Többnyelvű helységnévtáblák Kolozsváron: „Komoly leckét kaptunk Nagybányától”
Komoly leckét kaptunk Nagybányától – reagált a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, Csoma Botond arra, hogy csütörtökön a nagybányai tanács ellenszavazat nélkül, egyöntetű igennel fogadta el a város három nyelvű (román, magyar, német) megnevezéséről szóló határozatát.
A Kolozsvári helyi tanács RMDSZ-es tagja elmondta, követendő példa lett számunkra az, ahogy Nagybányán zökkenőmentesen, európai módon megoldották a többnyelvűség kérdését: egyrészt azzal, hogy minden párt felzárkózott az ügy mellé, kihúzták a nacionalista hangulatkeltés méregfogát, másrészt azzal, hogy az RMDSZ javaslatára a megbízott polgármester nyújtotta be a tervezetet, jelezték, a kisebbségek kérdése nem lehet politikai csatározás tárgya.
Mint arról már korábban beszámoltunk, csütörtökön egyöntetű, 21 igen szavazattal fogadta el a nagybányai testület a város három nyelvű megnevezésére (Baia Mare - Nagybánya - Neustadt) vonatkozó határozattervezetet. „Úgy véltük, egy olyan városnak, amely Európa kulturális fővárosa címre pályázik, kötelessége komolyan venni az itt élő kisebbségek jogait” – mondta a nagybányai tanács RMDSZ-es tagja, Kovács Richárd megkeresésünkre.
A határozattervezetet nem az RMDSZ nyújtotta be, hanem a polgármesteri teendőkkel megbízott alpolgármester, Marinel Rob. „Erre azért került sor, hogy jelezzük, ez elsősorban nem egy politikai húzás, hanem fontos lépés a normalitás fele” – magyarázta a tanácsos. Kisebb súrlódások a tervezettel kapcsolatban csak a jogi bizottságban merültek fel: egy szociáldemokrata tanácsos emelt kifogást ellene, mondván, hogy a közigazgatási törvény szerint nem kötelessége a városházának többnyelvű helységnévtáblákat kihelyezni, hiszen a magyar lakosság számaránya nem éri el a 20 százalékot. Kovács Richárd tájékoztatása szerint erre az volt a válasz, hogy a törvény nem is tiltja ennek megtételét, így hadd döntse el az önkormányzat, hogy szeretne-e többnyelvű helységnévtáblákat, vagy sem.
Nagybánya lakosságának 10,3 százaléka vallotta magát magyar nemzetiségűnek a 2011-es népszámláláson.
Csoma: „Tartozunk a városnak”
Csoma Botond, aki gratulált a nagybányai RMDSZ-nek és a helyi tanácsnak, a Maszolnak elmondta, nagyon reméli, hogy még ebben a mandátumban sikerül Kolozsváron is elérni a többnyelvű helységnévtáblák kifüggesztését. Kolozsváron a helyi testület egy 2002-ben hozott határozatában elfogadta a táblák többnyelvűsítését, ám azóta sem sikerült ennek a határozatnak érvényt szerezni. Annak ellenére nem sikerült a táblák kihelyezése, hogy az erre vonatkozó törvény 2001-es elfogadásakor még az 1992-es népszámlálás adatai voltak érvényben, amelyek szerint meghaladta a 20 százalékot a város magyar lakosságának az aránya. 2011-ben a magyarok Kolozsvár lakosságának a 16 százalékát tették ki.
Csoma emlékeztetett, hogy a politikai eszközökön kívül civil ráhatással és jogi úton is próbáltak eredményeket elérni, a szavazatvesztés félelme viszont meghiúsította a próbálkozásokat. „Kimondottan pozitívumnak látom, hogy egyik román párt sem akart politikai tőkét kovácsolni a másik román párt kárára Nagybányán, hanem mindenki felkarolta az ügyet. Kolozsváron éppen az ellenkezője zajlik. Csak egy példa a sok közül: a Iorga-tábla visszahelyezése kapcsán a Szociáldemokrata Párt nacionalista hangulatkeltésbe kezdett, és ezzel gyakorolt nyomást az akkori városvezetésre, Sorin Apostura, hogy helyezze vissza a táblát. Azóta is ott áll a tábla a Mátyás-szoborcsoport talapzatánál” – magyarázta Csoma.
A PNL-RMDSZ együttműködés eredményt hozhat?
Arra a kérdésre, hogy helyhatósági választások után kötött PNL-RMDSZ együttműködési megállapodás mennyire garancia a többnyelvű helységnévtáblák kifüggesztésére, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke elmondta, eddig egyetlen román párt sem vállalta írásban, hogy ennek eleget tesz. „A tárgyalásokon természetesen előjöttek a félelmek, elhangzott az örökös szöveg, hogy ha felvállalnák az ügyet, szavazatokat veszítenének. Ennek ellenére megszületett a megállapodás” – magyarázta.
Hozzátette, éppen a nagybányai példa mutat rá arra, hogy a szavazatvesztés félelme milyen szépen leépíthető, ha minden párt felvállalja az ügyet. „2004 óta Funar már nem regnál Kolozsváron, végre túl kéne már lépni a rossz beidegződéseken. Be kellene látni, hogy a félelem most már elrugaszkodott a valóságtól, nincs sok alapja. Amikor kihelyeztük a Kolozsvári műemlékekre a többnyelvű táblákat, mindenfélére hivatkoztak, hogy majd kivonul az Új Jobboldal tüntetni a Bánffy-palota elé és a Főtérre, mégsem történt semmi” – mutatott rá Csoma Botond.
„Nagybánya a határozat elfogadásával zseniális lépést tett Európa Kulturális Fővárosa 2021 cím elnyerése felé" – mondta az RMDSZ Kolozs megyei elnöke. Mint ismert, négy város (Bukarest, Kolozsvár, Temesvár, Nagybánya) versenyzik jelenleg a cím megszerzéséért, Temesvár után pedig Nagybánya is jelezte, a multikulturalizmusnak akkor van értelme, ha azt tartalommal töltik fel. Az kulturális minisztérium szeptemberben dönt arról, hogy melyik város lesz Európa kulturális fővárosa 2021-ben.
O. M.
maszol.ro

MTA: nem minden trianoni menekült lett "vagonlakó"
Már 1918 előtt is jelentős népességmozgások zajlottak Magyarországon, az első világháború utáni menekülteknek ugyanakkor csak kisebb része kényszerült vagonokban meghúzni magát – állapította meg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Trianon 100 kutatócsoportjának vezetője.
Ablonczy Balázsnak az MTA honlapján pénteken közzétett cikke hangsúlyozza: már az 1914 előtti magyar társadalom sem volt az a "mozdulatlan massza", aminek sokan szeretik láttatni, az időszakos mobilitás ugyanis a kötelező katonai szolgálat, a vasúti tarifarendszer átalakítása nyomán a mindennapok része lett.
Az 1880-as évektől megindult tengerentúli kivándorlás kapcsán széles paraszti közösségeknek lett alapélménye a személyek többé-kevésbé szabad mozgása. Ráadásul a kivándorlás nem mindig volt végleges: sokan hazatértek, és olyanok is akadtak, akik többször átkeltek az óceánon. A magyar kormányzat válasza ambivalens volt: kezdetben próbálta szabályozni a kivándorlási ügynökök tevékenységét, a nemzetiségi kivándorlást tűrte, de csak évtizedek alatt ismerte fel, hogy a tengerentúli magyarok szerveződéseivel, lelki gondozásával is törődnie kell. Közben a rohamosan modernizálódó nagyvárosok jelentős nemzetiségi tömegeket szippantottak fel, nemcsak a szlovák munkások tízezreit igénylő Budapest, de olyan gyorsan növekvő vidéki centrumok is, mint Temesvár vagy Győr – emlékeztet a történész. A hadi vagy egyéb okból Magyarországra érkező külföldiekről is találni példát: az 1912–1913-as balkáni háborúk következtében nagyobb török katonai kontingensek szorultak az Osztrák–Magyar Monarchia területére, amelyeket különböző kisebb városokba – például Miskolcra, Lőcsére, Ungvárra és Kaposvárra – osztottak szét hazatérésükig.
Az első világháború alatt az orosz hadsereg galíciai, majd kárpáti betörése miatt menekültek tízezrei jelentek meg az ország belső területein már 1914 szeptemberétől. A menekültek között volt számos ortodox galíciai zsidó, de a háborús hullámverésben kerültek Magyarországra a népirtás elől menekülő örmények, az ország délnyugati részein pedig az olasz hadüzenet után olasz és szlovén menekültek jelentek meg.
Ablonczy Balázs szerint a magyar menekültügy nagy próbája az 1916. augusztusi román betörés nyomán elindult menekülthullám volt Erdély déli és keleti határ menti területeiről. Több mint 200 ezer ember menekült Magyarország belső területeire, és mivel a magyar közigazgatás nem bírta a nyomást, a menekülőkből jutott a Dunántúlra is. Alig zárult le azonban az erdélyi menekültek visszatelepítése, amikor 1918 őszén, a világháborús összeomlás miatt immár nemcsak Erdélyből, hanem a megszállás alá került területek csaknem minden részéből elkezdtek özönleni a menekültek az ország belső részeibe.
A hivatalos statisztikák szerint 1918 utolsó két hónapjában 57 ezer ember menekült az ország belső területeire, 1919-ben számuk csaknem megduplázódott, és a békeszerződés aláírásának évében, 1920-ban tetőzött, 121 ezer fővel. Az 1920- ban felállított Országos Menekültügyi Hivatal szerint 1924-ig mintegy 350 ezer ember menekült át a trianoni Magyarországra, de egyes történészek 420- 425 ezer menekültről írnak – számol be a cikk. Ablonczy Balázs két sztereotípiát is cáfol: egyrészt a menekültek többsége nem az államtól függő egzisztencia volt, noha arányuk lényegesen magasabb volt, mint a közszolgálati alkalmazottaké az ország teljes népességén belül. Másrészt nem minden menekült volt egyúttal vagonlakó: egyes becslések szerint nagyjából 40-50 ezer menekült fordult meg a vagonokban, és 16 ezer főnél több egyszerre sosem élt ezeken a rendező pályaudvarok mellékvágányaira félretolt vasúti kocsikban. A többiek más tömegszállásokon, hamar rosszhírűvé váló külvárosi barakktelepeken, volt kaszárnyákban helyezkedtek el. Részükre az 1920-as évek első felében állami támogatással beinduló telep- és házépítések jelentettek segítséget. Mivel a háborús pusztulás és a román megszálló erők rekvirálásai miatt a MÁV-nak állandó gördülőanyag problémája volt, bizonyos esetekben a magyar kormányzat maga zárta le a határt a menekülők előtt, hogy a nyári betakarítás vagonszükségletét fedezni tudja.
A történész felidézi: 1924 nyarán már alig 300 vagonlakót számoltak össze Budapesten, országosan a számuk viszont még ekkor is 3000 körül volt. Az Országos Menekültügyi Hivatal nemcsak a számbavételükkel foglalkozott, hanem az állásközvetítéstől kezdve a diáksegélyeken és házépítéseken át egy sor tevékenységgel igyekezett közreműködni a menekültek beilleszkedésében, akiknek megítélése a magyar társadalomban nem volt mindig egyértelmű. Ablonczy Balázs tanulmánya teljes terjedelmében a http://mta.hu/mtahirei/trianonarvai- 106742 honlapon olvasható.
