Kovács-Tőkés csörte az anyanyelvű felsőoktatásról
„Kifelejtette” a kisebbségi jogokat az Európai Parlamentben tett felsőoktatással kapcsolatos jelentéséből Tőkés László EP-képviselő – vádol Kovács Péter RMDSZ-főtitkár. Erre reagálva Tőkés sajtóirodája leszögezi: szó sincs kihagyásról, pusztán taktikai okokból az anyanyelvű oktatásra vonatkozó megfontolásokat módosító indítványként viszik be a végleges változatba.
„Erdélyben a legnagyobb autonómia- és kisebbségvédelmi harcos szerepében tetszelgő” Tőkés László Brüsszelben „elfelejti” képviselni közössége érdekeit, mivel a kisebbségi jogokat „kifelejtette” az európai felsőoktatási intézmények modernizációjáról szóló jelentéséből – nyilatkozta szerdán Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
„Mikor jutunk el oda, hogy Tőkés László nemcsak teszi magát, hogy dolgozik, hanem konkrét, kézzelfogható eredményeiről számol be?” – tette fel a kérdést a főtitkár, aki szerint a Tőkés által az EP-nek tett jelentésnek tartalmaznia kell az európai nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatására vonatkozó előírásokat, az EP kulturális bizottságában elfogadott változata azonban semmilyen utalást nem tartalmaz az anyanyelvű felsőoktatásra vonatkozóan.
„Meglepődéssel szereztünk tudomást arról, hogy Tőkés László EP-képviselő jelentéstevői minőségében egyáltalán nem vitt a dokumentum szövegébe az anyanyelvű felsőoktatással kapcsolatos előírásokat. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a szöveg nemhogy minimális kisebbségvédelmi előírásokat nem tartalmaz, de egyáltalán nem szerepel benne az őshonos vagy etnikai kisebbségek kifejezés – állapította meg Kovács az RMDSZ Főtitkársága által készített elemzésre hivatkozva
Azt is elmondta, hogy a Főtitkárság szakpolitikusai egy módosító javaslat-csomagot állítottak össze, amelynek benyújtásával és fenntartásával Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselőket bízták meg.
RMDSZ-javaslatok: a jelentés utaljon az anyanyelvű oktatásra
Az RMDSZ Főtitkársága által megfogalmazott módosító javaslatok – amelyeket Winkler Gyula és Sógor Csaba szerdán benyújtottak az EP kulturális bizottságához – kérik, hogy az európai felsőoktatás modernizációjáról szóló jelentés utaljon a tagállamokban élő őshonos etnikai és nyelvi közösségek és kisebbségek anyanyelvű oktatására, biztosítsa a tagállamokban élő őshonos etnikai és nyelvi közösségek és kisebbségekhez tartozó személyek hozzáférését az anyanyelvű oktatáshoz, tartalmazza a helyi és regionális nyelvek oktatását és fejlesztését.
Ugyanakkor a romániai magyar oktatás sajátosságait is tekintetbe véve a felsőoktatási intézményeknek a régiókban játszott szerepének erősítésére az RMDSZ javasolja, hogy azokban a régiókban, ahol számottevő őshonos etnikai és nyelvi közösségek és kisebbségek vannak a felsőoktatási intézmények, azok reprezentatív szervezeteivel is alakítson ki kapcsolatot, ugyanakkor pedig bátorítsa és támogassa a felsőoktatási intézmények határokon átívelő együttműködését.
Tőkés: taktikai megfontolásokról van szó
Válasznyilatkozatában Tőkés László sajtóirodája leszögezi: „a jelentéstevők bevett gyakorlatához igazodva, csupán taktikai okai voltak annak, hogy az őshonos nemzeti közösségek anyanyelvű oktatására vonatkozó megfontolásokat – más érzékeny témákhoz hasonlóan – módosító indítványokként visszük be a plénum elé kerülő végleges szövegváltozatba”.
„Az RMDSZ EP-képviselőinek – ha már az Európai Parlament szokásos működési mechanizmusait nem ismerik – egy egyszerű telefonjukba került volna, hogy kiderítsék: a szövegtervezet jelenlegi formája az EP Kulturális és Oktatási Bizottsága szakértőivel való szoros konzultáció eredményeként született” – áll a nyilatkozatban.
„Reméljük, hogy az általuk – Winkler és Sógor által (szerk. megj.) – állítólag kidolgozott módosító indítványok és a Tőkés László által benyújtott módosító javaslatok csak egymást erősítik” – olvasható a nyilatkozatban.
Tőkés sajtóirodája emlékeztet, hogy az általa a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökeként alapította meg Erdély első önálló magyar nyelvű felsőoktatási intézményét, a Sulyok István Református Főiskolát, aminek a jogutódja, a Partiumi Keresztény Egyetem a Bolyai Tudományegyetem beolvasztása után fél évszázaddal elsőként nyerte el – önálló magyar tannyelvű intézményként – a román állami akkreditációt.
A nyilatkozat arra is emlékeztet, hogy az RMDSZ beáldozta a Petőfi-Schiller Multikulturális Egyetem „politikai délibábjáért” a magyar közösség félmillió aláírással megtámogatott önálló állami Bolyai Tudományegyetem iránti jogos követelését, ugyanakkor sérelmezi, hogy a szövetség kormányzati részvétele mellett az erdélyi magyarok adólejeiből nem jut a magyar tannyelvű magánegyetemi rendszernek, amelyet a magyar kormány tart fenn.
„De ha már kampányévben ennyire lendületbe jöttek a 16 éve kormányon lévő politikusaink, emlékeztetnénk őket arra, hogy példának okáért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen éppen napjainkban lehetetlenítik el a magyar nyelvű orvosképzést – miközben az oktatásért felelős miniszterelnök-helyettest Markó Bélának hívják” – áll a Tőkés László sajtóirodája által kiadott nyilatkozatban.
Krónika (Kolozsvár)

Kifelejtett kisebbségi jogok a felsőoktatásról szóló jelentésből?
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára tegnap kiadott közleményében azzal vádolja Tőkés László EP-képviselőt, hogy az európai felsőoktatás modernizációjáról készült jelentésének vitaanyagába „egyáltalán nem vitt az anyanyelvű felsőoktatással kapcsolatos előírásokat.” Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája válaszában leszögezi: örömmel tapasztalja, hogy azok, aki a félmillió aláírással megtámogatott önálló állami Bolyai Tudományegyetem iránti jogos követelést feláldozták a Petőfi–Schiller Multikulturális Egyetem politikai délibábjáért, ma már szívügyüknek tekintik „az őshonos etnikai és nyelvi közösségek és kisebbségekhez tartozó személyek hozzáférését az anyanyelvű oktatáshoz”.
Erdélyben a legnagyobb autonómia- és kisebbségvédelmi harcos szerepében tetszelgő Tőkés László az Európai Parlamentben (EP) tett felsőoktatással kapcsolatos jelentéséből „kifelejtette” a kisebbségi jogokat – nyilatkozta Kolozsváron Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Az RMDSZ tájékoztatása szerint az EP-nek a felsőoktatás modernizációjáról szóló jelentésének tartalmaznia kell az európai nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatására vonatkozó előírásokat. Az RMDSZ Főtitkársága által készített elemzésből azonban az derül ki, hogy a jelentésnek az EP kulturális bizottságában elfogadott változata semmilyen utalást nem tartalmaz az anyanyelvű felsőoktatásra vonatkozóan. Következésképpen a Főtitkárság szakpolitikusai az Európai Unióról szóló szerződés második és harmadik cikkelyére hivatkozva pótolták „a súlyos mulasztást”, és módosító javaslatcsomagot állítottak össze, amelynek benyújtásával és fenntartásával Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselőket bízták meg.
Tőkés László sajtóirodája válaszában kifejti, hogy az RMDSZ EP-képviselőinek egy egyszerű telefonjukba került volna, hogy kiderítsék: a szövegtervezet jelenlegi formája az EP Kulturális és Oktatási Bizottsága szakértőivel való szoros konzultáció eredményeként született. A jelentéstevők bevett gyakorlatához igazodva, csupán taktikai okai voltak annak, hogy az őshonos nemzeti közösségek anyanyelvű oktatására vonatkozó megfontolásokat módosító indítványokként viszi be a plénum elé kerülő végleges szövegváltozatba.
„De ha már kampányévben ennyire lendületbe jöttek a 16 éve kormányon lévő politikusaink, emlékeztetnénk őket arra, hogy példának okáért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen éppen napjainkban lehetetlenítik el a magyar nyelvű orvosképzést, miközben az oktatásért felelős miniszterelnök-helyettest Markó Bélának hívják” – szögezik le, hozzáfűzve: Románia kormányának magyar tagjai azáltal, hogy Tőkés Lászlót nemtelenül és rosszindulatúan támadják, még nem oldanak meg semmit.
Szabadság (Kolozsvár)

Az erdélyi magyar összefogás esélyei
Több mint tíz évig úgy tűnt, hogy – ellentétben a felvidéki és a délvidéki nemzettestvérekkel – a legszámosabb elszakított nemzetrész, az erdélyi magyarság egységben tudja tartani politikai érdekképviseletét. Nem kétséges, azok számára, akik látták, hogy az immár két népszámlálás által is visszaigazolt drámai fogyás csak politikai áttöréssel állítható meg, a magyar nemzetpolitikai célokat pedig nem a vélelmezett román tűrőképességhez, hanem a magyar létérdekekhez kell igazítani, egyre szűkebb volt az RMDSZ-es zubbony az 1996-os kormányzati szerepvállalás után. A szakítás mégis egyre halasztódott, az autonomisták inkább lenyelték a Petőfi–Schiller Multikulturális Egyetem címszó alatt jegyzett kommunikációs cselt és az ultimátumok visszavonását, a belső törvénytelenségeket, a 2000-es választás előtti machinációkat mindaddig, amíg esély volt arra, hogy rászorítsák a csúcsvezetést a brassói program kiteljesítésére.
Amikor 2003-ban kongresszusi határozattal fordított hátat az RMDSZ a nemzeti önkormányzat modelljének egyrészt az alapszabályzat pártosításával, másrészt pedig azzal, hogy az általános magyar belső választásokat részleges tisztújítással „helyettesítette”, akkor a Kolozsvári Nyilatkozat szellemét s a brassói kongresszus határozatainak lényegét komolyan vevő autonomista erők külön szervezetek alapításába kezdtek. Mára az RMDSZ mellett működik két civil szervezet, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint két politikai párt, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt.
A nagy kérdés, amire egyelőre nem tudjuk a választ, az, hogy az erdélyi magyar pártaréna három politikai szereplője képes lesz-e megegyezni a közösként tételezett nemzeti érdekek mentén olyan helyzetekben, amikor ez nélkülözhetetlennek látszik. Magyar többségű székelyföldi városokban a verseny nemzetpolitikai szempontból nemcsak megengedhető, hanem kívánatos is. A „pártokrata” oligarchia, az egypártrendszer által kialakított nómenklatúraszerű, bebetonozott helyi vezetés kialakulása bármely társadalomban, bármely kisközösségben veszélyes és nemkívánatos jelenség. Különösen ott, ahol a helyi vezetés ki van téve a központi idegen elit korrumpáló szándékának. Vannak viszont olyan léthelyzetek, amikor a megegyezés szolgálná a közös érdekeket. A probléma az egyes pártok közötti összeférhetethetlenséghez hasonló ellentét. Mert azért spóroljunk a végső és kategorikus ítélet kimondásával, láttunk már a politikában olyan kiegyezéseket, melyeknek sok esélyt nem adtunk volna korábban. (Hogy messzebb ne menjek, 1867-ben a szabadságharcos gróf Andrássy Gyula lett a 13 aradi vértanú haláláért felelős véreskezű császár, Ferencz József első magyar miniszterelnöke.)
Az RMDSZ vezetésével szemben hatalmas és megalapozott bizalmatlanság van az autonomista szervezetekben, hiszen hozzá kötődik a „modellértékű román kisebbségpolitika” hamis mítoszának kialakítása és életben tartása, az önálló külpolitika feladása, az autonómiaprogram félretétele, a helyzetteremtő nemzeti irányzat és azon belül a kommunista rendszerrel szembeni ellenállók kiszorítása az egykori egységes szervezetből. Most pedig hallhattuk, hogy Tőkés László szervezetének nemzetstratégiai célú anyaországi támogatását a ciánszennyezéshez hasonlították, miközben ők maguk egy környezeti katasztrófával felérő ciánszennyezéshez készülnek zöld utat adni. A másik oldalon viszont az EMNP nem szívesen egyezkedik az MPP-vel, hiszen épp az MPP elnökének törvénytelenségei tették szükségessé egy saját szervezet megalakítását. S ez nem elég, de azzal, hogy Szász Jenő Tőkés László magánéleti ügyeit próbálta felhasználni politikai lejáratásra, egyértelműen szalonképtelenné tette magát.
