A multikulturális egyetem kérdésében az a megállapodás született, hogy erősíteni kell a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemet, és teljes vertikumú oktatást kell létrehozni román, magyar és német nyelven - jelentette ki jan. 17-én Andrei Marga román oktatási miniszter. A miniszter elmondta, hogy erre az "egyeztetett megoldásra" az elmúlt hónapokban az EBESZ kisebbségi főbiztosával, Max van der Stoellel és a romániai magyar kisebbség képviselőivel folytatott tárgyalásokon jutottak. A miniszter közölte, hogy márciusban további megbeszélések lesznek a multikulturális egyetem kérdéséről az EBESZ és az Európai Unió képviselőivel. - Markó Béla, az RMDSZ elnöke leszögezte, hogy a szövetség továbbra is a magyar nyelvű állami egyetem létrehozásáért küzd. Markó elmondta, hogy az RMDSZ szerint a Babes-Bolyai Egyetemen van lehetőség a magyar nyelvű oktatás fejlesztésére, de ehhez magyar nyelvű tanszékeket és fakultásokat kell létrehozni, mert a jelenleg létező magyar nyelvű szakok és oktatási csoportok nem elegendőek. A hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a kormány tavaly szeptember végén rendeletet hozott a Petőfi-Schiller nevű multikulturális egyetem alapításáról, azonban ebből semmi nem valósult meg. Az ellenzéki pártok a bíróságon támadták meg ezt a tervet, s első fokon pert nyertek, de a fellebbviteli bíróságon veszítettek. A végső, jogerős ítélet még várat magára. /Az RMDSZ az állami magyar egyetemért küzd. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 18./

Ápr. 4-én a Legfelsőbb Bíróság döntött: megalapítható a Petőfi-Schiller Tudományegyetem. A testület helyt adott a kormány fellebbezésének. Előzőleg a bukaresti Fellebbviteli Bíróság elfogadta a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja és a Román Nemzeti Egységpárt által megfogalmazott kifogásokat, és úgy ítélte meg, hogy a tanintézet megalapítása törvénytelen lenne. /(-halmi): Mégis lesz Petőfi-Schiller? = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 5./ Kötő József oktatási államtitkár szerint a Legfelsőbb Bíróság határozata politikailag fontos döntés. Ebben a helyzetben újra kell elemezni a tennivalókat, a kérdést meg kell beszélni az illetékes szakemberekkel, civil szervezetekkel, egyesületekkel és alapítványokkal, és ennek értelmében kell majd tovább lépni. Az ápr. 5-i román sajtó állítása szerint a magyar-német nyelvű egyetem valószínűleg Kolozsváron működne. Alexandru Lapusan Kolozs megyei RTDP-s képviselő kijelentette: gyanakvással fogadja a Petőfi-Schiller egyetem létrehozásának gondolatát, pártja csupán alapos tájékozódás után hozza majd nyilvánosságra hivatalos álláspontját ebben a kérdésben. Ioan Gavra Kolozs megyei RNEP-es képviselő meggyőződése, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntése ellenére a Petőfi-Schiller mégsem hozható létre. /Újra kell elemezni a Petőfi-Schiller multikulturális egyetem ügyét - véli Kötő József oktatási államtitkár. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./

A tanítóképzőket nemrég vonták be a felsőfokú oktatás kereteibe, most ismét változás előtt állnak a kollégiumok. Ezúttal önállósodásukról szóló hírek terjedtek el. A Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) körüli újdonságokról dr. Kása Zoltánt, a BBTE rektor-helyettese számolt be. A kollégiumok önállósodása csupán pénzügyi, a tanárok ezután is az egyetemről járnak majd le előadásokat tartani. A helyi önkormányzatok - egy új rendelet értelmében - támogathatják a felsőoktatási intézményeket. A karok vezetősége most dolgozza ki azokat a javaslatokat, amelyeknek alapján a következő tanévtől beindulhatna a kettős szakosodás az egyetemen. Egyes karokon belül most is léteznek kettős szakok - például a matematika-informatika - ezek megmaradnak változatlanul, de mi azt szeretnénk elérni, hogy bármilyen szak mellé bármi mást lehessen választani. Az egyetemi charta várhatóan a májusi egyetemi szenátusi ülésen döntenek. A jelenlegi charta régi, még 1995-ből származik. Azóta rengeteg újdonság jött be, például a kreditrendszer. Kása kifejtette: nemcsak azt kell belefoglalni, hogy az egyetemen az oktatás három nyelven folyik, hanem azt is, hogy ennek a három nyelvnek mi a szerepe az oktatásban, valamint azt, hogy a magyar és a német nyelv oktatása milyen formában folyik. - Új egyetem beindítását a parlament hagyja jóvá, tehát az ő döntésük alapján hozható létre a Petőfi-Schiller-egyetem is. Ezen a magyar-német egyetemen olyan szakokat terveznek beindítani, amelyek a BBTE-en nincsenek. A BBTE magyar tagozatának önállósodásáról tárgyalásokat folytatnak a román kollégákkal. /Rácz Éva: Kettős egyetemi szakosodás? A Petőfi-Schiller-egyetem nem befolyásolná a magyar tagozat önállósodását. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./

A Petőfi-Schiller multikulturális egyetem létrehozásáról rendelkező, kompromisszumként született kormányhatározat jogi akadályai megszűntek. Kötő József oktatásügyi államtitkár kifejtette, hogy a kormánybizottság kidolgozott egy jelentést az önálló magyar egyetem kapcsán. Közben jóváhagyták a Petőfi-Schiller-tervezetet és elkészült az erre vonatkozó jelentés is. Az alapelv a komplementaritás volt, olyan szakok létrehozása, amelyeken nincs pillanatnyilag magyar nyelvű oktatás: jog, közgazdaság, műszaki tudományok és mezőgazdaság. Elképzelés szerint a multikulturális egyetem Kolozsvár központú, de többpillérű lenne. Kolozsváron jogi, közgazdasági és műszaki fakultás működne, Marosvásárhelyen az élelmiszeripari és kertészeti, a műszaki tudományok közül pedig informatika, mekatronika, pszichológia. Ehhez kapcsolódna a nagyszebeni részleg. Ezeknek a tervezett képzéseknek kidolgozták a tantervét, az akkreditációs feltételeknek megfelelően felmérték az oktatói személyzetet, kiszámították az infrastruktúrához szükséges anyagi kereteket. A kormány asztalán lévő tervezet gyakorlatilag az akkreditációs szint biztosításáról gondoskodott. - Jelenleg már három alternatíva van. Az első a Babes-Bolyai tagozatainak megteremtése. Az utóbbi időben erőteljesen fejlődtek a magyar oktatói vonalak: 39 képzési forma létezik, ezeken több ezer diák tanulhat anyanyelvén. Létrejött a paritásos bizottság is, amely a magyar tagozat döntési joga terén jelent előrelépést. Második alternatíva az időközben létrejött magánegyetem, amely oktatási formáinak véglegesítésén most dolgozik a kuratórium. Harmadik pedig a Petőfi-Schiller multikulturális egyetem-kínálat. A Felsőoktatási Tanács kompetens a hosszú távú fejlesztési stratégia kidolgozásában. Az RMDSZ Oktatási Főosztálya meg is kezdte a konzultációt a szakmai testületekkel. /Gál Mária: Kell-e nekünk a Petőfi-Schiller-egyetem? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./

Patrubány Miklós, a VET elnöke, a MVSZ alelnöke levelében leszögezte, hogy a Markó Béla, az RMDSZ elnöke illetéktelenül és durván beavatkozott a MVSZ és annak erdélyi Országos Tanácsa, a VET életébe, amikor bíráló megjegyzéseket tett a Romániai Magyar Szóban és máshol is Világszövetségről és néhány vezetőjéről. Patrubány kifejtette, hogy az MVSZ pártoktól és kormányoktól független civil szervezet. Markó Béla állásfoglalása sérti a Magyarok Világszövetsége tagságát. Patrubány az RMDSZ vezetését elmarasztalta: lemondott a Bolyai egyetem visszaállításáról, és helyébe a senki által nem igényelt Petőfi-Schiller egyetemet képzelte el. Ugyanez idő alatt, a VET két éve elkezdte a BINET, a Bolyai Internetes Egyetem, szervező előkészítését, és több millió dollár értékű, 60.000 kötetből álló könyvtárt telepített Csíkszeredába, megteremtve a Székelyföldi Egyetem megalapításának egyik megkerülhetetlen feltételét. /Válasz Markó Bélának. Durván beavatkozott a MVSZ és a VET életébe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 17./

"Ápr. 15-én Nagyváradon tartották meg A romániai magyarság és az RMDSZ az ezredfordulón című rendezvénysorozat második szakaszát Kisebbségi oktatáspolitika Romániában címmel. A megnyitón üdvözlő beszédet mondott Tőkés László református püspök és Kapy István, a Bihar megyei RMDSZ elnöke. Nagy F. István A romániai magyar közoktatás az ezredfordulón címmel tartott előadást, ismertette az 1998-1999 tanév beiskolázási adatait. A magyar nyelvű állami felsőoktatás esélyeiről szólva Kása Zoltán, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese elmondta, hogy a Petőfi-Schiller Egyetem megvalósítható. Ez az új egyetem egyelőre nem befolyásolná a magyar nyelvű oktatást a Babes-Bolyain. Alaposan át kell gondolni a Babes-Bolyai, a Petőfi-Schiller és az alapítványi egyetem céljait és távlati stratégiáit. Tonk Sándor egyetemi tanár, a Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke Szándékok és lehetőségek az erdélyi magyar felsőoktatás kiépítésében: a Sapientia Alapítvány címmel tartott előadást. Az alapítvány bejegyzése a Kolozsvári Törvényszék 2000. március 16-án hozott határozatával megtörtént. Április 14-én tartották meg a Kuratórium alakuló ülését és a korábbi megbeszélések alapján elkészítették azt a pályázat-tervezetet, melyet az elkövetkező napokban az Alapítvány közzétesz. A romániai magyar közvéleményben az egyetem kérdésében két álláspont ütközik össze. Az első az egyedüli járható útnak az egykori Bolyai Egyetem restaurációját tekinti, a második szerint élnie kell minden lehetőséggel, amely az anyanyelvű egyetemi oktatás bővítését segíti elő. A Sapientia Alapítvány távlati célként a teljes struktúrájú magyar universitás létrehozását tekinti. "Nem szabad azonosítani a magyar tannyelvű egyetemi oktatást a magyar egyetemmel."- mondta Tonk Sándor. Kötő József oktatási államtitkár a romániai magyar oktatás kormányzati szemszögéből vizsgálta meg a témát, végül Ríz Ádám, az Oktatási Minisztérium Határon Túli Magyarok Titkársága főosztályvezetője Magyar oktatáspolitika a határokon túl címmel tartott előadásában hangsúlyozta az akkreditálás fontosságát. /Józsa Tímea: Kisebbségi oktatáspolitika Romániában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 19./"

"A helyhatósági választásokkal egybekötve Gheorghe Funar polgármester népszavazást szervezne a kolozsvári központú magyar egyetemről. Az ápr. 20-ra összehívott tanácsülés napirendi pontjából nem derül ki, hogy Funar a Bolyai Egyetemről, a Petőfi-Schiller multikulturális egyetemről, vagy a Magyarország által kétmilliárd forinttal támogatott magyar magánegyetemről kérdezné meg a lakosokat. Korábban a polgármester már próbálkozott hasonló kérdés napirendre tűzésével: rendkívüli tanácsülést hívott össze, hogy a városi tanács foglaljon állást az RMDSZ "követelőzéseivel" kapcsolatban. Kvórum hiányában az ülést felfüggesztették. Kihasználva a törvény adta lehetőségeket, Funar most népszavazást szervezne. Ionel Chicinas parasztpárti önkormányzati képviselőt nem lepte meg a polgármester lépése, közölte, hogy a határozattervezet ellen fog szavazni, mert egy egyetem létrehozása nem a városi tanácsra vagy Kolozsvár lakóira tartozik, erről a kormány, az oktatási minisztérium és az akkreditáló bizottságok hivatottak dönteni. Romulus Zamfir nemzeti liberális városatya, polgármester-jelölt nem ellenzi, hogy népszavazást szervezzenek a magyar egyetem kérdésében. Mátis Jenő RMDSZ-képviselő szerint törvénytelen a polgármester kezdeményezése. /Kiss Olivér: Újabb polgármesteri diverzió. Népszavazás a magyar egyetemről? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 20./"

Szilágyi Pál professzor /Kolozsvár/ összefoglalta a magyar nyelvű felsőoktatás helyzetét. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen /BBTE/ jelenleg 25 000 diák tanul, ebből 5000 magyar nemzetiségű. Az egyetem 103 címen ad diplomát, alapképzésben. Ebből magyar nyelvű képzés 35 szakon folyik. Teljes magyar nyelvű képzésben részesül az egyetemen majdnem 3500 diák. Az elkövetkező évek beiskolázási keretszáma szerint körülbelül 1400-as évfolyamokkal lehet számolni, természetesen az összes szakok alapul véve. Tehát négy év múlva évente 1400 magyar értelmiségit ad az egyeteme a romániai magyarságnak. A BBTE szinte teljesen el tudja látni a tanárképzést, majdnem teljesen a tanító- és óvónőképzést. Van újságíróképzés, a politikai tudományokban, és legújabban - pár hete - jogi karon is elindítottak egy kurzust, a közgazdaságin kettőt. Végre a jogi karon is elindulhat a magyar nyelvű képzést, ami azt jelenti, hogy az ott sikeresen felvételizett magyar hallgató részlegesen magyar nyelven tanulhat. A közgazdasági karon szintén indíthattak két magyar nyelvű kurzust. Ígéret van rá, hogy ősztől három szakon el tudjuk indítani a magyar nyelvű képzést. Külön beiskolázási számot kaptak, 25+25+25, tehát 75 helyet. Ezzel majd sikerül elérni a jogi és közgazdasági képzést magyar nyelven. - Minden olyan karon, ahol magyar nyelvű képzés is folyik magyar dekánhelyettest, vagy tudományos titkárt tudtak megválasztani. Külön tudták választani minden tanszéken a román, magyar és német tanári állásokat. - 1990-ben a BBTE-n 80 fős volt a magyar tanári kar. Jelenleg a BBTE-n tanító magyar nyelvű, főállású tanárok száma 260, nagy részük fiatal, az átlagéletkor 32-35 év között van. Mindezek a pozitív változás nem véglegesnek mindaddig, amíg a BBTE struktúráját, beleértve a magyar tagozat struktúráját, törvényileg nem szentesítik. Elég csak egy rosszabb politikai helyzet, és nem adnak megfelelő beiskolázási keretszámot. Törvényi megerősítés nélkül felszámolható a magyar részleg, úgy ahogy történt a két egyetem egyesítése után. Szükséges, hogy a BBTE-n a magyar tagozat önállósuljon: magyar karok, magyar tanszékek és magyar szenátusi csoport legyen. - Jelenleg 24 magyar szenátusi tag van a 101-ből, ez nem elhanyagolható szám egy szavazás alkalmával. - Megoldatlan a magyar nyelvű műszaki oktatás, mezőgazdasági oktatás, zene-, képzőművészeti és - még ha három szakon el is indult- a közgazdászképzés. Kolozsváron az Agronómiai Intézetben volt magyar nyelvű oktatás. A Műszaki Egyetemen nagyon sok magyar nyelvű tanár dolgozik. A Gh. Dima Konzervatóriumban volt magyar tagozat, de a zenekonzervatórium botrányos módon szabotálta, hogy visszaállítsák e tagozatot. A képzőművészetin ugyanaz a helyzet. Itt a kormánynak kell lépnie. A professzor hangsúlyozta, hogy politikai segítség nélkül nem lehet lépni. A Petőfi-Schiller Egyetem nem a legjobb megoldás, mégis ez is egy lehetőség. Amit a BBTE profilja miatt nem tud megvalósítani, azt megvalósíthaná ez az egyetem, állami pénzből. /Csomafáy Ferenc: A romániai magyar egyetemről, felsőfokú oktatásról Szilágyi Pál professzor számol be olvasóinknak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./

Tokay Györgyöt a Petőfi-Schiller Egyetem ügyéről kérdezték. Tokay kifejtette: a ″Petőfi-Schillerről inkább ne mondjunk semmit. Amiért magam is tettem valamit: lehetett volna egy olyan szaka, amelyen európai kereskedelmet tanulhatott volna a fiatalság németül, német tanároktól is.″ Tokay szerint jogi szempontból a magyar állami egyetem ügye megoldottnak tekinthető, nincs olyan tény, ami ezt megtiltaná. ″Ha mi Petőfi-Schillert vagy magánegyetemet játszunk, amit most nyitnak meg, 5-6 esztendő után juthat el oda, hogy az elfogadási periódus után diplomát adhasson végzősöknek. Nem ez a járható út, hanem egy önálló állami egyetem, amelynek az első pillanattól kezdve olyan tanári kara és struktúrája kell legyen, hogy ha megcsinálom januárban, akkor szeptemberben a fiatalok már egy egyetemi joggal rendelkező intézménybe iratkozhassanak be. Az idő sürget, és nem vagyok hajlandó elfogadni egy magánegyetem ügyét úgy, hogy azt majd hat év múlva ismerjék n″ - szögezte le Tokay György. /Tokay György: A hátrányból előnyt kovácsolni. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 24./5/ Harmincadik alkalommal tartották meg augusztus 13-án a hagyományos Majláthi Vasárnapot, az Arad megyei hagyományőrző együttesek évi seregszemléjét. A színmagyar településen Matekovits Mihály tanár a szemle főrendezője. Ezen Arad megye valamennyi magyar néptáncegyüĐüttese jelen lehet - tájékoztatott Matekovits Mária, az EMKE országos alelnöke. A mostanin fellépett a simonyifalvi Leveles együttes, az erdőhegyi Bokréta együttes, a helybeliek Nefelejcs együttese és a pécskai Búzavirág együttes, Khell Levente tanító vezetésével. Szőke József majláthi RMDSZ-elnök elmondta: kétévi kihagyás után újraélesztették ezt a szép hagyományt. /Pataki Zoltán: Majláthi Vasárnap. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./

