EMKE-díj Dukrét Gézának
Nagyvárad – Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kun Kocsárd-díjjal ismerte el Dukrét Géza, a PBMET elnökének a partiumi magyarság érdekében kifejtett közösségszervező és műemlékmentő munkásságát.
A napokban a kolozsvári Állami Magyar Operában fennállásának 125. évfordulóját ünnepelte az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, mely egybeesett a szervezet éves közgyűlésével. Ez alkalomból díjazták mindazon személyiségek, EMKE-tagok tevékenységét, akik szakterületükön sokat tesznek az erdélyi magyar fennmaradásáért, értékeinek megőrzéséért. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke az EMKE egyik alapítójáról elnevezett Kun Kocsárd-díjat vehetett át, a partiumi magyarság érdekében kifejtett közösségszervező és műemlékmentő munkásságáért.
Laudáció
Mint ahogyan a Szilágyi Aladár közíró által felolvasott laudációban is elhangzott, a földrajztanár az 1989-es fordulatot követően részt vett az Erdélyi Kárpát Egyesület újraalakuló gyűlésén. Az EKE alelnökeként, majd elnökeként tevékenykedett, tagja lett a Kriza János, illetve a Magyar Néprajzi Társaságnak, valamint az Erdélyi Múzeum Egyesületnek (EME) is. Közben 1993-ban megalapította a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot, később Társaságot, melyet a mai napig irányít. Négy év múltán elindította a Partiumi füzetek című sorozatot, melynek eddig 62 kiadványa jelent meg.
A civil összefogással intézményesült, hét megyére kiterjedő értékkutatók és -mentők társasága megalakulása óta minden tavasszal megrendezi Nagyváradon a Partiumi Honismereti Találkozót, ősszel pedig vándorgyűlés formájában a Partiumi Honismereti Konferenciát. A mintegy 120 fős tagság az épített örökség felleltározása, a műemlékvédelem, emlékművek és emléktáblák állítása, a régió jeles szülötteinek népszerűsítése, a helytörténeti és néprajzi kutatásokon kivül az ifjúság számára honismereti táborokat szervez, melyeknek a honismeretre való nevelés mellett gyakorlati eredményei is vannak, hiszen minden alkalommal egy-egy közeli műemlék állagának megőrzése is szerepelt az eddig lezajlott tizenhárom tábor programjában.
A legkedvesebb díj
Dukrét Géza az erdon.ro-nak elmondta: bár számtalan elismeréssel és emlékplakettel jutalmazták már eddig is, melyek közül a magyarországiak talán rangosabbak a Kun Kocsárd-díjnál, mégis ennek örül a legjobban, ez a legkedvesebb számára, mert Erdélyhez, illetve a Partiumhoz kötödik. Azt bizonyítja, hogy a PBMET az egyik legjobban működő szervezet Romániában, amit különben a számtalan rendezvény is fémjelez. Fontos azonban, hogy a könyvkiadáson vagy táborszervezésen túl tanácsadás is szerepel a palettán, neki köszönhető például az, hogy sok templom vagy leromlott állagú műemlék felújításakor nem végeztek kontármunkát.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon-ro

Zarándokok megyénkben
Tematikus gyalogösvény
Tegnap érkezett megyénkbe az a 15 tagú magyarországi zarándokcsoport, amely 40 napos gyaloglás után részt vesz a csíksomlyói búcsún. A Budapestről elindult lelkes társaságot az Erdélyi Kárpát Egyesület szatmári, kolozsvári, marosvásárhelyi, gyergyói és csíki osztályainak tagjai kísérik el az erdélyi tájakon.
Az idei zarándoklat része annak az egyezségnek, amelyet a magyarországi Mária-út Egyesület, a gyulafehérvári Caritas és az Erdélyi Kárpát Egyesület kötött ez év márciusában, és amelynek célja a spanyolországi El Camino (tematikus gyalogút) mintájára kiépülő 1400 km-es Mária-út kialakítása Közép-Kelet- Európában. A kiépítésben több nemzet (osztrák, szlovák, magyar, román, szlovén, horvát és lengyel) képviselői is részt vesznek.
A magyar nép Mária-tiszteletének és a zarándoklatoknak több évszázados múltja van, erre szeretnének szervezetten lehetőséget teremteni a Mária-út kiépítésével az említett egyesületek, hiszen köztudott, hogy évente több százezren zarándokolnak Csíksomlyóra, Máriapócsra, Máriacellbe.
A kezdeményezés célja, hogy feltárja, ápolja a magyarországi és az erdélyi Mária-kegyhelyeket, létrehozza az országon átívelő Mária-zarándokutat. A Mária-utat gondozók szeretnének az útvonal mentén idegenforgalmi és más jellegű szolgáltatásokat létrehozni, tervezik szórólapok, más ismertetők kiadását, együttműködve hazai és nemzetközi szervezetekkel. Az útvonal nemcsak a vallásos emberek számára jelenthet élményt, a nem hívők, de a más felekezetbe tartozók is gazdag, érdekes kulturális és honismereti tudnivalókkal, tapasztalattal gazdagodhatnak. Ugyanakkor a természetszeretetet is ápolhatják. Az útvonal több mint száz Mária-kegyhelyet érint.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya felvállalta Maros megye területén az egész évben járható Mária-út kijelölését, felmérését GPS-szel, feltérképezését, jelzését, ugyanakkor a csoport és a nagyobb zarándokcsoportok kíséretét. Megyénk területét 110 km-en keresztül fogja érinteni a Mária-út, amit napi 20-30 km-es szakaszokban járhatnak be a zarándokok: Mezőzáh – Szénaság – Mezőmadaras – Marosvásárhely – Marosszentgyörgy – Jobbágyfalva – Nyárádselye – Sóvárad útvonalon.
Máriacelltől gyalog Csíksomlyóig 60 nap alatt lehet megtenni az 1400 km-t, de az útvonal szakaszonként is járható, bárhol, bárki csatlakozhat a távolabbról érkező zarándokokhoz, akár egy napra is. Május 12-e és 16-a között megyénk területén szívesen látják a csatlakozókat. A zarándokok Kolozs megyéből érkeztek megyénkbe, majd Mezőzáh, Mezőmadaras érintésével Marosszentgyörgyre mennek. Áldozócsütörtökön délután 6 órakor Jedden részt vesznek a marosszentgyörgyi katolikus plébánia fíliájának egyházközségi búcsúján. Estére a marosszentgyörgyi plébánia vendégei lesznek, majd másnap reggel a karmelita kolostort érintik, utána folytatják útjukat.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya május 15-én, szombaton 29,5 km hosszú gyalogtúrát szervez, és elkíséri a zarándokcsoportot a Csíkfalva és Sóvárad közötti szakaszon, mezei és erdei utakon, a Só útján. Elegendő számú érdeklődő esetén a szervezet autóbuszt biztosít Marosvásárhelytől Csíkfalváig, majd hazafele Sóváradtól Marosvásárhelyig. Érdeklődni és iratkozni naponta 17 és 22 óra között lehet a 0742-132-911-es telefonszámon, Dósa László elnöknél.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

A százhuszonöt éves EMKE
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - rövidítve EMKE - 1885. április 12-én alakult Kolozsvár központtal az egykori alapszabálya szerint: „a hazafiság fejlesztése, az erdélyi magyarság közművelődési és közgazdasági megerősítése" céljából. Az első világháború előtti Magyarország legnagyobb közművelődési egyesületének emlékét - mely 1991-ben új életre kelt - idézzük fel a 125 éves évforduló alkalmával.
Az 1867-es kiegyezést követően a magyar állam nem tudta felvállalni az erdélyi magyar művelődés terjesztésére és az oktatásra vonatkozó valamennyi feladatot. Az erdélyi peremvidékeken a magyarság helyzete egyre nehezebbé vált, az alacsony műveltségi szinthez társult a német vidékeken kisebb­ségbe került magyarság beolvasztása, az asszimiláció. A nemzetiségek az új eszmék - a germanizmus, dákoromanizmus - hatására szervezkedni kezdtek, egyesületekbe tömörültek: 1840-ben megalakult a szász Erdélyi Országismereti Egyesület (a Verein für Siebenbürgische Landeskunde), 1861-ben az Erdélyi Román Irodalmi és Népművelődési Társaság, az ASTRA (Asociatiunea Transilvana pentru Literatura Romana si Cultura Poparului Roman). Szükség volt tehát a magyarság önuddatának erősítésére is.
Az EMKE előzménye az a hunyadmegyei mozgalom volt, amely az ottani végveszélybe jutott magyarságot próbálta megmenteni a beolvadástól. Ennek élén Kún Kocsárd gróf (1803—1895), az EMKE későbbi nagy mecénása állt. Ezt követően megindult az egész országra kiterjedő EMKE-szervezés, aminek eredményeképpen 1885 tavaszán megalakult a 21 fiókintézettel és 17 000 taggal rendelkező intézmény. Az indulás éveinek vezető alakjai Sándor József későbbi elnök, Kún Kocsárd gróf, Kún Géza gróf, Bethlen Gábor gróf az első elnök, Bartha Miklós az Ellenzék című napilap alapítója, alelnök, dr. Felméri Lajos egyetemi tanár, Szász Domokos erdélyi református püspök, Ferencz József unitárius püspök, Béldi Ákos gróf, Haller Károly, Kolozsvár polgármestere voltak. A legnagyobb feltűnést Kossuth Lajosnak Turinból küldött, a szervezkedést helyeslő távirata keltett, ő egyben 100 forinttal alapító tagul jelentkezett. Táviratának szavai a következőkről szóltak: „Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit. Erdély jobbkeze hazánknak, minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bújtogatást, fenntartani a magyarságot, visszaszerezni az elvesztett tért, fejleszteni a közművelődést - oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kell. "
Az EMKE történetének legdinamikusabb szakasza - az aranykor - az első évtizedre esett. Az évenkénti közgyűléseket más és más városban tartották, s az esemény minden alkalommal az illető megye ünnepévé vált. 1886-ban Kolozsváron az Iparos-egylet palotájában gazdasági kiállítást rendeztek, amelyen több mint száz cég állította ki termékeit, 1888-ban a fővárosi Operaházban EMKE-bált rendeztek, amelyen megjelent a trónörökös főherceg feleségével. Ez nagy országos szenzáció volt, ami jelezte, hogy a legmagasabb körök is tudomásul vették, elismerték az EMKE létezését.
A magyar társadalom az EMKE-t jelentős alapítványokkal támogatta: Kun Kocsárd gróf algyógyi (Hunyad vm.) kastélyát és 1800 holdas felszerelt birtokát 221.557 forint értékben adományozta az egyesületnek földműves iskola létesítésére (1889), Mohay Károlyné magyarkályáni birtokát 100.000 korona értékben ajánlta fel (1899), Miksa Zsuzsanna Nagyenyeden 160.000 koronát hagyott a kijelölt célok megvalósítására (1904). A legnagyobb alapítványokat számos kisebb adomány követte.
1891-ben az EMKE védnöksége alatt fiókegyesületként létrejött a honismeretet és természetjárást pártoló Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Kolozsváron felépült a kétemeletes, eklektikus EMKE-irodaház, amelynek homlokzatára az alapítás évét és a fiókokkal rendelkező vármegyék és városok címereit faragták, és kiadták az egyesület talán legsikeresebb kiadványát, a Sándor József szerkesztette EMKE úti-kalauz Magyarország erdélyi részében.
A 1892. évi közgyűlést a budapesti Vigadóban rendezték. A színhelyet és a dátumot az magyarázza, hogy ekkor ünnepelték Ferenc József megkoronázásának negyedszázados évfordulóját. A társadalmi egyesületek nevében az EMKE vezetősége üdvözölte az uralkodót, a közgyűlésen részt vett Tisza Kálmán, Apponyi Albert és a koszorús költő, Jókai Mór, a díszelőadáson fellépett Blaha Lujza is.
A következő időszak legjelentősebb eseménye az 1896 őszén Budapesten tartott EMKE rendezte millenniumi kongresszus és kiállítás volt, amelyen 34 egyesület és 7 irodalmi társaság vett részt, köztük a legnagyobb és leggazdagabb az erdélyi egyesület három millió korona vagyonával kiemelkedett.
Az EMKE aranykorát az egyesület negyedszázados fennállásának megünneplése zárta le. 1911 őszén Kolozsváron tartott ünnepségen részt vett Jósika Samu, a főrendiház elnöke, Berzeviczy Albert, az alsóház elnöke, Apponyi Albert, Rákosi Jenő s még számos nobilitás. A Nemzeti Színház díszelőadásán Hettyey Aranka Rákosi Jenő Prológját szavalta, majd az együttes Herczeg Ferenc Déryné ifi-asszony című három felvonásos színművét mutatta be.
Az évfordulót azonban nem a múló hatású ünnepség tette emlékezetessé, hanem az ennek kapcsán Sándor József összeállításában megjelent két díszkötet: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. Sándor József beszámolt, hogy az EMKE közművelődési és közgazdasági célra összesen 10 millió koronát fordított, a gyámolító, perselyes és adományozó tagok százezrein kívül 20.000 örökös, alapító és rendes tagot szervezett. Büszkén felsorolta megvalósításaikat: a 163 népiskolát (az első világháborúig 268-at), 77 kisdedóvót, az algyógyi földművesiskolát, mely az országban a legnagyobb volt, 214 nép- és 24 katonai könyvtárat, 153 daloskört, 431 községben 12 ezer írástudatlant oktatott, 500 néptanítót jutalmazott, 118 községi lelkészt segélyezett, 80 honismertető, európai nyelveken is megjelenő kiadványa a magyarság védelmét is ellátta az igazságtalan támadásokkal szemben. Gazdasági téren Erdélyben elsőként az EMKE szervezett ipari, fogyasztási és hitelszövetkezeteket.
A jubileummal lezárult korszak végén megállapítható volt, hogy az EMKE elérte azt a célt, amit alapításakor kitűzött: amennyire lehetett megerősítette a szórványban élő magyarságot, lelassította az asszimilálódást. Fontos eredménynek tekinthető, hogy sikerült az erdélyi magyarság helyzetére a magyar közvéleményt, a kormányszerveket is figyelmeztetni, s az 1890-es évek végére, különösen Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején az EMKE célkitűzései a kormánypolitika szintjére emelkedtek.
Az első világháborút követő közhatalom változás rendkívül tragikusan érintette az erdélyi magyarságot és természetesen az EMKE-t is. A támadások egymást érték: barbár kezek feldúlták az algyógyi földművesiskolát, megszentségtelenítették Kún Kocsárd sírját, az egyesület népiskoláinak, kisdedóvóinak jelentős részét lefoglalták, a népkönyvtárak többségét szétszórták, a dalosköröket feloszlatták. Az EMKE ez idő alatt az ostromállapot tilalma miatt nem tudott fellépni a törvénytelenségek ellen, nem szervezkedhetett, védekezhetett. A román sajtóban sorozatban jelentek meg az EMKE-t támadó írások, amelyek azzal vádolták az egyesületet, hogy csak színleg hirdetett kulturális célt, titkolt terve a románság magyarosítása volt, és Budapesttel összeköttetésben anarchikus akciókat készült szervezni. 1921. január 13-án a Bukaresti Hírlap közölte Jászi Oszkár támadó cikkét, mely szerint az EMKE „a grófok s egyéb deklamáló naplopók bankettező, hurázó, a faji gyűlölséget szító, dús szinekúrákat (munkával nem járó) nyújtó tápintézete."
A változások utáni első közgyűlést 1921. július 3-án, Kolozsváron tartották, amelyre Sándor József főtitkár az EMKE életéről rövid összefoglaló jelentést állított össze. Adatai megdöbbentőek, felsorolja mindazokat az atrocitásokat, veszteségeket, amelyek az egyesületet és intézményeit, birtokait érték, később kiderült, hogy az EMKE vagyonának nagy része elveszett. Furcsa módon a külföldön élő Béldi Ákos grófot - az előbbi időszak vezetőjét - meghagyták az elnöki székben, az alelnökök között találjuk Benedek Eleket, Szabolcska Mihályt, Sárkány Lajost, az örökös főtitkár Sándor József maradt. A hatalom által igényelt módosított alapszabályzatot eljuttatták az illetékes román szervekhez, majd megkezdődött a 17 évig tartó szélmalomharc annak jóváhagyásáért. A hatóságok különböző jogi kifogásokkal rendre elutasították elfogadását. Pedig az EMKE többször is kijelentette: „Mi nem kérünk többet és mást a román társadalomtól és közhatalomtól, mint amennyit adott, és ahogyan viselkedett annak idején a magyar társadalom és magyar állam a román irodalmi és művelődési egyesülettel, az ASTRA-val szemben". Az évtizedes jogi huzavona nyílván az egyesület kifárasztását, elsorvadásának kivárását is célozta. Aztán 1935 elején, amikor már az egész EMKE elaludt, megszűntek vidéki szervezetei, a magyarság már napirendre tért elvesztése felett, a belügyminisztérium váratlanul elfogadta az ismételten módosított, többszörösen visszautasított alapszabályokat.
Sajnos az egyesületnek ekkora már a magyar közönséggel való kapcsolata annyira megszűnt, hogy az újraszervezést elölről kellett kezdeni és így is csak lassú lépésben történhetett. 1938 tavaszán aztán Romániában bevezették az ostromállapotot és minden pártot, egyesületet, csoportosulást feloszlattak, az EMKE két világháború közötti korszaka véget ért.
1940 augusztusában a második bécsi döntés határozata következtében Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, magyar lakói felszabadultak a kisebbségi sors alól. Az EMKE első nagy ünnepségét 1941. március 15-én, Kolozsváron tartotta. Hosszú évtizedek után először lehetett az egész város ünnepévé tenni március idusát: a Mátyás szobor előtt a Főtéren, majd a Diákház nagytermében Bartók és Kodály dalaival köszöntötték a résztvevők a szabadság napját. A tisztviselői kar megújítására is sor került: Béldi Kálmán elnök mellett Szathmáry Lajos alelnök vezeti a testületet, a Közművelődési Szakosztályt László Dezső országgyűlési képviselő, a Társadalmi Szakosztályt Kovrig Béla egyetemi tanár irányította. Az ünnepi hangulatot rontotta a pénztári jelentés, amelyből kiderült, hogy a bécsi döntéskor az egyesület vagyonának 90%-a Dél-Erdélyben (Romániában) maradt. Az anyagi alapokat az új vezetőség elsősorban tagtoborzással igyekezett megteremteni, de az erdélyi városok és megyék közül számosan kisebb-nagyobb támogatással siettek az egyesület segítségére. A Hangya-szövetkezet 25 ezer pengős alapítványt tett az EMKE javára.
Az EMKE megünnepelte 1941 őszén Széchenyi István, „a legnagyobb magyar" születésének 150. évfordulóját, 1942. március 15-ét, 1942 őszén pedig Kőrösi Csoma Sándor születésének 150. évfordulóját.
Az 1940-es évek legjelentősebb EMKE-akcióit az ún. „meseautó" kiszállásai jelentették, amelyek igazi életet tudtak vinni az egyesület tevékenységébe. 1942-ben a magyar kultuszminiszter az EMKE-nek ajándékozott egy akkoriban korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt autóbuszt, mely hónapokon keresztül járta Erdély kisebb-nagyobb falvait, magával vitt néhány írót-költőt, akik műveikből olvastak fel, s ugyanakkor megismerkedtek a falusi élettel, művelődési szintjével. Több meghívott honismertető előadást tartott, rendszerint lemezhallgatás és filmvetítés zárta a falu ünnepévé emelkedő EMKE-napokat.
A „meseautó" kiszállásait mindig Unghváry Sándor, a közművelődési titkár vezette, az írók elsősorban a Termés című folyóirat fiatal munkatársainak köréből kerültek ki. 1942 decemberében meglátogatták: Gyalu, Bonchida, Kötelend, Alsózsuk, Bánffyhunyad, Szászfenes stb. helyiségeit. A Termés munkatársain - Asztalos Istvánon, Bözödi Györgyön, Kiss Jenőn - kívül a kiszállások egy részén részt vett az erdélyi körúton lévő Veres Péter is. Bözödi György lelkesen összegzi élményeit: „Nem lehet eléggé méltányolni az EMKE-nek azt a lendületes munkáját, amit a népművelés érdekében megindított. A vetítőgéppel, filmekkel, villamos fejlesztő géppel és hangszóróba bekapcsolható nagy gramofonkészülékével és egész ládát kitevő néprajzi lemezekkel felszerelt szerelvénye szinte naponta útban van Kalotaszeg vagy Szolnok-Doboka irányában, és az EMKÉ-n kívül a népművelési munkába bekapcsolódtak a Termés írói, a Nemzeti Színház művészei is." A ,,meseautó" befejezésül rendszerint megajándékozta a helyi tagozatokat egy-egy százkötetes könyvtárral. A krónikások összesen 70 vidéki EMKE-napról tudósítottak.
A második világháború végén a front átvonulásai Kolozsvár újabb „felszabadulása" után alig két hónappal az idős Sándor József - a Magyar Népi Szövetséggel (MNSZ) egyetértésben - hozzálátott az EMKE átmentéséhez. A közgyűlés Sándor Józsefet régi-új elnöknek választotta, alelnökök Tavaszy Sándor teológiai tanár és Nagy István író lettek. A vezetőségben az „új rend"-et Balogh Edgár, Szabédi László, Jordáky Lajos képviselték.
Az EMKE ebben az időszakban könyvek kiadásával próbálta társadalmi súlyát növelni: Az Erdély szabadságharca 1848-49 a hivatalos iratok és hírlapok tükrében című kötetet Balogh Edgár és Bözödi György írta, megjelent Nagy István Özönvíz előtt című színműve és öt egyfelvonásos színdarab a műkedvelők számára.
1945 júniusában nagy veszteség érte az EMKÉ-t, elhunyt Sándor József elnök. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb személyiségét a kolozsvári Farkas utcai templomból nagy egyházi pompával temették, a magyar értelmiség szinte teljes létszámban kivonult, a beszédet Vásárhelyi János református püspök mondta, a házsongárdi sírnál Tavaszy Sándor és Balogh Edgár búcsúzott. Sándor József halálával az EMKE önálló személyisége is nagyrészt megszűnt, szerepét a MNSZ Közművelődési Bizottsága vette át.
1947 nyarán nyílt támadás indult az erdélyi magyar intézmények ellen, a Világosság című lapban Tamás Gáspár és Balogh Edgár kezdte a számonkérést. A legkeményebb vádakat az Igazság fogalmazta meg, azt bizonygatta, hogy az EMKE fő célja a „grófi nagybirtok" megmentése volt, a feudális Magyarországot képviselte. Az EMKÉ-nek nincs helye a demokratikus Romániában, zárult a megrendelt aláíratlan cikk. Ezekben a napokban már kibontakozott a kolozsvári törvényszéken Unghváry Sándor koncepciós pere, amelyben az EMKE közművelődési titkárát a „reakciós budapesti fasiszta kormány" részére történő kémkedéssel vádolták. Ezzel az EMKE megszűntnek volt tekinthető. Megjegyezzük, hogy az EMKE irattárát 1992-ben (!) Bukarestbe szállították, jelenleg nem kutatható.
A kommunista diktatúra az EMKE-t negyvenhárom esztendeig „búvópataklétre" kényszerítette. Ennek a nemzedéknyi időszaknak az eseményei azonban bizonyítják, hogy az erdélyi magyarságban végig élt a közművelődés vágya és igénye, s még a saját szervezeti kereteket nélkülöző években, tőle teljesen idegen formákba kényszerítetten is, kifejezést tudott adni ennek a vágyának és igényének.
Az 1989 decemberében történt fordulat teremtette új helyzetben az erdélyi magyarság nem csak politikai érdekképviseleti szervezetét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hozta létre, hanem 1991. április 20-án a brassói közgyűlésen újraalakította 200 küldött szavazatával az EMKE-t is. Az alapító tagok az erdélyi művelődés kiemelkedő személyiségei, Dávid Gyula, Kötő József és Laskay Sándor voltak. 1995-ben már Románia 119 városában és falujában 403 egyesülete és közművelődési alapítványa működött, talán nem érdektelen ideiktatni a legfontosabbakat: az aradi Kölcsey Egyesületet, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Egyesületet, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületet, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesületet stb.
1992-től évente ünnepélyes külsőségek között adták át az EMKE-díjakat és diplomákat - Kemény János-díjat, Kun Kocsárd-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Szentgyörgyi István-díjat stb. - azoknak a személyeknek, akik művészetükkel és munkájukkal maradandót alkottak az erdélyi magyar közművelődés terén.
Sajnos, az anyagi gondok korlátok közé kényszerítik az EMKE tevékenységét, az 1948-ban államosított székházakat, könyvtárakat, a működést támogató birtokokat az 1989 utáni román törvénykezés nem juttatta vissza jogos tulajdonosának. Az erdélyi magyarság tehát arra kényszerült, hogy alapítványi forrásokból, hazai és határokon túli támogatásból, egyének áldozatkészségéből teremtse meg a közművelődési munka lehetőségét. Így születtek Kolozsváron az EMKE Mikó Imre Könyvtára és Heltai Gáspár Alapítványi Központ, Györkös Mányi Albert EMKE műteremlakás, zilahi, szilágysomlyói EMKE-házak, csernakeresztúri Magyar Tájház.
2008-ban az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy az 1885. évi alapítás emlékére április 12-ét az Erdélyi Magyar Közművelődés Napjává nyilvánítja, amely alkalommal minden esztendőben országos ünnepséget rendez. Ezeknek az ünnepségeknek a fő célja a magyar identitás, az erdélyiség és az egyetemes kulturális értékek megőrzése. Az erdélyi magyarság munkájában pedig csak akkor lehet eredményes, ha szellemiségét az EMKE régi jelszava hatja át: „Ki a köznek él, annak élni érdemes!"
Sebestyén Kálmán
Honismeret, 2010/3, XXXVIII évf.
Irodalom: Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. I—II. Kolozsvár 1911. - Unghváry Sándor (szerk.): EMKE naptár, 1943. Kolozsvár - Dávid Gyula-Nagy Pál (szerk.): EMKE 1885-1995. Kolozsvár 1995. - Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. Bukarest 1981.
emke.ro/sajtóvisszhang

