A korruptakat szeretné lecserélni a néppárt
Kudarcba fulladtak a tárgyalások az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) között. Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján a párt elnöke, Szilágyi Zsolt bejelentette, önállóan vesznek részt a júniusi önkormányzati választásokon. A néppárt felkészüléséről a választásokra Toró T. Tibort, az EMNP alelnökét kérdeztük.
– Milyen választási stratégiával indul az Erdélyi Magyar Néppárt az idei helyhatósági választásokon?
– Az önkormányzati választás a helyi és regionális közösségek jövőjéről szól. Arról, hogy a kecskére – korrupt és basáskodó vezetőkre – bízzuk-e továbbra is a káposztát, vagy megpróbáljuk megvédeni magunk, és okosanszervezni dolgainkat. Az RMDSZ szerves része egy negyedszázada kiépült, ezer sebből vérző román politikai rendszernek, amely most recseg-ropog és minden bizonnyal a végnapjait éli. Lehetnek benne derék magyar helyi vezetők, akik megpróbálják legjobb tudásuk szerint tenni a dolgukat, de a rendszer – az intézményesített korrupció, az Erdélytől idegen közigazgatási kultúra, a túlzott központosítás – előbb-utóbb őket is saját arcára formálja vagy bedarálja. Ezért úgy látjuk, az egész rendszert, továbbá az azt szolgáló, tovább éltető vezetőket kell lecserélni és ezt a választások alkalmával meg is lehet tenni. Az RMDSZ-szel ellentétben a néppárt nem része ennek a rendszernek, nem is volt soha, hiszen születése óta azok találtak benne helyet, akiket a korrupt balkáni rendszer idegen testként kitaszított vagy olyan fiatalok, akik hisznek szülőföldjük életerejében, megújulási képességében. Leegyszerűsítve: az RMDSZ balkáni magyarokká akarja alakítani közösségünk tagjait, mi pedig erdélyi magyarok szeretnénk maradni. Ezért a néppárt igyekszik mind a helyhatósági, mind a parlamenti választásokon olyan jelölteket állítani, akik ebben hisznek, ezért akarnak dolgozni, és képesek igazunkról meggyőzni a több évtizedes helyben topogás és öncélú sikerpropaganda miatt elbizonytalanodott vagy megcsömörlött választópolgárt.
– Az RMDSZ-szel, illetve a Magyar Polgári Párttal tervezett összefogás elmaradása mennyire nehezíti meg a néppárt kampányelképzeléseit a szórványban?
– A néppárt eleve az RMDSZ és az MPP azon részével szeretett volna összefogni – erről szólt együttműködési ajánlatunk – akik hasonló módon gondolkodnak a politikáról, annak közösségszolgáló szerepéről, mint mi. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy az RMDSZ és MPP vezetésében a balkáni magyarok vannak többségben, azok, akik számára Bukarest az iránytű, a maga központosító, egységes román nemzetállami céljaival. Akik a politika közösségszolgáló szerepéről hozzánk hasonlóan gondolkodnak, akár az RMDSZ-ben, akár az MPP-ben, azok számára egyénileg vagy csoportosan továbbra is élhetnek a néppárt együttműködési ajánlatával. Pártunk, mint minden más párt, csak egy eszköz és egy keret a közösségi célok megvalósításához. Számítok arra, hogy lesznek ilyen csoportok, akár a tömbben, akár a szórványban, akik pont olyan elégedetlenek a jelenlegi megfáradt politikai rendszerrel, mint mi és nálunk találnak társakra, valamint lehetőségre az újrakezdéshez.
– A marosvásárhelyi előválasztáson mért mintegy 30 százalékos néppárti támogatás a helyi magyarság körében milyen kihatással van a néppárt erdélyi megítélésére?
– A marosvásárhelyi előválasztás arról szólt, hogy össze tud-e fogni a politikum Marosvásárhely visszaszerzése érdekébenvagy nem. Úgy látom, az RMDSZ ebben a helyzetben sem képes a közösség érdekét felismerni vagy elismerni. Számukra a képviseleti monopólium megőrzése országos szinten fontosabb, mint Marosvásárhely. Jogosan erősödik a gyanú, hogy eleve nem is gondolták komolyan az egészet. Egyre inkább azok álláspontja látszik igazolódni, akik már 2000 óta önfeladással és bundával vádolták az RMDSZ országos és helyi vezetőit. Szomorú helyzet ez, de nem tehetünk mást, mint tudomásul venni. Az előválasztás arra viszont kétségtelenül alkalmas volt, hogy kimutassa a néppárt támogatásának növekedését. Hasonló tendenciát mutattak a szociológiai felmérések Erdély néhány más központjában is, mint például Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen vagy Nagyváradon. Ez számunkra öröm, ösztönző a folytatáshoz, ugyanakkor felelősség is.
–Több székelyföldi városban is kérdéses az eddigi polgármesterek indulása, viszont a helyi választópolgár mégsem lát olyan „felépített” arcokat, akik sikerrel vehetnék a megmérettetést. Vannak-e olyan jelöltjeik ezekben a városokban, akiket befutóvá lehetne tenni?
– Kétségtelenül létezik egy elbizonytalanodás az önkormányzati tisztségviselőkben, különösen azok között, akiknek van okuk félni a számonkéréstől, jöjjön az az igazságszolgáltatás intézményeitől vagy a választók közösségétől. Ezért több helyen alakulhat ki politikai légüres tér az önkormányzati választásokon. Azon leszünk, hogy ezt rátermett, hiteles vezetőkkel betöltsük. Ennek a jelöltállítási folyamatnak a végéhez közeledünk. Nemsokára bemutatjuk jelöltjeinket Erdély fontosabb magyarok által is lakott településein. Demokráciában a döntés mindig a választópolgárok kezében van, ők döntik el, ki a befutó. A néppárt országos kampánystábja és területi csoportjainak pedig az a dolga, hogy segítse a jelölteket elképzeléseik, programjaik megfogalmazásában és hatékony képviseletében.
– Egyesek azt híresztelik, hogy a néppártnak megromlott a viszonya a Fidesszel. Ez mennyire rontja a párton belüli közhangulatot?
– Akár jól is eshetne, ha aggódnak a Fidesz és a néppárt viszonya miatt, ha nem tudnám, hogy ezek az „aggodalmak” többnyire mögöttes, manipulatív tartalommal bírnak. A Fidesz Európa egyik legerősebb konzervatív gyűjtőpártja, Orbán Viktor pedig egyre inkább Európa egyik meghatározó politikusa. Mi egyelőre egy erdélyi regionális párt vagyunk, megfelelő önkritikai érzékkel, tudjuk a helyünket, de erősen hiszünk igazunkban. Viszonyunk a Fidesszel már csak a méretek miatt is aszimmetrikus, de évtizedek alatt kialakított stratégiai partnerségére büszkék vagyunk és továbbra is számítunk. A romániai választásokon azonban nem a Fidesz, hanem a néppárt jelöltjei méretkeznek meg és megítélésük elsősorban azon múlik, mennyire hitelesek és mennyire képesek mozgósítani az elbizonytalanodott erdélyi magyar választópolgárokat. Kampánycsapatainknak és választóinknak is azt ajánlom, ne máshonnan várják a megváltást, a megoldás – erős és öntudatos közösség, hiteles és rátermett vezetők, bátor és vállalkozó önkormányzatok, a közösségi autonómia következetes képviselete – a mi kezünkben van.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Újratervezhető-e az RMDSZ?
Egy ideje újra napirendre került az alakulat megújításának szándéka, az újratervezés időszerűségét maga a vezetés sem tagadja. Arról annál kevesebben szólnak, hogy miért kellene megújulni, ha az elmúlt negyedszázad alatt mindent olyan kifogástalanul csináltak, mint ahogyan azt folyamatosan sulykolják.
Kitől, kiktől remélhető a szervezet megújítása? – kérdezhetné bárki. Az utóbbi időben egyre nagyobb befolyással bír a Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester neve által fémjelzett székelyföldi csoport. Ők azok a politikusok, akik az utóbbi években előtérbe kerültek, akik kiemelten kedvező pozíciókhoz jutottak a javulni látszó Fidesz–KDNP–RMDSZ-viszonyrendszerben. Nekik megkerülhetetlen szerepük lehet a székelyföldi autonómiaküzdelem későbbi alakulásában is. A felsoroltakból következően megállapítható, hogy a jövőben az RMDSZ-politizálás súlypontja áttevődik majd Székelyföldre. 
Ezt helyteleníti az ismerten PSD-s kötődésű Frunda György is, aki egyébként a kormányból való kilépéssel sem értett egyet, s aki a Fidesz–KDNP-vel és Orbán Viktorral ápolt jó viszony talán legfőbb ellenzője. Hasonlóképpen foglaltak állást korábban az RMDSZ dinoszauruszai is, akik az 1996 óta eltelt évek tanúsága szerint a szövetség legfőbb politikai céljának a mindenáron való kormányzást tekintik. Ők azok a vezetők, akik lemondtak az erdélyi magyarság legfőbb követeléseiről – az autonómiáról, az önálló állami magyar tannyelvű tudományegyetemről, az erdélyi autópályáról stb. –, s cserében megelégedtek a bukaresti hatalom asztaláról eléjük és klientúrájuk elé vetett koncokkal.
Az utóbbi két évtizedben Neptun szelleme – mikor Borbély László, mikor Frunda György személyében – folyamatosan visszajár kísérteni. Ők azok – Markó Béla, Verestóy Attila társaságában –, akik az RMDSZ megújulásának a kerékkötői. Nem idegenek az említettek a Bukarestben román civil szervezetként bejegyzett Friends of PER által összehívott brassópojánai tanácskozásoktól sem, ahol állítólag a román-magyar kapcsolatokról tárgyaltak. Nos, mindezek fényében nem árt kellő óvatossággal fogadnunk minden, az RMDSZ megújítására vonatkozó igényt, szándékot, ígéretet, ha az tév- és rögeszmék rabjai felől érkezik.
Szentgyörgyi László. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kövér László a Székely Bálon: védjük meg értékeinket és érdekeinket!
Harmadik alkalommal rendezték meg a Székely Bált pénteken Budapesten. Kövér László, az Országgyűlés elnöke elmondta, bízik abban, hogy a bál egyre inkább hagyománnyá válik, ami egyaránt jó Budapestnek és a székelyeknek, és ami lélekben mindenkit erősít.
A politikus, a bál fővédnöke, rámutatott: az idei kedvezményezett székely és kárpátaljai közösségek hitükkel és munkájukkal minden nap bizonyítják Tamási Áron igazát, azaz „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."
Közös célunk, hogy a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő minden magyar nemzettársunk nemcsak a szülőföldjén, hanem Magyarországon és Budapesten is maradéktalanul otthon érezhesse magát – fogalmazott Kövér László.
Közölte: a világpolitikában, a világgazdaságban és a világsajtóban olyan riasztó, mindannyiunk életére közvetlenül, vagy közvetve kiható jelenségeket, folyamatokat lehet tapasztalni, amelyeket erős üldözési mániával felvértezve sem tudtunk volna korábban elképzelni.
Ha mi magyarok nem akarunk elmerülni ebben az abszurd világban, akkor három dologra kell figyelni: egymásra, az értékeinkre és az érdekeinkre – mondta.
Ha elveszítjük azonosságtudatunkat, elfelejtjük egymást és önmagunkat, akkor már nem tudjuk felismerni értékeinket sem. Ha nem tudjuk felismerni értékeinket, akkor az érdekeinket sem tudjuk megfogalmazni, és még kevésbé tudjuk megvédeni őket – fejtette ki a házelnök.
Az Országgyűlés elnöke azt kérte, hogy minden körülmények között „védjük meg értékeinket". Emlékeztetett arra, hogy egy ideje a Parlament épületén a székely zászló leng, és ha rajta múlik, ez addig így is lesz, amíg az unióban fel nem fedezik, az uborka görbületén kívül más problémák is megosztják Európát.
Tarlós István főpolgármester köszöntőjében kiemelte: a nemzeti összetartozás kifejezésére is szolgál a székely bál, amely mostanra rangos rendezvénnyé nőtte ki magát, és fontos missziója van.
Erősíti a magyar-magyar kapcsolatokat, közelebb hozza Székelyföldet és az anyaországot, emellett segíti a rászoruló nemzettársainkat – sorolta a bál védnöke.
Mi magyarok sokfélék vagyunk, nem mindig örömteli történelmünk összeköt, éljünk a Kárpát-medencében, vagy bárhol a nagyvilágon – mondta Tarlós István, aki hangsúlyozta: a bál által támogatott szervezetek fontos szerepet töltenek be a kárpátaljai és székely közösségek életében.
Arra biztatott mindenkit, hogy az év hátralévő részében se feledkezzenek meg a rászorulókról, és hangsúlyozta, hogy a székelyek a magyar nemzet elválaszthatatlan részei.
Szász Jenő, a bált rendező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke felidézte: két évvel ezelőtt azért hozták létre a rendezvényt, hogy erőt, reményt és jókedvet merítsenek a távolélő testvérek találkozásából. A bál teljes bevételét jótékonysági célokra ajánlják fel.
Az idén rendhagyó módon az est három székely kedvezményezettje mellé egy kárpátaljai közösséget is választottak, mert az Ukrajnát sújtó gazdasági válság és a fegyveres konfliktusok miatt most nekik van a legnagyobb szükségük az anyaország kinyújtott kezére – mondta el korábban Szász Jenő az MTI-nek. A kedvezményezettek idén így a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás árvái, a székelyudvarhelyi Szent Ferenc Egyesület sérült gyermekei, az oklándi unitárius közösség, valamint a Derceni Református Egyházközség Kárpátaljáról lettek. A külhoni magyar közösségeket rövidfilmen mutatták be a bál résztvevőinek, akik egy mesén keresztül párperces ízelítőt kaptak a Székelyföldi Legendáriumból is. A hagyományokhoz híven a program és a vacsora menüválasztása a székely tradícióra épített, a bálon énekelt Sorbán Enikő, színpadra lépett a Magyar Állami Népi Együttes a Megidézett Kárpátalja című produkcióval, Pál István Szalonna, a zenekar prímása vezetésével.
A rendezvényen tiszteletbeli székely címeket is átadtak, a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazásra válaszul létrehozott elismerésben részesültek Pál István Szalonna kárpátaljai származású zenész szülei, Pál Katalin és Pál Lajos, valamint Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester, Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes jászsági származású művészeti vezetője. hirado.hu. Erdély.ma

ANTAL ÁRPÁD JÖVŐ IDEJE ÉS A SZÉKELYFÖLDI MAGYARSÁG
Bár az előző esetek tükrében akár biztató fejleményként is kezelhetnénk, hogy az első körös kihallgatás után nem a fogva tartást rendelte el az ügyészség, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ügye lélekfagyasztó hatást gyakorolt a romániai magyar közhangulatra. Éppen úgy, ahogy azt az intézkedés eltervezői és kivitelezői szánták. Főleg azzal együtt, hogy az elöljárót kényszerintézkedésként hatvan napra eltiltották hivatala gyakorlásától.
A többi, a körítés semmiben sem különbözött a híres-hírhedt Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) korábbi fellépéseitől. Hajnali házkutatás után félnapos ellenőrzés a hivatalban, irodalepecsételés, majd a kamerák tüzében és a mikrofonok zajában az elsötétített ablakú furgonok elindultak Bukarestbe a gyanúsítottal. Akit valamivel éjfél után ugyan szabadon engedtek, de néhány órán belül vádlott lett, miután a nyomozó hatóság bejelentette: bűnvádi eljárást indít a háromszéki megyeszékhely első embere ellen. A DNA közleménye szerint Antal Árpádot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank között 2010-ben kötött hitelszerződéssel összefüggésben gyanúsítják a közpénzből garantált kölcsön nem rendeltetésszerű felhasználásával. A becsült kár félmillió euró.
Az intézkedés nyomán keletkező erkölcsi kár azonban felbecsülhetetlen. Antal Árpád célkeresztbe kerülésével ugyanis bezárult a kör: Csíkszereda és Gyergyószentmiklós után Sepsiszentgyörgy is elesett. E három település vezetői jelentették ugyanis a székelyföldi önkormányzatok vezetőinek kemény magját, akik városgazdai feladatuk többnyire elismerés által övezett ellátása mellett a szimbólumhasználat, a nyelvhasználat, az önrendelkezés ügyében az államhatalommal vívott mindennapi gyürkőzésekben is karakteres pozíciót foglaltak el.
Egy évvel korábban Antal Árpád úgy fogalmazott: 2015-ös tevékenységének eredményessége elsősorban azon múlik, hogy hagyják-e dolgozni. Hogy kik, hogyan és miért? Természetesen a rendszer. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik ülésén elhangzott beszéde nyomán a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság, a DIICOT által indított vizsgálódásai ugyanis időt és energiát foglaltak le, a pszichés nyomásról nem is beszélve, hiszen ha az embert az foglalkoztatja, vajon mikor hívják be, kevésbé képes a munkájára koncentrálni.
Az utóbbi időben egyre kevesebb illúziót érdemes táplálni: a román nemzetállamot építő rendszer változatlanul dolgozik, legfeljebb más eszközökkel, mint ’89 előtt, és lassabban jelentkező eredményekkel. Az elmúlt negyedszázadban e tevékenység két nagy sikert tudhat a magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban választotta le Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban a következő célpont nyilvánvalóan Sepsiszentgyörgy gyengítése.
A Háromszékre nehezedő nyomás fokozásával a rendszer működtetői valószínűleg úgy okoskodnak, hogy a másik irányú peremvidéktől befelé kezdik gyengíteni Székelyföldet. A székelyföldi terroristahálózat december elsejei, épp a román nemzeti ünnep reggelén való felgöngyölítése azóta sem hozott új elemeket, a két célszemély viszont változatlanul vizsgálati fogságban várja a viktimizálás barkácsmunkájának újabb bizonyítékait.
Miután a világszerte mintaként emlegetett korrupcióellenes hadjárat díszletei között Romániában ma népszerűtlen dolog megkérdőjelezni a DNA intézkedéseinek megalapozottságát, egyelőre Antal Árpád ügyében is csak a várakozás marad. Az azonban mindenképpen elgondolkodtató, hogy a rajtaütést olyan időpontra időzítették, amely kétségessé teszi az elöljáró újabb mandátumért való indulását a júniusi önkormányzati választásokon. És az elbizonytalanítás újabb jeleként kezelhetjük azt is, hogy Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere gondolkodási időt kért annak eldöntésére, vállal-e újabb mandátumot a céhes város élén.
Ha a DNA-vizsgálat és annak következményei Antal Árpád politikai-közéleti pályájának végét jelentik, azzal a székelyföldi autonómiamozgalmat érheti az egyik legnagyobb veszteség: a háromszéki vezetők nyomása nélkül az RMDSZ vezető testületeinek prioritáslistáján ugyanis borítékolhatóan hátrébb sorolódik a térségi önrendelkezés kérdése. De a fejlemények átírhatják a Kelemen Hunor által vezetett érdekvédelmi szervezetnek a magyar kormánypártokkal való viszonyát is, hiszen Sepsiszentgyörgy polgármestere központi szerepet játszott abban a folyamatban, amelynek végén a sokáig szocialista elkötelezettségű, a Fidesszel fagyos viszonyban lévő RMDSZ végül átjutott a túlsó partra.
Az egzisztenciális törékenység, a mesterségesen gerjesztett etnikai konfliktusok, a romániai magyarsággal szemben folyamatosan alkalmazott kettős mérce, a titkosszolgálati üzelmek és erőszakszervezeti elnyomás generálta légkörben egyre több erdélyi magyarban felmerülhet a kérdés: megéri ebben az egyre ellenségesebb, kiszorítóbb, idegenebb országban maradnia? Vállalni bármiféle közéleti, vezetői szerepet?
Antal Árpád ügye nem a jelenről, sokkal inkább a székelyföldi magyarság jövőjéről szól.
Csinta Samu. Magyar Idők (Budapest)

