Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Duna Televízió
717 tétel
2008. július 24.
Romániában a kétnyelvűség csak pénz és szakember kérdése ― ezt állapították meg a Babes―Bolyai Tudományegyetem konferenciájának résztvevői. A nyelvi jogok miatt legtöbbet kritizált egyik intézmény a rendőrség. A közigazgatásban, oktatásban, egészségügyben dolgozó szakemberek szerint más oka is van annak, hogy az emberek nem élnek a törvény által biztosított lehetőségekkel. Nem létezik egységesített, mindenki által elfogadott magyar szaknyelv, mely megfelelő módon tükrözné a törvényes előírások szellemét ― közölte Salat Levente, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának elnöke. A résztvevők megfogalmazták: létre kellene hozni, legalább a magyarok által többségben lakott Kovászna és Hargita megyében egy olyan nyelvi intézetet, ahol a szakemberek felügyelnék a közintézmények nyelvhasználatát. (Duna TV) /A kétnyelvűség akadályai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 24./
2008. augusztus 19.
Kalmarban utcát neveznek el Pallay Józsefné, született Pálffy Gizella Ildikó asszonyról, a bevándorlóról Svédországban első ízben –, aki immár 40 éve él ebben a városban. A rendkívüli megtiszteltetést önfeláldozó munkájával érdemelte ki, amellyel Kalmar művelődési életét megszervezte. A Gyilkostó környékéről származik, erdőmérnök édesapjával járta pici korától az erdőt. Olyan kövületet talált, amely az ő adományaként került a kolozsvári egyetem geológiai gyűjteményébe. Tatabányáról az 1956-os forradalom után kényszerült távozni, két fiútestvérének élete forgott kockán. Évtizedekkel ezelőtt filmet készített a lappok vándorlásáról, nemrég mutatta be a Duna TV. Soha nem volt gazdag. Gondolkodás nélkül elzálogosította ékszereit, hogy anyagilag támogathassa egyik bevándorló társát, aki az első tánciskolát nyitotta meg a városban. Igazi mecénásként éli az életét. A 61 000 lakosú városban eddig összesen négy nagy koncertet tartottak. A harmadik költségeit teljes egészében ő fedezte és a rendezését is vállalta. Meghívta a marosvásárhelyi zenekart, és Stockholmban is felléptette őket. Házi koncerteket szervezett. 40–50 ismeretlen személyt fogadott, mindenkit vendégül látott. Rangot jelentett bejutni ezekre a koncertekre. Zongorát vásárolt, hogy a vajdasági háború egyik menekültje gyakorolhassa hivatását. A vendégek adományából helyi fiatal tehetségeket támogatott, illetve azokat a magyar zenészeket, akiket a menekülttáborok lakói közül választott ki. Legutóbb a csíkszeredai kamarazenekart látta vendégül, a szó szoros értelmében: saját házában szállásolta el a 24 zenészt. A fiatal muzsikusoknak nagy sikerük volt. Kalmar kitüntetettje magyar maradt! /Szőcs Judit: Magyarként Svédországban. Utcát neveztek el egy magyar bevándorlóról. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./
2008. augusztus 26.
„Azt mondják, hogy Magyarországon sajtószabadság van. A sajtószabadságba sajnos beletartozik az is, hogy újságírókat fenyegetnek meg, esetenként hallgattatnak el. Lassan afféle mikrofonállványokká, illetve mikrofonokká válunk, ahová mindenki mindent belekiabálhat” – mondta az idei esztendő Aranymikrofon-díjával kitüntetett Gellért Alpár. Gellért Alpár volt zenész, pincér Angliában, majd dolgozott szülővárosában, a székelyudvarhelyi Digitál 3 tévénél, Budapesten az RTL Klubnál, a romániai PrimaTV-nél, azután a Duna TV-ez került, ahol jelenleg a Heti Hírmondó felelős szerkesztője. A 2008-as esztendő legjobb riporterének járó aranymikrofont Csomós István operatőrrel nyerte el a Nyíregyházán megrendezett Riporterek Európai Kupája elnevezésű nemzetközi szakmai megmérettetésen. „Odakerültem, hogy már saját magam is cenzúrázom. Ha valaki valamit nyilatkozott, akkor meg kell kérdeznünk azt is, akiről nyilatkozott, vagy azt a politikai oldalt, amelyről éppen nyilatkozott. És ekkor történik meg az, hogy a néző végképp nem tud eligazodni, hiszen mindenki mondja a maga érdekeit szolgáló szövegét, és ha ezeket összevetjük, nem lehet kihámozni belőlük a valót” – nyilatkozza Gellért Alpár, szerinte a riporternek lassan véleménye sem lehet. „Túl van politizálva a közélet. Például a Duna Televízió a Fidesz szerint szoci párti, a szocialisták szerint pedig Fidesz-pártiak vagyunk. Arra viszont senki se gondol, hogy a televíziózást nemcsak a politika, de a pénz is befolyásolja. Egy komolyabb dokumentumfilm, oknyomozó riport elkészítéséhez több pénz kellene, mint amennyit adnak” – tette hozzá Gellért Alpár. /Bágyi Bencze Jakab: A mikrofonállványok ideje. Gellért Alpár, tévériporterrel eddigi pályafutásáról, az Aranymikrofon-díjról és a közszolgálatiságról beszélgettünk. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./
2008. szeptember 1.
