Több gyűjtés is indult Magyarországon Böjte Csaba árvái javára
Egész napos műsorfolyamban mutatja be december 16-án, vasárnap a Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány áldozatos munkáját a Duna Tv és az m1. Az MTVA még december 2-án, advent első vasárnapján indított akciót az alapítvány támogatására. A Jónak lenni jó elnevezésű kampány nyitóeseménye Csobánkán, az alapítvány első, Magyarországon létrehozott, bentlakó gyermekotthonában zajlott.
Az eseményen az MTVA vezérigazgatója, Böröcz Miklós, valamint a közmédia több műsorvezetője is részt vett, akik ajándékkal kedveskedtek az ifjú házigazdáknak, valamint az adventi dekoráció készítésében is segítettek. Böjte Csaba köszöntőjében rámutatott: a magyar emberek segítsége nélkül nem lehetne naponta enni adni 2300 gyereknek. 
A kéthetes akció zárul most vasárnap.  Mint a közmédia közleményéből kiderül, az egész napos műsorfolyamban fellép többek között Sebestyén Márta, Balázs Péter, Rátóti Zoltán, Kálid Artúr, Szentpéteri Csilla, Hobo, Eszenyi Enikő, Szent Martin és Kovács Katalin olimpiai kajakozó is. A műsor idején is Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekmentő missziója várja az adományokat. Vásárhelyi Tamás, az alapítvány magyarországi elnöke elmondta, hétfőig már csaknem hárommillió forint érkezett. A pénzadományok mellett tartós élelmiszereket és ruhákat várnak az alapítvány munkatársai. Az adománygyűjtésről bővebben a televízió honlapján találhatnak információt az érdeklődők.
Elindult a cipősdoboz szállítmány
Nem ez az egyetlen gyűjtés egyébként az erdélyi árvák számára. Idén immár hetedik alkalommal visznek Böjte atya és a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében cipősdobozokba csomagolt, karácsonyi ajándékokat Parajdra. Ennek keretében idén 2500 nehéz sorsú gyermeknek kerül biztosan ajándék a fa alá. Két iskola diákjai is állítottak össze ajándékcsomagokat, amelyeket szombaton Parajdon, egy karácsonyi ünnepség keretében adnak át a gyermekeknek.
Böjte: az ajándék gyógyít
„Az ajándék az, ami gyógyít, nyugtat, bátorít, erőt ad, a közelgő szent karácsony pedig jó alkalom, hogy Mennyei Atyánk példájára, aki fiát küldte el nekünk a Földre, mi magunk legyünk szeretteinknek az áldás, az igazi ajándék”  –  vallja Böjte Csaba, aki karácsony előtti gondolatairól az MTI-Press megkeresésére beszélt. „Ha ilyenkor, az ünnepek közeledtével mindenki a saját családjában, portáján igyekezne harmóniát teremteni, kitakarítani, az egész világ sokkal szebb és békésebb lenne” – jegyezte meg a főként adományokból már 2350 elárvult gyerekről gondoskodó, Déván élő ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány életre hívója. Megítélése szerint harmónia azonban csak a szívből jövő szeretet igaz érzésével teremthető meg. E nélkül a méregdrága ajándék is legfeljebb – akár egy harsogóan díszes, de üres doboz kibontva – csalódást kelt. „A jótett, az erény gazdagabbá, örvendezővé tesz bennünket, márpedig jónak lenni – mint tudjuk – örömteli dolog. A jó példa pedig ragadós, meglepően sok követője akad, akár a rossznak, ami viszont inkább lehúzza az embert – szögezte le. – A belső békénket, nevezzük akár boldogságnak, nem a javak felhalmozásával, tapsok kicsikarásával, egymás fölé kerekedéssel teremthetjük meg – elég hozzá jót tenni.”
Mindenki tehet szeretetteljes gesztust
A maga szerepéről szólva hangsúlyozta, hogy Isten megbízottjaként ő egyfajta „reklámhordozónak” tekinthető, aki a szolidaritás érzését igyekszik felerősíteni, amerre jár. Szerinte az állam és az egyház a szociális kérdéseket nem tudja megoldani, ehhez elengedhetetlen az emberekben meglévő nagylelkűség ébrentartása. „Megannyi Böjte atyaként mindenki tehet a környezetében, az utcájában valami olyan apró, szeretetteljes gesztust, amellyel a rászoruló gyerekeken, családokon lendíthet. Amit alighanem más pénzért sem csinálna meg, de mi ezzel a cselekedetünkkel kedvező irányba terelhetjük a dolgokat  – magyarázta. – Sok ilyen kis pozitív impulzus pedig összeadódva elérheti a kritikus tömeg szintjét. Amikor a közömbösség helyét a segítőkészség, a gyámolítás szelleme hatja át, a közhangulat, az általános életérzésünk is nagyot javulhat.”
A válságról, az élet nehézségeiről  eközben úgy vélekedett, hogy nem a világgal van a baj, hanem az emberekkel. „Gyakran úgy járunk, mint a kapatos székely ember, aki hazafelé a sötétben nekimegy egy oszlopnak, aztán körbetapogatja, és bosszúsan megállapítja: csapdába kerültem, be vagyok zárva. Bódult állapotban nem érzékeli, hogy több irányba is folytathatná az útját. Nyafogunk, pánikolunk, holott jobb körülmények között élünk, mint a középkorban akár egy király – fejtette ki a szerzetes. – Az elmúlt ezer évben például soha annyi ruhája nem volt elődeinknek, mint nekünk, a hűtőszekrényünk tele van mannával. Sok az egészségtelenül kövér ember, miközben a Kárpát-medencében mindenütt megkapálatlan, gazos kerteket, leszűretlenül hagyott almafákat, üres ólakat látni. Pedig megmaradásunk jórészt azon múlik, hogy az őseink által megművelt földeket újból termővé tegyük. Igazi bajok persze időről időre óhatatlanul ránk törnek, de ennek hozadékai is vannak: ilyenkor gyönyörű, szép emberi vonások kerülhetnek elő.”
Szépülő világban élünk
A ferences szerzetes  ugyanakkor nem osztja azok álláspontját, akik szerint rossz irányba halad az emberiség, szerinte kibontakozó, szépülő világban élünk, még akkor is, ha a „gonosz lélek ezerrel próbálja gyalázni”. Példaként említette, hogy az elmúlt 20 évben – szemben a korábbi évszázadok gyakorlatával – a Kárpát-medencében senkit nem öltek meg hite, világnézete vagy nemzeti identitása miatt. „A mai emberből leginkább a hit hiányzik. Hit nélkül pedig a napi élet is nehezen működik – hangsúlyozta. – Még a földműves sem kezdheti a tavaszi szántást anélkül, hogy hinne abban: erőfeszítése eredményéből ősszel kenyér készülhet. Az ember tévedhet, a politikusok vagy a kormányok a szeg mellé üthetnek, de hinnünk kell benne, hogy a világ jó kézben van. Isten dolgozik, gondoskodik rólunk. Ha azonban a fiókja rángatása miatt egy szekrény a fejünkre borul, a balesetért nem hibáztathatjuk az asztalost.”
Krónika (Kolozsvár)

Otthonosan népi örökségünk kincsestárában (Fölszállott a páva)
Védnökséget vállalt az UNESCO a Fölszállott a páva versenyműsor felett, ezzel ismerve el a magyar hagyományőrzők és a közmédia közös munkáját. Tavaly a magyar táncházmozgalom mint módszer bekerült az UNESCO szellemi-kulturális örökségébe. E két kitüntetés az eddigi legnagyobb elismerése mindannak, ami az elmúlt negyven esztendőben történt nemzeti kultúránk legősibb darabjainak megőrzése érdekében.
A negyven évvel ezelőtt indult táncházmozgalomnak ma több mint százezer követője van a Kárpát-Medencében, az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza által szervezett Fölszállott a páva című 2012-es népzene- és néptáncvetélkedőnek pedig több száz résztvevője és több millió nézője. E kettő elválaszthatatlan egymástól. Utóbbi nem így lenne, ha Magyarországon Sebő Ferenc, Halmos Béla, Erdélyben Kallós Zoltán, Pávai István, Pap István Gázsa, Könczei Árpád és még sokan mások nem indultak volna el Bartók Béla és Kodály Zoltán, Martin György és Lajtha László nyomában gyűjteni, és amit megtanultak, nem vitték volna tovább. Gombamód szaporodtak a táncházak, majd egyiket-másikat a kommunizmus utolsó éveiben betiltották, de mint kiderült, a szívekből nem lehetett kitiltani népzenei és néptáncanyanyelvünket. Mára nemcsak hivatásos együttesek, zenekarok révén él a magyar népzene és néptánc, éppen a Fölszállott a páva verseny mutatta meg, az egész magyar nyelvterületen vannak őrzői és továbbvivői népi kultúránknak. Függetlenül attól, ki nyeri meg a versenyt, az elmúlt hetekben olyasmit láttunk és hallottunk a magyar köztelevízióban, ami felér egy népzenei és néptánctanfolyammal, mert a látvány mellett a zsűri értékeléséből kikerekedett több évszázad magyar népi kultúrájának története, alakulása. A szakma legkiválóbbjai – Agócs Gergely népzenész, népzenekutató, Diószegi László koreográfus, néptánckutató, Tímár Erzsébet néptáncművész, oktató, Sebestyén Márta népdalénekes, hangszeres előadóművész, Sebő Ferenc zenész, énekes, dalszerző, népzenekutató, Zsuráfszki Zoltán néptáncművész, koreográfus – elemezték, méltatták a produkciókat, illetve mutattak rá a hibákra, ugyanakkor azt is hangsúlyozták: a televíziós műsorokban is látható, hallható bemutatkozások az elődöntőkben és a középdöntőkben olyan minőséget képviselnek, ami a műfaj amatőr világában a legmagasabb színvonal. Zenekaroktól, táncegyüttesektől, egyéni, illetve páros előadóktól láttuk Erdély, a mai Magyarország, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja legszebb táncait, hallottuk hagyományőrző vidékek muzsikáját, néhány hét alatt bejártuk velük az egész Kárpát-medencét kelettől nyugatig, északtól délig. Ennél szebb szellemi utazásra aligha vágyhatunk.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több mint 70 millió forintot hozott Böjte atya árváinak a közmédia gyűjtése
Több mint 72 millió forint gyűlt össze a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkáját támogató, a közmédia által indított Jónak lenni jó elnevezésű jótékonysági akcióban – tájékoztatott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
Az összeg legnagyobb része a vasárnapi gyűjtés során került ki, aznap a magyarországi közszolgálati média egész napos műsorfolyamot szentelt az erdélyi árvák megsegítésére. Az M1, a Duna és a Duna World, valamint a Kossuth és a Petőfi Rádió is csatlakozott a projekthez, amelynek eredményeként 29 országból érkeztek az adományok. Vasárnap 22 óráig 72 millió forint gyűlt össze.
Több mint negyvenezren telefonáltak a 13600-as számra és ütötték be a 20-as kódot; a stúdióban ülő műsorvezetőket 1600-an hívták különböző felajánlásokkal. A neves közéleti személyiségek által árverésre felajánlott tárgyak közül több is magas áron kelt el, ezeket az mtv.hu/jonaklennijo oldalon tekinthették meg az adakozni vágyók.
Híres emberek az ügy mellett
Másfél millió forintért vitték el az a herendi tálat, amelyet köztársaságielnök-feleségek láttak el autogramjukkal, de elkelt Szente Vajk karikatúrája, Erdélyi Claudia műsorvezető pasztellfestménye, Berki Krisztián olimpiai bajnok dedikált pólója, Kányádi Sándor sorszámozott könyve, Nagy László kézilabdás cipője és a Vígszínház által felajánlott, a Padlás című előadásban Varázskönyvként használt gyönyörű és értékes kellék is.
Érdekességnek számít, hogy egy betelefonáló hölgy azt jelentette be, hogy bezárni készül menyasszonyiruha-kölcsönző boltját, s a teljes készletet felajánlja a Dévai Szent ferenc Alapítvány javára, hogy az onnan kikerülő fiatal lányoknak legyen, mit felvenniük életük egyik legszebb napján. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója eközben száz ingyen belépőt ajánlott fel az alapítvány által nevelt gyerekek számára a jövő évi magyarországi Forma 1-es futamra, míg Zoób Kati divattervező gyakornokságot ajánlott fel. Mádl Dalma asszony személyes felajánlása, egy Szent Ferencet ábrázoló Kass János-festmény még gazdájára vár, ahogyan más értékes tárgyak is. Az MTVA a tárgyak licitjét december 23-ig meghosszabbította.
Számos – egyéni és céges – adomány is érkezett: kiemelendő a Mol Zrt. 20 millió forintos adománya vagy a Zwack Unicum Nyrt. által felkínált kétmillió forint, de magánszemélytől is érkezett 5 millió forint az alapítvány számlájára. „A Jónak lenni jó kampány rendkívül sokakat elért és adakozásra buzdított. December 16-án a Jónak lenni jó című, egész napos jótékonysági műsorfolyam az M1, a Duna és a Duna World csatornákon együtt összesen 2,3 millió nézőt ért el, ami azt jelenti, hogy a népesség 25 százaléka a televízió képernyőjén követte az eseményeket” – írta az MTVA sajtóirodája. A közlemény arra is kitér, hogy sokan anyagi erőforrás hiányában önkéntes munkájukat ajánlották fel a Böjte Csaba testvér által működtetett mintegy 200 háznak határon innen és túl. A hátrányos helyzetű és nehéz sorsú gyermekek gondozására és ellátására az alapítvány önkénteseket is keres, így nagy értéke van az ilyen típusú felajánlásoknak is.
Böjte Csaba meghatódottan fogadta a nem várt adakozási kedvet, majd az összegből 10-10 millió forintot felajánlott a kárpátaljai és vajdasági hasonló profilú egyházi alapítványok javára.
Angyaljárás a parajdi sóbányában
Más adományok is érkeztek egyébként a hét végén az erdélyi rászoruló gyermekek és családjukszámára: immár hetedik alkalommal szervezett szombaton ajándékozó előkarácsonyt  a dévai Szent Ferenc Alapítvány nagycsaládja, illetve támogatóik a parajdi sószentélyben. Már az is különlegessé teszi ezt a közös angyalvárást, hogy a különböző településeken élők elutazhatnak Parajdra.
Az alapítvány ilyenkor meghívót küld a plébániákra is, hogy bejárható távolságon belül ne maradjanak ki a hátrányos helyzetű gyermekek. Idén először a moldvai Lészpedről is érkezett csoport. „Aki nem hisz abban, mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan oda állnak mellé” – idézte Csaba testvért a szervezők nevében a helybeli Szent Borbála Napközi Otthon vezetője, Kovács Ágnes. Mindenkori támogatójuk a helyszínt biztosító sóbánya, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat és adományozóik. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium diákjai, akiknek iskolájuk idén százéves, hatodik éve jótékonykodnak: idén 450 ajándékokkal teli cipősdobozt gyűjtöttek és csomagoltak be a dévai Szent Ferenc Alapítványnak.
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyiek a nemzet színpadán (Fölszállott a páva)
Közönségdíjas a balánybányai Ördögborda Néptáncegyüttes, a kosteleki (gyimesi csángó) Szellő Néptáncegyüttes pedig a legjobb, határon túli produkció díját kapta meg a vasárnap zárult Fölszállott a páva Kárpát-medencei népzene- és néptáncvetélkedőn, amelynek döntőjében a kolozsvári Harmadik zenekar másodikként végzett a zenekari kategóriában.
A Duna Televízió, az MTVA és a budapesti Hagyományok Háza által tavasszal meghirdetett tehetségkutató vetélkedőre négyszázötven produkcióval közel kétezer versenyző nevezett be, a többfordulós megmérettetésen a továbbjutók szakaszonként más-más vidék táncát, zenéjét, dalát tolmácsolták a döntő felé haladva egyre magasabb színvonalon. Az erdélyi népzenei és néptánckincsből majd mindenki merített, függetlenül attól, hogy Felvidékről, Vajdaságból, Magyarországról érkeztek-e a versenyzők, és nem véletlen, hogy ennek a kincsnek szépsége, gazdagsága az eredményekben is megmutatkozik. A hazai nyertesek esetében a népszerűség nem véletlen – ebben a kultúrkörben sokan ismerik Sándor Csaba néptánc-pedagógiai munkáját, amellyel Balánbánya és környéke gyermekeit, fiataljait saját értékeik felé fordítja több mint egy évtizede, és azt is sokan tudják, az Isten háta mögötti Kosteleken a sepsiszentgyörgyi Imreh Éva és Ferencz András (mindketten a moldvai magyar oktatási program tanítói) milyen eredményesen vitte vissza a falu gyermekközösségébe, fiataljai közé a magyar nyelvet és néphagyományokat. És hogy a versenyzők tudástartalékának ébren tartóit, a verseny mestereit is közel hozzuk Háromszékhez, a neves zenészekből, táncosokból, énekesekből, koreográfusokból álló testületben ott volt Orza Călin, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes egykori táncosa, koreográfus-rendezője, több erdélyi és magyarországi hivatásos együttes által jelenleg is sokat foglalkoztatott koreográfus. A Fölszállott a páva nyertesei: énekes és hangszeres szólisták kategóriában a bácskai Kupuszinából (Bácskertes, Vajdaság) érkező Csizmadia Anna, a táncos szólisták és táncospárok kategóriában a budapesti Berecz István, a népzenekarok közül a tornaljai (Felvidék) Parapács zenekar, a táncegyüttesek közül a jászberényi Jászság Népi Együttes. Véget ért tehát a negyven éve indult táncházmozgalomból kinőtt, népzenét és néptáncot kedvelő és művelő nemzedék eddigi legnépesebb, legszebb, legnemesebb és legszínvonalasabb versenye, amelynek közel kétezer résztvevője és több millió televíziónéző a nyertese. Kétség nem fér hozzá, a Fölszállott a páva méltán érdemelte ki az UNESCO-védnökséget, ahhoz ellenben, hogy az induláskor felmutatott szellemiségéhez hű maradjon, talán nem kellene minden esztendőben megrendezni,  három-öt évente jobban biztosítható a kezdetihez hasonló színvonalú részvétel.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csoóri Sándort jutalmazta a Duna Televízió
Csoóri Sándor író, költő (képünkön) kapta szombaton a Duna Televízió fennállásának 20. évfordulója alkalmából idén alapított Duna-díjat. A húszéves jubileum alkalmából rendezett, szombati budapesti gálaesten Csoóri Sándor, a Duna Televízió egyik alapítójaként vehette át a díjat.
A csatorna közlése szerint az elismerést olyan alkotónak vagy szervezetnek ítélik oda, aki vagy amely a Duna Televízió működéséhez, tevékenységéhez és céljai eléréséhez tevékenyen hozzájárult. Utóbbiak közül kiemelték a magyar kultúra ápolását, illetve közvetítését a határon túli magyarsághoz.
A Duna-díjjal oklevél, egy Melocco Miklós által készített műalkotás és egymillió forint jár. „A közmédium vezetősége a Duna-díj megalapításával fejezi ki háláját és elismerését mindazok számára, akik az utóbbi húsz évben támogatásukkal és munkájukkal elősegítették, hogy a televízió betöltse nemzeti és kulturális küldetését” – emelték ki. A Duna Tv 1992. december 24-én sugározta első műsorát, erre emlékezve a díjat mindig decemberben adják majd át.
Krónika (Kolozsvár)