Önálló nép a székely
A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) vezetői kedden délután Baróton mutatták be a Magyarságtudományi Füzetek 26. Nemzet-e, vagy nép-e a székelység? Netán kisebbség? címet viselő számát. Patrubány Miklós, a szervezet elnöke, Oláh István és Bottyán Zoltán, az MVSZ Kárpát-medencei elnöke, illetve alelnöke, Benkő Emőke elnökségi póttag és Borsos Géza, az SZNT alapító alelnöke a székelység múltbéli és jelenlegi helyzetére tért ki, s fogalmazott meg kritikát az erdélyi és anyaországi politikum irányába.
A feltett kérdésre egyértelmű választ adtak a felszólalók: igenis, önálló népként kell meghatároznunk magunkat. Véleményük szerint több mint hibát, nemzetárulást követtek el azok a közszereplők, akik a legutóbbi népszámláláskor arra buzdítottak, valljuk magunkat egységesen magyarnak. Érvelésük szerint tettükkel a székelyföldi önrendelkezés megvalósítását lehetetlenítették el, hiszen ha a magyar tengerben csak cseppnyi, ezerhatszáznál alig több – abból Baróton huszonhét – székely létezik, nekik nem járhat az autonómia.
Borsos Géza szerint bő ezeréves ittélésünk alatt kialakított és megőrzött kultúránk és erkölcsi értékrendünk feladása közösségünk beolvadásához vezet. „Ha lett volna hat-hétszázezer ember, aki székelynek vallja magát, lett volna mit felmutatnunk: itt vagyunk, nemzet vagyunk, jogaink vannak, és élni kívánunk velük. Hogy múltunk ne legyen az enyészeté, a székely öntudatot vissza kell állítanunk – jelentette ki. – Hogy ne lépjünk az önfeladás útjára, arra van szükség, hogy ne hagyjuk megalkuvásra kész, koncot leső vezéreinket kihátrálni céljaink mögül.” Ilyen kihátrálásnak mondta az Erdővidéken elkezdett belső népszavazás véghezvitelének megszakadását s a Székelyudvarhelyen 2006-ban a Székely Nagygyűlésen elfogadott kiáltvány megcsonkítását. Benkő Emőke annak a százötven önkéntesnek mondott köszönetet, akik a belső népszavazást Baróton és a tájegység tizenkilenc településén véghezvitték, majd elítélően szólt azokról, akik annak eredményeit elhallgatták. Véleménye szerint a fontos kérdésekben nem politikusoknak kellene dönteniük, hanem „az önrendelkezési jog birtokosának, a székely népnek” kellene lehetőséget biztosítani, hogy népszavazás által véleményt nyilváníthasson, s az így eldöntötthöz kellene képviselőinknek ragaszkodniuk – hangsúlyozta. Bottyán Zoltán arra kérte az erdélyi politikai pártok képviselőit, ne követeljék a román államtól a gyulafehérvári nyilatkozat betartását, hiszen az éppen ellenük íródott: abban a románok mindenkit testvérnek tekintenek – még az osztrákokat is –, csak a magyarokat nem. „A románok évtizedek óta éppen azt teszik, amit abba belefoglaltak: minket próbálnak ellehetetleníteni, megosztani és beolvasztani.”
A lapbemutatót követő fórumon felszólalt Barót volt polgármestere, Nagy István és a Székely Nemzeti Tanács bardoc–miklósvárszéki elnöke, Szabó Miklós is. Az eszmecsere során vita alakult ki arról, tényleg káros volt-e, hogy a népszámlálás alkalmával mindenki magyarnak vallotta magát, de kijutott az erdélyi és magyarországi pártoknak is. Patrubány Miklós elítélően szólt a FIDESZ mindent – az adóhivataltól a dohánykereskedelemig – nemzetivé tevő kommunikációjáról: a szó elhasználódik, közönségessé válik ezáltal. Figyelmeztetés hangzott el a románság székelyföldi terjeszkedéséről is: az ortodox püspökség játssza az előretolt helyőrség szerepét, templomokat építenek, nyomukban pedig rögtön megjelennek a házat vásárlók és -építők, egyre többen élnek vegyes házasságban, közülük sokan szívesen cserélnek vallást, mert ortodoxként könnyebbnek vélik az életet.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ne szórakozzanak velünk, így akarnak tönkretenni minket?
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a közelmúltban a kolozsvári Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely meghívottja volt: a Közép- és Kelet-Európa kulcsszerepe a keresztény kultúra megőrzésében témájú pódiumbeszélgetésen vett részt. Bevándorlási hullám, a magyar kormány migrációs politikája, a liberális világszemlélet bukása és az európai kereszténység – a jelenünket meghatározó témákról Soltész Miklóssal beszélgettünk.
– A kelet-európai országok – elsősorban a visegrádi négyek – egységesen lépnek fel a migrációval kapcsolatos kérdésekben, a nyugati országokkal ellentétes álláspontra helyezkednek. Minek köszönhető ez?
– Talán annak, hogy ezek az országok hosszú évtizedekig kemény diktatúrában éltek, és az emberekben kialakult egy veszélyérzet. Sokkal nagyobb, mint azokban az országokban, ahol a jólét és a mindennapos küzdelmeknek a hiánya elaltatta az embereket, de a politikusi réteg nagy részét is. Egyre inkább látszik, hogy amint Nyugat-Európában szaporodnak a bajok, az atrocitások, az emberek folyamatosan döbbennek rá arra: itt nagyon nagy gond van. Ugyanakkor azzal a politikával, amelyet Magyarország a bevándorlással kapcsolatosan képvisel a kontinensen, egyre többen azonosulnak. Azt viszont még nem lehet tudni, hogy a nyugati országok vezetői ezt mikor fogják belátni és magukévá tenni.
– Románia is egy hagyományosan keresztény – ortodox – ország, mégsem csatlakozik ebben a kérdésben a többi kelet-európai állam által képviselt állásponthoz. Ez a hagyományos kétkulacsos politikának a következménye?
– Én inkább annak tulajdonítom, hogy Románián nem ment keresztül olyan nagy embertömeg, mint Macedónián, Szerbián, Horvátországon, Szlovénián vagy Magyarországon. Ennek következtében nem érzékeli ennek veszélyét és súlyát. Amikor egy gond távol van az embertől – legyen az földrengés, szökőár vagy bármi más –, akkor lehet, hogy sajnálkozik az adott helyzet miatt, de teljesen másképp reagál, mint amikor azt saját bőrén tapasztalja. Azt látom, a román politika még nem szembesült ezzel a gonddal. Amennyiben az ország határait is elérné egy jelentős bevándorlóhullám, azt hiszem, azonnal felsorakozna a többi ország mögé, amely a V4-ekkel közösen lép fel. Én biztatom is erre őket, mert a Romániában élő emberek élet- és munkaszeretete – bizonyítja ezt az is, hogy milliók hagyják el az országot azért, hogy dolgozzanak – megérdemelné ezt a törődést. A másik gondolatom pedig a következő: az ortodox egyház sokat szenvedett a szétszakítottság miatt, kár lenne az ortodox keresztényeket egy másik fajta veszélynek is kitenni.
– Előadása elején kijelentette: a liberalizmus végnapjait éli Nyugat-Európában. Valóban erről van szó, vagy csak egy pillanatnyi megrendülés tanúi vagyunk?
– Az, hogy a veszélyeket nem ismerik fel, az, hogy ez az ideológia a természet törvényeit akarja felrúgni, az, hogy társadalmi berendezkedésük a kereszténységet teljesen háttérbe szorítja, sőt meg is veti, előbb-utóbb oda vezet, hogy a társadalom képtelen lesz az önvédelemre. Sajnos ezt látjuk már Európa egyre több országában. Ezért a kölni események és a terrorcselekmények sokakban földrengésszerű változást idéztek elő: az emberek ráébredtek arra, hogy őket becsapták. Kérdés, felismerik-e azt, hogy az eddigi társadalmi berendezkedésük mondott csődöt, vagy valami másban fogják meglátni a probléma gyökerét. Tény: a liberalizmus képtelen arra, hogy a társadalomnak védelmet nyújtson. Hadd mondjak egy abszurdnak tűnő, de valós példát: ha valaki Norvégiába kerékpárral megy be, akkor az közlekedési eszköznek számít és a jogszabály értelmében a beutazót nem szabad megállítani. Ezért Norvégiába az összes migráns biciklivel érkezik. Normális dolog ez? Nincs ott épeszű rendőr vagy határőr, aki kijelentené, hogy „Ne szórakozzanak már velünk! Így akarnak tönkretenni minket?”. Egy másik példa az, amit Faymann osztrák kancellár művelt a tavaly ősszel. Csupán azért, hogy politikailag korrekt legyen a beszéde, hosszasan gondolkozott azon, hogyan nevezze a migránsok megfékezésére építendő kerítést. Napokig hazudtak össze-vissza, ócsárolták a magyar politikát. Végül a kerítést szárnyas kapunak kiáltották ki. Hogy jut eszébe valakinek ilyet mondani? Ahelyett, hogy elismerje: a magyaroknak igazuk volt, igenis kerítést kell építeni. Amikor az igazságot nem merik kimondani, amikor a politikailag korrekt diskurzus miatt mindennek és mindenkinek meg akarnak felelni, akkor bizony nagy baj van.
– Tavaly nyáron a magyar kormány a bevándorlókkal kapcsolatos politikája miatt egyedül maradt Európában. Azóta a helyzet folyamatosan változott, az emberek egyre inkább rájöttek arra, hogy „a tárt karokkal fogadjunk be minden bevándorlót” hozzáállás helytelen. Informális csatornákon érkeznek-e olyan vélemények, amelyek helyeslik az akkori magyar álláspontot?
– Amit kérdezett, annak több üzenete is van. Az egyik az, hogy mindenkinek van felelőssége. Mi, magyarok, kicsi, tíz-tizenötmilliós nemzet vagyunk, mégis meg tudtuk változtatni az európai közvéleményt, a közgondolkodást. A környező országok teljes mértékben mellénk álltak, az átlag európai szavazópolgár is nagyrészt nekünk ad igazat. És bizony mesélik a Nyugat-Európában többször megforduló képviselőink, hogy egyes uniós politikusok a liftben rájuk kacsintanak vagy kezet ráznak, és igazat adnak nekünk, de amikor kiállnak a pulpitusra, akkor éppen az ellenkezőjét mondják. Ez a politikai korrektség. Ha valamit a fejükbe vettek, akkor attól nem tágítanak, nem merik elismerni, hogy egy kis nemzetnek is igaza lehet. Reméljük, eljön ennek is az ideje. A másik dolog az, hogy ezek után nekünk nem kell majd folyamatosan a szemükre hánynunk tévedéseiket és azt mondani, „íme, nekünk volt akkor igazunk”, hanem keresni kell az együttműködést, a közös megoldásokat: a kontinens határait meg kell védeni, a közel-keleti konfliktusban szenvedőket szülőföldjükön megsegíteni, az ott élő keresztényeket megvédeni, valamint országainkban a keresztény gyökereket megerősíteni.
– Rádöbbentheti-e a migrációs jelenség Európát arra, hogy rossz irányba indult el, nem a helyes úton jár? Vagy már túl késő?
– Temetni nem szabad magunkat még akkor sem, hogy ha a baj valóban nagyon nagy. Látnunk kell: a felelősség és a feladat óriási. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy az Úr Istennek vannak olyan üzenetei egy nép, egy társadalom, jelen esetben a kereszténynek mondott országok felé, amely így szól: gyerekek, ébredjetek fel, valami nem működik jól a gondolkodásotokban. Ez egyúttal a remény is egyben. Ez változtathatja meg az európai felfogást, aminek – ha belegondolunk – az elmúlt kétezer évben sokszor volt szomorú következménye: rengeteg viszály, belháború, világháború. De szerencsére ezekből mindig talpra tudott állni. Bízom abban, egy ilyen helyzet is arra ébreszti fel a társadalmat, hogy rájön: ami eddig volt, az nem folytatható. A természet törvényeit nem lehet teljes mértékben mellőzni, és igenis vissza kell térni azokhoz a gyökerekhez, amelyek a kereszténységben rejlenek. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek azonnal kereszténnyé kell válnia, de elfogadja annak kulturális, civilizációs alapjait, értékeit.
Soltész Miklós
Budapesten született 1963. július 23-án. A budapesti Piarista Gimnáziumba járt. 1988-ban az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolán városgazdász üzemmérnöki diplomát szerzett. 1994-től 2000-ig a Wastl Kft. kereskedelmi vezetője volt. 1994-től a Cisztás Fibrózisban Szenvedő Betegek Országos Egyesületének főtitkára. Mérnöki munkája mellett 1996-tól az V. kerületi alpolgármester. 1997-ben a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség budapesti alelnökévé, majd 2000-ben országos ügyvezető titkárává választották. 1998-tól a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ–MDF képviselőcsoportjának tagja, Budajenő önkormányzati képviselője. 2000 és 2002 között a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium vezetőjének, Fónagy Jánosnak a kabinetfőnöke. 2002 és 2005 között Budajenő polgármestere. A 2006. évi országgyűlési választásokon Pest megyei területi listán szerzett mandátumot. 2006-tól az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság alelnöke, a Fidesz–KDNP frakciószövetség Népjóléti Kabinetjének vezetője. A 2010. évi országgyűlési választásokon is listáról jutott be a parlamentbe. 2010 júniusától a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában dolgozik, jelenleg az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárként.
Somogyi Botond. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kelemen: elfogadhatatlan Tőkés érdemrendjének visszavonása
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elfogadhatatlannak minősítette, hogy bármilyen ürüggyel vissza lehessen vonni Tőkés Lászlótól az 1989-es forradalomban betöltött szerepéért kapott román állami érdemrendet. Szijjártó Péter csalódást keltő döntésnek nevezte az intézkedést.
Kelemen Hunor pénteki Facebook-bejegyzésében arra reagált, hogy előző nap Klaus Johannis államfő bejelentette: megfosztja Tőkés Lászlót a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatától, amellyel a forradalom huszadik évfordulóján, Traian Băsescu akkori román elnök tüntette ki a romániai rendszerváltás elindításában betöltött történelmi szerepéért – emlékeztet az MTI.
„26 évvel később is ugyanolyan értékük van a teljes hazai társadalom számára az akkori bátor tetteknek. Mindannyiunk történelmét nem lehet ilyen módon átírni, újrafogalmazni. Ezért sem értek egyet az érdemrend visszavonásával" – írta a közösségi oldalon az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor 2013-ban is, amikor élénk politikai és médiakampány indult Romániában Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonása érdekében, úgy nyilatkozott, hogy nem szabad senkitől sem megtagadni a szólásszabadságot, amit a román alkotmány szavatol, és nem szabad visszavonni az elismerést „az 1989-es érdemeivel kapcsolatba sem hozható egyéb okok miatt”.
Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Szijjártó: a megvonás európai mércével is nehezen mérhető
Szijjártó Péter csalódást keltő döntésnek nevezte Tőkés László, a Fidesz-KDNP listáján megválasztott európai parlamenti képviselő, nyugalmazott királyhágómelléki református püspök romániai kitüntetésének visszavonását, ami szerinte „európai mércével is nehezen mérhető”. A külügyminiszter kiemelte: Tőkés László elévülhetetlen érdemeket szerzett Románia közelmúltbeli történelmében.
Emellett Szijjártó Péter kitért arra is, hogy legutóbbi látogatásakor a román külügyminiszter és miniszterelnök is konstruktív hangnemet ütött meg. A miniszter szerint a román elnök döntése abba a kontextusba sem illik, miszerint a két ország (Magyarország és Románia) kapcsolatrendszerét fejleszteni kívánják. Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: Johannis megkérdőjelezte, hogy felléphetnek a határon túli románokért
Tőkés László szerint a neki adományozott román állami kitüntetés visszavonásával Klaus Johannis államfő és a visszavonást javasoló becsületbíróság megkérdőjelezte Románia jogát, hogy felléphet a határon túli románok védelmében.
Tőkés László, aki jelenleg az Európai Parlament képviselője (Fidesz-KDNP), egy nagyváradi sajtótájékoztatón reagált pénteken a Románia Csillaga érdemrend csütörtöki visszavonására.
„Nem tettem egyebet, csak kiálltam amellett, hogy egy kisebbséget az illetékes anyaország részesítsen védelemben, olyanképpen, ahogyan Ausztria védhatalmi státussal rendelkezett az olaszországi dél-tiroli osztrák kisebbség tekintetében” – idézte fel azt az álláspontját, amely miatt méltatlannak találták a kitüntetésre.
Az MTI szerint megemlítette, hogy 1989-ben „a hallgatás falát” törte át megszólalásaival, és most is a politikai véleménye szabad kinyilvánítása miatt kell bűnhődnie. „Bujtatott formában tovább tart a ceausizmus” – jelentette ki a Nicolae Ceaușescu román kommunista diktátor által kialakított rendszerre utalva.
Úgy vélte, hogy a rendszerváltozásban játszott szerepéért kapott elismerés megvonása a romániai rendszerváltozás állapotát jelzi, és a szólásszabadság eszméjét, valamint Temesvár szellemét is sérti. Emlékeztetett rá, hogy a kitüntetést már 2013-ban átadta megőrzésre az egykori temesvári harcostársaiból alakult forradalmi emlékbizottságnak.
Tőkés László szerint kitüntetésének megvonása beleilleszkedik abba az általános magyarellenes hangulatba, amely Romániában az elmúlt években erősödött meg. „Célpontokat keresnek a megfélemlítés céljával, és példát kívánnak statuálni azokkal, akik szólni mernek” – utalt a székelyföldi városok polgármesterei ellen indított eljárásokra. Kijelentette: „fokozott mértékben ragaszkodnunk kell az olyan értékekhez, mint a szólásszabadság és a román–magyar barátság”, amelyek kárt szenvednek a döntés következtében.
Újságírói kérdésre Tőkés László elmondta, nem döntötte még el, hogy megtámadja-e a bíróságon az államfő intézkedését. Hozzátette, a pereskedés mellett is és ellen is tud érveket felsorakoztatni. Kijelentette, 1989-ben sem a dicsőség vágya késztette cselekvésre, és most sem kell neki föltétlenül a kitüntetés, de „nem lehet válasz nélkül hagyni, ha belénk fojtják a szót”.
Azt is megemlítette, hogy a történtek után az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT), és az EMNT védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) is újra kell értelmeznie a 2014-es választásokon támogatott Klaus Johannishoz fűződő viszonyát. Az államfő csütörtökön jelentette be, hogy a kitüntetettek becsületbírósága által tett javaslatnak megfelelően visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet. Krónika (Kolozsvár)

Kiálltak Tőkés mellett a Fidesz-KDNP EP-képviselői
A magyar kormánypártok európai parlamenti képviselőcsoportja kiállt Tőkés László európai parlamenti képviselő mellett, miután értesült Románia köztársasági elnökének döntéséről, aki visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet. Ponta volt kormányfő kezdeményezte Tőkés érdemrendtől való megfosztását, mert a romániai rendszerváltás egyik emblematikus alakja egy nyilvános beszédében úgy fogalmazott: Magyarország legyen Erdély „védhatalma".
A Fidesz-KDNP uniós parlamenti képviselői méltatlannak és sértőnek tartják a Románia Csillaga érdemrend visszavonását Tőkés Lászlótól. Tőkés szintén a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoport tagja.
A képviselők hangsúlyozták, hogy a képviselő a romániai kommunista diktatúrával szembeni népi felkelés meghatározó alakja, és akinek közéleti tevékenysége középpontjában éppen egy szabad, demokratikus és európai Románia megteremtése áll.
Sérelmezték, hogy a kitüntetés visszavonásához Tőkés Lászlónak egy nyilvános fórumon elmondott kijelentése vezetett, amely eljárás Románia szólásszabadság iránti elkötelezettségét is megkérdőjelezi – vélekedtek a képviselők.
Hozzátették, hogy Klaus Iohannis román köztársasági elnök döntése arról árulkodik, hogy a román politikai elit még mindig nem tudott felülemelkedni a kommunista örökségen, a nemzeti kisebbségeket és a másként gondolkodókat megbélyegző politizáláson.
Tőkés Lászlónak a román totalitárius rendszer lebontásában szerzett történelmi érdemei elvitathatatlanok, azon egyetlen kitüntetés elvétele sem változtat – jelentette ki a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja.
Egy hete történt a visszavonás
Klaus Iohannis államfő csütörtökön jelentette be, hogy a kitüntetettek becsületbírósága által tett javaslatnak megfelelően visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet.
Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. 
MTI. Erdély.ma

Kiállt Tőkés László mellett a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja kiállt Tőkés László európai parlamenti képviselő mellett, miután értesült Románia köztársasági elnökének döntéséről, aki visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet - közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében a képviselőcsoport szerdán.
A Fidesz-KDNP uniós parlamenti képviselői méltatlannak és sértőnek tartják a Románia Csillaga érdemrend visszavonását Tőkés Lászlótól. Tőkés szintén a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoport tagja.
A képviselők hangsúlyozták, hogy a képviselő a romániai kommunista diktatúrával szembeni népi felkelés meghatározó alakja, és akinek közéleti tevékenysége középpontjában éppen egy szabad, demokratikus és európai Románia megteremtése áll.
Sérelmezték, hogy a kitüntetés visszavonásához Tőkés Lászlónak egy nyilvános fórumon elmondott kijelentése vezetett, amely eljárás Románia szólásszabadság iránti elkötelezettségét is megkérdőjelezi - vélekedtek a képviselők. Hozzátették, hogy Klaus Iohannis román köztársasági elnök döntése arról árulkodik, hogy a román politikai elit még mindig nem tudott felülemelkedni a kommunista örökségen, a nemzeti kisebbségeket és a másként gondolkodókat megbélyegző politizáláson.
Tőkés Lászlónak a román totalitárius rendszer lebontásában szerzett történelmi érdemei elvitathatatlanok, azon egyetlen kitüntetés elvétele sem változtat - jelentette ki a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja.
Klaus Iohannis államfő csütörtökön jelentette be, hogy a kitüntetettek becsületbírósága által tett javaslatnak megfelelően visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. MTI

