Visszarendeződés
Megkezdődött. Vagy csak folytatódik? Másfél évvel a jobboldali államfő megválasztása és bő fél évvel a baloldali kormány menesztése után minden jel arra mutat, hogy hátraarcot hajt végre Románia, és ősszel újra a szociáldemokrata párt kezébe adja a gyeplőt.
De nem azért, mert az alakulat megjavult vagy legalább megújult volna – erről nincs szó, az áprilisban jogerősen elítélt Liviu Dragnea pártelnök nyeregben érzi magát, a június 5-ei eredmények láttán visszaszívta korábban ígért lemondását, és további pálfordulásokra is számíthatunk még –, hanem mert a két pártból egyesült liberális tábor másfél év alatt nem volt képes bár egy valamirevaló alternatíva felmutatására összeszedni magát, a számára kedvező politikai-közéleti széljárásban sem. Az idei önkormányzati választások után az SZDP – a közel kétmilliós főváros egészén kívül – 19 megyeszékhelyen rendelkezik polgármesterrel és 27 megyében tanácsi többséggel: 14-ben egyedül, 11-ben Tăriceanu pártjának bevonásával, további 2-ben pedig Gabriel Oprea alakulatára is szüksége volt. Ez, akárhogy nézzük, az ország nagyobbik fele, és mivel a két szövetséges alakulat nem sok önállóságot mutat – Tăriceanu valószínűleg addig maradhat a szenátus elnöke, amíg kiszolgálja fenntartóit, az átigazolt honatyákból az előző választások után alakult, tavaly még komoly tényezőnek számító Oprea-féle alakulatot pedig vezére bukása óta csak a nagy testvér óvhatja a megsemmisüléstől (az SZDP-nek mindig van egy ködös kis konzervatív zsebpártja) – , nemsokára megint ott találhatjuk magunkat, ahol nem akartunk lenni: a vörös bárók és kiskirályok, a korrupt, felelőtlen, nemtörődöm posztkommunisták keze alatt. Az az elégedetlenség, amely 2014 novemberében Klaus Iohannis megválasztásához, majd – egy év múlva – a Ponta-kormány leváltásához vezetett, most azok ellen fordult, akiktől egy tisztességesebb, felelősebb, hozzáértőbb politizálást várt a jobb sorsra érdemes választó. De csalódnia kellett, megint. A hagyományosan jobboldalinak számító Bukarest feladta a leckét, és bár az SZDP ünnepel, a valódi többséget a távol maradók alkotják. Ez pedig nem egészséges.
Nem mintha a szociáldemokratákat nagyon zavarná a hatalomra kerülés mikéntje. Az önkormányzati választásokon aratott győzelemmel igazolva látják magukat, a nagy garral beharangozott megtisztulásra már semmi szükség nem lesz, sőt, nyugodtan el lehet kezdeni a mellékvágányon rostokoló párttagok visszahelyezését. A különvéleménye miatt kizárt Valeriu Zgonea képviselőházi elnök alatt már hosszú hetek óta inog a bársonyszék, bennfentes sajtósok szerint Victor Ponta volt kormányfőre vár, aki ezzel az ország harmadik embere lehet. Vagy – korrupciós perei dacára – ősztől ismét kormányfő, ehhez most minden esély adott. Csak az előrelépés esélye nem látszik sehol...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bottoni: A Most-Híd egy szlovákiai magyar oligarchához köthető politikai-gazdasági projekt
A bolognai születésű, félig olasz, félig magyar származású történésszel, Kelet-Közép-Európa politikatörténetének szakértőjével jelent meg egy interjú a Magyar Nemzet hétvégi magazinjában. A beszélgetés apropója – természetesen – a trianoni diktátum 96. évfordulója volt, de szóba kerültek a szlovák–magyar viszonyban meglévő „történelmi terheltségek” is.
Stefano Bottoni nem túl derűlátó a felvidéki magyar közösség állapotát illetően: noha a két állam között pragmatikusnak tűnő viszony alakult ki, a felvidéki magyar kisebbség helyzete nemhogy javult volna, de politikai képviselete egyenesen válságba került. Már csak azért is, mert – törvényhozási szinten legalábbis – nincs politikai képviselete…
A két állam közötti bimbózó kapcsolatokhoz (avagy leánykori nevén: pozitív csendhez) – csak látszólag paradox módon – kellett egy erős ember magyar részről, aki világossá tette, hogy nem lehet vele úgy szórakozni a diplomáciában, ahogy az elődeivel. Bottoni szavaival: „hiába mert kimondottan konfrontatív szándékkal Robert Fico olyasmit megtenni 2006 után, amit egy román kormány sem mert volna – elég Sólyom László köztársasági elnök kitiltására, az állampolgársági törvényre vagy a dunaszerdahelyi futballszurkolók megverésére gondolni –, azt ő is tudta, hogy a 2010 utáni magyar kormánnyal ezt már nem teheti meg.”
No persze az állampolgársági ellentörvénnyel azért még Fico is megjelölte a maga területét, de azóta valóban kialakult ez a pragmatikus viszony, bármit is akarjon ez jelenteni. Csakhogy ami az államközi kapcsolatokban ideálisnak tűnik, az nem feltétlenül jelenik meg a közösség szintjén. Bottoni szerint (is) a felvidéki magyarság politikai képviselete komoly válságba került, s a magyarországi hátszél ellenére az MKP „marginális tényezővé vált a szlovák politikában.” A másik érintett versenyzőnek pedig nem sok, sőt egyre kevesebb köze van a magyarsághoz.
Ha Bugár Béla pártja „levegyesezésétől” is kapkodta a levegőt, akkor most készítheti a szívgyógyszert: a történész szerint ugyanis a Most-Hídnak több köze van a bizniszhez, mint a magyar érdekképviselethez:
„A HÍD–MOST, AMELY, MONDJUK KI, ELSŐSORBAN EGY SZLOVÁKIAI MAGYAR OLIGARCHÁHOZ, VILÁGI OSZKÁRHOZ KÖTHETŐ POLITIKAI-GAZDASÁGI PROJEKT, ÉS MINT ILYEN, TERMÉSZETES MÓDON SZLOVÁK PÁRT ÉS NEM MAGYAR KISEBBSÉGI ÉRDEKSZERVEZET.”
Ami pedig a párt elnökét illeti, Bottoni úgy látja: „Bugár Béla pártelnök legitimációja a szlovákiai magyar választók körében csekély.” Gondolom, ez akar a társasági életben elfogadott megfelelője lenni a „rühellik” kifejezésnek.
A hasonlat, amit Bugár Bélához talált, mindenesetre kitűnő: „Valami hasonló történt évekkel ezelőtt Frunda György volt RMDSZ-es szenátorral, aki sokkal népszerűbb volt jó néhány román szavazó körében, mint saját marosvásárhelyi magyar szavazói között.”
Mindazonáltal vegyes bizniszpárt ide, történelmi szintű baráti viszony oda, a kérdés – amit Bottoni is felvetett – ott lóg a levegőben: vajon „ha a szlovák törvények nem tiltanák a magyar állampolgárság felvételét, hányan élnének ott ezzel a lehetőséggel. Miközben elég megnézni a szlovákiai magyar iskolák beiratkozási adatait, hogy lássuk: nagyon erős, többnyire spontán és önkéntes asszimiláció zajlik az országban.”
Szűcs Dániel
Felvidék.ma

Csak ideiglenesen használhatók a Magyarország és Románia között épült új utak határátlépésre
Románia schengeni csatlakozásáig csak ideiglenes jelleggel lehet határátlépésre használni a Magyarország és Románia között európai uniós támogatással épült tíz új utat – mutat rá a bukaresti kormány szerdán elfogadott memoranduma, amelyben a kabinet Corina Cretu regionális politikáért felelős uniós biztos felszólítására válaszol.
Az Európai Bizottság román tagja a román–magyar határon a karácsonyi időszakban tapasztalt torlódás nyomán januári levelében a megépült, ám átkelők híján határátlépésre használhatatlan utak mielőbbi megnyitását sürgette a Ciolos- kormánynál.
A válaszból kiderül: a bukaresti kormány Románia schengeni csatlakozásától reméli a helyzet rendezését, addig pedig ideiglenes megoldásokat lát célszerűnek.
A Vasile Dincu regionális fejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettes által aláírt válaszlevél rámutat, hogy a 2007–2013-as – határon átnyúló – együttműködési program keretében épült, Romániát és Magyarországot tíz új ponton összekötő útnál a magyar Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azért nem számolt a határátkelők szükségességével, és azért nem kért határrendőrségi jóváhagyást, mert úgy ítélte meg, hogy a beruházások átadásáig Románia is tagja lesz a schengeni övezetnek. Az eredeti ütemterv szerint Romániát és Bulgáriát 2011 tavaszán vették volna fel a belső határellenőrzés nélküli uniós államok közé, schengeni csatlakozásukat azonban azóta a tagországok rendre elhalasztották.
A román kormány az uniós biztosnak küldendő levélben a 2007–2013 időszakban illetékes magyar hatóságra hárította a határátkelők és a határrendőrségi jóváhagyások hiányának felelősségét, és rámutatott, hogy a schengeni tagság halogatásáról sem tehet. Bukarest ugyanakkor indokolatlan kiadásnak tartja, hogy ezeken az utakon most mégis a schengeni elvárásoknak megfelelő, költséges határátkelőket építsenek, amelyek feleslegessé válnak Románia schengeni csatlakozása után.
A memorandum felidézi, hogy a helyzet ideiglenes rendezése érdekében Magyarország és Románia 2014. július 24-én kormányközi megállapodást írt alá Bukarestben, és ez a hatóságok előzetes jóváhagyása alapján alkalmanként lehetővé teszi az új utak ideiglenes használatát.
Az ünnepi időszakban tapasztalt fennakadásokkal kapcsolatban Bukarest azt válaszolta az uniós biztosnak: a 11 magyar–román határátkelő közül 2015 decemberében csak háromnál volt komolyabb torlódás, és az ilyen helyzetek elkerülése érdekében a román határrendőrség egy internetes felületet hozott létre, ahol a határ felé közeledő utasok tájékozódhatnak a várakozási időkről.
Népújság (Marosvásárhely)

