Versenyképes felsőoktatás: az itthon maradás biztosítéka
Nekünk, magyar politikusoknak, magyar felsőoktatási vezetőknek, oktatóknak két fontos célt kell megfogalmaznunk, amikor a magyar nyelvű felsőoktatásról gondolkodunk: a magyar nyelvű oktatási lehetőségek bővítését és az együttműködést – fogalmazott Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök- helyettes pénteken, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által szervezett román-magyar felsőoktatási fórumon, Kolozsváron.
Előadásában az oktatási kérdésekért felelős miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy a bolognai rendszer bevezetése és annak elfogadtatása azt a célt szolgálta, hogy versenyképesek és csereképesek legyünk bárhol Európában.
"Csereképes kell legyen Erdély és Románia, csereképesek, versenyképesek kell legyenek a felsőoktatási intézményeink, hiszen, paradox módon, az itthon maradást is így szolgáljuk legjobban" – hangsúlyozta a szövetség elnöke, aki rámutatott arra is, hogy az új egyetemi rendszerek a minőségi felsőoktatás biztosítása érdekében az országokon belüli és a határokon átívelő együttműködést szorgalmazzák.
Beszédében Markó Béla kitért a hazai magyar felsőoktatás dinamikájára is. Emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a 2006-2007-es tanévben Romániában megközelítőleg 9 ezer fiatal tanult magyarul az egyetemeken, a 2009-2010-es tanévben már közel 13 ezren indultak. "Dinamikusan fejlődünk, és ez minden bizonnyal köszönhető a Babes-Bolyai Tudományegyetemnek, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek, az egyre nagyobb súllyal bíró Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek, a Partiumi Egyetemnek és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemnek. A dolgunk az, hogy ezt a számot bővítsük és stabilizáljuk, hogy a törvényben a magánegyetemeknek is esélyt adjunk a reális, valós és méltányos továbblépésre és fejlődésre" – mondta a miniszterelnök-helyettes, aki prioritásként jelölte meg a Sapientia akkreditációját, az ehhez szükséges törvénytervezet kidolgozását és ennek a parlamenttel való elfogadtatását.
Az RMDSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar felsőoktatás bővítéséért továbbra is felelősséget kell vállalnia az RMDSZ-nek és emellett mindazoknak, akik a közéletben lehetőségekkel rendelkeznek. "Egy közösségen belül akkor van egészséges közélet, ha sikerül a munkát, a feladatot és a felelősséget megosztani" – mondta Markó, kiemelve azok szerepét, akik vállalták, hogy politikai eszközökkel próbálnak változtatni a hazai oktatás és ezen belül a felsőoktatás helyzetén. "Kulcspillanatban vagyunk, mert az elkövetkező napokban még mindig van mód az új oktatási törvény szövegén változtatni, és még mindig van mód azoknak a módosításoknak a beiktatására, amelyek valóban koherenssé tehetik azt az oktatási reformot, amelyre ennek az országnak óhatatlanul szüksége van. Természetesen, a mi esetünkben van egy sajátos megközelítése az oktatási törvénynek, éspedig a teljes körű anyanyelvű oktatás kereteinek biztosítása". Úgy vélekedett, ilyen szempontból a jogszabály jó úton halad, hiszen eddig a pillanatig, minden vita és időnként minden ellenkezés dacára, sikerült kiiktatni az előző oktatási törvényből megmaradt diszkriminatív intézkedéseket, mint például azt, hogy bizonyos tantárgyakat nem lehet anyanyelven tanítani. Markó Béla szerint jelenleg és a közeljövőben a kérdés nem csupán az, hogy lehet-e minden tantárgyat magyarul tanítani, hanem az, hogy rendelkeznek-e döntési lehetőségekkel és eszközökkel a magyar oktatók. Véleménye szerint ezt a célt szolgálja az új oktatási törvényben megfogalmazott decentralizáció, amely közösség-, gyerek-, szülő- és pedagógusközelibbé teszi az iskolát. "Tagadhatatlan, hogy ez pozitívan hat ki a felsőoktatásra is, hiszen nem mindegy, hogy milyen minőségű oktatást követően kerülnek a felsőoktatási intézményekbe a diákok. Annak, hogy egy közösségen belül hoznak meg döntéseket, van egy más jelentősége is: másképp lehet tervezni, kidolgozni a szakok, iskolák profiljával kapcsolatos helyi, regionális, megyei stratégiákat, és mindez arra fogja kötelezni az önkormányzatokat, hogy közelebb hozzák az egyetemeket a konzultációk során" – összegzett az RMDSZ elnöke.
Népújság (Marosvásárhely)

Közművelődési tavasz a Gaudeamus Alapítványnál
A segesvári Gaudeamus Alapítvány gazdag művelődési programot állított össze a 2010. évre. A művelődési rendezvények döntő többségére a Gaudeamus Ház (Oktatási és Művelődési Szórványközpont) dísztermében kerül sor.
Az év elején az RMDSZ megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendeztünk ünnepséget, református lelkigondozó-képzést (február 13.), unitárius fiatalok konferenciáját tartottuk február 18-19-20-án, Beder Tibor Apadó fájdalom c. könyvének bemutatójára került sor február 11-én.
Március 2-6. között a Mircea Eliade Főgimnázium magyar tagozatával közösen rendezvénysorozatot szerveztünk a segesvári magyar középfokú oktatás alapításának 50. évfordulója alkalmából. Szavalóversenyekre került sor, amelyeken öt iskola és a magyarországi testvériskolák diákjai vettek részt. Nagy sikert aratott annak a DVD-nek a bemutatása, amelyet egy négytagú csapat: Dudás László, Voith Katalin, Győrfi Edit (az iskola volt diákjai) és Győrfi László (az iskola volt tanára) készített közel ötéves munkával, s amely interjúkat tartalmazott az iskola volt és jelenlegi tanáraival, illetve diákjaival. Ugyanakkor került sor az évforduló alkalmából készült tartalmas Emlékkönyv bemutatására is.
A zárónapon elismerő oklevelek átadására került sor, ezután következett az elhunyt tanárok és diákok emlékére állított kopjafa felavatása. A segesvári és környékbeli magyar oktatás jövőjéről szervezett kerekasztal-megbeszélésen neves oktatási szakemberek vettek részt az RMDSZ, az RMPSZ és az Oktatási Minisztérium, valamint a megyei tanfelügyelőség részéről.
Jelentős esemény volt az Erdélyi Műszaki Társaság által szervezett Öveges József–Vermes Miklós Fizikusverseny erdélyi döntője is, amelyen több mint 60 diák és tanár vett részt az ország minden részéből.
Együttműködési szerződést írtunk alá a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel (négy előadás) és a kolozsvári Transilvania társulattal (négy kamarazene-koncert).
Nagy sikert aratott Mocsári Károly magyar zongoraművész hangversenye is (május 14.).
Zsapka Attila szlovákiai művész Rejtelmek című verses-zenés előadásán neves költők megzenésített versei hangzottak el (május 20.)
Több esetben rendeztünk iskolai előadásokat. Ezek közül kiemelném a Mircea Eliade Főgimnázium Bűvkör színjátszó csoportjának és a Kikerics néptáncegyüttes (különböző korosztályok) előadásait.
A tavaszi évadot a ballagó diákok kicsengetési ünnepsége zárta 2010. június 11-én, amelyen több mint 200 személy vett részt.
A rendezvények és a működtetés költségeit a Communitas Alapítvány, az Eurotrans Alapítvány, illetve a segesvári Siceram Rt. támogatták, de jelentős hozzájárulást jelentett a nézők adománya is.
Köszönetet mondunk a Marosvásárhelyi Rádiónak, a Népújságnak és a segesvári Radiosonnak a rendezvények népszerűsítéséért.
Szeptemberben folytatjuk programunkat, amelyhez jelentős támogatást nyújt a helyi tanács és részben a megyei tanács.
Farkas Miklós
Népújság (Marosvásárhely)

A cenzúra mint ideológia
Zsúfolásig telt kedd délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnoka, ahol az intézmény vendégtanár-programjának keretében ezúttal Dan Culcer, erdélyi származású, jelenleg Franciaországban élő író tartott igen nívós és érdekes előadást. Olyan értekezést, amely hidat képezett a két, párhuzamos Marosvásárhely között, magyar és román értelmiségiek egyaránt ültek a rögtönzött nézőtéren.
A vendégtanár értekezésének címe A cenzúra mint ideológia, de ennél jóval többről szólt a majd' kétórás, önéletrajzi elemekkel gazdagított előadás. A diktatúra korabeli visszásságait, jelenre kiható következményeit is vizsgálta az előadó, úgy az irodalmi és művészi alkotómunka, illetve annak ellehetetlenítése, mint a mindennapi élet terén.
– Paradox módon, azok közül, akik a cenzúra gépezetében dolgoztak, még sokan életben vannak. Hasznos lenne, ha véleményüket saját tevékenységükről meghallgatnánk, megvitatnánk. Hiszen a cenzúra volt a mindenható eszköz, lángszóró, amely tabula rasává tett minden addigit, hogy helye legyen a proletkultnak. A romániai cenzúra már a XVIII. századtól létezik, XX. századbeli formáját a kommunista diktatúra a szovjetektől vette át. Erről igen sok tanulmány értekezik. Én személyes okok miatt foglalkozom ezzel a témával. Nem emlékiratokat írok róla, hanem az általa keltett atmoszférára igyekszem rávilágítani. Könyves családban születtem, amelyben az irodalom mindenhatónak számított. Rengeteget olvastunk, és bármit olvashattunk, a cenzúrázott könyveket is, amelyek borítóját a szüleim papírral fedték le. De '48 után a hazai tiltott könyvek listáján már nyolcezer cím szerepelt. Először az '50-es évek elején láttam szétvert könyvtárat. Kolozsvári gyermekéveim alatt, 1953-ban a hatalom emberei a mai zeneiskola, egykori Ferenc-rendi kolostor ablakából hajigálták az utcára a rend könyvtárának könyveit. Régi, több száz éves, pergamenbe vagy bőrbe kötött könyveket. Édesapám igen bátor volt, odalopakodott és kiemelt belőlük pár darabot. Köztük egy 1690-ben, Amszterdamban nyomtatott kötetet. Ez a borzalom egy életre elkísért. Tanúja voltam az egyházi iskolák bezárásának, a tiltott könyveket a kolozsvári egyetemi könyvtár pincéjében tárolták. '55 után ezek birtoklása házkutatást, letartóztatásokat vont maga után. Erről is fennmaradtak dokumentumok.
Az állami könyvtárak állománya ugyanakkor nagyon kibővült. A hatalom a klasszikus orosz irodalmat importálta, Szolzsenyicint és társait viszont nem, pedig őt Magyarországon fordították is. '63-ban a kolozsvári könyvtárakat régi francia irodalommal töltötték fel. Azért, mert a romániai nyomdák Franciaországnak nyomtattak és cserébe az ország nem pénzt, hanem könyveket kapott. Így még a könyvnyomtatás területén is létrejöhetett az ideológiai kontroll. A régi könyvek jó részét tiltották, újabbakat pedig nem adtak ki. Mindent felülről ellenőriztek, a rádióhallgatást is. '76-ban egy fiatal mérnök levelet írt a BBC-nek, amelyben az angol nyelvleckék szövegét igényelte. Megkereste a Szeku, és állandó, 50 százalékos fizetéscsökkentéssel sújtották. A cenzúra autonóm intézményként funkcionált, a hálózat nagyon sűrű és kiterjedt volt. És az a rengeteg ember, aki ebben a hálózatban dolgozott, hova tűnt '89 után? Mit tudtunk akkoriban? Hogy vannak börtönök, amelyekben a román, a magyar, a szász és a zsidó értelmiség sínylődik. És ezenkívül mit tehettünk? Nagy konfliktusaim voltak a szüleimmel, akik azt akarták, hogy hallgassak, holott tiniként megvolt a véleményem a dolgokról. Gyávának tartottam őket. Számomra politikailag 1956 volt a fordulópont. Akkor Magyarországon egy valódi forradalom zajlott le, nem előre megtervezett államcsíny. Spontán, és komoly áldozatokkal járó. És amikor hallgattam a rádióban a lövéseket, sírtam. Mert senki sem segített rajtuk. Számomra ekkor vált világossá a politikai helyzet. Anyám szocialista volt, kommunista azonban nem. '56 után azt hitte, "lehet valamit csinálni". Leveleket írt, kritizálta a pártot és a Szekun kötött ki – mondta előadásában Dan Culcer, aki megemlékezett a szerkesztőségekben zajló munkáról, a nyomorúságos életkörülmények között élő arisztokrácia tagjairól, közöttük Bánffy báróról, kolozsvári gyermekéveiről, a diktatúra fullasztó, hétköznapokat is uraló "hangulatáról".
Előadása után az író legutóbbi, kétnyelvű verseskötetét mutatták be a közönségnek. Az Ardealul Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet verseit magyarra Cseke Gábor költő fordította le. A könyvbemutató során a szerző megjegyezte: a diktatúra idején ezek a versek teljesen másképpen jelenhettek volna meg, oly sokat száműzött volna belőlük a cenzúra gépezete, végül A siralom völgye című versének felolvasásával búcsúzott telt házas közönségétől.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Orvos lehetsz… ha van évi 8000 lejed
Emelkedtek a tandíjak
Szinte kétszeresére emelkedett az amúgy is magas tandíj a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, így azoknak a diákoknak, akiknek nem sikerül elnyerniük a tandíjmentes helyek egyikét, évi 8000 lejt kell lepengetniük. A Petru Maior Egyetem hallgatói 200 lejjel fizetnek többet, mint az elmúlt tanévben. A Sapientián és a Művészeti Egyetemen egyelőre nem változott a tandíj.
Jövő hétfőn veszi kezdetét az egyetemeken az egy hétig tartó beiratkozási időszak, majd ezt követi a felvételi, azok pedig, akik tandíjas helyekre nyernek felvételt, nem kis summákat kell majd évente fizessenek. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen eddig is meghaladta a 4000 lejt az évi tandíj az általános orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti karokon, ám a következő tanévtől az elsőévesektől ennek szinte kétszeresét, évi 8000 lejt kérnek a képzésért. Azok, akik angol nyelven szeretnék elsajátítani az orvostudományi ismereteket, azoknak évente 5000 euróba kerül a képzés. A többi szak esetében 3000-ről 4000 lejre emelték a hozzájárulási összeget. A másodévesek és idősebb társaik esetében nem érvényes a tandíjemelés – tájékoztatott Nistor Elena, az egyetem illetékese. Dr. Nagy Örs professzor, a MOGYE rektorhelyettese lapunknak elmondta, indokolt volt a tandíjemelés, ugyanis a törvény értelmében a fizetéses helyeken tanuló hallgatóktól elkért összeg nem lehet kisebb, mint amennyibe egy tandíjmentes helyen lévő diák képzése kerül, ami a professzor szerint meghaladja a 6000 lejt. A MOGYE-n idén 700 tandíj-hozzájárulásos hely várja a jelentkezőket.
200 lejjel fizetnek többet
A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen az eddigi 2000 lej helyett ősztől 2200 lejt kell fizetniük a hallgatóknak. Ez esetben nemcsak az elsőéveseket, hanem az összes hallgatót érinti az emelés – tudtuk meg Boangar Gabriellától, az intézmény sajtóval való kapcsolattartásért felelős illetékesétől, aki szerint a tandíj náluk még mindig alacsonyabb a többi felsőoktatási intézményhez viszonyítva.
Nem mindenhol volt szükség emelésre
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen egyelőre nincsen szó tandíjemelésről. A magyar tagozaton a színészképzés, valamint a koreográfia szakokon 7-7 tandíjas hely várja a jelentkezőket, akik évi 2200 lejt kell fizessenek. A rendezői és látványtervezési szakokon 2600 lej a tandíj, ezeken szintén 7-7 helyet foglalhatnak el azok, akiknek nem jut tandíjmentes hely. A képzés legkevesebbe a zenepedagógiát választó fiataloknak kerül, őket évi 2000 lejes kiadás terheli.
A Sapientiát választó fiatalok számára sem kerül többe az ősztől az oktatás, a fordítói szakot kivéve, ahol évente 750 euró a tandíj, a többi szakirányon a tandíjas helyekre bejutó diákok évi 400 eurót kell fizessenek.
Menyhárt Borbála. Népújság (Marosvásárhely)

