Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. január 15.
Répás Zsuzsanna: A támogatáspolitikát is alakítja a jövőben a MÁÉRT
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár számításai szerint március 15-e környékén már köszönthetik az új magyar állampolgárokat, akik az egyszerűsített eljárással szereztek honosítást.
Jövő héten ülnek össze tanácskozásra a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) szakbizottságai, amelyek a humán, a gazdasági és a külügyi-jogi témák megvitatása mellett a határon túlra irányuló támogatáspolitika kialakításából is részt vállalnak majd – nyilatkozta Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában péntek reggel. A szakpolitikus ismertette az egyszerűsített honosítás jelenlegi állását, valamint arról is beszélt, milyen jogosítványai lesznek a határon túl élő újsütetű magyar állampolgároknak.
Fontosnak tartottuk a MÁÉRT újjáélesztése után a szakbizottsági rendszer újraindítását is – mondta Répás Zsuzsanna. Így a szakértői munka is újraindulhat a határon túli magyarok rendszeresen tanácskozhatnak a magyar kormány szakértőivel. A jövő héten a humán, a gazdasági és a külügyi-jogi bizottság is ülésezik – hangzott a beszélgetésben.
A MÁÉRT szakbizottságainak új feladata is van, ez pedig nem más, mint a tavaly létrehozott Bethlen Gábor Alap – a határon túlra szánt támogatások új központja – számára ajánlásokat megfogalmazni a támogatáspolitika vonatkozásában – mondta az államtitkár. „A MÁÉRT plenáris ülése fogalmazza meg az elvi iránymutatásokat, a szakmai elveket pedig éppen a MÁÉRT szakbizottságai dolgozzák majd ki”. A fontossági sorrendet a támogatandó kérdések vonatkozásában a határon túliak állíthatják fel, ezeket összegzik a szakbizottságok, és az így megszületett ajánlást végül a Bethlen Gábor Alap rendelkezésére bocsátják.
A magyar állampolgárság igénylése eltérő ütemben zajlik a Magyarországgal szomszédos országokban – ismertette a folyamatot a szakpolitikus. A legtöbb igényt eddig Szabadkán nyújtották be, azután következik a sorban Kolozsvár, majd Csíkszereda, és végül Beregszász. „Örülünk, hogy az ügymenet szervezése jól sikerült, nincs sorban állás, nincsenek tumultuózus jelenetek”- hangsúlyozta a politikus, aki úgy számolja, hogy március 15-e környékén már köszönthetik is az első új állampolgárokat. Ami az újsütetű, a határokon túl élő magyar állampolgárok jogosítványait illeti, ezekről Répás Zsuzsanna azt mondta: a honosítási oklevél átvételét és állampolgári eskü letételét követően, ezzel egy időben és helyen igényelhetik a magyar útlevelet. Személyigazolvány és lakcímkártya értelemszerűen nem jár azoknak, akik nem létesítenek állandó lakhelyet Magyarországon.
Az minden vonatkozásban igaz, hogy egyfajta magyar állampolgár és állampolgárság létezik csupán, nincs különbség sem jogosítványok sem kötelezettségek tekintetében közöttük – hangoztatta a politikus, megjegyezve: a most oly sokat emlegetett magyarországi szavazati jog a magyar állampolgárok vonatkozásában a mai szabályozás szerint az állandó itteni lakóhelyhez kötődik.A határon túli magyar állampolgárok szavazati jogának kérdése pedig az alkotmányozás során, tavasszal kerülhet ismét terítékre – hangzott az interjúban.
Duna TV. Erdély.ma

2011. január 24.
Elmulasztotta
Őszintén szólva, mi, a partiumi részeken élő félmilliónyi magyar, néha csak mosolygunk és a fejünket rázzuk, hogy min gyötrődnek olykor hónapokon át székely testvéreink. Alkalmanként mondjuk is, hogy túlságosan sok arrafelé a fölösleges energia, ha például a székely rovásírás közterületi táblákon való használatáért is külön birokra kelnek a hatalommal.
Vagy itt van legszebb nemzeti ünnepünk, március tizenötödike! Azt értjük, hogy munkaszüneti nappá kell nyilvánítani, ahol csak lehet (elsősorban ott lehet, ahol az önkormányzat vezetése a mi kezünkben van), de miért ragaszkodunk hozzá foggal-körömmel, hogy a román parlament is külön ünneppé nyilvánítsa, amikor nagyon jól tudjuk, hogy ez aligha fog menni? Ahogy a tévé képernyőjén a téma körül zajló vitákat figyeltem, felhevült csoportok ezt a roppant nehezen átvihető parlamenti rábólintást talán még a számunkra olyannyira kedvező új oktatási törvény elfogadásánál is fontosabbnak tartják, jóllehet az egésznek csak szimbolikus jelentősége van.
Ám nem annyira ez adta mai jegyzetem témáját, hanem a Duna TV egyik bájos erdélyi tudósítónőjének kijelentése, amely szerint: „az RMDSZ az elmúlt húsz évben elmulasztotta a parlament elé vinni az ügyet”. Mintha ez csak annyi volna, mint amikor szép nyári időben, lábunkat a hűs vízben áztatva, átsétálunk az Olton. Vagy még annyi sem, mert a szépség mindezeket olyan hangsúllyal és iróniával mondta, amiből valami olyasmi jött le a nézőnek, hogy a szerencsétlen RMDSZ még ennyire sem volt képes?
Ráadásul húsz év alatt. Hát nem felháborító? S ha csak ennyi száradna az RMDSZ lelkén – teszem hozzá – ettől még bizonyos érdemeiért, ha egyáltalán volt ilyen, Szent Péter még a mennyországba engedné. Ám mi mindent elmulasztott! S nem is csak a megmaradásunk szempontjából olyan létfontosságú dolgokra célzok, mint a Székelyföld területi autonómiája, vagy az önálló Bolyai-egyetem, de olyan apróságokra is, mint az, hogy a szatmári és az oroszhegyi szilvapálinkát, a háromszéki köménymagost, a szentimrei büdösvizet nem tudta az egész ország italává tenni.
Arról nem is szólva, hogy a hegyvidéki román falvakban továbbra is a puliszka, és nem a székelygulyás a menő étel. De elmulasztotta Kossuth-szobrot állítani a bukaresti Egyetem-téren, Magyarországhoz csatolni legalább a Partiumot, s a román iskolákban is kötelezővé tenni a székely himnuszt. Mindezt a bimbózó Erdélyi Magyar Néppártra hagyja? Majd az megcsinálja? Hát azért nem kellene már az elején ennyire terhelni...
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. február 8.
Semjén: az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól
Az a józan magyar érdek, hogy a román-magyar együttműködés maradjon, a magyar állampolgárság kiadása zökkenőmentes legyen, és ennek az egyik garanciája a román jobbközép kormány léte – nyilatkozta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
A kormányzati politikus ezzel azokra a hírekre reagált, miszerint az RMDSZ egyes körei - meglebegtették a párt kilépését a román kormánykoalícióból. Semjén Zsolt szerint számos, magyaroknak kedvező intézkedés fakadt a mostani román kormány és Traian Basescu józanságából, ezek után nincs erkölcsi joga bárkinek azt mondani, hogy a magyarok lépjenek ki a koalícióból. A kettős állampolgársággal összefüggő egyéb aktuális kérdésekről ugyancsak nyilatkozott Semjén Zsolt a Közbeszédnek.
Amit Romániával kapcsolatban mondott, az valóban nagyon súlyos dolog – így reagált Semjén Zsolt Közbeszéd azon felvetésére, miszerint egyes RMDSZ-es körök meglebegtették a párt lehetséges kilépését a román kormánykoalícióból, illetve arra a kérdésre, hogy egy ilyen lépés mennyiben változtathatná meg a román döntéshozók viszonyulását a magyar kettős állampolgárság ügyéhez.
Őrizni kell a kegyelmi pillanatot
„Nagyon világosan kell látni, és nagyon komolyan megfontolásra ajánlom minden romániai magyar számára: kegyelmi pillanat, hogy ilyen a magyar-román viszony, hogy Orbán Victor és Traian Basescu között ilyen a viszony. Beigazolódott, hogyha Romániával együttműködünk, akkor sokkal többet érünk el, mintha fúrjuk egymást. Ez pedig a PDL-kormány, személy szerint Basescu józanságát dicséri. A tanügyi törvényt Basescu elnök aláírta és ígéretének megfelelően átment Bukarestben, ami nagyon fontos. Ezek után nem sok erkölcsi alapja van bárkinek azt mondani, hogy a magyaroknak ki kellene lépniük ebből a koalícióból” – szögezte le Semjén Zsolt.
Hozzátette: azt gondolják meg az érintettek, hogy ha jön egy másik típusú kormány Romániában, egyáltalán nem biztos, hogy ilyen zökkenőmentes lesz a magyar állampolgárság kiadása. Hiszen Basescu megadta a határon túli románoknak az állampolgárság lehetőségét. „Ezek után mi mondhattuk, hogyha a moldáviai románoknak lehet, akkor az erdélyi magyaroknak is lehet” – érvelt a miniszterelnök-helyettes, aki további szempontként említette, hogy a mostani román koalíció megóvta Romániát a még nagyobb bajból, kezdenek kilábalni a válságból.
„Most egy kormányválságnak beláthatatlan következményei lennének. Azért azt gondolom: az a józan magyar érdek, hogy a román-magyar együttműködés maradjon, az állampolgárság kiadása zökkenőmentes legyen, és ennek az egyik garanciája a román jobbközép kormány léte” – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
Őszre módosulhat a választójogi törvény
Közel három hónapja jelentették be, hogy valamilyen típusú szavazati jogot adnának a határon túlról magyar állampolgárságot szerzett, ám magyarországi lakcímmel nem rendelkező személyeknek. Mikor mondja meg végre a kormányzat, hogy milyen típusú lesz ez a szavazati jog? – kérdezte a Közbeszéd.
„Hogy pontosan milyen lesz a választójogi törvény, és hogy abban hogy lesz szabályozva a határon túli magyarok szavazati joga, azt majd Országgyűlés eldönti, mondjuk ősszel” – reagált Semjén Zsolt. A kormány mindenesetre osztja az ő személyes álláspontját, azaz, hogy az állampolgárság és a szavazati jog „valamilyen formában elválaszthatatlan egymástól” – tette hozzá.
Az egyéni körzetben nem tud szavazni az, aki nem ott lakik. A miniszterelnök-helyettes a lista tekintetében azt javasolja: hasonlóan az európai uniós választásokhoz, pártlistákat kell állítani; ugyanarra a listára lehessen szavazni Budapesten, Sepsiszentgyörgyön vagy Los Angelesben – mint ahogy a körülöttünk lévő államok nagy része, de akár a franciák, az olaszok, a portugálok, a spanyolok megoldották ezt a kérdést – hangoztatta a kereszténydemokrata politikus.
A felvetésre, hogy a legélesebb kritika a választójog megadása ellen az lesz, hogy a Fidesz ezzel szavazatmaximalizálásra törekszik, Semjén Zsolt azt mondta: ez a balliberális oldal vádaskodása, „de kit érdekelnek ezek a vádak”. A kérdést a helyén kell kezelni; az, hogy ennek a kérdésnek milyen pártpolitikai szempontú megfontolásai vannak, az ezredrangú kérdés ahhoz viszonyítva, hogy minden magyar állampolgárnak meg kell adni a neki kijáró szavazati jogot – hangzott az interjúban. Garancia is lenne a határon túliaknak a szavazati jog
A miniszterelnök-helyettes kiemelte továbbá: azért van az alkotmányos megfontolásokon túlmenően a határon túliak szavazati joga mellett, mert nekik ez a garancia lenne arra, hogy a mindenkori magyar kormány komolyan vegye őket; mégpedig nem kegyből, hanem józan megfontolásból. Ha ugyanis a szavazatukat meg kell szerezni, akkor a mindenkori magyar kormány kénytelen gesztusokat tenni a határon túli magyarok felé – mondta.
Érkezett olyan igény is, hogy akik megkapják a magyar állampolgárságot a határokon túlról, ugyanúgy legyenek jogosultak a gyermekek után járó támogatásokra, mint a Magyarországon élők. Ezt elvből utasítja el a kormány vagy nincs rá pénz? – kérdezte a Közbeszéd.
Társadalombiztosítás nem jár a magyar állampolgársághoz
Az állampolgárság és a nyugdíj, avagy az egészségügyi ellátás nincsenek összefüggésben egymással, erről van szó – reagált Semjén Zsolt. Nem azon az alapon kap valaki nyugdíjat vagy egészségügyi ellátást, hogy magyar állampolgár, hanem az alapján, hogy hova fizette be az egészségügyi járulékát; ahova fizette, onnan kapja a társadalombiztosítási ellátását.
Arra a felvetésre, hogy az új kormány első és egyik legmarkánsabb intézkedése volt, hogy megteremtette az állampolgárság könnyített megszerzésének feltételeit, erről mégsem volt szó Orbán Viktor évértékelőjében, Semjén Zsolt azt mondta: Orbán Viktor a nemzet sorskérdéseiről beszélt hétfőn, ebbe pedig ugyanúgy beletartozik a kárpát-medencei magyarság ugyanúgy, mint a nyugati emigráció; a miniszterelnök pedig egy magyar nemzetről beszélt, nem bontotta szét elemeire a témát.
Duna Televízió. Erdély.ma

2011. február 14.
Borulhat
Az nyilvánvaló és természetes, hogy mindig is befolyásoltak bennünket a magyarországi történések. A jók is, a rosszak is. Ám a megfontolt cselekvésnek nincs alternatívája, hiszen a szolgai rábólintásra és a hebehurgyaságra már sokszor ráfizetett az erdélyi magyarság. (Például a bécsi döntés után, amikor negyvenezer arrogáns dunántúli tisztviselőt helyeztek a nyakunkra, akik sok mindent elrontottak!)

Nem biztos, hogy ami ma jónak látszik, holnap is jó lesz, és mindenben kiállja az idő próbáját. Vonatkozik ez a kettős állampolgárságra és a vele ígért szavazati jogra is. Olyan nagy az eufória, hogy nem látunk egyebet, csak a jó hatásait. Annyira csak a jót, hogy az ellenvéleményekre nem figyelünk, nem is vagyunk kíváncsiak, megfogalmazóit kiközösítjük a nemzetből, vagy a „rossz magyar” címkét nyomjuk rájuk.
B. János székelyföldi olvasónk írja: a honosítással kapcsolatos néhány észrevételét (benne abbeli aggodalmát, hogy kiürül a Székelyföld, meg szavazatainkra csak anyaországi pártpolitikai érdekből van szükség!) elküldte két helyi lapnak is, de egyik sem hozta le, mivel úgy gondolták, hogy ez rontaná népszerűségüket! Mit mondjunk erre? A sajtóetika szerint a népszerűtlen véleményeket is le kellene közölni, mert az ilyesmi viszont növeli a lap hitelességét. Ám lehet, hogy a két újságnál úgy gondolják: rájuk is vonatkozik az új budapesti sajtótörvény. Minek okán elsősorban az ottani kormány jó, sőt kitűnő véleményét tükröző írásoknak kell teret adni.
Ha csak Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Duna Tv-nek adott interjúja nem módosít valamit ezen az állásponton is. A napokban a kereszténydemokrata politikus a Fidesz-kormány tagjai közül elsőnek mondta ki nyilvánosan: milyen jó, hogy az RMDSZ kormányon van, mert könnyen lehet intézni a honosítást. „Kegyelmi pillanat ez a román-magyar viszonyban. Ha jön egy másik kormány, nem biztos, hogy ilyen zökkenőmentes lesz a magyar állampolgárság kiadása!”
Nos, kedves kollégák, akik lapotok népszerűségét féltitek! Ezek nyomán lehet már írni arról is, hogy nem csak Tőkés Lászlónak és Toró T. Tibornak, de Markó Bélának, Kelemen Hunornak és a többieknek is van némi közük a gyorsított honosításhoz! Olyannyira van, hogy megkockáztatom: ha nekik nem lenne, Tőkéséknek sem lenne sok! Mert, ha az RMDSZ nem lenne kormányon és nem biztosítaná a békés, nyugodt hátteret, ha fejükre állnak, akkor sem tudták volna zavartalanul beindítani és működtetni a demokrácia-központokat!
Lám, minden könnyen borulhat, vele az eufória is...

2011. március 15.
Elkezdődött a nemzetegyesítés
Letették az esküt az egyszerűsített honosítás első kérelmezői Csíkszeredában és Kolozsváron. A Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusán tegnap tizenkét személy ünnepélyes keretek közt vehette át a honosítási okiratot, az eskü-, illetve fogadalomtétel meghívott vendégei között jelen volt Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Füzes Oszkár, Magyarország romániai nagykövete is. A frissen magyar állampolgárságot szerzettek között volt Csíkszeredában Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is, Kolozsvárott pedig Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezőcsapata.
Az első magyar állampolgársági eskütétel nem volt nyilvános, keretében kapta meg a honosítási okiratot Csíkszeredában a 80 éves Szabó Ibolya is, aki néhány héttel ezelőtt egy olyan fényképre bukkant, amely őt ábrázolta 10 évesen, illetve egy magyar katonát, akiről később kiderült, a korábban Csíkszeredába kihelyezett konzul, Böhm Dávid nagytatája volt. „Minden magyar ajkúnak – függetlenül attól, hogy van-e állampolgársága, vagy nincs – azt üzenem, hogy ez csodálatos érzés” – mondta Ibolya néni az eskütételt követően.
Tegnap délelőtt lett másodjára magyar állampolgár Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke is. „Számomra ez egy örömünnep. 1940–1945 között még nem tudtam felmérni, mi a jelentősége annak, hogy magyar állampolgár vagyok, ma már tudom, érzem” – nyilatkozta Szilágyi. Szász Jenő, az MPP elnöke úgy nyilatkozott, az eskütételt követően úgy érezte, hogy másodszor született meg. „Hasonlóképp érezheti magát az a sportoló, aki célba ér. Én azt gondolom, megért minden erőfeszítést” – hangsúlyozta.
Kövér: történelmi pillanatokat élünk
Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint nemcsak a magyar állampolgárságot igénylők, hanem a magyar nemzet számára is történelmi pillanat volt a Csíkszeredában megtartott első állampolgársági eskütételi ünnepség.
A házelnök szerint ez az ünnepélyes rendezvény egyrészt lezár néhány szomorú fejezetet a magyarság történelmében, másrészt viszont új fejezetet nyit. „A választások nyomán alakult parlament elfogadta a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, amellyel szimbolikusan, erkölcsi-politikai értelemben lezárta a Trianon óta eltelt kilencven esztendőt” – emlékeztetett Kövér László. Szerinte ezáltal a magyarság a jövő felé tekinthet, így nem kell jóvátehetetlen tragédiaként megélnie azt, ami 1920-ban történt. „Inkább abból merítsünk erőt, hogy azóta is megmaradtunk, azóta is együvé tartozunk, a megváltozott körülmények között most már képesek vagyunk összeadni erőinket” – mondta.
Az új korszak részének nevezte a honosítási törvény elfogadását is, akárcsak azt, hogy az Országgyűlés új alkotmányt készül megtárgyalni és elfogadni, hitet téve az egységes nemzet mellett. Ez állásfoglalás lesz amellett – tette hozzá –, hogy a mindenkori magyar állam és a mindenkori magyar kormány a jövőben már nem csupán felelősséget érez, hanem felelősséget visel azok iránt a magyar közösségek iránt, amelyeket a történelem elszakított a magyar államtól.
Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul ünnepélyes, felemelő eseményként értékelte az első „külhoni eskütételt”. Az eddig benyújtott állampolgársági kérelmekkel kapcsolatosan a főkonzul elmondta, amint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal feldolgozza a kérelmeket és visszaküldi Csíkszeredába, igyekeznek minél hamarabb megszervezni az eskütételeket. Ma további eskütételekre kerül sor Csíkszeredában, ezeken egyebek közt részt vesz Semjén Zsolt kormányfőhelyettes is.
Ünnepélyes eskütétel Kolozsváron is
„Valóban történelmi pillanatokat élünk, most már nemcsak kultúrnemzet vagyunk, hanem közjogi értelemben is összetartozunk” – jelentette ki tegnap Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a kolozsvári főkonzulátuson, ahol ünnepélyes keretek közt vehette át a honosítási okiratot Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezőcsapata.
Tőkés László a sajtó konzulátus előtt várakozó képviselőinek bemutatta a Magyar Köztársaság által kiállított, a személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolványát. Semjén Zsolt közölte, az igazolvány semmiben sem különbözik bármelyik magyar állampolgár személyazonossági iratától, „nincs többé belföldi meg külföldi magyar”.
Tőkés László is élete egyik legemlékezetesebb napjaként élte meg az eskütételt. Mint mondta, a kedvezményes honosítással megvalósul a ’48-as forradalom kiáltványának 12. pontja, azaz Magyarország uniója Erdéllyel, és mindez úgy, hogy nem sérültek a jelenlegi államhatárok. „Köszönjük a magyar kormánynak, hogy helyrehozta a 2004. december 5-i katasztrófát, amikor elbukott a kettős állampolgárságról szóló népszavazás. A határok tiszteletben tartása mellett, de közjogilag egyesült a nemzet” – nyilatkozta Tőkés László. Az Európa Parlament alelnöke hozzáfűzte, a kedvezményes honosítással a magyar kormány a trianoni békeszerződés okozta sebeket is gyógyítja. Tőkés Lászlón kívül tegnap mintegy negyvenen tették le a magyar állampolgársági esküt a kolozsvári főkonzulátuson.
Állampolgársági irodát nyitott Székelyudvarhelyen tegnap a Magyar Polgári Párt (MPP). Az irodaavató díszvendége Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt. Az egyszerűsített honosítást kérelmezőknek tájékoztatást nyújtó irodahálózat kiépítését februárban kezdte el az MPP, eddig tíz településen működtetnek ilyen hivatalt – számolt be a megnyitón Orbán Balázs ügyvezető elnök. Szász Jenő MPP-elnök kifejtette, a polgári párt kötelességének érezte, hogy útjára indítsa a szolgáltatást, amely segít az állampolgársági törvény beteljesítésében. Kövér László pozitívan értékelte, hogy bár nem egy hivatalos kapcsolat alapján jött létre az iroda, a polgáriak tenni kívánnak azért, hogy minél több ember igényelhesse a magyar állampolgárságot. Az ünnepélyes irodaavatón jelen volt Albert Levente, az állampolgársági irodák koordinátora is. A székelyudvarhelyi állampolgársági iroda két alkalmazottal működik a Kossuth utca 20. szám alatt.
Kövér: a határon túliak is delegáljanak képviselőket. Kövér László a Duna Televízió Heti Hírmondó című vasárnapi műsorában a határon túli magyarok választójogával kapcsolatban azt mondta: számára szimpatikusabb megoldás lenne, ha saját képviselőket delegálnának a magyar parlamentbe. Az Országgyűlés elnöke kiemelte: a két alternatíva közül, miszerint vagy csak pártlistára adhassanak le voksot azok a magyar állampolgárok, akiknek nincs állandó magyarországi lakcímük, vagy saját képviselőket delegáljanak, neki az utóbbi a szimpatikusabb. Ezzel a módszerrel nem „engednék be” a magyar belpolitikába a nem magyarországi lakhellyel rendelkező külhoni magyarokat – tette hozzá. Kifejtette: mindkét elképzelés mellett és ellen vannak komoly érvek, de az első, a listás szavazásról szóló verzió azt a látszatot keltené, mintha a kormányoldalnak az lenne a fontos, hogy a magyar belpolitikát a határon túl élő magyarok szavazataival döntsék el. A második elképzelésben számára az a szimpatikus, hogy a közösségek a maguk sajátos képviseletét tudnák megteremteni a magyar parlamentben. Kövér László kiemelte: az új alkotmányban megszűnik a diszkrimináció, hogy aki nem rendelkezik állandó lakhellyel Magyarországon, azt kirekesztik a választójogból. Ezt a passzust eltörli az alkotmány, és ez automatikusan azt jelenti: akinek nincs állandó lakhelye Magyarországon, de magyar állampolgár, részt vehet majd valamilyen formában magyar választásokon.
Dénes Emese, Forró Gyöngyvér, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

