekvállalást. A szegénység felszámolását az RMDSZ a minimálbér jelentős megemelésével szeretné elérni. Amint Kelemen Hunor elmondta, a jelenlegi 1250 lejről a négy-éves ciklus végéig 2000 lejre kell emelni a minimálbért. A szövetségi elnök hozzátette, hogy az RMDSZ a romániai rezsicsökkentést is kezdeményezi. Ezt azzal segítené elő, hogy a villany-, a gáz- és a szennyvíz-szolgáltatás héáját – a víz héájához hasonlóan – a jelenlegi húsz százalékról kilenc százalékra csökkentené.
Kijelentette, hogy a szövetség nem ígér olyasmit, amit ne lehetne megvalósítani az elkövetkező négy évben. Hozzátette: a program összeállításakor abból indultak ki, hogy ami jó Erdélynek, az jó Romániának is, ami jó a magyaroknak, az minden közösségnek jó lehet.
Kelemen Hunor az élet biztonságossá, kiszámíthatóvá tételét tekintette a szövetség céljának "az elbizonytalanítás időszakában". Az elbizonytalanítás jelének tekintette a romániai korrupcióellenes ügyészségnek (DNA) a magyar önkormányzati vezetőkkel kapcsolatos eljárásait. A Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármester, Ráduly Róbert csíkszeredai, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, valamint a Horváth Anna kolozsvári alpolgármester ellen indított ügyészségi eljárást az aránytalanságok miatt tartotta aggályosnak. Megjegyezte, hogy az ügyészség mind a négy politikust eltiltotta hivatala gyakorlásától, miközben más polgármesterek – akiket jóval súlyosabb ügyekben vádolnak – továbbra is dolgozhatnak. (MTI) Népújság (Marosvásárhely)

Horváth-ügy: „bejelölte” Fodor Zsoltot a Miért
Közleményben állt ki Horváth Anna alpolgármester mellett az RMDSZ-szel partnerségben működő, erdélyi ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért), amely egyúttal feltárta a korrupciógyanús ügyben hírbe hozott üzletember kilétét is.
Csütörtöki állásfoglalásukban leszögezik: a befolyással üzérkedéssel gyanúsított kolozsvári alpolgármester „egy olyan személyiség, akinek a segítségére mindig számíthattak a fiatalok, és ő is számíthatott rájuk a kampány során”. A Miért a kampányban szerepet vállaló több ezer önkéntes munkájának a fontosságát is hangsúlyozza, a közlemény által idézett Antal Lóránt Miért-elnök pedig példaértékűnek nevezi Fodor Zsolt, az Euro GSM mobiltelefon-értékesítő hálózat tulajdonosának a hosszú éveken keresztül nyújtott támogatását.
Antal szerint Fodor – akinek a neve eddig nem hivatalosan, román portálok értesülése alapján merült fel az alpolgármester ellen indított bűnvádi eljárással összefüggésben – „azon kevesek közé tartozik, akik számos közösségi kezdeményezést támogattak hosszú éveken keresztül, és támogatnak napjainkban is, miközben sok tehetős vállalkozó nem fordít semmilyen energiát arra, hogy a közösséget segítse, bármilyen civil kezdeményezést támogasson”. „Miért baj az, ha tehetős vállalkozók nemcsak kapnak a közösségtől, hanem vissza is adnak? (…) Érthetetlen számunkra, hogy miért problémás ma Erdélyben, ha magánvállalkozók támogatnak ifjúsági vagy bármilyen civil kezdeményezést, vagy ösztönzik a fiatalokat közösségi tevékenységre, példát mutatnak nekik?” – olvasható továbbá a közleményben.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) azzal gyanúsítja Horváth Annát, hogy alpolgármesteri minőségében megsürgette egy olyan ingatlanfejlesztési projekt engedélyeztetését, amelyben érdekelt volt egy üzletember. A DNA szerint ellentételezésként Horváth Anna 60 fesztiválbérletet kért a vállalkozótól, összesen körülbelül 20 ezer lej értékben, amelyeket a választási kampányában dolgozó önkénteseknek ajánlott fel. A helyi román nyelvű sajtó úgy értesült, az inkriminált ingatlanfejlesztési projekt kezdeményezője Fodor Zsolt kolozsvári üzletember, az Euro GSM tulajdonosa, ezt azonban mindeddig a Krónika megkeresésére nem erősítette meg a DNA. Szintén sajtóértesülések szerint a bérletek az Untold elnevezésű, augusztus 4–7. között lezajlott kolozsvári zenei fesztiválra szóltak, amelyet a mobiltelefon-értékesítő vállalat is támogat. 
A Krónika telefonon kereste meg Antal Lóránt Miért-elnököt, aki kérdésünkre elmondta: nem tud arról, hogy az Euro GSM tulajdonosának köze lenne a Horváth Anna ellen indított bűnvádi eljáráshoz, ő is csupán a sajtóban olvasta, hogy a vállalkozó neve felmerült az ügy kapcsán. Azt állítja, közleményüket is ezekre a sajtóértesülésekre alapozták. „Semmilyen pluszinformációval nem rendelkezünk erről a témáról. Azt viszont tudjuk, hogy az Euro GSM és a tulajdonosa számtalan rendezvényt és civil kezdeményezést támogatott az elmúlt években – többek között a tavasszal lebonyolított Rólad szól! című, fiatalokat megszólító konzultációs karaván lebonyolításában is technikai segítséget nyújtott, ami teljesen nyilvános” – mondta az ifjúsági szervezet elnöke.
A téma kapcsán megkérdeztük Csoma Botondot, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének tavaly júniusban megválasztott elnökét is, aki elmondta: utánanéztek, és sem az idei, sem a 2012-es helyhatósági kampányban nem kaptak támogatást a kolozsvári üzletembertől vagy a cégétől.
A korrupcióellenes ügyészség október 11-én rendelte el Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere 60 napos bírósági felügyelet alá helyezését. Az intézkedés nyomán Horváth Annát alpolgármesteri hivatásának gyakorlásától is eltiltották.
A múlt héten egyébként az RMDSZ is közleményben fejezte ki szolidaritását Horváth Annával. Az állásfoglalás szerint az RMDSZ a „jogállamiság minimumának” tekinti, hogy a sajtóban az üggyel kapcsolatban ne lássanak napvilágot olyan feltételezések, amelyeket valósnak állítanak be, ez a gyakorlat ugyanis az alakulat szerint sérti a demokratikus alapelveket.
Gyergyai Csaba Krónika (Kolozsvár)

Az igazság nevében: magyar parlamenti közbenjárás is segítette az akkreditációt
A Bihari Napló október 17-i számában jelent meg a tudósítás a PKE tanévnyitójáról, melyen Tőkés László beszédében az egyetem akkreditációjával kapcsolatban megfogalmazta: „még a magyar érdekképviselet sem segített, pedig kormányon is voltak a magyarok abban az időben.”
A Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációja hosszú törvényhozási folyamat eredménye, amely a parlamentben 2007 májusától 2008 októberéig tartott. Ebben az időszakban az RMDSZ szenátorai, képviselői és a kormányban dolgozók, tárgyaltunk, egyeztettünk az ügyben, a törvény megszületése érdekében. Tudták ezt az egyetem képviselői is, akik több alakalommal meghívottként jelen voltak a bizottsági üléseken. Aki ismeri a parlamenti munkát és az ottani erőviszonyokat nem tehet úgy, mintha nem tudná, hogy 7–8%-os képviselettel nem egyszerű elérni a szavazáshoz szükséges 51%-ot.
Látható eredmény
A parlamenti munkának vannak látható és nem látható eredményei. A PKE akkreditációja egyértelműen látható eredmény, hiszen hosszú egyeztetések után végül 2008. szeptember 30-án megszületett a törvény, a parlament megszavazta azt. A törvényhozási folyamatot sikerült végigvinni! Mindenki tisztában volt azzal, hogy nehéz háttérmunka folyt a törvény megszületése érdekében, senki nem vonta kétségbe az RMDSZ ezirányú szerepét.
Ezt igazolja a Partiumi Közlöny XVIII. évfolyam, 2008. december 11-én megjelent száma is, amely egy tanügyi különszám. A negyedik oldalon a Partiumi Egyetem Alapítvány Kuratóriuma, melynek elnöke Tőkés László, közleményt jelentetett meg Akkreditált egyetem a PKE címmel. A közlemény elismeri: „E folyamatban az RMDSZ illetékes képviselői részt vállaltak, s magas szintű magyar parlamenti közbenjárás is segítette a törvény megszületését. A román képviselőház 185 igen, 15 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett elfogadta a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációjáról szóló törvényt. Többszöri elnapolás után, RMDSZ kezdeményezésre foglalkoztak a javaslattal. Egyelőre négy szak elismerése végleges”. Majd a továbbiakban az utolsó előtti bekezdés így folytatódik: „Ezúton is köszönetünket fejezzük ki (…) a pozitív döntést hozó parlamenti képviselőknek, hogy közreműködésük eredményeként – félévszázados hiátus után – ismét van államilag elismert magyar tannyelvű egyetem Romániában.” Tolnay István, akkoriban a PKE vezetőtanácsának megbízott elnöke a Tanévnyitó a Partiumi Keresztény Egyetemen – a kitartó küzdelem jutalma című ötödik oldali írásában szó szerint így fogalmaz: „Köszönjük a politikumnak, Románia Szenátusának, Képviselőházának, ezek szakbizottságainak, az RMDSZ politikusoknak hathatós közbenjárását és érdemi munkáját az akkreditációs folyamat kiteljesítésében.”
Ezek is az igazsághoz tartoznak amit nem lehet és nem kell elfeledni! Ezek után érthetetlen a köszöntő beszédben elhangzott kijelentés, a valóság értelmetlen meghamisítása.
A tények önmagukért beszélnek
Nem szükséges semmilyen magyarázkodás, a tények önmagukért beszélnek: az RMDSZ felvállalta, és nem csak segített, hanem tett is azért, hogy a törvény megszülessen, és a PKE akkreditált egyetem legyen. Ezért fejezte ki köszönetét a PKE kuratóriuma és vezetőtanácsa a Partiumi Közlönyben! Nincs szándékunkban túlértékelni a szervezetnek az egyetemi akkreditációhoz való hozzájárulását, de nem fogadható el hozzájárulásának tagadása sem! Mindenki számára világos az RMDSZ pozitív szerepe ez ügyben, az, hogy nélküle valószínűleg nem született volna meg a magyar egyetem akkreditációs törvénye. Ezek tények, melyek az igazság részei!
Nem először történik meg, különböző megfontolásból, a múltban történtek elferdítése. Ezért kiigazításra van szükség, hogy az emberek ne feledjék el az igazságot. Most könnyű esettel állunk szemben, nem kell az időben messzire visszamenni. A Partiumi Közlöny emlékeztet a történtekre, de nélküle is jól emlékszünk, hiszen még túlságosan közel van hozzánk a 2008-as év.
2016. október 19.
Pete István, a Bihar megyei RMDSZ volt szenátora erdon.ro

Erdélyi 1956-os forradalmárokat tüntet ki az RMDSZ
MTI - Az RMDSZ nyolcvan 1956-os erdélyi forradalmárt tüntet ki az elkövetkező napokban - közölte pénteki hírlevelében az RMDSZ.
A forradalom erdélyi résztvevői Szabadság-szobor emlékérmet, és emléklapot vehetnek át az RMDSZ vezetőitől, amelyek a szövetség háláját fejezik ki azért, hogy az erdélyi magyarok biztonsággal tervezhetik jövőjüket szülőföldjükön. 
Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke elmondta: olyanok is megkapják a Szabadság-szobor emlékérmet, akik az erdélyi megmozdulások részesei voltak, de külföldön élnek. "Tiszteletünket, hálánkat szeretnénk kifejezni azon személyek iránt, akik e sorsfordító időben álltak ki a magyarországi események mellett, saját magyarságuk és szabadságuk mellett" - mondta az ügyvezető alelnök.
Hozzátette: "a most elkészült filmek, a kitüntetések vagy akár az évente tartott megemlékezések nem kárpótolják a szabadságharcosok '56 utáni szenvedéseit, de kötelességünk megemlékezni tetteikre, megbecsülni őket, hiszen az ő hozzájárulásuknak is köszönhető, hogy ma biztonságban élhetünk itthon, Erdélyben."
Az RMDSZ megbízásából több - a résztvevők visszaemlékezéseit rögzítő - film is készült olyan településeken, ahol a magyarországi szabadságharccal kapcsolatos szimpátiatüntetésekre, megmozdulásokra került sor.
Az első megemlékezést október 23-án tartják Sepsiszentgyörgyön, a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházában. Az ünnepségen 22 embert tüntetnek ki, emellett bemutatják a sorozat első filmjét is. A visszaemlékezés-sorozat további filmjei Csíkszeredában, Temesváron, Kolozsváron, Nagyváradon és Brassóban készültek. Ezeket a helyi ünnepségeken fogják levetíteni. maszol.ro

Az RMDSZ választási blöffjei és „elhidasodása”
Egyebek mellett a magyar nyelv székelyföldi hivatalossá tétele is szerepel abban a programban, amellyel az RMDSZ a decemberi parlamenti választások előtt kívánja megszólítani a választókat. Negyedszázada ígérnek fűt-fát.
A választási programot Kelemen Hunor ismertette egy kolozsvári sajtótájékoztatón, hivatalosan és névlegesen ő a pártként működő „érdekvédelmi és közképviseleti szövetség” elnöke, amelyet ténylegesen Verestóy Attila örökös román szenátor és köre vezet.
Kelemennel elmondatták, hogy az RMDSZ választási programja a magyar közösségi jogok megerősítésére (1), a minőségi oktatás megteremtésére (2), az erdélyi infrastruktúra fejlesztésére (3) és a vállalkozói szféra segítésére (4), a családok jólétének és biztonságának a megteremtésére (5) irányul. 
