Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Európai Parlament /EP/ [és különböző testületei]
3416 tétel
2007. február 5.
Február 2-án a Fidesz országgyűlési és európai parlamenti képviselői – köztük Orbán Viktor pártelnök – polgári engedetlenségi akció keretében elbontották a Kossuth teret 2006. október 23. óta elkerítő fémkordont. A Fidesz-frakció kordonbontó akciója után ismét tüntetők és rendőrök foglalták el a Kossuth-teret. A helyszínre vezényelt rendőri erők harmadik napja gyakorlatilag folyamatos tömegoszlatást végeznek az Országháza előtti téren. A Fidesz ellenzéki párt akciójára azt követően került sor, hogy Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője és Szájer József, a párt EP-frakciójának képviselője levélben szólította fel az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy haladéktalanul intézkedjen a Kossuth téri kordonok felszámolása érdekében. Kérésüket elutasították. Sólyom László köztársasági elnök kijelentette, a kordonbontás jogellenes volt, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a rendőrség ősz óta „alkotmányosan aggályos módon” korlátozza a gyülekezési jogot. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök több mint károsnak nevezte a Fidesz akcióját, és hangsúlyozta: a kormánynak nincs tennivalója az ügyben, csak a rendőrségnek. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kijelentette, hogy a kordon elbontásában részt vevő fideszes képviselők vállalják tettük következményeit, és nem kívánnak mentelmi joguk mögé rejtőzni. Február 4-én újabb tömegoszlatásokra került sor, délutánra 400–500 rendőrt vontak össze a környéken. A rendőrség eddig 17 személyt állított elő a Kossuth téren történtek miatt. Szájer József, a Fidesz EP-képviselője szerint Hiller István, az MSZP elnöke és Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető „bűnrészességet vállalt” a kormány és a rendőrség magatartásával, azzal, hogy elutasították az ellenzéki politikus levelében megfogalmazott követelést, miszerint pártjuk lépjen fel a Kossuth téri „vasfüggöny” elbontásáért. /Februárban újrakezdték. = Krónika (Kolozsvár), febr. 5./
2007. február 6.
Hét alelnöki helyet szerzett meg Románia az EP bizottságaiban. Kónya-Hamar Sándor európai parlamenti képviselő elmondta, hogy a kulturális bizottság leszavazta a Nagy-Románia párti Viorica Pompilia Georgeta Moisucot, aki az Identitás, Hagyomány és Szuverenitás frakció jelölte a posztra. Nem akarták, hogy a szélsőjobb frakció kapjon ilyen posztot. /Elszigetelés vs. ingyenreklám? Interjú Kónya-Hamar Sándor európai parlamenti képviselővel. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./
2007. február 6.
Teljes gőzzel beindult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség választási kampánya. A dialógusra képtelen RMDSZ saját pártkatonáit igyekszik minél nagyobb számban bejuttatni az EP-be. Az RMDSZ-en kívüli erdélyi magyar politikai és civil szféra a jelek szerint Tőkés László püspököt fogja elindítani függetlenként, amennyiben sikerül a százezer támogató aláírást megszerezni. Az RMDSZ máris egységbontást kiált. A kampány fontos elemeként az RMDSZ-nek ismét elő kell vennie a 2004-es választások előtt bevetett retorikát, a nemzeti és autonomista diskurzust. Markó Béla pártelnök máris síkra szállt az önálló állami magyar egyetemért. /Dénes László: Az RMDSZ kezd „magyarul” beszélni. = Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 6./
2007. február 8.
Kovászna megyében 18 000 aláírás összegyűjtését vállalják Tőkés László támogatására, hogy az Európai Parlamenti választásokon független jelöltként induljon – erről döntöttek a Magyar Polgári Szövetség széki szervezetei egyeztető ülésükön. Az MPSZ döntött arról is, hogy támogatja és gyakorlatilag is segíti az SZNT által kezdeményezett autonómia-népszavazást Sepsiszéken. /Farkas Réka: Tervek Tőkés támogatására. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 8./
2007. február 8.
Az EP-képviselői mandátumszerzésre akkor lehetünk esélyesek, ha az RMDSZ-vezetés a függetlenül induló Tőkés Lászlót a maga jelöltjének tekintené. Az RMDSZ-nek a két befutó helyre kellene figyelmét és kampányát összpontosítania és hatállyal szakítani kellene mindkét oldalon az egymást lejárató, sokszor igaztalan kampánnyal. Véget kellene vetni a Tőkés László karizmatikus személyiségét kétségbe vonó, a ,,Tőkés a múlté”, a ,,’90-ben kellett volna”, s az ehhez hasonlóknak. Tőkés László szóval és cselekedettel következetesen képviselte az erdélyi magyarság érdekeit, s ha néha keményebben rótt is meg, vagy akár igaztalanul sértett meg egyeseket, ezen, a tét nagyságára való tekintettel, túl kell tennie mindenkinek magát, írta Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: Az egység illata. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 8./
2007. február 10.
Az Európai Néppárt (EPP) minden eszközével támogatja majd romániai tagpártjait – így az RMDSZ-t is – az európai parlamenti választási kampányban, az EPP vezetői jelen lesznek a szövetség március 2-án és 3-án, Aradon tartandó kongresszusán is – jelentette be Winkler Gyula külgazdasági miniszter, azt követően, hogy Brüsszelben részt vett az EPP Politikai Bürójának ülésén. A tárcavezető két év szünet után kapott újabb felhatalmazást arra, hogy képviselje az RMDSZ-t az EPP bizottságában (akkoriban a szociális és gazdasági bizottság tagja volt). A munkalátogatáson Winkler Gyula megbeszélést folytatott Wilfried Martens-szel, a európai pártszövetség elnökével, valamint több alelnökkel is. /Az RMDSZ számíthat az Európai Néppártra. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 10./
2007. február 10.
