Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Magyar Demokrata Fórum /MDF/
499 tétel
2001. november 28.
"A moldvai csángómagyarok anyanyelvi oktatása és a magyarországi könyvek ellen indított háromszéki hadjárat mellett a gyimesbükki gyermekotthon felszámolásáról is tárgyalni kíván a jövő hét elején Bukarestben a magyar diplomácia két vezetője. Erről Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára beszélt nov. 27-én az Országházban, amikor Kelemen András képviselő csángóügyben megfogalmazott felszólalására válaszolt. "Szemmel látható a román állami hatóságok szerepvállalása ezekben az ügyekben - jelentette ki az államtitkár. - Nagy kérdés számunkra, hogy egyedi túlkapásokról van-e szó, vagy összehangolt magyarellenes támadássorozatról. Magyarázatot kérünk és várunk a román féltől. Személyesen is módunk lesz arra, hogy felvessük ezeket a kérdéseket, hiszen a külügyminiszter úr is, én is napokon belül találkozunk román partnereinkkel Bukarestben. Fontosnak tartom, hogy ezekben az esetekben ne legyen Magyarországon semmiféle elbizonytalanodás, hogy egységes támogatás legyen a meghurcoltak mögött" - fogalmazta meg az államtitkár. Németh Zsolt csángóügyben elmondta, az Európa Tanács ajánlása nyomán immár nemzetközi kötelezettség hárul Romániára, hogy a magyar nyelven beszélő csángók számára a hitélet és az oktatás terén biztosítsa az anyanyelv használatát. Hangsúlyozta, az utóbbit nemcsak a nemzetközi fórumok írják elő, hanem a bukaresti Oktatásügyi Minisztérium rendelete is. Az államtitkár szerint a Bákó megyei hatóságok fellépése úgy tűnik, nemcsak az oktatási, kisebbségi nyelvhasználati jogokat sérti, hanem az alapvető emberi és politikai szabadságjogokat is. "Szabadidős tevékenységről van szó, amit úgy tűnik, akadályoznak a hatóságok" - fogalmazott Németh Zsolt. Németh Zsolt államtitkár dec. 2-án érkezik Bukarestbe, ahol dec. 3-án előadást tart a Horia Rusu Alapítvány által rendezett konferencián. Akkor indul vissza, amikor az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri csúcsára a román fővárosba érkezik Martonyi János külügyminiszter. Kelemen András, a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezető-helyettese nov. 27-én felvetette a csángók magyartanításának kérdését, a Krónika tudósításaira hivatkozva. Magyarnak lenni egészségtelen című felszólalásában tájékoztatta az Országgyűlést a Bákó Megyei Tanfelügyelőség és Közegészségügyi Felügyelőség magyar oktatás elleni fellépéséről. Mint elmondta, a hatóság Klézsén úgy találta, nem felelnek meg az egészségügyi szabályoknak azok a magánlakások, ahol délutáni magyarórákra gyülekeztek a csángómagyar gyermekek, ezért beszüntette a magyarórákat. A képviselő nehezen érthetőnek találta, hogy az Európai Bizottság magyarországi országjelentésének a kedvezménytörvényre vonatkozó részében egy időben kéri az emberi jogok tiszteletben tartását és a szomszédokkal való megegyezést. /Gazda Árpád: A csángókérdés az Országgyűlésben. Bukarestbe látogat Martonyi és Németh. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./"
2001. november 30.
"A pesszimista becslések szerint 2050-re 6,5 millióra csökkenne ugyanis Magyarország lakosainak száma, ha a jelenlegi tendencia nem változik. Orbán Viktor miniszterelnök a magyar gazdaság fejlesztésében a Kárpát-medencei munkáskezekre is számít. - Orbán Viktor kormányfő elnökletével és Cseh Szombathy László professzor szakmai irányításával 1999-ben a népesedéspolitikai koncepció kialakítását irányító ad hoc bizottság alakult. A kormány idei jún. 26-i ülésén egy negyedévente ülésező Nemzeti Népesedési Kormánybizottság felállítása mellett döntött. A bizottság november elején tartotta meg első ülését. Tagjai: Harrach Péter szociális és családügyi, Deutsch Tamás ifjúsági és sport, Matolcsy György gazdasági, Mikola István egészségügyi, Pálinkás József oktatási, Pintér Sándor belügy-, Turi-Kovács Béla környezetvédelmi és Varga Mihály pénzügyminiszter, valamint Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere és Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, vezetője pedig maga a miniszterelnök, Orbán Viktor. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter az alakuló ülést követő tájékoztatón kijelentette: a bizottságnak a magyar nemzet legnagyobb gondjára kell megoldást találnia. Sajtóinformációk szerint a bizottság asztalán fekszik egy olyan tanulmánykötet, amely a lehetséges variációkat modellezve gyakorlatilag kijelöli azt az egyetlen reálisan járható utat, amellyel 2005-re is tartható lenne a mai 10 milliós lélekszám. Ehhez arra lenne szükség, hogy az átlagéletkor addigra fokozatosan meghaladja a 80 évet, a gyermekszületések száma pedig elérje az egyszerű reprodukciós szintet, ehhez valamennyi szülőképes nőnek legalább két gyermeket kellene vállalnia. A Magyarországra évente bevándorlók számát pedig tartósan 20 ezerre kellene emelni. A jelenlegi adatok tükrében a tanulmánykötet vázolta helyzet eléréséig sokat kell javítani a magyar lakosság színvonalán. Az átlagéletkor a férfiaknál 66,34, a nőknél 74,24 volt 1999-ben, ez messze elmarad mind a tanulmány számadataitól, mind pedig az Európai Uniós átlagtól: férfiak 74,84, nők 81,24. A reprodukciós szint pedig 1,3 az áhított 2 helyett (magyarul egy anyának átlagosan 1,3 gyermeke születik), a "népességszaporulat" indexe pedig -3,1 volt 2001. január és augusztus között. - A Magyar Szocialista Párt előbb a hazai munkanélküliek támogatását látta igazoltnak, az MDF és a MIÉP egyetértett azzal, hogy ösztönözzék a bevándorlást, de csupán a határon túli magyarok körében. Orbán Viktor kijelentette: nem kívánja bátorítani a Magyarországra való tömeges betelepülést, illetve bevándorlást. A kormányfő azonban úgy vélte, hogy a magyar gazdasági fejlődés jelenlegi szintjének fenntartására a mostaninál több munkáskézre lesz szükség, amelyet elsősorban a Kárpát-medencei népesség adhat hazánk számára. /Vass Enikő: Nem hal ki a magyar. Népesedési kormánybizottság gondozza a magyar lakosok számát. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./"
2001. december 29.