2011. március 16.
Egy ünnep, több egyetértés
Ágyban, párnák közt, taknyos zsebkendőhalmok, jobbra orvosság, balra citromos tea. Olvasás. Köhögés, melegem van, fázom, fejfájás, így sem jó, úgy is kényelmetlen, pár perc szunyókálás, újra köhögésroham. Bekapcsolom a tévét. Elkezdődött az ünnep.
Egyes magyar adók rajzfilmet sugároznak, a Dunán és az m1-en, m2-ön ünnepi reggeli műsor van, csak néha egy-egy rövid híradó. Verset mondanak, énekelnek, hegedülnek, beszélgetnek a forradalomról és szabadságharcról nők, férfiak, olyan derűsen, hátradőlősen, oldottan. Még úgysem láttam a budapesti hivatalos ünnepi ceremóniát, hiszen ez itthon szabályos munkanap, legfeljebb elnézik, ha elfutunk ünnepelni, illetve nekünk újságíróknak kicsit talán munkaköri kötelességként is felfogható a városi ünnepségen való részvétel. No, de most a legjobb helyről, az „első sorból” láthatom a budapesti történéseket. Zászlófelvonás, katonai parádéval. Hétágra süt a nap a fővárosban, az államfő csak úgy kiskabátban vonul fel. Ünnepre kedvező időjárás. Jókora a tömeg. Teljesen olajozott a forgatókönyv.
Aztán időutazás 1848-ba, egy 163 éves híradóba. Beszámoló Petőfi napjáról, a stúdióban berendezett Pilvax kávéház korabeli díszletei között. Halszálkás ruhájában igazán szemrevaló jelenség Novodomszky Éva, a fő híradós. Gaskó Balázs három szakértővel eleveníti fel március 15-e eseményeit. Szinte családias beszélgetés sikeredik, mintha csak úgy a vasárnapi ebéd után, szűrt napfényben gombolyítanák a szót. Érdekes tálalás, egyszer sem unalmas vagy vontatott, bár annyiszor ismételt adatokkal szolgál. Neves forradalmárok ízletes korabeli naplórészletei tanúskodnak a szabadságharcos napok végtelen lelkesedéséről. Amolyan színpadiasan elhangzott a 12 pont, tetszett az a formabontás is, ahogy vásott tudatlan kölyökként a műsorvezető megmagyaráztatta nekünk az egyes tételek jelentését. Megkóstoltuk a Kossuth-kiflit, kokárdát varrtak a főkötős leányok-asszonyok, fény derült a kokárdás színek megfelelő sorrendjére, bemutatták a korabeli divatot, ismertették a zenét, táncot, lapszemle – vagy nem is, sokkal inkább valóságos lapmustra tanúi lehettünk, tisztázták a 48-as árviszonyokat, 10 krajcár volt egy kávé, és az is kiderült, hogy a zászló és a lobogó nem is éppen szinonimák. S közben többet tudhattunk meg 48-ról, mint sok tucatnyi történelemórán. Hát így is lehet az „unalmas” múltról műsort készíteni.
Közben a hivatalos események helyszíneit is kapcsolták, a nemzet színe-javának egy része nyújtott ízelítőt különféle zenékből, versből, táncból. Na meg szónoklatból. Szép napja volt Orbán Viktornak: becslések szerint mintegy húszezer ember szűnni nem akaró tapsa fogadta, ám úgy félórás beszéde kissé talán túl hosszúra sikeredett, bár elemzése terjedelmes szakdolgozat gyönyörű témája lehet még. Szép gondolat, miszerint „minden magyar ki fog állni minden magyarért, minden magyar közösen, együtt ki fog állni Magyarországért” – bárcsak úgy lenne. Azt azért már el kell fogadnunk, hogy egy politikus mindig politikus, akkor is, ha éppen ünnepel, így hát nem várhattuk el a kampányelemek teljes mellőzését. Tulajdonképpen örültem, hogy pontosan ezekkel a szavakkal nem esett szó a kétharmados forradalomról, ilyenszerű említése gusztustalanul túlzott párhuzam lett volna. Bár azért az sem semmi, 2010-et 56-hoz és 90-hez hasonlítani... Örültem, hogy nem érvényesült a szokásos „szidjuk az előző kormányt” stílus, így végső soron az ellenzéket is csupán egyszer említette, akkor sem közvetlenül, csak „nyolcéves mocsárként”, értsünk belőle. Érthető módon nem beszélt a miniszterelnök a sajtószabadságról sem (tette ezt annál inkább az egyáltalán nem elnéző ellenzék...), ám sokkal többet szólt a már szintén agyonbírált új alkotmányról, amely húsz évvel a rendszerváltás után a kommunista régit hivatott végre felváltani. Csodálkozásomra a beszédben nem esett szó a határon túli magyarok honosításáról, bár éppen hétfőn tették le az esküt az első újdonsült állampolgárok. Meglepő volt a kijelentése, miszerint „nem tűrtük el 1848-ban, hogy Bécsből diktáljanak nekünk, nem tűrtük el 1956-ban és 1990-ben sem, hogy Moszkvából diktáljanak, most sem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy bárhonnan bárki is diktáljon nekünk”, hiszen Magyarország jelenleg éppen az Európai Unió soros elnöki tisztségét tölti be – tisztára tudathasadásos állapot... Nagyon igaza van abban, hogy a csalódottság a magyar élet alapérzése lett, mint tudjuk, „sírva vigad a magyar”, és: „Csak szabad emberek alkothatnak szabad társadalmat, ezért fel kell szabadítani magunkat hibáink és bűneink alól is. (...) Ne csak a politikát, ne csak a gazdaságot, de magunkat is újítsuk meg, hogy szabadon láthassuk el feladatainkat.”
Egészséges lelkű gyermeket nem úgy alakítunk apróságainkból, hogy örökké azt ismételgetjük neki, mit tévedett, hangsúlyozzuk a hibáit, szidjuk a legkisebb melléfogásáért. Ugyanúgy is felcseperedik gátlásos, kishitű, önbizalom-hiányos, frusztrált, keserű felnőtté, aki adottságaival nem tud élni, tehetségeit a sírba viszi. Nincs ez másként a nemzettel, bármely nemzettel sem. Úgy tud nagyot alkotni, ha egészséges lelkületűvé neveljük, ha pozitív önképe van. Akkor lesz országát támogató, adófizető polgár (ez sem mellékes!) a magyarból is, ha úgy „nő fel”, hogy szereti és vállalhatja magyarságát, nagyra értékeli kultúráját, büszke elődeire, történelmére, nemzetére, hazájára.
Bár hál’ istennek eltűnt a kordon a Kossuth téren, sajnos az idei megemlékezés sem jelentette minden magyar közös ünnepét – az MSZP, mint az várható volt, külön „elégedetlenkedett” még egyet. Az viszont már tetszett, hogy többen is emlegették: 1848-ban teljes volt a magyarok egyetértése, és március 15-e talán az egyetlen olyan ünnep, amelynek jelentőségét illetően – inkább többé mint kevésbé – minden magyar egyetért. Ezzel talán már lehet kezdeni valamit ebben a folyton civakodó méltatlan utókorban…
KEREKES EDIT. Szabadság (Kolozsvár)

2011. március 24.
A 20. század erdélyi Bemje - életrajzi kötet Kratochvil Károlyról
A Székely Hadosztály parancsnokáról szóló könyvet mutattak be a szerdán délután a Hagyományőrzési Forrásközpontban.
Domonkos László szegedi származású, de Budapesten élő újságíró, közíró, a Duna Televízió munkatársa tavaly jelentette meg a Püski Masszi Könyvesház kiadásában a Székely Hadosztály parancsnokának, Kratochvil Károlynak az életrajzát Az elfelejtett parancsnok címmel. Egy évvel korábban Az elárult hadosztály címmel történelmi esszét jelentetett meg a Székely Hadosztály történetéről, szintén az említett kiadónál.
Az udvarhelyi könyvbemutatón a forrásközpont munkatársa, Mihály János tartott rövid bevezetőt, majd Erdei Katalin, a könyvkiadó igazgatója beszélt a Püski Masszi Könyvesházról, annak kiadványairól.
Domonkos László hosszú ideje kutatja az 1869-ben a monarchiabeli Brünnben (a mai csehországi Brno városa) született, de Brassóban gyerekeskedett, később pedig katonai karriert befutó Kratochvil Károly életét, aki harmincéves korában már a Ludovika katonai akadémia tanára volt. Az első világháborút követő igen zűrzavaros időben Kratochvil volt az, aki néhány ezernyi, főleg székely katonákból álló hadereje révén megálljt parancsolt az előrenyomuló román hadseregnek Erdély nyugati részén.
Az eseménysor, illetve Kratochvil Károly személye méltatlanul kevéssé ismert – hangsúlyozta Domonkos László, hozzátéve, hogy Magyarország történetírásában az utóbbi néhány évtizedben olyan mulasztások és bűnök történtek, amit ma is „nyög" az utókor – ezt szerinte jól jelzi, hogy ha megkérdeznénk, hogy hányan hallottak a Székely Hadosztályról, tíz emberből talán egy tudna valamit mondani róla.
Az első világháborút és az ún. „őszirózsás forradalmat" (ami egyes kutatók szerint sem őszirózsás, sem pedig forradalom nem volt) követően 1918 novemberében, Gyergyóholló térségében megjelentek az első román katonák Erdély földjén, majd fokozatosan megszállták Székelyföldet. Kolozsvárra, ahol jelentős magyar haderő tartózkodott, jelzett év karácsonyán vonultak be, mert a magyar kormány a nemzetközi megállapodás értelmében az ún. demarkációs vonalak mögé rendelte vissza a hadsereget. 1919. január 5-én a kolozsvári helyőrség parancsnokává még novemberben kinevezett Kratochvil Károly – miután az általa irányított hadtesteket teljes felszereléssel hazahozta az olasz frontról – a román betörés hírére főleg székelyekből álló haderőt toborzott.
A Székely Hadosztálynak nevezett haderő Kratochvil január 13-án kiadott hadparancsa nyomán a Máramarosszigettől (a Király-hágón át) a Belényesi-medencéig tartó, mintegy 170 kilométeres szakaszon gyakorlatilag lezárta a román hadsereg Magyarország felé nyomulását. Frontszakasz alakult ki, amit a hiányosan felszerelt magyar katonák egészen április 16-ig tartottak – e néhány hónap alatt állandó összecsapások voltak a két fél között.
„Eddig és ne tovább!" – ezt az elvet tartották szem előtt a magyar katonák, akik a Tanácsköztársaság, tehát a kommunisták hatalomátvétele (1919. március 21.) után egy hónappal, április 16-án kénytelenek voltak feladni állásaikat és a mai Magyarország észak-keleti részére visszavonulni. A történethez az is hozzátartozik, hogy a Károlyi-kormány egy francia ultimátum, az ún. Vix-jegyzék miatt mondott le márciusban: francia követelésre a magyar hadsereg a Tisza vonaláig kellett visszavonuljon, a kelet-magyarországi területekre a román közigazgatás terjedt volna ki.
Domonkos László elmondása szerint a Székely Hadosztály gyakorlatilag két tűz közé szorult – keletről a román hadsereg, nyugatról pedig a budapesti hatalmat kiszolgáló „szedett-vedett" vöröskatonák közé kerültek, utóbbiaktól nemhogy támogatást, de inkább támadásokat kaptak. Április 26-án Demecser községnél Kratochvil Károly kiadja utolsó hadparancsát, amiben – látva a reménytelenséget – katonáira bízza a további cselekedeteket. A katonákat hazaengedik, a parancsnokot internálják a románok: Brassóban házi őrizetben tölt majd két évet (itt ismeri meg feleségét, Izay Borbálát) – ahol eljárás folyik ellene, amiben a halálbüntetés is „benne van", de végül elengedik, 1922-ben pedig ismét katona lehet.
Aztán rövid időn belül, 1924-ben érthetetlen okokból mellőzik, nyugdíjazzák – a két világháború között igen aktív civil életet él (cikkeket, könyveket ír, egyesületeket hoz létre, előadásokat tart), kapcsolatban van Magyarország vezetőivel. A második világháború idején (ekkor már 71 éves) az akkori Magyar hadügyminisztérium kétszer is elutasítja azt az elképzelését, hogy székely katonákból szervezzen különleges haderőt – a háború végkimenetele, az orosz megszállás megtöri, 1946-ban meghal. A 20. század Bemjének is nevezett katonatiszt sírja a rákoskeresztúri temetőben van.
Domonkos a könyvbemutatón elmondta, hogy a Kratochvil-életrajz alapja a veszprémi levéltárban fellelhető 19 óriási doboznyi hagyaték, aminek feldolgozásában segítségére volt Nagy Szabolcs történész. A parancsnok halála után felesége, Borbála balatonszepezdi villájukban élt – a házba az új hatalom egy felvidéki családot telepített, akik összebarátkoztak vele, leszármazottaik mai napig ott élnek. Kratochvil Károly felesége 1982-ben hunyt el – gyerekük nem volt, fogadott fiuk az 1956-os eseményeket követően disszidált, fia ENSZ-katona lett, 1974-ben Cipruson békefenntartóként szolgált, ott érte a halál.
Domonkos László szerint Kratochvil Károly (akinek első erdélyi szobrát Kövér László avatta fel Kézdivásárhelyen 2009-ben) parancsnokságának és a Székely Hadosztály többhónapos harcának jelentősége abban állt, hogy a román hadsereg annyira megijedt az ellenállástól és a székelyek, magyarok haderejétől, hogy az eseményeket követően nem került sor Erdélyben etnikai tisztogatásra, illetve vérfürdőkre, mint 1848-ban.
A könyv kapható a Corvina könyvesboltban és a Hagyományőrzési Forrásközpontban.
Dokumentumfilm a Székely Hadosztályról
Kratochvil Károly életéről, illetve a Székely Hadosztályról idén dokumentumfilm készül – a film szerkesztője és a könyv szerzője, Domonkos László arra kéri azokat az erdélyi, székelyföldi személyeket, akiknek pl. apjuk, nagyapjuk a Székely Hadosztályban harcolt, visszaemlékezésekből, írásos emlékekből információi vannak a hadosztályról vagy annak parancsnokáról, jelezzék ezt saját e-mail-címén (dlaszlo@externet.hu), illetve a könyvkiadó elérhetőségén (1097, Budapest, Tóth Kálmán u. 33.,www.puskimasszikonyveshaz.com)
Katona Zoltán. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

2011. április 8.
Hazudott az Új Magyar Szó
Az RMDSZ bukaresti központi szócsöve kínos magyarázkodásra kényszerült, de nem tudta elhárítani a hazugság ódiumát. Mint kiderült, hamisan állította a lap, hogy a Duna Tv határon túli tudósítói azt nyilatkozták volna: „kiéhezteti őket” a budapesti közszolgálati csatorna. A megnevezett tudósítók ugyanis felháborodva vették tudomásul, hogy úgy jelent meg nevük és „nyilatkozatuk” a lapban, hogy meg sem kérdezték őket, illetve ha mégis, manipulálva közölték az általuk mondottakat.
Azt mindenki elismerte, hogy késtek a honoráriumok a közmédiumnál zajló adminisztratív átszervezések miatt, de végül mindenki megkapta a járandóságát, a teljesen hiteltelenné vált pártlap viszont ennek ellenére lejárató, dehonesztáló sajtókampányt folytat a megújuló Duna Tv vezetősége és annak munkatársai ellen.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2011. április 27.
Zenével, húsvéti tojással, koccintással ünnepelték az alkotmányt
Talán a legtartalmasabb gálaműsorral épp Kolozsvár tisztelgett Magyarország új alaptörvénye előtt: az egyetlen határon túli város, amely bekapcsolódott a húsvéthétfő esti, tíz helységet élő körkapcsolással összekötő ünnepi programba. Budapest, Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szeged és Szombathely mellett a kolozsvári magyar opera is várta mindazokat, akik a húsvéti ünnepet közös zenehallgatással kívánták lezárni, s egyszersmind részesei lenni a magyarországi eseményeknek is. Mindezt a Duna televízió biztosította, amelynek munkatársai az összes helyszínről bejelentkeztek.
A kolozsváriakkal együtt ünnepelt Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, valamint Szilágyi Mátyás főkonzul és további közéleti és egyházi személyiségek. Ezzel együtt az opera nagyterme laza félházat mutatott, mintha a közönség is kicsit értetlenül állt volna a húsvéthétfői koncertlátogatás lehetősége előtt. Felemelő pillanatnak számított azonban a Himnusz, amelynek hangjai egyszerre tíz városban csendültek fel, majd a közönség felvételről meghallgathatta Schmitt Pál magyar köztársasági elnök ünnepi beszédét, amelyet délben, az új, „magyar, korszerű, nemzeti és európai” alaptörvény aláírását követően mondott el. A politikus kiemelte: ezen a napon nem csak a hitbéli tanítás, a húsvét évszázados hagyományát ünnepeljük, hanem a közös munka fölött érzett büszkeséget is, hogy több mint 20 évvel a rendszerváltás után megszületett az új alkotmány, amely „Magyarország feltámadásának alapja és záloga”. A köztársasági elnök a nemzeti összetartozás okmányának is nevezte az új alaptörvényt, amelynek ünneplése is ezt a jellegét emeli ki, tíz magyarországi város és Kolozsvár részvételével, hiszen a magyar kultúrát a vele együtt élő nemzeti közösségek értékei is erősítették. – Bízunk a fiatalok elhivatottságában, abban, hogy a gyermekeink ismét naggyá teszik Magyarországot! – jelentette ki az elnök, szabadságot, békét és egyetértést kívánva az ünneplő magyarságnak és az együtt élő nemzetiségeknek.
A köszöntő szavak után felcsendült Kodály Psalmus Hungaricusa, az opera kórusának és zenekarának előadásában, Bardon Antal szólista közreműködésével és Selmeczi György vezényletével. A tíz városban egyszerre előadott zsoltárt követő szünet után mindenhol egyéni műsorral folytatódott a program. Kolozsváron mezőségi és kalotaszegi népzene, valamint reneszánsz muzsika is csendült, előbbi a Tarisznyás Együttes, utóbbi a Flauto Dolce előadásában. Elhangzott továbbá Farkas Ferenc Kárpáti rapszódiája és Liszt Ferenc Csárdás obstinéja, szintén Selmeczi György vezényletével, majd Kulcsár Szabolcs vette át a karmesteri pálcát. Elsőként Erkel Ferenc operarészletek hangzottak el (Hunyadi László, Brankovics György, Bánk bán) Vígh Ibolya, Sándor Árpád és Fülöp Márton előadásában, majd Bartók Béla román népi táncait követően Kodály Zoltán Székely fonójának fináléja zárta az ünnepi műsort, Szilágyi János, Molnár Mária, Covacinschi Yolanda, Sándor Árpád és Fülöp Márton közreműködésével.
A közönség a függöny legördülése után sem oszlott el, hiszen a belépőjegyül kosarakba gyűjtött húsvéti hímes tojásokat bőséges fogadás keretében szolgálták fel az opera emeleti előcsarnokában, ahol művészek, zenészek és a jelenlévők közösen ünnepelhették a húsvétzárást és az új magyar alkotmány születését.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

