Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. április 25.
Ferdítve fordítottak Székelyföld kapcsán
Ferdített a fordításkor a román média Der Freitag publikációjában megjelentekkel kapcsolatban, derült ki a szerző, Martin Leidenfrost nyilatkozatából. Az Antena3 hírtelevízió a német Der Freitag publikácóra hivatkozva nemrégiben azt közölte, hogy „Székelyföld a következő hely Európa térképén, ahol szeparatista etnikai konfliktus bontakozik ki”.
Tamás Sándor, a háromszéki RMDSZ elnöke hívta fel a figyelmet az esetre és elmondta, hogy megkeresték a Der Freitag-ban megjelent cikk íróját és megkérték, hogy pontosítsa állításait – közölte az RMDSZ Háromszéki területi szervezetének sajtóirodája.
Martin Leidenfrost megdöbbenve a fordításon azt nyilatkozta: „nagyon meglep, amit az Antena3 kihámozott a cikkemből, ugyanis az én üzenetem az ő értelmezésükkel teljesen ellentétes volt. Én az autonómia ügyére együttérzéssel tekintek, míg a román politikai elit Székelyfölddel kapcsolatos tájékozatlanságára meglehetősen kritikusan. Annál is inkább paradoxonnak tartom azt, hogy az Antena3 közölte a cikkemet, sajátos értelmezésben, mert én megneveztem az Antena3 televízió tulajdonosát a zászlóháború egyik kiváltójaként.
Ez a csúsztatásokkal teli, meghamisított cikk, és a cikkel kapcsolatos, a világhálón kialakult vita a legjobb példája annak, hogy milyen szinten ragadt meg a Székelyfölddel kapcsolatos párbeszéd. Sajnos azt kell mondanom, hogy a román médiában eddig semmi ésszerűt nem olvastam a regionalizációról” – fejtette ki a német újságíró.
Antal Árpád, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke is reagált az esetre. Szerinte a központi román média és a román politikusok egy része mindent megtesz annak érdekében, hogy „lehazudja Székelyföldet Románia térképéről”.
Antal úgy véli, hogy azáltal, hogy egyre több nyugati diplomata és újságíró tartja fontosnak, hogy a helyszínen tájékozódjon Székelyföld problémáiról és az autonómia ügyéről, ledőlhetnek. „a Bukarest által épített hazugság falai”.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

2014. április 26.
Az RMDSZ az erdélyi magyarság törekvéseihez akar uniós támogatást szerezni
Az RMDSZ az erdélyi magyarság értékeit akarja Brüsszelbe vinni, és uniós támogatást akar szerezni a közösség törekvéseihez – mutattak rá a szövetség európai parlamenti (EP-) jelöltjei, akik csütörtökön három különböző helyszínről indultak egy hónapos választási kampánykörútra.
Az RMDSZ EP-listáját vezető Winkler Gyula EP-képviselő szülőföldjén, Vajdahunyadon kezdte erdélyi kampánykörútját, a kishitűséget nevezve az erdélyi magyarság legnagyobb ellenségének. „Bukarestben nem hivatalos nyelv a magyar, de az unióban igen, ezért anyanyelven szólalhatunk fel az Európai Parlamentben” – idézte a listavezetőt az RMDSZ csütörtöki hírlevele.
Sógor Csaba EP-képviselő a Székelyföldről, Csíkkarcfalváról indult kampánykörútra. „Feladatunk, hogy a jó példákat hozzuk haza Erdélybe, értékeinket viszont mutassuk meg Európában is. (…) A további munkánk során is arra törekszünk, hogy jogsérelmeink napirenden tartása mellett, értékeinket felmutatva Erdélyt elvigyük Európába” – hangoztatta az RMDSZ EP-listájának második helyén szereplő képviselőjelölt.
Vincze Lóránt, az RMDSZ-es lista harmadik helyezettje szülővárosában, Marosvásárhelyen kezdte az egy hónapos kampányt. Sajtótájékoztatóján rámutatott: a magyarságnak – ha nemzetben gondolkodik – maximalizálnia kell esélyeit, és a magyarországiak mellett három erdélyi és két felvidéki magyar képviselőt kell eljuttatnia Brüsszelbe.
Mindhárom jelölt azt hangsúlyozta: a román képviselők nem fogják az erdélyi magyarok érdekeit képviselni Brüsszelben, ha az RMDSZ nem éri el, vagy alig haladja meg az ötszázalékos küszöböt.
A közösség autonómiatörekvéseihez, az egyéni kisebbségi jogok érvényesítéséhez az erdélyi magyarság csak úgy szerezhet brüsszeli „hátszelet”, ha erős képviseletet küld az uniós parlamentbe – hangoztatták az RMDSZ EP-jelöltjei.
Az RMDSZ a közösségi érdekképviselet fontos színterének tekinti Brüsszelt, ahol egyebek mellett azt próbálja elérni, hogy az uniós jogalkotás szintjére emeljék az őshonos nemzeti közösségek védelmét. Az RMDSZ a felmérések szerint két-három mandátumot szerezhet meg a Romániának járó 32-ből a május 25-i EP-választáson.
e-nepujsag.ro. Erdély.ma

Zala György Szabadságszobra 10 éve áll a Tűzoltó téren, Aradon
Április 25-én volt tíz éve, hogy az aradi Tűzoltó téren 1890 után másodszorra is leleplezhették Zala György monumentális alkotását, a Szabadság-szobrot, amely a 13 aradi vértanúnak állít emléket. Az évfordulót az Aradi Szabadság-szobor Egyesület és az RMDSZ szabású rendezvénnyel emlékezett. Az emlékezés része az a kisfilm is, amelyen Bognár Levente, Arad alpolgármestere, és Király András, az Egyesület elnöke, oktatási államtitkár eleveníti föl a szobor újraállításának történetét Varjasi Krisztián mikrofonja és kamerája előtt.
A rendezvénysorozat a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében kezdődött, ahol telt ház előtt mutatták be a „Gondozzák, őrizzék” című albumot, amelyet a Szabadság-szobor Egyesület készített a szobor újraállításának 10. évfordulójára.
Az eseményen jelen volt, és beszélt a szobor újraállításáról, ennek fontosságáról, és emlékcserepeket idézett fel többek között Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke, Király András, Bognár Levente, Cziszter Kálmán városi képviselő, Horváth Levente, az album szerkesztője, Kocsis Rudolf képzőművész, az újraállított szobor restaurátora, és a szobor újraállításának kivitelezését végző cég nyugalmazott műszaki igazgatója, Bálint György.
A Szabadság-szobor Egyesület hetvennél több díszokleveleket adott át azoknak, akik hozzájárultak a szobor újraállításához, és ápolják ennek hagyományait. Közöttük volt az Aradi Nap, az Aradi Hírek, a Nyugati Jelen, és több Arad megyei magyar civilszervezet is.
Az album bemutatását követően a Szabadság-szobornál beszédek hangzottak el, majd koszorúztak. Habár az idő kedvező volt, nem esett az eső, mégis csak mintegy 300 aradi jött ki a térre. A szónokok – Bognár Levente, Gheorghe Falcă, Kelemen Hunor, Király András – elsősorban a szabadság eszméjének fontosságát emelték ki, de felelevenítették a szobor kiszabadításának néhány mozzanatát is, és a mondatok között kivehető volt a közelgő EP-választáson való részvételre buzdítás is.
Zárásként, este az aradi színházban fergeteges sikerű, ingyenes operettesten vehettek részt az emlékezők, ahol a budapesti Tihanyi Színpad vendégszerepelt.
A műsor előtt tartott rövid, EP-választási kampányindító keretében mutatták be a Szabadság-szobor kiszabadításáról, újraállításáról készült alábbi filmetűdöt, amelyet – archív felvételekből – Varjasi Krisztián és Tapasztó Ernő készített „Miénk itt a tér” címmel.
Az első világháború után, Arad Romániához csatolásakor szinte azonnal felmerült a szobor lebontásának gondolata. 1923-ban a rongálások megakadályozása céljából bedeszkázták az emlékművet. 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány 1512/925 számú rendeletére eltávolították, utána különböző helyeken tárolták, legutoljára az aradi vár árkában őrizték.
Orbán Viktor magyar és Radu Vasile román miniszterelnök 1999. augusztusi, marosvásárhelyi megállapodása után 1999. október 6-án a Szabadság-szobrot a minorita rendház udvarára szállították. Itt kezdődött meg a restaurálás.
2004-ben Adrian Năstase kormánya, több országgyűlési képviselő tiltakozása ellenére, jóváhagyta, hogy a szobrot ismét felállítsák a román-magyar megbékélésnek szentelendő emlékparkban. Az volt a feltétel, hogy a téren legyen egy 1848-at jelképező román köztéri emlékmű is. A téren egy 9 m magas győzelmi kaput állítottak föl, és a Szabadság-szobor már épülő talapzatát vele szembe kellett fordítani. A fordítás – nem minden szándék nélkül – végül kevesebb, mint 45 fokos lett, így Hunnia alakja nem néz pontosan szembe a diadalívvel. A Tűzoltó tér a Megbékélés Parkja nevet kapta és a szobor leleplezése 2004. április 25-én történt. Ioan Bolborea bukaresti szobrász alkotása, a diadalív alatt román felkelők állnak. A téren egy szökőkút található, mellette három zászlórúddal, amelyeken a magyar, a román és az európai unió zászlaja leng folyamatosan. 2011. április 13-án felfedezték, hogy lelopták a szoborról a diadémot, a tőrt és egy kardot. A szobor helyreállítása megtörtént. Irházi János, Nagy István
http://www.aradinap.ro. Erdély.ma

Hunyad 2020 fejlesztési tanulmány
Vitaindító ötletdoboz
Tartós fejlődéshez hosszút távú fejlesztési stratégia szükséges, olyan, amely túltekint a legközelebbi választáson, hangsúlyozta csütörtökön Déván Winkler Gyula EP-képviselő, amikor a sajtó előtt mutatta be a Hunyad 2020 című tanulmányt.
Romániában sajnos túl sok vezető pozícióba kerülő politikus gondolja úgy, hogy a világ az ő hatalomra kerülésével kezdődik, azaz rá se hederít az elődei által elindított projektekre, nem folyatja azokat, hanem sajátjaival rukkol elő.
Mivel ingatag talajra nem lehet – nem szabad – építeni, a Hunyad 2020 tanulmány éppen ezért a 2007–2013-as megyefejlesztési stratégiából indul ki, arra épül, a további fejlesztéshez szolgál ötleteket. „Tulajdonképpen ötlet-doboz”, szögezte le Grün György, a megyei kereskedelmi kamara volt igazgatója, a tanulmány fő szerzője.
Hunyad 2020 tulajdonképpen az RMDSZ által már 2012-ben elkészített Erdély 2020 stratégiai terv Hunyad megyére leszűkített változata. Noha csak egy megyéről van szó, annak igen eltérő részei külön fejlesztési célok felvázolását teszi szükségessé. Szászváros térsége és a Zsil-völgye más-más adottságokkal rendelkezik, hangsúlyozta Winkler a tanulmány társszerzőjeként. Részletes, számos területre lebontott tanulmányról van szó, melyet eljuttattak a megyei és helyi hatóságoknak, s társadalmi párbeszéd indítójának tekintenek, melybe a civil szférát és szakembereket is bevonnák. Tartós fejlesztéshez összehangolt, pontos célkitűzésekre lenne szükség, illetve széleskörű együttműködésre a helyi hatóságok, üzleti szféra és a lakosság részéről. Igen, a lakosság jelentős része meg kell hogy változtassa mentalitását, árvíz esetén például nem várhatja ölbe tett kezekkel, hogy kizárólag a hatóságok tegyenek rendet portáikon, ahogy oly sokszor láttuk az utóbbi években, hanem az érintetteknek is részt kell venniük a károk eltakarításában, hangsúlyozta az EP-képviselő. Vagy azok, akik tele szemetelik a környezetüket, aztán panaszkodnak, hogy miért nem jönnek a turisták? Mit lássanak, szeméthegyeket a folyók és tavak partján? Grün György is hasonlóan vélekedett, szerinte a társadalmi hozzáállás megváltoztatásához az iskoláknak is jelentős szerepet kellene juttatni.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)