Mit kínál a marosvásárhelyi zenetanári szak?
Elekes Márta-Adrienne a zenetanári szak tanszékvezetője
Úgy gondolom, ez év májusi teremnévadó ünnepségünk óta, sokan már nemcsak tudják, hogy városunkban a felsőfokú magyar nyelvű zenei oktatás a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen talált otthonára, hanem az ódon hangulatú Pálffy-ház vendégeiként beleérezhettek abba is, mit jelent, az immár Metz Albert, László Árpád, Szalman Lóránt és Szabó Csaba védjegyének örvendő termekben szívni magunkba tudományt s művészetet egyaránt. A falak mögötti munkáról faggathatnánk tanárt és egyetemi hallgatót. A lezajlott záróvizsgák izgalmát magunk mögött tudva azonban időszerűbbnek mutatkozik a kérdés: milyen perspektívát kínál egy zenetanári diploma?
Négy évfolyamunk végzett már. Örömmel nyugtázzuk, diákjaink nagy részét sikerült "megfertőznünk" a pedagógusi pálya elhivatottságával. Van, aki a magyar népdal szeretetétől vezetve került hozzánk, s most rendíthetetlen határozottsággal állítja, maga is tanítani akar. Korábbi végzőseink sorsát követve ugyancsak megelégedéssel vesszük tudomásul, hogy sikerül helytállniuk. Zenei alapképzésünk úgy van megalkotva, hogy mindenki feladatot talál magának. Van, aki éppen a zene- színészet párosítást találta vonzónak, de azokat is említhetjük, akik ma a Marosvásárhelyi Filharmónia Vegyeskarát erősítik. Vagy akár hadd idézzem, hogyan nyilatkozik erről Boér Izabella újonnan végzett hallgatónk: "Valaki a napokban megkérdezte, hogy óvónőként miért éppen a zene területét választottam, hogy tovább képezzem magam, s miért nem fordultam inkább a pszichopedagógia felé? Mert azt gondolom, nem elég tisztában lenni a gyermek életkori sajátosságaival, eszközök kellenek, új módszerek, alternatívák, és én mindig is éreztem, hogy a zenében olyan tartalékerő rejlik, amely képes megsokszorozni bármely tevékenység eredményességét. Úgy vélem, nem elegendő a zenei nevelést csupán egy- két foglalkozásra korlátozni; nem elég kizárólag ennek a műveltségi területnek a tevékenységkörére hagyatkozni. Szándékom, hogy maximálisan kiaknázzam a zene kínálta fejlesztési lehetőségeket, és egyre jobban kiszélesítsem módszertani hasznosíthatóságának spektrumát. A Művészeti Egyetem zenepedagógia szakának friss végzőseként, tanáraim biztatása által hitemben és szándékomban egyaránt megerősítve folytatom majd óvodapedagógusi munkámat, mindennapi tevékenységembe integrálva a szerzett ismeretanyagot, nem tévesztve szem elől egy későbbi esetleges pályamódosítás lehetőségét az óvoda- és zenepedagógia ötvözésével."
Az idei felvételire Zenetanár szak – magyar tagozat alapképzésre július 12. és 18 között lehet beiratkozni a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem titkárságán, a Köteles Sámuel utcai épületben. A július 20–21-én zajló felvételi vizsgákat megelőzően csütörtökön, pénteken, szombaton és hétfőn (július 15, 16, 17 és 19-én) délelőtt 10 órától a jelentkezők számára ingyenes előkészítőket szervezünk a Pálffy-házban (Bolyai utca 12/A szám). Bővebb felvilágosítást telefonon a 0265/266-281-es számon, e-mailen a felveteli@uat.ro vagy uat@uat.ro címeken, és személyesen a Köteles Sámuel utca 6. szám alatt lehet kérni az egyetem titkárságán. Népújság (Marosvásárhely)

Demeter András: a közszolgálati rádiózás ne menjen a nemes hagyományok rovására
Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Meg kell őrizni a román közszolgálati rádiózás nemes hagyományait, törekedni kell arra, hogy a korszerűség és a fiatalítás közepette ne csorbuljon a tisztesség és a szavahihetőség - mondta az MTI-nek Demeter András István, a román közszolgálati rádió (SRR) új elnöke.
Június végén a román parlament két házának együttes ülésén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt igazgatótanácsi tagot, Demeter András Istvánt választották a közszolgálati rádió élére.
Az új rádióelnöknek rangos múltja van mind a kulturális, mind a politikai életben, egyaránt sikeres volt színészként, rendezőként, színház- és kulturális menedzserként és jogászként. A negyvenegy esztendős Demeter András tanulmányait Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen, a franciaországi Dijonban (ECUMEST Kulturális Menedzser szakon), valamint a temesvári Universitatea TIBISCUS Jogi Karán végezte.
A Temesvári Csiky Gergely Állami Színház színművésze lett 1992-ben, az intézménynek 2005. decemberéig igazgatója volt. Azután a Román Kulturális és Vallásügyi Minisztériumban főigazgatói posztot töltött be, majd kulturális államtitkárként tevékenykedett. Oroszlánrésze volt az új román színházi törvény kidolgozásában. Most pedig a közszolgálati média terepén próbálja kamatoztatni tapasztalatait.
Az MTI kérdésére válaszolva úgy vélte: a román állami rádióban nincs szükség gyökeres átalakításra, hiszen az intézmény "szervi betegségekben" nem szenved, legfeljebb bizonyos "tüneteket" kell majd kezelni. Legfeljebb árnyalásra, a prioritások átgondolására, a hangsúlyok áthelyezésére lesz szükség - mondta. Ezeket az elképzeléseket azonban csakis a szakmával egyeztetve, alulról fölfelé építkezve lehet megvalósítani - hangsúlyozta Demeter.
A román rádió a kortárs európai közszolgálati rádiók sorában nem az élen halad, de nem is a sor végén kullog - mondta az új elnök, aki szeretné, ha négy év múlva ez az intézmény valóban színvonalas európai médiummá válna. Ennek érdekében sok mindent át kell majd gondolni a pénzügyi gyakorlattól kezdve a gazdasági lehetőségeken és a műsorrácson át egészen a tartalomig. De a legnagyobb kihívás szerinte az: úgy megtalálni a rádiózás modern formáját, hogy megmaradjanak a közszolgálati rádió nemes hagyományai, mint például a szavahihetőség.
Demeter András István szerint az utóbbi néhány esztendő lelkiismeretes, profi vezetésének köszönhető, hogy jelenleg a romániai rádióhallgató igaznak tartja mindazt, amit a rádióban hall. Az intézmény nincs gazdasági válságban, a pénzügyi menedzsment nem túl nagy, de nem is csekély profittal zárt az utóbbi esztendőkben. Az intézménynek kiváló szakemberei vannak az ország különböző részein, megindult és már jelentősen előrehaladott szakaszban van egy olyan fiatalítási stratégia, amelyet más helyeken is megirigyelhetnének.
Fontos viszont, hogy a fiatalítás és a modern, inkább a projekt-menedzsmentre hangsúlyt fektető továbbképzés ne veszítse szem elől mindazokat a hagyományos értékeket, amelyek a kulturális élet egyéb területein valóban eltűntek. A fiatalítás ne jelentse azt - mondja Demeter -, hogy lassan-lassan minden eltűnik, ami a független, tisztességes, civilizált , szavahihető közszolgálati rádiózás biztosítéka lehet.
Az intézmény egyik legnagyobb problémája, hogy a központi bukaresti épülete, akárcsak a legtöbb területi stúdió már elöregedett, régimódi, azokat nem a korszerű rádiózásra tervezték, földrengés esetén korántsem biztonságosak.
Az a tény, hogy magyar elnöke van mostantól a rádiónak, kiválthatja-e az ellenérdekeltek ellenállását akár házon belül, akár házon kívül? Az MTI e kérdésére Demeter azt felelte: elsősorban az elnökváltás ténye miatt, vagyis inkább az ezzel járó változással szemben várható majd ellenállás. Amennyiben ez a változás bizonyos emberek kényelmét, koncepcióit sérti, fel kell készülni arra, hogy adott pillanatban a "magyarokat" fogják szidni - mondta Demeter.
Színészi tevékenységét azonban a rádió új elnöke egyáltalán nem akarja feladni, hiszen szó sincs összeférhetetlenségről. Nem lesz könnyű ugyanakkor összeegyeztetni a nap huszonnégy óráját a feladatokkal - mondja. Továbbra is játszani kíván a műsoron lévő szerepében, Gérard Presgurvic musicaljében, a Rómeó és Júliában, amellyel albániai turnéra készülnek. A film műfaját sem szeretné elhanyagolni, mint mondta, őszre már tervben van néhány forgatás. MTI

Mágnesek erőpróbája
Véget ért az egyetemi újonctoborzás
A hét végén lezárult az iratkozási időszak a marosvásárhelyi egyetemeken. A "sapis" jelöltek már felszusszanhattak, a dossziévizsga első – még fellebezhető – eredményeit ugyanis már közzétették az egyetem honlapján, a jövendő művészek és gyógyítók számára azonban a neheze csak ezután, a héten zajló vizsgákkal következik. Melyek a legkeresettebb szakok és melyek azok, amelyeknek nincs keletje az idén? – érdeklődtünk a felsőfokú képzést nyújtó tanintézményeknél.
A Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karán idén is a kommunikáció és közkapcsolatok az egyik legkeresettebb szak, itt már a negyedik iratkozási napon kétszeres volt a túljelentkezés, 30 helyre 61 diák pályázott. A műszaki képzést nyújtó szakokon viszont vasárnapra sem teltek be teljesen a helyek, a versenyhelyzet hiányát a humán szakokra vizsgázók jegyeinél jóval gyengébb eredmények is jelezték. A reál szakok közül 49 jelentkezővel a mechatronika bizonyult a legnépszerűbbnek, "nyomában" a 39 diákot érdeklő számítástechnikával. Legkevesebben a múlt évben indult művelettervezés és gyártásirányítás, illetve távközlés szakra jelentkeztek. A műszaki képzésre felvételizők közül mindössze egy diáknak nem sikerült bejutnia. Ezzel szemben a kommunikáción és az idén "debütáló" közegészségügy szakon minden hely elkelt, és – a két szakon összesen – 54 diák a vonal alá került. A kizárólag tandíjas – évi 750 eurós – képzést nyújtó fordítóin idén is az angol nyelv volt a legvonzóbb, ide 30-an, míg németre 10-en, románra pedig 8-an iratkoztak fel. A fordítójelöltek közül heten nem jártak szerencsével, ők a szeptemberi pótfelvételin próbálkozhatnak újra.
Thália is csábít
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a színész szak tűnik a legkelendőbbnek, ennek 5 ingyenes és 7 tandíjas helyet biztosító alapképzésére 23-an pályáznak. A mozgásművészet szakon 12 helyre 13-an jelentkeztek. Rendezőin 11, látványtervezőin 9 diák szeretné folytatni tanulmányait, e két utóbbi szakon a ma kezdődő vizsgák után üres helyek is maradnak. A mesterire jelentkezők számára az idén induló teatrológia, művelődésszervezés szak a legvonzóbb, itt több mint kétszeres a túljelentkezés, tíz helyért 23 diák száll versenybe. Színművészetből, illetve rendezésből 10-10 fiatal mesterizne.
Orvosnak igen, bábának kevésbé
A pályakereső fiatalok számára a megemelt tandíjak ellenére is nagy a vonzereje a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek. A "hagyományos" forgatókönyvnek megfelelően az általános orvosin a legnagyobb a túljelentkezés, a fogorvosi szakra 214, a gyógyszerészetire 145 felvételiző iratkozott. Bábának, sporttanárnak és gyógyszerészasszisztensnek viszont jóval kevesebben mennének, a meghirdetett helyek és a felvételizők arányát illetően ezeken a szakokon nem áll fenn versenyhelyzet.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Beteltek az ingyenes helyek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem honlapján található felvételi eredmények szerint a magyar tagozaton minden ingyenes hely betelt, ugyanakkor színművészeti alapképzésen, illetve az új tanévtől induló teatrológia, művelődésszervezés mesterképzőn a tandíjas helyeknek is megvan a "gazdája." Színész szakon 5 diák ingyen, 7 tandíj fejében kezdheti tanulmányait, míg az említett mesterképzőn 7–3 az arány. Rendezői alapképzésen és látványtervezőin egyenként 6, mozgásművészeten 2, zenepedagógia szakon 5 fizetéses hely maradt egyelőre betöltetlenül. Ami a mesterképzőket illeti, színművészetin 2, rendezőin még egy tandíjas hely maradt. A sikeresen vizsgázott diákoknak ma 15 óráig kell beiratkozniuk az egyetem titkárságán, ellenkező esetben felvételi eredményük érvénytelenné válik. Amennyiben felszabadulnak fizetéses helyek, színművészeti alapképzésen két, az egyetemi honlapon megnevezett vizsgázottnak jut még lehetőség a tanintézet hallgatójává válni. A teatrológia, művelődésszervezés mesterin még összesen négy diák kaphat helyet – a "várakozási" lista elején levő diák ingyen tanulhat –, ha a bejutottak nem foglalják el időben helyeiket. Az üresen maradt helyekért a szeptember 20–25. között zajló pót-felvételin lehet megküzdeni. Ekkor kerül sor a Beszéd és nyelvezet az előadás-művészetben című mesterképző felvételijére is.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Gólyajelöltek őszi rajtja
Hamarosan újra szerencsét próbálhatnak azok a diákok, akiknek nem sikerült egyetemistává válni a nyáron. Az ingyenes helyek többnyire már akkor „elkeltek”, az őszi pótfelvételin főleg költségtérítéses helyekért lehet harcba szállni. A Sapientia Műszaki és Humántudományok Karán szeptember 10-14. között adhatják be iratcsomóikat az érdekeltek. A tandíjmentes helyeket a „sapis gólyák” már elfoglalták, költségtérítéses hely viszont minden szakon maradt. Számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás szakra 35, míg távközlés szakra 33 diák nyerhet még felvételt, informatika szakon 21, automatika és automatizált informatika szakon 14, számítástechnikán 10, mechatronikán 6 betöltetlen hely van. Kertészmérnökin még 7 diák tanulhat, a kommunikáció és közkapcsolatok szakon 3 üres hely van, fordító- és tolmácsképzésen 18 diák vehet még részt: magyar-angolon és magyar-románon 8-8, magyar- németen 2. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szeptember 13. és 18. között zajlanak a beiratkozások, az őszi felvételi vizsgákra szeptember 20-25-e között kerül sor. A magyarul tanuló diákok számára 6-6 tandíjas hely maradt rendezői, illetve látványtervezői alapképzésen, mozgásművészeten pedig két, szintén költségtérítéses hely van. Zenepedagógia szakra még 5 diák nyerhet felvételt. A Beszéd és nyelvezet az előadás-művészetben című mesterképzőre nem szerveztek nyári felvételit, itt 10 tandíjas hely vár a diákokra, a doktori iskolában 5 diák ingyen, 5 költségtérítésesen gyarapíthatja tudását.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Elhunyt Irsai Zsolt
Életének 54. évében rövid, de súlyos betegség után elhunyt Irsai Zsolt képzőművész, művészetpedagógus, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója. Nagy Pál, Bretter György, Feszt László és Nica Ioachim tanítványaként, a kolozsvári Ion Andreescu főiskola diákjaként kezdett el dolgozni a hazai korszerű, alternatív művészeti oktatás megteremtéséért. 1990-1992 között a Jelenlét folyóirat grafikai szerkesztőjeként végzett hiánypótló, úttörő munkát.
A méltatlan kompromisszumokat elutasító művészi habitusára jellemző, hogy a főiskola elvégzésekor a korabeli művészeti, egzisztenciális állapotok kritikájaként három éves alkotói sztrájkot hirdetett. Széles körben ismert munkái 1996-tól Anna elrablása címmel készített installációk. Tagja volt az Apolló; MAMŰ; a RÓZSA művészeti csoportosulásoknak.
2003-tól a Marosvásárhelyen megjelenő A Hét vizuális szerkesztője, főmunkatársa. Közreműködésének köszönhető, hogy a hetilap a kortárs vizuális kultúrát naprakészen közvetítette az erdélyi olvasók számára. 2007-től a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen működő díszlettervezői szakon végzett felbecsülhetetlen értékű munkát. Alapító tagja a Marosvásárhelyen működő B5 Stúdiónak. Új Magyar Szó (Bukarest)

