Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Európai Parlament /EP/ [és különböző testületei]
3416 tétel
2006. június 13.
Gáll Kinga, az Európai Parlament fideszes képviselője a vele készült beszélgetésben elmondta: a Bolyai Egyetem vitája azzal kezdődött, hogy a magyar egyetemet erőszakkal összeolvasztották a kolozsvári román egyetemmel. Minden vezető beosztásba románok kerültek, ami a magyar tagozat módszeres elsorvasztására vezetett. A rendszerváltás után a döntéshozatali ügyekben lényegi változás nem történt, a vegyes tanítású intézményekben a magyar tagozatok mind az egyetemen, mind a középiskolákban kiszolgáltatottak maradtak. A kisebbségi törvény most azért fontos, mert kézzelfogható, számon kérhető. A romániai magyarság többi jogkövetelése még ígéretként sem szerepel az Európai Parlamentben, illetve az Európai Bizottságban. Gáll Kinga Bukarestben járva, az Európai Parlament–Romániai Parlament vegyes bizottság alelnökeként rádöbbent, hogy akarnak ugyan kisebbségi törvényt, mert éppen ez a brüsszeli elvárás, de azt már nem akarják, hogy döntési jogköröket is szavatoljon. Amennyiben törlik a kulturális autonómia alapját, az önkormányzatok döntési jogköreit, akkor a törvény semmivé válik. 1993-ban, amikor Romániát felvették az Európa Tanácsba, akkor szintén előkerült egy kisebbségi törvény. A kormány mindent megígért, de amint fölvették az országot, minden elhalt, a kisebbségi törvényt pedig levették napirendről. Igaz, most erőteljesebben kéri az EU a törvény elfogadását, Gáll Kingának mégis fenntartásai vannak. Elképzelhető, hogy húzzák majd az időt, a csatlakozás után pedig azt mondják, nem sikerült megállapodni, és ismét lekerül napirendről a törvény. Gáll Kinga beszámolt arról, hogy Traian Basescu államelnök teljesen elzárkózott a magyar felsőoktatásra vonatkozó kérdések elől. Azt mondta, Kolozsváron a Babes–Bolyai multikulturális egyetem. Basescu szerint ha a magyaroknak egyetem kell, akkor azt magánegyetemként megcsinálhatják. A magyar diplomácia szegénységi bizonyítványa, hogy csak ennyit sikerült elfogadtatni a román országjelentésben a kisebbségekről. Több alkalommal lett volna lehetősége, hogy hatékonyan képviselje a határon túli magyarság ügyét az európai fórumok előtt, mégsem tette meg. Nem igaz, hogy a határon túli magyarság ügyét nem lehetett volna felvetni. A magyar kormány másik lehetősége az lett volna, ha nem terjeszti be elsők között ratifikációra Románia EU-s felvételét az országgyűlés elé. A Fidesz azt javasolta, hogy a kormány ne terjessze be szavazásra, várja meg az országjelentést. Ezt a kormány nem fogadta el. A Székely Nemzeti Tanács Gyergyóditrón nagygyűlést fognak tartani Székelyföld területi autonómiájának ügyében. Gáll Kinga elmondta, hogy az SZNT által megfogalmazott jogkövetelések jelenleg távol esnek az Európai Unió hivatalos kisebbségpolitikájától. Azonban a különböző régiókban élők beleszólása az őket érintő döntésekbe jogos igény, amelyet nem lehet megkérdőjelezni.  /Románia meg kell hogy oldja a kisebbségi kérdést. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 13./
2006. június 14.
Románia és Bulgária jelentős haladást ért el, azonban haladéktalanul lépéseket kell tenniük a hiányosságok kijavítására, hogy 2007. január 1-jén csatlakozhassanak az Unióhoz – olvasható az Európai Parlament (EP) elfogadott állásfoglalásában. Az EP a következő területeken vár előrelépést Bukaresttől és Szófiától: az igazságügyi rendszer reformjának megszilárdítása, az igazságszolgáltatás átláthatóságának, hatékonyságának előmozdítása, a korrupció elleni küzdelem, a szervezett bűnözés elleni küzdelem, az emberkereskedelem elleni küzdelem és roma közösségek társadalmi integrációjának előmozdítása. /Román–bolgár reformokat kér az EP. Haladéktalan lépéseket a csatlakozási dátum fenntartásáért. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./
2006. június 15.
A kisebbségi kérdést rendező, átfogó közösségi jogszabály alapja lehet az a dokumentum, amit június 14-i ülésén fogadott el az Európai Parlament A Megkülönböztetés-mentesség és esélyegyenlőség mindenki számára című jelentést a lettországi orosz kisebbséghez tartozó, zöldpárti Tatjana Zsdanoka készítette. Eszerint „a hagyományosan jelen lévő nemzeti kisebbségeknek sürgősen szükségük van olyan normatív keretekre, amelyek lehetővé teszik részvételüket az identitásukat érintő döntések meghozatalában, továbbá védelmet kell kapniuk az önrendelkezés vagy autonómia különböző formái révén”. Kónya-Hamar Sándor EP-megfigyelő az ÚMSZ-nek úgy értékelte: a jelentés stratégiai irányelve lehet a majdani kisebbségvédelmi közösségi jogszabálynak. /Cs. P. T.: EP: stratégiai irányelv a kisebbségvédelemben. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./
2006. június 19.
Az amerikai kongresszusból az Európai Parlamentbe költözött a rendkívül erőteljes lobbi, amely a román árvák külföldre történő örökbeadásáért küzd. A Financial Times június 12-én egész oldalas reklámcikket közölt A romániai gyermekvédelmi rendszer rejtett válsága címmel. Az írás megjelenését harminchárom, az örökbefogadásokban közvetlenül érintett szervezet finanszírozta mintegy százezer euróval. Az alapítványok kezdeményezésére aláírásgyűjtés kezdődött az Európai Parlamentben. A kezdeményezők indoklása szerint a család nélküli árvákkal rosszul bánnak a romániai intézmények. A román hatóságok egy jelentés kiszivárogtatásával válaszoltak. Ebből kiderül, hogy ezerháromszáz, 1997-2005 közötti időszakban külföldre örökbeadott romániai árvának nyoma veszett. A bukaresti hatóságok semmiféle visszajelzést nem kaptak a gyerekekről annak ellenére, hogy az örökbefogadásban közvetítő szervezetek szerződésben vállalták, hogy negyedévenként jelentést készítenek a kiskorúak állapotáról a Hágai Egyezménynek megfelelően. Teodora Bertzi államtitkár, a Román Örökbefogadási Hivatal (ORA) elnöke szerint a legtöbb árva az Egyesült Államokban „tűnt el”, majd a feketelistán Olaszország és Görögország következik. Az államtitkár szerint az is sűrűn előfordul, hogy a bukaresti hatóságok „hazug” jelentéseket kapnak, majd később kiderül, hogy az árvák helyzete messze nem olyan rózsás, ahogyan azt lefestették. /Sz. L.: Nyoma veszett 1300 árvának. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./
2006. június 22.
