Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Magyar Demokrata Fórum /MDF/
499 tétel
1995. október 14.
Göncz Árpád köztársasági elnök külpolitikai tevékenységét bírálta okt. 13-i budapesti sajtóértekezletén Csóti György, az MDF külpolitikai szakértője. Szlobodan Milosevics szerb elnök felesége a parlamenten kívüli, kommunista beállítottságú Jugoszláv Egyesült Baloldal elnöke Thürmer Gyulának, a Munkáspárt elnökének meghívására járt Magyarországon. Csóti szerint felelőtlenség volt, hogy Göncz Árpád fogadta őt. Csóti György Szent-Iványi István külügyi államtitkárt idézte, hogy a Külügyminisztérium nem tudott erről a fogadásról. Csóti György ebből arra következtetett, hogy Magyarországon kétféle külpolitika érvényesül, a köztársasági elnöké és a kormányé. Faragó András elnöki szóvivő a Magyar Nemzet kérésére nem volt hajlandó kommentálni az elhangzottakat. /Magyar Nemzet, okt. 14./ Faragó András a Magyar Hírlapnak viszont nyilatkozott: Magyarországnak egységes külpolitikája van. /Magyar Hírlap, okt. 14./
1996. január 12.
A jelenlegi kormányzat mindent az észak-atlanti integrációnak rendel alá, háttérbe utasítva a határon túli magyarság érdekeinek képviseletét, jelentette ki jan. 11-i sajtótájékoztatóján Csapody Miklós országgyűlési képviselő, az MDF-frakció külügyi bizottságának tagja. A jelenlegi külügyi vezetés elsősorban külföldi sugallatokra érzékeny, és hajlamos ezeknek alárendelni politikáját. /Új Magyarország, jan. 12./
1996. január 16.
Egész napos tanácskozásnak adott helyet a Magyarok Világszövetsége székházában, jan. 15-én, Püski Sándor szervezésében: Trianon-konferencia zajlott, azzal a céllal, hogy felhívja a közvélemény figyelmét Trianon máig ható következményei re, valamint a határon túli magyarság romló helyzetére. Raffay Ernő bevezető előadásban utalt megjelent könyvére (Trianon 75 éve /Püski Kiadó, Budapest, 1995/), amellyel fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy szót kell emelni a határon túli magyarokért. A trianoni rendszer felbomlása megkezdődött, tucatnyi ország jött létre a néhány hajdani helyén. Hol van előírva, hogy csak a magyar határok örökkévalók? Tamáska Péter azt ecsetelte, hogy a különféle egyezményeknek a magyarság javára vonatkozó részeit sohasem tartották be. Pozsgay Imre kifejtette, hogy még mindig nem vagyunk egészen szabadok, mert egy szaktudományi műben kell elbújtatni fontos és évtizedek óta tabuként kezelt gondolatokat. A bennünket körülvevő nemzetek legitimációjukat nemzeti alapon valósították meg. A magyar jogállam legitimációja viszont kurzuskérdéssé tett a magyarság egészét érintő kérdéseket. Dobos Krisztina, MDF-es parlamenti képviselő az Új Magyarországnak elmondta, hogy 1990-1994 között szoros volt az együttműködés a határon túli pedagógus- és kulturális szövetségekkel, mert a kulturális kormányzat el akarta érni, hogy ne legyen műveltségbeli különbség a határ két oldalán tanuló diákok között. A jelenlegi helyzet nem kedvez ennek a folyamatnak. - A konferencia teljes anyagát a közeljövőben megjelenteti a Püski Kiadó. /Haefler András: Trianon-konferencia az MVSZ-ben. /Új Magyarország, jan. 16./
1996. február 3.
A választásokra készülő Romániában a belpolitikai helyzet az idén nem kényszeríti ki a megállapodást Magyarországgal szemben, a román tárgyaló fél nem elég rugalmas a kisebbségi kérdésben, állapította meg Szent-Iványi István külügyi államtitkár febr. 2-án, a kisebbségi televíziózásról szóló, Visegrádon megrendezett tanácskozáson. Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára úgy látta. hogy a szlovákiai és a romániai magyar kisebbségi kérdés mögött a szomszédos országok belső demokráciájának gondjai húzódnak meg. Tabajdi Csaba vitába keveredett a kerekasztalon részt vevő ellenzéki képviselőkkel. Csapody Miklós /MDF/, Rockenbauer Zoltán /Fidesz/, Lányi Zsolt /FKGP/ és Keresztes Sándor /KDNP/ bírálta a koalíciós kormányt, mert az euroatlanti integrációért cserében elhanyagolja a határon túli magyar kisebbség képviseletét. A kisebbségi magyarság helyzete ma rosszabb, mint a korábbi években, állapították meg. Tabajdi Csaba visszautasította azt, hogy a jelenlegi helyzet rosszabbodása összefüggésben lenne a megkötött alapszerződésekkel. /Népszabadság, febr. 3./
1996. március 6.
Márc. 5-én Nagyváradra érkezett a FIDESZ-Magyar Polgári Párt delegációja: Orbán Viktor, Németh Zsolt, Varga Mihály országgyűlési képviselők, Király András, a párt külügyi titkára, valamint Fazekas Sándor, Karcag polgármestere. A delegáció találkozott és megbeszélést folytatott Tempfli József római katolikus és Tőkés László református püspökkel, majd nagyváradi újságírók előtt tartott tájékoztatót a magyar-román kapcsolatok alakulásáról, magyarországi belpolitikai kérdésekről, különösképpen a legnagyobb ellenzéki párt, az MDF szakadása nyomán kialakult helyzetről. A delegáció erdélyi látogatásának további programjában szerepel részvétel a marosvásárhelyi Pro Europa Liga által szervezett román-magyar kerekasztal-megbeszélésen, majd Székelykeresztúron lakossági fórumon. /FIDESZ-delegáció Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./
1996. március 13.