IN MEMORIAM IRSAI ZSOLT
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közössége
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem munkaközössége mély megrendüléssel értesült tanártársunk, Irsai Zsolt tragikusan korai haláláról. A marosvásárhelyi képzőművészeti élet egyik meghatározó, kísérletező kedvű és ugyanakkor hagyományápoló egyénisége az egyetem tanári karában is fontos szerepet töltött be. Nélküle nem lehetett volna beindítani a látvány- és díszlettervező szakot, melynek további működését érzékenyen érinti Irsai Zsolt távozása. Műkedvelő színészi múltat is tartalmazó élete mélységes színházszeretetről tanúskodik. A hallgatókkal baráti, szinte családi viszonyt kialakítva is művészi igényességet és emberi tartást képviselt pedagógiai munkájában, megértéssel, beleéléssel viszonyult a tehetség, az egyéniség eredeti hangvételű megnyilatkozásaihoz. Tanártársai és diákjai egyaránt őszintén osztoznak az Irsai család gyászában, hiányát átérezve őrzik az egyetem falai között rövid, de tartalmas pedagógiai munkát végző művész, oktató, nevelő és barát emlékezetét. Népújság (Marosvásárhely)

Életet leheltek a kastélyba
Első alkalommal szerveztek a Maros megyei Keresden Kulturális Kastélynapot azzal a céllal, hogy ismertté tegyék Erdély egyik legszebb reneszánsz épületét, valamint hogy életet leheljenek bele. A várkastély az 1400-as években épült, a Bethlen család egykori rezidenciája volt, 1949-ben államosították
A szervezők elégedetten zárták az első alkalommal megrendezett Keresdi Kulturális Kastélynapot, amelynek több mint száz résztvevője volt, és amelynek az egyik legnagyobb hozadéka, hogy sikerült egy tévhitet, egy ellenérzést szétoszlatni a falubeliekben, miszerint a kastély magyar tulajdonosai csak a román jobbágyok kizsákmányolására voltak jók.
Szabó Árpád szervező elmondta, ezzel az eseménnyel sikerült egyfajta együttműködést elindítani a tulajdonosok és a falubeli román lakosok között, hiszen leginkább az említett téves felfogás bélyegezte meg eddig ezt a kapcsolatot.
„Minden várakozásomat felülmúlta a szombati rendezvény, amelyre eljöttek a falubeliek is, az ortodox lelkész is, megnézték a fotókiállítást, nagy sikert aratott köreikben Simonffy Katalinnak a kastélyról készített dokumentumfilmje, de nagyon tetszett Bicskei Zsuzsanna performansza is” – mondta lapunknak a szervező, aki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanáraként korábban tanítványaival járt Keresden, és a diákok kezdeményezték, hogy alkotótáborokat kellene ott szervezni.
„Marosvásárhelyen Keresztes Gyula műépítésztől hallottam, hogy Keresden áll Erdély egyik legszebb reneszánsz kastélya, elmentem és megnéztem, meggyőződtem erről magam is. Majd gróf Bethlen Anikóval is beszélgettem, akinek az volt az elképzelése, hogy valamilyen módon életet kellene lehelni a kastélyba” – ecsetelte a kastély népszerűsítésére vonatkozó tervek születésének körülményeit Szabó Árpád.
A terveket követték a különböző táborok. Az elhanyagolt és tönkrement dendrológiai kertet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kertészmérnöki szakos diákjai mérték fel, a kastélyépületről a kolozsvári építészhallgatók készítettek felmérést, a látványt a fotó-médiatábor résztvevői rögzítették fényképeken és filmfelvételeken, mindezt egy-egy többnapos tábor keretében.
Ezt követték más alkotótáborok, így a marketing- és kommunikációs, foto-média tábor, építész- és mozgásművészeti tábor. Ugyanakkor kerekasztal-megbeszélést is szerveztek a táborvezetők, a támogatók, a kastély tulajdonosaival, amelynek témája a kastély élő központtá való alakítása volt. Szabó Árpád lapunknak elmondta, az egyetlen felmerülő problémát az okozza, hogy a kastély rendbehozatalára az építészek szerint legkevesebb 2,8 millió euróra van szükség.
A továbbiakban a szervezők szeretnék folytatni a jó ötletnek bizonyult kastélynapot, mi több, azt az elképzelést is megvalósítanák, hogy tíz éven belül a Bonchidai Kastélynapokhoz hasonló fontos kulturális esemény jöjjön létre a keresdi Bethlen-kastélyban. „Ha évről évre többnapos rendezvénysorozattal sikerül életre kelteni a reneszánsz épületegyüttest, minden bizonnyal sikerül a befektetők érdeklődését is felkelteni”– fejtette ki Szabó Árpád.
Antal Erika. Krónika (Kolozsvár)

Elhunyt Bokor Ildikó kolozsvári származású színművész
Elhunyt Bokor Ildikó kolozsvári születésű színész. A Pesti Magyar Színház művészét vasárnap 17 órakor búcsúztatják Budapesten, a Nagy Ignác utcai Unitárius Templomban, majd másnap 14 órakor helyezik végső nyugalomra Bánfihunyadon, a református sírkertben – tudatta a színház csütörtökön.
A színház csütörtökön közölte : a művészt 61 éves korában, hosszas betegség után érte a halál.
Bokor Ildikó 1949-ben született Kolozsváron. 1973-ban végzett Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán. Négy évig a temesvári Állami Magyar Színház tagja, 1976 és 1992 között a szatmárnémeti társulat, a későbbi Harag György Színház művésznője volt. 1992-től játszott Magyarországon. Először a Kisvárdai Várszínház, majd a debreceni Csokonai Színház, 1998-tól a Nemzeti Színház, 2000-től a Magyar Színház előadásaiban, Beke Sándor, Parászka Miklós, Málnay Levente, Sík Ferenc, Iglódi István, Csiszár Imre, Pinczés István rendezéseiben.
A Pesti Magyar Színház méltatása szerint Bokor Ildikó pályafutása során változatos karakterszerepeket játszott nagyfokú bensőségességgel, s igen találó kifejezőeszközökkel. Jellemformálásában gyakran alkalmazott váratlan, meghökkentő megoldásokat. Legnagyobb sikereit vígjátékokban és tragikomédiákban aratta. Művészi munkájának elismeréseként 1992-ben elnyerte a legjobb női alakítás díját a Határon túli színházak fesztiválján és a Harag György-emlékplakettet.
Emlékezetes alakításai közé tartozott Gertrudis a Bánk bánban, Vaszilissza az Éjjeli menedékhelyben, Kamilla a Liliomfiban, Margit Németh László Villámfénynél című darabjában, Eleonóra Mrozek Tangójában, Jourdainné az Úrhatnám polgárban, az Anya szerepe Örkény István Kulcskeresők című művében, Rózsa néni Tamási Áron Csalóka szivárvány című játékában, Biri néni a Lúdas Matyiban, Mrs. Eynsford-Hill a My Fair Ladyben. Utolsó szerepe a Magyar Színházban Sutu volt, Szabó Magda-Bereményi Géza Az ajtó című darabjában.
MTI. Krónika (Kolozsvár)

A tánc ünnepe Sepsiszentgyörgyön
2010. szeptember 21–23. között ünnepelték Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncegyüttes megalakulásának huszadik évfordulóját. Az alkalomra az együttes meghívta mindazokat, akik rövidebb vagy hosszabb ideig tagjai voltak annak a nagy családnak, amely a térség legizgalmasabb néptánc- és táncszínházi előadásaival elmaradhatatlan színfoltja lett Sepsiszentgyörgynek, Kovászna megyének és az erdélyi magyarságnak. Volt plakát- és fotókiállítás, film- és könyvbemutató, koncert, táncház, folkkocsma, valamint gálaműsor a 20 éves Háromszék Táncegyüttes és az 5 éves M Stúdió közreműködésével, a volt és a jelenlegi együttestagok részvételével. Az ünneplés folytatásaként tartották meg az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek VII. Találkozóját szeptember 24–26. között. Résztvevői: a Nagyvárad Táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely és a házigazda Háromszék Táncegyüttes. A rendezvény zsűrijének – elnöke Stoller Antal koreográfus, táncfolklorista, tagjai: dr. Kovács Levente, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem konzulens professzora, rendező, Sztanó Hédi filmrendező, néprajzkutató, Mihályi Gábor koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, Juhász Zsolt koreográfus, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője, Könczei Árpád zeneszerző, koreográfus, a Duna TV szerkesztője – díjait a következők vehették át: Jánó Tibor énekes teljesítményéért; Kásler Magda énekes teljesítményéért; Katona Gábor a Szőrös pisztráng című előadás képi megfogalmazásának költőiségéért; Füzesi Albert együttesvezetői és táncos teljesítményéért; a Nagyvárad Táncegyüttes a további fejlődésért; az Udvarhely Táncműhely a töretlen fejlődésért; a Háromszék Táncegyüttes a Böjttől böjtig című előadás zenei összeállításáért; a Maros Művészegyüttes a Szem látta, szív szerette című táncjáték színpadi tolmácsolásáért és a hagyományos tánckultúra őrzéséért; a Háromszék Táncegyüttes a Böjttől böjtig című táncjáték lírai előadásáért. Az alkalomra jelent meg Fekete Réka Táncbeszéd című beszélgetőkönyve, amelyben közel negyvenen vallanak az együttes húsz esztendejéről. Jövőre saját székházat kap a jubiláló Háromszék Táncegyüttes – jelentette be Tamás Sándor megyei tanácselnök.
B. D. Népújság (Marosvásárhely)

Tanévnyitó a színin, 65.-ször
Baló Levente
Szombaton délelőtt tartották a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanévnyitóját. Az új tanévkezdésen kívül az intézmény fennállásának hatvanötödik évfordulóját is ünnepelte, amelyen részt vett Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Daniel Funeriu tanügyminiszter is.
Ünnepi beszédében Funeriu elmondta, noha több intézmény is meghívta tanévkezdésre, fontosnak tartotta, hogy egy olyan intézményben jelenjen meg, ahol két nyelven folyik az oktatás.
A többnyelvűség egyrészt teljesen beilleszkedik az európai oktatási trendbe, másrészt pedig mindnyájan gazdagabbak leszünk általa. Markó Béla az új tanügyi törvény elfogadásának sürgősségéről beszélt, mondván, hogy még az ősz folyamán el kell azt fogadtatni, akár a törvény felelősségvállalásával is. Ugyanis az új tanügyi törvény tartalmazza azokat az alapvető reformtörekvéseket, amelyeket gyakorlatba kell ültetni egy olyan fontos területen is, mint az oktatás.
Gáspárik Attila, az intézet rektora is az oktatásban való változtatásokat sürgette, hangsúlyozva, hogy a jövő művészei is kell ismerjék a kapitalizmust, azaz meg kell tanulniuk megállni a saját lábukon, szerződéseket írni és azokat tiszteletben tartani, nem pedig állandóan a különböző támogatásokra várni. Új Magyar Szó (Bukarest),

65., avagy a Köteles utca szellemisége
Szombat délelőtt elkezdődött a hatvanötödik tanév az immár Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nevet viselő színművészeti (és nem csak) felsőoktatási intézményben. Számos diák, tanár, szülő és meghívott vendég népesítette be a Köteles utcai udvart, ahol délelőtt fél tízkor szabadtéri koncerttel várták az érkezőket – énekelt többek között Buta Árpád Attila –, majd az intézmény Stúdió termébe zsúfolódott a teljes telt házas publikum, amelynek tagjaihoz, illetve a színpadon ülő meghívottakhoz és az egyetem szenátusához Molnár Tünde rövid orgonajátéka után dr. Gáspárik Attila, az intézmény rektora szólt elsőként.
– Ma a normalitást ünnepeljük, azt, hogy létezünk, fejlődtünk, együttműködünk a hatóságokkal, különösen a Maros Megyei Tanáccsal. Ugyanakkor üdvözöljük vendégeinket, Markó Bélát, Románia kormányfőhelyettesét és Daniel Funeriu miniszter urat. Tudomásom szerint az utolsó magas rangú politikus, aki nálunk járt, Petru Groza volt 1948-ban, és akkor is azért, mert a lánya ide járt, szülői tanácskozásra érkezett. Mi olyan értelmiségiekként fogadjuk vendégeinket, akik megértették, hogy mekkora fontossággal bír a művészeti oktatás. Üdvözöljük ugyanakkor Csegzi Sándor és Claudiu Maior alpolgármestereket, és köszönjük a polgármesteri hivatalnak, hogy egy olyan gondunk oldódott meg, amelynek következményeként területet nyerünk. A normalitás azt jelenti, hogy valami működik és jól működik. Nem kell rágódni a múlton, dolgozni kell a jövőn – mondta dr. Gáspárik Attila, majd az intézmény prorektorának, Daniel Crisannak szavai után Markó Béla lépett a szónoki emelvényhez. – Kétnyelvű intézményben vagyunk, amely példamutatóan képviseli a két kultúrát. Olyan pillanatokat élünk át, amelyekben az oktatásra nehéz ráfordítani azt a figyelmet, költségvetést, amelyet a helyzet elvár. Holott ez lenne a legfontosabb, kiművelt fők nélkül nem lehet fejlődést elérni, így ez számunkra továbbra is prioritás marad. Olyan oktatási törvénytervezetet dolgoztunk ki, amely valós reformot jelenthet, és amelynek értelmében az oktatás a helyi tanácsok, iskolai, tanintézményi közösségek kezébe kerül, az egyetemek autonómiája pedig lehetővé tenné az egységes, uniós szintű működést és együttműködést. Ha a szenátuson ez nem megy át, akkor azt kérjük, hogy a kormány felelősségvállalással vegye át a készülő törvényt. Miért éppen egy művészeti egyetemen beszélek minderről? Mert bármilyen rendszerben a kultúra, a művelődés elsődleges kell legyen. Egy nemzetnek, közösségnek meg kell becsülnie alkotóit. A Köteles utcában a színművészeti egyetem hagyományaira támaszkodva kiépítettek egy művészeti egyetemet. Mi ezt támogatni fogjuk, mert fontos Vásárhely, Erdély, Románia számára. A Köteles utca a művészet üzenetét hordozza, híven Marosvásárhely szellemiségéhez – mondta Markó Béla, majd dr. Gáspárik Attila olvasott fel pár adatot. Ezek szerint 2009-ben 5900, 2010-ben 8000 néző volt kíváncsi az intézmény előadásaira, miközben a támogatás 20.000 lejjel csökkent. Erre a következő felszólalóként az emelvényhez lépő Daniel Funeriu is csak elismerő hümmögéssel reagált, majd – aradi lévén – az iskolában megtanult magyar mondattal – Iskolába fáj a lába, hazamenni nem fáj semmi – indította beszédét, folytatandó a jelen esetben is mindvégig oldott és jó hangulatú "színis" tanévnyitók hagyományát. – Mandátumom kezdetén meglátogatott Gáspárik Attila és dr. Béres András, sokat meséltek az egyetemről. Azóta támogatjuk az intézményt, több ok miatt. Ezek egyike, hogy ez művészeti egyetem. A másik ok, hogy multikulturális intézmény és annak is kell maradnia. Mert gyenge az az ország, amelynek csak egy kultúrája, egy nemzetisége van. Bárki, aki mást gondol, téved. A harmadik ok, hogy minőségi egyetem. A minőségről sokat beszélnek Romániában, de csak nagyon kevesen tesznek is érte. Itt élő szellemiség van. Jelenlétem nem véletlen, üzenetet hozok. A szolidaritás üzenetét. Mert az igazi modernizáláshoz először a központokat kell megreformálni, és az oktatási rendszerben az egyetemek ezek. Szerepük felemelni a diákokat arról a szintről, ahol minőségi egyetemek nélkül lennének. Az oktatási rendszer elvesztette hitelét. Botrányok, hamis diplomák sorozata árnyékolja azt, így pedig nem tudunk előrelépni. Ezt a hitelt vissza kell adni a hazai oktatásnak, és idén ennek első jelét láttuk is: hogy milyen sokat jelent egy becsületes érettségi vizsgát szervezni. Legyünk nagyvonalúak a tegnap Romániájával, amelynek rossz szokásait hamarosan elhagyjuk, bizakodók, ha nem is a jelen, de a holnap országával mindenképp. Mert együtt építjük, és hittel, kitartással sikerülni fog.
– Több kapitalizmust kell megtanítanunk magunknak – tette hozzá a rektor. – Eljött a projektszínházak ideje. Létbizonytalanságban élünk, de jobb, ha időben felkészülünk rá, a városban nagyon sok pozitív példa – 74 Színház, Yorick Stúdió, Scena Színház, Tamacisza Társulat – van erre. Ne féljünk színházakat létrehozni, ne legyünk merev téglái a felépítménynek. Meg kell tanítanunk a diákoknak, hogy hogyan építsenek karriert. Nem elég az utcára tennünk néhány nagyon felkészült értelmiségit, akik aztán nem tudják, hogyan boldoguljanak. Az állami színházak már nem tudnak eltartani mindenkit. Ugyanakkor köszönjük a sajtónak, hogy mindvégig mindenről objektíven tudósított – hallottuk dr. Gáspárik Attilától, aki az egyetem új, hivatalos italát – a pálinkát – adta át a két politikusnak. Azért pálinkát – az intézmény jelvényével díszített üvegben –, mert az olyan, mint a Művészeti Egyetem. Kicsi, minőségi és erős. A tanévnyitó zárómozzanataként a jelenlévők nagy része az intézmény második emeletére távozott, ahol Markó Béla és Daniel Funeriu az ultramodern és bőségesen felszerelt, új médiastúdiót avatta fel. Stúdiót, ahol rádiószínházat, hangoskönyveket, drámaíró mesteris hallgatók írásait rögzíthetik színművészetis diákok. Az országban – Bukaresten kívül – egyetlen ilyen, egyetemi helyszínen.
Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely),