Sorskérdések 
„A magyargyalázó szekuscsatorna sorsa fontosabb az RMDSZ-nek, mint egy magyar napilapot ért nyilvános hatósági fenyegetés és támadás?!” – kérdezi a február 27-ei Háromszék, és egyféle válaszként meg kell kérdeznem elsősorban a legolvasottabb napilap főszerkesztőjét, de a kritikusokat is, hogy tényleg eljött az ideje végleg szétverni azt, amit eddig jól-rosszul felépítettünk?! Mit teszünk a helyébe?!
A FIDESZ erdélyi leányvállalataiként futó magyar pártocskák egymással marakodó, tehetségtelen karrieristáit?! A pártszédelgő, szájmagyar politikai kalandorokat, akik már nem is rejtik véka alá hataloméhségüket?! Egyetlen ember messianizmusával akarunk behelyettesíteni egy hatalmas – és megengedem: egyáltalán nem tökéletes – szervezetet?! Teljesen elmúlt a veszélyérzetünk?!  Veszélyben a magyar érdekképviselet minden szinten, de összefogás nincs. A román államhatalom által működtetett úthengerrel szemben egyenként nem tudunk érvényesülni. Ha nem leszünk képesek arra, hogy egymillió magyar ember felsorakozzon egy ügy mögé, hogy szembeálljunk az úthengerrel, akkor minden erdélyi magyart, aki gondolkozik és cselekszik, ez az úthenger el fog lapítani. Elveszünk a román tengerben, a globalizálódó Európában. 
Több hibát, sőt, bűnt tudok felsorolni, mint leheletnyi félsikert az RMDSZ elmúlt huszonöt évének mérlegéből. Lehet azt mondani, hogy a szervezet renegát, korrupt és megalkuvó, de ettől még az erdélyi magyarok több mint kétharmada benne bízik. Főleg a szórványban, ahol nem folytonosan a vészharangokat kongatják, hanem közös célokon és ezek megvalósításán gondolkodnak, hogy élhetővé tegyék az életüket magyarként. Ahol Reményik Sándor hitvallásának – „...a bátorság is sokfajta lehet. Lehet fennhéjázó kardcsörtetés, s lehet ennyi: betöltöm a helyemet…” – valós tartalmat is adnak. Minden bűne, tévedése mellett ez az egyetlen erdélyi magyar párt, amely valamit is kivívott a magyarok számára, amelyik nem lázálmokat kergetett, folytonosan heccelve, egymásnak ugrasztva az ártatlan erdélyi magyar népet. Pártokból, intrikákból, árulásból nincs hiány – csak szavazni nem nagyon van, kire! Az RMDSZ-t – de általában a magyar képviselet létét – elsősorban a megosztottság, a kompromisszumképtelenség, a régi vezetők hatalomhoz való görcsös ragaszkodása veszélyezteti. A megújulás, az egység egyelőre csak üres duma. Az erdélyi magyarság karizmatikus vezetőjének a hiánya mind sürgetőbb problémává válik. Ellentétben ezzel: lenne, kire szavazni, ha tényleg megvalósulna a magyar egység, és végre karizmatikus jelölteket állítanának, nem pedig hatalomleső karrieristákat. Sajnos, nagyon kevesen maradtunk azok közül, akik még hisszük, hogy miután több mint ötven esztendeig tűrtük a kisebbségi sorsot, a megaláztatást, az üldöztetést nyelvünk és fajtánk miatt, érdemes volt 1989 telén, fegyverropogás közepette, egy maréknyi bátor emberrel magyar érdekszervezetet alakítani a román tengerben. A történelem majd megmutatja, melyik lett volna az igazi út, és példásan megbünteti azokat a megélhetési politikusokat, akik megmérgezték a lelkeket és mélypontra vitték első, demokratikusan alakult, kezdetben elsöprő támogatottságú magyar szervezetünk hitelét.
Mindezek után én mégis elmegyek, és rányomom még egyszer – talán utoljára – a pecsétet erre a hervadt tulipánra.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megemlékezés és tiltakozás
Autonómiát Székelyföldnek!
Románia kormánya maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentum 15/9. szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét! – olvasható abban a közfelkiáltással elfogadott kiáltványban, amely Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli és amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasott fel a Székely vértanúk emlékműve előtt, a székely szabadság napja alkalmából szervezett rendezvényen.
Jelentős csendőrségi és rendőrségi jelenlét mellett kezdődött el tegnap délután a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés és tiltakozás, amelyre a meghirdetett időpontban több ezren gyülekeztek Marosszékről, Miklósvárszékről, Csíkszékről, Gyergyószékről, Kézdiszékről, Orbaiszékről, Sepsiszékről, Udvarhelyszékről, Aranyosszékről. A Székely vértanúk emlékművénél a parajdi fúvószenekar indulóival és áldással kezdődött, a magyar és a székely himnusz eléneklésével, majd koszorúzással zárult a székely szabadság napi rendezvény, amelyen az 1854-ben, 162 évvel ezelőtt vértanúhalált szenvedett székelyekre emlékeztek. A koszorúzást követően a tömeg a prefektúra elé vonult.
A Fejérvári induló után felcsendült a Vártemplom harangja, illetve a csíksomlyói harang, majd Izsák Balázs olvasta fel az SZNT kiáltványát.
A dokumentum megállapítja: Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, az Európa Tanács területi autonómiát ajánló 1201/1993-as ajánlását, a kisebbségi keretegyezményt, illetve a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját. Megállapította: "Románia nem veszi figyelembe saját állampolgárainak demokratikusan kinyilvánított akaratát. Mi több, a hatóság nyílt vagy burkolt formában támadja közösségünk választott vezetőit, szimbólumainkat, tényleges és szimbolikus gesztusokkal, megkérdőjelezhető jogi eljárásokkal, a diktatúrára jellemző intézkedések egész sorával kíván félelmet kelteni, eltántorítani követeléseinktől. Korlátozza a szólásszabadságot, a szabad gyülekezéshez való jogunkat".
A kiáltvány szerint van esély a román kormánnyal folytatandó nyílt és őszinte párbeszédre, mert "Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát". A párbeszéd elutasítása viszont a szélsőségek megjelenését bátorítja – olvasható a dokumentumban. "Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!" – zárul a kiáltvány.
A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség pártigazgatója, Marc Gafarot i Monjo Katalóniából, a Baszk Nemzeti Párt küldötte, Jose Maria Etxebarria, Szabolcs Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, Szőcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.
Tőkés László beszédében arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be a "magyarellenes kurzus garázdálkodásait", és egy román–magyar kerekasztal összehívását sürgette. "A székely vértanúk áldozata kitartásra kell kötelezzen bennünket (…), a Székelyföld puszta létét is tagadó (…) Romániában" – jelentette ki az EMNT elnöke, igazat adva Kövér Lászlónak, a magyar országgyűlés elnökének, aki szerint nemcsak a szabad mozgáshoz, de a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
A rendezvényen az SZNT elnöke átadta a Gábor Áron-nagydíjat, amelyet az idén a Szentegyházi Gyermekfilharmóniának és vezetőjének, Haáz Sándornak ítélt a Székely Nemzeti Tanács.
A felvonulás incidensek nélkül zárult. Az SZNT képviselői átadták a kiáltványt a prefektúra képviselőjének, aki megígérte, hogy továbbítja a kormánynak.
A rendezvény végén a Grand Hotel előtt várakozó autóbuszokkal távoztak a messziről jöttek.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Kiállt Tőkés mellett a Fidesz–KDNP EP-képviselőcsoportja
A Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja kiállt Tőkés László EP-képviselő mellett, miután értesült Románia köztársasági elnökének döntéséről, aki visszavonta Tőkéstől a Románia Csillaga érdemrendet – közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében a képviselőcsoport szerdán.
A Fidesz–KDNP uniós parlamenti képviselői méltatlannak és sértőnek tartják a Románia Csillaga érdemrend visszavonását Tőkés Lászlótól, aki szintén a Fidesz–KDNP EP-képviselőcsoport tagja. Társai hangsúlyozták, hogy a képviselő a romániai kommunista diktatúrával szembeni népi felkelés meghatározó alakja, és akinek közéleti tevékenysége középpontjában éppen egy szabad, demokratikus és európai Románia megteremtése áll.
Sérelmezték, hogy a kitüntetés visszavonásához Tőkés Lászlónak egy nyilvános fórumon elmondott kijelentése vezetett, amely eljárás Románia szólásszabadság iránti elkötelezettségét is megkérdőjelezi – vélekedtek a képviselők. Hozzátették, hogy Klaus Johannis köztársasági elnök döntése arról árulkodik, hogy a román politikai elit még mindig nem tudott felülemelkedni a kommunista örökségen, a nemzeti kisebbségeket és a másként gondolkodókat megbélyegző politizáláson.
Tőkés Lászlónak a román totalitárius rendszer lebontásában szerzett történelmi érdemei elvitathatatlanok, azon egyetlen kitüntetés elvétele sem változtat – jelentette ki a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja.
Amint arról beszámoltunk, Johannis múlt csütörtökön jelentette be, hogy a kitüntetettek becsületbírósága által tett javaslatnak megfelelően visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Krónika (Kolozsvár)

Magyar Becsület Renddel tüntették ki Tőkés Lászlót
Orbán Viktor magyar kormányfő előterjesztésére Áder János államfő Magyar Becsület Renddel tüntette ki Tőkés Lászlót. Az indoklás hasonló, mint amivel Tőkés László 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést.
Bátorságának és emberi méltóságának – ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt – kivételes elismeréseként adományozza a kitüntetést Tőkés László európai parlamenti képviselőnek (Fidesz-KDNP), volt királyhágómelléki református püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének Áder János államfő –  idézte az MTI a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozatot.
Tőkés László 2009-ben, a romániai forradalom huszadik évfordulóján kapta meg Traian Băsescu román államfőtől a legrangosabb romániai kitüntetést, az indoklás szerint annak a kivételes bátorságának és emberi méltóságának az elismeréseként, amely „a személyes példa erejével a román nép kommunista diktatúra elleni történelmi forradalmának kirobbanásához vezetett”.
Az elismerést március 3-án visszavonta Klaus Johannis román elnök. A lépést Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László Tusványoson felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében. Székelyhon.ro

Kokárdát tűz Erdély és a Partium magyarsága
Erdély és Partium valamennyi magyarlakta településén megemlékezések és kulturális műsorok keretében ünneplik kedden az 1848–1849-es polgári forradalom és szabadságharc kezdetét. 
Marosvásárhelyen Soós Zoltán polgármesterjelölt felhívására várhatóan közösen ünnepelnek a magyar politikai szervezetek, miután az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) úgy döntött, részt vesz az RMDSZ székely vértanúk szobránál tartandó rendezvényén 16 órától.
Ezt megelőzően a néppárt 14 órától a Petőfi-szobornál tartja meg rendezvényét, amelyre Soóst is meghívták. Az ünnepségen fellép a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa, Csíki Hajnal színművész, valamint Domahidi Anna, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium diákja. 19 órától a Kultúrpalota nagytermében kerül sor a Könyv és gyertya című gálára, melyet az RMDSZ szervez.
Közösen ünnepelnek a magyar politikai alakulatok Kolozsváron is. A kincses városi RMDSZ szervezte rendezvény az immár hagyományosnak számító forgatókönyv szerint zajlik. Mint minden évben, ezúttal is a Protestáns Teológiai Intézet kapuja előtt gyülekeznek az ünneplők 10 órakor, majd 11 órakor kezdődik az ünnepi felvonulás a főtérre.
12-kor ökumenikus istentiszteleten vesznek részt az ünneplők a Szent Mihály-templomban. Utána az egykori Biasini Szállóhoz vonulnak a kolozsvári magyarok, ahol 14 órakor az elöljárók, hivatalosságok beszédeivel egybekötött ünnepi műsor kezdődik. Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete egyébként közleményében tudatta: a Szent Kamill szociális otthon udvarán található Petőfi-szobornál is koszorúznak délelőtt 10 órakor.
Nagyváradon az RMDSZ által közölt program szerint idén is felkeresik a biharpüspöki világháborús emlékmű parkjában álló kopjafát, hogy onnan indulva délben a várad-szöllősi katolikus templomkertben, majd a rogériuszi református templom harangtornya alatt kialakított emlékhelyen, Nicolae Bălcescu szobránál, Váradszentmárton községben és Félixfürdőn is koszorúzzanak.
14 órakor szokás szerint Rulikowsky Kázmér büsztjénél helyeznek el koszorút, 16 órakor a Szent László-templomban tartanak ökumenikus igeliturgiát. 17 órakor Szacsvay Imre szobrához várják az ünneplőket, ahonnan az ünnepi beszédeket követően a Fő utcán vonul át a fáklyás felvonulás Petőfi Sándor szobráig. A március 15-ei ünnepség a Szigligeti Színházban zárul, ahol 21 órakor A helység kalapácsa című előadást játssza a Lilliput Társulat.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az EMNP által közölt program szerint 13 órakor megkoszorúzzák Rulikowski Kázmér sírját a róla elnevezett temetőben, majd a rogériuszi református templom harangtornya alatti emlékhelyen tisztelegnek. Ezt követően 15 órakor a Szacsvay-szobornál folytatódik a megemlékezés, ahol Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke mond beszédet.
Nagyszalontán a hagyományokhoz híven 18 órakor várják a Kossuth-szoborhoz a megemlékezőket, ahol a helyi magyar iskola diákjai mutatják be ünnepi műsorukat. Ezt követően Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, országgyűlési képviselő mond beszédet. Ünnepi műsorral szolgál a Toldi Néptáncegyüttes, Meleg Vilmos szinművész és a békéscsabai Bartók Béla vegyeskórus.
Temesváron Dr. Szilágyi Péter, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára lesz a rendezvény díszvendége, aki 17 órakor koszorút helyez el a szabadfalui Petőfi-emlékműnél, majd 19 órakor beszédet mond a temesvári Ifjúsági Házban, a Tegnapután, holnapelőtt című előadás alkalmából.
Az RMDSZ idén Szatmárnémetiben tartja központi rendezvényét, ahol 17 órakor kezdődik az ünnepi rendezvény az Ormos-ház falán lévő Petőfi-emléktábla megkoszorúzásával, majd ezt követően ünnepi felvonulás indul a diószegi lovashuszárok és a kálmándi fúvószenekar vezetésével a Petőfi-szoborhoz, ahol Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke imáját követően beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök és Kereskényi Gábor képviselő, az RMDSZ szatmárnémeti elnöke. Az ünnepségen a Bartók Béla Kulturális és Hagyományőrző Egyesület kórusa énekel, a megemlékezés koszorúzással zárul. 19 órától ünnepi műsorral várják a szakszervezetek művelődési házába az ünneplőket.
Csíkszereda önkormányzata tájékoztatása szerint idén is a Vár téren a Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobroknál, valamint a Gál Sándor téren a Gál Sándor-szobornál lesznek a városi rendezvények. A megemlékezések sora a Petőfi Sándor Általános Iskolánál kezdődik délelőtt 11 órakor. Délután négy órától a Gál Sándor-szobornál folytatódik az emlékünnepség a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, valamint történelmi egyházaink közreműködésével.
A 17 órai Vár téri megemlékezésen ünnepi beszédek és szavalatok hangzanak el, a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara és a Nagy István Művészeti Szakközépiskola vegyes karának kórusműveivel, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncjátékával színesítve.  Székelyudvarhelyen a Márton Áron téren tartanak ünnepi műsort, 18 órától pedig a Vitéz lelkek diákszínjátszó-csoport adja elő a Pannónia, ne feledd halottaidat! című előadást a Művelodési Házban. Este háromnegyed hétkor indul a fáklyás felvonulás a Művelodési Háztól a Márton Áron térre, ahol 19 órakor kezdődik a Ghymes koncertje. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke a közeli Homoródszentpálon zajló megemlékezésen vesz részt 14 órától, ahol emléktáblát avatnak a hősök tiszteletére.
Sepsiszentgyörgyön 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, ahol Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár szól az egybegyültekhez. Kézdivásárhely önkormányzata idén is a Gábor Áron téren szervez ünnepséget 11 órától, amelynek keretében – a hagyományhoz híven – felvonulnak a helyi és környékbeli hagyományőrzők. Az ünnepség keretében többek között Böjte Csaba ferences szerzetes szólal fel. Krónika (Kolozsvár)

