Elutasították Soós óvását
A Központi Választási Iroda (BEC) minden óvást elutasítva pénteken hivatalosan is kihirdette a romániai önkormányzati választások végeredményét. Soós Zoltán marosvásárhelyi független jelölt óvását is bizonyítékok hiányában, egyhangúlag utasították el.
A leadott érvényes szavazatok száma és a mandátumok eloszlása sem változott a csütörtökön ismertetett nem hivatalos végeredményekhez képest – tájékoztatta az MTI-t Iulian Ivan, a BEC szóvivője.
Az MTI kérdésére, hogy a bíróság utólag elrendelheti-e a választás megismétlését, a szóvivő azt mondta: ilyen döntést csak a BEC hozhatott volna. Hozzátette: a törvény szerint a Központi Választási Iroda kirázólagos illetékességébe tartozik minden olyan óvás kivizsgálása és elbírálása, amely felveti a mandátumelosztást befolyásolni képes választási csalás gyanúját. A testületnek a választási procedúra befejeztével lejár a mandátuma. Ez csak néhány hét múlva következik be, ugyanis a Temesvártól tíz kilométernyire lévő Temesságon és a Buzău megyei Vâlcelen második fordulót is kell rendezni, mert mindkét településen a két-két legjobban szereplő jelölt azonos számú szavazatot szerzett.
A BEC pénteken 54, a választás megismétlését, és 57, a szavazatok újraszámolását kérő óvást bírált el és utasított el. A csütörtökön ismertetett, most hivatalossá vált végeredmény szerint az RMDSZ megyei és bukaresti listáira összesen 411 823-an voksoltak, ez az országosan leadott szavazatok 4,99 százaléka. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei listáira 38 215 szavazat érkezett, ez országos összesítésben a voksok 0,46 százalékát teszi ki, míg a Magyar Polgári Párt (MPP) listáira 16 824-en szavaztak, ez országos szinten a voksok 0,2 százalékát jelenti.
A magyar pártok megyei jelöltlistái által összesített csaknem 467 ezer szavazat országos szinten a szavazatok 5,65 százalékát teszi ki.
MTI
Székelyhon.ro

Választási kerekasztal: a román-magyar verseny mozgósít. De a magyar-magyar?
Miért nem született több új párt, és miért nem voltak eredményesebbek? Kik mentek el szavazni, és kik maradtak otthon? Politológusokkal beszélgettünk.
A június 5-i önkormányzati választásokról szervezett kerekasztal-beszélgetést a Transindex és az Erdély FM a választásokat követő csütörtökön. Barna Gergő szociológus, Illyés Gergő, Székely István, Székely István Gergő és Toró Tibor politológusok a kerekasztal alább olvasható első részében a törvényi háttérről és a részvételről beszélgettek. Az átirat második részében a magyar pártok szerepléséről lesz szó, míg a harmadik rész a román pártok szereplését, illetve ennek következményeit elemzi. A beszélgetést Balázsi-Pál Előd moderálta.
AZ ELŐZMÉNYEK: PÁRTALAPÍTÁS, KAMPÁNYSZABÁLYOZÁS
Székely István: Módosították a feltételeket, teljesen liberalizálták a pártalapítást. Ezért azt gondoltuk, nagyon sok helyi pártot fognak majd bejegyezni. Nyugat-Európában és Magyarországon, ahol a civil szervezetek is indulhatnak a választásokon, a tízezer lakos alatti települések esetében nyolcvan százalék feletti a függetlenek és a helyi szervezetek, koalíciók aránya.
Romániában is elmozdulni látszik a pártrendszer ebbe az irányba. Ezelőtt négy évvel a megyei tanácsok esetében (ha az összes függetlent egynek számoljuk) harminckét szervezet indult, és tizenhat szerzett mandátumot, most pedig hatvanhárom szervezet indult, és huszonhét szerzett mandátumot. Ez azt jelenti, hogy majdnem megduplázódott az indulók és a mandátumot szerzők száma, de távolról sem aprózódott fel olyan mértékben a politikai mezőny, mint ahogy azt eredetileg gondoltuk.
Valószínűleg ez azzal magyarázható, hogy a romániai önkormányzatok nagyon erősen központfüggőek, ki vannak szolgáltatva a mindenkori kormánytöbbség kényének-kedvének. Ezért azok a helyi csoportok, akik fantáziát láttak az önkormányzatokban, inkább valamelyik országos párt színében próbáltak indulni, és nem helyi pártot jegyeztek be, amelyik nincs bekötve az országos pártstruktúrába. Volt egy másik kérdés is, a támogató aláírások kérdése: mennyire nehezíti ez meg az indulást? A magyar szervezetek esetében azt látom, hogy ott, ahol találtak jelöltet, az aláírásokat is sikerült összegyűjteni. A megyei tanácsok esetében viszont komoly gond volt: az RMDSZ nem tudott jelöltlistát állítani a Kárpátokon kívül, ezért vesztett tízezer szavazatot, illetve nem tudott megyei tanácsosi listát állítani Krassó-Szörényben és Szebenben sem. Ennek ellenére el lehet mondani, hogy ott, ahol kellő számú választó is volt, az aláírásgyűjtés formalitásnak bizonyult, hiszen ezeket az aláírásokat senki sem ellenőrizte.
A harmadik, amire kitérnék a szabályozás kapcsán, az a kampányfeltételek teljes átírása. Mivel az állam bizonyos feltételek mellett megtéríti a kampányköltségeket, ezért érdeke volt, hogy minél több tételt „kilőjön”, csökkentve ezáltal saját költségeit. Olyan elemeket vettek ki, amely hiánya nagymértékben megnehezítette a kampányt: az óriásplakátokat, a molinókat, illetve szűkre szabták a plakátozási helyeket. Ami a magyaroknak nagyon hátrányos volt, az a kulturális rendezvények teljes tilalma, és ezt elég komolyan is vették. A régi választási kampányok arról szóltak, hogy mondjuk Dancs Annamari az egyik irányból, a Gruppenhecc a másik irányból, az Operettissimo pedig a harmadikból „szántja fel” Erdélyt. Ami eszköz maradt, az nagyon erősen a door to door irányába viszi el a kampányt.
Az új szabályozásnál fennállt annak a veszélye, hogy olyan mértékben szűkíti a kampánylehetőségeket, hogy az nagyon alacsony részvételt eredményez. Ez nem történt meg, tehát nem kérdőjeleződik meg ez a szabályozás, szerintem ez marad a továbbiakban is. Mindez az adatbázisok fontosságát és a door to door kampányt erősíti.
Moderátor: A door to door kampánynak nincs olyan veszélye, hogy a pártok négyszemközt még nagyobbat tudnak lódítani a választópolgároknak, mint ahogy azt a nyilvánosság előtt megengedhetnék maguknak?
Toró Tibor: Szerintem nincs. Ha van olyan párt, amelyiknek van akkora apparátusa, hogy minden családdal negyed órát, húsz percet beszélgessen, hogy legyen impaktja is a beszélgetésnek, az eddig is csinálhatta volna ezt. Az új kampányszabályozás kulcsa, hogy az elején úgy tűnt, hogy a kispártokat fogja segíteni, kiegyenlítődik a mezőny, de végül azok tudtak jól szerepelni, akik azelőtt is tudtak mozgósítani, akik ezt a door to door kampányt már tudták művelni, akik már rendelkeztek adatbázisokkal, akik úgymond „el tudták hozni a halottakat szavazni” azelőtt is. Szerintem ez a szabályozás teljesen át fogja alakítani a kampányt.
Székely István: Ami magyar mozgósítás szempontjából nincs megoldva, az az interetnikus nagyvárosok lakónegyedei. Monostor nyolcvanezres lakosából például nagyon nehéz kimazsolázni a tízszázaléknyi magyart, a lépcsőházakba be sem lehet menni, hiszen ezek zártak.
Toró Tibor: Ha így marad a szabályozás, előbb-utóbb nagyobb hangsúlyt fog kapni az, hogy újra tömegbázisod legyen valamilyen formában, tehát az, hogy jobban belemenj a közegbe, ismerd a házmestereket, utcafelelőseid legyenek, foglalkoztasd az embereket négy éven keresztül.
Illyés Gergő: Ami viszont látszik, hogy az éppen hivatalban levő polgármestereknek van arra lehetősége, hogy kulturális rendezvényt vagy bármi mást szervezzenek. Persze nem kampányrendezvényként, hanem városnapok vagy bármi más címen, de tudjuk, hogy a hatás hasonló, s mivel leszűkítették a kulturális rendezvények megszervezésének a lehetőségét, előnybe hozták a hivatalban levő városvezetőt.
Moderátor: Az új pártok megjelenése nem kellett volna egyfajta felhajtóerőt jelentsen a szavazói kedv szempontjából? Székely István Gergő: Éppen azoknak kedvezett kevésbé az új kampányszabályozás, akik újonnan akartak belépni, hiszen pontosan nekik jött volna jól, ha néhány óriásplakátjuk lett volna, és egy kicsit jobban láthatóvá válnak.
Viszont ehelyett az történt, hogy teljesen új csatornákon kellett megkeresni az embereket, és ez pont az újakat érintette hátrányosan, hiszen ha egy új párt megjelenik, annak általában nincsen apparátusa. A Bukarestben megjelent Uniunea Salvati Bucurestiulnak (USB) előtte is léteztek a struktúrái, ezzel magyarázható, hogy ott sikeres volt egy új párt. A román médiában amúgy komoly kérdésként merült fel, hogy Kolozsváron miért nem jelent meg egy ehhez hasonló kezdeményezés, mert itt is lett volna táptalaja. Székely István: Mert Boc becsatornázta.
Toró Tibor: Bukarestben azért tudtak átalakulni párttá, mert már be volt épülve a társadalomba, ez sehol máshol nem volt meg.
A VÁLASZTÁSI RÉSZVÉTEL
Barna Gergő: Nem tartom kicsinek ezt a részvételt. Ha 1996-tól 2016-ig nézzük ezt a húsz éves trendet, akkor láthatjuk, hogy nagyjából ötven és hatvan százalék között mozgott az önkormányzati választásokon a részvétel. Érdekes, hogy ez sokkal stabilabb, mint a parlamenti választásoknál, ahol volt egy jelentős zuhanás, majd 2012-ben egy jelentős emelkedés. Ha korrigált mutatókkal, 16 millió szavazópolgárral számolunk (nem tudjuk pontosan, hogy hányan laknak Romániában, de a 18 millió választópolgár nem reális), ez már 55-56 százalékos részvételnek felel meg, és ez lehet több is.
Ezenkívül van még két dolog, mind a kettő érdekes, és hosszútávon következményei lehetnek magyar szempontból is.
Az egyik feltételezésünk nekünk az volt, hogy figyelembe véve, hogy 2012-től jelentkezett egy elég jelentősen emelkedő tendencia: mind az önkormányzatin az USL-hullámban, mind a parlamentin, mind az EP-választásokon, mind az elnök-választásokon nőtt Romániában a választási részvétel, tehát azt feltételeztük, hogy ez a tendencia fog folytatódni.
Ebben az esetben tévedtünk, ez a tendencia megtört, és úgy tűnik, hogy kisebb volt ez az önkormányzati választásokon való részvétel mint a 2012-es. Kérdés, hogy mi lesz ősszel, de én most inkább arra hajlok, hogy ősszel sem lesz olyan nagy, mint 2012-ben.
Ami magyar szempontból érdekes, viszont rossz hír, az az, hogy az olló nyílik ki, és a magyarok részvétele egyre inkább elmarad a román részvételtől. Ennek majd a parlamenti választásokon lesz jelentősége.
Székely István Gergő: Ezt azért annyival árnyalni kell, hogy az interetnikus közegben szerintem éppenséggel nem maradt el, mint az előző választáson. A magyar tömbvidék az, ami lefelé húzza a részvételi arányt. Etnikailag vegyes közegben viszont éppen a részvétel a kulcsa, hogy néhány nagy városban jobb eredményt lehetett elérni, mint négy éve.
Moderátor: Kérdés az, hogy mi számít tétnek? A magyar-román verseny számít tétnek, vagy adott esetben számíthat tétnek a magyar-magyar verseny is?
Toró Tibor: Attól függ, hogy hol van, és milyen jelöltek vannak. A részvétel is azért volt alacsony országosan, mert nem volt tétje a választásoknak, főleg abban az értelemben, ahogy a PNL szerepelt az elmúlt egy-másfél évben. Ez a 2008-as helyzethez hasonlítható.
Ugyanígy nem volt tétje, vagy nem volt annyira tétje magyar szempontból Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön. Ott, ahol kiegyensúlyozottabbak voltak a jelöltek, ott nagyobb volt a részvétel.
Barna Gergő: Amikor kilencet elütötte az óra, az RMDSZ már kiírta a Facebookra, hogy 54 polgármestere van. Nyilván ezek azok a települések voltak, ahol egy jelölt volt, és érdemes megnézni ezeken a településeken a részvételi adatokat.
Székely István: Van egy feltételezésem: érdekes, hogy Hargita megyében a román részvétel lenyomta a magyart, és ugyanez érvényes Bodzavidékre Háromszéken, ahol szintén nagyobb volt a román részvétel, mint a magyaroké a megyében. Ugyanakkor az is látható, hogy az elmúlt években is a tömbben volt nagyobb probléma, és nem interetnikus környezetben.
Megfogalmazható-e az, hogy az interetnikus verseny mobilizál? A magyar-magyar verseny szerintem nem, hiszen többnyire személyeskedésbe torkollik, de interetnikus környezetben a magyar részvétel jobban tartja magát a románhoz. Először látjuk azt, hogy Hargitában és Háromszéken is megnőtt a különbség a magyar és a román részvétel között, illetve, hogy Marosvásárhelyen kiemelkedő részvétel volt.
Barna Gergő: Szerintem Hargitában és Kovásznában nem volt nagy a román részvétel, hanem kicsi volt a magyar.
Toró Tibor: A magyar részvétel is ott volt magasabb, ahol kisebbségben vannak, a román részvétel is ott magasabb, ahol kisebbségben vannak, mivel magyar többségű megyékről van szó.
Barna Gergő: Az a kérdés, hogy mit értesz interetnikus közegen? Ahogy mi elemeztük a részvételi adatokat, az látszott, hogy ahol 40-60 százalék közötti a magyarság számaránya, ott a részvétel is nagyobb. Ahol van etnikai tétje a választásnak: ha a magyarok mobilizációja magasabb, akkor nagyobb az esélye, hogy hatalmi pozícióba kerüljenek.
Toró Tibor: Meg lehet nézni azt is, hogy ahol a Néppárt erősebb jelöltet állított, ott magasabb volt a részvétel. Székely István: Én azt mondanám, hogy nagyobb mértékben demobilizál a tétnélküliség, mint a versenytárs hiánya. Mert az önkormányzati választások sajátossága, hogy háromszáz szavazattal ugyanazt az egy polgármestert és x tanácsost választod meg, mint háromezerrel.
Barna Gergő: De az a tétje, ha van egy erős ellenjelölt, nem? Hogy megnyered, vagy nem nyered. Ha egyedül vagy, akkor két szavazattal is tudsz nyerni.
Székely István Gergő: A parlamenti választások esetében kicsit másképp van, mert ott akkor is van tét, ha mindenki magyar a településen: hogy országosan hány szavazat keletkezik, mennyivel jutsz be, vagy nem jutsz be.
Barna Gergő: De azért még vannak különbségek, ott van például Gyergyóremete, ahol 63 százalékos volt a részvétel, s nem volt másnak esélye nyerni, mint az RMDSZ-nek. Ezt csak azért mondom, mert az is fontos, hogy tematizálja a jelölt, hogy mi a tét. Mert el lehet adni a tétet másképp is. De akár Kolozsvárt is vehetjük egy példának. Itt mi volt a tét? Itt az RMDSZ és Horváth Annáék meg tudták fogalmazni a tétet, és ezért volt a magyarok részvétele akkora, mint 2012-ben és nem mint 2008-ban. Illyés Gergő: Nagyváradon például nem tudták megfogalmazni, hogy mi a tét, és a PNL kétharmadot szerzett, de erről senki nem beszél.
Székely István Gergő: Nem akarom megkérdőjelezni az interetnikus versenyt, hogy az jobban mobilizál. Viszont végeztem néhány nagyon egyszerű számítást, ami némileg árnyalja ezt az állítást. A jelenlegi és a múltkori választási részvételt hasonlítottam össze, és azt néztem meg, hogy mennyivel csökkent a részvétel, illetve hogy mennyivel csökkent az RMDSZ-nek az eredménye, és a kettőt arányítottam. És az jött ki, hogy messze Kolozsvár a legjobb, vagyis itt csökkent a legkevésbé az RMDSZ szavazóinak a száma, mármint ami az abszolút szavazatszámot illeti, miközben a részvétel meg a román szavazószám lecsökkent. A másik véglet, ami megint nagyon egyértelmű, az Várad. Viszont ha tovább nézem az erdélyi nagyobb városokat, Várad mellett az egyetlen, ahol negatív ez a arány, az Vásárhely. És Szatmár sem található a nagyon magasan pozitívak között, megelőzi Temesvár, Zilah, Arad.
Székely István: Nekem Kolozsvárral az a bajom, hogy az, amit te alapnak veszel, és amihez viszonyítasz, az nagyon alacsony szint. 2012-ben az RMDSZ padlót fogott Kolozsváron. Nincs értelme abszolút számokban gondolkodni, ha nem egyforma a részvétel.
Amikor egy adott település magyar lakosságához méred a részvételt, és azt nézed, hogy száz magyarból hány szavaz magyar szervezetekre, akkor két olyan hely van, ahol „dugi” szavazattal lehet számolni: Szatmár megye, és Kolozsvár. Szatmáron sok olyan személy szavaz magyarokra, aki a népszámlálás alkalmával németként határozta meg magát, Kolozsváron pedig van 5000 olyan személy, aki nem nyilvánította ki nemzetiségét, de vélhetően többségében magyar.
Székely István Gergő: Igazad van, hogy 2012-ben viszonylag gyenge eredmény volt Kolozsváron. Én azt vettem alapnak, és azt néztem, hogy csökken-e tovább a 2012-es alapszinthez képest, és Kolozsváron nem csökken. A legtöbb helyen ugyanis abszolút szavazatszámban csökkenés van még a 2012-es alacsony viszonyítási alaphoz képest is. de vannak olyan helyek, ahol ez kevésbé látványos: Kolozsváron nem nyílt tovább az olló a román és magyar részvétel között, vagy még talán jobb is lett a magyar mobilizáció. Váradon viszont nagyon kinyílt az olló.
Toró Tibor: Jobban kinyílt, mint ahogy a részvétel csökkent.
Székely István Gergő: Pontosan. És azt akartam mondani, hogy furcsa módon ez még Vásárhelyre is igaz, vagyis gyengébb, mint az előző választáson.
Van még egy hipotézisem, hogy miért alacsonyabb a magyar részvétel folyamatosan, mint a román: Székelyföldön mindenki egy virtuális magyarországi médiatérben él. Hiába, hogy a magyar tévében is szó van arról, hogy Romániában lesznek választások, de mégsem olyan súllyal jelenik meg, mint a román hírtévékben.