Egyre több az Erdélyben tanuló magyarországi diák
Egyre több magyarországi diák jelentkezik a romániai felsőoktatási intézményekbe - írta a Krónika című kolozsvári napilap pénteken honlapján. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen jelenleg 80–100 magyarországi diák tanul. Rajtuk kívül évente 200–250 diák tölt egy-egy félévet Kolozsváron Magyarországról. Magyari Tivadar rektorhelyettes szerint a BBTE az utóbbi években azért vált vonzóbbá a magyarországi diákok számára, mert a legtöbb szakon kizárólag magyar nyelven folyik az oktatás.
Korábban néhány tantárgyat magyar tagozaton is csak románul lehetett tanulni.
A rektorhelyettes közölte: a felvételi kritériumok teljesen azonosak a hazai és külhoni jelentkezők számára, azonban a mostani szabályok szerint a külföldi, így a magyarországi diákok is csak a tandíjköteles helyekre pályázhatnak, az államilag támogatott helyekre csak román állampolgárok juthatnak be. Magyari szerint Kolozsvárra nemcsak az anyaországból, hanem Spanyolországból is érkeznek szép számmal diákok, akiknek a szülei vendégmunkásként az Ibériai-félszigeten dolgoznak, és ezért ott végezték el a középiskolát.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsváron működő Természettudományi és Művészeti Karának dékánja szerint nem veszik el a helyet a magyarországi diákok az erdélyiek elől. A Sapientia mintegy kétezer fős diákságának alig egy-két százaléka érkezik az anyaországból.
A Sapientián tandíjmentes helyre is bejuthatnak a magyarországi felvételizők.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem felvételi vizsgáira az utóbbi időben sokkal több magyarországi diák jelentkezik, mint a 90-es években. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a színművészeti oktatás hírneve az idén nem csak magyarországiak számára bizonyult vonzónak. Az elsőévesek között van egy felvidéki, Dunaszerdahelyről érkezett diák.
Pontosan ugyanolyan feltételekkel jelentkezhetnek a külföldiek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemre, mint a romániaiak – mondta el a Krónikának Mostis Gergő szóvivő. Évente öt-hat magyarországi jelentkezik felvételire a felsőoktatási intézményben, általában a képzőművészet, illetve az idegen nyelv szakokra.
(MTI) MTI

Tarr László
1927 Nagyszalonta – 2010 Marosvásárhely
Hosszas, méltósággal viselt betegség után, életének 84. évében a magyar színjátszás jelentős marosvásárhelyi képviselője a Nagy Égi Társulathoz szerződött. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet elvégzése után, 1955-ben került a marosvásárhelyi Székely Színházhoz. Számos kiváló alakítással hívta fel magára a nézők és a szakma figyelmét. Tehetségét szakmai tudása szolgálta, jó kolléga, segítő barát volt a színpadon és a civil életben is. Hosszú időn keresztül tanított a Köteles utcában. Színésznemzedékek egész sora mondhatta tanárának. Egész szakmai karrierjét Marosvásárhelyen fejtette ki, csak filmszerepek miatt távozott időnként, hol Budapestre, hol Bukarestbe. Fanyar humora, színpadi eleganciája, kiváló beszédkultúrája évek óta hiányzik a színpadainkról, és most jobban fáj, mikor tudjuk, hogy Ő már Halhatatlan. Köszönjük, Tarr ÚR, köszi, Laci Bácsi, nem mondom, hogy nem felejtünk, mert az utókor mindig hálátlan és felejtő.
Tarr Lászlót a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem saját halottjának tekinti.
Gáspárik Attila, Népújság (Marosvásárhely)

?Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége mélységes megrendüléssel búcsúzik
TARR LÁSZLÓ
színművésztől
aki nyolcvanhárom éves korában az öröklétbe távozott.
Mindannyiunk "Laci bácsija" – akit a közönség úgy zárt szívébe,– méltósággal viselt, súlyos betegség nyomán hagyta abba evilági karrierjét.
Nagyszalontán született 1927-ben. 1954-ben szerzett oklevelet a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. A Marosvásárhelyi Székely Színházhoz szerződött, ahol példaértékű, nagyszerű pályafutást élt meg. Társulatához karrierje során végig hű maradt, életre keltve a színműirodalom jelentős hőseinek sokaságát. 1955-től a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanáraként pallérozta színésznemzedékek kibontakozását.
Kollégái szerették, tisztelték, becsülték, tanítványai rajongtak érte, a közönség pedig ünnepelte színrelépéseit. Úgy élt, ahogy csak a karizmatikus emberek, azaz a nagy művészek tudnak élni, akik számára mindennél fontosabb az emberi méltóság és a művészi hit. Munkásságát a színházi szakma is értékelte: 1978-ban a brassói Kortárs Színházi Fesztiválon FÜGEDES (Sütő András: VIDÁM SIRATÓ EGY BOLYONGÓ PORSZEMÉRT) szerepével a LEGJOBB FÉRFI ALAKÍTÁS díját érdemelte ki, 1999-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület BÁNFFY MIKLÓS-díjat adományozott neki, Kisvárdán, a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján ÉLETMŰ-DÍJJAL jutalmazták pályafutását, 2009-ben ERDŐS IRMA- EMLÉKGYŰRŰT kapott.
TARR LÁSZLÓ emléke előtt kegyelettel hajt fejet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége.
Temetése ma, november 22-én 15 órakor lesz a marosvásárhelyi református temetőben. Barátai és tisztelői 12 és 14 óra között róhatják le kegyeletüket ravatalánál, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában.
"Letészem a lantot. Nyugodjék.
Tőlem ne várjon senki dalt."
(Arany János)
A vers, amelyik kedvence volt, s amit annyiszor idézett, igazzá vált. Szomorú szívvel, megrendülten vesszük tudomásul, hogy TARR LÁSZLÓ, a Székely Színház oszlopos tagja, kollégánk, a nagyszerű tanár, letette a lantot, nincs többé. Emberségről példát, művészetről formát sokunknak ő adott. Szerénysége, a művészetet szolgáló nemes alázata – mint a legnagyobbak jellemzője – láng gerjelminél gyúlt láng volt, amelyet követnünk illik, követnünk kell.
Tarr László hangja és dala immár:
" felrepűl a magas égig,
Hol a pálya
Nincs elzárva
S a szabadság honja kéklik."
(Arany János)
A Székely Színház Egyesület
Tarr László /Nagyszalonta, 1927. Népújság (Marosvásárhely)

Tompa Miklós-centenárium
Előadásokban és más programpontokban gazdag, többnapos rendezvénysorozattal ünnepli névadójának 100. születésnapját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel közösen szervezett, december 17-én kezdődő ünnepségről, annak programpontjairól csütörtök délben tartottak sajtótájékoztatót a színház előcsarnokában.
A számos jelenlevő közül elsőként Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár üdvözölte a megjelenteket, majd Kövesdy István művészeti vezető, ötletgazda vette át a szót, aki a közelgő rendezvénysorozatról beszélt, vázlatosan annak műsorát ismertette.
– Igyekszünk méltóképpen ünnepelni névadónk századik születésnapját, minőségi eseménysorozattal emlékezni rá, az igen sokoldalú színházi emberre. A művészeti egyetemmel való együttműködésünk teljesen egyértelmű, az egykori Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola Tompa Miklós tevékenységének nyomát viseli. Ez alkalomból nem csak rá, hanem azon pályatársaira is emlékezni kívánunk, akik a magyar színház és színjátszás kiemelkedő egyéniségei voltak: a 100 éve született Kovács Györgyre, a 85 esztendeje született Harag Györgyre, de Csorba Andrásra, Illyés Kingára, Hunyadi Andrásra is. A programot eredetileg három napra terveztük, de úgy tűnik, kibővül. Számos vásárhelyi és vendégelőadást tekinthet meg a közönség, lesz konferencia, tárlatnyitó, vetítések sorozata. Ami a vendégjátékokat illeti, két társulatot hívtunk meg: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csehov Három nővérével, Tompa Gábornak – Tompa Miklós fiának – rendezésével érkezik Vásárhelyre, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A csoda című produkcióval, Bocsárdi László rendezésével. Ez utóbbit egyrészt az elmúlt évek legjobb Tamási-előadásának tartom, másrészt Tompa Miklós pályáját végigkísérte Tamási életműve, rendezőként szinte az összes színművét színpadra vitte. A Tompa Miklós Társulat több előadását is játssza: a rendezvénysorozat részeként újra láthatják Kiss Csaba A dög című lányregényét, a nemrég bemutatott Svejket, Hatházi András Világrengetők című művét (felolvasó-színházi keretek között), Székely János Caligula helytartója című drámáját, illetve Goldoni Legyezőjét. Ugyanakkor, a centenárium előestéjén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelye a hét végén bemutatandó, Guppi című komédiát is játssza. Az előadások mellett kiállításra is sor kerül a színház előcsarnokában: a Székely Színház Egyesület által felkért képzőművészeknek Tompa Miklósról és pályatársairól készített portréit mutatják be az egybegyűlteknek. E tárlat megnyitójával kezdődik a rendezvénysorozat, 17- én délelőtt, utána archív dokumentumokat vetítenek, illetve játszanak le a Kisteremben: interjúkból, beszélgetésekből, vallomásokból áll az anyag, amelynek egy részét a magyarországi Országos Színművészeti Intézet állította össze. A Bolyai téri b5 stúdióban egy további kiállítás is nyílik Képszínház címmel Barabás Zsolt fotóiból. Ezt követően vetítéssel összekötött beszélgetésre kerül sor az említett művészek egykori pálya- és munkatársaival, a moderátor szerepét Nánay István színikritikus vállalta el. A zárónapon a Nemzeti előcsarnokában pedig kerekasztal-beszélgetést szervezünk a marosvásárhelyi Nemzeti jelenéről és jövőjéről.
A második napon színháztudományi konferencia veszi kezdetét a Pálffy Házban, erről Gáspárik Attila, az intézmény rektora mesélt: – A színház 1989 előtt címmel szervezünk szakmai konferenciát, amely bárki előtt nyitva áll, szabadon látogatható. Számos külföldi és hazai színházi szakember tart előadást az értekezés során, ugyanakkor felavatunk egy újabb emléktáblát is, ezúttal Tompa Miklós emléke előtt adózunk – mondta a rektor, aki megemlítette, hogy az egyetem Symbolon című folyóirata nemzetközi B+ minősítést kapott, ami az országban a legmagasabb, és jelzi azt is, hogy a lap anyaga ezentúl nemzetközi adatbázisokban is olvasható, majd a hamarosan esedékes bemutatóról, a Guppi című előadásról beszélt Harsányi Zsolt rendezővel egyetemben. A premierre hamarosan visszatérünk.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

Egyetemi vezetők egyeztettek
A teljes erdélyi magyar felsőoktatás érdekképviseletének fontosságára hívta fel a figyelmet Markó Béla azon a konferencián, amelyet a BBTE magyar tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet szervezett.
A hétvégi egyeztetésen az RMDSZ elnöke elmondta, az új tanügyi törvény legfontosabb újítása a decentralizáció, a minőségi javulás a teljes anyanyelvi képzés kiemelt érdeke.
Közös érdekképviselet alatt a BBTE, a Sapientia, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és az orvosképzés képviseletét kell érteni – emelte ki az együttműködés fontosságát hangsúlyozva a Szövetség elnöke.
Magyari Tivadar, a BBTE magyar tagozatának vezetője rámutatott, hogy verseny és néha érdekellentét is kialakul az egyes, magyar oktatást biztosító egyetemek között, de számos közös fellépésre, közös munkára van lehetőség, és óva intett bárkit attól, hogy az erdélyi intézeteket egymás ellen kijátssza. A Farkas utcai rendezvényen részt vett valamennyi romániai magyar felsőoktatást biztosító intézet vezetője, képviselője. Új Magyar Szó (Bukarest)