Látszólag magabiztosan indul neki az RMDSZ az európai parlamenti választásoknak. Összeállította saját listáját, elzárkózott a közös jelöltállítástól. Tőkés László függetlenként való indulása azonban új helyzetet teremt, először kell valós versenyben megmérettetnie magát a szövetségnek. Az RMDSZ parlamenti frakcióinak együttes ülésén Verestóy Attila szenátor fogalmazott határozottan: ha Tőkésnek sikerül összegyűjtenie az induláshoz szükséges 100 000 aláírást, az RMDSZ elveszett.,,Csírájában kell elfojtani a próbálkozást” mondotta. /Farkas Réka: Egység vagy pluralizmus? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 10./
2007. február 10.
A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület elnöksége, a Lelkészi Kar és a hívek közössége tiltakozó nyilatkozatban fejezi ki megdöbbenését a Tőkés László püspök ellen indított eljárás miatt. Csűry István püspök-helyettes és Kovács Zoltán főgondnok úgy véli, a feljelentés egyik valószínűsíthető mögöttes szándéka lehet a püspök európai parlamenti választásokon való indulásának a megakadályozása. /Tőkés indulását akarják megakadályozni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 10./
2007. február 13.
Visszaélések tarkítják az EP-részvételhez szükséges gyűjtőakciót. Egymással is meg kell küzdeniük az RMDSZ, illetve a Tőkés László javára aláírásokat gyűjtő csoportoknak. Az európai parlamenti választásokon való induláshoz mindenki csak egyetlen listát vagy jelöltet támogathat, így a két tábor egymással versengve kopogtat be az emberekhez, abban bízva: az elsőként jelentkező listáját írják majd alá. A Magyar Polgári Szövetség székelyudvarhelyi szervezete tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a helyi RMDSZ irodájában a diákoknak járó 20 ezer forintos magyar állami támogatás kérelmezőitől elvárják, hogy aláírásukkal támogassák az RMDSZ EP-jelöltjeinek az indulását. Hasonló jelzések érkeztek Gyergyóditróból is, ahol a kérdőívet igénylőktől elkérik a személyazonossági igazolványt, beírják az adatokat, majd aláíratják a támogatói ívet. „Az emberek többsége azt sem tudja, mit ír alá, ugyanis arra gondolnak, hogy a pályázati ívek átvételét kell igazolniuk kézjegyükkel” – hangoztatta egy magát megnevezni nem kívánó ditrói lakos. Az RMDSZ viszont cáfolja a vádakat, szerintük nem történik visszaélés. Kelemen Hunor, az Iskola Alapítvány kuratóriumának az elnöke megdöbbenve értesült a Ditróban történtekről, és kifejtette, árukapcsolásnak tartja. Az RMDSZ szerint különösen Maros és Brassó megyében halad jól a gyűjtés. – Tőkés László szintén elégedett lehet, nagyváradi kampányirodájába ugyanis folyamatosan érkeznek az aláírni szándékozók. Egyes lelkészek nyíltan kiálltak a püspök mellett, mások az RMDSZ-nek kampányoltak a szószékről. Bihar megyében nagy felháborodást váltott ki Szabó Ödönnek, az RMDSZ megyei ügyvezető alelnökének azon kijelentése, miszerint az ívek publikusak, így bármikor tudják ellenőrizni, hogy ki támogatta az RMDSZ jelöltjeit, és ki Tőkés Lászlót. Szabó Ödön elmondta, nem zsarolásnak tekintik ezt a fellépést, hanem csak „számon kérnek”. Az általános kampány idején még mindig akad, aki a megegyezésben bízik. Vekov Károly, az RMDSZ Nemzetépítő Platformjának elnöke felhívással fordult a szövetség országos vezetőségéhez, kérve őket, módosítsák az RMDSZ jelöltlistáját oly módon, hogy a második helyen az RMDSZ-en kívüli politikai szervezetek által közösen jelölt személy szerepeljen. /Aláírást, bármi áron. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./
2007. február 14.
Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke február 13-án Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette indulását a május 13-án sorra kerülő európarlamenti választásokon. „Vállaltam a felkérést, mert úgy éreztem, hogy az erdélyi magyarságnak nagy szüksége van a brüsszeli európai parlamenti képviseletre” – mondta. A református püspök erkölcsi kötelességének tekinti az RMDSZ-en kívüli politikai szervezetek részéről érkezett felkérést. „Nem valamelyik párt politikusa vagyok, hanem az egész erdélyi magyarság, illetve egész Románia érdekeit kívánom képviselni az Európai Parlamentben, hiszen a magyarság része a román társadalomnak” – hangoztatta a püspök. Tőkés László Szilágyi Zsoltot, az RMDSZ volt parlamenti képviselőjét, a Magyar Polgári Egyesület (MPE) elnökét kérte fel kampánya megszervezésére és lebonyolítására. Tőkés László külön kiemelte az autonómia, az önálló magyar állami felsőoktatás és a felekezeti oktatás fontosságát. Szilágyi felhívta a figyelmet arra, hogy az RMDSZ a zsarolás eszközével élve próbálja megfélemlíteni az erdélyi magyarságot. Mint mondta, Verestóy Attila szenátor kijelentette, hogy csírájában kell eltiporni a Tőkés László jelöltségét támogató aláírásgyűjtési akciót. Bihar, Hargita és Maros megyéből konkrét eseteket jeleztek, hogy a diákoknak járó 20 ezer forintos magyar állami támogatást kérvényezőktől elvárják: aláírásukkal támogassák az RMDSZ európarlamenti jelöltjeit. Szilágyi szerint mindezt alátámasztja az is, hogy a támogatást folyósító Iskola Alapítvány elnöke Kelemen Hunor, aki egyben az RMDSZ kampányfőnöke is. „Valójában Verestóy Attila az RMDSZ titkos kampányfőnöke, és a diktatúra szellemét tükrözi”, vélekedett a kampányfőnök. /Papp Annamária: Temesvártól Brüsszelig a nemzeti ügyekért. Zsarolással vádolják az RMDSZ-t. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./
2007. február 14.