Olaszországban rendőrök inzultálták a Duna Tv forgatócsoportját, amely az egyik roma táborban készített felvételeket a cigányok helyzetéről. Az őrjárat megállította, igazoltatta, majd megfenyegette a stábot, hogy elveszik a felvett anyagot. /Megfenyegetett magyar tévések. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 1./
2008. szeptember 3.
Horváth Gizella személyében új rektora van a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetemnek (PKE). A bölcsésztudományi kar volt dékánja mellett Flóra Gábor, a kar dékán-helyettese vállalta a megmérettetést, a szenátus azonban 11–8 arányban Horváth Gizellának szavazott bizalmat, tájékoztatott Mostis Gergő, a PKE szóvivője. Az új rektor fő célkitűzése az egyetem akkreditálása, a másik fő célkitűzése, hogy az intézmény eleget tegyen a Sapientia Egyetemmel és a PKE-vel szemben támasztott elvárásoknak. Az egyetemeket támogató magyar kormány elvárása ugyanis az, hogy a két felsőoktatási intézmény a fenntartási költségek öt százalékát saját forrásokból teremtse elő. – A leköszönő rektor, Geréb Zsolt legfőbb érdeme, hogy elindította az egyetem állami akkreditációját. /F. N. L., P. M. : Új rektora van a PKE-nak. = Krónika (Kolozsvár), szept. 3./ Dr. Geréb Zsoltot, akinek idén járt le a mandátuma, annak idején a fenntartó Pro Universitate Partium Alapítvány nevezte ki. A Duna Televíziót még aznap, szeptember 1-jén tájékoztatták a nyilvánosság kizárásával lezajlott eseményről, a Reggeli Újságot csak szeptember 2-án. Horváth Gizella elmondta, minden erejüket az intézményi akkreditáció megszerzésére összpontosítják. A szakmai jóváhagyást megkapta az egyetem 2004-ben, azóta politikai síkon van az ügy, a román képviselőház tanügyi bizottságának kell döntenie. A szakbizottság Bukarestben nem ült össze egy év óta. A szakok közül a szociális munka, a német nyelv és irodalom, a református didaktikai teológia és a filozófia már akkreditálva van, a menedzsment szaknak pedig már elkészült az akkreditációs dossziéja, hamarosan kész lesz az angol nyelv és irodalom szaknak, valamint a zeneinek is. /L. N. : Rektorválasztás volt a PKE-n. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 3./
2008. szeptember 6.
Karácsony Benő (eredeti nevén Klarmann Bernát) 120 éve, 1888. szeptember 7-én született Gyulafehérváron. A polgári foglalkozására nézve kolozsvári ügyvéd elbeszélésekkel, színművekkel, regényekkel volt jelen a két világháború közötti erdélyi magyar irodalomban. 1944-ben Auschwitzben pusztították el. Az 1936-ban megjelent Napos oldal című regénye megjelenése után transzilván pikareszk műként emlegették írását, Felméri Kázmér Tamási Ábelével, Nyírő József Uz Bencéjével rokonítható keserű kópéságait. A megnyugvás ösvényein című könyvének a megjelenését már nem érhette meg, 1946-ban posztumusz kiadásként látott napvilágot Kolozsvárott. Karácsony Benő születésének évfordulója alkalmából a Duna Televízió 60 perces portréfilmmel adózik emlékének. /120 éve született Karácsony Benő. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 6./
2008. szeptember 9.
Szeptember 11-re halasztotta döntését a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége arról, hogy pályázat kiírásával vagy automatikus meghosszabbítással további négy évre Cselényi László jelenlegi tévéelnökre bízzák a Duna Televízió elnökségét. /Lokodi Imre: Bizonytalan Cselényi sorsa. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./
2008. szeptember 10.
A médiatörvénybe ütközött a magyarországi ORTT szerint az RMDSZ-hirdetés, amelyet a romániai választások előtt sugárzott a Duna Televízió. Az Országos Rádió és Televízió Testület hatósági ellenőrzés keretében vizsgálta meg a televízió műsorát, és azt állapította meg, hogy a műsorszolgáltató május 9-én kétszer is megsértette a politikai hirdetésekre vonatkozó törvényi rendelkezéseket, amikor közzétette az RMDSZ politikai hirdetését. A testület határozata ugyan tényként rögzíti, hogy a Duna Televízió elsősorban a magyar államhatárokon kívül élő magyarság számára nyújt közszolgálati műsorszolgáltatást, de felhívja a figyelmet, hogy a külföldre irányuló műsorszolgáltatásban tilos politikai hirdetés közzététele. (hvg. hu) /Törvénysértő RMDSZ-hirdetés. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 10./
2008. szeptember 11.