Márc. 13-án Lábody László, a HTMH elnöke átutazóban Nagyváradon rövid látogatást tett az Ady Endre Sajtókollégiumban. Dr. Fleisz János igazgató ismertette munkájukat. 1996/97-ben beindítják az egyházi újságírói szakot is. /Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 15./ Márc. 14-én átutazott Nagyváradon Boros Péter, volt miniszterelnök, az MDF országgyűlési képviselője és Demeter Ervin, az MDF új frakcióvezetője. Felkeresték Tempfli József megyéspüspököt. /Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 13./
1996. március 15.
"Sepsiszentgyörgyön volt a legjelentősebb márc. 15-i ünnepség, amelyet a Duna Televízió közvetített. Mintegy 15-20 ezer ember gyűlt össze. Elsőnek Nemes Antal, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke lépett a szónoki emelvényre. A román hatalomnak elsősorban az itt élő magyarsággal kellene békét kötnie, hangsúlyozta. Markó Béla mondott beszédet, majd Lábody László, a HTMH elnöke következett, aki így szólt az egybegyűltekhez: kéri azokat a kisebbségi politikusokat, akik fő politikai ellenfeleiket kicsi közösségükben keresik, hogy "emlékezzenek arra a felelősségükre, amellyel ennek a közösségnek tartoznak." Beszédet mondott még két magyarországi parlamenti képviselő, Fedor Vilmos /MSZP/ és Boross Péter /MDF/ volt miniszterelnök. A megjelentekhez szóltak még: Nemes Antal, a Sepsiszéki RMDSZ elnöke, Puskás Bálint, a megyei RMDSZ-elnök, Albert Álmos, sepsiszentgyörgyi polgármester és Tempfli József nagyváradi megyéspüspök. Csíkszeredában első ízben tartották az ünnepséget a Szabadság téren, ahol Borbély Ernő, az RMDSZ területi elnöke és dr. Csedő Csaba, Csíkszereda polgármestere szólt a tizenötezres tömeghez. Marosvásárhelyen Zonda Attila megyei RMDSZ-elnök mondott beszédet. Incidens Csíkszeredában történt, ahol letépték a Petőfi és Balcescu szobránál elhelyezett koszorúkat, a román és magyar zászlókat. Márc. 16-án rendőrségi rendszámú terepjáróból kiszálló két egyenruhás és egy civilruhás személy garázdálkodott. Az egyik tettest azonosították Iuliu Crisan rendőrszázados személyében. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 18., 741. sz./ Borbély Ernő területi RMDSZ-elnök és dr. Csedő Csaba, Csíkszereda polgármestere a város lakossága nevében közleményben tiltakoztak a márc. 15-i megemlékezés szimbólumait meggyalázó garázdálkodás ellen. Különösen veszélyes, hogy ilyen gaztetteteket a hatalom egyenruháját viselő személyek követték el. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 19., 742. sz./ Brassóban viszont a márc. 15-i ünnepségen megjelentek a román ellenzéki pártok képviselői is. /Magyar Nemzet, márc. 16./ További márc. 15-i ünnepségek: Székelykeresztúron a főtéren zajlott az ünnepi megemlékezés, megkoszorúzták Petőfi és Balcescu szobrát. Benyovszki Lajos polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Asztalos Ferenc képviselő mondott beszédet. Szatmárnémetiben Láncos templomban volt a rendezvény. Nagykárolyban a Kaffka Margit Művelődési Társaság volt a szervező. A szabadfalui Petőfi emlékműnél gyűltek össze a temesvári magyarok , dr. Bárány Ferenc képviselő mondott beszédet, Dan Lancrama, a Polgári Szövetség helyi elnöke is szólt az összegyűltekhez, az egyetlen nem magyar szervezet képviselőjeként, majd Matekovits György, az Ormós Zsigmond Társaság elnöke emlékezett a honfoglalás 1100. évfordulójára, végül 11 facsemetét ültettek a honfoglalás emlékére. A besztercei magyarság először ünnepelt nyilvánosan, a művelődési házban, nem templomban, mint azelőtt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 18./ Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téren gyűlt össze az ünneplő tömeg, ahol Csapó I. József szenátor, a város szülötte hangsúlyozta: Székelyföld autonómiája nem sértené Románia területi integritását, nem jelent szeparatizmust. Dr. Tamás Sándor jogász kifejtette, hogy "közösségünk hosszú távú fennmaradásának egyetlen esélye a belső önrendelkezés. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 16./ Rendhagyó ünneplés történt Nagyenyeden, ahol 1918 óta először emlékezett márc. 15-re a város magyarsága. Dr. Brendus Gyula, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke és Incze Tibor szenátor méltatta a nap jelentőségét a református vártemplom udvarán, majd megkoszorúzták a pár éve felavatott Széchenyi-emléktáblát, majd a várfal elé vonultak, ahol közös sírban nyugszanak 1849 magyar mártírjai. Az RMDSZ-székházban fejezték be az emlékezést. /Győrfi Dénes: Ahova nyolcvan éve nem került koszorú! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 25./ 1849-ben románok megrohanták Nagyenyedet és halomra ölték a magyar lakosságot."