Hegedüs Csilla: prioritás a szórványközösségek fokozott védelme
„Szórványban nagyon sok mindenre kell egyszerre odafigyelnie a magyar közösségnek, miközben folyamatosan számolnia kell a beolvadás veszélyével is. Ebben az ádáz küzdelemben a magyarságnak olyan biztosítékokra van szüksége helyi, megyei, országos és európai szinten, amelyekre támaszkodhat nap mint nap. És ez nem luxus, hanem elsődleges szükséglet. Ha mi a döntéshozás valamennyi szintjén jelen vagyunk, akkor vállt vállnak vetve szolgáltathatjuk a megnyugtató alapot, amelyre építeni lehet. Erre gondoljunk május 25-én a szavazófülkében” – fogalmazott Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár, EP-képviselőjelölt Nagybányán, ahol a Németh László Elméleti Líceumot és a Nagybányai Művésztelepet látogatta meg. Ezt követően az RMDSZ jelöltje, a Szövetség helyi tisztségviselőivel – Vida Noémi Máramaros megyei RMDSZ-elnökkel, Bónis István képviselővel és Ludescher István nagybányai alpolgármesterrel – Szinéváralja és Koltó magyar közösségével találkozott.
Nagybányán és környékén járt kampánykörútja harmadik napján az RMDSZ Nőszervezetének EP-képviselőjelöltje, aki a megyeközpont 1998-ban alakult önálló, magyar tannyelű intézményében, a Németh László Elméleti Líceumban a szórványbeli oktatásról érdeklődött és megtekintette az iskola Református Egyház által visszakapott műemléképületét, amelynek felújítása közösségi prioritás. Ezt követően az államtitkár a Nagybányai Művésztelepre látogatott, amelynek korszerűsítésére, felújítására a Norvég Alapnál pályázik és uniós források lehívását is tervezi a közösség. Az RMDSZ államtitkára úgy vélte: helyreállítását követően az európai hírnevű művészeti központ olyan összehangolt erővel megvalósított népszerűsítést is megérdemel, amely révén a térség turizmusa is fellendülhet.
Bátorítja a nőket a Nőszervezet vezetője
A kampánykörút következő állomásán, Szinérváralján Hegedüs Csilla a helyi nőszervezet képviselőivel találkozott, bátorította a hölgyek közösségért végzett munkáját. „Az önök tevékenysége elengedhetetlenül fontos a közösség számára. Annál is inkább, hogy a mi társadalmunk még nagyon távol áll a családközpontú, gyermekvállalásra buzdító gyakorlattól. Európai társainktól nekünk ezt kell megtanulnunk, itthon pedig megteremtenünk a lehetőséget ezeknek az értékeknek az érvényre juttatására. Segítsünk, tehát, egymásnak és adjunk esélyt erre a közelgő európai parlamenti választásokon” – szögezte le a Nőszervezet vezetője, jelöltje, aki továbbá lakossági fórumon vett részt és meglátogatta a település római katolikus műemléktemplomát.
Koltón a település polgármesterével a Teleki-kastélyt tekintette meg. Az örökségvédelmi államtitkár elmondta: örömmel látja, hogy a helyi közösségek felismerték az uniós és nemzetközi alapok nyújtotta lehetőségeket, európai gondolkodásra vall, hogy a műemlékkastélyt és múzeumát emberközelivé, turisztikai szempontból vonzóvá szeretnék tenni. Ebben a folyamatban minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni fogja a koltóiakat – hangsúlyozta végezetül Hegedüs Csilla. maszol.ro

2014. április 28.
Kelemen: a választás az erdélyi magyarok jövőjéről szól
Az erdélyi magyaroknak ott kell lenniük az Európai Parlamentben (EP), mert Brüsszelben olyan döntések születnek, amelyek befolyásolják a közösség életét – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szervezet aradi kampányindító rendezvényén – közölte szombaton az RMDSZ hírlevele.
"Az európai parlamenti választás elsősorban rólunk szól, nem az Európai Unióról. Ez a választás az erdélyi magyarok jelenéről és jövőjéről szól" – mondta az RMDSZ elnöke az aradi színház nagytermében tartott péntek esti rendezvényen.
Felszólalásában rámutatott: az Európai Unió nem egy csodafegyver, nem egy olyan gyógyszer, amely mindenre jó. De még mindig a legjobb gyógyszer azokra a lehetséges betegségekre, amelyek fenyegethetnek egy adott közösséget, például az erdélyi magyarságot – vélekedett az RMDSZ vezetője.
Kifejezte meggyőződését, hogy az Európai Unió a következő időszakban átalakul. "Nekünk ott kell lennünk akkor, amikor ezek az átalakulások történnek, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek kérdését is lehessen napirendre tűzni, és ez is kerüljön be az Unió kompetenciái közé, ne legyen egy-egy tagország kizárólagos hatásköre. És ezt a kérdést rajtunk kívül más nem képviseli. Ott kell lennünk, partnereket kell keresnünk, és amikor a változások történnek, akkor a szavunkat hallatnunk kell" – érvelt Kelemen Hunor.
Kifejtette: az EP-választás egyfajta népszámlálás is. "Annyian vagyunk, ahányan szavazunk, a politikai véleménynyilvánítás pillanatában, május 25-én, annak a szava számít, aki elmegy szavazni. Remélem, sokan leszünk!" – zárta kortesbeszédét az RMDSZ elnöke.
Az RMDSZ a felmérések szerint két-három mandátumot szerezhet meg a Romániának járó 32-ből a május 25-i EP-választáson. Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen Hunor nyilatkozott a magyar sajtó képviselőinek
Eredményeink megvédéséért naponta meg kell harcolnunk
Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnökkel, miniszterelnök-helyettessel, kulturális miniszterrel az érdekvédelmi szövetség Arad megyei székházában megtartott sajtóértekezlet után sikerült a magyar sajtó képviselőinek úgymond, magunk között elbeszélgetni.
A szabadságot, a Szabadság-szobrot is meg kell védeni
Újságírói kérdésre, hogy az RMDSZ országos szervezetének mit jelentett a 10 évvel ezelőtti esemény, vagyis a Szabadság-szobrot újra köztéren felállítani, Kelemen Hunor elmondta:
„1990 után azonnal felmerült a Szabadság-szobor várfogságból történő kiszabadításának a kérdése. Hihetetlenül nagy erőfeszítésekbe került eljutni az 1999-ben bekövetkezett fejleményig, vagyis a várból kihozni, ami után további 5 évnek kellett eltelnie, amíg sikerült az emlékművet restaurálni, illetve köztéren újraállítani. Mindez azt bizonyítja, hogy az aradi, az erdélyi embereknek a türelme, a kitartása mennyire erős volt a szabadság eszméjének a győzedelmeskedéséig. Ugyanakkor dicséretes a közéleti embereknek, a politikusoknak a kitartása is, akik a kiszabadítás, illetve az újra felállítás harcát felvállalták. Ebben igen fontos volt a kitartó partnerkeresés, mert megfelelő partnerek nélkül nem lehetett volna e régi álmot megvalósítani. Mert köztudott, hogy az 1925-ben történt leszerelés előtt a szobrot már bedeszkázták, eltakarták, eldugták a világ elől. 79 évvel a leszerelés után azonban mégis sikerült köztéren felállítani, ami azt jelenti, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet eltitkolni. Köztük a szabadság eszméjét nem lehet eldugni, eltiporni. Azt is hozzá kell tenni: azáltal, hogy az RMDSZ 1997-ben szerepet vállalt a kormányban, a Radu Vasile által vezetett kormányt sikerült meggyőzni, az emlékműnek a várból történő kihozatalát jóváhagyatni. Ugyanakkor sikerült a magyar kormányt is meggyőzni, utóbbi egyébként nem volt nehéz, mert minden magyar kormány támogatta az elképzelést. Az akkori Orbán-kormány, benne Dávid Ibolyával, a másik oldalon a Radu Vasile-kormányban Valeriu Stoica kulturális miniszterrel, akivel megegyeztünk a kihozatalról. Később a Megyesy Péter és Adrian Năstase kormányfők, a mi határozott közbenjárásunkra, kemény és hosszadalmas viták eredményeként megegyeztek. Meg tudtunk állapodni a szobor kihozatalának a részleteiben. Elmondhatjuk, hogy a 21. században az észérvek győzedelmeskedtek. Győzedelmeskedett ugyanakkor az álláspont is: bár a múlt a két népet gyakran szembeállította, de a jelen és a jövő közös céljai megkívánják, hogy a múltat tisztelve, annak az értékeit szem előtt tartva, együtt tervezzük a jövőt. Az elmúlt évtized bennünket arról győzött meg, azt bizonyította: igenis, lehet építeni, de makacsul kitartónak kell lenni, partnereket kell keresni. Arra a kérdésre viszont, hogy biztonságban van-e ma a Szabadság-szobor, elmondhatjuk-e nyugodt lelkiismerettel, hogy immár nem történhet baj, azt mondhatom: ezt nem tudjuk kijelenteni, ezért nekünk minden nap meg kell harcolnunk, mert jelképtelennek tűnő csoport jelenleg az egyik szélső-jobboldali román szervezet, amelyik népszavazást akar szervezni, folyamatosan kéri a szobornak a köztérről való eltüntetését. Tehát ilyen kezdeményezések vannak, amelyekkel állandóan meg kell küzdenünk, akárcsak minden egyes elért eredménynek a megtartásáért és újabb eredményekért. Mert a szabadságot, de a Szabadság-szobrot is meg kell védeni, amit meg tudnunk és meg fogunk védeni. Tíz évvel a Szabadság-szobor, e lenyűgözően szép emlékmű visszaállítása után is ez a nap, az alkalom üzenete.”
Az EP-választások az erdélyi magyarság jövőjéről szólnak
Újabb, az EP-választásokon való RMDSZ szereplésre vonatkozó kérdésre a szövetségi elnök kifejtette: „1989 után az erdélyi magyarság olyan utat választott, amely egyértelműen arról szól, hogy az európai közösségben, az Észak-atlanti Szövetségen belül, a nyugati, demokratikus, civilizáció intézményes keretei között képzeljük el a jövőnket. E döntést a magyar történelemben először Szent István király hozta meg, de utána számos esetben hasonló döntés született, mert ez volt, és most is ez a helyes út. Az Európai Unió nem csodafegyver, nem olyan gyógyszer, ami minden betegségre jó, de még mindig a legjobb gyógyszer arra a betegségre vagy lehetséges betegségekre, amelyek fenyegethetnek egy közösséget, fenyegethetik az erdélyi magyarságot. Meg vagyok győződve, hogy az Európai Unió a következő időszakban át fog alakulni, akárcsak az 1950-es végétől az Európai Unió kialakulásáig hihetetlenül nagy változások ment át e politikai, gazdasági konstrukció. A jelenlegi politikai, társadalmi viszonyokat tekintve, biztos, hogy 2014 után néhány éven belül újra jelentős átalakulásokon megy végben az Európai Unió. Nekünk viszont ott kell lennünk, amikor ezek az átalakulások történnek, hogy a gazdasági, szociális, környezetvédelmi és minden egyéb ügyek mellett, az őshonos nemzeti közösségek kérdését is napirendre lehessen tűzni, ez is kerüljön be az Unió kompetenciái közé, ne legyen egy-egy országnak a kizárólagos hatásköre. Ezt a kérdést viszont, rajtunk kívül más nem képviseli, másoknak más dolguk van. Nem azért, mert esetleg az ellenségeink, mert azok is vannak bőven, hanem azért, mert mások más-más mandátummal, más prioritásokkal jutnak be az Európai Parlamentbe. Nekünk ott kell lennünk, partnereket kell keresnünk, hogy a változások megtörténtével hallathassuk a szavunkat. Ez a választás elsősorban rólunk szól, nem az Európai Unióról. A választás az erdélyi magyaroknak a jelenéről és a jövőjéről szól, ezért fontos, hogy ott legyünk. Ha az EP-ben szorosabb lesz az integráció, a mi életünket még inkább befolyásolják, ezért ott kell lennünk, ahol e döntések születnek. Ezért fontos, hogy május 25-én minél nagyobb számban menjük el, hiszen ez tulajdonképpen népszámlálás is. Annyian vagyunk, ahányan szavazunk, azoknak a véleménye számít, akik elmennek szavazni.”
Félúton nem szoktuk feladni a harcot
A MOGYE-ügyre, vagyis az Egyetem magyar vezetőinek a testületileg történő lemondásával kapcsolatos kérdésre Kelemen Hunor leszögezte: „Félúton nem szoktuk feladni a harcot, de lehet, még félúton sem vagyunk. Mert történtek ugyan lépések 2012 végétől mostanáig, de még rengeteg olyan lépést kell megtennünk, amelyek az akkreditálásig elvezetnek. Az Európai Unióban ugyanis az akkreditáláshoz a kritériumokat teljesíteni kell. A Minisztérium államtitkárával a kérdésről az utóbbi időszakban számtalanszor beszéltünk. Ők az egyezség szerint, jóindulatúan álltak a kérdéshez, és újra fogjuk beszélni a legújabb események után. Akik viszont egyszerűen nem akarnak kitörni e nacionalista körből, azok az Egyetem román vezetői, akiket meg kell győznünk, de a minisztériumnak és a kormánynak is újabb eszközöket kell találniuk a meggyőzésükre. Mert a törvény alkalmazásáról beszélünk, miközben a következő dolog történik: meghirdették az állásokat, amelyekre kevés ember jelentkezett. Ismét meg fogják hirdetni az állásokat, de ahhoz, hogy akkreditálni lehessen egy egyetemet, oktatókra is szükség van. Az oktatókat meg kell keresni, fel kell venni. Tehát az őszi akkreditálásig vagy az akkreditálási felmérésig még néhány lépést meg kell tenni. A magyar oktatók által választott út nem tudom, mennyire átgondolt, engem erről nem tájékoztattak, nem tudom, ez-e a jó taktika. Az elmúlt 25 évben is azt kellett megtapasztalnunk, hogy csodák nincsenek, minden eredményért meg kell küzdenünk, félúton a harcot nem szoktuk feladni. Ha a testületileg történő lemondás nyomásgyakorlásként hat, akkor szerintem rendben van, mivel azonban nem beszéltünk róla az érintett személyekkel, azt hiszem, hogy mindenkinek tudatában kell lennie: ha elindultunk ezen az úton, akkor végig kell mennünk, és végig is fogunk menni rajta. Mert van, amikor elbotlunk vagy elgáncsolnak, orra esünk, de minket arról ismernek, hogy minden pozícióból felállunk, és tovább megyünk. Itt is tovább fogunk menni, egy percig sem merülhet fel a kérdés, hogy a törvény alkalmazása elakadhat vagy az holtvágányra terelhető.”
Céljainkból semmit nem adtunk fel
Újabb újságírói kérdésre, ami az Erdélyi Magyar Néppárt azon vádjára vonatkozott, miszerint az RMDSZ kormányzati szerepvállalása miatt háttérbe szorul az autonómia kérdése, a szövetségi elnök pontosított: „Mint mindarról, amit az EMNP mond, erről is más a véleményem, mert ők nagyjából úgy vannak, mint Móricka az üstben. Nekik mindenről ugyanaz jut eszükbe: mivel eredményeket nem tudtak felmutatni, az erdélyi magyar közösség részéről nem kaptak támogatást, nyilatkozatokban élik ki magukat. Nyugdíjas korhoz néhányan úgy közelednek, hogy az elmúlt 25 esztendőben még semmit nem tudtak felmutatni, csak nyilatkozni tudtak. Ehhez nekik további jó munkát, jó egészséget kívánok. Ami az RMDSZ-t illeti, céljainkból semmit nem adtunk fel, az autonómia ügyét sem”.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Gyűlöletmentesen
Olvasom egy csütörtök délutáni RMDSZ-közleményben, hogy a szövetség csatlakozik a diszkriminációmentes kampányt célzó kezdeményezéshez, a főtitkár már alá is írta az erre vonatkozó dokumentumot.
Teljes mértékben egyetértek mind a Nyílt Társadalomért Alapítvány felhívásával, mind a hazai magyarság legnagyobb szervezetének csatlakozásával. Statisztikai kimutatások, felmérések e tekintetben nem állnak rendelkezésemre, de esküdni mernék, hogy a hazai polgárok nagy többsége olyan kampányt szeretne az egy hónap múlva esedékes európai parlamenti és a későbbi államelnök-választásra – még ha ezt nem is tudná szavakban megfogalmazni –, amely mentes a gyűlöletre való uszítástól, az erőszakos retorikától, a nemi-, etnikai- és vallási stb. hátrányos megkülönböztetéstől.
Mea maxima culpa, ha tévednék. Bár alig hiszem, hogy ezúttal melléfogtam volna.
A hatpontos felhívás lényegét az első paragrafus foglalja össze: a választási diskurzusokban, a kampányanyagokban ne alkalmazzanak olyan üzeneteket, nyilatkozatokat, képanyagot, amelyek faj, bőrszín, nemzetiség, vallási meggyőződés, életkor, szexuális irányultság vagy bármely más kritérium alapján megbélyegeznék a jelölteket.
Dicséretes, nemde?
Az erőszakmentesség, a törvényekben és pártszabályzatokban lefektetett elvek betartásának követelménye azonban többnyire a kicsik és gyengék jelszava, követelése. A „nagyok és erősek” maguk csinálják a törvényt – ha van elég erejük hozzá. Az erőszak, tudjuk a történelemből, sokszor vezetett eredményre, bár néha alkalmazóik belebuktak – de hát ez benne van a játékban.
A (hazai és külföldi) civilszervezetek e tekintetben általában megbízhatóak, a polgárok többnyire jó ügyek érdekében állnak össze. A jóhiszemű átlagpolgárnak mindig és mindenütt érdeke, hogy a társadalom, amelyben él, békés légkörben, a nép, a köz, az átlagpolgár javára működjön. Voltak azonban, s tartok tőle, vannak is más elvek alapján működő pártok. Amelyeknek, például, a legfőbb „érvük” (egyéb konstruktív elképzelésük nemigen lévén a társadalom kétségkívül szükséges jobbítására) a „magyar veszély” volt Romániára. Igaz, eddig nem értek el tartós sikert.
Ma délelőttig az 1990-ben alapított, mai formájában 1997 óta létező Nyílt Társadalomért Alapítvány honlapján mintegy negyedszáz civilszervezet csatlakozását számoltam össze. Közöttük, egyelőre egyetlen „nagy, jelentős” politikai párt sem szerepel.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

