Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezetének elnöke kijelentette, miután a hatóságok még az általuk kért „minimumot“ – vagyis Székelyföld területi autonómiáját sem támogatták –, az MPSZ változtatni fog „mérsékelt“ politikáján, és sokkal szélesebb körű önrendelkezést fog kérni. Gazda szerint az ENSZ statútuma szerint is bármely népnek joga van az önrendelkezésre. /Bekeményít az MPSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 1./

Nagy Károly szerint a romániai magyar baloldal sorsát egy sötét ügy befolyásolta. 1947 telén a Bihar megyei (akkor még) Sziguranca magyar kommunista főnökének, Czellér Lajosnak a kezébe került a Vasgárda utolsó körlevele, amelyben közölték a gárda tagjaival, hogy az új helyzetben a titkosan működő szervezet feloszlik. Parancsba adták a tagoknak, épüljenek be a kommunista pártba. Arra buzdították őket, hogy igyekezzenek minél több zsidó és magyar személyt vezető tisztségbe juttatni. A kisebbség soraiból származó vezetők egyre nagyobb száma kiváltja a „hazafias jó románok”, főképp az értelmiségiek felháborodását a kommunista párt ellen. Czellér ezt az iratot átadta belügyminisztériumi feletteseinek. Ezek megtiltották, hogy az üggyel tovább foglalkozzon. 1948-ban Czellért megvádolták, hogy titoista ügynök, és bezárták. Később kiszabadult és a Belügyminisztériumban dolgozott. 1952 őszén halva találták a bukaresti Belu temetőben, jobb keze mellett pisztoly. Nagy Károly nem fogadja el, hogy öngyilkos lett. 1957-58-ban két vezető pártfunkcionáriusról kiderült, hogy vasgárdista. 1964-ben amnesztiával kiengedték a börtönből az összes politikai foglyot, a súlyos bűnökért elitélt vasgárdistákat is. (De Luka Lászlót és Lakatos Istvánt nem). A legismertebb magyar közéleti személyiség, aki körül 1989 után egy hiteles magyar baloldal kibontakozhatott volna, az Fazekas János, a Kommunista Párt központi vezetőségének tagja volt. Azonban javasolta a köztársasági elnöki tisztség megszüntetését és az Elnöki Tanács visszaállítását, ezért Ceausescu 1984-ben, 56 évesen nyugdíjba kergette a miniszterelnök-helyettesi funkcióból. Fazekas ellenezte a Bolyai Egyetem felszámolását 1959-ben, majd egyedül szavazott a Magyar Autonóm Tartomány nemzetiségi összetételének románosító megváltoztatása ellen. Fazekas 1984-ben a Ceausescu-diktatúrát és a nemzetiségek elnyomását leleplező levelet juttatott el Gorbacsovhoz, az ENSZ főtitkárához és az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez. Végül 1989 januárjában Sütő Andrással együtt újabb levelet intézett az említett személyiségekhez, ezúttal a falurombolás és a határokon lelőtt menekültek ügyében. Mindezek után logikus lett volna, hogy egyike legyen az RMDSZ vezetőinek. Nem így történt. Sőt. Amikor 1993-ban az RMDSZ brassói kongresszusának nyílt levelet akart átadni, már az előcsarnokból kiutasították. Nagy Károly súlyos hibát követett el, amikor Fazekas Jánost lebeszélte a magyar szocialista párt megalakításáról. 1995-ben megalakult egy demokratikus baloldali politikai platform. Létrejött annak bukaresti csoportja is, és ez Fazekas Jánost választotta meg elnökéül. A platform akkori országos elnöke azonban – bár erre az alapszabályzat nem jogosította fel, mi több Sütő András és Balogh Edgár írásban követelték Fazekas tisztségének elismerését – érvénytelenítette a bukaresti csoport választását. Tiltakozásképpen a bukaresti csoport feloszlott. – 2003-ban létrejött székelyföldön még egy baloldali platform, a Demokratikus Újbaloldali Fórum, azonban nem tett szert akkora befolyásra, hogy az RMDSZ politikájára befolyást gyakoroljon. Nagy Károly: Egy hitvallás margójára. Avagy miért nincs Romániában hiteles magyar baloldal? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./ A szerző a Demokratikus Újbalodali Fórum volt kongresszusi képviselője. Az írás első része: Szabadság (Kolozsvár), jún. 13.

Románia gazdasági növekedése a legdinamikusabb a térségben, amit viszont nem követ a humán fejlődés, azaz a felső- és felnőttoktatás, noha ebből a szempontból is haladás észlelhető – állapította meg az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) jelentése. A jelentés szerint a gazdasági fejlődés elsősorban a külföldi tőkének tudható be, közben nem csökken a munkaerő kivándorlása. Romániában az oktatási rendszer rosszul működik, a közép- és felsőoktatási képzés nem veszi figyelembe a piaci – és ennél fogva a gazdasági – szempontokat. A jelenlegi felsőoktatási rendszer nem versenyképes, nem biztosít egyenlő lehetőségeket és magában hordozza a korrupció lehetőségét. /Simon Judit: Humán fejlesztés – lehetne jobb is. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./

1992 és 2005 között egymillióval csökkent Románia lakossága, és folyamatosan csökken azóta is. Ezért az alacsony születési és magas kivándorlási aránnyal (mintegy 2 millió román él külföldön törvényesen) indokolható. Az ENSZ támogatásával összeállították Románia lakosságának Zöld Könyvét, amely elemzi a lakosság helyzetét és kilátásait, ennek hatásait, ugyanakkor egész sor intézkedést javasol. A Zöld Könyvet közvitára bocsátották, majd az összesített javaslatok alapján megszületne az országos stratégia, a Fehér Könyv. Az aktív lakosság száma meghaladja a tízmilliót, ebből csupán 4,5 milliót tesznek ki a nyugdíjjárulékot fizető alkalmazottak, mert nagyon sokan dolgoznak külföldön és feketén. A belföldi intézkedések között tartják számon a magánnyugdíj biztosításhoz szükséges feltételek megteremtését, a nyugdíjkorhatár kitolását, a részmunkaidős foglalkoztatottság lehetőségének megteremtését. 1967-ben és 1968-ban több mint félmillió gyermek született, majd 1985–1990-ben mintegy 360 ezer évente, addig az utóbbi évtizedben csupán 220 ezer évente. A születésszám csökkenése az oktatási hálózat átszervezését teszi szükségessé. A román állam az utóbbi években tett néhány intézkedést. 2003-ban egységesítették az anyáknak a gyermek kétéves koráig járó juttatás összegét. Míg 2003-ig ez az összeg az anyának a szülés előtti 12 hónapban kifizetett átlagjövedelem 85 százalékát jelentette, 2004-től kezdődően az országos bruttó átlagjövedelem 85 százalékát teszi ki. /Zöld Könyv Románia lakosságáról. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./

Magyarország és a határon túli magyar kisebbségek nagy része az EU-n belülre került, ami új típusú nemzetpolitika kialakítását igényli. Aktív magyar külpolitikára van szükség az EU-n belül, amely elsősorban a kisebbségi kérdések képviseletében következetesen lépne fel. Ilyen magyar aktivitásnak alig van nyoma. A koszovói rendezés kisebbségvédelmi megoldásait a magyar kormánynak el kellene fogadtatnia normaként az EU-n belül. Ezzel szemben viszont hivatalosan Magyarország elfogadta az ENSZ-terv keretében, hogy nem tekinti precedensnek e rendelkezéseket. Nem egy román pártvezetővel való tanácskozáson kellene nyilvánosságra hozni – mint tette ezt a múlt héten Gyurcsány Ferenc -, hogy a magyar kormány felülvizsgálta az elmúlt két évtized egyik következetesen vallott álláspontját a kisebbségi sorban élő magyarok autonómiájáról. Elvi szinten ugyanis eddig minden kormány támogatta a határon túli magyarok valamilyen autonómiáját. Ezt a konszenzust felrúgni egy éppen Magyarországra látogató román politikus kedvéért, nem biztos, hogy diplomatikus cselekedet, olvasható a Heti Világgazdaságban. A magyar-magyar kapcsolatok kérdését hiába is próbálná meg háttérbe szorítani a kormány, az olyan adottság, amellyel mindenféleképpen számolni kell. /Riba István: Nemzeti színek. = Heti Világgazdaság (Budapest), aug. 30./