Barna Gergő: Nemcsak Székelyföld, hanem a határmentén Partium is egy virtuális magyarországi médiatérben él.
Székely István: Ez inkább majd a parlamenti választásoknál okozhat gondot. Ha már korrigálni kell a részvételt, meg lehetne nézni, hogy a külföldön levő több mint három millió személy arányosan hiányzik-e a megyékből. És ennek egy része decemberben itthon lehet.
Barna Gergő: Novemberben lesz a választás.
Székely István: Ha megnézzük a részvétel szempontjából kullogó megyéket, az utolsó tízben van négy moldvai megye, ami azért nem így szokott lenni.
Toró Tibor: És akkor azt gondolod, hogy a Székelyföldön is lehet részben magyarázat az, hogy el vannak menve itthonról?
Székely István: Mindenhonnan elmentek. Általában Erdélyben többen, és mondom, hogy bejön egy Vaslui, Iași, bejönnek a dél-moldvai megyék, ahol nem szokott gondot okozni a részvétel.
Toró Tibor: Feltehetően az elektronikus rendszernek is köze volt ahhoz, hogy nem tudtak csalni, „elvinni a vendégmunkás családokat szavazni”, miközben azok Olaszországban dolgoztak. Szerintem ez egy nagyon fontos dolog, hogy nemcsak hogy ott kellett legyen a személyid, hogy szavazni tudj, hanem be is szkennelték.
Székely István: Árnyalnám a kérdést. Részvétel szempontjából a város-falu negyven-hatvan százalékon áll. Azok a visszaélések, amelyeket feltételezünk a hetven-nyolcvan százalékos déli megyéknél inkább falvakon lehettek, ahol sokkal nagyobb volt a részvétel. De a választók most nem onnan hiányoznak, ahol feltételeztük, hogy eddig tömegesen csalnak.
Toró Tibor: De ne felejtsük el, hogy kevesebben szavaztak pótlistán. Ha beszkennelik a személyidet, akkor meggondolod kétszer, hogy mennyi pénzért mész és szavazol még egyszer. A kilenc csalási módszerből kettőt vagy hármat ellehetetlenített ez a rendszer.
Barna Gergő: Ehhez azt érdemes hozzátenni, hogy Teleormanban továbbra is magas volt a részvétel. Ez azt jelenti, hogy vagy továbbra is vannak olyan eszközeik a polgármestereknek, pártoknak, hogy tudják működtetni a féldemokratikus mozgósítási formákat, mert azért nem hiszem, hogy ilyen kulturális különbségek lennének.
Toró Tibor: Az elektronikus rendszerrel kapcsolatban még hozzátenném, hogy az, hogy te online láthatod, hogy egyes körzetekben hogy áll a részvétel, sokat kellett volna segítsen a pártoknak a mobilizációban, de ez nem jött be ennél a választásnál.
Transindex.ro

Cozma, a látszatlázadó
Besúgó állt a vájárok élén az 1990-es bányászjáráskor
Miron Cozma egykori bányászvezér 1977-től hat éven át Paul fedőnéven jelentett Ceauşescu titkosrendőrségének, a Szekuritáténak, derül ki az átvilágító testület (CNSAS) irattárában található dossziéjából, írja az Adevărul és a foter.ro.
Az Adevărul című napilap szerint Miron Cozma sokat és részletesen jelentett munkatársairól. Cozma a múlt héten ugyancsak az Adevărulnak adott interjújában keményen ostorozta szekusmúltja miatt Marian Munteanut, az 1990. júniusi Egyetem-téri diákdemonstrációk vezéralakját. Munteanuról szintén mostanában derült ki, hogy évtizedekkel ezelőtt beszervezte a Szekuritáté. Cozma a múlt heti interjúban azzal dicsekedett, hogy szekusokat és párttitkárokat vert meg, a kommunista rendszerben lázadó volt, rocker, akinek összetűzései voltak az államhatalommal.
A dossziéban levő iratok szerint a Szekuritáté valóban tudta, hogy Cozma nehéz természetű, önfejű és lázadó jellem, ezért úgy döntöttek, ha a beszervezése nem sikerül, vagyis Cozma ellenszegül, akkor nem erőltetik a dolgot. De az akkor 23 éves, Zsil-völgyi bányaipari almérnök készséggel vállalta, hogy jelentéseket ír kollégáiról és a munkahelyén tapasztaltakról. Besúgói pályafutása azzal ért véget, hogy 1983-ban belépett a Román Kommunista Pártba, a Szekuritáté pedig leszállt róla. Az illetékes szekus jelentésében azt írja, hogy Cozma igen hasznos forrás volt, a Szekuritáténak nagy hasznára voltak az információk. Az Adevărul a leleplező anyag publikálása előtt is megkereste Cozmát, aki továbbra is határozottan tagadta, hogy együttműködött volna a Szekuritátéval.
„Halál az értelmiségre!”
Miron Cozma vezette a Zsil-völgyi bányászokat 1990 júniusában Bukarestbe, akik Ion Iliescu akkori államelnök hívására több ezren érkeztek vonatokkal a fővárosba, hogy szétoszlassák a PNL és a PNŢCD által az Egyetem-téren április végétől szervezett kommunistaellenes demonstrációkat. A feltüzelt Zsil-völgyi bányászok brutálisan szétverték az Egyetem-téri tüntetést és a két történelmi román párt székházát, valamint független lapok szerkesztőségeit. Nagyon megverték Marian Munteanut is. A hivatalos mérleg szerint hatan meghaltak, több százan megsebesültek az agresszióban, de bántalmazottak egyesületei szerint mintegy száz személy halt meg a bányászjárásban. Ion Iliescu utólag megköszönte a bányászoknak, hogy rendet tettek Bukarestben.
Miron Cozma 1990 óta öt bányászjárást vezetett Bukarestbe. 1999-ben 18 év szabadságvesztésre ítélték. Ion Iliescu 2004-ben elnöki kegyelemben részesítette, de a döntést később visszavonták. Cozma többszörös büntetéscsökkentés nyomán végül 2007 végén szabadult a börtönből. Jelenleg Temesváron él.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mennyi ’48 dicsősége? (Szabadságharc a csaták tükrében)
Miért is egyedülálló jelentőségű a magyar hadtörténetben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, az események láncolata hogyan is vezetett az áprilisi törvényektől a közel másfél évvel később bekövetkezett világosi (valójában szöllősi) fegyverletételig, illetve milyen szerepük volt mind a hadvezéreknek, mind a politikai vezetőknek a végkifejletben? – egyebek mellett ezekre a kérdésekre adott válaszokat Herman Róbert egyetemi tanár egy hete tartott előadása Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban.
A Sukorótól Világosig: az 1848–49-es szabadságharc hadtörténete címmel meghirdetett előadás a Kós Károly Akadémia rendezvényeinek részeként zajlott. A Károli Gáspár Tudományegyetem oktatója, a korszakkal kapcsolatos több tudományos munka szerzője igen színvonalas, alaposan adatolt, mégis fogyasztható előadást hozott Sepsiszentgyörgyre. A pátoszt és mitizálást mellőző előadásból kétségtelenül kiderült egyebek mellett: a ’48–49-es események egyedülállóak a magyar és az európai történelemben, hiszen sem ezt megelőzően, sem ezt követően nem fordult elő olyan, hogy egy nagyhatalom nem érezte eléggé erősnek magát ahhoz, hogy egy belső lázadásnak tekintett konfliktust egyedül legyen képes rendezni, és egy másik nagyhatalomhoz forduljon segítségért. Mátyás király korát, valamint a mohácsi csatát követően a forradalom és szabadságharc másfél évében rendelkezett a magyar nemzet újból európai szintű ütőképes hadsereggel. Herman Róbert ezt szemléltetendő a közel másfél évszázaddal korábban lezárult – igen hosszas, 1703 és 1711 között lezajlott – Rákóczi-szabadságharcot hozta fel példaként, amelynek gyakorlatilag veszteségként könyvelhették el majd minden jelentős hadi eseményét a magyar seregek. „Voltak sikeres rajtaütéseink, sikeres összecsapásaink, de nyertes csatánk egy sem. Ezzel szemben a ’48–49-es szabadságharc során vívott tizenegy jelentős csatából ötöt kétségkívül a magyar seregek nyertek meg, míg a fennmaradó hatból mindössze egy vesztett csata volt, amely egyben a szabadságharc végét is jelentette” – magyarázta Herman Róbert.
A hadtörténeti események sorát lehetetlen átlátni és megérteni a polgári, politikai történések nélkül, és ezt a tényt tökéletesen szemléltette előadásában Herman Róbert is, könnyedén vezetve át mondandóját a felelős magyar kormány létrejöttének, az úgynevezett áprilisi törvények hatásainak (a honvédség elődje, a nemzetőrség létrehozása), illetve a bécsi udvar – élén V. Ferdinánd császárral és magyar királlyal – döntéseinek ténykörét az 1848 szeptemberében bekövetkező Josip Jelačić horvát bán színre lépése és a magyar győzelemmel végződött pákozdi csata irányába. Utóbbi esemény noha hadászati szempontból nem volt jelentős – hacsak a csatát megelőző mozgósítás, népfelkelés folyamatát nem vesszük annak –, egyben a honvédő háború kezdetének is tekinthető. Az események ettől a pillanattól gyorsulnak fel, a hadiszerencse pedig igencsak változékonynak bizonyul, sok esetben a magyar hadvezetés hibás döntéseinek hatására is, de például Alfred Windisch-Grätz herceg, főparancsnok alkalmatlansága is jelentős segítség volt Görgey Artúr számára a téli hadjárat során. Az 1848-as hadi történések fontos színtere volt Erdély is, noha magyar szempontból kevés sikert hoztak. Háromszék ellenállásának jelentősége nem maradt ki Herman Róbert előadásából, amint az erdélyi románság ellenforradalmának viszonylag alapos ismertetése sem, annak visszásságaival, vérengzéseivel egyetemben. Az elmondottakból az is kiderült: Erdélyben, a Bánságban és Délvidéken is csak rövid ideig élhetett a magyar hadiszerencse, hiszen mind román, mind szerb részről állandó hadiállapot alakult ki, illetve a szász városok gyakorlatilag végig ellenségesen viszonyultak a magyar szabadságharchoz, Bem József vitatható erdélyi hadjáratának időszakát leszámítva mondhatni a császári csapatok bázisául szolgáltak. A magyar sikereket nagymértékben akadályozta az is, hogy mindvégig osztrák kézen maradt több lényeges stratégiai erődítmény – Arad, Temesvár, illetve Gyulafehérvár –, hasonló jelentőségű katonai objektumokat csak a Felvidéken ( Komárom), illetve az ország délnyugati részén tudtak elfoglalni és több alkalommal ostrom alól felmenteni a magyar seregek. Herman Róbert a sokak által felemásan megítélt Görgey Artúr egyfajta rehabilitációjára is kísérletet tett. Hadvezéri képességei méltatásaként s Buda felszabadításával végződő 1849. április 2.–május 21. közötti tavaszi hadjáratot, illetve a nyári, a világosi fegyverletétellel végződő orosz intervenciót követő taktikázását (mellyel 120 ezer ellenséges katonát sikerült a Felvidéken tartani) említette. Előadása zárásaként Herman Róbert a forrásokra is kitért, elmondva: noha igen sok ábrázolása fennmaradt a szabadságharc különböző eseményeinek, ezeket kritikusan kell kezelni, sok esetben ugyanis utólag készült festményekről, rajzokról van szó, amelyek torzított, hamis információkat közvetítenek.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Román darab magyar nyelvű ősbemutatója
Vértestvérek a magyar színházban
Alig gördült le a függöny Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) utolsó előadása után, máris újabb bemutató előadásra invitálta a nagyérdeműt a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Június 8-án került sor a temesvári magyar színház stúdiótermében a Liviu Lucaci által írt és rendezett Vértestvérek című kamaradarab bemutatójára.
Az előadás érdekessége, hogy ez volt a Vértestvérek (Frați de cruce) című Lucaci-darab ősbemutatója! „A Vértestvéreket először magyar nyelven mutatták be Temesváron. Olyan ez, mintha a gyereked már a születésétől kezdve egy idegen nyelven beszélne – nyilatkozta Liviu Lucaci, akinek darabját 2011-ben az év legjobb darabja címre jelölték az Uniter Gálán. „A szöveg egy szerelem története, amely megpróbál győzedelmeskedni a súlyos történelmi örökség felett. Ez egy szellemekkel viaskodó szerelem története, amely egy régi bukaresti ház tetőterében zajlik” – mondja a darabról Liviu Lucaci, aki a bukaresti Nemzeti Színház színésze, drámaíró és tanár a fővárosi Színművészeti Főiskolán.
Mint a kortárs román drámaírók közül sokan, a Vértestvérekben Liviu Lucaci is tükröt tart a kommunista örökséggel megbirkózni képtelen román társadalom elé. Úgy vélem, a szerelmi történet csak ürügy Lucaci számára, ezért Vera (Lőrincz Rita) és Luca (Molnos András Csaba) karaktere nem elég erőteljes, nem elég hiteles. A darab társadalmi üzenete erőteljes: az önmagunkkal való szembenézés és megtisztulás nélkül, hazugságokra nem lehet jövőt építeni. A két fiatal szerelmi története, a meglepő fordulat és a drámai végkifejlet ellenére nem elég meggyőző. Az előadás mozgásvilágát Baczó Tünde koreográfus alkotta meg, a látványvilágért Rodica Elena Știrbu, a zenei aláfestésért Bogdan a felelős.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

A színházi térben nincsenek tabuk
Kilencedik alkalommal ütötték meg a gongot a TESZT Eurorégiós színházi fesztiválon Temesváron, az Állami Magyar Színházban. Lapunkat a magyar nyelven előadott produkciók érdekelték legfőképp. A meghívottak többnyire saját nemzetük mindennapjaiból villantottak föl tartalmakat.
A találkozóra eredetileg a DKMT (Duna-Körös-Maros-Tisza) eurorégió országaiból látogattak ide színházcsináló művészek, idén az anyaország, a Vajdaság, a Délvidék teátrumai mellett a Balkán néhány színtársulatát is meghívták, de Olaszországból is érkeztek alkotók. A vendégek őszintén kitárulkozva mutatták meg vágyaikat, félelmeiket, főként identitásproblémáikat feszegették, múlt és jelen ütköztetésével igyekeztek a hazai ellentmondások kapcsán generális kérdéseket megfogalmazni. Nem lehet állítani, hogy könnyed és felhőtlen élményekkel töltekezhetett a közönség, az egy hét alatt, a napi 2-3 előadás befogadása bizonyos értelemben riasztó következtetésekhez juttathatta a nézőt. Az idősebb korosztály elgondolkodhatott például azon, hogy milyen anyaországot és milyen határon túli problémákat örökített a mai generációra, s hogy a most alakult délvidéki fiatal államok milyen állapotban tudhatják saját „felszabadult” nemzetüket a háborúk traumája után. A produkciók legtöbbjében megjelent az agresszivitás, az erőmutatás, az extatikus düh is. Hát igen, olyan egy színházi fesztivál programjának tartalma, amilyen a közeg mentális állapota, amiben a produkciók formálódnak, születnek. Az, hogy az élet nem habos torta a világnak ezen a felén, pregnánsan kirajzolódott az előadások láttán.
Magyarok és Pöttyös Pannik
Többek között láthattuk, hogy a magyar kormány egyik óriásplakátja a Csiky Gergely Állami Magyar Színház ( Temesvár) és a Kosztolányi Dezső Színház ( Szabadka) közös produkciójának művészeit olyan előadásra késztette, ami akár politikai manifesztumnak is tekinthető (rendező: Urbán András).„Ha nem mész Magyarországra, nem kell tiszteletben tartanod a kultúrájukat. (Kikét is?). A felirat a Magyar című előadás színpadi háttérfalán volt olvasható. A produkció a több ezer decibellel megszólaló hangereje ellenére sem győzött meg mindenkit arról, hogy a politikai tiltakozás e formája jobban áll a színpadnak, mint a többi társulat kevésbé provokatív, ám több artisztikus arcvonást viselő előadása. De sokan vélték úgy, hogy bizony fontos gondolkodni arról, mennyit érnek ma a nemzeti szimbólumok, (turulmadár, csodaszarvas stb.), s hogy a rájuk rakódott kulturális és politikai toposzoktól hogyan lehetne ezeket megtisztítani. Hogy nem árt manapság egy kis nemzeti „ablakpucolás” a tisztábban látáshoz. De volt olyan vélemény is, hogy csak az oktalan ember töri be mérgében az ablaküveget, ha nem találja azt elég tisztának. Hogy a dühkitörés csak pillanatnyi „kielégülést” hoz, és jó nagy csörömpölést, ám a csodaszarvast nem lehet lecserélni kis hableányra, kétfejű sasra, esetleg tölgyfalevélre. Hogy nekünk, magunknak, mindnyájunknak kell tisztába tenni az ezeréves magyar csecsemőt, de legalábbis kicserélni alatta a pelenkát egy kevésbé kakisra. Aztán az is nagy kérdés, hogy mi magyarok szürkemarhaként álldogálunk-e a szögesdrótokkal védett nemzeti térben, mint azt az előadás végén a pucér szereplők teszik? Lehet fájdalmas szívvel a rendezői „metaforával” azonosulni és lehet-e a záróképet „vizuális képzavarnak” is ítélni? Demokráciára és az értelmezés szabadságára vágyunk, mi nézők, tehát szabad lelkesülni és felháborodni is, mint ahogyan Az antikrisztus rövid története című produkció láttán (Bitef Színház, Belgrád, rendező: Urbán András) is lehet blaszfémiát kiáltani, de lehet a mondanivalót „istenképkeresésnek” is beállítani. Az előadás utáni beszélgetésen a rendező közölte: a színházi térben nincsenek tabuk. A rendező az álszentséggel való leszámolásról is beszélt a produkció kapcsán, „amelyet a hang és a düh ural, és amely alapja az esztétikai határok átlépése” (írja a műsorfüzet), az egyik szereplő pedig megvallotta, hogy az előadásban való részvétel segítette abban, hogy az „intézményes vallástól” megszabaduljon. Amikor a közönség előtti beszélgetésben valaki megkérdezte, miért csak nők játszanak az extatikus előadásban, a rendező azt válaszolta: „végül is Krisztus méhen keresztül született.” Az előadás a nézőket megosztotta, s így van ez rendjén, sokak szerint éppen erre való egy kortárs színházi fesztivál.
A budapesti Spot+K2 fiataljai a Mi a magyar? című előadásukon vég nélkül improvizáltak meséket, melyek egy ma élő magyar királyról szóltak, arról, aki lovagi tornák számára csarnokokkal rakja tele az országot és Pöttyös Panniról is, akit a feketék azért nem szeretnek, mert a ruhája alapszíne fehér, a fehérek meg azért diszkriminálják, mert a pöttyei feketék. Tanulság: mily szomorú is annak a sorsa Magyarországon, aki nem kötelezte el magát a spektrum két szélső színe közül egyik mellett sem.