Ha csak ezeket a „mézesmadzagokat” vesszük sorra, megállapíthatjuk: 1. a magyar közösségi jogokat egyáltalán és elsősorban kieszközölni, kiharcolni és kodifikálni kellene, mert ezen a téren szinte semmi nem történt az RMDSZ jóvoltából, egyszerűen nincsenek felmutatható eredmények. Amiket ugyanis a párt „magyar közösségi jogokként” propagál, azok vagy nem magyar, vagy nem kollektív jogok, csupán a nemzetközi helyzet és Románia igazodási kényszere eredményezett olyan engedményeket, amelyeket Bukarest a „kisebbségi jogok példás biztosításaként” reklámoz és értékesít a politikai piacon. Ergo az RMDSZ azt ígéri megerősíteni, ami nincs… 2. A minőségi oktatás egyik legfőbb ellensége maga az RMDSZ, amelyik valósággal megszállta a tanintézeteket, teljesen átpolitizált és kontraszelekcióval tönkrevert mindent, ami az oktatáshoz-neveléshez kapcsolható. Az óvodától az egyetemig… 3. Az erdélyi infrastruktúra fejlesztése című mézesmadzaghoz csak annyit: a romániai autópályák gyalázata és a vasúti hálózat állapota önmagáért beszél, hogy csak a közlekedésről beszéljünk. De balkáni állapotok uralkodnak Erdélyben az ivóvíz-szolgáltatás, csatornázás, áramszolgáltatás, hivatali ügyintézés, egészségügyi és szociális ellátás stb. fejezetek esetében is, pedig az RMDSZ húsz éve van kormányon kisebb megszakításokkal… 4. A „vállalkozói szféra megsegítése” lózung mögött a párt holdudvarának, finanszírozóinak, ügyeskedőinek pátyolgatását kell érteni, a mindent átfogó korrupció elkendőzésével és a rajtakapottaknak-gyanúsítottaknak nyújtott politikai védelemmel egyetemben. 5. Az RMDSZ-es politikusok és aktivisták családjainak jólétének és biztonságának szavatolása az elsődleges szempont az, amire Kelemen Hunor utalhatott ezen freudi elszólásában, amit mindenki ért, aki nem naiv.
Választási ígéretként jól hangzik, de semmilyen reális alapja nincs ama kelemeni kijelentésnek, hogy új alkotmány kell Romániának, és ebben az Erdély és Románia egyesülését kimondó gyulafehérvári nyilatkozatnak is helyet kell biztosítani. A kampány hajrájában a totális autonómiát is meg fogják ígérni az RMDSZ-esek, ahogy szokták, de ugyanolyan blöff lesz ez is, mint az alkotmányreform. A pártnak ugyanis minden erőfeszítése arra irányul, hogy valamilyen módon bekerüljön néhány főkolomposa a román parlamentbe, majd pedig megalázó alkudozások után bekérezkedjen az újonnan alakuló kormányba. Ennek érdekében attól sem riadnak vissza, hogy a szlovákiai Most–Híd párt mintájára román politikusokkal közösködjenek, egyelőre a szövetség listáira, majd annak különböző struktúráiba ejtőernyőzve őket. 
E folyamat amúgy évekkel ezelőtt borítékolható volt, de mostanra vált sürgetővé, mert az RMDSZ szavazóbázisa oly mértékben csökkent, kádertartalékja úgy felhígult, hogy a legutóbbi kongresszuson meghirdetett „újratervezés” nyilvánvalóan „vérfrissítést” is feltételez. Márpedig a mára egymilliósra csökkent erdélyi magyarság – amelynek több mint fele már évek óta nem szavaz az RMDSZ-re – önmagában nem lesz képes országos jelentőségű, számottevő politikai erőként fenntartani ezt a formációt. És talán nem is hajlandó, hiszen a Kvantum Research legfrissebb felmérése épp kimutatta: a romániai magyarok 70 százaléka szerint rossz irányba haladnak a dolgok az országban. Annak ellenére, hogy az RMDSZ éjt-nappá téve úgymond értük politizált az elmúlt 26 évben…
R. Balogh Mihály itthon.ma

A megye történetében ilyen még nem volt
Negyedszer iktatták be Marossy Zoltán alprefektust!
Péntek délben Mircea Băcală temesi prefektus, a megyei elöljárók, kormányhivatalok és a magyar közösség képviselői jelenlétében, immár negyedik alkalommal iktatta be Marossy Zoltánt a megye alprefektusi tisztségébe. Az ünnepélyes eseményen részt vett Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Farkas Imre temesvári alpolgármester és Nagy Sándor szegedi alpolgármester, aki egy másik rendezvény meghívottjaként tartózkodott a megyeházán. Temes megye (illetve elődje, Temes vármegye) történetében még nem volt példa rá, hogy az alprefektus (alispán) akár egyetlen egyszer is visszatért volna hivatalába, ahonnan politikai okok miatt előzőleg távoznia kellett.
A hivatali eskü letétele után Marossy Zoltán a Nyugati Jelennek elmondta: mivel nem első alkalommal tölti be ezt a tisztséget, a feladatokkal való ismerkedésre nincs szüksége, azonnal hozzáfoghat az érdemi munkához.  „Elsődleges célom a civilizált, nyugodt parlamenti választások megszervezése” – mondta a frissen beiktatott alprefektus. Arra a kérdésre, hogy mit tart eddigi legnagyobb eredményének ebben a hivatalban, Marossy Zoltán két dolgot is említett: a 2005 évi árvíz utáni helyreállításokat, újjáépítéseket Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök és Borbély László fejlesztési miniszter idején, amit óriási erőfeszítéssel sikerült megvalósítani. „Temes megye volt az egyetlen az országban, ahol ezt a visszaépítési programot teljesen befejeztük – nyilatkozta Marossy Zoltán. – Ez nem kis elégtétel volt a számomra.” 2014-ben, amikor harmadszor foglalhatta el Temes megye alprefektusi tisztségét Marossy Zoltán, egy fél éven belül sikerült megnyitni a Nyugat Bánság (Szerbia) felé három új határátkelőt, ezt tartja eddigi alprefektusi karrierje csúcsának.
Marossy Zoltánnak hosszú távú tervei is vannak a Prefektúrán, amelyeket a lehetőségekhez mérten igyekszik majd megvalósítani. Az egyik a munkaerő szabad mozgásának biztosítása a román–szerb határon keresztül. „Jelenleg öt határátkelője van Temes megyének a Nyugat-Bánság felé, és természetes lenne, hogy a gazdasági együttműködést is elősegítsük. Ennek egyik előfeltétele, hogy a munkavállalók szabadon mozoghassanak a határon át. Nagyszentmiklóson nagy a munkaerőhiány, a határ túloldalán, Mokrinban pedig 25%-os a munkanélküliség. A munkavállalók szabad mozgása azért nehézkes, mert Románia uniós ország, Szerbia még a csatlakozásra vár, de Bukarestben, Belgrádban és Brüsszelben sok munkával ki lehet ezt is ki verekedni” – nyilatkozta Marossy Zoltán, aki brassói mintára a német rendszerű duális képzést is meg szeretné honosítani Temes megyében. „A bánsági német cégek ezt meg is valósították, ki-ki magának alapon, de én azt szeretném, ha az egész megyére kiterjedne ez a tevékenység” – mondta a frissen beiktatott alprefektus.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Ötvenhat Erdélyben: „A szabadságnak fahéjillata van…”
1958. március 14-én este későn, a kihalt sepsiszentgyörgyi utcákon három fiatalember lopakodik az Erzsébet parki 1848-as emlékműhöz. Az örökzöld ágakból font koszorú, amelyet el akarnak helyezni a talapzaton, Bordás Attila kezében van. Immár második éve vállalja a legveszélyesebb feladatot a társaság tagjai közül. A Maszolnak Bordás Attila, a Székely Ifjak Társaságának tagja mesél a híres sepsiszentgyörgyi koszorúzásról és annak következményeiről. 
„ ... ha majd hozzánk is eljut a forradalom, akkor legyünk felkészülve.”
1956. október 23-a után az egész város megmozdult. Itt, Háromszéken ennek a forradalmi hangulatnak különleges oka volt: 1848-49 óta egész Erdélyben csak itt pislákolt a szabadságharc emléke. Ennek a forradalmi szellemnek a hatása ma már kevésbé tudatos, de annak idején - az öregekben legalábbis -  még elevenen élt Gábor Áron és az ágyúöntés története. A forradalom kitörése után, az egyik barátom, Molnár Bélának hívták, mindketten a Székely Mikó Kollégiumba jártunk, kilencedik osztályos tanulók voltunk, félrehívott a szünetben, és megkérdezte, hogy nem állnék-e be egy szervezetbe. - Milyen szervezetbe? – kérdeztem gyanakodva, hiszen én még pionír sem voltam, és nem is állt szándékomban azzá válni, éppen most, amikor úgy tűnt, hogy a kommunisták nem sokáig maradnak hatalmon. Elmondta, hogy - Arról van szó, hogy ha majd hozzánk is eljut a forradalom, akkor legyünk felkészülve, megszervezve. A cél: röpcédulák írása, terjesztése, új tagok állandó beszervezése, a csoport felkészítése különböző feladatok elvégzésére, rendszeres gyűlések szervezése, a politikai helyzet figyelemmel követése, a magyar forradalom megsegítése. Lehetett ellentmondani? Beálltam én is. Kilencedikes diákokból voltunk nyolcan, ezek közül hatot ítéltek el.
Bordás Attila Sepsiszentgyörgyön született 1941. október 3-án. Letartóztatásakor, 1958. március 14-én a Székely Mikó Kollégium diákja volt. A Magyar Autonóm Tartomány Katonai Ügyészsége „Szalay Attila és társai” csoportban állította bíróság elé. A kolozsvári Katonai Bíróság a BTK. 209-ik paragrafusa alapján 12 év börtönre ítélte. Börtönéveit Ocnele Mari-on, Jilaván, Enyeden és Szamosújváron töltötte. Innen szabadult 1964. április 8-án. Szabadulása után befejezte tanulmányait, és nyugdíjba vonulásáig a sepsiszentgyörgyi faipari kombinátban dolgozott.
Már a forradalom napjai alatt elkezdtük a „gyűlésezést”. Az egyik csoporttagnak, Gyertyánosi Gábornak az édesapja asztalos volt, minden este, tanulás ürügyén, összegyűltünk a műhelyében. Tanulás az nem volt, ábrándozás annál több. Nagy terveket szőttünk, mint általában a 14-15 éves gyerekek. Meglódult a fantáziánk, és már láttuk is magunkat a dicsőséges forradalom barikádjain harcolni, éppen úgy, mint azok a pesti srácok, akiknek hősi híre hozzánk is eljutott. Persze vezérválasztás is volt, és én alvezér lettem, valószínű azért, mert többet járt a szám, mint az osztálytársaimnak. És hát „tapasztalatom” is volt, mert édesapám végigharcolta a második világháborút, sokat mesélt, és már olvastam Robinson Crusoe-t meg a Pál utcai fiúkat, de még a kötelező szovjet irodalomból is inspirálódtam. Ott volt például a Vologya utcája című ifjúsági regény, amely egy partizánharcot mutat be a második világháborúból. Az olvasottak alapján és édesapám meséiből szűrtem ki azt a „harci tudást”, amely feljogosított engem az alvezéri titulusra. Csoportunk vezetőjének Szabó Lajost választottuk meg, aki néhány évvel idősebb lévén mint mi, akkor állt munkába a sepsiszentgyörgyi Dózsa György textilgyárban, tehát már felnőttnek számított. A forradalmi harcok nagyon foglalkoztatták a kisdiákos fantáziánkat, kitaláltuk, hogy „edzenünk” kell magunkat az eljövendő „nagy harcokra”: kést dobáltunk, kis fejszével célba dobtunk, közös kirándulásokat szerveztünk. Romantikus lelkesedésünket, gyerekes naivságunkat mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az uzsonnánkat is a közeli temetőben fogyasztottuk el, mert azt hittük, hogy ezzel is felkészítjük magunkat az elkövetkező harcra. Ezután már csak az eskütétel hiányzott: - Mindhalálig hűek leszünk szervezetünk, a Székely Ifjak Társaságához, és soha nem feledkezünk meg célkitűzéseinkről: a forradalom eszméinek terjesztéséről, a kommunisták elleni harcról, és mindent megteszünk a magyarság fennmaradásáért itt, Erdélyben. Most már valóban forradalmároknak éreztük magunkat.
Hallgattuk a Szabad Európa Rádiót, Amerika hangját, vártuk, hogy nálunk is kezdődjenek el a tüntetések, és aztán a harcok. Még a novemberi szovjet beavatkozás után sem akartuk elhinni, hogy ennyi volt, minden hírre, amely valamiféle ellenállásról számolt be, felkaptuk a fejünket, abban reménykedtünk, hogy a legapróbb szikra is elég lesz ahhoz, hogy újrakezdődjék a forradalom. Hallottunk a forradalmárok új köszönéséről, a MUK-ról is (Márciusban Újra Kezdjük), ami alapján szintén arra a következtetésre jutottunk, hogy semmi sincs veszve, nemsokára folytatódni fog a harc. Akkor pedig mi, igenis, itt leszünk készenlétben.
A koszorúzás megvolt, a forradalom elmaradt
Közeledett a sokat emlegetett március. A beígért újrakezdés időpontja. Összedugtuk a fiúkkal a fejünket, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy most már nem várhatunk tovább, nekünk kell lépnünk, olyasmit kell kitalálnunk és végrehajtanunk, amitől itt, Sepsiszentgyörgyön, sőt egész Háromszéken ismét forradalmi lesz a hangulat. Így döntöttük el, hogy megkoszorúzzuk az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőseinek az emlékművét, amely a város központjában található.