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar Napok a 700 éves Kolozsváron: A hetedik te magad légy!
József Attila A hetedik című verse bizonyult a legkézenfekvőbb mottónak a Kolozsvári Magyar Napok idei nyitóünnepsége számára. Hetedik KMN abban a városban, amelyet 1316. augusztus 19-én városi rangra emelt Károly Róbert Anjou-házi magyar király. A mágikus számra a díszmeghívottak mindegyike reflektált ünnepi beszédében.
Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke és a KMN szellemi atyja „kulturális kalákának” nevezte a rendezvénysorozatot, hisz – akárcsak a kalákában – a közösség tagjai egymást segítve, kölcsönösségi alapon, társaságban, szórakozással egybekötve hozzák létre a Kárpát-medence egyik legnagyobb magyar kulturális eseménysorozatát. Ezzel az egységgel Kolozsvár egész Erdélynek példát mutat, vélekedett a fesztivál főszervezője.
„Mi legyünk a hetedikek, akik – hogy a költőt idézzem – égő házban, jeges áradásban, vagy hajló szép búzában képesek vagyunk újjászületni!” (Gergely Balázs)
Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke és Kelemen Hunor szövetségi elnök nem kerülhették meg a Kolozsvári magyarok legfájóbb pontját: a többnyelvű helységnévtáblák kérdését. Mindketten szóvá tették, hogy míg Nagybányán ellenszavazat nélkül fogadta el a helyi tanács a város három – román, magyar és német – nevét feltüntető táblák kihelyezését, addig Kolozsváron ez a törekvés a többségi városvezetők merev ellenállásába ütközik. Nagybánya városatyáinak előrelátásáról tanúskodik ez a gesztus, vélte Csoma Botond, hisz az Európa Kulturális Fővárosa 2021 versenyben már csak négy város mAradt benn: Bukarest, Temesvár, Kolozsvár és Nagybánya. Ezek közül az észak-partiumi város az egyetlen, amely átlátta a többnyelvű megjelenítés fontosságát a cél érdekében.
A magyar kormányt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár képviselte, aki Kolozsvár kultúrtörténeti jelentőségét emelte ki. A Kincses Kolozsvár Egyesület ezzel a rendezvénnyel hozzájárul ahhoz, hogy a város a múlt és a jelen mellett jövőt is tudjon építeni, mondta az államtitkár.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a kulturális fesztivált óriási fegyverténynek nevezte, mely nem csak emeli Kolozsvár és a magyar kultúra rangját, de annak köszönhetően a helyi és erdélyi magyarság is – mely végigélhette a Funar-korszak rombolását –visszanyerhette önbizalmát. A rendezvény ismét fővárossá tette Kolozsvárt, a mégis jelentkező hiányérzet pedig a még mindig rendezetlen Kolozsvári többnyelvűségnek köszönhető – mondta Kelemen.
Második alkalommal adták át a Kincses Kolozsvárért Díjakat, melyet a Kolozsvári Magyar Napokért és az erdélyi magyar közösségért kifejtett munka elismeréséért adományoz oda a Kincses Kolozsvárért Egyesület. Idén Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Erdélyi Osztály főosztályvezető helyettese, valamint a Kolozsvári Euréka Egyesület vehette át az elismerést, ugyanakkor posztumusz díjjal tüntették ki Kötő József színháztörténészt, a Kincses Kolozsvárért Egyesület alapító tagját.
A beszédek után a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató legjobbjai, valamint erdélyi hagyományőrzők léptek színpadra, akik többek között kalotaszegi, jobbágytelki, szászcsávási, nyárádmenti és szatmári táncokat, dalokat adtak elő a legmagasabb színvonalon. A műsor szerkesztője Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, rendezője Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Harangozó Gyula-díjas koreográfus volt. Felemelő és megható pillanatokkal gazdagodhatott a Magyar Opera nagytermének népes közönsége.
Mától kezdődően több tucat helyszínen, több száz programmal várják a Kolozsváriakat és a Kolozsvárra látogatókat, a részletes programkínálatot pedig bárki megtalálhatja ide kattintva.
A KMN mobilalkalmazása használata a leghatékonyabb módja annak, hogy könnyen és gyorsan szerezzünk információkat a Kolozsvári Magyar Napok 7. kiadásának programajánlatáról. Egy helyen találunk mindent, amit tudnunk kell és tudni érdemes. Az applikációt a Kolozsvári Magyar Napok támogatója, a Halcyon Mobile készítette, és letölthető az App Store illetve Google Play áruházakból.
T. Koós Imola
maszol.ro

Megdolgozott Kolozsvár azért, hogy város lehessen
Keményen megdolgoztak a Kolozsváriak azért, hogy 700 évvel ezelőtt I. Károly királytól megkapják azt a kiváltságlevelet, amellyel a kincses város szabad királyi várossá vált – derült ki Lupescu Radu történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docensének csütörtöki előadásából.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében, a város születésének körülményeiről és a kiváltságlevél tartalmáról szóló rendezvény apropója, hogy pontosan hétszáz éve, 1316. augusztus 19-én kapta meg a település a kiváltságlevet. Kolozsvár nem ingyen kapta a dokumentumot, abban ugyanis utalás van arra, hogy a helyiek véráldozatot is hoztak Károly király hatalmának megszilárdítása érdekében. A harc mellett ugyanakkor lobbizni is kellett: a történész elmondása szerint a plébános és a bíró járt közben az akkor éppen Temesváron székelő Károly királynál a városi kiváltságokért.
Az uralkodó átengedte használatra Kolozsvári birtokait a város lakóinak, és rendelkezett arról, hogy a helyieknek vagyonuktól és státusuktól függően mennyi adót kell fizetniük. Lupescu Radu azt is kiszámolta, hogy az aktuális értékre átváltva egy évre mintegy 130 lejnyi sarcot kellett leróniuk a királyi kincstárnak a birtokkal rendelkező Kolozsváriaknak. A dokumentum értelmében a városnak hatvan háznép után kellett egy katonát küldenie a király seregébe, bírót és papot a városlakók maguk választhattak, és a kincses városi kereskedőknek Erdély területén nem kellett vámot fizetniük.
A kiváltságlevelet a 14. század első felében többször frissítették, újraírták, a legkorábbról fennmAradt változat pedig az 1336-os, pergamenre írt okirat, amelynek másolata megtekinthető a Kolozsvári Történelmi Múzeumban. Gyakran meglehetősen prózai ok miatt kellett frissíteni a kiváltságlevelet, előfordult például, hogy I. Károly elvesztette a pecsétjét egy csatában, egy alkalommal pedig egyszerűen ellopták tőle.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Mezőmadaras a képzőművészetben
Csütörtökön kezdődött el a Maros Mezőségi Művésztelep és a Pro Ruris Egyesület szervezésében a 15. Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor, vasárnap délben pedig az elmúlt 15 év alkotásaiból nyílik kiállítás a mezőmadarasi művelődési házban. A tárlat anyagát Czirjék Lajos és Molnár D. Dénes képzőművészek méltatják.
Az elmúlt másfél évtizedben Marosvásárhelyi, Kolozsvári, vajdahunyadi, kassai, debreceni, bánffyhunyadi, Temesvári, Szatmárnémeti, Budapesti, Sepsiszentgyörgyi, szegedi, kiskunfélegyházi, Segesvári, Székelyudvarhelyi, pápai, Csíkszeredai művészek fordultak meg Mezőmadarason, a Czirjék Lajos által megálmodott és megszervezett alkotótáborban.
Megörökítik a tanyasi világot
A Marosvásárhelyen élő, mezőmadarasi születésű festőművésznek mások példájából kiindulva tizenöt évvel ezelőtt támadt az ötlete, hogy szülőfalujába is jöjjenek képzőművészek, örökítsék meg a székely-mezőségi település jellegzetességeit, azt a tanyasi világot, amely Erdélyben már elég ritka, azokat a régi házakat, portákat, amelyeket még nem semmisítettek meg a korszerűsítés jelszava alatt. „A cél az volt, hogy a falu hírét elvigyék az itt megforduló vendégek, beszéljenek róla, vigyék el a hírét a nagyvilágba ennek a kis mezőségi településnek, amely még őrzi a hagyományait, és ahová érdemes időnként eljönni pihenni, feltöltődni” – magyarázta lapunknak Czirjék Lajos.
A helyiek is támogatják
A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, az ötletet felkarolta a helyi református egyház, a lelkész házaspár, de a falubeliek közül is sokan – bár szokatlan volt számukra – a szervezők mellé álltak, szállást adtak otthonukban az idegenből érkező vendégeknek, sőt saját terménnyel támogatták a tábort, friss zöldséggel, gyümölccsel, kacsával, tyúkkal járultak hozzá az ellátáshoz. Ugyancsak a helybéliek közül kerültek ki a szakácsok és segédeik is, akik helyi ízekkel kényeztették a táborlakókat. Az első években a művészek a parókián, illetve a falubelieknél kaptak szállást, a műtermet a papi lakban rendezték be, valamint annak tornáca és kertje is alkotóműhelyként szolgált.
Művészek lepték el a falut
A képzőművészek a falu utcáira, dombjaira, temetőjébe is kimentek, festőállványaikkal érdekes látványt jelentettek az egyszerű emberek számára. Dülöngélő kapubejáratot, százéves parasztházat, régi kerítésre kikönyökölő anyókát, mezőn dolgozó embert, itató előtt álldogáló lovat, hazatérő csordát, szénásszekeret rajzoltak, festettek, megörökítették a templomot, a temető régi sírköveit, az akkor még elég rossz állapotban lévő iskolát. Az évek alatt a falusiak is hozzászoktak a rajzolgató idegenek látványához, a festés már nemcsak a szobafestést jelentette számukra, a művészet pedig nem csupán a művirág csokrot vagy a giccses vásári képet. A mezőmadarasi képzőművészeti alkotásokból augusztus 25-én a Marosvásárhelyi várban is szerveznek egy kiállítást.
Antal Erika |
Krónika (Kolozsvár)

Ellenzi az RDMSZ az új közigazgatási besorolásról szóló törvénytervezetet
Jelen formájában nem támogatja az RMDSZ a települések új közigazgatási besorolásáról szóló, nemrég közvitára bocsátott törvénytervezetet – közölte Cseke Attila csütörtökön Nagyváradon.
Az RMDSZ Bihar megyei képviselője kifejtette: a törvénytervezet egyetlen jó pontja, hogy lehetővé teszi a városokhoz csatolt falvaknak a különféle fejlesztési programokban való részvétélet.
Cseke Bihar megyei példákkal illusztrálta a tervezet negatívumait. Nagyvárad közel 200 ezer lakosával mindössze másodrendű regionális pólus lenne, hasonlóan például a százezres lakosú Drobeta Turnu Severinhez.
Az elsődleges regionális pólusoknak legalább 250 ezer, vonzáskörzetükkel együtt legalább 400 ezer lakosa van, és országos jelentőségű intézményekkel, legalább tízezer diákot oktató egyetemmel, első és második kategóriájú kórházakkal, illetve kutatási-fejlesztési intézettel rendelkeznek. Ezeknek a kritériumoknak jelenleg öt város felel meg: Kolozsvár, Konstanca, Craiova, Iași és Temesvár. A másodlagos regionális pólusoknak legalább 100 ezer, vonzáskörzetükkel együtt legalább 300 ezer lakosa van, és többek között megyei jelentőségű intézményekkel, legalább egy egyetemmel, harmadik, negyedik és ötödik kategóriájú kórházakkal rendelkeznek.