1996. március 15.
A márc. 15-i megemlékezésre Erdélybe utazott Demeter Ervin, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciójának vezetője és Boross Péter, a párt országgyűlési képviselője. A két MDF-es politikus márc. 14-én Debrecenben találkozott a magyarországi ünnepségekre látogató Tőkés László református püspökkel. Boross Péter és Demeter Ervin rövid megbeszélés után továbbutazott Nagyváradra, ahol Tempfli József katolikus megyéspüspökkel folytattak eszmecserét. A délutáni órákban megkoszorúzták a segesvári emlékművet, majd Sepsiszentgyörgyön találkoztak az RMDSZ helyi vezetőivel. A két politikus márc. 145-én részt vesz a sepsiszentgyörgyi központi megemlékezésen /MDF-küldöttség Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./
1996. május 27.
"Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum /MDF/ elnöke erdélyi körútra indult, máj. 23-án Nagyváradon találkozott Tőkés László püspökkel, az RMDSZ tiszteletbeli elnökével. Máj. 24-én Marosvásárhelyen Markó Bélával, az RMDSZ szövetségi elnökével tárgyalt. Megegyeztek abban, hogy a jövőben szorosabb kapcsolatra van szükség a két szervezet között. Lezsák Sándor megerősítette, hogy az alapszerződés megkötésének előfeltétele a romániai magyarság egyetértése, illetve az anyanyelvű oktatás megoldása, az egyházi javak visszajuttatása. Fontosnak nevezte, hogy az RMDSZ feje fölött ne szülessenek a romániai magyarságra vonatkozó döntések. "Ha az MSZP-SZDSZ külpolitika létrehozná a romániai magyarok feje fölött az alapszerződést, azt mi harmadik Trianonnak tekintenénk." - jelentette ki Lezsák Sándor. "A magyar-szlovák alapszerződés kudarca" - fejtette ki az MDF elnöke - azt jelzi, hogy a magyar politika "két éve tévesen ítéli meg a folyamatokat". Markó Béla elmondta, hogy elvi egyetértés volt vendégével szinte mindenben. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ számára nagyon fontos, hogy a magyarországi pártok támogassák az RMDSZ által javasolt megoldásokat. Lezsák Sándor részt vett a pünkösdi csíksomlyói búcsún. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./ "
1996. május 27.
"Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum /MDF/ elnöke erdélyi körútra indult, máj. 23-án Nagyváradon találkozott Tőkés László püspökkel, az RMDSZ tiszteletbeli elnökével. Máj. 24-én Marosvásárhelyen Markó Bélával, az RMDSZ szövetségi elnökével tárgyalt. Megegyeztek abban, hogy a jövőben szorosabb kapcsolatra van szükség a két szervezet között. Lezsák Sándor megerősítette, hogy az alapszerződés megkötésének előfeltétele a romániai magyarság egyetértése, illetve az anyanyelvű oktatás megoldása, az egyházi javak visszajuttatása. Fontosnak nevezte, hogy az RMDSZ feje fölött ne szülessenek a romániai magyarságra vonatkozó döntések. "Ha az MSZP-SZDSZ külpolitika létrehozná a romániai magyarok feje fölött az alapszerződést, azt mi harmadik Trianonnak tekintenénk." - jelentette ki Lezsák Sándor. "A magyar-szlovák alapszerződés kudarca" - fejtette ki az MDF elnöke - azt jelzi, hogy a magyar politika "két éve tévesen ítéli meg a folyamatokat". Markó Béla elmondta, hogy elvi egyetértés volt vendégével szinte mindenben. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ számára nagyon fontos, hogy a magyarországi pártok támogassák az RMDSZ által javasolt megoldásokat. Lezsák Sándor részt vett a pünkösdi csíksomlyói búcsún. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./ "
1996. május 31.
Harmadik Trianont készít elő a külpolitikai kormányzat a magyar-román alapszerződéssel, jelentette ki Lezsák Sándor, az MDF elnöke máj. 30-i sajtótájékoztatóján. Lezsák Sándor elmondta, hogy romániai tárgyalásain Markó Béla RMDSZ-elnök és Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke egyaránt úgy nyilatkozott: az Antall-kormány képviselte hitelesen a magyarság érdekeit a nemzetközi fórumokon. /A Népszabadság kérdésére Markó Béla elmondta, hogy a Lezsák Sándorral nem tárgyaltak az Antall-kormányról. Egyetértettek viszont abban, hogy az alapszerződést nem szabad a romániai magyarság nélkül megkötni./ Az MDF ragaszkodik ahhoz, hogy az alapszerződésről folyó tárgyalásokba vonják be a romániai magyar szervezeteket. Lezsák Sándor felelőtlennek nevezte Kovács László külügyminiszter tárgyalásait a román féllel, tudomása szerint ugyanis nem esett szó arról, hogy a történelmi egyházaknak adják vissza tulajdonaikat, és biztosítsák az egységes magyar anyanyelvű oktatási rendszert. /Népszabadság, Magyar Nemzet, máj. 31./
1996. június 18.
