Ingatlan-restitúció – a romániai igazságszolgáltatás az esetek többségében az egyház érdekei ellen dönt
A kommunizmus idején elkobzott és államosított egyházi ingatlanok sorsának alakulásáról, a 94/2000-es sürgősségi kormányrendelettel elindult restitúciós folyamat szakaszairól, a visszaigénylések jelenlegi helyzetéről próbálunk képet alkotni alábbi összeállításunkban. A szomorú következtetés az, hogy az egyházak jogos tulajdonaikat illetően nemegyszer sorozatos elutasítással, szövevényes, véget nem érő perekkel szembesülnek.
Laczikó Enikőt, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetőjét, az Országos Restitúciós Bizottság alelnökét, és Somai László József ügyvédet arról kérdeztük, véleményük szerint milyen akadályok nehezítik-lassítják a folyamatot, és hogy vannak-e máris negatív következményei a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának, amelynek ügyében a református egyház a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Interjúalanyainkat megkérdeztük: látnak-e esélyt arra, hogy amerikai nyomásra felgyorsuljon a restitúció?
A természetbeni visszaszolgáltatás akadályait tulajdonképpen a hatályos törvények tartalmazzák – vélekedett lapunknak nyilatkozva Laczikó Enikő.
– Ha például az elkobzott ingatlanhoz később hozzáépítettek, és az új épített rész meghaladja az ingatlan 50%-át, ilyen esetben ez új építménynek minősül és a kérelmező csupán a réginek megfelelő kártérítésre jogosult. Ugyanakkor hiányos dokumentáció esetén hiábavaló bármilyen történelmi vagy morális érv, a törvény nem engedélyezi a pozitív döntés meghozatalát – vélekedett.
Emlékeztetett: az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása és a kártérítési folyamat kiszámíthatatlansága miatt az Európai Emberi Jogi Bíróság még 2011-ben arra kötelezte Romániát, hogy gondolja át a rendszert és alkosson egységes jogi keretet.
– 2013 tavaszán a kormány javaslatára elfogadták a 165-ös törvényt, amely tulajdonképpen a kártérítési elveket és eljárást szabályozza, és a közhasznú rendeltetés fenntartásának meghosszabbításán kívül nem nyúlt hozzá az egyházi javak visszaadásának folyamatához. A közhasznúság fenntartását azonban a korábbi 3-5 éves időszakról 10 évre hosszabbította, majd az adott ingatlanok visszaszolgáltatását egy kormányhatározat megjelenéséhez kötötte. Az elképzelés az volt, hogy a jelenlegi haszonélvezők indokolt kérésére, a hatóság (ANRP) összegyűjti majd a kormány elé terjeszti az adott ingatlanok jegyzékét. Miután a kormány elfogadta a javasolt kormányhatározatot, a benne található ingatlanok esetében a restitúciós bizottság a 10 éves rendeltetés fenntartása mellett dönthetett a természetbeni visszaszolgáltatásról. Ez gyakorlatilag azt eredményezte, hogy ameddig nincs kormányhatározat, minden olyan visszaszolgáltatási kérelem megtárgyalását halasztani kell, amelyik közhasznú célokat lát el (pl. iskola, kórház, stb.).
Az említett jegyzék előkészítése rengeteg gyakorlati akadályba ütközött. Mi többször jeleztük, hogy mi lenne a helyes megoldás, idén márciusban pedig sikerült módosítani a törvényt oly módon, hogy minden adott esetben a restitúciós bizottság maga döntsön a közhasznú rendeltetés fenntartásáról, természetesen a jelenlegi birtokló indokolt kérésére. Két év után a májusi volt az első olyan restitúciós bizottsági ülésünk, ahol két olyan egyházi ingatlan természetbeni visszaszolgáltatásáról dönthettünk, amelyek jelengleg közhasznú tevékenységnek adnak helyet – magyarázta.
A Mikó-üggyel kapcsolatosan elmondta: spekulálni ugyan nem akar, de nem tartja kizártnak, hogy hasonló negatív következmények érinthetnek más visszaszolgáltatott ingatlanokat is. – Továbbra is fontos lenne, hogy mielőbb pontosítsuk az egyházi ingatlanok körét, a jogosult igénylők körét, azért is, hogy a Mikó-ügyben tanúsított hozzáállást tudjuk hatékonyabban kivédeni. Azt is hozzátenném, hogy eddig nem értesültem újabb visszaállamosítási ügyről – magyarázta.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár)

Elmaradt felelősségre vonás – Tőkés László az EP plenáris ülésén
A romániai rendszerváltás idején, illetve az azt követő időszakban elkövetett rémtettek elkövetőinek felelősségre vonását kérte az Európai Parlament plenáris ülésén elmondott, szerda esti felszólalásában Tőkés László képviselő. Az egykori püspök mások mellett Ion Iliescu és Virgil Măgureanu törvény elé hozataláról beszélt Brüsszelben.
Tőkés László szerint a Ceauşescu-diktatúra bukása feletti örömet mai napig nem lehet teljességgel megélni, mivel azt az elmúlt 25 évben mindig beárnyékolták a kommunista visszarendeződés fájdalmas kísérőeseményei.
Az EP-képviselő ezzel elsősorban a kommunista rezsim 1989. december 22-i bukását követő, az ún. terroristák által véghezvitt tömeges gyilkosságokra, az 1990. márciusi marosvásárhelyi „könyves tüntetés” magyarság résztvevőire rászabadított Görgény-völgyi parasztok pogromkísérletére, valamint a bukaresti, Egyetem téri kommunizmusellenes megmozdulások a karhatalmi erőszak és a brutális bányászjárás révén 1990 júniusában történő vérbefojtására gondolt.
A brüsszeli honatya szerint emberiségellenes, el nem évülő bűncselekményekről van szó, amelyek elkövetőinek felelniük kell, viszont a posztkommunista állami hatóságok Ion Iliescu egykori államelnök és Virgil Măgureanu volt titkosszolgálati főnök törvény elé állítását immár negyedszázada éppen úgy megakadályozzák, mint ahogy a szocialista többségű parlament bűnpártoló cinkossággal a korrupciós ügyekben vád alá helyezett Victor Ponta miniszterelnöknek is mentességet biztosít.
Mint ismeretes, tavaly ősszel az Emberi Jogok Európai Bírósága az 1990. júniusi bányászjárás kivizsgálására s a tettesek, közöttük a felelős kormánytagok számonkérésére kötelezte a román államot, ennek nyomán pedig a Legfelsőbb Ügyészség a büntetőjogi kivizsgálást újrakezdte, a legfelsőbb bíróság pedig a bányászjárás 2009-ben, vádemelés nélkül lezárt dossziéját újranyitotta.
Háromszék
Erdély.ma

Jogszerűtlen, igazságtalan és méltánytalan a Mikó Kollégium újraállamosítása
A Generális Konvent, vagyis a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról szóló bírósági döntést "jogszerűtlennek, igazságtalannak és méltánytalannak" tekinti – olvasható a csütörtökön véget ért, kétnapos budapesti ülés zárónyilatkozatában.
"A Generális Konvent aggodalommal tekint Szlovákiában, Ukrajnában és Romániában azon köznevelést érintő törvények hatályba lépésére, amelyek a szülőföldjükön, anyanyelven folytatható oktatás terén méltatlanul sújtják a magyar közösségeket, és felhívja Magyarország kormányának figyelmét is a magyar nemzetrészeket ellehetetlenítő intézkedésekre" – olvasható a találkozót követő sajtótájékoztatón közreadott nyilatkozatban.
A Generális Konvent továbbá tiltakozik "a világban sok helyen folyó keresztyénüldözés ellen".
Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke elmondta, a plenáris ülésen tárgyaltak Kárpátalja nehéz helyzetéről, a romániai magyar reformátusok ügyeiről, a diaszpóra reformátusságáról, egyházalkotmányi kérdésekről, a közös képviseletről, valamint a reformáció 500. évfordulója jubileumának megünnepléséről.
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke az ukrajnai helyzetről szólva elmondta: a Kárpátalján élő magyarokat nagyon mélyen érinti a gazdasági krízis. "Az elszegényedés problémája, a kilátástalan helyzet mindenkire rátelepszik" – fogalmazott.
Közölte, ma még nem tudni, hogy elértek-e a krízis mélypontjára, vagy ennél még mélyebb lesz. A megélhetés, a szociális háló egyre bizonytalanabb Ukrajnában – mondta Zán Fábián Sándor.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, hogy romániai jogerős bírósági ítélet született a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról. Közölte, az egyházkerület a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslatért.
Kató Béla kijelentette: a helyzetet nem tudják elfogadni, a végsőkig küzdeni fognak. Ha nem járnak sikerrel, "újat" építenek, mert nem veszíthetik el a fiataljaikat – mondta, majd hozzátette: az egyház jövője múlik azon, hogy létezik-e anyanyelvi oktatás.
Népújság (Marosvásárhely)

Miért késik a felelősségre vonás?
Közlemény
Az utóbbi fél évben egymást követték a negyedszázados évfordulók. A Ceauşescu-diktatúra bukásának örömét azonban mindig beárnyékolták a kommunista visszarendeződés fájdalmas kísérőeseményei. A kommunista rezsim 1989. december 22-i bukását követően az ún. terroristák követtek el tömeges gyilkosságokat az országban. Az 1990. márciusi, marosvásárhelyi „könyves tüntetést” a magyarságra rászabadított Görgény-völgyi parasztok pogromkísérlete torolta meg. A bukaresti Egyetem téri kommunizmusellenes megmozdulásokat az 1990. júniusi karhatalmi erőszak és a brutális bányászjárás fojtotta vérbe.
Az Európai Parlament plenáris ülésén elhangzott, szerda esti felszólalásomban a felsorolt emberiségellenes bűncselekmények elkövetőinek a felelősségre vonását sürgettem. Rámutattam, hogy a posztkommunista állami hatóságok Ion Iliescu egykori államelnök és Virgil Măgureanu volt titkosszolgálati főnök törvény elé állítását immár negyedszázada éppen úgy megakadályozzák, mint ahogy a szocialista többségű román parlament bűnpártoló cinkossággal a korrupciós ügyekben vád alá helyezett Victor Ponta miniszterelnöknek is mentességet biztosít.
Tudnivaló, hogy tavaly ősszel az Emberi Jogok Európai Bírósága az 1990. júniusi bányászjárás kivizsgálására s a tettesek, közöttük a felelős kormánytagok számonkérésére kötelezte a román államot, ennek nyomán pedig a Legfelsőbb Ügyészség a büntetőjogi kivizsgálást újrakezdte, a Legfelsőbb Bíróság pedig a bányászjárás 2009-ben vádemelés nélkül lezárt dossziéját újranyitotta. Követelem, hogy Victor Pontához hasonlóan, Ion Iliescu és Virgil Măgureanu is a törvény előtt feleljenek egykor elkövetett, el nem évülő bűncselekményeikért.
Tőkés László EP-képviselő, Brüsszel
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lesújtó képet fest Romániáról az amerikai külügy
Lesújtó képet fest a romániai emberi jogok tiszteletben tartásáról az amerikai külügyminisztérium éves nemzetközi jelentésének Romániával foglalkozó fejezete. A jelentés foglalkozik a romániai igazságszolgáltatással is, bírálva a politikusoknak azt a törekvését, hogy „megszelídítsék” az ügyészek és bírók szigorát, de kitér a kormányzati korrupcióra és elítéli az újságírókra gyakorolt politikai nyomást is.
Rendőri, ügyészi önkény
Az amerikai külügyminisztérium nemzetközi jelentésének Romániára vonatkozó része az igazságszolgáltatás kapcsán úgy véli, az illetékes szervek nagyrészt a törvényeknek megfelelően jártak el. Ugyanakkor azonban megemlíti azt is, hogy a 2014-es esztendő során a letartóztatások nem minden esetben voltak megalapozottak, és szól a rendőri valamint az ügyészi önkényről is. Így például túlságosan is gyakran alkalmazták a 24 órára szóló őrizetbe vételt. Ilyen esetekben pedig a román illetékes hatóságok úgy vélték, hogy mivel az illető személyek nincsenek hivatalosan letartóztatva, ezért nem jár nekik a jogsegédlet.
Az Apador-CH polgárjogi szervezet gyakran bírálta, visszaélésnek nevezve ezt a gyakorlatot. Az emberi jogok védelmével foglalkozó romániai nem kormányzati szervezetek felméréseiből az is kiderült, hogy a hatóságok gyakran automatikusan meghosszabbították az előzetes letartóztatást, még akkor is, amikor az intézkedésnek nem volt semmi jogalapja.
Az amerikai jelentés helyteleníti azt is, hogy az ügyészségi vizsgálatok és a vádiratok anyagai igen gyakran kikerülnek a sajtóhoz – főleg a korrupciós dossziék esetében. Romániai bírák arra panaszkodnak, hogy a sajtóvisszhang, a sajtókommentárok sok esetben lehetetlenné teszik a vádlottak számára a védekezés körülményeinek biztosítását, a perek méltányos lefolytatását.
Miután érvénybe lépett az új büntető perrendtartási törvénykönyv, továbbá az Európai Emberjogi Bíróság idevágó döntéseinek megfelelően a Legfelsőbb Bírói Tanács „kommunikációs kalauzt” dolgozott ki, amely a magas rangú bírósági tisztségviselők és a sajtó kapcsolatát kívánja rendezni. Ez a dokumentum pontosan behatárolja azokat az információkat, amelyeket a bírók a vizsgálatok idején nyilvánosságra hozhatnak.
A nők hátrányos megkülönböztetése
A washingtoni jelentés kifogásolja a rendkívül rossz börtönviszonyokat, az elítéltekkel szembeni embertelen fellépést, és kitér „egyes politikusoknak” arra a törekvésére is, hogy megszüntessék a romániai igazságszolgáltatás függetlenségét, illetve, hogy lejárassák az igazságügyet. Jóllehet az igazságügyi rendszer intézkedett annak érdekében, hogy felelősségre vonják és megbüntessék a visszaéléseket elkövető tisztségviselőket, az állami hatóságok azonban rendszerint halogatták a rendőri visszaélések kivizsgálását, nem egyszer pedig egyszerűen felmentették a visszaéléseket elkövető rendőri szerveket.
A jelentés Romániával foglalkozó fejezete kitér a nők hátrányos megkülönböztetésére, a nőket érő erőszakra is. Jóllehet a romániai törvénykezés nem korlátozza a nők részvételét a kormányzásban vagy a politikai életben, a társadalom magatartása azonban komoly akadályokat emel mindezek előtt. 2014. szeptember elsején például a román parlament 404 képviselője közül mindössze 55 volt nő, a 175 szenátorból pedig csupán 12. Az alkotmánybíróság 9 tagja közül csupán 1, Románia 32 európai parlamenti képviselője közül pedig csak 10 volt nő. A 25 tagú kormány tagjaiból 5, a 42 megye prefektusai közül pedig szintén 5 tartozott a gyengébb nemhez.
Az amerikai jelentés nem feledkezik meg arról sem, hogy a román kormány nem tette meg a szükséges intézkedéseket a kommunizmus idején elkobzott görög-katolikus javak visszaadásáért. A romániai vallásszabadság kapcsán azonban rövidesen újabb, részletes jelentést készít majd az amerikai külügyminisztérium, amely bővebben foglalkozik majd általában az egyházi javak visszaszolgáltatásának kérdésével.
135 millió eurós vagyonelkobzás
A korrupciót illetően az amerikai külügyminisztérium jelentése leszögezi: a román törvénykezés bünteti a korrupt tisztségviselőket, a kormány azonban nem alkalmazza kellő határozottsággal az idegávó törvényeket, ily módon korrupt tisztségviselők büntetlenek maradhattak. A Világbank felmérései szerint a korrupció Romániában komoly gondot jelent. Igaz, a korrupcióelleni ügyészség (DNA) a 2014-es évben komoly erőfeszítéseket tett a közép- és magas szintű korrupció felgöngyölítéséért. A vizsgálatok egyaránt érintettek politikusokat, az igazságszolgáltatási rendszer tagjait, közigazgatási tisztségviselőket.
2014 szeptember 15-ig a DNA 710 vádlottat állított bíróság elé, közöttük volt 7 parlamenti képviselő, 6 megyei tanácselnök, 17 polgármester, 3 polgármester-helyettes, egy miniszteri tanácsos, egy prefektus, egy alprefektus, két ügyész, 18 bíró, a belügyminisztérium 23 tisztje. Az ügyészek 135 millió euró értékben koboztak el javakat az érintettektől.
Antiszemitizmus – 3271 zsidóval szemben
A jelentés kitér a romániai antiszemitizmusra is, leszögezve: a 2011. évi népszámlálás adatai szerint Romániában 3271 zsidó él. Szélsőséges romániai szervezetek időnként antiszemita megmozdulásokat szerveznek, szimpóziumokat, meneteléseket, vagy egyesen vallásos rendezvényeket, a Vasgárda tagjaira emlékezve. Olykor helyi hatóságok maguk is megemlékeznek a vasgárda tagjairól, lehetővé tették nácibarátok, holokauszt-tagadók emlékműveinek felállítását, utcákat neveztek el róluk.
Mi több, Victor Ponta miniszterelnök tavaly szeptemberben, egy tévé-adásban kijelentette, hogy Traian Băsescu 10 éves elnöki rendszere felért a németországi náci rendszerrel. Mindez heves reakciókat váltott ki román és külföldi politikusokból, a civil társadalomból, diplomatákból, a Zsidó Közösségek Szövetségéből és más testületekből. Victor Pontát azzal vádolták, hogy áttételesen tagadta a holokausztot és bagatellizálta a náci rendszer gyilkosságait.
A jelentés természetesen foglalkozik a romakérdéssel, a nemzeti, faji, etnikai kisebbségek ügyével, a sajtó áldatlan helyzetével, a szólásszabadság problémájával, a hátrányos helyzetűek valamint a gyermekek sorsával, a homoszexuálisok jogaival, a menekültek helyzetével.
maszol.ro