„Nem tartom igazán európai eljárásnak, hogy néhányan úgy vádaskodnak és ítélkeznek, hogy nem teszik lehetővé a nyílt vitát „ – így reagált a Hírszerző.hu határon túli magyar politika átszervezéséről szóló, tíz nappal ezelőtti írására az egyik „érintett”, Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő. A Hírszerző a nyílt vita híve: íme az állítások és a képviselő reagálása. „A külügy bevétele után a kormányfő jelentős átszervezéseket helyezett kilátásba a Határon Túli Magyarok Hivatalában is. A külhoni támogatásokat, pályázati pénzeket kezelő intézmény visszakerül a Miniszterelnöki Hivatalba, felügyelője a külügy jelenlegi helyettes államtitkára, Gémesi Ferenc lesz” – írta június 12-i Hírszerző-cikkében M. László Ferenc, aki azt a kérdést járta körül, hogy „a bürokrácia karcsúsítása együtt jár-e majd szemléletváltással, a magyar-magyar kapcsolatrendszer átrendeződésével”.”Most kell lépni, mert a nép-nemzeti szociknál teljes a pozícióvesztés, a Fidesz pedig meg van zavarodva, így a nemzeti kártyával nem tudják sarokba szorítani Gyurcsányt” – fogalmazott akkor egy liberális szakpolitikus. „Információink szerint a kormányalakítás során felmerült Komlós Attila, a januárban kinevezett HTMH-elnök távozásának szükségessége is, akiről köztudott, hogy a ‘népi szocialista’ Tabajdi Csaba támogatottja” – írta M. László Ferenc. „A strasbourgi képviselő az MSZP korábbi kisebbségpolitikai koncepciójának kidolgozója, és bár komoly eredmények fűződnek a nevéhez, sokan őt hibáztatják a kijárásos támogatáspolitika kialakulásáért, ráadásul a nemzeti kérdésről alkotott felfogását Gyurcsány környezetében többen korszerűtlennek tartják.” Erre reagált Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő, aki egy Népszavának adott, 2005. karácsonyi Gyurcsány-interjú részletével kezdte levelét: „...December 4-én tanácskozást tartottak a népi baloldalhoz sorolt személyiségek és körök, amelyen részt vettek olyanok is, akiket hagyományosan a párt belső világában nem feltétlenül így tartanak nyilván. És kiderült, hogy Tabajdi Csaba, Kósa Ferenc és jómagam egyet tudunk érteni abban, hogyan értelmezzük a nemzeti felelősséget közösen.” A szocialista EP-képviselő levele teljes terjedelmében: „A kijárásos politika értelmezhetetlen” „Ennek fényében a cikk írója, de főképp forrásai megkérdőjelezik, ‘korszerűtlennek’ ítélik Gyurcsány Ferenc nemzetpolitikai felfogását is? Mit jelent Gyurcsány Ferenc köreinek lenni? Az MSZP Európai Parlamenti Delegációjának vezetőjeként én is oda sorolom magam. Nem ismerek olyan hozzá közel álló embert, és olyan – a cikk írója által a miniszterelnök köreinek nevezett – csoportot sem, akik korszerűtlennek nevezték volna a nemzetről alkotott felfogásomat. Nem tartom igazán európai eljárásnak, hogy néhányan úgy nyilvánítanak véleményt, hogy nem merik vállalni nevüket, úgy vádaskodnak, és ítélkeznek, hogy nem teszik lehetővé a nyílt vitát. Politikai pályám, tapasztalatom alapján erre az egyeztetésre bármikor készen állok. Érthetetlennek és méltánytalannak tartom az arra való utalásokat, hogy a kijárásos politikát én honosítottam volna meg. A névtelenségbe burkolózó ítélkezők csak a tényeket nem ismerik. Az Országgyűlés pártjait a nemzeti kérdés is megosztja l994-98 között államtitkárságom idején minden felügyeletem alá tartozó alapítványt közalapítvánnyá alakítottunk át, a szükséges átláthatóságot biztosítva. A kuratóriumokban helyet kaptak a kormánypárt és az ellenzék képviselői, valamint a szakértők egyaránt. A határokon túl olyan alkuratóriumi rendszert szerveztünk, amely nem tette lehetővé, hogy egyes erők hegemón helyzetet teremtsenek (ilyen egymással vitatkozó szervezetek voltak Kárpátalján, a Vajdaságban, Horvátországban és mára már Erdélyben is). Mellesleg a kijárásos politika értelmezhetetlen, hiszen a szabályozott keretek között történő lobbizás uniós gyakorlat. A cikk szerzője talán a klientúraépítésre gondolhatott, ami viszont 1998-2002 között, a Fidesz-kormány regnálása idején volt gyakorlat. Erről az a régi vicc jut eszembe, mely szerint a hír igaz, csak nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Azoknak pedig, akik úgy érzik, hogy eljött az ő idejük, mert a ‘népi-szocialista’ baloldal romokban hever, csak egy üzenetem van: egy sor évtizedek óta nehezen megoldható, sőt megoldhatatlan feladat áll előttünk a nemzetpolitikában a határon túliak vonatkozásában, amelyekre bizony megfelelő kezelési módot kell találnunk. Ez az igazi kihívás. A kormányokat nem szándékaik, hanem tetteik alapján ítélik meg! A névtelen nyilatkozók ideje lejárt. Én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrral értek egyet, és hiszek az őszinteség, a nyíltság erejében. Európai módon, baloldali értékek alapján, európai szocialistaként teszem a dolgom tovább” – írta a Hírszerzőnek Tabajdi Csaba /”Úgy nyilvánítanak véleményt, hogy nem merik vállalni a nevüket.” – Hírszerző.hu, jún. 22./
2006. június 28.
Varga Andrea tíz évi levéltári kutatásai során, főképpen az elmúlt három évben olyan okiratokra bukkant, amelyek a romániai katolicizmus történetét új adalékokkal gazdagítják. A moldvai katolicizmust három különböző szakaszra osztható. Az első időszak a Vatikán itteni hittérítőinek megjelenésével kezdődött, és tartott az 1848-as forradalomig. Nehéz, küzdelmes szakasz volt ez, az oszmán és egyéb birodalmak fennhatósága alatt álló Moldva trónján egymást sűrűn váltó uralkodók tovább nehezítették a missziós tevékenységet. A második időszak kezdete az 1848-at követő évtizedekre tehető, és a romániai kommunizmus hatalomra jutásával ért véget. Ebben az időszakban a moldvai misszió minorita rendje volt meghatározó tényező. A csángókat sokan azonosítják a katolikusokkal. A valóság az, hogy Moldvában létezik ugyan egy katolikus misszió, de a csángó hívősereg ennek csak egyik összetevője. Több mint kétszáz évvel ezelőtt Románia mai területén megtelepedett egy vallási közösség, amely elszakadt az orosz ortodox egyháztól, a lipovánokról van szó. A román ortodox nem kísérelte meg asszimilálni a lipovánokat. Mikor ide menekültek, 15 200-an voltak, jelenleg pedig csaknem 50 000-re tehető a számuk. Ezzel szemben a csángók, akik egy régi magyar nyelvjárást beszélnek, a XIX. század elején 18 ezren voltak az akkor Moldvában élő 32-33 ezer katolikus között. A moldvai katolikus közösség jelenleg több mint 250 ezer főt számlál, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint ebből mintegy 1500 