Az Iskola Alapítvány pályázati űrlapjának kiadását Nagyajta alpolgármestere, Barabás András az RMDSZ európai parlamenti választásokon való indulását támogató aláírástól tette függőé. Közölte, hogy akik Tőkés Lászlónak aláírtak, az idén elesnek a nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatástól. A postahivatalban dolgozók megerősítették ezt, de nevük elhallgatását kérték. Később Barabás András /az újságíró előtt/ tagadta a vádakat, ha mondott is olyat, viccből tette – állította. Barabás pert helyezett kilátásba a nyilatkozók, valamint a Háromszék ellen, ha jó hírnevét csorbítják. /Hecser László: Feltételhez kötik a pályázati űrlapok kiadását (Incidens Nagyajtán). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./
2007. február 15.
Visszaéléssel, zsarolással vádolják az RMDSZ európai parlamenti választási aláírásgyűjtőit. Folyamatosan érkeznek Erdély különböző pontjairól az arra utaló jelzések, hogy az európai parlamenti (EP) jelöltlistákat támogató aláírásgyűjtés során visszaélést követnek el az RMDSZ munkatársai. Kelemen Hunor kampányfőnök cáfolta a vádakat, szerinte „a rendszer jól működik”. Kolozs megyében szankciók várnak két községi RMDSZ-tanácsosra, mert megtagadták az aláírásgyűjtést. Olvasói bejelentések szerint Erdővidéken, Kolozsváron és Nagyváradon több RMDSZ-irodában is a szövetség EP-jelöltlistájának aláírásához kötik a magyar állam által nyújtott oktatási-nevelési, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás igényléséhez szükséges űrlapok kézbesítését. „Huszonkétezer forintért akármit aláírok, nekem az a pénz életbevágóan fontos” – hangoztatta egy nagyváradi hölgy, aki az oktatási-nevelési támogatás benyújtásához szükséges űrlapot az RMDSZ nagyvárad-olaszi irodájában igényelte. Nagyváradon többen jeleztek hasonló esetet, az RMDSZ munkatársai azonban cáfolták a vádakat. Szeibert István operaénekes a kolozsvári Malom utcai státusirodában látott árukapcsolás miatt tett panaszt a Szabadság napilapnál. László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök elismerte, az iroda alkalmazottainak utasításuk van arra, hogy minden belépőt felkérjenek az RMDSZ-lista aláírására, de az aláírás nem feltétele a támogatási űrlapok kiadásának. /Lukács János: Forintos árukapcsolás? = Krónika (Kolozsvár), febr. 15./
2007. február 16.
Kelemen Atillát választották az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságának koordinátor-helyettesévé. /Kelemen Atilla koordinátori megbízatást kapott. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./
2007. február 16.
Az Erdélyi Református Egyházkerület Elnöksége és az Esperesek Kollégiuma február 15-én kiadott felhívásában azzal a kéréssel fordult az SZKT-hoz, hogy találják meg a közös lista állításának lehetőségét, és az európarlamenti választásokon függetlenként induló Tőkés László püspököt tegyék a biztosan befutó második helyre. Amennyiben kérésüket figyelmen kívül hagyják, akkor Tőkés László támogatására fogják buzdítani az egyházkerület tagjait a május 13-án sorra kerülő választásokon. Az SZKT és a SZET Marosvásárhelyre összehívott ülésének fő napirendi pontja az RMDSZ Operatív Tanácsa által hozott, az EP-képviselőjelöltek rangsorolásáról szóló határozat jóváhagyása. Potyó Ferenc gyulafehérvári római katolikus általános helynök elmondta: nagyon szerették volna, hogy az egység létrejöjjön. Jakubinyi György érsek semleges, kijelentette: sem az RMDSZ jelöltjeit, sem a református püspököt nem támogatja. Az egyháznak mindig is az volt a véleménye, hogy bár az egyháznak jelen kell lennie a mindennapi politikában, ez nem a papoknak a feladata. Szavazzon mindenki lelkiismerete szerint. Szabó Árpád unitárius elmondta: nem áll szándékukban állásfoglalást közreadni az európarlamenti választásokkal kapcsolatban, a hívekre bízzák annak eldöntését, hogy a függetlenként induló Tőkés Lászlóra, vagy az RMDSZ jelöltjeire szavaznak. – Tőkés László független jelöltként való indulását úgy tekintjük, mint a püspök személyes ambíciójának a megnyilvánulását – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-es képviselő, az RMDSZ kampánystábjának a vezetője. – A református püspök arra számít, hogy ha utolsó püspöki mandátumát megszakítja a politikai pálya kedvéért, 2010-ben ismét jelöltetheti magát az egyházi méltóságra – vélte a képviselő, aki szerint sok református lelkész azért támogatja Tőkést, mert meg akar szabadulni tőle. Ami az Erdélyi Református Egyházkerület közleményét illeti, Kelemen Hunor zsarolásnak tartja. /Felhívást intéz a református egyház az SZKT-hoz. Tőkés László kerüljön befutó helyre a közös listán. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./
2007. február 16.