"Szept. 22-én ülésezett a Romániai Magyar Felsőoktatási Tanács, napirendjén szerepelt az alapítványi magánegyetem, a román állami keretekben zajló magyar felsőoktatás, valamint a magyar kormány támogatási rendszere. A résztvevők leszögezték: minden döntés és intézkedés annak a folyamatnak a része, amely végső soron az önálló állami magyar egyetemhez fog vezetni. A tanácskozásról Nagy F. István oktatásügyi alelnök adott tájékoztatást. Megpróbálták felmérni azt a segítséget, amelyet a civil szféra és a politikum biztosíthat a felekezetközi alapítványi egyetem optimális beindításához. A másik kérdéskör a Babes-Bolyai Tudományegyetem új chartájának elfogadásával kialakult helyzet elemzése volt. Az új charta nem fogalmazta meg maradéktalanul az igényeket, de a lehetőséget optimálisan ki kell használni. "Elértük azt, hogy már hatezren tanulnak magyarul, létrejött két új magyar kar - a háromszor 25 fős jog, illetve közgazdaságtan" - mondta Nagy F. István. A tanácskozáson részt vett a magyar oktatási minisztérium részéről Ríz Ádám, aki beszámolt a magyar állami támogatásban eszközölt változtatásokról és meghallgatta az elhangzott igényeket. - A Petőfi-Schiller multikulturális egyetem kérdése nem került szóba. Nagy F. István azonban úgy véli: ez is egyike a cél felé vezető utaknak. Szerinte egy olyan állami finanszírozású tudományegyetem ellen, amely magyar többségű szenátussal rendelkezik, amelyen az egyetemi autonómia értelmében a döntési jog a német fél figyelembevételével a magyar részre tartozik, nem hozható fel szakmai ellenérv. Politikai ellenérv annál inkább. Kérdés ugyanis, hogy ezt az egyetemet a többségi politikai akarat minek szánta. /Ülésezett a Romániai Magyar Felsőoktatási Tanács. Lépésről lépésre az önálló magyar egyetem felé. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./"

"Egy napon megjelentek: ők, akik mindenhol ugyanazok. A hitetlenek, a cinikusak, az erkölcsi hazátlanok és erkölcsi gatyátlanok, írta György Attila. A jövőt veszik el, a maradék levegőt szívják el az amúgy is csonka nemzettest elől. Ők a "nyitott erkölcsök" harcosai. A libertinizmus prófétái, akiknek szép a rút és rút a szép. Akik számára a nemzet csupán egy közösségen mérhető statisztikai fogalom. Örömüket lelik a pusztulásban, a sárban és a dekadenciában. Ők az autofasiszták: akik saját népüket gyűlölik. Elhatárolódtak, sokszor és lelkesen a türelmetlenektől. És elhatárolódtak ezek eszméitől: a hazától, a hittől, az erdélyi magyarságtól, az erdélyi, majd a székelyföldi önkormányzattól. Majd azt mondták: nem kell magyar egyetem Erdélyben. Petőfi-Schillert álmodtak, trójai falovat. Amikor mégis meglett az egyetem, beültek katedráira. Azt is mondták, nem kell a státustörvény. Mert káros, mert címkéz, mert "diszkriminál". Aztán belesimultak a szakértői bizottságokba, és ma avatott értői a kedvezménytörvénynek. Most éppen azt mondják: az önkormányzattal nem lenne mit kezdenünk. Nem aggódnak a székelyföldi ortodox templomok és fegyveres járőrök miatt. De ezek az emberek legyőzhetők és túlélhetők: egyszerű recepttel, dolgozni kell. Épnek maradni testben, lélekben. Vitatkoznunk pedig nem kell és nem szabad ezekkel. /György Attila: Az autofasiszták. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 8./"

"Gazda József politikai nyilatkozatában leszögezte, hogy lemond Kovászna városi RMDSZ elnöki funkciójáról. Nem megy tovább azon az úton, melyen az RMDSZ-nómenklatúra gyakorlatilag már kezdetektől, de Neptun és 1996 óta mind hangsúlyozottabban menetel, s mely nem vezet sehová, csak az önfeladáshoz. A romániai magyarság megmaradásának egyetlen biztosítéka: az önrendelkezés kiharcolása. Az RMDSZ nem tett semmit az 1993-ban alapszabályzatába is beiktatott háromszintű autonómiáért. Nem tett semmit érte, s azokat a politikusokat, akik emellett kiálltak, l kitaszította a vezetésből, megfosztva őket funkciójuktól. Ez történt Patrubány Miklóssal, Borbély Imrével, Kolumbán Gáborral, később Csapó Józseffel s legutóbb Tőkés Lászlóval is. Amikor az RMDSZ kormányzati szerepet vállalt, pártérdekeit a nemzet érdeke elé helyezte. A magyarság igazi érdekeinek a képviseletére alkalmatlanná vált az RMDSZ, mely a VII. kongresszusán szinte teljesen felszámolta belső ellenzékét is. A vezető nómenklatúra bebetonozta magát. Az RMDSZ még a félmillió aláírással támogatott oktatási törvénytervezet mellett sem állt ki. Egy tollvonással lehet osztályok tucatjait megszüntetni, illetve minden évben új harcot lehet kezdeni egy-egy magyar osztály megmentéséért. Kezdetben az önálló magyar egyetem visszaállításáért, aztán a Petőfi-Schiller "multikulturális" egyetemért, majd már csak "egyes önálló magyar karok felállításáért" folyik a harc, önmagában példázva az állandó visszalépéseket. /Gazda József: Politikai nyilatkozat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 29./"

"Még 2003-ban fel kell állítani az aradi Szabadság-szobrot - fogalmazták meg a Területi RMDSZ-elnökök Konzultatív Tanácsának (TEKT) szept. 16-i bukaresti ülésén. Két területi elnök is kötött mandátummal érkezett a megbeszélésre, és éppen ez a két területi elnök, az aradi Király András és a Fehér megyei Rácz Levente képviselte a legsarkosabb véleményt a tanácskozáson.Az Arad megyei szervezet operatív tanácsa elhatározta, ha szeptember 30-ig nem születik kedvező döntés a szobor felállítása ügyében, felfüggesztik az együttműködést a kormánypárttal. Szerintük "a szobrot még ebben az évben fel kell állítani a Tűzoltó téren, ott, ahol a városi tanács kijelölte a helyet számára. Beleegyezünk a megbékélési park létesítésébe, de azt nem lehet összekötni a szobor ez évben történő felállításával." Rácz Levente, a Fehér megyei szervezet elnöke elmondta, Fehér megyében a megbékélési parkot nem tartják megoldásnak a Szabadság-szobor felállítására. "A szobor felállításának az esetleges elmulasztása a PSD-vel való együttműködés szakítópróbája. Ez az utolsó csepp a pohárban. Erről a szimbólumról lemondani nem lehet - jelentette ki Rácz Levente. - A kollégáimhoz máris számtalan arra utaló visszajelzés érkezett, hogy az emberek nem tudják elképzelni a Szabadság-szobrot egy olyan emlékparkban, amelyikben mondjuk Axente Severnek vagy Avram Iancunak is emléket állítanak. Fehér megyében ma nekik köszönhetően van szórványban a magyarság - magyarázta az elnök. - Félő, hogy a javasolt hibridmegoldás az egykori Petőfi-Schiller Egyetem tervéhez hasonlítana."Verestóy Attila udvarhelyszéki RMDSZ-elnök szerint "Megjelent a román elit részéről egy kőkemény nacionalizmus". Verestóy hangsúlyozta, mindez azért jelenhetett meg, mert az ellenfelek megérezték a magyarság széthúzását. A szenátor a belső széthúzással kapcsolatos dolgok mielőbbi rendezését tartja a legsürgetőbb feladatnak. "Ha létezik és egyértelmű a szolidaritás a romániai magyarság körében, ha az RMDSZ valóban be tudja tölteni azt a szerepet, amiért létrehoztuk, meg tudjuk oldani a Szabadság-szobor ügyét, el fogjuk érni az alkotmány kedvező módosítását, és létre tudjuk hozni a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen a magyar karokat - sommázta véleményét. Egyvalamit kinevezni szakítópróbának arra utalna, hogy nem látnánk a magyarság szélesebb érdekeit - magyarázta Verestóy. A Kolozs megyei szervezet elnöke, Kónya-Hamar Sándor a határozott fellépést szorgalmazta annak érdekében, hogy a szobor még az idén a talapzatra kerüljön. Meglátása szerint azonban a kormánypárttal kötött megállapodást már csak azért sem lehet felmondani a Szabadság-szoborra való hivatkozással, mert a szobor felállítása nem szerepel az idei évre kötött megállapodásban./Gazda Árpád: Határidő a szoborállításra. = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Szabadság-szobor okt. 5-re történő felállítását nem látja reálisnak. Felmerült, hogy a Szabadság-szobor ügye veszélyezteti a protokollumot, de egyelőre olyan javaslat, hogy felbontsák a megállapodást, nem született, mondta. Az újságíró közbevetette, hogy az aradi RMDSZ már kilátásba helyezte a megyei protokollum felfüggesztését. Markó erre helyesbített: Országos szinten nem hangzott el ilyen javaslat. Valószínűleg határidőhöz kötött "igen" válasz várható, mondta, hozzátéve, nem szeretné megelőlegezni az Operatív Tanács döntését. /Salamon Márton László: Markó feltételekhez kötött "igen"-re számít az Operatív Tanács ülésén. = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./"

"A román diplomácia a halasztgatást művészi tökélyre vitte, állapította meg Ujj János. A gyulafehérvári pontok teljesítését a mai napig sikerült elodáznia. Az 1989-es fordulat első pillanataiban megígérték a nemzetiségi jogok azonnali helyreállítását. Köztük a magyar nyelvű állami egyetem létrehozását, mint a magyarság jogos kérését. Aztán sokévi mellébeszélést követően lett belőle szép ígéret a Petőfi-Schiller multikulturális egyetem létrehozására. Európa előtt tett) ígéret, sőt törvény is létezik a magyar történelmi egyházak vagyonának visszaszolgáltatásáról. Eltelt egy évtized, s lényegében két kézen megszámolható, hány ingatlan jutott vissza valójában jogos tulajdonosához. A többi esetében folyik a halasztgatás, a jogi hercehurca, a pereskedés. S most újabb példa az aradi Szabadság-szobor. A kormánypárt és a magyar érdekvédelmi szervezet közötti írásos megállapodásba is belefoglalták. Azután a javaslat az újabb elodázás igazolására: létesítsenek román-magyar megbékélés-parkot. Amikor négy éve ez a javaslat felröppent Aradon, éppen a helyi román politikai vezetés utasította el, mondván, nincs szükség rá. A megbékélés-park létrehozása ugyanolyan blöff, porhintés a magyar nemzeti kisebbség és a külföld szemébe, mint a Petőfi-Schiller egyetem megalapítása, mint a valamikori nemzetiségi minisztérium működése, mint a nemzetiségi jogok példa értékű megoldása. Vajon mikor észlelik ezt választott politikusaink is? - kérdezte Ujj János. /Ujj János: Halasztgatás. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 17./"

"Adrian Nastase és Markó Béla múlt héten megállapodásra jutottak az aradi Megbékélési-park létrehozásáról, amelyben helyet kap Zala György szobra és egy, Románia történelmének mozzanatait ábrázoló diadalív. Tokay György Arad megyei képviselőt arról kérdezte a Szabadság, hogy értékelése szerint nem afféle "petőfi-schilleres" kompromisszumról van-e ismét szó. A képviselő úgy vélekedett: a hasonlat rossz, a Petőfi-Schiller egyetemet ugyanis azért találták ki, hogy elodázzák az önálló magyar egyetem ügyét, a Megbékélési parkkal viszont a nacionalista hangokat igyekeznek leszerelni. Tokay szerint erős nacionál-kommunista, sovén erők dolgoznak még mindig Romániában, amelyek nem tudják elviselni azt, hogy a magyar emlékműveket visszaállítsák. Tokay szerint azzal a feltétellel egyeztek bele a park létrehozásába, hogy a szobor eredeti formájában kerüljön felállításra. Razvan Theodorescu művelődési miniszter, aki a szobor visszaállítását mindig is ellenezte, legszívesebben a városon kívül helyezné el azt. /Sz. K.: Aradi megbékélési tervek. Tokay: Toleránsaknak, megértőknek kell lennünk. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./ Tokay György most kimondta: a Petőfi-Schiller egyetemet azért találták ki, hogy elodázzák az önálló magyar egyetem ügyét. Annak idején viszont éppen ő volt az, aki bejelentette a Petőfi-Schiller egyetemet."

Évekkel ezelőtt, amikor a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tanárai nevében helyzetelemző írások jelentek meg az erdélyi magyar napilapokban, kisebbfajta felzúdulás keletkezett. Akkor a sajtóvita kezdeményezői az önálló magyar egyetem újraindításának gondolatát kérdőjelezték meg. S tették ezt a valamikori Bolyai lejáratásával, és a diákok, illetve a felsőoktatásban dolgozó magyar tanárok sorában végzett felmérésre hivatkozva. Az akkori vita előzménye a multikulturális egyetemi modell, a sebtében beindított "magyar és német vonal" volt. A lap munkatársa, Németh Júlia leszögezte: a magyar egyetem kérdése nem a felsőoktatás berkeiben eldöntendő dolog, hanem kifejezetten politikai ügy, amely a magyar kisebbség egészét érinti. Az RMDSZ azóta jó néhány csapdába belesétált (lásd Petőfi-Schiller Egyetem, spanyolfalként használt multikulturalitás, egyetemi autonómia stb.), de nem szűnt meg hangoztatni azt a jogot, hogy az anyanyelvi oktatás kérdésében kizárólagos döntési jogra és számarányának megfelelő költségvetési intézményrendszerre tart igényt. A magyar intézményrendszer ügyében semmi előrelépés nem történt. A döntést nem lehet azokra hárítani, akik nem hajlandók, vagy nem merik véleményüket nyilvánosan vállalni. A politikai nyomásgyakorlás, a megfélemlítés még nem szűnt meg. /Németh Júlia: Személyes érdek kontra közügy. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 24./ 1997. elején indult vitában többen megkérdőjelezték az önálló magyar egyetemet, elsősorban a Szabadelvű Kör tagjai. Cs. Gyimesi Éva szerint a magyar egyetem "egy szabadalmazott, és a bevált modellekkel nem törődő, helyi gyártmányú, barkácsolt torzszülöttet és egyfajta szellemi gettót: bezárkózást a nyelvi-nemzeti sajátosságba". Ehelyett két- vagy akár többnyelvű egyetem szükséges, vallotta Cs. Gyimesi Éva. /Cs. Gyimesi Éva: Erdélyi tudományegyetem. = Szabadság (Kolozsvár), 1997. febr. 12./ Magyari Nándor László szerint "az egész egyetem-tradíció: mítosz és szent tehén". "Az egyetemreform főáramától eltérő törekvésnek tűnik" hangsúlyozta, "az etnikai alapon elkülönített egyetem létrehozásának kizárólagossága is." /Magyari Nándor László: Universitas és környezete. A magyar egyetem-eszme beágyazottsága a kisebbségi elitek diszkurzusába. = Szabadság (Kolozsvár), 1997. febr. 10./ A közelmúltban autonómiát, önálló egyetemet követelt "boldog-boldogtalan". /Törzsök Erika: Ellenségkép nélkül. = Magyar Hírlap, 1997. jan. 25., újraközölte: Szabadság (Kolozsvár), 1997. febr. 3./