A tervet nagyon gyorsan kieszeltük: mindenképpen késő este kell elhelyeznünk a koszorút, amikor már nincsenek járókelők a környéken, hogy másnap reggel, március 15-én, teljes legyen a város lakóinak a meglepetése. Azt az apró problémát, hogy nem léphettünk be egy virágüzletbe sem koszorút vásárolni, mert nyomban lefüleltek volna minket, egyszerűen megoldottuk: kimentünk a temetőbe, és az ott talált koszorúkból állítottunk össze egy olyant, amely megfelelt a célnak. Sötétedés után leszaladtunk a parkba, én  felugrottam az emlékmű talapzatára, és nekitámasztottam a koszorút a feliratnak. Aludni sem tudtunk, olyan izgatottan vártuk a másnapi hatást. Reggel korábban indultam iskolába, és természetesen az Erzsébet park felé vettem az irányt, közvetlenül az emlékmű előtt haladtam el. A koszorú ott volt. A járókelők sietősen odapillantottak, de nem álltak meg alaposabban szemügyre venni munkánkat. A mi titkos reményünk pedig, hogy összeverődnek az emberek, és koszorúnk láttán eszükbe jut ismét a forradalom gondolata, hogy tenni kéne valamit,  hogy nem szabad ölbe tett kézzel ülni, és hagyni, hogy a kommunisták kényük-kedvük szerint irányítsanak minket – nem történt meg. A forradalom elmaradt.
„ ... sietve elindultunk az emlékmű felé.  Már vártak minket.”
A koszorúzásnak nem volt visszhangja, ezért a Székely Ifjak Társasága veszített egy kicsit a kezdeti lendületéből, lelkesedéséből. Gyűléseink el-elmaradoztak, kevesebbet találkoztunk. A nyári vakációban azért még elmentünk néhány közös kirándulásra, megnéztük az oltszemi Herecz várát, Kincsás várát, és a mi képzeletünket is működésbe hozta a monda szerinti nagy kincs, amely valahol a környéken lehet elásva, úgyhogy ennek a felkutatásával töltöttük az időnket. Jött a következő iskolai év, még össze-összekacsintottunk, de ennyi volt.
Aztán 1958. március 15-e előtt Jancsó Sándor bajtársunk elkezdte mondogatni, hogy ismét meg kellene koszorúznunk az emlékművet, mert - Ha mi nem, akkor ki? Az eskü kötelez, mi pedig arra esküdtünk, hogy magyarságunkat, hagyományainkat megtartjuk bármi áron. Nos, nem kellett sokáig győzködnie minket, ráadásul már ismertük a menetét a koszorúzásnak, hiszen egy évvel korábban sikeresen végrehajtottuk a műveletet. Nem is gondoltunk arra, hogy valamit másképp csináljunk. Minden ugyanúgy történt, mint legelőször. Március 14-én kimentünk a temetőbe, összeállítottuk a koszorút, elrejtettük, a fiúk pedig - Jancsó Sándor és Gyertyánosi Csaba, mert mi hárman voltunk a végrehajtók –, bejöttek hozzánk, és ott tébláboltunk, amíg este kilenc óra nem lett. Akkor, azzal az ürüggyel, hogy elkísérem őket egy darabon, kiléptünk a házból, elvettük a koszorút, és sietve elindultunk az emlékmű felé.  Már vártak minket.
A parkban ismét én ugrottam fel a talapzatra, de abban a pillanatban, amikor lehajoltam, hogy nekitámasszam a koszorút az obeliszk oldalának, sípszó hallatszott. Jancsó Sanyi, aki biciklin volt, és ott körözött az emlékmű körül, mert az volt a feladata, hogy szemmel tartsa a környéket, a szó szoros értelmében kereket oldott. Gyertyánosi Csaba is futásnak eredt, és közben hátrakiáltott, hogy - Attila, menekülj! Attila, menekülj! Mindenhonnan szekusok rohantak felénk, nem volt időm semmire, lebénított a  tudat, hogy ezek a fogdmegek amúgy is követni fognak, és elkapnak, mert nem volt meg az a minimális előnyöm, mint Sanyinak meg Csabának. Azért megiramodtam, fel akartam rohanni a megyeháza felé a lépcsőn, de láttam, hogy onnan már szaladnak lefele a szekusok, beugrottam, hát egy óriási nyárfa koronája alá. Arra gondoltam, hogy a sötétben, ha mozdulatlan maradok, hátha nem vesznek észre, és azt hiszik, hogy mindenki elszaladt. A szemem sarkából láttam, hogy Csaba a Kollégium sarkán túl van már, és egy szekus a nyomában loholva kiabálja, hogy: - Stai că trag, stai că trag! Állj, mert lövök, állj, mert lövök!
Vallatás moszkvai modellre: tízszer, százszor ugyanazt a kérdést tették fel
Megfogtak. Kiderült, hogy a szekusok ellepték az egész környéket, a parkot teljesen körbevették. És ránk vártak. Nem volt tehát teljesen hatástalan az egy évvel azelőtti koszorúzásunk. Valaki mégiscsak felfigyelt rá. Agyba-főbe vertek. Az egyik tag, még ma is él, sokszor látom Szentgyörgy utcáin, ott rúgott ahol ért, mert - miközben át akart ugrani a dróton, mellyel a zöldövezet volt elkerítve, hogy hamarabb hozzám érjen - az új birgerli csizmáján a bőr felhorzsolódott. Persze, nemcsak ő ütött. Mások is ezt tették.  A ma emberének nincs fogalma, mekkora apparátust, felfegyverzett belügyi alakulatot voltak képesek mozgósítani egyetlen ember letartóztatására, esetleg likvidálására. Gondolom, nem is tudták, hogy kik fognak megjelenni az emlékműnél. Lehet felnőttekre, szervezett csoportra számítottak.
Orromból, szájamból folyt a vér, amikor bekísértek. Olyan „tapasztalt” forradalmár voltam, hogy addig azt sem tudtam, hogy hol van a Szekuritáté épülete Szentgyörgyön. Másnap elvittek Marosvásárhelyre, mert a Magyar Autonóm Tartománynak Vásárhely volt a központja.  A Szekuritáté itteni börtöne a leghírhedtebbek közé tartozott, sok magyar szekus „dolgozott” itt, és mindegyikük „bizonyítani akart”, ezért aztán szadista kegyetlenséggel verték, kínozták a foglyokat.
Elvették a nadrágszíjamat, a cipőfűzőt, és becsaptak egy cellába. Életem legmagányosabb napjait töltöttem ott, csak egy beton ágy és egy beton asztal volt. Napokon keresztül nem szólt senki hozzám, nem kérdeztek semmit tőlem, időnként kinyílt az ajtón lévő ablak és beadták az ételt: a cikórialevet, kenyérdarabot, árpakását. Így telt el nyolc nap, ami alatt minden zajra összerezzentem, minden nyikorgásnál azt hittem, hogy értem jönnek. A kilencedik nap reggelén kinyílt az ajtó, föl kellett tennem a sötét szemüveget, bekísértek a vallatószobába, ahol egy tiszt várt. Széles, eltorzult orra volt, mint a bokszolóknak általában. Először ő vallatott, de a kihallgatások során Bartos Károly őrnagy is kezelésbe vett. Ő a marosvásárhelyi Szeku hírhedt tisztje volt. Szabadulásom után, és főként a 89-es események után hallottam sokat róla, akkor nem tudtam, hogy milyen gazemberrel állok szemben. Azt mondják, hogy rákban halt meg, és nagy betegen, önkívületi állapotban is az elítéltekkel „foglalkozott”! A felesége Csiha Kálmánt – akit hónapokon át kínozott és vallatott Bartos Károly – kérte meg, hogy imádkozzon a sírjánál.
A vallatásunk a moszkvai modell szerint történt: tízszer, százszor ugyanazt a kérdést tették fel.  Bartos, miközben a kérdéseket ismételgette, állandóan kopogott a ceruzájával az asztalon. Ez az idegölő monotónia a pszichikai megtörésünket szolgálta. Abban reménykedtek, gondolom, hogy a teljesen kiszolgáltatott rab lelkileg kiborul, újabb és újabb neveket említ, amelyek alapján újabb és újabb „államellenes” szervezkedéseket lehet futószalagon gyártani. Feltétlenül egy felnőtt nevét akarták kicsikarni belőlünk; az elnökünk,  Szabó Lajos, annak ellenére, hogy már elmúlt húsz éves, sem foglalkozására, sem korára való tekintettel nem volt az a vezér egyéniség, akit előtérbe helyezve mindenféle államellenes terrorcselekedettel vádolhatták volna a Székely Ifjak Társaságát. Osztályfőnökünkről, Erőss Jánosról is állandóan érdeklődtek, aki a második világháborúban a magyar hadsereg haditudósítójaként esett szovjet fogságba, és csak 1950-ben térhetett haza szülőfalujába, Csíkkozmásra. Persze egyikünk sem vallott a tanár úr ellen. Ennek ellenére, nem sokkal a mi ügyünk után, Erőss János tanár urat is perbe fogták, azzal az ürüggyel, hogy a népi demokratikus rendszer ellen ügyködik, meggyőződéses nacionalista, sovén, és a Sepsiszentgyörgyi 1. számú Líceum (a  Székely Mikó Kollégium akkori elnevezése – szerk.) tantestületének és diákjainak körében több ízben kifejezésre juttatta a Magyar Népköztársaságban kitört fasiszta lázadással való együttérzését, rokonszenvét.
Macskási Pál hozta az ítéletet
Március 15-én tartóztattak le, és június 4-én volt a tárgyalásunk. Habár zárt ajtókkal indult, végül beengedték a szülőket a hátsó padsorokba. Édesanyámék ügyvédet fogadtak. Amikor a védőbeszédre került a sor az ügyvéd fölállt, és arra hivatkozva, hogy kiskorúak vagyunk, enyhe büntetést kért. Erre Macskási, mert ő volt a bíró, elkezdett üvölteni, hogy - Azonnal üljön le, hogy képzeli, csak nem várhatjuk ölbe tett kézzel, hogy fegyverrel támadjanak ránk. Halálra kell ítélni ezeket a banditákat...
Az ítélet gyorsan megszületett. Macskási Pál, az elnök, nagy komolysággal olvasta fel. A Román Népköztársaság nevében államellenes összeesküvés vádjával ítéltek el minket. A csoport két legidősebb tagja kapta a legnagyobb büntetést, Szalay Attila 18 évet, ő rá egy évre meg is halt a börtönben, Szamosújváron, azt mondják, agyonverték, és Szabó Lajos 15-öt kapott. Aztán én következtem a sorban Gyertyánosi Gáborral, 12-12 évre ítéltek. Még két 10 éves büntetés volt, egy nyolc éves, egy hét és egy hat éves. Az ítéleteket nem akkor hozták meg, már jóval a tárgyalás előtt el lett döntve, hogy kinek hány évet sóznak a nyakába, de hát a fentiek mind hozzátartoztak a kirakatperek forgatókönyvéhez. Annak idején még nem tudtam jól románul, ezért, amikor felolvasták az ítéletet, nem is értettem pontosan a „szakkifejezéseket”: - Cinci ani muncă silnică, șapte ani temniță grea, cinci ani degradare civică, olvasták fel, én pedig minden számot, amit hallottam, összeadtam. Amikor visszakísértek  a börtönbe, kérdezi a foglár, miközben nyitja a cellaajtót, hogy –Na, mennyi a lottószám? Mondom neki - 17 év. Káromkodott erre egy cifrát az öreg, magyar volt, s ő se volt kőből, aztán este akkora tál ételt kaptam, mint soha addig. Persze, nem tudtam enni. Azon gondolkodtam, hogy csak október 3-án leszek 17 éves, és akkor mondhatom csak, hogy éltem már annyit ezen a földön, amennyi időt kell ezután börtönben töltenem. Aztán amikor kiderült, hogy a degradare civică nem börtön, és öt évvel kevesebb a teljes büntetés, akkor egy kicsit megvidámodtam.
De az ítélet kihirdetésének a pillanatától kezdve politikai foglyokként voltunk nyilvántartva, és úgy is kezeltek minket. Takarodó után is villanyfény volt egész éjszaka, hogy bármikor ellenőrizhessenek bennünket a leskelődön keresztül. Ébresztő után cellánként vittek a fürdőbe mosakodni, hideg vízzel, persze, fogat mosni, akinek volt mivel, a szaros dézsát ki kellett állítani az ajtó mellé, a közbűntényesek vitték el kiüríteni. Utána kaptuk a napi puliszka adagot és a reggeli „kávét”, ami sokszor rosszabb volt, mint a moslék. Állandóan éhesek voltunk.
Jilava, Ocnele Mari, Enyed
Szeptember 14-én a vásárhelyi börtönből átvittek Jilavára. Vonattal. Azon gondolkodtunk, hogy mire és hogyan tudnánk ráírni a nevünket, hogy kidobjuk a sínek közé, hátha valaki megtalálja, és szól a szüleinknek, akik a tárgyalás óta semmit sem tudtak rólunk. Jancsó Sanyi megszúrta az ujját egy darab dróttal, és felírta a nevét egy rongyra, ki is dobta a vécélyukon keresztül. Egy vasutas megtalálta és elvitte a szüleinek. Jilaván volt a gyűjtő- és elosztó központ. Minden foglyot a tartományi börtönökből, mint amilyen a vásárhelyi is volt, oda vittek, és onnan irányították át a végrehajtó börtönökbe vagy munkatáborba.