Írásban is találkozót kezdeményezett Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Markó Béla RMDSZ-elnökkel a november 30-i romániai parlamenti választásokkal kapcsolatban, javasolva, hogy szeptember 12-én a Budapesten zajló Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának keretében találjanak alkalmat a beszélgetésre. Tőkés László azt is indítványozta, hogy ugyanaznap este a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában együtt jelenjenek meg, és folytassanak nyilvános beszélgetést az őszi parlamenti megmérettetés tárgyában. A református püspök pontosította a Krónika szeptember 9-i számában megjelent nyilatkozatát, és elmondta: a Markó Bélával folytatott telefonbeszélgetése során nem újabb tárgyalásokat kezdeményezett a választási együttműködésről, hanem jelezte, a budapesti tanácskozás alkalmával „jó volna elbeszélgetni” a megmérettetésről. A cikk nyomán Markó Béla, az RMDSZ elnöke az Új Magyar Szó című napilapban cáfolta, hogy Tőkés László azzal a szándékkal kereste meg, hogy újabb tárgyalásokat kezdeményezzen a választási együttműködésről. Markó ugyanakkor megerősítette, hogy találkozni fognak a KMKF alkalmával. /Rostás Szabolcs: Tőkés tévébe hívja Markót. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./
2008. szeptember 12.
Nem csak a magyarságnak, hanem valamennyi Romániában élő nemzetiségnek kíván üzenni az RMDSZ. Ezért választási programjában, amelyet szeptember 20-i ülésen fogad el Szövetségi Képviselő Tanács (SZKT), nem csak a nemzeti identitás megőrzését szolgáló célkitűzések, hanem általános, valamennyi szavazópolgárt érintő kérdések is felmerülnek – hangzott el Markó Béla szövetségi elnök sajtótájékoztatóján. A nemzeti identitás megőrzésének kérdése nem választható el a szociális, gazdasági, Erdély modernizációját elősegítő témáktól. Markó kifejtette: a szövetség hamarosan törvénytervezetet nyújt be a gazdasági fejlesztési régiók átszervezésére vonatkozóan. Elmondta: továbbra is fontos a szövetség számára a kisebbségi törvénytervezet, amely évek óta a képviselőházi szakbizottságokban vesztegel. Markó elfogadta a Duna TV meghívását, hogy a Közbeszéd műsor keretében Tőkés Lászlóval folytassanak vitát az őszi parlamenti választásokról. /Lesz Markó–Tőkés tévévita. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./
2008. szeptember 15.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Duna Televízió Közbeszéd című magazinjában először vendégeskedett közösen élő adásban. A két politikus arról beszélt, szükség van arra, hogy egységesen lépjenek fel, mert csak így tudják érvényesíteni a magyarság közös álláspontját. Mind Markó, mind Tőkés kész tovább tárgyalni a romániai magyarság érdekképviseletéért. Az RMDSZ támogatja, hogy az Erdélyi Magyar Fórumot létrehozzák és működtessék, hogy rendszeresen találkozzanak és megbeszéljék közös ügyeiket. Az RMDSZ elnöke megjegyezte: a választások előtti összefogásnak az lett volna az értelme, hogy magyar magyar ellen ne induljon. Tőkés László azt hangsúlyozta: megegyezés hiányában az őszi parlamenti választásokon az egész erdélyi magyarság fog hátrányos helyzetbe kerülni. Tőkés László úgy érzi: az Európai Unióban újjászületik a rossz emlékű „be nem avatkozás politikája”. Az unió a kisebbségi kérdéseket rábízza a román többségi hatalomra, „hogy adott esetben elbánjon velünk”. Tőkés hangsúlyozta: teljes értékű autonómiára, kisebbségi jogrendszerre van szüksége az erdélyi magyarságnak. Tőkés László szerint most bosszulja meg magát az, hogy az RMDSZ teljes mértékben egy pártként, egypárti rendszerben valóként működött, kizárólagosságra törekedett, és eltávolította útjából, aki neki nem volt megfelelő. Az RMDSZ nem engedte kifejlődni az egészséges politikai pluralizmust. /Markó–Tőkés egyetértés az Erdélyi Magyar Fórum létrehozásáról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./
2008. szeptember 16.
