"Az RMDSZ szavazatainak egy részére is számít a Szövetség Románia Újjáépítésért (URR) néven tavaly bejegyzett párt. Az alakulat vezetői máj. 15-én tartott bukaresti sajtótájékoztatójukon bejelentették, fontos célkitűzésük az etnikumközi feszültségek feloldása. Ezért javasolják "a fejlődés alapjainak közös megteremtését", ennek érdekében pedig a szélsőségességtől való elhatárolódást. Az URR vezetője elsőként a magyar kisebbség gondjaira javasolna megoldásokat, mert ez a népcsoport az etnikai feszültségek egyik fő eszköze és egyben célpontja. Az Út a normalitás felé, avagy A romániai magyarokkal szemben alkalmazott politika újfajta megközelítése című programban első helyen szerepel az önálló magyar egyetem megteremtése a Babes-Bolyai magyar tagozatának létrehozása, vagy a már létező magán felsőoktatási intézmény, a Sapientia-EMTE állami finanszírozása révén. A második programpont az RMDSZ által is sokat hangoztatott szubszidiaritás elvét érinti. Eszerint az adókból begyűlt összegek legkevesebb 50 százalékának a helyi önkormányzatoknál kell maradnia. Sürgetik az etnikai alapú diszkrimináció felszámolását. A program gazdasági prioritásnak tekinti a Nagyvárad-Kolozsvár- Marosvásárhely-Brassó-Bukarest-Kostanca autópálya megépítését, mint az ország fellendülésének, illetve a magyar nemzetrészek közötti kommunikációnak egyik fontos eszközét. A párt gazdasági diszkriminációnak tartja, hogy miközben országszerte felújították az utakat, a Székelyföldön lesújtó a műutak állapota. A program szerint a nemzeti közösségek képviselői számára biztosítani kell az esélyegyenlőséget az állami tisztségek betöltésében a helyi és központi közigazgatásban, a hadseregben és a titkosszolgálatokban egyaránt. A magyar kultúra megőrzésén munkálkodó civil szervezetek állami támogatása szükséges, valamint a közoktatás felülvizsgálata. Át kell térni a francia-német modellű történelemtanításra, amely a kulturális kérdésekre fekteti a hangsúlyt és nem a háborúkra, hogy ki, kit, mikor győzött le. A párt képviselői nem rejtették véka alá, hogy számítanak az RMDSZ szavazóira. Nagy Zoltán, az új párt kolozsvári szervezet elnöke egyébként úgy tartja, hogy az RMDSZ-nek etnikai szövetségként nincs jövője. /Szőcs Levente: Az URR magyarságprogramot állított össze. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./ A Szövetség Románia Újjáépítéséért (URR) nevű új politikai szervezet fiatal, dinamikus vezetői felismerték, hogy az erdélyi magyarok világos és távlatos ajánlatot tevő politikája az ország egészének is hasznos. Az RMDSZ programjából kiemelt célokkal az URR váratlanul kettős próbatétel elé került. Egyrészt meg kell győznie a megcélzott magyar választókat arról, hogy "nyitása" őszinte. Másrészt rá kell döbbennie arra, hogy akkor merített az RMDSZ programjából, amikor az jelentős korrekciókra szorul, amikor a magyar választók nagy része radikálisan új programra vár. A számbelileg rohamosan fogyó és egyre markánsabb regionális és politikai tagoltságot mutató erdélyi magyarságnak olyan reformokra van szüksége, amelyek egyaránt számot vetnek a fogyással, de azzal is, hogy a megmaradás nem jelentheti a modernizációs versenyből való kimaradást. /Bakk Miklós: Egy próbatétel megfejtése. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./"

"Máj. 20-án Bukarestben, a Nemzeti kisebbségek mint stabilitási tényezők a demokratikus folyamatban című konferencián Markó Béla szövetségi elnök hangsúlyozta, hogy a közép és délkelet-európai demokráciák fejlődésében két út járható a nemzeti kisebbségek számára: az elszigetelődés, erőszak, konfrontáció vagy az integráció, tolerancia és együttműködés útja. A romániai magyarság ez utóbbit, azaz az együttműködést választotta. Ennek az útnak azonban feltételei is vannak: az intézményi keretek megteremtése, az anyanyelvű oktatás biztosítása minden szinten, a tulajdon visszaszolgáltatása, a történelmi múlt, a hagyományok tiszteletben tartása, a kisebbségeknek a döntéshozó struktúrákban való részvétele. Lépéseket kell mindemellett még tenni a kisebbségeknek a rendőrségben, a hadseregben, az igazságszolgáltatásban, a diplomáciában valamint más intézményekben való jelenléte növelésének érdekében - hívta fel a figyelmet a szövetség vezetője. A sajátosan kisebbségi problémák mellett Markó Béla külön hangsúlyozta az infrastruktúrát érintő beruházások, így az autópályák építése felgyorsításának szükségességét, valamint a kérdés mielőbbi orvoslásához szükséges közös célok meghatározását. /Kisebbségügyi konferencia Bukarestben. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 21./"

"Alig ötven személy jelent meg azon a tiltakozáson, amelyet a Román Humanista Párt (RHP) rendezett máj. 28-án Aradon, a Szabadság-emlékmű felállítása ellen, noha a szervezők legalább ötszáz résztvevőre számítottak. A humanisták az aradi városi tanács egyik határozata ellen tiltakoztak, amelyben az önkormányzat mintegy kétmilliárd lejt utalt ki egy park létrehozására, ahol a Szabadság-szobrot helyezik el. /Tüntetés a Szabadság-emlékmű ellen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./ A tüntetők között kiosztott kérdőíven a PUR aradi vezetői több kérdésre kerestek választ. A kérdések egyike arra vonatkozott, ki hivatott hatálytalanítani a Szabadság-szobor levételéről szóló 1925-ös kormányhatározatot: a román kormány vagy az aradi városi tanács. Az egyik tüntető közölte: a román hadsereg már kétszer kiakasztotta a bocskort a budapesti parlamentre, itt az ideje, hogy ezt most harmadszor is megtegye. A tüntetők között megjelent Vasile Dan Ungureanu Arad megyei prefektus, aki újságírói kérdésre az eseményt a szabad véleménynyilvánítási gyakorlat példájaként említette. /Gazda Árpád: A szobor ellen tüntettek. = Krónika (Kolozsvár), máj. 30./"

"Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés (EMK) RMDSZ-platform elnöksége /Bakk László, Katona Ádám, Moldován Béla, Sántha Pál Vilmos, dr. Ujvári Ferenc/ állásfoglalásában tiltakozott Székelyföld etnikai jellegének megváltozatása ellen. A XIII. századtól máig a Székelyföldön mintegy négyszáz kisebb-nagyobb településen élnek magyarok, románok, a történelmi Háromszék, Csíkszék, Udvarhelyszék, Marosszék területén, jelenleg mintegy 700-750 ezer magyar és mintegy 100 ezer román lélek. Központilag irányított betelepítéssel történő románosítás folyik, aminek gyökerei - erdélyi vonatkozásban - a két világháború közötti időkbe nyúlnak. Akkor ez a folyamat köztisztviselők, hadsereg, tanítók-tanárok, illetve román egyházi intézmények személyzetei betelepítésével, továbbá a magyar-román határ melletti telepes falvakban ókirálysági román földművesek importálásával zajlott. A kommunizmus évtizedeiben folytatódott Erdély etnikai képének átrajzolása - a román nemzetstratégia jegyében. 1989 után az egymást követő román kormányzatok legegyértelműbb románosítási akciósorozata a Székelyföldön bontakozott ki. A tömbmagyarság régióinak vegyes lakosságúvá, a vegyes lakosságúak szórvánnyá (azaz 10 százaléknál kevesebb magyar által lakott településekké, térségekké) sorvasztása a bukaresti nemzetstratégia pontos menetrendje szerint folyik. Az 1989-es fordulat óta az ortodox és görög katolikus román egyházi intézmények és az állam erőszak-szervezetei (hadsereg, csendőrség, rendőrség) szervezése útján folytatódik a románosítás. Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen kaszárnyamonstrum-építések folynak, amikor a NATO-követelmények miatt Romániának nagyságrendekkel kell csökkentenie hadserege állományát, amikor az ország tömbrománság lakta vidékein jelentős katonai egységeket számolnak fel. Sajátságos megoldásként a betelepített katonai egységek "támogatnak" egyes székelyföldi "civil" román tanítási nyelvű iskolákat, így például Székelyudvarhelyen, olyan iskolákat, melyek tanulóinak többsége román vidékekről importált román fiatal.Ugyanígy folyik a román egyházi intézmények székelyföldi létrehozása. Ilyenek: Székelyudvarhelyen a csereháti görög katolikus akció és Csíkszeredában az ortodox püspökség, Marosfőn a kolostoregyüttes stb. Ez a románosítási folyamat ellentétes a Románia - mely alkotmányos demokrácia - alaptörvényei közé sorolt seregnyi nemzetközi jogi dokumentummal. /EMK-állásfoglalás a Székelyföld etnikai jellegének megváltozatása ellen. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 12./"