2011. július 21.
Tusványosi közmédia-vita
Az átalakuló magyar közmédia híradásaiban egyre inkább eltűnnek majd a határok a magyarországi és a határon túli magyarok között – jelentette ki a magyar közmédia több vezető személyisége tegnap Tusnádfürdőn
A közhiedelemmel ellentétben nem a Duna Televízió a legnézettebb magyarországi adó Erdélyben, és nem feltétlenül fedi a Magyarország határain kívül élők igényeit az, amit a magyar közszolgálati média nyújt: újra kell gondolni a közszolgálati tájékoztatást Erdélyben is – hangzott el azon a szakmai kerekasztalon, amelyet a közmédia átalakításának mikéntjeiről és miértjeiről tartottak tegnap a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében.
Összehangolják a tudósítói hálózatot
A beszélgetésen részt vett Pásztor Zoltán, a Kossuth rádió tartalomért és innovációért felelős igazgatója, Böröcz Zoltán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezetője, továbbá Boros Zoltán, az EMNT médiapolitikai bizottságának elnöke, Makkay József, az Erdélyi Napló és Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője.
Pásztor Zoltán arra figyelmeztetett, hogy a közmédia átszervezésére azért volt szükség, mert az eddig működő rendszerben rengeteg volt az átfedés, egy eseményen akár három-négy tudósítói stáb is megjelent. A Kossuth rádió vezető beosztású munkatársa hozzátette: „az átfedések ellenére gyakran azt sem tudták eldönteni, Erdélyben például kit lehet mozgósítani, hogyan lehet elérni, hogy a határon túli információszolgáltatás is megfelelő minőségű legyen a magyar médiában”.
Böröcz Zoltán elismerte, hogy a jelzett probléma komoly gondot okozott, és elmondta, hogy az eddiginél hatékonyabban szervezett, összehangolt tudósítói hálózat kiépítésébe kezdtek a magyarországi illetékesek, s ezt Erdélyben a magyarországihoz hasonló struktúra szerint működtetik majd. Az intézményvezető emlékeztetett, Magyarországon felmerült, hogy kereskedelmi televíziókkal és rádióadókkal kötnek együttműködési megállapodásokat, és ezek révén biztosítják majd azt, hogy mindenhol legyen kellő időben kellően felkészült tudósító.
A magyar közmédia vezetői hatékonyabb hírközlést igértek Tusnádfürdőn a határon túli magyaroknak
Üres magyaradások?
Boros Zoltán, az EMNT médiapolitikai bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy tavaly javaslatcsomagot nyújtottak be a magyar kormány illetékeseihez. A dokumentum előkészítésében hazai újságírók, médiaszakértők vettek részt. A legfontosabb megoldandó problémák között az erdélyiek is a tudósítói hálózat szervezését jelölték meg, továbbá azt, hogy a magyarországi rádióadók, például a Kossuth rádió műsora az eddiginél jobb technikai feltételek mellett legyen vételezhető.
Pásztor Zoltán válaszában jelezte, ez jelentős részben megoldódott, de a kérések maradéktalan teljesítésének pénzügyi akadálya van. Boros Zoltán „csodálatosnak” nevezte az együttműködést, a résztvevők pedig egyetértettek abban, hogy a közszolgálati média feladatait pontosítani kell Erdélyben. Makkay József, az Erdélyi Napló főszerkesztője elégedetlenségét fejezte ki a román rádió és televízió keretében működő magyar nyelvű közszolgálati műsorokkal kapcsolatban.
Úgy vélte, a romániai magyarság számára ebből a szempontból „légüres teret” a magyar közszolgálati médiának kellene betöltenie. Ehhez szerinte partneri kapcsolatot kellene kialakítani a magyarországi és az erdélyi médiában dolgozók között. Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője felhívta a figyelmet arra, hogy a romániai magyarságon belül is több különböző „világ” van, a bukaresti, a partiumi vagy a székelyföldi magyaroknak megvannak a maguk sajátosságai. Kifejtette: a romániai magyar médiafogyasztókat is egyre kevésbé érdekli a politika, a mindennapi életükkel közvetlenebb kapcsolatban álló témák felé fordulnak.
Újragondolják a közmédiások elbocsátásait
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) újragondolja az elbocsátási szándékot egyes munkavállalók esetében, és szélesíti a leépítendőknek nyújtandó támogatások körét a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsával (Közszat) kötött megállapodás értelmében – közölte Szabó László tegnapi sajtótájékoztatóján.
Az MTVA kommunikációs igazgatója közölte: az alap újragondolja az elbocsátási tervét azok a munkavállalókkal kapcsolatosan, akik fogyatékkal élő vagy legalább három gyermeket nevelnek, valamint azon házaspárok esetében is, akik mindketten érintettek a leépítésben. Hozzátette: legalább 25 millió forinttal megnövelik a leépítendőknek biztosított segélyalapot is, ami az eredeti tervek szerint 25 millió forint volt.
Szabó László hozzátette: semmilyen kiegészítő támogatás nem jár azonban azoknak, akiket vezető pozícióból bocsát el az MTVA. A kommunikációs igazgató arra nem tudott válaszolni, várhatóan hány ember mentesül az elbocsátás alól, mint mondta, az érintettek körét ea későbbiekben tekinti át az alap. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. július 22.
22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem
Beszélgetés az átalakuló közmédiáról
Az átalakuló magyar közmédia híradásaiban egyre inkább eltűnnek majd a határok a magyarországi és a határon túli magyarok között – jelentette ki a magyar közmédia több vezető személyisége szerdán Tusnádfürdőn.
"Az átalakuló magyar közmédia. Merre tovább, magyar sajtó?" címmel rendezett kerekasztal- beszélgetés keretében Böröcz István, a Médiaszolgáltatás- támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a jelenlegi nagy átalakításokról beszélt, különleges hangsúlyt helyezve a "múlt örökségére" és a gazdálkodási problémák megoldására.
A korábbi párhuzamosságok megszüntetésének hasznosságáról Pásztor Zoltán, a Kossuth Rádió tartalom és innovációs igazgatója, valamint Ókovács Szilveszter, a Duna Televízió vezérigazgatója is beszélt. Biztató eredménynek nevezték, hogy a határon túli magyar témákkal most már számos műsoruk foglalkozik, szinte mindegyik "keresztmetszetet" ad az erdélyi magyarság életéről is.
Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője felhívta a figyelmet arra, hogy a romániai magyarságon belül is több különböző "világ" van, a bukaresti, a partiumi vagy a székelyföldi magyaroknak megvannak a maguk sajátosságai. Kifejtette: a romániai magyar médiafogyasztókat is egyre kevésbé érdekli a politika, a mindennapi életükkel közvetlenebb kapcsolatban álló témák felé fordulnak.
Állambiztonsági kérdés a történelem
A szerda esti heves vihar után csütörtökön reggel próbált magához térni a tábor közönsége. A hirtelen kerekedett vihar kidöntött egy fát az üdülőtelepen, megrongált két gépkocsit, és az egyik előadósátrat is elsodorta. Több tusnádfürdői panzió áram nélkül maradt.
A tábor területén 17 sátorban zajlanak különböző témákról előadások, beszélgetések.
Egyik sátorban a romániai egyházi levéltárak visszaszolgáltatásáról szólt a vita. A román levéltári törvény jelenleg nem teszi lehetővé a kommunista időkben elkobzott egyházi anyakönyvek és egyéb dokumentumok visszaszolgáltatását, de elvben kutathatóvá teszi a levéltári anyagot. Varga Andrea Bukarestben élő magyarországi történész a román országos levéltárral folytatott levelezésének vaskos iratcsomóját felmutatva cáfolta, hogy kutathatók lennének az iratok.
Úgy vélte, Romániában mind a mai napig állambiztonsági kérdésnek tekintik a történelmet. A vitából kiderült: elsősorban azokhoz a dokumentumokhoz nem lehet hozzáférni, amelyek az egykor elkobzott egyházi vagy magánvagyon visszaigényléséhez lennének felhasználhatók.
Ősz Sándor Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa elmondta, hogy az elkobzott egyházi anyakönyvek a magyar állampolgárság igénylését is megnehezítik. Sok esetben ugyanis az egyházi anyakönyvekben fellelhető adatokkal lehetne bizonyítani, hogy egy-egy igénylő felmenői magyar állampolgárok voltak.
Szakértők a gazdasági válság természetéről
Egy másik sátorban a gazdasági válság természetéről, az új fejlesztési stratégiákról beszéltek.
Moderátorként Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Gazdasági Bizottságának alelnöke felvetette a kérdést: a válság kivételes állapotnak tekintendő-e, és a jólét jelenti a normális helyzetet, avagy ennek a fordítottja az igaz. Megállapította, hogy jelen pillanatban nem csupán konkrét pénzügyi válságról kell beszélni, hiszen életünket meghatározó értékeink is válságban vannak.
Kifejtette: a Kárpát-medencében ezeréves gazdasági rendszert szakítottak szét, amely azóta sem állt újra össze. Ezért üdvözölte a magyar kormánynak a Kárpát-medencei gazdasági térség kialakítására irányuló törekvését.
Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára úgy fogalmazott, hogy többféle válság van. Az elmúlt két-három évben pénzügyi válságnak lehettünk tanúi, amelynek komoly kihatásai voltak Magyarországra is. Most viszont már egy másik válságról, az államok válságáról beszélhetünk – tette hozzá, Emlékeztetett: néhány állam úgy reagált a reálgazdaság válságára, hogy megpróbált pénzt pumpálni a gazdaságba, így ma már az állami költségvetések válságáról van szó, és nem tudni még, hogyan lábal ki ebből Európa, túléli-e mindezt az euró.
Juhász Jácint, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem dékánhelyettese szintén a hitelezés fontosságáról beszélt. Szerinte a hitelezést az európai uniós támogatások terén is érdemes lenne bevezetni, mert a vissza nem térítendő támogatások nem hatnak ösztönzően a gazdasági fejlődésre Közép-Európában. Népújság (Marosvásárhely)

2011. augusztus 8.
Kelemen: nem írtam alá semmit!
Nem ismerik a tényeket azok a személyek, csoportosulások vagy szervezetek, amelyek bírálatot fogalmaztak meg ellene a verespataki bányanyitás engedélyeztetési folyamata kapcsán – jelentette ki Kelemen Hunor. A kulturális miniszter a Duna Televíziónak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, bírálói vegyék figyelembe, hogy ő maga nem tette lehetővé a kitermelés elkezdését.
„A régészeti bizottság egyhangú véleménye a régészeti leletmentésről egy olyan fázis, amelyet újabb lépések kellene kövessenek. Az egybehangzó döntés mellett megpróbáltunk egy olyan feltételrendszert kitalálni, amely lehetővé teszi a kulturális örökség védelmét. Ez az a 140 millió dolláros keret, amit a befektető a kulturális örökség védelmére felajánlott. A miniszter nem írt alá még semmit. Ahhoz, hogy a régészeti bizottság egyhangú döntése operatívvá váljon, a Kirnyik-hegységet, amely A kategóriás műemléknek van nyilvánítva, le kell venni az országos műemlékvédelmi listáról, és ezt nem írtam én alá, és nincs is szándékomban aláírni” – jelentette ki Kelemen, aki szerint a Kirnyik-hegység teljes védettséget élvez. Rámutatott: a kitermelésre vonatkozó döntést nem a kulturális minisztériumnak és nem a kulturális miniszternek kell meghoznia. Mint ismeretes, az elmúlt héten 77 civil szervezet – közöttük számos magyar – követelte a Kirnyik-hegységre kiadott régészeti mentesítési bizonylat visszavonását, ennek elmaradása esetén pedig Kelemen Hunor lemondását, amiért, hogy mentesítette a védelem alól a térséget, elősegítve ezzel a Verespatakra tervezett beruházást. Krónika (Kolozsvár)

2011. augusztus 31.
Ókovács
Bírálatunk tárgya ezúttal nem a címben megjelölt Ókovács Szilveszter nevű egykori Hírtévés szakember. Kevés tévénézős tapasztalattal csak annyit mondhatok róla, hogy a jobboldalinak elkönyvelt televíziós csatorna afféle Jolly Jokere volt azelőtt, láthattuk kulturális és politikai műsorokban.
Rokonszenves fiatalember, akinek hibái és erényei mind következhetnek a pártsajtó által támasztott követelményekből, avagy személyiségjegyei különösen alkalmassá teszik a jobboldali véleményformáló szerepre. Nem a mi dolgunk eldönteni. A fülkeforradalomnak kinevezett országgyűlési választások után ez a fiatal ember egyszerre a Duna Televízió vezérigazgató székében találta magát. Hogy ott milyen intézkedéseket hozott, s mennyire vált be mint vezető, nem tudhatjuk, nem érte el az ingerküszöbünket ténykedése. De valószínű, hogy jól dolgozott, mert most hirtelen a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa lett, személyesen a miniszterelnök bízta meg a feladattal.
Munkaköre, idézet a kormányhatározatból: "a kormánybiztos irányítja az Operaház működését és gyakorolja a főigazgatói jogkört; gyakorolja a munkáltatói jogokat az Operaház dolgozói tekintetében; felügyeli az Operaház vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú ingatlanok működését, fejlesztését; felügyeli az Erkel Színház rekonstrukciós munkálatait; javaslatot tesz a fővárosi zenés színházi struktúra átalakítására; kidolgozza a magyar zenekultúra fejlesztésének koncepcióját, melyben a vezető szerepet a Magyar Állami Operaház tölti be".
Nem semmi – ahogy vidékiesen szoktuk mondani. Lám-lám szorgalommal és példás munkabírással ebben a mi rendszerünkben is felmutathatók a szédítő sebességgel felívelő karrierek, a tehetséges emberek kellő ambícióval és szerénységgel felvértezve egy ország zenekultúrájának fejlesztését reformálhatják meg, miután a közszolgálati televízióban befejezték áldásos tevékenységüket.
Csak éppen emlékszünk arra, hogy Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a nyár elején kinevezte az operaház igazgatóját saját hatáskörben, amely döntést személyesen Orbán Viktor sztornóztatott a Közigazgatási és Igazságügyi minisztériummal. A botrányos és egyben komédiába illő fejleményeket és részleteket nincs helyünk leírni ide.
Szemmel láthatóan is működik az ország, a miniszterelnöknek mindenre van rálátása, egyetlen csapással több gordiusi csomót képes átvágni. Ókovács Szilveszter még akár komoly kulturális ügyeket vihet sikerre, ha a magasból érkező támogatás a továbbiakban is elkíséri.
Bár kapásból tudnánk tucatnyi területet ajánlani, ahová jobban elkelne a kiemelt figyelem.
Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. október 19.
Politikai indokot sejtenek a tévés Bardocz Sándor eltávolítása mögött
Leváltották a Román Televízió (RTV) kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztősége éléről Bardocz Sándort, helyére ideiglenesen Orbán S. Katalint nevezték ki. A regionális stúdió nemzetiségi adásának főszerkesztőjét hétfői hatállyal menesztette az RTV vezetősége, az Orbán kinevezéséről szóló határozat pedig tegnap érkezett meg Kolozsvárra; a döntésekről ma tájékoztatják hivatalosan a magyar szerkesztőséget.
A posztot 2003 óta betöltő Bardocz megerősítette a döntésekről szerzett értesüléseinket, ám mivel a közszolgálati tévé vezetőségétől nem kapott engedélyt, bővebben nem kívánt nyilatkozni. Úgy tudjuk, Bardocz kifogásolja a leváltásáról hozott döntést, amelyet bíróságon kíván megtámadni. Elégedetlenségének oka az, hogy a nemrég lezajlott szakmai minősítésen elégtelen osztályzatot kapott Romeo Couţitól, a regionális stúdió igazgatójától, holott a vezető beosztású tévés munkatársak évente lebonyolított felmérőin korábban mindig jó vagy nagyon jó minősítést szerzett.
Idén egyébként az RTV változtatott a minősítési procedúrán, és a beosztottakat, tevékenységüket egy 50 pontból álló kritériumrendszer alapján mérték fel, de anélkül, hogy az érintettet vizsgáztatnák vagy megkérdeznék. (Értesüléseink szerint az RTV többi regionális stúdiójának vezetői idén még nem estek át hasonló felmérőn). Bardocz megfellebbezte a Couţi által róla kiállított osztályzatot, ám óvását az RTV bukaresti vezetősége elutasította, és azt javasolta a magyar adás főszerkesztőjének, hogy leváltása nyomán vállalja el a 2003 előtt betöltött felelős szerkesztői beosztást. Lapunk értesülései szerint a Donát úti magyar szerkesztőség munkatársainak többsége értetlenül fogadta Bardocz eltávolításának hírét, amely mögött különben sokan politikai indítékot sejtenek.
Úgy tudjuk, az RMDSZ berkeiben egy ideje elégedetlenséget váltott ki, hogy a főszerkesztő a közsszolgálati médiaetika megkövetelte objektív tájékoztatás szellemében a politikai ellentábor képviselőit is meghívta a magyar adásba, amit egyesek úgy értelmeztek, hogy túl nagy teret szentelt az EMNT-nek és az MPP-nek.
Ennek kapcsán Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke úgy nyilatkozott: ha bebizonyosodik, hogy ez az oka Bardocz leváltásának, akkor mindez „csúnya politikai húzás” lenne azok részéről, akik politikai befolyással bírnak a közszolgálati médiára. „Bardocz Sándor szakmai tevékenységét nem kívánom véleményezni, annyit azonban elmondhatok, hogy a regionális stúdió magyar adása az elmúlt időszakban kielégítően viszonyult a többosztatú erdélyi magyar politikai színtérhez. Remélem, a főszerkesztő leváltásával nem az a cél, hogy megszűnjön az eddigi kiegyensúlyozott műsorpolitika” – szögezte le lapunknak Gergely.
A Krónika információi szerint a magyar szerkesztőség munkatársai közül többen attól tartanak, hogy az új főszerkesztő kinevezésével növekszik az RMDSZ-nek a regionális csatornára gyakorolt befolyása, tekintve, hogy Orbán S. Katalin Sebesi-Karen Attilának, az RTV vezetőtanácsa RMDSZ által delegált tagjának a felesége.
Az ideiglenesen kinevezett főszerkesztő azonban lapunk kérdésére rágalomnak nevezte ezeket a véleményeket, leszögezve: nem azóta dolgozik az újságírói pályán, amióta Sebesi-Karen felesége, továbbá külön kell választani a közszolgálati csatorna központi, illetve a regionális stúdió igazgatótanácsát, valamint az ezekben betöltött tisztségeket. „Mielőtt megkérdezték, hogy elvállalom-e a tisztséget, engem a kolozsvári stúdió vezetősége javasolt főszerkesztőnek, amit a bukaresti testületnek el kellett fogadnia. De én nem azáltal váltam újságíróvá, hogy a férjem milyen tisztséget tölt be valamilyen testületben” – jelentette ki a Krónikának a korábban a Bukaresti Rádiónak és a Duna Tv-nek is dolgozó újságíró. Orbán S. Katalin egyébként korainak tartotta arról beszélni, hogy részt kíván-e venni a tévés főszerkesztői tisztség végleges betöltésére kiírandó versenyvizsgán, terveiről pedig csak azután nyilatkozhat, ha ehhez a belső szabályzat alapján engedélyt kap az RTV vezetőségétől.
A hazai közszolgálati médiában különben nem ez az első eset, amikor házastársak révén „összefonódik” a szakma a politikával. Borbély Melinda, a Marosvásárhelyi Regionális Rádióstúdió kisebbségi adásaiért felelős főszerkesztője Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ politikai alelnökének felesége, míg Kós Anna, Markó Béla kormányfőhelyettes, a szövetség volt elnökének felesége az RTV bukaresti magyar adásának főmunkatársa.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2011. november 5.
Kép/tár
Tévé-néző. Három életkép
Borboly és Árus. Két székely politikus. Mondja a magáét egyik is, másik is. Okosan, határozottan, tapasztalt tisztségviselőhöz illően. Egyikük a Hargita megyei tanács elnöke, másikuk e tanács tagja. Az elnök az RMDSZ színeiben politizál, a tanácstag az MPP híve. Gyakorlottan, civilizáltan mondanak egymásnak ellent a tévékamerák előtt (Heti Hírmondó, Duna TV, 2011. október 30.).
A tényállásról annyit: Borboly kivitette az ülésteremből Árust azon a címen, hogy közbeszólásaival akadályozza az ülés normális menetét. Árus szerint elvi ellentétről van szó köztük, az elnök ugyanis olyan javaslatot terjesztett elő elfogadásra, amelyhez hasonlót nem volt hajlandó napirendre tűzni, amikor azt az ő pártja nyújtotta be.
Demokrácia. Lehet, hogy egyiküknek igaza van, másikuknak nincs. Az sem zárható ki, hogy egyformán mellébeszélnek.
Demokrácia. Vagy arra használják, hogy az ellenféllel kibabráljanak – csakis a szabályok betartásával, csakis kénytelenségből, csakis a legnagyobb sajnálattal –, vagy arra, amit bevett kifejezéssel úgy nevezünk: a köz haszna, a közjó.
Fontos dolog a demokrácia. Nála már csak egy dolog fontosabb: megtanulni, hogy mire való, és mire nem.
Évtizedeken át úgy tudtuk: minden bajunk oka, összes sérelmünk forrása az, hogy velünk szemben nem alkalmazza a többség a demokrácia szabályait. Ennek már vége – legalábbis ott, a magyar többségű megyékben.
Siralmas látvány az a Székelyföld (vagy egyik megyéje, egyik testülete), amely ezt a sportot űzi demokrácia címén.
*
Az esti tévé-beszélgetések gyakran forognak Traian Băsescu köztársasági elnök személye körül. Ezúttal (Antena3, október 31.) a téma a szokásosnál is „zaftosabb”. Valójában két „botrányról” esik szó. Az egyik: Piteşti városában kiállítottak egy festményt, amely őt és E. U. asszonyt, a turisztikai minisztert ábrázolja Ádám és Éva képében, vagyis meztelenül, középen a kígyóval, a férfi szemmel láthatóan áldott állapotban van. Szatíra vagy hecc? Ilyen időket élünk.
A másik téma a szombati, nagyszebeni esemény, a 19. századi erdélyi román főpap, Andrei Şaguna szentté avatása, amelyen jelen volt, szólt is az egybegyűltekhez a köztársasági elnök. Egy videofelvétel a főpapok társaságában mutatja, amint éppen hahotára fakad az ünnepélyes arcok gyűrűjében. A tévé-beszélgetés részvevői sorra megütközésüknek adnak hangot a tiszteletlen viselkedés kapcsán.
Az esti műsor főszereplője Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke, euro-parlamenti képviselő. Ő teszi szóvá, hogy az alkalomra készült festmény reprodukcióján Şaguna palástja nem aranysárga, ahogyan kellene, hanem narancs-színű (a kormányzó párt színe!), és ő keveredik ennek kapcsán heves vitába az egyházi főhivatal szóvivőjével, aki váltig erősíti, hogy a palást igenis aranysárga. Ugyancsak CVT emel kifogást az ellen, hogy a nagyszebeni katedrálisban elnöki testőrök és titkosrendőrök tucatjait lehetett látni. A szerinte eltúlzott elnöki részvételről azt a magyarázatot terjeszti elő, hogy nemrégiben megegyezés született az ortodox egyház vezetői és az elnöki hivatal között: az egyház a kormányzó párt mellé áll a jövő évi választásokon, ennek fejében számíthat a hatalmas kiadásokkal járó építkezés, „a nemzet katedrálisa” állami támogatására.
Kellemetlen érzés látni, hogy bő húsz évvel a rendszerváltás után még mindig a szélsőjobboldal karnagya vezényli az „igazmondó hazafiak” kórusát Romániában. Lázít és szórakoztat – gyakran útszéli hangon. Ordibál vagy humorizál, ahogy a helyzet kívánja. „A túlvilágon majd kettőnket ellentétes irányba terelnek” – mondja annak kapcsán, hogy nem ebédelt együtt az elnökkel.
Estéről-estére nagy hírcsatornák beszélgető-műsorai botrányba hempergetve tálalják fel az országot nézőiknek.
*
A közszolgálati televízió esti műsorának vendége Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke (TVR1, október 31.). Sorra zongorázzák a fontos aktuális témákat: költségvetés, korrupció-ellenes politika, közös kormányzás, stb.
Tömör, egyenes válaszok. Beszédének pergő ritmusa is azt jelzi, hogy tudja: a kamerák előtt sietni kell, előnyös a fesztelen, határozott megszólalás. Jó románsággal formált mondatok.
A bennünket érintő kérdésekre nem ad ugyan kitérő válaszokat, de nem feszít, nem élez. Elfogadja-e a parlament a régóta vajúdó kisebbségi törvényt? Igen, ha az egyeztetések sikerrel járnak. A sietségnél fontosabb a végső eredmény. Veszélybe kerülhet-e az RMDSZ az új párt-alakulással? Nem lehet előre megmondani. Méltányolom a bölcs higgadtságot, de hiányolom, hogy említést sem tesz arról: együttműködésben is lehet gondolkodni. Talán később?
Horváth Andor

