Feszültségek
Egyre feszültebbé válik a magyar–román viszony, az ingerültség mindkét oldalon növekszik, amit a politikusok kijelentései csak fokoznak.
Magyar oldalon a tavaly óta tartó USL-s zaklatások (MOGYE, Nyírő-ügy, székely zászló körüli cirkusz) és főleg a magyar érdekeket teljesen figyelmen kívül hagyó Dragnea-féle régiós felosztási terv fokozzák a frusztrációt.
Bukarest nem hajlandó elfogadni, hogy a magyarság ragaszkodik egy olyan közigazgatási egységhez, ahol többséget alkot, s amely révén legalább régiós szinten nincs kiszolgálva a többség jóakaratának. Ez egy olyan nemzeti minimum, amiből a magyarság nem engedhet, hiszen ez lenne hosszú távú megmaradásának intézményes garanciája. Az európai példa egyértelműen bizonyítja, hogy autonómia nélkül a nemzeti kisebbségeket a beolvadás veszélyezteti. A kisebbségek beolvasztásáról lemondó nyugati országok szinte mindegyike elfogadta az autonómiát már néhány százezres létszámú kisebbségek számára is. Csupán a nemzeti állam eszméjébe megkövesedett Franciaország képez kivételt, s ennek nyomán Európa-szerte az elzászi németek és bretonok mellett az erdélyi magyarság az egyetlen milliós létszámú kisebbség, amely még részben sem rendelkezik autonómiával. Holott még a gyulafehérvári kiáltványban, 1918-ban is lényegében autonómiát ígértek a kisebbségeknek (saját anyanyelvű oktatás, közigazgatás és igazságszolgáltatás saját soraikból származó egyének által), de soha sem tartották be. A magyar többségű régió merev elutasításával – még autonómia nélkül is – pedig óhatatlanul az újabb kisemmizés réme körvonalazódik.
Aligha meglepő ezután, hogy a székelység mozgolódik, a lakossági elégedetlenség lecsapolására minden féle civil és politikai szervezet különféle tiltakozást tervez a kedvezőtlen régiósítás megakadályozására. A fokozódó sérelmek és a bukaresti hatalom hajthatatlansága mellett nem meglepő, hogy vannak, akik Budapest védnökségét tartanák szükségesnek, sőt olyanok is, akik a Romániával való konfrontációt sem vetnék el, ha az erdélyi magyarság sorsa forogna kockán – utóbbiaktól az Orbán-kormány elhatárolódott.
Ezen kijelentések viszont ingerültséget eredményeztek az egységes nemzeti államhoz körömszakadtig ragaszkodó Bukarestben. A jelenlegi alkotmány valóban kizárja az autonómiát – magyar többségű autonómia nélküli régiót azonban nem –, de az alkotmány nem szentírás, azt módosítani lehet.
Csupán politikai akarat kellene hozzá.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

A veséjükbe látok, avagy mi folyik itt?
Újabb „eset” borzolja a kedélyeket a vásárhelyi egészségügyben, hivatalosan meg nem erősített hírek szerint a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó, tizenhét éve önálló osztályként működő Urológiai-Kőtörő Részlegnek az Urológiai Klinikába történő beolvasztásáról döntöttek. Mint ismeretes az előbbinek dr. Vass Levente, az utóbbinak dr. Mártha Orsolya a vezetője. Ennyi a történet, amelynek hátterét próbálom most megvilágítani. Egyszerű lenne a dolgom, ha tudósítást írnék, ha mindössze álobjektivitásra törekednék: megkérdezném mindkettőjüket, esetleg egy elfogulatlannak tűnő harmadik személyt, s a következtetést az olvasóra bíznám. Csakhogy úgy vélem, az eset ennél sokkal bonyolultabb és sokatmondóbb, megérdemli a véleményem kimondását.
Induljunk ki a közismert tényből, hogy a két orvos, azaz Vass Levente és Mártha Orsolya már régóta személyes konfliktusban állnak, amely a tavalyi helyhatósági választások kampányában csak fokozódott. Emlékeztetőül: az RMDSZ Vass Levente helyett éppen Frunda György szenátort indította vásárhelyi polgármesterjelöltként, aki nem más mint Mártha Orsolya férje. Hasonló helyzetben – a józan paraszti ész is ezt diktálná – az ex- szenátor feleségének őrizkednie kellett volna minden olyan lépéstől, ami félreértelmezhető, ami azt a látszatot kelthetné a kivülállóban, hogy politikai színezetű bosszúnak lehet a tanúja. Mártha Orsolya nem ezt tette, hanem minden eszközt bevetve, az egyetemi szenátus által is megalapozatlannak minősített indokok alapján megpróbálta eltávolíttatni vetélytársát az említett részlegről.
A tervezett beolvasztás mögött is feltételezhetően Mártha Orsolya, közvetve pedig Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök személyes tanácsadója áll, hisz kórházi körökből származó információk szerint ez lenne a Szív- és Transzplantációs Intézet újraindításának az ára. Egyébként az Urológiai-Kőtörő Részleg önállóságának fennmaradása mellett álltak ki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Szenátusának és Kari Tanácsainak magyar nemzetiségű tagjai is.
Dr. Vass Levente szakmai felkészültségét, vezetői rátermettségét nem az én tisztem megítélni, politikai tevékenységével kapcsolatos, főleg következetlenségéből fakadó fenntartásaimnak viszont már többször hangot adtam. Ebben az esetben visszont – főleg azért, mert szorosan kapcsolódik a politikához – kénytelen vagyok igazat adni neki. Miért? „A szakmai szempontokat és a betegek érdekeit pillanatok alatt felül tudják írni a különböző belső harcok vagy akár politikai frusztrációk” – nyilatkozta az üggyel kapcsolatosan. Hát ezért.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

Markó Béla: Basescu szerint eljött az idő, hogy Románia Magyarország fölé kerekedjen
Traian Băsescu leckét adott a román-magyar viszony igazi természetéből azoknak – így Tőkés Lászlónak is –, akik legendát költöttek a román államelnök és a magyar miniszterelnök barátságából. Egyébként ez a viszony nem nyáron romlott el, hanem már jóideje nő a feszültség, többek közt azért is, mert hosszú évek óta nincsen igazi párbeszéd a kormányok között, és a helyzet csak romlani fog, amikor Erdélyben elszabadul a szavazatszerző őrjöngés. Pedig ha Magyarország a szomszédos országok magyar közösségeit szülőföldjükön meg akarja tartani, és ebben európai segítségre számít, minden bizonnyal nem engedheti meg magának, hogy az említett szomszédok nála „európaibbak” legyenek.
Az idén sem bizonyult uborkaszezonnak a nyár a román-magyar viszonyban.Már sok-sok éve így van ez, általában a tusnádfürdői nyári egyetemen szokták megadni az alaphangot a magyarországi jobboldali politikusok, és aztán ebből bontakozik ki valamilyen polémia, a romániai román, romániai magyar és magyarországi magyar politika különböző szereplői között. Csak annyi változás történt ezúttal, hogy a Tusnádfürdőn előadást tartó magyar miniszterelnök már-már kínosan vigyázott arra, hogy se a román-magyar kapcsolatokról, se az erdélyi vagy más határon túli magyar közösségek helyzetéről ne mondjon semmi olyasmit, amibe bele lehetne kötni. Úgy tűnik, a jövő évi magyarországi választások előtt a Fidesz kockázatosnak tartja újabb frontokat nyitni errefelé, hiszen a szomszédos országokban élő kettős állampolgárok enélkül is mozgósíthatók lesznek a választásokra, és akik részt vesznek, azoknak a túlnyomó többsége valószínűleg rájuk szavaz. Így aztán a sokak által várva várt miniszterelnöki beszédben volt ugyan üzenet haza is, Brüsszelbe is, kevésbé a határon túli magyarok felé, bár ezt a hívek serege nem nagyon vette észre.
Nem csoda, ha ezek után egyik-másik kommentátor sértődötten konstatálta, hogy túlméretezett volt Traian Băsescu államelnök reakciója egy végül is periférikusnak tekinthető véleményre, Vona Gábor gyergyói, román-magyar konfliktust vizionáló nyilatkozatára. A magyar külügy erőtlen, nem is közvetlenül az államelnöki beszédre, hanem a román kormányálláspontra adott válaszából is az derül ki, éppen nem értik, vagy nem akarják érteni Magyarországon, hogy ez most mi volt, miért volt, hiszen csak a Jobbik, csak egy szélsőséges párt szólta el magát, még az sem olyan nagyon. Egyébként pedig néhány vezércikket elolvasva, az a benyomása az embernek, hogy minden nagyon jó, minden nagyon szép, beleértve a román-magyar viszonyt, amit kár elrontani ilyen heves támadásokkal, mint a Traian Băsescué, akiről eddig úgy tudtuk, hogy baráti viszonyban van Orbán Viktorral. Ami, persze, még akár igaz is lehetne, de mit számít a személyes rokonszenv vagy ellenszenv, amikor hatalmi érdekekről van szó. Akik Erdélyben és Magyarországon jóleső legendát gyártottak ebből az állítólagos barátságból, és ide számítom a román államelnököt eddig nyakra-főre dicsérő, sőt, dicsőítő Tőkés Lászlót is, azok most mellesleg kaptak egy leckét, hogy miről szól a román-magyar viszony, és hogy mitől függnek ezek a barátságok. (Kiegészítő olvasmányt is tudok ajánlani ehhez: éppen a minap került nekem is a kezembe a két unokatestvér, Vili és Miki, vagyis Vilmos császár és Miklós cár többszöri „szeretetteljes” táviratváltása az első világháború kitörésének eléőestéjén.)
A román-magyar viszony pedig nem a nyáron romlott el, hanem már jóideje egyre nő a feszültség, többek közt azért is, mert a sokat hangoztatott stratégiai partnerség csak egy szép álom – ha egyáltalán álmodik még valaki ilyesmit -, és hosszú évek óta nincsen igazi párbeszéd a kormányok között, rég megszakadt a közös kormányülések hagyománya is. Nem beszélve arról, hogy tavaly óta az RMDSZ is ellenzékben van, és gyakorlatilag nincs módunk a román kormánypolitikát befolyásolni. Ráadásul az a kormány, amelynek még tagja volt a magyar képviselet, abba bukott bele 2012 tavaszán, hogy kénytelen volt engedni az RMDSZ nyomásának, és határozatot hozott a magyar nyelvű oktatásnak és a magyar oktatók döntéshozatali lehetőségeinek kiterjesztéséről a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. A kormánynak mennie kellett, a határozatot visszavonták, az államelnök pártja, a Demokrata Liberális Párt velünk együtt ellenzékbe került. Azóta tulajdonképpen a romániai magyar politika folyamatosan keresi a kitörési lehetőséget, de könnyen meglehet, két szék közt a pad alá kerülünk mindannyian: Bukarestben most savanyú a szőlő, Budapesten viszont nincs erő valamit is érvényesíteni Romániával szemben. És ez nagy baj.
Erről szól Traian Băsescu látszólag fenegyerekes nyilatkozata, amely egyébként szintén egy székelyföldi nyári táborban, Marosfőn hangzott el, román fiatalok körében. Úgy látszik, mostanában mindenki Székelyföldre jár nagyokat mondani. Nem Vona Gáborral vitakozik a meglehetősen populista román politikus, nem arról van szó, amit sokan mondogattak, hogy itt éppen ágyúval lőnek verébre. Attól eltekintve, hogy a szélsőjobbot sohasem szabadna verébnek nézni sem Romániában, sem Magyarországon, a jelenlegi helyztben különösen nem, az államelnöki üzenet legfennebb ürügynek használja a borzonti tábor Jobbik-kampányát. Mert nyilvánvalóan kampány van máris, előrelátható, hogy mi lesz Erdélyben jövőben, és hogy ígérhet mindenki fűt-fát, önmegtartóztatást, miegymást, el fog szabadulni a szavatszerző őrjöngés már hónapokkal a parlamenti válsztások előtt, a pofonegyszerű érzelmi zsarolástól a rafinált politikai marketing-fogásokig mindenre felkészülhetünk. Miközben túlfelől is ez van, ez lesz, sajnos. Hiszen az év első felében Romániában is sor kerül az európai parlamenti választásokra, mellesleg ugyanakkor, mint Magyarországon. Jövő ősszel pedig elnökválasztás lesz. Traian Băsescunak lejár a második mandátuma, nem jelöltetheti ismét magát, de egyre aktívabb mégis, mind többet és mind meredekebben nyilatkozik, amiből sejthető, hogy folytatni akarja politikai pályáját, talán pártelnökként, később esetleg miniszterelnökként. (Ugye ismerős ez a modell Kelet-Európában?) Ezek szerint már ő is kampányol, akárcsak Orbán Viktor és Vona Gábor, vagy éppen az RMDSZ, amelynek egyáltalán nem lesz könnyű átlépnie az ötszázalékos küszöböt az európai parlamenti választásokon.
Tudjuk be hát ezt a Traian Băsescu nyilatkozatot a választási érdekeknek? Ez lenne a legkényelmesebb és ahogy látom, Magyarországon körülbelül ennyit is érettek belőle sokan, főleg kormányoldalon. Hogy van itt egy jóbarát, aki kénytelen kampányolni egy kicsit ellenünk, hát el kell nézni neki. Traian Băsescu amúgy sem volt magyarellenes – eddig tényleg nem volt az, másért kerültem én is például sokszor éles ellentétbe vele -, tekintsük ezt kisiklásnak.
Hát nem! Bizony nem kisiklásról van szó szerintem, hanem a román kormányoldal vezető politikusainál egy klasszissal körmönfontabb és távlatosabb stratégáról, aki ugyan vesztésre áll, de ennek ellenére ő az, aki éppen világosan – és hihetetlenül nyersen – megfogalmazta Románia érdekeit, Magyarországgal szemben. Mit is mondott tehát Marosfőn, idézzük fel az egyébként jól ismert mondatot. Próbálom pontosan fordítani: „Magyarország az instabilitás tűzfészkévé vált a térségben a kisebbségekhez való viszonyulás szempontjából. (...) Budapest politikája kezdett nehézségeket okozni, és Románia vezető szerepet fog vállalni Budapest pontratételében”. Ha ehhez a kijelentéshez hozzászámítom mindazt, amit az etnikai autonómiáról – tagadólag – kifejtett, illetve amit néhány héttel azelőtt, a Moldovai Köztársaságban tett látgatásakor nyilatkozott arról, hogy Románia és Moldova egyesülése a moldvaiak akaratától függ, semmi mástól, akkor összeáll a kép. (Megjegyzem, erről a moldáviai kérdésről mi, erdélyi magyarok vajmi keveset beszélünk, pedig nem ártana elemezni egy esetleges majdani egyesülés előnyeit – gagauz autonómia-modell stb. – és kétségtelen hátrányait, még akkor is, ha mindez ma nem látszik időszerűnek.)
Nos, ezek szerint a Fidesszel és az RMDSZ-szel egy európai pártcsaládot preferáló román államelnök „pontra tenné” Magyarországot? Igen, persze, de ez a nyilatkozat elsősorban azt sugallja, elérkezett az idő, hogy Románia, úgymond, „újrapozícionálja” magát Európában, és másként viselkedjék ebben a balkáni és kelet-közép-európai régióban. Ő egyébként a „leadership” kifejezést használja ott, ahol én „vezető szerepet” fordítottam. Az is jellemző, hogy a magyar tudósítók enyhítettek a szövegen, amikor a „pontra tevés” helyett a magyarosabbnak tűnő, de elkentebb „rendreutasítás” kifejezést használták, miközben aki a huszadik század történetét ismeri, jól tudja, hogy Románia már legalább kétszer „pontra tett” minket az elmúlt évszázadban, de korántsem a maga erejéből. Ismétlem, nem hiszem, hogy most célzottan csak Magyarországgal lenne gondja az államelnöknek. Egyszerűen azt mondja ki, hogy miközben Magyarország úgy viselkedik, mintha nem lenne szüksége sem Brüsszelre, sem más nemzetközi fórumokra, vagyis mintha nem lennének saját határain kívül lerendezetlen ügyei, amihez óhatatlanul nemzetközi empátiára lenne szükség, aközben Romániának meg kell próbálnia egy „jobb helyet” kiküzdenie az uniós hierarchiában.
A külpolitikában nem túl otthonosan mozgó, a diplomáciai aprómunkától irtózó, mandátumának vége felé járó román államfő azt mondja valójában, hogy Magyarország ma egy probléma az Európai Unió számára, Románia pedig szeretne hozzájárulni a probláma megoldásához. Tragikomikus fintora lehet ez az európai politikának, ha például kisebbségjogi ügyekben egyszerre csak „vert viszen veretlent”. Mármint mi leszünk a „megvertek”, erdélyi magyarok, és ismét mi isszuk meg a levét annak, hogy a magyar politika rosszul méri be az uniós eszközök jelentőségét. Egy olyan ország, amely ahogy mondani szokták, történelmileg nem „önmagával határos”, lehetne akár euroszkeptikus is, de ha valaki a Magyarországgal szomszédos országok magyar közösségeit szülőföldjükön meg akarja tartani, és ebben európai segítségre számít, minden bizonnyal nem engedheti meg magának, hogy az említett szomszédok nála „európaibbak” legyenek. Végül is a politika valóban a kompromisszumok művészete. Az a kérdés mindig, hogy mit miért. Szidhatjuk az Európa Uniót, én sem rajongok a brüsszeli bürokratákért, de meg tudjuk-e oldani magunkra a határon túli magyarok kérdését? És hogyan? A magyarországi választási kampány határon túli terjeszkedése nem válasz erre. Másképpen kellene terjeszkedni. Kultúrával, gazdasággal például. És politikai befolyással: Bukarestben, Pozsonyban, de Brüsszelben, vagy ha úgy jobban tetszik, Washingtonban is. Ez az igazi probléma, ehhez képest szinte mellékes, hogy mi hangzott el és mi nem Tusnádfürdőn, Borzonton vagy Marosfőn.
Markó Béla
hvg.hu

Markó a hvg.hu-nak elemezte a román-magyar viszonyt
Markó Béla , az RMDSZ korábbi szövetségi elnöke a hvg.hu-nak írt cikkben fejtette ki véleményét a román-magyar viszont igazi természetéről.
„Traian Băsescu leckét adott a román-magyar viszony igazi természetéből azoknak – így Tőkés Lászlónak is –, akik legendát költöttek a román államelnök és a magyar miniszterelnök barátságából. Egyébként ez a viszony nem nyáron romlott el, hanem már jóideje nő a feszültség, többek közt azért is, mert hosszú évek óta nincsen igazi párbeszéd a kormányok között, és a helyzet csak romlani fog, amikor Erdélyben elszabadul a szavazatszerző őrjöngés” – írja Markó Béla RMDSZ-es szenátor. A volt szövetségi elnök úgy véli, hogy amennyiben Magyarország meg akarja tartani szülőföldjükön a szomszédos országok magyar közösségeit, és ebben európai segítségre számít, minden bizonnyal nem engedheti meg magának, hogy az említett szomszédok nála „európaibbak” legyenek.
Markó szerint a magyarországi jobboldali politikusok évek óta a tusnádfürdői nyári egyetemen szokták megfogalmazni utóbb polémiát kiváltó üzeneteiket. „Idén a Tusnádfürdőn előadást tartó magyar miniszterelnök már-már kínosan vigyázott arra, hogy se a román-magyar kapcsolatokról, se az erdélyi vagy más határon túli magyar közösségek helyzetéről ne mondjon semmi olyasmit, amibe bele lehetne kötni. Úgy tűnik, a jövő évi magyarországi választások előtt a Fidesz kockázatosnak tartja újabb frontokat nyitni errefelé, hiszen a szomszédos országokban élő kettős állampolgárok enélkül is mozgósíthatók lesznek a választásokra, és akik részt vesznek, azoknak a túlnyomó többsége valószínűleg rájuk szavaz. Így aztán a sokak által várva várt miniszterelnöki beszédben volt ugyan üzenet haza is, Brüsszelbe is, kevésbé a határon túli magyarok felé, bár ezt a hívek serege nem nagyon vette észre” – írta Markó Béla.
Az RMSZ-es politikus szerint ezek után valójában Traian Băsescu államelnök túlméretezett reakciója Vona Gábor periférikusnak tekinthető véleményre érkezett, és a magyar fél hivatalos válaszából az derült ki, hogy Budapesten nem értik „ez most mi volt, miért volt, hiszen csak a Jobbik, csak egy szélsőséges párt szólta el magát, még az sem olyan nagyon”. „Akik Erdélyben és Magyarországon jóleső legendát gyártottak (Băsescu és Orbán Viktor) állítólagos barátságából, és ide számítom a román államelnököt eddig nyakra-főre dicsérő, sőt, dicsőítő Tőkés Lászlót is, azok most mellesleg kaptak egy leckét, hogy miről szól a román-magyar viszony, és hogy mitől függnek ezek a barátságok” – fogalmaz Markó Béla.
Szerinte a román-magyar viszonyban már jóideje egyre nő a feszültség, a sokat hangoztatott stratégiai partnerség csak egy szép álom, rég megszakadt a közös kormányülések hagyománya is. „Nem beszélve arról, hogy tavaly óta az RMDSZ is ellenzékben van, és gyakorlatilag nincs módunk a román kormánypolitikát befolyásolni. Ráadásul az a kormány, amelynek még tagja volt a magyar képviselet, abba bukott bele 2012 tavaszán, hogy kénytelen volt engedni az RMDSZ nyomásának, és határozatot hozott a magyar nyelvű oktatásnak és a magyar oktatók döntéshozatali lehetőségeinek kiterjesztéséről a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen” – emlékeztet a volt szövetségi elnök.
„Tudjuk be hát ezt a Traian Băsescu nyilatkozatot a választási érdekeknek?” – teszi fel a kérdést a Maros megyei szenátor. Szerinte ez lehet a kényelmes, kézenfekvő válasz a magyar kormányoldal számára, amely hajlamos kisiklásnak tekinteni Băsescu nyilatkozatát.
„Hát nem! Bizony nem kisiklásról van szó szerintem, hanem a román kormányoldal vezető politikusainál egy klasszissal körmönfontabb és távlatosabb stratégáról, aki ugyan vesztésre áll, de ennek ellenére ő az, aki éppen világosan – és hihetetlenül nyersen – megfogalmazta Románia érdekeit, Magyarországgal szemben” – figyelmeztet Markó Béla.
Hozzátette: ez a nyilatkozat elsősorban azt sugallja, elérkezett az idő, hogy Románia, úgymond, „újrapozícionálja” magát Európában, és másként viselkedjék ebben a balkáni és kelet-közép-európai régióban. „Nem hiszem, hogy most célzottan csak Magyarországgal lenne gondja az államelnöknek. Egyszerűen azt mondja ki, hogy miközben Magyarország úgy viselkedik, mintha nem lenne szüksége sem Brüsszelre, sem más nemzetközi fórumokra, vagyis mintha nem lennének saját határain kívül lerendezetlen ügyei, amihez óhatatlanul nemzetközi empátiára lenne szükség, aközben Romániának meg kell próbálnia egy „jobb helyet” kiküzdenie az uniós hierarchiában” – magyarázza Băsescu indokait a volt szövetségi elnök.
„Mi leszünk a megvertek, erdélyi magyarok, és ismét mi isszuk meg a levét annak, hogy a magyar politika rosszul méri be az uniós eszközök jelentőségét. Egy olyan ország, amely ahogy mondani szokták, történelmileg nem ’önmagával határos’, lehetne akár euroszkeptikus is, de ha valaki a Magyarországgal szomszédos országok magyar közösségeit szülőföldjükön meg akarja tartani, és ebben európai segítségre számít, minden bizonnyal nem engedheti meg magának, hogy az említett szomszédok nála „európaibbak” legyenek” – írja a hvg.hu-n Markó Béla.
Maszol.ro

