Megnyílt a Kálvin idősotthon
Szombaton ünnepélyes keretek között nyitották meg Marosvásárhelyen a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete által építtetett Kálvin idősotthont. A 3700 négyzetméter összfelületű ingatlan egyik szárnyában egy- és kétágyas, 72 személy befogadására alkalmas 48 lakrész, a másik szárnyában tíz, nyugdíjas lelkészeknek otthont adó lakás található. A rendezvényen jelen volt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kántor Csaba püspökhelyettes, Lukács József, a Királyhágó- melléki Református Egyház püspökhelyettese, Tárkányi Márton, a nyugdíjintézet igazgatója, Jakab István, az otthon igazgatója, valamint több egyházi és világi meghívott.
– Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem! – ezzel a Zsoltárok könyvéből vett fohásszal – melyet Kántor Csaba püspökhelyettes is alapigéjének választott –, az időskort megér ember könyörgésével nyitotta meg kapuját az idősotthon. Mint mondta, szeretetteljes szolgálat indul el az otthonban, amely támaszt és vigaszt nyújt fogyatkozó erejű időseknek, odahajol az elesettekhez, betegekhez, reményt nyújt a hitevesztetteknek.
– Az elmúlt öt év a magyar református egyházban a kálvini jubileumi évek jegyében zajlott. Sepsiszentgyörgyön szobrot állítottunk a nagy reformátornak, most pedig átadjuk ezt a hajlékot, amelyet szintén róla neveztünk el. A Romániai Magyar Református Egyház munkásai, fizetett alkalmazottai egy nyugdíjintézetbe tömörülve dolgoznak, és megpróbálják a munkával megteremtett javakat úgy felhasználni, hogy ne csak a saját életüket tegyék öncélúan ezzel a vagyonnal biztonságossá, hanem úgy dolgoznak, hogy a tágabb közösséget is szolgálják – mondta Kató Béla püspök. A nyugdíjintézet abból a megfontolásból döntött az idősotthon létrehozása mellett, hogy a fiatalok által befizetett nyugdíjalapot ésszerűen használják fel. Közismert, ebben az országban egyre kevesebben dolgoznak, az átlagéletkor kitolódik, és arra kell számítani, hogy nem lesz aki befizessen a nyugdíjalapba. A pénzt olyan ingatlanokba fektetik, amelyek az idő teltével is megőrzik az értéküket. Amikor Marosvásárhelyen az Eminescu utcában, közel a Diakóniai Házhoz, eladó lett a telek, bár magas áron árulták, úgy döntöttek, hogy a város szívében ez a hely lesz a megfelel. Áll rajta egy 150 éves ház, ezt szerették volna átalakítani. Az építkezési engedélyeztetés során a városrendezési osztály arra szólította fel az új tulajdonost, hogy az épület utca felőli falát teljes hosszában két méterrel költöztesse bennebb. Pereskedni nem volt érdemes, ezért úgy döntöttek, hogy lebontják a régi házat, és újat építenek. A várossal sokat vitatkoztak, egyezkedtek, de végül három év után az egyház megkapta a 100.000 eurós kárpótlást.
– Ma egy csodálatosan szép, modern, a XXI. század igényeinek megfelelően berendezett idősotthont adhatunk át, amiből semmi sem hiányzik. Isten dicsségét szolgálja a mi munkánk, s a megteremtett javak felhasználási módjában rejlik ez. Egy ilyen háznak nemcsak az építése, de a fenntartása is nehéz és költséges. Olyan világot élünk, amikor a világ minden tája felé szétszélednek a fiatalok. Itthon maradnak a szülők, akik annak idején abban reménykedtek, hogy a gyermekeik gondoskodnak róluk. Az otthon nekik nyújt segítséget. Óriási dolog egy keresztyén központban biztonságban tudni az idős szülőket. Az egyház nem az anyagi haszon megszerzésére törekszik, a realitásokkal szembenézve próbál segíteni azokon is, akik önhibájukon kívül kerültek oda, hogy saját forrásaikból nem képesek önmaguk ellátására befizetni. Bízunk abban, hogy az otthon méltó lesz Kálvin nevéhez, s az itt dolgozó nővérek, gondozók Isten erejével tudnak szolgálni. Ha az intézménynek nem lesz ilyen kisugárzása, akkor csak egy lesz a többi között – mondta a püspök.
Jakab István, az otthon igazgatója azt hangsúlyozta, hogy ebben a házban a szeretetnek kell uralkodnia, amit bevisznek az itt lakók szobájába. Az ápolás és gondozás mellett vissza szeretnék adni azt a méltóságot, amit a társadalom egyre inkább megvon az emberektől.
Mit nyújt még az otthon? Mentálhigiénés szakemberek segítenek a beköltözők beilleszkedésében, ünnepségeket, rendezvényeket szerveznek, csoportos és egyéni gyógytornát tartanak azoknak, akiknek ezt a háziorvos elírja, gyógymasszázst biztosítanak. A társalgóban lehetőség nyílik különböző foglalkozásokra – kézimunka, társasjáték, színház, zene –, biztosított a tévé és az internetszolgáltatás. Minden vasárnap és ünnepnapokon istentiszteletet tartanak.
Tárkányi Márton, a nyugdíjpénztár igazgatója köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak az otthon felépítéséhez, majd a meghívottaknak bemutatták az épületet.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Az egyház nem szolgáltatás (Reformátusokról nem csak reformátusoknak)
Az elmúlt héten az Erdélyi Református Egyházkerület generális konventje a sepsiszentgyörgyi belvárosi református gyülekezetben tett hivatalos látogatást. Az ünnepi programsorozat nyitóakkordjaként Kató Béla püspök jelenlétében a felújított templomtoronyra elhelyezték az egyházkerület címerét és a székely címert, ezzel is jelezve a református közösség, valamint a székely nép identitásának létét és erejét. A ceremónia végén Pap Attilával, a gyülekezet lelkipásztorával beszélgettünk, aki készséggel számolt be a püspöki vizitációról, valamint a további teendőkről.
A lelkipásztor nehezményezte, hogy napjainkban az emberek az egyházra szolgáltatásként, és nem szolgálatként tekintenek. Ennek hátránya, hogy a befizetett egyházfenntartói járulék ellenében valamilyen szolgáltatást várnak, gyakran az egyházmegyét vagy egyházközséget érint szociális gondok megoldását. Továbbá a lelkipásztor kiemelte a háromszéki reformátusok egyházzal szembeni negatív attitűdjét is, amely – mint fogalmazott – gyakran tapasztalható a lelkész közvetlen munkatársai részéről is. Elmondta: találkozott olyan egyházközséggel, ahol a presbiterek kijelentették, azért van a lelkész, hogy imádkozzon az egyháztagok helyett is. Fontosnak tartja a mentalitásváltást, amely – mint mondta – nem könnyű feladat, azonban elengedhetetlen lépés a további építkezés szempontjából.
Hangsúlyozta a gyermekekkel, fiatalokkal való munka fontosságát, a vallásórák megtartását, a konfirmandusok hitbeli megerősítését. Eddigi tapasztalataira alapozva elmondta, ezek megszervezése és eredményes kivitelezése elsősorban nem a lelkipásztortól függ, hanem a szülőkkel, családokkal való személyes kapcsolat meglététől. Ezt a személyes kapcsolatot csak a gyülekezeti tagok otthonában lehet kialakítani a családlátogatások során. A lelkész megfogalmazta abbeli szándékát, hogy a közeljövőben felkeresi a kisgyermekes családokat. Szeretné nyitottá tenni a gyülekezeti szeretetszolgálatot, hogy ne csak az egyes tisztségeket betölt személyeknek legyen lehetőségük részt vállalni a gyülekezeti diakóniai feladatokban, hanem minden egyháztagnak. Végezetül egy kéréssel fordult a gyülekezet felé: a családlátogatások alkalmával fogadják nyitott szívvel és lélekkel a lelkipásztort.
Huszár Szilamér
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mikó-ügy – Befejeződött a fellebbviteli tárgyalás, ítélethirdetés várható
Befejeződött a fellebbviteli tárgyalás hétfőn a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt indult büntetőperben a Ploiesti-i Táblabíróságon – közölte az MTI-vel a Kapcza Mikolt Krisztina, az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvédje.
A táblabíróság szóvivője az MTI érdekélődésére megerősítette, hogy november 26-án, szerdán várható az ügyben jogerős ítélet.
Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte az épület visszaszolgáltatását az egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Az ügyben eljáró buzaui bíróság Markó Attilát, akit időközben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelső bíróság tavaly októberben – saját illetékességét elhárítva – megállapította: az ügyben a ploiesti-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet.
Többszöri halasztás után a ploiesti-i táblabíróság hétfőn érdemben letárgyalta az ügyet, elhangzottak a vád- és védőbeszédek.
Kapcza Mikolt Krisztina elmondása szerint a védelem azzal érvelt, hogy nem a restitúciós bizottság, hanem a NATO- és EU-csatlakozásra váró román állam adta vissza a sepsiszentgyörgyi épületegyüttest a református egyháznak, hogy meggyőzze külföldi partnereit: Románia tiszteletben tartja a tulajdonjogot. A védelem szerint a visszaéléssel vádolt bizottsági tagoknak nem döntéshozó, hanem végrehajtó szerepük volt az egyébként jogszerű restitúcióban.
A Mikó-ügyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) emelt vádat. A DNA pénteken közölte, hogy Markó Attila ellen egy másik ingatlan-visszaigényléssel kapcsolatos ügyben is bűnvádi eljárást indított hivatali visszaélés gyanújával, és kérte a képviselőház hozzájárulását a politikus előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Az időközben Magyarországra települt Marosán Tamás hétfőn nyílt levélben fejtette ki álláspontját az őt ért vádról. Rámutatott: a vád arra hivatkozva vitatta a visszaszolgáltatás jogosságát, hogy az iskola közadakozásból épült, vagyis a vádhatóság szerint a tulajdonjog a „népet", azaz az államot illeti. Rámutatott: jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve önkormányzati és állami segélyből épül, de annak tulajdonosa ettől függetlenül az egyház. Erre a legfrissebb példa a Bukarestben épülő ortodox katedrális – tette hozzá. „Ha a román állam tulajdona lett volna (a Mikó gimnázium), mi értelme lett volna államosítani?" – érvelt Marosán Tamás.
A jogerős ítéletet vélhetően nem fogják a tárgyalóteremben kihirdetni, azt a bíróság honlapján teszi majd közzé az ügyben eljáró kéttagú bírói tanács – mondta az MTI-nek a református egyház ügyvédje. MTI
Erdély.ma

Újabb nyílt levelet küldött a Mikó-per ügyében Marosán Tamás
Újabb tisztázó nyílt levelet fogalmazott Marosan Tamás, a Mikó-per vádlottja az üggyel kapcsolatban, amelynek hétfőn ismét tárgyalnak a Ploiesti-i Táblabíróságon. Az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogtanácsosa pontokba szedve bizonyítja, hogy a Mikó-per vádlottjait ártatlanul ítélték el első fokon. Levelét az alábbiakban közöljük.
Mikó ügy:
Ne hagyjuk az igazságot a feledés homályába merülni!
Valószínűleg végéhez közeledik a Mikó per. 2014. november 24-én jogerős ítélet születhet. Ismételten megpróbáltam röviden összefoglalni a per lényegét.
                                A vádirat (és az alapfokú bírósági határozat) szerint:
                I. nem voltunk illetékesek az ingatlant visszaszolgáltatni, és
                II. a „valósággal ellentétben” a református egyháznak szolgáltattuk vissza a Mikó Kollégiumot,
                III. tudniillik a kollégium közadakozásból és városi, illetve állami segélyből épült fel, tehát az államosítás előtti tulajdonosa a „székely nép”, tehát a román állam volt.
                                Tények:
                I. A Brassói Ítélőtábla hét hónappal a visszaszolgáltatást megelőzően a 2001. szept. 21-i 258. sz. jogerős határozatában megállapította, hogy a „Mikó” kollégium ingatlanának visszaszolgáltatása ügyében a 83/1999. sz. sürgősségi kormányrendelet 2. sz.-ban meghatározott 3 tagú bizottság (amelynek tagjai voltunk) illetékes eljárni. Tehát mégiscsak illetékesen jártunk el!
                II.1. A Kovásznai Törvényszék 2005. okt. 20/125A. sz. határozatában (a 176/1948-as államosítási dekrétumra hivatkozva) első következtetéseként megállapította, hogy a teljes kollégiumi vagyon egykori tulajdonosa a református egyház volt (5. old. 2., és 6. bek.). A Brassói Ítélőtábla 2006. márc. 15-i 187/R. sz. jogerős határozatában (a 176/1948-as államosítási dekrétum mellett a kollégium 1937-1938 évi Értesítőjére való hivatkozással) jogerősen állapította meg a református egyháznak kollégiumi vagyonok feletti tulajdonjogát és ebből fakadó perbeli minőségét.
                II.2. Hivatkozással a Román Nemzeti Bank 1947. nov. 18-án 2681. sz. átiratára, 299-1947/48. sz. alatti válaszában a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium igazgatója a következőről számolt be: „Kollégiumunk nem önálló jogi személy, hanem az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona...” (az eredeti levelezés a Kovászna megyei állami levéltárban található)!
                II.3. A 176/1948-as államosítási dekrétum mellékletéből (amelyre hivatkozik a II.1. alatt említett törvényszéki, valamint ítélőtáblai határozat) egyértelműen kiderül, hogy a Mikó Kollégium teljes vagyona (a Mikó Kollégium ingatlana is!) a református egyháztól lett államosítva.
                II.4. A sepsiszentgyörgyi Ref. Székely-Mikó Kollégium nyilvánossági jogú fiúgimnáziumának és leánygimnáziumának Értesítője az 1937-1938-ik iskolai évről – amelyet a Bucegi Tartomány tanfelügyelősége 23462/1939. sz. alatt hagyott jóvá (amelyre szintén hivatkozik a II.1. alatt említett ítélőtáblai határozat) egyértelműen leírja, hogy: „...a kollégium mint a vallásszabadsággal szorosan összefüggő intézmény, és mint a református egyház fenntartásának eszköze, az érvényben lévő törvények értelmében, mindenestől kizárólag az erdélyi református egyházkerület testéhez tartozik, és az egyházi hatóságoknak van alárendelve.”
                II.5. az 1925-ös évi magánoktatási törvény 11. szakasza alapján kiállított, az 1928. aug. 8-án a 174. sz. hiv. közl.-ben megjelent 81. sz. „Autorizáció”-ból egyértelműen kiderül, hogy a Mikó Kollégium fenntartója és tulajdonosa az Erdélyi Református Egyházkerület. A magánoktatási törvény végrehajtási utasításában az „autorizáció” kitöltésére vonatkozó rendelkezés 9. pontja előírja, hogy a „tulajdonos” rovatba az iskola alapítóját és fenntartóját kell beírni (1926. márc. 10-i hiv. közl.). A két világháború közötti román jogalkotó az egyházi iskolák tulajdonosaként azok alapítóit és fenntartóit ismerte el!
                II.6. A magyarországi református egyház egyetemes névtára (Bp., 1912, 374. old.) a következőt tartalmazza: „Sepsiszentgyörgyi ref. Székely Mikó-kollégium (1859). Az intézetet az erdélyi református egyházkerület tartja fenn.”
                II.7. A kollégiumi ingatlan telekkönyvében tulajdonosként a sepsiszentgyörgyi ev.-ref. Székely Mikó kollégium szerepel. A romániai Református Egyház Kánonjának 1. szakasza értelmében „A Romániai Református Egyház történeti fejlődése során a következő elnevezéseket használta: „Evangelico Reformata, vulgo Calviniana”, „Helvét Hitvallású Evangéliumi Református Egyház”, „Református Egyház” és „Cultul Reformat Calvin”. A kolozsvári Házsongárdi temető főbejáratánál elhelyezkedő korabeli püspöki sírokon, valamint a kolozsvári Református Teológia épületének homlokzatán is az ev.-ref. rövidítés van kiírva. Mégsem kérdőjelezi meg senki a teológia fölötti egyházi tulajdonjogot! Az egyházi vagyonokról és azok telekkönyvezése ügyében lásd még előző nyílt levelem 6.6., valamint 6.7. pontját (http://www.kronika.ro/erdelyi-hirek/marosan-tamas-nyilt-level-miko-ugyben).
                II.8. „... Egyházalkotmány ... 3. §. Az evang. reformált egyház alsó és felső iskolái, mint a vallás szabad gyakorlatának jogával lényeges kapcsolatban álló intézmények, s az egyház önfenntartásának eszközei, ..., mindenestől az egyház testéhez tartoznak s az egyházi hatóságok alatt állanak. ...”(Egyházi Törvények az Evangeliom szerint Reformált Magyarországi Keresztyén Egyházban, budapesti 1891-93-ik évi országos zsinat, Budapest, 1894).
                III.1. „... 55. A vallásfelekezetek községi segélyezése.... Abból, hogy a polgári község a felekezeti iskola költségeit viselni akarja, vagy annak javára bizonyos szolgálatokat hordozni tartozik, a polgári községek részére az iskolafenntartó felekezettel szemben külön jogok gyakorolhatósága nem következik....Vkm. 19790/904....”(Protestáns Egyházi Közigazgatási Törvénytár ... 1523-1913, id. Hegedűs János, Nagybecskerek, 1913, 67. old. 5. bek.)”
                III.2. A múltban is és jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve városi/községi és állami segélyből épül(t) fel, s mégis annak jog szerinti tulajdonosa az illető egyház (erre a legfrissebb példa a „Catedrala Mantuirii Neamului”, amelynek egyedüli tulajdonosa az Ortodox egyház, s nem a „román nép” - se nem az állam-)! Amennyiben az iskola a „székely nép” (ilyen jogi személy nem létezik!), tehát a román állam tulajdona lett volna, mi értelme lett volna azt államosítani???
Ahogy a kéz sem független az emberi testtől, úgy a Mikó kollégium is az egyház testéhez tartozott!
Fentieket figyelembe véve, amennyiben tényleg illetéktelenül és/vagy „valóság ellenesen” állapítottuk meg a református egyház (mint volt tulajdonos) jogosultságát, akkor bármilyen ítélet előtt fejet hajtok!
Amennyiben a Mikó per valamennyi részletét tisztázni óhajtják, szíveskedjenek (újra) elolvasni 2013. szeptember 27-i nyílt levelemet, ellenőrizvén a benne foglaltak hitelességét!
Tisztelettel,
Marosán Tamás
Európai Unió, 2014. november 22.
maszol.ro