Csodavárás
Zavaró kettősség kap erőre az RMDSZ kommunikációjában: egyik pillanatban még életbevágóan fontos, hogy kormányon, illetve az Európai Parlamentben legyünk, ugyanakkor egyre többször halljuk, hogy sokra úgyse visszük.
A Szociáldemokrata Párttal kötött koalíció szükségességét hangoztató politikusaink ismét elővették a régi lemezt: ott kell lennünk, nem dönthetnek nélkülünk, mert ha nem szólhatunk bele, csakis roszszul sülhet el. „Amióta nem vagyunk kormányon, őrültebbnél őrültebb tervezetek jelennek meg, amelyek visszafordítanák, amit eddig elértünk” – magyarázta Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki szerint az erdélyi magyarok biztonságérzete erősebb, ha az RMDSZ kormányon van.
Szűk két hónap elteltével a visszafoglalt pozíciókból érkező nyilatkozatok már „árnyaltabb” képet adnak: hihetetlen erőfeszítés betartatni az ígéreteket, nincsenek illúzióink, ne várjunk csodát. Ugyanez most a helyzet az EP-kampányban is: számtalanszor hallottuk, hogy az elmondhatatlanul fontos választások a jelenünkről és a jövőnkről szólnak, de most már azt is hozzáteszik, ez sem csodafegyver.
Nem azzal van a baj, hogy mindez nem igaz. Ott a probléma, hogy az efféle kortesbeszédek csupán egyetlen célt szolgálnak: semmit ne lehessen számon kérni képviselőinken. Mert előre leszögezett, határidős célok nélkül konkrét elvárások sincsenek, mindent el lehet maszatolni, aztán ha valami jó is kibukik, azt hosszasan lehet fényezni. A legfőbb üzenet: szavazzatok, hogy ott legyünk. Aztán hogy ott mit csinálunk? Hát annyit, amennyit lehet, majd csak lesz valahogy.
A háromlábú székét – az önkormányzati, a parlamenti és a brüsszeli képviseletet – foggal-körömmel őrző RMDSZ elnöke a hétvégén kijelentette: annyian vagyunk, ahányan szavazunk, annak a szava számít, aki elmegy szavazni.
Talán ha az a több százezer, sokszorosan kiábrándult erdélyi magyar, akikről érdekképviseletünk következetesen nem akar tudomást venni, most kirúgná a szék egyik lábát, lenne akkora a pofára esés, hogy rohamosan fogyatkozó közösségünket a célok, az elvárások, a határidők, a jövőkép újratervezésére késztesse. Vagy ne várjunk csodát?
Páva Adorján. Krónika (Kolozsvár)

Mesterházy az MSZP, a PSD és az RMDSZ viszonyáról beszélt Bukarestben
Új, szociáldemokrata válaszokat kell adni azokra a kihívásokra, a munkanélküliségre, a szociális problémákra, amelyekkel az Európai Unió szembesül – hangoztatta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke április 26-án, szombaton Bukarestben, ahol Victor Ponta miniszterelnök meghívására felszólalt a Szociáldemokrata Párt (PSD) Európai Parlamenti (EP-) kampánynyitó rendezvényén.
Mesterházy úgy vélekedett: nem bürokratikus szabályokról kell vitatkozni az unióban, hanem tudomásul kell venni, hogy minden nemzetnek vannak olyan sajátosságai, amelyekhez ragaszkodik.
„Magyarország és Románia megtanulta azt, hogy a problémákat párbeszéddel, együttműködéssel könnyebb rendezni, mint konfliktusgenerálással. Ez Európában is így van: ha magyar nemzeti érdeket akarunk érvényesíteni, akkor ehhez partnerekre van szükség, és Románia partner tud lenni” – mutatott rá Mesterházy Attila.
„Ahol ilyen komoly létszámú határon túli magyar közösség él, kötelező odafigyelni az ott élő közösség érdekeire. Ezért mindig is arra biztattam a román miniszterelnököt, hogy állapodjon meg az RMDSZ-szel” – mondta az MSZP elnöke.
Az MSZP rendszeres kapcsolatot ápol az RMDSZ-szel és támogatja a kormányzásban való részvételét, amely megítélése szerint nagyobb érdekérvényesítési mozgásteret ad a magyar közösség számára – közölte Mesterházy Attila. Krónika (Kolozsvár)

Félrefordította az Antena3 a Der Freitag Székelyföldről szóló cikkét
Ferdített a román média a Der Freitag német hetilapban megjelent cikkel kapcsolatban, derült ki a szerző, Martin Leidenfrost nyilatkozatából.
Az Antena3 televízió a német Der Freitag baloldali hetilapban megjelent cikkre hivatkozva közölte, hogy „Székelyföld a következő hely Európa térképén, ahol szeparatista etnikai konfliktus bontakozik ki”. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke elmondta, hogy megkeresték a cikk íróját, és megkérték, hogy pontosítsa állításait. A szerző, Martin Leidenfrost megdöbbent a fordítás hallatán. „Nagyon meglep, amit az Antena3 kihámozott a cikkemből, ugyanis az én üzenetem az ő értelmezésükkel teljesen ellentétes volt. Én az autonómia ügyére együttérzéssel tekintek, míg a román politikai elitnek a Székelyfölddel kapcsolatos tájékozatlanságára meglehetősen kritikusan – reagált a német újságíró. – Annál is inkább paradoxonnak tartom azt, hogy az Antena3 közölte a cikkemet sajátos értelmezésben, mert én megneveztem az Antena3 televízió tulajdonosát a zászlóháború egyik kiváltójaként. Ez a csúsztatásokkal teli, meghamisított cikk és a cikkel kapcsolatos, az interneten kialakult vita a legjobb példája annak, hogy milyen szinten ragadt meg a Székelyfölddel kapcsolatos párbeszéd.” Az ügy kapcsán Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke kifejtette: a központi román média és a román politikusok egy része mindent megtesz annak érdekében, hogy „lehazudja a Székelyföldet Románia térképéről.”
Szabó Enikő. Krónika (Kolozsvár)