Ellentétben a megválasztott politikusokkal, akiknek többsége helyettesíthető, Tőkés László legitimitását, hitelét, közéleti státuszát a saját helytállásának és a történelemnek köszönheti, ő minden funkció nélkül is a magyar szabadságvágy, a magyar helytállás szimbóluma marad. S aki ellene nemtelen eszközökkel támad, hitelét roncsolni akarja, legyen az a román titkosszolgálat, Nagy Benedek, Szatmári Tibor, Bárányi Ferenc, vagy Szász Jenő, az egyben a közösség ellen is cselekszik. Félreértés ne essen: nem politikai bírálatról beszélek. Tőkés László éppen úgy bírálható politikai alapon, mint bármely más közéleti szereplő. Hogy Kovács Péter pártfőtitkár nem fogadja el, hogy Tőkés László azért nem vállalt még egy alelnöki mandátumot az Európai Parlamentben, mert energiáját az erdélyi magyar önépítkezésre kívánja fordítani és a magyar, illetőleg német néppártiak támogatását azok hivatalos nyilatkozatainak dacára is kétségbe vonja, az belefér a politikai diskurzusba, még ha nevetséges is, hogy az RMDSZ főtitkára jobban tudja, hogy mit gondol, mondjuk, Szájer József Tőkés Lászlóról, mint Szájer maga. Az viszont, hogy a privát szférát idecibáljuk csak azért, hogy ártsunk a másiknak, az nem fér bele. Elgondolkodtató az is, hogy Markó Béla válásából a belső ellenzék nem próbált politikai tőkét kovácsolni, s ezt nagyon jól tette. Erdély nem Amerika, a bulvársajtó szellemét ne hozzuk be a politikába, ezzel tartozunk saját méltóságunknak. Mindazonáltal azt mondom: a három szervezet együttműködésének egyetlen mércéje lehet: a nemzeti érdek. Marosvásárhely visszanyerésére esély mutatkozna össznemzeti összefogás keretében, különösen akkor, ha a jelölt függetlenként indul. Pártjelöltekkel az RMDSZ több ízben próbálkozott, s azok rendre kudarcot vallottak. Marosvásárhely mellett vannak még kisebb települések, ahol esély lenne a változtatásra magyar összefogás esetén. Ami pedig a parlamenti választásokat illeti, egy ésszerű és méltányos kompromisszum esetében félre kell tenni mind a jogos eszmei fenntartásokat az RMDSZ-szel szemben, mind az erkölcsieket az MPP-vel szemben. Ez esetben is csak az lehet a mérce, hogy sikerül-e a parlamenti választások ürügyén rendet tenni az erdélyi magyar közéletben, a közösséget illető anyagi támogatások igazságos szétosztásával és egy közösen létrehozott, illetve közösen működtetett szervezeti keret létrehozásával.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

EMNP: Gáspárik ne azt magyarázza, „mit miért nem lehet”
Nem ismeri a törvényt Gáspárik Attila, a Felsőoktatás Finanszírozását Megállapító Bizottság (CNFIS) RMDSZ által delegált tagja – állítja az EMNP. A párt szerint Gáspárik korábbi kijelentéseivel ellentétben igenis van törvényes lehetőség arra, hogy magánegyetemek állami támogatást kapjanak.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kedden kiadott közleménye azt kifogásolja, hogy Gáspárik Attila, a CNFIS tagja korábban leszögezte: nem létezik, és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy állami költségvetésből magánegyetemek támogatást kapjanak.
A közlemény a 2011/1-es oktatási törvényt idézi, amely szerint „az állam támogathatja az akkreditált magán-felsőoktatást” (222. cikk, 7. bekezdés), továbbá „a kiegészítő támogatást a Nevelési, Kutatási, Ifjúsági és Sport Minisztérium úgy az állami egyetemek, mint a magánegyetemek részére, az intézmények és a tanulmányi programok színvonalának javítása érdekében, közalapokból ítéli oda” (223. cikk, 3. bekezdés).
Gáspáriknak nem az lenne a dolga, hogy „megmagyarázza, mit miért nem lehet”, hanem hogy tudatosítsa mind a döntéshozókban, mind a román társadalomban a két akkreditált magyar magánegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem közösségi jellegét – áll a közleményben.
„Gáspárik részéről a tudást magabiztos fellépéssel pótoló megnyilatkozásnak azonban van pozitívuma is: egészséges vitát gerjesztett az érintett akadémiai körökben, és talán elgondolkoztatta a parlamenti és kormányzati képviselet monopóliumával bíró RMDSZ-döntéshozókat is arról, hogy kommunikációs trükkökkel ideig-óráig meg lehet téveszteni a közösséget – ahogyan az történt egykor a Petőfi-Schiller Egyetem szemfényvesztő tervével, – de előbb-utóbb eljön az igazság pillanata. Csak remélhetjük, hogy a 2005-ös román-magyar együttes kormányülés szándéknyilatkozata nem ilyen figyelemelterelő kommunikációs füstbomba volt” – olvasható a párt közleményében.
„Az EMNP tagjai és támogatói visszakozó magyarázatok helyett továbbra is azt várják az illetékes kormányzati tisztségviselőktől, hogy a magyar állami gyakorlathoz hasonlóan, dolgozzák ki közösségi egyetemeink, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem költségvetési támogatásának módozatait” – szögezi le a közlemény.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban polémiát váltott ki a Sapientia EMTE lehetséges állami támogatásának az ügye. Múlt héten az Erdélyi Magyar Néppárt kérte a román költségvetési támogatást a Sapientiának. Dávid László, az egyetem rektora elmondta, azért tartja indokoltnak az egyetem állami finanszírozását, mivel az a román államtól vállalt át kötelezettségeket, például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosítását.
Gáspárik Attila viszont a Transindex portálnak azt nyilatkozta, nem létezik és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy a magánegyetemek támogatást kapjanak az állami költségvetésből. Szerinte aki ezt kéri, vagy nem ismeri a törvényeket, vagy szándékosan félretájékoztat, hangulatot akar kelteni, hogy viktimizálhasson egy ügyet.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem az akkreditáció elnyerésével kutatási programokra kaphat támogatást az államtól. Elmondta, erre az akkreditált magánegyetemek intézményként, diákjaik pedig természetes személyként is pályázhatnak.
Krónika (Kolozsvár)

Magyar felsőoktatási hálózat kiépítése – Bodó Barna egy új szemléletről
A hazai magyar felsőoktatást merőben új helyzet elé állítja hálózati rendszerének kifejlődése, az, hogy a két magyar magánegyetem, a Partium és a Sapientia, valamint az állami ún. multikulturális egyetemek magyar tagozatai egybehangolhatják tevékenységüket, miként arra már történtek próbálkozások. E változások kívánatos irányairól kérdezte a Háromszék, dr. Bodó Barna docenst, a kérdés kutatóját.
– A nyolcvanas években utolsó roham indult a beolvasztott egykori Bolyai utolsó maradványai, a karok, tanszékek korábbi felszámolása után csökevényesen megmaradt magyar diákcsoportok ellen is. Ahol csak három-négy diák jutott be, a szak is megszűnt, mint a fizikán, a filozófián és másutt, úgyhogy a ’89-es a fordulat a csoportokból is csak néhányat talált életben. A fordulat utáni azonnali lehetőség kihasználását a Bolyai restaurálására a magyar érdekképviselet elmulasztotta, emiatt nem tudhatjuk, mit sikerült volna elérni, de ami helyette elkezdődött, és máig tart, az egy gyötrelmesen lassú és ellentmondásos építkezés, mely a hátrányos kiszolgáltatottságból a magyar, nem véletlenül „vonalaknak” nevezett három tagozatot (BBTE, marosvásárhelyi orvosi és színi) máig nem tudta kiszabadítani. A Bolyai Kezdeményező Bizottság is, melynek elnöke volt, azért alakult, mert e folyamatot nem tartotta célravezetőnek. Visz-e közelebb az önállósághoz az új oktatási törvény? – Két tanulmányomban írtam le részletesen, mit gondolok erről, ezek a Romániai Magyar Felsőoktatás fehér könyve című kötetben jelentek meg, melyet Somai József és Csetri Elek akadémikus szerkesztett. Jellemző volt, hogy a BBTE-ről egy aktív oktató sem mert részt venni a munkában, mert féltek a következményektől. Hogy csak a mai kontextusban lényegesnek tartott dologra térjek ki, az az, hogy a politika folyton mézesmadzaggal csalogatta vezetőinket, azaz folyton ígért valamit, de sosem adta meg. Ebből a legjellemzőbb az ún. Petőfi–Schiller Egyetem projektje, egy csapda. Mint ismeretes, az RMDSZ nyomására a kormány kiadott egy törvényrendeletet, amit aztán a Nagy-Románia Párt az alkotmánybíróságon megóvott, és az ott elbukott. Kimondták, hogy jogszerűtlen, csak politikatörténeti esemény marad, semmi több.
– A közvélemény nem sokat tud e fejleményről, bár a tervvel azért is elégedetlen volt, mert nem a Bolyai újralétesítését írta elő. Ön akkor a vezető garnitúrához tartozott.
– Én akkor hagytam abba az aktív politizálást. 1998-ban történt, az RMDSZ-nek döntenie kellett arról, bent marad-e a kormánykoalícióban vagy sem. Azt az SZKT-ülést, ahol erről szavaztak, én mint alelnök vezettem. Akkor egyszerű többséggel úgy döntött a testület, bent marad a koalíciós kormányban, annak ellenére, hogy előzetesen bejelentette: ha nem lesz külön magyar állami egyetem, kilép. Mellettem ült Somai József, az SZKT titkára, aki egyszer csak azt mondja: ebben a sarkalatos kérdésben csak kétharmados többség határozhatott volna, az pedig nem volt meg. Erre Somai József és Bodó Barna, az SZKT két vezetője megóvta a saját döntését. Benyújtottuk az RMDSZ szabályzatfelügyelő bizottságához a dokumentumot, hogy a döntés nem jogos, vizsgálja ki az ügyet. Szerintem ez a „legbájosabb” történetek közé tartozik, a bizottság ugyanis nekünk adott igazat, a döntés valóban nem volt jogszerű. Utána pedig egy hosszú, egyoldalas jogi csűrcsavarral megindokolta, miért nem kell mégsem újraszavazni.
– Mennyi idő telt el a tisztázással?
– Olyan három hónap. Akkor mondtuk mi ketten Somai Józseffel, hogy abbahagyjuk a politizálást, mert olyan szervezetben, mely elismeri, a döntés nem volt jogszerű, de a szavazást mégsem ismétli meg, nem tudunk benn maradni. Mindketten lemondtunk politikai tisztségünkről, én 1999-től az egyetemre mentem tanítani. Visszatérve: a politikai mézesmadzaggal való manipuláció azóta is tart, lásd a mostani koalíciós tárgyalásokat, a marosvásárhelyi orvosi kapcsán támasztott feltételeket. Holott ez nem koalíciós kérdés kellene, hogy legyen, mivel törvény van rá, és azt kellene betartani. A vásárhelyi orvosinak nincs érvényes chartája, tehát nincs vezetősége sem, nem lehet senkit legálisan megválasztani. Ilyen egyszerű! Ha a jogainkat a hátsó ajtón, zsarolással akarjuk érvényesíteni, az még rossz fényt is vet ránk.
– Ennek ellenére, az ún. intézetekre és a belőlük alakuló tagozatra szükség van, de szabad-e idealizálnunk őket?
– Egyetemszervezési szempontból világos a képlet, Magyarországon is létezik a tanszék mellett a departman. A tanszék kisebb szakmai csoport, nálunk eddig csak tanszékek léteztek. A departman nagyobb szakmai csoportot jelent, olyan struktúra, amely általában több szakot szolgál ki azzal a tárggyal, diszciplínával. Például a politológia a budapesti ELTE-n intézet, nem tanszék. Tehát az Állam- és Jogtudományi Karon nem katedra, hanem intézet, departman. Jogosítványai ugyanazok, de mégis magasabb fokozatnak tekintik.
– Magában foglalhat tanszékeket is? – Igen, be lehet azokat is sorolni alája. Ami minket illet, a csapdahelyzet miben áll? Ezzel új lehetőséget kínálnak arra, hogy a karokon belül a magyar szakok különböző tanszékeken dolgozó szakembereit összegyűjthessék. A BBTE politikatudományi karán három szakon van magyar képzés: politikatudomány, kommunikáció és újságírás. Az lett volna a normális lépés, ha ezek a szakok besorolnak egy főtanszék, „intézet” alá, tehát van egy magyar ernyő fölöttük. Nos, ez több esetben nem történt meg, s itt személyes stratégiák játszanak bizonyára közre. Hiszen egy román tanszéken belül létezik egy informális magyar tanszékvezető is, akinek nincsenek meg a jogosítványai, de annak számít. Nos, ha ő bekerül egy formális struktúrába, a három szaknak egy valakit ki kell jelölnie intézetvezetőnek. Ez a személyes rivalizálás miatt sajnos megbukott. A nagy gond ezzel még az – amiről komoly vita folyt Kolozsváron –, hogy sem a tanszékeknek, sem a departmanoknak (főtanszék, intézet) nincs jogi személyiségük a törvény szerint, tehát a jogi önállóságot továbbra sem kapjuk meg. Egyedül arra nyílik lehetőség, hogy az intézetek szakmai kérdésekben dönthetnek, de a pénzügyi jogkör ehhez már nem tartozik hozzá. Szakmai vonatkozásban eddig az volt a gyakorlat – én 2006-ban mentem át a Sapientiára –, hogy mivel sok esetben a magyar és román szakok az akkreditációt közösen szerezték meg, tulajdonképpen sokszor a román akkreditációt terjesztették ki a magyarra. A szak ugyanaz volt, kettő vagy legtöbb három tárgy térhetett el a tanmenetben. Mi például a politológián azt mondtuk, nem tudjuk a magyar képzést kisebbségpolitikai diszciplína nélkül elképzelni, erre azt engedélyezték. Ennyi volt a szabadság. Na most egy saját főtanszéken nyilvánvalóan az egész tanmenetet én tudnám összeállítani, de ez azt jelenti, külön akkreditációnak is alávetem magam.
– Megfelel-e vajon mindenkinek?
– Azért mondom, hogy milyen okokból nem alakult meg mindenütt a magyar intézet. Egyesek félnek tőle, mások a munkától félnek. Ötéves folyamat különben.