Bihar megyében ugyanakkor egyetlen város sem lenne másodlagos megyei pólus, mivel a lakosság lélekszáma nem felel meg a kívánalmaknak. Ezeknek a településeknek ugyanis legalább 20 ezer, vonzáskörzetükkel együtt pedig legalább 50 ezer lakosa kell hogy legyen, ugyanakkor többek között egy kihelyezett egyetemi karral vagy posztliceális képzést nyújtó tanintézménnyel kell hogy rendelkezzen.
Még nagyobb a baj Biharban az úgynevezett rurális pólusok kapcsán, ilyen ugyanis nem lesz sem Érmelléken, sem a Hegyközben, sem Belényes környékén. A hat rurális pólus Bihar megyében Mezőtelegd, Rév, Tenke, Berettyószéplak, Barátka és Bihardobrosd lenne. A felsoroltak közül azonban Tenkének és Mezőtelegdnek is több lakosa van, mint a 6800-nál valamivel nagyobb lélekszámú Bihardiószegnek, utóbbinak mégis össze kellene olvadnia más településsel.
Cseke Attila szerint nem a szakértői kormánynak, és nem három hónappal mandátuma vége előtt kellett volna előállnia a tervezettel, melyet ráadásul, ha mégis elfogadják, nagyon nehéz lenne módosítani. A képviselő szerint emellett alkotmányellenes a törvénytervezet ama kitétele, mely szerint, ha 2025. december 31-ig népszavazással nem olvadnak össze az arra kijelölt települések, akkor azokat 2026. január elsejétől kormányhatározattal össze lehet olvasztani.
Fried Noémi Lujza
maszol.hu

Nyílt levélben kérik a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését Kolozsváron
Nyílt levélben fordult pénteken a Musai - Muszáj akciócsoport Emil Boc Kolozsvári polgármesterhez, s arra kérik: „ne sodorja veszélybe” az Európa kulturális fővárosa cím elnyerését azzal, hogy továbbra is megtagadja a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését a város határánál.
A Kolozsvári többnyelvű táblákért küzdő akciócsoport arra figyelmezteti a polgármestert, hogy az Európa kulturális fővárosa cím elnyeréséért versenyben mAradt négy romániai város közül Temesváron már évekkel ezelőtt kitették a többnyelvű helységnévtáblákat, Nagybánya pedig egy hónapja döntött erről, noha a legnagyobb kisebbségi csoportjuk is eltörpül a Kolozsvári magyarság létszámához képest.
Kolozsvár pályázata a kultúrák közötti párbeszédet, a nemzetiségi sokszínűséget, a toleranciát és diszkriminációellenességet alapvető értékként sorolja fel, de eközben a mindezeket jelképező többnyelvű helységnévtáblák hiányát még problémaként sem veti fel – áll a nyílt levélben.
Ön, Kolozsvár polgármestere, az európai értékekkel szembemenő állapotot tart fenn Kolozsváron, akár törvénysértés árán is. (...) Rendkívüli módon sajnálnánk, ha hat év munkája után a város az Ön gőgje és merevsége miatt esne el ettől a vissza nem térő lehetőségtől – fogalmazott nyílt levelében a Musai - Muszáj akciócsoport.
A csoport arra figyelmeztetett, hogy szeptember elején, amikor Kolozsvárra látogat a kulturális fővárosi címet odaítélő nemzetközi zsűri, éppen tárgyalás lesz abban a perben, amelyet a Minority Rights egyesület indított a város ellen a többnyelvű helységnévtáblák hiánya miatt.
Arra kérjük, vállalja fel a táblák ügyét, rendelje el kihelyezésüket még a zsűri látogatása előtt, egyszer és mindenkorra lezárva a Kolozsváriak számára ezt a problémát – zárta nyílt levelét a Kolozsvári többnyelvűségért küzdő Musai - Muszáj akciócsoport.
A nemzetközi zsűri szeptember közepén dönt arról, hogy a versenyben mAradt négy romániai város: Bukarest, Kolozsvár, Nagybánya és Temesvár közül melyik város legyen 2021-ben Európa kulturális fővárosa. A cím elnyerése révén a győztes város jelentős forrásokhoz jut pályázata megvalósításához.
MTI
Székelyhon.ro

Magyarellenes riport a Kolozsvári Beatrice-koncertről
Közös fellépést a gyűlöletbeszéd ellen!
A Civil Társadalom Fejlesztéséért Alapítvány (FDSC) a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemről szervezett vitát augusztus 25-én a Temesvári Continental Szállóban, amelyre meghívta a témával foglalkozó helyi civilszervezeteket és a sajtó képviselőit. A Temesvári újságírók közül egyedül alulírott válaszolt a szervezők felhívására, ami igen rossz fényt vet a helyi sajtó viszonyulására a rendkívül fontos kérdéshez.
A gyűlöletbeszédről és sajnálatos jelenlétéről a romániai közéletben Iuliana Rada (FDSC) tartott előadást. „A gyűlöletbeszéd (angolul hate speech) olyan szóbeli vagy írásbeli megnyilvánulás, amelynek célja valamely társadalmi csoport megalázása, megfélemlítése vagy a csoport tagjai elleni erőszak vagy előítéletes fellépés kiváltása. A gyűlöletbeszéd legtöbbször a nemi, faji, etnikai, nemzeti, vallási, vagy szexualitás szerinti csoportok ellen irányul” (wikipédia). A gyűlöletbeszéd sajnos hazánkban is elterjedt. Embereket bélyegeznek meg bőrszínük, vallásuk, nemi identitásuk, nemzetiségi hovatartozások miatt. A gyűlöletbeszéd romániai áldozatai elsősorban a romák, zsidók, magyarok, az LMBT-csoportok (szexuális irányultságuk miatt diszkriminált személyek), sőt, esetenként még az ateisták is. Gyűlöletbeszéddel vádolható személyek és szervezetek: újságírók, a sajtó általában, politikusok, közéleti személyiségek, közintézmények, szélsőjobboldali szervezetek vagy egyszerű állampolgárok. Az Európában egyre jobban terjedő gyűlöletbeszéd aggasztó mértékben jelentkezik a világhálón, egy felmérés szerint a megkérdezettek 83%-a találkozott a jelenséggel online felületeken, 36,5%-uk közvetlenül veszélyeztetettnek érzi magát, az áldozatok közül sokan az LMBT-csoportokhoz tartoznak, muzulmánok vagy egyszerűen nők. A hazai online fórumokon elképszető felhívások jelennek meg (persze álnéven vagy jeligével), amelyek szerzői halált kiáltanak a homoszexuálisok vagy a cigányok fejére.
Adrian Szelmenczi, az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség képviselője a médiában jelentkező gyűlöletkeltő megnyilvánulásokról beszélt, aminek szerinte eklatáns példája a közszolgálati televízió (TVR) 2-es csatornáján szerdán sugárzott „tudósítás” a Kolozsvári Magyar Napokról. A román televízió műsorkészítői félreérthették vagy szándékosan félre akarták érteni az „Utálom az egész XX. századot” című Beatrice-szám kezdő képsorait. „A magyarországi Beatrice „vitatható koncertjén” Hitler és Lenin képét vetítették, és elhangzott az iszlamista terroristák jelmondata is, az Allahu Akbar” – számolt be a román közszolgálati televízió. A riport az egészet egy olyan kontextusban tálalja, mintha Nagy Feró és zenekara éltetné ezeket a történelmi személyeket, és nem elítélnék őket, mint ahogy a dalszövegből kiderül. A TVR magyarellenes riportja rendkívül manipulatív módon volt megszerkesztve, hiszen az elején egy olyan Beatrice-fellépést vágtak be, ahol Nagy Feró azt énekli, hogy „lesz még magyar város Kolozsvár”, de a felvétel nem a Kolozsvári koncerten, hanem valószínűleg 2008-ban készült, és a helyszín sem beazonosítható.
Az előadások után bemutatkoztak a jelen levő civilszervezetek képviselői, köztük roma és testi fogyatékkal élő fiatalok, akik szintén gyakran válnak a gyűlöletbeszéd áldozataivá. A jelenlevők egyetértettek abban, hogy a civilszervezeteknek és a sajtó képviselőinek közösen kellene fellépniük a gyűlöletbeszéd terjedése ellen.
Pataki Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)

Rákóczi Szövetség: 5900 magyar iskolakezdő kap ösztöndíjat- A Kárpát-medence 5900 magyar iskolakezdőjét részesíti ösztöndíjban a Rákóczi Szövetség az ősz folyamán beiratkozási programja keretében. Az ösztöndíjak átadása hétfőn Hanván, a szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén kezdődik.
A szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ösztöndíjakat szeptember és december között több mint 200 Kárpát-medencei helyszínen adják át. A program érinti a teljes Felvidéket, ahol 3550 diák részesül az ösztöndíjban, a teljes partiumi Bihar megyét, Temesvárt, Dést és a dél-erdélyi szórvány több települését ahol 1900 iskolakezdőhöz jut el a támogatás, része a programnak a kárpátaljai Felső-Tisza vidék 100 iskolakezdője, továbbá 40 délvidéki szórványtelepülés 350 elsőosztályosa, Horvátországot és a Muravidéket is beleértve.
Emlékeztettek: a Rákóczi Szövetség beiratkozási programja 2004 óta zajlik annak érdekében, hogy minél több külhoni magyar család merje vállalni gyermeke magyar tannyelvű iskolába íratását, támogatva ezzel a magyar közösségek megmAradását is. A program a Felvidéken indult és az ott elért pozitív eredmények alapján - a szlovákiai magyar iskolakezdők száma az utóbbi években stabilizálódott, az elmúlt két évben növekedett - terjesztette ki a szövetség olyan erdélyi, kárpátaljai és délvidéki területekre, ahol az asszimilációs folyamatok felgyorsultak.
Az ösztöndíj értéke 10 ezer forint, amit támogatási szerződés keretében vehetnek át az iskolakezdők szülei.
Kitértek arra is, hogy a beiratkozási program mögött nagyszabású társadalmi összefogás jött létre. A támogatók között több száz magyarországi önkormányzat, civilek, közéleti személyiségek és alapítványok sorakoztak fel.
A Rákóczi Szövetség arra törekszik, hogy az egyes ösztöndíj átadási ünnepségeken a program támogatói is jelen legyenek és ebben a formában is kifejezzék szolidaritásukat és bátorításukat a gyermeküket magyar iskolába írató családokkal - olvasható a közleményben
MTI
Budapest

Magyarságtudomány a 21. században
2016. augusztus 22 és 27 között tartották Pécsen a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek keretében Nagyváradról dr. Fleisz János történész is tartott előadást.
A nagyszabású, ötévente sorra kerülő eseményen 24 országból mintegy 500-an adtak elő, összesen 40 szekcióban. A helyszín kiválasztásában az is döntött, hogy 2017-ben a Pécsi Egyetem, megalapításának 650. évfordulóját ünnepli, így a két évig tartó ünnepségsorozat kezdő eseménye volt a mostani világkongresszus, amelynek idei főcíme Kultúra és tudományköziség. Magyarság-tudomány a 21. században volt. A magyarságtudomány, nem a szó hagyományos értelmében vett tudományág, hanem a különböző tudományágak együttműködésének kerete , amely nagymértékben hozzájárulhat a bölcsészettudományok megújulási folyamatához. Ennek szellemében a kialakított szekciók döntő többsége interdiszciplináris jelleget öltött. Különösen jellemző volt ez a Gazdaságtörténet szimpóziumra, ahol az elhangzott 13 előadás változatos témákat ölelt fel a 19-20. századokra, mint például a nagybirtok szerepe, a gróf Forgách család uradalmai, a Festetics birtokok gazdálkodása, az iparosodás hatása vagy az Erdélyi Római Katolikus Státus gazdasági helyzete stb.