A MOGYE-ügy a Diszkriminációellenes Tanács előtt
Ma ismét tárgyalja az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODET) azt az ügyet, amelyben a Romániai Magyar Orvosképzésért Egyesület (RMOGYKE) és az RMDSZ azt kérte, hogy nyilvánítsák diszkriminatívnak a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Hatóság (ARACIS) azon előírását, amely szerint a diák a pácienssel csak a román nyelvet használhatja. Erre a rendelkezésre hivatkozva az egyetemi charta szerint az orvosok és gyógyszerészek gyakorlati oktatása, az államvizsga-dolgozat megvédése csak román nyelven lehetséges.
A dr. Kincses Előd ügyvéd által képviselt egyesület kéri továbbá, hogy a tanács nyilvánítsa diszkriminatívnak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának azon döntését, amely elutasította a magyar oktatóknak a magyar tagozat külön akkreditációjára vonatkozó kérését, amire a tanügyi törvény alapján joguk lenne. A harmadik kérés az egyetem szervezési és működési szabályzatának azon kitételeire vonatkozik, amely szerint a gyakorlati oktatás stb. csak román nyelvű lehet.
Az ARACIS és a MOGYE által írt védekező beadványokra az RMOGYKE nevében megfogalmazott választ dr. Kincses Előd, az egyesület jogi képviselője ismertette.
A válasz szerint valótlan a közigazgatási törvényszék 2013. február 18-i határozata, hasonlóképpen a MOGYE beadványában megfogalmazott állítás is, miszerint az egyetem chartája lehetővé teszi a magyar hallgatók számára, hogy a magyarul hallgatott előadások mellett magyarul végezzék a gyakorlatot és államvizsgázzanak. Nemhogy lehetővé tenné, az egyetem szenátusa a charta révén megtiltja a magyar nyelv használatát a gyakorlati órákon és az államvizsgán, a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Hatóság pedig az egyetemi hallgató és a beteg között. Az ARACIS 15 szakmai bizottsága közül csak az egészségügyi bizottság írja elő a román nyelv kizárólagos használatát! Az ARACIS átirata egy sor alkotmányos rendelkezés mellett sérti a betegjogi törvényt, amely leszögezi, hogy ahhoz a beteghez, aki nem ismeri a román nyelvet, az anyanyelvén kell szólni. Azon túl, hogy egy átirat nem helyezhető a törvény fölé, durván sérti az Európai Regionális Nyelvek Chartájának előírásait is, amelyeket Románia a 2007. évi 282-es törvénnyel is megerősített. Mindezt az Európa Tanács Emberjogi és Diszkriminációellenes Igazgatóságának átirata is igazolja, amit csatoltak a válaszhoz. A magyar nyelvű gyakorlati oktatás megtiltása ellentétes az Európa Tanács 2000. évi 43-as irányelvével, amely a gyakorlati tapasztalatszerzést is az anyanyelven biztosítandó tanulási formák közé sorolja. Az sem igaz, hogy a magyar nyelven megírt államvizsga- dolgozatokat meg lehet védeni magyarul.
Valótlan a MOGYE azon állítása is, hogy a magyar hallgatók oktatási és tudományos tevékenysége zömében magyarul folyik, a tanterv szerint ugyanis a gyakorlati tevékenység az oktatási folyamat kétharmadát teszi ki, amihez a 3-4 hetes nyári gyakorlatot is hozzá kell számítani. Ezzel szemben 1946–62 között az oktatás nyelve kizárólag a magyar volt. Köztudott, hogy 1956 után a végzősök többségét Moldvába helyezték, ahol a magyarul szerzett ismeretek ellenére kiválóan megállták a helyüket. Azt sem kell elfelejteni, hogy a hivatalos diagnosztikai dokumentumok kitöltése kizárólag román nyelven történik, ami megkönnyíti a szakkifejezések elsajátítását.
Az a táblázat, amellyel a MOGYE vezetősége azt kívánja bizonyítani, hogy nincs elég magyar oktató, a saját maga ellen megfogalmazott vádat jelenti egy olyan egyetemen, ahol a román tagozat megalakítása 1962-ben az RKP központi bürójából adott telefonhívásra történt. Látható rosszindulattal az egyetem vezetősége két éve mesterséges indokokat hoz fel annak bizonyítására, hogy miért nem lehet a tanügyi törvény 135-ös cikkelyét betartani, amely előírja a teljes körű anyanyelvi oktatást. Állításukhoz olyan statisztikai adatokat csatolnak, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Az 1-es számú sebészeti klinikán például, amelyet 23 éve a volt rektor, a szenátus jelenlegi elnöke vezet, 8 román egyetemi oktató mellett egy magyar sincsen. Az egyetem adatai szerint 29 tantárgynál a magyar tanárok az egyharmadát sem teszik ki az oktatószemélyzetnek, ami valójában hat esetben jogos. Az adatok rosszindulatú elferdítését igazolja, hogy a magyar hallgatók száma 37 százalék körül van, a magyar oktatóké pedig 30 százalék. Míg öt tantárgy esetében az egyetlen magyar oktató neve pirossal szerepel, ami azt jelenti, hogy nem elégséges a számuk, azon 20 tantárgynál, ahol a 63 százalékot kitevő román hallgatókra egy vagy két román oktató jut, nem használják ugyanazt a mércét. Ha nincs elegendő román oktató, akkor a rektor miért akarja román tanársegédekkel betölteni a magyar oktatási vonalon levő helyeket? Ez a magyarázat arra, hogy miért nem akarják a magyar nyelvű gyakorlati órákat bevezetni, és a magyar tagozatot külön akkreditálni. Egyébként egy sor tantárgyból, de összességében is elegendő magyar oktató van az egyetemen. A 3-as számú gyermekkardiológiai klinikán is pirossal jelölték be a magyar oktató hiányát. A válasz szerint ez az egyetlen ilyen szakos klinika az országban, és nem kötelező, hogy ott gyakorlatot végezzenek a hallgatók, mert ha kötelező lenne, akkor a többi orvosi egyetem akkreditációja lehetetlenné válna.
Az egyetem vezetősége által írt védekező beadvány következtetései számos ellentmondást tartalmaznak, ami a kétszínűségüket jelzi – fogalmaz a válaszlevél. A legújabb indokok szerint az a tény, hogy Hargita és Kovászna megyében sokan nem kaptak átmenő jegyet az ország nyelvéből az érettségin, a román nyelvű oktatás fontosságát bizonyítja. A rektor úr azonban csak azt felejti el, hogy a marosvásárhelyi egyetemre a két megye azon végzősei jöhetnek, akik az újabb követelmények szerint is átmenő jegyet kaptak romántudásukra is az érettségin.
Az ügyben ma kellene döntenie a Diszkriminációellenes Tanácsnak, amely meghallgatta a feleket, tanulmányozta azok beadványait. Ha a vitatott dokumentumokról megállapítják, hogy hátrányos megkülönböztetést tartalmaznak, akkor vissza kell vonni azokat, az egyetemi chartát pedig a szenátusnak kellene módosítania.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Új esély az egyetemi oklevélre
Miután csütörtökön nyilvánosságra hozták az őszi pótérettségi végleges eredményeit, a felsőoktatási intézmények államilag támogatott és tandíjas helyekre egyaránt várják a sikeresen vizsgázókat, illetve a nyári szezonban sikertelenül felvételizőket.
Sokat egyébként nem javult a sikeresen érettségizők aránya, az óvások nyomán országos viszonylatban a megmérettetésen résztvevők alig 21,32 százaléka vette sikerrel az akadályt. A fellebbezéseket megelőzően 20,36 százalékos volt az átmenők aránya.
Tavalyhoz képest sokkal több államilag támogatott hely elkelt már a nyáron a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE). Tandíjköteles hely viszont akad bőven a pótfelvételin – tudtuk meg Soós Annától, a felsőoktatási intézmény rektorhelyettesétől. Mint részletezte: a magyar tagozaton elsősorban az újonnan indított szakokon maradt még tandíjmentes hely. Így elsősorban a geológia és a kultúratudomány szakon maradtak ingyenes helyek. A régi szakok közül fizika, környezettudomány és történelem szakon vannak betöltetlen tandíjmentes helyek.
A rektorhelyettes ugyanakkor elmondta: idén több diák jelentkezett a magyar szakokra, mint tavaly, a nyáron sikeresen felvételizők nagyobb arányban fogalták el helyeiket, így az őszi pótfelvételire 20 százalékkal kevesebb tandíjmentes hely maradt 2012-höz képest. Soós Anna szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy a BBTE több szakon felvételiket rendez, így a diákok is sokkal komolyabban veszik a beiratkozást. A korábbi gyakorlattól eltérően nem iratkoznak be egyszerre nagyon sok szakra, viszont ahová beiratkoznak, ott el is foglalják a felvételin megszerzett helyeiket.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári kara eközben összesen hét tandíjmentes és 44 tandíjköteles helyet hirdetett meg az őszi pótfelvételire – tudtuk meg a felsőoktatási intézmény sajtóirodáján. Szakokra lebontva a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakon található a legtöbb ingyenes hely, szám szerint öt, ugyanakkor további 17 tandíjas hely is kiadó. A környezettudomány szakon már csak két tandíjmentes hely maradt az őszi pótfelvételire, ezen kívül 12 fizetős helyet is meghirdettek. A jog szakon eközben már csak tandíjköteles helyek maradtak, összesen tizenöt.
Vásárhelyen többnyire tandíjas helyeket hirdettek
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is több szakra hirdet pótfelvételit a magyar nyelven tanulni vágyó diákok számára. A színművészetin már csak négy tandíjas hely maradt, bábművészetin viszont a négy fizetéses mellett öt tandíjmentes hely is van. A mozgásművészet szakra hét diákot készülnek felvenni, közülük kettőnek biztosítja az állam a tanulmányi költségeit. A teatrológián hat hely maradt (ebből mindössze egy tandíjmentes), a zenetanár szakra viszont kilencen is bejuthatnak (közülük négyen ingyenes helyre).
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán eközben az informatika szak 18 tandíjas, a mechatronika szak 2 tandíjmentes és 25 tandíjas helyére, a számítástechnika 5 tandíjas, az automatizálás szak 15 tandíjas, a kertészet szak 10 tandíjas, valamint a pedagógia–szociálpedagógia szakirány 14 tandíjas helyére lehet vizsgázni. Szeptember 17-én a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem is megszervezi az őszi felvételit. Helyek azonban csak a gyógyszerész és gyógyszerészaszszisztensi, valamint testnevelési szakon maradtak. A bejutóknak évi ötezer eurós tandíjat kell kifizetniük.
Csíkszeredában is lehet még jelentkezni
Már lehet iratkozni eközben a csíkszeredai Sapientia által meghirdetett helyekre, az egyetem mindkét karán maradtak a nyári felvételit követően tandíjas és tandíjmentes helyek. A Műszaki és Társadalomtudományi Kar hat szakára hirdettek helyeket: az élelmiszer-ipari mérnök szakra hét tandíjmentes és harminc tandíjas helyet, az ipari biotechnológia szakra négy tandíjmentes és húsz tandíjas helyet. A kommunikáció és PR szakon csak tandíjas helyekre lehet felvételizni, szám szerint 27-re. A szociológia–vidékfejlesztési szakon öt tandíjas és 37 tandíjmentes hely maradt, a környezetmérnöki szakon pedig 15 támogatott és 30 tandíjas, míg a közélelmezési szakon összesen 22 hely, ebből hét tandíjmentes.
Maradtak tandíjmentes helyek a Gazdaság- és Humántudományok Kar szakjain is. Közgazdaság szakon 27 tandíjmentes és 50 tandíjas helyre lehet felvételizni, a könyvelés szakon öt, illetve 25 helyre. A gazdasági informatika szakon csupán egy támogatott hely van, viszont maradtak tandíjas helyek, szám szerint húsz. A marketing szakon hat tandíjmentes és 13 tandíjas helyre jelentkezhetnek az érdeklődők. A román–angol szakon négy tandíjmentes és harminc tandíjas helyet hirdettek meg, míg a világirodalom–angol szakon 18 tandíjas helyet.
Sok a lehetőség Nagyváradon
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem szintén valamenynyi szakán maradt még szabad hely a szeptember 9-én kezdődő őszi beiratkozásra. A legtöbb alapképzés esetén tandíjmentes helyek is vannak még. A filozófián például 8, a szociológián, menedzsmenten, illetve a szociális munka profilon 12-12, magyaron és zenepedagógián 6-6, agrármérnökin 5, a képzőművészetin 3, a németen 2, a bank és pénzügyeken, valamint a kereskedelmi szakon pedig 1-1 tandíjmentes hely maradt.
Tandíjas helyek is vannak bőven, a menedzsment vagy a kereskedelmi fakultásokon például 45, illetve 44 maradt. „A tanítóképző az egyedüli ahol csupán két fizetéses hely maradt" – mondta el érdeklődésünkre János Szabolcs rektor. Mesterképzésen már csak a filozófia (3), zeneművészet (5) és vallástudományok (2) szakon maradt tandíjmentes hely, fizetéses azonban még bőven van a többi fakultáson is. Bár az idei pótérettségi eredmények gyengék voltak, János Szabolcs bízik abban, hogy legalább a tandíjmentes helyeiket be tudják tölteni.
Kiss Előd-Gergely, Szucher Ervin, Bálint Eszter, Barabás Hajnal, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetéseket adományoztak erdélyi személyiségeknek
A magyar államalapítás ünnepe alkalmából Áder János köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta a Fehér megyei Türben szolgáló Kémenes Lóránt Zoltán római katolikus plébánosnak és a Gyergyószentmiklóson élő Kis Portik Irén néprajzkutatónak.
Áder János a Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta dr. Brassai Attila Miklósnak, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, a Kolozsváron élő Dávid Gyula irodalomtörténésznek, szerkesztőnek.
Ugyancsak kitüntetésben részesült a Csíkszeredában élő Beder Tibor nyugalmazott tanár, a Julianus Alapítvány elnöke, a Marosvásárhelyen élő Csíky Boldizsár zeneszerző, a Csernátonban élő Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus, helytörténész, a Marosvásárhelyen élő Kovács Levente rendező, színészpedagógus, a Marosvásárhelyen szolgáló Papp László római katolikus plébános és a Sepsiszentgyörgyön élő Szilágyi Zsolt zenei író, előadóművész, karnagy. Nekik a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta a magyar államfő.
A kitüntetések ünnepélyes átadására Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának a Lázár Házban található dísztermében (Gál Sándor utca, 9 szám) kerül sor ma, szerda délután 6 órától.
Szintén erdélyi kitüntetett még a Svédországban élő, de kolozsvári származású Tar Károly, a Magyar Liget és az Ághegy című skandináviai magyar családi, irodalmi, művészeti lap alapítója és szerkesztője, aki szintén a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesül. Forrás: net.jogtar.hu
Erdély.ma

A tanfelügyelőség törvénytelenül szüntetett meg tanintézményeket
Elfogadhatatlannak, szakmailag megalapozatlannak, gazdaságilag indokolatlannak tartja a városi RMDSZ, hogy a tanfelügyelőség tíz óvodának megszüntette a jogi személyiségét, amelyek közül négy rendelkezik a törvény által előírt 300-as gyereklétszámmal, amely szavatolja az önállóságot, illetve azt, hogy az Emil Dandea vegyipari szaklíceumot össze akarják vonni a Traian Vuia líceummal – hangzott el tegnap sajtótájékoztatón.
"Panaszlevéllel fordulunk a tanfelügyelőséghez"
Peti András, az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke szerint az iskolahálózattal kapcsolatosan egy előre nem látható, rendezetlen ügy alakult ki. Januártól folynak az egyeztetések a tanfelügyelőséggel az iskolahálózat kapcsán. Azzal egyetértettek, hogy vonják össze egy másik tanintézménnyel, anélkül, hogy megszűnne a jogi személyisége, és anélkül, hogy megszűnnének azok a szakok, amelyeket biztosítottak eddig a kémiai líceumban. – Konkrétan azt tervezzük, hogy panaszlevelet terjesztünk a tanfelügyelőség elé, amiben három dolgot jelzünk: az egyik az, hogy törvénytelenül jártak el, amikor nem neveztek ki vezetőséget a megszüntetett tanintézményekbe, hiszen ez nem tartja tiszteletben a 320/2013. júliusi városi tanácsi határozatot, amelyben megtartottuk az önálló jogi személyiségét mind a tíz óvodának, mind a kémiai líceumnak. A másik, hogy ezen óvodák közül négy teljesíti a minimális létszámra vonatkozó elvárást, és ezért meg kellett volna maradjon az önálló jogi személyisége, illetve, hogy az 1/2011-es új tanügyi törvény értelmében minden igazgató és aligazgató kinevezése és menesztése esetén a tanfelügyelőség köteles egyeztetni az érdekvédelmi szervezettel, ebben az esetben az RMDSZ-szel. Nem kérdezték meg a véleményünket, úgyhogy ezen három törvényes előírás mentén panaszunkat jelezni fogjuk mind a tanfelügyelőségnek, mind a szakminisztériumnak. A másik konkrét intézkedésünk az, hogy ebben az ügyben az érdekelt feleknek, vagyis a megszüntetett tanintézmények vezetőségének, tanári karának, illetve szülői bizottságának van perképessége, ezért ha lesz bennük valós hajlandóság erre, felkaroljuk az ügyet, támogatjuk abban, hogy bepereljék a tanfelügyelőséget, mert nem tartotta be a törvényes előírásokat, sem a tanácsi határozatot, sem a minisztériumi rendeletet, sem a tanügyi törvényt.
Az RMDSZ városi szervezete tanszergyűjtést szervezett rászoruló gyermekek számára. Az egy hónapja elindított akció nyomán tíz iskolatáska, 200 füzet, 200 filctoll, 200 hegyező gyűlt össze. Az adományokat szeptember 16-ig várják, utána kiosztják szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeknek iskolákban, alapítványok tanintézményeiben, nyilatkozta az RMDSZ városi elnöke.
Kommunikációs tanfolyam
Koreck Mária alelnök arról beszélt, hogy kommunikációs tanfolyamot szerveznek azok számára, akik érdekeltek abban, hogy "magyar, illetve román nyelvű kommunikációs kollégái legyenek az RMDSZ-nek". Az önélet-rajzokat és szándékleveleket október 10-ig várják. Interjú alapján tíz személyt fognak kiválasztani, akik egy-két hónapos felkészítőn vesznek majd részt. Végül négy személyt választanak ki, kettő-kettőt a magyar, illetve román nyelvterületen, akik önkéntesként dolgozhatnak az RMDSZ mellett hat hónapon át. Ha esetleg lehetőség adódik, és lesz anyagi fedezet, akkor kollégák is lehetnek, nyilatkozta Koreck Mária.
Októberi rendezvények
Novák Zoltán alelnök a szervezet által szervezett októberi rendezvényekről beszélt.
Október 6-án a magyar forradalom és szabadságharc leverésére emlékeznek a Székely Vértanúk emlékművénél, amelyet a színművészeti egyetem diákjaival közösen képzeltek el.
Október 23-án az 1956-os magyar forradalom kitörésére emlékeznek, amelynek sok erdélyi, marosvásárhelyi, Maros megyei kihatása és kötődése volt, jelentette ki Novák, a Faribo- féle összeesküvést, illetve az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjainak szimpátia- megnyilvánulását említve. – Immár történészek igazolják, hogy ez a Kárpát- medencei magyarság történetének egyik legfontosabb momentuma. ’56-ban gyakorlatilag, függetlenül attól, hogy melyik országról beszélünk, egyértelmű szimpátia-megnyilvánulásokra került sor a magyarországi forradalom iránt. Erre emlékezünk egy nagyszabású rendezvénnyel, emlékplakettet fogunk leleplezni a Vártemplomnál, illetve lesz egy szakmai megemlékező ünnepség, amelybe igyekeztünk bevonni az iskolásokat is.
A diákok számára két típusú pályázat lesz: az általános iskolás diákoknak lesz egy csapatvetélkedő ’56-os tematikában, a középiskolásoknak pedig esszépályázatot hirdetnek. A nyertes, a díj mellett, abban a megtiszteltetésben is részesül, hogy felolvashatja az esszéjét.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