Az RMDSZ hajlik arra a megoldásra, hogy ne válassza szét a Babes–Bolyai Tudományegyetemet (BBTE), és gondolkodik azon, hogy a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) legyen az önálló magyar állami felsőoktatási intézmény. Emellett egy harmadik intézmény létrehozásának lehetőségét is fontolgatják, ami akár az 1998-ban tervezett Petőfi–Schiller Egyetem is lehetne. Mindezt Kötő József, az RMDSZ színeit képviselő oktatási államtitkár nyilatkozta a Szabadságnak. A politikus szerint az RMDSZ azért hajlik erre a megoldásra, mert a BBTE oktatói elsősorban a kolozsvári egyetemen tervezett önálló magyar karok és tanszékek létesítésére kérnek politikai támogatást. Arra a kérdésre, hogy gondoltak-e arra, legyen az EMTE a román állam által finanszírozott önálló egyetem, Markó elmondta: az alapító erdélyi magyar történelmi egyházaknak kell eldönteniük, alkalmasnak tartják-e ezt a megoldási lehetőséget. Az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökeinek távlati célja a teljes jogú, magyar nyelvű, adófizetők pénzéből államilag támogatott felsőoktatás létrehozása. Kötő József szerint vagy az EMTE-t alakítanák önálló állami egyetemmé, vagy egy harmadik felsőoktatási intézményt hoznának létre. Az államtitkár közölte: még érvényben van az a kormányhatározat, amellyel kimondták a Petőfi–Schiller Egyetem létrehozását. Kötő elmondta: egyelőre a kisebbségi törvénytervezet a prioritás, utána pedig a felekezeti oktatást szabályozó törvénytervezetet kell megvitatni, de elképzelhető, hogy ezzel párhuzamosan a romániai magyar felsőoktatás gondjait is felvetik. /Borbély Tamás: Felmelegítik a Petőfi–Schillert? Harmadik egyetem létrehozásán is gondolkodnak. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

A jelenleg magyar nyelvű oktatást is biztosító romániai egyetemeken kívül egy újabb felsőoktatási intézményt kell létrehozni azért, hogy a romániai magyarság önálló magyar egyetemmel rendelkezzen – fejtette ki február 24-én Kolozsváron Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Markó nem ért egyet azzal, hogy az oktatók olyan lépéseket tegyenek, amivel kockáztatják az oktatás minőségét és menetét. Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint egy esetleges oktatói sztrájk elfogadható, ha az törvényes keretek között zajlik, de a polgári engedetlenségnek súlyos következményei lehetnek. Markó Béla szerint nem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) román állami oktatási intézménnyé válásával kell megoldani a romániai magyarság önálló egyetemre vonatkozó igényét, hanem a jelenleg működő egyetemek mellett egy újabb felsőoktatási intézményt kell létrehozni. Szükségesnek tartja, hogy az EMTE akkreditálása után valóra váltsák a tavaly októberi együttes román–magyar kormányülésen megszületett kötelezettségvállalást, miszerint Magyarország mellett a román állam is biztosítson finanszírozást a magánegyetemnek. Szintén az RMDSZ-t képviselő Kötő József román oktatási államtitkár tavaly november elején a Szabadságnak nyilatkozva premierként kijelentette: az RMDSZ egy újabb felsőoktatási intézmény létrehozásán is gondolkodik, ami akár az 1998-ban tervezett Petőfi–Schiller Egyetem is lehetne. A BBTE-n tervezett három önálló magyar kar kapcsán – amelyek létrehozását az egyetem szenátusa február 20-án közvetett módon elutasította – Markó Béla kifejtette: sokat remélt a BBTE román és a magyar oktatóinak párbeszédétől, ami azonban kudarcot vallott. A politikus kifogásolta az egyetem vezetőségének a magyar oktatók javaslata elől való teljes elzárkózását. Markó szerint a magyar karok létrehozására vonatkozó igény tisztességes, ehhez ragaszkodni kell. Ugyanakkor a BKB-nak az egyetem adminisztrációjának bojkottjára vonatkozó javaslata kapcsán kifejtette: nem ért egyet az olyan elképzelésekkel, amelyek „kockára tennék az oktatás jó menetét”. Markó kételyeit fejtette ki a tekintetben, hogy az RMDSZ a közeljövőben kormányhatározattal segíthetne a magyar karok létrehozásán, de emlékeztetett: folyamatban van a tanügyi törvény módosítása, amely lehetővé tehetné a kisebbségi egyetemek és karok létrehozásának a kormány hatáskörébe való tartozását. A BKB február 24-i sajtótájékoztatón kifejtették: a BKB egyes vezetőit – például Bodó Barna oktatót – az egyetem fizetéscsökkentéssel, Hantz Pétert pedig szakmai ellehetetlenítésére tett törekvésekkel próbálja elbátortalanítani. Ugyanakkor a BBTE félretájékoztatás útján történő manipulálással vádolja a kezdeményező bizottságot, akik az elmúlt hetekben több nemzetközi visszhangú sajtótájékoztatót tartottak és európai politikusoknál lobbiztak, kérve a Bolyai Egyetem és a magyar karok létrehozását. – Ha a BBTE magyar tanárai és diákjai radikális álláspontra helyezkednek, azért elsősorban az egyetem vezetősége okolható, amely elzárkózott a párbeszéd és a méltányos megegyezés elől – nyilatkozta Eckstein-Kovács Péter szenátor. /Borbély Tamás, Ercsey-Ravasz Ferenc: Markó: Újabb intézmény létrehozása által valósulna meg az önálló magyar egyetem. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./

[A csatlakozó országnak]...stabilan működő demokratikus intézményrendszerrel kell bírnia, amely (...) biztosítja a kisebbségek védelmét, jogaik tiszteletben tartását.” Ennek a félmondatnak köszönhető az, hogy 1998-tól napjainkig az Európai Bizottság Romániáról szóló országjelentéseiben helyet kap a nemzeti kisebbségek helyzetéről szóló fejezet. Az idézett passzus ugyanis az uniós csatlakozásának egyik – 1993-ban Koppenhágában lefektetett – politikai kritériuma, amelynek teljesítését számos más szigorú feltétel mellett a bizottság minden évben megvizsgálta. A koppenhágai félmondat súlyát növeli, hogy az európai integráció alapvető szerződéseinek egyikébe, az amszterdami szerződésbe is bekerült 1997-ben, sőt az uniós alkotmány tervezetében is megtalálható. Az Európai Unióban a kisebbségekkel kapcsolatban nem készült átfogó közösségi jogszabály, a magyar kisebbség szempontjából kiemelt jelentőséggel bírhat, amit az Európai Bizottság a Romániáról szóló országjelentéseiben e kérdésről megfogalmaz. Tariceanu miniszterelnök meggyőződését fejezte ki, hogy a kisebbségi törvényt mielőbb elfogadja a parlament. Mindez a bizottság ösztönzésének köszönhető. Az 1998 és 2004 közötti éves országértékelések (Regular Report), majd a csatlakozási tárgyalások lezárását követő 2005-ös és 2006-os monitoring jelentések (Monitoring Report) gyakorlatilag mindannyiszor azt vizsgálják, hogyan áll Románia a koppenhágai kritériumok, illetve a csatlakozási tárgyalásokon vállaltak teljesítésével. A kisebbségi jogok tiszteletben tartásának taglalása valamennyi jelentésben a Politikai kritériumok című fejezet egyik alfejezetében történik. A jelentések mindegyike – a legutóbbi kivételével – konkrétan kitért a magyarok és a romák helyzetére is. A roma kisebbség jogainak taglalása minden esetben jóval meghaladja a magyarokra vonatkozó rész terjedelmét. A 2006-os jelentéstől eltekintve a vonatkozó alfejezetek mindegyike egy összefoglaló mondattal indít általában a kisebbségek, illetve azon belül a magyarok helyzetéről. A vonatkozó alfejezetek felsorolják azokat a pozitívumokat, amelyek a vizsgált egyéves időszakban hozzájárultak a magyar kisebbség és általában a kisebbségek helyzetének javulásához. Az 1998-as jelentés kivételével az országértékelések negatívumokat is felsorolnak. Általános kiértékelés 1998 „A kisebbségek védelme kielégítő” 1999 „A kisebbségi anyanyelvhasználat feltételei – különösen a magyarok esetében – javultak” 2000 „[A romáktól eltekintve] Románia pozitív kisebbségvédelmi politikát folytat” 2001 „Több előrelépés történt” a kisebbségvédelem terén 2002 „Folytatódtak az előrelépések” a kisebbségvédelem terén 2003 „Továbbra is jó a viszony a magyar kisebbségekkel és javult a kisebbségvédelem” 2004 „[A romáktól eltekintve] a kisebbségekkel fenntartott viszonyban nem mutatkoztak különösebb problémák” 2005 „Javult a magyar kisebbség helyzete” Pozitívumok 1998 Zajlik a vita az önálló magyar egyetem létrehozásáról; politikai egyezség született a magyar-német multikulturális egyetem létrehozásáról 1999 Az új tanügyi törvény lehetővé teszi az anyanyelvi oktatást minden szinten; az új közigazgatási törvény biztosítja az anyanyelvhasználatot a hivatalokban 2000 A tanintézmények öt százalékában kisebbségek anyanyelvén zajlik az oktatás (többségükben magyarul); elhárult az utolsó jogi akadálya a Petőfi-Schiller Egyetem létrehozásának 2001 Bővült az anyanyelvhasználat a közigazgatásban és az oktatásban; megszületett a döntés egy magyar nyelvű magánegyetem (Sapientia) létrehozásáról 2002 A közigazgatási törvény alkalmazása „viszonylag simán” zajlott; a kisebbségek nyelvén beszélő rendőröket alkalmaztak; lehetővé vált a nemzeti szimbólumok használata 2003 Az új alkotmány szentesítette az anyanyelvhasználatot az oktatásban, a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban; megkezdődött a kétnyelvű helységnévtáblák felállítása; javult a csángók helyzete 2004 Elhelyezték a kétnyelvű helységnévtáblákat; a magyar nyelvet már használják az igazságszolgáltatásban; bővült a Sapientia; jelentős mértékben javult a csángók helyzete 2005 A kormány elfogadta a kisebbségi törvényt; „kielégítő” az anyanyelvhasználatra vonatkozó rendelkezések alkalmazása; bővült a Sapientia Negatívumok 1999 Nem készült el a Petőfi-Schiller Egyetem létrehozásának jogi kerete 2000 Nehézkes a multikulturális egyetemek létrehozása 2001 Bár a jogi akadályok elhárultak, még nem jött létre a Petőfi-Schiller Egyetem 2002 A helyhatóságok akadályozzák a magyar nyelv oktatását a Csángóföldön 2003 Enyhén csökkent az anyanyelvükön tanuló kisebbségiek száma 2004 Továbbra is „viszonylag kevés” a kisebbségek nyelvén beszélő rendőr 2005 A parlament még nem fogadta el a kisebbségi törvényt /Cseke Péter Tamás: Kisebbségek – brüsszeli távlatból. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 23./ 5/ – Az RMDSZ támogatja a kormányzati struktúra leegyszerűsítését célzó reformot, álláspontja szerint azonban a kormányzó pártok közötti súlyos viszálykodások miatt a kormánykoalíció erre most nem képes – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök május 22-én Nagyváradon, a Festum Varadinum-ünnepség keretében tartott politikai fórumon. Markó szerint az országjelentés nem hozott újat ahhoz képest, amit a megjelenése előtti napokban már mindenki tudott. A kisebbségi törvény elfogadását figyelemmel követi az Európai Unió. Elfogadáshoz a koalíciós szolidaritás megerősítésére van szükség, állapította meg Markó. Jelezte, idén ősszel is megtartják a román-magyar kormányülést. /Markó Béla: A koalíció nem képes a környezeti reform végrehajtására. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 23./

Az 1989-es fordulattól kezdődően az önálló állami magyar egyetem visszaállítása mondhatni állandó téma volt. Egyesek szerint már 1990 elején vissza kellett volna foglalni a Bolyai Egyetemet. Az egyetemiek által 1989. december 28-án felterjesztett Nyilatkozat (Kása Zoltán, Balázs Márton stb. fogalmazásával és mintegy 180 értelmiségi aláírásával) süket fülekre talált, a posztkommunista hatalom vezető alakja, Ion Iliescu elítélően nyilatkozott a megszüntetett Bolyai Tudományegyetem visszaállításáról. Kolozsvári értelmiségiek 1990. január 8-án a Magyar Színházban tartott tanácskozásán szakmailag körvonalazták a magyar egyetem újraalakításának feltételrendszerét. Ennek a tanácskozásnak a megállapításai alapján készült el egy minden szempontból teljes egyetemi struktúratervezet, amelyet megküldtek az akkori Oktatásügyi Minisztériumhoz, de ez is eredménytelen maradt. Később az új, a kisebbségek számára a kommunista törvénynél is rosszabb, antidemokratikus tanügyi törvény (1994) megjelenése után az erdélyi magyarság egy 550 ezer aláírással támogatott kezdeményezést nyújtott be a román törvényhozáshoz az önálló állami magyar anyanyelvű oktatási rendszer visszaállítására. A szenátushoz 1994 augusztusában benyújtott csomagot azonban napirendre sem tűzték. Ebben a kérdésben az RMDSZ-honatyák felelősségét is meg kell említeni, állapította meg a visszatekintést író Somai József. 1998-ban a Petőfi–Schiller többnyelvű egyetem ígéretével vezette félre a közvéleményt az akkori RMDSZ-t is magába foglaló koalíciós hatalom. (Egyesek szerint a Petőfi–Schiller ötlete az akkori kisebbségi minisztertől, Tokay Györgytől származott). Tíz év távlatából tisztázni kellene, hogy a Petőfi–Schiller diverzióban az RMDSZ tettestárs, avagy áldozat? Bár belső nyomás hatására 1998 őszén a szövetség a koalícióból való kilépéssel fenyegette meg kormánypartnereit egy hónapos határidővel, ennek komolyságát illetően a mai napig aggályok merülnek fel. Nyilvánvalóvá vált az RMDSZ hatalomhoz való ragaszkodása. Az erdélyi magyar közösségnek nincs jövője erős értelmiség, önálló magyar felsőoktatás nélkül. Ennek a gondolkodásnak az élére állt a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) azzal, hogy az európai intézmények elé kell vinni az ügyet. /Somai József: Ki állíthatja vissza az állami magyar egyetemet? = Krónika (Kolozsvár), jan. 12./ A szerző nyugalmazott közgazdász