Dr. Fleisz János egyetemi tanár Az erdélyi, partiumi és bánsági városok fejlődése a 20. században című várostörténeti előadásában vázolta a városfejlődés általános szakaszait, mind a nagy politikai és társadalmi változásokat, mind pedig a városok saját belső mozgásterét figyelembe véve. Az előadás kitért a városi és falusi népesség arányának változásaira az évszázad folyamán, a városállományra és városhálózatra, a népesség növekedés irányaira. Ennek keretében többek között aláhúzta, hogy a 20. század kezdetén a vizsgált térségben négy nagyváros volt: Arad, Nagyvárad, Temesvár és Kolozsvár, amelyek fejlődési üteme hasonló volt. 1908-ban ezek közül Nagyváradnak volt a legtöbb lakosa, utána kis különbségekkel Temesvár, Arad és Kolozsvár következett. Az 1920-as határváltozások azonban, megváltoztatták e városok lehetőségeit és fejlődésének dinamikáját. Jelentősen előretört Kolozsvár, amelyet csak Temesvár próbált követni, később még lényegesebb demográfiai változások történtek. 1992-re Kolozsvár 7-szeresen, Temesvár pedig 6-szorosan növelte meg a lakosságszámát, egymással végig versengve. Nagyvárad és Arad kedvezőtlenebb helyzetbe kerülve, alacsonyabb dinamikára vált, előbbi 4,7-szeresen, utóbbi pedig 3,5-szeresen növelte a lakosságát. Őket időközben lekörözte az iparosítás által Brassó is, amely az összes nagyváros közül a leggyorsabb 9,4-szeres lakosságnövekedésre vált. Külön történet Nagybánya, amely 1900-ban még a rendezett tanácsú városok között is csak a középmezőnyben kapott helyet és néhány évtizedig csak lassan növekedett, 1992-re viszont már megközelítette a 150 000 lakost, ez az évszázad folyamán 13,3 szoros magas emelkedés. A többi városok esetében két fő csoportot állapíthatunk meg az összességében közepes fejlődési tempót felmutatókat, illetve a stagnálókat. Az elsőbe Csíkszereda, Gyulafehérvár, Zilah, Medgyes stb. tartoznak, a másodikba Máramarossziget, Nagykároly, Nagyszalonta stb. A lakosság nemzetiségi és vallási megoszlása is lényegesen átalakult a városokban a 20. század folyamán. Jellemző módon, a 2002-es népszámlálás adatai szerint a magyarok aránya az erdélyi, partiumi és bánsági városokban már csak 17,0% volt, ez pedig csaknem megegyezik a románok egykori arányával 1910-ben, amely 17,7% volt. Tehát mintegy 90 év, teljes helycserére, szerepváltásra került sor! A következőkben, az előadás a városhierarchiát és a városkategóriákat taglalta, megállapítva, hogy az erdélyi, partiumi és bánsági városok fejlődése a 20. században leképezte a térségben végbement bonyolult folyamatokat. Az előadásokat a jövőben szekcióként több kötetben fogják megjelentetni.
A rendezvény, amelyet számos akadémikus és kiemelkedő tudós is megtisztelt, és amelynek elnöke Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató volt, a megnyitó és záró üléseken kívül több kulturális és társasági programot is magába foglalt. A főszervező Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság közgyűlésén eldöntötték, hogy 2021-ben a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Varsóban legyen.
erdon.ro

Nagyvárosi turnéra készül a Bánsági Vándorszínház
Rejtő Jenő Rózsa, a lovag című bohózatát mutatta be 14 Temes és Arad megyei településen idén augusztusban a Bánsági Vándorszínház. „1184 kilométer, 14 előadás, 14 csodálatos település, és a lelkes csapat. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a Bánsági Vándorszínház sikeresen zárja harmadik évadát is” – írta nemrég közösségi oldalán Aszalos Géza Temesvári színművész, a Bánsági Vándorszínház művészeti vezetője, aki a Nyugati Jelennek beszámolt az önállósodás útjára lépett vándortársulat nyári turnéjának tapasztalatairól.
– Tavaly decemberben sikerült bejegyezni és működőképessé tenni a Tarisznyás Egyesületet, amelynek a fő célja a Bánsági Vándorszínház életben tartása, mozgatása, szervezése – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Aszalos Géza, a Tarisznyás Egyesület elnöke. – Mellette próbálunk más aktivitásokat is szervezni, volt már gyereknapi programunk, helyi zenekarokat karolunk fel, próbatermet bérelünk nekik, próbálunk jogi hátteret biztosítani olyan magyar kulturális rendezvényeknek, amelyeknek szüksége van erre, de a fő célunk a Bánsági Vándorszínház működtetése. Idén már a Tarisznyás Egyesületen keresztül pályáztuk meg a támogatásokat, de megmAradt partnerként a Bánsági Közösségért Egyesület, ők az idén is nagyon sokat segítettek akárcsak az előző két évben. Idén a fő támogatónk a Bethlen Gábor Alap volt és az egyik legnagyobb támogatónk minden évben a Csiky Gergely Állami Magyar Színház.
– Hogyan sikerült a Vándorszínház idei turnéja, számokban kifejezve?
– A Vándorszínház társulatának létszáma picit csökkent a tavalyihoz képest: idén 5 színészünk volt, de többségben visszatérő emberek, akik kétszer-háromszor vettek részt a nyári programban. Dévai Zoltán a Zentai Kamaraszínháztól idén volt először, neki viszont nagy tapasztalata van a vajdasági Tanyaszínházban, azt 6-szor csinálta végig, így nem jelentett neki újdonságot a Vándorszínház.
Csökkent a települések száma, a tavalyi 18 helyett idén csak 14 településre jutottunk el. Volt tervben több is, de nehézkesen ment a pályázás, végül ki kellett hagynunk 3 települést, ahová szerettünk volna elmenni. Volt, akikkel nehezen ment az egyeztetés, az utolsó pillanatban mégse sikerült eljutni, de mindig vannak a pótlistánkon települések, amelyek egyből jelentkeznek, hogy ők bevállalnak minket. Példaértékű idén Szapáryfalva, ahol három nap alatt sikerült megszervezni az előadást, és az egyik legjobb helyszínünk lett!
Ahova másodszor, harmadszor mentünk vissza, ott a közönség száma jócskán növekedett. Az átlagos nézőszám 80 és 100 között lehetett, ha ehhez viszonyítunk, akkor Máriaföldén a 40 néző egy kis szám, ha viszont ahhoz viszonyítunk, hogy ott 5-6 % a magyarság részaránya, akkor elmondhatjuk, hogy mindenki ott volt a magyarok közül, aki él és mozog. A nézőcsúcsot az idén is Újszentesen és Újmosnicán állítottuk fel, ahová minden évben sok Temesvári ellátogat.
– Mikor láthatjuk a Rózsa, a lovagot Temesváron?
– Nyáron nem hozzuk be az előadást Temesvárra, mert ez a szabadságok időszaka, de mindig pályázunk utóturnéra, amelyhez már van egy kis anyagi alapunk is. Idén október folyamán Temesváron biztos lesz egy előadásunk, de hosszabb turnéra is pályázunk, és Temesvár mellett Aradra, Nagyváradra és Kolozsvárra is el akarjuk vinni az előadást. Az ottani Máltai Szeretetszolgálat felkérésére megpróbáljuk Makón (Magyarország) is bemutatni a Rózsa, a lovagot.
– Milyen volt a Rejtő-darab fogadtatása?
– Az első két év nagyjából kialakította, megmutatta az irányt, amerre haladnia kell ennek a Vándorszínháznak. Nem elhanyagolandó tény, hogy elsősorban olyan településekre megyünk, ahol évek óta nem járt se amatőr, se profi színház. Meg kell próbálni olyan szinten megszólítani a közönséget, hogy az előadás felkeltse az érdeklődésüket. Tavaly a Helység kalapácsa bemutatása kapcsán jelezték a nézők, hogy vígjáték legyen, és lehetőleg zenés előadás legyen a műsorunkon. Idén megpróbáltunk eleget tenni ennek a kérésnek. Ha vígjáték, akkor Rejtő Jenő, ehhez a világhoz kapcsolódnak a kuplék, a sanzonok a boldog békebeli idők zenéje. Úgy érzem, hogy mindenhol sikerült a közönség minden rétegét kielégíteni ezzel az előadással! Nagyon jó volt a fogadtatás minden településen, sok helyen beszélgettünk a vendéglátókkal, előadás után egyik helyen meg is kérdezték: hogyan tovább, hiszen kicsit magasra tettük a mércét idén. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy jövőre még fennebb tudjuk tenni a mércét, persze ez technikailag is nagyobb erőfeszítést igényel. Az idei zenés szabadtéri előadáshoz már mikro-portokra volt szükség, hangtechnikára, amivel a magyar színház besegített.
– Hogyan fogadták a Vándorszínházat Arad megyében?
– Ott is nagyon jó volt a fogadtatás, idén visszatértünk olyan településekre, mint Kisiratos, Kisjenő, Nagyzerind, ahol sikerült megtalálni azokat a lelkes személyeket, akik támogatják a Vándorszínházat, megszervezik a fogadtatást, az elszállásolást, elvállalják a közönség szervezését. Kisjenőben az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy a rossz idő miatt nem szabadtéren, hanem a Kultúrházban játszunk. Hihetetlen, hogy a vendéglátóink bevállalták, hogy autókkal várták a nézőket, és átszállították őket a kultúrházba! Azért egy kis keserűség is van bennem, mert adósok mAradtunk egy pár Arad megyei településsel szemben, ahol a tavaly jó volt a közönség, a fogadtatás, és visszavártak, de sajnos nem tudtunk elmenni. Ennek többek között az volt az oka, hogy jócskán egyharmadára csökkent a támogatás, bonyolult a szervezés, nagy a bürokrácia stb. Ez nem jelenti azt, hogy soha többet nem térünk vissza ezekre a településekre, talán már jövőre sikerülni fog!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Szakály Sándor előadása szeptember 6-án Váradon
A Polgári Esték rendezvénysorozat keretében, a Magyar Polgári Egyesület szervezésében, a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával emlékezhetnek az érdeklődők az 1940. évi Nagyváradi bevonulásra.
A Magyar Nemzet 1940. szeptember 7-i számának beszámolójából idézünk két rövid részletet: „Örömtől zajos és hangos az utca, elsősorban a városon keresztül vezető főút. A főpályaudvartól kezdődően a régi Rákóczi úton a Bémer térig, azon túl a Sebes-Körös kishídján át a Szent László térig beláthatatlan a sokaság. Percekig harsog végig az éljenzés, hiszen egy katonai alakulat a másik után tűnik fel. A csapatok szakadatlan sorban vonulnak keresztül a városon. Ahogy egyre több a katona a városban, éppen úgy vonulnak egyre nagyobb számban az emberek a Szent László térre a fogadtatási ünnepség színhelyére. A díszemelvény a Szent László-templomtól balra, a Fekete Sassal szemben emelkedik. Magyar nemzetiszínű drapériák borítják külső falait, két oldalán a német és olasz zászló függ alá a magasból, hátul középen pedig tízméteres magyar zászló alatt színes őszi virágokból kirakva domborodik a Szent Koronás magyar címer. (...)
