Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Romániai Magyar Demokrata Szövetség /RMDSZ/
30951 tétel
2004. szeptember 3.
Markó Béla RMDSZ-elnökhöz címzett nyílt levélben ismételte meg javaslatát Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke: a két politikai alakulat szervezzen közösen belső választásokat a nov. 28-án esedékes parlamenti választások előtt. Szász javasolta az RMDSZ és az MPSZ közötti politikai tárgyalások mielőbbi elkezdését. Az MPSZ névre szóló, személyes levéllel keresi meg mindazokat, akik idén tavasszal aláírásukkal támogatták az MPSZ választásokon való indulását. A borítékok Szász Jenő elnök és a helyi vezetők levele mellett tartalmaznak egy belépési nyilatkozatot is, amelyet ha kitölt és eljuttat a helyi szervezethez a megszólított, tagjává válik az MPSZ-nek. Háromszéken több mint 11 ezer, Sepsiszentgyörgyön 2700 levelet juttattak el a címzettekhez. /Farkas Réka, Zilahi Imre: Nyitás a tagok felé. = Krónika (Kolozsvár), szept. 3./
2004. szeptember 3.
Gál Éva Emesének az RMDSZ Etikai Bizottsághoz címzett levelére nem Melles Elődnek kellett volna válaszolnia, hanem az érintetteknek. Időközben Markó Béla is megígérte, hogy közbenjár az RMDSZ erkölcsi tisztaságát felügyelő szervezet tagjainál a válasz elküldése érdekében. Melles Előd éveken át akadályozta az erdők visszaadását és Gál Éva Emese ellen csak azért indított pert, mert az újságírónő vállalta a tények megírását, szögezte le Garda Dezső. Az RMDSZ által kiharcolt erdővisszaadási törvényt még most is „rossznak és vitathatónak" nevezte akkor, amikor az ő magatartásának köszönhetően a gyergyói emberek százai erdő helyett csutakost kaptak vissza, mivel ő és munkatársai 30 évre előre kitermelték a vágási lehetőségeket a Gyergyói-medencében. Melles Előd „beteges, közönséges jelentgetőnek" nevezte Garda Dezsőt, aki a parlament korrupciót kivizsgáló bizottságának tagjaként vállalta a famaffia elleni küzdelmet. Melles Elődöt visszaélése miatt leváltották a Gyergyói Erdőgondnokság vezető tisztségéből, sőt ügyészségi kivizsgálást kértek Melles Előd és egyes munkatársai ellen. Mindezek ellenére Melles Előd 2004-ben is különleges védettséget élvez Dézsi Zoltán területi RMDSZ-elnök részéről. Kik támogathatják Melles Elődöt az RMDSZ részéről a háttérből? /Dr. Becsek Garda Dezső parlamenti képviselő: Adalék az Etikai Bizottsághoz benyújtott Gál Éva Emese-levélhez. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./ Garda Dezső mellékelt egy rendőrségi iratot, mely szerint nyomozást kezdtek Melles Előd, Csibi Ferenc, Györfi Dénes és Incze József ellen az alábbi bűncselekmények elkövetése miatt: „hivatali visszaélés személyek érdekei ellen" és „okirathamisítás saját aláírással". Továbbá Melles Előd, Ferencz Károly és Ferencz Dénes ellen a következő bűncselekmények elkövetése miatt: „munkahelyi visszaélés személyek érdekei ellen", valamint „bűnrészesség munkahelyi visszaélésben személyek érdekei ellen". Mindezek után áll a főszerkesztő megjegyzése: a lap az elkövetkezőkben a kérdéssel csakis a hivatalos információk közlésének szintjén foglalkozik, az egymással vitatkozó feleknek, még a replika szintjén sem biztosít teret. /Gyarmath János főszerkesztő: Ha már kár a Magyar Szóért! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./
2004. szeptember 4.
Szept. 3-án ülésezett az RMDSZ legmagasabb vezetőiből álló Operatív Tanács (OT), délután pedig a megyei elnököket tömörítő Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT) egyeztetett. Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét javasolta az RMDSZ államelnök-jelöltjének mind az OT, mind a TEKT. A Transindex értesülései szerint a javaslat elfogadása előtt Horváth Andornak, a Korunk című havilap szerkesztőjének neve is szóba került lehetséges államelnökjelöltként. A neves fordító csak abban az esetben vállalta volna a versenyt az államelnöki székért, ha nem Markó Bélával kellett volna megmérkőznie. Az RMDSZ-nek eddig majdnem féltucat államfő-jelöltje van. /B. T.: Markót javasolja államfőjelöltnek az OT és a TEKT. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./
2004. szeptember 4.