Jilava tulajdonképpen egy földalatti erődítményrendszernek a része, amit még az 1800-as években építettek a Hohenzollernek. A cellák boltívesek voltak, kis rácsos ablakokkal, a padló beton. A sötét cellákban háromemeletes vaságyak, szalmazsák nélkül, csak a csupasz sodronyok. A sarokban volt a cseber, tele emberi ürülékkel. A koszt gyatra volt, mosatlan pacaldarabok úszkáltak egy löttyben, de muszáj volt megenni, ha élni akartunk. Nem sokat maradtunk ott, Nagyaknára vittek, az volt a kiskorúak számára fenntartott fogház. Nemcsak politikai elítéltek voltak ott, hanem közbűntényesek is. Minden teremben 20-30 körüli létszám volt. Ott az éhség volt az úr.  Annyira legyengültem, hogy nem tudtam lábra állni, ha leguggoltam, meg kellett kapaszkodnom, hogy valahogy tudjak föltápászkodni. Sokáig nem maradtunk ott sem, mert a kollektivizálásnak ellenálló falusiakat a környékről mind beszállították, és akkor hely híján minket továbbküldtek. Ugyanazzal a módszerrel, mint, ahogyan érkeztünk.  Már előző este kiosztották az egynapi hideg élelmiszeradagot: tíz deka kenyeret és egy darabka sós szalonnát. Felpakoltak a rabszállító vagonokba, amelyek úgy voltak kialakítva, hogy mindegyiknek a közepén folyosó volt, annak a két oldalán pedig a cellák sorakoztak, körülbelül két négyzetméteres mindegyik. Hármunkat tettek egy cellába, kettő leülhetett a padra, a harmadik állt, utána váltottunk. A rabszállító vonatoknak nem volt saját menetrendjük, hozzácsatolták őket egy-egy másik vonathoz, sokszor napokig vesztegeltek egy-egy mellékvágányon. Mindezt tudtuk, ezért nem ettük meg rögtön első nap a fejadagunkat, és jól tettük, mert három napig nem kaptunk egyebet enni. Vizet kérhettünk, egy csajkában adtak be, egymás után ittunk. Azt észrevettük, hogy a vonat átmegy a Kárpátokon, tehát visszavisznek Erdélybe. Már ettől nagyon boldogok voltunk.
Enyedre vittek, ahol betettek a nagy büntetésű közjogiak közé. Ezek általában súlyos rablásért, emberölésért elítélt emberek voltak. Kicsit féltünk is tőlük, de aztán összebarátkoztunk, mert amikor meglátták, hogy milyen soványak és gyengék vagyunk, akkor a saját adagjukból is juttattak nekünk. Akkoriban ők jogosultak voltak minden hónapban egy ötven lej értékű élelmiszercsomagra, ebből aztán minket is megkínáltak. Nem utasítottuk vissza, mert mi nem láttunk szalámit és kekszet, amióta bezártak minket. Életmentő volt az a pár hónap, amit ott töltöttem. Enyeden egy fémipari gyárban dolgoztunk. Lakatot gyártottunk tízezer számra.
Szamosújvár: 50-60 ember összezsúfolva
Amikor nagykorú lettem, 1959 októberében elvittek Enyedről Szamosújvárra. A szállítás a szokványos körülmények között zajlott, este érkeztünk meg Szamosújvárra, és az állomásról dubákkal vittek a börtönbe. Ezt a műveletet mindig este hajtották végre, nehogy érintkezni tudjunk valamilyen formában a civil lakossággal. Elmesélni lehet sok mindent, de átélni, csakugyan érezni azt a környezetet és azokat a körülményeket, amelyben mi ott voltunk, nehéz.
Mindenki valamilyen emésztőszervi betegségben szenvedett, a rossz koszt miatt, meg azért, mert a mosatlan csajkák körbejártak. Aki befejezte az ebédet kiadta a csajkát, az ételosztó máris tette bele a következő adagot egy másik rabnak. Mindenkinek az volt a vágya, hogy elvigyék dolgozni a bútorgyárba, mert akkor, ha már nem volt bezárva a cellába, könnyebben telt a nap. A cellában állandóan ki volt szolgáltatva az ember az őrök kénye-kedvének. Ha úgy tűnt nekik, hogy a kelleténél hangosabban beszélgetünk, máris dörömböltek az ajtón. A klasszikus büntetés az volt, hogy kiöntették velünk az ivóvizet a cseberből a betonpadlóra, utána meg ránk parancsoltak, hogy feküdjünk hasra a vizes padlón. Fél órát, órát. Utána fölállhattunk, más ivóvizet aznapra nem kaptunk. Aztán ott dideregtünk a vizes ruhában, amíg meg nem száradt rajtunk.
Mivel állandóan 50-60 embert tartottak összezsúfolva egy helyen, a cellánk összetétele nagyon sokszínű volt mind a politikai, mind a társadalmi hovatartozást tekintve. Túlnyomórészt értelmiségiek voltak minden ágazatból: katonatisztek, orvosok, papok, tisztségviselők. Legtöbbjük kommunista- és kollektivizálás-ellenes nézeteket vallott. Ennek alapján alakultak ki a csoportok is a nap folyamán. Ahhoz hogy könnyebben teljen az idő, különböző előadásokat tartottak nekünk a hozzáértők, főként minket, fiatalokat, előszeretettel oktattak. Németet tanultam, történelmet, vallástörténetet egy katolikus paptól, egy volt lovassági tábornoktól pedig, aki a II. világháborúban Arad és Debrecen környékén harcolt, a városi és partizánharcok módozatait, hadászati technikákat sajátítottam el. Matematika is volt benne, az ágyúgolyók röppályáját számoltuk ki. Vagy százötven-kétszáz verset tanultam meg. Áprily, Ady, Reményik, vegyesen. Köztünk is voltak verselők, és azoknak a költeményeit is megtanultuk, hogy ha nem élik túl a fogságot, akkor valakinek az emlékezetében maradjanak meg a verssorok.
Telt-múlt az idő, aztán tavasszal jöttek, körülnéztek a cellákban, fölmérték a munkára befogható emberállományt. – Mă, banditule, cum te numești? Câți ani ai?  Így kezdődtek ezek a „beszélgetések”, mert nekünk nem volt nevünk, csak akkor, amikor egy dokumentumot kellett kitölteni, egyébként mindig banditáknak szólítottak. Egy részét a felírt embereknek elvitték a Duna deltába, ahol rettenetes körülmények voltak, más részét, aki gyengébbnek mutatkozott, de még volt valamennyi erő benne, a börtön bútorgyárában fogták munkára. Banditák ide vagy oda, a szocializmust építeni kellett. Engem is kiválasztottak, mehettem a bútorgyárba. Egyébként mindenkinek az volt a vágya, hogy oda juthasson, mert – úgy hallottuk - ha már dolgozol, nagyobb a mozgásszabadságod, könnyebben telik az idő, levegőn vagy, jobb a bánásmód is, nem vernek állandóan.
 A jobb bánásmódról annyit, hogy már első nap estéjén úgy megvertek, hogy másnap alig tudtam kézbe venni a szerszámokat, azért mert nem futólépésben tettem meg a távot a börtön és a gyár épülete között. Egy másodpercre álltam meg, azért, hogy megigazítsam a lábbelimet. Eső eshetett egy nappal azelőtt, a börtönudvar csupa sár volt, a bakancsom talpa pedig lejárt, egy darabka dróttal volt odaerősítve a felső részhez. Amikor a sárba léptem, persze, hogy a latyak egyből becsurgott a lábbelimbe, nem tudtam úgy szaladni, ahogy az őrmester elvárta tőlem. Felírták a nevem, és este a sorakozónál, amikor a létszámot ellenőrizték, kiszólítottak. A szerencsések mehettek a cellába, azok, akiket félreállítottak az őrszoba előtt vártak arra, hogy beszólítsák őket, és megkapják a büntetést. Rákötöztek egy padra, és egy esztergált széklábbal elkezdtek csépelni. Keresve sem találhattak volna jobb verőeszközt, olyan volt, mint egy bunkósbot: a felső része vastagabb, a nyele kézbesimulós, az első ütésnél már úgy éreztem, hogy felragadok a plafonra. Nem kíméltek. Amikor végeztek, kioldották a szíjakat, fölálltam, - Mars ki, ordították, jöhet a következő. Bevittek a szobába, de még az ágyba sem tudtam lefeküdni, olyan fájdalmaim voltak. Egyébként minden ágyban ketten aludtunk, annyian voltunk a börtönben, hogy nem jutott egy ágy egy rabnak. A cellatársaim hideg vizes borogatásokat tettek a hátamra, az ágy mellé terítettem a nagykabátom, arra feküdtem hasra. Így telt el az éjszaka. Megmondom őszintén, sírtam. Ne felejtsék el, hogy alig töltöttem be a tizennyolcat, már több mint egy éve börtönben voltam, nem volt könnyű gyerekfejjel mindezt elviselni. Vágytam én is arra, hogy valaki megsimogassa a fejemet, egy jó szót szóljon hozzám. Végtelenül elkeseredtem.
A bútorgyárban a 2-es számú asztalosműhelybe osztottak be, ahol több mint százan dolgoztunk. Egy alkalommal megbetegedtem. Vesegyulladásom lett, mert a műhely hideg volt, huzatos, a ruháink gyengék, vékonyak. Állandó vizelési ingerem volt, de csak kétszer engedtek ki a vécére a tíz óra alatt. Egyszer, amikor úgy éreztem, hogy már nem bírom tartani, kiszöktem a vécére. Jövök vissza, az őr, egy Mireasa nevezetű fickó már ordított – F…-zi gura mă-tii, unde-ai fost, mă, că te omor!  A vesegörcstől meggörnyedve, már kiegyenesedni sem bírtam, mondtam neki, hogy a vécén voltam. Elkezdett ütni, én meg ordítani, hogy - Csak a vesémet ne üsse, mert meghalok. Az önvédelmi reflexem a félelmemnél is erősebb volt, nem álltam, hogy üssön, kitértem a suhintás elől. Ő pedig olyan lendülettel csapott le a botjával, hogy a saját térdét ütötte meg. A düh, ami elöntötte, leírhatatlan. És a verés is, amit azután kaptam. Ütött, ordított, rúgott, amíg bele nem fáradt. Éjszaka szemhunyásnyit nem aludtam. Nem volt olyan része a testemnek, ami ne fájt volna. És akkor gondoltam először arra, hogy meg akarok halni.
Aztán megjöttek a csíkszeredai diákok, akiket akkor ítéltek el versírásért. Négy tanárt és vagy hat diákot zártak be. A fiatalok közül Vorzsák János és Zsók Laci idekerült Szamosújvárra, én a sorban állásnál figyeltem fel rájuk, és az őr, egy Keczer Gábor nevezetű, fölírt, mert állítólag beszélgettünk a sorban. Olyankor még a légynek sem volt szabad zümmögnie, úgyhogy tudtuk, büntetés lesz a vége. Ezúttal nem vertek meg. Öt napi Izolator-t kaptam. Ez azt jelenti, hogy betettek egy zárkába, két nap 10 deka kenyéren és másfél liter sós meleg vízen éltem, utána egy napig rendes börtön menü, aztán két napig megint kenyér és víz. A cellában egyedül voltam, az ágyat reggel ötkor felláncolták a falra, este tízig sétálhattam: öt lépés előre, öt lépés hátra. Ha meguntam, támaszthattam a falat, állva azt is, mert ülni nem volt szabad, egyébként is, ez valahol a börtön alagsorában lehetett, mert a padló, a falak nyirkosak, vizesek voltak. Este azonban, amikor beadták a gyékényt, amit rá kellett tenni az ágyrácsra, mert nem volt ott még szalmazsák se, a gyékényben puliszkadarabokat találtam. Valaki odacsempészte, hogy ne gyengüljek le teljesen, hiszen már össze voltam verve, a vesém fájt állandóan, nagyon rossz bőrben voltam. Ez az apró gesztus rázott fel a letargiából. Eszegettem a kis puliszkadarabokat, és sírtam ismét, de most már amiatt, hogy van valaki, aki gondol rám, és segíteni akar rajtam. Már nem akartam meghalni. Élni, túlélni mindezt, ezt szerettem volna.
1962 táján kezdett megváltozni a légkör Szamosújváron. Ha elvégeztük a normánkat, akkor három havonta kaptunk egy levelezőlapot, és írhattunk a családnak, hogy küldjenek egy öt kilós élelmiszer csomagot. A szöveget románul kellett írni, annyit engedtek meg nekünk, hogy a megszólítást írjuk magyarul. Nem csak az élelmiszernek és a cigarettának örültünk, hanem elsősorban annak, hogy van hír a családunkról. A nagy örömbe azonban sokszor üröm is került, mert volt olyan cellatársunk, aki hiába küldte a levelet, nem érkezett válasz. Főleg az értelmiségiek feleségét kényszerítették arra, hogy váljanak el bebörtönzött férjeiktől. Ha gyerek vagy gyerekek is voltak már, akkor még keservesebb volt a helyzet, mert a nőt is kirakták az állásából, nem tudta eltartani a családot, az egyetlen kiút, amit kínáltak neki, a válás volt. Az osztályfőnökömnek, Erőss Jánosnak a feleségét is így kényszerítették, hogy elváljon a férjétől, aztán a szabadulás után ismét összeházasodtak. Ez egy szerencsésen végződő történet volt. Az egyik cellatársam azonban, Grád Miklósnak hívták, tanító volt, a felettem lévő ágyban aludt, a harmadik levelére sem kapott se választ, se csomagot. Azon az estén, amikor a mi csomagjainkat kiosztották, elkezdett zokogni, kiabálni, hiába próbáltuk a lelket tartani benne. Reggelre megőrült. Még egy pár napig ott volt velünk a cellában, aztán elvitték. Soha nem tudtuk meg, mi történt vele.
„Sírni kezdtem. Éltem.”