Semjén: megdöbbentő a Markó Attila elleni ítélet és elfogadhatatlan a kollégium újraállamosítása
A magyar kormány megdöbbenéssel értesült a Markó Attilát, az RMDSZ parlamenti képviselőjét, a restitúciós bizottság tagját felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtó – Ploiesti-i Táblabíróság által hozott – jogerős ítéletről – közölte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán az MTI-vel.
Közleményében a kormányfő kereszténydemokrata helyettese kitért arra is: elfogadhatatlannak tartják, hogy egy korábban az egyháznak visszaadott intézményt, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumot újraállamosítják. Ugyancsak elfogadhatatlan nevezte, mind egyházi szempontból, mind a magyarság szempontjából, hogy Romániában a jogerősen visszaszolgáltatott egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekednek.
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre módosította a ploiesti-i táblabíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt indított büntetőperben a restitúciós bizottság tagjaira alapfokon kiszabott börtönbüntetéseket, és megerősítette az első fokú ítélet azon részét, amely szerint a református egyház elveszíti tulajdonjogát az ingatlan felett – közölte az MTI-vel szerdán Georgiana Petrisor, a táblabíróság szóvivője.
Első fokon a bíróság 2012-ben a közérdek elleni visszaélésnek minősítette azt, hogy a háromtagú restitúciós bizottság 2002-ben, egy korábbi kormányrendeletet végrehajtva, visszaadta a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi épületegyüttest az Erdélyi Református Egyházkerületnek. A ploiesti-i táblabíróság szerdán a bizottság két – korábban letöltendő szabadságvesztésre ítélt – tagja, Markó Attila és Marosán Tamás 3-3 éves büntetését ötéves próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre változtatta, a korábban 3 éves felfüggesztett börtönre ítélt Silviu Clim fellebbezését pedig elutasította.
A három éve zajló Mikó-per nagy felháborodást váltott ki az erdélyi magyarság körében, 2012 októberében a történelmi egyházak és az erdélyi magyar pártok közös demonstráción tiltakoztak Sepsiszentgyörgyön az első fokú ítélet ellen, amelyen egyértelművé tették, hogy ezt az ügyet az egyházi ingatlanok újraállamosítását célzó kísérletnek tekintik.
MTI
Erdély.ma

Az Erdélyi Református Egyházkerület állásfoglalása a Mikó-ügy kapcsán
25 év jogállamiságba vetett hitünk dőlt ma meg azzal, hogy a Ploiesti-i Táblabíróság jogtalanul elvette az Erdélyi Református Egyházkerülettől a Református Székely Mikó kollégium épületét. Olyan állapot állt elő, amivel a román állam azt jelezte a reformátusoknak, a kisebbségieknek, hogy nem ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást ebben az országban. Nem akarunk másodrendű állampolgárok lenni, és követeljük az államtól, hogy mondja ki, hogy a kisebbségek mire jogosultak. Nem akarunk abba a helyzetbe jutni, amibe a szászok jutottak, hogy másodrendűek, eladhatóak lettek.
Újra kell gondolnunk az egyház és állam viszonyát a következő időben, ezért november 29-re, szombatra rendkívüli egyházkerületi közgyűlést hívunk össze 11 órára a kolozsvári Kétágú templomba, ahol az egyházkerületi közgyűlés meghatározza, hogy milyen irányba indulunk tovább.
Az a lojalitás és a jogállamiságba vetett hitünk, amivel ezekben az esztendőkben a román állam iránt viseltettünk súlyosan károsult. A leginkább az fáj, hogy egy egész közösséget, ha nem többet a 700 000 lelket számláló református közösséget arcul csapták, hazugnak, csalónak, követelőzőnek nevezték. Ez számunkra erkölcsi kérdés, nem egy épület léte, vagy nem léte a tét. Ez a visszaállamosítás azt üzeni, hogy ebben az országban bármikor bármit meg lehet tenni. Ugyanakkor igazságtalanság történt azokkal szemben is, akik a munkájukat végezték.
Ez a kérdés azért lehet súlyos a következő időszakra nézve, mert az összes református kollégium ebben a helyzetben van, hiszen azt a tényt nem akarták elfogadni, hogy a református egyház felépítése és rendje szerint minden hozzá tartozó intézmény külön jogi személyiséggel rendelkezett. Ez az a tény, amit most egyértelműen megtagadtak. Ha a román állam nem akarja érteni és beismerni a tényeket, akkor mindig találhatnak olyan jogi vesszőhibát, amivel bármikor bármit meg lehet tenni.
Határozottan visszautasítjuk az államnak ezt a hozzáállását. Egyértelmű diszkriminációnak tartjuk, hogy míg a többségi egyháznak szállodákat és több millió euró értékű ingatlanokat adományozott, addig a kisebbségi egyháztól azt is elvette, ami a sajátja volt! Ragaszkodunk az egyház autonómiájához! A román állam most minden ’90-től erre visszaszerzett ingatlan birtokviszonyát megkérdőjelezte. A református egyház tulajdonának alig egyharmadát adták vissza, most pedig erről az egyharmadról is azt mondja, hogy törvénytelenül és jogtalanul került vissza jogos tulajdonosához. Ettől kezdve már csak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága marad lehetőségként, ahol meg kell hallják az európai keresztyénség, reformátusság tiltakozását!
„Te pedig, emberfia, prófétálj Izráel hegyeinek, és mondd: Izráel hegyei, halljátok meg az Úr igéjét! Így szól az én Uram, az Úr: Mivel az ellenség hahotázva azt mondta rólatok: Birtokunkba kerültek az ősi halmok! – ezért prófétálj, és mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Mivel a vesztetekre törnek mindenfelől, hogy a többi nép birtokává legyetek, és mivel szájukra vettek titeket a rágalmakat terjesztő népek, azért, Izráel hegyei, halljátok az én Uramnak, az Úrnak igéjét!
Ezért így szól az én Uram, az Úr: Fölemelt kézzel esküszöm, hogy majd a körülöttetek élő népeknek kell eltűrniük, hogy gyalázzák őket!
Mert én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megművelnek és bevetnek titeket." (Ezékiel könyve 36, 1-4a-7-9)
Kató Béla, püspök
Markó Gábor, főgondnok
Erdély.ma

Markó Attila: az Emberi Jogok Európai Bírósága elé visszük a Mikó-ügyet
Markó Attila számára nincs különbség a felfüggesztett és a végrehajtandó büntetés között a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításról szóló döntés tükrében. Nyilatkozata szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik az ügyet. Az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli tanácskozást tart szombaton, ahol a további lépéseket tárgyalják meg.
Markó Attila (fotó) az ítélettel kapcsolatban közölte: „előttem semmi különbség nincs a felfüggesztett vagy a végrehajtandó büntetés között annak az érdemi kérdésnek a tükrében, hogy a Székely Mikó Kollégium a református egyház tulajdonát képezte, attól államosítási dekrétummal elvették, azt érvényes román jogszabályok szerint jogosan visszaszolgáltattuk, és amelyet ezzel a döntéssel visszaállamosítottak.” A képviselő szerint az nem is kérdés, hogy ezt az ügyet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke portálunknak megerősítette a visszaállamosítás tényét, és a további lépéseikről is beszámolt. Elmondta, „hihetetlen, de a hír igaz, hogy a román állam mégis meg merte tenni: egy hétszázezer fős közösséget arcul csapott azzal, hogy visszavette azt az ingatlant, amit már egyszer visszaadott. Ezáltal azt üzeni, hogy bármikor bármi megtörténhet.” A püspök elmondta, hogy szombatra egyházkerületi közgyűlést hívott össze Kolozsvárra, ahol az Egyházkerület legfontosabb testülete fog dönteni arról, hogy melyek lesznek a következő lépések.
Az Erdélyi Református Egyházkerület elnökségének közleménye
Huszonöt év jogállamiságba vetett hitünk dőlt szerdán meg azzal, hogy a Ploiesti-i Táblabíróság jogtalanul elvette az Erdélyi Református Egyházkerülettől a Református Székely Mikó kollégium épületét. Olyan állapot állt elő, amivel a román állam azt jelezte a reformátusoknak, a kisebbségieknek, hogy nem ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást ebben az országban. Nem akarunk másodrendű állampolgárok lenni, és követeljük az államtól, hogy mondja ki, hogy a kisebbségek mire jogosultak. Nem akarunk abba a helyzetbe jutni, amibe a szászok jutottak, hogy másodrendűek, eladhatóak lettek.
Újra kell gondolnunk az egyház és állam viszonyát a következő időben. Az a lojalitás és a jogállamiságba vetett hitünk, amivel ezekben az esztendőkben a román állam iránt viseltettünk, súlyosan károsult. A leginkább az fáj, hogy egy egész közösséget arcul csaptak, hazugnak, csalónak, követelőzőnek neveztek. Ez számunkra erkölcsi kérdés, nem egy épület léte vagy nem léte a tét.
Ez a kérdés azért lehet súlyos a következő időszakra nézve, mert az összes református kollégium ebben a helyzetben van, hiszen azt a tényt nem akarták elfogadni, hogy a református egyház felépítése és rendje szerint minden hozzá tartozó intézmény külön jogi személyiséggel rendelkezett. Ez az a tény, amit most egyértelműen megtagadtak. Ha a román állam nem akarja érteni és beismerni a tényeket, akkor mindig találhatnak olyan jogi vesszőhibát, amivel bármikor bármit meg lehet tenni.
Határozottan visszautasítjuk az államnak ezt a hozzáállását. Egyértelmű diszkriminációnak tartjuk, hogy míg a többségi egyháznak szállodákat és több millió euró értékű ingatlanokat adományozott, addig a kisebbségi egyháztól azt is elvette, ami a sajátja volt! Ragaszkodunk az egyház autonómiájához!
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

Kató Béla püspök: a református egyházat csapták arcul
A 700 ezres erdélyi reformátusságot csapták arcul, nevezték hazugnak, csalónak, ezért az egyháznak újra kell gondolnia a román államhoz fűződő viszonyát - mondta a közmédiának nyilatkozva Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerdán, a Mikó-ügyben aznap kihirdetett jogerős ítéletre utalva.
"Huszonöt év jogállamiságába vetett hitünk dőlt meg ezzel ma, és olyan állapot állt elő, amivel a román állam jelezte a reformátusoknak, kisebbségeknek, hogy nem ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást" - jelentette ki a püspök.
Kifejtette: szomorú és lesújtó üzenet ez a román állam részéről, amely súlyosan károsítja azt lojalitást, amellyel a reformátusok ezekben az esztendőkben viseltettek a román állam iránt. Hozzátette: szombatra rendkívüli egyházkerületi közgyűlést hív össze Kolozsvárra, a Kétágú Templomba, ahova a közgyűlési tagokon kívül a gyülekezetek képviselőit is várják, hogy közösen döntsenek: "hogyan tovább".
„Bármikor, bármi megtörténhet”
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) arra hivatkozva vitatta a visszaszolgáltatás jogosságát, hogy az iskola közadakozásból épült. Ezt a vádhatóság úgy értelmezte, hogy az ingatlan tulajdonjoga a "népet", azaz az államot illeti. Kató Béla szerint a Mikó-ügyben hozott ítélet nem egy épületről szól, hanem erkölcsi kérdés számára, mert azt a látszatot kelti, hogy a reformátusok olyasmit követelnek, ami nem volt az övék.
"Ez a visszaállamosítás azt üzeni: ebben az országban bármikor, bármi megtörténhet. Az összes iskolánk ebben a helyzetben van, ettől kezdve bármikor, bármit vissza lehet venni, hiszen ha nem ismerünk el egy dolgot, és nem akarjuk azt beismerni, akkor bármikor lehet találni olyan jogi vesszőhibát, amivel bármit meg lehet tenni" - vélekedett a református püspök.
maszol/MTI