Markó Béla szövetségi elnök elfogadta a jelölést, ő lesz az RMDSZ államelnökjelöltje. Több személy neve felmerült, Markó Attila helyettes államtitkár hozzátette: „mindannyian éreztük: legalkalmasabb személy még mindig valahol a háttérben van”, továbbá bevallotta, örvend Markó Béla jelölésének, hiszen „a szövetségi elnök érdeme az is, hogy az RMDSZ-ben ma is töretlen az egységépítő politika vonala.” /Markó Attila: És mégis elvállalta... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./
2004. szeptember 4.
Nyílt levélben javasolt tárgyalásokat a közös előválasztásokról Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke Markó Bélának. Markó Béla az MTI-nek elmondta: e levélben semmi újat nem talált ahhoz képest, ahogyan az RMDSZ az előválasztásokat megtervezte. Gyakorlatilag minden romániai magyar szavazhat, a szövetség azt javasolja, hogy ne csak RMDSZ-tagsági könyvvel, hanem magyarigazolvánnyal is joga legyen bárkinek részt venni az előválasztásokon – hangoztatta Markó. "Természetesen a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vagy a Magyar Polgári Szövetség nevű csoportosulás tagjai is jelöltethetik magukat az előválasztásokon" – hangsúlyozta Markó. Markó leszögezte: nem "közös előválasztásokról" van szó, hanem az RMDSZ-nek a teljesen nyitott, minden magyar számára részvételi lehetőséget biztosító előválasztásairól. /Szász Jenő közös szervezésű előválasztásokat javasol. /Markó: Bárki jelöltetheti magát, de indulni csak RMDSZ-listán lehet. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./
2004. szeptember 4.
Geszthy Ferenc dévai várkapitány 1582-ben először fordíttatta románra és nyomtatta ki saját költségén az Ótestamentumot jobbágyai számára, hogy értsék a Szentírást. A Szászvárosi Páliát a második román nyelvű kiadványként tartják ma is számon. – Déván a magyar oktatás 1989-ig végképp elsorvadt. Az 1990-ben megindult magyar iskolát egy évvel később épülethiány miatt felszámolták. Áldozatos munkával Böjte Csaba ferences szerzetes alapított néhány évvel ezelőtt újabb magyar iskolát. Az általa összegyűjtött 402 árvából és szegény gyermekből mintegy 300 Déván, a többi Szászvároson és Szovátán tanul. Hauer Erich, a helyi Traian Líceum néhai aligazgatója két évvel ezelőtt eldöntötte: a város négy iskolájában szétszórt magyar tagozatokat egyesítve állami magyar oktatási intézményt hoz létre. Tanártársaival és szülőkkel alapította meg a Geszthy Ferenc Társaságot, amelynek a dévai magyar iskolaközpont létrehozása a célja. Hauer 38 éves korában hunyt el, anélkül, hogy álmát valóra válthatta volna. Munkáját Varga Károly, a dévai Corvin Kiadó igazgatója folytatja. Tavaly a román költségvetés által pénzelt Communitas Alapítvány segítségével félkész épületet vásároltak. Az Illyés, illetve az Apáczai Közalapítvány támogatásából hozzáláttak az építkezéshez. A központban összesen ötszáz diák tanulhat majd, elsőtől tizenkettedik osztályig. Jövő szeptemberben már ide járhatnának iskolába a dévai magyar gyerekek. Mármint azok, akik nem szociálisan rászorultak, mert azoknak Böjte Csaba atya intézménye nyújt lehetőséget. Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei parlamenti képviselője mindkét intézmény aktív támogatója. Hunyad megye 25 400 lelket számláló magyar lakosának járna egy önálló magyar iskola, jelenleg ugyanis 1300 gyermek tanul különböző óvodák és iskolák magyar tagozatain, de további mintegy ezer románul végzi tanulmányait. 1992-es és a 2002-es népszámlálás között Hunyad megye magyarsága 7200 fővel csökkent. Főképp a nagy ipari vállalatok bezárásával munka nélkül maradt magyarok mentek el – Székelyföldre, Magyarországra, külföldre. Hunyad megye 11 iskolájában folyik oktatás magyar nyelven. Ezek egyike a ferencesek Magyarok Nagyasszonya Magániskolája, ahol csak magyarul tanítanak. A többi tíz világi iskola magyar tagozatain – Déván, Vajdahunyadon, Csernakeresztúron, a Zsil-völgyi bányavárosokban – az elmúlt tanévben összesen 570 diák tanult magyarul. /Tibori Szabó Zoltán: A várkapitány emléke és a kóbor kutya pedigréje. Magyar iskolahelyzetkép a Hunyad megyei szórványban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./
2004. szeptember 4.
Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke válaszolt Szász Jenőnek, az MPSZ elnökének Markó Béla szövetségi elnökhöz intézett levelére. Leszögezte, bárki részt vehet az RMDSZ előválasztásán. Az RMDSZ sajnálattal értesült Szász Jenő álláspontjáról, miszerint ez a nyitottság "csak porhintés". Az RMDSZ, az SZKT határozata révén szavazati jogot biztosít minden magyarnak: akik RMDSZ-tagok, vagy valamely társult szervezet tagjai, vagy magyarigazolvánnyal rendelkeznek, illetve eleget tesznek a magyarigazolvány megszerzése feltételeinek. Amennyiben két szervezet, az RMDSZ és az MPSZ közös listát állít, az választási koalíciónak vagy politikai szövetségnek minősül, így a bejutási küszöb 8 százalékra emelkedik, ez a megoldás tehát már csak ezért sem lehetséges. Az RMDSZ előválasztásain mindenki vegyen részt, méretkezzék meg, így az MPSZ tagjai is. /Nagy Zsolt, ügyvezető alelnök, az Országos Kampánystáb vezetője: Nyílt levél Szász Jenőhöz, az MPSZ elnökéhez. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21., Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./ Szász Jenő nyílt leveléről: Szabadság, szept. 4.
2004. szeptember 5.
Aug. 20-án Budapesten, az Országháza kupolatermében Mádl Ferenc köztársasági elnök Tempfli József nagyváradi megyéspüspöknek adományozta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztjét, elismerésként bátor és következetes kiállásáért, a hagyományok ápolásáért. Tempfli József püspök hangoztatta, a kitüntetést úgy értékeli, mint valamennyiük kitüntetését. Kezdheti közvetlen munkatársával, Fodor József püspöki helynökkel, folytathatja a papokkal, hívekkel, egyesületekkel, az ifjúsággal, a civil szervezeteikkel, de nem hagyhatja ki az RMDSZ megyei és központi vezetőségét sem. Sok még a feladat. Vissza kell szerezni mindazt, ami jogos tulajdona volt az egyházmegyének. /Fodor György: Kitüntették Tempfli József megyéspüspököt. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 5./
2004. szeptember 6.
A szept. 4-én Marosvásárhelyen ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) öt ellenszavazattal elfogadta Markó jelölését. Markó Béla, az RMDSZ elnöke lesz a szövetség államelnökjelöltje az év végi általános parlamenti választásokon. Gyakorlatilag minden magyar részt vehet az előválasztásokon azokban a megyékben, ahol a területi szervezetek úgy döntenek, hogy urnás szavazást szerveznek. A novemberi választások kampányfőnökévé Nagy Zsoltot választották. Markó Béla elmondta: az RMDSZ-nek azért van szüksége saját államfőjelöltre, hogy hatékonyabban tudja kifejezni üzenetét, azt, hogy olyan társadalmat kell felépíteni Romániában, amelyben a különböző autonómiaformák helyet kapnak. Az SZKT eldöntötte, csak azokban a területi szervezetekben kötelező urnás előválasztást rendezni, ahol a magyar lakosság számaránya eléri a 40 százalékot. Az urnás előválasztás kötelezettségéhez Maros megye is közel állt, azonban itt a magyarok a lakosság mindössze 39 százalékát teszik ki. Az SZKT elfogadta, hogy azok szavazhatnak, akik eleget tesznek a magyar igazolvány megszerezéséhez szükséges feltételeknek. Ilyen egyik feltétel, hogy a kérvényező magyarul beszéljen. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden magyar szavazhat majd ott, ahol közvetlen választásokat szerveznek. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke, aki az RMDSZ belső ellenzékét képviseli, gratulált az RMDSZ választási programjához, amelyben megtalálható az eddig a dokumentumokból kimaradt közösségi autonómia kérdése. Kijelentette: örömmel tölti el, hogy a Párbeszéd az autonómiáért című programban tételesen rögzítették a magyar–magyar párbeszédet is, amelyre nagy szükség van. Hozzátette: azt szeretné, ha valós párbeszéd jönne létre az RMDSZ és a Szász Jenő vezette szervezet között. /Borbély Tamás: Markó Béla az államelnökjelölt. Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./
2004. szeptember 6.