Vita van a Szerbiához tartozó, de nyolc éve ENSZ-közigazgatás alatt álló tartomány, Koszovó jövendő státusát illetően. A második világháború utáni európai történelemben precedenst jelenthet a nemzetközi jog egy alanyának, jelen esetben Szerbiának a megcsonkítása. Az első világháborút lezáró béketárgyalásokon a többséget alkotó albán népesség akarata ellenére Koszovó Szerbia része lett. A két világháború között a koszovói albánok nem rendelkeztek kisebbségi jogokkal, Belgrád szerbek betelepítésével próbálta módosítani az etnikai arányokat. 1945 után népességrobbanás ment végbe az albánok körében: 1981-ben a koszovói lakosság 80, tíz évvel később pedig már 90%-át tették ki. A lakossági arányok 1999 óta még inkább felborultak: a 2,1 milliós népességen belül a szerbek ma már legföljebb 80 ezret tesznek ki. A NATO 1999 tavaszán végrehajtott katonai csapásai nyomán Koszovóban megszűnt a szerb közigazgatás és katonai-rendőri hatalom, és az albánok úgy érzik: eljött az ideje, hogy jogilag is elszakadjanak a gyűlölt Szerbiától. A nemzetközi közösség egyelőre tanácstalanul figyeli a kötélhúzást. Az államok túlnyomó többségét hidegen hagyja szerbek és albánok perlekedése. Van azonban két kormány, amely másképpen viselkedik, feltehetően azért, mert országuk területén is jelentős lélekszámú kisebbség él. Szlovákiában 550 ezer, Romániában 1,5 millió magyar él. A magyar kisebbség pártjai évek óta napirenden tartják az autonómia gondolatát, amelyről azonban sem a pozsonyi, sem a bukaresti kormány nem akar hallani. A szlovák kormány szerint Koszovó nem válhat függetlenné. Románia ellenzi Koszovó függetlenséget és a határok megváltoztatását. Az RMDSZ, illetve más erdélyi magyar szervezetek 1989 óta 12 tervezetet dolgoztak ki a magyarság autonómiájára vonatkozóan, ezek közül csak öt került a bukaresti parlament elé. Az RMDSZ első kormányzati szerepvállalásának (1996-ban) az volt az ára, hogy a párt háttérbe szorítja az autonómia-követeléseket; cserében a román politikai elit hajlandó kisebbségi jogokat biztosítani. A 2000-ben újból kormányzati pozícióba került RMDSZ kidolgozta a kisebbségi törvény tervezetét (benne az ötödik autonómiatervezettel), a tervezet azóta is a házbizottságoknál van, elfogadását főleg a Demokrata Párt és az államfő akadályozta. Basescu elnök érzi látványos mosolyoffenzívát kezdett Székelyföldön. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen – alig két héttel Basescu székelyföldi látogatása után – magyar és német nyelvű táblák jelentek meg. Olyan táblák, amelyekhez hasonlóknak tavaly novemberi kihelyezése után az egyetem (román többségű) szenátusa leváltotta a táblákat kiszögező két magyar adjunktust. /Belgrádnak „szurkol” Pozsony, Bukarest. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./

Adrian Cioroianu külügyminiszter szerint a román diplomácia azért nem szeretné, ha Koszovó függetlenedése precedenst teremtene, mert hátrányosan érintené Kelet-Európa stabilitását. Nem Erdély, hanem a Moldova Köztársaságról levált, magát elszigetelő Transznisztria tekintetében. Az International Herald Tribune szeptember 24-i száma azt írta, hogy Washington nyomás alá helyezte Szlovákiát és Romániát, mert a két ország nem támogatja Koszovó teljes függetlenségét attól való félelmükben, hogy a magyar kisebbség helyi közösségei nagyobb autonómiát fognak követelni, miközben az Egyesült Államok teljes mellszélességgel kiáll az albánok lakta tartomány függetlensége mellett. A nemzetközi sajtó felrótta Romániának, Szlovákiának, Görögországnak és Ciprusnak, hogy az EU miattuk nem tud egységes álláspontot kialakítani Koszovó ügyében. Basescu államfő és Cioroianu szerint tiszteletben kell tartani Szerbia területi egységét, Tariceanu kormányfő viszont júliusban kijelentette, hogy jelenleg az Ahtisaari-terv a legjobb megoldás, amely de facto függetlenséget biztosítana a jelenleg ENSZ-közigazgatás felügyelte tartománynak. /Sz. T. : Cioroianu: Transznisztria, nem Transzilvánia miatt félünk. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./

Újra hallatott magáról Ion Mihai Pacepa, Ceausescu egykori kémfőnöke, aki a hetvenes évek végén külföldre szökött és jelenleg is az amerikai hatóságok védelmét élvezi. Pacepa hollétéről hivatalosan senki nem tud, az amerikai hatóságok kivételével. 1978-ban szökött ki az Egyesült Államokba. Azóta – saját állítása szerint – bujkál a Szekuritáté, illetve a rendszerváltás óta a volt Szekuritáté elől. Hangsúlyozza, hogy az egykori kommunista titkosrendőrség ma is kutat utána, s ha megtalálják, az életével fizet a lassan három évtizede elkövetett „árulásért”. Pacepa gyakran közöl cikket a National Review című konzervatív amerikai hetilapban – Romániáról, a volt Szovjetunióról, sőt az ENSZ-ről is. Ugyanakkor perrel próbálja visszaszerezni a szökése után elkobzott javait, harcol a rehabilitálásáért. Felfogadta az egyik legnevesebb bukaresti ügyvédet, aki nemrégiben elérte, hogy Pacepa – tábornoki rangjának, ledolgozott éveinek és kitüntetéseinek megfelelően – havonta 20 millió lejes nyugdíjat kapjon a román államtól. Daniel Daianu, a PNL EP-listavezetője szerint Pacepa újabban egyértelműen jobboldali érzelmeket táplál. A National Rewiev-ben megjelent cikkeiben meglehetősen pozitív hangnemben ír Traian Basescuról. Pacepa nemrégiben Teodor Melescanu védelmi miniszterről sejttette, hogy jelenleg is aktív titkosszolgálati tiszt, legutóbb pedig megkérdőjelezte – a liberális EP-listáján szereplő – Daniel Daianu pénzügyi szakértő nyilatkozatát, miszerint 1978-ban kilépett az akkori kémszolgálatból. /Újra „kísért” az ex-kémfőnök. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./