A magyarság kisemmizése
Illúziók, ámítások
A második világháború után, amikor a párizsi békeszerződés (1947. február 10.) még nem garantálja a magyar többségű Észak-Erdély Romániához csatolását, engedmények sora biztosítja a megmaradás intézményeinek működését. Az 1948-as tanügyi reformig – az óvodától az egyetemig – kiépül a magyar iskolahálózat.
1945-ben visszaállítják a betiltott dél-erdélyi magyar iskolákat. Brassóban és Kolozsváron magyar főtanfelügyelőségek létesülnek. 1945. május 28-án királyi rendelettel létrehozzák a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetemet. Az erdélyi magyar politikusok egy része – köztük Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség elnöke – hisz az ámításnak. Vannak olyanok is, akik nem táplálnak illúziókat. 1945/46 telén Márton Áron püspök figyelmeztet, hogy a magyar intézmények léte csak ideiglenes és kirakat jellegű. Idézzük szavait, melyet dr. Csőgör Lajosnak, a Bolyai Egyetem lektorának mondott: „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad?”
Az iskolarendszer elsorvasztása
A Párizsi békeszerződés aláírása után Románia gyorsan számolja fel a magyar iskolarendszert. 1948-ban államosítja a magyar egyházak vagyonát. 2140 épület – iskola, kórház és más közösségi intézmény – mellett nagy kiterjedésű szántók és erdők kerülnek állami tulajdonba. Mivel e vagyon összértéke Románia egy évi jövedelmét teszi ki, ugyanakkor a román politika érdekelt a magyarság gazdasági és kulturális lehetőségeinek korlátozásában, a román kormányok mai napig halogatják, akadályozzák a magyar tulajdon maradéktalan visszaszolgáltatását. Mindezt teszik akkor, amikor ez alapfeltétele Románia NATO- és Európai Uniós csatlakozásának.
1948-ban felszámolják a magyar tanfelügyelőségeket, szakiskolává minősítik az elméleti magyar iskolák egy részét. A közoktatási minisztériumban megszüntetik a nemzetiségekért felelős főosztályt. 1950-ben felszámolják az önálló magyar művészeti középiskolákat, főiskolákat, amelyek vegyes tagozatúvá válnak. 1959-ben a Bolyait egyesítik a Babeş Tudományegyetemmel. 1948-ban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet önálló magyar főiskolaként kiválik a Bolyai Tudományegyetemből. 1962-ben anélkül, hogy a korábbi jogállását megváltoztatnák – szóbeli utasítással – kétnyelvűvé változtatják. Az intézmény rövid idő alatt román jellegű lesz, 1991-ben felveszi a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet. Az 1945-ben alapított Bolyai Tudományegyetem 70. évfordulóján – amely a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jogelődje – már egy szót sem pazarolnak arra, hogy megemlítsék, ezek magyar tannyelvű egyetemek, amelyeket elrománosítottak. Az ünneplésen nem vesznek részt a magyar tanárok, tiltakozva a magyar tagozat elsorvasztása ellen.
Kérdéses a jogállamiság
A Batthyáneumot a katolikus egyház csak korlátozott jogkörrel veheti vissza. Újból államosítják a Református Székely Mikó Kollégiumot. A korrupcióellenes ügyészség vizsgálja, miként adták vissza a magyar felekezeteknek az ingatlanokat. Szatmár megyében három település önkormányzatától kérnek adatokat a római katolikusoknak visszaszolgáltatott ingatlanokról. Egyetérthetünk Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterének Szatmárnémetiben elhangzott véleményével: a restitúció megkérdőjelezése veszélyezteti a romániai jogállamiságba vetett hitet.
Mivel az államnacionalizmus igyekszik kisemmizni magyar közösségünket, szükség lenne egy fehér könyvre, amely ismertetné azt a sötét kálváriát, ami a visszaadott ezer és az ennél nagyobb számban állami tulajdonban maradt magyar épületet érinti. Most két nagyhírű magyar intézményt – a gyulafehérvári Batthyáneum és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium – mutatunk be, melyek megjárták a román jogszolgáltatás útvesztőit, buktatóit.
Van is, nincs is Batthyáneum
A gyulafehérvári Batthyáneum – a hatalmas értékű könyvtár és tudományos gyűjtemény – visszaadása a római katolikus egyháznak nem egyszerű, mert a román állam igényt tart e magyar kulturális örökségre is. A visszaszolgáltatásra hosszú pereskedés után 1998-ban került sor. Úgy tűnt, győz a méltányosság, a jogállamiság. Azonban az ezredforduló után hatalomra jutó kormányok – a háttérben meghúzódó nacionalista erők nyomására – bírósági úton lépnek fel a tulajdon visszaállítása ellen. A katolikus érsekség kénytelen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni. E bíróság Romániát a tulajdonba való vissza­helyezés késleltetéséért 25 ezer euró kifizetésére utasítja. Mindezek ellenére a hatóságok továbbra is megalázzák az érsekséget. Az egyház képviselői csak minisztériumi engedéllyel léphetnek be saját tulajdonukba.
A Batthyáneum könyvtára nemcsak tudományos gyűjtemény, hanem összmagyar kultúrkincs is. A gyűjteményt 1798-ban Batthyány Ignác (1741–1798) erdélyi katolikus püspök, vallástörténész és heraldikus alapítja. A könyvtár 60 ezer kötetet őriz, köztük 927 kötetnyi kéziratot és kódexet. Az ősnyomtatványok száma 565, a legértékesebb a Codex Aureus, amelyet 812-ben írtak aranybetűkkel a lorschsi bencés apátságban. Itt marad fenn az egyik korai magyar nyelvemlékünk, a Gyulafehérvári sorok (1310–1320). Itt található a legrégebbi kéziratos protestáns énekeskönyv eredetije, a Döbrentei-kódex és a Batthyány-kódex is. Példaként említem, hogy a Codex Aureus értéke egymagában 25 millió dollár.
Székely Mikó Kollégium
Le kell írnunk újból és újból: Románia 2014 novemberében másodszor is államosítja a Székely Mikó Kollégiumot. A sepsiszentgyörgyi református iskola alapítását a Rikán-belőli Református Egyházmegye határozza el 1857-ben. Az oktatás a református vártemplom kaputornyában kialakított osztálytermekben indul. 1858-ban az Egyházi Főtanács javaslatára megszervezik azt a IV. elemi osztályt, amelynek tanulói 1859-ben az új gimnázium első osztályába iratkoznak. Ekkortól számítják a Mikó alapítását Székely Tanoda néven. Az iskola az 1863/64-es tanévben költözik a mai telkére. A hatalmas épületegyüttes kialakítása, felszerelése több mint 30 évig tart. A főtéri szárny 1870 és 76 között épül Zofalh Gusztáv tervei alapján, melynek költségeit gr. Mikó Imre vállalja. Az egyháznak az iskolaépítésre több mint 2500 személy ajánl fel pénzt, több százan pedig építőanyagot. Sepsiszentgyörgy városa telket ajándékoz és alapítványt hoz létre.
Gróf Mikó Imre 1876-os 60 ezer forintos adományából fejlesztik az iskolát főgimnáziummá. Nem véletlen tehát, hogy az iskola felveszi a Székely Mikó Tanoda nevet. A város elöljáróságának ötleteként, a három alapító – a református egyház, a székely nép és Mikó Imre – tiszteletére 1881 után honosodik meg az Ev. Ref. Székely Mikó Tanoda megnevezés (is). A déli épületszárny a budapesti főépítész, Alpár Ignác tervei alapján épül. Átadására 1893-ban kerül sor. Ez idő tájt jogosan beszélhetünk a Mikó Kollégiumról úgy, mint a hét erdélyi református középiskola egyikéről. Kitűnően felszerelt református kollégium, melyben szakképzett tanárok, könyvtár, szertárak és konviktus áll a diákok rendelkezésére.
A román uralom idején
1918. november derekán kezdődik Erdély megszállása, melyet a szégyenteljes Trianoni diktátum (1920) szentesít. Kelet-Magyarország területe – a történelmi Erdély, Partium és Bánság – fölötti román uralom végleges marad. A Mikó állami támogatás hiányában csak saját anyagi erejére és a székelység közadakozására számíthat, mert Románia az iskola működését nem támogatja, csak eltűri. Ezért furcsa, hogy most a magyar iskolát saját tulajdonának tekinti. A magyar oktatás erősítésére fogadta be a Mikó épületeibe Csutak Vilmos igazgató az Elemi Iskolát, a Polgári Leány- és Fiúiskolát. Amikor 1940. november 7-én a földrengés tönkreteszi az épületet, az oktatás a Tanítóképző épületébe szorul, majd 1944 decemberétől a kijavított épületben folytatódik. Az iskola megnevezése sűrűn változik, a társadalmi-politikai átalakulások tükreként. Az 1944/45-ös tanévben a Magyar Tannyelvű Líceum, majd az államosításig Református Székely Mikó Kollégium nevet viseli. A Székely Mikó Kollégium épületét az 1948/176-os dekrétummal államosítják. 1948-ban felveszi a Magyar Fiúlíceum nevet, majd sorban X Osztályos Fiú Középiskola, 1-es számú Magyar Tannyelvű Középiskola, 1-es számú Középiskola, 1-es számú Líceum, 1-es számú Reál-Humán Líceum és végül Matematika–Fizika Líceum. 1989-ben visszanyeri a Székely Mikó Kollégium nevet. 1993-ban önálló tagozataként beindul a református oktatás, majd 1996-tól önálló intézmény, s felveszi a Református Kollégium nevet. Hosszú perek után 2000 decemberében visszakerül az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába. Azonban a perek újrakezdődnek, a Mikót 2014. november 26-án újraállamosítják.
Veszélyben az iskola
A Mikó Háromszék legnagyobb magyar tannyelvű iskolája. Amíg Sepsiszentgyörgy magyar többségű és magyar vezetésű, a kollégium magyar tannyelvűsége nem forog veszélyben. Azonban, ha a régiósítást a román nacionalista elit terve szerint valósítják meg, és Székelyföldet beolvasztják a Középrégióba, amelyben a magyar számarány 30 százalék alá csökken, a székelység beleszólása saját intézményeinek vezetésébe formális lesz. A Mikó sorsáról idegenek fognak dönteni, felgyorsul a románosítás, a betelepítés, megváltozik a város etnikai összetétele. Hosszabb távon a Mikó fennmaradásának garanciája csak az lehet, ha visszakerül a református egyház birtokába.
Küzdeni a közösségi jogokért
A Mikó visszaállamosítása nagy veszteség, akárcsak a többi ezernyi ingatlan, amelyet Románia bitorol. A magyarság kisemmizése egyértelmű, ki van szolgáltatva a hatalom kényének-kedvének. Ideje felébredni! A békés tiltakozás fegyverével, de hatalmas tömegdemonstrációk során kell elmondani a világnak, hogy a másodrangú, megtűrt állampolgári státust nem fogadjuk el. Minket kollektív jogok illetnek meg. Ezért követeljük a helyi, a kulturális és a területi autonómiát. Elsőként elvárjuk a magyar iskolarendszer azonnali és teljes visszaállítását. A magyar nyelv hivatalos nyelvvé nyilvánítását. Egy olyan ország, mint Románia, amely arcátlan módon a kisebbségi kérdés modellértékű megvalósításával kérkedik, követhetné a finn modellt. Ott ahhoz, hogy a finn és a svéd nyelv hivatalos legyen, egyetlen feltételt szabnak: a kisebbségi számarány érje el nyolc százalékot. A nyelvismeret elsajátítását anyagilag is lehetne támogatni. Európában erre van példa! Jogainkról nem mondhatunk le, mert Erdély területén csak így lehet jövőnk!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újraállamosították az erdőket
Győzött a famaffia?
Múlt héten érkezett szerkesztőségunkbe egy átirat, amelyben a prefektúra arról értesít, hogy 2015. július 6-ánmegszületett a végleges és megfellebbezhetetlen döntés a botosani-i törvényszéken, miszerint több mint 7000 hektár erdőt nem szolgáltatnak vissza az Éltető család leszármazottainak.
2005-ben az örökösök kérték, hogy az elhunyt Éltető Mária, Albert és János Palotailván levő 2519 hektár, valamint Éltető József, Mária, Albert, Ibolya Judith és Marianna Ratosnyán levő 3834 hektár erdejét a Romániában érvényben levő törvények alapján adják vissza nekik. A Maros Megyei Földosztó Bizottság 2007-ben elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy ezek az erdők az 1944. szeptember 12-i békekötés utáni törvényeknek megfelelően, illetve az ellenség javait felügyelő és adminisztráló pénztár 1945. évi 91-es jogszabálya alapján állami tulajdonba kerültek, s mint ilyen, a kommunista rendszer előtt elvett tulajdonról van szó. A 2005. évi 247-es törvény az 1945. március 6. és 1989. december 22. között önkényesen elvett ingatlanokra vonatkozik, így ennek alapján nem lehetett visszakérni a már állami tulajdonba került erdőket.
Ezzel csak az a gond, hogy a pénztár valójában csak adminisztrálta az ellenségnek nyilvánított tulajdonosok (sz.m.: mint ismeretes, Románia augusztus 23-án felbontotta a náci Németországgal kötött egyezséget, szembefordult a központi hatalmakkal, és így automatikusan a magyarokat, idértve az Észak- Erdély területén élőket is, ellenségeknek nyilvánította) erdejét.
Az erdőtulajdon-visszaszolgáltatással foglalkozó jogász szerint ezeket a területeket valójában nem is vették el, viszont arra hivatkoznak, hogy a pénztár "kifizette" az értéküket az akkori tulajdonosoknak, így joggal kerültek az államhoz a területek, amelyekhez nyilván ragaszkodnak az 1989 utáni hatóságok is, hiszen másképpen a román állam tulajdonában – a Romsilva adminisztrálásában – alig maradna erdő a Maros mentén. Kettős történelmi igazságtalanság érte ezzel a döntéssel a főúri magyar családokat.
Ez már a romániai jogszolgálat útvesztője, hogy többévi dossziésétáltatás után sem sikerült megnyerni a pert. Nem marad más megoldás, mint a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulni – kevés eséllyel.
Furcsa az is, hogy Lucian Goga prefektus megköszöni az átiratban az erdészeti igazgatóságnak, a Pénzügyminisztériumnak és az országos tulajdonjog-visszaszolgáltató hatóságnak, valamint a helyi földosztó bizottságoknak, hogy állami tulajdonban maradtak az erdők. Teszi mindezt akkor, amikor előfordult, hogy az erdészek nem akarták kimérni az erdőterületeket, pedig a helyi földosztó bizottságok betonbiztos okiratokra hivatkozva első lépésben visszaszolgáltatták a területeket. Hogy aztán különböző mondvacsinált indokokkal a törvénykezés útvesztőjébe kerüljön az ügy, és az állam javára megfellebbezhetetlen döntés szülessen. Az ügyet az a Marius Pascan szenátor is felkarolta, akinek tudomásunk szerint érdekeltségei vannak a Felső-Maros mentén. Az erdőt a Romsilva Rt. állami vállalat termeli ki
Népújság (Marosvásárhely)

Akiket nem lehet elkedvetleníteni
Falvak tűnnek el, mint a tatárjáráskor. Számos magyar fiatal szívesebben használja a román nyelvet, mint a magyart. A kis falvakban a lelkipásztor az utolsó értelmiségi. Pillanatfelvétel az Erdélyi Református Egyházkerület életéről. Kató Béla püspökkel beszélgettünk az erdélyi magyarság helyzetéről és a Székely Mikó Kollégium ügyéről.
Miért gondolja, hogy az erdélyi magyarság legégetőbb gondja az iskolakérdés?
1990 óta egyre kevesebb gyerek születik nálunk, bár az erdélyi értelmiségi családokban mostanában kissé jobb a helyzet, akár három-négy gyermeket is vállalnak, ez azonban nem pótolja a hatalmas hiányt. A fiatalok külföldre mennek dolgozni, az iskolaköteles korú gyerekek száma megfeleződött. A hatályos oktatási törvény szerint a román állam nem tart fenn kis létszámú magyar osztályokat, így a gyerekeket vagy távoli falvakba kell vinni a szülőknek, vagy ha helyben akarják taníttatni, akkor román nyelvű osztályokba adják őket. Ez a tendencia különösen a vegyes házasságokban élőknél gyakori. Azok a magyar gyerekek, akik nem járnak magyar óvodába vagy általános iskolába, gyakorlatilag nem is konfirmálnak, teljesen kiesnek a magyar nyelvű közegből. Ezért mondom, hogy a magyar református egyház jövője nálunk az iskolákon múlik.
Nem beszélik a magyar nyelvet azok a fiatalok, akik román osztályokba járnak? Teljesen asszimilálódnak?
Ennek a folyamatnak vagyunk tanúi. A gyerekek egy idő után már igen nehezen tudják kifejezni magukat magyarul, így aztán nem is használják a nyelvet. Gyakorlatilag azt sem tudjuk, hogy hányan értik a templomban a magyar prédikációt. A közelmúltban egy Hunyad megyei püspöki vizitáción az istentisztelet után azt kérték tőlem a hívek, hogy románul beszéljek hozzájuk. Kérdeztem, hogy akkor mi volt a templomban? És legközelebb majd azt szeretnék, hogy románul prédikáljak? De nem ezt akarták. A magyar szent nyelv a számukra, a templomban szívesen hallgatják, azonban a hétköznapi, civil életben már románul szeretnek kommunikálni.
Nem egyszerű helyzet, amivel szembe kell nézniük.
A mi egyházunk magyar nyelvű, de az embereknek a hivatalokban románul kell beszélni. A vegyes rendezvények mindig a kisebbségi nyelv rovására mennek. Az biztos, hogy egyház mindig lesz, de hogy magyar református egyház lesz-e, ez nagy kérdés.
Mit lehet tenni? Úgy tudom, hogy akár egyetlen gyerekért is küzdenek.
Most még minden erdélyi településen ott vagyunk, a lelkipásztoraink pedig számon tartják a gyerekeket, próbálnak magyar közösségeket formálni. A megtartás egy formája lehet, hogy délutánonként a lelkészek és feleségeik tanítják a gyerekeket a parókián. A mi felelősségünk, hogy elvesznek vagy megmaradnak az atyánk fiai, vagyis rajtunk múlik, hogy lesz-e magyar református egyház. Ha feladjuk a küzdelmet, azt bűnünkként róják majd fel nekünk. Az biztos, hogy megcsappan majd a gyülekezeteink száma, és lesznek települések, amelyek ugyanúgy eltűnnek majd, mint a tatárjárás idején.
Ha jól értem a szavait, a lelkipásztorok magyarságmegtartó szerepe felerősödik, tulajdonképpen rajtuk kívül nincs is igazán más?
Sok településen már csak a lelkész marad az egyedüli magyar értelmiség és az egyház marad az egyedüli magyar szervezet. Nincs magyar iskola, kulturális egyesület, ami magyar, az mind az egyház berkein belül történik. A lelkészeink az utolsó végvári harcosok. Kérdés, hogy fel tudunk-e nőni ezekhez a hatalmas feladatokhoz, hiszen immár a teljes emberért felelünk.
Sokat hallani arról, hogy jók Románia gazdasági mutatói, mit éreznek ebből? Hogyan él most az erdélyi magyarság?
A gazdasági mutatók változása nem érződik egyből kis embereknél. A Székelyföldet Európa legszegényebb régiói között tartják nyilván. Mi soha nem gondolkodtunk magunkról úgy, hogy szegények lennénk, azonban tény, hogy elkerülnek minket a gazdaságélénkítő beruházások, nem épülnek utak, autópályák. Kérdés, hogy ilyen gazdasági háttérrel, meddig tudunk megmaradni, hiszen a fiatalok a jobb megélhetés reményében elmennek. Nemrég voltam Siklódon, ebben a kis magyar faluban 1950-ben még 1800 magyar ember élt, ma pedig 196, közülük pedig csupán 16, aki még nem nyugdíjas. Vagyis ezernyolcszáz ember örökségét kellene átvenni, továbbvinni tizenhatnak.
A lakosság elvándorlásával reálisan számolniuk kell, mi a teendő?
A fiatalok a nagyvárosokba vagy azok agglomerációiba költöznek, a „lelkeink" ott tűnnek el. Az a feladatunk, hogy ott is kövessük, számon tartsuk őket. Újra kell gondolni a városi missziónkat. Nem az a dolgunk, hogy szomorkodjunk a falvak eltűnésén, hanem az, hogy számba vegyük lehetőségeinket, csatasorba állítsuk embereinket, és dolgozzunk a megmaradásunkért.
Két és fél évvel ezelőtt, beiktatása után már beszélgettünk ezekről a feladatokról. Keményebb dió, mint gondolta?
Embert próbáló feladat. Beiktatásomkor még nem láttam teljességében, hogy milyen hihetetlenül gyorsan zajlanak az események. Olyan geopolitikai helyzet alakult ki, ami egyértelműen rontotta az erdélyi magyarság életét. Elég, ha csak a Székely Mikó Kollégium ügyére gondolunk, hiszen a református egyház tulajdonában lévő kollégiumot hosszú pereskedés után ismét elvették az egyháztól. A román bíróság eljárása az ötvenes évek koncepciós pereire emlékeztet, a hatóságok bármit megtesznek, amit eddig nem mertek, ez pedig tiszta politika. A strasbourgi bírósághoz fordultunk.
Mit várnak a strasbourgi döntéstől?
Nincsenek illúzióim, de ez az utolsó esélyünk. Ha van még minimális tisztesség Európában, akkor a javunkra kell dönteniük.
Miért gondolja így?
A fellebbezésünket azért adtuk be, mert megsérült a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való jogunk. Ha az egyház jó volt 1948-ban tulajdonosnak, vajon 2015-ben miért nem jó? Egyszer már a brassói táblabíróság kimondta, hogy a kollégium tulajdonosa a református egyház, de ezt egyszerűen lesöpörték az asztalról. A jogtanácsosunk felmondott, miután ártatlanul elítélték a Mikó-perben közreműködő ügyvédeket. Azt mondta, hogy elkeserítő számára, hogy valaki börtönbe kerülhet csak azért, mert az igazságot képviseli.
Gondolom, nem az a kérdés, hogy eggyel több vagy kevesebb épület van a birtokukban.
Persze, a többségi társadalomnak azt sugallták az ítélettel, hogy az egyház csaló. Ezért is ajánlottam fel az ítélet meghozatalakor, hogy lemondok püspöki tisztemről, mert személyesen is megvádolva éreztem magam. Visszautasítottam a püspöknek járó fizetést is.
Romániában ön az államtól kapja a bérét?
A püspökök az államtól államtitkári fizetést kapnak. Eleve balkáni megoldásnak tartom, hogy az állam jól megfizeti az egyházi vezetőket...
Ön akkor visszautasítja ezt a juttatást?
Igen. Semmilyen juttatást nem kapok a román államtól. Ez morális kérdés.
Egy hipotézis: mi történne akkor, ha Strasbourgban elutasítanák beadványukat, és végleg a román államé lenne a Székely Mikó Kollégium?
Minket nem lehet elkedvetleníteni. Élni akarunk. Építünk másik iskolát. Szeretnénk olyan fiatalságot nevelni, akiknek átadhatjuk az örökségünket.
Fekete Zsuzsa
parokia.hu