Javaslattal fordult a Bihar megyei RMDSZ-hez, és a megyei tanács elnökéhez Szilágyi Zsolt, független parlamenti képviselő, a levélben Lakatos Pétert és Kiss Sándort arra kérte, hogy közös előválasztásokon jelöljék ki a megye magyar képviselő és szenátor-jelöljeit. Közvetlen állóurnás, titkos és egyenlő előválasztást szorgalmazott. Hasonló levéllel fordult Markó Béla szövetségi RMDSZ elnökhöz Szász Jenő, az MPSZ elnöke. Pécsi Ferenc, az MPSZ szatmári vezetője Ilyés Gyula RMDSZ-elnök polgármesterhez juttatott el hasonló javaslatot. Szilágyi Zsolt képviselő kifejtette aggályait a választási törvénnyel szemben, amely megszabja, hogy milyen kisebbségi politikai szervezetek jelölhetnek, ezzel az MPSZ-t újabb sérelem érte. /(Balla Tünde): Közös előválasztásokat az RMDSZ-szel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 6./
2004. szeptember 6.
Szept. 3-án Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kezdődött a Kárpát–medencei Petőfi–emlékhelyek küldötteinek V. találkozója. Szept. 4-én Szatmárnémetiben a püspöki kápolnában elhelyezett oltár megtekintése után a közel húsz Petőfi–emlékhely fiatal küldöttei és kísérőik városnéző sétára indultak, közben megkoszorúzták a Petőfi–emléktáblát. Szakács Imre, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke emlékeztetett, néhány éve megrongálták az obeliszket, majd a vár bástyája falán lévő emléktáblát is. Ez utóbbit helyreállították. A hagyományokhoz híven Nagykárolyban, a Petőfi–szobornál folytatódott a megemlékezés. Szept. 5-én, vasárnap a találkozó részvevői Koltóra utaztak. /Petőfi–megemlékezések. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 6./
2004. szeptember 7.
Az RMDSZ választási programján belül az oktatási fejezetre vonatkozó elképzelésekről Asztalos Ferenc parlamenti képviselő nyilatkozott. Módosítani kellene a jelenlegi tanügyi törvény magyarok számára két megalázó passzusát: meg kell változtatni azt, hogy a nyolcadikos, a tizenegy- és tizenkettedikes magyar diákok Románia földrajzát és történelmét román nyelven tanulják. Továbbá biztosítani kell, hogy a középiskolában is, a közoktatás minden szintjén a magyar anyanyelvű diákok részére a román nyelvet a magyarok számára kidolgozott sajátos tantervek és tankönyvek alapján tanítsák. Ugyancsak javasolta, hogy az RMDSZ parlamenti csoportja dolgozza ki a törvénytervezetet, ami alapján a magyar óvodákban, illetve iskolákban oktató tanítók és óvónők bérezése tükrözze azokat a heti többletórákat, amikor a magyar nyelv oktatása mellett az állam nyelvét is oktatják. /Bágyi Bencze Jakab: A magyar diákok jogait követeli Asztalos. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 7./
2004. szeptember 7.
A Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei szervezete párbeszédre hívja az RMDSZ, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselőit, hogy megismerje a Székelyföld autonómiájával kapcsolatos kérés részleteit. – Az RMDSZ Alsó-Háromszéki szervezete is párbeszédre hívta az MPSZ vezetőit, hogy vitassák meg az előválasztások megszervezését. /Érdekli az NLP-t az autonómia. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./
2004. szeptember 7.
Hetedik alkalommal tartottak falunapokat Szilágykrasznán, többek között a helyi Cserey Farkas Társaság és a Krasznai Magyar Fiatalok Klubja szervezésével. Ökumenikus istentisztelet után több művelődési és sportesemény várta az érdeklődőket. A meghívottak kézhez kapták a Krasznát bemutató színes, gazdagon illusztrált, román, magyar, angol, német nyelvű kiadványt. A Kovács András vezényelte rétyi fúvószenekar szolgált zenével. Kraszna főutcáján huszárok vonultak, majd néptáncosok, népzenészek. Tárlaton mutatkozott be az Ipp Art művészcsoport. Sikeres volt a VII. Krasznai Nemzetiségi Néptánctalálkozó. Szeptember 5-én, vasárnap felavatták Petőfi Sándor bronz mellszobrát, a kolozsvári Lőrincz Lehel képzőművész alkotását a művelődési ház előtti közkertben. Az eseményen Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Ludányi Horváth Attila, a magyar főkonzulátus tanácsosa is megjelent. Lőrincz Lehel márványból készült Báthory István-szobra Szilágysomlyón, Ady Endre fekete gránit mellszobra pedig Szilágylompérton áll. Markó Béla rámutatott, az elmúlt másfél évtizedben sok valós és jelképes alapkövet tettek le. A krasznai Petőfi-szobor legyen tanúság, mondta, miszerint érdemes bizakodni. /Fejér László: Krasznai Napok. Petőfinek állítottak emléket. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./
2004. szeptember 7.