Visszaállamosítás és felfüggesztett börtönbüntetés (Ítélet a Mikó-perben)
Lényegét tekintve helybenhagyta az alapfokú ítéletet, csak a büntetést enyhítette a Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatási perében a ploieşti-i táblabíróság. Az iskola tehát állami tulajdonban marad, és a bírák szerint azok, akik visszaszolgáltatták az Erdélyi Református Egyházkerületnek, hivatali visszaélést követtek el. Az ítélet végleges és jogerős, de a vádlottak nem fogadják el, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak igazságtételért.
A tegnap közzétett határozatban az egykori restitúciós bizottság magyar tagjaira a buzăui bíróságon 2012-ben kiszabott, egyenként hároméves börtönt letöltendőről felfüggesztett büntetésre módosították, és nem csupán Markó Attila képviselő, volt kisebbségügyi államtitkár esetében, hanem Marosán Tamás volt egyházkerületi jogász számára is, ami azt jelenti, hogy nem ismerték el az ellene felhozott vádpontok idén tavasszal bekövetkezett elévülését. A felfüggesztés próbaideje öt év, és bizonyos feltételekhez kötött. A harmadik, eleve felfüggesztett börtönre ítélt vádlott, Silviu Clim nyugalmazott igazságügyi minisztériumi jogász, valamint a kormányfőtitkárság és az igazságügyi minisztérium fellebbezéseit a táblabíróság elutasította, mert megalapozatlannak látja azokat, a Sepsiszentgyörgy város által benyújtott fellebbezést pedig elfogadhatatlanként dobták vissza. E három intézményt egyenként 500 lejes perköltség megtérítésére kötelezik, az Erdélyi Református Egyházkerületnek azonban elengedik azt az 1 137 856 lejes kártérítést, amelyet a buzăui bíróság szabott ki.
Az ítéletről a Markó Attila védelmét ellátó Eugen Iordăchescu bukaresti ügyvéd lesújtva nyilatkozott: szerinte törvénytelen és megalapozatlan döntés született, hatalmas ítélkezési tévedés történt, ezért „nincs más hátra, meg kell támadnunk az Emberi Jogok Európai Bíróságán”. Ugyanezt erősítette meg az egyház védelmét ellátó Kapcza Mikolt ügyvéd is, aki az alapfokúnál emberségesebbnek, de ugyancsak elhibázottnak tartja a ploieşti-i döntést, és elkerülhetetlennek tartja a további küzdelmet: az egyháznak ugyanis meg kell védenie – most már nemzetközi fórumon – a tulajdonjogát, a vádlottaknak pedig az ártatlanságukat.
Markó Attila elérhetetlennek bizonyult, egy rövid üzenetet tett közzé Facebook-oldalán a következő szöveggel: „Elnézést kérek mindenkitől – sajtótól, kollégáktól –, de nem tudok most senkivel beszélni. Előttem semmi különbség nincs a felfüggesztett vagy a végrehajtandó büntetés között annak az érdemi kérdésnek a tükrében, hogy a Székely Mikó Kollégium a református egyház tulajdonát képezte, azt érvényes román jogszabályok szerint jogosan visszaszolgáltattuk, és amelyet ezzel a döntéssel visszaállamosítottak. Természetesen az nem is kérdés, hogy ezt az ügyet a strasbourgi emberi jogi bíróság elé visszük.”
A magyarság és a jogállamiság arculcsapása
A 700 ezres erdélyi reformátusságot csapták arcul, nevezték hazugnak, csalónak, ezért az egyháznak újra kell gondolnia a román államhoz fűződő viszonyát – nyilatkozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Mikó-ügyben kihirdetett jogerős ítéletről. „Huszonöt év jogállamiságába vetett hitünk dőlt meg ezzel ma, és olyan állapot állt elő, amivel a román állam jelezte a reformátusoknak, kisebbségeknek, hogy nem ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást” – mondotta. Szomorú és lesújtó üzenet ez a román állam részéről, amely súlyosan károsítja azt a lojalitást, amellyel a reformátusok ezekben az esztendőkben viseltettek a román állam iránt – tette hozzá. Kató Béla szombatra rendkívüli egyházkerületi közgyűlést hív össze Kolozsvárra a Kétágú Templomba, ahova a közgyűlési tagokon kívül a gyülekezetek képviselőit is várják, hogy közösen döntsenek a hogyan továbbról. A püspök számára a Mikó-ügyben hozott ítélet nem egy épületről szól, hanem erkölcsi kérdés, mert azt a látszatot kelti, hogy a reformátusok olyasmit követelnek, ami nem volt az övék. „Ez a visszaállamosítás azt üzeni: ebben az országban bármikor, bármi megtörténhet. Az összes iskolánk ebben a helyzetben van, ettől kezdve bármikor, bármit vissza lehet venni, hiszen ha nem ismerünk el egy dolgot, és nem akarjuk azt beismerni, akkor bármikor lehet találni olyan jogi vesszőhibát, amivel bármit meg lehet tenni” – vélekedett.
lláspontját az egyházkerület elnöksége közleményben erősíti meg.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint veszélyes precedenst teremtett a Ploiesti-i Táblabíróság azzal, hogy érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatását, és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az ügyben eljáró restitúciós bizottság tagjait. Az igazságszolgáltatás ítéleteit nem szokás kommentálni, de ebben az esetben kivételt kell tenni – vélekedett, és közölte: igazságtalannak tartja az ítéletet „az egyházzal szemben, azokkal szemben, akik a törvényt alkalmazták, azokkal szemben, akiktől a kommunista diktatúra ingatlanokat kobozott el. Az ítélet megnyit egy kaput, amelyen keresztül a hasonló módon meghozott visszaszolgáltatási döntések érvénytelenítését kérhetik. Veszélybe kerül mindaz, amit az elmúlt két évtizedben tettünk a visszaszolgáltatás terén.”
Az egyetlen igazságos döntés az lett volna, ha az egyháznak hagyják az iskolát, Markó Attiláékat pedig felmentik, bocsánatot kérnek tőlük, és esetleg kártérítést is adnak nekik azért a feszültségért, aminek az elmúlt években alaptalanul kitették őket – nyilatkozta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki az enyhített ítéletet is vérlázítónak tartja. „Nem tudok örülni annak, hogy a városé lesz a nagy értékű ingatlan, mert mindennél fontosabb az igazság, és itt igazságtalanság történt. Az a gyanúm, hogy a nagy igazságtevési hullámban szándékosan összekeverik a valós korrupciós ügyeket az erdélyi magyarság jogos követeléseivel, és ez precedensértékű lehet, ezek után bármelyik egyháztól bármit elvehet az állam” – vélekedett az elöljáró, aki tegnap este Kolozsvárra utazott, hogy Kató Béla erdélyi református püspökkel és Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel megbeszéljék a történteket és a következő lépéseket.
A magyar kormány is megdöbbenéssel értesült a Markó Attilát, az RMDSZ parlamenti képviselőjét, a restitúciós bizottság tagját felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtó, a ploieşti-i táblabíróság által hozott jogerős ítéletről – közölte Semjén Zsolt, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese, aki szerint az is elfogadhatatlan, hogy egy korábban az egyháznak visszaadott intézményt, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot újraállamosítják. Az egyház és a magyarság szempontjából is elfogadhatatlan, hogy Romániában a jogerősen visszaszolgáltatott egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekednek – szögezi le Semjén Zsolt.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mikó és társai
Bő két év és tizenöt tárgyalási forduló után pont került a Mikó-ügyként elhíresült tulajdon-visszaszolgáltatási per végére.
A jogerős ítélet megfosztja a Székely Mikó kollégium tulajdonjogától az Erdélyi Református Egyházkerületet, megállapítja az ügyben érintett személyek büntetőjogi felelősségét, ugyanakkor eltörli az egyház alapfokon megállapított kártérítési kötelezettségét.
A kétségtelenül emberi sorsokat alakító végkifejleten túl az ítélet erőteljes közösségi jövővonzatot is hordoz, és igazából ebben rejlik a jelentősége és veszélye. A döntést követő első lépésként ugyanis a tulajdonlapokon vissza kell állítani a visszaszolgáltatás előtti állapotot, amely a román államot jelöli meg az ingatlan tulajdonosaként.
Viszszaállamosítási veszély? Közvetlenül talán nem, összességében azonban akár annak jegyeit is hordozhatja. Mivel a vonatkozó jogszabály értelmében a közoktatás lebonyolítása az önkormányzatok illetékessége, a Mikó a sepsiszentgyörgyi önkormányzat közvagyonának listáját gazdagítja majd elidegenítési jog és az épület rendeltetésének megváltoztatása nélkül. Azaz a város nem válik tulajdonossá, nem adhatja el, és nem is adományozhatja oda senkinek az épületet. Még az egyháznak sem.
Hogy mi akkor a gond? A Mikó-ügy precedensteremtő jelentősége. Ahogy egy nagytakarítás alkalmával esetenként olyasmi is törik, porlad, aminek nem azt a sorsot szánták, úgy a többi visszaszolgáltatott egyházi ingatlan is áldozatul eshet az önmagában dicséretes romániai rendteremtési folyamatnak.
Az egyházi iskolák többsége ugyanis anno a Mikóéhoz hasonló konstrukcióban jött létre és tartották fenn őket, ezért aztán érhetik még meglepetések a hazai magyar közösségeket a kabát újragombolása során. Mert amíg az oktatás önkormányzati hatáskör, addig elvileg sem Nagyenyednek, sem Kolozsvárnak vagy Marosvásárhelynek nem eshet bántódása.
Az iskolafenntartói törvény esetleges módosítása azonban egycsapásra olyan helyzetet teremthet, ami évtizedekkel veti vissza a honi magyarság komfortállapotát. Huszonöt évvel a forradalom és közel húsz évvel a magyar kormányzati részvétel után.
Csinta Samu |
Krónika (Kolozsvár)

Mikó-per: a sepsiszentgyörgi városvezetőség is további lépéseket tervez
A Mikó-ügyben hozott ítéletet bírálta, valamint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé vinné azt Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere is. Antal Árpád, a megyeszékhely vezetője már tárgyal a református egyház vezetőivel.
Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta, a Székely Mikó kollégium diákjaként, a Mikó és a Refi vezetőtanácsának tagjaként, valamint Mikós diák szülőjeként elkeseredett és megdöbbent a szerdai ítéleten. Mint magyarázta, nem tud felállni az asztaltól a szerdai tanácsülést követően úgy, hogy ne említették volna meg a vérlázító történteket.
„Ezt a döntést, miszerint a Székely Mikó Kollégium épületét visszaállamosítják, valamint a bizottsági tagokat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélik, nem fogjuk továbbra sem szó nélkül hagyni” – jelentette ki Sztakics Éva. Mint magyarázta, biztos benne, hogy bár különböző formákban, azonban együtt és közösen sikerül egyet nem értésüket kifejezni az erdélyi magyaroknak.
Elárulta, már zajlanak a tárgyalások a kolozsvári Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és vezetősége, valamint Antal Árpád, továbbá az RMDSZ elnöksége között. Mint az alpolgármester magyarázta, biztos abban is, hogy nemzetközi fórumokon valóban igazságot szolgáltatnak. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik az ügyet, és ha Romániában nem szolgáltattak igazságot, akkor az említett nemzetközi fórumon megtámadva a határozatot biztosan megszületik az igazságos döntés – mutatott rá Sztakics Éva.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy fogalmazott kedd este: „Az igazság mindennél fontosabb, ezért ezt nem fogjuk ennyiben hagyni”. A megyeszékhely vezetője ugyanakkor ígéri, a további lépésekről igyekeznek mindenkit időben tájékoztatni.
Bencze Melinda |
Székelyhon.ro

Svédországi Magyarok Országos Szövetsége: a Mikó-ügy kirakatper
Kirakatpernek minősítette a Ploiesti-i Táblabíróságnak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt indított büntetőperét, valamint mélységesen elítélte a törvényszék határozatát a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Egy nappal korábban jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre módosította a táblabíróság a restitúciós bizottság tagjaira alapfokon kiszabott börtönbüntetéseket, és megerősítette az első fokú ítéletnek azt a részét, amely szerint a református egyház elveszíti tulajdonjogát a sepsiszentgyörgyi ingatlan felett.
Bihari Szabolcs, a szövetség elnöke közleményében úgy vélte, hogy a kommunizmus évei alatt jogtalanul államosított épületet a restitúciós bizottság javaslatára szolgáltatták vissza jogos tulajdonosának, az Erdélyi Református Egyháznak. A szervezet szerint a Székely Mikó Kollégiumnak helyt adó épület ismételt államosítását nem lehet másként értékelni, mint az erdélyi magyarság és a Református Egyház elleni lépést.
A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége szerint a bírósági döntés ellentmond mindazon nemzetközi szerződéseknek, amelyek a kisebbségi jogokat és a szabad vallásgyakorlást szavatolják, és amelyeket Románia aláírásával szentesített. A szervezet úgy vélte, ez az ítélet kimeríti a köztörvényes bűncselekmény fogalmát és Románia jogállamiságát kérdőjelezi meg. „Nyíltan magyar- és egyházellenes, és a Romániában élő kisebbségek elleni olyan támadás, melyet az Európai Unió szellemiségében hívő polgár nem fogadhat el" – olvasható a közleményben.
Emiatt a szövetség mélységesen elítéli a határozatot. Tiltakozását eljuttatja Románia kormányához és az európai kisebbségi fórumokhoz, valamint az ítéletről tájékoztatja Svédország kormányát is.
Erdély.ma