2012. március 22.
Őrségváltás” az MTI-nél
A határon túli magyarság egyre nagyobb arányban szerepel a magyar közmédiában, a nekik szóló rétegmagazinok mellett a fő műsoridőben sugárzott hír- és háttérműsorok is foglalkoznak ügyeikkel – közölték a közmédiumok vezetői, akik a Kárpát-medencét és a diaszpórát érintően számoltak be a magyar nyelvű közszolgálati média helyzetéről az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának keddi esti ülésén.
Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) határon túli kapcsolatokért felelős különmegbízottja azt tartotta fontosnak, hogy a határon túli tudósítói hálózat ne csak a hírműsorokon, hanem a kulturális és közéleti magazinokon keresztül is bemutassa a külhoni magyarság mindennapi életét.
A tudósítói hálózatról szólva „önkritikusan” megállapította, hogy kialakításában, kezelésében, felügyeletében és finanszírozásában átmeneti nehézségeket okozott az átalakítás. Beszámolt arról is, hogy Erdélyben két olyan tudósítói pont kialakítása is várható, ahonnan élő adásban is bejelentkezhet a tudósító: Kolozsváron és Székelyudvarhelyen. Belénessy Csaba, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a hírügynökség az elmúlt év második felétől – egy új rovatvezetői poszt kialakításával – jelentősen, mintegy 60-65 százalékban növelte a határon túli magyarokról szóló hírek arányát. A tudósítói hálózattal kapcsolatban Havasi azt mondta: az MTI tavaly májusra készítette el az erről szóló tervét az MTVA számára, reméli, hogy ennek végleges formája hamarosan megvalósul. Utalt arra, hogy ezzel megerősödhet a Kárpát-medencei és közép-kelet-európai hálózat, például Kijevben és Zágrábban jöhet létre új poszt.
Az MTI egyébként már februártól megerősítette a romániai tudósítói csapatát, ami Távirati Iroda romániai híranyagának látványos gyarapodásán is látszik. A rekord ideig – nyolc és fél évig – Bukarestben szolgálatot teljesítő Garzó Ferencet a Duna TV eddigi marosvásárhelyi tudósítója, Baranyi László váltotta fel a fővárosban. Munkáját Kolozsvárról Gazda Árpád főállású tudósító segíti, aki a MOL Rt. Közösségért Alapítványa éléről tért vissza az újságíráshoz. Az MTI romániai csapatát Borbély Tamás, a Szabadság újságírója egészíti ki, aki már Garzó Ferenc elődjének, Gózon Ferencnek is munkatársa volt Bukarestben. Tegnap Baranyi Lászlótól részleteket szerettünk volna megtudni a tevékenységükről, ám lapunk kérését elhárította, mondván: erről csak az MTI budapesti illetékesei nyilatkozhatnak.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. április 21.
Hírhatár, útlevél nélkül
Újabb, ezúttal internetes médiavállalkozást indított Stanik István, aki a Román Rádió nemzetiségi adásainak főszerkesztésétől köszönt el, s kezdeményezéséhez csatlakozott Monostori Károly, a Duna Televízió híradójának korábbi főszerkesztője. Szűcs László írása az Erdélyi Riport 2012/13. számából. Egy új, egyszerre helyi és országos romániai magyar hírportál indulását jelentette be nagyváradi sajtótájékoztatóján Stanik István, aki messze a legrutinosabb alapítónak számít a hazai médiavilágban (Bihari Napló, Erdélyi Napló, AESK, Krónika, Erdélyi Riport stb.), illetve Monostori Károly, aki Budapestet és a Duna Televíziót cserélte Nagyváradra és a Partiumi Keresztény Egyetemre, valamint az Ady Endre Sajtókollégiumra. A Hírhatár egy Magyarországon létrehozott s ott dinamikusan terjeszkedő internetes lapcsoport; a lényege, hogy egy olyan számítógépes programra épül, mely lehetővé teszi, hogy multiplikálja magát. A Hírhatár családhoz Magyarországon immár több tucat különböző nagyságú település, illetve Budapest egyes kerületei csatlakoztak. (Párkány révén immár szlovákiai oldala is van, igaz, legalábbis hétfőn nem volt elérhető.) Érdekes, hogy míg Magyarországon csupán megyék szerinti a központosítás, a romániai Hírhatár ma már országos hírszolgáltatást nyújt, s ehhez csatlakozik az első két település oldala, a nagyszalontai és a nagyváradi. Az oldalak létrehozói két hónapos tesztidőszak után léptek a nyilvánosság elé
Mint a tájékoztatón is elhangzott, a kezdeményezés alapját jelentő, folyamatosan fejleszthető szoftver mellett az erős szakmai háttér, illetve az országos rendszer az, ami a helyi honlapokat erősítheti. Hiszen akár egy kisebb településen is létrehozható professzionális oldal, a napi néhány helyi hír olyan információs környezetben jelenhet meg, ami által a lokális témák iránti érdeklődés is megnövekedhet, illetve a helyi tartalmak bekerülhetnek az országos körforgásba. A helyi Hírhatár portálok elindítását bárki megpályázhatja, aki legalább alapszintű szakmai ismeretekkel rendelkezik, és jogi személyként franchise szerződésben vállalja a lapcsoport szakmai, etikai és üzleti feltételeit. A helyi hírportál tulajdonosa, az adott település méreteitől függően, évi 120 és 600 euró közötti franchise-díj megfizetése ellenében domainnevet, szervertárhelyet, dizájnt, a portált működtető programot, a működés újságírói-szerkesztői, marketing és értékesítési dokumentációját, valamint a tartalom nyolcvan százalékát és a reklámfelület bérbeadásának jogát kapja. A szakmai, etikai feltételek teljesülését az alapítók azzal is elő kívánják segíteni, hogy a jelentkezőknek felkészítő tréninget tartanak. (Annyi máris feltűnő, hogy szakmai színvonalban a romániai oldalak messze meghaladják a magyarországi települési oldalakat, persze az is elképzelhető, hogy ha Erdélyben is több tucat oldal indul, akkor a színvonal „kiegyensúlyozódik”.)
Mint Stanik István elmondta, akár egy-egy önkormányzat is megvásárolhatja a Hírhatár-oldal indításának a jogát, bár a cél nem az, hogy ilyen hivatalos oldalak működjenek, de nem korlátozzák azt, hogy ki indítson oldalt, ha a jelentkező az előzetes feltételeknek megfelel.
Monostori Károly arról beszélt, hogy tapasztalatai szerint az erdélyi médiapiacról hiányoznak a jó értelemben vett közszolgálati honlapok, hagyományos városi portálok. Reményei szerint a Nagyváradi Hírhatár több lesz, mint helyi hírszolgáltató, inkább közéleti és kulturális honlapként határozná meg a lapot. Másfél hónap működési idő alatt háromszáz hírt és mintegy száz szolgáltatási információt készítettek, s kiemelte azt az adatot, mely szerint egy átlagos olvasó immár több mint négy percig van jelen az oldalon, ami igen jó eredmény. Hozzátette, ezek az oldalak akkor működnek professzionálisan, ha képesek szimbiózisban élni saját Facebook-oldalukkal. Ilyen értelemben a Hírhatár működése a blogokkal mutat hasonlóságot.
Nyilván a projekt sikere azon múlik, hogy mielőbb sikerül-e minél több romániai települést bekapcsolni a rendszerbe, hiszen az országos hírszolgáltatás is csak így tartható fenn. Hogyha a kezdeményezés valódi hálózattá állna össze, a Hírhatár alighanem a romániai magyar internetes média legerősebb szereplőjévé válna. A piaci szempontokon is túlmutató cél lehetne a szórványtelepülések bekapcsolása a rendszerbe. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2012. május 22.
„Máriával, Jézus anyjával” – A Duna Televízió jubileumi csíksomlyói közvetítése
Pünkösd jeles nap a közszolgálati csatornák életében. A Duna Televízió krónikájában különösen emlékezetes, hiszen két évtizede közvetíti a csíksomlyói búcsú ünnepi szentmiséjét.
A Duna Televízió pünkösdi műsorainak sorát szombaton a csíksomlyói búcsú közvetítése vezeti be. A program látványos, egyúttal lélekemelő is. A hagyomány szerint a csíksomlyói kegytemplom elől indul az úgynevezett kordon a főpapsággal a hagyományos fogadalmi körmenetre. Ehhez csatlakoznak a katolikus iskola diákjai, a székely székek keresztaljái és a világ minden tájáról érkező zarándokok. Megkerülvén a Kis-Somlyó-hegyet, felérnek a Hármas-halom oltárhoz, ahol kezdetét veszi a búcsús nagymise. Az idei búcsú jelmondata az Apostolok Cselekedeteinek pünkösdváró szavaira utal: „Máriával, Jézus anyjával”.
Az idei élő adás azért is különleges, mert a közszolgálati csatorna nézői pünkösd szombatján 20. alkalommal láthatják élő közvetítésben a világ magyarságának legnagyobb tömegeket megmozgató ünnepét. Milliók követhetik a meghívott szónok, Tempfli Imre, három gondolat köré felépített szentbeszédét. „Az első pünkösd óta Isten minden ember lelkébe beköltözött, csak fel kell fedezni indíttatásait, s együtt kell vele tenni a világ formálásában – tanítja a stuttgarti magyar lelkész. – Pünkösd arra tanít minket, hogy Isten előtt minden nép kedves, a mi népünk is, csak engedni kell, hogy lelke összeforrasszon bennünket. E napon azt üzeni nekünk a csíksomlyói Mária: ha helyet akarunk magunknak a nap alatt, tartsuk meg és védjük meg a hitünket.” A közvetítés szerkesztője Mucsányi János, az ünnepi miséhez bevezetőt Barlay Tamás, a vallási műsorok főszerkesztője mond (Duna, Duna World május 26., 11.00).
piros betűs ünnep egyúttal a visszaemlékezésre is alkalmat ad. Az erdélyi magyarság emlékezetében még kitörölhetetlenül élnek a Ceaușescu-i diktatúra sötét napjai és a véres 1989-es forradalom megpróbáltatásai. Bizalmatlanságuk fokozatosan oldódik; a csíksomlyói búcsú ünnepe is hozzájárult a nemzeti tudat erősítéséhez. Csíksomlyó külön csodája, hogy az egykori vallási békétlenség mára történelemmé szelídült, s a zarándokok vallási hovatartozástól függetlenül, egy lélekkel közösen ünnepelnek.
Az 1992-ben pápai áldással indult Duna Televízió elsők között ismerte fel az ünnep jelentőségét, s közvetítéseivel is hozzájárult ahhoz, hogy a székelyföldi ünnep elfoglalja méltó helyét nemzetünk életében.
„1989 után több évszázados hagyomány újult meg – emlékezik Balogh Júlia, az első közvetítések megszervezője, szerkesztője. – A korábbi regionális egyházi esemény összmagyar üggyé vált. 1993-ban a főcelebráns Bálint Lajos Gyulafehérvári érsek volt, a szentbeszédet Kada Lajos érsek, bonni nuncius mondta. Az összegyűlt 70-80 ezer magyar imádságát nem lehetett érzelem nélkül szemlélni, a szónok hangja is el-elcsuklott a meghatódottságtól. Talán szerény munkánkkal mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy a csíksomlyói búcsú mára nemzeti üggyé, százezrek, milliók ünnepévé vált.”
A közvetítés előtt a Duna Televízió levetíti az 1990-ben, az első szabad búcsún forgatott rövidfilmet (10.30).
A közszolgálati média az évfordulóra egy korábbi hagyományt is felelevenít: a fővárosi érdeklődők az Uránia Nemzeti Filmszínházban követhetik figyelemmel az élő közvetítést, egy időben a Duna és Duna World csatorna nézőivel. Bevezetőt mond: Horváth Zoltán esperes. A rendezvényre a belépés ingyenes. Erdély.ma