A magyar nyelvet fakultatív nyelvként tanuló gyermekek számára második alkalommal szervezett háromnapos programot az RMDSZ oktatási munkacsoportja Temesváron a Bartók Béla Elméleti Líceumban. Felhívásukra 30 gyermek jelentkezett a megye olyan helységeiből, ahol nem folyik magyar nyelven oktatás. Búziásfürdőről, Csenéről, Facsádról, Gyérről és Rékásról érkeztek gyermekek. A rendezvény, amelynek anyagi alapját a Szórvány Alapítvány, Toró Tibor parlamenti képviselő, a Temes megyei RMDSZ, a Defon Kft. és a Bartók Béla Líceum biztosították, jó alkalom volt a pislákoló magyarságtudat ébresztésére. /(Szekernyés): II. Anyanyelvi tábor a Bartók Béla Líceumban. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 7./
2004. szeptember 8.
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke a vele készült interjúban az államelnök jelöltségével kapcsolatban kifejtette: ő szerezte a legnagyobb tapasztalatot abban, miként kell egyensúlyt teremteni egy szervezeten belül, hogyan kell integráló üzeneteket megfogalmazni a közösség felé. Székelyföld területi autonómiáját a mostaninál sokkal céltudatosabb decentralizációval, a székely megyék régiófejlesztési együttműködésével és a gazdasági fejlesztési régiók mostani határainak a megváltoztatásával kell elindítani, szögezte le Markó. A Székely Nemzeti Tanács népszavazást kezdeményezett a területi autonómia érdekében. Markó szerint ezt az alkotmány és a törvény nem teszi lehetővé. /Gazda Árpád: Markó: önámítás a székely népszavazás. = Krónika (Kolozsvár), szept. 8./
2004. szeptember 8.
A képviselőház szept. 7-i ülésén Borbély László képviselő az RMDSZ régiófejlesztéssel kapcsolatos kezdeményezéseiről beszélt. A Romániában létrehozott fejlesztési régiókról bebizonyosodott: „nem működőképesek, túl nagyok (2,5-3,5 millió lakost számlálnak), és nem tudják hatékonyan képviselni 5-6 más hagyományokkal és gazdasági fejlődési ütemmel rendelkező megye érdekeit". További akadályt jelent a centralizáció, a kormánynak az a törekvése, hogy központosítsa a döntéseket. Az RMDSZ kisebb, rugalmasabb, mintegy 900 ezer lakosú fejlesztési régiókban gondolkodik. Az RMDSZ felkarolja Maros, Hargita, Kovászna megyék magyar lakosságának arra vonatkozó akaratát, hogy egy önálló, közös hagyományokkal rendelkező, rugalmasabbb fejlesztési régióban éljenek. /Borbély László a fejlesztési régiók újratárgyalását javasolja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./
2004. szeptember 8.
Szept. 7-én a képviselőházi politikai nyilatkozatok során Makkai Gergely a marosvásárhelyi Azomuressel kapcsolatosan emelte fel szavát, környezetvédelmi szakbizottság létrehozását szorgalmazta Kerekes Károly képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy országos szinten folyamatosan nő a cukorbetegek száma. Ezek kezelése több odafigyelést, s nem utolsósorban nagyobb pénzügyi erőfeszítést igényel. Marosvásárhelyen 7000 cukorbeteg van. A megyének kiutalt gyógyszermennyiség nem fedezi a szükségletet, a felírt gyógyszereket egyetlen, a cukorbetegeket ellátó központhoz tartozó gyógyszertárban szerezhetik be a betegek, és csak a hónap elején. A gyógyszertári hatalmas sorok a '80- as éveket idézik. /Mózes Edith: RMDSZ- interpellációk. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 8./
2004. szeptember 8.
Azt üzenem majd a választóknak, amit egy erdélyi üzenhet Romániának: Erdélynek az ország "mozdonyává" kell válnia az integrációs folyamatban – hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke, majd hozzátette: úgy tűnik, egyedüli erdélyi államfő-jelöltként indul az őszi választásokon. Az SZKT elfogadta az RMDSZ választási programját: "Párbeszéd az autonómiáért" címmel. /Amit egy erdélyi üzenhet az országnak. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 8./
2004. szeptember 8.