Bánffy Katalin erdélyi története
Amint hozzáférhettem, diákéveimben elbűvölten olvastam az Erdélyi történetet, később már idősen, ámulattal a Huszonöt évet és Bánffy Miklós és leánya levelezését, most pedig szinte türelmetlenül a kíváncsiságtól veszem kézbe gróf Bánffy Katalin könyvét: Ének az életből. (Helikon Könyvkiadó, Budapest, 2014)
Méltó helyen, a Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatták be még a nyáron, a szerző jelenlétében. Nagy utat jártak be a könyvek, de apa és lánya irodalmi munkássága együvé tartozik. Világégés, rombolások, javaik elvesztése, a családi, a gyermeki és apai szeretet kapcsolatából örökre elválás kísérték útjukat, mindemellett szépséges írásokat hagytak ránk.
Gróf Bánffy Miklós, Bonchida ura, számos művészeti ágban különlegesen tehetséges, megannyi nehéz helyzetben megoldást találó hazafi, politikus, egyházát támogató patrónus, akinek élete a nincstelenségben, a korai halálban ért véget, ma már meggyőződtünk róla, hogy honfitársai őszinte megbecsülése övezi, az általa írott és a róla szóló könyveket milyen nagy érdeklődéssel olvassák.
Mennyire jó, megértő, szerető apa volt. Leánya, Katalin könyvéből most is ilyen minőségében ismerkedünk meg vele, bár az édesanya, Váradi Aranka anyai szeretete, gondoskodása mindvégig jelen van a történetben, ebben az erdélyi családi történetben.
A Bánffy-művek vagy a család életével kapcsolatos könyvek megjelenése után várható, hogy Bánffy Katalin tollából egy olyan olvasmány kerekedik ki, amely valamiképpen összegzi is az eddigiekből leszűrteket, de azon felül emberközelbe hozza ezt a különleges erdélyi arisztokrata családot, mindennapi életük folyását, örökölt és kialakult szokásaikat, sokszínű és sokféle helyszínen mozgó életüket.
Egy olyan letűnt világot elevenít fel, amelynek társadalmi rétegei sorsfordulóhoz érkeznek, immár nem is először. Ki hogyan éli ezt át?
Apja a főrendi ház tagja, külügyminiszter, a modern művészetet támogató és művelő, de alapjában kevésre korlátozott gazdaságát fenntartó, fejlesztő munkálkodó ember mellett milyen a kislány Bánffy Katalin, majd a felserdült önálló, az eseményeket felnőttként megítélő fiatal lány élete? Hogyan alakítja fejlődését egy igazán szerető és gondoskodó anya, a művelt, gyönyörű szép, tehetséges színésznő, a Nemzeti Színház tagja, Váradi Aranka? A két család, az apai és az anyai más-más életmódot, gondolkodásmódot, életrendet jelentett és kínált a kislánynak. Nem mindennapi emberek Váradi Aranka szülei, testvérei, később a testvérek családja, gyermekeik elevenné, vidámmá teszik Katalin ifjúságát, felszabadult, őszinte emberré válik ebben a környezetben. Amit köztük lát és felfedez, az a fővárosi művész és művelt értelmiségiek rendezett családi élete.
Kezdettől a dajkája és később az eléggé sűrűn váltakozó német vagy francia nevelőnők vannak mellette, utóbbiak a nyelvtanulás miatt, és többnyire rövid epizódot jelentettek. Az igazi gyermekfelügyeletet Mariska nénire, a szakácsnéra és Tonkára, Váradi Aranka hűséges komornájára bízták. Gyermekkora legkedveltebb színhelye a visegrádi villa, valóságos gyermekparadicsom, ahol a fáról eszi a gyümölcsöt, bokorról a málnát, közel a Duna, óriási rét és libalegelő vezet a folyóig. Legszebb emlékképei maradnak erről a tájról, később még erősebb kötődése a bonchidai kertekhez, a lovaglásokhoz, a zsuki erdőhöz.
A könyv akkor válik élménnyé, amikor Bánffy Katalin leírja Bonchidát. Erdély legszebb kastélya "az erdélyi Versailles" – amelyet a rombolás, a felégetése után sohasem akar viszontlátni –, leírásában minden más felidézésnél szebb, autentikusabb emlékkép.
"Körülbelül 600 holdnyi birtok! A Nagy-Szamos képezte határait. Egy másik ág a patakon folyt keresztül, ebből ágazott a gát által létrejött Malomárok, amely aztán a konyhaépület és a zöldségeskertek előtt folyt ki a patakból, és két-három malmot hajtott azon túl. Ebben úsztam naponta, sebes vize elvitt a konyhákig, ahol kijöttem a vízből, éppen a veteményeskertekkel szemben, megtömtem magam eperrel, és gyalog mentem vissza oda, foxijaim kíséretében, ahonnan elindultam: egy szép, napsütötte rétre a Szamos partján.
A rét túlsó felén emelkedett a Fenyves. A fák meredek dombra futottak föl, középen szép, sima rét választotta el a fenyőfákat egymástól. Akár egy tisztás! Mindez a nyugati szárnyból tárult elénk, és magában foglalta a fenyves borította dombon kívül az óriás kanadai nyárfák szegélyezte kilátást a Gyalui-havasokig. Valóban pazar volt, fejedelmi élvezete a szemnek."
Iskoláról, az angolkisasszonyokról kevés szó esik, inkább barátságok, csínytevések, sok nevetés, játék az iskola, Katalin többnyire magántanuló, hogy több időt tölthessen Bonchidán, az érettségire is magánúton készül.
"Imádkoztam Erdélyért"
Erdély kettéválása címmel emlékszik a bécsi döntésre, a már serdülőből "virágarcú lány" családjával Visegrádon éli meg a forró augusztusi napot, amikor megkondulnak a harangok, és utána lázasan készülnek Bonchidára. Varrják fényes atlaszból, csipkés selyemből a díszruhákat, a gyöngyös pártákat a kolozsvári bevonulás ünnepére, bár apja arcán inkább szomorúságot, mint örömet lát. Bánffy gróf, mint az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka, az egyház küldöttségében vesz részt az ünnepen, Katalin és a család többi tagja – amint írja – egyszerű szemlélőként. Ezután Bonchidát katonaság özönli el, megkezdődnek az emlékezetes látogatások is, köztük a helikonisták, Kós Károly, Tamási Áron keresik fel, utóbbihoz, akárcsak könyveihez vonzódik a továbbiakban.
Gyönyörű ősz van a Maros völgyén, amikor útra kelnek, apa és lánya, hogy az elmúlt évtizedek alatt szétszóródott, emigrálásra kényszerült, vagy meghagyott csekély birtokon gazdálkodó ismerősöket, rokonokat meglátogassák. Az erdélyi arisztokraták más-más módon vészelték át a kisebbségi, egyben kisemmizett sorsot.
Bánffy Miklós egy bogárhátú kis Steyr autót vásárol, és elkezdődik a kirándulás. Először Bethlenben állnak meg, a gyönyörű Bethlen-kastély 36 szobájából Margit grófnő csak egy spanyolfallal, bútorokkal telezsúfolt szobában lakik, meseszerű park közepén áll a kastély, majdnem olyan szép, mint az övék, csak elhagyatott. Egy másik Bethlen család a közelben "egy vityillószerű" villában lakik. Szerencsére nemcsak ilyen helyszínekkel találkozik a továbbiakban.
Marosvécs a felüdülés, Kemény Jánoséknál nagy társaságot találnak, otthon van Klió, a későbbi operaénekesnő, a fiatalok itt minden csínytevésre kaphatók, de menniük kell tovább Máriaffy báróékhoz, a marosszentgyörgyiek és vásárhelyiek által jól ismert kastélyhoz. A gernyeszegi Teleki-kastélyt "álomkastélynak" nevezi. Sáromberkén nem találnak senkit otthon. Máriaffyék "mintha mindig költözésben lennének", de a fiatalok, Antal és Dávid kedves, humoros ifjak, apródjainak szegődnek. Együtt látogatják meg a Toldalagiakat Koronkán. Ott is nagy rokonság gyűlt össze: a Hallerek, a Mikók.
Gernyeszegről még annyit, hogy Teleki Mihály feleségét, Tisza Aimeét látva megjegyzi, hogy "olyan az arca, mint az egyiptomi királynőké."
A beszámoló alapján ítélve Marosvásárhelyen legfontosabb a Teleki-téka és a Nap fogadóban elfogyasztott ebéd, a "rettenetes flekkenekkel" és utána kürtőskaláccsal. Élete legfinomabb ebédjének írja le, a fogadósné kedves vendégszeretetétől meghatódva. Hasonlóan élményekben gazdag szilágysági útjuk Jósikáéknál, Wesselényiéknél. Ezekhez mindig hozzáad egy-egy kedves történetet az utak megszámlálhatatlan gödreiről, az utakon átfolyó patakokról, a nagy családok életéről.
Az összes kastélyokért együttvéve sem adná Bonchidát.
Mindez egy fiatal süldőlány – tizenhét éves akkor – észrevételeiből, tapasztalataiból könyvben arcképekké, helyzetképekké alakul, a bonchidai falusi élettel hasonlítja össze a másokét, ráébred eközben a tetszeni vágyás, a leányálmok valóságára, és ezt szabadságként éli meg.
Még mielőtt a háborús évek erdélyi leányregényének tekintenénk ezeket a fejezeteket, inkább Katalin valóságélményeit, tárgyilagos leírásait értékeljük.
Úszás a Szamosban, füvek, bogarak, méhek, dongók zümmögése, mint a nyár hangja, kutyája és hátaslova tulajdonságai, az új autó, a könyvnapok, Bonchidán angóra nyúlfarmot létesít és gondozza, baromfiudvarába kiváló fajtákat szerez be. Tervez is, meg nem is, hiszen olyanok az idők.
És itt megállhatnék, mert a könyv utolsó része, bár messze Erdélytől, az ostromlott fővárosban történik, Bánffy Katalin írói képalkotása itt is kiváló. Milyennek látja a megváltozott Budapestet: "Fáradt volt, elnyűtt, fanyar." A társasági élet még zajosabbnak tűnt, mintha a sötétítést, a háború rémületét zenével, tánccal, kártyával, mulatozással szerette volna elűzni a fiatalság. Flörtök, szerelem, bohémság az úri házakban, nem mernek a jövőre gondolni.
Időnként megszólalnak a szirénák, óvóhelyre kell menni, és eljön a tragikus nap, 1944. március 19-e, a németek bevonulnak a városba.
Bánffy Katalin naplójából: "Budapest megtelt német katonákkal. Komor pofájú, motorbiciklis németek végeláthatatlan sora dübörgött a város főbb útvonalain. Jöttek, csak jöttek… A riadó alatt megtudtuk, amit telefonon át nem lehetett. Bethlen Margitot elfogták, Baranyai Lipótot meggyilkolták, feketelisták készülnek megbízhatatlan elemekről, összefogdostak rengeteg embert… Soha nem fogom elfelejteni azokat a boldogtalanul lézengő, halálra ijedt városi arcokat. Valószínűleg mi is úgy néztünk ki. …Rémuralom-hatást kelt minden. A város olyan, mintha szíven szúrták volna, és már nem is élne."
Az utolsó nyár Bonchidán. Az Ostrom és Az oroszok című fejezetek megrendítőek akképpen, ahogy hiteles, tárgyilagos képét festik a menekülésnek, a csodálatos Bonchida végnapjainak, a bujkálásnak, a legfájóbb elválásnak apjától, ami örökre szól.
Bánffy Katalin útja a háború után a tengerentúlra vezet. Apjáról írja könyve végszavaiban: gróf Bánffy Miklóst – "akinél senki sem szerethette volna jobban hazáját, az első háború elvette a vagyonát, a második az otthonát is… –, koldussorsra ítélte."
A napló, az emlékek itt befejeződnek. Az életből felhangzó ének Bánffy Katalin megváltozott sorsa, új családja, a kinyíló világ. Új életével sohasem szakad el szüleitől, Kolozsváron rekedt apjától, Budapesten küszködő anyjától. A kapcsolatot levelezésük jelenti, olyan kordokumentumként felmutatható levelek, akárcsak hajdani őseik, a régi erdélyiek emlékiratai, hiszen Katalint bárhova viszi sorsa, annak a vidéknek, az ott élő embereknek emlékezetes leírását, jellemzését adja.
Eleven, színes a nyelvezete, stílusának, szóhasználatának erdélyisége (gondoljunk csak a zándorodás, a sopánkodás, a fagallér, nyikhajder, früstük szavakra).
Édesapja irodalmi emlékének ápolásáért (a trilógia angol nyelvű fordítása) és saját irodalmi munkásságáért a Magyarország Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehette át 2012-ben.
Bánffy Katalin meggondolkoztatóan eredeti, szép könyve elolvasása után is emlékeztetnem kell a Bánffy Miklós estéje című leveleskönyvre (Polis Kiadó, 2002) Marosi Ildikó kutató- és irodalomtörténészi munkáját értékelve, amely meggyőződésem szerint a további Bánffy- könyvek kiadásához vezetett az utóbbi években.
Rózsa Mária

Népújság (Marosvásárhely)

Antal Árpád: Románia nem jogállam
Jogállamban nem szokás a bíróság ítéleteit bírálni, de Románia nem jogállam – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári rendkívüli közgyűlésén, amelyen Kató Béla püspök felajálotta lemondását a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium épületének a visszaszolgáltatását érvénytelenítő bírósági határozat miatt, a közgyűlés azonban egyhangúlag megerősítette tisztségében a püspököt.
„Ebben az országban az igazságszolgáltatás nem igazságot szolgáltat, hanem kiszolgál egy olyan rendszert, amelyiknek az a célja, hogy minket, erdélyi magyarokat legyengítsenek, leszegényítsenek” – fogalmazott a polgármester.
„Újra kell értékelni a viszonyunkat a román államhoz. Lehetünk-e lojálisak egy olyan államhoz, mely kifoszt, másodrangú állampolgárnak tekint. Magyarországnak is újra kell értékelnie a román–magyar alapszerződést. Nem lehet Magyarország azok mellett a háborúban, akik ki akarnak bennünket fosztani” – fogalmazott az RMDSZ politikusa.
Antal Árpád szerint Erdély valamennyi lakójának fel kell tennie a kérdést, hogy jobb helyzetbe került-e az erdélyi román, a magyar és a szász közösség, mint 1918 előtt volt.
„Ki lehet mondani azt, hogy közel száz év alatt a román adminisztráció sokkal több problémát okozott nekünk, mint amennyit megoldott. Igen, újra kell értékelnünk a viszonyulásunkat a román államhoz” – jelentette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere. Antal Árpád közölte, a református egyház küzdelmében a továbbiakban is számíthat Sepsiszentgyörgy városára.
A közgyűlés határozatot fogadott el, melyben kijelentette, az egyház soha nem kívánta a más tulajdonát, de ragaszkodik a sajátjához, és semmilyen körülmények között nem mond le a Székely Mikó Kollégiumról, és más, a román állam által jogtalanul birtokolt javáról.
MTI
Székelyhon.ro

Megújulás útján a Néppárt
2015. január 31-én tartja rendkívüli tisztújító Országos Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt, erről döntöttek az országos választmány hétvégén tartott ülésén. Határoztak arról is, hogy ismételten tárgyalásokat kezdeményeznek a Magyar Polgári Párttal az erdélyi autonómiapárti tábor egyesítése érdekében.
A vasárnap Torockón megtartott találkozón megvitatták az államfőválasztás eredményeit, és egyetértettek az országos elnökség megállapításaival, miszerint a Néppárt megerősítette szavazóbázisát, és megalapozta helyét az országos politikai porondon. Megfogalmazták reményüket, miszerint Klaus Johannis államelnökké választásával konstruktív román–magyar párbeszéd kezdődhet, és a Néppárt által is képviselt értékek – korrupciómentes politika, a jól végzett munka becsülete és a nemzeti közösségek békés együttélése – végre Románia-szerte kiteljesedhetnek. A választmány megerősítette az elnökség általános tisztújításról szóló javaslatát, és eldöntötte, hogy ez a folyamat az országos tisztújítással kezdődjön. A küldöttgyűlés előkészítésére, valamint a párt megújulási tervének kidolgozására az elnökség mellé a választmány rendkívüli bizottságot nevezett ki, melynek tagjai: Soós Sándor, Csomortányi István, Hupka Félix, Portik Vilmos, Jakab Attila és Taierling Johann. A választmány felháborodását fejezi ki a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaállamosítása miatt, melyet veszélyes precedensként értékel az egyébként is teljességgel elégtelen restitúciós folyamat szempontjából. Úgy véli, az RMDSZ eddigi majdnem húszéves kormányzati tevékenysége csődjének tekinthető a Ploiesti-i Táblabírósági ítélet, ugyanakkor a választmány üdvözölte az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlésének határozott fellépését, és teljes támogatásáról biztosítja az elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatásáért folytatott küzdelemben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kató Béla: kezdődik a küzdelem, amire mind felhívást kaptunk
Az ügyvédek a Mikó-ügyben a lehetséges jogi lépéseket elemzik
Rendkívüli közgyűlést hívott össze az Erdélyi Református Egyházkerület elnöksége november 29-re, a Kétágú templomba, amelyen megvitatták a Ploieşti-i ítélőtábla jogerős döntését, amelynek következtében, mint ismeretes, elvették a Református Székely Mikó kollégiumot az egyházkerülettől.
Kató Béla püspök felajánlotta lemondását, amelyet a jelenlevők nem fogadtak el, megerősítették tisztségében. Ezt megköszönve Kató Béla elmondta: „Háborúra készülünk. A háborúban a tábornoknak tudnia kell, hogy milyen hadsereg áll mögötte!” A közgyűlés nyilatkozatot fogadott el, ebben megfogalmazzák: nem mondanak le a Mikó Kollégiumról, továbbá követelik az egyház minden elkobzott, államosított ingatlanának visszaszolgáltatását. Kapcza Mikolt ügyvéd, az egyházkerület jogi képviselője lapunknak elmondta: még nincsenek a megindokolt ítélet birtokában, ezért az elkövetkező időszakban beszéli meg a lehetséges jogi lépéseket az ügyben.
K. G., Ú. I. 
Szabadság (Kolozsvár)

Tartsák be, amit ígértek!
Székelyföldre hívják Klaus Johannist
Szombaton, Sepsiszentgyörgyön, a szakadó ónos eső ellenére, mintegy kétezer ember gyűlt össze a Magyar Polgári Párt hívására a kormányhivatal elé, hogy követelje az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári Nyilatkozat betartását.
„Emlékeztetni szeretnénk a tisztes hatóságokat, Románia kormányát, hogy a gyulafehérvári ígéreteik őket most is kötelezik, ezek most is aktuálisak” – jelentette ki a gyűlés kezdete előtt Gazda Zoltán. – Igenis, autonómiát akarunk, székelyföldi területi autonómiát, jogokat, anyanyelvhasználatot, amit egykoron megígértek – tette hozzá a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) irodavezetője.
Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszentgyörgyi elnöke szerint a román nemzeti ünnep jó alkalom arra, hogy „figyelmeztessük őket, hogy tizennyolcban nem ezt ígérték nekünk, amit kaptunk”. 
A színpadon Kádár Gyula történész arról beszélt, hogy 1918. december elsején nemcsak Erdély elcsatolását, hanem a magyarság önrendelkezési jogát is kimondták, és ez jogforrása lehet az autonómiának. Kifejtette: a román hatalom törvénnyel sem tudja megünnepeltetni ezt a dátumot, és tudomásul kell vennie, hogy ez számunkra gyásznap.
Biró Zsolt, az MPP országos elnöke, a megjelentek és a pártra szavazó több mint ötvenezer választó nevében román és magyar nyelven felolvasta a román kormánynak címzett petíciót, amelyben szó szerint idéztek a gyulafehérvári nyilatkozatból: „Minden nép saját kebeléből való egyének által, saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással.” Az MPP elnökének meglátása szerint ez mai terminológiával széleskörű autonómiát jelent, amiről hallani sem akar az uralgó hatalom. A petícióban kérik, hogy az esedékes alkotmánymódosításkor az őshonos nemzeti közösségeket ismerjék el államalkotó tényezőnek, a Gyulafehérvári Nyilatkozat pedig legyen a nemzeti egyenlőség erkölcsi, történelmi és jogi alapja.
A nagygyűlés nyílt levelet fogalmazott meg Klaus Johannis megválasztott államfőhöz, amelyben felkérik, hogy tegyen tájékozódó látogatást Székelyföldön, és felhívják a figyelmet arra, hogy elkezdődött az egyházi vagyon újraállamosítása. A petíciót a román kormány sepsiszentgyörgyi hivatalában iktatták. 
Az RMDSZ képviselői nem voltak jelen az eseményen, és nem is mozgósítottak. 
– Valóban azt mondtuk, hogy nem időszerű az esemény, de nem azért, mintha nem lenne megalapozott követelés a Gyulafehérvári Nyilatkozat betartásának igénye, hanem azért, mert a halasztást a történelmi egyházak vezetői is kérték – nyilatkozta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki a tüntetés alatt az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli, a Mikó államosításának ügyében összehívott közgyűlésén vett részt. –Egyeztettünk történelmi egyházaink elöljáróival, és arra jutottunk, nem lenne szerencsés a választásokon kialakult általános erdélyi Bukarest-ellenes hangulatot most etnikai síkra terelni.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Segítség Kárpátaljának
Több mint 34 ezer eurót gyűjtöttek a kárpátaljai reformátusoknak az erdélyiek
Az Erdélyi Református Egyházkerület szeptemberben kiküldött felhívására több mint 34 ezer eurót gyűjtöttek össze az elmúlt hónapokban az Erdélyi Református Egyházkerület 15 egyházmegyéjében.
A Kárpátaljai Református Egyház a politikai instabilitás és az országban uralkodó háborús körülmények miatt azt kérte a magyar református testvér-egyház-kerületektől, hogy segítsenek a téli fűtésgondok megoldásában. Mivel a gázellátás nem stabil, ezért fatüzelésű kazánok és tűzifa megvásárlására kértek támogatást. Ebből a támogatásból a Kárpátalján működő magyar intézményekbe (iskolák, kollégiumi bentlakások, szeretetotthonok, más egyházi intézmények) vásárolnak kazánokat és tűzifát, hogy a tél folyamán zavartalanul folyhasson a tevékenység.
"Több mint 34.000 euró gyűlt össze a felhívás nyomán, ez egy nagyon szép összeg. A mi erdélyi népünk mindig is együttérző, szolidáris volt az összmagyarsággal, reformátussággal. Nagyon örülök, hogy erre a hívó szóra ilyen pozitívan válaszoltak a híveink, és ezt köszönöm nekik, Istené legyen a dicsőség. Ezt az összeget november folyamán eljuttattuk a Magyar Johannita Segítőszolgálat közvetítésével a célba. Nemrégiben Mályiban, a Generális Konvent elnökségi ülése alkalmával Markó Gábor főgondokkal együtt aláírtuk a támogatási szerződést, amelyben rögzítettük a támogatási feltételeket is. A szerződés szerint az összeg felhasználását nyomon fogjuk követni, és azokról a helyekről, ahova ez a támogatás eljutott, fényképes beszámolót kértünk, amelyet a támogató gyülekezetekhez is eljuttatunk majd, hogy lássák, jó és nemes célra használják fel az adományokat" – mondta Kató Béla.
A püspök beszámolt arról is, hogy a testvér- egyházkerület elnökségének tájékoztatása szerint az adományozott összeg egy részéből tűzifát fognak vásárolni. Reménység szerint a már nevesített 19 intézmény testvéri, partnerkapcsolatba lép az adományozó egyházmegyékkel, így azoknak lehetőségük lesz követni az adomány felhasználásának módját, ellátogathatnak ezekre a helyekre, és ha a kapcsolattartási igény kölcsönös, akkor ebből az adakozási hullámból testvérkapcsolatok is létesülhetnek.
Népújság (Marosvásárhely)