Kövér: az RMDSZ elérkezett a falig
Süveges Gergő a Duna Tv Heti Hírmondó műsorában Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével beszélgetett. A beszélgetés kezdetén arra kérdezett rá, hogy a két és fél évvel ezelőtt, megválasztásakor tett ígéretét mennyire sikerült teljesítenie, vagyis sikerült-e az Országgyűlés régi tekintélyét és méltóságát visszaállítani. Kövér László szerint ez a vállalkozás csak részben bizonyult sikeresnek ugyanis mindaddig, amíg mindenki nem partner ebben a vállalkozásban, nem lehet teljes sikere a próbálkozásnak. Bizonyos újságírók kitiltásának a hátterében is az állt, hogy az egyes képviselők nem mutattak követendő példát, így az újságírók sem viselkedtek a megfelelő módon.
Arra a kérdésre, hogy a házelnök emlékszik-e olyanra a közelmúltban, amikor egymás megértésére törekedtek volna a képviselők és nem arra, hogy mindenki elmondja a magáét azt válaszolta Kövér László, hogy igen, határozottan emlékszik.
A jövőre vonatkozóan elmondta, hogy 2013-tól utólag is szankcionálható a képviselőknek az Országgyűlésbe nem illő magatartása. Egy másik változás az lesz, hogy 2013-tól lassabb ütemben fog történni a törvényhozás. Ennek eredményeként az érdemi vitákra több idő marad, így remélhetőleg a parlamenti viták hőfoka is csökkenni fog.
Nemzetpolitikai kérdések is felvetődtek a beszélgetés során, amikor elmondta az elnök, hogy úgy véli: mind Szlovákiában, mind Romániában, mind pedig Szerbiában olyan politikai pártok kerültek kormányra, akik nem arról híresek, hogy nagy szimpátiát táplálnának a magyar közösségek iránt. Ebből azonban nem következik automatikusan az, hogy konfliktusosabbak lesznek a következő évek a kisebbségi magyarság számára.
A nemrégiben lezajlott romániai választásokra, magyar pártokra is kitért az elnök. Szerinte az RMDSZ-nek le kellene ülnie, el kellene számolniuk az elmúlt huszonkét évvel, vissza kellene térni a kályhához, megnézni, hogy mik azok a stratégiai kérdések, amelyek eddig a szőnyeg alá lettek seperve. Egyre kevesebben szavaznak az RMDSZ-re, ami azt jelzi, hogy ideje lenne változtatni.
Kövér László kijelentette, hogy a magyar kormány a jövőben is az egész erdélyi magyarságot támogatja, a romániai választások eredményeitől függetlenül, hiszen nem pártokat támogatnak, hanem a magyarságot.
Duna Tv, Heti Hírmondó
Erdély.ma

Rendületlenül: Márton Áron püspök filmes idézése
A Duna televízió december 27-én délután vetítette azt az egyórás filmet, amely Rendületlenül címmel Márton Áron püspök portréját rajzolja meg. A filmet Jakab Gábor pápai káplán, plébános forgatókönyve alapján Xantus Gábor forgatta az 1990-es évek elején, majd az újabb, többek között a CNSAS-beli (a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság, szerk. megj.) levéltári kutatások nyomán feltárt adatokkal Xantus Áron operatőr-rendező társalkotói közreműködésével 2012-ben kiegészítette.
A film néhány költői szépségű részlete (a havas táj fenyőkkel mint az útra bocsátó, megtartó szülőföld képe, a letartóztatás utáni éveket, az igaztalan vádakat, embert próbáló benti körülményeket sommázó drótkerítéssel szegélyezett máramarosszigeti börtönablakok, a letartóztatást megelőző eseményeket mesélő szállítási vállalkozó történetét kísérő képsorok a régi autó belsejéből filmezve, s az utat szegélyező fák egyenletes sora a fenyegető szürkeségbe veszően előrevetíti a közelgő, fenyegető eseményeket) művészfilmet ígér, miközben tulajdonképpen egy nagyon erős és jól összeválogatott anyagra épülő dokumentumfilm. Nem csak a ritkaság számba menő eredeti kép- és hangfelvétel (Bács Lajos egykori eredeti felvétele) miatt: már a film elején, majd mintegy a látottakat keretbe zárva a végén is magát Márton Áront halljuk, pátoszmentes, mély hitét kifejező szavait, mondatait. Nem is csak a korabeli újságoldalak, fotók és híradórészletek teremtik meg a korhangulatot. A filmben olyanok szólalnak meg s vallanak a főhősről, akik azóta már nincsenek az élők között: a püspök Anna nevű testvére Márton Áron hivatáskereséséről beszél, Csillag Pálné a csíksomlyói búcsú fehér lovának történetét idézi fel, Lakatos István mint a börtönévek utolsó élő tanúja a cellatársak és őrök viszonyulásáról mesél, Sztojka Ferenc a püspökkel való autózás emlékeit idézi, „kegyelmes úr”-nak nevezve Márton Áront: csupa olyan jó érzékkel jó időben felvett jelenet, ami ma már történelem. Mint ahogy dokumentumértékű, mert eredeti, élőben filmezett esemény az is, ahogyan Márton Áron korábbi titkára, később püspöki irodaigazgató, Csíki Dénes 1990-ben saját kezével feszíti fel a parkettet, hogy alóla a lehallgató berendezés drótjait kihúzza. Mindezt kiegészíti Nagy Mihály Zoltán történész beszámolója a Denisa Bodeanuval való közös kutatásról, amely a megfigyelési dossziék adataival szolgál: Márton Áron esetében nem is egy, hanem két ilyen létezett, az első 174 kötetnyi, közel 56 000 oldal, a második 62 kötetnyi, megközelítőleg 24 000 oldal anyaggal – ekkora adathalmaz még a szigorúan ellenőrzött titkosszolgálati alapember, Pacepa esetében sem gyűlt fel.
Mindezek az anyagok, amelyeket 1990 és 2012 között gyűjtött, válogatott és rendezett képi egységgé a Xantus Áron–Xantus Gábor szerzőpáros, kiegészülnek az időközben elhunyt László Gerő hangján szóló összekötő szöveggel és a megszólalók vallomásaival, valamint a Jakab Gábor által felolvasott Márton Áron-szövegekkel. Ezek együtt megrázó filmet alkotnak, múltidéző és jelenre figyelmeztető erővel hatottak a karácsonyi hangulatban. Az év végi számvetésre is felkészítettek a képsorok, hiszen úgy mutatták a múltat, hogy egy, a történelem viharait rendületlenül álló hőssel szembesítettek, aki a maga egyszerűségében, szerénységében olyan mély istenhitből fakadó, pózmentes helytállás példáját tárta elénk, amely a talmi sztárok világában az igazi értékek felé fordít.
BODÓ MÁRTA
Szabadság (Kolozsvár)

Beszélgetés Puskel Tünde Emesével az MTVA aradi stúdióvezetőjével
Az erdélyi magyar televíziózásról, a Duna TV elmúlt 20 évéről: A tájékoztatás a legfontosabb
Az összmagyarság műholdas televíziójának ötlete a Magyarok III. Világtalálkozóján fogalmazódott meg, 1992 augusztusában Budapesten.
Csoóri Sándor vezetésével megalakult a Hungária Televízió Alapítvány, és megkezdődtek egy új műholdas televíziós csatorna előkészületei. Kezdetben még Hungária Televízió néven említik. A mai név közvetlenül az indulás előtt született meg. A kísérleti adások november 1-jén kezdődtek napi három órában. A Duna Televízió műsora 1992. december 24-én 17-órakor indult egy közvetítő kocsiból, s mára öt kontinensen, tizenötmillió nézőhöz jut el, hidat teremtve az anyaország és a határon túli magyarok között.
Puskel Tünde Emese aradi tudósító már a kezdetektől részt vett a műsorkészítésben. 1990–94 között – az aradi helyi televízió magyar műsorának megalapítója és főszerkesztője, majd a Duna TV, a Magyar Televízió, a bukaresti RTV magyar adása számára készít híreket, riportokat, tudósításokat és dokumentumfilmeket.
Arról beszélgettünk, hogy az elmúlt 20 év milyen átalakulásokat hozott az erdélyi magyar televíziózásban, a Duna televízió munkájában, hogyan fejlődött gyerekcipőből nagykorúvá az erdélyi magyar televíziózás.
– Rögtön a forradalom után magyar adás csak Bukarestben volt, addig sehol senkinek nem volt lehetősége, alkalma arra, hogy megismerkedhessen ezzel a munkával. Aradon, a helyi televízióban a román adás már 1990 januárjában beindult, én február elején indítottam el a magyar adást. Mivel szórvány vidéken élünk, nagyon kevesen vannak, akik képzettek magyar televíziózásban, ezért azonnal kapott a lehetőségen a bukaresti televízió magyar adása, később a kolozsvári stúdió, a szegedi körzeti stúdió, a magyar televízió, hamar terjedt a hír, hogy mi itt Aradon már dolgozunk, és kérték az anyagokat. Nemigen tudtak mások is bekapcsolódni ebbe a különös munkába, mert kezdetben hazai magyar szakemberek hiányában nem indult médiaképzés. Mi még Budapesten tanultunk, ám az utóbbi évtizedben már Kolozsváron és Marosvásárhelyen is elindult az elektronikus médiaszakemberek oktatása. Jórészt innen kerülnek ki a mai televíziós stábok magyar munkatársai.
– Honnan indult a Duna televízió? Hogy kezdődött? Milyen szakemberekkel?
– A Magyarok Világszövetsége határozta el, hogy kellene egy olyan televíziót indítani, ami a világ magyarságához szól, főként a határon túli magyarokhoz, hiszen nekik nem volt semmi más lehetőségük megismerkedni a magyar közélettel, kultúrával. Azon kívül az anyaországiak egyre nyitottabbak lettek a határon túli magyarság felé, hiszen korábban politikai okokból ez tabu volt. A nyitást a Duna TV teremtette meg, óriási szenzáció volt például a csíksomlyói búcsú közvetítése, amely a mai napig egyesíti a világ magyarjait, így alakult ki szép lassan a nemzet televíziója.
Az 1990-es karácsonyi kísérleti adás még távolról sem jelentette a saját műsorok gyártását. Kezdetben a MAFILM Róna utcai telepéről „lőtték át” az Antenna Hungária műholdas állomására,akkoriban gyakran láthatták az akváriumi halakat éjszakai „műsorként”. Ez a műszaki lehetőségek felmérését szolgálta. 1994-től teljesedett ki az adás, miután megkeresték azokat a magyar szakembereket, akik már előtte itt-ott dolgoztak helyi televízióknál, és így jutottak el hozzánk Aradra is.
Nekem akkor már volt két év múltam a helyi tévénél, de természetesen itt csiszolódtam, itt tanultam meg a szakmát, együtt a többiekkel, egymást tanítva.
Budapestről jött egy szerkesztőségi csapat, kijelentették, hogy amennyiben hajlandók lennénk együttműködni velük, ők szívesen fogadnának anyagokat ebből a régióból is. Gyakorlatilag így indult az egész.
Eleinte elég kevés városból dolgoztunk be, Arad azonban úttörő volt. A mi munkánk nem csak Arad megyére terjedt ki, hanem Temes, Hunyad megyét is bekapcsoltuk, sőt eleinte mi jártunk át Szalontára is. Emlékszem, még kölcsönautóval forgattunk Kolozsváron abban az időben, de Németországban is filmeztünk.
A tudósítói munka felelősségteljes és nagyon szerteágazó: a sporttól kezdve, a politikán át a művészetekig mindenhez kell egy picit érteni, mindent meg kell tudni közelíteni. Egy kicsit a hályogkovács munkájára emlékeztet…
Kezdetben nagyon sok nehézségbe ütköztünk, mert az államvédelmi szervektől kezdve az intézményekig, mindenki gyanakodva nézte a munkánkat, árgus szemekkel figyelték anyagainkat, bizonyos helyekre be se engedtek forgatni.
Az évek hosszú során objektivitásunknak, komolyságunknak köszönhetően el tudtuk fogadtatni magunkat. Szívesen hívnak mindenhová, úgy érzem, mára dicsőség az, ha valaki bekerül a Duna TV-be.
Sára Sándor filmrendező 7 évig irányította ezt a „nagy stúdiót” – tulajdonképpen az volt a mi iskolánk. A sokszínű nyelvi és kulturális közegből jövő munkatársakkal együtt rengeteg képzésen vettünk részt. Buglya Sándor, a Mafilm és Movi rendező-opertőre vezetésével sokat törődtek azzal, hogy minél magasabb szakmai színvonalon tudjunk dolgozni, mert óriási egyenlőtlenségek voltak a földrajzilag is színes területeken.
Operatőr kollegám, Sándor István, akivel a kezdetektől fogva 2000-ig együtt dolgoztam, esküvői filmezéseken „csiszolódott”, ez ma már elképzelhetetlen.
Az erdélyi csapat szakmailag helyt állt, mondhatnám azt is, hogy mi mindig a legképzettebbek voltunk, ha összehasonlítom magunk pl. Kárpátaljával.
– Hogyan látja a fejlődést a kezdetektől napjainkig?
– Szakmailag óriásit fejlődött, ég és föld a kezdetekhez viszonyítva, hogy milyen színvonalra jutott a Kárpát-medencei tudósítói hálózat. Most már van egy minimum, ami alatt nem is lehet dolgozni. Az elején bármilyen sok amatőr megoldást elfogadtak, most már szigorú technikai paramétereket szabnak meg, amelyekhez az elméleti tudáson kívül a legmodernebb technika is kell. Amikor HD-re (High Definition – a felbontási specifikációkból adódó előnyösebb megjelenítési lehetőség) áttértek, akkor elég sokan kiestek a stábból, hiszen nem tudták megteremteni a megfelelő feltételeket. A nagy stúdiókat ellátták, felszerelték, a kisebb csapatok – mint például a miénk – pályázatok útján próbálják beszerezni maguknak a technikát. Ebben a kamera fontos szerepet játszik, de az utómunkálatoknak legalább akkora a szerepe, ezt pedig nem lehet alacsony műszaki színvonalon megoldani. A televíziózás méregdrága, nem lehet csak úgy egyik napról a másikra lecserélni a technológiát. Emiatt napjainkban nagyjából 50 külföldi stáb látja el a napi feladatokat az MTVA megbízásából.
– Aradon az önkormányzatnak és az RMDSZ-nek köszönhetően ma már van egy stúdió, ahol együtt dolgozhat a csapat. Nem volt ez mindig így.
– Nagyon hosszú ideig rengeteg embernek otthon volt a saját „stúdiója”, mi is otthonról dolgoztunk. Kazettákon küldtük Budapestre a kész anyagot, nem volt más lehetőség. Mindig kerestünk valakit, aki éppen utazott Pestre, így oldottuk meg. Volt olyan, hogy egy hétig tartott, amíg az anyag lement adásba. Most már sokkal könnyebb. Ma már délben, ha van egy esemény, az esti hírekben benne tud lenni.
Itt Aradon a legnagyobb ügy a Szabadság-szobor kérdése volt, aminek minden pillanatát nyomon követtük, és tulajdonképpen ez volt a legnagyobb szakmai kihívásunk.
A férjemnek (Puskel Péter újságíró-helytörténész – szerk. megj.) gazdag aradi fotógyűjteménye van, amelynek a segítségével bemutattuk az egész szoborügyet már a kilencvenes évek közepén. Ez óriási szenzáció volt, mert ellenzői azt hangoztatták, hogy a szobor Nagy-Magyarország jelképe. Mi pedig a Duna TV segítségével meg tudtuk mutatni, hogyan is néz ki a Szabadság-szobor, amit addig senki nem látott. 1999-ben a kihozatalát is filmeztük kora délután, ami este – már szinte egyenesben – lement a Duna TV-ben. Mivel ez fantasztikusan gyors és profi munka volt, meg is kaptuk abban az évben a MÚRE Nívó-díját. Egyébként az évek során külföldi tévéfesztiválokról is hazahoztunk néhány díjat.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Rendőrségi „érdeklődés” a Wass Albert-emlékest miatt
A Wass Albert születésének 105. évfordulójára szervezett gyergyószentmiklósi megemlékezést követően rendőrök tettek fel kérdéseket a rendezvényszervezőknek. A rendőrségi sajtószóvivő szerint az esemény törvényességének vizsgálata van folyamatban.
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ, a Rákóczi Szövetség és az Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány szervezésében január 8-án tartottak Wass Albert-emlékestet a művelődési ház Karancsi Sándor-termében. Az eseményt követő napokban több személyt is megkerestek a rendőrök. „Megkerestek otthonomban a rendőrség képviselői, arról érdeklődtek, ki volt a Wass Albert-emlékest ötletadója, szervezője. Mondtam, városi kulturális felügyelőként fontosnak tartom, hogy a szellemi nagyjainkra legalább kerek évfordulóikon megemlékezzünk, akinek szobra van a város területén, annál koszorúzzunk. Tudomásom van arról, hogy a román állam háborús bűnösként tartja számon Wass Albertet, de mi az íróra emlékeztünk, a Duna Tévé által készített portréfilmet tekintettük meg, az Üzenet haza című verset hallgattuk meg, és felkérésemre Selyem Antónia beszélt Wass Albertről, az íróról. Kérdésükre azt is közöltem, hogy állam- és románellenességről, Erdély leszakításáról szó nem esett a rendezvényen” - nyilatkozta Kisné Portik Irén kulturális felügyelő, az Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány vezetője. Hozzátette: eszébe nem jutott volna, hogy Wass Albertre tilos emlékezni, korábban könyvtárigazgatóként sem kapott semmi olyan utasítást, hogy a Wass-kötetek index alatt lennének. Szintén rendőrök keresték fel munkahelyén Czegő Csongort, a művelődési ház gondnokságát ellátó Figura Stúdió Színház igazgatóját. „Mint a rendezvénynek helyet adó művelődési ház gondnokát kérdeztek meg arról, hogyan és milyen körülmények között jöhetett létre ez a rendezvény, ki szervezte és ki engedélyezte azt, valamint arról is érdeklődtek, ki biztosította a rendezvény anyagi fedezetét. Amit elmondtam, egy író születésének évfordulóját ünnepelték a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ és két civil szervezet által létrehozott rendezvény keretében” – tájékoztatott az igazgató. Hozzátette, nincs tudomása arról, hogy létezne olyan tiltólista, mely szabályozná, hogy Romániában mely alkotókról, festőkről, írókról szabad és kiről tilos megemlékezni. Elmondása szerint a rendőrség képviselői először szóban érdeklődtek, majd péntek délelőttre a rendőrségre invitálták, ahol nyilatkozatot kellett tennie. Itt értesült arról is – mint elmondta –, hogy a gyergyószentmiklósi ügyészség által hivatalból indított eljárásról van szó. Selyem Antónia is kérdésekre kell feleljen, őt hétfőn 10 órára hívták a rendőrségre. A megemlékezés társszervezője, a gyergyószentmiklósi Rákóczi Szövetség vezetője értetlenül áll a megkeresés előtt. „A Wass-könyveket árulják a könyvesboltokban, itt adták ki az országban, mi itt vásároltuk meg. Nem értem, mi a gond, ha megemlékezünk a szerzőről.” A rendőrségi kikérdezések okáról, céljáról Filip Gheorghe rendőrségi sajtószóvivőt is megkérdeztük. „Az esemény törvényességének ellenőrzése zajlik, ez van a kérdésfeltevések mögött. Ez egy szokványos eljárás, ellenőrzés, mert még kivizsgálásnak sem nevezném, gyakran kerül rá sor, ha egy esemény kapcsán észrevételezés érkezik hozzánk, vagy mi észrevételezünk olyasmit, mely felveti a törvényesség kérdését. Az ellenőrzés folyamatban van, amennyiben törvénysértésre derül fény, azt nyilvánosságra fogjuk hozni” - összegzett a szóvivő.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,