"A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet visszautasította a román kormánynak azt az állítását, hogy Romániában a második világháború idején nem volt holokauszt. Az 1953-ban a holokauszttal kapcsolatos tények feltárására alakult izraeli intézet a jún. 13-án kiadott román kormányzati nyilatkozattal ellentétben úgy tudja, hogy Romániában ezen időszakban több százezer zsidó vesztette életét a származása miatti üldözésekben. A Jad Vasem Intézet nemrég adta ki e témában Jean Ancel történész kétkötetes munkáját, amely azt állítja, hogy a romániai területeken élő akkori 760 ezres zsidó népességből mintegy 420 ezren estek áldozatul a holokausztnak. Az Ancel által fellelt korabeli dokumentumok igazolják, hogy a román hatóságok közvetlenül részt vettek a zsidók kiirtásában. A történész szerint Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban. A nemzetközi sajtó is élénk érdeklődést tanúsított a kormány állásfoglalása iránt. A France Press emlékeztet arra, ma is vitatott téma Románia szerepvállalása a második világháborúban, miután a nacionalista erők felmentik Ion Antonescu marsall által vezetett kormányt a zsidó származású lakosság üldözésével kapcsolatos felelősség alól. A brit, amerikai és ausztrál sajtó elsősorban a román kormány közleményébe foglaltak azonnali magyarázatát hiányolja. A The Guardian című brit lap egy temesvári zsidó közösségi vezetőt idéz, aki szerint történelmi bizonyítékok tanúskodnak a Iasi-i és bukaresti zsidók meggyilkolásáról, valamint arról, hogy 130 ezren a magyar adminisztráció idején zajló deportálások nyomán pusztultak el./A Jad Vasem bírálja a román kormányt. = Krónika (Kolozsvár), jún. 16./"

"A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet visszautasította a román kormánynak azt az állítását, hogy Romániában a II. világháború idején nem volt holokauszt. Jean Ancel történész szerint Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban - adta hírül az AP. Ugyanakkor a romániai romák is tiltakozásukat fejezték ki Vasile Dincu tájékoztatási miniszter azon kijelentése ellen, miszerint Romániában nem volt holokauszt. A romák közleményükben leszögezték, hogy a hivatalos román statisztikai adatok alapján az 1942 és 1944 között zajló transznisztriai deportálások során mintegy 36 ezer roma vesztette életét. Ezért a holokausztra vonatkozó 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet értelmében Vasile Dincu igazságszolgáltatás előtti felelősségre vonását kérik. /Romániában igenis volt holokauszt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./ A Holokauszttal kapcsolatos kijelentéseket nem a Tájékoztatási Minisztérium, vagy a tárcavezető, hanem a kormány tette, áll Vasile Dincu tájékoztatási miniszter közleményében. Vasile Dincu azt is hangsúlyozza, hogy az Országos Levéltár és az Egyesült Államok Holokauszt Múzeuma közti együttműködésről szóló megállapodással kapcsolatos határozattervezetet a Külügyminisztérium és a belügyi szaktárca dolgozta ki, a Tájékoztatási Minisztérium hozzájárulása nélkül. A kormány bátorítja az európai Holokauszttal kapcsolatos kutatásokat, de "hangsúlyozza, hogy 1940 és 1945 között Románia területén nem volt Holokauszt". /Cáfol a tájékoztatási miniszter. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./"

"Romániában nem volt holokauszt, azaz Románia 1940-1945 közötti területén nem hajtottak végre gyilkosságot a zsidóság ellen - válaszolt jún. 16-án Razvan Theodorescu művelődési miniszter, a kormány állásfoglalására reagáló jeruzsálemi Jad Vasem Intézetnek. "A kimondott embertelen cselekedetek a Dnyeszteren túli területeken történtek, illetve a magyar horthysták által elfoglalt észak-erdélyi térségekben" - hangsúlyozta a tárcavezető. Románia határain belül 1940-1945 között nem volt holokauszt, de Románia részt vett a holokausztban - jelentette ki Razvan Theodorescu művelődési miniszter. A tárcavezető azt követően nyilatkozott a kérdésről, hogy komoly nemzetközi felháborodást keltett a román kormány múlt héten kiadott nyilatkozata, amely szerint Romániában az említett időszakban nem volt holokauszt. A foglalkozását tekintve történészprofesszor miniszter szerint a kormány nyilatkozata megfelel a valóságnak, mivel a román királyság határain belül "ugyan számtalan embertelen dolog, barbár cselekedet, jogsértés, pogrom történt, de nem volt holokauszt a szó nemzetközileg elfogadott értelmében: nem folyt egy nemzeti vagy vallási kisebbség módszeres kiirtása haláltáborokban". Románia az akkori Antonescu-kormány tettei révén részt vett a holokausztban, de ezek a tettek a román hadsereg által megszállt térségben, elsősorban a Dnyeszteren túli területeken történtek, nem Románia határain belül - magyarázta Theodorescu. Külön kitért arra, hogy Észak-Erdélyben "a fasiszta, horthysta Magyarország szervezte meg az ott élő zsidóságot Auschwitzba szállító halálvonatokat". Miután Románia Németország szövetségeseként harcba lépett a Szovjetunió ellen, Hitler arra kérte Ion Antonescu marsallt, hogy folytassák a háborút a Dnyeszteren túl is. Ennek elfogadásával politikai pályafutásának talán legsúlyosabb hibáját követte el Antonescu - állapította meg Theodorescu. Hangsúlyozta, hogy a Dnyeszteren túli terület, ahol valójában volt holokauszt, soha nem tartozott Romániához, mivel a terület 1941. augusztus 19. és 1944. január 29. között csak román fennhatóság alatt állt. "A zsidóságot innen Transznisztriába deportálták, ahol tömeggyilkosságot követtek el ellenük" - mondta. /Theodorescu védekezik. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./"

"Kézbesítették Albert Álmosnak Sepsiszentgyörgy polgármesterének azt az átiratot, amelyben a prefektúra felszólítja a sepsiszentgyörgyi polgármestert: három napon belül intézkedjék a városháza tetején lengő zászló kicseréléséről, ellenkező esetben 15 millió lejes pénzbírságot kell fizetnie. A polgármester válaszol, és ugyancsak fényképpel illusztrálva bizonyítja, hogy a hivatalon - a törvény követelményei szerint a bejárat két oldalánál - hibátlan állapotban vannak a zászlók. Ami a városháza tetején található zászlót illeti, arról egyelőre - Albert szerint - nem tudni, ki a gazdája, ugyanis első alkalommal 1944. szeptember 5-én került fel a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalra annak jelképeként, hogy a román hadsereg elfoglalta az első erdélyi várost. Tavaly júniusig a hegyivadász-alakulat kiskatonái hajtották végre kéthavonta a zászlócserét. Ez a mostani Sepsiszentgyörgy polgármesterének harmadik "zászlócirkusza". Tavaly júniusban a román civil szervezetek hívták fel a figyelmet arra, hogy eltűnt "a román hadsereg szimbóluma" a városházáról. A prefektúra ötvenmillió lejre bírságolta Albert Álmos polgármestert, aki bírósági úton szeretett volna érvényt szerezni igazának, ám a Bákó megyébe költöztetett pert egyaránt a prefektúra nyerte meg. Ezt követte egy decemberi ügy, amikor a prefektúra hatvanötmillió lejre bírságolta Albert Álmost, mert a december 1-jei nemzeti ünnepen nem tétette ki a román zászlókat a legnagyobb központi utakon, és nem cseréltette ki újra a városháza lobogóit. /Farkas Réka: Újabb zászlóbotrány tört ki Sepsiszentgyörgyön. = Krónika (Kolozsvár), jún. 25./ A hegyivadászok alpinistái új trikolórt helyeztek el a kupola csúcsán, bizonyítva: konfliktusgerjesztés nélkül is megoldhatók olyan problémák, melyek feszültséget kelthetnek két politikai alakulat vagy intézmény kapcsolatában. /(Flóra Gábor): Új zászló lobog a tornyon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./"

"A készülő alkotmánytervezet szerint többé nem kötelező a sorkatonai szolgálat, az államfő mandátuma pedig öt évre szól - többek között erről szavazott jún. 25-én a képviselőház plénuma.Újabb passzussal egészül ki az alaptörvénynek a kormány kinevezéséről szóló fejezete is, amelynek értelmében a kabinet új tagjait az államfő nevezi ki, a miniszterelnök javaslatára, a parlament jóváhagyásával. A képviselők arról is döntöttek, hogy az alkotmányból törlik a kötelező sorkatonai szolgálatra vonatkozó cikkelyt. Ehelyett az alaptörvény csupán arról rendelkezik, hogy a román katonák 20 és 35 év között sorozhatók be a hadseregbe, kivéve az önkénteseket. Az alaptörvény ugyanakkor bevezeti az ombudsman intézményét, akinek mandátuma négy évre szól, feladata pedig az állampolgárok jogainak a védelme.Az RMDSZ-nek sikerült elfogadtatnia azt a módosítójavaslatát, amely új cikkelyt vezet be az alkotmányba az egészséges környezethez való jog szabályozására vonatkozóan. A plénumi vita során Makkai Gergely képviselő érvelt az indítvány mellett. A honatyák különösebb vita nélkül fogadták el azt a cikkelyt, hogy az információhoz való jognak nem szabad veszélyeztetnie a kiskorúak védelmét és a nemzetbiztonságot; az új alkotmány szavatolja majd a kultúrához való jogot is. A törvénytervezet szövegébe az RMDSZ javaslatára sikerült bevinni azt a javaslatot, hogy az eddig csak állami és magánintézményekben zajló oktatás ezentúl felekezeti intézményekben is lehetségessé váljon, kiterjesztve ezt az oktatási rendszer minden szintjére. Stefan Cazimir kormánypárti képviselő a himnuszra vonatkozó passzus "elfelejtését" indítványozta. Érvelése szerint Romániának a történelem folyamán öt himnusza is volt, és azt javasolta, hogy a kérdésről szakemberekből álló bizottság döntsön. A kormánypárti többség azonban úgy döntött, hogy az ország himnusza a Desteapta-te Romane (Ébredj, román) című dal, a fővárosa pedig Bukarest. /Ezentúl ötéves az államelnök mandátuma. = Krónika (Kolozsvár), jún. 26./"