Hétvégi vendégjátékok
Tompa Miklós-centenárium
Pénteken rangos rendezvénysorozat veszi kezdetét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Székely Színház Egyesület szervezésében. Centenáriumi ünnepség, a társulat névadója, Tompa Miklós születésének századik évfordulója alkalmából, amelynek keretében számos rendezvényre várják az érdeklődőket mind a Nemzetiben, mind a Stúdió Színházban. Az eseménysorozat részeként fellép mind a Tompa Miklós Társulat, mind a Kolozsvári Állami Magyar Színház és sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, de a gazdag programban tárlatnyitó, színháztudományi konferencia, emléktábla-avatás és archív felvételek vetítése is helyet kapott. Holnap este 7 órakor, amolyan nulladik napi programként a művészeti egyetem Akadémiai Műhelye játssza a Guppi című előadást, este fél nyolctól Kiss Csaba A dög című lányregényét adja elő a Tompa Miklós Társulat a Nemzeti Kistermében.
A részletes programot múlt csütörtöki lapszámunkban már közöltük, ezúttal a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi színházak vendégjátékaira térünk ki. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Csehov talán legismertebb, Három nővér című drámájával érkezik Marosvásárhelyre, a centenárium illő alkalmat biztosít az előadásra: a művet Tompa Gábor rendező, Tompa Miklós fia alkalmazta a kolozsvári színpadra, az elvágyódás világhírűvé vált történetét Marosvásárhelyen szombaton este 7 órától mutatják be, a Nemzeti Színház Nagytermében. – "A Három nővér megváltásról szóló drámaként izgalmas számomra. Eszerint a három nővér tulajdonképpen egyetlen nőalak három vetülete: a gyermeki, a női és az anyai, akiknek együtt kell maradni ahhoz, hogy lehetségessé váljon a túlélésük. Ott lebeg az Atya szelleme, nem tudnak, és nem is akarnak megszabadulni tőle. A Fiú is megjelenik, hiszen a darab elején a nővérek Versinyin megérkezését már-már messianisztikus módon élik meg: őbenne látják a megváltót, aki végre Moszkvába viszi őket. És végül ott a Szentlélek is, amelyet én a szenvedéssel azonosítok. Azzal a szenvedéssel, amelyet a szereplőknek különböző formában ugyan, de vállalniuk kell. Vonz a Három nővér zeneisége is, amely rokonítható az általam annyira kedvelt abszurd művekkel. Ez a zeneiség, mint minden szimfonikus szerkezetű mű, nagy pontosságot és pontos tonalitást, hangszínt, atmoszférát, színárnyalatokat követel" – vallja a rendező a műről és az előadásról, amely elnyerte a 2008-as év Legjobb Előadás, és a Legjobb Rendező (Tompa Gábor) UNITER- (Román Színházi Szövetség) díját.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház olyan előadással érkezik, amelyet egyrészt már többször is játszottak Marosvásárhelyen, másrészt igen sokan a társulat egyik legjobb előadásaként tartanak számon, ezért is hívták ismét városunkba. A csoda című produkció a Játék Tamásival két részben alcímet viseli és Bocsárdi László rendezte a színház névadójának Énekes madár című színműve alapján. – A magyar drámatörténet legtöbb remekműve szabálytalan színdarab, színszerűségüket csak a – jelen idejű – hagyományos fogalmazástól elütő, a szerző látomásával egyenértékű rendezői vízió bizonyíthatja. Ha a színpadra állítók nem válnak a szerző alkotótársává, csak újabb érvet szolgáltatnak azok számára, akik a játszhatatlan, kötelességből bemutatott könyvdrámák közé sorolják Vörösmarty Mihály, Füst Milán vagy Weöres Sándor csodálatos alkotásait. Így járt a magyar színház, amely a népi színjátékot rendre skanzenben zajló életképként képzelte el, Tamási Áron színdarabjaival, köztük az egyik legköltőibb alkotással, Az énekes madárral is. Ezzel szemben Bocsárdi László rendezése minden valamire való színházkultúrában újra kellene hogy írja Tamási drámáinak játékhagyományát. A csoda új értelmet ad a dramatikus néphagyomány színpadra állításának, megváltoztatja a népi közeg színpadra teremtésének módját és jelentését. Valószínűleg világossá vált, hogy az előadás, amiről szó lesz, megrendítő, nagy élmény. Reveláció! Bocsárdi László okos és szenvedélyes rendezésében a színház varázslata helyettesíti a megváltó csodát, amire az életben hiába várnánk. Az előadás a közelítés és távolítás rafinált játékával olyan pozíciót talált, ahonnan a népi kultúra értékei megélhetőek, ha nem is objektív realitásként, hanem mint melankolikus nosztalgia. Schilleri értelemben egy nagyon szentimentális műalkotást látunk, amelyik szerencsére nem állítja magáról, hogy naiv. Hiszen a csoda csak a színpadon, csak a művészetben teremthető meg, nem fakad a hamvas néplélekből, nem forrása a természetfeletti. Művészi illúzió: művészi valóság – írja az előadásról Perényi Balázs. Arról az előadásról, amely ugyancsak díjnyertes és amely a kolozsvári, illetve a házigazda társulatok produkcióival egyetemben színvonalas színházi estéket ígér a karácsony előtti hétvégére.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

Vásárhelyen mutatkozott be a Pro Minoritate
A határon túli színház- és filmművészet kérdésével foglalkozik legújabb számában a Pro Minoritate negyedévenként megjelenő kisebbségi kérdésekkel foglalkozó folyóirat. A kiemelten kisebbségi kérdésekkel foglalkozó kiadvány szokatlan tematikájú lapszámát tegnap ismertették Marosvásárhelyen. Kósa András László főszerkesztő a jelen levő szerzőket mutatta be, akik közül – mint mondta – többen is most írtak először a folyóiratba.
határon túli színház- és filmművészet kérdésével foglalkozik legújabb számában a Pro Minoritate negyedévenként megjelenő kisebbségi kérdésekkel foglalkozó folyóirat. A kiemelten kisebbségi kérdésekkel foglalkozó kiadvány szokatlan tematikájú lapszámát tegnap ismertették Marosvásárhelyen. Kósa András László főszerkesztő a jelen levő szerzőket mutatta be, akik közül – mint mondta – többen is most írtak először a folyóiratba.
A főszerkesztő kiemelte, a Pro Minoritate alapvetően kisebbségpolitikával foglalkozik, azonban a művészetekre is figyel, így volt már olyan lapszám, amely a képzőművészeteknek adott teret, vagy olyan, amely a térhasználattal foglalkozott. A most bemutatott, 2010-es téli számnak a határon túli színház- és filmművészet a témája.
A szerzők közül Király Kinga Júlia és Lázok Klára volt jelen, velük beszélgetett Ungvári Zrínyi Ildikó, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára. Király Kinga Júlia a Bibliothèque Pascal című filmről írt egy elemzést.
„Hajdú Szabolcs érezhetően színházi környezetben filmezett” – emelte ki Király Kinga Júlia. A filmet többek közt Marosvásárhelyen is forgatták, és szereplői közül sokan románul beszélnek. Lázok Klára a Kötő József szerkesztette színházi lexikonról, valamint a Zágoni Bálint által jegyzett A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig című kötetről írt recenziót. Az előbbiről Lázok Klára úgy vélekedett, hogy hiánypótló, jó könyv, amely diákoknak és színházi szakembereknek eddig össze nem szedett információkat tartalmaz, több, mint lexikon, inkább olvasókönyv. Zágoni Bálint könyve rengeteg kutatáson alapszik, az ismeretterjesztés műfajába sorolható.
A lapban írt még Virág György, aki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház helyzetét taglalja az önkormányzat szemszögéből, arra keresve a választ, hogy kinek kellene ezt a kulturális intézményt működtetnie: az önkormányzatnak, a minisztériumnak, netán a magyar kormánynak. Bodó Ottó, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházról közöl írást, Jakab-Benke Nándor a román filmről ír, Szerbhorváth György Vicsek Károly vajdasági filmrendező életútját vezette végig.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Visszatérés a diktatúrába
(MTI) – Február 17-én kerül a magyar mozikba Elek Judit új filmje, a Visszatérés-Retrace. A magyar- román koprodukcióban, svéd financiális közreműködés mellett készült film 1,73 millió euróba került.
Elek Judit az MTI-nek elmondta: a román partner még nem teljesítette egészen koprodukciós kötelezettségeit, ezért a produkció még nem tudta maradéktalanul kifizetni a stábot és a színészeket. A rendező kiemelte: a film költségei azért is magasabbak egy átlagos magyar filménél, mivel a cselekmény megkövetelte, hogy a Visszatérést szinte kizárólag külföldön rögzítsék. Forgattak Svédországban, valamint Romániában, Erdélyben.
Elek Judit arról is beszélt, hogy a 98 perces film forgatókönyvét Mészöly Miklós Szárnyas lovak című novellája és Marguerite Duras Nyár este fél 11-kor című kisregényének szabad felhasználásával írta. "Egyes motívumokat szó szerint átvettem, másokat átértelmeztem és új hangsúlyt adtam nekik" – fogalmazott a rendező.
Elek Judit a történetet ismertetve kifejtette: a film főszereplője Katherine, aki kisgyerekként Erdélyben túlélte a holokausztot, majd Svédországban telepedett le. "Férje neurológus, és ráveszi, hogy apjának halála után látogassanak vissza szülőföldjére, hátha így megszabadul az életben maradása miatti, gyötrő önvádjaitól, ha visszatérnek gyerekkori emlékei" – fogalmazott Elek Judit, hozzátéve, hogy a film jelen ideje 1980, így nemcsak "elveszettnek hitt gyermekkorának boldog és félelmetes emlékei elevenednek meg, de szembesülnie kell Ceausescu diktatúrájának nyomasztó valóságával is".
A rendező elmondta, hogy a cselekménynek egy másik szála is van: a néző megismerheti a diktátort erdészeként szolgáló Sándor tragédiába torkolló történetét is. "Sándor Katherine gyerekkori pajtása volt, ő mentette meg az életét, ételt vitt neki, bújtatta" – tette hozzá.
Elek Judit azért hagyta meg a film angol címét is, mert az jobban utal a múlt feltárásának, visszakeresésének igényére. "Katherine egy régi babáját is megtalálja, amit egykori búvóhelyén ásott el. Ezt a babát én szinte eleven szereplőnek tekintem, hiszen fontos szerepe van a történetben" – tette hozzá.
A helyszínválasztás szempontjairól Elek Judit úgy vélekedett, hogy a film nyitójelenetében felbukkanó tenger éppúgy a szabadságot jelképezi, mint Erdély hegyei. "A szabadságot jelentő természet hangsúlyosabbá teszi az idilli környezetben pusztító diktatúra brutalitását" – fogalmazott, s hozzátette: hivatásának érzi, hogy a diktatúrákról beszéljen filmjeiben.
"Mivel nekem megadatott, hogy mind a fasiszta diktatúrát, mind a magát szocialistának mondó rezsim diktatúráját megéljem, feladatomnak érzem, hogy megmutassam azok hasonlóságait és különbözőségeit is" – mondta, majd hozzátette: Erdély mellett szólt az is, hogy második otthonának tartja az országrészt.
Elek Judit elmondta, a főszerepet játszó kanadai-magyar színésznőre, Kathleen Gátira George Sluizer filmes, a Script East forgatókönyv-fejlesztő fórum egyik vezetője hívta fel a figyelmét. "Kati Hollywoodban él. Küldött magáról fotót, de csak akkor győződtem meg arról, hogy ő a legalkalmasabb a szerepre, amikor láttam Dettre Gábor A színésznő és a halál című filmjében" – mondta a rendező.
A Katherine húgát játszó Sarah Clark szintén kanadai gyökerekkel rendelkezik, vele Budapesten, egy posztgraduális képzésen ismerkedett meg a rendező. Régi személyes kapcsolat fűzi a Sándort alakító Demeter András erdélyi színészhez is, aki a tanítványa volt, amikor a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen tanított az 1990-91-es tanévben.
A további szerepekben Philip Zandén svéd, Péter Hilda, Váta Lóránt, Molnár Gizella, Tankó Norbert erdélyi, Kenderesi Manna, Lukáts Andor, Tamási Zoltán magyarországi színész tűnik fel. A Visszatérés-Retrace-t Elek Judit Kanadában végzett operatőr fia, Berger László fényképezte. Népújság (Marosvásárhely)

Tehetségeket gondoznak
Együttműködési szerződést kötött a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Debreceni Egyetem – olvasható abban a közleményben, amelyet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem irodalmi titkársága juttatott el a sajtónak
Az együttműködő partnerek a határon túli intézmények mellett a tudományos és tehetséggondozó szervezetek, a hallgatói szervezetek, illetve az Országos Tudományos Diákköri Tanács, a Magyar Rektori Konferencia, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával. Február 4-én a Debreceni Egyetem meghívására a Művészeti Egyetem képviselői részt vettek a környező országok magyar nyelvű felsőoktatási intézményeinek fórumán és a Debreceni Egyetem Napjának ünnepi rendezvényein.
A találkozót a Debreceni Egyetem kezdeményezte három évvel ezelőtt abból a célból, hogy a határon túli magyar nyelven oktató intézmények vezetőivel való együttműködés keretében lehetőséget teremtsen egymás jobb megismerésére, valamint a már meglévő együttműködések továbbfejlesztésére.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Professzorok tiltólistán
Kényszernyugdíjba küldi a 65 éven felüli oktatókat a tegnap életbe lépett tanügyi törvény
Kényszernyugdíjba küldi a hazai felsőoktatásban részt vevő oktatók zömét a tegnap életbe lépett új tanügyi törvény: a 65 év fölötti professzorok már csak óraadókként vehetnek részt az egyetemi életben. A szigorítás az utánpótlást is veszélyezteti, a doktori iskolák zöme vezető nélkül maradhat.
Lefejezi az oktatási törvény a hazai felsőoktatást: a tegnap érvénybe lépett jogszabály nyugdíjba küldi a 65 évnél idősebb oktatókat. A rendelkezés 1500 személyt érint:, akik óraadókként még foglalkoztathatók, de teljes állást már nem tölthetnek be. A legérzékenyebben a doktori iskolákat érinti a reform, a nyugdíjköteles professzorok ugyanis a továbbiakban csak társult tanárként vehetnek részt a tudományos képzésben, a fiatalabb tanerőkkel együttműködve.
22-es csapdája, felsőfokon
Ha viszont nem sikerül helyettesíteni a leköszönőket, az utánpótlás sincs biztosítva: a doktori képzést vezetők nyolcvan százaléka távozni kényszerül. „Tény, hogy szigorú feltételei vannak a jogszabálynak, de az is biztos, hogy az idős tanárok tudásáról és tapasztalatáról nem szabad lemondani.
Egyelőre haladékot ígért az oktatási minisztérium a tanév végéig, utána meglátjuk, mi lesz” – nyilatkozta megkeresésünkre Veres Valér szociológus, az RMDSZ felsőoktatásért felelős szakértője, aki arra figyelmeztetett: az elöregedés súlyos problémákat jelent a román és a magyar nyelvű felsőoktatásnak egyaránt.
„Mi már évek óta készülünk erre a kényszerhelyzetre, most mégis nehézségekkel nézünk szembe. Az utóbbi három évben negyven százalékkal nőtt a fiatal kollégák száma, de azt a két oktatót, akiket nyugdíjba küld a törvény, nehezen tudnánk pótolni” – nyilatkozta lapunk megkeresésére Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, aki szintén bízik az oktatási minisztérium által ígért haladékban.
Magyari Tivadar, a Babe–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese arra figyelmeztet: a nyugdíjas oktatók óraadóként a professzori fizetés töredékét kaphatják csak meg. „A BBTE magyar tagozatán tizenöt személyt érint a törvény, közülük egyesek már rég betöltötték a 65. évüket. A szakemberhiányt újabb oktatók felvételével egyes szakokon lehet pótolni, de gazdasági okok miatt csak nagyon kismértékű létszámbővítésről lehet szó” – sorolja a nehézségeket az egyetemvezető, aki elmondta: kísérletet tettek a „gyorsított ritmusú” fiatalításra.
„Három éve kiegyeztünk a román tagozattal, hogy a magyar oktatói létszámhátrányt ellensúlyozandó gyorsított ütemben, arányon felül alkalmazunk fiatal magyarokat. Ezt az egyezséget a pénzügyi válság hiúsította meg” – emlékeztet az ÚMSZ-nek nyilatkozó Magyari.
Elhamarkodták?
Dávid László, a Sapientia EMTE rektora súlyosnak látja a helyzetet. „Ez a kitétel azt eredményezi, hogy kollégáink egyharmadát elveszítjük. Az egyetlen járható út a fiatalítás. Ezzel kapcsolatban vegyesek a tapasztalataim” – hangsúlyozta az egyetem vezető, aki elmondta: vannak tanszékek, ahol sikerült megfelelő tudományos fokozatot szerezniük a pályakezdőknek, és vannak olyanok is, ahol a folyamat akadozik.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektorhelyettese, Horváth Gizella szerint az oktatási törvény életbelépése nem befolyásolja jelentős mértékben az intézmény tevékenységét. Tájékoztatása szerint „csak egy-két tanárkollégát” érint a 65 éven felüliek nyugdíjaztatására vonatkozó előírás. Mindazonáltal Horváth Gizella szerint a jogszabályt elhamarkodottan léptették életbe.
„Szerintem a törvény sok szempontból komoly változásokat ír elő, amelyek akár javíthatják is a felsőoktatás minőségét. Kétlem viszont, hogy valamennyi előírását rögtön, az egyetemi év közepén életbe lehet léptetni úgy, hogy ez ne okozzon komoly problémákat az oktatási folyamatban” – mondta az ÚMSZ-nek a rektorhelyettes
Összeférhetetlenek
Nemcsak az oktatás minőségét érinti a kötelező nyugdíjkorhatár bevezetése, de az oktatás szervezését is, nyugdíjazás után ugyanis az érintettek már nem vállalhatnak semmilyen vezető beosztást. Az oktatási reform célul tűzi ki a hazai egyetemek „politikamentessé” tételét is, ennek értelmében nem vállalhatnak vezető szerepet politikai pártban a felsőoktatási intézmények vezetői.
A szigorítás szinte valamennyi hazai egyetem vezetőjét érinti: Ecaterina Andronescu, a Bukaresti Műszaki Egyetem rektora a Szociáldemokrata Pártban, Andrei Marga, a BBTE rektora a Nemzeti Liberális Pártban tölt be tisztséget. Sajátos „védettséget” élvez Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki nem rektorként, hanem elnökként vezeti a Partiumi Keresztény Egyetem vezetőtanácsát. Új Magyar Szó (Bukarest)

