SZÉKELY NEMZETI TANÁCS: a magyar-román viszony romlásáért Románia kormánya felelős
Az elmúlt héten Zákonyi Botonddal, Magyarország bukaresti nagykövetével készült, a România Liberă című lapban közölt interjú miatt kirobbant és egyre tovább gyűrűző román-magyar diplomáciai botrány kapcsán fontosnak tarjuk elmondani a következőket:
Figyelembe véve az utóbbi időben egyre erősödő romániai magyarellenességet, különösen nagyra értékeljük, hogy a nagykövet úr diplomatához méltó módon, tárgyilagosan, korrektül és visszafogottan válaszolt az újságíró kérdéseire.
Ezzel szemben túlzónak, elfogadhatatlannak, sértőnek és indokolatlannak tartjuk a román reakciókat, mind hangnemükben, mind tartalmukban. Úgy gondoljuk, hogy sokat elmond Románia miniszterelnökéről az, hogy az ország valós gondjai helyett napokon keresztül kizárólag azzal van elfoglalva, hogy Magyarországot és annak miniszterelnökét sértegesse és rágalmazza.
Mindaz, amit Magyarország a romániai magyar közösség, s azon belül a székelység érdekében tesz, azt a Magyarország és Románia között a megértésről, az együttműködésről és a jó szomszédságról megkötött szerződés – az alapszerződés – szellemében, a romániai magyar politikai szervezetekkel és közképviseletekkel egyeztetve, közösségünk reális igényeinek megfelelően teszi.
Jellemzőnek és fontosnak tartjuk, hogy a Románián kívül élő románok pozitívan értékelik és példaként állítják Románia elé azt a módot, ahogyan Magyarország a határon túli magyarok kérdését kezeli. Nem tartjuk sem okosnak, sem igazságosnak, sem európainak azt a román kisebbségpolitikát, amely cserbenhagyja saját határon túli nemzettársait, hogy itthon zavartalanul tagadhassa a kollektív jogokat, de akár ezen túlmenően akár kormányzati szintre emelje a magyarellenességet, amely immár nem egyes szélsőséges szervezetek sajátja, hanem egyre erősebben jelenik meg a hatóságok tevékenységében. Az Európa Tanács egyre több dokumentuma állapítja meg, hogy a román állam különböző intézményei állandósult háborút vívnak közösségi jelképeinkkel és azok használóival, üldözik anyanyelvünket és korlátozzák annak használatát. Ez elképzelhetetlen egy jogállamban, ugyanakkor a térség stabilitását, békéjét és biztonságát veszélyezteti, hiszen ezeket hosszú távon szavatolni csakis az államközi szerződések, és az egyes államok nemzetközi kötelezettségvállalásainak jóhiszemű és következetes betartása mellett lehetséges.
Megállapítható tehát, hogy a hatóságok siker-propagandájával ellentétben, Románia ellenségként kezeli az itt élő magyarokat, folyamatosan megsérti nem csak az Európa Tanács vonatkozó ajánlásait, de még az ország által ratifikált, a hazai jogrend részét képező kisebbségvédelmi normákat is.
Felkérjük Románia kormányát, hogy tartsa tiszteletben a két ország közötti alapszerződést, különös figyelemmel a 15. cikkely 2., 3. és 9. bekezdéseire, a 19. cikkely 2. bekezdésére, illetve Románia alkotmányának 11. cikkelyére, s haladéktalanul szüntessen be minden, a jogainkat sértő tevékenységet, illetve valóban tartsa be pontosan és jóhiszeműen azon nemzetközi kötelezettségvállalásait, amelyek egyéni és kollektív jogokat garantálnak számunkra.
Marosvásárhely, 2015.VIII.18.
Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Autonómiatörekvések anyaországi szemmel
Egy magyarországi kormánypárti és egy ellenzéki politikus vitatkozott tegnap Kolozsváron a határon túli magyar autonómiatörekvések anyaországi támogatásáról. A Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett pódiumbeszélgetésen Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és Schiffer András, az LMP társelnöke osztotta meg gondolatait a kérdésről.
Schiffer András úgy vélte, hogy Magyarország feladta a határon túli autonómiatörekvések támogatását azzal, hogy az értékelvű külpolitikát a pillanatnyi gazdasági érdekek kiszolgálásával helyettesítette. „A kalmárkodásnak alávetett geostratégia azt a látszatot keltette, hogy Magyarország Putyin csatlósa, és ezt Bukarest remekül kihasználja. Ezzel házal Brüsszelben, Washingtonban, ez pedig óriási csapás a határon túli magyarság törekvéseinek” – jelentette ki Schiffer András. Az LMP társelnöke szerint ez azért is rossz, mert a térség országai fokozottan egymásra lennének utalva, csak akkor lenne esélyük a felemelkedésre, ha együttműködnének egy új Európa megfogalmazásában. Gulyás Gergely cáfolta, hogy a kormány letért volna az értékelvű külpolitika útjáról, és méltánytalannak tartotta azt a vádat, hogy nem támogatják a határon túli autonómiatörekvéseket. „Egy ilyen jellegű magyar állami tevékenység 2012 januárja óta a magyar alkotmánnyal is ellentétes lenne” – jelentette ki a fideszes politikus. Azt azonban elismerte, hogy „Magyarországnak nem jó a nemzetközi elismertsége, és ez sok esetben az érdekérvényesítő képessége erejét is mérsékli”. Példaként hozta fel, hogy a kormányoldalnak az Európa Tanácsban a kisebbségi jogok érvényesítése helyett arra kell pazarolnia az energiáját, hogy elhárítsa azt a „Magyarország elleni hadjáratot”, amelyet a MSZP is támogat. Azt is hozzátette azonban, hogy nem kell csodát várni a nemzetközi szervezetektől. Antall József, Horn Gyula és Orbán Viktor első kormánya alatt jó volt Magyarország nemzetközi megítélése, de akkor sem sikerült előbbre mozdítani a határon túli autonómiatörekvéseket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nincs kisebbségvédelem
Kisebbségvédelmi monitoringrendszer bevezetését kérte a kormánytól Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke azon a pódiumbeszélgetésen, amelyet a román kisebbségvédelmi modellről rendeztek a nagykövetek értekezletén;
Arról emlékeztek meg, hogy az Európa Tanács húsz éve fogadta el, Románia pedig elsőként ratifikálta a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. Az RMDSZ politikusa elismerte, hogy Románia magas standardokat vállalt a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozóan, és azok betartását szorgalmazta. Emlékeztetett: Románia 2007-ben aláírta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, ám több mint egy éve késlekedik az alkalmazásáról szóló jelentéssel.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aki bizonyított és aki nem
A kommunista diktatúra esztendeiben hajlamosak voltunk azt hinni, hogy a köznapi terror, a személyi kultusz, az emberi és polgári jogok rendszeres csorbulása mellett a magánélet titkosszolgálati górcső alá vétele, a korrupció és a hazugság is kizárólag e rendszer sajátossága. És bezzeg „a szabad, demokratikus, kapitalista Nyugaton” ez másként van. Úgy véltük, hogy ha a térség országainak nyugati mintájú társadalmi berendezkedése lesz, e negatív jelenségek eltűnnek – egyesek egy csapásra, mások fokozatosan.
Ehelyett azt kell tapasztalnunk, hogy a világ első számú nagyhatalma, a „demokratikus mintaállam” a magánélet szentségével mit sem törődve lehallgatja az egész világot. A korrupció kisebb-nagyobb mértékben valamennyi országban jelen van – az Egyesült Államokban még legalizált formát is adtak neki, lobbizásnak nevezik –, a politikai hazugság, az orwelli „duplagondolkodás” és az „újbeszél” nélkülözhetetlen „demokratikus” rendszerelem. S ami a leglehangolóbb: úgyszólván semmiféle következménye sincs, ha valakit hazugságon érnek. Idézhető bőven határon inneni s túli példa az elmúlt 25 évből.
Hazugságfolyam
Horn Gyula ismételgethette monomániásan, hogy az MSZP soha nem hazudott ellenfeleiről, miközben a „magyar” baloldal a kezdet kezdetétől mindmáig társadalmi osztályok, politikai erők, vetélytársak és történelmi személyiségek rágalmazására, diabolizálására építette politikai kommunikációját. Nyilatkozhatta azelső választást kis híján megnyerő SZDSZ pártigazgatója, Vidos Tibor 1990-ben (!) a New York Times-nak, hogy Magyarországon nem bocsátják meg a zsidóknak, hogy zsidók, s hogy gyűlölik őket. Hazudhatott Kovács László zsinórban, még a Népszabadság is azt írta róla, hogy „Jó napot, hazudta Kovács László”, nem történt semmi. Illetve állítható, hogy az álbaloldal 2010-es történelmi bukásában ez is benne volt. Lehet, hogy így van, de benne volt a minősíthetetlenül gyenge kormányzás, a választók lenézése, a magyar állam szétzilálása és eladósítása, a magyar öntudat elleni folyamatos támadás s még sorolhatnánk. Talán a lelepleződött hazugságok is belejátszottak e fordulatba.
Kérdés: Erdélyben mikor fogjuk azt tapasztalni, hogy a hazugságon kapott politikus úgy jár, mint főhazug Gyurcsány, aki bárhogy próbálkozik visszakerülni az életképes alternatívát nyújtani tudó politikusok közé, megmarad egy törpepártelnökének. A mi tájainkon Frunda György az a politikus, akit messze legtöbbször kaptunk hazugságon és/vagy félrevezetésen. Ha nem szólunk semmiről, ami politikai értékelés kérdése lehet – arról, hogy a közel három éve már elkésett 1992 októberi Kolozsvári (autonómia-)Nyilatkozatot elsietettnek nevezte, hogy miket írt és mondott Neptun-ügyről, hogy az „ő információi szerint” az erdélyi magyarság nagy része 1992-ben „nem akart” autonómiát, hogy már 1993-ban kormányon szerette volna látni az RMDSZ-t –, s csak az állításai közül tényszerűen, fehéren-feketén cáfolható állításait tekintjük, máris akkora a lista, hogy az egyes hamis állítások kontextussal együtt való bemutatása szétfeszítené e kis írás kereteit.
De hogy ne maradjon testetlen vád a fenti megállapítás, hadd említsünk fel néhány példát címszavakban, utalásszerűen. Frunda György 1996-ban egy, a HVG-nek adott interjújában egyszerre állított hamisat a magyar–román alapszerződés lábjegyzetének tartalmával kapcsolatban és az államelnökjelölő SZKT szavazati eredményeiről. Az 1999-es csíkszeredai RMDSZ-kongresszuson letagadta, hogy Horvátország állampolgárságot adott volna a határon túli horvátoknak, miközben addigra azt is tudni lehetett, hogy a Krassó-Szörény megyei horvát falvak épp ettől telítődtek új élettel. Azt nyilatkozta 2001-ben, hogy szerinte a kulturális autonómia biztosított az erdélyi magyarság számára Romániában, miközben tankönyvkommandók kotorásztak gyermekeink táskájában országszerte, s mindmáig még azt is Bukarestben döntik el, milyen nevet vehet fel egy székelyföldi magyar oktatási intézmény. Egy kulcsfontosságú 2002-es szabályzatfelügyelő bizottsági döntésről – amelynek szövegében az szerepelt, hogy a döntés jogerős – szemrebbenés nélkül azt állította, hogy nem jogerős, és ismételt kérésre sem volt hajlandó azt SZKT elnökként felolvasni. 2007-ben előbb fogadkozott, hogy az RMDSZ nem folytat negatív kampányt, majd néhány napra rá azt állította, hogy Tőkés László „az erdélyi magyarság ellen” indul európai parlamenti mandátumért. Azután itt van a nemrégiben előkerült kérdés, a Szekuritátéval való együttműködés ügye, ami nem sokakat lephetett meg, mint ahogy Frunda reakciója sem, aki mindent tagad. Nos, várjuk meg, hogy valóban perre viszi-e a dolgot, és hogy mi lesz a per végkimenetele.
Frunda visszalő
S miért ne említsük a legfrissebb esetet?
Miután Kincses Előd nyílt levélben szólította föl, hogy mondjon le a plagizáló és korrupcióval vélhetően nem alaptalanul vádolt román miniszterelnök tanácsadói posztjáról, követve egykori szenátortársa, Eckstein-Kovács Péter elvszerű példáját, Frunda erőteljesen védelmébe vette Pontát, nem kevesebbet állítva, mint hogy a román kormányfő nem sorolható a magyarellenes politikusok közé. Sőt, ezt még azzal is megfejelte, hogy az RMDSZ kormányból való távozása után nem csorbultak a magyarság jogai. A magyarellenesség kérdésében kötetekre rúgnak Pontának és elvtársainak Frunda állítását cáfoló sovén megnyilatkozásai, s azt is érdemes megemlíteni, hogy Ponta első, még a 2012-es választásokat megelőző, puccsízű kormányra jutása idején olyan magyarellenes hecckampány zajlott, amelyre egymástól független értékelések szerint csak a kilencvenes évek elején volt példa. S hogy nem csorbulnának folyamatosan a magyarság jogai? Ilyet csak az állíthat, aki nem néz tévét, nem hallgat rádiót, nem lapozza fel az újságokat, s minden hír elől elzárkózik. A MOGYE-ügytől a székely zászló kálváriáján át nagyjaink (Wass Albert, Nyírő József) emléke ápolásának megakadályozásáig igen hosszú a jogcsorbulások sora.
De Frunda nem elégszik meg ennyivel, visszalő Kincsesre. Szerinte a jeles ügyvéd frusztrált, mert egykor kollégák voltak, s ő, mármint Frunda bizonyított, míg Kincses nem. Igen, valóban kollégák voltak, a különbség közöttük az, hogy Kincses mindig is magyarnak vallotta magát, míg Frunda kevésbé, erre megannyi marosvásárhelyi tanú akad. Kincses vállalta Tőkés László védelmét a román kommunista terrorállammal szemben 1989-ben, míg Frunda nem, Kincses megmaradt hithű autonomista politikusnak, míg Frunda abban jeleskedett, hogy aláaknázza az autonómiatörekvéseket. Elég csak azt az esetet említeni, amikor bekérte magát az Európa Tanács elnöke és Izsák Balázs közötti találkozóra, s élből kontrázta a Székely Nemzeti Tanács elnökének állításait.
S ilyen múlttal, íme, Frunda veszi magának a bátorságot, hogy ítélkezzék az emberi, erkölcsi és politikusi integritását minden körülmények között megőrző Kincses felett. Ezt sem hittük volna negyed évszázada, egy új rendszer küszöbén.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A bíróság helyt adott Benedek Lehel panaszának
A Marosvásárhelyi Bíróság szeptember 16-án első fokon helyt adott annak a panasznak, amelyet Benedek Lehel nevében nyújtott be Kincses Előd ügyvéd annak kapcsán, hogy a helyi rendőrség büntetést szabott ki CEMO két aktivistájára kétnyelvű utcatáblák kifüggesztése miatt. Barabás Miklós ügyének tárgyalására október 15- én kerül sor.
Kincses Előd elmondta: – Annak ellenére, hogy már a tavaly nyáron elkezdődött a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztése, a Valentin Bretfelean által vezetett helyi rendőrség épp március 20-át, a fekete március 25. évfordulóját találta megfelelő napnak, hogy a CEMO-aktivistákat, Benedek Lehelt és Barabás Miklóst öt-öt ezer lejjel megbüntesse, mert kifüggesztették a Piata Unirii – Egyesülés tér feliratot.
A büntetést Kincses túlkapásnak minősítette, amely sérti az alkotmányt, a helyhatósági törvényt és az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amit Románia törvényerőre emelt, és az Európa Tanács szakértőinek a jelentése külön elmarasztalja Romániát azért, mert a kétnyelvűséget nem megfelelően alkalmazza.
– Ezt az ítéletet, pláné ha így marad, nagyon fontos precedens nélküli döntésnek tartom, bebizonyítja, hogy Bretfelean tévesen és rosszindulattal akadályozza az anyanyelv használatát Marosvásárhelyen.
Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója fontosnak tartotta volna, hogy a szerződéses önkéntesek ügyét ne egyének szintjén bírálják el.
– Másfél órás előzetes tárgyalásunk volt előzetesen a rendőrség jogászával, és kértük, a CEMO-t büntessék meg, mert a mi projektünk, mi vagyunk a felelősek ezért. Viszont az emberjogvédelemben és kisebbségvédelemben egészen másként hat, ha egy jogvédő szervezetet büntetnek meg, mintha két magánszemélyt büntetnének meg. A rendőrség végül úgy döntött, hogy két magánszemélyt büntet meg. A bíróság első körben törölte a rendőrség jegyzőkönyvét, reméljük, hogy a legfelsőbb szinten is törlésre kerül, ez mindenképpen előre viszi majd az ügyünket. Reméljük, hogy előbb-utóbb a város vezetése is belátja, hogy igenis van törvényes keret arra, hogy a kétnyelvű táblák kikerüljenek a város köztereire, utcáira.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

Az RMDSZ-es autonómiaharc színe és fonákja
Az RMDSZ elnökének, Kelemen Hunornak a múlt héten egy kisebbségi szemináriumon az autonómia témájában megtartott beszédét olvasva kettős érzései támadnak az embernek. Egyik oldalról örvendetes, helyes alapállás, hogy akkor is beszélnünk kell sajátos problémáinkról, önállósodási törekvéseinkről, ha most az Európai Unió a menekültkérdésre figyel. Az is nagyon helyes és értékelendő törekvés, hogy minden fórumon tisztázzuk: másként kezelendő az őshonos kisebbségek és másként a bevándorlók problémája. Rossz szájízt hagy azonban az emberben egy olyan kitétel, hogy „térségünk országaiban a legnagyobb gondot jelenleg a felkorbácsolt faj- és idegengyűlölet és az egyre elharapózó nacionalizmus jelenti, és ez lassan nemcsak Kelet-Európában, hanem Nyugaton is egyre nagyobb méretet ölt.”
Ebben a kérdésben éppen olyan differenciált megközelítésre lenne szükség, mint az őshonos és a frissen érkezett kisebbségek ügyének megkülönböztetésében. „Térségünk országaiban” a magyarellenesség és a nacionalizmus a politikai kultúra részévé vált, lassan történelmi hagyománnyá. Ez igaz. S az is igaz, hogy ez az általános, ellenünk irányuló nemzeti felbuzdulás nagyban akadályozza, hogy sorsunk irányítását saját kezünkbe vegyük, azaz elérjük az autonómia valamilyen formáját.
A rasszimzus retorikája
„Felkorbácsolt faj- és idegengyűlöletről” beszélni manapság, annak kapcsán, hogy a „menekültkérdés” felébreszti sokak önvédelmi reflexét a nemzeti radikális pártoktól Konrád Györgyig vagy Kertész Imréig, tömény demagógia. Nem lenne rasszizmus és idegengyűlölet kijelenteni, hogy Európa nem fogad többé idegen kultúrájú menekültet, különösen azután, hogy közülük egyesek nyíltan megüzenik nekünk: gyerekeink vagy Allahhoz fognak imádkozni vagy megölik őket. Sajnos, semmi nem utal arra, hogy a ma már történelminek mondható tapasztalat megváltozna: sem a muszlimok általános viszonyuláskultúrája, sem a muszlim országok politikája. Akik most hozzánk érkeznek, éppúgy nem mutatnak asszimilációs hajlandóságot arra, hogy ugyanazt a kölcsönösségi, méltányossági kultúrát képviselnék, mint mi. Nem látjuk azt, hogy magukénak éreznék az emberi együttélés ama általános, a kereszténység által is népszerűsített alapelvét, hogy ne tedd mással azt, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek. Első dolguk a követelőzés: rá akarják erőltetni saját valláserkölcsi normáikat a befogadó országokra, mintha legalábbis ők teremtettek volna itt maguknak kulturális-társadalmi-gazdasági otthont az elmúlt két évezredben.
Van nekünk, magyaroknak egy politikailag cseppet sem korrekt, de fájdalmasan bölcs, a történelem által makroméretekben visszaigazolt közmondásunk: „engedd be a tótot a házadba, hogy majd kiverjen onnan.” Ez kontinentális méretekben érvényes a muszlimokra. Nem rasszizmus megállapítani, hogy a mohamedán vallást követők nem Európa kulturális palettáját színesítik, hanem annak megmaradását veszélyeztetik. S nem hosszú, hanem rövid távon...
Közjogi kompetenciák nélküli autonómia
A tapasztalatok fényében tehát keserű szájízzel hallgatjuk Kelemen Hunor autonomista retorikáját is, és kétkedéssel fogadjuk a pártnak Szili Katalin nevével fémjelzett autonómiaegyeztetésen való részvételét. Az RMDSZ labanc szárnya ezt a politikát folytatja negyed évszázada. A később neptunistának nevezett irányzat 1991-ben sem azt mondta, hogy Szőcs Géza törvénytervezetét nem vállaljuk, nincs rá szükségünk, hogy elvesztünk általa néhány jó pontot a román hatalom szemében, hogy akadályozza a kisstílű, s mára már személyes érdekek által mozgatott alkupolitikát, hanem átadták a jogszabálytervezetet egy „meghalasztó” bizottságnak.
Nem került be explicit módon az autonómia az RMDSZ emlékezetes memorandumába sem, amit az Európa Tanácshoz intézett a szövetség 1993-ban Románia ET-felvétele előtt. Kevesen figyeltek fel rá, de a félmillió aláírással megerősített 1994-es RMDSZ-es oktatási törvénytervezet sem épült a kulturális autonómia elvére. 1996 és 2004 között az autonómia problémája még a szólamok szintjén sem jelent meg. Az autonomista erők saját szervezeteinek megalakulása és a 2004-es választás rákényszerítették az RMDSZ-t az autonómia ismételt szólamszintű felvállalására. A 2005-ös kisebbségi törvénytervezetbe bekerült ugyan a „kulturális autonómia” kifejezés, de a jogszabálytervezet – amit teljesen irracionális módon a román fél nem fogadott el – semmiféle közjogi kompetenciával nem ruházta volna fel a kulturális autonómiatanácsot, hanem kitolta annak tényleges közhatalmi körülbástyázását a bizonytalan jövőbe. 2009-ben Szőcs Géza törvénytervezetének sorsára jutott a Székely Önkormányzati Nagygyűlésnek a területi autonómiáról szóló határozata, amit az RMDSZ ismételt fogadkozása dacára sem szignáltatott polgármestereivel és tanácsosaival. A 2014-es elnökválasztási kampányban nyilvánosságra hozott, ezer sebből vérző RMDSZ-es alibistatútum még csaknem is Székelyföldre vonatkozik, hanem három, a Ceauşescu-kor elején, 1968-ban megrajzolt megyére. Mindezzel együtt az autonomista oldalnak úgy kell tenni, mintha elhinnénk, hogy van esély a közös autonómiaharcra. A megfogalmazás kissé ironikus, de azért a tétel sajnos komoly: valóban úgy kell tennünk, mert amíg az RMDSZ az urnához járuló erdélyi magyarok 85 százalékának bizalmát élvezi, addig meg kell ragadni minden lehetőséget a közös autonomista program kialakítására és képviseletére.
Az RMDSZ és annak egyelőre még formálisan különálló polgári platformja tényleges hozzáállását az autonómiához híven ábrázolja az a tény, hogy a mindkét szervezet távol tartotta magát a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésétől, nem delegáltak küldötteket a polgári bizottságba, amely abból a célból alakult, hogy Székelyföldnek az SZNT által elfogadott autonómiastatútumát, megtámogatva százezer aláírással, benyújtsa a román parlamentbe.
Az RMDSZ „autonómiaharcának” (fel)színe a szólamszint, retorika, valós fonákja az érdektelenség, kényszeredettség és a közömbösség.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Székelyföld autonóm régió létrejöttének esélyei (1.)
Románia közigazgatási átszervezése, melynek során a területi szervezés új szintjét – a közigazgatási régiókat – is be akarják vezetni, évek óta napirenden van.
Előzmények, a jelenlegi helyzet
Románia közigazgatási átszervezése, melynek során a területi szervezés új szintjét – a közigazgatási régiókat – is be akarják vezetni, évek óta napirenden van, ráadásul az egyes politikai pártok között gyakorlatilag egyetértés van azt illetően, hogy a már évekkel korábban létrehozott fejlesztési régiókat ruházzák fel közigazgatási hatáskörökkel.
Ennek ellenére még mindig csak beszélnek róla, konkrét lépés mindössze annyi történt, hogy elkészült egy alkotmánymódosító törvénytervezet, illetve lezajlott néhány közvitának nevezett rendezvény. Ahol a megnevezéssel ellentétben mindössze az történt, hogy a miniszterelnök-helyettes lényegében kész tényként ismertette a kormány elképzelését (ami szinte kizárólag a régiók behatárolásáról szólt, azok kompetenciáiról, működéséről kevés szó esett), s maximum meghallgatta a jelenlévők véleményét, de fel sem merült, hogy azokat valaki figyelembe vegye, netán módosítsa a kormány elképzelését.
Egy lehetséges magyarázat erre a lassú előrehaladásra az, hogy a 2003-as alkotmány több ponton is módosításra szorul, ráadásul az egyes pártok – a jelek szerint nem értve egy alkotmány szerepét – napi politikai érdekeik alapján fogalmazták meg módosító indítványok tömkelegét. Tekintettel ezek számára is, nem véletlenül merült fel többször az, hogy módosítás helyett célszerűbb lenne egy új alkotmányt kidolgozni. Ennek ellenére ilyen irányú konkrét lépések nem történtek, a módosítás folyamata pedig jó ideje be van fagyasztva.