A kettősség jegyében
Szeptember 12-én tölti 95. életévét dr. Kovács Endre nyugalmazott biokémia-professzor, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem alapító tanárainak egyike. Kezemben a megadott címmel a Kovács András név láttán elbizonytalanodom, majd kiderül, hogy a 80 éven át viselt Endréből akkor lett András, amikor románból visszafordították magyarra a nevét. Ez nem zavarja, hiszen királyi névről van szó – mondja a humor kedvéért, ami elegánsan szövi át mondatait.
A szeptemberi kora délután fényében a nappali szoba berendezése – az időt kongató nagy faliórával, a csergén levő varrottas párnákkal, s a polcokon sorakozó jól ismert könyvekkel az otthonosság hangulatával vesz körül. A kétféle névből kiindulva a beszélgetés során kibomlik, hogy egész életére jellemző volt a kettősség. Két nevet visel, irataiban két születési hely neve szerepel, két fiút nevelt fel, s "ezermesterként" a mérnöki szakma vonzásában egyetemi oktatóként dolgozott. Feleségét és egyik fiát elveszítette, s bár nagyon megritkultak az ismerősök is körülötte, amíg lehet, szeretné a függetlenségét megőrizni.
Életrajzi adatainak ismertében a kettős születési helyről és iskoláiról kérdezem.
– Konkolyfalván születtem 1918. szeptember 12-én. Színtiszta román falu Désen túl, a Szamos mellett, Nagyilondával átellenben. Románul Negreni-nek hívják, s mivel a Bánffyhunyad melletti Körösfeketetóval azonos a neve, amikor magyarra fordították, a névtárból ez utóbbi tekintélyesebb település nevét írták be. Konkolyfalvára úgy kerültünk, hogy bánffyhunyadi édesapámat körjegyzőként egyik helyről a másikra "dobálták". Kolozs és Szilágy után kerültünk Szolnok-Doboka megyébe, ahol tíz évet töltöttünk. Rezsimváltozáskor a magyar párt felszólította a tisztviselőket, hogy ne tegyenek esküt az új államhatalomra, de apám a hét gyerekkel nem maradhatott állás nélkül. Egy másik kicsi faluba, Drágavilmára helyezték, ahol három község jegyzői teendőit látta el.
Elemi iskoláimat Bánffyhunyadon végeztem, ahol a nagyanyám és nénéim laktak, majd a kolozsvári Református Kollégiumban érettségiztem.
– Miért választotta a kémiát, ami akkoriban még nem tartozott a "divatos" tantárgyak közé?
– Világéletemben gépészmérnök akartam lenni, de érettségi után nem volt anyagi lehetőségem, hogy Temesváron vagy Bukarestben tanuljak. Hogy ne veszítsek évet, 1936-ban beiratkoztam a kolozsvári Ferdinánd Egyetem matematika-fizika és kémia szakára. Amikor rájöttem, hogy nem áll fényes jövő előttem, mivel a hat erdélyi református kollégium reálszakos tanárai mind fiatalok, átiratkoztam az ipari kémia szakra. Ott szerves és szervetlen kémiát tanultam, abban reménykedve, hogy egy laboratóriumban állást találok. 1940-ben a Kolozsvári Egyetem magyar kormánybiztosa felajánlotta a dékáni titkárság vezetését a Ferenc József Tudományegyetem Matematika-természettudományi Karán. Azzal a megjegyzéssel vállaltam el, hogy nem szeretnék az asztalhoz vagy a székhez ragadni, amire azt válaszolta, hogy várjam meg az új évet, s ha valamelyik kémia tanszéken megürül egy állás, oda helyeznek. A szerves kémiai tanszék csábított, ahol dr. Vargha László szegedi egyetemi tanár lett az intézetvezető. Irányításával 1944-ben doktoráltam, s a hadkiegészítőnél csak erre vártak, mert rögtön küldték a behívót, hiába kaptam az egyetemtől a tanársegédi fokozatot.
– Mennyi időt töltött a katonaságnál?
– Két évet katonáskodtam Szatmárnémetiben, Pilisvörösváron, Tasnádon, majd az úgynevezett fronton, a Radnai-havasokban. Bár vegyiharc-századnál szolgáltam, a vegyi fegyverek bevetésére szerencsére nem került sor.
A szíriai helyzet kapcsán naponta hallunk a vegyi fegyverekről, mikor, hol kezdődött a történetük?
– Az első világháborúban már klórgázzal, majd yperittel gyilkolták az embereket. Ez utóbbi kémiai nevén diklór-dietil-szulfid, besorolása hólyaghúzó harci gáz, amelyet 1917-ban használtak a németek először a szövetséges erők ellen, s Ypres belga városról kapta a nevét. Az iperit idegméreg, maró hatása a bőrt, a tüdőt, a szöveteket teszi tönkre. Bepermetezték a területet, s az elpárolgó folyadékot a szél hátán szállíttatták az ellenség állásaira. Ez egy kicsit kétélű dolog, mert ha megfordul a szél, akkor saját maguknak ártanak. Rengeteg harci gáz létezik, vannak gázállapotú, cseppfolyós és szilárd anyagok is.
– A második világháborúban kinek volt vegyi fegyvere?
– Mindkét félnek, csakhogy az 1925-ös genfi egyezmény alapján már nem vetették be.
– Szíriában is hasonlót használtak?
– A szaringázt gyanítják, ami a veszélyes ideggázak közé tartozik. Mindenesetre rendkívül csúnya mindeniknek a hatása.
– Említette a professzor úr, hogy a katonaságot a fogság követte.
– Négy évig voltam munkaszolgálatos az egykori "paradicsomnak" tartott Szovjetunióban. Javarészt ipari létesítmények melletti beszállító üzemeknél dolgoztunk, fakitermelésben, vegyi gyár segédmunkásaként. Miközben a harcsafűrészt húztam a fakitermelő regimentnél, híre ment, hogy egy őrnek megjavítottam az óráját, s attól kezdve a táborparancsnok egy helyiséget adott, hogy műhelyt rendezzek be, ahol órákat kellett javítanom.
– Hol, mikor tanulta meg az órásmesterséget?
– Gyermekkoromban nem egy órát tettem tönkre, amíg érteni kezdtem hozzá.
Egyébként ez volt az első feketemunkám, de csak addig tartott, amíg átcsoportosítottak egyik táborból a másikba azzal a kecsegtető ígérettel, hogy hazaengednek. Ami valójában azt jelentette, hogy legalább egy évet újabb táborban töltünk. Ennek a vezetője kinevezte magát rádióamatőrnek, s rádiójavítást vállalt civileknek. Amikor kiderült, hogy én is rádióamatőr voltam, ezt a feketemunkát is át kellett vennem. Mivel a parancsnok az európai rádiókhoz nemigen értett, a hadizsákmányként szerzett készülékek javítása reám hárult. Volt egy garázsa is a tábornak, s mivel hivatalosan nem foglalkozhattam rádiójavítással, a garázs személyzetébe soroltak be, ami arra volt jó, hogy kitanultam a motorszerelést.
– Az elmondottak szerint tanulságos volt a fogságban töltött idő.
– Valóban, hiszen megtanultam az orosz nyelvet is. Nagy segítségemre volt, hogy a cirill betűket már itthonról ismertem. Drágavilmán, ahol csak a mi voltunk magyarok, értelmiségiként összebarátkoztunk az egyik ortodox pappal, aki édesapám halála után meghívott egy szünidőre. A vasárnapi misén a kántor melletti megtisztelő széken hallgattam végig a szertartást. A jó falusi kántor a szentkönyvet olvasva az ujjával követte a sorokat, én pedig a szavak és az írott jelek közötti kapcsolatot figyelve ismertem meg a cirill betűket. Egy szlovákul is beszélő felvidéki magyar fogolytársam az orosz nyelvtan elsajátításában segített. Egy napon, amikor a vegyi üzemben végzett munkától kifekélyesedett kezem miatt orvosi engedéllyel a táborban maradhattam, annak politikai irányítója rájött, hogy elég jól gagyogok oroszul. Kiderült, hogy olvasni is tudok, s azt a feladatot kaptam, hogy a híreket fordítsam magyarra és románra a fogolytársaimnak. Kezdetben leírtam, majd első látásra fordítottam, s ettől kezdve tolmács lettem.
– Hogyan ért véget a fogság?
– 1948-ban kerültem haza, s rögtön jelentkeztem a Bolyai Egyetem vezetőségénél, de mivel a következő tanév tanszemélyzetét már kijelölték, nem tudtak felvenni. Decemberig reményt vesztve Kolozsvárt töltöttem az időt. A Bolyai Egyetem magyar orvosi kara már Marosvásárhelyen működött. Amikor az adminisztráció szempontjából is függetlenedett, voltak tanárok, akik nem vállalták a költözést, így megürült néhány állás az orvosi karon. Az orvosi kémia előadótanáraként jöttem Marosvásárhelyre. Az 1948–49-es tanév egy félévből állt. Decemberben érkeztem, januárban kezdődtek meg az előadások, s a félév végéig kellett befejezni a tananyagot. Első évben orvosi kémiát a másodikban biokémiát tanítottam.
– Miben különböznek?
– Az orvosi kémia az általános szervetlen és szerves kémiai alapismeretek elmélyítése a középiskolainál magasabb szinten. Bővebben tárgyalta az élettel kapcsolatos vegyületeket, mint például a fehérjéket, főleg az enzimeket, s a biokémia bevezetését jelentette. Marosvásárhelyen nagy segítségemre volt Obál Ferenc, az élettan professzora, akivel baráti viszonyba kerültünk, s a későbbiekben is jól együttműködtünk. A tantárgyat oktató magyarországi egyetemi tanár szerződését az 1949-es félév végén felbontották. Mivel a nyári szesszió után sok diák maradt az őszi pótvizsgára, amikor szabadságra készültem, hogy megnősüljek, Csőgör Lajos rektor azzal örvendeztetett meg, hogy ősszel én kell vizsgáztassam a másodéveseket biokémiából. A szünidő a biokémia tanulásával telt el, majd szerencsésen lezajlottak az őszi vizsgák, s attól kezdve a biokémia előadásokat is én tartottam. Nemsokára csak a biokémia maradt a tantervben, s a rektor a kolozsvári kémiai kar legjobbjai közül öt fiatal végzettet hozott tanszemélyzetnek, akik a későbbiekben nagy segítségemre voltak.
– Nem könnyű tantárgy a biokémia (életvegytan), az orvostanhallgatók egy része tart is tőle. Az átlagember pedig el sem tudja képzelni, hogy milyen sok vegyi folyamat történik a szervezetünkben.
– Az élő szervezet működése és felépítése nem egyszerű. A szervezetünkben zajló vegyi folyamatokat úgy lehet megérteni, ha összefüggéseiben vizsgáljuk azokat, mert nagyon szigorú logika alapján működnek. Bizonyos anyagok vegyi szerkezete pontosan megszabja a szerepüket a szervezetben, és azt is, hogy milyen változásokat szenvedhetnek. A szerkezet és a funkció között szoros az összefüggés.
– Ezek szerint a professzor úr a legbonyolultabb "gép" működését tanította.
– Ha nem adatott meg, hogy az egyszerű gépekkel foglalkozzam!
– Hol van a biokémia és biofizika közötti határ?
– Egy kémiai reakció energiaváltozással jár, az energia pedig fizikai fogalom, amelynek hatására rengetegfajta átalakulás, akár a molekulák alakváltozása is bekövetkezik.
– Az egyetem történetéről készült könyvben olvastam, hogy annak idején változatos témákban folytattak kutatásokat, mint például az anyagcsere és szabályozása, a belgyógyászati betegségek közötti összefüggés, ideg-biokémiai vizsgálatok, a máj toxikus károsodásával összefüggő fehérje- anyagcserezavarok, véralvadás….
– Próbáltunk a felszerelés, a műszerek, s a rendelkezésünkre álló vegyi anyagok biztosította lehetőségek keretén belül, sőt néha egy kicsit talán azon túl is valamit felmutatni. Nem mondom azt, hogy fontos dolgokat fedeztünk fel, de igyekeztünk.
– Szeretnék egy kérdéssel visszatérni a kezdetekre. Kovács Endre professzort a gyógyszerészeti kar alapító tanáraként is számon tartják.
– Az első évben külön felkérésre gyógyszerészeti szerves kémiát tanítottam a gyógyszerészhallgatóknak. Egy pár évre megszakadt a kapcsolatom a gyógyszerészeti karral, majd 1953-ban nem éppen hivatalos kifejezéssel élve a "nyakamba sózták" a dékáni teendőket. Ez nem volt lélekemelő feladat, s ebben a minőségemben 1956-ig tagja voltam az intézet vezetőségének is.
– Ami akkoriban elsősorban pártutasításra történt.
– Rengeteg időt elvesztegettünk fölösleges dolgokkal is. Magamtól mondtam le, s utána következtek a szomorú események, a kizárások, megfenyítések…
– Azt a korszakot nem volt könnyű átvészelni anélkül, hogy ne kényszerüljön kellemetlen helyzetbe az ember.
– Valóban nem.
– Aztán következtek a hatvanas évek.
– Az 1960–61-es tanévben Moghioros és Rautu elvtársak jelenlétében tanszemélyzeti plenáris ülés helyszíne volt a Kultúrpalota. Akkor kezdődött el az egyetem jellegének a megváltoztatása.
– A professzor meddig vezette a biokémia tanszéket?
– 1983-ig, a nyugdíjazásomig. Időközben a gyógyszerészeti karon még tanítottam a biokémiát.
– A karról szóló könyvben olvastam, hogy fontos szerepe volt az egyetemi műhelyekben folyó munka irányításában is.
– A gépek iránti vonzódásom ismerve Andrásovszky rektor bízott meg a finommechanikai műhely szakmai vezetésével. A már meglévő laboratóriumi berendezések javítása mellett a tanszemélyzet részéről igényelt kivitelezhető műszerek megépítésére kellett fordítani azt a felszerelést, amivel a finom- és fenntartó mechanikai műhely rendelkezett. A finommechanikai műhelyben nagyon hozzáértő, rátermett csapat gyűlt össze, s kezdetben komolyabb megvalósításokra is lehetőségünk nyílt, de később fokozatosan lecserélődtek, s a működésünk egyre inkább beszűkült.
– Ezt a szerepet meddig töltötte be?
– Gyakorlatilag a nyugdíjazásomig.
– Akkoriban is kényszer hatására kellett távoznia egy professzornak?
– Megelőztem a kényszert, talán megérezve, hogy családi problémám lesz. Ugyanabban az évben feleségem, Balázs Magda szemész főorvos megbetegedett, s nagyon nehéz három év után 63 éves korában elhunyt.
– Az egyetemi feladatok mellett maradt-e idő valamilyen hobbira?
– Rádiótechnikával, erősítők, vevőkészülékek tervezésével, kivitelezésével foglalkoztam.
– Ha visszagondol, melyek voltak a legszebb évek?
– Egész életemben éreztem, hogy nem a fő foglalkozásom, amire a legtöbb adottságom, tehetségem van. Ezt próbáltam pótolni a hobbival, ami csak részben sikerült.
– Ha most kezdené, mit tenne másképpen?
– Nem is tudom. Ma már a mérnökség is nagyon megváltozott, s mint minden tevékenység, a pénz hatalmának van kiszolgáltatva. Hogy melyik évet tudnám kiemelni? Mindeniknek megvolt a böjtje is. Sokszor rángattak ide-oda, voltam képviselő, de jó ideológus nem vált belőlem soha.
– A professzor úr diszkréten szellemes, kiváló beszélgetőpartner. Nem illik megkérdezni, de 95 évesen ezt a formát hogyan lehet megőrizni?
– Csak neveket ne kérdezzen!
– Azt tartják, hogy idővel egyre bölcsebbé válunk.
– Az ember bizonyos dolgokat kellemetlen tapasztalatai alapján próbál korrigálni. A nagyobb megértést, türelmet, elnézést jelentő bölcsesség alapját ilyen tapasztalatok képezik.
– Mi a kedvenc időtöltése?
– A szépirodalom és a klasszikus zene. Mostanában Anatole France novelláit olvasom, Bach, Beethoven s Verdi egyes műveit hallgatom szívesen.
– Derűs, boldog születésnapot kívánok, s köszönöm az élményt!
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

MOGYE-ügy – Ismét a minisztériumhoz fordul a magyar tagozat
Ismét az oktatási tárcához fordul a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata, miután az egyetem román vezetése nem foganatosított érdemi intézkedéseket a magyar tagozat önállósodása felé – nyilatkozta a mai sajtótájékoztatója után Szilágyi Tibor, az egyetem rektorhelyettese.
Szilágyi Tibor elmondta, kollektív meghallgatást kérnek a minisztertől, és ennek az eredményei függvényében döntik el, hogy a szeptember 30-i tanévnyitáskor elkezdik-e a júniusban kilátásba helyezett tiltakozásokat.
A rektorhelyettes megemlítette, az egyetem vezetésével folytatott tárgyalásoknak vannak pozitív fejleményei is, de ezek nem alapjában rendezik a magyar tagozat gondjait.
Szabadság (Kolozsvár)

A magyar csoportok létrehozása várat magára a MOGYE-n
Pozitív lépés: külön struktúrában a magyar oktatók
Tegnap a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar professzorai sajtótájékoztatón számoltak be az egyetem magyar oktatással kapcsolatos aktuális kérdéseiről. Főként a magyar sajtó képviselői voltak kíváncsiak a legfrissebb információkra, amelyek részben pozitív, részben negatív előjelűek az önálló magyar vonal létrehozásának folyamatában.
Dr. Szabó Béla professzor előrebocsátotta, pozitív bejelentésekkel kezdi: nem az udvaron vagy az egyetemen kívül, más helyiségben, hanem a MOGYE egyik előadótermében tarthatják a sajtótájékoztatót. Azért tartották fontosnak ezt a tanév előtti sajtótájékoztatót, hogy jelezzék: a MOGYE magyar tagozatának ügye nem oldódott meg, pontosabban csak részlegesen, vagy nem úgy, ahogy szerették volna.
– Májusban jeleztük, milyen problémáink vannak, amelyek a tanügyi törvény értelmében megoldhatók lennének. Hangsúlyoztuk, mi tulajdonképpen kétnyelvű oktatást szeretnénk, ennek függvényében alakítanánk ki a magyar vonal csoportjait, a főtanszékeket. Akkor hangsúlyoztuk, várjuk az akkreditációs folyamat lezárását, amely külön történik mindkét oktatási vonal esetében. Itt állunk az egyetemi év küszöbén, egyeztetések folynak, kihallgatást kértünk az egyetem ügyvezető vezetőségétől. Egy biztató lépés történt: három nappal ezelőtt a szenátus ülésén megszavazták, hogy a tanárok bérjegyzékén – beleértve a tanársegédeket is – megjelölik, hogy az illető tanársegéd a román vagy a magyar vonalhoz tartozik. Eddig az egyetem vezetősége hallani sem akart erről a beosztásról. A jelenlegi döntést azzal indokolták, hogy az akkreditáció során a bizottságnak tudnia kell, hogy a tanárok melyik vonalhoz tartoznak. De a dolgok logikus kronológiája szerint, ha ez a lépés megtörtént, ennek következménye a csoportok megszervezése kellene legyen. Azonban az erre vonatkozó kérésünket határozottan visszautasították. Ezt azzal indokolták, hogy a szenátus erről májusban már szavazott, és nem térnek vissza rá – fogalmazott dr. Szabó Béla professzor.
Dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes elmondta, jóllehet minden tanár esetében megjelölték, melyik tagozathoz tartozik, van egy gond, éspedig az, hogy a 40 százaléknyi magyar diáklétszámhoz képest az egyetemi oktatók aránya csupán 30 százalékot tesz ki, holott a tanárok részaránya megegyező kellene legyen a diákok részarányával. Az oktatás optimizálása érdekében azt javasoltam, hogy mind a román, mind a magyar csoportokhoz rendeljék az állásokat, s így kapnánk egy világos struktúrát – fogalmazott a rektorhelyettes.
Dr. Szabó Béla a magyar csoportok létrehozásának elutasításával kapcsolatban hozzátette, újabb huzavona történik, ami nem újdonság.
– Eltelt egy év, amióta aláírtuk a hétpontos protokollumot. Ebből van, amit betartottak, de a zömét nem. A hatodik pont a magyar tagozat tanársegédjeinek magyarnyelv-ismeretére vonatkozott. Azt kifogásolták, hogy ez alkotmányellenes. Végre elértük, hogy a magyar tanársegédek helyzete megoldódik, de a MOGYE-n folyó magyar oktatás tényleges megoldása tovább halasztódik. Eltelt a nyár, s az akkreditáció nem történt meg, ami vagy véletlen, vagy nem. Az akkreditációs bizottságot október első tíz napjában várjuk. A protokollumba azt is befoglaltuk, hogy az akkreditációs folyamat végén hány csoportot és hány tanszéket szervezünk. A szenátus ülésén azonban eltekintettek a csoportok szervezésétől, holott ez csak egy technikai kérdés, semmilyen akadály nem lenne, ha akarnák. Ha a tanárok „szétválasztása" megtörtént, akkor ez a diákok szintjén is meg kell történjen. Tavaly elhalasztottuk a csoportok létrehozását, idén nem szeretnénk ugyanezt tenni. A tanügyminiszté-riumhoz fordulunk, hiszen ennek az intézménynek kellene szavatolnia a törvény betartásáért. Igaz, hogy az elmúlt két évben, amióta gondok vannak a magyar oktatással, három-négy alkalommal is fordultunk írásban a minisztériumhoz, és egyszer sem kaptunk választ. Ha nem kapunk választ, akkor a polgári engedetlenség eszközeihez fordulunk – fogalmazott a professzor.
Mit akarunk mi? – tette fel a kérdést dr. Benedek Imre professzor: – A tanügyi törvény betartását, magyar nyelvű oktatást, amit törvény garantál. A magyar vonalon teljes oktatói struktúrát, önálló magyar csoportokat, magyar tanszékeket, ahol kétnyelvű oktatás folyik, hiszen románul is tudniuk kell a leendő orvosoknak. Ha ezt nem biztosítják, akkor olyan megnyilvánulásokat helyezünk kilátásba, amelyek eredményhez vezetnek – összegzett dr. Benedek Imre.
A MOGYE-n az egyetemi évet 1700 magyar diák kezdi, akik mindig pozitívan álltak a magyar oktatás kérdésének megoldásához. Az egyetemi oktatók az elkövetkezőkben is erre számítanak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Becsületbíróság elé idézték Tőkés Lászlót
Kincses Előd képviseli az európai parlamenti képviselőt
Nemcsak a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának létrehozása történt szabálytalanul, hanem annak összetétele is sérti a bírói függetlenség elvét – jelentette ki tegnap dr. Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, aki Tőkés László képviseletét látja el a becsületbíróság előtt.
A Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága dönti el, visszavonják-e az 1989-es forradalomban játszott történelmi szerepéért kapott kitüntetést Tőkés László európai parlamenti képviselőtől vagy sem. A kitüntetés visszavonását elsőként Victor Ponta kormányfő kérte Traian Basescu államfőtől, majd Corina Cretu (szintén európai parlamenti képviselő) tett javaslatot, az előterjesztésében foglaltakat azonban nem ismeri Kincses Előd, mint ahogyan az érdemrend becsületbíróságának szabályzatát sem, ugyanis nem szerepel az államelnöki hivatal honlapján.
"Felkértem a becsületbírságot, hogy vegyen tudomást megbízatásomról ebben az ügyben, ugyanakkor kérni fogom Corina Cretunak a kitüntetés visszavonására tett javaslata tartalmának közlését, az érdemrend szabályzatát, de a kitüntetettek közgyűlésének jelenléti naplóját is" – jelentette ki Kincses Előd. Az ügyvéd elmondta, már a becsületbíróság létrehozása is jogilag semmis, hiszen a szeptember 9-i megalakuló közgyűlésen első összehívásra a 630 kitüntetettből csupán 112-en voltak jelen, ami csupán 17,7 %-os jelenlét a szükséges fele plusz egy helyett. Ugyanakkor összeférhetetlennek nevezte azt, hogy a kitüntetés visszavonására javaslatot tett Corina Cretu tagja volt a szavazatszámláló bizottságnak, és nem utolsósorban hangsúlyozta, a becsületbíróság összetétele igencsak kifogásolható, hiszen tagjai mind pészédés politikusok, akik pártelnökük véleményét képviselik, sértve ezzel a bírói függetlenség elvét.
Kincses szerint az is érthetetlen, hogy miért Gheorghe Anghelescu államelnöki tanácsos vezette le a közgyűlést, hiszen ő nem birtokolja a Románia Csillaga érdemrendet. Kincses a kitüntetésügy érdemi részét illetően közölte, válasziratában hivatkozni fog Victor Ponta alperes által a bukaresti 1. kerület bírósága előtt folyamatban levő személyiségjogi perben benyújtott válasziratra. Az ügyvéd szerint furcsa, hogy Tőkés Lászlótól megvonnák a kitüntetést, hiszen ezt a lépést akkor tehetik meg, ha a kitüntetés birtokosát elítélik végleges és visszavonhatatlan bírói ítélettel. Mindazonáltal jelenleg 11 kitüntetettet ítéltek el, akiktől nem vonták vissza a Románia Csillaga érdemrendet: Adrian Nastasét, Irina Jianut, Ion Dumitrut, Eugen Badalant, Ionel Mantogot, Emilian Curteant, Dumitru Cioflinat, Mihail Popescut, Otelean Neculaét, Cristian Anghelt és Vasile Eugen Calcant. Visszavonták az érdemrendet Corneliu Vadim Tudor nagy-romániás képviselőtől – tette hozzá Kincses.
Tőkés László az 1989-es forradalomban játszott történelmi szerepének elismeréséért, a kommunista rendszer elleni forradalom kirobbantásában tanúsított bátorságáért és méltó helytállásáért kapta meg a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát. A kitüntetést Tőkés Lászlónak az idei bálványosi szabadegyetemen tett kijelentései miatt vonnák vissza, azt állítva, hogy az európarlamenti képviselő megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét akkor, amikor javasolta, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély fölött, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Kincses szerint a védhatalmi kifejezést félreértő fordítás okozta a cirkuszt, amit a média összekevert a protektorátus kifejezéssel, azt feltételezve, hogy Tőkés Erdélyt Magyarország gyarmatává tenné.
Tegnap lapzártakor értesültünk, hogy az államelnöki hivatal csütörtökön 16 órára idézte be Tőkés Lászlót a becsületbíróság elé meghallgatásra, ugyanakkor Kincses Előd, Tőkés ügyvédje megkapta a kitüntetés visszavonására tett javaslatok szövegét is. Az érdemrend becsületbíróságának két tagja is a javaslattevők közt van, mint ahogy Alexandru Petru Fratean Maros megyei szenátor is.
Időhúzásra játszanak?
Dr. Kincses Előd a MOGYE-ügyre is röviden kitért, azzal vádolva a marosvásárhelyi orvosi egyetem vezetőségét, hogy tudatosan húzza az időt azzal a céllal, hogy az új egyetemi tanévet változások nélkül, a tavalyi feltételekkel kezdhessék meg a MOGYE-n. Az ügyvéd a Diszkriminációelleni Tanácshoz fordult az egyetemi akkreditációért felelő ARACIS szabályzata miatt, amelyet diszkriminatívnak tart, mivel az ARACIS csupán egyetlen szakbizottságának – az orvostudományi bizottságnak, amelynek tagja dr. Brânzaniuc Klara, a MOGYE oktatója is – szabályzata írja elő, hogy az orvosi oktatásban a gyakorlati képzés csak román nyelven folyhat. "Ezt mintha csak a MOGYE vezetőségének érdekében fogadták volna el, és ellentmond az új tanügyi törvénynek, illetve korlátozza az anyanyelvhasználati jogot az oktatásban" – jelentette ki Kincses.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