Trianonon innen, Trianonon túl
A Trianonon innen, Trianonon túl címet viselte Raffay Ernő történész előadása, melyre szerda délután került sor a Jelen Ház nagytermében. Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Aradi Szervezete által közösen összeállított megemlékező program „a nemzeti összeomlás sajátságos magyar útját és az abból kivezető túlélés útját” vázolta fel a közönségnek, ahogy az a meghívókon is szerepelt. A rendezvényt egy videoklip és egy rövid, „powerpointos” bemutató vetítésével indították a szervezők. Az est hangulatához hozzájárult Vesztergám Miklós, aki tárogatón játszott, és Murvai Dávid, aki egy Reményik-verset szavalt a közönségnek.
Köszöntőjében Borbély Zsolt Attila, az EMNT Arad Megyei Szervezetének elnöke többek között azt emelte ki, hogy ’89 után nyíltan lehet beszélni bármiről – szerencsére. Illyés Gyulát idézve tehát kijelentheti, „magyar az, akinek fáj Trianon”. A témához kapcsolódó történelmi tényekkel és érdekességekkel vezette fel Raffay Ernő előadását, majd néhány adattal is szolgált a vendégről. Magát az előadást nem részletezném, hiszen Borbély Zsolt, és természetesen az előadó jóvoltából sikerült készítenem egy interjút, melyből kiderül: miről volt szó, mi az, amiről szó lehetett volna, és, mivel az idő és a professzor úr is megengedte, egyéb dolgokra is rákérdezhettem.
Teljesen új tárgyalások kellenének
– Mások már megtették előttem, de hadd üdvözöljem én is Aradon, professzor úr! Bár nem először jár nálunk, mégis szeretném megkérni, hogy pár szóban mutatkozzon be az olvasóknak, hiszen szinte biztosan nem elég annyit mondani, hogy ön történész…
– Köszönöm! Én magamról annyit mondanék el, hogy történész vagyok, 68. életévemet élem, származásomra tekintve pedig apai ágon székely vagyok – Csókfalva, Hármasfalu. 1617-ben Bethlen Gábor fejedelem adott egy Raffay Mihály nevű ottani embernek lófőszékelységet, tehát nemesi rangra emelte. Anyai ágon Vas megyei családból származom. Körülbelül ennyi. A rendszerváltás idején politikus voltam, két ciklusban is, és nagyjából végig országgyűlési képviselő. Honvédelmi államtitkár, tehát katonai ügyekkel foglalkoztam, 1994-től pedig egyetemi oktató vagyok. Voltam a Partiumi Keresztény Egyetemen Nagyváradon, a Református Egyetemen Budapesten, most pedig a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán tanítok gazdaságtörténetet és diplomáciatörténetet. Szóval egy öreg tanárember vagyok, aki foglalkozik erdélyi, Trianonnal kapcsolatos kérdésekkel.
– A mai előadás címe Trianonon innen, Trianonon túl, de úgy-e van az előadásnak másik, hosszabb változata is. Mi az, amit ott tárgyalnak, és most nem hangzott el?
– Trianon okai és következményei szerepelnek az előadásomban, ami azt jelenti, hogy a történelemóra része az addig tart, amíg az 1800-as évek közepétől eljut Európa és a Magyar Királyság Trianonig, 1920-ig. Azután, napjaink felé haladva, Trianon következményeit sorolva először a Horthy-korszakról szoktam beszélni, a négyszeres területi revízióról, a román–magyar, csehszlovák–magyar és szerb–magyar történelmi ellentétekről, amelyek rendkívül mélyek, és szinte feloldhatatlannak látszanak. Azután az 1945 utáni Trianon-következmények kapcsán úgyszintén a kommunizmusról, a romániai és szlovákiai sovinizmusról, szerbiai magyarírtásokról beszélek, illetve, ami nem nagyon volt benne (mert most csak egy óra állt rendelkezésemre, tehát jó harminc perccel rövidebb volt az idő), a rendszerváltozás óta eltelt több mint negyed évszázadról szoktam beszélni. Ezt itt csak megemlítettem, hogy 1989–’90-ben két nagy esemény is lezajlott. Első a kommunizmus bukása – ez pozitív –, és a magyarok számára két nagy lehetőség Trianon megtámadására békés vagy nem békés eszközökkel: az egyik, hogy Csehszlovákia 1992. dec. 31-én két darabra bomlott, Jugoszlávia pedig 1991. és 1995. között egy véres háborúval bomlott fel. Na most, a dologban az a lényeg, hogy a csehek és a szlovákok ügyesen szétosztották maguk között a területet is, a fegyvereket is, bizonyos gazdasági ügyekben is megegyeztek, és ekkor Magyarországnak lett volna lehetősége Szlovákia nemzetközi jogi értelemben vett elismerése kapcsán bizonyos követeléseket tenni a szlovák kormány felé a felvidéki magyarok érdekében. A másik, hogy amikor Jugoszlávia felbomlott, a második világháborúval azonos hosszúságú, véres háború volt a szerbek és a horvátok, illetve a szerbek és a bosnyákok között. Ezeknek a részleteit szoktam elmondani. Pl. a kilencvenes évek elején, az Antal-kormány idején volt a Kalasnyikov-ügy, amikor Magyarország két nagy kamion, tehát több tízezer fegyvert és több millió lőszert adott el készpénzért a függetlenségét kinyilvánító Horvátországnak – hogy ennek milyen politikai és katonai következményei voltak annak idején. Ez nagyon fontos téma, az RTL-klub nemzetközi stábja is erről készít most egy komoly filmet, jelenleg Zágrábban forgatnak.
Ezenkívül szoktam beszélni arról is – hiszen magam is erdélyi családból származom, és a könyveim egy része a román–magyar viszonyról szól –, hogy az első világháborúban Romániának milyen szerepe volt Magyarország kapcsán. Az egyik következő könyvemnek az lesz a címe, hogy az 1916. évi erdélyi román katonai betörés.Tehát 1916 augusztusában megtámad bennünket a saját szövetségesünk, ami elég furcsa, a nemzetközi joggal nehezen magyarázható döntés. Ez gyakorlatilag a mai napig a román–magyar viszont teljesen rosszá tette. Mindegy, hogy mit mondanak a külügyminiszterek, az államfők, a különböző kormánytagok, sajnos az a helyzet, hogy a két ország között most is súlyos ellentétek vannak. Éppen azért, mert a NATO-n belül Románia annyira Amerika-barát, hogy fölhatalmazva érzi magát arra, hogy (főleg székelyföldön) dűlőre vigye a romániai magyarok ügyét úgy, hogy a románoknak jó legyen, a magyaroknak nem. Szerintem ez így tovább nem mehet; az én felfogásom szerint kétoldalú tárgyaláson kéne beszélni a román és magyar kormányköröknek. Ezekről szoktam még beszélni az előadásokban.
– Ma olvasható volt az egyik hírportálon, hogy Szijjártó Péter és a román gazdasági miniszter erősebb együttműködést tervez a két ország között. Az viszont megfigyelhető, hogy gazdasági szempontból tényleg jól együtt tud dolgozni a két ország, főleg a határ mentén, a kereskedelmi kamarák révén. A gazdaságban tehát nem nyilvánul meg az ellentét, vagy csak nem nyíltan?
– Hát, már Trianon után elkezdődött a gazdasági kapcsolatok kiépítése. Főleg a régi kelet-magyarországi megyék, de egész Erdély a Magyarországgal való kereskedelemre van ítélve. Él egy Sabin Gherman nevű kolozsvári úr, akit én személyesen ismerek, és aki azt mondja, hogy a román költségvetésben Bukarest több támogatást kap, mint Erdély összes városa és faluja együttvéve. Ez azt jelenti, hogy Bukarest – az ő álláspontja szerint, de én is egyetértek vele – nem irányít elég pénzt és szándékot Erdély felé. Emögött viszont már politikai megfontolás van, mert nem minden esetben érzik magukénak Erdélyt. Legkevésbé a székelyföldi megyék fejlesztését támogatják. Ugye Bukaresttől nyugatra vannak, de Budapest felől a Kárpát-medence legkeletibb három megyéjéről van szó. Gondolok itt a botrányos autópálya-építésre, de ezt ismerik a Nyugati Jelen olvasói, nem akarom részletezni. Mindazonáltal nekem is az a véleményem, tehát egyetértek Szijjártó miniszter úrral abban, hogy a gazdasági kapcsolatokat jó, ha fejlesztjük, mert az oldja, oldhatja a politikai feszültségeket. Igen ám, de nem fogja! Hiába kereskedünk egymással, a cégeknek ez jó, természetesen, és helyes, mert mindkét kormány támogatja az állampolgárait. Azonban ha Bukarestben azt gondolják, hogy a magyarok elítélendők, horthysták, irredenták és a „szörnyű” területi autonómiát akarják, és emiatt idegenkednek a magyaroktól, akkor a magyar–román megbékélésnek semmi jeleit nem fogjuk látni. Az egy dolog, hogy a kamarák kereskednek, rémisztő kamionforgalom van, ami jó – de csak ha van autópálya… A gazdasági kapcsolatok tehát jók, de nem elegendőek.
– Ezek kapcsán két kérdés fogalmazódott meg bennem. Az egyik, hogy akkor mire lenne szükség a feszültségek enyhítése érdekében, ha egyáltalán van ilyen?
– Nagyon komoly kapcsolataink vannak – elvileg. Az unióban is tagok vagyunk, valamint a NATO-ban katonai szövetségesek. Ennek a kettőnek olyan rendkívüli összetartó erőt kellene jelentenie, ami nincs! A fő kérdés az marad, hogy Erdély hova tartozik. Ezt a kérdést kell megoldani, és a két nemzet közötti, korrekt megoldás után lehet csak jó a viszony. Ugyanis az, hogy a románok egy szerencsés nemzetközi pillanatban ide bevonulnak, elfoglalják egy másik nép országát (ahol az ő fiai is laknak, etnikai kisebbségben), megszállás alatt tartják és örök időkre ott akarnak maradni, nonszensz. Őrült nagy problémát okoz a két nemzet között, mert azért a magyarok sem birkák, mi is ismerjük a történelmet. Én azt mondom, hogy a románok és a magyarok között teljesen új tárgyalásokat kellene folytatni. A két ország delegációja üljön össze, tárgyalják ki a problémát az oktatástól a határokig, a kereskedelemtől a vallásokig mindent, amit lehet, beszéljenek meg, mert ez csak így fog működni.
– A másik kérdés – hogy az eredeti témához is visszakanyarodjunk –: előadásából azt a tanulságot vontam le, hogy figyelnünk kell a lehetőségekre, arra mikor adódik alkalmunk változtatni. Miről ismerhetjük fel ezeket a pillanatokat?
– Igen… Az a helyzet, hogy a világ történelmét mindig a nagyhatalmak döntik el. 1918 előtt, a Monarchia részeként ebbe a magyaroknak is volt beleszólásunk. 2016-ban is a nagyhatalmak döntenek, ezek most az USA, Oroszország és Kína, meg az ún. kisebb nagyhatalmak (mert ilyenek is vannak, például Németország stb.), de főleg az USA és Oroszország döntenek. Nekünk tehát az orosz és amerikai viszonyok békéssé vagy erőszakossá válásának kontextusában kell cselekednünk. Hogyha békésebb lesz, akkor mi Erdély kapcsán föl tudunk vetni kérdéseket. Ha erőszakossá vagy háborússá válik, akkor nagyobb a baj, mert a NATO-ban szövetségesek vagyunk Amerikával. Magyarország érdeke azonban akkor is a NATO-s és az Európai Uniós kapcsolatok meggyöngítése. Nem mondom, hogy a kilépés, de mindenképp gyöngítés, mert túl közel vagyunk ahhoz, hogy Oroszország felénk irányítsa a rakétáit. És most – kétségtelen tény, felső katonai vezetők elmondták –, hogy az orosz rakéták egy része Románia felé irányul. Megítélésem szerint tehát a román kormány öngyilkos politikát folytat.
– Elnézést kérek, de ha már erről is szó esett, nem bírom ki, hogy meg ne kérdezzem! Úgy látom, hogy a két nagyhatalom között Magyarország (főleg a migráns-kérdés kapcsán), inkább az oroszok felé hajaz. Önnek mi a véleménye erről?
– Jól látja. A helyzet az, hogy én nem vagyok sem Fideszes, sem KDNP-s, meg semmilyen pártnak a tagja, de figyelem az eseményeket, és egyetértek azzal, amit a mostani kormány csinál. Nem szabad nagy tömegekben beengedni a menekülteket – a szerencsétleneket és árvákat, akik az életükért futnak, nyilván –, de a nagy tömegeket nem, mert Európa elvesztheti az identitását. Egyébként már elvesztette, tehát a keresztény Európa már nem létezik. Nyugat-Európa a liberalizmus által lepusztított, fogyasztói társadalmak egymás mellett élésének konglomerációja, ha szabad ilyen bonyolultan kifejeznem magam.
Magyarország, Románia, Lengyelország az, ahol nagyobb vallásos tömegek vannak, bár Románia és Szlovákia sajnos túl soviniszta – jelenleg őket tartom Európa két legsovinisztább országának. Ezeket leszámítva a magyar kormány álláspontja helyes a migráns-ügyben, mert először valóban csak nyugaton, de utána az egész kontinensen hihetetlen kegyetlenséggel lepusztítják a kereszténységet, mert sem bennük, sem vallásukban nincs meg a Krisztusi szeretet fogalma.
– Reméljük hát, hogy ha eljön az idő, a vezetők felismerik majd a pillanatot! Én pedig köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én is köszönöm szépen!
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest 13. (Részletek)
A katolikus közösség története nagymértékben eltér a reformátusétól. Miután a Propaganda Fide kongregáció átvette a romániai katolikusok irányítását, és a Barátok (Bărăţia) templomának birtokosa lett, a magyarok nemkívánatossá váltak, ezért csak egyetlen magyar pap maradt. 1883-ban a Vatikánnal folytatott tárgyalások eredményeként megalakult a román állam ellenőrzése alatt álló Bukaresti Katolikus Érsekség.
Habár, ahogy azt Fr. Damé megjegyzi, a katolicizmus régebbi volt a Román Fejedelemségekben, mint az ortodoxia, hívei száma nem volt túl magas, Damé dolgozatának megjelenésekor csak 149 667 katolikus élt két egyházmegyébe, a bukarestibe és a jászvásáriba szervezve; a hívők többsége idegen volt. A katolikusok soha nem tettek közzé nemzeti és anyanyelvi megoszlásról szóló statisztikákat, ilyen téren csak becsült adataink vannak, de mindegyik a magyarok többségéről tanúskodik. Bukarestben a magyarság felekezetre való tekintet nélkül részt vett a Magyar Társaság által szervezett kulturális eseményeken; többször is volt katolikus elnöke a szervezetnek. A magyar katolikusok szellemi központja azonban évtizedeken keresztül a Barátok temploma maradt. A XX. század kezdetén még élt az a hiedelem, hogy ezt a templomot a csíki székelyek építették maguknak. Habár a magyarok közt mindig több volt a katolikus, mint a protestáns (kálvinista, evangélikus vagy unitárius), és a más nemzetű katolikusoknál (osztrákok, németek, olaszok, franciák vagy bolgárok) is többen voltak, sohasem alkottak külön egyházi közösséget, és saját iskoláik sem voltak. Sebestyén Ede újságíró 1902-ben bejutott az érsekség levéltárába, az alábbi számokat adta meg a bukaresti katolikusokra vonatkozóan: 15 ezren a Szent József-templomhoz tartoztak, 35 ezren a Barátok templomához és 805-en a ciopleai templomhoz. A katolikusok többsége tehát magyar kellett hogy legyen. 1886-ban György István katolikus pap kezdeményezte elsőként megszervezésüket: megalakította a bukaresti magyar nőegyletet, később, 1887. január 28-án egy karitatív egyesületet is. Mégis ezek hatékonysága nagyon alacsony maradt. (...) Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a legtöbb magyar tanuló a román állami iskolát választotta, ami elkerülhetetlenné tette a beolvadást. Ezekben a román iskolákban csak a román történészek nézőpontjából ismerték meg a magyar történelmet, és ez ,,a magyar gyerek lelkét megmérgezi, megöli” – írta Sebestyén Ede. Az újabb, elsősorban Székelyföldről érkezett bevándorlók nem törődtek bele sem a külön egyházközösség, sem a magyar nyelvű iskolák hiányába, panaszt is tettek az anyaországban, sajnos, nem sok sikerrel. Gyökeres változást a bukaresti magyar katolikusok életében 1898-ban Bálinth János pap (1862–1905) megérkezése hozott a magyar katolikus identitás megerősítésében; két lap, a Romániai Magyar Néplap és a Bukaresti Magyar Újság szerkesztője is volt 1900–1903 között. A kereszténység felvételének 900. évfordulója alkalmából, 1900. március 31-én Bálinth megalapította a Szent István Király Egyesületet, és ezzel bevezette Magyarország első, apostoli királyának kultuszát. Eredetileg az egyesület a csíksomlyói búcsú zarándokútjainak megszervezésére alakult. Elnöknek Boga Tamás kocsigyártót választották, a vezetőtanács nagyrészt mesteremberekből állt. 1900 decemberében újjászervezték a katolikus nőegyletet Mária Egyesület néven, a tagok száma meghaladta a háromszázat.
A következő évben Bálinth szerkesztésében megjelent A Bukaresti Szent István Király Egyesület alakulási Emlékkönyve, amely a romániai diaszpóra magyar mestereit magasztalja. Annak ellenére, hogy a bukaresti magyarok közt nincs tudós vagy bankár, jegyzi meg Bálinth, ők mégsem a magyarság söpredéke, hanem már a kezdetektől itt megtelepedett kisiparosok, becsületes és szorgalmas, megbecsülésnek örvendő emberek.
A diaszpóra felkarolása érdekében a magyar hatóságok támogatását is kereste, kitartásának köszönhetően a budapesti vallásos társaságok hajlandóak voltak pénzt adni a magyar iskolahálózat és templomok építésére.
1903 szeptemberében Bálinthot Giurgiura helyezik, tevékenysége a románok körében sem maradt észrevétlen. Több román értelmiségi, köztük B. P. Haşdeu, Spiru Haret és Onisifor Ghibu hevesen támadta őt és Hornstein érseket, akárcsak a Poliány-féle Naptárat. Az Apărarea naţională napilap két, egymást követő számában Românism-Ortodoxism alcímmel Haşdeu Hornsteint „a bukaresti magyar propaganda közönséges ügynökének” nevezte, azzal vádolta, hogy mivel megengedte a magyar klubok, egyesületek és egy újság létrehozását Bálinth vezetésével, most ezek a „báránybőrbe bújtatott farkasok pénzt gyűjtenek olyan magyar iskolák számára, mint a galaci”. A napilap a püspököt a román állammal szembeni ellenséges magatartással is megvádolta: „elfeledi Szentséged, hogy a katolikus egyház nem ismer nemzetiséget, hanem csak keresztényeket? S ezért elfeledi, hogy a vallás lelkes terjesztőjéből a sovinizmus, és egy egész, Rómából eredő nép elleni gyűlölet terjesztőjévé válik?... Vajon még meddig élhet vissza ez a titokzatos alak a román nép és állam türelmével?!” Poliány nagy Naptárának megjelenése után Haşdeu biztosította az „aggódó” románokat, hogy a naptárat többé nem fogják eljuttatni moldvai csángó megrendelőinek. Haşdeu lapjában a kor más román kiadványaihoz hasonlóan zsidóellenes támadások is megjelentek. (...) Bálinth erőfeszítéseinek eredményei 1903-tól kezdtek látszani, ebben az évben november 15-én alakult meg az óromániai magyar katolikusok független közössége, amely ezúttal már nem a német közösség filiája volt. Elnökének Poliány Zoltánt választották, a magyar hívők lelkipásztora Nemes Tóth Zsigmond lett.
Az első magyar nyelvű katolikus iskola Bukarestben 1903 szeptemberében nyitotta meg kapuit Spiru Haret minisztersége alatt. Az építkezést Gondorfi műépítész (?) vezette. Az iskola igazgatója Lukász Péter lett. A három fiú- és két leányosztályba 311 tanuló iratkozott be; egy szomszédos épületben volt a tanítók és a papok lakása. 1904-ben a katolikus lányiskola is megnyitotta kapuit a Scaune utca 10. szám alatt, a fiúiskola szomszédságában; több osztályterem, egy díszterem, egy ebédlő és egy tornaterem volt az új épületben. Hamarosan megnyílt ugyanitt egy ingyenes óvoda is. A lányiskola igazgatónője 1903 és 1914 között Baynovics Anna (1879–1914) volt, akit a román kormány is érdemrenddel tüntetett ki. Többszöri bővítés után, 1905-től az iskola adott szállást a német és magyar katolikus iskolák tanfelügyelőségének, de a tanítónők lakásának és egy betegszobának is. (...) A tanulók és tanügyi káderek száma nagyon gyorsan gyarapodott. Az 1906/1907-es tanévben az iskolát 745 tanuló látogatta, ezek közül 695 magyar volt, 37 román, 11 német és 2 más nemzetiségű. A szülők foglalkozása szerint 449 gyermek szülője mester volt, 26-é kereskedő, nyolcnak tisztviselő, 169-nek napszámos, 72-nek cseléd, 21 egyéb. 1907-ben létesült a négyéves polgári lányiskola, egy hároméves szabóiskola és egy inasiskola.
1909. február 16-án nyílt meg az első magyar iskolai menza a fiúiskolában; szimbolikus összegért 500 gyermeknek biztosított meleg ételt, a szegények pedig ingyen kosztozhattak. A katolikus iskolák az ingyenes tízórait is bevezették, ami egy pohár tejből és egy darab kenyérből állt. A Julianus Egyesületnek köszönhetően az iskolai könyvtárat 300 könyvvel látták el. A katolikusok utolsó épületei a Tăbăcari (Tímárok) negyedben, a Cuza-Vodă utca 100. szám alatt épültek fel (jelenleg a Művészeti Népiskola székháza), ugyanis abban a negyedben akkoriban nagyon sok magyar lakott. Már az 1912/13-as tanévtől működött a negyedben egy elemi iskola és egy óvoda, az emeletes épület négy, egyenként 60 fős osztályteremből, egy óvodából, ebédlőből, betegszobából és a tanítók lakásaiból állt. Az iskolát 1913. december 3-án szentelte fel Augustin Kuczka pápai prelátus. Ugyanebben az évben a Juliánus Egyesület iskolai könyvtárat nyitott 235 kötettel. 1903-tól sorra alapították a vidéki magyar katolikus iskolákat is (Pitești-en, Târgoviștén, Brăilán, Krajován, Giurgiuban, Ploiești-en, Buzăuban, Szörényváron és Galacon), magyar nyelvű miséket pedig a buzăui és a brăilai templomokban tartottak. A világháború előtti utolsó statisztikák az 1913/14-es tanévre vonatkoznak; ezek szerint 1244 gyermek tanult Bukarestben.
A román hatóságok elzárkóztak a nemzeti, de legfőképp magyar alapon történő katolikus templomok építésétől. Titu Maiorescu, 1910–1913 közötti miniszterelnök és külügyminiszter az alábbiakkal indokolta olasz kollégáinak egy olasz templom építésének megtagadását: „Gondoljanak csak a magyarok törekvéseire, akik már régóta követelnek egy saját bukaresti magyar templomot, saját lelki segítséggel, magyar nyelven. (...) Itt, egy saját magyar templomot! Nem, ez semmiképp sem lehetséges! (...) Amíg én töltöm be ezt a hivatalt, semmiféle magyar templom sem fog épülni...” 1914. június 4-én Titu Maiorescu visszavonult a politikai életből. Még abban az évben megkezdődött a magyar katolikus templom építése Carol Cortobius (1874–1955) tervei alapján. A templom a Cuza-Vodă utca 102. szám alatt, az iskola mellett épült fel, és Szt. Ilona nevét vette fel, egy gazdag magyar nő, Sterian Ilona után, aki 10 ezer frankot adományozott építésére. Az alapkövet Augustin Kuczka tette le 1914. június 3-án; neki egy későbbi, 80 ezer lejből és egy festett ablakból álló adomány köszönhető. Ősszel Abonyi asszonyság egy harangot adományozott a templomnak. A Szt. Helénát ábrázoló bejárati külső mozaik, valamint a 12, szentekkel díszített, zömében latin feliratú ablak még ma is megvan. A szentek közül öt árpádházi (Sanctus Stephanus, Sanctus Emericus, Sanctus Ladislaus, Sancta Elisabeth és Sancta Margareth). Az adományozókat is feltüntették az ablakokon, ez a magyar nyelvű felirat az egyetlen nyom, mely a templom eredetére utal.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erről jut eszembe
Nagyenyedi főnixmadár... Persze hogy a Bethlen-kollégiumra gondolok. Megújulva, méltóságteljesen magasodik aváros központjában, erőt sugallva táplálja a megmaradás reményét a fogyatkozó helybeli magyarságban. Látványa az érettségi találkozókra visszatérő vén diákokra is ösztönzően hat. Érdemes küzdeni, diadalra vezethet a kitartás. Ha nem adjuk fel céljainkat, ha nem hagyjuk, hogy ránk telepedjen a közöny, érvényesíthetjük esélyeinket. Hogy fogalmazott a Fejedelem? "Nem mindig lehet megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet." Érdemes ehhez tartanunk magunkat. Az enyediek is ezt tették sokadszor, és újra fiatalosan pompázik az ősi iskola. Nem poraiból, hamvaiból kellett újjáépíteni, mint 1849 januárjának borzalmai nyomán, amikor az emberségükből kivetkőzött mócok, a betörő, vérszomjas hordák felégették a várost, s szinte teljesen kiirtották békés magyar lakosságát, de nagyon rossz állapotból kellett lábra állítani, korszerűsíteni, átépíteni a kollégium épületeit. Mi, akik öt és fél évtizeddel ezelőtt ballagtunk el mállott falai közül, és öregdiákként most elsőként örülhettünk a műszaki átadás utáni látványnak, annak idején a saját bőrünkön tapasztalhattuk az iskola nagy romlását, s időről időre észlelhettük a további hanyatlást is. Annál inkább tudtunk örülni, amikor a nagyenyedi főnixsors jelenkori beteljesülésének egyik fő szorgalmazója, Szőcs Ildikó igazgatónő érthető elégtétellel ismertette a változásokat és felidézte a megújító folyamatot. Önkéntelenül is hasonlítgatnom kellett az ottani helyzetet a marosvásárhelyivel.
Az egykor elsöprő magyar többségű településen a 2011-es népszámlálás adatai szerint ma a magyarok részarányanem éri el a 15 százalékot. 3364 magyar nemzetiségű lakost tartottak számon akkor, jelenleg ennél jóval többenhiányoznak ebből a közösségből. Nyilván a diáklétszám is lényegesen kisebb, mint amikor mi diákoskodtunk ott. A város román vezetősége mégis úgy gondolta, kötelessége felkarolni Bethlen Gábor hírneves létesítményét. A rendszerváltás után a szokásos huzavonát követően az Erdélyi Református Egyházkerület visszakapta a kollégium épületeinek egy részét, az iskola viszont megőrizte állami jellegét. Ki is akarták költöztetni onnan, s máshol folytatni az oktatást, hogy ne kelljen bérleti díjjal terhelni a költségvetést. Ezt a visszás helyzetet elkerülendő született egy olyan megoldás, miszerint az egyház 25 évre eltekint a bérleti díjtól, viszont a városi önkormányzat fenntartóként vállalja, hogy pályázati pénzből felújíttatja, modernizálja a kollégium épületeit, beleértve a bentlakásokat is. Figyelem, szórványról van szó! A szerződés garantálja, hogy megmarad az épületekben működő tanintézet magyar jellege. Én nem picinyke kis összegről beszélünk, hanem 29,65 millió eurós projektről. A pályázat nyert. 23 milliót az Európai Unió biztosít, Nagyenyed önkormányzata 2 százalék önrésszel járul hozzá az egészhez, Románia kormánya 3 millió euróval. A felújítás terveit az Erdélyi Református Egyházkerület készíttette el. 2012-ben kezdődtek a munkálatok, a napokban értek véget. Voltak nehézségek, lötyögések, egyéves késés is, de kisebb javítanivalóktól eltekintve most már minden rendben. Közben zajlott az oktatás is. Az enyedi polgármesternek és csapatának ugyancsak okozhatott elég álmatlanságot, kellemetlenséget az egész vállalkozás, de teljesítették, amit vállaltak. Olvassa ezt vajon az immár örökös polgármesternek tűnő marosvásárhelyi városgazda? Netalán lefordítják a jegyzetet neki? Jó lenne, elvégre városunkban is van néhány ilyen felújítandó jeles iskola, a Bolyai, a Művészeti, az Unirea. És látjuk, milyen állapotban leledzenek. Igaz, hogy a választásokon túljutottunk, s az illetékesek már nem érzik, hogy szükséges lenne a bizonyítás.
A Bethlen Gábor Kollégiumban különben nagyszerű körülmények teremtődtek. Csak a falak maradtak a lábukon,minden más újjászületett. A tantermek berendezése is új, számítógépekkel, interaktív oktatási eszközökkel is elláttak minden tantermet, kabinetet. Az udvar is lekövezve, bár nem piskótakővel. Zöld szigetek is vannak itt-ott. Helyükön a szobrok, domborművek, emléktáblák. Bethlen Gábor mellszobor, falba illesztett relief és egész alakos emlékműformájában is őrködik közel négy évszázados létesítménye fölött. És nekem eszembe jut: mennyi idő múlva állhat majd a nagyságos fejedelem Marosvásárhelyre tervezett köztéri emlékszobra? Ej, ráérünk arra még? Aligha lesz sima megvalósításának az útja. De hogy szól Bethlen üzenete? "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" Sokan ismerik, elegen vallják is. Sajnos, igen sokan azon iparkodnak városunkban, hogy a gondolat második felét érzékelve húzzuk meg magunkat. A Bethlen-szellem, amely sokkalta messzebb terjed Nagyenyed határainál, ilyen helyzetekben is csalhatatlanul jó irányba igazíthat.
(N.M.K.)
Népújság (Marosvásárhely)