"A Nyílt Társadalomért Alapítvány felmérése negatív közérzetre utal: a megkérdezettek 60 százaléka úgy véli, a román társadalomban egyre hangsúlyosabb az egyenlőtlenség, az alanyok 80 százaléka pedig azt gondolja, Romániában valamennyi szinten jelen van a korrupció. Ugyanakkor jelentősen csökkent a hadseregbe, az államelnöki hivatalba, a rendőrségbe, a kormányba, a Román Hírszerző Szolgálatba, az igazságszolgáltatásban, továbbá a bankokba, a parlamentbe, a szakszervezetekbe és a politikai pártokba vetett bizalom. Mi több, az alanyok több mint fele úgy véli, rossz irányba halad az ország. A megkérdezettek 80 százaléka úgy véli, a megvesztegetés a társadalom valamennyi szintjét átitatja. Szerintük a legkorruptabbak a képviselők és a szenátorok, az orvosok, a rendőrök és a bírók. A megkérdezettek 41 százaléka bízik a jelenlegi államelnökben, Iliescuban, a kormányfő bizalmi indexe 33 százalék, míg Corneliu Vadim Tudor 15 százalékos bizalomnak örvend. 2001 májusához képest a Markó Béla RMDSZ-elnökbe vetett bizalom a felére csökkent: 2001 májusában 12 százalék, idén viszont alig 6 százalék hisz a magyar érdekvédelmi szervezet vezetőjében. Amennyiben jövő vasárnap tartanák a parlamenti választásokat, az SZDP 47 százalékot, az NLP és az NRP 16-16%-ot, a Demokrata Párt (DP) 10%-ot, az RMDSZ 7%-ot, a Humanista Párt (HP) 2%-t, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) pedig alig 2 százalékot érne el. A határozatlanok aránya 39 százalék. /Kiss Olivér: Egyre kilátástalanabb a romániai helyzet. Bemutatták a Nyílt Társadalomért Alapítvány felmérését. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./"

"A román kormány nemrég úgy döntött, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Mivel a román kormány erről a döntéséről közleményt is kiadott, az 1953-ban a holokauszttal kapcsolatos tények feltárására alakult jeruzsálemi Jad Vasem Intézet - Jean Ancel történész nemrég megjelent kétkötetes munkájára hivatkozva - szükségesnek tartotta rámutatni, hogy a román kormány döntésével szöges ellentétben a romániai területeken élő akkori 760 ezres zsidó népességből mintegy 420 ezren estek a holokauszt áldozatául, továbbá hogy a román hatóságok közvetlenül részt vettek a zsidók kiirtásában. Sőt: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Miután Izrael diplomáciai lépéseket is tett az ügyben, a román kormány és a hivatalos szervek visszavonulót fújtak, és magyarázzák a bizonyítványukat. Mint ismeretes, a nemrég Marosvásárhelyen felavatott holokauszt-emlékmű talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Romániában következetesen úgy igyekeznek beállítani a dolgot, mintha a zsidóüldözések kizárólag a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek volna. A román nacionalisták egyik kedvenc témája annak bizonygatása, hogy a mindenkivel toleráns románok a zsidókat sem bántották. Bezzeg a magyarok... A mindenkori román magatartás lényege így summázható: mindent letagadni, amit lehet. Magyarországon, épp ellenkezőleg, a háború után évtizedeken át bűntudatot igyekeztek sulykolni az emberekbe. Eredmény: a romániai, illetve a magyarországi köztudatban még jelenleg is az a homályos kép él, hogy Romániában a zsidókra nézve legveszélyesebb időszakot úgymond "meg lehetett úszni", a románok legalábbis kevesebb bűnt követtek el a zsidók ellen, mint a magyarok. Ezzel szemben a valóság az, ami a Jad Vasem Intézet közleményében áll: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Más szóval Romániában nem volt szükség a nácik közbeavatkozására ahhoz, hogy a zsidók többségét legyilkolják. A nácikkal szövetséges románok, minden más országgal ellentétben, ezt itt "saját erőből" oldották meg. Ezzel szemben mi történt a Hitler utolsó csatlósának kikiáltott Magyarországon? Erről az egyik legnagyobb holokauszt-szakértőnek tekintett zsidó történész, Randolph L. Braham A magyarországi holokauszt című könyvében írta: "A történelmi Magyarország zsidó lakossága létszámában 1910-ben tetőzött. A csaknem 21 milliós népességen belül 911.227 főt számlált, ami 5 százaléknak felelt meg. Közülük 471.355 zsidó élt a trianoni Magyarországon. Az első világháború után a trianoni Magyarország zsidó lakossága fogyásnak indult. Lélekszáma 1920-ban 473.355, 1930-ban 444.567 fő. (6,2 után 5,9, illetve 5,1 százalék.) A százalékos csökkenés folytatódott: 1941-ben már csak 4,9 százaléknyi a lélekszám, azaz 400.981. 1946-ban, a holokauszt hatására 143.624 fő - 1,6 százalék. Budapest lakosságának 1920-ban a 23,2 százaléka zsidó, 1941-ben 184.453 fő, azaz 15,8 százalék. Az 1938-39-ben Csehszlovákiától visszacsatolt területeken 146.000 zsidó élt. (68.000 a Felvidéken, 78.000 Kárpátalján.) 1940-ben Romániától visszakerült Észak-Erdély, ahol 164.000 zsidó élt, a Bácskában 14.000. (...) 1938 májusában jelent meg az első, 1939 májusában a második zsidótörvény. Ennek ellenére Lengyelországból és Szlovákiából a kegyetlenül szigorú zsidóellenes intézkedések miatt tömegesen menekültek az érintettek Magyarországra. Évről évre növekedett azoknak a zsidóknak a száma, akik Magyarországon próbáltak menedéket találni. 1943 novemberében már körülbelül 15 ezerre rúgott a számuk. (...) A légkör a kiéleződő antiszemitizmus következtében ugyan romlott, az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) és a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI) azonban jórészt zaklatásmentesen végezhette a dolgát, a magyarországi hatóságok nem gátolták tevékenységüket, sőt kifejezetten jó néven vették, hogy a lakosság egy részének anyagi gondjait maguk a zsidók vették a vállukra. (...) A hatóságok nem zaklatták őket, s a magyarországi zsidóság majdnem normális légkörben élhette életét, mintegy tudomást sem véve arról, milyen szenvedéseket állnak ki hitsorsosaik a szomszéd országokban, ahol ekkor már teljes lendülettel folyt a végleges megoldás gyakorlatba ültetése. (...) A német megszállásig viszonylag normális kerékvágásban haladt a zsidó közösségek élete. A vallásos, egészségügyi, iskolaügyi és jóléti intézményhálózat nemcsak a honi zsidóságot szolgálta, de a Magyarországra menekültek ezreit is. De a magyar zsidóság vezetői elkövettek egy súlyos hibát. Bár tudatában voltak annak, milyen sorsot szánt a náci Németország a zsidóknak, nem készültek fel a katasztrófára. Okok? A magyarországi zsidó vezetés vakhittel bízott abban, hogy őket nem sepri el a holokauszt. (...) A zsidó vezetés gyakorlatilag a deportálások elkezdődéséig hitte, hogy a magyarországi zsidóság, az európai zsidóság nagyobb közösségeitől eltérően, fizikailag akkor is viszonylag sértetlenül kerül majd ki a háborúból, ha gazdaságilag tönkre is megy. Annak a reményüknek, hogy valamiképpen csak megússzák, tápot adott az a tény, hogy Magyarország a biztonság szigete volt a háború négy és fél esztendején át tomboló pusztítás óceánjának kellős közepén. A magyarországi zsidó vezetők előtt nem volt ismeretlen, hogyan bánnak a nácik a zsidókkal ott, ahol ők az urak. Ennek ellenére nem világosították fel a zsidó tömegeket és nem tettek egyetlen hathatós óvintézkedést sem, amivel Magyarország megszállása idején elháríthatták vagy legalább csökkenthették volna a katasztrófát. Mint minden épeszű ember, a magyarországi zsidók is egyszerűen elképzelhetetlennek tartották emberek millióinak futószalagon történő kiirtását, a világ szeme láttára, a 20. században. Sejtették, hogy a határokon túl iszonyatosan bánnak a zsidókkal, de azzal áltatták és biztatták magukat, hogy az a "civilizált" Magyarországon nem eshet meg. (...) Magyarország megszállása idején Eichmann virágkorát élte. Magyarországon volt Európa utolsó, viszonylag érintetlen zsidó közössége. A magyarországi program kivitelezésére kijelölt Sonderkommandóban Eichmann legközelebbi munkatársai kaptak helyet, akik sokéves tapasztalatokkal rendelkeztek a végleges megoldás programjának megvalósításában Európa különböző országaiban. 1944. március 19-én vasárnap reggel a németek megszállták Magyarországot. Veesenmayer és a birodalomban lévő felettesei jól tudták, hogy a német megszálló hatóságok csak akkor képesek megfelelően működni, ha a magyar államapparátus támogatását élvezik. Tudták, hogy a hadsereg, a csendőrség és a rendőrség lojalitásának biztosításán kívül az állam egyéb központi és helyi igazgatási és végrehajtó szervei lojalitását is biztosítaniuk kell. Mikor megalakult a Sztójay-kormány, a németek ragaszkodtak ahhoz, hogy mind a különböző minisztériumok irányításával megbízott államtitkárokat, mind a fontosabb osztályok és részlegek vezetőit németbarát elemekkel váltsák fel. A csendőrség volt a magyarországi zsidók összegyűjtésének és deportálásának fő eszköze. A gettóba záráshoz, összegyűjtéshez és deportáláshoz igénybe vett csendőrök közül sokan sváb származásúak és nácibarátok voltak. A magyarországi holokauszt legtöbb túlélője tanúsítja a csendőrök kegyetlen és barbár viselkedését e rettenetes időszakban. A németek előbb a központi kormányszervekben hajtottak végre tisztogatást, majd a helyi szervekben. (...) Május eleje, az erdélyi zsidók gettóba vitele. A német megszállást követően a honvédelmi minisztérium, amely az előző négy-öt évben a zsidók szenvedéseinek egyik legfőbb okozója volt, most hirtelen egyike lett azoknak a kormányhivataloknak, amelyek zsidó életek mentésével kezdtek el foglalkozni. Feltételezhető, hogy néhány vezető katonához és politikushoz hasonlóan jó néhány katonai parancsnok is rádöbbent, mit is takar valójában a gettósítás és deportálás, és úgy érezték, hogy a zsidók megmentése érdekében mindent meg kell tenniük, amit csak tudnak." Tehát - nem magyar, hanem részrehajlással a legkevésbé sem gyanúsítható zsidó történész szerint - a náci megszállásig Magyarországon a zsidóknak viszonylag jobb sorsuk volt, mint a környező országokban, pogromokra ezt követően sem került sor, a deportálásokat a nácik erőpozícióból kezdeményezték. Igaz, a zsidók összegyűjtését és külföldre irányítását a magyar hatóságok együttműködése tette lehetővé. Azonban Romániában német megszállás nélkül, illetve minden külső kényszer nélkül, "saját erőből" gyilkoltak le több mint 400 ezer zsidót... /Boros Ernő: A román és a magyar holokauszt-mítosz. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./"