Mit tesznek közösségeikért a kisebbségek parlamenti képviselői?
Ezúttal nem a magyarokról van szó. Hanem a többi kisebbség képviselőiről. Akik, nos, nem halnak bele a munkába. És a korrupciót sem vetik meg.
A jelenlegi parlamenti ciklusban a Romániában hivatalosan elismert etnikai közösségek részéről 17 képviselő ül a nemzeti kisebbségek képviselőházi frakciójában, melybe a külön frakcióval rendelkező magyar közösség nem tartozik bele. A frakcióban egy hely betöltetlen, mert az olasz kisebbség képviselője elhunyt. A 2011-es népszámlálás szerint a kisebbségi parlamenti képviselők az összeszámolt csaknem 19 millió állampolgárnak mintegy 5 százalékát fedik le. Ha a magyarokat is ideszámítjuk, az arány 11 százalékra nő. Ezzel megerősítést nyer Lucian Boia történész következtetése, hogy
Románia ma románabb, mint bármikor volt a történelme folyamán
(Románia elrománosodása/Cum s-a românizat România). Az etnikumokkal szembeni bánásmód egyik modelljének tekintett megoldás, hogy a közösség méretétől függetlenül biztosítanak egy helyet a parlamentben, bizonyos kockázatokkal is jár, hiszen egy adott pillanatban „csaknem fiktív, néhány ezernyi, a román tömegbe teljesen beolvadt közösségeket” képviselnek, ahogy azt Boia leírta. Egy túl sok munka nélkül szerzett parlamenti hely csábító lehetőség lehet. Míg 1990-ben csak 12 elismert kisebbség volt, a csehek elszakadásával a szlovákoktól, illetve a rutének és lipovánok különválásával az oroszoktól, például, mára 18 lett (mint a kisebbségi képviselők lentebbi felsorolásából kiderül, nem emiatt lettek többen a kisebbségi képviselők – a szerk.). De a parlamenti tevékenységi jelentésekből, illetve a helyi sajtó – anyagom alapját képező – jelzéseiből látható, mennyire elkötelezettek a parlamenti képviselők az etnikum fennmaradása és az etnikumok közötti párbeszéd iránt.
Politikai haszonnal járó szimbolikus rendszer
A választási törvény szerint a nemzeti kisebbségek képviselői akkor szereznek parlamenti mandátumot, ha a választáson kapott szavazatok száma eléri az országos szintű választási szint legalább 10 százalékát. Tehát a mandátum kötött, és az etnikai szervezetek által jelölt személyek senkivel sem versenyeznek. Egyformán szerez mandátumot a legnépesebb, a hivatalos adatok szerint több mint 600.000 főből álló roma kisebbség, és a 3.203 tagú olasz, 2.477 fős cseh, vagy az 1.361 fős örmény közösség. Az Adevărul által megkérdezett Monica Căluşer (Etnokulturális Változatosságért Forrásközpont, CRDE) azt mondja, nem jó a törvény, mert nem serkenti versenyre a legjobb jelölteket: „A hazai rendszer szimbolikus, nincs túl nagy hatása, de megadja az elismerés érzését a kisebbségieknek.” A román választási törvénynek elég sok hibája van, és lehetővé tette a korrupció, az összeférhetetlenség, a saját érdekek érvényesítésének bekerülését a törvényhozásba. Sajnos, a kisebbségiek sem bizonyultak jobbnak. És az, hogy mindig a kormánykoalíciókat támogatják, az öt mandátum óta az örmény Varujan Pambuccian által vezetett parlamenti frakció egyfajta íratlan szabályává vált, ami néha, kiélezett szavazásokkor „királycsináló” lehet. Az RMDSZ-szel kapcsolatos vicc erre a frakcióra is ráillik: „Miért tartanak választásokat Romániában? Hogy kiderüljön, kikkel fog kormányozni az RMDSZ”… és a kisebbségek frakciója.
Az etnikai kisebbségek képviselői Románia Parlamentjében
2012–2016-os törvényhozási ciklus
Pambuccian Varujan – Romániai Örmények Szövetsége,
Mircovici Niculae – Bánsági-Romániai Bolgár Szövetség,
Amet Varol – Romániai Muzulmán-Török Tatárok Demokratikus Szövetsége,
Păun Nicolae – Romák Pro Europa Pártja Egyesület,
Ignat Miron – Romániai Lipován Oroszok Közössége,
Vainer Aurel – Romániai Zsidó Közösségek Föderációja,
Ganţ Ovidiu Victor – Romániai Németek Demokratikus Fóruma,
Ibram Iusein – Romániai Török Demokratikus Szövetség,
Firczak Gheorghe – Romániai Rutének Kulturális Szövetsége,
Merka Adrian Miroslav – Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetsége,
Gvozdenovici Slavomir – Romániai Szerbek Szövetsége,
Longher Ghervazen – Romániai Lengyelek Szövetsége,
Stancu Ionel – Romániai Macedónok Egyesülete,
Manolescu Oana – Romániai Albánok Ligája Egyesület,
Zisopol Dragoş Gabriel – Romániai Görögök Szövetsége,
Ghera Djurevici Slobodan – Romániai Horvátok Szövetsége,
Marocico Ion – Romániai Ukránok Szövetsége,
Grosaru Mircea – Romániai Olaszok Egyesülete (elhunyt).
Visszafogott törvénykezés
A parlamenti képviselőknek a képviselőház honlapján olvasható törvénykezdeményezéseiritkán vonatkoznak a saját közösségük érdekeire. Itt-ott egy-egy módosítás az oktatási, a választási, vagy a helyi közigazgatásról szóló törvényen, és néhány kezdeményezés olyan jellegzetes ünnepek elfogadásáról, mint amilyen a szlovák vagy cseh nyelv napja, illetve a tatár etnikum ünnepe, a jelenlegi mandátum alatt csak ennyire terjedt ki a törvényhozási tevékenység. Ezen kívül a kisebbségek képviselői, mint mindenki más, a saját szakmáikat érintő ügyekkel foglalkoznak: a bolgár Niculae Mircovici tartalékos dandártábornok a hadsereg ügyeivel, Varujan Pambuccian IT-fejlesztéssel, Aurel Vainer, a zsidó üzletemberek képviselője a szerencsejáték-szervezéssel és így tovább. Ez nem baj, ám vagy az etnikai közösségek igénytelenségét jelzi, vagy azt, hogy egy részük csak papíron létezik. Az etnikai kultúra fellendítéséhez nem elég népünnepélyeken részt venni. Ami pedig a parlamenti életben való részvételt illeti, az annyira diszkrét, amennyire a Képviselőház tekintélyt parancsoló pulpitusa esetében is tapasztalható: a frakció
csak akkor jelenjen itt meg, ha szavazni kell.
De azért jó példa is van a Német Fórum képviselője, Ovidiu Ganz (a név írásmódjában tapasztalható különbség az eredeti szövegnek megfelelő – a szerk.) személyében, aki az előző ciklusban 99,7 százalékos jelenléti arányt és rekordnak számító tevékenységet mutathatott fel. Johannis elnök idei májusi találkozójára a frakcióvezető kérésére került sor, hogy tesztelhessék az elnökválasztás utáni politikai hangulatot. Azt is számításba kell venni, hogy az etnikumok különféle olyan igazgatótanácsokba és közhatóságokba juttathatják el az embereket, mint a TVR (a közszolgálati televízió – a szerk.), a SRR (a közszolgálati rádió – a szerk.), a CNA (Országos Audiovizuális Tanács – a szerk.), a Kisebbségek Tanácsa, minisztériumok és így tovább, így politikai és társadalmi szinten jelentősen megnő a befolyásuk. De a számok kíméletlenek és a kisebbségek számának folyamatos csökkenését mutatják, a roma etnikum kivételével. Ez is a parlamenti tevékenység hatékonyságának egyik negatív mutatója lehet.
Mindennapos összeférhetetlenségek
Románia Parlamentjében a kisebbségeket sem kerülte el a korrupció és a személyes érdekek érvényesítése. A Romák Pro Europa Pártját képviselő Nicolae Păun ellen a DNA(Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) folytat vizsgálatot, mert 800.000 lejt találtak cége, a Niky Scorpion Alcom Kft. számláján, mellyel nem tud elszámolni. Az Agerpresigazságszolgáltatási forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Nicolae Păun állítólag pénzt kért a romáktól az adóamnesztiáról szóló törvény parlamenti támogatásáért. Egy Păun által, Mădălin Voicu PSD-s képviselővel, jelenlegi bonni főkonzullal együtt nagy hangon támogatott másik gyanús kezdeményezés volt az 1 és 5 év közötti börtönbüntetést töltő személyekre kiterjedő kollektív amnesztia is. Összeférhetetlenség miatt is több jogerős, vagy első fokú ítélet született. Nicolae Mircovici a Bánsági Bolgár Szövetségtől hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy összeférhetetlenségi ügyben. Feleségét referensként alkalmazta a Temes megyei 35. sz. választókörzetben lévő képviselői irodájában. A ma a Képviselőház titkári tisztségét betöltő képviselő azt mondta, hogy az EJEB-en (Emberi Jogok Európai Bírósága – a szerk.) fogja megtámadni az ítéletet. A kisebbségi státusz és a diszkrimináció mindig jó hivatkozási alap. „Meglepő, hogy miért csak a kisebbségeknek… egy lengyelnek, egy bolgárnak, egy ukránnak, két magyarnak van jogerős ítélettel lezárt ilyen ügye Románia Parlamentjében”, mondta Mircovici a Mediafaxnak. Gervazen Longhert, a Romániai Lengyelek Szövetségének elnökét három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az ICCJ (Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék – a szerk.), mert a fivérét és lánytestvérét alkalmazta saját irodájában. Az ANI(Országos Feddhetetlenségi Ügynökség – a szerk.) 2013-ban Mihai Radan ügyében is vizsgálatot indított, aki a horvátokat képviselte az előző ciklusban, mert az anyját alkalmazta irodájában. A Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetségének – sajtóközlemények terén nagyon aktív – képviselője sem úszta meg: Adrian Merkát egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték szülei alkalmazása miatt, akik a vizsgált időszakban több mint 39.000 lejt kerestek. A büntetőtörvénykönyv értelmében az elítéltek három évig nem tölthetnek be köztisztséget. Tekintettel arra, hogy 144 parlamenti képviselőt gyanúsítottak meg, vizsgáltak ki, vagy ítéltek már el összeférhetetlenség miatt, nehezen állítható, hogy az ANI, vagy a DNA a megtizedelés rejtett céljával támadná a nemzeti kisebbségeket.
A deputáció előbbre való a reputációnál
Az etnikai közösségek körében is tapasztalható az a széles körben elterjedt nézet, hogy a tisztségviselő többletjogokkal rendelkezik a néppel szemben. Bár a saját választókörzeteikben szinte senki sem ismeri őket, a kisebbségek parlamenti képviselői szórják a közpénzt. A Iaşi-i ziarulevenimentul.ro elektronikus kiadvány arról számol be, hogy Ionel Stancu „láthatatlan képviselő”, akit a Romániai Macedónok Egyesületének országos listáján választották meg, 2013-ban többet költött, mint parlamenti kollégái, vagyis 6.653 lejt a személyzet béreire és 4.826 lejt javakra és szolgáltatásokra. Macedónokból nálunk már csak 1.264 van. Szemrehányások vagy botrányok általában a parlamenti választások környékén jelentkeznek, amikor hevesebbé válik a harc a képviselőségért. Slavomir Gvozdenovici-nak, aki saját sajtónyilatkozatai szerint Szlobodan Milosevity nagy csodálója, eddig öt mandátumot sikerült szereznie a szerbek nevében, pedig bírálták és szakadást okozott a Szerbek Szövetségében: „Általában véve demokratizálni akarjuk a közösségünket és meg akarjuk tisztítani az elavult totalitarizmustól”, indokolta az – amúgy sikertelen – próbálkozását a temesvári helyi sajtóban Milenco Luchin, az új Romániai Szerbek Közössége elnöke. A lipován oroszok közössége jelöltjének kiválasztásakor is előkerültek a szuronyok, melynek alapítói azt állították, elegük van Miron Ignat tekintélyelvű és nem átlátható vezetési stílusából. „Ignat elnök bírálói csodálkoznak azon, hogy a közösséget képviselő parlamenti képviselő vagyona jelentősen megnőtt az utóbbi években, ugyanis csaknem negyedmillió euró van a személyes számláin! A közösség alapító tagjai szerint a Lukoil cégtől kapott adomány is megmagyarázhatatlan”, írta 2012-ben a Ziarul de Tulcea. Ennek ellenére ma is Ignat képviseli a lipovánokat. Amet Varol, a Muzulmán-Török Tatárok Demokratikus Szövetségének képviselője az előző mandátum végén 20 felszólalásról, 17 napirend előtti nyilatkozatról és 13 törvénytervezetről számolhatott be. De Dobrudzsában, ahol köztiszteletnek kellene örvendenie, a medgidiai szervezet – az Observatorul de Constanţa szerint – azzal vádolja Varolt, hogy egy „bűnözőkből álló bandával” kisajátította a szervezetet és eltért attól a céltól, hogy fel kell támasztani a török-tatár kultúra látens energiáit. Ion Marociconak, az Ukránok Szövetsége elnökének a Graiul Maramureşului-ban azt vetik a szemére, hogy rossz hírű és az ukránok érdekeitől távolálló személyekkel tart fenn kapcsolatot. Az ország lakosságának kevesebb mint 0,1 százalékát kitevő albánokat Oana Manolescu „fantomképviselő” képviseli, aki a választáson 200 szavazatot kapott és aki 2013-ban összesen nagyjából 3 percet dolgozott, legalábbis egy Iași-i ironikus kiadvány szerint. A România liberă erdélyi kiadása már 2006-ban jelezte, hogy a Parlamentben ma a ruténeket képviselő vajdahunyadi Gheorghe Firczak Securitate-besúgóként szerepelt a CNSAS listáin. Firczak, miután kilépett a PDSR-ből (a Nemzeti Megmentési Frontból – FSN – létrejött és a mai Szociáldemokrata Párt – PSD – elődjének számító Szociális Demokrácia Romániai Pártja – a szerk.), gyártott magának egy rutén életrajzot és a hátsó bejáraton, de szívével és szavazatával még mindig a szociáldemokraták mellett állva jutott be a parlamentbe. A bolgárok, a szerbek és az ukránok képviselői különben nyíltan támogatták Victor Ponta államfő-jelöltségét, feltételezésünk szerint anélkül, hogy saját szervezeteikkel konzultáltak volna. Persze nagy különbség van a kisebbségi frakció képviselőinek jelentései és a sajtóban megjelentek között. Az igazság valahol középen lehet. De nem ártana komolyan felülvizsgálni a törvényeket, hogy biztosítani lehessen az etnikai közösségek magánérdekeknek, vagy a hatalmon lévő pártok érdekeinek túl könnyen alárendelt kulturális-oktatási érdekeit.
Nemzeti kisebbségek Romániában,
a magyarok nélkül (az Országos Statisztikai Intézet 2011-es népszámlálása szerint)
Romák 621.600
Ukránok 50.900
Németek 36.000
Törökök 27.700
Lipovánok 23.500
Tatárok 20.300
Szerbek 18.076
Bolgárok 4.500
Zsidók 3.271
Olaszok 3.203
Lengyelek 2.543
Csehek 2.477
Örmények 1.361
Macedónok 1.264
foter.ro