A Duna TV-ben elhangzott Markó–Tőkés-párbeszédnek az ezután létesítendő brüsszeli magyar képviseleti iroda egyik sarkalatos tétele a közös álláspont kialakításának szükségessége. Kiss Péter kancelláriaminiszter ,,a kölcsönös be nem avatkozás" és ,,az egyenlő távolságtartás" marxista-leninista tételét hangoztatta. A kölcsönös be nem avatkozás tétele kimondottan a Kárpát-medencében az utódállamokba szétforgácsolt magyarság ellen irányult, s ennek legszorgalmasabb alkalmazói a magyar politikai vezetés és a kormányok voltak. Ebben a kérdésben Kádár János még Rákosinál is ,,jobban" teljesített, az 1957-es híres romániai látogatása és marosvásárhelyi beszéde a be nem avatkozás ürügyén megnyitotta az utat Romániában az 1956-os eseményekhez kapcsolódó brutális megtorlás és leszámolások előtt. /Sylvester Lajos: Beavatkozás vagy be nem avatkozás? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./
2008. szeptember 17.
Belátható időn belül létrejön az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF). Erről a Duna-tv adásában állapodott meg Markó Béla és Tőkés László. A két elnök által fele-fele arányban kinevezett EMEF-tagok feladata lenne közös álláspontot kialakítani a romániai magyar közösséget érintő főbb társadalmi, közéleti és politikai kérdésekben. A két dokumentum összevetésekor egyetlen jelentős különbség tűnik fel. A Toró T. által közölt dokumentum szerint az EMEF feladata lenne „a romániai és magyarországi közpénzeken alapuló támogatási rendszer reformjának kidolgozása, a közpénzkezelő alapítványok működési rendjének, valamint a kuratóriumok összetételének átvilágítása a közszolgálatiság, a szakmaiság és az átláthatóság szempontjai szerint”. Erről az RMDSZ változatában az áll, hogy az EMEF feladata lenne „a támogatási rendszerek hatékonyságának növelése”. Markó többször kifejtette, hogy az EMEF-et a kilencvenes évek végén megtört magyar politikai egység újrateremtésének eszközeként képzeli el. /Sz. L. : EMEF: kulcsszó a rendszerváltás? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./
2008. szeptember 23.
Gyurcsány Ferenc nagy hírű őszödi beszédének kétesztendős évfordulója előtt az RMDSZ helyi vezetőinek meghívására Nagyváradon előadást tartott az MSZP két politikusa, Nyakó István szóvivő és Újhelyi István arról, hogyan lehetne a szavazatok lehetséges maximumához eljutni. Hazudni kell, az ellenfél minden hibáját ki kell használni ― fejtegette Nyakó István ―, emellett ellenséget kell kitalálni, s személyét démonizálni. Nem vitás, az MSZP-nek óriási a gyakorlata az ellenfél vezéralakjainak lejáratásában, írta Bogdán László. Tíz esztendeje Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a megfelelő arra, hogy az általa megszemélyesített jobboldali veszéllyel riogathassák feledékeny választóikat. Kétséges, hogy ez a stratégia beválhat-e az RMDSZ esetében. Ugyanis az RMDSZ-nek nem az MPP a nagy ellenfele, hanem, ahogyan Markó Béla RMDSZ-elnök állította a Duna Televízióban: a román pártok. (Melyekkel időnként mindig frigyre lép.) /Bogdán László: Hazudni és démonizálni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 23./
2008. szeptember 29.
Elnöki mandátumának jövő februári lejárta után további négy évig irányíthatja a Duna Televíziót Cselényi László, erről döntött a köztelevíziót felügyelő közalapítvány kuratóriuma. A hivatalban lévő elnök egy vokssal kapott többet az újrázáshoz szükséges 24-nél, egy szavazat érvénytelen volt, míg nyolcan amellett foglaltak állást, hogy ne hosszabbítsanak. Veres László, a közalapítvány ellenőrző testületének elnöke közölte, hogy az ülésen incidens történt. Az ÚMSZ megkeresésére Cselényi László tagadta, hogy botrány lett volna a kuratóriumi ülésen. A tévéelnök nem kívánta kommentálni azt, hogy a Fidesz kurátorai nem rá adták voksukat. Szőcs Géza kurátor is Cselényi ellen, vagyis a pályáztatás mellett szavazott. /Lokodi Imre: Duna Televízió: elnök marad Cselényi László. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./
2008. szeptember 30.
Október 1-jén Czakó Gábor ismert író, a Duna TV Beavatás című műsorának írója Marosvásárhelyen, a Bernády Házban fog előadást tartani A magyar észjárásról címmel, majd dedikálja megjelent könyveit. Ezt megelőzően Kolozsvárt, Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán tart előadásokat. /Czakó Gábor Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 30./
2008. október 23.