"Ion Antonescu, a román művelődésügyi minisztérium államtitkára a Marosvásárhelyen emelt Holokauszt-emlékmű 11 kilogrammos bronzmását adományozta a jeruzsálemi Jad Vasem holokausztintézetnek. A háborús bűnösként elítélt marsall nevét viselő államtitkár átadta a Nastase-kabinet üzenetét, melyben hangsúlyozza: "A jelenlegi román kormány az első a rendszerváltás utáni Románia történetében, amely a fasiszta, faj- és idegengyűlölő szélsőségeket jogszabályban utasítja el." A Ion Antonescu által átadott üzenet szerint az 1940-1944 között Romániát irányító akkori kormány felelős a román hadsereg által elfoglalt és ellenőrzött Transznisztria területén kivégzett romániai zsidók haláláért. "Azok a cselekedetek részét képezték a holokauszt gyalázatos mechanizmusának - fejtette ki az államtitkár. - A mai, demokratikus Románia kormánya rendeletben tiltja a holokauszt nyilvános tagadását és a háborús bűnösök kultuszát. Állami támogatással emeltek emléket a holokauszt áldozatainak Marosvásárhelyen, az iskolákban oktatják a holokauszt jelenséget, az Országos Levéltár anyagaihoz hozzáférést biztosítunk a holokauszt kutatóinak. Románia felelősséget vállal az európai zsidósággal szemben elkövetett bűnök azon részéért, amelyek az akkori kormányt terhelik." /S. M. L.: Ion Antonescu elutasítja a fasizmust. = Krónika (Kolozsvár), júl. 3./"

"A washingtoni külügyminisztérium ismételten elítéli a román kormányt a Román Ortodox Egyházzal (BOR) szemben alkalmazott kivételező politikája miatt - jelentette a BBC. A Nastase-kabinet tavaly hat és félmillió dollárt folyósított az ortodox egyháznak, miközben például a katolikus egyház - amelynek hívei közé a lakosság öt százaléka tartozik - 50 ezer dollárt kapott az állami költségvetésből. A washingtoni külügyminisztérium szeptember elején hozza nyilvánosságra százkilencvenöt országot érintő éves jelentését a vallásszabadság tiszteletben tartásáról. A dokumentum tartalmazza a külföldön is elismert hazai civil szervezetek tanulmányait. Ezek egyikét a Pro-Europa Liga készíti. A Liga jelentése felhívja a figyelmet az ortodox egyház erdélyi "hittérítő offenzívájára". A BOR hadjárata különösen azokon a területeken érhető tetten, ahol többségben katolikusok vagy protestánsok élnek. Egy másik készülő tanulmány szerzője, Sorin Dan Sandor, a Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa rámutat, hogy a hadsereg harminchét ortodox papot alkalmazott, katolikus vagy protestáns lelkipásztort viszont egyet sem. A tanulmány emlékeztet arra is, hogy a 2003-as költségvetési törvény 643 millió lejt utalt ki az egyházak világi alkalmazottainak bérezésére, az összeg legnagyobb részét azonban az ortodoxok kapták. Hasonló a helyzet az idei büdzsében az egyházak támogatására előírt 143 milliárd lejjel, noha a román állam 15 hivatalosan bejegyzett egyházat tart nyilván. Több közösséget azért nem lehet bejegyezni, mert Romániában a vallásszabadságot a mai napig a Nagy Nemzetgyűlés 1948-ban keltezett 177-es számú határozata biztosítja. /Szőcs Levente: Washington figyelmeztet. Előnyben részesítik az ortodox egyházat. = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./"

"Szobor-kronológia. 1999. július 13. Dávid Ibolya magyar igazságügy-miniszter a Radu Vasile román miniszterelnökkel folytatott bukaresti megbeszélése után bejelentette, kormányközi egyezményt dolgoznak ki egy aradi emlékpark létrehozásáról, melyben egy román emlékmű mellett a Szabadság-szobrot is felállítanák. 1999. szeptember 20. A román kormány határozatot hozott arról, hogy a szoborcsoportot a hadsereg átadja az aradi minorita rendnek. Elemeit ideiglenesen az aradi belvárosi római katolikus templom belső udvarán helyezték el. 1999. szeptember 28. A román kormány újabb határozatban rendelte el az aradi román-magyar megbékélési emlékpark létrehozását, melyben a Szabadság-szobor mellett egy román történelmi eseményt idéző emlékművet is állítottak volna. Az emlékpark számára a város megkérdezése nélkül utalt át egy telket a város tulajdonából a művelődési minisztériumnak. 1999. október 6. Az 1989-es változások után első ízben zavarta meg szélsőséges román ellentüntetők randalírozása az aradi mártírok napjának gyászünnepét. Radu Vasile miniszterelnök és a román kormány képviselői az utolsó pillanatban lemondták részvételüket az eseményen, Orbán Viktor kormányfő csak az október 5-i gálaműsoron vett részt. 2001. október 19. A román-magyar kormányközi vegyes bizottság kisebbségi albizottsága arról határozott, hogy közös szakértői bizottságot hoznak létre a szobor újrafelállítása ügyében. A Budapesten aláírt emlékeztető a magyar fél kötelezettségvállalását is tartalmazza az emlékmű restaurálási munkálatainak szakmai és anyagi támogatására. 2001. december 22. Az Orbán Viktor és Adrian Nastase által aláírt egyetértési nyilatkozatban a felek megegyeztek arról, hogy a két kormány jóváhagyja az október 19-i jegyzőkönyvbe foglalt ajánlásokat, és megteszi a szükséges intézkedéseket a gyakorlati megvalósítás érdekében.2002. január 29. Az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt 2002-es évre érvényes protokollumában a felek megegyeztek arról, hogy a két miniszterelnök megállapodásának és a vegyes bizottsági jegyzőkönyvnek megfelelően "megoldják" az aradi Szabadság szoborcsoport ügyét. A dokumentumot Adrian Nastase és Markó Béla írta alá. 2002. november 26. Az aradi városi tanács két ellenszavazat és két tartózkodás mellett elhatározta, hogy a szoborcsoportot a Tűzoltó téren, a Csiky Gergely Gimnázium épülete közelében állítják fel. A testület 2,2 milliárd lejt szánt a tér átalakítására.2002. november 28. Egy nappal budapesti látogatása előtt Adrian Nastase miniszterelnök Gyulafehérváron kijelentette: felkérte a Román Akadémiát a Szabadság-emlékmű történelmi jelentőségének értékelésére. Úgy vélte, politikai szempontból sokkal hasznosabb lenne egy olyan emlékmű felállítása, amely kifejezi a két ország harmonikus együttműködésében rejlő közös érdekeket.2003. február 19. Az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt aláírta a 2003-as évi együttműködésről szóló megállapodást. Ebben már nem szerepel a Szabadság-szobor felállítása. Borbély László, az RMDSZ kormánykapcsolatokért felelős ügyvezető alelnöke ezt a Krónikának azzal magyarázta, hogy az ügy már 2002-ben megoldódott. 2003. május 22. A prefektusokkal tartott távértekezleten Adrian Nastase miniszterelnök kijelentette, a román kormánynak nem fűződik különösebb érdeke ahhoz, hogy felállítsák a Szabadság-szobrot. "Ennek a szobornak a szimbolikája nem sugározza a megértést, a harmadik évezredbeli román-magyar barátságot és együttműködést" - jelentette ki a miniszterelnök. Hangsúlyozta, nem a művészi értéke, hanem a szimbolikája szempontjából értékelte a szoborcsoportot.2003. május 29. Kevesebb mint százan vettek részt a Humanista Párt aradi szervezete által összehívott néma tüntetésen, mely formálisan egy egyesülési emlékmű felállítása mellett, a valóságban azonban a Szabadság-szobor felállítása ellen szólt. 2003. július 18. A román kulturális minisztérium mellett működő Nyilvános Emlékművek Országos Bizottsága esztétikai és történelmi okokra hivatkozva elutasította az aradi Szabadság-szobor újbóli felállítását. /Gazda Árpád: Jelenkori szobor-kronológia. = Krónika (Kolozsvár), aug. 21./"