"Az Országgyűlésben jún. 17-én az ellenzék élesen bírálta Horn Gyula miniszterelnöknek a Magyarok IV. Világtalálkozóján elmondott beszédét. Demeter Ervin /MDF/ rámutatott arra, hogy a határon túli magyarok pontosan érzik: nem léptünk előre az ő érdekükben a kapcsolatok építésében a szomszédos országokkal. Tiltakozott az ellen, hogy - mint hírlik - a kormány a költségvetési támogatások csökkentésével akarja "megbüntetni" a Magyarok Világszövetségét a Horn-beszéd kedvezőtlen fogadtatása miatt. Isépy Tamás =KDNP/ szerint politikai hiba volt a miniszterelnöki beszéd, amely valóságos pofonként érte a hallgatókat. Kovács László külügyminiszter védelmébe vette Horn gyula beszédét. /Új Magyarország, jún. 18./"
1996. június 18.
"A nemzetnek meg kell emlékeznie történelme nagy napjairól -írta Gerendás Lajos. "A magyar nemzetnek ilyen jeles napja volt 1988. június 27-e, az Erdélyi Tüntetés a Hősök terén. A szerző a tüntetés szervezője volt, így a krónikás a szemtanú hitelességével próbálja meg az eseményeket felidézni." A tervezett falurombolás óriási felzúdulást váltott ki Magyarországon. A tüntetés gondolatát 1988. május 15-én Buda Géza vetette fel az MDF egyik ülésén. Máj. 23-án Dragon Pál szentendrei lakásán összejövetelt tartott az Erdélyt Védő Magyarországi Független Bizottság, ahol - Bereczky Vilmos javaslatára - megállapodtak abban, hogy a tüntetés Szent László napján, jún. 27-én legyen, a Hősök terén. A bizottság ezt felhívásában a máj. 27-i bős-nagymarosi vízierőmű elleni demonstráción jelentette be, közölve, hogy a tüntetés az elnyomott romániai kisebbségek és a lerombolásra ítélt magyar, sváb, ukrán, szerb és román falvak fennmaradása érdekében történik. A tüntetést jún. 6-án hivatalosan bejelentették, Csurka István elvállalta, hogy beszédet mond a tüntetésen.Elkészült a felhívás sokszorosítása, amely tartalmazta a felhívást aláíró szervezetek névsorát: Erdélyt Védő Magyarországi Független Bizottság, Magyar Demokrata Fórum /MDF/, Klubtanács, Szabad Kezdeményezések Hálózata, Széchenyi Casino Hagyományőrző- és Művelődési Társaskör, Szentendrei Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság, Bibó István Szakkollégium, Veres Péter Társaság, Szabó Dezső Emléktársaság, Forrás Kör, Erdély Művészetéért Alapítvány. Jún. 13-án dr. Gehér József, dr. Zétényi Zsolt és dr. Nagy László megfogalmazták a román nagykövetségnek átadandó memorandumot.Egy hétre rá Csurka István, Bíró Zoltán másokkal együtt járt az MSZMP titkáránál, bejelenteni a tüntetést, kiderült, hogy a hatalom nem támogatja, de nem is tiltja a demonstrációt. A két fő szervező Dragon Pál és Szekeres László volt. Jún. 27-én Nagy László, Fónay Jenő és Töttösy Istvánné bevitték a nemzeti lobogót a Bazilikába, s meghajtották a Szent Jobb előtt, így tisztelegve Szent István király előtt. Négy órakor feltűzték a nemzeti zászlót a hangszórókkal felszerelt autóra, amely elindult a Hősök tere felé, útközben felcsendült a székely himnusz. Este hét órára a tömeg elborította a hatalmas teret, lehettek százötvenezernél is többen. A táblákon a pusztulásnak ítélt falvak nevei szerepeltek és ilyen feliratok: "Nem Erdélyt akarjuk vissza, hanem életet az erdélyi embereknek!" , "Nem Õk lépték át a határt, hanem a határ lépte át Õket!", "Éljen a román-magyar barátság!". A tömeg elénekelte a Himnuszt, majd Csurka István beszédét Bubik István színművész olvasta fel. Néhány gondolat a beszédből: "Évtizedek óta először történik meg, hogy magyar ügyért, önként és szabadon állunk ki..." "...ma este erre a térre figyel a fél világ. Itt most egy nemzet mutatja meg igazi arcát a népek családjának." "...fogadjuk meg, hogy nyugton addig nem maradunk, amíg minden magyar számára ki nem vívjuk a méltó emberi élet lehetőségét, fogadjuk meg, hogy az összes érvényben lévő nemzetközi szerződés és alapokmány tiszteletben tartása mellett minden lehetségest elkövetünk magyar testvéreink megmentése érdekében! Isten minket úgy segítsen!" A sokaság újra elénekelte a Himnuszt, majd fáklyákkal, gyertyákkal a kézben elindult a Thököly úti román nagykövetség felé. A memorandumot dr. Nagy László, dr. Zétényi Zsolt és Töttössy Istvánné dr. próbálták átadni, mindhiába. Az ajtó zárva maradt. Dr. Nagy László ismertette ezt a tényt a tömeggel, a válasz füttykoncert volt. Lassan oszlott el a tömeg. Este tízkor a Hősök terén felolvasták az amerikai magyarok, Lech Walesa és az ausztráliai magyar egyesületek táviratait. Fiatalok még sokáig a téren maradtak, népdalokat énekeltek, a tér tele volt letűzött égő gyertyákkal. /Gerendás Lajos: Az Erdélyi Tüntetés. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 6, 11, 18./"
1996. június 19.