Kovács Levente: És jött az Aranykor
Majdnem tényregény a Ceausescu előtti korszakról
Június 21-én 18 órakor a Bernády Házban mutatják be Kovács Levente rendező És jött az Aranykor című regényét, amely a kommunista diktatúra Ceausescu előtti korszakának izgalmakkal teli hétköznapi eseményeit elevenít fel a szerző által "majdnem tényregényként" megjelölt műfajú kötetben. A könyvről, keletkezéséről és a történetek turpisságáról az íróval beszélgettünk.
– Kovács Levente időutazása 2013-ban kezdődött, amikor ezzel a címmel megjelent egy novelláskötet a hatvanas évekről. Ebben a kötetben is olyan történetek vannak, amelyek valahogy önéletrajzi jellegűek, de mégsem. A világkép, ami kirajzolódik, az érzések általánosak, jellemzőek a kommunista időszak hatvanas éveinek fiataljaira. És jött az Aranykor – ez Ceausescu hatalmának időszakát jelentette, amely 1965-ben kezdődött. Az új kötet összekapcsolható-e valamiképpen a korábbival?
– Időrendi sorrendben megelőzi, hiszen ha betájolnánk a történetet a történelmi időszakba, akkor talán az 1940-es évek végétől kezdődően főleg az 1956 és 1965 közötti évtizedet öleli fel, azzal is ér véget, hogy 1965 szilveszterekor megkondulnak az éjféli harangok… "Beteljesedik a jóslat: márciusban a kimondhatatlan nevű bunkó tag lesz az ország első embere. És elkezdődik a huszonöt évig tartó Aranykorszak…" A könyv végén van egy ún. utómottó: "Köszönet ismeretlenül is Mel Gibsonnak az Apocalypto című film alapötletéért". Tulajdonképpen arról van szó a regényben, hogy a szereplőkkel sok minden történik, akárcsak a filmben az indiánokkal: kegyetlenkednek velük, meghurcolják, járványok tizedelik őket, és amikor már túl sokat szenvedtek, a film végén megérkezik Kolumbusz a hajójával, rajta az inkvizítorral, és a vallás nevében még nagyobb csapások érik őket. A kötetem szereplőire szilvesztert követően nemsokára ráköszön a "dicső Aranykor".
– Az alkotást "majdnem tényregény"- ként említi. Ez egy kis magyarázatra szorul.
– Ez a műfaji meghatározás azt jelenti, hogy nagyon sok valós történet van a regényben, hiszen egy adott kor megtörtént politikai eseményei is megelevenednek, a szereplők karakterében viszont sok fiktív elem van. Nincsenek a regényhősöknek az életből vett hús-vér másai. Ahogy a festőnek modellt állnak, úgy nekem, az írónak "modellt éltek" az alanyok egy-egy olyan figurához, amit én teremtettem meg. Van azonban két mellékszereplő, akik a saját, valós ragadványnevükkel jelennek meg. Úgy éreztem, ezek annyira jellegzetesek, hogy nem kell megváltoztatnom a nevüket. Olyan történetek, fiktív jelenetek vannak a regényben, amelyek visszaadják ugyan a történet eszmei, érzelmi töltetét, de valójában eltérnek a valóságtól. Két olyan happeninget is leírtam, amire most már azt mondanám, de jó lett volna, ha így történik a valóságban is. Megjelenik a kor árnyoldala is, hiszen arról is szó van, hogy egyes embereket miként manipulált a volt szekuritáté, hogyan zajlottak a kihallgatások, a beszervezések – ezek mind valós, a korra igencsak jellemző epizódok voltak, de a szereplők, a valóságtól eltérően, egy kicsit más kontextusban kerülnek ilyen helyzetbe. Tulajdonképpen az életrajzi tények egy nemzedékre jellemző történetekkel bővülnek ki. A regény soraiban bizonyos fokig jelen vannak gyermekkori, ifjúsági, egyetemi éveim emlékei is. A Bolyai egyetem egyesítése a Babessel, ennek következményei, visszaköszönnek azok a belső megszorítások, amelyek az utolsó egyetemi éveimben érezhetőek voltak, és az utána következő pályakezdés, ami olyan időszakban történt, amikor Marosvásárhelyen elkezdődött a város etnikai összetételének a megváltoztatása, mely együtt járt kultúrpolitikai manőverezésekkel is. Ezek a majdnem tények, mert a tények valódiak, csak a szereplők nem konkrétan létező személyek.
– A plakátra olyan kulcsszavak kerültek, mint az összeesküvés, szekusakciók, kémkedés, gyilkosság, rejtélyes történetek, romantikus szerelem, szex és erotika. Ezek egy sikeres hollywoodi film elemei is lehetnének.
– A szereplők életében megjelennek a korabeli prűdebb etikai normák között kibontakozó szerelmi életek, majd azok megromlása. Ez a vonulat egy kicsit olyasmire derít fény, ami akkor inkább tabunak számított. Például annak idején napvilágot láttak olyan statisztikai adatok is, amelyek azt mérték fel, hogy a szerelmi élet erotikus oldalában milyen mértékben vesz részt a férfi és/vagy a nő. Ez a kimutatás igencsak elmarasztaló a nők orgazmusára vonatkozó részeknél. S ennek megvoltak a korra jellemző okai, amelyekbe némiképpen betekintést nyerhetünk a történet folyamán. Szó van a napi higiéniához tartozó részletektől a szerelmi élet művészetéig menően, az erotikáról, amelybe az akkori fiatalok csak itt-ott kóstolhattak bele. De a tilalmak akkor sokak számára természetesnek tűntek. Aztán van egy "máig felderítetlen" kémtörténet is a háttérben.
– Két igen érdekes történelmi, kultúrtörténeti esemény is lezajlik ebben az időszakban. Az egyik az 1956-osmagyarországi forradalom, a másik a ’60-as években kezdődő hippimozgalom, a diáklázadások korszaka. Az első közvetlenül is érintette az akkor erdélyi fiatalokat, a másik a "vasfüggönyön" át kevésbé gyűrűzött be hozzánk, de a tiltások ellenére voltak olyanok, akik felvállalták a "’68"-as eszmeiséget. Hogyan élik meg mindezt a "majdnem tényregény" szereplői?
– Valóban, amennyi átjött a korai hippikorszak eszmeiségéből, elég volt ahhoz, hogy megbolygassa az akkori államapparátus fantáziáját. Ezt is érintem a könyvben. A kommunista korszakban azonban később jelentkezett az itteni hippinemzedék. Van egy cselekményszál, ami szokatlan, tabukat döntögető, hiszen erről szólt az az időszak is. Például egyetemi éveim alatt Kolozsváron az idegen nyelv szakos hallgatókra úgy tekintettek, mint valami kozmopolitákra, ők képviselték a kapitalizmus előretolt hadosztályát. A tananyagon keresztül egyfajta ablakot nyitottak a világra. Aztán ott voltak azok a jelenségek, amelyek a szocialista erkölcsi tudat hajszálrepedéseit jelentették. Annak idején minden táncot úgy táncoltunk, ahogy kellett. Mert csak beszivárgott hozzánk is a twist, a csacsacsa, a shake, megjelentek a farmerek, s volt aki szakállat, hosszú hajat növesztett. S arra, ami a szereplőkkel történik a ’60-as évek közepén, aztán rátelepszik az aranykor. Elhangzik, hogy ha "ez a bunkó tag lesz az elnök", akkor innen el kell menekülni. Ez is egy lehetőség volt arra, hogy kitörjünk. És valóban – ez már nincs benne a könyvben, de a későbbiekben beigazolódott – rosszabb idők jöttek, hiszen sokan átúszták a Dunát, átszöktek a zöldhatáron. A szereplőkben akkor még csak lehetőségként villan fel, hogy ez is egy út, ha élni, túlélni akarnak. És benne volt az is, hogy milyen reményekből zuhantunk a kilátástalanságba.
– Valószínűleg akkor nem tudatosult az emberekben, hogy lehet még rosszabb is.
– Ma már azt mondjuk, hogy ez egy olyan rendszer volt. Aki benne élt, nem is vette észre, másként látta, másként fogalmazta meg a reményeket, vágyakat, hiszen akkor senkinek sem fordult meg a fejében, hogy az a rendszer egyszer megdőlhet. A második világháborút követően a viszonylagos stabilizáció után bekövetkezett az 1956-os forradalom, majd annak az utóhatásai, a politikai meghurcoltatások időszaka, aztán jött a Babes és a Bolyai egyetem egyesítése, ami bárdként csapta le a reményeinket. Életem kiemelkedő eseménye volt 1956- ban a Bolyai Egyetem gólyabálja, ahol az egyetem tánccsoportja díszmagyarban táncolta a nyitó palotást, és a rektor az első év szépével a nyitó körcsárdást. És nem sokkal ezután bekövetkezett azoknak az eseményeknek a sora, amelyek máig kihatással vannak közösségünk életére.
– Talán már akkor kialakult egyfajta reflexszerű mechanizmus arra, hogy miként lehet kijátszani a hatalmat.
– A kijátszás mechanizmusa benne van a könyvben, amit én is és más is átélt abban az időszakban és utána is. Nem akarok előre szólni róla, de aki a kezébe veszi a kötetet, megfejtheti, hogy tulajdonképpen miben is állt ez a játék. Fiatalkorában az ember sok mindent másként lát, tapasztal, és a rendszerben nem a rosszat keresi. Az ember sohasem úgy kezdi el az életének egy-egy szakaszát, hogy eleve boldogtalan akar lenni, hogy majd rossz lesz, szenvedni fog. Reméli, hogy jobbra fordul a sorsa, érvényesülhet az életben, és ez a tudat szűkül be fokozatosan az események hatására. Így volt ez az ’50-es, ’60-as években is, amikor sok ember kezdetben nem viszonyult rosszul a történésekhez. Mindenki törekedett valamilyen módon arra, hogy boldog legyen, még ha szűkebb mezsgyén is mozgott ez a boldogságkeresési kalandozás, mint a nyugati országokban. Amikor gyerek voltam, a családban is nagy reményeket tápláltunk a jövőre vonatkozóan. Vége volt a háborúnak. Egy darabig vártuk az amerikaiakat. Aztán bíztunk abban, hogy a kommunizmus valóban egyenlőséget teremt az emberek között. Erre jött az 1956-os pofoncsapás. Majd ezután is, a Ceausescu-rendszer elején, az 1968–1971 közötti nyitás idején megújultak a remények: magánvállalkozások indulhattak, megjelenhettek diáklapok, támogatták a műkedvelő-mozgalmat, külföldi egyetemekkel létesültek kapcsolatok. Majd 1971-ben egy homlokegyenest ellenkező előjelű fordulat következett be, és a nagy remények kudarcba fulladtak. Az 1989-es fordulathoz is nagy remények fűződtek, és, valljuk be, ezek sem mind váltak valóra, s akkor még finoman fogalmazunk…
– Miként születtek meg azok a történetek, amelyek a regénybe kerültek?
– Ezeket a történeteket elraktároztam magamban. Amikor megjelent az életrajzi kötetem, a Ránézek az életemre című, akkor felelevenedtek. Vannak olyan esetek is, amelyeket lejegyeztem. Ezeket elővettem, amikor a novelláskötetet írtam, úgy gondoltam, hogy ezt az élményanyagot talán regény formájában kellene feldolgoznom. Lehetőleg addig, amíg frissen emlékszem arra az időszakra, és talán még lehet tágítani azoknak a belső érzékenységét és ismeretanyagát, akik erről a világról már majdnem semmit sem tudnak, de még kíváncsiak, fogékonyak az emlékekre. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a szóban forgó korszakot utólag sematikusan, fekete-fehéren lássuk, holott a szürke árnyalatai tükrözik a mindennapok valóságát, s talán ez a regény érdekessége s a benne feltárt, sokszor kegyetlen események szépsége is.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Se kedv, se idő kormányt buktatni
Letett a Cioloş-kormány megbuktatásáról a Szociáldemokrata Párt (PSD) körül tömörülő parlamenti többség – közölte csütörtökön Liviu Dragnea, a PSD elnöke.
A kabinet elleni bizalmatlansági indítvány beterjesztését főleg Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, az ALDE elnöke és Victor Ponta volt miniszterelnök szorgalmazta, arra hivatkozva, hogy a kormány számos területen – a mezőgazdaságban, az európai pénzek lehívásában vagy a közalkalmazotti bérek reformjában – szerintük kudarcot vallott.
Szabadság (Kolozsvár)

Meghalt az 1989-es temesvári sortüzekért elítélt volt tábornok
Meghalt Victor Atanasie Staculescu volt tábornok, akit az 1989-es temesvári vérengzésért 15 éves börtönbüntetésre ítéltek, ám akinek a történészek és Ion Iliescu volt román államfő kulcsszerepet tulajdonítanak a Ceausescu-diktatúra megdöntésében – közölte hétfőn a bukaresti sajtó.
A két éve feltételesen szabadlábra helyezett Stanculescut 88 éves korában egy bukaresti „luxus-öregotthonban" érte a halál, ahova azt követően helyezte el családja, hogy június elején agyvérzést szenvedett – írta a Hotnews.ro hírportál, hozzátéve, hogy a volt védelmi miniszter összesen öt évet töltött le büntetéséből.
A temesvári népfelkelés idején – amely a kommunista rezsimet nyíltan bíráló Tőkés László lelkész melletti szolidaritástüntetésből bontakozott ki – 1989. december 17-20. között 72 embert lőttek le a román fegyveres erők, a sortüzekben 253-an sebesültek meg. A vérengzésért évekkel később, a jobboldali kormányzatok idején indult perekben a Ceausecu által 1989-ben Temesvárra vezényelt, a megtorlást irányító Stanculescut és Mihai Chitac tábornokot vonták felelősségre. Stanculescu utolsó, jogerős ítélete csaknem két évtizeddel az események után, 2008-ban született meg.
A diktátor bukása után hatalomra került, Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front (FSN) kormányában Stanculescu és Chitac is még miniszteri megbízatást kapott a Ceausescu megbuktatásában és a hadsereg „átállásában" játszott forradalmi szerepéért.
Stanculescu halálhíréről értesülve, hétfői blogbejegyzésében Iliescu azt írta: a történelmi sorsfordulón hozott döntéseivel a volt tábornok hozzájárult a forradalom győzelméhez, és ahhoz, hogy Románia megszabaduljon az önkényuralomtól és visszatérjen a demokráciához.
Stanculescut 2014-ben kiengedték a börtönből, mert letöltötte büntetése egyharmadát, és Romániában a 60 évnél idősebb rabok jó magaviselet esetén feltételesen szabadlábra helyezhetők. A legfőbb ügyészségnél egyébként tavaly újabb bűnvádi eljárás kezdődött ellene, amikor az államfő jóváhagyta az 1990-es Petre Roman vezette kormány több tagjának elszámoltatását az 1990-es júniusi „bányászjárásért", amikor Zsil-völgyi bányászok dúlták fel a román fővárost, hogy „megvédjék" Ion Iliescu akkori államfő hatalmát az ellene tüntetőktől.
Erdély.ma