"Egyenlő esélyek a rendőriskolában? Nincsenek, szögezte le hozzászólásában Bedő Béla ny. ezredes. Felidézte a múltat. Románia állampolitikai rangra emelte az antiszemitizmust az 1940. aug. 9-én kiadott 2659. számú törvényrendelettel, amely meghatározta a Romániában lakó zsidók helyzetét. Ez a rendelet a román állampolgárokat szétválasztja "vér szerinti románokra" (romani de singe) és "román állampolgárokra" (cetateni romani). A zsidó megnevezést három kategóriába sorolta: vallási, rituális és vér szerinti kritérium alapján. Ezeket eltiltotta egyes állampolgári jogok gyakorlásától. Attól függően, hogy melyik kategóriába tartoznak, nem tölthetnek be közigazgatási állásokat, nem vehetnek részt az ügyigazgató, -intéző tanácsokban, vidéken nem vásárolhatnak ingatlan javakat, nem lehetnek hivatásos katonák. Ez a gyökere az etnikai, nem román elemekkel szembeni ideológiának, mely új fejlődésnek indul az 1965. évtől, N. Ceausescu hatalomra jutásának idején. Ceausescu 1978-ban a Központi Bizottság plenáris ülésén megadta az ,,értékes utasítást", hogy a hadseregben és belügyekben szolgáló ,,jidani, banghini" és mások legyenek eltávolítva. Bedő idézte Ion Mihai Pacepa Vörös horizontok című visszaemlékezéséből a következőket: ,,Ceausescu mindig is fanatikus nacionalista volt, és ez leginkább személyi politikájában nyilvánult meg. Csak fajtiszta románok, akik származásukat két generációig vissza tudták vezetni, és a román határokon belül születtek, tölthetnek be olyan párt- és állami tisztségeket, amelyek kapcsolatban voltak a titkosszolgálattal. A DIE-ben betöltött állásomnak a feltétele a három generációra visszavezethető tiszta román vér volt. Más etnikai származású románokat, még akkor is, ha családjuk már több nemzedéken át Romániában élt, szigorúan eltiltottak attól, hogy bizonyos állásokat töltsenek be a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának nemzetvédelmi osztályán, a DIE-ben, illetve a Securitate főhadiszállásán vagy a fegyveres erők vezérkarában. Miután Ceausescu hatalomra jutott, csendben még azokat is eltávolította beosztásukból, akik nem román származásúakkal házasodtak össze. Csak néhány zsidót, magyart és németet hagyott magas pozíciókban, elsősorban propagandacélból, de hangzatos címeik ellenére nem tudhattak semmit Ceausescu igazi titkaiból. Az az erőfeszítése, hogy vértisztítást hajtson végre a román kormányban, kísértetiesen emlékeztetett Hitlernek az árja nemzet létrehozására irányuló kísérleteire. A Romániában élő magyarokat utálta N. Ceausescu a leginkább nagy számuk és összetartozásuk miatt. (...) A hatvanas évek vége felé Ceausescu elkezdte az Erdélyben tömbben élő magyarokat csendben szétszórni Romániában."A hadseregben is ez az elgondolás lett úrrá már a hatvanas évek elejétől. A magyar vagy más etnikai származású katonatiszteket kezdték kihelyezni Moldvába, Munténiába, Dobrudzsába és Olténiába. Bedő is így került Nagyszebenből Pitesti-re, ahol 25 évig mindig kérte visszahelyezését, de csak mint nyugdíjas kerülhetett haza, Sepsiszentgyörgyre. Azok a más nemzetiségű aktív katonák, akik nem voltak hajlandók átköltözni családjukkal Erdélyből a fent említett vidékekre, a századosi rangnál nem sokan vitték feljebb, vagy egyszerűen találtak okot, és leszerelték őket. Itt-ott persze maradt belőlük propagandacélból, de jobb beosztást így sem kaptak tudásukhoz méltóan. Bedőnek van román származású kollégája, aki magyar leányt vett feleségül. Irodai munkára kényszerült, mert a tábornok felettese kérdésére - mikor akarja családi dolgait elrendezni, vagyis magyar feleségétől elválni? - nem reagált. A katonaiskolákba való toborzásra a megyékbe román származású tiszteket küldtek, akik nem írott, hanem szóbeli utasításokat kaptak az e célra való felkészítőn arra, hogy találjanak valamilyen okot a nem román származású jelentkezők elutasítására. Ezen elképzelés a román hadsereg fegyveres erőinek, a belügyiek tisztikarának tisztán tartására etnikailag és ezek tisztogatása még az 1989-es fordulat után is folytatódik. Diabolikus, tekervényes fondorlatokat találtak ki, ügyelve arra, hogy adott esetben tudják bebizonyítani a közvélemény (hazai és külföldi) előtt azt, hogy ,,nincs Romániában etnikai megkülönböztetés". Ezen ideológia áldozata lett az a kisfiú is, aki a Mihai Viteazul-szobor robbantásánál halt meg. A közvélemény előtt be kellett bizonyítani, hogy a sepsiszentgyörgyi belügyiek magyar származású főnökei nem képesek megvédeni a román jellegű műemlékeket, és el kell távolítani őket. /Bedő Béla ny. ezredes: Egyenlő esélyek? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 10./"

"Az aranyosgyéresi légi támaszpont újabb MiG 21 Lancer típusú harci gépe zuhant le szept. 26-án. A 30 éves repülőgép lezuhanásának okát "aerodinamikai gondokkal" magyarázta Catina Gheorghe tábornok, a román légierő vezérkari főnöke. 1990 óta a különböző típusú MiG vadászgépek közül immár 29-et vadászgép zuhant le. A MiG 21-esek felújításáért darabonként 3 millió dollárt fizetett az állam az izraeli partnerrel együttműködő bákói Aerostar társaságnak.A vezérkari főnök kifejtette: a MiG 21 Lancer típusú harci gépek jelentik - feljavításukat követően - a román légierő ütőképességének alapját. MiG 21 Lancer típusú harci gépek Aranyoslónán kívül Bákóban, Temesváron is állomásoznak. A Lancer gépek közül csupán tavaly hármat veszített el a román hadsereg, mindhárom lezuhant. /Lázár Lehel, Gazda Árpád: Újabb vadászgépveszteség békeidőben. = Krónika (Kolozsvár), szept. 27./."