– Vezethet-e ezek után az intézetek létrehozása önigazgató magyar tagozatok létesítéséhez? – Úgy vélem, nem. Annyi történik, hogy szakmai szempontból van valamelyes előrelépés, de intézményes szempontból nincs. Ahhoz, hogy a történet úgy alakuljon, ahogy mi szeretnénk, másra lenne szükség. Többen tettünk javaslatot arra, hogy egy Erdély-szintű új struktúrát hozzunk létre, amit rektori tanácsnak nevezhetnénk. Magyarországon, nálunk is létezik a rektorok tanácsa, az egyetemek közti egyeztető fórum. Azaz a jelentkező problémákat előbb az intézményvezetők tárgyalják meg, elképzeléseiket közös nevezőre hozzák, és utána kommunikálják a politika világával. A mi esetünkben ez a Partium Egyetem, a hamarosan akkreditáltnak számító Sapientia EMTE összefogását jelentené, az egyházi főiskolákét, a Babeş–Bolyai magyar és a székelyföldi kihelyezett tagozataiét, együtt a marosvásárhelyi orvosi egyetem és művészeti akadémia magyar tagozataival. Ma már nem 1998-at írunk, amikor a „Petőfi–Schiller projekt” csapdájában vergődtünk, hanem létezik egy egész magyar felsőoktatási hálózat, melynek közös érdekei vannak, és saját jövőt tervezhet. A kidolgozott elképzeléseket kell aztán az érdekképviselet elé terjeszteni, hogy az valóban azt érvényesítse, amit a közösség kér. A hálózat létezik. Ma már nem csupán arról szól a történet, hogy újraalakítjuk a Bolyait, hanem arról, hogy az újraalakítandó Bolyainak e hálózaton belül mi legyen a szerepe. Ma már nem az a fő cél, mint 14 éve, hogy magyar állami egyetem kell nekünk, s hogy visszasírjuk, ami volt, hanem az, hogy milyen magyar felsőoktatásra van szükségünk az új hálózati struktúrában.
B. Kovács András
3szk.ro
Erdély.ma

Bodó Barna docens az erdélyi magyar egyetemi hálózat kiépítéséről
[INTERJÚ] A romániai magyar felsőoktatást merőben új helyzet elé állítja hálózati rendszerének kialakulása, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia, valamint az állami multikulturális egyetemek magyar tagozatai egybehangolhatják tevékenységüket – véli a lapunknak adott interjúban Bodó Barna. A Sapientia docense szerint az erdélyi magyar felsőoktatási hálózatnak közösen kell elterveznie jövőjét.
– Az 1989-es rendszerváltás után a magyar érdekképviselet elmulasztotta kihasználni a Bolyai Egyetem újraindításának lehetőségét, ehelyett ma is tart egy nagyon lassú és ellentmondásos építkezés, mely máig nem tudta kiszabadítani a hátrányos kiszolgáltatottságból a nem véletlenül „vonalaknak” nevezett három magyar tagozatot a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen és a Színművészeti Egyetemen. Ön szerint közelebb visz-e az új oktatási törvény az erdélyi magyar felsőoktatás önállóságához? – Ezzel a kérdéssel két tanulmányomban is részletesen foglalkoztam, mindkettő a Romániai magyar felsőoktatás fehér könyve című kötetben jelent meg, Somai József és Csetri Elek akadémikus szerkesztésében. Jellemző volt, hogy a BBTE-ről egy aktív oktató sem mert részt venni a munkában, mert féltek a következményektől. Hogy csak a mai kontextusban lényegesnek tartott dologra térjek ki: a politika folyton mézesmadzaggal csalogatta vezetőinket, azaz folyton ígért valamit, de sosem adta meg. Ebből a legjellemzőbb az ún. Petőfi–Schiller Egyetem projektje, ami egy csapda. Az RMDSZ nyomására az akkori kormány kiadott egy rendeletet, amit aztán a Nagy-Románia Párt megóvott az alkotmánybíróságon, és ott el is bukott. Kimondták, hogy jogszerűtlen, így csak politikatörténeti esemény marad, semmi több.
– A közvélemény talán el is felejtette ezt a fejleményt. Ön, aki akkoriban még aktívan politizált az RMDSZ-ben, azért is elégedetlen volt a tervvel, mert nem a Bolyai Egyetem újraindítását írta elő.
– Éppen akkor hagytam abba az aktív politizálást. Az RMDSZ-nek 1998-ban döntenie kellett arról, bent marad-e a kormánykoalícióban. A Szövetségi Képviselők Tanácsa alelnökeként én vezettem le a miniparlament ama ülését, amelyen erről szavaztak. Akkor egyszerű többséggel úgy döntött a testület, hogy bent marad a koalíciós kormányban, annak ellenére, hogy előzetesen bejelentette: kilép, ha nem lesz külön magyar állami egyetem. Mellettem ült Somai József, az SZKT titkára, aki egyszer csak azt mondta: ebben a sarkalatos kérdésben csak kétharmados többség határozhatott volna, az pedig nem volt meg. Erre Somai József és Bodó Barna, az SZKT két vezetője megóvta a saját döntését. Benyújtottuk az RMDSZ szabályzatfelügyelő bizottságához a dokumentumot, hogy a döntés nem jogos, és vizsgálja ki az ügyet. A „legbájosabb” történetek közé tartozik, hogy a bizottság nekünk adott igazat, a döntés valóban nem volt jogszerű. Utána pedig egy hosszú, egyoldalas jogi csűrcsavarral megindokolta, miért nem kell mégsem megismételni a szavazást.
– Mennyi idő telt el, amíg kiderült, hogy szabálytalan volt a szavazás?
– Mintegy három hónap. Akkor mondtuk Somai Józseffel együtt, hogy abbahagyjuk a politizálást, mert nem tudunk olyan szervezetben maradni, amely elismeri, hogy a döntés nem volt jogszerű, de a szavazást mégsem ismételi meg. Mindketten lemondtunk a politikai tisztségünkről, én pedig 1999-től az egyetemen tanítok. Különben a politikai mézesmadzaggal való manipuláció azóta is tart, lásd a mostani koalíciós tárgyalásokat, a MOGYE magyar tagozata kapcsán támasztott feltételeket. Holott ez nem koalíciós kérdés kellene hogy legyen, mivel törvény van rá, amit be kellene tartani. A vásárhelyi felsőoktatási intézménynek nincs érvényes chartája, tehát nincs vezetősége sem, nem lehet senkit legálisan megválasztani. Ilyen egyszerű! Ha a jogainkat a hátsó ajtón, zsarolással akarjuk érvényesíteni, az még rossz fényt is vet ránk.
– Ennek ellenére az úgynevezett intézetekre, és a belőlük alakuló tagozatra szükség van. De szabad-e idealizálnunk őket?
– Egyetemszervezési szempontból világos a képlet, Magyarországon is létezik a tanszék mellett a departman. A tanszék kisebb szakmai csoport, nálunk eddig csak tanszékek léteztek. A departman nagyobb szakmai csoportot jelent, olyan struktúrát, amely általában több szakot szolgál ki azzal a bizonyos tárggyal, diszciplínával. Például a politológia a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen intézetként, nem tanszékként működik, vagyis az állam és jogtudományi karon nem katedra, hanem intézet, departman van. Jogosítványai ugyanazok, mégis egy magasabb fokozatnak tekintik.
– És magába foglalhat tanszékeket is?
– Igen, azokat is be lehet sorolni oda. Nálunk az teremt csapdahelyzetet, hogy ezzel új lehetőséget kínálnak arra, hogy a karokon belül a magyar szakok különböző tanszékeken dolgozó szakembereit összegyűjthessék. A BBTE politikatudományi karán három szakon működik magyar képzés: a politikatudományi, a kommunikációs és az újságíró szakon. Az lett volna a normális lépés, ha ezek a szakok besorolják egy főtanszék, „intézet” alá, tehát lenne egy magyar ernyő fölöttük. Nos, ez több esetben nem történt meg, s itt bizonyára személyes stratégiák játszanak közre. Hiszen egy román tanszéken belül létezik egy informális magyar tanszékvezető is, akinek nincsenek meg a jogosítványai, mégis annak számít. Nos, ha ő bekerül egy formális struktúrába, a három szaknak valakit ki kell jelölnie intézetvezetőnek. Ez azonban a személyes rivalizálás miatt sajnos megbukott. A nagy gond ezzel még az – és erről komoly vita folyt Kolozsváron –, hogy a törvény szerint sem a tanszékeknek, sem a departmanoknak (főtanszék, intézet) nincs jogi személyiségük, tehát a jogi önállóságot továbbra sem kapjuk meg. Egyedül arra nyílik lehetőség, hogy az intézetek szakmai kérdésekben dönthetnek, de a pénzügyi jogkör ehhez már nem tartozik hozzá. Szakmai vonatkozásban eddig az volt a gyakorlat, hogy mivel sok esetben a magyar és román szakok az akkreditációt közösen szerezték meg, tulajdonképpen sokszor a román akkreditációt terjesztették ki a magyarra. A szak ugyanaz volt, kettő vagy maximum három tárgy térhetett el a tanmenetben. Mi például a politológián azt mondtuk, nem tudjuk a magyar képzést kisebbségpolitikai diszciplína nélkül elképzelni, erre azt engedélyezték. Ennyi volt a szabadság. Mármost egy saját főtanszéken nyilvánvalóan az egész tanmenetet én tudnám összeállítani, de ez azt jelenti, hogy külön akkreditációnak is alávetem magam.
– Vezethet-e ezek után az intézetek létrehozása önigazgató magyar tagozatok létesítéséhez?
– Úgy vélem, hogy nem. Szakmai szempontból van valamelyest előrelépés, de intézményes szempontból nincs. Ahhoz, hogy a folyamat úgy alakuljon, ahogy mi szeretnénk, másra lenne szükség. Többen javasoltuk már, hogy egy új, Erdély-szintű struktúrát kellene létrehozni, amit rektori tanácsnak nevezhetnénk. Magyarországon, de Romániában is létezik a rektorok tanácsa, az egyetemek közti egyeztető fórum.
Azaz a felmerülő problémákat előbb az intézményvezetők tárgyalják meg, elképzeléseiket közös nevezőre hozzák, és utána küzlik a politikummal. A mi esetünkben ez a Partiumi Keresztény Egyetem és a nemrég akkreditált Sapientia EMTE, az egyházi főiskolák, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar, illetve a Székelyföldre kihelyezett tagozatai, a MOGYE és a marosvásárhelyi Művészeti Akadémia magyar tagozatainak összefogását jelentené. Ma már nem 1998-at írunk, amikor a „Petőfi–Schiller-projekt” csapdájában vergődtünk, hanem létezik egy egész magyar felsőoktatási hálózat, melynek közös érdekei vannak, és saját jövőt tervezhet.
Aztán a kidolgozott elképzeléseket az érdekképviselet elé kell terjeszteni, hogy az valóban azt érvényesítse, amit a közösség kér. Ma már nem csupán arról szól a történet, hogy újraalakítjuk a Bolyait, hanem arról, hogy az újraalakítandagyar állami egyetem kell nekünk, és visszasírjuk, ami volt, hanem az, hogy milyen magyar felsó Bolyainak e hálózaton belül mi legyen a szerepe. Ma már nem az a fő cél, mint 14 évvel ezelőtt, hogy mőoktatásra van szükségünk az új hálózati struktúrában.
B. Kovács András
Krónika (Kolozsvár)

MOGYE-kar. Győzelem?
A magyar sajtó egy ideje attól hangos, hogy győzelem, megoldódott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügye, elfogadták a kormányhatározatot, már közzé is tették, hurrá, hurrá. Azt borítékolni lehet, hogy az újságírók, de még a nyilatkozó politikusok közül is igen kevesen olvasták magát a határozatot, márpedig a helyes vélekedés kialakításának ez – jobb helyeken – előfeltétele. Nézzük tehát.
„Art. 1. – (1) În cadrul Universităţii de Medicină şi Farmacie din Târgu Mureş se înfiinţează o nouă facultate, Facultatea de Medicină şi Farmacie, cu programe în limbile română, maghiară şi engleză, prevăzute în anexa care face parte integrantă din prezenta hotărâre.
(2) Universitatea de Medicină şi Farmacie din Târgu Mureş derulează, potrivit legii, procedurile pentru organizarea alegerilor, precum şi pe cele pentru organizarea concursurilor în vederea ocupării posturilor necesare pentru coordonarea din punct de vedere administrativ a facultăţii nou-înfiinţate potrivit alin. (1).
Art. 2. – Agenţia Română de Asigurare a Calităţii în Învăţământul Superior stabileşte numărul maxim de studenţi care pot fi şcolarizaţi la programele de studii care funcţionează în cadrul facultăţii înfiinţate potrivit art. 1 alin. (1).”*
A határozat melléklete sem valami bőbeszédű, így néz ki:
„– Asistenţă medicală generală (în limba maghiară şi în limba română)
– Medicină (în limba maghiară)
– Medicină (în limba engleză)
– Farmacie (în limba maghiară)”
Bármilyen rövid és vázlatos a jogszabály (vagy éppen azért, mert olyan), regényt lehetne írni róla, de a téma fontosságára való tekintettel mindenképp megér egy kicsivel hoszszabb elemzést. Az első és legnagyobb gond az, hogy ugyan azt szajkózza minden érintett politikus (ideértve a miniszterelnököt is), hogy a határozat azért született, hogy érvényt szerezzenek az oktatási törvénynek, ez minden kétséget kizáróan nem így van, ugyanis az oktatási törvény a kisebbségek nyelvén való oktatásról ezt mondja:
„Art. 135. – (1) Învăţământul superior pentru minorităţile naţionale se realizează:
a) în instituţii de învăţământ superior în cadrul cărora funcţionează facultăţi/linii/programe de studii cu predare în limba maternă;
b) în instituţii de învăţământ superior multiculturale si multilingve; în acest caz, se constituie secţii/linii cu predare în limbile minorităţilor naţionale;
c) în cadrul instituţiilor de învăţământ superior pot fi organizate grupe, secţii sau linii de predare în limbile minorităţilor naţionale, în condiţiile legii.