Semjén Zsolt: a magyarságnak és a románságnak is érdeke az együttműködés
Semjén Zsolt kormányfő-helyettes a román–magyar államközi viszonnyal kapcsolatban úgy véli, hogy a magyarságnak és a románságnak is érdekében áll a két ország szoros együttműködése – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n.
„A mi kezünk ki van nyújtva, és reméljük, a következő román kormányban nagyobb hajlandóság lesz a magyar–román kapcsolatok javítására, mint a Ponta-kabinetben volt" – jelentette ki csütörtökön Sepsikőröspatakon újságíróknak nyilatkozva Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az Országos Erdészeti Egyesület jubileumi vándorgyűlésén résztvevő kereszténydemokrata politikus leszögezte, a magyar–román kapcsolatok a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ közös kormányzása idején voltak a legjobbak. Semjén emlékeztetett, hogy a Mihai Răzvan Ungureanu vezette kabinet abba bukott bele, hogy nem tudta átvinni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyét.
„Akkor is voltak vitás kérdések, de a gazdasági kapcsolatok szárnyaltak, a politikai kapcsolatok is jók voltak. Székelyföldre például soha nem érkezett annyi fejlesztés, mint Elena Udrea minisztersége idején" – mutatott rá a kormányfő-helyettes, hozzátéve: a Ponta-kormány idején viszont „zuhanásszerűen" romlottak a kapcsolatok. Felidézte, hogy alapvető kisebbségi jogokat korlátoztak, az igazságszolgáltatás álcája alatt pedig megfélemlítés zajlik, hogy a magyar politikusok ne merjenek elindulni a választásokon.
„A magyarságnak és a románságnak is érdeke, hogy Magyarország és Románia között szoros együttműködés legyen, például a határ menti együttműködéssel olyan uniós pénzeket tudunk lehívni, amit másként nem tudnánk. Ha jó a székelység közérzete, ha jó a magyar–magyar együttműködés, az a románoknak is hasznára válik" – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.
Semjén egyébként úgy vélekedett, nem a brit választópolgárok, hanem a brüsszeli bürokraták felelőssége lenne, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból. A politikus úgy véli, a bennmaradást és a kilépést támogatók táborának kiegyenlítettsége azt mutatja, hogy a brit közvélemény elégedetlen Brüsszellel. Emiatt Semjén szerint a brüsszeli bürokratáknak át kell gondolniuk a saját szerepüket, hiszen „olyan mértékben szétzüllesztették az Európai Uniót, hogy a britek fele azt gondolja, ki kell lépni" – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Hencz Hilda : Magyar Bukarest 15. (Részletek)
Túlélés kisebbségként egy nemzeti egységállamban
A háború elvesztésével a magyar állam drámai változásokon ment keresztül. A legtöbb szenvedés az erdélyi magyaroknak jutott, de a következmények a Kárpátokon kívül élőkre is kihatottak. A regáti magyar közösséget évekig megfigyelték még a templomokban is, kezdetben elsősorban azért, hogy elfoghassák azokat, akik a háborúban románok ellen harcoltak. Azonosító irodákat nyitottak a román állampolgárok számára, az idegen állampolgárok vagyonát pedig elkobozták.
A magyarokkal legyőzött ellenségként bántak, akikben nem bízhatsz, akiket keményen meg kell büntetni, és akiket továbbra is a román Siguranţa megfigyelése alatt kell tartani; ezt tanúsítja számtalan, a belügyminisztérium archívumában őrzött besúgói jelentés is. Megfigyelték a kulturális vagy vallásos szervezetek működését, de a szabadidős tevékenységeket is, például az Andronache-erdei majálisokat, és nem riadtak vissza a levéltitok megsértésétől sem. A magyar követség bukaresti jelenléte csak fokozta a hivatalos szervek éberségét, több papot, orvost, mérnököt, ügyvédet a követség ügynökeként és irredentaként tartottak számon; a jelentéstevő ügynökök által megfogalmazott irredentizmus vádját sohasem támasztották alá a megvádolt tetteivel vagy bizonyíthatóan elhangzott beszédével.
A magyarok leghatásosabb büntetése az asszimiláció volt. A nyíltan magyarellenes és antiszemita Brătianu, akinek Erdély az erdélyiek nélkül kellett volna, ki is jelentette, hogy az egyetlen ,,európai megoldás a kisebbségek beolvasztása”. Az erőszakos románosítási politikát és a román kormányok visszaéléseit semleges elemzők is hangsúlyozták, például Hannah Pakula: „a románok, akik valaha a népesség elmagyarosítása miatt siránkoztak, most vadul románosítottak.... A liberálisok és szövetségeseik Averescu alatt a nacionalizmus és az agrár igazságszolgáltatás nevében kifosztották a magyarokat és a zsidókat...”
A magyarok a román beolvasztásási politikát létük elleni támadásként élték meg. A hivatalos népszámlálások alapján megállapítható, hogy az egyesülés óta eltelt több mint 90 év alatt, de már a két világháború közötti időszakban is a „román állam jelentősen hatékonyabb volt, mint a Magyar Korona” a kisebbségek beolvasztása és a lakosság homogenizálása tekintetében, jegyzi meg Salat Levente. A várakozásokkal ellentétben a kor kiadványai nagyon kevés információval szolgálnak a bukaresti magyarság két világháború közötti életéről. Lehet, hogy nagy részük az asszimilációt nem is drámaként élte meg. Bukarestbe munkát keresni jöttek, és Románia fővárosa amúgy sem volt, és nem is lesz sohasem a magyar kultúra és identitás szempontjából reprezentatív. Mivel az identitás megőrzésének alapintézményei hiányoztak, a bukaresti letelepedés tulajdonképpen az asszimiláció felvállalását is jelentette.
Korábbi korok fontos forrásai, az emlékiratok majdnem teljesen eltűntek ebből az időszakból. Csak Szemlér Ferenc nagyon szűkszavú feljegyzései és Nagy András orvos, Nagy Benedek egykori RMDSZ-képviselő édesapja jóval később közreadott, valamivel bőbeszédűbb emlékiratai maradtak fenn. Ezeket csak részben pótolják a két világháború közti idők tanúival készített in vivo interjúk, amelyek közül külön említésre méltóak a Rostás Zoltán által készített, és a nyolvanas évek során nagyrészt román nyelven publikált beszélgetések.
Ugyancsak a világháborúk közötti időszakban készült három útleírás. Időrendi sorrendben az első Németh László 1935-ben megjelent Magyarok Romániában című könyve. Németh László három fiatal budapesti írót és szociológust kísért el háromhetes tanulmányútra Nagyromániába, a Giurgiu– Konstanca–Eforie–Bukarest útvonalon, majd meglátogattak néhány erdélyi várost is. Kapcsolatba kerültek Dimitrie Gusti csapatával is, román és magyar értelmiségiekkel beszélgetve próbálták felmérni a hangulatot. Németh útikönyve nagy port kavart a sajtóban: a románok rejtett irredentizmussal vádolták, míg a budapesti sajtó románbérencnek nevezte, amiért bírálta az erdélyi magyar értelmiség letargiáját, dicsérte Gustit, és lenyűgözte őt a románok vitalitása és optimizmusa. A következő útleírás a kovásznai születésű és Budapestre kitelepedett Ignácz Rózsa (1909–1979) tollából jelent meg, címe is jelképes: Keleti magyarok nyomában. 1938–1940 között a szerző újrajárta neves elődei, Ürmösy és Jerney útvonalát, sorra látogatta a bukovinai, moldvai és dobrudzsai településeket, a Duna menti kikötővárosokat és Bukarestet; arra a következtetésre jutott, hogy már lehetetelenség gyökeresen megváltoztatni és helyrehozni a Kárpátokon kívüli magyarság sorsát.
Mikecs László második világháború küszöbén megjelent úti jegyzetei nagyon kevés hasznos információt tartalmaznak.
Az ebben a korszakban (1921–1941) megjelenő igen nagy számú magyar lap – mintegy 80 cím – kiábrándítóan keveset mond a bukaresti magyarokról. Habár a kisebbségi újságíróknak saját szövetségük volt, ennek tevékenységéről alig tudunk valamit. Az állambiztonsági szervek két 1926-os jegyzetéből értesülünk arról, hogy a New York Times romániai tudósítója, dr. Kovács Jenő lemondott a kisebbségi újságírók szakszervezetének (?) elnöki posztjáról; a besúgó szerint az új büntető törvénykönyv sajtóvétségek elleni előírásai kapcsán folytatott románellenes kampányt. Az újságírókat az is nyugtalanította, hogy a kormány be akarta vonni a kisebbségiek vasúti utazási engedélyét. Az 1930-as években az újságíró szövetség vezetőtanácsában volt Kakassy Endre és Farkas Aladár. A közíró, költő és fordító Kakassy Endre tíz évet élt Bukarestben, és két rövid életű lap, a Magyar Kurír (1931) és utódja, a Bukaresti Magyar Kurír (1931. november – 1932. február) szerkesztője volt. Említésre méltó a korszak lapjainak változatossága: volt munkássajtó, megjelentek felekezeti lapok, a politikai pártok kiadványai, de napvilágot láttak szórakoztató- és sportlapok is. Néhány kiadvány külön a malom-, fém-, textilipari vállalkozókat és nagykereskedőket vagy a kiadókat és nyomdákat célozta meg. Ez a tartalmi változatosság az információbőség hamis érzetét keltheti. A romániai magyar sajtó számbéli gyarapodása növelte a románság aggodalmát. Ezt a nyugtalanságot kívánta eloszlatni Kovács Jenő a Politika című, részben kétnyelvű lapban 1934. április 25-én megjelent cikkében, azzal a kijelentésével, hogy „nem mind arany, ami fénylik”. Valóban, a több tucatnyi, Bukarestben megjelent címnek jó negyede tiszavirág-életűnek bizonyult, és további tucat lapot csak egy szűk magyar neoprotestáns körnek címeztek.
Egy 1921-es sikertelen kísérlet után, 1930–1936 között megjelent egy napilap is, Bukaresti Lapok címmel, amely tulajdonképpen a Brassói Lapok bukaresti kiadása volt, és figyelme központjában nem a bukaresti magyarság állt.
A leghosszabb életű lap a két világháború között a református Egyházi Újság, amely az 1929–1941-es időszakban folyamatosan megjelent. Értékét elsősorban Nagy Sándor a romániai magyar diaszpóráról írt, folytatásban több év során 91 részben megjelent tanulmánya adja.
A munkáslapok, a szakszervezetek vagy neoprotestáns felekezetek lapjai bárhol megjelenhettek volna, s bár magyar nyelvűek voltak (habár lehettek két- vagy háromnyelvűek is), említést sem tettek a bukaresti magyarok életéről. A szerkesztőségek is vándoroltak Kolozsvár és Bukarest között. Például a Munkás, a Román Kommunista Párt lapja, mely 1923-tól jelent meg magyarul, Marx-, Engels-, Krupszkaja-, Henri Barbusse-cikkeket közölt, Gorkij műveit vagy Zinovjev felszólalásait, beszámolt a Szovjetunió kizsákmányolás alól felszabadult munkásainak életéről és a gyakori romániai sztrájkokról. A vasutasokról is alig tudunk meg valamit, habár ők alkották az egyik legfontosabb szakmai réteget, és nagyon sok magyar volt közöttük. Lapjukban, az 1930-ban csak néhány lapszámot megélt Vasutasok Lapjában, a Romániai Vasutas Szakszervezetek Országos Szövetségének kiadványában még csak meg sem említik a magyar vasutasok számára kötelező rendszeres nyelvvizsgákat. Csak egy lap tudósít 2000 magyar vasutas sikertelen románnyelv-vizsga miatti elbocsátásáról 1931-ben, közülük egyeseknek 20–25 év régisége is volt.
A bukaresti neoprotestáns felekezetek (adventista, baptista, Jehova tanúi) nagyon gyorsan szerveződtek a háború után; az 1930-as népszámlálás szerint 576 adventista, 566 baptista stb. volt a fővárosban, a nemzetiséget azonban nem tüntetik fel. Az adventistáknak saját templomuk és nyomdájuk volt, a baptistáknak pedig hat imaházuk. Egy 1940-es lakcím-évkönyvben megjelenik egy magyar baptista imaház a Plevnei út 29. szám alatt. Habár ezeknél a felekezetnél nincs jelentősége a nemzeti hovatartozásnak, 1922-től magyar nyelvű istentiszteleteket is tartottak.
A magyar sajtót szorosan felügyelte a cenzúra, gyakori volt egyes bekezdések törlése, lapszámok vagy akár lapok betiltása. Az állami levéltárban fennmaradt Áts József újságíró, a bukaresti A Róka című humoros képeslap szerkesztőjének megfigyelési dossziéja. A megfigyelés 1926-ban, pár hónappal a lap feltűnése után kezdődött, mivel „felforgató jellegű viccek jelennek meg az ország róvására”. Majdnem két év megfigyelés után egy Ştefan Miu nevű egyén egy jelentést állított össze, miszerint „állambiztonsági vagy az állam érdekei szempontjából jelentéktelen”. Mégis, mikor az 1928. február 5-i számban Áts megjelentette Mihály László Barna versét, a Búsul a székelyt: „Csíkországban nem dalolnak, sírnak a leányok. / Csíkországban elhervadtak mind a gyöngyvirágok. / Sír a lelkükbe’ a nóta, / Réges-rég volt a kikelet, hej mi lett azóta?” – az „elítélendő” vers fordítása is belekerül a jelentésbe. Nem tudjuk egyértelműen megállapítani, hogy az újságírót meghurcolták-e, de 1929. július 29-én a bukaresti szerkesztőség felfüggesztette tevékenységét, Áts pedig vállalkozásokba kezdett, több moziterem, köztük a Trianon mozi tulajdonosa lett. Ennek az „irredenta és rémhírkeltő elnémetesedett magyarnak” a hazafiságában nagyon kételkedtek a hatóságok, magyar származása és budapesti rokonaival levelezni merészelő magyar felesége miatt. Megtudhattuk, hogy a református parókia ideiglenes elnöke (azaz főgondnoka) lett az orvos Bakk távozása után, és „összedolgozik Hamar Béla pappal, az ismert irredentával, akit nemrég választottak meg a református közösség elnökévé”. Elrendelték megfigyelésüket. Olyan jelentés azonban, amely felróható cselekedetekről is szólna, nem került elő. Az utolsó, szigorúan titkos feljegyzés 1955-ből származik, pedig az újságírót már 1948-ban halottnak nyilvánították.
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhalasztották a lakossági gáz árának emelését Romániában
Elhalasztotta a bukaresti kormány a lakossági gáz árának emelését, így 2017. március 31-ig a megawatt-óránkénti 60 lejes szabályozott energiaár marad érvényben – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség Victor Grigorescu energiaügyi miniszter előző esti bejelentését ismertetve.
A lakossági gázár tavaly nyáron elfogadott újabb liberalizációs ütemterve alapján a bukaresti kormány már nem negyedévenként vagy félévenként, hanem éves ütemben tervezte tíz százalékonként drágítani a gázt, amely így 2020 áprilisában érte volna el a liberalizációs program elején kitűzött 90 lejes árat.
A szénhidrogének világpiaci ármozgása miatt azonban már az import gáz sem kerül többe, mint a román kitermelésű szabályozott árú gáz, ezért Nicolae Havrilet, az energiaár-szabályozó hatóság (ANRE) vezetője áprilisban a lakossági gáz árának korábbi liberalizációját javasolta.
Erre ugyan nem került sor, de a kormány elhalasztotta a július elsején esedékes tízszázalékos áremelést, amely azt eredményezte volna, hogy a lakosság drágábban vásárolja a szabályozott árú energiahordozót, mint az ipari fogyasztók. A kabinet az ANRE által évente meghatározott tartalékolási kötelezettségeik betartására szólította fel a szolgáltatókat, hogy a téli hónapokban is képesek legyenek kivédeni az energiaszükséglet szezonális ingadozásait – magyarázta az energiaügyi miniszter.
Romániában a lakossági fogyasztók még államilag szabályozott áron veszik a gázt, az ipari fogyasztók azonban már nem. A kormány tavaly nyáron fogadta el a legújabb liberalizálási ütemtervet, amely 2018 helyett 2021-ig tolta ki a gázár-szabályozás megszüntetésének határidejét.