Választmányi ülést tartott a Néppárt
Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Választmánya november 30-án tartotta rendkívüli ülését Torockón.
A találkozón megvitatták az államfőválasztás eredményeit és egyetértettek az Országos Elnökség megállapításaival, miszerint a Néppárt megerősítette szavazóbázisát, és megalapozta helyét az országos politikai porondon. A Választmány tagsága hangot adott reményének, miszerint Klaus Johannis államelnökké választásával konstruktív román-magyar párbeszéd kezdődhet, és a Néppárt által is képviselt értékek – korrupciómentes politika, a jól végzett munka becsülete és a nemzeti közösségek békés együttélése – végre Románia-szerte kiteljesedhetnek.
A Választmány megerősítette az elnökség általános tisztújításról szóló javaslatát, és eldöntötte, hogy ez a folyamat az országos tisztújítással kezdődjön. Ennek érdekében a rendkívüli tisztújító Országos Küldöttgyűlésre 2015. január 31-én kerül sor. A küldöttgyűlés előkészítésére, valamint a párt megújulási tervének kidolgozására az elnökség mellé a Választmány egy rendkívüli bizottságot nevezett ki, melynek tagjai: Soós Sándor, Csomortányi István, Hupka Félix, Portik Vilmos, Jakab Attila és Taierling Johann. A bizottság a javaslatait 2015. január 10-én fogja az újból összeülő Választmány elé terjeszteni.
Az új alapokra helyezendő magyar álláspont kialakítása érdekében a Választmány megbízza a rendkívüli bizottságot, hogy ismételten kezdeményezzen tárgyalásokat a Magyar Polgári Párttal az erdélyi autonómiapárti tábor egyesítése érdekében.
A Választmány felháborodását fejezi ki a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaállamosítása miatt, melyet veszélyes precedensként értékel az egyébként is teljességgel elégtelen restitúciós folyamat szempontjából. Az RMDSZ eddigi majdnem 20 éves kormányzati tevékenysége csődjének tekinthető a ploiesti-i táblabírósági ítélet. Bebizonyosodott: amellett, hogy a magyarság autonómiatörekvéseinek közjogi megalapozása érdekében semmilyen előrelépést nem tudtak elérni, a jogállamiság elveit sem sikerült betartatni, sőt, a saját, jogosan eljáró képviselőit sem sikerült megvédeni a homogenizáló nemzetállami logikát követő hatóságok eljárása ellen.
Meglátásunk szerint a kivonulás a jelenlegi – pár héttel ezelőtt még megbízható partnernek minősített – Ponta-kormányból egy esetleges új kormányzati többség kialakítása érdekében csupán önös pártpolitikai szempontokat követő taktikai lépés, ami nem tudja sem feledtetni, sem helyettesíteni a hatékony fellépés hiányát az erdélyi magyarság alapjogai érdekében. Erkölcsi megtisztulásra, új politikára és egységes magyar érdekvédelmi stratégiára van szükség.
A Választmány üdvözli az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlésének határozott fellépését és teljes támogatásáról biztosítja az elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatásáért folytatott küzdelemben.
A Néppárt Országos Választmánya
Nyugati Jelen (Arad)

Színjáték a kolozsmonostori bárkában
Szombaton rendezték meg a XIV. KISZT-et, vagyis a Kolozsvári Ifisek Színjátszó Találkozóját a kolozsmonostori református templomban. A majdnem egész napos esemény elég sok érdeklődőt vonzott, kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket egyaránt.
Ez a találkozó minden évben egy újabb verseny is, ahol a ifisek mutathatják meg tehetségüket, a nyertes rendezi meg következő évben az eseményt. Idén a tizenkét kolozsvári ifi közül csak hárman érkeztek előadással, a Belvárosi, a Kolozsmonostori és az Alsóvárosi (Kéttornyú) ifi. Emellett még versenyen kívül fellépett Szecsődi Árpád papírtrükkjeivel, melynek célja az volt, hogy elgondolkodtatjon mindenkit az Istennel való kapcsolatáról; a Providentia – Gondviselés – Fürsorge Egyesület nappali foglalkoztató központjának sérült felnőtt tagjai, véleményem szerint az egyik legértékesebb és legszebb előadást hozták; a Váróterem Projekt, a Kolozsvári Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, és az Apafi Mihály Református Kollégium diákjai is készültek egy-egy előadással. Habár voltak csúszások, szerepelt a programfüzetben olyan ifis csoport is, aki végül nem jött el, de ez a hangulaton csöppet sem változtatott. Tombolával nyerhettek a jelenlévők értékes ajándékokat, rengeteg támogató gyűlt össze a jó cél érdekében, és még bibliai kvízjátékok is szórakoztatták a nézőket és fellépőket egyaránt.
A zsűri, vagyis Bíró Enikő vallás tanárnő, Péntek András lelkipásztor, Vetési Nándor színész és Demény Péter író, építő jellegű kritikával látták el a csapatokat. A közönségdíjat a Belvárosi ifi nyerte el, így jövőben ők szervezhetik meg a találkozót. Végül a záróáhítatot Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora tartotta. Ahogy a főszervező is elmondta, sajnos valamiért nem telt meg a templom, nem érti, hogy miért. Reméljük jövőben több látogatót vonz majd a jubileumi kort megélő rendezvény.
Szabadság (Kolozsvár)