Niculescu Tóni külügyi államtitkár felszólalt az ENSZ 62. Közgyűlésén. Előzőleg, 1996-ban, Genfben az ENSZ Emberi Jogok albizottságának égisze alatt működő kisebbségi munkacsoport ülésén is felszólalt a Nem Képviselt Népek és Nemzetek Szervezete (UNPO, az ENSZ társult tagja) svájci székhelyén, az RMDSZ nevében. A román kormány kisebbségpolitikáját, pontosabban a kilencvenes évek közepén elfogadott helyi közigazgatási, valamint a tanügyi törvényt kérte számon Bukaresten. Pozsonyban kormányra kerültek a magyarok képviselői. Megszerezték a miniszterelnök-helyettesi posztot is. Azóta sajnos jelentős visszalépés történt. Niculescu Tóni október 1-jén az ENSZ-ben, a Franciaország és az UNICEF által kezdeményezett A kiskorúak és a hadviselés című miniszteri találkozón szólalt fel. Másnap a Demokráciák közössége miniszteri gyűlésén kapott szót, október 4-én pedig előadást tartott a közgyűlés nagytermében a kultúrák és vallások közötti, valamint a békéért folytatott együttműködést célzó magas rangú párbeszédcsoport munkálatain. Az ENSZ-ben járatos kollégái készítették elő a szövegeit. Előadására kapóra jött Nagyszeben valamint az idei ökumenikus világtalálkozó. Bíró Anna-Mária a kilencvenes évek elején az RMDSZ-elnök akkori külügyi tanácsosaként szólalt fel Genfben. Niculescu szerint „sokat veszítettünk, amikor az angolul és franciául tökéletesen beszélő kolléganőnk „átigazolt” a világ legismertebb kisebbségkutató intézetéhez, a londoni Minority Rights Grouphoz”. /Ágoston Hugó: Magyar képviselő az ENSZ-ben. Beszélgetés Niculescu Tóni külügyi államtitkárral. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 19./

1956 őszén, 1957 elején az erdélyi kérdés megoldására négy, számos kitételében ma is továbbgondolásra késztető terv, elképzelés született. A négy tervezethez kapcsolódik a Bolyai Tudományegyetem Történelem–Nyelvtudományi Karának 1956. októberi diákszövetségi „Határozati javaslata”, amely mindmáig a romániai magyar egyetemi oktatás reformjának egyik legátfogóbb és legsokrétűbb programja. Ezek a tervek, elképzelések a román kommunista diktatúra egyik, véres terrorról ismert korszakában születtek. Tófalvi Zoltán közölte dr. Dobai István által megfogalmazott ENSZ-memorandum szövegét, melyet ő fedezett fel a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) bukaresti levéltárában. Dr. Dobai István a 2007-ben Kolozsváron megjelent Mulandó Szilágyság című kötetében elmondta, az ENSZ-memorandum néven ismert dolgozat legfőbb inspirálója Wesselényi Miklós, aki azt sugallta: az erdélyi kérdés megoldásának a vitatható területek méltányos megosztását és a lakosságcserét tartja. Dobai és társai úgy képzelték el, hogy „a magyar kérdés” egyfajta appendixeként az ENSZ elé tárják az erdélyi magyarságot a trianoni békeszerződéssel ért súlyos igazságtalanságokat és jogsértéseket. A memorandum egy-egy példányát el akarták juttatni az ENSZ-hez, a magyar és román kormányhoz, a Román Munkáspárthoz, illetve a legnevesebb magyarországi személyiségekhez. /Dobai István ENSZ-memoranduma. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./

Litván György, a budapesti ‘56-os Intézet egykori igazgatója az 1980-1990-es években több ízben kutathatott a francia külügyminisztérium levéltárában. Az 1956-1957-ben Magyarországon működő francia diplomaták által az akkori helyzetről és eseményekről hazaküldött, együttérző jelentések elolvasása késztette 1993 decemberében az alábbi sorok megírására. Az akkor nem publikált cikk most került elő az egy éve elhunyt történész irathagyatékából. Az Élet és Irodalom 45. száma közli Litván György: Párizsból nézve című, 1993. decemberéből való írását. Ebben írta: „Emlékezhetünk, mennyi találgatás hangzott el az utóbbi egy-két évben az 1957. augusztusi úgynevezett ENSZ-tiltakozásról, amelyben a magyar írótársadalom csaknem minden számottevő tagja – igaz, néhány jelentős kivétellel – aláírásával foglalt állást az »ötös bizottság« jelentésének az ENSZ közgyűlésén való napirendre tűzése és tárgyalása ellen. A ma is élő aláírók emlékezete elmosódott, írott dokumentum pedig ez ideig nem került elő arra vonatkozólag, miként tudott a hatalom viszonylag gyorsan és csöndben ennyi – és ilyen! – aláírást összegyűjteni. Nos, a budapesti francia diplomaták tudni vélték a titkot, s jelentéseikben Párizzsal is tudatták. Egyrészt leírták, hogy Orbán László, az MSZMP kulturális és tudományos osztályának akkori vezetője, tekintélyes írók egy csoportja előtt újabb írópereket helyezett kilátásba arra az esetre, ha megtagadnák az aláírást. Másrészt, amikor egyes írók módosítani, szelídíteni akarták a brutálisan »ellenforradalmazó«, rendőri szöveget, a franciák értesülése szerint felállt Tamási Áron, az előző évi Gond és Hitvallás egyik szerzője, s kijelentette: éppen azzal tehetjük nyilvánvalóvá, hogy erőszaknak engedtünk, ha tőlünk minél idegenebb szöveget írunk alá minél egyöntetűbben, minél nagyobb számban. /b. d. : Minél idegenebbet, minél egyöntetűbben. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./

Tőkés László az a közéleti személyiség, aki minden nemzetiség részére autonómiát biztosítana, aki azt szorgalmazza, hogy óvodától egyetemig állami pénzből finanszírozott oktatása legyen minden népnek. Ő az, akit emiatt legtöbbet támadnak. Cs. Gyimesi Éva a kolozsvári Szabadság című napilap hasábjain azt írta: „Az a keskeny út, amelyen Tőkés László jár, éppenséggel lefele vezet, a völgybe. A kétes értékű támogatók által manipulált mai László nem alkalmas arra, hogy benne lássuk Isten akaratának „kiábrázolását”. A cikkíró, dr. Újvári Ferenc üzeni Cs. Gyimesi Évának és eszmei rokonának, Fey Lászlónak, hogy feleslegesen kampányolnak az immár 17 éve a román nemzeti érdekeket kiszolgáló RMDSZ-nek. Vezetőik vagyoni állapota példátlanul gyarapodott. Frunda György szenátor mesés villát hozott össze, míg Tőkés László vagyona ma is ugyanannyi, mint 1989-ben. Az RMDSZ-kampány ma az egységféltés retorikájától hangos. Vajon ki vétett az egység ellen? Mi akadályozta meg az RMDSZ-t, hogy Tőkés László köré építsen ki egységet? Miért kellene ennek fordítva történnie? Oroszország elnöke, Vladimir Putyin októberben kijelentette: amennyiben Koszovó jövőjét Amerika javaslata szerint fogják rendezni, akkor Dobrudzsát vissza kell adni a bolgároknak, és Erdélyt a magyaroknak. A román sajtó szavait napokon át felháborodással elemezte, a magyarországi sajtó mélyen hallgatott. A jogbitorlók tele vannak félelemmel. A jogsértések ellen állandóan tiltakozni kell. A cikkíró szerint az első tiltakozás az lenne, ha Magyarország mindenkori elnökét az elcsatolt területek magyarsága is megválaszthatná. Ezzel bizonyíthatnánk, hogy a nemzet – Illyés Gyula szavaival élve – a magasban eszmeileg újra egyesül. Kárpát-medence népeinek jogvitás ügyeiben Erdély nagy püspöke, Márton Áron terjesztett be a bukaresti katonai törvényszéken rabruhában rendezési alternatívát: „Hogy Trianon miatt emlékirattal fordultam az ENSZ-hez, ez a vád megfelel a valóságnak, és ezért vállalom a felelősséget. Egy közös telekkönyvi tulajdont nem lehet csak úgy megosztani, hogy az egészet odaítélem az egyik társtulajdonosnak. ” A nagy püspök szavai mára semmit nem veszítettek érvényességükből. Kárpátalján az ukrán és a magyar, Felvidéken a szlovák és a magyar, Délvidéken a szerb és a magyar, Erdélyben, pedig a román és a magyar a társtulajdonos. Közöttük kell méltányos módon megosztani a közös vagyont. Az illető kormányok versenyezzenek abban, hogy saját ajkú lakosságuknak miként tudnak méltányosabb kulturális és területi autonómiát nyújtani. /Dr. Újvári Ferenc ügyvéd: Tőkés Lászlót kell az Európa Parlamentbe küldeni! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 21./