(...)
Art. 363. – La data intrării în vigoare a prezentei legi, instituţiile de învăţământ superior de stat având activităţi de predare în limba minorităţilor naţionale care au statut de universităţi multiculturale şi multilingve, conform prezentei legi, sunt:
1. Universitatea Babeş–Bolyai din Cluj-Napoca – în limbile română, maghiară şi germană;
2. Universitatea de Medicina şi Farmacie din Târgu-Mureş – în limbile româna şi maghiară;
3. Universitatea de Artă Teatrală din Târgu-Mureş - în limbile română şi maghiară.”
A törvény 135. cikkelyét magában is megérné elemezni, hisz annyira nyakatekert, zavaros és többféleképpen értelmezhető (ezért tekintek el a fordításától is), hogy méltó egy dodonai jóslathoz, de teljesen alkalmatlan arra, hogy jogszabályként a romániai magyarság javára és érdekében alkalmazni lehessen, főleg egy olyan országban, mint Románia (ahol – mondjuk ki – a magyarellenesség nyíltan vagy burkoltan évtizedek óta állampolitika).
Az ellenben mindezek mellett egyértelmű, hogy:
1. A szabályozás arról szól, hogy a kisebbségek nyelvén önálló struktúrákat kell létrehozni.
2. A multikulturális egyetemek esetében nem említ önálló kisebbségi karokat.
3. A Marosváráshelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a három multikulturális egyetem egyike, ahol az oktatás nyelve a román és a magyar, szó nincs a törvényben angol nyelvű oktatásról.
A jog hínárjában
Ezek alapján jogi ismeretek hiányában is meg tudja állapítani bárki, hogy az ünnepelt kormányhatározat nincs összhangban a törvénnyel, nem azt a célt szolgálja, hogy helyreállítsa a törvényességet ott, ahol azt az egyetem vezetősége megszegte. Maga a módszer eleve szembemegy a jogállam alapvető elveivel, amelyek úgy hangzanak, hogy a parlament törvényt hoz, amit mindenkinek be kell tartani, s ha valaki netán nem így tesz, annak az igazságszolgáltatással gyűlik meg a baja.
Hasonlatos ez a helyzet ahhoz, hogy a KRESZ értelmében a legnagyobb megengedett sebesség lakott területen 50 km/h, s mikor a rendőrök azt tapasztalják, hogy Péter Pál 70-nel hajt, akkor erre válaszképpen a kormány határozatot hoz, miszerint Péter Pál a tulajdonában levő személygépkocsival hétköznap köteles maximum 50 km/h-val, ünnepnapokon meg maximum 60 km/h-val közlekedni lakott területen. Tehát Péter Pál egyrészt megúszta büntetlenül az esetet, ráadásul meg az újabb jogszabály nincs összhangban az általános törvénnyel.
Nem csoda tehát, hogy többen is bejelentették, bíróságon támadják meg a kormányhatározatot. Ha pedig ezt meg is teszik (s miért ne tennék), a bíróság – anélkül, hogy elvakult nacionalistákból állna – teljes joggal fogja törvénytelennek nyilvánítani, s megsemmisíteni azt. Ezt már csak azért is meg kell hogy tegye, mert az oktatási törvény egyértelműen kimondja, hogy rendkívüli esetben a kormány hozhat létre új kart, de csak az egyetem vezetőségével való konzultáció után. Márpedig ilyen konzultáció nem volt, nem is lehetett, mert az egyetemnek jelenleg nincs érvényes, szabályosan megválasztott vezetősége. Olyan jogi hínár van tehát az egész ügy körül, ami egyetlen dolgot vetít előre: itt gyors és megnyugtató megoldás egyhamar nem lesz.
A meghozott kormányhatározatot azért sem lehet győzelemnek tekinteni, mert semmiféle garanciát nem tartalmaz arra nézve, hogy bár egyenrangú lesz a román és a magyar tagozat az orvosin. Intő jel kell hogy legyen az, hogy eddig volt egy szabály, miszerint a helyeket egyenlően osztották el a két tagozatra felvételizők között, de tavaly ezt a szabályt már megszegték a fizetéses helyek esetében. Ezek után nagy felelőtlenség úgy „rendezni” a magyar oktatás helyzetét az egyetemen, hogy ezt az elvet nem rögzíti világosan és egyértelműen a határozat.
Sőt ha szigorúan a jogszabály szövegét nézzük, abból még az sem derül ki, hogy az asszisztensképzőn magyar diákok magyarul fognak tanulni, a szöveg minden további nélkül értelmezhető úgy, hogy az oktatás nyelve vegyes lesz. Hasonlóképpen azt se rögzíti se a törvény, se a kormányhatározat, hogy a magyar orvosképzőn az oktatás nyelve magyar, tehát folytatható az eddigi gyakorlat, hogy az ember gyermeke bejut magyar tagozatra, de ott azzal szembesül, hogy számos tanár egy kukkot sem tud magyarul (vagy tud, de nem akar beszélni), így a tanórák jelentős része románul zajlik.
Ennek a gyakorlatnak egyenesen zöld utat ad a kormányhatározat, amelyik ahelyett, hogy kinevezne egy ideiglenes vezetőséget az új kar élére (persze magyar tanárokból), akik majd megszervezik a kart, annak felállítását arra a román vezetőségre bízza, amelyik eddig a törvény be nem tartásában s a magyarok kisemmizésében járt élen. Tipikus kecskére a káposztát eset, s ehhez kellene a magyar közösség tapsoljon.
Magyar–német helyett román–magyar–angol
Továbbmenve az se világos, hogy mi lesz az eddigi karokon a helyzet. Maradnak továbbra is kétnyelvűek úgy, mint eddig? Elvileg igen, hisz a kormány csak egy új kar létrehozásáról döntött, a régi ezek szerint változatlan marad. Vajon? Ha megpróbálunk az események mögé nézni, akkor sem lesz több okunk az örömre, a megnyugvásra. Nem véletlen ugyanis, hogy sokaknak a Petőfi–Schiller-egyetem jut eszébe a mostani történetről, hisz a helyzet nagymértékben hasonló. Akkor volt egy SZKT-határozat, ami kimondta, hogy ha nem jön létre az önálló állami magyar egyetem, akkor az RMDSZ kilép a kormányból.
Most az RMDSZ országos vezetői többször és több helyen kijelentették az év elején, hogy ha nem jön létre az önálló magyar nyelvű oktatási struktúra a vásárhelyi orvosin, akkor az RMDSZ kilép a kormányból. Akkor határozat született a magyar–német nyelvű egyetemről (tehát nem arról, amit az RMDSZ kért), s az SZKT mégis visszatáncolt, megszavazta a kormányban maradást. Most határozat született a román–magyar–angol karról (ami ugye kicsivel még roszszabbul hangzik, mint a magyar–német), de ez elég volt ahhoz, hogy Kelemen Hunorék győzelmet kiáltsanak, s utánuk kórusban a sajtójuk. (A szomorú az, hogy a kórusba kisebb-nagyobb hangerővel és lelkesedéssel anyaországi pártok és politikusok is beálltak.)
Akkor kifele kellett stabilnak mutatni az országot, most választások közelednek, s kivétel nélkül minden párt fel akarja és fel fogja használni a kampányban azt a témát. Az ellenzéki pártok váltig szidni fogják a kormányt, s kiemelten a román kormánypártokat, hogy engedtek a magyarok zsarolásának, elárulták a nemzeti érdeket. Az RMDSZ hallgatni fog arról, hogy úgy lépett be ismét a koalícióba, hogy csak beszéltek erről-arról, de írott koalíciós megállapodás nem született, tehát nincs mit számon kérni a Demokrata-Liberális Párton, s azt fogja orrvérzésig hangoztatni, hogy győzelem, győzelem, a kormány létrehozta a magyar kart Vásárhelyen.
S persze hallgatni fog arról is, hogy nem magyar, hanem román–magyar–angol (ebben a sorrendben!) kar létrehozásáról szól a határozat. A román kormánypártok ugyanakkor a nagy nyilvánosság előtt a tolerancia és a törvénytisztelet bajnokainak fogják beállítani magukat. Persze azért lesz rá gondjuk, hogy eljusson a választókhoz az is, hogy ugyan látszólag engedtek a nyomásnak, de nyugalom, volt rá gondjuk, hogy olyan határozat szülessen, ami a bíróság előtt nem áll meg, s végül úgysem lesz belőle semmi.
A romániai magyarok pedig mindezt fásultan szemlélik, hisz 22 év alatt megszokták már, hogy ők nem fontosak, az ő érdekeik nem számítanak a politikusoknak. Félő, hogy még arra sem lesz jó ez az egész történet, hogy lendületet, erőt adjon a másik két magyar pártnak, már csak azért sem, mert a választók nem azt tanulták meg két évtized alatt, hogy az RMDSZ-re ne számítsanak, hanem azt, hogy a politikus mind semmirekellő, magának való, egyik kutya, a másik eb.
Félmegoldás nem kell
Nem utolsósorban hadd ejtsek néhány szót magukról a közvetlen érintettekről, az orvosi diákjairól. Azt látni lehet, hogy tisztában vannak az érdekeikkel, tudják, hogy számukra fontos lenne anyanyelven tanulni. Ha valaki megkérdezi őket, akkor ezt el is mondják, ki is tudják fejteni, de valamiért tovább nem lépnek egy tapodtat sem. A politikusok által bujtogatott román diákok képesek utcára vonulni, tüntetni, vállalva ezzel azt, hogy a józan szemlélő szemében nevetségessé és ellenszenvessé válnak (hisz mások jogai ellen lépnek fel), a magyar diákok ellenben, akik a saját jogaikért kellene hogy szót emeljenek, szemérmesen hallgatnak. A magyar ember egyenes és szókimondó volt mindig, jogos kérdés, hogy mi tartja vissza ezeket a fiatalokat attól, hogy ebben a kérdésben saját kezdeményezésből határozott és egyértelmű véleményt nyilvánítsanak?
Végezetül – vállalva annak a kockázatát, hogy következetlennek mondanak – mégis azt mondom, hogy az igazság előbb-utóbb győzni fog, s lesz még magyar nyelvű orvosi egyetem Vásárhelyen. Ehhez elsősorban az kell, hogy fogalmazzuk meg egyértelműen: a romániai magyarokat megilleti az önálló oktatási rendszer a bölcsődétől az egyetemig, félmegoldásokat pedig (vegyes intézmények, román vezetésnek alárendelt magyar csoportok, osztályok és karok) nem fogadunk el. Az önálló oktatási rendszer magyar vezetés alatt működő önálló intézményekből kell hogy felépüljön. Mikor felelős és magas rangú európai politikusok már kimondták, hogy a multikulturalizmus egy hamis pálya, mi sem szabad beérjük a tavaly még győzelemként ünnepelt, de pár hónap után a gyakorlatban csődnek bizonyult rendszerrel.
* Románul nem tudók kedvéért ugyanez röviden magyarul:
1. cikk: (1) A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen új kar jön létre, ahol az oktatás nyelve román, magyar és angol lesz, jelen határozat mellékletének megfelelően.
(2) Az egyetem fogja megszervezni és lebonyolítani az új karon a választásokat, illetve az adminisztratív személyzet számára a versenyvizsgát.
2. cikk: A Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség fogja megállapítani a beiskolázási számokat az új karon.
Árus Zsolt
a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke. Krónika (Kolozsvár)

Fanyalgók
Bírálatok kereszttüzében a díjátadás – számol be Orbán Viktornak a Sapientia egyetem 12. tanévnyitó ünnepségén átnyújtott elismerés kapcsán a Népszabadság.
Amelynek bukaresti tudósítója nagyítóval látott neki kifürkészni azokat az erdélyi magyar virtuális kommentárokat, amelyek gúnyolódással vegyes felháborodással fogadták, hogy a magyar kormányfőt „fejedelemhez méltóan” fogadták Marosvásárhelyen, megköszönve, hogy első kormányzása idején a magyar állam által finanszírozott magánegyetemet hozott létre Romániában.
A hivatásos fanyalgók egyike, Szigeti L. Péter – akit az anyaországi napilap mérvadó véleményként idéz a hasonlóképpen „hivatkozott” Manna.ro hírportálról – amiatt dohog, hogy a budapesti kormány nem restelli az erdélyi magyar felsőoktatás működtetésére költeni az anyaországi adófizetők pénzét, egyféleképpen „megrövidítve” a magyarországi egyetemeket és hallgatókat. Persze háborítatlanul lehet szórakozni Kató Béla szentenciáján, miszerint „Orbán Viktor belépett iskolaalapító erdélyi nagy fejedelmeink” sorába.
Szakmai vitát lehet – és kell – kezdeményezni arról, miként működhetnek együtt a magyar nyelvű képzést (is) nyújtó erdélyi felsőoktatási intézmények a például sehová sem vezető konkurencia, az egymást „kioltó” szakok működtetésének kiküszöbölése érdekében. Ellenben kétségbe vonni az első Orbán-kormány korszakos, az erdélyi magyar társadalom megmaradását szem előtt tartó döntésének helyességét, több mint szűklátó optika. Arról árulkodik, hogy sokan ma is beérik a Petőfi–Schiller-egyetem délibábjával, és természetesnek veszik, hogy a román állam nem hajlandó részt vállalni a kizárólag Budapestről finanszírozott erdélyi magyar felsőoktatás fenntartásában.