 Közleményben válaszolt a négy széki székely tanács elnöke a sajtóban megjelent felhívásra, amelyben az alsó- és felső-háromszéki RMDSZ-szervezetek felkérik a megyei tanácsot, írja ki az autonómiáról szóló népszavazást. ,,A Sepsiszéki, a Kézdiszéki, az Orbaiszéki, valamint a Miklósvár-Bardocszéki Székely Tanács örömmel vette tudomásul, hogy az RMDSZ alsó- és felső-háromszéki szervezete felkérte a megyei tanácsot, tűzze napirendre és hozzon döntést a Székelyföld területi autonómiájának létrehozásához elengedhetetlenül szükséges népszavazás kiírásáról” – áll a közleményben. Tulit Attila és Ferencz Csaba SZNT-alelnökök közleményben arról értesítették a két területi RMDSZ-szervezetet, hogy nem vesznek részt a Háromszéki Képviselők Tanácsának mai ülésén. Mint fogalmaznak: ,,a Székely Nemzeti Tanács nem politikai szerveződés, hanem olyan közképviselet, amelynek egyetlen célja Székelyföld területi autonómiájának megteremtése. Mint ilyen nem vesz, nem vehet részt semmilyen (elő)választáson. Ezért képviselőinek sem tiszte az erre vonatkozó politikai egyeztetéseken, megbeszéléseken való részvétel.” /(Dánél): Sürgősen kell cselekedni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 8./
2004. szeptember 8.
Az RMDSZ Kolozs Megyei Képviselők Tanácsának Állandó Bizottsága úgy döntött: mind az urnás, mind a közvetett elektoros előválasztásra vonatkozó javaslatot a Megyei Képviselők Tanácsa elé terjeszti. Kónya-Hamar Sándor képviselő, a Kolozs megyei szervezet elnökének véleménye szerint Kolozsváron is meg lehet szervezni az urnás előválasztást a magyarság számarányától függetlenül, de nem kell elfeledkezni az akció költségvetési vonzatairól sem. Eckstein-Kovács Péter szenátor minden alkalommal az urnás előválasztás mellett kardoskodott. Mint mondta, ezzel a módszerrel lehetőséget adhatnak a tagságnak, hogy értékeljen, minősítsen. – Az urnás előválasztás kötelezővé tételét az SZKT leszavazta, arra hivatkozva, hogy a szabályzat nem engedi meg, ez ugyanis a megyei szervezetekre bízza a módszer kiválasztását. Vekov Károly képviselő a legdemokratikusabb módszernek tartja az urnás választási módszert, viszont a szórványvidéken ez nehezen kivitelezhető. Pillich László, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány elnöke mihamarabb véget vetne az "elektoros manipulációnak, amivel az RMDSZ csak tovább ássa a gödrét". – Aki képviselő vagy szenátor akar lenni, az álljon ki a nép elé, és ne gittegyletek döntsék el, hogy ki kerül fel a listára – mondta Pillich. /Köllő Katalin, Kiss Olivér: Urnás előválasztás Kolozs megyében? A demokrácia költséges mulatság. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2004. szeptember 8.
Lakatos Péter, a Bihar megyei RMDSZ elnöke sajtótájékoztatón számolt be a parlamenti választásokat előkészítő SZKT-n tapasztaltakról. Szerinte az RMDSZ és a magyar egység elleni kampány ellentétes hatást ért el az első fordulóban, mert jobban mobilizálta a lakosságot. Az RMDSZ programja pedig az egyik legjobb az eddigiek közül. /(Balla Tünde): Teljes gőzzel működik a választási gépezet Biharban is. Minden magyar szavazhat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./
2004. szeptember 8.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett, a Székelyföld területi autonómiája ügyében kiírandó népszavazást – román nyelvű jogi értekezés mellékletében – levélben utasította el Bunta Levente, a Hargita Megyei Tanács elnöke. Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke sajtótájékoztatóján bejelentette, az SZNT úgy döntött, hogy írásos kérelemmel fordul minden egyes megyei tanácsoshoz, mivel a tanács egyharmada is kezdeményezheti a népszavazás kiírását. Szász Jenő leszögezte, az MPSZ jelöltjei nem az RMDSZ előválasztásain kívánnak megméretkezni. /Szász Emese: Nem indulnak az RMDSZ előválasztásokon az MPSZ-jelöltek. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./
2004. szeptember 8.