Az emberek egyre özönlenek a hatalmas térre. Elsőnek vonul fel a frontharcos tisztek díszszázada, utánuk a váradi nők és leányok magyarruhás csoportjai, a Kálvin kör tagjai, a városi dalárdák, az ipartestületek szinte teljes számban, a sportegyesületek és kulturális egyesületek tagjai foglalják el sorra kijelölt helyüket. Tomboló éljenzés fogadja az Aradi, Temesvári, lugosi, belényesi és tárkányi magyarok csoportjait.”
Nagyvárad visszatérésének 76. évfordulóján, 2016. szeptember 6-án dr. Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet Főigazgatója tart előadást, kedden 18 órától Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, a Városháza u./str. Primăriei 27. szám alatt. Az előadás címe: Horthy Miklós, Magyarország kormányzója – Kenderestől Estorilig.
Az előadás után alkalomhoz illő dalokkal lép fel a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok. A helyszínen kedvezményesen megvásárolhatók az előadó kötetei és más történelmi tárgyú kiadványok.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők az ingyenes előadásra.
itthon.ma

Specifikus román tantervet kér a Makosz
A román nyelv kisebbségi diákok számára történő oktatásának megreformálását tekinti idei legfontosabb célkitűzésének a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (Makosz) – számol be Gligor Róbert László a kronika.ro-n.
A diákszervezet képviselői ugyanis úgy vélik, igazságtalan az, hogy a magyar diákok a román anyanyelvűekkel azonos szinten tanulják az állam nyelvét. Mindenkinek az a célja, hogy a magyarság is jól beszélje az állam nyelvét, és ez csak egy kisebbségspecifikus tanterv révén érhető el, fogalmazták meg a hétvégén Jobbágyfalván tartott szabadegyetemükön a Makosz képviselői.
Mint rámutattak, a kisebbségspecifikus tanterv már létezik, csak át kellene vinni a törvényhozáson. Elmondták, ennek érdekében ősztől médiakampányt indítanak a román diákszövetségekkel partnerségben. Úgy vélték, a technokrata kormány, a Tanügyminisztérium is partner lehet ebben, hiszen a szaktárca még soha nem volt ennyire nyitott és engedékeny a diákok jelzéseire, mint most. Néhány napja például azt is sikerült elérni, hogy a kisebbségiek a megmérettetéseken ne a román- és matematikavizsga között, hanem később bizonyítsanak anyanyelvi ismereteikből.
A Makosz huszonkettedik nyári diákönkormányzati szabadegyeteme egyébként laza, jó hangulatban zajlott. Bukaresttől Temesvárig az ország minden szegletéből érkeztek magyar középiskolások a Maros megyei településre. Olyanok, akik csak most kóstolnak bele a diáktanácsok munkájába, de olyanok is, akik két-három éve dolgoznak a szervezetben. Ez és a hasonló nyári rendezvények a diáktanácsok tagjainak képzését biztosítják, ugyanis közülük kerül ki az utánpótlás a Makosz számára, mondta el lapunknak Buryán Tünde főszervező és Bokor Zalán, a médiacsapat vezetője.
Mint kifejtették, a résztvevők csoportokra osztva dolgoztak a csapatszellem kialakításán, kommunikációt, időbeosztást, marketinget, szervezést, vezetői stílust, előadásmódot tanultak. Szerepjátékokban diákönkormányzatokat alkottak, és péntek este egy-egy rendezvény megszervezését kellett bemutatniuk, de előtte megtanulták, hogyan írjanak kérvényt az osztályfőnökhöz, a román iskolaigazgatóhoz, a rendőrséghez, tűzoltósághoz, és hogyan érjék el ezek engedélyezését. A szervezők elmondták, hogy idén nem kaptak pályázati támogatást, így saját alapból és részvételi díjakból szervezték a rendezvényt, ezért is csak ötven jelentkezőt tudtak fogadni. A Makosznak 72 megyei, városi és iskolai tagszervezete van, ezek tagjaiból válogattak, a résztvevők köre pedig mind az ismeretek szempontjából, mind földrajzilag nagyon változatos.
A szabadegyetemen jó hangulat uralkodott, bár nem ragaszkodtak a formaságokhoz, a lazaság nem zárta ki a szakmaiságot. „Nem szükséges folyamatosan zakóban lenni, hogy értékes rendezvényeink legyenek” – jelentette ki Bokor. A szabadegyetemen olyan kérdések is felvetődtek, mint az iskolai szintű konfliktusok, szabálysértések, amelyekkel a diáktanácsoknak szembe kell nézniük, és mint elhangzott, volt már olyan eset, hogy elérték az intézmény belső rendszabályának megváltoztatását. A román környezetből érkezők arról számoltak be, hogy anyanyelvük miatt éri ugyan néha negatív megkülönböztetés őket, de szándékos diszkriminációról már csak elszigetelt esetekben beszélhetünk – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Pörgős nyár a vármegyeházán
Június végén, harmadik nekifutásra, a nemzeti liberálisok dulakodásig fajuló tiltakozása mellett választotta a Bihar megyei Tanács elnökévé Pásztor Sándort a testületben egy fős többséggel rendelkező PSD-RMDSZ-ALDE koalíció. A vízügyi szakembert, korábbi államtitkárt két hónappal hivatalba lépése után kérdezte Szűcs László.
- Emlékezetesre sikerült június 28-án a beiktatása. Mi történt azóta, hogy beköltözött az elnöki irodába?
- Remélem, az a megválasztási procedúra volt ennek az időszaknak a mélypontja, hiszen nem volt méltó ahhoz, amit egy megyei tanácsnak képviselnie kell. Ha már olimpia után vagyunk, akkor azt mondhatom: nagy karcsapásokkal nekiindultunk. Ahhoz, hogy a meglévő minimális többséget biztosítani tudjuk, nagyon nagy fegyelemre van szükség. Az első hetekben az volt a szándékom, hogy látva a rengeteg tennivalót, munkát, növeljük kabinetemmel együtt a tanács működésének a fordulatszámát. El kell kezdenünk pár új projektet, az ezzel párhuzamosan megkezdett ügyekben hatékonyan lépni, amire az emberek felkapják a fejüket, s megállapítsák, itt tényleg változik valami. Tetszik, nem tetszik, itt Váradon úgy volt elkönyvelve a megyei tanács, mint olyan intézmény, amely nehézkesen működik.
- A hatékony működéshez, illetve a törékeny többség fenntartásához szükség van a partnerekre, a PSD és az ALDE tanácsosaira, illetve az őket képviselő két megyei alelnökre. Összecsiszolódtak?
- Erről egyelőre kedvezőek a tapasztalataim. Az első napot azzal kezdtem, hogy feladatokat, hatásköröket osztottam ki a két alelnöknek. Egyébként ez az intézmény sokkal centralizáltabb, mint amire korábban gondoltam. Ugyancsak állami szférából jövök, a regionális vízügyet vezettem jó pár évig, államtitkár is voltam. Azt gondolná az ember, hogy a centralizálás csúcsa Bukarestben van. Ám itt a megyei tanácsnál minden ki van hegyezve az elnökre eladdig, hogy a három lejes parkolójegyet aláírni, vagy a négy lej ötven banis postaköltségről a cetlit is ő kell láttamozza. Ilyen nonszensz dolgok vannak, el sem hittem először. Tehát már az első napomon rábíztam a műszaki, illetve a gazdasági részt a két alelnökre. Ez nem így történt a múltban. Az előző mandátum négy évéből hármat az alelnökök mindenféle attribútum nélkül ültek végig. Ebből a helyzetből az is következne, hogy az elnök mellé rendkívül nagy struktúra kellene. Az én kabinetemet olyan típusú kollégák alkotják, akik részben kívülről érkezve másképpen látják a dolgokat, s hatékonyak. Fontos, hogy jól egészítse ki egymást a politikai és az adminisztrációs rész.
- A magasabb fordulatszámon működő motor, hogy az Ön szavával éljek, a múzeum elakadt ügye kapcsán mutathatja meg az erejét. Röviden összefoglalva: a Körösvidéki Múzeum mindmáig nem költözött ki a római katolikus püspöki palotából, ugyanis megrekedt az új székhely, az egykori hadapródiskola felújításának, berendezésének munkafolyamata.
- Miután ezt a széket elfoglaltam, visszahoztam egy olyan procedúrát, szokásjogot, ami hetven-nyolcvan éven át megszűnt. Arról van szó, hogy már az első héten felkerestem a történelmi egyházak Nagyváradon működő püspökeit, beleértve a görög katolikus és az ortodox püspököt is. A román kollégák csodálkoztak is ezen. Böcskei László katolikus püspök úrral találkozva tudatosult bennem, hogy a múzeum ügyében gyorsan lépni kell, hiszen a püspökség akkor a küszöbén volt egy, a püspöki palotát érintő projektindításnak, ami azóta meg is történt. Függetlenül ettől az is tűrhetetlen, hogy kilenc éve újítunk fel egy épületet...
- ..amely a 19. század végén sokkal rövidebb idő, alig másfél év alatt épült.
- 2010 nyara óta egy centi munkálat nem történt a hadapródiskola épületében. Két napig hallgattam itt a kollégákat, hogy miért nem. Két elnök előttem azt a megoldást választotta, hogy tolja maga előtt a problémát. Az egyik procedúra elbírálására, amely hat hónapja állt, miután átnéztem az anyagot, öt nap határidőt adtam. Ez egy tenderkiírás volt. Rengeteg nyűgös, kényes dolgot kellett rendbe tenni, hatalmas összegekről volt szó, DNA vizsgálatokról, perekről, s minden irányból csak azt hallottam, hogy nem lehet, nem érdemes folytatni. A lényeg, a munkálatok el lettek indítva, jelen pillanatban ott tartunk, hogy év végéig maga az épület kész lesz, mint múzeum.
- Azt is meg tudná határozni, hogy az első látogató mikor veheti meg a belépőjegyet?
- Az csak a projekt egyik része, hogy az épület legyen rendben. Heti rendszerességgel tárgyalok a kivitelezővel, s remélem, a nyolc hónapos átadási határidőt levisszük hatra. A következő lépés a bútorzat. Van egy alapbútorzat-felszereltség, erre most sikerült a kiírást elindítani, erre is hat hónap határidőt adtam. Ez még nem jelenti a múzeum teljes felszereltségét, de azt lehetővé teszi, hogy képesek legyenek átköltözni. Közben elindítunk egy olyan nagypályázatot, amely a speciális kiállítási bútorok, felszerelések beszerzésére vonatkozik a történelmi részlegtől a természettudományosig. Mindez összekötve a múzeum környezetének a kialakításával. Igényesen kell megcsináljuk, fel is kértem erre kiváló szakembereket, hiszen a Rhédey-kerttel együtt egy gyönyörű területet alakíthatunk ki a város szívében. Ez egy ötmillió euró értékű nagyprojekt. A végére mArad a tulajdonképpeni költöztetés, ami ugyancsak speciális, szakcéget igénylő feladat. Reményeim szerint jövő tavasszal esélyünk van arra, hogy ha nem is a végleges, teljes bútorzattal, ha nem is a végleges környezetben, de megnyitjuk a múzeumot. És megszűnik az a nyomás is, hogy miért fizetünk mi minden hónapban annyi pénzt a katolikus püspökségnek.