Eligazodni a világban
E sorok írója a színház hatását és feladatát tekinti szem előtt tartandónak a TESZT kapcsán, így igen fontos számára a fesztiváli fogadtatás, mert meggyőződése, hogy e művészeti ágban működők feladata valamiféle olyan hatást gyakorolni a nézőre, aminek segítségével az könnyebben eligazodik a világban. A világnak ezen a tájékán ma minden a politikáról szól. Schiling Árpád realisztikus formában állította színre színtársulatának A harag napja című előadását. E produkció sem volt politikamentes, ám a negyven körüli kórházi nővér személyes drámája erős artisztikummal írta felül az előadás államtitkárának álságos politikai „színjátékát”. A lecsúszás, a lenullázódás lehetőségének veszélyét minden néző átérezhette e tragikomikusan megfogalmazott történet láttán. Scherer Péter Eztrád-színházának ( Nézőművészeti Kft./ Szkéné Színház, Budapest) mai magyar kabaréjában és valóságshowjában konkrét politikusok neveit is elhangzottak, nehéz volt fölmérni, hogy a tipikusan magyarországi problémákat bemutató szkeccsek tartalmát vajon mennyire érthették a külföldi színházak művészei, akik a nézőtéren ültek és angol fordításban olvasgatták a Pesten őshonos párbeszédeket és monológokat.
A magyarországi munkásosztály lezülléséről a Forte Társulat/ Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budapest csapata tájékoztatott bennünket (rendező Horváth Csaba). A hetvenes évek melósai tényleg elgondolkodhatnának (ha néznék az előadást), vajon miért fusiztak annyit és miért ingáztak vidékről Budapestre. Megérte-e asszonyt, gyereket, házat, földet otthagyni és a fővárosi gyárüzemben ledarálódni, a munkásszállóban maguknak otthont hazudni és a rendszerváltás után a kidobatás élményét tudomásul véve koldussá, utcai mutatványossá válni, és a gyermekkel elhitetni, hogy „óh, mi nem is vagyunk szegények”. Ijesztő metamorfózisa ez a szép jövőt ígérő szocializmusnak, és meglepő, hogy mennyire érdekli ez a mostani ifjúságot. S vajon mit gondolhatnak rólunk, mert tény, hogy az általuk bemutatott „eredményeket” mi hagytuk nekik örökségül. A kolozsvári Ground Floor Parental CTRL című előadásában (rendező Sinkó Ferenc) három fiatal lány igen keményen fogalmazott: szerintük az „Y” generáció azért olyan boldogtalan, mert a szülők hozzájuk képest kibírhatatlanul konzervatívak és három brosúrával vannak lemaradva.
Gyermeki tisztasággal
A skopjei macedónok (Ifjúsági Kulturális Központ, rendező Nina Nikolikj) Őrült Erdő című produkciójukban a romániai „89-et idézték meg, kiderült, most saját helyzetüket látják hasonlónak, mint az akkori romániaiakét. A szarajevóiak Liszt a vénákban című előadásából kiderül (Háború Színház/ Mess Színpad, rendező Boris Liješevic), hogy az ottaniak még mindig a háború nyomasztó emlékeit cipelik, hazájukban családok bomlottak föl a vérontás idején, apa és fia, a testvér és testvér különülnek el atomizáltan egymástól. Az olaszok (Koreja Színház, Lecce, rendező: Gabriele Vacis) Az apa szó című előadása érdekes dologra döbbenti rá a nézőt. A huszadik század közepétől természetessé váló házasságfelbomlások az apaképet jelentősen átalakították. Ma a gyermekek nagy százaléka nem él együtt az apjával. Az előadásban öt más-más nemzetiségű lány találkozik egy repülőtéren és mesél apjával való kapcsolatáról. Az utoljára vallomást tevő lánynak a halott apjáról felsejlő emlékei olyan meghatónak bizonyultak, hogy a nézőtéren sokan megrendülten könnyeztek, a legnagyobb tapsot ez a produkció kapta a fesztiválon.
Viszont meglepő módon nem aratott akkora sikert, mint amekkorát megérdemelt volna a Temesvári Csiki Gergely Színház produkciója, A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve című előadás, melyet az elismert UNITER-díjas román Radu Afrim rendezett. A lineárisan, néha szkeccsszerű láncszemekből épített produkcióban a közönség egy színházi színpadot hátulról láthatott, miközben egy darabbéli nézőtérrel szembesülhetett. A megszámlálhatatlanul apróra kidolgozott, vizuálisan gazdag jelenetből komponált háromórás, szünet nélküli előadást a fesztivál közönsége hosszúnak tartotta, és e sorok írójának nagy meglepetésére nem díjazta. A zágrábi csoport (Horvát Nemzeti Színház, rendező: Matija Ferlin) Királyok vagyunk, nem emberek című előadása gyermeki tisztasággal viszonyult az élet és a világ legbonyolultabb kérdéseihez: Milne Micimackóját és a svéd gyermekverseket is eszünkbe juttatta. A szlovének (Prešernovo Színház, Kranj / Városi Színház, Ptuj, rendező Jernej Lorenci Bitef) A halott hazatér az úrnőjéhez című produkciójukban szürreális-balladisztikus szépséggel „harmonikáztak el” egy Rómeó és Júlia történetet, rétegzetten mély tartalmaikkal szinte kiragyogva a politikai üzenetekkel bíbelődő előadások közül.
Minden színházi fesztivál arra való, hogy tükröt tartson a jelennek, hogy a rendezők és a szereplők által megtudjunk valamit a világról és önmagunkról. A TESZT összességében azt sugallta: a színház érdeklődésének középpontjában ma az aktuális politika áll. Lehet vitatkozni, hogy ez-e a színházművészet feladata, vagy sem, de a tendencia kézzel tapintható, a jelenség okai pedig bizonyára mélyebben keresendők.
Pacsika Emília
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Konferenciát tartottak Brüsszelben a kommunizmus megreformálhatatlanságáról
Tőkés László néppárti európai képviselő rendezésében, valamint a budapesti Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) és az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának közreműködésével 1956 – A kommunizmus megreformálhatatlansága címmel került sor nemzetközi konferenciára június 15-én az Európai Parlamentben.
Házigazdai minőségében az erdélyi képviselő az 1956-os berlini és poznani népfelkelések, valamint a magyar forradalom és szabadságharc, továbbá a prágai tavasz (1968), a lengyel Szolidaritás-mozgalom (1981) és Temesvár szabadító karácsonya (1989) történelmi eseményeivel példázta a konferencia azon alaptételét, hogy a totalitárius kommunista társadalmi rendszer – mindent egybevéve – végső soron megreformálhatatlan, hiszen a reformjára irányuló törekvések rendre kudarcot vallottak, és csupán végső megdöntése jelenthetett kiutat az embertelen és istentelen diktatúra államrendszeri válságából. Megnyitó beszédében Tőkés László külön is kitért Románia sajátos helyzetére, ahol a szovjet birodalmi szorítás lazulását annak idején a román kommunisták nem a desztalinizáció véghezvitelére és nem a reformok bevezetésére, hanem egy olyan különutas nacionálkommunista rezsim kiépítésére használták fel, amely – Vlamidir Tismăneanu megfogalmazása szerint – egyfajta „szovjetellenes sztálinizmusként” éltette tovább a legsötétebb bolsevik diktatúra hagyományait.
Ötvös István, a NEB kutatója az ’56-os forradalmat megelőző koncepciós pereket és a szovjet titkosszolgálat Magyarországon elkövetett megtorlásait vette számba. A ’60-as években lezajlott rehabilitációs perek több évtizedre előre meghatározták, hogy a „bűntett”, a „bűnös”, az „elkövető” kategóriákat miként értelmezzük. A hitelesség és a történelmi tisztánlátás érdekében ezzel a több évtizedes, „örökölt narratívával” kell szakítania a jelenkori történetírásnak – fogalmazta meg igényét a történész.
Pawel Ukielski, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet alelnöke a poznani felkelés előzményeiről számolt be. A Lengyelországot is sújtó sztálinizmus idején mintegy hatmillió lengyel állampolgárt vetettek börtönbe vagy végeztek ki. A Sztálin halálát (1953) követő desztalinizáció rendjén, 1956 áprilisában a lengyel titkosszolgálat vezetőit leváltották, és erőszakos módszereik és bűncselekményeik miatt kollektív módon gyakoroltak ítéletet fölöttük. 1956. június 28-án Poznanban spontán sztrájk tört ki a vas- és acélüzem munkásai között. A felkelők – egyebek mellett – a kommunista vezetők leváltását, szabad választásokat és az egyházi oktatás visszaállítását követelték.
A megrémült kormány a rendőrségi fegyvereket megszerző tömegek ellen kirendelte a katonaságot. A legfiatalabb áldozat egy 13 éves fiú volt, akit orvlövészek terítettek le. A megtorlás letartóztatásokkal folytatódott. Albert Camus, a nagy francia író a magyar ’56 mellett a poznani felkelésről is drámai együttérzéssel emlékezett meg.
Az 1956-os magyar forradalom nyomán világossá vált, hogy Kelet-Közép-Európa szabadságukért kiálló népei a Nyugat részéről semmilyen segítségre nem számíthatnak. Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke is Albert Camus írót idézte, aki a lengyel és a magyar szabadságharcot „a kollektív emlékezet kikristályosodásának” nevezte, mely a Nyugat morális újjászületésének az elindítója lehet. A magyar felkelők valódi rendszerváltozást akartak és valósítottak meg. Az 1956. november 4-én megindított szovjet inváziót két hónapig tartó ellenállás próbálta feltartóztatni. Ennek nyomán mintegy 25 ezer embert börtönöztek be, és több mint 200 felkelőt végeztek ki. A halálra ítéltek átlagéletkora negyven év alatt volt. A nyugati baloldal köreiben is világossá vált, hogy a kommunizmus brutális és kegyetlen módon fojtotta vérbe a szabadságharcot. A nyugati baloldali értelmiséget is sokkolta a szocializmus „valódi arca”. Jean Paul Sartre és jeles kortársai elborzadva fordítottak hátat a szovjet kommunizmusnak – mondta összefoglalójában a magyar történész.
Peter Herrmann, a kelet-németországi jénai egyetem matematika-fizika szakos hallgatójaként annak idején nem csupán szemlélője, hanem alakítója is volt az 1956-os eseményeknek. Akkori tevékenységéért, nevezetesen egy forradalmi beszédéért tizennégy év börtönre ítélték, ahonnan hat év múltán az NSZK 40 ezer márkáért vásárolta ki. Az NDK lakosságának többsége elítélte a szovjet szocializmust. A kommunista propaganda megpróbálta az ’50-es évek kegyetlen bűntetteit elfeledtetni. Amikor az XX. pártkongresszus Moszkvában végre kimondta, hogy „Sztálin hibázott”, az egyetemisták azt kérdezték: miért nem vette ezt észre senki hamarabb? 1956 november 5-én a jénai diákok kiáltványt fogalmaztak meg, amelyben – egyebek mellett – a marxizmus-leninizmus kötelező oktatásának eltörlését követelték. Decemberben itt is menetrendszerűen beindultak a megtorlások. 1964-ben az NSZK-nak köszönhetően a legtöbb NDK-ban bebörtönzött politikai fogoly végre kiszabadulhatott – zárta visszaemlékezését az egykori diákvezető.
Michael Heyrovský egykori prágai egyetemistaként tett vallomást az ’56-os csehországi történésekről. A diákok követelései a februári moszkvai pártkongresszust követően a következőket tartalmazták: a reformokat bocsássák közvitára a sajtóban; a szovjet tapasztalatokat nem kell automatikusan átvenni; az oktatási rendszert teljes mértékben reformálják meg. Nem rajtuk múlott, hogy az egész kelet-közép-európai szovjet térségben lábra kapott nemzeti diákmegmozdulásokat Csehországban is még magvában elfojtották – zárta visszaemlékezését a veterán cseh ellenálló.
Schöpflin György EP-képviselő kényszerű távollétében videoüzenetben szólt a konferencia részvevőihez. Értelmezést nyújtott a forradalomról azon vélemények ellenében, melyek szerint az esemény csupán népfelkelés lett volna.
A felszólalások rendjén egy Németországba kivándorolt romániai asszony idézte fel gyermekkori emlékét arról, hogy 1956 novemberében a szovjet csapatok és tankok napokon át, éjnek idején vonultak át a román-magyar határon, továbbá a volt antikommunista harcosok iránti megbecsülést kérte számon Románián. Egy szlovén felszólaló a régi „kommunista hálózat” továbbélését ecsetelte a volt szovjet csatlósállamokban. Felvetéseikkel kapcsolatos válaszában Tőkés László elégtétellel újságolta, hogy legutóbbi határozatában a román legfelsőbb ügyészség hosszú évek óta tartó szünet után elrendelte az 1989-es erőszakos cselekmények dossziéinak a felnyitását és a félbemaradt jogi eljárások folytatását. Biztatónak ítélte, hogy maga Klaus Iohannis államfő is síkra szállt az egykori bűnelkövetők felelősségre vonásáért, továbbá egy olyan törvény elfogadását szorgalmazta, mely megtiltaná a kommunizmus bűneinek tagadását. A múlt rendszer továbbélése vonatkozásában az erdélyi képviselő Románia esetét egyedinek ítélte abban a tekintetben, hogy itt nemhogy az egykori kommunizmus bűneit nem kérték számon, de még az 1989-es „terrorista cselekmények”, valamint az 1990-ben bekövetkezett marosvásárhelyi „fekete március”, majd a júniusi bukaresti „bányászjárások” idején elkövetett erőszakos cselekmények ügyében sem történt meg a kivizsgálás és az igazságtétel.
A konferencia levezető elnöke, Neela Winkelmann a társszervező Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának azon projektjeiről tájékoztatta a hallgatóságot, amelyek országonkénti leosztásban és együttvéve a kommunizmus áldozatainak kívánnak elégtételt és jóvátételt szolgáltatni.
Zárszavában Göran Lindblad, a platform svéd elnöke érdemben foglalta össze és értékelte a konferencia tanulságait. Terv szerint a volt szovjet államokban működő, mintegy ötven antikommunista intézményt és szervezetet magába foglaló európai intézmény legközelebb a júliusi tusnádfürdői szabadegyetem keretében fog a nyilvánosság elé lépni.
[Forrás: Tőkés László Sajtóirodája]
itthon.ma//erdelyorszag

Meghalt az 1989-es temesvári sortüzekért elítélt volt tábornok
Meghalt Victor Atanasie Staculescu volt tábornok, akit az 1989-es temesvári vérengzésért 15 éves börtönbüntetésre ítéltek, ám akinek a történészek és Ion Iliescu volt román államfő kulcsszerepet tulajdonítanak a Ceausescu-diktatúra megdöntésében – közölte hétfőn a bukaresti sajtó.
A két éve feltételesen szabadlábra helyezett Stanculescut 88 éves korában egy bukaresti „luxus-öregotthonban" érte a halál, ahova azt követően helyezte el családja, hogy június elején agyvérzést szenvedett – írta a Hotnews.ro hírportál, hozzátéve, hogy a volt védelmi miniszter összesen öt évet töltött le büntetéséből.
A temesvári népfelkelés idején – amely a kommunista rezsimet nyíltan bíráló Tőkés László lelkész melletti szolidaritástüntetésből bontakozott ki – 1989. december 17-20. között 72 embert lőttek le a román fegyveres erők, a sortüzekben 253-an sebesültek meg. A vérengzésért évekkel később, a jobboldali kormányzatok idején indult perekben a Ceausecu által 1989-ben Temesvárra vezényelt, a megtorlást irányító Stanculescut és Mihai Chitac tábornokot vonták felelősségre. Stanculescu utolsó, jogerős ítélete csaknem két évtizeddel az események után, 2008-ban született meg.
A diktátor bukása után hatalomra került, Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front (FSN) kormányában Stanculescu és Chitac is még miniszteri megbízatást kapott a Ceausescu megbuktatásában és a hadsereg „átállásában" játszott forradalmi szerepéért.
Stanculescu halálhíréről értesülve, hétfői blogbejegyzésében Iliescu azt írta: a történelmi sorsfordulón hozott döntéseivel a volt tábornok hozzájárult a forradalom győzelméhez, és ahhoz, hogy Románia megszabaduljon az önkényuralomtól és visszatérjen a demokráciához.
Stanculescut 2014-ben kiengedték a börtönből, mert letöltötte büntetése egyharmadát, és Romániában a 60 évnél idősebb rabok jó magaviselet esetén feltételesen szabadlábra helyezhetők. A legfőbb ügyészségnél egyébként tavaly újabb bűnvádi eljárás kezdődött ellene, amikor az államfő jóváhagyta az 1990-es Petre Roman vezette kormány több tagjának elszámoltatását az 1990-es júniusi „bányászjárásért", amikor Zsil-völgyi bányászok dúlták fel a román fővárost, hogy „megvédjék" Ion Iliescu akkori államfő hatalmát az ellene tüntetőktől.
Erdély.ma

Gyógytényezős seregszemlén (Borvizekről-mofettákról)
Ha a kutatóvállalatok levéltárainak mélyéről kellene összeszedni a Kovásznán és közvetlen környékén végzett borvíz- és mofettagáz-kutatások eredményeit, nehéz dolga lenne az arra vállalkozónak. Többnyire fővárosi és csíkszeredai cégek végezték a munkálatokat, egy részük megszűnt, másokat magánosítottak, de ki ne lenne ma kíváncsi olyan adatokra, hogy van-e egy-egy helyen ásványvíz vagy mofettagáz? Egykönnyen, olcsón ki sem keresik a levéltárak poros aktái-dossziéi közül.