A romániai magyar felsőoktatásért folyó harc egyidős a rendszerváltással. A követelések már a kilencvenes évek derekán zátonyra futottak. Az RMDSZ kész tényként fogadta el: a román politikai elit nem hajlandó elismerni a magyar felsőoktatás autonómiáját. Kónya-Hamar Sándor nemrég leköszönt EP-képviselő ismét a figyelem központjába vonta a Bolyai Tudományegyetem ügyét, amikor az Európa Parlamentben aláírásgyűjtésbe kezdett az erdélyi magyar állami egyetem támogatásáért. Kónya-Hamar Sándor emlékeztetett: a kilencvenes évek derekán, amikor az RMDSZ még nem volt elkötelezve különböző kormányérdekeknek, félmillió aláírás gyűlt össze az önálló magyar felsőoktatás támogatására. Az 1994-es tanügyi törvény figyelmen kívül hagyta a magyar elvárásokat. Akkoriban az RMDSZ kemény ellenzéki politizálással hallatta a hangját, Romániát mégis úgy vették föl az Európa Tanácsba, hogy az erdélyi magyarok követeléseiből semmit nem teljesített. 1996-ban az új kormány programjában tételesen szerepelt a Bolyai Tudományegyetem ügye, amit Victor Ciorbea akkori román miniszterelnök nyilvánosan felvállalt Budapesten. 1997 nyarán egyezség született arról, hogy törvénytervezetet készítenek az állami magyar egyetem létrehozásáról. Azon a nyáron a kormány két sürgősségi rendeletet fogadott el, a 22-est és a 36-ost: az egyik a magyarok irányában tett közigazgatási nyitásról, a másik az oktatásról szólt. Kónya-Hamar szerint ez vezetett el Ciorbea miniszterelnök bukásához. Az akkori államfő, Emil Constantinescu sem állt Ciorbea mellé, de nem talált támogatóra saját pártjában sem. A két kormányrendeletet nem akarták alkalmazni. A Ciorbea-kormány román miniszterei kihátráltak miniszterelnökük mögül, a legvehemensebb támadója a koalíciós partner Demokrata Párt volt, személyesen Traian Basescu... 1998-ban Ciorbea után Radu Vasile kormánya jött. Újra elkezdőzött az egyeztetés a magyar egyetemről. Megállapodás született az új jogszabályról, ami megnyugtatóan rendezte volna a magyar oktatás ügyét. Ősszel, amikor Radu Vasile az Egyesült Államokba készült, értésére adták, hogy meg kell oldania a magyar felsőoktatás ügyét. A szeptemberi SZKT-án ekkor született ultimátum Kolozsváron: ha nem lesz magyar egyetem, ha nem alkalmazzák a két elfogadott kormányrendeletet, az RMDSZ kilép a kormányból. Az RMDSZ az SZKT hatályos döntése ellenére a kormányba maradt. Kónya-Hamar Sándor rámutatott: Annak a több mint háromszáz embernek a sorsa döntötte el a kormányba maradást, akik az RMDSZ révén bekerültek az állami gépezetbe. Ezeket nyilván meneszteni kellett volna, és ezt az RMDSZ csúcsvezetősége nem akarta felvállalni. Inkább feláldozták a magyar egyetem ügyét. Akkor született a Petőfi–Schiller egyetem ötlete. Ez nem volt komoly ötlet, mindenki tudta. A németek nem kértek ilyesmit, az RMDSZ-nek pedig egy indok volt arra, hogy minden áron kormányban maradjon. Akkor született meg RMDSZ-berkekben az azóta is érvényes tézis, hogy kormánypozícióban sokkal többet lehet tenni a magyar ügyért, mint ellenzékben. Ekkor volt az első szakadás az RMDSZ-ben. 1998 őszén került sor az Alsócsernátoni Fórumra, amely új utakat, alternatívát próbált keresni. Ezen többen is kimondtuk, emlékezett Kónya, szükség van a belső reformra. 1998 nyarán egy igen jelentős értelmiségi fórum tárgyalta a Bolyai Egyetem ügyét. Ez bízta meg a Kolozs megyei RMDSZ-t, hogy amennyiben Radu Vasile kormánya nem lép határozottan az egyetem ügyében, nyújtsanak be új törvénytervezetet. Ezt elkészítették. Sajnos hosszú, áldatlan vita alakult ki az egyetem körül: többen is megkérdőjelezték az egykori Bolyai szakmai teljesítményét, mások az egyetem szétválásától a színvonalat féltették. Akkor gyűrűzött be Magyarországról a liberális szólam. Makkay József, a lap főszerkesztője emlékeztetett „Törzsök Erika „határon túli szakértő” vérlázító cikkére, amelyben úgy fogalmazott: Erdélyben boldog-boldogtalan magyar egyetemet akar. A román politikai elit magyarellenessége találkozott a magyarországi és erdélyi liberális körök magyarellenességével. ” Az erdélyi liberális kör prominensei álvitákat kezdeményeztek az egyetem körül, amelyek megosztották a közösséget. Az SZDSZ Erdélybe is átgyűrűző neoliberális nézetei, illetve az RMDSZ már akkor jól látható tétovasága miatt a szellemi elit megosztottá vált egyetemügyben. 1999. június 18-án négyen nyújtották be az új törvénytervezetet. Kónya-Hamar Sándor volt a kezdeményező, sokat segített Csapó I. József szenátor volt. Négyen vállalták a benyújtását: Szilágyi Zsolt, Mátis Jenő, Nagy István és Kónya-Hamar Sándor. Az RMDSZ-csúcsvezetőség kihátrált mögüle, az egészet amolyan partizánakcióként kezelték. Az RMDSZ csúcsvezetősége összehozott egy másik tervezetet, amely gyakorlatilag az övékéhez hasonlított, és azt is benyújtották. 2002-ig azonban egyik sem került napirendre. 2000-ben a szociáldemokrata Nastase-kormánynak szüksége volt parlamenti támogatottságra és egyféle kirakatszerepre Nyugat fele, hogy a magyarság ügye rendeződött. Erre a szerepkörre az RMDSZ tökéletesen megfelelt. A kormánypárt egyik prominense, Hrebenciuc mindig azt mondta, hogy az RMDSZ állítson össze listát a követeléseiről. Azonban ez a lista nem készült el. Születtek eredmények: például a Szabadság-szobor visszaállítása, a restituciós folyamatok felgyorsulása, azonban a magyar felsőoktatás ügyében nem történt előrelépés. 2002-ben volt a Bolyai Egyetemről szóló törvény szakbizottsági vitája, amit azonban megbuktattak. Többé nem is hozták szóba. 2004-ben új kormánykoalíció jött, új ígéretekkel. De maradt a régi RMDSZ-csapat. RMDSZ-berkekben nem esett szó arról a feltételrendszerről, amivel Traian Basescu meggyőzte őket, hogy átálljanak. Az államfővel történő akkori egyezkedéseket ma is homály fedi. Tény, hogy Markó Béla miniszterelnök-helyettesként megkapta az oktatási szakterületet is. Közben kialakult az a nézet, hogy az egyetem sorsát rá kell bízni az egyetemi szakemberekre. Salat Levente rektor-helyettes kimondta, hogy a politika ne avatkozzék bele az egyetemépítésbe, ami Markó Bélának kapóra jött. Valójában az egyetem létesítése politikai döntés, azt a szakma egymagában nem tudja megvalósítani. Hantz Péterék akciója ismét felkavarta az állóvizet. A Bolyai Kezdeményező Bizottság ismét ügyet teremtett a magyar felsőoktatás megoldatlan helyzetéből. Amikor tavaly novemberben a két tanárt kizárták az egyetemről, Kónya-Hamar Sándor tiltakozást fogalmazott meg, és ezt eljuttatta az Európa Parlament valamennyi szakbizottságához. Szokatlan módon Pöttering néppárti frakcióvezető azonnal elküldte megbízottját az egyetemre, hogy jelentést készítsen az ügyről. Ekkor történt meg az az elképesztő eset, hogy az egyetemen tanító magyar tanárok közleményben hozták ország-világ tudomására, hogy őket a Bolyai Kezdeményező Bizottság nem képviseli. A Bolyai-ügyben Kónya gyakorlatilag magára maradt. Igaz, a szöveget Kelemen Atilla és Szabó Károly EP-képviselők bevonásával közösen szerkesztették meg, de a néppárti lobbi szempontjából hiányzott Markó Béla személyes brüsszeli jelenléte. Strasbourgban az Európa Parlament időközben megszavazta az Olli Rehn-féle jelentést, amiben tételesen szerepelt néhány magyar jogsérelem. A strasbourgi szavazást követően Olli Rehn EU-biztos Bukarestbe látogatott. Nem lett eredménye. A román politikusok, bevált szokásuk szerint, minden megígértek az európai fórumoknak, később semmit nem teljesítettek. Az Európa Parlament legnagyobb baja, hogy nincs eszköze a számonkéréshez és a végrehajtáshoz. A Kónya-Hamar Sándor által kezdeményezett írásbeli nyilatkozatot végül is 174 képviselő írta alá. Közben a román parlamenti képviselők ellenlobbijával kellett szembenézniük. Az RMDSZ nem mozdult az elvárt módon. /Makkay József: Az elárult magyar felsőoktatás nyomában. Kónya-Hamar Sándor leköszönt EP-képviselő a Bolyai Egyetem tizennyolc éves Kálváriájáról. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 23./

Kónya-Hamar Sándor a nemrég megjelent 2007 legyen VALÓBAN az egyenlő esélyek éve a Babes-Bolyai Egyetemen! című könyvben közzétette a 2007. október 9-i brüsszeli közmeghallgatáson elhangzottakat. A közmeghallgatást megelőzte Kónyának az Európai Parlamentnek benyújtott írásbeli nyilatkozata, amely elítélte Románia elutasító, diszkriminatív magatartását a Bolyai Egyetemmel kapcsolatban. Kónya-Hamar Sándor szerint a Bolyai Tudományegyetem jogilag nem szűnt meg, ugyanis a királyi dekrétumot egy szakminisztériumi parancs próbálta érvényteleníteni. Jogi értelemben ez semmisnek mondható. Max van der Stoel maga is belátta, hogy a multikulturalitás megvalósítása ebben az intézetben teljesen kudarcot vallott: 2003. februárjában írt utolsó levelében kudarcnak minősítette azt, ami a Babes–Bolyain történt, és Marga professzortól, az egykori, valamint az újonnan megválasztott rektortól is megvonja azt a jogot, hogy arra hivatkozzék, miszerint Európában modellként kezelik a Babes–Bolyai multikulturalitását. A 2007. évi közmeghallgatást Kónya szervezte, meghívta a román kormány képviseletét, a Babes–Bolyai tanári karának román képviseletét is, azonban a román meghívottak közül mindössze Gabriel Andreescunak volt mersze eljönni. Az RMDSZ-nek a 1996 és 2000 között, az első kormánykoalícióban való részvétének egyik feltétele volt, és Ciorbea akkori miniszterelnök ígéreteként ez a kormányprogramban tételesen szerepelt, 1997 márciusában Budapesten is azt nyilatkozta, hogy lesz állami magyar egyetem Romániában. A kormányrendeletet azonban Basescu mostani államfő és Berceanu nem támogatták. 1997-ban új elképzeléssel álltak elő: a Petőfi–Schiller Egyetem ötletével. Pénzt különítettek el rá, különbizottság alakult. Amikor látták, hogy a Radu Vasile-kormány sem tartja be a szavát, akkor 1998. júniusában négyen benyújtották az első törvénytervezet-változatot. Végül a parlamenti szakbizottság elfektette, a törvényhozási ciklus végéig nem dolgozta ki a törvénytervezettel kapcsolatos jelentést. Később újabb gond jelentkezett: a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tanári kara és magyar illetékesei a saját hatáskörükbe követelték ezt a kérdést. Nyilvánvaló, hogy az egyetem újraindításához nem volt kellő politikai akarat. Azonban ami történt a Babes–Bolyain magyar tanári közösségi szinten, azért is vállalni kell a felelősséget. Több magyar egyetemi tanár eljött Brüsszelbe, vállalta a kockázatot. De hol vannak a fiatal tanárok? Magyari Tivadar például, akinek ellenlobiját fölhasználta Bocsan, az akkori rektor, az Európai Parlamentben. Magyarit hozta fel példának, hogy íme a magyar szakmának és a magyar közösség bizonyos rétegének nem kell az, amit az erőszakos, szélsőséges radikális magyar politikus akar. Ezek a fiatal tanárok féltették állásukat. A Babes–Bolyai magyar tanári karának tanácsa kijelentette, hogy őket Hans Péterék nem képviselik. Emiatt Pöttering, az Európai Parlament elnöke tartózkodó és kiváró álláspontra helyezkedett. Az egyetem ügyében egyet kellett volna értenie az RMDSZ csúcsvezetőségének, a szakmának, az ifjúsági szervezeteknek, a civil szervezeteknek, hangsúlyozta Kónya. Kónya Hamar Sándor ezt a könyvet tavaly december 18-án bemutatta az Európai Parlamentben, a dedikált példány átadásával szimbolikusan átadta az ügyet is Sógor Csabának. A munka tovább folytatódik. /Zsehránszky István: Kónya: átadtam a Bolyai-ügyet. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./ Emlékeztető: Kónya Hamar Sándor képviselő, Mátis Jenő, Szilágyi Zsolt és Nagy István képviselőkkel együtt 1998. jún. 16-án benyújtotta a törvénytervezetet a magyar egyetem újralétesítésére. /Szabadság (Kolozsvár), 1998. jún. 17./

Törzsök Erika szociológus, aki az SZDSZ tagja (egy időben a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője) a kilencvenes évek közepén egy destruktív írásában úgy nyilatkozott, hogy „Erdélyben boldog-boldogtalan egyetemet akar”. A román kormányok ellenállása miatt nem lett önálló a Bolyai Egyetem, az RMDSZ által beígért multikulturális Petőfi-Schiller eltűnt a politikai homályban. Végül a Fidesz kormány támogatásával 2001-ben megnyitotta kapuit a Sapientia Egyetem. A Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában hálózatosan működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (ide értendő a Partiumi Keresztény Egyetem is) hét esztendő alatt jelentős szerepet játszott az erdélyi magyar felsőoktatási rendszerben és a régiófejlesztésben. A kialakult szakstruktúra pótolja a magyar nyelvű képzés hiányát néhány fontos szakterületen. (Romániában a kb. 30. 000 magyar nemzetiségű egyetemi hallgatóból még 2008-ban is csupán 12. 000 tanul anyanyelvén.)Az eltelt évek alatt a semmiből induló Sapientia EMTE fejlődött és fejlesztett, ma már több szakon megfelel a román kormány szigorú akkreditációs feltételrendszerének. Infrastrukturális beruházásokkal, a humán erőforrás fejlesztésével, tudományos kutatói programokkal, a kutatás-fejlesztés összhangjával párhuzamosan javult az oktatás minősége. A hallgatók 95 százaléka sikeresen államvizsgázott, többségük elhelyezkedett az itthoni munkaerőpiacon. Törzsök Erika, a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség és Nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkárságának főosztályvezetője (egyszemélyben Gyurcsány Ferenc tanácsadója kisebbségi ügyekben) nyilatkozatában élesen bírálta a Sapientia EMTE fejlesztési módszereit, miszerint „az utóbbi években az egyetem hálózata folyamatosan fejlődött, legtöbbször erdélyi döntések alapján (sic!), a fejlesztések számláit azonban kizárólag a magyar kormánnyal fizettetik meg. ”Az Országgyűlés 2000-ben évi 2 milliárd forintot különített el a határon túli magyar felsőoktatás megszervezésére, (nem a fejlesztésre!) a kormányváltás után az anyagi támogatás évről-évre csökkent, 2007-ben mindössze 1,278 millió forintra zsugorodott, amelynek valós értéke az infláció miatt jóval kevesebb. Ez az összeg csupán a jelenlegi intézményi struktúra minimális szinten való tartására, a működési költségek fedezésére elegendő, semmilyen infrastrukturális, eszköz vagy ingatlanfejlesztést, bérkiigazítást, tudományos kutatási programok finanszírozását nem biztosítja. Az intézményi akkreditáció követelményrendszere azonban olyan feltételeket tartalmaz, amelyek a tervezett fejlesztések nélkül a finanszírozás aktuális szintje mellett nem teljesíthetőek. Törzsök Erika ezt az összeget is sokallja. Szerinte az erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszer támogatása elsősorban a román kormány feladata. (Mintha nem tudná, hogyan viszonyul a román állam az erdélyi magyarság intézményteremtő erőfeszítéseihez, jegyezte meg a cikkíró). Nem felel meg a valóságnak az az állítása, hogy a helyi önkormányzatok és egyházak semmilyen támogatásban nem részesítették az egyetemet. A romániai törvények nem teszik lehetővé a magánegyetemek önkormányzati finanszírozását. Ezt a tényt egy kisebbségkutatónak illene tudnia. A csíkszeredai önkormányzat előző ciklusában lakást biztosított az egyetemi oktatóknak, javasolta egy tudományos kutatóintézet közös működtetését. A Partiumi Egyetem pedig, mint neve is mutatja „keresztény” és jelentős egyházi támogatásban részesül. A Sapientia Egyetemnek a magyar történelmi egyházak által nyújtott erkölcsi és szellemi támogatása pedig nem mérhető pénzben. /Dr. Papp Kincses Emese, a Sapientia EMTE oktatója: Törzsökösen. = Erdély. ma, ápr. 20., Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 22./ Újraközölte Veszélyben a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem? címmel: Krónika (Kolozsvár), ápr. 25.

„A vásári komédiázás” szintjére alacsonyítaná az önálló magyar egyetem ügyét a Magyar Polgári Párt (MPP) – ezzel vádolja az RMDSZ Szász Jenő MPP-elnököt. Ismeretes, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) kérte az erdélyi magyar civil és politikai szervezetek támogatását egy olyan törvénytervezet kidolgozásához, amely az 1959-ben megszüntetett Bolyai Egyetem újraindításáról rendelkezik. Az ügyben június 7-én közvitát rendeznek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az MPP és az RMDSZ is jelezte: támogatják a kezdeményezést. Az RMDSZ közleményében visszautasította Szász Jenő támadását. Szász ugyanis azt állította: az RMDSZ lemondott az egyetemről, bizonyítékul pedig Horn Gyula nyomtatásban megjelent visszaemlékezéseit hozta fel, amelyben a volt magyar miniszterelnök felidézte Markó Bélával folytatott beszélgetését. Horn szerint Markó bevallotta, hogy az RMDSZ a Bolyai Egyetem visszaállítása helyett új, önálló állami magyar egyetem létesítésében gondolkodik, lásd a Petőfi-Schiller egyetem tervét. „A Horn Gyula-könyvből vett, nem létező találkozóról szóló hamis beszámolót idézve – amelyet Markó Béla már a könyv megjelenésekor megcáfolt – próbálja az MPP a Bolyai Egyetem ügyét a vásári komédiázás szintjére alacsonyítani. Sem a párt, sem elődszervezete nem vállalt tevőleges szerepet az oktatás kérdéseiben. Tettek helyett csupán szavakkal vettek részt minden eddigi kezdeményezésben. Ha az RMDSZ is ezt tette volna az elmúlt 18 évben, nem volnának akkreditált szakok a Partiumi Keresztény Egyetemen, sem magyar szakok a Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Nem jött volna létre – tömbben és szórványban – több tíz magyar érdekeltségű oktatási intézmény, szórvány-kollégium, nem módosították volna a magyarság számára kedvezően az oktatási törvényt, nem kaptak volna állami támogatást a magyarok lakta vidékek oktatási intézményei, nem készült volna tanterv a román nyelv idegen nyelvként való oktatásáról” – olvasható a közleményben, amelyben Kelemen Hunor ügyvezető elnök sajnálatának ad hangot amiatt, hogy az MPP egész kampányát az RMDSZ eredményeinek kétségbe vonására építi. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is csatlakozott a BKB kezdeményezését támogatókhoz, közleményükben leszögezték, hogy a székelységnek joga van Székelyföldön működő, önálló, államilag finanszírozott magyar egyetemhez, egyetemi hálózathoz. /RMDSZ-MPP csörte Bolyai-ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./