erdon.ro

Befagyasztották a gázárakat
Kilenc hónapig nem drágul a lakossági földgáz: a kormány egyik, kedden elfogadott sürgősségi rendelete július 1-jétől 2017. március 31-ig a jelenlegi árán befagyasztja a belföldi kitermelésű földgáz árát. Az intézkedést azzal indokolják, hogy az elsődleges energiaforrások piacán bekövetkezett változások – köztük a kőolaj árának zuhanása – miatt a hazai földgázpiacon az államilag szabályozott árak elérték, sőt, túlhaladták a piaci árakat.
Egy tavalyi kormányrendelet értelmében a belföldi kitermelésű földgáz árának 2016. július 1-jétől – holnaptól – megawattóránkénti 66 lejre kellett volna nőnie a jelenlegi 60 lejről, Dacian Cioloş kormánya azonban úgy véli, hogy az árszabályozásnak a lakosságot kell védenie a piac liberalizálásának negatív hatásaitól.
A sürgősségi rendeletben azt is rögzítették, hogy a szolgáltatóknak mekkora földgázmennyiséget kell elraktározniuk télire – a szükségleteket előzőleg a szakhatóság állapította meg –, és drasztikusan (akár félmillió lejre vagy az üzleti forgalom tíz százalékára is) megbüntetik azokat a cégeket, amelyek nem tartalékolnak. A téli készletet ezentúl évente fogják meghatározni – átlátható és nem diszkriminatív feltételek mellett –, a cél az, hogy biztosítani lehessen a belföldi fogyasztáshoz szükséges mennyiséget, az ellátás pedig folyamatos és biztonságos legyen.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromnyelvű könyv örökségeinkről ( Székely hagyományok)
Székely hagyományok – bevezetés a székelyek kultúrájába címmel háromnyelvű könyvet és kísérőfilmet jelentetett meg Sepsiszentgyörgy önkormányzata közösen a bukaresti Közpolitikák Intézettel. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, illetve a Művész Teremben kedden bemutatott magyar, román és angol nyelvű kiadványok létrejöttét Norvégia, Izland, Lichtenstein és Románia kormánya pályázati alapjából finanszírozták.
Kulcsfontosságú és hiánypótló kiadványról van szó, amely érdekében a román kormány olyan projektet támogat, amelyben Székelyföldet idézőjel nélkül említik, hiszen a székely hagyományokról, a székely kultúráról van szó, ezért egy kicsit falbontogató jellege is van ennek a könyvnek – hangsúlyozta Sztakics Éva alpolgármester. Kiemelte, a májusi bukaresti Székely vásár után ez a második közös lépés a Közpolitikák Intézettel a székely kultúra népszerűsítése terén. Ez azt jelenti, Bukarestben is kezdik meghallani, hogy igenis van Székelyföld, székely hagyományok és székely emberek. A városvezető emlékeztetett, a Sepsiszentgyörgy Európa kulturális fővárosa pályázatot is az identitásra alapozták, az volt a lényege, mutassuk meg és bizonyítsuk be, hogy az egymás mellett élő népek a kultúrán keresztül tudnak közeledni. Sztakics Éva szerint egy következő kiadványnak az innovációval kellene foglalkoznia, hisz az jelenti a jövőt.
Egy térségnek a kultúrája a legjobb nagykövete, és Székelyföld hagyományain keresztül mutatkozott be a májusi bukaresti Székely vásárban, ahol két nap alatt tizenötezer látogató fordult meg, és a legtöbb árus üres kézzel tért haza, mert mindent el tudott adni – ezekkel a szavakkal köszöntötte a jelenlévőket Adrian Moraru, a Közpolitikák Intézete aligazgatója, aki szerint a jelen kiadvány is jó alkalom, hogy a magyar identitás közelebb kerüljön Bukaresthez.
A jelenkori és archív fotókkal illusztrált vaskos kötetet, amely a székely hagyományokat a háromszékieken keresztül mutatja be, a kiadvány két szerzője, Pozsony Ferenc néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár és Kinda István sepsiszentgyörgyi néprajzos, muzeológus ismertette. Pozsony Ferenc elmondta, Háromszék korán polgárosult vidék, de mindig fogékony volt az újra, nagyon gazdag hagyományokkal rendelkezik, amelyek közül sok még ma is élő, ezért volt nehéz a válogatás, hogy mi kerüljön bele a könyvbe. Végül a háromszéki székely kultúra legjellegzetesebb elemei mellett döntöttek. Kinda István is a bőség zavaráról beszélt, a több mint negyven élő háromszéki hagyomány közül csak húszat mutatnak be a kötet három nagy fejezetében: az alkotó népművészet kategóriában ismertetik a faragóművészetet, a kopjafákat, a székely kaput, a festett bútorokat, a szőtteseket, varrottasokat, viseleteket, kúriákat, kastélyokat; gasztronómia címszó alatt jelenik meg a pityókás házikenyér, a mézeskalács, a kürtőskalács, a lakodalmas rakott ág, a szilvapálinka és a harmadik csoportosításban a kalendáris népszokásokat foglalják össze – lovas farsangok, farsangi bagolytemetés, tavaszünnep, húsvéti szánazás és locsolás, Szent György-napi juhászünnepek, Szent István-napi búcsú, karácsonyi betlehemezés, szilveszter a templomtorony alatt. A több mint kétezer példányban kiadott könyv (amely ingyenesen kapható a sepsiszentgyörgyi Tourinfo irodában – a Lábas Ház földszintjén) mellékleteként jelent meg az Erdély András, Vargyasi Levente és Várkonyi Eszter által készített ötvenhárom perces dokumentum jellegű film, amelynek születéséről az alkotók beszéltek, majd a könyvbemutató után a Művész teremben le is vetítették. A film rövid bepillantást nyújt az árkosi mézeskalács-készítés, a kisbaconi házikenyérsütés, a bodosi viseletkészítés, a csernátoni fafaragás, a vargyasi bútorfestés, az ozsdolai szilvapálinka-főzés, a mikóújfalusi lakodalmas rakott ág készítés titkaiba, a filmkészítők ellátogattak egy csernátoni hagyományos esküvőbe, a bölöni farsangi mulatságba, és ismertetik a kézdiszentléleki betlehemezést is. A Székely hagyományok című könyv és film bemutatója estéjén, a kettő között fellépett a Tőkés Edit és Tőkés Zsolt irányította Kincskeresők (korábbi Százlábú) néptáncegyüttes, amely megérdemelte volna a külön estés bemutatkozást. Színvonalas műsorukban körbevezettek a Küküllő mentén, a Mezőségen, Felcsíkon, előadásukat szászcsávási cigány tánccal zárták, meghazudtolva tizenéves korukat, hisz a cigány táncba bele kell születni, kívülállók közül csak a tehetségesek tudják elsajátítani.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Válasz az árnyékjelentésre
Június 30-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elküldte a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) közösen elkészített árnyékjelentését a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Kartája romániai alkalmazásáról, melyre vonatkozóan a román kormány év elején küldte el második jelentését. Az árnyékjelentés elkészítését az EMNT április elején jelezte az Európa Tanács illetékes ellenőrző bizottságánál, amelynek tagjai már májusban látogatást tettek Romániában, és az általános gyakorlattal ellentétben nem keresték fel mindazon szervezeteket, amelyek árnyékjelentést készítenek.
A 70 oldalas angol nyelvű dokumentum a bevezető jellegű fejezeteket követően a nyelvi karta 9. és 10. – igazságszolgáltatással és adminisztrációval kapcsolatos nyelvhasználatra vonatkozó – cikkének romániai alkalmazásáról nyújt részletes, kutatáson alapuló elemzést – tájékoztat az EMNT sajtóirodája. A jogi keret ismertetésén túl a jelentés megjegyzéseket fűz ahhoz, hogy a hatóságok miképpen alkalmazzák a nyelvi jogokra vonatkozó rendelkezéseket, majd esettanulmányokat ismertet. Ez utóbbiak arra szolgálnak, hogy bebizonyítsák az Európa Tanács szakértőinek: a kisebbségi nyelvek használata terén nem létezik jól átgondolt, világos végrehajtási normákon, büntetési lehetőségeken és központi költségvetési támogatáson alapuló keret, és ennek hiánya teret enged a hatóságok kisebbségellenes megnyilvánulásainak, hiszen sok esetben a hatóságok nem védik, hanem ők maguk sértik ezeket a jogokat.
Az ellenőrző bizottság tagjainak elküldött árnyékjelentésre az első visszajelzés Vesna Crnić-Grotić asszonytól, a nyelvi karta szakértői bizottságának elnökétől érkezett, aki arról tájékoztatta az EMNT-t, hogy a nyelvi karta értelmében a jelentést figyelembe vehetik a romániai jelentés elemzésénél a felügyelő bizottság novemberi ülésén.
Az árnyékjelentést Toró Tibor, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója és Árus Zsolt készítették, azonban annak írása alatt folyamatos kapcsolatban álltak más árnyékjelentést készítő szervezetek képviselőivel: Szigeti Enikővel, a Marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom vezetőjével és Bethlendi Andrással, a Musai-Muszáj mozgalom civil aktivistájával.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

RMDSZ ügyvezető elnök: a magyarság erős képviselet nélkül külső szemlélője mAradhat a romániai régióátszervezésnek
Az őszi romániai választások tétje a magyarság számára az, hogy képes lesz-e jó irányba befolyásolni az ország régióátszervezését, mert erős képviselet nélkül külső szemlélője mAradhat csupán a folyamatnak – hangoztatta Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke arra reagálva, hogy a Bukaresti kormány ismét napirendre tűzte a régiókról szóló társadalmi vitát.
A szövetség keddi hírlevele a politikust idézve arról írt, hogy az RMDSZ továbbra is 16 gazdasági-fejlesztési régió létrehozását támogatja. “A közigazgatási hatáskörű régiók létrehozása jelenleg alkotmányellenes, a megoldás pedig nem az, hogy egy újabb közigazgatási szintet állítunk fel a megye és az országos szint között, hanem a gazdasági- fejlesztési régiókat kell átalakítani” – mondta Kovács Péter.
Emlékeztetett: az RMDSZ törvényjavaslata 16 gazdasági-fejlesztési régiót javasol, köztük a Székelyföldi térséget magába foglaló Hargita, Kovászna, és Maros megye, illetve a partiumit tömörítő Szatmár, Szilágy és Bihar megye is különálló fejlesztési régiót alkotna. Az ügyvezető elnök szerint a mostani nyolc régiós felosztás miatt az ország elesik az Európai Uniós forrásoktól, régión belül a gazdag megyék fejlődnek, a szegényebbek pedig lemAradnak.
Az RMDSZ nem tartja rossznak, hogy a régióátszervezésről ismét társadalmi vitát kezdeményeztek, hiszen választási kampányban a pártok be tudják mutatni saját elképzeléseiket, kampányban pedig a közvélemény is jobban odafigyel a témára. Megjegyezte: a jelenlegi szakértői kormány nem határozhat az új régiók kialakításáról, ezért a döntés valószínűleg a jövő év elején, a társadalmi vita és a parlamenti választás után várható.
Kovács Péter szerint ez a társadalmi vita is az év végi parlamenti választások tétjét jelzi. “Bízunk abban, hogy megfelelő súllyal ott leszünk, és ha nem is tudjuk elfogadtatni teljes mértékben elképzelésünket, de fékezni fogunk, meg fogjuk akadályozni, hogy a szélsőséges változatok megvalósulhassanak. Sokszor már ez is nagy eredmény” – hangsúlyozta az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Romániában főleg a kialakítandó régiók számától és méretétől függ az, hogy a magyarlakta térségek milyen súllyal vehetnek részt a regionális döntéshozatalban. 2013-ban a Ponta-kormány olyan (alkotmánymódosítással megvalósítható) regionális felosztást javasolt, amely a jelenlegi fejlesztési régiókat ruházta volna fel közigazgatási hatáskörrel. A tervet – amelynek megvalósulása esetén a legnagyobb magyar tömb, a székelység is kisebbségbe kerülne az úgynevezett Központi régióban – azért nem léptették életbe, mert a kormány időközben elvesztette az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többségét.
erdon.ro

Lemondanának címükről Oprea „doktoriskolájának” tagjai
A hírszerzési akadémia ( ANIMV) plágiumgyanúba keveredett kilenc doktora jelezte írásban a Bukaresti oktatási miniszternek, hogy lemond tudományos címéről – közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál. Az érintettek névsorát a csütörtökön hivatalba lépett új oktatási miniszter, Mircea Dumitru adta ki a Tiszta Románia nevű civil szervezetnek egy korábbi adatigénylésre válaszolva.
A doktori címüktől lemondani próbáló „hírszerző-doktorok” vezető tanára Gabriel Oprea korábbi kormányfő-helyettes volt, akit szintén plágiummal gyanúsítanak. A Ponta-kormányban akkor még belügyminiszteri tisztséget is betöltő politikusról tavaly szeptemberben azt állította a Bukaresti egyetem etikai bizottságának vezetője, hogy disszertációja jelentős részét idézőjelek nélkül másoktól másolta. Néhány héttel később a Bukaresti sajtó már arról cikkezett, hogy Oprea doktoranduszai is másokat plagizálva szerezték meg a tudományos címet.
A Tiszta Románia szerint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szakmai védnökségével működő felsőoktatási intézmény úgy próbálta eltussolni a botrányt, hogy a plágiumgyanúba keveredett végzősei idén márciusban lemondtak doktori címükről, a tanintézet pedig júniusban azt közölte, hogy a disszertációk ügyében indult vizsgálat így okafogyottá vált.
Szabadság (Kolozsvár)

Az újratemetés kálváriája
Síron túli honvédsors
Tavaly július 1–10. között mintegy kilencven magyar honvéd földi mAradványait hantolták ki a Kolozsvári új zsidótemetőben. Erre a Kolozsvári Szabadság napilap szerint azért volt szükség, mert a parcella új rendeltetést kapott. A Jobbágytelkére tervezett gyűjtőtemető nem készült el, ezért Mezőpanitban szándékoznak újratemetni a honvédok földi mAradványait.
A katonák 1944 szeptemberében–októberében a Torda környéki csatákban estek el, nagy részük súlyos sérülésüket követően a Kolozsvári katonai kórházban halt meg. Az ásatásokat Illésfalvi Péter hadtörténész, a magyar honvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozó kegyeleti főosztály főosztályvezetője végezte. A román és a magyar kormány közötti egyezség alapján a kihantolást és a hősök újratemetését engedélyezte a román honvédelmi minisztérium alárendeltségében működő Hősök Kultuszát Ápoló Országos Hivatal (ONCE) kegyeleti osztálya.
Ugyancsak a két ország közötti kölcsönösségi egyezmény alapján mind Románia, mind Magyarország területén a két hatóság arra törekszik, hogy központi gyűjtőhelyeket alakítsanak ki, ahova azoknak az első, illetve a második világháborúban elhunyt katonáknak a mAradványait temetnék el, akiknek olyan területen vannak a sírhelyeik, amelynek rendeltetése az évek során megváltozik. Annak érdekében, hogy megfelelő helyet találjanak, a magyarországi Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának illetékesei felvették a kapcsolatot a Csíkszeredai székhelyű Erdélyi Kutatócsoport Egyesülettel, amely 2006 óta foglalkozik első és második világháborús harctérkutatással, a két világháború relikviáinak gyűjtésével, hadisírok felkeresésével és rendbetételével. Vásárhelyi Gábor József, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy több helyszínt bejártak, és a HMTKHKF illetékesei úgy vélték, leginkább a Hodos községhez tartozó jobbágytelki római katolikus temetőben kijelölt rész lett volna alkalmas arra, hogy egy impozáns, országos szintű gyűjtőtemetőt alakítsanak ki. Megbízták az Erdélyi Kutatócsoport Egyesületet, hogy készítsen egy tervet. Ezzel a feladattal az egyesület Hadnagy Judit műépítész irodáját bízta meg. A helyszínen geológiai fúrásokat, egyéb szükséges felméréseket is készítettek és a látványtervvel együtt átadták a költségvetést is az egyesületnek. A terv szerint 2734 négyzetméter területet bocsátottak az ügy rendelkezésére. Teraszosítást követően, három fázisban összesen 367 sírhelyet alakítottak volna ki. Emellett a tervben szerepelt több csontkamra, egy emlékmű, amely tartalmazta volna az elhunytak nevét, ezenkívül a megemlékező eseményeknek helyet adó nagy teret is kialakítottak volna. Az egyesület elnöke szerint a tervet a magyar fél láttamozásra elküldte a romániai Hősök Kultuszát Ápoló Hivatalhoz.
Ennek tudatában a Hodosi Polgármesteri Hivatal is lépett. Telekeltették a temetőt, és beszereztek minden szükséges engedélyt az építkezés elkezdéséhez. Vásárhelyi Gábor József szerint ha az ONCE (a romániai hivatal) engedélyezteti a temető megnyitását, akkor elkészült volna a kivitelezési terv is, és a hodosiak hozzáállásából ítélve megkezdődhettek volna a munkálatok.
Időközben a magyar honvédelmi minisztérium élén váltás történt. Hende Csaba minisztert dr. Simicskó István váltotta fel, aki átszervezte a minisztériumot. A HMTKHKF-et Társadalmi Kapcsolatok Hivatalává alakították át, a vezetőséget is lecserélve. Az ügyet addig Töll László ezredes, Maruzs Roland alezredes és a már említett Illésfalvi Péter hadtörténész karolta fel, akiket menesztettek hivatalukból.
Időközben a honvédelmi minisztérium illetékesei a hivatal átalakítását követően, valamikor tavasszal felkeresték a Mezőpaniti Polgármesteri Hivatalt, ahol Bartha Mihály polgármesterrel tárgyaltak, majd ezt követően a református egyházközség gondnokával, ifj. Adorjáni Bélával két helyszínt is kijelöltek. Egyiket a régi temető aljában, ami alkalmatlannak bizonyult, míg a másikat az új ravatalozóhoz közel, egy hozzávetőlegesen 6x3 méteres területen. A mezőpanitiak megrendeltek egy kriptaszerű tervet is a ravatalozót tervező Zolcsák Pétertől, hogy a két építmény egy stílusú legyen.
Az exhumálást, illetve a jobbágytelki temetkezési hely kijelölését követően a csontokat a Marosvásárhelyi Alfa Funerar temetkezési vállalkozó nagyernyei központjában tárolták, ahonnan, miután kiderült, hogy mégsem Jobbágytelkén hantolják el újra, június 28- án a magyar honvédelmi minisztérium illetékesei Mezőpanitba vitték, annak ellenére, hogy az ONCE által kibocsátott engedélyben az áll, hogy "a 81 katona földi mAradványait újrahantolásukig egy erre szakosodott és feljogosított cégnél kell tárolni".
Az ügyet 2016. július elsején Papp Annamária, a Kolozsvári Szabadság napilap – az exhumálásnál is jelen levő – munkatársa hozta ismét nyilvánosságra, amikor megtudta, hogy nem az eredeti terv szerint, Jobbágytelkén, hanem Mezőpanitban helyezik örök nyugalomra a katonákat. A sajtóból tudta meg a honvédelmi minisztérium pálfordulását Barabási Ottó, Hodos polgármestere és Orbán József alpolgármester is, aki személyesen foglalkozott az üggyel. A helyszínváltás okáról mindeddig egyikük sem kapott magyarázatot. Megkeresésünkre Bodó Előd Barna, Mezőpanit új polgármestere sem tudott válaszolni, csupán annyit mondott: a község partnerként fogadta a magyar honvédelmi minisztérium megkeresését, és megtesz mindent annak érdekében, hogy az igényeknek megfelelő kegyhelyet alakítsanak ki és zarándokhellyé váljon a síremlék. (Sz. m.: Panitban van síremléke egy magyar és három ismeretlen német katonának is, amelyet a község szépen ápol.)
Szerettük volna megtudni, hogy miért változtatták meg az eredeti helyszínt. Erről az MTI, a Szabadságra hivatkozva, azt írta: "A magyar honvédelmi minisztérium egyik illetékese annyit közölt a lappal, hogy nem várják meg a jobbágytelki központi gyűjtőtemető elkészülését, így Mezőpanitban lesz az újjátemetés". Tudomásunk szerint szeptember utolsó hetére – az említett tordai csata évfordulójára – időzítik.
Közben telefonon elértük Magyarország Bukaresti nagykövetségének katonai és légügyi attaséját, Kóka Zoltán alezredest, aki kérésünkre felvette a kapcsolatot a magyar honvédelmi minisztérium illetékes ügyosztályával, ahonnan azt a választ adták, hogy "folyamatban van az ügy rendezése, ezért a szaktárca teljes hírzárlatot rendelt el". Az alezredes azt ígérte, ha van fejlemény, tájékoztatnak.
Mindezek ellenére érthetetlen számunkra a honvédelmi minisztérium illetékeseinek titkolózása. Nemcsak a nagy nyilvánosság előtt, hanem az ügyet felkaroló egyesülettel és az érintett önkormányzatokkal szemben is. Sejtjük, a személyzeti cseréken túlmenően a szaktárca átalakítását követő lefaragott költségvetés lehet az oka annak, hogy a korábbinál jóval olcsóbb kivitelezésű, kriptaszerű emlékmű alá helyezik majd a katonák földi mAradványait. Pedig az eredeti elképzelés szerint a látványtervben szereplő jobbágytelki központi gyűjtőhely, ha jóval költségesebb is, mint a tervezett mezőpaniti sírhely, talán az erdélyi civil társadalom, az önkormányzatok összefogásával közös ügyként megvalósulhatott volna. Mert ezt a MÉLTÓ végtisztességet megérdemlik azok a honvédek, akik a közös hazáért estek el.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