Védeni a gyógykincset
Erről beszélgettünk a város leköszönő polgármesterével, Thiesz Jánossal és Gyila Sándorral, a Benedek Géza Szívkórház fizikusával, akinek írásait jól ismerik lapunk olvasói. Felmérhetetlen anyagiak rejlenek az elvégzett fúrások mögött, amelyeknek eredményeit, mint korabeli kutató, a város számára közkincsként megőriztük. Sejtve azt, hogy a leköszönő polgármester és a fungens fizikus a témakör érdekeltje marad továbbra is, közel félszáz furat eredményeit csomagoltuk. A nagyon hasznos szén-dioxidot tartalmazó ásványvíz három emeletben helyezkedik el a város mélystruktúrájában, s ezeket a gyógykincs jövőbeni értékesítése, felszínre hozatala szempontjából ismerni kell (képünk). Felbecsülhetetlen kincsről van szó, kiapadásától nem kell tartanunk, nem emberi életek hosszával mérik ezt az időtartamot, s bátran elmondhatjuk, hogy unokáink unokái is fürödhetnek és mofettázhatnak majd, s ha így nézzük a dolgokat, talán nem is annyira túlzás az a régi rendszer idejéből örökölt jelképes újságírói elnevezés, hogy Kovászna az „ezer borvizek városa”. – Városunk nemzetközi érdekeltségű fürdőváros – mondta Thiesz János. Az elmúlt évtizedekben ennek tudatában ügyeltünk arra, hogy a közművesítés alatt olyan szigeteléseket végezzen a kivitelező, hogy ne adjon helyet a szennyezett vizek mélyebb régiókba való beszivárgásának. Az utolsó évtized alatt nem történt olyan szennyeződés, amely a természetes gyógytényezőket negatív irányban befolyásolta, avagy károsította volna. Az Ásványvizek Nemzeti Tanácsának (SNAM) helyi képviselői követik a forrásvizek jellemzőit, de azok ihatósági szempontjából sem hangzott el semmilyen figyelmeztetés a megyei tiszti szolgálat részéről. Testvértelepülési szándéknyilatkozatot írtunk alá a Pruton túli Călărași városhoz tartozó Codru nevű gyógyfürdővel, ahol a Közép-Moldáv dombvidék szénsavmentes lúgos-kénes gyógyvizeit és gyógyiszapjait sokféle ivókúrás és fizioterápiás kezelésre használják. Minket férfiakul az is meglepett, hogy a kiváló hatású helybeli gyógyiszapokat a kezdődő prosztata-megnagyobbodás megelőzésére fizioterápiás módon alkalmazzák, amiről mi még nem hallottunk. Ez a kapcsolat arra is alkalmas lenne – folytatjuk a gondolatkört, hogy újra megismerkedjenek szakorvosaink a Kovásznán már iszappakolásokra a múltban alkalmazott Gelence– Ozsdola környéki igen jó minőségű tőzegiszapok fizioterápiás felhasználási lehetőségeivel, hatásával, ugyanis prosztatapanaszokkal mifelénk is eléggé sok közép- és időskorú férfi él. Ha a kovásznai mofettagázokban való fürdőzést „természetes viagraként” fogják fel, akkor a gyógyiszap annak az ellentétes kezelési módját képezné.
Borvíz- és mofetta-múzeumot Háromszéknek!
Kovászna őrzi a természetes gyógytényezők kihasználásának emlékeit, történetét. Csak ez a város lehetne alkalmas és méltó arra, hogy itt szülessen meg Háromszék első Borvízmúzeuma. Nem vagyunk még a 24. órában, még mindig lehetne sikere egy e célt szolgáló széles körű gyűjtésnek. Sejtjük, hogy sok család őrzi az egykori fürdőkultúra fényképes dokumentumait, borvizes üvegpalackokat, kupakokat, borvízcímkéket, a fürdőzéssel, ivókúrázással és az ipari palackozással kapcsolatos tárgyi emlékeket, kiadványokat, reklámokat. A szomszédos Hargita megyében három borvízmúzeum működik – Nagytusnádon, Székelyudvarhelyen és Borszéken –, amelyek megtekintése újabb ötletekkel is szolgálna.
– Ennek mi is tudatában voltunk-vagyunk – hangsúlyozta Thiesz János, nem egy alkalommal volt szó erről az értékmentésről a megyevezetők jelenlétében is. Egyetlen akadálya a megfelelő épület megtalálása, de akár új épület felépítésére is pályázni lehetne. Az elfekvő muzeális értékű anyag egy része elveszhet. Én merem hinni, hogy az új városvezetés nem zárkózik el ettől a hasznos elképzeléstől, és megkeresi a megvalósításához vezető alkalmas utat – emelte ki Thiesz János. Egy ilyen múzeum ipar- és orvostudomány-történeti múltunk hagyományait őrizhetné. Kovászna gyógyító vizeinek hatásáról már a régebbi korokból is maradtak fenn tanúskodó dokumentumok. Mihai Viteazul idejéből (1593–1600) származó jegyzőkönyvből tudjuk, hogy a fejedelem szándéka ellenére sem tudta kihallgatni a bánfihunyadi főispánt, mert az éppen Kovásznára ment fürdőre. Gyors egymásutánban jelentek meg a legkülönbözőbb kovásznai fürdőkalauzok, és a XIX. században megkezdték a helyi ásványvizek palackozását. 1882-ben a trieszti világkiállításon díjazták a Horgász-forrás vizét, mint egyik legrégebben ismert gyógyvizet. Érméket és okleveleket kaptak a kovásznai ásványvizek 1891-ben Temesváron, 1900-ban Marosvásárhelyen, 1907-ben Sepsiszentgyörgyön, Bukarestben 1929-ben. Ebben az időszakban kezdték meg a Galambok völgyében a Hankó-kút vizének palackozását, közelében kiépült a Sóstó-fürdő. Legtöbbet e sorok írójának borvízcímke-gyűjteménye árul el ezekről, amelyet készséggel bocsátanánk egy leendő borvízmúzeum rendelkezésére. Kovászna ásványvizeit és mofettáit több geológus és vegyész tanulmányozta, közülük most két jelességről emlékezünk meg: Hankó Vilmosról (1854–1923) és Miltiade Filipescuról (1901–1993). Hankó Erdélyből induló kémikus és ismeretterjesztő volt, a MTA levelezőtagja, az ásványvizek és a mofetták kiváló ismerője. Miltiade Filipescu geológus-akadémikus, korának neves román geológusa, temesvári és bukaresti egyetemi tanár, Kovászna gyógytényezőinek tanulmányozása idején, mert csendre vágyott, Csomakőrösön fogadott albérletet. Itt meséltek a helybeliek a falu jeles szülöttéről, Kőrösi Csoma Sándorról, de ő csak később jött rá, hogy az, akiről meséltek, nem lehet más, mint az a jeles Alexander Kőrösi de Csoma, a Kelet-kutató, akinek haláláról legelsőként éppen egy Jászvásárban megjelent román nyelvű újság adott hírt az akkori román tudósvilág számára. Így történt, hogy Filipescu tanulmányozni kezdte Kőrösi Csoma Sándor életét. Történt, hogy egyszer meghívást kapott egy Kalkuttában tartott nemzetközi geológiai kongresszusra. Mi sem volt természetesebb számára, hogy felkeresse a nagy magyar kutató dardzsilingi síremlékét. Van tehát bőven történeti emlék is, szakmai tanulmányok is, amelyek alátámaszthatják egy borvízmúzeum létesítéséhez szükséges pályázatot.
A kovásznai mofettagáz pótolhatatlan
– Számos külföldi kezelőintézetben mesterségesen kell biztosítani az ásványvíz radioaktivitását – részletezte Gyila Sándor –, nálunk ez természetes módon a szén-dioxid tulajdonságában rejlik, és olyan szerencsések vagyunk, hogy ezek a radioaktív ionok nem veszélyesek az emberre, a kúrázó fürdőzőre, az ivókúrát végzőre. Erre itt ügyelünk, a debreceni atomintézet szakembereivel ezt mértük, tisztáztuk. Más a helyzet például Magyarország egyetlen kiépített és rendezett mofettájában, Mátraderecskén, ahol bizony biztonsági intézkedésekre volt szükség, tehát sugárvédelmi gondok adódtak, ami főleg a kiszolgáló személyzetet veszélyezteti, ugyanis szigorúan vigyázni kell arra, hogy a mofettagázzal keveredett levegő ne juthasson a betegek tüdejébe. Nincs még egy olyan település vagy hely Kovászna megyében, ahol annyi mofetta működne egy csoportban, mint éppen itt – ebben értettünk egyet beszélgetőtársainkkal. Kovásznán jelenleg tizenegy a működő mofetták száma, nyolc a gyógyszállókban, három pedig magánmofetta. Vajnafalva városrészen a pincék zöme most is tele van a levegőnél nehezebb szén-dioxiddal, amit a helyi lakosság doh néven emleget. Ezzel a gázzal telik meg az udvari borvizes kutak vízszint fölötti ürege is. A lakosság kisebb kibélelt medencét épít a kutak mellé. Ezek feltelnek a kútból származó mofettagázzal, s mint egy-egy kis házi mofetta, működtek-működnek. A régi kovásznaiak a kút vedrébe helyezték a tartalékolt friss húst, mert a gázban nem szagosodott meg. Ott minimális az aerobakteriális tevékenység, és a levegő nyáron is sokkal hidegebb. A dohos pincék életveszélyesek, nem egy személy lelte azokban halálát, akarva, de akaratlanul is. Ehhez kapcsolódik egy ma is mosolyt derítő régi helyi mondás. Ha a család egyikének elviselhetetlennek tűnt a házas élet, így fenyegetőzött: ha sokat eszed az életemet, vigyázz, mert befekszem a pincébe!
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fölszállott a páva: Nyárádszeredában tartottak válogatót
Erdély minden szegletéből érkeztek ifjú tehetségek a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató műsor területi válogatójára Nyárádszeredába. Nemcsak a művelődési ház volt népzenétől hangos vasárnap Nyárádszeredában, ahol a Fölszállott a páva tehetségkutató erdélyi területi válogatóját tartották, az utcán is szólt a muzsikaszó, és akadt, aki a járókelők mellett ropta a legényest.
A televíziós műsor hét Kárpát-medencei területi válogatója közül a nyárádszeredai volt az utolsó, ahol Erdély, Bánság, Székelyföld és Csángóvidék első válogatáson átesett jelentkezői mérettettek meg komoly szakmai zsűri előtt: Juhász Erika és Bárdosi Ildikó népdalénekes, népzenetanár, Györffy Erzsébet pedagógus, népdalénekes, az erdélyi néptáncmozgalom egyik alapítója, Balogh Júlia, az MTVA vezető szerkesztője, Adócs Gergely néprajzkutató, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, a Magyar Néprajzi Társaság népzene és néptánc tagozatának elnöke, Kostyák Alpár kolozsvári zenész, az erdélyi néptáncmozgalom egyik alapítója, Benő Barna táncos, koreográfus, a Bekecs Néptáncegyüttes vezetője, Gombai Tamás népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára véleményezte a versenyzők tudását.
Az erdélyi válogatóra 36 produkciót jegyeztettek be, ebből 28 az ének, 3 a hangszerjáték, 5 a néptánc kategóriában. A gyerekek a Temesvártól Pusztináig, Brassótól Méráig terjedő terület egészéről érkeztek Moldova, Gyergyó, Kászon, Felcsík, Udvarhelyszék, Sóvidék, Nyárádmente, Küküllő, Mezőség, Kalotaszeg népzenei, néptánc- és hangszeres anyagával. A két és fél órás színpadi bemutatást követően a zsűri elvonult, bő másfél órára volt szüksége a döntés meghozatalához.
Az értékelőn a szakemberek tanácsokat osztogattak, elmondták, hol és mit kell még csiszolni, „hogy gyémánttá váljon" az adott produkció, felhívták a figyelmet a dallamválasztásra, az előadásmódra, a repertoár bővítésére, az izgalom legyőzésére is. Ugyanakkor köszönetet mondtak a szülőknek, hogy „ebben a bolond világban" a magyar népzene, népdal, néptánc felé terelik gyerekeik érdeklődését, de a pedagógusokat is köszönet illette, akik igyekeznek ráirányítani tanítványaik figyelmét ezekre az értékekre. Mint elhangzott, Erdélyben és Csángóföldön szép, ősi népdalkincset tárt fel Bartók és Kodály, és ma is ezekhez kell nyúlni. A szakemberek arra biztatták a gyerekeket, ne csak egy verseny erejéig tanuljanak meg valamit, hanem folyamatosan műveljék ezt a kultúrát.
A fellépők 56 és 70 közötti pontszámokat értek el, de szereplésük eredménye csak néhány nap múlva derül ki. Csütörtökön a budapesti Hagyományok Házában tartják az arányosító zsűrizést: az egy bizonyos pontszám fölötti teljesítményeket felvételről elemzik, egymással is összemérik. Ekkor dől el, melyik 48 produkció jut tovább a televíziós fordulókba. Nyári balatoni táborozáson vesznek részt a kiválasztottak, novemberben és decemberben lesznek az élő adások, a döntő karácsony előtt várható.
Agócs Gergely elmondta, az erdélyi és felvidéki magyarok hasonló gonddal küzdenek. Míg Magyarországon állami vagy önkormányzati támogatással működő művészeti iskolákban tudnak bekapcsolódni a gyerekek, fiatalok a néphagyományok művelésébe, addig a határon túliak alig kapnak ilyenfajta támogatást az államtól. A Hagyományok Háza ezért azt tervezi, hogy programot indít népi kultúrát oktató pedagógusok részére: népdal, hangszeres népzene, néptánc területén szeretnének oktatókat képezni. „A lemaradás nemcsak anyagi vagy intézményi szinten, hanem módszertanilag is megmutatkozik, és ezzel valamit kezdeni kell. Ennek ellenére a határon túliak semmivel sem maradnak le az anyaországi produkciók mögött" – vélekedett Agócs Gergely.
Gligor Róbert László
Krónika (Kolozsvár)

Egy fontos könyvet mutattak be Brüsszelben
Tőkés László európai parlamenti képviselő irodájának szervezésében június 21-én a Balassi Intézet brüsszeli kirendeltségén mutatták be Kincses Előd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvének második, bővített kiadását, különös tekintettel angol nyelvű fordításának megjelenésére.
Az 1990 márciusi véres eseményeket felelevenítő rövid dokumentumfilm levetítése után Boris Kálnoky németországi újságíró méltatta a marosvásárhelyi posztforradalmi közéletben vezető szerepet játszó szerzőt, majd kettőjük kötetlen beszélgetése nyújtott hiteles és érzékletes képet a román nacionálkommunista erők, nevezetesen a volt Securitate által kiprovokált román–magyar konfrontációról.
Megnyitó beszédében az erdélyi politikus a decemberi temesvári népfelkelés és a márciusi marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérlet közötti összefüggésekről szólt. Kincses Előd mindkét történelmi eseménynek cselekvő részese volt, amikor is előbb ügyvédi minőségében vállalt közösséget az önvédelmi harcát folytató temesvári református gyülekezettel és üldözött lelkipásztorával, utóbb pedig a visszarendeződő politikai viszonyok között a marosvásárhelyi magyarság egyik kiemelkedő vezetőjeként járt élen ugyanebben az önvédelmi küzdelemben.
Temesváron 1989-ben „történelmi csoda” történt – állapította meg Tőkés László –, amikor is „a történelem során talán először, teljes egyetértésben és érdekazonosságban küzdöttek egymás mellett a magyarok, románok, németek és a többi, hazánkban élő nép fiai és leányai” – idézte Kincsest. A csoda azonban csupán „történelmi pillanatnak” bizonyult, mivel utóbb beigazolódott, hogy Ion Iliescu és „elvtársai” csupán forradalomnak álcázott hatalomátvételt hajtottak végre, mely aztán egyenes úton vezetett el Marosvásárhely „fekete márciusához”, valamint az 1990 júniusi bukaresti diáktüntetésekhez és az azokat vérbe fojtó bányászjáráshoz. Kincses Előd könyve ennek az ellenforradalmi átalakulásnak a fájdalmas folyamatát mutatja be a marosvásárhelyi események tükrében, kiállva a történelmi igazság mellett, és kifejezve azon meggyőződését, hogy a kezdeti „csodálatos egyetértést meg kell mentenünk a jövőnek is, ennek záloga pedig a teljes és valóságos egyenjogúság…”
Az emlékidéző és helyzetelemző fórumbeszélgetést levezető Boris Kálnoky erdélyi gyökereihez való visszatalálása meghatározó élményeként emlegette az 1989-es történelmi fordulat utáni, első marosvásárhelyi látogatását, Kincses Előddel és a környezetében élőkkel való megismerkedését, majd további erdélyi és székelyföldi utazásait és találkozásait. A „fekete március” hosszúra nyúló árnyékából való szabadulás útját keresve az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetéről, múlt és jelen összefüggéseiről faggatta a jeles jogászt és kisebbségi érdekvédőt.
Kincses Előd sajnálattal állapította meg, hogy az eltelt negyedszázad alatt lényegi kérdésekben kevés változás történt. Amiért annak idején a marosvásárhelyi diákság egyöntetűen kiállott: a teljes körű magyar felsőoktatás, az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen való magyar nyelvű képzés azóta sem valósult meg. Az igazságszolgáltatás terén – ha lehet – még rosszabb a helyzet. Azokat a jogokat, amelyeket a magyarság a 2007-es EU-csatlakozásig elért, utóbb az igazságszolgáltatás eszközeivel próbálják visszavenni, melyeket nem egy esetben a magyarság megtörésére használnak fel. A joggal való hatalmi visszaélések kirívó eseteiként szólt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tartósan fennálló ex lex állapotáról, valamint a kézdivásárhelyi terrorvád mondvacsinált peres ügyéről, melyek egyértelműen a magyar közösség háttérbe szorítását, illetve megfélemlítését célozzák. Összességében nézve: az utóbbi években a magyarság helyzete határozottan romlik Erdélyben – jelentette ki Kincses Előd.
Boris Kálnoky és a fórumbeszélgetés részvevői elismeréssel szóltak a Maros megyei RMDSZ volt elnökének állhatatos jogvédő szolgálatáról, melyet – példának okáért – a Székely Szabadság Napja idei megünneplőinek a védelmében folytat. Tőkés László saját perei hosszú sorában nyújtott jogi képviseletéért mondott köszönetet volt temesvári ügyvédjének. Marosvásárhely fekete márciusának vonatkozásában egyöntetűen fogalmazódott meg az az igény, hogy az 1989-es forradalmi dossziék újratárgyalásához, valamint a bányászjárások felelőseinek az elszámoltatásához hasonlóan ez ügyben sem maradhat el az igazságtétel.
A rendezvény a bemutatott könyv dedikálásával és alkalmi fogadással zárult.
itthon.ma

Magyar önkormányzati vezetők Erdélyben
Brassóban alpolgármesteri és megyei alelnöki, Temesváron alpolgármesteri, Szatmáron pedig a magyar polgármester megválasztása után megyeitanács-elnöki tisztséget szerzett az RMDSZ. A rendszerváltozás óta nem volt még magyar alpolgármestere a közel 230 ezer lakosú Brassónak, a 303 ezer lakosú Temesvárnak. Brassóban a lakosság hét, Temesváron pedig mintegy öt százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson.
Az RMDSZ Barabás Lászlót jelöli a brassói alpolgármesteri posztra, és Ambrus Izabellát a Brassó megyei önkormányzat alelnöki tisztségére – közölte tegnapi hírlevelében a szövetség. Az RMDSZ, valamint a Nemzeti Liberális Párt (NLP) és Népi Mozgalom Párt (NMP) Brassó megyei vezetői múlt csütörtökön jelentették be, hogy megállapodtak a városi és a megyei önkormányzati többség kialakításáról. A megegyezés szerint az NLP adja a megyei önkormányzat elnökét és egyik alelnökét, az RMDSZ pedig a másik alelnököt. A NLP-hez kötődő, de függetlenként megválasztott George Scripcaru polgármester munkáját egy RMDSZ-es és egy NMP-s alpolgármester segíti majd. Farkas Imre lesz Temesvár egyik alpolgármestere az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (NLP) Temes megyei szervezete tegnapi megállapodásának értelmében. A két párt közös közleményben tudatta, hogy a hatékony temesvári helyi közigazgatás biztosítása érdekében, a régebbi jó kapcsolatokra és ezek nyomán létrejött kölcsönös bizalomra alapozva, Temesvár soknemzetiségű jellegét tekintetbe véve kötöttek szövetséget, melynek révén az NLP és az RMDSZ többséget képez az önkormányzati testületben. A tisztségébe újraválasztott Nicolae Robu liberális polgármester munkáját az RMDSZ-es és egy liberális alpolgármester segíti. A 27 tagú önkormányzati testületben 12 mandátumot szerzett az NLP, kilencet a Szociáldemokrata Párt (SZDP), kettőt az RMDSZ, kettőt a Népi Mozgalom Párt (NMP), egyet a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) és egyet egy független jelölt. Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta: a szövetség mindkét nagy párttal tárgyalt, és az alpolgármesteri tisztség felajánlása után állapodott meg a liberálisokkal.