Közöttük találjuk az RMDSZ „Facebook-lovagként” feltűnő főtitkárát, aki természetesen Orbán vásárhelyi „megkoronázásán” göcög, de persze mélyen elhallgatja, hogy alakulata másfél évtizedes kormányzása alatt képtelen volt kikönyökölni Bukarestben bár egy fél romániai magyar állami egyetemet. A tények önmagukért beszélnek. Az egyik oldalon az egyetemfejlesztés iránti – forintmilliárdokban is mérhető – elkötelezettség, a másik oldalon a handabanda. Lehet választani.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

A Népszabadság kivágta a biztosítékot a Krónikánál
Vezércikkben reagált hétfői számában az erdélyi Krónika lapunk egyik múlt heti írására. A lap főszerkesztője, Rostás Szabolcs Fanyalgók címmel veszi górcső alá azt a Népszabadság-cikket (Bírálatok kereszttüzében a díjátadás, október 5.), amelyben Orbán Viktor marosvásárhelyi látogatásának visszhangjait ismertettük.
A Krónika úgy értelmezi, hogy a Népszabadság kétségbe vonta „az első Orbán-kormány korszakos, az erdélyi magyar társadalom megmaradását szem előtt tartó döntését”, amellyel a Sapientia egyetemet létrehozta.
A vezércikk mindenekelőtt azt sugallja, hogy Erdélyben nagyítóval kell keresni azokat, akik „gúnyolódással vegyes felháborodással fogadták, hogy a magyar kormányfőt «fejedelemhez méltóan» fogadták Marosvásárhelyen”. (A szóismétlés a vezércikkíróé.)
Valójában olyan véleményt nehéz találni az erdélyi médiában, amely szerint az egyetem vezetői nem vetették el a sulykot a miniszterelnök fogadásakor. (Amúgy nemcsak a bírálatokat, hanem a Krónika helyeslő véleményét is idézte a Népszabadság kifogásolt cikke.)
A Népszabadság fanyalgására a Krónika csúsztatással válaszol. „(...) sokan ma is beérik a Petőfi–Schiller-egyetem délibábjával, és természetesnek veszik, hogy a román állam nem hajlandó részt vállalni a kizárólag Budapestről finanszírozott erdélyi magyar felsőoktatás fenntartásában” – írja Rostás Szabolcs. A valóságban szó sincs arról, hogy az erdélyi magyar felsőoktatást kizárólag Budapestről finanszíroznák. Csupán a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen kétszer több hallgató tanul magyar nyelven, mint a magyar állami pénzből finanszírozott Sapientián és a Partiumi Keresztény Egyetemen.
Népszabadság

Politikai elemző: kellenek Pontának a nacionalista szavazatok
Bakk Miklós erdélyi politológus szerint Victor Ponta a nacionalista szavazatokra is támaszkodni kíván - ezt jelzi az erről szóló vita is.
Bakk Miklós erdélyi politológus szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői között kialakult vita azt jelzi, hogy Victor Ponta miniszterelnök - aki minden bizonnyal pártja jelöltje lesz a novemberi elnökválasztáson - a nacionalista szavazatokra is támaszkodni kíván.
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára az MTI-nek kedden elmondta, a PSD eközben a magyar szavazókat is szeretné maga mellett tudni. A vezető kormánypártnak még mindig nincs világos stratégiája arra, hogy honnan gyűjtsön szavazatokat. Bakk Miklós a romániai koalíciós vitának egy külpolitikai összetevőjét is megemlítette. Elmondta, az ukrajnai válság nyomán Románia Lengyelországgal együtt Amerika támogatójaként pozicionálta magát a térségben. "Arra a következtetésre juthatott a román vezetés, hogy pozícióelőnybe került nemzetközi megítélés tekintetében Magyarországgal szemben, és határozottabb fellépést is megengedhet magának" - tette hozzá az elemző.
Bakk Miklós úgy látta, hogy a felek "akarják is, meg nem is" a megegyezést. Ez szerinte annak dacára is lehetséges, hogy a vita kirobbanása óta mindkét fél "bekeményítette" álláspontját. "Ilyenkor azt szokták tenni, hogy egy újabb közös célt találnak ki, és elkötelezik magukat az új cél mellett, a szembenállás kérdéseit pedig zárójelbe teszik" - magyarázta a politológus.
Emlékeztetett rá, hogy 1998 szeptemberében volt már egy hasonló eset. Akkor az RMDSZ bejelentette, kilép Radu Vasile kormányából, ha a parlament nem fogadja el az oktatási törvény olyan módosítását, amely az önálló állami magyar egyetem létrehozását is lehetővé teszi. Ekkor a Petőfi-Schiller multikulturális egyetem javaslata volt az a közös cél, amelynek alapján zárójelbe lehetett tenni a korábbi konfliktust. A multikulturális egyetem "lufinak bizonyult", az csak az akkori kritikus helyzet áthidalását szolgálta, soha nem valósult meg.
Bakk Miklós a román "etnikai állam" megnyilvánulásaként értelmezte, hogy Victor Ponta miniszterelnök és Titus Corlatean külügyminiszter a román állampolitikára, államérdekre hivatkozva utasította el az RMDSZ európai polgári kezdeményezését, mely az uniós joganyagba kívánja beemelni a kisebbségvédelem bizonyos elemeit.
"Ha Victor Ponta kormánya a román állampolitikát a romániai magyar politikai véleménytől függetlennek tekinti, akkor tulajdonképpen azt mondja, hogy a románok előjoga a romániai államérdek megfogalmazása. Ez az etnikai demokrácia modellje, amelyikben formailag ugyan létezik a demokrácia, de az alapvető kérdések meghatározása csak az etnikai többség joga" - magyarázta a politológus.
Az elemző nem látott újdonságot abban, hogy a miniszterelnök kijelentette: a magyarság radikalizálódását szeretné elkerülni az RMDSZ kormányzásba való bevonásával. "Kétségtelen hogy a kormány a magyarság politikai akaratának egyfajta megszelídítését szánja az RMDSZ szerepéül" - vélekedett. Úgy látta, ez az oka annak is, hogy az RMDSZ korábban is csak azokat a célokat tudta bevinni a koalíciós együttműködésbe, "amelyek a román multikulturalizmus enyhe bővítésével voltak kapcsolatosak". Ezért nem kerülhetett be az autonómia kérdése egyik olyan kormány programjába sem, amelyben az RMDSZ is jelen volt.
Bakk Miklós szerint az elmúlt időszak több fordulata is azt jelzi: egyre üresebb az a román retorika, hogy az ország példaértékűen rendezte a kisebbségi kérdést. Hozzátette, a bukaresti kormányok arra alapozták ezt a retorikát, hogy az ország az európai integrációs folyamatban átvette az Európa Tanács kisebbségvédelmi szabályozását.
"Ez egy nemzetközi minimum. A sikeres megoldások általában ezeket a keretet meghaladva alakultak ki. Az EU luxemburgi bíróságán zajló perbe való belépés azt jelzi, hogy Románia ellenzi a minimum bővítését. Az unióban próbálja konzerválni a létező állapotot" - magyarázta Bakk Miklós politológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára.
hirado.hu

Szakad az RMDSZ–PSD-érdekházasság?
Négy hónap elteltével szétszakadni látszik a román kommunista utódpárt és az RMDSZ koalíciója. A két szervezet konfliktusának kiváltó oka, hogy Románia az Európai Bizottság (EB) oldalán lépett be az RMDSZ-nek az EB ellen indított perébe. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) keretében létrehozott polgári bizottság – amelynek alelnöke az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor – Minority Safe Pack néven tavaly benyújtott egy javaslatcsomagot, amely egy sor kisebbségvédelmi intézkedést javasol az Európai Unió számára az oktatási, kulturális szférától egészen a médiaszabályozásig. Ennek nyilvántartásba vételét az EB tavaly ősszel elutasította. Az RMDSZ pedig nagyon helyesen perre vitte a dolgot.
A perbe eddig Szlovákia és Magyarország lépett be, mint sejthető, előbbi az EB, utóbbi az RMDSZ oldalán. Kelemen Hunor joggal felháborodott, és tartja abszurdnak a helyzetet, hogy a kormány tagjaként az RMDSZ perben van önmagával. Mivel a román fél aligha lép vissza, Kelemen választhat: vagy kilép az általa vezetett szervezet a kormányból, vagy kínos magyarázkodásba kezdhet az elvtelen kormányon maradást és az újabb következetlenséget indokolandó.
Árulások listája
A helyzet az, hogy midőn az RMDSZ csúcsvezetői 1996 legelején úgy határoztak, hogy kormányra viszik a szervezetet, bárki is légyen az év őszén esedékes választások győztese, nemcsak távlati céljaikat adták fel, nemcsak az autonómia elérését tolták ki a beláthatatlan jövőbe, nemcsak a legfőbb politikai eszközükről, a külpolitikai nyomásgyakorlás lehetőségéről mondtak le, de beléptek egy olyan játékba, ahonnan a jelek szerint nincs kilépés.
Ez már 1997 végén látszott. Akkor történt a kormányzati partnerek első árulása, midőn az előzetes ígéretekkel ellentétben a parlamenti többség úgy határozott, hogy a magyar iskolákban románul kell tanulni a történelmet és a földrajzot. A látványos szószegést követő Szövetségi Képviselők Tanácsa gyűlésén többen is azt követelték, hogy az RMDSZ lépjen ki a kormányból. A vitát Markó Béla felszólalása zárta le, aki szokatlanul magas hangfrekvenciával, indulatosan utasította vissza az ötletet, és érvelés helyett szónoki kérdések sorozatát tette fel. „Attól lesz magyar egyetemünk, hogy kilépünk a kormányból?” – kérdezte, majd ugyanezt a kérdést, ugyanezekkel a szavakkal megismételte még jó néhányszor, további jogos követeléseinkkel kapcsolatban.
Nos, bizonyos, hogy önmagában a kilépéstől – ha azt nem követi radikális változás a politikai vonalvezetésben – nem lehet remélni helyzetünk jobbra fordulását. De a bennmaradástól sem. És e kérdéssorozatot mindig fel lehet tenni, akár arra hivatkozva, hogy jobb a közhangulat, ha az RMDSZ kormányon van. Bár az utóbbi hónapok történéseit – a Wass Albert-könyvek elkobzása, az író magánterületen felállított szobrának karhatalommal történő eltávolítása, a székely zászlók elleni hajsza, a nagyváradi magyar konzulátus felállításának visszautasítása – elnézve, ebben sem lehetünk biztosak. A konzulátusok ügye amúgy is a Ceauşescu-kort idézi, amikor centrális kérdés volt, holott „európai” „demokratikus” országok között a legtermészetesebb lenne, hogy annyi konzulátust nyisson Magyarország a szomszéd államokban, amennyit célszerűnek lát és képes fenntartani. Érhető volt magyar fél megütközése, hiszen a negatív üzenetküldésen kívül semmilyen ésszerű ok nem szólt a döntés mellett.
Markó–Neptun egységfront
Természetesen azoknak lett igazuk, akik előre megmondták, hogy a kormányban maradás nem hozza meg a gyümölcseit: 1998 nyarán nemhogy a Bolyai-egyetemet nem sikerült helyreállítani, de a román törvényhozás olyan határozatot fogadott el, miszerint nem lehet egyáltalában olyan állami egyetemet létesíteni Romániában, melynek ne lenne román tagozata is. Az RMDSZ válaszképpen 1998. szeptember 5-én ultimátumot fogadott el, amelynek értelmében kilép a kormányból, ha szeptember 30-ig nem teremtik meg az önálló állami magyar egyetem létrehozásának jogi feltételeit. Bár a kormány semmilyen érdemi lépést nem tett az ügyben, az RMDSZ nem lépett ki, hanem azzal a korábban maga által is elutasított javaslattal jött, hogy a kormány fogadjon el határozatot a Petőfi–Schiller egyetem létrehozásáról.
Így is lett, majd a magyar–német egyetemre való hivatkozással a csúcsvezetés rávette az SZKT-t arra, hogy október 3-án szavazzon saját, egy hónappal korábbi határozata ellen és vonja vissza az ultimátumot. Egy füst alatt azt is megszavaztatta, hogy a továbbiakban az Operatív Tanács kezében legyen a döntés hasonló helyzetekben. Vagyis az SZKT kezéből feles többséggel kivettek egy olyan döntéskört, amelynek ügyében az SZKT is csak kétharmaddal dönthetett! Ezzel a Markó–Neptun egységfront függetlenítette a kormányzati szerepvállalás, koalíciós egyezkedések, ultimátumok, szövetségkötések kérdéskörét az SZKT-tól. Attól a fórumtól, amelyben még jelen volt a Reform Tömörülés, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, vagyis azok az autonomista képviselők, akiknek nagy része 2003-ban, miután az RMDSZ-kongresszusi határozatok szintjén számolt le a belső választás és a nemzeti kataszter programjával, saját szervezetek alakításába fogott. A Petőfi–Schiller egyetemről pedig azóta sem hallottunk, egyetlen pillanatig sem vette komolyan sem a román kormány, sem az RMDSZ, a kormányhatározat csak az SZKT „beetetéséhez” kellett. Így biztosítva volt a zavartalan közös kormányzás, de az is, hogy az RMDSZ látványos meghátrálása után semmilyen érdemi eredményt nem ért el abban a ciklusban.