MOGYE-ügy – Az egyetem magyar tagozata akár külön is megtarthatja tanévnyitóját
Ha a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) nem alakulnak magyar tagozathoz tartozó csoportok, külön tartja meg tanévnyitóját az egyetem magyar tagozata – mondta csütörtökön az MTI-nek Szilágyi Tibor, a tagozatért felelős rektorhelyettes.
Az oktatási intézmény tisztségviselője azután nyilatkozott, hogy a bukaresti oktatásügyi minisztériumban tárgyaltak a MOGYE magyar tagozatának képviselői. Szilágyi Tibor az MTI-nek elmondta: a tíztagú magyar küldöttség Remus Pricopie oktatásügyi minisztert és Mihnea Costoiut, a felsőoktatásért felelős tárca nélküli minisztert tájékoztatta azokról az előrelépésekről, amelyeket az egyetem román vezetőivel folytatott nyári tárgyalások nyomán tettek, és jelezték azokat az igényeket is, amelyek teljesítését még a hétfői egyetemi tanévkezdés előtt várják.
A rektorhelyettes szerint a miniszterek pozitívan viszonyultak a magyar kérésekhez, de az egyetemi autonómiára hivatkozva kijelentették, hogy az intézményen belül kell rendezni a magyar tagozat és az egyetem román vezetése közötti nézeteltéréseket. „A megoldáshoz nem jutottunk közelebb" – értékelte a megbeszéléseket Szilágyi Tibor.
A rektorhelyettes hozzátette: tárgyalópartnereik nem tudták megindokolni, hogy miért ne lehetne a magyar nyelven tanuló diákokat a tanévkezdésig önálló csoportokba besorolni. Szilágyi ezért lehetségesnek tartotta, hogy a hét végén folytatódik a tárgyalás Marosvásárhelyen az egyetem román vezetésével. Azt sem tartotta kizártnak, hogy a magyar csoportok tekintetében megállapodásra jutnak.
Szilágyi Tibor elmondta, ha nem alakulnak magyar tagozathoz tartozó csoportok, hétfőn külön tartja meg tanévnyitóját az egyetem magyar tagozata. A rektorhelyettes szerint a nagy számú magyar küldöttség azt volt hivatott bizonyítani, hogy nemcsak egy-két forró fejű tanár makacsságáról van szó, hanem mindaz, amit elmondtak, a tagozat egységesen képviselt álláspontja.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A jobbközép irányzatú Ungureanu-kormány sikertelenül próbálta kezelni a konfliktust, s ez 2012 májusában kabinetjének bukásához vezetett. Annak az évnek a szeptemberében született megállapodás az egyetem magyar gondjainak a megoldásáról, azt a Ponta-kormány akkori tanügyminisztere is aláírta. A megállapodás előírásai azonban csak részben teljesültek.
MTI
Erdély.ma