A Moldovai Köztársaság kiutasított két román diplomatát az országból, egyúttal hazarendelték az ország bukaresti nagykövetét. A két diplomatát nem kívánatos személlyé nyilvánították, mivel diplomata státusukkal összeegyeztethetetlen tevékenységet folytattak. A két ország közötti viszony az elmúlt napokban tovább romlott, amikor a chisinaui külügy bekérette Teodorescu román nagykövetet, és aggodalmát fejezte ki egy november végi nyilatkozata miatt. A nagykövet egyrészt azzal vádolta meg a moldovai illetékeseket, hogy halogatják a Romániával megkötendő partnerségi és együttműködési szerződés, illetve a két ország közötti határszerződés aláírását, másrészt pedig az 1947. február 10-én, Párizsban aláírt békeszerződés esetleges felülvizsgálatáról beszélt. A moldovai külügyi vezetés emlékeztette a román diplomatát, hogy az 1969-es Bécsi Egyezmény, illetve az ENSZ által 1978-ban elfogadott megállapodás értelmében a határokat rögzítő szerződések meghatározatlan időre szólnak, és azokat az érintett felek egyike sem módosíthatja egyoldalúan. Calin Popescu-Tariceanu román kormányfő sajnálatát fejezte ki, amiért a moldovai hatóságok ily módon jártak el a két román diplomatával szemben. Az elmúlt héten Vladimir Voronin moldovai elnök Brüsszelben azzal vádolta meg Romániát, hogy folyamatos agressziót folytat országa ellen. /Balogh Levente: Chisinau bekeményít. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./

A kommunizmus legsötétebb időszakát idéző körülmények között mutatta be 1956 erdélyi mártírjai /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című dokumentumgyűjteményének első két kötetét december 12-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári székházában Tófalvi Zoltán. A marosvásárhelyi történész kollégája, a köteteket szerkesztő Sebestyén Mihály alig kezdett hozzá a munkák méltatásához, amikor a lámpák kialudtak, a kitartó áramszünet okozta vaksötétben pedig zseblámpa és gyertya fényénél folytatódott a sötét kor felidézése. Sebestyén Mihály Tófalvi munkáiról azt mondta, „ha valaki szenzációs amerikai stílusú perbemutatásra számít, csalódnia kell. Itt teljesen unalmas peranyagok sorakoznak időrendben, kihallgatási jegyzőkönyvek, letartóztatási parancsok, kérdések és feleletek, az unalomig ismételt kérdések, kitalálás és valóság, politikai fikció, politikai álmodozás, börtönök, börtönőrök, kínzások és lelki gyötrelmek”. Sebestyén Mihály szerint meglepő az a naivitás, amellyel emberek összefogtak, hogy puszta kézzel megdöntsék azt a kommunista diktatúrát. Tófalvi Zoltán négykötetesre tervezett dokumentumgyűjteményének első két darabja a Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkész nevével fémjelzett szervezkedés, valamint a Szoboszlai Aladár pécskai római katolikus plébános személyéhez fűződő „összeesküvés” per- és börtönanyagába nyújt betekintést több száz kordokumentum révén. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverését követő erdélyi megtorlás időszaka ez, amelyről a készülő harmadik kötetben a Kolozsváron élő nemzetközi jogász, Dobai István nevéhez fűződő – és súlyos börtönévekkel büntetett – ún. ENSZ-memorandumkísérlet dokumentumai, a záró, negyedik könyvben pedig a megtorlást túlélők visszaemlékezései lesznek olvashatók. Az érmihályfalvi csoport az erdélyi magyarság státusának rendezését tervezgette, e per nyomán három embert végezek ki, többet bebörtönöztek. Tekintve, hogy az 1956-os forradalom másik erdélyi mártírját, Moyses Mártont 57 éve tartóztatták le Kolozsváron, az esten Boér Ferenc színművész a költő három versét szavalta el. Tófalvi Zoltán szerint az erdélyi megtorlást jelentősen fokozta a Kádár János vezette magyar állami és pártküldöttség 1958. februári romániai látogatásán tett bejelentése, miszerint a romániai magyarság sorsát Budapest a román vezetésre bízza, az ellenforradalmárokat pedig meg kell büntetni. /Benkő Levente: Álmok, börtönök, gyötrelmek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./ „Egy nemzedéknek kell kihalnia, és egy újnak kell születnie ahhoz, hogy a magyarországi forradalom minden mozzanata ismertté váljon a nagyközönség előtt” – mondta Sebestyén-Spielmann Mihály az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezésében tartott könyvbemutatón, ahol az érdeklődők Tófalvi Zoltán 1956 erdélyi mártírjai című sorozatának első két kötetével ismerkedhettek meg. Tófalvi elmondta: a Szoboszlai-per volt a legvéresebb 56 után, hiszen akkor tíz halálos ítélet született. Kutatásai során a szerző rálelt a temesvári börtönben történt kivégzés irataira is. „Az akkori hatalom még arról is gondoskodott, hogy az elítéltek között egyforma arányban legyenek magyarok és románok” – emlékeztetett a szerző, majd hozzátette: Szoboszlai Aladár igyekezett több nemzetiséget is bevonni elképzeléseibe, ortodox papokkal is tárgyalt. /Erdélyi mártírok ‘56-ja. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./

Megérkezett Bukarestbe, az április 2-án kezdődő NATO-csúcsnak George W. Bush amerikai elnök, elkísérte őt Condoleezza Rice külügyminiszter és Robert Gates védelmi miniszter is. Bush előzőleg Kijevben tárgyalt Viktor Juscsenko ukrán elnökkel, megbeszélésük fő témája Ukrajna NATO-csatlakozása volt. Az amerikai elnök támogatásáról biztosította Kijevet. Bushnak ez a második romániai látogatása, korábban 2004-ben járt Bukarestben, az ország NATO-csatlakozása alkalmával. Bush látogatására rendkívüli biztonsági intézkedések közepette kerül sor. Románia hatalmas erőket mozgósított, hogy a NATO-csúcstalálkozót semmi se zavarja meg: hatvan állam- és kormányfő, illetve csaknem háromezer meghívott biztonságát kell szavatolni. A bukaresti csúcson részt vesz Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is. /Világpolitikai témák a ma kezdődő bukaresti NATO-csúcson. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./

Borbély László, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje Jan Sand Sorensennel, az ENSZ romániai nagykövetével találkozott Marosvásárhelyen. Borbély és a diplomata ellátogatott a nagyrészt kihasználatlanul hagyott, lepusztult Maros-partra. A politikus itt a mandátumuk végét járó és az új listán szereplő tanácsosokkal közösen hét fát ültetett a marosvásárhelyiek által kedvelt Hétfák nevű folyószakasznál. Borbély a nagykövettel ezt követően megtekintette az ENSZ Fejlesztési Programjába (UNDP) foglalt középkori vár felújításra váró központi épületét, amelyre a Maros Megyei Múzeum pályázott 1,8 millió új lejt. /L. I. : Hét fával gyarapodott a Hétfák. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./