Megjelent az Erdélyi Gyopár
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület természetjárásról, honismeretről és környezetvédelemről szóló kiadványát keresse az EKE helyi szervezeténél.
Megújulás előtt áll az Erdélyi Gyopár – adja az olvasók tudtára Veres Ágnes főszerkesztő az EKE folyóiratának legfrissebb lapszámában. Az új küllemű, tartalmában gazdagabb lap jövő évtől kerül az olvasók asztalára, ám addig is lesz bőven, miről olvasni a Gyopárban.
A friss, idei ötödik lapszámban részletes beszámolót találnak a XIX. Vándortáborról, az EKE Országos Küldöttgyűléséről, zarándokszemmel ír a Vándortáborról Veres József, és megtalálható az összeállításban az Erdélyi Gyopárról készült közvélemény-kutatás kiértékelése is.
Túrákban nem volt hiány az utóbbi két hónapban, ennek állít tükröt a lap, helyet adva a krónikásoknak, akiktől megtudjuk, takarítótúra volt Istenszékén, a Csíki-havasok központi részét járták be természetbarátok, két teljesítménytúrára is sor került a Hargita-hegységben, újabb kilométereket tettek meg az ezeréves határ mentén, de ott voltak az ekések a csíkszeredai Pityókafesztiválon is.
A bemutatkozók sorát ezúttal a Brassói Osztály folytatja, zöld kalandra hívva, szemet és szívet gyönyörködtető, egy életre szóló élménnyel kecsegtetve mindazokat, akik ezen osztály túráin részt vesznek.
Hadat üzentek az ekések – ezúttal a gombának; a Nagykő-havasi menedékházat ért gombatámadás ellen vették fel a harcot, vasgerendákra cserélték, esetenként téglával helyettesítették a fát, hogy a turisták menedékhelye továbbra is betölthesse feladatát. Az országos EKE-től kapott háromlépcsős támogatás nagy segítség volt számukra, mint ahogy a serpák, a segítők is köszönetet érdemelnek.
Pajzs és urán: múlt és jelen Földváron – ezzel a címmel közli írását dr. Kovács Lehel István, honismeretre biztatva mindenkit. Mintegy feleselve ennek, többen hozzák haza külföld ritkaságait ebben a lapszámban is, idegen kultúrákat ismertetve meg velünk, a hobbi-oldal szerkesztője pedig egyenesen Alaszkáról nyújt ízelítőt. Ám a legnagyobb világjáró is büszkén térhet haza, hisz Erdély sem szűkölködik szépségekben, Bartók Attila ezúttal a Fogarasi-havasok változatos és káprázatos növényvilág-ritkaságait mutatja be az olvasóknak.
Keressék bizalommal hát az Erdélyi Gyopár legfrissebb lapszámát!
Tartalmából:
– Beszámoló az EKE XIX. Vándortáboráról
– Bemutatkozik az EKE Brassói Osztálya
– Újjászületőben a Nagykő-havasi menedékház
– Istenszéki takarítótúra
– I. Dél-Hargita és 8. Hargita teljesítménytúra
– Európai szintű hegyi futóverseny a Bucsecsben
– Újabb kilométerek az ezeréves határ mentén
– Pajzs és urán: múlt és jelen Földváron
– Látható madárvonulás
– A Fogarasi-havasok növényvilága, erdon.ro

Emlékfa a jövő nemzedéknek Szatmárnémetiben
A Szatmár Megyei Széchenyi Emlékbizottság, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatallal, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökséggel, az Erdélyi Kárpát Egyesülettel és más civil szervezetekkel, a Széchenyi Emlékév ötödik, zárórendezvényeként tegnap délután egy négyméteres vörös tölgyet ültetett a Kossuth–kertben lévő Zöld Ház melletti téren.
A Széchenyi–fája emlékeztet majd arra, hogy a nagy reformer környezetbarát is volt, hiszen egykor erdőt és csemetést létesített. A faültetésen nagyon sokan vettek részt, jelenlétükkel támogatva a kezdeményezést. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti alpolgármestere példaként emlegette Széchenyi Istvánt a jelenkor számára. Felnőni hozzá nem tudunk, de sokat tanulhatunk tőle. Az ő korában sem voltak jobb lehetőségek mint most, de ő nem csak megálmodta a jövőt, hanem tett és áldozatokat hozott azért, hogy megvalósítsa álmait. Széchenyi számára most egy újabb emlékhelyet jelöltünk meg. Bízunk abban, hogy ez a fa olyan gyökereket ereszt majd e földben, amit senki sem tud majd kitépni.
Sike Lajos, a faültetés kezdeményezője hangsúlyozta, hogy egy civil kezdeményezésnek vagyunk a tanúi. Egy olyan természetbarátnak állítunk emléket, aki Sopronban egy olyan erdő telepítését kezdte el, mely már több száz hektárra nőtte ki magát és egy olyan faiskolát létesített, melyben huszonnégyezer csemetét gondoztak. Ez a fa mindig arra figyelmeztet majd, hogy a természetvédelmet nagyjaink is feladatuknak tekintették.
Kónya László, a Széchenyi Emlékbizottság tagja elmondta, hogy Széchenyi eszméket ültetett, de hogy azok megvalósuljanak, pénzt adott az ápolásukhoz. Mi vízzel locsoljuk ezt a fát, hogy megfoganjon és megmaradjon.
Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója arról beszélt, hogy azzal, hogy fát ültetünk Széchenyi emlékére, nem teszünk egyebet, mint erősítjük egymásban a reményt, hogy ismert mondata (Merjünk jövőt álmodni, merjünk bízni az emberekben, merjünk szeretetet adni, merjünk jók lenni, merjünk nagyok lenni!) ma is, a jövőben is, ránk nézve is igaz. Ezt a fát nem magunknak ültetjük, hanem a jövő nemzedék számára. Ez a fa úgy fog terebélyesedni és irányt mutatni, mint aki gondolataival és tetteivel egy nemzet felemelkedésének szabott új irányt. Márk Nagy János, az EKE ügyvezető igazgatója rövid felszólalásában elmondta, hogy az EKE megalakulása óta felvállalja a Széchenyi–kultusz ápolását. Emléktúrákat szerveznek évente, most pedig külön öröm számukra, hogy faültetésen vehetnek részt.
Erdély Online, Erdély.ma

Értékek környezetében
Fazekas Lóránd ornitológus, néprajzos szerint a természettudomány oktatásában sok a pótolnivaló
Beszélgetőtársunk a szatmári magyarság egyik legismertebb személyisége. Olyan sokan ismerik és szeretik, mint a népszerű színészeket vagy énekeseket. Mert nemcsak tanár, de ornitológus, néprajzos, helytörténész, geológus, időjárás-megfigyelő, kirándulásszervező, idegenvezető egy személyben. De főleg a szó eredeti értelmében vett népnevelő! A sokféleség miatt nehéz volt eldönteni, mivel kezdjük beszélgetésünket, ám a szerencse kisegített. Munkaasztalán friss elismerő oklevél és különdíjként vadonatúj iránytű, mutatva: a tanár úr jó irányban tevékenykedett az elmúlt fél évszázadban.
Kiktől kapta az elismerő oklevelet?
– Húszéves a Román Madártani Egyesület, és a jeles évfordulóra háromnapos rendezvényen emlékeztünk Piteşti-en. Persze hogy ott voltam, hisz alapítótag vagyok. Egy fiatal biológussal, Paulik Csillával képviseltem Szatmár megyét. Annak idején Medgyesen tartottuk az alakuló ülést, az én tagsági könyvem, íme, a 35-ös számot viseli. Akkor még százan sem voltunk, ma tizenkétezren vagyunk, ebből 132-en Szatmárban tevékenykedünk, mert van már külön szervezetünk is, sok fiatallal, ami a madárvédelem szempontjából reménykeltő. Különösen ha olyan fiatalokat tudhatunk magunk közt, mint a mikolai Lukács István, aki hetedikes diákként csatlakozott hozzánk, és ma az orvosi egyetemre jár.
Piteşti-en szép számban összejöttünk, igaz, volt miről tanácskoznunk, hisz közismert, a modernizáció mennyire veszélyezteti az élővilágot, benne a madarakat. Ha nem állunk a sarkunkra, még nagyobb lehet a pusztulás, pótolhatatlan fajok tűnhetnek el végleg. Az egyik ajánlás az volt, hogy tovább bővítsük madárvédő tevékenységünket, és még több fiatalt vonjunk be munkánkba.
Az ötvenvalahány éves tanári pálya egészen másképpen indult. Talán nem is sejthette, merre fordul-kanyarog, és mi lesz a vége felé! Ha jól tudom, földrajz–geológia szakot végzett a régi Bolyain, ennek ellenére az elején matematikát és fizikát kellett tanítania. Mi történt?
– Semmi különös, csak az, ami azokban az években sok pedagógussal történt. Nagy volt a tanárhiány, több szaktantárgyat képzetlen személyek, jobb esetben végzett tanítók adtak elő. Akkor tartományi közigazgatásban éltünk, s bennünket Nagybányáról irányítottak. Engem először Fernezelyre küldtek volna matekot tanítani, de mikor látták, hogy nem lelkesedem érte, akkor Halmiba neveztek ki.
Ott nagyon meglepődtek, de hiszen nekik van számtantanáruk, ha végzettsége nem is az, inkább földrajzot és történelmet tanítsak! Ezzel indultam, de nem sokkal később már a biológia is az enyém lett. Ezt bántam legkevésbé, hisz a Bolyain külön tanultunk növényföldrajzot és állatföldrajzot, benne rendszertant és az élő világ elterjedését, ami már átvisz a biológiába, amit én mindig szerettem.
Nem sokat tanítottam Halmiban, a szomszédos Kökényesdre helyeztek, ahol az érdeklődésem mind inkább a biológia felé tolódott, miközben a körülmények okán a néprajzba is egyre inkább belekóstoltam. Igazgató lettem, és igyekeztem mind jobban bekapcsolódni a település életébe, sok embert, családot közelebbről is megismerni, mert úgy láttam, ez minden tekintetben hasznomra válik.
S van még valami, ami meghatározta további életemet és érdeklődésemet. A környező táj! Aki járt ott lent, a Túr alsó folyásánál, annak nem kell magyarázni, mennyire megkapja az embert mindaz, ami ott van: a lápi erdők, mocsarak, az árterület és a vizek gazdag élővilága, amit az országhatár közelsége miatt sem háborgathattak. Valóságos paradicsom a természettudomány iránt érdeklődőnek.
Mivel a biológia sok szemléltetést igényelt, gyakran kivittem az osztályt a helyszínre, mind több szemléltető eszközt gyűjtöttünk be az erdőkből, láposokból az iskolai laboratórium számára. Aztán elterjedt a faluban, hogy tücsköt-bogarat gyűjtünk, s az emberek kezdték behozni az erdőn-mezőn talált elhullott madarakat és kisállatokat. Amit én szépen preparálok, kitömök, megőrzöm az utókornak, mert közben a preparálást is megtanultam.
Annyira megszokták, hogy én ilyesmivel is foglalkozom, hogy jóval nyugdíjazásom után, ide, Szatmárnémetibe is behoznak egy-egy elhullott ritka példányt. A végeredményt az előbb láttuk a nagyszobában lévő gyűjteményben.
Csak nem azt akarja mondani, hogy azt a rengeteg madarat és kisemlőst a tanár úr preparálta, konzerválta az utókornak?!
– De igen! S lám, érdemes volt, mert ma délelőtt is két osztály jött megnézni. Nem jártam utána, de ismereteim szerint máshol nincs Szatmárnémetiben olyan gazdag természettudományos gyűjtemény, mint amit én hoztam össze ötven év alatt a Túr völgyében.
Minden érdeklődő előtt nyitva áll az ajtó. Mintegy kilencven madárfaj látható itt. Köztük olyan ritkaságok, mint a réticanka, a kerecsensólyom és a kabasólyom. A kisemlősök közül kiemelném a törpe cickányt, amely olyan pici, hogy tenyerünk egynegyedét sem tölti be, vagy a nyusztot, amely igen káros és nagy étvágyú ragadozó. Kirándulásaink alkalmával ezen állatok nagy többségét az iskolások a természetben is megismerhetik.
A helyi lapok az idén is többször hirdették az ön madármegfigyelési kirándulásait. Alkalmam volt tapasztalni legutóbb éppen a remetei hegyen, hogy ezek a kiruccanások vonzzák a fiatalokat! Miért tartja fontosnak az ilyesmit?
– Elsősorban azért, mert a természettudományos ismeretük kevés és hézagos, amin nem is csodálkozom, hisz az utóbbi évtizedben az iskolai tanrendben érezhetően csökkent az ilyen órák száma. A földrajzé és a biológiáé például heti két óráról egy órára. Akkor, amikor a biológia századát éljük, amikor a természettudományok fontosabbak az ember számára, mint bármelyik eddigi korszakban.
Csak reméljük, hogy a nagy vajúdással születő új oktatási törvény változtat ezen az áldatlan helyzeten. Mi addig is javítunk saját helyzetünkön, és igyekszünk még vonzóbbá tenni egyesületünket. Nemrég a szatmári Kossuth-kertben felújított régi közfürdő épületében, a Zöldházban külön irodát kaptunk, ahol ismeretterjesztő előadásokat tartunk, játékos versenyeket szervezünk.
Itt dolgozzuk fel azokat az adatokat, amelyeket madárszámláláskor gyűjtünk az iskolásokkal, mert az országos madárszámlásási akcióba is bevonjuk őket. Tehát igyekszünk pótolni azokat a dolgokat, amelyeket a hivatásos oktatás elmulaszt. De nagyon sok a pótolnivaló, ezt nem csak én mondom.
Visszatérve a madarakra, hadd kérdezzem meg: van-e az ornitológusnak kedvenc faja?
– Nem illene mondanom, mert mind az kellene legyen, mint ahogy az is, de én is ember vagyok, s azok a madarak állnak hozzám közelebb, amelyek fizikailag is közelebb vannak. Mint a cinkefélék, amelyek a városba, így az én kertembe is be-bejönnek. Lám, most is vagy kettő ! Szép a tollazatuk, nagyon hasznosak, és „nyitnikék”-énekükkel ők hozzák a tavaszt.
Említette a madárszámlálást. Sok aggodalomra adnak okot a legfrissebb felmérések?
– Elég sokra! Hét helyen vizsgálódtunk, tapasztalataink szerint mifelénk rohamosan csökken a fecskék száma, amit elsősorban csökkenő táplálkozási lehetőségükkel, a nem kellően átgondolt szúnyogirtással hozunk kapcsolatba.
A tavak és más vizes élőhelyek kiszáradása miatt kevesebb az olyan védett madár, mint a szürkegém, a zöld- és a szürkeküllő, de pusztulnak az énekes madarak is. Ugyanakkor szaporodnak a seregélyek, a tőkés récék, dankasirályok, s a sok elbokrosodott rét, a szántóföldek elparlagiasodása miatt, a vadászok örömére, például a fácánok.
Akkor menjünk vissza a Túr-árterület gazdag élővilágából Kökényesdre, Szatmár megye ma is egyik leginkább hagyományőrző falujába. A néprajzkutatás is magától jött, a helyzet hozta, mint a madárkutatást?
– Valóban a helyzet hozta. A gazdasági és társadalmi változások, az erőszakos kollektivizálás, a férfiaknak a városi építőtelepekre, gyárakba hajtása valósággal felforgatta a falut, megváltoztatta az emberek életmódját. A hagyományos paraszti társadalom a szemünk előtt bomlott le, sokféle használati tárgy a padlásra vagy éppen a szemétre került. Több évszázados népi kultúra emlékei szorultak hátra, tűntek el egyik napról a másikra. Felelős ember, pláné ha pedagógus is, ezt nem nézhette tétlenül.
Fazekas Lóránd (1935, Szatmárnémeti)
Ornitológus, néprajzos, népnevelő. A Bolyai Egyetemen 1957-ben földrajz–geológia szakon diplomázik. Halmiban kezdi tanári tevékenységét, majd Kökényesden folytatja, ahol sokáig az iskola igazgatója is.
A környezet hatására az oktatás mellett ornitológiával és néprajzzal is komolyabban foglalkozik. Alapító tagja az Országos Madártani Egyesületnek, majd a Kriza János Néprajzi Társaság is tagjai közé fogadja. Több könyve jelent meg, számos elismerésben részesült, így a közösségért végzett tevékenységéért megkapta a szatmári Szent-Györgyi Albert Társaság díját is.
Cselekvésre buzdított az akkori gyermeklap, a Jóbarát felhívása is: mentsük meg kallódó értékeinket! Megszületett bennem egy néprajzi gyűjtemény létrehozásának gondolata. A szülői látogatásokat és más találkozásokat felhasználva mondtam az embereknek, mi a szándékom, és hogy ne dobjanak el semmiféle olyan régi eszközt, amire már nincs szükségük, majd kiállítjuk, és minden tárgynál feltüntetjük az adományozó nevét. Ez bizalmuk megnyerése miatt nagyon fontos volt. Hozták is nemsokára az első tárgyakat.
A legelsőt, egy kilencfiókos régi fűszertartót 1971. február 27-én a 291-es házszám alól, Komáromi Erzsébettől kaptam. Itt van pontosan feljegyezve a gyűjteményes irkába, senkinek ne legyen kétsége, hogy a tárgy másfelé kerülhet. Aztán sorra hoztak szenes vasalót, mángorlót, motollát, cseréptányért, szilkét, csuprot, káposztás fazekat, tésztaszűrőt, varrottas törülközőt és amit csak el lehet képzelni. Még most is hoznak, bár sok száz tárgyat számlál és évek óta közszemlére van téve a kökényesdi gyűjtemény.
Íme, a füzet legutolsó bejegyzésében az áll, hogy Tóth Imre a 435-ös házszám alól, 2010. október 29-én egy kazaltépőt ajándékozott a köznek. Ez egy csúszós, horgos rudacska, amit beszúrnak a szénakazalba, és szénával húzzák ki.
Ha nem tévedek, a gyűjteménynek a felújított régi iskolában találtak végleges helyett, a nyáron megtartott kökényesdi „múzeumavatóról” lapunk is beszámolt. A több évtizedes gyűjtőmunka nyomán Fazekas tanár úr igazi néprajzossá vált!
– Olyannyira, hogy közben a Kriza János Néprajzi Társaság tagjai sorába fogadott. Mint utaltam rá, szinte észrevétlenül lettem néprajzos, de mindenképpen a környezet hatására. Az eltelt időben aztán ösztönömmé vált a szakma néhány alapvető elvárása, ennek köszönhetően ma, hetvenhat évesen sem tudok úgy vidékre menni, hogy ne legyen nálam messzelátó, fényképezőgép és jegyzetfüzet. S az ember mindig talál valamit, néha olyasmit is, amivel korábban nem találkozott.
A nyáron az egyik régi kőszegremetei présház verandáján láthattam egy úgynevezett kijózanító padot. Egyszerűségében is elmés darab. Belső lábai rövidebbek, így a pad a fal felé dől, és a rajta szundikáló részeg nem eshet le róla. A néprajzban az is segített, hogy annak idején második fokozati tanári vizsgára írtam egy falumonográfiát, amiben sok néprajz is volt, s hogy a nagy tévedéseket elkerüljem, több ismert magyar néprajzostól elolvastam ezt-azt. A vizsga jól sikerült, de a monográfiát már csak ’90 után, a Lakitelek Alapítvány támogatásával, egy pályázat révén tudtam könyv alakban megjelentetni.
Azóta még írt néhány könyvet.
– Néprajzit, természetismeretit, helytörténetit, mert közben a sors helytörténészt is csinált belőlem. A Hit és hagyomány megírására, amely Kökényesd szakrális néprajzával foglalkozik, az Apáczai Közalapítvány pályázata ösztönzött. Külön elismerésben részesültem érte, akárcsak a Tanári életutak című kötetért. Készülőben van Kökényesd bővített monográfiája, amelyben többet foglalkozom a népélettel és annak változásaival, néhány ma is élő néphagyománnyal.
Persze, megkérdezhetik: milyen ornitológus vagyok, hogy az általam kutatott madarakról még nem adtam ki egy nagyobb könyvet? Erre azt válaszolom, hogy kicsi az a terület a Túr völgyében, amellyel foglalkozom, madárvilága több más kiadványban, például az Erdélyi Kárpát-Egyesület nyomtatványaiban is megtalálható. Társszerzőként két olyan szakkönyvben is jelen vagyok „madaraimmal”, amelyeket a középiskolások és egyetemisták is forgatnak.
Sike Lajos, Új Magyar Szó (Bukarest)