"Csapody Miklós /MDF/ országgyűlési képviselő tette fel a kérdést Horn Gyula miniszterelnöknek a parlamentben: "Ismeri ön a határon túli magyar autonómiakoncepciókat?" A miniszterelnök - mint ismeretes - a Magyarok IV. Világtalálkozóján arra kérte beszédében a határon túli magyar vezetőket, hogy "tegyék világossá? az autonómiára irányuló törekvésük nem szeparatizmust, nem elszakadást, nem területi igényeket jelentenek, hanem az európai normákkal, követelményekkel összhangban álló autonómia megteremtését." Ha a kormányfő ismerné a határon túli magyarok autonómia-koncepcióit, nem kérne ilyesmit. Horn Gyula nem jelent meg ezen az ülésszakon, a házelnök Kovács László külügyminisztert jelölte ki, de Csapody Miklós nem fogadta el a válaszadó személyét, a kérdés ezért nem hangzott el. /Új Magyarország, jún. 19./"
1996. június 19.
"Jún. 17-én Budapesten, az Országgyűlésen Latorczai János /KDNP/ összefoglalta a Magyarok IV. Világkongresszusán elhangzottakat, ahol nagy hangsúlyt kapott a határon túli magyarok ügye. Latorczai kiemelte a nemzeti egység jelentőségét.Demeter Ervin /MDF/ emlékezetett arra, hogy a világtalálkozón a résztvevők nemtetszéssel fogadták Horn Gyula kormányfő beszédét. Ez elkerülhető lett volna, ha a kabinet odafigyel az ellenzék intő szavaira. Kovács László külügyminiszter úgy vélekedett, hogy a miniszterelnök beszédét nem a határon túli magyarok, hanem a hazai ellenzéki politikusok nemtetszése kísérte. Németh Zsolt /Fidesz/ szerint ellenérzést váltott ki, hogy Horn Gyula nem határolódott el külügyminiszterének attól a nyilatkozatától, amelyben Kovács László "szembeállította a határon túli és a hazai magyarság érdekeit". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./ "
1996. június 19.
"Az Magyar Demokrata Fórum /MDF/ kettészakadásáról, a kiváltakból alakult Magyar Demokrata Néppártról /MDNP/ kérdezte Németh Tünde Lezsák Sándort, az MDF elnökét. Az 1994-es választási vereség után a személyi ellentétek és a stílusbeli eltérések eléggé durván előjöttek, fejtette ki Lezsák Sándor. Szabó Ivánék inkább a liberalizált gazdaságban látták a kitörést. Az MDF egyébként nem szakadt szét, pusztán a frakcióból vált ki egy csoport. "Egy hónappal a történtek után ez bízvást kijelenthető, ugyanis az eddigi adatok szerint kevesebb mint ezer ember vált ki az MDF-ből." A belépések közben nagyrészt ellensúlyozták a kilépőket. Viszont így gyöngült az ellenzék. Mi a véleménye Vitányi Iván március 16-án a képviselőházban tett kijelentéséről, miszerint "a nemzet az a tízmillió állampolgár, akik között élünk", tette fel a kérdést a lap munkatársa. Ez "olyan felháborító kijelentése volt mind Vitányi Ivánnak, mind Horn Gyulának, mely az érvényben levő magyar alkotmány szellemiségével ütközik." /Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 19./ "
1996. július 18.
"Történelmi jelentőségű a magyar-magyar csúcstalálkozó, összegezték már közös értékelésüknek a címében is a júl. 4-5-i Magyarország és a határon túli magyarság tanácskozást Csapody Miklós és Kecskés János. A tanácskozás nem a legjobb előjelekkel indult. A parlamentben a tervezett autonómiavitától visszariadt a kormányzó többség. A konferencia eredménye mégis történelmi jelentőségű. Végre "megszületett az anyaállamban élő és a tőle elszakított, kárpát-medencei magyarság egy nemzethez tartozását elismerő, azt mintegy kinyilvánító politikai dokumentum." A "benne megfogalmazottakat a nemzeti kérdés nemzeti konszenzusának tekinthetjük." A négy párt /Fidesz, MDF, KDNP, MNDP/, valamint a kormánypártok egyeztetett, az FGKP és az RMDSZ önállóan elkészített tervezetét osztották szét a résztvevők között. A kormánykörökből még azt is kétségbe vonták, hogy egyáltalán beszélni kell a Magyarok Világszövetsége által szorgalmazott nemzeti stratégiáról, majd azt hangoztatták, hogy a stratégia az eurointegráció. A csúcstalálkozó előtti héten a nemzeti érdekeket kifejező pragmatikus szemlélet kerekedett felül. Ennek előjele volt a Népszavában megjelenő Tabajdi Csaba-interjú és Törzsök Erika írása a Magyar Hírlapban. A zárónyilatkozat megszövegezésénél az RMDSZ tervezetét tekintették kiindulópontnak, mert az volt a legrövidebb. A legfontosabb kitételben, a nemzeti egység deklarálásában sikerült megegyezni, ez "a világ magyarsága összetartozásából kiindulva" megfogalmazással került a nyilatkozatba. A "zárónyilatkozat elkészítésével már a gyakorlatban is működött a nemzeti minimum elve." A nemzeti minimum megfogalmazásának igényét főleg az MDF-es politikusok, illetőleg a velük hasonló eszméket