"Az IMAS közvéleménykutató intézet felmérése szerint továbbra is a Szociáldemokrata Párt (PSD) élvezi a legtöbb választó bizalmát, a lakosság 48,7 százaléka szavazna a kormánypártra. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Párt (PNL) Igazságosság és Valóság nevű politikai szövetsége a második a szavazási szándék tekintetében 25,8 százalékkal, míg a megkérdezettek 17,3 százaléka adná a voksát a Nagy-Románia Pártra (PRM) és 5,4 százalék az RMDSZ-re; az adatok szerint nem éri el az ötszázalékos parlamenti küszöböt a Román Humanista Párt (1,5 százalék) és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD), amely a szavazatoknak egy százalékát sem gyűjtené be. A népszerűségi indexeket továbbra is a román diplomácia vezetője uralja, Mircea Geonában a lakosság 46 százaléka bízik. Őt Adrian Nastase miniszterelnök követi 43,9, és Ion Iliescu államfő 42,7 százalékkal. Pozitívan vélekedik a demokrata Traian Basescuról és a liberális Theodor Stolojanról a megkérdezettek 34,4, illetve 37,9 százaléka. Kevésbé népszerű a nagy-romániás Corneliu Vadim Tudor (24,9 százalék). Markó Bélának, az RMDSZ elnökének közel kilencszázalékos a népszerűségi indexe. A felmérés szerint Románia lakossága az intézmények közül továbbra is az egyházakban bízik leginkább (90,1), második helyen a hadsereg áll (76,1), a harmadikon pedig a sajtó (65,6 százalék). Az elnöki hivatal Románia lakossága kevesebb mint a felének élvezi a bizalmát (49,1 százalék), míg a rendőrség, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a polgármesteri hivatal megbízhatósági mutatója 40 és 45 százalék közötti. A legrosszabb a megítélése a parlamentnek (26,2 százalék) és a civil szervezeteknek (26,4 százalék). /Cs. P. T.: A választók fele a Szociáldemokrata Párt híve. = Krónika (Kolozsvár), okt. 25./"

"Háború, hadsereg és média, Gutenbergtől napjainkig címmel nyitott kiállítást a román Nemzeti Katonai Múzeum Budapesten okt. 28-án, a román hadsereg napja alkalmából. A tárlat a román-magyar barátság jelképe - hangoztatta Mihail Stefan-Nicolin, a román múzeum vezetője. Holló József dandártábornok, a Hadtörténeti Intézet igazgatója elmondta: immár hagyománnyá vált, hogy a román hadsereg napján Budapesten, míg a magyar honvédelem napján Bukarestben rendeznek kiállítást. A kiállítás megnyitóján részt vett Gheorge Matache védelmi minisztériumi államtitkár is. /Román katonai kiállítás Budapesten. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 30./ "

"1918. december 1-jén nemzetgyűlésre ültek össze az erdélyi románok Gyulafehérváron, ahol alig egy hónappal az Osztrák-Magyar Monarchia által aláírt pádovai fegyverszünet, három héttel Károlyi Mihály miniszterelnöknek a Magyarországgal kötendő fegyverszünetről folytatott sikertelen belgrádi tárgyalásai és két héttel Jászi Oszkár aradi megbeszéléseinek kudarca után határozatban kimondták Magyarország huszonhat vármegyéjének csatlakozását a román királysághoz. Míg tehát 1918. december 1. a románság számára öröm- és nemzeti ünnep, addig Gyulafehérvár, majd később Trianon a magyarság életében nemzeti gyászt, összeomlást és tragédiát jelent. Jóllehet az egyesülési határozat kimondja a népek jogegyenlőségét és szabadságát, ezek az elkövetkező huszonkét évben a gyakorlatban nem valósultak meg. 1918 őszére hatalmas tömegmozgalmak bontakoztak ki Magyarországon: az őszirózsás forradalom győzelme után a pacifista antantbarát Károlyi Mihály alakított kormányt, s a november 13-án Franchet d Esperay francia tábornokkal aláírt belgrádi konvenció értelmében elkezdődött a történelmi Magyarország felbomlása, a déli és a keleti területek kiürítése, ahova szerb és román csapatok vonultak be. A Gyulafehérváron tartott nemzeti gyűlésről írta Mikkes Imre: "Egész Erdély, Brassótól Máramarosszigetig és nyugattól keletig megjelent a gyulafehérvári nagygyűlésen. Körülbelül százezer ember vonult föl. A Főtér tarkállik a nemzeti viseletektől. A hegyeken túlról, északról, délről, a Zsil völgye felől minden irányból özönlik a nép. A mezőkön tarka csoportok. Önkéntes szónokok gyújtóbeszédet tartanak. Bandák harsogják a "Desteapta-te"-t. Az állomásra egymás után robognak be a vonatok. A Károlyi-kormány ingyen bocsátotta rendelkezésre az üres szerelvényeket. A széthulló Magyarország technikai segítséget nyújtott az elszakadáshoz. A végtelen naivság politikája volt ez. Azt mozdította előre, amit nem óhajtott. Ami ellen kézzel-lábbal, szíve vérével küzdött. Így virradt fel 1918. december elseje. Az elszakadás napja." (Mikes Imre: Erdély útja Nagy-Magyarországtól Nagy-Romániáig. Sepsiszentgyörgy, 1996) A gyulafehérvári nemzetgyűlés által elfogadott pontokban, többek között, leszögezték: a nemzetgyűlés az általános választójog alapján választandó alkotmányozó gyűlés összeüléséig ideiglenes autonómiát tart fenn e területek lakosainak, továbbá teljes nemzeti szabadságot ígér az együttlakó népek számára: "Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot". "Általános, közvetlen, egyenlő, titkos községenkénti proporcionális választói jogot mindkét nemű huszonkét évet betöltött személy számára, a községi, megyei és törvényhozási képviselet választásánál", valamint "korlátlan sajtó-, gyülekezési és egyesülési jogot, minden emberi gondolat szabad terjesztését. A határozat továbbá radikális földbirtokreformot irányoz elő, amely "agrárpolitikának a vezérfonala egyfelől a szociális kiegyenlítés előmozdítása, másfelől a termelés fokozása kell hogy legyen", az ipari munkásságnak pedig biztosítandók azok a jogok, "amelyek a legelőrehaladottabb nyugati államokban törvénybe vannak iktatva". (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941) A nemzetgyűlés kétszáztizenkét tagból álló Román Nagy Nemzeti Tanácsot (Marele Sfat National Roman) hozott létre, amely Iuliu Maniu elnöksége alatt megalakította a tizenöttagú Kormányzótanácsot (Consiliul Dirigent). Az utóbbi megbízásából négytagú bizottság a gyulafehérvári határozatokkal Bukarestbe utazott, hogy hivatalosan is felajánlja I. Ferdinánd királynak az Erdély fölötti hatalmat. Az Erdélyt Romániához csatoló dekrétum december 30-án a Hivatalos Közlönyben is megjelent, úgyszintén az a királyi rendelet is, amely a Kormányzótanácsot megbízta az ideiglenesen csatolt területek igazgatásával, valamint a választójogi és agrárreform-tervezet kidolgozásával, a külügy, hadsereg, vámügy, állambiztonság, bankjegykibocsátás, állami kölcsönök stb. intézését a királyi kormány igazgatásába utalva. Gyulafehérváron sem a magyarok, sem a szászok képviselői nem lehettek jelen, tehát megkérdezésük nélkül rendelkeztek a sorsuk felett. A kialakult egyre reménytelenebb helyzetben a budapesti kormány megpróbálta menteni a menthetőt, s 1918. december 8-án dr. Apáthy István neves professzort bízta meg a kelet-magyarországi főkormánybiztossággal, miközben megkezdődött a román csapatok előrenyomulása. A román csapatok december 18-án átlépték a fegyverszüneti szerződésben megállapított demarkációs vonalat, s Mosoiu tábornok, az Erdélybe bevonuló román csapatok parancsnoka megüzente Apáthynak, hogy az Antant felhatalmazása alapján megszállja Kolozsvárt, s ha ellenállás lesz, akkor lövetni fogja a várost. Apáthy válasza: Kolozsvár nem áll ellen. (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929, I. évf., 1930, Kolozsvár) A város átadása előtti napokban az Apáthy vezetése alatt álló magyar Nemzeti Tanács és a Sándor József irányította székely Nemzeti Tanács december 17-én egyesült, s megalkotta az erdélyi magyar-székely Nemzeti Tanácsot. Ez december 22-re Kolozsvárra összehívta az erdélyi magyarság önrendelkező nemzetgyűlését: a résztvevők a gyulafehérvári román nemzetgyűlés ellen tiltakoztak, amelyen "Magyarország 26 vármegyéjének csak egy nemzete volt képviselve", és ahol a "román testvérek nem kérdezték meg a 26 vármegye más nyelven beszélő lakosait, amelyek számbeli többségben vannak, vajon le akarnak-e mondani az ifjú népköztársaság szabadságáról? Rólunk határoztak, nélkülünk!" (Ellenzék, 1918. december 20.) "