Honosítás és választási regisztráció
Két éve lehet igényelni a magyar állampolgárságot, ez alatt világszerte 370 ezren éltek a lehetőséggel, közülük pedig mintegy 320 ezren letették már az állampolgársági esküt. A külhoni magyarok választási regisztrációjáról is kérdezte Maksai Ágnes, a Duna Tv Közbeszéd című műsorában Magdó János kolozsvári főkonzult.
Magdó János először azt fejtette ki, hogy a magyar állampolgárság igénylése tekintetében nagy érdeklődéssel indult a 2011-es esztendő, a 2012-es esztendőben pedig még ennél is fokozottabb volt az érdeklődés, és a tendencia arra mutat, hogy 2013-ben sem fog csökkenni az igénylések száma. A főkonzul úgy látja, hogy ez év végére a kérelmezők száma eléri majd az 500 ezret.
A kezdeti 5-6 hónapos várakozási idő a magyar állampolgárságra jelenleg már lecsökkent 3-4 hónapra, de tekintetbe véve, hogy az íratok hány intézményen mennek keresztül, ez a várakozási idő megmarad ezután is, véli Magdó.
A továbbiakban a főkonzul azt magyarázta, hogy a külhoni magyar állampolgárok választási regisztrációja újabb adatbázist igényel, de arra még nem tudott pontos választ adni, miként fog történni ez a regisztráció. Erről majd a februárban meghozott választási törvény fog rendelkezni, mondta Magdó János.
Végül a főkonzul elmondta, hogy a külhoni magyarok számára valószínűleg listás szavazás lesz, ami majd levélben fog történni.
Duna Tv
Erdély.ma,

Stratégiai hozzáállás
A Duna TV hétfő reggeli adásában (Kárpát expressz), kampányhangulatban Thiesz János kovásznai polgármester-jelölt (RMDSZ) elképesztő bejelentést tett. Eszerint 2008. júliusáig (ekkor vette át az RMDSZ a város vezetését) Kovásznának nem volt stratégiai fejlesztési terve.
Kötelességemnek érzem tisztázni az igazságot. A fenti dátum előtt a stratégia régóta készen állt, e sorok írója minden tanácstagnak (tehát Thiesznek is) CD-n adta kézbe a tanulmányt, de megjelent Kovászna akkori weboldalán is. Jellemző a helyi RMDSZ-re, hogy először elhalasztották a napirendről, majd a májusi tanácsülésen megbuktatták az egészet. (A Háromszék 2008. május 21-ei számában Árokban Kovásznán a fürdőhelyfejlesztés címmel számolt be erről). Sikeres hatalomra jutásuk után a lesajnált stratégiát elővették, és megszavazták, mint saját megvalósításukat.
ZSUFFA LEVENTE, Kovászna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székedi Ferenc: Határon túli sivatag
Hogyha én határon inneni magyar társadalomtudós lennék, akkor nagyon megsértődnék és kikérném magamnak.
De akkor is úgy tennék, ha erdélyi magyar politikus lennék. Vagy egyetemi tanár, művész, intézményvezető, polgármester, a romániai magyar civil társadalom valamelyik programjának a vezetője. Vagy bárki, aki magyarként él Romániában.
Ugyanis ott ül Szász Jenő a Duna TV stúdiójában, és azt mondja a határon kívüli magyarságra célozva, hogy az elkövetkezőkben „olyan tudást kell pótolni, ami a határon túli területeken nem is létezik".
Tehát itt élünk, kedves barátaink, ebben a tudás nélküli, határon túli sivatagban, és várjuk, csak várjuk, hogy a Szász Jenő igazgatta Nemzeti Stratégiai Kutató Intézet mikor kattintja fel begyepesedett agyainkban a tudás fényét...
Nem tudunk mi semmit, az első világháború után nagyapáinknak sem volt semmiféle tapasztalatuk az erdélyi magyar léttel kapcsolatban, apáink is gondolatok nélkül, maguk elé bámulva élték végig a második világháborút és a rákövetkező évtizedeket, 1989 után pedig megintcsak nem hullt ránk a tudás fénye: a gondolkodás legkisebb jele nélkül tapogattunk, tapogatóztunk, hogy valamiféle magyar létet teremtsük meg Romániában, hozzuk létre annak intézményi és jogi hátterét, de hát egyértelmű, hogy tudás nélkül ez nem is sikerülhetett.
Bizony, a mi oldalunkon talán akad egy icinyke-picinyke tapasztalat saját nemzetiségi, vagy ha úgy tetszik, nemzeti létünk fenntartásában, de tudás, az semmi.
Akkor pedig honnan is lehetnének stratégiai elképzeléseink?
Lehet, hogy többet kellett volna olvasnunk. Mert Budapestről már az 1990-es évek második felében próbáltak valamiféle stratégia alapelveket tanítani. 1997-ben például ezt írta a Magyar Napló egyik tanulmánya, hogy „egy nemzet demográfiai sorskérdése felől közelítve a jövőhöz, ki kell mondani: fontosabb az ember, mint a terület. Különösen ha az utóbbi politikailag úgyis elveszett és nemzetiségileg sem tartható sokáig." És akadtak ott más, páratlanul szép stratégiai mondatok is, például ehhez hasonlók: „ (...) a magyarság szellemi-politikai vezetőinek idővel fel kell adniuk a területi elv stratégiáját. Ugyanis már ma is hamisan cseng az a politikai szlogen, hogy a határon túli magyarok problémáját a szülőföldjükön kell megoldani. (...)"
Én Szász Jenőt csak a Duna TV-ben hallottam, és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának legutóbbi, nem médianyilvános tanácskozásáról csupán azt olvastam-láttam-hallottam, amit a közszolgálati magyar média megszűrt, illetve az RMDSZ közzétett. A Duna TV pedig, erdélyi vonatkozásban, természetesen a nagy magyar stratégát felvezető kis összeállításában is az EMNP-t helyezte az első helyre, hiszen kedvenc műfaja a kívánságkosár: úgy tálalja a készen kapott fogásokat, ahogyan kérik tőle.
Hallottam viszont – igaz, nehezen ellenőrizhető forrásokból – olyan értesüléseket, miszerint ezen a fórumon, különösképpen az erdélyi szórványok vonatkozásában, a terület-ember kettősség újból előtérbe került, és megint menteni akarják az embereket, egyúttal persze pótolva Magyarország lakosságának vészes csökkenését, amely immár nem annyira a születési mutatók, mint a felgyorsult kivándorlás eredménye.
A stratégia ugyanis így dolgozik: nem egyénekkel, nem otthonokkal, családokkal, sorsokkal, környező természettel, hanem nagy számokkal, tömegekkel. Ha kimentek félmillióan, akkor ezeket pótolni lehetne innen meg innen. Ha elvándorolt ennyi meg ennyi fiatal szakmabeli, akkor őket pótolni lehetne ennyi meg ennyi nemzőképes fiatallal, hiszen mi képezzük őket a határokon túl, nemde?
Az emberi sorsok sokszínűek és mindenki ott és úgy rendezi be az életét, ahogyan tudja és akarja. De amikor megjelenik valamiféle erőltetett és megideologizált nemzetstratégia, akkor az mindig a különbözőségeket szeretné felszámolni, és még az alaktalan kenyérmorzsákat is párhuzamos sorokba akarja rendezni.
Soha nem értettem, hogy Magyarországon a dohányárudákat miért nevezik ezután nemzeti dohányboltoknak – a dohány benne a nemzeti, a boltos, a vevő vagy netán a bérelt helyiség? És úgyszintén megválaszolandó marad: ha Szabó János, aki Erdélyben cigarettát árul és a magyar nemzet tagja, de az is lehet, hogy második állampolgárságával kapcsolódik Magyarországhoz, akkor benne van vagy nincs a nemzeti dohányboltok hálózatában?
Szász Jenő Duna TV-beli kinyilatkoztatása után most már legalább tudom, hogy miért nem értem.
Ugyanis a határon túl élek. Ahol hiányzik a tudás.
Maszol.ro,

A csángómagyarok fáradhatatlan kutatója
Halász Péter néprajzkutató életének jelentős részét a moldvai csángók kultúrájának, szokásainak kutatására fordította. Már a hatvanas években megfordult a sokak számára ismeretlen vidékeken, adatokat gyűjtve a Magyar Néprajzi Atlasz számára. Igaz, végzettsége szerint agrármérnök, de a néprajzkutatást már az egyetemen elkezdte, és azóta sem hagyta abba. Olyannyira nem, hogy 2010-ben Gyimesközéplokra költözött pusztinai származású feleségével, így közelebb került ahhoz a magyar népcsoporthoz és tájhoz, mely közel áll szívéhez, és természetesen az sem elhanyagolható tény, hogy így az anyaggyűjtés is egyszerűbb.
Halász Péter 1939-ben született Budapesten, de sohasem szerette a nyüzsgő nagyvárost. A falu a nyugalmával, a természetközeli világával, a hagyományos szokásaival mindig jobban vonzotta. „Agrármérnökként is elsősorban a falusi embernek szerettem volna segíteni, ezáltal is szolgálni a falu népét” – jegyezte meg minapi beszélgetésünk során Halász.
A néprajzkutató agrármérnök
Önéletrajzában így fogalmaz: „az Agrártudományi Egyetemen kaptam diplomát 1962-ben. Munkahelyeim: Kiskunsági Állami Gazdaság sertéstelepi brigádvezető (1962–1964), Agrártudományi Egyetem műszaki ügyintéző (1964–1965), Agrárgazdasági Kutató Intézet tud. munkatárs, tud. főmunkatárs (1965–1992), Magyar Művelődési Intézet igazgató (1992–1995), tud. főmunkatárs (1996–1997), Duna Televízió műhelyvezető, főszerkesztő (1997–2000), Magyar Művelődési Intézet főtanácsos (2000–2010). 2010-ben vonultam nyugdíjba, de nem nyugalomba. 1960-ban bekapcsolódtam az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőmozgalomba, a Magyar Néprajzi Társaság Önkéntes Gyűjtők Szakosztályának 1968-tól voltam titkára, 1989-től 2009-ig pedig elnöke. 1968-tól veszek részt az országos honismereti mozgalomban, 1974-től 2010-ig szerkesztettem a Honismeret folyóiratot, 1995-től 2009-ig voltam a Honismereti Szövetség elnöke, azóta tiszteletbeli elnöke.
1990-től 2010-ig voltam a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára. 1966 óta foglalkoztam a moldvai magyarok történelmével és néprajzával. Az 1960-as években a Néprajzi Atlasz anyagához gyűjtöttem a csángók között, később folyamatosan, csaknem minden nyári szabadságom Moldvában töltöttem, ahol elsősorban a helyneveket, a gyűjtögetés, a gazdálkodás, az állattartás, a naptári évhez kötődő népszokások, az építkezés és a hiedelemvilág ismeretanyagát kutattam, illetve kutatom. Ennek során jól kamatoztattam agrármérnöki végzettségemet, feldolgozván a moldvai magyarok hagyományos állattartását és növényismeretét. 1990 óta írtam a Katolikus Lexikon, 1998 óta pedig az Új Révai Lexikon moldvai csángókkal foglalkozó szócikkeit. Számos, a moldvai csángómagyarok életével foglalkozó ismeretterjesztő filmnek voltam szakértője és riportere. 2010 szeptemberében beköltöztem Erdélybe, azóta Gyimesközéplokon élek és dolgozom immár harmadik feleségemmel, 12 és 3 esztendős fiaimmal, s nyaranta itt látogat meg Belső-Magyarországról három nagyobb gyermekem és három unokám.”
Priusz a Himnusz énekléséért
„A szüleim felvidékiek” – mondta beszélgetésünk elején Halász Péter. Elmesélte: „apám losonci és anyám sajógömöri, ahol Mátyás király megkapáltatta az urakat. Szüleim az első világháború után menekültek Magyarországra a cseh megszállás elől, majd Budapesten ismerték meg egymást. A fővárosban a Toldy Ferenc Gimnáziumba jártam, ahol Antall József is történelemtanárom volt, sajnos csak fél évig. A gimnáziumban 1957. október 23-án megszerveztük, hogy délután 2 órakor minden osztályban felálltak a diákok, és közösen elénekeltük a Himnuszt. Így emlékeztünk az 1956-os szabadságharc első évfordulóján. Viszont volt egy igazgatóhelyettesünk, egy Kárpátaljáról szalasztott vérszomjas kommunista, aki ebből ügyet csinált. Kerestette a szervezőket, és mindenki, akinek köze volt az ügyhöz, priuszt kapott. Emiatt én nem mehettem a tanárképző egyetemre. Így kerültem végül a gödöllői Agráregyetemre, amit elvégeztem. Igaz, hogy városi gyerek voltam, de mindig is szerettem az állatokat, a növényeket, és nem volt idegen az a világ nekem. Mire elvégeztem az egyetemet, kezdődött a téeszesítés, kollektivizálás, és a szerencsétlen falusi embernek akartam segíteni, akiket bekényszerítettek a termelőszövetkezetbe. Az egyetem után Dömsödre kerültem az ottani sertéstelepre brigádvezetőnek, de már ott is néprajzi adatokat gyűjtöttem.
Mint önkéntes néprajzi gyűjtő kutatásaimat ott végeztem, ahová éppen a munkám során kerültem. Agrárgazdasági kutatóintézetben például sertésökonómiával foglalkoztam, s azzal »vádoltak« meg, hogy csak olyan helyre megyek a sertéstelep szakmai vizsgálatára, ahol reformátusok laknak, mert ott van kopjafa, és egyúttal azt is le tudom fényképezni meg dokumentálni. A 60-as évek végén kerültem kapcsolatba a Honismereti Mozgalommal, majd 1973-től 2010-ig szerkesztője lettem a Honismeret című folyóiratnak. A szerkesztést Morvay Pétertől vettem át, utána pedig Selmeczi Kovács Attila néprajzkutatónak adtam át a munkát. A szerkesztőbizottságnak tagja maradtam és továbbra is jelennek meg írásaim, főként erdélyi témákban.” Halász Péter megjegyezte: „a Honismeret című kiadványhoz hasonlót a nagyváradi Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke szerkeszt Partiumi füzetek címmel. Sokat tanultunk egymástól, és szoros kapcsolatban, barátságban vagyunk Dukrét Gézával”.
Moldvai utazások
Beszélgetésünk során a még mindig nagyon tevékeny néprajzkutatótól megtudtuk: a kutatások kezdete bonyolultan alakult. Egy barátjával felmérést akartak végezni, miként viselte el a falu a téeszesítést mentálisan. Viszont ezt nem lehetett, mert hivatalosan a téeszesítésnek csak előnyei lehettek. Ezért barátja az ELTE antropológiai tanszékéről, ő pedig a Néprajzi Múzeumból próbált hivatalos papírt szerezni arról, hogy miért is járják a falvakat. „Az antropológia nem, de a néprajz bejött, és közben kiderült az is, hogy az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőmozgalom fő szervezője az a Morvay Péter, aki édesapámmal együtt egy táborban volt hadifogoly Oroszországban. Morvay atyai jó barátom lett, és támogatta a kutatásaimat. A 60-as években elkezdték szerkeszteni a Néprajzi Atlaszt, ami a határon túli magyarokra is kiterjedt. Csehszlovákia, a Szovjetunió, Jugoszlávia is hozzájárult a kutatásokhoz, Románia azonban nem” – vázolta fel Halász.
Ennek ellenére többen és többször jártak Erdélyben és Moldvában, az adatgyűjtést titokban végezve. A kapcsolatokat a Magyarországon élő erdélyi magyarok által építették ki. „A csángókkal kapcsolatban számos útmutatást kaptam a téma egyik kiváló ismerőjétől, Domokos Pál Pétertől, akinek egyik fiával együtt jártam általános iskolába” – magyarázata Halász Péter. A moldvai utakra visszaemlékezve rámutatott: „a kutatás tulajdonképpen egyszerű volt, de bizonyos szabályokat be kellett tartani, nem volt szabad kirívóan viselkedni. A milícián időnként le kellett jelentkezni. Emlékszem, hogy a milicista feleségeknek kacsingatós pénztárcát kellett hozni, és akkor elnézték, hogy ott vagyok. A nyolcvanas évek közepén elmérgesedni a helyzet. Akkor már nem mertem Erdélybe, Moldvába utazni, mert nem engem, hanem a barátaimat kezdték elővenni, kihallgatni, megfélemlíteni. 1990 tavaszán jöttem újra Erdélybe a magyar televízió stábjával filmet készíteni.”
Halász Péter számos kiadvány szerzője. Több kötetet publikált a csángók néprajzával kapcsolatban, főleg az ezredforduló után. A teljesség igénye nélkül: A moldvai csángó magyarok hiedelmei, A moldvai magyarok hagyományos állattartása, Növények a moldvai magyarok hagyományában és mindennapjaiban címmel. Jelenleg a moldvai magyarok hagyományos földművelésével foglalkozó könyvén dolgozik.
Létai Tibor
Székelyhon.ro,