"Első ízben került európai fórumok elé 2001-ben a csángó kultúra ügye. A csángómagyarok hiába kérvényezték, hogy Klézsén és Pusztinán elkezdődjék az iskolákban a magyar nyelv oktatása, vágyuk nem valósult meg. Csángóügyben a 2001-es év első fontos lépését éppen a csángómagyar törekvések ellen fellépők tették, amikor március 17-én Bákóban megalakították a Dumitru Martinas Római Katolikus Egyesületet. Elnökük, Gheorghe Bejan kijelentette, Moldvában semmi keresnivalójuk a magyar nyelvhez fűződő követeléseknek, a moldvai katolikusok ősidőktől fogva románok. A rendezvényt Viorel Hrebenciuc, a kormánypárt alelnöke levélben üdvözölte. Az egyesület vádjaira az Európa Tanács parlamenti közgyűlése adott csattanós választ. A közgyűlés állandó bizottsága május 24-én Isztambulban foglalt állást csángóügyben. Tytti Isohookana Asunmaa finn raportőr jelentése alapján a testület kilenc pontban fogalmazta meg ajánlásait Románia számára. A 9078-as ajánlás a csángókat római katolikus vallású nem homogén csoportként mutatja be, mely a középkortól Moldvában él, a magyar nyelvnek egy archaikus formáját beszéli, és egész Európa számára rendkívül értékes hagyományvilágot, kultúrát képvisel. Az ajánlás szerint a román alkotmánnyal és az oktatási törvényekkel összhangban biztosítani kell a csángók számára az anyanyelvű oktatás lehetőségét. A helyi iskolákban osztálytermeket kell biztosítani az anyanyelvük tanításához, és a csángóul tanító tanárokat meg kell fizetni. A dokumentum szerint a csángó szülőket tájékoztatni kell a román oktatási törvényekről, és segíteni kell őket abban, hogy alkalmazzák a törvény nyelvhasználatra vonatkozó lehetőségeit. Ugyanakkor lehetőséget kell nyújtani a csángóknak az anyanyelvi római katolikus misék hallgatására és arra, hogy az egyházi énekeiket anyanyelvükön énekelhessék. A dokumentumot egyhangúlag fogadta el az állandó bizottság, kénytelen-kelletlen Gheorghi Prisacaru szenátor, Románia képviselője is megszavazta. A szenátus külügyi bizottságának elnöke üdvözölte az Európa Tanács döntését. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) úgy döntött, nem kezd el újabb, kudarcra ítélt harcot a Bákó Megyei Tanfelügyelőséggel azért, hogy az iskolákban induljon be a magyar nyelv tanítása. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) támogatásával hét moldvai településen tizenkét pedagógus irányításával indított alternatív magyarórákat. Klézsén, Budán, Somoskán, Pusztinán, Rekecsinben, Diószénen és Trunkon többnyire magánlakásokon kezdődtek el a délutáni magyarórák. Ezzel párhuzamosan a csángómagyar közösségi házak építésébe is belekezdtek. Az MCSMSZ július közepén költözött át új bákói székházába, melyet szintén az NKÖM támogatásából vásárolt. Ugyanabból a pénzforrásból Forrófalván és Pusztinán is telket vásároltak egy-egy közösségi ház építésére. "Lesznek olyan központjaink ezekben a falvakban, ahová hazatérhetnek az Erdélyben és Magyarországon tanuló csángó diákok, ahol programokat szervezhetnek, tanítást vállalhatnak - nyilatkozta Bartha András, a szövetség elnöke. A békés építkezés időszakának a hatóságok durva fellépése vetett véget. November 14-én házkutatással és bírságokkal fenyegették meg azokat a klézsei csángó családokat, akik befogadták az iskola utáni magyartanítást. "A főtanfelügyelő-helyettes asszony legalább ötször kijelentette: ha nem felel meg számomra, ami itt van, menjek Magyarországra - nyilatkozta a Krónikának Istók Angéla, az egyik berendelt asszony. - Én azt mondtam, nem akarok elmenni, de magyarok voltak az első szavak, amelyeket anyámtól hallottam és megtanultam, és azt akarom, hogy a gyermekeim is megtanulják a magyar nyelvet." A klézsei hatósági fenyegetéssel egy időben foglalt állást csángóügyben Strasbourgban az Európa Tanács miniszteri bizottsága. Szorgalmazta az anyanyelvi oktatás támogatását és a csángó nyelvű istentiszteletek biztosításának lehetőségét, s ennek kapcsán üdvözölte a Szentszéknek a csángó kisebbség anyanyelvű hitoktatását és lelkipásztori ellátását célzó törekvéseit. A Bákó Megyei Közegészségügyi Felügyelőség ellenőrei november 19-én a prefektúra írásos felkérése nyomán szálltak ki Klézsére, ahol meglátogatták a délutáni magyarórák helyszíneit. Megállapították, a magánlakásoknak nem megfelelő a hőszigetelése, és az udvar végében mindössze egy illemhely áll az ott lakó család és a gyermekek számára. Ideiglenesen betiltották a tanítást az épületekben, és öttől negyvenmillió lejig terjedő bírságot helyeztek kilátásba arra az esetre, ha a szükséges átalakítások és jóváhagyások nélkül órákat tartanának bennük. A Krónika az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztályától tudta meg, hogy a romániai iskolák hatvan százaléka nem rendelkezik az egészségügyi hatóságok jóváhagyásával. A minisztérium illetékesei azt is elmondták, az egészségügyi jóváhagyás nélkül működő tanintézmények száma csupán Bákó megyében 223. A minisztériumi közleményből kiderült, a Klézse községhez tartozó öt iskola közül csupán egy rendelkezik egészségügyi jóváhagyással. Miután a csángószövetség vezetői és az oktatási program szervezői az RMDSZ ügyvezető elnökével is tanácskoztak, úgy döntöttek, elkezdik a kilincselést a hivatalokban, hogy összegyűjtsék a délutáni oktatás törvényesítéséhez kért jóváhagyásokat. Budapesten az Országházban november 27-én Kelemen András, a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezető-helyettese tájékoztatta az Országgyűlést a csángóföldi történésekről. A csángó szövetség és az oktatási program vezetőinek november 29-én sikerült első ízben érdemi vitát folytatni a magyar oktatás ellen fellépő hatóságokkal. Hegyeli Attila programvezetőt és Bilibók Jenőt, az MCSMSZ alelnökét idézték be a Bákó Megyei Tanfelügyelőségre. A két fiatalember azt a kérvényt is magával vitte, amelyet egy nappal korábban harminchét magyarul tanuló klézsei gyermek szülei írtak alá. December 8-ra a klézsei rendőrségre idézték be a csángó gyermekek magyaróráinak szervezőit és befogadóit. A rendőrség a vizsgálatot alighanem a Krónika érdeklődése miatt fújta le. A rendőrtiszt végül úgy döntött, nem avatkozik bele az ügybe. A csángókérdés december 10-11-én ismét felmerült az Európa Tanács művelődési, oktatási és tudományos kérdésekkel foglalkozó bizottságának párizsi ülésén. Gheorghi Prisacaru szenátor üdvözölte a miniszteri bizottság november 14-én elfogadott csángó-ajánlásait. Arról is tájékoztatta a bizottságot, hogy egyes magyarországi hivatalosságok - semmibe véve az Európa Tanács dokumentumait - továbbra is magyar eredetű népcsoportnak próbálják feltüntetni a csángókat. Prisacaru egyben jelezte, 2002-ben Románia kész a Román Akadémia és más intézmények bevonásával tudományos ülésszakot szervezni a csángókérdésről. Úgy vélte, visszaélésnek tekinthetők a csángók magyar kisebbségbe való beolvasztására tett ismétlődő kísérletek. /Gazda Árpád: Európai ügy. Visszatekintő a csángókérdésben. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./"
2002. július 1.
"Jún. 28-án érkezett Tordaszentlászlóra a Lármafa mozgalom zarándokcsoportja. A mozgalom Csíkszeredában született, három évvel ezelőtt. Célja: minden évben átzarándokolni azokon a helységeken, amelyek valamiféleképpen Szent László király nevéhez fűződnek, és föllármázni, figyelmeztetni az embereket: vigyázzanak közösségükre, hagyományaikra. A mozgalom elindítója Beder Tibor, a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke. Tordaszentlászlóról a Beszterce megyei Cegőtelkére mentek, a cserhalmi csata színhelyére. Ugyancsak jún. 28-án érkezett Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője, volt igazságügyminiszter. A politikusasszony Az anyaország és a kisebbségek viszonyának múltjáról, jelenéről és jövőjéről címmel tartott előadást. Jún. 29-ét az immár tizenharmadik alkalommal megszervezett kórustalálkozónak szentelték. A kórustalálkozóra harminckét csoport érkezett, nagyrészt Erdélyből. Boldizsár Zeyk Imre, a helyi RMDSZ elnöke Tordaszentlászló történetét ismertette. /Valkai Krisztina: Hármas ünnepség Tordaszentlászlón. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./"
2002. július 24.
"A XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem második napján, júl. 23-án a délelőtti vita során az EU-integráció és vidékfejlesztés kérdéskört járták körül az előadók: Font Sándor, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője, helyettes frakcióvezető, Glattfelder Béla, a Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselője, Ráduly Róbert RMDSZ-es parlamenti képviselő, illetve Cristian Boureanu közgazdász, a Nemzeti Liberális Párt ifjúsági szervezetének elnöke. A magyarországi meghívottak saját országuk tapasztalatait osztották meg a résztvevőkkel. Glattfelder Béla az Orbán-kormány által bevezetett Széchenyi-terv folytatásának fontosságát emelte ki. "A Széchenyi-tervet nem szabad szétverni Magyarországon, sőt hasonló nagyívű projekteket más, csatlakozni akaró államokban is el kellene indítani" - jelentette ki. Cristian Boureanu beszélt a közismert hiányosságokról, mint az ágazaton belüli alacsony privatizációs szint, a termőföldek kusza tulajdonviszonya, a törvényes keretek hiányossága, az EU-alapok felhasználását lehetővé tévő országos rendszer hiánya: a SAPARD-program révén elvben 2000-től hozzáférhetővé vált pénzeket tavaly és tavalyelőtt nem lehetett lehívni, így a folyamatot 2003 végéig át kellett ütemezni. Ráduly Róbert a székelyföldi viszonyokat ismertette. A földvisszaszolgáltatás terén az RMDSZ-es polgármesterek nem "teljesítettek" jobban, mint Romániában általában. Ebben a régióban elsősorban az ásványvizek kerülhetnének szóba, mint potenciálisan igen jövedelmező altalajkincsek, de érvényesül a központosító tendencia, miszerint mindent Bukarest tart továbbra is ellenőrzése alatt. /EU-integráció és vidékfejlesztés. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./ "
2002. augusztus 7.
"Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, budapesti és zágrábi egyetemi tanár annak idején azért képett ki az MDF-ből, mert Antall József miniszterelnök pártja elnökségének háta mögött megegyezett a szabad demokratákkal és átadta a médiát az ellenzéknek. A sajtó továbbra is a régi gárda kezében maradt, így nem történt meg a kommunista elittel való számadás. Kiss Gy. Csaba az ELTE mellett három éve a Zágrábi Egyetemen is tanít. A hungarológiai tanszéknek mintegy 90 hallgatója van, a hallgatóknak mindössze 10 százaléka magyar származású. A szemléletváltás néhány év alatt ment végbe, miután a testvérháborút követően a horvát átlagpolgár is egyértelműen meggyőződött, milyen is volt igazából a szerbekkel kötött "testvéri" házasság, s mit jelentett a magyarokkal sok évszázadon át közös országban élni. Jellasics szobra Zágráb főterén áll. Kardja évtizedekig Budapestnek mutatott, nemrég elfordították, hogy inkább a tenger felé vágjon, hadd ne sértsék ezzel sem a magyarokat. Módosították az alkotmányt, melynek preambulumában mint a történelmi folyamatosság része szerepel a közös királyság és az 1868-as magyar-horvát kiegyezés. Az 1102-ben kezdődött közös államiságra az idén többféle rendezvénnyel emlékeznek meg. A 900. évfordulót a tanszékük is méltóan ünnepelte, Croato-Hungarica címmel egy 550 oldalas tudományos évkönyvet adtunk ki. Kiss Gy. Csaba szűkebb kutatási területe a magyar, lengyel, szlovák kapcsolatok. A közös múlt pozitívumai segítik az egymás közti megértést. Most Máramaroszigeten is tapasztalta, hogy a gyanakvás fala hamar leomlik. /Sike Lajos: Előnyösen változik a szomszéd népek magyarság-képe. Beszélgetés Kiss Gy. Csaba irodalomtörténésszel, budapesti és zágrábi egyetemi tanárral. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./"
2002. augusztus 26.
"Nincs más lehetőségünk, mint hogy nyilvánosságra hozzuk az állambiztonsági múlt tekintetében érintett egykori és jelenlegi kormánytagok névsorát - jelentette ki aug. 24-én Tóth Károly, a magyar kormánytagok múltját vizsgáló bizottság szocialista tagja. A képviselő ezt arra reagálva közölte, hogy a Magyar Hírlap aug. 24-i számában 11 nevet tett közzé. A napilap - megbízható forrásra hivatkozva - azt írta: Bogár László, az Orbán-kormány politikai államtitkára, Boros Imre, az Orbán-kormány PHARE-ügyekért felelős minisztere, Fazakas Szabolcs, a Horn-kormány ipari és kereskedelmi minisztere, Járai Zsigmond, az Orbán-kormány pénzügyminisztere, Kádár Béla, az Antall-kormány nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal megbízott minisztere, Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere, Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök, Nógrádi László, az Orbán-kormány közlekedési és vízügyi minisztere, néhai Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere, Raffay Ernő, az Antall-kormány politikai államtitkára és Sárossy László, szintén az Antall-kormány államtitkára szerepel azon a listán, amelyet a bizottság jelentésében közzétesz. Arra a kérdésre, hogy a lapban megnevezett személyek valóban szerepelnek-e a bizottság listáján, Tóth Károly nem kívánt válaszolni. Csáky András, az állambiztonsági múlttal foglalkozó testület MDF-es tagja elmondta: vannak megalapozott és megalapozatlan információk a Magyar Hírlap cikkében. Hozzátette: mivel az egyik fő vitapont az érintettség kérdése volt, és már az is érintettnek minősül, akinek felbukkan a neve a dokumentumok között, ezért vitatott az egész. /Ügynökbotrány Magyarországon. Az Orbán-kormány öt minisztere dolgozott az állambiztonságnak? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./"
2002. október 1.
"Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke következetesen próbálja az RMDSZ-en belüli polarizációt a párbeszéd-konfrontáció ellentétpárból levezetni, állapította meg Kiss István, a Reform Tömörülés Maros megyei elnöke. A szövetség elnöke és csapata állandó párbeszédet folytat a mindenkori román kormánnyal. És mi az eredménye a párbeszédnek az erdélyi magyarság szempontjából? 1993 és 1996 között is folyt a párbeszéd az akkori kormánypárttal a nyilvánosság kizárásával, titokban. A legismertebb esemény ebben az időszakban Neptun-ügy néven ismert. Akkor, nem sokkal az RMDSZ brassói kongresszusa után Frunda György, Borbély László és Tokay György titokban tárgyaltak az akkori kormánypárt képviselőivel, azt a káros látszatot keltve - elsősorban a nemzetközi közvéleményben -, hogy a romániai magyarság helyzete jó, a kisebbségi kérdés ebben az országban megoldott. A Szövetségi Képviselők Tanácsa - többek között Tőkés László kérésére - Állásfoglalásban jelentette ki Neptun után: "Az SZKT 1993. szeptember 25-ei ülésén a tiszteletbeli elnök és a politikai alelnök helyzetelemzései, valamint Tokay György és Borbély László képviselők beszámolói és a frakciók állásfoglalásai alapján megállapította, hogy az RMDSZ három közismert politikusa mandátum nélkül vett részt és tárgyalt a hatalom képviselőivel, ami következményeivel jelentős politikai károkat okozott a szervezetnek." Ez volt a valóság és kilenc év után az SZKT állásfoglalásával akkor egyetértő Markó úgy emlékszik, hogy Tőkés embereket akart megsemmisíteni! Ugyancsak 1993-ban Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kijelentette, hogy egyfajta etnikai tisztogatás folyik Erdélyben. Ez ellen Bukarestben pánikhangulatban tiltakoztak egyes RMDSZ-képviselők, együtt a román politikai pártok vezetőivel. Pedig nyilvánvaló volt a magyarság háttérbe szorítása majdminden területen. - 1996 végére az RMDSZ-ben már megszokottá vált, hogy a döntéshozó testületeket megkerülve egypár vezető politikus párbeszédet folytat a román pártok képviselőivel, egyezségeket kötnek, s utólag az elnök elfogadtatja ezeket az SZKT-val. Ez történt az RMDSZ kormányba lépésekor is. Később lehetett dicsekedni azzal, hogy az egyházak visszakapnak egypár ingatlant, de ez általában csak papíron történt meg. Lehetett a romániai magyar oktatás bővítéséről beszélni, de az RMDSZ Operatív Tanácsa volt az, amely talán véglegesen aláásta a kolozsvári állami magyar egyetem ügyét és - természetesen "párbeszéd" útján - bevitte a köztudatba a multikulturalitás fogalmát. Ezután az SZKT határidőt szabott a kormánynak a Bolyai-egyetem visszaállítására. A határidő lejárta előtt pár órával hathatós RMDSZ-közreműködéssel kitalálták a Petőfi- Schiller-egyetemet (1998/687-es Kormányhatározat, egyik aláírója Tokay György miniszter). Emiatt az RMDSZ a kormányban maradt, egyetem azonban nem lett. Az RMDSZ-programban szereplő autonómiáról Frunda György kijelentette: "Nem lehet etnikai alapon létrehozni az autonómia intézményét, hanem a helyi közösségek kell létrehozzák. Véleményem szerint a kulturális autonómia biztosítva van Romániában". Frunda: "Az etnikai alapú területi autonómia létrehozására nem látok esélyt". Clinton elnök modellértékűnek minősítette a román kormány kisebbségpolitikáját. Az utóbbi időben létrejönnek az SZDP és az RMDSZ között a protokollumok, de a megszabott határidőket a kormánypárt nem tartja be (például a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Középiskola esetében, ahol négy évig húzzák-halasztják a megoldást, jóllehet a kormánypárttal kötött megállapodás csak egy évre szól!), vagy az országos protokollum lejárta előtt pár hónappal a megyei szintűeket nem hajlandó megkötni (Bihar, Kolozs és Kovászna megye). Az