Szatmár megyében Pataki Csabát titkos szavazással egyhangúan választották meg a megyei tanács elnökévé, miután a június 5-ei választáson Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét is az RMDSZ jelöltje, Kereskényi Gábor nyerte el. Pataki Csaba, a szövetség volt szenátora elmondta, hogy az elkövetkező időszakban valamennyi pályázási lehetőséget ki akarnak használni, illetve élhető hellyé akarják alakítani Szatmárt, ahol a fiataloknak is érdemes maradniuk. Pataki Csaba az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt között kötött politikai egyezség nyomán lett megyeitanács-elnök. A megállapodás értelmében a megyei önkormányzat két alelnökét a liberálisok adják.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar alpolgármestere lesz Temesvárnak!
Június 22-én, szerdán közös közleményt adott ki az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Temes megyei szervezete, amely szerint megegyezés született közöttük a temesvári önkormányzatban való együttműködésről. A politikai-adminisztratív megegyezés értelmében Temesvár egyik alpolgármestere a liberális Dan Diaconu lesz, a másik alpolgármesteri tisztséget Farkas Imre (RMDSZ) tölti be.
Az RMDSZ-PNL közös nyilatkozat szerint a politikai-adminisztratív egyezség a kölcsönös bizalomra, a választási kampány során tanúsított kölcsönös tiszteletre, a soknemzetiségű Temesvár történelmi hagyományaira alapoz. A Nemzeti Liberális Pártnak 12, az RMDSZ-nek 2 tanácsosa lesz a 27 tagú helyi önkormányzatban, akik együtt biztosítani tudják a döntések meghozatalához szükséges többséget.
„Egyelőre még csak alpolgármester-jelölt vagyok – nyilatkozta a Nyugati Jelennek telefonon Farkas Imre –, pénteken még egy szavazásra kerül sor az önkormányzatban. A városi tanácsosi tisztség elnyerésében reménykedtem, de azt nem hittem, hogy ilyen szerencsés helyzetbe kerülhetünk! Temesvárnak közel száz éve nem volt magyar alpolgármestere, ezért szerintem ez egy kiemelkedő eredmény. A jövőre való tekintettel, hiszek abban, hogy ha mi is egy jó csapatot állítunk fel, akkor a polgármesteri hivatalon belüli együttműködésnek meglesznek a pozitív eredményei!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Farkas Imre lesz Temesvár alpolgármestere
Farkas Imre lesz Temesvár egyik alpolgármestere az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Temes megyei szervezetei szerdai megállapodásának értelmében.
A két párt közös közleményben tudatta, hogy a hatékony temesvári helyi közigazgatás biztosítása érdekében, a régebbi jó kapcsolatokra és ezek nyomán létrejött kölcsönös bizalomra alapozva, Temesvár soknemzetiségű jellegét tekintetbe véve kötöttek szövetséget, melynek révén a PNL és az RMDSZ többséget képez az önkormányzati testületben.
A tisztségébe újraválasztott Nicolae Robu liberális polgármester munkáját az RMDSZ-es és egy liberális alpolgármester segíti. A 303 ezer lakosú, alig öt százalékban magyarok által lakott Temesvárnak 1989 óta nem volt magyar alpolgármestere.
Krónika (Kolozsvár)

Balogh Edgár: régi hittel át az új korba
Temesváron született 110 éve, Kolozsvárott hunyt el két évtizede Balogh Edgár közíró, szerkesztő, a romániai magyar irodalom egyik nagyhatású szervezője és nevelője.
A nagyszebeni szász Kessler családból származott az 1906. szeptember 7-én született író, apja honvédtiszt, anyja tanítónő volt. A család 1910-ben Pozsonyba költözött. 1926-ban vette fel anyja családnevét, így lett Balogh. Pozsonyban végezte el a magyar reálgimnáziumot, majd a prágai német egyetem filozófiai karán folytatta tanulmányait. Etnográfusnak készült. 1922-ben a losonci A Mi Lapunk című ifjúsági folyóirat jelentette meg első írását, rá öt évre már a Budapesten megjelenő Ethnographia-Népélet közölte egyik tanulmányát. Publicisztikai munkásságát a Prágai Magyar Hírlapban, a csehszlovákiai magyar ellenzéki pártok lapjában kezdte. Kezdeményezője és szervezője volt a csehszlovákiai magyar ifjúság haladó Sarlós-mozgalmának. 1931-ben a kommunista mozgalomba kapcsolódva Fábry Zoltánnal szerkesztette Az Út című prágai baloldali folyóiratot. 1934-ben lefordított egy antifasiszta művet, ezért a csehszlovák hatóságok 1935-ben kiutasították az országból. Kolozsváron, majd Brassóban telepedett le, a Korunk, illetve a Brassói Lapok munkatársa lett. Rövid ideig tanító volt Kalotaszentkirályon, majd Móricz Zsigmond megbízásából a Kelet Népe kolozsvári szerkesztője lett. Tanított és egy ideig rektora volt a Bolyai Tudományegyetemnek, de 1949-ben – a Magyar Népi Szövetség több más vezetőjével együtt a szocialista törvényesség megsértésének vádjával – letartóztatták, és 1956-ig börtönbe vetették.
A Babeş és Bolyai Egyetem egyesítése után a magyar irodalomtörténeti tanszéken publicisztikát adott elő. 1957-től 1971-ig az újrainduló Korunk főszerkesztő-helyettese volt.
A hithű kommunista
Noha éppen a kommunista hatalom vetette börtönbe Balogh Edgárt, eszmei síkon tántoríthatatlan rajongója maradt a lenini eszméknek. Egy 1972-ben megjelent kötetének (Intelmek, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest) előszavában a következőképen fogalmaz: „Pártunk főtitkára mindnyájunk szívéből szólt, akik ifjúságunktól korszerű önmegfogalmazást várunk a szocialista tudat s ennek megfelelően az alkotó emberség szellemében, s ezért helytelenítünk minden eltompulást, mely marxista-leninista ideológiai felkészültségünk, szocialista hazafiságunk rovására valamelyes nemtörődömséget, egyénieskedő és szabados tervszerűtlenséget sugalmazna, veszélyeztetve az új nemzedék folytatólagos történelmi szerepét a szocialista társadalom építésében.” A kötet fejezeteiben „saját kommunistává válásom ívéről” szól Balogh Edgár, azzal a kimondott céllal, hogy hozzájáruljon „ideológiai megerősödésünkhöz, főleg a nevelés terén”. A kötet utolsó lapján reményét fejezi ki, hogy „álbaloldali megoldások és reakciós visszacsuszamlások helyett a fiatalság megtalálja a pártos kommunista felfogás teljes emberi becsét és jelentőségét”. Nos, az akkori fiatalság ennek nem találta meg sem becsét, sem jelentőségét: 1989 decemberében a tömeg Romániában is besöpörte az asztal alá a kommunista diktatúrát, lenini, marxi, ceauşescui ideológiájával együtt.
Nem adta fel
De Balogh Edgár nem adta fel: úgy gondolta – több más levitézlett káderrel együtt –, ott a helye továbbra is a véleményformáló, észosztó tisztségviselők között, így aztán a frissen alakult magyar érdekképviseletben is szeretett volna jeleskedni. Erről érdekes adalékokat találunk az Együtt és külön: az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című kötetben, melyet Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán szerkesztett, és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet jelentetett meg Kolozsváron, 2004-ben. Kiderül, hogy a forradalom napjaiban Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, ám Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet. Viszont megalakult a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács, melynek december 28-i gyűlésén felszínre kerültek a nézeteltérések. Sipos Gábor ekkor úgy fogalmazott, hogy a „magyarság körében a nomenklatúra jóemberei maradtak meg hangadónak”. Kapcza Imre ügyvéd kijelentette, nem hajlandó együttműködni Balogh Edgárral. Idézünk a fent említett kötetből: „Az összeszólalkozást követő napokban Benkő Samu próbálta rávenni, hogy ezt most már tényleg hagyja abba, írjon, stb.” Gáll Ernő szerint Balogh Edgár mindenáron elnökölni akart, noha „vele szembe évtizedek óta gyűlt a kritika, sőt az ellenszenv…”. Kétségtelen, hogy Balogh Edgár sokat tett az erdélyi magyarságért, Kolozsvárért, de esetében is érvényes az a megállapítás, hogy nem tudta, mikor kell egyet hátrább lépni.
Kolozsváron hunyt el 1996. június 19-én.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sukorótól Világosig: az 1848–49-es szabadságharc hadtörténete
A magyar történelem nagy csatái
Sukorótól Világosig: az 1848–49-es szabadságharc hadtörténete címmel zajlott előadás a Kós Károly Akadémia rendezvényeinek idényzáró részeként a marosvásárhelyi Bernády Házban. Hermann Róbert, a Károli Gáspár Tudományegyetem oktatója rávilágított arra, hogy az 1848–49-es események egyedülállóak a magyar és az európai történelemben, hiszen sem azt megelőzően, sem azt követően nem fordult elő, hogy egy nagyhatalom nem volt képes egy belső lázadásnak tekintett konfliktust egyedül rendezni, és egy másik nagyhatalomhoz fordult segítségért.
Hermann Róbert beszélt a Rákóczi- szabadságharcról, amelynek során bár voltak sikeres rajtaütések, nyertes csata egy sem, és minden jelentős hadi eseményt gyakorlatilag veszteségként könyvelhettek el a magyar seregek. Ezzel szemben a ’48–49-es szabadságharcban vívott tizenegy jelentős csatából ötöt a magyar seregek nyertek meg, míg a fennmaradó hatból mindössze egy volt vesztett, amely egyben a szabadságharc végét is jelentette.
Az előadó kitért a kor politikai történéseire, a felelős Magyar kormány létrejöttétől az úgynevezett áprilisi törvények hatásain és a bécsi udvar döntésein át Josip Jelacsics horvát bán színre lépéséig 1848 szeptemberében és a magyar győzelemmel végződött pákozdi csatáig, illetve a világosi fegyverletételig.
Az előadás adott alkalmat az alábbi beszélgetésre.
– Maga a téma, 1848-49, gyermekkori szerelmem. Mindig történész akartam lenni, nagyjából hatéves koromban eldöntöttem, hogy történelemmel akarok foglalkozni. De '48-hoz csak 13 évesen jutottam el, addig inkább a Rákóczi-szabadságharc érdekelt. 13 évesen olvastam Héja Gézának a visegrádi eseményekről szóló regényét a Görgei–Kossuth-viszonyról, és annyira megfogott, hogy úgy gondoltam, érdemes ezzel foglalkozni, mert egy egészen más képet ad az eseményekről, mint amit korábban tanultam vagy akár olvastam. Görgeinek a szerepét sokkal pozitívabban, a szabadságharc eseményeit is egy egészen más szemszögből mutatta be. Elkezdtem utánaolvasni, ifjúsági regénytől szakmunkákon és népszerűsítő anyagokon át mindenfélét. Az egyetemen nagyon jó tanáraim voltak, külön ki kell emelnem Katona Tamást, aki remek előadó és nagyszerű pedagógus volt, és mindig segített, amikor valamiben elakadtam. Másodéves, harmadéves koromtól rendszeresen jártam levéltárba is, és ott jöttem rá, hogy mekkora feldolgozatlan anyaga van ennek a korszaknak. Nagyon érdekes, hogy a forradalom és szabadságharc kiemelt téma volt, amióta lezajlottak az események, és a kommunista hatalom átvétele után is szívesen hivatkoztak Kossuthra, Táncsicsra. Tehát nagyon nagy tere volt az oktatásban, propagandában és egyebekben, de a hadtörténeti részével nem nagyon foglalkoztak. Vagy ha igen, akkor az meglehetősen szűken történt: Bem apónak nagyon jó volt a megítélése, a Görgeié meg nagyon rossz. Egy ideig árulónak tekintették, majd pedig megalkuvónak, aki alapvetően tehetett arról, hogy úgy fordultak az események, ahogy fordultak.
– Említette, hogy a levéltári kutatásokból egészen más derült ki.
– Az egyetemen az oktatásban nagyjából '48 júliusában-augusztusában véget ért az események elmondása, és '49 augusztusától- szeptemberétől indult újra, mintha közben nem zajlott volna le egy háború, ami számomra teljesen érthetetlen volt, annál is inkább, mert a '48-as szabadságharc hadseregének a teljesítménye európai összehasonlításban is kiemelkedő volt.
Ha a magyar történelmet nézzük, akkor nagyjából Mátyás király óta először volt az országnak európai szintű hadereje. Minden tekintetben kiállta a próbát a korabeli európai első vonalbeli haderőkkel.
– A mai előadása arról a részről szól, amelyről nem beszél a történelem, és keveset tud a közvélemény?
– Szerintem túl keveset. Azért a '80-as évektől kezdve ez már alapvetően megváltozott, egyrészt mert megszűntek otthon is a direkt politikai tiltások ezzel kapcsolatban, másrészt új történésznemzedék nőtt fel, Katona Tamás vagy Bona Gábor kutatásainak és útmutatásának köszönhetően. De érdekes maga a hadseregszervezés meg az is, hogy az egyes hadjáratokban milyen teljesítményt nyújtott a magyar hadsereg.
– Elmondta, hogy például a Rákóczi- szabadságharcban a kuruc haderő minden döntő csatát elveszített a kezdetkezdetétől. A 48- as szabadságharcban összesen 11 nagy csatát vívtak, ezek azok, amelyek a hadjáratok sorsátdöntő mértékben befolyásolták, és a 11-ből ötöt a honvédség megnyert.
– Ez már önmagában is nagyon jó arány, hozzátéve, hogy az utolsó időszak csatáiban már nemcsak az osztrák haderőkkel, de az oroszokkal is meg kellett mérkőzni. Ott már egy olyan túlerővel kerültek szembe, ahol nem volt esély a győzelemre. Ez is is egy nagyon fontos tényező a szabadságharc megítélésében. Ez volt az egyetlen példa az európai történelemben, amikor egy nagyhatalom egy másik nagyhatalmat hívott segítségül egy úgynevezett belső lázadásnak a leverésére. Erre sem előtte, sem utána nem volt példa, és még ha számunkra kellemetlen is mint eredmény, joggal lehetünk büszkék rá.
– Hogyan értékeli hadtörténeti szempontból a világosi fegyverletételt?
– A fegyverletétel megítélésében is nagyon fontos hangsúlyozni, hogy addigra a katonai ellenállásnak az esélyei teljesen megszűntek, a déli magyar sereg döntő vereséget szenvedett Temesvárnál. Az már valóban annak a haderőnek a végét jelentette. Több mint 6000 fogoly került az osztrákok kezébe. Ennyi foglyot korábban négy csatában összesen nem ejtettek. Ez mutatja, hogy a hadsereg belső összetartása megszűnt. Másrészt Görgei hadserege volt az egyetlen harcképes erő a haderők közül. Aradon 30 ezer katonából ötezer gyalogos volt, az orosz sereg Paszkevics herceg vezetésével kb. 80-90 ezer fő volt, háromszoros túlerőben voltak.
Ebben a helyzetben a további ellenállásnak sem politikai, sem katonai hozadéka nem lehetett. Amit viszont fontos hangsúlyozni, a fegyverletétel nem Görgei egyszemélyes döntése volt, a haditanács már augusztus 10-én döntött arról, hogy ha nem ők nyerik meg a döntő csatát, és az oroszok nem hajlandók tárgyalni – amint nem is voltak –, inkább előttük teszik le a fegyvert, mint az osztrákok előtt. Augusztus 11-én a temesvári vereség hírére Görgei összehívott egy haditanácsot: közel száz tábornok, hadtest-, hadosztály-parancsnokok, a hadügyminisztérium vezető beosztású tisztjei, vezérkari tisztek összesen két ellenszavazattal döntöttek a fegyverletételről. Görgei ezzel gyakorlatilag megóvta a tisztikar egy jelentős részének az életét, ugyanis Haynaunak feltett szándéka volt, hogy ha megtörténik a fegyverletétel, gyorsított eljárással ítélkezik a volt honvédtisztek fölött. De miután az oroszoknak adták meg magukat, elhúzódott a kiadatás, addigra Bécsből már más utasítások jöttek, eljárások lefolytatását írták elő, és aki ezeknek az eljárásoknak az elejére került, mint az aradi vértanúk, azokon végrehajtották a halálos ítéletet, viszont akik egy-két-három hét múlva kerültek a bíróság elé, azokra nézve is hoztak ugyan halálos ítéletet, de már nem hajtották végre. Ebben szerintem a fegyverletételnek is volt némi szerepe.
– A történészek keveset beszélnek az egyházak szerepéről…
– Az egyházak 48-49-ben együttműködtek az uralkodó házzal, az osztrák kormányzattal. Azt hozzá kell tenni, hogy ha valakit kineveznek valahová püspöknek, annak nem az a dolga, hogy szembemenjen a kormánnyal.
– Azt olvastam, hogy a katolikus egyház körlevelet adott ki, hogy ne álljanak be katonának a magyarok.
– Ez így volt, hogy engedelmeskedjenek az új osztrák kormánynak. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az egyházi vezetők ezt nem a saját fejüktől tették, behívta őket a főparancsnok, és kiadta az utasítást, hogy adjanak ki körlevelet. Ez '49 januárjában történt. Ha végigolvassa a körlevelet, az gyakorlatilag nem uszít a forradalmi kormány ellen, az új hatalom iránti engedelmességre szólít fel. És hozzá kell tennünk, hogy voltak püspökségek, amelyek a forradalmi kormánnyal működtek együtt, és ezek többségét '49 után el is ítélték. Nem véletlen, hogy a körlevelet nem is engedték átadni az uralkodónak. Fontos hangsúlyozni, hogy amikor véget ért a szabadságharc, azok az egyházi vezetők is, akik nem rokonszenveztek a szabadságharccal, beosztott papjaikat, lelkészeiket, akik valamiképpen megégették magukat, katonáknak prédikáltak vagy felolvastak valamilyen katonai körlevelet, amennyiben lehetett, igyekeztek kimenteni az osztrák hatalmi terror karmai közül. Elküldték őket egy-egy kolostorba, ezzel pedig az életüket mentették meg. Szerintem még nagyon sok kutatnivalója van a magyar történetírásnak.
– Hadtörténeti szempontból milyen következtetésre jut? Mit jelentett 48-49 Magyarország számára?