"A Kolozsváron összesereglett Kelet-Magyarországnak "különböző vallású és fajú népei" a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján kijelentették: Magyarországgal egyazon népköztársasági állami közösségben kívánnak élni, s az egységes és csonkíthatatlan Magyarország keretén belül követelik minden itt lakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot. Kijelentette továbbá a nagygyűlés, hogy az erdélyi magyarság és székelység teljes jogosultságú önkormányzati szervének és képviselőjének elismeri a Kolozsvárt 1918. december 17-én egyesült erdélyi magyar-székely Nemzeti Tanácsot, illetve annak 1918. december 18-án megalakult választott központi Kormányzótanácsot (Ellenzék, 1918. december 20.). Két nappal később, december 24-én a román királyi csapatok megszállták Kolozsvárt, ahol dr. Haller Gusztáv polgármester fogadta őket. Kolozsvár megszállását követően Neculcea tábornok kilenc pontot tartalmazó rendeletet tett közzé: minden hivatal mellé tiszteket rendelt, a fegyvereket három nap alatt be kellett szolgáltatni, estétől hajnalig tilos volt az utcán járni, háromnál többen nappal sem járhattak együtt, a színházak folytathatták működésüket, továbbá Budapest felé utazni csak katonai engedéllyel lehetett, minden sajtótermék cenzúra alá esett, a sorozásra vonatkozó híreket alaptalanoknak tekintették, akik nem rendelkeztek Kolozsváron állandó lakhellyel, három nap alatt kötelesek voltak elhagyni a várost (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929, I. évf., Kolozsvár, 1930). Erdély fővárosának megszállása után a szövetséges hatalmak gyakorlatilag egész Erdélyt a román hadsereg kezére adták. 1919. január 8-án a szász népszervezet bővített központi választmánya Medgyesen kimondta a Romániával való egyesülést: "a határozat fontosságának teljes tudatában a szász nép a mai naptól kezdve a román birodalom tagjának tekinti magát, fiait és leányait a román állam polgárainak. Kéri Istent, hogy vezesse jóra és adja áldását ehhez a felelősségteljes lépéshez, melyet megtenni kötelességüknek érezték". (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929. I. évf., Kolozsvár, 1930.) A gyenge szótöbbséggel hozott határozat azonban hamarosan válságba sodorta az erdélyi szászokat, amelynek legnagyobb társadalmi egyesülete emlékiratban tiltakozott Erdély elszakítása ellen, leszögezvén, hogy a szász nép túlnyomó többsége nem azonosítja magát a medgyesi határozattal, és Erdélyt továbbra is Magyarországhoz tartozónak tekinti (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941). A tenniakarók a Wilson-féle önrendelkezés elv alapján köztársaságokat alapítottak: Udvarhely megyében a volt alispán, dr. Paál Árpád vezetésével, Kalotaszegen pedig Kós Károly író, építész irányításával alakultak köztársaságok (Sas Péter: Az erdélyi magyarság politikai szervezkedése. Kézirat). Ugyanakkor 1919. január 14-én dr. Grandpierre Emil főispán, dr. Papp József ügyvédi kamarai elnök, dr. Menyhárt Gáspár egyetemi tanár, dr. Kertész Jenő ügyvéd, br. Jósika János birtokos és Jordáky Lajos nyomdász Nagyszebenbe utaztak, hogy tárgyalásokat folytassanak a román Kormányzótanáccsal. Azt javasolták Maniunak: a közigazgatás Erdély magyar területein legyen magyar, a románokon román, a vegyeseken vegyes, a tisztviselőktől pedig ne követeljenek esküt, hanem elégedjenek meg fogadalommal. A tanács azonban hallani sem akart a kezdeményezésről, és amikor a javaslattevők visszatértek Kolozsvárra, Apáthy Istvánt már börtönben találták (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941). "

"Nyilvános vitára bocsátotta a Közigazgatási- és Belügyminisztérium az ország védelmére vonatkozó saját törvénytervezetét. Toró T. Tibor, a képviselőház védelmi bizottságának RMDSZ-es tagja szerint ez a szöveg nem tükrözi a reform szándékát a hadseregben. Még az sem derül ki a tervezetből, hogy az elkövetkezendő évek valamiféle átmenetet jelentenének a kötelező és az önkéntes katonai szolgálat között: márpedig többek közt ezzel az érvvel szavaztatták meg az alkotmány módosítását. A szolgálatot kilenc hónapnyi normális vagy négy hónapnyi csökkentett idejű sorkatonaként lehetne teljesíteni, ezek a periódusok az RMDSZ-nél nagyobb időt öleltek fel. Bevezetnék az önkéntes tartalékos katonai szolgálat fogalmát azok számára, akik már teljesítették sorkötelezettségüket. A nők is beléphetnek a hadsereg kötelékébe, de amennyiben terhesek lesznek, eltávolítják őket. /Rédai Attila: Honvédelmi törvénytervezet: továbbra is kötelező a katonaság. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 1./"

"2007-re 75 ezer katonára és 15 ezer civil alkalmazottra csökkentik a hadsereg állományát - közölte a román vezérkari főnök. Jelenleg a hadsereg 130 ezer katonát és alkalmazottat számlál. A román fegyveres erők vezetősége gyökeresen módosította a hadsereg szerkezeti átalakításának 2007-ig terjedő tervét, amelyet jóváhagyás céljából a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé terjesztettek. /Karcsúsodó román hadsereg. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 2./"

"A marosvásárhelyi tanács megszavazta, hogy a kaszárnyaudvaron, ami a város tulajdona, újabb ortodox templom épüljön, és ezért a hadsereg ingyen kapja meg a területet. Az újabb "hagymakupolás honfoglalás" vita nélkül zajlott le, csupán két ellenszavazattal (Ráduly Levente, Spielmann Mihály). Ezt követte egy másik határozattervezet, amelyben a Bodoni út 2. szám alatti területet kérte bérbe a római katolikus plébánia, egy ifjúsági központ felépítése céljából. A román tanácsosok javasolták a döntés elnapolást, amit meg is szavazott néhány RMDSZ-es tanácsos Kolozsváry Zoltán vezetésével. A magyar többségű helyi képviselő-testület képtelen magyar egyházi intézmények mellett kiállni, miközben háborítatlanul épülhetnek az ortodox templomok. /Folyamatos meghátrálás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 2./"

"Ungvári Barna András, Hídvég falu akkori református lelkésze 1998-ban határozta el egy sziklatömbemlékmű Földváron való felállítását. Ioan Cioaca földvári polgármester 1999 júliusában a sziklatömbnek a hajdani fogolytemető helyére való szállítását akadályozta meg, majd 2000 júliusában, amikor a mártíremlékművet mégis a helyszínre szállították és talapzatra állították, ugyancsak Cioaca ledönttette azt. Az 1944 novemberében Földvárra elhurcolt személyeket román csendőrök gyűjtötték össze, román katonák őrizték egy a lágerben. A Földváron történteket nem lehet a szovjetek nyakába varrni, be kellene ismerni, hogy mindenért, ami itt történt, az akkori román hatóságokat terheli a felelősség. 2001 augusztusában sikerült mégis emlékművet avatni Földváron. Boros Ernő 1997-2001-ben sorra járta a 20 Szatmár megyei települést, ahonnan a román csendőrök 1944 novemberében embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből közölt néhány emlékezést. A szaniszlói római katolikus templom Historia Domusából: A román hadsereg előrenyomulásával egyidejűleg román csendőrség jött a faluba. Felszólították a lakosságot, hogy aki 1940-től bármilyen formában katonai szolgálatot teljesített, katonai helyzetének tisztázása céljából jelentkezzen előbb a helybeli csendőrőrsön, majd vegyen magához három napra való élelmet, és menjen Csanálosra. A Csanálosra érkezőket ott egy csűrbe zárták, olyan - állítólag az akkori községi elöljárók által is aláírt - kísérőiratot fogalmaztak róluk, amely szerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Más szóval magyar partizánoknak lettek beállítva. Ezt követően többnapi fogva tartás után fegyveres kísérettel Zilahra lettek irányítva, és aki útközben megszökni nem tudott, a hírhedt Brassó melletti Földvárra vagy Focsani-ba jutott. Az 1944. szept. 12-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezményben Erdéllyel kapcsolatban az állt: "A szövetséges kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, és egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak nagyobb része) adassék vissza Romániának." A román kormány mindenáron egész Erdélyt akarta, ezért elhatározták: nem maradnak tétlenül, a biztonság kedvéért lépéseket tesznek az ügy előmozdítása érdekében. Észak-Erdély hovatartozása az itt élő lakosság etnikai összetételén is múlhat, elhatározták, hogy sebtében, amennyire lehetséges, "javítanak" ezen az összetételen. A gyakorlati kivitelezésre a következő módszereket eszelték ki:a nem román lakosságnak a trianoni határon kívülre juttatása, illetve a már eltávozottak távolmaradásra bírása (Maniu-gárdisták garázdálkodása, németek, svábok Ukrajnába való deportálása stb.); leplezett formában történő etnikai tisztogatás.Földvár az utóbbi célt szolgálta. Ebben a Dél-Erdély területén létrehozott lágerben nem közvetlenül lelőtték, felakasztották stb., hanem olyan körülmények között tartották a foglyokat, hogy ilyen eszközök alkalmazása nélkül pusztuljanak el közülük minél többen. /Boros Ernő: "Mindennap eljött a halál". = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 2./"

"Novemberben Bukarestben Demény Lajos történész mutatta be Magyari Andrásnak a Rákóczi és az erdélyi kurucmozgalom /Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2003/ című könyvét. Magyari András szinte egy életen át kutatta ezt a történelmi korszakot. II. Rákóczi Ferenc 1703-ban került a mozgalom élére. Huszonnégy éves, amikor 1704-ben a gyulafehérvári országgyűlésen Erdély fejedelmévé választják, de a hivatalos beiktatásra csak az 1707-es marosvásárhelyi országgyűlés alkalmával került sor a ma is létező Vártemplomban. A hadköteles férfiakat összeírták, a fennmaradt listákat Magyari András megtalálta a budapesti Országos Levéltárban és egy korábbi könyvében közölte az erdélyi hadsereget alkotó mintegy 16 000 ember névsorát. Magyari András könyve egyedülálló, mivel a szabadságharcot Erdély szemszögéből, az erdélyi eseményekre összpontosítva mutatta be. /Gáspár Hajnal: Könyvbemutató a bukaresti Magyar Házban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./"