a csángó. Ennek ellenére, a katolikus egyház nyilatkozatai szerint Moldvában 250 ezer katolikus él és valamennyien románok. Tanúi lehetünk a csángók elrománosításának. A moldvai katolikusok történetének második szakaszát a romániai felekezeteknek a második helyért vívott szüntelen vetélkedése határozta meg. Az 1918. évi egyesülés, majd különösen az 1929. évi konkordátum aláírása után a katolikus egyház beilleszkedett a két világháború közötti korszak román ultranacionalista áramlataiba, amit egész sor okirat, valamint a Presa Buna Kiadó (1928) könyvei tanúsítanak. A harmadik szakasz meghatározó volt az asszimilációs folyamatban, amelynek célja a magyar nyelvet beszélők elszigetelése volt. Tíz-tizenkét nehéz éven át a moldvai katolikusok felekezeti üldöztetésnek voltak kitéve, utána valamelyes javulás állt be a kommunista hatóságokkal kialakult kapcsolataikban. A harmadik szakasz dokumentumaiból kiderül, hogy a katolikus egyház jelenlegi helyzetét három körülmény befolyásolta: a Vatikán, általában a romániai, ezen belül különösképpen a moldvai katolikus klérus, valamint a Securitatetól támogatott kommunista hatóságok. Romániában, miután Bukarest egyoldalúan felmondta a konkordátumot, törvényen kívül helyezték a görög katolikus egyházat és több száz katolikus papot börtönbe vetettek. A Vatikán, hogy a feszültségen enyhítsen, kénytelen volt engedményeket tenni Románia és a szovjet befolyás alatt álló többi ország számára. Fenyegetően lépett fel az ortodox egyház is, mert zavarónak érezte a „katolikus enklávét”. Miután a Román Ortodox Egyház megkaparintott több mint 800 görög katolikus templomot, doktrínájában újraéledt a katolikusok elleni harc, amiben segítséget kapott a hatóságoktól is. A Securitate szemmel tartotta az egész klérust, úgyszintén a hívő közösségeket is. A megfigyelés kiterjedt az egyház egész tevékenységére, kezdve a vallási szertartásoktól, egészen a Vatikánnal fenntartott kapcsolatokig. A Securitate aktív, jól szervezett hálózatot épített ki besúgókból, akik közül többet a klérus soraiból toborozott. Ez a rendszer behálózta mind az ortodox mind a katolikus klérust, beleértve az erdélyi magyar vagy román papokat is. Varga Andrea kutatásai során a moldvai csángók eltűnését vizsgálta. A moldvai katolikus egyház, amely az utóbbi 150 év alatt a csángók közösségének is pásztora volt, hibás ezért. A moldvai katolikus egyháznak a csángók eredetére vonatkozó alapmunkáit könnyen lehet cáfolni. Érvényes ez Palra a moldvai katolicizmus főművére (Iosif M. Pal: A moldvai katolikusok eredete) épp úgy, mint Dumitru Martinasra is. Martinas csángó monográfiája /román nyelvű, címe magyarul: A moldvai csángók eredete, Bukarest, 1985/, a Securitate műve (UM 0544 és D – dezinformáló – ügyosztály). Egy „forrás” besúgói jelentése szerint Gherghel (iasi-i püspök) azt állította Martinas könyvének egyik kiadójáról, hogy ezredes. A Securitate tevékenysége kiterjedt a belső helyzetre, de a külsőre is, ami főképpen a Nyugat és a Vatikán félretájékoztatására összpontosult, például a „montázs” akcióban közreműködött a Securitate minden ügyosztálya, a kultusz-főigazgatóság, valamint 15 magas rangú egyházi személyiség. Egy különösképpen kétes, ugyanakkor rejtélyes alak az ultranacionalista Josif Constantin Dragan: beleavatkozott a Vatikán, a romániai katolikus klérus és a kultusz-főigazgatóság (Securitate) kapcsolataiba. Az 1970-es évektől kezdődően lépett fel mint közvetítő, ettől kezdődően a Securitate jobban be tudott épülni a romániai katolikus egyház életébe. A Securitate-jelentésekből megállapítható: 1. Azért, hogy megmenthesse romániai enklávéját, a Vatikán sorsára hagyta a görög katolikus egyházat és a moldvai csángókat, ez utóbbiakat a magyar nyelvű istentiszteletekre vonatkozó óhajukkal együtt. 2. A kommunista hatóságok a Securitate segítségével, különösen 1976 után új nacionál-kommunista vonalat követve, megtagadták a csángók minden kérését, és határozottan visszautasították, hogy a görög katolikus felekezet elismeréséről a Vatikánnal tárgyalásokat folytassanak. 3. Bukarest és Moldva érseksége továbbra is asszimilálja a csángókat épp úgy, ahogy tette a kommunista rendszert megelőzően is, a kommunista rendszer idején pedig új jelenség volt: a klérus jelentős része a Securitate kollaboránsa lett, sokan közülük ma is aktívak. Sajnálatos, hogy ez a mentalitás 1989 után sem változott, annak ellenére sem, hogy hatályos az 1521/2001. sz. Ajánlás, a Tytti Maria Isohookane-Asuma, az Európai Parlament finn tagjának abszolút semleges jelentése, amelyet 2001. május 4-én 9078-as számmal a csángók helyzetével kapcsolatban terjesztett elő. /Fordította: Barabás István./ /Varga Andrea: Egyedüli vesztes a csángók közössége? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./
2006. július 7.
Az új szlovákiai kormánykoalícióval kapcsolatos aggodalmait tette szóvá strasbourgi ülésén az Európai Parlament kisebbségügyi csoportja. Michl Ebner dél-tiroli képviselő előzetesen az EP összes tagjához eljutatta Ján Slota szlovák nacionalista pártvezér antiszemita, cigányellenes, magyarellenes kijelentéseit tartalmazó összeállítást. A csoport – Gál Kinga, Tabajdi Csaba és Szent-Iványi István közös javaslatára – határozott hangvételű közleményben ítélte el a szlovák kormánykoalíció összetételét, és felszólította Robert Fico miniszterelnököt, hogy határolódjon el koalíciós partnere, Slota gyűlöletbeszédétől, kisebbségellenes kijelentéseitől. Ezt megelőzően Robert Fico maga is járt Strasbourgban, ahol az etnikai kisebbségek jogainak teljes tiszteletben tartását ígérte az EP szocialista frakciójával történt megbeszélésen. Poul Nyrup Rasmussen, az európai szocialisták vezetője közölte: elkerülhetetlen, hogy felfüggesszék a szlovák kormánykoalíciót irányító szociáldemokrata párt, a Fico vezette Smer tagságát az Európai Szocialisták Pártjában, mivel az szövetségre lépett a nacionalista pártokkal. /Slota gyűlöletbeszédétől való elhatárolódásra szólították fel Ficót. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./
2006. július 8.
Míg az Európai Bizottság értékeli Románia gyermekvédelmi törekvéseit, az Európai Parlament azzal a kéréssel fordult a román hatóságokhoz, hogy oldják meg az Emma Nicholson bárónő által 2003-ban kezdeményezett moratórium előtti nemzetközi örökbefogadási kérelmeket. /Ellentmondó EU-ajánlások a romániai örökbefogadásokról. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./
2006. július 14.