Az Erdélyi Református Egyházkerület Elnöksége és az Esperesek Kollégiuma felhívásának teljes szövege:„Az Erdélyi Református Egyházkerület mindig kiállt a romániai magyarság egysége mellett és ugyanilyen fontosnak tartotta a parlamenti és helyi önkormányzatokban való képviseletet. Felhívásainkban népünket a választáson való részvételre buzdítottuk, hiszen fontos volt az 5%-os bejutási küszöb elérése. Most lehetőség nyílt arra, hogy új párt alakítása nélkül, az RMDSZ, a romániai magyarság egészét közös listán képviselje, de érdekképviseletünk nem élt a felkínált lehetőséggel. Szomorúan vettük tudomásul, hogy a törékeny egység ismét veszélybe került és a fennálló helyzet azzal fenyeget, hogy egyetlen képviselőnk sem fog bejutni az EU parlamentbe. Az erdélyi Református Egyházkerület Elnöksége és az Esperesek Kollégiuma, Istentől kapott megbízatása alapján, azzal a határozott kéréssel fordul az SZKT tagjaihoz, hogy találják meg a közös lista állításának lehetőségét, és a független jelöltet tegyék a biztosan befutó második helyre. Meg vagyunk győződve arról, hogy Tőkés László is méltó képviselője lenne az erdélyi magyarságnak az EU parlamentben. Szívesen szavaznánk az egységes listára. Az összefogás lehetővé tenné akár egy harmadik képviselő bejutását is. Ha az SZKT tagjai a történelmi pillanatot nem ismerik fel, egységkereső szándékunkat figyelmen kívül hagyják, akkor az elnökség a független jelölt támogatására fogja buzdítani egyházkerületünk tagjait. Pál apostol efézusbeliekhez írt levelének szavaival kívánunk a SZKT szombati ülésén megjelenteknek bölcsességet döntésük meghozatalához, mert Jézus Krisztus „a mi békességünk, ki eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat” (2,14). /Az Erdélyi Református Egyházkerület Elnökségének és Esperesek Kollégiumának felhívása az SZKT tagjaihoz. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./
2007. február 16.
Szövetség az Unióból címmel szervez kampányt a választásokat megelőzően az RMDSZ – jelentette be Kelemen Hunor kampányfőnök. A stratégiáról szólva a képviselő kiemelte: nem szabad negatív kampányt folytatni 2007-ben. „Az RMDSZ választási kampányában a múlt helyett a jövőbe mutató, pozitív üzeneteket hangsúlyozza majd” – vázolta a politikus. Kelemen Hunor diverziónak nevezte Tőkés László indulását az európai parlamenti választásokon. Az Erdélyi Református Egyházkerület kérését Kelemen Hunor zsarolásnak minősítette a szöveg felszólító jellege miatt. „Az RMDSZ soha nem akarta megmondani, ki legyen a püspök” – jelentette ki. Az SZKT elnöke, Frunda György szerint szó sem lehet arról, hogy a szövetségi képviselők eleget tegyenek az egyházkerület felhívásának. „Ez azt jelentené, hogy semmibe vennénk az SZKT és az operatív tanács döntéseit” – magyarázta. A szenátor emlékeztetett: az SZKT határozott korábban úgy, hogy csupán azok kaphatnak helyet az RMDSZ EP-jelöltlistáján, akik ezt megpályázták. /Szövetség az Unióban jelszóval indul a választási kampány. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./
2007. február 16.
Megszületett a döntés: Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke független jelöltként indul a május 13-án sorra kerülő európai parlamenti választáson. Tőkés László csak úgy volt hajlandó a megmérettetésre, ha az őt felkérő civil és egyházi szervezetek összefognak és teljes erőből támogatják őt. Tőkés mögött felsorakozott a „nemzeti oldal”, a püspök bejelentette: vállalja a megmérettetést. Beindult mind az RMDSZ, mind a Tőkés Lászlót támogatók gépezete az ilyenkor szokásos kölcsönös vádaskodásokkal. Markó Béla támadásba lendült: a múltat nem lehet visszahozni, hangoztatta, a református püspöknek a kilencvenes évek elején kellett volna úgy tevékenykednie, hogy kihasználja a megfelelő helyzetet és a lehetőségeket. A jelek szerint a kolozsvári RMDSZ-székházban ősszel megejtett találkozó, az erdélyi minimum létrehozásának igénye nem ért célt: a két fél nem tudott közös álláspontra jutni. /Kiss Olivér: Tiszta víz a pohárba? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./
2007. február 16.