Szolidaritásukról biztosítanak a magyarországi reformátusok (Mikó-ügy)
A Magyarországi Református Egyház (MRE) szolidaritását fejezi ki és közösséget vállal a kiszolgáltatott erdélyi reformátusokkal, valamint a precedens miatt fenyegetett helyzetbe került összes romániai vallási felekezettel – közölték tegnapi nyilatkozatukban.
Az MRE megdöbbenéssel értesült a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium ügyében hozott bírósági ítéletről, amely a közös európai jogi normákhoz méltatlan módon, a jogbiztonságot veszélyeztető és az egyházi autonómiát sértő nyílt támadást intézett Románia egyik vallási felekezete ellen – írták. A református egyház meggyőződése szerint a kollégium épülete és az ott folyó egyházi szolgálat történelmi, erkölcsi okokból elválaszthatatlan az Erdélyi Református Egyházkerülettől. A mostani bírósági ítéletben foglalt elidegenítés, valamint a korábbi jogos visszaszolgáltatást végző bizottsági tagok meghurcolása a kommunista diktatúrák magatartását eleveníti meg – áll a nyilatkozatban –, amire minden kelet-közép-európai demokratikus közösség egyszer és mindenkorra nemet mondott. Az MRE mindent megtesz, hogy felhívja a nemzetközi egyházi és világi szervezetek figyelmét a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium körül kialakult helyzetre és a kommunista diktatúra idején elkobzott egyházi tulajdon visszaszolgáltatása terén tapasztalható súlyos problémákra – olvasható a közleményben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Mikó-ügy másfél évtizede: egy ingatlan-visszaszolgáltatás kálváriája
Bő két év és tizenöt tárgyalási forduló után került pont a Mikó-ügyként elhíresült tulajdon-visszaszolgáltatási per végére. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt indult büntetőperben a Ploiesti-i Táblabíróság három-három év felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítette Markó Attila és Marosán Tamás alapfokon kiszabott három-három év letöltendő börtönbüntetéséről szóló ítéletét. A testület eltörölte a buzãui bíróság alapfokú ítéletének azt a részét is, amely az Erdélyi Református Egyházkerületet 1,13 millió lejes kártérítésre kötelezte, ugyanakkor megerősítette az elsőfokú határozat ama részét, amely szerint a református egyház elveszíti az ingatlan feletti tulajdonjogát.
Összességében több mint tízévnyi pereskedés után jutott el a jogerős ítéletig a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó kollégium ügye. Az ingatlant – a hajdani mikós tanári lakásokkal együtt – 1999-ben sürgősségi kormányrendelet révén kapta vissza az Erdélyi Református Egyházkerület. A lakásokat a kilencvenes években megvásároló két sepsiszentgyörgyi magánszemély azonban beperelte az egyházat azzal az érveléssel, hogy az ingatlanegyüttes tulajdonjoga nem az egyházé volt, hanem a város közösségéé. A korrupcióellenes ügyosztály (DNA) vizsgálódását követően bűnügyi per lett az ügyből, amelynek alapfokú ítélete három éves letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a restitúciós bizottság három tagját, az ingatlan tulajdonjogát megvonta az egyháztól, és 1,1 millió lejes kártérítésre kötelezte. Az ügyet 2013. október 10-én tárgyalta a legfelsőbb bíróság, amely a ploieşti-i táblabíróság hatáskörébe utalta vissza.
Lakásgazdálkodási hibák
Az ügy tulajdonképpen egy tizenöt évvel ezelőtti törvény (1995/112.) kibocsátásáig vezethető vissza, amelynek értelmében az önkormányzatok – ingatlankezelő cégeik révén – eladhatták a kommunizmus idején magánszemélyektől államosított ingatlanokat. A Konsza Samu utca 14–16. szám alatti két tanári lakást 1997-ben vásárolta meg két sepsiszentgyörgyi magánszemély, mindketten bérlőkként laktak az ingatlanban. A Székely Mikó Kollégium igazgatósága ugyan hivatalos átiratban értesítette az ingatlankezelőt, miszerint a lakások az egykori Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatandó vagyonának részét képezik, de az eladást nem tudták megakadályozni.
Az 1999/83-as sürgősségi kormányrendelet egy sor, korábban közösségi vagy egyházi tulajdonú ingatlan visszaszolgáltatásáról rendelkezett. Hogy kinek kell visszaadni, egy közösségen belül ki a jogos tulajdonos, arról a visszaszolgáltatási bizottságnak kellett döntenie, amelynek tagjai voltak Silviu Clim (az igazságügyi minisztérium részéről), Markó Attila államtitkár, valamint Marosán Tamás, az egyházkerület akkori jogtanácsosa. A kormányrendeletben ugyan még nem szerepelt a Mikó, de a 2000. decemberi kiegészítés már tételesen megnevezi a Mikó Kollégium épületét is. A bizottság megállapította, hogy a visszaigényelt ingatlan a református egyházkerület tulajdonát képezte. A végleges döntést 2002 májusában hozta meg a bizottság, ekkor kapta meg a határozatot az egyház, és tette meg a szükséges lépéseket a Székely Mikó Kollégiumnak az egyházkerület nevére való telekeltése érdekében.
A NATO-tagságra és az Európai Unióba pályázó román állam felgyorsította a visszaszolgáltatási folyamatot. A 2000/94-es számú sürgősségi kormányrendelet alapján, kifejezetten az államosított egyházi épületek visszaszolgáltatására létrehozták a ma is létező Visszaszolgáltató Bizottságot (Comisia de Retrocedare), amelynek tagjait az aktuális kormány nevezi ki. Az egyházak ide nyújthatták be előbb csak tíz-tíz, később már számbeli korlátozás nélküli, több száz épületre vonatkozó visszaigénylési kérésüket. Az időközben életbe lépő 2002/501-es törvény lehetővé tette, hogy a korábban törvénytelen módon megszerzett ingatlanok adásvételi szerződését a jogos tulajdonos megtámadhassa. Ez alapján igényelte 2004-ben az egyház a Konsza Samu utcai tanári lakások adásvételi szerződésének törvényszéki megsemmisítését. 2006-ban végleges, megfellebbezhetetlen táblabírósági döntés szögezte le, hogy az egykori Református Székely Mikó Kollégium vagyonának tulajdonosa az Erdélyi Református Egyházkerület, és visszautalta az ügyet alapfokra az adásvételi szerződések megsemmisítése céljából.
Ezt követően született meg a bérlők első feljelentése, előbb a rendőrségen, majd az ügyészségen, végül a DNA-n. A feljelentés indoklásában az szerepelt, hogy az iskolaépület az iskola kizárólagos tulajdona volt, nem az egyház pénzéből épült, hanem állami alapokból, az egyház csak felügyelte az oktatási folyamatot, ezért az iskolának kellett volna azt visszaszolgáltatni, nem pedig az egyháznak.
A DNA több személy ellen vizsgálatot indított, köztük Bustya János lelkipásztor-tanár ellen, Kató Béla akkori püspökhelyettes ellen, valamint a hivatalos fordító ellen, de vádat egyikőjük ellen sem emeltek. Markó Attila, Silviu Clim és Marosán Tamás ellen eredetileg okirathamisítás, később szolgálati visszaélés címén emeltek vádat, mivel bizottsági tagként tudniuk kellett volna, hogy az ingatlan nem az egyházé, mégis pozitív döntést hoztak. A DNA megállapította az érintett három bizottsági személy vétkességét, így bűnvádi eljárás indult ellenük.
Kié az iskola?
Perektől és kivizsgálásoktól eltekintve az ügy lényege, hogy ki a tulajdonos. A rendelkezésre álló dokumentumok szerint az egyház. Ezt az állapotot támasztja alá az a minisztériumi engedély is, amelyet Constantin I. Anghelescu oktatásügyi miniszter bocsátott ki (1928/81.). Ebben a Mikó Kollégiumról a következő szerepel: aceastã şcoalã este proprietatea Eparhiei Reformate din Ardeal (ez az iskola az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona). Az engedély 1928. augusztus 8-án megjelent a Hivatalos Közlönyben is. Az egyházi tulajdont látszik bizonyítani egy másik irat is, a magyar nyelvű telekkönyvi kivonat: sepsiszentgyörgyi ev. ref. székely Mikó Kollégium (az ev. ref. azt jelenti, hogy evangélium szerinti református, ezt a 19. században mindenhol így használták, az egyházi törvényekben, még a kommunista időkben is – szerk. megj.).
Számos további korabeli dokumentum is arról tanúskodik, hogy a 19. század második felében alapított iskolát a reformátusok hozták létre. Az egyházkerület jogászai által az egyik tárgyalásra a 19. századi törvények, dokumentumok alapján összeállított román nyelvű magyarázat szerint az iskolát a „Rikán belüli Kommunitás” hozta létre, amely a háromszéki egyházmegyék közös szervezete volt, és a háromszéki református egyház képviselőiből állt (a három esperes, küldöttek és jegyzők). Ezt a közösséget már a 17. századi fejedelmi rendeletek is önálló egyházi közösségként ismerték el. A kollégium épületének nyugati szárnyát a háromszéki református egyházközségek építtették saját költségen, a déli szárny ugyancsak a „Rikán belüli Kommunitás” támogatásával épült fel egy város által az egyháznak adományozott telken, valamint a közösség saját telkén. Az építkezés költségeit részvények kibocsátásával, adományokból és állami támogatással sikerült végül előteremteni. A sepsiszentgyörgyi kollégium a 19. század második felétől az 1948-as államosításig az Erdélyi Református Egyházkerület iskolájaként működött önálló oktatási központként, önálló vagyonkezelési joggal.
Az államosítási rendelkezés nyomán született iratban (Decret nr. 176/2. aug. 1948) az iskola a következőképpen szerepel: Liceul reformat bãieþi din Sf. Gheorghe, al. Bis. Ref. A dokumentum felsorolja az iskola vagyonát képező ingatlanokat – köztük a tanári lakásokat is –, azonosíthatóan, pontos címmel és házszámmal ellátva. Az adásvételi szerződések megsemmisítése érdekében az egyházkerület által 2004-ben elindított jogi procedúra leállt, az indoklás szerint a büntetőjogi perek lezárása előtt az adásvételi szerződéseket sem semmisíthetik meg véglegesen.
Fordulat, tiltakozás
A DNA kivizsgálása megállapította, hogy az egykori restitúciós bizottság három tagja törvénytelenséget követett el, és nagy értékben elkövetett hivatali visszaélés címén emelt vádat. Az ügy sokak számára váratlan, nagy felháborodást okozó fordulatot vett: 2012-ben a buzãui bíróság első fokú ítélete szerint hivatali visszaélés miatt három-három év börtönbüntetésre ítélték a per három vádlottját. Míg azonban a két magyar vádlott (Marosán Tamás és Markó Attila) esetében letöltendő börtönbüntetést szabtak ki, a bizottság román tagja (Silviu Clim) ellen csupán felfüggesztettet. A bírói ítélet érvénytelennek nyilvánította a visszaszolgáltatási iratot, és elrendelte, hogy töröljék az Erdélyi Református Egyházkerületet, mint tulajdonost a telekkönyvből. A bírósági ítélet megállapítja, hogy a vádlottak a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt károsították meg, holott a per folyamán a hivatal jelezte: nem tart igényt az épületre, mert az a református egyházé volt.
Vonal alatt, vonal felett
„Szögezzük le mindjárt az elején: a törvény úgy szól, hogy annak kell visszaszolgáltatni az ingatlant, akitől 1948-ban a román állam elkobozta az államosítás idején. A szentgyörgyi Mikó Kollégium a református egyház tulajdona volt, tehát neki kellett visszaadni” – állítja Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspöke. Ezt a gondolatot támasztja alá Sipos Gábor egyházkerületi levéltáros is, aki a következőképpen fogalmaz: az államosított egyházi ingatlanok tulajdonjoga a telekkönyvi betétlapból deríthető ki, a birtoklapon az utolsó bejegyzés után vonalat húztak, ott szerepel a „naþionalizat în favoarea Statului Român” szövegrész. Amely tulajdonos a vonal felett szerepel, az jogosult a visszaszolgáltatásra. A telekkönyvben rögzített tulajdonjogot nem befolyásolja, hogy az ingatlan építéséhez-fejlesztéséhez ki járult hozzá anyagi eszközökkel.
A bírósági döntés következtében mindenki megmozdult, az egyház 2012. szeptember elsejére tiltakozó megmozdulást szervezett, amelyre Erdély valamennyi szegletéből érkeztek tüntetők. Az Igazság Napján a Székely Mikó Kollégium épületén hatalmas transzparensekre a református egyház tulajdonjogát igazoló dokumentumokból származó idézetek kerültek: 1928-ból a román oktatási működési engedélye, amelyben az egyház szerepel tulajdonosként, valamint az 1948-as államosítási törvény, amely szerint a kollégium épületét a református egyháztól vették el. A tiltakozó nagygyűlés alkalmával több egyházi vezető és politikus is felszólalt.
Az ügyet közben Buzãuból a ploieşti-i ítélőtáblára helyezték, a per azonban innen is tovább került. A 2012-es parlamenti választásokat követően ugyanis Markó Attila az RMDSZ színeiben képviselői mandátumot szerzett, így a folyamatban levő ügyet kötelező módon a bukaresti legfelsőbb bíróságnak kellett tárgyalnia. A testület azonban úgy döntött: nem illetékes az ügyben, ezért az egészet visszautalta a ploieşti-i ítélőtáblára, ahol rengeteg halasztást követően 2014. november 26-án hirdettek ítéletet.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Eleve elrendelt etnomuzikológus
Almási István népzenekutató nyolcvan életévéből közel ötvenet egyetlen munkahelyen, a Kolozsvári Folklórintézetben töltött. Az intézmény neve többször változott, az etnomuzikológus viszont mindvégig a magyar népzenét kutatta.
– Gyerekként mi szeretett volna lenni? Irányították a szülei a választását, vagy a népzene mindig fontos volt?
– Nyolcéves koromban kezdtem tanulni hegedülni – édesapám döntése alapján. Nem az volt a szándéka, hogy muzsikus legyek, azért tartotta fontosnak a zenét, mert szerette volna, ha a fiából – ahogy a család számos tagjából – református lelkész lesz. Úgy tartotta, Erdélyben sokoldalúan képzett lelkészekre van szükség, akik a gyülekezetüket minden téren nevelni tudják. A zeneértő pap gondolata Almási Sámuel nevű dédapámhoz fűződik, aki népdalgyűjtő lelkész volt, hatalmas, ötkötetes gyűjteményéből sajnos csak három maradt meg. Dédapám a 19. században tevékenykedett, de a 18. század közepéig visszakövethető, hogy apai ágon a családban valamennyi elsőszülöttet Almási Sámuelnek kereszteltek, és kötelező módon papnak adták. Édesapám is Sámuel volt, de ő eltért a hagyománytól, jogot végzett, minden lépcsőfokot megjárt, és életének utolsó harminc évében az Erdélyi Református Egyházkerület jogtanácsosa volt, tehát az egyházi kapcsolódás megmaradt. Az éneklés különösebb zenei képzettség nélkül is állandó gyakorlat volt nálunk, úgyhogy az otthoni nagy éneklések során én lettem a prímás, apámat, anyámat hegedűn kísértem.
– A zeneakadémia már logikus folytatás volt?
– Még csak 16 éves voltam, amikor édesapám 1951 tavaszán meghalt. A középiskola utolsó két osztályát egy év alatt elvégeztem, de nem volt határozott tervem, titokban geológus szerettem volna lenni. Nekem nem sikerült, a Kanadában élő fiam viszont hidrogeológus. Abban az évben augusztus végén érettségiztem, szeptember elején voltak a felvételik, és hirtelenjében időm sem volt készülni semmire. Az egyik osztálytársam nővére mondta, hogy „te, Pista, gyerekkorod óta hegedülsz, ahhoz értesz, próbálj felvételizni a zeneakadémiára”. Megvallom, azt sem tudtam, hogy Kolozsváron hol a zeneakadémia. Akkor a Bocskai-házban volt, ahol most a Sapientia rektorátusa. Nem volt nagyon sikeres a felvételi vizsgám, de felvettek.
– És hogy lett zeneakadémiai hallgatóból etnomuzikológus?
– A zeneakadémia ötéves volt, népzenét másodévtől tanultunk. Ekkorra már tudtunk kottát írni hallás szerint. Jagamas János, a folklórintézet vezetője volt a népzenetanárom, folklórkört szervezett a diákok számára. Egy jókora csoportot 1953 tavaszán ki is vitt a nádasmenti Türébe gyűjtési gyakorlatra, majd a mezőségi Ördöngösfüzesre. Később Magyarlapádon jó zenészekkel és kitűnő énekesekkel találkoztunk, meghatározó élményekben volt részem. A lejegyzett adalékokból Szenik Ilona tanárnővel és Zsizsmann Ilona kolléganővel összeállítottunk egy kis népdalfüzetet. Ez volt az első népdalgyűjteményem, amely 1957-ben meg is jelent: A lapádi erdő alatt. A lapádi gyűjtéskor kezdett egyértelművé válni, hogy ez lesz az én utam. Ezek után Jagamas János azt mondta – nem is kérdezte, hanem mondta –, hogy „remélem, a szakdolgozatát folklórtémából fogja megírni.”. Kicsit váratlanul ért a szigorú felszólítás, de végül a refrén a moldvai csángók népdalaiban lett a témám, s az addigi gyűjtéseket néztem át a folklórintézet archívumában. Mikor átadtam a dolgozatot – noha még nem államvizsgáztam – azt kérdezte, el tudnám-e képzelni a jövőben a munkakörömet a folklórintézetben.
– Az életrajzát böngészve nyilvánvaló, hogy Jagamas János és a folklórintézet meghatározó volt az ön számára.
– Természetesen. Jagamas egyébként még egyetemista koromban kérdezte, hogy rokona vagyok-e a dalgyűjtő Almásinak. Mondtam, hogy dédapám volt. Erre Jagamas felemelte az ujját és azt mondta: „na, ez akkor kötelezettségekkel jár”. A folklórintézeti lehetőséget kizárólag Jagamas Jánosnak köszönhettem. Reformátusként gyerekkorom óta hittem az eleve elrendelés tanában, amely szerint az isteni gondviselés irányítja életünk minden mozzanatát. Esetemben Jagamas volt a sors keze, 1957. január 15-től kineveztek, attól kezdve közel ötven éven át voltam az intézet munkatársa. A mai fiatalok kacagnak az ilyesmin, hisz ők elég sűrűn váltogatják a munkahelyüket, ha nem is a szakmájukat. Én azonban akkoriban erősen konzervatív hajlamú, ragaszkodó természetű voltam, és maradtam. Nem akartam hátat fordítani egy olyan közösségnek, amelynek körében azt végeztem, amit a hivatásomnak tekintettem.
– Soha nem merült fel, hogy máshol dolgozzon?
– Egyetlen alkalommal alakult úgy, hogy szerettem volna elmenni. Akkor Jagamas már nem volt az intézetben, mert egy 1960-ban megjelent törvény tiltotta az álláshalmozást, Jagamas pedig tanított a zeneakadémián is, és végül azt választotta. Így én kezdőként irányítás nélkül maradtam. Aztán olyan főnököt neveztek ki, aki tapasztalatlan volt, soha egy cikket nem írt, máris egy tudományos kutatócsoport vezetője lett. Lehettem volna a Kolozsvári Rádió zenei osztályán szerkesztő, de volt valaki, aki az önéletrajzomat csak odáig olvasta el, ahol azt írtam, hogy édesapám a református egyházkerület jogtanácsosa volt. Marosvásárhelyen lehettem volna középiskolai szolfézstanár vagy zenei irányító a Népi Alkotások Házánál, de végül addig késlekedett az ügyintézés, hogy 1964-ben óriási változáshoz érkeztünk. Önálló akadémiai intézetté vált a kolozsvári kutatócsoport, és Ion Musleát nevezték ki vezetőnek, aki Erdély legkiválóbb román néprajzkutatója volt, nagy tudású, kiváló tudományszervező, igazi európai jelenség. Nyilvánvalóvá vált, hogy maradnom kell.
– Hol gyűjtött a legszívesebben?
– Évtizedeken keresztül semmilyen kapcsolatunk nem volt a budapesti népzenekutatókkal, teljesen el voltunk zárva tőlük, de tudtuk, hogyan alakult a magyar folklórkutatás története. Az első világháború előtti jó évtizednyi időszakban a legnagyobbak jöttek ide gyűjteni, Bartók és Kodály, de nagy hézagok voltak az erdélyi népzene kutatástörténetében, és lehetett tudni, hogy melyek azok a tájegységek, ahol nem járt senki. Jagamas János ’49-ben ebből indult ki, amikor megkezdte a gyűjtéseit, és én is az ő nyomán kezdtem a munkám, ennek a figyelembevételével kellett dolgozni: ahol nem volt egyáltalán gyűjtés vagy csak kevés. Tudtam róla, hogy az akkor még fiatalember Kallós Zoltán Moldvában, Gyimesben, a Mezőségen, Kalotaszeg Nádas-menti részén sokat gyűjtött sikeresen. De ezeken a tájakon is voltak még hézagok, így a sokat kutatott Kalotaszeg szélén is, Magyargyerőmonostoron. Intézeti munkám második évében mentem ki oda először, kerékpárral. Később is visszatértem és közben találtam ott két érdekességet: a Kádár Kata ballada egy változatát, ami addig ismeretlen volt a Székelyföldön és Moldván kívül, pár évvel később pedig a Töröknek eladott leány balladájának kalotaszegi változatait. Ezekre figyelt fel Olosz Katalin, aki aztán szövegeket gyűjtött ugyanott. Ebből a kétféle gyűjtésből született az 1969-ben napvilágot látott közös kötetünk, a Magyargyerőmonostori népköltészet. Az 1957-es lapádi gyűjtések és e között azért telt el oly sok idő, mert ’59 és ’68 között még román népköltészeti vagy népzenei kiadvány sem jelenhetett meg. Jelentős népzenei anyagot gyűjtöttem az Érmelléken, a Lápos vidékén, a Szilágyságban, Aranyosszéken, a Nyárádmentén, a Maros–Kis-Küküllő közén, a Homoród mentén, Háromszéken, de gyűjtöttem még a Vajdahunyad melletti Lozsádon is.
Almási István
Kolozsváron született 1934. december 8-án. A Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola zenetanári és karvezetői szakán tanult 1951–56 között. 1989-ben megszerezte a zenetudományok doktora címet. Nős, két gyermek édesapja. 1957. január 15-től 2004. december elsejei nyugdíjazásáig a Kolozsvári Folklórintézet különböző rangú munkatársaként, legutóbb első fokozatú tudományos főmunkatársaként dolgozott. 130 erdélyi és partiumi helységben mintegy ötezer vokális és hangszeres dallamot gyűjtött. Tizenegy kötet és számos tanulmány szerzője. Legismertebb munkája a két kiadást megért (1972, 1982) Tavaszi szél vizet áraszt című antológia. 2009-ben jelent meg a válogatott írásait magában foglaló A népzene jegyében című tanulmánykötete. Népzenekutatói munkásságát több kitüntetéssel is elismerték, a Szabolcsi Bence-díj, a Kodály Zoltán-emlékdíj és az Arany János-érem birtokosa. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tiszteletbeli doktora, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja. 1990–1993 között az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka volt.
– Csak közölni nem lehetett, a gyűjtőmunkát nem zavarták?
– Voltak időszakok, amikor szívesen látták a népművészettel és a népköltészettel való foglalkozást, és olyanok is, amikor a parasztságot egyenesen ellenségnek tekintették. Nekünk is volt egy-két olyan évünk, amikor megmondták: inkább munkásfolklórt gyűjtsünk. A Kolozs megyei illegalista-kommunisták névjegyzéke alapján kerestük meg az „adatközlőket”, hogy mondják el: mit énekeltek az illegalitás éveiben? Olyan feladat volt ez, amit nem volt tanácsos kikerülni. És voltak az intézetnek is különböző szakaszai: más-más nevei voltak és más szervezeti háttere volt, de ez engem nem zavart, mert kiépítettem magamnak egy – mondjuk úgy – kis önálló műhelyt. Akármi történt, én az erdélyi magyar népzene kutatásával foglalkoztam. Hogy annak mi volt a legfelsőbb címe, nem számított, én ezt végeztem.
– A Szilágysági magyar népzene című kötetnek mi a története?
– A Szilágyságban a hatvanas évekig összesen 34 dallamot gyűjtöttek, ezért szükség volt a részletesebb kutatásra. A Szilágyságot úgy egészében szerettem, a szilágyságiak békés, szelíd, barátságos emberek, könnyen lehetett velük boldogulni, szívesen álltak szóba a néprajzkutatókkal. 1963 és 1976 között huszonhárom szilágysági helységben mintegy ezer dallamot vettem föl magnetofonszalagra. Ezek lejegyzése és rendszerezése alapján készítettem el az 1979-ben megjelent Szilágysági magyar népzene című monográfiát.
– Amikor én kezdtem a gyűjtést, nem az volt a cél, hogy okvetlenül új dallamokat találjunk, hanem hogy a meglévőket még alaposabban megismerjük. A népdal ugyanis változatokban él, az emberek nem típusokat énekelnek. Ezért a népdal életének a változása érdekli a mai folkloristát, hogy a variánsok miként alakulnak, milyen irányba fejlődnek. Az új dallamok keresése akkor volt fontos és divat, amikor zeneszerzők gyűjtöttek azzal a céllal, hogy azokból zeneműveket alkossanak. Gyűjteni most is lehet, sőt kell is. Jóval később indult meg például a hangszeres zene kutatása, mint az énekesé. Ezen a téren a mai napig új feladatok adódnak, de tényleg apad a népzene eredeti forrása.– Van még ma kitől népzenét, népdalt gyűjteni? Mit csinál ma egy etnomuzikológus: beveszi magát az archívumba?
– Megvalósításai közül mire a legbüszkébb?
– Azokra az almafákra Felsőtőkön, amelyeket több mint tíz éve magam ültettem. Máig nagyon szépek és jól teremnek.
Dénes Ida |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hírsaláta
ERDÉLYI ADOMÁNY KÁRPÁTALJÁRA. Több mint 34 ezer euró gyűlt össze a kárpátaljai reformátusok támogatására az Erdélyi Református Egyházkerület tizenöt egyházmegyéjében.
A egyházkerület vezetősége szeptemberben küldte ki a gyűjtésre vonatkozó felhívását, miután a Kárpátaljai Református Egyház a politikai instabilitás és az országban uralkodó háborús körülmények miatt azt kérte a magyar református testvér-egyházkerületektől, hogy segítsenek a téli fűtésgondok megoldásában. A támogatásból a Kárpátalján működő magyar intézmények számára vásárolnak kazánokat és tűzifát, hogy a tél folyamán zavartalanul folytathassák tevékenységüket. (MTI) DRÁGÁN TANKOLUNK. A vásárlóerőhöz képest Romániában jegyzik az egyik legmagasabb üzemanyagárat, míg az abszolút értéket figyelembe véve az ország a huszonkilencedik helyen áll – tájékoztatott a Bloomberg hírügynökség felméréséről a Krónika. Egy gallon – csaknem 4 liter – benzin Romániában 4,92 euróba kerül (literenként 1,3 euró), míg a napi átlagjövedelem 22,5 euró, vagyis napi négy liter üzemanyagra egy állampolgár a bevétele 22 százalékát költi, egy liter esetében pedig az arány 5,82 százalék. A vizsgált államok közül a benzin Norvégiában a legdrágább (1,96 euró/liter), ezt követi Törökország (1,79 euró) és Hongkong (1,72 euró). Romániához képest Horvátországban (1,31 euró), Csehországban (1,33 euró), Görögországban (1,5 euró), Szlovákiában és Szlovéniában (1,42 euró) magasabb az üzemanyag ára, ezzel szemben Litvániában (1,29 euró), Chilében (1,26 euró) és Észtországban (1,21 euró) olcsóbb.
ADÓLOTTÓ INDUL. Elektronikus naplóval kell ellátniuk a cégeknek pénztárgépeiket, a rendszer pedig összeköttetésben lesz az adóhatóság nyilvántartásával – az erre vonatkozó tervezetről Ioana Petrescu számolt be. Az intézkedés célja az adócsalás csökkentése. A pénzügyminiszter szerint Románia az egyetlen európai ország, ahol még papíralapú kasszaszalagok alapján ellenőrzik, adtak-e nyugtát a kereskedők. Az elektronikus regiszter beszerzésére másfél év a határidő, a nagyobb cégeknek kevesebb, a kis- és középvállalkozásoknak több idejük lesz az átállásra. Ugyanakkor adólottó elindítását is tervezi a kormány: akik vásárláskor nyugtát kérnek, regisztrálhatják egy online rendszerben, és minden hónapban pénznyereményekkel gazdagodhatnak. (Transindex) ÜNNEP JANUÁRBAN IS. Újabb szabadnapról döntött a képviselőház, elfogadta a január 24-ét hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánító tervezetet. A román fejedelemségek egyesülésének napján a helyi hatóságok kulturális programokat szervezhetnek, illetve támogathatnak. Az újabb munkaszüneti nap mellett 276 honatya voksolt. (Ziare.com)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kőbe vésett múlt Szárazajtán
Néhai Mihály Gábor tanító Szárazajtáról Monológ a múltról címmel 1984. február 2-án megjelent könyvének előszavában írja: emléktábla és kopjafa emlékeztet minket és a vidéket az 1944-es véres eseményekre. Tervezzük egy obeliszk emelését a falu központjában a két világ­háború és a ’44-es események áldozatainak emlékére. Reméljük, lesz annyi erő a faluban, hogy ez megvalósuljon...
A ’44-es véres eseményekre emlékeztető 13-as emlékkő 1994 óta áll a falu központjában, 2014. november 23-án pedig felavattuk a templom kerítésén belül a falu minden áldozatáért felállított emlékművet. A nagybaconi fúvószenekar és az imára hívó harangszó mellett vonultunk be a templomba. A bátorítás, a vigasztalás igéjét Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője hirdette. Az istentisztelet nemzeti imánk eléneklésével zárult.
Az emlékművet a gondnok és egy ifjú leplezték le. Berszán István erdővidéki esperes ünnepi beszédében a világháború borzalmaira emlékeztetett. Simon András polgármester köszöntője után rövid ünnepi műsor következett. Felolvasták a kőbe vésett névsort: 1848-ban 2 áldozat, az első világháborúban 37 áldozat, a II. világháborúban 37 áldozat, összesen 76 ismeretlen sírban pihenő szomorú névsora. Milyen nagy veszteség, felmérhetetlen. Igen dicséretes volt a helyi lelkipásztor bizonyságtétele, kihangsúlyozta, hogy az elesettek temetésekor nem szólott a harang, és a hozzátartozók nem sirathatták szeretteiket, akik ismeretlen helyeken pihennek. Most közösen hallgattuk meg a temetéseken elhangzó vigasztalás evangéliumát. Végül megköszönte az adományokat és a szolgálók beszédeit. Kántor Csaba püspökhelyettes áldásával és a székely himnusz eléneklésével zárult az emlékmű avatása. Fájó szívvel emlékeztünk, és hiányoltuk, hogy nagyon sokan nem jöttek el (akiknek nagyapjuk vagy bátyjuk, véreik nem írattak fel a kőoszlopokra?!).
Végül úgy érzem, köteles vagyok Bartalis Sz. Pál lelkipásztornak köszönetet mondani a küzdelmes munkáért. 26 éve szolgál a gyülekezetben, és 2014. december végén nyugdíjba vonul. A jó Isten adjon számára minden áldást és békességes nyugdíjaséveket.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött emlékezni és imádkozni. Legyen a szívükben az igei üzenet: a szeretet soha el nem fogy...
Incze SÁNDOR nyug. ref. esperes
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A KMKF is elítéli az erdélyi magyarokat ért jogsértéseket
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) javasolja, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa a magyar szórvány napjává november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésnapját. Egyebek között ezt tartalmazza a fórum pénteki budapesti ülésén elfogadott zárónyilatkozat, amelyben sikeresnek ítélik a külhoni magyarság részvételét a magyarországi választásokon, ugyanakkor elítélik az erdélyi magyarságot a közelmúltban ért jogsértéseket. 
Az MTI-hez eljuttatott dokumentum alapján a résztvevők azt javasolják, november 15-e legyen az a nap, amikor az összefogás jegyében a magyar nemzet jobban odafigyel a szórványmagyarságra, rendezvények, híradások, előadások, konferenciák, és közösségépítő programok révén. Jelezték: Erdélyben 2011 óta, Kárpát-medence szerte pedig 2013-től ünnepelik a magyar szórvány napját ezen a napon.
A KMKF üdvözli, hogy a május 6-án megalakult magyar parlament – Magyarország történelmében – az első képviselőház, amit az általános, titkos és egyenlő választójog alapján, a határon túli magyarság részvételével választottak meg, és az egész nemzetet képviseli. A fórum eredményesnek tartja a külhoni magyar állampolgárok részvételét a magyarországi választásokon, ami még teljesebbé teszi a magyarság közjogi egységét.
Kövér: esély nyílhat, hogy mindannyian magyarok legyünk Az Országgyűlés elnöke szerint esély nyílhat a következő esztendőkben arra, hogy alapvető nemzeti kérdésekben mindenekelőtt „mindannyian magyarok legyünk", és csak másodsorban jobboldaliak, baloldaliak, konzervatívok vagy liberálisok. Erről Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki plenáris ülésén beszélt a Parlamentben, kiemelve: ha így lesz, annak mindenki nyertese lesz határon innen és túl egyaránt. A KMKF-nek a következő négy évben ezt a célt kell szolgálnia, miként tette azt az elmúlt tíz esztendőben is – tette hozzá. Kövér László köszöntőjében beszélt arról is, hogy a napjainkban Ukrajnában zajló történéseket sokan ukrán–orosz területi vitának tartják, és vannak akik mindezt amerikai–orosz érdekharcnak minősítik. Ő azok véleményét osztja, akik az ukrajnai geopolitikai küzdelmek egyik nagy tétjének Európa, az Európai Unió önrendelkezési joga és képessége megerősítését vagy elveszítését tartják.
A KMKF sikeresnek értékeli a magyar pártok szereplését a Kárpát-medence országaiban lezajlott parlamenti, európai és helyhatósági választásokon.
Külön értéke van annak, hogy az európai parlamenti választások eredményeként nem uniós országok magyar közösségei, így a vajdasági és a kárpátaljai nemzetrészek is képviselőt küldhettek Brüsszelbe – olvasható az ötoldalas dokumentumban.
A tíz éve létrehozott plénum üdvözli, hogy a honosítási és visszahonosítási folyamat révén immár 680 ezer honfitárssal, közülük 630 ezer esküt tett magyar állampolgárral bővült a magyar nemzet.
A KMKF üdvözli a magyar kormány azon szándékát, hogy a nemzetegyesítést a határok átjárhatóságának javításával, benne a határátkelők számának jelentős növelésével kívánja megvalósítani.
A fórum támogatja a romániai magyar közösség azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, anyanyelvét szabadon használhassa, ugyanakkor tiltakozik a román hatóságok hozzáállása és ismétlődő jogkorlátozó, megfélemlítést célzó intézkedései ellen.
Elfogadhatatlannak tartják, hogy a bukaresti szenátusban elfogadták azt a törvénytervezetet, amely bűncselekménynek minősítené, és magas pénzbírsággal büntetné a más államok zászlóinak „szabálytalan” kitűzését Romániában. Reményüket fejezik ki, hogy a képviselőház nem szavazza meg az erről szóló törvénytervezetet.
Elítélik a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó kollégium visszaállamosítását, amivel Románia megsértette a saját alkotmányát, a demokratikus joggyakorlatot, az Emberi Jogok Európai Egyezményét és a restitúciót szabályozó kormányhatározatában vállalt kötelezettségeit, és amivel egyszersmind fenyegeti minden romániai egyház jogi helyzetét is.
Jelezték: minden jogi és erkölcsi támogatást megadnak a Romániai Református Egyház Erdélyi Egyházkerületének és az érintetteknek, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához történt fellebbezése sikeres legyen, és jogos tulajdonát visszaszerezze.
A KMKF aggodalommal veszi tudomásul, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozatának megalakítása kapcsán kialakult vita továbbra sem rendeződött. Elítéli az egyetem román vezetésének intoleráns, a megoldást ellenző megnyilvánulásait. Javasolja, hogy az erdélyi magyar tudományos világ képviselői kérjék az MTA elnökét, vizsgálja meg a közvetítés lehetőségét. Támogatják az erdélyi magyarság autonómia-törekvéseit és alkotmánymódosító szándékait.
A fórum csalódottságának ad hangot, hogy a szlovák alkotmánybíróság többszöri halogatás után ismételten nem hozott érdemi döntést a szlovák állampolgársági törvény kifogásolt rendelkezései ügyében.
Reményét fejezi ki egyúttal, hogy a szlovák törvényhozás olyan értelemben módosítja a vonatkozó jogszabályt, amely megszünteti a Szlovákiában élő nemzeti közösségek identitásának megélését gátló adminisztratív korlátozást, és lehetővé teszi számukra a nemzetiségük szerinti állampolgárság felvételét is. A KMKF külön üdvözli, hogy a Magyar Közösség Pártja országosan a harmadik legerősebb pártként zárta az önkormányzati választásokat.
Üdvözlik, hogy Szerbia január 21-én megkezdhette a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, s hogy a magyar–szerb megbékélési folyamat újabb eredményeként a szerb kormány megszüntette a Csúrog, Zsablya és Mozsor teljes magyar lakosságát háborús bűnössé nyilvánító közigazgatási határozatok hatályát, amivel az ország jogrendjéből maradéktalanul kikerült a kollektív bűnösség elve. A fórum egyúttal kifejezi reményét, hogy a kormánydöntés a folyamatban lévő rehabilitációs eljárások felgyorsulását eredményezi.
Kiemelték: a KMKF elkötelezett a szuverén, független, európai és demokratikus Ukrajna mellett, amely garantálja a területén élő népcsoportok, köztük a kárpátaljai magyarság biztonságát, kollektív jogainak gyakorlását és anyaországi kapcsolatainak fejlesztését; ezért támogatja Ukrajna európai orientációjának erősödését és sikerét.
A fórum ugyanakkor aggodalmát fejezi ki az ukrajnai helyzet miatt, elítéli a konfliktusok megoldásában az erőszak alkalmazását, a véres konfrontáció helyett pedig a tárgyalásos rendezést támogatja. A KMKF reméli, hogy Ukrajnában rövid időn belül a háborút felváltja a béke, az ország stabil demokratikus jogállammá alakul, amelyben a nemzeti kisebbségek jogai az európai normáknak megfelelően szavatolva vannak. Továbbra is támogatják a magyar többségű választókerület visszaállítását Kárpátalján – írták.
Székelyhon.ro