Sógor Csaba, az RMDSZ Hargita megyei szenátora nyílt levelet küldött Ioan Salajanhoz, a Hargita, Kovászna megyei ortodox püspökhöz, az egykori csíksomlyói árvaházból leszerelt fűtőtestek kapcsán. Az árvaház épületéből a Megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóság leszerelte a német adományból származó fűtőtesteket és ezeket, az ortodox egyház által bérelt épületbe szerelte fel. „Nagy figyelemmel, tisztelettel követem az Ön és egyháza munkáját, amit az ide költözött tisztviselők, csendőrök, rendőrök, katonák lelki gondozása érdekében tesz. Az elmúlt időben azonban több olyan hír röppent fel egyházuk tevékenysége körül, amely aggodalomra ad okot. Először a karcfalvi állomás kockakövei kerültek az önök tulajdonába tisztázatlan körülmények között, másodszor a lázárfalvi kápolna birtokba vételekor hívta segítségül a karhatalmat. Legutóbb ismét tisztázatlan eredetű ajándékot fogadtak el a gyermekvédelem részéről. Azt gondolom, hogy a mendemondának, amelyek személyét és egyházát hírbe hozzák, úgy lehetne véget vetni, a közhangulat megnyugvására, hogy a Püspök Úr azt nyilvánosan megcáfolja. Úgy tud segíteni a legutóbbi ügy tisztázásában, hogy visszaszolgáltatja a tisztázatlan tulajdonú fűtőtesteket adományozójának, a gyermekvédelemnek, hogy az majd rendezhesse vitás ügyeit a jogos tulajdonossal." – fogalmazott levelében a szenátor. Sógor Csaba elmondta: először a püspökhöz juttatta el a levelet, de mivel nem érkezett semmilyen reagálás, ezért a sajtóhoz is elküldte a levelet. /(Daczó Dénes): Cáfoljon a püspök. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./
2004. szeptember 8.
A 24 éves Kereskényi Gábor bejelentette, hogy az RMDSZ színeiben parlamenti képviselő szeretne lenni, és megméretteti magát az előválasztásokon. A fiatal jogász a Szatmár Megyei Magyar Ifjúsági Tanács elnöke és a MIÉRT országos alelnöke, a tavaszi helyhatósági választások óta pedig városi tanácsos. Közben a debreceni egyetemen európai jogot hallgat. Kereskényi Gábor Kereskényi Sándor szenátor fia. Kijelentette, hogy a parlamentben a fiatalság kérdéseivel szeretne foglalkozni. /Sike Lajos: Mindössze 24 éves az első szatmári képviselőjelölt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./
2004. szeptember 8.
Égető tanügyi gondok megoldására ült össze szept. 7-én maroknyi ember Déván, az RMDSZ-székházban. Iskolakezdés előtt három héttel kiderült, hogy a már évek óta működő három párhuzamos magyar tannyelvű középiskolai osztály helyett idén egyetlen kilencedik osztály indul. Kofity Magda kisebbségi tanfelügyelő megpróbálta elfogadtatni ezt a szülőkkel. A szülők ezután hivatalos levélben kérték a tanfelügyelőségtől a humán osztály engedélyezését. Pár nappal ezelőtt néhány kétségbeesett szülő fordult a Nyugati Jelen dévai szerkesztőségéhez: értesítést kaptak a tanfelügyelőségről, hogy nem indul a két meghirdetett magyar szakosztály és gyermekeiket szétszórják román iskolákba.. Az újság munkatársai javasolták a szülőknek, hogy kérvényezzék gyermekük átvételét a magyar osztályba. A tanfelügyelőség négy gyermek kérését fogadta el. Kötő József oktatási-művelődési alelnök Dévára jött, és megszületett a döntés: kérni kell a létszám alatti szaklíceumi osztály engedélyeztetését. Kötő József ígéretet kapott a megyei főtanfelügyelőtől, hogy 15 gyermekkel engedélyezik az osztályt. – Felmerül a kérdést: ki a felelős mindezért? /Gáspár-Barra Réka: Tűzoltás a dévai magyar oktatásban. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 8./
2004. szeptember 8.
Az idei, IV. Szilágybagosi Bánffy Napokon Markó Béla RMDSZ-elnök is megjelent. Szept. 4-én a híres Birtalan József és zenekara népviseletbe öltözött fiúk és lányok csapatával minden útkereszteződésnél megállt, és friss talpalávalóval, tánccal hívogatott a rendezvényekre. Sportvetélkedőn vettek részt a falu fiataljai. Másnap, vasárnap az istentisztelet utána megkoszorúzták a református templomkertben lévő emlékművet, Lőrinc Lehel szobrász munkáját. Délután hat néptánccsoport mintegy kétszáz táncosa ropta a szabadtéri színpadon. /J. L.: Bánffy Napok Szilágybagoson. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2004. szeptember 9.