- Mi a helyzet az Ady Endre Emlékmúzeummal? Ez esetben az ortodox egyháznak fizetnek, mint az igencsak leromlott állagú egykori Mülleráj tulajdonosának, s részükről korábban felvetődött, kiraknák az épületből az ott több mint hatvan éve működő közgyűjteményt.
- Remélem, rövid időn belül eredményre vezetnek az ezzel kapcsolatos tárgyalásaink. Arra lenne szükségünk, hogy a bérleti szerződés tíz éves hosszabbítását érjünk el az ortodox püspökséggel, s akkor a törvény szerint kívül is, belül is állagjavítást tudunk végezni az épületen.
. Bukarestben járt nemrég szatmári, Aradi és temes megyei kollégáival a határ menti Ro-Hu projektek jövőjéről tárgyalni, amit sokáig Hu-Ro projektekként ismertünk. Mit sikerült elérniük?
- Korábban az irányító hatóság Budapesten volt, a titkárság pedig Nagyváradon. Jól működött, nagyon sokat köszönhet ez a határszakasz ezeknek a kiírásoknak. Most már Romániában van az irányító hatóság, ezért is változott a betűszó, a titkárság mAradt Váradon. Ez akár előny is lehet, de a valóságban az történt, hogy a program úgy egy éve beszűkült, megmerevedett. Ott tartunk, hogy egy 2014-2020-as periódusról beszélünk 2016-ban, és közel félidőig nem történt semmi. Azt érzékeltük, hogy a fővárosok csatája zajlik, s mi itt vagyunk középen, a tulajdonképpeni haszonélvezők. Első lépésben itt találkozott, ebben az irodában a négy partiumi megye vezetője, s megegyeztünk a közös fellépésben. Utána történt egy debreceni találkozó, ahol az érintett magyarországi megyék – Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád – vezetőivel találkoztunk. Ott is konszenzus alakult ki. Ezt követően tárgyaltunk Bukarestben a fejlesztési tárcánál. Most már egy egész kicsit optimistábbak vagyunk, fontos, hogy sikerült határidőket meghatároznunk Szeptember elején mindenki leteszi a maga stratégiai tervét. Bihar megye átalakítja a stratégiai projektjét egy egészségügyi tervvé, ami egy hatékony onkológiai felmérési és megelőzési rendszert hoz majd létre. A korábbi elképzelés a Vaskoh-Menyháza út fejlesztése lett volna.
- Bukarestben hogyan fogadták közös fellépésüket?
- Szerintem számolhattak azzal, hogy a négy megye egyszer megelégeli azt, hogy a feje fölött próbáljanak döntéseket hozni.
- Egy másik projektje a megye közúti tömegközlekedését érinti. Mire számíthatnak az utasok?
- A Bihar megyei közlekedési hálózat finoman szólva is bukdácsol. Ugyan már túlléptünk azon a kilencvenes évekbeli állapoton, hogy valahol a megyében állt az ember a buszmegállóban, aztán vagy jött a jármű vagy nem. Most már jön a busz, de kérdés, mennyire pontosan, s milyen komfortigényt tud kielégíteni. Fontos időpont közeleg: 2019-től Romániában a megyei tömegközlekedési szolgáltatást meg kell nyitni az EU felé. Tehát 2018-ban az Európai Unió Hivatalos Lapjában meg fog jelenni a tender Bihar megye közúti tömegközlekedéséről, ami havonta 560 ezer utast jelent. Pályázhat akár egy bajor közlekedési vállalat, egy francia vagy a hajdú-bihari. Ha ténylegesen azt gondolja egy jól működő nyugat-európai tömegközlekedési vállalat, hogy befektet Bihar megyében, akkor le fogja tarolni a piac versenyképtelen hazai szereplőit. Menet közben számtalan problémával szembesülünk, például azzal, hogy a megye hétszáz buszmegállójából alig egy tucat van rendben, a többit két év alatt helyre kellene hoznunk. Az utasok jobb kiszolgálása érdekében GPS készülékkel szereljük fel az összes tömegközlekedési eszközt. S ez nem jár a szolgáltatás drágulásával, hiszen a megyei tanács vásárolja meg a programokkal együtt, illetve mobiltelefonos applikációt fejlesztünk hozzá, hogy a saját telefonján a megyében bárki, bárhol megnézheti, hol tart a busza, késik-e. Ennek már jövőre működnie kell. 2018-tól pedig kiépítjük az e-ticketing rendszert.
- Milyen fejlesztési lehetőségei vannak a megyei tanácsnak a kerékpáros közlekedés fejlesztésében? Ezt azért is kérdezem, mert a téma szerepelt a választási kampányában.
- Jövő nyárig tíz fapados járat beindítását tervezik
- Ma tíz-tizenkét európai kerékpár-sztráda létezik, ennek legkeletibb része a Tisza vonalán halad észak-déli irányban, csatlakozással a magyarországi nagyvárosok többségéhez. Határ menti nemzetközi projektekben már mi is összekötöttük Szatmárt, Nagyváradot, Nagyszalontát magyarországi településekkel, most dolgozunk Mihályfalvánál. A mi feladatunk az, hogy ezeket az utakat továbbvigyük például a Nyugati Szigethegység felé. Európában ez egy óriási iparág. A biciklis utazási és turisztikai biznisz értéke több milliárd euró évente. Két hete kormányhatározat is született arról, hogy Romániában a kerékpáros turizmust fejleszteni kell. Rá is hasalunk erre a témára, költségvetés-kiegészítést eszközöl a megyei tanács, többek között erre a tételre. Előtanulmányt szeretnék rendelni arra, hogy milyen bicikliutakat érdemes kivitelezni a megyében. Nem azt ígérem, hogy négy év alatt Nagyváradot összekötjük Pádissal, de az új, turisztikai célú kerékpárutak mindenképpen a hegyvidékek irányába kell haladjanak.
Ehhez a témához tartozik, hogy négyszázötven-ötszáz új, kétnyelvű táblával látjuk el a hegyi turistautakat. S az újdonság az, hogy ezeket az útvonalakat sokféle információt kínáló QR kódokkal is ellátjuk. Olyan helyeken is, ahol eddig tábla sem volt. Fontos, ide kapcsolódó adat, hogy nyári szezonban a Nyugati Szigethegység bihari részeit felkereső magyar turisták aránya negyven százalék, míg a nyári szezonon kívül hetven! Meg kell adni a lehetőséget, hogy ezen az amúgy román vidéken információhoz jussanak. A következő lépés az lesz, hogy GPS-szel is láthatóak legyenek a turistaútvonalak.
- A megyei tanácshoz tartozik a Nagyváradi repülőtér, fel is újították, járatok viszont nincsenek, az utasok Debrecenből, Temesvárról, Kolozsvárról tudnak csak utazni.
- Jó hírrel szolgálhatok, előrehaladott tárgyalásaink vannak repülőjáratok indításáról. Bízom abban, hogy már idén ősszel 2-3 célállomásra elindítunk Nagyváradról európai fapados járatokat, egyet Európa északi irányába, egy másik járatunk pedig déli irányba repül majd, biztos célállomást csak a tárgyalások lezárulása után árulhatok el. Jövő év kora nyaráig szeretném, ha már tíz járat kötné össze Váradot európai városokkal. Volt egy olyan elképzelésem is, ami szerintem jó lépés lenne, hogy a nyári hónapokban közvetlen járattal kössük össze a várost Konstancával. A hazai légitársaság ajánlata kivitelezhetetlen. Tárgyaltunk fapados cégekkel is, de sajnos e tekintetben a hazai törvénykezés hetvenes évekbeli, a Belügyminisztérium nem engedi meg, hogy belső járatban összekeverd a helyi utast a külföldi utassal. Ez nonszensz, de meg lehetne változtatni.
- December 11-én parlamenti választás lesz Romániában. Feltételezve, hogy a szövetség kormányra kerül, milyen, RMDSZ vezette tárcának örülne leginkább?
- Vízügyesként picit elfogult vagyok, mindig támogattam, hogy a környezetvédelem, vízügy vezetése hozzánk tartozzon. Nem véletlenül, rengeteg fejlesztés megvalósult, itt, Bihar megyében is. De ha most szívem szerint választhatnék, nekünk a közlekedési tárcára lenne nagy szükségünk, egészen pontosan Erdélynek. Vízügyi problémák miatt, államtitkárként is rengeteget jártam az országot, s azt kell mondanom, utak tekintetében Erdély mindmáig el van hanyagolva. Ezen kellene gyorsan változtatni.

erdelyiriport.ro

Nem rendelt többnyelvű táblákat a Kolozsvári városháza
Cáfolta lapunknak a Kolozsvári polgármesteri hivatal a Musai-Muszáj akciócsoport értesülését, miszerint a városháza legyártotta a többnyelvű helységnévtáblákat. Az önkormányzat álláspontja szerint továbbra sem teljesülnek a törvényi feltételek a táblák kihelyezéséhez.
A többnyelvűségért síkra szálló Musai-Muszáj Facebook-oldalán közölt bejegyzése szerint „belső információkból" arról értesültek, hogy az Európa Kulturális Fővárosa pályázat zsűrijének látogatása kapcsán polgármesteri hivatal legyártotta a bejárathoz kerülő, Cluj-Napoca/Kolozsvár/Klausenburg feliratú táblákat. „Hisszük, ha látjuk, de történelmi pillanat elé nézhetünk!" – állapította meg a civil kezdeményező csoport, amelynek szervezésében tavaly több százan kérvényezték a Kolozsvári városházán a többnyelvű helységnévtáblákat.
Oana Buzatu, a Kolozsvári polgármesteri hivatal szóvivője csütörtökön cáfolta a Krónikának, hogy megrendelték vagy legyártatták volna a többnyelvű helységnévtáblákat. „A polgármesteri hivatalnak és a helyi tanácsnak nem változott az álláspontja, és továbbra is fenntartják, hogy Kolozsvár magyar nemzetiségű lakosságának számaránya nem teszi lehetővé a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését a helyi közigazgatási törvény alapján" – jelentette ki lapunknak a városházi illetékes.
Oana Buzatu emlékeztetett, hogy az önkormányzat „a város multikulturális jellegének kihangsúlyozása" érdekében városkapukat készül állítani Kolozsvár bejáratainál, ezeken pedig a román mellett magyarul és németül is felírják a város nevét. A szóvivő azonban nem rendelkezett érdemi információval arról, hogy jelenleg milyen szakaszban van ennek a projektnek a megvalósítása. Noha a hivatal által 2014-ben a városkapuk látványtervére kiírt pályázat keretében már 2015 márciusában győztes hirdettek – Alexandru Nicolae Fleşeriu építészeti irodáját –, a létesítmények annak ellenére nem kerültek ki a helyükre, hogy Emil Boc polgármester korábban megígérte, ez 2015 végéig megtörténik.