Sólyom László államfő Kolozsváron a Tőkés Lászlóval folytatott megbeszélés alkalmával azt a reményét is kifejezte, hogy talán mégis sikerül egységes listát indítania a romániai magyarságnak az európai parlamenti választásokra. Erre azonban, az aláírásgyűjtés is azt példázza, nem kerülhet sor. Szilágyi Zsolt, Tőkés László kampányfőnöke kijelentette, hogy Tőkés a teljes magyarságot fogja képviselni az Európai Parlamentben, és nem egy szűk csoportosulást, a kommunikációs érdekeket vagy a külkereskedelmet, amivel nyilvánvalóan a két befutónak minősített RMDSZ-hely gazdáira, Nagy Zsoltra és Winkler Gyulára célzott. A párhuzamosan folyó, vagy az egymás sarkát taposó két kampány eldurvulását jelzi, hogy már elhangzott a diverziókeltés vádja is, sőt, Kelemen Hunor Tőkés sajtótájékoztatójától azt várta, hogy bejelentse, lemond a püspöki tisztségéről, és nem keveri be az egyházat a politikába. Az a kérdés, hogy Verestóy Attila nyegle kijelentése – csírájában kell a Tőkés számára aláírásokat gyűjtő kezdeményezést elfojtani – s a püspökségről való lemondásának igénye nem a Tőkés-pártiak táborát erősíti-e?A végeken inkább érzik az egységes fellépés szükségességét, amire Sólyom László utalt: be lehet juttatni a feltörekvő fiatalok egyikét is meg az erdélyi magyarság alapvető dolgait karizmatikusan képviselni képes Tőkés Lászlót is. /Sylvester Lajos: Együtt, és nem egymás ellen... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 16./
2007. február 17.
Kevés az esélye annak, hogy az EP-választásokon új választási törvény szerint szavazzunk – jelentette ki Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es szenátor. Traian Basescu elnök ugyanis referendumot kezdeményezett a jelenlegi választási rendszer módosítására: a listás szavazás helyett az egyéni választókerületek bevezetését szorgalmazza. Az RMDSZ európai parlamenti jelöltjeinek listája körül változatlanul ingatag a helyzet, hiszen változatlanul tisztázatlan, hogy Tőkés László RMDSZ-listán indul-e vagy sem. Ha a református püspök RMDSZ-listán indul, elegendő szavazat gyűlhet össze ahhoz, hogy egy harmadik magyar jelöltet is Brüsszelbe juttasson az RMDSZ – mutatott rá Eckstein-Kovács Péter. /Kiss Bence: Eckstein-Kovács Péter: Tőkés növelné az RMDSZ-lista esélyét. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./
2007. február 17.
Az RMDSZ Operatív Tanácsa által korábban hozott, az európai parlamenti választási lista rangsorolásáról szóló határozat jóváhagyása a fő napirendi pontja a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és Szövetségi Egyeztetető Tanács (SZET) február 17-én, Marosvásárhelyen zajló együttes ülésének. Az SZKT-nak reagálnia kell a hozzá címzett felhívásokra. Az Erdélyi Református Egyházkerület Elnöksége és az Esperesek Kollégiuma felhívásukban arra kérik a testületet, hogy találják meg a közös EP-lista állítás lehetőségét, és a választásokon függetlenként induló Tőkés László püspököt tegyék a biztosan befutó második helyre. Hasonló felkéréssel fordult Markó Bélához és az RMDSZ csúcsvezetéséhez címzett levelében több magyarországi közéleti személyiség is. A felhívást aláírók – többek között Mádl Ferenc és Szűrös Mátyás volt államfő, Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Martonyi János volt külügyminiszter és Csoóri Sándor író – úgy vélik: az EP-választás jó alkalom lenne arra, hogy a romániai magyarok szavazóerejét, súlyát az RMDSZ megerősítse Tőkés László személyével. Úgyszintén felhívást intézett az RMDSZ országos vezetéséhez az RMDSZ Nemzetépítő Platformja. Vekov Károly platformvezető a közleményben leszögezte: tekintettel arra, hogy az erdélyi magyarság egy része RMDSZ-en kívüli szervezeteket támogat; emiatt nem tartja az egész közösség szempontjából reprezentatívnak az RMDSZ-es EP-listát. Felkérik az RMDSZ vezetőségét és az SZKT-t, hogy úgy módosítsák az EP-jelöltlistát, hogy a második helyen az RMDSZ-en kívüli politikai szervezetek által közösen jelölt személy szerepeljen. Súlyos hibának és zsarolásnak nevezte Markó Béla szövetségi elnök a református egyház vezetőinek állásfoglalását. Markó közölte, az RMDSZ álláspontja nem változik: a Szövetség továbbra is fiatal, tettrekész, felkészült politikusokat kíván az Európai Parlamentbe juttatni, Nagy Zsolt például 36, Winkler Gyula 43, Korodi Attila pedig 30 éves – tette hozzá az elnök. /Markó: Nem változik az RMDSZ véleménye az EP-lista ügyében. Marosvásárhelyen ülésezik ma az SZKT és a SZET. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./
2007. február 17.
Tőkés László kilép a kolozsvári RMDSZ-szervezetből, és átigazolását kéri a temesvári szervezetbe, amely szerinte „az idők folyamán mindig nyitottságával tűnt ki a szövetség gyakori pártos elhajlásaival és torzulásaival szemben”. Tőkés László közleményében leszögezte: mind az RMDSZ kolozsvári szervezetének tagja, mind független európarlamenti képviselőjelölt így kívánja kifejezni tiltakozását az RMDSZ Kolozs megyei szervezete „pártos, önkényes és méltánytalan magatartása ellen”. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta: nagyon sajnálja, hogy Tőkés László átigazol a temesvári szervezetbe. /P. A. M. : Temesvárra igazolt át Kolozsvárról a püspök. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./
2007. február 19.