Egy idő után elkezdték szabadon engedni a rabokat. Minden nap engedtek el egy párat közülünk. Persze sosem lehetett tudni, hogy éppen mikor kerül rád a sor. Igyekeztem nem sokat gondolni arra, hogy melyik lesz az én napom. Egy reggel aztán szólított az őr, hogy szedjem a cókmókomat, menni kell. Nem a szamosújvári állomásra vittek, hanem egy közeli faluéba, az utasítás az volt, hogy az első vonatra fel kell ülni, és el kell menni egy nagyobb állomásig, ahonnan aztán megválthatom Sepsiszentgyörgyig a jegyet. Én Désig mentem az első személyvonattal, ott, miután megvettem a jegyemet, arra gondoltam, hogy a vonat érkezéséig  bemegyek a városba. A civil ruháimban, amelyeket visszakaptam szabaduláskor, nevetségesen néztem ki, olyan kicsik voltak. Tíz centit nőttem a börtönben: a kabát ujja jóval a csuklóm fölött ért véget, a nadrág szára se takarta a bokámat.  A lábamon két különböző cipő volt, mert a sajátomat nem találták meg a raktárban, és az elhunyt rabok cipői közül kellett válogatnom, de egy hegynyi lábbeli között nem találtam olyant, hogy jó is legyen, pár is legyen. Így került két különböző cipő a lábamra. Szóval a koldusok jobban fel voltak öltözve, mint én, amikor elindultam sétálni a dési utcákon. A hátam mögött, éreztem, összenéznek, vihognak az emberek. Csontsovány, kopaszra nyírt langaléta, két mérettel kisebb ruhákban, bámulja az utcákat, járókelőket, épületeket. Egy kapu előtt egy fiatal nő álldogált, végignézett rajtam, eltűnt a kapualjban, aztán hamar visszatért, és szalvétába csomagolva egy darab almástésztát nyújtott felém. Hat éve nem éreztem a fahéj illatát… De nem tudtam elvenni a süteményt, szégyelltem magam nagyon. – Vegye el, fiatalember. Tudom, honnan jön. Én két évvel ezelőtt vesztettem el a férjemet. Meghalt a Duna csatornánál. Sírni kezdtem. Éltem.
Bordás Attila ma is Sepsiszentgyörgyön él. Szabadulása után befejezte középiskolai tanulmányait. Annak ellenére, hogy nem a Székely Mikó kollégium 1959-es évfolyamával érettségizett, fotója, akárcsak a Székely Ifjak Társaságának többi tagjáé, illetve egykori osztályfőnöküké, Erőss Jánosé is, ma ott van az osztálytablón. Ezzel a gesztussal tisztelegtek az osztálytársak a Székely Ifjak  bátorsága és helytállása előtt. A faipari technikum elvégzése után Bordás Attila a sepsiszentgyörgyi kombinátban dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Itt ismerte meg feleségét is. Két gyereke, három unokája van.
(Az interjú a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatásával készült.)
Víg Emese maszol.ro

1956 – Erdélyi forradalmárokat tüntet ki az RMDSZ
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nyolcvan 1956-os erdélyi forradalmárt tüntet ki az elkövetkező napokban – közölte pénteki hírlevelében az RMDSZ.
A forradalom erdélyi résztvevői Szabadság-szobor emlékérmet, és emléklapot vehetnek át az RMDSZ vezetőitől, amelyek a szövetség háláját fejezik ki azért, hogy az erdélyi magyarok biztonsággal tervezhetik jövőjüket szülőföldjükön.
Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke elmondta: olyanok is megkapják a Szabadság-szobor emlékérmet, akik az erdélyi megmozdulások részesei voltak, de külföldön élnek.
“Tiszteletünket, hálánkat szeretnénk kifejezni azon személyek iránt, akik e sorsfordító időben álltak ki a magyarországi események mellett, saját magyarságuk és szabadságuk mellett” – mondta az ügyvezető alelnök. Hozzátette: “a most elkészült filmek, a kitüntetések vagy akár az évente tartott megemlékezések nem kárpótolják a szabadságharcosok ’56 utáni szenvedéseit, de kötelességünk megemlékezni tetteikre, megbecsülni őket, hiszen az ő hozzájárulásuknak is köszönhető, hogy ma biztonságban élhetünk itthon, Erdélyben.”
Az RMDSZ megbízásából több – a résztvevők visszaemlékezéseit rögzítő – film is készült olyan településeken, ahol a magyarországi szabadságharccal kapcsolatos szimpátiatüntetésekre, megmozdulásokra került sor.
Az első megemlékezést október 23-án tartják Sepsiszentgyörgyön, a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházában. Az ünnepségen 22 embert tüntetnek ki, emellett bemutatják a sorozat első filmjét is. A visszaemlékezés-sorozat további filmjei Csíkszeredában, Temesváron, Kolozsváron, Nagyváradon és Brassóban készültek. Ezeket a helyi ünnepségeken fogják levetíteni.
maszol.ro,

Interjú Novák Csaba Zoltánnal, Maros megye szenátorjelöltjével
Ízig-vérig Nyárád mentinek tartja magát az a fiatal történész, aki szenátorjelöltként Maros megye magyarságának képviseletére vállalkozik decembertől.Novák Csaba Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szenátori listájának vezetője Marosvásárhelyen él, két iskoláskorú gyermek büszke apukája, történészként pedig a Román Akadémia munkatársa, ugyanakkor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója és az RMDSZ marosvásárhelyi önkormányzati képviselője. Meggyőződése, hogy a közösség jóléte és a társadalmi szolidaritás a legfontosabb, a minőségi oktatás, valamint a stabil gazdasági helyzet megteremtése a parlamenti képviselet legfőbb feladata.
1. A parlament megítélése történelmi mélypontot ért el 2016-ra. Miért akar közszerepet vállalni ebben a nem túl hasznosnak tekintett intézményben?
– A parlament rossz imázsa és társadalmi, államigazgatásbeli fontossága fordítottan arányos. Ezen változtatni kell, mert igen, valóban előnytelen ebbe a válságban lévő intézménybe kívánkozni. Történészként viszont úgy gondolom: történelmi esély egy alapintézmény hitelének visszaszerzéséhez hozzájárulnom. Bizonyára sokan legyinteni fognak, hiszen a mostani állapotokat tekintve naivitás ebben hinni. De gondoljunk csak bele: mi ennek az intézménynek a szerepe a magyar közösség életében, ügyeiben? Mindmáig olyan képviseleti eszköznek bizonyult, amely nélkül – úgy gondolom – a továbbiakban sem boldogulunk majd.
Valóban, Romániában a teljes politikai osztály erkölcsi újjászületése elkerülhetetlen. De ez csak akkor lehetséges, ha sokan azok közül, akik eddig távol tartották magukat az aktív politizálástól, szerepet és ugyanakkor felelősséget vállalnak a törvénykezés folyamatában. Ez nem lenne precedens nélküli, hiszen így volt ez a két világháború között is, amikor az impériumváltás után az erdélyi magyarság krízishelyzetbe került, és mindazok, akik addig csak erkölcsi, szellemi támogatást nyújtottak közösségi ügyekben, kiléptek a küzdőtérre, hogy tettekre váltsák a szándékot. Ezt hívták népszolgálatnak. Magam is hasonló szolgálatra vállalkozom. Szenátorjelöltként, de történészként és pedagógusként is úgy érzem, hogy morális kötelesség közösségem érdekében cselekednem.
2. Néhány fiatal, a politikában nem éppen jártas jelölt hogyan tehetné működőképessé azt a bukaresti intézményt, amelyben nem csak egy-két dolgon kellene változtatni? Egy maroknyi magyar fiatal meghozza a bukaresti közképviseleti "tavaszt", a megtisztulást?
– Az európai társadalmak ciklikusan néznek nehéz, kilátástalannak tűnő időszakok elé. Ez alól, úgy tűnik, a hazai társadalom sem kivétel. Megingott az emberek demokratikus intézményrendszerbe vetett hite gazdasági, geopolitikai vagy egyéb okokból. Mindezek ellenére szilárd meggyőződésem, hogy Romániában továbbra is csak a parlamentáris demokrácia révén tükröződhet a politikai döntéshozásban mindannyiunk véleménye. Egyszerűen nincs ennél jobb, hatékonyabb eszköz. Az RMDSZ pedig az egyetlen olyan politikai erő ebben az országban, amely nem célként határozza meg a képviseletet. Ez nagyon fontos, úgy gondolom. Hiszen a szövetség célja egy olyan Erdély megteremtése, ahol jó élni, ahol biztonságban van a családunk, ahol nincsenek veszélyben jogaink és javaink. Hogy milyen lesz Erdély négy év múlva, az nagyban függ attól, hogy most mit lépünk. Ezért kell a jövőről beszélünk, nem pedig a múltról. A tapasztalt képviseletet erősítő, határozott és jól felkészült fiatal jelöltekkel Erdélyt olyanná tehetjük, amilyennek közösségünk megálmodta. Ha ezzel a küldetéstudattal megyünk Bukarestbe, akkor sok tavaszt megérhet még ott a magyar képviselet. Én erre vállalkozom, ebben hiszek.
3. A parlament következő négy éve több fontos kihívást is tartogat – az alkotmánymódosítástól egészen a közigazgatási átalakításig. Hogyan szólhat bele ezekbe a magyar képviselet, mit tehet az RMDSZ ezen a téren?
– Az alkotmányozásban mi képviselhetjük a józan álláspontot, miszerint a régi rossz helyett egy új alaptörvény szükséges, amely ugyanakkor rögzíti, beváltja az 1918-ban Gyulafehérváron a nemzeti kisebbségeknek tett ígéretet. Ez egy százéves adósság, amelynek törlesztésére most alkalom nyílik. Az új alkotmánynak rögzítenie kell azt is, hogy a magyar hivatalos nyelv legyen ott, ahol a magyarok többségben élnek, és írja elő a magyar nyelvű ügyintézést is ott, ahol legalább 10%-os közösségünk részaránya. Ami a közigazgatás átalakítását illeti, számomra egyér-  telmű, hogy a modern Románia akkor jár el helyesen, ha visszatér regionális hagyományaihoz. Ezen belül pedig több döntési hatáskört akarunk Erdélynek, hogy ügyeinkre ne a központosított államigazgatás találjon rossz megoldásokat. Mindezek fontos célkitűzések, amelyeket Bukarestben kell kiharcolnunk, ezért ott kell lennünk és erős frakcióként kell részt vennünk ebben a folyamatban.
(Az RMDSZ Maros megyei szervezetének sajtóirodája) Népújság (Marosvásárhely)

Továbbvinni a lángot (Sepsiszentgyörgy)
1956 nemcsak történelmi emlékünnep, hanem szimbólum is számunkra, a szabadság, a hazaszeretet, a bátorság jelképe – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a sepsiszentgyörgyi megemlékezést a házigazda-műsorvezető szerepét betöltő Fekete Kata. A sepsiszentgyörgyi ’56-os emlékparkban nem gyűlt össze hatalmas tömeg, de a késői óra és a borús idő dacára is sokan fontosnak érezték a közös gondolkodást a szabadságról, az érte való cselekvésről, a tisztelgést a hatvan esztendővel ezelőtti magyarországi, erdélyi és háromszéki hősök előtt, akik közül többen jelen voltak, és akiket külön köszöntött a felszólalók mindenike. 
Antal Árpád polgármester ünnepi beszédében a fiatalok forradalmi szerepére hívta fel a figyelmet. „Az ő lelkükben van meg az a szikra, amely el tudja söpörni a legádázabb tirannust is, és a szabadság mindig a lángoló lelkek bátorságából fakad” – mondotta. Sok ifjú életét roppantotta ketté, törte meg a zsarnok hatalom, de hatvan év után elmondható, hogy az akkori forradalmárok nyertek, „soha nem az elnyomónak, mindig az elnyomottnak lesz igaza” – hangsúlyozta. „Az idő mindig a gonosszal szemben fellépőket igazolja, az áldozat óriási, de megéri, mert ez ad a következő nemzedékeknek tartást” – fogalmazott, hozzáfűzve, ebben hisznek ők is, ezért vállalják a meghurcoltatást, azt tanulták az ’56-os hősöktől, hogy csak előre szabad menni, nem szabad félni, nem szabad meghasonlani. „Hihetetlenül fontos, hogy a nehéz pillanatokban legyenek kapaszkodók számunkra” – emelte ki. Bár hatvan évvel a forradalom után sokkal jobb az erdélyi magyarság helyzete, mégis sokszor elhatalmasodik az elkeseredés, sokan vannak, akik a kivándorlást választják, ma ez a legnagyobb ellenségünk – vélekedett Sepsiszentgyörgy polgármestere. „Ha le tudjuk győzni kishitűségünket, félelmeinket, a széthúzást, ha újra felfedezzük értékeinket, ha rendezzük végre közös dolgainkat, akkor meggyőződésem, hogy eljön végre a mi időnk. A szabadság lángját életben kell tartani. Nekünk mindannyiunknak, de elsősorban az ifjaknak az a dolguk, hogy az ünnepek közötti szürke hétköznapokban is éltessék a szabadság szikráját” – zárta beszédét Antal Árpád.  Hasonló szellemű üzenetet közvetített Miklós Zoltán, az RMDSZ szenátorjelöltje: 1956 hősei jogosan várják, hogy hűek legyünk az akkor megfogalmazott elvekhez, az akkor képviselt értékekhez, hogy továbbvigyük azt a hitet és egységet, amellyel kockáztatták az életüket, „jogosan várják, hogy vigyük tovább a lángot”. Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese Magyarország, a magyarság üdvözletét tolmácsolta, felidézte a budapesti történéseket, de tisztelgett az erdélyi hősök előtt is, és megfogalmazta, a szabadság nem magától értetődő, ha egyszer elnyertük, nem jelenti, hogy mindig a miénk is marad. A magyarság évszázadokon át harcolt szabadságáért, és ezt teszi a 21. században is. „Mi, akik ma szabadnak nevezett világban élünk, ugyanazt akarjuk, mint ’56 hősei, hogy szuverén módon magunk dönthessünk a minket érintő kérdésekben, hogy alapvető jogainkat – amelyekbe beletartozik anyanyelvünk és szimbólumaink szabad használata – ne érje csorba, hogy felemelt fővel élhessünk magyarként Sepsiszentgyörgyön vagy Erdély bármely szegletében. Erre tanít bennünket ’56 szelleme, és erre kötelez a forradalom mártírjainak áldozata” – hangsúlyozta Brendus Réka. A Volt Politikai Foglyok Szövetségének nevében Török József fogalmazta meg a kérést: akik jelen vannak, akiket megérintett ’56 lángja, szelleme, vigyék és adják tovább azoknak is, akik nem lehettek jelen a megemlékezésen, „hogy együtt újra tudjuk megfogni egymás kezét, hisz csak így állhatunk talpra. Ez ’56 üzenete: összefogás nélkül nem lehet feltámadás” – hangsúlyozta.  A sepsiszentgyörgyi megemlékezést a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjainak verses-zenés betétei színesítették, rangját, színvonalát pedig a Vox Humana kamarakórus fellépése emelte. Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperesének áldása, himnuszaink eléneklése és az 1956-os emlékmű megkoszorúzása után a jelenlevők fáklyás, gyertyás menetben vonultak, hogy az Erzsébet parki kopjafánál is leróják tiszteletüket.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Akik történelmet írtak
Szabadságszobor-emlékplakettel és emléklappal tüntette ki az RMDSZ az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi résztvevőit – legtöbben, 22-en Háromszéken élnek még a magyar ’56 és általában a totalitárius rendszerek ellen szóval vagy tettekkel hatvan évvel ezelőtt lázadók közül.