Mindent előlről
Nagyrészt a bennmaradásnak volt „köszönhető”, hogy a szövetség azóta is képtelen kiszabadulni a hatalom bűvöletéből. S persze ennek a meghátrálásnak, amelynek következtében Bill Clinton amerikai elnök – átvéve a román propaganda akkoron több mint félévtizedes szlogenjét – megfogalmazta emlékezetes mondatát: „Romániában példaértékűen megoldották a kisebbségi kérdést.” Amit később többen átvettek, s ma már Európa-szerte elfogadott. Károsabb üzenetet nem lehetett küldeni a külvilág felé. Ahelyett, hogy Koszovóhoz hasonló nemzetközi rendezést kérjünk, mindenkinek azt üzentük, hogy mi „otthon” elintézünk mindent, a kisebbségi kérdés belügy, hogy románok és magyarok építik a bizalmi légkört, ahogy a neptuni tárgyalásról szóló New York Times tudósításának címe is állította.
Érdekes lenne, ha ebbe a külügyminiszteri gesztusba törne bele az RMDSZ bicskája, ez jelentené a koalíció felbomlásának apropóját. Ami lehet akár miniszteri partizánakció is, mint Kelemen állítja. Akárcsak az az impertinencia, amellyel Titus Corlăţean ismét üdvözölte a trianoni döntés évfordulóját, ráadásul olyan szöveggel, hogy e szerződés „Erdélynek az anyaországhoz való visszatérését szentesítette”. Sajnálatos, hogy e kérdéssel kapcsolatban egyetlen erdélyi magyar szervezet sem nyilatkozott, pedig ha mi nem igazítjuk ki a román külügyminiszter vaskos történelmi tévedéseit, más aligha teszi meg helyettünk.
Ceterum censeo: fel kell hagyni a neptuni ihletettségű politizálással, a román hatalom kegyeinek keresésével, és magyar érdekeken alapuló, távlatos politizálásba kell fogni. Akkor is, ha 25 év alatt megannyi történelmi esélyt szalasztottunk el, akkor is, ha a modellértékű román kisebbségpolitikának RMDSZ-segítséggel felépített hamis mítoszát kell majd lerombolni elsőként. Akkor is, ha a gyors sikerre sokkal kevesebb esélyünk van, mint Románia EU-csatlakozása előtt.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bakk Miklós: kellenek Pontának a nacionalista szavazatok
Bakk Miklós politológus szerint az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői között kialakult vita azt jelzi, hogy Victor Ponta miniszterelnök – aki minden bizonnyal pártja jelöltje lesz a novemberi elnökválasztáson – a nacionalista szavazatokra is támaszkodni kíván.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára az MTI-nek elmondta, a PSD ugyanakkor a magyar szavazókat is szeretné maga mellett tudni. A vezető kormánypártnak még mindig nincs világos stratégiája arra, honnan gyűjtsön szavazatokat.
Bakk Miklós a koalíciós vitának egy külpolitikai összetevőjét is megemlítve elmondta, az ukrajnai válság nyomán Románia Lengyelországgal együtt Amerika támogatójaként pozicionálta magát a térségben.
„Arra a következtetésre juthatott a román vezetés, hogy pozícióelőnybe került nemzetközi megítélés tekintetében Magyarországgal szemben, és határozottabb fellépést is megengedhet magának” – tette hozzá az elemző. Bakk Miklós úgy látja, a felek „akarják is, meg nem is” a megegyezést. Ez szerinte annak dacára is lehetséges, hogy a vita kirobbanása óta mindkét fél „bekeményítette” álláspontját. „Ilyenkor azt szokták tenni, hogy egy újabb közös célt találnak ki, és elkötelezik magukat az új cél mellett, a szembenállás kérdéseit pedig zárójelbe teszik” – magyarázta a politológus.
Emlékeztetett rá, hogy 1998 szeptemberében volt már egy hasonló eset. Akkor az RMDSZ bejelentette, kilép Radu Vasile kormányából, ha a parlament nem fogadja el az oktatási törvény olyan módosítását, amely az önálló állami magyar egyetem létrehozását is lehetővé teszi. Ekkor a Petőfi–Schiller multikulturális egyetem javaslata volt az a közös cél, amelyik alapján zárójelbe lehetett tenni a korábbi konfliktust. A multikulturális egyetem „lufinak bizonyult”, az csak az akkori kritikus helyzet áthidalását szolgálta, de soha nem valósult meg.
Bakk Miklós a román „etnikai állam” megnyilvánulásaként értelmezte, hogy Ponta és Titus Corlăţean külügyminiszter az állampolitikára, államérdekre hivatkozva utasította el az RMDSZ európai polgári kezdeményezését, mely az uniós joganyagba kívánja beemelni a kisebbségvédelem bizonyos elemeit.
„Ha Victor Ponta kormánya a román állampolitikát a romániai magyar politikai véleménytől függetlennek tekinti, akkor tulajdonképpen azt mondja, hogy a románok előjoga a romániai államérdek megfogalmazása. Ez az etnikai demokrácia modellje, amelyikben formailag ugyan létezik a demokrácia, de az alapvető kérdések meghatározása csak az etnikai többség joga” – magyarázta a politológus, aki nem lát újdonságot abban, hogy a miniszterelnök kijelentette: a magyarság radikalizálódását szeretné elkerülni az RMDSZ kormányzásba való bevonásával.
„Kétségtelen, hogy a kormány a magyarság politikai akaratának egyfajta megszelídítését szánja az RMDSZ szerepéül” – vélte. Szerinte ez az oka annak is, hogy az RMDSZ korábban is csak azokat a célokat tudta bevinni a koalíciós együttműködésbe, „amelyek a román multikulturalizmus enyhe bővítésével voltak kapcsolatosak”. Ezért nem kerülhetett be az autonómia kérdése egyik olyan kormány programjába sem, amelyben az RMDSZ is jelen volt.
Bakk Miklós szerint az elmúlt időszak több fordulata is azt jelzi: egyre üresebb az a román retorika, hogy az ország példaértékűen rendezte a kisebbségi kérdést. Hozzátette, a bukaresti kormányok arra alapozták ezt a retorikát, hogy az ország az európai integrációs folyamatban átvette az Európa Tanács kisebbségvédelmi szabályozását.
„Ez egy nemzetközi minimum. A sikeres megoldások általában ezeket a kereteket meghaladva alakultak ki. Az EU luxemburgi bíróságán zajló perbe való belépés azt jelzi, hogy Románia ellenzi a minimum bővítését. Az Unióban próbálja konzerválni a létező állapotot” – magyarázta a BBTE tanára.
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés élesen bírálja az RMDSZ-t kormányon maradása miatt
Kormányon maradása és Biró Rozália szenátor miniszterelnök-helyettesi tisztségre való jelölése miatt élesen bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) pénteken Tőkés László európai parlamenti (EP-) képviselő.
A politikus nagyváradi sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásban Tőkés László az RMDSZ egyik alapítójaként és egykori tiszteletbeli elnökeként fogalmazta meg bírálatát a szövetséggel szemben, megemlítve a „neptuni paktumot", vagyis azt, hogy a „pártszervezet" egyes tisztségviselői 1993-ban a tengerparti Neptun üdülőhelyen az akkori RMDSZ-vezetés felhatalmazása nélkül folytattak titkos tárgyalásokat a román kormány képviselőivel.
Az EP-képviselő szerint az RMDSZ „felemás kormányban maradása vetekszik az 1998-as, Petőfi-Schiller fantomegyetemmel kapcsolatos botrányos magatartásával". Tőkés László ezzel arra utalt, hogy 1998-ban az RMDSZ bejelentette: kilép a Radu Vasile vezette kormányból, ha a parlament nem fogad el az önálló állami magyar egyetem létrehozását lehetővé tevő oktatási törvényt. Az RMDSZ mégsem váltotta valóra fenyegetését, miután a kormány ígéretet tett egy „Petőfi-Schiller" nevű multikulturális egyetem megalapítására – az ígéret azóta sem valósult meg.
Tőkés László úgy értékelte, hogy a „Verestóy Attila-féle" RMDSZ – saját „rekordjait" két hét alatt megdöntve – kétszer is eddigi története legmélyebb pontjára süllyedt. Először, mikor Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes lemondásával egy időben kormányon maradt, majd akkor, amikor Biró Rozália „bukott nagyváradi alpolgármestert" jelölte művelődési miniszternek és miniszterelnök-helyettesnek. „A pártszervezet nőszövetségi elnökének erre a magas romániai kormányzati tisztségre való jelölése ugyanakkor megrendítő fokmérője annak, hogy az RMDSZ hivatalosai mennyire veszik komolyan választóikat, és mennyire szeretik erdélyi magyarságunkat, másfelől a román népet, illetve azt a Romániát, amelynek miniszterelnök-helyettesévé ütnék. Ennél mind Erdély, mind Románia többet érdemelne" – zárul Tőkés László nyilatkozata.
Az RMDSZ elnöke hétfőn jelentette be, hogy augusztus 1-jei hatállyal lemond kormányzati tisztségeiről, miután a román kormány az RMDSZ-szel szemben lépett be a kisebbségek európai polgári kezdeményezéséről szóló luxemburgi perbe. Egy héttel korábban az RMDSZ a kormányból való kilépését is kilátásba helyezte, ha Románia nem lép vissza a pertől. A szövetség végül elfogadta Victor Ponta kormányfő kompromisszumos javaslatát, miszerint a kisebbségi kezdeményezésről vitát rendeznek a román parlamentben, Románia pedig nem vonja vissza az Európai Unió (EU) bíróságához benyújtott keresetét, de nem tartja már azt fenn a per során.
MTI, Erdély.ma

Tusványos huszonöt
Idén huszonötödik alkalommal rendezik a Tusványosi Nyári Szabadegyetemet. A szervezőket hosszú ideje, egyebek mellett, két nagy kérdés foglalkoztatja: az egyik, hogy jönnek-e a románok, a másik, jönnek-e az RMDSZ-esek. Az első kérdés jelentősége csökkent, amikor a tábor koncepciójának középpontjába a román–magyar közeledés és a román–magyar kapcsolatok helyett a magyar–magyar viszony került.
Hála Istennek, tegyük hozzá.
A román–magyar viszony őszinte kibeszéléséről szó sem lehetett egy pillanatig sem felelős politikai tényezőkkel. Vannak ugyan tabudöntögető román értelmiségiek, akik a lényegről mernek beszélni – ilyen például Lucian Boia történész idén áprilisban megjelent, az első világháború problémáit taglaló könyvének azon bátor kijelentése, miszerint Románia történelmi érvek alapján nem tarhatott igényt Erdélyre –, de még ők sem biztos, hogy magyar környezetben hangot mernek adni e téziseiknek. A velünk őszintén szimpatizáló és a magyar–román viszonyhoz tényleges, nem pedig mímelt őszinteséggel közeledő román értelmiségiek is hatékonyabban tudják Kolozsvárról vagy Bukarestből folytatni a hamis sztereotípiák, a magyarellenes előítéletek és a román történelmi önkép hazugságai elleni harcukat, mint Bálványosról vagy Tusnádfürdőről. Így hát maradtunk a hajdan négykultúrájú, ma már több mint 90 százalékban románok által lakott Temesvár híres toleranciaszellemét zsolozsmázó Mona Muscával, Adrian Severin emlékezetes kijelentésével, miszerint sehol a világon nem létezik etnikai elvű területi autonómia – csak Európában van féltucat – és Traian Băsescuval, aki itt is szívesen elmondja, hogy annyi autonómiát akar adni Székelyföldnek, mint Caracalnak vagy Craiovának.
Felelős pénztárcapolitika
Így aztán mégiscsak őszintébb, ha a magyar–magyar kapcsolatok kerülnek a középpontba, még akkor is, ha ennek a viszonyrendszernek is megvan a sajátságos elhallgatási rendszere, amely erősen emlékeztet a polkorrekt öncenzúrára. Nem illendő például a VMSZ által Délvidéken kiharcolt (látszat) autonómia hiányosságairól beszélni, vagy Pásztor Istvánék hatalomorientált politizálásáról, hiszen ők a nagyobbik magyar kormánypárt fontos szövetségesei. Arra sem tapintatos dolog rámutatni, hogy a Felvidéken 1997-ben számoltak le a hiteles autonómiapolitikával, s futtatták zsákutcába a felvidéki magyar közképviseletet, ahonnan azóta sem lelik a kiutat. Akkor írták ugyanis alá a Magyar Koalíció Pártját később életre hívó szervezetek, az Együttélés, a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgári Párt vezetői, köztük bizony Duray Miklós is, a Meciar-ellenes koalíció létrehozásának érdekében a szlovák ellenzékkel azt a bizonyos közös nyilatkozatot, amelyben megfogadták: az összefogás győzelme esetén nem hozzák szóba az etnikai alapú területi autonómiát.
Tessék kérem megmondani, mi értelme is volt akkor a Meciar-ellenes koalíciónak, és egyáltalán a magyar politikai érdekképviseletnek a távlati magyar érdekek szempontjából? Mert lehet-e hiteles politikát folytatni távlatok nélkül? Felelős politikus-e, aki csak az orráig lát? S ez még a jóindulatú megközelítés, mert Erdélyben nem annyira a rövidlátással, az orrhosszpolitikával van gond, inkább azzal, hogy rövidlátásnak tűnik, amikor egy politikust a derékmagasságban tartott pénztárca tartalma motivál, stratégiaalkotásban pedig az odaképzelt summa befolyásol. Meg persze „a hatalom akarása”, ami szorosan összefügg a gazdasági érvényesüléssel.