Azt hogy gyökeresebb módosításokra van szükség, az alkotmányjogi szakértőkből álló Stanomir-bi­zottság is megfogalmazta 2009-ben közzétett jelentésében. A bizottság – amelynek elnöke a jelentés közzétételekor fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy mindenféle politikai nyomástól és elvárástól mentesen, kizárólag szakmai szempontok figyelembevételével készítették el a 86 oldalas, igen részletes dokumentumot – nem­csak az ország közigazgatási átszervezése kapcsán, hanem más összefüggésben is említést tesz az Európa Tanács több dokumentumáról, kritizálva a jelenlegi alkotmányt azért is, ahogyan a nemzeti kisebbségek kérdését kezeli.
Rámutat, hogy túl kell lépni a kilencvenes éveken, amikor az egyes cikkelyek megfogalmazását jelentős mértékben befolyásolták a „szeparatizmustól” való félelem és egyéb irracionális elgondolások. A területi-közigazgatási szervezés kapcsán pedig a jelentés egyértelműen kimondja, hogy azon változtatni kell, ugyanakkor nem kerüli meg – sőt kiemeli – azt a sokak számára kényes tényt, hogy ebben a folyamatban sajátos szerep hárul a nemzeti kisebbségekre, illetve az általuk lakott területekre, ugyanis Románia be kell tartsa a vállalt nemzetközi kötelezettségeit. Márpedig ilyen téren három is van, amiket mind figyelembe kell venni.
Tekintettel arra, hogy a jelentés részletes áttekintést nyújt az 1989 utáni alkotmányos helyzetről, összevetve azt nemcsak a hazai valósággal, de más európai országok gyakorlatával, alkotmányainak alakulásával, s mindezek alapján fogalmaz meg részletes szakmai javaslatokat egy kidolgozandó új alkotmányra vonatkozóan, ezek a nemzeti kisebbségekre vonatkozó megállapítások jellemző módon inkább csak utalások, nincsenek részletesen kifejtve. Jelen írás célja ellenben kizárólag az, hogy a közigazgatási átszervezésnek a székelyföldi vonatkozásait tárgyalja, ilyen értelemben nemcsak lehetősége, de kötelessége is a téma részletes elemzése, a vonatkozó dokumentumok minél teljesebb körének, illetve a közöttük lévő összefüggéseknek a bemutatása.
Az Európa Tanács vonatkozó dokumentumai
Tudatában annak, hogy egyéb nemzetközi szervezeteknek is léteznek releváns dokumentumai, alább csak az Európa Tanács által kibocsátottak kerülnek bemutatásra. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy ezek meggyőző és kellőképpen átfogó módon szabályozzák ezt a területet. Az Európa Tanács egy meglehetősen bonyolult intézményrendszer, mely az elmúlt évtizedekben számos, a témához kapcsolódó dokumentumot dolgozott ki. Ezek két nagy csoportba sorolhatóak: vannak olyanok, amelyek betartása a dokumentumot ratifikáló tagálla­mok számára kötelező, és vannak olyanok, amelyek iránymutatóak, csak kifejezik az Európa Tanács álláspontját. Az összes releváns dokumentumot még listázni sem volna könnyű feladat, ezért a következőkben mindkét csoportból a jelentősebbeket ismertetem.
1. Kötelező érvényű dokumentumok
1.1. A Helyi Autonómia Európai Chartája
Az 1985-ben született chartát Románia 1997-ben ratifikálta, s az 1997/199-es számú törvényként lett a hazai jogrend része. Ez nem kisebbségvédelmi dokumentum, ellenben van két előírása is, ami jelen írás tárgya szempontjából releváns. Egyrészt ott van a negyedik cikkely hatodik bekezdése, ami kimondja, hogy a helyi hatóságokkal időben és érdemben konzultálni kell minden őket közvetlenül érintő kérdésben. Márpedig az nem kétséges, hogy adott település szempontjából igen lényeges kérdés az, hogy milyen közigazgatási régióba kerül, illetve még pontosabban az, hogy mely településekkel együtt fog majd egy régiót alkotni.
Nyilvánvaló, hogy minden településnek léteznek hagyományos kapcsolatai, illetve hogy a közös múlt, a kultúra, a lakosság identitása (legyen az nemzeti vagy regionális) ilyen téren meghatározó tényezők. Másrészt releváns még az ötödik cikkely, ami ugyan a településhatárok megváltoztatására vonatkozik (s azt mondja ki, hogy azokat csak a helyi közösség megkérdezése után szabad módosítani), ám – mutatis mutandis – az elv jóhiszeműen kiterjesztendő a régióra is, s egyaránt betartandó azok határainak kijelölésekor, illetve esetleges módosításakor.
Ha tehát a régiók létrehozása során Románia parlamentje és kormánya tiszteletben fogja tartani a charta előírásait, akkor az egyik létrejövő régió várhatóan pontosan azokat a településeket fogja tartalmazni, amelyek a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott autonómiastatútum mellékletében fel vannak sorolva, kizárt annak a lehetősége, hogy székelyföldi települések más régiókba kerüljenek, vagy hogy a Székelyföldet mindenestől beolvasszák egy nagyobb régióba.
1.2. A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája
Ezt hét évvel az önkormányzati charta elfogadása után, 1992-ben fogadta el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, Románia azonban nem siette el a ratifikálását, kerek 15 évig kellett várni arra (2007/282-es törvény). Ez a dokumentum elsősorban – mint a címe is mutatja – nyelvi jogokról és azok gyakorlásáról szól, ellenben ezek közül nem egy esetében óhatatlanul felmerül azon terület, ahol valamely kisebbségi vagy regionális nyelvet beszélik.
Maga a charta egyfajta menü, amely a közélet területei (oktatás, kultúra, igazságszolgáltatás, közigazgatás, stb.) szerint csoportosítva felsorol számos, a nyelvhasználattal kapcsolatos jogot (például az anyanyelv használata a hivatali ügyintézésben), s minden egyes ratifikáló ország maga döntheti el, hogy mely nyelv beszélői számára melyiket biztosítja ezen jogok közül, figyelembe véve az adott országban lévő konkrét helyzetet.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Románia lényegesen több és „erősebb” jogot biztosít a területén élő magyaroknak, mint például a tatároknak. A charta kidolgozói arra is odafigyeltek, hogy ne lehessen azt csak „szemkiszúrásból” ratifikálni (értsd: egy tagország ratifikálja, de a jogok közül szinte semmit nem garantál), ezért feltételként szerepel, hogy az adott ország területén elismert minden nyelv esetében minimum 35 jogot kell garantálni, s ezen belül még az is meg van szabva, hogy minden egyes terület esetén minimum hányat (például minimum három jogot az oktatás és a kultúra területén).
Amint már említettem, a nyelvi charta tipikusan a nyelvhasználati jogokról szól, ellenben a hetedik cikkely – mely a célokról és elvekről szól – kimondja, hogy a dokumentumot ratifikáló államok jogalkotásukat és gyakorlatukat arra a célra és elvre alapozzák, hogy minden egyes regionális vagy kisebbségi nyelv körzetét oly módon tartják tiszteletben, hogy a fennálló vagy később létesítendő közigazgatási határvonalak ne jelentsék e kisebbségi vagy regionális nyelv támogatásának az akadályát (kiemelések tőlem).
A charta olyan területekről beszél, ahol az adott nyelvet beszélők jelentős számban élnek, ez Románia esetében úgy néz ki, hogy számos nyelvi jogot konkrét (20 százalékos, 1/3-os, stb.) küszöb eléréséhez kötöttek. Ebből egyenesen következik, hogy a leendő régiók kialakításánál – szöges ellentétben azzal, amit a román politikusok hangoztatnak folyamatosan – kötelezően figyelembe kell venni a nyelvi határokat, tilos szándékosan olyan határokat meghúzni, amelyek jelentős számban magyarok lakta településeket túlnyomóan román többségű régióba sorolnának, illetve tilos a Székelyföld egészét egy olyan régióba olvasztani, mint a közép fejlesztési régió, ahol a magyarok részaránya mindössze 30 százalék körüli. Ha az ország jóhiszeműen tartja tiszteletben a 2007/282-es törvény előírásait, akkor akár az érintett települések megkérdezése nélkül is – pusztán a hetedik cikkely értelmében – létre kell hozza azt a régiót, ami pontosan lefedi a Székelyföldet.
1.3. Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről
A nemzeti kisebbségek jogai azonban nem korlátozhatóak kizárólag a nyelvhasználatra, ezek ki kell terjedjenek az élet minden területére. Ezt tükrözi a nyelvi charta után három évvel, 1995-ben elfogadott (Románia által még az elfogadás évében, az 1995/33-as számú törvény révén ratifikált) kisebbségi keretegyezmény. Ez már a harmadik cikkelyben leszögezi, hogy a kisebbségi jogok nemcsak egyéniek (amint azt előszeretettel állítják román politikusok, illetve hatóságok), azok jelentős része csak közösségként gyakorolható.
A témánk szempontjából releváns cikkelyek a 10. és a 16. Az első azt mondja ki, hogy a kisebbségek által lakott területeken a hatóságoknak azon kell lenniük, hogy tegyék lehetővé a kisebbség nyelvének használatát a közhivatalokban. A szöveg közhivatalokat említ, ez tehát egyértelműen vonatkozik nemcsak a helyi hivatalokra, hanem az összesre, ideértve a központi hatóságok helyi kirendeltségeit. Ez egy újabb olyan előírás, ami a nyelvi jogok gyakorlását területhez, nevezetesen a kisebbségek által jelentős létszámban lakott területhez köti. A 16. cikkely megtiltja a keretegyezményt aláíró országoknak, hogy módosítsák a lakosság nemzetiségi összetételét azon területeken, ahol kisebbségek élnek azzal a céllal, hogy ily módon korlátozzák ezeket a keretegyezményben rögzített jogok gyakorlásában.
A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke
Árus Zsolt
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföld autonóm régió létrejöttének esélyei (2.)
Románia közigazgatási átszervezése az Európa Tanács dokumentumainak a fényében.
Ha ezt az előírást szigorúan szó szerint értelmezzük, akkor mindössze a kisebbségi lakosok kitelepítését, illetve többségiek betelepítését tiltja, s azt is csak akkor, ha a tevékenység bejelentett célja a jogok gyakorlásának a korlátozása. A helyes értelmezéshez azonban – mint tette ezt a Stanomir-bizottság is – figyelembe kell venni a keretegyezmény második cikkelyét. Ez azt mondja ki, hogy a felek jóhiszeműen, a kisebbségekkel szembeni megértés jegyében alkalmazzák annak előírásait, márpedig akkor ez az előírás vonatkozik közigazgatási határok kijelölésére vagy módosítására is, amennyiben azok következtében adott területen lakó kisebbségiek jogai csorbulnak.
Miben áll a kötelező jelleg?
Ahhoz, hogy az olvasó átfogó és helyes képet kapjon az Európa Tanács működéséről, ezt a kérdést semmiképp nem szabad megkerülni.
A fennebb ismertetett mindhárom egyezményt ratifikáló államok önként vállalják azok előírásainak a betartását, aminek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Előny elsősorban az, hogy az aláírás és ratifikálás nem kötelező, tehát ha valamelyik tagország úgy gondolja, hogy adott egyezmény betartása számára gondot okozna, akkor megteheti azt, hogy nem írja alá és kész. Ily módon elérhető, hogy tényleg csak olyan országok ratifikáljanak valamely egyezményt, amelyek be is akarják és fogják tartani azt.
Hátrány, hogy ez nem garantálható, lehet olyan ország – s túlzás nélkül mondható, hogy Románia tipikusan ilyen – amelyik úgy akarja növelni nemzetközi presztízsét, hogy ratifikálja ezeket az egyezményeket, a betartásukat ellenben távolról sem veszi komolyan, sőt minden szégyenkezés nélkül tesz olyan lépéseket, amelyek ellentétesek az egyezmények előírásaival. (Egy releváns példa ilyen téren az anyanyelv használata az igazságszolgáltatásban. A nyelvi charta előírja, hogy a chartát ratifikáló országban megengedik a regionális vagy kisebbségi nyelven készült dokumentumok és bizonyítékok benyújtását, ugyanakkor intézkednek hogy ... a tolmácsok és fordítások esetleges alkalmazása az érdekeltek számára ne jelentsen többletköltséget. Ezt az előírást Románia 2003-ban belefoglalta az alkotmányába is, erről szól a 128. cikkely.
Ez azonban nem volt akadálya annak, hogy a rá hét évre elfogadott új polgári perrendtartási törvénykönyv 150. cikkelyében az álljon, hogy ha a felek bizonyítékként egy nem román nyelven készült dokumentumot nyújtanak be, ahhoz kötelesek mellékelni annak hivatásos fordító által készített, hitelesített fordítását. A fordítás is, meg a hitelesítés is nyilván pénzbe kerül, ezen előírás tehát ellenkezik mind a charta, mind az alkotmány előírásaival. Ennek ellenére jelenleg is érvényben van.)
Mindebből azonban hiba volna azt a következtetést levonni, hogy ezek az egyezmények semmilyen gyakorlati jelentőséggel nem bírnak. Tudni kell ugyanis, hogy mindháromnak a betartását rendszeresen ellenőrzi az Európa Tanács valamely testülete oly módon, hogy a ratifikáló országok maguk készítenek egy jelentést az egyezmény gyakorlatba ültetéséről. Ugyanakkor készül egy szakértői jelentés is (aminek elkészítése előtt a szakértők ellátogatnak az adott országba s találkoznak nemcsak hivatalosságokkal, de az érdekelt közösségek képviselőivel és civil szervezetekkel is), s a kettő alapján készíti el a Miniszterek Tanácsa a maga határozatát, ami mindig tartalmaz az adott ország számára megjelölt tennivalókat is.
Mint látható, a kisebbségi szervezeteknek lehetőségük van az egész folyamat befolyásolására, sok múlik azon, hogy mennyire hitelesen képviselik a közösségüket, miképpen tájékoztatják a szakértőket a jogrend visszásságairól és a közösségüket érő jogsérelmekről. Következésképpen elmondható, hogy az Európa Tanács keretében született egyezmények önmagukban nem nagyon gyenge vagy nagyon erős eszközök, sok múlik minden esetben az érintett szereplőkön, illetve – később erről még szó lesz – a nemzetközi helyzeten.
2. Nem kötelező érvényű dokumentumok
2.1. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993)-as ajánlása
Az Európa Tanács tagjai 1950-ben fogadták el az Emberi Jogok Európai Egyezményét, amely alapvető emberi jogokat rögzít, illetve felállítja az Emberi Jogok Európai Bíróságát, ahova a tagállamok azon polgárai fordulhatnak jogorvoslatért, akiknek az egyezményben rögzített valamely jogát valamely tagállam hatóságai megsértették. Az idők folyamán az egyezmény több kiegészítő jegyzőkönyv elfogadása révén lett átfogóbb és naprakészebb.
Egy ilyen, a nemzeti kisebbségek jogait rögzítő kiegészítő jegyzőkönyv szükségességét – valamint annak konkrét szövegét – fogalmazta meg a parlamenti közgyűlés az 1201-es ajánlásban, felkérve a miniszterek tanácsát (a kiegészítő jegyzőkönyvek elfogadására illetékes testületet), hogy fogadja azt el. Erre sajnos mindmáig nem került sor, ellenben az ajánlás maga létezik, hivatkozási alap bárki számára, ráadásul – mint látni fogjuk – Románia esetében annál is több.
A témánk szempontjából az ajánlás 11. cikkelye a releváns, ami magyarul a következőképpen hangzik: „Azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek joguk van ahhoz, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam belső törvényeivel összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatással (önkormányzattal), (appropiate local or autonomous authorities), illetve különleges státussal rendelkezzenek." (forrás: www.jakabffy.ro) Ez tehát már túlmutat a közigazgatási határok kijelölésén, s arról szól, hogy az olyan területek, amelyekben a kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, sajátos jogokra, különleges státusra is jogosultak. Ez az egyik alapja annak az elvárásnak, hogy a majdani Székelyföld régió sajátos jogállást is kapjon.
S hogy miért több ez, mint egy ajánlás Románia esetében? Mert szerepe volt abban, hogy Romániát felvették az Európa Tanácsba. A felvétellel kapcsolatos összes dokumentum nem érhető el az interneten, de az ET honlapján meg lehet találni ezek közül négy igen fontosat. Ezek közül három a parlamenti közgyűlés szakbizottságainak a jelentése, a negyedik pedig magának a közgyűlésnek ezen jelentések alapján megfogalmazott álláspontja (1993/176-os vélemény). Ezen dokumentumok alapján döntötte el a miniszterek bizottsága, hogy Romániát felveszi az Európa Tanácsba.
A parlamenti közgyűlés álláspontjának 5. pontjában az áll, hogy a közgyűlés értékeli Románia írott kötelezettségvállalását, miszerint kisebbségvédelmi politikáját az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993)-as ajánlásában lefektetett elvekre fogja alapozni. Hogy pontosabban miről is van szó, az megtalálható az egyik szakbizottság jelentésében, amelyik nyugtázza azt a tényt, hogy Románia külügyminisztere (Teodor Meleşcanu) 1993. május 25-én az Európa Tanács főtitkárának, június 22-én pedig az ETPK Politikai Szakbizottsága jelentéstevőjének írt levelet, s mindkettőben ígéretet tett erre. Ez a kötelezettségvállalás volt az egyik olyan pozitívum, ami alapján Romániát felvették az Európa Tanácsba, következésképpen román politikusok azon kijelentései, miszerint az csak egy ajánlás, aminek a betartása nem kötelező, még óvatosan fogalmazva is igencsak visszatetszőek.
Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy az ajánlás 11. cikkelye mindössze egy pár soros bővített mondat, a mondanivalója ellenben annál bőségesebb. Ezt jól mutatja az, hogy az Európa Tanács nagy tekintélyű jogászokból álló szaktestülete – az úgynevezett Velencei Bizottság – négyoldalas dokumentumban fogalmazta meg a szakvéleményét ennek a cikkelynek az értelmezéséről. Ez a témánk szempontjából is igen érdekes és tanulságos dokumentum, hisz – ellentétben a román politikusok értelmezésével – mindjárt az elején leszögezi, hogy ezen cikkely megfogalmazásakor elsősorban az államok egységének a megóvását tartották szem előtt.
Más szavakkal egy sajátos jogállású önkormányzat elsődleges szerepe nem az, hogy kiváltságokat biztosítson egy adott régió lakóinak, illetve végképp nem a függetlenedés előszobája (amint szent borzadállyal szokták ezeket emlegetni a pártok képviselői), hanem pontosan az, hogy alternatívája legyen egy terület önállósodásának, elszakadásának. Ezzel, illetve a témánkkal kapcsolatban fontos megállapítása a bizottságnak az, hogy a sajátos jogállás milyenségét az adott állam határozza meg (ez a garanciája annak, hogy az állam szuverenitása nem sérül), ellenben ez a szabályozás nem lehet olyan, hogy sértse avagy teljesen ellehetetlenítse a cikkely lényegét (azaz a sajátos jogálláshoz való jogot).
Fontos még megjegyezni az 1201-es ajánlás kapcsán, hogy amikor a parlamenti közgyűlés úgy döntött, hogy befejezi Románia monitorozását (ugyanis a felvétel utáni években folyamatosan figyelemmel kísérték, hogy eleget tesz-e vállalt kötelezettségeinek) – lásd az 1997/1123-as határozatot –, akkor megfogalmaztak több elvárást, kezdve az oktatási törvény módosításával, s befejezve a rasszizmus és intolerancia elleni harccal. Egyúttal ismét emlékeztették Romániát, hogy vállalt kisebbségi politikáját az 1201-es ajánlásban lefektetett elvekre fogja építeni.
Végül az utolsó pontban kilátásba helyezték, hogy amennyiben a felsorolt problémákat egy éven belül nem orvosolja, avagy megszegi a felvételkor vállalt kötelezettségeit, akkor dönthetnek a monitorozás újraindításáról. Azóta eltelt nem egy, hanem 18 év, s túlzás volna azt mondani, hogy az összes jelzett problémát megnyugtatóan megoldották. Következésképpen célszerű a monitorozás újraindítását kezdeményezni, főleg ha figyelembe vesszük azt, hogy a kormány ismert tervei szerint a régiósítást úgy szándékoznak megvalósítani, hogy az 1201-es ajánlásban rögzítettekkel ellenkező módon jelöljék ki a régiók határait, illetve hatásköreit.
2.2. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2003/1334-es határozata
Kerek tíz évvel az 1201-es ajánlás után fogadta el a parlamenti közgyűlés ezt az Andreas Gross jelentése alapján készült határozatot, aminek már a címe sokatmondó: Az autonóm régiók pozitív tapasztalatai mint az európai konfliktusmegoldás forrásai. A dokumentum már az első pontban rögzíti azt a vitathatatlan tényt, hogy jelenleg Európában a legtöbb politikai válság az államokon belül jelentkezik. Ezek okai között kiemelt szerepe van annak, hogy a két világháború, illetve a kommunista rendszer összeomlása nyomán új államok keletkeztek, illetve határok módosultak. Ezeknek (is) köszönhetően számos ország területén élnek jelentős számban más nemzetiségű állampolgárok, akik jogot formálnak arra, hogy őrizzék identitásukat, hagyományaikat. Az államoknak ezeket az igényeket megértéssel kell kezelniük, s – mivel számos ilyen létezik – érdemes tanulniuk a meglévő pozitív példákból.
Árus Zsolt |
A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföld autonóm régió létrejöttének esélyei (3.)
Románia közigazgatási átszervezése az Európa Tanács dokumentumainak a fényében – folytatás a múlt heti Szempontból.
A dokumentum leszögezi (13. pont), hogy a területi autonómia intézménye lényegében bármilyen szervezésű államban gyakorlatba ültethető, kezdve az egységes államokkal, s befejezve a szövetségi berendezkedésűekkel. Megállapítja ugyanakkor azt is (16. pont), hogy ha egy államnak célja a belső feszültségek megelőzése vagy csökkentése, akkor megértéssel kell kezelnie, ha egy kisebbségi csoport nagyobb önállóságra tart igényt.
Ez a megértés – jóhiszeműen értelmezve – természetesen nem merülhet ki abban, hogy nem alkalmaz retorziót azokkal szemben, akik az igényt megfogalmazzák. A pozitív példák említése nyilvánvalóvá teszi, hogy az önmagában nem elégséges, ha a közösségnek joga van kérni, a feszültség megoldásához szükség van arra, hogy az állam hallgassa meg a kéréseket, legyen hajlandó és képes azokról egyeztetni és megállapodásra jutni az adott közösség képviselőivel.
A határozat fontos hozadéka az, hogy nyilvánvalóvá teszi: ahol az állam autonómiát biztosított valamely közösségnek, ott ennek pozitív hatása volt az ország egészére. Egyrészt azért, mert a feszültségek megszűntek, másrészt azért, mert egy közösség autonómiája törvényszerűen vezet el alkotó energiák felszabadulásához, ami gazdasági fejlődést eredményez. Ilyen körülmények között elmondható, hogy ugyan ez a határozat nem kötelező jellegű, de teljesen figyelmen kívül sem hagyható, hisz az kínos kérdéseket vet fel azon országok viszonylatában, amelyek azt teszik.
Következésképpen egyfajta puha nyomásgyakorlásra mindenképp alkalmas. Azon államokat pedig, amelyek úgy döntenek, hogy autonómiát adnak valamely régiónak vagy közösségnek, a parlamenti közgyűlés felszólítja (22. pont), hogy tartsanak tiszteletben 9 alapelvet. Köztük azt, hogy a központi hatalom és a leendő autonóm közösség közötti megállapodás legfontosabb pontjait – a kellő garancia biztosítása érdekében – foglalják bele az ország alkotmányába. S hogy ezek nemcsak szavak a szélben, azt jól példázza az ukrajnai helyzet (lásd alább).
2.3. A miniszterek tanácsának 2004/12-es ajánlása
Ismét „csak” ajánlás, de az Európa Tanács legnagyobb súllyal rendelkező testülete, a miniszterek tanácsa adta ki, a témája pedig a helyi és regionális közigazgatás megszervezése, illetve átszervezése, különös tekintettel a közigazgatási egységek határaira. S azt még valóban csak ajánlja, hogy a közigazgatási reformba kezdő tagállamok nagyon körültekintően készítsék elő és vigyék végbe, szem előtt tartva a létező jó példákat, illetve azt, hogy amit tesznek, az legyen összhangban a Helyi Autonómia Európai Chartájával.
A következő bekezdés azonban már sokkal szigorúbb, amikor azt fogalmazza meg, hogy ahol az esedékes, az illető állam köteles tiszteletben tartani a nyelvi charta 7., illetve a kisebbségi keretegyezmény 16. pontjának az előírásait. Az ajánlás ugyanakkor igen hasznos dokumentum, mert egy nagyon részletes útmutatót, receptet kínál. Ha egy ország odafigyel az abban megfogalmazott gondolatokra, és betartja az általa ajánlott lépéseket, akkor jó eséllyel sikeres (át)szervezést fog végrehajtani. Többek közt arra is felhívják a figyelmet, hogy az összes érintett felet már a tervezés kezdetétől fogva be kell vonni a folyamatba, illetve hogy kudarcra van ítélve egy olyan közigazgatási reform, ami nem bírja az érintettek támogatását.