„Hatvan évvel ezelőtt a pesti srácok reménységet mutattak, amely a környező országokra is átsugárzott. Erdélyben is sokan szavukat emelték a totalitárius rendszer ellen – önök, akiket a kommunista rendszer megtorlása sújtott, történelmet írtak” – mondta a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházában tartott tegnapi ünnepség felvezetőjében Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. Ismertette, az RMDSZ ügyvezető elnöksége kezdeményezésére az erdélyi ’56-osokat Szabadságszobor-emlékplakettel és emléklappal tüntetik ki.
A hatvan évvel ezelőtt Háromszéken történteket egy, az RMDSZ által készíttetett filmen Bordás Attila, Jancsó Csaba és Józsa Árpád Csaba elevenítette fel. Történetük döbbenetet váltott ki Magyarország bukaresti nagykövetében: Zákonyi Botond felelevenítette, négy évtizeden át – hiszen a Kádár-rendszert az ’56-os megtorlás hozta létre – Magyarországon a 20. század kommunistaellenes forradalmáról beszélni sem szabadott, még 1989-ben, amikor ő érettségizett, akkor is a legszigorúbb tabu volt. Az elmúlt negyedszázadban az immár szabadon elmondható emlékek gazdaggá tették ’56 irodalmát, mostanra kezd letisztulni, miért is oly fontos ünnepe október 23-a a magyarságnak. Ezek a dolgok csak úgy kerülhetnek a helyükre, ha felismerjük: azoknak köszönhető, akik bátrak voltak – mondta. Kiemelte: ’56 nemcsak magyar történet, nemcsak nemzeti forradalom, hanem van egy univerzális üzenete is, ’56 pozitív hatását pedig meg kell ismertetni minél több nem magyar emberrel is. Antal Árpád polgármester szintén a háromszéki ’56-ot bemutató filmre reflektált beszédében: azt mondta, ezt a filmet minden középiskolás diáknak látnia kell, akárcsak – miként alapításakor megfogalmazták – a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházát is. Szerencsésnek nevezte magát, amiért a lázadó ifjúkor őt már egy szabad világban érte, különben ő is ott ülne az elnyomás ellen lázadók között, mondta, akiket arra biztatott, legyenek büszkék magukra. „Önök nyertek, nem a szovjet tankok, és nem is a magyarellenes román hatalom, mert arra köteleznek bennünket, hogy az Önök eszmeiségét kövessük” – fogalmazta meg.
A Szabadságszobor-emlékplakettet és emléklapot csak néhányan tudták tegnap átvenni, sokan a kitüntetettek közül betegség miatt nem jelenhettek meg, az erdővidékieknek otthoni ünnepségükön kellett részt venniük, páran magyarországi meghívásnak kellett eleget tenniük. A kitüntettek névsora azonban mindenképp ide kívánkozik: Aczél Ferenc, Albert Mihály, Bede István, Bedő Gábor, Bordás Attila, Csobotár István, Fazakas Sándor, Fülöp János, Gyertyánosi Csaba, Jancsó Csaba, Józsa Árpád Csaba, Kósa Bálint, Máthé József, Oláh János, Pap Mihály, Puskás Attila, Sándor Csaba, Szőcs József, Török István, Török József, Váncsa Árpád, Zsók László. Nevükben Török József mondott köszönetet, kiemelve: kitüntetés számukra az emlékplakett és az emléklap.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felszentelték az új józsefvárosi plébániaközpontot
Örömteli esemény színhelye volt 2016, október 22-én, szombaton a temesvár-józsefvárosi római katolikus plébánia: az egyházmegye egyik legrégebbi, 1775-ben alapított egyházközsége, közel két és fél évszázad után önálló plébániaházat kapott! A XXI. századi követelményeknek és a józsefvárosi hívek igényeinek megfelelő, impozáns plébániaközpontot Excellenciás Roos Márton temesvári püspök áldotta meg a plébániatemplomban megtartott hálaadó szentmise keretében. Az új plébániaközpont felszentelési ünnepségén részt vettek a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye papjai, a történelmi egyházak képviselői, Farkas Imre temesvári alpolgármester, Halász Ferenc RMDSZ-elnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a józsefvárosi soknemzetiségű hívek sokasága.
A háromnyelvű – magyar, román és német – ünnepélyes szentmisét Excellenciás Roos Márton temesvári megyés püspök celebrálta, msgr. Dirschl Johann nagyprépost, püspöki helynök, nt. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános, nt. Reinholz András esperes, máriaradnai (volt józsefvárosi) plébános, józsefvárosi származású fiatal papok közreműködésével. A szentmise keretében a józsefvárosi egyházközségi tanács képviselői román, német és magyar nyelven köszöntötték az egyházi méltóságokat és a jeles vendégeket. „Az új plébániaközpont nem csak a plébánosnak, hanem a józsefvárosi hívek közösségének is az otthona lesz!” – mondta Marty Gábor egyháztanácsos, hangsúlyozva, hogy reményei szerint az új plébániaépület a hívek lelki és közösségi életének az erősítését fogja szolgálni. Ünnepi gondolataikat tolmácsolták a jelenlevőknek a temesvári egyházmegye fiatal papjai, akik a józsefvárosi plébánián ministránsként szerzett tapasztalatokkal, az onnan kapott lelki útravalóval indultak el a papi pályán.
Nt. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános a szentmise végén köszönetet mondott ft. és nm. Roos Márton temesvári megyés püspöknek és a Temesvári Római Katolikus Püspökség intézményének a plébániaközpont felépítése során kapott támogatásért és a jó együttműködésért, az egyházmegye minden sarkából összesereglett lelkésztestvéreknek, más felekezetek képviselőinek, a magyar közösségi vezetőknek, a józsefvárosi híveknek a jelenlétükért. Az új plébániaépület megvalósulásáért Szilvágyi Zsolt plébános külön köszönetet mondott a németországi, amerikai, magyarországi és svájci szponzoroknak, a Notre-Dame-nővéreknek és a Piarista rendtartománynak, a józsefvárosi plébánia híveinek, a Botescu építész házaspárnak, a kivitelező Constructim cégnek és Linda Saskia Menczel szobrászművésznek, aki a homlokzatot díszítő, a Szűzanyát ábrázoló domborművet készítette.
A hálaadó szentmise után a temesvári egyházmegye papjai, közösségi vezetők és a józsefvárosi hívek átvonultak a templommal szomszédos új plébániaközpont udvarára, ahol Exc. Roos Márton megyés püspök megáldotta a létesítményt. „Menedéke lesz az új plébániaközpont a józsefvárosi plébánosnak, a káplánnak, de a plébánia minden tagjának. Legyen ez a ház egy nyitott, atyai ház” – mondta ünnepi köszöntője során a temesvári püspök, aki jó és szükséges kezdeményezésnek nevezte az új plébániaépület megvalósítását, a józsefvárosi templom közvetlen szomszédságában. Exc. Roos Márton püspök ezután megszentelte az új józsefvárosi plébániaközpont épületét, a közösségi termeket, irodákat, lelkészlakásokat és a vendégszobákat. Az ünnepi esemény hangulatát a józsefvárosi plébánia kórusának éneke tette magasztossá. A józsefvárosi hívek, de a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye számára is kiemelkedően jelentős esemény szeretetvendégséggel zárult.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Etnikum- és felekezetközi összefogás a melegházasság betiltásáért
Nagyváradon és Szatmárnémetiben is felvonulást rendeztek a hétvégén a hagyományos családmodell támogatása, a melegházasság alkotmányos betiltása érdekében. Egyre többen támadják Klaus Johannis államfőt a témában.
Újfent kiújult a társadalmi vita a melegházasság esetleges betiltásáról, amelynek kapcsán ritkán tapasztalható etnikum- és felekezetközi összefogás érhető tetten Romániában. A nyilatkozatháborút az váltotta ki, hogy a Romániai Evangéliumi Szövetség elnöki tisztségét betöltő Viorel Iuga baptista lelkész színvallásra szólította Klaus Johannis államfőt, miszerint foglaljon állást a kereszténység mellett, és támogassa azt az alkotmánymódosító javaslatot, amely kimondja, hogy házasságot csak egy férfi és egy nő köthet egymással. Iuga ultimátumot szabva leszögezte: ha az elnök nem nyilvánítja ki egyértelműn és határozottan, hogy „a család és a normalitás pártján áll", akkor a hagyományos családmodell támogatói kezdeményezni fogják a leváltását.
Bár nem állt szándékában állást foglalni a kérdésben, Johannis reakciója olajat jelentett a tűzre. Az elnök ugyanis az ultimátumszerű felszólításokkal együtt elítélte a vallási fanatizmust is, és felhívta a figyelmet Románia lakosságának etnikai és felekezeti sokszínűségére (megjegyezve, hogy szászként és evangélikusként maga is egy etnikai és vallási kisebbség tagja), amely szerinte a másik elfogadására int.
Ebből sokan azt a következtetést vonták le, hogy Johannis nem támogatja a Koalíció a családért elnevezésű csoportnak a bukaresti taláros testület normakontrollján sikeresen átesett, hárommillió polgár által támogatott alkotmánymódosító kezdeményezését, amely követeli: az alaptörvény egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságaként határozza meg a családot, amelyet a jelenlegi alkotmány házastársakként említ. Johannis a hétvégén úgy pontosított, hogy nem vádolt egyetlen felekezetet sem, hanem a család meghatározásával kapcsolatos esetleges alkotmánymódosítást érintő lehetséges veszélyekre hívta fel a figyelmet. Úgy vélte, teljesen törvényes az ügyben javasolt alkotmánymódosító kezdeményezés, amelyet azonban szerinte egyesek „más irányba tereltek".
Közben kisebbfajta erődemonstrációként a hagyományos családmodell támogatói szombaton az ország számos nagyvárosában rendeztek felvonulást, kiállva a keresztény értékek, illetve a melegházasság betiltása mellett. Nagyváradon például több ezren vettek részt a megmozduláson, az ortodox egyház vezetőin kívül pedig felszólaltak a baptista, valamint a római katolikus egyház képviselői is. Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök beszédében leszögezte: „a bennünk lakozó igazságokról" – mint például az anya mosolya és meleg ölelése, a biztonságot nyújtó apai kar, valamint a gyermek – nem lehet alkudozni.
A szatmárnémeti esemény főszónokaként a júniusi helyhatósági választáson megválasztott Kereskényi Gábor polgármester elmondta: Románia polgárainak etnikai hovatartozásuktól függetlenül kötelességük megvédeni a keresztény értékeket. „Az, hogy most itt vagyunk, nem azt jelenti, hogy nem vagyunk toleránsak, nem azt jelenti, hogy nem vagyunk keresztények, de látják önök is, hogy mi történik. Mások jönnek a nyakunkra, és nekünk kötelességünk megvédeni a keresztény értékeket, és itt, etnikumtól függetlenül, a szatmári őslakosok, valamennyien keresztények vagyunk" – idézte az Agerpres az RMDSZ-es elöljárót. Krónika (Kolozsvár)

Így emlékeztek ’56-ra Marosvásárhelyen
Az 1956-os forradalom kirobbanásának 60. évfordulóján, vasárnap este került sor Marosvásárhelyen az 1956-os Bajtársi Társaság valamint a  Politikai Foglyok Szövetsége szervezésében a forradalom kirobbanására való megemlékezésre a Vártemplomban és a templomkertben levő 56-osok kopjafájánál.
A forradalom áldozatai és résztvevői között több marosvásárhelyi vagy erdélyi is volt, köztük a marosvásárhelyi Dudás József is. 1956. október 30-án fegyveres csoportjával elfoglalta a Szabad Nép székházát és nyomdáját. Függetlenség című napilapjában huszonöt pontos kiáltványt tett közzé Nem ismerjük el a jelenlegi kormányt címmel. Ennek ellenére hozzájárult, hogy az épületben a kormányhoz hű lapokat is szerkesszék és kinyomtassák. November 2-án egy fegyveres csoporttal megszállta a Külügyminisztérium épületét. Ezért Dudást letartóztatták, de már másnap szabadon engedték. A forradalom leverése után Újpesten szervezte az ellenállást, míg 1957 januárjában letartóztatták. Halálra ítélték és kivégezték Szabó János (a legendás Szabó bácsi, a Széna téri felkelők parancsnoka) Krassó-Szörény vármegyei származású forradalmárral együtt január 19-én. A legendás hírű magyar-örmény Pongrácz Gergely szamosújvári volt.
Történészek állapították meg: a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizette a legnagyobb véráldozatot: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron Orbán Károly földbirtokost, Kónya István Béla ügyvédet és báró Huszár Józsefet végezték ki.
Ezekre az emberekre is, de a forradalom valamennyi áldozatára, hősére emlékeztek vasárnap 18 órától a Vártemplomban. Az istentiszteleten Pál apostol cselekedeteiből idézett, a börtönlevelek részből a megemlékezéshez találó részt Henter György vártemplomi lelkész. Az istentisztelet után mintegy százötven személy vonult a kopjafához. Egy politikai fogoly kisunokája kezében levő gyertyáról vették a tüzet, s mintegy száz gyertyát helyeztek el a kopjafa körül.