Sipos Beáta „rendhagyó eset”: tehetségével nevet szerzett magának a magyarországi televíziózásban, aztán hagyott csapot-papot, és idén januárban áttelepedett Erdélybe, pontosabban „szerelmetes” városába, Csíkszeredába. Nincsenek erdélyi kötődései, vallja. 31 évesen itt akar élni és dolgozni. Színháztörténész-, bölcsészdiplomája van. Az RTL Klubnál rendező asszisztensként kezdte, majd a későbbiekben öt tévécsatornánál dolgozott szerkesztőként: Duna TV, ViaSat, ATV, Viva, TV2. Áttelepedése előtt hívták a Mindentudás Egyeteme műsorba – ez volt az álma –, de ő a csíkszeredai tévés felkérést választotta. Nem azt kapta, amit ígértek – nagy csalódás volt. Most az udvarhelyi Aves Media produkciós irodánál dolgozik. Elsősorban magyar tévés csatornának dolgoznak, főként az MTV-nek. /Lázár Emese: A Szerkesztő-riporter. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 23./
2008. november 6.
A kampány ideje alatt intenzív párbeszédet akar folytatni a választópolgárokkal, jelentette ki sajtótájékoztatóján Kincses Előd szenátorjelölt. Becslése szerint egy huszadát tudja a kampányra költeni annak az összegnek, ami Markó Béla rendelkezésére áll, és olyan kampánystábbal és háttérrel sem rendelkezik, de ezt a választókkal való közvetlen találkozás révén próbálja ellensúlyozni. Kincses kampánynyitó rendezvénye november 7-én Eheden lesz, majd Nyárádremetén, Székelyberében és Makfalván találkozik a választókkal. Kincses Előd megvádolta a Népújságot azzal, hogy cenzúrázza személyét: a makfalvi önkormányzatban zajló események kapcsán kimaradt, hogy Vass Gabriella jogi képviselőjeként Kincses elérte a tanácsos visszahelyezését jogaiba. /A Népújság erre reagált: a sajtótájékoztatón erről nem volt szó. / Kincses Előd megismételte korábbi javaslatát, hogy a Duna Televízióban szervezzenek nyílt vitát Markó Bélával, az RMDSZ szövetségi elnökével. Szerinte gátolják a közszolgálati médiában való megszólalási lehetőségét. /(benedek): Kincses Előd a választókkal való közvetlen kapcsolatban bízik. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 6./
2008. november 7.
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke elutasította az MPP által támogatott Kincses Előd független szenátorjelölt meghívását, hogy vele együtt részt vegyen egy vitán, amelyet egyenes adásban közvetítene a Duna TV. Markó Béla kijelentette: „Nem vagyok Kincses úr ellenfele, és nem kívánok a kampányban vitázni vele. Sok jelölt van még, miért nem kérdik meg őket is? Minden pártnak van jelöltje. ” /Markó nem vitázik Kincsessel. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 7./
2008. november 18.
Nyílt levelében kérte újra Kincses Előd független jelölt a szavazókörzetében induló Markó Béla RMDSZ-elnököt ,,közös dolgaik" nyilvánosság előtti rendezésére. A független jelölt szerint a Duna Televízió, illetve a hazai Realitatea TV lenne alkalmas helyszín a választópolgárok problémáiról való beszélgetésre. A levélben Kincses felrótta Markónak, hogy az ezelőtt négy évvel használt Együtt az autonómiáért jelszó szintjén maradt, nem látja létjogosultságát annak, hogy az idei választásokon az Együtt, tovább mottó alatt fusson az RMDSZ-kampány. /Vitára hívja Kincses Markót. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 18./
2008. november 26.
Az Erdély.ma portálon Ioan Ciobanuról, az elrománosító belényesi csángó katolikus plébánosról pár hónapja megjelent cikksorozat komoly visszhangot keltett. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul érdeklődését is felkeltette, Bihar megyei körútján Belényesbe látogatott. „Kik vannak többen a katolikusok között, a magyarok, vagy a románok?”– tették fel a kérdést. Krammer Teréz tanító, aki a Nagyváradon megjelenő Reggeli Újságban már több valótlan kijelentéssel is védelmébe vette az elrománosító plébánost, azt mondta, hogy 50 százalék a románok aránya. Gaál Ernő nyugdíjas tanító viszont kijelentette, náluk nincs román a katolikusok között. A Duna Televízió az elmúlt fél évben többször is bemutatta a belényesi elrománosítást. Ez a plébános több mint 20 éve a magyar feliratoktól is megtisztította a templomot, többségében román nyelvű miséket vezetett be, a templom építési emléktábláját is eltüntette. Azt Erdélyi Napló évekkel ezelőtt részletesen feltárta az esetet, megírva, hogy kitagadással fenyegeti a magyargyűlölő pap a hívek azon csoportját, akik szerinte ellene lázonganak. Mindez nem késztette változtatásra a nagyváradi püspökséget. A belényesi magyar katolikusok maroknyi csapata 18 éve harcol egy magyar papért, de Tempfli József megyéspüspök továbbra is támogatja Ioan Ciobanut és egy hónappal ezelőtt ismételten védelmébe vette az elrománosító plébánost. Így fogalmazott a Duna Televíziónak: „Ma már Belényesben olyan a lakosságnak az összetétele, hogy a görög katolikus románok teszik ki a 70 százalékot és csak 30 százalék a magyar. ” Ez azonban nem igaz. Ciobanu korábban maga is elismerte, hogy több a magyar, mint a román. /Szakács Árpád: Az elrománosító plébánosról informálódott a kolozsvári főkonzul. = Erdely. ma, nov. 26./ Előzmény: Elrománosítják a belényesi római katolikus magyarokat ― állította egy olvasói levél. /Belényesi Csángósors. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2008. febr. 13./
2008. november 26.