2.4. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2007/1811-es ajánlása
Lluís Maria de Puig katalán képviselő (a parlamenti közgyűlés elnöke) jelentése alapján készült ez az ajánlás, aminek a címe: Régiósítás Európában. A dokumentum megállapítja, hogy ugyan vannak még európai országok, amelyek elutasítanak mindenféle régiósítást, de ez a kivétel, a legtöbb állam a gyakorlatban is alkalmazza a szubszidiaritás elvét, közelebb viszi a döntéshozást és a végrehajtást az állampolgárokhoz, s ennek konkrét eredményei vannak.
Külön értékeli, hogy az Európai Unió a területfejlesztés és felzárkóztatás terén eleve a régiókat tekinti partnernek, azok számára biztosít forrásokat. Megállapítja, hogy Európa számos országában léteznek etnikai alapú, gyökerű belső konfliktusok, s meggyőződését fejezi ki, hogy ezeket meg lehet oldani demokratikus úton, tárgyalások, ha kell, alkotmányos vagy intézményi reform révén. A lényeg az, hogy mindez az állampolgárok akarata szerint, az ő bevonásukkal történjen meg. Azt pedig tényként állapítja meg, hogy kifejezetten sikeresek a szubszidiaritás elvét következetesen alkalmazó, régiósítást megvalósító államok, mint Ausztria, Belgium, Németország, Olaszország stb. Éppen ezért üdvözli a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának azon kezdeményezését, hogy a Helyi Autonómia Európai Chartája mintájára kidolgozza a Regionális Autonómia Európai Chartáját, ami az előzőhöz hasonlóan kötelező érvényű dokumentum lenne.
Az ajánlás ezen megállapításokon túl felhívásokat, felkéréseket is megfogalmaz a miniszterek tanácsa, a parlamenti közgyűlés, illetve az Európai Unió irányába. Témánk szempontjából ezek közül kiemelendők a következők. A miniszterek tanácsa kövesse szigorúan figyelemmel, hogy a tagországok tartsák tiszteletben a kisebbségi jogokat, melyek konkrét gyakorlatba ültetésének egyik lehetséges módja pont az Európa Tanács elveivel összhangban megvalósított régiósítás. A miniszterek tanácsa szólítsa fel az ET azon tagországait amelyek még nem tették azt meg, hogy hozzák létre a közigazgatási régiókat. Ez kiemelten ajánlott olyan esetekben, amikor egy ország valamely régiója az önkormányzás igényével lép fel, hisz ily módon államon belüli megoldás révén lehet ezen igényt kielégíteni.
A képet árnyalandó hadd említsem meg itt, hogy az ajánlásban említett regionális autonómia charta kidolgozását még 1994-ben kezdeményezte, s a tervezetet 1997-ben jóvá is hagyta (34-es ajánlás) a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa, ellenben az ügy ott elakadt, annak ellenére, hogy a parlamenti közgyűlésben volt támogatottsága, amint a tíz évvel később született 1811-es ajánlás is jelzi.
2.5. A Regionális Demokrácia Referencia Keretszabályzata
Az előző pontban említett regionális charta elfogadását a kongresszus és a parlamenti közgyűlés is újra meg újra szorgalmazta, s ugyan arra mindmáig nem került sor, a charta tervezete alapján 2009-ben Utrechtben a helyi és regionális kormányzásért felelős miniszterek elfogadták ezt a keretszabályzatot, aminek kettős szerepet szántak. Egyrészt ihletforrást jelent azon országok számára, amelyek közigazgatási régiókat szándékoznak létrehozni, másrészt – s ez témánk szempontjából legalább olyan fontos – olyan elvek gyűjteménye, amelyekre a kongresszus támaszkodni tud, amikor értékeli valamely tagországban a regionális demokrácia állapotát.
A keretszabályzat rögzíti, hogy a regionális kultúra promoválása, illetve a régió kulturális örökségének – beleértve a régió nyelvét – a védelme és fejlesztése a regionális hatóságok felelőssége. Ez természetesen azt feltételezi, hogy a régióhatárok essenek egybe a kulturális határokkal. A régióhatárok kapcsán a szabályzat ugyanazt az elvet fogalmazza meg, mint a helyi autonómia chartája: azokat módosítani (s nyilván kijelölni is) csak az érintettekkel egyetértésben szabad.
2.6. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2014/1985-ös határozata
Időrendben ez a legújabb dokumentum, Kalmár Ferenc jelentése alapján készült, s a testület nagy többséggel szavazta meg a román küldöttség erőfeszítései ellenére. (Ez azért fontos információ, mert arra mutat rá, hogy Románia ugyan mindig azzal dicsekszik, hogy eleget tesz minden európai elvárásnak, de ebből nem az következik elsősorban, hogy olyan nagyon barátságos környezetet teremt a területén élő nemzeti kisebbségeknek. Hanem sokkal inkább az, hogy komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ezek az európai elvárások a lehető legalacsonyabbak legyenek.) Bevezetőben egyfajta összegzését adja az itt fennebb említett dokumentumoknak, majd megállapítja, hogy ezek létezése ellenére a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogainak biztosítása terén bőven van még tennivaló.
Ezt követően konkrét cselekvésre szólítja fel az Európa Tanács tagállamait a nemzetközi jogi normák gyakorlatba ültetése, az identitáshoz való jog védelme a területmegállapodások és konfliktusmegelőzés, az oktatás és a nyelvhasználat, valamint a diszkrimináció elleni küzdelem terén. A területi megállapodások kapcsán a határozat felszólítja a tagállamokat, hogy az érdekelt közösségekkel egyetértésben ültessenek gyakorlatba területi önigazgatási megállapodásokat (magyarán hozzanak létre sajátos jogállású közigazgatási egységeket), illetve hogy – akár a gazdasági megfontolások ellenében is – területi közigazgatási struktúrák kialakításánál vagy megváltoztatásánál részesítsék előnyben a hagyományos, sajátos nyelvi, kulturális és vallási jellemzőkkel bíró történelmi régiókat.
3. Romániára vonatkozó dokumentumok
Külön kategóriát képeznek azok a dokumentumok, amelyeket az Európa Tanács különböző intézményei kifejezetten Románia vonatkozásában fogadtak el. Nem kevés ilyen van, itt csak azokra térek ki, amelyek közvetlen kapcsolatban vannak a közigazgatás átszervezésével.
3.1. A 2002-es, a romániai regionalizációról szervezett kollokvium konklúziói
A kollokviumot a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa és Románia kormánya, valamint a helyi és a megyei önkormányzatok országos szövetségei szervezték 2002 őszén Sinaián. Minekutána rögzíti a közigazgatási régiók létrehozásának általánosan elfogadott előnyeit, illetve a kompetenciákat, amelyekkel a régióknak rendelkezniük kell, a dokumentum Románia konkrét esetében üdvözli a hatóságok nyitottságát, valamint azt, hogy a miniszterelnök széles körű konzultációt kezdeményezett annak érdekében, hogy a 2004-ben hivatalba lépő kormány tudja gyakorlatba ültetni a régiók létrehozásához szükséges intézkedéseket. (Ezt 2015-ben olvasva az emberben óhatatlanul az fogalmazódik meg, hogy igen, ez Románia!)
Témánk szempontjából fontos megállapítás, hogy a régiók létrehozásánál figyelembe kell venni a szociokulturális, gazdasági és történelmi szempontokat. Ugyanakkor felveti azt a gondolatot, amit később a Székely Nemzeti Tanács is lehetséges megoldásnak nevezett a Székelyföld autonóm régió létrehozása szempontjából: a régiósítás alkotmánymódosítás nélkül is végbevihető oly módon, hogy az említett szempontok figyelembevételével módosítják a létező megyék határait, majd az így létrejövő nagyobb megyéknek nagyobb hatásköröket és forrásokat juttatnak.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez a kollokviumot szervező és azon részt vevő, elsősorban román politikusok és szakemberek felvetése, nem valami kívülről az országra erőltetett szabály, ami ellen később joggal tiltakoznak. A dokumentum azzal zárul, hogy az európai intézmények készek megadni minden szakmai segítséget ahhoz, hogy a régiósítás sikeres legyen. Ez fontos hivatkozási alap két szempontból is: egyrészt a kollokvium román résztvevői nem tiltakoztak ellene, tehát később sem utasíthatják el külső beavatkozásként az európai intézmények segítségét, másrészt pedig joggal lehet ezekhez fordulni azzal a kéréssel, hogy tegyenek eleget az ígéretnek és vállaljanak szerepet a romániai régiósítás folyamatában.
3.2. A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának 2011/300-as ajánlása
Az ajánlás címe Helyi és regionális demokrácia Romániában, s minekutána jelzi, hogy a kongresszus megelégedéssel tapasztalja a Románia által 1995 után elért eredményeket (ezeket öt pontban nevesítve), következik a feketeleves: aggodalommal tapasztalja a továbbra is fennálló hiányosságokat (négy pontban), majd ajánlásokat fogalmaz meg a miniszterek tanácsának arra nézve, hogy ez milyen elvárásokat fogalmazzon meg Románia irányába. Ezen elvárások száma pedig nem kevesebb, mint pontosan egy tucat.
Ezek között első helyen (a. pont) szerepel, hogy Románia folytassa a megkezdett közigazgatási reformot, és hozza létre a közigazgatási régiókat összhangban a Regionális Demokrácia Referencia Keretszabályzatával. Az e. pontban az áll, hogy Románia javítsa a helyi autonómia chartája negyedik cikkelyének hatodik bekezdésében rögzített egyeztetési mechanizmusokat, hogy a helyi önkormányzatokat rendszeresen, időben és kellő módon konzultálják minden olyan kérdésben, ami azokat közvetlenül érinti. Végül az i. pont tételesen a nemzeti kisebbségekről szól, illetve arról, hogy meg kell könnyíteni számukra a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést.
Hogyan működnek ezek az elvek és dokumentumok a gyakorlatban
Amint már korábban említettem, az Európa Tanács dokumentumainak a tiszteletben tartása – még azok esetében is, amelyek a tagállamok által aláírandó és ratifikálandó nemzetközi egyezmény formájában léteznek – az önkéntesség elvén alapszik. Téved azonban, aki erre legyint, s azt mondja, hogy akkor hagyjuk az egészet, hisz közismert és jellemző módon Románia erős oldala, hogy az ígéreteit nem tartja be. Annak alátámasztására, hogy ezek a dokumentumok mégis hatásosak tudnak lenni, álljon itt két releváns példa.
A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke
Árus Zsolt
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföld autonóm régió létrejöttének esélyei (4.)
Románia közigazgatási átszervezése az Európa Tanács dokumentumainak a fényében – folytatás a múlt heti Szempontból.
Az első példa főszereplője pontosan Románia, ahol 2012 nyarán a parlament felfüggesztette tisztségéből az államelnököt, majd népszavazást írtak ki a leváltásáról. A pár hónappal korábban szokatlan módon kormányra került, s hatalmát az év végi választáson megerősíteni szándékozó Szociáldemokrata Párt (PSD) teljes gátlástalansággal, minden eszközt bevetve, a jogállam alapelveit felrúgva készült a népszavazásra, s minden jel arra mutatott, hogy Traian Băsescu elnök napjai a Cotroceni-palotában meg vannak számlálva.
Hogy a dolgok végül másképp alakultak, abban döntő szerepe volt az Európa Tanácsnak, illetve az Európai Uniónak. Az külön fájdalmas meglepetés lehetett Victor Pontának, hogy az Európai Parlament szintén szocialista elnöke volt egyike azoknak, aki elmagyarázták neki, hogy a demokrácia játékszabályait illik betartani. A végeredmény pedig az lett, hogy a szociáldemokraták visszakoztak, lemondtak a játékszabályok menet közbeni változtatásáról, a népszavazás pedig eredménytelen lett.
A másik példa teljesen friss, és térben is közel van: Ukrajna. Soknemzetiségű állam, ahol az erőszakos konfliktus kirobbanásának egyik deklarált oka pont a nyelvi jogok megnyirbálása volt. Fontos ugyanakkor rögzíteni, hogy miközben Oroszország ukrajnai szerepvállalását másokkal együtt az Európa Tanács is elítélte (sőt ennél tovább ment, a parlamenti közgyűlés konkrét szankciókat is gyakorlatba ültetett az orosz küldöttséggel szemben), ez nem jelenti azt, hogy teljes mellszélességgel támogatja az új ukrán vezetés minden elképzelését, sőt. Világosan az elnök és a parlament tudtára adta, hogy a konfliktust az Európa Tanács dokumentumainak a szellemében kell megoldani, azaz módosítani kell az ukrán alkotmányt, és el kell fogadni azokat a törvényeket, amelyek az ország jogrendjét ezekhez a dokumentumokhoz igazítják.
S hogy ezek nemcsak szavak a szélben, azt jól mutatja, hogy a mostani tűzszünethez vezető minszki megállapodás ezeket a feltételeket tételesen tartalmazza, magyarán Ukrajna a megállapodást tető alá hozó országokkal szemben kötelezettséget vállalt arra, hogy ezeket a lépéseket megteszi. S ha az időt húzva, ímmel-ámmal, de eleget fog tenni ezeknek a vállalásainak még akkor is, ha az komoly utcai zavargásokat okoz, mint történt ez nemrég.
Arra, hogy milyen határozott tud lenni adott esetben az Európa Tanács, jó példa a Velencei Bizottság elnökének a beszéde, amit idén tavasszal tartott a parlamenti közgyűlés plenáris ülésszakán. Gianni Buquicchio világosan elmondta, az Európa Tanács elvárja, hogy a kijevi vezetés tartsa be a minszki megállapodást, ami magában foglalja egy olyan alkotmány elfogadását, ami garanciát jelent a valós decentralizációra, illetve lehetőséget teremt arra, hogy egyes régiók sajátos jogállást nyerjenek.
Ugyanakkor azt a sajnálatos tényt is figyelembe kell venni, hogy a nemzetközi szervezetek akkor lesznek nagyon érzékenyek és aktívak, amikor valahol kitört a vihar, a megelőző tevékenység nem erős oldaluk. Ez természetesen rontja a székelyek esélyeit, ellenben itt is célszerű a csüggedés helyett a pozitív megközelítés. Lehet azt feladatnak tekinteni, s azon dolgozni, hogy az Európa Tanács indítson egy mintaprojektet, tegyen egy gyakorlati kísérletet annak a tételnek az igazolására, hogy egyszerűbb és olcsóbb a bajt megelőzni, mint kezelni. Igazi kihívás ez a Székely Nemzeti Tanács, illetve a székely nép számára, de ugyanakkor kihívás az Európa Tanács számára is, hisz kétségtelenül növelné a tekintélyét, ha annyi költséges és fájdalmas konfliktuskezelés után egyszer sikerülne időben beavatkoznia és határozott fellépéssel, diplomáciai eszközökkel a bajt megelőznie.
Mit akar a Székely Nemzeti Tanács, és mi ennek a realitása?
Mint köztudott, a Székely Nemzeti Tanácsnak egyetlen célja van: elérni azt, hogy létrejöjjön a Székelyföld autonóm közigazgatási régió. Amint az előzőekből egyértelműen következik, ez tökéletes összhangban van az Európa Tanács összes vonatkozó dokumentumával. A megvalósításnak két lehetséges módja van:
– egyedi esetként, mintegy kivételként, a parlament elfogadja a Székelyföld autonómiastatútumát, illetve
– egy átfogó folyamat részeként, az alkotmányreform és a régiósítás keretében jön létre Székelyföld autonóm régió.
Elméletileg egyszerűbbnek tűnik egy nagy rendszernek egy kis darabkáját módosítani, mint magát az egész rendszert. Ellenben ismerve a román hatóságok (illetve az egész román társadalom) viszonyulását a magyar közösséghez és az autonómia intézményéhez, ebben a konkrét esetben megeshet, hogy könnyebb lesz az átfogó reform révén célt érni. Ez nem jelenti azt, hogy eleve le kell mondani az első lehetőségről, és be sem kell terjeszteni a parlamentbe harmadszor is a Székelyföld autonómiastatútumát, hisz még ha nem is fogadják el azt, magának a beterjesztésnek a kapcsán mód van a közbeszéd részévé tenni fontos dolgokat, lefolytatni tisztázó vitákat, akár megváltoztatni hozzáállásokat és álláspontokat, egyszóval előbbre vinni a Székelyföld ügyét.
Ezzel együtt azonban célszerű erőfeszítéseket tenni azért is, hogy haladjon előre a közigazgatási átszervezés ügye, illetve hogy azzal kapcsolatban a Székely Nemzeti Tanács megfogalmazza a maga álláspontját, hívja fel a figyelmet azokra a szempontokra és dokumentumokra, amelyek ebben a témában relevánsak. Egyértelművé kell tennie azt, hogy érdekelt a közigazgatási átszervezés mihamarabbi megvalósulásában, illetve azzal együtt azt is, hogy ezt Románia – amennyiben tiszteletben tartja saját törvényeit és vállalt kötelezettségeit – csak oly módon viheti végbe, hogy általa létrejön a Székelyföld közigazgatási régió (azokból a településekből, amelyek a statútum melléklétében fel vannak sorolva), s ennek a régiónak akár már létrejöttekor (de legrosszabb esetben azután nem sokkal) sajátos jogkörei kell legyenek a régió lakói igényeinek megfelelően.
Nemcsak magánemberek, de néha felelős beosztásban lévő politikusok is pesszimistán nyilatkoznak a Székelyföld autonómiájának esélyeiről, hivatkozván a magyarok széthúzásától kezdve a balsorson keresztül a mindig nagyszerű román diplomáciára. Ennek kapcsán azt le kell szögezni, hogy hit, akarat, tudás és cselekvés nélkül célt elérni nem lehet, s ez érvényes ebben az esetben is. Nem véletlen, hogy 1989 után közel másfél évtizeden keresztül, pont akkor, amikor a körülmények a legkedvezőbbek voltak (hogy csak három dolgot említsek: hála a „cseppfolyós állapotoknak”, a NATO és az EU-csatlakozás idején a hatóságokban meglévő megfelelési kényszernek és a székely közösség alapvetően pozitív és optimista lelkiállapotának), szinte semmi előrelépés nem történt.
Hisz az akkori egyetlen magyar politikai párt vezetőiben (tisztelet a ritka kivételnek) se hit, se akarat, se tudás nem volt, a cselekedeteiket pedig egészen más vezérelte (lásd az időszak máig is legemlékezetesebb folyamatát, ami a neptuni „egyezményben” csúcsosodott ki), így az alatt a 14 év alatt a Székelyföld autonómiájának az esélyei nemhogy nőttek volna, de lényegesen romlottak. A Székely Nemzeti Tanács megalakulásával gyökeres fordulat következett be, így újabb bő egy évtized múltán nem túlzás azt mondani, hogy a tudást és tapasztalatot szorgalmasan gyarapítva, a munkát következetesen folytatva és a hazai és nemzetközi helyzet alakulása adta lehetőségeket kihasználva a Székelyföld autonómiájának kivívása nem lehetetlen, nem is a távoli jövőbe vesző, hanem években mérhető távon belül elérhető cél. S hogy ehhez mire van szükség? Konkrétan három lépés megtételére:
A parlament el kell fogadja az alkotmánymódosító törvényt, majd népszavazáson a lakosság meg kell erősítse az alkotmány módosított változatát. Ebben föltétlen szerepelnie kell a közigazgatás új szintjeként a régióknak, illetve fontos, hogy szerepeljen benne a régiók határai kijelölésének a módja (önkormányzatok szabad társulásaként, esetleg népszavazással megerősítve), valamint az asszimetrikus regionalizmus lehetősége. Vagyis annak a rögzítése, hogy egyes régiók, azok lakóinak az igénye szerint, többlethatásköröket, illetve különleges jogosítványokat kaphatnak. Sőt az ETPK 1334-es határozatára hivatkozva joggal lehet elvárni azt, hogy nemcsak a sajátos jogállás lehetőségét, hanem annak mibenlétét is rögzítse az alkotmány.
El kell fogadni a régiókra vonatkozó kerettörvényt, ami tartalmazza ezek hatásköreit, működését, viszonyát a helyi, megyei és országos hatóságokhoz. Ez lehet egy önálló törvény, de elképzelhető az is, hogy a 2001/215-ös, a helyi közigazgatásról szóló törvényt egészítsék ki egy újabb fejezettel. Ezek után már csak a konkrét régiók törvény általi létrehozása van hátra. Ez lehet egyetlen törvény, amely felsorolja az összes létrejövő régiót, azok összetételét és székhelyét, illetve – amennyiben asszimetrikus regionalizmusban gondolkozunk – lehet külön törvény minden régió esetében, amely tartalmazza az adott régió hatásköreit, s esetleg azok gyakorlásának módját is.
Ha tömören akarunk válaszolni a fenti alcím második felében szereplő kérdésre (mik ennek az esélyei?), akkor azt mondhatjuk, hogy a Székelyföldnek – s így a Székely Nemzeti Tanácsnak is – alapvető érdeke, hogy az ország közigazgatási átszervezése megtörténjen, mert ez reális lehetőség arra, hogy létrejöjjön a Székelyföld közigazgatási régió. Hogy az létrejön-e, és ha igen, akkor milyen lesz, az jelentős mértékben függ attól, hogy az érdekelt székely (illetve magyar) szervezetek (kiemelten a hazai magyar pártok, a Székely Nemzeti Tanács, illetve a székelyföldi önkormányzatok) mennyit és hogyan dolgoznak ennek érdekében.
Mint láthatjuk, hivatkozható dokumentumok vannak bőségesen, a közösség támogatása is adott, a jó helyzetfelismerés és kreatív gondolkozás pedig mindig is sajátja volt a székelyeknek. Mindez persze nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy az eredmény kizárólag a székelyeken múlik, de az kétségtelen, hogy lehetőségeik – s azzal együtt a felelősségük is – jelentősek. Az utóbbi években számos fontos lépés történt (a teljesség igénye nélkül: az autonómiaigény kinyilvánítása; a statútum parlamenti benyújtása, illetve népszavazás általi megerősítése; nagy tömegeket megmozgató rendezvények, amelyekre a világ is felfigyelt; az európai intézmények folyamatos tájékoztatása, a figyelmük Székelyföldre irányítása; a Székelyföld régióra vonatkozó konkrét igény önkormányzatok általi megfogalmazása és kinyilvánítása), a továbbiakban is folytatni kell a tájékoztatást, illetve a nemzetközi figyelem ébren tartását.
Ugyanakkor célszerű aktívan bekapcsolódniuk az alkotmánymódosítás, illetve a régiósítás folyamatába. Meg kell fogalmazniuk azokat a konkrét előírásokat, amelyeket a székelyek viszont akarnak látni az alkotmányban, illetve nyilvánvalóvá kell tenniük nemcsak a román politikai osztály, de a közvélemény számára is, hogy milyen európai dokumentumok alapján milyen régiósítás elfogadható a székelyek számára. Mindezekhez fontos román partnereket is találniuk, ami első látásra ugyan reménytelennek tűnik, de ha a Helyi Autonómia Európai Chartájának csak papíron létező előírásait nézzük, akkor elképzelhető, hogy kerülnek olyan román önkormányzatok, amelyek azok gyakorlatba ültetése érdekében hajlandóak lesznek a székelyföldiekkel szövetkezni. A lényeg az, hogy aktívnak kell lenniük, észrevenni és kihasználni minden lehetőséget, ami közelebb visz a Székelyföld autonómiájához.
A közigazgatási átszervezés várható következményei
Amennyiben Románia a közigazgatási átszervezést az Európa Tanács vonatkozó dokumentumainak megfelelően hajtja végre, illetve – nem mellékesen – végre gyakorlatba ülteti a Helyi Autonómia Európai Chartájának a többi előírását is, úgy a szubszidiaritás elvének alkalmazása és a demokrácia elmélyülése jótékony hatással lesz az egész országra, akár látványos eredményeket is hozhat rövid idő alatt az élet minden területén. Mindez attól függ, hogy milyen mértékben sikerül nem csak írott malaszttá, hanem a mindennapi élet meghatározó részévé tenni ezeket az elveket.
A romániai realitásokat ismerők valószínűleg azt fogják mondani, hogy semmi ok a túlzott optimizmusra, s magam is hajlok arra, hogy igazat adjak nekik. Egy dolog azonban biztos: ha létrejönnek a régiók, akkor azoknak módjuk lesz arra, hogy a helyi lehetőségeket és adottságokat maximálisan kamatoztassák a helyi közösség javára. Ilyen szempontból a Székelyföld viszonylatában meghatározó lesz az is, hogy sikerül-e a székely emberek mentalitását kigyógyítani a most eluralkodni látszó balkanizmusból. Ha ugyanis létrejön a Székelyföld régió, és elnyeri bár nagy vonalakban azokat a hatásköröket, amelyek egy európai demokratikus országban a régióknak járnak, illetve sikerül kivívnia kezdetben bár részben azokat a többlethatásköröket, amelyek a székely identitás megőrzéséhez és fejlesztéséhez fontosak, akkor már csak a saját vezetőkön, illetve magukon a székelyeken múlik a régió sorsa, nem lehet többet (okkal, de néha ok nélkül is) a központi hatóságokra mutogatni.