2012. május 31.
A város reneszánsza? Vagy valami (egészen) más?
Kolozsvár reneszánszáról természetesen többféleképpen lehet – vagy nem lehet – beszélni. Művészettörténészeink néhány éve (újabb) választ adtak a históriai kérdésre, kutatásaik eredményét a Kolozsvár Társaság kis könyvben jelentette meg (magyarul és román fordításban). Hogy ez lett volna, mármint az európai reneszánsz Erdélybe, Kolozsvárra is eljutott irányzata építéstörténetileg, művelődéstörténetileg városunk nagy korszaka? Ezt a legelfogultabb lokálpatrióták sem igen állítják.
De akkor hol keressük Kolozsvár nagy korszakát? A napokban hozta el nekem a posta a Kaposvárt megjelenő, Somogy című folyóirat idei első (január-márciusi) számát, benne találok egy tanulmányt, pontosabban esszét, ezzel a címmel: Kolozsvár nagy korszaka. Hát persze, most már felidézem a körülményeket is, a felkérést, az alkalmat, amely létrehozta. Ugyanis a szöveget (és a címet), jóval korábban, én követtem el, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság ünnepi rendezvényére készült. A bevezetőt Pomogáts Béla tartotta (Városos Magyarország), és olyan mai meg hajdani magyar (vagy részben magyar) városokról hangzottak el előadások, mint Pécs, Debrecen, Budapest, Pozsony – és Kolozsvár. Én egy közelmúltbeli, már irodalomtörténetinek mondható (?) szakaszt választottam: a 20. század hatvanas éveinek végén, a hetvenesekben itt született, itt megjelent verses és szépprózai alkotások, drámák sorát, no meg akkoriban elég élénk irodalmi életünket vettem számba (lapjainkkal, az Utunkkal, Korunkkal, Echinoxszal, a Fellegvár oldalt megjelentető Igazsággal, a Kriterion Könyvkiadóval, annak kolozsvári fiókszerkesztőségével és persze a Pezsgő-díjjal), Szilágyi Domokos Búcsú a trópusoktól című verskötetétől, Bodor Ádám novelláitól Páskándi Géza történelmi drámáiig s a Bretter-tanítványok antologikus fellépéséig (Szövegek és körülmények) sorjáztatva érveimet. És hogy ez reneszánsz volt-e? Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy nem akármilyen megújulás – ezt 2012 májusának legvégén is merem állítani, amikor különféle újjászületések reményében, ígéretének ízlelgetésében várjuk a nyár első hónapját. Irodalomról is szó van meg más művészetekről és nyilván politikáról, várospolitikáról.
Térfoglalás – könyvekkel
A városi (és országos?) térfoglalásnak természetesen nem elsődleges eszköze, lehetősége az irodalom. Korántsem elsődleges eszköz – és ez természetes – , noha lehet, hogy tartósabb jelet adhat, mint sok más kísérlet. Mindenesetre a kolozsvári tér(vissza)foglalásnak örvendetes mozzanata az, ami Mátyás király szülőháza előtt történik, és aminek újabb érdemleges eseményére készülünk júniusban. A tavaly sikerrel elindított, idén – hetven évvel egy emlékezetes májusi-júniusi kolozsvári irodalmi-művészeti ünnepségsorozat után, amelyen Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Márai Sándor és Cs. Szabó László is jelen volt (és hetveneggyel az 1941-es kolozsvári könyvnapot követően, melynek vendége Móricz Zsigmond!) –, szóval a 2012-ben újra sorra kerülő Kolozsvári Magyar Könyvnapokon alkalom kínálkozik sok mindenen elgondolkodni. (Csak zárójelben egy igényes emlékeztetőről: Poszler György akadémikus, Kolozsvár szülötte a 42-es Művészeti Hetekről írt tanulságos esszét, Eufóriahullámon túl – illúzióvesztésen innen címmel. Megtalálható a KOMP-PRESS kiadta kötetben, A „másik” városban.)
Nem úgy általában kell elmélkednünk, siránkoznunk vagy örvendeznünk, hanem új kiadványokkal a kezünkben, nem utolsósorban az elmúlt napok tapasztalataival gazdagabban. (Még egy rövid zárójel a 2012. májusi Szabédi Napok és a kolozsvári Hitel folyóiratra emlékező budapesti konferencia alkalmából: Szabédi László a Hitelben méltatva az 1942-es könyvnapokat, a magyar önvizsgálat fontosságára hívta fel a figyelmet.) A visszhangos, erdélyi megjelenésű (önvizsgáló) könyvek közül most csupán kettőt emelnék ki. A második kiadásban hozzáférhető, 639 oldalas összefoglalását az erdélyi történelmi családok kastélyainak („Isten segedelmével udvaromat megépítettem...”) A csíkszeredai fiatal Gutenberg Kiadónak köszönhető óriásalbumnak van kolozsvári vonatkozása, például a Bánffyak, különösen pedig a Házsongárd (sírjai) révén. A másik, hangsúlyosan Kolozsvárhoz kötődő kiadvány, a Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben (1919-2011) – a Korunk jelentette meg – látványos szakmai siker, az idei budapesti Könyvnapokon adják át a szép könyvek versenyében elnyert oklevelet az alkotóknak. Van hát mire büszkének lenni, már azért is, mert helybeli és más erdélyi városok kiadóival, friss címeivel gazdagíthatnánk a felsorolást, népszerűbb, illetve szaktudományos darabokkal, sorozatokkal (így az Erdélyi Múzeum-Egyesület Tudományos Füzeteivel, amelyekben fiatal kutatók juthatnak, az idősebbek mellett, megjelenéshez). A Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2012-t azért sorolnám ide, mert ahogy épp a Szabadság ismertetőjében olvasom, a külvárosokban élő magyarsághoz kíván szólni, márpedig pontosan ezt a réteget nehéz megszólítani (könyvvel, illetve egyéb, ott bizonyára sokkal hatásosabb utakon). Szeretnék hinni H. Szabó Gyulának, a Kriterion igazgatójának, aki szerint a kalendárium azt bizonyítja, hogy be tudjuk lakni ezt a várost.
Térfoglalás – a nagyváros terében
Helyhatósági választások előtt ennek az igénynek, az igény okos hangoztatásának különös súlya van. Érthető, hogy ez áll a kampány(ok) fókuszában. A jelenlegi (PDL-es) városvezetés, bizonyára nem függetlenül a 2012.júniusi megmérettetéstől jó ideje nekikezdett a Sétatér átrendezésének – a fák alapos megnyirbálásával, a belső utak kövezésével-aszfaltozásával, a padok kicserélésével (nem funari módra!), a hosszú időn át parlagon hagyott Kaszinó épületének restaurálásával (a tó jobb hasznosítása további terv) – és ami hetek óta a járműveken közlekedők és a gyalogosok (meg a környéken lakók) bosszantására igencsak alkalmas: a villamossínek kicserélése van folyamatban, az úttesti mély alapozással, ez pedig útelzárásokkal jár, a fő útvonalakon. Egyelőre tehát a városi közlekedés teljes felborulása az eredmény. Nemsokára megtudhatjuk, ha befejeződnek a nagymértékű munkálatok, hogy az újraindult villamossal jobb, könnyebb lesz-e a város élete, vagy jobb lett volna trolibuszokra költeni a pénzt. Bízzunk benne, mégis jobb lesz. (Útelzárás nélkül biztosan.) A Karolina teret az autók kitiltása után birtokba vehették a fiatalok (a kávézók és sörözők melegedő időben kiköltöztek szabadtérre – ahogy ez a Deák Ferenc utca Főtértől számított bal oldalán is történik).
Természetesen van még birtokba, használatba veendő épület a belvárosban. „Visszaadom a New York Szállót!” – ígéri Eckstein-Kovács Péter a legutóbbi tulajdonostól elhagyott, lezüllött Continental előtt állva. És rokonszenves polgármesterjelöltünk szellemes ötlettel megnyitotta a Szent Mihály templom bejáratával szemben az „Eckstein-patikát” (egy üresen állt üzlethelyiségben), gyógyírt kínálva panaszainkra. A kolozsvári kertek programját ígéri választóinak, magyaroknak, románoknak egyformán. EMNP-s ellenjelöltje a Kétágú református templom mögötti telken nyilatkozik, és a Hójában ifjúsági-kulturális teret alakítana. Gergely Balázs és megméretkezésre készülő pártja eleve a fiatalításra hivatkozik – jóllehet a (város)politikában a tapasztalat sem árt, ebből viszont az RMDSZ-jelölt Eckstein-Kovács Péternek összehasonlíthatatlanul több van.
Ami pedig a térfoglalást illeti, emlékeztetnék a Bolyai Egyetem egykori központi épületéhez közeli, a Kolozsvár Társaság által kezdeményezett és felállított 1956-os emlékműre. Ehhez a végül (tanácsosaink által támogatott) sikeres akcióhoz kapcsolódtak az októberi, úttörést jelentő Kolozsvári Napok (amiről Gergely Balázs folyamatosan elfeledkezik). Noha eltartott egy ideig a szoborállítás engedélyeztetése – akár a Márton Áron szoboré a Főtéren, a templom parkjában –, mégis az összefogásnak sikerült legyőznie a polgármesteri huzavonát. Végül is az utóbb kezdődött Kolozsvári Magyar Napok ugyancsak így bizonyultak sikereseknek.
Térfoglalásilag még két, egyértelműen a művelődési élethez kapcsolódó példát említenék. A napokban már esedékes 11. TIFF, a kolozsvári tereket ugyancsak bekapcsoló Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál román rendező kezdeménye, de az egész város dicsősége – terv szerint Törőcsik Mari, Geraldine Chaplin és Claude Lelouch lesz a 2012-es TIFF-életműdíjas. Nem ér hát minket eleve diszkrimináció, mint ahogy a Jókai utcában (hivatalos nevén ugyan a Napocában) két fontos közösségi tér (az Erdélyi Múzeum-Egyesület tanácsterme mellett) szintén nem „ellenünkre” nyitott – éppen ellenkezőleg. A Quadro Galéria kiállításai, legújabban pedig a Minerva Alapítvány emeleti (a Kós Károly Akadémiának is otthont adó) és alagsori termében tartott tárlatmegnyitók, könyvbemutatók, különböző érdeklődésű embereket vonzó találkozók igazolni látszanak H. Szabó megjegyzését: valóban kezdjük belakni (újra!) ezt a várost, még ha számbelileg fogytunk is. Csak ne csökkentsük – hiúságból, hatalomvágyból – itt-ott (netán a polgármester-választáson is?) jelentkező esélyeinket...
Nyirő József és a végakarat
Ez persze nem kolozsvári, nem elsősorban kolozsvári ügy, de tanulságaiban természetesen ránk tartozik. Minden erdélyire, minden magyarra. És nem csupán magyarra. Aki végigkövette 2012. május 27-ig, 28-ig az eseményeket, a Duna TV adásait is beszámítva, az egyrészt felháborodhat, másrészt alaposan elgondolkodhat az (elmaradt, illetve ökumenikus emlékezéssel behelyettesített) újratemetési histórián. Felmondani az egészet fölösleges, közvetítésekből és kommentárokból bőven lehetett részünk. A Ponta-kormány a MOGYE magyar (magyar-angol) fakultásának megtorpedózásával már kimutatta foga fehérét, legutóbbi, a Nyirő-újratemetést ellenző irányított (külügyes és prefektusi) intézkedésével, majd újabb nyilatkozatával sikerült ismét nacionalista bizonyítványt kiállítania magáról. Választások előtt vagyunk, ugye, országos parlamenti választások előtt is. No meg Szász Jenő és pártja közvetlenül a helyi választás előtt...
Emlékezzünk azért arra is – ezt ugyanis a május 27-i szónokok nem említették –, hogy Nyirő József végakaratában első helyen Kolozsvár szerepel, az itteni temetés, ha pedig ez nem lehetséges, Székelyudvarhelyen legyen a végső nyughelye. Kolozsvárral senki nem próbálkozott, pedig igazán méltó írói helye lehetett volna (vagyis nem politikusként) a házsongárdi panteonban, Bánffy Miklós hamvai, Reményik Sándor, a Benedek Elek „székely fiai” közül Szentimrei Jenő, Kacsó Sándor vagy a transzszilvanizmus fő képviselője, Kós Károly sírja közelében. A magyarországi és a romániai írószövetség összefogásával – politikamentesen – talán meg is valósulhatott volna a házsongárdi temetés. (Egy ilyen írószövetségi lebonyolítás feltételezését Kelemen Hunortól olvashattuk.) A székelyföldi újratemetést természetesen senkinek nincs joga kifogásolni – a „második szándék” (mármint a Nyirőé) akár elsőnek vehető, székely elkötelezettségű életműve ismeretében.
A szónokokat, kommentátorokat hallgatva, egy apró kiegészítést még szükségesnek vélek Nyirő József 1990 előtti erdélyi recepcióját, állítólagos teljes elhallgatását illetően. Kétségtelenül igaz, hogy évtizedeken át Nyirő a kitagadottak közé számított, például Reményik Sándorral együtt. 1969-ben azonban Marosi Péter Utunk-szerkesztő (a pesti tévésként most szerepeltetett Marosi Péter nagybátyja) felkért mint ifjú kritikust, hogy írjak a lapba a három székely prózaíró, Tamási Áron, Nyirő József és Kacsó Sándor novelláiról. Népiség – mítosz – novella címmel elkészült egy hosszabb, méltató és kritikai tanulmány, az Utunk vállalkozott a közlésre, és a Kriterion első kiadói évében, 1970-ben bekerülhetett Alapozás című kötetembe. Ennél fontosabb, beszédesebb egy 1980-as évekből származó emlék. Domokos Gézával, a Kriterion alapító-igazgatójával éppen székelyudvarhelyi író-olvasó találkozón jártunk, kevéssel Az építész fia című Reményik-kötet megjelenése (1983) után. Domokos ott mondta el, hogy nemsokára lesz a Kriterionnak Nyirő-kötete (engem már felkért, Reményik-kötetünk sikeres, bár csonkított kiadását követően, hogy válogassam és előszavazzam a Nyirő-novellákat). A tervet keresztülhúzta a cenzúra – a Ceauşescu-diktatúra már éberebbnek bizonyult.
Politikusoktól nem – irodalomtörténésztől a múlt teljesebb ismeretét várná el az ember.
Röviden a bakui fesztiválról
Csak azért keverem ide a „könnyű” műfajt, mert a nemzeti önismerettel kapcsolatba hozható. Hosszú versenysorozat előzte meg a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál bakui döntőjének világközvetítését. Bevallva a tökéletes kívülállást adott témában – ami nem zárja ki nemzeti elkötelezettségemet, az egészségesnek vélt szurkolást a „mieinknek” –, a Compact Disco magyar képviselőként történt kiválasztását éppúgy furcsálltam, mint a korábbi küldött (hölgy) előzetes magyar feldicsérését. Nyilván elavult az én könnyűzenei ízlésem, próbáltam elkönyvelni az idei (magyar) döntést. Aztán Bakuban, a második fordulóban a 26 továbbjutott közül sikerült az együttesnek megszereznie a kiváló 24. helyet. Valószínűleg a zsűri ízlése is elavult és természetesen más országokban a tévés szavazóké. (Nemzeti szabadságharc volna ez is? Compact Disco?) Valamivel jobban járt, ám ugyanúgy csalódott a Romániát képviselő Maninga. Pár órával korábban a román közszolgálati tévében még azt hallottam, hogy az első ötbe, de akár az első helyre is esélyes a román csapat (kubaival megspékelve). Végül a 12. helyen végeztek. (Mínusz 14 – a 26-hoz mérve.)
A nemzeti önismeret a könnyű műfajban is könnyűnek bizonyul? Vagy Baku ugyanolyan messze van tőlünk, a Kárpátok övezetétől, mint Svédország?
KÁNTOR LAJOS. Szabadság (Kolozsvár)

2012. június 5.
Összetartozás?
Bizonyára mélyebb és általam nehezen érthető oka van annak, hogy a magyar kormány az ország felosztásának emléknapját a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította. A mostani budapesti kormány egyébként is szereti a konstruktív és pacifista elnevezéseket, gondoljunk csak a nemzeti együttműködés programjára, a nemzeti konzultációra vagy a békemenetre. A kabinet azonban a jelek szerint vagy nem ismeri, vagy egyszerűen semmibe veszi ezeknek a fogalmaknak a tartalmát. A nemzeti összetartozás imperatívusza ugyanis nem gátolta meg a nemzeti kormányt abban, hogy Erdélyben egy olyan pártot hozzon létre – nem csekély politikai és anyagi ráfordítással –, amelyiknek a célja éppen hogy a Trianon után a határon kívül maradt nemzetrész politikai megosztása.
A nemzeti együttműködés nevében pedig a kétharmados támogatottságot élvező hatalom az ellenzéki sajtó teljes felszámolására és a közszolgálati média megszelídítésére törekszik. Gondoljunk itt a Lex Klubrádióra vagy a közszolgálati média átszervezésnek minősített megrekcumozására, a Médiaszolgáltatás- támogató és Vagyonkezelő Alap létrehozása révén. Ennek az intézménynek a kialakításával gyakorlatilag kiürítették a közszolgálati rádió, illetve televíziók szerkesztőségeit, átvették tőlük a szerkesztők zömét (már azokat, akiket politikai megbízhatatlanságuk miatt nem eresztettek korábban szélnek). Az ottmaradtak már nem készítenek műsort, csak megrendelhetik azokat az egységes felügyelet alatt dolgozó MTVA embereitől. A cél nyilvánvaló: a hírszerkesztők politikai felügyelet alá helyezése. Erre utal az a turpisság is, hogy az MTVA munkatársai immáron nem újságírók, hanem – most fogózzanak meg – „tartalom-előállítói alkotók”. Mielőtt még bárki elmerengene a megjelölés lírai szépségén, ami mellesleg eurokonform is, hiszen az angol content creator sületlen fordítása, felhívnám a figyelmet az átkeresztelés mögött álló jogi furfangra. Nemzeti és nemzetközi szabályozások, szabványok egész sora védi az újságírókat, biztosítva számukra a véleménynyilvánítás szabadságát, azt, hogy nem kötelesek felfedni hírforrásaikat stb. No, de egy „tartalomelőállítói” alkotót milyen rendelkezés véd meg a magyar közszolgálati médiában máris tapasztalható politikai befolyástól?
Milyen nemzeti célt követ az a kormány, amelyik tudatosan szigeteli el Magyarországot az Európai Unióban és a világban? Milyen nemzeti, politikai hasznot remél Orbán Viktor miniszterelnök például attól a kijelentésétől, hogy „ma Európában az alapvető politikai motivációs rendszer a düh, a bizonytalanság és a félelem”. A gazdasági szabadságharc a fizetésképtelenség küszöbére sodorta az országot, az amúgy gyengélkedő euró pedig Budapesten már 307 forintot ér.
Ugyan kivel konzultált a nemzet kormánya, amikor a köztársaságot is eltörlő alkotmányát elfogadta? Vajon milyen nemzeti érzést sértett az alkotmányjogi szempontból pontosabb definíció, és miért jobb annál a képlékeny és bármilyen tartalommal megtölthető Magyarország?
Miféle nemzeti összetartozás az, ahol a kormányzat nemcsak hogy nem határolódik el a kirekesztő eszméket hirdető Jobbiktól, de maga is Horthy Miklós és Nyirő József kultuszát ápolja? A közszolgálatban álló Duna Televízió Háború a nemzet ellen címmel leplezetlen antiszemita dokumentumfilm-sorozatot sugároz hetek óta, de ezt a máskor árgus szemmel őrködő Médiatanács eddig nem vette észre; és nem tartotta szükségesnek – a nemzeti összetartozás nevében – szankcionálni a kirekesztő tanok hirdetőit. (Az akár véletlen is lehet, hogy a film sugárzásának másnapján valakik megrongálták és meggyalázták Raul Wallenberg budapesti szobrát.)
Ilyen jellegű és irányultságú politikai döntések nem tekinthetők egyedinek vagy eredetinek a magyar történelemben, igaz, korábban nem hívták őket összetartozásnak. Volt azonban gyakorlata a többségi intoleranciának, a nyelvi sokszínűség tagadásának, bizonyos faji vagy vallási csoportok megbélyegzésének. Mindezeknek a politikai kurzusoknak nem csekély szerepük volt a kétségkívül igazságtalan trianoni döntés megszületésében. Abban, hogy ma megosztottan emlékezünk meg az összetartozás napjáról.
Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. július 4.
Határtalanul!
A határon túlra rekedt magyarok sorsa, és amit ezen az egzisztenciális körön belül kell értenünk: kapcsolata az anyaországgal a rendszerváltozás „uralkodó eszméinek” alighanem az egyik legfontosabbika. Kommunikációs tekintetben, mondhatni az, amely a legszélesebb körökben uralta a nyilvánosságot, sőt talán az egyetlen, amelyet a korábbi államvezetés sem merészelt következetesen és nyíltan negligálni, tiltani, szabotálni – noha bizony érdekében állt volna ez a „proletár nemzetköziségnek” becézett programos és permanens honárulás jegyében. Mondjuk például a romániai „falurombolás” mellett kiállni Kádár és követői sem merészeltek, noha tudva tudták, hogy a határokon átnyúló népi, nemzeti tiltakozó akciók szerveződése (a világvisszhangot is figyelembe véve) aligha erősíti (nem létező) legitimitásukat, sőt leleplezi mindazokat a hazugságokat, amelyeket a vérrel megteremtett kelet-közép-európai „feszültségmentesség” fenntartásában érdekelt bolsevik hatalmi központ kényszerített ránk (érdekes, hogy a „többi érdekelt” ezzel kevéssé törődött).
És ez az állampárti gyakorlat az „antisovinizmussal” és „antinacionalizmussal” mint liberális érvekkel megtámogatva, bizony már az első világháború előttről itt hangoskodott, és folyamatosan jelen van a két háború között a baloldali „értelmiség” Párizsában és a KGB Moszkvájában, a darab ideig szocialista enyhelynek számító Bécsben, majd Berlinben, a polgári demokrácia csodaállamában, Csehszlovákiában, sőt – urambocsá! – még Kolozsvárt is, ha Erdély fővárosán ez alkalommal a Gaál Gábor-i Korunk városát értjük, a szovjet világhódító technológia első nagy lelepleződése alkalmával, a spanyol polgárháborúban (amit még ma is előidejének vall az anarchizmusra hajló európai „polgári” baloldal), de még a Trockijnak otthont adó Mexikóban is.
Hosszú lenne folytatni ezt a gondolatsort, különösen, ha még hozzávesszük mindazt, amit ma már nyugodtan elmondhatunk a Trianon utáni magyar államvezetés kisebbségpolitikájáról, meg ha még mélyebbre nyúlva a históriában, azon a felelőtlen naivitáson, sőt (nemzetvesztő) nemtörődömségen merengünk el, ami a kiegyezés utáni magyar belpolitikát jellemezte a határszéli-nemzetiségi területeken. Ez utóbbi elemet azért érdemes szóba hozni, mert az állam szerepének a fontosságára utal az akkori nemzetállami időkben, s ennek ma is van – kellene, hogy legyen – hangsúlyos jelenléte, amikor a magyar kultúrállam-koncepció minél erőteljesebb érvényesítése kell legyen a nemzetpolitika egyik sarokpontja.
Mit jelent ez? Azt, hogy észlelnünk kell és tudatosítanunk, hogy a rendszerváltoztatás egyik spontán, nemzeti, sőt talán össznépi „ideologikus” mozgatója attól a pillanattól, hogy az első szabadon választott kormány letette az esküt, állami feladattá vált (amely persze nem nélkülözheti továbbra sem a nemzet érzelmi „felhajtó erejét”). És persze ha a mai, hol lehangoló, hol kedélyemelő eseményeket nézzük, eszünkbe jut sok-sok minden a korábbi kormányzatok idejéből, sok ügyetlenkedés és sok erőn felüli vállalás, sok csalódás és sok olyan esemény, amely erősítette-erősíti a határokkal mit sem törődő nemzeti közösséget. A Duna Tv létrehozásától kezdve, hogy egy igazi mérföldkövet idézzünk az Antall-kormány idejéből. De hatalmas politikai szervezőmunka folyt a második nemzeti kormány alatt is 1998 és 2002 között, nem kevés anyagival megerősítve. Aligha ok nélküli, hogy az akkori ifjú miniszterelnök újságból kivágott képét rendre ott találtuk a székelyföldi tisztaszobák saroktékájában. Az „egyéb” kormányzatokról jobb nem beszélni, a főhatalmú emeszpések ugyanúgy szorongtak, mint emeszempés atyáik, ha bármi határon túli dolog szóba került, és ezt az állapotot ügyesen kihasználták liberális szövetségeseik. És sikerült „lenyúlniuk” – megvenniük és manipulálniuk – az utódállamok sajtójának, könyvkiadásának, egyetemi oktatásának stb. nagy részét (és itt egy rendkívül nyomorúságos példatárnak kellene következni), de volt olyan vezető alakjuk is, aki attól sem tartózkodott, hogy másságát is latba vesse az „eszmei” hódítás érdekében.
Mit is látunk ma? Sok szívmelengető tényt és nem kevés bosszantó vagy nyugtalanító esetet. Mondjuk megengedőleg, hogy az állam keresi a maga szerepét ezen a területen is, ahol hozzáállásának korrektsége természetesen kétségbevonhatatlan. Keresi a szerepét a külhoni magyar politikai szerkezettel és szervezetekkel való viszonyban. Mert ez is újdonság. Hogy a külországi magyar pártok politikailag emancipálódva már nemcsak pénzekért kujtorognak át, hanem országukon belül is érvényesíteni akarják érdekeiket. (Nem mondva le persze az „anyaországi” apanázsról akkor sem, ha pillanatnyi érdekükben áll barátságtalanul viselkedni azokkal szemben, akiknél ott a kasszakulcs…) Ezekben a pártközi ügyekben mondhatni folyamatos a magyarországi kormányzat kudarctörténete, noha nehéz elképzelni, hogy miféle viselkedés volna helyénvaló a felvidéki vagy a romániai győztes magyar pártokkal azok után, amik a részükről elhangzottak vagy másként megnyilvánultak. Pedig meg kell teremtődni a modus vivendinek és nem a „kettős identitású” Híd-Most (ahonnan újra a szlovákiai nagypolitika csúcsai mellé emelődött A. Nagy László – emlékszünk boldogult úrfikorára?), vagy a ki tudja már, milyen módon azonosítható, jórészt román miniszterekként funkcionáló RMDSZ vezérkarának jó szándékát kiérdemelni, hanem azokra a magyar százezrekre gondolva, akik rájuk szavaztak. Külpolitikailag kezelendő (tehát állami) feladat mindaz, ami nyílt nemzeti sérelemként nyilvánul meg. A temesvári bebörtönzöttek ügye (nyolc év után!), a marosvásárhelyi és nyitrai egyetem mélyrepülése, a Nyirő-kérdés rendezése és számtalan más.
Az persze rendjén van, hogy külön államtitkársága lett a határon túli nemzetpolitikai kérdések kezelésének (az viszont nem egészen világos, hogy kormányzati besorolása ellenére hol is van az igazi főhatósága…), hogy a Bethlen Gábor Alap talán rendet tud tenni a kiutalások elképesztően kusza gyakorlatában, és – talán – a legszebb, hogy máris több tízezer magyarhoni iskolás utazhatott a határon túlra állampénzen és „tanügyi előírásra”. És mindaz, ami megindult spontán nemzeti kezdeményekként valamikor a hetvenes évek elejétől, az megyeget szépen továbbra is, egyszerre erősítve a lelki és gazdasági kapcsolatokat. Ennek sem érnénk a végére, ha elkezdenénk sorolgatni. Mindenesetre az államnak van mire támaszkodnia, ha olyan problémák adódnak elő, amelyek meghaladják a civil szféra erejét és illetékességét.
Alexa Károly
Magyar Hírlap
Erdély.ma