Leleplezték Kiss Gedeon szobrát
Tegnap leleplezték a szatmárnémeti Kossuth-kertben Kiss Gedeon volt városkapitány mellszobrát. Az ünnepséget Barakonyi Gergő vezényelte, az első szónok pedig Dr. Bura László helytörténész volt, aki néhány szóban felelevenítette a fák ezredesének is hívott hajdani városvezető életét és munkásságát. Kihangsúlyozta: az esemény legnagyobb jelentősége az ismétlésben lelhető fel – 107 évvel ezelőtt ugyanis, akárcsak most, szintén közadakozásból állítottak emléket a szatmáriak Gida bácsijának. Az 1823-as születésű Kiss Gedeon a szabadságharc alatt nemzetőr főhadnagyként szolgált, majd számos városi, illetve megyei tisztséget töltött be. 1872-től foglalkozott közrendészettel városkapitányként, többek között megalapította és vezette az önkéntes tűzoltó egyesületet, de a városi múzeum, valamint a Kossuth-kerti közfürdő megalapítása is az ő nevéhez fűződik. A 19. század végi rohamosan fejlődő városban szintén ő volt az, aki felfedezte a parkok, a zöldövezetek létrehozásának szükségességét. Bura László szerint a ma emberének nemcsak a természet erői ellen, de saját, romboló hajlamú természete ellen is küzdenie kell, hisz saját életterét veszélyezteti mohóságával. Ezért irányadó jel kell hogy legyen számunkra Kiss Gedeon: a közösségért élő és dolgozó, ugyanakkor a természetet szerető és óvó ember értékrendjét kell megismernünk és magunkévá tennünk példája nyomán. Felician Pop, a megyei hagyományőrző központ vezetője ünnepi beszédében arra emlékeztetett, hogy a jelenlegi Kossuth-kert helyén Kiss Gedeon idejében egy elhanyagolt, mocsaras külvárosi telep volt, melyet az ő törekvései nyomán változtattak át a lakosság által igen kedvelt zöldövezetté, ahová a szatmáriak szívesen jártak sétálgatni, kerékpározni. Mint elmondta, egy, a Kossuth-kertet bemutató filmen dolgozott korábban, ennek során ismerte meg Kiss Gedeon munkásságát, ekkor értette meg, hogy egy olyan közéleti személyiséggel van dolga, aki „szerelmes a természetbe“. Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, a szobor újbóli felállításának kezdeményezője a jól ismert Tamási Áron-idézettel kezdte mondandóját: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne“. Elmondta: Kiss Gedeon – bár nem ismerhette Tamási írását, hisz korban megelőzte őt – ebben a szellemben élt és dolgozott, ugyanis minden erejével azon volt, hogy a természettel is összhangban lévő, élhető környezetet teremtsen a szatmáriak számára. Kifejtette, úgy érzi, hogy erkölcsi adósságot sikerült törlesztenünk a volt városkapitány irányába, hisz az emlékét őrző szobor egyszer már állt a lakosság közös akaratából – ez azonban a történelem zavaros sodrában eltűnt. Megköszönte továbbá mindenkinek a hozzájárulást, a támogató cégektől kezdődően a szobrot újból megformáló Szodoray-Parádi Hajnalkán át a pénzgyűjtésben oroszlánrészt vállaló egyházakig. Mint elmondta, több mint kétezer ember adakozott az öntési költségekre. Mivel több gyűlt össze a szükségesnél, jut 20 állami gondozásban élő gyerek karácsonyi ajándékára is. Két civil szervezetet is kiemelt az adományozók sorából, az Erdélyi Kárpát Egyesületet, valamint a Román Madártani Egyesület szatmári szervezetét. Ezt követően Ilyés Gyula polgármester fejezte ki örömét a szoborállítással kapcsolatosan, majd Geszti Tímea és Carol Erdős szavalatai hangzottak el, Koncz Kriszta, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja pedig egy népdalt énekelt. Az ünnepségen megjelent Kiss Gedeon egyik leszármazottja, Meleg Enikő is, aki szintén adakozott a szoborállításra. Az ünnepség koszorúzással ért véget.
Babos Krisztina, Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Erdély tájain – Szádecky-Kardoss Gyula és az EKE
Széljegyzetek a kettős, kerek évfordulós emlékkonferencia kapcsán
December 11-én Kolozsváron, Bocskai fejedelem szülőházában, vagyis a Sapientia Tudományegyetem központi épületének Óváry-termében több mint hatvan idősebb és fiatal geológus gyűlt össze, hogy kutatási eredmények bemutatásával ünnepeljék a város egykori egyetemének neves tanára, Szádecky-Kardoss Gyula születésének 150. évfordulóját, illetve tisztelettel emlékezzenek halálának 75. évfordulójára. Délelőtt sírjánál, a Házsongárdi temetőben koszorút helyeztek el a résztvevők, délután tíz tudományos előadást hallgattak és vitattak meg: részben a professzor tudományos és egyéb szellemi hagyatékával, részben az általa kutatott ásvány-, földtani témákban, az előadók által felmutatott új eredményekkel kapcsolatban.
Miért szólunk ezen az oldalon róla? Egyszerűen azért, mert élete Kolozsvárra érkezése pillanatától haláláig szorosan összeforrt az itteni turistasággal, az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel. Ki is volt valójában szádecsnei és kardossfalvy – a nemesi címet bátyjával közösen, tudományos érdemeik révén szerezték – Szádeczky-Kardoss Gyula? Szádecky Sámuel pusztafalusi (felvidék) református pap gyermekeként született, 1860. december 30-án. Egyetemet Budapesten végzett, majd külföldi tanulmányútját követően ugyanott, egykori tanára, Szabó József kiváló ásvány- és földtanprofesszor mellett volt tanársegéd. Amikor Koch Antal, aki 24 évi kolozsvári tanszékvezetői tevékenység után a budapesti tudományegyetemre távozott, a Kolozsváron megüresedett tanári állást 1896-ban Szádeczky megpályázta, elnyerte. Így került városunkba. Tulajdonképpen bátyját, Szádeczky-Kardoss Lajos történelemprofesszort követte, aki kevéssel előtte került ugyanerre az egyetemre. Mindketten 1918-ig voltak a Ferenc József Tudományegyetem kiváló tanárai (sőt adott időben rektorai is).
Lajos, mint történész, az erdélyi kora-újkor, a céhtörténet, a székelység, illetve a törökországi magyar emlékek kutatójaként alkotott nagyot. Ő is kivette részét az EKE tevékenységeiben. Volt az Irodalmi Bizottság tagja (1897-től), a kerékpáros osztály választmányi tagja (1898-tól), de az EKE kolozsvári osztályának elnöke, sőt az országos szervezet alelnöke is (1899-ben).
Gyula, a földtan és ásványtan professzora, nemzetközi hírnevet szerzett nemcsak magának, de az általa vezetett tanszéknek is. Kiváló ásvány- és kőzettan-kutató volt, hatalmas szakirodalmi hagyatékkal, melyben nagyon sok olyan vidék kőzettanával–földtanával foglakozott, amelyek ma is a turisták kedvelt kirándulóhelyei: foglalkozott a Kolozsvár környéki dombok üledékes és vulkáni eredetű kőzeteivel, a Gyalui-havasok kristályos paláival, a Vlegyásza magmás kőzeteivel, de a Szamosfalvi-fürdő földtanával, vagy a Keleti-Kárpátok vulkáni vonulatával is. Mégsem ezekért az érdemekért írunk e helyen róla, hanem az Erdélyi Kárpát-Egyesületben betöltött rendkívüli szerepvállalásáért emlékezünk rá, kettős kerek évfordulója alkalmából. Az említett konferencián is hangzott el olyan előadás, mely a kiterebélyesedett Szádeczky-Kardoss családnak a magyar turistamozgalmakban betöltött (ma is aktív) szerepét választotta témájául (Vallasek István: A Szádeczky-Kardoss család szerepe a magyar természetjáró mozgalomban a 20. század első harmadában).
Szádeczky Gyula tehát 1896-ban került Kolozsvárra, s a következő évben már találkozunk nevével az EKE keretében, az útjelzők tevékenységébe bekapcsolódva. A következő évben már az egyesület országos választmányának tagja, és a kerékpáros osztály alelnöke volt. A szervezet vezetésében a legnagyobb szerepet akkor vállalta, amikor az erdélyi magyarság kisebbségbe szorulva, nehezen talált önmagára. Ehhez tegyünk egy kis kitérőt: midőn, 1919-ben, még a párizsi (Trianon) béke megkötése előtt, Onisifor Ghibu vezetésével, karhatalmi erővel a románság 4 óra alatt kirakta a Ferenc József Tudományegyetem teljes tanári karát az intézményből, annak minden tulajdonát átvéve, a tanári kar zöme kénytelen volt távozni. Ebből a magból alakult 1921-ben a Szegedi Tudományegyetem, mely magát máig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem jogutódjának tekinti. Egyetlen tanárnak engedtetett meg, hogy az egyetemen munkaasztalát megtarthassa, bár nem taníthatott, fizetést pedig a Román Földtani Intézet biztosított számára. Ez a kivételezett pedig nem volt más, mint Szádeczky-Kardoss Gyula, kinek bátyja is távozni kényszerült. Ez a kivétel pedig annak köszönhető, hogy Szádeczky-Kardoss Gyula olyan nemzetközi szaktekintély volt, akit az új, román tanszék vezetésére kirendelt másik szakmai kiválóság, Ion Popescu Voiteşti megvédelmezett. Ehhez Szádeczkynek az a gesztusa is beszámított, hogy 1907-ben olyan földtani tanulmányutat szervezett a Kárpátok mindkét oldalának megismerésére, melyre a bukaresti egyetem tanárait és diákjait is beszervezte.
Visszatérve az EKE keretében, az első világháborút követő időben játszott szerepére: amikor 1926-ban az Erdélyi Kárpát-Egyesület igyekezett újraszerveződni, a román állammal magát elismertetni, a jogi útvesztőkkel és a – kisebbségben rekedtekkel szemben nem épp előzékenykedő – bürokráciával való birkózás oroszlánrészét Szádeczky vállalta. Így lett az újraalakult egyesület második országos elnöke. Tisztségéről 1930-ban, nyugalomba vonulásakor mondott le, egy másik neves geológusnak, volt tanítványának, Balogh Ernőnek adva át feladatkörét. Őt pedig, munkássága elismeréseképpen, az EKE örökös tiszteletbeli elnökének választották meg. Visszavonultan, lefegyverzetten, tehetetlenül kellett megélnie az egyesület múzeumának kilakoltatását a Mátyás király szülőházából, illetve azt a bizalmatlansági támadássorozatot a hatalom részéről, melynek következtében e szervezet rengeteget veszített – főleg az anyagiak tekintetében.
1935. november 8-án halt meg. Sírhantja a Házsongárdi temetőben van, a nyugati főúton, nem sokkal Kós Károly és családja sírhelye fölött, az átellenes oldalon. Nemes egyszerűségű sírkövén nemesi címer.
Még három érdekességet mondjunk el róla. Mindenekelőtt azt, hogy Elemér fia is a legkiválóbb magyar geológusok egyike lett – Budapesten. A másik, hogy a zenének is rajongója volt, sőt maga is muzsikált, utódai közt neves zenész is van. Ő pedig, a már idézett nehéz időben vállalta a kolozsvári konzervatórium igazgatói teendőit is! A harmadik: ma már kevesen ismerik a gyorsírás fortélyait. Ennek a divatból kiment, a hangrögzítő technikák elterjedése előtt nagyon fontos tudásnak ő volt az erdélyi apostola. Ő alapította és vezette az Erdélyi Gyorsírók Egyesületét.
WANEK FERENC, Szabadság (Kolozsvár)

Magyar Művészetért Díjakról döntöttek
A Magyar Művészetért Díj Kuratóriuma döntött A Magyar Művészetért Díjakról, amelyeket 1987 óta folyamatosan ítélnek oda minden művészi ágban. Az idei, 26. díjátadó gála április 9-én lesz Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában.
A kuratórium csütörtöki közleménye szerint A Magyar Művészetért Díjban részesítették Ivácson László néptáncost, a Háromszék együttes koreográfusát, Káel Csaba rendezőt, Kassai Lajos lovas íjászt, Kicsid Gizella sepsiszentgyörgyi színművészt, a Kodály Vonósnégyest, a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériát, Lukács Miklós cimbalomművészt, Páll Lajos festőművészt, Petrás Mária énekest, Szabadi Vilmos hegedűművészt, Török-Illyés Orsolya színművészt, valamint Hajdu Szabolcs rendezőt. A Magyar Művészetért Tiszteletbeli Emlékdíjat Nemeskürty Istvánnak ítélték oda. Ex Libris-díjat kapott az Áprily Lajos Főgimnázium, a Brassó Erdélyi Kárpát-Egyesület, Kovács Géza szobrászművész, a Maros Megyei Múzeum, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, valamint a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A Romániai Magyar Cserkész Szövetség Árpád-díjas lett. Szabadság (Kolozsvár)