Március 15. – Megemlékezések a Kárpát-medencében és a nagyvilágban
Magyar kormánypolitikusok és a helyi magyar szervezetek vezetőinek részvételével emlékeztek meg a magyar forradalom és szabadságharc 168. évfordulójáról kedden a világ több pontján.
Petőfi lelkesedésével, Széchenyi megfontoltságával és Kossuth tenni akarásával az elmúlt években olyan döntéseket hozott a magyar kormány, amelyekkel kivívta hazánk helyét Európában – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a romániai Székelykeresztúron. A minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint hozzátette: a kormány rendbe tette és növekedési pályára állította a gazdaságot, valamint visszaadta a határainkon túl élő magyarságnak a nemzethez tartozás jogát. A Hargita megyei településen tartott megemlékezésen a miniszter azt mondta: 1848-ban elődeink azért harcoltak, hogy Magyarország, a magyarság a szabad nemzetek közösségének egyenjogú tagja lehessen. Azt akarták, hogy Pesten, és ne Bécsben hozzanak rólunk döntéseket.
A magyar nemzet összetartozásáról, Székelyföld autonómiaigényéről és élni akarásáról beszéltek a Sepsiszentgyörgy új főterén rendezett március 15-i ünnepség szónokai. 1848-49 a magyar nemzet közös hősiességének, helytállásának és összetartozásának emlékezete – mutatott rá Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, köszönetet mondva azoknak a háromszékieknek, akik „a nehézségektől sem visszariadva" ápolják és továbbadják a nemzet szabadságszeretetét. A magyar kormány mindenkor és minden lehetséges fórumon támogatja és támogatni fogja törekvéseiket – tette hozzá. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy tisztségéből felfüggesztett polgármestere arról beszélt: a székelység nem hagyhatja magát megfélemlíteni, ragaszkodnia kell szülőföldjéhez, az 1918-ban megígért autonómiához.
Ameddig veszélyben van magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes – jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Szatmárnémetiben rendezett ünnepségen. Kelemen Hunor az István téri Petőfi-szobornál tartott rendezvényen, csaknem ötszáz ünneplő előtt kifejtette: akitől el akarják venni nemzeti identitását, vagy vitatják az anyanyelvhasználati jogát, annak a szabadságát kérdőjelezik meg.
Biró Zsolt szerint Románia 21. századi alaptörvényének az erdélyi románok által 1918-ban megígért teljes jogegyenlőséget és autonómiát kell szavatolnia a magyarság számára. Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke egy hétfőn este tartott csíkszeredai rendezvényen beszélt erről, amelyen egyszerre ünnepelték a 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörését, és a párt nyolc évvel ezelőtti bejegyzését.
A románok és magyarok közös céljait hangsúlyozva köszöntötte a magyar nemzeti ünnepen Magyarország, Románia és a világ magyarságát a román miniszterelnök. A március 15-i rendezvények helyszíneire eljuttatott köszöntésben Dacian Ciolos arra emlékeztetett, hogy a „Magyarországon, Romániában vagy a világon bárhol élő magyar barátaink számára (...) ez a nap a szabadságért, az igazságért és a békéért folytatott harc szimbóluma".
Új Kossuth-szobrot avattak a nemzeti ünnepen a bánsági Magyarittabén azon a helyen, ahonnan tavaly ellopták a Kárpát-medence legdélebben felállított Kossuth-szobrát. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke beszédében hangsúlyozta: az 1848-as forradalom után Magyarországnak lett országgyűlése és kormánya, már nem Bécs döntötte el, hogy mit is tegyenek a magyarok, ez azt is jelentette, hogy hazává vált az ország és ez az üzenet ma is érvényes. Tehát „ne mondják meg Bécsből, ne mondják meg Brüsszelből, de Moszkvából vagy Washingtonból se, hogy milyen legyen a magyar élet" – hangsúlyozta. Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke szintén az összefogás fontosságát emelte ki beszédében.
A magyar kormány célja, hogy akárhol is éljen bárki, Magyarország területén vagy határokon túl, a Kárpát-medencében magyarként, ott találhasson otthonra, ahol megszületett – hangsúlyozta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára Bácskossuthfalván a nemzeti ünnep alkalmából szervezett megemlékezésen. Hozzátette, hogy a magyar kormánynak fontos, hogy „mindenhol jelen legyen, és mindenhol támogatást biztosítson mindenki számára". Leszögezte : „ha kell, templomot újítunk fel, ha kell, iskolát építünk, ha kell, akkor gazdaságfejlesztési programot indítunk be".
Fennállása óta először ünnepelt együtt a két meghatározó kárpátaljai magyar szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Beregszászon. A város központjában álló Petőfi-szobornál tartott ünnepségen a több mint ezer fős közönséget köszöntő beszédében Babják Zoltán, Beregszász polgármestere aggodalmának adott hangot a kárpátaljai magyarság körében növekvő elvándorlás miatt, ami – mint fogalmazott – „súlyos sebet ejt a kárpátaljai magyar egység érdekében eddig kifejtett munkán, gyengíti érdekérvényesítő képességünket". A KMKSZ által szervezett ungvári ünnepségen Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP kárpátaljai európai parlamenti (EP-) képviselője a többi között hangsúlyozta: „Kárpátalja magyarsága minden nehézség ellenére nincs egyedül. Közösségünk sokat köszönhet az anyaországnak, a magyar embereknek szerte a Kárpát-medencében". „Egy erős anyaországgal a hátunk mögött még inkább van remény a pozitív jövőképre, a kárpátaljai magyarság közösségként való megmaradására" – mutatott rá az EP-képviselő.
Három neves felvidéki magyar közéleti személyiség vehetett át magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnepen Pozsonyban, a nagykövetségen. Bauer Edit volt európai parlamenti képviselő a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét; Dráfi Mátyás színművész a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét; Dunajszky Géza közíró pedig a Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehette át Czimbalmosné Molnár Éva pozsonyi nagykövettől. Beszédében a nagykövet Kossuthot és Széchényit példaként említve rámutatott: 1848 legnagyobbjai, bár részben eltérő véleményeket képviseltek, tisztelték egymást, és képesek voltak az önös szempontokat legyőzve a nemzet érdekeit előtérbe helyezni, egy rendkívüli helyzetben rendkívüli tettekkel reagálni.
A lengyel főváros, Varsó Bemowo nevű kerületében délután megkoszorúzták a Bem-, valamint a Petőfi-szobrot, utána a helyi polgármester a kerületi Bem-díjjal tüntette ki a budapesti Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesületet, valamint a Varsóban élő Lang Zofia fordítót. A megemlékezéseken Gyurcsík Iván varsói magyar nagykövet és a budapesti III. kerületi önkormányzat küldöttsége vett részt, Kelemen Viktória polgármester-helyettessel az élén. Krakkóban a Jagelló Egyetem magyar tanszékén szerveztek kulturális műsort, a Vajdaságközi Lengyel-Magyar Baráti Kör és a krakkói főkonzulátus társszervezésében. Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul kedden a városi piarista gimnáziumban előadást tartott az 1848/49-es szabadságharcról.
Az ausztrai Tirol tartományban fekvő kufsteini várban délután a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és a Magyar Nyelvstratégiai Intézet tartott megemlékezést. Ünnepi műsorral tisztelegtek a 150 éve elhunyt író, költő, népdal- és néptáncgyűjtő, nyelvtudós bencés szerzetes, Czuczor Gergely előtt. Bécsben az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala Tagegyesületei tartottak közös megemlékezést Bessenyei György testőríró szobránál. Smuk András, az Europa Club elnökének köszöntő szavai után Bertényi Iván, a Bécsi Magyar Történeti Intézet vezetője mondott beszédet. A szobornál koszorút helyezett el Perényi János bécsi magyar nagykövet, Radda István az 56-os Szabadságharcos Lovagrend Osztrák-Német Nagypriorátusa elnöke, a Kerekasztal vezetője és Radda Marika a Club Pannónia elnöke, Paksánszki Szilveszter a katolikus egyházközségi képviselőtestületének elnökhelyettese valamint Sas László és Szőke Péter az Europa Club vezetőségi tagjai. Ezt követően a bécsi Collegium Hungaricumban folytatták az ünnepi műsort, amelyen a Soproni Petőfi Színház művészei és a Napraforgó táncegyüttes lépett fel.
A magyar nemzeti ünnep római helyszíne a Gianicolo-dombon volt, ahol Paczolay Péter nagykövet koszorút helyezett el Türr István magyar szabadságharcos, olasz altábornagy mellszobránál. Türr István az olasz egységesítés során Giuseppe Garibaldi mellett harcolt, később Nápoly kormányzója volt. A délolasz város központjában levő Türr-emléktáblát Bárdos Antal ezredes, a NATO déli parancsnoksága műveleti vezetője koszorúzta meg a nápolyi magyar tiszteletbeli konzulátus és a Magyar Mária Nápoly királynője helyi kulturális kör rendezte megemlékezésén. Milánóban az Ambrosiana-könyvtár udvarán álló Petőfi-szobrot Timaffy Judit főkonzul koszorúzta meg, a varesei magyarok háza tanodájának két tanítványa Petőfi verseket szavalt.
A Párizsi Magyar Intézetben a Szélkiáltó együttes Szabadság, szerelem című műsorával idézték meg az 1848-as forradalom és szabadságharc történelmi eseményeit. Az 1974-ben alakult együttes tagjai Fenyvesi Béla, Lakner Tamás és Rozs Tamás. Az ünnepségen Fábri Anna irodalomtörténész beszélt a nők szerepéről a forradalom és szabadságharc idején.
A magyar nemzeti ünnep alkalmából fogadást rendeztek a vietnami fővárosban, Hanoiban is. Az ünnepségen részt vett a Trócsányi László igazságügyi miniszter, aki – egyebek mellett – arról beszélt, mennyire esnek egybe a márciusi ifjak követelései a vietnami népével.
A miniszter azt mondta: bár Vietnam társadalmi berendezkedése más, mint Magyarországé, alapvetően nyitott gazdaság, ahol a szólás- és sajtószabadság szintén érték.
Az Egyesült Államok nyugati partvidékének legnépesebb államában, Kaliforniában helyi idő szerint hétfőn több helyütt is megemlékeztek az 1948-49. évi forradalomról és szabadságharcról. Arizonában a kaliforniai főkonzul köszöntötte az ottani magyarságot. San Diegóban, Resedában, Los Angelesben, Fresnóban és Ontario városban is összegyűltek a magyar közösségek tagjai, hogy megemlékezzenek március 15-éről. A San Diegó-i Magyar Házban és az ontariói Független Magyar Református Egyház emlékünnepségén részt vett és beszédet mondott Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés korábbi elnöke. Los Angelesben az Egyesült Magyar Házban rendezték meg az ünnepséget, ezen beszédet mondott Szili Katalin és Kálmán László főkonzul, az ünnepi műsorban fellépett Benedekffy Katalin operaénekes, Szíki Károly színművész, a Kárpátok néptáncegyüttes, valamint a helyi magyar cserkészcsapat és a kaliforniai magyar huszárok csapata is. Az arizonai Phoenixben mintegy 800-850 magyar gyűlt össze, hogy megemlékezzenek az 1948-49-es forradalomról. Kedden, azaz március 15-én, megemlékezéseket tartanak a magyar közösségek a texasi Dallasban és Austinban, az északnyugati Seattle városában, valamint az oregoni Portlandben is. MTI. Erdély.ma