Másfél éve kezdte meg küzdelmét a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) az önálló magyar állami egyetem visszaállításáért. A kis lépések politikája tizenöt esztendő alatt semmilyen előrelépéshez nem vezetett, ezért érezték fontosnak néhányan – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács oktatási szakosztályából, a Babes–Bolyai Tudományegyetem oktatói közül, a diák- és ifjúsági szervezetekből –, hogy újra fel kell vállalniuk a kezdeményezést. Július 10-én a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete Wass Albert-díjjal tüntette ki a BKB három vezetőjét: Bodó Barna elnököt, Kovács Lehel alelnököt és Hantz Pétert, a szervezet szóvivőjét. Az ünnepélyes díjátadás alkalom volt egy lakossági fórumra is. Az egyetem a jövőt jelenti, olyan típusú oktatást, amely nélkül elképzelhetetlen egy polgáriasult közösség – mondta Bodó Barna. 1990 januárja óta napirenden van a Bolyai Egyetem újraindítása. ,,Jó néhány évnek kellett eltelnie, amíg az egyetem kérdése megint megfelelő hangsúllyal, erővel, nyomatékkal napirendre kerülhetett” – fogalmazott Bodó Barna, aki öt pontban vázolta, mi változott, amióta fiatal kollégái, Hantz Péter és Kovács Lehel létrehívták a BKB-t. Azóta a magyar egyetem ügye folyamatosan jelen van a közéletben, már nem egy szűk elit, nem a romániai magyarság kérdése, hanem a demokratizálásé. Eredménynek könyvelhető el, hogy a BKB lépéselőnyt szerzett, ők tematizálják a folyamatot, a hivatalosságok pedig válaszolni kényszerülnek. Tüntetésekkel, aláírásgyűjtésekkel vállal­ták a konfrontációt, és hiszik, hogy az ügy eredményes képviselete érdekében a demokrácia által megengedett minden eszközt ki kell használniuk – mondotta Bodó Barna. Kiemelte: megkezdődött a párbeszéd. Elérték, hogy a román média egy szelete ma már pontosan érti, mit akarnak. A BKB vitte ki az európai politikai színpadra a Bolyai Egyetem ügyét, a legnagyobb belpolitikai eredmény pedig az, hogy márciusban az egyetemmel kapcsolatban sikerült egy lapra gyűjteniük két olyan aláírást (Markó és Tőkés), amely az elmúlt években nem szerepelt együtt.   Kovács Lehel a BKB eddigi tevékenységét vázolta. A tavaly januárban megalakult szervezet elsőként egy európai kisebbségi felsőoktatási konferencia szervezését vállalta. Ez pénzhiány miatt csak virtuálisan jöhetett létre, de a világhálón lebonyolított beszélgetések egy európai kisebbségi egyetemi charta létrehozásának alapjául szolgálnak. A konferencia kimondta: európai szinten az erdélyi és a felvidéki magyar oktatás van a legrosszabb helyzetben. 2005 júniusában kezdték meg a Bolyai-esték szervezését. Tavaly szeptemberben döntöttek arról, hogy nemzetközi színre viszik a magyar egyetem ügyét. Brüsszelbe, Strasbourgba, az EU különböző szerveihez juttatták el a dokumentációt, ismer­tették a valós helyzetet, a hiányosságokat. Bemu­tatták, hogy mit jelent a magyar egyetem hiánya, kiemelték a csángómagyar oktatás hiányosságait is. 2005 októberében négy erdélyi városban szerveztek tüntetést a Bolyai Egyetemért, novemberben elkezdték a tanárok körében az aláírásgyűjtést, a 179 oktatóból 149 egyértelműen támogatta három önálló magyar kar létrehozatalát. Decemberben a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordultak a magyar gyerekek román tanításának ügyében, több hónapos halogatás után nemrég kaptak választ, amely leszögezi, sérül az esélyegyenlőség, és felszólítja a minisztériumot külön tanrend kidolgozására. Aláírásgyűjtést kezdtek, 83 nagynevű tudós és 11 Nobel-díjas csatlakozott ügyükhöz, februárban a polgármesterek és a történelmi egyházak vezetői fordultak beadvánnyal az egyetem szenátusához, és kérték a három önálló magyar kar létrehozását. Márciusban ültek össze a BBTE magyar oktatói, kiderült, közösségük megosztott: van, akit megfélemlítettek, s azért nem vállalja fel az önállósodás ügyét, mások személyes érdekből ellenzik. Szintén márciusban szerveztek egy fórumot a protestáns teológián, amelyen civil szervezetek, az RMDSZ, a magyar oktatók és a minisztérium képviselői fogalmaztak meg közös állásfoglalást. Áprilisban Bukarestben román értelmiségi találkozót tartottak, májusban imaláncot szerveztek, és megkezdték az idén októberre tervezett II. kisebbségi felsőoktatási konferencia előkészítését. Júniusban az egyetem etikai bizottsága elé idézték a BKB vezetőit, azzal vádolják őket, hogy ártottak az egyetem hírnevének. Hantz Péter terveik kitért a magyar diákok román oktatásának megváltoztatása érdekében kidolgozott stratégiájukra. Újabb beadvánnyal fordulnak a Diszkriminációellenes Tanácshoz, amelyben kérik, egyértelműen mondják ki: a helyzet diszkriminatív. Alkotmánybírósági határozatot is kérnek, s ha ez azt mondja ki, hogy a kisebbségi gyerekek román oktatása nem diszkriminatív, a strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordulnak. ,,Semmiképpen nem hagyjuk az ügyet elaludni” – szögezte le Hantz Péter. A magyar egyetem ügyében októberben újabb, több várost érintő tüntetést szerveznek. Hantz úgy véli, az EU-nak nem ügye a kisebbségi kérdés rendezése, de érdeke, hogy csend és nyuga­lom legyen a térségben. Nem állnak le a lobbitevékenységgel sem, az ENSZ-t, az EP-t, az Európai Biztonsági Tanácsot szándékoznak megkeresni. /Farkas Réka: Hosszú küzdelem lesz, de meg kell harcolni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./
2006. július 20.
Derűlátó és borúlátó nézetek ütköztek a magyar–román viszony helyzetét és kilátásait illetően a Tusnádfürdőn zajló XVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Schöpflin György, az Európai Parlament fideszes képviselője passzívnak nevezte a magyar politikát az uniós intézményekben. Szabó Vilmos MSZP-s képviselő optimizmusának adott hangot a két ország unióbeli jövőjét illetően. Szabó szerint a magyarság előrehaladt az újraegyesítés útján. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke korántsem osztotta szocialista képviselőtársa optimizmusát. Németh szerint a térség országainak dönteniük kell abban, hogy – az etnikumok tekintetében – a homogenizáció vagy az autonómiák rendszere a fontosabb. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke olyan Románia-képet vázolt fel, amelyben a románok szót értenek a magyarokkal, megértést tanúsítanak a csángók és az autonómia kérdése iránt. Smaranda Enache megállapította: nem történt meg Romániában az európai szabványok elfogadása, nincs még kisebbségi törvény, késik az elkobzott javak visszaszolgáltatása a magyar történelmi egyházaknak, s ördögi színben tüntetik fel az autonómia-kérdést. Puskás Bálint RMDSZ-szenátor Sepsiszentgyörgyön tartott sajtóértekezletén kifejtette: nem látja esélyét annak, hogy a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet átmenjen a parlamenten. /Derűlátás és borúlátás Tusnádfürdőn. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./ A szabadegyetemen július 19-én nem jelent meg sem Bogdan Olteanu román képviselőházi elnök sem Adrian Severin vagy Eckstein-Kovács Péter. /Mihály László: Szabó-Németh vita a Tusványoson. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./
2006. július 25.
A tusványosi szabadegyetem vendége volt Gál Kinga, az Európai Parlament képviselője, előadást tartott, majd a Gyergyóremetei Napok megnyitóján vett részt. Fontosnak tartja, hogy az erdélyi magyar közösség nyertese legyen a csatlakozásnak. Az Európai Unió lehetőségek kerete, a többi a kemény érdekekért való küzdelem. Fel kell készülni információban, intézményekben, tudásban, emberanyagban, hogy az uniós csatlakozás nyújtotta esélyt a magyarság a maga hasznára tudja fordítani. Elmondta, a szabadegyetem legfontosabb mozzanata, hogy Markó Béla és Tőkés László együtt szerepelt. Gál Kinga előadásában a párbeszéd szükségességéről beszélt. Gál Kinga Kolozsváron született, 1986-ban került Magyarországra, a budapesti jogi egyetemen végzett. Több helyen tanult ösztöndíjjal és utána dolgozott Európában, Németországban, Strasbourgban, majd hazaérve a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt az elnökhelyettese a Fidesz-kormány utolsó két évében, és azt követően pedig a Magyar Tudományos Akadémia elnökének volt a főtanácsadója a külpolitikai kérdésekben. 2004-ben felkerült a Fidesz európai parlamenti képviselőinek a listájára, és egyik feladata a határon túli magyar közösség érdekeinek képviselete Brüsszelben és Strasbourgban. /Székely Ferenc: A párbeszéd elengedhetetlen. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 25./
2006. július 29.
Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető alelnöke felháborítónak tartja, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője, Ján Slota feljelentése nyomán a pozsonyi rendőr-főkapitányság azzal kapcsolatos kérdések megválaszolására kérte a magyar pártot, vajon milyen minőségében vett részt Duray februárban egy Budapesten megrendezett autonómia konferencián. Az MKP-hoz érkezett levélben a rendőrség arra kér választ, hogy vajon Duray az MKP, vagy a párt parlamenti frakciójának képviseletében, esetleg a párt ügyvezető alelnökeként vett részt a konferencián. Duray az MTI-nek elmondta: „A felháborodásom kétszeres. Egyrészt az indokolja, hogy az én szereplésem miatt nem engem, hanem a pártot kérdezik meg, másrészt az, hogy egyáltalán megkérdezik, mert hogy semmi közük hozzá. A rendőrséget egyetlen törvény sem jogosítja fel az után nyomozni, hogy egy tudományos konferencián ki és miről adott elő. Ilyesmi utoljára a rendszerváltás előtt történhetett meg.” A távirati iroda érdeklődésére Duray pontosította, hogy egy, a Duna Televízió Autonómia csatornájának indulását megelőző tudományos tanácskozásról van szó, amelyet a Duna Televízió a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) közösen, számos uniós ország képviselőjének részvételével rendezett meg, akik közül jó néhányan ott ülnek az Európai Parlament (EP) széksoraiban is. Emlékeztetett arra, hogy a finnországi, svédországi, dél-tiroli és spanyolországi szakértők, kutatók részvételével megrendezett és az MTA elnöke, Vizi E. Szilveszter megnyitotta tudományos tanácskozáson a kérdéskör számos határon túli és magyarországi kutatója vett részt és adott elő, köztük például Tabajdi Csaba, az EP magyar küldöttségének szocialista képviselője is. Duray hozzátette: a konferencián elhangzott előadása egyébként az azóta megjelent Riadó című kötetében is olvasható. /Duray után nyomoz a szlovák rendőrség. Slota feljelentette az MKP elnökét. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./
2006. augusztus 16.