75 éves az Erdélyi Könyv Egylet kapitánya
Veress Zoltán, az 1986-tól Stockholmban élő erdélyi magyar író, költő, műfordító és lapszerkesztő 75 évet töltött. Klasszikussá vált epikus gyermekversei (Tóbiás és Kelemen, Irgum-Burgum Benedek) máig a legkedveltebbek közé tartoznak, de írt felnőttekhez szóló szépirodalmat, tudománytörténeti írásai két kötetben láttak napvilágot, s publicisztikája is jelentős.
Ki hát valójában Veress Zoltán, ez a sokoldalú literátus ember? Gyermekként biológusnak készült — vallja meg kérdésünkre. Növények, állatok, mezőgazdálkodás érdekelte, mint egyik, agráregyetemet végzett nagyatyját. Honnan tudhatta még akkor, hogy a sors más életutat szánt neki? Mást, sokkal nehezebbet, amely úgy kezdődött, hogy a 16 éves Veress Zoltánt több társával együtt börtönbe csukták rendszerellenes szervezkedés miatt. Amikor két évvel később váratlanul szabadlábra helyezték, először az elmaradt érettségit kellett megszereznie, majd belátnia, hogy az akkor nagyon népszerűnek számító biológusképzésen a múltja nem jó ajánlólevél. Jelentkezett tehát a kolozsvári Protestáns Teológiára, ahol nem a múltjába, hanem a jelenébe kötöttek bele, így a Bolyai Egyetem magyar szakán folytatta tanulmányait. Itt sem maradhatott sokáig. 1958 Romániájában rendeletbe hozták ugyanis, hogy a politikai elítélteket el kell távolítani a felsőoktatás intézményeiből. Csakhogy ekkorra már neve volt, az Utunk című folyóiratnál várhatta ki a jobb időket, a 70-es évek elejét, amikor visszairatkozhatott az egyetemre. Minden tanárral tegező viszonyban voltam, mire letehettem a vizsgáimat — mondja a rá jellemző fanyar humorral. Aztán Huszár Sándor A Hét című, Bukarestben kiadott hetilaphoz hívta kolozsvári szerkesztőnek, s egészen addig végezte e munkát, amíg a Korunk folyóiratnál meg nem ürült a tudományrovat vezetőjének állása. Aztán gondolt egyet, s unokástul, feleségestül elhagyta Erdélyt. Sokáig visszhangzott literátus berkekben a kapu, amit 1985 karácsonyában jó hangosan rácsukott ceausizmusra és transzszilván küldetéstudatra egyaránt. Nyilván nem csak a ceausizmust és a szlogeneket hagyta maga mögött Erdélyben. Az egész elővázolt életépítmény ott maradt, s ha ezért valaki elítéli, hát lelke rajta. Irodalompártoló, tudományt népszerűsítő, felelős értelmiségi önmagát viszont továbbmentette, Stockholmban is megőrizte. Vagy inkább újraépítette? Talán ez utóbbi. Vitte az alapanyagot, s új építményt kreált belőle. Mert senki ne higgye, hogy idegen földön úgy vagyunk jól, ahogy vagyunk. Az idegen föld mennyországa pőrére vetkőztet, úgy enged be a kapuján, a pitvarig esetleg, s az ember kezdheti elölről az önépítést, bizonyítást. Van, aki belerokkan, van, aki erősebb lesz tőle, s olyan is akad, aki újonnan szerzett erejével leszakít néhány csillagot, s hazaküldi... Kitalálta a Peregrinus Klubot, melynek "célja, hogy a Svédországban élő magyarok találkozópontja legyen, lássuk és halljuk egymást, kulturális, tudományos és barátságos programok jelszava alatt. Lakásom könyvespolcát szép könyvsorozat díszíti. Az Erdélyi Könyv Egylet kiadványai. E mögött az 1990-ben alakult könyvklub mögött is a Veress házaspár áll, együtt néhány más svédországi magyarral, a hétszemélyes kuratórium tagjaival, akik az ügy mellé szegődtek. Az EKE honlapján szereplő tájékoztató szerint a szerkesztők célja elsősorban az otthon élő erdélyi magyar írók, illetve a "határon túli" nemzetrészek irodalmának támogatása. Elemzések, tanulmányok, szépirodalom a kötetek anyaga, értékük viszont jóval túlmutat önmagukon. Egy szerkesztői előszó húzza föl rájuk a vitorlát, s engedi tova négy égtáj magyarsága felé. Metaforám nem véletlen szüleménye, hanem a tizenegyedik kötet előszavának zárósorai ihlették: "Jelentőségünk az EKE most kezdődő második évtizedében talán csökkent, szerepünk és felelősségünk azonban növekedett." Ne kérdezzék, miért, én egy ilyen mondat mögé hajóskapitányt képzelek. Esetleg nagy utasszállító repülőgépét. De mindenképpen kapitányt. Olyan szilárd embert, akit ma már régi vágásúnak szokás nevezni, mert nincs benne semmi "jelentőségbe" kapaszkodó egoizmus, s amit tesz, azt "felelősségből", a közösségért cselekszi. Az EKE-kötetek előszóinak olvasása legalább akkora élmény, mint a további tartalom tanulmányozása. Az írások mélysége és időbeni terjedelme olyan portrét enged kibontakozni egy emigrációba kényszerült, de nemzeti, szellemi és kulturális hovatartozásában szilárdan álló magyar íróról, amelyre több interjú sem lenne képes. De ha már a kapitány hasonlattal éltem korábban, engedjék meg, hogy azzal is folytassam, méghozzá Noé történetével. Azon emberével, aki az özönvíz pusztítása elől nemcsak az életbe, hanem egy új korszakba mentette tovább a menthetőt, s akinek szellemalakja minden társadalmi-kulturális létet fenyegető vészhelyzetben ott kísért. Látták őt nagyon jól a felelős erdélyi értelmiségiek is. A mitológiai bárkaépítő sokat bolyonghatott a mi szép Erdélyünkben, mert parancsoló üzenetét még versbe is lehelte: "Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is. Egyetlen szó, /egy tájszó se maradjon kint. / Semmi sem fölösleges." (Kányádi Sándor) Akinek volt füle rá, s hajóépítő készsége és képessége, az aszerint cselekedett. Az EKE-könyvek Veress Zoltán bárkája, tartalmuk pedig pénzben nem mérhető értékű. No de lássuk ismét a kapitányt az előszók kormánykerekénél. Ha úgy általában kellene jellemezni a kötetek előfutár-írásait, akkor azt mondanám, hogy elsősorban a felelősségével nagyon is tisztában lévő ember szerénysége jellemzi. Épp csak bocsánatot nem kér ezért az önként fölajánlott bárkaépítésért, ezért a "könyves kalákáért", azért, hogy a könyvsorozat másik szerkesztője, Dávid "gyula" mellett ő lehet a "kende". A tudós higgadt józanságával méri minden szavát, mielőtt papírra veti, pedig a témák nagy érzelmi töltetűek. Megoldásra vár, ezért témává kell avatni például a magyar falu sorsát vagy a szórványosodást, a "nagy másságok tengereiben való szétforgácsolódást". Mártírjaink egy része is bekerül e bárkába, "akik egykor értünk is, helyettünk is helytálltak", s akikre olyan szükségünk van, mint "őskeresztényeknek a szentek legendáira". Menti a vidámságot, nem azért, mert okunk van rá, hanem mert néha "csak úgy bírjuk ki az egészet, ha röhögünk rajta", s közben olyan mondatokat fogalmaz, hogy megáll tőle a szívverésem: (a humor) "nem fizikai, hanem erkölcsi bosszúállás, vértelen és jelképes, mint a templomi áldozás vagy az úrvacsoravétel". Regényíró-pályázatokat hirdet társaival, s hogy egyszerre több mentendőt is bevagonírozhasson, témaként ajánlja a ’48-as forradalmat, majd a jelen állapotokat. Mert "az emlékezés: életjelenség". Az irodalmi mű pedig a közösség emlékezete. Kapitányi védelmét a kisebbség kisebbségeire is kiterjeszti, mert humanista ember nem csak a saját fajtáját menti. Olykor egymásnak feszül a hajó legénysége, s akkor a bárka szükségszerűen ezt is magával viszi: a turáni átok terhét a tizenhetedik kötet előszavában. Pedig addigra az eredetileg erdélyi értékeket begyűjtő kapitány akciója már jóval túlmutat az erdélyiség keretein. A kapitány épít, ment, kormányoz, s teszi mindezt Szent István szellemében s — határozott érzésem — védnöksége alatt. És miközben ment, irányt is mutat. Sokunk számára még nem követhető, de legalább érzékelhető s mélyen helyeselt irányt egy szebb, egy jobb, egy emberibb, egy biztonságosabb kikötő felé. Az EKE utolsó kötetében azt kértétek a szerzőktől, hogy rajzolják meg a hajó árbockosarából talán már érzékelhető kikötőt, "a mostaninál lényegesen értelmesebb világot". Csakhogy a lényeges dolgok — Saint-Exupérytől tudjuk — szemmel nem láthatóak, így a szebb, jobb világok sem, mert egy másik dimenzióban teremtődnek. A Te elkötelezett, magyarságban gyökerező emberségednek köszönhetően már létezik, hisz a Te EKE-bárkád "egy hordozható, a föld bármelyik pontján azonos hatásfokkal működő, megmaradási, identitásőrzési lelkivilág modellje". Jobb, "mint amilyent Mikes Kelemen már egyszer kipróbált Rodostóban"!
Boldog születésnapot!
Kovásznay Enikő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Történelmi jelentőséggel bír az EMKE a magyarság életében”
Újraalapításának 20. évfordulóját ünnepelte az egyesület
Társszervezeteit, a 120 évvel ezelőtt alapított Erdélyi Kárpát-Egyesületet (EKE) és a 90 esztendeje létrehozott Romániai Magyar Dalosszövetséget is köszöntötte idei közgyűlésén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). A kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban szombaton tartott rendezvényen egyúttal az EMKE 1991-es újraalakításáról is megemlékeztek. Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke a román Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium közművelődéssel kapcsolatos stratégiájáról, Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetője pedig a NEFMI Kárpát-medencei közművelődésre vonatkozó elképzeléseiről tartott előadást. A közgyűlést követően, a délutáni órákban adták át az erdélyi Oscarként is emlegetett EMKE-díjakat, valamint a tiszteletbeli és a posztumusz tiszteletbeli tagoknak járó okleveleket.
– Együtt ünnepelni és másokat is megünnepelni, ez a mostani, rendhagyó közgyűlés lényege – összegezte köszöntőjében Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke. Utalt arra, hogy az egyesület megalapításának 125. évfordulóján, tavaly áprilisban szervezett nagyszabású program után idén valamivel visszafogottabban, ám mindenképpen ünnepélyes hangulatban emlékeznek: elsősorban arra, hogy 1991. április 20-án Brassóban újraalakult az EMKE. Tisztelegni kívánnak azon személyiségek emléke előtt – Domokos Géza, Balogh Ferenc, Laskay Sándor, Sárkány Ferenc –, akik az elmúlt húsz évben jelentősen hozzájárultak az EMKE hírnevének öregbítéséhez, ma viszont már nem lehetnek közöttünk, egyszersmind együtt ünnepelni társszervezeteikkel, a 120 éves Erdélyi Kárpát-Egyesülettel és a 90 esztendős Romániai Magyar Dalosszövetséggel.
Egyed Ákos akadémikus, az EMKE tiszteletbeli tagja kiemelte: a húsz évvel ezelőtt újraalakult egyesület sikeresen átmentette és megtartotta mindazokat az értékeket, amelyek 1885-ben életre hívták. Ugyanakkor az új történelmi kor elvárásainak megfelelő programokat sikerült megalkotnia a szervezetnek az elmúlt években. – Önmagában véve is történelmi jelentőségű, ami az erdélyi magyarság körében a rendszerváltás után történt, hogy a kommunista diktatúra idején betiltott, vagyonuktól megfosztott intézményeinket – EMKE, EKE, EME, EGE stb. – újra életre tudtuk kelteni. 1885-ben és 1991-ben egyaránt szükségünk volt egy olyan intézményre, amely vállalja a közművelődés hatalmas munkáját, ezáltal védelmébe veszi a közösségeket, s ha úgy adódik, új közösségek alkotására is vállalkozik – mondta Egyed Ákos. Hozzátette: ahogyan 126 évvel és 20 évvel ezelőtt, ma is különösen fontos a közgondolkodás alakítása, a párbeszédet és a tapasztalatcserét előtérbe állító közös kultúra alapjainak fejlesztése. – Az EMKE tevékenysége valamilyen szinten megnyilvánul a legtöbb kulturális rendezvényen: jelen van a kórustalálkozókon, a népfőiskolák működésében, műemlékeink védelmében, az emlékházakban, a könyvtárakban, kisebb és nagyobb régiókban. Korunk bonyolult, ellentmondásokkal teli változásai sem teszik, nem tehetik lehetetlenné az egyesület közösségi munkájának eredményességét, továbbra is erős összekötő kapocs marad. Történelmi jelentőségű szolgálatot tehet és tesz az erdélyi magyarságnak, az összmagyar nemzetnek – mondta az akadémikus.
Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke megjegyezte: amiként az alapítók 1885-ben felismerték, hogy magyarnak megmaradni Erdélyben csakis a kultúrára, az egyházra és az iskolára hangsúlyt fektetve lehet, a rendszerváltás után pedig az RMDSZ is belátta az EMKE létjogosultságát, úgy ma is szükség van a további támogatásra. – A közösségteremtés a lényege ennek a munkának és szerveződésnek, hiszen kisközösségeket kellett teremtenünk, felébresztve bennük a kultúra iránti igényt és a kultúra ápolásának fontosságát. Remélem, az RMDSZ azon az úton, amelyen most elindult, még nagyobb érdeklődést fog tanúsítani a kultúra iránt, annak a szerveződésnek, erőnek a támogatásával, amit a civil szervezetek működése jelent – tette hozzá Dávid Gyula.
Közművelődés támogatása román és magyar alapokból
Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: mindaz, ami a rendszerváltás óta kultúraszervezés terén végbement az erdélyi magyar társadalomban, szorosan összefügg az EMKE működésével. – A romániai magyar társadalom megszervezése, kulturális és civil szerveződések, egyesületek újraindítása és segítése révén az EMKE bebizonyította: hiánypótló intézménye az erdélyi magyar kulturális életnek – mondta a miniszter, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik ebbe a munkába nap mint nap bekapcsolódnak. A Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium közművelődéssel kapcsolatos stratégiájával kapcsolatban kiemelte: a 2000-től 2009-ig tartó időszakkal ellentétben, amikor a román állam a kulturális örökség védelmére szánt összegeknek mindössze a 0,9 százalékát fordította magyar vonatkozású épített örökség felújítására, 2011-re sikerült elérni, hogy ez az arány 20 százalékra emelkedjen.
Az elmúlt közel másfél évben, amióta Kelemen áll a tárca élén, igyekeztek csökkenteni a művészeti intézményeket – Kolozsvári Állami Magyar Színház, Kolozsvári Magyar Opera, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu társulata – érintő hátrányos anyagi megkülönböztetést, a közművelődés különböző területein kiírt pályázatok esetében pedig olyan rendszert építettek ki, amely lehetővé teszi a magyar kultúrát művelő szervezetek anyagi támogatását. Kulturális napok, alkotótáborok, színházi- és filmfesztiválok, valamint egyéb nagyszabású események megszervezését támogatta ez idő alatt saját alapokból az RMDSZ, több mint félmillió lej értékben. Mint mondta, a magyar nyelvű folyóiratok normatív támogatása mellett a könyvtári állományok állami támogatással való bővítése is a célok között szerepel (ez utóbbi keretében, várhatóan május-júniusban közel hárommillió lej értékben kapnak könyveket a könyvtárak).
– Emellett pedig továbbra is azon munkálkodunk, hogy a kulturális autonómia intézményi formáit még ebben a kormányzati ciklusban megteremtsük – tette hozzá Kelemen. Az elmúlt húsz év megvalósításaihoz hasonlóan további sikereket kívánt az EMKÉ-nek, és megígérte: a normatív támogatások révén az RMDSZ továbbra is igyekszik hozzájárulni az egyesület működéséhez.
Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetője beszélt többek között a Márai-programról, amelynek célja az irodalmi művek könyvtárakba való eljuttatása. A program keretében a magyar állam egymilliárd forint értékben vásárol könyveket, amelyeket aztán 640 könyvtár között oszt szét (ebből 48 határon túli, amiből 24 erdélyi könyvtár részesül). Véleménye szerint a Szülőföld Alap általános jogutódjaként működő Bethlen Gábor Alap jelentős segítséget nyújthat a határon túli közművelődés támogatásában. A tavaly lebonyolított irodalmi és filmes karaván mintájára a NEFMI továbbra is fontosnak tartja a Kárpát-medence különböző térségeiben élő magyar művészek kapcsolatteremtését és együttműködését. Lakatos szerint a kultúra ápolása ügyében – a jól képzett szakemberek és a szakmai irányítás mellett – továbbra is nagy szükség van az amatőrök üdeségére és frissességre.
Középpontban az EKE és a dalosszövetség
A világ más tájain élőkhöz hasonlóan az erdélyiek is felismerték a 19. században, hogy „a legújabb technikai vívmányok és a modern politikai berendezkedések nem pótolhatják a természet nyújtotta örömöket”, magyarázta Dezső László, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) elnöke. 1890-ben ennek jegyében küldte az EMKE akkori vezetősége egyhónapos tanulmányútra a Magas-Tátrába Sándor József főtitkárt, a Magyarországi Kárpát-Egyesület létesítményeinek és szervezeti kérdéseinek tanulmányozására. – Nem volt menedékház, üdülőtelep, turistaösvény, pihenőhely vagy kilátótorony, amelyet az erdélyi küldött ne látogatott volna meg. A látottak alapján, valamint a turistalétesítmények szervezésének és működtetésének egyedi jellege miatt Sándor József arra a meggyőződésre jutott, hogy a megalakítandó EKÉ-nek önálló, független egyesületnek kell lennie. Így Sándor Józsefet tekinthetjük az EKE alapítójának – részletezte Dezső László. Az EKE 1891. május 12-én kezdte meg működését, a turistaság népszerűsítését, a természeti értékek óvását és megismertetését, valamint a hagyományok ápolását tűzve ki céljául. Hozzátette: az elődök által kitaposott ösvényen kell járnunk ma is, amikor „az ember hátat fordított a hegyeknek és a domboknak, sőt, még a természet rendjébe is beavatkozott”. Kiderült: a fennállásának 120. évfordulóját ünneplő EKE Sztánán szervezi meg „központi megemlékezését” május 13-a és 15-e között, ennek keretében pedig az egyesület jubileumi kötetét is bemutatják.
Guttmann Mihály a Romániai Magyar Dalosszövetség 90 évét tekintette át. – 1921. november 13-án 30 énekkar küldöttje mondta ki Brassóban a dalosszövetség létrehozásának szükségességét, élére pedig idős Szemlér Ferenc brassói tanárt nevezték ki – részletezte a tiszteletbeli elnök, majd a célokat is vázolta: a magyar dal- és zeneegyesületek országos keretbe tömörítése révén a karének, a dal- és zeneirodalom ápolása, különböző versenyek, karmesteri tanfolyamok, ünnepségek, hangversenyek megszervezése, szaklapok, valamint zeneművek megjelentetése stb. 1930-ban már 130 egyesületet foglalt magába, s ez a szám 1938-ra már elérte a 228-at. A dalosszövetség 1949-ben bekövetkezett megszűnésének és 1994-es újraalakulásának ismertetése mellett Guttmann a zeneoktatás jelenlegi helyzetére is kitért: véleménye szerint ennek terén is elengedhetetlen a megfelelő zenei felkészültség, az a fajta szakértelem, amivel korábban a kántortanítók rendelkeztek. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy a dalosszövetség novemberben tartja ünnepi rendezvényét Kolozsváron.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök, „felbecsülhetetlen természetvédő és honismereti munkássága elismeréseként” díszoklevelet adományozott az EKÉ-nek, majd a dalosszövetségnek „felbecsülhetetlen értékmentő és dalos kultúrát teremtő munkássága elismeréseként”. A folytatásban sor került az elnökségi beszámolóra: ennek keretében Dáné többek között a pusztinai Magyar Ház rehabilitációs munkálatairól és a farkaslaki Tamási-ház (Ágnes néni háza) sorsáról is szólt. Az elnöki jelentést és a pénzügyi beszámolót egyhangúlag elfogadta a közgyűlés, délután fél 3-tól pedig ünnepélyes keretek között adták át az idei EMKE-díjakat. A kitüntetettek: Székedi Ferenc (Spectator-díj), Szabó Éva (Kacsó András-díj), Szőcsné Gazda Enikő (Bányai János-díj), Dávid Lajos (Kun Kocsárd-díj), Gáspár Attila (Nagy István-díj), Tóth-Páll Miklós (Bánffy Miklós-díj), Veress Albert (Kovács György-díj), Halasi Erzsébet (Poór Lili-díj), Kardos Máriusz Róbert (Tompa Miklós-díj), Feszt László (Szolnay Sándor-díj), Hubbes Éva (Monoki István-díj), Asztalos Lajos (Kőváry László-díj), Székely Tibor (gróf Mikó Imre-díj). Posztumusz tiszteletbeli tagjává fogadta az EMKE Balogh Ferencet, Domokos Gézát, Laskay Sándort és Sárkány Ferencet. Tiszteletbeli tagja lett az egyesületnek Deáky András és Pillich László, díszoklevelet vehetett át Könczey Elemér és Máté András Levente (a díjak és az oklevelek indoklását lapunk április 6-i, szerdai számában közöltük).
FERENCZ ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)

Megjelent az Erdélyi Gyopár
Jubileumi lapszám
Jubileumi számmal jelentkezik az EKE megújult külsejű folyóirata, az Erdélyi Gyopár második lapszáma. Az idén ünnepel az Erdélyi Kárpát Egyesület és az Erdélyi Gyopár. 120 évvel ezelőtt, május 12-én alakult meg az EKE azért, hogy “megismerjék és megismertessék Erdély elbűvölő tájait”. A folyóirat a május 13–15. között szervezendő sztánai EKE-napi ünnepségre hívogat Dezső László EKE-elnök által írt vezércikke.
Ezúttal is gazdag híranyagot olvashatunk az EKE-osztályok tevékenységéről, és ajtónkon kopogtat az EKE idei, XX. vándortábora, melyre július 26–31. között kerül sor Alsójárában, az EKE-Kolozsvár 1891 szervezésében. A tábori túraterv böngészésében segítséget nyújt a tábori túrák célpontjait bemutató térkép. A Honismeret rovatban Brassó jelképéről, a Cenkről olvashatunk, a Környezetvédelem is igen érdekes írásokkal jelentkezik, többek között a vándortábor környékének lepkéiről olvashatunk tájékoztatót. Nem hiányzik a GPS- ábécé, a Barlangjáró, a Mária- út, a Nyelvápolás, a Vízi világ rovat sem, a Hobbi-oldalban az EKE jelképéről, a havasi gyopárról tudhatunk meg részleteket. Érdekes történetet közöl a lap a Madárvilágban. A Csillagászat rovat segítségével böngészhetjük a tavaszi ég csodáit. Ismét hallunk a gyerekeknek szóló Turista voltam 120 éve című EKE-napi pályázatról, majd a halak nászáról és ízletes tavaszi gombáinkról is van ismertető a lapszámban, mely ezúttal 36 fekete-fehér és nyolc színes oldalon jelenik meg.
Az idén 120 esztendős Erdélyi Kárpát-Egyesület kéthavonta megjelenő, természetjárás, honismeret, környezetvédelem témaköröket felölelő kiadványát az EKE marosszéki osztályánál lehet megvásárolni.
v.gy.
Népújság (Marosvásárhely)