Elhunyt Medgyesfalvy Sándor színművész
Életének 51-ik évében, február 11-én, hajnalban elhunyt Medgyesfalvy Sándor színművész, a Szigligeti Társulat tagja.
1960. március 8-án született Marosvásárhelyen. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1985-ben, szintén Marosvásárhelyen, majd még ebben az évben Nagyváradra került az Állami Színház magyar tagozatához. A váradi közönség Robert Thomas Egérfogó a nászágyban című bűnügyi vígjátékában láthatta őt először a színpadon. Az azóta eltelt évek, évtizedek alatt a váradi színjátszás kiemelkedő egyénisége lett. Csak néhányat említünk alakításai közül: Teleghin – A. P. Csehov: Ványa bácsi, r.: Varga Vilmos, 1986; Fülöp – Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő, r: Laurian Oniga, 1989; Péter – Kincses Elemér: Kinek nyár, kinek ősz, r: Kincses Elemér, 1989; Edward Damson – Peter Shaffer: A szörny ajándéka, r: Szabó József, 1993; A milliomos – Kornis Mihály: Körmagyar, r: Kovács Levente, 1995; Géza fejedelem – Szabó Magda: Az a szép, fényes nap, r: Barbinek Péter, 1996; Petruccio – W. Shakespeare: A makrancos hölgy, r: Magács László, 1997; Don Juan – Kopeczky László: Don Juan utolsó kalandja, r: Horányi László, 1997; Othello – William Shakespeare Othello, a velencei mór, r: Kincses Elemér, 2005; Lazarus Tucker, a pénzkölcsönző – Paul Foster: I. Erzsébet, r: Kovács Levente, 2007; Artyemij Filippovics Zemljanyika – Ny. V. Gogol A revizor r: Árkosi Árpád, 2008.
A színművésztisztelői, kollégái, a nagyváradi közönség február 14-én, hétfőn 11 és 12 óra között vehet tőle végső búcsút a színház előcsarnokában felállított ravatalánál. Temetésére február 15-én, kedden kerül sor Marosvásárhelyen. erdon.ro

Végső búcsú Medgyesfalvy Sándortól
Nagyvárad – Hétfő délben a nagyváradi színház előcsarnokában vehettek utolsó búcsút kollégái és tisztelői az ötvenegyedik életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt színművésztől, Medgyesfalvy Sándortól (1960-2011).
A pályatársak felváltva álltak díszőrséget koporsója mellett, míg az érkezők leróttákkegyeletüket és elhelyezték a kegyelet virágait és koszorúit a ravatal előtt. A hozzátartozók gyászában osztoztak a Szigligeti Társulat művészei is. Elhangzott egy szavalat Meleg Vilmos előadásában, illetve Hajdú Géza olvasta fel a nekrológot. Medgyesfalvy Sándor1960. március 8-án született Marosvásárhelyen. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1985-ben, szintén Marosvásárhelyen, majd még ebben az évben Nagyváradra került az Állami Színház magyar tagozatához. Közel huszonöt évig állt a váradi magyar nyelvű színjátszás szolgálatában. A színművészt szülővárosában, Marosvásárhelyen helyezik végső nyugalomra. erdon.ro