Február 17-én Marosvásárhelyen tartották az RMDSZ parlamentjeként működő Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) együttes ülését, A testület tagjainak elsöprő többsége azt az EP-jelöltlistát fogadta el, amelynek az első két, befutó helyét Nagy Zsolt és Winkler Gyula miniszterek foglalják el, így meghiúsult az a lehetőség, hogy Tőkés László püspök felkerüljön az RMDSZ-es lista második befutó helyére. Markó kiemelte: szemléletváltásra van szükség, fiatalokat kell Brüsszelbe küldeni, akik következetesen képviselik az RMDSZ álláspontját. Leszögezte: az RMDSZ rosszul járna az egyéni választókerületi szavazási rendszer bevezetésével, melyet most Basescu elnök szorgalmaz. Borbély László miniszter szerint Tőkés László „kamikazé-akcióba” kezdett, ugyanis nem képes megszerezni a bejutásához szükséges szavazatmennyiséget, így az a célja, hogy az RMDSZ se jusson be az európai döntéshozó fórumba. Eckstein-Kovács Péter szenátor kijelentette, ha nem sikerül találni egy modus vivendit, akkor könnyen Erdélybe importálhatják a magyarországi társadalom kettészakadását. Eckstein-Kovács azt javasolta: további tárgyalásokat folytathassanak az esetleges közös lista állítása érdekében. Verestóy Attila szenátor úgy látja, a református egyház állásfoglalása nem okoz majd törést a magyarságban, és az RMDSZ továbbra is bízhat „a nyugodt többség” támogatásában. Az RMDSZ külső ellenzékéhez közelebb álló Sógor Csaba szenátor kijelentette: nem ért egyet a szövetség vezetőinek álláspontjával, miszerint az egyház zsarolná a szövetséget. Az egyháznak joga van megszólalni ebben a témában. Toró T. Tibor RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki egyben az EMNT alelnöke, úgy vélte: a jelöltek listájának változatlan formában való elfogadása esetén az RMDSZ elveszíti erkölcsi alapját, hogy a romániai magyar közösség egységéről beszélhessen. Szerinte az RMDSZ a református egyházzal vállal „konfrontációt”, ha saját listáját fogadja el. Lakatos András oktatási ügyvezető alelnök szerint naivitás volt azt hinni, hogy őszinte Tőkés László és az EMNT párbeszédre irányuló hajlandósága. /Borbély Tamás, Papp Annamária: Elsöprő többséggel elfogadták az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistáját. Az SZKT visszautasította a református egyház „ultimátumát”. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./ Markó Béla súlyos hibának minősítette az Erdélyi Református Egyházkerület állásfoglalását, amellyel az aláírók „megzsarolják az RMDSZ-t”. Verestóy Attila szenátor kijelentette: „Közöttünk palástban is földi emberek járnak, és nem vagyok hajlandó szentté avatni, azokat, akiknek gyarlóságait, eredményeit, sikereit, vagy bukásait mindannyian jól ismerjük. Mi sem vagyunk különbek, csak betartjuk a szabályokat. ” /Salamon Márton László: Véglegessé vált az RMDSZ EP-jelöltlistája. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./ ,,Nem fogadhatom el, hogy az RMDSZ nem az egyetlen és egységes képviselője lenne a romániai magyarságnak” – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök. Markó kifejtette, meggyőződése, hogy sikerül az RMDSZ-nek erősnek maradnia, a területi elnökök egy nappal korábban mindenhonnan azt az üzenetet hozták, hogy ,,gondok vannak, de baj nincs”.,,Az egyház érdekében vissza kell utasítanom a református egyház álláspontját. ” – fejtette ki az elnök. A Kereszténydemokrata Mozgalom nevében Puskás Bálint támogatásukról biztosította Markót. Kónya Hamar Sándor felhívta az SZK figyelmét arra, hogy tanulniuk kellene a múlt hibáiból.,,Tudomásul kell vennünk, hogy az erdélyi magyar közösség pillanatnyilag három dimenzióra szakadt. Hatalmon vagy RMDSZ-en belüli, kívüli, illetve RMDSZ-en aluli közösségre” – vélekedett, és gondolkodásra, okos döntésre szólította a testületet. Sógor Csaba szenátor kitért arra, hogy az RMDSZ a pénzelosztással befolyásolni próbálta a civil szervezetek és egyházak életét. Toró T. Tibor kifejtette, az SZKT konfrontatív politikára készül az egyházzal, a másképp gondolkodókkal. /Farkas Réka: Nemet mondtak Tőkésnek és az egyháznak (Döntött az EP-listáról az SZKT). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 19./
2007. február 19.
Az EP-listára vonatkozó SZKT-döntést követően Markó Béla elmondta: amikor az Erdélyi Református Egyházkerület vezetőinek felhívását hibásnak minősítette, nem a református egyház egészéről beszélt. Az egyháznak nem szabad beavatkoznia a politikába, mert az egyház minden hívét kell képviselnie. Az EP-képviselőkről elmondta: nem engedhetjük meg magunknak, hogy ott Brüsszelben mondjanak ellent egymásnak. Markó szerint a megosztottságnak eredménye csak az lehet, hogy az RMDSZ-nek nem lesz képviselője Brüsszelben. /T. SZ. Z. : Markó Béla: Brüsszelben nem keresheti ki-ki a maga igazságát. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./
2007. február 19.