A kormány megóvta a bérpótlékot (Köztisztviselők Országos Ügynöksége)
A kormány tegnap kifogást emelt az alkotmánybíróságon az ellen az ötvenszázalékos bérpótlék ellen, amelyet június végén szavazott meg a Köztisztviselők Országos Ügynökségének alkalmazottai számára a parlament.
A törvényhozók az alapbér ötven százalékával egyenlő „veszélyességi és neuropszichológiai túlterheltségi” pótlékot irányoztak elő a köztisztviselők jogállását szabályozó törvény módosítása révén a hivatal munkatársainak.
A kormány szerint az intézkedés azért sérti az alkotmányt, mert hátrányos megkülönböztetést jelent más közalkalmazottakkal szemben, és a törvényhozók anélkül rendelkeztek a költségvetési kiadások növeléséről, hogy meghatározták volna annak forrását. A kabinet becslése szerint az intézkedés többletterhet róna a költségvetésre, amelynek a tervezettnél nagyobb arányú túllépésével megsértenék a maastrichti szerződés előírásait.
A Cioloş-kormány a kórházi ügyeletek vállalására ösztönző, szintén fedezet nélkül előirányzott, két minimálbérig terjedő extra juttatás ellen is óvást emelt tegnap az alkotmánybíróságnál. Korábban egy hasonló jogvitában az alkotmánybíróság a Cioloş-kabinetnek adott igazat, amikor megsemmisítette a volt önkormányzati vezetőknek megszavazott extra nyugdíjat. A parlament azonban kisebb módosításokkal ismét elfogadta az illető törvénytervezetet, amely ellen a Bukaresti kormány ismét alkotmányossági óvást nyújtott be a taláros testülethez.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Romániában egy kispárttal olvad össze Traian Basescu pártja
A nemrég még kormánykoalíciós pártnak számító Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) olvad össze a Traian Basescu volt román államelnök által vezetett Népi Mozgalom Párt (PMP).
Ezt a két politikai erő vezetősége jelentette be kedden közös sajtótájékoztatón. Traian Basescu elmondta, hogy az új párt a PMP név alatt fog szerepelni, az elnöke továbbra is ő mArad, lesz négy első alelnökük, akik közül kettőt az UNPR ad majd. A Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes által vezetett UNPR a szociáldemokrata Victor Ponta egykori román miniszterelnök kormányának volt tagja. Oprea márciusban lemondott a pártelnökségről, miután két ügyészségi eljárás indult ellene. A PMP egy Basescu által alapított új párt. Az összeolvadástól azt remélik, hogy növeli bejutási esélyüket a parlamentbe az év végi választáson.
Az UNPR azt követően erősödött meg, hogy a Szociáldemokrata Párt ( PSD) és a Nemzeti Liberális Párt ( PNL) által létrehozott Szociálliberális Szövetség (USL) – amely megnyerte 2012-ben a helyhatósági és a parlamenti választásokat – kettészakadt, így a szociáldemokratáknak nagy szükségük volt az UNPR-re, hogy biztosítsa számukra a parlamentben a kormányzati többséget.
Az UNPR nem vett részt önállóan a választásokon, de 2012 után számos törvényhozót befogadott, akik különböző okokból kiléptek pártjukból, amelyeknek színeiben mandátumot szereztek. Így az UNPR önálló frakciót alakíthatott, és tavaly novemberig, a Ponta-kormány lemondásáig a mérleg nyelve szerepét töltötte be a Bukaresti parlamentben.
Tavasszal még azt fontolgatták, hogy önálló pártként indulnak a választáson. Az utóbbi hetekben azonban számos törvényhozó kilépett az UNPR-ből, és a PSD-hez csatlakozott, miután sikertelenül végződtek a szociáldemokratákkal folytatott egyeztetések egy esetleges közös parlamenti választási szereplésről. Basescu nyilatkozatában utalt arra, hogy sokan elhagyták az UNPR-t, de mint mondta, őket ez nem zavarja, mert olyan emberekre van szükségük, akik a jobbközép értékeket vallják magukénak.
Valeriu Steriu, az UNPR elnöke kijelentette: elsősorban azoknak a választóknak akarnak alternatívát nyújtani, akiknek elegük van a jelenlegi két nagypártból, a PSD-ből és a PNL-ből. A két nagy politikai erő, a balközép szociáldemokraták és a jobbközép liberálisok mellett jelenleg három kispárt pályázik eséllyel törvényhozói helyek megszerzésére az őszi romániai parlamenti választáson: a magát jobbközépnek tekintő PMP, a PSD-t támogató Calin Popescu Tariceanu vezette Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
erdon.ro

A magyar sérelmeket továbbra sem orvosolják
Állag- és állománymegőrzésre rendezkedik be a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ( MOGYE) magyar tagozata azt tapasztalván, hogy hátrányos helyzetének fenntartása országos ügy Romániában, és a Bukaresti kormányzat részéről nincs politikai akarat a magyar sérelmek orvoslására – mondták az egyetem magyar tagozatának vezetői tegnapi Marosvásárhelyi sajtótájékoztatójukon.
Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt időszakban történtek ugyan a magyar oktatást célzó látszatintézkedések, de a magyar tagozat törvényben előírt intézményesítéséről hallani sem akar az egyetem román vezetése, mely továbbra is a megtűrt státusban kívánja tartani a magyar orvos- és gyógyszerészképzést az intézményen belül. Szabó Béla a pozitív látszatintézkedések közé sorolta, hogy személyében magyar alelnöke van az egyetemi szenátusnak, és Nagy Előd egyetemi docenst az intézmény rektorhelyettesévé nevezték ki, valamint azt, hogy megszüntették a fegyelmi eljárást Sipos Emese volt dékánhelyettes ellen, aki korábban megtagadta a gyógyszerészeti kar magyar tagozata számára hátrányos akkreditációs dosszié aláírását. Szabó Béla emlékeztetett arra, hogy a Victor Ponta volt miniszterelnök jelenlétében elkezdett tárgyalások végén 2012 szeptemberében aláírt hétpontos megállapodás magyar szempontból legfontosabb pontját a román fél máig nem tartotta be. A dokumentum 7. pontja azt rögzítette, hogy az akkreditáció befejeztével megalakulnak a magyar főtanszékek az egyetemen. Hozzátette, az önálló magyar struktúrák máig nem jöhettek létre. A tagozatvezető elmondta, 2014 áprilisában emiatt nyújtották be lemondásukat az egyetem kinevezett magyar vezetői. Akkor azt gondolták, hogy gesztusukkal áttörést érhetnek el, de csalódottan kellett megállapítaniuk, hogy a magyar közvélemény gyorsan elfelejtette a MOGYE-ügyet.
Nagy Előd docens, az intézmény magyar rektorhelyettese hozzáfűzte, a magyar tagozat önállósága nélkül aligha sikerülhet megőrizni az intézmény magyar tanári állományát, hisz az egyetem 53 doktorátusvezetői jogosultsággal rendelkező oktatója közül 17-en magyarok, ebből 11-en már nyugdíjasok vagy egy éven belül nyugdíjba vonulnak.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus rendezésére tett kísérlet 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett.
A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekednek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Állagmegőrzés” a vásárhelyi orvosi magyar tagozatán
Továbbra is „megtűrt státusban kívánja tartani” a magyar orvos- és gyógyszerészképzést a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ( MOGYE) román vezetése.
„Állag- és állománymegőrzésre” rendezkedik be a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata azt tapasztalván, hogy hátrányos helyzetének fenntartása országos ügy Romániában, és a Bukaresti kormányzat részéről nincs politikai akarat a magyar sérelmek orvoslására – mondták az egyetem magyar tagozatának vezetői hétfői sajtótájékoztatójukon.
Az MTI beszámolója szerint Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője a Marosvásárhelyi tájékoztatón elmondta: az elmúlt időszakban történtek ugyan a magyar oktatást célzó „látszatintézkedések”, a magyar tagozat törvényben előírt intézményesítéséről azonban hallani sem akar az egyetem román vezetése. Mint kifejtette, így továbbra is „megtűrt státusban kívánja tartani” a magyar orvos- és gyógyszerészképzést az intézmény keretében.
Pozitív „látszatintézkedések”
Szabó Béla a pozitív látszatintézkedések közé sorolta, hogy személyében magyar alelnöke van az egyetemi szenátusnak, és Nagy Előd egyetemi docenst az intézmény rektorhelyettesévé nevezték ki, valamint azt, hogy megszüntették a fegyelmi eljárást Sipos Emese volt dékánhelyettes ellen, aki korábban megtagadta a gyógyszerészeti kar magyar tagozatának számára hátrányos akkreditációs dossziéjának az aláírását.
Szabó Béla emlékeztetett arra, hogy a Victor Ponta volt miniszterelnök jelenlétében elkezdett tárgyalások végén 2012 szeptemberében aláírt hétpontos megállapodás magyar szempontból legfontosabb pontját a román fél máig nem tartotta be. A dokumentum 7. pontja azt rögzítette, hogy az akkreditáció befejeztével megalakulnak a magyar főtanszékek az egyetemen. Hozzátette, az önálló magyar struktúrák máig nem jöhettek létre.
A tagozati vezető elmondta, 2014 áprilisában emiatt nyújtották be lemondásukat az egyetem kinevezett magyar vezetői. Akkor azt gondolták, hogy gesztusukkal áttörést érhetnek el, de csalódottan kellett megállapítaniuk, hogy a magyar közvélemény gyorsan elfelejtkezett a MOGYE-ről.
Veszélyben a magyar tanári állomány
Nagy Előd docens, az intézmény magyar rektorhelyettese hozzáfűzte, a magyar tagozat önállósága nélkül aligha sikerülhet megőrizni az intézmény magyar tanári állományát. Példaként említette: az egyetem 53 doktorátusvezetői jogosultsággal rendelkező oktatója közül 17-en magyarok, akik közül 11-en már nyugdíjasok, vagy egy éven belül nyugdíjba vonulnak.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között, mert az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus rendezésére tett kísérlet 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett.
A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Jelenleg az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekednek.
Krónika (Kolozsvár)

Előrelépni csak együtt
Interetnikus párbeszéd Bikfalván
Az értelmes párbeszéd javítja az együttélés feltételeit, és semmiképpen nem akadálya az identitás megőrzésének – hangzott el Bikfalván, az Identitás és Párbeszéd Egyesület (AID) által szervezett táborban. A napi előadásokkal, műhelygyakorlatokkal „fűszerezett” rendezvényen 30 fiatal vesz részt az ország több megyéjéből és Bukarestből.
A román kormány Interetnikus Kapcsolatok Igazgatósága (DRI) által támogatott projektnek az a célja, hogy újabb kommunikációs csatornákat nyisson magyarok és románok között.
– Ez egy fiatalnak számító, mindössze két éve alapított civil egyesület, amely könnyebbé, egyszerűbbé, ugyanakkor tartalmasabbá szeretné tenni a román és magyar fiatalok közötti együttműködést – nyilatkozta a Téglás Panzióban tartott sajtóértekezletén Alexandru Andriesei AID-elnök.
Az interetnikus kapcsolatokból mesteriző fiatalember jónak nevezte a Kovászna megyében élő fiatalok közötti kapcsolatot, amelynek azonban, a sajtó hatékony „támogatásával”, igen rossz híre kelt országszerte.
Oltean Csongor, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) elnöke szerint minden hasonló kezdeményezés további közös projektek lehetőségét veti fel.
Az első napon előadó Sergiu Constantin azt mondja: az ilyen jellegű kezdeményezések lehetnek a legeredményesebbek. Az, hogy a magyar fiatalok összegyűlnek Tusnádon vagy Csomakőrösön, és elmondják, hogy mit várnak a románoktól, majd a román fiatalok összeülnek Marosfőn, és elmondják, hogy milyen csúnyák a magyarok, az nem vezet sehova. Ha igazán haladást akarunk, azt csak együtt lehet elérni, még akkor is, ha ez a nehezebb út – szögezte le a bolzanói Kisebbségi Jogok Akadémiájának romániai kutatója.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elkészült a Nagyenyedi iskolacsoda
Kívülről–belülről impozáns látványt nyújt a frissen felújított Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, ahová kedden az Erdélyi Református Egyházkerület meghívására látogatott el Kiss Előd-Gergely, a kronika.ro munkatársa. A több száz éves kollégium épületegyüttesét uniós forrásokból, valamint az egyházkerület és helyi önkormányzat támogatása révén újították fel és szerelték fel korszerű, digitális oktatóeszközökkel. A beruházás értéke mintegy hatmillió euró.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón elmondta: a református egyház 2004-ben kapta vissza az épületegyüttest, a kollégiumnak régen azonban nemcsak az ingatlantömb volt a birtokában, tanári lakásokkal, erdővel, földekkel rendelkezett. Ez a vagyon tette lehetővé, hogy egykor gyakorlatilag önállóan tudott működni, mutatott rá a püspök. Mint részletezte, a visszaszolgáltatás után időbe került birtokba venni az ingatlanokat, mert az épületegyüttes ad otthont a dokumentációs könyvtárnak és a természetrajzi múzeumnak is.
A két közgyűjteménynek otthont adó épületrészt egyébként az egyházkerület újította fel, annak költségei ugyanis nem szerepeltek az uniós projektben. Szintén saját költségén újított fel az egyházkerület a konviktust, azaz a kollégiumi étkezdét is. A református egyház 3,5 millió lejt fektetett be az ingatlanegyüttes korszerűsítésébe. „Az egyház visszakérte az ingatlanjait azért, hogy álljon helyre az ősi rend, és nőjön az oktatás minősége, hiszen a mi gyerekeink tanulnak itt" – magyarázta Kató Béla.
Bér helyett pályázat
Az egyházfő elismerően szólt a Nagyenyedi önkormányzatról, amely partner volt abban, hogy uniós pályázatot nyújtson be a felújítás finanszírozására, amit az egyház magántulajdonosként nem tehetett volna meg. Az egyezség szerint az egyházkerület 25 évre elengedte a bérleti díjat cserébe azért, hogy az önkormányzat pályázati úton megszerezte a felújítás költségeit. „Pragmatikusan kiszámolták, hogy olcsóbban jönnek ki, ha segítenek uniós forrásokból felújítani az épületegyüttest ahelyett, hogy 25 évig fizessék a bérleti díjat" – dicsérte a városvezetést a püspök.
Mint kifejtette, erre már csak azért is rászolgált a Nagyenyedi önkormányzat, mert más városoknak hiába ajánlott fel az egyház hasonló együttműködést, nem voltak vevők rá. Kató Béla ugyanakkor kifejtette: annak ellenére, hogy jog szerint a Bethlen Gábor Kollégium állami intézmény, a református oktatás szerves részének tekintik. „A Nagyenyedi kollégium a »legreformátusabb«" – jelentette ki a püspök. Kató Béla a felújítás kapcsán elmondta: az épület tervét az egyházkerület fizette ki, ennek jogán az építkezést is felügyelhették, és nem mondhatják el, hogy zökkenőmentes volt az építkezés. „Csodának tekinthető, hogy a kollégium így áll" – mutatott rá a nehézségekre utalva a püspök. Hangsúlyozta: közös összefogás, együttműködés eredménye a felújítás. A munkálatok megcsúsztak, eredetileg 2016. január elsejéig be kellett volna fejezni a beruházást, ezért az idei munkálatokat már nem számolta el az Unió. Így az önkormányzat 800 ezer eurót költött rá pluszban.
Megnőtt az érdeklődés
Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója hozzáfűzte: a regionális fejlesztési iroda egy hete fejezte be az uniós pályázat ellenőrzését. Az iskolaigazgató elmondta: nemcsak kívül, belül is teljesen megújult a nagy múltú iskola. A korábban túlzsúfolt bentlakásban például immár minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik. Erdély szinte minden vidékéről járnak ide gyerekek, de a beruházással még jobban megnőtt az érdeklődés az intézmény iránt, magyarázta az igazgató. Kifejtette, idén túljelentkezés volt, 8,05 volt a legkisebb jegy, amellyel be lehetett jutni, erre büszkék.
A modern felszerelés is része a projektnek, három számítógépes labor, illetve kémialabor áll az iskola diákjainak rendelkezésére, és minden osztályterem a legkorszerűbb berendezésekkel van ellátva. A bútorzatot is kicserélték, ezt a magyar kormány Bethlen Gábor Alapja támogatta. A tantermek felszereltségéről saját szemünkkel is meggyőződhettünk. Meglepetten tapasztaltuk, hogy minden osztályteremhez televízió, laptop, vetítő, sőt nyomtató is dukál. Kató Béla szerint minderre a hátrányosabb helyzetű régióból származó diákok felzárkóztatása miatt is szükség van. Szőcs Ildikó elmondta: a Nagyenyedi kollégiumban Erdélyben egyedülálló módon kabinetrendszerben működik az oktatás: a gyerekek óráról órára más terembe vándorolnak.
Újjáélesztenék a borászatot
Kató Béla bejelentette, hogy a felújítás befejeztének örömére szeptember 17-én nagy hálaadó rendezvényt tartanak Nagyenyeden, a kollégium ad majd otthont a Kárpát-medencei református iskolák találkozójának is. A rendezvényre Magyarország és Románia kormányának képviselőit is meghívják. A püspök újságírói kérdésre a jövőbeli tervekről is beszámolt. Elmondta, hosszú távon a szakoktatás alapját kell megteremteni az iskolában, ezért a térségben nagy hagyománnyal rendelkező borászat szak beindítása is szerepel a hosszú távú tervek között. A kollégium utcájában visszakapott épületek révén – melyek egykor tanári lakásokként szolgáltak – itt a bor utcáját szeretnék kialakítani, ami turisztikai szempontból is vonzóvá tenné a várost, ecsetelte az ambiciózus terveket a püspök – írja a kronika.ro.