Tatár Péterffy Irén a forradalom bukását követő börtönéveiről beszélt, ugyanilyen emlékeit elevenítette fel Kelemen Kálmán, majd Gráma János az egykori politikai foglyokat tömörítő szövetség Maros megyei titkára zárta a felszólalok sorát. A megemlékezés és hála koszorúit helyezték el a kopjafánál a Politikai Foglyok Szövetsége (Gráma János), a Történelmi Vitézi Rend, a városi RMDSZ (Peti András), az MPP (Bíró Zsolt) és a Studium-Prospero Alapítvány (Vass Levente) részéről. A megemlékezés és koszorúzás a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Bakó Zoltán | Székelyhon.ro

Ünnepek hadügyi pecséttel
Egy frissen elfogadott törvénytervezet – amelyet a szenátus visszadobott, ám a képviselőház széles egyetértésben, mindössze az RMDSZ ellenkezése mellett megszavazott – minden  önkormányzati rendezvényt hivatalos ceremóniává emel, amit csak felsőbb, központi engedélyekkel lehet majd lebonyolítani.
A koszorúzásokhoz és a meghívottakhoz két minisztérium – a védelmi és a belügyi – jóváhagyása kell, és ha nekik nem tetszik valami, bele is szólhatnak egy-egy esemény forgatókönyvébe; ráadásul mindent záros határidőig, akár tizenhárom hónappal előre be kell jelenteni.  A törvénytervezetet az RMDSZ durva központosításnak érzi, hiszen így akármelyik falusi  – 1848-as, világháborús vagy simán kulturális jellegű – megemlékezés programját is módosíthatják Bukarestből. Mivel képtelenség minden rendezvényre egy évvel előre készülni, az új jogszabályt akár a magyar közösségi rendezvények akadályozására is használhatják. Azt még nem tudni, hogy  Iohannis államfő aláírja-e az önkormányzatiságot súlyosan csorbító tervezetet, de az aggodalomra minden okunk megvan.  Ezt a Ceauşescu-korszakra emlékeztető, a felülről diktált és felügyelt ünnepléseket visszahozó tervezetet ugyanis nem az SZDP, hanem a decentralizálást, hatékonyságot és komolyságot hirdető Cioloş-kormány dolgozta ki, s bár eredetileg csak protokolláris rangsorolásnak szánták, szörnyű irányba kanyarodott: ezek után várhatjuk, hogy egy-egy évforduló szónokait, zászlóit, feliratait és jelszavait is az országos protokolltanácstól kapjuk. No meg azt az utasítást, hogy mikor, kinek, mennyit tapsoljunk 27 évvel a diktatúra megbuktatása után...
Románia nagyon készül százéves fennállásának megünneplésére, több hasonlóan dagályos tervezet vár elfogadásra. Ceremóniákon, cifraságokon törik a fejüket a törvényhozók, kormánytagok, politikusok, mintha minden gondunk meg lenne oldva, és már csak az maradt volna hátra, hogy bokrétát tűzzünk a befejezett műre. Azoknak, akik ezért kapják magas béreiket (a mi adónkból), nincs egy épkézláb javaslatuk a kivándorlás megfékezésére, nem törik magukat azon, hogy az állam polgárai jól érezzék magukat otthonuk ajtaján kívül is, hogy legyen a harmadik évezredhez méltó egészségügyi ellátás, kiegyensúlyozott gazdaság, korszerű infrastruktúra, tiszta környezet. Az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat ígéreteinek megvalósításáról nem is beszélve...
Mindettől még nagyon távol állunk. A legfrissebb példa: szétázott falvak tucatjai mutatják, hogy egy mindig ugyanott pusztító árvizet sem tudnak kivédeni a hatóságok – talán, mert senki sem a munkára, csak a díszmenetekre gondol. Jobb lenne a zászlólengetésre (és -üldözésre) pazarolt energiákat építésre fordítani: hogy legyen, amit ünnepelni. Mert most egy piszkos, elhanyagolt, rendetlen és roskadozó rendszerben élünk, és ezt a tényt nem fogja eltakarni semmiféle állami protokoll. 
Demeter J. Ildikó Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az EMNP mégsem indít független jelölteket a választásokon
Mégsem indít az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) független jelölteket a decemberi parlamenti választásokon – jelentette be egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón Szilágyi Zsolt, a párt elnöke.
A politikus elmondta, az erdélyi és a Kárpát- medencei viszonyokat is figyelembe véve, hosszas elemzés után hozták meg a döntést, akkor, amikor egyes megyékben már össze is gyűlt a jelöltek indításához szükséges számú támogató aláírás. "Úgy döntöttünk, hogy most nem indulunk, erőinket az önkormányzati képviselők és a párt munkájára összpontosítjuk. A politikai harc több csatából áll, ez a harc néha azt is jelenti, hogy az ember erőt gyűjt, igyekszik bölcsen dönteni, és a kihívásokkal szembenézve megpróbál még nagyobb erőt felmutatni" – fogalmazott Szilágyi Zsolt.
Szilágyi Zsolt kijelentette: az EMNP politikai közössége továbbra is azokat a hiteles jelölteket fogja támogatni, "akiknek nincsenek korrupciós ügyei, akik nemcsak a választási kampányban, hanem azt követően is bátor és elkötelezett harcosai az erdélyi magyar önrendelkezési törekvéseknek, Székelyföld területi autonómiájának, (...) akik meg akarják jeleníteni Erdély regionális érdekeit, és a románokkal együtt tudnak harcolni e regionális érdekek érvényesítéséért, ha kell Bukarest ellenében is".
A pártelnök emlékeztetett arra, hogy már az október 7-én tartott országos választmányi ülésen eldöntötték, hogy pártként nem indulnak a választásokon. Akkor azonban biztosították annak a lehetőségét a párt megyei szervezetei számára, hogy az országos elnökség egyetértésével független jelölteket támogassanak.
Szilágyi Zsolt a sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta: Kovászna megyében Toró T. Tibor országos alelnök, Bihar megyében Csomortányi István megyei elnök, Maros megyében pedig Bereczki Ferenc megyei elnök jogilag "független jelöltségéhez" gyűjtöttek aláírásokat, de az elnökség döntése nyomán egyikük sem indul a választáson.
Arra a kérdésre, hogy milyen Kárpát-medencei viszonyokra voltak tekintettel, amikor a döntést meghozták, Szilágyi Zsolt elmondta, az EMNP vezetőinek sokéves kapcsolatai fűződnek Erdélyen kívüli személyiségekhez, és az ő véleményüket is meghallgatták. A politikus hozzátette azonban, hogy a döntést végül önállóan, az érintett megyék szervezeteinek a vezetőivel egyetértésben hozták meg.
Az RMDSZ méltányolja az EMNP döntését
Az RMDSZ méltányolandónak tartja, hogy politikai versenytársa, az EMNP végül formailag független jelöltekkel sem vesz részt a decemberi parlamenti választásokon – erről Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke nyilatkozott hétfőn a Maszol.ro portálnak.
"Ez volt az egyedüli logikus lépés a részükről, amellyel nem ártanak. Nem ártanak elsősorban saját maguknak, mert az EMNP újra és újra falnak ment, ahányszor részt vett a választásokon" – mondta a Maszolnak az ügyvezető elnök. Kovács Péter olyan szempontból méltányolja a döntést, hogy az EMNP így nem árt a magyar közösség parlamenti képviseletének. "Ha függetleneket támogatnak, az gyengítette volna az RMDSZ-t" – magyarázta az ügyvezető elnök. Hozzátette: az EMNP döntése alapot adhat a szövetség és a néppárt közötti jövőbeni tárgyalásokra is.
A politikus emlékeztetett: az RMDSZ-nek a másik kis párttal, az MPP-vel való együttműködése is oda vezethető vissza, hogy 2012-ben a polgári párt úgy döntött, nem indul a parlamenti választásokon. Rá két évre, 2014-ben már sikerült szorosabbra fűzni a viszonyt a két politikai szervezet között. Kovács szerint ez is azt jelzi, hogy az RMDSZ az összefogásra törekszik, akivel csak lehet, mert ez a magyar közösség elvárása is. (MTI) Népújság (Marosvásárhely)

56-os megemlékezés és magas állami kitüntetések átadása
„Mindig úgy éreztem, hogy a közösségért, a magyarságért tenni kell”
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján ünnepi megemlékezést tartottak a temesvári Csiky Gergely Állami Színház nagytermében, Magyarország tiszteletbeli konzulja, Tamás Péter, a Temes megyei RMDSZ, a Várbástya Egyesület, a Szórvány Alapítvány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. Ez alkalommal a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki dr. Bárányi Ferenc orvos-írót, volt egészségügyi minisztert, karitatív tevékenységet végző közéleti személyiséget és Magyar Arany Érdemkereszttel Almási Vince Pál volt kisiratosi polgármestert.
A megemlékezés résztvevőit Tamás Péter tiszteletbeli konzul köszöntötte, aki 1956-nak a hozzánk szóló üzenetét fogalmazta meg.
„Újból és újból fel kell tennünk a kérdéseket: hogyan is állunk szabadságunkkal, értékeinkkel, vállaljuk-e az áldozathozatalt, felvállaljuk-e kisebbségi sorsunkat? Remélhetünk-e még jövőt a temesvári magyarságnak, hiszen magyarságunk felvállalása is bátorságot igényel, ha nem is akkorát, mint amekkorát az 56-os hősök felvállaltak” – mondta Tamás Péter, aki szerint ezekre súlyos a kérdésekre egyértelműen igennel válaszolhatunk és a közelmúlt eseményei (magyar alprefektus és alpolgármester kinevezése, templomfelújítások, Temesvári Magyar Napok stb.) optimizmusra adnak okot magyar jövőnket illetően.
Következett a magas magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadása, amelyeket Mile Lajos kolozsvári főkonzul megbízásából Tamás Péter tiszteletbeli konzul adott át. Dr. Bárányi Ferenc sajnos egészségügyi okokból nem lehetett jelen az eseményen, a jeles közéleti személyiség laudációját dr. Albert Ferenc mondta el, rendhagyó módon szabadon beszélve dr. Bárányi Ferenc életpályájáról, kiemelve, hogy a Bárányi-ház ajtaja mindig nyitva állt a közösségért tenni akaró magyarok előtt. Almási Vince Pál nemrég „aktív” nyugalomba vonult kisiratosi polgármester elévülhetetlen érdemeiről utódja, Korodi Józsa Erika kisiratosi polgármester beszélt nagy elismeréssel. Almási Vince, aki népes kisiratosi és pusztaszabolcsi küldöttséggel érkezett a díjátadásra, meghatottan köszönte meg a kitüntetést Tamás Péter tiszteletbeli konzulnak.
„Furcsa volt meghallgatni, ahogy mások elemezték az életutamat – nyilatkozta a díjátadás után a Nyugati Jelennek Almási Vince. – Én tettem a dolgom, nem érzem magam hősnek, azt csináltam, amit a szívem-lelkem diktált. Mindig úgy éreztem, hogy a közösségért, a magyarságért tenni kell. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki erre fel fog figyelni, és még egy kitüntetést is fog adni.  Annak ellenére, hogy ezt nem vártam, természetesen jólesik! Amit éveken keresztül csináltam a faluért, a közösségért, a magyarságért, abban semmiféle személyes érdekem nem volt, úgy éreztem, hogy a közösséget, a magyarságot meg kell tartani! A magyar vendégek, testvértelepülések képviselői mindig mondják nekünk, hogy átjönnek hozzánk magyarságot, nemzeti tudatot és nemzeti érzetet tanulni. Mi azt mondtuk, hogy hozzájuk megyünk tanulni, mert egy lépéssel közelebb állnak Nyugathoz és magasabb szinten vannak, de amikor magyarságról van szó, akkor mindig jó érzéssel tapasztaljuk, hogy ők minket nagyra tartanak.”
Az 1956-os hősöknek járó Szabadság-szobor emlékplaketteket és érdem okleveleket Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök adta át Teodor Stanca, Caius Muțiu és Oberten János uraknak, akiket az 1956-os temesvári megmozdulásokban való részvételükért súlyos börtönévekkel sújtott a kommunista hatalom. Az ünnepségre a három kitüntetett közül csak Oberten János író, újságíró jöhetett el, aki 1956-ban 12 éves volt, és rá két évre, 14 évesen vetették börtönbe röpcédulák készítéséért és terjesztéséért.
„Mi akkoriban a Pál utcai fiúkon és Robinson Crusoe kalandjain szocializálódtunk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Oberten János. – A magyar forradalom azért kapott meg, mert a Kossuth Rádióban azt hallottuk, hogy magyar lányok az utcán nemzeti ruhában Molotov-koktélokat dobnak a szovjet tankok elé. Mi is tenni akartunk valamit, és mivel nem mehettünk át segíteni, úgy döntöttünk, hogy röpcédulákat készítünk, hogy itt is megmozgassuk az embereket. Három nyelven készültek ezek a röpcédulák, magyarul, németül és románul, a három fő jelszó az volt, hogy „Le a kommunizmussal!, Szabadon akarunk élni!, Ki az oroszokkal!” A börtönévekkel kapcsolatban azt szeretném felidézni, hogy felnőtt ellenzékiek közé kerültünk, tanárokkal, ügyvédekkel, papokkal, mérnökökkel találkoztunk a börtönben, akik két évig azzal foglalkoztak, hogy bennünket gyerekeket tanítottak, olyan volt ez, mint egy szabadegyetem!”