Újabb öt pert indított Árus Zsolt
Öt pert indított Árus Zsolt a nyár folyamán különböző romániai hatóságokkal, intézményekkel szemben. Ezzel az általa kezdeményezett, és folyamatban lévő bírósági ügyek száma húszra nőtt. Meggyőződése viszont, hogy ezek mind a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán fognak végződni.
Egyetlen olyan választ sem kapott a különböző intézményeknek címzett leveleire, petícióira, amely minden törvényes előírásnak megfeleltek volna: vagy kitérnek a feltett kérdések elől, vagy más indokot hoznak fel, amiért nem adhatnak választ, vagy egyáltalán nem érkezik válasz. Olyan azonban egy sem akadt, amiben azt közölték volna: érdemben megvizsgálták a panaszt, és megállapították, hogy ennek vagy annak a törvénynek értelmében a felvetés jogos volt, vagy nem volt az, s persze nem született egyetlen megnyugtató megoldás sem – jelentette ki Árus Zsolt. Ő korábban megyei önkormányzati képviselőként, jelenleg magánszemélyként folyatja küzdelmét a hatóságokkal, és elmondta, bárkihez fordul, lehet az bíróság, ügyészég, államelnöki hivatal vagy parlament, ugyanazt tapasztalja: nem tartják be a törvényeket.
Az öt újabb per is emiatt indult. Úgy véli, a különböző intézmények, hatóságok megsértik a petícióhoz való jogot, illetve a közérdekű információkhoz való hozzáférés jogát.
Friss fejlemény, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága visszajelzett, elfogadta panaszát, és tárgyalni fogja azt az ügyet, amelyet Hargita Megye Prefektúrájával szemben indított. Ennek előzménye, hogy Árus jelezte a prefektúrának, miszerint Maroshévízen a városhatárt jelző táblákon és a különböző közintézmények homlokzatán nem szerepel magyar nyelvű felirat. Az ezzel kapcsolatban küldött levelek többségére a prefektúra nem válaszolt, ha igen, arról tájékoztatta Árus Zsoltot, hogy felszólításokat küldött a hévízi illetékeseknek, orvosolják a problémát. Árus ezt nem hajlandó elfogadni, úgy véli, a prefektúra nem teljesíti törvényes kötelezettségeit, amikor nem kényszeríti a hévízieket a törvények betartására. „Ha valaki kitűzi a székely zászlót, akkor beperelik, büntetés jön. Ilyen erélyességet várok a magyarság sérelmei esetén is” – fogalmazott Árus Zsolt.
A maroshévízi táblaügyben Strasbourgban születik majd végleges ítélet, de ezzel kapcsolatban egy másik pert is indított a volt megyei képviselő. Lényegében négy témában indított pereket, tett panaszokat, de ezek szerteágazók, így adódott, hogy már húsznál tart az ügyek száma.
Az egyik ilyen ügy, amiben számos intézményt bíróság elé idézett Árus, a magyar érettségi kérdése. Ebben azt veti fel, hogy a magyar anyanyelvű érettségizőket hátrányos megkülönböztetés éri, hiszen kettővel több vizsgán kell helytállniuk, mint a román diákoknak. Itt az alkotmánybíróságnál tart az ügy, ugyanis Árus alkotmányellenesnek tartja ezt, annak ellenére, hogy szempontjával ellentétes döntéseket hozott az Országos Diszkriminációellenes Tanács is, amely nem lát kivetnivalót a kettővel több vizsgában. Mivel a bíróság elutasította, hogy tárgyalja a diszkriminációs tanács döntése elleni keresetét, a bírók ellen is vizsgálatot kért, majd a vizsgálatért felelős Jogügyi Felügyelet ellen is panaszt tett, mert az – meglátása szerint – nem végezte megfelelően feladatát.
Szintén több szálon fut a tavasszal indult ügy, mellyel Árus azt szeretné megtudni az illetékes hatóságoktól, hogy jogszerű volt-e az az eljárás, miszerint a Mezei János ellen folyó vizsgálat során telefonon rendelték be a DNA-hoz kihallgatásra a tanúkat, így őt is. Arra is kíváncsi, hogy a DNA-na honnan, milyen módon szerezte meg a kihallgatásra hívott személyek telefonszámait, illetve hogy a SRI-nek volt-e szerepe ebben az adatgyűjtésben. Érdemi válasz nem érkezett.
Még nem ért véget az az ügy sem, amelyben a megyei önkormányzattal áll szemben Árus Zsolt amiatt, hogy az nem fogadta el még képviselő korában benyújtott magyar nyelvű vagyonnyilatkozatát. Leszögezte: megállapítható, hogy Romániában bármelyik hatóság, ügyész, bíró, jogi felügyelet vagy más intézmény gond nélkül, „visszakézből” szegi meg a törvényeket. Árus Zsolt úgy látja, az általa indított ügyeket Romániában lehetetlen megnyernie. Ezért előreláthatóan minden per előbb-utóbb Strasbourgba fog eljutni.
Leszögezte, Strasbourgban a törvényt nézik és korrekt ítéletek szoktak születni. Ha sorban minden perben neki adnak igazat, akkor az is bebizonyosodik, hamis az a kép, miszerint Románia példaértékűen teljesít a kisebbségek jogainak érvényesítésében, hiszen íme: itt van húsz eset, amiben egyértelműen megszegte az ide vonatkozó vállalásait és saját törvényeit is.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Az emberi jogok bíróságához fordulnak Brassai Attila „önplágium-ügyében”
Nem tudja megbocsátani a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román vezetősége Brassai Attila orvosprofesszornak, hogy 2011 őszén Strasbourgban beszámolt arról, hogy mi folyik az egyetemen a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása érdekében – véli Kincses Előd.
Mindez abból is kitetszik, hogy a későbbiekben önplágium címén az egyetem vezetősége eljárást indított az orvosprofesszor ellen, és a legújabb fejlemények szerint hétfőn, szeptember 28-án a táblabíróság másodfokon utasította el a fellebbezést. A Brassait képviselő ügyvéd szerint a döntés az egyetem hallgatóin csattan majd.
A MOGYE rektora egy feljelentésre hivatkozva büntette meg Brassai professzort azzal, hogy négy évig nem vezethet doktorátusokat, és nem tölthet be vezető tisztséget. A szóban forgó feljelentésben önplágium elkövetésével vádolták meg az orvosprofesszort, azaz azt kifogásolták, hogy angol nyelven, rangos külföldi folyóiratokban megjelent két dolgozatát lefordította magyarra és magyarországi szaklapokban közölte anélkül, hogy megjelölte volna azt, hogy ez az angol dolgozatának a fordítása.
Szerdai sajtótájékoztatóján Kincses ismertette azt, hogy a tanügyi törvény értelmében ezt az etikai vétséget az Országos Etikai Bizottság kellett elbírálja. Az etikai bizottságnak három hónap alatt kellett volna elbírálnia a panaszt, amely végül 11 hónap alatt történt meg, és utána szabta ki a 30 napos határidőt betartva a büntetést a rektor. „Mivel a munka törvénykönyve határozottan rögzíti, hogy hat hónap után egyetlen egy dolgozót sem lehet megbüntetni a vétségéért, ezért a fő védekezésünk az volt, hogy megkésett a büntetés” – magyarázta az ügyvéd. Hozzátette: egyébként vitatták azt is, hogy fennállna az önplágium, de mivel „a jogban kevés precíz dolog van”, a határidő túllépése egy ilyen precíz védekezési érvnek bizonyult.
A Maros Megyei Törvényszéken született elsőfokú döntés során elutasították ezt a kifogásukat. „Először megpróbálták eljátszani azt, hogy ez nem egy munkaviszály, hanem közigazgatási per, mert abban az esetben nem ütköztek volna bele a munka törvénykönyve által előírt hat hónapba. Végül is végigjárva minden instanciát, sikerült elérnem azt, hogy állapítsák meg, hogy munkajogi per” – ismertette a Brassait képviselő szakember. Hétfőn, szeptember 28-án volt a másodfokú tárgyalás, ahol elutasították a fellebbezést. Az elutasítást Kincses etnikai szavazásnak nevezte, tudniillik a fellebbezést a törvény szerint két bírónak kell elbírálnia. Brassai ügyét egy magyar és egy román bírónő tárgyalta, akik nem tudtak dűlőre jutni, és akkor bevontak a tanácsba egy harmadik (román nemzetiségű) illetékest, és így született meg a döntés.
Kincses állítja, a határozat nem Brassaira nézve káros. Igaz ugyan, a professzor a szenátus tagja, és amint az a büntetésben szerepel, négy évig nem tölthet be vezető szerepet, de az egyetem magyar vezetősége amúgy is bojkottálja a szenátus üléseit. Rámutatott: a doktoráló fiatal magyarok kerülnek nehéz helyzetbe. Az ügyvéd annak a fiatal orvosnőnek a példáját hozta fel, akinek október 6-án kellene megvédenie doktori dolgozatát, de nem fogja tudni, mivel a törvény értelmében a doktorátusvezetőnek (jelen esetben Brassainak) kötelező módon benne kell lennie a bizottságban. Az ügyvéd hangsúlyozta, nem a professzoron csattan az ostor, hanem a magyar didaktikus káderek utánpótlását nehezítik, ami egyébként nagyon nagy probléma az egyetem magyar nyelvű tagozatán, hiszen tudatosan sorvasztják az oktatói gárdát.
Brassai ügyében Romániában a jogorvoslati kör bezárult, nincs fellebbezési lehetőség, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.
Az „önplágium” ügye nem az első eljárás, amelyet Brassai Attila strasbourgi szereplésének retorziójaként lehet értelmezni. Röviddel az Európai Parlamentben megtartott előadást követően a MOGYE akkori rektora, Constantin Copotoiu az etikai bizottság vizsgálata alapján írásos figyelmeztetésben részesítette a professzort MOGYE iránti lojalitásra vonatkozó etikai szabályzati passzus megsértése miatt.
Nem jár el az ügyészség a fenyegetési ügyben
Ugyancsak az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul Kincses Előd a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében. Amint arról beszámolt, több eljárást is indítottak a kétnyelvűség védelmében. Az egyik ilyen eljárás az, amelyben az ügyvéd a maga nevében és további 11 személy képviseletében feljelentette a helyi rendőrség vezetőjét, Valentin Bretfeleant, amiért idén április végén 30 ezer és 50 ezer lej közötti bírságot helyezett kilátásba azoknak, akik nem távolítják el 48 órán belül házuk faláról a Civil Elkötelezettség Mozgalom önkéntesei által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblákat. Az ügyészség elutasította az eljárás megkezdését, és Kincses ez ellen a döntés ellen nyújtott be panaszt a marosvásárhelyi bíróságra, amelyik egyes bírói bírói tanáccsal kellett volna felülbírálja a főügyészi elutasítás törvényességét. „Ez a tárgyalás volt szeptember 24-én, és ebben született 25-én ez a felháborító döntés, amely elutasította a mi panaszunkat, noha, ahogy bőven kifejtettem, teljesen egyértelmű, hogy megtörtént a fenyegetés, a bűncselekményt elkövette Bretfelean, hiszen mindenféle jogalap nélkül akart büntetni 50 ezer lejre. Mert a helyi rendőrség vezetője azt állítja, hogy az utcanévtáblák reklámtáblák, de ez a reklámtörvényből egyáltalán nem derül ki, és szent meggyőződésem, hogy sem Petőfi Sándor sem Mihai Eminescu nem szorul arra, hogy reklámozzák a nevét az utcanévtáblán” – vélekedett.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Korodi: oda kell figyelni az emberjogi bíróság döntéseinek végrehajtására
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának tevékenységével kapcsolatosan szólalt fel Korodi Attila parlamenti képviselő október 1-én Strasbourgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén.
Felszólalásában a képviselő méltatta a Bíróság tevékenységét, de kiemelte azt is, hogy meglátása szerint a tagállamok részéről nagy a hiányosság az intézmény döntéseinek végrehajtását illetően.
Korodi elmondta, az Európa Tanács tagállamai folyamatosan oda kell, hogy figyeljenek az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott döntésekre, és azok alkalmazására. Emellett fontos, hogy proaktívak legyenek, és szorosabban ellenőrizzék azokat a helyi intézményeket, amelyek feladata a fent említett döntések végrehajtása.
„Szükség van olyan eszközökre, amelyek révén a Miniszteri Bizottság felelősségre vonhatja a tagállamokat, ha nem alkalmazzák a Bíróság döntéseit” – fogalmazott az RMDSZ politikusa, majd hozzátette: a strukturális problémák megoldásához, amelyekkel a tagállamok küzdenek, sürgetni kell a belső reformokat, mert ez a maga során akár meg is előzi a Bíróság bevonását. Hangsúlyozta továbbá azt, hogy a helyi jogi döntések esetében is fontos, hogy a tagállamok jó példaként kövessék az Emberi Jogok Európai Bizottságát.
A parlamenti képviselő kitért arra, hogy a tagállamok szinte mindegyikére jellemző a jogi eljárások elhúzódása, a hatásos jogorvoslat hiánya, a rendőrség részéről érkező közöny a meghozott ítéletek alkalmazásának tekintetében, a hatékony nyomozások és kivizsgálások hiánya, illetve a magán-, egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatásának fennakadása vagy teljes leállása. Meglátása szerint a jobb átláthatóságért fontos lenne a fent említett folyamatok állandó monitorizálása, illetve javasolta, hogy a tagállamok tartsanak közmeghallgatásokat az Emberi Jogok Európai Bizottsága által hozott döntések végrehajtását illetően.
Korodi azt is leszögezte, ezen a téren Romániának rengeteg tennivalója van.
Közlemény
Erdély.ma

Elutasították a 12 marosvásárhelyi lakos bűnvádi feljelentését
Kincses Előd ügyvéd ezelőtt egy héttel arról számolt be, hogy korrekt döntés született a Marosvásárhelyi Bíróságon Benedek Csaba Lehel ügyében, akit 5 ezer lejre büntettek meg azért, mert március 20-án önkéntesként folytatta a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését. Ezt a büntetést, mint megalapozatlant, az első tárgyaláson eltörölte a Marosvásárhelyi Bíróság. Ezzel szemben szeptember 25-i döntésében elutasította a 12 marosvásárhelyi nevében benyújtott bűnvádi feljelentést, jelentette ki Kincses Előd tegnapi sajtótájékoztatóján.
– Egy hétre rá, szeptember 24-én, ezt az ítéletet mint joggyakorlatot hoztam fel az 1-es bíró előtt, aki a marosvásárhelyi főügyész büntetőeljárás megszüntetéséről szóló határozatát kellett felülbírálja annak a 12 marosvásárhelyi lakosnak az ügyében, akik nem voltak hajlandók levenni a kétnyelvű utcanévtáblákat, annak ellenére, hogy a helyi rendőrség vezetője 50 ezer lejes büntetést helyezett kilátásba. Ez kimeríti a fenyegetés bűncselekményének fogalmát. Az ügyész azonban olyan lehetetlen indokokat hozott fel, hogy az 50 ezer lejes büntetéssel való fenyegetés nem jelenti azt, hogy károkozással próbálták rákényszeríteni a vásárhelyi magyarságot az anyanyelv használatának a visszavonására, illetve, hogy a fenyegető levelet a közigazgatási bíróságon meg lehetett volna támadni – mondta az ügyvéd.
A panaszt szeptember 25-én a bíróság elutasította. A döntés ellen Romániában már nincs lépéslehetőség, de Kincses kijelentette, megkeresik az Európai Emberjogi Bíróságot.
Brassai Attila professzor ügyében is elutasító döntés született
Brassai Attila professzor ellen, akinek Kincses Előd szerint az a bűne, hogy Strasbourgban elmondta, mi folyik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása érdekében, "önplágium" címén indított eljárást az egyetem. Ugyanis Brassai professzor rangos külföldi folyóiratokban angol nyelven megjelent két dolgozatát lefordította magyarra és Magyarországon is közzétette az Orvostudományi Szemlében anélkül, hogy megjelölte volna, hogy ez az angol dolgozat fordítása.
– A munkatörvénykönyv szerint amennyiben valaki kihágást követ el, hat hónap alatt lehet kiszabni a büntetést. Brassai professzort közel egy év után büntette meg a MOGYE rektora azzal, hogy négy évig nem vezethet doktorandusokat és nem tölthet be vezető tisztséget. A tanügyi törvény értelmében ezt az etikai vétséget a 206/2004-es törvény értelmében az Országos Etikai Bizottságnak kell elbírálnia három hónap alatt. Ezt a panaszt közel 11 hónap alatt bírálta el a bizottság, és utána szabta ki a büntetést a rektor. Mivel a munkatörvénykönyv határozottan rögzíti, hogy hat hónap után egyetlen dolgozót sem lehet megbüntetni a vétségért, a fő védekezésünk az volt, hogy megkésett a büntetés – magyarázta Kincses.
Az elsőfokú döntés értelmében elutasították ezt a kifogást, a szeptember 28-i fellebbezési tárgyaláson elutasították a fellebbezést is. Kincses Előd szerint etnikai döntés született.
– A fellebbezési ügyeket két bíró kell elbírálja. Ebben az esetben egy magyar és egy román bíró volt, akik nem tudtak dűlőre jutni. Ekkor bevontak a tanácsba egy harmadik személyt, így született egy olyan döntés, amely nem tartotta be a munkatörvénykönyv előírásait, és elutasította a fellebbezést.
A pert első fokon a Maros Megyei Törvényszék, a fellebbezést a Táblabíróság tárgyalta. Ebben az ügyben is kimerültek a hazai jogorvoslás útjai, ezért Strasbourgban fellebbeznek.
– Ezzel a döntéssel nem Brassai professzoron ütnek, hanem a magyar diákokon, és a magyar tanárok utánpótlását nehezítik, ami amúgy is probléma a MOGYE-n – vonta le a következtetést Kincses Előd.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

A sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy is szerepel az amerikai külügyminisztérium vallásszabadságról szóló jelentésében
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium „újraállamosítása", valamint a romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának lassú folyamata is szerepel az amerikai külügyminisztériumnak a vallásszabadság nemzetközi állapotáról készült, Romániáról szóló jelentésében.
A tavalyi évre vonatkozó jelentés egyebek mellett megállapítja, hogy sok esetben a kisebbségi vallási csoportok nem tudták visszaszerezni az egykor tőlük elkobzott ingatlanok tulajdonjogát, holott erre feljogosítják őket a romániai törvények. A dokumentum megállapítja, hogy az igénylők szerint a helyi hatóságok akadályozzák a restitúciót, vagy rendszeresen későn szolgáltatnak információt a visszaigényelt ingatlanokról a különleges restitúciós bizottságnak és az országos restitúciós hatóságnak annak ellenére, hogy a törvények bírságokat állapítanak meg az ilyen esetekre.
Megjegyzik, a restitúciós hatóság 14 814 visszaigénylési kérelmet kapott, ezek közül 5026-ot tárgyalt meg tavaly augusztus végéig.
A jelentés jelzi, a román kormány továbbra is megtagadja az erdélyi római katolikus egyháznak a gyulafehérvári Batthyaneum könyvtár visszaszolgáltatását annak ellenére, hogy 16 évvel ezelőtt született erről egy bukaresti kormányzati sürgősségi rendelet, majd 2012-ben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is elmarasztalta Romániát, amiért nem tisztázta az épület tulajdonjogát.
Kitér arra is, hogy a ploiesti-i ítélőtábla tavaly novemberben „újraállamosította" a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot – amelyet eredetileg 2002-ben szolgáltattak vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek -, és a visszaszolgáltatási bizottság három tagját három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Megállapítják, az ítélet szerint az iskola nem volt a református egyházé annak ellenére, hogy a kommunista hatóságoknak az államosításról szóló dokumentumai az egyházat jelölték meg tulajdonosként.
A jelentés részletesen foglalkozik a román görög katolikus egyházat ért hátrányos megkülönböztetési esetekkel is.
MTI
Erdély.ma