Erdély.ma

Tőkés László tusványosi beszéde
A XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumán Németh Zsolt moderátori bevezetője után Tőkés László EMNT-elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszéde hangzott el. Az EP-képviselő Voltunk, vagyunk, leszünk mottójú felszólalása alább olvasható.
A délvidéki Kishegyes, a felvidéki Martos és a kárpátaljai Felsőszinevér nyomán Tusnádfürdő!
A szervezők: a Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács kiemelt partnereként, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Részvevőit itt, Tusnádfürdőn, a Székely Autonómia szállásterületén.
A Nemzeti Összetartozás szellemében és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében külön is üdvözlöm Mindazokat, akik határon innen és túl, a határok fölötti nemzetegyesítés jegyében, az utóbbi hat esztendőben, az újrahonosítási törvénynek köszönhetően válhattak újból egymás polgártársaivá!
Ugyanakkor engedjék meg, hogy bevezetésképpen Mindnyájunk nevében együttérzésünket és részvétünket fejezzem ki Franciaország népe és a gyászoló Hozzátartozók iránt a páratlanul kegyetlen nizzai terrorcselekmény miatt, mely az előző, hasonló merényletekkel, vagy a tegnap esti eszelős müncheni merénylettel együtt egész európai kultúránk elleni életveszélyes fenyegetést jelent.
Nem utolsó sorban sok szeretettel köszöntöm körünkben a Nemzet miniszterelnökét, őszinte köszönetünket és elismerésünket fejezve ki iránta azért a nemzet- és európai politikai szolgálatáért, amelyet Kárpát-medencei magyarságunk és – meggyőződésem szerint – egész kontinensünk, illetve kelet-közép-európai térségünk védelmében és javára folytat.
Itt és most van a helye annak, hogy újból felidézzem néhány évvel ezelőtt, ugyanitt elhangzott azon kérésünket – szó szerint idézem –, hogy: „vállaljanak védhatalmi státuszt a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében.”
Röviddel ezelőtt egy újságíró ezzel a kérdéssel fordult a dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének két szakemberéhez:
– „Ausztria még mindig védhatalmi státuszt gyakorol a dél-tiroli németek fölött?
– „Természetesen, Ausztria mindig is védhatalom volt, és ez nagyon fontos a dél-tiroliak számára” – hangzott a válasz. Munkatársa pedig így folytatta:
– „… zajlik a második (1972-es) autonómiastatútum felülvizsgálata, melynek során ismét meghatározzák majd, mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában.”
Két Európai Uniós tagországról, Olaszországról és Ausztriáról van szó, melyek 1946-ban, majd 1972-ben egy akarattal rendezték a Dél-Tirolban élő német/osztrák közösség területi önrendelkezésének, autonóm jogállásának a kérdését.
Miniszterelnök úr, köszönjük a védelmüket és támogatásukat!
Európai módra, Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében; a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) pedig ugyanezt a megoldást javasolja az összes külhoni magyar közösség esetében.
Kezdettől fogva az autonómia ügye mellett áll ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács, országos és területi szinten, együtt az Erdélyi Magyar Néppárttal; sőt legutóbb az RMDSZ és társpártja, az MPP is elmozdulni látszik ebbe az irányba.
Ezért élt, halt áldott emlékű Fodor Imre, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács korábbi elnöke, és emellett tett hitet a bibliai korhatárt immár túllépett Király Károly, élő példaképünk az átkos emlékű Ceaușescu-diktatúra elleni küzdelemben!
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei jubileuma memento gyanánt tudatosítja bennünk, hogy szabadságszerető és szabadságharcos nép a magyar. Az erdélyi magyarság, kiváltképpen pedig a székelység számára a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia.
Köszönetet mondok azért, hogy már az Alaptörvény is példás módon rendelkezik ebben a nemzetpolitikai prioritást jelentő kérdésben, konkrét módon pedig Szili Katalin személyében miniszterelnöki megbízott hivatott eljárni a külhoni magyarok autonómia-törekvéseinek előmozdítása érdekében.
Miért olyan fontos számunkra az autonómia és a védelem? A védhatalmi státusz és az önrendelkezés? A továbbiakban erre a kérdésre keresem a választ: egy évforduló (A) és egy bibliai ige (B) összefüggésében:
A.) Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében (1946-2016 = 70 éve)
Nem véletlen, hogy a magyar kormány idén emlékévet hirdetett boldog emlékű Márton Áron erdélyi/Gyulafehérvári katolikus püspök tiszteletére. Júniusi emlékkiállítása megnyitóján méltán nevezték őt „erkölcsi mércének”, akit példaként lehet az érték- és morális válságban lévő európai társadalom elé állítani, hiszen Ő egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek és a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb ő is rabsorsra jutott. Nem utolsó sorban pedig éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és magyarságunk védelmében, akik a II. világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek.
Észak-Erdély és általában az erdélyi magyarság sorsa és jövője forgott kockán. A berendezkedő kommunista-barát román hatalommal és magával a Román Kommunista Párttal kiegyező Magyar Népi Szövetség elárulta Erdélyt. 1945 novemberében a Szövetség Százas Intézőbizottsága – Katona Szabó István diákvezető és Nagy Géza református gimnáziumi tanár ellenszavazatai mellett – egyhangúlag egész Erdély Romániához való tartozása mellett foglalt állást. Kiáltványukban – a korabeli PC/politikai korrektség szóhasználatával – jelentették ki, hogy „az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés”; óvtak „a nemzetközi reakció” háborús mesterkedéseitől, és hitet tettek „Erdély két népének eltéphetetlen egysége” mellett.
Beke György „a magyar önfeladás egyik legsúlyosabb drámájának”, „önkéntes magyar Trianonnak” minősítette a Népi Szövetség Petru Groza és Vasile Luca/Luka László jelenlétében és politikai nyomása alatt elfogadott „hűségnyilatkozatát”, mely „a népakarat meghazudtolásával járatta le az önrendelkezés nemes eszményét.”
Edmund Burke brit filozófus szerint: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek mAradjanak.” Erdélyben viszont a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett vagy velük cinkosságot vállaló magyar „szövetségi” politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak „tétlenek”, hanem Áron püspök köré tömörülve szembeszegültek a Magyarnak nevezett Népi Szövetség kapitulációjával, és memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, melyben az önrendelkezés elvének klasszikus megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségük azon igényét, hogy: „Rólunk nélkülünk ne határozzanak, és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni.”
Az 1946. június 11-i, csíksomlyói búcsú közel állt ahhoz, hogy spontán népgyűléssé alakuljon át, mely erdélyi magyarságunk hiteles álláspontját juttassa kifejezésre. Az előretörő bolsevik hatalom árnyékában azonban Márton Áron kellő hitbeli bölcsességgel fogta vissza és csillapította le a háborgó kedélyeket és a jelenléti csúcsot döntő sokaságot. Szentbeszédében viszont kivételes nyíltsággal szólt a kiszüremlő párizsi határozat igazságtalanságáról és következményeiről. A nagy püspök a búcsújárók népének biztonságát nem kockáztatta, ezzel szemben viszont a helyettes áldozatvállalás szellemében szólt helyettük is: „A püspöknek azonban meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát, és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondaniuk…. Ez nem politika. Itt az életünkről van szó. S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot.”
Márton Áron börtönviseléssel megpecsételt igazsága és a vele szemben álló „gyászmagyarok” elvtelen önfeladása a jelenben is érvényes és időszerű tanulságokkal szolgál számunkra. Még mielőtt bárki is „magyar irredentizmussal” vádolna, vádaskodna – le kell szögeznünk, hogy a mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben, egy olyan, tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, mely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését. Ezen törekvésünk teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói.
A felidézett történelmi példa másik nagy tanulsága az, hogy nemzeti közösségünk választott vezetőinek, szervezeteinek, pártjainak és szövetségeinek erkölcsi és politikai kötelességük a demokratikus népakarat képviselete, különös tekintettel a népek és nemzeti közösségek önrendelkezési jogának a tiszteletben tartására. Ebben a tekintetben az erdélyi magyarság képviseletét kisajátító prekommunista Magyar Népi Szövetséggel szemben Márton Áron püspök és áldozatvállaló memorandista elvbarátai voltak az igazi és hiteles demokraták.
Harmadsorban az egyházi népszolgálat világító példája szolgál tanulságul. „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó!” – mondotta volt Áron püspök. Csak helyeselni lehet, hogyha nemzeti egyházaink nem bonyolódnak bele a pártpolitikába. Ami viszont hitbeli és történelmi örökségük folytatásaképpen ma is elvárható tőlük: az a híveik és társadalmunk javát szolgáló erkölcs- és nemzetpolitika. Az, hogy Isten szava legyenek a nép felé, és hogy a nép szavát is meghallják és hallassák, amikor és amennyiben ez szükséges. Amit ebben a viszonylatban Márton Áron mond, az az egyházi és világi előjárókra egyaránt érvényes: „A vezetőknek tudniuk kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcíműk, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására.”
B. Nehémiás próféta buzdítása a jogos önvédelemre
Erdély nagy püspöke vert helyzetben, a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben se adjuk fel a küzdelmet. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállásra buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló, ellenség által szorongatott népét Nehémiás próféta, amikor is a nemzeti önfenntartás eme „hadiparancsát” intézi hozzá: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéritekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!” (Neh 4,14)
Isten embereit népünk iránti olthatatlan szeretetük késztette „ama nemes harc” (Pál apostol) felvételére. Istenbe vetett bizodalmukkal együtt „testvéreik, fiaik, leányaik, feleségeik” iránti odaadó szeretetük kölcsönzött a hadviselőknek kellő bátorságot és lelki motivációt ahhoz, hogy ne alkudjanak, és ne fussanak meg, hanem szükség esetén még a hivalkodó Góliátokkal, a legnagyobb túlerővel is halált megvető bátorsággal szálljanak szembe.
Vértelen igazság- és szabadságharcainkban, elkeseredett politikai és mindennapi küzdelmeinkben az Ige szava és Isten népének áldozatvállalása szigorú önvizsgálatra késztet bennünket: vajon megvan-e bennünk az a szeretet, mely népünk ügyének és védelmének megalkuvás nélküli szolgálatára késztessen? A „kompromisszumok művészetének” nevezett „politizáláson” kívül képesek vagyunk-e következetesen kiállni „házaink” népe, hazánk családjaink, gyermekeink, közösségeink és gyülekezetünk, falvaink és városaink védelmében és érdekében, hogy – idei nyári Táborunk központi gondolata értelmében – valóban itthon érezhessük magunkat szülőföldünkön, hogy ne csak itthon voltunk légyen, hanem a jelenben és a jövőben is itthon legyünk Erdélyben, Székelyföldön, Partiumban, Tusnádfürdőn és Nagyváradon, Komáromban, Beregszászon, Szabadkán, Drávaszögben, a Mura-mentén, az Őrségben és Budapesten, Magyarországon és az összes magyar külhoni területen – hogy nehogy az egész Európát önazonosságában fenyegető migránsok sorsára jussunk, nehogy a saját szülőhazánkban vagy Európában és a nagyvilágban szétszóródva váljunk idegenekké…?!
Amikor a kommunizmus összeomlott, majd az egyesült Európához csatlakoztunk – azt hittük, végre megszabadultunk, s kisebbségbe kényszerített népünkre is új korszak virrad. Negyed század után azonban azt kell látnunk, hogy nem csupán mi magunk, hanem immáron az egész, válságba kormányzott Európa súlyos veszélybe forog. Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon, egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében.
„Ne féljetek! Harcoljatok!” – hangzik Nehémiás kiáltványa. A föltétlen konfliktuskerülés jelenkori politikai divatjában sokaknak sérti a fülét ez a felhívás, Brüsszel urai pedig nem tudják, mihez is kezdhetnének a Bibliával, mint ahogy Izráel népének és a keresztény Európának az identitása is idegen és zavaró számukra.
Mindazáltal erre a „politikailag korrektnek” aligha mondható felszólításra kell hallgatnunk, és amikor és amennyiben szükséges, a konfliktust is vállalnunk kell, hogyha bőrünkről, létünkről, sorsunkról – „testvéreinkről, fiainkról, leányainkról, feleségeinkről, házainkról” – van szó, amikor Európa és magyarságunk jövője a tét! Ámbátor a Gonosszal szemben nem gyakorolhatunk „konfliktuskerülő magatartást”, és kompromisszumot sem köthetünk vele – hanem csak egyet mondhatunk: „Távozz tőlem, Sátán!”
Az idei Tusnádfürdői tábor sátoraiban ennek a nemes harcnak a vállalásával vettük számba az európai, a közép-európai és a Kárpát-medencei helyzetet és a magyarság állapotát, és tekintettük át sorskérdéseinket, valamint azokat a politikai, nemzeti, társadalmi, bel- és külhoni, illetve nemzetközi „hadszíntereket” és kihívásokat, melyek – a szintén bibliai szellemű – építőmunka mellett jogos küzdelmünk töretlen folytatására késztetnek bennünket.
Befejezésképpen Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondását idézem: „Isten, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”
itthon.ma//erdelyorszag

„Átlátszóbb” az RMDSZ költségvetése
Az Átlátszó Erdély oknyomozó portál nyomására az RMDSZ pár napja közzétette honlapján a 2015-re szóló pénzügyi jelentését, melyből több részlet is kiderül arról, hogy a szövetség mire költi az erdélyi magyarságnak járó állami támogatást.
Bő másfél hónappal a helyhatósági választások után tette közszemlére az RMDSZ a 2015-re szóló pénzügyi jelentését, melyből több részlet is kiderül arról, hogy a szövetség hogyan költi el az erdélyi magyarságnak járó állami támogatást. Kelemen Hunor szövetségi elnök a választási hajrában ígérte meg, hogy a június 5-ei megmérettetést követően nyilvánosságra hozzák a 2009–2015 közötti kiadásokról szóló dokumentumokat. Úgy tűnik, a procedúra többfelvonásos lesz, mivel első körben csak a tavalyi számsorokat tették elérhetővé az alakulat honlapján.
A dokumentumokat böngészve többek közt az derül ki, hogy az RMDSZ 2015-ben 23 684 081 lejből (5,1 millió euró) gazdálkodott, büdzséje jelentős részét – 22 201 078 lejt – az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) által az erdélyi magyarságnak szánt támogatás teszi ki, ezt 2015. január 1. és 2016. március 31. között folyósították. Az összeg kisebb része tagdíjakból és különböző adományokból állt össze.
Költséges infrastruktúra-fenntartás
A beszámoló alapján a szövetség 7 164 408 lejt (1,5 millió euró) költött a Kolozsvári elnöki hivatal, a főtitkárság, a nőszervezet, valamint a megyei és területi szervezetek működésére, ebből matekozták ki az alkalmazottak fizetését, a székházfelújításokra, autópark-bővítésre és különböző beruházásokra szánt összegeket is. Az alkalmazottak fizetésére például az elmúlt évben 3 309 882 lejt fordított az alakulat, míg a működési költségek 2 308 697 lejt emésztettek fel. Állóeszközökre, az autópark bővítésére és a székházak felújítására összesen 1 545 829 lejt számoltak el.
A szövetség miniparlamentjének számító Szövetségi Képviselők Tanácsa ( SZKT) üléseinek megszervezése tavaly 145 454 lejbe került, míg a Kulturális Autonómia Tanács működése 6772 lejt emésztett fel. A nyilvántartásból kiderül továbbá, hogy a különböző rendezvényeket – beleértve a képzéseket és szakmai konferenciákat – az RMDSZ tavaly 1 254 428 lejből hozta tető alá. Nem meglepő módon a március 15-ei rendezvények kerültek a legtöbbe, összesen 195 569 lejbe. Az erdélyi augusztus 20-ai ünnepségek lebonyolítását 100 500 lejjel finanszírozta a szövetség – derül ki továbbá a kiadásokról szóló dokumentumokból. Az ünnepségek naptárát gazdagította a tavaly a szövetség megalapításának 25. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat is, amely 187 869 lejbe került.
Elszámolnak az alapítványok is
A szövetség által működtetett Communitas Alapítvány az elmúlt évben 8 493 753 lejt „hívott le" az RMDSZ költségvetéséből, ebből 762 241 lejt bérekre költöttek, míg 367 296 lejből a működési költségeket – az infrastruktúrához és a pályázati rendszerhez kapcsolódó kiadásokat és illetékeket – fedezték. Az alapítvány nyilvántartása szerint a Communitas 18 536 lejt adott az elmúlt évben a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontnak beruházás címen.
Az alapítvány kuratóriuma 7 345 680 lejt osztott szét az elmúlt évben a beérkező pályázatok alapján, ebből az összegből összesen 1843 program lebonyolítását támogatták. Az alakulat hat évvel ezelőtt létrehozott tudományos háttérintézménye, a Kós Károly Akadémia Alapítvány 431 248 lejből gazdálkodott úgy, hogy 111 359 lejt saját működésére költött el. Az alapítvány által támogatott programok közül az EU-tábor és a MIÉRT-akadémia került a legtöbbe, 32 821 lejbe, míg például a Marosvásárhelyi könyvvásár keretében lezajlott könyvbemutatókra alig 909 lejt szántak. Jelentős összeget, 32 821 lejt fizetett ki a Kós Károly Akadémia Az erdélyi népesség demográfiája 2030-ig című kutatásra is.
Tavaly egyébként 21 erdélyi civil szervezet részesült normatív támogatásban, ezen a címen az RMDSZ összesen 529 547 lejt osztott szét. Ebből a legnagyobb összeget, 98 726 lejt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) kapta, míg a lista végére került Romániai Magyar Doktorandusok Szövetsége (Rodosz) egy szerényebb összeget, 10 970 lejt kapott.
Amint arról a Krónika is beszámolt, az Átlátszó Erdély oknyomozó portál az elmúlt időszakban a kormányhoz benyújtott, közérdekű adatigénylés révén megszerzett dokumentumok alapján próbált betekintést nyújtani az RMDSZ pénzügyeibe. Az Átlátszó Erdély szerint az RMDSZ az elmúlt hét évben 28 millió eurót kitevő támogatást kapott az állami költségvetésből, és noha a szövetség a romániai magyarságnak szánt pénzt kezeli, csak az összeg – pályázati úton kiosztott – töredékének a felhasználását tette átláthatóvá.
A portál május 17-én közérdekű adatigényléssel fordult az RMDSZ-hez, kérve a szövetség és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) között kötött megállapodás alapján elkészített dokumentumokat a 2009/2015-ös időszakra, választ azonban nem kaptak.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök május 30-án bejelentette, bár az RMDSZ nem közintézmény, és rá nem vonatkoznak a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésről szóló jogszabály előírásai, a költségvetésére vonatkozó adatokat a szövetség honlapján közzéteszik 2009-g visszamenőleg. A 2015-ös adatokat július 22-én tették elérhetővé, egy héttel korábban azonban az oknyomozó portál bejelentette, pert indít az RMDSZ és a Communitas Alapítvány ellen a késés miatt.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke egyébként lapunk korábbi munkatársa, Gazda Árpád – az MTI jelenlegi Kolozsvári tudósítója – „marhaságának" nevezte, hogy nem az RMDSZ-nek, hanem az erdélyi magyar közösségnek járnak azok a román kormány által folyósított pénzek, amelyeket a kisebbségek támogatására szánnak. Az ügyvezető elnök ezzel arra utalt, hogy Gazda Árpád a Krónika hasábjain több ízben is próbált utánajárni, hogyan költi el az RMDSZ a pénzt, amelynek csupán egy részét osztja ki pályázatok révén a magyar civil szervezetek között.
Kovács válaszában ragaszkodott ahhoz, hogy ebben a támogatásban azok a kisebbségi szervezetek részesülnek, amelyeknek képviseletük van a parlamentben. Július 14-én egyébként kiderült, a parlament módosította a közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító törvényt, amely most a pártokra és a közhasznú civil szervezetekre is vonatkozik. Az RMDSZ ugyan pártként működik a parlamentben, de érdekvédelmi civil szervezetként van bejegyezve. Az Átlátszó Erdély múlt héten közölte, adatigénylést küldött az Erdélyi Magyar Néppártnak ( EMNP) és a Magyar Polgári Pártnak ( MPP) is.
Honorálták a baráti sajtó hűségét
A 2015-ös pénzügyi nyilvántartás alapján az RMDSZ holdudvarába tartozó Maszol.ro hírportál működésére és béralapjára összesen 607 219 lejt különített el a szövetség saját költségvetéséből.
Kiderül továbbá az is, hogy a Kós Károly Alapítvány az elmúlt évben 99 963 lejjel finanszírozta az időközben csak az interneten elérhető Erdélyi Riport egykori hetilapot.
A Hargita Népe működését 25 ezer lejjel segítette a Communitas Alapítvány, a megyei napilap kulturális melléklete pedig külön 20 ezer lejt kapott pályázat révén.
A Transindex portált szintén az alapítvány által meghirdetett pályázat keretében 23 ezer lejjel támogatta az RMDSZ alapítványa. A Transindex egyébként egy tavaly márciusban Csíkszeredában lezajlott, egynapos Pityókakonferencia lebonyolítására is kapott 13 350 lejt – erre a portál kiadójának számító Média Index Egyesület nyújtott be pályázatot. A Média Indexnek az Ady Endre-hangoskönyv legyártásához és kiadásához is nyújtottak egy 7000 lejes segítséget.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