Sorin Mitu: Románok és magyarok: rémálomba illő páros?
A költő és újságíró Corneliu Vadim Tudor 1985-ben a következőképpen vélekedett egyik versében a románok és magyarok közötti történelmi kapcsolatokról:
„Noi n-o să ne-nţelegem niciodată / şi casă bună n-am făcut prin ani / căci mâna voastră veşnic e pătată / de sângele românilor sărmani. / Trufaşi şi cruzi, şi fără de măsură / nici fiarele pădurii nu-s ca voi / cu ochii tulburi, injectaţi de ură / visând la un mileniu de noroi.” („Sohasem fogjuk egymást megérteni / és az idők folyamán nem tudtunk együtt sem élni, / hisz kezetekre örökre rátapadt / a szegény románok vére. / Dölyfösek és kegyetlenek és mértéktelenek vagytok, / még az erdő vadállatai sem hasonlítanak rátok / zavaros, gyűlölettel átitatott szemekkel / álmodoztok egy évezrednyi mocsokról.”) Elképzelhető, hogy e sorok olvasói közül sokan, különböző okokból, nem szimpatizálnak az idézett szerzővel. Ennek ellenére számos román – talán éppenséggel nemzettársaink többsége – azt mondhatná, hogy a versszak által közvetített kép, néhány költői túlzástól eltekintve, általánosságban mégiscsak helyes. A románok sohasem tudnak majd egyetértésre jutni a magyarokkal, mert utóbbiak a történelem folyamán elnyomták őket, ma pedig folyamatosan jogtalan követeléseket hangoztatnak, melyek mintha egyfajta velük született gonoszságból fakadnának.
Mi az igazság ez ügyben? A magyarok vajon tényleg annyira gonoszok, ahogy azt a románok gondolják? Vagy e témával kapcsolatosan vannak más, árnyaltabb román vélemények is? De vajon a magyarok miként vélekednek a románokról? És, végül, mit jelentenek ezek a kérdések a magas politikában vagy a Romániában és Magyarországon élők mindennapi életében? A történelem és az imagológia néhány válasszal tud szolgálni.
Minden a történelemből fakad… De melyik történelemből?
A románok és a magyarok nagyjából ezer éve szomszédok és élnek együtt Erdélyben. Ha komolyan vetjük fel azt a kérdést, hogy miként boldogult ebben az időszakban egymással a két etnikum, hogy megértsük, milyen kölcsönös érzéseik vannak egymással szemben manapság, akkor két választ fogalmazhatunk meg. Egyrészt a románok és magyarok közötti kapcsolatok története csaták megszakítás nélküli sorozatából állt. Gyaluval és Ménmaróttal kezdve, akik megküzdöttek a térségbe érkezett első Árpád-kori lovasokkal, a középkori parasztlázadásokkal és a román fejedelmekkel folytatva, akiknek – ahogy azt az iskolában tanultuk – szokásuk volt, minden további nélkül, „kicsinálni” Magyarország királyait és az utóbbi két évszázad forradalmaival, világháborúival és politikai konfliktusaival befejezve – az egész mintha egy véget nem érő harcias krónikába illeszkedne. De van egy másik álláspont is, melynek talán nincs akkora hatása, de amelyet többek között az egyszerű emberek, főleg az erdélyiek, magukénak vallanak: hogy mégiscsak sikerült ennyi évszázadon át együtt élniük egy többetnikumú Erdélyben az őket szétválasztó megannyi konfliktus és ellentétes érdek ellenére, azt jelenti, hogy a románok és a magyarok nagy teljesítményt tudnak felmutatni a Másikkal való együttélésben. Végül is a két nemzet mégsem irtotta ki vagy kergette el kölcsönösen egymást, ahogy azt oly sok etnikai csoport tette Európában és az egész világon. Azon emlékezetes pillanatok jelentése pedig, amikor mégis fejbe kólintottuk egymást (mint például az 1848-as forradalom vagy a második világháború idején), attól függ, miként értelmezzük ezek gyakoriságát és jelentőségét. Drámai kivételeknek tekintjük őket az elfogadható ezredéves együttélés során, vagy ellenkezőleg, két egymással kijönni sohasem tudó közösség elkerülhetetlen és mindig újra megismétlődő összecsapásaiként?
A fent említett két elképzelést, bár a belőlük leszűrhető tanulság szempontjából tökéletesen ellentétesek, ugyanazon elfogadott történelmi tények segítségével építették fel. Ez mutatja, hogy a múlt elmesélése, tehát a történelem miként manipulálható egy bizonyos álláspont alátámasztása érdekében. A románok és a magyarok történelmét „keményen” ki is használták ilyenfajta indokló célokra, bizonyos (ellenséges vagy ellenkezőleg, jóindulatú) szubjektív és mélységesen eltorzított imázsok gyártására. A széles világból származó más hasonló helyzetekkel való összehasonlítás megmutatja, mennyire tévesek lehetnek ezek az értelmezések. Függetlenül attól, hogy az áldozatok, a fegyveres konfliktusok napjainak számát vesszük alapul vagy az egy főre eső sovén gyalázkodásokat, nem tudunk nagyobb eredményre jutni, mint amilyen a németek és a franciák, az angolok és az írek, az oroszok és a lengyelek, a törökök és az örmények között tapasztalható…
Ellenkezőleg! A középkorban például, a túlzó módon „etnikainak” vagy „román–magyarnak” tekintett konfliktusok főszereplői valójában a parasztjaikat röghöz kötő nemesek (ahogy Mihai Viteazul is tette a „rumánjaival”) vagy a feudális uralkodók voltak, akik a hatalomért harcoltak. (A munténiai és moldvai vajdák legalább olyan gyakran hadakoztak egymással, mint a magyar királyokkal vagy az erdélyi fejedelmekkel.) Az említett küzdők elsősorban nem román és magyar minőségükben harcoltak, hanem nemesekként, parasztokként, fejedelmekként vagy a hit védelmezőiként. Az a körülmény pedig, hogy eltérő nyelvet beszéltek, csak a közöttük meglévő, alapvető társadalmi, politikai vagy felekezeti rivalizálások újabb, de nem legfontosabb oka volt. Az már más kérdés, hogy ezeket a konfliktusokat – később – a román–magyar ezredéves konfliktus tagadhatatlan bizonyítékainak tartották, de ennek nem az emberek által megélt, hanem a történészek által megírt történelemhez van köze.
A román–magyar százéves háború
Egy sajátos román–magyar konfliktus valójában történelmi léptékben hozzánk sokkal közelebb, a modern korszakban kezdődött el. A két nemzet politikai és értelmiségi elitjei a XIX. században, mint Európában mindenhol, elindították a maguk nemzeti projektjét, mely az emancipálást, a haladást és a modernizálást foglalta magában. De Erdély földrajzi térségében mindkét nemzeti projekt megjelent. A magyarok részéről elsősorban politikai és történelmi okokból (hiszen része volt a középkori királyi Magyarországnak), a románok részéről pedig szintén politikai (a hajdanán a rómaiak által meghódított Dacia részeként), de demográfiai okokból is, tekintettel arra, hogy ők voltak a tartomány legnagyobb számú lakói.
Így kezdődött el egy hangsúlyos konfliktus, mely nagyjából száz évig tartott, az 1848-as forradalomtól az erdélyi román közigazgatás 1945. márciusi visszaállításáig. Zárójelben legyen mondva, ez nagyjából ugyanakkor zajlott, amikor a franciák és a németek, hasonló okokból, három megsemmisítő háborúban csaptak össze (1870–1871, 1914–1918 és 1939–1945) az úgynevezett „európai polgárháború” folyamán. A százéves román–magyar konfliktus a legnagyobb részében csak „hidegháború” volt, melyet három nyílt, erőszakos intervallum szakított meg. Az 1848 októbere és 1849 augusztusa közötti erdélyi polgárháború, amelynek során a Magyarország függetlenségét akaró kossuthista magyarok összecsaptak a Habsburg-párti erdélyi románokkal. Az 1916–1918-as katonai konfliktus Románia és Ausztria-Magyarország között az első világháború közepette, mely aztán a magyarországi bolsevik rezsim elleni 1919-es román beavatkozással folytatódott. És az 1940 és 1944 közötti északnyugat-erdélyi horthysta magyar megszállás, aminek a szovjet és a román csapatok 1944. augusztus 23-a utáni offenzívája vetett véget.
És nagyjából ennyi… Sok, kevés?
A második világháború után Románia és Magyarország bekényszerítése a „testvéri” kommunista országok karámjába, hogy ezzel „jegeljék” az európai államok határait és megakadályozzák a destabilizáló területi követeléseket, a két állam közötti nyílt politikai konfliktusnak is véget vetett. Néhány feszültebb, robbanásveszélyes epizód képez kivételt az 1989–1990-es rezsimváltások cseppfolyós időszakában, mint amilyen az 1990. márciusi marosvásárhelyi, etnikumok közötti erőszakos tettek esete, vagy a Magyarország által a Ceauşescu-rezsim 1989. decemberi megdöntésében a titkosszolgálatai és a dezinformációs műveletei segítségével játszott (biztos történelmi bizonyítékokkal egyelőre meg nem erősített) esetleges szerep. A kommunizmus bukása után Magyarország és Románia bekerülése a NATO-ba és az Európai Unióba újra megakadályoz bármilyen valódi konfliktust a két állam között. Következésképpen a viták továbbra is csak szimbolikusan, szavak és magyarázkodások háborújaként folytatódnak majd, különösen a romániai magyar kisebbség státusza témájában.
Román etnikai imagológia…
Ha a dolgok annyira rózsásak, ahogy az a fenti történelmi összefoglalóból leszűrhető, a román–magyar rémálom pedig ugyanezen értelmezés szerint csak egy kicsit nyugtalanabb álom, akkor mégis mi magyarázza a román–magyar ellenségesség akut érzését, mely sokunkban benne van, és melyet oly jól kifejeznek Corneliu Vadim Tudor sorai?
Függetlenül attól, hogy „igazi” vagy „manipulált”, régebbi vagy újabb történelemből fakad, a románok magyarokról alkotott képe számos kritikus aspektust tartalmaz. A románok által a magyaroknak tulajdonított legnagyobb hiba a gonoszság, mely dölyfösséggel párosul. A főleg történelmi előzmények által „bizonyított” kegyetlenség, a románok meglátásban, Árpád utódainak primitivizmusával és vérmérsékleti jellemével társul, és ezt a magyarok ázsiai eredete magyarázza, akiknek ősei „nyereg alatt puhított húst ettek”. A románok a magyarok negatív jellemvonásait gyakran a sajátjaikkal szembeállítva határozzák meg: a magyarok gonoszok, kegyetlenek és intoleránsak, mi szelídek (sőt túl szelídek, hiszen a románok is elismerik, hogy a „puliszka nem robban”), toleránsak és vendégszeretők vagyunk; a magyarok Ázsiából érkezett „nomád barbárok”, míg a románok „európaiak”, per defitionem őshonosak és egy ősi letelepedett civilizáció örökösei. Mivel a románok önképe számos öndicsérő aspektus mellett jelentős adag önbírálatot is tartalmaz, a magyarokkal szembeni román klisék is ezen az ambivalens önképen alapulnak. „Isten őrizzen a gonosz magyartól és az ostoba romántól”, így szól egy erdélyi román közmondás. A magyar gonosz, vagyis agresszív, míg a románnak, aki szintén nem tökéletes, nincs esze, ami egybecseng a románoknak tulajdonított passzivitással. A románok sokszor negatívan értékelik magukat, a magyarokat pedig – a románok – felsőbbrendűségi pozícióba helyezik. A magyar gonoszsága kétségtelenül ellenszenvesebb a román ostobaságánál, ez a jellemvonás pedig jól kiemeli az ellenség jellegét. Ezzel szemben a románnak tulajdonított ostobaság egyértelműen a magyarnál alsóbbrendű helyzetbe hozza.
A románok magyarokkal szembeni viselkedését statisztikai módszerekkel mérő szociológiai felmérések az etnikai imagológia által hangoztatott negatív képeknél és gyalázásoknál általában sokkal jóindulatúbb aspektusokról árulkodnak. Az idegengyűlölő beütésű vicceket félretéve, magas azoknak a románoknak az aránya, akik a felmérésekben azt állítják, hogy elfogadnának egy magyar szomszédot, munkatársat, barátot vagy akár élettársat is. A leginkább bírált aspektusok a történelmi kapcsolatok, melyeket a válaszolók többsége rossznak minősít, valamint mindkét etnikum politikusainak a teljesítménye, akik választási célokból generálják vagy fokozzák a feszültségeket, míg a felelősség ezen elosztásával némiképp felmentik az egyszerű magyarok tömegét. Ezzel szemben, ha az interneten például az érzékeny aspektusokra vonatkozó sajtócikkek kapcsán megjelenő kommentárokat nézzük, rendkívül erőszakos véleményekkel találkozunk. Szexuális jellegű gyalázkodásokkal, főleg a nőkkel szemben, a „román kenyeret evő” hálátlanok Magyarországra toloncolására vonatkozó felhívásokkal vagy ilyenfajta viccekkel: „– Hogyan szedsz le a fáról egy magyart? – Levágod a kötélről!” Persze, a hasonló, sok más téma környékén fellelhető megnyilvánulásokat egy bizonyos pontig akár marginálisaknak is lehet tekinteni. De ugyanakkor csak a jéghegy csúcsát jelentik. Az emberek szemtől szemben képmutatóbbak, de a névtelenség védelmében könnyebben kimondják azokat a dolgokat, amikben hisznek és amelyek részei a kollektív elképzelésünknek.
…és a magyar
Talán ez „csalódást” okoz a románoknak, de a velük szembeni gyalázkodások és negatív képek magyar repertoárja szegényesebb a román megfelelőjénél. Ezt történelmileg az magyarázza, hogy a magyarok sokáig sokkal fontosabbak voltak a románoknak, mint a románok a magyaroknak. A XVIII–XIX. században, amikor a két nemzet közötti politikai konfliktus elkezdődött, a magyarok fő történelmi riválisa a bécsi császár volt, külpolitikai téren az orosz veszélytől féltek (az oroszok aztán 1849-ben és 1945-ben is ellátták a bajukat), belpolitikai téren pedig az egy kalap alá vett magyarországi nemzetiségek követeléseibe ütköztek. Következésképpen a románok csak egy többfejű nemzeti ellenség egyik megnyilvánulási formája voltak, melyek közül a román nem volt annyira rémisztő. Ezért a magyarok románokhoz való viszonyát gyakran az érdektelenség vagy éppenséggel a közömbösség jellemezte.
A magyarok románokhoz való viszonyulásának a határozott felsőbbrendűségi érzés volt a domináns jellemzője, primitív parasztokból és civilizálatlan pásztorokból álló népnek tartották őket. A románok másságát kiegészítette még az ortodoxizmushoz vagy görög katolicizmushoz való tartozásuk, mely geopolitikai szempontból egy keleti, eltérő, ellenséges és kimondottan alacsonyabb rendű világba helyezte őket. Az erdélyi románokat a városi magyarok gyakran „jó vadaknak”, eléggé elmaradott, de jóindulatú lelki tulajdonságokkal rendelkező pikareszk parasztoknak tartották, akik nevelhetők és a magyarok oldalára állíthatók.
A dolgok azonban 1920., a magyar nemzeti projekt keresztre feszítésének éve után radikálisan megváltoztak. A trianoni tragédiát követően, amikor a magyarok arra ébredtek, hogy elveszítették annak a hazának a kétharmadát, melyet örökre a magukénak hittek, nyomasztó a legyőzöttségi, frusztrációs és aztán a revánsérzéssel töltötték el. Ilyen körülmények között az addig nem igazán fontos románok nemzeti drámájuk legnagyobb haszonélvezőjévé váltak a magyarok szemében. Ők kapták meg Erdélyt, mely a legfájdalmasabb vereség volt, mind területileg (102 000 km2, ami több mint a Magyarországnak maradt 93 000 km2!), az elvesztett nemzettársaik számát illetően (1 700 000 lélek), mind pedig szimbolikus jelentősége miatt. A magyarok számára Erdély mindig is a magyar haza része marad, még ha „elidegenített” formában is, magyar katedrálisaival, kastélyaival, temetőivel és harcmezőivel.
Ma is, minden alkalommal, amikor a Kolozsvári Magyar Operában előadják a Marica grófnőt, a kórus pedig a Szamos menti városról szóló vidám refrént énekli, ahol minden piros-fehér-zöld, a közönség frenetikusan tapsol, a végtelenségig. Ezek a dolgok feltételezhetően csak akkor fognak megváltozni, ha a globalizáció végleg elsöpri az összes jelenlegi identitást, vagy ha az erdélyi magyarokat az Urálok nyugati lejtőire telepítik vissza, ahogy azt a másik trikolór radikális hordozói követelik az interneten. Ilyen körülmények között a legerősebb negatív sztereotípia, mely a románokat meghatározza a magyarok szemében (főleg, ha FIDESZ-szavazók vagy észak-amerikai állampolgárok), az a visszaélő román, aki semmibe veszi és elnyomja a magyarokat, aki semmibe veszi a magyar kisebbség nemzeti jogait, eltorzítja történelmüket és csak azért sem hajlandó beszélni a nyelvüket, holott Erdélyben mindenkinek tudnia kellene magyarul. És ezt annak ellenére, hogy – az Erdélyt is megfojtó – balkáni státuszuk elég gyanús és szervezetlen.
És mit tegyünk mi, erdélyiek?
Az erdélyi magyarok számára, a budapestiekkel ellentétben, a románok mindig egyértelműbb jelenlétet képviseltek. Olyan honfitársaknak, szomszédoknak tekintették őket, akiket, hibáiktól függetlenül, figyelembe kell venni, mert együtt élsz velük. Ugyanez a helyzet az erdélyi románokkal is, akiknek a felmérések szerint jobb véleményük van a magyarokról, mint a regátiaknak. Paradox módon még a székely zászlót is, mely azokat kellene jobban idegesítenie (bár nem értem, miért), akiknek az orra előtt lobogtatják, Erdélyben több román kész elfogadni, mint Giurgiuban, ahol a bozgorbajszot soha életükben nem látott Mitikák képtelenek eltűrni a magyar ellenszegülés ilyen elítélendő megnyilvánulásait.
Az erdélyi románok és magyarok rendelkeznek néhány közös, tartományuk történelmi-kulturális jellegzetességéből származó viselkedéssel és értékkel, melyeket nem tudnak megosztani bukaresti vagy budapesti nemzettársaikkal. A közösen birtokolt szimbolikus javak egyike épp az „ellenséghez” való hozzászokás. Ez az együttélés realista tudománya, mely azon az érzésen alapul, hogy csakis együtt élhetünk, még akkor is, ha elég okunk lenne birokra kelni. Végső soron hozzászoktunk mindezekhez a dolgokhoz, sőt, regionális identitásunk összetéveszthetetlen részének tartjuk őket. Ha nem lennének, hiányoznának! Nagyapámnak, aki legionárius és nagy erdélyi román nacionalista volt, és akit a szükség átkényszerített a Regátba, mindig könnybe lábadt a szeme, amikor a vonat Brassóba érkezett és magyar szót hallott. Végre otthon érezte magát! Zárójelben legyen mondva, ugyanez a helyzet számos Romániában letelepedett fiatal besszarábiaival is, akiknek egy része nagyon is románul érez, de akik extázisba esnek, amikor a Zdob şi Zdub Bukarestben vagy Kolozsváron oroszul kezd énekelni. Eszükbe jut a Moldovájuk!
Az ilyenfajta közös javak alapot nyújthatnak az erdélyi identitás felépítéséhez, amit sokan hangoztatnak, de nagyon eltérő értelmezéssel. Lokálpatriotizmusból, nosztalgiából és ideológiai-kulturális bovarizmusból, dartstáblaként a román radikális nacionalizmus számára és ennek tükörképeként átmeneti szakaszként a magyar irredenta elképzelések számára, erdélyieket mozgósító választási eszközként cinikus és pragmatikus politikusok számára, vagy forrásként egy egészséges regionalizmus felépítéséhez az idealisták számára (itt említem meg Vasile Dâncu kollégát, ha már az ő folyóiratába írok).
De ez nagyon nehéz projekt, mert a románok és a magyarok jelenleg párhuzamos szimbolikus univerzumban élnek. A románoknak is van egy Erdélyük, a magyaroknak is (valamikor volt egy szász is), mindenki a saját elképzelésével a történelemről, a saját utcaneveivel, a saját jelképtárával és ünnepeivel, ha lehet, akkor a másik teljes távolmaradásával. Ha Gyulafehérváron járnak, a romániai vagy magyarországi magyar turisták csak a római katolikus katedrálisba mennek be, Hunyadi János sírjához, akit a „saját hősüknek” tartanak és teljesen figyelmen kívül hagyják a román katedrálist, vagy – horribile dictu – az Egyesülés Termét. A román turisták, miután mindenekelőtt felkeresik az Újraegyesítés Katedrálisát és az Egyesülés Múzeumát, bemennek a római katedrálisba is, úgy vélve, hogy Romániában minden az övék és a saját történelmüket tükrözi, de – természetesen – Hunyadit nem a magyar történelem szereplőjének fogják tekinteni, hanem a románok hősének. A sors iróniája, hogy mindezekre egy osztrák vár szűk falai között kerül sor, mely mégsem képes igazán összehozni a császár volt alattvalóit.
A románok és a magyarok nemcsak nem vesznek részt a másik nyilvános ünnepein, de ha netán mégis, akkor ezt erőszakosan teszik. Az Új Jobboldalos ifjak a Gheorghe Funar által kezdeményezett hagyományt követve, március 15-én, a magyarok nemzeti ünnepére válaszul megszervezik a maguk román rendezvényeit, amit a magyarok provokációnak tartanak. A székely magyarok sem adják alább, és a gyász jelképeit tűzik ki december 1-jén (ha éppen nem egy Avram Iancut ábrázoló bábut akasztanak fel, mint tette azt Csibi Barna polgártársunk). Ennek következtében pedig a román diákok román trikolórjelképeket tűznek ki március 15-én, ami kiváltja a tanárok reakcióját, s ezt követi a hatóságok reakciója… Vajon mi lenne, ha a saját nemzeti jelképek esetleges mindennapos kitűzése mellett a magyar fiatalok december 1-jén a román zászlót lobogtatnák, a románok pedig a magyart március 15-én? Akkor valószínűleg egy másik bolygón élnénk, nem Erdélyben, mert itt, akárcsak Mekkában, a hitetlenek nem léphetnek be a többiek szentélyébe, melyet azonban csak a saját gátlásaik és előítéleteik jelölnek ki.
Útmutatások a nacionalizmusok (megfelelő) használatára
Minden bizonnyal sokan vannak mindkét oldalon, akik elhatárolódnak a radikális elemektől. Könnyű azt mondani, hogy a románok és a magyarok többsége nem szavaz sem a Nagy-Romániára, sem a Jobbikra. Sokszor azonban elég kicsinek tűnik a különbség köztük és a kormánybeli „mérsékeltek” között. Elég Orbán Viktort megemlíteni, hogy ezúttal csak a szomszéd szemében lévő szálkát (vagy gerendát?) emeljük ki. Az a gond, hogy a szélsőségesek olyan nemzeti jelképeket, történelmi emlékeket és etnikai képeket használnak fel nyersanyagként, melyek egy egész nemzet kulturális örökségét képezik. Mindnyájan értjük őket és rezonálunk az üzenetükre, akár elragadtatnak, akár megijesztenek vagy feldühítenek. Ez a kollektív identitárius készlet nagyon értékes forrás bárkinek, aki a saját személyére akarja irányítani a figyelmet. A politikusok tudják vagy legalábbis sejtik a legjobban ezt, néha egyes profi szociológusok vagy politológusok segítségével. Ilyen körülmények között a kölcsönös román–magyar képek áruvá válnak, a piaci kereslet szerint kereskednek ezekkel politikusok, újságírók, kommunikátorok, imázsközvetítők, néha pedig éppenséggel hamisítványkereskedők, akik történészek vagy publicisták társaságában árulnak Avram Iancu-s mellszobrokat, trikolór zászlócskákat vagy Nagy-Magyarországos képeslapokat. Ezt az árut, akárcsak a dinamitot, a használói akár fel is robbanthatják, véletlenül vagy szándékosan. Tőlünk alig néhány száz kilométerre kevesebb mint két évtizede a szerbek, a horvátok, a bosnyákok vagy a koszovóiak a saját bőrükön tapasztalták meg az ellenséges képek és etnikai viszonyok romboló hatását. Ehhez a nagyon kézenfekvő példához képest azt az együttélést, amire a történelem az erdélyi románokat és magyarokat kényszerítette, semmiképpen sem lehet Európa rémálmának tekinteni, sokkal inkább sikertörténetnek. Közös történelmünk zaklatott adatait figyelembe véve, eddig főleg azért gratulálhatunk egymásnak, mert sikerült túltennünk magunkat vagy elkerülnünk a rosszabbat. Szép lenne, ha ezentúl építenénk is valamit közösen, valamit, ami jobbat jelenthetne. Nem hiszem, hogy a két közösség elfelejtené a – jó vagy rossz – múltat. Már csak a jövőt kell megálmodni és felépíteni…
Forrás: Főtér.ro, revistasinteza.ro
Szerző a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Modernkori Történelem Tanszékének tanára és igazgatója, az erdélyi történelem, összehasonlító imagológia és nacionalizmus-tanulmányozás szakértője.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: Románia vegye komolyan vállalásait
MTI -El kell érni, hogy Románia vegye komolyan az uniós csatlakozásakor vállalt kötelezettségeit, és tartsa be az egyházi ingatlanok visszaadására tett ígéreteit - mondta Brüsszelben Tőkés László, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője az uniós parlamentben a kommunista országokban elkobozott ingatlanok nem rendezett visszaadásával kapcsolatban kedden tartott kerekasztal-beszélgetésen.
Kiemelte: Románia uniós csatlakozásának feltétele volt az igazságügyi reform, amelynek részét képezte az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdése is. Ezt a román állam a mai napig nem teljesítette maradéktalanul. Mára sikerült elérni, hogy a Romániáról szóló uniós országjelentésekbe bekerült az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügye is - mondta.
A képviselő arról tájékoztatott, hogy 2140 egyházi ingatlant érint a restitúció ügye. Ezek nagyjából a feléről született döntés, ugyanakkor az ingatlanoknak alig egyharmada került vissza jogos tulajdonosaikhoz, mert a döntést megtámadta a román állam - emelte ki.
Kijelentette: "sántít az uniós demokrácia gyakorlása", Romániával elnézőbb az unió, mint más országokkal, ezért a kérdést nem kellő módon és mértékben követi figyelemmel az illetékes bizottság. Ezért volt szükség arra, hogy második alkalommal, 2012-ben újból petíciót nyújtsanak be a romániai restitúció ügyében - emelte ki a képviselő.
"Ezzel szeretnénk rákényszeríteni Romániát, hogy vegye komolyan és tegyen konkrét lépéseket az ügyben" - tette hozzá.
A képviselő elmondta: Erdély mindig hagyományőrző régió volt, ezért ragaszkodik ma is temetőihez, iskoláihoz, ingatlanjaihoz, valamint megőrizte szinte teljes egészében a felekezeti oktatás rendszerét. Jelenleg is több mint ezer olyan iskolája van az erdélyi református egyháznak, amelyet a román államnak vissza kellett volna szolgáltatnia. A magyar közösséget kisebbségiként fokozott mértékben sújtja az ingatlanok visszaadásának elmaradása - húzta alá Tőkés László.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke elmondta, hogy a romániai magyar egyházi ingatlanok visszaadásának ügyében beadott petíciót a petíciós bizottság befogadta, amely levelében arra hívta fel a román államot, hogy végezzen felülvizsgálatot az ügyben, mivel eddigi kötelezettségeinek nem tett eleget.
Lomnici arról tájékoztatott, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium hányattatott ügye is petíció formájában került az Európai Parlament petíciós bizottsága elé. Hozzátette, hogy az erdélyi magyar egyházi ingatlanok rendezetlen kérdése nagymértékben érinti az ugyancsak kisebbségben élő romákat is, mert az ő céljaikat is szolgálják az egyházi tulajdonban lévő gyermekotthonok, szeretetházak.
A keddi kerekasztal beszélgetésről elmondta, hogy azzal nyomást kívánnak gyakorolni a román államra, annak érdekében, hogy kezdjék meg az érdemi tárgyalásokat.
Sógor Csaba (RMDSZ) európai parlamenti képviselő hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak Románia, hanem Szlovákia esetében is vannak megoldatlan problémák. A kollektív bűnösséget kimondó, jelenleg is a szlovák jogrend részét képező Benes-dekrétumok kérdését nem szabad szó nélkül hagyni, az azokról való tárgyalásokat újra napirendre kell tűzni - húzta alá a képviselő.
Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát beszédében a szlovákiai Oroszváron található egykori Lónyai-kastély rendezetlen ügyével kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy az akkori jogi viszonyoknak megfelelően végrendeletileg hagyta a bencés rendre a kastélyt az ingatlan és a kapcsolódó földterületek volt tulajdonosa.
A csehszlovák állam azonban azt a Benes-dekrétumokra való hivatkozással elkobozta és 1990 után sem szolgáltatta vissza jogos tulajdonosának, a bencés kongregációnak. A Pannonhalmi Bencés Főapátság petícióval fordult az Európai Parlamenthez, majd az elmúlt választási időszakban történt elutasítás után az Európai Unió luxemburgi bírósága elé vitte az ügyet - mondta.
A főapát hozzátette, hogy az ingatlan jelenleg Szlovákiához, a hozzá tartozó major Ausztriához tartozik. Utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy a területet évtizedek óta fennakadás nélkül használhatja az ezer éves magyar bencés közösség.
Kiemelte: azért fordul az Európai Unióhoz, hogy hangot adjon annak, hogy a pannonhalmi bencés apátság nem jut jogos örökségéhez és fel kívánja hívni Európa figyelmét arra, hogy uniós jogokat sért az ügy megoldatlansága.
szatmar.ro

Betartatnák Romániával az uniós szabályokat
Csak azt szeretnénk elérni, hogy Románia tartsa be a saját és az Európai Unió jogszabályait – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a kommunizmus idején elkobzott romániai magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról tartott keddi sajtótájékoztatón, Budapesten.
Potápi Árpád János hangsúlyozta, a magyar kormány igyekszik segíteni a határon túli történelmi egyházakat, civil szervezeteket és magánszemélyeket abban, hogy beadványaik eljussanak az európai fórumokra, illetve ők maguk meg tudjanak jelenni ott.
Emellett igyekeznek mozgósítani a magyar európai parlamenti képviselőket, hogy támogassák őket, és minden lehetséges fórumon emeljék fel a szavukat az érdekükben. „Ugyanakkor nem nekünk kellene minden segítséget megadni, hanem az utódállamoknak kellene betartaniuk a saját maguk által alkotott törvényeket, illetve a nemzetközi egyezményeket” – idézte az MTI a nemzetpolitikáért felelős államtitkárt.
Potápi Árpád János hozzátette: április 5-én Brüsszelben Tőkés László, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője és Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője kezdeményezésére tartottak a „visszaszolgáltatás során felgyülemlett problémákról közmeghallgatást”, amelyen felszólalt Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is.
Lomnici Zoltán felidézte: Románia uniós csatlakozásának feltétele volt a jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanok, így a magyar egyházi ingatlanok visszaadása is, a visszaigénylési kérelmeknek azonban csak a felét bírálta el, és a visszaigényelt ingatlanoknak alig több, mint egyharmada került újra egyházi tulajdonba.
Ez azért is súlyos gond – mondta –, mert a második világháború előtt, de a kommunista diktatúra idején és a rendszerváltoztatás után is meghatározó szerepük volt az egyházaknak Erdélyben a magyarság megmaradásában, és ez ma is így van.
Nemcsak az anyanyelvű vallásgyakorlásról van szó – tette hozzá – Lomnici, hanem egyházi fenntartású szeretetotthonokról, gyermekotthonokról is. Ezekben a gyermekotthonokban pedig nagyon sok roma fiatalról is gondoskodnak. A kétmilliós erdélyi cigányságnak ugyanis körülbelül negyede magyar ajkú.
Lomnici Zoltán az MTI-nek elmondta: hivatalos értesítést kapott arról, hogy Romániát felszólították, válaszoljon az EP illetékes bizottságához 2015 januárjában benyújtott petíciójában felvetett kérdésekre. A válaszadásnak határidőt nem szabtak, a többi között ennek sürgetésére kezdeményezték a közmeghallgatást. A román kormány válasza után az ügyet politikai vitára bocsátják majd Brüsszelben. Hozzátette: reményei szerint ugyanez történik majd a felvidéki egyházi ingatlanok ügyében is, ahol még vizsgálják petíciójának befogadhatóságát.
Krónika (Kolozsvár)