A pap csak gondozza a hívek lelkét, a politizálást meg bízza az RMDSZ-re, ez volt a lényege az SZKT ülésének. Összefogással három helyet is megszerezhetne az erdélyi magyarság az Európai Parlamentben, de széthúzással lehet, hogy egyet sem. /Szekeres Attila: Jól jönne a hideg zuhany? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 19./
2007. február 19.
A hét végén mindkét tábor (az RMDSZ- és a Tőkés-párti) átfogó aláírásgyűjtési akciót hajtott végre Kolozsváron. Február 18-án, vasárnap a monostori református templomban az istentiszteletet követően az érdekeltek Nagy Zsoltot, az RMDSZ európai parlamenti jelöltjét támogathatták kézjegyükkel. A hívek közül többen kifogásolták, hogy nem lehetett Tőkés László független EP-jelöltnek aláírni a támogató listát. A Szent Mihály templomban tartott vasárnap délelőtti mise után a Főtéren az érdekeltek a Tőkés László nevével fémjelzett jegyzéket írhatták alá. /Aláírásgyűjtés az EP-választásokra. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./
2007. február 19.
Megfélemlítésekkel próbálják kicsikarni a lakosságtól az EP-induláshoz szükséges támogatásokat. Csíkmadarason Bíró László alpolgármester rendőri intézkedést helyezett kilátásba arra az esetre, ha a Tőkés Lászlónak aláírásokat gyűjtő fiatalok nem hagyják el a falut. Az Erdélyi Magyar Ifjak nevében a független jelölt számára aláírásokat gyűjtő fiatalembereknek előzetesen jelentkezniük kellett volna a községházán, véli az RMDSZ-es alpolgármester. „Akkor azt mondtam, van rendőr is a faluban, hiába erősek, atléta termetűek. De nem hívtam ki a rendőröket” – folytatta Bíró László. Erre nyílt levélben reagált Bartis Erika, a Csíkszéki Magyar Ifjak elnöke. „Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy Ön szerint Csíkmadaras területére csak önkormányzati engedéllyel mehet be a más településről jött ember” – áll a közleményben. Szatmár megyében többen kérték aláírásuk törlését a Tőkés Lászlót támogató ívekről, miután az RMDSZ-nek gyűjtők azt mondták nekik: nem kapják meg a gyermekük után járó, a magyar állam által biztosított húszezer forintos oktatási-nevelési támogatást. Minderről Nagy Iván börvelyi MPSZ-elnök tájékoztatott. Márton Árpád Kovászna megyei képviselő még a látszatát is el szeretné kerülni a hasonló visszaéléseknek, így a sepsiszentgyörgyi státusirodában ezentúl nem gyűjtenek RMDSZ-támogató aláírásokat azoktól, akik az oktatási-nevelési támogatásokért keresik fel az irodát. Az elmúlt napokban többen elpanaszolták, hogy az aláírásgyűjtés során visszaélést követnek el az RMDSZ munkatársai. Bejelentések szerint az ország több státusirodájában az RMDSZ jelöltlistájának aláírásához kötötték az oktatási-nevelési támogatás igényléséhez szükséges űrlapok kézbesítését. Márton Árpád hozzátette: az RMDSZ minden tisztségviselőjének kötelező részt venni az aláírásgyűjtő kampányban. A Kolozs megyei Egeresen történt eset miatt Tőkés László bejelentette, kiiratkozik a Kolozs megyei RMDSZ-szervezetből, és felvételét kéri a Temes megyeibe. Egeresen ugyanis két RMDSZ-es tanácsos megtagadta az aláírásgyűjtésben való részvételt, emiatt pedig a szervezetből való kizárással, etikai bizottsági eljárással és tanácsosi mandátumuk megszűnésével fenyegette őket a szervezet helyi elnöke. Tőkés közleményében úgy fogalmaz: „mélységes megdöbbenéssel” szerzett tudomást arról, hogy egyes erdélyi megyékben és településeken az RMDSZ egyes vezető képviselői anyagi és lelki nyomásgyakorlással, valamint megfélemlítéssel igyekeznek aláírásra és aláírásgyűjtésre bírni az egyházak híveit és a polgárokat. A független jelöltként induló püspök a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében ezúton is szabad véleménynyilvánításra és szabad lelkiismerettel történő aláírásra buzdítja az embereket. „Ezzel együtt pedig az RMDSZ részéről is ugyanezt a magatartást tartom elvárhatónak” – hangsúlyozta. László Attila megyei RMDSZ-elnök kijelentette: nagyon sajnálja, hogy Tőkés átiratkozik a Temes megyei szervezetbe. /Aláírást minden áron. = Krónika (Kolozsvár), febr. 19./
2007. február 20.
Az európai parlamenti választásokon való minél nagyobb arányú részvételre biztatta a romániai lakosokat Becsey Zsolt néppárti (fideszes) EP-képviselő Temesváron, a magyar ajkú szavazókat meg külön arra kérte, hogy a minél erősebb magyar képviseletre adják a voksukat május 13-án. A szegedi politikus Toró T. Tibor Temes megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő meghívására látogatott Temesvárra, a Bánság fővárosába, ahol Constantin Ostaficiuc Temes megyei tanácselnökkel és Marossy Zoltán alprefektussal tárgyalt a régió fejlesztési terveiről, a szomszédos magyarországi és vajdasági térségekkel folytatott közös programokról, az eurorégió brüsszeli képviseletének létrehozásáról. Becsey Zsolt elmondta, hogy jelenleg az európai néppárti frakciónak 13 magyarországi, két felvidéki és három romániai magyar képviselője van, és reméli, hogy ez a szám meg is marad a választások után. Kifejtette: fontos a brüsszeli képviselet, és ezért bátorítani fogja a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió kezdeményezését a brüsszeli “nagykövetség” megnyitására, sőt reméli, hogy a vajdasági, a dél-alföldi és a bánsági régió is rendelkezik majd önálló kirendeltséggel. /Pataky Lehel Zsolt: Bátorítás a Bánság brüsszeli képviseletére. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 20./
2007. február 21.