erdőket, földeket a sikerpropagandával ellentétben még mindig nem adják vissza, a Hargita megyei 85 ezer hektár visszajuttatott közbirtokossági erdő csak töredéke annak, amit a román kommunista állam elvett az erdélyi magyaroktól. A jó viszonyt fenntartandó, 1993 óta az RMDSZ vezetői sorozatban szervezték és szervezik a magyarországi baloldal politikusainak hivatalos erdélyi találkozóit, lakossági fórumait. A Fidesz, MDF és MIÉP politikusai is elég gyakran megfordulnak Erdélyben, de nem az RMDSZ hívására. Az együttgondolkodást szorgalmazó Markó elnök a megoldásokat közösen keresve általában a jobboldal, a nemzeti oldal rendezvényeit nem tiszteli meg jelenlétével. Azért gratulált oly gyorsan az erdélyi magyarság nevében is Medgyessy Péternek. A magyarázatot a villámgyors gratulációra Borbély Zsolt Attila adja: "A kormányváltásnak szurkolt, mert egy MSZP-SZDSZ-kormány alatt nem kell attól félni, hogy a közösség-önfeladás egy adott pontján Budapesten egy nemzetileg elkötelezett kabinet kijelenti, hogy eddig és ne tovább. Hogy elég volt az erdélyi magyarság érdekeinek kiárusításából". Ezért nem vett részt az idei bálványosi szabadegyetem rendezvényein. "Fölösleges a rendezvény-ellenrendezvény-féle rivalizálás", mondta Markó azután, hogy irányításával az RMDSZ létrehozta a MIT ellenében a MIÉRT-et, és első dolga volt a nyárádszentmártoni szabadegyetem megszervezése, melyen felvonult a magyarországi és romániai neokommunista politikusok egész sora. Kiss István emlékeztetett arra a hadjáratra, melyet Markó és csapata folytatott a halálosan beteg Zonda Attila ellen azért, mert az egy olyan demokratikusan működő megyei szervezetet akart kialakítani Maros megyében, amelyben a tagság véleményét is meghallgatják. Csapó József szenátor kiiktatása azért volt fontos, mert autonómia-statútuma nem tetszett a román kormányköröknek. Verestóy Attila szenátori széke annyira fontos volt, hogy a Kolumbán Gábor ellen folytatott sikertelen lejárató kampány után választási csalástól sem riadtak vissza. Udvarhely Erdély legrendezettebb, leglátványosabban fejlődő magyar városává vált Szász Jenő polgármestersége alatt, de a Verestóy uralta helyi "szövetség" évek óta áskálódik ellene. És a példákat lehet sorolni. Szőcs Gézától, Borbély Imrétől, András Imrétől, Kincses Elődtől, Bardóczy Csabától szabadulni kellett, mert másként gondolkodtak, mint a "párbeszéd" emberei. 2001 februárja óta húzzák-halasztják a Maros megyei Reform Tömörülés képviselőjének TKT-ba való kooptálását, Markó elnök hivatalának közreműködésével. Botrányos, ahogyan az RMDSZ-ben semmiféle vétséget el nem követő jelöltet megfosztották TKT-tagságától. Ez ügyben Markó Attila bizottsági elnök időhúzása ellenére 2002 áprilisában a Reform Tömörülésnek igazságot szolgáltató döntést hozott a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság. Az elnöki hivatal alkalmazottai - nyilvánvaló, hogy utasításra - egyszerűen nem gépelik le (!) a határozatot és nem hozzák nyilvánosságra a döntést. /Kiss István, a Reform Tömörülés Maros megyei elnöke: Párbeszéd vagy konfrontáció? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 1./"
2002. október 2.
"A Népszabadság okt. 1-jei száma szerint közös megegyezéssel okt. 1-jén leköszön az Illyés Közalapítvány (IKA) eddig hivatalban levő kuratóriuma. Körülbelül két hét múlva ülhet legkorábban össze az új kuratórium. Az eddigi kuratórium egyik tekintélyes tagja, Pomogáts Béla lesz az új testület elnöke. Rajta kívül megőrzi mandátumát Laborczi Géza és az író lánya, Illyés Mária. Az új tagok között van Jászkuti László, Szarka László történész, kisebbségkutató. Az MSZP Géczi Józsefet, az MDF Herényi Károlyt, a Fidesz pedig Potápi Árpádot delegálta a testületbe. A korábbi kuratóriummal ellentétben a Külügyminisztérium - ahonnan az IKA felügyelete átkerült a MeH-be - nem delegálhatott képviselőt, helyét a Határon Túli Magyarok Hivatalának küldötte (Bátai Tibor) vette át, megmaradt viszont az oktatási (Bretter Zoltán) és a kulturális tárca (Lakatos Mihály) egy-egy helye. Megszűnik az IKA budapesti irodavezetőjének, Veress Lászlónak a munkaviszonya is. Utóda a Népszabadság értesülése szerint Hadnagy Miklós, az MSZP kisebbségügyi szakértője lesz. Az új kuratórium át akarja világítani az IKA előző négy évét. Szabó Vilmos államtitkár szerint az IKA előző kuratóriumának tevékenysége nem kifogásolható, annál inkább az előző kormány politikailag inkorrekt eljárása. (A Népszabadság nyomán) /Leköszön a régi, jön az új Illyés-kuratórium. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 2./ "
2002. október 7.
"Méltóságteljesen emlékeztek meg okt. 6-án Aradon az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc tizenhárom aradi vértanújáról. A vesztőhelyi obeliszk körül mintegy ötezer román és magyar hallgatta meg a két ország himnuszát és az ünnepi beszédeket. Vasile Dan Ungureanu, Arad megyei prefektus és Doru Popa aradi polgármester a román és a magyar nép egymásrautaltságát hangsúlyozta. Markó Béla RMDSZ-elnök emlékeztetett arra, hogy 1848 "a más-más nemzetbéliek szolidaritását is megteremtette". Úgy vélekedett: "mivel a Szabadság-szobor egyszerre magyar és közös érték", annak méltó köztéri elhelyezését mielőbb meg kell oldani. Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke kijelentette: "Az aradi vértanúk kálváriája - legalább egy napra - mindig egységbe forrasztja a nemzetet." Szili Katalin beszédét tucatnyi fiatal próbálta füttyel és bekiabálással megzavarni. Az előző esztendőkben minden alkalommal román szélsőségesek igyekeztek zavart kelteni, idén ezt magyarországiak próbálták véghezvinni. A zavarkeltők a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevű szervezet fiataljai voltak. A koszorúzási ünnepségen jelen volt Igyártó István bukaresti magyar nagykövet, Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul, Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke, Dávid Ibolya, az MDF elnöke és több RMDSZ-es képviselő és szenátor. /T. Sz. Z. /Ünnepségek Aradon. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./"
2002. október 8.
"Aradon a Continental Szálló konferenciaterme szűknek bizonyult annak a nagy számú érdeklődőnek a befogadására, akik Dávid Ibolya könyvének aradi bemutatójára érkeztek. Az MDF elnökének tavaly jelent meg a Miért éppen én? (Kráter Műhely Egyesület, Budapest) című kötete. A Szövétnek irodalmi szemle meghívta Dávid Ibolyát, az Országgyűlés alelnökét, exminisztert író-olvasó találkozóra. A Szabadság-szobor kiszabadítója megkülönböztetett tiszteletnek és szeretetnek örvend az aradi magyarság körében. Dr. Pálfi Sándor, a folyóirat egyik szerkesztője köszöntötte az illusztris vendéget, aki Kálmán Zsuzsa újságíróval, íróval érkezett. Dávid Ibolya erdélyi, nevezetesen barcasági gyökereiről, a Szabadság-szoborhoz fűződő gyermekkori élményeiről beszélt, pedig a kötete egészen másról, a magyar közélet ismert személyiségeiről szól. Meggyőződéssel vallotta, hogy sikerül egyszer felállítani Zala György gyönyörű alkotását, a Szabadság-szobrot. Könyvében Dávid Ibolya olyan személyiségekkel beszélgetett, mint Antall Józsefné, Boros Péter volt kormányfő, Göncz Árpád, volt köztársasági elnök, Pitti Katalin operaénekes, Kovács István (Kokó), olimpia-bajnok ökölvívó, Müller Péter író stb. /(Puskel): Dávid Ibolya beszélgetései. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 8./"
2002. október 9.