A napokban az Erdélyi Magyar Tudományegyetem körül zajló rossz ízű vitával kapcsolatban szükséges ismételten megvilágítani a kérdéskör átfogóbb összefüggéseit. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke emlékeztetett, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem megszüntetése és az utána történtek nyomán természetes vágy volt 1990-ben, hogy legalább az 1959 előtti szintre vissza kellene állítani a magyar felsőoktatást. A politikum folyamatosan játszadozott a dologgal, a Petőfi–Schiller Egyetem és minden variáció előkerült, de haladás nem történt. Akkor a magyar kormány a magyar parlamenttel úgy döntött, nem vár tovább, magánegyetemként kell az egészet elindítani. Megszavazta az Országgyűlés, hogy évi kétmilliárd forintot ad erre a célra. Egy egyetemi épületet Csíkszeredában kell felépíteni. A törvény nem engedte, hogy az egyetem jogi személyként létezzen, kellett egy alapítvány, amelyiknek a tevékenységében benne van, hogy egyetemmel foglalkozhat. Először a kuratórium elnöke volt például a rektor, és a kuratórium maga a szenátus is. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar részlege egy kalodában tartott, kibontakozásában gátolt intézménycsökevény. Nem véletlenül hívják magyar vonalnak, és nem tagozatnak, mert valóban nem tagozat. Az egyetem önállósága a tét ma is. A baj a Babes–Bolyaival az, hogy akik abban a rendszerben élnek, nem nézik jó szemmel egymást. Féltik a tudományos előmenetelüket. Bántó, hogy spekulációval vádolják az alapítványt. /B. Kovács András: Az önállóság a tét (Interjú Kató Bélával, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökével) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./