A washingtoni külügy ismét felrótta a restitúció halogatását
A magyar történelmi egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának késlekedését is felrója Bukarestnek az Egyesült Államok külügyminisztériumának éves jelentése, amely a vallásszabadság helyzetét vizsgálja a világban.
A csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentum Romániára vonatkozó része szerint negatívan érinti a kisebbségi vallási közösségeket a romániai kormányzati intézmények passzivitása, amely többek között az államosított tulajdonok visszaszolgáltatásának halogatásában nyilvánul meg. A dokumentum egyúttal bírálja a diszkriminatív hatósági gyakorlatot, az antiszemita megnyilvánulásokat, többek között Victor Ponta miniszterelnök egyes kijelentéseit is pellengérre állítva.
A jelentés külön megemlíti, hogy a kormán továbbra is megtagadja a gyulafehérvári Batthyáneum-könyvtár visszaszolgáltatását, holott azt egy tizenhat évvel ezelőtti sürgősségi kormányrendelet, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2012-es ítélete is előírja.
Megemlíti a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását is, amely a dokumentum megfogalmazása szerint annak ellenére történt, hogy a kommunista hatóságok által kiállított, az elkobzás tényét rögzítő dokumentumokban a református egyház szerepel tulajdonosként. Felrója azt is, hogy a visszaszolgáltatásról döntő testület tagjait három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
„Az Egyesült Államok nagykövetségének munkatársai ismételten kifejezték aggodalmukat az egyházi tulajdon – különösen a görög katolikus és a kisebbségi magyar egyházak tulajdonai – visszaszolgáltatásának lassúsága miatt. A nagykövetség munkatársai és amerikai kormányzati illetékesek folyamatosan tárgyaltak a román kormányzati illetékesekkel a holokauszt mértékének hivatalos elismeréséről, a holokauszt oktatásban való megjelenítésének javításáról és a Wiesel-bizottság által 2004-ben megfogalmazottak teljes mértékű gyakorlatba ültetéséről" – mutat rá a külügyi jelentés.
A dokumentum felrója a görög katolikus egyházi tulajdon visszaszolgáltatásának halogatását, a nem ortodox vallási csoportok temetőkhöz való hozzáférésének korlátozását, a görög katolikus gyerekek zaklatását a hittanórákon, valamint a bukaresti római katolikus székesegyház mellett felépített toronyház lebontásáról szóló bírósági végzés gyakorlatba ültetésének késleltetését.
A jelentés kitér arra, hogy Victor Ponta miniszterelnök egy 2014 szeptember 7-én sugárzott televíziós műsorban úgy fogalmazott: Traian Băsescu államfő tízéves mandátuma „hasonló volt a németországi náci rendszerhez," amit aztán helyi és külföldi politikusok, a civil szervezetek képviselői, diplomaták, a Zsidó Közösségek Szövetsége és a Wiesel-intézet is bírált.
A külügyi dokumentum egy sor antiszemita megnyilvánulást is megemlít, többek között zsinagógák meggyalázását, antiszemita kijelentéseket, holokauszttagadó magatartást, valamint legionárius politikusokra való megemlékezéseket, azt is megjegyezve, hogy a román hatóságok ezen esetekben vizsgálatot indítottak.
A Wiesel-intézet továbbra is képzéseket tart a nagyközönség számára a holokausztról, és számos román politikus nyilvánosan elítéli az antiszemita és holokauszttagadó megnyilvánulásokat – áll a jelentésben, amely ugyanakkor bírálja az egyes televíziós műsorokban és az online médiában tapasztalható antiszemita megnyilvánulásokat.
Veszélyes a vallási közösségekre az Iszlám Állam
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet a világban számos helyen támadások sorozatát hajtotta végre a vallásszabadság ellen, megnőtt a vallási kisebbségek fenyegetettsége a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában – állapította meg az amerikai külügyminisztérium a vallásszabadság nemzetközi állapotáról készült, szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében.
A tavalyi évre vonatkozó, csaknem kétszáz országra és területre kiterjedő jelentésében az amerikai diplomáciai tárca rámutatott, hogy az IÁ militánsai több száz éves keresztény közösségeket kényszerítettek az iszlámra való áttérésre, arra, hogy válasszanak az adófizetés és a halál között, emellett pedig több ezer nőt és gyereket raboltak és adtak el, tettek rabszolgává, valamint erőszakoltak meg vallásuk miatt.
A jelentés Magyarországról szóló összefoglalójában ismertette, hogy az alaptörvény elismeri a vallásszabadságot, elválasztja az államot és egyházat, valamint önálló entitásként ismeri el a vallási közösségeket, amelyekkel az állam közösségi célok érdekében együttműködhet. Az ebbe bevont vallási közösségnek parlamenti határozat alapján „elismert egyházként" kell tevékenykednie.
A szerzők ezzel kapcsolatban felhívták a figyelmet, hogy a 2011-es vallásügyi törvény alapján a hivatalos nyilvántartásból törölt több mint 350 vallási szervezet státusa nem változott több szervezet fellebbezése, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának végső ítélete ellenére, amely szerint a jogszabály a vallásszabadság vonatkozásában megsértette az egyesülési szabadságot.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Szólásszabadságtól a gyűlöletbeszédig
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke tartott előadást szólásszabadságról és gyűlöletbeszédről péntek délután, a MÚRE nagyváradi tanácskozásán.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot (CNCD) Románia kormánya 2002-ben hozta létre, első sorban azért, mert az EU-s csatlakozáshoz köteles volt esélyegyenlőségi törvényeket alkalmazni és intézményi hátteret biztosítani, mondta Asztalos Csaba, a CNCD elnöke a nagyváradi Caro szállóban zajló tanácskozás során. Az előadás A Holnap Sajtója – a sajtó holnapja című rendezvényen belül zajlott, melyet a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szervezett az elmúlt hétvégén.
Előrelépés
A megalakulás utáni első három-négy évben inkább „balettintézmény” volt a CNCD, de utána sikerült feljavítani, s jelenleg elfogadható szinten működik. Persze továbbra is van min javítani ezen a téren, hiszen nem csak az esélyegyenlőségi intézményeken múlik, milyen szinten tudjuk megjelentetni, oktatni, megfelelő szintre hozni a demokrácia e jogelvét – mondta Asztalos Csaba. A médiákban főleg azok az esetek szerepelnek, amikor közéleti személyek, politikusok lettek megbírságolva emerjogvédelmi ügyek kapcsán – de a CNCD elnöke mégis oktatási tevékenységüket tartja fontosabbnak.
Hallgatás
A törvény mindig az emberi méltóságot védi, ez minden demokrácia legfőbb értéke és Románia Alkotmánya is leszögezi. Romániában amúgy továbbra sem szokás emberi jogokról esélyegyenlőségről tárgyalni, pedig már óvodai szinten is találkozhatunk gyűlöletbeszéddel, zaklatással, s az óvónénik nem is igen tudják, hogyan kezeljék ezeket a dolgokat. A gyűlöletbeszéd fontos forrása a hátrányos megkülönböztetésnek, s a CNCD méri és figyelemmel követi ennek az alakulását, mind közvélemény kutatásokkal, mind a megkeresések tartalmának elemzésével.
Körlevél
Az is elhangzott: a román sajtó esetében – eltérően a magyar sajtótól – nem működik az önszabályozás, s a gyűlöletbeszéd nagyon jelen van a tévében, rádióban, internetes kommunikációban. A Strasbourgi Bíróság idei döntése viszont kimondja: az adott weboldal tulajdonosa felel a kommentekért. Ennek nyomán a CNCD körlevélben kérte a román sajtósoktól, hogy ezt kezeljék, hiszen kommentek miatt bírságokat lehet már kiszabni. Az RMDSZ kormányra lépésével egyidejűleg csökkentek emberjogi tevékenységei, mondta Asztalos Csaba, mindazonáltal ezért a helyzetért nem az RMDSZ hibáztatható, ehhez civil szféra kell. Asztalos Csaba pozitív példaként hozta fel a roma szervezeteket, melyek romákat érintő emberjogi kérdésekkel foglalkoznak és ilyen projektekkel sok pénzt sikerül lehívniuk.
Nincs átjárás
Azt is megemlítette: nincs átjárás a román és a magyar sajtó között, „gyakorlatilag azok beszélnek rólunk, akik nem ismerik a magyarországi helyzetet” – mondta a CNCD elnöke, aki a későbbiek során kérdésekre válaszolt.
Neumann Andrea
erdon.ro

A restitúciós bizottság elutasította a Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatását
A kormány alárendeltségében működő restitúciós bizottság elutasította a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár és csillagvizsgáló visszaszolgáltatását a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyének. Potyó Ferenc, a főegyházmegye általános helynöke az MTI-nek pénteken elmondta, a bizottság szeptemberben tárgyalta a Batthyáneum ügyét, és egy bő héttel ezelőtt értesítette a főegyházmegyét a kedvezőtlen döntésről.
A Batthyányi Ignác püspök által alapított könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek, ősnyomtatványok mintegy háromnegyedét.
"Arra hivatkoztak, hogy a visszaigénylő nem azonos a telekkönyvben szereplő egykori tulajdonossal. A könyvtárat és a csillagvizsgálót ugyanis az érsekség kérte vissza, a telekkönyvben viszont tulajdonosként a Csillagda bejegyzés szerepel" – magyarázta az általános helynök. Hozzátette, általános gyakorlat volt egykor, hogy nem magát az egyházat, hanem az egyház valamely belső egységét tüntették fel tulajdonosként. Elmagyarázta, ma is az érsekség tulajdonában van a Csillagda nevű szőlős, ennek a bevételeiből fedezték egykor a könyvtár és a csillagvizsgáló fenntartási költségeit.
A román államot 2012-ben kártérítés fizetésére kötelezte az Emberi Jogok Európai Bírósága amiatt, hogy évtizedeken át nem hozott döntést a Batthyáneum visszaszolgáltatása ügyében. A strasbourgi bíróság azért marasztalta el a román államot, mert 1998-ban sürgősségi kormányrendelettel szolgáltatta vissza a Batthyáneum épületét az egyháznak, de a tényleges visszaszolgáltatásra nem került sor.
A restitúciót a Szociáldemokrata Párt Fehér megyei szervezete támadta meg peres úton. A Gyulafehérvári Táblabíróság 2003 októberében jogerős ítéletben utasította el a visszaszolgáltatást arra hivatkozva, hogy Batthyány Ignác püspök az egyházára és Erdélyre hagyta az értékes könyvtárat, Erdély pedig jelenleg Románia része.
Az 1998-ban elindított visszaszolgáltatás csak az ingatlanra terjedt ki. A 2002-ben elfogadott restitúciós törvény immár az ingatlanokkal együtt államosított ingóságok visszaszolgáltatásáról is szólt. Az e törvény alapján benyújtott újabb visszaigénylési kérvényére adott most elutasító választ a bizottság.
Potyó Ferenc érseki helynök az MTI-nek elmondta, az egyház fellebbez a bizottsági döntés ellen, és soha nem mond le arról a könyvtárról, amelyet egykori püspöke hozott létre, és amely a kommunista államosításig az egyház tulajdonában volt.
A Batthyáneum esetében a könyvtárban őrzött kódexek, ősnyomtatványok felbecsülhetetlen értéket jelentenek. Ezek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.
MTI
Erdély.ma

Főpróba volt a marosvásárhelyi véres zavargás
Az 1990. júniusi bukaresti bányászjárás dossziéjának újranyitása után indokolt, jogilag pedig lehetséges lenne a márciusi marosvásárhelyi véres zavargások ismételt kivizsgálása is – véli Kincses Előd ügyvéd, az akkori események emblematikus alakja.
Mint a Népszabadságnak elmondta: ebben az esetben is érvényes az indoklás, amelyre hivatkozva az Emberi Jogok Európai Bírósága arra kötelezte Romániát, hogy 25 év után végre folytassa le a nyomozást az ellenzék bukaresti tüntetéssorozatának vérbe fojtása ügyében.
Ennek kapcsán a múlt héten vádlottként idézték be a rendszerváltás utáni ideiglenes kormányzótanács vezetőit, élükön Ion Iliescu volt államelnökkel és Petre Roman exkormányfővel. Emberiesség elleni bűnökkel vádolják őket, ami nem évül el.
Hasonló besorolás alá esnek Kincses szerint az 1990. március 19–21. közötti marosvásárhelyi események is. – Pogromkísérlet volt, ami szintén nem évül el – hangsúlyozta. Az ügyvéd úgy látja, hogy Marosvásárhely volt a főpróbája a demokratikus ellenzék elleni, több halálos áldozattal járó 1990. júniusi atrocitásoknak.
Márciusban ugyanúgy vonatokkal szállították a bányászokat Marosvásárhely felé, csak végül a székelykocsárdi (Razboieni) vasútállomásról visszafordították a szerelvényeket, miután kiderült, hogy a székelyudvarhelyi gyárak feltüzelt munkásai mégsem mennek az erdélyi városba – idézte fel Kincses, aki személyesen beszélte le a székelyeket a marosvásárhelyi bevonulásról.
Így már a készültségbe helyezett zalatnai mócok sem indultak el Marosvásárhelyre. Őket Kincses szerint – a bányászjárás kapcsán szintén vád alá helyezett – Gelu Voican-Voiculescu egykori miniszterelnök-helyettes értesítette, hogy már nincs szükség rájuk.
Az egykori hatalom által a magyarok „provokációinak” számlájára írt konfliktus esetleges irányítottságát soha nem vizsgálta romániai hatóság. Magánszemélyek ellen folyt eljárás, de elmarasztaló ítéletet kizárólag magyarok ellen hoztak.
Legutóbb 2010-ben élt panasszal az ügyben Kincses Előd és Smaranda Enache emberi jogi aktivista, de a legfőbb ügyészség válaszra sem méltatta őket.
Pedig az utóbbi években rengeteg tanúvallomás és egyéb bizonyíték került elő, amelyek arra utalnak, hogy Marosvásárhelyen nem helyi konfliktus volt, hanem egy Bukarestből irányított eseménysor, amely ürügyként szolgált a Ceausescu-rezsim bukása után felszámolt titkosrendőrség újraalakításához. Ez meg is történt 1990. március 26-án, Román Hírszerző Szolgálat néven.
Az új hatalom viszonya a hírhedt Securitatéval kezdettől fogva ellentmondásos volt. A diktatúra legrettegettebb és leggyűlöltebb intézményét 1989. december 26-án a védelmi minisztérium alá rendelték, majd 30-án elnöki rendelettel feloszlatták. Az ügynököket azonban nem eresztették szélnek, hanem csak három hónapos fizetett szabadságra küldték.
– A román közvéleményt meg kellett győzni arról, hogy a „magyar veszély” miatt szükség van a titkosszolgálatra – emlékezik vissza Kincses Előd. Az ügyvéd szerint az áldozatok örökösei, özvegyei kérhetnék, hogy a román ügyészség vizsgálja ki az öt ember halálával és több száz megsebesülésével járó, a köztudatban „fekete márciusként” élő eseményeket.
nol.hu
Erdély.ma