Kortárs zeneszerzők darabjaiból összeállított hangverseny volt a kolozsvári Farkas utcai református templomban. Tudatosítani kell a zenekedvelő közönségben, hogy óriási tehetségű alkotók kortársai vagyunk – vezette be Selmeczi György karmester, zeneszerző a november 24-én tartott Kortársaim köszöntése című hangversenyt. A koncert egy sorozat részét alkotja, amely a Duna Televízió csatornáján is látható lesz. Az opera zenekara Herczenik Anna szólista közreműködésével Kocsis Zoltán, Kákonyi Árpád, Gyöngyösi Levente és Vajda János darabjait játszotta. Zongoristaként az egyik zeneszerző, Kákonyi Árpád is fellépett. Gyöngyösi Levente kolozsvári születésű zeneszerző, a Gólyakalifa opera megzenésítője ezúttal két Csokonai dalt hozott magával. Vajda János zeneszerző két operáját is játszotta eddig a kolozsvári társulat: a Mario és varázslót és a Leonce és Lénát. Vajda számára kellemes meglepetés volt a közönség lelkesedése. /Varga Melinda: Kortárs gyöngyszemek. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./
2008. december 2.
Soha még ilyen győzelmet nem aratott az RMDSZ – nyilatkozta a Duna Televízióban Frunda György, s valóban úgy tűnik, sikerül megőriznie a szövetségnek eddigi parlamenti arányát. Töretlen az RMDSZ támogatottsága a romániai magyarok körében – emelte ki Markó Béla elnök is. Azonban az RMDSZ-nek a rá leadott voksok számával is szembesülnie kell: a 90-es évek elejét majd egymillió szavazatot kapott, de még négy évvel ezelőtt is több mint 600 ezren voksoltak rá. 2004-ben a képviselőházi lista 628 000, a szenátusi lista 637 000 szavazatot kapott. A mostani részeredmények tetemes fogyatkozást mutatnak, 90 százalékos feldolgozottságnál alig 400 ezer támogatója volt a szövetségnek. Rosszabb a helyzet Háromszéken, a végleges adatok szerint feleződött az RMDSZ támogatottsága: négy esztendeje 72 000 szavazatot kapott a szövetség, most 35 500 körüli a voksok száma. A magyarság vezetőinek érdemes lenne elgondolkodniuk, versenytárs nélkül csak ennyit sikerült elérniük, a néhány függetlenként induló összesen kevesebb mint 20 000 szavazatot vitt el. A számok tükrében rendkívül vitatható a Markó által emlegetett ,,töretlen támogatottság”. /Farkas Réka: Még egy ilyen győzelem... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2./
2008. december 3.
A kolozsvári Magyar Opera társulata nem tétlenkedik. Kiszállások és itthoni koncertek mellett rendkívül sikeres volt a Puccini emlékhangverseny, legutóbb pedig az intézmény zenekara mutatkozott be Selmeczi György vezénylete alatt, kortárs magyar zeneszerzők műveivel. A november 24-én lezajlott hangversenyt a Duna Televízió felvette, és Selmeczi György Kortársaim c. sorozatában közvetítik majd a következő év tavaszán. Eddig három zeneszerző és három mű volt műsoron: Csíky Boldizsár és a Gulág című kompozíció, Csemiczky Miklós és Vonósszonátája, valamint Orbán György és Második szerenádja. A következő négy a mostani koncerten szerepelt. Kocsis Zoltán Bemutatója (1976) átvitt értelemben is bemutatóvá az estén, a világhírű zongoraművész és karmester zeneszerzői oldalát mutatta be a kolozsvári zenekedvelőknek. Kocsis az utóbbi években sikeres Liszt-, Bartók-, Kodály-átiratokkal jelentkezett, de a Bemutató korábbi érdeklődésköréről árulkodik. Gyöngyösi Levente Két Csokonai-dala (XXI. Ének, Jót kívánás) a lírai és egyben a drámai tartalom erőteljes kifejeződései. Harmadikként az est legfiatalabb zeneszerzője, Kákonyi Árpád Goppisberger-concertója került műsorra. Műsorzáró darab gyanánt Vajda János Sinfoniettája (1991–2002) csendült fel. Vajda János érdeklődése viszont műfajokra is kiterjed (operákon kívül baletteket, vokál-szimfonikus, kamara- és kórusműveket is írt), és napjaink egyik legjelentősebb magyar zeneszerzőjeként tartják számon. /Fekete Adél: Kortársainkról… = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./
2008. december 8.