2012. július 5.
Honnan ered az RMDSZ „baloldalisága”?
Thomas S. Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című munkájának alapgondolata, hogy a tudomány fejlődése nem egyenletes felhalmozódásként gondolható el, hanem lépcsőzetes függvénnyel ábrázolható folyamat. A fejlődés tulajdonképpen a paradigmaváltással járó tudományos forradalmakon keresztül történik, két forradalom között pedig a tudomány csak „rejtvényfejtéssel” foglalkozik. A szerző jól eltalált, szuggesztív példákkal illusztrálja a paradigmaváltásokat: ptolemaioszi kontra kopernikuszi világkép, a newtoni fizikát felváltó einsteini elgondolás. Úgy vélem, nem túlzás azt állítani, hogy a hivatalos politológia ma megérett a paradigmaváltásra, hiszen csak a felszínt kapargatja. A valóság, a tényleges ok-okozati összefüggések feltárására magyar nyelvterületen alig néhány – a hivatalos politika által mellőzött – kutató vállalkozik, olyanok, mint Bogár László, Tellér Gyula vagy Varga István.
Hadd foglalkozzunk ezúttal egy tipikus „rejtvénnyel”: vizsgáljuk meg, hogy a lényeg leírására egyébként alkalmatlan jobb-bal megkülönböztetés mennyiben használható az erdélyi magyar politikai paletta vonatkozásában. A megfejtési kísérlet előtt indokolt legalább egy mondattal alátámasztani a súlyos állítást, miszerint a jobb-bal megkülönböztetés deskriptív ereje mára meggyengült. A jelen nagy kihívása a globalizmus, ezen belül pedig a fedezet nélküli, egyre inflálódó virtuális pénz okozta válság, a környezetszennyezés és a túlnépesedés. Ezen problémák vonatkozásában a jobb és a bal megkülönböztetés semmit nem mond. A globális nemzetközi háttérhatalom működésének leírására egyik oldal sem vállalkozik, a tényleges – globalitás és a lokalitás között húzódó – feszültség átlósan metszi a jobb-bal ellentétpárost. Miről szól mégis a jobb és a bal? E fogalompáros eltérő dolgokat jelöl gazdaságilag és ideológiailag. Gazdasági értelemben a jobboldal a piac mindenhatóságát hirdeti, a polgár felelős döntéseiből indul ki, s a gazdaság vonatkozásában az állami be nem avatkozás eszméjét vallja magáénak. Ezzel szemben a gazdasági baloldal elengedhetetlennek tartja a gazdaságba való állami beavatkozást, a szociális háló sűrűre szövését pedig elsődleges állami feladatként tételezi. Eszmei-ideológiai téren a baloldal világképe kozmopolita, szekuláris és urbánus, magyarul – valamelyest sarkítva – nemzetellenes, a világiasság felé hajló. A társadalom alapegysége a baloldal szerint az individum – az elvonatkoztatott, gyökértelen egyén –, a saját érdekét felismerni és érvényesíteni képes polgár. A jobboldal ezzel szemben előtérbe állítja a hagyományőrzést, tiszteli a nemzeti és vallási tradíciót, a falura, illetve a vidékre közösségmegtartó tényezőkként tekint. Az ember a jobboldal világképe szerint mélyen a hagyományaiban gyökerező lény, akit hagymahéjakként vesznek körül a közösségek: a család, a helyi kisközösség, valamint a nemzet. Mint látható, a gazdasági és az eszmei bal és jobb külön „csomagokat” képez, amelyek tetszés szerint kombinálhatók, a valóságban pedig az átmenetek széles skálája létezik. Gazdasági szempontból a bal és a jobb megkülönböztetése egyre kevésbé jelentős, nemcsak azért, mert a lényeget egyik sem érinti, hanem, mert összemosódnak a határvonalak. Magukat baloldalinak mondó pártok „piacosítanak”, míg a totális állami benem avatkozás – minden állami szektor privatizálása – káoszt idéz elő, amit lassan be kell ismerniük az Adam Smith-i, mindent elrendező, „láthatatlan kézben” hívőknek is. Az erdélyi magyarság vonatkozásában még annyi leíró erővel sem bír a gazdasági jobb és bal, mint nemzetközi fronton. Lássuk a megoszlás eszmei vonatkozásait. Hivatalosan mindhárom erdélyi párt a jobboldalhoz köthető. Alapállásuk – miszerint egy adott nemzeti közösség megmaradása képezi programjuk magját – eleve a jobboldalhoz sorolja őket, nem véletlen, hogy nemzetközi síkon mindhárom párt az Európai Néppárt felé orientálódik. Mi az oka annak, hogy a politikai jobb- és baloldal mentén szerveződő sajtóban mégis vannak olyan hangok, melyek az RMDSZ-t a baloldallal azonosítják kisebb-nagyobb mértékben?
E vélekedés táptalaja mindenekelőtt azanyaországi politikai kontextus. Az RMDSZ mindenkoron ellenséges volt a radikális jobboldallal szemben: az SZDSZ és az MSZP mindig is elfogadható partnerek voltak számára, míg a MIÉP és a Jobbik nem. Ám a Fideszhez kötődő viszonyuk sem volt soha felhőtlen. 1996-ban a Fidesz egy precedens nélküli, a trianoni kognitív korlátokat oldani kívánó gesztussal – Szőcs Géza minap leköszönt exállamtitkár személyében – egy határon túli magyar személyiséget javasolt egy magyar közjogi pozícióba, konkrétan a Duna TV kuratóriumát ellenőrző testületbe. Ám nem a személy a fontos, hanem az elv. Markó Béla levelet írt a magyar parlament akkori elnökének, Gál Zoltánnak, kérve, hogy a képviselők ne szavazzák meg Szőcs Gézát. Kísérletük kudarcba fulladását követően az RMDSZ-es vezetők lemondták az erdélyi körúton levő fideszes delegációval való találkozót, amire végül – néhány nap bizonytalanságban tartás után – kegyesen mégis sort kerítettek. Nem tett jót a Fidesz és az RMDSZ viszonyának az sem, hogy a magyarországi párt soha nem tagadta meg erdélyi eszmei szövetségeseit, a Reform Tömörülést és annak utódszervezeteit. A két szervezet közötti súrlódások törvényszerűek: az Orbán Viktor nevével fémjelzett nemzetegyesítési program összeegyeztethetetlen az RMDSZ bukaresti „szövetségeseinek” politikai elvárásaival.
Az anyaországi kontextuson túl a baloldalra emlékeztet az RMDSZ sajátos „pragmatizmusa” is. Ahogy az MSZP egyik pillanatban megszavazta a státustörvényt, a következő pillanatban már választási profitot remélt a – korábban maga is szorgalmazta – Orbán–Nãstase egyezség elleni támadásból. Holott a kezdeményezés lényege éppen a törvény gyakorlatba ültetése lett volna. Ahogy egyik pillanatban még – a fekete propaganda megannyi eszközét bevetve – kampányolt a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen, majd következő lépésként frakciója – három nemleges állásfoglalástól eltekintve – megszavazta, úgy akasztotta szegre az RMDSZ a magyar nemzeti önkormányzat és az autonómia programját 1996-ban. Engedménymorzsák fejében lepaktált a román jobboldallal és baloldallal, vállalkozott a Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatának polgármestereivel és tanácsosaival való aláíratására, amivel mindmáig adós. A példák hosszan sorolhatók. A nemzeti értékrenden alapuló elvi szilárdság helyett hajlékony, klikkérdekű pragmatizmus jellemzi politikáját, akárcsak az MSZP-ét. Nem csoda, hogy sokan úgy vélik: nem a választási kampányban alkalmazott piros-fehér-zöld retorika adja az RMDSZ eszmei identitását, hanem az imént ábrázolt karrierista pragmatizmus. Innen pedig valóban egyetlen lépés az eszmei tartalom nélkül maradt, zsákmányvédő posztkommunisták baloldalinak titulált politikai magatartása.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2012. augusztus 9.
Séta a romániai hírek aknamezőin
Még a szokottnál is furcsább helyzetbe került Románia: a politikai csatározások már az uborkaszezonra, a forróságra sincsenek tekintettel, augusztusban alakítják át a kormányt, az ellenfelek egyre mélyebb sebeket ejtenek egymáson. Az adófizető szavazópolgárnak ma nagyobb szüksége lenne a pontos, objektív információra, magyarán a hírre, mint valaha, hiszen országa és a saját jövője forog kockán, országgyűlési választások előtt állunk, Bukarestben pedig egy tisztségéből menesztett elnök szónokol.
Miközben Kelet-Európára korántsem jellemző módon hét hírtelevízió bömböl az országban, a standok zsúfolásig vannak tömve újságokkal, a világháló pedig „rogyadozik” a román bloggerek hozzászólásaitól és a véleményoldalaktól, egyetlen dolgot állíthatunk csak: fogalmunk sincs, hogy egy hír valódiságát, hitelességét hogyan lehetne ilyen körülmények közepette ellenőrizni. Pedig a sajtót azért nevezhették negyedik hatalomnak – a Montesquieu nyomán elterjedt felfogás szerint a döntéshozó, a végrehajtó és a bírói hatalmat volt hivatott ellenőrizni –, mert működését néhány egyszerű szabályra fektette, többek között az információk több forrásból való ellenőrzésére. Erre települt rá a világháló nyújtotta lehetőségekkel – főleg a nyugati demokráciákban – az ötödik hatalom, amikor a civil zsurnaliszták elkezdték ellenőrizni a hagyományos média híreit. Csakhogy ez nálunk nem így működik.
Kicsi, szőrös, csúnya – de a miénk
Kezdjük talán a romániai magyar médiával, mert az alig mutat életjeleket, és labdába sem rúghat ebben a hangzavarban. A hazai magyar média gazdaságilag kényszerpályán van méreti, illetve piaci tényezők miatt, amelyek behatárolják fejlődési és versenyképességi lehetőségeit. Képtelen volt a legerősebb reklámpiacra legalább egy tévét kiállítani, az elsősorban politikai célokat szolgáló rádiós szegmens aránytalanul túlméretezett Székelyföldön, az internet nyújtotta lehetőségeket pedig eddig messze alulmúltuk.
Információáramlás magyar nyelven
A hazai magyar média „second hand” termékkel „mérgezi” szervezetét. Nagyon gyakran tetemes mennyiségű hírügynökségi anyagot kínál, például a Magyar Távirati Iroda (MTI) vagy a Mediafax anyagait, román és magyarországi sajtóból származó értesüléseket. Így fordulhat elő, hogy egy háromszéki napilap két-három nap késéssel úgy adja vissza a 60 kilométeres körzetben történt felsőrákosi tragédia esetét, hogy azt előzőleg egy fővárosi hírtévé Brassóból leadta, a hírt átvette egy román hírügynökség, közzé adta magyar nyelvű hírfolyamában, és a történet harmadnapra – átszerkesztve – megjelenik a napilapban, a belföldi hírek között.
Viccesebb dolgok is előfordulnak – hogy finoman fogalmazzunk – az eszközhiány miatt. A magyar államfő látogatásakor a Duna Televízió kivonul Barótra, hogy rögzítse a történelmi jelentőségű avatóbeszédet, a tévés anyagból összefoglalót készít az MTI, amit átvesznek a helyi lapok, horribile dictu netán a baróti hetilap is, mert, ugye, kész állapotban van, s ráadásul milyen magyarosan hangzik... Mindez nagy-, de nyilván nem teljes mértékben anyagi okokból történik: egy-egy újságíró esetleg rádiós hírszerkesztőként is dolgozik vagy egy másik napilapnál, emellett időnként egy anyaországi tévéadónak is tudósít, a ritmus fenntartása érdekében pedig fel kell kutatnia a hozzáférhető forrásokat – ezeket jobb esetben a cég fizeti meg, ám az sem ritka, hogy ő maga –, amelyeket aztán fordításban, enyhe átszerkesztés nyomán közöl.
Ősforrások maszkolása
E több száz kapcsolódási ponttal rendelkező óriási hálózatba hozzáértő ember bármelyik pillanatban elhelyezhet egy drámai, szélsőségesen jó vagy rossz hírt, esetleg pletykát úgy, hogy egyúttal maga állítja fel a második, illetve harmadik „ellenőrzési forrást” is, ami lehet internetes, írott, tévés vagy rádiós, lévén, hogy mindegyiknek van internetes változata, portálja. A román médiakonszernek ugyanis a több forrásból való ellenőrzés gyakorlatát – jobban mondva annak illúzióját – kihelyezték az internetre.
Egy egyszerű, sokunk számára ismerős példával illusztrálnánk ezt a folyamatot. Az akkor még tisztségében lévő államelnök egyszer elhintette a köztudatba, hogy régiós adminisztratív újrafelosztásra van szükség, lehetőleg azonnal (a lengyelek hét év alatt valósították meg). Ebben a pakkban szerepelt egyebek mellett az is, hogy az összefüggő magyar területeket lehetőleg szét kell szabdalni. A román ellenzék azonnal felfigyelt a gyenge pontokra, és akcióba lépett.
1. Első menetben kiszivárgott a román sajtóba egy ezzel kapcsolatos Markó-szöveg félmondata, melyet az Erdély TV-ből idéztek – egyébként hibásan. 2. Második menetben már legalább két hírtévé közölt térképeket – ugyanezek már hírportálokon is megjelentek –, melyek a két kiszakított székely megyére fókuszáltak, és erről mint kész tényről folytak reggeltől estig a beszélgetős műsorok. 3. Másnap az összes román napilap kénytelen volt foglalkozni az üggyel, mert le nem maradhattak: riportokat közöltek, térképeket stb. Megjegyzendő, hogy eközben Boc és Kelemen – a két állítólagos főszereplő – még meg sem szólalt, s hallgatásuk még hetekig tartott, ugyanis tulajdonképpen nem volt miről beszélniük. 4. Gazdasági elemzések, térképek, táblázatok jelentek meg arról, hogy milyen csóró Székelyföld, és éhen fog halni. 5. A hazai magyar sajtó sem maradhatott le: idő, pénz és szakemberek hiányban lefordította az addig megjelent anyagok egy részét, amit már több mint három forrással össze lehetett vetni, miközben a politika még mindig nem szólt, hiszen korábban nem is tárgyaltak erről. 6. Az első hét végén már olyan térképeket mutogattak a tévék, amelyek kísértetiesen hasonlítottak a bécsi döntés után kiszakadt Észak-Erdély térképére, tiltakozni kezdtek a Hargita és Kovászna megyei románok fórumai. A politika hallgatott. 7. Tiltakozott Budapest is, mert a sajtóból úgy tűnt, elszabadult a pokol, miközben a romániai politika főszereplői még mit sem tudtak az ügyről. 8. Mit tesz ilyenkor az MTI? Elmegy megkérdezni Kelemen Hunort vagy Emil Bocot? Nem. Idéz legalább két magyar forrást – a Krónika napilapot, illetve a „haldokló” Új Magyar Szót –, illetve három bizonytalan román médiaorgánumot – megvan az anyag, mehetünk kávézni! Tévék mindenek felett
A román reklámpiac királya a tévé. Egy 2011-es Magnaglobal-felmérés szerint a reklámkiadások az országban 457 millió dollárra rúgtak (egy évvel korábban ez még 12 százalékkal volt magasabb). Ebből a tortából 68 százalékot szakítottak a tévék, valamivel több mint 10 százalék ütötte az írott média markát, a rádiók, az internet és az outdoor pedig 5-5 százalékon osztoztak. Világviszonylatban a tévék átlagosan a torta 41 százalékát szakították le, 390 milliárd dollárt. A hazai tévék nettó 315 milliót kaptak a reklámtortából, annak köszönhetően, hogy a román médiafogyasztó passzív, 2010-ben a román átlagember naponta 4 órát és 17 percet töltött a képernyő előtt. Csúcsidőszakban (19 és 23 óra között) 1 óra 34 perc a tévéfogyasztás. A reklámpiaci trendek növekedést mutatnak a tévék tekintetében (forrás: Forbes, Románia, 2011. március). A román piacvezetők a Pro TV, az Antena 1, az Acasã, az Antena 3 és a Realitatea hírtévé, ezeket követik a KanalD, a National és a Prima tévék, összesen 57 román tévéadóval kell számolnunk. Életképes modellek?
A sajtótröszttel szimbiózisban élő hírportál, ami mögött van egy tévéstúdió, egy vagy több rádió, napilap és képes magazin – erős infrastruktúra, cég, kapcsolatrendszer. Hasonló modellt próbál életre kelteni Codrut Seres, az Intact Kiadónál, ahol arra biztatják az újságírót, hogy az anyag mellé küldje on-line a fotót, cikkét pedig publikálja a honlapon, de javasolják a személyes blogon való közlését is. Ehhez a modellhez szükséges egy „tröszt”, és néhány olyan újságíró, aki csak nekünk dolgozik, tehát el tudjuk tartani, nem kell ötfelé dolgoznia.
A felsorolt trösztadatok a kormányváltásra és a közelgő választásokra való tekintettel bizonytalanok: USL-s érdekcsoportok vásárolnak azért, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a Voiculescu-féle trösztnek, a PDL-sek meg azért, mert elestek a közszolgálati tévétől, és körmükre égett a gyertya, a korábbi barátaik meg az állami megrendelések elmaradásával új barátok után néznek. Nem biztos hát, hogy becsődöl az Adevãrul Holding, az Adamescu-tröszt, a Realitatea tévé vagy az Evenimentul Zilei – csak új barátságok köttetnek.
A román írott média
Az Evenimentul–Capital Kiadóvállalat
A Pãunescu tábornokok családja működteti (a PDL-s kormány idején még könnyű dolguk volt, ám e napokban épp új „szponzorok” után kutatnak), zászlóshajóik az Evenimentul Zilei napilap és a Capital című gazdasági hetilap. Házon belül van a B1 tévéadó, amelyik hírtévéként és beszélgetős műsorai révén fungál, sztárjai – a ’90-es évek elején elhíresült bulvárlap alapítója – Ion Cristoiu, valamint Robert Turcescu.
Az Adevãrul-tröszt
Dinu Patriciu kőolaj-milliárdos 6 millió euróért vásárolta meg az Adevãrul Holdingot, amelynek forgalma 2010-ben meghaladta a 100 millió eurót. Övé volt az Adevãrul napilap, amelynek eladásai 2011 júliusában a BRAT auditáló cég szerint 41 ezer példányra zuhantak a 2010-es 125 ezerről. Azóta Péter Imre is távozott a cég éléről, és már Patriciu sem beszél tévévásárlásról, noha korábban kedvenc témái közé tartozott. Tavaly övé volt a legnagyobb példányszámú bulvárlap, a Click!, a vállalat napi 200 ezer példánnyal a helyi piacokon kihozta az Adevãrul de Searã nevű lapcsaládot, birtokon belül volt ugyanakkor a Forbes, az OK, a Foreign Policy, a Dilema Veche. Idén június elején a helyzet így festett: aukcióra bocsátották az Adevãrul Holdingot, a Click! magazint, a Click TV-t és a bukaresti 106,2 Click FM-et. A médiaorgánumok azért kerültek licitre, mert együttesen 3,5 millió euróval tartoztak a Dinu Patriciu többségi tulajdonában levő Odyssey Communication nevű reklámcégnek.
Az Intact-birodalom
Dan Voiculescu családjának tulajdona. Rendelkeznek 2 hírportállal, a Jurnalul National napilap köré épített lapcsaláddal: a Jurnalul Casei, Jurnalul de Bucãtãrie, Jurnalul de Duminicã, Jurnalul de Sãnãtate, Scânteia, illetve a Zoom című sajtótermékekkel. Időközben megszüntették a Financiarul gazdasági hetilapot, ám a „családhoz” tartozik két hírtévé is, az Antennák, valamint portálok tömkelege. A Medien Holding
A Dan Adamescu nevű milliárdos birtokában van, „istállójukban” ott szerénykedik a România Liberã című napilap. 800 ezer euróért vásárolták meg liciten az Academia Catavencu brandet, övék a Cãminul, a Casa mea, a Domus, a Domus Util. Mielőtt valaki megirigyelné hatalmukat, a napokban csődöt jelentett a România Liberã című napilapot kiadó cég is, a csődvédelmet tulajdonosa kérte.
A Mediafax Group
Tulajdonosa a Central European Media Enterprises (CME). Házon belül legalább 40 auditált portál van, alosztályai között a Ziarul Financiar, a zf.ro, a Business Magazin, a businessmagazin.ro, a Mediafax Business News, a ProSport, a prosport.ro, a ProMotor, promotor.ro, a go4it, illetve a go4it.ro, a Descopera.ro és a descopera.ro, a Playboy, valamint a playboy.ro, a GQ, a Mediafax Mass-Media News, a Mediafax.ro, a gandul.info, a PRO TV Magazin, a protvmagazin.ro, a Ce se întâmplã, Doctore?, a csid.ro, az InStyle, a The ONE és honlapja a one.ro, a Glamour, az apropo.ro, a showbiz.ro, a bule.ro. Ugyancsak ide tartozik az Acasã TV, a Pro TV International, valamint az MTV Romania.
A Ringier-csoport
Birtokában van a második legnagyobb bulvárlap, a Libertatea, illetve egyéb bulvártermékek és női magazinok tömkelege: Autobild, Bolero, Bravo, Bravo Girl, Compact Bucuresti, Diva, TVMania, TV Satelit, Unica stb. Időközben több lapjuk is gazdát cserélt, de ezeket a cseréket a BRAT nem frissíti eléggé fürgén.
A román internet
A SATI auditáló vállalat 2011. június 30-i statisztikája szerint az átvizsgált honlapok közül a listavezető trilulilu.ro-nak havi 3 millió egyedi látogatója volt, a hi5.com-nak 2 879 000, a forum.softpedia.com-nak 2 656 000, a realitatea.net-nek pedig 2 087 680.
Willmann Walter
Erdélyi Napló