Ha figyelemmel kísérjük akár csak a sajtó tudósításait, tapasztalhatjuk, hogy a regionális identitások fejlődése, a közbeszédben való megnyilvánulása, illetve a mostani centralizált rendszer miatti elégedetlenség kinyilvánítása nem valamiféle székely specifikum. A tervbe vett közigazgatási reformnak a fent vázolt módon történő véghezvitele tehát nemcsak a Székelyföld és a székely nép érdeke, ilyen téren bízvást számíthatunk arra, hogy más régiók is megfogalmazzák ugyanezen elvárásokat. Az már más kérdés, hogy ez a reform kielégít-e minden kimondott vagy még kimondatlan igényt, illetve az már most kijelenthető, hogy például az erősödő transzszilvanista mozgalmak szempontjából a megoldás az ország föderalizálása. Ez azonban már egy más téma, túlmutat ezen írás keretein.
A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke
Dokumentumok:
A Stanomir-jelentés
A Helyi Autonómia Európai Chartája
A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája
Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993)-as ajánlása
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 176/1993-as véleménye Románia felvételi kérelméről
A Velencei Bizottság véleményezése az 1201 (1993)-as ajánlás 11. cikkelyéről
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1123 (1997)-es határozata
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1334 (2003)-as határozata
A Miniszterek Tanácsának 12 (2004)-es ajánlása
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1811 (2007)-es ajánlása
A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának 34 (1997)-es ajánlása
A Velencei Bizottság elnökékenek a beszéde Strasbourgban, az ETPK 2015 márciusi plenáris ülésén
A Regionális Demokrácia Referencia Keretszabályzata
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1985 (2014)-es határozata
A romániai regionalizációról 2002 októberében Sinaián szervezett kollokvium konklúziói
A Helyi és Regionális Önkormányzatok Konngresszusának 300 (2011)-es ajánlása
Árus Zsolt
Krónika (Kolozsvár)

Kovács Péter szövetségi főtitkár helyzetértékelője
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének a pénteki küldöttgyűlésről készült helyszíni tudósításunkban is jeleztük, visszatérünk Kovács Péter szövetségi főtitkár helyzetértékelőjére. Amint kifejtette, az RMDSZ Arad megyei szervezete által áhított parlamenti képviselet visszanyeréséhez csupán három dolog szükséges: munka, munka és még több munka.
Parlamenti mandátumot Arad megyének
Az a választási törvény, amely nemcsak az RMDSZ-nek, de a többi pártnak is nagyon bekevert, már nincs érvényben. Helyette visszatértek egy igen átlátható megyei pártlistás rendszerhez, amivel az Arad megyei RMDSZ és a helybeli magyarság is egészen más esélyekkel indulhat a következő választásokon. A kifogásolt választási törvénynek már az elfogadásakor az RMDSZ kinyilvánította nemtetszését, s az aggodalom be is igazolódott, hiszen több mint 100-zal megnőtt a képviselők száma, mert nem lehetett előre kiszámítani, hány tagú parlament fog alakulni. Tehát az új törvénnyel az Arad megyei magyarság képviselője jó eséllyel pályázhatja meg a parlamenti képviseletet. Az RMDSZ-nek volt még egy jobbító javaslata, ami arra vonatkozott, hogy a töredékszavazatokat osszák vissza egy országos listára, ami nagyban növelte volna a szórványmegyék jelöltjeinek a bejutási esélyeit. A javaslatot elvetették, noha a többi párt kevésbé ismert jelöltjeinek is megnövelhette volna a bejutási esélyeit, csakhogy a többi párt nem értette meg a logikáját. A jövő évi kettős választásokon a szövetség komoly célokat tűz maga elé: az önkormányzati választásokon 500 ezer szavazatot kell elérni, vagyis meg kell ismételni a 4 évvel ezelőtti eredményt, hogy biztosítsa az RMDSZ súlyát a romániai magyarság körében, illetve a román politikában is. Jelenleg a szövetségnek 203 polgármestere, több mint 2300 önkormányzati képviselője van. A parlamenti választásokon nem változott az állandó cél, vagyis az 5%-os parlamenti küszöbnek az átlépése. Tekintve, hogy a 4 évvel ezelőtti parlamenti választásokon a szövetség lényegesen kevesebb szavazatot kapott, mint az önkormányzati megmérettetésen, legfontosabb célkitűzés, ősszel a nyár eleji eredményeket hozni.
A választásokig a szövetség négy fontos feladatot tűzött maga elé: a szervezetek munkájának komoly kiértékelése, olyan jelöltek állítása, akik valóban élvezik a közösségek bizalmát; február elejéig be kellene fejezni a jelöléseket, hogy mindenhol ismeretesek legyenek a jelöltek; utána meg kell fogalmazni a magyarság céljait megyei és országos szinten is. Mert az önkormányzati választások kampánya ugyan helyi szinten zajlik, országosan viszont az RMDSZ imázsát javíthatja, netalán ronthatja. A választások előtti 4-6 héten már csak az esetleges módosításokra kell összpontosítani, hogy egy hatékony mozgósítással elért jó eredménnyel ne csak tanácsosi, hanem magas rangú tisztségeket is betölthessenek, Arad megyében megyei tanácselnök-helyettes, illetve aradi alpolgármesteri tisztségeket szerezhessenek.
Összefogással eredményt
Biztosra lehet venni, hogy az RMDSZ és a magyar emberek összefognak. Az más kérdés, hogy az MPP-vel vagy EMNP-vel összefog-e az RMDSZ. Amint a nyilatkozatokból is kitűnik, a Magyar Polgári Párttal van miről beszélni, hiszen ők nyitottak. Az EP-választások előtt aláírtak egy megállapodást, nem indítottak jelölteket, támogatták az RMDSZ listáját. Elképzelhető, hogy a következő hetekben velük elvi megállapodást írnak alá, miszerint, ha helyi szinten, összefogással van győzelmi esélye a magyar jelöltnek, akkor összefognak. Nagyon nehezen elképzelhető az összefogás az Erdélyi Magyar Néppárttal, amíg Tőkés László a minden hétfőn megtartott sajtótájékoztatóján beletörli a lábát az RMDSZ-be, lekommunistázza, letolvajozza a vezetőit, amíg pártjának egyik vezetője a DNA-hoz fordul az RMDSZ egyik alapítványa ellen, amíg kijelentik, hogy minden településen jelölteket állítanak. Ugyancsak fontos, hogy változott a kampányfinanszírozási törvény is, ami még nem végleges. Ha véglegessé válik, akkor az RMDSZ munkatársai a választások előtt annyiszor és annyi helyre fognak kiszállni az eligazításokkal, ahányszor, ahány helyre szükséges. Nagyon oda kell figyelni, egyetlen bani sem maradhat elszámolatlanul.
Tekintve, hogy a szövetségnek a nagyvárosokban vannak a legnagyobb tartalékai, de ott a legnehezebb a mozgósítás, minden nagyobb városban, így Aradon is megszervezik a konzultációt, melynek során a magyar tisztségviselők, önkéntesek minél több magyar emberhez kopogtatnak be, meghallgatni a gondjaikat, igényeiket, elvárásaikat. Ha Aradon jobban meg tudják mozgatni a magyar választókat, nem lehet gond a parlamenti képviselet visszanyerése.
Partnereket a jogok érvényesítéséhez
Manapság nagyon sok fórumon felvetődik a kérdés: vajon meddig bírja még tartani magát a jelenlegi kormány, illetve a miniszterelnök? Lehet, kibírja a jövő évi parlamenti választásokig. Az államelnök-választás után az RMDSZ
önszántából kilépett a kormányból, mert megértette a magyar emberek üzenetét, akik óriási arányban szavaztak a mostani kormánnyal szemben álló jelöltre. A jelenlegi kormány és miniszterelnök – amint a bizalmatlansági indítvány szavazásán is kiderült –, élvezi a parlamenti többség bizalmát, ezért a társadalom többségének az ellenzése dacára végigviheti a mandátumát. Az RMDSZ, noha a bizalmatlansági indítvány szövegével nem értett egyet, a kormány ellen szavazott. Meg is volt rá az ellenlépés, hiszen három nap múlva leváltották a Kisebbségügyi Hivatal államtitkár rangú magyar vezetőjét, akit az RMDSZ nevesített a tisztségre. Ez egyértelmű jelzés volt: fiúk, rosszul viselkedtetek, amit a kormány bármikor számon tud kérni egy tollvonással. Ilyen körülmények között valószínű, hogy az RMDSZ a parlamenti választásokig ellenzékben marad.
Hogy mitől több az RMDSZ, mint egy klasszikus értelemben vett politikai párt?
Akkor tudnak sikeresek lenni, ha a székházaikban vagy az önkormányzatokban elvégzett adminisztrációs munkán túl társadalomszervezői munkát is vállalnak. Ha partnerséget tudnak kialakítani a magyar egyházakkal, a civilszervezetekkel, ha a helyi közösségeikkel együtt végzik a munkát. Mindehhez országos szinten azt is hozzá tudják tenni, hogy külföldi partnereket keresnek, mert a román kormányok akkor viselkednek jól, ha az RMDSZ munkája mellett a külföldi nyomás is érezhető. 1993-ban, amikor Romániát felvették az Európa Tanácsba, a vezetés jól viselkedett, meghozta az európai fórumokon elvárt döntéseket. Az EU-ba történt felvétele előtt is jól viselkedett az ország, hiszen elfogadta a kisebbségeket segítő törvényeket, amelyek jó részét most nem alkalmazzák. Éppen ezért van szükség olyan külföldi partnerekre, akik a magyarság érdekében nyomást gyakorolhatnak a kormányra. Nem véletlenül bírálja az Egyesült Államok Kongresszusa Romániát a történelmi egyházak elkobzott ingatlanjainak a vissza nem szolgáltatása miatt. Ez azért történik, mert a szövetségi elnök, Kelemen Hunor által vezetett küldöttség a nyár elején az Egyesült Államokban járva feltárta a magyar történelmi egyházak ingatlanjai visszaszolgáltatásának kilátástalan sorsát. Most viszont az amerikai külügyminiszter által a Román Kormánynak küldött jegyzékében tételesen szerepel a Székely Mikó Kollégium ügye, a Batthyaneum ügye, aminek a visszaszolgáltatására strasbourgi emberjogi bírósági döntés is született, mégsem alkalmazzák. Tehát a magyarság jogainak az érvényesítéséhez partnereket keresnek Amerikában, rendezték viszonyunkat az anyaországi vezető kormánypárttal, de Brüsszelben is megpróbálják előmozdítani a jelzett jogoknak az érvényesítését. Ehhez viszont legfontosabb, hogy az eljövendő választások alkalmával, az RMDSZ mellett egységesen lépjen fel a romániai magyarság – fejezte be helyzetelemzését Kovács Péter, az RMDSZ országos szervezetének a főtitkára.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Sovén „ellátás” a szentgyörgyi sürgősségen
Vizsgálat indult a sepsiszentgyörgyi megyei kórház sürgősségi osztályán, miután az egyik beteg arra panaszkodott: hátrányos megkülönböztetésben volt része, mivel nem tudott románul.
A sepsikőröspataki M. M. a Háromszék helyi napilapnak írt olvasói levélben számol be az esetről. Múlt héten éjszaka kért segítséget a sepsiszentgyörgyi megyei kórház sürgősségi osztályán, ám amikor kiderült, hogy csak magyarul tudja elmondani a tüneteit, a szolgálatos orvos azt mondta neki: „ha nem tud románul, menjen haza”.
Az asszony beszámolója szerint sokáig várakozott, amíg egy nővér lefordította a mondanivalóját, csak azután vizsgálta meg az ügyeletes orvos. Utána infúziót kapott, ám amikor az elfogyott, szinte fél órát kellett várnia, amíg a tűt kivették. „Nem ilyen ellátásra számítottam” – fogalmaz levelében a nő.
András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója szerkesztőségünknek elmondta, hogy kivizsgálás indult az ügyben, és csak annak lezárása után hozzák nyilvánosságra következtetéseiket. Kifejtette, a beteg nem tett hivatalos panaszt az egészségügyi intézménynél, annak vezetői a sajtóban megjelent információk alapján kezdeményeztek kivizsgálást.
Az esetről a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat is értesült. Benkő Erika irodavezető érdeklődésünkre elmondta, hogy hivatalos levélben kértek tájékoztatást a kórház vezetőségétől az ügyről. Mint mesélte, felvették a kapcsolatot a panaszos hölggyel, aki elmondta, azért nem tett feljelentést, mivel nem tudta, hogy miként kell eljárni.
A páciens szerint a váróteremben az is elhangzott, hogy az orvosnő Brassóból ingázik, és nem ez az első eset, hogy számon kéri a betegektől: miért nem beszélnek románul. Benkő Erika elmondta, jogi tanácsadást nyújtanak a sértettnek, és segítenek megfogalmazni a kórház vezetőségének címzett feljelentést.
Korábban a sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége a kétnyelvűség biztosítása kapcsán lapunknak úgy nyilatkozott, hogy minden téren biztosítani próbálják a betegekkel való akadálytalan kommunikációt, az akkreditáció egyik feltétele ugyanis az volt, hogy szolgáltatói szerződéssel olyan szakembert is foglalkoztassanak, aki szükség esetén jelbeszéddel tolmácsol a siketnémák és orvosok között. A szakemberek szerint az egészségügy nagyon érzékeny terület a kétnyelvűség szempontjából, a beteg számára ugyanis már az is kommunikációs korlátot jelent, hogy rosszul érzi magát, ezért fontos, hogy anyanyelvén kommunikálhasson állapotáról.
Egyébként az egészségügyi minisztérium 2013-ban készített felmérést az Európa Tanácsnak arról, hogy a hazai egészségügyi intézmények mennyire tesznek eleget a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában előírtaknak. A székelyföldi egészségügyi illetékesek akkor azt nyilatkozták, megpróbálják biztosítani a magyar nyelvű kommunikációt is a többségében magyarok által lakott térségben.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Zászlóügy: jogszabályokra, precedensekre hivatkozik Tanasă
A Hargita Megyei Törvényszék rendelkezésünkre bocsátotta a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) két, decemberben benyújtott keresetének másolatát, amelyekben a csíkszeredai városháza homlokzatára kitűzött székely és városzászló, illetve a Szabadság téren felállított nagyméretű székely zászló eltávolítását kérik.
A törvényszékhez benyújtott keresetek szóhasználata szerint a „Székely Nemzeti Tanács székely zászlóként is ismert” lobogóját törvénytelenül állították fel közterületen, a csíkszeredai Szabadság téren, és ugyanez vonatkozik a városháza homlokzatára kitűzött hasonló zászlóra, illetve a két „piros csíkos fehér zászlóra” is, amely Csíkszereda zászlaja.
A panaszos megjegyzi, tavaly október 27-én, illetve november 3-án írásban jelezték ezt a polgármesteri hivatalnak, kérve eltávolításukat, de elutasító választ kaptak. „Antal Attila polgármesteri feladatokkal megbízott alpolgármester arra hivatkozott, hogy a közterületen elhelyezett zászló egy, 2013-ban kiadott építkezési engedély alapján került oda” – írja a dokumentum a Szabadság téri zászlóval kapcsolatban. A városházi zászlókat érintően ugyanakkor a 2001. évi 1157-es kormányhatározatra és a 2015. évi 141-es törvényre hivatkozik a hivatal elutasító válasza – derül ki.
A panaszos egyesület ugyanerre a kormányhatározatra, illetve az 1994. évi 75-ös törvényre alapozza azt az indoklását, amely szerint a zászlók kitűzése törvénytelen – kiemelve, hogy más országok lobogóit csak román zászlóval együtt, hivatalos látogatások, ünnepségek, nemzetközi fesztiválok alkalmával szabad kitűzni. A kereset értelmezése szerint az intézményekre kötelező kitenni Románia zászlaját, és ki lehet függeszteni az Európa Tanács lobogóját (ez a zászló megegyezik az Európai Unió lobogójával). „Romániában egyetlen személy vagy szervezet arra vonatkozó joga sem ismert, hogy középületre tűzzön ki egy általa elfogadott, sajátos jelképet hordozó zászlót” – olvasható a dokumentumban. A kereset  úgy értékeli, egy ilyen zászló középületre vagy közterületre való kitűzése „az entitás hivatalos létezésének hamis látszatát kelti, és azt, hogy ez a romániai helyi hatóságokhoz tartozik”. A „két piros csíkos fehér zászlóval” kapcsolatban megjegyzi, ezt nem törvényesen fogadták el, így kitűzése törvénytelen.
A kereset precedenst is említ, a Kovászna Megyei Törvényszéknek a Brassói Ítélőtábla által 2014-ben megerősített ítéletét, amelynek értelmében Kézdivásárhely főteréről, illetve a városházáról kellett eltávolítani a székely zászlót. A csíkszeredai polgármester elleni kereseteket tavaly decemberben iktatták a Hargita Megyei Törvényszéken, tárgyalási időpontot még nem tűztek ki.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Fátyol borul a 25 évvel ezelőtti történésekre
„Huszonöt évvel ezelőtt megtörtént egy nagy lépés, a civil kurázsi bizonyítéka: újraindult, sőt Kolozsváron szinte a semmiből megalakult a magyar közmédia. Ami akkor létrejött, úgy hittük, hogy csak a kezdet. Sajnos, azóta csak kis lépések történtek, nem jött létre a nagy áttörés, a létező szétszórt adások helyett egy egész napos műsor” – beszélgetés a Csép Sándor-díjjal kitüntetett Boros Zoltán tévéssel, zenésszel.
– 1971-ben szerződött a nem sokkal korábban megalakult országos magyar tévéműsor szerkesztőségéhez, de ezzel párhuzamosan dzsesszzongoristaként, zeneszerzőként is aktív volt. Hogyan tudta összeegyeztetni a pályafutása során ezt a két komplex és időigényes területet?
– Már érettségi előtt dilemma volt számomra, hogy milyen egyetemre felvételizzek. Anyám zenetanár volt, zeneiskolába is járatott, apám irodalmár, rendszeresen elém tette az életkoromhoz illő olvasmányokat. Magyartanárom és osztályfőnököm, dr. András Ágoston pedig a magyarórákon arról tudott meggyőzni bennünket, hogy az irodalom a legfontosabb dolog a világon. Tulajdonképpen zeneakadémiára szerettem volna menni, de a Bartók-tanítvány Fischer Stefánia, Nagyvárad leghitelesebb zenetanára szerint még legalább egy évig kellett volna készülnöm, hogy zongora szakra egyáltalán felvételizhessek. Így a bölcsészkar felé vettem az utam. A Bolyai Egyetemen, a magyar szakon évfolyamtársaim többek között Nagy Kálmán, Lászlóffy Csaba, Szilágyi Domokos voltak.
A magyar szakról negyedéven, 1958-ban hat társammal együtt kizártak, mert egy kari gyűlésen tiltakoztunk a diktatórikus ülésvezetés és a kiszólított diákoknak feltett provokatív kérdések ellen. Az előre megírt forgatókönyv szerint ugyanis meg kellett félemlíteni a diákokat, hogy ne legyen tiltakozás a néhány hónap után bekövetkezendő Babeş–Bolyai egyetemegyesítés ellen.
– Ekkor kezdődött a zenei pálya.
– Négy év múlva sikerült ismét egyetemre kerülnöm, immáron zeneakadémiára, amit Iaşi-ban kezdtem, és Kolozsváron fejeztem be. Nyaranta zenekarommal a román tengerparton muzsikáltunk, ebből tartottuk el magunkat. Dzsesszegyüttesemmel a kolozsvári rádióban és a bukaresti tévében is felléptünk.
A fővárosban megrendezett álláselosztáson médiám szerint a zenetanári szakok diplomásai közül elsőként választhattam, de hiába, mert a rádiós zenei szerkesztői állást – amit választottam volna – a bizottság bukaresti állandó lakhelyhez kötötte, tehát nem kaphattam meg.
Így történt, hogy abban a kötöttségekkel teli, agyonszervezett társadalomban elmentem szabadúszónak. Zenekarommal bárokban, vendéglőkben és hajón muzsikáltunk, ’69-ben pedig elszerződtem karmesternek a nagyváradi színházhoz.
Később kiderült, hogy a két terület, illetve a három: zene, irodalom, színház egy olyan színes, sokrétű pályán, mint a televíziózás, kiválóan hasznosítható. A román televízió mindössze két évvel korábban alakult magyar adásához Bodor Pál főszerkesztő zenei szerkesztőnek vett fel.
Itt mindenekelőtt az erdélyi magyar könnyűzene felélesztésén kezdtem dolgozni, de a régizene is hivatásom és hobbim lett. A Csíkszeredai Régizene Fesztivált Pávai Istvánnal, Miklóssy Vilmossal együtt kezdeményeztük, emellett a Kriterion kérésére egy 16–18. századi énekgyűjteményt szerkesztettem Énekben hallottam címmel, amit máig forgatnak a régizene szerelmesei.
– A 70-es évek közepétől készülő műsoraira azt szokták mondani, hogy metakommunikációs eszközökkel bátorították, ösztönözték megmaradásra az erdélyi magyarságot. Ma már sokan nem ismerik azt az időszakot. Milyen lehetőségei voltak akkor egy újságírónak a burkolt üzenetek eljuttatására?
– Én kissé csodálkozva észlelem, hogy a 25 évvel ezelőtti erdélyi történésekre szinte fátyol borult. A sajtó főleg az üldöztetésekre emlékeztet, itt-ott előfordul egy-két anekdota is, de a valós történések dokumentumkötetek lapjain maradnak, ezeket elsősorban történész szakemberek és egy szűk érdeklődő-kör olvassa. Így is magyarázható, hogy nagy sikere lehet egy-egy színdarabnak vagy regénynek, amely eltúlzottan, nagy ecsetvonásokkal, túlzásokkal ad elő 40–50 éves történeteket a szocializmus korszakából, amin lehet szörnyülködni vagy röhögni, csak éppen aki akkor élt, az nem ismer rá sem a korra, sem az akkori emberekre.
Ugyanis akkor is volt élet. Akkor is volt gondolkodó értelmiség, a Sétatéren este összebújtak a párok, szombaton szólt a zene a döcikben, és nagyokat tudtunk kacagni a naponta támadt vicceken. Közben persze tudtuk-sejtettük, hogy Koczka Gyuri évfolyamtársunk valahol egy börtön mélyén senyved, hogy a Duna-csatornánál meghalt egy családi ismerősünk, de az önfenntartási reflexünk ezeket az ismereteket mintegy zárójelbe tette. Aztán amnesztiakor azt hittük, hogy vége a lázálom-kommunizmusnak, és jön az emberarcú. Ebben többször is tévedtünk.
Megszoktuk, hogy a gondolatainkat csak egymásnak, valós vagy vélt barátoknak mondjuk el, a nyilvánosság előtt vigyázni kell, hogy mit beszélünk. De voltak szentélyek. Például a színházak, a templomok. Voltak szimbólumemberek, akik megszólaltak mindenki által érthető metaforákkal, történelmi példázatokkal beszéltek a máról. Voltak zeneszerzők, akik a könyvek lapjairól eljuttatták dalban a szélesebb közönséghez azoknak a költőknek a verseit, akikre hallgattunk. Farkas Árpád, Kányádi Sándor, Sütő András, Szilágyi Domokos szavai visszhangoztak bennünk.
Mi, tévések a magunk eszközeivel úgy válogattuk, állítottuk össze a műsorainkat, hogy magára ismerjen bennük az erdélyi ember. Hogy érezni kezdje a saját városán, megyéjén túl az erdélyiség ízét, Áprily szavaival „a titokzatos szót: Erdély”. Ha éppen sikerült kijátszani a cenzúrát, még betiltott versek is adásba kerültek, mint amilyen a trianoni összeomlásról szóló A tetőn (Áprily Lajos) megzenésített változata. Nagyszámú közönséget vonzó nyilvános tévéfelvételeket rendeztünk, ilyen volt a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdő domboldalán az egyik Zenés Karaván, amelyre több mint 7000 néző váltott jegyet.
A tévéadásokban kötelezővé tett hazafias nevelést a magunk módján értelmezve Kányádi, Farkas Árpád, Czegő Zoltán a szülőföld, azaz a Székelyföld szeretetéről mondták a verseiket, a műsorban felléptek legjobb rockegyütteseink, ugyanakkor a színiakadémia diákjai középkori magyar iskoladrámát adtak elő. Az adás üzenetét leegyszerűsítve így fogalmazhatnám meg: még sokan vagyunk, itt a helyünk, a szülőföldünkön, amit nem vehet el tőlünk senki, amíg itt élünk. Akkor már nagyon sokan fontolgatták az elvándorlást.
Erdély valódi történelméről nem lehetett a médiában beszélni. És mégis, a helytörténeti vonatkozásokat vagy a művelődéstörténetieket nem gyomlálták ki. Váradon a várról és a barokk (püspöki) palotáról, a váradi sajtó történetéről, Vásárhelyen a Bolyaiakról, Bernádyról, a Kultúrpalotáról, a Székely Színházról, Kolozsváron a színház történetéről szólt a Klubdélután című műsorunk. Ma is nézhetők lennének ezek a műsorok, ha színesben készültek volna, mai technikával.