Meg kell védeni a magyarságot
A nyár végén már téma volt a sajtóban, hogy Szabó Ödön parlamenti képviselő a Diszkriminációellenes Tanácsnál tett feljelentést az egyik Bihar megyei román internetes hírportállal szemben (a Bihoreanul hetilap online verziójáról van szó – szerk. megj.), amiért az a magyar közösség és általában a kisebbségek elleni kommenteket (hozzászólásokat) engedélyez, promovál. Kíváncsiak voltunk, hol tart az ügy, főleg azok után, hogy nemrég a MÚRE nagyváradi tanácskozásán a Tanács elnöke is jelen volt, és ugyancsak elítélően szólt a hasonló jelenségekről.
Mint kiderült, az ügyben két újabb, a döntést előkészítő mozzanat zajlott le, hisz az újság megfogalmazta saját véleményét, melyre Szabó Ödön a viszontválasz-adás jogán tehette le észrevételeit. A román újság által elkészített többoldalas anyagban ahelyett, hogy egyszerűen elnézést kértek volna vagy beismerték volna felelősségüket, magyarázkodásba kezdtek, mondván, hogy nem ők írták a kommenteket, ezért nem vállalhatnak felelősséget értük, van egy saját moderálási rendszerük, mely pontosan az ilyen eseteket hivatott kiszűrni, melyet többek között Szabó Ödön hasonló diszkriminatív kommentek kapcsán megfogalmazott elégedetlenségére pár évvel ezelőtt telepítettek, egyébiránt a képviselő által bemutatott hozzászólások véleményük szerint nem megkülönböztetők és amúgy is, a magyarok is írnak csúnyákat a románokról – ez volt a megváltó utolsó érv.
Az általunk is áttekintett beadvány szövege tele van ellentmondással. Egyrészt elmondják, hogy nincs felelősségük a hozzászólások kapcsán, másrészt viszont az általuk is bizonyítékként letett moderátori szabályzat szövegébe ők maguk írták be, hogy azért kényszerülnek a hozzászólásokat szűrő program bevezetésére, mert a legutóbbi bírósági gyakorlatok immár az internetes oldalt működtetőt is bünteti a trágár, diszkriminatív hozzászólásokért. Külön „kulturális csemege”, amint próbálták megmagyarázni azt román kollégáink, hogy például a „bozgor” nem pejoratív, negatív jelző, sőt az sem gyűlöletbeszéd, amikor az egyik hozzászóló a „magyarok pofáját bakanccsal kívánja elhallgattatni”. Ugyanakkor a szöveg későbbi részében mintha elfeledkeznének mindenről, elmondják, hogy a magyarok is használnak diszkriminatív jelzőket a románokkal szemben, „bocskorosoknak”, „büdös oláhoknak” titulálva őket, ami véleményük szerint ugyanolyan negatív jelző, mint a „bozgor”.
Szabó Ödön parlamenti képviselő pontosan ezért, amikor megfogalmazta a viszontválaszt, amit szintén a rendelkezésünkre bocsátott, ezen ügyeket vette sorra és érvelt az illető honlappal szembeni döntés meghozatala mellett. Az RMDSZ-es képviselő a nemzetközi joggyakorlatot is példaként hozta fel, hisz idén, 2015. június 16-án jelent meg az Európai Emberjogi Bíróság nagy kamarájának döntése a Delfi kontra Észtország ügyben. Itt a bíróság világosan kimondta, hogy az internetes oldal felelős az olvasói által a cikkhez írt hozzászólásaik tartalmáért, sőt az Európai Tanács Romániáról szóló 2014. március 19-ei jelentésében felhívja a figyelmet, hogy a Diszkriminációellenes Tanács büntetheti a weboldalak működtetőit saját és olvasóik hozzászólásaiért.
Ugyanakkor Szabó Ödön elmondta beadványában, hogy természetesen legalább annyira elítélendő az, ha magyar emberek szólnak sértően más nemzetiségűekről is, ez nem lehet azonban érv arra vonatkozóan, hogy miért kellene megtartani és miért kellene promoválni emberi méltóságot sértő hozzászólásokat.
Szabó Ödön egyébként már sikeresen védte meg magyarságunkat egy hasonló ügyben a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amikor Cristian Bodea szenátor illette nagyon csúnya jelzőkkel közösségünket. Abban az esetben a Tanács elítélte a szenátort és megrovásban részesítette, elfogadván az RMDSZ-es képviselő érveit. Arra a kérdésre, hogy ebben az esetben is hasonló döntésre számít-e, Szabó Ödön elmondta: „Ha csak a jog dönt, akkor nem kérdés, hogy igazunk van. Azonban tény, a média nagy hatalom. Még Bukarestben is félnek tőle, sőt barátaim is óvtak attól, hogy beadványomat megfogalmazzam, hisz várható volt, hogy a román újságírók megbosszulják azt, hogy védem a magyar közösségünk méltóságát és harcolok a diszkriminatív, trágár, sértő jelzők ellen. Remélem azonban, hogy bátor és igazságos döntést hoznak a Tanács tagjai.”
Arra a felvetésünkre, hogy valóban tapasztalt-e beadványa után különös negatív „bánásmódot” az általa bepanaszolt újságtól és webportáltól, Szabó Ödön annyit mondott: „Nyilván továbbra sem zártak a szívükbe, de engem nem is ők küldtek a bukaresti parlamentbe. Azt nem értik, hogy ugyanolyan intenzitással harcolnék például az ő szólásszabadságukért, mint ahogy most harcolok azért, egy a rosszul értelmezett szólásszabadság trágárságba, diszkriminációba, közösség elleni gyűlöletbeszédbe csaphasson át. Lelkük rajta. Egy vezetőnek azt is meg kell tenni, amit egy egyszerű állampolgár nem mer felvállalni közössége érdekében, azzal a rizikóval egyetemben, hogy ezért meghurcolják, besározzák.”
Kérdésünkre, hogy mikorra várható döntés, Szabó Ödön azt felelte, nem tudja megmondani, de akár még idén is vége lehet ennek az ügynek.
Bihari Árpá
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Beperelte Romániát
Beperelte a román államot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) Szávay István, a magyarországi Jobbik párt alelnöke amiatt, hogy tavaly egy évre kitiltották az ország területéről.
A politikus közösségi oldalán tudatta, hogy húszezer eurós kárpótlást követel Bukaresttől. Mint kifejtette, az EJEB először megvizsgálja a beérkező kereseteket, amelyek 75–80 százalékát formai vagy illetékességi problémák miatt visszautasítják, az ő ügye azonban átment a szűrőn, iktatásba került, és tárgyalni fogják. Erről nemrég kapott értesítést.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb pofonokat kapott Románia a forradalomdosszié miatt
Bár októberben lezárták az 1989-es forradalom dossziéját Romániában, az Európai Emberjogi Bíróság kedden a forradalom újabb nyolc áldozatának ítélt meg kártérítést. A CEDO Carmen Alexandrescu, Ion Băroiu, Iosif Bălăş-Salcoci, Ştefan Boran, Vladimir Ciobanu, Marin Dincă, Cristian Paţurcă és Laura Stoica esetében hozott Romániát elmarasztaló ítéletet.
Antonie Popescu ügyvéd megerősítette, a román állam azért veszített ezúttal is, mert az igazságszolgáltatás 26 évig mulasztott. A CEDO arra kötelezte az államot, hogy az ítélet jogerőre emelkedése után számított három hónapon belül 2 400 euró kártérítést fizessen minden egyes panaszosnak, illetve fedezze a perköltségeket. A döntés három hónapig megfellebbezhető.
Cristian Paţurcă a forradalom dalaként ismert Tekergők himnusza (Imn al Golanilor) szerzője. 2011-ben betegségben halt meg.
A strasbourgi emberjogi bíróság már korábban is számtalan elmarasztaló ítéletet hozott. Januárban például 832 500 euró kártérítést ítélt meg a forradalom 81 áldozatának amiatt, hogy a román igazságszolgáltatás mindmáig nem vizsgálta ki megfelelően ügyüket. Korábban már legalább hat hasonló ügyben ítélte el Romániát a strasbourgi bíróság. A temesvári felkelés vérbe fojtása ügyében jogerős ítélet született, két volt tábornokot 15 év börtönbüntetésre ítéltek.
Miért zárták le a dossziét?
Mint arról már korábban beszámoltunk, októberben a katonai ügyészség bejelentette: nem indít nyomozást az 1989-es romániai forradalommal kapcsolatban, miután megállapították, hogy egyebek mellett a feltételezett bűncselekmények egy része elévült, másik része meg sem történt.
A legfőbb ügyészség keretében működő katonai ügyészek döntöttek az aktacsomó lezárásáról. Ez a döntés megtámadható a bíróságon. Teodor Marieș, a forradalom áldozatainak emlékét ápoló egyesület vezetője közölte, hogy élni fognak ezzel a lehetőséggel, és a bírósághoz fordulnak.
A mintegy ezer halálos áldozatot és több mint 3 ezer sebesültet követelő forradalom 1989. december 16. kezdődött Temesváron, majd kiterjedt Bukarestre és több romániai nagyvárosra, és ennek nyomán bukott meg Nicolae Ceaușescu volt kommunista diktátor.
A legfőbb ügyészség közleménye szerint eredetileg több mint 4500 büntetőjogi per indult a forradalomkor történt eseményekkel kapcsolatban. Végül a katonai ügyészségek 112 aktában összesen 275 személy ellen emeltek vádat.
Az ügyészek úgy értékelték, hogy 1989. december 16. és 22. között - amíg Ceaușescu hatalmon volt -, a karhatalmi erők keményen megtorolták a Ceaușescu-ellenes felkelést, majd a volt kommunista vezető elmenekülése után hatalmi űr és káosz keletkezett. Így a katonaságot irányítók - magyarázzák az ügyészek - sokszor nem tudtak egymás parancsairól, ezért előfordult, hogy különböző katonai alakulatok egymásra nyitottak tüzet azt feltételezve, hogy a túlsó oldalon ellenforradalmi erők állnak, amelyek a diktátornak a hatalomba való visszatérését akarják.
Marieș bejelentette, hogy Klaus Johannis államfőtől kérik, vállaljon közvetítői szerepet, amire szerinte lehetőséget teremt az alkotmány. Megállapította, hogy Traian Băsescu korábbi elnök megtette ezt. Băsescu mandátuma idején a nyilvánosság előtt többször felszólította a főügyészt, vizsgálja ki a forradalomkor történt eseményeket.
România Curată/Maszol
maszol.ro

Tudomást sem akarnak venni a marosvásárhelyi vérengzésről
„A nyilvántartásunkban nem szerepel az önök által megjelölt tárgyú büntetőeljárás” – válaszolta Románia legfőbb ügyészsége a Népszabadság kérdésére, hogy folyik-e bármilyen vizsgálat az 1990-es véres marosvásárhelyi eseményekkel összefüggésben.
Kincses Előd ügyvéd és Smaranda Enache emberjogi aktivista 2010-ben fordult beadvánnyal a bukaresti legfőbb ügyészséghez, kérve, hogy folytassák le az eljárást az öt ember halálával és több száz megsebesülésével járó „fekete március” ügyében. – Azért fordultunk Bukaresthez, mert semmiféle információnk nem volt arról, hogy a Maros megyei ügyészség
nyomozott volna ebben az ügyben mások ellen a magyarokon kívül
– magyarázta lapunknak Kincses. Az ügyvéd – aki a 26 évvel ezelőtti események egyik emblematikus alakja volt – hozzátette: beadványukat válaszra sem méltatta az ügyészség.
Lapunk közérdekű adatigényléssel fordult a román legfelsőbb ügyészséghez, amelyben két kérdésre kértünk választ,
indult-e vizsgálat az 1990. március 19–21-i marosvásárhelyi eseményekkel összefüggésben Kincses és Enache beadványa nyomán, illetve van-e folyamatban bármilyen eljárás az említett eseményekkel összefüggésben.
(Az ügyészség a törvényes határidő lejárta után válaszolt, mindössze azt követően, hogy a válasz hallgatólagos megtagadása miatt panaszt tettünk, és világossá tettük, hogy készek vagyunk perre vinni a dolgot.) Az egymondatos, nemleges válasz nem lepte meg Kincses Elődöt, aki úgy tudja, hogy „miután elővették Ion Iliescut” – a volt államfőt – a bányászjárás kapcsán, a „fekete március” halálos áldozatainak túlélő házastársai újabb jogi lépést fontolgatnak.
Az 1990. júniusi bányászjárás ügyében a legfőbb ügyészség korábban lezárta a vizsgálatokat arra hivatkozva, hogy a bűncselekmények elévültek. Viszont az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2014 szeptemberében az atrocitások kivizsgálására és kártérítésre kötelezte a román államot. A strasbourgi testület szerint az áldozatoknak joguk van a hatékony jogorvoslathoz függetlenül attól, hogy mennyi idő telt el az atrocitások óta. Ennek nyomán indult eljárás Ion Iliescu volt államfő és több korábbi vezető politikus ellen emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával.
Korábban a román ügyészség úgy tartotta, hogy emberiség elleni bűnnek csakis háború idején elkövetett cselekmények minősíthetők – magyarázta lapunknak Diana-Olivia Hatneanu, a Romániai Helsinki Bizottság (APADOR-CH) emberjogvédő szervezet jogásza, aki a bányászjárások áldozatait az EJEB nagykamarája előtt képviselte.
A bányászjárás-dosszié újranyitása fordulópontot hozhat a marosvásárhelyi események ügyében is, Kincses szerint ugyanis az EJEB indoklása alkalmazható az ügyvéd által pogromkísérletnek minősített „fekete március” esetében is. Az ügyben eddig csakis magánszemélyek ellen folyt eljárás, elmarasztaló ítéletet pedig kizárólag magyarok ellen hoztak. (Az elítéltek közül Cseresznyés Pál hat évet töltött börtönben, mielőtt a demokratikus ellenzék 1996-os hatalomra kerülése után, elnöki kegyelemmel szabadult.) Viszont senki nem vizsgálta, hogy ki tervelte ki és irányította a magyarellenes atrocitásokat, amit az erdélyi magyarok egy része tényként kezel.
A hét elején a legnagyobb forradalmár szervezet, az 1989. december 21. Egyesület mintegy száz tagja nyújtott be óvást a katonai ügyészség döntése ellen, amellyel lezárta a nyomozást a mintegy ezer halálos áldozatot és több mint 3 ezer sebesültet követelő román forradalom kapcsán.
Teodor Maries, a legnagyobb forradalmár szervezet, az 1989. december 21 Egyesület vezetője közölte: reméli, hogy az ügyészség figyelembe veszi az EJEB döntéseit, és 26 év után igazságot szolgáltat a mártírok családjainak.
Szőcs Levente
nol.hu

Fordulat a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának ügyében
November közepén egy újságírócsoport tagjaként részt vehettem a Magyar Néppárti Képviselőcsoport delegációs ülésén, az Európa Parlament brüsszeli székházában. Jóleső érzés volt látni, hogy a magyar képviselők soraiban ott ülnek az erdélyi és felvidéki EP-képviselők, köztük Tőkés László és Winkler Gyula is. A delegációs ülés napirendjén szerepelt többek között a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának ügye, amelynek pozitív fejleményeiről Tőkés László európai parlamenti képviselő nyilatkozott a Nyugati Jelen riporterének.
– Ez már a második próbálkozásunk – mondta Tőkés László EP-képviselő –, évekkel ezelőtt Lomnici Zoltán, a Magyar Legfelső Bíróság volt elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, valamint Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke intézett petíciót az Európai Parlament illetékes bizottságához. Akkor úgymond befogadták a panaszt, de nem tűzték napirendre. Most egy újabb kezdeményezés történt a kommunista hatóságok által elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében, a Székely Mikó Református Kollégium botrányos ügyére helyezve a hangsúlyt. Ez esetben Lomnici Zoltán és a Királyhágómelléki Egyházkerület volt munkatársa, Antal János egyházügyi szakértő írta alá a petíciót.
Azt mondhatjuk, hogy nem volt hiábavaló a próbálkozás, mert ebben a második esetben előbbre jutottunk a formális befogadáson túlmenően. A minap a koordinátorok bizottsága, amely az EP Petíciós Bizottsága (Committee on Petitions) munkáját készíti elő, egyhangúlag egyetértett abban, hogy nem veszi le a napirendről a kérdést, hanem további vizsgálatot folytat a panasz tárgyában, a román kormányt kérdezi meg a részletekről és az álláspontjáról, továbbá a petíció szerzőitől is további információkat kér, hogy aztán végképp dönthessen arról, hogy a Petíciós Bizottság napirendjére tűzze a kérdést.
Még egy jó, nagyon jó hírt mondhatok: Csáky Pál képviselő úr javaslatára a bizottság egy közmeghallgatás megrendezését is előirányozta, jövő év februárjára. Ez a közmeghallgatás már egy mérsékelt nyilvánosságot jelent. A Petíciós Bizottság égisze alatt tartjuk meg ezt a közmeghallgatást, ahol nyilvános módon kifejthetik a felek az álláspontjukat. Az elért eredmény annál is értékesebb, mert a román EP-képviselők és a román diplomácia komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megfúrja ezt a petíciós bizottsági határozatot. Mind Amerikában, mind pedig itt Brüsszelben találkoztam azzal a „non-paper” elnevezésű nem hivatalos irattal, amelyet névtelenül terjeszt a román diplomácia, és amelyben a propagandisztikus félretájékoztatás eszközével próbálja hitelteleníteni az említett petíciót.
A „Mikó-ügyben” már egy évvel ezelőtt levelet intéztem John Kerry amerikai külügyminiszterhez, és az ügyben illetékes amerikai államtitkár-helyettes meg is válaszolta ezt a levelet, illetve biztosított arról, hogy a Székely Mikó Református Kollégium ügyének a fejleményeit szorosan követik. Követik az útját a pernek a Strasbourg-i Emberi Jogi Bíróságon és amint tudjuk, az RMDSZ-nek a küldöttsége is Amerikában járt ez ügyben. Az amerikai Külügyminisztérium ismételten felkarolta az ügyet és költségvetési tételt is rendelt mellé. Készülőfélben van egy jelentés a romániai ingatlanügyekről, és a tavalyi amerikai külügyminisztériumi jelentés külön kitér az elkobzott egyházi ingatlanok kérdésére. A Mikó-ügyben két tűz közé került Románia, és ezek a fejlemények pozitív eredményt ígérnek!
– Képviselő úr, Ön felvállalta az erdélyi magyarság autonómia törekvéseinek, a kisebbségi jogok kérdésének brüsszeli képviseletét. Hogyan lehet napirenden tartani az Európában őshonos kisebbségek jogos követeléseinek kérdését a migránsválság és a terrorfenyegetettség idején? – Általában is elmondható, hogy Hamupipőke sors jut a kisebbségi ügyeknek, nem csupán Európában, hanem az érintett országokban is. Most olvasom, hogy két mondatot szentelt az új bukaresti kormányprogram az etnikai és vallási kisebbségeknek. A román kormányok és a kormánypártok mindig is fukarkodtak ebben a kérdésben a programalkotás terén. Nem mondok újat azzal, hogy általában véve háttérbe szorul a kisebbségekkel rendelkező országokban, valamint a nemzetközi politikában a hagyományos kisebbségek ügye. Ezen alig-alig tudunk változtatni.
Már egy dokumentumban egy cikkelynek vagy egy európai jelentésben egy mellékmondatnak rendkívül tudunk örvendeni, noha 70 millió európai polgár ügyéről van szó! Ha ezt összehasonlítjuk a számunkra kevésbé fontos, sőt nem is humán kérdésekkel. mint például az állatvédelem, akkor egyenesen tragikomikusnak tarthatjuk a kisebbségi kérdés nemzetközi megítélését. Most pedig a migráció vonatkozásában még hátrányosabbnak tűnik a helyzetünk. Mert miközben harsányan hirdetik az Európát elözönlő százezrek emberi jogainak a tiszteletben tartását – megjegyzem: törvénytelen határátlépőknek minősülő migránsok emberi jogairól van szó –, senkinek nem jut eszébe, hogy állj meg, vándor, jó, hogyha védjük az ő emberi jogaikat, de ki emel szót a migránsválság által sújtott országok polgárainak a jogai védelmében, nem is beszélve az ezen országokban élő kisebbségek védelméről.
– Képviselő úr, Ön milyen válaszlépéseket vár az Európai Unió részéről a párizsi terrortámadás nyomán? – Anélkül, hogy elfogult lennék, nem kezdhetem mással, mint azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök példás előrelátással jelezte a hónapokkal ezelőtt elkezdődött migrációs áradat várható hatásait és következményeit. Mindvégig riasztani próbálta a politikai döntéshozókat, az Európai Uniót a migránsválság várható következményeivel kapcsolatban. Hogy egy kicsit ironikusan fogalmazzak, az EU és a nyugati politikusok most kezdik utolérni vagy megközelíteni Orbán Viktort ezen a téren. Ma már a párizsi terrortámadás-sorozat nyomán a külügyi bizottság néppárti csoportjának az ülését az az általános vélemény uralta, hogy ez így nem mehet tovább.
Változtatni kell, nemcsak a fenyegető terrorral szemben szükséges összefogni és fellépni, hanem ideje volna a migrációval kapcsolatos politikánkat is felülvizsgálni. Leegyszerűsítve így tevődik fel a kérdés: van-e kapcsolat a migráció és a terrorizmus között, illetve helyes úton járt-e az Európai Unió a migrációval kapcsolatos eddigi politikájában, vagy pedig ezen változtatni szükséges? A megszólalók túlnyomó többsége azon a véleményen volt, hogy a kettőt egymással összefüggésben kell vizsgálni. A legmarkánsabb véleményt Cristian Preda román néppárti képviselő fejtette ki, aki felmutatta Jean-Claude Junckernek a terrorizmussal és a migrációval kapcsolatos nyilatkozatát, amelyben az Európai Bizottság elnöke egymástól teljesen elválasztva beszél a két kérdésről és azon a véleményen van, hogy nem szabad egymással összefüggésben tekinteni a kettőre.
Preda képviselő úr tudathasadásos állapotnak nevezte azt a helyzetet, hogy miközben az Európai Parlamentben és a tagországok részéről is egyre inkább érlelődik a meggyőződés, hogy a migráció egyik közege a terrorizmusnak, ezzel szemben a Bizottság elnöke ettől teljesen távol eső álláspontot foglal el és arra a következtetésre jutottunk, hogy a strasbourgi vitahéten igenis egymással összefüggésben kell vizsgálni a két kérdést, az önvédelmet, Európa biztonságának szempontját helyezve mindkettő elébe.
Pataki Zoltán
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Brüsszeli beszélgetés Tőkés László EP-képviselővel
Fordulat a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának ügyében
November közepén egy újságírócsoport tagjaként részt vehettem a Magyar Néppárti Képviselőcsoport delegációs ülésén, az Európa Parlament brüsszeli székházában. Jóleső érzés volt látni, hogy a magyar képviselők soraiban ott ülnek az erdélyi és felvidéki EP-képviselők, köztük Tőkés László és Winkler Gyula is. A delegációs ülés napirendjén szerepelt többek között a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának ügye, amelynek pozitív fejleményeiről Tőkés László európai parlamenti képviselő nyilatkozott a Nyugati Jelen riporterének.
– Ez már a második próbálkozásunk – mondta Tőkés László EP-képviselő –, évekkel ezelőtt Lomnici Zoltán, a Magyar Legfelső Bíróság volt elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, valamint Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke intézett petíciót az Európai Parlament illetékes bizottságához. Akkor úgymond befogadták a panaszt, de nem tűzték napirendre. Most egy újabb kezdeményezés történt a kommunista hatóságok által elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében, a Székely Mikó Református Kollégium botrányos ügyére helyezve a hangsúlyt. Ez esetben Lomnici Zoltán és a Királyhágómelléki Egyházkerület volt munkatársa, Antal János egyházügyi szakértő írta alá a petíciót. Azt mondhatjuk, hogy nem volt hiábavaló a próbálkozás, mert ebben a második esetben előbbre jutottunk a formális befogadáson túlmenően. A minap a koordinátorok bizottsága, amely az EP Petíciós Bizottsága (Committee on Petitions) munkáját készíti elő, egyhangúlag egyetértett abban, hogy nem veszi le a napirendről a kérdést, hanem további vizsgálatot folytat a panasz tárgyában, a román kormányt kérdezi meg a részletekről és az álláspontjáról, továbbá a petíció szerzőitől is további információkat kér, hogy aztán végképp dönthessen arról, hogy a Petíciós Bizottság napirendjére tűzze a kérdést. Még egy jó, nagyon jó hírt mondhatok: Csáky Pál képviselő úr javaslatára a bizottság egy közmeghallgatás megrendezését is előirányozta, jövő év februárjára. Ez a közmeghallgatás már egy mérsékelt nyilvánosságot jelent. A Petíciós Bizottság égisze alatt tartjuk meg ezt a közmeghallgatást, ahol nyilvános módon kifejthetik a felek az álláspontjukat. Az elért eredmény annál is értékesebb, mert a román EP-képviselők és a román diplomácia komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megfúrja ezt a petíciós bizottsági határozatot. Mind Amerikában, mind pedig itt Brüsszelben találkoztam azzal a „non-paper” elnevezésű nem hivatalos irattal, amelyet névtelenül terjeszt a román diplomácia, és amelyben a propagandisztikus félretájékoztatás eszközével próbálja hitelteleníteni az említett petíciót.
A „Mikó-ügyben” már egy évvel ezelőtt levelet intéztem John Kerry amerikai külügyminiszterhez, és az ügyben illetékes amerikai államtitkár-helyettes meg is válaszolta ezt a levelet, illetve biztosított arról, hogy a Székely Mikó Református Kollégium ügyének a fejleményeit szorosan követik. Követik az útját a pernek a Strasbourg-i Emberi Jogi Bíróságon és amint tudjuk, az RMDSZ-nek a küldöttsége is Amerikában járt ez ügyben. Az amerikai Külügyminisztérium ismételten felkarolta az ügyet és költségvetési tételt is rendelt mellé. Készülőfélben van egy jelentés a romániai ingatlanügyekről, és a tavalyi amerikai külügyminisztériumi jelentés külön kitér az elkobzott egyházi ingatlanok kérdésére. A Mikó-ügyben két tűz közé került Románia, és ezek a fejlemények pozitív eredményt ígérnek!
– Képviselő úr, Ön felvállalta az erdélyi magyarság autonómia törekvéseinek, a kisebbségi jogok kérdésének brüsszeli képviseletét. Hogyan lehet napirenden tartani az Európában őshonos kisebbségek jogos követeléseinek kérdését a migránsválság és a terrorfenyegetettség idején?
– Általában is elmondható, hogy Hamupipőke sors jut a kisebbségi ügyeknek, nem csupán Európában, hanem az érintett országokban is. Most olvasom, hogy két mondatot szentelt az új bukaresti kormányprogram az etnikai és vallási kisebbségeknek. A román kormányok és a kormánypártok mindig is fukarkodtak ebben a kérdésben a programalkotás terén. Nem mondok újat azzal, hogy általában véve háttérbe szorul a kisebbségekkel rendelkező országokban, valamint a nemzetközi politikában a hagyományos kisebbségek ügye. Ezen alig-alig tudunk változtatni. Már egy dokumentumban egy cikkelynek vagy egy európai jelentésben egy mellékmondatnak rendkívül tudunk örvendeni, noha 70 millió európai polgár ügyéről van szó! Ha ezt összehasonlítjuk a számunkra kevésbé fontos, sőt nem is humán kérdésekkel. mint például az állatvédelem, akkor egyenesen tragikomikusnak tarthatjuk a kisebbségi kérdés nemzetközi megítélését. Most pedig a migráció vonatkozásában még hátrányosabbnak tűnik a helyzetünk. Mert miközben harsányan hirdetik az Európát elözönlő százezrek emberi jogainak a tiszteletben tartását – megjegyzem: törvénytelen határátlépőknek minősülő migránsok emberi jogairól van szó –, senkinek nem jut eszébe, hogy állj meg, vándor, jó, hogyha védjük az ő emberi jogaikat, de ki emel szót a migránsválság által sújtott országok polgárainak a jogai védelmében, nem is beszélve az ezen országokban élő kisebbségek védelméről.
– Képviselő úr, Ön milyen válaszlépéseket vár az Európai Unió részéről a párizsi terrortámadás nyomán?
– Anélkül, hogy elfogult lennék, nem kezdhetem mással, mint azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök példás előrelátással jelezte a hónapokkal ezelőtt elkezdődött migrációs áradat várható hatásait és következményeit. Mindvégig riasztani próbálta a politikai döntéshozókat, az Európai Uniót a migránsválság várható következményeivel kapcsolatban. Hogy egy kicsit ironikusan fogalmazzak, az EU és a nyugati politikusok most kezdik utolérni vagy megközelíteni Orbán Viktort ezen a téren. Ma már a párizsi terrortámadás-sorozat nyomán a külügyi bizottság néppárti csoportjának az ülését az az általános vélemény uralta, hogy ez így nem mehet tovább. Változtatni kell, nemcsak a fenyegető terrorral szemben szükséges összefogni és fellépni, hanem ideje volna a migrációval kapcsolatos politikánkat is felülvizsgálni. Leegyszerűsítve így tevődik fel a kérdés: van-e kapcsolat a migráció és a terrorizmus között, illetve helyes úton járt-e az Európai Unió a migrációval kapcsolatos eddigi politikájában, vagy pedig ezen változtatni szükséges? A megszólalók túlnyomó többsége azon a véleményen volt, hogy a kettőt egymással összefüggésben kell vizsgálni. A legmarkánsabb véleményt Cristian Preda román néppárti képviselő fejtette ki, aki felmutatta Jean-Claude Junckernek a terrorizmussal és a migrációval kapcsolatos nyilatkozatát, amelyben az Európai Bizottság elnöke egymástól teljesen elválasztva beszél a két kérdésről és azon a véleményen van, hogy nem szabad egymással összefüggésben tekinteni a kettőre. Preda képviselő úr tudathasadásos állapotnak nevezte azt a helyzetet, hogy miközben az Európai Parlamentben és a tagországok részéről is egyre inkább érlelődik a meggyőződés, hogy a migráció egyik közege a terrorizmusnak, ezzel szemben a Bizottság elnöke ettől teljesen távol eső álláspontot foglal el és arra a következtetésre jutottunk, hogy a strasbourgi vitahéten igenis egymással összefüggésben kell vizsgálni a két kérdést, az önvédelmet, Európa biztonságának szempontját helyezve mindkettő elébe.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Megfigyelhető a munkahelyi levelezés
Egy bukaresti mérnök, Bogdan Bărbulescu bepanaszolta Romániát Strasbourgban, miután a román bíróságok elutasították korábbi munkáltatója ellen indított keresetét, amelyben azt állította, hogy megsértették emberi jogait.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) által hozott ítélete szerint nem jogsértő, ha a munkáltató megfigyeli egy alkalmazott munkahelyi levelezését. A férfit az érintett a cég eszközeinek magáncélú felhasználását tiltó belső szabályzatra hivatkozva 2007 augusztusában elbocsátották. A mérnök beperelte volt munkáltatóját, mondván, hogy titkos megfigyelése alkotmányos, illetve emberi jogait sértette. Miután a román bíróságok elutasították panaszát, a strasbourgi bírósághoz fordult. Szabadság (Kolozsvár)