Az 1956-os megemlékezés befejező részében a Csiky Gergely Színház művészei, Lőrincz Rita és Molnos András Csaba, valamint Vinczi Annamária és Tamás Sándor zenés-verses, 1956-os fotókkal bőven illusztrált színvonalas műsorát tapsolhatta meg a temesvári közönség.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

1956. hőseire, áldozataira emlékeztek Lippán
Amint azt rövid hírben megelőlegeztük, pénteken a lippai Hildegardis Ház üléstermében 17 órától szervezte meg októberi ülését a Degré Alajos Olvasókör. Annak a vezetője, Czernák Ferenc üdvözölte a szépszámú helybeli és környékbeli egybegyűltet, kiemelve Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnökének a nevét. A továbbiakban 1956-nak a magyar történelemben játszott jelentőségét méltatta. Ezt követően, Woonerth Loránd jóvoltából, a résztvevők együtt megtekintették az 1956-os eseményekről készült dokumentumfilmet. A továbbiakban Czernák Ferenc felvezetőjét követően, Boda Ferenc, Nagy Mária, Igna Ilona, Tusa Erzsébet, Simó Luca, Tóth Emil és Barabás József olvastak fel a magyar forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos írásokat. Hasonló témájú költeményeket szavalt Czernák Ferenc, aki a programját Fehér György Számla című, ugyancsak 1956-tal kapcsolatos költeményével zárta.
Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök köszöntőjét követően, jóleső érzéssel nyugtázta a lippai szórványban zajló anyanyelvápolással egybekötött irodalmi életet. Örömének adott hangot azért is, amiért részt vehetett egy jól előkészített, tartalmas programmal megszervezett irodalmi műsoron. Köszönetet mondott a dokumentumfilmért is, amit első alkalommal látott. Ugyancsak örvendett, amiért éppen egy szórványközösségben csatlakozhatott a világ magyarsága által mindenhol megszervezett 1956-os megemlékezésekhez. Mert igaz ugyan, hogy az akkori forradalomnak esélye sem volt a győzelemre, de a szabadságvágynak egy olyan szikráját lobbantotta lángra, ami több mint 30 évi elfojtás után, mégis elhozta a szabadságot. Zárszavaiban elismeréssel szólt a komoly felkészülést igénylő helybeli olvasóköri ülések megszervezéséről, amelyhez hasonló egész Arad megyében nincs. Éppen ezért, az irodalom- és kultúraápoló munkájukhoz további sok sikert, kitartást kívánt mindnyájuknak. Az ülés végén Barabás József indítványára a Degré Alajos Olvasókör tagjai gratulációt fogalmaztak meg Jámbor Ilonának azért a munkájáért, amit az 1956-os, hazai üldözöttek és áldozatok kegyeletének a megőrzése érdekében kifejtett, és amiért méltán kiérdemelte a közelmúltban neki adományozott Hűséggel a Hazához Érdemkeresztet.
A pénteki irodalmi ülés szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel zárult.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

Ki menti meg Erdélyt?
Az RMDSZ illetékesei aggódnak, hogy meglesz-e a decemberi parlamenti választáson a bejutáshoz szükséges ötszázalékos támogatottság, ezért nem akarnak semmit a véletlenre bízni, és már a kampány hivatalos kezdete előtt hetekkel belecsaptak a lecsóba.
Így is értelmezhető az, hogy a szövetség Kolozsvárott és Nagyváradon is olyan, román nyelvű óriásplakátokat helyezett ki, amelyen arra biztat: mentsük meg a két várost Bukaresttől, hogy az adóink Erdélyt gazdagítsák, ne Bukarestet.
A szövetség vélhetően aggasztó következtetéseket vont le abból, hogy a júniusi önkormányzati választásokon a magyarlakta megyékben igencsak alacsony volt a részvételi arány, ezért most az eddigieknél jóval hangsúlyosabban kívánja megjeleníteni egyrészt a helyi önrendelkezés, a nyelvi és kulturális jogok fontosságát a magyar közösség számára. Másrészt eleve nagyobb hangsúlyt fektet a román közösség megszólítására, akik körében ugyan az erdélyi identitás halványan létezik, de a korteshadjárat előtti kampányüzenetek kiötlői úgy ítélik meg, hogy a zsebükön keresztül sokkal hatékonyabban szólíthatók meg. (A kampány amúgy a semmiből hirtelen harmadik erővé vált, Mentsétek meg Bukarestet Szövetség néven indult, de immár Mentsétek meg Romániát Szövetség néven országossá dagadt mozgalom nevét idézi, amihez még a magyar nemzetiségű választópolgárok egy része is pozitívan viszonyul.)
Vagyis a jelek szerint az RMDSZ igyekszik bebiztosítani magát, és megkísérli az esetleg kieső magyar szavazatokat románokkal pótolni. A merész és az eddiginél határozottab kampánycélok – a magyar nyelv hivatalossá tétele a Székelyföldön, a hivatalos anyanyelvhasználati küszöb lecsökkentése 20-ról 10 százalékos számarányra –, illetve Bukarest ostorozása már csak azért is könnyebben felvállalható, mert a szövetség éppen ellenzékben van – kormánypozícióból kevésbé hatna hitelesen a bukaresti végrehajtó intézmények pocskondiázása.
Úgy tűnik, az RMDSZ az ellenzéki pozíciót kihasználva próbálja a kampányidőszakban levetkőzni azt a képet, miszerint igazából már csak a retorika szintjén küzd a kisebbségi, közösségi jogokért, valójában azonban teljes mértékben hasonult a bukaresti politikumhoz. A regionális öntudat kampánytémaként való megjátszása a románok körében egyébként éppen egy olyan időszakban történik, amikor az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés századik évfordulója közeledik, amelyet a románok nagy egyesülésként tartanak számon, és amelyben várhatóan az ország egységét hangsúlyozó üzenetek lesznek a meghatározók. Ebben a kontextusban kérdéses, mekkora mértékben lesz képes megszólítani a román szavazókat.
Ugyanakkor a plakátok kapcsán felhorgadt médiaérdeklődés, illetve annak hangvétele – van olyan román sajtóorgánum, amely máris botrányosnak nevezte őket – mindenképpen az RMDSZ malmára hajthatja a vizet. Ha ugyanis elindul a soviniszta hangvételű kamány a szövetség ellen, az ugyan azzal a hatással járhat, hogy románok nem szavaznak rá, viszont az „ostromlott vár” érzését erősítve összerántja, és arra ösztönözheti a magyar közösséget, hogy vegyen részt a választáson, és szavazzon az RMDSZ-re.
Az EMNP kudarcosnak tűnő projektje – már független jelölteket sem indítanak a parlamenti választáson – és az MPP saját függelékévé tételét követően az RMDSZ most jóformán egyedül játszhatja az erdélyi regionális öntudat, illetve a magyar közössségi jogkövetelések zászlóvivőjének szerepét. A kérdés az, mekkora mértékben gondolják hitelesnek a választópolgárok, hogy most éppen a bukaresti politika szerves részévé vált, gyakran kormásnyszerepet is vállaló, és a román fővárosban való jelenlétet elsődleges fontosságúnak tekintő RMDSZ akarja Bukaresttől megmenteni Erdélyt.
Balogh Levente | Krónika (Kolozsvár) 

Szacsvay Imre, az ifjúsági mártír
Hétfő délután halálának 167. évfordulója apropóján a váradi szobránál Szacsvay Imre mártír jegyzőre emlékeztek az RMDSZ, a történelmi egyházak és a róla elnevezett iskola szervezésében.
Az egybegyűlteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke köszöntötte, majd a Szacsvay Imre Általános Iskola tanulóinak zenés-irodalmi műsora következett, a gyermekeket Vincze Melinda és Kiss Tünde tanárnők készítették fel.
Ünnepi beszédében Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a jövőbe vetett hitünk ifjúsági mártírjának nevezte Szacsvay Imrét. Arra hívta fel a figyelmet: a forradalmaknak általában az a legfőbb ismertető jele, hogy a kirobbanásuk előtt megelőzi ezeket első körben egy szellemi térben zajlott szabadságharc. Minden egyes tömegmegmozdulás, közösségi cselekvés előtt tehát az értelmiség kezdi megfogalmazni az üzeneteit, annak érdekében, hogy valóban változás történjék, és ne visszarendeződés. Megjegyezte azt is: az elmúlt 26 évben létrejöttek azok a magyar intézmények, melynek köszönhetően ma már bátran mondhatjuk, hogy kiteljesedik a magyar tér Nagyváradon és Bihar megyében. Szerinte ugyanakkor noha a magyar nyelven való oktatás térhódítása Romániában, az anyanyelvű oktatás teljes rendszerének nulláról való felépítése sikertörténet, napjainkban már újabb feladatai vannak az RMDSZ-nek: jobb iskolákat kell építeni, jobb képzést kell biztosítani a magyar gyermekeknek. Meglátásában ezt csakis úgy lehet elérni, ha változtatunk az iskolák állapotán és elérésén, javítunk a tanárok jövedelmi viszonyain, és átalakítjuk, versenyképessé tesszük a tananyagot. „Tudjuk tehát, hogy mi a házi feladatunk!”– közölte.
Oktatás
A honatya az RMDSZ parlamenti prioritásainak oktatás fejezetére térve ezután bejelentette: a Szövetség a következő négy hétben minden fórumon, nyilvános felületen ismerteti programját. Elsőként az oktatás forradalmasításának témáját járja körül, majd azokról a konkrét intézkedésekről is beszél, amelyekkel biztosítaná a családok jólétét, a széleskörű anyanyelvhasználatot, valamint az infrastruktúra és vidék fejlesztését. Az erdélyi magyarok számára ugyanis létkérdés, hogy gyermekeink magyarul tanulhassanak, ezzel is erősítve identitásukat. Ugyanakkor pedig az oktatás fejlesztése, a minőségi oktatás megteremtése minden nemzet számára stratégiai kérdés, hiszen csak azok a nemzetek lehetnek hosszú távon versenyképesek, amelyek nagy hangsúlyt helyeznek a versenyképes tudás átadására. Úgy vélte: 2016-ban, Erdélyben már nem elegendő az, hogy a magyar gyermekek magyarul tanulhatnak. Szerinte gondot jelent, hogy a magyar diákok érettségi eredményei sokszor rosszabbak román kortársaikénál. Hozzátette: az anyanyelven szerzett tudás leértékelődhet, ha nem tud megmaradni versenyképesnek, ennek pedig az lehet a komoly következménye, hogy sokan inkább a román nyelvű képzést választják a magyar helyett. Megemlítette a tananyag összetett problémáját is, úgy tartja, hogy a gyermekek túl vannak terhelve, és jóval többet kell tanuljanak annál, mint amennyi az ő életkoruknak megfelel.
Véleménye szerint mindaddig fenntarthatatlan lesz az oktatási rendszer, amíg az nem a gyermekek igényeit helyezi a középpontba. Hangsúlyozta: az RMDSZ nem hagyja, hogy elfajuljon a helyzet, ezért döntöttek úgy, hogy változtatnak, jobb képzést biztosítanának a magyar gyermekeknek. „Jelen pillanatban tehát a legfontosabb, hogy csökkentsük a tananyagot, el kell érnünk azt, hogy a diákok hazaérve már ne a házi feladatok megírásával töltsék el szabadidejüket! Miért is ne? A tananyag és tanterv ésszerű átgondolásával akár el is törölhetjük a házi feladatot! Mi tudást és élményt akarunk magolás helyett” – vázolta a célkitűzéseket.
A felszólalás után és a koszorúzás előtt fellépett Heinczinger Miklós, a Misztrál együttes alapító tagja egy zenés műsorral, melyben megemlékezett Szent Lászlóról, a Boldogasszonyról és az aradi vértanúkról is.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Szentjobbi főhajtás az áldozatok előtt
Nagyszabású ünnepség keretében szoboravatással emlékeztek a kommunizmus áldozataira, október 23-án, vasárnap délelőtt Szentjobbon.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján azokra a helybeliekre is emlékeztek, akiket az embertelen román önkényuralmi rendszer kényszerlakhelyre hurcolt és emberi mivoltukban megnyomorított. A rájuk való emlékezést szoboravatással kívánta elősegíteni és ébrentartani a helyi református gyülekezet. A fából készült alkotást Sipos Béla szalárdi fafaragó művész készítette és ajánlotta fel az eklézsia részére, az Erdélyi Vitézi Rend nevében.
A magyarországi Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a helyi református gyülekezet közös szervezésében tartott alkalom ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelyen Forró László,nemrég újraválasztott püspökhelyettes a hitvallástétel fontosságáról hirdette Isten megtartó Igéjét. Az ünnep a templom előtti emlékparkban folytatódott Somogyi Imre moderálásával. A szobor körül a helyi huszáregyesület és a Vitézi Rend tagjai a Magyar Kultúra lovagjaival közösen álltak díszőrséget. Baliga Andrea és Veres Ilona református egyháztagok alkalomhoz illő verseket szavaltak a nagyszámú közösség előtt.
Ünnepi beszédet mondott ft. Kurilla Gábor szentjobbi római katolikus pap, nt. Gellért Gyula, volt érmelléki esperes, egykori szentjobbi lelkész, Nick Ferenc, a társszervező alapítvány kuratóriumi elnöke, Molnár József helyi független polgármester, Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő, Zatykó Jácint helyi alpolgármester és RMDSZ-elnök,nt. Fábián Tibor helyi református lelkipásztor, valamint nt. Forró László református püspökhelyettes. A beszédekben szóba került a helyi közösség fájdalmas megosztottsága, amely megyeszerte rossz hírét kelti a településnek. Ennek kapcsán Szabó Ödön hangsúlyozta: az összefogásról, a békéről, az egységről nem elég csak beszélni, de legfőképpen tenni is kell érte.
A szobor ünnepélyes leleplezésében közreműködött Szabó Ödön parlamenti képviselő és László Attila helyi református gondnok. Az egybegyűltekért könyörgött Gavrucza Tibor volt érmelléki esperes. A koszorúzás után a Himnusszal zárult a méltóságteljes együttlét, amit szeretetvendégség követett, a távolról érkezettek pedig fehér asztal mellett folytatták a beszélgetést, melyhez az ebédet a helyi Nőszövetség készítette. erdon.ro