Négypárti egyeztetést javasol Szent-Iványi István /SZDSZ/ EP-képviselő. „Azért kezdeményeztem egyeztetést az Európai Parlament magyar pártdelegációi között a szlovákiai politikai helyzetről, mert az új szlovák kormányban egy szélsőséges párt, méghozzá egy szélsőségesen magyar- és romaellenes párt is szerepet kapott” – nyilatkozta Szent-Iványi István. A szélsőséges nyilatkozatairól elhíresült Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének számos nagyon vitatható kijelentése volt, és ezektől a szlovák kormányfő, Robert Fico nem hajlandó érdemben elhatárolódni. Slota egy cseh lapban közölt interjújában többek között azt mondta: irigyli a cseheket, hogy elűzték országuk területéről a németeket, és ezért ma már nincs olyan problémájuk velük, mint a szlovákoknak a magyarokkal Szlovákiában. De tett olyan javaslatot is – utólagos magyarázkodása szerint részegen -, hogy a szlovákok üljenek tankokba és rombolják le Budapestet. „További aggodalomra okot adó tény az – nyilatkozta Szent-Iványi -, hogy az oktatási tárcát, ami a magyar identitás, a magyar nyelv és kultúra megőrzése szempontjából kulcsfontosságú, a Slota pártja kapta meg.” Slota többször is kijelentette, hogy a szlovák költségvetésből csak a szlovák nyelvű oktatást lehet támogatni. A két szlovákiai magyar EP-képviselő nem kapott meghívást erre a tanácskozásra. Szent-Iványi ezt azzal indokolta, hogy helyesebb lenne ebből az első fázisból kihagyni a szlovákiai magyar EP-képviselőket – „nehogy azzal vádolják őket, hogy összejátszanak egy külső ország képviselőivel”. /Guther M. Ilona: Szövetség szlovák nacionalizmus ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./
2006. augusztus 23.
Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnöke szerint az európai szervezeteknek végre komolyan állást kell foglalniuk a szlovákiai kisebbségellenes kijelentések ügyében. Bugár Béla erről azután beszélt az MTI-nek, hogy augusztus 21-én Budapesten zárt ajtók mögött megbeszélést folytatott az Országgyűlés, az Európai Parlament, az Európa Tanács, az EBESZ és a NATO parlamenti közgyűlésében részt vevő magyar képviselőkkel. „Már régen nem fordult elő, hogy egy olyan kormány alakult volna egy uniós tagországban, amelyben az egyik koalíciós párt kisebbségellenes kijelentéseiről híres, és ezért még soha nem volt büntetve” – fogalmazott Bugár Béla. Bugár Béla, az MKP elnöke szerint meg kell várni az új szlovák kormány konkrét lépéseit, mert a közzétett kormányprogram „túl általános”. „A szlovák kormány egyrészt olcsó gesztusokkal igyekszik bizonyítani, hogy a többség és a kisebbségek viszonyában minden rendben van, másrészt amikor konkrét lépést tehetnének, elítélhetnének egy magyar- vagy romaellenes megnyilvánulást, akkor azt nem teszik meg” – jegyezte meg Bugár Béla. /Bugár Béla: Európának állást kell foglalnia Szlovákia kapcsán. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 23./
2006. augusztus 31.
A szlovákiai magyarellenes hangulat is azt bizonyítja, hogy az Európai Unió nem képes rendezni az egyes nemzeti kisebbségek problémáját – jelentette ki Antal Árpád András RMDSZ-es képviselő. Egyetért a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) vezetőivel, akik szerint az ország uniós csatlakozása előtt kell megoldást találni a magyar kisebbség lehető legtöbb problémájára. Fontos, hogy a csatlakozásig hátralévő néhány hónapban jöjjenek létre az autonómiatanácsok. Csapó József, az SZNT elnöke és Soós Sándor, az EMI vezetője az Európai Bizottsághoz, az Európai Parlamenthez és az Európai Unió Tanácsához küldött levelet, amelyben többek között a romániai magyarság egyenrangú államalkotó nemzetként való elismerését, magyar önkormányzat létrehozását Erdélyben, Székelyföld területi autonómiájának helyreállítását, a magyar nyelv hivatalos államnyelvvé nyilvánítását kérték. Más véleményt vall Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője, aki szerint nem lenne kedvező sem a román, sem a magyar közösségnek, ha Románia 2007 januárjában nem lenne az Európai Unió tagja. /Kovács Zsolt: Antal: lappangó konfliktust integrál az EU. = Krónika (Kolozsvár), aug. 31./
2006. szeptember 1.
A cseh-német és a francia-német megbékélési nyilatkozatok mintájára közös szlovák-magyar nyilatkozattal szeretné véglegesen lezárni a szlovák-magyar ellentéteket Dusan Caplovic szlovák kormányfő-helyettes, a legerősebb kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia alelnöke. Szükségesnek tartja, hogy a két ország kormányfői, parlamenti elnökei és államfői sürgősen találkozzanak és megbeszéljék a problémákat. Hasonló hangnemet üt meg a Kereszténydemokrata Néppárt is: szerintük Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke meg kellene hívja Ján Slota szélsőséges szlovák pártvezért Magyarországra, hogy tisztázzák magyarellenes nyilatkozatait, és megoldásokat találjanak. Az SZDSZ pedig azt javasolja a politikai és civil szervezeteknek, hogy szeptember 9-én közösen demonstráljanak a tolerancia mellett az Esztergomot és Párkányt összekötő Mária Valéria hídon. A szlovák kormány azonban élesebb hangnemet üt meg. Augusztus 31-i nyilatkozatukban jelezték: a szlovák felet tovább nyugtalanítják a magyar fél részéről elhangzott reagálások, nemkülönben az ügy túlzott bevitele a médiába. A szlovák külügyminisztérium Győrffy Csaba magyar nagykövetnek átadott szóbeli jegyzékében kedvező fejleménynek nevezte, hogy a felek megállapodtak a kisebbségi kérdésekben illetékes magyar-szlovák vegyes bizottság rövidesen esedékes összehívásában. Fontos lenne, hogy az Európai Unió illetékes szervei, mindenekelőtt a faj- és idegengyűlölet megfigyelésére létrehozott bécsi központ, monitorozzák, folyamatosan figyeljék a szlovákiai helyzetet – vélte Elmar Brok német európai parlamenti képviselő. A kereszténydemokrata Brok megerősítette a korábban elhangzott véleményét, miszerint a legjobb megoldás az lenne, ha a szélsőséges nézetektől sem mentes Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártját (SNS) kizárnák a szlovák kormánykoalícióból. Kiemelte, hogy az Európai Parlament is figyelni fogja a szlovákiai történéseket. A szlovákiai magyarverésekkel kapcsolatban közleményt adott ki a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata, valamint a Magyar Reformátusok Világszövetségének Választmánya. A két szervezet „nyomatékosan kéri a magyar kormányt és az Országgyűlést: hassanak oda, hogy ne ismétlődhessenek meg ezek a szégyenteljes, az emberi jogokat sértő provokációk. Egyidőben megkereséssel fordulnak a híveik révén érintett testvéregyházakhoz, hogy hitük közösségében, állásfoglalásukkal és közbenjárásukkal, segítsék elő a feszült helyzet rendeződését, valamint az uszítás következtében és a gyűlöletből fakadó, erőszakos cselekmények megszüntetését.” /Magyar-szlovák: mindenki vesztésre áll. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./
2006. szeptember 4.