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 120 esztendeje
Vaskos kötetben, igényes kivitelezésben lát napvilágot az Erdélyi Kárpát-Egyesület múltja és jelene. Az 1891-ben létrehozott, idén 120 esztendős civil szervezetünk egész Erdélyt behálózó osztályaival a jubileum alkalmából szánta magát e nagy munkával járó, de hiánypótló kiadvány elkészítésére. Az 560 oldalas, B5 méretű, színes képmelléklettel gazdagított, igényes kivitelezésben megjelenő könyv többek között a következőket tartalmazza:
- történelmi visszatekintés az elmúlt 120 évre;
- a 16 EKE-osztály tevékenységének bemutatása létrejöttüktől napjainkig;
- visszaemlékezés egykori osztályokra;
- az egyesület életét és működését bemutató leírások és képsorok.
Bemutatásra kerül az országos EKE mindennapi tevékenysége, rendezvényei, mint az eddigi 19 Országos Vándortábor, az EKE-nap megünneplése, a gyerekpályázatok, az egykori Erdély folyóirat, melynek első lapszáma 1892-ben jelent meg és az EKE betiltásáig ennek tulajdonképpeni krónikása volt, a ma kéthavonta megjelenő Erdélyi Gyopár és Erőss Zsolt erdélyi vetítéssorozatának kronológiája.
Értéke továbbá ennek a könyvnek, hogy tartalmazza az osztályok teljes tagnévsorát, ismerteti az egyesület címerét, jelképeit, dokumentumértékű fehér-fekete és színes képekkel illusztrálja a történelem mozzanatait.
Az Erdély természeti szépségeit ismerő és ismertető, a környezetvédelem és honismeret fontosságát fő eszméjének tartó Erdélyi Kárpát-Egyesület ezen kiadványa méltó elismerés azok munkájáért, akik a természetjárást és védelmet felkarolták, biztató-útmutató a nagyközönség számára, ugyanakkor Erdély reklámja, mely a turizmus szépségét, létjogosultságát hirdeti.
A jubileumi könyv 1500 példányban jelenik meg, így nemcsak tagjainkhoz jut el, hanem különböző intézményekhez, könyvtárakhoz Erdélyben és határainkon túlra, hűen bemutatva az erdélyi magyar turistaság múltját és jelenét, ízelítőt adva az erdélyi havasok szépségeiről. A közös munkánk eredményeképpen születő EKE történelemkönyv az egyesület létrejöttének 120. évfordulójára szervezett ünnepségre, a május 12-i EKEnapra lát napvilágot.
A könyv megrendelhető postai utánvéttel az ekekonyv@eke.ma e-mail, illetve a SCA, o. p. 1, c. p. 1, 400750 Cluj postai címen.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szeptembertől utazhatnak a határon túlra az anyaországi diákok
Javában készülnek az erdélyi és a partiumi megyék a magyarországi diákok fogadására, miután az elmúlt héten megjelent a Határtalanul tanulmányi kirándulási program pályázati felhívása. Ennek keretében a magyarországi közoktatási intézmények diákjainak határon túli magyar területekre szervezett kirándulásait finanszírozza az Orbán-kormány, idén 500 millió forint áll rendelkezésre. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a rendelkezésre álló összeget évről évre emelni kívánják, és minél több gyermeket szeretnének a programba bevonni. „Az a közjogi keret, amit az állampolgársággal a magyar állam megteremt, valós tartalommal akkor tölthető meg, ha társadalom egésze számára természetes lesz, hogy a határon túli nemzettársaink nem turisták és nem idegenek, hanem ugyanolyan magyarok, mint akik az ország határain belül élnek” – mutatott rá a kormányfőhelyettes.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár eközben arról tájékoztatott, hogy két kategóriában lehet pályázni, a tavaly, az Apáczai Közalapítvány által indított kísérleti programban részt vett szakiskolák, valamint a 7. osztályok jelentkezhetnek. Az első kategória esetében az a cél, hogy a határon túli magyar intézményekkel testvériskolai kapcsolatot építsenek ki, és közös programokat valósítsanak meg. A hetedik osztályosok számára pedig osztálykirándulásokhoz nyújtanak segítséget. Azt szeretnék, ha idén legalább 12 ezer diák utazhatna el tanulmányi kirándulásra. A pályázatokat június 3-áig várják, az együttműködési programok esetében pedig június 17-éig lehet a kérelmeket beadni. A döntések augusztus közepéig megszületnek, a kirándulások már szeptembertől indulhatnak. 
Adatbázisok Erdélyből
Erdélyben a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) működik együtt partnerként az Apáczai Közalapítvánnyal. Sándor Krisztina MIT-elnök a Krónika kérdésére elmondta, jelenleg a közalapítvány honlapjára tervezett adatbázis elkészítésén dolgoznak. Ennek keretében azt szeretnék, ha a magyarországi diákok nemcsak helyszínek és útvonalak közül választhatnának, amikor az erdélyi turisztikai látványosságok vagy kulturális értékek között keresgélnek, hanem egy ifjúsági rendezvénynaptárt is összeállítanának számukra, hogy a városnézések, túrázások mellett helyi ünnepekbe, ifjúsági rendezvényekbe is betekintést nyerhessenek. A MIT-esek ugyanakkor egy másik adatbázist is összeállítanak, amelyben az úgynevezett magyar közösségi – egyházi vagy ifjúsági – szálláshelyeket jelenítenék meg, hiszen egy kollégium vagy vendégház sokkal elérhetőbb árú, mint egy kereskedelmi szálláshely. Természetesen a vendéglátósok is jelezhetik a közalapítvány felé, ha szeretnének kapcsolódni a programhoz, tudtuk meg. Sándor Krisztina ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az adatbázisok még nem véglegesek, rendezvényszervezők és közösségi szálláshelyeket üzemeltetők jelentkezését egyaránt várják. A MIT-elnök közlése szerint az általuk begyűjtött adatok hamarosan az Apáczai Közalapítvány honlapján is elérhetőek lesznek.
Külön utakon
Eközben az erdélyi és a partiumi megyék javában készülnek az anyaországi diákok fogadására. Úgy tűnik azonban, hogy van, ahol e tekintetben is külön kezdett el szervezkedni az EMNT és az RMDSZ. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke lapunk érdeklődésére arról számolt be, hogy jelenleg egyeztetnek az magyar oktatási minisztériummal, és azon keresztül ajánlják majd a bihari látnivalókat. Addig feltérképezik az olcsó szálláslehetőségeket, s a tervek szerint majd idegenvezetést is biztosítanak a környékre látogató diákoknak. Eközben Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakciójának támogatásával, illetve az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel együttműködve már évekkel ezelőtt több könyvet jelentettek meg, amelyek a bihari látnivalókat ismertetik. A szövetség munkatársai ezeket az információkat rendszerezték most, és egy úti csomagba foglalva eljuttatták a határhoz közel eső magyarországi települések iskoláiba, a különböző testvértelepülések önkormányzataihoz. Terveznek továbbá egy honlapot is, ahol a bihari úti célokat népszerűsítik majd.
Hasonló a helyzet Szatmár megyében is, ahol az RMDSZ és az EMNT egyaránt készül a magyarországi kiránduló gyerekek fogadására. Veres-Kupán Enikő Szatmár megyei EMNT-elnök kérdésünkre elmondta, már megkezdték a szervezést a diákcsoportok fogadása érdekében, akiknek lehetőség szerint idegenvezetőt is biztosítanának. Turisztikai egyesületekkel közösen már terveztek útvonalakat, amelyek érintenék például az Ady-szülőházat vagy Kölcsey szülőfaluját, Sződemetert. Veres-Kupán arra is hangsúlyt helyezne, hogy a közös múltra felhívják a gyerekek figyelmét, például azáltal, hogy összehasonlítják Nyíregyháza és Szatmárnémeti főterét, az egy időben, hasonló stílusban készült épületeket. A szálláslehetőségek tekintetében az elnök az iskolai kollégiumokban lát lehetőséget. Csehi Árpád megyei RMDSZ-elnök eközben arról számolt be, hogy egy európai uniós finanszírozású pályázat keretében most készül egy, a környék látványosságait népszerűsítő turisztikai kiadvány, ezzel szándékoznak felkeresni magyarországi iskolákat. A román nyelvű változat már kész van, hamarosan a magyar nyelvű is lesz, így hozzákezdhetnek a népszerűsítéshez. A szórólapban szerepelnek emlékhelyek, épületek, mint például a nagykárolyi Károlyi-kastély, a kaplonyi Károlyi-kripta vagy az aranyosmeggyesi Lónyai-kastély.
Konkrét javaslatokkal rukkolnak elő
„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyon fontosnak tartja ezt a kezdeményezést, és minden eszközünkkel támogatjuk a program sikerességét” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Papp Előd, az EMNT alelnöke. A Hargita megyei politikus arról, hogy konkrétan mit terveznek Hargita megyében, nem beszélt, mint mondta, az EMNT partnerszervezeteként működő Magyar Ifjúsági Tanács eddig is foglalkozott és ezután is foglalkozik a kérdéssel.
Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke lapunk kérdésére arról számolt be, hogy már az elmúlt évben szorgosan dolgoztak azon, hogy a Székelyföld környékét válasszák a határon túli gyerekek kirándulásuk célpontjául. Mint részletezte, Hargita megyének tíz testvérmegyéje van Magyarországon, így több ezer gyerek járt már ezen a vidéken, de további csoportok fogadására is készen állnak. Borboly arról is tájékoztatott, hogy a tavalyi év végén több panzióval, szállásadóval is felvették a kapcsolatot és közösen három-, négy- vagy akár ötnapos csomagajánlatokat készítettek előnyös áron, abban bízva, hogy sok anyaországi iskola a Székelyföldet, és ezen belül Hargita megyét is választja. Borboly hangsúlyozta, ezek az ajánlatok a testvérmegyék honlapjain is elérhetőek. „Szeretnénk, hogy olyan látványosságokat tekintsenek meg a magyarországi gyerekek, amelyek identitásuk megerősítésében szerepet játszhatnak, amelyek révén átfogóbb képet kapnak a székelyföldi eseményekről, történésekről” – mutatott rá célkitűzéseikre a tanácselnök. Hozzátette: szeretnék továbbá, ha a kirándulások nemcsak a természeti adottságok feltérképezéséről, az állatvilág megismeréséről, híres helyszínek megtekintéséről szólna, hanem a helyi gyerekekkel kialakított ismeretségről, barátságokról is. Sőt a tanácselnök tervei között szerepel a Hargita megye három szórványmegyéjében (Beszterce, Temes és Aranyos) élő gyerekek bevonása is a programba. Javaslatukat már továbbították a magyar állam illetékes szerveihez.
Gazda Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársa, az SZNT sepsiszéki elnöke a Krónikának elmondta, nyolcnapos úti csomagot állítottak össze az anyaországi diákok számára, ebből hét napra háromszéki látnivalókat ajánlanak, és egy napra a Brassó megyei Törcsvári-szoros megtekintését javasolják. A könnyen áttekinthető programban természeti látnivalók, történelmi vagy irodalmi vonatkozású emlékművek, székely jellegzetességek és szórakozás is szerepel. Gazda arról is beszámolt, hogy a programhoz olcsó szállás- és étkezési lehetőségeket is csatoltak, ezt általában diákbentlakásokban, diákétkezdékben oldanák meg, a csillagtúrákra csomagba vihetnék magukkal a kiránduló gyerekek az elemózsiát. Háromszéken az anyaországi diákok a Rétyi Nyír természetvédelmi övezetben sétálhatnak, borvizet kóstolhatnak, szalonnát süthetnek, megidézhetik Mikes Kelemen, Kőrösi Csoma Sándor, Benedek Elek, Gábor Áron, Dózsa György emlékét, találkozhatnak mészégetővel, faragómesterrel, de utazhatnak kisvasúton vagy megtekinthetik a székely lovas íjászok bemutatóját. Az útianyagot a Kovászna megyei önkormányzat már eljuttatta a testvérmegyék, testvértelepülések önkormányzataihoz, ahonnan azt az ígéretet kapták, hogy továbbküldik az iskolákba. A javaslatot elküldték az Apáczai Közalapítványhoz is, hogy azt a Határtalanul program keretében népszerűsítse.
A Marosvásárhelytől mintegy félszáz kilométerre fekvő Holtmaros református lelkésze, Bartha József lapunknak elújságolta, hozzájuk már péceli, solti és bonyhádi diákcsoportok jelentkeztek be, akiket a helyi iskolások fogadnak majd. A lelkipásztor a kirándultatási rendelkezés megjelenése előtt is vállalta az erdélyi útikalauz szerepét. Négy éve, nyaranta jönnek hozzá Magyarország különböző településeiről gyermekcsoportok. „Egy hetet, tíz napot Erdély különböző történelmi helyein töltünk. Esténként a tábortűz mellett történelmünkről, harcainkról, várainkról, megmaradásunkról mesélek” – számolt be tevékenységéről a tiszteletes. Mint mondta, egy ilyen út után valamennyien feltöltődve, megváltozva tértek haza.
Krónika (Kolozsvár)

Könyvbemutatóval ünnepelte tizedik születésnapját a BKE
Újraalakulásának tizedik évfordulóját ünnepelte szerdán a Bánsági Kárpát Egyesület, amely 2001. május 18-án az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) Bánsági Osztálya néven kezdte el működését. 
A Bartók Béla Líceumban megtartott jubileumi rendezvény résztvevői az Erdélyi Kárpát Egyesület megalakulásának 120. évfordulójáról is megemlékeztek, amit az országos szervezet az előző hét végén ünnepelt meg a Kolozs megyei Sztánán. A jubileumi BKE-találkozón, amelyet jelenlétével megtisztelt Marossy Zoltán alprefektus, részt vettek az egyesület aradi, temesvári és szegedi tagjai.
Illés Mihály egyesületi elnök ünnepi köszöntője során azt is elmondta: az időközben Bánsági Kárpát Egyesület néven önállósult szervezet ugyanakkor a Délvidéki Kárpát Egyesület (DVKE) folytatójának tekinti magát, annak örökségét ápolja. Az évfordulós rendezvény alkalmából, a Szeged Alsóváros Kultúrájáért Alapítvánnyal együttműködve, a Nemzeti Civil Alap támogatásával sikerült újra kiadni a ma már könyvritkaságnak számító Délvidéki Kárpátegyesület Kalauzát. „Eredeti szándékunk az volt, hogy új fejezetekkel látjuk el a kiadványt – mondta Illés Mihály –, mintegy odaillesztve a mai valóságot az egykor rögzített tények mellé. A meglepően sok, terepen összegyűjtött anyagból végül sikerült a DVKE Kalauzával egyenértékű, teljesen új útikönyvet létrehozni, A Temesi Bánság turista kalauza címmel. Mindkét kötetet Illés Mihály szerkesztette, a fényképekkel bőven illusztrált, a könyvben szereplő földrajzi elnevezések jegyzékével kiegészített „mai” turista kalauz szerzői Balázs István László, Illés Mihály, Milka Zsolt, Pálkovács István, Stefanov Titusz, Ujj János.
A születésnapi BKE-találkozó tíz esztendő turistaélményeinek felidézésével, az egyesületi tagok legsikerültebb természetfotóinak a bemutatásával, ünnepi koccintással és kötetlen beszélgetéssel folytatódott.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Ember- és természetbarát az EKE
Dukrét Géza és Tiponuț Tibor, az EKE '91 volt és jelenlegi elnöke
Nagyvárad – Szombaton az Ady líceum dísztermében ünnepelte az Erdélyi Kárpát Egyesület megalakulásának 120., illetve saját létezésének 20. évfordulóját az EKE ’91 Nagyvárad- Bihar civil szervezet.
 
Az egybegyűlteket Dukrét Géza, az EKE ’91 Nagyvárad- Bihar alapítója és első elnöke köszöntötte. Az országos EKE 120 éves történetét Tiponuț Tibor, az egyesület Bihar megyei szervezetének jelenlegi vezetője ismertette. Többek közt elhangzott: az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) 1891. január 11-én alakult meg a kolozsvári városháza nagytermében, de az alapszabályzat szerint csak május 12-én kezdett el működni. Noha fő céljai közt „csupán” a természet szépségeinek és kincseinek felkutatása, bemutatása és értékmentése, a turista szellemben való nevelés, valamint a közösségi szellem erősítése volt, az elmúlt évtizedekben nemzeti létünk és identitásunk, önismeretünk serkentője is volt. Az előzményeihez hozzátartozik, hogy az 1873. augusztus 10-én Ótátrafüreden megalakult Magyarországi Kárpát Egyesület túlságos Tátra-centrikusságának ellensúlyozásaképpen az 1880-as években sorra alakultak az erdélyi helyi alapszervezetek (Nagyváradon például 1888-ban a Bihar megyei KE), 1891-ben pedig az EMKE javaslatára függetlenedett az Erdélyrészi Kárpát Egyesület. Megalakulása minőségi ugrást jelentett a hazai természetjárás történetében, jótékony hatása az egész erdélyi magyar társadalom életében érződött. Több sorscsapás után mindig újraéled, ezáltal is igazolva létjogosultságát. Történelmének egyik legjelentősebb mozzanata volt, amikor 1902. október 2-án múzeumot nyitott Mátyás király kolozsvári szülőházában, mely ünnepségen József főherceg és Jókai Mór is részt vett.
EKE: Elérte célját
Dukrét Géza személyesebb hangvételű előadásban idézte fel a Bihar megyei EKE húsz évvel ezelőtti megalakulásának történetét, erről a Bihari Napló 2011. május 31-i számában olvashattak bővebben. Hangsúlyozta: mikor 1994-ben az 1989 után újraalakult EKEországos elnökének is megválasztották, a működési alapszabályzat összeállításakor ő kezdeményezte azt, hogy ne csak a bakkancsos kirándulások, hanem a közművelődés és a honismeret is szerepeljenek az irányelvek közt. Úgy fogalmazott: az EKE-nek ma is az a jelszava: járjuk és védjük együtt a természetet, az elmúlt két évtizedben pedig elérte a céljait, bebizonyította életképességét és Várad egyik legjelentősebb és -ismertebb civil szervezeteként tartják számot. 
Tiponuț Tibor arra hívta fel a figyelmet: 1991-ben a jegyzőkönyv tanúsága szerint 65 alapítótagja volt a Bihar Megyei EKE-nek, 2010-ben pedig 254. Húsz év alatt közel 15 ezer kilométert gyalogoltak, 5 ezer kilométert kerékpárral tettek meg és leeveztek mintegy 200 kilométert. Az utóbbi 11 évben csaknem 87 ezer kilométert buszoztak és majdnem 30 ezer kilométert vonatoztak. 18.602 személy vett részt a különböző túrákon, melyek közül a legtöbbet tavaly szerveztek, szám szerint 74-et.
A visszaemlékezések után díszoklevelet kaptak az alapító, illetve a hűséges EKE-tagok, Tiponuț Tibor pedig a szervezet Jubileumi évkönyvét mutatta be röviden. Az ünneplés délután egy biharpüspöki vendéglőben folytatódott.
Ciucur Antonius
erdon.ro

EMI-tábor: központi téma a népesedés
Megszámláltattál. És híjával találtattál? mottóval szervezi meg augusztus 10–14-e között nemzeti jellegű táborát Gyergyószentmiklóson az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI). – Annak idején a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen szerettünk volna kint lenni egy EMI-sátorral, de a szervezők nem engedélyezték. Akkor fogalmazódott meg bennünk egy, a nemzeti értékekre összpontosító tábor ötlete – emlékezett Soós Sándor EMI-elnök tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján. – Már az első tábor résztvevőinek száma is túlszárnyalta elvárásainkat, tavaly pedig már 17 ezren fordultak meg az eseményen. A fesztiválszervezésre alkalmas helyszínek már foglaltak, ezért nekünk évente az alapoktól kell felépítenünk a tábort, amelyre az egész Kárpát-medencéből várjuk az érdeklődő családokat – mondta.
Soós Sándor elmondta: a népesedés, a szórvány tematikája még inkább időszerű így a népszámlálást megelőzően, ezért idén fokozott figyelmet fordítanak erre, külön sátor várja a téma iránt érdeklődőket. Kifejtette: a tartalmas előadások mellett esténként csak magyar zenekarok szórakoztatják a táborlakókat: első nap Charlie, második nap a Kárpátia, harmadik nap a Bojtorján és Kalapács, negyedik nap a Bikini, ötödik nap pedig az Ossián lesz a húzónév.
– A rendezvény más táboroktól eltérően nemzetpolitikai műhely szeretne lenni, ahova minden politikai faktort meghívunk, olyan embereket, akik valójában formálói a nemzetpolitikának – hangsúlyozta az EMI-elnök, aki hozzátette: úgy igyekeznek összeállítani a programot, hogy minden korosztály találjon számára megfelelő foglalkozást.
– Az előadások közül kiemelném Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének új alkotmányról, állampolgárságról, szavazati jogról szóló előadását és Vona Gábornak, a Jobbik elnökének Nemzetpolitika ellenzékből című előadását. De ugyanilyen érdekesnek ígérkezik az autonómia, a politikai, a sajtó és a sportkerekasztal is – részletezte a programot az elnök.
– A tábor költségeit igyekszünk a belépők árából fedezni, de természetesen támogatóink is vannak. Idén a Bethlen Gábor Alap, Hargita Megye Tanácsa, a Magyar Parlament Elnöki Hivatala, a Fabó Imre Alapítvány, a gyergyószentmiklósi önkormányzat is hozzájárul a fesztivál megszervezéséhez – mondta. – A tábor költségvetése más táborokhoz képest jóval alacsonyabb, mert a 100–110 fős szervezőcsapat önkéntes alapon dolgozik, de becsléseim szerint idén is eléri a 240 ezer lejt – tette hozzá.
Lovassy Cseh Tamás alelnök a tematikus sátrakról beszélt. Kézműves sátor, Keskeny út missziós sátor, EMI társalgósátor, a Caritas Családsegítő Egyesület sátra, művészetek sátor, film- és borsátor várja az érdeklődőket a fesztivál ideje alatt. Újdonságnak számít a tavaly bemutatott szórványsátor népesedés sátorral való bővülése, valamint az Erdélyi Mentőcsoport jelenléte. De lesz táncház a kisszínpadon, íjászverseny, és EKE által szervezett túralehetőség is. A tábor honlapján (www.emitabor.hu/erdely) minden hasznos információ, újdonság megtalálható.
DÉZSI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)

Megalakult a Magyar Földrajzi Intézet
Híres tanárelődökre emlékeztek
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának idei tanévnyitója egyben a Magyar Földrajzi Intézet megalakulásának első ünnepsége volt. Az ezen alkalomból meghívott előadók megemlékeztek karuk magyar tanárelődeinek, Tulogdy Jánosnak és Incze Andornak születési évfordulójáról. A 120 éves évfordulóján, Tulogdy Jánost volt diákjai, majd később tanárkollegái, Balás Árpád és Nagy Arisztid méltatták.
A geográfus, egyetemi tanár, Tulogdy János 1891. október 12-én született Tordán. 1912–14 között a kolozsvári Tudományegyetem Bölcsészeti Karának földrajz–természetrajz szakán gyakornok. A galíciai harcokban súlyosan megsebesült, combcsontlövés éri, több mint két és fél éven keresztül ágyban fekvő beteg volt, de felépült és merev lábbal is megtanult járni vaskos turista botja segítségével. Az egyik fő munkája a Földrajzi Kislexikon, amelynek megírásában két tanítványa segítette, Balás Árpád valamint Madarász Antal. 1918–1945 között elfogadta a kolozsvári református kollégium földrajz és természetrajz tanári állását. 1945-től a Bolyai Tudományegyetem földrajz–földtan karán a földrajz tanszék vezetésére nevezték ki, ahol nyugdíjazásáig, 1959-ig volt tanszékvezető. Oktatómunkája mellett értékes tudományos megfigyelésekkel gazdagította az Erdélyre, ezen belül Kalotaszegre és Kolozsvárra vonatkozó földrajzi ismereteket. Szakmai publikációinak száma megközelíti a háromszázat. Tagja, majd a harmincas években alelnöke volt az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek, ugyanakkor felelős szerkesztője az Erdély című lapnak, amelyben a természetjárással és természetvédelemmel kapcsolatos cikkeinek nagy részét megjelentette. Kolozsváron hunyt el, 1979. október 1-jén.
Incze Andort születésének 100 éves évfordulóján, a Földrajz Kar nyugdíjazott tanára, Hantz Lám Irén méltatta. A geográfus, egyetemi tanár Kolozsváron született 1911. február 25-én, földrajz–földtan felsőfokú tanulmányait a prágai német egyetemen folytatta, de diplomát a kolozsvári román Ferdinánd Tudományegyetemen szerzett. 1940 és 1943 között középiskolai tanár volt, majd tanársegéd lett a Ferenc József tudományegyetemen. A Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági Karán gazdaságföldrajz, gazdasági földtan és a társadalomföldrajz tárgyakat tanította. Mind a természet, mind a gazdaságföldrajz tárgykörében kiváló szakember, Amerika-kutató, legismertebb munkái Észak-Amerika, Közép-Amerika és Dél-Amerika. Kolozsváron hunyt el 1986. január 9-én.
Szabadság (Kolozsvár)

Elkezdte működését az EMNT Szórványtanácsa
A Szórványtanács megalakulásával, annak konkrét struktúrájának, céljainak meghatározásával zárult a Konferencia az Erdélyi Szórványért második, brassói tanácskozása. A november 12-i eseményt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Brassó megyei szervezete a Brassói Magyar Napok keretén belül szervezte a Reménység Házában, olyan neves előadók részvételével, mint dr. Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) Zrt. vezérigazgatója és Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány igazgatója. A Szórványtanács alakuló ülését Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke vezette, a jelenlévők között szerepelt Bajtai Erzsébet nagykövetné asszony, Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye esperese, Máté Sándor, unitárius lelkész, ifj. Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület elnöke, Boros Rezső, az Erdélyi Magyar Ifjak Szórványért szakcsoport tagja, Szász Ágnes, az Erdélyi Kárpát Egyesület brassói osztályának elnöke, valamint helyi vállalkozók és az EMNT területi szervezeteinek képviselői.
A Szórványtanács megalapítását hosszabb előkészítő munka előzte meg, melynek alapjait a május 13-14. között Temesváron lezajlott Szórvány és nemzetépítés című konferencia rakta le (itt született meg annak a szórványstratégiának a vitairata is, melyet Bodó Barna, a Magyar Állandó Értekezlet Szórvány Szakbizottságának elnökeként tett le a MÁÉRT asztalára).
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke az alakuló ülésen elmondta: „Az EMNT harminc Demokrácia-központtal, körülbelül száztíz munkatárssal rendelkezik, erre építhet az újonnan megalakult Szórványtanács.” A konkrét munkacsoportot viszont egy ennél szűkebb csapat képezi, melyet az EMNT szórvány-megyei szervezeteinek vezetői, illetve elismert szórványügyi szakemberek, köztük dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke, dr. Erdei Ildikó, a Temes Megyei Civil Tanács elnöke, Gergely István „Tiszti”, a Lasarus Alapítvány elnöke, és nem utolsó sorban Szegedi László református esperes, a kőhalmi szórványközpont vezetője, akit a jelenlevők felkértek a Szórványtanács irányítására, dr. Kovács Lehel István, az EMNT brassói alelnöke titkári segítségével. „A diagnózis felállítása érdekében a közös problémák feltárása az elsődleges cél.” – jegyezte meg Szegedi László, miután megköszönte a bizalmat, kihangsúlyozva, hogy a szórványkérdést depolitizálni kell. Szegedi László aláhúzta, hogy az új munkacsoportból kihagyhatatlan az egyház, az iskola és a civilek, valamint újra be kell vonni a vállalkozói réteget, akik saját forrást is biztosítanak majd a munkacsoport programjaihoz.
A Szórványtanács munkáját máris elkezdte, – körülbelül egy év alatt kívánja feltérképezni a szórványmegyék településeinek jelenlegi helyzetét, valamint az ott élő magyarok problémáit –, személyes felkeresések, kérdőívezés, statisztikai felmérések előzik majd meg a konkrét megoldás-csomagot. 
Erdély.ma