Markó Béla szövetségi elnök beszámolója az RMDSZ 10. Kongresszusán
Nagyvárad – Tisztelt Kongresszus! Nem először állok egy RMDSZ-kongresszuson a mikrofon előtt, és nem először próbálom összefoglalni egy szövetségi elnöki mandátum eredményeit, beváltott vagy beváltatlan ígéreteit, és legfőképpen tanulságait.
Van mégis egy alapvető különbség az eddigi alkalmakhoz képest, ugyanis ezek a beszámolók nyilvánvalóan esélyt kínáltak arra is, hogy a közelmúltat felleltározva, a közelebbi vagy távolabbi jövőről beszéljek. Sőt, számomra a múltbanézésnek, a krónikaírásnak és mindenfajta elszámolásnak ez a legnagyobb értelme: lehetőség a távlatnyitásra. Nos, a mostani visszatekintés látszólag egészen más jelentést hordoz, nincsen benne a személyes politikai perspektíva, nem lappang a szöveg mögött egy programbeszéd, hanem valamiféle korszakzárásról lehet szó. És valóban nem a kolozsvári kongresszusunk óta eltelt két évről akarok szólni csupán, pedig formailag ez lenne a helyes, esetleg még a legutóbbi tisztújításig, az aradi kongresszusig visszanézve, hanem engedjék meg nekem, hogy nagyobb nekirugaszkodással, de szabott időmbe természetesen beilleszkedve, tizennyolc esztendő elvi-eszmei konklúzióit kíséreljem meg felmutatni. Azzal a kiegészítéssel, hogy végül is ez szintén a perspektíva-keresés szándékával történik, továbbra is csak ennek látom értelmét, hiszen nem a személyes sorsunkról szól az RMDSZ története, hanem a közös jövőnkről, mint ahogy kollektív alkotásnak, sőt, egyik legnagyobb értékünknek tekintem azt is, hogy megalakulása után több mint két évtizeddel ma is a romániai magyar közösség legfőbb politikai eszköze ez a szövetség. Próbáltak ugyan mást, jobbat kitalálni helyette, de nem sikerült. Lehet, hogy azért, mert nem is lehet jobb, hatékonyabb, eredményesebb eszköze a mi erdélyi magyar céljainknak, mint egy szövetség. Hiszen az elmúlt hetekben először meghökkentem, aztán tulajdonképpen megnyugodva láttam, hogy az RMDSZ hivatásos tagadói, előreszaladók vagy hátramaradók, nagyálmúak vagy kishitűek, sértettek, vajákosok, különutasok, mind az RMDSZ kongresszusára figyelnek, latolgatnak és elemeznek, önkéntelenül is elárulva, hogy ennél fontosabb politikai esemény számukra sincsen, beleértve saját rendezvényeiket is. Aki az RMDSZ elnökválasztási kampányába így-úgy beleszólt, mind lelepleződött, hogy ismeri ennek a szövetségnek nemcsak az eddigi, hanem az ezutáni értékét is. Miért foglalkozna velünk valaki is, aki úgy gondolja, hogy fogy a jövőnk?
Ezért nyugtattak meg engem valójában ezek a beleszólások, miközben egyikük-másikuk fel is háborított, persze. De aztán arra gondoltam, hogy amíg a lelkünkért versengenek mások, addig nincsen baj, mert ezek szerint ér valamit ez a lélek. Csakhogy nem volt eladó eddig sem, és bízom benne, hogy ezután sem lesz az. Az erdélyi lélek önállósága, ez a Kós Károly-i eszme tartott meg minket a politikában az elmúlt évtizedekben, és meggyőződésem szerint ez fog megtartani a jövőben is.
Ez egyébként az én tizennyolc esztendei munkám egyik nagy tanulsága is. Bethlen Gábortól Kós Károlyig vagy Márton Áronig tudták ezt nagyjaink, miért kellene hát nekünk más elvet vallani?
Tisztelt Kongresszus!
Az együtt megtett út természetesen hosszú volt, de az a kérdés, hogy közben mennyit változott körülöttünk a táj, és hogy egyáltalán jó irányba haladtunk-e. Állítom, hogy igen. Van összehasonlítási alapunk, van pontos mércénk, hiszen elolvashatjuk az 1990-es évek elején megfogalmazott programunkat, mellétehetjük a menetközben elfogadott cselekvési programokat, fellapozhatjuk az 1993-ban általam és Takács Csaba által aláírt, az Európa Tanácsnak benyújtott Memorandumot, és számbavehetjük, mi teljesült, mi nem. Ha ezt valaki megteszi, meg fog lepődni: azoknak a dokumentumoknak legtöbb pontja megvalósult, egyedül az akkor még csak általánosságban emlegetett területi autonómia maradt beváltatlan követelésünk, hiszen ehhez mélyreható államszervezési, közigazgatási reformra van továbbra is szükség. A kulturális autonómia bizonyos feltételei viszont már ott vannak a most elfogadott oktatási törvényben, iskoláinkról túlnyomórészt mi tudunk majd dönteni.
Ám az autonómia nyilvánvalóan a következő évek nagy prioritása lehet, ha annak előfeltételei már megvannak. Márpedig ezeket az előfeltételeket véleményem szerint megteremtettük. Hozzátéve azt, hogy ilyen célokat, ahogy eddig is, csakis teljes politikai egységben lehet kivívni.
A kilencvenes évek elején, amikor az RMDSZ elnökségét elvállaltam, még messze voltunk ettől. Akkor két alapvető feladat állt előttünk. Egyrészt helyre kellett állítani az RMDSZ egységét, vagyis ismét hatékony politikai eszközzé kellett tenni ezt a gyakorlatilag kettészakadt szövetséget, és valamiképpen el kellett kezdeni programunk megvalósítását. Évek teltek el azután, amíg az első eredmények megszülettek. De addig még sok megpróbáltatáson mentünk keresztül.
1991. október 4-én Aradon döntöttük el, hogy rendkívüli, tisztújító kongresszust kell tartanunk, és majdnem másfél évbe került, amire ez sikerült is. Igaz, közben egy Egyeztető Kerekasztalnál kidolgoztuk a szervezet új alapszabályzatát, amely kisebb-nagyobb módosításokkal máig életképesnek bizonyult, sőt, megkockáztatnám, hogy ez biztosította együttmaradásunkat. Két táborról beszéltem az imént. De kevesen tudják, hogy akkor még magyar pártok is voltak körülöttünk, Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, Romániai Magyar Kisgazdapárt és Független Magyar Párt. Az utóbbi választásról választásra felbukkant ugyan, de nem tudott jelentős szavazatszámot szerezni, a kereszténydemokraták mozgalomként beépültek az RMDSZ-be, a kisgazdák pedig fokozatosan civil szerveződéssé alakultak.
Az alapvető szembenállás viszont az volt, amit mérsékeltek és radikálisok küzdelmeként szoktak említeni. Ebben a felosztásban végül is sok igazság van, hiszen azok, akik a román parlamentben vagy később kormánykoalícióban próbáltak eredményt elérni, joggal nevezhetők mérsékelteknek azokhoz képest, akik akkor még hevesen tagadták a románokkal való politikai párbeszéd, netán együttműködés értelmét. A passzív vagy aktív rezisztencia, a parlamenten kívüli – pontosan meg nem nevezett – eszközök hívei voltak ők. Már 1993-ban, elnökségem első hónapjaiban szembe kellett néznem azzal az éles konfliktussal, amelyet Neptun-ügynek neveztek, és végül is ez volt mérsékeltek és radikálisok hosszú időre mindent eldöntő vitája, ahol ugyan egyik tábornak sem lett igaza, de együtt maradtunk. Az én első próbatételem is ez volt. Akkor tisztáztuk, hogy milyen körülmények között folytatható párbeszéd a román pártokkal, és akkor indult el az a folyamat, amely a történelmi fontosságú 1996-os döntéshez, a kormányzati szerepvállaláshoz vezetett.
Nem akarom most felidézni minden vitánkat, minden fontos döntésünket, de azt gondolom, hogy azokban az években dőlt el mai helyzetünk. Mi, akik Marosvásárhely márciusát megéltük, tudtuk, hogy van alternatíva: láttuk a polgárháború rémét Erdélyben, a Székelyföldön, amikor még a volt Jugoszláviában béke volt. Akkor hatalmas tétje volt annak, hogy ki milyen utat választ, és utólag visszatekintve, nem is tudom, miért gondoltunk időnként már-már szégyenkezve arra, hogy céljainkban ugyan radikálisok, de eszközeinkben mérsékeltek vagyunk. Hiszen a tizennyolc év legnagyobb belső politikai változása éppen az, hogy ma már ilyen értelemben mérsékeltek vitáznak mérsékeltekkel. Ezért is lehetett megegyezni egy adott pillanatban. Elégtétellel látom, hogy aki leghangosabban támadott minket azért, hogy bízunk a parlamenti politikában, most ott van az Európai Parlamentben, pártot alapít, és minden bizonnyal román parlamenti jelenlétről, esetleg kormányzásról álmodik. Ezek szerint vagy megalkudott az is, aki minket annyi éven át megalkuvással vádolt, vagy egyszerűen kezdettől fogva nekünk volt igazunk. Meggyőződésem, hogy erről van szó: a mi igazunkat ma már azok is vallják, akik egyébként bíráltak minket. Ez talán egyik legnagyobb politikai eredményünk. Persze, egyesek végül is az RMDSZ-től elfordulva, az RMDSZ-en kívül jutottak erre a felismerésre, de éppen ez jogosít fel arra, hogy feltegyem a kérdést: végül is mi az akadálya, hogy összefogjunk? Hogy nem mindenben és nem mindenkiről gondolkozunk egyformán? Miért baj ez? Erdélyi embernek tudnia kellene, hogy a mi történelmünk lényege: a tolerancia. Hogyan akarunk másokkal szemben toleránsak lenni, ha egymás közt sem vagyunk azok?
Az RMDSZ közös szellemi-politikai vagyonunk. Még azoké is, akik úgy tudják magukról, hogy nem szeretik ezt a szövetséget.
Az én visszatekintésem most talán nagyívűbb a kelleténél. De ismétlem, nem a múlt, a jövő kedvéért teszem. 1993-ban léptünk be, Antall József támogatásával az Európai Demokrata Unióba, az EDU-ba. Nem sokkal azelőtt lettem csak az RMDSZ elnöke, és az EDU budapesti kongresszusán, Jacques Chirac és Helmut Kohl jelenlétében köszönhettem meg felvételünket. Aztán annak az évnek az őszén az Európa Tanács az RMDSZ Memorandumát figyelembe véve, a Romániáról szóló felvételi határozatba beiktatta egyes követeléseinket. Azóta folyamatosan jelen vagyunk a nemzetközi kisebbségi szervezetekben, elsősorban a FUEN-ben, és tagjai vagyunk az Európai Néppártnak. Itthon Romániában pedig partneri viszonyt alakítottunk ki a különböző demokratikus pártokkal, ma már közigazgatáshoz, kormányzáshoz értő, felkészült politikus gárdánk van, amelyet megkerülni nem lehet. Több kormányban is bizonyítottuk ezt, amit ugyan sokan szemünkre vetnek, de éppen ez az erényünk: mi az egyezségeket betartjuk, akivel megegyezünk, azt nem csapjuk be, de örök szövetségesünk csak egy van, saját magyar közösségünk, azok, akik képviseletükkel megbíztak minket.
Tisztelt Kongresszus!
Azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy az RMDSZ máig a Kárpát-medence legnagyobb és legtartósabb magyar érdekvédelmi szervezete, és szeretném hinni, hogy ebben Önökkel együtt részem volt nekem is. Együtt féltettük és éltettük ezt a szövetséget, miközben minden választás előtt felerősödtek a sötét jóslatok, hangoskodtak az ellendrukkerek, hogy veszíteni fogunk, nem jutunk be a parlamentbe. Tizennyolc esztendő alatt 14 választást küzdöttünk végig, 4 önkormányzati választást, 4 parlamenti választást, 4 államelnök-választást és 2 európai parlamenti választást. Minden ökormányzati, parlamenti és európai parlamenti választást megnyertünk, minden államelnök-választáson jól szerepeltünk, egy alkalommal, 2004-ben én magam vállaltam az államelnök-jelöltséget. Hiába számolgatnak egyesek, hogy veszítettünk-e szavazókat, mert részvételi arányunkat végig megtartottuk mi magyarok, és nagyjából ugyanolyan arányban vagyunk jelen most is a román parlamentben, mint 1993-ban. Ez pedig azt jelenti, hogy a választásokon lemért támogatottságunk az összes leadott szavazathoz képest ma is akkora, mint két évtizeddel ezelőtt. Mi több, legutóbb a jóval problematikusabb önkormányzati választásokon is megkaptuk a magyar választók nyolcvanöt százalékának szavazatait, 184 polgármesterünk van, 2284 helyi és megyei tanácsosunk és 4 megyei tanácselnökünk, miközben egy másik magyar politikai szervezet, a helyi magyar közösségek megosztottságát, illetve egyik-másik RMDSZ-szervezet gyengeségét kihasználva is csak tizenöt százalékot tudott felmutatni. Persze, ez a tizenöt százalék is komoly figyelmeztetés volt számunkra, ezért is tettünk meg mindent, hogy ne kockáztassuk az európai parlamenti képviseletünket, és így sikerült megvalósítani a Magyar Összefogást. Mi voltunk az erősek ebben az egyezségben, és mi voltunk az engedékenyebbek is, mert tudtuk, hogy az RMDSZ-érdeknél egyetlenegy érdek lehet fontosabb: amiért ez a szövetség egykor létrejött, a romániai magyar közösség összérdeke. Bízom benne, hogy ezt ezután is így fogja szemlélni szövetségünk.
Tisztelt Kongresszus!
Számomra egyértelmű, hogy a politikai egység önmagában is érték egy kisebbségi helyzetben levő közösség esetében, mert azt mutatja, hogy abban a közösségben erősebb az összetartozás szándéka, mint a széthúzás, erősebbek a közös érdekek, mint a véleménykülönbségek. De mégis az a döntő kérdés, hogy ezzel az időnként megroppant, ám soha szét nem tört egységgel mire jutottunk. Mire volt jó ez a romániai magyarságnak? Egyáltalán jó volt-e valamire? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk, természetesen ismét összehasonlítással kell élnünk: milyen jogaink és intézményeink voltak ezelőtt két évtizeddel, és milyen jogaink meg intézményeink vannak ma. Végül is az eltelt idő ezzel mérhető elsősorban.
1990 márciusában a román tüntetés, amely végül is rá két napra több halottal és száz meg száz sebesülttel járó véres pogromkísérletbe torkollott Marosvásárhelyen, egy Tudor-negyedbeli gyógyszertártól indult el. Az váltotta ki a román tömeg felháborodását, hogy a kirakatüvegre a gyógyszerész a román felirat mellé magyarul is felírta: Gyógyszertár. Gondoljuk végig: ma magyar, RMDSZ-es miniszter vezeti az egészségügyet, az ő gondja és felelőssége az is, hogy a szűkös költségvetésből hogyan lehet minél több költségtértérítéses gyógyszert biztosítani a rászoruló románoknak, magyaroknak, minden állampolgárnak. S miután a kilencvenes évek azzal teltek Marosvásárhelyen és másutt is sok helyen Erdélyben, hogy mi kitettük a kétnyelvű feliratot, és mások levették vagy bemázolták, kitettük, levették, kitettük, levették és így tovább, 2001-től törvény biztosítja 20% fölött a magyar nyelv nyilvános használatát írásban és szóban. 2003-ban ezt az önkormányzatokra vonatkozó rendelkezést az alkotmányba is bevittük, kiterjesztve a dekoncentrált intézményekre és az igazságszolgáltatásra is a nyelvhasználati jogot. Azóta Erdély számos településén hivatalosan is otthon van ismét a magyar nyelv és kétnyelvű helységnévtáblák fogadják az odaérkezőt.
Ki emlékszik már a hajdani gyógyszertárra?
Mi emlékszünk, tisztelt Kongresszus, mi, akik már felelős politikusokként éltük meg azt a kort, és tudjuk, hogy a történelem csak akkor nem ismétlődik, ha mi eléggé bölcsek, eléggé elővigyázatosak vagyunk.
A magyar nyelv ma Erdélyben számos helyzetben hivatalos erővel bír,az elvet elfogadtattuk, a gyakorlat létezik, ezt kell tovább bővíteni a jövőben. Azt gondolom, hatalmas változás ez tíz év alatt, 2001-től 2011-ig.
Vagy ki emlékszik még a szórványvidékek himnusztalan, kokárdátlan, félős, fázós március tizenötödikéire?
Mi emlékszünk, tisztelt Kongresszus, mi, akik elértük, hogy ma nemzeti ünnepünket minden évben a román államelnök és miniszterelnök köszönti, és szimbólumaink használatát kormányhatározat szavatolja.
És kinek jut eszébe az aradi Szabadság-szobor körüli keserves állóháború, a kétségbeesett küzdelem ennek a remekműnek a kiszabadításáért? Nekünk juthat eszünkbe természetesen, mindannyiunknak, akik bíztunk ebben a szabadulásban, tettünk is érte, és íme, ma már mindez semmiségnek tűnik.
Végül is erre kell törekednünk: hogy nagy céljaink utólag semmiségnek tűnjenek, mivel megvalósulnak, épüljenek be az életünkbe, váljanak szinte észrevétlenné.
Beszámolómat hallgatva, vagy utólag beleolvasva, lesznek, akik azt fogják mondani, hogy megint afféle vívmánylistát készítettem, ismét az eredményekkel állok úgymond elé. Hát mit tehetnék? Mindenki azzal áll elé, amije van. Nekünk, tisztelt Kongresszus, mi tagadás, vannak eredményeink, ez a helyzet, nem tudjuk letagadni őket, ki kell menni itt Nagyvárad határába, megnézni a kétnyelvű táblát, utána pedig lehet gratulálni szintén a nagyváradi RMDSZ-nek például a magyar színház önállósításához, de átmehetünk innen százvalahány kilométerre, Aradra, a Tűzoltó-térre, higgyék el, tényleg ott van a Szabadság-szobor. Ismétlem, mindenki azzal dicsekszik, amije van. Ha pédául nem lennének ilyen eredményeink, akkor most minden bizonnyal demokrácia-központokat hoztunk volna létre, ott ülnénk bent, és várnánk, hátha bejön a demokrácia. Vagy pedig elméláznánk azon, hogy milyen szép nevet is találtunk ennek a pártirodának:demokrácia-központ.
De ezek, mondom, nem mi vagyunk. Mi inkább arról beszélünk most, hogy két évtizedes küzdelmünket a teljes körű anyanyelvű oktatásért végre siker koronázta. S ha lehet látványos előrehaladást fölmutatni ebben az emberöltőnyi időszakban, akkor talán a leginkábba magyar nyelvű oktatás helyzete bizonyítja, hogy van valós és mélyreható változás. Hiszen 1995-ben, amikor 500 000 aláírást gyűjtöttünk össze az általunk elkészített tanügyi törvénytervezet támogatására, és beiktattuk a román szenátusban, még törvény tiltotta az anyanyelvű felvételi vizsgát, az anyanyelvű szakoktatást, az anyanyelvű felsőoktatást, kivéve a tanár-, orvos-és színészképzést. Nem engedte a törvény egyetemi tanszékek, karok létrehozását sem, és nem biztosította az arányos képviseletet. Innen indultunk. Ellenzékben voltunk, hiába volt az Európa Tanács-i felvételi határozat, hiába a félmillió aláírás, az akkor, 1995-ben elfogadott oktatási törvény szinte semmit nem engedett a szorításból.
Aztán 1996-ban győzött a Demokratikus Konvenció, és kormányra léptünk. Akkor még történelmileg teljesen előzménytelen volt ez a lépés, sem nálunk, sem a Kárpát-medencében máshol nem volt rá példa, hogy egy nemzetállamnak tekintett, és eladdig úgy is viselkedő ország kormányában ott legyen egy másik etnikai közösség képviselete. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy olyan precedenst teremtettünk akkor, amely máig kihat az egész térségre, de ehhez bátorság – szinte vakmerőség – kellett részünkről is, és a demokratikus román pártok részéről is.
Így sikerült áttörni az anyanyelvű oktatással szembeni ellenállást is, bár a közös kormányzásnak ennél nyilván sokszorosan nagyobb volt a jelentősége. 1999-ben hosszú, majdnemegyéves vita után elfogadtunk egy sokkal jobb oktatási törvényt, a magyar nyelvű felvételi, szakoktatás, felsőoktatás lehetőségével. Erre alapozva beindulhatott a magyar nyelvű szakoktatás, létrejöhetett a Sapientia magánegyetem, 2003-tól Csángóföldön, az RMDSZ és az akkori kormánypárt egyezségének köszönhetően, az iskolákban kezdték tanítani a magyar nyelvet először 19, ma már több mint 1000 gyerek számára, új önálló magyar iskolák sora indult be Erdélyben a következő években, Brassóban az Áprily Lajos, Nagybányán a Németh László, Déván a Téglás Gábor, Máramarosszigeten a Leöwey Klára, Maroshévizen a Kemény János, Tordán a Jósika Miklós középiskola.
Ma 68 magyar középiskola működik Romániában, és 7113 diák tanul magyarul csak a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, 1606 a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, 1940 a Sapientián, 955 a Partium Keresztény Egyetemen, és 365 a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem.
A nemrég elfogadott oktatási törvény pedig kiiktatja a még meglevő diszkriminatív rendelkezéseket, kivétel nélkül minden tantárgy tanítható magyarul, az ország történelme és földrajza is, a román nyelvet idegen nyelvként lehet tanítani, tehát könnyebben elsajátítható. Ami viszont mindezeknél is fontosabb, hogy a törvény a helyi közösségek kezébe adja az iskolákkal kapcsolatos döntést, és ezek szerint számos helyzetben mi döntünk az iskoláinkról.
Ugyanakkor a szórványhelyzetben levő iskolák vagy osztályok védelmét, illetve a magyar oktatóknaka vezetésben való arányos részvételét is több rendelkezés biztosítja.
De nem szándékszom most cikkelyről cikkelyre végigvenni ezt a számunkra bizonyos értelemben sorsdöntő törvényt, hiszen részletes elemzések vannak és lesznek még erről. Érzékeltetni próbáltam csupán, hogy milyen jelentős utat tettünk meg a kilencvenes évek elejétől-közepétől. Ugyanezt a különbséget egyébként ki lehetne mutatni az önkormányzatiság fejlődésében vagy a kultúrában, de a magyar nyelvű audiovizuális média működésében is, akár a közszolgálati, akár a kereskedelmi rádiózásról és televíziózásról van szó. Adottak már az egész napos magyar közszolgálati rádiózás feltételei, adásidőbenez már meg is valósult, csak valamilyen formában össze kell rakni, és a magyar közszolgálati televíziózással is ebbe az irányba kell menni. Egyébként európai szinten is kivételes, hogy ma már van nálunk anyanyelven közszolgálati, kereskedelmi és egyházi rádió is például.
Magyar művelődési életünk is lényegesen változott, hiszen az állami vagy önkormányzati támogatást élvező színházak, kulturális kiadványok köre jelentősen bővült, és emellett sikerült több szórványközpontot, úgynevezett ,,magyar házat” is beindítani. Mint ahogy a Communitas Alapítvány segítségével olyan nyilvános kultúra-, művészet- és sajtótámogatási rendszert alakítottunk ki, amely modellértékű lehetne mások számára is.
Tisztelt Kongresszus!
Ismétlem, nem akarok és nem is tudnék most minden változást felsorolni. Azt a látszatot sem akarom kelteni, hogy immár minden rendben van, mert ettől még messze vagyunk. Egyébként az elmondottakban nyilván benne van a legutóbbi négy esztendő is. Erre az időszakra esik természetesen a már említett oktatási törvény, de a Magyar Összefogás megvalósítása is. Voltunk ezalatt egy évig ellenzékben, bebizonyítottuk, hogy tudunk szolidaritást ébreszteni, és együtt mozdulnak velünk a magyar emberek tízezrei, amikor tiltakozni kell az etnikai diszkrimináció ellen. Kiálltuk ismét az ellenzékiség próbáját, majd az egészségügyi reform elindításával, és az oktatási törvény elfogadásával kiálltuk, minden gazdasági nehézség és elkerülhetetlen népszerűségvesztés ellenére, a reformkormányzás próbáját is.
Ma szerintem két, egymással összefüggő kérdést kellene befejezésül megválaszolnom: milyen politikai utat járt végig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az elmúlt tizennyolc évben, és milyen politikát kellene folytatnia a jövőben.
Amint az ebből a némiképpen rendhagyó beszámolóból is kihallható, nem szívesen fogalmazok egyes szám első személyben, hiszen a politika meggyőződésem szerint közös munkát jelent, és egyéni érdemünk legfennebb annyi lehet, hogy ébren tudjuk-e tartani ezt a szolidaritást, és válságos pillanatokban esetleg irányt tudunk-e szabni neki.
Néha el-elhangzik ironikusan egyik-másik kritikusunk szájából, hogy az RMDSZ-ben már hosszú ideje az úgynevezett Markó-doktrina érvényesül. Én nem hiszek abban, hogy az erdélyi magyarok által meghozott jelentős politikai döntéseket egy-két ember nevéhez kellene kötni. Politikai vezetőknek, ismétlem, legfennebb az lehet az érdemük, hogy felismerik az amúgy is létező, de kellőképpen ki nem nyilvánított közakaratot, és felerősítik azt. Ezúttal viszont, irónia ide vagy oda, én elégtétellel vállalom azt a politikai krédót, azt a politikai eszköztárat, amelyet nekem tulajdonítanak, hiszen nyilvánvalóan én magam is hozzájárultam a kialakításához, és ma is azt vallom, hogy ez a helyes út. Viszont szó sincs arról, hogy ez az egyébként általunkközösen többször is egészen pontosan meghatározott cselekvési program kizárólag egyikünkhöz vagy másikunkhoz lenne köthető.
Említettem már, erdélyi eleink nehéz helyzetekben mindig hasonló konklúziókra jutottak. Vajon nem az önálló erdélyi magyar politika eszméjét fogalmazta-e meg Kós Károly is a Kiáltó szóban? És vajon volt-e ellentmondás Kós Károly és kortársai esetében az önálló erdélyi magyar politika eszméje és az egész magyar nemzet ügye iránti erős elkötelezettség között?
Nyilvánvaló, hogy nem volt ilyen ellentmondás. Éppen ellenkezőleg, kezdettől fogva csakis a saját fejünkkel gondolkodva, a magunk helyzetismeretéből kiindulva nézhettünk szembe Trianon utáni szellemi és politikai számkivetettségünkkel.
Államiságunkat elveszítve, nem volt más út, mint egy önálló erdélyi magyar közélet megszevezése. 1989 decembere után ezt a feladatot kellett újból vállalnunk és továbbvinnünk, nemcsak a politikában, hanem a kultúrában is. Nem állítom, hogy egy ilyen nemzetszemlélettel és nemzetpolitikával kapcsolatosan nem kellene újból és újból vitát nyitnunk, hiszen mindennapos dilemmánk, hogy miképpen integrálódhatunk egyrészt a magyar nemzet egészébe, másrészt a romániai társadalomba úgy, hogy közben önállóak is vagyunk, és alapjában véve a fontos döntéseket mi hozzuk meg. Nem tudom, tisztáztuk-e mindannyian a magunkszámára, hogy tulajdonképpen ez az autonómia. Nem gondolom azt sem, hogy ebben a két évtizedben mindent jól csináltunk volna, hiszen tapasztalat nélkül, hosszú megszakítás után kapott lehetőséget a romániai magyar közösség, hogy saját sorsának alakulásába beleszóljon. Ám a kilencvenes évek közepén fordulat állt be a romániai magyarok életében, hiszen addig, szinte nyolcvan esztendőn át csak elvettek tőlünk, megfosztottak minket sorra jogainktól és intézményeinktől, viszont 1996-tól ez megfordult, fokozatosan kezdtük visszaszerezni, amit elvesztettünk. Hibáztunk is minden bizonnyal, egy-két fontos elvi mulasztást is fel tudnék sorolni. Igazuk van például azoknak, akik azt mondják, hogy külpolitikánk esetleges volt, kapkodó, sokszor erőtlen az utóbbi években. De alapvetően mégis a helyes úton jártunk szerintem, és ilyen szempontból itthon is, Magyarországon is sokak haragját magamra vontam – ebben az esetben vállalom az egyes szám első személyt, éppen azért, hogy a következő szövetségi elnökre ne háruljon ez az állítólagos vétség –, tehát haragudtak rám azért, hogy makacsul kitartottam az egyenjogú, partneri viszony elvénél. Sőt, egyesek számára, akár arroganciának, provinciális gőgnek is tűnhetett, hogy állandóan azt bizonygatjuk: mi jobban tudjuk, mi van velünk. Pedig ez az igazság! Nekem, tisztelt Kongresszus, nincsen túlságosan jó véleményem a huszadik századi magyar politikáról. Sőt, ha megengedik, nagyon rossz véleményem van róla. Az első világháború után a nagyhatalmak olyan kilátástalan helyzetbe taszították ezt a nemzetet, olyan mélységesen igazságtalanul bántak vele, hogy érzelmileg minden indulatunk, fogcsikorgatásunk, vitézkötéses nosztalgiánk, önemésztő vádaskodásunk, ökölbeszorított készülődésünk a változásra, csodavárásunk, a pragmatikus politikával szembeni ellenszenvünk érthető. De éppen azért, mert egy igazságtalan döntéssel minket vesztessé tettek, és velünk szemben minden szomszédos nemzetet nyertessé, csakis teljes szolidaritással, minden tehetségünket megmozgatva tudhatunk ezen a helyzeten változtatni. A racionálisan gondolkodók, az akár kislépésekkel is, de szívósan előrehaladók árulózása, vagy megalkuvónak titulálása éppúgy nem segít ebben, mint az örökösen forrongók leostobázása. Ha az eszközökben nem is, de legalább a célokban újból és újból meg kellene egyeznünk. Például abban a kérdésben, hogy még mindig itthon, Erdélyben látjuk-e mindannyian az itt születtett magyarok jövőjét, még mindig a szülőföldön, magyarként való akadálytalan boldogulás-e legfőbb célunk? Ha igen, akkor beszéljük meg, hogyan tudjuk ezt a továbbiakban is megvalósítani. Mert lehet az RMDSZ által követett doktrinát vagy ideológiát bírálni, korrigálni is kell időnként, de egyvalami tagadhatatlan: eleink akarva-akaratlanul eltékozolták az örökségünket, mi pedig ebből már valamennyit mégis visszaszereztünk, és nemcsak jogokat, hanem anyagi javakat is, millió hektárnyi magán- és közbirtokossági erdőt, termőföldet, ingatlanokat magánszemélyeknek, közösségeknek, egyházaknak. Nem annyit, amennyit elvettek? Igaz. De máris sokat! És ezt a küzdelmet folytatni kell. Én hiszek abban, hogy minden huszadik századi nyomorúságunk ellenére lépésről lépésre, mint egy mozaikot, vagy mint egy puzzle-t, fel lehet építeni a jövőnket, de azt is tudom, hogy egyetlen rossz mozdulattal össze lehet törni vagy le lehet seperni azt is, amit eddig összeraktunk.
Tisztelt Kongresszus!
Hosszú idő után döntöttem úgy, hogy nem kérem ismét az Önök bizalmát egy újabb elnöki mandátumhoz, és visszavonulok ebből a tisztségből. Számomra nehéz dilemma volt ez, hiszen huszonegy éven át életem a politika jegyében zajlott, és ebből immár több mint tizennyolcat a szövetség elnökeként töltöttem el. Ismerjük egymást, így vagy úgy összefonódott a sorsunk. A közéletből nem akarok és nem is tudnék kilépni, sőt, egyelőre a szó szoros értelmében vett politikából sem. Azt gondolom ugyanis, hogy egy magyar értelmiséginek kötelessége beleszólni abba, ami vele és övéivel történik, és nincsen joga tudását, tapasztalatát, véleményét véka alá rejteni. De úgy véltem, hogy ennyi idő után változásra van szükség a Romániai Magyar Demokrata Szövetség élén, és miközben természetesen köszönöm azoknak a véleményét, akik sajnálták visszalépésemet, meggyőződésem, hogy lelkük mélyén ők is tudják, időről időre szükség van a változásra. Köszönöm azoknak, akik maradásra akartak bírni, köszönöm Önöknek, akik itt vannak, és annak a sok-sok erdélyi magyarnak, akikhez számtalanszor szólhattam, és akikkel mindvégig együtt dolgozhattam, a kollégáknak és barátoknak, akikkel 1989 decembere óta együtt vagyunk emberpróbáló helyzetekben is. Köszönöm az 1989 után indult fiataloknak, hogy figyeltek ránk, és mára már felnőttek mellénk, sorra-szerre majd átvehetik tőlünk a stafétabotot. Itt az ideje, hogy ők is megerősítsék azt a szövetséget, amelyet mi ezelőtt huszonegy évvel megkötöttünk, és amelyet mindvégig megőriztünk változó körülmények között is.
Köszönöm egyébként azoknak a román politikusoknak is az együttműködést, akikkel sok nehéz tárgyaláson vitáztunk, és akik megértették, hogy lehet és kell partneri viszonyt kialakítani, mert ez a két közösség, a két nép érdeke.
És köszönöm számos magyarországi politikusnak, hogy segítettek nekünk, és ha nem is mindig gondolkodtunk egyformán, de velünk együtt azon munkálkodtak, hogy ismét együtt lehessen ez a nemzet.
Arra kérem a Kongresszust, hogy soron levő elvi és személyi döntéseivel szavazzon bizalmat továbbra is annak a politikának, amelyet együtt kialakítottunk, és amelynek lényege, hogy szövetségben kell lennünk, egységesnek kell lennünk, sorsunkról továbbra is nekünk kell döntenünk.
erdon.ro