2012. szeptember 8.
A nyugati magyar örökség megőrzéséről rendeztek tanácskozást határon túli és szórványban élő magyarok
A nyugati magyar szellemi örökség számbavételével és megőrzésével foglalkozik a szombaton megkezdett Kufstein Konferencia az ausztriai Felsőpulyán (Oberpullendorf).
Az értekezletre meghívott magyarországi, nyugat-európai, illetve az amerikai kontinensről érkezett tudományos szakemberek előadásaikban a történelemhez, valamint a művészetek és a tudományok különböző területeihez kötődő magyar tárgyi és szellemi emlékek megőrzésének, feltárásának lehetőségeit és módjait tekintették át.
Az 1990 óta, minden második évben megrendezett találkozóra az idén 17 országból több mint 270 résztvevő érkezett a nyugati szórvány magyarságból, illetve a Kárpát-medencéből.
Az első konferenciát 1990-ben a tiroli Kufstein várában rendezték meg azzal a céllal, hogy felmérje, miként viszonyul a nyugati magyarság a rendszerváltás óta a Magyarországra való visszatelepülés lehetőségéhez - idézte fel Deák Ernő, a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének (NYEOMSZSZ) elnöke az MTI-nek nyilatkozva. "Kiderült, hogy a legtöbben nem települnek vissza, tehát gondoskodni kell arról, hogy a nyugati magyar szervezetek megszilárduljanak és közösen folytassuk a munkát" - tette hozzá a kezdetekre visszatekintve. Az elmúlt több mint húsz év alatt a nyugati magyarság legfontosabb szellemi fórumává nőtte ki magát a konferencia - jelentette ki.
A konferencián részt vevő Csallóközi Zoltán, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a Kufstein Konferencia már hagyományt testesít meg, s fontos szerepet tölt be az értékőrzésben és abban, hogy a diaszpóra tagjai találkozzanak egymással. "A nyugati magyarság, a diaszpóra fogy, sokan elveszítik a nyelvüket, másrészről az újonnan érkezők nem tudnak annyira kapcsolódni a meglévő közösségekhez" - mondta.
A kabinetfőnök az előadókhoz kapcsolódva úgy vélekedett, hogy javítani kell a világban lévő magyar értékek ismertségét. "Rengeteg olyan magyar emlék van a világban, amelyekről nem tudnak az anyaországban, és nem tudnak az adott országban sem" - mutatott rá.
A NYEOMSZSZ előző nap, pénteken megtartott éves közgyűlésén áttekintették a magyarországi intézményekkel, kormányszervekkel ápolt kapcsolatokat. Az ülésen a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságával közösen felhívták a figyelmet arra, hogy fontos őrizni a külföldi magyar értékeket a tudósok, a tudományosság képviselői, a művészek személyében is. Másrészt megfogalmazták azt is, fontosnak tartják, hogy a külföldön élő magyar tudósok, művészek is törődjenek a közösségekkel, "legyenek szellemi atyái a kulturális életnek" - mondta el Deák Ernő az MTI-nek. Kitért arra is, hogy jelenleg nagyon különböző keretek között és esetlegesen működik a magyar oktatás a nyugati országokban, ezért hasznosnak tartanák, ha annak egy közösen kidolgozott rendszere jönne létre. Ausztriára kitérve úgy vélekedett, nagy szükség lenne arra, hogy a Felsőőri két tannyelvű középiskolához hasonló középiskola jöjjön létre Bécsben is.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió vezérigazgatója felszólalásában kiemelte: az idén 20 éves Duna Televízió azzal a célkitűzéssel indult, hogy a Kárpát-medencében élő és a szórvány magyarokat összekösse az anyaországban élőkkel. A televízió ars poeticája azóta sem változott, s igyekszik minden olyan fontos eseményről beszámolni, amely határon innen és túl a magyarsággal történik és feladatának tekinti a magyarság értékeinek megjelenítését. Elmondta azt is, hogy a csatorna már meglévő magazinműsorai mellett még idén új műsorokat szeretne elindítani ebben a témában.
2012. szeptember 8., szombat (MTI)

2012. október 24.
Elismerés a közösség és a kultúra őreinek (Magyar Művészetért-díjak)
A magyar kultúra érdekében tevékenykedő, az értékmegőrzést, hagyományápolást felvállaló, a magyar közösség megmaradása és erősítése mellett elkötelezett civil szervezetek, oktatási intézmények, színészek és újságírók munkáját jutalmazták tegnap este a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében, ahol Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díjrendszer elnöke tizenkét Ex Libris-, illetve egy színészdíjat adott át. A Magyar Művészetért Díjrendszer közössége ugyanakkor így állított emléket az 1956-os szabadságharcnak, a sepsiszentgyörgyi gálát azokban az órákban szervezték, amikor 56 évvel ezelőtt Budapesten kitört a forradalom a belső elnyomás és a szovjet megszállók ellen.
Kis székelyföldi társadalmunk, közösségünk rendelkezik azzal a tartalékkal, azzal az erővel, hogy közös ügyeinkért valóban egységesen álljon ki, s mindaddig, míg ez a tartalék megvan, képesek vagyunk elérni céljainkat, s maguk a díjazottak, kitüntetettek azok, akik leginkább őrzik, ápolják, erősítik ezt tevékenységük által – fogalmazott tegnap este köszöntőjében lapunk főszerkesztője. Farcádi Botond a Háromszék szerkesztőségének járó Ex Libris-díjat Gubcsi Lajostól vette át, aki megjegyezte: az elismerést a lapnak s rajta keresztül egész Sepsiszentgyörgy magyarságának szánják. Gubcsi Lajos laudációjában kiemelte: a Háromszék leginkább azzal vívta ki a rangos elismerést, hogy immár több mint két évtizede minden politikai és hatalmi szférával szemben megőrizte függetlenségét, s ezért ma már nagyon sokan a magyar nyelvterület legbefolyásolhatatlanabb, legfüggetlenebb napilapjának tekintik. A bukaresti televízió magyar adásainak szerkesztőségét illető Ex Libris-díjat Kacsó Sándor főszerkesztő vette át, s hasonló elismerésben részesült Csúcs Mária csíkszeredai újságíró, a Duna TV munkatársa. Díjazták a helyi civil szervezetek összefogásán, támogatásán immár hét éve munkálkodó Civilek Háromszékért Szövetséget, a közösségfejlesztésben aktív szerepet vállaló Háromszéki Közösségi Alapítványt, az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása érdekében végzett munkájáért az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki és kézdivásárhelyi szervezetét. Elismerésben részesült továbbá a hagyományápolásban hosszú évek óta jeleskedő csernátoni Haszmann Pál Múzeum, a brassói magyarság közösségi és kulturális központja, a Reménység Háza, a csíkszeredai Sapientia Egyetem, illetve a Székely Mikó Kollégium. Ex Libris-díjban részesítette a Magyar Művészetért Díjak Kuratóriuma Zorkóczy Zenóbia színművészt, aki műsorai által a magyar kultúra és irodalom mélyebb megismerését tette lehetővé. A gálán egy másik művész, László Károly színészdíjat vehetett át. „A mi Puki bácsink”-at reményt, hitet adó, utat mutató, kultúrát és szépet terjesztő művészként méltatta Matekovics János Zoltán, megjegyezvén: az igazi komédiás tükröt tart elénk. Antal Ágnes és Antal Imre rövid zenés-verses momentumaival hangsúlyozta a tegnap esti gálán: nyelvünk valóban végső menedékünk, s vannak eszközeink, hogy újra felfrissítsük őseink hátrahagyott nyelvi kincseit.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. október 27.
A magyar kultúra őrei (Ex libris- és Színész-díjak)
Október 23-án a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tizenkét oktatási intézménynek, civil szervezetnek, szerkesztőségnek, újságírónak, színművésznek adta át Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Kuratóriumának elnöke az Ex libris-díjat. A kitüntetést azoknak ítélik oda, akik sokat tettek és tesznek a magyar kultúráért. Az alábbiakban a díjazottak laudációinak szerkesztett változatát közöljük.
A bukaresti tévé magyar adásainak szerkesztősége
1969. november 23-án közvetített először magyar nyelvű műsort a Román Televízió. A 70-es évek közepére kialakult háromórás, hétfő délutánonként jelentkező műsor – a magyar adás – a romániai magyar művelődési élet meghatározó tükre, sokszor befolyásoló tényezője is lett. 1985-ben a műsort megszüntették, de az 1989-es fordulatkor újraalakult a magyar szerkesztőség a régi tagokra alapozva és új munkatársakkal bővülve. A kilencvenes években lezajló kommunikációs fordulat után az addig monopolhelyzetben levő magyar adás a sokasodó – és egyre szakosodó – magyar nyelvű tévécsatornák kínálata miatt kizárólag az erdélyi magyarságot érintő témákkal foglalkozik. A belső munkatársak csaknem harmada erdélyi városokban él, onnan járnak terepre, és ott is állítják össze műsoraikat. Bizonyos rovatok külső közreműködők – tévés tudósítók, szakemberek, színészek – segítségével készülnek. A bukaresti magyar szerkesztőség több magyar nyelvű műsort is gyárt a román közszolgálati televízió megmaradt csatornáinak. Az utóbbi években-hónapokban a politikai rövidlátás, a hatalmi elvakultság és a hozzá nem értés a Román Televíziót – és ennek magyar szerkesztőségét is – a csőd szélére sodorta. Műsorgyártási költségvetés nélkül, nagyméretű személyzeti leépítések fenyegetésében, kiszámíthatatlan hatású átszervezés előtt állva, közszolgálati szerepének egyre nehezebben tud eleget tenni.
Civilek Háromszékért Szövetség
A Civilek Háromszékért Szövetség 55 tagszervezettel rendelkezik Kovászna megyében. A szövetség már hetedik éve azon munkálkodik, hogy erősítse, összefogja és segítse a háromszéki civil szervezeteket. Programjai két nagy csoportba oszthatók: egyik a közösségfejlesztést, a közösségért való cselekvést célozza meg, a másik pedig a civil szervezetek tevékenységének erősítésére, valamint reprezentatív érdekképviselet megvalósítására hivatott. A 2006-ban alakult szövetség számtalan képzéssel, előadással, kerekasztal-beszélgetéssel és szakmai tanácsadással segítette tagszervezeteit, melyeknek támogatása kulcsfontosságú egy erős és összetartó közösség építésében. Erre pedig nagy szükség van itt, Székelyföldön, Háromszéken. A díj kiérdemeltje olyan nagyszabású projektekkel tette gazdagabbá az itt élő embereket, mint a Sepsi Zöld Út vagy akár a Civil Napok. Az előbbi mintegy 100 kilométeres bicikliút Háromszéken, amely több településen áthalad, érintve a táj, a hagyomány és a történelem jellegzetességeit. De kisebb, ám épp oly fontos programjairól is érdemes említést tenni, így az I. világháborús hadi sírok gondozása, hagyományőrző rajzpályázatok szervezése diákok számára, vagy a kettős nyelvhasználatért tett erőfeszítései. A Civilek Háromszékért Szövetség a közösségben látja a jövőt, amit együttes erővel kíván alakítani.
Háromszéki Közösségi Alapítvány
Küldetése a helyi erőforrások összegyűjtése, ésszerű és célirányos felhasználása a közösség javára. Lehetővé teszi, hogy különböző konstrukciók révén a pénzeket a lehető legjobban használják fel, és hosszú távon fejlesztési alapot biztosítsanak a közösség számára. Ezzel új szokást és ahhoz fűződő magatartást vezet be, honosít meg Kovászna megyében, éspedig: a felelősséggel adományozás gyakorlatát. A Háromszéki Közösségi Alapítvány másfél éves működése alatt 130 000 lej (közel 30 000 euró) értékben fektetett be a közösségbe, különböző formában: közösségi projektek, tanulmányi ösztöndíjak tehetséges fiataloknak, iskolakirándulások, sporteszközök a városnak, logikai játékcsomagok óvodáknak stb. Ugyanakkor több ízben szervezett adománygyűjtési akciót sporttehetségek számára vagy éppenséggel életmentő gyógyszer vásárlására a közösség megbecsült tagjai számára. Legsikeresebb programja a Közösségi Kártya program, amelynek jelenleg 16 000 felhasználója van Háromszéken, és amely igen hatékony eszköze a helyi értékek védelmének, legyen az szolgáltatás, termék vagy helyi vállalkozás, és amely erősíti a lokálpatriotizmust a helyi közösségben. A Háromszéki Közösségi Alapítvány a közösség részévé vált, annak hasznára és hasznosulására. Neve összefonódik az éltető fejlesztéssel.
Erdélyi Magyar Ifjak
Az EMI-t azzal a céllal hívták életre, hogy a XXI. század magyar nemzetre ható kihívásaira választ keressen, a magyar ifjúságot közösségekbe szervezvén hitében, magyarságtudatában és kultúrájában megtartsa, egyúttal nemzetünk szebb jövőjének szolgálatába állítsa, a magyarságot ezredéves szállásterületén megőrizve gyarapítsa. Az EMI az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása, megerősödése és önrendelkezési jogának kivívása érdekében végzi tevékenységét. Olyan civil szervezet, amely független minden politikai párttól és szerveződéstől. A háromszéki EMI konkrét tettekkel segíti a közös célokat. A megalakulás óta eltelt hat év mérlege több mint száz (elsősorban kulturális) rendezvény mintegy 13 000 résztvevővel. Kiadványaik: a Kavics ifjúsági lap, a Gólyafüzet, a Barangoló helytörténeti játékgyűjtemény, a Kultúra a fiatalok szemében, a Szentgyörgy nevű települések Európában, a Mandula – ifjúsági műsor a Sepsi Rádióban. Rendezvényeik, amelyek jellemzik a szervezet irányultságát: Kultúra a fiatalok szemében, Diákegyüttesek Találkozója, Barangoló helytörténeti vetélkedő, Háromszéki Ifjúsági Fotóverseny, Szent György Lovagja vetélkedő, Székely Március szónokverseny, Szobordöntő Trianon – fotókiállítás, Rendhagyó történelemóra – sorozat, Töredékeink a II. világháborúból – kiállítás, Márai, Jókai, József Attila, Kosztolányi, Dsida irodalmi estek, tüntetések az önálló állami magyar Bolyai Egyetemért, Wass Albert: A Világ és a Vége című színdarabjának bemutatása, Építsünk Hidat! – az Ismerős Arcok zenekar Wass Albert estje. A kézdivásárhelyi EMI jelszava: Míg múltunkból semmi hatalom sem tudhat ki, s míg jelenünk a miénk: van jövőnk is. Aktívan részt vettek a Pro Historia rendezvénysorozatban, már négy témában is tartottak előadást Kézdivásárhelyen. Nagy sikerű programjaik az Adj, király, katonát! vetélkedő, a havonta megszervezett, nagy sikerű táncház, a Magyar Kultúra Napja. Hogy mit akarnak? Egészséges nemzettudatú s ezáltal teljes értékű életet élő erdélyi magyar ifjúságot, elősegíteni olyan kulturális és gazdasági háttér megteremtését, amely alapfeltétele az itthon maradásnak, részt vállalni a magyarság önrendelkezésének elérése érdekében vívott harcban, segíteni az erdélyi magyar egyetemi hálózat létrehozásáért folytatott küzdelemben, felvállalni azon közeg szerepét, mely által a nemzeti érzelmű magyar ifjúság hallatja hangját, kapcsolatrendszert kiépíteni a hozzájuk hasonló elveket valló Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezetekkel.
Haszmann Pál Múzeum
Fennállásának 40. évéhez közeledik a Haszmann Pál Múzeum, melyet idős Haszmann Pál álmodott meg, indított útjára. A múzeumalapító születésének 110. évfordulóján idén májusban erről emlékeztek meg Csernátonban. Az 1977-től, halálának évétől eltelt időszak sem csorbította az iránta érzett tiszteletet, szeretetet. Az ő álmát teljesítették ki gyermekei, Pál, József és Lajos. Ma a csernátoni Haszmann Pál Múzeum a magyar kultúra, a magyar nemzettudat megélésének egyik bástyája. Nem sok ilyen intézmény található a Kárpát-hazában, ahol a múzeum épületei is kiállítási tárgyak, ahol a látogató nemcsak a nemzet múltjával, népművészetével találkozik, hanem mindenekelőtt Haszmann Páltól olyan érzelmi töltetű ismeretanyagot kap, ami nemzettudatát egy életre meghatározhatja. A múzeum törzsanyagát az a magángyűjtemény képezte, amelyet néhai idős Haszmann Pál háromszéki tanítói állomáshelyein gyűjtött nagy szenvedéllyel. A gyűjtemény széles körben ismertté vált, a Haszmann-kúria ugyanis a helyi és a faluba látogató értelmiségiek rendszeres találkahelye volt, Haszmann Pali bácsi jó kedélye, széles körű tudása, felesége, Icuka néni csöndes, meditációra hajlamos úriasszonyi lénye mindig lenyűgözte a látogatóba, összejövetelekre idesereglőket. 1973. február 25-én az 1968–1973 közötti, viszonylag szabadabb romániai politikai légkörben a szomszédos Damokos-kúriában és annak közel kéthektáros telkén felavatták az intézményt. A múzeum 1999-ben vette fel alapítója, Haszmann Pál nevét.
Reménység Háza
A Brassó III. Református Egyházközség temploma, más néven Reménység Háza református keresztyén központ. A komplexum nagyjából külföldi segítséggel, két év alatt készült el, és 1992. október 4-én szentelte fel Csiha Kálmán püspök. A Brassó III. Egyházközség jelenlegi lélekszáma 1079, lelkésze Ménessy Miklós. A Reménység Háza a brassói magyarok közösségi háza, mely rengeteg kulturális, társadalmi és szociális eseménynek ad otthont. Hagyományőrző és közösségformáló ereje a változatos rendezvényeknek köszönhető, melyek lehetőséget adnak a kulturális igények kielégítésére a brassói magyarok számára. Ilyen például a tavaszi és őszi barcasági képzőművészeti tárlat, különböző könyvbemutatók, ismeretterjesztő előadások, havonta Nyugdíjasklub és tárlatmegnyitó, A Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat, húsvét előtti tojásírás-tanfolyam, Sokadalom – kézműves-seregszemle, 1956-os megemlékezés (emléktábla a templom falán), Bartalis János vers- és énekmondó verseny (idén a 19.) és rendezvénysorozat, Adventi sokadalom és koncert, előadóművészek is rendszeresen tartanak egyéni előadásokat, koncerteket. Járt náluk a Muzsikás, a Kaláka, Lajkó Félix. 1993–2000 között a Reménység Házában működött a brassói egyetemisták színjátszó csoportja is, valamint a Sirülő néptánccsoport.
Sapientia Egyetem – Csíkszereda
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése. Küldetésük nemes: a keresztényi és egyetemes emberi értékek érvényesítése; versenyképes, minőségi oktatás és kutatás biztosítása, az erdélyi magyar oktatás hagyományainak folytatása; az egyetem átlátható, következetes működtetése, a szakmaiság és az akadémiai szellem értékeinek érvényesítése; egységes intézményi keretben hozzáférhető, regionális igényeket kielégítő, korszerű szervezet kialakítása; széles körű kapcsolatok kiépítése. A Gazdaság- és Humántudományok Kara regionális vonzáskörzet igényeihez igazodó, a jövő színvonalának megfelelő és az unióba tömörülő Európa értékeit közvetítő felsőoktatási intézményrendszer részévé kíván válni. A kar által kínált közgazdászképzésben a szaktudás mellett a képesség- és készségfejlesztés különös szerepet kap. A humán képzési ág elsődleges célja a tanárképzés, amellyel a Székelyföld és Erdély magyar nyelvű iskoláinak román–angol szakos tanárhiányát igyekszik pótolni. A Műszaki és Társadalomtudományi Karon zajló mérnöki képzés esélyt kínál arra, hogy a térségben a színvonalas műszaki képzés végérvényesen meghonosodjék. Az alkalmazott társadalomtudományi képzés arra ad esélyt, hogy a végzett hallgatók nem csupán a fejlesztéspolitika területén, hanem a térségi elit megújulásának folyamatában is jelentős szerepet vállalhatnak.
Székely Mikó Kollégium
Az 1850-es évek második felében református lelkészek egy csoportja középiskola létesítésének szándékával lépett a nyilvánosság elé. Megnyerték az ügynek Sepsiszentgyörgy város vezetőségét, gróf Mikó Imrét és Háromszék egész lakosságát. 1859. szeptember 1-jén megkezdte működését az első gimnáziumi osztály a Székely Mikó Kollégium elődjében, a Református Tanodában. A város telkére Háromszék lakói hordták össze az építőanyagot, és dolgoztak, hogy fiaik megfelelő körülmények között tanulhassanak. Az Egyházi Főtanács gondoskodása, gr. Mikó Imre, gr. Teleki Domokos és mások adományai tették gyorsabbá a megvalósítást. 1893-ban tartották a Mikóban az első érettségi vizsgát. Kitört az első világháború, tanárok és tanulók a frontra kerültek, az iskolában apadt a létszám. Majd következett Trianon, amikor a városban az anyanyelvi oktatás került veszélybe. A Mikó – egyházi iskola lévén – megtarthatta nemzeti jellegét, s hogy a többi szentgyörgyi iskola tanulója is anyanyelvén tanulhasson, összehúzódtak; Csutak Vilmos akkori igazgató irányítása alatt befogadták a többi iskola diákjait is a kollégium védőfalai mögé. A második bécsi döntés után alig kezdődött el az új tanév, természeti csapás érte az iskolát: 1940. november 9-ről 10-re virradó éjjel nagy erejű földrengés rázta meg a térséget, a városban a legnagyobb kárt éppen a kollégiumi épület szenvedte. Az 1948-as államosítás után különböző semmitmondó neveket kapott az iskola, de diákjai végig büszkén vallották, hogy ők a Mikóba járnak. Az 1989-es fordulat kétszeresen is változást hozott az intézményben: visszaállt a magyar tannyelvű oktatás, és a gimnáziumi jelleg lehetőséget nyitott a fiataloknak humán értelmiségi pályára is lépni. A 153 éves tanintézmény a történelmi Háromszék egyik legnagyobb és legeredményesebb magyar tannyelvű gimnáziuma, ahol igényes oktató- és nevelő- munka folyik. Az alapítók álma élő valóság.
A Háromszék szerkesztősége
A Háromszék napilap leginkább azzal vívta ki olvasói elismerését, hogy immár több mint két évtizede minden politikai vagy más jellegű hatalmi szférával szemben megőrizte függetlenségét. Ezért ma már nagyon sokan a magyar nyelvterület legbefolyásolhatatlanabb, legfüggetlenebb napilapjának tekintik. Ebből fakadó hitelessége miatt ma is az egyik legnagyobb példányszámban megjelenő erdélyi magyar lap, mely internetes kiadása révén a világ minden sarkán élő magyarokhoz eljut. Valóságos szellemi műhelyként működik, a lap munkatársai mellett számos külső szakértőt, alkotót – történészeket, képzőművészeket, művészettörténészeket, néprajzkutatókat, írókat – megszólítva, bevonva a szerkesztésbe. Nemzeti megmaradást, jövőépítést, a magyarságtudat erősítését célzó eszmeisége értékfelmutatáson alapszik: a magyar sajtóban majdhogynem egyedülálló szombati, Hétvége című melléklete egyebek mellett történelmi, helytörténeti írásoknak, recenzióknak, könyv- és tárlatismertetőknek, népi mesterségeinket, hagyományainkat bemutató riportoknak, többség és kisebbség viszonyát taglaló, az erdélyi magyarság megmaradásának, gyarapodásának útjait kutató publicisztikának ad helyet. A Háromszék következetes elkötelezettje az autonómia eszméjének, mindenkor kész számon kérni azokon is, akik képviseletére vállalkoztak.
Színész-díj: László Károly
Sok tehetséges színészünk van Erdélyben, de kevés az olyan művész, akit nem érdekel a manapság oly divatos celebség, aki képes odahajolni a cipőfűzőjét idegesen babráló kisgyerekhez, az öregotthon lakóihoz, a kórház beteg gyerekeihez. László Károly ilyen művész. Aki ad. Reményt ad, hitet ad, bátorságot ad, utat mutat. Missziót teljesít. Hiszen, az ő szavaival élve, „amikor percenként pusztul el egy futballpálya nagyságú erdő a föld színéről, amikor megállíthatatlanul rozsdásodnak meg a lelkek, szakadnak meg az emberi kapcsolatok, amikor egyre több gyerek dadog, mert nincs, akivel beszélnie, akkor a játékos kedvvel megvert ember nem tétlenkedhet”. László Károly lobog, terjeszti a kultúrát, a szépet, szavai nyomán letörlődnek a könnyek, elviselhetővé válnak a fájdalmak, önfeledt mosoly fakad az emberek arcán. Mert színház az egész világ. László Károly eszerint is él. Színházat varázsol körénk mindenhol. Az utcákon, a tereken, kultúrotthonokban, a kórházakban; neveli a jövő színházközönségét: a gyerekeket. A modern technikai eszközöket nem ellenségnek, hanem partnernek tekinti munkájában. Ezért alapította meg az ország első gyerek-tévészínházát, a Mesekalákát. Hisz az emberben, bennünk. Amatőr, szinte az utcáról behozott színjátszóknak fogta a kezét, egyengette útjukat, színpadi előadásokat rendezett velük. Köszönjük. Köszönjük, hogy bebizonyítottad, nemcsak a mesékben vannak hősök, hanem a való életben is, hogy lobogásod közben van időd rácsodálkozni az emberekre, megszorítani a kezüket. És ezt teszed mindennap, minden ellenszolgáltatás nélkül, hogy közösségedet felemeljed. A mi feladatunk a Pro Urbe-díj, a Jóember-díj és egy tucat más díj kiosztásán kívül, hogy tapsoljunk Neked, mint ahogy tették eleink is, mert kiválóan alakítottál mind a színpadon, mind az életben.
MATEKOVICS JÁNOS ZOLTÁN
Csúcs Mária
Csíkszeredai újságíró, televíziós szerkesztő, rendező, a Duna TV székelyföldi munkatársa. Csíkszeredában született. Férje, Csúcs Péter szintén a sajtóban dolgozik operatőr-vágóként. Három gyermekük: Endre, Péter és István. Endre a stáb tagja is 2010-től. 1984-ben Csíkszeredában, a Matematika-fizika Líceumban (jelenleg Márton Áron Gimnázium) érettségizett, 1990-ben a Brassói Transilvania Egyetem Gépgyártás-technológia Karán szerzett üzemmérnöki diplomát, 1995–1997-ben a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium újságíró szakán tanult és szerzett oklevelet. 2000–2002-ben Budapesten, a Sára Sándor alapította Dunaversitas Mesterkurzuson televízió- és filmrendezést tanult. 2000-től a Román Televízió magyar adásának tudósítója. 1993-ban társalapítója volt Csíkszereda első helyi televíziójának, a Csíki TV-nek. 2001-ig a Csíki TV szerkesztőség állandó munkatársa, szerkesztője és műsorvezetője. 1995-től a Duna Televízió csíkszeredai tudósítója. 2001-től a Magyar Televízió Határon túli műsorainak tudósítója, 2011-től az MTVA tudósítója. Híradós anyagok, tudósítások, riportok mellett számos dokumentumfilmet is készítettek. Jelszavuk: Minden, ami mozog. Emlékezetes tudósításaik a közelmúltból: Húsvéti eledelszentelés Csíkszeredában, Tempfli Imre prédikációja a 445. csíksomlyói búcsún, a Csíki harangszó története, a Kegyszobor története.
Zorkóczy Zenóbia színművésznő
Büszke vagyok arra, hogy a művésznővel évfolyamtársak voltunk a kolozsvári Babeş–Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán működő színházi tanszéken. 1999-ben államvizsgáztunk mindketten: ő Thália papnője lett, én pedig teatrológus, színházkritikus. Kolléganőm szakmai pályafutása nem mindennapi tehetségről, kitartásról, felkészültségről és elhivatottságról árulkodik. Jelen voltam olyan előadásán, amikor a zsúfolásig telt ház miatt csak a terem kitárt ajtaján kívülről tudtam megtekinteni a produkciót. Megnéztem egy-egy előadását olyan falvacskákban, ahol talán évtizedek óta, vagy esetleg még soha nem fordult meg színházi produkció vagy előadóművész. Alkotói, előadói palettája roppant változatos, termékeny, kulturális célkitűzései között jelentős szereppel bír az általa megálmodott és megvalósított egyszemélyes kulturális program, amely esélyegyenlőséget ad a vidéken és a szórványban élő magyar embereknek is a magyar kultúra és irodalom mélyebb, alaposabb megismerésére. Zorkóczy Zenóbia előadói repertoárja 14 műsort tartalmaz, amelyek között akad monodráma, forradalmi és szerelmi líra, magyar sanzonok gyűjteménye, adventi műsor, irodalmi összeállítás, költői est, vidám, zenés bohózat és interaktív gyermekműsor is. Önálló műsoraival fellépett már Erdélyben, Ausztriában, Magyarországon, Németországban, Svájcban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Kanadában. Végezetül, de nem utolsósorban megemlíteném, hogy Zorkóczy Zenóbia nevéhez fűződik a kovásznai székhelyű Laborfalvi Róza Alapítvány létrehozása. A színművésznő által vezetett kulturális, művelődési és hagyományőrző intézmény célja a kultúra szeretete vidéken, az interkulturális tevékenység, valamint a kulturális esélyegyenlőség megteremtése.
K. KOVÁCS ISTVÁN teatrológus