Kizárták a Nemzeti Liberális Pártból (NLP) Mona Muscat és Ioan Ghiset, miután kiderült, hogy együttműködési szerződést írtak alá a Szekuritátéval, jelentette be Calin Popescu Tariceanu kormányfő, a párt elnöke. Musca az ülés után úgy nyilatkozott: aláveti magát a NLP döntésének, ennek ellenére liberálisnak vallja magát, mandátumáról pedig nem mond le, csupán EP-megfigyelői tisztségéről. Ioan Ghise igazságtalannak értékeli a döntést. /Kizárta az NLP Muscat és Ghisét. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./
2006. szeptember 6.
Az előzetesen jelzett szándék ellenére nem született meg a nacionalizmust és a szélsőségeket elítélő közös nyilatkozat szeptember 5-én Pozsonyban Göncz Kinga magyar és Ján Kubis szlovák külügyminiszter megbeszélésén. Megállapodtak viszont abban, hogy szeptember 22-én Pozsonyban összeül a kisebbségi kérdéseket felügyelő vegyes bizottság, és szinte biztos, hogy október első harmadában a V4-es kormányok visegrádi találkozóján ott lesz a szlovák kormányfő, Robert Fico is, aki várhatóan kétoldalú megbeszélést folytat Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel. Az előre beharangozott közös nyilatkozatot végül azért nem írták alá, mert a felek szövegtervezete nagyon távol állt egymástól. Közben egyeztetést tartottak a szlovákiai helyzettel kapcsolatos közös vagy egyeztetett fellépés lehetőségeiről az Európai Parlament négy magyarországi delegációjának vezetői, Szent-Iványi István (SZDSZ), Szájer József (Fidesz- MPSZ), Tabajdi Csaba (MSZP) és Olajos Péter (MDF) Strasbourgban. A frakcióvezetők közleményt is kiadtak, amelyben tudatják, hogy „valamennyi résztvevő aggasztónak tartja a szlovákiai incidenseket, amelyek ellentétesek az EU emberi és kisebbségi jogokra vonatkozó alapvető értékeivel.” /Eredménytelen találkozó. Nem ítélte el nyilatkozatban a nacionalizmust Göncz és Kubis. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 6./
2006. szeptember 7.
Szeptember 6-án Strasbourgban az Európai Parlament nemzeti kisebbségügyi frakcióközi csoportjának ülésén az elnöklő Tabajdi Csaba (MSZP) hangsúlyozta, hogy nem magyar-szlovák konfliktusról van szó, Bauer Edit szlovákiai magyar képviselő szerint az országban az elmúlt időszakban a kisebbségeket alapvető emberi jogait sértették meg, és utalt arra, hogy például az államnyelv törvény még mindig korlátozza a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogát. Irena Belohorská független szlovák képviselő viszont alaptalannak nevezte az aggodalmat, azt hangsúlyozva, hogy az új szlovák kormány nem tervez változást az iskolarendszerben, Szlovákiában van magyar nyelvű óvoda, általános és középiskola és két magyar nyelvű egyetem. A szlovákiai magyarokkal kapcsolatos politikát, incidenseket pedig belügynek minősítette. Szent-Iványi István (SZDSZ) azt hangsúlyozta, hogy a magyar és a szlovák helyzet között minőségi különbség van, a probléma fő gyökere abban van, hogy Szlovákiában szélsőséges nacionalista nézeteket valló párt tagja lehet a kormánykoalíciónak, míg Magyarországon még parlamenti képviselete sincs az ilyen alakulatoknak. Gál Kinga (Fidesz) azt kifogásolta, hogy Európa nem ugyanúgy reagált a szlovák helyzetre, mintha az egy nyugat-európai országban történt volna. /A szlovák EP-képviselők szerint nincs semmi baj, és az is belügy. = Krónika (Kolozsvár), szept. 7./
2006. szeptember 8.
Az Egyesült Államok tegye közzé, hol működnek az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtönei – követelte szeptember 7-én az Európai Parlament (EP) több képviselője. George Bush amerikai elnök ugyanis elismerte, hogy a CIA „kisszámú” – a Fehér Ház tájékoztatása szerint „száznál kevesebb” – külföldi gyanúsított kihallgatását az Egyesült Államokon kívül folytatja, közvetve beismerve ezzel, hogy helytálló volt a The Washington Post tavaly novemberi értesülése, miszerint a hírszerzés titkos fogva tartási helyekkel rendelkezik külföldön. Egyebek közt Lengyelország és Románia merült föl lehetséges helyszínként. George Maior (SZDP) és Norica Nicolai (NLP) cáfolták azt, hogy Romániában léteznének CIA-börtönök. A parlament különleges szakbizottságának a képviselői kijelentették, hogy a CIA-nak az ország területén folytatott tevékenységével kapcsolatos összes információhoz hozzáfértek, és ezek semmiféle „meglepetést” nem tartogattak. /Európai nyomásgyakorlás Washingtonra. CIA-börtönök: Románia és Lengyelország lehetséges helyszín. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2006. szeptember 8.
Jan Marius Wiersma, az Európai Parlament (EP) szocialista frakciójának az alelnöke aggodalmát fejezte ki a jelenleg Romániában zajló Szekuritátés „hisztéria” kapcsán. „Mi tiszteletben tartjuk Románia döntését, nincs jogunk ítélkezni, és az Európai Parlamentnek sincs szándékában ankétot kezdeményezni az ügyben. Aggódom viszont a Romániában kialakult hisztéria miatt. Ennek nem kellene boszorkányüldözéssé fajulnia”, mondotta Wiersma. /Aggodalom a Szekuritátés „hisztéria” miatt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2006. szeptember 8.
Robert Fico szlovák miniszterelnök szeptember 7-én Brüsszelben tett látogatásán a magyar- és romaellenes incidensek kivizsgálását, felelőseik megbüntetését, továbbá az alapvető emberi jogok garantálását ígérte az Európai Unió és a NATO központi szerveinél, de kizárta, hogy az esetek kapcsolatban lennének a szélsőséges nézetekkel is vádolt Szlovák Nemzeti Párt (SNS) részvételével a kormánykoalícióban. José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke jelezte, hogy a vezetése alatt álló testület szoros figyelemmel követi a szlovákiai helyzetet a jövőben is, ugyanakkor közölte, egyértelmű kötelezettség-vállalást kapott arra, hogy a szlovák kormány nem tűri el a szélsőséges, jogellenes cselekedeteket. Fico hangoztatta, hogy kormánya szigorúan fellép minden szélsőséges cselekmény ellen. Azt mondta, hogy hasonló esetek Magyarországon is történnek, és ott senki nem keres politikai kapcsolatot az incidensek mögött. Fico leszögezte, hogy a kabinet minden cselekedetéért egy személyben vállalja a felelősséget. Burkoltan megismételte a szlovákiai magyar politikusok elleni vádját is, kijelentve, hogy meggyőződése szerint az előző kormány egyes vesztes pártjai megpróbálnak visszaélni a helyzettel. A szlovákiai történések európaiságát hangsúlyozták egyebek között az Európai Parlament nemzeti kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportjának rendkívüli ülésén Strasbourgban, amelyen a szlovákiai helyzetet vitatták meg. A csoportot elnöklő Tabajdi Csaba (MSZP) bevezetőjében hangsúlyozta, hogy nem magyar-szlovák konfliktusról van szó, hanem európai ügyről, az alapvető emberi jogok, kisebbségi jogok érvényesüléséről. Gál Kinga (Fidesz-MPSZ) és Schöpflin György (Fidesz-MPSZ) úgy vélték, hogy nem lehet Szlovákia belügyeként kezelni a történéseket, mert a Ján Slota-féle kisebbségellenes gyűlöletbeszéd és az ennek egyenes következményeként megjelenő magyarellenes atrocitások európai alapvető értékeket veszélyeztetnek, ezért összeurópai ügynek számítanak. Bauer Edit szlovákiai magyar képviselő hangsúlyozta, hogy Szlovákia soknemzetiségű ország, ahol a kisebbségeket az elmúlt időszakban alapvető emberi jogsértések érték. /Helyzetmentés Robert Fico-módra. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./
2006. szeptember 8.