A magyar adás szerepet vállalt erdélyi rendezvények működtetésében is. A helyiekkel együtt szerveztük, sőt részben finanszíroztuk az udvarhelyi Siculus táncdalfesztivált, a Csíkszeredai Régizene Fesztivált, önálló rockkoncerteket, versenyfesztivált hoztunk létre. Azt az érzést próbáltuk sugározni, hogy vagyunk, sokan vagyunk, itthon vagyunk. Az „itthon vagyunk” érzése súlyosan sérült, amikor egy telefonon kiadott parancs következtében egyszerre szűnt meg a kolozsvári, a marosvásárhelyi rádióadás és a televízió egyetlen magyar nyelvű műsora 1986. január első napjaiban.
– A magyar adás megszüntetésével a zenei karrierje lendült fel, sokat koncertezett dzsesszzenekarával. Milyen volt akkoriban a romániai zenei élet?
– A dzsessz érdekes módon nem tartozott a tiltott műfajok közé, pedig lett volna rá ideológiai ürügy: a halódó imperializmus dekadens terméke stb. És mégsem. A szebeni dzsesszfesztivál szünet nélkül működött. A kötöttségekkel és hazugságokkal tele kommunista világban ez a szabad, rögtönzésen alapuló zene a hallgatókban és a muzsikusokban az ország általános hangulatától merőben elütő felszabadultság érzését keltette. Hetekre feltöltődve távoztunk, és csak lassan illeszkedtünk vissza a mindennapok ritmusába. 1983-tól kezdve én is felléptem zenekarommal minden szebeni dzsesszfesztiválon egészen 91-ig.
A magyar adás megszűnte után zenei képzettségemnek köszönhetően aránylag könnyű dolgom volt, mert átigazoltam a tévénél zenei rendezőnek. Hobbiként a magyar adás zenei felvételeit addig is én készítettem rendezőként is, 86-tól a közrádió és a tévé zenei stúdiójában dolgoztam minden műfajban, a szimfonikustól a dzsesszig, operától a könnyűzenéig. Ugyanakkor maradt időm és energiám zenélni, együttesemmel felléptünk szinte minden romániai dzsesszfesztiválon, koncerteztünk országszerte, lemezt készítettünk. A kommunizmus legsötétebb öt évében paradox módon a zene segítségével felszabadult, kellemes koncertélményekkel teli életet éltem.
Aztán jött a forradalom. A bukaresti Északi pályaudvar közelében, ahol laktam, szinte egész nap ropogtak a fegyverek. Nem lehetett tudni, hogy ki lő és honnan, azt sem, hogy kire. A zenei felvételek szüneteltek, mégis valami belső kényszer hatására felöltöztem, megpusziltam a fiacskám és a feleségem, a blokk kijáratánál megvártam, amíg a gépfegyverropogásban egy kis szünet támadt, beültem a Trabantomba és a televízióhoz hajtottam. A máskor szigorúan őrzött épület udvara tömve volt emberekkel. A toronyblokk és a stúdió között, egy mikrobusz tetején egy férfi mikrofonba beszélt a tömeghez, mintha Caramitru lett volna. Alig hallatszott, mert a tömeg skandálta a „Jos Ceauşescu”-t és énekelt. Úgy éreztem, hogy nekem is kell mondanom valamit.
Felmásztam a mikrobusz tetejére és lelkesen elkiabáltam, hogy a magyarok is mennyire együtt örülnek a románokkal a forradalomnak, hogy itt az ideje, felejtsük el a magyarellenes sajtókampányokkal felszított bizalmatlanságot, szeressük egymást... vagy valami ilyesmit. Azt hiszem, senki nem hallotta, a tízezres tömeg hangja töltötte meg a teret.
– Ekkor az egykori magyar tévések, köztük ön, hivatalos felkérés nélkül, „saját szakállra” újraalapította a magyar adást.
– Kiderült, hogy nemcsak én éreztem úgy, hogy a tévében van a helyem, hanem odajött néhány volt szerkesztőségi kolléga is, akik már rég nem dolgoztak a televízióban. A négyes stúdióban, ahonnan akkor szinte éjjel-nappal folyt a közvetítés, Simonffy Katival egy héten át váltottuk egymást, hogy próbáljuk valamilyen módon a magyarságnak a forradalomban való részvételét jelezni. Magyar karácsonyi dalokat is bejátszottunk, a képernyőn öt év után először jelent meg magyar felirat: Kellemes karácsonyi ünnepeket! A stúdióban eldadogtuk a nézőknek, hogy mi magyarok is... hogy Temesváron egy magyar lelkész... hogy ezután így, együtt... és a Mondod-e még című filmünkből idéztük „a hajdani és a majdani alma materről” Sütő András szövegét. Másnap vidékről kerestek telefonon, hogy ugye újraindult a magyar adás. Mindez az addig évtizedeken át nem létezőnek tekintett karácsony idején.
Azóta karácsonykor gyakran végiggondolom tisztább fejjel, hogyha akkor Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron a korábbi rádiósok, televíziósok egyszerű polgárokként nem éreznek elemi késztetést, hogy felvállalják az akkor még bizonytalan kimenetelű, véres, sok helyen manipulált forradalom fegyverropogása közepette, hogy a magyar szót ismét hallhatóvá tegyék, talán máig sem jöttek volna létre az immáron közel huszonhat éve működő közszolgálati szerkesztőségek. De az is eszembe jut, hogy akár a mi nevünk is ott lehetne, azon az emlékkereszten „troiţán”, amire Bukarestben a televízió udvarán lelőtt emberek nevét rótták. A mi – szerencsére vértelen – médiaforradalmunk zajlott le ’90 januárjában. Az azt követő első években magánéletre, családra, gyermekekre csak nagyon kevés időt szánva dolgoztak rádiósaink, tévéseink a hazai magyar közmédia megteremtésén.
Engem a kollégáim megválasztottak főszerkesztőnek, mert akkor még azt hittük, hogy ez után ez így fog működni. De felmerült bennem a kérdés, hogy mi legyen a zenével. A marosvásárhelyi ’90-es véres napok utáni áprilisban román zenésztársaim nagyon akarták, hogy legyen egy koncertünk a városban, mert el akarták mondani, hogy nem minden román gyűlöli a magyarokat. A Kultúrpalotában megtelt a terem, a levegőben még érezni lehetett a szörnyű napok feszültségének utórezgéseit, hiszen az épület közelében nemrég még kőzáport zúdítottak egymásra románok és magyarok. Román zenésztársaimmal együtt valahogy azt próbáltuk sugallni, közölni – a zongora mellől szóban is elmondtam –, hogy egy mesterséges konfliktuskeltés áldozatai voltunk, vegyék tudomásul, hogy számtalan dolog köt össze bennünket, és főleg a zene nyelvét egyformán értjük és beszéljük, s ezt nem veheti el tőlünk senki.
– A rendszerváltozás után az ön vezetésével a magyar adás a szókimondó, világos beszédet választotta, ugyanakkor pártatlanságra törekedett. A mai magyar adás, illetve a romániai magyar sajtó általában milyen ebből a szempontból?
– Közvetlenül a nyolcvankilences események után, a kereskedelmi adások megindulása előtt még körülbelül három évig a leghatásosabb médium a köztelevízió volt. A képernyő legnézettebb műsora, a híradó az első években egyértelműen a hatalomban elhelyezkedett korábbi nómenklatúra érdekeit szolgálta. A tájékoztatás manipulálása már a forradalom napjaiban elkezdődött, akkor azt sikerült egy időre elhitetni az emberekkel, hogy a nép akarata helyezte vezető pozícióba a volt kommunista vezetők második vonalát. Folytatódott a félretájékoztatás az etnikai konfliktus létrehozására irányuló februári, márciusi magyarellenes kampányban, majd az Egyetem téri, hetekig tartó tüntetésről és a bányászok beözönléséről kidolgozott hamis kép elhitetésével.
Az országos televízió magyar adása a közszolgálati televízióban felvállalta mindezekről az eseményekről a tárgyszerű, valós tájékoztatást, adásainkból meg lehetett tudni, hogy márciusban Marosvásárhelyen nem spontán, hanem lélektanilag előkészített és felülről szervezett atrocitássorozat zajlott, amibe a rendfenntartó erőknek nem volt szabad beavatkozni, vagy hogy a bányászjárás egyszerűen Iliescu parancsára történt. Amikor először felmérték az országos adás nézettségét, kiderült, hogy a televíziótulajdonosok 34 százaléka nézte rendszeresen.
A mi adásunkkal szinte egy időben létrejött kolozsvári magyar televízióműsor Csép Sándor vezetésével szintén felvállalta a valós tájékoztatást, csak sajnos az adáskörzete sokkal szűkebb volt. Közben Csép Sándort is, engem is értek fenyegetések, az újra megalakult Vasgárda a családom kiirtását helyezte kilátásba. Sokat gondolkoztam azon, hogy a gondosan ellenőrzött esti híradó mellett, ugyanabban az épületben hogyan működhetett egy azzal sokszor ellenkező mondanivalót hordozó adás is? Talán mert minden beavatkozási kísérletet nyilvánosságra hoztunk, nemcsak az adásban, hanem nemzetközi fórumokon is (Helsinki Bizottság, Európa Tanács, Szabad Európa stb.).
Visszatérve a kérdésre, a mai magyar közszolgálati adások szakmailag és műszakilag általában meghaladják a kilencvenes évek elején sokszor hazulról hozott amatőr eszközökkel és nagyon kevés személyzettel készült műsorok színvonalát, ugyanakkor a köztévé adásaiban a szerkesztők nagy többsége ma sem vállalna fel olyan tartalmat, amiről tudja, hogy nem felel meg a valóságnak. Hogy a kényes vagy vitatott témák – például a magyar korrupciós esetek – alig jelennek meg, az igaz. Az is igaz, hogy rendkívül ritka a tényfeltáró ankét, ahol a sajtónyilvánosság végül is ki tudja kényszeríteni az igazságszolgáltatás fellépését is. Pedig ma is vannak az erdélyi magyarságot érintő hatalmi túlkapások, törvénytelenül kirótt büntetések, koncepciós perekre emlékeztető eljárások. Hiányzik a valós tévévita, amelyben két, más-más koncepciót valló közéleti személyiség ismertetné, védené szemtől szemben a saját álláspontját. Ehelyett gyakoriak az egyszemélyes interjúk, nyilatkozatok, kinyilatkoztatások.
Mindennek az lehet az oka, hogy a szerkesztőségek, a köztévés, közrádiós újságírók helyzete megváltozott, a közmédiát érintő törvénykezés stabilizálódásával kialakult egy új hatásmechanizmus. Korábban az is megesett, hogy egy politikai párt vezetője felhívta és leteremtette a szerkesztőségek vezetőit, munkatársait, ha valami nem tetszett az adásban. Volt, aki megijedt tőle, volt, aki egy kis iróniával nézői visszajelzésnek tekintette. Ma is érvényben van ugyan az a médiatörvény, amely szerint a szerkesztőre tilos bármilyen nyomást gyakorolni valamely politikai, gazdasági csoportosulásnak vagy személyiségnek, de a láthatatlan nyomások így is hatnak.
Bár a közmédiát szabályozó törvénycikkelyek megtiltják a pártok küldötteinek részvételével működő vezetőtanácsok tagjainak, hogy személyzeti kérdésekbe beavatkozzanak, vezetőváltáskor rendszeresen eltávozik egy-egy szerkesztőség éléről a befolyásos párt számára kényelmetlenné vált főszerkesztő. És utána néma csend. Ezeket az eseteket bátrabban meg kellene szellőztetni a sajtóban, meg kellene vitatni. Ha nyilvánosságra kerülne egy-egy túlkapás vagy beavatkozás, máskor meggondolná a nyomást gyakorló, hogy megismételje-e. Magyarán, van, akinek csak a nyilvánosság a fegyvere, de az erős is tud lenni.
Egyáltalán jobban meg kellene becsülni a közmédia embereit, hiszen sokat tehetnek az erdélyi magyarságért. Ők értékeink rögzítésének és megőrzésének letéteményesei. Ne feledjük: a közmédia van a legkevésbé kitéve a reklámhajsza hátulütőjének, az olcsó, alpári kereskedelmi műsorok gyártási kényszerének. Huszonöt évvel ezelőtt megtörtént egy nagy lépés, a civil kurázsi bizonyítéka: újraindult, sőt Kolozsváron szinte a semmiből megalakult a magyar közmédia. Ami akkor létrejött, úgy hittük, hogy csak a kezdet. Sajnos, azóta csak kis lépések történtek, nem jött létre a nagy áttörés, a létező szétszórt adások helyett egy egész napos műsor. Azt is felháborítónak tartom, hogy az immár negyedszázados múltra visszatekintő kolozsvári magyar televízióadást sem lehet egész Erdélyben látni, a marosvásárhelyi is csak ott nézhető, ahol a kábeltulajdonos méltóztatik befogadni.
– Decemberben a Kolozsvári Televízió Magyar Szerkesztősége 25 éves jubileumát ünnepelte, amelynek keretében elsőként ön vehette át a Csép Sándor-emlékdíjat. Mit jelent önnek ez az elismerés?
– Az életműdíj, amelynek a megjelenítője egy Vetró András által készített Csép Sándor-emlékplakett, különösen megtisztelő és kedves nekem. Kedves, mert egy régi barátomra, küzdőtársamra emlékeztet, akivel a hetvenes években kollégák voltunk, kilencven után pedig párhuzamos pályán, ő Kolozsváron, én Bukarestben, feszültséggel terhes időkben vezettük a kollégáinkkal együtt létrehozott magyar audiovizuális média két fontos műhelyét. Megtisztelő, mert a szakmától, a kolozsvári kollégáktól kaptam, akik felvállalták Csép Sándor médiaetikáját, azt, hogy a közszolgálat számunkra közösségünk szolgálatát jelenti, követendő példaképnek tekintik az alapító főszerkesztő erkölcsi tartását és a meggyőződéseihez való hűséget. Köszönet érte.
Boros Zoltán
1939-ben született a Bihar megyei Gyantán. A Bolyai Tudományegyetem filológia fakultásán is tanult, de diplomát a kolozsvári zeneakadémia tanár és karmester szakán szerzett 1967-ben. Színházi zenét komponált az állami színház számára, majd 1971-ben került az országos magyar tévéadáshoz, ahol előbb zenei műsorokat, majd több műfajú nyilvános adásokat készített. A nyolcvanas évek közepétől, amikor a magyar adást megszüntették, zenei rendezőként működött tovább a tévénél, emellett dzsesszzenekarával országszerte koncertezett, lemezeket készített. 1989. december 22-én az elsők között szólalt meg magyarul a „Szabad Román Televízió képernyőjén”, majd 90-ben néhány régi kollégájával újraindította a magyar adást, amelynek 2002-es nyugdíjazásáig főszerkesztője volt. Számos egyéb elismerés mellett tavaly decemberben elsőként vehette át a Csép Sándor-emlékdíjat a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztőségének 25 éves évfordulóján.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Az SRI és a Székelyföld intim viszonya
Hans Hedrich politológus alaposan körbejárja a román-székely-magyar társkapcsolat mozgatórugóit.
Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely másik pontján, a helyi, őshonos lakosságnak – amilyen a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez.
Aztán a Románia által aláírt szerződések, charták és nemzetközi megállapodások, valamint – részben – a román alkotmány és törvények értelmében is, ennek a népességnek joga van nyilvánosan használnia az identitását kifejező jelképeket (pl. címereket, a székely zászlót), mint ahogy kétnyelvű szövegeket/feliratokat stb. is.
Ennek ellenére a nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikus módon kialakítottak egy valósággal eltorzított képet a magyarokról, mely szerint ez egy idegen és ellenséges népesség, mely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. Teljesen hamis! Azóta sok minden jó irányban változott (ez az egész társadalom érdeme!), de Erdélyben megfigyelhető a hardcore nacionalizmus „dühös” feléledése, beleértve és kimondottan az állami struktúrákban, aminek erőteljes visszhangja van mind a médiában/interneten, mind a helyi viszonyokban…
Következésképpen, amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök-milicisták, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság létezik), Victor Roncea (médiazsoldos, aki nevetséges érvekkel bélyegezte meg és tette gúny tárgyává a leginkább hazafi románokat – a verespataki projekt ellenzőit) vagy olyan neoszekus politikusok, mint Bogdan Diaconu (tudatosan hazudik a közvéleménynek a kétnyelvű feliratok székelyföldi alkalmazásáról; a Képviselőházban törvénytervezeteket nyújt be a nemzeti „kisebbségek” nyelvi és politikai önszerveződési jogainak megsemmisítése érdekében). Ezeknek az etno-imposztoroknak a szövegeit - akik láthatóan jó kapcsolatokat ápolnak a „szervekkel”, nulla- és féligazságok hivatásos kitalálói mindenről, ami nem illik bele a hiányos felfogóképességükbe, valamint etnikumok közötti konfliktusok és mesterséges ellenségességek buzgó gerjesztői - azonnal átveszik és felerősítik a neten az úgynevezett nacionalista trollok.
Mivel az erdélyi magyarok képviselői a mai napig nem ismerik részletesen azokat a jogokat, melyekkel az általuk képviseltek azért rendelkeznek, mert magyarokként ők is őshonosak (nemcsak egy más nemzetiségű többségnek alávetett „nemzeti kisebbség”), mint ahogy az összes többi erdélyi etnikai csoport, illetve azért, mert az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt effektív módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, melyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak az ebben a térségben élő közösségek egyes tagjainak diskurzus és jövőbeni „terveinek” szintjén megnyilvánuló radikalizálódásához.
Mivel a román hatóságok továbbra is – és mintha egyre kitartóbban – generálják a székelyek/magyarok ellen irányuló törvénysértő és provokatív lépéseket (amit az AEÁ Külügyminisztériumának egyik jelentése, az Európa Tanács jelentése és – félénken, fél szájjal – még Románia elnöki hivatala is elismert), levonhatjuk azt a logikus következtetést, hogy mesterségesen fokozni akarják a magyarok elégedetlenségét, hogy abból aztán kialakulhasson a hőn áhított (?) magyar „ultranacionalizmus, irredentizmus, sovinizmus”, amit aztán be lehet majd mutatni, és ami ellen majd éppen azok küzdhetnek, akik létrehozták és fenntartják azt (a betelepített tisztviselők ezrei és ezrei, akiket azért helyeztek át Erdélybe/Székelyföldre, hogy ’megoldják’ azokat a ’gondokat’, melyeket éppen a jelenlétük és bukaresti távirányítású tevékenységük okoz).
Ez egy banális, de még mindig működő és jövedelmező körbeforgó stratégiája a feszültségkeltésnek, mely mögött könnyen felfedezhetők nemzeti-szekusi, vagy mondjuk inkább úgy, „neo-ceauşiszta” ihletésű személyek, csoportok, struktúrák.
Az erdélyi ceauşiszta gyarmatosítás volt kiváltságosainak (és utódaiknak) a stay-behind/Gladio típusú utóvéd hadáról van szó: a térségünkből származó vagy Moldvából és a Regátból nagy számban és – nem igaz? – „szent küldetéssel” „importált” köztisztviselőkről, akiknek az a feladatuk, hogy megvédjék Romániát a (nagyrészt románok és a nemzetközi geopolitikai csillagzat által gyártott) „magyar veszélytől”.
Néhány kulcsszereplője ennek erdélyi intézményesített román nacionalizmus valóságos szindikátusának, akik folyamatosan és ellenségesen nyilvánulnak/nyilvánultak meg az erdélyi magyarok/székelyek legitim jogainak ügyében: a Székelyföld székhelyére, Marosvásárhelyre/Tg. Mureş ejtőernyőztetett és oda erősen rögzített jelenlegi – import – polgármester, Dorin Florea; a volt erdőtolvaj-miniszter Mircea Duşa; a nemzeti érdek volt vészvillogós minisztere, Gabriel Oprea; a Ponta-kormány Kovászna megyei kormánymegbízottai; a milicista-pribék Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrség jelenlegi vezetője; a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok (úgynevezett) Civil Fóruma, Nagy-Románia visszasírói, akikhez seregnyi blogger (lásd fentebb), többé-kevésbé félrevezetett, intoxikált és megtévesztett bérkommentelő és bértapsonc társul, akik fejszével rontanak rá mindenkire a kommentszekcióban és az FB-on, ahol a magyarok minden románellenes provokációnak minősített jogos követelésére – mintha utasításra tennék – Erdély etnikai megtisztítását követelik (mottó: „Kifelé a magyarokkal az országból!”… ha nem tetszik nekik az az állandó üldözési és inkriminálási bánásmód, aminek minden alkalommal ki vannak téve, amikor újra előhozakodnak a nemcsak legitim, de valójában nagyon is szerény óhajaikkal).
(Videoösszeállítás Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség vezetője, Románia egyetlen még hivatalban lévő nemzeti-kommunista pribékje által elkövetett atrocitásokról… Érdekes, hogy sem Dan Tănasă, sem Bogdan Diaconu, sem Victor Roncea nem háborodik fel ezen egy magát „az etnikumok közötti együttélés európai modelljének” nevező EU-államra nézve szégyenletes és méltatlan helyzeten…)
Hova akartam valójában kilyukadni: Csak egy újabb bizonyítékot kívántam bemutatni arra vonatkozóan, hogy a székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja, melyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak). Konkrétan a Neue Züricher Zeitung (NZZ) neves svájci napilap egyik, 2015. október 23-án megjelent cikkéről van szó, melyben nevezett Szőcs Csongor (helyesen: Zoltán – a szerk.), akit a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság – a szerk.) a 2015. december 1-i, kézdivásárhelyi (mindenkire nézve szerencsés módon be nem következett) „terrorista petárdázás” miatt vett őrizetbe, egyértelműen és világosan kijelenti, hogy ő és HVIM-es társai akár erőszakhoz is folyamodnak majd, amennyiben a város központjában, a nemzeti hős Gábor Áron szobra mellé felvont székely zászlót a hatóságok (törvénytelenül) újra eltávolítják. Idézet: „Sollte sie, wie vor anderthalb Jahren, von der Verwaltung entfernt werden, wären Csongor Szöcs und seine Gesinnungsgenossen augenblicklich zur Stelle, um dies zu verhindern, notfalls mit Gewalt.” Az NZZ eredeti cikke itt érhető el>>>
Az az árboc, melyre a székely identitást kifejező jelképet felhúzták ugyanakkor az a helyszín is volt, melyet a SRI (Román Hírszerző Szolgálat – a szerk.), a DIICOT, a MAI (Belügyminisztérium –  a szerk.) Székelyföldön egyre nagyobb számban jelenlévő tisztviselői által régóta ismert radikálisok a december 1-i petárdák majdani elhelyezéséhez kiválasztottak. (A székelyföldi rendőrök, katonák, SRI-sek, csendőrök, ISU-sok (Rendkívüli Helyzetek Felügyelősége – a szerk.), tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiből telepítettek be oda, egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal –, de a gondot nem annyira a származásuk, mint inkább az a SZEREPÜK jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben látensen vagy nyíltan ellenségesen viselkedő fegyveres erőt képviseljenek,
ezáltal bármikor képesek és mentálisan nyitottak válsághelyzeteket és mesterséges etnikumok közötti konfliktusos helyzeteket megrendezni/kirobbantani az őket a háttérből irányító nemzeti-szekus utóvéd érdekében…) Íme, tehát, hogyan „konspiráltak” nyíltan az úgynevezett székely terroristák: nyíltan megmondva néhány külföldi újságírónak, hogy mit terveznek tenni… ha továbbra is megsértik az őket megillető jogokat. (A Martin Woker riporterrel folytatott beszélgetésre valamikor 2015 nyarán-őszén került sor. Ez azért tudom, mert Woker erdélyi látogatása során riportot készített a környezetvédő mozgalomról, melyben a Neuer Weg Egyesület is megjelent, melynek munkatársa vagyok. Találkoztam és beszélgettem a riporterrel, így tudtam arról, hogy a riporter Székelyföldről is cikket készül írni.)
Ha a SRI-nek van magyar nyelven beszélő személyzete, de német nyelvű nincs, ez a tisztelt intézmény baja (melyet éppen egy – igaz, renegát – magyar, Asztalos Imre, azaz Virgil Măgureanu úr hozott létre… SRI, mondjatok KÖSZÖNETET a magyaroknak, hogy egyáltalán léteztek és a székelyeknek, hogy jó zsíros fizetéseket vehettek fel kockázati pótlékokkal, mert különben ugyanannyiért kellene dolgoznotok, mint az egyszerű embereknek, akiknek az adóját arra veritek el, hogy a saját cinikus kasztérdekeitek kiszolgálására ugrasszátok egymásnak őket!). De az, hogy az NZZ-ben megjelent cikkről a SRI-nak még csak nem is súgtak, vagy nem küldték azt át neki a SIE-s (Külügyi Hírszerző Szolgálat – a szerk.) kollégák, vagy legalább a volt kormányfő Ponta apósa, aki… Svájcban volt DIE-s (Külügyi Hírszerző Főosztály, a Ceauşescu-rezsim külföldön tevékenykedő hírszerző szolgálata – a szerk.), komoly aggodalmat jelent Románia számára: a meglévő (rossz)szolgálatok nem kommunikálnak egymással? Látszólag ezek csak… vannak, de NEM adják jelét, hogy valódi szolgálatokat tennének Romániának, az itteni igazi gondok (intézményesült korrupció, szervezett bűnözés, intézményesült nacionalizmus, román etnokrácia Erdélyben/Székelyföldön, az éppen a SRI-ből/DIICOT-ból és az ezekhez kapcsolódó körökből érkező nacionalista diverziók és közvélemény-megtévesztések stb.) ellen harcolva.