követő gondolkodók szorgalmazták, az utóbbi időben pedig Lezsák Sándor, az MDF elnöke. A nyilatkozatot az eddigi paktumjellegű megállapodások fölé a megállapodók széles köre és maga az ügy emeli. Az alkotmányba "is beemelhetjük a megállapodás eredményeit." A megállapodásból következő jogszabálykészítés a kormány feladata, számonkérése pedig az ellenzéké. A közös nyilatkozat "megkerülhetetlen normaképző etikai kódexnek tekintendő." - Az értékelés írói javasolják: "hazai médiumok is szervezzék meg a magyar-magyar csúcstalálkozóhoz kapcsolódó tanácskozásukat", ezzel meghatározhatnák a tájékoztatás nemzeti minimumát. Nem illenék teret adni olyan írásoknak, "amelyek kétségbe vonják, ordenáré módon támadják a magyar nemzetnek mint fogalomnak, mint értéknek a létét is. Furcsálljuk ugyanis, hogy a Magyar Rádió hírműsorában még az utóbbi napokban is az ?ottani magyarok? szervezeteként aposztofálják az RMDSZ-t, a Magyar Televízióban botránynak nevezik a csúcstalálkozót..." Az MDF őszre kidolgozza javaslatát a tervbe vett Nemzeti Egyeztető Tanács kialakításához. A létrehozandó NET által tervezett, a nemzeti stratégiát meghatározó munkába be kellene vonni miden olyan szellemi műhelyt, a Magyarok Világszövetségétől kezdve a hazánkat "kitalálni" akarókon keresztül a Lakiteleki Népfőiskoláig, amelyek mér elkezdték ennek kidolgozását. /Csapody Miklós-Kecskés János: Történelmi jelentőségű a magyar-magyar csúcstalálkozó. A működő nemzeti minimum. = Magyar Nemzet, júl. 18. - Csapody Miklós /MDF/ országgyűlési képviselő, Kecskés János az MDF szakértője./ "
1996. július 27.
Nem tiltják be a vallási rendezvényt, amíg az nem ütközik Románia alkotmányának előírásaiba, írta Ilie Fonta vallásügyi államtitkár Tőkés Lászlónak. - A Magyar Demokrata Fórum levélben fordult a román parlament emberjogi bizottságához, ebben arra kérik a demokratikus erőket, hogy hallgatásukkal ne segítsék azokat a szélsőséges erőket, amelyek meg akarják akadályozni a magyar reformátusok világtalálkozóját. /Népszabadság, júl. 27./
1996. augusztus 14.
"Az Erdélyi Napló budapesti tudósítója, Németh Tünde beszélgetett Bencsik Andrással, a Demokrata hetilap főszerkesztőjével, a Nemzeti Charta mozgalom egyik elindítójával. Bencsik András kifejtette, hogy az MDF-korszakban merült fel az összmagyarságban gondolkodó nemzeti stratégia kidolgozásának szükségessége. Az úgynevezett Demokratikus Charta a nemzeti stratégiára irányuló törekvéseket demokráciaellenesnek nyilvánította. "Hatalomra kerülésük után kiderült, hogy eszük ágában sincs a demokrácia játékszabályait betartani." A "nemzet alapvető intézményeit sorvasztják el". Nyilvánvaló volt, hogy a nemzeti érdekek védelmében szellemi mozgalmat kell szervezni, ez volt a Nemzeti Charta létrejöttének célja. A Nemzeti Charta támogatja, hogy a Szent Koronát visszahelyezzék méltóságába. Bihari Mihály baloldali politikus is azt nyilatkozta, hogy az új magyar alkotmányban központi helyet kaphatna a Szent Korona. Bencsik Borbély Imre teóriájára hivatkozik, a paradigmaváltásra, az információ jelentőségére. - Van egy szellemi elit, amelynek tagjai nem sorolhatók be pártformációkba, köztük van Borbély Imre, Gidai Erzsébet, Kocsis István, Pokol Béla és még sokan a Demokrata lap szellemi holdudvarából. Bencsik nem számított arra, hogy a Nemzeti Charta előadásai telt ház előtt zajlanak. - Bencsik bízik abban, hogy az Internet segít a nyilvánosság kérdésében. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 14./"
1996. augusztus 16.
"A pártok mindegyike hibának tartja az alapszerződést /az MSZP képviselői közül senki sem vállalkozott a megállapodás kommentálására/, az SZDSZ-t kivéve. Kelemen András /MDF/, pártja külügyekkel megbízott alelnöke megdöbbentőnek nevezte, hogy a kormány az előzetes megállapodás ellenében nem konzultált az ellenzéki pártokkal az alapszerződés ügyében. Felháborító, hogy a dokumentumban nem szerepel az autonómiaigény és a kollektív jogok elismerése. A kormány elmulasztotta, hogy az RMDSZ-t időben tájékoztassa a fejleményekről. - Bauer Tamás /SZDSZ/: "Mi üdvözöljük az alapszerződés megkötésére tett lépéseket". /Új Magyarország, aug. 16./ Kovács László külügyminiszter érthetőnek mondta, hogy az ellenzék támadja a megállapodás miatt. "Ez a parlamenti demokráciában elfogadott." Arra, hogy az RMDSZ sem fogadta üdvrivalgással a megegyezést, a miniszter megjegyezte:"ez a jelenleg elérhető legjobb alapszerződés, amely mind Magyarország, mind Románia és az ottani magyar közösség érdekeinek megfelel." /Mai Nap, aug. 16./"
1996. augusztus 17-18.