Nem figyelnek a kisebbségi oktatásra
Nem tartja elfogadhatónak az oktatási minisztérium által közvitára bocsátott kerettanterv-tervezeteket Király András államtitkár. Az RMDSZ-es oktatási szakpolitikus szerint a három közül egyik változat sem veszi figyelembe a kisebbségi oktatás problémáit.
A tavaly december 23-án közvitára bocsátott javaslatokhoz január 23-áig várják a pedagógusok, diákok, szülők és civil szervezetek véleményét, ezek alapján készülne el az 5–8. osztályosok új tanterve. Király András felkérte a magyar pedagógusokat: tegyék meg javaslataikat, hogy január 23-án elő tudjanak állni egy alkalmazható alternatívával. (Krónika) MUNKÁBAN NINCS LEVÉLTITOK. Nem jogsértő, ha a munkáltató megfigyeli egy alkalmazott munkahelyi levelezését – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága egy román polgár perében. Egy bukaresti mérnök, Bogdan Bărbulescu azért tett panaszt Strasbourgban, mert a román bíróságok elutasították korábbi munkáltatója ellen indított keresetét, amelyben azt állította, hogy megsértették emberi jogait. Bărbulescu 2004 és 2007 között dolgozott egy magáncégnél, ahol a munkáltató felkérésére egy Yahoo Messenger-fiókot hozott létre az ügyfelekkel való kapcsolattartás céljából. A cég 2007 júliusában arról tájékoztatta, hogy levelezését egy héten keresztül megfigyelték, és mivel kiderült, hogy az internetkapcsolatot magáncélra használja, kirúgták. A strasbourgi bíróság szerint Románia nem sértette meg sem Bărbulescu tisztességes tárgyaláshoz való, sem a magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogát. Indoklásában a strasbourgi bíróság megállapította: Bărbulescu feladatainak teljesítését munkáltatója csak munkahelyi postafiókja megfigyelésével ellenőrizhette, és jóhiszeműen járt el. (Hotnews)
MÁR DIPLOMÁCIAI ÜGY. A norvég és román nagykövetség is bekapcsolódott a Bodnariu család ügyébe, amelyre Klaus Johannis államfő és Dacian Cioloş kormányfő is odafigyel. Az egész román sajtóban nagy visszhangot kapott ügyben nem közelednek az álláspontok: a Norvégiában élő román-norvég házaspár visszaköveteli gyermekeit, a norvég gyermekjogvédelmi hivatal pedig azt hangsúlyozza, hogy törvényesen járt el, amikor a testi fenyítésben részesülő gyermekeket eltávolította a szülőktől. A közvélemény megoszlik: egyesek szerint egy pofon még nem ok a család szétszakítására, mások úgy vélik, hogy a Norvégiában élőknek az ottani, szigorúbb törvényekhez kell igazodniuk. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gabriel Andreescu vezércikke a Beke-ügyről
A román állam számára nagy téttel bíró politikai témának, a demokrácia minőségi tesztjének számítottak – és úgy tűnik, annak számítanak ma is – a magyar–román viszonyok.
Bizonyítják ezt újabban a „leleplezett terrorista merényletnek" nevezett kézdivásárhelyi események is. Beke István Attilát, a magyarországi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) romániai szervezetének tagját 2015. december elsején az alkotmányos rend elleni cselekedet elkövetésének kísérletével és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésével gyanúsították meg és vették őrizetbe. Beke állítólag azt tervezte, hogy házi készítésű robbanószerkezetet robbant fel a Románia nemzeti ünnepe alkalmából felvonuló tömegben.
Idézünk a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyosztályának (DIICOT) közleményéből: „Az ügyben fennáll a megalapozott gyanú, miszerint revizionista-szeparatista céljai megvalósítása érdekében a szélsőséges-nacionalista magyarországi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Erdélyben olyan tevékenységet folytat, amely kiterjedhet a román állampolgárok és javaik elleni erőszakos cselekedetekre is. Szándékuk, hogy megnehezítsék vagy megakadályozzák a román hatóságokat abban, hogy az államhatalmat gyakorolják az úgynevezett »Székelyföldön«, mindez pedig annak a folyamatnak a része, amely Nagy-Magyarország visszaállítását célozza. B. I. A. gyanúsított, a magyarországi HVIM romániai kirendeltségének markáns tagja felvállalta, ezt követően pedig beszerezte a házi készítésű robbanószerkezet összeállításához szükséges eszközöket azzal a szándékkal, hogy nyilvános helyen, Kézdivásárhely település területén felrobbantsa a december 1-jei ünnepség alkalmából tartott rendezvény idején."
Az ügy számtalan aspektusa a nyomozati anyagban szereplő részletektől függ, a dossziéhoz azonban a nyilvánosságnak nincs hozzáférése. De hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak revizionista-szeparatista céljai vannak, az megállapítható a szervezet nyilvános tevékenységének kutatása alapján. Az alapszabályában szereplő előírásoknak – mint például: „a kisebbségi létformában élő magyar közösségek jogainak védelme", az Erdélyben élő magyarság önrendelkezési jogainak érvényesítése", „az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés következtében előállt igazságtalanságok bemutatása" – nincs szélsőséges jellegük.
Feltételezzük, hogy az „erdélyi magyarok önrendelkezése" „a magyarok belső önrendelkezését" célozza, ellenkező esetben valami értelmetlent eredményez. Viszont a mozgalom megnyilvánulásainak összessége alátámasztja a tagok törekvéseinek revizionista-szeparatista jellegét.
„A román hatóságoknak a többségében magyarok lakta vidékeken az államhatalom gyakorlásában való megakadályozása/hátráltatása" megfogalmazás a nacionalista jellegű posztkommunista manipuláció eszköze volt. Amikor 1991 őszén a román parlament napirendjén szerepelt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) megszervezésére és működésére vonatkozó törvénytervezet, a 4. Erdélyi Hadtestet riadókészültségbe helyezték, miközben a sajtó, valamint a képviselők és szenátorok hosszasan tárgyalták a Hargita és Kovászna megyék helyzetét taglaló jelentést, amely felrótta a románoknak a két megyéből való – egyáltalán nem bizonyított – „elűzését". 2001 novemberében a parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottsága előterjesztette „az államhatalom Hargita és Kovászna megyei elvesztéséről" szóló jelentését. A helyszíni vizsgálatok során ennek a dokumentumnak az állításai is merő spekulációnak bizonyultak.
A DIICOT állításainak „politikai" elterelését támasztja alá az úgynevezett „Székelyföldre" történő utalás is. A Székelyföld egy földrajzi, történelmi és kulturális tájegység, amely ugyanolyan mértékben „létezik", mint Olténia, Moldova vagy Munténia. Való igaz, hogy a Székelyföld nem képez területi-közigazgatási egységet, azonban a többi sem. Vajon miként minősítenének egy „úgynevezett Olténiát", „úgynevezett Moldvát" emlegető szerzőt? Az „úgynevezett Székelyföldet" emlegető szintagma ellenséges viszonyulást fejez ki a különleges státusú autonómiát igénylő magyar közösség törekvéseivel szemben, amelynek kapcsán a DIICOT-nak nem áll jogában állást foglalni.
A DIICOT magyarellenes, a SRI és a belügyminisztérium hírszerző szolgálatának állásfoglalásaiban is támogatott megnyilvánulása összhangban áll a Csibi Barna, a Magyar Gárda egyik vezetője, és Petrás János László, a Kárpátia zenekar énekese elleni vádemeléssel. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) két, folyóiratunk legfrissebb számában közzétett álláspontja a nyomozó hatóságok ama törekvése nyomán született, amelynek során érveket keresnek a militás magyarok megnyilvánulásainak törvényen kívül helyezésére. Az üzenetek revizionista jellegéhez ebben a két esetben sem fér kétség. Miközben természetesen fennáll a kérdés, hogy vajon Csibi Barna és Petrás János László tevékenységének betiltása szükségesnek bizonyul-e egy demokratikus társadalomban.
A Csibi Barna ügyére most nem térnénk ki, mivel az ügyészek által összeállított nyomozati anyag számos tisztázatlan elemet tartalmaz (mint például az a vitathatatlanul törvénytelen és uszító plakát, melyet egy csíkszeredai hipermarket mellé függesztettek ki „Szégyelld magad! Már megint zsidónál vásároltál!" felirattal – erről egyébként azt beszélik, hogy letakarták). Petrás János László esetében az eljárást azzal „indokolták", hogy a 2015. június 6-ai koncerten úgy szólította meg a közönséget: „Szép estét Csíkszereda, szép estét Székelyföld, szép estét Erdély, szép estét Nagy-Magyarország!", majd hasonló hangvételű és témájú dalokat adott elő.
A vádirat szerint „a kezdeményezést úgy szervezték meg, hogy az egyértelműen Nagy-Magyarország létezését közvetítse, a felszólaló pedig mindegyik »elszakított országrészről« említést tett [...] (hangsúlyozva, hogy a tényeket »a régi térképek figyelembe vételével« közli, illetve »reményeik szerint« ezek hamarosan ismét aktuálisak lesznek), a rendezvényen pedig a résztvevők többször is a »Vesszen Trianon!« és a »Székelyföld nem Románia!« jelmondatokat skandálták".
Ám a 2000/137-es kormányhatározat értelmében diszkriminációnak számít a Nagy-Magyarországra, illetve egyéb olyan formákra való felhívás, amely egyértelműen Erdély visszatérését támogatja 1918 Magyarországához? Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) joggyakorlata elég világos: efféle óhajok kifejezését a szólásszabadság szavatolja – lásd egyebek mellett az Egyesült Kommunista Párt és mások kontra Törökország ügyet (1998). Nem is lehet másképp, hiszen több tízmillió európai polgár – katalánok, skótok, írek, olaszok stb. – nemhogy hasonló szeparatista elveket vall, de még cselekszik is ezek érdekében.
Az az egyedi romániai eset, miszerint az alkotmány 30. cikkelye – amely garantálja a szólásszabadságot – jogkorlátozásként fogadja el „a felbujtást... a területi különválásra", nem változtat a helyzeten: az említett cikkelyt az emberi jogok európai egyezményének (lásd a 20 (1)-es cikkelyt) fényében kell értelmezni. És ha a nemzeti gyűlölet megnyilvánulásaként kezeljük a felhívást az etnikai egységért vívott harcra, akkor mindenkit a rács mögé kellene juttatni, aki elénekeli Románia hivatalos himnuszát.
Túl ezeken a „technikai" részleteken megjelenik egy második kérdés: hogyan boldogulnak az ügyészségek a román irredenta és sovén mozgalmak a szóban forgóval össze nem mérhető tömegével? Elegendő lenne számba venni a kézdivásárhelyi eseményekhez és a magyar szélsőséges aktivistákhoz kapcsolódó cikkeket és kommentárokat ahhoz, hogy „Ki a magyarokkal az országból!" és más hasonló felhívásokat találjunk; és a közterületeknek a „Besszarábia Románia!" revizionista kijelentéssel való szisztematikus lefedését.
A román magyarellenesség és irredentizmus széles körben elterjedt. Márpedig két különböző mércének a bevezetése – egynek a románok, egy másodiknak pedig a magyarok számára – azoknak az értékeknek az áthágását jelenti, amelyekre az érintett ügyészségek hivatkoznak annak érdekében, hogy cselekedhessenek. Az itt elemzett esetekben megfigyelhető, szembeötlő megkülönböztetéssel és az emberi jogok elleni provokációval a román ügyészségek valójában megnyitották Pandora – törvényes és politikai – szelencéjét.
Gabriel Andreescu
A szerző bukaresti emberjogi aktivista, az Emberi Jogok Új Folyóirata (NRDO) című kiadvány igazgatója. Az írás megjelent a folyóirat legfrissebb számában. Fordítás: Krónika. Krónika (Kolozsvár)