Nyolcadik alkalommal rendezték meg június végén, a Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fórumát Budakalászon. A VIII. Budakalászi Találkozóra nyolc országból érkezett (Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna) 90-nél több civil szervezet 72 küldötte. A fórum célja többek közt az volt, hogy képet adjon a civil szféra által végzett kulturális és közművelődési munka jelentőségéről; módszertani, szakmai segítséget nyújtson; információt adjon a határon túli magyar kulturális civil szervezetek napi munkájához; megerősítse a hazai és a határon túli magyar civil szervezetekkel való kapcsolatokat; felmérje a határon túli magyarok öntevékenységen alapuló közművelődési kezdeményezéseinek és közösségi erőinek támogatására rendelkezésre álló szellemi és anyagi erőforrásokat. A három nap alatt a résztvevőknek alkalmuk volt elbeszélgetni a meghívott előadókkal, többek közt Ékes József országgyűlési képviselővel, Dr. Szurmainé Silkó Mária Oktatás és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályának vezetőjével, Jankovics Marcellel, Zabolai Csekme Éva volt ENSZ tisztségviselővel. A fórum zárónyilatkozatot fogalmazott meg, ebben szerepel többek között: Változatlanul ragaszkodunk az egységes magyar nemzethez tartozás jogához, ennek érdekében kérjük a magyar állampolgársági törvény módosítását. Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szerbia és Ukrajna még nem tagjai az Európai Uniónak, sürgős megoldást kérünk az ott élő magyarok számára, a határátlépés megkönnyítésére az Európai Unió országaiba. Fontosnak tartjuk a civil szervezeteink közötti együttműködés és információcsere bővítését, kiterjesztve a társadalom minden területére. Ebben az együttműködésben kiemelkedő szerep hárul a híd szerepét betöltő határokon átnyúló régiókra és a határok menti kistérségekre. Ugyanilyen híd-szerepet kell betölteniük a magyar civil szervezeteknek a többségi nemzetekkel való kapcsolattartásban is. A politikai helyzet változása nyomán nemcsak a szomszédos országokban élnek magyarok, és vannak magyar civil szervezetek. Ezek a támogatási rendszer reformjának következtében kimaradnak a fő támogatási alapból. Emiatt kérjük az erre vonatkozó törvények módosítását. Elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk és szorgalmazzuk a magyar nemzeti kulturális stratégia kidolgozását. Felhívjuk az összmagyar politikum figyelmét, hogy jelenleg a csángó-magyarokkal kapcsolatos akciók, tevékenységek legtöbbször ötletszerűen, és néha az érdekeik ellenében történnek. Szükségesnek tartjuk egy átfogó stratégia kidolgozását megmaradásuk érdekében. /Gáspár-Barra Réka: Civil összefogás a magyarságért. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 1./

Idén június 3-án nemzetközi értekezletet tartottak Prágában a kommunista múlttal való szembenézésről. A konferencia az Európa lelkiismerete és a kommunizmus című nyilatkozatában erkölcsi jóvátételt követelt a kommunizmus áldozatainak. A prágai nyilatkozat aláírói között szerepel többek között Václav Havel egykori cseh és Vytautas Landsbergis volt litván államfő. A nyilatkozat népszerűsítéseként szeptember 18-án közmeghallgatást tartottak Brüsszelben az Európai Parlamentben. A totalitárius rezsimek és a közép-kelet-európai titkosszolgálati átvilágítások című rendezvényt az EP Zöldek. Európai Szabad Szövetség frakciójának három tagja szervezte. A meghallgatáson Bulgária, Csehország és a volt NDK helyzetét elemezték a meghívott előadók. Bernd Florath, a berlini Gauck Intézet projektvezetője a STASI, a volt NDK-s titkosszolgálat dokumentumainak kutatásáról, feldolgozásáról beszélt. Alapelvük: a német társadalomnak joga van megismerni a múltat, a fiatal generáció számára elérhetővé kell tenni a kommunizmusról szóló történelmet. Pavel Zacek, a prágai Totalitárius Rezsimeket Kutató Intézet vezetője előadásában visszatekintést nyújtott a cseh rendszerváltás folyamatával párhuzamosan indult kutatás folyamatáról. A kommunizmus bűneinek vizsgálata az ő esetükben is politikai támadások kereszttüzébe került. A belügyminisztert, aki 1996-ban engedélyt adott a titkosszolgálati dossziék részleges nyilvánosságra hozatalára, később megpróbálták politikai nyomással felelősségre vonni. A Kommunizmus Megkínzott Áldozatainak szófiai Központja részéről Jevgenyij Gencsev a szovjet modell bevezetésének borzalmait mutatta be. Elmondta, az áldozatok máig nem részesültek erkölcsi és anyagi kárpótlásban, Bulgária mind a mai napig nem tartja be a kínzások tilalmára vonatkozó ENSZ-egyezményét. Sükrü Altay, a törökországi Igazság, Kultúra és Együttműködés a Balkánon nevű egyesület vezetője bírálta a bolgár államot, amiért nem tett eleget az európai csatlakozás követelményeinek, a mai napig sem tette lehetővé a teljes átvilágítást, nem hozott létre egy intézményt a totalitarizmus áldozatainak emlékére, és nem tartja tiszteletben az Európai Kisebbségi Keretegyezmény előírásait sem. Maria Dermendzhieva, a Glasove bolgár napilap újságírója elmondta, hogy Bulgáriában a közélet nem tud nyomást gyakorolni a politikára, így lehetetlenné válik a kommunista rendszer kiszolgálóinak a politikából való eltávolítása. Tőkés László európai parlamenti képviselő üzenetét Szilágyi Zsolt kabinetfőnök tolmácsolta. Ennek lényege, hogy míg a fasizmus fő bűnöseit Nürnbergben bíróság elé állították, addig a kommunizmus perét mindmáig nem folytatták le. A kommunista titkosszolgálatok egykori magas rangú ügynökei ma is befolyással bírnak a politikában, a gazdaságban, a közélet különböző területein. A kommunizmus öröksége az újonnan csatlakozott országok uniós tagságával az EU belső ügyévé vált, ezért fontos, hogy a tagországok ne legyenek közömbösek ebben az ügyben. Gisela Kallenbach javasolta, hogy a jövő év első felében esedékes cseh EU elnökség alatt rendezzenek egy nagyszabású nemzetközi konferenciát a kommunista múlttal való szembenézésről. Szintén 2009 első felében látná megvalósíthatónak a volt kommunista országokban működő, a kommunizmus bűneit vizsgáló intézetek közötti hálózat létrehozását, amely a berlini intézet koordinációjával működhetne. Javasolta egy nemzetközi kutatóintézet létrehozását az egykori európai diktatúrák vizsgálatára. /Fel kell tárni a zsarnoki rezsimek múltját. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 20./

Az ENSZ közgyűlése 2008-at a nyelvek nemzetközi évének nyilvánította, az anyanyelvek nemzetközi napja február 21-én, a nyelvek európai napja szeptember 26-án van. Az orvos-páciens viszonyról szóló törvénykezdeményezést a képviselőház elutasította. Február 12-én ellenséges megnyilvánulásoknak lehettünk tanúi, jelentette ki Kerekes Károly RMDSZ-képviselő szeptember 30-án a képviselőházban: figyelmen kívül hagyták a beteg és orvos közötti hatékony kommunikáció fontosságát, holott enélkül lehetetlen az orvosi kezelés. A törvénytervezet legvehemensebb ellenzői annak a pártnak a képviselői voltak, amely magát demokratának és liberálisnak nevezi. Ezért Kerekes Károly emlékeztetett: 2007-ben a parlament ratifikálta a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelynek szerint a szociális intézmények, kórházak, öregotthonok tegyék lehetővé a betegség vagy öregség miatt ápolásra szorulóknak, hogy saját anyanyelvükön kommunikáljanak az orvosokkal, ápolókkal. Ugyanakkor az anyanyelvhasználat jogának megszegésére hívta fel a figyelmet Marosvásárhelyen, ahol „a magyar választók szavazatai segítségével funkcióba került polgármester, a helyi tanács határozata ellenére akadályozza a kétnyelvű utcanév-táblák kifüggesztését”. /(mózes): Be nem tartott vállalások. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 3./