RMDSZ – húsz év dióhéjban
Húszéves születésnapját ünnepli az RMDSZ a hét végén. A kolozsvári rendezvényt Erdély-szerte hasonló megemlékezések előzték meg.
1989–1990
A szerveződés, az intézményépítés évei. Az RMDSZ első országos szintű, tájékoztató jellegű tanácskozását 1990. január 7-én tartotta Kolozsváron 13 erdélyi megye szervezetei küldötteinek részvételével. Január 13-án Marosvásárhelyen az RMDSZ országos küldöttgyűlése rögzítette a szövetség ernyőszerepét, 26-án a bukaresti 1. kerületi bíróság hivatalosan bejegyezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget. Február végére az RMDSZ-nek már közel 600 ezer tagja volt.
1990. március 15.: a romániai magyarság első ízben emlékezhetett meg szabadon az 1848-as forradalomról.
Március 19: Marosvásárhelyen román nacionalista tömeg fejszékkel, husángokkal ostromolta meg az RMDSZ székházát, Sütő András írót fél szemére megvakították.
Április 21–22.: Egységben az erő jelszóval Nagyváradon megtartották az RMDSZ I. kongresszusát, az Országos Elnökség vezetőjévé Domokos Gézát választották.
Május 20.: Az első szabad parlamenti választásokon az RMDSZ 7,2 százalékkal a Nemzeti Megmentési Front után az ország második politikai ereje lett.
1991
Május 24–26.: Marosvásárhelyen tartották az RMDSZ II. kongresszusát. Domokos Géza maradt az elnök.
Október: A Hargita és Kovászna megyei románok helyzetét elpanaszoló Har-Kov jelentés borzolta a kedélyeket. A parlamenti vizsgálóbizottság elüldözötteknek minősítette a székelyföldi kényszerkihelyezésük után hazatérő románokat, a magyar kisebbség kollektív bűnösségét megfogalmazva. A továbbiakban az RMDSZ az alkotmány kisebbségellenes kitételei, elsősorban az országot nemzetállamnak meghirdető első cikkelye ellen harcolt. Honatyái emiatt az alaptörvény ellen szavaztak.
1992
Május 5.: Domokos Géza bejelentette, nem jelölteti magát az RMDSZ elnöki tisztségébe, és parlamenti mandátumért sem indul.
Szeptember 27.: A parlamenti választáson az RMDSZ-nek 12 szenátort és 27 képviselőt sikerült bejuttatni a parlamentbe.
Október 23–25.: A Küldöttek Országos Tanácsának kolozsvári összejövetelén elfogadták a nemzeti kérdésről szóló kolozsvári nyilatkozatot.
1993
Január 15–17.: az RMDSZ III. kongresszusa Brassóban. Az RMDSZ elnökének elsöprő többséggel Markó Bélát választották meg.
Február 19–20.: Gyergyószentmiklós, megalakul a Szövetségi Képviselők Tanácsa.
December 20.: Az RMDSZ benyújtotta a parlamentnek a Törvény a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről címet viselő tervezetet.
1994
Január 31.: Az RMDSZ, Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök kézjegyével ellátott emlékeztetőt juttatott el az Európa Tanácshoz Romániának a teljes jogú tagság elnyerésekor vállalt kötelezettségei betartásáról.
Szeptember 19.: A szenátusban az RMDSZ benyújtotta a kisebbségi nyelveken folyó oktatási törvénytervezetet, melyet 492 380 állampolgár támogatott aláírásával.
1995
Április 19.: Először találkoztak a Társadalmi Demokrácia Pártja és az RMDSZ legmagasabb szintű küldöttségei. A tanácskozás a kölcsönös tájékoztatás jegyében zajlott, általános politikai problémákról és a magyar kisebbséget érintő kérdésekről.
Május 24–26.: Az RMDSZ IV. kongresszusa Kolozsváron hosszas vita után elfogadta a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését és a belső választások egyes alapelveit, illetve újraválasztotta Markó Bélát a szövetségi elnöki tisztségbe.
RMDSZ-„korifeusok”: Markó Béla, Domokos Géza és Takács Csaba a 2007-es aradi kongresszuson
1996
Július 13–14.: Kolozsvári ülésén az SZKT többségi döntéssel elhatározta, hogy Frunda György legyen az RMDSZ államfőjelöltje.
Szeptember 16.: Nem képviseltette magát az RMDSZ a legfelsőbb szinten a román–magyar alapszerződés aláírásán, jelezve fenntartásait a dokumentum kisebbségi vonatkozású kitételei kapcsán.
November 3.: A parlamenti választások összesített eredményei alapján az RMDSZ az ország negyedik politikai erejeként került ki a választási küzdelmekből.
December 6.: Az új kormánykoalíciót alkotó erők kormányzati és parlamenti megállapodásának aláírása. Az egyezmény megfogalmazta, hogy mind az új kormányzat politikai támogatottsága, mind az etnikumok közti együttélés új modelljének kifejlesztése végett kívánatos az RMDSZ részvétele a kormányzásban. A kormány programjában helyet kapnak az RMDSZ programjának fő célkitűzései.
1997
Január 25.: A kormány jóváhagyta a Kisebbségvédelmi Hivatal létrehozására és működtetésére vonatkozó határozatot.
Március 15.: Az 1848-a forradalomra emlékező romániai magyar rendezvényeknek különös színt adott, hogy Victor Ciorbea miniszterelnök előzmény nélküli ünnepi üzenettel köszöntötte a romániai magyarságot.
1998
Június 29.: Az RMDSZ képviselőházi csoportja beterjesztette a Képviselőház Állandó Bizottságához törvénykezdeményezését a kolozsvári állami magyar egyetem újraindításáról vonatkozóan.
Október 3.: Marosvásárhelyen rendkívüli ülésen vitatta meg az SZKT a Petőfi–Schiller magyar–német egyetem felállításáról rendelkező 1998. szeptember 30-i kormányhatározatot, és ennek nyomán az RMDSZ további kormánykoalíciós szerepvállalását. Hosszú vita után a testület a kormányon maradás mellett döntött.
1999
Január 26.: Az Operatív Tanács elfogadta Tokay György kisebbségügyi miniszter lemondó levelét. A tisztség betöltésére Eckstein-Kovács Pétert javasolta.
Március 30.: Az RMDSZ egyetért a NATO elhatározásával, hogy közbelépjen a koszovói viszály megoldásáért.
2000 Június 4.: A helyhatósági választások nyomán az RMDSZ lett a legerősebb politikai szervezet Erdélyben.
December 27.: Markó Béla és Adrian Năstase miniszterelnök protokollumot írt alá az RMDSZ és a Társadalmi Demokrácia Pártja együttműködéséről a kormány parlamenti támogatásáról.
2001
December 22.: Hosszas egyeztetések után, az RMDSZ erőfeszítéseinek is köszönhetően, Adrian Năstase román és Orbán Viktor magyar miniszterelnök Budapesten aláírta a magyar–román egyetértési nyilatkozatot, amely lehetővé tette magyarigazolvány igénylését a romániai magyarok részéről.
2002
Március 7.: Az RMDSZ és a kormánypárt közötti megállapodás értelmében a kormány elfogadta a nemzeti szimbólumok használatára vonatkozó rendeletek módosítását, melynek nyomán a nemzeti kisebbségek szabadon használhatják nemzeti szimbólumaikat és énekelhetik himnuszukat.
Június 6.: A szenátus elfogadta a román állam által 1945 és 1989 közt elsajátított egyházi javak visszaszolgáltatásáról rendelkező törvényt.
2003
Január 31.–február 2.: Az RMDSZ Szatmárnémetiben tartott VII. kongresszusa elfogadta a szövetség programját és módosított alapszabályzatát, amelyben már nem szerepel a tiszteletbeli elnöki tisztség. A kongresszust köszöntötte Adrian Năstase és Medgyessy Péter.
Február 19.: aláírták az RMDSZ és Szociáldemokrata Párt közti együttműködési megállapodást. A protokollumban nagyobb hangsúlyt kapott az oktatási, egészségügyi és gazdasági gondok megoldása, a tulajdonjog, a szociális, az infrastrukturális kérdések rendezése.
2004
Március 9.: többszöri előkészítő tárgyalások és egyeztetések után Markó Béla és Adrian Năstase miniszterelnök aláírta a két politikai alakulat közötti, 2004-es évre vonatkozó megállapodást.
Április 25.: Aradon, a Tűzoltó téren az RMDSZ, a román és magyar kormány képviselőinek jelenlétében avatták fel a Román-magyar megbékélési parkot és a nyolcvan év után visszaállított Szabadság-szobrot.
December 27.: Călin Popescu-Tăriceanu megbízott miniszterelnök nyilvánosságra hozta kormánya összetételét, amelyben a három miniszterelnök-helyettesi tisztségből egyre Markó Béla szövetségi elnököt jelölte. Borbély Lászlót a középítkezési és területrendezési minisztérium élére, Nagy Zsoltot a távközlési és az informatikai ügyek miniszterének, Winkler Gyulát pedig megbízott kereskedelmi miniszteri funkcióba jelölték.
2005
Május 19.: a kormány elfogadta a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény tervezetét, amely az RMDSZ egyik koalíciós feltételeként a kormányprogram része.
Június 1.: az RMDSZ képviselőházi frakciója benyújtotta a nyugdíjtörvény módosításáról szóló javaslatát, amelynek lényege, hogy az 1963 előtti, a munkakönyvbe be nem jegyzett bérek esetében a nyugdíjak kiszámításánál az országos minimálbér helyett az országos átlagbért vegyék figyelembe.
Október 20.: az első közös magyar-román kormányülés. Az ülés Călin Popescu Tăriceanu román miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő és Markó Béla, a román kormány miniszterelnök-helyettese rövid köszöntőbeszédével kezdődött.
2006.
Február 18.: A Janovics Jenő Alapítvány Kuratórium eldöntötte, hogy Marosvásárhelyen hozza létre az erdélyi magyar televíziót, illetve az erdélyi magyar rádiót.
December 28.: Markó Béla szövetségi elnök Marosvásárhelyen megbeszélést folytatott Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével. Megegyeztek abban, hogy az RM DSZ és az EMNT közös bizottsága január 12-éig véglegesíti a közös minimál-programot.
2007
Március 2–3.: Az RMDSZ aradi, VIII. kongresszusa ismét Markó Bélát választotta meg az RMDSZ elnökévé. A kongresszus határozatot fogadott el a kulturális és területi autonómiáról, Erdély fejlesztéséről és modernizálásáról, a gazdasági fejlesztési régiók átszervezéséről.
Április 19.: A parlament megszavazta az államfő felfüggesztését. Az RMDSZ nem adott kötelező mandátumot képviselőinek és szenátorainak, akik lelkiismeretük szerint szavaztak.
2008
Február 19.: A parlament rendkívüli ülésen elutasította Koszovó függetlenségének elismerését. Az RMDSZ honatyái a függetlenség elismerése mellett szavaztak.
Július 19.: Markó Béla szövetségi elnök Bálványosfürdőn megbeszélést folytatott Tőkés László európai parlamenti képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével. A találkozón a Szövetség írásban nyújtotta át Tőkés Lászlónak, az EMNT elnökének az RMDSZ belső koalícióra vonatkozó javaslatát, amely konkrét formában rögzítette az együttműködés elvi alapjait.
December 14.: Ellenzékbe vonult az RMDSZ, mert számára elfogadhatatlan a Demokrata–Liberális Párt ajánlata, miszerint csak államtitkári szinten legyen képviselve a létrejövő kormányban.
2009
Március 24.: Közzétették a Magyar Összefogás 43 nevet tartalmazó listáját az európai parlamenti választásokra. A korábbi megállapodás szerint a jelöltek 75 százalékát az RMDSZ, 25 százalékát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevezte meg.
Április 3.: Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megállapodásának értelmében megalakult Kolozsváron az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. Az EMEF paritásos, konszenzusos alapon működik, Markó Béla és Tőkés László személyében két társelnöke van.
Október 20.: 285 ezer támogatói aláírást (a szükségesnél 85 ezerrel többet) adott át Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje a bukaresti Központi Választási Irodának. Kelemen Hunor a november 22-i államfőválasztáson a szavazatok 3,86 százalékát szerzi meg.
December 23.: Az RMDSZ kormányra lép a Demokrata-Liberális Párt oldalán. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Önálló és állami és magyar
A magyarság képviseletében fellépők újfent ott ülnek a kormányban, mi több, a miniszterelnök jobbján a végrehajtó hatalom második embereként maga a párt elnöke foglal helyet. A hatalomban való részesedésünk illúziója teljesebb nem is lehetne, érthető, hogy elvárásaink tisztázása a legnagyobb időszerűséggel merül fel.
Segít ebben az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról nemrég megjelent újabb összefoglalás, mely közösségünknek egy olyan fájó kérdését teszi ismét szóvá, melyre több mint kilencven éve keressük a megoldást, de hiába. A kötet a történeti előzmények és a kolozsvári egyetem (1872—1919) történetének ismertetése után a bajok gyökerét nagyon helyesen az intézmény román hatóságok általi bezárása-elkobzása-elüldözése kérdéskörében ragadja meg, ebből a szempontból az intézmény Bolyai Egyetem formájában való újralapítása történelmileg amolyan átmeneti lépésnek minősül a megsemmisítés felé vezető úton. „Az eredeti terv — miszerint létrehozták a Bolyai Egyetemet azért, hogy felszámolják — 1959-ben teljesült" — írja erről a kötetben Balázs Sándor. Jellemző, hogy a román közvéleményben azóta elfojtott hang, a méltányosságé a döntő események közben nem csupán a gyulafehérvári nemzetgyűlés dokumentumaiban szólalt meg a lelkiismeret erejével, hanem a román nemzeti gondolat legnagyobb képviselőinek egyike, Nicolae Iorga egy állásfoglalásában is. „Nem azért szereztük meg Erdélyt, hogy mások egyetemeit felszámoljuk, hanem hogy létrehozzuk a sajátjainkat."— figyelmeztetett akkor Iorga, de hasztalan. A nemzeti liberális párt által vezetett, a kisebbségek eltiprását célzó román nemzetépítés más utakat követett, s ebben a kommunista hatalom végső soron a Brătianu-féle párt hűséges tanítványának bizonyult. A metalitásváltásnál, a hivatalos román politikai vonalnál maradva jellemző dokumentuma ama vészterhes időknek Réz Mihály egyetemi tanár Octavian Gogához, az Ady-irodalomból is jól ismert költő, akkori román kultuszminiszterhez intézett nyílt levele: „Magyar egyetem csak Kolozsvárt létezhet, és annak teljesen autonómnak kell lennie. Azt mondják, a magyar egyetem a magyarság nagy politikai ereje. Ez igaz, mert a tudás, szorgalom, munka, fegyelem és becsület eredménye, s ez képezi a társadalom erejét. És mindezt meg akarják tiltani nekünk? A kérdés valójában az, akarják-e Erdélyben élni hagyni a magyarságot?" A levél pusztába kiáltott szó maradt, közlését a cenzúra megakadályozta.
A kötet sorra veszi az azóta eltelt kilenc évtized minden próbálkozását, minden átmeneti sikerét és kudarcát, az egyházak tanárképző alapítására tett első kísérletének betiltásától el egészen a nyolcvan évvel későbbi, szintén egyházi közreműködéssel, magyar állami támogatással meglapított Partium és Sapientia magánegyetemekig, a Bolyai beolvasztásán és elsorvasztásán át egészen az 1989. utáni felemás felélesztésig, s az azóta is tartó kálvária újabb állomásaiig, a Petőfi—Schiller Egyetem halva született ötletéig, a multikulturalitás jelszavával való visszaélésig, addig az égbekiáltó diszkriminációig és hipokrízisig, mellyel a Bolyai Kezdeményező Bizottság kétnyelvű feliratok dolgában tett lépéseit elgáncsolták és megtorolták.
A kötet mindazonáltal főleg a tárgyilagos helyzetismertetés és -elemzés, a kimért, tudományos közelítés mérvadó dokumentumaként lehet segítségére annak a munkának, mely a kérdést nemzetközi fórumok elé vitte napjainkban, miközben figyelmeztetés a román kormányban és parlamentben igényeink szolgálatával megbízottaknak is: közösségünk „politikai vezetői mindmáig nem tudták elérni, hogy az egykori magyar alapítású egyetem helyett létrehozott magyar tannyelvű román állami egyetem ma is érvényes jogfolytonosságát elismertessék" — állapítja meg erről Kónya-Hamar Sándor. Az említetteken kívül a társszerzők, Bodó Barna, Csetri Elek, Gaál György és Somai József a ma ismert terjedelmes könyvészet alapos ismeretének birtokában írták meg a rájuk eső fejezeteket, a levont konklúziók homályt oszlatnak, és a kérdés velejének megfogalmazásában is nemegyszer aforizmaként, letisztult tanulságként idézhetők, miként Somai József mottóul választott megállapítása is: „Nincs és nem is lehet a népeknek olyan bűne, hogy békeszerződéssel vagy a hatalom erejével jogvesztésre ítéltessenek."
Mint látjuk, egy jobb sorsra érdemes Erdélyért, annak népei valódi kibéküléséért is szót emelnek a szerzők.
Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról.
Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, Kolozsvár, 2009.
B. Kovács András. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagy és kis lépések politikája
Az RMDSZ húsz évének történetét felidéző Szabadság-beli sorozat olvasása közben két olyan témán akadt meg a szemem, amelyek most is aktuálisak Kolozsváron. [Kommentálható]
Aktuális kolozsvári „apró lépések”
„1992. december 22. Az Országos Műemlékvédő Bizottság határozatban tiltja meg a Kolozsvár Főterén található emlékművek és azok környezetének módosítását, elrendeli a Mátyás-szobor eredeti állapotának visszaállítását. Az intézkedést nem támasztja alá politikai akarat, ezért hatástalan marad.”
Nos, hát itt az ideje, hogy polgármesterünk bebizonyítsa: van benne politikai akarat. Ha nem is a magyarok iránti nyitottságra, legalább a miniszteri utasítások, határozatok végrehajtását illetően. A kétnyelvű emléktáblákról ugyanis azt nyilatkozta: miniszteri tájékoztatást várt, és ha aszerint is megengedett a magyar nyelv, csak akkor hajlandó magyar felirattal is ellátott táblákat kitétetni. Nos, a kis lépések eredményességét bizonyítandó, hajrá! Igazán apró lépésre lenne szükség Kelemen Hunor művelődési miniszter részéről. Egy kis írásbeli miniszteri utasítás hasznos volna az ilyesmire sokat adó polgármesterünknek. Sőt, még csak nem is kellene újonnan kitalálnia, csupán a sok évvel ezelőtti elődje utasításának érvényt szereznie. És még csak külön licitet sem kellene kiírni a nagy táblaeltávolító munkára, a szoborrestaurálásba, térátrendezésbe vígan beleférne.
Szintén jó volna a többi szoborról is eltűntetni a magyargyalázó táblákat miniszteri rendelet nyomán.
A kormányzatiság haszna/ára
A visszatekintés olvasásakor „megnyugtatóan furcsának” tűnt – ha lehet így fogalmazni – a kilencvenes évek vad, nyíltan nacionalista hangulata. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy a parlamentben a magyarok internáló táborba zárását javasolják a választott törvényhozók. Ennek a lincshangulatnak az eltűnésében feltétlenül szerepe volt az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának is. Azért a hangsúlyozott „is”, mert ez önmagában nem lett volna elég. Úgy vélem, bár fontos tényező volt a kormányzati részvétel, ez mégsem abban a formában járult hozzá a szövetség, a magyarok megítélésének megváltoztatásához, ahogy az a hivatalosnak mondható eremdéeszes retorikákban szerepel, vagyis hogy „megmutattuk a románoknak, mi is értékes tagjai vagyunk a társadalomnak, hozzájárulunk az ország felemelkedéséhez, stb.” A soviniszták, ha nem is mondták/ják ki nyíltan, szerintem korábban sem vonták kétségbe, hogy a magyar közösség kompetens politikusokat adhat az országnak. Nem is ez a problémájuk a magyarsággal, kormányra kerüléssel, hanem inkább az, hogy ilyenformán nehezebben megy beolvasztásunk, kivándorlásra kényszerítésünk, vagyis az ország nemzeti homogenizálása. A szociológiai felmérések is azt jelzik – sarkított megfogalmazással élve –, hogy inkább azokból kerülnek ki a szélsőséges nacionalisták, akik kevesebbre tartják saját közösségüket (az általuk riválisként felfogottaknál).
Felborulóban a tekintélyelvű világszemlélet?
A hazai társadalombeli szélsőségesség visszaszorulásában nagy szerepe van az országunkban honos tekintélyelvűségnek, ami különben más kelet-európai országban is jelen van, különösképpen az ortodox civilizációban. Korábban Romániában a kisebbségiek, akár a társadalom alján lévő rétegek, kiszolgáltatottnak, könnyű prédának számítottak a hatalmon lévőkkel szemben, akik természetesen a többség soraiból kerülhettek ki. A soviniszták nyájszelleme szerint ez így is van rendjén. Amikor nem voltak hatalmon, a nemzetiségi olyankor is szoros kapocs volt, ami összekötötte őket az éppen hatalmon lévőkkel. Az elnyomottak/gyarmatosítottak fölötti összekacsintáson túl ez tette őket is kormányképessé, hiszen az etnikum a kormányképesség kritériumának egyik előfeltétele.
A kormányzati szerepvállalással valóban felértékelődött a szerepe a magyar szövetségnek, így nem lehetett már büntetlenül belerúgni, az addigi szokásos „áldozat” szerepéből hirtelen a hatalom sáncain belülre került. ’96-ig a felfele fejet hajtó, lefelé, a kisebbekbe rugó szélsőségesek mentalitásába nem illett bele a kisebbségi kormányzás képe, de ez a szerep mára már normálisnak mondható. A közvélemény számára is elfogadhatóvá vált, és ez jó dolog, RMDSZ-érdem. De az már kevésbé, hogy szinte hozzá is nőtt a szövetséghez ez szerep, mert ennek néha túl nagy ára volt.
A normalizáció útján?
Ugyanakkor van egy folyamat, ami a szövetség kormányzati szerepétől függetlenül ebbe az irányba mutatott volna. A tömegeket ma már nem hozza annyira lázba a politika, már nem tapasztalható az az érzelmi töltés, amivel rögtön a rendszerváltás után viszonyultak a politikai történésekhez. A bezárt, nacionalista, népbutító propaganda kizárólagossága megszűnt, sokan megfordultak külföldön is, a külföldi kulturális termékek és más világnézetek ide is betörtek. Másképpen fogalmazva: a globalizáció hatására a világ kinyílt, elmozdult a normalizálódás irányába a politikai élet is. Mert ez egyrészt a normalizálódás foka, másrészt viszont a kiábrándultságé is. A normalizálódás jele az, hogy nem lehet olyan szinten manipulálni a tömegeket, mint eddig. Az is világossá vált, hogy a politika mégsem olyan mint a foci, amihez mindenki ért, egyre többen fordultak el tőle, és hagyták a szakértőkre, az érdeklődés középpontjába más témák kerültek. Ugyanakkor sokan ki is ábrándultak, rájöttek, hogy nincs sok befolyásuk a politikára, és hát az is tény, hogy az ország politikai elitje alulteljesített az elvárásokhoz képest is. Mintha kontraszelekciós alapon választódnának ki a politikai vezetők, a tehetségesebb szakemberek inkább a magánszektorban próbálnak meg érvényesülni vagy kivándorolnak/tak.
Ugyanakkor a modernizáció egyik velejárója az elidegenedés és a közösségi ügyek iránti érdeklődés csökkenése. Ez egy több évtizedes diktatúrából kikerülő alacsony állampolgári kultúrájú népesség körében mindenekelőtt a politika iránti érdeklődés megcsappanásában is megnyilvánul.
Kihagyott „nagy lépések”
Nem tudhatjuk, mi lett volna a hozadéka a szövetség belső ellenzéke által sokszor követelt ellenzéki szerepnek. A „mi lett volna ha...” típusú kérdésekre ezesetben nincsenek egyértelmű válaszok, ezért így némiképp értelmetlenek is, viszont pár sejtés megfogalmazható. Mindenekelőtt az, hogy a kormányzás kétségbevonhatatlan előnyei ellenére még egy politikai szervezet számára is néha inkább megéri kormányon kívül maradni, azaz több utat is kipróbálni. A kormányzás egyik elkerülhetetlen velejárója, hogy olykor népszerűtlen intézkedéseket kell meghozni, ami nem tesz jót egyetlen kormánypárt megítélésének sem. Ez a magyar szervezet esetében sem volt másképp. A magyarság szavazóinak aránya folyamatosan csökkent. (Az első EP választás volt a nagy kivétel, de ez is éppen azért, mert Tőkés László is indult függetlenként.). Amikor az RMDSZ 2000-ben úgy döntött: kívülről támogatja a „vörös bárók” kormányát, az addigi román szimpatizálók nagy részét is elvesztette. A kormányzati szereppel járó népszerűségcsökkenést csak erősítette a kormányban maradás-bekerülés is, ami sokszor elvtelen helyezkedéssel (lásd a különböző szövetségváltások), megalkuvással (pl. Bolyai Egyetem, aztán Petőfi – Schiller, majd még az sem) járt. Emiatt a magyar választók is elfordultak a politikától, levonták a „a mieink sem jobbak a Deákné vásznánál” -szerű következtetést, nőtt azoknak a száma, akik más pártokra szavaztak. Ezekre a folyamatokra persze ráerősítettek más, a kormányzástól független jelenségek is. Például a kontraszelekciót erősítő belső rekrutációs politika, valamint a klientúraépítés (pl. támogatáspolitika terén).
Az állandó kormánytámogatással mintha csökkent volna az RMDSZ szövetségének az ára is.
Az RMDSZ a folyamatos kormányzati politika erősítésével kihagyott pár olyan lehetőséget, amelyet – bár átmenetileg konfliktusos állapotot idézett volna elő – talán nem ártott volna kipróbálni. A kormányzás árában benne volt néhány fontos projektnek a „parkoltatása” is, így ezek sokéves szünet, illetve négyévenkénti elővétele után hiteltelenül hangzanak a választók előtt. Nagyobb nemzetközi és hazai visszhangra talált volna, ha a NATO- és EU-csatlakozások előtt ellenzékből követelte volna az RMDSZ az autonómiát, magyar nyelv hivatalossá tételét bizonyos helyeken, illetve magyar egyetemet, mint így utólag, négyévenkénti választások idején.