"Okt. 7-én, az Illyés Közalapítvány (IKA) régi és új kuratóriumának együttes ülését követően Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára kijelentette: reménye szerint a folytonosság érvényesül a közalapítvány munkájában. Céljuk, hogy a közalapítvány munkáját a jövőben elkerüljék a politikai csatározások és függetlenül, politikai befolyástól mentesen dolgozhasson a kuratórium. Szabó Vilmos hozzátette: a jövő évi költségvetésben biztosítják az előző évi keretet, valamint minden szükséges támogatást megadnak, amely a kedvezménytörvényből hárul a közalapítványra. A leköszönő kuratórium elnöke Halzl József elmondta: az IKA feladata nemcsak a pénzosztás. - Az elmúlt négy évben megpróbáltunk alkotó módon az alapítványon keresztül befolyással lenni a határon túli magyarság életére, amely a hosszú távú fennmaradásukat célozta meg - fűzte hozzá a leköszönő elnök. Pomogáts Béla irodalomtörténész, a kuratórium leendő elnöke elmondta: az új kuratórium célja azon kulturális támogatások előnyben részesítése, amelyek nemzetmegtartó erőt jelentenek. Az új elnök elképzelései között szerepel az alkuratóriumok önállóságának megerősítése úgy, hogy a központi kuratórium munkájában is megjelenjenek. Pomogáts Béla bejelentette azt is, az új kuratórium kezdeményezni fogja elődje munkájának átvilágítását. / Az Illyés Közalapítvány kuratóriumának ülése. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 9./ Az új kuratóriumot Pomogáts Béla vezeti. A HTMH-t Bátai Tibor, az Oktatási Minisztériumot Bretter Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát Lakatos Mihály képviseli. A parlamenti pártok delegáltjai: Géczi József MSZP, Potápi Árpád FIDESZ, Herényi Károly MDF és Laborczi Géza SZDSZ, aki tagja volt a korábbinak is, az újnak titkára lesz. Kuratóriumi tag még Illyés Mária, aki jelképesen a névadót is képviseli, továbbá Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója és Jászkuti László, aki eddig 8 éven át volt kuratóriumi tag. A felügyelő bizottság elnöke Fitz Péter (MSZP) lesz, tagjai pedig Tóth József a Pénzügyminisztériumtól és Petróczi Sándor a Miniszterelnöki Hivataltól. Szabó Vilmos államtitkár a magyar kormány képviseletében biztosította a megalakuló kuratóriumot: függetlenül és mindenfajta politikai befolyás és nyomásgyakorlás nélkül dolgozhatnak. "Minden igyekezetemmel és minden erőmmel azon leszek, mint felügyelő politikai államtitkár, hogy a direkt politikai hatások, a pártpolitikai csatározások kerüljék el az Illyés Közalapítvány munkáját, tevékenységét, hiszen a feladatok nem lesznek kevesebbek és kisebbek az eddigieknél." Pomogáts Béla, az új kuratórium elnöke kijelentette: elszántan törekedni fog arra, hogy a közalapítvány és annak budapesti kuratóriuma ne legyen kitéve semmiféle politikai behatásnak. "Ha közvetlen politikai befolyásolási törekvést tapasztalok, felállok a helyemről és hazamegyek." Az alkuratóriumokban is érvényesíteni kívánja a politikamentességet. "Azt szeretném elérni, hogy olyan megnyugtató megoldások szülessenek, amelyek elhárítják azt a gyanút, hogy az alkuratórium valamilyen meghatározott politikai erő kezében van. Törekedni fogunk arra, hogy ilyen helyzet ne állhasson elő, mert az Illyés Közalapítvány nem a változó kormányok és a mögöttük álló politikai pártok intézménye, hanem a Magyar Köztársaságé, és ez a magyar nemzet intézménye." Jelezte, hogy mihamarabb szeretne találkozni minden alkuratóriummal. Halzl József elmondta, hogy a leköszönő kuratórium utolsó döntésként okt. 7-én az Erdélyből beérkezett oktatási-nevelési kérésekről határozott, és összesen 61 millió forintot ítéltek meg olyan pályázóknak, akiknek már megvan a magyarigazolványuk. A távozó kuratóriumot ért támadások kapcsán Szabó Vilmos kijelentette, álláspontjuk szerint az elmúlt négy évben a kuratórium lelkiismeretesen látta el a feladatát. Pomogáts Béla hangsúlyozta, hogy szolidáris a most távozó kuratórium minden tagjával, és külön méltatta Halzl József leköszönő elnök és Veress László irodaigazgató munkáját. Halzl József a leköszönő kuratórium nevében értékelte négy éves munkájukat, kiemelve a fontosabb megvalósításokat. /(Guther M. Ilona): Sajtótájékoztató az Illyés Közalapítványnál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./ "
2002. október 10.
"Olvasói levélben Kaszta István a román-magyar stratégiai partnerség fejtette ki véleményét: Kovács László külügyminiszter úgy állította be, mintha a bukaresti úttal még egy győzelmet arattak volna a Fidesz-MDF koalíció fölött. Látszott, hogy jól esett megosztani a győzelem örömét bukaresti elvtársaival. Román partnerei ezúttal is ügyesek voltak. A szép szavak és mosoly nem kerül semmibe. Mindezért a hajbókolásért csak annyit kell tennie a magyar partnernek, hogy szóljon "egy jó szót a Szocialista Internacionálénál a PSD érdekében". /Kaszta István, Nagybánya: Egyéni vélemény. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./ "
2002. október 22.
"Minden eddiginél nagyobb, 51,06 százalékos részvételi arány mellett a kormánypártok előretörését hozta az okt. 20-i magyarországi önkormányzati választás. A fővárosban Demszky Gábor, az SZDSZ főpolgármester-jelöltje a szavazatok csaknem 47 százalékát szerezte meg. Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független jelölt a voksok mintegy 36 százalékát, Gy. Németh Erzsébet (MSZP) pedig 13 százalékát szerezte meg. A Fővárosi Közgyűlésben az MSZP az 1998-as eredményhez képest 4 mandátummal többhöz jutott. A szocialisták 24, a Fidesz-MDF-MKDSZ 21, az SZDSZ 16, a MIÉP pedig 5 helyet szerzett. A budapesti kerületekben az MSZP és az SZDSZ 17 polgármestert ad. Míg négy évvel ezelőtt csaknem az összes megye az akkor kormányon lévő Fidesz, illetve szövetségesei irányítása alá került, most a 19 megye közül 16-ban az MSZP egyedül, egy megyében az SZDSZ-szel közösen szerezte meg a legtöbb mandátumot. Zalában 15-15 a Fidesz és az MSZP képviselőinek száma. Az MTI számításai szerint 1998-ban a Fidesz és szövetségei 408 megyei közgyűlési mandátumot szereztek. Ebből az FKGP egyedül 78-cal rendelkezett, a vasárnapi voksolást követően a pártnak már nincs önálló mandátuma. A Fidesz és partnerei a 2002-es önkormányzati választásokon 341 közgyűlési mandátumhoz jutottak. Az MSZP önállóan 1998-ban 250, most vasárnap 372 mandátumot szerzett. Ehhez jön még az SZDSZ-szel közösen szerzett 20 közgyűlési hely. Az SZDSZ 1998-ban 47, 2002-ben 25 mandátumot szerzett önállóan, a MIÉP 13 helye 2-re csökkent. A Munkáspárt 1998-ban 10 közgyűlési mandátumot szerzett, idén egyet sem. Kormánypárti fölény alakult ki a megyei jogú városokban is: 16 helyen győztek a koalíciós jelöltek, 5 településen ellenzéki városvezetőt választottak, egy nagyvárost független polgármester irányít majd. Az 1998-asnál 39-cel több, összesen 92 város élére választották a jelenlegi koalíció pártjainak jelöltjét, a mostani ellenzék pedig a négy évvel ezelőttinél 18-cal kevesebb városi polgármestert ad. /Kormánypárti győzelem a magyarországi önkormányzati választásokon. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./"
2002. november 11.