Magyar szórványgondok Székelyföld szívében
A székelység szívében fekvő Balánbánya a szórványmagyarságra jellemző oktatási gondokkal küszködik. Előbb iskolákat vontak össze a településen, nemrégiben a még meglévő magyar osztályok összevonásával próbálkoztak, ősztől pedig összeköltöztetnék a magyar és a román osztályokat.
Múlt héten felszólították a balánbányai V-VIII.-os magyar tagozat tanulóit és tanárait, hogy ősztől költözzenek be a román tannyelvű Geo Bogza Általános Iskola épületeibe. Jelenleg a magyar diákok az 1. sz. Általános Iskola épületében tanulnak, ám az év elején végrehajtott iskolaösszevonások következményeként a két iskola jogilag egyesült.
Az év eleji – gazdasági és multikulturális indokokkal alátámasztott – iskolaösszevonás a kisváros többi tanintézményét is érintette. Így az óvodákat a Liviu Rebreanu Szakközépiskolához csatolták, ahol évfolyamonként egy magyar osztály tanul, összesen csaknem 100 magyar ajkú gyermek – tudtuk meg Vermesser Levente pedagógus szerkesztőségünkbe eljutattatott leveléből.
A multikulturalitás jegyében
A magyartanár szerint az iskolaösszevonást irodában döntötték el, sem a gyerekekkel, sem szüleikkel és a közösség tagjaival nem egyeztetett a helyi önkormányzat, az iskolák vezetősége és a Hargita megyei tanfelügyelőség. A tanintézmények vezetői azt mondták, hogy csupán formális összevonásról van szó, minden marad a régiben. „Ehhez képest két hétre rá már közölték, hogy összevonnak két magyar osztályt” – írja Vermesser.
A szülők az iskolaösszevonásra nem panaszkodtak, elfogadták a „nehéz gazdasági helyzettel” érvelő magyarázatot. Ám az osztályösszevonások ellen már összefogva tiltakoztak az iskola vezetőségénél, a Hargita Megyei Tanfelügyelőségnél és az oktatási minisztériumnál. Sikeresen, mert az osztályösszevonások nem történtek meg.
A legutóbbi szülőbizottsági gyűlésen az egyesítés révén újonnan létrejött tanintézmény vezetője, Liliana Izabela Tîrnaucă meglepődve kérdezte a magyar tagozatos szülőktől, miért nem igényelnek önálló magyar iskolát, ha nem felel meg az osztályok költöztetése? „Jelenleg három épületben zajlik az oktatás, mi azt kértük, hogy a magyar osztályok maradjanak egy épületben, ne szórják szét a gyerekeket különböző épületekbe” – magyarázta az előzményeket lapunknak Orbán Lóránd történelemtanár.
Egyszerű jogi procedúra?
A tanügyi törvény 45/2. cikkelye értelmében a nemzeti kisebbségek gyermekeinek szülei kérhetik olyan csoportok, osztályok, illetve önálló iskolák létrehozását, amelyben az oktatás a diákok anyanyelvén történik. Ezt a törvénycikkelyt szeretnék érvényesíteni a balánbányai magyarok: államilag finanszírozott magyar iskolát kérnek a településen.
„Eléggé puskaporos a hangulat a városban az iskolák miatt ” – számolt be Orbán Lóránd, akinek meggyőződése, hogy a törvény által szavatolt anyanyelven történő oktatáshoz való jogot különálló jogi személyiség, azaz önálló magyar iskola formájában sikerül elérni, mivel "ez simán egy jogi procedúra kérdése".
Orbán a maszol.ro-nak azt is elmondta: olyan ajánlatot tesznek a 15 tagú helyi tanácsnak – amelyben 5 magyar képviselő is ül az RMDSZ színeiben –, ami elfogadható helyi szinten. Az önkormányzat jóváhagyására a megyei tanfelügyelőségnek, majd a minisztériumnak is rá kell bólintania – tette hozzá a történelemtanár.
A szülők először is aláírásgyűjtésbe kezdtek, a petíció internetes változatának elkészítése folyamatban van.
A minisztérium nem szól bele
Király András oktatási államtitkár a maszol.ro-nak elmondta, önálló jogi személyiséggel rendelkező tanintézményt valóban létre lehet hozni szülői kérésre ott, ahol nemzeti kisebbségek élnek. „A tanügyi törvény ad erre lehetőséget, viszont nagyon sok függ a diáklétszámtól, és az osztálylétszámot is a diáklétszám határozza meg” – fogalmazott.
Az államtitkár szerint ha a helyi tanács beleegyezik és a megyei tanfelügyelőség is jóváhagyja, gyakorlatilag semmi akadálya nincs az iskola létrehozásának. "A minisztérium nem szólhat ebbe bele” – tette hozzá Király, aki üdvözli a balánbányaiak kezdeményezését. Ugyanakkor rámutatott: meg kell vizsgálni a fenntarthatósági lehetőségeket is, hiszen, ha helyi szinten negatív választ kapnak a közösség tagjai, azt már nagyon nehéz Bukarestből módosítani, mivel a decentralizációs elvek érvényesülnek.
A Hargita megye északkeleti szélén elhelyezkedő Balánbányán a második világháború óta nem létezik önálló magyar nyelvű tanintézmény, mert ahogy a településen a románság kezdett gyarapodni, a román tannyelvű osztályok létrehozásával egyre inkább visszaszorult a magyar oktatás. A körülbelül 6000 lelket számláló település 2011-es népszámlálási adatai szerint 2000 magyar él, magyar nyelven pedig 200 gyerek tanul.
Pásztor Krisztina. maszol.ro