Vitatott módon jutott magyarországi támogatáshoz egy Markó Béláról készülő portréfilm. Ezt ugyanis a Nyugat 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Országos Rádió és Televízió Testület /ORTT/-pályázat keretéből támogatták. A dokumentumfilm Markó Bélát, a költőt mutatja be. A produkciót várhatóan a Duna Tv tűzi majd műsorára, mondta a film producere, a Szentendrén élő Nagy Gábor. Az erdélyi macska című produkció azért került az érdeklődés középpontjába, mert magyarországi sajtóforrások szerint a film készítői politikai mérlegelés nyomán jutottak az ORTT támogatásához. A testületben működő döntési mechanizmusokról a Magyar Narancs hetilap közölt terjedelmes írást szeptemberben, példaként a Markó-film támogatásának a történetét említve. A cikkíró felidézte, hogy az ORTT élére márciusban került Majtényi László megválasztásakor azt ígérte, megszünteti a testület döntéshozatalának túlzott átpolitizáltságát. Ezért a Nyugat-pályázat bírálóbizottságának az élére is – a korábbi hagyományoktól eltérően – nem egy hozzá közel álló személyt nevezett ki, hanem a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetéből kért a témában jártas szakértőt. Így lett Angyalosi Gergely irodalomtörténész a bizottság elnöke. Angyalosi elmondta, a Markó-portré nyilvánvalóan ellenkezett a pályázat szellemiségével, de a meglehetősen pontatlan pályázati kiírás miatt nehéz lett volna kizárni. A közleményben ugyanis az állt: az ORTT „pályázati felhívást bocsátott ki a Nyugat megjelenésének 100. évfordulója alkalmából tévés portréműsorok készítésének támogatására. ” „Nem szerencsés pártpolitikai kötődésű személyeket támogatni – nyilatkozta Angyalosi – még akkor se, ha nekem magával Markóval nincs bajom. ” A bizottság többsége úgy vélte, Markó valamilyen módon kapcsolódik a Nyugat hagyományához. „Valamilyen módon persze nincs olyan író, aki ne kapcsolódna” – állapította meg Angyalosi. Mind a bírálóbizottság elnöke, mind Majtényi László ORTT-elnök a Markó-film támogatása ellen érvelt, a testületek mégis a film támogatásáról döntöttek. A filmben Markó Béla maga mond el részleteket Az erdélyi macska című esszékötetéből. Az erdélyi macska elkészítését hárommillió forinttal támogatta az ORTT testület. /Gazda Árpád: Markó és a Nyugat. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./ Erdélyben is vitát váltott ki a költészet és a politika választási összekapcsolása. A Transindex portálon Selyem Zsuzsa kifogásolta, hogy négy nappal a választások előtt szerveztek Kolozsváron Markó Béla költői estet. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalom előadótanára úgy vélte, az RMDSZ elnökével a választási kampány hajrájában a politikáról: oktatási reformról, felsőoktatásról, kultúrpolitikáról, annak modernizációjáról kellene beszélgetni. Az est szervezője, Orbán János Dénes válaszában arra utalt, hogy fontos a politikummal való együttműködés. „Ha nincs mozgás a fiatal irodalmi prérin, én vagyok a felelős, ha nincsenek kötetek, én vagyok a felelős. Ehhez pedig segítség kell” – tárta fel motivációit az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke. /Vers és politika. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./
2008. december 9.
A Kolozsvári operamesék sikerén felbuzdulva a magyar médiában példa nélküli vállalkozásként a kortárs magyar zene nézőkhöz való közvetítését tűzte ki célul a Duna Televízió, és kérte fel rá Selmeczi Györgyöt, a kolozsvári zeneszerzőt, karmestert. Az új, havonta jelentkező zenei sorozatot Kortársaim címmel indul, amelynek első darabja, a marosvásárhelyi Csíky Boldizsár zeneszerzőről készült portré, december 10-én kerül a képernyőreA hetvenegy éves Csíky Boldizsár után januárban Orbán György, majd februárban Csemiczky Miklós következik. /Kánya Gyöngyvér: Kortársak a Dunán. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./
2008. december 17.