Autonómiaalapú konfliktuskezelés szükséges, véli Tőkés László
A kedvezőtlen etnikai folyamatok következtében fennálló, válságos helyzet orvoslására és megoldására csakis az autonómiaalapú konfliktuskezelés mutatkozik alkalmasnak – mondta Tőkés László, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője az EP-ben, a kisebbségek témakörében tartott konferencián kedden.
Az Autonómia és stabilitás Európában című rendezvényen elhangzott véleménye szerint a diszkrimináció tilalmának elve, illetve a „nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek” emberi jogainak védelme csak felületi kezelését jelenti a kisebbségek valós problémáinak – tájékoztat az MTI. Ezek legfeljebb lassítani képesek a kisebb nemzeti közösségek rohamos identitásvesztését és drámai pusztulását – fogalmazott.
Kiemelte, hogy Andreas Gross, az Európa Tanács képviselőjének korábbi jelentése már címében is megfogalmazza az autonómia és stabilitás közötti szoros összefüggést, amikor „az autonóm régiók pozitív tapasztalatairól mint az európai konfliktusmegoldás ihletforrásáról” értekezik. A képviselő úgy vélte: a migrációs válság közepette „szélárnyékba került” a kisebbségi kérdés; Európa nagyobb figyelmet szentel az idegenből jövő bevándorlók jogainak, mint az azok számát többszörösen meghaladó, saját kisebbségeihez tartozó polgárok érdekeinek. Tőkés szerint az uniónak elsődleges feladata lenne, hogy a saját polgárainak képviseletét ellássa és jogait biztosítsa. Tőkés László felhívta a figyelmet arra, hogy magyar vonatkozásban a közösségi kisebbségvédelem kérdése – ha lehet – még égetőbb, hiszen az Európai Unió legnépesebb, féltucatnyi országban szétszóródott nemzeti kisebbségről van szó.
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés: szélárnyékba került a kisebbségi kérdés Európában
A kedvezőtlen etnikai folyamatok következtében fennálló, válságos helyzet orvoslására és megoldására csakis az autonómiaalapú konfliktuskezelés mutatkozik alkalmasnak – mondta Tőkés László képviselő az Európai Parlamentben tartott konferencián.
Az Autonómia és stabilitás Európában című keddi rendezvényen elhangzott véleménye szerint a diszkrimináció tilalmának elve, illetve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek emberi jogainak védelme csak felületi kezelését jelenti a kisebbségek valós problémáinak. „Ezek legfeljebb lassítani képesek a kisebb nemzeti közösségek rohamos identitásvesztését és drámai pusztulását" – idézte az EP-képviselőt az MTI.
Tőkés Brüsszelben kiemelte, hogy Andreas Gross, az Európa Tanács képviselőjének korábbi jelentése már címében is megfogalmazza az autonómia és stabilitás közötti szoros összefüggést, amikor „az autonóm régiók pozitív tapasztalatairól mint az európai konfliktusmegoldás ihletforrásáról" értekezik. Az erdélyi képviselő úgy vélte: a migrációs válság közepette „szélárnyékba került" a kisebbségi kérdés; Európa nagyobb figyelmet szentel az idegenből jövő bevándorlók jogainak, mint az azok számát többszörösen meghaladó, saját kisebbségeihez tartozó polgárok érdekeinek. Tőkés szerint az uniónak elsődleges feladata lenne, hogy a saját polgárainak képviseletét ellássa és jogait biztosítsa.
Tőkés László felhívta a figyelmet arra, hogy magyar vonatkozásban a közösségi kisebbségvédelem kérdése – ha lehet – még égetőbb, hiszen az Európai Unió legnépesebb, féltucatnyi országban szétszóródott nemzeti kisebbségről van szó. „Ha a csaknem száz éve tartó kisebbségi állapotban belátható időn belül nem áll be gyökeres fordulat, a Kárpát-medence országainak kivesző etnikai kisebbségei sorába kerül a magyar" – húzta alá az egykori királyhágómelléki református püspök. Hozzátette, ezen törekvésébena magyarság természetesen messzemenően tiszteletben tartja azon országok területi integritását, amelyekben él.
Tőkés László párhuzamot vont a kisebbségek ügyének rendezése és a balkáni háború között. Véleménye szerint a délszláv háború közvetett figyelmeztetés volt arra nézve, hogy az Európai Unión belül és annak szomszédságában békés tárgyalások és kölcsönös megegyezések útján kell keresni az etnikai, kisebbségi ellentétek megoldásának útját. „Ezen a téren mind a volt kommunista országokban, mind európai viszonylatban szemlélet- és rendszerváltozásra van szükség" – jelentette ki.
Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-képviselője beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az unió csak a csatlakozási folyamat alatt fogalmaz meg elvárásokat a kisebbségeket érintő kérdésekben a tagjelölt országgal szemben, később már nem tulajdonít jelentőséget betartásuknak. „Európa ajtaja csak résnyire nyitott a kisebbségek előtt, de ezt az ajtót teljesen ki kell nyitni azért, hogy minden európai polgár otthon érezhesse magát benn" – fogalmazott.
Gál Kinga véleménye szerint az Európa Tanács által használt objektív szempontokat használó mérőszámra, általánosan használható uniós norma bevezetésére lenne szükség az egyes nemzeti kisebbségek, európai hagyományokkal rendelkező közösségek érdekeiért folytatott küzdelemben.
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés a restitúció felgyorsítását kéri Johannistól
Levélben fordult Tőkés László, a Fidesz- KDNP EP-képviselője, az Erdélyi Magyar felgyorsítsa a kommunista állam által elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását. Erről a politikus csütörtökön sajtótájékoztatón beszélt, Budapesten. Levelében Tőkés Románia legnagyobb adósságának nevezte az ingatlanok visszaszolgáltatását, és úgy vélte, a késlekedés rossz fényt vet az országra. Tőkés László szerint a restitúciós folyamat Románia uniós csatlakozása óta lelassult, mára szinte meg is állt, ezért elkeseredett erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy újra napirenden tartsák a kérdést. Az MTI kérdésére ismertette a román fél által is közölt adatokat, amelyek szerint 2140 vitatott ingatlanról van szó, amelyeknek mintegy harmadát szolgáltatták vissza. Csak a református egyház esetében 1208 kérvényt iktattak, ezek közül 772-vel foglalkoztak, 459 ingatlant adtak vissza, 436 követelés pedig még elbírálás alatt áll.
Népújság (Marosvásárhely)

Vigyázat, harapós kutyák Erdélyben!
Komoly működési hibák keletkeztek a legnagyobb erdélyi politikai alakulat rendszerében azután, hogy az eddigi, nagyjából egyértelmű közéleti viszonyok újrarendeződtek.
A legutóbbi választásokig még világos volt, hogy kik képviselik a jobboldalt és kik a baloldalt, de mivel a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) eredményei az elvárásokhoz képest túl gyengének bizonyultak, egy új „nemzetstratégiának" kellett létrejönnie. A román hatalom kitette az RMDSZ szűrét, és így felértékelődött az anyaországi kapcsolatok szerepe. A mindkét fél számára előnyös, „főzzünk levest abból, amink van" elv alapján megszületett a Fidesz–RMDSZ-kiegyezés, és így lassan, de biztosan megváltoztak a politikai kötődések.
Előbb Szász Jenő kapott egy „fontos" megbízatást Budapesten, majd Tőkés László a Fidesz színeiben vált európai parlamenti képviselővé, és végül Biró Zsolt egyezett ki az RMDSZ-szel. Az imént felsorolt fontosabb mozzanatokon kívül sor került még néhány látványos „összefogásra" és „visszatérésre", amely valójában az erdélyi politikai mezőny egybeolvasztását igazolja. Az RMDSZ keretein belül. Gyakorlatilag metamorfózison esik át a képviseletünk, amelynek sikeres véghezvitelére nagyjából akkora az esély, mint fából vaskarikát faragni. Főleg azért, mert mindezt úgy akarják megvalósítani, hogy a szervezet vezetőségének és szolgalelkű plebejusainak a névsora gyakorlatilag semmit sem változott az utóbbi esztendőkben. Vagyis az új nótát is a régi zenészekkel akarják elhúzatni. Erre pedig nem vevő mindenki.
Van egy erős balliberális mag, amely szorosabban kötődik az anyaországi érdekcsoportosulásokhoz, mint az erdélyi trendekhez. Ők a hatalmi- vagy erőpozíciójukat a jelenlegi ellenségüknek, a részben jobboldalivá vedlett RMDSZ-nek köszönhetik, és most éppen az eddigi „kenyéradójukat" szidják, ócsárolják, becsmérlik. Egy olyan helyzet állt elő, amelynek során az új hatalmi felállás még nem jött létre, de az egykori MSZP–SZDSZ-koalíció erdélyi „leszármazottjai" a haláltusájuk közeledtét érzik, ezek a tényezők pedig látványos megnyilvánulásokhoz vezettek.
A hatalom kegyeitől megválni kényszerülő bennfentesek előbb ugatni próbáltak, majd látván azt, hogy ez nem jár sikerrel, harapni is kezdtek. Így állhatott elő ez az új helyzet, hogy a korábban egy hajóban evező bajtársaikkal szembefordultak a kegyvesztettek. A nemrég még politikai szempontok alapján hatalomhoz juttatott erdélyi közéleti szereplőknek, intézményvezetőknek, újságíróknak és más döntéshozó személyeknek egy meghatározó része teljes odaadással támadni kezdte az RMDSZ-t, illetve annak a jobboldaliság tüneteit magán hordozó politikai megnyilvánulásait. Akárhogyan is rendezik az erőviszonyokat, a végső cél az, hogy az erdélyi közélet ne távolodjon el a választói akarattól, ne hódoljon be az aktuálpolitikának, hű legyen önmagához.
Ferencz Zsombor, Marosvásárhely
Krónika (Kolozsvár)

Kende Péter: Nagy-Magyarország nem létező képlet
Szimbólumokra - amilyen a Trianon emléknap is - a politikában szükség van, sőt, valószínűleg elkerülhetetlen, hogy a politikában szimbólumok legyenek, de koránt sincs akkora jelentőségük a politikai erőviszonyok meghatározásában, mint azt némelyek gondolják - mondja Kende Péter. A politikai szociológus úgy véli, aki Trianon ügyében ma felelőst keres, azon politikai álgondolkodók közé tartozik, akik a történelmi események mögött rejtett összeesküvést, háttérhatalmakat keresnek.
- Ma, június 4-én van a Trianon-emléknap. A Fidesznek - 2010-es hatalomra kerülésekor - egyik első intézkedése volt az emléknap törvénybe iktatása, majd a „kettős állampolgárság” megadása. Miért népszerű ma is a Trianon-eszme?
- Én nem vagyok meggyőződve arról, hogy a Trianon-eszme olyan népszerű volna. Ezt az is mutatja, hogy mostanában alig esik erről szó a közbeszédben. Nem csak a magánemberek , hanem a politikusok is alig beszélnek róla. De hát mit lehet erről beszélni csaknem 100 év távlatában? Egyszerűen azért helyezték előtérbe, mert azt remélték, kapcsolatot teremt a Fidesz és a korábbi jobboldali rezsimek között. E rezsimeknek hajlamuk volt arra, hogy úgy mutassák be Trianont, mint Magyarország legsúlyosabb problémáját. De ez ebben a formában egy nagy ostobaság. Trianon ugyanis egy történelmi esemény, amely megszabta a felbomlott Osztrák-Magyar Monarchia magyar részének jövőjét. E magyar rész semmiképpen nem maradt volna az, ami volt, hiszen annak megőrzését a Monarchia biztosította. A Trianon előtti úgynevezett Nagy-Magyarország egy fikció volt, hiszen ebben a formában sohasem létezett, csak a Monarchia keretén belül. Ugyanakkor bármilyen formában nézzük, Trianon jelentős lakosság- és területveszteséggel járt, ami abban az időben érzékenyen érintette a magyar társadalmat, lévén, hogy egy nem elhanyagolható része az etnikai értelemben vett magyarságnak – a magyarul beszélők közösségének – olyan országokba került, amelyeket nem magyar nyelven igazgattak.
- A Fidesz „nemzeti összetartozás napjának” nevezte el az emléknapot, amely épp az említett etnikai elvre céloz.
- A „nemzeti összetartozás napja" – hadd mondjam így – értelmetlen kifejezés. Mert ugyan magyarul beszélő emberek nagy számban élnek a határokon túl, de nemcsak a Trianonban elcsatolt területeken, hanem távolabb is.
- Például Nyugat-Európában…
- Igen, én is Franciaországban éltem életem jelentős részében. Ezeknek az embereknek jó része nem Trianon miatt került oda, ahol ma él, hanem azon emigrációs hullámokkal, amelyek az elmúlt 100 évben jellemezték Magyarország történetét. Az első hullám az 1918/19-es forradalmak után volt, de az elcsatolt területekről is sokan távoztak nem csak Magyarországra, hanem távolabbi területekre. Emigrációs hullámok voltak a 30-as években, és többször 1944-ben, majd a következő években, egészen 1948-ig. Az utolsó nagy egységes emigrációs hullám az 1956-os forradalom után ment nyugatra, de a Kádár-rendszer idején is volt egy szivárgó emigráció, amelynek létszáma összességében nem sokkal maradt el az 56-os emigrációtól. Hogy mennyien vándoroltak ki az utóbbi években, azt a statisztika sokkal kevésbé világosan mutatja, de egyes becslések szerint ez is több százezres nagyságrendű. Tehát a magyarok a legkülönbözőbb okokból kerültek a határokon túlra, és ezért nagyon nehéz a magyarság tényleges lélekszámát meghatározni. Ez ugyanis nagyban függ attól, hogy mi a meghatározás alapja. Ha azt vesszük, hogy valaki magyar állampolgárnak született, akkor mindazok a zsidók, akik 1944 után, vagy esetleg néhány évvel korábban a legkülönbözőbb országokba – Amerikától Izraelig – távoztak, magyarnak számítanak. Ha azokat vesszük, akik magyarul beszélnek, megint más szám jön ki, de még így is rengetegen beszélnek ugyan magyarul, nem tartják magukat a magyarsághoz tartozónak – ha a magyarság alatt egy nyelvi, szellemi és nemzeti közösséget értünk.
- Tehát nem egy etnikai fogalomról van szó?
- Semmiképpen sem. Az etnikai fogalom az európai országok többségében nem jelent semmit. Talán a skandináv országokban van többé-kevésbé egységes többségi etnikum – tehát létezik etnikailag meghatározható nemzeti közösségre is példa. De ez nem vonatkozik még az olyan nemzetekre sem, mint a francia vagy a német. Épp ide - az államnemzetek közé - tartozik a magyar is, hiszen ezek az államnemzetek a legkülönbözőbb etnikumok összeolvadásából jöttek létre. Mindenki tudja, milyen sok dialektust beszélnek Németországban, kevesebben, hogy milyen sokat Franciaországban. Olaszországban az északiak alig értik meg a délieket. Teljesen nevetséges etnikai nemzetekről beszélni Európa, és valószínűleg a legtöbb államnemzet esetében is. Vegyük a kultúrnemzet fogalmát - ennek már több értelme van. Ez alatt azokat az embereket értjük, akiknek az anya- és munkanyelve magyar. Magyar nyelvközösségről tehát lehet beszélni: ők a magyarul beszélő emberek közössége. De ezen emberek egy része nem tekinti magát a magyar nemzet részének. Ha a világot nem valamilyen ósdi nacionalizmus szemüvegén keresztül nézzük, akkor kiderül, hogy a határon túli – erdélyi, felvidéki, stb. - magyarok egy része is habozna, ha azt kérdeznénk tőlük, ők milyen nemzethez tartoznak. Például a romániai magyarok nagyon jól tudják, hogy a nemzet az a kifejezés, amellyel egy államnemzeti közösség határozza meg magát. Arról nem is szólva, hogy nem Magyarország politikai életében vesznek részt. Még akkor sem szívesen vállalnak részt ebben, ha Budapestről ezt egy ideiglenes politikai hatalom erőlteti, mert az ő politikai életük máshol folyik. (Persze minden politikai hatalom ideiglenes.)
- Ugyanakkor a kettős állampolgárság megadásával a romániai magyar közösségben is több százezren vették fel a magyar állampolgárságot. Közülük sokan részt vettek a 2014-es választásokon, sőt, az úgynevezett kvóta-ellenes népszavazáson is voksolhatnak majd.
- De ebben nagyjából ki is merül a magyarságuk, hiszen nem adóznak Magyarországon. Ez a legnagyobb szépséghibája annak, hogy részt vesznek bármilyen országos választáson.
- Az RMDSZ például arra buzdít, hogy a romániai magyarok vegyenek részt a magyarországi referendumon és szavazzanak a kötelező kvóta ellen.
- A kettős állampolgárságnak elsősorban szimbolikus értelme van, egy jelképes összetartozást akar megjeleníteni. De ténylegesen nem változtat azon a tényen, hogy a romániai magyarokat Romániában kormányozzák, a szlovákiai magyarokat pedig Pozsonyban. A kis számú szlovéniai magyar politikai élete Szlovéniában zajlik és a néhány ezer burgenlandi magyar, aki még tud magyarul, sem gondol arra, hogy neki bármi köze volna a magyarországi politikai viszonyokhoz. Tehát ez egy szimbolikus politikai fegyver akar lenni.
- Esetleg beletartozik azon szimbolikus történelmi gesztusok sorába, amelyeket a Fidesz eddig tett? A Kossuth tér átépítésére vagy a német „megszállási emlékműre” gondolok, de lehet folytatni a sort. Vagy egyszerűen szavazatokra van szüksége a Fidesznek?
- Nekem az a véleményem, hogy a kettős állampolgárság megadása nemigen hoz szavazatokat. A magyarországi választókat pedig egyáltalán nem befolyásolja. Fütyülnek a szimbolikus gesztusokra, őket az érdekli, hogy az épp hatalmon lévő kormány politikájában mennyire érvényesülnek az érdekei, vagy szimpátiái. Szimbólumokra a politikában szükség van, sőt, valószínűleg elkerülhetetlen, hogy a politikában szimbólumok legyenek, de koránt sincs akkora jelentőségük a politikai erőviszonyok meghatározásában, mint ahogy azt némelyek gondolják.
- Nincs politikai közösséget teremtő hatása a szimbólumoknak?
- Teremthetnek politikai közösséget, de nem feltétlenül. Én például egyáltalán nem gondolom, hogy a Trianonra hivatkozás politikai közösséget teremt, azon túl, ami már úgyis megvan. A Fidesz szavazóinak közösségén például nem változtat a Trianon emléknap. Mint említettem, Trianonról ma sokkal kevésbé esik szó, mint 2010-ben, vagy az Antall-kormány idejében. Mert kiderült gyakorlati használhatatlansága, értékének vitathatósága; bizonyos pillanatokban felmutatják, mint egy zászlót, de aztán a sarokba teszik, ahonnan esetleg évekig nem kerül elő. A szimbólumok csak akkor élő jelképek, ha az emberek állandóan gondolnak rájuk. Például Kölcsey Himnusza egy élő szimbólum még a mai Magyarországon is, de például egy hasonló hatású festményt már nem tudnék említeni.
- Olyan szimbólumokra gondolok, mint például az Orbán Viktor autójára is kihelyezett Nagy-Magyarország matrica, amivel a Fidesz, a Jobbik és a még jobbra álló szervezetek egyfajta közösséget, szubkultúrát alakítanak ki.
- Nem ismerem ezeknek a közösségeknek a valódi életét, nem tudom, hány ember áll mögöttük. Így nem tudom, hány ember valódi érzelmeit tükrözik, vagy csak a megszokás irányítja őket: ez a mi jelképrendszerünkhöz tartozik, ezért én is felteszem az autómra és ezzel kifejezem, hogy a Fideszre vagy a Jobbikra szavazok. Orbán autóján is ott van, hiszen ő akar a vezére lenni ennek a tábornak, amely isten tudja, hogy miért hivatkozik Nagy-Magyarországra. Hiszen Orbán Viktor, aki mégis tájékozott a világban, ugyanúgy tudja, mint ön vagy én, hogy Nagy-Magyarország egy visszaállíthatatlan képlet. Egy olyan történelmi fikció, amely ebben a formában a török hódítás előtt sem létezett. A török hódítás után pedig nem egy Magyarország volt, hanem kettő, mert Erdély külön kormányzott ország volt. Az 1848-49-es forradalomban sok szó esett az Erdéllyel való unióról, és előjött az 1867-es kiegyezésnél is, amely ezt annyiban meg is valósította, hogy a történelmi Erdély Magyarország kormányzása alá került. Ám egy olyan történelmi képlet keretében, amelyben Magyarország nem volt szuverén állam, hanem a Monarchia része, és bár volt egy bécsi és egy budapesti kormányzata, de a külügy-, a hadügy- és a pénzügyminisztérium közös volt. Tehát Nagy-Magyarország egy 1918-ban, a világháború végén feléledt fikció volt, de abban a pillanatban, amikor Magyarország függetlenségét a Habsburg Birodalomtól kimondták, már elképzelhetetlen volt a megvalósítása. Hiszen a lengyelek, a csehek és a szlovákok, illetve a délszlávok ekkorra önálló államot létesítettek. Az utolsó kormány, amely ténylegesen Nagy-Magyarországért harcolt, Kun Béla bolsevik kormánya volt. Az utána következő, Horthy Miklós-féle kormányok már nem harcoltak ezért, mert egy pillanatig sem gondolták, hogy megvalósítható. Ellenben felfedezték azt, hogy ez egy nagyon szép jelszó, amivel toborozni lehet. A Horthy-korszak vezető politikusai tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy a határok visszaállítása csak bizonyos korlátok között lehetséges, de teljes, integrális terület-visszaszerzésre nincs lehetőség.
- Tehát a magyar szuverén állam létrejöttének feltétele egy kisebb területű állam volt?
- A területi kérdést 1918/19-ben nem lehetett igazán tárgyalni, hiszen akkor háborúban álltunk délen és északon, a román front pedig végképp nyitott volt. A magyar állam tehát kimondta szuverenitását, de ez azt jelentette, hogy nem tartozik az Osztrák-Magyar Birodalomhoz, detronizálja a Habsburg uralkodóházat. Azt, hogy a független magyar állam határai hogyan alakulnak, egy békeszerződésnek kellett megállapítania, amelytől egyébként a magyarok sokkal kedvezőbb határokat vártak, mint amilyenek 1919-ben kialakultak és amelyeket 1920-ban a trianoni békeszerződés szentesített. De ezeket a határokat 1918 után már bajosan lehetett a Birodalom egykori határaival azonosítani. Az a Nagy-Magyarország, amelyet a Horthy-rezsim oktatási rendszerében és propagandájában is népszerűsített, egyszerűen egy képzelődés volt. A hatalmon lévő politikusok leginkább arra gondoltak, jó lenne minél többet visszaszerezni a régi területekből, de ez már nem jelenthette azok összességét.
- Vagyis szükségszerű volt a nemzetiségi területek elvesztése?
- A lehetőségeken belül nem szerepelt a határok megőrzése, hiszen ezen területeken túlnyomó többségben nem magyar nyelvű lakosok éltek. Sokan voltak ugyan, akik Magyarországot a saját országuknak érezték volna, de ez nem jelenti azt, hogy például egy népszavazáson a Magyarországhoz tartozás mellet voksoltak volna. Már ha a népszavazás egyáltalán szóba jött volna, mint a területek kijelölésének egyik eszköze. Bibó István például, aki a népszavazások területrendező szerepéről több tanulmányt írt, tisztában volt vele, hogy csak arról lehet szó, hogy bizonyos etnikai elvek jobban érvényesüljenek, de semmilyen más elv mellett nem lehet kiállni annak reményében, hogy a magyar nemzethez tartozók kivételével bárki is támogassa. Azzal is tisztában volt, hogy rengeteg magyar anyanyelvű ember nem érzi magát egy olyan politikai egység részének, amelyet a magyar nemzet szóval lehet leírni. A probléma az, hogy a nacionalisták - és ez nemcsak a magyar nacionalistákra vonatkozik - folyton összekeverik a nemzetállam fogalmát egyfajta etnikai állam fogalmával. Holott amikor egy terület lakosai egy bizonyos nemzetállam mellett döntenek, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ők ahhoz az etnikumhoz tartoznak, amelyik többségi az adott nemzetállamban. Erre több területi vita példáját fel tudnám hozni, de a legeklatánsabb Elzász-Lotharingiáé. Az elzászi német anyanyelvűek közül például sokan a francia kultúrához tartozónak érezték magukat. Tehát ha lehetőségük lett volna a népszavazásra, nem feltétlenül az etnikai elv döntött volna.
- Mennyire felelősek azok a baloldali politikusok Trianonért – beleértve a kommunistákat is -, akik hatalomra kerültek 1918 október-novemberében? Amikor Károlyi Mihály szobrát néhány éve eltávolították a Parlament mellől, erre a felelősségre hivatkozott a mai kormányzat.
- Rémes dolog, amikor a politikai vitákban összekeverik az időpontokat. Károlyi kommunista szimpatizánssá – de csak szimpatizánssá - egy évtizeddel azután vált, hogy kikerült a magyar politikából. Az utolsók, akik őt kommunistának tekintették volna, épp a kommunisták voltak. Károlyi maga a teljes bizonytalanságban vette át a kormányzást. Hiszen a tényleges hatalom a Délvidéken már a szerb, a Felvidéken a csehszlovák hadsereg, keleten pedig a románok kezében volt. Megpróbált ezekkel a már korábban létrejött politikai alakulatokkal tárgyalni a végleges határokról, azzal, hogy e határok nem lehetnek azonosak az ideiglenes háborús határokkal. Ugyanakkor Károlyi kormányzása oly rövid ideig tartott, hogy nem alakulhatott ki végleges álláspontja. Amikor a hatalmat átadta, azt gondolta, hogy egy szociáldemokrata kormányzatnak adja át, amelynek sikerül kedvezőbb feltételeket kapni Szovjet-Oroszország oldaláról, amellyel Magyarország nem állt háborúban, szemben az antant hatalmakkal. Ugyanakkor a hatalmat Kun Béláék vették át, tulajdonképp egy puccsal, ami keresztülhúzta Károlyi számítását, aki szociáldemokrata vezetésben gondolkodott. Annyi biztos, hogy a Kommün nagyon ártott Magyarország tárgyalási pozícióinak, Clemenceau és Lloyd George ugyanis attól tartottak, hogy Magyarország csatlakozik az orosz kommunistákhoz, ami amúgy nem tartozott a szovjet-orosz vezetők tervei közé. Az antant vezetői ezért lettek a fehér ellenforradalom (Horthyék nevezték így magukat) támogatói. Horthyékat -, akik az antantban bíztak - érte a legnagyobb csalódás, sokkal kedvezőbb feltételekre számítottak Versailles-ban. De hiába küldték oda tárgyalni a dualista Magyarország egyik legtekintélyesebb államférfiját, gróf Apponyi Albertet, tulajdonképpen meg sem hallgatták őt.
- Van egyáltalán felelős Trianonért?
- Kossuth Lajos már 1867-ben megírta Deák Ferencnek, hogy ha Magyarország politikai szekerét a Habsburgokhoz kapcsolják, ennek végzetes következményei lesznek, amikor a dinasztia összeomlik. Kettejük vitájában 150 év után állást foglalni értelmetlen, a maga szempontjából mindkettőjüknek igaza volt. Száz év után hibás fogalomnak tartom Trianonnal kapcsolatban a felelősséget, hiszen ma már nem arról kell beszélni, hogy ki a felelős, hanem arról, hogy milyen körülmények vezettek ide. Például a demográfiai helyzet, hogy a magyarság „egykézett”, miközben a román vagy a szerb nemzetiségiek sokkal több gyermeket szültek. Aki itt felelőst keres, azon politikai álgondolkodók közé tartozik, akik a történelmi események mögött rejtett összeesküvést keresnek, háttérhatalmakat, holott az események nagyon jól megmagyarázhatóak a közvetlen adottságokból. Trianonra is így kell visszaemlékezni.
Simon Zoltán
Népszava