2014. április 29.
Mozgósító autonómia (Az SZNT felhívása)
Autonómiapárti önkormányzati határozatokkal mozgósíthatná székelyföldi választóit az Európai Parlamenti választásokon az RMDSZ – jelentette ki tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. Hangsúlyozta, ilyen határozatok elfogadását már februárban kezdeményezte az SZNT.
Izsák Balázs kifejtette: eddig Gyegyószentmiklós, Gyergyószárhegy és Gyergyóújfalu önkormányzata fogadta el az SZNT által javasolt határozatot. A testületek kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű közigazgatási egységhez akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén a magyar is hivatalos nyelv. Gyergyószentmiklóst és Gyergyóújfalut az MPP színeiben megválasztott polgármester vezeti, Gyergyószárhegyen viszont RMDSZ-es a községvezető és az önkormányzati testület többsége. Izsák Balázs szerint a helyi vezetők politikai hovatartozásának nincs jelentősége, hiszen valamennyi önkormányzati testület egyhangú szavazással döntött.
Az SZNT elnöke elmondta, Hargita megye prefektusa mindhárom határozatot megtámadta a közigazgatási bíróságon, de úgy vélte, a pernek sok értelme nincsen, hiszen a határozatokhoz nem tartozik végrehajtandó feladat. „Ezek a határozatok a közhatalommal felruházott székely közületek dokumentálható akaratnyilvánításainak tekinthetők. Ha megszületik a 153 önkormányzati határozat, közösségi akarat rajzolja ki Székelyföld térképét” – mondta el Izsák Balázs. Az SZNT február 12-én nyílt levéllel fordult a székelyföldi önkormányzatokhoz arra kérve ezeket, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot. A tanács a javasolt határozat szövegtervezetét is mellékelte, és javasolta, hogy a határozatot a kormány helyi képviselői mellett az Európai Unión belül működő Régiók Bizottságának, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is küldjék el. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kezdeményezés másnapján úgy nyilatkozott, hogy a szövetség később alakítja ki álláspontját erről. Az elnök azóta nem nyilvánított véleményt a kérdésben. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kinek hatalom a tudás?
Mit ér a kormányzás, ha nem boldogít, illetve ha csak kevesek hasznát, kényelmét szolgálja? Elegendő-e, ha csak a rossz elhárítására alkalmas, előrelépést alig hoz, ugyanazok a tehetetlen csaták követik egymást közösségünk számára létfontosságú kérdésekben, mint amikor ellenzékből kínlódott az RMDSZ?
Az elmúlt héten több esemény is rávilágított: fabatkát sem ér a szociáldemokratákkal kötött paktum, az írásba foglalt ígéret. A marosvásárhelyi orvosi egyetem (fotó) ügye ismét holtpontra jutott, hiába kormányzati egyezség, törvény, európai elvárás és szokásrend, nem akarják, nem engedik a magyar kar létrehozatalát, a magyar oktatók pedig elkeseredettségükben, tehetetlenségükben lemondtak vezető tisztségeikből. Évek óta tartó állóháborút kellett volna lezárni, ám a helyszínre küldött miniszter nem megoldást kínált, nem közvetített a felek között, hanem a magyar oktatás hátrányairól győzködte a magyar diákokat. Ismét előkerülnek hát a demagóg, buta érvek a románul nem tudó magyar orvosokról, kik ellepik majd a romániai kórházakat, és nyelvtudás hiányában román pácienseiket halára ítélik, akik el sem tudnak majd helyezkedni e kies hazában. Senki nem aggódik azonban az ország hivatalos nyelvét alig ismerő magyar betegekért, azokért a diákokért, majdani orvosokért, kik anyanyelvükön tanulnának, hisz oly sokszor, oly sok formában elhangzott, joguk van ehhez. És az RMDSZ vezetői tehetetlenül szemlélik a történéseket a különböző kormányhivatalok bársonyszékeiből.
Bombaként robbant az a hír is, hogy az egy héttel ezelőtt meghirdetett tankönyvliciten olyan feltételeket szabott a minisztérium, melyek elrettenthetik a magyar kiadókat, minden könyvet le kellene fordítani románra, ám ennek többletköltségét nem vállalja a szaktárca és az amúgy is igen szűkre szabott pénzügyi keret, no meg az idő hiánya lehetetlen helyzetbe hozza a vállalkozó tankönyvírókat, kiadókat. Hiába a magyar államtitkár (évek óta, nemcsak most, az újabb kormányra lépés után), mint oly sokszor, most is legfeljebb a tűzoltásra vállalkozik, utólag próbálja elsimítani az igazságtalanságot, és ígérget, hogy minden megoldódik. Tette ezt már többször, kevés sikerrel. Sok éve életbe lépett az oktatási törvény, ám mai napig nem oldódott meg, hogy a magyar gyermekeket alternatív módszerek, tanterv szerint tanítsák az állam nyelvére, az RMDSZ-es Király András ezt legfeljebb a két év múlva esedékes tanévben látja lehetségesnek, akkor is csak a kezdő osztályok számára.
Válságban, nagyon mély szinten a román oktatási rendszer, és a szakemberek sorra kongatják a vészharangokat, hogy ezen belül a magyar még gyengébben teljesít, ezt mutatják az eredmények. Kiderült az is, még a törvény adta lehetőségekkel sem éltek oktatáspolitikusaink, nem alakítottak ki háttérintézményeket, nem dolgoztak ki stratégiát, még azt sem próbálták elérni, hogy a nagy európai Pisa-felmérésben külön elemezzék a magyar iskolák, diákok teljesítményét, pedig erre ily nagy létszámú kisebbség esetében lehetőség lett volna, ha van, ki megfogalmazza az igényt. Nem volt, úgy tűnik, senki nem ismeri fel az oktatás jelentőségét, hogy nem elegendő jogszabályba iktatni soha meg nem valósuló tételeket, többre van szükség, mert szaporodik az áldozati nemzedékek sora, és lassan már nemcsak egyetemre, de középiskolába is Magyarországra készülnek a tehetségesebb gyermekek. S nem nehéz kitalálni, közülük hányan térnek majd haza. Hiába hát ama mondás, miszerint kisebbségi létbe szorulva a tudás lehet a legnagyobb hatalmunk, ha az iskolapadokat koptató ifjú nemzedék azt látja, hogy a döntéshozó helyzetbe került vezetők számára az oktatás sokadrangú kérdés, majd negyedszázad alatt sem sikerült olyan szakértőcsoportokat kialakítani, melyek a helyzet javításáért tudnának, akarnának tenni, s ha mégis születik egy-egy tudományos dokumentum, a politikum érdektelensége miatt eltűnik a süllyesztőben. Amíg szolgalelkű pártkatonák kerülnek döntő pozíciókba, és a pályán kívülre rekedt valós szakértők hangját senki nem hallja, amíg nem ismerik fel a magyar vezetők e kérdés valós súlyát, addig csúszunk lefelé a lejtőn, gyorsabban, mint a román tanügyi rendszer egésze. Nagy árat fizetünk majd érte, amikor újabb évek múltán kiderül: eltűnőben az erdélyi magyar szürkeállomány, nincs már, ki értéket, jövőt teremtsen. Kormányon vagy azon kívül ezt a vészes folyamatot kellene felismerni, megfordítani. Ha nem sikerül, minden egyéb értelmét veszíti.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Visszalépés MOGYE-ügyben
A Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítéletben utasította el azt a keresetet, amelyben erdélyi magyar civil szervezetek és pártok a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szerkezetét leíró egyetemi chartát kifogásolták.
A táblabíróság elutasította a panaszosoknak azt az állítását, hogy az egyetemi charta áthágja a 2011-es oktatási törvény előírásait. Az április 23-án kimondott ítéletet tegnap közleményben üdvözölte az egyetem vezetősége. Amint a törvényszék honlapján közölt végzésből kitűnik, az ügyben ítélkező három bíró közül az egyik különvéleményt fogalmazott meg. Az egyetem közleménye szerint – más, korábbi ítéletekhez hasonlóan – ez az ítélet is azt igazolja, hogy a charta alapján szerveződő magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés a törvényes keretek tiszteletben tartásával zajlik a MOGYE-n. Az egyetem vezetése szerint immár a magyar tagozat vezetőinek lemondását sem lehet törvényszegés elleni tiltakozásnak tekinteni. Az csupán „egyes sajátos kitételek nem teljes megvalósulása elleni” tiltakozás. Az egyetem vezetése arra kérte a tisztségeikből lemondott magyar vezetőket, hogy vizsgálják felül döntésüket, hiszen az elkövetkező időszakban a 2014–2015-ös tanévre és a magyar tagozatra vonatkozó fontos döntéseket kell meghozni. Az egyetemi chartát a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) támadta meg 2011-ben a bíróságon. A perbe valamennyi romániai magyar párt és politikai szervezet, valamint a MOGYE magyar diákszervezete is belépett a felperes oldalán. „Ez az ítélet teljes mértékben semmibe veszi a tanügyi törvény vonatkozó rendelkezéseit” – jelentette ki Kincses Előd, az RMOGYKE ügyvédje. Kincses arra emlékeztetett, hogy 2011-ben Daniel Funeriu akkori oktatásügyi miniszter is megtagadta a charta jóváhagyását.
EMNP: Kelemen mondjon le
Lemondásra szólította fel Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest és Király András oktatásügyi államtitkárt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a MOGYE-n kialakult helyzet miatt. Zakariás Zoltán, az EMNP választmányának elnöke hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján felszólította az erdélyi magyar közösséget, hogy a legváltozatosabb formákban fejezze ki szolidaritását a MOGYE lemondott magyar vezetőivel. Az egyetem magyar rektorhelyettese és két dékánhelyettese pénteken nyújtotta be lemondását, miután Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter sem tudta rávenni az egyetem román vezetését arra, hogy hozzák létre a magyar főtanszékeket az oktatási intézményben.
A magyar tagozat számára bizonyos fokú önállóságot biztosító főtanszékek megalakítására hat hónapos határidőt írt elő a 2011 elején életbe lépett oktatási törvény – emlékeztetett Zakariás Zoltán. Hozzátette, a törvény alkalmazását az illetékes miniszter cinkosságával halogatja az egyetem román vezetése. Álláspontja szerint a halogatás azt jelzi, a bukaresti kormányban – amelyben az RMDSZ politikusai is ott vannak – nincs meg a politikai akarat a törvény betartatására. Zakariás Zoltán azt is elmondta, minden egyes új tanévnek, amelyet a törvény megkerülésével kezdenek el az egyetemen, a magyar orvosképzés látja a kárát. Megjegyezte, míg az egyetemen a diákok 41 százaléka tanul magyarul, a magyar oktatók aránya 27 százalékra csökkent, és az önálló magyar egyetemi struktúrák hiánya ellehetetleníti a magyar tanerőhiány pótlását. Az EMNP választmányi elnöke szerint a bukaresti politikai akaratot az RMDSZ politikusainak hangsúlyos fellépése, a civil társadalom nyomása és az egyetem magyar tagozatának fokozott tiltakozása változtathatja meg.
MTI. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Táblabírósági döntés MOGYE-charta-ügyben
Törvényesítették a "törvénytelent"?
A Marosvásárhelyi Táblabíróság április 23-i határozatával elutasította a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) fellebbezését a megyei törvényszék ítélete ellen abban a perben, amelyben a felperes és a perbe belépett civil szervezetek, pártok a MOGYE chartájának semmissé nyilvánítását kérték a 2011. évi 1-es tanügyi törvény előírásainak be nem tartása miatt. Az RMOGYKE jogi képviselője, dr. Kincses Előd a Népújságnak kijelentette: törvénytelennek tartja a táblabíróság ítéletét.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tegnapi, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében kijelentette: a marosvásárhelyi táblabíróság április 23-i 2350-es számú végleges és visszavonhatatlan ítélete "kiegészíti azokat a bírósági határozatokat, amelyeket a MOGYE által eddig sorra megnyert perekben hoztak": a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék két évvel ezelőtti határozatait, valamint az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) tavalyi, a gyakorlati oktatásra vonatkozó döntését (az ODT nem tartja diszkriminatívnak a magyar hallgatókkal szemben azt, ahogy jelenleg a gyakorlati oktatás folyik a MOGYE-n – szerk. megj.). Amint az egyetem közleményében olvasható, "a fent említett bírósági végzések megerősítik a MOGYE chartájának korrektségét és azt, hogy a charta alapján történő magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés a törvényesség teljes körű betartásával zajlik". A MOGYE vezetésének álláspontja az, hogy a magyar tagozat képviselőinek lemondása illetve az egyetem vezetői struktúrái tevékenységének bojkottálása "nem tekinthető a törvénysértés miatti tiltakozásnak, csupán bizonyos speciális követelések nem teljesítése miatti tiltakozásnak", ugyanakkor a sajtóközlemény végén kijelentik, tekintettel arra, hogy az elkövetkező időszakban fontos döntéseket hoznak a 2014–2015-ös egyetemi év kapcsán, felkérik a magyar tagozat képviselőt, vizsgálják fölül döntésüket, és újra elfoglalva választott vagy kinevezett tisztségeiket, aktívan kapcsolódjanak bele a magyar tagozatot is érintő döntésekbe.
A Népújság megkeresésére dr. Szabó Béla professzor, a magyar tagozat vezetője meglepetéssel vett tudomást arról, hogy a MOGYE vezetése, ahelyett, hogy személyesen fordult volna az érintett oktatókhoz, a sajtón keresztül kérte fel a magyar professzorokat a fenti lépésre, "ebből is látható a MOGYE vezetésének kommunikációs és tárgyalókészsége". "Nem tudom, milyen fontos döntésekről beszél az egyetem vezetése, amelyek meghozatalában nekünk részt kellene vennünk. Volt eset, hogy a mi véleményünket meg sem hallgatták, a szavazógép – a szenátus – beindult, anélkül hogy figyelembe vette volna javaslatainkat. Az elmúlt 20 hónap gyakorlata nem arról győzött meg, hogy hallgattak volna ránk. Imázsvesztés kárpótlását szolgálja a rektori felhívás. Nem zárkózunk el az egyetem vezetőségének kérésétől, de csak akkor, ha konkrét javaslatokkal állnak elő a problémák megoldására. A hétpontos egyezmény is erről szólt, akkor is beléptünk a vezető struktúrákba, fogcsikorgatva vittük át az első 6 pontot, de a 7. esetében, amely nem formai, hanem lényegi, konkrét volt, a főtanszékek megalakítására vonatkozott, nem tudtunk egyezségre jutni" – tette hozzá a magyar tagozat vezetője.
A Népújság kérdésére dr. Kincses Előd elmondta, az RMOGYKE jogi képviselőjeként törvénytelennek tartja a táblabíróság ítéletét. "Sajnos itt, Vásárhelyen a pálya nem nekünk lejt. Az ítéletet törvénytelennek tartom. Az RMOGYKE és a perbe belépett EMNT, EMNP, MMDSZ, MPP és RMDSZ által megtámadott charta törvénysértő voltát nemcsak mi tartottuk fenn, hanem ugyanezen a véleményen volt Daniel Funeriu volt oktatási miniszter is, aki követelte a MOGYE szenátusától a charta törvénysértő passzusainak módosítását. Az Ungureanu-kormány bukása miatt sajnos ebből nem lett semmi" – nyilatkozta lapunknak Kincses Előd.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