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idei megemlékezéseinek az ad különleges aktualitást, hogy ötven éve végezték ki a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai per tíz halálraítéltjét. 2008. december 2-án lesz 50 éve annak, hogy kivégezték az érmihályfalvi csoport két halálraítéltjét /Sass Kálmánt és dr. Hollós Istvánt/, miközben a harmadik halálraítélt, Balaskó Vilmos érolaszi református lelkész büntetését életfogytiglani kényszermunkára változtatták. Az 1956-os magyar forradalom eszméivel való azonosulásért 1957. június 27-én a kivégezték Teodor Margineanu görgénykásvai születésű tüzérhadnagyot. 1959. április 20-án – ugyancsak Szamosújváron kivégezték az ozsdolai molnárt, Szígyártó Domokost. 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében 51 éves korában kivégezték a csíkszeredai származású tanítót, Tamás Imrét és féltestvérét, Tamás Dezső pénzügyi tisztviselőt. A megemlékezések sorából kimaradt a nyolc erdélyi magyar származású áldozatnak a felsorolása, akiket Kádár János bíróságai ítéltek halálra. Budapesten az elsőkként kivégzettek közül kettő erdélyi: a marosvásárhelyi születésű Dudás József és a Krassó-Szörény megyei származású Szabó János, a Széna téri harcok legendás parancsnoka /Szabó bácsi/. Mindkettőjüket 1957. január 19-én végezték ki. 1958. május 30-án Temesváron ítéletet hirdettek a Szoboszlai-per 57 vádlottja fölött is: 10 vádlottat halálra, a többit 3 év börtönbüntetéstől életfogytiglan tartó kényszermunkával sújtották. A halálra ítélteket 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték. Sass Kálmán a kisebbségi és erdélyi kérdés megoldásának kulcsát a kantonális Magyarország és Románia megteremtésében látta. Ő volt az egyetlen, aki súlyos megveretése ellenére a bírósági tárgyaláson minden, belőle erőszakkal kicsikart vallomását visszavonta. Az erdélyi ’56 egyik legnagyobb teljesítménye, hogy a legvadabb terror, diktatúra ellenére a kisebbségi, az erdélyi kérdés megoldására négy terv, alternatíva született. A két, már említett peren kívül dr. Dobai István „ENSZ-memoranduma” az erdélyi magyarság jogfosztását az Egyesült Nemzetek Szervezete elé akarta juttatni, az erdélyi kérdés megoldását a régió Magyarország és Románia közötti megosztásában és a lakosságcserében látta. Fodor Pál Erdély függőleges, azaz a történelmi Máramarostól kiindulva, egész Erdélyt kettészelő megosztásában és ugyancsak a lakosságcserében látta a lehetséges megoldási alternatívát. /Tófalvi Zoltán: 1956 tizenkét erdélyi mártírja. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

Mohácsi Viktória liberális európai parlamenti képviselő elnökölt az ENSZ Kisebbségi Fórumának első, Genfben tartott ülésén. A fórum témája a kisebbségi oktatás jelentősége, az oktatáshoz való jog diszkriminációmentes biztosítása volt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Hantz Péter a romániai kisebbségi oktatás hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Mohácsi Magyarországot és több mint 10 millió európai romát képviselve, megjegyezte: „a romák alapjogait érő sérelmek, mint például a diszkrimináció vagy az oktatás területén tapasztalt szegregáció, mind a mai napig olyan, orvoslást igénylő emberi jogi sérelmek, amelyek mind a tagállamoknak, mind az Európai Uniónak, mind pedig az ENSZ-nek is kihívást jelentenek. ” /Magyar képviselő elnökölt az ENSZ Kisebbségi Fórumán. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./

Sólyom–Basescu találkozók 2005. szeptember 14. : Sólyom László köztársasági elnök, aki New Yorkban részt vett az ENSZ-Közgyűlés jubileumi ülésszakán, kétoldalú megbeszélést folytatott Traian Basescu román elnökkel. 2007. február 11–13. : Sólyom László köztársasági elnök hivatalos látogatást tett Romániában. Bukarestben a magyar államfő Traian Basescu román elnökkel, Calin Popescu Tariceanu miniszterelnökkel folytatott megbeszélést az Európai Unión belüli együttműködés formáiról, a román–magyar kétoldalú kapcsolatokról, a nemzeti kisebbségek, a romániai magyar társadalom jogairól, az ötvenhatos romániai elítéltek rehabilitálásáról. 2008. október 23–27. : Sólyom László köztársasági elnök székelyföldi magánlátogatásán Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön találkozott erdélyi szervezetek képviselőivel. Csíkszeredában négyszemközti beszélgetést folytatott Traian Basescu román államfővel a pénzügyi válság hatásairól, a székelyföldi fejlesztési régiók kérdéséről, a két ország kapcsolatairól, a romániai ötvenhatosok kárpótlásáról, és együtt vettek részt az erdélyi magyarok ünnepségén, amelyen 1956-os hősökre emlékeztek. /Sólyom–Basescu találkozók. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./

Tőkés László EP-képviselő február 2-án Strasbourgban felszólalt a székelyföldi autonómia ügyében. Kifejtette: „Az ENSZ alapokmánya szerint az önrendelkezés joga minden népet megillet. Ez a másfél-két milliós erdélyi magyarságra is érvényes. Két évvel ezelőtt a Székely Nemzeti Tanács helyi, véleménynyilvánító népszavazást szervezett Székelyföld területi autonómiájáról. A mozgóurnás referendumon – a mesterségesen gerjesztett magyarellenes propaganda ellenére – a megkérdezett 210. 000 választópolgár 99%-a igennel szavazott a kérdésre. Legutóbb Székelyföld települési önkormányzatainak jelentős része újabb, teljes körű hivatalos népszavazást kezdeményezett. Az állami szervek és területi képviselőik, a prefektusok a székelyföldi magyarok békés, törvényes és demokratikus akaratnyilvánítását minden erővel gáncsolni igyekeznek. Kérem az Európai Parlamentet, Hans-Gert Pöttering elnök urat, hogy kövessék szoros figyelemmel a népszavazással kapcsolatos romániai fejleményeket, és vegyék védelmükbe a hatóság által fenyegetett önkormányzatokat. ” /Felszólalás a székelyföldi autonómia ügyében. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 3./

Történelmi jelentőségű per kezdődött a kambodzsai népirtás ügyében ítélkező phnompeni törvényszéken: a testület megkezdte az első egykori vörös khmer vezető büntetőperét, három évtizeddel a csaknem kétmillió ember halálát követelő véres események után. Az ENSZ közreműködésével létrehozott bíróság elé állt Kaing Guek Eav – más néven Duch –, aki az 1975–1979 közötti, Pol Pot nevével fémjelzett vörös khmer rezsim idején a legnagyobb kínzóközpont, az S-21 börtön igazgatója volt. Rajta kívül négy másik egykori vörös khmer vezetőt helyeztek vád alá: Khieu Samphan volt államfőt, Nuon Cheát, a rendszer főideológusát, Ieng Sary volt külügyminisztert és feleségét, Ieng Thirith egykori szociális minisztert. Ez utóbbi négy vezető életkora 76 és 83 év között van, valamennyiüket őrizetben tartják, de büntetőperüket még nem tűzték ki. A népirtással foglalkozó, kambodzsai és nemzetközi bírákból álló törvényszék 2006-ban jött létre, három évvel azután, hogy a Hun Sen – maga is egykori vörös khmer parancsnok – vezette kambodzsai kormány egy évtizedes halogatás végre megállapodott róla a világszervezettel. A Kína által támogatott, szélsőséges maoista vörös khmerek, miután elűzték a vietnami háborút támogató, Amerika-barát Lon Nol-kormányzatot, „forradalmi” ideológia nevében terrorrendszert vezettek be. A lakosság egynegyede esett a népirtás áldozatául, 1,7 millió embert gyilkoltak meg, gyakorlatilag kiirtották az értelmiséget, elnéptelenítették a városokat és a lakosság nagy részével kényszermunkát végeztettek. A Pol Pot vezette diktatúrának a vietnami hadsereg vetett véget 1979. január 7-én. /Megkezdődött a vörös khmerek pere. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./