Alkotmányellenességre hivatkozva utasította el a képviselőház közigazgatási bizottsága a romániai nemzeti kisebbségek személyi elvű autonómiáját szabályozó kerettörvényt, valamint a romániai magyarság személyi elvű autonómia statútumát. A két tervezet mellett a bizottság ülésén Toró T. Tibor RMDSZ-es képviselő, valamint Szilágyi Zsolt független parlamenti képviselő érvelt. A Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott, Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezet után ez a második olyan kezdeményezés, amelyet negatívan értékelt a parlament. – A két törvénytervezet a közigazgatási szakbizottság negatív voksa ellenére is a plénum elé kerül, ahol majd érdekes lesz megfigyelni – mondta Toró –, milyen álláspontokra helyezkednek a parlamenti pártok frakciói. Toró közölte: újabb autonómiatervezettel térnek majd vissza a parlament elé, hiszen eltökélt szándékuk, hogy addig nyújtsák be a tervezeteket, amíg meggyőzik a román törvényhozókat az autonómia szükségességéről. /B. T.: Újabb autonómiakudarc. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./
2004. szeptember 9.
Szept. 10–11. között kerül sor Budapesten a Kárpát-medencei magyar parlamenti képviselők csúcstalálkozójára, amelyen jelen lesznek az RMDSZ szenátusi és képviselőházi frakcióinak tagjai is. A kétnapos találkozó főbb napirendi pontjai: a Kárpát-medencei Képviselői Fórummal kapcsolatos tervezet megvitatása; szakmapolitikai kapcsolattartás kérdései; az Európai Unióhoz történt csatlakozás következményei a Kárpát-medencei magyarságra. A találkozó alkalmával külön megbeszélést tart a 24 magyarországi és a 2 szlovákiai EP-képviselő is. /II. Magyar–magyar parlamenti csúcstalálkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./
2004. szeptember 9.
Két kihívója van Tőkés Lászlónak a Királyhágómelléki Református Egyházkerület hat hét múlva esedékes püspökválasztásán: okt. 22-én a hat évvel ezelőtti kihívójával, Csernák Béla bihari lelkésszel és Fazakas László margittai lelkipásztorral kell megmérkőznie. Tőkés 168, Csernák 51, míg Fazakas 12 jelölést kapott. A püspök mindkét kihívója korábban az RMDSZ színeiben próbált politikai tisztséget szerezni. Fazakas László margittai lelkésznek Markó Béla felszólítására kellett visszalépnie a jelöltlista befutó helyéről azt követően, hogy az átvilágító bizottság megállapította: 1989 előtt együttműködött a Szekuritátéval. A testület nemrég törölte a lelkész korábbi besorolását. Csendes László, az átvilágító bizottság tagja a Krónika kérdésére elmondta, Fazakas beadványai és meghallgatása alapján úgy ítélték meg, nem minősíthető politikai rendőrségi tevékenységnek az a kapcsolat, mely a lelkész és a Szekuritáté között 1989 előtt fennállt. Az egyházkerület világi vezetőjének számító főgondnoki tisztségéért meghirdetett versenyben a legtöbb jelölést (159-et) a jelenlegi főgondnok, Kovács Zoltán kapta. Őt a sorban Varga Attila Szatmár megyei képviselő, a képviselőházi RMDSZ-frakció alelnöke, és Seres Dénes szenátor, Szilágy megyei RMDSZ-elnök követi. Előbbi 33 jelölést, utóbbi 17 jelölést kapott. A püspök-helyettesnek számító lelkészi főjegyzői tisztségre és a világi főjegyzői tisztségre is a címet jelenleg viselő személyek, Csűry István illetve Tolnay István kapták a legtöbb jelölést. A sajtótájékoztatón Csűry kijelentette, az RMDSZ támogatások ígéretével próbálja rávenni a papokat, hogy Tőkés László ellen szavazzanak. Megjegyezte, körülbelül húsz ilyen esetről tudnak, de nem tudják mindegyiket bizonyítani. Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-elnök ezt nem ismerte el. /Gazda Árpád: Két kihívója van Tőkésnek. Püspökválasztásra készülnek Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), szept. 9./ Tőkés László püspök szerint nem véletlen, hogy korábbi ellenlábasai, Csernák Béla és Fazakas László a püspöki ellenjelöltek. Varga Attila parlamenti képviselő és Seres Dénes szenátor jelölését sem tartja véletlennek, miután a bihari és a szilágysági RMDSZ-szervezetek ellenségesen bánnak az egyházkerület fejével. Tőkés László kifejtette: attól tart, hogy politikai befolyással hatni próbálnak az egyházkerületi választásokra. /Balla Tünde: Perzselő ősz a Királyhágómelléken. Tőkés László kihívói a püspöki székért Csernák Béla és Fazakas László. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./