EU-tábor
Közös érdekünk a műemlékvédelem
A józan ész azt diktálja, hogy műemlékeinket felújítsuk. Közös érdekünk, hogy épített örökségünkkel turistákat vonzzunk, ennek hasznát pedig élvezze közösségünk – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke július 27-én, szerdán, aki Kortalan örökség címmel tartott előadást az EU- tábor első napján. A július 31-ig tartó tábort idén tizenharmadik alkalommal szervezte meg a Magyar Ifjúsági Értekezlet az RMDSZ Ügyvezető Elnökségével és a Kós Károly Akadémiával partnerségben.
"Húsz évvel ezelőtt néhány rövidnadrágos fiatal döntött arról, hogy a bonchidai kastélyt kimozdítja romos állapotából. Nem igazán tudtuk, hogy hova szeretnénk eljutni, de már nem tűrtük a műemlék akkori sínylődését" – idézte fel a kezdeteket Hegedüs Csilla, az akkori munkálatokat magára vállaló Transylvania Trust Alapítvány vezetője. A műemlékekhez sokféleképpen lehet viszonyulni – véli a kulturális szakember, szerinte egyesek a múltat sírják vissza általuk, a bonchidai kastély esetében például Bánffy Miklós emlékét lehet büszkén felidézni. "De vannak olyanok is, akiknek a romok lehetetlen feladatot jelentenek, a felújításban, átörökítésben közösségi érdeket látnak. A felújítási projektünk kimozdította Bonchidát a pusztulásból" – tette hozzá Hegedüs Csilla.
Az ügyvezető alelnök előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma emberének ki kell használnia épített örökségét, amelynek hatása főként a fiataloknak kedvez, azoknak, akik élettel tudják megtölteni azt, majd példaként említette az Electric Castle fesztivált. "Bonchidának semmi esélye a túlélésre, ha nem tud örömet szerezni a fiataloknak. Egy műemlék hiába a legkirályabb múzeum, ha a fiataloknak nincs rá szüksége, semmi esély a fennmAradásra" – érvelt, majd példaként felhozta: a Bánffy- kastély is azért ment tönkre az évek során, mert senki sem akarta használni egészen tizennyolc évvel ezelőttig.
Arról, hogy mit jelent számára ez a projekt, elmondta: állandó kihívást, hiszen semmilyen állami támogatásban nem részesül a kastély tizennégy éve, holott azt nem bizonyos kitüntetett státusú emberek, hanem a közösség használja. "További hétmillió euróra van szükségünk ahhoz, hogy a munkálatokat befejezzük. Ha Románia kormánya nem tudja megköszönni azoknak a segítségét, akik az ország épített örökségét szívügyüknek tekintik, mi megtesszük: nagyon hálásak vagyunk azoknak a diákoknak, akik évente csatlakoznak hozzánk, s úgy tanulnak, hogy kétkezi munkával besegítenek az építésbe, akik a helyi közösség, de az erdélyi magyarság hírét is elviszik a nagyvilágba" – összegzett Hegedüs.
A szakember előadása során kitért azokra az RMDSZ- es kezdeményezésekre is, amelyek kiemelten támogatják a műemlékek helyrehozatalát, szó volt továbbá az Örökségünk őrei vetélkedőről és az élhető városközpontok kialakításának projektjéről is.
Népújság (Marosvásárhely)

Magyarul népszerűsítette Alecsandrit, Creangăt, román nyelven tolmácsolta Széchenyit, Vörösmartyt
120 éve született dr. Bitay Árpád
Bitay Árpád irodalomtörténész, műfordító 1896. július 20-án született Budapesten, ahova Székelyföldi szülei a millenniumi-kiállítás megtekintésére utaztak föl annak idején. Középiskolai tanulmányait a Kolozsvári, Brassói és Gyulafehérvári főgimnáziumban végezte 1907–15 között, majd az olasz harctérre kerül, ahonnan hazatérve Kolozsváron és Debrecenben jogi tanulmányokat folytat, 1923-ban pedig a Kolozsvári egyetemen történelem és román szakot végez.
Közben Gyulafehérváron és Kolozsváron középiskolai tanárként történelmet, román nyelvet és irodalmat tanított. 1925–27 között az Erdélyi Római Katolikus Státus tanügyi referense, 1927-től másfél évig a berlini és lipcsei egyetemen hallgat romanisztikát, 1929-től 1937-ben tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig a Gyulafehérvári római katolikus teológián a román nyelv és irodalom, valamint a latin és német nyelv tanára. 1931-ben a Iorga-kormány alatt a kisebbségi minisztérium magyar osztályának tanácsosa, a Gyulafehérvári egyházmegyei tanács tagja, 1933-tól a Fehér megyei tanács tagja, Gyulafehérvár alpolgármestere, az Országos Tanügyi Főtanács magyar tagja. Tagja volt továbbá az Erdélyi Múzeum-Egyesület választmányának, az Erdélyi Irodalmi Társaságnak, a Kemény Zsigmond Társaságnak, a Magyar Irodalmi Történeti Intézetnek, az Erdélyi Katolikus Akadémiának, továbbá az Ellenzék, Erdélyi Irodalmi Szemle, Erdélyi Múzeum, Magyar Kisebbség, Pásztortűz állandó munkatársa. 16 élő és holt nyelven értett és beszélt. Magyarul népszerűsítette Alecsandri, Creangă, Caragiale, Delavrancea, Emil Isac műveit, ugyanakkor a magyar kultúra nagyjait, Széchenyit, Vörösmartyt, Petőfit, Aranyt, Orbán Balázst, Liszt Ferencet, Gárdonyit, Jókait tolmácsolta román nyelven. A Nicolae Iorga által Vălenii de Munté-ben szervezett nyári szabadegyetemnek állandó előadója volt.
E summás életrajzi összefoglaló után, a továbbiakban a két világháború között Gyulafehérváron megjelenő, Informator címet viselő, kétnyelvű, magyar–román hetilapban Bitay Árpád írásaiból, illetve vele kapcsolatos megemlékezésekből szemelgetünk a mai olvasó számára, mely lap a közös magyar–román együttélésről, nemzetiségre, fajra, vallásra, politikai meggyőződésre való tekintet nélkül kívánta hitelesen tájékoztatni magyar, román, zsidó olvasóit egyaránt. A dr. Stern Ignácz szerkesztésében 1933. november 13-án indult lap 1936. július 5-ig a hátszegi I. Berger-nyomdában, majd azon év július 26-iki számmal kezdődőleg a Nagyenyedi Keresztes-nyomdában látott napvilágot. Megindulunk című, magyar nyelvű vezércikkében többek között ez olvasható: „A holnap ádáz harcához erőt ad a tegnap nagysága, mely derengő fényt áraszt a komor mára. Itt, ahol a történelmi múlt lépten-nyomon szemünk elé tárul, itt, ahol másfél évtizeddel ezelőtt mondották ki Erdély népeinek testvéri egyesülését, e rögön újítjuk föl különböző nyelven, de egyenletesen, az önzetlenül küzdők harmóniáját, úgy vélve, hogy űrt töltünk be, midőn megjelenünk lapunk független, béklyót nem ismerő hangjával. Mert az igaz szó megfékezi a galádságot, megfinomítja a lelkiismeretet s a közért való munkálkodás fennkölt eszméjét plántálja”. Majd az Üdvözölve légy! című cikkben ez áll: „ Egy régi óhaj, egy már régen esedékessé vált, nekünk, fehérváriaknak, egy életszükségletünk realizálódott az Informator című helybeli magyar nyelven is megjelenő hetilap szárnyrakelésével. Mi méltányolni tudjuk azt a gondolatot, amely kitermelte azt az áldozatkészséget és vállalkozó szellemet, ami ezt megindította, de főleg üdvözölni tudjuk azt az elhatározást, ami ezt a lapot szárnyra bocsátotta, különösen a mai időben, amikor minden vállalkozás már »ab ovo« magában hordja a sikertelenség bélyegét és szárnyszegését. Tudjuk azt, hogy az az elhatározás, ami ennek a lapnak a megindítását lehetővé tette, ez a mi önzetlen lelkiségünkből eredt és a sok panasz, mellőzés és becsületes polgári érdekeinknek üldözése hozta tető alá és érlelte az eredeti gondolatot oda, hogy a becsületes polgári múltunknak ebbeli óhaja immár valóra vállhatott. Sokszor igaztalanul, a legtöbbször ok nélkül kötött belénk, kicsinyekbe a nagyok, a hatalmasok türelmetlensége és az uralkodni vágyás fékhetetlensége, anélkül, hogy mi tiltakozó szavunkat felemelhettük volna, távol attól, hogy érdemlegesen tettünk volna de facto valamit érdekeink megvédésére és a nekünk joggal kijáró tiszteletnek kivívására. Ezért kell nekünk, fehérváriaknak e lap megjelenését örömmel üdvözölni, a lap terjesztését erőnkhöz mérten elősegíteni és fönnmAradását biztosítani. Támogatni kell tehát, mert hinni reméljük, hogy jogaink kivívásában elősegíteni, érdekeink elérésében pedig önzetlenül a sajtó hivatásához mérten a túlkapások ellen meg fog védelmezni. S mint ilyen, mert ilyennek indul, ebből a kezdeményezésből született meg és ebből a nemes elhatározásból fog mindig táplálkozni, legalább is mi így hisszük, hogy így van és így lesz – akkor valóban mi fehérváriak a lap megjelenését csak melegen üdvözölhetjük”.
GYŐRFI DÉNES
Bitay Árpád (Budapest, 1896. júl. 20. – Gyulafehérvár, 1937. nov. 30.)
Szabadság (Kolozsvár), 2016. aug. 5.
Magyarul népszerűsítette Alecsandrit, Creangăt, román nyelven tolmácsolta Széchenyit, Vörösmartyt
120 éve született dr. Bitay Árpád
FOLYTATÁS LAPUNK JÚLIUS 29-I SZÁMÁBÓL
Pilsudski tábornaggyal folytatott társalgása keretében Bitay azt is jelezte, hogy a közeli Batthyány-könyvtárban Báthory Istvántól származó oklevelek is letétbe vannak helyezve, amelyeket nagy érdeklődéssel készült a magasrangú vendég megtekinteni, hol a már jó előre leértesített Lestyán József igazgató időben előkereste és előkészítette a szóban forgó eredeti Báthory István-féle okleveleket. Ezek tartalma, eredetisége valósággal lenyűgözte a lengyel államfőt. Itt jártát pedig két sajátkezű bejegyzése örökítette meg, melyek közül egyik a Püspöki Palota vendégkönyvében, a másik a Batthyány-könyvtár emlékkönyvében került bejegyzésre. (Megvannak-e még e két Gyulafehérvári intézményben e történelmi jelentőségű vendégkönyvek?) E látogatás utolsó mozzanataként Pilsudski lengyel elnök a „Polonia Restituta” című magansrangú kitüntetést nyújotta át szíves vendéglátójának, Majláth püspöknek.
„Már jócskán lent járt az őszi nap, amikor Pilsudski tábornagy tovább indult. Báthory István egykori erdélyi székvárosában találkozott nagy előde emlékével, látta kezeírását, megbocsájtó nemes lelkét s megfordult ő is abban az épületben, amelyben egykoron Báthory István lakott” – zárta írását Bitay Árpád.
1935. augusztus 4-én újabb tanulmányával vonja magára az olvasók figyelmét a Gyulafehérvári lapban Bitay Árpád. Címe:Amikor pápai nunciusok jártak és laktak Gyulafehérváron (1592–1599).
A cikk ez alkalommal is a szerkesztő bevezetőjével indul: „Dr. Bitay Árpád teológiai tanárnak, a kápráztatóan nagytudású történettudósnak ez a nagyérdekességű cikke a nagy történetíró mesteri kezével mutat rá azokra a világtörténelmi vonatkozású mozzanatokra, amelyek az elmúlt évszázadok törökveszélyes idejében az Erdély fővárosában, Gyulafehérváron székelő vajdák udvarában megforduló és hosszabb-rövidebb ideig itt is lakó nunciusok révén kaptak jelentőséget”.
„Szakembereken kívül kevesen tudják – kezdi cikkét Bitay –, hogy városunkban a XVI. század végén négy pápai nuncius járt. Sőt közülük a két utolsó huzamosabban, állandó diplomáciai jelleggel itt is lakott. Az első pápai nuncius ugyan már a XVI. sz. közepe táján, 1554-ben járt Erdélyben. Ez a bécsi nuncius volt, akit az említett évben azért küldött be a Szentszék Erdélybe, hogy a három évvel azelőtt meggyilkolt Frater (Martinuzzi), az ismert államférfi és bíboros meggyilkoltatása ügyében helyszíni vizsgálatot végezzen. A nuncius két hónapig időzött Erdélyben s ezalatt 106 tanút hallgatott ki. Ez azonban csak alkalmi múló jellegű esemény volt, míg a század utolsó évtizedében városunkban megforduló, sőt éveken át itt is lakó nunciusok egy nagy általános keresztény, világtörténelmi terv és mozgalom érdekében tevékenykedtek. Ez a terv a töröknek Európából való kiűzése, a török uralom alatt senyvedő balkáni és délkeleteurópai keresztény népek felszabadítása volt. Más szóval egy igazi keresztény hadjárat”.
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár)

Nem tudni, miért váltották le a regionális műemlékvédelmi bizottság két magyar tagját
Update: Guttmann Szabolcs sem érti, hogy miért váltották le őt és Csók Zsolt kollégáját a Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból. "A kulturális minisztérium gesztusával azt érte el, hogy akkreditált műemlékvédelmi és urbanisztikai szakember nélkül mAradt a bizottság" - nyilatkozta a Transindexnek Guttmann. Elmondta, nem szeretne arra gondolni, hogy azért váltak meg tőlük, mert magyarok, annál is inkább, mert a Cioloș-kormány a szakmaiságot, a szakemberek bevonását helyezi előtérbe. Viszont éppen ezért várja kíváncsian, hogy milyen szakmai indokot hoz fel leváltásukra a miniszter. Másrészt ez a miniszteri döntés nem vonatkozik az országos bizottsági tagságára, ezért nem érthető számára, hogy miként zajlik majd tovább a munkája.
Menesztette Guttmann Szabolcs műépítészt és Csók Zsolt régészt a Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy megyére kiterjedő Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból Corina Șuteu kulturális miniszter egy július 25-én keltezett miniszteri rendeletben. Helyükre Marius Porumbot és Sorin Nemetit nevezte ki a szaktárca vezetője.
Menesztésüket nem indokolta meg a miniszter, Csók Zsolt megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hivatalosan kéréssel fordul a tárcavezetőhöz és magyarázatot kér a menesztése okára. Guttmann Szabolcsot nem sikerült elérnünk.
A műemlékvédelmi bizottság tagjait a miniszter május 24-én nevezte ki. A regionális bizottságba a három megye főépítésze mellett további nyolc tagot nevesített. Csók és Guttmann leváltása után további két magyar tagja mArad a bizottságnak Macalik Arnold és Kirizsán Imola műépítészek személyében. (hírszerk.)
Transindex.ro

Letette hivatali esküjét Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere
A Csíkszeredai Városnapok rendezvénysorozatának részeként, az önkormányzat ünnepi tanácsülésén, pénteken tette le hivatali esküjét Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda választott polgármestere. A felújított csíki moziban tartott dísztanácsülés egyetlen napirendi pontja az eskütétel volt, amelyet a polgármester beszéde előzött meg. Felszólalásában kitért többek között az előző három mandátumára, továbbá visszautalt az elmúlt több mint egy évre, ami alatt nem gyakorolhatta hivatalát.
A dísztanácsülést a 15 éves Csíki Kamarazenekar három tagja által előadott zeneművekkel nyitották meg. Az eskütétel előtt a polgármester ünnepi beszédében köszöntötte a város korábbi vezetőit, valamint gratulált az újonnan megválasztott testület minden tagjának, továbbá türelmet, bölcsességet és erőt kívánt munkájukhoz.
A korrupcióellenes ügyészség túlkapást követett el
Az előző mandátumokat értékelve, a megvalósításokra hívta fel a hallgatóság figyelmét: kiemelte a Márton Áron Gimnázium épületének sikeres, határidőn belül lezárult felújítását, az ország legminőségibb ilyen típusú létesítményének nevezte a Csíki Csobbanó uszodát. Legfontosabb ténynek mégis azt tartja, hogy nincs a városnak adóssága, amely 1990 óta az összes városatyának köszönhető, hiszen így szilárd alapokra lehetett építeni, és nem kamatterheket és hiteltörlesztéseket kellett ütemezni minden költségvetés elfogadásánál.
„A városunk kemény egy éven van túl. 1990 után soha nem volt ilyen hosszú időn át ideiglenes megbízott vezetője. És olyan sem volt, hogy maszkosok jelenjenek meg a választott vezetők lakásán, és hozzájuk méltatlan módon járjon el román kormány. Azóta – a koholt vádak tükrében – kijelenthetem, hogy több mint méltatlan bánásmód volt. És szomorúan látom, hogy politikai képviseletünk még mindig igen csendes, pedig látnunk kell azt, hogy a Marosvásárhelyi polgármesternél – akit 7 millió lejes sikkasztással vádolnak – nem volt házkutatás, és még mindig betölti a hivatalát” – adott hangot elégedetlenségének a polgármester. Hozzátette, saját kiállásának köszönheti, hogy ma már az ellene felhozott vádak csupán néhány száz lejről szólnak.
A továbbiakban az emberekre koncentrál
A polgármester a választási ellenfeleinek megköszönte a tisztességes versenyt, és hogy építő jellegű kampányt folytattak. Ezután visszatért a városban végzett felújítási munkálatok eredményeire.
„Fontosak az épületek, fontos, hogy a város arculata szép legyen, azonban ezekbe az épületekbe életet is kell vinni. A mozit a felújítás óta nem használtuk jóformán semmire. Nem szeretnék többet épületekkel, aszfaltozással foglalkozni. Az emberekkel kell törődni, hogy az iskolások jó eredményeket érjenek el, a modern technológiát megfelelően használják a hivatalokban” – fejtette ki Ráduly.
Beszéde zárógondolataként felvetette, nem biztos benne, hogy a mandátumát sikerül kitöltenie, de ígéretet tett arra, hogy ugyanúgy fog dolgozni, ahogy addig tette, amíg a korrupcióellenes ügyészség megengedte. Ugyanakkor egyik legfontosabb célkitűzésként említette, hogy a városházán az adófizetők számára átláthatóbb munkát, rövidebb, gördülékenyebb engedélyeztetési folyamatokat dolgoznak ki.
Kovács Boglárka
maszol.ro