Băsescu: Székelyföld nem tudja eltartani magát
Romániának nincs olyan kötelezettsége, hogy autonóm tartományt hozzon  létre, ebből a szempontból Hargita és Kovászna megyét ugyanolyan jogok illetik meg, mint az összes többit – mondta Traian Băsescu államfő egy kedd esti tv-műsorban a Székelyföld területi autonómiáját követelő vasárnapi marosvásárhelyi tüntetésre utalva. A jelenlévők – a bukaresti kormányhoz intézett – petíciójukban az autonómia mellett a székely jelképek üldözésének beszüntetését is követelték, és tiltakoztak minden olyan közigazgatási átszervezés ellen, amely a Székelyföldet román többségű régiókba tagolná be.
Arra a kérdésre, hogy ha léteznek az országban magyar többségű megyék, miért ne lehetne magyar többségű régió, az államfő úgy reagált: „senki sem mondja, hogy nem létezhet, de Kovászna és Hargita nem tudja eltartani magát”.
Băsescu szerint a két megyét „dolgos és találékony” emberek lakják, de évtizedekig csak magyar tőkéjű cégeket fogadtak a térségben, így „mindenféle 500 dolláros kft. jött oda”, nagybefektetők viszont elkerülték a térséget.
„Hallottam, a marosvásárhelyi tüntetésen azt követelték, hogy maradjon helyben az adó. Ha abból kellene megélniük, amit abban a két megyében termelnek, a legszegényebbek lennének európai szinten” – mondta az elnök, aki szerint Hargita és Kovászna megye jelentős támogatást kap az állami költségvetésből.
A demonstrációról szólva Băsescu kifejtette: még egy kétharmados többség sem jogosít fel a törvények megsértésére, így mindegy, hogy ötezren vagy ötvenezren kérik az autonómiát, hiszen a román alkotmány nem teszi azt lehetővé.
„Akik autonómiát akarnak, azoknak meg kell határozniuk, miről beszélnek, mert én nem tudom, mit akarhatnak még: az iskolák, a kórházak a helyi közigazgatásnál vannak, ugyanúgy a költségvetés is, csak a kompenzációs pénzek jönnek a központi büdzséből. A beruházási prioritásokat a közösség igényeihez igazíthatják. Mit értenek autonómia alatt egy olyan szinten decentralizált országban, mint amilyen Románia? Ezt tisztázni kell” – mondta.
Traian Băsescu következetesen Hargita és Kovászna megyét (Románia két magyar többségű megyéjét), és nem Székelyföldet (amely Maros megye egy részét is magába foglalja) említette a műsorban. A román politikusok és újságírók többsége az „úgynevezett Székelyföld” kifejezést szokta használni, ezzel is jelezve, hogy nem ismerik el ennek a történelmi-földrajzi entitásnak a létét.
Ponta: tiszteletben tartok minden kisebbségi jogot
Victor Ponta miniszterelnök kedden újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: nem ismeri a marosvásárhelyi tüntetésen elfogadott petíciót. A bukaresti parlament folyosóján nyilatkozó kormányfő a Duna Televízió riporterének mondta ezt, aki azt kérdezte: mit válaszol a székelyeknek a Marosvásárhelyen elfogadott beadványukra? Arra a pontosításra, hogy a Székelyföldnek autonómiát igénylő és a közösség jogainak tiszteletben tartását követelő beadványról van szó, Ponta kijelentette: tiszteletben tart minden kisebbségi jogot, és meggyőződése, hogy az ország decentralizálása és regionalizációs folyamata tiszteletben fogja tartani minden román állampolgár legitim érdekeit, függetlenül attól, hogy magyar, román vagy más etnikumú.
Victor Ponta miniszterelnök a tüntetés után néhány órával, egy vasárnap esti tévéműsorban úgy nyilatkozott: nem látta még a beadványt, de majd áttanulmányozza, ha eljut hozzá.
„Én egy olyan dologban hiszek, ami nem irányul sem a magyarok, sem a romák, vagy bárki más ellen: a regionális fejlődést kell beindítanunk, minél több bukaresti hatáskört kell átruházni az ország térségeire, de nem etnikai alapon. Gazdasági alapon kell önfenntartó régiókat létrehoznunk. Nem lehet egyeseknek jobb szabályokat kidolgozni, mint másoknak. Közös szabályozás kell, amelyet mindenki alkalmaz” – mondta vasárnap a kormányfő.
Bokros Lajos Székelyföldet védte az EP-ben
Bokros Lajos Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) keddi plenáris ülésén képviselőtársai segítségét kérte annak megakadályozására, hogy a román kormány által tervezett közigazgatási átalakítással megbontsák a székely magyarok szerves etnikai egységét. Az EP-képviselő az MTI-hez is eljuttatta a plenáris ülésen elmondott üzenetét, amelyet – mint írta – „a román kultúra iránti megbecsülés miatt” románul mondott el. Eszerint Bokros Lajos kifejtette, hogy a romániai, több mint másfél milliós magyarság jelentős része Székelyföldön él, ugyanolyan őslakosként, mint a románok, nyelvileg, néprajzilag, szokásaiban és hagyományaiban egyértelmű történelmi, földrajzi és etnikai egységben több mint 1000 éve. Emlékeztetett arra, hogy 1968-ig létezett a Magyar Autonóm Tartomány. Ezt ugyan a Ceauşescu-rendszer 3 megyére bontotta, a magyarok kiemelkedő, 80, helyenként 90 százalékos számbeli fölénye megmaradt. Most viszont egyesek a székely magyarok szerves etnikai egységét örökre meg akarják bontani olyan új régiók kialakításával, amelyekben „egyértelmű számbeli kisebbségbe taszítanák a magyarokat”. Bokros Lajos képviselőtársai segítségét kérte ahhoz, hogy ez a terv ne valósulhasson meg, hiszen ez – mint fogalmazott – „nehezen kezelhető etnikai és államközi feszültséget..., és temérdek értelmetlen fájdalmat okozna”.
Egyébként hétfőn késő este az EP plenáris ülésén több magyar európai parlamenti képviselő is szót kapott az egyperces felszólalások keretein belül. Ennek során Sógor Csaba EP-képviselő a román kisebbségpolitikát bírálva, rámutatott: a román kisebbségvédelmi rendszer korántsem olyan fejlett, mint azt több román kormánypolitikus állította a közelmúltban. Sógor kifejtette: nagy a különbség a valóság és a között, ami a jogszabályokban le van írva. Példaként említette, hogy bár az anyanyelvhasználat jogát jogszabály rögzíti, az állami hatóságok mégis több RMDSZ-es polgármestert megbüntettek, mert megkövetelték a magyar nyelvtudást. „Európa nyugati felén autonómiák rendszerével oldották meg az őshonos nemzeti kisebbségek követeléseit és jogait, az új tagországokban is ez lenne a követendő példa” – fogalmazott Sógor Csaba.
Tegyenek meg mindent Székelyföld egységéért
A magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága felkérte a kormányt, hogy a magyar–román kétoldalú kapcsolatokban és a nemzetközi színtéren egyaránt tegyen meg minden lehetséges diplomáciai erőfeszítést Székelyföld tervezett feldarabolásának megakadályozása érdekében. Az ezt rögzítő állásfoglalást a testület kedden egyhangúlag fogadta el.
Az állásfoglalás rögzíti továbbá, hogy a bizottság támogatja a Székely Nemzeti Tanács, a székelység törekvését, amely Székelyföld területi autonómiáját tűzi zászlajára, összhangban a nyolc székely székből álló egységes közigazgatási és fejlesztési régió kialakításával, továbbá a székely nemzeti jelképek szabad használatával.
A dokumentumban az is szerepel, hogy a bizottság elutasítja a Székelyföld nemzetiségi arányainak mindennemű, akár a közigazgatási határok tervezett átalakítása általi durva megváltoztatását, amely sérti a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló keretegyezményt, illetve a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját, és ellentétes az Európa Tanács ajánlásával is. A közigazgatási határokra való utalás Szili Katalin (független) képviselő indítványára került be az állásfoglalásba.
A képviselők rögzítették, hogy a bizottság minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel támogatja a szomszédos országokban élő magyar közösségeknek az európai gyakorlattal összhangban lévő autonómiatörekvéseit.
Szabadság (Kolozsvár),

Pillanatok egy kolozsvári filmzeneszerző életéből
Ha a kolozsváriakat megkérdeznénk, hány kortárs filmzeneszerzőt ismernek, valószínűleg kevesen tudnának válaszolni. Pedig Fazakas Áron – a Györkös Mányi Albert Emlékházban megszervezett Zeneszó című rendezvénysorozat májusi vendége – Kolozsváron él és alkot. A Horváth Zoltán által moderált beszélgetésből megtudhattuk: hogyan lesz a Báthory-líceum volt tanulójából, aki gyerekként agysebésznek készült, sikeres filmzeneszerző és egyetemi oktató, Fazakas ugyanis a Sapientia EMTE kolozsvári karán oktat főállásban.
Horváth Zoltán először arról kérdezte interjúalanyát: a Báthory-líceum padjaiból hogyan került a kolozsvári zeneakadémiára? Fazakas elmondta: eredetileg agysebésznek készült, de az érettségi előtt pár hónappal felhagyott ezzel az elképzelésével, mivel látta, milyen a romániai kórházi világ… és a zeneakadémiát választotta. Számára nem volt teljesen idegen ez az irány, hiszen középiskolásként a Horea úti zeneiskolában tanult zongorázni. – A zenepedagógia szakon az első két évben arra összpontosítottam, hogy pótoljam be a hiányosságokat. Az akkor még ötéves alapképzés után a zeneszerzés szakon mesteriztem és zeneszerzésből doktoráltam Terényi Ede zeneakadémia professzor irányításával. Ede bácsi, akinek én voltam azt hiszem az utolsó doktorandusza, igazi klasszis: pontosan tudta, hogyan kell engem a jó irányba terelni. Remélem, hogy végül meg volt elégedve a munkámmal. A Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetemen 2012-ben fejeztem be zeneszerzés szakon posztdoktori tanulmányaimat – részletezte Fazakas.
Találóan jegyezte meg Horváth Zoltán, hogy Fazakas úttörő volt a romániai kortárs filmzene terén, aki „először bozótvágó késsel, majd szuperszonikus vágóeszközzel” haladt a zenészek által kevésbé ismert területen.
Első nemzetközi sikerét 2005-ben aratta, amikor egy dél-koreai négyperces reklámfilmhez kellett hat nap alatt zenét komponálnia. – Felhívott telefonon egy dél-koreai hölgy, aki azt mondta: az interneten meghallgatta korábbi, Sztalaktitek című művemet, és úgy gondolja: én vagyok a megfelelő ember. Azt sem hallgatta el, hogy a beküldési határidő hat nap múlva esedékes. Hat nap megfeszített munka után a hetedik nap elutaztam Kijevbe, ahol az ottani filharmonikusokkal és Cristian Sandu kolozsvári karmesterrel másfél óra alatt vettük fel a reklámfilm zenéjét. A komponálás során még arra is ügyelnem kellett, hogy amikor a filmben szereplő nagyzenekar lefele húzza a vonót, hosszabb hangot játszva, akkor a zenében is egy hosszabb hang következzen. A kijevi felvételkor nem várt akadállyal kellett szembenéznünk: az eredeti tempójelzést mutató digitális metronómhoz nem volt elem, ezért a zenekar egyik tagja végigutazta a várost, hogy szerezzen egy elemet, mivel ünnepnap volt, és az üzletek többsége be volt zárva – magyarázta.
Fazakas Áron elmondta: a kortárs filmművészetben megszűnik a zeneszerző autonóm művészi státusa; a nem folyamatosan hangzó zene pedig fontos dramaturgiai mondanivalóval rendelkezik. – A filmben nem csak a zene, hanem a csend is dramaturgiai eszköz. Ugyanakkor a film zeneszerzőjére, ahogy mondani szokás, „a kutya sem kíváncsi”, hiszen a zene csak egy kis fogaskerék a film gépezetében. A filmzene esetében nem beszélhetünk stiláris egységről, de nagyon fontos a pontosság, azaz a film és a zene közötti korrespondencia – hangsúlyozta Fazakas.
A beszélgetés során megtekinthettük az említett négyperces reklámfilmet, továbbá Horaţiu Damian kolozsvári román újságíró által 2010-ben készített A szerződés (Contractul) című rövidfilmet is, amelynek zenéjét szintén Fazakas Áron szerezte.
A hírnevet hozó Sztalaktitek című művet a Csíki Kamarazenekar tolmácsolásában és Ménesi Gergely budapesti karmester vezényletével hallgathattuk meg. Az alkotás a Duna televízióban is látható volt, a budapesti Bartók Rádió pedig élőben közvetítette.
Horváth Zoltán a Sapientiában folytatott oktatói tevékenységéről is kérdezte Fazakast, aki áldásos munkahelynek nevezte a fentebbi egyetemet, ahol filmzenét és filmhangot tanít. – Hallgatóimnak mindig azt mondom, hogy a legfontosabb az alkotói gondolat. Továbbá arra buzdítom őket, hogy tudjanak különbséget tenni értékes és értéktelen zene között, hiszen számomra csak ez a két kategória létezik. A jövő filmes szakembereinek tisztában kell lenniük a zenei fogalmakkal, hogy aztán filmjük zeneszerzőjének elmondhassák, hogy mit akarnak. Régi álmom az, hogy majd vénemberként ülök a karosszékben, és a tévében egy volt tanítványom filmjét mutatják. Erre én felkiáltok: az én tanítványom volt! – humorizált az előadó.
Fazakas kitért arra is, hogy most dolgozik egy hat kötetből álló szakkönyvsorozaton, amely nem csak a rendezőknek nyújt majd eligazítást, hanem a filmkedvelők számára is. E sorozat része egy háromnyelvű (román, magyar, angol) szakszótár is.
Felvételről meghallgattuk továbbá a Don’t catch the Mouse című fúvósötöst is, majd a hallgatók is feltehették kérdésüket a filmzeneszerzőnek.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Húsz rózsaszál Szent Erzsébet kötényéből a Gyimesekbe
Csíkszeredából a Gyimesek felé haladva ugyanaz a szokott kép fogad, mint a vidéken bárhol: szétlapított pillepalackok, édességes csomagolóanyag foszlányai, egyszóval jól megporosodott szemét az út szélén. Felsőlokra beereszkedve kellemes látvány a friss zöld színű hegyoldal, legelésző juhnyáj, lennebb, a faluban kertekbe zárt lovak látványa fogad. Itt is, mint például a Székelyföld legtöbb településén, látunk otromba és tájba nem illő lakóházakat, sőt élénk, például narancssárga színűeket is. A házak legtöbbje a hetvenes években épült vagy épült újjá, verandás változataik is megmaradtak. Faházak, nagy pajták, csűrök sűrűn egymás mellett. Az Ugra-pataki eltérőnél, a Szent Erzsébet nevét viselő iskola utcájában a kapu előtt állunk meg. Az udvaron ünneplőbe öltözött emberek, a színpadon népviseletben pompázó fiatalok: a diákok, akik az iskola alapkőletételének 20. évfordulója alkalmával tartott hálaadó szentmisén vesznek részt. Legtöbbje gyimesi viseletet hord, páran moldvai csángósat, néhányan székely ruhát.
A mise elkezdése után beállt csendben az út másik oldalán nőtt fenyőfákon éles hangon énekelnek a madarak, mintha beleszólnának ők is a szertartásba: mi is itt vagyunk! Berszán Lajos atya, az iskolaalapító a régi somlyai búcsúk hangulatát idézi meg, és a hívek akadályoztatásának valóban buta, erőszakos eszközeit is felemlegeti. Hogy miért? Mert éppen 20 évvel ezelőtt, 1993 pünkösdjén, május 28-án helyezték el az épület alapkövét, amit Bálint Lajos érsek áldott meg. Anyagilag támogatta az iskolaépítést a debreceni Keresztény Értelmiségiek Szövetsége.
Őseink hite, buzgósága nem veszett ki az emberi szívekből – tapasztalta meg 1990 után is Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános, bár úgy vélte, a vörös 45 év kimosta az emberekből a hitet is, meg az igényt is, hogy zarándokútra induljanak Somlyóra. Sőt idegenek, anyaországiak, debreceniek is számosan érkeztek, az meg senkinek sem tűnt fel, hogy nem is római katolikus vallásúak legtöbben.
A szertartás során röviden megismerkedhettünk a kezdetek eseményeivel is. A tervezés nem az iskolateremtéssel volt kapcsolatos. 1993-ban két autóbusznyi anyaországi zarándok szállt meg Felsőlokon. Azt határozták el vendéglátójukkal együtt: zarándokházat építenek. „Nekifogtunk, hogy megvalósítsuk ezt az álmot” – emlékezett Berszán atya. Közben Márton Áron püspök hatásáról esik szó a prédikációban: a püspök előszobájában az elvett, az állam által kisajátított egyházi iskolák fényképeit látta az ifjú Berszán Lajos. Mint akinek a házát kirabolták – hasonlítja a helyzetet.
Ennek a nevelésnek eredményeként „ki is alakult egy feje tetejére állított világ”. Az iskolateremtés ezért is vált fontossá. Bálint Lajos római katolikus püspök áldotta meg az alapkövet, rá múlt pénteken emlékeztek az iskola tanulói, akik a csíkdelnei régi templom melletti sírhelyét felkeresték, emléke előtt tisztelegtek. A püspök anyagilag és erkölcsileg is támogatta a felsőlokiak egyházi iskoláját, Berszán atya felemlegette: nem csupán ünnepeken, hanem hétköznapokon is eljött, beült a tanítási órákra is. Boldogan jött ide – sommázta az emlékező. Közben vonatzakatolás tölti meg a völgyet, és a nap kisüt, forróságát szétárasztja. Később a fény megfogyatkozik, beborul. Arra is választ kapunk, miért lett a tanintézet neve Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium. Részben azért, mert a magyar szent a szegények támasza, segítője volt, amint az iskola is a rászoruló gyermekeket fogadja be, hogy segítse majd elhelyezkedni a társadalomban. Személyes indítékok is álltak a háttérben: az iskolaalapító lelkész édesanyja is az Erzsébet nevet viselte, bár ő nem érhette meg még az építkezések elkezdését sem. Vallásossága példaként szolgált gyermeke számára is, aki úgy emlékezik rá: az olvasó mindig a kezében volt, amikor meg nem, akkor dolgozott. Plébánosként két templomot festetett, mindkettőben ott van a magyar szent képi ábrázolása. Az oltáron előtte ugyancsak a magyar szentre emlékeztet a gyönyörű rózsacsokor (egyik legenda szerint amikor a szegényeknek kötényében ételt vivő Erzsébetet férje, mások figyelmeztetésére, számon kérte, mit visz el hazulról, ő azt felelte: rózsát – és télidőben rózsává változott a kötényébe rejtett és az éhezőknek szánt élelem).
Dr. Keresztesné Várhelyi Ilona hazajön Felsőlokra, ezért az ünnepségen szerepet is szántak neki. Az elmúlt két évtizedre emlékezve így fogalmazott: „a kezdeti magocskát segítettünk kicsírázni. Ausztráliától Amerikáig, Japántól Hollandiáig mindenütt volt olyan magyar, aki hitte, hogy ez a mag kicsírázik.” Majd eredményként állapította meg: az épület áll, és 16 éve már, hogy végzősöket bocsát el az iskola minden tanév végén, felnőttként.
Az épület terveit lovag vitéz Haranghy Sándor okleveles építészmérnök készítette, a Történelmi szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend (Málta) KLJ lovagja, a magyar Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács tagja, később Gyimesfelsőlok díszpolgára. A szertartás során megszólalva, a meghatottságtól elcsuklott a hangja.
A mise után a szabadtéri színpadról hordják a székeket vissza az iskolába a diákok. Színes kavalkád, mosolygó vagy kipirult arcokkal. Berszán Lajos atya pedig kamera előtt nyilatkozik, ha az ő esetében lehetne ezt a szót használni… Pontosabban: emlékezik, és válaszol a kérdésekre.
Ő mondja el, hogy a végzős osztályok – mert jó ideje kettő van – létszáma kereken 60, de 94 a teljes létszám, ugyanis esti tagozat is működik Felsőlokon. Nem mellékes az sem, hogy a diákok mellett a kisebbekre is gondoltak, amikor első osztályt is indítottak, sőt ma már három óvoda is hozzájuk tartozik a falu különböző pontjain. Folytonos a növekedés a létszámot illetően.
Hogy kikre büszke? Tanítványaira. – Boldog voltam, amikor az első végzős esküvőjén prédikáltam. Egyik növendékem Rómában végez, részt vettem a szerpappá szentelésén. Most végzett az első gyógyszerész tanítvány, van színésznő is, és többen ebben a völgyben tanítanak. Egyikük kolleginám – visszajött saját iskolájába tanítani.
Az emlékek felidézésében a humor is szerepet kap. Magára gondolva mondta az atya: – Pappal is megeshet, hogy kórházba kerül, ott is vannak tanítványaim!
Aztán így összegzi a Szent Erzsébet nevét viselő tanintézmény és a maga munkájának szerepét: – A keresztény értékrendet szeretnénk a lelkükbe beírni – tekintetünk pedig követi az udvaron jövő-menő, csángós ruhájukban pompázó fiatalok lépteit.
– Jövőre szeretném, ha szerzetesrendet telepíthetnék ide. A folytonosságot, a lelkületet is megerősítenék – hangzik el a tervek közül. Valamint az a megállapítás is, hogy az iskolának kialakult már a légköre. Ezt megerősítették diákok is később, egyik végzős fiatalember úgy fogalmazott: ha nem itt tanulna, valószínűleg diszkókba járna és az alkoholt meg más tudatmódosító szert is kipróbált volna…
Ezzel a légkörrel kapcsolatosan az iskolaalapító plébános úgy fogalmazott: aki ide jön tanulni, az tudja, hogy katolikus iskolába jön, ahol imádkozunk, misére járunk. És a tudományokat kell művelnünk – teszi hozzá.
A Duna Televízió székelyudvarhelyi stábjának nyilatkozva elhangzik: az alapkőletételtől végigkövették az iskola történetét, a mai évfordulóig. Közvetítettek Gyimesfelsőlokról betlehemes pásztorjátékot és karácsonyi éjféli misét is.
A színes forgatag hamar megcsendesedik: a diákok szüleikkel, hozzátartozóikkal távoznak, hogy együtt, családi körben töltsék a késő délutánt. A kamera kedvéért még az iskolaépület előtti kis harangot is megkondítják.
Bemegyünk az új, iskolának tervezett épületbe. Rövid összefoglalás a múltról, sok fényképpel bal oldalt. A falképen, csángó és székely fiatalok körében, háttérben jellegzetes gyimesi tájjal Szent Erzsébetet ábrázolják, az egyik falra a tanulók rajzaiból állítottak ki, csaknem mindegyik Szent Erzsébettel kapcsolatos. A falakon kinagyított fényképek az intézmény életének kiemelkedő eseményeiről, ünnepeiről. Az osztálytermek üresek, a székek az asztalokra felrakva, az utolsó takarítás okán. Az épület négyszög alakú, kis udvarral a közepén, hogy minden folyosóra, terembe természetes fény jusson. Most nagyon csendes… mert nem tanítási nap a mai.
Miután látszólag minden elcsendesedett, dr. Keresztesné Várhelyi Ilonával az udvaron beszélgetünk. Felemlegeti az ötlet kipattanását: hogy zarándokházat terveztek kezdetben, ám az ötlet módosult, mert társaival együtt arra gondoltak, a gyimesi gyermekeknek meg kell adni a továbbtanulási lehetőséget. (A zarándokház ötlete sem merült felesésbe, mert az épület zarándokoknak biztosít szállást.) Ezt nem csupán az adományok folyamatos gyűjtésével és továbbításával segítették, hanem kétkezi munkával is. Ki gondolná, hogy a magasan képzett debreceni értelmiségiek szedték a követ a Boros patakából? Nosztalgia van a mondatokban, hivalkodás szemernyi se. Pedig e húsz év jogalapot adhatna ahhoz, hogy összegzően fogalmazzon a felsőloki középiskola jótevője. Adatokat sorol: 1992-ben jegyezték be a Sziklára Épített Ház Alapítványt, az APEH alkalmazottja nyilván nem ismerte a bibliai történetet, látszott ez a név feletti csodálkozásán. Segítettek több ízben is munkával: busznyi fiatallal jöttek, ő főzött, ittléteik gyümölcse a személyes kapcsolatok kialakulása volt. Folyamatosan szükség volt a pénzre, sosem tudhatták, éppen mire lesz elég. Száz forinttól pár millióig terjedő összegeket kaptak, említi, az összegek azt mutatják: mindenki pillanatnyi lehetősége, tehetsége szerint támogatta a felsőloki iskolaépítést. – Van olyan ismerősöm, aki 18 éven keresztül a kicsi nyugdíjából havonta kétezer forintot befizetett… – említ egyet a sok példa közül dr. Keresztesné Várhelyi Ilona. Másik támogatójuk vállalkozó fia a teljes vízvezetés és csatornázást kifizette. „Furcsa és sokszor megható módon” gyűlt a pénz. Volt, amikor már számítógépre, autóra gyűjtöttek… Koncerteket is szerveztek, hogy a bevételt a Gyimesekbe hozhassák. „Koldultam a világban, levelezés által” – hangzik el. Vagy prospektust tervezett, újságcikket írt, támogató családokat kerestek a diákok mellé, mikor amivel célt lehetett elérni. Most már ösztöndíjat tudnak felkínálni diáknak és tanárnak, utóbbiak közül a legpiacosabb, legkapósabb szakembereknek, akik elcsábíthatóak lennének, hogy a jobb kereset reményében ne menjenek máshová innen. Az itt tanuló diákoknak nagyobb része csángó, de egészen messziről is eljöttek ide tanulni. Szállásuk, ellátásuk költségeit ma is jórészt adományokból kell fedezni.
Aztán anekdotikus történetek hangzanak el, például arról a debreceni operatőrről, aki ittléte első éjszakáján az olajos deszkapadlón aludt a helyi viszonyokat már ismerő debreceniekkel, miközben egerek járkáltak a teremben, reggel pedig nem értette, miért a Tatros vizét ajánlják mosakodásra. Aztán ügybuzgó Gyimesekbe járó ember lett belőle. És szó esik a plébános úr Funar nevű macskájáról is.
A debrecenieknek – éppen otthon – azt is szemükre vetették, miért éppen gyimesieket, és miért nem hazájukbelieket támogatnak? Aki azonban ismeri a rászoruló fiatalok családi körülményeit, vagy részt vett rendezvényeiken, az iskola eseményein, bizonyára nem tesz fel többé ilyen kérdéseket.
Gyérül a fény a gyimesi völgyben, vacsorához sorakoznak a bentlakó diákok. Levetették pompázatos népviseletüket, ugyanolyan eleven gyermekek, mint bárki más a korosztályukból. Már nem érezni az ünnepi hangulatot, a meghatottság bennünk is oldódik, Berszán atya szíves invitálással búcsúzik: jöjjünk be feltétlenül, ha erre járunk. Dr. Keresztesné Várhelyi Ilona a kapuig kísér. Kibújik a nap a felhők mögül, hogy kellő fénybe vonja mindkettejük arcát.
1994. szeptember 15-én a gyimesfelsőloki plébániatemplomban kezdte az első tanévet a középiskola első osztálya. A szentmisét Bálint Lajos érsek végezte, majd harminc diákot szólítottak néven, akik az első évfolyam tanulói lettek. Tanterem, iskolaépület nem létezett, mégis beindult az Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett római katolikus líceum. Elkészült az épület tervrajza, és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének debreceni csoportja, dr. Keresztesné Várhelyi Ilona a közben bejegyeztetett Sziklára Épített Ház Alapítványon keresztül gyűjtötte az adományokat, támogatta az építkezést. Az oktatás a község klubtermében folyt, a harmadik tanév elejére fejezték be az épületet. Saját tanárai sem voltak az iskolának, a környékbeli iskolák igazgatói tanítottak be, később Angliából, Németországból jöttek nyelvtanárok. Közben újabb évfolyamokat indítottak minden évben, és az épület kezdett szűkké válni, „kinőtték” (most 120 férőhelyes bentlakásnak, étkezdének, fürdőnek ad helyet), újból építéshez fogtak: az akkor elkezdett iskolaépület az oktatás sajátos igényeit kellett kielégítse. A telek megvásárlását az Apáczai Közalapítvány segítette, az építkezésben pályázati úton az Illyés Közalapítvány, a Mocsáry Lajos Alapítvány és a magyar Kulturális Örökség Minisztériuma nyújtott több rendbeli segítséget. Két év alatt épült fel az új iskolaépület. Első évfolyamuk 1998-ban végzett, 2007-től esti tagozata is van az iskolának. 15.000 kötetes könyvtár szolgálja a diákokat és tanáraikat, valamint korszerűen felszerelt fizika, biológia–kémia és informatika szakterem. Az intézmény alapítója Berszán Lajos gyimesfelsőloki római katolikus lelkész, igazgatója Bálint Gergely, aligazgatója Ambrus István.
P. Buzogány Árpád
székelyhon.ro