A politikusok tiltakozzanak, hogy oktatóink taníthassanak!
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának ügye 25 éves szomorú évfordulóhoz közeledik.
Gyakorlatilag a legrégebbi konkrét jogsérelmi esete erdélyi magyar nemzeti közösségünknek, hiszen az 1990. februári, a magyar oktatás egészéért szervezett gyertyás tüntetés után márciusban – ugyancsak a minisztérium és a kormány képviselőivel folytatott tárgyalások eredménytelenségét követően – a magyar orvostanhallgatók ülősztrájkja nyitotta meg azt a tiltakozássorozatot, amely különböző intenzitással azóta is folyamatosan tart.
A körülmények merőben különböznek: míg 1990-ben, a decemberi eseményeket követő euforikus hangulatban, de egy változatlan és előnytelen törvényi környezetben fogalmazódtak meg azok a jogos követelések, amelyek a magyar orvosi oktatás látható elsorvasztását voltak hivatottak megakadályozni, addig ma egy három éve érvényben levő új tanügyi törvény konkrét előírásait kellene érvényesíteni. Egy dolog viszont közös: az egyetem román többségű vezetősége – a szakminisztérium nyilvánvaló cinkosságával – ellenáll, és folyamatosan odázza a magyar oktatás önálló struktúráinak a kialakítását. Az időhúzás ténye egyértelmű: a 2011 elején elfogadott oktatási törvény 6 hónapot ír elő az új magyar főtanszékek felállítására; miután az egyetemen nem történik előrelépés, 2012 tavaszán az Ungureanu-kabinet kormányhatározattal magyar kar felállításáról dönt (ami amúgy gyakorlatban nehezen lett volna kivitelezhető) – ez később jó ürügy a kormánybuktatásra; 2012. szeptemberében az új kormányfő, Victor Ponta jelenlétében, a tanügyminiszter vezette küldöttség az egyetem román és magyar képviselőivel egy 7 pontos ütemtervben egyezik meg, amit pár napra rá az egyetem szenátusa jóváhagy; 2013-ban az esedékes egyetemi akkreditáció utánra halasztják a magyar főtanszékek megalakítását (ami utolsó, de leglényegesebb pontként szerepel a megegyezésben); 2013. novemberében lezárul az akkreditációs folyamat, amelynek során a magyar oktatási program is végleges akkreditációt nyer – ezt később az egyetem rektora csúsztatva ideiglenesnek nevezi, pedig csak egy 1 éven belüli monitoring-kötelezettséget írnak elő; 2014. március 20-án az egyetem szenátusa újabb egy évvel halasztja el a magyar főtanszékek megalakítását, ami a legfontosabb problémát, a magyar alsó szintű egyetemi oktatók (gyakornokok, tanársegédek) hiányát továbbra sem oldja meg, sőt a helyzet súlyosbodik.
Így teljesen érthető a magyar kinevezett egyetemi vezetők pénteki tiltakozó lemondása, illetve a választott tisztségviselők előrevetített bojkottja. Jogosan érzik úgy, hogy kimerítették a rendelkezésükre álló lehetőségeket a helyzet megoldására. Ők mondanak le, ha mások ezt nem teszik.
Az Erdélyi Magyar Néppárt maradéktalanul egyetért és együtt érez a tiltakozókkal, és erre szólítja fel Erdély egész magyar közösségét: a legváltozatosabb formákkal fejezzék ki szolidaritásukat a MOGYE magyar oktatóival és hallgatóival. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra a paradox „szerepcserére”, amelynek tanúi vagyunk. Ugyanis az egyetem adminisztratív vezető testületeiben résztvevő oktatók fő feladata az oktatás megfelelő minőségének biztosítása lenne. A törvény előírásainak betartásáért a kormány és annak szaktárcája az elsődleges felelős, amelynek tagjaiként az RMDSZ tisztségviselőinek kellene elsősorban tiltakozniuk, akár lemondással is, ha más eszközük nincs. Mivel a közel 20 évi kormányzás alatt nem sikerült „tárgyalásos” úton rendezni az – autonómiaharcunk szempontjából már szimbolikussá vált – magyar orvosképzés kérdését, úgy gondoljuk, itt az ideje más módszerekkel fellépni törvényes jogaink érvényesítéséért. Nincsenek illúzióink a kormány, vagy legalább a „tehetetlen” felsőoktatásért felelős miniszter lemondását illetően, pedig ez egy normálisan működő jogállamban egyértelműen elvárható lenne. Az Európai Parlamentbe készülő érdekvédelmi szervezetünktől viszont elvárhatjuk a határozott fellépést. Ezúton lemondásra szólítjuk fel Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest és Király András oktatási államtitkárt, amennyiben másként nem képesek záros határidőn belül érvényt szerezni a magyar közösség jogának és törvényes követelésének és nem alakulnak meg a magyar főtanszékek a MOGYE-n.
Eleget vártunk 25 évig. Itt az idő a határozott fellépésre.
Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Választmányának elnöke. Nyugati Jelen (Arad)

Újból halasztottak Nagy Zsolt perében
Ismét halasztottak a legfelső bíróságon (ICCJ) az úgynevezett stratégiai privatizációk perének fellebbviteli tárgyalásán. Az ügyben első fokon Nagy Zsolt volt távközlési minisztert, az RMDSZ volt politikusát is letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Szabadság (Kolozsvár)

2014. április 30.
Összeáll-e Székelyföld? – Három helység már szavazott, a többi nem
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai parlamenti választásokon az erősen vékonyka részvételi hajlandóságot talán felerősítené, ha az RMDSZ azzal mozgósítaná a választókat, hogy autonómiapárti önkormányzati határozatokat fogadtat el Székelyföldön.
Mint ismeretes, az SZNT február 12-én nyílt levéllel fordult a székelyföldi önkormányzatokhoz arra kérve őket, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot. A tanács a javasolt határozat szövegtervezetét is mellékelte, és javasolta, hogy a határozatot a kormány helyi képviselői mellett az Európai Unión belül működő Régiók Bizottságának, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is küldjék el.
Gyergyóban és környékén már léptek
Izsák az MTI-nek elmondta, eddig Gyergyószentmiklós, Gyergyószárhegy és Gyergyóújfalu önkormányzata készítette el az SZNT által javasolt határozatot. A testületek kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű közigazgatási egységhez akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén a magyar is hivatalos nyelv. Amint az várható volt, Hargita megye prefektusa mindhárom határozatot megtámadta a közigazgatási bíróságon, noha úgy vélte, a pernek sok értelme nincsen, hiszen a határozatokhoz nem tartozik végrehajtandó feladat.
„Ezek a határozatok a közhatalommal felruházott székely közületek dokumentálható akaratnyilvánításainak tekinthetők. Ha megszületik a 153 önkormányzati határozat, közösségi akarat rajzolja ki Székelyföld térképét” – hangsúlyozta Izsák Balázs.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kezdeményezés másnapján úgy nyilatkozott, hogy a szövetség később alakítja ki álláspontját a kezdeményezésről, ám azóta sem nyilvánított véleményt.
Halasztották a pert
Ugyanazon hétfői, marosvásárhelyi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy június 5-ére halasztották az SZNT elnökének az államfő, a szenátus volt elnöke, a miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes ellen indított diszkriminációs perét (azok ugyanis kizártnak nevezték egy magyar többségű régió létrehozását Romániában). Az SZNT azt kérte a fellebbviteli bíróságtól, hogy az ügyben kérje ki a Európai Bíróság véleményét.
„Kértük a bukaresti fellebbviteli bíróságot, hogy kérjen előzetes döntést az Európai Bíróságtól, mivel erre joga és lehetősége van, ugyanis mi a 2000. évi 137-es kormányrendeletre hivatkoztunk, amely a 2000. évi 43-as uniós direktívát ültette át a román törvénykezésbe. Reméljük, továbbítják a kérdéseinket Luxemburgba, hiszen nincs mitől tartaniuk” – fogalmazott Izsák.
Magyar feliratok Négyfaluban
Feltehetően az Izsák által javasolt aktívabb kampánynak a része az a négyfalusi (szecselevárosi) beadvány is, melyben Géczi Gellért, Brassó város alpolgármestere és három önkormányzati képviselő arra szólítja fel Nistor Radu Florea négyfalusi polgármestert, hogy érvényesítse a törvényt, és helyezzen ki kétnyelvű feliratokat a közintézményekre, mivel a településen a magyar lakosság számaránya meghaladja a törvény által a feliratok kihelyezéséhez előírt 20%-ot. Kampány vagy nem, mindenképp ideje volt lépni ebben az ügyben.
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Nem lép be a perbe a Hargita megyei önkormányzat
Hargita megye önkormányzata is lépjen be abba a perbe, amelyet a Székely Nemzeti Tanács indított az olyan különleges társadalmi háttérrel rendelkező régiók jogainak érdekében, mint amilyen Székelyföld is – indítványozta a Magyar Polgári Párt. Erre egyelőre nem kerül sor.
Salamon Zoltán, a Magyar Polgári Párt képviselője a megyei önkormányzati képviselő-testület szerdai ülésén napirend előtti felszólalásban ismertette a felhívást. A pert azért indította az SZNT az Európai Bizottság ellen az Európai Unió luxemburgi bíróságán, mert a bizottság a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését elutasította. Az MPP felhívása szerint miután Kovászna Megye tanácsa nemrég belépett a Székelyföld jövője érdekében folytatott perbe, Hargita megyének is követnie kellene ezt a lépést.
Hiányzó hatáskör
Mint az Egyed Árpád főjegyző által megfogalmazott válaszból kitűnt, ennek a lépésnek formai akadályai is vannak, sem az SZNT, sem az MPP felhívása nem felel meg az állampolgári kezdeményezésre, illetve a tanácshatározat-tervezetre vonatkozó előírásoknak. Ugyanakkor a megyei önkormányzatnak illetékesség, hatáskör hiányában nincs perbelépési minősége. Borboly Csaba elnök hozzátette, ezzel kapcsolatban megfelelően megindokolt határozati javaslat benyújtását várják, amelyet meg lehet majd vitatni.
Ványolós István is a testület tagja lett
Új tagja is van a megyei önkormányzat képviselő-testületének, az RMDSZ-t képviselő székelyudvarhelyi Ványolós István személyében. Ő a Köztisztviselők Országos Ügynöksége államtitkári rangú elnöki tisztségébe kinevezett Birtalan József mandátumának megszűnése nyomán lett a önkormányzati képviselő. Mandátumának igazolását megszavazták a tanácsülésen, utána pedig letette az esküt.
Négy útszakasz felújítását tervezik
Négy útszakasz felújítása esetében is kivitelezési tervek készültek el, ezeket elfogadta a testület. A Homoródszentmárton – Homoródkeményfalva, a Homoródszentmárton – Homoródalmás, a Kányád – Székelydálya – Városfalva, és az Etéd – Atyha – 13A jelzésű országút közötti megyei utakról van szó, amelyek felújítására a megyei önkormányzat kormánytámogatásból, illetve európai uniós pályázatokból igyekszik pénzt szerezni – közölte Borboly. Balánbánya számára 10 ezer lejes támogatást biztosítanak a tartalékalapból egy korábbi vihar okozta károk helyreállítására.
Parkolóépítés és területrendezés
Több mint 249 ezer lejbe kerül a megyei önkormányzat tulajdonában levő csíkszeredai rendelőintézet körüli területrendezés, és parkoló kialakítása – az erre vonatkozó kivitelezési tervet is elfogadta a testület. Ott 32 parkolóhelyet alakítanak ki, közvilágítási oszlopokat, szemeteskosarakat, padokat helyeznek el majd a beruházás során.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Cserbenhagyás
Furcsa azt hallani Kelemen Hunortól, hogy Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelő tárca nélküli miniszter nem hagyta cserben a magyarságot, amikor nem tudta meggyőzni a MOGYE román vezetését a törvény betartásának szükségességéről, a magyar főtanszékek létrehozásáról. Costoiu ugyanis egyetlen percig sem keltette azt a benyomást, hogy meg akarta volna győzni a rektort vagy a szenátus elnökét a fentiekről. Lehet, hogy az RMDSZ csúcsvezetése számtalanszor átbeszélte a vásárhelyi egyetem ügyét a szóban forgó miniszterrel, azt is elhisszük, hogy gyakran egyeztetett, alkudozott az elmúlt három év során, sőt, azt is, hogy időnként meg is győzte a tárcavezetőt a törvény betartásának szükségességéről, de eredmény – mert eredményeket vár a közösség, nem végtelenségig tartó tárgyalásokat – az továbbra sincs. Nem sikerült megoldani a MOGYE magyar tagozatának problémáját, kudarcba fulladtak az egyeztetések, ezek után mi a garancia arra, hogy az elkövetkezőkben sikerül előrelépni ez ügyben? A Bukaresti Egyetem volt rektora, Costoiu miniszter erre semmi esetre sem lehet biztosíték, a tárca nélküli miniszter kijelentései egyértelműen erre utalnak.
Már az egyetem román és magyar vezetőivel való tárgyalásokat megelőzően, a Kultúrpalotában, az egyetemi konzorciumi szerződés aláírásakor Costoiu, röviden "Leo"-nak becézve Leonard Azamfirei professzort, megjegyezte, hogy régi barátság fűzi a MOGYE jelenlegi rektorához, majd az egyetemi autonómia elvének fontosságáról szónokolt, mintegy utalva arra, amit a későbbiekben a magyar főtanszékek megalakítása kapcsán is kifejtett: az egyetemi autonómia elvét a MOGYE esetében is feltétlenül tiszteletben kell tartani. Azon a sajtótájékoztatón, amelyen a MOGYE rektora közölte, hogy továbbra sem közeledtek az álláspontok a magyar főtanszékek ügyében, és a magyar tagozat képviselői bejelentették visszavonulásukat a vezetői ill. döntéshozói struktúrákból, a szóban forgó miniszter kimerítő előadást tartott arról, hogy az egyetemi autonómia jegyében a szenátus dönt a magyar főtanszékek megalakulásának a kérdésében, hogy a magyar tagozat akkreditációjával az oktatóhiány miatt komoly gondok vannak, ezért a jóváhagyás ideiglenes jellegű, akárcsak az angol tagozaté, hogy nem lehet magyarországi professzorokkal megoldani a tanítást, mert az orvosképzés nem levelező szakos oktatási forma stb. Hozzátette: ha a magyar főtanszékek meg is alakulnának, az sem biztosítana túl nagy mozgásteret a magyar tagozatnak, hiszen minden kérdésben végül is a szenátus dönt. Újságírói érdeklődésre, hogy kinek származna előnye a magyar főtanszékek létrehozásából, Costoiu azt mondta, a magyar hallgatóknak semmi esetre sem. Válaszával sejtette, hogy a történetben csupán a magyar professzorok személyes érdekei mentén folyik a harc a magyar képzésért.
A szemléletváltás is tetten érhető: míg korábban a MOGYE román vezetői a magyar végzősök hiányos román nyelvtudása, a román betegekkel való kommunikációs nehézségei miatt aggódtak, immár a konfliktus jogi úton történő megoldására összpontosítanak, bírósági döntésekkel támasztva alá vélt igazukat. A perek azonban nem zárultak le, talán korai az egyetem rektorának lelkesedése. Ne feledjük: két fontos ügy is a bukaresti táblabíróság előtt van: egyrészt a felsőoktatás minőségét ellenőrző ARACIS-nak a MOGYE chartájába is belefoglalt rendelkezését, hogy a pácienssel csak román nyelven beszélhetnek a magyar diákok, és ezért nem lehet magyar nyelvű a gyakorlati képzés, a felperesek, az RMOGYKE és az MMDSZ megtámadták, mint ahogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) többségi szavazattal elfogadott, a gyakorlati képzésben a román nyelv kizárólagos használatára vonatkozó határozatát is.
A miniszter marosvásárhelyi látogatása után talán már nem kérdés, hogy ki kit győzött meg a MOGYE-n. Ezért – Kelemen Hunorral ellentétben – úgy érezzük, a miniszter igenis cserbenhagyta a magyarságot, sőt, cserbenhagyta a törvényt, és az egyetemi autonómia ürügyén egy hullámhosszon mozog a magyar nyelvű orvosképzést kiszorítani törekvőkkel.