Aki úgy ment el, hogy szívét mindig itthon hagyta
Beszélgetés a 75 éves Szász István Tas orvos-íróval
– Kezdjük a legrégebbi időkkel, az erdélyi szövérdi gyökerekkel. Kérem, meséljen erről. – Erdély zivataros múltjában a család útja már a „szövérdi gyökerekig” is hosszas volt. Visszatekintve, a férfiág vérvonala a XV. századig követhető. Izabella és Martinuzzi idejében keveredett egy minden valószínűség szerint vallon zsoldos Somosd környéki harci cselekményekbe, a mi szempontunkból bizonyára nem jó szándékkal, de feltehetően jó pénzért. Isten akaratából azonban, általa fel nem fogott bűnéért, eme – gondolom, nyalka – vitéz egy új székely család alapításával vezekelt. Súlyos sebesültként a község székelyei vették ápolásba, mégpedig egy helyileg jeles család, s főként annak szépséges leánya. A szerelmi történet elkerülhetetlen volt, s a derék „szabadfoglalkozású” zsoldosból a szép leány rabja lett. A házasság meg is köttetett, de amikor lustrába akarták venni, „kucifántos” neve és beszéde gondot okozott. Minthogy ama nyelvezet hasonlított némileg az erdélyi szászok beszédére, hát új nevet kapott, s lett belőle Szász. Egyébként a feljegyzések szerint hasonló sorsra jutott a különféle okokból a székelységbe vándorolt vagy szökött több erdélyi szász férfiú is. Ezért e név a székelységben nem számít ritkaságnak. Hősünk eredeti mesterségét nem hazudtolhatta meg, mert újabb vitézségéért hamarosan nemesi előnévhez jutott, mégpedig a somosdihoz. Somosdi Szász János, az alapító szépunokája veszi nőül a szövérdi Gál Máriát. A Gál család előneve Szövérdi. 1689-ben Apafi Mihály engedélyezi, hogy a közös utódok ezt az előnevet használják a somosdi helyett az ősi – kardra tűzött török fejes – „czímerük” alatt. A szövérdi generációk sorából aztán Szász József ükapám és testvérbátyja, István „rajzanak ki”, minthogy ükapám aranyosgyéresi református esperes, bátyja pedig Marosszék hites táblabírája lesz Tordán. Ez az a momentum, amikor a család szekerének rúdja egy új ág születése felé fordul. Esperes ükapám ugyanakkor a Nagyenyedi Református Kollégium egyik kurátora volt. Egyébként hatalmas ember lehetett, mert a „Nagy pap” néven emlegették, s fia, Ferenc dédapám is nevezetes volt termetéről és rendkívüli erejéről. – Ősei hogy kerültek a mezőségi Pusztakamarásra, Sütő András szülőfalujába, mivel foglalkoztak? – Az első szövérdi Szász, aki Pusztakamarásra került, a már említett nagy erejű dédapám, Szász Ferenc fia volt, aki enyedi diákként állt be Bem seregébe és járta véle a hadak útját, no és megkóstolta a bujdosók kenyerét is. Még a piski-hídi csatáról is voltak emlékei, de apja, a tántoríthatatlan radikális így sem bocsátotta meg a fegyverletételt. Nagyenyedi diáktörténet szerint a honvédek újratemetése alkalmával így prédikált: „Tisztelt csantak! A kik itt lenn nyugusztok, s tova túl a katallikusoknál, s a kik futattatok, ha futni kellett, s kuparagtatok Piskinél a híd alatt…stb.”. Dédapám erősen kötődött a szülőföldhöz, a honvágy hívta haza török és román földről. Álnéven lett molnárlegény a bogáti malomban. Történt azonban, hogy Londonba emigrált keresztapjának, Kemény Farkasnak a testvére, Gyula, aki a Nagyenyedi Kollégium mellett apjának kurátortársa volt, pusztakamarási birtokaira megfelelő vezetőt keresett. Ferenc dédapám átvette a kulcsokat, hogy aztán három év alatt felvirágoztassa az elhanyagolt gazdaságot. Isten akaratából Pusztakamarás csillaga ekkor ívelt felfelé. A tehetséges fiatalember eredményeit látva a báró és családja odaköltözött. Az udvarházból kastély lett, templom és iskola épült, s a falu ezáltal bekerült a kulturális vérkeringésbe. A palota helyén ma egy – egyébként igen barátságos – román gazda kaszál. Pusztakamarás, az alapító Szász Ferenc utódain keresztül, másfél évszázadon át – direkt vagy indirekt formában – jelen volt az erdélyi magyar tudományos, irodalmi, politikai és társadalmi élet palettáján. Ezekről az időkről számos történet él a családban. Részben fellelhetőek a Templomra szállt bánatmadár c. Kriterion-kötetben, illetve a Trianon sodrásában című család- és kortörténeti jellegű, két kiadást is megért könyvemben. – Kérem, vázolja a Hitel történetét, célját és küldetését, amely az Ön szülői házában, Kolozsváron, a család támogatását élvezve jelent meg. A sajtótörténet nagy Hitel-vacsorákról beszél, amit a Hitel nagyasszonya, az Ön édesanyja készített. Erre kisgyerekként emlékszik vissza vagy szüleitől hallotta a későbbiekben? – A Trianon utáni új, a Kárpátokat immáron akadálytalanul átlépő bizantin szellemű környezetben eszmélő magyarság első, ezt már jól megismerő, ebben szocializálódott generációja a harmincas évek közepén érkezik el oda, hogy a kisebbségi sorsban való túlélés technikáit szolgáló tudományos kutatásokra is felkészülten tekintsen a megmaradás akkor már tagadhatatlanul jelentkező kérdőjeleire. Makkai László püspök-író végzős fia és Venczel József hozzák létre a Hitel folyóiratot, de hat szám után a lap megszűnik, mert Makkai a „Nem lehet” kimondása után távozó édesapjával elhagyja Erdélyt. Venczel József azonban három hasonló gondolkodású barátjával: Albrecht Dezsővel, Vita Sándorral és Kéki Bélával létrehozzák az immáron sokkal igényesebb oktáv formátumú Hitelt, melyet utóbb a nagy Hitel néven emlegetnek. A lap támogatására szüleimet kérik fel, akik minden erejüket erre összpontosítva állanak a lap mellé. A családi ház lesz a Hitel otthona, anyám pedig a Hitel (együtt gondolkodó) háziasszonya. 1940-ig itt folyik a szerkesztők napi munkája, a szerkesztőségi ülések és a nagy Hitel-összejövetelek, melyeket anyám rendez, s melyek a szellemi élet akkor jeles eseményeiként maradtak fenn az emlékezetben. 1940 után a magyarországiakkal kibővült társaság számára az Erdélyi Kör leendő helyiségeit apám és Vita Sándor választják és bérelik ki, és anyám rendezi be azokat. A hely utóbb az Erdélyi Pártnak szintén otthont ad. A kemény mag továbbra is a Vulcan (akkor Cserei) utcai Szász villában dolgozik. Mindenre kiterjedő kutatásaim szerint a Hitel holdudvara a lap három korszaka alatt: 1935 (kis Hitel), 1935–1941 és 1941–1944 (nagy Hitel), összesen 220 értelmiségit tömörített maga körül Erdélyből és a magyar négy év alatt Magyarországról is. Tehát ez egy együttgondolkodó szellemi kör volt, melynek szellemi termékei a nemzetstratégiai kérdésekben a Hitel című nemzetpolitikai szemlében, illetve a társaság jelentős részét alkotó szépírók írásai a Hitellel munkamegosztásban dolgozó Helikonban és Pásztortűzben jelentek meg. Emlékeim kisebb részben gyermekkoriak, de kamasz- és ifjúkoromból, amikor már lap nem volt, de a hitelesek továbbra is oda jártak (vagy mi hozzájuk), meghatározóak. – Kik voltak a Hitel szellemszülei, és mi a véleménye, mért szűnt meg? – A négy főszerkesztő mellett legfontosabb munkatársai: Tamási Áron (a Vásárhelyi Találkozó megszervezése és lebonyolítása idején vezető szerepben), Kiss Jenő (1942–44 közt mint főszerkesztő-helyettes), Kós Károly, Szabó T. Attila, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Jékely Zoltán, a komoly problémák tárgyalása alkalmából a mindenkori négy magyar püspök vagy helyettese: elsősorban Márton Áron és Tavaszi Sándor, Mikó Imre, Szabédi László, Szenczei László, a Szervátiusz, Debreceni, Gy. Szabó illusztrátortrió stb. voltak. Az utolsó két hiteles: Jakó Zsigmond és Lőrinczy László nemrégen hunyt el. Most sajnos nem sorolhatok fel 220 nevet, de a Beszédes hallgatás című Kriterion-kötetemben pontos adatok olvashatók erről. Meg kell említeni a sajtótörténetben kissé túldimenzionált presztízs- vagy generációs vitát az Erdélyi Fiatalokkal, de ez mondhatni természetes volt, hiszen az ott felnevelkedett fiatalok végzés után szétszéledtek, s legjobbjaik éppen a Hitelhez csatlakoztak. Végül az 1940-ben megszűnő lap vezéregyéniségei: László Dezső és Jancsó Elemér szintén ezt tették, sőt később a „legmakacsabb” Jancsó Bélával is barátsággá oldotta kapcsolataikat a történelem. A Hitel nagyjai az új körülmények közt példájukkal és tudásukkal szótlanul járultak hozzá az új erdélyi magyar értelmiségi generáció felneveléséhez. A lap elfeledtetésének okai közt – mint erre kutatásaim során rájöttem – első helyen nem a korabeli baloldal által rájuk szórt rágalmak (a ma is ismert besározásos módszerek) szerepelnek, hanem véleményem szerint éppen azoknak az érdemeknek a kisajátítása vagy szükségszerű feledésre ítélése, melyek ennek a nem csupán írásra szakosodott, de a napi politika kockázatait is vállaló közösségnek tulajdoníthatók. A már említett Vásárhelyi Találkozó megszervezése a Hitel csoport érdeme volt, az őket ekkoriban vezető Tamási kezdeményezésétől az aprómunkán át az utólagos népszerűsítésig. 1940-ben a Hitel asztalánál született a Teleki Pál által aztán jórészt betartott javaslatcsomag az Észak-Erdélyben szükséges nemzetiségi politikára (a román nyelv oktatása, a hivatalnokok nyelvismerete, intézmények létrehozása, az egyház támogatása stb.). De ők készítették el a negyvenek memorandumát, s Teleki Gézával küldték el a kormányzóhoz, és a Faragó-féle békedelegáció útját előkészítők közt s a békedelegációban úgyszintén ott voltak. És közülük kerültek ki a 60 politikai fogoly megmentői. Ezeket a Gestapo orra előtt szabadították ki Dálnoki hadtestparancsnok tudtával és beleegyezésével és ugyanezen az úton (Bánffy Miklóssal is közreműködve) érték el, hogy Kolozsvár nyílt város legyen. Mindezeket a „felszabadulás” után a kommunista párt számára nem volt előnyös hangoztatni. Akkor mindenben, ami a múlthoz kötődött, a reakció erőit kellett látni, s ki kellett találni a párt „igaz” történetét. A lap emléke tehát a süllyesztőbe került a reá sütött bélyegekkel és érdemeinek kisajátításával együtt. – Ön 1938. július 15-én született Kolozsváron, a háború előtti forrongásban. 1954-ben érettségizik, de az orvosi egyetemet csak 1962-ben fejezi be, objektív okok miatt. Mért kellett megszakítania egyetemi tanulmányait? – Életem tanulással töltött időszaka kettős hátrányban telt. Az iskolában osztályellenség, az otthoni szomszédságban kisebbségi voltam. Előbbit a hallgatás, ez utóbbit inkább az aktív tekintélyszerző igyekezet útján kezeltem. Egyetemi felvételem feltétele a vörös diploma elérése volt, s ezt az akkori 10 osztályos oktatási rendben megszerezni komoly teljesítménynek bizonyult. A magyar iskolák ugyanis komolyan vették, míg a románok fogódzóként adományozták e lehetőséget diákjaiknak. Már ebben is tudták használni a vörös lepel alatti ügyeskedéseket nemzeti céljaik elérésére. A Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen azonban még végzés előtt – 1959-ben – kifogtam az egyesítéssel járó bekeményítést. A félelemkeltéshez szükséges boszorkányüldözés szórásába kerültem több kiváló kollégámmal együtt, és minekutána nem tudtak minket felhasználni mások bűneinek bizonyítására, saját 56-os „bűnökre” hivatkozva rúgtak ki, megtoldva az „elvtelen szolidaritás” vádjával. Először egy borsabányai ólombányában, aztán építőmunkásként, illetve némi kiképzést követően mint ólomablak-keretező élmunkást vettek vissza. Két évvel a tervezett után így én is orvos lehettem. Hasznos évek voltak, nem törölném ezeket tapasztalataim értéktárából. A máramarosi hegyeket, alattuk a szocializmus építésének emlékműveivel, az ottani bányaromokkal és a kolozsvári magyar műemlék templomok ablakait, mikor alkalmam adódik rá, nosztalgiával nézegetem. Emlékezetes maradt Kolozsborsán Mazilu főorvos barátságos, csendőrpertus, négyszemközti vállveregetése: Kiváló fiú vagy, de egy dolgot meg kell értened. Ebben a városban nincs szükségünk magyarokra! – Mikor és miért telepedett ki Magyarországra, volt-e olyan pillanata az életében, amikor megbánta ezt? Sikerült átmentenie darabonként a Hitel kolozsvári relikviáit. Erről mit tud mondani? – Kértem a visszahonosítást. Az útlevelet több mint három év kísérletezést követően, a „Hitel ház” kvázi felajánlása után megadták. 1977-et írtunk. Nagy történeteim vannak ezekről az évekről, az akkori román és magyar állami hozzáállásról, és az akkori társadalom a maihoz még nem hasonlítható reakcióiról. A szívem örökké itthon maradt, de az áttelepülést racionálisan gondolkodva nem bántam meg. Itt sokkal több lehetőségem volt azt szolgálni, amit otthon lehetetlenné próbáltak tenni. Ez, tudom, nem általánosítható, de az én sorsom így alakult. Természetesen nehéz küzdelmek, munka, sikerek és csalódások árán. Tíz évig a Bakonyban készültem fel életem harmadik szakaszára. 1987-től a sorsomat tovább kísérő csodák egyike nyomán kerültem Leányfalura. A rendszerváltás éveiben sodródtam bele az egészségpolitika és a nemzetpolitika gyakorlati illetve publicisztikai jellegű sodrába. Áttelepülésem folyamán és utána azonnal elkezdtem a Hitel-emlékek átmentését. Az ezzel járó izgalmak minden alkalommal leírhatatlanok voltak. Aztán következett a restaurálás s végül az elhelyezés gondja. – 1994-től kezdődőleg több lapot indít Magyarországon. Melyek ezek a lapok? – A Hitel emlékeit több mint 15 év alatt hordoztam át a határon. Sorra restauráltattam minden darabot, s elkezdtem a rendszerező, majd a kutatómunkát. Mindezt el kellett helyezni valamilyen módon és felmutatni az utókornak, amely az 1930-as, '40-es éveknél is jobban rászorult ezekre az ismeretekre és példákra. Ezzel egy időben megszűnt szolgálati lakásom is. Lakás vagy ház kellett. És ekkor újabb csodák történtek. Csak néhányat említek meg. Barátom, Makovecz Imre ingyen megtervezte a kolozsvárihoz hasonló belvilágot idéző házat, és szinte mágikus szuggesztivitással biztatott a lehetetlenre – hiszen felépítéséhez csak nevetségesen kis forrásom volt. S ekkor – mint lassan már ismertté váló egészségpolitikai publicistát – a Phare program keretében felkértek, hogy pályázzak egy egészségpolitikai lap alapítására. Brüsszelben megnyertem a pályázatot, s ezt követően a helyi gazdasági szélhámosságokkal küzdve egyik lapot kellett létrehoznom a másik után. Én, mint szakmai főszerkesztő, a pénzügyekkel nem foglalkozhattam. Akik ezt tették, valamennyi sikeres lapból meggazdagodtak. Amint nőtt a tekintélyem, folyamatosan új meg új lapot sikerült alapítanom. Alapellátási hírlevél, Alapellátás, Orvosi Tükör, Szabaduló szakorvos. Közben a Látleletnek is főszerkesztője voltam. A főszerkesztői fix sem volt kicsi, és ebből épült fel fokról fokra a Hitel új otthona Leányfalun. Ezenközben az egészségpolitikában is sikerült eredményeket elérni és az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke lettem. Fontos megjegyeznem, hogy elveimhez szigorúan ragaszkodván az ötödik lapnál elvesztettem állásomat és soha többet nem volt ilyen „pénzforráshoz” szerencsém. Nem is kellett. A ház éppen ekkor készült el. Az anyagot sikerült gyönyörűen bemutatni. A gondviselés ennyit rendelt ki számomra és minden bizonnyal ezért. – Érdekes, hogy nagyon későn kezdett publikálni, de 2001-ben és 2002-ben nem kevesebb, mint hét könyve jelent meg. Ezek mind fiókban vagy valamelyik szerkesztőségben vártak kiadásra? – Első írásaim egészségpolitikai, alapellátás-szervezési írások voltak még itthon, de ezeket román kollégák nevén jelentették meg, ügyes húzásokat követően. Le is szoktam hamar az íródeákoskodásról. „Navétázás” közben a társaság gondjait orvoslandó vidám írásokat, bökverseket fabrikáltam. A magyarországi 10 év bakonyi „boldog száműzetés” és az engem körülvevő szeretet és megértés hangulatában, Pápakovácsiban köszöntött be a felismerés a Kádár-korszak gerincpuhító hatásainak veszedelméről. Ekkor kezdtem írogatni naplójegyzeteimet, verses kesergéseimet – az íróasztalnak. A Mozgó Világnak beküldött kéziratommal a „szervek” figyelmeztetését vívtam ki. Többet sehova sem küldtem. Ezután következett a Leányfalura költözés és a rendszerváltás forgataga. Azóta két végén égett életem jelképes gyertyája. Részben az Orvosi Kamara keretein belüli tisztségviselés és egészségpolitikai küzdelem, valamint publicisztika, másik oldalon a nemzetpolitikai publicisztikám töltötte ki minden szabadidőmet. Rovatom volt az Erdélyi Magyarság és az Átalvető (ez ma is él) oldalain, illetve közel 10 évig az Erdélyi Naplóban. Mára összesen több mint 80 lap és folyóirat közölte írásaimat, s ama 2001–2002-ben megjelenő hét kötet után az idén elérkeztem huszadik önálló kötetemhez. Közben számos antológiában és közösen megírt könyvben is megjelentek írásaim. A Magyar Írószövetség tagjai sorába emelt és beléptem az Irodalomtörténeti Társaságba. A Hitelről szóló kötetem hézagpótlónak bizonyult. Aztán megnyitottam Leányfalun a Hitel múzeumgalériát is. Nem hagyhatom ki azt sem, hogy 25 éve szervezem az országosan ismertté vált Erdélyi Művészek Leányfalun kiállítás-sorozatot, egy idő óta irodalmi estekkel egybekötve. Tavaly, támogatás nélkül, sikerült megszerveznem az Írószövetségben egy egynapos Hitel-konferenciát. Az erről szóló kötet és videóanyag sikeres pályázatra vár. Közben a kolozsvári Hitel és az örökséget felvállaló budapesti Hitel műhelyeit felterjesztettem Magyar Örökség Díjra és éppen a konferencián kaptuk meg a hírt Bakos Istvántól, hogy 2200 jelölt közül a Hitel elnyerte e magas kitüntetést. A díj ott függ a házi múzeum falán, Tamási, Kós és Márton Áron székei felett. Az idei könyvhétre jelent meg a Kairosz kiadónál huszadik kötetem. Ez is a Hitellel foglalkozik. – A Templomra szállt bánatmadár c. pusztakamarási helytörténeti kötetben igen alapos családtörténeti tanulmány szerepel. Ezt lehetne bővíteni még? – A családtörténet teljes feltárása hatalmas munka. Több száz oldalas anyag van a számítógépben írott, képes és táblázatos formában. A megtalált címerek száma száz feletti, a heraldikailag leírtak még ennyit tehetnek ki, de az említett két másik feladatra kellett koncentrálnom, s ennek folytatására csak akkor kerülhet sor, ha már úgy érzem, hogy a közösség számára fontos részt elvégeztem. Nyolc unokámat is szeretném ennek segítségével helytállásra, tartásra nevelni. Mert a cél soha nem a hivalkodás, hanem éppen az ellenkezője. Azt szoktam mondani, hogy ne feledjék: ezek az emberek, ha jött a hírhozó, olyan természetességel álltak fel a családi ebéd mellől és öltöttek kardot a haza védelmére, ahogyan ők elindulnak az éppen divatos bulizóhely meglátogatására. Csakhogy onnan igen gyakran nem volt hazatérés. – Élete folyamán szerzett díjak és elismerések? – Nem panaszkodhatok. Bár, mint mondják, a díjakat nem szerezzük, hanem azokat adják. A szakma tulajdonképpen majd minden ismert kitüntetését megkaptam. De ezek átvételekor minden esetben arról beszéltem a jelenlevőknek, hogy Erdélyből jöttem, s a küzdeni tudás képességét onnan hoztam magammal. Van többek között Hippokratész díjam (ma már a díjazó bizottság elnöke vagyok), megkaptam a millenniumkor a MOK média díját, háziorvosi életműdíjat, tiszteletbeli tagságokat és elnökségeket, címzetes főorvosságot, Leányfaluért emlékplakettet. De a Nemzeti Kötelék Kuratóriumától kapott Emléklap a hűségért, melyet 18 magyar értelmiséginek adományoztak a 2004. december 5. után végzett munkájáért, talán a legkedvesebb. – Kádár Tibor festőművész meg is festette a Hitel arcképcsarnokát. Kik vannak rajta és milyen volt az avató? – Az avató számomra felejthetetlen volt. Megpróbáltuk a kolozsvári fogadások hangulatát idézni. Az anyáméhoz valamennyire hasonlító büfét próbáltunk felállítani, s jelen voltak a magyar szellemi élet nemzetben gondolkodó vonulatának jelesei közül többen is. Szőcs Géza államtitkár nyitotta ki elsőnek a Kádár Tibor alkotta Triptichont. A képen a 220 hitelesből a legfontosabb 54 szerepel, a szerkesztők, az egyháziak, a főbb munkatársak, az illusztrátorok, a későbbi anyaországi csatlakozók, de az ellenfelekből is néhányan, s persze a gyökereket jelentő személyiségek, a ház, sőt még a családunk is. A múzeumot Istennek hála elég sűrűn látogató egyének és csoportok csodájára járnak. A „hitelesekre” vonatkozó anyagokat ma is folyamatosan gyűjtöm, szeretném kutathatóvá tenni az érdeklődők számára. – Ha az Úr is úgy akarja, mit szeretne még átadni az olvasónak? – 75 évesen az ember jól átgondolja, hogy az ismeretlen hosszúságú maradékot mire fordítsa, pontosabban mire kell fordítania, hogy megfeleljen saját elvárásának: annak, amire eddigi életét is szánta. Ezért következő legfontosabb feladatom a Hitel 10 évének aktualizáló, mának szóló feldolgozása lenne. Ennek bevezető, egy évet átfogó tesztkönyve a most – a Kairosz kiadó felkérésére – megjelent Palackposta Erdélyből című breviárium. Mellette a múzeum jövőjének garantálása, annak bővítése, s ha még marad erő és idő, apám hagyatékának közlése, illetve a családtörténet befejezése és az erdélyi családi sírkertjeink megmentése Nagyváradon, Kolozsváron és Pusztakamaráson. Na és még szeretnék néhányszor sízni a Hargitán a nyolc unokámmal. Már valamennyien megtanulták ezt a lelkeket felszabadító, természethez láncoló, önbizalmat építő sportot. S mindezt úgy és azért, hogy az unokák (és mindnyájunk unokái) ezáltal is könnyebben eljuthassanak arra a pontra, amikor az ember rájön, hogy mi dolga van ebben a világban.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Váradon alakult meg a HTMFIB
Ezúttal Nagyváradon tartotta soros ülését a kárpát-medencei magyar felsőoktatási intézmények vezetőit tömörítő Magyar Rektori Konferencia. A tanácskozás a PKE-n zajlott, pénteken.
A térségünkbeli felsőoktatási intézmények irányítói, valamint a kárpát-medencei szakmai-tudományos intézmények képviselői üléseztek Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen. Most itt tartotta ugyanis aktuális plenáris ülését a Magyar Rektori Konferencia. Az ülés központi témája a Kárpát-medence magyar nyelvű felsőoktatási intézeteinek együttműködése, a közös képzések gyakorlata volt. Ebbe illeszkedő módon megalakult a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények Bizottsága (HTMFIB).
A tanácskozás sajtónyilvános részében Tőkés László, a PKE elnöke köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy még mindig nem sikerült maradéktalanul helyreállítani a magyar oktatást, óvodától egyetemig. Ezért is kellett annak idején egyházi hátterű intézeteket is létrehozni. E hálózat ugyanakkor fejlődőben van – példaként említette, hogy a támogatások révén nemsokára megkezdődhet a PKE új főépületének építése. „A magyar és az európai integráció a felsőoktatás terén is egybeesik. Mondjuk ezt különösképpen azoknak, akik a magyar nyelvű kisebbségi felsőoktatásunk létjogosultságát megkérdőjelezik, rossz szemmel nézik, vagy éppenséggel visszafejlesztenék – mint például a Selye János Egyetemet –, vagy megszüntetnék – amiképpen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatával tennék –, vagy mindmáig akadályozzák önállósulását, ahogyan a Bolyai Egyetem helyreállítását is meggátolták” – jelentette ki beszédében A magyarországi kormány részéről Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szólalt fel. Ő a nemzetpolitika felsőoktatásbeli megjelenüléséről értekezett. a magyar kormány további támogatásáról biztosította a jelen lévő felsőoktatási vezetőket. Ismertette azokat a kormányzati terveket, amelyek a külhoni és az anyaországi felsőoktatás közötti átjárhatóságot hivatottak biztosítani. Előadást tartott még mások mellett az ELTE, a Sapientia, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, az Ungvári Nemzeti Egyetem, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság egy-egy képviselője is. Házigazdai minőségében dr. János Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora mondott köszöntőt, bemutatva a PKE-t.
Létrejött a grémium
A tanácskozás második része során létrehozta a Magyar Rektori Konferencia a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények Bizottságát. Ezen keresztül a határon túli magyar felsőoktatási intézmények is véleményt nyilváníthatnak a felsőoktatással kapcsolatos magyarországi elképzelésekről. Hozzátette, erre az teremt lehetőséget, hogy a Rektori Konferencia a mindenkori oktatási kormányzat tanácsadójának számít Magyarországon. APKE rektora elmondta, hogy a nagyváradi tanácskozáson a különböző országokban működő egyetemek közös doktori és mesterképző programjaiban rejlő lehetőségeket is számba vették. “Ez azt jelenti, hogy a partnerintézmények a határ mindkét oldalán akkreditáltatják a képzéseket, és olyan oklevelet adnak a diákoknak, amelyet mindkét államban elismernek” – magyarázta a rektor. A plenáris ülést egyébként immár harmadjára tartották az anyaország határain túl.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Tanévkezdés a MOGYE-n: magyarok itt, románok ott
Hétfőn délelőtt 10 órától, de két külön helyszínen kezdik a 2013/14-es tanévet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és román diákjai.
A döntést azután hozták meg a magyar tagozat vezetői, miután teljesen világossá vált, hogy erőfeszítéseik ellenére, az intézmény vezetősége nem hajlandó hozzájárulni a törvény és a tavaly ősszel aláírt protokollum által szavatolt magyar csoportok megalakulásához. Szilágyi Tibor rektor-helyettes lapunknak elmondta, hogy ha a román fél – amely nem tudta megindokolni konok ellenállását – a tanév kezdéséig nem tette lehetővé az önálló csoportok létrejöttét, valószínűleg október elseje után sem változtat majd álláspontján. „Ha megkezdődik a tanév, még nehezebb feladat lesz a magyar csoportok létesítése, hisz ez az eddiginél is több akaratot igényel a vezetőség és a román kollégák részéről” – fejtette ki borúlátását Szilágyi.
A MOGYE magyar oktatói a múlt héten még egy utolsó próbálkozást tettek Bukarestben, ahol tízfős küldöttségüket Remus Pricopie tanügyminiszter és Mihnea Costoiu, a felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter fogadta. A tárgyalások során a marosvásárhelyi tanárok a nyár folyamán elért apróbb előrelépésekről, valamint a vezetőség nem teljesített ígéreteiről tájékoztatták a két minisztert.
A tavalyi tanévkezdés előtt Victor Ponta kormányfő és Ecaterina Andronescu akkori tanügyminiszter jelenlétében a román és a magyar fél abban állapodott meg, hogy az egyetem szenátusát hamarosan kiegészítik a magyar közösség képviselőivel, megválasztják a magyar rektor-, illetve dékán-helyetteseket és versenyvizsgát hirdetnek a megüresedett állásokra. A protokollumba foglalták azt is, hogy a magyar nyelvű oktatás megszervezése és felügyelete a megválasztandó magyar prorektor feladatkörébe fog tartozni. Ugyanakkor egyezség született a Charta módosításáról is, amelybe belefoglalják a magyar struktúrák megalakításáról szóló határozatot. Az eltelt tizenkét hónap alatt kiderült, hogy a Leonard Azamfirei rektor és kollégái által vállaltak közül csupán néhány valósult meg.
Szilágyi Tibor rektor-helyettes szerint Bukarestben Pricopie és Costoiu egyaránt pozitívan viszonyult a magyar kérésekhez, de az egyetemi autonómiára hivatkozva kijelentették, hogy az intézményen belül kell rendezni a magyar tagozat és az egyetem román vezetése közötti nézeteltéréseket. Sem a fővárosi látogatás, sem a MOGYÉ-n tett utolsó próbálkozások nem vezettek eredményre, beigazolva Szabó Béla tagozatvezető korábbi megállapítását, miszerint az intézmény vezetősége „időhúzásra játszik”.
Míg a hivatalos megnyitóra a Kultúrpalota nagytermében kerül sor, a tiltakozásként külön szervezett eseménynek az egyetemi főépület 1-es terme ad helyet. Kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha a MOGYE vezetői nem teszik lehetővé a nagy amfiteátrum használatát, Szilágyi annyit mondott: reméli, nem tiltják ki az egyetem épületéből az intézmény tanárait és diákjait. A rektor-helyettestől azt is megtudtuk, hogy a magyar diákság tanévnyitójára ugyan szívesen látják a közéleti személyiségeket, viszont nem járulnak hozzá, hogy szót kapjanak.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Nem hímes szavakat, hanem erős valóságot várnak a magyar orvosisok
Amíg a románok a kultúrpalotában ünnepeltek, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata az egyetem dísztermében kezdte az intézmény 69. tanévét.
Mint borítékolható volt, a hét vége nem hozott semmi újat a magyar diákság számára, amely a következő évben sem élhet törvényes jogával és nem szerveződhet külön oktatási csoportba. Szilágyi Tibor rektor-helyettes és a magyar tanárok tartották magukat a múlt héten tett ígéretükhöz, miszerint, ha az egyetem vezetősége nem tartja be a tavaly ilyenkor vállaltakat, tiltakozásuk első jeléül nem vesznek részt a hivatalos évnyitón. Köszöntőjében a rektor-helyettes Pázmány Péter keresztény prédikátorokhoz szóló intelmét idézte: „…az okos embernek nem a hímes szók, hanem az erős valóságok tetszenek. A szép orcának kendőzés nem kell…”. „Azért tartjuk külön ezt az évnyitót, mert a magyar oktatás területén is nem hímes szavakat, hanem erős valóságot szeretnénk!” – üzente a 2012 szeptemberében született protokollumon bábáskodó politikumnak és a dokumentum aláíróinak Szilágyi Tibor.
Borúlátó hangnemet ütött meg a diákszövetség elnöke, Tubák Nimród, aki szerint valóban ünnepnap kellett volna legyen a tanévkezdés napja, azonban „miként ünnepeljünk, amikor újból egy olyan évet kezdünk el, amit nem így képzeltünk el”. Azt, hogy a magyar tagozat még mindig messze áll attól, amit elképzelt magának, Szabó Béla tagozatvezető is elismerte, viszont jelzésértékűnek tartotta, hogy a tanévnyitóra mégiscsak az egyetem legelőkelőbb termében került sor. Megítélésében ez azt bizonyítja, hogy a magyar tanárok és diákok is magukénak érezhetik a MOGYÉ-t. A tagozatvezető honlapunknak úgy értékelte, hogy jelzésértékű az is, hogy egyetlen magyar oktató sem ment el a Kultúrpalotában szervezett hivatalos tanévkezdésre. „Nem adtuk a nevünket ahhoz, hogy egy-két oktatónk vagy diákszövetségi vezetőnk elmenjen a hivatalos ünnepségre, és magyarul felszólalván elmondja, hogy az egyetemen minden nagyon szép, minden nagyon jó, és a legnagyobb rendben van” – indokolta meg a közös ünnepről való tömeges hiányzást Szabó Béla. A Székelyhon.ronak nyilatkozó Szilágyi Tibor úgy vélte, minimális az esélye annak, hogy október elseje után eredményes tárgyalásokat folytassanak a vezetőséggel. „Minél inkább belemegyünk a tanévbe, annál inkább nehezebb. Magyarán: egy hét múlva, amikor beindult a gyakorlati tevékenység, szinte lehetetlené válik a csoportok szétválasztása” – fejtette ki. Kérdésünkre, hogy az elkövetkezendő időszakban milyen további tiltakozásokra számíthatunk, a rektor-helyettes egyelőre csak az aláírásgyűjtést jelölte meg, mondván, hogy az esetleges további akciókról még korai beszélni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Nem hímes szavakat, erős valóságot!
Tanévkezdés a MOGYE magyar tagozatán
Tiltakozásképpen külön ünnepséggel köszöntötték a 2013/14-es tanév kezdetét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tanárai és hallgatói. Míg a román tagozat a Kultúrpalotában gyűlt össze, a magyar hallgatók az egyetem dísztermét töltötték meg zsúfolásig, s hosszú tapssal jutalmazták a felszólaló rektor- és dékánhelyettesek szavait.
"…az okos embernek nem a hímes szók, hanem az erős valóságok tetszenek. A szép orcának kendőzés nem kell…" – hangzott el Pázmány Péter keresztény prédikátorokhoz szóló intelme dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes beszédében, továbbá a magyarázat is: azért tartják külön az évnyitót, mert a magyar oktatás területén nem hímes szavakat, hanem erős valóságot szeretnének. Ezt megelőzően Semmelweis Ignácot idézte Szilágyi professzor, a felelősséget, az áldozatvállalást és az emberi értékek tiszteletét hangsúlyozva. A közös célok között az összefogást, a kölcsönös tiszteletet emelte ki, s a jó munkát, amely a legkorszerűbb ismeretek átadását jelenti. Ismertette a diákok rendelkezésére álló lehetőségeket, s feladataik között, a háromlábú székhez hasonlítva, az oktatás és betegellátás mellett a tudományos kutatás fontosságáról szólt. Az oktatást az idéntől egy korszerű szimulációs központ segíti, a kutatás előmozdítására nagyszabású pályázaton dolgozik az egyetem.
Legyünk büszkék mi is az egyetemünkre! A múltból táplálkozunk, és a jövőt építjük, de mindezt a jelenben tesszük – biztatta a hallgatóságot a rektorhelyettes, aki 1581-ig, a Báthory István lengyel király által létrehozott jezsuita akadémiáig vezette vissza a 400 éves múltú erdélyi felsőfokú oktatás történetét, megemlítve Apáczai Csere János elképzelését, aki a gyulafehérvári kollégiumban olyan felsőoktatási intézmény tervét dolgozta ki, amelynek része lett volna az orvosi fakultás is nyomdával, könyvtárral, botanikus kerttel. Az 1872-ben alapított kolozsvári magyar királyi tudományegyetem, amelynek 1919- ben Szegedre kellett költöznie, 1937-re a nemzetközi tudományos élet legmagasabb elismerésével, Nobel- díjjal jutalmazott tudóst termelt ki Szent-Györgyi Albert személyében – utalt az 1945-ben Marosvásárhelyre költöztetett orvosi kar korábbi színvonalára a beszélő.
Zord időkben kezdődik a 69. tanév, mondta dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a magyar tagozat vezetője, aki kijelentette, hogy a magyar nyelvű oktatás terén közel sincsen minden rendben. Szabó professzor szerint 30 évi oktató tevékenység után is az a véleménye, hogy az ismereteket igazán jól csak anyanyelven lehet elsajátítani. Ebbe beletartozik a magyar nyelvű gyakorlati oktatás is, de a törvény, ami ezt biztosítaná, sajnos csak annyit ér, amennyit betartanak belőle.
Az orvosi szakma szépségéről, a felelősségről beszélt dr. Frigy Attila egyetemi előadótanár, az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese, aki hozzátette, hogy a szorgalom és kitartás mellett a kölcsönös bizalom légkörére van szükség, s valamennyien a lehetőségek kihasználására biztatták a hallgatókat.
Dr. Sipos Emese előadótanár, a fennállásának 65. évfordulóját ünneplő Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese kiemelte, hogy ezt a fakultást olyan hallgatók végezték el, akikre büszke lehet az egyetem, majd a kezdők biztatása mellett sikert kívánt a jelen lévő végzősöknek is.
– A több téren történő késlekedés az oktatásügyi minisztérium és az egyetem részéről összehangolt akciót jelent, hogy betereljenek minket ebbe a tanévkezdésbe úgy, hogy megint nem változott semmi. Az egyik tiltakozó akciónk a külön tanévnyitó, amivel jelezni szeretnének, hogy a MOGYE-n nincsenek rendben dolgok. Nem adtuk a nevünket ahhoz, hogy egy-két oktató közülünk vagy a diákszövetség képviselője elmenjen a hivatalos tanévnyitóra, hozzászóljon magyarul, azt a látszatot keltve, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ez az első ilyen akciónk, s a tiltakozást a közeljövőben is folytatni fogjuk. Hogy milyen formában, erről még nem nyilatkozunk – mondta Szabó professzor, a magyar tagozat vezetője.
– Amikor a szenátus megszavazta, hogy a tanársegédi helyeket különválasztják, mivel az akkreditációs bizottságnak tudnia kell, hogy melyik oktató melyik oktatói vonalhoz tartozik, mi azt mondtuk, hogy ez intézkedésnek szép, csak nem tudjuk, hogyan telik meg tartalommal, ami a diákok szintjén a külön csoportokat jelentené. A minisztériumi tárgyalásokon is eljutottunk odáig, hogy nem tudtak ellenvetést felhozni a külön csoportok ellen, ezért azzal érveltek, hogy a szenátus már áprilisban megszavazta az új tanév szerkezetét, ezért a csoportok összetételére nem lehet visszatérni. Holott a tanév szerkezete egy dolog, a csoportok különválasztása viszont egy egyszerű adminisztratív intézkedés, amelynek semmi köze az akkreditációhoz. Innen látszik, hogy érdemi intézkedést továbbra sem óhajtanak foganatosítani – tette hozzá.
Kérdésre válaszolva Szilágyi professzor elmondta, hogy maradt még esélye a tárgyalásnak, de annak, hogy az eredményes legyen, kevésbé. – Minél inkább belemegyünk a tanévbe, és elindul a gyakorlati tevékenység, annál nehezebb a csoportokat különválasztani. A dékáni hivatalok pedig a klasszikus tanévkezdési órarendet és csoportbeosztásokat már elvégezték, de nem a mi elképzeléseink szerint – tette hozzá.
Bár nem így képzelték el ezt a tanévkezdést, Tubák Nimród elnök arról beszélt, hogy a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség több programot dolgozott ki annak érdekében, hogy minél több erdélyi diák válassza ezt a hivatást. A nyílt napok és a próbafelvételi vizsgák mellett 16 kezdő hallgatónak osztottak ki tegnap egyszeri ösztöndíjat biztatásképpen, hogy a jó eredményt elismerik az egyetemen.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