Ráduly Róbert: ha öt éven belül nem lesz autonómiánk, akkor később sem lesz
Az RMDSZ szombati csíkszeredai kongresszusán Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert kemény hangon kritizálta a román kormány több, az erdélyi magyarságot hátrányosan érintő intézkedését. Ő volt az egyetlen felszólaló, miszerint az autonómia ügyében a többi erdélyi magyar párt és szervezet erejére is szükség van. A Duna Tv Közbeszéd című műsorának nyilatkozva több más kérdésben is különvéleményt fogalmazott meg.
A polgármester szerint, csak akkor lehet igazán elérni az autonómiát, ha mindenki felsorakozik a ügy mellett. Együtt kell működni az SZNT-vel, az EMNP-vel és az MPP-vel is. Ez szerinte sok mindenkin múlik, nem fogható rá egyszerűen csak Markó Bélára, vagy Tőkés Lászlóra, akik a személyes hiúságukat politikai küzdőtérre víve megosztották a magyarságot. A mai világban a sérelmeinknek és a hiúságunknak nem engedhetünk teret.
Romániában az elmúlt három évben érdekes folyamatok erősödtek fel: egyrészt az emberek elszegényítése, másrészt a politikai, rendőrségi instrumentumok megerősítése zajlott. Románia terrorállammá vált ebben a tekintetben, amely nem a bérrel próbálja motiválni az embereket, hanem a félelemkeltéssel próbálja elérni a teljesítést. Ez nem mehet így tovább! Az igazságszolgáltatás mára már a törvényektől is független, így azt csinál mindenki amit akar, azt hurcol meg akit akar és ez nagyon nincs rendben egy olyan államban, amely az Európai Unióhoz akar tartozni – jegyezte meg a polgármester.
Erdély kulturális autonómiájára és Székelyföld területi autonómiájára van szükség Ráduly Róbert szerint. Szerinte vagy megteremtjük közösen, a kétharmados többségű magyarsággal (Magyarországot beleértve) azokat a kereteket, amelyeket 1918-ban Gyulafehérváron megígértek, vagy feladjuk. Ha három, maximum öt éven belül nem lesz kulturális- és területi autonómia, akkor valószínű nem is lesz soha.
Szerinte azon is el kellene gondolkozni, amin 1919-ben, mert az se kizárt, hogy a függetlenség lenne a jó lépés. Nem dőlhetünk hátra és nézzük, hogy eltűnik minden, hanem meg kell nézni, hogy kire lehet számítani. Kelemen Hunornak pedig meg kellene mutatnia, hogy ő sokkal jobb RMDSZ elnök, mint az elődje.
Minden esetre Csíkország letette a voksát a kulturális és területi autonómia mellett és rá mindig lehet számítani. Majd kiderül, hogy vannak-e még hasonló elvet valló emberek és lesznek-e elegen, ahhoz, hogy ez ne csak Csíkország, hanem az egész erdélyi közösség, Székelyföld ügye legyen. Duna Tv, Közbeszéd
Erdely.ma

Balog Zoltán: eddig 407 millió forint adomány érkezett az árvízkárosultaknak
Szombatig több mint 407 millió forint adomány érkezett az árvízi károk enyhítésére – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke vasárnap délben a közmédia jótékonysági napján.
A miniszter a jótékonysági napon sugárzott műsorban kifejtette: tárcája azt a feladatot kapta, hogy koordinálja és összefogja a segélyszervezetek adománygyűjtési tevékenységét. Példamutatónak nevezte, hogy az öt legnagyobb magyarországi segélyszervezet – a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt – összehangolja munkáját a Humanitárius Koordinációs Tanácsban, amelynek elnökévé felkérték.
A segélyszervezetek – Magyarországon eddig példátlan módon – egyetlen telefonszámon, az 1357-es segélyvonalon gyűjtik az adományokat. Szombatig több mint 675 ezer telefonhívás, illetve SMS érkezett, ezekből 162 millió forint folyt be eddig, a számlára pedig 245 millió forintot utaltak, vagyis több mint 407 millió forint felajánlás futott be – számolt be a miniszter, aki bízik abban, hogy ez az összeg tovább nő. Balog Zoltán szerint az, hogy Magyarországon nem követelt emberéletet az évszázad árvize, az összefogásnak és az összefogás koordinálásának volt köszönhető. Nemcsak a pénz gyűjtését kellett összehangolni, hanem például azt is, hogy honnan érkezzen az ásványvíz, az ennivaló, vagy a hypo, ez pedig még nehezebb – tette hozzá. Mint elmondta: az adományok mértéke, illetve a védekezés és a helyreállítás szervezettsége is azt mutatja, hogy jó döntés volt a Humanitárius Koordinációs Tanácsot felállítása. A védekezési munkákra több mint 40 ezer önkéntes regisztrált, amire nem volt még példa. A tárcavezető emlékeztetett rá, hogy 2015-től csak az kaphat érettségit, aki vállal önkéntes munkát.
Veszélyes rágcsálók, penészes falak
Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos a jótékonysági műsorban hasznos tanácsokkal látta el a Duna közelében élőket. Hangsúlyozta, hogy a szúnyogcsípés megbetegedést is okozhat, de megjelenhetnek azok a rágcsálók is, amelyek vizeletükkel megfertőzhetik az élelmiszereket. Külön felhívta a figyelmet a penészes falak veszélyeire, hiszen a gombásodás allergiát okozhat, a penészedést ezért azonnal meg kell szüntetni, akár klórmésszel vagy hypóval. Elmondta: a napsugárzás nem csak szárítja, de fertőtleníti is a falakat, ezért javasolt az átszellőztetés. Szabó Enikő szerint arra is vigyázni kell, hogy az árvíz után megmaradt pocsolyákban senki se fürödjön, különösen a gyerekekre kell figyelni, mert a kórokozók fertőzéses megbetegedést okozhatnak.
„Tudták, hol van a helyük"
Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége a műsorban arról beszélt, meglepte, hogy milyen sok önkéntes és civil segítő szervezet működik Magyarországon, amelyekről eddig nem is hallott. A köztársasági elnök felesége beszámolt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tatai központjában, illetve a neszmélyi és a dunaalmási gátakon szerzett tapasztalatairól is. Koszticsák Szilárd, az MTI fotóriportere, aki az árvízi védekezést, a folyó menti gátakon folyó munkát gyakorlatilag végigkövette Győrtől Mohácsig, azt mondta, számára az volt a szembetűnő, hogy mindenki tudta, mikor mit kell tennie. Utalt arra, hogy az MTI-nél töltött elmúlt másfél évtizedben több tiszai árvizet is végigfotózott, ám azokhoz képest most kevésbé érzékelt aggodalmakat, az emberek most tudták, hol van a helyük a védekezésben. A fotóriporter, aki honvédségi helikopterekről és a házukat védő helyiek csónakjából is készített képeket a gátakat építő katonák, polgárőrök, rendőrök, önkéntesek munkájáról, azt is mondta, fotós szemmel elsősorban az emberi drámákat, a falujukat, vagyonukat féltő emberek drámáit akarta megörökíteni.
Kilencórás műsor a Közmédia csatornáin
A közmédia Jónak lenni jó – árvízvédelem 2013 címmel mintegy kilencórás jótékonysági műsorral jelentkezik vasárnap. Az események több részben az M1, a Duna és a Duna World tévécsatornán, továbbá az Árvízvédelmi Rádióban, valamint a közmédia egyéb csatornáin is nyomon követhetőek. A műsorban rendszeresen közzéteszik azt a telefonszámot és a Nemzeti Összefogás számlaszámát is, amelyekre adományokat várnak, a képernyő alján pedig ismertetik azokat az SMS-eket, amelyekben a nézők köszönetet mondanak az árvízi védekezéshez kapott segítségért. MTI

Töretlen az érdeklődés a magyar állampolgárság és a regisztráció iránt
Erdélyben töretlen a magyar állampolgárság iránti érdeklődés, de aki eddig még nem adta be igénylését, annak sietnie kell, mert csak akkor szavazhat a jövő évi magyarországi választásokon, ha már a következő hetekben kérelmezi a könnyített honosítást.
Mindezekről Magyarország csíkszeredai főkonzuljával a Duna Tv székelyföldi stúdiójában Száva Enikő beszélgetett. A beszélgetés során elhangzott, hogy a magyar állampolgárság iránti érdeklődés töretlen, viszont kifejezetten a választójog megszerzésének igény nem befolyásolja a kérelmezők számát, és hamarosan tájékoztató kampányt indítanak a választási regisztrációról, és annak határidejéről.
Zsigmond Barna Pál főkonzul elmondta, tekintettel arra, hogy jövő év áprilisában, vagy májusában lesznek Magyarországon a választások, az ügyintézési határidőt figyelembe véve, célszerű minél hamarabb beadni az állampolgárságra a kérelmet. Így ezek a személyek a választások előtt még letehetik az állampolgársági esküt és, amennyiben szándékukban van, részt vehetnek magyarországi választásokon. Zsigmond Barna Pál azonban kihangsúlyozta, hogy a választások pontos időpontja még nem ismert, azonban a választások előtt 15. napig lehet még regisztrálni.
A főkonzul részletezte: a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok csak akkor vehetnek részt a magyarországi választásokon, amennyiben regisztrálnak, azaz kérik a névjegyzékbe való felvételüket. Hozzátette, hogy a külhoni magyarok pártlistákra szavazhatnak.
A magyar állampolgárságot szerzett külhoni magyarok a regisztrációra való kérelmet amennyiben nem kapták meg postán, letölthetik a Nemzeti Választási Iroda honlapjáról, (nvi.hu) kitölthetik és elküldhetik postán, vagy bevihetik a konzulátusra, november elsejétől pedig az elektronikus alapú regisztráció is lehetséges lesz, magyarázta Zsigmond Barna Pál.
A csíkszeredai főkonzul arra is kitért, hogy a szavazati joggal rendelkező külhoni magyarok levélben küldhetik el majd voksukat, levélben kapják meg a szavazólapot, de amennyiben ezt kérik, illetve feltüntetik a regisztrációs lapon, akkor a szavazólapot valamelyik külképviseleten is átvehetik.
A külhoniak választási jegyzéke nem lesz nyilvános, a választási névjegyzékről szóló döntést pedig lehetőség van e-mailben kérni, mondta el Zsigmond.
A főkonzul végül arról beszélt, hogy amint az állampolgárság iránt is töretlen az érdeklődés, úgy a regisztráció iránt is nagy az érdeklődés.
Duna Tv
Erdély.ma