– Azt gondolom, hogy a magyar nemzetnek az egyik legnagyobb katonai teljesítménye volt a középkori Magyarország összeomlása óta. Önmagában az a tény, hogy '49-ben a saját erejéből foglalta vissza a magyar hadsereg Buda várát, ami sem előtte, sem utána nem történt meg, jelzi a teljesítmény nagyságát, és ez nagyon jelentős összetartó erő volt a későbbiekben is. 1849–1867, a kiegyezés között, de akár ma is azt lehet látni, ha az ember elmegy egy március 15-i ünnepségre vagy katonai hagyományőrző rendezvényre, hogy ennek máig ható erős vonzereje van. Azért is tartom nagyon fontosnak ennek az örökségnek az ápolását, mert itt nem kell hazudni. Nem kell olyasmit állítani az emberekről, amit nem cselekedtek meg, elég, ha elmondjuk róluk az igazságot, hogy egy fél év alatt létrejött egy reguláris hadsereg, amely egy éven belül már képes volt arra, hogy Európának az egyik vezető nagyhatalmát ha nem is a falhoz állítsa, de nagyobbrészt kipenderítse az országból, és hogy az a nagyhatalom kénytelen volt idegen fegyverek segítségéért koldulni. Ez szerintem olyan teljesítmény, amire minden magyar joggal lehet büszke.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Nemzetszolgálat
„Föl-földobott kő, földedre hullva,/ Kicsi országom újra meg újra/ Hazajön fiad” – emlékezett életének utolsó éveiben hazájára, szülőföldjére Ady Endre.
Bedő Albert is mindig hazakívánkozott, és végül haza is jött megpihenni szülőfaluja, Kálnok temetőjébe.
Közösségéért élő emberként, magyar népének szolgálatát felvállalva mindig is e közösséghez tartozónak érezte magát. Már otthonról, a családból magával vitte azt a hitet, hogy az ember a szíve mélyén örökké odavaló, ahol születik. „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége” – vallotta töretlenül. Ezt a kötelességet végezte egész életében.
Szakmai-közéleti tevékenysége kezdetétől a magyar erdészeti szaknyelv és szakirodalom kimunkálásán fáradozott. Székely szülőföldje erdővel, erdészettel kapcsolatos népi kifejezéseit, vagy más tájak erdészeti szavait beemelte a szaknyelvbe, országos közhasználatba. Az erdészeti szakma fő motorja ebben az időben az Országos Erdészeti Egyesület volt, és szinte minden eredményéhez Bedő Albert egyesületi vagy hivatali tevékenysége is hozzájárult. Közreműködött az első modern polgári erdőtörvény megalkotásában és végrehajtásának megszervezésében. A törvény bevezette az üzemterv szerinti gazdálkodást és az erdőfelügyelet szervezetét. Ezek a határozatok ma is érvényben vannak. Meghatározó szerepe volt az állami erdészképzés megszervezésében.
Az Ásotthalmon – Királyhalmán (1883), Temesvár – Vadászerdőn (1885), Liptóújváron (1886) és Görgényszentimrén (1893) létrehozott oktatási intézmények az ő nevéhez fűződnek. Erdő-őr című könyvéből erdésznemzedékek tanultak. Az Országos Erdészeti Egyesület Budapesten az Alkotmány utcában felépített és 1886-ban birtokba vett háromemeletes székháza, az első magyar erdészeti közgyűjtemény (múzeum) is az ő közreműködésével létesült. Szakkönyvtárát ennek az intézményeknek adományozta.
Bedő Albert írásaiban, melyek az Erdészeti Lapokban jelentek meg, kizárólag a magyar erdészetet fenyegető veszélyekre emlékeztet. Hivatkozik arra, hogy éppen a szaktársak körében is hanyatlik és meggyengült az összetartás. Mindez a személyeket a közérdek kárára elidegeníti, és egyéni érdekek túlzott szolgálatára vezethet. „Mivel erőnk és hatalmunk nincs olyan erős, mint az, amelyikkel a nemzeti és gazdasági létünk örökös küzdelmét vívjuk, nem marad más számunkra, mint nem lankadó eréllyel és kitartással a köz- és magánéletnek körében hazánk javára szolgáljunk, nem feledkezvén meg, hogy az egyetértés és az összetartás hiányából keletkezett a mohácsi vész is” – vallotta következetesen több szakmunkája bevezetőjében.
1918. október 20-án bekövetkezett halálakor az OEE Budapest Alkotmány utcai, még Bedő Albert által 1884–1886 között felépíttetett székházában felravatalozott földi maradványait az unitárius egyház szertartását követően az Országos Erdészeti Egyesület búcsúztatta. Saját végakaratának megfelelően, hazaszállították Kálnokra, az unitárius temetőbe édesanyja, leánykori nevén Jancsó Anna hamvai közelében temették el. A ritka állású, több évszázados öreg tölgyfák között lévő sírjára állított kopjafa, a kőröspataki szülői házra nemrég elhelyezett emléktábla ékes példája, hogy Bedő Albert szelleme itt maradt közöttünk. Egész életében következetesen vallott hitvallása aktuális maradt a mai és a jövő nemzedékek számára is.
„Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel, egyetértéssel és összetartással!”
Zsigmond Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Boldog románságom rövid története
Egy rövid verseci látogatás, szerb ízekkel, magyar nótázással, egymásra találó románokkal, megoldott nyelvi kérdésekkel. Szűcs László jegyzete.
Ahogy a Bánát romániai részén, úgy a vajdasági oldalon is gyakran emlegetett fogalom a multikulturalitás, különböző nemzetiségek sok század óta tartó együttélése. E sokszínűség vonzó és érdekes, még akkor is, ha tudjuk, a történelem gyakran rondított bele az etnikai és felekezeti sokféleség tarka szőttesébe.
Néhány napja egy zentai újságíró tanácskozás kiegészítő programjaként buszoztunk át a Temesvártól délre, Resicabányától délnyugatra, a szerb-román határ közelében fekvő Versecre, e jó harmincezres városba, ahol a többségi szerbség mellett ma alig öt százaléknyi magyar, s nagyságrendileg ugyanennyi román él. Nem volt ez mindig így, jó hetven esztendeje még német többségű volt a város, de negyvennégyben elüldözték vagy legyilkolták szinte valamennyiüket.
A vidék etnikai sokféleségét híven jelzik a települések névtáblái, a cirill és latin betűs szerb névváltozat mellett a falvak, városok határában magyar és/vagy román, német, horvát nyelvű feliratok árulkodnak arról, hol, milyen kisebbségek fogyatkozó maradékai élnek még az adott helyen.
A verseci magyarok találkozóhelye a Petőfi kultúregyesület székháza, amit ezúttal a helyi érdeklődők mellett a Kárpát-medence legkülönbözőbb helyeiről érkezett újságíró kollégák töltöttek meg élettel egy est erejéig. Érdekes látvány a kis előadóterem: az aprócska színpad előtt két oldalon a névadó Petőfi mellszobra és a város szülöttének, Herczeg Ferenc írónak egész alakos képe látható. A környék jelenét és múltját megörökítő riportkötet bemutatása után a társalgóban derűs poharazgatásba kezdenek házigazdák és vendéglátók, majd a beszélgetést az utcára is kiszűrődő nótázás váltja fel. Érdekes színfoltja a társaságnak a Romániából ide helyezett görög-katolikus pap, aki természetesen ma már románul, szerbül és magyarul egyaránt szót tud érteni híveivel. Jelen vannak barátságos és rokonszenves kollégái is: a római-katolikus esperes, és a helybéli plébános.
Közben néhányan megszökünk, úgymond belevetjük magunkat a verseci éjszakába. A kellemes főtéren rengeteg terasz, az egyiknél csalogató illatok, nem is tudunk ellenállni. Szolidárisak vagyunk diabéteszes kollégánkkal, akinek meghatározott időben kell ennie. Az utcára nyíló pultnál idősebb asszony a tűzhelynél, a rekkenő hőségben nem irigyeljük. Szerbül szót se tudva előbb a magyarral próbálkozunk, de a fejét rázza, s angolra vagy németre váltva sem boldogulunk. Kérdő tekintetünkre azt mondja: rumunszkij, s boldogan mosolyog, amikor románra fordítjuk a szót. Látszik, nem gyakori eset itt a bánáti román szórványban, hogy a vendég az ő anyanyelvén rendeli meg a scsevabot vagy a pleskavicát. Immár felszabadult örömmel sorolja a román testvéreknek – nem leplezzük le, hogy vásárhelyi, kolozsvári, váradi magyar firkászokkal akadt dolga –, hogy mi a kínálat. Szépen, érdekes szlávos lágysággal beszél, ha nem tudnánk, hol járunk, moldovainak gondolnánk.
Még nincs vége a nyelvi félreértések estjének, visszafelé sétálva a Petőfi kultúrotthonhoz, egy fehér autó fékez le mellettem. Az Arad megyei rendszámú kocsiban hatvanas házaspár kérdezi reménykedve, hogy ugye értek kicsit románul. Mondom, persze, hiszen mi is Romániából jöttünk. Kimondhatatlanul boldogok, segítségre van szükségük, már egy órája keringenek, képtelenek kitalálni a városból. Mondom, sokra nem mennek velem, ma járok itt először magam is, de szerencsére közel a buszunk, a sofőr szerbül elmagyarázza, merre kell menniük, azt egy zentai kolléga lefordítja nekem magyarra, majd én – az ideiglenes román – tolmácsolom az útirányt az eltévedt utazóknak. Mindenki boldog, mindenki indulhat bele a multikulturális éjszakába.
erdelyiriport.ro

Pásztor Sándor lett a Bihar megyei tanácselnök
Az RMDSZ jelöltjét, Pásztor Sándort választotta elnökévé keddi alakuló ülésén a Bihar megyei tanács. A korábban vízügyi államtitkári tisztséget betöltő politikus a magyar érdekképviselet ötödik tisztségviselője, akit megyei önkormányzati elnökké választottak. A két magyar többségű megyén – Hargitán és Kovásznán – kívül a román pártokkal kötött egyezségek alapján az RMDSZ Szatmár, Maros és Bihar megyében szerezte meg a megyei önkormányzati elnöki tisztséget.
A testületben relatív többséggel rendelkező jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) korábbi bojkottja miatt a Bihar megyei tanács csak a harmadik összehívásra tudta megtartani alakuló ülését. Pásztor Sándort a Szociáldemokrata Párt (PSD) és szabadelvű szövetségese, az ALDE támogatásával választották meg. Ha a PNL tanácsosai a harmadik összehívásnál sem jelentek volna meg, elveszítették volna mandátumukat. A keddi ülést ezért már nem bojkottálták, ám a szavazáson tiltakozásképpen nem vettek részt.
A 35 tagú Bihar megyei tanácsban a PNL 17, a PSD 9, az RMDSZ 7, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 2 mandátummal rendelkezik. A PNL, amelynek egyetlen szavazat hiányzott ahhoz, hogy maga állítson elnököt, a választói akarat megcsúfolásának minősítette, hogy a kisebb támogatottságú pártok összefogtak ellene.
Kelemen Hunor szövetségi elnök korábbi nyilatkozata szerint azonban a PNL „nem sok választási lehetőséget hagyott" az RMDSZ-nek.
„A liberálisok 70 százalékos többséggel nyertek Nagyváradon, ott nincs igazán szükségük ránk, csak dekoratív szerepünk lehetne. Ilie Bolojan polgármester mellett nagyon nehéz lenne dolgozni úgy, hogy nincs szüksége ránk. Biztos vagyok benne: csak azért ajánlották fel az alpolgármesterséget, hogy megszerezzék a megyei tanácselnöki posztot, de a kollégáim inkább abban voltak érdekeltek, hogy megszerezzék a megye vezetését, mert egy megyei tanácselnök már egyenrangú félként tárgyalhat a város polgármesterével" – magyarázta a Bihar megyei RMDSZ döntését Kelemen Hunor a Mediafax hírügynökségnek.
A június 5-i önkormányzati választások után az RMDSZ nem kötelezte el magát országos szinten a román jobb- vagy baloldal mellett: a Szövetségi Állandó Tanács a területi szervezetekre bízta a koalíciós egyezmények megkötését a helyi igények és lehetőségek függvényében. Az RMDSZ nyolc megyei tanácsban lett része a helyi többségnek.
A települési önkormányzatokban kötött megállapodások nyomán első ízben választottak magyar alpolgármestert Temesváron Farkas Imre személyében, megerősítették alpolgármesteri tisztségében Bognár Leventét Aradon, és magyar alpolgármestert választottak a Maros megyei Szászrégenben, Márk Endre, illetve Marosludason Kis István személyében.
MTI
Erdély.ma

Diktatúra a demokráciában: Tőkés László kampány-ármányára való válasz
Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.(2Tim 1,7) Tőkés elnök úr és képviselő érezhető indulattal és fékezhetetlen dühvel támad rá többek között az aláíró püspök utódjára, aki a partiumi magyarság nehéz helyzetében keresni merészelte munkatársaival a járható utat, hogy a helyi önkormányzatokban mégis megvalósulhasson, amennyire lehet, a magyarok térfoglalása.
Ebben az értelemben az általa pártegyháznak megbélyegzett egyházkerület választáson való részvételre szólította mind az Erdélyi Néppárt, mind az RMDSZ tagjait és a velük rokonszenvet érező polgártársakat.
Az egyházak felkérése ellenére is a választásokon való részvétel drámaian alakult. A Részeken és Erdélyben a választásra jogosultak több mint fele nem élt sorsbefolyásoló lehetőségével, inkább otthon maradt. Ebben a küzdelemben az abszolut vesztes a Tőkés László fővédnöksége alatt vitézkedő Erdélyi Néppárt. Az RMDSZ eredménye sem nevezhető sikernek, de mégis lett Szatmár megyében, Biharban megyei tanácselnök. Visszaszerezhettük a szatmárnémeti polgármesteri tisztséget. Temesvárnak alpolgármestere lett, hogy csak néhány sikert emlegessek azokon a helyeken, ahol éltek testvéreink a választás lehetőségével. A Néppárt sajnos újból megbukott, még akkor is így van ez, ha zavart keltő ködösítéssel azt halljuk, hogy nem sikerült a remélt áttörést vérehajatani. Megbukott a választásra jogosultak több mint fele, de mentségükre szolgál az, hogy ilyen árokásó politikával manipuláló emberek nyomán, mint Tőkés és elvbarátai, nem akartak megnyilvánulni.
Tőkés László, mint az autonómia harcosa leleplezte magát, amikor a helyi önkormányzatokba, jelenlegi adott helyi “autonóm” testületekbe bekerült személyeket letámadja, verbális agresszióval bírálja. Erdély nem azért “pirosodik be”, mert valaki is óhajtja a jelenlegi győztes román pártok ölelését, hanem azért, mert nincs más. A politikai prérin sehol sem látszanak az önmagukat nemzetinek és keresztyénnek meghatározó alakulatok. Joggal vádolhatjuk az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetőségét azzal, hogy eredeti küldetésének megfelelően, nem tudta a Romániába szorult magyar nemzetrészt egyesíteni, sőt egyetlen párthoz elszegődve, a felszabdalódásunkat támogatta. Jelenleg tisztázás folyamata, hogy mennyire gonosz szándék áll a történtek hátterében, vagy csupán a hatalom miatti hajsza vakította el a főszereplőket.
A nemzetrész felszeletelése mellett állandó támadás érte az egyházakat, különösen a királyhágói református egyházkerületet és annak püspökét. A titkosszolgálattal való együttműködés vádja éppen egy évtizeddel ezelőtt éledt. Tőkés László által vezényelt átvilágítás igen szelektív módon jelentkezett. A hivatalos folyamatot megelőzte egy úgynevezett tudományos kutatás, amelynek anyaga részben könyvek formájában meg is jelent. Részben nem jelentek meg anyagok, vagy kísérlet történt arra nézve, hogy fontos személyek esetében elnézéssel legyenek a dossziék kezelői. Vannak személyek, akik akkor is elmarasztalhatóak, mint a jelenlegi püspök, ha csak közvetetten ráutaló iratok feltételezhetőek. Tőkés leleplező buzgalmában le is írja, hogy ezek nem bizonyítékok, de azért fogadjuk el, mert az ő véleménye mindenek feletti. A szelektív emlékezet elfeledteti, hogy ő személyesen általunk is látott két alkalommal kötelezte el magát a szolgálatoknak, ugyanakkor két esztendő hiányzó dokumentuma mellett sikerült igazolania ügynöki fedhetetlenségét.
Tőkés László elismerést érdemlő forradalmi tevékénységét követően érthetetlen módon lesz folyamatosan mélyülő formában méltatlan azokra a tisztségekre, amelyeket betöltött és amelyeket betölt. (Eltekintünk ezen írásban foglalkozni az egyházkerület immár lerendezett adóságával, vagy a Partiumi Keresztyén Egyetem botrányával.) Diktatúra van az általa hirdetett demokráciában, ameddig választott vezetőket támad ki. Királyhágómelléki Egyházkerület jelenlegi püspökét kétszázezer ember képviselete választotta meg 80 százalék feletti arányban. Diktatúra van abban a világban, amelyben a demokratikus egyházi választás után olyanoknak a hangja és szerepe nő meg, akik hatalmat kapnak, vagy szereznek arra, hogy egy közösség fejlődését akadályozzák, esetleg a legitim vezetőket hazugságaikkal bemocskolják.
Tisztelettel kérem a FIDESZ-KDNP nemzeti kormány felelőseit, hogy az általuk nevünkben delegált EU-képviselő munkáját és káros tevékenységét vizsgálják meg közelebbről. Alázattal kérem a nemzeti stratégiát szervező és irányító testületeket, hogy elemezzék körültekintőbben az anyaország határain kívül rekedt nemzetrészek sorsát. Várjuk a magunk munkájának a felülvizsgálatát, terveink megtárgyalását. Szóbeszéd és hamis információ nem buktathatja meg kórházépítő vállalásunkat, nem fékezheti itthontartó szolgálatunkat.
Tőkés Lászlót felkérjük, hogy igyekezzen valódi közösségi lekületet gyakorolni. Közelgő nyugdíjazásáig törekedjen Isten útján járni. Félelme nincs azoknak, akik erőt és szeretetet hordoznak az éberség világosságában.
Nagyvárad, 2016. június 29.
A békesség kötelékében!
Csűry István püspök
erdon.ro

Gátaljánál kiöntött a Berzava
A hétfő éjjeli esőzéseknek katasztrofális következményei vannak Temes megyében. Víz alá került Boldor település jelentős része (több mint 150 porta), de több tucatnyi lakóház udvarába és kertjébe hatolt be a víz Szakálházán, Berekszón és Bégaszentmihályon. Lugoson is 15 porta udvarába folyt be az esővíz, amelynek eltávolításán a tűzoltók fáradoznak. Daruváron és Boldoron az elöntött porták miatt nem tudtak vizsgázni matematikából a általános iskola VIII. osztályos diákjai, akik engedélyt kaptak a minisztériumtól, hogy csütörtökön vizsgázzanak.