Jó tiszt, rossz tiszt
Az RMDSZ-szel való párbeszéd persze elsősorban a Fidesz érdeke, hatalomtechnikailag teljes mértékben érthető. „Önállóskodó”, nemzeti szempontból dicsérhető gazdaságpolitikájával, a magyar szuverenitás bizonyos részének visszaszerzésére való törekvésével, nemzetpolitikai tetteivel (magyar állampolgárság kiterjesztése, Alaptörvény) a magyar kormánynak komoly nemzetközi hatalmi tényezők nemtetszését sikerült kivívni, arról nem szólva, hogy a Kis-Antant államai „alapból” magyarellenesek, még ha hivatalos szólamaik nem mindig azok. Bár többnyire nem rejtik véka alá hozzánk való őszinte viszonyulásukat. Lám, a magyarok által több ízben is pozícióba segített Traian Băsescu is kiesni látszott a szerepéből tavaly Tusnád idején. Persze szó sincs szerepkiesésről, hanem arról, hogy nagyobb politikai hasznot várt a magyarellenes kardcsörtetéstől és zsigeri indulatainak szabadon engedésétől az adott politikai kontextusban, mint a magyarsággal való párbeszédet szorgalmazó elnök imázsának megőrzésétől. Tudatos, bár alighanem téves számítás volt ez részéről, nem hirtelen felindultság.
Úgy hallani, idén nem jönnek Tusványosra az RMDSZ-esek, legalábbis Kelemen Hunor, akinek most a „jó tiszt” szerepe van kiosztva az erdélyi magyar közösséget megtévesztő színdarabban. Láttunk már ilyet a Székelyek Nagy Menetelésének idején is, amikor Markó Béla volt a „rossz tiszt”, aki Gyurcsányékhoz és néhány SZDSZ-es elgurulthoz hasonlóan elítélte és kigúnyolta „a székely zászlók erdejében csetlő-botló” RMDSZ-es minisztereket és államtitkárokat. Miközben Kelemen Hunor volt az, aki kitartott a részvétel helyessége, a székely területi autonóia mellett, aki kiteljesíti az RMDSZ több mint két évtizedes ígéretét arról, hogy végre tető alá hozzák a szervezet autonómiastatutumát.
Hiányzó hiányzók?
Most a kormányzati szerepvállalásról szóló tragikomédiában Kelemen Hunor húzta a rövidebbet. Nagy kérdés, meg lehet-e etetni a választói bázissal következességként, erényként, hogy Kelemen lemond a miniszterelnök-helyettességről, de az általa vezetett szervezet kormányon marad Verestóy Attila iránymutatásának megfelelően. Arról meg jobb nem beszélni, hogy a hírek szerint a Medgyessyékkel és Gyurcsányékkal gazdasági dimenziókat sem nélkülöző, szívélyes kapcsolatot ápoló nagyváradi RMDSZ egyik meghatározó szereplőjét, Biró Rozáliát delegálják Kelemen helyére, akit a román sajtó majd kedvére villázhat a „bipedes” interjúval, a magyar sajtó meg a sírnivalóan mulatságos váradi utcanévfordításokkal. (Néhány példa, nehogy kimaradjunk e villázásból: Str. Viilor – Élők utcája, Str. Lacul Roşu – Piros Tó utca, Str. Războieni – Háborúzók utcája.) Tőkés Lászlónak teljes mértékben igaza van, amikor ezt az „úgy megyek, mintha jönnék” RMDSZ-es húzást a Petőfi-Schiller fantomegyetem esetével állítja párhuzamba.
Nos, Kelemen Hunor a „jó tiszt”, állítólag nem lesz jelen Tusnádfürdőn, pedig minden logikus érv a részvétel mellett szólna. A jó tiszti szerepmegőrzés, a párbeszédképesség imázsa, az autonómia szólamszintű támogatása, nem utolsó sorban a Fidesszel ápolt jó viszony. No de legyen ez az ő problémája.
Mert hiba lenne nem látni a fától az erdőt, és úgy állítani be akár a románok, akár az RMDSZ-esek részvételét a tanácskozásokon, mint olyan kérdéseket, melyek a legkisebb mértékben is befolyásolhatják a 25. tusványosi tábor sikerét. Ez legfeljebb a szervezők gondja, a közönség örvendhet annak, hogy idén is megszámlálhatatlan program, gazdag kulturális kínálat várja a politikán kívül a zenétől az irodalmon át a borkóstolókig.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az Egyesült Államok és az erdélyi magyar autonómia
Bűnvádi eljárás folyik a Friends of the Project on Ethnic Relations egyesület alapítói ellen. Ez a civil szervezet kezdeményezte az új Neptun-tárgyalásokat. Idén júniusban Brassó Pojánán találkoztak az 1993-as Neptuni tárgyalások főszereplői, vagyis a Project on Ethnic Relations (PER) nevű hajdani civil szervezet egykori vezetői, valamint az RMDSZ és a jelenleg a SZDP-hez tartozó szociáldemokrata politikusok képviselői.
Az 1993-as neptuni tárgyalások zárt ajtók mögött zajlottak, az ott elhangzottakról és a megállapodásokról senki nem beszél szívesen, a harmadik résztvevőt, Tokay György egykori kisebbségügyi minisztert pedig sikerült kilenc évvel ezelőtt jó messzire, Litvániába küldeni nagykövetnek (nem sokkal azután, hogy a sajtóban elkotyogta, a Petőfi-Schiller Egyetemet csak azért találták ki, hogy elodázzák az önálló magyar egyetem ügyét).
A mostani tárgyalásokról az RMDSZ részéről első ízben Antal Árpád és Tamás Sándor beszélt. Ők azt mondják, eddig egy előkészítő beszélgetés és két tárgyalás zajlott, és hogy a találkozók idei folytatását a FPER kezdeményezte.
Ez az első hivatalos megnyilvánulása az RMDSZ-nek ebben a kérdésben, noha az elmúlt hónapokban az RMDSZ-közeli sajtón keresztül történtek óvatos előkészítő próbálkozások a kérdés kommunikálására, úgy csomagolva, hogy az Egyesült Államok ismét érdeklődik az erdélyi magyarok sorsa iránt, az RMDSZ pedig a közösség egyetlen legitim képviselőjeként ott van és helyt áll a vártán.
Az RMDSZ megszólalása „véletlenül” épp az elnökválasztási kampány utolsó hetében történik, ami azt jelzi, hogy a szövetség pozitív eredményként próbálja kommunikálni az ügyet, amelytől szavazatokat, mozgósítást remél. Megteheti, mivel a Brassó Pojánán elhangzottakról azt mondhat, amit akar, ellenőrizni nem lehet.
Csakhogy van néhány érdekes körülmény. A PER 2012 decemberében megszűnt, a Friends of the Project on Ethnic Relations nevű amerikai civil szervezet pedig nem létezik. Vagy ha létezik, nem amerikai. Izsák Balázs hívta fel a figyelmet a Facebookon arra (s nyomában többek közt a Háromszék is), hogy a bukaresti 2. kerületi bíróságon idén májusban bejegyezték az Asociaţia Friends of the Project on Ethnic Relations elnevezésű romániai civil szervezetet. Az SZNT elnöke azt is tudni véli, hogy az egyesületet az a Viorel Hrebenciuc jegyeztette be, aki 1993-ban a neptuni tárgyalások egyik főszereplője, az elmúlt húsz év romániai politikacsinálója volt, aki ellen most – egyelőre – három ügyben folyik bűnvádi eljárás, és akit éppen ezekben a napokban vettek őrizetbe. A romániai civil szervezetek jegyzéke szerint a Friends of the Project on Ethnic Relations alapítói Nicolae Mergeani, Victor Adrian Prodan és Constantin Beiu, cenzora Carmen Elisabeta Drăgoi, aki Mergeanival és Prodannal együtt gyanúsítottként szerepel a Viorel Hrebenciuc fia, Andrei Hrebenciuc ellen nemrég indított bűnvádi vizsgálatban.
Az 1991-ben létrehozott amerikai PER tevékenysége nagyjából a délszláv konfliktusok idején volt intenzív Kelet-Európában, és naivitás lenne feltételezni, hogy egy amerikai civil szervezet puszta önzetlenségből hirtelen elkezd érdeklődni a nemzeti kisebbségek sorsa iránt. Talán inkább arról lehet szó, hogy az Amerikai Egyesült Államok civil szervezeti köntösbe bújtatja sokrétű és nem mindig nyilvános, vagy a bevallott, paraváncélt követő globálpolitikai tevékenységét. Magyarán: az USA határain kívül jogvédelemmel foglalkozó amerikai civil szervezetek az amerikai külpolitika szereplői és az amerikai érdekek közvetítői. A PER megjelenése a térségben pedig a nagyhatalmi logika felől nézve teljesen érthető, hiszen a hidegháború végével, a kelet-európai kommunista diktatúrák bukásával és a Szovjetunió felbomlásával zavaros geopolitikai helyzet alakult ki, amit csak tetéztek a volt jugoszláv tagállamokban hosszú évekig folyó etnikai háborúk. Ezen a vonalon továbblépve nem túlzás azt mondani, hogy a PER hajdani romániai tevékenységének célja valamilyen középtávú stabilitás elérése azáltal, hogy a forró pont – a Balkán – szomszédságában levő interetnikus környezet – Románia – táborainak képviselőit a tárgyalóasztalhoz ültesse, és arra késztesse, hogy valamilyen megállapodást kössenek. Olyan megállapodást, amely lényegében nem oldja meg a problémákat, de az Egyesült Államok számára valamelyest előreláthatóvá és tervezhetővé teszi a következő éveket, évtizedeket. Ez azért fontos, mivel az 1990-es években kezdődött el a nagyhatalmi rekonfiguráció, az Egyesült Államoknak pedig fontos volt, hogy a szovjet befolyás megszűnésével vagy visszaszorulásával újabb befolyási övezeteket tudjon magáénak.
Most ismét hasonló a geopolitikai helyzet, ugyanis Moszkva újból bejelentkezett a globális befolyáspiacon, Románia pedig az ütközőzónában fekszik. Nem beszélve arról, hogy az Egyesült Államoknak a katonai hídfők (Kogălniceanu-légibázis, deveselui támaszpont, a rendszeresen Aranyosgyéresen állomásozó vadászgépegységek) mellett kemény érdekeltségei vannak a romániai palagáz vagy a fekete-tengeri kőolaj kitermelésében is, de említhetjük a Bechtelnek busásan tejelő „autópálya-építést” is.
Ezek fényében nem is furcsa, hogy az amerikai alelnök és a külügyminiszter idei bukaresti látogatása után januárban, márciusban, júniusban, majd ősszel ismét megjelent Romániában Allan H. Kassof, a PER korábbi vezetője.
Az sem furcsa, hogy idén nyáron amerikai diplomaták Székelyföldön jártak és érdeklődtek az autonómiatörekvésekről és arról, hogy nagyjából mi felelne meg a magyaroknak. Most, amikor nemsokára operacionális lesz az amerikai rakétapajzs romániai eleme. Most, miután az utóbbi években ismét előtérbe kerültek az erdélyi magyar autonómiatörekvések, intenzívebbé váltak az erdélyi magyar közösségi mozgások (felvonulások, menetelések, tiltakozások stb.), és amikor a román vezetés mereven elzárkózik a magyarok minden jogbővítő törekvésétől, előrevetítve egy befagyasztott vagy akár nyílt konfliktus lehetőségét is. Rengeteg kérdés van még nyitva, a lényeg az, hogy noha az FPER nem az eredeti PER, a helyzet kísértetiesen hasonlít az 1990-es években történtekre, a Netpun-mozzanatra, amelyről a közvélemény ma sem tud szinte semmit. A mostani tárgyalásokról is valószínűleg csak annyit, amennyit a nevünkben ott jelen levők elmondanak. Nem mellesleg kampányban.  (Forrás: Főtér.ro)
Fall Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mindig, mindenhol, mindenkivel
Kisebb megszakításokkal tizennyolc éve van kormányon az RMDSZ. Hol protokollummal, hol íratlan ígéretek fejében tolta előre a román hatalom szekerét anélkül, hogy a kilencvenes évek elején megfogalmazott fontosabb közösségi jogkövetelések közül egy is megvalósult volna. Összeállításunkban a kormányzati szerepvállalás rövid történetét foglaljuk össze.
Kilép a bukaresti kormánykoalícióból a RMDSZ. Erről november 27-én 32 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett döntött a 34 fős Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Az ülést követő sajtóértekezleten a döntést Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke így indokolta: „Megértettük választóinknak a romániai államfőválasztás során kinyilvánított akaratát, amely arról szól, hogy a kormányzati eszközök most nem jelentenek prioritást, inkább a közösségépítésre kell koncentrálnunk.”
Az 1996 decembere óta szinte folyamatos kormányzati részvétel 18 éves történetében először fordul elő, hogy az RMDSZ önszántából távozik a hatalomból. A végleges döntést a december 13-i ülésén hozza meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT), de mint Kelemen elmondta, „25 éves fennállása során nem történt meg az RMDSZ-ben, hogy az SZKT megvétózza a csúcsvezetőség határozatát”. Azaz immár véglegesnek tekinthető a Victor Ponta nevével fémjelzett kormánykoalícióból történő távozás.