Előzetes egy Mikó Imréről készülő dokumentumfilmhez
Tisztelt Stefano Bottoni úr!
Tisztázni szeretnék valamit. Őszinte tisztelője vagyok, igen hasznosnak tartom a szekus kutatásait, nem kevésbé nagyra becsülöm Domokos János dokumentumfilmest, akinek remek alkotásait értékelem. Ezért megtiszteltetésnek tartottam, hogy felkértek: vegyek részt a Mikó Imréről készítendő dokumentumfilmben. Én visszautasítottam. Ezt ne vegyék sértésnek, megindokolom a döntésemet. Monográfiát írtam Mikóról, akkor, amikor a belügyes kapcsolatairól még nem tudtam. Ennek jegyében igen pozitív képet festettem róla. Ha most elvállalnám a szereplést a képernyőn, mit tehetnék? Rajzoljam át ezt az ábrát, írjam át az értekezésemet? Ezzel elvesztené a hitelességét az, amit annak idején őszintén megírtam. Ez az egyik oka annak, hogy lemondtam a szereplésemet.
A sok ok közül a másik az, hogy amikor Ön közölte a Mikó-dosszié adatait, jelezte: ebből hamarosan dokumentumfilm lesz. Ez történik most, amikor elkészül a Domokos János irányította alkotás. Olvastam a pályázat címét: Túlélés vagy népszolgálat? Mikó Imre és a Securitate. Egyértelmű tehát, hogy az Ön irattári kutatásaira építkező opus előkészületei folynak. Én a könyvemben a népszolgálatos Mikót jelenítettem meg – „vagy” nélkül. Sőt: a túlélés nehézségeit leküzdő kisebbségpolitikust, közírót, meghurcolt közembert, s annyi mást. A fenti filmcím viszont azt sugallja, mintha ennek a jeles személynek – a „vagy” értelmében – választania kellett volna a népszolgálat és a túlélés között. Ez a Mikó igen távol áll tőlem. Még most is, miután megismertem az Ön irattári anyagát. Emiatt sem voltam hajlandó szerepet vállalni az akciójukban.
Ha Mikó életútjáról készítenének dokumentumfilmet – amelyben nem tengelykérdésként szerepelhetne akár a CNSAS nem mindenben megbízható anyaga is –, akkor szívesen beszállnék ebbe. Igaz, gondom volna, hiszen a szakértekezésemben szinte mindent leírtam róla, önmagamat pedig nem illik plagizálni. Egy ilyen fiktív tévészereplésben inkább a saját, szigorúan szubjektív benyomásaimat mondtam volna el a kamera előtt. Ilyesmit: a Petőfi utcában cseperedtem fel, rosszalkodó kölyökként ott futballoztunk az utca közepén – ez a ma immár Avram Iancunak nevezett nagy forgalmú utcában szinte hihetetlen –, dühösek voltunk, amikor nagy ritkán jött egy autó, s fel kellett vennünk az úttestről a sapkánkat, amely a futballkaput jelölte. Zajongtunk is jócskán, bár a decibel fogalmát akkor még nem ismertük. Én azt sem tudtam, hogy az utca másik végében lakik valaki, aki majd könyvet ír A csendes Petőfi utca címmel. Ezt jóval később olvastam el. Mindenesetre örültem, hogy Mikó Imréék házáig akkoriban nem jutott el a mi lármánk. Egyébként a „csendes” aligha jellemezhette volna a mi utcánkat.
Később sok mindent megtudtam az utcabelinkről. Olvastam is írásait. Az érettségi felé közeledő, a társadalomtudományok iránt érdeklődő diákként mély hatást keltett bennem Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés című tanulmánya. Egyebek között ennek a hatására is döntöttem úgy, hogy szociológus leszek. A Bolyai Egyetemen erre a szakra jelentkeztem. Történt ez 1948-ban, a romániai oktatási törvény bevezetésének évében. Pár nappal a felvételi előtt megjött a minisztériumi verdikt: a szociológia burzsoá áltudomány, ilyen szak nem működhet a romániai egyetemeken. Mit volt mit tennem, átiratkoztam a Mikó inspirálta szakról az ehhez legközelebb állóra, a filozófiára. Így lett belőlem filozófus. Történt ez anélkül, hogy Mikó Imrének egyáltalán tudomása lett volna arról, hogy beleszólt az életpályámba.
Teltek az egyetemi éveim, elérkezett a diplomadolgozat ideje. Közben a Mikó-művek továbbra is igen intenzíven befolyásolták gondolkodásmódomat. Különösképpen a Huszonkét év című korszakos összefoglalója. Hadd jegyezzem meg: élmény volt számomra, hogy jóval később a róla írt életpályaképemben nyomára akadtam s közöltem: milyen körülmények között született meg ez a két világháború közötti romániai magyarság történetét összegező alapmű. Amelyet én, egykori végzős egyetemistaként valóságos kisebbségtörténeti bibliának tekintettem. Mikó akaratlanul, ismét beleszólt az életembe. A huszonkét éves dokumentációja arra serkentett, hogy diplomadolgozatomat arra élezzem ki, vajon miként lehetne megoldani a fekélyes erdélyi magyar kisebbségi kérdést. Erre adódott számomra egy lehetőség: a Román Kommunista Párt ötödik, a Szovjetunióban tartott kongresszusa elfogadta az elszakadásig menő nemzeti kisebbségi jog érvényesítését Romániában. Én balga erről írtam szakértekezést, mivel azt gondoltam, hogy ez a felpörgetett kisebbségi autonómia-gondolat a Mikónál oly kiélezetten megmutatkozó erdélyi interetnikus konfliktusok megoldására alkalmas. (Mármint az erdélyi magyarok elszakadásig menő önrendelkezése) A piros diplomát megkaptam, de nem sok időnek kellett eltelnie, hogy e maszlag-kongresszus lényege – nem véletlenül a Szovjetunióban tartották – megvilágosodjék bennem. Dehogyis volt szó Harkovban az erdélyi magyarság jövőjéről. Ennek a manipulációnak egyetlen célja volt: Besszarábiát leválasztani Romániáról és a Szovjetunióhoz csatolni. Ez meg is történt, igaz nem az itt élő nemzeti kisebbségek elszakadási jogának érvényesítésével, hanem a szovjet csapatok bevonulásával. Mikó Imre nem dőlt be annak, amibe én az ő ihletésére. Aligha várta el azt, hogy 22 év kisebbségi szenvedését egy pártkongresszus egyből megoldja.
Az eddig csak spirituális, a művein keresztüli kapcsolatunkon egy véletlen alapvetően módosított. Személyes – igaz, csak egy irányban személyes, hiszen én tudtam, ki ő, ő azonban nem, hogy én ki vagyok – nos, ilyen kontaktus alakult ki köztünk. Az Egyetem utca 2. számú házában laktunk, az első emeleten. Alattunk amolyan kis üzlethelyiség volt. Meglepetéssel vettem tudomásul, hogy ebben az üzletben, amely nem csak egyetemi jegyzeteket, hanem írószereket is árult, egy délceg tartású, bajuszos úriember szolgál ki. Az akkor bennem már megszemélyesítetten is azonosított Mikó Imre volt, aki – bár nem tudhatta – közvetve filozófusi pályámat is egyengette. Néha vásároltam nála írógépszalagot – akkor még írógépen írtam –, no meg indigót. Egyetemi jegyzetet nem, hiszen ezek egyikét-másikát egyetemi oktatóként magam írtam. Meglepő volt méltóságteljes tartása, szolgálatkészsége, a megalázottságot büszkén tűrő, a sértettsége miatt nem a külsőségekben lázadó egyénisége. A madáchi falanszter-jelenet Michelangellójához hasonlított, aki a széklábakat is a saját művészi értékeinek tudatában formázza. Ha már az a rusnya társadalmi konjunktúra éppen ezt a megalázó feladatkört jelölte ki számára. A társadalmi érdekű és törvényes előírásokat szigorúan betartotta. Hajnalban, télen, amikor lefagyott a járda az üzlete előtt, nem kis zajjal feltörte a jeget. Nemegyszer erre ébredtünk mi, akiknek az ágya véletlenül éppen az üzlet felett volt. Nem bosszankodtunk emiatt, hanem inkább a jellemzéséhez csatoltuk a véleményünket: lám csak, milyen törvénytisztelő ez az alanti „kiszolgáló”, hiszen jól tudja: a milícia súlyosan megbünteti azokat, akik nem tesznek eleget a városrendészeti előírásoknak. (Következzék egy zárójel: ha csupán egy életútról kellene a kamerák előtt szólnom, mindezt így elmondhattam volna. De a szekus-iratokra építkező dokumentumfilmben ehhez hozzá kellene tennem: az üzletfelelősi állással félig-meddig rehabilitált személy annak köszönhette boltvezetői beosztását, hogy besúgói minőségében belügyes kollaboráns lett. Engedtessék meg, hogy én, aki egykor az Egyetem utca 2. számú épületében, az első emeleti lakrészben éltem, a kétes értékű CNSAS-os iratok fényében ne változtassam meg „Imrusról”– ezt a megszólítást csak a hozzá közel állók használták, elnézést, hogy kölcsön veszem – , szóval, módosítsam a róla kiformált boltvezetői benyomásaimat. Talán ez is indok amellett, miért nem akarok szerepelni abban a tévédokumentumban, amely (érzésem szerint) a rávetülő sötét árnyakat, foltokat próbálja súlypontozni. Maradjon meg nekem ő annak, akinek én láttam, még a „nagy leleplezés” előtt.)
A könyvszerkesztővel csak később kerültem közvetlen kapcsolatba. A Kriterion Könyvkiadóban ő szerkesztette egy-két írásomat. A személyes kontaktusunkban furcsa érzések kavarogtak bennem: kerestem a megfelelő megszólítását. Abban az időben, amikor mindenki még a vadidegent is elvtársnak szólította, én Őt képtelen voltam „leelvtársozni”. Lehet, hogy bennem élt a négy év és egy hónapig tartó kolozsvári, kamaszkori beidegződés, a rangkórságos idők hatása, amikor megtanultam: a parlamenti képviselőt „méltóságos úrnak” illik szólítani. Márpedig a kézirataim pallérozójáról tudtam, hogy az Erdélyi Párt behívott képviselőjeként ott ült a magyar Országház patkójában. Igaz, később azt is olvastam, hogy amikor tanárként visszatérhetett az ősi Alma Materébe, a Brassai Líceumba, ő maga jelentette ki: „tanár úrként mentem el, tanár elvtársként jöttem vissza.” Jó, jó, de ezt amolyan üres protokolláris gesztusnak véltem. (Ide aztán igencsak beillik egy zárójel. Ha én a közölt iratok ismeretében így szólnék róla, akkor a fejemre olvashatnák: „szólíthattad volna nyugodtan elvtársnak, hiszen az elvtársak belügyes kiszolgálója volt”. Maradjon meg bennem az ő emberi profilja úgy, hogy az elvtárs megszólítást az időben indokoltan kerültem el.)
Szerkesztőként megismertem mélységes demokratizmusát. Soha nem akarta a maga világlátását rákényszeríteni a szerzők nézeteire. Tőle származik a mondat: „Megszerkesztem Hajós materialistáit.” Hajós Józsefet igen tiszteltem. Az időben, amikor a haladó hagyományok bélyeget rá kellett ütni a mi nagy gondolkodóinkra, ő tárta fel sorra a nagy anyagelvű elődöket. Őket, akikről ma már csak annyit mondunk: „ilyen is volt”. Mikó, akiről jól tudtuk, hogy meggyőződéses unitárius, szakszerűen nyomdakésszé tette azokat a szövegeket is, amelyek mélységesen ellentmondtak a meggyőződésének. Ésszerű elővigyázatosságot tapasztaltam nála saját kézirataim olvasásakor is. Mindig vigyázott arra, hogy csak a „falig” menjenek el a vélemények, de ne ütközzenek bele a cenzúra korlátjaiba. (Ismét zárójel: ezt a benyomásomat most az esetleges tévészereplésemben módosítsam oly módon, hogy persze, a szerkesztő elvtárs a belügynek dolgozott, így jól tudta, mi a pártkövetelmény? Ezt sem tehetném meg, mert semmiféle belbiztonságos elkötelezettséget nem tapasztaltam nála. Ez ismét érv amellett, hogy nem veszek részt ebben a filmkészítésben, amely érzésem szerint az ilyen kötődéseket – a megfigyelt személy kötelességszerű önrehabilitációs vállalásait – igyekszik a fókuszba helyezni.)
Egy alkalommal rendkívüli élményben volt részem: rövid ideig Mikó Imrének érezhettem magam. Az történt, hogy a kéziratos hagyatékának sajtó alá rendezésekor megtaláltam egy rövid feljegyzést. 1938. december 15-én előadást tartott Tordán a Unitárius Leányegyletben a falukutatásról. Szabadon beszélt, a szöveg nem jelent meg a sajtóban, viszont a hagyatékában megtaláltam expozéjának a vázlatát. Az az ötletem támadt, mi lenne, ha én magam rekonstruálnám az elhangzott mondandóját. Jól ismertem falukutatói koncepcióját, el tudtam képzelni, hogy a skicc rövid mondatai mögött milyen gondolatok húzódhattak meg. Ez a fiktív „Mikó-előadás” meg is jelent az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjáról szóló kötetben. Amolyan kakukktojásként, a többi kiváló transzszilván szakember egyáltalán nem csak feltételezett, hanem kifejtett közgazdasági nézeteit elemző tanulmányok között. (Ide is kívánkozik egy zárójel: én nem minden Mikó Imrének – mintha több volna belőle – a gondolkodásvilágába tudnám beleképzelni magamat, s illuzórikusan az ő szürkeállományával gondolkodni. A Balázs Ferenc-i eszmevilág szellemében vélekedő gazdaságpolitikust mertem, rokon érzelmeimmel, saját hangomon megszólaltatni. Azonban a „másik” Mikóról szóló – mármint arról, akiről a dossziés film készül – képtelen volnék őszinte beleéléssel nyilatkozni. Mindaddig, amíg a belügyes jelentéseket író személyről – akinek a falukutatásról szóló tordai előadásába mertem empatikusan belekontárkodni –, nos, amíg róla ki nem derítik, milyen kényszerítő hatásokra vállalta mindezt. Mit kérnek a dokumentumfilm készítői tőlem? Azt, hogy, amikor a Mikó lelkületét átható, a nyomásnak kitevő (biztos vagyok benne) kényszerű döntésének motivációját nem ismerem, őszinte átéléssel ugyanúgy szóljak róla, mint a tordai előadóról? Ezt nem tehetem. Ez is lehet egy másik oka annak, hogy a róla írt monográfia szerzője nem fog szerepelni egy minden bizonnyal hatást keltő dokumentumfilmben.)
Tisztelt Bottoni és Domokos urak! Az önök kompetenciája – egyfelől a jelenkori tényfeltáró történelmi kutatásokban, másfelől a dokumentumfilm készítésében – megkérdőjelezhetetlen. Biztos vagyok benne, hogy kiváló filmet fognak készíteni. Ehhez sikert kívánok. Van azonban egy halvány köd, amelytől nem tudok szabadulni. Mikó egy alkalommal azt írta, hogy gyermekkorában postás szeretett volna lenni. Igen kedvelte a levélkihordói szolgálatot. Jól ismerjük a postásról keringő szólás-mondást, miszerint nem az a szenzáció, ha a postást megharapja a kutya, hanem az, ha a küldeményeket továbbító személy harapja meg a kutyát. Féltem önöket. Én a Mikót bemutató könyvemben azt ecseteltem, hogy őt – még ha nem is lett postás – igen sokan megharapták. Nehogy most önök, uram bocsá’, szenzációhajhászásból azt exponálják, hogy ez a postássá ugyan nem vált kiváló ember bizony beleharapott (besúgói jelentéseivel) egyesekbe. A postásról kialakított valós és teljes képhez az ilyen elrajzolás aligha járul hozzá.
Nem leszek ott a képernyőn a Duna televízió adásában. Szeretném, ha a nézők-olvasók a főszereplőről elkészítetett életpálya-elemzésemet összevetnék azzal, amit önök visznek színre, s ők, a befogadók alakítanának ki magukban egy számukra valósághű Mikó-metszetet.
Őszinte tisztelettel
Balázs Sándor
Szabadság (Kolozsvár)

Kovács Péter: Tőkés László EP munkássága egy nagy nulla
A székelyföldi fejlesztési régió létrehozásáról szóló népszavazás kiírása támogatására Hargita megyében 28 ezer aláírás gyűlt össze. Ezeket az aláírásokat tartalmazó dossziékat Csíkszeredában a megyeházán kedden iktatták.
A részletekről Maksay Ágnes a Duna Tv székelyföldi stúdiójában Kovács Péterrel, az RMDSZ főtitkárával beszélgetett, aki elmond- ta, hogy az RMDSZ a Partiumban egy héttel később kezdte gyűj- teni az aláírásokat, de így is a hat megyéből négyben már iktat- ták a megyei tanácsnál az aláírásokat. Példának Szilágy megyét említette, ahol 10 ezer aláírásra volt szükség, és ezzel szemben 13 ezer fölötti aláírást iktattak.
A főtitkár elmagyarázta, hogy a partiumi megyékben, ahol az RMDSZ kisebbségen politizál, egyeztettek a román pártokkal ezek támogatásának megszerzése érdekében. Hozzátette: bízik benne, hogy mindhárom megyében „átmegy” a kezdeményezés, mert szóbeli egyesség van az szociálliberális unióval, hiszen ők is jól tudják: ez csak részben magyar ügy és inkább gazdasági kérdésről van szó. Partiumban a román pártok is gyűjtötték az aláírásokat, és Székelyföldön is írtak alá román emberek – mondta Kovács.
Ha a megyei tanácsok elfogadják a kezdeményezést, a határozatot még a prefektusok megtámadhatják, és akkor majd a közigazgatási bíróság döntésére várva elhúzódhat a népszavazás – fejtette ki az RMDSZ főtitkára. Kovács kijelentette: bár az igaz, hogy a népszavazás eredménye nem kötelez senkit, azonban a kormány a százezrek akaratát nem kerülheti meg.
A közelgő EP választásokkal kapcsolatban Kovács Péter kihangsúlyozta, hogy ott nem csökken az RMDSZ szavazótábora, mert az Európa Parlamenti választásokon nem az állampolgárság számít, hanem az állandó lakcím.
A főtitkár Borboly Csaba kezdeményezéséről is szólt, miszerint a közelgő Európai Parlamenti választásokon Tőkés László az RMDSZ listáján induljon vezető helyen. Ezzel kapcsolatosan Kovács kijelentette, hogy az RMDSZ-nek nem feladata egyengetni Tőkés politikai karrierjét. Ha pedig elgondolkozunk Tőkés László elmúlt hatévi munkásságán az EP-ben, akkor „egy nagy semmi, egy nagy nulla” jut eszünkbe – mondta az RMDSZ főtitkára.
Duna Tv
Erdély.ma

Szabadidőnk nagyrészét a tévé előtt töltjük
Az erdélyi magyarok átlagosan 3 órát töltenek el naponta a tévé előtt, ami szabadidejük 62,5 százaléka – idéznek egy 2011-ben végzett kutatást a szerzők, akik szerint a televíziózással eltöltött idő nagyjából megegyezik a romániai átlaggal, európai összehasonlításban viszont rendkívül magas értéknek számít.
A tévénézési szokásokat illetően a helyzet 2013-ra sem változott. Az idén júniusban mért adatok szerint egy erdélyi magyar átlagban naponta 100 percet néz magyarországi televízióadókat – a magyarországi tévéadók dominanciája egyértelmű az erdélyi magyarok körében –, ami a televíziózásra fordított idejének kétharmada. A román tévéadókra fordított átlagos időmennyiség ezzel szemben csupán 46 perc, az erdélyi magyar műsorokra (Erdély TV, az RTV magyar adásai) 10 perc. A legnépszerűbb magyarországi tévéadó az RTL Klub, majd a Duna Televízió, nagy a nézettsége a két magyar közszolgálati csatornának (M1, M2), illetve a TV2-nek is. A román nyelvű tévék közül egyedül a PRO TV van benne a legnépszerűbb öt csatorna között.
A magyarországi tévéadók dominanciája a Székelyföldön és a Partiumban figyelhető meg, valamint a fiatal (18–24) éves generáción belül. A szórványterületeken az arányok jóval kiegyenlítettebbek, itt a magyarok majdhogynem fele-fele arányban néznek magyar és román adókat – összegeznek a kutatók.
Szabadság (Kolozsvár)