A magyar ellenzéki pártok bírálták az alapszerződés elfogadott változatát. Az MDF aug. 15-én nyilvánosságra hozott közleményében mind a magyar társadalom, mind a romániai magyarság szempontjából kétes értékűnek nevezte az alapszerződés elfogadott szövegváltozatát. Baljós előjelnek tekinti, hogy a magyar fél eleve lemondott a kollektív jogok és az autonómiatörekvések támogatásáról. Lezsák Sándor, az MDF elnöke levelet írt Horn Gyula miniszterelnökhöz, amelyben arra kéri, hogy végre tisztázza, hogyan értelmezi az ET 1201-es ajánlását. A Fidesz aug. 15-i sajtótájékoztatóján Rockenbauer Zoltán hangsúlyozta, pártja csak akkor támogatja az alapszerződést, ha az ET 1201-es ajánlás csorbítatlanul szerepel benne, ugyanígy az egyházi ingatlanok visszaadása és a Bolyai Tudományegyetem visszaállítása. A kormány ne írja alá azt, amit a határon túli magyar szervezetek nem támogatnak, javasolta a Fidesz képviselője. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17-18./
1996. augusztus 22.
A Magyar Demokrata Fórum /MDF/ elnöksége elfogadhatatlannak és aláírhatatlannak tartja az alapszerződés szövegtervezetét és támogatja a KDNP kezdeményezését a parlament rendkívüli összehívására. /Népszabadság, aug. 22./
1996. augusztus 24-25.
Ha az alapszerződést jelenlegi formájában írják alá, az országnak újabb menekülthullámmal kell számolnia. A Magyar Demokrata Fórum a megbékélés híve, de erre a jelenlegi tervezet alkalmatlan. Ezért az MDF a csatlakozik a KDNP javaslatához, a rendkívüli parlamenti ülés összehívásához - jelentette be Lezsák Sándor, az MDF elnöke a párt aug. 22- i sajtótájékoztatóján. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24-25./
1996. augusztus 28.
Isépy Tamás, a KDNP frakcióvezetője aug. 27-én átadta Gál Zoltán házelnöknek a 89 képviselő aláírását tartalmazó íveket. Ezek a képviselők kezdeményezték a rendkívüli ülés összehívását az alapszerződés ügyében, ezzel egyidőben beterjesztette a KDNP, az FKGP, az MDF és a Fidesz frakcióvezetői által jegyzett országgyűlési határozati javaslatot. Gál Zoltán elmondta, hogy aug. 28-ra összehívja a házbizottság ülését, ezen döntenek a rendkívüli ülés összehívásának időpontjáról. A rendkívüli ülés szept. 3-án lesz. Gál Zoltán szerint fontos lenne, hogy a televízió közvetítse az ülést. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./ Németh Zsolt, a Fidesz-frakció helyettes vezetője, a párt alelnöke javaslatot tesz arra, hogy az ülésen szót kapjon az RMDSZ elnöke, Markó Béla, arra számít, hogy a többi ellenzéki párt támogatja ezt a kezdeményezést. /Magyar Hírlap, aug. 28./
1996. augusztus 28.
A magyar-román alapszerződés aláírása a szükséges kisebbségi jogok biztosítása nélkül a romániai magyarságnál csak a meglevő feszültség növeléséhez vezethet. A fenyegetettség és a bizonytalanság miatt pedig Magyarországnak és számos más európai államnak újabb menekülthullámmal kell szembenéznie - mondta az Új Magyarországnak Lezsák Sándor, az MDF elnöke annak kapcsán, hogy levelet intézett a konzervatív és kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Demokrata Unió /EDU/ tagjainak vezetőihöz. /Lezsák-levél európai pártvezetőkhöz az alapszerződésről. = Új Magyarország, aug. 28./
1996. augusztus 29.
Szept. 3-ra összehívta - az ellenzéki pártok kezdeményezésére - Gál Zoltán házelnök az Országgyűlés rendkívüli ülését, jelentette be Isépy Tamás kereszténydemokrata frakcióvezető a KDNP, Fidesz és MDF aug. 28-i közös sajtótájékoztatóján. Visszautasította a kormánykörökből származó kijelentéseket, amelyek szerint a kezdeményezés az ellenzék magamutogató lépése vagy politikai hisztériakeltés lenne. A kormánypártok parlamenti arányát /72:28 százalékos/ tekintve az eredmény nem kétséges, de egyértelművé kell tenni a kormány történelmi felelősségét - jegyezte meg Isépy. /Új Magyarország, aug. 29./ Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta: az ellenzék indítványozta, hogy a rendkívüli ülésre a házelnök hívja meg a határon túli magyar szervezetek vezetőit. Gál Zoltán ezzel nem értett egyet, ezért a meghívást az ellenzék kézbesíti a magyar-magyar csúcs határon túli résztvevőihez. Az egységes ellenzéki fellépés érdekében újabb megállapodást kötött a KDNP, a Fidesz és az MDF parlamenti frakciója. A képviselőcsoportok vezetői ezentúl hetenként összehangolják parlamenti tevékenységüket. /Népszabadság, aug. 29./
1996. augusztus 29.
Nem az a lényeg, hogy milyen formában kapjon szót Markó Béla RMDSZ-elnök a magyar parlament szept. 3-i ülésén, fejtette ki az Új Magyarországnak Csóti György MDF-es képviselő, hanem az, hogy elmondhassa mindazt, amit a romániai magyarság érdekében fontosnak tart közölni az alapszerződés ügyében. Az MDF szeretné elérni, hogy a közeljövőben a parlament minden fórumán, így a plenáris ülésen is kifejthessék gondolataikat a kisebbségi vezetők az őket érintő kérdésekben. Ehhez házszabály-módosításra volna szükség. /Új Magyarország, aug. 29./
1996. augusztus 31.