Segesváry Viktor négy kontinens számos országában élt, több, egymástól különböző vezető beosztásban dolgozott, változatos témákban, három nyelven írt meg huszonkét történeti, művelődéstörténeti vagy eszmetörténeti kötetet, vendégszónokként számos kérdéskörben tartott előadást. Hogyan fért bele mindez most betöltött nyolcvan évébe? Teológus diplomát szerzett. Képzettségét Svájcba menekülése után két magas fokú diplomával „toldotta meg”. Előbb a genfi Református Teológiai Karon avatták a református teológia doktorává (1968), majd ugyancsak Genfben, a Nemzetközi Tudományok Főiskoláján, politikai tudományokban szerzett doktorátust (1973) Segesváry Viktor régi erdélyi család sarja. Apja 1926-ban átszökött Magyarországra, fia már Miskolcon született. Észak-Erdély visszatérése után a család ismét Kolozsvárra költözött. Ifj. Segesváry Viktor 1940–1944 között a Református Kollégium diákja volt, az érettségi vizsgát a háború után már Budapesten tette le. A Keresztény Diákok Egyesületének egyik alapítója volt; ezért 1949 januárjában eltávolították a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karáról. Akkor iratkozott át a Református Teológiai Akadémiára, ahol 1954-ben lelkészi diplomát szerzett. Az 1956-os forradalom idején a Keresztény Ifjúsági Szövetség társelnöke volt, ezért száműzetésbe kényszerült. Közel másfél évtizeden át Genfben élt, ahol előbb a francia–svájci református magyarok lelkésze, 1961–1963 között pedig felvállalta a Genfi Afrika-Intézet főtitkári teendőit. New Yorkban 1984–1994 között az ENSZ tervosztályának és műszaki együttműködési-fejlesztési részlegének főtanácsadója-konzultánsa volt, majd 2002-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Földrajztudományi Tanszékének, illetve a MTA Településfejlesztési és Regionális Bizottságainak meghívott előadója. Egyik munkája, a Magyarság és modernitás (2004) című tanulmánykötete felmérte az új társadalmi, gazdasági, művelődési és politikai kihívásokat. Segesváry Viktor ötvenöt év után egyhetes látogatásra jött Erdélybe. A Marosvásárhelyen megjelenő Látóban közölt hosszú beszámolója tanúskodik arról, mit jelentett számára ez az erdélyi út: „Visszatértem oda ahonnan jöttem – lelkileg és szellemileg – visszataláltam létem gyökereihez, az erdélyi patakok és folyók zúgásához, az erdők fáinak susogásához, gyermekkori felejthetetlen emlékeimhez. Életutam végre visszavezetett azok közé az emberek közé akikhez, mint a magyarság egy részéhez, tartozom.” Segesváry Viktor 22 kötetnyi összes műve, a Hollandiai Mikes Kelemen Kör kiadójának gondozásában, 2004–2006 között felkerült a világhálóra, és bekerültek az Országos Széchényi Könyvtár elektronikus katalógusába is. Ezzel ő az első Nyugaton élő magyar író, akinek teljes életműve a világhálón elérhető. /Lőwy Dániel: Évforduló – Gyarapodó életmű a lassan folyó időben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./

Tizenhárom év alkotómunkájára tette fel a koronát New Yorkban, az ENSZ kiállítótermében megnyitott kiállítás, fogalmazott Balog István, a nagyenyedi Inter-Art művészeti alapítvány megálmodója. Az Inter-Art alkotótáborban az évek során megfordult művészek színpalettájából összeállított válogatás eddig Gyomaendrődön, Bombayben, Isztambulban, Bukarestben, Kolozsváron, illetve a Washingtonban tárult az érdeklődők elé. A négytagú nagyenyedi küldöttség a New York-i Barks Community TV egyenes adásában bemutatta a német, francia, angol, román és magyar nyelven megjelent Egy más korbeli Nagyenyed képekben című, régi fotókat tartalmazó albumot. /Tamás András: Inter-Art New Yorkban. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./

Húsz év után fogadta el a parlament azt a törvényt, amely a kommunizmus politikai elítéltjeinek rehabilitálását tűzi ki célul. Többen kifogásolják, hogy a már idős korú érintetteknek a bírósághoz kell fordulniuk az ellenük hozott politikai ítélet eltörlése érdekében. A képviselők többsége megszavazta május 12-én azt a jogszabályt, amely az 1945. március 6. és az 1989. december 22. között meghozott politikai jellegű ítéletekre vonatkozik. A jogszabály annyi kedvezményt állapít meg, hogy nem kell bélyegilletéket fizetni a per elindításához. A kommunista börtönökben meghurcoltaknak legalább két pert is kell indítaniuk a román állam ellen, egyiket azért, hogy állapítsák meg: valóban politikai okok miatt született meg az egykori ítélet, a másikat pedig a kártérítés megítéléséért. A már csak Traian Basescu államfő kihirdetésére váró jogszabálynak számos bírálója is akad. Ion Ilie egykori politikai fogoly például megalázónak tartja, hogy idős személyeket rákényszerítenek a bírósági hercehurcára, aminek során be kell bizonyítaniuk, hogy valóban politikai okok miatt ítélték el őket. Az érintettek dolgát nehezíti, hogy 1964 után – amikor az ENSZ megtiltotta, hogy politikai okok miatt zárjanak börtönbe embereket – a bíróságok köztörvényesek közé sorolták a politikai elítélteket. Hihetetlen cinizmusnak nevezte a most elfogadott törvényt Varga Andrea, Romániában élő magyarországi történész, aki évek óta küzd a kommunizmus ideje alatt Romániában elítéltek rehabilitálásáért. A történész elmondta: az alkotmány eddig is lehetővé tette, hogy az elítéltek a bíróságon kérvényezzék az egykori ítéletek törlését, és ezt néhányan meg is tették. Azonban nem könnyű a levéltárakból beszerezni az egykori ítéleteket, valamint a peranyagot – magyarázta Varga Andrea. A magyarországi politikai elítélteknek bocsánatkérő levéllel együtt hazaküldték a rehabilitáló iratokat, míg a román jogszabály hosszas és költséges procedúra végigjárására kényszeríti az egykori foglyokat. Máté András RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint a levéltárakban most már sokkal könnyebben kiadják a kért iratokat. /B. T. : Politikai elítéltek megkésett rehabilitálása. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./