"Elértéktelenedne, üres papírrá válna a magyar igazolvány, ha a parlament elfogadná a kedvezménytörvény kormány által javasolt módosítását - jelentette ki Németh Zsolt fideszes képviselő nov. 8-i sajtóértekezletén. - A magyar igazolvány nem csupán kedvezményeket és támogatásokat jelent tulajdonosai számára, hanem a magyar állam felelősségvállalását, a határon túli magyarokkal való közösség vállalását jelenti - fogalmazott Németh Zsolt. Megállapította, hogy a kormány tervezete visszalépést jelent. A fideszes politikus szerint nem szabad kiiktatni a törvényből a munkavállalási kedvezményt csak azért, mert nagyon kevesen éltek vele. Németh Zsolt szükségesnek tartja azt is, hogy a kedvezménytörvény egészüljön ki egy olyan paragrafussal, amely meghatározza, hogy a mindenkori magyar költségvetés hány százalékát kell biztosítani a törvény végrehajtására. Kelemen András, az MDF külügyi kabinetjének vezetője hangoztatta, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Párt állásfoglalásának minden pontja tartalmazza az MDF álláspontját is. - A szocialista képviselők értetlenül fogadják a Fidesz és Németh Zsolt aggodalmait a kedvezménytörvény tervezett módosításával kapcsolatban - közölte a Magyar Szocialista Párt (MSZP) parlamenti képviselőcsoportjának sajtóirodája. A közlemény szerint "a jelenlegi kormány valódi felelősséget érez a határon túli magyarságért, ezért érdemi segítséget és nem újabb konfliktusokat kínál neki". Bársony András, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára reagált a Németh Zsolt által mondottakra: Elfogadjuk a nemzetközi fórumok azon álláspontját, hogy a kedvezménytörvény célja csak a kulturális és nyelvi identitás megőrzése lehet. Ez azt is jelenti, hogy az etnikai hovatartozás nem lehet alapja gazdasági, szociális típusú támogatásnak, ezeket ugyanis a kisebbségi jogok európai felfogása kizárja." Bársony hangsúlyozta: a hozzáférhető kedvezményeknek nem lehet feltétele a magyar igazolvány megléte. Az oktatási támogatásról szólva a politikai államtitkár leszögezte: ennek a kedvezménynek csak a gyerekek lehetnek alanyai, akik tanulnak, nem pedig a szüleik. Bársony András szerint ezért szükséges az, hogy felnőtt közösségek, társadalmi szervezetek, iskolai és szülői közösségek osszák szét, hasznosítsák a gyerekek érdekében a támogatásokat. /Magyarországi vita a kedvezménytörvény módosításáról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./"
2002. november 11.
"Nov. 10-én Margittán rendeztek ünnepséget Ady Endre születésének 125. évfordulója alkalmából. A református templomkertben megtartották a hagyományos Ady-ünnepséget. Püski András MDF-es képviselő tolmácsolta dr. Dávid Ibolya üdvözletét. Székely Ervin, a román parlament RMDSZ-frakciójának képviselője Ady Endre nagyságáról, az általa mondottak mai igazságairól szólt. A helyi Művelődési Házban a helybeli vegyes kórus fellépése után dr. Kürti László a magyar irodalom legnagyobb kritikusainak szemszögéből értékelte a költőóriást. /Dérer Ferenc: Bensőséges Ady-ünnepség Margittán. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 11./"
2002. november 30.
"Nyugtalanít, s remélem félreértésen alapul a román miniszterelnök sajtóban megjelent nyilatkozata a kedvezménytörvényről - olvasható Dávid Ibolya, az MDF elnöke közleményében. Dávid Ibolya kérte, hogy Adrian Nastase mérlegelje a tavaly decemberben létrejött magyar-román egyetértési nyilatkozat jelentőségét. A román kormányfő magyarországi látogatása előtt, csütörtökön Gyulafehérváron azt mondta: Romániának továbbra is az a véleménye, hogy a kedvezménytörvényre nincs szükség, az távol áll az európai normáktól, és diszkriminációt alkalmaz a magyar kisebbség és a többségi lakosság között. - Akkor kerül veszélybe egy már-már nyugvópontra került kérdés - a hatályban lévő, határon túli magyarok kedvezményeiről szóló törvény - mikor e régió, Közép-Európa bizalmat kapott; bizalmat kapott az Európai Uniótól, illetve a NATO-tól a bővítési javaslatokkal - áll Dávid Ibolya közleményében. Mint írja, "történelmi forduló előtt állunk, és tragikus lenne, ha e jelentős folyamatot a bizalom megrendítése kísérné, vagy fenyegetné". - A Magyar Demokrata Fórum elnökeként azt kérem a román miniszterelnöktől, mérlegelje a nyilatkozat és a korábbi aláírása jelentőségét, olvasható a közleményben. /Kedvezménytörvény. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 30./"
2002. december 4.
"A Románia nemzeti ünnepe alkalmából rendezett budapesti fogadáson való részvétele miatt bírálta Medgyessy Péter miniszterelnököt Gémesi György (MDF) képviselő dec. 3-i napirend előtti felszólalásában. "Önök a megbékélésre hivatkozva csapják arcul mindazt, amit szívós, a magyar nemzeti érdekeket elsődlegesnek tartó diplomáciával elértünk" - hangsúlyozta. A történteket elfogadhatatlannak tartják és mélységesen elítélik. Kovács László külügyminiszter reagálásában leszögezte: a nemzeti ünnepek gyakran keltenek ellentétes érzelmeket különböző országokban; március 15-e sem olyan emlékeket idéz egyes szomszédos országokban, mint Magyarországon. Különben is, Erdélyt nem 1918. dec. 1-jén csatolták Romániához, akkor az erre irányuló román igényt nyilvánították ki. Kovács jelezte: a budapesti fogadáson az RMDSZ képviselői is jelen voltak. A megbékélés szellemét szerinte azok szolgálták, akik ott voltak és nem azok, akik tüntettek. Csurka István kérte az ellenzéket, a polgári köröket: ne működjenek többé együtt a kormánnyal. "Nemzetárulókkal, hazaárulókkal nem lehet együttműködni - fogalmazott. Azzal, hogy részt vett a Kempinski Szállóban tartott ünnepi fogadáson, amely a román függetlenségi nyilatkozat diadalünnepe, "teljes mértékben leleplezte magát". /Kempinski Hotel és környéke. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./ "
2002. december 5.
"Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke januárra budapesti tanácskozásra hívta meg a határon túli magyar képviselőket. Erről a Bukarestben tartózkodó magyar parlamenti küldöttség tájékoztatta az RMDSZ-es képviselőket. Miután a múlt hét végi budapesti Medgyessy-Nastase találkozón a magyar és a román kormányfő stratégiai partnerségi szerződést írt alá, dec. 5-én a két parlament közötti stratégiai együttműködésről tárgyalnak Bukarestben. Dec. 4-én hivatalos látogatásra a román fővárosba érkezett az Országgyűlés Interparlamentáris Unió csoportjának magyar-román baráti tagozati küldöttsége. A delegációt Kovács Tibor (MSZP), a tagozat elnöke vezeti, a küldöttség tagjai között van Csapody Miklós (Fidesz-MDF) titkár is. A háromnapos látogatás során a küldöttség megbeszéléseket folytat a román parlament magyar-román baráti tagozatával, találkozik a román parlament vezetőivel, az RMDSZ parlamenti csoportjának tagjaival és a Külügyminisztérium vezetőivel. Kovács Tibor, a delegáció vezetője elmondta, a látogatásnak kevésbé van politikai jellege; elsősorban gazdasági, infrastrukturális fejlesztési, a civil szférára vonatkozó, valamint környezetvédelmi kérdésekről tárgyaltak. "Egyezség született arról, hogy a jövőben évente többször tartsunk határ menti találkozókat a határ menti megyék román, illetve magyar parlamenti képviselőinek részvételével, mint ahogyan néhány nappal ezelőtt Szatmárnémetiben történt, ahol közös állásfoglalás született az Erdélyen keresztülvezető autópálya érdekében" - nyilatkozta Kovács Tibor. /Salamon Márton László: Újabb stratégiai partnerség. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./"
2002. december 6.
"Dec. 6-8-a között tartja Budapesten első közgyűlését a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ). A szervezet képviselői találkoznak a Határon Túli Magyarok Hivatala, a kormány, a Fidesz és az MDF megbízottaival is. A tanácskozások napirendjén a nyugat-európai magyarság megmaradási lehetőségeinek elemzése, stratégiai lépések megvitatása, a tagszervezetek beszámolója is szerepel. A NYEOMSZSZ alapító ülését Stockholmban tartották tavaly novemberben. Az új szövetséget akkor a nagy-britanniai, az ausztriai, a dániai, a hollandiai, a lengyelországi, a litvániai, a németországi, a norvégiai és a svédországi magyar szervezetek hozták létre, míg az észtországi, a finnországi és a Cseh-Morva Szövetség csatlakozásáról a hétvégi közgyűlés dönt. Bár az alapító ülésen több országos szervezet azon a véleményen volt, hogy a NYEOMSZSZ a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) részeként tevékenykedne, ez az alapszabályba végül nem került be. A két szervezet között azóta is feszült a viszony. Az MVSZ Elnöki Kollégiuma 2002. november végén állásfoglalást tett közzé, amely szerint "a NYEOMSZSZ nem kiegészítője kíván lenni a Magyarok Világszövetségének, hanem annak kirekesztője, a nemzetszolgálat ürügyén, és annak látszatát keltve". Az MVSZ szerint az új szervezetet kormányzati kezdeményezésre és támogatással, "kimondottan a Magyarok Világszövetségének megtorpedózására hozták létre". /Megtorpedóznák az MVSZ működését? Nyugat-európai szervezet alakult. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./"
2004. február 2.