Aug. 30-án az Országgyűlés külügyi bizottsága zárt ajtók mögött ülésezett, amelyen részt vett a romániai magyarság nevében Tokay György képviselő és Dézsi András, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke is. Kovács László külügyminiszter a kormány álláspontját ismertette: a kabinet eltökélt szándéka az alapszerződés megkötése. Üdvözölte a EBESZ soros elnökének, a svájci Flavio Cottinak a kezdeményezését, hogy az alapszerződést Bécsben írják alá. Jelezte, hogy román kollégájával, Melescanuval zajló levélváltással rendezik az egyházi vagyon ügyét. A javasolt pápai csúcstalálkozóval kapcsolatban kifejtette: a kormány a javaslat pontos megismerése után dönt. Csóti György /MDF/, a külügyi bizottság alelnöke az ellenzék nevében elmondta, hogy módosító indítványt terjesztenek be közös javaslatukhoz, hogy az alapszerződésből vita legyen. Csóti György hangsúlyozta, hogy az alapszerződés megkötése történelmi bűn lenne. Tokay György szintén fenntartásait hangoztatta az újságíróknak: a magyar kormány lemond a romániai magyarság kollektív jogairól és autonómiájáról. /Magyar Nemzet, aug. 30./ Eörsi Mátyás /SZDSZ/, a külügyi bizottság elnöke kiállt az alapszerződés mellett, elutasításával a parlament Funarnak adna igazat. /Magyar Hírlap, aug. 31./ A határozati javaslatban az ellenzéki pártok arra hívták fel a kormányt, hogy az alapszerződést csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulása birtokában írja alá. Az ellenzéki képviselők a külügyi bizottság zárt ülésén indítványozták, hogy Markó Béla, az RMDSZ elnöke is vegyen részt az Országgyűlés szept. 4-i rendkívüli ülésén. /Népszabadság, aug. 31./
1996. szeptember 3.
Az MDF tiltakozott a HTMH tervezett átszervezése, illetve összevonása ellen. /Magyar Nemzet, szept. 3./
1996. szeptember 4.
"Az Erdélyi Napló munkatársa a magyar-magyar csúcs és az alapszerződés megkötési sietsége közötti esetleges összefüggésekről kérdezte azokat, akiket a magyar kormány kész tények elé állított, a magyar ellenzék és a határon túli magyar szervezetek képviselőit. "Ez a hirtelen, mondhatni puccsszerűen tető alá hozott" alapszerződés eljárási szempontból elfogadhatatlan mind az ellenzék, mind az RMDSZ számára, "hiszen Magyarországnak ezt az alapszerződést az RMDSZ-szel közösen kellett volna kidolgoznia." - állapította meg Németh Zsolt, a Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnöke. Nem szabad lábjegyzetet fűzni az 1201-eshez. A magyar kormány a magyar-magyar csúcs közösen aláírt nyilatkozatával egy lépést tett a konszenzus felé, de ez bizonyos nemzetközi körök ellenállását váltotta ki, ezért a kormány az alapszerződés megkötése után utólagosan üzemzavarnak fogja minősíteni a csúcstalálkozón elért konszenzust. A HTMH megszüntetésének a kísérlete is ebbe az irányba mutat, fűzte hozzá Németh Zsolt. Az MDF szerint az alapszerződés-tervezet jelenlegi formájában elhibázott és aláírásra alkalmatlan. Legnagyobb hiányossága, hogy nem tartalmazza az egyházi ingatlanok visszaadásának kötelezettségét. Kizárólag az RMDSZ egyetértésével lehet megkötni az alapszerződést, hangsúlyozta Demeter Ervin, az MDF frakcióvezetője. "Történtek konzultációk, és azt a benyomást keltették, hogy az alapszerződés kérdésében döntő szavunk van" - szögezte le Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. Azonban augusztusban egyik napról a másikra a szöveg véglegesítését jelentették be. Már maga a sietség is gyanússá tette az alapszerződést. Hirtelen, külföldi nyomásra háttérbe szorult az alapszerződés kisebbségi vonatkozása. A kollektív jogok kizárása beszűkíti a kisebbségi jogokat. Az "egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására tett kötelező passzus kivétele érint a legérzékenyebben bennünket" - fejtette ki Tőkés László. Aug. 26-án a magyar miniszterelnöknél járt RMDSZ-küldöttségük előadta követelését, azonban nem számítottak arra, hogy "az alapszerződés szövege immár változtathatatlan és végleges. Kész helyzetbe kerültünk, immár nem konzultálni akartak velünk, hanem diktálni. Meg akartak győzni bennünket, hogy értsünk egyet a szöveggel, de mi természetesen nem tudtunk egyetérteni." Igaznak bizonyult Kovács László külügyminiszter kijelentése, "miszerint sem az RMDSZ, sem a magyarországi ellenzék nem változtathat rajta." Ez a kijelentés "távol áll minden demokratikus nyitottságtól és az összmagyar konszenzus elvétől, s ellentmond a júliusi nyilatkozatnak." Az RMDSZ továbbra is ragaszkodik követeléséhez. /Németh Tünde: Pactum ante portas. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 4./ "