Normatív támogatás a magyar civil szervezeteknek
Az RMDSZ 2005 óta normatív támogatásban részesíti azon országos magyar civil és szakmai szervezeteket, amelyek tevékenysége létfontosságú a romániai magyar nemzetközösség életében, ugyanis hosszú évek óta az itt élő magyarok megmaradását, gyarapodását szolgálják. Az erdélyi magyar nemzetstratégia szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró szervezetek az idén sem pályázatok útján, hanem kiszámítható módon jutnak hozzá a 4,5 milliárd régi lejes támogatáshoz – közölte tegnap a párt főtitkára, ami azt jelenti, hogy közvetlenül a kiválasztottak „zsebébe” megy az adófizetők pénze. Míg 2005-ben csupán két szervezet részesült támogatásban, 2011-ben már 19-re nőtt azon intézmények száma, amelyek működését jelentős mértékben elősegítette, ugyanakkor nyilván kontrollálta is a kisebbik román kormánypárt. Ezek a következők: Barabás Miklós Céh, Erdélyi Kárpát-Egyesület, Erdélyi Magyar Írók Ligája, Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Erdélyi Múzeum Egyesület, Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Romániai Magyar Néptánc Egyesület, Kolozsvár Társaság, Bolyai Társaság, Országos Magyar Diákszövetség, Kriza János Néprajzi Társaság, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Magyar Ifjúsági Értekezlet, Kommunikáció és Médiakutató Intézet, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Romániai Doktoranduszok Országos Szövetsége, Magyar Középiskolások Országos Szövetsége. A szervezetek legtöbbjének székhelye Kolozsváron és Marosvásárhelyen található.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Soós Anna rektorhelyettes: versenyképes oktatást szeretnének nyújtani Erdélyben, magyarul is
Kerekasztal-beszélgetés a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának jövőjéről
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának jövőképéről tartottak kerekasztal-beszélgetést az evangélikus püspökség Reményik Sándor Galériájában, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezésében. Egyed Emese, a BBTE Magyar irodalomtudományi Intézetének professzora az egyetem két új magyar rektorhelyettesével – Soós Annával és Nagy Lászlóval – beszélgetett el a rendezvényen. A házigazda Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök a téma időszerűségét és érdekességét emelte ki. Ennek ellenére a rendezvény kevés résztvevőt vonzott. Az alig húsz fős közönség jó része ugyanis nyugdíjas egyetemi oktató volt. A BBTE közel 300 magyar oktatójából nagyon kevesen vettek részt az eseményen. Egyed Emese professzorasszony ki is emelte: „lélekben biztos többen vannak velünk, mint ahányan eljöttek”.
Egyed Emese professzor hangsúlyozta: azért fogadta el a moderátori szerepet, mivel két év megszakítás mellett 1980 óta tanít. Oktatói pályáját a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban kezdte, majd 1990 óta a BBTE oktatója, jelenleg professzor, doktorátusvezetési joggal, tehát folyamatos kapcsolatot ápol az ifjúsággal.
A moderátor kérésére mindkét rektorhelyettes bemutatkozott. Soós Anna 1982-ben végezett el a BBTE matematika karán, 1996-ban pedig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem számítástechnikai szakán szerzett diplomát. Eleinte Kézdivásárhelyen volt középiskolai tanár, az 1996/1997-es tanévtől pedig a BBTE Matematika és Informatika Karának oktatója. 2005-től a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézetben vállalt közéleti szerepet. Soós Anna megemlítette azt is, hogy tagja az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek, és még az 50 kilométeres táv legyaloglása sem okozott neki gondot.
Nagy László 1994 óta tanít a BBTE-n, ezt megelőzően a kolozsvári műegyetem oktatója volt, illetve középiskolai fizikatanár. 1992-ben Debrecenben doktorált. Most örömmel nyugtázta, hogy az egyetem Fizika Karán sok doktorandus és posztdoktori képzésben résztvevő fiatal kutató tevékenykedik. 2004–2007 között már elvállalta a rektorhelyettesi tisztséget, most pedig a kollégák biztatására jelöltette magát; ugyanakkor örül, hogy most Soós Annával együtt dolgozhat.
Báthory hagyományaira építhetünk
Soós Anna rektorhelyettes mottójául a „voltunk, vagyunk, leszünk”-et választotta. Soós szerint a mostani egyetemi oktatók is arra a hagyományra építhetnek, amelyet az egyetemalapító Báthory teremtett meg, mivel most is versenyképes, színvonalas oktatás kialakításán fáradoznak. Soós Anna konkrét számadatokkal szolgált: a BBTE 21 karán 42 ezer hallgató tanul; ezek közül 6500 a magyar tagozaton, további több mint 3000 magyar fiatal pedig az angol vagy a német nyelvű oktatást választotta. Az egyetemen jelenleg közel 300 magyar nyelvű oktató tevékenykedik. Soós Anna emlékeztetett arra, hogy az 1990-es években Szilágyi Pál akkori rektorhelyettes indította el a magyar tagozat önállósodását, amely több éven át tartott. Soós örömmel nyugtázta, hogy a 2011-ben elfogadott és életbe lépett tanügyi törvény értelmében megejtett rangsoroláskor a BBTE a bukaresti tudományegyetem után a második lett országos szinten. – A romániai egyetemek rangsorolásán elért második helyet a BBTE nem érhette volna el a magyar oktatók hozzájárulása nélkül. Ezzel a román kollégák is tisztában vannak – hangsúlyozta Soós Anna. Megtudtuk továbbá, hogy 2013-tól átszerveződik a tanárképzés, mivel bevezetik a didaktikai magiszteri képzést. Ez konkrétan azt jelenti, hogy bármelyik tanárképző szakon a három éves alapképzést kötelező módon kétéves mesteri követi – csak így pályázhatnak meg tanári katedrákat a fiatal végzősök. Soós kifejtette: fontosnak találja, hogy a tanári magiszteri programok visszakerüljenek a szakintézetekbe. Egy pár évvel ezelőtti döntés értelmében ugyanis a didaktikai tárgyakat nem a szaktanszék, hanem az egyetem hatáskörébe tartozó továbbképző intézet bonyolította le. A BBTE jövőjét illetőn Soós úgy vélte: az eredményekből nem engedve, az egyetem vezetőségével együttműködve, versenyképes oktatást szeretnének nyújtani Erdélyben, magyarul is.
Az oktatóktól függ a magyar tagozat önállósága
Nagy László rektorhelyettes a jelölési pályázatában is megfogalmazott elveket ismertette: a magyar tagozat önállósodásának megerősítése, az oktatás minőségének szinten tartása, a tudományos kutatás felkarolása és a társadalommal való kapcsolat fenntartása. – A legtöbb döntési jogkör az intézményekhez került. Most már csak rajtunk, a magyar tagozat oktatóin áll, hogy mennyire élünk ezekkel a lehetőségekkel. A magyar tagozat önállósága tehát rajtunk, oktatókon múlik. Ám, hogy ez ténylegesen megvalósuljon, minden oktatónak többletmunkát jelent – tette hozzá.
Nagy László biztosította a jelenlevőket, hogy a BBTE-n az alapképzés világszintű; szerinte a gondok a mesteri és a doktori képzésben vannak. Nagy elképzelése az, hogy a mesteri tanulmányokat folytató fiatalok 50 százaléka dolgozni kényszerül, ezért nem tudja teljes idejét és energiáját a tanulásra fordítani; ehhez még az is hozzájárul, hogy a munkaerőpiacon a mesteri diplomának nincs meg a kellő értéke; azaz a mesteri tagozatot elvégzett diák nem kap több fizetést, mint a pusztán alapképzésben részesült társa. A doktori témavezetés kapcsán felmerült gondokról Nagy László elmondta: a magyar doktorátusvezetők hiánya azzal is magyarázható, hogy az egyetemen vannak olyan oktatók is, akik 10-15 éve nem publikáltak, és ezért nem pályázhattak meg magasabb szintű oktatói tisztséget; 2009 óta pedig a kormány leállította minden docensi és professzori állás meghirdetését.
– A célunk a világszínvonal elérése mind az oktatásban, mind a tudományos kutatásban. Azonban nem csak szakembereket, hanem széles látókörű értelmiséget kell kinevelnünk. Az erdélyi társadalomnak szüksége van egy világszintű egyetemre, ahol magyar oktatás folyik – összegzett Nagy.
Hiányoznak a magyar doktorátusvezetők
Soós Anna rektorhelyettes véleménye szerint a doktorátusvezetést megoldhatja az új tanügyi törvényben előírt habilitációs rendszer bevezetése, amely nem kötné se a docensi, se a professzori címhez a doktorátusvezetést. Megtudtuk: a minisztérium már elküldte az egyetemnek a habilitációs folyamat elindításához szükséges kritériumrendszert.
Egyed Emese egyetemi oktatónak a magyar intézetek fenntarthatóságára és pénzügyi önállóságára vonatkozó kérdésére a rektorhelyettesek elmondták, hogy a magyar intézetvezetőknek a napokban kell benyújtaniuk a meghirdetett állások jegyzékét, amelyet a kari tanácsnak jóvá kell hagynia. A pénzügyi önállóság bizonyos mértékben függ az állam által hallgatónként kifizetett fejkvótától is. Úgy tűnt: ebben a tekintetben nagy eltérések mutatkoznak, hiszen azon a szakon, ahol kevés a diák, a fizetések alacsonyabbak, a plusz órákat sem fizetik az oktatóknak; a népszerűbb szakokon sok diákra kevés oktató jut, de olyan esetről is tudtak a rektorhelyettesek, hogy hiába hirdettek meg oktatói állást, senki sem jelentkezett, mivel a magáncégek sokkal jobb fizetést kínáltak, mint az egyetem.
Kül- és belföldi együttműködésekről
Egyed Emese felvetette, hogy a BBTE magyar oktatóinak együtt kellene működniük a többi romániai egyetemmel, ahol magyar oktatás folyik, illetve jó lenne olyan találkozókat szervezni, ahol a BBTE 300 magyar oktatója megismerkedhet egymással, ezzel legyőzve az Egyed Emese által említett „félelmetes elidegenítést”.
Horváth Zoltán, a budapesti ELTE nemzetközi ügyekkel megbízott rektorhelyettese szerint „Budapest és Kolozsvár már megtalálta a közös hangot”. Megtudtuk: Horváth Zoltán négy éve vendégtanár a BBTE matematika karán. – Az ELTE célja a kolozsvári mesteri és doktori képzés erősítése anélkül, hogy elszívó hatást gyakorolnánk az itteni fiatal végzősökre – tette hozzá Horváth. Soós Anna ennek kapcsán elmondta: már működik az a közös doktori program az ELTE és a román állam között, amelynek révén a végzősök kettős diplomát kapnak, és ez a mesteri képzésre is kiterjeszthető.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja pedig a magyarországi és a romániai magyar egyetemi oktatók közötti összetartásra buzdította a jelenlevőket.
Szilágyi Pál, a BBTE volt rektorhelyettese visszaemlékeztetett arra, hogy a BBTE-n 1996-ban elkezdődött önállósodás sem volt zökkenőmentes, ám akkor a magyar egyetemi oktatók egyöntetűen támogatták ezt. Vekov Károly egyetemi oktató arra figyelmeztetett, hogy az országban észlelt általános felsőoktatási gondok mintegy eltakarják a kisebbségek hasonló problémáit.
A jelenlevők egyetértettek abban, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult helyzet miatt nagy mértékben a politikum hibáztatható.
Elhangzott még az is, hogy a „diplomagyárak” elcsalják a diákokat, akiknek tudást nem, csak „papírt” biztosítanak. Kolumbán József a BBTE-nek a székelyföldi kihelyezett tagozataira irányította a jelenlevők figyelmét, Somai József pedig úgy vélekedett: a felsőoktatás egésze zsákutcában van.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Magyar napok bánsági módra
Temesvár többségi és kisebbségi népei májusban felébredtek hosszú téli álmukból, egymást érik a rendezvények, az ember azt sem tudja, hová kapja a fejét. Az első héten egyszerre zajlott a Temesvári Nemzeti Színház Román Drámafesztiválja, a spanyol hét, illetve a XVII. Bánsági Magyar Napok. Utóbbinak az eseményeit Tasnádi-Sáhy Péter összegezte.
Május 3-án immár tizenhetedik alkalommal süthette el a Bánsági Magyar Napok közművelődési seregszemle képzeletbeli startpisztolyát Szász Enikő színművésznő, a Bánsági Magyar Nőszövetség elnöke, a rendezvénysorozat életre hívója és mindenkori főszervezője a Helios Galéria Identitás című, temesvári magyar képzőművészek munkáit bemutató tárlatának megnyitóján. A városban élő hivatásos alkotók munkáit Szekernyés János műkritikus, a Képzőművészeti Szövetség Temes megyei elnöke méltatta, kiemelve a művek technikai változatosságát, sokrétűségét, magas színvonalát. Nem rótta fel hibaként azt sem, hogy az alkotók egy része nem ragaszkodott mereven az identitás fogalmának etnikai vonatkozásaihoz, hanem inkább a személyes hangvételű önkifejezést helyezte előtérbe. Az ítész hozzáértő szavait Kiss Attila színművész zenés fellépése követte. Egy órával később dr. Zétényi Zsolt Az Aranybullától az Alaptörvényig című előadását hallgathatta meg a nagyérdemű; az előadó e sorok írójának felfogóképességét meghaladó logikával jutott el addig a végkövetkeztetésig, hogy a tavaly április 25-én elfogadott új magyar alaptörvényt „a történelmi alkotmányosság irányába tett jelentős lépésként” értelmezze, de ez bizonyára az újságíró és nem a képzett veszprémi jogász képességeit minősíti.
Másnap újabb kiállítás nyílt, ezúttal a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előcsarnokában. Itt – a civil szervezetek közti együttműködés jó példájaként – az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) természetjáróinak 64 természetfotóját mutatták be a szervezők. A kiállított képeket a víz és halmazállapotai, az élővilág és fa a néprajzban kategóriákban díjazták. A tagok munkásságának ilyen jellegű bemutatása – amint azt Illés Mihály, a Bánsági Kárpát Egyesület elnöke megjegyezte – százhúsz éves hagyomány az EKE történetében, mivel már 1892-ben is közöltek fotókat.
Műválasztás bekötött szemmel Május 5-én, szombaton a Zeneakadémia Contertino terme adott helyet a bánsági írók és olvasók találkozásának, s a rendszerváltás óta megjelent több száz kötetből vásárt is rendeztek a szervezők. Azt nehéz lenne megállapítani, hogy a jelenlevők közül kik voltak a szerzőket felsorakoztató 81 fős lista tagjai és kik pusztán csak mezei olvasók, de a kérdés talán nem is feltétlenül releváns, mivel a termet az utolsó székig megtöltötték. Először Eszteró István költő emelkedett szólásra. A bánsági költészet jelentősebb alkotóinak felsorolása mellett a Szabolcska Mihályt, Endre Károlyt, Franyó Zoltánt és Anavi Ádámot követő mai költőnemzedék sanyarú sorsára is felhívta a figyelmet: a versszeretők táborának apadása mellett a támogatások hiánya is sújtja őket. A próza-szekciót dr. Bárányi Ferenc képviselte, s bár ő igyekezett vidámabb hangot megütni, a bánsági írók helyzetéről mégsem sikerült a rímfaragókénál sokkal rózsásabb képet festenie. Szekernyés János a helytörténeti munkák fontosságáról beszélt, örömmel kijelentve, hogy ezek iránt, az egészséges lokálpatriotizmusnak köszönhetően, ma is töretlen az érdeklődés. Dr. Bodó Barna a társadalomtudományok képviselőinek munkásságát méltatta, felhíva a figyelmet arra, hogy a szórványlét nem csak hátrányokkal jár: ezen tudományterületek képviselő a Bánságban olyan folyamatokat vizsgálhatnak testközelből, amelyek máshol nem tapasztalhatók. Végezetül dr. Jánosi Endre a románul publikáló, Temesváron élő magyar oktatóknak és kutatóknak a város és a térség tudományos életében betöltött fontos szerepéről beszélt. A rendezvénnyel kapcsolatban, az ott kapott rengeteg értékes információ mellett, „az olyan kevesen vagyunk, nehogy megsértsük egymást” hangulat késztetett némileg töprengésre, melynek jegyében a felolvasó szerepét magára vállaló Mátray László színművész bekötött szemmel választott a kiállított kötetek közül, hogy senkinek a munkásságát se kelljen külön kiemelni, ezzel megbántva másokat, így kénytelen volt egy egyébként remek helytörténeti alkotásból a Rékást bemutató, valljuk be: némileg száraz szócikket primavisztázni. Abban bizonyos vagyok, hogy ez a mentalitás rövid távon nagyban szolgálja egy egymásra utalt emberekből álló, drámai tempóban fogyó kisközösség olajozott, súrlódásmentes működését, viszont az objektív – vagy legalábbis kollektíven elfogadott – mérce megőrzését esetleg akadályozhatja. Szerencsére a súlyos gondolatokat hamar kimosta a fejemből a két év szünet után újra összeálló temesvári rocklegenda, a Quo Vadis koncertje. A RockHouse-ban fergeteges műsorral nyűgözte le régi és új rajongóit az együttes.
A haza-vita elmaradt
A május 7-i program honismereti vetélkedővel indult a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulóinak részvételével, a Szórvány Alapítvány szervezésében. Az estére meghirdetett Menni vagy maradni? A haza fogalma című vitaest, sajnos, érdeklődés hiányában elmaradt. Érdemes lenne utánajárni, hogy ezért csak a kellemes tavaszi este okolható-e, amely orgonaillatú szoknyáját meglebbentve maga után csábította az ifjúságot a Béga-partra, vagy a kérdést kellene-e esetleg valahogy trükkösebben megfogalmazni… Kedd este Florin Iepan temesvári rendező Lugosi Béla, a bukott vámpír című dokumentumfilmjét vetítették az Adam Müller-Guttenbrunn Házban, az érdekfeszítő alkotáshoz méltatlanul kis számú néző előtt. A film a Lugosról elszármazott, Blaskó Béla néven született kalandos életpályájú hollywoodi sztárt körüllengő misztérium boncolgatására vállalkozott, számottevő sikerrel. Az eseményen maga a rendező is részt vett, és a vetítés után készséggel válaszolt a kérdésekre. A szervezők az Európa-tudat erősítéséről sem feledkeztek meg, így május 9-én, az Unió hivatalos születésnapján (62 évvel ezelőtt Robert Schuman francia külügyminiszter ezen a napon kezdeményezte Európa országainak szorosabb együttműködését) a bartókos diákok az Integratio Alapítvány és a Diákönkormányzat által szervezett EU-MOZAIK című vetélkedőn tehettek játékos formában tanúbizonyságot unióval kapcsolatos ismereteikről, miközben természetesen gyarapították is őket.
Csütörtökön újabb kiállítás megnyitóján vehettek részt a fotózás kedvelői: Orbók Ildikó Budapesten élő újszentesi művész Erdély, ahogy bennem él című gyűjteményével örvendeztette meg a temesváriakat. Komoly mögöttes tartalommal bíró munkáinak a Temes Megyei Önkormányzat épülete adott időlegesen otthont.
Délután Szerbhorváth György De ki viszi haza a biciklit? című monodrámáját tekinthette meg a színházszerető közönség. A kisebbségi lét 21. századi mindennapjait hol vidáman, hol keserűen bemutató darabot Krizsán Szilvia, az Újvidéki Színház színművésze adta elő. A sokrétűségre törekvő rendezvénysorozat színházi kínálata természetesen nem ebből az egy produkcióból állt: a Temesvári Csiky Gergely Színház a Praht Lugoson és Zsombolyán is előadta, kihelyezett program keretében, a szegedi Kövér Béla Bábszínház pedig a Merlin Bábszínházban vendégeskedett a Mesemondók című előadással. A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ) is igyekezett a fiatal bánsági képzőművészek munkásságára felhívni a figyelmet, méghozzá sikerrel: A fejlődés világában témamegjelöléssel versenyt és kiállítást hirdetett hivatásos és amatőr képzőművészek részére; 18, a legkülönbözőbb technikákkal készült festmény, grafika, textilmű, illetve fotó érkezett. Szekernyés Jánosnak a bánsági képzőművészet történetét és jelentős alakjait bemutató rendkívül informatív előadása után maguk az alkotók is bemutatkozási lehetőséget kaptak: ki bátrabban, ki félénkebben beszélt saját eddigi munkásságáról és a versenyre nevezett művéről.
A hétvége nyitóeseményét szintén az egyetemistakorú ifjúságnak szánták: önéletrajzíró tréninget, illetve állásbörzét szerveztek számukra a Kós Károly Házban, Temes megyei vállalkozók bevonásával. A rendkívül hasznos program viszont messze elhalványult a valószínűleg az egész hét fénypontját jelentő néptáncgála, illetve az azt megelőző felvonulás mellett, amikor is a műsorban részt vevő együttesek tagjai – mintegy 300 fő – népviseletbe öltözve vonultak az Opera térről az eseménynek helyet adó Diákházig, természetesen zenés kísérettel. A több mint három óra hosszat tartó műsor szerencsére nem vette el a szereplők táncos kedvét, így a hivatalos esemény után jókedvűen ropták hajnalig a színház előterében rendezett táncházban.
A rendezvénysorozatot vasárnap majális zárta Újszentesen, ahol kispályás focibajnokság, történelmi magyar harcművészeti bemutató, rovásírás-oktatás, illetve gulyásparti kínált könnyed szórakozási lehetőséget azoknak, akik a hidegfront ellenére is a szabadba merészkedtek. A komolyzene kedvelői pedig a temesvári Bartók Béla vegyes kar Én mindig bíztam benned című, egyházi kórusművekből álló műsorával búcsúzhattak a Bánsági Magyar Napoktól. erdelyiriport.ro