A kézfogás forradalma
Ha a forradalom vagy ellenforradalom „dilemmán” túl is jutottunk, még mindig sok és meglepő kérdés bukkan fel 1956 kapcsán. Például az, hogy vajon milyen mértékű tudatosság vezette a pesti utcára azokat a tizenéves srácokat, akiket aztán halomra gyilkolt vagy ítélt hosszú börtönévekre a megtorló kommunista hatalom. A kérdésben az igazán veszélyes az, hogy jó adag, racionálisan aligha kétségbevonható igazság rejtőzködik benne. Mert a pesti vagy erdélyi srácok közül minden bizonnyal csak nagyon kevesen tudták volna szabatosan megfogalmazni azt a szabadság iránti szomjat, amely ott lappangott a sztálinista típusú elnyomást nyögő társadalmakban. Miközben biztosan jócskán akadtak olyan suhancok is, akiket a lőfegyverhasználat varázsa, az életkorra jellemző kalandvágy sodort egy alapvetően tiszta ügy mellé.
Kétségtelen: a nagy közösségi cselekvések előidézésében vagy befolyásolásában igencsak vegyülnek ösztönelemek, amelyek letisztulása jó irányba viheti az ügyet, illetve elértéktelenítheti a legnemesebb törekvést is. Ezért aztán a különböző tömegmozdulások szervezőit esetenként legalább akkora erőfeszítésre kényszeríti az események kézben tartása, mint az előzetes mozgósítás. Éppen ezért roppant fontos minél több tudatos elem bevitele a küszöbön álló nagy székely menetelésbe is. A politikai pártok és politika közeli civil szervezetek közös erőfeszítése eredményeként összeálló menetoszlop résztvevői között minden bizonnyal túlsúlyban lesznek az autonómiához érzelmi szempontból kötődők. Ami egyelőre rendjén lévő és természetes. A Kökös és Bereck közötti országútról ugyanis elsősorban nem politikatudományi értekezéseket kellene majd világgá kürtölniük – vagy agyonhallgatniuk – a román hírtelevízióknak és a Duna Tévének, hanem egy több mint egymilliós lélekszámú nemzet százezres léptékű képviseletének méltóságteljes, határozott üzenetét.
A székelyföldi menetelés arra is jó lehet, hogy legalább részleges választ adjon a lankadni nem akaró kérdésre: mit segítene a Partiumban, netán a szórványban élő magyaroknak Székelyföld autonómiája? A jelen lévő nem székelyföldiek elsősorban a közösségi élmény révén érezhetik meg az autonómiatörekvések ispiráló, mobilizáló erejét. A területi autonómiának ugyanis csak az egyik dimenziója szól a nemzeti identitásról, az autonómia elsősorban saját döntési jogot jelent az oktatás, a nyelvhasználat, a helyi adók ügyében.
A székelyföldi „forradalom” túl van a forrófejűség szakaszán, de még jóval innen az alapos tudatosodáson. Az 54 kilométeren átnyúló kézfogás viszont már ebbe az irányba mutat.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Izsák Balázs: senki ne hiányozzon a vasárnapi menetelésről!
A székelyek nagy meneteléséről "csak az maradjon otthon, akinek a nevére kiállított hivatalos halotti bizonyítványa van. Más igazoló iratot nem fogadunk el" – jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egy pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón.
Mint pontosította, a teljes körű részvételt célzó elvárása elsősorban az SZNT vasárnapra meghirdetett nagy menetelés által érintett települések lakosságára vonatkozik. Arra a kérdésre, hogy még mindig 150 ezer felvonulóra számít-e, kijelentette: csütörtökön módosította a számításait, most már 200 ezer résztvevővel számol.
Izsák Balázs hozzátette, nem tulajdonít nagy jelentőséget a számoknak, ezeknél fontosabbnak tartja, hogy a résztvevők a közösségi összefogás élményében részesüljenek.
Az SZNT elnöke elmondta, hogy a menetelésnek egyebek között a román-magyar alapszerződés 15/9-es cikkelyét kell tudatosítania. Ebben a szerződő felek azt vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek megváltoztatják a kisebbségek által lakott régiók lakosságának arányait. Ha Románia a Székelyföldet egy nagyobb közigazgatási régióba olvasztaná be, azzal megsértené az alapszerződést. "Azt kérjük Magyarország kormányától, hogy kérje számon az alapszerződés betartását" – jelentette ki Izsák Balázs.
Az elnök ironikus hangnemben mondott köszönetet a székelyföldi prefektusoknak, amiért a székely szimbólumok ellen indított pereikkel megerősítették a székely közösségi tudatot. "Üzenem Codrin Munteanunak (Kovászna megye korábbi, magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült prefektusának – a tud.), hogy számítok rá a jövőben is" – jelentette ki.
Úgy vélte, a székelyek nagy menetelése meg fogja értetni Bukaresttel, hogy a közösségi akarat semmibe vevése tovább erősíti a székelység hangját, és a követeléseknek újabb és újabb hullámaival kell szembenéznie. Hozzátette, hogy a Székelyföld autonómiájáról szóló konstruktív párbeszéd elkezdését szeretnék elérni.
Öt magyarországi városban is demonstrálnak a Székelyföld autonómiájáért
Budapesten, további négy magyarországi városban és a világ számos pontján is tartanak szimpátiatüntetéseket a székelyek nagy menetelésével egy időben, vasárnap. A háromszéki Bereck és Kökös közötti 55 kilométeren százezres menetoszlop hívja majd fel a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére. A magyar közmédia több műsorban is foglalkozik a demonstrációval.
László Lajos, a Székelyföldért Társaság (SZT) titkára csütörtökön elmondta, hogy a budapesti Hősök terén lesz a gyülekező vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között. Onnan vonulnak át a román nagykövetséghez, ahol 12 órakor kezdődik a rendezvény, összehangolva a háromszéki demonstrációval.
A vidéki rendezvényeket Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen és Sárospatakon szervezik. A székelyföldi autonómiáért a világ több mint húsz váro-sában, számos kontinensen tartanak szimpátiatüntetést.
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága múlt heti, egyhangúlag elfogadott állásfoglalásában támogatta a vasárnapi demonstrációt.
A közmédia többször, több műsorban is foglalkozik a Székelyföld területi autonómiájának megvalósításáért indított demonstrációval. A Székelyek nagy menetelését pedig a Dunán és a Kossuth Rádióban is élőben közvetítik – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája korábban az MTI-t.
A menetelést az MTVA az eseményt megnyitó egyik ökumenikus istentisztelettel együtt élőben közvetíti. A műsorban megszólalnak az erdélyi magyarság politikai vezetői, ismert közéleti szereplői is.
A FUEN támogatja a romániai magyarság autonómiatörekvéseit
Teljes szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a romániai magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseit az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) a székelyek vasárnapi nagy menetelése alkalmából – derült ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség pénteki hírleveléből.
A FUEN állásfoglalását Hans Heinrich Hansen, a nemzeti kisebbségek európai ernyőszervezetének elnöke és Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára írta alá.
"A FUEN minden fórumon támogatja tagszervezeteinek jogkövetelő törekvéseit, a Székelyföld területi autonómiáját is. Az RMDSZ a FUEN erős partnere, közösen lépünk fel Európában a kisebbségi keretszabályozás megteremtése érdekében" – olvasható az állásfoglalásban.
A FUEN vezetői rámutattak: Európa minden őshonos nemzeti kisebbségét megilleti az önrendelkezés joga, és a romániai magyarság – Európa legnagyobb, egy országban élő nemzeti kisebbsége – hosszú ideje kinyilvánította igényét Székelyföld területi autonómiája és a kulturális autonómia iránt.
Hozzátették: az autonómia a legtöbb esetben súlyos történelmi örökséget rendezett, és kivívása több évtizedbe telt, de azóta bebizonyosodott, hogy az autonómia erősítette a közösségeket, valamint a régiók és autonóm területek kohézióját.
"Arra buzdítjuk a romániai magyarokat, soha ne adják fel a közösség önrendelkezésébe, ügyeik autonóm rendezésébe vetett hitüket. Használják ki a politikai érdekképviselet lehetőségeit, támogassák a közösséget képviselő RMDSZ-t, éljenek a polgári nyomásgyakorlás eszközével, őrizzék meg az erőt adó egységes fellépést" – fogalmaz a FUEN állásfoglalása.
Népújság (Marosvásárhely)

Újságíró-házaspárhoz került a Bernády-emlékplakett
Teltházas gálaműsor keretében adta át péntek este a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében a Bernády-emlékplaketteket Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának elnöke. A díjat, amelyet minden évben olyan személyiségek vehetnek át, akik tettek a városért, munkájukkal a város hírnevét gazdagították, idén Marosi Ildikó és Marosi Barna vehette át.
„Ebben az évben különleges helyzetben vagyunk, mondhatni példanélküli esemény az elmúlt tizenhat évben, ugyanis két személyt méltatunk, egy kiemelkedő házaspárt, akik itt születtek Marosvásárhelyen, itt élték le az egész életüket, és akik munkájuk során sokat tettek azért a közösségért amelyhez tartoznak” - fogalmazott a gálán Borbély László, majd röviden bemutatta a díjazottak pályafutását.
Marosi Ildikó 1932-ben született Marosvásárhelyen. Szerkesztő, újságíró, irodalomtörténész, aki a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen végzett, ahol rendezői diplomát szerzett. A Művelődés, az Új élet tudósítója, akinek az évek során számos irodalomtörténeti közlése volt, köztük Balázs Ferenc elveszettnek hitt meséi, a Kemény Zsigmond Társaság levelesládája, vagy az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája.
Marosi Barna 1931-ben született Marosvásárhelyen, író, riporter. 1954-ben végzett Kolozsváron a Babeș Bolyai Tudományegyetemen, ahol kémia és vegyész diplomát szerzett. 1958-ban, az 56-os állásfoglalásai miatt távoznia kellett a sajtóból, ezért tíz évig vegyészként dolgozott. Ezután az Előre lap tudósítója lesz, majd 1989 decemberétől a Romániai Magyar Szó szerkesztője, hamarosan pedig a Duna Televízió főmunkatársa, főszerkesztője és alelnöke is. Több kötete is megjelent, köztük 1968-ban egy kiadvány Bernády György városáról is, amelyet 1993-ban a Bernády György Közművelődési Alapítvány újra kiadott.
Az idei Bernády Napok rendezvénysorozataira reflektálva, egy különleges könyvbemutatóra is kitért. „Ha egymás mellé tesszük őket, ikreknek tűnnek, és valóban nincs sok különbség köztük. De ha jobban megnézzük őket, az egyiken azt írja, hogy a Marosvásárhelyi Kultúrpalota, a másikon pedig azt, hogy Palatul Culturii din Targu Mures. A román nyelvű kiadvány bemutatója csütörtök este volt, de sajnos a 250 meghívottból megközelítőleg harminc jött el, amelyből tíz volt a román jelenlevő. Családias hangulatban zajlott tehát a bemutató, de nem mehetünk el ezen esemény mellett anélkül, hogy ne vonnánk le a tanulságot, hogy a jövőben többet kell tennünk annak érdekében, hogy a két közösséget összehozzuk. Közelítenünk kell egymáshoz ezt a két párhuzamos társadalmat, hiszen városunk épített örökségei mellett, a hagyományok is összekötnek minket” - hangsúlyozta Borbély László a Kultúrpalota nagytermében.
Elmondta, az 1990-es események fényében nyilván ez nem olyan egyszerű, de biztos benne, hogy 1920-ban sem volt könnyű a marosvásárhelyi magyaroknak az élete. „Egyik napról a másikra egy idegen hazában találták magukat. De mit tett Bernády György? Úgy küzdött a magyarság jogaiért, hogy megpróbált partnereket találni, a románság körében is” – mondta Borbély, hozzátéve, hogy Bernády 1922-ben egyedüli magyarként bejutott a román parlamentbe, ahol gyakran felszólalt a magyarok jogaiért. „Mi ezt a munkát próbáljuk ma továbbvinni száz év távlatából, folyamatosan hangsúlyozva, hogy jobban kellene figyelnünk egymásra, hogy megtaláljuk a közös hangot. Ha ez eddig megtörtént volna, és nem rajtunk múlott, nem következett volna be az, hogy két évig vitatkoztak azon, hogy joga van-e annak az iskolának Bernády György nevét viselni, amelyet ő maga épített. Nem történhetett volna meg az, hogy az orvosi egyetemen mindjárt két éve vitatkoznak arról, hogy megérdemli-e a magyar oktatás a külön tagozatot, bár a törvény szavatolja. Nem történhetett volna meg az, hogy két nappal ezelőtt a Vártemplomba kellett az 56-os emléktáblát elhelyezzük a kopjafa tövébe, mert nem engedték meg, hogy az általunk kiválasztott helyen tegyük ki” - hangsúlyozta Borbély.
Hozzátette, Marosvásárhely egész lakosságának azt kívánja, hogy legyenek büszkék a városukra, ismerjék el egymás jogait és értékeit, hiszen mindannyian egyenrangú állampolgárai ennek az országnak.

Maszol.ro

Vasárnap megszületett az erdélyi magyarok akcióegysége
Vasárnap este a Székelyek Nagy Menetelése elnevezésű rendez- vény után a Duna Tv Heti hírmondó című műsorának 1000. adása Kézdivásárhelyről jelentkezett. A műsor vendégei Borbély László, Biró Zsolt, Toró T. Tibor és Izsák Balázs erdélyi magyar politikusok voltak.
A Kosztándi-galéria vendégei a beszélgetés során arra keresték a választ, hogy a megmaradás egyedüli záloga-e az autonómia, aztán arra, hogy kivívható-e az területi önállóság békés eszkö- zökkel, majd arra, hogy létezik-e közös erdélyi minimum?
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke szerint a vasárnapi eseményben az a legfontosabb, hogy ezen a nap minden magyar szíve együtt dobbant. Borbély arról is beszélt, hogy nemzetpolitikai kérdésben az erdélyi magyar politikai szervezetek között nincs vita, és az emberek is melléjük állnak, ha egy jó ügyről van szó. Az RMDSZ politikai alelnöke a nemzeti kisebbségi jogok biztosításának tekintetében bizakodó, mivel szerinte 2015 után az Európai Unió chartája megváltozik.
Biró Zsolt, az MPP elnöke beszédében azt hangsúlyozta ki, hogy az az igény, amit a Székelyek Nagy Menetelésén a több mint 100 ezer ember kinyilvánított nem a pártokról, hanem az erdélyi, a székelyföldi magyar közösségről szól. Egy olyan közakaratot mutattunk fel, amely mellett Bukarest nem tud elmenni – jelentette ki Bíró. Hozzátette: nemzetközi porondra kell vinni az autonómia kérdését, mert szükségünk van a nemzetközi lobbira.
Toró T. Tibor, az EMNP vezetője miután a 20 évvel ezelőtti Kolozsvári Nyilatkozattal kezdve röviden felvázolta az autonómiaigény történelmi fontosságát, reményét fejezte ki, hogy holnaptól Bukarestben már sokkal komolyabban veszik Székelyföld területi autonómiájának kérdését.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke azt mondta: ma a román hatalomnak azzal kellett szembesülnie, hogy az autonómiatörekvések mellett nem a választási győzelemre törő politikusok, hanem az egész székely nép áll. Amit kitűztünk, azt megvalósítottuk, a menetelés megszervezése során szembesültünk azzal a ténnyel, hogy ezután a kishitűségnek, a saját erőnkkel szembeni bizalmatlanságnak nincs helye – jelentette ki Izsák. Miután Borbély a hamarosan bekövetkező decentralizációról és annak fontosságáról beszélt, Toró az egységről elmondta: azt, hogy az egységre hivatkozva az erdélyi magyarságot egyetlen szervezetbe lehetne tömöríteni, a történelem felülírta, de vasárnap a menetelés bebizonyította egy új egység, az akcióegység létezését.
Az MPP elnöke szerint minél gyakrabban kell a közvetlen demokrácia eszközéhez nyúlni, pártja már többször beterjesztett népszavazási kezdeményezéseket, amelyek a prefektusi vétók miatt rendre elbuktak.
Még mindig az egységről szólva Izsák Balázs azt mondta, hogy mindenkit partnerüknek tekintenek, aki a székely zászló alatt áll, aki az autonómiáért küzd. Hittel és koherens cselekvéssel elérjük azt, amit kitűztünk – jelentette ki az SZNT vezére. Izsák azt is elmagyarázta, hogy az erőszakhoz akkor sem fognak nyúlni, ha Bukarest ellenszegül, viszont a demokratikus ellenállás minden demokratikus eszközét kifogják próbálni. Borbély László az autonómia törekvések kapcsán hangsúlyozta az erdélyi magyarság képviseletének fontosságát a román parlamentben.
Toró T. Tibor szerint – aki azt is eltudja képzelni, hogy Bukarestben kell megmutassuk az erőnket – a közösségünk most ébredt rá arra, hogy ő maga önálló politikai tényezővé tud válni.
Izsák Balázs arra hívta fel a figyelmet, hogy élni kell azokkal a lehetőségekkel, amelyet a nemzetközi erőtér alkalmi változásai hoznak magukkal, és példának említette itt az ET-hez és az EU-hoz való csatlakozást. A nemzeti minimum kérdését taglalva Toró T. Tibor feltette a kérdést: vajon majd mennyire állna ki az RMDSZ az autonómia ügye mellett, amikor majd a kormányban való részvételéről tárgyalna valamelyik román párttal.
A Heti hírmondó megkérdezte az anyaországi pártok vezetőit is a székelyek autonómiatörekvésével kapcsolatosan. Elsőként Kövér László, az Országgyűlés elnöke mondta el véleményét. Kövér kissé óvatosan, de ugyanakkor megelégedéssel nyugtázta az erdélyi magyar politikai pártok összefogását a területi autonómia kérdését illetően. Ha pedig ez a konszenzus tartós lesz, akkor az anyaországnak is sokkal könnyebb lesz, hogy megadja nekik a segítséget – fejtette ki az Országgyűlés elnöke.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke arról beszélt, hogy ők támogatják az ilyen békés figyelemfelhívó akciókat, mert hatékony kisebbség érvényesítés autonómia nélkül nem elképzelhető.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szerint a mindenkori magyar kormány feladata az lenne, hogy az Európai Uniót vegye rá a komolyabb kisebbségvédelemre a Kárpát-medencében.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke egy elérhető célnak nevezte a székelyek autonómiáját. Vona szerint felháborítón, hogy a magyar kormány nem talált nemzetközi szövetségeseket a székelyek önrendelkezésének támogatására.
A műsor végén Süveges Gergő műsorvezető az erdélyi magyar politikusoknak felette azt a kérdést, hogy elhárult-e a veszély Székelyföld feldarabolásáról. Konszenzus volt a négy politikai vezető között: a veszély nem hárult, résen kell lenni, bár a referendum törvénye miatt a régiósítás 2015 előtt nem történhet meg. A politikusok abban is egyetértettek, hogy Romániában minden megtörténhet.
Duna Tv

A menetelésről egy kicsit másként
A Duna Tv Közbeszéd című műsorában a Székelyek Nagy Meneteléséről, és az erdélyi magyar politikai vezetők vasárnap esti televíziós megnyilvánulásairól beszélgetett Maksay Ágnes műsorvezető Salat Levente és Toró Tibor politológusokkal.
Salat Levente egyetértett az erdélyi magyar politikusokkal abban, hogy a vasárnapi demonstráció az autonómiatörekvés egy fontos mozzanata volt, de arról nincs meggyőződve, hogy ezután változna valami a román politikusok és a román közvélemény autonómiához való viszonyulásában.
Toró Tibor politológus méltatta ugyan az erdélyi magyar politika összefogását, de ugyanakkor hiányolta a közös üzenetet a román politikai elit felé, amit szerinte nagyon sürgősen meg kell fogalmazni. Salat Levente nagyon dicséretesnek tartotta Borbély László bejelentését, miszerint hamarosan egy új autonómia-törvénytervezettel fognak előállni, amelyet egyeztetni kívánnak mindenkivel, de szerinte az RMDSZ részvételét ebben a rendezvényben mégis az magyarázta, hogy úgy érezték, nagyobbat veszítenek, ha nem vesznek részt ezen a tüntetésen, mintha részt vesznek.
Toró Tibor hozzátette, hogy 2003 óta a diskurzust az autonómiáról nem az RMDSZ irányította, és szerinte kérdés, hogy valóban leül-e a három magyar párt, illetve a székelyföldi románság, hogy egyeztessen a törvénytervezetről.
Salat a vasárnap esti Heti hírmondó hangulatát véve alapul, amelyben a négy magyar erdélyi párt képviselője vett részt, szkeptikus a további összefogást és a közös tárgyalásokat illetően. A politológus véleménye szerint vasárnap az erdélyi magyar politika egy nagyon fontos üzenetet kapott az összefogás fontosságáról.
Toró úgy véli, hogy az erdélyi magyar politikusok vasárnap esti televíziós megnyilvánulása alapján az igazi összefogás még nagyon messze van. Szerinte az RMDSZ csatlakozása a rendezvényhez a román média szemében „megemelte” ugyan az autonómiaküzdelmet, de mégis elbagatellizálták az egész eseményt.
Az egész esemény meglepően kevés port kavart a román nyilvánosságban, mint amennyire számítani lehetett – mondta Salat, aki nagyon hiányolta azt, hogy a beszédek között nem hangzott el egy egyszerű, a román közvéleményt megszólító üzenet. Salat kijelentette: a vasárnap a tömeg bármennyire is nagy volt, ő nem hiszi, hogy ez Brüsszelben bárkit is elgondolkoztatna.
Az autonómia hatalommegosztást jelent, tehát autonómiára csak akkor kerülhet sor, ha a hatalom birtokosa ezt indokoltnak és elfogadhatónak tartja, az autonómiát nem lehet egyoldalúan kikiáltani, csak akkor lesz autonómia, ha az erdélyi magyarságnak erről sikerül meggyőzze a román hatalom képviselőit – magyarázta Salat Levente.
Duna Tv
Erdély.ma