A SRI-nek legalább bele kellene olvasnia a nemzetközi sajtóba,
időnként, így már ősszel értesült volna a három másodrangú székely dühéről és közbe tudott volna lépni, például a sepsiszentgyörgyi nacionalista kormánymegbízottnál, akinek székelyek ellen folytatott közigazgatási zaklatása az egyik fő oka annak, hogy a Szőke testvérek és Beke tűzijátékokkal készültek megijeszteni az embereket. Mindentől függetlenül mégis úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőke 1.+2. hibáztak. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (mely végső soron diskurzus szintű és virtuális jellegű maradt).
Másrészt minden államnak annál inkább be kellene tartania az önkényesen egyetlennek és hivatalosnak kikiáltottól eltérő nyelvű és etnikumú őshonos népességekkel szemben vállalt nemzetközi kötelezettségeit (Erdély esetében ugyanis olyan közösségekről van szó, melyek jóval régebbiek annál az államnál, melynek területe kiterjeszkedett a kérdéses történelmi/őshonos csoportok által lakott Erdélyre, mely állam aztán egy részüket önkényesen idegeneknek és ellenségesnek nyilvánított, hogy ezáltal megfoszthassa őket egyéni és kollektív jogaiktól – beleértve a belső önrendelkezéshez való elidegeníthetetlen jogot is, melyből az – esetleg autonómián keresztül megvalósuló – önrendelkezési jog származik). A kérdéses állam bizonyos írott és íratlan kötelezettségek és törvények megsértésével TUDATOSAN kényszeríti folyamatos frusztráltsági állapotba az adott csoportokhoz tartozó polgárai egy részét és ezáltal – elkerülhetetlen módon – radikális csoportok és szélsőséges megoldások felé taszítja őket.
Ezáltal azzal, hogy Bukarest megtagadta 1920 után, egyértelmű ígéretei ellenére, az erdélyi német felekezeti oktatás finanszírozását, mely annak kompenzálása lett volna, hogy (szintén önkényesen) kisajátították a szászok Nagyszeben környéki „Sieben Richter” erdőit, melyekből a szász oktatási rendszert finanszírozták – ezek a román nacionalista politikák vezettek a szász közösség elszegényedéséhez (saját eszközeikből kellett fenntartaniuk az oktatási rendszerüket) és ezáltal e nemzeti csoport jelentős részének gyors nacionalista-protonáci radikalizálódásához. Később aztán a szászokat hibáztatták azért, mert csatlakoztak Adolf Hitler náci mozgalmához, ami 1944–1945-ben elég ok volt ahhoz, hogy kisajátítsák házaikat, a felnőtt lakosságot pedig a Szovjetunióba deportálják, a 70-es években pedig ez vezetett a szászok eladásához is Németországnak…
Úgy tűnik, Bukarest Székelyföldön most is ezt a régi receptet alkalmazza (melyet sok más etno-kleptokratikus rezsimű államban is bevetnek):
zaklat, diszkriminál, radikalizál – hogy aztán még jobban zaklathasson, diszkriminálhasson, radikalizálhasson a diszkrimináltakban okozott frusztrációkra válaszul. Ezzel valamikor majd eljutnak annak az embercsoportnak a végső inkriminálásához és nyilvános lejáratásához, melynek célja megfosztani őket attól a joguktól, hogy egy bizonyos területen éljenek. Innen az asszimiláción és/vagy elkergetésen/eladáson keresztül megvalósuló etnikai tisztogatásig már csak egy lépésnyi távolság marad. Ceauşescu ezt is megtette – és úgy tűnik, hogy az újra összefogó neo-ceauşiszták továbbra is azon dolgoznak, hogy szétverjék az Erdélynek nevezett európai mikrokozmoszt. Az utolsó célkitűzés: Székelyföld közigazgatási és etnikai-demográfiai/nyelvi feldarabolása.
A római jog egyik alapelve a PACTA SUNT SERVANDA. Vagyis egy megkötött megállapodást be kell tartani/alkalmazni kell – tehát a romániai/erdélyi nemzeti úgynevezett „kisebbségek” jogaira vonatkozó rendelkezéseket is. Itt az ideje, hogy Románia ezeket a kötelességeit azok betűjében és szellemében teljesítse – beleértve az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő nagylelkű ígéretet is, mely nélkül Erdélyt nem lehetett volna elcsatolni Magyarországtól és Romániához csatolni: „III. Teljes körű nemzeti szabadság minden együttélő népnek. Minden nép a saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és ítélkezni, saját kebeléből származó egyéneken keresztül és minden nép az azt alkotó egyének arányának megfelelően kap képviseleti jogot az ország törvényhozó testületeiben és kormányzásában.”
An nou fericit Ardealului si ardelenilor, lipsit de petarde si aruncatori de petarde (la propriu si la figurat), scapati de sub control! (Az alább magyarul és németül is szereplő jókívánság így hangzik: „Petárdáktól és (szó szerint és átvitt értelemben vett) petárdavetőktől mentes boldog újévet Erdélynek és az erdélyieknek. –  a szerk.)
Boldog es bekes uj evet Erdelynek es az erdelyieknek!
Gutes und friedliches Neues Jahr, Siebenbürgen und Siebenbürger!
Hans Hedrich, politológus és civil/környezetvédő aktivista, Waldkraiburg (Németország) foter.ro

Hans Hedrich: A Román Hírszerző Szolgálat és Székelyföld intim viszonya
Hans Hedrich politológus alaposan körbejárja a román–székely–magyar kapcsolat mozgatórugóit. Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely más pontján, a helyi, őshonos lakosságnak – mint a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez. Továbbá a Románia által aláírt szerződések, charták és nemzetközi megállapodások, valamint – részben – a román alkotmány és törvények értelmében is ennek a népességnek joga van nyilvánosan használni az identitását kifejező jelképeket (pl. címereket, a székely zászlót), mint ahogy kétnyelvű szövegeket/feliratokat stb. is.
Ennek ellenére a nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikusan kialakítottak egy eltorzított képet a magyarokról, mely szerint idegen és ellenséges népesség, amely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ, és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. Ez teljesen hamis! Azóta sok minden jó irányban változott (az egész társadalom érdeme!), de Erdélyben megfigyelhető a kemény nacionalizmus dühös feléledése, beleértve az állami struktúrákat, aminek erőteljes visszhangja van mind a médiában/interneten, mind a helyi viszonyokban…
Következésképpen, amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság él), Victor Roncea (médiazsoldos, aki nevetséges érvekkel bélyegezte meg és tette gúny tárgyává a leginkább hazafi románokat – a verespataki projekt ellenzőit), vagy olyan neoszekus politikusokra, mint Bogdan Diaconu (tudatosan hazudik a közvéleménynek a kétnyelvű feliratok székelyföldi alkalmazásáról; a képviselőházban törvénytervezeteket nyújt be a nemzeti „kisebbségek” nyelvi és politikai önszerveződési jogainak megsemmisítése érdekében). Ezen etno-imposztorok szövegeit – akik láthatóan jó kapcsolatot ápolnak a „szervekkel”, emellett nulla- és féligazságokat találnak ki mindenről, ami nem illik bele hiányos felfogóképességükbe, valamint buzgón gerjesztenek etnikumok közötti konfliktusokat és mesterséges ellenségességeket – azonnal átveszik és felerősítik az interneten az úgynevezett nacionalista trollok.
Mivel az erdélyi magyarok képviselői a mai napig nem ismerik részletesen azokat a jogokat, amelyekkel az általuk képviseltek azért rendelkeznek, mert magyarként ők is őshonosak, akár az összes többi erdélyi etnikai csoport (nem csak egy más nemzetiségű többségnek alávetett „nemzeti kisebbség”), illetve, mert az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt hatékony módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, melyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak a közösség egyes tagjai  diskurzusának és jövőbeni terveinek szintjén megnyilvánuló radikalizálódáshoz.
Mivel a román hatóságok továbbra is – és mintha egyre kitartóbban – generálják a székelyek/magyarok ellen irányuló törvénysértő és provokatív lépéseket (amit az AEÁ külügyminisztériumának egyik jelentése, az Európa Tanács jelentése és – félénken, fél szájjal – még Románia elnöki hivatala is elismert), levonhatjuk a logikus következtetést, hogy mesterségesen akarják fokozni a magyarok elégedetlenségét, hogy abból aztán kialakulhasson a hőn áhított (?) magyar „ultranacionalizmus, irredentizmus, sovinizmus”, amit aztán be lehet majd mutatni, és ami ellen majd éppen azok küzdhetnek, akik létrehozták és fenntartják (a betelepített tisztviselők ezrei és ezrei, akiket azért helyeztek át Erdélybe/Székelyföldre, hogy „megoldják” azokat a gondokat, melyeket éppen jelenlétük és bukaresti távirányítású tevékenységük okoz). Ez banális, de még mindig működő és jövedelmező körbeforgó stratégiája a feszültségkeltésnek, mely mögött könnyen felfedezhetőek nemzeti-szekusi, vagy mondjuk inkább úgy,
neoceauşiszta ihletésű személyek, 
csoportok, struktúrák.
Az erdélyi ceauşiszta gyarmatosítás volt kiváltságosainak (és utódaiknak) stay-behind/Gladio típusú utóvédhadáról van szó: a térségünkből származó vagy Moldvából és a Regátból nagy számban és – nem igaz? – „szent küldetéssel” „importált” köztisztviselőkről, akiknek az a feladatuk, hogy megvédjék Romániát a (nagyrészt románok és a nemzetközi geopolitikai csillagzat által gyártott) „magyar veszélytől”.
Néhány kulcsszereplője az erdélyi intézményesített román nacionalizmus valóságos szindikátusának, akik folyamatosan és ellenségesen nyilvánulnak/nyilvánultak meg az erdélyi magyarok/székelyek legitim jogainak ügyében: a Székelyföld székhelyére, Marosvásárhelyre ejtőernyőztetett és oda erősen rögzített jelenlegi – import – polgármester, Dorin Florea; a volt erdőtolvaj-miniszter Mircea Duşa; a nemzeti érdek volt vészvillogós minisztere, Gabriel Oprea; a b Kovászna megyei kormánymegbízottjai; a milicista-pribék Radu Sandu Moldovan, a Hargita Megyei Rendőrség jelenlegi vezetője; a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok (úgynevezett) Civil Fóruma, Nagy-Románia visszasírói, akikhez seregnyi blogger (lásd fentebb), többé-kevésbé félrevezetett, intoxikált és megtévesztett bérkommentelő és bértapsonc társul, akik fejszével rontanak rá mindenkire a kommentszekcióban és a Facebookon, ahol a magyarok minden románellenes provokációnak minősített jogos követelésére – mintha utasításra tennék – Erdély etnikai megtisztítását követelik (mottó: „Kifelé a magyarokkal az országból!”… ha nem tetszik nekik az az állandó üldöző és inkrimináló bánásmód, amelynek minden alkalommal ki vannak téve, amikor újra előhozakodnak a nemcsak legitim, de valójában nagyon is szerény óhajaikkal).
(A Youtube csatornán megtekinthető egy videó-összeállítás Radu Sandu Moldovan, a Hargita Megyei Rendőrség vezetője, Románia egyetlen még hivatalban lévő nemzeti-kommunista pribékje által elkövetett atrocitásokról… Érdekes, hogy sem Dan Tănasă, sem Bogdan Diaconu, sem Victor Roncea nem háborodik fel ezen egy magát „az etnikumok közötti együttélés európai modelljének” nevező EU-államra nézve szégyenletes és méltatlan helyzeten…)
Csak újabb bizonyítékot kívántam bemutatni arra vonatkozóan, hogy a székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja,
melyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak). Konkrétan a Neue Züricher Zeitung neves svájci napilap egyik, 2015. október 23-án megjelent cikkéről van szó, melyben nevezett Szőcs Csongor (helyesen: Zoltán – a szerk.), akit a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság a 2015. december 1-jei kézdivásárhelyi (mindenkire nézve szerencsés módon be nem következett) „terroristapetárdázás” miatt vett őrizetbe, egyértelműen és világosan kijelenti, hogy ő és HVIM-es társai akár erőszakhoz is folyamodnak majd, amennyiben a város központjában, a nemzeti hős Gábor Áron szobra mellé felvont székely zászlót a hatóságok (törvénytelenül) újra eltávolítják. Idézet: „Sollte sie, wie vor anderthalb Jahren, von der Verwaltung entfernt werden, wären Csongor Szöcs und seine Gesinnungsgenossen augenblicklich zur Stelle, um dies zu verhindern, notfalls mit Gewalt.” A székelyföldi rendőrök, katonák, hírszerző szolgálatosok, csendőrök, a Rendkívüli Helyzetek Felügyelőségének emberei, tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiről telepítettek oda, egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal – de a gondot nem annyira származásuk, mint inkább az a szerepük jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben
latensen vagy nyíltan ellenségesen 
viselkedő fegyveres erőt képviseljenek, ezáltal bármikor képesek és mentálisan nyitottak válsághelyzeteket és mesterséges etnikumok közötti konfliktusos helyzeteket megrendezni/kirobbantani az őket a háttérből irányító nemzeti-szekus utóvéd érdekében… Íme tehát, hogyan „konspiráltak” nyíltan az úgynevezett székely terroristák: elmondva néhány külföldi újságírónak, hogy mit terveznek tenni… ha továbbra is megsértik az őket megillető jogokat. (A Martin Woker riporterrel folytatott beszélgetésre valamikor 2015 nyarán-őszén került sor. Ez azért tudom, mert Woker erdélyi látogatása során riportot készített a környezetvédő mozgalomról, melyben a Neuer Weg Egyesület is megjelent, amelynek munkatársa vagyok. Találkoztam és beszélgettem a riporterrel, így tudtam arról, hogy Székelyföldről is cikket készül írni.)
Ha a Román Hírszerző Szolgálatnak (RHSZ) van magyarul beszélő személyzete, de német nyelvű nincs, ez a tisztelt intézmény baja (melyet éppen egy – igaz, renegát – magyar, Asztalos Imre, azaz Virgil Măgureanu úr hozott létre… Hírszerzők, mondjatok köszönetet a magyaroknak, hogy egyáltalán léteztek, és a székelyeknek, hogy jó zsíros fizetéseket vehettek fel kockázati pótlékkal, mert különben ugyanannyiért kellene dolgoznotok, mint az egyszerű embereknek, akiknek adóját arra veritek el, hogy a saját cinikus kasztérdekeitek kiszolgálására ugrasztjátok egymásnak őket!). De az, hogy a Neue Züricher Zeitungban megjelent cikkről az RHSZ-nek még csak nem is súgtak, vagy nem küldték azt át neki a külügyi hírszerző szolgálatos kollégák, vagy legalább a volt kormányfő, Ponta apósa, aki… Svájcban a Ceauşescu-rezsim külföldi hírszerző szolgálatánál dolgozott, komoly aggodalmat kelthet Romániára nézvést: a meglévő (rossz)szolgálatok nem kommunikálnak egymással? Látszólag ezek csak… vannak, de nem adják jelét, hogy valódi szolgálatokat tennének Romániának, az itteni igazi gondok (intézményesült korrupció, szervezett bűnözés, intézményesült nacionalizmus, román etnokrácia Erdélyben/Székelyföldön, az éppen a hírszerző szolgálattól vagy a korrupcióellenes ügyészségtől és az ezekhez kapcsolódó körökből érkező nacionalista diverziók és közvélemény-megtévesztések stb.) ellen harcolva.
Az RHSZ-nek legalább bele kellene olvasnia a nemzetközi sajtóba időnként, így már ősszel értesült volna a három másodrangú székely dühéről, és közbe tudott volna lépni, például a sepsiszentgyörgyi nacionalista kormánymegbízottnál, akinek székelyek ellen folytatott közigazgatási zaklatása az egyik fő oka annak, hogy a Szőke testvérek és Beke tűzijátékokkal készült megijeszteni az embereket. Mindentől függetlenül mégis úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőke hibázott. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (mely végső soron diskurzusszintű és virtuális maradt).
Másrészt minden államnak annál inkább be kellene tartania az önkényesen egyetlennek és hivatalosnak kikiáltottól eltérő nyelvű és etnikumú őshonos népességekkel szemben vállalt nemzetközi kötelezettségeit (Erdély esetében ugyanis olyan közösségekről van szó, melyek jóval régebbiek az államnál, amelynek területe kiterjeszkedett a kérdéses történelmi/őshonos csoportok által lakott Erdélyre, mely állam aztán egy részüket önkényesen idegeneknek és ellenségesnek nyilvánított, hogy ezáltal megfoszthassa őket egyéni és kollektív jogaiktól – beleértve a belső önrendelkezéshez való elidegeníthetetlen jogot is, melyből az – esetleg autonómián keresztül megvalósuló – önrendelkezési jog származik). A kérdéses állam bizonyos írott és íratlan kötelezettségek és törvények megsértésével tudatosan kényszeríti folyamatos frusztráltsági állapotba az adott csoportokhoz tartozó polgárai egy részét, és ezáltal – elkerülhetetlen módon – radikális csoportok és szélsőséges megoldások felé taszítja őket.
Azzal, hogy Bukarest 1920 után egyértelmű ígéretei ellenére megtagadta az erdélyi német felekezeti oktatás finanszírozását, mely annak kompenzálása lett volna, hogy (szintén önkényesen) kisajátították a szászok Nagyszeben környéki Sieben Richter erdőit, amelyekből a szász oktatási rendszert finanszírozták – ezek a román nacionalista politikák vezettek a szász közösség elszegényedéséhez (saját eszközeikből kellett fenntartaniuk az oktatási rendszerüket), és ezáltal e nemzeti csoport jelentős részének gyors nacionalista-protonáci radikalizálódásához. Később aztán a szászokat hibáztatták azért, mert csatlakoztak Adolf Hitler náci mozgalmához, ami 1944–45-ben elég ok volt ahhoz, hogy kisajátítsák házaikat, a felnőtt lakosságot pedig a Szovjetunióba deportálják, a 70-es években pedig ez vezetett a szászok eladásához Németországnak…
Úgy tűnik, Bukarest Székelyföldön most is ezt a régi receptet alkalmazza (melyet sok más etno-kleptokratikus rezsimű államban is bevetnek):
zaklat, diszkriminál, radikalizál –
hogy aztán még jobban zaklathasson, diszkriminálhasson, radikalizálhasson a diszkrimináltakban okozott frusztrációkra válaszul. Ezzel valamikor majd eljutnak annak az embercsoportnak a végső inkriminálásához és nyilvános lejáratásához, céljuk megfosztani őket attól a joguktól, hogy egy bizonyos területen éljenek. Innen az asszimiláción és/vagy elkergetésen/eladáson keresztül megvalósuló etnikai tisztogatásig már csak lépésnyi távolság marad. Ceauşescu ezt is megtette – és úgy tűnik, hogy az újra összefogó neoceauşiszták továbbra is azon dolgoznak, hogy szétverjék az Erdélynek nevezett európai mikrokozmoszt. Az utolsó célkitűzés: Székelyföld közigazgatási és etnikai-demográfiai/nyelvi feldarabolása.
A római jog egyik alapelve a pacta sunt servanda. Vagyis egy megkötött megállapodást be kell tartani/alkalmazni kell – tehát a romániai/erdélyi nemzeti úgynevezett „kisebbségek” jogaira vonatkozó rendelkezéseket is. Itt az ideje, hogy Románia ezeket a kötelességeit azok betűjében és szellemében teljesítse – beleértve az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozatban szereplő nagylelkű ígéretet is, mely nélkül Erdélyt nem lehetett volna Magyarországtól Romániához csatolni: „III. Teljes körű nemzeti szabadság minden együtt élő népnek. Minden nép a saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és ítélkezni, saját kebeléből származó egyéneken keresztül, és minden nép az azt alkotó egyének arányának megfelelően kap képviseleti jogot az ország törvényhozó testületeiben és kormányzásában.”
An nou fericit Ardealului si ardelenilor, lipsit de petarde şi aruncători de petarde (la propriu şi la figurat), scăpaţi de sub control! (Az alább magyarul és németül is szereplő jókívánság így hangzik: „Petárdáktól és (szó szerint és átvitt értelemben vett) petárdavetőktől mentes boldog új évet Erdélynek és az erdélyieknek – a szerk.)
Boldog és békés új évet Erdélynek és az erdélyieknek!
Gutes und friedliches Neues Jahr, Siebenbürgen und Siebenbürger!
A szerző politológus 
és civil/környezetvédő aktivista, Waldkraiburg (Németország)
Forrás: Neuerweg.ro/Főtér. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetpolitikai Kutatóintézet: egyre erőteljesebb a civil jogvédelem
A civil jogvédelem egyre erőteljesebben vesz részt a jogsértések és a közösségi jogtiprások tematizálásában Erdélyben - állapította meg a Nemzetpolitikai Kutatóintézet legújabb, az MTI-hez pénteken eljuttatott összegzésében.
A kutatóintézet elemzése szerint a civil jogvédelem jogosan tölti ki sokszor azt az űrt is, amit a politikai érdekképviselet hagy maga mögött ilyen téren, valójában azonban az lenne a kívánatos, hogy ezek a civil jogvédő és -kiterjesztő kezdeményezések - a konstruktív kritikán túl - a politikai érdekképviselettel együttműködve, azt kiegészítve és egymást erősítve fejtsék ki tevékenységüket. Azaz közösen, ki-ki a maga eszköztárával élve érjenek el eredményeket.
Az összegzésben, amely 1989-től tekinti át a civil jogvédelem helyzetét, kiemelték: az RMDSZ 1989 végétől viszonylag hosszú ideig komoly közösségi jogvédő szerepet vállalt. Olyan jelentős akciókat szervezett, mint például az 1990. február 10-i gyertyás-könyves tüntetés, amelyen országszerte százezrek vettek részt a Bolyai Egyetem visszaállításáért és általában a magyar nyelvű oktatás védelmében. Kitértek arra is, hogy egy egyszerű nyelvi jog védelmében (egy gyógyszertár magyar nyelvű felirata) tartották a márciusi marosvásárhelyi tüntetést is, amely "Marosvásárhely fekete márciusa" néven közismert magyarellenes pogrommá változott. Szintén jelentős aktivista-mozgalmár hangulat hívta életre az RMDSZ-nek 1993-ban az Európa Tanácshoz intézett és híressé vált Memorandumát, amelyben először (és azóta is egyedülálló módon) foglalja össze a romániai magyar közösség elvárásait az Európa Tanácshoz való csatlakozás előtt. Az RMDSZ 1996 végén bekövetkezett kormányzati szerepvállalásával egyidejűleg fokozatosan beszűkült annak mozgalmár jellege - állapították meg.
Kitértek arra is, hogy a magyar civil jogvédelem területén számos civil szervezet, közösség és lelkes magánszemélyek is fejtenek ki jelentős munkát. Olyan területet fednek le, amelyben a politikai érdekképviseletnek alig vagy egyáltalán nincs mozgástere, illetve amit az különböző okoknál fogva elhanyagol.
Ilyen az anyanyelvi jogok érvényesítése a gyakorlatban vagy a különböző közösségi jogsérelmek monitorizálása.
Az elemzés a jogvédő, jogkiterjesztő tevékenységeket időrendben is két csoportra osztja, az egyik a 2001-2012 közötti korszak, amikor a civil szervezetek leginkább a jogalkalmazás fontosságára, proaktív tevékenységre fókuszáltak, a másik a 2012 utáni időszak, amikor a jogalkalmazás kikényszerítésére összpontosított tevékenység fokozatosan kiterjedt a jogsértések és a jogfosztások körére, az azok ellen való fellépésre.
A választóvonal a két korszak között a buzau-i bíróságnak a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítására vonatkozó alapfokú ítélete lehet, illetve erre a 2012. szeptember 1-jei sepsiszentgyörgyi Igazság Napja néven adott közösségi válasz, amely rádöbbentette az erdélyi magyar társadalmat a jogfosztások intézményesülő dimenziójára - olvasható az anyagban.
Az elemzés az első időszak szervezetei között említi a Bolyai Kezdeményező Bizottságot, a Nyelvi Jogok Portált, a Civil Elkötelezettség Mozgalmat. Megállapították, hogy a 2012 utáni korszakot a sokkal intenzívebb, erőteljesebb civil tevékenység jellemzi. Ekkorra már - írták - nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon nehéz jogbővítésről beszélni, miközben nem csupán a létező jogok alkalmazása ütközik számtalan akadályba, de az is külön harc tárgya, hogy a már megszerzett jogokat ne vegyék vissza.
A kétnyelvűség érdekében aktiváló szervezet az "Igen, tessék!" Mozgalom, amely abból az ötletből indult el, hogy "Igen, tessék" matricákat helyeztek el olyan cégek, kereskedelmi egységek bejáratánál, ahol magyarul is kiszolgálják az ügyfeleket, és ezt azok nyilvánosan fel is vállalják. Mára a mozgalom két nyelven működő céges regisztrációra alkalmas online felületet hozott létre, emellett az anyanyelvű szolgáltatásokat keresők számára telefonos tudakozót működtet, ingyenes közösségi havilapot juttat el 18 ezer kolozsvári és környéki háztartásba.