„Európa érzi, hogy foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségek problémáival”
„Kedvező helyzet mutatkozik az Európai Unióban a kisebbségi érdekvédelem tekintetében. Egyre több EU-s dokumentum hívja fel a figyelmet az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelmére. Európa már érzi, hogy ezt a kérdést nem lehet túl sokáig tagállami hatáskörként kezelni” – hangsúlyozta székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján Sógor Csaba európai parlamenti képviselő.
Az RMDSZ EP-képviselőjelöltje arra hívta fel a figyelmet, hogy ott kell lennünk Európában akkor, amikor ezek a folyamatok végbemennek. Elmondta: az Európai Parlament februárban szavazta meg a Michel-jelentést, amely kimondja, hogy az élet minden területén jogegyenlőséget kell biztosítani a kisebbségek számára. Ezt erősítette meg az Európa Tanács Kalmár-jelentése is, amely a területi autonómiát a kisebbségi kérdés rendezésének egyik legjobb formájaként nevesíti.
„Ezeket a dokumentumokat a munkánk során hivatkozási alapként tudjuk használni, minden adandó alkalommal elmondjuk, hogy Románia is építse be jogrendjébe és gyakorlatban is biztosítsa a nemzeti kisebbségek jogegyenlőségét” – fejtette ki Sógor Csaba.
Antal István udvarhelyszéki parlamenti képviselő ennek kapcsán elmondta: „A helyi közösség érzi azt a fejlődést, amelyet az Európai Unió hozott. Az elmúlt hét évben javultak az életkörülmények, versenyképesebbé váltak a települések”.
Egyúttal a május 25-i választásokon való részvételre biztatta az udvarhelyszékieket.
(Transindex) Nyugati Jelen (Arad)

Kelet–nyugati láthatár
Nagy szavak, de aligha vitathatók: április vége szimbolikus üzenetükben is példa nélküli aktusok idejeként vonul be a naptárba.
A Fidesz-lista harmadik helyén európai parlamenti képviseletre készülő Tőkés László nagyváradi kampánynyitója ugyanis koránt sincs annyira távol a román–moldovai határnyitástól, mint ahogyan az első látásra tűnne.
Ha a nemzeti lista megalkotásával – Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnökét idézve – a magyar nemzet megérkezett a 21. századba, a moldovai állampolgárok uniós vízummentességének életbe léptetésével éppen ez a század nyitott újabb dimenziót. Az ország nyugati és keleti kapujának szimbolikus, illetve tényleges szélesebbre tárása két nemzet magabiztosabb jelenlétének kezdetét jelentheti a népek Európájában.
Mert ha Magyarország immár kereken tíz, Románia pedig bő hét éve teljes jogú tagja is az Uniónak, az elszakított területeken élő magyarok brüsszeli jelenléte sokkal inkább az EU műfogsormosolyos toleranciatesztjének tekinthető, mint tényleges kisebbségi érdekvédelemnek. Tőkés László Fidesz-listázása ezen a megítélésen javíthat lényegeset.
Moldova helyzetmódosításának felgyorsítása kétségtelenül az orosz veszélynek is tulajdonítható, de mindez a lényegen alig változtat. A román vezetők ugyanis nem rejtik véka alá, hogyan is gondolkodnak azon területek identitásáról, amelyeket a Molotov–Ribbentrop-paktum szakított el Romániától, és csatolt a Szovjetunióhoz.
Annak az egyezménynek egyetlen pontja van ma is érvényben: Besszarábia elszakítottsága. Ha egyelőre nem is csapkodják a brüsszeli asztalt, Moldova Európához való közeledése pluszfelelősséget ró rájuk. Ez viszont sokszor sorolhatja őket – akár észrevétlenül is – ugyanabba az érdekszférába az önrendelkezést kulcsfogalomként kezelő magyar képviselőkkel – köztük Tőkés Lászlóval. És remélhetőleg az RMDSZ ma még megjósolhatatlan számú leendő brüsszeli arcaival. A román képviselők részéről ugyanis nehezen lesz elfogadtatható a kisebbségi kérdések erősen kétértelmű képviseleti retorikája.
Tágulóban a láthatár keletről nyugatra.
Csinta Samu. Krónika (Kolozsvár)

Az űrlap alja
NAMISZ az ifjúsági partner
A Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szervezet (NAMISZ) 2002-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a nagyváradi magyar fiatalok életminőségének javulását elősegítse, illetve hogy a fiatalok számára programokat biztosítson, ezáltal ne kelljen a négy fal között üljenek. A szervezet elnöke Fehér Tamás, aki 2013 tavaszán vette át a szervezet vezetését Szabó József akkori elnöktől.
A partnerség nagyon fontos a szervezet életében, partnerségre törekszik a NAMISZ minden olyan szervezettel, amelyekkel közös célkitűzéseket tud megfogalmazni, és tud segíteni a fiatalok életminőségének javításában, valamint pozitív életérzésének kialakításában akár szórakoztató programokon keresztül.
Ezért április-május folyamán aktív tevékenység zajlott. Az első partnerség eredménye a Nyuszi ül a parkban rendezvény volt. A rendezvényt Huszár István önkormányzati képviselő nyitotta meg, köszöntötte az egybegyűlteket, és egy közös visszaszámlálást követően ő adta meg a rajtot a legnépszerűbb program, a tojásvadászat kezdetéhez is. A Petőfi-park bokraiban több mint hétszáz színesre festett tojás volt elrejtve. A tíz tojást leggyorsabban összegyűjtő gyermekek ajándékcsomagot, az ennél kevesebbet találók pedig csokitojásokat és egyéb apróságokat kaptak a szervezőktől, és természetesen az összegyűjtött tojásokat is megtarthatták. A tojásvadászatot két fordulóban rendezett locsolóversmondó-verseny követte, amely során az óvodások és iskolások külön kategóriákban mérték össze tudásukat. A versmondóversenyt követően a helyszínen felállított színpadon a gyermekek és szüleik megtekinthették a Vörös Valér és a tojások című húsvéti műsort az 1-es számú magyar baptista gyülekezet Magocska bábcsoportjának előadásában, amely sok morális tanulsággal szolgált a kicsiknek. A bábcsoport tagjai ezt követően ajándék kifestőkönyveket és CD-ket osztogattak a nézőknek. A rendezvényen fellépett Baranyi Tünde fiatal népdalénekes is.
A programmal párhuzamosan nyuszi- és csibesimogatás, valamint kézműves-foglalkozás és rajzverseny is zajlott Kor Mária tanítónő vezetésével, aki több ígéretes tehetséget is felfedezett a kicsik között.
A második partnerségnek köszönhetően lett megszervezve az I. Nagyváradi Ifjúsági Bál, amelyen közel 250 ember vett részt április 26-án a Butoiul de aur étteremben. A harmadik partnerség eredménye a Varadinum rendezvénysorozaton való részvétel, mely során több programban, több szervezettel közösen keressük a módját annak, hogy minőségi rendezvényekkel járuljunk hozzá a nagyváradi magyar fiatalok kultúraigényeinek kielégítéséhez.
Az, hogy a NAMISZ ilyen sikeres programokat indított és lendületes rendezvényekkel nyithatta a tavaszt, annak köszönhető, hogy az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány döntő mértékben hozzájárult támogatásával az áprilisi és májusi programok megvalósulásához.
Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szerveze. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Sike Lajos: Nem bombasiker
Mármint a határon túli magyaroknak a külföldön dolgozó magyarokhoz viszonyítva könnyített, leveles szavazása. A hivatalosan közölt adatok szerint 128 ezren küldték el az előre megkapott s a feladó döntését tartalmazó borítékot, ám ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az oda nem figyelés meg egyebek miatt minden negyedik szavazólapot érvényteleníteni kellett, akkor az eredmény még soványabb. Az érvényes voksok mindössze egy plusz képviselő állításához voltak elegendőek, ami viszont arra jó volt, hogy a Fidesznek újfent meglegyen a kétharmados többsége. Mivel az ország jogrendszerét már az előző ciklusban tejesen átszabták, talán taktikai okokból jobb lett volna, ha még sincs kétharmad, mert ez erős muníciót adott a nyugati sajtónak ahhoz, hogy Orbánékat a választási törvény teljes saját képükre való formálásával vádolja. Mellesleg nem is csak a külföldi megfigyelők ámulnak azon: hogyan lehet 45 százalékos szavazatból 67 százalékos, vagyis kétharmados parlamenti többséget csinálni? Ilyet még a trükkösségükről méltán elhíresült román jogalkotók sem produkáltak választási törvényükben...
Ám térjünk vissza a határon-túliak szavazatához. Nem hogy nem volt az a bombasiker, amire a pesti kormánypártiak az anyaországi adófizetők pénzén csapott igen erős kampány okán számítottak, de még közepes siker sem. Gondoljuk csak el, divatos szóhasználattal élve, az elcsatolt részeken élő közel kétmilliós magyarságnak alig 0,61 százaléka fejezte ki akaratát, hogy milyen pártot kíván az anyaország élére! A kettős állampolgárságot elnyert félmilliónak is alig több mint egynegyede. Az ismerőseimtől és a környezetemben élőktől kapott információk szerint elsősorban azok szavaztak, akik kitelepült családtagjaik vagy üzleti kapcsolataik révén is kötődnek az anyaországhoz. Nem túlzás, amit a média hangoztat: csak Erdélyből mintegy kétszázezren költöztek át a rendszerváltás óta. Itt maradt hozzátartozóik most a szavazatokat vivő levelekből is beazonosítható címük által az ottani hatóságoknak bizonyíthatják, hogy „jó magyarok”. Még akkor is, ha az állampolgárság és a szavazás közjogilag nem azonos a nemzethez való tartozással. Ám a választás okán mesterségesen felfokozott nemzeti érzés ezt nem veszi tudomásul.
A nem szavazó nagy többséget viszont nem annyira az érzelmek, sokkal inkább a racionalitás vezeti. Még azokat is, akik soha nem hallottak Széchenyi mostanában alig idézett mondásáról, ami főművében, a Hitelben olvasható: ”Az embereket nem annyira a nemzeti érzület, sokkal inkább az erkölcsi és az anyagi haszon motiválja!”
Bizony, nagyon is jól látja sok-sok erdélyi magyar, hogy az ő sorsa nem a kettős állampolgárságtól, s még kevésbé a budapesti kormány vagy országgyűlés által hozott intézkedésektől, különösképpen nem a nagy magyar kiszólásoktól és üzenetektől javulhat, de először, másodszor és harmadszor is (tetszik, nem tetszik) Bukarest döntéseitől. Ha ott vagyunk a döntéseknél, mint most is, akkor jobban tudjuk befolyásolni, hogy elfogadható vagy csak kevésbé rossz döntések szülessenek.
Budapestről egy idő óta mintha nem akarnák látni, hogy a két ország viszonya ugyancsak kihat az erdélyi magyarok helyzetére. (A kettős állampolgárság glóriája nem engedte, hogy erre is figyeljenek?) Korábban létezett az egyszer itt, máskor ott közös kormányülések intézménye, ami egy ideig elég jól működött. 2010 után Budapestről úgy vélték, hogy e nélkül is mennek a dolgok. Volt alkalmunk megtapasztalni, mit hoztak az olyan egyoldalú akciók, mint rosszul elsült Nyirő-temetés („itt az urna, hol az urna?”) vagy a bálványosi „szabadszájúság”, nem beszélve a magyar szélsőséges jobboldal romániai randalírozásáról. S nem volt közös kormányülés, hogy az ilyeneket megbeszéljék.
Sokan attól tartunk, ha a két (stratégiailag is baráti!) ország hivatalos kapcsolata az új Magyar kormány felállása után sem javul érezhetően, s nem lesznek gyakoribbak a találkozások (amiben az RMDSZ most segíthet!), akkor a kettős állampolgárság minden haszon nélkül való, csak szimbolikus marad. Ugye, nem ezt akaratuk?! maszol.ro