Szövetségek és színek
Először 1996. december 16-án lépett kormánykoalíciós szövetségre az RMDSZ a rendszerváltás óta eltelt negyed században az Emil Constantinescu államfőt adó Demokratikus Konvenció (CD) és a Szociáldemokrata Unió (USD) oldalán. Első kormányzati részvétele három évig tartott. A kormánykoalíció összetétele 1999. december 22-én alakult át: az új felállásban az RMDSZ a Demokratikus Konvenció, a Demokrata Párt (PD) és a Szociáldemokrata Párt (PSDR) oldalán vállalt ismét szerepet a kabinetben 2000. december 28-ig. A PSDR színeiben ismét választást nyert Ion Iliescu négy éves regnálása alatt a megalakuló új kormány miniszterelnöke, Adrian Nãstase új egyezséget kötött az RMDSZ-szel egy kisebbségi kormány parlamenti támogatására. Az RMDSZ nem kapott kormányzati tisztségeket, Erdélyben viszont megőrizhette vezető pozícióit néhány közintézményben.
A DA Szövetség által 2004-ben hatalomra juttatott Traian Bãsescu, a „játékos államfő” új politikai gyakorlatot honosított meg Bukarestben: a háttérből maga vezényelte több kormány felbomlását és az újak megalakulását. 2004. december 29. és 2007. április 5. között az RMDSZ a DA Szövetség és a Konzervatív Párt (PC) oldalán vállalt miniszteri tárcákat. A DA Szövetség 2007-ben való felbomlása nyomán a PD kilépett a kormányból, az RMDSZ pedig Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöksége alatt a Nemzeti liberális Párttal (PNL) közösen kormányzott 2008. december 22-ig. Ezt követően lépett nagykoalícióra a két nagy párt, az addig egymást ősellenségnek tartó Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a PNL, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD). A frigy rövid életűnek bizonyult: 2009. december 23. és 2012. április 27. között az RMDSZ ismét kormánykoalíciós tényező a PDL és a Nemzeti Unió Románia Fejlődéséért (UNPR) oldalán.
A 2012-es parlamenti választás a Szociálliberális Unió (USL) nagyarányú győzelmét hozta. A választások előtt az RMDSZ titkos paktumot kötött a Victor Ponta vezette PSD-vel, de a választások után Crin ANtonescu, a PNL elnöke megakadályozta az egyezség betartását, így az RMDSZ nem került az új kormányba. A 2014 tavaszáig tartó USL-kormányzás belső feszültségei szétvetették a választási, majd kormányzási koalíciót, a PNL kivonult a kormányból, így 2014. március 5-én az RMDSZ – ezúttal a PSD oldalán – visszatérhetett a hatalomba. A harmadik Ponta-kormány oldalán eltöltött kilenc hónapnyi országlás befejezését várhatóan az SZKT december 13-ai ülésén pecsételik meg.
A liba ára
Az RMDSZ első kormányzati részvétele kapcsán vált híressé a „liba ára” nevű metafora. Az RMDSZ Operatív Tanácsának 1996. novemberi ülésén a szövetség tiszteletbeli elnöke, Tőkés László azt kérte az elnökség tagjaitól, hogy az SZKT szabja meg a kormányba lépés árát. A tiszteletbeli elnök konkrét szövegjavaslatot terjesztett elő, amely 15 pontban foglalta össze az RMDSZ legfontosabb követeléseit az autonómiaformák elismertetésétől a közösségi javak visszaadásáig. Ekkor hangzott el Markó Bélának, az RMDSZ elnökének az emlékezetes mondása, hogy ha az SZKT meghatározza az RMDSZ elvárásainak minimumát, akkor a tárgyalódelegáció nem kérhet ennél többet. „Ne határozzuk meg előre a liba árát” – fogalmazott akkor Markó. Erre később Tőkés László úgy reagált, hogy a liba nagyon olcsón kelt el, hiszen néhány hét múlva kiderült: első kormánykoalíciós részvételéhez az RMDSZ még koalíciós szerződést sem kötött a partnerekkel.
Victor Ciorbea miniszterelnöksége alatt két be nem tartott kormányrendelet született a kisebbségi oktatás és a közigazgatás területén, az önálló állami magyar egyetem létrehozása azonban kormányszinten fel sem merült. 1998 áprilisától Radu Vasile az új kormányfő, aki 1998 szeptemberében azzal beszélte le az RMDSZ csúcsvezetőit a kormányból való távozás ultimátumáról, hogy Petőfi-Schiller név alatt magyar–német multikulturális egyetem létrehozását ígéri. Az új multikulturális egyetem rövid története 1999 júliusában ért véget, amikor a parlament jóváhagyta az egyetemek akkreditációjáról szóló módosított törvényt, amely kimondja: Romániában nem indítható olyan felsőoktatási intézmény, amely nem rendelkezik legalább egy román karral. A Radu Vasile miniszterelnök által a köztudatba bedobott Petőfi-Schiller egyetem azóta is a rosszul megkötött kormányzati kompromisszumok negatív szimbólumaként szerepel az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának történetében.
Konszenzustól akaratig
A 2012 áprilisában megbuktatott Ungureanu-kormány az Emil Boc kormányfő vezette kabinet bő kétéves regnálásához képest annyi újdonságot hozott az RMDSZ-szel való koalíciós együttműködésben, hogy kormányrendelettel próbálta rendezni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar vonalának jogi helyzetét. A PDL-s és UNPR-s kabinet gyakorlatilag a magyarok irányába tett gesztus miatt bukott meg: a hatalomra kerülő új miniszterelnök, Victor Ponta első intézkedése a MOGYE-kormányrendelet visszavonása volt. Az RMDSZ természetesen kikerült a hatalomból: a MOGYE-ügy megbuktatásának előzménye után az első Ponta-kormánynak nem volt semmiféle ajánlata a magyar szervezet számára. Ponta azonban nem akarta teljesen „elsüllyeszteni” az RMDSZ-ben levő kormányzati potenciált, ezért a 2012-es választások előtt titkos paktumot kötött a szövetséggel a választások utáni kormánykoalíció létrehozására. A paktum értelmében elfogadják a kisebbségi kerettörvényt, felgyorsítják az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatását, a közigazgatás területi átszervezésénél figyelembe veszik az egyes térségek hagyományait, kultúráját, befejezik a dél-erdélyi és az észak-erdélyi autópályát, valamint egész napos magyar adást biztosítanak a közszolgálati televízióban és rádióban. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásaihoz képest ez volt az első olyan protokollum, amely konkrét vállalásokat tartalmazott az erdélyi magyarság számára. A titkos protokollumból azonban semmi sem lett, miután a liberálisok ellenállása miatt 2014 márciusáig az RMDSZ nem került kormányra.
A harmadik Ponta-kormány koalíciós tagjaként az RMDSZ 2014 tavaszán egy négy oldalas kormányzati megállapodást írt alá, amelynek értelmében a szövetség két miniszteri, és 14 államtitkári tárcára jogosult. A megállapodás kimondja: a koalícióban résztvevő pártok – PSD, UNPR, PC és RMDSZ – csak konszenzussal hozhatnak kormányzati döntéseket . Ilyen felütés után következik a tulajdonképpeni megállapodás. A protokollum szerint a koalícióban résztvevő pártok konszenzusos döntése alapján kerülhet sor az alkotmánymódosításra, az ország területi-közigazgatási átszervezésére, a nemzeti kisebbségek kulturális jogainak szabályozására, a MOGYE magyar vonalának a létrehozására és az etnikai arányosság intézményesítésére a közintézményekben.
A magyarság számára tett újabb ígéretekből semmi sem valósult meg. Sem konszenzusos döntés, sem politikai akarat nem volt hozzá.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Erdélyi magyar útkeresés (Könyv érdekképviseletünk huszonöt évéről)
Személyes vallomásokkal tarkított politikai, történelmi utazás részesei lehettek mindazok, akik pénteken este Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban jelen voltak Borbély Zsolt Attila legújabb könyvének bemutatóján. Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyedszázada című kötet a rendszerváltás utáni erdélyi magyar politikai eseményeket veszi számba és elemzi, átfogó képet igyekszik nyújtani az elmúlt huszonöt év közéleti történéseiről, a honnan indultunk és hová jutottunk kérdéskört boncolgatja, kitérve okokra, hibákra és következményekre.
Borbély Zsolt Attila az RMDSZ első hivatalos nyilatkozatának 1989. december 25-i megjelenését tekinti a jelenkori önálló erdélyi magyar politizálás kiindulópontjának – derült ki a házigazda Csinta Samu kérdésére adott válaszából, innen kezdi könyve kronológiáját is, és amint megjegyezte, ez a Domokos Géza és a bukaresti magyar értelmiségiek által megfogalmazott szöveg messze elmarad a Kós Károly 1922-ben kiadott Kiáltó szójától, „több passzus szól arról, mennyire odavagyunk a Nemzeti Megmentési Frontért, mint ahány az erdélyi magyarság jogköveteléseiről”. Véleménye szerint másképp alakultak volna a dolgok, ha nem Domokos Géza az első arc, aki nyilatkozik az erdélyi magyarság nevében. Utal Király Károly vallomására, aki egy Ion Iliescuval folytatott tárgyalást elevenít fel, amikor az elnök kérdésére, hogy mi kell az erdélyi magyarságnak, ő autonómiával válaszol, de Domokos Géza tagadta ezt. „Óriási hiba volt ez akkor, amikor cseppfolyós volt még a helyzet, amikor a legnagyobb esélyünk volt saját létérdekeink szerint alakítani helyzetünket” – fejtette ki a szerző. Meglátása szerint akkor kialakítható lett volna egy Maros Magyar Autonóm Tartomány-szerű struktúra, mely, valószínű, látszatautonómiát biztosított volna, de később feltölthették volna tartalommal.
Borbély Zsolt Attila felidézte a 90-es évek történéseit, az első nagy hibákat, úgy véli, akkor a maximumot kellett volna követelni, erőt felmutatni, „tüskének kellett volna lennünk a román hatalom körme alatt, amelyet csak akkor tud eltávolítani, ha bizonyos kompetenciákat átad az erdélyi magyarságnak” – fogalmazott, és kitért arra is, hogy nagyon fontos lett volna nemzetköziesíteni ügyünket. Csinta Samu arról is faggatta a szerzőt, melyek voltak az elmúlt 25 évben azok a történelmi pillanatok, „melyekben akár jó irányba is fordíthatták volna a szekeret”. Borbély Zsolt Attila szerint az első ilyen pillanat Domokos Géza–Szőcs Géza 1991-es marosvásárhelyi párharca volt az elnöki székért, amikor igen kétes újraszavazással lett elnök az előbbi. A második ilyen elszalasztott lehetőség 1993-ban adódott, amikor Tőkés László visszalépett, és az RMDSZ Markó Bélára bízta az erdélyi magyar kataszter elkészítését és autonómiaprogramja megvalósítását, a következő pedig, amikor két év múlva újraválasztották, annak dacára, hogy semmit sem teljesített ezekből a vállalásokból. Az igazi nagy törés azonban 1996. november 8-án történt, a kormányra lépéskor. „Ez volt a legnagyobb hiba, itt rontottuk el a dolgokat, hiszen ez a kormányzati szerepvállalás pont a fordítottja volt annak, amit tennünk kellett volna. Ahelyett, hogy külpolitikai nyomást helyezzünk a román hatalomra, azt üzentük a kormányzati szerepvállalással, hogy itt minden rendben van” – idézte fel. Korrekcióra jó alkalom adódott 1998 szeptemberében, amikor az RMDSZ koalíciós partnerei egységfrontot alkottak az ellenzékkel, és megszavazták, hogy semmilyen államilag finanszírozott magyar egyetem nem lehet Romániában. Ekkor ultimátumot adott az RMDSZ, de nem tartotta magát hozzá, belement a Petőfi–Schiller Egyetem létrehozásába. Ez egy újabb elszalasztott lehetőség volt, pedig 2005. szeptember 26-ig (Románia EU-csatlakozásának kimondásáig) az önfeladó, román nemzetstratégiát kiszolgáló politizálás helyett önálló külpolitikát kellett volna gyakorolniuk, autonómiapolitikát kellett volna folytatniuk, addig, amíg erős alkupozícióban voltak. Most se lenne késő, ám jelentősen kisebbek az esélyek – vélte a politológus.
Borbély Zsolt Attila beszélt az „autonomista erők” ’90 óta folyamatos törekvéseiről is, az időleges sikerekről (1993-ban a kolozsvári nyilatkozat elfogadása), majd a vízválasztó 2003-as szatmárnémeti kongresszusról, amely döntései miatt kiváltak az RMDSZ-ből, megalakították az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot és a Székely Nemzeti Tanácsot, illetve a választási megmérettetés miatt szükséges Magyar Polgári Szövetséget, melynek bejegyzését elgáncsolták, így létrehozták a Magyar Polgári Pártot, a belső harcok pedig később elvezettek az Erdélyi Magyar Néppárt megalakításához is. Ezek a szervezetek nem tudtak eléggé megerősödni, inkább elszenvedői voltak az eseményeknek, de bizonyos esetekben formatív szerepet játszottak, rá tudták venni az RMDSZ-t autonómiapárti gesztusokra, példaként a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés létrehozatalát és a székelyek nagy menetelését említette.
A teremből érkezett kérdésekre válaszolva a hogyan továbbról is beszélt: az autonómista erők megerősödése szükséges lenne, ám ennek módját egyelőre nem tudják, próbálkoznak, amivel tudnak. „Bízunk abban, ha sokszor elmondjuk az igazságot, annak hatása lesz.” Addig is azonban együtt kell működniük az RMDSZ-szel, „nem szabad minden hidat felégetni”, olyan akciókra van szükség, mint amilyen a székelyek nagy menetelése volt, amely felmutatta az autonómiára irányuló magyar közakaratot. „Ha Tamás Sándor kezdeményez egy ilyen megmozdulást, akkor mellé kell állni” – mondotta.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)