Szerdán délelőtt kilépett a medréből a Berzava folyó Gátaljánál, ahol az ISU Banat tűzoltói, csendőrök és a helyi önkéntesek próbálták homokzsákokkal megfékezni az áradatot. A víz elöntötte a Gátaljához tartozó Szigetfalu egyik utcáját, ahol nyolc házba, öt kertbe és négy gazdasági épületbe hatolt be. A 2005. évi nagy árvíz idején több vályogház összedőlt Szigetfalun.
Mircea Băcală prefektus a Temes megyei tanács alakuló üléséről egyenesen Gátaljára utazott, ahol a Berzava folyó veszélyezteti a várost. „120 katasztrófavédő és helyi lakos dolgozik a gátak felmagasításán Gátalján, de a Berzava így is kilépett a medréből. Ha Gátalján túljut az árhullám, akkor Dentára összpontosítjuk az erőket, mert ott is kiáradhat a Berzava” – nyilatkozta a sajtónak a prefektus.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Vegyük birtokba a teret!
Bodó Barna a civilség lényegéről
Számtalan tudományos dolgozat, tíz kötet szerzője és nyolcnak társszerzője, politológus, a Sapientia-egyetem professzora, újságíró, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke, de Bodó Barna mindenekelőtt civil a hazai pályán: azaz gondolkodó és tudatos állampolgár, aki a Sepsiszentgyörgyi tömbmagyarságból elcsángált, és Temesváron éli a szórvány mindennapjait. Vasárnap az unitárius templom tanácstermében, kettős könyvbemutatója alkalmából Váry O. Péter újságíró beszélgetett a szerzővel.
Nehéz könyv, állította Váry O. Péter a Civil szerepek – civil szereplők című, 15 év tanulmányait és publicisztikáit egybefogó kötetről. Elméleti írások, amelyek időrendi sorrendben követik a forradalom után ránk szakadt nagy szabadságban a civil szerepek meghatározásának, működésének buktatóit, ostorozás és ítélkezés nélkül, mindig a megoldásokra fókuszálva.
Ki is az a civil, akiről Bodó Barna nem egy könyvét megírta? Nem kell föltétlenül aktivistának lenni, de aki nem vár utasításra, hanem gondolkodik és cselekszik, mert hisz valamiben, mert van rá ereje, az már bírja a civilség legfőbb jegyeit.
– A változások utáni első politikusnemzedéket az delegálta funkciójába, hogy ismerték a nevét, ezért nagy többségükben írók, költők kerültek vezető szerepekbe, igencsak felkészületlenül – vázolta Bodó Barna a civilség újkori gyermekkorát, nem tagadva, ő maga is ebben a helyzetben volt. Miután azonban rájött, hogy még rengeteg tanulnivalója van, lemondott a tisztségekről.
Az őt és sok hasonló cipőben járó civilt emésztő dilemmák is hangsúlyosan jelen vannak az említett kötetben. Hiszen nekik nem jelölték ki a feladatokat, hanem – mint a Bethesda-tónál megmentőre várakozó bénának – magukban kellett megtalálni a továbblépéshez az erőt.
A másodikként bemutatott Civil évkönyv című kötet az erdélyi magyarság életében fontos tények és történések leltározásának feladatát vállaló Romániai magyar évkönyv utódja, amely 10 évig jelent meg, annak ellenére, hogy szkeptikus hangok korai kimúlását jósolták. Ezen a címen is már harmadszor jelenik meg, történelmi körképet nyújtva a 2015-ös év közösségi ünnepeiről, a magyarság térfoglalását jelző városnapokról és kulturális fesztiválokról, kicsikről és nagyokról egyaránt.
– A tér birtokbavételével önmagunkat is birtokba vesszük – mondta Bodó Barna, aki kérdésre válaszolva kifejtette, az autonómia az egyetlen út az erdélyi magyarság megmAradásához, de addig is a közös gondolkodás az, ami célravezető lehet. – Meg kell találni az átkapcsolódási pontokat, üzenetünk kell legyen a többség számára is, mint ahogy Kolozsváron történt, ezért ünnepelheti a Kolozsvári magyarság is egy hétig saját kultúráját. Elfogadhatatlan, hogy Marosvásárhelyen Dorin Florea megengedhette magának, hogy a magyarság ünnepét pár éve a városon kívülre száműzze, és az is, hogy 1990 óta a teljes Dél-Bánát leszakadt a magyar nyelvterületről, és Temesvár is erre az útra lépett, mivel az utóbbi idők politikai alkuinak következményeként Temesváron öt iskolában szűnt meg a magyar nyelvű oktatás, Aradon pedig háromban – nyomatékosította a minden civilre háruló felelősséget Bodó Barna.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tizedik évadát zárta az M Stúdió
„Talán a Flow Fesztivált emelném ki elsősorban az évad eseményei közül, amely által olyan előadásokat próbáltunk elhozni Sepsiszentgyörgyre, amelyek a mozgásszínház műfaján belül különböző irányokba mutatva nemzetközi minőséget képviselnek. Bízom benne, hogy a fesztivál szervezése révén hosszú távon is csak nyerhet a társulatunk, és a Sepsiszentgyörgyi nézők is, hisz azt a színházi műfajt próbáljuk ezáltal közelebb vinni hozzájuk, amellyel aligha lehet alkalmuk találkozni az erdélyi színházakban” – mondta el lapunknak Márton Imola, az M Stúdió Mozgásszínház művészeti vezetője az évadzárás kapcsán.
A társulatvezető kifejtette, az idei évad mindhárom produkciója fontos együttműködések eredményeképpen született: a Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel című, Nagy Botond által rendezett előadás első koprodukciójuk volt a Tamási Áron Színházzal, először dolgozott a társulattal Horațiu Mihaiu rendező, aki Ibsen darabja alapján A tenger című előadást vitte színre, és ebben az évadban készült Sztravinszkij Tavaszi áldozat című balettjéből az első, klasszikus zenére épülő előadásuk Andreia Gavriliu rendezésében. Mindezek mellett a már említett Flow Fesztiválra olyan világhírű társulatok produkcióit hozták el, mint a Frenák Pál Társulat, a Horváth Csaba által vezetett Forte Társulat vagy a Fehér Ferenc állandó alkotótársaiból álló együttes. Márton Imola arról is beszélt, hogy az évad során fontos fesztiválokon vett részt a csapat: Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházak Kollokviumán és a Dance.movement.theatre nevű fesztiválon, Nagyszebenben a Festivalul Tânăr nevű seregszemlén, Szkopjeben (Macedónia) a Panphys Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon, Aradon az Új Színházi Fesztiválon, Târgoviștén a Nemzetközi Bábel Fesztiválon, ezenkívül pedig vendégszerepléseket is vállaltak Temesváron, Budapesten, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Marseille-ben is, Kézdivásárhelyen és Brassóban pedig bérletes előadásokat játszottak. Mint mondta, a korábbi évadokhoz képest idén nagyobb figyelmet fordítottak a belföldi jelenlétre.
A következő évadban a tervek szerint Radu Afrim, Fehér Ferenc és Bocsárdi László rendez a társulatnál, Afrim előadása az Andrei Mureșanu Színházzal együttműködésben készül, a Fehér Ferenc által rendezett produkció pedig western lesz mozgásszínházi változatban. Mint megtudhattuk, új színészi állást hirdet az M Stúdió, amelyre nők és férfiak is jelentkezhetnek július 20-ig, bővebb információkat ezzel kapcsolatosan az m-studio.ro honlapon találhatnak az érdeklődők. A társulatvezető azt is elmondta, hogy a színház technikai szempontból is fejlődni próbál – idén bővíteni tudták fénytechnikai berendezésüket, ami nagy jelentőségű beruházás volt –, és az elmúlt évadokhoz viszonyítva előadásaikat is többen látogatták, ami örvendetes, mert azt bizonyítja, hogy egyre nyitottabbá válik irányukba a szentgyörgyi közönség.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

FNT – negyven előadás a programban FNT – negyven előadás a programban
Kolozsvárról öt előadás szerepel a 26. Országos Színházi Fesztivál (FNT) programjában: a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata a Julius Caesar (rendező: Silviu Purcărete), A pelikán (r.: Felix Alexa) és a Pour toujours (Mindörökké) (r.: Dominique Serrand) című produkciókkal lesz jelen az október 21-e és 30-a között Bukarestben zajló seregszemlén, a román színház részéről pedig A mi osztályunkat (Clasa noastră, r.: Bocsárdi László) és a Padlószőnyeget (Linoleum, r.: Alexandru Dabija) hívták meg.
A programot, amelybe a 2015/2016-os évadban bemutatott negyven előadás került be, élő videós közvetítésben jelentette be Marina Constantinescu kritikus, a fesztivál művészeti igazgatója a fnt.ro oldalon. Ugyanitt a teljes lista is megtalálható, további magyar vonatkozásokkal.
Bekerült a programba a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának A játszma vége (Samuel Beckett, r.: Tompa Gábor) című produkciója, a Bukaresti Act Színház és a Scena9 közös, Székely Csaba Bányavíz című drámájából készült előadása (Apă de mină), Thuróczy Katalin Pandora szelencéje című művének színpadi változata (Cutia Pandorei, r.: Felix Alexa, Bukaresti ArCuB Kulturális Központ), valamint a Prin vis, amelyet Varga Mátyás szövegének felhasználásával, Frenák Pál rendezésében mutatott be a Temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színház társulata. Carousel a címe a Bukaresti Bulandra Színház előadásának, amely Molnár Ferenc Liliomja és Fritz Lang azonos című filmje nyomán született, Andrei Şerban és Daniela Dima adaptációjában.
A Kolozsvári román színház igazgatója, Mihai Măniuţiu két előadással van jelen: az egyik a La ordin, Führer! (Brigitte Schwaiger), amelyet a tordai Aureliu Manea Színházban rendezett, a másik pedig a Temesvári Mihai Eminescu Színház produkciója, Dürrenmatt Meteor című vígjátéka.
Az Országos Színházi Fesztivált a Romániai Színházi Szövetség (UNITER), a Bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház és az ArCuB Kulturális Központ szervezi, a kulturális minisztérium és a Bukaresti polgármesteri hivatal támogatásával.
Szabadság (Kolozsvár)

Az államfő fél megvédeni a saját rendeletét?
Fontosnak tartom, hogy a közvélemény megtudja: Románia elnöke, miután meghozta azt a törvénytelen és alkotmánysértő határozatot, hogy elnöki rendelettel viszszavonta a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet Tőkés László 2009-ben, a Temesvári forradalomban játszott szerepéért kapott Traian Basescu államelnöktől, nem meri megvédeni a táblabíróság előtt a saját dekrétumát – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Kincses Előd ügyvéd, Tőkés jogi képviselője.
Elmondta, hogy a rendeletet megtámadták, de mivel ez egy közigazgatási aktus, ahhoz, hogy az illetékes bírósághoz lehessen fordulni, előzetes panaszt kellett benyújtani, amit Kincses meg is tett, és felszólította az elnököt, vonja vissza a dekrétumot. Az államfő nem vonta vissza, ezért Kincses a Bukaresti táblabírósághoz fordult. A Bukaresti táblabíróság felszólította az államelnököt és a miniszterelnököt – akit Kincses szintén perbe hívott, mert ellenjegyezte az államfő rendeletét –, hogy tegyék le a válasziratot.
"A jelenleg érvényben levő román perrendtartás rendkívül szigorúan bünteti a válaszirat le nem tételét: amennyiben a válaszirat letételének a kötelezettségét nem teljesíti az alperes, nincs joga bizonyítási indítványt letenni és kifogásokkal élni. Ezek olyan védekezési lehetőségek, amelyekkel szívesen élnek a jogászok, mert ilyen esetben a bíróság nem is kell érdemben vizsgálja azt, hogy igaza van vagy nincs igaza. Ez a lehetőség nem adatik meg Románia elnökének, aki nem tett le válasziratot a felperes beadványára" – jelentette ki az ügyvéd, és feltette a szónoki kérdést: "az államfő talán fél a saját rendeletét megvédeni?".
Ezzel szemben, mondta el a továbbiakban, a miniszterelnök, aki csak ellenjegyzője volt az elnöki dekrétumnak, válaszolt, bár mondvacsinált kifogásokkal próbálta védeni az elnök igazát.
Ciolos szerint megalapozott az elnöki rendelet, mivel a Románia Csillaga Nemzeti Rendjel becsületbírósága (BB) megállapította, hogy Tőkés László méltatlanná vált erre a kitüntetésre, és a becsületbíróság határozatát nem jogosult felülbírálni az igazságszolgáltatás. Holott a becsületbíróság határozata csupán javaslat, és semmire sem kötelezi az elnököt – magyarázta Kincses.
Egyszerre voltak ügyészek és bírák
Az ügyvéd szerint maga a határozat is több szempontból semmis. "Amikor a BB határozatát megtámadtam a Bukaresti táblabíróságnál, és utána fellebbezéssel a Legfelsőbb Ítélőtáblához került, érdemben nem vizsgálta a román igazságszolgáltatás, mondván, hogy ez nem közigazgatási okirat, hanem csak javaslat. Viszont ebben a perben már, amikor ennek a javaslatnak jogi következményei lesznek, meg kell vizsgálja a közigazgatási bíróság azt is, hogy mennyire felel meg a törvényességnek ez a határozat. Ugyanis, a becsületbíróságot az Elnöki Hivatal keretében működő kitüntetések kancelláriája kell felkérje arra, hogy vizsgálja meg, hogy az illető kitüntetett méltánytalanná vált-e vagy sem a kitüntetésre. Ez nem történt meg, a PSD-s lovagok kérték, hogy üljön össze a BB, és vizsgálja meg, hogy Tőkés méltánytalanná vált a kitüntetésre amiatt, hogy annak idején, Tusnádon állítólag azt mondta, hogy Magyarország változtassa protektorátussá Erdélyt. Ez azonban félrefordítás volt, mert Tőkés László védhatalmi státusról beszélt, és a dél-tiroli példát hozta fel, ami kizárólag a területi autonómiára vonatkozik". Az ügyvéd szerint a BB az autonómiát is sajátosan értelmezte, és azt írta, hogy a területi autonómia követelése szélsőséges, veszélyes, etnikai feszültséget okoz, gyűlöletkeltő és a trianoni békeszerződés kétségbe vonását jelenti.
Azt is elmondta, hogy Gabriela Firea és Ecaterina Adronescu, akik a feljelentők voltak a Tőkésügyben, részt vettek a határozathozatalban is. Vagyis egyszerre voltak ügyészek és bírák, ami ugyancsak törvénysértő. Ezek mellett Tőkésnek a védelemhez való jogát sem tartották tiszteletben, bár az országos ügyvédi kamara is állást foglalt az ügyben. Felhívta a figyelmet, hogy a BB olyan komolyan veszi a munkáját, hogy bár 11 olyan kitüntetett személy van, akiket börtönre ítéltek, ezek esetében nem indítványozták a kitüntetés visszavonását.
A tárgyalást még nem tűzték ki, a fellebbezést a Legfelsőbb Ítélőtábla tárgyalja.
Az előzmények
Klaus Johannis államelnök március elején jelentette be, hogy viszszavonta a Románia Csillaga érdemrendet Tőkés Lászlótól. Mert "aki ilyen magas állami kitüntetést kap, annak tiszteletben kell tartania Romániát, az ország alkotmányát és alapvető értékeit".
Tőkést 2009-ben Traian Basescu akkori államfő tüntette ki a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával az 1989-es rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért. A kitüntetés visszavonását célzó kezdeményezés négy évvel később született amiatt, hogy az EP-képviselő a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Ausztria és Dél- Tirol viszonyára hivatkozva azt javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyi magyarság fölött.
Tőkés László kitüntetésének a visszavonását Victor Ponta akkori kormányfő kezdeményezte. Miután kiderült, hogy az érdemrend visszavonását csak azok kezdeményezhetik, akik maguk is birtokosai a kitüntetésnek, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus elindította a folyamatot, majd egy héttagú becsületbíróság – amelynek négy tagja PSD-s volt – úgy döntött: az EP- képviselő méltatlan az érdemrendre.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

XXVII. Szívek Fesztiválja
Ma rajtol a nemzetközi folklórünnep
A Temesvári Rózsapark színpadán immár XXVII. alkalommal szervezik meg a Szívek Fesztiválja nemzetközi folklórparádét. A Temesvári Polgármesteri Hivatal és a Városi kultúrház népszerű rendezvényével a Temesvári 1989-es forradalom ifjú áldozatainak emléke előtt tisztelegnek a szervezők.
A Szívek Fesztiváljának népszerűsége évről évre töretlen, a közönség nagy szeretettel fogadja világ minden tájáról érkezett folklór-együtteseket. Idén a hazaiak mellett bolgár, chilei, Costa-Rica-i, kolumbiai, magyarországi, moldovai, lengyel, Sri-Lanka-i, szerbiai, török és ukrán vendégegyüttesek lépnek fel a Rózsapark színpadán.
A fesztivál július 6-án, szerdán 19.30 órától a házigazda Timișul folklóregyüttes és népszerű népdalénekesek fellépésével rajtol. A szerdai műsor befejező részében a Nagyváradi Bihorul és a krajovai Maria Tănase folklóregyüttesek lépnek színpadra.
Július 7-én, csütörtökön 18.30 órától kerül sor az Opera téren az 1989-es Forradalom emlékművének megkoszorúzására, majd következik a fesztivál egyik legnépszerűbb eseménye: a népviseletbe öltözött résztvevő együttesek főtéri felvonulása. Csütörtökön 19.30 órától a dettai Edelweiss, a gyüregi Ghiocelul, az örményesi Armenișana, a karánsebesi Zestrea Gugulanilor, a Temesvári Mladost, a moldvai Barbu Lăutaru zenekar, a Temesvári Doina Timișului, a lengyel Przygoda, a dévai Drăgan Muntean, a török Hasad, a Marosvásárhelyi Mureșul és befejezésül a kolombiai Fundation Colombia Folklore együttesek fellépését tapsolhatja meg a közönség.
Július 8-án, pénteken 19.30 órától a Bănia-ból érkezett Cununița, a lugosi Lugojana, a pécskai és a sikulai Păstrătorii Tradiției együttesek, az Aradi Zarandul, a Temesvári Banatul, a szlovák Hont, a nagyszbenei Ceata Junilor, a chilei Banda Renacer, a Temesvári Timișul, a bolgár Zarya, a Costa-Rica-i Rey Curre és a szerbiai Branislav Nušić együttesek lépnek fel.
Július 9-én, szombaton 19.30 órától a Timișul ifjúsági csoportja és a Cununița fellépése indítja a programot, majd a szerbiai Kud Majdanpek és a teregovai Teregovana és Teregovița együttesek fellépése következik. A magyar hagyományőrző együttesek közül a Temesvári Eszterlánc és Bóbita, a végvári Szederinda és a velük együttműködő Szeged Táncegyüttes lépnek színpdra szombaton. Az est befejező részében az ukrán Grogany, a chilei Banda Renacer, a bolgár Zarya, a szlovák Hont, a kolumbiai Fundation Colombia Folklore, a szerbiai Branislav Nušić, a lengyel Przygoda, a török Hasad és a Costa-Rica-i Rey Curre lépnek fel.