A referendum-kezdeményezések visszavonását kéri a kormányfő Traian Basescu államfőtől és a szociáldemokratáktól azért, hogy az EP-választásokat a kijelölt időpontban lehessen megtartani. Tariceanu miniszterelnök szerint az egyéni választókerületek bevezetéséről a parlamentnek kellene döntenie sürgősségi eljárással. Jövő héten tárgyalja a parlament a Szociáldemokrata Párt (PSD) illetve az államfő által kezdeményezett referendumok ügyét. /SZ. K. : Referendum-mizéria. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./
2007. február 21.
Tőkés László református püspök kampánystábja panaszt tesz a magyar kormánynál azzal kapcsolatban, hogy álláspontja szerint az RMDSZ saját érdekeire használja a magyar hatóságok által az erdélyi magyar oktatás támogatására kiutalt összegeket. Szilágyi Zsolt volt RMDSZ-es képviselő, a püspök kampánystábjának elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke február 20-án sajtótájékoztatón kijelentette: “megengedhetetlen az a mód, ahogy az RMDSZ-vezetők használják fel a magyar kormány által biztosított pénzt”, ezért több erdélyi magyar szervezet fel fogja kérni a magyar kormányt, hogy indítson vizsgálatot az ügyben. “A magyarországi hatóságok nagyot tévedtek, amikor a Kelemen Hunor által vezetett Iskola Alapítványra bízták a pénzalapok kezelését, mivel ez az RMDSZ zsebalapítványa” – mondta Szilágyi. A volt képviselő azt állítja, több bizonyíték van a birtokában arról, hogy más célokra használják a magyar gyerekek oktatására szánt pénzt. Szilágyi szerint az RMDSZ csak akkor adja át a magyar kormány által biztosított 20 000 forintos támogatás kérésére a formanyomtatványokat, ha a kérelmezők nem támogatják aláírásukkal vagy különböző akciókban való részvétellel Tőkés László EP-jelölését. Szilágyi több megyéből említett eseteket, amikor “az RMDSZ aktivistái zsarolták és megfélemlítették Tőkés püspök támogatóit”. Szatmár, Kolozs és Bihar megyében “az RMDSZ polgármesterei és alpolgármesterei figyelmeztetik a Tőkést támogatókat, hogy nem kapnak többé fűtéstámogatást”. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 21./ Eddig 55 ezer aláírás gyűlt össze Tőkés Lászlónak, az RMDSZ a 150 ezren is túl van már. „Annak ellenére, hogy a sajtó megírta, és országszerte magánszemélyek is felrótták, az RMDSZ folytatja a megfélemlítés és zsarolás útján történő aláírásgyűjtését – hangoztatta Szilágyi Zsolt. – Felszólítjuk ezért Kelemen Hunort, az RMDSZ kampányfőnökét, számoljon el az oktatási-nevelési támogatásként kapott pénzekkel. Nyilatkozzék arról, hogy a 20 ezer forintos összeg a szövetség aláírásért cserébe osztogatott saját pénze, politikai megvásárlásra szánt fejkvóta, avagy a magyar kormány költségvetéséből származó, a határon túli magyar diákoknak szánt oktatási-nevelési támogatás. ” Kovács Péter, az RMDSZ kampányfőnökének helyettese ismételten cáfolta az „árukapcsolás” tényét. Állítása szerint sehol nem folyik semmiféle nyomásgyakorlás. Kovács Péter egy esetleges magyar állami ellenőrzéstől sem tart. Korábban Kelemen Hunor RMDSZ-es kampányfőnök is tagadta a visszaélésekről szóló híreszteléseket. Kovács Péter cáfolta a kolozsvári Szabadság napilapban megjelent állítást is, miszerint Nagy Zsolt, az RMDSZ-lista első helyén álló EP-képviselőjelölt a monostori református templomban gyűjtött aláírásokat a hétvégén. „Nem a templomban, hanem köztéren gyűjtött, a járdán” – emelte ki. Nagy Zsolt internetes naplójában ezzel szemben szó szerint a következő bejegyzés olvasható: „Az istentiszteleten résztvevőkkel beszélgetünk, támogató aláírásokat is gyűjtünk. ” /Gergely Gizella, Lukács János: Feljelentik az RMDSZ-t. = Krónika (Kolozsvár), febr. 21./
2007. február 21.
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség, majd a Tanügyminisztérium elutasította a tordai magyar közösség önálló magyar tannyelvű iskolára vonatkozó kérelmét, az érintetteket ez nem tántorította el célkitűzésüktől. Ádámosy Margit Klára tordai RMDSZ elnök, városi tanácsos azt nyilatkozta: a nép ügyvédjéhez fordultak kérésükkel. Ezenkívül jövő hétre meghívják az RMDSZ európai parlamenti jelöltjeit, mivel azt szeretnék: ügyüket az Európai Parlamentben is megvitassák. /N. -H. D. : További harc a magyar iskoláért. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./