A felvidéki és vajdasági példák is azt mutatják, hogy bizonyos szempontból sikeresebb volt az időnkénti ellenzéki szerep. A Vajdaságban az autonómia valóság lesz, a Felvidéken van magyar egyetem. (A Felvidéken a kétnyelvűség, a magyar nyelvhasználat most úgy tűnik, ellehetetlenül, remélhetőleg átmenetileg.)
A külföldi nyomásgyakorlás olyan elem, ami a legfontosabb időszakban kimaradt a hazai magyarság politikai eszköztárából (vajdasági autonómiáról sem beszélnénk ma enélkül). Visszaolvasva a húsz éves történetet az is kiderül, hogy időnként ellenzékből is nyert „csatákat” – mégpedig a legvadabb időszakokban – a szövetség, mégpedig a nemzetközi szervezetek segítségével (Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, Project on Ethnic Relation)
Hatalmon léve immár tényleg elkezdhetnék a kisebbségi nyelveken folyó oktatást szabályozó törvénytervezet megvitatását, amit az RMDSZ még 1994 szeptember 19-én nyújtott be Románia Szenátusába 492 380 állampolgár támogató aláírásának társaságában. (Egy törvény előterjesztéséhez 250 000 aláírás volt szükséges a benyújtás időpontjában, azóta az új alkotmányban ezt levitték százezerre pár megszorítással.) Kormányon az alkotmányban előírtakat kellene betartatni, az aktualizált igényekkel kiegészítve, különösen most, amikor számtalan magyar osztályt a megszűnés veszélye fenyeget.
HERÉDI ZSOLT. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Replika Tusványosra, az egyetem alapkő letételén elhangzottakra, új tanügyi törvényre
Gesztusok korszakát éljük
A Sapientia egyetem tízéves. Visszatekintésre érdemes múlt, lehet ünnepelni. Ez az egyetemi hálózat a magyarság stratégiai kérdésévé vált, és a magyar tudományos élet jelentős központjait alakította ki, azonban a magyarságérdek szempontjából igen fontos, hogy mekkora most ez az egyetem, és mekkora lehetne? A nagyságrendjével és hatósugarával hogyan illeszkedik az erdélyi magyarság nagyságrendjéhez és elvárásaihoz? Mit tud lefedni ez az intézet az erdélyi magyar felsőoktatási igényből, mert az öröm teljességéhez ez is hozzátartozik. Ennek az intézetnek a diákjai sajnos, a jelenleg felsőoktatásban tanuló magyaroknak alig 8%-a, s még sajnálatosabb, hogy ez az arány jóval kevesebb, ha elfogadjuk azt az állítást, hogy arányainkhoz mérten s az egyenlő esélyek biztosításához 65 ezer magyar gyereknek kellene tanulnia a felsőoktatásban Romániában.
Örömünkre szolgál, hogy mindebbe a magyar állam évi két milliárd forintot fektet. Szép anyaországi gesztus, s a lelke rajta, hogy ez mindig ilyen nagy maradjon. Várható azonban, hogy míg a világ, ez így legyen? Így is, ebben az egysíkúan strukturált felsőoktatási rendszerben a magyar egyetemistáknak több mint a fele román nyelven tanul. A kérdés, hogy az a közel 8% mennyire oldhatja meg a jövőben a már beszűkített oktatás miatt kialakult alulképzettség nyomorát? Ha van ilyen nyomor, az diszkrimináció. Akkor még inkább igaz az, hogy a magyar állam, a nagyságrendtől eltekintve is szépen teljesíti erkölcsi kötelességét, míg a román állam a kutyakötelezettségét sem. Az egyik fizet, a másik hunyó marad.
Ha megnézzük jobban, hogy kire is tartozik saját polgárai oktatási-nevelési költségeinek a fedezése, másként látjuk román–magyar közéletünket. Kérdés, hogy miért veszi át a magyar állam ezt a kötelességet a román államtól? Nincs helye milliárdjainak akár otthon, akár határokon túl? Igaz, jó helyre került az eddig elköltött kb. 20 milliárd. Átvenni a kötelezettséget a román államtól nem tekinthető ugyan pazarló gesztusnak, de felmerül a kérdés: a magyar adomány a román költségvetés mentesítésére szolgál? Szép gesztus: nemcsak az erdélyi magyarok gondjainak enyhítésére, hanem történelmileg is, nemzetközi téren is „izgalmas” újdonság a román költségvetést kímélő gesztus.
Nemcsak nagy öröm az erdélyi magyarok számára egy önálló magyar egyetem létrehozása, még ha az olyan pici is, mint a Sapientia, hanem megoldást kereső nagy ügy. De kérdezhetjük: miféle egyetem ez? Magánegyetem? Nem, mert állam finanszírozza, még ha „idegen” is. Tulajdonosa van? Ki az? Az egyházak? Ez „világkuriózum”, mert más állam finanszírozza más állam „magánegyetemét”, és az egyháztól költségmentes patronálást élvez. „Milyen egyveleg ez?” – vette ki a szót a kétkedők szájából, a Sapientia alapításakor a kőletétel alkalmából beszélő, erdélyi szívekhez nőtt magyar államtitkár. Ha nem is akadémikus szóhasználat az „egyveleg”, mégis van valami igaz benne. Még jobban hangzik az a fogalom, hogy ez egy sikeres és dicséretes pótmegoldás. Nehéz azonban szemet hunyni a tények felett, mely szerint könnyebb egy államnak elfogadni, hogy más állam költségvetéséből egyetemet hozzanak létre és tartsanak fenn, mint teljesíteni kötelességét saját állampolgáraival szemben. Sőt, a haszonélvezők (az erdélyi magyarok) politikusainak is könnyebb erre hangolódni, mint kiharcolni védenceik jogát egy önálló állami felsőoktatási intézményhez.
Megalapozottan kérdezzük, hogy mindez helyettesítheti az állami magyar egyetemet? Lemondunk eddigi igényeinkről, s beletörődünk magyar egyetemünk megszüntetésének történelmi gyalázatába. abba, hogy nincs esély rehabilitációra?
Igaza van Kató Bélának, amikor az Erdélyi Magyar Tudományegyetem kőletételének az ünnepségen azt mondta: „annyi levert fészek” után most új hajlékot kívánunk építeni. Az a meggyőződése viszont, hogy az elkövetkező néhány hónapban, amikor jóváhagyják az egyetem teljes akkreditációját, elmondható lesz, hogy az erdélyi magyar közösség jelentős lépést tett az egyenjogúság felé – bennem igencsak kételyeket ébreszt. Mindez valójában csak az egyenjogúság hiányának bizonyítása, mert ha adófizetőként egyenlők vagyunk, akkor ráfordítások szempontjából is egyenlőknek kellene lennünk az állam számára, és eszerint – visszaérdemelhetnénk nagy hagyományokkal rendelkező egyetemeinket.
Az alapkő letételénél jelenlevő, a határon túliak által nagyrabecsült magyar államtitkár szerint, a Sapientia ugyanakkor egészen egyedülálló példája a magyar történelmi egyházak és az anyaország együttműködésének. Ez is szép és igaz, ha csak ez lenne az egyedüli út. Tíz éve nagyon sokan szkeptikusan fogadták az egyházak által létrehozott, magyarországi finanszírozású magánegyetem hírét – mondta az államtitkár. És lám, a Sapientia ma már ott tart, hogy szakmai akkreditációval rendelkezik, és csak a politikai akkreditáció hiányzik – összegezte az eddigi eredményeket. Az a meglátása, miszerint: „az alagútból kiértünk, itt vagyunk, új lendülettel állunk neki ennek a munkának. Nagy örömömre szolgál, hogy a magyar külpolitikának és nemzetpolitikának újra kiemelkedő jelentőségű intézménye lesz Erdély vonatkozásában a Sapientia” – részben igaz, de ugyanakkor kételyeket is ébreszt. Vitathatatlan, hogy mindez magyar külpolitikai siker, azonban túlontúl kis siker ahhoz, hogy kint legyünk az alagútból, hiszen egyetemi alulképzettségünk nem oldódott meg, a román állam pedig semmi lényegeset nem tett az ügyben. Észlelni kellene, hogy ez a „kissé” felnagyított siker elhomályosíthatja a valós jogokat. Külpolitikai sikerről akkor beszélhetünk, ha államközi egyezmény kötelezné Romániát az állami magyar egyetem újraindítására.
Kós Károly hagyakozik így a Kiáltó Szóban: „Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak”. Ezt idézi a Sapientia rektora az alapkő-letételkor. Nehéz hinni, hogy az idézet értelmezése alapján egyik ország építsen egyetemet a másik országnak, mert a Kiáltó Szóban az is benne foglaltatik: „Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája”. Ez örök igazság, ha társítjuk a mondáshoz a gondolatot, hogy önálló, saját oktatási rendszer nélkül nincs autonómia sem.
A Sapientia egyetem része az erdélyi önálló magyar oktatási rendszernek. De, ha egy egyetem jövőképe több száz évet ölel fel, arra is kell garancia, hogy soha senki nem zárja el a finanszírozási csapot. Tudott dolog, hogy tíz év alatt vékonyabban is folyt a csap. Tehát a gesztus szép, de ki biztosítja, hogy ez a támogatási forma korszakokat átívelően időtálló lesz?
Tavaly Tusnádon, a nyári szabadegyetemen, „Az állami magyar egyetem lehetőségéről – nyílt lapokkal” című panelen az egyik előadáónak, Hantz Péternek nem akadt támogató partnere az állami magyar egyetem visszaállításának ügyében, a három magyar egyetemi képviselővel szemben. Ez a kérdés komolyabb, életbevágóbb ügye a magyarságnak egy tusványosra erőszakolt show-mutatványnál, ahol négy színpadi szereplő „okosakat” mond a bámuló közönségnek. Sajnos, húsz év alatt sem a számtalan, kompetens szakmegnyilvánulás, sem a többszázezres aláírás, sem az államügyekbe keveredett politikai hőzöngőink nem vitték sikerre az állami magyar egyetem ügyét, a tusványosi show-műsor sem volt más, mint kipipálása egy „mégiscsak fontos” ügynek. Hantz állítására, miszerint: „a magyar tagozatoknak nincs se anyagi, se nyelvi, se szakmai önállósága”, hogy „a magyar oktatók mindig csak ilyen-olyan helyettesek, ez örök infantilizmust idéz elő”, illetve, hogy „nem az a gond, hogy nincsenek szakemberek, hanem az, hogy személyzeti kérdésben nem dönthet önállóan a magyar vonal” – az egyik intézményvezető ellentmondó kérdésfelvetéssel válaszolt: „Hány magyar fiatal maradt le az egyetemi oktatásról, mert nincs magyar állami egyetem?” (sicc!) A másik egyetemvezető szerint: „Lassan lasszóval fogjuk a jelentkezőket az egyetemre, nemigen sikerül betölteni a magyar fiatalok számára rendelkezésre bocsátott helyeket.” (sicc!) A harmadik vezető szerint „a Bolyai Egyetem ma már messze nem azt jelenti, amit 1990-ben annak neveztünk. Nem kivitelezhető az, hogy a régi elképzelés szerint leválasztjuk a hajdani Bolyai Egyetemet a Babeş Egyetemről. Ennek három fő akadálya van: nincs teljes konszenzus a magyar oktatók körében, nincs politikai akarat, illetve az idő elszállt a kilencvenes évek stratégiája fölött.” (sicc!) Ha van egy valóságon alapuló másik igazság, akkor mindez cinizmus volt. Csak arról feledkeznek meg a könnyen nyilatkozók, hogy a szakterületeknek még az egyharmadán sem lehet magyarul tanulni Romániában. A kérdés tehát az: miből válogathat az a magyar gyerek, aki magyarul tanulna?
Az új tanügyi törvény szerint a magyar „vonalnak” nincs se anyagi, se nyelvi, se szakmai döntéshozatali önállósága, a magyar oktatók az egyetemen esetleg helyettesi tisztséget tölthetnek be. S igazából nem az a gond, hogy nincs szakember. Kisebbségi hátrányt valójában az jelent, hogy oktatói kérdésekben nincs döntési hatáskör az egyetem magyar „vonalán”, mert ezekben csak a Szenátus dönthet. Egyoldalú kínálat következtében túlképzés van több társadalomtudományi szakon. A magyarságot érintő egyoldalú struktúrának a következménye, hogy megnő a diplomás munkanélküliek száma, de kevesebb a mérnöki, még kevesebb az agrártudományi (főleg a mezőgazdasági, az erdőmérnöki és állatorvosi), a képzőműveszeti és zeneművészeti képzés. A magyar pedagógusképzés, tanító- és tanárképzés a BBTE-en majdnem monopólium több változatban, de kétes színvonalon.
A tusványosi szegényes vita-panel örvendetes pozitív visszajelzése mégis az, hogy a vitapartner rektor jó ügynek tekintené a Sapientia állami egyetemmé válásának ötletét. Bizonyosan lesznek, akik kiállnak emellett. De ez az ötlet és a tusnádi szerény egyetértés még nem mentesíti magyar társadalmunkat attól, hogy hasonlóan gondolkodó többségi nemzet nélkül, az erdélyi magyarság hosszú távon elhal, szellemi képességének aránytalanságából fakadó „végkimerülésben”.
Kudarcra ítéltségünk fényesen jelesedett egyetemügyben a múlt évi genfi magyar–magyar „boxmeccsen” is, ahol a már itthon is „jól játszó”, Romániát képviselő magyarok – államhatalmat képviselő félként –, mindkét másik magyar csapat játékosai felett kiütéssel győztek. Marad az a sovány vigasz, hogy a mondandónk így is nemzetközi visszhangra talált. Ezt a genfi magyar–magyar vitát nekünk valakik jól kitalálták. Így is gyökeret verhet az agyakba az „árnyékfél” egyetemügye, mivel a másik „felünk” sem seperhette véka alá. A jogosságot nem is seperhetik, mivel az önmagában van, s a genfi találkozó veszteseiből is lehetnek valamikor győztesek.
Ezek után mi, a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete képviselőiként, tusványos, genfi találkozó vagy alapkő-letétel előtt és után is valljuk, hantzmódra, hogy az erdélyi magyarság megmaradásának és itthon maradásának megkerülhetetlen útja az önálló állami magyar egyetem visszaállítása. A továbbiakban azt is elmondjuk, hogy miért valljuk ezt.
Császárok, királyok, fejedelmek adtak egyetemet, s egy párt vette el
Az erdélyi magyarság egyetemigénye nem kitaláció, nem a semmiből született ötlet, hanem hosszú történelmi létünkben gyökerezik. Az erdélyi magyarság önálló felsőoktatási intézményrendszerének alapítói a történelem folyamán Báthori István erdélyi fejedelem, Mária Terézia császárné és királynő, Ferenc József császár és király voltak. Az egyetemet 92 éve, román karhatalom foglalta el, s a gyulafehérvári ígéretek ellenére elűzték. A Ferenc József Egyetem Szegedre menekült, majd az 1940. augusztus 30-i Bécsi döntés következményeként visszatér Kolozsvárra. Az egyetemet királyi rendelettel 1945 tavaszán megszüntették, s az intézmény kénytelen volt visszatérni Szegedre. Szovjet javaslatra, s a béketárgyalások kedvező befolyásolása érdekében, I. Mihai román király alapító okirata nyomán 1945. június elsején létrehozták a Bolyai Egyetemet. Azonban nem szántak neki hosszú életet: az 1956-os magyar forradalom hatására, a román párt- és állampolitika nyílt magyarellenes, megfélemlítő és megtorló intézkedéseinek áldozatául esett több száz, többnyire értelmiségi, vagy éppen az egyetem világához tartozó egyetemista és tanár mellett, kiemelt intézményként, az egyetem is. A Bolyai Egyetemet, a Román Munkás Párt Központi Bizottsága Politikai Bürója döntésének alapján, 1959 áprilisában minisztertanácsi rendelettel a Babeş Egyetembe olvasztották. Egyetemügyben inkompetensek politikai döntése volt, amelyben az érintett intézmények képviselőinek nem volt beleszólásuk, s amelynek következménye a magyar felsőoktatás fokozatos elsorvasztása lett. A felszámolási intézkedések párhuzamosan érintették az agrártudományi, zene- és képzőművészeti felsőoktatást is. Azok a tanárok, akik ezt nem tudták elfogadni, retorziónak voltak kitéve, s egyesek közülük a végső tiltakozás legkétségbeesettebb módját, az öngyilkosságot választották. (Lásd: Fehér könyv)
A romániai diktatúra 1989-ig tartó korszakában folyamatos és végzetes volt a magyar nyelvű oktatás leépítése. Ennek máig ható következményei fennmaradtak, mivel 1990 után, az ígéretekkel ellentétben sem történt jóvátétel, nem történt meg az önálló állami magyar egyetem restitúciója. Elsősorban ennek tulajdoníthatóan a magyar oktatásnak továbbra sincs olyan intézményi kerete, amely a magyar fiatalok számára valódi esélyegyenlőséget biztosítana a tanulásban s érvényesülésben. Ez nem más, mint a kisebbséggel szembeni diszkrimináció folyamatos fenntartása! Akkor viszont – mondjuk ki félreérthetetlenül – az állami magyar egyetem újraalakításának elhárítása a hatalom részéről Romániában nem más, mint a demokrácia cáfolata. Az viszont, hogy egy antidemokratikus hatalomban miként vesz részt közel tizenöt éve egy magyar politikai alakulat, túl bonyolult, hogy itt és most elemzés tárgyává tegyük. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy az önálló állami magyar egyetem hosszú távú talonba helyezése a romániai magyar kisebbségpolitika legsúlyosabb kudarca, és ennek is nyomós szerepe volt és van abban, hogy annyi tehetséges fiatal nem itthon keresi a boldogulást. A politikai vezetésnek elsőrendű feladata és kötelessége, hogy megmaradásunk leglényegesebb kérdésében határozott fellépésekkel, megalkuvás nélkül keresse a megoldást.
A Bolyai Egyetem sorsa nem az egyetemi autonómia keretében oldódhat meg, mert az egyetem ügyében az alapvető döntést politikai szinten, a törvényhozás és a kormány szintjén kell meghozni, az egész közösség érdekeit véve alapul.
Becsapások sorozatából az első a Gyulafehérváron 1918. december 1-jén megígért teljes oktatási hálózat megtartásának ígérete volt, mert az ígéret ellenére 1919. május 12-én a román hatalom a hadsereg segítségével foglalta el az egyetemet.
Második súlyos becsapás a Bolyai Egyetem egyesítése. Közvetlenül a második világháború befejezése után a román hatóságok ígérgették a kollektív jogokat, s némi pozitív intézkedéseket hoztak, beleértve a magyar kisebbség oktatási intézményeinek működtetését. Megalakult ugyan szovjet hatásra a Bolyai Egyetem, azonban az úgynevezett népi demokrácia, valójában a kommunista diktatúra, az ígéretek ellenére 14 év után felszámolta az önálló magyar felsőoktatást.
A ’89-es reménykeltő fordulatkor az egyetem visszaállításának igénye egyértelműen a magyar kisebbségi kérések egyik igen fontos tételévé lépett elő. Az alakuló demokráciával szembeni általános elvárások, az anyanyelvi közművelődés, a hagyományos művelődési-tudományos intézmények újjászervezése és ezen belül az önálló magyar felsőoktatási rendszer kialakítása sürgőssé vált, s a magyar egyetem újraindításának legitim igénye az érdeklődés középpontjába került. A frissen induló, akkor még reményekkel teli demokrácia, az egyetem ügyében tett ígéreteivel, bíztatóan hatott az erdélyi, különösen a kolozsvári értelmiségre, s gyakorlati lépések megtételére ösztönözte. Ezzel szemben következtek a további sorozatos becsapások.
Történelmi és népességi igényeink jogossága ellenére kezdeményezéseink meghiúsítása mind a becsapások sorába illik. Ma már jól tudjuk, hogy egyetemügyben már a kezdetekkor becsaptak, a rendszerváltás első álnok törvényerejű rendeletével is, amelyet 1989. december 28-án az Országos Nemzeti Megmentési Front Tanácsa hozott: „A nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak a tiszteletben tartása és a románokéval való teljes jogegyenlőségük megadásának biztosítása”, hamis ígéretnek bizonyult. Mert mi következett?
– A kolozsvári magyar értelmiség 1990. január 8-án tartotta első összejövetelét a Magyar Színház próbatermében, az erdélyi állami magyar egyetem visszaállítási programjának kidolgozása érdekében, azzal a hittel, hogy a demokrácia számunkra is meghozza a várva várt egyenlőséget.
– 1990. január 13-án, Marosvásárhelyen, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alakuló ülése kimondta: „A Kolozsvárott visszaállítandó Bolyai Tudományegyetem legyen a felsőfokú képzés anyanyelvintézménye a humán és reáltudományok, az agrártudomány, a pedagógia és a művészeti oktatás terén; létre kell hozni a felsőfokú műszaki, valamint az orvostudományi és gyógyszerészeti oktatás anyanyelvi intézményeit Kolozsvárott, illetve Marosvásárhelyen; magyar egyetemi ösztöndíjban részesíteni hallgatókat hazai, illetve külföldi felsőfokon végzett tanulmányaik idején;” Ezt a kinyilatkozást is csak a kezdeti optimizmus szülte, mert a keserves valóság rácáfolt a szép hiedelmekre.
– Az oktatási szakemberek anyagát, az RMDSZ színekbe öltöztetett első hivatalos dokumentumot felterjesztették Mihai Şora tanügyminiszterhez, ebben kérve a romániai magyar nyelvű felsőoktatás törvényes keretének biztosítását, konkrétan a Kolozsvári Bolyai Egyetem újraindítását. A dokumentumot 1990. január 16-án benyújtották a tanügyi minisztériumhoz abban a hitben, (micsoda naivság), hogy már ősszel indul a magyar UNIVERSITAS.
– A magyar egyetem visszaállításának célkitűzésével időközben megalakult civil szervezet, a Bolyai Társaság szintén petícióban kérte 1990. április 16-án, hogy a román kormány tűzze sürgősen napirendre a Bolyai Tudományegyetem visszaállításának kérdését. Ma már világos, hogy a beadványok a kezdeti ígéretek ellenére sem hatottak.
A román hatalom részéről azóta még három, igen fájó becsapást kellett elszenvednie a magyarságnak egyetem ügyben. Az egyik esetben akkor, amikor Ciorbea kormányfő budapesti sajtótájékoztatóján vállalta az önálló magyar oktatás visszaállítását óvodától egyetemig, de itthon már kútba esett az ígérete. Újabb becsapás akkor történt, amikor csaléteknek dobta be Radu kormányfő, fél-információk szerint „gyászmagyar javaslatra”, a Petőfi-Schiller egyetemet, amit az RMDSZ is felkarolt, mint a kormányban maradás mentőövét. Kiderült, hogy a Petőfi-Schiller egyetem is csak ámítás (önámítás?) volt. Az önálló állami magyar egyetem megalakításának kérdése továbbra is felkerült az összes magyarságképviseleti választási programokra, de a választások után rögtön az elhallgatás süllyesztőjébe jutott, különösen amikor kormányzási óhajok nyerték el a prioritást. A nagyváradi kongresszus tízedszer foglalta programjába a magyar állami egyetem ügyét. Kérdésünk az, hogy ezután többet tesznek-e ennek érdekében?
Ismét rászedték a magyarságot az új törvénnyel
Az új tanügyi törvény könnyítéseket tartalmaz a nemzeti kisebbségek számára, amelyeket érdemes üdvözölni, bár ezekben húsz évvel ezelőtt is reménykedett az erdélyi magyarság. A kedvező újdonságok most is csak addig jutottak, különösen a felsőoktatásban, hogy a magyarság másodrendűségét tovább szilárdítsák, mivel az állami magyar egyetem visszaállítását ismét hosszú távra elodázták. Igaz, hogy a felsőoktatásban is, legalábbis látszatra, vannak engedmények, de olyan korlátozó feltételekkel, amelyek akár változatlanul hagyhatják a mostani helyzetet, mert: az önálló állami egyetem újraindítására semmi törvényes esély; az esetleges újdonságok a törvényben névlegesített három, úgynevezett multikulturális egyetemre (Babeş-Bolyai, Marosvásárhelyi Orvosi és Színi) korlátozódnak, s természetszerűleg kizárják a többi intézeteket vonalak vagy départementek létrehozására. Tehát szóba sem jön az erdészet, állatorvosi, agrármérnöki, műszaki, képző- és zeneművészeti anyanyelvű oktatás (amelyekben pedig több évszázados hagyománnyal rendelkezik az erdélyi magyarság), s emiatt számtalan magyar fiatal kénytelen román nyelven tanulni, ha ezeket a szakmákat választaná. Vagy lemond képességéhez kötődő óhajáról.
A magyar szekciók vagy vonalak, départementek érdemi döntéshozásra nem jogosultak, csupán szervezési jogosultsággal ruházza fel őket az új törvény. A jogszabály minden lényegi döntési jogot a három illetékes intézmény szenátusára, és az egyetemi chartára ruház, amelyekben elenyésző a magyarság részvétele, semmi esetre sem döntő képességű.
Lehetséges, hogy a saját területre szűkítet normatív gondolkodásban, a mostani tanügyi törvény nyújtotta kisebb méltányosságok kielégítők. A mostani „kedvezmények” hosszútávra ismét negatívan bebetonozzák lényegi kérdéseinket, mindez pedig bizonyíthatóan tovább táplálja a lemorzsolódás folyamatát.
Az önálló állami egyetem visszaállításának kérdése nemcsak a másodrendűség szimptómájának elviselésével terheli a magyarságot. Mint az értelmiség képzésének kulcsa, máig megoldatlan létkérdés, amely nélkül a magyarság megmaradása tarthatatlan. Számunkra az állami magyar egyetem visszaállítása a romániai demokráciának a sarkköve. E nélkül nincs demokrácia. Húsz év után kérdezhetjük: mit hozott a román, most már az európai demokrácia az erdélyi magyarság számára? Elsősorban elmaradt a megígért restitúció. Másodsorban 20 év alatt sem született olyan lényeges politikai döntés, amely önálló intézményben, állami költségvetéssel stabil keretet teremtett volna a magyar felsőoktatásnak. Európai uniós szinten senkit nem zavar egy másfélmilliós nép hosszantartó diszkriminációs állapota? Ez az állapot továbbra sem értelmezhető másként, minthogy a romániai magyar ma is másodrendű állampolgár saját hazájában. Itt és most a másodrendűség fenntartása tudatos, amelyhez az Európai Uniónak nincs különösebb hozzászólása.
Akik beletörődnek ebbe, azok semmibe veszik a történelmi örökséget, vagy a könnyebben érvényesíthető, látszólagos döntéshozatalt rendelik kicsinyes érdekeik alá, szűk látókörükkel elvesztik a távlati lényeglátást, amely szerint felmorzsolódásunk művi útja az alulképzettségünk fenntartása. Jelenleg az erdélyi magyarság legnagyobb katasztrófája (gazdasági állapota mellett) a felsőoktatási deficit. Ezt valakik tudják. Mi nem?
Somai József elnök, Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete
Szabadság (Kolozsvár)