A régió, azaz a ,,föld” visszaszerzésének a ,,most, vagy soha” időszakát éljük. Nem csak azért, mert régiók kialakítását az uniós csatlakozás feltételezi, hanem belső szükségszerűség, gazdasági kényszer indokolja Székelyföld fogalmát. Az 1998-ban összeeszkábált erdélyi középrégió léte Gyulafehérvár központtal művi, erőszakolt és elfogadhatatlan. A jelenlegi régiók léte szétszabdalja az egységes Székelyföldet. Székelyföld újrateremtésében sem egységesek az utak, a magyarok között sem. A következő nagy kérdés: miként válasszuk meg képviseletünket az Európai Parlamentbe, írta Sylvester Lajos Az RMDSZ hajlik arra, hogy egységes romániai képviseleti régió legyen, holott lehetőség lenne arra, hogy Erdély és az Ókirályság – a ,,Regát”- külön régióként képviseltesse magát. Rendkívül fontos Székelyföld egységének adminisztratív és gazdasági visszaállítása, Székelyföld autonómiája. /Sylvester Lajos: Régiójátékok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 8./
2006. szeptember 8.
A Transsylvania, az Amerikai Erdélyi Szövetség Negyedévi Tájékoztatójának legfrissebb száma /2006/3/ az erdélyi kisebbségi lét kérdéskörét taglalja. Gál Kinga, az Európai Parlament képviselője írásából kiderül, hogy őszre halasztották a kisebbségi törvénytervezet vitáját. Csetri Elek pedig Szabó Dezsőre emlékezett, a magyarság jelenéről, jövőjéről indult konferenciasorozatról szóló beszámoló Tények és perspektívák címmel látott napvilágot. Varga Andrea cikkének címe: Moldvai katolikusok a Vatikán és a Securitate között. /Lapszemle. Transsylvania – 2006/3. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2006. szeptember 9.
Szeptember 8-án Budapesten, a parlamentben tanácskozott a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF). A találkozót Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg. Szilvásy György magyar kancelláriaminiszter adott tájékoztatást a magyar kormány határon túli magyarsággal kapcsolatos célkitűzéseiről. A KMKF ülésén a Magyarországgal szomszédos országok parlamentjébe magyar szervezet képviselőjeként megválasztott politikusok, illetve a magyar országgyűlés elnöke által meghívott képviselők vesznek részt. – Fontos, hogy elinduljon az érdemi közeledés a nemzetpolitikában a magyarországi pártok és a határon túli nemzetrészek képviselői között, meg kell találni a közös minimumot – mondta nyitó beszédében Szili Katalin. A találkozón megjelent Markó Béla, a román kormány miniszterelnök-helyettese, az RMDSZ elnöke, Frunda György szenátor, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke, Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának alelnöke, valamint Duray Miklós, a szlovák parlamentben a Magyar Koalíció Pártjának képviselője. Szlovákiának kell megtennie azokat a lépéseket, amelyek garantálják, hogy a magyarellenes incidensek ne ismétlődjenek – hangsúlyozta beszédében Göncz Kinga külügyminiszter. Markó Bélával egyetértve, Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke és Surján László EP-képviselő is arra hívta fel a figyelmet, hogy a szlovákiai helyzet nem elszigetelt eset, a többi környező országban ugyancsak kialakulhat hasonló helyzet. A fórum egyik napirendi pontját képezte a határon túli tagok által készített jelentés a magyarság helyzetéről. A dokumentumban a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, valamint az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség-Ukrajnai Magyar Demokrata Párt jelentése szerepel. Az RMDSZ 2006. évi jelentésében a romániai magyarság helyzetéről az olvasható: 1996 végén járatlan úton indult el az erdélyi magyarság, amikor érdekképviselete a román kormány tagja lett. Az RMDSZ véleménye szerint a létező alkotmányos keretek között a romániai magyarság helyzetének jogi-politikai rendezése csak egy hosszabb távú folyamat eredménye lehet, és ebben a folyamatban ésszerűen kihasználható a kormányzati szerepvállalás lehetősége. Mint írják, 2005-ben az RMDSZ a nemzeti kisebbségek jogai tekintetében újabb fejezetet nyitott: kezdeményezésére Románia kormánya olyan kisebbségi törvénytervezet nyújtott be a parlamentnek, amely egyben a kulturális autonómia létrejöttét is magába foglalja. A KMKF résztvevői egyetértettek abban, hogy ez a fórum nem helyettesítheti a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT). Az ülést követően a fórumot összehívó Szili Katalin házelnök, valamint a határon túli magyar szervezetek és a magyar parlamenti pártok képviselői közös sajtótájékoztatót tartottak. Ezen a legfontosabb kérdésként a magyar–magyar párbeszéd, illetve a MÁÉRT jövője és a határon túli magyarok támogatási rendszere vetődött fel annak nyomán, hogy Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára a KMKF délelőtti ülésén közölte: átalakul a határon túli magyarság támogatási rendszere, mivel a kormány a Szülőföld Alapba szeretné összpontosítani a támogatást, amelyre korábban több közalapítványt hoztak létre. Az államtitkár kitért arra is, hogy az eddigi magyar–magyar kapcsolattartást sokszínű, differenciált és hatékony fórumrendszer váltja fel, amelynek egyik eleme a mostani KMKF-fórum, ugyanakkor a fórumrendszer elemei között nem említette a MÁÉRT eddigi intézményét, amelynek tagjai között a magyarországi parlamenti pártok is jelen voltak. Bugár Béla kifejtette: nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy a magyar kormány nem akarja működtetni a MÁÉRT-ot. Hozzátette: együtt akarnak működni, ehhez azonban meg kell állapodni a magyar–magyar együttműködés kereteiről. Leszögezte: úgy látja, hogy az Illyés Közalapítvány jól működött, ezért nem tartja indokoltnak a Szülőföld Alapba történő integrálását. Hasonló álláspontot fogalmazott meg Markó Béla, aki a sajtótájékoztatón megjegyezte: nem szeretné ha az intézményes magyar–magyar kapcsolatokból eltűnne Illyés Gyula és Márton Áron neve. Utóbbival utalt a Márton Áron Szakkollégiumra, amelyet január 1-jéig beolvasztanak a Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézetbe. A parlamenti tanácskozás után Sólyom László köztársasági elnök fogadta és köszöntötte a fórum tagjait. /Magyar–magyar fórum Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./ Szili Katalin rámutatott, hogy a KMKF az elmúlt két évben számos nemzetpolitikai stratégiai kérdésben jutott egyetértésre. A nemzetpolitika intézményrendszerének átalakítását kifogásolta Duray Miklós, aki szerint a magyar kormány által elképzelt magyar-magyar kapcsolattartási rendszer nem biztosítana intézményes kereteket. Duray Miklós rámutatott, kiderült számára, hogy megszűnnének a közalapítványok, köztük például az Illyés Közalapítvány. „Gyakorlatilag minden megváltozik, így nem lesz Magyar Állandó Értekezlet sem” – hívta fel a figyelmet Duray, leszögezve, hogy „a KMFK nem helyettesítheti a Máért-ot”. Markó Béla úgy fogalmazott: a környező országokon, beleértve az RMDSZ romániai koalíciós partnereit is, egyfajta „integrációs önhittség, önelégültség” lett úrrá, úgy tekintik, hogy az Európai Unióval szembeni a kötelezettségeiket teljesítették. Ez az önhittség rendkívül veszélyes, ez az elkövetkezőkben a térségben súlyos problémává válhat – tette hozzá. Németh Zsolt szintén arra hívta fel a figyelmet: a Kárpát-medencei magyarságnak szembesülnie kell azzal, hogy véget ért az az együttműködési időszak, amikor az európai integráció reményében a határon túli magyarokat bevonták a „kirakatpolitikába”. Ebben az új helyzetben egységesen kell fellépni – tette hozzá a külügyi bizottság elnöke. /Lezajlott a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 9./
2006. szeptember 13.