A minisztérium elvicceli az orvosi egyetem ügyét
A Marosvásárhelyi Orvosi és a Gyógyszerészeti Egyetem magyar oktatói és néhány diákja a múlt héten az Oktatási Minisztériumban jártak, megoldást várva az intézmény két és fél éve húzódó problémájára. A szaktárca viszont az egyetemi autonómiára hivatkozva elzárkózott attól, hogy beleszóljon a különálló departamentum megalakításába, így az idén sem élhet törvényes jogával és nem szerveződhet külön oktatási csoportba a magyar diákság. Időközben pedig az új tanév is elkezdődött, amely évnyitóját a magyar és román tanárok, valamint hallgatók külön helyszínen tartották.
Dr. Szabó Béla, a MOGYE magyar tagozatának vezetője szerint egybehangolt akció zajlik a szakminisztérium és a bizottságok között a magyar tancsoport megalakítása ellen. „Egységes kiállással be szeretnének terelni minket az új tanévbe, közben holmi látszatintézkedéseket foganatosítani, amit el tudnak majd a médiában könyvelni, ám a lényegi változtatást mindenképp el szeretnék kerülni” – állítja a professzor. Kifejtette, hogy az első érdemi változás a magyar csoport megalakítása lett volna, amit a román többségű szenátus elutasított. És bár elviekben elfogadta a testület, hogy a tanársegédek bérlistáján is megjelenjen, hogy a magyar, illetve a román vonal oktatói, Szabó szerint a gyakorlatban ez mindennapos alkudozásnak lesz a tárgya.
Látszatmegoldást akarnak
Köztudott, hogy az oktatási tárca könnyen meg tudná oldani a helyzetet, ha hajlandó lenne erre. Viszont Szabó szerint az csak látszatmegoldásokat foganatosít. „Az elmúlt két és fél év alatt négy beadvánnyal fordultunk a minisztériumhoz, de soha nem kaptunk írásbeli választ egyetlenegyre sem. A múlt heti tárgyaláskor, amikor a tárcavezető azt állította, hogy nem szólhat bele az egyetemi autonómiába, akkor rákérdeztem, hogyha írunk még egy beadványt, akkor most az egyszer fogunk-e rá hivatalos választ kapni. Erre kínos szünet volt a válasz, utána pedig egy viccel terelte el a témát, és az egyetemet övező problémának a megoldatlanságát Király András, oktatási államtitkárra próbálta hárítani. Innen is a látszik, hogy a szándékok mennyire komolyan részükről” – véli Szabó Béla.
A professzor azt is hozzátette, hogy minden eltelt nappal csökkennek a magyar tagozat létrehozásának esélyei, a hatalmon lévők pedig szisztematikusan erre játszanak. Nem látványosan, hanem maszatolva, nem túl nagy botrányt okozva. „Miközben időhúzásra játszanak, az egyetemen, román oldalon próbálnak bebetonozni bizonyos pozíciókat, hogyha valamikor tényleg engedni kellene, akkor kedvező pozícióból tárgyalhassanak. Ezt példázza az oktatói létszámaránynak az eltolódása is” – hívja fel a figyelmet Szabó Béla. Polgári engedetlenség lépései következnek
Szabó Béla elmondta, hogy a kilátásba helyezett polgári engedetlenség eszközeivel élni fognak. Az első volt a külön tanévnyitó megszervezése, jelenleg pedig zajlik az aláírásgyűjtés a diákok körében, amely szerint már a tavaly 1200 diák kézjegyével igazolta, hogy külön oktatási formában szeretne tanulni, idén pedig aktualizálják a listát az újonnan érkezett hallgatókkal. Szabó professzor biztosított arról, hogy a következő megmozdulásokról időben értesítenek.
Nőtt a román diákok száma az egyetemen
Arra a kérdésünkre, hogy az egyetemen zajló több mint két éves hercehurca miatt csökkent-e a magyar jelentkezők száma az elmúlt évekhez képest, Szabó Béla elmondta, hogy nem az intézménybe iratkozó magyar diákok száma csökkent, hanem a román hallgatók száma nőtt.
„Ezt demográfiai adatokkal lehet alátámasztani, amelyre szülészként rálátásom volt, és tudom, hogyan alakultak a húsz évvel ezelőtti demográfiai mutatók. Ennek a következményét érezzük most. Köztudott, hogy 1990 után engedélyezték a terhességmegszakítást, és akkor drasztikusan visszaesett a születésszám, ez pedig ’93-’94-ben csúcsosodott ki. Jelenleg ez a generáció ért el abba a korba, hogy egyetemre készüljön. A másik oka annak, hogy a MOGYÉ-re jelentkező román diákság részaránya nőtt, az egyrészt az, hogy a kolozsvári orvosi egyetemen három éve nem írtak ki tandíjas helyet román nyelvű hallgatók számára, a másik magyarázat pedig az, hogy a vásárhelyi intézményben valamelyest könnyebb a felvételi, hisz csak egy tantárgyból kell megméretkezniük a diákoknak, míg Kolozsváron két tantárgyból is be kell bizonyítsák tudásukat. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a MOGYÉ-re kanalizálódik a román diákság nagy része. Ugyanakkor nem vélem általános jelenségnek azt, hogy a tanintézmény körül kialakult <> elriasztaná az egyetemről az orvosnak, fogorvosnak, gyógyszerésznek készülő fiatalokat” – szögezte le az egyetem magyar tagozatának vezetője.
Pál Piroska
Központ
Erdély.ma

Tizenöt éves a Studium Alapítvány
Egyhetes rendezvénysorozattal ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját a marosvásárhelyi Studium Alapítvány.
A Studium-hét rendezvénysorozat október 7-én, az alapítvány ünnepi kuratóriumi ülésével indul. Október 8-án, kedden az alapítvány képviselői a Budapest Bár együttessel ellátogatnak a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba és a Református Kollégiumba, amit közönségtalálkozó követ. A program egyik kiemelkedő eseménye a Budapest Bár jótékonysági koncertje lesz, amelynek teljes bevételét az alapítvány a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium felszerelésének felújítására ajánlja fel. A koncertre – amelyen kizárólag támogatói belépővel lehet részt venni (részletek a Studium Alapítvány Facebook-oldalán) – október 9-én este, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában kerül sor, ezt követi a Studium-est, amikor is átadják a Miskolczy Dezső-emlék-plakettet és díjat.
Október 10-én veszi kezdetét a Business Hotelben az Őszintén egy jobb egészségügyi ellátásért címmel megszervezett, modulokban zajló VIII. egészségügyi menedzserképző konferencia. A konferenciát dr. Szabó Béla professzor, a MOGYE szenátusa magyar frakciójának vezetője, Cseke Attila parlamenti képviselő, volt romániai egészségügyi miniszter és dr. Vass Levente, MSc, a Studium Alapítvány alelnöke nyitja meg. A fogorvosi modul keretében előadások hangzanak el a fogászati ellátás javításának menedzsmentje, a fogászati prevenció, a romániai fogorvosi ellátás állami finanszírozása, a romániai szociális fogászat finanszírozása, EU-s pályázati lehetőségek témakörében. Előadást tart: dr. Száva Hunor fogorvos, a Studium Alapítvány ügyvezető igazgatója, dr. Rózsa Noémi egyetemi docens (Semmelweis Egyetem Fogor-vostudományi Kar, Budapest), dr. Antalka Huba, a Kovászna Megyei Fogorvosi Kamara elnöke, dr. Páncél György, a Romániai Fogorvosok Egyesületének elnöke (Nagyvárad), dr. Hajdú László MSc – fogorvos (Kolozsvár), dr. Gerle János igazgató (Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar, Budapest), Kali István tanácsos (Studium Alapítvány). Október 10-én a konferencia gyógyszerészeti moduljának előadásai: Gyógyszermenedzsment a bioekvivalenciától a gyógyszerkassza hiányáig (moderátor Dr. Sipos Emese egyetemi docens, dékánhelyettes, MOGYE), A bioekvivalencia lehetőségei és kihívásai Romániában (előadó: Balázsi József igazgató, Kynetyx – HT KFT, Kolozsvár), A bioekvivalencia- vizsgálatok mint fejleszthető egészségügyi iparág (moderátor: Török István igazgató, VIM Spektrum Gyógyszergyár, Marosvásárhely), Egy romániai gyógyszertár létrehozásának és működtetésének kihívásai (előadó: Mészáros Andrea igazgató, Gyopár gyógyszertár, Marosvásárhely), Időmenedzsment a romániai patikában (előadó: Horváth Géza igazgató, Horváth patika, Szászrégen), Gyógyszerellátás a kiskereskedelemtől a gyógyszerészi gondozásig, illetve Irányvonalak, kihívások a gyógyszerek ártámogatásában, a gyógyszerkassza költségnövekedéseinek mérséklésében, az elmúlt 3 év európai és magyarországi tapasztalatai (dr. Hankó Balázs egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Budapest). A konferencia harmadik modulja az egészségügyi szolgáltatásokra összpontosít. Szó esik majd a regionális mentőszolgálatok megszervezéséről (előadó: Török Zsuzsanna, a Kovászna Megyei Mentőszolgálat igazgatója), a szektorsemlegességről Romániában illetve az OEBH által biztosított finanszírozásról dr. Vass Levente, a Studium Alapítvány alelnöke, volt romániai egészségügyi miniszteri tanácsos értekezik, hasonló témakörben tart előadást dr. Ivády Vilmos szaktanácsadó (GYEMSZI, Budapest), majd Élő Anita, a Heti Válasz újságírója Miért nem lehet választást nyerni az egészségüggyel – elvesztett és megnyert kommunikációs ütközetek? címmel tart prezentációt, amit a romániai magyar újságírók kerekasztal-beszélgetése követ. A nap utolsó előadását Horváth Dóra (Nemzetközi Kapcsolatok Főosztály, GYEMSZI Uniós Projekt Igazgatóság, Budapest) tartja. Október 11-én az egészségügyi infrastruktúra modul keretében dr. Komma Olivér szaktanácsadó (Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Közszolgálati Kar, Egészségügyi Menedzserképző Központ, Budapest) tart előadást. Az egészségügyi rendszer modulja a decentralizáció illetve centralizáció vetületeit az egészségügyben, illetve a regionalizált betegellátás kérdésköreit boncolgatja, előadók: dr. Sinkó Eszter igazgatóhelyettes (Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Közszolgálati Kar, Egészségügyi Menedzserképző Központ, Budapest) és dr. Gaál Péter dékán (Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Közszolgálati Kar, Budapest). Moderált megbeszélés következik a fenti témában a romániai helyzetről és perspektívákról dr. Gaál Péter, Cseke Attila volt egészségügyi miniszter, dr. Ritli László volt egészségügyi miniszter, Székely Ervin volt egészségügyi államtitkár, dr. László Attila szenátor, Jakab István (Clinilab Kft.), dr. Székely László (Osteopharm), Török István (VIM Spectrum Kft.), Kikeli Szabolcs (Procardia), dr. Jeszenszky Ferenc volt egészségügyi miniszteri tanácsos részvételével. A délután folyamán a Studium Szakkönyvtár és a Studium Központi Hivatal építkezési munkálatait tekintik meg a konferencia résztvevői, a tízéves Trébely utcai tanári lakások szakkollégiumnál ünnepi beszédet mond dr. Jung János egyetemi tanár, a Studium Alapítvány elnöke, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Répás Zsuzsanna, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Egyed-Zsigmond Imre, az EME OGYSZ elnöke, dr. Szilágyi Tibor, a MOGYE rektorhelyettese, dr. Vass Levente, a Studium Alapítvány alelnöke. A Studium-gálaesten kerül átadásra a Studium Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díj, a Studium Alapítvány – Kiemelt Támogató Díj és a Studium Rezidens Díj. Szombaton, a rendezvénysorozat utolsó napján előadások és kerekasztal- beszélgetés lesz az Erdélyi Rezidens Orvosok Szövetségének, a Magyar Rezidens Szövetségnek, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetségnek és az MMDSZ Volt Elnökei Konzultatív Tanácsának szervezésében.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

"Ez a kar volt, van és lesz"
Gyógyszerészek emlékeznek
Az idén ünnepli megalakulásának 65. évfordulóját a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Kara. A kerek évforduló emlékére dr. Gyéresi Árpád gyógyszerészprofesszor több hónapos gyűjtőmunkával egy közel 500 oldalas könyvet szerkesztett Azok a szép diákévek címmel, amelynek bemutatóját csütörtökön este tartották a Dr. Bernády György Művelődési Házban. A kötetet, amelyben 58 gyógyszerésznemzedék képviselője emlékezik az egyetemen töltött évekre, a városra, és számol be pályájáról, életéről, dr. Jung János egyetemi tanárkolléga ajánlotta a közönség figyelmébe. A rendezvény befejezéseként Gyéresi Júlia színművésznő, a Művészeti Egyetem tanára, a szerkesztő lánya a salermói orvosi iskola egészségmegőrző tanácsaival oldotta humorosra a Bernády Házat zsúfolásig megtöltő közönség nosztalgiázó hangulatát.
A könyv szerkesztője ballagási-kártya- gyűjteményének a kiadására készülve – gyógyszerész felesége tanácsára – fogott abba a szerteágazó levelezésbe, amelynek során minden évfolyamról talált egy lelkes gyógyszerészt, aki a megadott szempontok szerint megírta emlékeit. Az Albert Attila vezette marosvásárhelyi Bioeel gyógyszercég vállalta a támogatást, s a kötetet a FarmaMedia Könyvkiadó jelentette meg szép kivitelezésben. Gyógyszerész munkatársai mellett mindnyájuknak köszönetet mondott a szerző. A László Réka Imola tervezte címlapon jelképesen az orvosi és gyógyszerészeti egyetemhez vezető égig érő sárga kockaköveket láthatjuk, a hátlapon a gyógyszerészek címerét.
Jung János professzor, aki a szerzővel együtt járta végig az egyetemi pályát, s "volt tanúja a sztálini, majd a Ceausescu-féle diktatúra oktatáspolitikájának, az 1989-es eseményeknek és az azt követő, sokszor érthetetlen, ún. demokratikus intézkedéseknek", a vallomások mellett a gazdag képanyagot is értékelte, amely a volt hallgatókról, tanárokról, találkozókról, tudományos és szórakoztató összejövetelekről, kirándulásokról, az egyetemen folyó művelődési és sportéletről szól. A ballagási kártyák, diplomák, leckekönyv mellett láthatjuk Mihály király 1945. évi 407-es rendeletét, valamint Stefan Voitecnek a magyar nyelvű Bolyai Tudományegyetem megalapítására vonatkozó, 1945 decemberében kiadott alapító levelét is.
A kötet az anyanyelvű erdélyi gyógyszerészképzés tükre, gazdag, változatos összkép-elismeréssel és később bírálattal is. Tartalmazza az alapító tanárok és a dékánok képét, beszélgetést olvashatunk a 95 éves dr. Kovács Endre nyugalmazott biokémia-professzorral, aki az 1953–56 közötti években állt a kar élén. Pályájáról vall dr. Tőkés Béla egyetemi tanár, volt dékán, aki Négymenetes spirális erőtér című művében részletesen megírta emlékeit, s mivel tantárgya, a fizikai kémia a hallgatók számára nehéznek tűnt, neve gyakran olvasható a megemlékezésekben.
Az 58 évfolyamról szóló beszámolókat Jung professzor három csoportba sorolta. Az ötvenes-hatvanas években végzett idős nemzedék napokig felvételizett, a szaktantárgyak mellett román, magyar és orosz nyelvből is, szalmazsákon aludva járta ki a felkészítőt, dialektikus materializmus és tudományos szocializmus előadásokat hallgatott, pártfeladatként vasárnaponként részt kellett vennie a szocialista-ateista nevelésben. A nehézségek és kellemetlenségek ellenére a diákéveket megszépítette az egyetemen folyó színvonalas oktatás, a művelődési élet, a színházi előadások és hangversenyek, s az egykori Vásárhely hangulata, amelyet maga a szerző idéz fel lírai visszaemlékezésében.
A középnemzedék már csak a szaktantárgyakból felvételizett, de marxizmust továbbra is tanult, s a kötelezővé vált mezőgazdasági munkán, menzaszolgálaton vett rész, katonáskodni kellett a lányoknak is, tiltották a templomba járást, s e "szűkített felfogású társadalomban" kevésbé volt mozgalmas a diákélet, de a mozi, színház, hangverseny, a gólyabálok emléke gyakran visszatér. Ennek a nemzedéknek kellett megélni a kar felszámolását 1986-tól kezdődően, amiről a jelenlegi dékánhelyettes, Dr. Sipos Emese előadótanár számol be, az 1990-es újraindítást dr. Balázsi József vallomásában olvashatjuk.
A harmadik nemzedék már tesztek alapján felvételizett, a tanrendből elmaradt az ideológiai nevelés, megalakult a diákszövetség, amely megszervezte a tudományos diákköri konferenciákat neves külföldi professzorok részvételével, kihasználták a nemzetközi kapcsolatok nyújtotta lehetőségeket, s rész vettek az újraalakult Erdélyi Múzeum Egyesület Orvosi és Gyógyszerészeti Szakosztályának évi közgyűlésein. Gyakoribbá váltak a diákbulik, megváltozott a tanár–diák kapcsolat, s megjelentek az oktatás színvonalát, korszerűségét bíráló kritikai megjegyzések, az álláskeresés gondjai, a külföldi munkalehetőség, a magánosítás, a gyógyszerészszakma átalakulása.
Ebben a színes összképben gyakran hangzik el a hála az iskolateremtők áldozatáért, a nagy tanáregyéniségek nyújtotta szakmai színvonalnak, emberi tartásnak, műveltségnek az elismeréseként. Az 58 évfolyam során 2270 gyógyszerészt indított útnak az egyetem. Ballagáskor, találkozókon elhangzott beszédek is bekerültek a könyvbe, illetve beszámolók az egyetem életében jelentős tudományos eseményekről, a külföldi kapcsolatokról, a hajdani művelődési és sportéletről. Elismerés, nosztalgia, az idők sodrásában megszépült emlékek, a vissza nem térő fiatalság varázsa érezhető a végzettek mondataiban, arról a Gyógyszerészeti Karról, amelyet az erdélyi magyar fiatalok számára alapítottak, s ahol a mai elburjánzott demokráciában mindenért sokszorosan újra meg kell küzdeni.
Gyéresi Árpád professzor olyan könyvet szerkesztett, amelynek ott van a helye minden Marosvásárhelyen végzett gyógyszerész könyvtárában, hogy ebben a digitális világban is emlékeztessen arra, ami a miénk volt, és az is kellene maradjon, ahogy Péter László Hajnalka a címben idézett mondatában fogalmazott.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Az emlékezés virágait elhelyezték a Megbékélés Parkjában
Az elmúlt napok zord és hideg időjárása után napos október 6-ára virradtunk. A Megbékélés Parkjában sok száz ember összegyűlt, hogy lerója kegyeletét a 13 aradi vértanú előtt, és méltósággal ünnepeljen ezen a napon.
A megemlékezésre érkezett civileket leszámítva jelen voltak Arad megye és város elöljárói, Kelemen Hunor, az országos RMDSZ elnöke, Schmitt Pál, Magyarország volt köztársasági elnöke és felesége, dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere, Bognár Levente aradi alpolgármester, az Arad megyei RMDSZ elnöke, Cosmin Pribac Arad megye prefektusa, Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Adrian Ţolea, Arad megye tanácsának alelnöke, Gheorghe Falcă aradi polgármester, Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Király András tanügyi államtitkár, Traian Cresta, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke, a 13 vértanú leszármazottai, európai parlamenti, országgyűlési és parlamenti képviselők, önkormányzati vezetők.
Az ünnepi beszédek sorát Gheorghe Falcă polgármester nyitotta meg, akit Kelemen Hunor RMDSZ-elnök felszólalása követett. Mindkét politikus beszédét időnként fel-feltörő taps szakította félbe. Miközben Falcă a nemzetiségek békés együttéléséről, a toleranciáról beszélt, Kelemen Hunor a MOGYE-ügyet is felhozta megemlékező szónoklatában.
„A legjobb meghatározás a mi számunkra a tolerancia megértésére azt jelenti, hogy tiszteljük egymás szabadságát. (…) Arad példaértékű lehet helybéliek, tartományok, vagy akár államok számára” – zárta beszédét Gheorghe Falcă polgármester.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szabadság égő szeretetét emelte ki, melynek elérése érdekében egy nép elutasítja az elnyomást, ki akar törni a rákényszerített igából.
Az 1848–49-es visszaemlékezéssel kezdte beszédét dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere: „Kevés olyan pont van a magyar történelemben, ami ennyire összefogná, ennyire összekötné azt a közösséget, amiben élünk. Kevés olyan hős van történelmünkben, mint az aradi 13 honvédtábornok, akik ennyire osztatlanul és ennyire méltóan, ennyire igaz módon birtokolják tiszteletünket és megbecsülésünket, rokonszenvünket és együttérzésünket.”
Az aradi hősökre emlékezve minden túlzás nélkül kijelentette, hogy katonaemberek voltak valahányan, méghozzá a legnagyobbak közül valók. Említette azt az elkésett jóakaratot, ami a testvérháború lezárása és a kölcsönös bizalmatlanság eloszlatása után csak végzetesen későn, 1849. július 14-én következett be, csak ekkor tudott megegyezni a magyar kormány a románsággal.
„Örök tanulság: senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Nem élhetünk szabadon, ha a mellettünk élő nem használhatja az anyanyelvét, ha nem imádkozhat szabadon, ha nem álmodhat szabadon, ha nem dönthet a sorsa felett szabadon. Nem élhetünk szabadon, ha nem fogunk össze, ha nem dolgozunk össze. Különösen igaz a világnak ezen a pontján” – fejtette ki dr. Hende Csaba, majd befejezésül hozzátette: „Tisztelettel hajtunk fejet az aradi magyarság előtt. Köszönjük mindazt, amit egymásért és a magyarság egészéért tettek. (…) Méltónak kell lennünk az aradi hősök életéhez és áldozatához”.
Arad Megye prefektusa, Cosmin Pribac is mikrofonhoz lépett, majd Bognár Levente alpolgármester beszéde után kezdetét vette a megemlékező koszorúzás.
A Szabadság-szobor talapzatánál az emlékezés koszorúit helyezték el a helyi, megyei és országos RMDSZ képviselői, önkormányzati képviselők, Magyarország képviseletében érkezett közéleti szereplők, az aradi vértanúk leszármazottai, valamint szervezetek, egyesületek, intézmények képviselői.
A napfényes megemlékezés „hátterében”, a román hősök emlékműve előtt a Noua Dreaptă képviselői kitartóan, csendben végig ülték az eseményt román nemzeti zászlókat lobogtatva.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