Pártkicsinálók – Válaszféle Markó Bélának
Markó Béla volt RMDSZ-elnök régi szokásához híven ismét az ÉS-ben jelentkezett egy dolgozattal, és – nem gondoltam volna – ennek most kifejezetten örülök. Ugyanis a látszattal ellentétben nem annyira nagy élvezet a Facebookon szájkaratézni Kovács Péter újonnan választott RMDSZ-főtitkárral, alig-alig szórakoztat, mert Kovács Péter főtitkár egy vonásában emlékeztet Petőfire: egy gondolat bántja. De az nagyon.
Markó Bélának viszont van stílusa, és ez ma már becsülendő erény, cikke elején a lírai felvezető egészen megkapó. Lófő őseire nem tudok rátromfolni, én a ványolós Demeterek közül való vagyok, nagyszüleim Lövétebányán éltek, mi Szentegyházán, akkoriban Vlahicának hívták, a tárgyszerető székelyekből éppen gyermekkoromban akartak sokoldalúan fejlett szocialista embert nevelni, hát érdekes kísérlet sikeredett, elvették tőlük, ami az övék volt, ők meg visszalopkodták az államtól darabonként, és aki nem ezt tette, arra azt mondták, hogy élhetetlen. Mai napig nyögjük ezt a pedagógiát, életerős férfiak mennek seregszám idő előtt betegnyugdíjba, majd világgá – régebb Magyarba’ – dolgozni, fiatalok várják a „sommert”, nézem a gyermekkori pajtásaimat, amint az utcasarkon állva éppen semmit tesznek, és nem visz rá a lélek, hogy megmondjam nekik: az én adómból teszik azt a semmit, sokba van nekem az az utcasarok.
Markó Bélával mégis van közös élményünk, azt a kenyeret az utolsó morzsáig meg kell enni figurát még én is éltem, nagyapám azt mondta, ne gazolj, fiam. Bár a jó öreg ritkán szólt hozzánk, unokákhoz, inkább a keze járt el, súlyos keze volt, meg kell hagyni, és néha én is örülnék annak, ha kinek-kinek a nagyapja a túlvilágról átnyúlna, és visszapofozná az unokát az „életbe”.
Markó Béla, Románia miniszterelnök-helyettese talán megbocsát nekem, ha egy triviális tétellel alapozom meg válaszomat: a politikai hatalom egyetlen legitimációja a választók akarata. Vagy legalábbis abban a politikai berendezkedésben, amit mind közönségesen demokráciának szoktunk nevezni, és ennél egyelőre magam sem tudok jobbat, így a XXI. században elég fura lenne, ha a miniszterelnök Istentől eredeztetné a hatalmát. De azt valamiért mégsem tartjuk annyira furának, ha valaki mondjuk az Ész felkent papjaként – a nagybötűs Igazság kizárólagos birtokosaként – formál igényt a vezetésre, pedig hát a XX. századra visszatekintve olyan nagyon nem győzött meg a teljesítményével ez a kaszt, hogyismondják, értelmiség. Tehát én eleve kételkedve fogadok minden olyan gondolatmenetet, amely indulásból lekezelő módon viszonyul azokhoz, akiket megcéloz, „egy tragikusan szűk látókörű politikáról van szó, írja Markó Béla, amely nemhogy a Kárpát-medencéből, de még a hegyekkel nem árnyékolt magyar alföldről sem képes kitekinteni”, hát, e mondat tartalmát Magyarországon egy szóban foglalják össze, „mucsai”, mucsai magyar politika, mintha ez köszönne vissza, Markó Béla író stilizál, pedig azt mondja tulajdonképpen, hogy bunkó mindahány. Nem szép, nem elegáns, hogy az igazságtartalomról ne is beszéljünk.
De térjünk vissza a választói legitimációhoz, mert ez roppant fontos. Markó Béla volt RMDSZ-elnök számokat is idéz, és én a számokat nagyon szeretem, megmutatják igazukat, nincs annyi baj velük, mint a szavakkal.
Nézzük tehát a számokat, most vegyük az országos választásokat: 1990-ben 991 601 szavazat jutott az RMDSZ-es parlamenti képviselőkre, 1 004 353 a szenátorokra, 1992-ben 811 290 magyar szavazott a képviselőkre, 831 469 a szenátorokra, 1996-ban 812 628 voks ment a képviselőkre, 837 760 a szenátorokra, 2000-ben 736 863-an járultak az urnák elé képviselőinket támogatván, 751 310-en a szenátoraink miatt, 2004-ben 638 125 erdélyi magyar adott felhatalmazást a képviselőinknek, 637 109-en a szenátoroknak, 2008-ban pedig 425 008-re fogyatkozott az RMDSZ-es képviselők, 440 449-re a szenátorok választóinak a száma. Az utolsó népszámláláskor, 2002-ben 1 434 377 lelket számlált a romániai magyar közösségünk, szóval én ezen az adatsorokon nagyon elgondolkodnék, még mielőtt bárkire rá akarnám kenni a parlamentből való kiesés ódiumát.
Továbbmennék: a miniszterelnök-helyettes úr felsorol néhány magyar, vagy magyarok lakta megyét, nézzünk körül hát saját portánkon, és itt most mutatónak a 2008-as helyhatósági választások RMDSZ-es eredményeit venném: a 223 750 lakosú Kovászna megyében, írja Markó Béla, 74 százalékos magyar többséget képez a 164 158 székely-magyar, na, 2008-ban ebből 37 648-en méltóztattak elmenni a megyei tanács RMDSZ-es elnökét megszavazni, 36 061-en szavaztak a megyei tanácsosi listára, helyi tulipános tanácsosokra 32 413-en voksoltak, a polgármesterekre 40 981-en. Hát ennyit talán az RMDSZ-ről, és hogy ne érje szó a ház elejét, vegyük ide a Magyar Polgári Párt eredményét is, példának okáért – mert ez a legmagasabb szám – a polgármesterekre leadott szavazatokat: 18 304. Az összesen annyi, mint 59 285 magyar szavazat.
Nem élnék vissza az olvasók türelmével, végig lehet venni a miniszterelnök-helyettes úr által említett megyéket, a 85 százalékos magyar többségű Hargita megyében, ahol 326 347 lakosból 2002-ben 276 038 vallotta magát magyar nemzetiségűnek, 2008-ban 67 448-an szavaztak RMDSZ-es polgármesterre, 58 536-an tulipános helyi tanácsosokra, 63 551-en a megyei tanácsosi listára és 67 353-en az RMDSZ-es megyei tanácselnökre. És így tovább…
Ha mai fiatal lennék, akkor azt mondanám: ez nagyon gáz. Így csak csendesen hümmögök, ráment az életemből huszonegy év.
A másik felvetés, ami enyhén sántít Markó Béla ex-elnök sirámában, az az, hogy az Erdélyi Magyar Néppártot azért hozná létre dróton rángatott bábukból az a sok alföldi mucsai politikus, hogy az RMDSZ-t „félrehajítsák”. Emlékeztetném a t. miniszterelnök-helyettes urat Tőkés László EP-alelnöknek – a Néppárt védnökének – a nyilvános ajánlatára, melynek értelmében előválasztások során kialakított közös listával lehetne indulni már az önkormányzati választásokon. És bár egyre valószínűbbnek tűnik, hogy nem ugyanazt értjük az „összefogás” szó alatt, szerintem ez a megközelítés inkább elvezet az „összefogás” lényegéhez, mint a kizárólagos egységretorika. Az összefogásra való felkérésre az RMDSZ érdemben nem reagált, megvitatni nem óhajtotta, horribile dictu: párbeszédbe bocsátkozni róla közvita keretében pláne nem volt hajlandó. Lehet ugyan az ÉS-ben tilitolizni a szavakkal, t. miniszterelnök-helyettes úr, a haverek aggódó és megértő bólogatásai között mutogatni a koporsót, de megjegyezném, innen kintről nézve nagyon hülyén néz ki, amint önkezükkel verik belé a szegeket.
A végére hagytam a kedvenc tételemet: „Nálunk is ez történne [mint Szlovákiában], ha ebben a pillanatban nem lenne ott az RMDSZ, ahol van. A maga önálló politikájával, önálló kompromisszumaival, önálló egyezkedéseivel és – igen! – önálló víziójával a romániai magyarság nemzeti integrációjáról egy erős, cselekvő bukaresti politikai jelenlét segítségével is.” Ilyenkor rápillantok a gazdasági mutatókra, aggódó szemeimet az IMF-re vetem, végigolvasom a parlamenti jegyzőkönyveket, majd megbogarászom a politikusok vagyonnyilatkozatait, az oktatási reformokat már nyomon sem tudom követni – és igyekszem nem megbetegedni. Ha Székelyföldön megállít a rendőr – már ha nem ejt foglyul valamelyik tankcsapdányi gödör –, románul beszélek vele, a hivatalokban románul töltöm ki a papírt Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában egyaránt. Ha ez az RMDSZ víziója – márpedig 1996 óta kormányon vagy legalább hatalomközelben van –, akkor bocs, de nekem annyira nem jön be.
Én például el tudnám azt képzelni, hogy azt a százötven milliárd régi lejt, amit évente kap az RMDSZ az erdélyi magyarság képviselőjeként, arra fordítsam, hogy példának okáért a román nyelv minél jobb elsajátítása érdekében speciális tankönyveket írassak, nyomtassak és juttassak el ingyen minden magyar iskolásnak, ha már önálló politikával elértem, hogy ez lehetséges legyen, és ne akkor álljak neki vakarózni, amikor hosszú-hosszú küzdelem után talán tényleg elértem. Vagy azt sem tartanám ördögtől valónak, hogy az önálló vízió része legyen minden erdélyi régió összehangolt térségfejlesztési stratégiája, olyan, amilyent az ott lakók magukénak éreznek (gyakorlatilag a központ segítségégével alkotnak meg), mint ahogy az ellen sem tiltakoznék, ha a magyar vagy magyarok lakta településeinknek lenne kulturális stratégiája – egy sajátosan erdélyi kulturális stratégia integráns részeként. És bár lehet, hogy a bukaresti minisztertárs morogna, de több pénzt feccölnék az erdélyi vállalkozásfejlesztésbe, és az is egészségesebb környezetet teremtene, ha nem a helyesen írni sem tudó politikus elnökölne a szakmai kuratóriumban.
És bíznék az emberekben. Nem hülyék. Kis segítséggel óriási dolgokra képesek, tessék csak megnézni az izmosodó civil szférát.
És bíznék a magyarokban is. Nem csupán Erdélyből vagy Magyarországról, hanem szerte a világból. Van magyar tudástőke, egészen egyszerűen nyitottnak kell lenni, és lehetőséget kell teremteni arra, hogy egymást megtaláljuk – és tanuljunk egymástól. Tudja, tisztelt miniszterelnök-helyettes úr, azok a mucsai politikusok megcsinálták azt, amire a romániai politikum két évtized alatt nem volt képes: önálló magyar egyetem-hálózatot hoztak létre és tartanak fenn a magyarországi adófizetők pénzén. Adóforintokból képezünk magyar szakembereket Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában – azt azért illene legalább elismerni és megköszönni. Önök helyett dolgoztunk, bizony, a Sapientia–EMTE és a PKE rendszere nem csupán abban különbözik a Petőfi–Schiller Egyetemtől, hogy nem a hamis multikulturalitás égisze alatt szerveződött, hanem abban is, hogy létezik.
Kedves miniszterelnök-helyettes úr, elhiszem, hogy Bukarestben nem olyan könnyű, ha hiszi, ha nem, szurkolok Önöknek, ha másért nem is, de az én pénzemet is költik, és nekem nagyon nem mindegy, hogy mire, keményen megdolgozom érte.
Minden normális román állampolgárnak az az érdeke, hogy ez az ország fejlődjön, és ha Önök ennek az ígéretét hordoznák, akkor nem veszítettek volna annyit a népszerűségükből. De Önöknek részük és felelősségük van abban, hogy ott tart Románia, ahol, hiszen a kormánydöntéseket Önök ellenében aligha tudták volna meghozni. És a rossz kormányzást minden normális demokráciában büntetik a választók – nemzetiségi kérdéstől függetlenül.
És Ön sértődötten nekiáll védeni a védhetetlent. Saját kormánytársait csuklóból benyomja a sötét nacionalista – ellenség! – skatulyájába, ugyanakkor ugyanazzal a mozdulattal felülírja a demokrácia lényegét – a szabad társulás és a politikai véleményformálás jogát –, ráadásul mindezt belehelyezi valamiféle mucsai magyar összeesküvés-elméletbe.
Ennél azért többet várnék egy, a rajongói szerint a legnagyobb erdélyi magyar államférfitól. Például bíznék Erdélyben, ha már megidézte Kós Károlyt. Ki lehet lépni a görcsös Bukarest-paradigmából, és ki is kell – ami nem azt jelenti, hogy nem kellene ott lennünk; de nekünk Erdély az otthonunk, nem a Regát, hát helyezzük Erdélyt minden politikánk középpontjába.
Tudja, tisztelt miniszterelnök-helyettes úr, engem egyre inkább zavar, nem is zavar, kísért egy gyanú, főként, amikor ilyeneket olvasok Önöktől, szóval fel-felsejlik, hogy 1989-ben nagy nehezen megszabadultunk a Román Kommunista Párttól, és helyette mintha hosszú és következetes munkával megcsináltuk volna magunknak ugyanazt kicsiben, rommagyarban.
Kicsi, savanyú, de a miénk, vagy hogy is van ez.
És nagyon nem szeretem ezt az érzést.
Demeter Szilárd 
Erdély.ma