Az Európai Parlamentben is felfigyeltek az ÚMSZ romák elleni karhatalmi túlkapásokat jelző tényfeltáró riportjára. Mohácsi Viktória, az EP SZDSZ-es képviselője az ÚMSZ-ből értesült a Szászrégenben történtekről, ahol a rendőrség különleges egységei romákra lőttek, megsebesítve ártatlan embereket is. A képviselő úgy döntött: Romániába jön az esetről tájékozódni, és értesítette Olli Rehn bővítési biztost is az eseményekről. A Romani Criss roma szervezet is a helyszínre utazott. „Ez a helyzet egyszerűen tűrhetetlen – fejtette ki Mohácsi Viktória – nem lehet szó nélkül hagyni, hogy rendőrök verik az embereket, fegyverrel támadnak rájuk, asszonyok és gyerekek kerülnek puskacső elé.” Az abafáji összetűzés állítólag abból robbant ki, hogy a rendőrség megpróbált kézre keríteni két roma nemzetiségű férfit, akik állítólag egy rendőrt bántalmaztak. A két férfit, akit a lap riporterei az eset után perceken belül megtaláltak, a rendőrség még most is keresi. /A régeni karhatalmi túlkapásról szóló riportunk felkavarta a brüsszeli vizeket. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./
2006. szeptember 14.
Belgiumi magyarok egy csoportja tüntetett szeptember 13-án Brüsszelben, az Európai Unió központi épületeinél a romániai magyarság jogainak biztosítása érdekében. A Romániáról készülő európai bizottsági országjelentés (szeptember 26.) elé időzített békés felvonulás során ismertették azt a petíciót, amelyet a belgiumi magyar szervezetek a bizottság illetékeseihez, valamint az EU-tagországok kormányait képviselő tanácshoz és az Európai Parlament vezetőihez juttattak el. A közös nyilatkozatban azt kérték, hogy Románia EU-csatlakozását kössék feltételekhez, és a magyar nyelv hivatalos romániai államnyelvvé tételét, erdélyi regionális parlament létrehozását, a Székelyföld területi autonómiájának helyreállítását, a diszkriminatív bánásmód minden formájának megszüntetését, az elkobzott magyar tulajdonok maradéktalan visszaadását követelték. /Belgiumi tüntetés a magyar jogokért. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./
2006. szeptember 15.
Fontos volt, hogy az Európai Unió (EU) központi intézményei friss tájékoztatást kapjanak a romániai magyarsággal kapcsolatos problémákról az Európai Bizottság (EB) Romániáról szóló országjelentése előtt – jelentette ki Gál Kinga (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti képviselő Brüsszelben, miután találkozott az erdélyi magyar politikai erők által delegált küldöttséggel. Más magyar EP-frakciókhoz hasonlóan a néppárti delegáció is vendégül látta az Erdélyből érkezett reprezentatív küldöttséget, amelyben helyet kapott mások mellett Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Sógor Csaba, az RMDSZ Hargita megyei szenátora, Toró T. Tibor, az RMDSZ képviselője, és Szilágyi Zsolt, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) tagja. Lényeges, hogy ez az első delegáció, amely magában foglalja mind az RMDSZ, mind az EMNT képviselőit. Így az a vád nem állhat meg a lábán, hogy az erdélyi magyar képviselet nem egysége, mondta el a képviselő asszony. A delegáció által szerzett tapasztalatok közül Gál Kinga elmondta: érdemi egyeztetés eddig a kormánnyal egyik autonómia-elképzelésről sem volt. A kisebbségi törvénytervezettel kapcsolatban az EB-től is felhívás érkezett a román kormányhoz a megoldás érdekében, de nem történt előrelépés. Az ingatlan-visszaadásra vannak törvények és rendeletek, de a végrehajtási procedúra akadozik. Az oktatás területén a kolozsvári állami magyar karok, illetve egyetem létrehozásában nincs haladás. /Egységes erdélyi érdekképviselet Brüsszelben. Gál Kinga: egyelőre keveset tudni az országjelentésről. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./
2006. szeptember 15.
A Magyar Állandó Értekezlet, a Határon Túli Magyarok Hivatala és egy sor, a határon túli magyarokat támogató alapítvány gyurcsányi megszüntetése után a Kárpát-medencében nagy a morgolódás és mozgolódás, az új magyar nemzetstratégia a határon túli magyar képviseletek körében nem gerjeszt sok bizalmat. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF), amelynek tagjai Kárpát-medencei országok magyar képviselői és az Európai Parlamentben mandátummal rendelkező magyarok, szeptember 8-án Budapesten évi plenáris ülést tartott. A Magyarok Világszövetsége szeptember 15-16-ra új magyar-magyar csúcs összehívását kezdeményezte, s olyan Magyar Nemzeti Tanács létrehozását tervezi, amely a parlamenti képviselettel rendelkező politikai szervezetek, valamint a civil egyesületek aktív és hatékony részvételét, érdekérvényesítési törekvéseit hivatott egyeztetni és egybehangolni. Mindkét fórum egybehívása a magyar-magyar ügyek kormányzati rendezésének hiányát kívánja tudatosítani. A KMKF budapesti plenáris ülésén a résztvevők megállapodtak a magyar-magyar kapcsolatok stratégiájának újragondolásában. A plenáris ülés üdvözölte az Európai Parlamentben a magyar képviselők kezdeményezéseit a nemzeti kisebbségek jogvédelmének ösztönzésében, állást foglaltak a Szlovákiában tettlegességekig elmenő magyarüldözés kérdésében, és fontos lépésnek tartják José Manuel Barrosónak az állásfoglalását, miszerint az EU nem tekinti a tagországok belügyének a kisebbségi incidenseket. A Gyurcsány-kormány a határon túli szervezeteket és a politikai képviseletet is teljességgel ki akarja zárni az ügyek intézéséből, ami az érintettek körében határozott ellenállást vált ki. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, valószínűleg azért nem vesz részt az MVSZ kezdeményezte budapesti fórumon, mert a Máért felszámolásának újragondolását várja a magyar kormánytól, és Markó Bélának is volt olyan megjegyzése, hogy nem tartja méltányosnak, ha Illyés Gyula és Márton Áron neve a magyar alapítványok élén nem-kívánatossá válik. Gyurcsánynak és társainak egyértelmű kifütyülésére előbb a határon túli magyarság körében került sor. Pillanatnyilag Magyarországon kíséri füttykoncert, bárhová is lép. /Sylvester Lajos: Fütty a Kárpát-medencében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 15./
2006. szeptember 19.
Saját szemével látta a szászrégeni romák sérüléseit szeptember 18-án az Európai Parlament két magyar képviselője, akik a helyszínen tájékozódtak a helyi rendőri erők és a roma közösség tagjai között nemrég lezajlott incidensről, megállapítva, hogy a rendfenntartó erők valóban rálőttek a romákra. Az Európai Parlament (EP) szocialista, illetve szabaddemokrata képviselője, Lévai Katalin és Mohácsi Viktória utazott Szászrégen Abafája negyedébe, ahol szeptember 7-én kollektív rendőrségi megtorlás történt a romák ellen. A képviselők a látogatás után közös sajtótájékoztatót tartottak. Harminchét embernek látták a sérüléseit, és éles lövedék nyomát is a házfalon. A két képviselő előtt a helyszínen tartózkodó polgármester elismerte, hogy valóban rendőri túlkapásról volt szó. A magyar képviselők jelezték: Brüsszelben tájékoztatni fogják a Szászrégenben tapasztaltakról Olli Rehn bővítési biztost és saját frakcióikat is. /Szászrégenben jártak magyar EP-képviselők. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./