November 15., a magyar szórvány napja (Budapesten ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma)
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) javasolja, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa a magyar szórvány napjává november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésnapját. Egyebek között ezt tartalmazza a fórum tegnapi, budapesti ülésén elfogadott zárónyilatkozat, amelyben sikeresnek ítélik a külhoni magyarság részvételét a magyarországi választásokon.
A résztvevők azt javasolják, november 15-e legyen az a nap, amikor az összefogás jegyében a magyar nemzet jobban odafigyel a szórványmagyarságra rendezvények, híradások, előadások, konferenciák és közösségépítő programok révén. Jelezték: Erdélyben 2011 óta, Kárpát-medence-szerte pedig 2013-től ünneplik a magyar szórvány napját ezen a napon.
A KMKF üdvözli, hogy a május 6-án megalakult magyar parlament, Magyarország történelmében az első képviselőház, amit az általános, titkos és egyenlő választójog alapján, a határon túli magyarság részvételével választottak meg, és az egész nemzetet képviseli. A fórum támogatja a romániai magyar közösség azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, anyanyelvét szabadon használhassa, ugyanakkor tiltakozik a román hatóságok hozzáállása és ismétlődő jogkorlátozó, megfélemlítést célzó intézkedései ellen. Elfo­gadhatatlannak tartják, hogy a bukaresti szenátusban megszavazták azt a törvénytervezetet, amely bűncselekménynek minősítené és magas pénzbírsággal büntetné a más államok zászlóinak „szabálytalan” kitűzését Romániában.
Elítélik továbbá a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó kollégium visszaállamosítását, amivel Románia megsértette saját alkotmányát, a demokratikus joggyakorlatot, az Emberi Jogok Európai Egyezményét és a restitúciót szabályozó kormányhatározatában vállalt kötelezettségeit, és amivel egyszersmind fenyegeti minden romániai egyház jogi helyzetét is. Jelezték: minden jogi és erkölcsi támogatást megadnak a Romániai Református Egyház Erdélyi Egyházkerületének és az érintetteknek, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához történt fellebbezése sikeres legyen, és jogos tulajdonát visszaszerezze.
A KMKF aggodalommal veszi tudomásul, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozatának megalakítása kapcsán kialakult vita továbbra sem rendeződött. Elítéli az egyetem román vezetésének intoleráns, a megoldást ellenző megnyilvánulásait. Javasolja, hogy az erdélyi magyar tudományos világ képviselői kérjék az MTA elnökét, vizsgálja meg a közvetítés lehetőségét.
A fórum csalódottságának ad hangot, hogy a szlovák alkotmánybíróság többszöri halogatás után ismételten nem hozott érdemi döntést a szlovák állampolgársági törvény kifogásolt rendelkezései ügyében.  A fórum ugyanakkor aggodalmát fejezi ki az ukrajnai helyzet miatt, elítéli a konfliktusok megoldásában az erőszak alkalmazását, a véres konfrontáció helyett pedig a tárgyalásos rendezést támogatja. Ugyanakkor továbbra is támogatják a magyar többségű választókerület visszaállítását Kárpátalján.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékező és hálaadó ünnep Nagyenyeden
450 éves az Erdélyi Református Egyház
A zsúfolásig megtelt nagyenyedi Vártemplomban csendesen várakozott a gyülekezet, már a harangzúgás is elhangzott. Vendégek is érkeztek, sokan a karzaton kaptak helyet: fiatalok, vidéki reformátusok, és néhányan az unitáriusok közül is eljöttek. A 90-es évek óta leginkább a ballagásokon telik meg ennyire a Vártemplom. Az előteret a Bethlen Kollégium fegyelmezett diákjai töltötték meg. Ünnepi megemlékezésre, örömteli együttlétre jött össze a gyülekezet. 450 éve, 1564-ben tartották a Nagyenyedi Zsinatot, amikor az akkor már magyar többségű kisváros Vártemplomában megalakult az Erdélyi Református Egyház.
Az istentiszteleti alkalmon Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szolgált. Prédikációjának üzenete az emlékezet megtartó ereje: a püspök arra emlékeztetett, hogy egy nép ereje múltjában van, hiszen abból táplálkozunk, ami bennünk van. Ennek különös fontossága van itt, ahol az Erdélyi Református Egyház megalakult. A bibliai példa szerint Mózes népe induláskor magával vitte az értékes „ereklyét” az úton. Egy nép ereje abban van, megőrzi-e az emlékeit. Ez nem teher, hanem erőt ad, amit vállalni kell ma is annak érdekében, hogy továbblépjünk. Fontos tehát, hogy tudjuk átvenni és átadni az örökséget, és képesek legyünk eljutni az oázisokhoz. Itt találhatjuk meg a tiszta forrást, ami megmaradásunk biztosítéka. Az úton vigyázni kell a felbukkanó délibábokra. A továbbiakban a püspök tényszerűen igazolta Nagyenyed, a Vártemplom kiemelt szerepét a Református Egyház megalakulásában és továbbfejlődésében. A város, a magyar református közösség fejlődésében és jövőjében fontos szerepe volt és van a kollégiumnak.
Szabadság (Kolozsvár)