Január 29-én Székelyudvarhelyen tartotta a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) kongresszusát. – A romániai magyarság számára biztosítani kell a "választás szabadságát" – így foglaltak állást a küldöttek, hitet téve az erdélyi magyarság autonómiatörekvései mellett, elhatározva, hogy a szövetség saját jelölteket indítanak a helyhatósági választásokon. Több mint ötszáz ember volt jelen, ebből 240 regisztrált küldöttként. Ezen a napon csatlakozott a tavaly nyáron Székelyföldön létrehozott szövetséghez a nagyváradi, szatmári, nagybányai, szilágysági és kalotaszegi polgári kör. Nagy tapssal fogadták Tőkés Lászlót, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét. Tőkés beszédében a "politikai önszerveződés fontos állomásának" nevezte a kongresszust. Élesen bírálta az RMDSZ-t, amely szerinte "véglegesen kisiklott", a román kormánypárttal való együttműködésében partnere lett a "bársonyos kommunista visszarendeződésnek". Szász Jenő, az MPSZ elnöke a romániai magyarság két táborra szakadásáról beszélt. Azokon a helyeken pedig, ahol csak a magyar szervezetek összefogása biztosíthat eredményt – tette hozzá –, az MPSZ kész együttműködni minden magyar szervezettel a képviselet szavatolása érdekében. Kövér László, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke hangsúlyozta: eljött a "magyar nemzeti újraegyesítés" ideje. A magyar kormányhoz címezve szavait hangoztatta: nincs többé "határon túli magyar ügy", csak magyar ügy létezik. Az egyik a "választás szabadságáról" szól, a második az MPSZ programjának alapelveit rögzíti, különös tekintettel az autonómia megvalósításának konkrét feladataira. A harmadik határozat értelmében a kongresszus Tőkés László javaslata alapján felkéri a Fideszt, hogy az Európai Néppárt közelgő kongresszusán képviselje a romániai magyarság érdekeit, és vesse fel, hogy Románia európai integrációját az autonómiajogok biztosításának függvényében támogassa. /Saját jelölteket indít az MPSZ. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./ A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) kongresszusa Kössük újra a szövetséget! címmel fogadta el az MPSZ programjának alapelveit. A választás szabadsága című dokumentum leszögezte: az MPSZ az idei helyhatósági választásokon „Székelyföldön visszaadja a magyar választópolgároknak a választás szabadságát". Levélben üdvözölte a kongresszust dr. Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Tempfli József nagyváradi megyéspüspök és Czirják Árpád érseki helynök, valamint Szűrös Mátyás, a magyar Történelmi Szociáldemokrata Párt elnöke. /Sarány István: A Magyar Polgári Szövetség kongresszusa. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 2./ Egységesen kívánják felvenni a versenyt az RMDSZ-szel a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) színeiben az Erdélyben megalakult polgári egyesületek, körök, csoportok. Meghívták és helyet tartottak fent Markó Bélának, az RMDSZ elnökének, a Kovács Lászlónak, a Magyar Szocialista Párt elnökének, és Kuncze Gábornak, a Szabad Demokraták Szövetsége elnökének. Sárközi Zoltán nagyváradi MPE-elnök bejelentette, hogy egyesülete erősíteni akarja a Szász Jenő vezette szövetséget. Pécsi Ferenc RMDSZ-képviselő az ezer tagot számláló, Szatmár megyei Pro Civitate – Magyar Polgári Egyesület csatlakozását jelentette be. Megjegyezte, nagykárolyi polgármesterjelöltjük, Kovács Jenő a Német Demokrata Fórum támogatását is élvezi. Dénes András a nagybányai polgári körök, Papp Lajos a „közel 309 tagot számláló” szilágysági polgári egyesület, Kusztos Tibor pedig az 544 tagú kalotaszegi polgári csoport csatlakozását jelentette be. A marosvásárhelyi Tőkés András kijelentette, a mai magyar hatalom tulajdonképpen Bukarest eszköze az erdélyi magyarság kézbentartására. Az alapelvekben megfogalmazták, hogy a Magyar Polgári Szövetség „nemzeti-keresztény gondolkodású, a polgári értékrendet magának valló, a romániai magyar egyének és közösségek érdekvédelmi és közképviseleti szervezete”. A kongresszus felkérte a Fideszt és az MDF-et, hogy az Európai Néppárt közelgő kongresszusán képviselje a romániai magyarság érdekeit, és vesse fel, hogy a Néppárt csak az autonómiajogok biztosításának függvényében támogassa Románia európai integrációját. /Gazda Árpád, Salamon Márton László: Hadrendbe állt az RMDSZ ellenzéke. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./
2004. február 3.
Egyetértenek az egyetemes magyar nemzetpolitika kialakításának szükségességével a Markó Béla RMDSZ-elnök által megszólított magyarországi politikai pártok Krónikának nyilatkozó politikusai. Egy magyar–magyar egyetértés esélyeiről című tanulmányában Markó kifejtette: a határon túli magyarok ügyét behálózta a pártpolitika, holott olyan közös nemzetpolitikára lenne szükség. “Az utóbbi években újabb és újabb „megoldások“ röppennek fel, mint többek között a státustörvény, az autonómia vagy a kettős állampolgárság, ám ezeket nem kivitelezhetőségük, hanem ilyen-olyan morális szempontok szerint fogadjuk vagy ítéljük el” – szögezte le az RMDSZ elnöke. A tanulmány kapcsán a budapesti Teleki László Intézet január 19-én tanácskozásra hívta az RMDSZ vezetőjét és a határon túli magyarok ügyében járatos szakértőket. „Már önmagában az is fontos volt, hogy a média véleményvezérei tudomásul vehették a tényt: Markó Béla visszatért, mint írástudó” – fejtette ki Csapody Miklós, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) képviselője. „Arra a kérdésre, hogy az erdélyi magyar társadalomban keletkezett konfliktusok kirobbantó oka a magyarországi politikai megosztottság-e, egyértelmű nemmel lehet válaszolni” – szögezte le Csapody. „Elemzés, programadás, figyelemfelhívás, segélykiáltás egyben ez a cikk” – jellemezte Markó Béla írását Tabajdi Csaba MSZP-képviselő, aki teljes mértékben egyetért a tanulmányban felvetett kérdésekkel, és alapvetően a válaszokkal is. „Csak üdvözölni tudunk minden olyan törekvést, amely az erdélyi magyarság összefogására, és nem a megosztására irányul. A magyar–magyar egyetértésre azonban csak akkor van esély, ha a magyarországi politikusok nem szítják az ellentéteket a határon túli közösségekben” – nyilatkozta Kovács Kálmán, az SZDSZ határon túli magyarokért felelős szakértője. Németh Zsolt /Fidesz/, az Országgyűlés külügyi bizottságának a Budapest Analyses elemzésére hívta fel a figyelmet. A Budapest Analyses szerint Magyarországon a tanulmánnyal Markó Béla leginkább a Fideszt próbálja megszólítani. „Ennek legfőbb oka az, hogy a Fidesznek és különösen Orbán Viktornak elsöprő a népszerűsége az erdélyi magyarok körében – véli a szakértői csoport. – Ugyanakkor a Markót támogató erdélyi magyar üzletemberek nyomására az RMDSZ aktívan beavatkozik a magyar belpolitikába, és kommunikációja a jelenlegi magyar ellenzékkel megszűnt.” A Budapest Analyses szerint nem bizonyított Markó Béla azon állítása, hogy a megosztottságot Magyarországról gerjesztik. /Salamon Márton László: Nemzeti ügy, pártpolitika. Négy parlamenti párt Markó Béla tanulmányáról. = Krónika (Kolozsvár), febr. 3./
2004. február 7.
Markó Attila leszögezte, nem fog véleményt mondani Markó Béla újévi esszéjéről, hanem a közzétett vélemények közül kiemeli Csapody Miklósnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjének reagálását. A határon túli magyarság ügye ne legyen párton kívüli csatatér – mondta Csapody, és hozzátette: létezik magyar nemzetstratégia, csakhogy a pártok nem ennek szellemében cselekszenek. A Csapody Miklós által igényelt nemzeti minimum nagyon könnyen megjelölhető: a határon túli magyarság szülőföldön való megmaradása és boldogulása. Ennek eszköze pedig az egység és az egységes fellépés. Az autonómia nem eszköz, hanem eredmény. /Markó Attila: Hétvégi „feleselés" A nemzeti minimum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 7./
2004. február 13.