Kifejezetten jogsegélyre épül a Jogaink Egyesület, majd 2013 elején alakult meg és hamar ismertté vált a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, amelyet az RMDSZ hozott létre azzal a céllal, hogy egy országos közösségi jogvédelmi civil hálózatot építsen ki. MTI

Árnyékjelentést készített az RMDSZ
MTI - Az RMDSZ árnyékjelentést készített ahhoz a jelentéshez, amelyet Románia a kisebbségvédelmi keretegyezmény romániai végrehajtásáról nyújtott be. Ezt Kelemen Hunor jelentette be szombaton a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén.
Az RMDSZ elnöke elmondta: a kormány több mint kétéves késéssel nyújtotta be az Európa Tanácshoz a kisebbségi jogok biztosításáról szóló jelentését. A jelentés elkészítése során nem konzultált a romániai magyar közösség érdekképviseletével.
„A hivatalos jelentés rengeteg hibát, pontatlanságot tartalmaz, rengeteg olyan állítás van benne, amelyeket a tények, a mindennapi valóság nem igazol vissza” - jelentette ki Kelemen Hunor. Hozzátette, az RMDSZ hamarosan bemutatandó árnyékjelentése ezeket a valótlanságokat próbálja kiigazítani.
maszol.ro

CEMO: az RMDSZ nem alkalmas árnyékjelentés elkészítésére
A Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem független civil szervezet, ezért nem nyújthat be a magyar közösség nevében árnyékjelentést az Európa Tanácshoz. A marosvásárhelyi civil szervezet kétségbe vonja az RMDSZ jelentéstevői jogát.
A Cemo Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombati bejelentésére reagált, mely szerint a szövetség árnyékjelentést készít ahhoz a jelentéshez, amelyet Románia a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról nyújtott be az ET-nek.
Kelemen Hunor az SZKT ülésén elmondta: a román kormány több mint kétéves késéssel, február elején nyújtotta be a kisebbségi jogok biztosításáról szóló jelentését. A dokumentum elkészítése során a kabinet nem konzultált a romániai magyar közösség érdekképviseletével, és a jelentés – Kelemen szerint – rengeteg hibát, pontatlanságot és valótlan állítást tartalmaz.
A Cemo az Európa Tanács kritériumait idézte, amelyek szerint a nemzetközi egyezmények alkalmazásáról szóló országjelentések mellett az adott országban működő független civil szervezetek fogalmazhatják meg árnyékjelentésekben az álláspontjukat.
A Cemo úgy vélte, hogy az RMDSZ nem tekinthető független szervezetnek, hiszen a jelentés összeállításáért az RMDSZ-es vezetésű romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala felelt. A román kormány struktúrájában működő hivatalt 2015 októberéig az RMDSZ-es Laczikó Enikő vezette, aki jelenleg is ott dolgozik, helyettes vezetőként.
„Lehetetlen lenne bebizonyítani, hogy egy RMDSZ-es államtitkár által vezetett intézmény nem kérdezte meg az RMDSZ-t az országjelentés készítése során – érvelt a Cemo.
Eddig minden rendben volt
Románia immár a negyedik jelentését nyújtja be a kisebbségvédelmi keretegyezmény alkalmazásáról, és – noha a korábbi három jelentés megállapításai sem feleltek meg a valóságnak – az RMDSZ eddig soha nem emelt kifogást ezek ellen.
A szövetség „mindhárom alkalommal maximálisan támogatta az országjelentések nem túlzottan magyarbarát és irreális statisztikáit, amelyek a magyar közösséget érintően a «minden rendben» képet festették” – fogalmazott a Cemo.
A szervezet úgy vélte, hogy lényeges változásokat lehetett volna elérni, ha a magyar közösség civil szervezetei már a korábbi jelentésekhez is árnyékjelentéseket tettek volna le.
A Cemo arra biztatta az erdélyi civil szervezeteket, hogy minél többen készítsenek árnyékjelentést, és igazítsák ki a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról készített román kormányjelentés pontatlan és valótlan állításait.
vhegy.com. Erdély.ma

CEMO: az RMDSZ nem alkalmas árnyékjelentés elkészítésére
A Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem független civil szervezet, ezért nem nyújthat be a magyar közösség nevében árnyékjelentést az Európa Tanácshoz. A marosvásárhelyi civil szervezet kétségbe vonja az RMDSZ jelentéstevői jogát.
A Cemo Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombati bejelentésére reagált, mely szerint a szövetség árnyékjelentést készít ahhoz a jelentéshez, amelyet Románia a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról nyújtott be az ET-nek.
Kelemen Hunor az SZKT ülésén elmondta: a román kormány több mint kétéves késéssel, február elején nyújtotta be a kisebbségi jogok biztosításáról szóló jelentését. A dokumentum elkészítése során a kabinet nem konzultált a romániai magyar közösség érdekképviseletével, és a jelentés – Kelemen szerint – rengeteg hibát, pontatlanságot és valótlan állítást tartalmaz.
A Cemo az Európa Tanács kritériumait idézte, amelyek szerint a nemzetközi egyezmények alkalmazásáról szóló országjelentések mellett az adott országban működő független civil szervezetek fogalmazhatják meg árnyékjelentésekben az álláspontjukat.
A Cemo úgy vélte, hogy az RMDSZ nem tekinthető független szervezetnek, hiszen a jelentés összeállításáért az RMDSZ-es vezetésű romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala felelt. A román kormány struktúrájában működő hivatalt 2015 októberéig az RMDSZ-es Laczikó Enikő vezette, aki jelenleg is ott dolgozik, helyettes vezetőként.
„Lehetetlen lenne bebizonyítani, hogy egy RMDSZ-es államtitkár által vezetett intézmény nem kérdezte meg az RMDSZ-t az országjelentés készítése során – érvelt a Cemo.
Eddig minden rendben volt
Románia immár a negyedik jelentését nyújtja be a kisebbségvédelmi keretegyezmény alkalmazásáról, és – noha a korábbi három jelentés megállapításai sem feleltek meg a valóságnak – az RMDSZ eddig soha nem emelt kifogást ezek ellen.
A szövetség „mindhárom alkalommal maximálisan támogatta az országjelentések nem túlzottan magyarbarát és irreális statisztikáit, amelyek a magyar közösséget érintően a «minden rendben» képet festették” – fogalmazott a Cemo.
A szervezet úgy vélte, hogy lényeges változásokat lehetett volna elérni, ha a magyar közösség civil szervezetei már a korábbi jelentésekhez is árnyékjelentéseket tettek volna le.
A Cemo arra biztatta az erdélyi civil szervezeteket, hogy minél többen készítsenek árnyékjelentést, és igazítsák ki a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról készített román kormányjelentés pontatlan és valótlan állításait.
vhegy.com. Erdély.ma

Elhunyt Tokay György
Méltósággal viselt hosszú betegség után elhunyt Tokay György ügyvéd, újságíró, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, volt román diplomata.
Tokay György 1939-ben született Kolozsvárott, jogi tanulmányait ugyanott végezte. Pályáját jogtanácsosként és újságíróként kezdte, a Vörös Lobogó című aradi magyar nyelvű kommunista pártlap publicistája volt 1968 és 1975 között. 1976-tól ügyvédként dolgozott a Ceaușescu-diktatúra bukásáig. A rendszerváltás napjaiban részt vett az aradi RMDSZ megalapításában, 1990-től 2004-ig parlamenti képviselője volt a fokozatosan román versenypárttá vált szövetségnek. 1997–1998-ban kisebbségvédelmi miniszterként működött.
A rendszerváltás utáni erdélyi magyar politika egyik legbefolyásosabb személyiségeinek egyike. Frunda György és Borbély László mellett részt vett a vitatott „neptuni találkozókon”. A hármak a Fekete-tengeri üdülőhelyen 1993 júniusában bármiféle felhatalmazás nélkül tárgyalásba bocsátkoztak a román államhatalommal, és beleegyeztek abba, hogy semmiféle akadályt nem gördítenek Románia Európa Tanácsba történő felvétele elé, vagyis a magyar érdek szempontjából tudatosan kihasználatlanul hagytak egy fontos külpolitikai lehetőséget. Elemzők az akkori egyeztetésekre vezetik vissza a magyar érdekképviselet későbbi kormányzati részvételét és tájbasimulását, a Demokratikus Konvenció 1996-os választási győzelme után.
Tokay György volt Románia első magyar származású nagykövete a rendszerváltás után. Két balti államban, Litvániában és Lettországban teljesített szolgálatot. Javára írható, hogy jelentős szerepet játszott az aradi Szabadság-szobor újbóli köztéri felállításában és a magyar középiskola önállósodásában – utóbbiért éhségsztrájkot is vállalt. Közéleti szereplőként ezeket nevezte legfontosabb megvalósításainak a 2012-es Aradi Magyar Napokon, amikor is bemutatták a Jó bolondok ügyvédje című, vele készült interjúkötetet. Ez volt egyébként a legutolsó nyilvános szereplése. Március 27-én lett volna 77 éves. Temetéséről később intézkednek. itthon.ma/erdelyorszag

A túlélés nagymestere 
Lassan szállóigévé lesz Fricz Tamás politológus azon diagnózisa, mely szerint Magyarország egy következmények nélküli ország. Szó, ami szó, nálunk bukni nagyon nehéz, pontosabban esetleges, a politikusi siker illetve kudarc nincs közvetlen összefüggésben a pozitív vagy negatív teljesítménnyel. 
Többnyire az bukik, aki elveszti a pártvezetés bizalmát. Ehhez viszont nem kell hagyományos értelemben vett politikai hibát véteni. Elég rákérdezni például a párt kétes pénzügyeire (mint a MIÉP esetében) vagy csak egyszerűen tengelyt akasztani az elnökkel (Torgyán-féle FKGP). Önmagában az, hogy valaki politikai hibát vét, hazugságon érik, nem teljesít semmit programjából, korrupciós ügybe keveredik, napvilágra kerül zilált magánélete vagy netán bíróság ítéli el, nem jelent feltétlen bukást. 
Erdélyben sem sokkal jobb a helyzet. Markó Béla túlélte, hogy 1993 és 1995 között a rá bízott legfontosabb programpontok közül (kataszter, belső választás, autonómia-statutumok) semmit sem teljesített. Sőt: 1995 óta még két ízben (1999-ben és 2003-ban) újraválasztották, annak ellenére, hogy e kulcsfontosságú közösségi kérdésekben azóta sincs előrelépés. Azt is túlélte, hogy az ominózus 1996-os kormányzati szerepvállalás kapcsán kijelentette: ha e történelmi kísérlet kudarcba fullad, lemond. A prognosztizálható kudarc "megvolt", az RMDSZ nemhogy az autonómia megvalósítását nem érte el 1996 és 2000 között, de még a kormányzati partnerek által megígért minimumot sem: a közigazgatásbeli nyelvhasználat végül csak a következő ciklusban rendeződött s nem éppen kielégítő módon, az ingatlan visszaszolgáltatás jogi rendezése szintén, (s mindmáig megy a huzavona a gyakorlatba ültetés szintjén) s önálló állami magyar egyetem továbbra sincs. Markó Béla pedig még mindig elnök. 
Tokay György önként vonult vissza annak dacára, hogy pártállami múltjára már 1993-ban fény derült (lásd ehhez Szőcs Géza 1993 január közepén a brassói kongresszuson bemutatott pamfletjét, mely bőven idéz Tokay hét éves pártújságírói munkásságából), hogy részt vett a Neptun-ügyben, hogy az Egyesült Államokban (!) azzal vádolta Tőkés Lászlót (!), szervezete tiszteletbeli elnökét, hogy apokaliptikus látomásai vannak, (a 2002-es népszámlálás tragikus módon igazolta, hogy szó sem volt "látomásokról": 200.000 lélek elvesztése tíz év alatt egy másfél-kétmilliós közösség esetében békeidőben példátlan veszteség), hogy elhatárolódott a tiszteletbeli elnök etnikai tisztogatásra vonatkozó kijelentésétől, melyet még a román oldalról is volt, aki felvállalt (!),1996 elején azzal vádolta meg az RMDSZ egy részét minden ok nélkül, hogy "faji alapra akarja helyezni a szervezetet", minisztersége idején pedig kijelentette, hogy az erdélyi magyarok nem kívánnak pozitív diszkriminációt az anyaország részéről vízumügyben. Példákat lehetne még sorolni, de olyat aligha említhetnénk, mely felülmúlná Frunda György szenátor produkcióját. A román és magyar oldalon mindmáig sztárszenátornak tekintett politikus a túlélés nagymesterre. Sikerült megszerezze az RMDSZ vezetőinek bizalmát annak dacára, hogy a Független Magyar Párt politikusaként került be a parlamentbe. (E szervezetet még a Markó-vonal is szekus-gyanús képződménynek tartotta, ebből jött létre a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt, melynek elnöke Kiss Kálmán, az RMSZDP totális esélytelenségét látva 2004-ben előbb székely etnikai szervezetet próbált létrehozni, majd e terv meghiúsulása után a Nagyrománia Párt listáján (!) indult a választásokon. Csutak István volt képviselő 1993-as visszaemlékezése szerint éppenséggel Frunda egyik mai szövetségese, a szintén Neptun megjárt Borbély László járta körbe a képviselőket azzal, hogy vigyázzanak Frundával, mert az FMP embere és titkosszolgálati ügynök. FMP-s múltját maga Frunda sem tagadta. 
1993-ban ő volt az, akinek javaslatára végül is nem került bele az RMDSZ programjába a területi autonómia. (E követelést csak 1995-ben sikerült programszinten kodifikálni.) Ezt 1996-ban kerek perec letagadta már idézett Erdélyi Naplós interjújában. Ugyanebben az évben, midőn a román hatalom magyarellenessége a csúcsokat verdeste, arról nyilatkozott, hogy akkor lenne a legboldogabb, ha kormányon látná saját szervezetét , illetve részt vett a nyilvánvalóan diverziós célzatú, kizárólag Románia külföldi imázsának javítását célzó Neptuni tárgyalásokon , melyet a Markó-szárny által dominált RMDSZ SZKT is kemény hangon ítélt el.  1996-ban elnökjelöltként megpróbálta legimitálni a Neptun-gate-et azzal, hogy az atlantai tárgyalásokkal állította azokat párhuzamba. (Holott a neptuni akció előkészítése titkos volt, csak a román hatalmat támogató David Binder tudósított róla, az RMDSZ-es résztvevőknek nem volt megbízásuk a szervezettől s akció célja Románia külpolitikai tőkéjének gyarapítása volt. Az Atlantai tárgyalás a legnagyobb nyilvánosság előtt zajlott, az RMDSZ részéről minden politikai irányzatot felölelő legitim delegáció vett rajta részt. A célokat illetően mindkét félnek megvolt a maga számítása. A román hatalom továbbra is arra törekedett, hogy párbeszédkészséget mutasson, az RMDSZ pedig arra, hogy nemzetközivé tegye az erdélyi magyarság megoldatlan problémáit. A két esemény összemosását még Markó Béla is elutasította .) Az 1996-os választási kampány teljében a Heti Világgazdaságnak adott interjújában hamis állítások sorát engedte meg magának az elnökjelöléssel kapcsolatban, valamint - s ez még sokkal súlyosabb - a román-magyar alapszerződés lábjegyzetét illetően. Ez, mint ismeretes, azt rögzíti, hogy az Európa Tanács 1201-es ajánlása nem vonatkozik a kollektív jogokra és az autonómiára. Frunda beállítása szerint azt rögzíti, hogy "a cikkelyben foglaltak nem vezethetnek elszakadáshoz". 1996-ig az autonómiának a szegregációval való összefüggésbe hozása a kifejezetten magyarellenes erőknek, vagyis a román félnek valamint az SZDSZ-nek volt a sajátja. (Magyar Bálint 1993-ban egy Szegeden tartott előadásában kísérelte meg a szomszédok prizmáján keresztül nézni az autonómiatörekvéseket . De Tamás Gáspár Miklósnak is volt olyan megnyilatkozása abban az időben, miszerint "Föderalizmus, regionalizmus, autonomizmus: ez mind alkotmányos államaink felbontására irányul." )
Az 1999-es RMDSZ-kongresszuson, midőn a kettős állampolgárság kérdése szóba került, Frunda azzal az állításával hökkentette meg a hallgatóságot, miszerint Horvátország nem adott állampolgárságot a határain kívül élő horvátoknak, csak útlevelet és választójogot. (A horvát példa a 2004. december 5-i népszavazásnak köszönhetően az egyik fő hivatkozási alapja lett a nemzet oldalnak, így talán nem kell ecsetelnem Frunda csúsztatási kísérletének nevetségességét s azt bizonygatnom, hogy Horvátország természetesen állampolgárságot adott minden azt igénylő horvátnak.)  2002-ben, midőn a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) ügyében a Szabályzatfelügyelő Bizottság határozata rámutatott az RMDSZ eljárásának törvénytelenségére , azt állította, hogy a határozat nem jogerős és a dokumentumot nem volt hajlandó felolvasni. (Nota bene a nem jogerős döntés is a testületre tartozott volna. Érdekes jogi megoldás lenne az első fokú bírósági határozatok eltitkolása az érintettek, valamint a nyilvánosság elől. A felolvasás megtagadásának oka az volt, hogy az SZFB állásfoglalása tartalmazta azt a passzust, miszerint a döntés jogerős és a Markó-klikk csak kétes szabályosságú manipulációval érte el, hogy a bizottság térjen vissza a döntésre. Mire a visszatérés megtörtént volna, a MIT helyeit a 2003-as kongresszuson a nomenklatúrális szempontok alapján életre hívott Markó-hu Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) küldöttei foglalták el.)  Emlékezetes ugyanezen időben tett nyilatkozata is, mely szerint már elértük a kulturális autonómiát. Miközben Frunda nyilatkozatának idején működtek a tankönyv-kommandók, melyek a személyiségi jogokat semmibe véve székely gyerek iskolatáskájában kutattak magyarországi tankönyveket keresve, a román hatalom mindmáig ott akadályozza a csángók magyar oktatását, ahol tudja, miközben mind a magyar nyelvű oktatás intézményes keretéről, mind pedig a magyaroknak szánt tananyag tartalmáról Bukarestben döntenek. Nesze neked autonómia! Napjainkban Frunda György azzal került az újságok címoldalára, hogy nyilatkozata szerint igyekezni fog meggyőzni az európai fórumokat a román választási törvény demokratizmusáról. A Helsinki bizottságtól az Európai Néppártig, nem kevesen találtak eddig kifogásolnivalót abban, hogy a román szabályozás az etnikai szervezetek számára sokkal szigorúbb feltételeket támaszt, mint a pártok számára. (Ennek értelmében egy kisebbségi szervezet az általa képviselt közösség legalább 15%-ának támogatását kell élvezze, vagy legalább 25.000 tagot kell számláljon, úgy hogy 15 megyében is legkevesebb 300 tagja legyen. E feltételek sokkal keményebbek bármely kisebbség számára, mint a pártoktól megkövetelt 50.000 tag, ami egyébként szintén rendkívül szigorú követelmény.) Frunda tehát bárhonnan jött, bárhányszor mond ellent önmagának, állíthatja a legnagyobb jogi abszurdumot, megmarad pozíciójában. A jelenség sajnos Kárpát medencei szintű. A többségi hatalom számára kényelmes figurák Bugár Bélától, Kasza Józsefen át Markó Béláig vagy Frunda Györgyig mindaddig csúcspolitikus maradnak, amíg egy hiteles magyar szervezet meg nem buktatja az őket hordozó komprádor-alakzatot, az MKP-t, a VMSZt valamint az RMDSZt, a nemzeti érdekek kiárusítására szakosodott álnemzeti triumvirátust. 
Borbély Zsolt Attila
a HUNSOR Erdélyi tudósítója
a cikk megjelent a Kapu oldalain is 
hunsor.se/bzsatudositasai

Kolozsvári táblaháború
Évek óta zajlik ez is, újabb és újabb kanyarokkal, mindmáig kézzel fogható eredmény nélkül. Már a magyar közösség szempontjából nézve. A legújabb fejlemény az, hogy a Kolozsvári Törvényszék elutasította a Minority Rights egyesület azon kérését, hogy kötelezze a polgármestert hogy tegyen ki a kétnyelvű helységnévtáblákat a város bejárataihoz.
Az nem derül ki a törvényszék honlapján található szűkszavú összefoglalóból, hogy pontosan mi a per tárgya, de az előzményekből és sajtóhírekből arra lehet következtetni hogy az, hogy a polgármester ültesse gyakorlatba a városi képviselő-testületnek a táblák kihelyezésére vonatkozó határozatát. Ez pedig egy teljesen jogos kérés és érthetetlen az ítélet, magam is kíváncsi vagyok, hogy mivel indokolja azt a bíró. Remélem amint a felperes kézhez kapja, közkincsé is teszi majd. Ez biztos: a polgármester az elutasítást nem indokolhatja azzal, hogy a magyarok alakosság kevesebb mint 20%-át teszik ki, ugyanis az 1206/2001-es Kormányhatározat olyan esetben ezt kötelezővé teszi, ellenben legyen akárhány százalék a magyar lakosság, ha a képviselő-testület úgy dönt, akkor a magyar felirat ki kell kerüljön, azért, mert helyi ügyekben ilyen téren a testület szuverén módon dönt, a polgármesternek pedig törvényes kötelessége a testület határozatait végrehajtani. Ha nem ezt teszi, az hivatali visszaélés, vagyis bűncselekmény. Éppen ezért a kolozsvári magyarok megfontolhatják azt is, hogy büntető panaszt tegyenek az akadékoskodó polgármester ellen, megvan rá minden okuk és joguk.
A kérdés ugyanakkor megközelíthető más irányból is. A már említett kormányhatározat 2001-ben született, melléklete pedig tételesen felsorolja az összes olyan települést, amelyben valamely nemzeti kisebbség 20% felett van jelen, s rögzíti azt is, hogy mi a neve az adott településnek ama kisebbség nyelvén. Ebben a mellékletben pedig ott szerepel Kolozsvár is! A kormányhatározat azt is előírja, hogy az érintett települések polgármesterei ki kell helyezzék a kétnyelvű feliratokat (települések s azon belül közintézmények nevei) maximum 90 nappal a határozat érvénybe lépése után. Az a határidő 2002 márciusában járt le, addig kellett volna az akkori polgármester kihelyezze a város bejárataihoz a kétnyelvű táblákat, 14 éve van tehát mulasztásban a mindenkori polgármester.
Ezen rendelkezések végrehajtását a prefektus (is) felügyeli, be nem tartásuk esetén 2500 és 5000 lej közötti bírságot szabhat ki.
Következésképpen ha van ha nincs a táblák kihelyezéséról szóló önkormányzati határozat, azokat a kormányhatározat előírásai szerint még 2002 elején ki kellett volna helyezni, s ez azóta is aktuális, ezt a kötelességet mulasztotta a mindenkori polgármester, ezért a prefektusnak büntetni kellett volna és büntetni kellene. S mivel a jogszabály semmi olyat nem tartalmaz, hogy ha valahol utólag a lakosság részaránya csökken, akkor el kell távolítani a táblát (már csak azért sem, mert a szerzett jogokat jobb helyen visszavonni nem illik), ezért az a tábla ma is ott kellene álljon.
Mindebből az következik, hogy túl azon, hogy a táblaállításra vonatkozó határozat gyakorlatba ültetését kérik, a kolozsváriak még két – békés, azaz nem büntetőjogi – dolgot tehetnek:
1. Felszólítják a polgármestert, hogy az 1206/2001-es Kormányhatározat előírásainak megfelelően helyezze ki a város bejárataihoz, illetve a helyi középületekre a kétnyelvű feliratokat.
2. Jelzik a prefektusnak, hogy a polgármester 14 éves mulasztásban van, s felszólítják, hogy ezért bírságolja meg és kötelezze őt a feliratok kihelyezésére.
Ezek a hazai lehetőségek. De nem szabad megfeledkezni a nemzetköziekről sem. Az Európa Tanács (azon belül kiemelten az 1206/2001-es Kormányhatározatban is hivatkozott Kisebbségi Keretegyezmény titkársága, valamit a két éve igen kritikus jelentést kiadó ECRI) és az EBESZ tájékoztatása a minimum, amit szerintem ezzel az üggyel kapcsolatban is célszerű megtenni. Illetve ha meglesz az ítélet indoklása, azt meg lehet küldeni az Európai Bizottságnak is, azt alátámasztandó, hogy távolról sem jött el az ideje annak, hogy a román igazságszolgáltatás felügyeletét megszüntessék.
Árus Zsolt. itthon.ma//szerintunk

Irányváltás kellene
Érdekes jelenségre világított rá a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) minap, rámutatva, milyen visszásságokhoz vezet az RMDSZ kint is vagyok, bent is vagyok politikája, no meg hogy a nemzeti közösség érdekeinek védelmében inkább akadály volt, mint segítség a kormányzati szerepvállalás.