Július 10-én, vasárnap 11 órától a Temesvári Falumúzeum színpadán, este 19.30 órától a Rózsapark színpadán nemzetközi folklórgálával zárul a XXVII. Szívek Fesztiválja.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Nézőcsúcsot döntött a Temesvári magyar színház
A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 2015–2016-os évadának előadásaira több mint 125 000 néző volt kíváncsi, de a Kultcard-bérletek száma is nőtt az előző évekhez képest, így újabb nézőcsúcsot döntött a Temesvári magyar színház. A 2016-os Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón (TESZT) bemutatott 19 előadást 2524 néző látta.
A közönség A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve című Radu Afrim-előadást választotta az évad legjobbjának. A társulat Simó Emesét és Csata Zsoltot választotta az évad legjobbjainak, az újságírók, a Kultcard-bérletesek és a közönség Borbély B. Emíliát és Aszalos Gézát választotta az évad legjobb színésznőjének, illetve színészének.
A 2015–2016-os évadban nyolc bemutató előadást láthatott a Temesvári magyar színház közönsége: Guppi (2015. október 2.), Hair (2015. november 29.), Húzd rá! (2015. december 20.), A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve (2016. február 12.), Béka Ithakában (2016. április 17.), Magyar (2016. május 22.), Vértestvérek (2016. június 8.) és Piroska (2016. június 14.). A magyar színház műsorán tartották az előző évadok 13 sikeres előadását, de ugyanennyi vendégelőadást is megtapsolhatott a Temesvári közönség.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Zajlik az Incitato
Az elemek és a ló kapcsolata Múlt szombaton a Tóth család katrosai házában tartott ismerkedő-esttel rajtolt az idei Incitato művésztábor, ami idén a 24. kiadásához érkezett. A tábor idei témája a ló és az elemek, így olyan munkák születnek, amelyek e nemes állat kapcsolatát mutatják be a földdel, levegővel, vízzel és tűzzel.
Az idei táborba a néhai Tóth Ferenc örökségét továbbvivő Tóth Ildikó és testvérei 26 erdélyi és magyarországi képzőművészt hívtak meg, és tovább éltetve az előző években útjára indított kezdeményezést, a kiforrott alkotók mellett palántákat is bevonzottak az Art Campbe. Így a Kézdivásárhelyi Bimbó Botond, Gábor Balázs és Máthé Balázs, illetve a zabolai Németh Orsolya tanulhat a mesterektől.
A táborban idén Deák M. Ria és Deák Barna (Kovászna), Koszta Ervin és Simó Enikő (Sepsiszentgyörgy), Sárosi Csaba, Vetró András, Vetró-Bodoni Zuzsa, Erőss Sándor és Nagy Lajos (Kézdivásárhely), Ábrahám Jakab és Imola, Csutak Levente, Dimény András és Vetró B. S. András (Brassó), Forró Ágnes (Kolozsvár), Miholcsa József (Marossárpatak), Orth István (Szeben), Tomos Tünde (Négyfalu), Zavaczki Walter Levente (Székelyudvarhely), Zantus Géza, Kovács Imre és Kristó Róbert (Csíkszereda), Bajkó Attila (Temesvár), Gonda Zoltán (Debrecen), Palásti Erzsébet (Budapest) és Vincze László (Sáránd) alkotnak.
Bartos Lóránt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Beolvad a Felső-Maros-menti szórvány
Húsz év alatt ijesztően csökkent a ratosnya-Jódtelepi és a környező református gyülekezetek lélekszáma, s bár anyagiakban sikerült megerősödniük, a beolvadást megállítani nem, csak lassítani tudják. Nagy Ferenc református lelkipásztorral beszélgettünk.
– Még egyetemistaként került ide, huszonegy éve a ratosnya-jódtelepi református gyülekezet lelkipásztora. Hogyan emlékszik a kezdetekre?
– Harmadéves teológusként Székely József akkori esperes megkért, hogy vállaljam el a szolgálatokat vakációban. Vasárnap helyben, majd palotailván, dédán és dédabisztrán volt istentisztelet. A következő évben lehetőség nyílt arra, hogy negyedéves teológusként kihelyezzenek a gyülekezetbe, mert akkoriban nagy volt a lelkészhiány. A feleségemmel és a kisfiammal ide költöztünk. Feleségem közben tanult kántorizálni. Negyedév végén a presbitérium felkért, hogy mAradjak, ebbe a püspökség is beleegyezett, így ötödéven is itt szolgálhattam. Amikor ide kerültünk, csak úgy lehetett megközelíteni az építkezést, a parókiát, hogy a gondnok utat vágott a derékig érő fűben. Aztán elkészült két szoba és a konyha, hogy legyen, hol lakjunk. Én tanulmányi segélyt kaptam, így a gyülekezetet nem terhelte a lelkész fenntartása, a begyűlt egyházfenntartói alapból tudtunk építkezni. Fontosnak tartottam a beázó templom rendbetételét, erre is gyűjtöttünk pénzt. A falakig le kellett bontani az épületet, s 1997-ben sikerült a templomot szakszerűen felújítani.
– Modern vendégszobák is épültek. Mi adta az indítékot egy ilyen mérvű beruházásra?
– Az Erdélyi Kárpát Egyesületnek 1997-ben volt egy tábora ratosnyán, s szállást kértek tőlünk. Mi akkor már a parókia mellé elkezdtük építeni a gyülekezeti termet, amelynek a tetőterét is beépítettük, hogy szállást biztosíthassunk a túrázóknak. Egyre többen érdeklődtek a szállás iránt. Szükség volt a vendégszobákra azért is, mert sokszor jöttek holland ismerőseink. Holland tervező barátunk készítette el az építési tervet, de az is nagy előnyünk volt, hogy a hollandok az építkezést is támogatták. Akkoriban kaptunk vissza 35 hektárnyi erdőt, ahonnan gyakorlatilag ki tudtuk termelni a tetőtér elkészítéséhez szükséges faanyagot. Sokan ismerik manapság a szálláshelyünket, egymásnak adják a kilincset nyáridőben. Közben folyamatosan fejlesztettünk, kialakítottuk a focipályát és a játszóteret is.
– Mekkora ma a gyülekezet?
– Amikor ide kerültünk, mintegy háromszázötven hívünk volt Jódtelepen és Ratosnyán. Felső-Marosmentén, Disznajótól felfele szétszórt települések húzódnak. Vannak gyülekezeti tagjaink, akik 2,5 kilométerről jönnek templomba. A nyilvántartások szerint ma már csak 176-an vagyunk Jódtelepen és Ratosnyán. Sajnos, a fiatalok nagy része elment külföldre, de papírforma szerint hozzánk tartoznak. A kivándorlás mellett nagyon nagy a természetes apadás, kevés gyerek születik és magas az elhalálozás. Az is gondot jelent, hogy sok a vegyesházasság: tavaly ugyan négy fiatal párt eskettem (ami rendkívüli eset), de csak egyik tagjai voltak magyar reformátusok, és ők is Franciaországban élnek. A statisztikák szerint majdnem 180 tagja van a gyülekezetnek, de valójában alig 150-en élnek itt.
– A szórványban mennyire hangsúlyos jelenség a beolvadás?
– Vegyes családokban a gyermekek nemük szerint öröklik a szülő vallását. Ha az anya ortodox, akkor a leánygyermekek is azok lesznek. Hozzánk járnak vallásórára, részt vesznek istentiszteleten, de jövőjük attól függ, kihez mennek férjhez, kivel alapítanak családot. Arra, hogy magyarok mAradjanak, kevés az esély. Néhány éve megszűnt a magyar iskola és az óvoda is, így a gyermekek beolvadása még gyorsabb. Sajnos, nem a közösségi, hanem a személyes érdeke vezérelte a helyettesítő pedagógust, így nem figyelt oda, hogy meglegyen az óvoda indulásához szükséges gyermeklétszám. Kérte, hogy helyezzék el más településre. Ma már a magyar gyerekek is román tagozatra járnak óvodába és iskolába. A legközelebbi település a 18 km-re fekvő Magyaró, ahol magyar oktatás van, és felfele Maroshévíz. Amíg működött a magyar tagozat, a tehetségesebb gyermekeket V-VIII. osztályba minden hétfőn beszállítottam Szászrégenbe, a katolikus egyház által fenntartott bentlakásba. Ha meglenne a magyar tagozat, ötödiktől most is elmehetnének a jó képességű gyermekek tanulni a régeni szórványkollégiumba, ezt anyagilag támogatni is tudnánk. A beolvadást az anyanyelvi oktatás felvállalásával próbáljuk némiképp fékezni. A vallásórákkal egyidőben anyanyelvi oktatást is biztosítunk. A foglalkozásokat a feleségem tartja: van népdaléneklés, népmesehallgatás, ismerkedés a magyar ábécével, gyermekjátékokkal, s mindazzal, ami a magyar kultúrához tartozik. Sikerült elérnünk, hogy akik ezeken az anyanyelvi foglalkozásokon részt vesznek, megkapják a magyar kormány által biztosított Szülőföldön magyarul éves támogatást.
– Nincsenek hazatelepülő magyar fiatalok, akik otthon próbálnának szerencsét?
– Az volt a tervünk, hogy olyan fiatalokat taníttassunk, akik pedagógusként, egészségügyi asszisztensként hazatérnek és itt a közösségben dolgoznak. Ki is taníttattunk egy lányt asszisztensnőnek, de amikor férjhez ment, elköltözött a településről. Egy másik fiatalt is támogattunk holland barátaink révén, hogy pedagógusnak tanuljon, de ő is elköltözött, most Temesváron dolgozik, más szakmában. Az asszisztensnő kérdése közben megoldódott, mert egy egyesület révén beindult az otthoni beteggondozás: egy református magyar asszisztensnő nagyon lelkiismeretesen végzi a munkáját, és mi lehetőségeink szerint mindenben támogatjuk.
– Palotailvára is eljár, ahol a környék talán legnagyobb református temploma található. Hány híve él ott?
– A „legnagyobb” szórványgyülekezetem Palotailva, ahol valóban a Maros mente egyik legszebb református temploma található. A korabeli magyar kormánynak hatalmas tervei voltak Palotailvával 1940–1944 között: azt akarták, hogy az itteni erdőkből kitermelt fát helyben dolgozzák fel. A terv részeként egy hatalmas templomot is építtettek katonákkal és kényszermunkásokkal az ide érkező munkások számára. Kós Károly tanítványa, Debreceni László tervezte, akárcsak a ratosnyai templomot. Jöttek a változások, a templomot pedig sikerült befedni, és lassan befejezni, 1957-ben volt a felszentelési istentisztelet. A hatalmas templom elkészült, de mAradt a parányi gyülekezet. Húsz évvel ezelőtt Palotailván 158 református élt, ma 34-en vannak... Tulajdonképpen 21 ott lakó gyülekezeti tagunk van, akik közül 7-8 ember jár el az istentiszteletekre. Időközben megszűnt a fakitermelés, a munkalehetőség, így sokan elmentek a településről, közöttük a magyarok is. Palotailván tavaly újítottuk fel a templom tetőszerkezetét. A gondnokunk, egy ügyes fiatalember, a gyergyói erdészeti hivatalnál talált munkát, a feleségét is ott alkalmazták, így már áruba bocsátotta palotailvai lakását, ő is elköltözik...
– Mi fogadja Dédabisztrán?
– Két évtizeddel ezelőtt 16 református élt ott, ma vannak négyen. Egy ideig egy nagyobb szobát béreltünk, de ma már nincs közösségi istentisztelet. Ünnepekkor minden gyülekezeti tagot felkeresek és úrvacsorát osztok nekik, elbeszélgetek velük. Ez a beszélgetés felér egy istentiszteleti alkalommal. Dédán ötön voltak húsz évvel ezelőtt, ma már ketten vannak, az egyik gyülekezeti tag az idősgondozó központban él. Az öregotthonba néha bekerülnek idős reformátusok, őket is mindig felkeresem, úrvacsorát viszek nekik ünnepek alkalmával. A nőszövetségi tagok kis tésztás csomagot szoktak készíteni számukra. Karácsonykor a holland barátokkal is meg szoktuk látogatni a dédai gondozóközpontban levő reformátusokat kis ajándékokkal.
– Fenn tudna-e tartani külső támogatás nélkül egy lelkészt az egyházközség? És mi lesz húsz év múlva?
– Emberi számítások szerint nem biztos, hogy húsz év múlva lesz itt még református gyülekezet. Már majdnem eltemettem a dédai, a dédabisztrai és a palotailvai reformátusokat. Ugyanez a jövő vár a ratosnyaiakra és jódtelepiekre is. Missziós egyházközségként kis- és szórványgyülekezeti támogatást kapunk a püspökségtől, Disznajótól Gödemesterházáig összetartjuk a magyar reformátusokat. A magyar kormánytól is érkezik kis gyülekezeti támogatás. Ezekkel a pénzekkel a gyülekezetek egy kezdő lelkészt el tudnak tartani. Az is fontos háttér, hogy az egyház tulajdonában levő erdő nagyon jó állapotban van, az ütemterv szerint évente lehetne kitermelni belőle. Ezzel a lehetőséggel még nem élünk: csak akkor termelünk ki, ha nagyobb befektetésre van szükség, például a ravatalozó építésekor értékesítettünk. Óvjuk az erdőt. Az egyházi épületek fűtésére a tűzifát a vendégház bevételéből vásároljuk meg. Ha olyan személy lesz majd itt, aki szívügyének tekinti mindazt, ami elkezdődött, akkor amíg egy magyar él Jódon, fenntartható lesz a lelkészi állás és megmAradhat a református egyház. Szeretnénk hivatalossá tenni a vendégház működtetését: ha egy vendéglátóipari hely, egy panzió el tud tartani egy családot, akkor a vendégház itt is el tud tartani majd egy lelkészt. Sokan idegenkednek ettől az ötlettől. Azt mondják, hogy az egyháznak nem az a célja, feladata, hogy vendégházat működtessen. El kell fogadnunk azt a tényt is, hogy biztosítani kell a gyülekezet anyagi hátterét. Az idősebbek közül sokan a múltban élnek és azokat az időket emlegetik, amikor a gyülekezetben még háromszázan-négyszázan voltak. Akkor fenn tudták tartani lelkészüket, egyházukat. Ma már az egyháznak több mindennel kell foglalkoznia. Az anyanyelvi és vallási oktatás és az istentiszteleti alkalmak biztosítása mellett nagyon fontos az anyagi háttér megteremtése is. Mindehhez sok segítséget kapunk a gyülekezettől. Feleségemmel megszerettük itt, s bár hívtak több helyre is, mAradtunk, s nyugdíjig itt szeretnénk tovább szolgálni.
Simon Virág
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kettévált Erdély, kettévált magyar sajtó
Az erdélyi magyar sajtó története 1940-1944 címmel jelent meg dr. Fleisz János történész újabb sajtótörténeti monográfiája. Maga a szerző a most megjelent kötet kapcsán lapunknak elmondta, hogy a sajtótörténetet kevesen kutatják.
A Pro Pannonia Kiadói Alapítvány kiadásában jelent meg ebben az évben a neves váradi történésznek, Fleisz Jánosnak az erdélyi magyar sajtó történetét bemutató kötete, mely lényegében folytatása a szerző tizenegy évvel ezelőtt szintén ennek a kiadónak a gondozásában napvilágot látott erdélyi magyar sajtótörténeti munkájának, mely az 1890-1940 közötti időszakot dolgozta fel. A két kötet kiállításában, méretében, címében is azt sugallja, mintha egy sorozat darabjairól, vagy egy téma két kötetben való kiadásáról lenne szó, noha a két munka megjelentetése között, mint már jeleztük, több mint tíz év telt el.
Kettévált régió
Maga a szerző a most megjelent kötet kapcsán lapunknak elmondta, hogy a sajtótörténetet kevesen kutatják, ráadásul az 1940-1944 időszakról nem készült hasonlóan átfogó összefoglalás, többek között ezek a szempontok ösztönözték őt ennek a könyvnek a megírására. Fleisz János hozzátette, hogy a különböző helyi sajtóviszonyok ismertetése nyomán kirajzolódik magának a régiónak és a korszaknak a története is. Kifejtette továbbá, hogy a kötetben tárgyalt korszakban, azaz 1940-1944 között lényegessé vált az Észak-Erdély–Dél-Erdély elkülönülés, ez válik döntővé a hagyományos régiók (Partium, Bánság, Erdély) helyett. A kettévált Erdély két részének (sajtó)élete is teljesen különbözött egymástól: a Magyarországhoz került Észak-Erdélyben fellendült a magyar nyelvű sajtó, miközben a Romániánál mAradt Dél-Erdélyben jelentősen visszaesett, hiszen nagyon nehezen hagyták jóvá a magyar nyelvű sajtótermékek beindítását. Ennek következményeként például Arad és Brassó magyar nyelvű sajtója eltűnik vagy elsorvad, így az az érdekesnek is tekinthető helyzet áll elő, hogy Temesvár mellett Nagyenyed válik a magyar nyelvű sajtó helyi, regionális központjává Dél-Erdélyben. Egészen más képet mutat az észak-erdélyi magyar sajtó helyzete, hiszen Kolozsváron például volt olyan időszak 1940–44 között, amikor több mint harminc sajtótermék jelent meg egyszerre, ezekből négy napilap volt. Nagyváradon szintén négy napilap és további hat időszaki sajtókiadvány jelent meg egyszerre az 1942. évben, jegyezte meg Fleisz János.
A könyv struktúrája
Az erdélyi magyar sajtó története 1940–1944 című kötet első fele a második bécsi döntés nyomán Erdélyben előállt politikai, földrajzi, társadalmi, demográfiai, gazdasági realitásokat vázolja fel, az ötödik fejezettől kezdve pedig rátér az erdélyi sajtóviszonyok és sajtószabályozások általános ismertetésére. Külön fejezetben tárgyalja a szerző az erdélyi magyar sajtó jellegzetességeit, illetve az időszaki sajtótermékek típusait. A kilencedik, legterjedelmesebb fejezetben az erdélyi magyar sajtó regionális feldolgozását adja a történész, külön részben tárgyalva az észak-, és a dél-erdélyi magyar sajtót. A könyvben való tájékozódást a kötet végén publikált sajtótörténeti időrendi adatok, valamint az erdélyi magyar lapok és folyóiratok névmutatója, és a helységnévmutató segítik, érdekességként pedig néhány korabeli sajtótermék fejléce is látható a kötet végén. Arra a kérdésünkre: milyen további tervei vannak a sajtótörténet vonatkozásában, Fleisz János elmondta, hogy egy tanulmányban fel fogja dolgozni az erdélyi magyar sajtó történetének 1989-ig terjedő időszakát is, de hozzátette, hogy biztosan nem olyan részletes, monografikus formában, mint tette azt a most, illetve a tizenegy évvel ezelőtt megjelent sajtótörténeti munkájában.
Pap István
erdon.ro