Felmérés: az erdélyi magyar ifjúság röntgenképe
A legfontosabb értékek az erdélyi magyar fiatalok számára a családi biztonság, a szerelem és a boldogság, ugyanakkor egynegyedük nem tud megnevezni olyan élő erdélyi személyiséget, akit nagyra értékelnek – derült ki a kedden, Marosvásárhelyen bemutatott 2013-as felmérés adataiból.
Ezeket az eredményeket Barna Gergő és Kiss Tamás szociológus Erdélyi magyar fiatalok című kétnyelvű – magyar és angol – kutatásjelentése tartalmazza. Ezt a Bernády Házban ismertettek a Kós Károly Akadémia rendezvényén, amelynek házigazdája Markó Béla, az akadémia elnöke volt. Az eseményen részt vett Kovács Péter, a Kós Károly Akadémia igazgatója, Bodor László, az RMDSZ ifjúsági kérdésekért felelős főtitkárhelyettese is.
A felmérésnek előzményei is vannak: 2001-ben és 2008-ban is készült átfogó vizsgálat az erdélyi magyar fiatalokról, így a kutatóknak rálátásuk van az elmúlt 12 évre. A szakemberek azokra a kérdésekre keresték a választ, hogy mi változott és mi állandósult a fiatalok körében ebben a 12 évben, melyek az iskolázottság, az anyagi helyzet, a családalapítás, a gyermekvállalás, a migráció jellemzői. A válaszokat foglalták bele a kétnyelvű kötetbe.
Barna Gergő ismertetője szerint 2001 és 2013 között a 19-29 évesek között csökkent alapfokú végzettségűek aránya, a középszintű oktatásban résztvevők aránya emelkedett ugyan, de a felsőfokú oktatási intézményeknek számolniuk kell a csökkenő kereslettel.
Fogyasztási cikkek, vagyontárgyak szempontjából növekedést tapasztaltak. Mobiltelefonnal minden fiatal rendelkezik, a személyi számítógépet birtoklók aránya is megnőtt, ahogy a saját használatú személygépkocsik száma, illetve a különböző digitális eszközökhöz való hozzáférés is. Az ifjúság legsúlyosabb problémái a kutatás szerint: a munkanélküliség, pénztelenség, alacsony kereset, kilátástalan jövő, szegénység, létbizonytalanság, a lakáshelyzet megoldatlansága. Az előző felmérésekhez képest, amikor gazdasági stabilitás volt a jellemző, a kulturális problémák is jobban felértékelődtek – mondta a szociológus.
A felmérésben megkérdezték a fiatalokat, hány éves korában élte meg, illetve szerinte mikor fog megélni egyes eseményeket. A válaszokból kiderült: a legjelentősebb esemény a fiatal életében az első szexuális tapasztalat megszerzése, ezt követi az első megrészegedés, majd az anyagi függetlenség és a családtól való függetlenség megszerzése.
Bodor László levonva a következtetést arról beszélt, hogy Romániában is koherens ifjúsági stratégiára volna szükség, mint a fejlettebb nyugati országokban. Ha hatékony ifjúsági törvényt sikerülne megalkotni, talán ezek a migrációs folyamatok is megállíthatók, visszafordíthatók lehetnének” – jelentette ki. Szerinte az EU is rájött, hogy igencsak megnőtt a fiatalok körében a munkanélküliség. A jelenség visszaszorítását célozza a Youth in the move program, amely 15 százalékról 10 százalékosra csökkentené az iskolai lemorzsolódást. A cél uniós szinten az, hogy a felsőfokú végzettségűek aránya elérje a 40 százalékot. Fontos beépíteni az erdélyi magyarságba is az EU stratégiáját, hogy a bemutatott problémákat megfordíthatóvá és kezelhetővé tegyék.
A vizsgálatból kiderült: a legfontosabb értékek a fiatalok számára a családi biztonság, a szerelem és a boldogság. A legfontosabb szabadidős tevékenységek a sportolás, a rádióhallgatás, a moziba járás, az olvasás, a színházba járás és az újságolvasás.
A kutatók arra is rákérdeztek, hogy ki az az erdélyi magyar személyiség ma, akit nagyra értékelnek a fiatalok: a megkérdezettek egynegyede tudott ilyen személyt megemlíteni. A médiafogyasztásban enyhe csökkenő tendenciát mutat a tévézés, a rádióhallgatás pedig enyhe növekedést, az internetes újságok olvasása jelentősen megugrott az előző felméréshez képest.
A legnézettebb tévéadók az erdélyi magyar fiatalok körében az RTL Klub, TV2, Pro TV, M1 és Duna TV. E szerint jelentősen nő azok aránya, akik a magyarországi televíziókat néznek kizárólag, elsősorban kereskedelmi adókat. A rádiózás terén a román kereskedelmi adók hallgatottsága nőtt, a magyaroké csökkent. Kiderült az is, hogy a sajtófogyasztás terén a helyi magyar lapok vezetnek a teljes népesség és a fiatalok körében is.
Kiss Tamás a családszerkezet átalakulásáról is beszélt. Elmondta: a rendszerváltást követően a házasság időpontja még inkább kitolódott a továbbtanulási lehetőségek bővülésével, a társadalmi emancipációval. Nőtt az elmúlt években a gyermektelen házaspárok aránya, ám teret kezd hódítani a többgyerekes családmodell is. Ez utóbbi jelenség a felsőfokú végzettségűek körében figyelhető meg, akik három, vagy több gyereket szeretnének. A szociológus leszögezte: a magyar fiatalokra nem érvényes az általános séma, miszerint a magasabb végzettség kevesebb gyerekkel jár.
A kutatók szerint az erdélyi magyar fiatalok munkavállalási potenciálja nagyon megugrott az utóbbi öt évben. A migráció célországai is jelentős mértékben változott: Magyarország már tanulmányi célokra egyre kevésbé vonzó az erdélyi magyar fiatalok számára, megelőzte Anglia, Írország, és Németország is megközelítette. Munkavállalás terén is hasonló az átalakulás: célországként Németország és Ausztria már kedveltebb Magyarországnál, és az anyaországot hamarosan az Egyesült Királyság is lekörözi.
„Magyarország már nem vonzó, de a magyar állampolgárság igen, ugyanis konvertálható tőkét jelent: magyar állampolgárként jobbak az esélyek, a román állampolgárság sokszor még ma is stigmaként működik” – fogalmazott Kiss Tamás.
„El kell gondolkoznom azon, hogy támaszkodunk-e kellőképpen az ilyen jellegű közvélemény-kutatásokra mi, politikusok csak akkor használjuk, amikor tetszeni akarunk a közösségnek” – reagált a bemutatóban elhangzottakra Markó Béla. Elmondta, a felmérésből azt szűrte le, hogy a magyar fiatalok körében az identitástudat terén nem történt visszaesés. „De a fiatalok elsődleges problémája nem az identitás, mert nem Magyarországra vándorolnak ki. Ezekből az adatokból az derül ki, hogy a gazdasági kérdéseket kellene sokkal nagyobb súllyal kezelni” – vonta le a konklúziót Markó.
Antal Erika
Maszol.ro

Unitárius zarándoklat magas Déva várában
Istentől való szándék
Ismét élettel, fiatalos zsivajjal és magyar szóval telt meg szombaton magas Déva vára, az éves unitárius zarándoklat alkalmával. Közel hétszáz, zömében fiatal unitárius zarándokolt el leróni kegyeletét Dávid Ferenc egyházalapító várbéli sírjánál. Isteni szándék által vezetve.
A várbeli körülmények egyáltalán nem kedveztek a Kolozsvárról, Torockóról, Medgyesről, Brassóból és nyilván Székelyföldről érkezett zarándokoknak. A belső várudvarban ugyan nem volt különösebb gond, a felvezető út viszont igencsak megviselte a zarándokokat, hiszen a folyamatban lévő felújítási munkálatok miatt csupa sár volt, a fából készült ideiglenes lépcsőkön pedig csak kisebb csoportokat engedtek fel egyszerre – az évek óta lezárt várat külön önkormányzati engedéllyel nyitották meg a zarándokok számára.
Dávid Ferenc egyházalapító szellemisége azonban oltalmába vette a zarándokokat. A természet is felmosolygott: szombaton kellemes őszi napsütésben hajtottak fejet meg a nagy reformátor előtt.
Isteni szándék vezette a zarándoklatot, mert ami embertől való, az úgy is semmibe vész, ami Istentől való, azt meg úgy sem lehet megsemmisíteni, hangsúlyozták ünnepi igehirdetésükben Demeter Sándor Lóránd székelyderzsi és felesége, Újvári Katalin székelymuzsnai lelkészek.
A mai világban egyre kevesebben vállalnak elkötelezettséget, a társadalom alapsejtje, a család is válságba sodródott a számos válás révén. Holott magas Déva vára eleve az elkötelezettségért vállalt áldozatról szól, Dávid Ferenc vértanúsága és Kőműves Kelemen legendája révén.
A magyarság – anyaországban és Erdélyben egyaránt – továbbra is azokat a történelmi személyiségeket tiszteli (Mátyás király, Széchenyi, Kossuth), akik az igazság és a fejlődés elkötelezettjei voltak. Unitárius vonalon, vajon kik lennének a legjelentősebb személyiségek, vetette föl a kérdést a lelkészházaspár? Az első helyre nyilván Dávid Ferenc vértanú egyházalapítót jelölték, hiszen folyamatosan az igazságot kereste, erre buzdította híveit is, a másság tisztelete mellett. Második helyre maga az ember került, harmadikra pedig az erdélyi magyar nagy unitáriusok, akiknek arcképeit – és rövid életrajzukat – a Dávid Ferenc-emlékmű mellett felállított állványokon lehetett megtekinteni.
Mire büszkék a dévai várba elzarándokoló mai unitáriusok? Ki(k)nek tartoznak hálával, kérdezték a lelkészek? Dávid Ferencnek, szüleiknek, tanáraiknak válaszolták a zarándokok, akik hitükre, összetartásukra és vallási toleranciájukra büszkék leginkább. Az összetartás erőt ad, szellemi-lelki feltöltődést, éppen ezért Istentől való szándék.
Az ünnepi szabadtéri istentisztelet után Bálint-Benczédi Ferenc, az unitárius egyház püspöke, Csulák Péter, Magyarország kolozsvári konzulja, Petru Mărginean, Déva polgármestere, valamint Pogocsán Ferdinánd helyi tanácsos, a dévai RMDSZ elnöke köszöntötte a zarándokokat, büszkeségüket és tiszteletüket fejezve ki előttük. Az egybegyűltek körében azonban leginkább Koppándi-Benczédi Zoltán házigazda dévai lelkész szavai arattak sikert, a fiatal lelkipásztor ugyanis az erőt adó összefogáson kívül azt üzente, hogy cselekedet nélkül, elveink felvállalása nélkül a hit puszta hangoztatása nem sokat ér. Egy ilyen konkrét eset, ahol cselekvésre lenne szükség a Verespataki ciánalapú aranybányászat ügye, amelyet az unitárius egyház határozottan ellenez, s a várfalra helyezett nagyméretű magyar–román kétnyelvű felirattal a külvilág tudatára ad.
Az ünnepi felszólalások után a kolozsvári teológia ifjú unitárius hallgatói Dávid Ferenc vértanúságát méltató rövid, de roppant érdekes várjátékot adtak elő, majd fáklyákkal és virágokkal a zarándokok és a szervező Országos Dávid Ferenc ifjúsági egylet képviselői lerótták kegyeletüket az egyházalapító emlékművénél.
Ezután a zarándokok kettéváltak. A felnőttek a városba, a pontosan tíz évvel ezelőtt, a 2003-as zarándoklat alkalmával felavatott templomhoz vonultak, ahol a kis létszámú, ámde roppant lelkes dévai unitáriusok házigazdaként meleg teával és aprósüteményekkel fogadták a vendégeket, a lelkipásztor pedig a dévai imaház történetét ismertette. A fiatalok a vár tövében lévő híres dévai sportiskolába mentek, ahol a rajzverseny nyerteseit díjazták.
Az idei zarándoklat nemcsak szebb és felemelőbb volt, mint máskor, de sajtóvisszhangja is jóval nagyobb volt. Az eseményről máskor mit sem tudó helyi román média is nagyszámban tudósított, a Duna Televízió pedig már másnap sugározta a várban forgatott anyagot.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Évforduló – Az omladozó sajtóháztól a „sárgáig”
Húszéves a kolozsvári magyar újságíróképzés
FOLYTATÁS LAPUNK NOVEMBER 16-AI SZÁMÁBÓL
Szakembereket egy félig béna sajtórendszernek?
Csakhogy hiába oktatnánk korszerű értékszemlélettel, ha végzettjeinknek felemás, rosszul működő médiarendszerben kell állást keresniük, állást vállalniuk. Húsz évvel ezelőtt nagyon megszívleltük Mihai Coman professzornak, az 1989 után létesített bukaresti Média- és Kommunikációtudományi Kar dékánjának a szavait, amelyeket Rostás Zoltán bukaresti szociológiaprofesszor rögzített: „Az egyetem feladata nem az, hogy zsenit neveljen. Az egyetem szakembert képez. A mi karunk a mass-media intézményei számára készít fel szakembereket. Persze, az is igaz, hogy a román mass-media még nem igazi intézmény, még nem gazdasági törvények szabályozzák működését, még nincs intézményi öntudata. De az is igaz, hogy egy félig béna sajtórendszer számára mi nem oktathatunk. Mi egy majdan normalizálódó sajtó szakembereit készítjük fel.” (A Hét, 1993. 31.). Ez a sajtórendszer, mint tudjuk, azóta sem normalizálódott. Ami korántsem jogosítja fel az újságíróképzés szakembereit, a mai médiakutatókat, hogy felhagyjanak a „béna rendszer” kritikai ostromával, hogy ne éljenek a „hatalom nélküliek hatalmával”.
Ha kezdetben Mihai Coman professzor betájolására és intézményszervezési tapasztalataira figyeltünk, később a szegedi kollégáinkét sem kerülhettük meg. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán ugyancsak az 1993/94-es tanévtől indult média- és kommunikáció-tudományi szakirány Róka Jolán és Szajbély Mihály professzorok vezetésével. Kezdettől jó kapcsolatokat alakítottunk ki velük. Regionális igényeknek igyekeztek megfelelni ők is, mi is. Az alaptantárgyak is ugyanazok voltak: az általános elméleti stúdiumokkal – médiafilozófia, sajtó- és médiatörténet, kommunikáció-elmélet, szociológia, tömeglélektan, jeltudomány stb. – egyenlő arányban szerepeltek a gyakorlati tárgyak (sajtóműfajok, számítógépes szövegszerkesztés, médiaírás). Legfennebb a tantárgyak évenkénti elosztásában voltak eltérések.
Spectator Sajtóháztól a Zápolya utcáig
Amikor beindítottuk az egyetemi szintű újságíróképzést, a MÚRE vezetőségével egy olyan – civil társadalmi összefogással építendő – kolozsvári sajtóház tető alá hozásában reménykedtünk, amelyik helyet biztosíthat valamennyi kolozsvári magyar szerkesztőségnek, rádió- és tévéstúdiónak, magának a magyar újságíró-egyesületnek, az újságíróképzésnek és a médiakutatásnak egyaránt. Az alapítványi pénzekből megvásárolt Rákóczi úti telekre tervezett ötszintes épületnek végül is csak a mérnöki rajza készült el. De a telken lévő – már akkor renoválásra szoruló – épületben 1993 októberében elkezdhettük az oktatást, majd a szakkönyvtár kialakítását. A bútorzatot egy bécsi alapítvány küldte, írógépekkel és fénymásolóval az Erdélyi Református Egyházkerület püspöksége látott el. A Magyar Televíziótól vágógépet kaptunk, egyébként pedig pályázatok révén szereztük be a televíziós képzéshez szükséges műszaki eszközöket. A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett Tárkányi János, a BBTE Színház- és Filmművészeti Karának tanszékünkön frissen doktorált tanársegéde vállalta a műhelygyakorlatok irányítását. Az önellátásban odáig jutottunk, hogy a Szabadságban megjelent apróhirdetésünk nyomán jólelkű kolozsváriaktól ágyakat és ágyneműt kaptunk, és így három-négy rászoruló hallgatónak tudtunk szállást biztosítani. Aminek az volt a fölöttébb nagy haszna, hogy „a bentlakók” télvíz idején befűtöttek, eltakarították a havat, könyvtárszolgálatot vállaltak.
A két világháború közötti időszak legjelentősebb magyar publicistájáról, az akkori újságíró-egyesület élén álló Spectatorról (Krenner Miklósról) elnevezett Sajtóház egy évtizedig szolgálta célkitűzéseinket. Addigra az épület állaga annyira megromlott, hogy ki kellett költöznünk belőle. Fél évig az Apáczai-líceum fogadott be. A Politikatudományi és Közigazgatási Kar új székhelyének és modern épületszárnyának a berendezése után már mi is a Zápolya utca végén folytathattuk a munkánkat. Ahol már jól felszerelt, korszerű eszközökkel ellátott stúdió (súgógép, normál felsőkategóriás-, négy középkategóriás és öt amatőrkamera, lámpapark, valamint fejlesztés alatt lévő műszaki vezérlő) várta pénteki napokon hallgatóinkat, terepgyakorlatokon viszont a Xantus Gábor rendező-operatőr segítségével korábban beszerzett műszaki felszereléssel szerezhettek szakmai tapasztalatokat. A közbeeső epizódokról csak annyit: első dékáni működésem idején az 1999/2000-es tanévben Xantus Gábor elképzelései szerint rádiós és tévés műhelyt alakítottunk ki a Piarista rendház („Echinox”-épület) 60-as és 61-es szobájában, mindhárom tagozat számára. Nem sokáig vehettük igénybe. Nem tudni, hogy milyen megfontolásból, az egyetem akkori vezetősége úgy döntött, hogy a Gerilla Rádió rendelkezésére bocsátja az oktatóstúdiót.
Tanulmányút, amikor Budapest még „messze” volt
Fontos része volt az újságíróképzésnek a kéthetes budapesti tanulmányutak megszervezése 1997-től kezdődően. Ezekről egy-két résztvevő minden évben beszámolt a Campus hasábjain. A Minerva Ház archívumában elhelyezett dokumentumok mind a pályázatok szövegét, mind az elszámolások beszámolóit és számláit őrzik. Az 1997. november 12-én megfogalmazott egyik pályázat szerint a tanulmányi út célja „a) a kolozsvári egyetem végzős újságíró szakos hallgatói ismerjék meg a magyar sajtó szerkezetét, működési alapelveit, intézményeit, meghatározó műhelyeit; b) szakdolgozatuk elméleti megalapozása és dokumentációjuk kiegészítése céljából az Országos Szécheényi Könyvtárban, a MÚOSZ könyvtárában, a Parlamenti Könyvtárban, az Eötvös Collegium könyvtárában stb. végezhessenek kutatásokat. Elképzeléseink szerint délelőttönként intézményeket, szerkesztőségeket keresünk fel, a délutánokat könyvtárakban töltjük. Szeretnénk felkeresni a Független Média Központot, a MÚOSZ-t, a Bálint György Újságíró Iskolát, a Magyar Írószövetséget, az Anyanyelvi Konferenciát, a Népszabadság, a Magyar Nemzet, az Európai Utas, a Kortárs, a Magyar Napló szerkesztőségét, az MTI-t, a Duna Tévét, a Magyar Rádiót, a Magyar Televíziót, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen működő Kommunikációs Intézetet.” Az 1998. március 12-én kelt beszámolóból az derül ki, hogy a tanulmányút minden tervezett állomásán elidőztünk, és „bárhol jártunk, vendéglátóink figyelmét nem kerülte el: hallgatóink fontos kérdéseket tettek fel számukra; szakmai rátermettségüket éppen azzal bizonyították, hogy tudnak kérdezni.”
Ezeknek a kapcsolatoknak ma is hasznát vesszük, igaz, jóval kisebb anyagi támogatottsággal. Merthogy honnan is kértem én támogatást 1996. november végétől kezdve? A MÚOSZ-tól, az Illyés Alapítványtól, az Anyanyelvi Konferenciától, a Magyar Oktatási Minisztériumtól, a Határon Túli Magyarok Titkárságától, a Népszabadságtól, a Schola Rivulina Alapítványtól. Az így elnyert – jóval egymillió forint fölötti összegek – nagyjából fedezték (az utazás kivételével természetesen) a budapesti tanulmányutak minden költségét, a BKV-bérleteket és a színházjegyeket is beleértve. A Magyar Oktatási Minisztériumnak köszönhető, hogy hallgatóink számos évben a Márton Áron Szakkollégiumban lakhattak, illetve a Budapest Média Intézetben fejleszthették rádiós és tévés alapképzettségüket. Amelyekről az egyetemi tanévzárókon sem restelltek (olykor) önironikus videoklipeket bemutatni.
FOLYTATJUK
Cseke Péter
Szabadság (Kolozsvár)