Nem véletlen, hogy csak jó néhány hónappal az ellenzékbe szorulás után hallani először arról: az RMDSZ árnyékjelentéssel próbálja kiigazítani azokat a valótlanságokat, melyeket az Európa Tanácsnak elküldött, a kisebbségi jogok biztosításáról szóló országos dokumentum tartalmaz. Csakhogy, mint kiderült, a jelentést az az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala készítette, amelynek vezetője októberig az RMDSZ embere volt – a jelentést decemberben továbbították az ET-nek –, és Laczikó Enikő azóta is ott van, igaz, „csak” helyettes vezetőként. Fura az is, hogy az RMDSZ mostanáig soha nem emelt kifogást a hasonló jelentések kapcsán, pedig ez immár a negyedik, és ismervén helyzetünket, nehéz elképzelni, hogy a korábbiak a mostaninál valósabb képet festettek volna. A szövetség kormányon lévén vagy épp oda készülődvén, „mindhárom alkalommal maximálisan támogatta az országjelentések nem túlzottan magyarbarát és irreális statisztikáit, amelyek a magyar közösséget érintően a »minden rendben« képet festették” – fogalmazott a CEMO. Magyarán, hitelesítették a román kormányok sorozatos hazugságait.
Az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter felháborodott a CEMO felvetésén, hogy független civil szervezetek lennének illetékesek árnyékjelentések készítésében – az ET kritériumai között is ez szerepel –, nem hajlandó sem megérteni, sem elfogadni, miért találják úgy egyesek, hogy az előzmények után a szövetség nem hiteles forrás. Mintha Csipkerózsika-álomból ébrednének, hirtelen kiderült: „az RMDSZ-nek minden joga és kötelezettsége is megvan árnyékjelentést készíteni”. Szaporodnak a magyarellenes támadások, az RMDSZ-es tisztségviselők feje fölött is ott köröz a korrupcióellenes ügyészség, összeomlani látszik a torony, amelynek tégláit 25 éve rakosgatják egymásra nagyon lassan Bukarestben. Előtűnik, hogy megszerzett jogok is visszavehetőek, a kormányba simulásnak, a kis lépések politikájának eredményei egyik napról a másikra szertefoszolhatnak. Semmivé válhat mindaz, aminek kiharcolására oly büszke az RMDSZ.  Újabb és újabb bizonyítékok kerülnek elő, melyek megmutatják, mennyire téves úton bolyongunk bő negyedszázada. Milyen keveset adott és mily sok lehetőséget vett el a megalkuvó, kompromisszumokra alapozott Bukarest-központú politizálás. Változás kellene, melyhez a tavaly meghirdetett megújulás nagyon kevés, ideje lenne az irányváltásnak, a határozottabb, következetesebb kiállásnak és nemcsak választások előtt, a szavazatszerzés bűvöletében. 
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Készíthet árnyékjelentést az RMDSZ
A kisebbségi szervezeteket – a romániai magyarság esetében az RMDSZ-t – az Európa Tanács (ET) Tanácsadó Testülete kéri, hogy vegyenek részt az országjelentés alakításában. Aki ennek ellenkezőjét gondolja, az nem ismeri az ET hatályos rendelkezéseit. Ez önmagában még nem baj, csak akkor az illető szervezet ne foglaljon állást európai jogvédelmi kérdésekben – fogalmazott Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyi titkára, a FUEN alelnöke a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) azon nyilatkozatával kapcsolatosan, amely a szövetség szerepét firtatja a kisebbségi keretegyezmény monitorizálásában.
Vincze Lóránt úgy véli, ha már beleártja magát ebbe a kérdéskörbe, a CEMO-nak tudnia kellene, hogy a Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelmére és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára vonatkozó országjelentést nem az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala nyújtja be, hanem a Külügyminisztérium mint Románia kétoldalú és nemzetközi szervezetekben viselt tagságából adódó hivatalos fél. „Egyetlen szervezetnek és intézménynek sincsen ráhatása arra, hogy a Külügyminisztérium milyen verziót küld el a Keretegyezményről vagy a Chartáról az Európa Tanácsnak” – fogalmazott a külügyi titkár.
Vincze Lóránt kifejtette, hogy az ET Tanácsadó Testületének a kisebbségi keretegyezményre vonatkozó érdek-képviseleti naptára pontosan leírja, hogy a szervezettel való viszonyban ki és hogyan vehet részt a kisebbségi érdekérvényesítés folyamatában. 
A dokumentum szerint az érintett kisebbség képviselőit az ET Tanácsadó Testülete bátorítja, hogy magától értetődő aktív szerepet vállaljanak az ország monitorizálásában. A leírás szerint a monitorizálás azt az időszakot jelenti, amely minden ciklusban az országjelentés hivatalos benyújtásával kezdődik és a Miniszteri Bizottság által megfogalmazott ajánlásokkal ér véget. A menetrend szerint a Tanácsadó Testület a tagállamban találkozik a kisebbség képviselőivel, hogy ismertessék a saját helyzetükre vonatkozó álláspontjukat. Ugyanakkor a kisebbségi civil szervezeteknek számos lehetőségük van, hogy szerepet vállaljanak a monitorizálási ciklusban. „Külügyi munkája során az RMDSZ a monitorizálási időszakon kívül is folyamatos kapcsolatban van az ET testületeivel és az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával, kérdezés nélkül is elmondjuk álláspontunkat a jogsértésekről és a kisebbségi kérdés sajnos, negatív irányú romániai alakulásáról. Ezt a munkát folytatjuk az árnyékjelentés elkészítésével” – összegzett Vincze Lóránt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen Hunor: Románia semmibe veszi a kisebbségpolitikában tett nemzetközi kötelezettségvállalásait
Kelemen Hunor szerint Románia egyre gyakrabban veszi semmibe az európai felzárkózása érdekében tett kisebbségpolitikai nemzetközi kötelezettségvállalásait. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének az állásfoglalását pénteken közölte az RMDSZ hírlevele.
Az RMDSZ-elnök emlékeztetett rá, hogy Románia kétéves késéssel nyújtotta be az Európa Tanácsnak a kisebbségvédelmi keretegyezmény alkalmazásáról készített negyedik jelentését, amelyet a kormány az érintett magyar közösség képviselőinek a megkérdezése nélkül készített el, és a jelentés rengeteg ferdítést, pontatlanságot és valótlan állítást tartalmaz. Ezért találta indokoltnak az RMDSZ-es árnyékjelentés készítését.
"Tizenegy éve trükköznek a képviselőházi szakbizottságokban a kisebbségi törvénytervezettel. Ez már önmagában is hitelesen ábrázolja, hol áll itthon az uniós csatlakozás utáni kisebbségpolitika" – példázta Kelemen Hunor.
Azt is megemlítette, hogy tucatnyi kisebbségellenes törvénykezdeményezést nyújtottak be a parlamentben, amelyek megvitatásra várnak. Ezek közül kiemelte azt a jogszabálytervezetet, amely betiltaná az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban, megemlítette azt, amely az RMDSZ-t és az etnikai szervezeteket tiltaná be, valamint azt, amely szerint csupán román feliratozással lehetne sugározni bármilyen más nyelvű médiatartalmat.
Az RMDSZ készülő árnyékjelentése ismerteti azokat az eseményeket, amelyek során a román hatóságok kétségbe vonták a kisebbségeket megillető jogok valamelyikét, és konkrét javaslatokat tesz a jogsértések orvoslására – közölte pénteki hírlevelében az RMDSZ. Népújság (Marosvásárhely)

A politika belülről: Antal Árpád esete általános elbizonytalanodáshoz vezetett
Tőkés kitüntetéséről, a sepsiszentgyörgyi helyzetről, a jogérvényesítés akadályairól és az erdélyi magyarok közérzetről beszélgettünk Kelemen Hunorral.
Mi,  miért és hogyan történik a politikában? A politika belülről legfrissebb műsorában, amely március 7-én, 21.35-től látható az Erdély TV-ben, illetve március 8-án hallgatható meg az Erdély FM-en, Tőkés László állami kitüntetésének visszavonásáról (az erről mondottakat már korábban összefoglaltuk), az Antal Árpád elleni eljárásról és ennek következményeiről, a magyar kisebbség jogérvényesítését gátoló módszerekről, az RMDSZ kisebbségjogi árnyékjelentéséről, a 36 városban végzett RMDSZ-es konzultáció eredményeiről és a szociális tevékenységet folytató civil szervezetek helyzetéről beszélgetett Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője. A beszélgetés kivonata az alábbiakban olvasható. 
Az Antal Árpád elleni DNA-s eljárásról 
„Nem ez az első olyan eset, hogy székelyföldi (és nemcsak) önkormányzati vagy közösségi vezetők ellen indítanak eljárást. Korrupcióról szó sincs, maga az ügyészség sem korrupciót említ, hanem károkozásról beszélnek. Szerintünk károkozás sincs, egy olyan hitelszerződéssel kapcsolatban indítanak eljárást, amelyet a város fejlesztésére és az életminőség javítására fordítottak. Ezt minden ember tudja Szentgyörgyön, és értékelik is Antal Árpád munkáját.” 
„Nem tud az ember nem gyanakodni, a legjóhiszeműbb ember is felteszi magának a kérdést, hogy mi folyik ebben az országban, amikor azt látja, hogy sem a sepsiszentgyörgyi polgármester, sem a csíkszeredai polgármester és alpolgármester, sem pedig a gyergyószentmiklósi polgármester esetében nem fogalmaznak meg korrupciós vádat: egyiküket sem vádolják azzal, hogy a közpénzből elvittek volna haza, ellopták volna vagy felhasználták volna saját célra.” 
„A korrupcióellenes harcot fontosnak tartjuk, és rengeteg olyan eljárás van, ami indokolt, de azt nem lehet elfogadni, hogy ennek a harcnak az ürügyén politikai leszámolásokra és politikai jellegű tisztogatásokra is sor kerüljön. Ez nem véletlen, valami tervszerűséget fel lehet fedezni ezekben az ügyekben.”  Milyen hatása lesz az eljárásnak a helyhatósági választásokra? 
„Ha holnap lennének a választások, akkor Antal Árpádnak ki sem kellene mennie a szobából, anélkül megnyerné a választásokat, mert a sepsiszentgyörgyi polgárok látták, hogy milyen változások mentek végbe az elmúlt közel nyolc évben a városban. Ilyen szempontból nincsenek félelmeink, nincsenek aggodalmaink. A kérdés az, hogy tud-e indulni, illetve, hogy akar-e indulni. Mi azon leszünk, hogy Antal Árpád induljon, más jelöltünk ebben a pillanatban nincsen.” 
„Az elbizonytalanodás általános, sőt a magyar részen még erősebb, mert azt látjuk, hogy olyan esetben is el lehet indítani az eljárást és meg lehet hurcolni az embereket, amikor az ügyész maga sem beszél korrupcióról.” „Ilyenkor én mindig azt mondom, hogy előre kell menni, mert nincs ahová hátralépni, mert akkor azt a célt szolgálod, amit mások követnek.” 
A törvényhozásban az RMDSZ meg tudja gátolni a jogcsorbító kezdeményezéseket. Milyen más úton történnek visszaélések? 
- nem tartják be a törvényt, és ennek nincs következménye (MOGYE, nyelvhasználati jogok) 
- olyan bírósági döntések születnek a feljelentések nyomán, amelyek a közösségi szimbólumhasználatot korlátozzák, vagy a magyar nyelvű feliratok eltüntetésére, levételére vonatkoznak (kolozsvári helységnévtábla, marosvásárhelyi ítélet a himnuszéneklésről); egy-egy ilyen érvelés szinte minden logikát nélkülöz, viszont a bírósági döntéseket diktatúrákban, demokráciákban is mindig végre kell hajtani. 
„Ezek azok az eszközök, amelyek ellen politikusként nem tudsz küzdeni, mert ha megnézzük a médiát, ha egy politikus felszólal egy bírósági döntéssel kapcsolatban, akkor mindenhonnan kapja a pofonokat és a pofonnál erősebb csapásokat. Én magam is kaptam, mások is kaptak. De ez nem azt jelenti, hogy az igazságszolgáltatás döntéseivel kapcsolatban nem mondhatjuk el a véleményünket, mert akkor azt mondjuk, hogy a szólásszabadság egy részéről máris lemondtunk.” 
Az olaszteleki kislány esetéről 
„Egyértelmű, hogy diszkriminációról volt szó, mégpedig etnikai diszkriminációról, mert nem azzal vádolt senki egy orvost, hogy a betegellátást nem végezte el, vagy rosszul végezte el, hanem azzal, hogy megalázott egy kamaszt, mert az nem beszélt jól románul. Ez elfogadhatatlan, ezért a Diszkrimináció-ellenes Tanácshoz fordultunk. Nekünk az a célunk, hogy minden romániai magyar ember tudjon beszélni románul, ezért is mondjuk, hogy a román nyelvet speciális tankönyvből kell oktatni, mert úgy sokkal jobban, gyorsabban, hatékonyabban el lehet sajátítani a román nyelvet, és ezen a téren már van néhány pozitív eredményünk. Viszont elfogadhatatlan az, hogy valakit hiányos nyelvtudása miatt megalázzanak emberi méltóságában.”
„Azt gondoljuk, hogy az egészségügy területén is szabályozni kell, ki kell terjeszteni a nyelvhasználati jogokat, mert csupán a jóhiszeműségre, a jóindulatra alapozni nem elegendő sajnos.” 
Az ET kisebbségjogi keretegyezményéhez készült jelentésről 
„Romániában azok, akik kifele kommunikálnak, győzelmi jelentéseket készítenek, egy modellértékű Romániáról.” „Amíg nem mondja azt a legnagyobb kisebbség Romániában, jelesül az erdélyi magyar közösség, hogy a dolgok rendben vannak, addig nem lehet elfogadni és jónak venni azt, amit mond a külügyminiszter. Mi azt mondjuk az árnyékjelentésünkben, amit március 15. után mutatunk be, hogy nagyon nincsenek rendben a dolgok, nagyon messze van attól Románia, hogy a meglévő jogszabályokat alkalmazva, a kisebbségi jogokat a gyakorlatba ültesse, és talán még messzébb áll attól a jogbővítéstől, amit mi fontosnak tartunk, azoktól az intézményes garanciáktól, amelyek az identitásmegőrzéshez hosszútávon elengedhetetlenül fontosak a mi szempontunkból.” 
A 36 városban végzett RMDSZ-es konzultációról 
„Két nagy területet tart egyformán fontosnak a romániai magyar ember. Az egyik a kisebbségvédelemre és a saját identitásával kapcsolatos problémákra vonatkzoik. Amikor megkérdezik, hogy az RMDSZ-től mit vár el, akkor ezeket helyezik mindenek előtt a lista élére, hogy ez a dolga az RMDSZ-nek a mai napig: kisebbségvédelem, kisebbségi jogok, nyelvhasználati jogok, autonómia. Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy neki személyesen mi a legfontosabb, akkor a prioritás a gazdasági, szociális kérdések, az egészségügy, a bérek, a nyugdíjak. Ez a két dolog egymást nem oltja ki, csak megfelelően kell tudni értelmezni az eredményeket.” 
szerk. Transindex.ro

Sikerpropaganda siker nélkül 
„A magyar kisebbségi oktatás is haszonélvezője annak, hogy ezután állami támogatásban részesülnek a felekezeti, illetve a magániskolák Romániában” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki a kormány által legutóbb elfogadott határozat kapcsán arra is kitért: a tanügyi törvénybe foglalt szabályozás gyakorlatba ültetése valóban fontos lépés a hazai oktatásban. Hosszú távon ez az intézkedés az oktatási rendszer fejlődéséhez, kínálatának bővítéséhez vezet – tette hozzá.
Az RMDSZ idézett hírlevele minden bizonnyal sokunkban kiüti a biztosítékot, mert diadalt ülni afölött, hogy több mint öt esztendővel érvénybe lépése után alkalmaznak egy sarkalatos törvényt, illetve annak morzsányi darabkáját, akkora arroganciára vall, hogy csupán ezért le lehetne váltani az egész RMDSZ-t szőröstül-bőröstül. Hát mi a csudát tesznek negyed százada a választott tisztségviselők, ha azt sem tudják, hogy Romániában a történelmi magyar egyházak által felügyelt iskolák állami tanintézmények, ezért nehéz megérteni, miként válik a magyar kisebbségi oktatás is haszonélvezőjévé annak, ha néhány ortodox magániskola ezentúl normatív finanszírozást kap az államtól?! Nem a nevezett kormányhatározat ellen szólunk, hisz az mindannyiunk előnyére válik, ha az oktatás a jelenleginél nagyobb anyagi támogatásban részesül, még akkor is, ha magyar közösségünk ebből vajmi keveset lát, és ha még az sem biztos, hogy ettől a minőség javul. De az már elfogadhatatlan, hogy az RMDSZ elnöke diadalmámorban úszik attól, hogy „a jogszabályba foglaltak lépésenként a gyakorlatban is érvényre jutnak”, majd úgy tesz, mint aki feltalálta a spanyolviaszt, és sürgeti, „hogy a román nyelv tanításához legyen meg a megfelelő tanterve és tankönyve valamennyi osztálynak egészen a középiskola végéig”. Sunyít és nem mondja ki, mit ért megfelelő tanterv és tankönyv alatt, holott egyértelmű: sajátos tantervre és tankönyvre van szükség, ami azt jelenti: a románt idegen nyelvként kell tanítani a kisebbségi gyermekeknek. Kelemen Hunor miért nem néz körül a terepen, miért nem a valóságból meríti az alapot aranymondásaihoz?
És mindezek tükrében mennyire lesz hiteles az az árnyékjelentés, amelyet azért készít az RMDSZ, mert a Románia által az Európa Tanácshoz kétéves késéssel benyújtott jelentés a kisebbségvédelmi keretegyezményről nem megfelelő, mert „a dokumentum kidolgozói nem konzultáltak a tartalmáról velünk, a tulajdonképpen érintettekkel”. Vajon, ha megtették volna, jobban állnánk a kisebbségi joggyakorlat jövőjét illetően? Bízhatnánk abban, hogy bármi is történik a javunkra? Hisz a papír sok mindent megbír, és mifelénk már többször beigazolódott: az asztalfiókokban elrejtett dokumentumok, de még a nyilvánvaló jogszabályok is csak azért vannak, hogy létezésüket kipipálják, betartásukat már senki nem ellenőrzi.
Miként hihetnénk, hogy az elpocsékolt huszonöt esztendő után az árnyékjelentés nem csak választási kampányfogás, nem csak amolyan Kelemen Hunorra jellemző, eredmények nélkül végződő nekibuzdulás, afféle „Kelenor-jelenség”? Mindaddig, amíg egy sor ígéret csak a be nem tartottak kategóriájában szunnyad, nemcsak az a kérdés, hogy mit nem tart be a román állam, hanem az is, mennyit játszik el hosszú távú 
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiáltvány a székely szabadság napján
Ma, 2016. március 10-én, a marosvásárhelyi Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél a székely szabadság napján összegyűlt székelyek, a jog és a demokrácia útját járva következetesen kinyilvánítjuk akaratunkat: igényeljük Székelyföld területi autonómiáját! Ezt teszik velünk ma a támogatásunkra idesereglett erdélyi magyar közösségek képviselői és szerte a nagyvilágban mindazok, akik megértették a székely szabadság napjának üzenetét: számunkra ez a nap nemcsak a vértanúinkra, történelmi példaképeinkre való közös emlékezés napja, de az összetartozásé, a jogkövetelésé is, amely csakis a nemzeti önrendelkezés jegyében fogalmazódhat meg.
Jogos követeléseinket mindaddig fenntartjuk, amíg Székelyföld státuszát megnyugtató módon törvény garantálja. Ismételten kénytelenek vagyunk megállapítani:
Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, kiemelt figyelemmel az Európa Tanácshoz való csatlakozáskor vállalt, a tanács 1993/1201-es számú ajánlásának teljesítésére; Románia nem tartja tiszteletben a Kisebbségi Keretegyezményben és a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt kötelezettségeit;
Románia nem veszi figyelembe az Európai Unió javaslatait, amikor regionális reformot, az ország közigazgatási átalakítását tervezi.
Románia nem veszi figyelembe saját állampolgárainak demokratikusan kinyilvánított akaratát. Mi több, a hatóság nyílt vagy burkolt formában támadja közösségünk választott vezetőit, szimbólumainkat, tényleges és szimbolikus gesztusokkal, megkérdőjelezhető jogi eljárásokkal, a diktatúrára jellemző intézkedések egész sorával kíván félelmet kelteni, eltántorítani követeléseinktől. Korlátozza a szólásszabadságot, a szabad gyülekezéshez való jogunkat.
Székelyföld területi autonómiája olyan közjogi intézmény, amely – szervesen beépülve az ország közigazgatási átalakításának folyamatába – megteremti az itt élő, őshonos székely-magyar többségi kollektivitás számára a teljes és tényleges egyenjogúság feltételeit. Az autonóm régió az állam és a kollektivitás között elhelyezkedő, demokratikusan választott testülettel rendelkezik, az önigazgatás hatásköreit gyakorolja, illetve államhatósági jogosítványokkal is bír. Teszi mindezt a Székelyföld területén élő minden nemzeti közösség nevében és érdekében.
Székelyföld jogi státuszának rendezéséért párbeszédet és együttműködést akarunk a román kormánnyal a helyi közösségek szabad akarata, az állampolgárok közti szolidaritás és a konstruktív együttműködés messzemenő figyelembevételével. A nyílt és őszinte párbeszédre azért is van esély, mert Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát. A párbeszéd elutasítása ezzel szemben a szélsőségek megjelenését bátorítja.
Mindezek szellemében követeljük:
A történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott, önálló fejlesztési és közigazgatási régiót!
Ezen közjogi státuszt szavatolja Székelyföld autonómiájának statútuma! A statútum elfogadása érdekében a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld jogállásáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal!
Románia kormánya maradéktalanul tartsa tiszteletben a Románia és Magyarország között kötött, a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló szerződést, különös tekintettel a 15/9. szakaszra, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét!
Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!
Marosvásárhely, 2016. március 10. Erdély.ma

Megemlékezés és tiltakozás
Autonómiát Székelyföldnek!
Románia kormánya maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentum 15/9. szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét! – olvasható abban a közfelkiáltással elfogadott kiáltványban, amely Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli és amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasott fel a Székely vértanúk emlékműve előtt, a székely szabadság napja alkalmából szervezett rendezvényen.
Jelentős csendőrségi és rendőrségi jelenlét mellett kezdődött el tegnap délután a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés és tiltakozás, amelyre a meghirdetett időpontban több ezren gyülekeztek Marosszékről, Miklósvárszékről, Csíkszékről, Gyergyószékről, Kézdiszékről, Orbaiszékről, Sepsiszékről, Udvarhelyszékről, Aranyosszékről. A Székely vértanúk emlékművénél a parajdi fúvószenekar indulóival és áldással kezdődött, a magyar és a székely himnusz eléneklésével, majd koszorúzással zárult a székely szabadság napi rendezvény, amelyen az 1854-ben, 162 évvel ezelőtt vértanúhalált szenvedett székelyekre emlékeztek. A koszorúzást követően a tömeg a prefektúra elé vonult.
A Fejérvári induló után felcsendült a Vártemplom harangja, illetve a csíksomlyói harang, majd Izsák Balázs olvasta fel az SZNT kiáltványát.
A dokumentum megállapítja: Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, az Európa Tanács területi autonómiát ajánló 1201/1993-as ajánlását, a kisebbségi keretegyezményt, illetve a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját. Megállapította: "Románia nem veszi figyelembe saját állampolgárainak demokratikusan kinyilvánított akaratát. Mi több, a hatóság nyílt vagy burkolt formában támadja közösségünk választott vezetőit, szimbólumainkat, tényleges és szimbolikus gesztusokkal, megkérdőjelezhető jogi eljárásokkal, a diktatúrára jellemző intézkedések egész sorával kíván félelmet kelteni, eltántorítani követeléseinktől. Korlátozza a szólásszabadságot, a szabad gyülekezéshez való jogunkat".
A kiáltvány szerint van esély a román kormánnyal folytatandó nyílt és őszinte párbeszédre, mert "Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát". A párbeszéd elutasítása viszont a szélsőségek megjelenését bátorítja – olvasható a dokumentumban. "Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!" – zárul a kiáltvány.
A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség pártigazgatója, Marc Gafarot i Monjo Katalóniából, a Baszk Nemzeti Párt küldötte, Jose Maria Etxebarria, Szabolcs Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, Szőcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.
Tőkés László beszédében arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be a "magyarellenes kurzus garázdálkodásait", és egy román–magyar kerekasztal összehívását sürgette. "A székely vértanúk áldozata kitartásra kell kötelezzen bennünket (…), a Székelyföld puszta létét is tagadó (…) Romániában" – jelentette ki az EMNT elnöke, igazat adva Kövér Lászlónak, a magyar országgyűlés elnökének, aki szerint nemcsak a szabad mozgáshoz, de a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
A rendezvényen az SZNT elnöke átadta a Gábor Áron-nagydíjat, amelyet az idén a Szentegyházi Gyermekfilharmóniának és vezetőjének, Haáz Sándornak ítélt a Székely Nemzeti Tanács.
A felvonulás incidensek nélkül zárult. Az SZNT képviselői átadták a kiáltványt a prefektúra képviselőjének, aki megígérte, hogy továbbítja a kormánynak.
A rendezvény végén a Grand Hotel előtt várakozó autóbuszokkal távoztak a messziről jöttek.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)