„A csatavesztés tanulságait győzelemmé kell formálni”
A tizenhárom aradi vértanú emléke előtt hajtottak fejet tegnap mindazok, akik a Házsongárdi temetőben, Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál gyűltek össze az RMDSZ Kolozs Megyei, Belmonostori és Nők Szervezete, valamint a Belmonostori Ifjak szervezésében. A magyar szabadságharc tábornokainak 164 évvel ezelőtti kivégzésével kapcsolatban Oláh Emese, a Kolozs Megyei RMDSZ Nők Szervezetének elnöke elmondta: a hősök halálának az ad értelmet, hogy belőle újra meg újra erőt lehet meríteni. – Nem önfeladást jelent a gyászt életerővé, a csatavesztés tanulságait győzelemmé formálni. Mert van, amikor halni kell a hazáért, van, amikor élni és tenni érte. Most az a dolgunk, hogy tegyünk érte – hangsúlyozta Oláh Emese, aki szerint nincs az az erő és nincs az a hatalom, amely képes feltartóztatni a saját útját járni akaró magyar közösségünket.
Rollinger Ágnes, a belmonostori RMDSZ elnöke röviden ismertette az emlékmű történetét, amelyet egykor a csíkszéki honvédegylet állíttatott, és amelyet a Belmonostori RMDSZ Bitay Csaba volt elnök kezdeményezésére felújíttatott. – Tamás András honvéd alezredes Kolozsvár környékén esett el, ezért szentelték az ő emlékének az emlékoszlopot, amely felújított változatának 2002-es felavatása óta minden évben összegyűlünk felidézni a kivégzett vértanúk emlékét – mondta Rollinger Ágnes.
Gáll Sándor az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsi kancellárja, tanügyi előadója imát mondott a hősi halált halt tábornokok emlékére. Székely Árpád igazgató vezényletében a Kolozsvári Református Kollégium énekkara alkalomhoz illő kórusműveket énekelt. Ezt követően az emlékezés koszorúit helyezte el a Kolozs Megyei RMDSZ és Nők Szervezete, a Belmonostori RMDSZ, a Kolozs Megyei Diákszövetség, a Bitay és a Talpas család nevében. Az emlékezés hálaadó ökumenikus istentisztelettel folytatódott a Farkas utcai református templomban.
Méltóságteljes megemlékezés a Szabadság-szobornál
Ezrek emlékeztek tegnap délben Aradon az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 164 évvel ezelőtt kivégzett tábornokaira az emlékükre állított Szabadság-szobornál. A megemlékezésen felszólaló Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter kijelentette: senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Kelemen Hunor az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta: nem lesznek kevésbé szabadok a románok, ha a magyar nemzeti közösség jogos szabadságigényét kielégítik.
Kelemen Hunor a mai napig érthetetlennek tartja, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) miért nem lehet elfogadni a magyar oktatási részlegek beindítását. – Nem értjük, hogy hol csorbítja a románok érdekeit, szabadságát, boldogságát az, ha a magyar diákok anyanyelvükön tanulnak. Meg kellene már végre érteni, hogy nem akarunk senkitől semmit elvenni, csupán szabadon akarunk dönteni arról, milyen nyelven tanuljunk – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor szerint az is érthetetlen, hogy miért ingerel egyeseket még mindig a nemzeti, közösségi szimbólumok szabad használata. – Aki ettől bennünket megfoszt, az semmit sem értett meg a történelemből. (...) Aki azt gondolja, hogy el lehet bennünk fojtani a szabadság iránti vágyat, el lehet tiporni lelkünkben azt az eszmét és azokat az értékeket, amelyekért küzdünk, az 1849 hóhérainak az utódja, az elnyomók e századi katonája – fogalmazott Kelemen.
Az RMDSZ elnöke szerint a vértanú tábornokok is egy olyan hatalomnak voltak az áldozatai, amely nem nézte jó szemmel a nemzeti önrendelkezési törekvéseket, és nem bírta elfogadni a szabadságszerető népek óhaját. Emlékeztetett arra, hogy voltak, akik évekkel ezelőtt a Szabadság-szobor visszaállításától is féltek. Hozzátette: ma is sokakban keltenek félelmet a magyarság jogos kérései.
A szabadság egyetemességét állította beszéde középpontjába Hende Csaba is. Meg is említette: a magyar kormány képviselője és az RMDSZ elnöke akár egymás beszédét is elmondhatta volna Aradon. – Senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Nem élhetünk szabadon, ha a mellettünk élő nem használhatja az anyanyelvét, ha nem imádkozhat, nem álmodhat szabadon, nem dönthet a sorsa fölött szabadon – jelentette ki a magyar honvédelmi miniszter.
Hende Csaba szerint a vértanúkra való emlékezés a magyar-román összefogás egykor elszalasztott lehetőségére is emlékeztet. – A testvérháború lezárása és a kölcsönös bizalmatlanság eloszlatása után csak végzetesen későn, 1849. július 14-én tudott megegyezni a magyar kormány a románsággal. Akkor a jóakarat elkésett, a hadi helyzet már megfordíthatatlan volt – idézte a 164 évvel ezelőtti történéseket.
A miniszter úgy értékelte, hogy az 1848–49-es események során új magyar nemzet született, „olyan nemzet, amely a szabadság útján jár, és minden tagja összetartozik”. Hozzátette: a közös szabadságban való egység tudatát a katonai erő sem tudta elvenni. Emlékeztetett arra, hogy az Aradon kivégzett tábornokoknak nagy szerepe volt a nemzet első honvédseregének a felállításában, és hogy ez a „sebtében megszervezett haderő a világ legjobb hadseregének is méltó ellenfele tudott lenni”.
Az aradi Szabadság-szobornál rótta le kegyeletét a vértanú tábornokok előtt Schmitt Pál volt köztársasági elnök és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is. A megemlékezésen a szélsőségesen nacionalista Noua Dreapta (Új Jobboldal) román szervezet mintegy harminc szimpatizánsa óriás román zászlót feszített ki a téren. A polgármesteri hivatal korábban elutasította a szervezet térfoglalási kérését. Az aradi megemlékezések délután ökumenikus gyászszertartással és koszorúzással folytatódtak a vesztőhelyen felállított obeliszknél.
Biró Zsolt: az erdélyi magyarság autonómiát akar
Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Hargita megyei Szentegyházán az 1849. október 6-án mártírhalált halt aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen. Kifejtette: az autonómia jár a romániai magyaroknak, hiszen „nem vagyunk sem kevesebbek, sem alávalóbbak román honfitársainknál vagy Európa más nemzeténél”.
Felidézte, hogy tavaly szeptember 11-én, a katalánok nemzeti ünnepén Barcelona utcáin másfélmillió ember követelte a függetlenséget. – Nem kell őket logisztikailag mozgatni, nem kell szónoki emelvény, ahová csak a kiváltságosak ülnek, ahonnan csak előzetes egyeztetések során kialakított, avagy kialkudott forgatókönyv szerint szólalnak meg a hatalmasságok, de legfőképpen nem kapkodja a fejét ijedten a lojalista párt politikai felelőse, attól tartva, hogyan számol el Bukarestben mindezzel – mondta Biró Zsolt, aki szerint „Erdélyben is ezt a forgatókönyvet kell alkalmazni”.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Exkluzív interjú Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével
Célunkat EU-szinten is látni, láttatni
Megragadva az alkalmat, hogy az RMDSZ szövetségi elnöke, Kelemen Hunor vasárnap részt vett az aradi megemlékezésen, exkluzív interjúban próbáltuk áttekinteni a romániai magyarságot jelenleg foglalkoztató legfontosabb kérdéseket.
– Elnök úr, hogyan képzelik az EP-vel elfogadtatni az Európai Nemzeti Kisebbségek Szövetségének (FUEN) a kisebbségi jogok bővítésére vonatkozó indítványát, miközben minden nyugati ország a bevándorló kisebbségek által okozott gondokkal, társadalmi feszültségekkel küszködik? Ha az őshonos kisebbségek jogainak a bővítésére irányuló indítványt elfogadnák, a bevándorlóknak is hasonló jogokat kellene biztosítaniuk.
– Nem lesz könnyű, hiszen az EU nem azért jött létre, hogy az őshonos kisebbségeket védje, hanem, gazdasági érdek vezette az elődjének, az Európai Közösségnek a megalapítását. Ha az őshonos kisebbségek jogairól szó esik, az tulajdonképpen 2007-óta történik, amióta mi az Európai Parlamentben vagyunk. Amikor mi a jogaink bővítésének a tervezetét elkészítettük, eleve hosszú menetelésre számítottunk. Tehát ez nem egy villámháború, amit néhány nap vagy néhány hét alatt meg lehet nyerni, mert sok olyan erős gazdasággal rendelkező uniós tagállamot kell meggyőznünk arról, hogy az EU-ban nem csak a jelentések, a retorika szintjén kell elismerni a sokszínűséget, több kultúrának az egymás mellett élését, a nyelvi sokszínűségnek az értékét, hanem mindezt a gyakorlatban is meg kell valósítani. Noha nem lesz könnyű megvalósítani, úgy érzem, jó úton járunk, hiszen EU-szinten megteremtettük az őshonos kisebbségeknek az összefogását, a szolidaritását, ami az Északi-tengertől, az Atlanti-óceántól egészen a Földközti-tengerig terjed. Nekünk a megszületett összefogást kell kamatoztatnunk. Másképp viszont, legalább ilyen nehéz megértetni, elfogadtatni, hogy az EU tagállamai tegyenek különbséget az őshonos közösségek, nemzeti kisebbségek között, akik évszázadokon, sőt évezredeken keresztül a különböző országokban, régiókban értékalkotók voltak a többségi nemzetekkel együtt, illetve a munkát kereső bevándorlók között. Utóbbiak azért érkeznek egy-egy országba, hogy ott munkát találjanak, megélhetést biztosítsanak a maguk, illetve a családjuk számára. Az őseink, illetve mi nem munkát keresni érkeztünk ide, hanem a történelmünk úgy alakult a XX. században, hogy a nemzet- és az államhatárok Európában nem esnek egybe. A tény, hogy a Bizottság visszautasította a kezdeményezésünket, bizonyára sokunknak hidegzuhanyként hathat, de a megteremtett szolidaritást tovább kell vinnünk. Mert a következő ciklusban módosulni fog a Lisszaboni Szerződés, aminek a módosításakor viszont ott kell lennünk, hogy a Szerződésbe bekerüljön az őshonos nemzeti közösségekkel kapcsolatos kompetencia, mint a Bizottságnak és a Parlamentnek a kompetenciája. Ezt rajtunk kívül más nem fogja felvállalni, csakis a nemzeti kisebbségeknek, az őshonos közösségeknek a képviselői. Ezért létfontosságú, hogy a 2014-es EP-választások után, amikor a Lisszaboni Szerződés amúgy is módosításra kerül, mi is hallathassuk a hangunkat. Ez olyasmi, mint a maratoni futás, ahol nem az a kérdés, milyen volt a start, hogy az első 100 métert gyorsan le tudod-e futni, hanem, hogy a több mint 40 kilométert végig tudod-e futni türelmesen, kitartással, tehát célba tudod-e juttatni az akaratodat.
– Mekkora erőt képviselnek az EP-ben az őshonos nemzeti kisebbségek?
– Sokan vannak, közülük egyesek nemzeti közösségek képviselőiként, mások viszont valamilyen ideológiai vonal képviselőiként szereztek mandátumot. Ott vannak a szlovákiai magyar barátaink, ott vagyunk mi, a dél-tiroli németeknek a képviselői, a németországi dánok képviselői, a dániai németek képviselői, az Európai Néppárton belül olyan képviselők, akik franciák ugyan, de valamelyik kisebbséghez tartoznak. Végül pedig ott vannak a katalánok, akik a spanyolországi viszonyokat nézve talán a legfontosabbak. Ha jól összeszámolnánk, már a felsoroltak is erős csoportot képviselnének, de még az Intergrup működése is azt bizonyítja, hogyan működtethető egy munkacsoport az EP kebelében. Természetesen, a felsoroltak nem igazán befolyásolhatják az ideológiai táborok közötti erőviszonyokat, de rettenetesen fontos, hogy amikor az EP-ben a nemzeti közösségekről beszélünk, ne ideológiák mentén beszéljünk erről, hanem legyenek a Néppártban is, a Szocialistáknál is, a Zöldeknél is, a Liberálisoknál is olyan emberek, akik ezt az elvet, ezt a célt fenntartják és követik. Ilyen szempontból nekünk az a fontos, hogy 2014-ben erősítsük egymást az EU tagállamaiban. Nem vagyok a híve annak, hogy az elzárkózásból egy jobb megoldást lehet kihozni, mint az együttműködésből.
– Szórvány-magyarként viszont magam attól tartok, hogy mikorra ezt a maratoni harcot sikerül megvívni, annyira megfogyatkozunk, hogy értelmét veszítik a kiharcolt jogok. Ebből kiindulva, nem gondolja-e, hogy radikálisabb eszközökkel kellene próbálkozni a szórványmagyarság számára kulturális, míg a tömbmagyarság számára a területi autonómia megszerzéséért?
– Hadd kérdezzek vissza: mi lenne az a radikális eszköz?
– Azt hiszem, éppen ön állította, hogy szeptemberben nagy tüntetés-sorozatot szerveznek a fejlesztési régióknak a hatalom elképzelései szerint történő kialakítása miatt.
– Így is lesz: október 27-én nagy menetelés következik Székelyföldön, amit összefogással szervezünk. Tehát ezeket az eszközöket használjuk, de azt is látni kell, hogy példának okáért, a március 10-i tüntetés nyomán nem lett autonómia. Bizonyára az október 27-re tervezett tüntetés után sem lesz autonómia. Ismétlem, ezeket az eszközöket használjuk, tehát a kérdés jogos. A parlamenti eszközöket, illetve a parlamenten kívüli demokratikus eszközöket használva tudunk olyan kényszerhelyzeteket teremteni, hogy az épülő házunkhoz még egy téglát, még egy falat hozzátehessünk. Nincsenek csodák. Minden nap meg kell oldani egy-egy problémát, miközben a távlati célt nem szabad szem elöl veszíteni. A politikában egy kicsit ez is művészet, hogy a kettőt össze lehessen hangolni.
– Nem a Néppárt szájíze szerint beszélek, de nem gondolja, hogy csak akkor érhető el komolyabb eredmény, ha az erdélyi kérdés európai kérdéssé válik?
– Illúzió. Mi is megtapasztaltuk az EU-ban, hogy mihelyt magyar kérdésről beszélünk, az lepattan róluk, mint a falról. Éppen ezért teremtettük meg az EU-ban a kisebbségek szolidaritását. Mert ha a mi gondjaink fontosak a Szlovákiában, Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Spanyolországban vagy máshol élő kisebbségek számára, akkor a mi ügyünk európai üggyé válik. Mert a mi szempontunkból a mi, erdélyi ügyünk a legfontosabb, de mihelyt erről beszélünk, abban a pillanatban lepörög róluk. Éppen ezért fontos, hogy az előttünk álló célokat EU-szinten próbáljuk látni és láttatni. Máskülönben kudarcot kudarcra halmoznánk, noha a jó ügyet szolgálnánk.
– A megemlékező ünnepségen elmondott beszédében többször bírálta a hatalmat. Kormányzati tényezőként ezt nem igazán lehetett tenni?
– Dehogy nem, hát éppen ezért, nevezetesen a MOGYE-ügy miatt bukott meg a kormánykoalíció. Éppen azért buktunk meg, mert kormányzati pozícióból próbáltuk keresztülvinni az akaratunkat.
– Ellenzékből radikálisabban kifejezésre lehet-e juttatni az ellenvéleményt, mint kormányzati tényezőként?
– Kimondani bármit lehet, kérdés viszont, hogy mikor, mit mondasz ki, kinek mondod, hogyan lehet ebből cselekvési tervet készíteni, hogyan lehet eredményt elérni? Nem a mondatokkal van a probléma, hiszen csípős, radikális beszédet bármikor tudunk mondani. Amikor viszont kormányon vagy, adott a helyzet, hogy kormányzati eszközöket használhass a célok eléréséhez, tehát eredményeket lehet felmutatni. Amikor viszont nem vagyunk kormányon, ezek az eszközök nem léteznek, ezért a retorika mindig másképpen hangzik. Lényeg, hogy akár ellenzékben, akár kormányon vagyunk, és számomra ez a vezérfonal, a célt nem szabad szem elől veszíteni, eltéveszteni. Tudni kell, mi a közösség érdeke, a célja. Szerintem ez a jó, mert a közösségi céloknak alá lehet rendelni a politikai eszközöket. Hogy milyen eredménnyel lehet használni őket, más kérdés.
– Ön bízik-e abban, hogy a 6 megyében tervezett referendum az ottani magyarság szempontjából pozitívan befolyásolja majd a fejlesztési régiók kialakítását?
– Ha egy hatalom komolyan gondolja, hogy az adófizetők érdekeit, óhaját, sóhaját figyelembe kell venni, akkor szerintem nem hagyhatják figyelmen kívül a mi közösségünk akaratát, véleményét sem. Tehát ha egy demokratikus hatalom ad a szavára, a lakosság véleményét nem seperheti le az asztalról.
– Hogyan értékeli a tényt, hogy a Ponta-kormány tisztségében hagyott néhány magas rangú magyart?
– Szerintem az elmúlt 23–24 évben nehezen, de sikerült megértetnünk velük, hogy vannak olyan területek, mint az oktatás, ahol a legnehezebb időkben is volt magyar tisztségviselő államtitkár, helyettes államtitkár, fő osztályvezető vagy osztályvezető. Mert a kisebbségi, illetve a magyar nyelvű oktatás kérdését csakis magyar ember tudja képviselni. Ez nem egy többlet-gesztus, hanem egy lassan megteremtett hagyománynak a folytatása, jogos elvárás. Ez viszont azért van, mert több mint 20 éve folyamatosan ezt mondtuk nekik. Azt képviseltük, hogy a kisebbségi, nevezetesen a magyar nyelvű oktatást nem lehet román emberre bízni, mert az még soha nem működött. A hatalmi körökben megteremtett hagyomány, a bennük megérlelődött felismerés is azt bizonyítja, hogy a képviselőinknek feltétlenül a törvényhozásban kell lenniük, ha lehetőség nyílik rá, a hatalommal járó előnyöket, felelősséget is vállalnunk kell. Mert ahogy a MOGYE-ügyben kifejtett szilárd álláspontunk is bizonyítja, hatalmi tényezőként is ki lehet, ki kell nyilvánítani az ellenvéleményt.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Az egyenes beszéd luxusa
Október 6-án Aradon idén is az utóbbi években megszokott koreográfia szerint zajlottak a vértanúk emléke előtti megemlékezések, legfeljebb annyi különbséggel, hogy felcserélték a délelőtti és a délutáni helyszínt. De idén is a román himnusz csendült fel elsőnek a Szabadság-szobornál, a magyar himnusz után eljátszották az európai himnuszt is, hogy a Nagy Testvér előtt is megtegyük a kötelező tiszteletköröket. Majd valamennyi beszéd két nyelven hangzott el, úgy, ahogy az aradiak szerint 1999-ben a szélsőséges román erők megkövetelték, hogy a későbbiekben ne rendezzek olyan zajos, obszcén jelszavakban bővelkedő ünneprontó ellentüntetést, mint akkor. Nem is volt zaj, az Új Jobboldal képviselői szép csendben kifeszítették hatalmas román lobogójukat, majd a műsor végeztével elvonultak, a Vesztőhelyen pedig idén sem tették tiszteletüket. Jelenlétük nem volt annyira fenyegető vagy idegesítő, sokkal inkább szánalmas, nem is foglalkozott velük senki. A másik oldalról viszont nem feledhetjük, hogy nekünk nemzeti gyásznapunkon az elnyomó hatalom himnuszát kell hallgatni, miközben a kétnyelvű városokban csorbul a magyar anyanyelvhasználat, kétnyelvűsítő gesztusunk, amellyel az ünnep magyar intimitása elvész, nem talál viszonzásra.
Haszonelvű szövetségek
E problémák – a teljes vertikumú anyanyelvű oktatás, az anyanyelvhasználat, s kiemelten a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügye – is helyet kaptak Kelemen Hunor jól megfogalmazott, kerek ívű, minden magyar érzésű ember által felvállalható ünnepi beszédében. Meg is kapta az elismerést Hende Csaba magyar honvédelmi minisztertől, aki rámutatott arra, hogy olyan időket élünk, amikor a magyar kormány képviselője is elmondhatná az RMDSZ elnökének beszédét, és fordítva.
Ha ehhez a politikába ma belecsöppent jóindulatú érdeklődő hozzáolvassa Borboly Csaba Hargita megyei önkormányzati elnök legutóbbi írását (Tükörbe nézve, Transindex, 2013. október 4.), akkor csodálkozhat, hogy mi is a probléma az Erdélyben egymásnak feszülő magyar politikai erők között. Borboly gondolatmenetének lényege, hogy bizonyos szemellenzős, korlátolt RMDSZ-en belüli erők gáncsolják a hatékony önépítkezés képviselőit – jelesül őt magát, a szöveg célba juttatása és kedvező recepciója érdekében talán szerencsésebb lett volna, ha más példát említ – s nem veszik figyelembe az erdélyi magyar szavazók politikától való elfordulását és számbeli csökkenését, nem akarják vagy nem tudják felfogni, hogy az egyre rosszabb peremfeltételek szorítják rá a erdélyi magyar politikai elit versenyben álló erőit az összefogásra. Egyben javaslatot is tesz egy olyan európai parlamenti lista megalkotására, amelynek második vagy harmadik helyén Tőkés László, ötödik helyén pedig egy SZNT/MPP-s politikus állna.
Az RMDSZ-szel való összefogás az autonomista oldalon azóta heves vitát kiváltó téma, mióta megtörtént a nemzeti önkormányzat célkitűzését komolyan vevő, s nemcsak kampánytémának használó tábor intézményes önállósodása. Ami nem véletlen. Hiszen eltérő, de egyszerre érvényes meggondolások más-más következtetésre juttathatnak bennünket, akár szigorúan haszonelvű, szavazatkalkuláló szemszögből, akár elvi síkon vizsgáljuk a kérdést.
Ami a problémakomplexum haszonelvű, opportunista megközelítését illeti: két erő összefogása nem eredményez minden esetben automatikus szavazatösszegződést. Jó példa erre a MIÉP és a Jobbik 2006-os összekapaszkodása, amely nem hozott elegendő voksot a parlamenti küszöb eléréséhez, holott a MIÉP négy évvel korábban közel 5 százalékot ért el, a Jobbik néhány évvel később pedig 15 százalékot. Ha a radikális beállítottságú szavazók hiteles erőt láttak volna a MIÉP–Jobbik Harmadik útban, akkor vélhetően honorálták volna szavazatukkal. De annyira evidens volt, hogy ellenfelek fognak össze haszonelvű megfontolásból, annyi jogos vagy jogtalan vád hangzott el a felek között, hogy a választók nemet mondtak e szövetségre.
Segít vagy rombol?
Erdélyben van konkrét precedens e kérdéskörre. Meg lehet vizsgálni, hogy hányan szavaztak a 2007-es EP-választásokon Tőkés László egyéni jelöltre és az RMDSZ-re, majd hányan az RMDSZ–EMNT összefogásra 2009-ben. A szavazatszám hasonló nagyságrendű, az utóbbi esetben kisebb volt a voksok száma valamivel, de nem lényegesen. Vélhető, hogy ha hasonló számban is járultak az urnákhoz a szavazók, nem ugyanazok voltak. Vannak, akiket mozgósít az összefogás, vannak akik ebben önfeladást látnak, elsősorban a nemzeti autonomista oldalon.
Tény, hogy ez a biztosabbnak tűnő stratégia. Az összefogás őszinte lenne, mert érdekeken alapulna, parafrazálhatjuk Orbán Viktor bonmot-ját, amivel Traian Băsescuhoz fűződő viszonyát jellemezte. Sejthető, hogy az RMDSZ az időnkénti bekeményítő retorika alkalmazása dacára, továbbra is engedni fog a hatalom szirénhangjainak, nem lesz partner a Brassóban húsz éve eltervezett autonomista önépítkezés folytatásában, s a magyar nemzeti önkormányzat nagyszabású víziójának megvalósításában. S azt is tudni lehet előre, hogy Tőkés László, akinek politikai pályáján nincsenek cikkcakkok, akit soha nem lehetett eltántorítani az autonomista programtól, aki a román hatalommal való bármiféle együttműködést csak elvi alapokon tudott elképzelni, továbbra sem tagadja meg önmagát, és nem támogat semmiféle klikkérdekű, neptuni ihletettségű önfeladó kurzust.
Célorientált, elvi megközelítésben: az összefogás negatív következménye, hogy a sziklaszilárd elkötelezettségű, az RMDSZ-szel bármiféle együttműködést árulásnak felfogó szavazók végleg elfordulhatnak az EMNP-től és Tőkés Lászlótól, hacsak ezt meg nem tették már 2009-ben. Másik oldalról viszont az autonómiaharcban egyelőre megkerülhetetlen az RMDSZ, amely eddig a 2007-es EP-megmérettetést leszámítva valamennyi választáson elnyerte a magyar szavazók négyötödének támogatását vagy ennél is többet. Ha komolyan vesszük a feladatot – az erdélyi magyarság teljes politikai érdekképviseletének felsorakoztatását az egységes autonómiapolitika mögött –, a taktikai cél az autonomista oldal számára nyilvánvalóan csak az lehet, hogy nélküle ne lehessen döntést hozni a politikában. Ehhez pedig megizmosodás kell, konok építkezés, szívós aprómunka. A nagy kérdés, hogy ebben az RMDSZ-szel való taktikai együttműködés segít-e vagy rombol?
A taktikai engedmények elfogadtatása a saját táborral értelemszerűen a kommunikáción múlik. Az autonomista oldal pozícióelőnye, hogy nem kell a gyakorlati politikával élesen szemben álló politikai propagandát folytatnia, nyugodtan kiterítheti lapjait, kimondhatja, amit gondol. Megengedheti magának az egyenes beszéd luxusát, mind a tárgyalópartnerek, mind a nemzetközti fórumok, mind a választók felé. Ezt kell kihasználni, bármilyen döntés születik is. Az EMNP vezetői tisztességgel és következetesen, változatlan célok elérésének érdekében, saját egyéni haszonelvű megfontolásaikat félreseperve politizáltak az elmúlt évtizedekben, ami ritkaságszámba megy a Kárpát-medencében. Ezt a tényt kellene közmeggyőződéssé emelni. Ha sikerül, nem lehet probléma semmiféle taktikai manőver. Feladatnak nem sok ez, de nem is kevés.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)|