Országos EKE-központ épül Várfalván
Hétvégén közmunkán vett részt harminc természetkedvelő
Kiemelt fontosságú esemény zajlott péntektől vasárnapig Várfalván. A Kolozs megyei településen a Várfalvi Községi Napok és Hagymafesztivál mellett az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) önkéntesei munkája zajlott: az úgynevezett EKE-Várat építették Aranyosrákoson, amely tulajdonképpen összenőtt Várfalvával. Az épület az EKE első saját ingatlana az erdélyi magyar civil szervezet újraalakulása óta. Dezső László, az egyesület országos elnöke elmondta: közel négy évig keresték a megfelelő ingatlant, a várfalvi házat egy hónapja sikerült megvásárolniuk, a hétvégén önkéntesek segítségével elkezdték a ház felújítását.
Az EKE központ helyszínének kiválasztásakor fontosnak tartották, hogy könnyen megközelíthető legyen, de ugyanakkor a természetkedvelők és természetjárók csendes, kevésbé forgalmas helyre vágytak. Az új központ a Kolozs megyei Várfalvához tartozó Aranyosrákoson, az autópálya tordai lejárójától néhány kilométerre található, egy csendes mellékutcában.
Dezső László elmondta, hogy az egyesület a múlt század elején nagyon sok menedékházzal rendelkezett, amelyeket a rendszerváltás után nem sikerült visszaszerezniük. Rájöttek, hogy hiába keseregnek a múlton, és az elvesztett tulajdonokon, fontosabb, hogy az egyesület múltjának megőrzéséért és a jövőjének biztosításáért befektetéseket eszközöljenek, és új menedékházakat hozzanak létre annak érdekében, hogy a fiatalokkal, az ifjúsággal is megismertessék a természetjárás szépségeit, ugyanakkor kellemes és hasznos időtöltést, túralehetőségeket kínáljanak az egyesület tagjainak.
Közel vannak a természeti szépségek
Székelyföldön jóval drágábbak a hasonló ingatlanok, fejtette ki az egyesület elnöke, ezért döntöttek úgy, hogy Kolozs megyében alakítják ki a központot. Valamikor a Tordai-hasadékban található menedékház volt az egyesület legfontosabb pillére, ennek közelében Várfalván vásároltak meg egy 150 éves, jó állapotban lévő székely parasztházat több mint húsz ár telekkel. Az új EKE központ elhelyezkedése miatt fontos stratégiai pont lehet a különböző túrák megszervezésében, hiszen a közelben több látványosság is található: a Tordai-hasadék 9 km-re van, Torda városa, a sóbányával és a sós tavakkal alig 10 kilométerre helyezkedik el. Torockóra és Torockószentgyörgyre húsz perc alatt lehet eljutni a központból autóval, Székelykő pedig két órás gyaloglással közelíthető meg. De innen indulva felfedezhetjük az Aranyos-völgyét, egynapos csillagtúrával akár a Szolcsvai-búvópatak, Verespatak, a Detonáta, a Szkerisórai-jégbarlang is megtekinthető, vagy ellátogathatunk a környékbeli nagyobb városok – Torda, Kolozsvár, Nagyenyed, Gyulafehérvár – történelmi látványosságaihoz. A honismereti túrák lebonyolításán túl, az egyesület célja gyermekkirándulások és táborok szervezése is, amelyek helyszínéül szintén ez a központ fog szolgálni – áll az EKE elnöke által a tagoknak küldött körlevélben.
A ház felújítási munkálatai már pénteken elkezdődtek, amikor két teherautónyi alapanyag érkezett a Székelyföldről Várfalvára. A szentegyházi Vándortáborból két darab ezerliteres tartályt, a zuhanyzók faanyagát, műanyag csöveket és idomokat, valamint négy köbméter faanyagot szállítottak Várfalvára, és megérkezett a ház berendezéséhez szükséges hét emeletes ágy és azok matracai is.
A felújítási munkálatokat az EKE Tordai Osztálya koordinálja Pálfi Miklós vezetésével, az önkéntesek pedig egész Erdély területéről érkeztek: Tordáról, Gyergyószentmiklósról, Kolozsvárról, Brassóból, Nagyváradról. Egy igazi összefogás valósult meg.
1862-ben épült parasztházat építenek újjá
A megvásárolt ingatlant székely ácsmesterek építették 1862-ben. Dezső László elmondta, hogy az EKE megalakulásakor ez a ház már harmincéves volt, ezért tisztelettel fordulnak minden egyes gerendához és ajtófélfához. A megvásárlás pillanatában az ingatlan teljesen lakható állapotban volt, ezért csak elemi átalakításokat végeznek korunk elvárásainak megfelelően. A döngölt agyagpadlót hajópadlóra cserélik, központi fűtést szerelnek, és új zuhanyzókat hoznak létre.
Szombat délelőtt az 1863-ban épült festett székely kapu mögött lázas munka folyt. A mintegy harminc önkéntes lelkesen segített a ház otthonossá tételében. Az udvaron a nők és asszonyok a bográcsgulyás és a lucskos káposzta hozzávalóit készítették elő, a kétszobás házban pedig az önkéntesek óriási porfelhőben alakították ki a központi fűtés csöveinek elhelyezéséhez szükséges árkokat, talicskával hordva ki a lomokat, törmeléket.
A kánikulában a 22 áras kert gyümölcsfái nyújtottak némi hűsölési lehetőséget, itt gondos kezek gyűjtötték össze a gyümölcsöket, és a kerítés környékét is megtisztították a bozóttól. Megtudtuk, hogy a hétvége folyamán még megtisztítják a famennyezetet, és újralakkozzák az impozáns gerendákat, lemeszelik az oldalfalakat, a szobákat hajópadlózzák, majd összeszerelik az ágyakat, hogy a következő közmunka alkalmával már a házban tudják elszállásolni a segíteni érkezőket.
Az EKE országos elnöke bízik abban, hogyha nem is heti rendszerességgel, de gyakran lesz majd hasonló közmunka a központ szépítése, építése érdekében, hiszen tervek vannak: le szeretnék bontani a telken található gazdasági épületet két kis faházat építve a helyére.
Jelenleg az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek 15 erős bástyája van Erdély különböző részein, a Székelyföldtől Partiumig, a Bánságtól a Barcaságig. Közel kétezer taggal az ország legnagyobb turistaszervezete. Ezeket a bástyákat fogja összefogni, és összetartani a most felújított „vár”
HÁROMSZÉKI ESZTER
Szabadság (Kolozsvár)

Országos központot épít az Erdélyi Kárpát-Egyesület
Országos központot épít a Kolozs megyei Várfalván az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE). A több mint 120 éves múltra visszatekintő egyesület a kommunista államosítás előtt tizenöt saját és több mint húsz bérelt menedékházat működtetett Erdélyben, ezeket azonban a rendszerváltás után újjáalakult szervezetnek nem sikerült visszaszereznie.
Dezső László, az erdélyi magyar természetjárókat tömörítő civil szervezet elnöke: az egyesület úgy döntött, hogy újabb ingatlant vásárol, ahol kialakíthatja országos központját.
„Nem érdemes keseregni az elveszett tulajdonokon, fontosabb, hogy az egyesület jövőjének biztosítása érdekében új menedékházakat hozzunk létre, feltételeket teremtsünk ahhoz, hogy a fiatalokkal megszerettessük a szervezett természetjárást” - mondta az EKE elnöke.
Az EKE a Kolozs megyei Várfalvához tartozó Aranyosrákoson vásárolt egy hónapja egy 150 éves parasztházat. A szervezet önkéntesei a napokban megkezdték ennek felújítását, a központi fűtés beszerelését, a házhoz tartozó kert megtisztítását. Dezső László kifejtette: a helyszín kiválasztásánál fontosnak tartották, hogy erdélyi vonatkozásban központi, könnyen megközelíthető helyen alakítsák ki az EKE székházát, de természetkedvelő tagságról lévén szó, egy csendes, kirándulóhelyekkel övezett helyre vágytak. Ezért választotta az EKE a Tordai hasadéktól kilenc kilométernyire, a torockói Székelykőtől kétórás gyalogútra található falut.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület jelenleg 15 területi szervezettel működik. Fénykorában az EKE-nek hatezer tagja volt, de a jelenlegi kétezer főre tehető tagságával is Románia legnagyobb turistaszervezete - mondta Dezső László, az EKE elnöke.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Gazdát találni minden egyes műemléknek
Nagyvárad- Dukrét Géza ny. tanár, helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Ez alkalomból exkluzív interjút adott az Erdély Online-nak, melyben visszatekintett eddig pályájára és a terveiről is beszélt.
– Honnan ered a műemlékvédelem, illetve a honismeret iránti érdeklődése, szeretete?
– Gyakorlatilag onnan ered minden, hogy 23 évet Síterben tanítottam, 1965-től 1988-ig. Tulajdonképpen ez az az időszak, mely rányomja a bélyegét az egész életemre és tevékenységemre. Ott kezdtem el ugyanis foglalkozni a honismerettel olyan értelemben, hogy mint földrajz szakos tanár vittem a diákjaimat országos körutakra, különböző helyekre kirándulni, városokat megnézni. Már az elején úgy készültem, hogy bemutassam az illető településeknek a rövid történelmét, illetve főleg a műemlékeit. Ez aztán tovább fejlődött és elvezetett odáig, hogy 1990-től kezdve a műemlékekkel is foglalkoztam.
– A kommunista időszakban ez nem okozott gondot?
– Nem okozott különösebb problémát, ugyanis senki sem törődött azzal, hogy mit mondok a kiránduló gyermekeknek. Én már akkor, tehát 1965-től kezdve a legvadabb korszakban is elmeséltem a diákoknak az adott erdélyi települések valódi történelmét, bemutattam nekik a műemlékeket. Tudott dolog, hogy Erdélyben elsősorban magyar műemlékekkel találkozunk, de soha sem foglalkoztam azzal, hogy ez külön magyar, az meg román, számomra csak mind műemlék létezik. Próbáltam belenevelni a gyermekekbe a honismeretet, hogy ismerjék meg először a falujukat, aztán a várost, mármint Váradot, majd kiterjeszteni ezt a tudást az egész megyére, illetve országra. Ugyanakkor szintén Síterben kezdtem meg a néprajzi munkámat is, mert még a hetvenes évek elején meghirdettek egy kincskereső mozgalmat, aminek az volt a célja, hogy az iskolák egy kis néprajzi múzeumot hozzanak létre, tehát gyűjtsék össze a még fellelhető eszközöket a faluból. Elkezdtem a gyűjtést, és létre is hoztam egy közel 300 darabból álló múzeumot a síteri iskolában. Amikor leváltottak az igazgatói tisztségemből, az új igazgatót már nem érdekelte a néprajz, ki akarta dobni az iskolából, így hazavittem, főleg a cserépedényeket, melyek megalapozták a magángyűjteményemet. Inkább megmentettem az alkotásokat, mintsem kidobják ezeket a szemétbe. 1972-73-tól kezdve aztán tudatosan kezdtem el foglalkozni a néprajzzal, tanulmányoztam is, főleg a népi kerámiát. És a diákokat is próbáltam rávenni arra, hogy a népi eszközöket értékeljék. Elmagyaráztam a gyermekeknek, hogy mi mire való, bár egyik-másik eszközt ők is ismerték, de nem voltak tisztában a teljes munkafolyamattal. A hetvenes évektől kezdve tehát egyszerre foglalkoztam a honismereti neveléssel és néprajzi kutatással is. A nyolcvanas években nekiláttam az első, néprajzzal kapcsolatos tudományos dolgozatom megírásának és nyilván, hogy 1989 után érett be minden, mert akkortól kezdve már nyíltabban lehetett csinálni a dolgokat.
EKE
– Hogyan lett az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke?
– 1991-ben a kolozsváriakkal közösen újraalapítottuk az Erdélyi Kárpát-Egyesületet. Az újraalapító bizottságnak voltam a titkára, az elnök kolozsvári volt. Gyergyószárhegyen együtt létrehoztuk az országos EKE-t, és még abban az évben, rá vagy egy-két hónapra megalapítottam a váradi EKE-osztályt. Mint tudvalevő, az EKE turistaegyesület, és én voltam az, aki „bevittem” a honismeretet is. Az EKE ugyanis úgy indult el, mint bakancsos turizmus, de 1994-ben megválasztottak országos elnöknek- négy évig töltöttem be ezt a tisztséget- és ekkor én vezettem be az EKE-nél a honismeretet. Kirándulásokat szerveztem, melyeken be kellett mutatni az illető településeket és a műemlékeiket. Így hivatalosan az EKE egyik stratégiai célkitűzésének nyilvánítottam a honismereti tevékenységet, és ez mind a mai napig így van.
– Egy adott időszakban ugyanakkor ezzel párhuzamosan a PBMEB-t is vezette…
– Igen, 1993-ban megalapítottam a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot, akkor még nem hívták társaságnak. Úgyhogy 1994-ben az EKE országos elnöke és egyben a PBMEB elnöke is voltam. Mivel nagyon sok közös tagja volt a két szervezetnek, ezért a tevékenységek összefonódtak. Nem is lehetett külön választani ezeket, mert a Bihar megyei EKE ugyanúgy végezte a honismereti tevékenységeket, mint a Bizottság. Ennek előzménye, hogy 1988-ban visszakerültem Váradra, ahol 2000-ig tanítottam, és az itteni diákjaim rendszeresen jöttek velem kirándulni. Számtalan V-VIII. osztályos gyermek iratkozott be az EKE-be és járt velünk együtt kirándulni, miközben a honismereti nevelés is szigorúan folytatódott. Ezzel párhuzamosan 1992-től elindítottam a honismereti táborok szervezését, 2003-ig tizenhárom honismereti tábort rendeztem és vezettem le, melyeknek a célja a honismereti nevelésen kívül az volt, hogy állagmegőrző munkálatokat végezzünk a műemlékeknél. Templomromokat és síremlékeket tisztítottunk, dendrológiai parkokat takarítottunk.
Könyvkiadás
– Néhány évvel később a könyvkiadásba is belevágott…
– Azzal kezdeném, hogy 1993-ban elindítottam a Partium című időszakos lapunkat. Két-három szám jelenik meg belőle egy-egy évben, vagy az utóbbi időszakban csak egy, mert könyveket adunk ki. Ebben olvashatóak azok az anyagok, illetve cikkek, amelyek a konferenciáinkon elhangzanak, valamint különböző kutatómunkák eredményei. 1994-ben ugyanis elindítottam a Partiumi honismereti találkozóknak a sorozatát, melyek egynaposak tavasszal, és a Partiumi honismereti konferenciákat, melyek háromnaposak, mindig ősszel, vándorló helyszínekkel. A könyvkiadásunk tulajdonképpen 1997-ben indult el csak, mert addig csak terveztük, de nem tudtuk, hogy honnan szerezzünk rá pénzt. Ekkortól kezdve szereztünk pénzt, pályázatokon keresztül. Eleinte kevés ilyen pénz jött be, inkább a könyveladásból befolyt összegeket fektettem be a következő kötet megjelentetésébe. Aztán később, 2000 után az RMDSZ Bihar megyei szervezete Szabó Ödön ügyvezető elnök segítségével szponzorizálta a könyvkiadásunkat, a megyei önkormányzaton keresztül. De nem teljes egészében, csak azokat a könyveket, melyek Bihar megyével kapcsolatosak. Ugyanakkor a könyveladásból származó pénzösszegek segítségével szerveztük meg a konferenciákat is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy 22 emléktáblát készítettünk el és avattunk fel, a kollégáim a szöveg összeállításában segítettek be.
A könyvkiadás annyiban fárasztó, hogy magát a sorozatot én szerkesztem. Ezt azt jelenti, hogy minden egyes könyvet el kell olvassak elejétől a végéig, és hát meg kell szerkeszteni, sőt az első korrektúrát is én végzem el. Ezután kinyomtatom, és elviszem Mihálka Magdolnának, a korrektorunknak. Ő aztán elvégzi a komolyabb korrektúrát, majd az anyag visszakerül énhozzám további javítás céljából, és ezután visszük csak a nyomdába. A tördelés után újabb korrektúra következik, mind a ketten újra átnézzük az anyagot, és csak ezután jöhet a nyomtatás. Tehát gyakorlatilag egy könyvnek legalább négyszer történik a korrektúrája, ezért található kevés helyesírási hiba a kiadványainkban. Nyilvánvaló, hogy ez egy nagyon nagy munka. Ezt érzem is abból a szempontból, hogy a saját munkáimat is elhanyagolom néha emiatt. Megírtam ugyan eddig hat könyvet, de többet is meg tudnék írni, csak egyszerűen nincs időm rá. Ugyanakkor a háromnapos konferenciáknak a megszervezése sem könnyű, és ehhez is sok idő szükséges tulajdonképpen.
– A legutóbbi „gyermeke” a Várszövetség. Kérem, mondjon erről is valamit!
– Tavalyelőtt ősszel tárgyaltunk arról a városházán, valamit tenni kéne annak érdekében, hogy a várban rendben folyjanak a munkálatok, legyenek programok és műemlékvédelem is. A Várszövetség azonban nem egy szimpla egyesület, hanem a különböző civil szervezetek összefogása. Öt-hat civil szervezet fogott össze Váradon, létrehozva a Várszövetséget, én pedig összeállítottam a működési szabályzatot, amit elfogadtak, és megpróbálunk ennek az alapján tevékenykedni. Nyilván segítséget nyújtunk a várban zajló munkálatokhoz is, amire mi képesek vagyunk. A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány éléről Sárközi Zoltán tanácsost elmozdították, így most a magyar civil szervezetek felelőssége, hogy folytatódjék a munka. Mivel maga a Várszövetség nem egy bejegyzett civil szervezet, hanem egy összefogás eredménye, ezért szükség van arra, hogy egy hivatalosan bejegyzett civil szervezet legyen a háttérben, amely aztán a hivatalos megfogalmazásokat és kéréseket le tudja adni a megfelelő helyekre. Most például arról van szó, hogy táblákat kellene elhelyezni a várban restaurált épületekre, két-három nyelven. A másik előttünk álló feladat pedig az, hogy mivel én összeállítottam Bihar megye műemlékeinek és emlékműveinek, emléktábláinak a kataszterét, ezt felhasználva itt, Váradon próbáljuk azt elérni, hogy a civil szervezetek, az egyházak, a magánszemélyek és a város vegyék be a leltárukba ezeket, mert talán 90 százalékuk sincs leltárba véve. Próbáljunk meg gazdát keresni minden egyes emléktáblának, szobornak, emlékműnek, mert másképp gond esetén nincs kihez fordulni, nincs egyszerűen, aki feleljen ezekért.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro.