Trianonon innen, Trianonon túl
A Trianonon innen, Trianonon túl címet viselte Raffay Ernő történész előadása, melyre szerda délután került sor a Jelen Ház nagytermében. Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Aradi Szervezete által közösen összeállított megemlékező program „a nemzeti összeomlás sajátságos magyar útját és az abból kivezető túlélés útját” vázolta fel a közönségnek, ahogy az a meghívókon is szerepelt. A rendezvényt egy videoklip és egy rövid, „powerpointos” bemutató vetítésével indították a szervezők. Az est hangulatához hozzájárult Vesztergám Miklós, aki tárogatón játszott, és Murvai Dávid, aki egy Reményik-verset szavalt a közönségnek.
Köszöntőjében Borbély Zsolt Attila, az EMNT Arad Megyei Szervezetének elnöke többek között azt emelte ki, hogy ’89 után nyíltan lehet beszélni bármiről – szerencsére. Illyés Gyulát idézve tehát kijelentheti, „magyar az, akinek fáj Trianon”. A témához kapcsolódó történelmi tényekkel és érdekességekkel vezette fel Raffay Ernő előadását, majd néhány adattal is szolgált a vendégről. Magát az előadást nem részletezném, hiszen Borbély Zsolt, és természetesen az előadó jóvoltából sikerült készítenem egy interjút, melyből kiderül: miről volt szó, mi az, amiről szó lehetett volna, és, mivel az idő és a professzor úr is megengedte, egyéb dolgokra is rákérdezhettem.
Teljesen új tárgyalások kellenének
– Mások már megtették előttem, de hadd üdvözöljem én is Aradon, professzor úr! Bár nem először jár nálunk, mégis szeretném megkérni, hogy pár szóban mutatkozzon be az olvasóknak, hiszen szinte biztosan nem elég annyit mondani, hogy ön történész…
– Köszönöm! Én magamról annyit mondanék el, hogy történész vagyok, 68. életévemet élem, származásomra tekintve pedig apai ágon székely vagyok – Csókfalva, Hármasfalu. 1617-ben Bethlen Gábor fejedelem adott egy Raffay Mihály nevű ottani embernek lófőszékelységet, tehát nemesi rangra emelte. Anyai ágon Vas megyei családból származom. Körülbelül ennyi. A rendszerváltás idején politikus voltam, két ciklusban is, és nagyjából végig országgyűlési képviselő. Honvédelmi államtitkár, tehát katonai ügyekkel foglalkoztam, 1994-től pedig egyetemi oktató vagyok. Voltam a Partiumi Keresztény Egyetemen Nagyváradon, a Református Egyetemen Budapesten, most pedig a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán tanítok gazdaságtörténetet és diplomáciatörténetet. Szóval egy öreg tanárember vagyok, aki foglalkozik erdélyi, Trianonnal kapcsolatos kérdésekkel.
– A mai előadás címe Trianonon innen, Trianonon túl, de úgy-e van az előadásnak másik, hosszabb változata is. Mi az, amit ott tárgyalnak, és most nem hangzott el?
– Trianon okai és következményei szerepelnek az előadásomban, ami azt jelenti, hogy a történelemóra része az addig tart, amíg az 1800-as évek közepétől eljut Európa és a Magyar Királyság Trianonig, 1920-ig. Azután, napjaink felé haladva, Trianon következményeit sorolva először a Horthy-korszakról szoktam beszélni, a négyszeres területi revízióról, a román–magyar, csehszlovák–magyar és szerb–magyar történelmi ellentétekről, amelyek rendkívül mélyek, és szinte feloldhatatlannak látszanak. Azután az 1945 utáni Trianon-következmények kapcsán úgyszintén a kommunizmusról, a romániai és szlovákiai sovinizmusról, szerbiai magyarírtásokról beszélek, illetve, ami nem nagyon volt benne (mert most csak egy óra állt rendelkezésemre, tehát jó harminc perccel rövidebb volt az idő), a rendszerváltozás óta eltelt több mint negyed évszázadról szoktam beszélni. Ezt itt csak megemlítettem, hogy 1989–’90-ben két nagy esemény is lezajlott. Első a kommunizmus bukása – ez pozitív –, és a magyarok számára két nagy lehetőség Trianon megtámadására békés vagy nem békés eszközökkel: az egyik, hogy Csehszlovákia 1992. dec. 31-én két darabra bomlott, Jugoszlávia pedig 1991. és 1995. között egy véres háborúval bomlott fel. Na most, a dologban az a lényeg, hogy a csehek és a szlovákok ügyesen szétosztották maguk között a területet is, a fegyvereket is, bizonyos gazdasági ügyekben is megegyeztek, és ekkor Magyarországnak lett volna lehetősége Szlovákia nemzetközi jogi értelemben vett elismerése kapcsán bizonyos követeléseket tenni a szlovák kormány felé a felvidéki magyarok érdekében. A másik, hogy amikor Jugoszlávia felbomlott, a második világháborúval azonos hosszúságú, véres háború volt a szerbek és a horvátok, illetve a szerbek és a bosnyákok között. Ezeknek a részleteit szoktam elmondani. Pl. a kilencvenes évek elején, az Antal-kormány idején volt a Kalasnyikov-ügy, amikor Magyarország két nagy kamion, tehát több tízezer fegyvert és több millió lőszert adott el készpénzért a függetlenségét kinyilvánító Horvátországnak – hogy ennek milyen politikai és katonai következményei voltak annak idején. Ez nagyon fontos téma, az RTL-klub nemzetközi stábja is erről készít most egy komoly filmet, jelenleg Zágrábban forgatnak.
Ezenkívül szoktam beszélni arról is – hiszen magam is erdélyi családból származom, és a könyveim egy része a román–magyar viszonyról szól –, hogy az első világháborúban Romániának milyen szerepe volt Magyarország kapcsán. Az egyik következő könyvemnek az lesz a címe, hogy az 1916. évi erdélyi román katonai betörés.Tehát 1916 augusztusában megtámad bennünket a saját szövetségesünk, ami elég furcsa, a nemzetközi joggal nehezen magyarázható döntés. Ez gyakorlatilag a mai napig a román–magyar viszont teljesen rosszá tette. Mindegy, hogy mit mondanak a külügyminiszterek, az államfők, a különböző kormánytagok, sajnos az a helyzet, hogy a két ország között most is súlyos ellentétek vannak. Éppen azért, mert a NATO-n belül Románia annyira Amerika-barát, hogy fölhatalmazva érzi magát arra, hogy (főleg székelyföldön) dűlőre vigye a romániai magyarok ügyét úgy, hogy a románoknak jó legyen, a magyaroknak nem. Szerintem ez így tovább nem mehet; az én felfogásom szerint kétoldalú tárgyaláson kéne beszélni a román és magyar kormányköröknek. Ezekről szoktam még beszélni az előadásokban.
– Ma olvasható volt az egyik hírportálon, hogy Szijjártó Péter és a román gazdasági miniszter erősebb együttműködést tervez a két ország között. Az viszont megfigyelhető, hogy gazdasági szempontból tényleg jól együtt tud dolgozni a két ország, főleg a határ mentén, a kereskedelmi kamarák révén. A gazdaságban tehát nem nyilvánul meg az ellentét, vagy csak nem nyíltan?
– Hát, már Trianon után elkezdődött a gazdasági kapcsolatok kiépítése. Főleg a régi kelet-magyarországi megyék, de egész Erdély a Magyarországgal való kereskedelemre van ítélve. Él egy Sabin Gherman nevű kolozsvári úr, akit én személyesen ismerek, és aki azt mondja, hogy a román költségvetésben Bukarest több támogatást kap, mint Erdély összes városa és faluja együttvéve. Ez azt jelenti, hogy Bukarest – az ő álláspontja szerint, de én is egyetértek vele – nem irányít elég pénzt és szándékot Erdély felé. Emögött viszont már politikai megfontolás van, mert nem minden esetben érzik magukénak Erdélyt. Legkevésbé a székelyföldi megyék fejlesztését támogatják. Ugye Bukaresttől nyugatra vannak, de Budapest felől a Kárpát-medence legkeletibb három megyéjéről van szó. Gondolok itt a botrányos autópálya-építésre, de ezt ismerik a Nyugati Jelen olvasói, nem akarom részletezni. Mindazonáltal nekem is az a véleményem, tehát egyetértek Szijjártó miniszter úrral abban, hogy a gazdasági kapcsolatokat jó, ha fejlesztjük, mert az oldja, oldhatja a politikai feszültségeket. Igen ám, de nem fogja! Hiába kereskedünk egymással, a cégeknek ez jó, természetesen, és helyes, mert mindkét kormány támogatja az állampolgárait. Azonban ha Bukarestben azt gondolják, hogy a magyarok elítélendők, horthysták, irredenták és a „szörnyű” területi autonómiát akarják, és emiatt idegenkednek a magyaroktól, akkor a magyar–román megbékélésnek semmi jeleit nem fogjuk látni. Az egy dolog, hogy a kamarák kereskednek, rémisztő kamionforgalom van, ami jó – de csak ha van autópálya… A gazdasági kapcsolatok tehát jók, de nem elegendőek.
– Ezek kapcsán két kérdés fogalmazódott meg bennem. Az egyik, hogy akkor mire lenne szükség a feszültségek enyhítése érdekében, ha egyáltalán van ilyen?
– Nagyon komoly kapcsolataink vannak – elvileg. Az unióban is tagok vagyunk, valamint a NATO-ban katonai szövetségesek. Ennek a kettőnek olyan rendkívüli összetartó erőt kellene jelentenie, ami nincs! A fő kérdés az marad, hogy Erdély hova tartozik. Ezt a kérdést kell megoldani, és a két nemzet közötti, korrekt megoldás után lehet csak jó a viszony. Ugyanis az, hogy a románok egy szerencsés nemzetközi pillanatban ide bevonulnak, elfoglalják egy másik nép országát (ahol az ő fiai is laknak, etnikai kisebbségben), megszállás alatt tartják és örök időkre ott akarnak maradni, nonszensz. Őrült nagy problémát okoz a két nemzet között, mert azért a magyarok sem birkák, mi is ismerjük a történelmet. Én azt mondom, hogy a románok és a magyarok között teljesen új tárgyalásokat kellene folytatni. A két ország delegációja üljön össze, tárgyalják ki a problémát az oktatástól a határokig, a kereskedelemtől a vallásokig mindent, amit lehet, beszéljenek meg, mert ez csak így fog működni.
– A másik kérdés – hogy az eredeti témához is visszakanyarodjunk –: előadásából azt a tanulságot vontam le, hogy figyelnünk kell a lehetőségekre, arra mikor adódik alkalmunk változtatni. Miről ismerhetjük fel ezeket a pillanatokat?
– Igen… Az a helyzet, hogy a világ történelmét mindig a nagyhatalmak döntik el. 1918 előtt, a Monarchia részeként ebbe a magyaroknak is volt beleszólásunk. 2016-ban is a nagyhatalmak döntenek, ezek most az USA, Oroszország és Kína, meg az ún. kisebb nagyhatalmak (mert ilyenek is vannak, például Németország stb.), de főleg az USA és Oroszország döntenek. Nekünk tehát az orosz és amerikai viszonyok békéssé vagy erőszakossá válásának kontextusában kell cselekednünk. Hogyha békésebb lesz, akkor mi Erdély kapcsán föl tudunk vetni kérdéseket. Ha erőszakossá vagy háborússá válik, akkor nagyobb a baj, mert a NATO-ban szövetségesek vagyunk Amerikával. Magyarország érdeke azonban akkor is a NATO-s és az Európai Uniós kapcsolatok meggyöngítése. Nem mondom, hogy a kilépés, de mindenképp gyöngítés, mert túl közel vagyunk ahhoz, hogy Oroszország felénk irányítsa a rakétáit. És most – kétségtelen tény, felső katonai vezetők elmondták –, hogy az orosz rakéták egy része Románia felé irányul. Megítélésem szerint tehát a román kormány öngyilkos politikát folytat.
– Elnézést kérek, de ha már erről is szó esett, nem bírom ki, hogy meg ne kérdezzem! Úgy látom, hogy a két nagyhatalom között Magyarország (főleg a migráns-kérdés kapcsán), inkább az oroszok felé hajaz. Önnek mi a véleménye erről?
– Jól látja. A helyzet az, hogy én nem vagyok sem Fideszes, sem KDNP-s, meg semmilyen pártnak a tagja, de figyelem az eseményeket, és egyetértek azzal, amit a mostani kormány csinál. Nem szabad nagy tömegekben beengedni a menekülteket – a szerencsétleneket és árvákat, akik az életükért futnak, nyilván –, de a nagy tömegeket nem, mert Európa elvesztheti az identitását. Egyébként már elvesztette, tehát a keresztény Európa már nem létezik. Nyugat-Európa a liberalizmus által lepusztított, fogyasztói társadalmak egymás mellett élésének konglomerációja, ha szabad ilyen bonyolultan kifejeznem magam.
Magyarország, Románia, Lengyelország az, ahol nagyobb vallásos tömegek vannak, bár Románia és Szlovákia sajnos túl soviniszta – jelenleg őket tartom Európa két legsovinisztább országának. Ezeket leszámítva a magyar kormány álláspontja helyes a migráns-ügyben, mert először valóban csak nyugaton, de utána az egész kontinensen hihetetlen kegyetlenséggel lepusztítják a kereszténységet, mert sem bennük, sem vallásukban nincs meg a Krisztusi szeretet fogalma.
– Reméljük hát, hogy ha eljön az idő, a vezetők felismerik majd a pillanatot! Én pedig köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én is köszönöm szépen!
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés László ismét ügynökmúlttal vádolja a KREK püspökét
Ismét a hatalomhoz való dörgölőzéssel és ügynökmúlttal vádolja Csűry István püspököt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) jelenlegi vezetőjét Tőkés László korábbi püspök – számol be a kronika.ro.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke által aláírt, a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben Tőkés az egyház titkosszolgálati átvilágításának folytatását sürgette, amely szerinte „az egyház megújulásának nélkülözhetetlen feltétele”. Tőkés egyébként korábban kezdeményezte, hogy ne legyenek egyházi tisztségekbe választhatók azok, akik 1989 előtt együttműködtek a román kommunista hatalom politikai rendőrségével, a Szekuritátéval, és szerinte ez alól Csűry István sem kivétel. Tőkés közleményében idéz Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című dokumentumgyűjteményéből, mely foglalkozik Csűry István titkosszolgálati múltjával is. „A (zsibói) Molnár János, a Kovács Imre, a Gellért Gyula és a Juhász Tamás dossziéiban nyolc feljegyzés található egy KISS fedőnevű informátortól, aki az 1980-as évek első felében szalárdi lelkész. Ebben az időben Csűry István volt Szalárdon a református lelkipásztor. Ez nyilván közvetett bizonyíték, de bizonyíték” – olvasható többek közt az említett dokumentumkötetben.
Tőkés közleményében a hatalomhoz való dörgölőzés sajátos esetének nevezi, hogy a KREK püspöke, aki „korábban a Medgyessy–Gyurcsány-barát RMDSZ oldalára igazolt át”, jelenleg „Orbán Viktornál és kormányánál igyekszik piros pontokat gyűjteni”. „A Fidesz-KDNP színeiben európai parlamenti mandátumot szerzett képviselőként jól érzékelem, miként próbálnak éket verni a nemzet miniszterelnöke és szerény személyem közé” – teszi hozzá Tőkés. Csűry Istvánt reagáltatni akartuk hétfőn az EMNT-elnök kijelentéseire, azonban többszöri megkeresésünkre sem tudtuk elérni.
Korábban beszámoltunk arról is, hogy Tőkés azzal vádolta a választások előtt a KREK püspökét, hogy egyoldalú és látványos módon az RMDSZ mellett kötelezi el az egyházat. Csűry István a lelkipásztori hivataloknak eljuttatott körlevélben visszautasította a bírálatot, leszögezve: az egyházkerület meghirdette az egyenlő távolság elvét – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke nyilatkozata, valamint az ebben említett Feljegyzést a hivatalban lévő püspök titkosszolgálati múltjáról
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület helyhatósági választásokkal kapcsolatos szereplése, valamint titkosszolgálati átvilágítása tárgyában
Május folyamán egy-egy sajtóértekezleten, illetve nyilatkozatban foglalkoztam az idén sorra kerülő választások (1), valamint az egyházi titkosszolgálati átvilágítások (2) kérdésével.
(1) Miként akkor, utólag is csak megismételni tudom, mennyire méltatlan, hogy jobb sorsra érdemes egyházkerületünk a júniusi helyhatósági választások alkalmával valóságos pártegyházként tolta a szekerét az RMDSZ-nek. És ezzel a történetnek még nincsen vége. Minekutána huszonhat évvel a rendszerváltozás kezdete után az ország újból „bevörösödött”, az egyeduralmát megőrző RMDSZ Erdélyt is „bepirosítva”, begyűjtött szavazatait alkalmi pártpolitikai alkuk pillanatnyi előnyeire váltva, Bihar megyében a posztkommunista szociáldemokratákkal kötött titkos paktum oltárán kész feláldozni a magyar érdekeket, csúfos nagyváradi vereségéről ezúttal nem is szólva.
Akár gratulálni is lehet az RMDSZ-nek. Közel 100 ezer szavazattal ugyan kevesebbet kapott, de országos szinten hozta a papírformát, szemben az Erdélyi Magyar Néppárttal, melynek sajnos nem sikerült áttörést elérnie. A korrupt román hatalmi rendszerbe beágyazódott RMDSZ-szel szemben viszont még ha kevesen is vagyunk, akkor is igazunk van. Ennek tudatában kérjük és várjuk el megválasztott helyi magyar képviselőinktől, hogy a hatalmi, anyagi és pártérdekeken felülkerekedve és az összefogás útját keresve vállalkozzanak a hiteles és hatékony nemzeti érdekérvényesítés felelős munkájára.
(2) Az Egyház titkosszolgálati átvilágítása kérdésében is csak megerősíteni tudom az egy hónappal ezelőtt mondottakat. Egyházi és nemzeti létérdekünk, Egyházunk megújulásának pedig nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy az elhúzódó, illetve szándékosan késleltetett átvilágítást továbbvigyük, és több mint két évtized után egyházi életünket végre ténylegesen megtisztítsuk és megszabadítsuk a kommunista múlt nyomasztó és visszahúzó örökségétől. Erre nézve a közzétett kimutatások tanulságai változatlanul érvényesek. Az előttünk álló egyházi és országos választások az átvilágítás következetes véghezvitelét egyaránt szükségessé teszik.
Említésre érdemes, hogy a választásokra és a titkosszolgálati átvilágításra vonatkozó megnyilatkozásaimra „a legjobb védekezés a támadás” elve jegyében, nemtelen módon vágtak vissza – mások mellett – Csűry István püspök, Varga Attila törvényellenesen választott egyházkerületi főgondnok és Lakatos Péter, az Állami Számvevőszék tagja. A figyelemelterelés módszerét alkalmazva a felvetett kérdések – úgymint a korrupció és a Securitate-kollaboráció – megválaszolása helyett célzatos támadást intéztek szerény személyem ellen. (Csűry István „Reagálás: Tőkés László előző püspök” című írásának szerzője egyébként nagy valószínűséggel nem az aláíró.)
Lakatos Péter korrupcióban részes RMDSZ-pártember „rendhagyó körlevelében” attól sem riad vissza, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel takarózzék és próbálja igazolni „Csűry István püspök tevékenységét”. Nem kétséges, hogy ez alkalommal is a hatalomhoz való dörgölőzés egy olyan sajátos esetéről van szó, melynek révén az MSZP-útitárs bihari RMDSZ vezető figurája köpönyegforgató módon a Fidesz-KDNP-kormánynál keres magának legitimációt.
Ugyanebbe az irányba mutat Csűry Istvánnak „a küszöbön álló népszavazást” népszerűsítő – amúgy vélhetően szintén nem maga által megfogalmazott – írása ( Bihari Napló, 2016. június 23.), mely más hasonló megnyilvánulásaival együtt szintén Orbán Viktornál és kormányánál igyekszik piros pontokat gyűjteni. A Fidesz-KDNPszíneiben európai parlamenti mandátumot szerzett képviselőként jól érzékelem, miként próbálnak éket verni a Nemzet miniszterelnöke és szerény személyem közé.
Csűry István nem válogatós. Annak idején nekem volt egyik leginkább lojális munkatársam: püspökhelyettesem. Helyembe lépvén a Medgyessy-Gyurcsány-barát RMDSZ oldalára igazolt át, velük együtt pedig utóbb Orbánék zsoldjába igyekszik szegődni. Mindig az éppen aktuális hatalomban találja meg a gazdáját. Vélhetően azonban még ennél is régebbre nyúlik vissza a román titkosszolgálathoz fűződő viszonya, melyről a mellékelt Feljegyzés tanúskodik. FELJEGYZÉS
Csűry István püspök titkosszolgálati múltjáról
A (zsibói) Molnár János, a Kovács Imre, a Gellért Gyula és a Juhász Tamás dossziéiban nyolc (8) feljegyzés található egy KISS fedőnevű informátortól, aki az 1980-as évek első felében szalárdi lelkész. Ebben az időben Csűry István volt Szalárdon a református lelkipásztor.Ez nyílván közvetett bizonyíték, de bizonyíték.(Nem kell a gyilkos bevallja, hogy gyilkolt, közvetett bizonyíték alapján is elítélhető.)
Ezen felül, szintén a zsibói Molnár János dossziéjában található egy lehallgatási jegyzőkönyv,1982.07.07-i keltezéssel, melynek egyik részlete így szól: „15 óra 43 perckor a célszemély (a fiatal JÁNOS) tárcsázta a következő számot: 51539, Dani Judit, Nagyvárad, Iza utca 19 szám, S/4, ap. 14. Beszélt egy Istvánnal, aki neki barátja, és akit meghívott, a feleségével együtt (akit JUTKÁNAK hívnak) hozzájuk, egy beszélgetésre, mivelhogy még jön hozzájuk több olyan személy, akikkel jó lett volna, ha ISTVÁN találkozik. Ezek között lett volna egy IRMA nevezetű is. ISTVÁN sajnálattal közli, hogy nem tudja elfogadni a meghívást, mivel hozzájuk is jönnek ma estére vendégek.” („La orele 15,43 obiectivul (tânărul JANOS) a format numărul 51539, Dani Judita str. Iza, nr.19, S/4, ap.14, şi a vorbit cu unu ISTVAN, prieten de al lui, pecare l-a invitat, împreună cu soţia (pe care o cheamă JUTKA) la el acasă, la o partidă de discuţii; fiindcă mai vin la ei încă câteva persoane, cu care bine ar fi făcut ISTVAN dacă s-ar fi întâlnit, printre aceştia se afla şi una IRMA. ISTVAN cu părere de rău, dar n-a putut accepta invitaţia, fiindcă vin şi la ei musafiri de seară.”)
A jegyzőkönyvet elemző tiszt (Raţ Ioan százados) a fenti telefonszámhoz a következő kommentárt fűzte: „Ez a Csűry István család, Roşescu informátor.” („Este fam. Csűry István, inf. Roşescu.”) Ez a „Roșescu” a zsibói Molnár lányainak keresztelőjére is hivatalos, és onnan is küld jelentést. Tudtommal Dani Judit volt Csűry felesége, és az említett nagyváradi címen laktak, tehát a lehallgatási jegyzőkönyvben nevesített István, nem lehetett más, csak Csűry.
Természetesen tudom, hogy A Securitate Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) azt állítja, hogy nem áll rendelkezésükre semmilyen dosszié Csűry Istvánról. De mivel az anyag 40%-át a mostani titkosszolgálat nem adta át a CNSAS-nak, ez az igazolás lehet igaz is, de nem azt igazolja, hogy Csűry nem volt informátor, hanem azt, hogy nincs birtokukban ilyen adat. Ők ugyanis azt nem vizsgálják, hogy más informátorok és célszemélyek iratgyűjteményeiben ki és hogyan szerepel. Hát ennyit tudok én erről a sajnálatos esetről mondani. Ettől akár még bölcsen is végezheti a püspöki szolgálatot az egykori KISS/ROŞESCU fedőnevű informátor.
2015
Molnár János
tokeslaszlo.eu