Románia nem tart igényt az árvízi védekezéshez a felajánlott magyar segítségére. Havril András vezérezredes, magyar vezérkari főnök bejelentette, hogy Magyarország felajánlja a Tisza zászlóalj 250 magyar katonájának segítségét és műszaki eszközeit. Románia vezérkari főnöke megköszönte a magyar felajánlást, és közölte: nem élnek vele. A magyar fél által felajánlott élelmiszersegéllyel kapcsolatban közölték: az nem tartozik a román hadsereg hatáskörébe, ezért kormányzati szinten kell a kérdést kezelni. /G. Á.: Nem kell a magyar segítség. = Krónika (Kolozsvár), máj. 5./

Jövő októberben soroz utoljára a katonaság – döntötte el július 12-én a kormány. 2007. január 1-től megszűnik a kötelező sorkatonai szolgálat. A 20 évet betöltött fiataloknak csak azért kell majd jelentkezniük a sorozással foglalkozó osztályon, hogy nyilvántartásba vegyék őket. A tervek szerint 2006 nyarán és ősszel még 12 ezer fiatalt visznek el a katonának. /Viszlát katonaság! = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./ Teodor Atanasiu védelmi miniszter elmondta, a hadsereg professzionális szintű átszervezése nyomán Romániában kizárólag háborús körülmények közepette, általános mozgósítás vagy szükségállapot bevezetése esetén válhat ismét kötelezővé a férfiak számára a katonai szolgálat. A román hadsereg jelenleg mintegy 98 ezer fős, létszámukat 2007-re 90 ezerre tervezik csökkenteni, ebből 75 ezer lesz a szerződéses katona, 15 ezer pedig a civil munkavállaló. Teodor Atanasiu becslése szerint a profi katonai állományra való áttérés nyomán a védelmi tárca költségei nem haladják majd meg a bruttó nemzeti össztermék 2,38 százalékát. /R. Sz.: Románia 2007-től eltörli a kötelező sorkatonai szolgálatot. = Krónika (Kolozsvár), júl. 13./

Eddig legalább 13 halálos áldozatot követelt az árvíz. A hatóságok több mint 12 ezer kitelepített személyt tartanak nyilván. Az egész román hadsereget, a felhasználható technikai eszközökkel együtt, bevetették a lakosság és az anyagi javak mentésére. Az államelnök és a kormányfő külföldi segélykérésével egyidejűleg a kormány felhatalmazta a külügyminisztert, hogy kérje a NATO fennhatósága alá tartozó katasztrófaelhárító struktúrák, illetve a nemzetközi segély- és civilszervezetek támogatását. A kormányfő intézkedett csaknem 360 millió dollár értékű költségvetési tartalék felhasználásáról a lakosság gyors segélyezésére és az árvízkárok csökkentésére. Az ideiglenes mérleg szerint az országban víz alá került több mint 20 ezer ház és gazdasági épület, több mint 100 ezer hektár termőföld és kaszáló. Súlyos károkat okozott a természeti katasztrófa az áram- és gázellátási, valamint a távközlési hálózatban. Több helyen földgáz- és kőolaj-fővezetékeket szakított el az árhullám, a kőomlás vagy a földcsuszamlás. Több helyen elmosta, elsodorta az ár a Bukarestet Moldvával, illetőleg Temesvárral összekötő vasútvonalakat. Az árvíz elmosott, súlyosan megrongált 76 országutat és egy európai útvonalat, tönkrement 425 híd és 749 gyaloghíd. Segélyfelhívást tett közzé az RMDSZ. A Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök által aláírt felhívásban az érdekvédelmi szervezet arra kér minden romániai magyart, találja meg a módját, hogy lehetőségeihez mérten segítse a bajbajutottakat. A pénzadományok fogadására az RMDSZ a következő bankszámlákat nyitott. A Magyar Vöröskereszt segélyszállítmányt küld a károsultaknak. A Magyar Vöröskereszt felhívással fordul Magyarország lakosságához és a magyarországi cégekhez, hogy további segítséget nyújthasson. /Víz alatt az ország. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./ Basescu államfő Bukarestben találkozott Danuta Hübnerrel, az Európai Bizottság (EB) regionális politikáért felelős megbízottjával és Jonathan Scheelevel, az EB bukaresti képviseletének vezetőjével. A találkozón az államfő pénzügyi segélyt kért az EB-től. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök ismét felkereste a legválságosabb helyzetbe került dél-moldvai megyéket, majd kijelentette: véleménye szerint nincs szükség arra, hogy az árvíz sújtotta megyékben sürgősségi állapotot rendeljenek el, hiszen a hatóságok már megtették az ilyenkor szükséges intézkedéseket. /Az árvízi katasztrófa leküzdéséhez Románia nemzetközi segélyt kért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./

Július 29-én ünneplik Romániában a román himnusz napját. Andrei Muresanu brassói dilettáns költő (1816–1863) Desteapta-te romane (Ébredj, román) kezdetű tizenegy szakaszos verse törvény szerint 1990 januárjában vált állami himnusszá. A parlament 1998-ban szavazta meg, hogy július 29. legyen a születésnapja, ugyanis akkor volt 150 éve, hogy a makedón Anton Pann dallamával első ízben csendült fel egy népünnepélyen. Romániának az utóbbi ötven év alatt hat himnusza volt, és most készül a hetedik változata: Adrian Paunescu június elején törvénytervezetet nyújtott be a szenátusba, hogy a himnuszként szolgáló szöveg eddigi négy szakasza csökkenjen kettőre, hogy könnyebben lehessen megtanulni, éneklése kevesebb időt vegyen igénybe, és katonák, tengerészek, iskolások minden hétfőn ezzel kezdjék a hetet. A javaslatra Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt szenátora rálicitált azzal, hogy a községi, városi, megyei tanácsok üléseiket szintén ezzel kezdjék. A legrégebbi román himnuszt Eduard Hübsch német karmester dallamára énekelték az iskolában: Traiasca Regele... – tehát királyi himnusz, amely utolsó négy sorában brit mintára Isten áldását kéri a koronára. Ez himnusz 66 évet élt. A köztársaság kikiáltása után, 1948-ban ezt követte Aurel Baranga költeménye, a „Zdrobite catuse in urma raman”, ezt magyarul is lehetett énekelni, benne volt korabeli tankönyveinkben: „Lehulltak a láncok, a régi igák, /A munka s a munkás az élen. /Most fölfele, a csúcs felé dobban a láb, /A végzet nem úr már a népen. /Hogy éljen, kívánjuk a Köztársaságunk, /Előre, előre tovább, /Közös utat a dolgozók alkotó, hű keze vág” stb. Dallamát Matei Socor, a bukaresti zsidó hitközség tagja szerezte. Hat évig énekelték ezt, akkor a párt felfedezte a súlyos fogyatékosságot, hogy nem szerepel benne a Szovjetunió, ezért új himnuszt kellett rendelni. Dan Desliu és Eugen Frunza megírta a szöveget: „Te slavim Romanie, pamant parintesc,” dallamát komponálta ugyanaz a Matei Socor. Később éppen az lett a baja, amiért született: hogy szerepelt benne a felszabadító szovjet nép. Akkor ugyanis kimondták, hogy az országot a román hadsereg szabadította fel. 1977 júniusában ezért új himnusz született: Ciprian Porumbescu (eredeti családnevén Golembiovschi) „Trei culori cunosc pe lume” kezdetű dalába Nicolae Ceausescu saját kezűleg a szocialista köztársaságot éltető sorokat plántált. Ez három hónapig élt, ugyanis – bizonyára moszkvai figyelmeztetésre – módosították olyan értelemben, hogy a kommunista internacionalizmus szellemét is tükrözze. – Ezt váltotta fel a Desteapta-te romane. /Barabás István: Kinek ébredjünk? = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 23./

Románia hamarosan aláírja az Egyesült Államokkal az amerikai katonai bázisok romániai telepítésére vonatkozó egyezményt – jelentette ki Teodor Atanasiu védelmi miniszter. Az egyezmény három romániai bázis létrehozására vonatkozik, a babadagi, Mihail Kogalniceanu-i és konstancai légi, illetve tengeri bázisokról van szó. A miniszter Traian Basescu elnökkel együtt vett részt a Konstanca megyei Babadagon a texasi Nemzeti Gárda mintegy 1500 katonája és a román hadsereg közös gyakorlatozásán. A Mária királynőt – a Ferdinánd nevű hajóval együtt – a Nagy-Britannia és Románia között 2003-ban megkötött egyezség értelmében vette át a román hadsereg. Traian Basescu az ünnepségen tartott beszédében kiemelte, a román hadsereg immár valamennyi fegyvernemet tekintve NATO-kompatibilissá vált. /S. M. L.: Befutott a Mária királynő Konstancára. Hamarosan egyezség születik az amerikai hadseregnek felajánlott romániai katonai bázisok ügyében. = Krónika (Kolozsvár), júl. 26./