A Musai - Muszáj nemrég nyílt levélben fordult Emil Bochoz, arra kérve az elöljárót, ne sodorja veszélybe az Európa kulturális fővárosa cím elnyerését azzal, hogy továbbra is megtagadja a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését Kolozsvár határánál. Az akciócsoport felhívta a polgármester figyelmét, hogy a kulturális fővárosi cím elnyeréséért versenyben mAradt négy romániai város közül Temesváron már évekkel ezelőtt kitették a többnyelvű helységnévtáblákat, Nagybánya pedig egy hónapja döntött erről, noha a legnagyobb kisebbségi csoportjuk is eltörpül a Kolozsvári magyarság létszámához képest. A Musai-Muszáj arra kérte Bocot, vállalja fel a táblák ügyét, rendelje el kihelyezésüket még a zsűri hamarosan esedékes látogatása előtt, egyszer és mindenkorra lezárva a Kolozsváriak számára ezt a problémát.
Mint a városházi szóvivő lapunknak adott nyilatkozatából is kitűnik, az Emil Boc vezette önkormányzat folyamatosan arra hivatkozva utasítja el a kétnyelvű táblák kihelyezését, hogy a kincses város magyarságának számaránya nem éri el a 2001/215-ös számú közigazgatási törvényben rögzített húsz százalékos küszöböt (a magyarok létszáma 16 százalékos). Mások – köztük a Musai-Muszáj, valamint a városházával pereskedő Minority Rights Egyesület – viszont azzal érvelnek, hogy a közigazgatási törvény értelmében a jogszabály hatályba lépésekor érvényes népszámlálási adatok alapján kell megvizsgálni, hogy egy kisebbség helyi aránya meghaladja-e az anyanyelvhasználatra feljogosító fontos húszszázalékos küszöbértéket. Márpedig az 1992-es cenzus idején a Kolozsvári magyarság aránya 23 százalékos volt, tehát meghaladta a küszöböt.
Ugyanakkor a közigazgatási törvény egyik utólagos módosítása kimondja azt is, hogy abban az esetben is ki kell helyezni a kétnyelvű táblákat, ha a kisebbség számaránya a jogszabály hatályba lépését követően húsz százalék alá csökkent. Arról nem beszélve, hogy ugyanez a törvény semmilyen esetben nem tiltja, hogy egy nemzeti kisebbségi nyelvén is kiírják a település nevét, függetlenül az adott kisebbség lélekszámától.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Nagybányán már kikerültek a többnyelvű helységnévtáblák
Kikerültek Nagybánya határába a város többnyelvű helységnévtáblái. Erről Vida Noémi RMDSZ-es alpolgármester tájékoztatott csütörtökön a Facebook-oldalán.
A táblák elhelyezéséről már egy hónapja döntött egyöntetű szavazással a városi tanács. „Úgy véltük, egy olyan városnak, amely Európa kulturális fővárosa címre pályázik, kötelessége komolyan venni az itt élő kisebbségek jogait” – magyarázta akkor a döntés hátterét a Maszolnak Kovács Richárd helyi tanácsos. Erre utalt Facebook-bejegyzésében Vida Noémi is, aki a táblákról készített fotókat „Legyen Nagybánya Európa kulturális fővárosa!” szöveggel osztotta meg.
Mint ismert, a kulturális fővárosi címről döntő zsűri éppen ezekben a napokban keresi fel a versenyben mAradt négy várost, Nagybányát, Kolozsvárt, Temesvárt és Bukarestet. A Musai-Muszáj csoport információi szerint a Kolozsvári városháza már legyártatta a többnyelvű helységnévtáblákat, hogy plusz pontokat szerezhessen a címért folyatott küzdelemben. Mindenesetre ezeket még nem helyezték ki, és létezésükről Horváth Anna alpolgármester sem tud.
Kolozsváron a városi tanács egy 2002-ben hozott határozatában elfogadta a táblák többnyelvűsítését, ám azóta sem sikerült ennek a határozatnak érvényt szerezni. Annak ellenére nem sikerült a táblák kihelyezése, hogy az erre vonatkozó törvény 2001-es elfogadásakor még az 1992-es népszámlálás adatai voltak érvényben, amelyek szerint meghaladta a 20 százalékot a város magyar lakosságának az aránya. 2011-ben a magyarok Kolozsvár lakosságának a 16 százalékát tették ki.
maszol.ro

Nyári táborokban a Kohézióval
A Temesvári Kohézió Egyesület augusztusban szervezte meg Zsombolyán a Kaláka és Szociális táborait, amelyek több mint 50, a Temes megyei szórványban élő magyar gyereknek nyújtottak lehetőséget a hagyományos kézműves tevékenységek elsajátítására és gyakorlására, a barátkozásra, az erkölcsi és szellemi értékekkel való ismerkedésre, az alapvető viselkedési szabályok elsajátítására.
Kalákában a Kohézióval – 2016
Augusztus első hetében Zsombolyán több mint harminc tehetséges diák vett részt a Temesvári Kohézió Egyesület által szervezett tizenkettedik Kaláka táborban. A tábor célja a hagyományos kézműves tevékenységek elsajátítása és gyakorlása volt. Alulírott irányításával munkacsoportokban dolgoztunk, minél több természetes anyagot használva alkalmaztuk a hagyományos magyar mesterségeket: a batikolást, bútorfestést, nemezelést, textíliafestést, gyöngyfűzést, gyékényfonást, fafaragást, nemezelést.
A délelőtti kézműves tevékenységekre a Bartók Béla Líceum és a Gerhárdinum Katolikus Líceum diákjai, a Kohézió Egyesület által támogatott tehetséges, tanulni vágyó fiatalokon kívül bejártak a zsombolyai gyerekek is. Egy állandó kiállítás keretén belül több érdeklődő is megtekintette az egy hét kitartó munkájából összeállt kiállítást. Meghívottunk volt Lázár Éva népművész és Lázár Csaba, akik a gyékényfonást oktatták kezdőknek és haladóknak, valamint Balla Krisztina Marosvásárhelyi tanuló, aki gyöngyfűzést tanított.
A táborzáró alkalmával Vetési Zoltán, egyesületünk egyik alapítója Magyar erkölcstan a gyakorlatban címen a magyar értékrendről tartott vetítéssel összekötött előadást. Célunk az volt, hogy a magyar erkölcsi és szellemi értékeket átadhassuk a Bánsági fiataloknak.
A kézműves és egyéb tábori tevékenységekhez szükséges anyagi eszközök beszerzését a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta. A tábor valamennyi résztvevője oklevelet, kohéziós pólót és kitűzőt, valamint a Corvin Könyvkiadónak köszönhetően kis ajándékcsomagot kapott.
Szociális szórványtábor a Kohézióval – 2016
Egyesületünk önkéntes munkatársak segítségével, augusztus második felében szervezte meg a nyilvántartásunkban szereplő hátrányos helyzetű nagycsaládok gyermekeinek és az egyesület tevékenységei iránt érdeklődő gyerekek táboroztatását. Több mint huszonkét gyerek vett részt a szórványtáborban, amelynek fő támogatója a németországi TEMAH hamburgi csoportja, valamint résztámogatója a Communitas Alapítvány.
A táborlakók a Temesvári gyerekek mellett Ötvösdről, Gátaljáról, Lenauheimről, Vöröscsárdáról érkeztek, de részt vettek a változatos tábori programokban a bejáró zsombolyai gyerekek is. A délelőtti kézműves foglalkozások során csoportokban dolgoztunk, érdeklődésnek megfelelően: a kisebbek festettek, hajtogattak, ragasztottak, a nagyobbak a kézügyességüket fejlesztve fontak, bogoztak, gyöngyöt fűztek, gyakorolták a bútor- és üvegfestést.
Táborunk mottója és fő célja a barátkozás, a jókedv, az alapvető viselkedési szabályok elsajátítása volt, mivel életünk alapköve az értékrend.Magyar népmeséket vetítettünk, beszélgetéseket folytattunk a barátságról, az önbizalomról, a segítőkészségről, az odafigyelésről, a jó és a rossz viszonyáról, majd szerepjátékokat alkalmazva sajátítottuk el az alapvető viselkedési szabályokat.
A szabadidő hasznos eltöltése érdekében a délutáni programok keretén belül sportnapot is szerveztünk a táborlakók számára, labdajátékoktól a tollaslabdáig, ki-ki kedve szerint mozoghatott, de nem mAradhatott el a délutánonkénti strandolási lehetőség sem.Tapasztaltuk, hogy a játék és a szabadidő hasznos eltöltése nagyon fontos egy gyerek számára, ezáltal fejlődik önbizalmuk, türelmük, és segít abban, hogy önállóak legyenek, aktív szerepet és felelősséget vállaljanak egy csoporton belül.
Ezúton szeretném megköszönni a támogatóknak, a Communitas Alapítványnak, a Hamburgi TEMAH csoportjának a tartalmas adományt.
Sipos Ilona táborszervező beszámolója
Nyugati Jelen (Arad)

Csoma Botond a táblaügyről: a kulturális főváros cím felgyorsítaná a folyamatot
Ostobaság azzal érvelni, hogy Kolozsvár magyar nemzetiségű lakosságának számaránya nem teszi lehetővé a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését a helyi közigazgatási törvény alapján – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke.
A politikus azt követően nyilatkozott lapunknak, hogy Oana Buzatu, a városháza sajtóreferense lapunk érdeklődésére azt nyilatkozta, az önkormányzat álláspontja szerint továbbra sem teljesülnek a törvényi feltételek a táblák kihelyezéséhez. Az RMDSZ önkormányzati frakcióját vezető Csoma Botond emlékeztetett: a Nemzeti Liberális Párt ( PNL) és az RMDSZ közti helyi és megyei szintű koalíciós szerződésben is rögzítették a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését.
„Először is létezik a 2002-es tanácshatározat, amely előírja a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, s amelyet azóta sem ültettek gyakorlatba. Másrészt a közigazgatási törvény semmilyen esetben nem tiltja azt, hogy egy nemzeti kisebbség nyelvén kiírják a település nevét, függetlenül az adott etnikum létszámától. Mégis akkor hogyan tudtuk volna ezt belefoglalni a liberálisokkal megkötött szerződésbe? Törvénytelenség mellett köteleztük volna el magunkat?” – fogalmazott Csoma Botond.
A szövetség Kolozsvári politikusa szerint a kincses város komoly hátránnyal indul a többi erdélyi városhoz képest az interetnikus viszony tekintetében. „Ötven-hatvan év kommunizmus után nekünk még jutott 12 év a magyarellenes Gheorghe Funarból, aki polgármestersége alatt gyakorlatilag megmérgezte az etnikumok közti kapcsolatokat. Sokkal több helyrehoznivalónk, megoldandó feladatunk van, mint bármely más erdélyi vagy bánsági városnak” – mondta Csoma Botond.
A politikus szerint az elmúlt években – különösen az elmúlt önkormányzati ciklusban – sikerült sok mindent megoldani e tekintetben, a többnyelvű helységnévtáblák ügye azonban még várat magára. „Úgy érzem, ha Kolozsvár megnyerné az Európai Kulturális Fővárosa címet, az felgyorsítaná ezt a folyamatot is, és gyorsabban megoldódna a kérdés” – vélte az RMDSZ-es önkormányzati frakció vezetője.
Amint arról hétvégi lapszámunkban beszámoltunk, a városháza sajtószóvivője először cáfolta lapunknak a többnyelvűségért síkra szálló Musai–Muszáj akciócsoport azon értesülését, hogy a városháza legyártotta a többnyelvű helységnévtáblákat, ám utána a sajtóosztály pontosította az állásfoglalást. A lapunkhoz eljuttatott közleményben már úgy fogalmaznak, nincsenek információ többnyelvű, a város nevét tartalmazó helységnévtáblák elkészítéséről. „Ugyanakkor mivel bírósági per van folyamatban az ügyben, az ítélet kihirdetéséig az intézmény nem kíván további pontosítással élni ezzel kapcsolatban” – áll a pontosításban.