Diktatúra a demokráciában: Tőkés László kampány-ármányára való válasz
Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.(2Tim 1,7) Tőkés elnök úr és képviselő érezhető indulattal és fékezhetetlen dühvel támad rá többek között az aláíró püspök utódjára, aki a partiumi magyarság nehéz helyzetében keresni merészelte munkatársaival a járható utat, hogy a helyi önkormányzatokban mégis megvalósulhasson, amennyire lehet, a magyarok térfoglalása.
Ebben az értelemben az általa pártegyháznak megbélyegzett egyházkerület választáson való részvételre szólította mind az Erdélyi Néppárt, mind az RMDSZ tagjait és a velük rokonszenvet érező polgártársakat.
Az egyházak felkérése ellenére is a választásokon való részvétel drámaian alakult. A Részeken és Erdélyben a választásra jogosultak több mint fele nem élt sorsbefolyásoló lehetőségével, inkább otthon maradt. Ebben a küzdelemben az abszolut vesztes a Tőkés László fővédnöksége alatt vitézkedő Erdélyi Néppárt. Az RMDSZ eredménye sem nevezhető sikernek, de mégis lett Szatmár megyében, Biharban megyei tanácselnök. Visszaszerezhettük a szatmárnémeti polgármesteri tisztséget. Temesvárnak alpolgármestere lett, hogy csak néhány sikert emlegessek azokon a helyeken, ahol éltek testvéreink a választás lehetőségével. A Néppárt sajnos újból megbukott, még akkor is így van ez, ha zavart keltő ködösítéssel azt halljuk, hogy nem sikerült a remélt áttörést vérehajatani. Megbukott a választásra jogosultak több mint fele, de mentségükre szolgál az, hogy ilyen árokásó politikával manipuláló emberek nyomán, mint Tőkés és elvbarátai, nem akartak megnyilvánulni.
Tőkés László, mint az autonómia harcosa leleplezte magát, amikor a helyi önkormányzatokba, jelenlegi adott helyi “autonóm” testületekbe bekerült személyeket letámadja, verbális agresszióval bírálja. Erdély nem azért “pirosodik be”, mert valaki is óhajtja a jelenlegi győztes román pártok ölelését, hanem azért, mert nincs más. A politikai prérin sehol sem látszanak az önmagukat nemzetinek és keresztyénnek meghatározó alakulatok. Joggal vádolhatjuk az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetőségét azzal, hogy eredeti küldetésének megfelelően, nem tudta a Romániába szorult magyar nemzetrészt egyesíteni, sőt egyetlen párthoz elszegődve, a felszabdalódásunkat támogatta. Jelenleg tisztázás folyamata, hogy mennyire gonosz szándék áll a történtek hátterében, vagy csupán a hatalom miatti hajsza vakította el a főszereplőket.
A nemzetrész felszeletelése mellett állandó támadás érte az egyházakat, különösen a királyhágói református egyházkerületet és annak püspökét. A titkosszolgálattal való együttműködés vádja éppen egy évtizeddel ezelőtt éledt. Tőkés László által vezényelt átvilágítás igen szelektív módon jelentkezett. A hivatalos folyamatot megelőzte egy úgynevezett tudományos kutatás, amelynek anyaga részben könyvek formájában meg is jelent. Részben nem jelentek meg anyagok, vagy kísérlet történt arra nézve, hogy fontos személyek esetében elnézéssel legyenek a dossziék kezelői. Vannak személyek, akik akkor is elmarasztalhatóak, mint a jelenlegi püspök, ha csak közvetetten ráutaló iratok feltételezhetőek. Tőkés leleplező buzgalmában le is írja, hogy ezek nem bizonyítékok, de azért fogadjuk el, mert az ő véleménye mindenek feletti. A szelektív emlékezet elfeledteti, hogy ő személyesen általunk is látott két alkalommal kötelezte el magát a szolgálatoknak, ugyanakkor két esztendő hiányzó dokumentuma mellett sikerült igazolania ügynöki fedhetetlenségét.
Tőkés László elismerést érdemlő forradalmi tevékénységét követően érthetetlen módon lesz folyamatosan mélyülő formában méltatlan azokra a tisztségekre, amelyeket betöltött és amelyeket betölt. (Eltekintünk ezen írásban foglalkozni az egyházkerület immár lerendezett adóságával, vagy a Partiumi Keresztyén Egyetem botrányával.) Diktatúra van az általa hirdetett demokráciában, ameddig választott vezetőket támad ki. Királyhágómelléki Egyházkerület jelenlegi püspökét kétszázezer ember képviselete választotta meg 80 százalék feletti arányban. Diktatúra van abban a világban, amelyben a demokratikus egyházi választás után olyanoknak a hangja és szerepe nő meg, akik hatalmat kapnak, vagy szereznek arra, hogy egy közösség fejlődését akadályozzák, esetleg a legitim vezetőket hazugságaikkal bemocskolják.
Tisztelettel kérem a FIDESZ-KDNP nemzeti kormány felelőseit, hogy az általuk nevünkben delegált EU-képviselő munkáját és káros tevékenységét vizsgálják meg közelebbről. Alázattal kérem a nemzeti stratégiát szervező és irányító testületeket, hogy elemezzék körültekintőbben az anyaország határain kívül rekedt nemzetrészek sorsát. Várjuk a magunk munkájának a felülvizsgálatát, terveink megtárgyalását. Szóbeszéd és hamis információ nem buktathatja meg kórházépítő vállalásunkat, nem fékezheti itthontartó szolgálatunkat.
Tőkés Lászlót felkérjük, hogy igyekezzen valódi közösségi lekületet gyakorolni. Közelgő nyugdíjazásáig törekedjen Isten útján járni. Félelme nincs azoknak, akik erőt és szeretetet hordoznak az éberség világosságában.
Nagyvárad, 2016. június 29.
A békesség kötelékében!
Csűry István püspök
erdon.ro

Magyarok kenyere összefogással
Idén a felvidéki Gútáról érkezik Baranyába a kovász a magyarok kenyeréhez, a sót ismét Parajdról küldik, elkészítéséhez a Tisza forrásvidékéről származó vizet használnak, a megőrölt liszt pedig a külhoni rászorulókon kívül minden magyarországi megyébe eljut.
A 2011-ben indult Magyarok kenyere program pécsi sajtótájékoztatóján Korinek László jogászprofesszor, ötletgazda a kezdeményezés sikeréről úgy fogalmazott: „túlnőtt rajtunk a program”, amely sok jó embernek köszönhetően rendszerré kezd összeállni. Az első évben a Pécsen elindított jótékonysági akció során magyarországi és külhoni magyarlakta településekről 10 tonna búza érkezett Baranyába, 2012-ben húsz, egy évvel később 100, 2014-ben 220, míg tavaly már 440 tonna. Az elmúlt három év nagy mennyisége annak köszönhető, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2013-ban 77, egy esztendővel később 120, tavaly pedig 362 tonna összegyűjtésével járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez. Korinek László hangsúlyozta: tovább terjesztik a programot a határokon túl, mivel nagyon jó a fogadókészség a környező országok magyarlakta területein. Vajdaság tavalyi csatlakozása után a kezdeményezés idén beindul Felvidéken és Észak-Erdélyben is. Győrffy Balázs, az NAK elnöke kiemelte: az adományok összeöntési ünnepségét augusztus 7-én tartják a Pécshez közeli Orfű malommúzeumában. Az augusztus 20-ai kenyerekhez a felvidéki Gútáról érkezik Baranyába a kovász, a sót ismét az erdélyi Parajdról küldik, elkészítéséhez a legmagyarabb folyóként emlegetett Tisza forrásvidékéről származó vizet használnak. A karitatív akció idei nagy kedvezményezettjei között említette a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthont és a fővárosi Oltalom Karitatív Egyesületet. A támogatást szeptember 20-án, a gyermekek világnapján osztják szét a rászorulók között. Idén már lehetőség van arra, hogy a lisztadományból minden magyarországi megye karitatív szervezetei is részesüljenek. Páva Zsolt (Fidesz–KDNP), Pécs polgármestere azt mondta: a kezdeményezés kezdetén senki sem számított arra, hogy egy ilyen nemzetegyesítő programot sikerült elindítani a baranyai megyeszékhelyről. Böjte Csaba a sajtótájékoztatón lejátszott videoüzenetében méltatta az összefogást, és beszámolt arról, hogy évről évre egyre több gyermek arcára csal mosolyt a lisztből sült kenyér, fánk, palacsinta vagy éppen pizza az alapítvány árvaházaiban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiállt az RMDSZ Csűry mellett Tőkés ellenében
Az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete hétfőn felszólította Tőkés Lászlót, hogy hagyja abba „a magyar közösségünknek ártó, felelőtlen megnyilvánulásait, a köztiszteletben álló közösségi vezetők rágalmazását, különös tekintettel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tisztségviselőire”.
A három szervezet közleményében arra reagált, hogy a fideszes EP-képviselő a múlt héten azzal gyanúsította meg a KREK püspökét, Csűry Istvánt, hogy 1989 előtt együttműködött a román kommunista hatalom politikai rendőrségével, a Szekuritátéval. Tőkés László azt állította, hogy közvetett bizonyítékai vannak az egyházi vezető állítólagos besúgói múltjáról. Az EP-képviselő ugyanakkor már korábban is azzal vádolta Csűryt, hogy „egyoldalú és látványos módon” az RMDSZ mellett kötelezi el az egyházat.
A püspök védelmére kelő három RMDSZ-szervezet szerint Csűry István (aki Tőkés László utódja a püspöki székben) eddig mandátuma alatt megmutatta: van más út is. „Igen, a folytonos viszálykeltésen kívül, van másfajta egyházi és világi szolgálat. Lehet úgy egyházat, közösséget vezetni, hogy a békesség ne csak automatizált köszöntés legyen, hanem a mindennap elvégzett munkánk, gyakorlatba ültetett gondolataink eredménye” – olvasható a közleményükben.
Az RMDSZ-szervezetek szerint Csűry István mandátuma alatt már nem a püspök politikai ambícióit kiszolgálandó épülnek intézmények az egyházkerületben, hanem mert szükség van rájuk. „Ma nem pénzügyi eladósodás, hanem fenntartható intézményfejlesztés van. Ma nem a viszályt, veszekedést, szembefordulást bátorítja a püspök, hanem az összefogást. Nem az egymás iránti elhidegülést, elbizonytalanodást, hanem az egymás iránti felelős, bizalmat erősítő magatartást segíti a püspök” – írják.
A közleményük szerint Tőkés Lászlót megzavarhatta, hogy a Csűry püspök által következetesen vállalt, a magyar emberek által támogatott út, eredményes.
„Zavarja, mert az utód jó munkája mutat rá legtöbbször, legjobban az előd hibáira. Igen, hibásnak és eredménytelennek bizonyult többek között a politikai viszály, megosztottság megteremtése. Félszájjal ugyan elismerte, legutóbb létrehozott pártja, az EMNP választási eredménytelenségét, de ahelyett, hogy belátná évek óta tartó közösség-megosztó aknamunkájának kudarcát és azt abbahagyná, tovább is értelmetlenül vádaskodik” – fogalmaznak az aláírók.
Közleménye végén a három RMDSZ-szervezet megemlíti azt is, hogy Tőkés László legutóbb "a sikeres Kolozsvári összefogás egyik szereplőjét", Gergely Balázst is kizáratta a Néppártból. "Szinte már beteges kedves Tőkés úr, hogy önnek csak az állandó harc a fontos, nem az eredmények elérése" – olvasható az állásfoglalásban.
maszol.ro