Mindent vissza: történelmi iratainkat is!
Folytatta tüntetéssorozatát Kolozsváron, a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszerzése érdekében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
Tegnap kora délután az Állami Levéltár Farkas utcai épülete előtt fejezték ki elégedetlenségüket a visszaszolgáltatás lelassítása miatt. Most a történelmi magyar egyházak, a civil szervezetek, az egyetem és az iskolák értékes dokumentumainak a kutatómunka előtt történt zárolása ellen is tiltakoztak. Az állami levéltárban őrzik az EME, EMKE, EKE, Erdélyi Gazdák Egyesülete (EGE) stb. hajdani iratait, leveleit, anyakönyvi kivonatait. Szász Péter, az EMNP megyei elnöke a sajtónak elmondta: a parlamentben azzal az indokkal gáncsolták el az iratok visszaszolgáltatását, hogy „akik kérik, nem lennének képesek azokat kezelni”. Mintha nem a volt tulajdonosokról lenne szó! – hangsúlyozta.
Szabadság (Kolozsvár)

Ne hagyjuk veszni elkobzott értékeinket!
Kerekasztal-megbeszélést tartottak az egyéni és közösségi vagyonok visszaszolgáltatásának helyzetéről szerda délután Kolozsváron, az Erdélyi-Múzeum Egyesület (EME) székhelyén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által szervezett rendezvényt Ilyés Szilárd Zoltán, az EME tudományos kutatója, néppárti kolozsvári képviselőjelölt vezette.
Sipos Gábor az EME elnökeként és az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosaként elmondta: a Mindent vissza!/Restitutio in Integrum! elnevezésű mozgalom azért kelt életre, mert a többségi nemzetben még mindig él a Semmit sem vissza! dac, és a Székely Mikó Református Kollégium elhíresült ügye óta különösen erős a fővárosiak eltökéltsége a magyarok jogos követeléseivel szemben. Az EME elkobzott ingatlanok, gyűjtemények és más ingóságok visszaszolgáltatásáért perel hosszú idő óta, amelyek most egyetemi, múzeumi, levéltári vagy könyvtári tulajdonban találhatók, és több esetben már a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságától várnak megoldást. A református egyház eddig körülbelül 30–40 százalékban kapta vissza egykori javait.
Vekov Károly történész az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) és a Kolozsvári Casino Egyesület elnökeként számolt be nem túl kedvező tapasztalatairól. Kolozsváron épületeket, bankokat, biztosítókat, hitelszövetkezeteket, ipari cégeket, művelődési intézményeket, szakmai és sportegyesületeket koboztak el annak idején, de az a törekvés, ami a két világháború között nemzeti jelleget öltött és a kommunizmus alatt osztályjellegbe bújt, más formában a mai napig megmaradt: magyar kézbe ne adjanak vissza anyagi javakat. Ennek szellemében a visszaszolgáltatási bizottság tíz év alatt alig tett valamit: 1989 után átmenekítették a klikk-rendszert, és a civilizált világban szentségnek számító, de a Kárpátokon túl ismeretlen fogalomnak bizonyuló telekkönyvi nyilvántartást próbálják elfeledtetni. Parlamenti képviseletünknek a jövőben rámenősebben kell viszonyulnia ehhez a témakörhöz – vélekedett az EMNP szenátorjelöltje.
Szőcs Sándor, a visszaszolgáltatási perekben jártas jogász keményebben fogalmazott: Romániában, napjainkban annyira sem veszik komolyan az alapvető emberi jognak számító tulajdonjog tiszteletét, mint a kommunizmusban. Erdélyben a hajdan minden faluban működő közbirtokosság visszaállítása jelenthetné a helyi lakosság számára a hatalomnak való kiszolgáltatottság megszűnését. Például Magyarvalkón ez sikerült, és ott felcsillantotta a reményt a mezőgazdasági fejlődésre. Összesen kb. 100 ezer ilyen hektár vár visszaszolgáltatásra, amit a föderalizmus könnyen megoldhatna – fejtette ki az EMNP képviselőjelöltje. Úgy vélte, hogy az ősi földbirtokok megvédése érdekében a falvak népének össze kell fognia. Előbb politikailag kell fellépnie, majd szükség esetén akár a polgári engedetlenség fegyverével is – mondta Szőcs Sándor.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Erdély tájain – Évszázadok kincskeresői Kolozsváron és környékén
Kolozsvár környékén, kincsek nyomában
Nem hiába nevezzük Kolozsvárt kincsesnek: a város és környéke nem szűkölködik a gondosan elrejtett kincsekről regélő legendás történetekben, és a meséknek hitelt adó szenvedélyes kincskeresőkben sem. A legutóbbi, akiről tudunk, a XX. század ’80-as éveiben hunyt el, úgy tudjuk, kincset nem talált, bár egész életében foglalkoztatta a dolog, annyira, hogy titkos műhelyében kincskeresőgépet fabrikált. Időnként fellángol a kincskereső kedv a kolozsváriakban, így például 1890-ben tömegesen ástak a reménykedők a város határában, a barátok kincse után kutatva. A Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban őrzik Cseke Gábor 1826-os iratcsomóját, amely összegzi a témában fellelhető forrásokat, de írt a kincsekről Tavaszy Sándor és ifj. Xantus János is. Hova rejtették hát eleink a mesés drágaságokat? XVI. századi szövegeket kínálunk a rejtegetésről, későbbieket a kutakodásról.
Hányatott történelmünk során kétségtelenül sor kerülhetett bizonyos kincsek elrejtésére, mely időnként lázba hozta a kolozsváriak kincskereső kedvét. Évszázadokon át kutatták a szászfenesi Leányvár alagsorát, vagy Gyöngyös Gyerőffy kincsét a Sátorhegyen. Az EKE nagyjai közül többek közt dr. Tavaszy Sándor vagy dr. Xántus János is foglalkozott a témával. Utóbbi Tündérszép tájakon című könyvében, az ötvenes évek talán utolsó varázsvesszős kincskeresőjét vallatja Szent Mihály napján barátok kincséről, a plecska-völgyi Krisán-árok hét pincéjének hét ajtójáról, a rég kidőlt „jeles” fákról... Hints Miklós alábbi közlése városunk közvetlen határába visz, érzékeltetve a kincskeresők általános hiedelmeit és babonáit.
Kolozsvár kincseit általában a jezsuitákhoz – illetve elüldözésükhöz – kapcsolják, de mint látni fogjuk, más változat is van (tatárjárás). A mondák már majd’ két évszázada keringenek. Ezek iratait Cseke József gyűjtötte össze 1826-ban Kolozsvár vidéki kincsekről gyűjtőcímmel, gyakorlati céllal: meg szerette volna találni a kincset (az iratcsomó jelzete MS-790, Kolozsvári Egyetemi Könyvtár). Ezért engedélyt kér, ásatásokat végez, eredményről azonban nincs szó. A kéziratokból viszont betekintést nyerhetünk a korszak hiedelemvilágába. Még a mai ifjúsági kaladfilmek szerzői is forrásul használhatnák, csak a karbunkulus helyett energiatakarékos LED világítótestet, az álomlátás helyett fémdetektort kell alkalmazniuk. Jelentős a monda nevelő hatása is: a megtalált kincset csakis közhasznú célra lehet felhasználni. Ebből az íratcsomóból közlünk néhány részletet, kiemelve az irat címét.
Ruina.
„Anno 1772 midőn kaptuk azon kegyetlen Udvari Decretumot, hogy minket evacualtatnak (az jesuitákat) tehát kéntelenitettünk a mi jobb vagyonainkat az az ami arany és Ezüst és drágább köveinket az mü kezünk alá jutott Dominiumban (mely Kolos Monostor neveztetik) lévő Bükk nevezetü erdőben azaz Ruinaknak, a melyet Anno IIII Benedik laktak és ahoz tartozandó Tárházaiban el rejteni mind ezen kintsekkel együtt a mik a Tárházban és Bányákban voltak. – (utasítás a lelőhely megtalálására) ...Ennek végiben közböl egy mezei rosa fácska vagyon és ezek között meg kapod az ajtoját 10 ölnyire lefelé, a mely zárva vagyon egy kis lakattal, üsd meg és magától fel pattan. Menj le ezen omladozott kripta grádicsin, ennek az utolsó lépcsőjére vigyázz, mert ez egy kő láda melyben vagyon a kripta ajtajának Kolcsa, nyisd meg és menny be bátorsággal mert elég nagy világosság vagyon benne. Egyenesen menvén meg látsz egy koporsót, két oroszlán álván mellette. Üsd meg ennek lábánál fekvő kis vas rudat, azonnal meg nyilik azon koporsó vas fedele és benne találhatod a Bánya vas ajtajának és lakattyainak Kultsait – a Kriptának más oldalán meg látsz két kőből ki metszett Barátokat a mellettek fekvő két állatokkal, de meg ne ijedj ezeknek nagyon rút formájuktól, egy ajtó vagyon közöttük, mely Tégedet a Bányába és Kintses Tár házba vezet, melyhez azon Koporsókban fekvő Kultsok tartoznak.
(...) következendőket fel találja: Jobb oldalra egy mélységben levő pintzét, bal oldalra egy nagy Szobát és egyenesen szembe egy kis Kápolnát, a melyben sok Papoknak képeit egész életben látni fogod az Oltár előtt és oldal felől egy ládát fogsz látni az Oltáron, a mely egészen ezüst. Vigyázattal lépjél oda, a mely láda előtted magától fel nyilván, teli vagyon írásokkal, amelyekből mindeneket, amik tsak müvelünk történtek, történnek és Világ végéig történni fognak. (…) Gyertya világ pedig teljességgel nem kell, mert egy Karbunkulus világositja az egész rejteket – azon írások meg fognak téged tanitani, mit tselekedj és mit kövess el (...) esküdjél meg az igaz Istenre hogy ezen Kintset valami el romlott Klastromnak épittésére, betegek, Özvegyek, Árvák, házi Szegények és nevezetesen pedig a Fejedelem számára fel ajánlod, a te élelmedre, a mennyi magadnak és késő maradékidnak számodra elegendő fog lenni (…)
Záradék: Mind ezeket 1588 ban, midön már az Arianusok és Kalvinisták üldözése, erőszakos mukája annyira erősedett, hogy Erdélybe maradásunkhoz reménségünket el vesztettük, akkor tsináltuk bé és irtuk meg ezeket.
Min Prov, Steph Arator, Math Thoman, Joan Lelesi”
A K. Monostori erdőkben levő Bányák rende.
„Amint a Sz Aloyz kuttyát meg találod menny fel a martra és 24 geographiai lépést lépj, ály meg, nézz széllyel, meg látsz egy sűrű berket és ott köveket látsz sokat, béhányva fa és kő mohával elesleg földdel, ha ezt kibontod reá akadsz a pintze szájára. Keresd a szellőző jukat kétfelöl a föld szélén. A második vagyon délre azon megirt völgyön, tarts mindenkor jobb kéz felé és találsz ott árkokat – a jobb kézen valón menj fel éppen a végire, a végin nézz bal kéz felé és látsz egy kevés vizet szivárogni és ott vagyon egy nagy Bányának a Szájja bé csinálva és abban vagynak oldaloslag Pintzék kincsel meg rakva a Szellőző Lyukai pedig felyül vagynak.” (Hasonlóképpen leírja a 3., 4. és 5. bejáratot is, de a vállakozóbb kedvűek elindulhatnak kincset keresni ennyivel is.)
Nints a földön maradandó semmi (Copia)
„Tudtára légyen minden Embereknek hogy 1579-ik esztendőben Bátori István és Bátori Kristoff által adván birtokunkba a Kolos Monostori dominiumot, azt meg vizsgáltuk meg tanálván a Benediktusok klastroma omladékát. Egy klastromi protokollum ut mutatoja szerint meg tanáltuk a kriptát melynek egyik oldalába koporsók, másik oldalába egy nagy Kápolna, harmadikba egy nagy palota és ebből más oldal kamrák vagynak tele rész szerént vert aranyakkal és ezüst pénzekkel rész szerint rudakba aranyokkal és ezüsttel, minden más drágaságokkal.”
Anno 1826 die 23 Apr.: Álom látás.
„Asszonypatakban a Papfalvi határ szélben a mely föld omlás vagyon a halmokon felyül a patak mellett járván ott találtam egy dárdával és nyíllal, vas pánczélba és sisakba öltözött Vitéz Embert, nyakába volt kerekitve négy águ drót korbács és csattos keskeny szíjjal, meg állitván engemet azt mondja: hallod-é barátom akárki légy tudd meg hogy itten a tatárok egy nagy pintzét töltöttek meg sok kintsel, melyet ki tsikartak a magyaroktól azért, hogy negyedik Béla Magyar Király leányát Battus tatár Herczegtől (...) Én voltam egyik Vezér kérő követ Béla Királyhoz, (...) nem vihettük el a temérdek kintset, hanem ide zártuk be. Ezt így beszélvén eltünt előttem én is fel ébredvén le írtam 23 Apr 1826.”
Megjegyzendő, hogy a kincskereséshez voltak úgynevezett alkalmas „áldott” napok, órák (pl. éjfél). Talán jelentősége van annak is, hogy az álomlátás Szent György nap előestéjén történt.
Legendák motívumai
Az elrejtett kincs több nép mondavilágában megjelenik, és a történetek érdekes módon sok hasonlóságot mutatnak. Azonos a kincs rejtekhelye, a kincskereső kemény megpróbáltatásokon megy keresztül, bizonyos követelményeket kell teljesítenie, sokszor rémítő állatokkal szembesül, nem ismeretlen az állat- vagy emberáldozat motívuma sem, és a telhetetlenség szinte mindig a kincskereső sikertelenségét okozza. Az átok is végigkíséri a kincskeresőt küldetésében, hiszen méltatlanul áhítozik arra, ami nem az övé, ezért baleset érheti vagy akár életével fizethet vakmerőségéért. Ifj. Xantus János így ír erről Tündérszép tájainkon című, 1962-es kiadású kötetében:
„Ha a kincskeresésre vonatkozó néphagyományokat szemügyre vesszük s az összehasonlító néprajz szemüvegén keresztül vizsgáljuk, akkor bámulattal fogjuk látni, mennyire megegyeznek ezek- nem csak főbb mese motívumaikban, de gyakran részleteikben is. A kincs rendszerint szikla tövén, várromok falában, barlangok mélyén rejtőzik. A megtaláló kemény próbáknak vettetik alá: egész idő alatt, míg a kincs után kutat, nem szabad megszólalnia, egyedül, társtalanul s üres gyomorral kell munkáját végeznie. Sokszor ijesztő vadállatokkal kerül szembe. Lám mit is ír Varga Pál, kolozsvári polgár 1716-ban kelt kincskereső végrendelete a Hidegszamos mentén lévő rejtett drágaságokról: „látánk ottan (ti. a sziklában) egy ajtó formára váló jukat. …bemenénk. Belől nagy tágasság van, kétfelől két megkötött agarat látánk, fekete szemüeket, fogukat elvicsoriták vala s mind a hárman ottan elrémülénk. Elébb menvén, látánk két oroszlánt, felette fényeseket, ezek mind aranyból valának, a szemeik drágakövekből” Így ír a cigányhavasi kincsek mesebeli őrizőiről.
A kincses mondákban az állat, sőt az emberáldozat motívumai is megtalálhatók. Nem ritkán tanító célzatuk is van, hiszen a kincskereső telhetetlensége rendszerint a kincs elvesztéséhez vezet.”
HINTS MIKLÓS
Szabadság (Kolozsvár)

Önéletrajz Név: dr. Hantz Péter
Születési adatok: Kolozsvár, 1974. február 1.
Lakhely: Bázel
Foglalkozás: biofizikus
Munkahely: Friedrich Miescher Orvosbiológiai Kutatóintézet, Idegtudományi program Közéleti tevékenység: Erdélyi Kárpát Egyesület, jegyző Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, elnök Kolozsvári Magyar Diákszövetség, elnök Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, alelnök Bolyai Kezdeményező Bizottság, ügyvivő alelnök Tanulmányok: Genfi Egyetem, PhD elméleti fizikából Eötvös Loránd Tudományegyetem, MSC, fizikus szak, Budapest rövidebb ideig tanulmányokat folytattam a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen és az Oxfordi Egyetemen
Idegen nyelvek: angol, román, német, francia (alapfok), orosz (alapfok) Politikai hitvallás: 1989 óta - a forradalom tizenöt évesen ért - alig volt olyan időszak, amikor ne tevékenykedtem volna egy civil vagy diákszervezetben. Közéleti munkásságom során elsősorban oktatási és külügyi kérdésekkel foglalkoztam. Ezeken a területeken különösen fontos a szakpolitikusok szerepe. Tapasztalataimat továbbra is szívesen hasznosítanám az erdélyi magyarság érdekeinek érvényesítése, és életszínvonalunk emelése érdekében. Szakpolitikusként a jelenleginél sokkal hatékonyabb oktatási rendszer megvalósításáért fogok síkra szállni. A romániai lakosság a kelet-európai átlaghoz képest is alulképzett. Értékes szakképesítés nélkül illúzió jól fizetett állásokra várni, és az életszínvonalunk sem fog emelkedni. Az építkezést a közoktatás javításában kell kezdeni: sürgősen erőforrásokat rendelnék a kisebb települések egyre gyengébb színvonalú iskolái minőségének emelésére, a hátrányos helyzetű csoportok beiskolázási arányainak növelésére. Külön figyelmet fordítanék egy olyan, délutáni foglalkozásokat és nevelést biztosító intézményrendszer kiépítésére, amely a kallódó gyerekek segítésén túl azoknak is támogatást nyújtana, akiknek a szülei külföldön dolgoznak.
A jelenlegi oktatási rendszerben a szükségesnél kisebb a technikusok és szakmunkások képzésére alkalmas intézmények száma, továbbá a felsőfokú mérnöki és természettudományos képzést is bővíteni kell. Fel fogok lépni a diplomagyárak és a diplomás munkanélkülieket termelő egyetemi szakok visszaszorítása érdekében. Elősegíteném a magas hozzáadott értékű termékeket előállító cégek Kárpát-medencei megtelepedését, amelyek a szakképzésben is szerepet vállalhatnak. A magyar lakosság súlyosan alulreprezentált a felsőfokú végzettséggel rendelkező román állampolgárok körében. Részben ez az oka a Székelyföld relatív elszegényedésének. Célom az állami finanszírozású Bolyai Egyetem újraindításának előmozdítása. A Bolyai Egyetem magába foglalná a BBTE és a MOGYE magyar tagozatait, és egy sepsiszentgyörgyi agrártudományi karral is rendelkezne. A Sapientia Egyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem román állami finanszírozásban is kell részesüljön.
Lépéseket fogok tenni a jelenlegi megalkuvó, a lényeges kérdésekben (Székelyföld területi autonómiája, a magyar nyelv hivatalossá tétele, állami magyar egyetem újraindítása) huszonkét éve egy helyben topogó kisebbségpolitika megváltoztatására. Mivel mindenki nagyon jól tudja, hogy hol szenvedünk hátrányos megkülönböztetést, semmi szükség hivatalokat fenntartani a kérdés vizsgálatára. Az erdélyi magyarság Európa egyik legjelentősebb kisebbsége, de tizedannyi jogunk sincsen, mint a lélekszámban jóval kisebb dél-tiroli németeknek, finnországi svédeknek, macedóniai albánoknak vagy moldvai gagauzoknak. „Kérem szépen”-re még sehol nem adtak kisebbségi jogokat. Az ENSZ-nél, az Európai Parlamentben, az EBESZ-nél és Európa Tanácsnál azzal kellett szembesülnöm, hogy az RMDSZ számos politikusa azt a benyomást kelti, hogy az erdélyi magyarságnak nagyon jó dolga van mind gazdasági, mind pedig kisebbségi jogi szempontból. Amikor az általam vezetett küldöttségek bemutatták a valós helyzetet, botrányok törtek ki. El akarom érni, hogy a komolyabb gazdasági érdekeltséggel rendelkező személyek ne kerülhessenek politikai szervezeteink kulcspozícióiba. A romániai viszonyok ismeretében nyilvánvaló, hogy érdekeltségeik tönkretételével zsarolják őket, és nem az a kérdés, hogy beadják-e a derekukat, hanem az, hogy mikor. Jómagam hat éve, az emlékezetes kolozsvári táblaügy óta külföldön élek: 2006-ban magyar feliratokat helyeztem ki a magát multikulturálisnak feltüntető Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, és emiatt viharos körülmények között távoznom kellett egyetemi tanári állásomból és Kolozsvárról is. Több országban is alkalmam volt megismerkedni a magyar diaszpóra életével. Lépéseket tennék annak érdekében, hogy a külföldön élő magyarok által fölhalmozott tapasztalat és kapcsolati tőke hatékonyabban és szervezettebben juthasson el a Kárpát-medencébe. A gyakran informálisan szerveződő magyar közösségek munkájának támogatása, összehangolása a nemzetimázs építése révén is sokszorosan megtérül. Megválasztásom esetén Budapest, Washington és Genf mellett több népszerű egyetemi városban is titkárságot létesítenék. Jelenleg perben állok a román állammal. Ez még néhány évig eltarthat, de a per eredményétől függetlenül szeretnék majd hazaköltözni. Kapcsolatom Erdéllyel élő, közös munkáim vannak otthoni közéleti és tudományos műhelyekkel. Több honlapot is fenntartok, amelyek magyar turisztikai nevezetességeket mutatnak be.
Hantz Péter szenátorjelölt (Románia) sajtótájékoztatót tartott Budapesten, Tőkés László EP-képviselő irodájában.

Erdély tájain – Kolozsvár, nem ismerek rád…
Miért Restitutio, vagyis visszaszolgáltatás? Ebben a rovatban írásokat  szolgáltatunk vissza az olvasókhoz. Általában olyan írásokat, melyek az egykori Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) hajdani hírlapíróinak vagy a turistatársadalom más nagyjainak tollából születtek. De olyan hangulatos, fiatalok-idősek által ma is szívesen olvasott, egyesületünkhöz kapcsolódó írásokat is, amelyek az EKE egykori lapja, az Erdély hasábjaira kívánkoztak volna.
Egyesületünk talán egyik legjelentősebb alkotásának volt idén kerek évfordulója: 110 éve, 1902. október 12-én nagy fénnyel, „az egész nemzetet eggyé forrasztó ünnepet ült az Erdélyi Kárpát-Egyesület, mikor az igazságos nagy király méltó szobrának leleplezése napján felséges védőjének [József Ágost főherceg, az EKE fővédnöke] jelenlétében felszentelte zászlóját és feltárta Hollós Mátyás születési házában szervezett múzeumát.” (Erdély, 1902, 73 old.). A kaputól balra eső 2-es szobában született a hagyomány szerint Mátyás király. Itt kiállítást rendeztek be: történelmi értékű tárgyakból – Brandenburgi Katalin szoknyája, Apafi Mihály templomi széke, régi úrvacsorai ónkannák stb. –, valamint az EKE Erzsébet-zászlójából, a Mátyás király szoborpályázat makettjeiből, a szobor- és múzeumavatási ünnep fényképeiből. Rövid időn belül az EKE múzeuma, benne a Mátyás király emlékszobával, Kolozsvár egyik látványosságává vált.
Az impériumváltás után a helyzet változott, a hatóság már 1921. február végén elrendelte a Mátyás-ház régi Korvin-kódexek karaktereivel írt, vasból kovácsolt, aranyos betűs „EKE MUZEUMA” feliratának eltávolítását. Az EKE-múzeum akkori, húszas évekbeli „hanyatló korszakát” illusztrálja az alább közölt, sz. b. aláírással, a Vágóhíd című élclap 1926/39-es, szeptember 26-i számában megjelent írás.
Az akkori viszonyok jobb érthetősége kedvéért azonban szükségesnek tartjuk válaszolni a szerző „fel nem tett kérdésére” – nem is azért (nem) kérdezte, hisz tudta ő a jól a választ... –: ki tette ezt az intézkedést?
A kolozsvári Tornavivoda épületében 1892-ben alapított ’48-49-es Történelmi Ereklyemúzeumot 1925. szeptember 25-én a város feloszlatta, gyűjteményeit pedig – mintegy 1050 tárgy, Sándor József közbenjárására – letétbe a Mátyás-házba költöztette. Az amúgy is zsúfolt múzeumban, hogy ezt a gyűjteményt is elhelyezzék, meg kellett szüntetni az új rendszerben jelentőségét vesztett balneológiai osztályt. Szükséges volt jobbára majdnem az egész múzeumi anyag átrendezése. Ezt az állapotot írja le a szerző.
A továbbiakban a Mátyás-szoba újra látogathatóvá vált, de nem sokáig. Felsőbb rendeletre a ,,cluji” rendőrség a múzeumot 1934. augusztus végétől 1935. áprilisig tartó huzavona után hivatalosan és végleg bezáratta és az EKE irodájával egyetemben kilakoltatta a Mátyás-házból. Nem is nyitotta meg múzeumunk kapuit soha többé. Tegyük hozzá, Mátyás király emlékszoba nincs a mai napig sem. A néprajzi anyag nagy részét (2876 darab – Tötszegi) ma a Kolozsvári Néprajzi Múzeum (Muzeul Etnografic) kezeli. (Közli: Tóthpál Tamás)
Szabadság (Kolozsvár)