Elhúzódhat kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása
2039-ig is elhúzódhat a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása – állapította meg Dacian Cioloş miniszterelnök ellenőrző testülete, amely a restitúciós hatóság tevékenységét vizsgálta meg. A tegnap kiadott közleményükben ismertették a hatóságnál végzett vizsgálat következtetéseit. Megállapították, hogy a 2001/10-es törvény alapján, magánszemélyek által benyújtott visszaszolgáltatási kérelmek elbírálása 2005 és 2015 között lassú ütemben haladt, évente 1785 ügyben született döntés. Tavaly év végén még több mint 42 ezer kérelem volt a hatóság asztalán. Ha a jelenlegi ütemben folyik a restitúció, a folyamat csak 24 év múlva, 2039-ben zárul le.
A több mint 42 ezer kérelemből és a hozzájuk társuló iratcsomókból 12 134-et adtak ki a hatóság valamelyik alkalmazottjának, több mint 30 300, vagyis a kérelmek több mint 71 százaléka még feldolgozatlan. Az ellenőrző testület szerint a 2013/165-os törvény alapján elbírálandó több mint 11 500 kárpótlási kérelem 54 százaléka esetében még semmilyen lépést nem tett a hatóság az elbírálás érdekében. A törvény szerint május 20-áig kellene ez utóbbiak esetében döntésnek születnie, de ez azt jelenti, hogy a hatóságnak havonta 1688 kérelemről kell határoznia, miközben két és fél év alatt havonta csak 97 iratcsomót dolgozott fel.
Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága szólította fel 2010-ben, hogy tegye működőképessé az államosított ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslati rendszerét, miután több mint háromezer – a visszaszolgáltatás ütemével és a megítélt kárpótlással elégedetlen – panaszos perelte be az államot a strasbourgi bíróságon. Az ennek nyomán megszületett új jogorvoslati törvény 2013-ban lépett hatályba. Mint ismeretes, korrupciós ügyek is akadályozzák a restitúciót: az elmúlt évben több alkalommal is eljárás indult a restitúciós hatóság volt vezetői ellen amiatt, hogy ingatlanüzéreknek – akik a tulajdonosoktól vagy örökösöktől olcsón megvették a kárpótlási jogot – indokolatlanul magas, több tízmillió euróra rúgó kárpótlási összegeket ítéltek meg.
MTI. Erdély.ma

Asztalos: nem kell félni a „cenzúratörvénytől”
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között kirobbant vita miatt a jövő hétre halasztotta szerdán a képviselőház a végszavazást annak a törvénytervezetnek az ügyében, amelynek értelmében súlyos pénzbírság lenne kiróható azokra a magánszemélyekre vagy sajtóorgánumokra, amelyek megsértik valakinek az emberi méltóságát. A Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke által még tavaly beterjesztett jogszabályt számos bírálat érte, mivel egyesek szerint korlátozza a sajtószabadságot, és cenzúrát vezet be. Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke szerint azonban árnyaltabb a kép.
A törvénytervezet értelmében a rágalmazáson az olyan kijelentések vagy tettek értendők, amelyek egy társadalmi csoporthoz való tartozásuk miatt hoznak hátrányos helyzetbe egy személyt.
A tervezet azt is előírja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) keretében létre kell hozni az Emberi Méltóság és Tolerancia Előmozdításának Osztályát, amelynek a valamely társadalmi csoporthoz való tartozás miatti rágalmazás megelőzése lesz a feladata. A képviselőház jogi bizottsága növelte a rossz hírnév keltéséért járó bírságokat: a büntetés 1000-től 30 ezer lejig terjedhet, ha a diszkrimináció szenvedő alanya magánszemély, és 2000-től 100 ezerig, ha csoport. A szenátus által elfogadott verzióban a felső határ még 60 ezer lej volt.
A PNL ellenezte a jogszabály elfogadását, a párt szerdán a tervezet levételét javasolta a parlament napirendjéről, és végül jövő hétre halasztották a végszavazást. Gabriel Andronache PNL-es képviselő szerint a törvény túlszabályozza a kérdést, szerinte ugyanis a polgári törvénykönyv megfelelően rendelkezik a témában. Szerinte a törvény legfőbb célja a Facebook-kommentek és az újságírók elhallgattatása.
Hasonlóan vélekedik több jogvédő szervezet is: az Expert Forum, a Freedom House Románia és a Társadalmi Párbeszédért Csoport nyílt levélben fordult a képviselőkhöz, amelyben a tervezet elvetésére kérik őket. „Véleményünk szerint egy ilyen törvény eszközként használható a sajtó és a civil társadalom megfélemlítésére, és a szólássszabadság súlyos megsértéséhez vezethet" – áll a levélben, amelynek aláírói szerint a sértés, illetve a társadalmi csoport fogalma is nehezen meghatározható.
Liviu Dragnea ugyanakkor azzal indokolta a jogszabály szükségességét, hogy nem szabad megengedni a kisebbségellenes megnyilvánulásokat. Egyben kijelentette: a törvényben nincsenek olyan kitételek, amelyek büntetnék, hogy a sajtó bármit írjon a politikusokról. Alina Gorghiu, a PNL elnöke jelezte: pártja alkotmánybíróságon támadja meg a törvényt, ha a képviselőház elfogadja azt.
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke ugyanakkor a Krónikának szerdán úgy vélekedett, a helyzet lényegesen árnyaltabb.
„A vita túlpolitizált, sokan el sem olvasták a jogszabályt, amelynek pozitív oldala is van. Tartalmaz fontos előírásokat, mint például azt, amely szerint a közigazgatásban is előtérbe kell helyezni az esélyegyenlőség és az emberi méltóság témáját, mint ahogy azt is tartalmazza, hogy ezeket az elveket az oktatásban is alkalmazzák" – mutatott rá Asztalos.
A CNCD-elnök szerint a jogszabály nem a szólásszabadság korlátozását célozza. „Nem hiszem, hogy arról szól, hogy a politikusokat nem lehet anyázni" – fogalmazott. Rámutatott: a jelenlegi jogszabályok is tartalmaznak előírásokat a hátrányos megkülönböztetéssel szemben. Vannak értelmezési normák, jogi elvek, és az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatát is alkalmazzák ebben a témakörben. Asztalos kijelentette: a szólásszabadság elve fontos, ugyanakkor az uszításnak és az etnikai diszkriminációnak határokat lehet szabni, és szankciókat lehet miattuk kiróni.
„Ez a törvény nem a sajtóról szól, annak a szólásszabadsága más elbírálás alá esik, sokkal tágabb, hiszen a sajtó dolga éppen az, hogy tájékoztassa az embereket a közélet történéseiről, hogy azok ennek nyomán hozhassák meg döntéseiket" – ecsetelte az elnök. Rámutatott: az általa vezetett intézmény is szilárdan rögzített kritériumrendszer alapján értelmezi a szólásszabadság határait, és emlékeztetett: a CNCD határozatainak mintegy 90 százalékát bírósági döntés is megerősítette. Az újonnan létrehozandó osztály kapcsán rámutatott: annak feladata nem az, hogy szankciókat rójon ki, hanem az, hogy előmozdítsa az esélyegyenlőséget, például szakvélemények megfogalmazásával, illetve képzéseket tartson a sajtónak.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Norvégia felett beborult az ég
Tízezrek gyűltek össze az elmúlt hónapokban, hogy tiltakozzanak a Bodnariu család gyermekeinek elvétele miatt. Az ügy jelzésértékű – a norvég gyermekvédelmi rendszer eddig ugyanis több tízezer gyermeket szakított el a családjától.
Ma már közismert Marius Bodnariu és norvég felesége, Ruth története. Tragikus esetük sokakat megmozgatott. Százával, ezrével vonultak utcára az elmúlt hetekben Washingtonban, Houstonban, Vancouverben, Londonban, spanyol, olasz és ausztrál városokban, Bukarestben, Kolozsváron, Nagyváradon, Nagybányán, kifejezve szolidaritásukat, követelve a család újraegyesítését. Demonstrációra készülnek a következő időszakban San Franciscó-ban és New Yorkban is.
A történet röviden a következő: 2015. november 16-án a norvég gyermekvédelmi intézet, a Barnevernet, elvette mind az öt gyermeket a Bodnariu családtól. A vád: keresztény radikalizmus, családon belüli erőszak. A feljelentő a 9 éves Eliana és a 7 éves Naomi iskolai igazgatója volt, aki szerint a kislányok „nagyon keresztények”. Az igazgatónő szerint a lányok keresztény dalt énekeltek az iskolában, ami elfogadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a nagymamájuk olyat mondjon: „Isten megbünteti a bűnösöket”. Az ilyen tanítás hátrányosan befolyásolja a kicsik fejlődését, ezért a szülők „állami segítségre” szorulnak a nevelésben.
A tanárnő ezzel fordult a Barnevernethez (lépését később megbánta). Az ideológiai indíttatású feljelentést a lányok rajtaütésszerű kihallgatása követte. Még aznap megfogalmazódott a vád, a családot pedig nyomban szétszakították. A lányokon kívül elvitték az 5 éves Matthew-t, a 2 éves Johnt és a mindössze három hónapos Ezékielt is, akit édesanyja szoptatott. A gyermekeket titkos helyekre szállították Norvégiában.
A Bodnariu-eset nem egyedi történet. Bár a sajtó egy része nem, vagy alig beszél róla, több tízezer hasonló esetről tudni Norvégiában. A dolgok mögött az a „független” norvég gyermekvédelmi rendszer áll, amelynek vezetőit az oslói kormány nevezi ki, és amelyet Milos Zeman cseh elnök a náci rendszerhez hasonlított.
A norvég szisztéma
Marius Reikeras, a Bodnariu család ügyvédje egy emberi jogokban specializálódott jogász, aki éveken át tanulmányozta a norvég gyermekek eltulajdonításának problematikáját. Vizsgálataiból kiderült, hogy a Barnevernet minden alkalommal a családok végleges szétszakítását, a gyermekek végleges elvételét tartja szem előtt. Ez ellentmond az emberi jogoknak, amelyek a gyermekek ideiglenes elvételét írják elő, s azt is csak extrém, igazolt esetekben. A problémák helyreálltával pedig a gyerekek azonnali visszaadását sürgetik, a család újraegyesítésére fektetik a hangsúlyt. A különbség kapitális. Reikeras levélben hívta fel erre kormánya figyelmét, utalva rá, hogy az egyéni és családjogi nemzetközi normákat Norvégia is aláírta, ám nem tartja be. Erőfeszítései azonban nem jártak sikerrel.
Reikeras szerint az 1992-ben alapított norvég rendszert eleve úgy tervezték, hogy ne rendelődjék alá az emberi jogoknak. Emiatt a megyei jellegű intézetek köré csoportosuló bürokraták szabadon titkosíthatják ügyeiket, nem kell számot adniuk senkinek arról, amit tesznek. Hiába ítélte el Norvégiát 1996-ban az Európai Emberjogi Bíróság, vagy marasztalták el több alkalommal is – például 2007-ben amiatt, hogy a rendszer hamis bizonyítékokat gyártott a családok ellen –, a film forog tovább.
A norvég kormány továbbra is hatalmas összegekkel finanszírozza a rendszert, amely köré egy széles körű szociális szféra is kiépült. Sok alkalmazott, pszichológus, jogász és bíró él a Barnevernet jelentette anyagi előnyökből, az elvett gyermekeket befogadó családok pedig óriási támogatásokat kapnak, ami havi 10–12 ezer euróra is rúghat. Ekkora pénzeket, ekkora ambíciókat ölni egy ilyen tevékenységbe?! Tévéreklámokat finanszírozni a befogadók számának emelése érdekében ott, ahol a családoktól elvett gyerekek aránya már a rendkívül magas, 7 százalékos is meghaladta? Nos ahol baloldali politikusok szerint a gyermekek 25 százaléka (250 ezer) állami fennhatóság alá kell hogy kerüljön, ez már nem is olyan meglepő.
Több száz eset megvizsgálása alapján dr. Åge Simonsen arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyerekek eltulajdonítása mögött csak néhány esetben voltak komoly problémák. Az esetek zömében a bürokrata szubjektivitása döntötte el az okot, amiért a szülőkre „a gyermeknevelési képesség hiánya” címkét aggatták, és megfosztották őket palántáiktól. Marianne Skånland professzor, a kérdés szakértője hatvankilenc ilyen okot sorolt fel, amelyekből idézek néhányat. A gyermeket el kell venni, mert:
– az anya nagyon alacsony növésű, s amikor a lánya felnő, nem lesz képes vigyázni rá – a gyermek túl gyorsan eszik
– a gyermek túl lassan eszik
– az anya nem tudott olyan rántottát sütni, amellyel kielégítette volna gyermeke szükségletét, ráadásul a kenyeret is túl vékony szeletekre vágta
– a gyermek érdeklődve tekint az idegenekre, néha mosolyog rájuk – ez azt jelenti, hogy eltávolodott az anyjától
– az apa túl aktív, az anya pedig passzív
– az anya ideges lett, mikor a macskájuk a parkettre vizelt
– a baba elfordítja arcát, mikor az apja elkezdi mosni
– az anya a nagymamára bízza, hogy gyermekét vigye pszichológushoz, vagy más orvosi kezelésre – ez azt jelenti, hogy érdekeit a gyermeke elé helyezi
– a nagymama meg akarta ölelni az unokáit – az ilyen cselekedet rossz mellékhatásokat eredményez – az anya nem engedte 14 éves lányát, hogy elmenjen egy partira
Magyarul: „gyermekeiteket akkor vesszük el, amikor akarjuk”. Hátborzongató. Igen, ez történik Norvégiában. Ilyen „érvek” alapján szakítanak szét családokat, kergetnek kétségbeesésbe szülőket és nevelnek át „norvég módra” gyermekeket (közéjük tartozik a tömeggyilkos Breivik is). A Norvég Városi és Regionális Kutatási Intézet (NIBR) jelentése szerint ezeknek a gyerekeknek a körében nyolcszor nagyobb az öngyilkosok aránya, mint a saját családjukban felnövőké. A szülők pedig tehetetlenek. A máskor oly hangos civil szervezetek és a nyugati sajtó hallgat. Ez lenne a jövő Európája?
Add vissza!
Adott hát egy komoly pénzekkel finanszírozott rendszer, melyet senki sem ellenőrizhet, független az emberi jogoktól, bármilyen ügyet titkosíthat, és ipari porszívóként szívja el a családoktól a gyerekeket. Ha a szülők perbe fogják a Barnevernetet, a jogi procedúrák évekig elhúzódnak. Gyerekeiket győzelem esetén sem kapják vissza (sok ilyen eset volt), mert „már beilleszkedtek új otthonukba, és ártana nekik, ha megint megbolygatnák életüket”. Ha pedig a médiához vagy más nyilvános fórumhoz fordulnak, lépésüket a bíróság gyengeségként értékeli, megerősítő bizonyítékként arra nézve, hogy képtelenek a rendes nevelésre (ez az indoklás szintén megtalálható Skånland listáján).
Jan Simonsen egykori norvég parlamenti képviselő, az Európa Tanács Emberjogi Bizottságának volt tagja vehemensen kritizálta ezt a rendszert a családok ellen elkövetett mindennapi abúzusok és az aberráns kritériumok miatt, amelyek alapján ezt megengedik maguknak. Simonsen hazugsággal vádolta Norvégiát és annak bukaresti nagykövetét, amikor védelmébe vette a Barnevernetet. De a film forog tovább. A szavak közt pedig kiolvasható a háttér is: „a mintaértékű norvég jogok fölülírják az emberi és családi nemzetközi jogokat”. Vagyis: itt az új ideológia. A baloldali marxizmus és a nácizmus után kicsírázott az új élan vital (a dolgok belső éltető energiája – szerk. megj.), a baloldali... mindegymi.
Marius Bodnariu informatikusként dolgozott Bukarestben, majd megismerkedett Ruthtal, és összeházasodtak. Ezután Norvégiába költözött, ahol a helyi polgármesteri hivatalban folytatta pályafutását; jelenleg is ott dolgozik programozóként, immár 11 éve. Felesége asszisztens a helyi kórházban. Szomszédaik, ismerőseik és munkatársaik egyaránt rendes embereknek tartják őket. Erkölcsi züllési problémák szóba se kerülnek, távol áll tőlük az ilyesmi. Szép család, ami a fényképekből is kitűnik. És mégis. Egyszer csak megjelennek a „System” emberei, s a gyermekeiket elviszik. Csak úgy, minden bizonyíték nélkül. Rájuk rontanak, mint valami terroristákra, a feljelentőjük szerint ugyanis a gyerekek „túl keresztények”.
Ez pedig – a keresztény magatartás és a szülői fegyelmezés – az új ideológia szerint bűnnek számít! A szülők még előzetes figyelmeztetést sem kaptak. A kicsiken végzett orvosi vizsgálatok sem mutattak ki semmilyen rendellenességet, a rendszer bürokratái mégsem foglalkoztak azzal, hogy kihallgassák őket. Nem érdekelte őket a szülők hozzáállása, nem mondták nekik: „nézzétek, ezek a törvényeink, mi így értelmezzük őket, vigyázzatok, ilyet vagy olyat többé ne cselekedjetek”. Ezt a lépést is kihagyták, holott a nemzetközi szabályok ezt is előírják.
Norvégia felett beborult hát az ég. Egy önkényes rendszer, egy vaskos pénzkötegekkel operáló monstrum szívja el tízezrével a kicsiket a szülőktől, ideológiai alapon, egyre gyorsuló ütemben.
Három hónap, egy találkozás
Majd’ három hónap elteltével Ruth és Marius végre találkozhattak a kislányokkal. A lányok örömujjongással futottak ki az irodából, s ugrottak a nyakukba. Naomi Marius nyakába vetette magát, Eliana majdnem ledöntötte Ruthot. Majd mikor Marius is átölelte Elianát, a kislány zokogásban tört ki.
A rendszer felügyeletével megszervezett találkozó egy órát tartott, ami pillanatok alatt véget ért. Jött a kényszer, az elválás. Eliana szemében minden benne volt, ami ilyenkor lehetett; Naomi pedig semmiképpen sem akarta elengedni édesapját. Hogy a jogi helyzetükön ne nehezítsenek, a szülők győzködték a piciket, hogy jobb, ha most elmennek, ígérve nekik, hamarosan újból találkoznak. Aztán elmentek...
A bürokraták meg bezárták a dossziét, a démonok pedig dörzsölték a markukat.
Lőrinczi Lóránd. Krónika (Kolozsvár)