2014. május 1.
Hol a mai veréb?
Nem csitul a magyarellenesség az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával, pedig a szociáldemokratákkal megkötött paktumot megelőzően ez volt a szövetség vezetőinek egyik legfontosabb érve: amikor hatalmon vannak, visszafogottabbá válik a román nacionalizmus, nő a magyar emberek biztonságérzete.
Ez idáig jóformán semmi nem valósult meg a papírra fektetett vagy szóban megfogalmazott ígéretekből. A marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye megoldás nélkül feneklett meg, az észak-erdélyi autópálya gyorsforgalmi úttá silányult, Maros megyének nincs magyar prefektusa, pénz csurrant-cseppent, de csak a kormány eddigi tartozása, a székely zászlót, a szimbólumokat ugyanúgy üldözik, mint korábban, a parlament elé terjesztett törvény egyfajta kibúvót jelenthet (ha egyáltalán elfogadják), de tisztességes, egyenes megoldást nem. Annak kell örvendenünk, hogy Uzon esetében beérték a kék-arany lobogó eltávolításával, büntetést nem fizettetnek a polgármesterrel, s nem rögtön, hanem talán csak a városünnep után szereltetik le Sepsiszentgyörgy központjából a székely zászlót, illetve hogy kormánypárti politikusok nem, csak félhivatalos szószólóik, no meg az ellenzékiek gyaláznak bennünket élő egyenes adásban. Az RMDSZ vezetői mégis elégedettek – kampányban mi mást is mondhatnának –, csodát ugyan nem ígérnek, de szerintük szépen, lassan, türelemmel minden megoldódik. Csakhogy éppen az idő és a türelem van fogytán. A sok kérdésre gyógyírt jelentő autonómia ügye ismét fiókba került, jó mélyre, hírt sem hallani az RMDSZ által ígért törvénytervezetről, nyoma sincs az oly sokat emlegetett román–magyar párbeszédnek, mi több, szövetségesük, az MPP háromszéki elnöke december elsejére tervez tüntetést, idejekorán lefoglalva a helyi románság ünnepségének helyszínét. Ily gesztusokkal nehéz lesz meggyőzni őket arról, hogy közös érdek, közös haszon Székelyföld autonómiája. A magyar önkormányzatok még arra sem hajlandóak, hogy állásfoglalásban jelezzék: a Székelyföld nevű közigazgatási egységhez akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén a magyar is hivatalos nyelv. A Székely Nemzeti Tanács februári felhívására eddig csupán három Gyergyó környéki tanács válaszolt. Feladták hát a holnapi túzokot, és még mai veréb sem igazán pottyan helyette. Csodákra rég nem várunk, de egy kis valós reménysugár azért jót tenne. A magyar emberek biztonságérzetének is. Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Félszáz magyar pályázatot támogat az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala
Idén is sikeresen pályáztak a magyar civil és ifjúsági szervezetek az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalához – közölte az elbírálást követően Laczikó Enikő Katalin, a hivatal államtitkára. A jóváhagyott pályázatokból több mint 50 magyar kezdeményezés.
Az odaítélt támogatásoknak köszönhetően 2014-ben sor kerül hagyományos és újszerű, a magyar nyelvet és kultúrát népszerűsítő, illetve a diszkrimináció felszámolására és a román–magyar együttélés megerősítését szolgáló projektekre.
"A nyertes pályázatokba foglalt ötletek igen változatosak: a hagyományos néptánc- és népdalfesztiváloktól az interaktív képzéseken és alkotótáborokon át egészen a különböző kisebbségek tevékenységét bemutató népszerűsítő anyagok (fotóalbumok, atlaszok, zenés CD-ék, mozgóképes DVD-ék, stb.) kiadásáig, a legszélesebb skálájú kezdeményezéseket támogatja az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala” – hangsúlyozta az RMDSZ államtitkára.
Laczikó Enikő Katalin elmondta: az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala által támogatott rendezvények sorából nem maradnak ki a színház- és filmfesztiválok sem, és anyagi alapokat juttatnak az épített örökséget népszerűsítő projektekre is. A kedvező elbírálásban részesülő pályázatok az ország különböző régióiból származnak, a hazai kisebbségi közösségek zömét érintik, és minden korosztályt megszólítanak. maszol/közlemény

Mi a megoldás: MOGYE vagy valami más?
Amint az sejthető volt, eredménytelenül zárult a felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter múlt heti marosvásárhelyi látogatása is. Újfent meggyőződhettünk, hogy a MOGYE román többségű vezetősége hallani sem akar az önálló magyar tagozatról. Egyébként maguk a magyar oktatók sem fűztek sok reményt az újabb tárgyalás sikeréhez, Székely Tibor rektorhelyettes előre megírt lemondásával a zsebében jelent meg az eseményen. Az újabb kudarc után, tiltakozásképpen a vezető tisztségeket betöltő oktatók – korábbi döntésükhöz híven – pénteken beadták lemondásukat. Sokan vitatják a lépés célszerűségét, azzal viszont mindenki egyetért, hogy a helyzet tarthatatlan, valamit sürgősen tenni kell, ha ragaszkodunk a magyar nyelvű orvosképzéshez.
Szakmai körökben kétféle megoldást látnak. Az egyik szerint el kell fogadni a cáfolhatatlan tényt, hogy jelen pillanatban hiányzik a szükséges oktatói létszám. A rendszerváltás előtt külső kényszer, politikai nyomás hatására, azt követően pedig többnyire bűnös érdektelenség miatt vagy miért, de a magyar professzorok elmulasztották kinevelni saját utódjaikat. Ezért – tetszik-nem tetszik – ki kell egyezni az egyetem román többségű vezetőségével. A javasolt lépés: elállni az önálló magyar tagozat követelésétől, cserében a magyar oktatói kar létszámának szükséges mértékű növeléséért. Ha e változat mellett döntenek, akkor azt pontosan elő kell készíteni, s kényesen vigyázni, hogy minden a tervek szerint történjen. Kiemelten fontos, hogy miként kommunikálják ezt a magyar közösséggel, s résen kell lenni, mert fennáll annak a veszélye, hogy a reálpolitikainak mondható megoldás észrevétlenül elvtelen önfeladásba csusszan át. Amire volt már példa bőven az utóbbi fél évszázad során.
A másik változat: egy új, önálló magyar tannyelvű orvosi egyetem alapítása. Bátor, karakteres, a közvéleménynek tetsző megoldás lenne. A vállalkozás várható anyagi vonzatai egyelőre ismeretlenek, de az tagadhatatlan, hogy komoly erőpróba elé állítaná az erdélyi magyar társadalmat. A merész terv csak a korábbi hozzáállását meghaladni kész politikum, egyházak és civil szervezetek összefogásával, és hathatós anyaországi segítséggel kivitelezhető.
Kívülállóként, jó szándékú kibicként nem tudhatom, melyik változat vezethet a várt eredményhez, de az biztos, hogy a magyar nyelvű orvosképzés végveszélybe került. Az utóbbi negyedszázad történései bebizonyították, hogy az RMDSZ által erőltetett kis lépések politikája, önfeladásba hajló kompromisszumkészsége zsákutcába vezetett. Ez a felsőoktatás, különösen az orvosképzés terén a legnyilvánvalóbb. Tény, hogy az RMDSZ sem képes kilépni saját árnyékából – a jelek szerint nem is igen akar –, ezért elérkezett az ideje az alternatív megoldásoknak.
Szentgyörgyi László. Székelyhon.ro

2014. május 2.
Közösségi majális a szórványban
Ötödik alkalommal szervezi meg a Hunyad megyei magyar napokat az RMDSZ. Az együttlét öröme címmel meghirdetett, többnapos rendezvény közösségi majálissal kezdődött Déván és Vajdahunyadon; az ünneplők között Winkler Gyula EP-képviselő is megjelent, és kijelentette, hogy 2014 a közösségépítés éve lesz Hunyad megyében, hiszen számos olyan közösségi eseményre kerül sor, amely bizonyítja, hogy az itt élő magyarság hisz a jövőjében.
A magyar napok jelmondatával szórványközösségünk szolidaritását fejezzük ki. Az RMDSZ megalapításának huszonötödik évfordulója jegyében „márciusban közösségi faültetést szerveztünk, és most első alkalommal adjuk át a Barcsay Ákos-díjat azoknak a személyiségeknek, akik kiemelten tevékenykednek közösségünk érdekében” – közölte Winkler. Szeptemberben a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum csengője tizedik alkalommal szólítja az anyanyelven tanuló diákokat iskolába, és több más, a közösséget megmozgató esemény is lesz. A legnagyobb kihívás a május 25-ei európai parlamenti választás. Bebizonyítottuk, hogy tudunk együtt dolgozni, együtt ünnepelni, és be kell bizonyítanunk, hogy politikai akaratunkat egységesen ki tudjuk fejezni – mondotta. A Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata idén május 1-je és 11-e között zajlik, 23 településen klasszikus és könnyűzenei koncertek, magyar termékek vására, hagyományőrző foglalkozások, néptánc-előadások, vallásos programok, kabaré és színház, kiállítások, könyvbemutatók, vetélkedők és sportrendezvények várják az érdeklődőket. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Véglegesítette EP-választási programját az RMDSZ
Véglegesítette európai parlamenti választási programját az RMDSZ – jelentette be csütörtökön Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese, a dokumentumot kidolgozó bizottság koordinátora.
,,Az RMDSZ 11. csíkszeredai kongresszusa 2013 májusában az Erős Európa, gyarapodó Erdély! Szövetségük az Európai Parlamentben című kongresszusi dokumentuma kijelölte azt az utat, amelyen a következő években haladni fogunk, és megnevezte a jövőképünk megvalósításához szükséges eszközöket is” – hangsúlyozta Székely István, hozzátéve: az erdélyi magyar nemzeti közösség érdeke a régiók és a közösségek Európájának építése, egy olyan Európai Unióé, amelyben az őshonos nemzeti közösségek és a nyelvi kisebbségek szülőföldjükön a számbeli többséggel egyenjogú közösségként tudnak jövőt építeni. Szabadság (Kolozsvár)