A magyar nemzet sokat hangoztatott határok feletti egyesítésének minden bizonnyal egyik legfontosabb színtere Brüsszel. A határon túlról érkező magyar képviselők itt egyebek mellett anyanyelvükön szólalhatnak föl, megtehetik tehát azt is, amit a saját országuk parlamentjében aligha. A magyar delegációk legsikeresebbike a Fidesz – Magyar Polgári Párté, állapította meg Laczkó–Vass Róbert. Újra a jelöltek közt van a nagyváradi születésű Gál Kinga, valamint a roma származású Járóka Lívia, akik az emberi jogi, Őry Csaba pedig szociális kategóriában lett az elmúlt évek valamelyikében az Év Európai Képviselője. Járóka ráadásul az EP legnagyobb frakcióját adó Európai Néppártnak az idei kampányarca. Hasonló eredményekkel egyetlen más térségbeli delegáció sem büszkélkedhet. Érdekes módon az első roma képviselőt nem a „demokratikus normagyakorlattal” rendelkező, cigány kisebbséget is számláló nyugat-európai országok delegálták az Európai Parlamentbe, hanem az Európai Unióba 2004-ben újonnan érkező Magyarország, éppen Járóka Lívia személyében. A Fidesz az EP-parlamentbe biztos befutó helyre jelölte a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnökét, Kósa Ádámot, aki a jelbeszédet is a hivatalos európai uniós nyelvek rangjára kívánja emelni. Ez a képviseleti felkérés nem a toleranciát és a másság iránt való figyelmességet úton-útfélen hangoztató pártok részéről érkezett. Gál Kinga erdélyi származásúként pontosan ismeri a kisebbségi lét problémáit, e tárgyban saját bevallása szerint is igazi szélmalomharccal bízta meg az őt jelölő Fidesz öt évvel ezelőtt. Az újdonsült képviselő asszonynak sikerült egy olyan kényes kérdésben, mint a vajdasági magyarverések, határozott állásfoglalásra bírni az Európai Parlamentet. Külön érdeme, hogy a romániai magyar kisebbség ügyét sikerült nevesítve is bevinnie különböző EP-dokumentumokba. A „roma kisebbség ügyének európai szintű kezelését” szorgalmazó MSZP egyetlen roma jelöltet sem tervez Brüsszelbe juttatni, befutó helyet ugyanis cigány származású politikusnak nem ajánlottak. A Szabad Demokraták Szövetsége kormányzati szerepvállalása, politikai hitelvesztése miatt választási küszöb alá esett. A listát a Brüsszelben és Magyarországon egyaránt megbecsülésnek örvendő politikus, Szent-Iványi István vezeti. A válságba sodródott Magyar Demokrata Fórum EP-listájának második jelöltje, Habsburg György komolyan gondolja jelölését. Az MDF meglepetése a hajdan ősellenségnek számító közgazdász, Bokros Lajos listavezetővé jelölése, amely gyakorlatilag a párt szétesését eredményezi. Bokros, ha bejut, éppen a jelenlegi fórumos EP-képviselőt, a Brüsszelben sikeres zöldpolitikust, Olajos Pétert üti ki a ringből Brüsszeli képviselőségre pályázik Morvai Krisztina a Jobbik Magyarországért Párt színeiben. Ő újsütetű radikalizmusa és antiglobalizmusa miatt közismert, jogászként az Európai Emberi Jogi Bizottságban és az ENSZ nőjogi bizottságában is dolgozott, a családon belüli erőszak és a nőkkel szembeni diszkrimináció kutatója. A felvidéki magyarok Magyar Koalíció Pártjának jelenlegi támogatottságát és a pártszakadás közeli állapotokat figyelembe véve bravúros teljesítmény lenne megismételni az öt évvel ezelőtti választási eredményeket. Ehhez ugyanis Szlovákiában a magyarság számarányát jóval meghaladó mértékben a szavazatoknak legalább 14 százalékát kellene megszerezniük. Reális esetben a felvidéki magyarságnak egy képviselőt sikerül a jelenlegi kettő helyett Brüsszelbe juttatnia, listavezetőként Bauer Edit újrázhat. Romániában a Magyar Összefogás listája brüsszeli képviselethez valószínűleg ugyanazokat a szereplőket juttatja. Listavezetőként a jelenleg egyéni mandátummal rendelkező Tőkés László végre tagja lehet a legtöbb magyar képviselőt (Fidesz, RMDSZ, MKP) tömörítő EP-néppárti frakciónak. /Laczkó–Vass Róbert: Európába mindahányan. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

Tófalvi Zoltán /sz. 1944. márc. 24./ marosvásárhelyi író, történész Korondról származik, behatóan tanulmányozta a fazekasok életét, munkáját. A Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán magyar–történelem szakon szerzett képesítést, majd a Kolozsvári BBTE történelem–filozófia szakán tanult. Később A Hét és az Erdélyi Napló hetilapok és a Román Televízió magyar szerkesztőségének munkatársaként dolgozott. Számos riport- és tanulmánykötete jelent meg. Kutatási területe a korondi népi fazekasság, valamint az 1956-os események és azok következményei. 1982. október 30-án tartották nála az első házkutatást. Az irodalmi alkotásnál is súlyosabb bűnnek számított néprajzzal foglalkozni Tófalvi tanulmányt ír a beszervezés „menetrendjéről”. A kiszemelt ügynöknek saját kezűleg kellett megírnia a beszervezési kötelezvényt, azt utána le is gépelték, amit az ügynöknek szintén alá kellett írnia. A jelentések zömét az információk alapján ugyan a tartótiszt – a „forrás” fedőnevét is feltüntetve – összegezte, de a Szekuritáté gondoskodott arról, hogy a dossziéban a saját kézzel írt jelentések is legyenek. Tófalvi úgy érzi, a kommunista diktatúra ellen lázadók történetének megírása, a periratok közzététele a legsürgősebb feladatok közé tartozik. A román történetíráshoz viszonyítva nagy a lemaradás. Eddig több százezer oldal periratot, az 1956 utáni hazai perekhez kapcsolódó dokumentációt olvasott át, fordított románról magyarra. Ezekből látja, milyen meghatározó, központi személyiség volt Márton Áron püspök. Abszolút tekintélynek számított. Dobai István nemzetközi jogász háromszor járt Márton Áron irodájában, hogy kikérje a tanácsát az általa összeállított ENSZ-memorandumról, annak ellenére, hogy református főgondnok volt. A később kivégzett Szoboszlai Aladár plébános is Márton Áronnak akarta megmutatni a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, a román–magyar konföderációt meghirdető elképzeléseit. Márton Áron a huszadik század egyik legjelentősebb magyarja volt. Tisztán látta az eseményeket, összefüggéseket. Tófalvi tízkötetesre tervezi az 1956-os eseményekhez kapcsolódó sorozatot, és ebből három jelent meg. A következők: a hazaárulási perekről négy kötet szól: az első a Szoboszlai-, a második az érmihályfalvi, a harmadik a Dobai-csoport, a negyedik a Fodor Pál és Csiha Kálmán és három Ferenc-rendi szerzetes pere, és lesz egy ötödik kötet, amelyben a túlélőket szembesíti a dokumentumokkal. Előkészületben van a negyedik és ötödik kötet. Ez lesz az első sorozat. A második sorozatban a Bolyai Tudományegyetem megszüntetéséhez kapcsolódó peranyagot dolgozza fel. Külön kötet tartalmazza majd Moyses Márton és Szokoly Elek, illetve a határon átszökött két fiatal perét. Tófalvi foglalkozik az unitárius egyház lefejezésével és az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének a perével is. A következő kötet a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének pere, 59 diákot, tanárt ítéltek el. Külön kötet foglalkozik majd a kolozsvári teológiai intézetben lezajlott eseményekkel. Lesz egy összefoglaló kötet a székelyföldi, szovátai, gyulakutai szervezkedésekről, amelyek közvetlenül a forradalom napjaiban, illetve utána zajlottak. 2006. december 17-én éjszaka betörtek Tófalvi lakásába. Feltűnő, hogy egy betörőt miért érdekelnek az 1956-os eseményekhez kapcsolódó levéltári dokumentumok? A megmaradt dokumentumokat, több tízezer oldalt szétszórtak a lakásban. Három hónapig tartott, amíg valamennyire rendszerezni tudta. Pótolhatatlan dokumentumok tűntek el. Most már azért beszél minderről, mert nem tartja otthon az anyagait. /Máthé Éva: Requiem a meghurcoltakért. = Krónika (Kolozsvár), máj. 22./

Végre felébredt a magyar diplomácia, és immár úgy viszonyul a szlovák nyelvtörvényhez, ahogy az megérdemli: minden lehetséges nemzetközi fórumon össztüzet nyit rá. A budapesti külügyminisztérium – az elmúlt években rá egyáltalán nem jellemző szívóssággal – előbb az EBESZ, most pedig az ENSZ és az Európa Tanács elé viszi a kirekesztő, sovén nyelvhasználati jogszabályt, amelyet júniusban fogadott el a pozsonyi törvényhozás. Azok után hogy Brüsszel nem érzi magát kompetensnek a témában, Leonard Orban, az EU többnyelvűségért felelős biztosa a mai napig nem foglalt állást a magyar–szlovák viszonyt történelmi mélypontra juttató nyelvi elnyomás ügyében. /Rostás Szabolcs: Elrettentés. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./