Magyar nyelvű felsőfokú színészképzés Marosvásárhelyen
A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet történetei I.
Egy kisváros életében mindig fontos helyszín a központban működő színiegyetem. Tanárai kalandos, estéről estére ragyogó életük modelljét továbbadják diákjaiknak, és a mindenkori publikum feszülten figyeli a fiatalok kibontakozását, az újabb teljesítményeket. Persze, a nagyközönség csak a látható bravúrokat tudja értékelni, és többnyire sejtelme sincs a szakmai bukfencek nagy részéről, továbbá az oktatási-adminisztratív leleményekről, a politikai kényszermegoldásokról és/vagy intézményi életet mentő akciókról, kompromisszumos vagy éppen kompromisszumkerülő mesterkedésekről.
Aki kézbe veszi A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet történetei című, frissen megjelent kötetet, számos efféle információra bukkan, olyanokra, amelyek már feledésbe merültek, vagy olyanokra, amelyek nem is jutottak el a nyilvánosságig. A kötetet a Művészeti Egyetem Színháztudományi Tanszékének tanárai – Kovács Levente, Ungvári Zrínyi Ildikó, Lázok János, Albert Mária, Balási András és Csép Zoltán – írták, és a tanszéken folyó, Ungvári Z. I. és Lázok J. vezette színháztörténeti illetve színház- antropológiai kutatás eredményeit foglalja össze. A kötet kiadását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, és mivel a kiadványt négykötetesre tervezik, a következő kötet részkutatásaihoz a kutatócsoport már megpályázta és elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia támogatását.
Az elegáns kiállítású könyv (borítóterv: Bartha József) a marosvásárhelyi Színművészeti Intézet (ma Művészeti Egyetem) első korszakát vizsgálja különböző szempontok szerinti mélyfúrásokkal, a kolozsvári kezdetektől, 1946-tól a marosvásárhelyi Stúdió Színház felépüléséig (1962). A tanulmányok a kezdeti kolozsvári korszak intézményi kereteit és nehézségeit tárgyalják (Lázok János), a való élet illúziójának követelményét a marosvásárhelyi színészképzésben (Kovács Levente), a színjátszási stílus változásait a színészi fotók tanúsága szerint (Ungvári Zrínyi Ildikó), az intézet vizsgaelőadásainak kritikai fogadtatását (Csép Zoltán), az intézményteremtő belső kommunikációt és a Székely Színházzal való kapcsolattartást (Balási András), a nevelő színház felvállalt és rejtett stratégiáit (Albert Mária). A kötet második részében az első korszak színésztanárait bemutató portrék következnek, amelyekből alább szemelvényeket talál az olvasó. Korabeli dokumentumokkal gazdagon illusztrált, játékrendet és sok képmellékletet tartalmazó fejezet zárja a könyvet (kiadó: UArtPress, a Művészeti Egyetem Kiadója, Marosvásárhely).
A kötet bemutatója 2011. március 28-án, hétfőn 18 órakor lesz a Művészeti Egyetem előcsarnokában.
Szabó Lajos, a Színművészeti Intézet rektora, a Kolozsvári Nemzeti Színház egykori titkára
Lázok János: Megkerülhetetlen kérdésként adódik egy összehasonlítás a Szabó Lajos karrierjét elindító két színházigazgató, Németh Antal és Kemény János sorsalakulásának méltánytalanságai, illetve a Szabó Lajos lassan, de biztosan emelkedő pályaíve láttán (Némethet "felmentő" igazoló bizottsági eljárások után több mint egy évtizedig nem engedték rendezni, Kemény pedig mészégetői "karrier" után lett könyvtáros a Színművészeti Intézetben). Fanyar szójátékkal azt mondhatjuk: 1945 után az említett két igazgató hamarosan a színházi élet éléről annak szélére került, s a kommunista hatalomátvétel kivételes emberi, szakmai és politikai teljesítményeiket és korrektségüket méltatlan kirekesztéssel honorálta – jutalmuk a megtűrt státus lett, a szakma szélére szorítva.
Hogyan kerülte el ezt a sorsot Szabó Lajos, a kolozsvári színház volt művészeti titkára, aki röviddel az erdélyi-romániai politikai átrendeződések után tényezője, majd rektorként meghatározó alakja lett a romániai magyar felsőfokú színészképzésnek? Dolgozatunkban erre keressük a választ.
Kőmíves Nagy Lajos, a Színművészeti Intézet tanára, rendező-dramaturg, egykori kolozsvári színigazgató, hírlapíró és kávéházi bohém
Ungvári Zrínyi Ildikó: Az írott vagy a beszélt szó embere volt? Pályájának kezdetét nem ismerjük. Annyit tudni róla, hogy 1903 és 1907 között a budapesti Színiakadémián színésznek tanult, és egy időskori interjú tanúsága szerint nem fejezte be a tanulmányait, csak három évet járt színiiskolába. Hogy miért nem lett színész belőle, és miért választotta az újságírói pályát – nem találta elég nagy kihívásnak, vagy ő maga nem bizonyult kiemelkedő színésznek? – ma élő kortársai, volt diákjai sem tudják. A vele készült utolsó interjúban arra emlékszik vissza, hogy felcsapott vándorszínésznek "egy Palotai nevű színigazgató együttesébe, amely Alföldi Színikerületi Társulatnak nevezte magát", különféle városokban és nagyközségekben játszott három évig. Ez idő alatt küldözgetett cikkeket, tárcákat a különböző újságokhoz, és lassan felfigyeltek rá. Életének három korszakát- státusát, illetve ezekhez kapcsolódó identitását három névvel jelöli: színészként Eötevényi Nagy Lajos (ekkor még használta nemesi előnevét), hírlapíróként Kőmíves Lajos; színházi emberként, igazgatóként és a színitanoda tanáraként Kőmíves Nagy Lajosként tünteti fel magát. És végül a Luigi: felesége, közeli munkatársai és barátai gyakran emlegették így.
Szabó Ernő, a Színművészeti Intézet tanára, a Székely Színház színésze, a nagy kisember
Albert Mária: A Szabó Ernő által Marosvásárhelyen rendezett utolsó, nagy sikerű vígjáték témája a helyes (értsd: ideológiailag és dramaturgiailag megfelelő) darabválasztás, egyik fénypontja pedig az egykori tanítvány, Tarr László játéka Fridolin, a kifutófiú szerepében. Szabó Ernő a főszerepet, Amadeus Färbel dramaturgot játssza, akinek meg kell találnia a "valóban" drámaíró Rabant (Csorba András, a szereposztás szerint: valóban drámaíró), mert az ő szövege használható a színpadon. A beharangozó szerint "chaplini fordulatok" után találják meg a megfelelő szerzőt – és valóban, Szabó Ernő alkata és stílusa nagyon emlékeztet a diktátorokkal is szembeszálló tragikomikus figurára. Szabó Ernő és még a kolozsvári időszakban végzett egykori tanítványa, Tarr László táncra perdülnek az egyik jelenetben: megoldották a művészi, adminisztratív és ideológiai gubancot: a színház működik, a közönség szórakozik. A Shakespeare kerestetik bemutatója után három hónappal Szabó Ernő Magyarországra települ, ott a Magyar Néphadsereg Színházában, illetve a Vígszínházban, az Operettszínházban, és végül, nyugdíjazásáig a József Attila Színházban játszik. 1956-ban vállalja el a Hannibál tanár úr főszerepét Fábri Zoltán filmjében és marad meg nekünk a nagyhatalommal szembeszálló kisember örök szimbólumaként.
Tompa Miklós, a Színművészeti Intézet legendás rendező-tanára, a Székely Színház alapítója
Kovács Levente: A Székely Színház alapító igazgatója, művészi profiljának meghatározó egyénisége, Tompa Miklós köré tulajdonképpen egy burkoltan kultikus viszonyrendszer épült ki, melyben sajátos módon domináns elemmé, kánonná vált a színpadi realizmus, anélkül, hogy a szocialista realizmus követelményrendszere különösebben torzító hatással bírt volna a színház művészi munkájában. Ennek okai igen jelentős mértékben Tompa Miklós személyiségének is tulajdoníthatók. Rendezői munkásságára, igazgatói ténykedésére, pedagógusi munkájára megannyi magasztaló kijelentés vonatkozik mind a mai napig, s az idő haladtával a legenda egyre inkább a valós értékelések elébe helyeződik. A romániai magyar színjátszás nagy tanítómesterének pozícióját nehéz kijelölni, hiszen példaként emlegették, mintává avatták – de hogyan lehessen példa és minta, amikor nincsen kézbe vehető és olvasható példatára a munkásságának? Sokszor beígért emlékiratait sohasem rendezte sajtó alá. "Az előadás soha sincs kész" – mondta Tompa mester.
U.Z.I. Népújság (Marosvásárhely)