Egyház és állam: lojalitástól hadüzenetig
„Az alapvető probléma az, hogy egy egész közösséget ítéltek el bűnügyi perben. Az egyház nem azt az épületet sajnálja, hanem azt fájlalja, hogy hazugnak, csalónak, mások tulajdonát elkívánónak bélyegezték meg. Nagyon súlyos bélyeg ez, elviselhetetlen morális teher” – Kató Béla református püspökkel a Mikó-ügy utórezgéseiről és perspektíváiról.
– A Mikó-ügyben hozott jogfosztó ítélet révén váratlanul feszültté vált az év vége az Erdélyi Református Egyházkerület számára. Valóban váratlanul?
– Részben, mert amint a Mikó esetéből ügy lett, rosszat sejtettünk. Egészen pontosan attól a pillanattól számítva, amikor az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály átadta az ügyet a bíróságnak. Mert önmagában az, hogy valaki feljelent valakit, és elkezdődik egy vizsgálat, még befér a demokratikus jogállamiság keretei közé. Hogy azonban miből lesz bűnügy, és miből nem, az már annak az igazságszolgáltatásnak a minőségét jelzi, amelyben élünk.
Persze bármikor mondhatják, hogy egy ítéletben elmarasztalt fél mindig ezzel hozakodik elő. A mi esetünkben azonban másról van szó: igazából azt jelzi, hogy nincs valami rendben, amikor egy egyszerű vagyonjogi polgári pert bűnügyi perré minősítenek át. Olyan koncepciós perré, ami azt üzeni, hogy általa meg akarják állítani az egyházak nagy értéket, közösségi jelentőséget képviselő vagyonelemeket célzó követeléseit.
Különösen az első fokú ítélet után vált egyértelművé, hogy valakik tudatosan terelik a dolgot ebbe az irányba, mert semmilyen érvet nem fogadtak el, sőt ezekkel szemben hozták meg az ítéletet. Sokáig arra gondolhattunk, hogy maguk sem tudják, mit kell kezdeni egy ilyen üggyel, és a hazai és nemzetközi tiltakozás miatt nem mernek döntést hozni. Ezért is érthetetlen és váratlan ez az ítélet.
Kató Béla 1954. január 31-én született a Kovászna megyei Barátoson. Elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát a kolozsvári volt Református Kollégiumban végezte, 1974–1979 között a kolozsvári Egységes Protestáns Teológiai Intézet hallgatója, közben egy évet a nagyszebeni német nyelvű lutheránus teológián tanult. 1979–1988 között a háromszéki Cófalván volt lelkész, 1988–2001 között az illyefalvi református egyházközség parókus lelkésze. 1990-ben négy hónapig Illyefalva polgármestere, majd helyi tanácsos, 1992–2004 között három cikluson át a Kovászna Megyei Tanács tagja. 2000–2012 között az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője-püspökhelyettese; 2002-től a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának tagja, 2003 októberétől az elnöke. 2012 decemberében az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé választották.
– Érez valami üzenetet abban, hogy éppen most és éppen ezt az ítéletet hozták?
– Igen. A buzăui alapfokú ítélet meghozatala után azt mondtam a munkatársaimnak: másodfokon a letöltendőből felfüggesztett lesz, az egyház pénzbüntetését pedig elengedik.
Az alapvető probléma azonban az, hogy egy egész közösséget ítéltek el bűnügyi perben. Az egyház nem azt az épületet sajnálja, hanem azt fájlalja, hogy hazugnak, csalónak, mások tulajdonát elkívánónak bélyegezték meg. Nagyon súlyos bélyeg ez, elviselhetetlen morális teher.
– Menet közben érezve a veszélyt felmerült-e, hogy újabb dokumentumokkal, érvekkel támogassák a restitúciós folyamat jogosságát?
– Nem, mert három olyan alapdokumentumra építettük fel a visszaigényléseinket, amelyeket elégségesnek ítéltünk. Ezek közül az egyik, hogy kitől vették el a szóban forgó ingatlant: mert annak kell visszaadni.
Ha a Székely Mikó kollégium nem az egyházé volt, akkor meg kell nevezni, hogy ki a jogosult, és annak kell visszaszolgáltatni. Erre azonban még nem kaptunk választ.
A kihallgatások szakaszában elhangzott: nem mondják meg, hogy kié volt, de nem az egyházé, mert a tulajdoni lapon az szerepel, hogy ev. ref. Székely Mikó Kollégium, nem pedig az Eparhia Reformată din Ardeal, azaz az Erdélyi Református Egyházkerület. Ezzel az indoklással nem ismerik el, hogy az összes kollégium külön jogi személyként, de az egyház szerves részeként működött. És ezen az elven most valamennyi református kollégium helyzete kétségessé vált.
– Reális vagy csak elvi veszélyként kezeljük ezt?
– Teljesen reális veszélyként. A marosvásárhelyi kollégium esetében például bepereltük az önkormányzatot, mert évek óta nem fizetett bért, amiből egy sereg javítást el kellett és el lehetett volna végezni. Elképzelhető, hogy ez az ítélet most ezt a követelésünket is ellehetetleníti. Kolozsváron a kormányrendelet után szétválasztották a telekkönyvet, a Farkas utcára telekkönyvezett ókollégiumi részt visszaadták, a Petőfi utcai részt pedig – mivel a Kogălniceanu utca 29 szám alatt szerepelt – visszaírták az államra. Az ügyirat most újra a restitúciós bizottság előtt van, a ploieşti-i ítélet azonban kétségessé teszi az egészet. Nagyenyeden is a Mikóéhoz hasonlóan alakulhat a történet.
– Talán érdemes tisztázni: a hatékonyabb érdekérvényesítés céljából a református egyház nem ment bele rossz kompromisszumokba? Zsarolható valamivel?
– Tiszta lelkiismerettel állíthatom, hogy nem. Soha semmiféle alkut nem tartottunk elképzelhetőnek, részben a Mikó-per is ennek következménye. Nincsenek csontvázak a szekrényben.
– A sokkon és a további veszély felmérésén túl azonban a „hogyan tovább?” kérdése merül fel…
– Leszögezve és elismerve, hogy minden felmerülő veszélyérzetünk ellenére sem hittük el, hogy hasonló döntés születhet, következésképpen nem is készültünk rá, most már valóban a továbblépésen kell dolgoznunk. Ennek első fázisaként az egyházkerület rendkívüli közgyűlésén hattagú jogászcsoport felállításáról döntöttünk, amely a kérdést a világ elé tárja.
Mert ez az ügy nem állhat meg ezen a szinten. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának kötelezően foglalkoznia kell az üggyel, megpróbáljuk valamennyi egyház figyelmét felhívni rá, mert ez a döntés hosszú távon is képes befolyásolni a vagyonjogi kérdéseket. Meggyőződésem, hogy ez az ítélet most túlment azon a határon, amit kiötlői esetleg szántak neki. Valószínűleg kellő alkalmat láttak arra, hogy a Mikó-ügyet összemossák a visszaszolgáltatási korrupciós ügyekben indított offenzívával annál is inkább, mivel Markó Attila neve más ügyekben is felmerült.
– A hazai terepen semmilyen jogorvoslati lehetőség nem kínálkozik már?
– Talán igen. A szakemberek vizsgálják, hogy az új büntető törvénykönyv szerint a sok, egymásnak ellentmondó ítélet alapján kínálkozik-e fellebbviteli lehetőség.
– A magyar történelmi egyházakat minden bizonnyal „összerántja” az ítélet, hiszen valamennyien veszélyeztetve érezhetik magukat. A román egyházakkal nem keresnek szövetséget? Hiszen a görög katolikusok sincsenek elkényeztetve az államhatalom részéről.
– A magyar egyházakkal való együttműködés természetesen nem kérdéses. A görög katolikusokkal való együttműködés ötletére reagálva azonban tisztában kell lennünk, hogy az ő harcuk az ortodoxokkal testvérháború, míg az állam és a köztünk lévő viszony az idegenekkel való háborúskodás esete. Ebbe pedig megítélésem szerint a görög katolikusok soha nem lépnének be, mivel a román nemzeti érdekek ellen valónak tekintenék.
– Az egyházkerület rendkívüli közgyűlésén háborút hirdetett. Hogyan értendő ez a hadüzenet?
– Az egyház korábban egyfajta lojalitási szerződést kötött az állammal azáltal, hogy benyújtotta a statútumát, ez alapján pedig az állam megalkotta az egyházügyi törvényt, amely alapján működtette eddig a rendszert. Ebben garantálva éreztük az egyházi autonómiát, s annak ígéretét, hogy az állam megvédi és segíti annak érvényesítését. Ez most felborult azzal, hogy az egyházat kollektíve elítélték.
Innentől kezdve az állam nem számíthat a mi lojalitásunkra. Ez azt jelenti, hogy minden lehetséges fórumon kifejezzük: nem igaz, amit a román állam deklarál, ellenkezőleg, hátrányos helyzetbe hozza, akadályozza az egyház tevékenységét. A mi részünkről e tekintetben az állam folyamatos offenzívára számíthat még akkor is, ha azzal vádolnak majd, hogy romboljuk a jó hírét, az arculatát. Elsősorban a szó fegyverével kívánunk élni, különösen most, amikor Románia azzal az áruval „házal”, hogy a román állampolgárok német nemzetiségű államelnököt választottak.
– Ön és helyettese a továbbiakban nem kívánja igénybe venni az állami illetményt. Mi lesz azonban az egyházkerület papjaival, egyéb fizetett alkalmazottaival?
– Szimbolikus gesztusnak szántuk, ezáltal is jelezve, hogy nem minden áron fogadjuk el az állam segítségét, függetlenségünk nem megvásárolható. Arra viszont még nem vagyunk felkészülve, hogy ezt valamennyi fizetett tagunkra kiterjesszük. És miközben változatlanul bízunk benne, hogy az államnak nem érdeke elidegeníteni magától a romániai reformátusok közel hétszázezres táborát, igyekszünk egyértelműsíteni: velünk nem lehet bármit megtenni. Morális kötelességeink vannak, amelyek hiánya létünk jogosságát kérdőjelezi meg.
– A politikummal való párbeszéd, a lojalitás kérdésének újratárgyalása szerepel a terveikben?
– Új visszaszolgáltatási törvény közös megfogalmazását tervezzük a többi egyházzal és a törvényhozásban jelen levő RMDSZ-szel. A jelenlegiben szinte kódolt kiskapuk ugyanis hosszú időre képesek elnyújtani a folyamatban lévő ügyeket. Ebben a korrupciós-maffiózós restitúciós történetben ugyanis épp az a veszély, hogy ha nem a korábbi tulajdonosnak szolgáltatják vissza az ingatlanokat, az igazságtalanná teszi és késlelteti a folyamatot. Élni akarunk és fogunk minden elképzelhető és adódó lehetőséggel, mert a nem cselekvés immár bűnnek számítana.
Csinta Samu |
Krónika (Kolozsvár)

Filmbemutató Érsemjénben: Csiha Kálmán élete
"Úgy emlékezünk rá, mintha most is élne, csak kár, hogy már nem jön be az ajtón." Csiha Kálmán néhai református püspökéletét bemutató filmet mutattak be szombaton Érsemjénben.
"A püspök szolgálatai, életútja ma is tanítás, amely megmutatja, miként lehet és érdemes az emberi életet mosolyogva, boldogan és egészségesen élni." Egyebek mellett ezzel ajánlja a néző figyelmébe Vojtkó Ferenc felelős szerkesztő a CD borítóján azt a filmet, melynek bemutatója szombaton este volt Érsemjénben, és a falu szülöttének, néhai Csiha Kálmánnak (1929-2007), az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének életét mutatja be mintegy egy órában. A Fráter Lóránt Művelődési Ház nézőterét megtöltő, az egyházmegye több szegletéből is érkezettekkel kiegészült helyi közönséget elsőként Csorba Sándor köszöntötte abbéli minőségében, hogy a filmnek nem csak producere, de ötletgazdája is volt, s mivel később többen is szóba hozták, mi is megemlítjük: tette ezt római katolikus létére, ami mit sem számított, ha a jó ügyről volt szó.
"Engedjék, hogy megérintsen"
A Pro Semjén Egyesület elnöke elmondta: egy régi álmuk vált valóra a film elkészültével, azzal, hogy sikerült a megfelelő embereket megnyerni az ügynek. A támogatásért köszönetet mondott a Köztársasági Elnöki Hivatalnak, személyesen Áder János köztársasági elnöknek, továbbá a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakciójának, utóbbi 1000 darab CD elkészítését segítette. Balazsi József polgármester a püspökhöz fűződő emlékeit elevenítette fel, azt kívánva: a magyarságnak sok ilyen elöljárója legyen még, aki nem a kifogásokat keresi, hanem a cselekvés lehetőségét. Csáki Márta tiszteletes asszony pár szóban emlékezett a lelkészre és emberre, majd Cseke Attila képviselő két személyes találkozását a püspökkel, majd szobra leleplezésének alkalmát idézve fel, kifejtve: Csiha Kálmán lelki szabadsága akkor is megvolt, amikor a fizikai nem. Lakatos-Balla Tünde szerkesztőként a filmkészítők nevében szólt a munkafolyamat során szerzett tapasztalatairól, élményeiről. "Engedjék, hogy megérintse önöket is Csiha Kálmán üzenete", kérte a hallgatóságtól.
Köszönet a filmért
A család képviseletében a püspök lánya, Csiha-Nagy Emese mondott köszönetet a film készítőinek, a semjénieknek, hogy édesapját szerették, és név szerint a jelenvolt Gavrucza Tibor ny.székelyhídi lelkésznek a kitartó barátságért. Fülöp Márta helyi könyvtáros mondta el Csiha Kálmán egy versét, majd kezdődött a vetítés. A filmben részletek hangzottak el a püspök írásaiból, családtagok, barátok, az egykori szolgálati helyek gyülekezeteinek tagjai mondták el emlékeiket, sorjáztak a családban és szolgálatban készült fotók, az pedig a stábot dicséri, hogy az életút főbb állomásaira mindenhova eljutottak. Alulírott véleménye, hogy dr.Csiha Kálmán életútjának, életszemléletének, az általa hirdetetteknek mintegy kivetülése érhető tetten abban, hogy a megszólalók kivétel nélkül nem csak szeretettel, hálával emlékeztek az édesapára, nagyapára, apósra, lelkészre, püspökre, kollégára, barátra, de derűvel, mosollyal, néhol még - már elnézést - némi huncutsággal is, nem volt érezhető a vitathatatlanul meglévő hiánya miatti gyászos hangulat.
Szolgálat
A technikának hála a püspök maga is megszólalhat a filmben, például halála (2007. november 7.) előtti utolsó, október 31-i debreceni szolgálatának részletét is viszont hallhattuk, mely 2014. adventjének második vasárnapja előestéjén is épp oly aktuális volt, mint hét esztendővel korábban. A csillárok felkapcsolása után sokan szemüket törölgették, átérezve Csiha-Nagy Emesének az alcímben már idézett gondolatát: mintha ma is élne...
További bemutatók
A továbbiakban a Kazinczy kertben 2009-ben felavatott Csiha Kálmán szobornál egy közös koszorút helyeztek el az emlékezők, majd a vendégeket vacsora várta a kultúrház alagsorában. Csorba Sándortól megtudtuk: a "Jobb az úrban bízni" (Zsolt.118.8) című film CD-jéhez a Pro Semjén Egyesületen keresztül lehet hozzájutni, forgalmazására nem kerül sor. A legközelebbi bemutatót Marosvásárhelyen tartják, majd terveik szerit Csiha Kálmán további szolgálati helyeire is eljutnak. A későbbiekben (egyelőre nem tudni mikor) reményeik szerint a budapesti közszolgálati tévécsatornákon is helyet kap a film.
Rencz Csaba
erdon.ro