Születésnapot ünnepelt a Studium
Az Őszintén egy jobb egészségügyi ellátásért témával megtartott VIII. Menedzserképző Konferencián elhangzó előadásokat és a témához kapcsolódó vitákat hallgatva két napon át a marosvásárhelyi Studium Alapítvány tudásépítő tevékenységének lehettünk tanúi. Október 11-én délután a Tanári Lakások Szakkollégium udvarán az építő, közösségszervező munka eredményét ünnepelték az ottlakók, a konferencia résztvevői és a meghívottak. Tíz évvel ezelőtt ezen a napon avatták fel a Trébely utca 85. szám alatti épületet és a Rigó utcai szakkönyvtárat, mint a marosvásárhelyi állami magyar felsőoktatás háttérintézményeit. Az 1065 négyzetméter felületű tanári lakások és szakkollégium, amely azért épült, hogy jutányos áron hozzáférhető lakással támogassák azokat a fiatalokat, akik az alacsony kezdő fizetés ellenére az egyetemi pályát választották, beváltotta az elképzeléseket. Ezt bizonyítja a 88 felnőtt, akiknek az otthona volt vagy még ma is az a Trébely utcai épület, és a 15 kisgyerek, akik ott születtek, és társaikkal együtt kíváncsian figyelték, hogy mi történik körülöttük. A tanári lakásokkal egy nap felavatott Rigó utcai szakkollégium az évfordulóra egy emeletet kapott, ahol a Studium Alapítvány központi hivatalát rendezik be. A Tanári Lakások Szakkollégium földszintjén működő Studium Kiadót, amely azért jött létre, hogy a magyar oktatók egyetemi jegyzeteit a megfelelő minőségben jelentesse meg, az évfordulóra egy rendkívül korszerű digitális nyomdagéppel szerelték fel.
A születésnapra összegyűlt vendégeket az ottlakók nevében Lukács Márton Réka, majd dr. Kentelky Endre, a Sapientia kertészmérnöki tanszékének adjunktusa köszöntötte, aki gyakornokként hat évig volt lakója és három évig igazgatója a kollégiumnak. Bevallása szerint elismeréssel tekintett az akkor 28 éves dr. Vass Leventére, s arra gondolt, hogy a vele egyidős fiatalok közül vajon hányan mondhatják el, hogy megálmodtak és meg is valósítottak egy ilyen tervet a közért. Majd elmondta, hogy kertészmérnökként hogyan tervezte meg az épület környezetét, s hogyan kivitelezték, ültették el az 56 gyümölcsfát közösen, orvosok, gyógyszerészek, mérnökök és színészek, akikkel együtt úgy érezték, hogy a védőernyőt jelenti számukra a kollégium.
Erőbe öltöztünk! – a Studim Alapítvány jelszava a lendületes fiatalokra utal, de ugyanakkor azokra az erős gyökerekre is, amit azok az idősebb tanárok jelentettek, akik a lelkes és szorgalmas diákszövetségi vezetők mellé álltak. Az alapítvány létrehozásának körülményeiről, kitartó munkájáról, az együttműködésről dr. Jung János egyetemi tanár, a Studium kuratóriumának elnöke beszélt, majd hozzátette, hogy mindezt csak a hazai és elsősorban magyarországi alapítványok, intézetek, szervezetek támogatásával lehetett megvalósítani, amiért köszönetet mondott a jelen levő államtitkárnak.
A Studium kiemelt támogatója, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nevében Répás Zsuzsánna helyettes államtitkár értékelte az alapítvány 15 éves tevékenységét.
– Mindannyian tudjuk, hogy a Studium nélkül ma sokkal szegényebb lenne a vásárhelyi magyar felsőoktatás, és talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy hiánya közös magyar hiány lenne. Beszédében hangsúlyozta, hogy a nemzetpolitikai célok többé nem rendelődnek alá semmilyen más érdeknek. A Magyar Állandó Értekezlet által elfogadott nemzetpolitikai stratégia alapvető célja a gyarapodó közösségek támogatása. A számbeli, szellemi, gazdasági és jogi gyarapodásban kulcsszerepe van az anyanyelvű oktatásnak, amire mint a nemzeti szocializáció kiemelt területére nagyon oda kell figyelni. Az iskolákba, egyetemekbe vetett bizalom, a rájuk fordított támogatások a jövőbe vetett hitet jelentik – mondta Répás Zsuzsánna, aki az együttműködés, az összefogás fontosságáról s a polgári kormánynak az alaptörvényben rögzített felelősségéről szólva további támogatást ígért a Studiumnak és a vásárhelyi magyarságnak.
Dr. Egyed Imre egyetemi tanár, az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Orvosi és Gyógyszerészeti Szakosztályának elnöke, kuratóriumi tag a korosztályok közötti együttműködés mellett az egészséges oktatás jelentőségének a felismeréséről szólt, amit a Studium mindenkori vezetőinek a figyelmébe ajánlott.
Az alapítvány a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem legfontosabb stratégiai partnere az EME és a diákszövetség (MMDSZ) mellett. A Sudium az elmúlt 15 évben rengeteget tett az 1700 magyar hallgatóval működő egyetem működéséért, egyrészt a szakkönyvtár és a szakkönyvkiadó létrehozásával, másrészt a tanársegédek lakásgondjainak a megkönnyítésével, az eszköztámogatással, az otthonteremtő szándékkal – emelte ki dr. Szilágyi Tibor, a MOGYE rektorhelyettese. Mivel a Studium rég túlnőtte eredeti szándékát, meg kell találnia a fejlődésnek azt a kiegyensúlyozott menetét, ami lehetővé teszi a folytatást – tette hozzá.
Végül dr. Vass Levente, a Studium Alapítvány alelnöke emlékezett vissza arra, hogy tíz évvel ezelőtt, a beköltözésük után egy hónppal megszületett fia volt az első kollégiumi gyermek, s a tanári lakások felépítésének egyik legnagyobb hozadéka az, hogy az ott élő szülőknek gyermekei születtek, s ma is szívesen költöznek oda az új lakók az épület, a kert, a csend miatt. A Studium-modellt, ami lelkes fiatalok s meggondolt idősebb tanárok együttműködése során kristályosodott ki, ma már más városokban is követik. Elmondta, hogy a diákszövetségi munkában elődei és utódai ma is biztatják, mellette állnak, a felgyűlt energiát és tapasztalatot pedig arra fordítják, hogy a kört kitágítva egy hálózatot hozzanak létre, amibe beletartozik a sepsiszentgyörgyi és a szatmári lakásépítés is a kezdő orvosoknak. A támogatásért köszönetet mondott az Igazságügyi Minisztériumnak és a Bethlen Gábor Alapítványnak illetve a Studium állandó támogatóinak abban a reményben, hogy az elkövetkező öt évben is számíthat a segítségükre. Ezt követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének üzenetéből olvasott fel egy részletet. Az ünnepségen elhangzott, hogy az évforduló kapcsán a Studium Alapítvány felvállalta a marosvásárhelyi Bolyai Farkas középiskola és a Református Kollégium támogatását, amihez a legnagyobb mértékben a Procardia cég járult hozzá.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Díjátadások a Studium gálaestjén
A Studium Alapítvány létrehozásának 15. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat pénteki gálaestéjén rövid kulturális műsort követően díjátadásra került sor: a Studium Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díját, az alapítvány Kiemelt Támogató Díját és a Studium Rezidensdíjat vehették át a kitüntetettek. Az ünnepi rendezvényen különdíjjal tüntették ki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem alapkőletételénél jelen levő, 95 éves dr. Kovács Endre professzort.
A Marosvásárhelyi Filharmónia vonósnégyesének rövid előadását követően idén is átadták a Studium Alapítvány díjait. A Studium Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díjának elnyerésére idén nemcsak az írott sajtó, hanem rádiós kategóriában is meghirdették a pályázatot. A beérkezett pályámunkákat zsűri értékelte, az írott sajtó kategóriában Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője (sajtó), a rádiós kategóriában a Kolozsvári Rádió munkatársai: Papp-Zakor András, Nagy Pál és Székely Balázs osztoztak a díjon. Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) leköszönt elnöke, a sajtós pályamunkákat értékelő zsűri tagja kiemelte a Studium Alapítvány és a MÚRE közötti, több évre visszatekintő jó együttműködést, majd hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy a MOGYE háttérintézményeként működő alapítvány partnernek hívta maga mellé a sajtót, az egészségügyre szakosodott újságírókat, hiszen ők a kapocs a gyógyítók és a társadalom között. "Mindkét fél érdeke, hogy egészségesebb társadalomban éljünk. Az egészségügy valós problémáit, szociális vetületeit felvető pályamunkákat értékelve az alapítvány által létrehozott Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díj jó kezekbe került, a díjakon kívül pedig dicséret kiosztását is kérjük, hiszen számos kitűnő, kiváló szakmaisággal megírt pályamunka érkezett be" – jelentette ki Karácsonyi Zsigmond. A sajtó kategóriában a zsűri Nagy Székely Ildikót a szociális érzékenységéért, míg Forró- Erős Gyöngyit elmélyült, tudatos munkássága miatt részesítette dicséretben. A Kolozsvári Rádió szerkesztői a díjat Agyagási Leventétől, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársától vették át, érdemoklevelet Lengyel Noémi, az Erdély FM szerkesztője kapott. A Studium Alapítvány alelnöke, dr. Vass Levente köszönetet mondott a pályázóknak, a zsűrinek valamint a MÚRE képviselőjének, ismertette az alapítvány Reziko elnevezésű programját, majd ezt követően dr. Száva Hunor, az alapítvány ügyvezető igazgatója a rezidensvizsgán legjobb eredményt elért hallgatónak átadta a Studium Rezidensdíjat: idén a rezidensvizsgán 897 pontot elért Koncz Szabolcs kardiológiarezidens kapta a kitüntetést. A rendezvény keretében dr. Brassai Attila professzor méltatta a MOGYE alapkőletételénél jelen levő, immár 95 éves Kovács Endre professzor rendkívüli személyiségét, életútját, akinek Répás Zsuzsanna államtitkár-helyettes asszony adta át az alapítvány különdíját. A Studium Kiemelt Támogató Díját az alapítvány 15. évfordulóján Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára vette át dr. Vass Leventétől.
(antalfi)
Népújság (Marosvásárhely)

MOGYE-ügy: nem diszkriminatív, hogy román nyelven tanulnak a magyar diákok is
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) nem találta diszkriminatívnak, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar tagozaton tanuló diákok gyakorlati oktatása román nyelven zajlik.
A tanács szerdai közleménye szerint a MOGYE ügyében többségi szavazással döntöttek, a testület két tagja különvéleményt fogalmazott meg.
Asztalos Csaba CNCD-elnök - a különvélemény megfogalmazója - az MTI-nek elmondta, kollégái elfogadták a rektor érvelését, amely szerint a román nyelvű gyakorlati oktatással lehet elérni, hogy az egyetem magyar tagozatának a végzősei ismerjék a román szaknyelvet.
Asztalos közölte, hogy érvelésében ő is elismerte a román szaknyelv ismeretének fontosságát. Úgy vélte azonban, hogy nem a román nyelvű gyakorlati oktatással kell elérni ezt a célt.
A CNCD elnöke szerint az egyetem rektora azzal is érvelt a román nyelvű gyakorlati oktatás mellett, hogy nincsen elég magyar oktató, és az állások megpályáztatásakor diszkriminatív lenne a magyar nyelvtudás megkövetelése. Asztalos Csaba tévesnek tartotta ezt az érvelést. Kijelentette, hogy a nyelvtudás a munkaköri leírás részét képezheti, azt pedig semmiképp nem lehet diszkriminatívnak tekinteni.
Asztalos az általános romániai közhangulatnak tulajdonította, hogy a tanács többsége nem fogadta el az érveit. Kijelentette: az utóbbi években Romániában egyre gyakrabban értelmezik beszűkítő módon az anyanyelvhasználatra vonatkozó szabályokat.
A diszkriminációellenes hatóságnál a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) tett panaszt amiatt, hogy a magyar tagozaton tanuló diákok számára is román nyelven zajlik a gyakorlati oktatás. Kincses Előd, a RMOGYKE ügyvédje korábban azt állította, hogy az egyetem román többségű vezetői a magyar orvosképzés elsorvasztása céljával gátolják a magyar gyakorlati oktatás újraindítását. A gyakorlati oktatáson keresztül kerülhetnének be ugyanis a rendszerbe azok a magyar tanársegédek, akik később magasabb tanári fokozatokba léphetnének elő. (MTI)
Transindex.ro

Legyen miénk a tér
A magyar orvostanhallgatók gyakorlati oktatása nem folyhat anyanyelvükön, mert a román szaknyelv elsajátítására ezt az egy módszert ismeri a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetése.
És az ilyen ügyekben legilletékesebbnek tekintett testület, a diszkriminációellenes tanács döntése szerint ez nem hátrányos megkülönböztetés, nem sérül az esélyegyenlőség elve. A marosvásárhelyi zöldségpiacon nem lehet kétnyelvű árcímkéket osztogatni, az ilyen jellegű kezdeményezés sérti az egységes román nemzetállam törvényeit. Zászlónk nem loboghat közintézményen, a tiltást alátámasztandó pedig nem győzik hangsúlyozni: olyan, hogy Székelyföld, nincs is. A polgármesteri hivatalra nem szabad felírni magyarul az intézmény nevét – a községháza megnevezés szúrja a prefektus és megbízói szemét, ezért aztán a kormányhivatal nem sajnál sem időt, sem pénzt, sem energiát, és perek sorozatát indítja a székelyföldi önkormányzatok ellen. Mert ez most a legégetőbb gondja Romániának – nem az egyre növekvő szociális válság, nem az, hogy maholnap alig találni társadalmi réteget, mely ne tiltakozna valami ellen, vagy ne készülne sztrájkolni. Utcára vonultak a verespataki ciántechnológiás aranykitermelést ellenző civilek, a palagáz-kitermelés miatt aggódó lakosok, egyelőre fehér karszalaggal jelzik elégedetlenségüket az egészségügyben dolgozók, de hamarosan következhet az általános munkabeszüntetés, és a napokban jelentették be az oktatási szakszervezetek, hogy tüntetésre készülnek a tanügyiek is. Mindeközben pedig a hatalom nem a lakosság problémáinak megoldásán dolgozik, hanem minduntalan a magyar kártyát akarja kijátszani, leplezni próbálva a kormányzat tehetetlenségét, hozzá nem értését, kiteljesíteni igyekezvén asszimilációs, homogenizációs törekvéseit. Nem élhető jövő képét mutatja fel a különböző társadalmi csoportoknak, hanem például Tőkés László kitüntetésének visszavonásán fáradozik, afféle trófeaként akarják felmutatni híveiknek – az ügyben várhatóan ma ülésezik ismét az úgynevezett becsületbíróság. Folyik hát a kiszorítósdi, úgy tűnik, minden fronton támadást indítottak ellenünk, kétségbeesetten igyekezvén bizonyítani: övék, az önös érdekeiket követő román politikusoké, a bukaresti nacionalistáké, gyűlöletkeltőké itt a tér. Ideje hát megmutatnunk, hogy ez mégsem így van, hogy itt vagyunk mi is, sokan, egységesen, szót és jogot kérünk, itthon akarjuk érezni magunkat szülőföldünkön. Jó alkalom lesz erre október 27., a székelyek nagy menetelése.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb pofon az orvosinak
Nem értenek egyet a diszkriminációellenes tanács döntésével a MOGYE magyar oktatói.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) döntése ellenére továbbra is jogfosztónak és hátrányosan megkülönböztetőnek tartják a marosvásárhelyi magyar professzorok az orvosi egyetem kikötését, miszerint a gyakorlati oktatás kizárólag az állam nyelvén folyhat. Amint arról beszámoltuk, a CNCD nem találta diszkriminatívnak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatán tanulókat sújtó korlátozást. A diszkriminációellenes testület közleménye szerint a vásárhelyi egyetem ügyében többségi szavazással döntöttek, a testület két tagja különvéleményt fogalmazott meg.
Mint ismeretes, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) az év első felében tett panaszt amiatt, hogy a magyar tagozaton tanuló diákok számára is román nyelven zajlik a gyakorlati oktatás. Kincses Előd, az egyesület ügyvédje korábban azt állította, hogy az egyetem román többségű vezetői a magyar orvosképzés elsorvasztása céljából gátolják a magyar gyakorlati oktatás újraindítását. Különvéleményen a CNCD elnöke
Asztalos Csaba testületi elnök lapunknak elmondta, Leonard Azamfirei rektor azzal az érvvel győzte meg testületbeli kollégáit, miszerint csak a román nyelvű gyakorlati oktatással lehet elérni, hogy az egyetem magyar tagozatának a végzősei ismerjék a román szaknyelvet. A felsőoktatási intézmény vezetője szerint ha a magyar hallgatók a gyakorlatot is anyanyelvükön végeznék, csak Hargita és Kovászna megyében, illetve Magyarországon tudnának elhelyezkedni, ami óriási hátrányt jelentene számukra. Amikor az anyanyelvű gyakorlati oktatás ellen szólt, a rektor egy példát is felhozott. Mint mondta, az ötödéves magyar hallgatók közül egyesek még mindig nem beszélik jól az állam nyelvét.
Asztalos Csaba egyetértett a román szaknyelv ismeretének fontosságával, azonban úgy vélekedett, ezt nem a román nyelvű gyakorlati oktatással kell elérni. Meghallgatásakor hasonló álláspontot fogalmazott meg a panaszos egyesület ügyvédje, Kincses Előd is. Asztalos továbbá az MTI-nek elmondta: a MOGYE rektora érvként hozta fel, hogy Marosvásárhelyen nincs elég magyar oktató, és az állások megpályáztatásakor diszkriminatív lenne a magyar nyelvtudás megkövetelése. Ám a CNCD elnöke tévesnek tartotta az érvelést. Kijelentette, hogy a nyelvtudás a munkaköri leírás részét képezheti, nem lehet diszkriminatívnak tekinteni. Asztalos Csaba az általános romániai közhangulatnak tulajdonította, hogy a tanács többsége nem fogadta el érveit. Ugyanakkor elmondta: az utóbbi időben Romániában egyre gyakrabban értelmezik beszűkítő módon az anyanyelvhasználatra vonatkozó szabályokat.
Kincses Ajtay Mária, a panasztevő RMOGYKE elnöke a bukaresti testület döntése ellenére továbbra is diszkriminatívnak tartja az anyanyelv használatát korlátozó jogot. „A CNCD két fontos szempontot is figyelmen kívül hagyott. A betegellátás célja az, hogy minél jobb körülményeket teremtsen a páciens számára, amihez az anyanyelven való kommunikációs jog is hozzátartozik. Tudhat az orvos-pedagógus és a diák tökéletesen románul, ha a beteg esetleg nem tudja jól kifejezni magát egy számára idegen nyelven! Másrészt az alkotmány, a tanügyi törvény a diákoknak is garantálja a teljes körű anyanyelvű oktatáshoz való jogot. Egyébként kinek a jogai sérülnének azzal, ha a kórházi gyakorlaton a magyar diák a magyar beteggel magyarul, a románnal pedig románul beszél?” – kérdezett vissza a diszkriminációellenes tanács döntése kapcsán a civil szervezet vezetője. Kincses Ajtay Mária emlékeztetett, hogy világszerte nem véletlenül működik tizenegynéhány olyan orvosi egyetem, ahol valamelyik kisebbséghez tartozó diákok anyanyelvükön tanulhatnak. A nyugalmazott oktató megítélésében az anyanyelv használatának korlátozása a romániai magyar nyelvű oktatás elsorvasztásához vezet. A gyakorlati oktatás révén kerülhetnének be ugyanis a rendszerbe azok a fiatal magyar tanársegédek, akik később magasabb tanári fokozatokba léphetnének elő.
„Mit is kellene mondanom egy ilyen döntés kapcsán? Legfeljebb azt, hogy no comment” – reagált Szabó Béla tagozatvezető az Országos Diszkriminációellenes Tanács érveire. A MOGYE professzora értetlenül állt a döntés előtt, annál is inkább, mivel az egészségügyi törvény világosan kimondja, hogy a beteggel anyanyelvén kell beszélni. Szilágyi Tibor rektorhelyettes szerint a fővárosi testület álláspontja egy újabb pofon az amúgy hátrányos megkülönböztetésben működő magyar tagozat számára. „Sajnos Romániában a kisebbségi jogok alkalmazásának gyakorlatba ültetése körül még nagyon sok a tennivaló” – fűzte hozzá a magyar nyelvű oktatásért felelős rektor-helyettes. Az oktatás jövője forog kockán
A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) álláspontja szerint immár nemcsak az egyetem vezetősége, de a diszkriminációellenes testület is figyelmen kívül hagyja a magyar hallgatók aláírásokkal alátámasztott követelését, miszerint állítsák vissza a kétnyelvű gyakorlatot. „Jól tudjuk, hogy emberi alapjog anyanyelven tanulni, anyanyelven szólni a beteghez. Azért is lenne szükség az önálló főtanszékek megalakítására, hogy külön lehessen meghirdetni a magyar tagozatot illető tanársegédi állásokat. Ha nincs utánpótlás, jövője sem lesz a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzésnek” – szögezte le lapunknak Tubák Nimród, a diákszövetség elnöke.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)