Nem létezik Magyarországon politikai akarat ahhoz, hogy a határon túli magyaroknak kettős állampolgárságot biztosítsanak – jelentette ki Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke február 12-én, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján. Közölte: azért kezdeményeztek népszavazást ebben az ügyben, mert a mostani magyar kormányt bíráló Fidesz és MDF sem tette meg a kettős állampolgárság bevezetéséhez szükséges lépéseket. Az MVSZ elnöksége a hét végén Kolozsváron tart ülést, amelynek egyik fő témája a Magyarok VI. Világkongresszusának előkészítése lesz. A világkongresszus keretében egy őstörténeti és egy nemzetstratégiai konferenciát is szerveznek. Patrubány szerint a konferenciát nagy érdeklődés várja. Az MVSZ elnöke a romániai magyarság politikai helyzetéről szólva úgy vélekedett, hogy az RMDSZ elnöke, Markó Béla és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Tőkés László református püspök neve által fémjelzett két legjelentősebb pólusnak érdekszövetséget kellene kötnie a romániai magyar közösség érdekében. /Patrubány a kettős állampolgárságról és a Magyarok Világkongresszusáról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 13./
2004. február 13.
Nem szavazta meg a magyar médiahatóság azt az indítványt, hogy indítson közigazgatási vizsgálatot a Tilos Rádióban a múlt héten felolvasott, Orbán Viktor Fidesz-elnököt becsmérlő sms-üzenet miatt – mondta az MTI-nek a február 12-i tanácskozás után Ladvánszky György, az MSZP által delegált testületi tag. Erdős Zsuzsanna (Fidesz) és Wéber János (MDF) a kezdeményezés mellett, míg Tímár János (SZDSZ) ellene voksolt; Hajdu István elnök és Ladvánszky György tartózkodott. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) néhány órával korábban szavazott úgy – négy igennel, Ladvánszky György tartózkodása mellett –, hogy sürgősséggel napirendjére veszi a kérdést. A médiahatóság január 21-én függesztette fel a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogát, egyebek mellett azért, mert az egyik, Barangó néven ismertté vált műsorvezető szenteste azt mondta: „Kiirtanám az összes keresztényt.” /Nincs vizsgálat a Tilos Rádió ügyében. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./
2004. február 16.
Az erdélyi magyarság autonómiájának megvalósítását célul kitűző EMNT Állandó Bizottsága (ÁB) február 14-én tartott ülést Kolozsváron. – Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nem vesz részt az idei romániai választásokon, de támogatja mindazokat a politikai erőket, amelyek felvállalják a közösség autonómiaigényének képviseletét – jelentették be a szervezet vezetői. A testület üdvözölte a magyar többségű régiókban kialakult politikai pluralizmust. Az ÁB reméli, hogy a pluralizálódás folyamata megerősíti az erdélyi magyarság érdekképviseletét a helyhatósági intézményekben. Tőkés László, az EMNT elnöke elmondta, hogy kizárólag erkölcsi támogatást terveznek nyújtani a feltételeknek eleget tevő jelölteknek. Közölte: a Fideszhez hasonlóan az MDF is válaszolt a megkeresésükre, folyamatban van egy találkozó megszervezése ez utóbbi ellenzéki párt, valamint az EMNT és az ennek részeként működő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselői között. Tőkés László bírálta a Magyarországon kormányon lévő Magyar Szocialista Pártot amiatt, hogy Erdélyből csak az RMDSZ képviselőit hívták meg a magyar–magyar csúcstalálkozóra. Úgy vélte, hogy a Máért esetében megmutatkozó kizárólagosság nemzetköziesedett, mivel Kovács László külügyminiszter Edmund Stoiber német miniszterelnöknél lobbizott az RMDSZ kizárólagos támogatása érdekében. Az Európai Néppártot is úgy manipulálták, hogy a Fidesszel szemben támogassa az RMDSZ-t – tette hozzá Tőkés. Az Európai Néppárt (EPP) február elején Brüsszelben megtartott kongresszusán az európai keresztény-demokrata pártokat tömörítő szervezet támogatásáról biztosította a választásokra készülő RMDSZ-t. /B. T.: Támogatja a politikai pluralizmust az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Tiltakoznak a MÁÉRT-meghívás elmaradása miatt. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./
2004. március 8.
Jó döntés született az RMDSZ és a román kormány jóvoltából – közölte az aradi Szabadság-szobor felállításáról hozott bukaresti határozatot kommentálva Dávid Ibolya, az MDF elnöke. "Lehet időről-időre akadályt állítani. Átmenetileg le lehet állítani folyamatokat, azonban az alapvető igazságok előbb-utóbb valóra válnak. Közel nyolcvan évi hányattatás után a Szabadság-szobor is állni fog, a 48-as forradalom és tábornokainak emlékére" – olvasható az MDF elnökének közleményében. /Dávid Ibolya: Jó döntés az aradi Szabadság-szobor elhelyezése. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./
2004. április 5.
A 2000-es tiszai ciánszennyezés után új veszélyforrást teremt a romániai verespataki bányaberuházás tervezete – jelentette ki Lezsák Sándor parlamenti képviselő, az MDF alelnöke ápr. 3-án Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Románia is aláírta a cianidos bányászat megszüntetését előirányzó európai egyezményt, ennek ellenére folynak az előkészületek annak beindítására. A politikus közölte: levelet írt Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének a kanadai–román vegyes vállalat tervének leállítása érdekében. /MDF: veszélyforrás a verespataki bánya. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./
2004. április 22.
Adrian Nastase miniszterelnök nem vesz részt az aradi Szabadság-szobor helyreállítása alkalmából tartott ápr. 25-i ünnepségen, mert azzal egyidőben Magyarországon a gyulai román kisebbség képviselőivel találkozik. Medgyessy Péter kormányfő viszont jelen lesz az aradi megemlékezésen. A két politikus találkozójára "útközben" kerülne sor. /Medgyessy–Nastase találkozó vasárnap? A kormányfő nem lesz jelen az aradi ünnepségen. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./ Elmarad Nastase tervezett magyarországi útja is, így nem folytat majd megbeszélést Medgyessy Péter magyar miniszterelnökkel. Nastase a hét végén hivatalos úton Berlinben és Brüsszelben lesz, nyilatkozta Despina Neagoe román kormányszóvivő. Medgyessy Péter miniszterelnök részt vesz és beszédet mond az aradi szoboravatáson. Medgyessy fontosnak tartotta, hogy személyesen kezdeményezze Dávid Ibolya MDF-elnök részvételét a Szabadság-szobor leleplezésén, mivel „ő az a politikus, aki a legtöbbet tette azért, hogy a szobor újra álljon”. /Rostás Szabolcs: Nastase nem utazik Aradra. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 22./
2004. április 23.
A vajdasági magyar pártok vezetői egyetértenek a Magyar Demokrata Fórum (MDF) felvetésével, miszerint az anyaországnak haladéktalanul meg kell adnia a délvidéki magyaroknak a magyar állampolgárságot, és Budapestnek fel kell erősítenie diplomáciai tevékenységét a vajdasági magyarok elleni atrocitások megszaporodása miatt. Kasza József, az MVSZ elnöke pozitívan értékeli az MDF képviselőcsoportjának felvetését, mert miközben "Magyarország kötözködik, Szerbia arra készül, hogy megadja az állampolgárságot mindenkinek, aki egy kicsit is tud szerbül, s még a szerb származást sem fogják firtatni". A VMSZ elnöke nem kívánta kommentálni Balogh László MDF-es képviselő kijelentését, miszerint nem elég, ha a magyar külügyminiszter felhívja Belgrádot és elmondja, hogy Budapestet aggasztják a megszaporodó magyarellenes atrocitások. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke közölte, hogy pártja nagyra értékeli a MDF aggodalmát és segítőkészségét. A VMDP elnöke emlékeztetett arra: már korábban is javasolta Kovács Lászlónak, hogy Draskovic kinevezése után tegyen villámlátogatást Belgrádban, s javasolja, hogy a készülő szerb alkotmány rendelkezzen a magyar kisebbség politikai és perszonális autonómiájáról, s szavatoljon garantált helyeket a kisebbségeknek a szerb parlamentben. /Véleménycsere a kettős állampolgárságról. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 23./