2012. november 3.
Átadták a Bethlen Gábor Alapítvány idei díjait
Sára Sándor filmrendezőnek, Péntek János nyelvtudósnak és Jurij Poljakov orosz írónak, kritikusnak ítélték oda idén a Bethlen Gábor-díjat.
Az erdélyi fejedelem nevét viselő alapítvány díjait pénteken adták át a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Lezsák Sándor Országgyűlési képviselő, a kuratórium elnöke a díjátadó előtt felidézte, éppen 110 évvel ezelőtt született Illyés Gyula, aki az ország függő helyzetében a magyarság „egyszemélyes intézménye" volt. Illyés nélkül nem jöhetett volna létre 1979 májusában a Fiatal írók találkozója, és lélekben ott volt 1987-ben a lakitelki sátorban is – hangsúlyozta.
Emlékeztetett arra, hogy az illyési életmű része a Bethlen Gábor Alapítvány is, amely Bakos István kezdeményezésére jött létre az író szellemiségében 30 éve. Sára Sándort Bakos Edit, az Uránia mozi igazgatója „művészt teremtő emberként" jellemezte, legyen szó akár fotóról, játékfilmről vagy dokumentumfilmről.
Operatőrként különleges látványteremtő képességét adta pályatársai alkotásaihoz, 1993-ban pedig „az összmagyarságnak szóló" Duna Televízió meghatározó elnöke lett – szólt a díjazottról. A Péntek Jánost méltató Kiss Jenő nyelvész elmondta, a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetemen tanító nyelvtudós a romániai magyar nyelvtudomány vezető alakja, az erdélyi magyar értelmiség és magyar nyelv ügyének fáradhatatlan munkása, akit a Magyar Tudományos Akadémia 2004-ben választott külső tagjainak a sorába.
Jurij Poljakov író, a Lityeraturnaja Gazetta főszerkesztőjének méltatásakor Bíró Zoltán irodalomtörténész, az alapítvány kurátora elmondta, hogy az alapítvány fennállása óta először orosz írónak ítélték oda a díjat.
Munkái tanúsága szerint értéktudatában és szellemében közel áll az alapítvány szellemiségéhez.
A Társaság az orosz magyar kapcsolatokért nevű társaság elnöke.
Márton Áron-emlékérmet adományoztak Pákh Tibor jogásznak a nemzeti ellenállás jelképes alakjának, Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész laudációját Petrik Béla kurátor olvasta fel. Elhangzott, hogy Pákh Tibor ez ideig még nem részesült semmilyen kitüntetésben. Pákh hosszú időn keresztül szinte egyedül képviselte a nemzeti ellenállást.
1960-ban letartóztatták az államrend megdöntésére irányuló összeesküvés miatt, és 15 év börtönbüntetésre ítélték, de a nyolcvanas években is számos alkalommal tartóztatták le ellenzéki tevékenysége miatt. Kunckelné Fényes Ildikó fizikus, a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetségének elnöke Zika Klára közíró méltatása szerint a díjazott 1945-ben emigrált Németországon keresztül Venezuelába. Egyetemistaként részt vett az 56-os menekültek segítésében, majd a venezuelai magyarság életének oszlopos tagja lett, és jelentős szerepét vállalt Mindszenty bíboros ottani látogatásának szervezésében. Agócs Sándor költő, szerkesztő az Antológia Könyvkiadó vezetője Márton Áron-emlékéremben részesült. Ács Margit író elmondta, hogy rendszerváltó, aktív értelmiségiként 1990-ben Lakitelken nyomdát teremtett, az ő szakmai tudásának köszönhető, hogy néhány év alatt professzionális könyvkiadóvá fejlődött. Szellemileg előkészítette és támogatta a Népfőiskola programját és a népi nemzeti értelmiséget. A Tamási Áron-díjjal kitüntetett Szakolczay Lajos közíró, kritikus az őt laudáló Márkus Béla irodalomtörténész szerint a különböző művészi területek: az irodalom, az opera, a festészet, a szobrászat között egyaránt otthonosan mozog. Munkássága során Szakolczay Lajos az elcsatolt területeken élő és a nyugati magyarságot is igyekezett a „nemzet vérkeringésébe bekötni".
A Bethlen Gábor Alapítvány 1980-ban kezdte meg működését azzal a céllal, hogy anyagi, szellemi támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállaljon a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép-európai szellemi együttműködésben és a határon túli magyarság anyaországi megismertetésében. A Márton Áron-díjat 1988-ban alapították, a Tamási Áron-díjat pedig két évvel később hozták létre. MTI

2012. november 6.
Kárpát-medencei médiaműhelyek találkozója
Kétnapos konferenciát tartanak szerdától Esztergomban a Kárpát-medencei médiaműhelyek munkatársai, a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) rendszeresen kapcsolatban álló külhoni tudósítók és televíziós műsorkészítők.
A november 7-én kezdődő, a Szent Adalbert Konferenciaközpontban tartandó rendezvény célja kötetlen találkozás keretében megteremteni a szakmai tapasztalatcsere és az MTVA műhelyvezetőivel való találkozás lehetőségét.
Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója nyitja meg a rendezvényt, majd Barlay Tamás, a Kós Károly Kollégium elnöke köszönti a megjelenteket. A közmédia külhoni stratégiájáról és a pályázati lehetőségekről Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgató-helyettese, a stratégiai és projektiroda igazgatója és Néder Sarolta vezérigazgató-helyettes tart tájékoztatót.
Délután Böjte Csaba ferences szerzetessel találkoznak a résztvevők, majd Czakó Gábor író, publicista tart előadást a magyar nyelv rendszeréről, ezután a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, Kántor Zoltán ismerteti a Kárpát-medence magyarságának aktuális állapotáról szóló felmérés eredményét.
Csütörtökön ülést tart a Kós Károly Kollégium, utána a résztvevők kötetlen formában találkoznak az MTVA főszerkesztőivel, a külhoni műsorok felelős szerkesztőivel, majd a Parlamentbe látogatnak, ahol fogadja őket Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
A Kós Károly Kollégium a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testülete. Feladata a külhoni magyarsággal foglalkozó műsorok és hírügynökségi tartalmak elemzése. A testület figyelemmel kíséri a határon túl élők sokszínű megjelenítését, valamint a külhoniak tájékoztatásának szempontjait.
A testület javaslatokat tehet és véleményezheti a közmédia műsorpolitikájának egészét, de az egyes műsorokat is. Tagjainak célja a külhoni és az anyaországi magyarság kapcsolatának erősítése, ehhez javaslatokkal látják el a közmédiát. A Kós Károly Kollégium ugyancsak feladatának tekinti a külhoni médiaműhelyek és a közmédia kapcsolatának erősítését.
A tizenegy tagú testület elnöke Barlay Tamás, az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli főszerkesztője, titkára pedig Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, határon túli különmegbízottja. A testületben hét tag a külhoni magyarságot képviseli, három az MTVA-t, egy pedig a Duna Televíziót.
rtve.hu

2012. december 4.
Szász Jenő pálfordulása: RMDSZ-szavazatra buzdít az MPP volt elnöke
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) volt elnöke szerint az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) nincs esélye bejutni a bukaresti parlamentbe, ezért szerinte a Tőkés László védnöksége alatt álló alakulatra leadott szavazatok egyes román pártok jelöltjeit juttatnák mandátumhoz. Miközben sokan háttéralkut sejtenek Szász állásfoglalása mögött, a polgári alakulat vezetői megosztottak a tekintetben, kire szavazzanak az MPP hívei a december 9-i parlamenti választáson. Szász Jenő álláspontja azért érdekes, mert az MPP vezetőjeként évekkel ezelőtt meghirdette a választás szabadságát az RMDSZ-szel szemben, és egyik legkritikusabb ellenfele volt a szövetségnek.
Szász Jenő burkoltan arra biztatja az erdélyi magyarokat, hogy az RMDSZ-re szavazzanak a vasárnapi parlamenti választáson. Az MPP volt elnöke szerint az EMNP-nek nincs esélye bejutni a bukaresti törvényhozásba, ezért szerinte az alakulatra leadott szavazatok egyes román pártok jelöltjeit juttatnák mandátumhoz.
A nemrég a Nemzetstratégiai Intézet irányításával megbízott politikus a Duna Televíziónak adott, vasárnap esti nyilatkozatában úgy vélekedett, az erdélyi magyaroknak olyan pártra kell szavazniuk december 9-én, amelyik teljesíteni tudja a bejutás követelményeit. Úgy vélte, egyedül az RMDSZ képes erre, mivel szerinte az EMNP nem tudja átlépni a hat képviselői és három szenátori mandátum megszerzését feltételező alternatív küszöböt.
Szász abban látja a bajok forrását, hogy a júniusi önkormányzati választásokon nem alakult meg az általa szorgalmazott „jobboldali koalíció” az MPP és az EMNP között, amely rákényszerítette volna az RMDSZ-t arra, hogy elfogadja a „magyar válogatott” felállítását. „Igazi jó megoldás nincs az erdélyi magyarság számára, mert valami többre volna szükség, mint amit az RMDSZ az utóbbi 22 évben produkált, de én azt látom, hogy ha a kisebbik rossz mellett kell az ember letegye a voksát, akkor fontoljuk meg az erdélyi egyházak üzenetét, miszerint fontos, hogy az erdélyi magyarságnak képviselete legyen a parlamentben. És ha azt nézzük, hogy melyik párt tudja ezt a lehetőséget biztosítani az erdélyi magyaroknak, ha nem is nyugodt lelkiismerettel mondom, de látszik, ezt az RMDSZ tudja megtenni” – jelentette ki Szász.
A kérdés különben megosztja az MPP-t. Biró Zsolt, az alakulat jelenlegi elnöke tegnap a Krónikának nyilatkozva igazat adott elődjének, és nyíltan arra biztatta a párt valamennyi tagját és szimpatizánsát, hogy szavazzon az RMDSZ-re. „Ha a magyarság a romániai lakosság mintegy 6 százalékát teszi ki, és a bejutási küszöb 5 százalék, akkor csak az RMDSZ-nek van esélye bejutni a törvényhozásba. A néppártiak által hangoztatott 6:3-as alternatív küszöb teljesítése gyakorlatilag lehetetlen” – állítja Biró. Hozzátette, az MPP nem azért nem állított saját jelölteket, mert elégedett az RMDSZ eddigi tevékenységével, hanem a választási matematikából adódó meggondolásból.
Az MPP háromszéki szervezete szavazásra buzdít ugyan, de nem foglal állást egyik magyar párt mellett sem. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke a Krónikának elmondta, fontosnak tartják a részvételt, mozgósító üzenetet fogalmaznak meg, és arra biztatják tagjaikat, hogy magyar jelöltre szavazzanak.
„Az RMDSZ elleni kifogásainkat számtalanszor megfogalmaztuk, az EMNP viszont megosztotta a nemzeti oldalt. Az önkormányzati választások előtt össze kellett volna fognunk, hogy eséllyel vehessük fel a versenyt az RMDSZ-szel” – jelentette ki Kulcsár. Közben viszont Nagy István, a Kolozs megyei Szék község MPP-szervezetének elnöke tegnap arra buzdította a párt tagjait és szimpatizánsait, hogy az EMNP-re szavazzanak.
Szász Jenő állásfoglalása különben azért érdekes, mert az MPP vezetőjeként évekkel ezelőtt meghirdette a választás szabadságát az RMDSZ-szel szemben, és egyik legkritikusabb ellenfele volt a szövetségnek. Politikai ellenfelei azonban az elmúlt időszakban azzal vádolták, hogy látványosan közeledett az RMDSZ-hez. Erre utal sokak szerint, hogy Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor a kampány idején többször üdvözölte, miszerint Szász „megértette az egység szükségességét”, és az MPP nem indult a parlamenti megmérettetésen.
Sokan azt sem tartják véletlennek, hogy az RMDSZ-többségű, székelyudvarhelyi képviselő-testület – az EMNP heves ellenzése közepette – a napokban megszavazta, hogy a Szász vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány ne készpénzben törlessze a városkasszával szemben felhalmozott 345 ezer lejes adótartozását, hanem egyik csereháti ingatlana három lakrészével.
Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az MPP október közepén rendezett Országos Tanácsa döntései közül azt nevezte a legfontosabbnak, hogy az alakulat megőrizte szervezeti önállóságát. Kelemen akkoriban úgy nyilatkozott, hogy az MPP éléről történt visszavonulása előtt hosszú megbeszélést folytatott Szász Jenővel, és ez alapján úgy látja, hogy a decemberi parlamenti választások után lehetőség nyílik az RMDSZ és a polgári alakulat közötti párbeszédre, és több kérdésben együttműködhetnek. A stafétát Szász átadta Biró Zsoltnak, aki MPP-elnöki minőségében október végén az együttműködési lehetőségekről tárgyalt Kolozsváron Kelemen Hunorral.

2012. december 13.
A diaszpóramagyarság érdekében együttműködik a Nemzetpolitikai Államtitkárság és az MTVA - Együttműködik a jövőben a diaszpórában élő magyarság tájékoztatása érdekében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak a Nemzeti Regiszter című honlapot működtető Nemzetpolitikai Államtitkársága a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA).
Az erről szóló megállapodást Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója csütörtökön, sajtótájékoztató keretében írta alá Budapesten, a Magyarság Házában.
Az együttműködés értelmében a felek megosztják egymással a külhoni magyarság életét érintő információkat, és azokról kölcsönösen tájékoztatják nézőiket, hallgatóikat, olvasóikat.
Répás Zsuzsanna a tájékoztatón elmondta: a kormány célként határozta meg a szorosabb kapcsolattartást a korábban méltatlanul háttérbe szorult diaszpórával, ennek érdekében tavaly novemberben hozta létre államtitkársága a világban élő mintegy 2,5-3 millió magyar tájékoztatása érdekében a Nemzeti Regisztert.
A honlapra bő egy év alatt több tízezren regisztráltak az egész világból, a felület mára nemcsak az ügyintézést könnyíti meg, de tájékoztatást nyújt például a magyarországi ösztöndíj-lehetőségekről, és a diaszpóra szervezeteinek is lehetővé teszi a bemutatkozást, programok szervezését, eseménynaptár feltöltését. A helyettes államtitkár hozzátette: a második, harmadik generációs, a magyar nyelvet már nem elsőként elsajátítók, de gyökereikhez ragaszkodók angol nyelven is tájékozódhatnak a nemzetiregiszter.hu oldalon. Az államtitkárság feladatának tekinti az információs csatornák összekötését, ezt a célt szolgálhatja az MTVA-val és a Duna csatornákkal való együttműködés.
Böröcz István azt hangsúlyozta: az MTVA közszolgálati feladatának tekinti a nemzetpolitikai célok megvalósításának segítését éppúgy, mint a közszolgálati kódexben foglalt más előírásokat. Ennek érdekében mintegy másfél éve intenzív munka folyik a külhoni tudósítói hálózat, valamint más médiaműhelyek összefogásáért és hatékony működtetéséért - fűzte hozzá.
Arról is beszámolt, hogy a Duna TV-n és a Duna World-ön párhuzamosan sugárzott Felszállott a páva versenysorozat múlt szombati megmérettetésére a világ huszonkilenc országából érkeztek szavazatok sms-ben, a közmédia így arra számít, hogy az e heti döntőt, amelyet a Duna két csatornája, valamint az M1 párhuzamosan közvetít, még nagyobb érdeklődés övezi.
Mint mondta, a közmédia nagy reményeket fűz a Duna Világrádióhoz is, amely a televízióhoz hasonlóan szintén műholdon fogható a világ minden pontján. A rádió és a televízió a hagyományait őrző, de magyarul már nem tudó diaszpórát is el kívánja érni, így híreit angolul is sugározza.
Az együttműködésnek a Duna Televízió Zrt. is részese, így azt Dobos Menyhért vezérigazgató is záradékolta - tette hozzá Böröcz István.
A megállapodás a többi között azt rögzíti, hogy az államtitkárság a Nemzeti Regiszterhez beküldött eseményekről tájékoztatja az MTVA-t. A nemzetiregiszter.hu-ról a jövőben azonnal eljuthatnak a látogatók a Duna World honlapjára, és a Duna Világrádió is hallgathatóvá válik a honlapról. Amennyiben a közmédia a Nemzeti Regisztertől kapott segítséggel készít műsort, feltünteti a regiszter logóját.
(MTI)