1986. óta minden december derekán Betlehemben, a Születés-kápolna mécseséről gyertyát gyújtanak, és elindul a Láng őrizve, továbbadva kézről-kézre, előbb repülőben, majd vonatokon, autókban, biciklisen, gyalogosan, hogy karácsony estéjére eljuthasson bazilikákba és kis fatemplomokba egyaránt. Olykor faluszéleken virrasztva, várva, hogy fáklyás menet kíséretében vonulhasson be a templomba... Így vonul, vándorol a Láng, az osztrák cserkészektől a magyarországi cserkészekhez, tőlük Felvidék, Délvidék, Kárpátalja magyarlakta területeire, át a piros vonalas határokon, s persze Erdélybe is. Az erdélyi cserkészek először 1993 karácsonyán kapcsolódtak be ebbe. A nagybányai cserkészek Nagyváradról, éjszakai vonaton hozták a Lángot, máskor Magyarországról hozta az Erdélyt „belángoló” cserkészautó. Néhány éve a sepsiszentgyörgyi cserkészek vették át a stafétát és hatalmas mécsesekben szállítják három országon keresztül a lángot. Idén december 13-án került sor Bécsben az ünnepélyes lángosztásra. A Romániai Magyar Cserkészszövetség tagjai, a világ minden tájáról összesereglett cserkészekkel együtt vették át a szeretet lángját, majd elindult a busz, hogy Szentestéig bevilágítsa Magyarországot, Erdélyt, Felvidéket, Kárpátalját, Vajdaságot. Idén a Duna Televízió is felkarolta az eseményt, így a cserkészekkel együtt öt földrész magyarjaihoz igyekeznek eljuttatni a szeretet lángját. /Salló Emőke, RMCSSZ: Erdélybe érkezett a Szeretet Lángja – a cserkészek terjesztik. = Erdely. ma, dec. 17./
2009. január 5.
Az Érmelléken tartott újévköszöntő lovasportyán ezúttal a Szentjobbi Hagyományőrző Huszár Egyesület látta vendégül a Magyarországról érkezett huszárokat. A Huszárportya a Lukács erdőben néven futott rendezvényt az Érmellék és a Hegyköz határán húzódó települések bevonásával szervezték meg. A szentjobbi huszárok vezetője, Zatykó István elmondta, hogy évek óta szoros kapcsolatot ápolnak a debreceni bandériummal. Eddigi legnagyobb visszhangot kiváltó teljesítményük a Szent Imre herceg nevét viselő települések felkeresése volt 2007-ben. Az egy hónapos útról a Duna Televízió terjedelmes dokumentumfilmet készített. /D. Mészáros Elek: Huszárportya az Érmelléken. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./
2009. január 16.
Marosvásárhelyen járt és a közszolgálati televíziózás magyarországi, valamint határon túli helyzetéről, illetve hagyományairól beszélt Sipos Pál, a Magyar Televízió kulturális főszerkesztője. – Nem azt mondom, hogy meg kell szüntetni a Duna TV-t vagy az MTV-t, azt kell eldönteni, hogy milyen magyar közszolgálati televíziókra van szüksége Magyarországnak az elkövetkezendő húsz évben. Olyan tévé kell, amelynek van egy fő adója és legalább három másik csatornája, amely tematizáltabb, regionálisabb. Csakhogy Magyarországon senki nem beszél erről, így aztán a Duna Televíziónak folyamatos védettsége van, amit immáron több mint 15 éve élvez. Olyan mint egy szent tehén, amelyhez senki nem mer hozzányúlni – mondta. A Magyar Televízió műsorrendje 2009-ben gyakorlatilag ugyanolyan, mint 1995-ben. Sipos Pál szerint ha Erdélyről készül egy műsor, „akkor meg kell keresni a vele kapcsolatos irodalmat, azokat az alkotásokat, műveket, amelyek élményt nyújtanak. A romániai politikai hercehurca nyilván nem érdekli a magyarországiakat, ezért a kultúra terén kellene szervesíteni azt, hogy itt valóban egyetlen kultúráról van szó. ” „Nekem a Duna TV-vel mindig az volt a legnagyobb bajom, hogy gettót csinált és erre még rá is játszott, anyáskodott, apáskodott is. Véleményem szerint, ami magyar, az magyar. ” /Antal Erika: Szent tehén a Duna tévé? = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./ A Duna Tv-t már sok éve támadják.
2009. február 4.
Jövő héttől a Budapest körzetében sugárzó Radiocafe 98.6 hallgatóihoz is eljut a marosvásárhelyi Erdély Fm. Műsorcserében állapodtak meg. A Radiocafe 98.6 célcsoportja a 24-48 év közötti hallgatóság. Műsorainkkal olyan dinamikus, élő imázst igyekszünk kialakítani bennük az itteni magyarságról, amely ellenpontja a Duna Televízió által formált, dokumentum jellegű Erdély-képnek – mondta Kelemen Attila Ármin, az Erdély FM igazgatója. /Nagy Székely Ildikó: Randevú a hang hullámain. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 4./