A Musai–Muszáj egyébként nyílt levélben fordult Emil Bochoz, Kolozsvár polgármesteréhez, arra kérve az elöljárót, ne sodorja veszélybe az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerését azzal, hogy továbbra is megtagadja a többnyelvű táblák kihelyezését. Rámutattak, hogy a versenyben mAradt négy romániai város közül Temesváron évekkel ezelőtt kitették a többnyelvű táblákat a város bejáratainál, Nagybányán pedig épp a múlt csütörtökön kerültek ki a háromnyelvű táblák, pedig a magyarság számaránya alig éri el a 10 százalékot.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Toró T. Tibor szakítana Bukaresttel
kérdezett: Kertész Melinda
Szerinte ezt az igényt a magyarországi vezető politikusok sem értik, pedig közös jövőt az erdélyi románokkal lehetne elképzelni. Akikről még nem tudjuk, kik is ők valójában.
A választási kampány előtt készítettünk interjút Toró T. Tiborral, a párt első elnökével, jelenlegi alelnökkel. De nem feltétlenül arra voltunk kíváncsiak, hogy az RMDSZ mellett az EMNP részt vesz-e a választásokon - bár erre is kitértünk - inkább helyzetértékelésre kértük meg a pártvezetőt: mennyire teljesedtek a párt megalapításakor a hozzá fűzött reményei, hol tart most az EMNP és milyen kérdések foglalkoztatják. A párt alapító elnöke az interjúban magánvéleményét fogalmazta meg. - Hol látja ön az Erdélyi Magyar Néppárt helyét és jövőjét az erdélyi magyar politikai erőtérben a parlamenti választásokon túl, vagy attól elvonatkoztatva?
Toró T. Tibor: – A Néppárt megjelenésével tulajdonképpen intézményesített egy 2009 óta létező konfúziót az autonómia-pártiak soraiban. Ez a dátum azért fontos, mert ekkor sikerült – többek között az én munkám eredményeképpen – egyfajta magyar összefogást kialakítani az európai parlamenti választási lista kapcsán: a nemzeti oldal ikonikus alakja, Tőkés László felkerült az RMDSZ-listára. Ez a döntés keltette a meghasonlást az autonomista táborban, amit igazából a mai napig nem tudtunk kiheverni. Ebben a mozzanatban Orbán Viktor is szerepet játszott, hiszen ő is úgy látta akkor, hogy egy olyan összefogást kell az EP-választások kapcsán megalapozni, ami nemcsak erre a választásra vonatkozik, hanem egy hosszú távú stratégiának a szerves része. De ez a stratégia sajnos csak a mi fejünkben létezett. 2009-ben őszintén hittem abban, hogy ez az összefogás a járható út, de az RMDSZ számára az EP-lista kapcsán létrejött összefogás csak egy rövidtávú taktikai lépés volt – ez fél évre rá ki is derült. Minthogy az is, hogy az RMDSZ egy teljesen más irányba megy és nem gondolkodik hosszú távú stratégiában, és az MPP is képtelen erre. Ezért döntöttünk úgy 2010 végén, hogy egy harmadik erőt kell létrehozni. Bejegyeztük az Erdélyi Magyar Néppártot, amelynek elnökeként három éven keresztül az volt a feladatom, hogy nemcsak személyeket, hanem egy brandet építsünk fel.
A Néppárt bejegyzése rossz pillanatban, nehéz körülmények között történt meg, amikor a politikusokba vetett bizalom mélyponton volt – azóta kiderült, hogy van még lejjebb is.
Mára ebből a három pólusú mezőnyből kétpólusú lett, hiszen az MPP beleolvadt az RMDSZ-be, miután meghatározó vezetői magukévá tették azt a gondolkodásmódot, hogy az erdélyi magyar politikai elitnek főleg Bukarestben van keresnivalója. Szerintem a meghatározó törésvonal Bukarest és Erdély között húzódik. Sajnos, ez az alapvető igazság nem mindenki számára evidencia, és mi sem tudjuk érthetővé tenni az emberek számára, hogy az ő életüket befolyásolja.
Ezért nagyon nehéz lényegileg magyar összefogásról beszélni: az EMNP és az RMDSZ-MPP esetében homlokegyenest ellentétes politikai vonalvezetések, gondolkodásmódok, jövőképek ütköznek egymásnak. Úgy gondolom, hogy jelenlegi állapotunkban az összefogás felszínes gondolatára jövőképet nem lehet építeni.
Az RMDSZ-nek két mondanivalója volt a 2016-os önkormányzati kampányban: az egyik az egység és az összefogás, a másik a biztonság kérdése. Mind a kettő ebben a formában hamis, mert igazából nincs magyar összefogás, és a biztonságot sem tudják garantálni a közösségnek. De mindkét kulcsszó egyszerű és közérthető, és használata eddig működött. Hogy meddig működik, nem tudom, de az emberek egyre inkább érzik, hogy az egység, ami minden nemzeti ünnepen kulcsszóként elhangzik, hamis. Ez egy újabb oka annak, hogy az emberek elfordulnak a politikától. A másik ok pedig, hogy rá fognak jönni, hogy ez az RMDSZ által választott út egy zsákutca, semmiféle biztonságot nem tudnak garantálni, és akkor szükség lesz egy pAradigmaváltásra. Abból a retorikából, hogy Bukarestbe kell menni, mert onnan hozzuk a biztonságot, és ott intézzük el a dolgokat, ki kell törni, és ezt a kitörési lehetőséget Erdélyben kell keresgélni.
Számomra a transzilvanizmus lehet az, ami biztosíthatja a kiutat ebből a zsákutcából. A transzilvanizmus nyitást biztosítana azok felé a román emberek felé, akik valami hasonlóban gondolkodnak, románként. Fontos azonban megjegyezni, hogy a megoldást nem egy román-magyar közös szervezet – egy Most-Híd féle vegyespárt – létrehozásában látom.
- Ön szerint ki lehet alakítani egy kritikus tömeget ennek az elképzelésnek a támogatására?
– Nekünk igazából az erdélyi románokkal lehetnek azonos típusú érdekeink, aminek mentén ki lehetne alakítani egy kritikus tömeget. De jelenleg hiányzik a román fél ebből a történetből. Azt hiszem, hogy az erdélyi magyarság részéről lenne hajlandóság a románokkal való együttműködésre. Jelenleg nem csak én, nagyon sokan félnek attól, hogy nincs még megérve a magyar közösség egy ilyen típusú pAradigmaváltásra, arra a nyitásra, ami a transilvanizmust és a politikai együttműködést jelentené az erdélyi románokkal.
Nehezíti az ügyet, hogy nem ismerjük jól az erdélyi románok társadalmi rétegezettségét, nem tudjuk, hogy kik ők, erről nem készültek átfogó kutatások. Én úgy saccolom, hogy az Erdélyben élő mintegy 6 millió román talán fele, mintegy 2-3 millió autentikus erdélyi román, aki Erdélyben gondolkodik. A többiek nyilván, jövevények, ki 100, ki 50, ki 10 évvel ezelőtt érkezett. Az sem egyértelmű, hogy ezek a jövevények mennyire erdélyiesedtek el. Én Temesváron éltem le egy életet, és láttam, hogy a jövevény Temesváriak milyen jó bánsági autonomisták tudnak lenni. Ezért lenne jó megnézni, hogy az erdélyi románok mit akarnak igazából. Az tény, hogy politikailag artikulálódni még nem tudtak. Ennek oka, hogy őket is elsodorta az egységes nemzetállami retorika, de nem biztos, hogy ők nem tudnak politikailag megerősödni valamikor. Ez a kérdés most, hogy ezt a folyamatot segítjük, elébe megyünk, vagy tehetetlenül nézzük és várjuk azt, hogy ők megébredjenek. Most mi ezekkel a dilemmákkal küszködünk, választásoktól függetlenül, de nyilván, választások alkalmával felerősödnek ezek a témák. Ilyenkor van lehetőség inkább helyzetet teremteni, saját kommunikációs dombot építeni, amire felkapaszkodsz és onnan könnyebben irányítod a közbeszédet, vagy leesel róla és nyakadat Szeged.
- Románia két év múlva az egyesülés 100. évfordulóját ünnepli, és várhatóan fel fognak erősödni a nacionalista érzületek. Lehet egyáltalán ilyen kontextusban a transzilvanizmus eszméjét építeni?
– Biztos felerősödik a nacionalizmus, de ugyanakkor azt gondolom, hogy a transzilvanista gondolkodásmód is fel fog erősödni. Az egységes nemzetállam gondolata minket magyarokat, nyilván zavar – mert végül is a Nagyrománia ellenünk született meg – de ezzel nem vagyunk egyedül. Aki egy kicsit is ismeri az újkori történelmet, az tudhatja, hogy a '23-as alkotmány kukába dobta a regionalizmust, az autonómiákat, az ígéreteket. Azóta, közel 100 éve következetesen építik a maguk egységes nemzetállamát, ami a mi bőrünkre megy. Nekünk egy egységes nemzetállamban közösségként nincs helyünk. Egyénként van helyünk, egyéni életpályára nyílik lehetőség: az emberből lehet miniszter, de akár államelnök is. Viszont mi közösségként szeretnénk megmAradni úgy, hogy a többség felé is közösségként érvényesüljünk. Ez a két törekvés feszül egymásnak, ez áll leginkább útjába autonómia-törekvéseink sikerének.
Úgy érzem, hogy az RMDSZ 25 év alatt eljutott a pragmatizmusnak arra a szintjére, hogy már nem érdekli a közösségi megmAradás. Közösségi retorikával él, de ilyen egyéni életpályákat tűz ki a maga elitje, politikusai számára. Ezt nevezem labanc-attitűdnek. A fogalmat próbálom leíró jelleggel és nem pejoratívan, értékítéletként használni, miszerint a kurucok a jók, és a labancok a rosszak. Ezzel az ellentétpárral a kétfajta érdekérvényesítési filozófiát szeretném illusztrálni. A labanc attitűdben a közösségi tudat kicsit elhomályosul, egyénként épül be a főhatalomba, ott próbálja elfoglalni a pozíciókat és próbál érvényesíteni egy közösségi érdeket úgy, hogy közben a közösségi tudat, bár még megvan, de halványabb. A kuruc attitűd pedig arról szól, hogy a főhatalomtól függetlenül építsük meg a saját várainkat. Ezek lennének az autonómiáink, és Bukarestbe, a parlamentbe, mindig valamilyen céllal megyünk, nemcsak azzal a céllal, hogy a hatalomban benne legyünk. Ahogy telik az idő, a kuruc-labanc törésvonal mentén egyre kevésbé lehetséges az együttműködés. Viszont nem lehetetlen: a magyarság többször átment ilyen helyzeteken, a főhatalomhoz való viszony, mint törésvonal, kettéosztotta a politikai elitet, de soha nem a népet. De a politikai elit annyira erős törésvonal mentén oszlik most ketté, hogy egyre nehezebb ezeket a hidakat elképzelni, nemhogy felépíteni őket.
A választások alkalmával persze mindig előkerül – főleg pragmatikus taktikai megfontolásból – az együttműködés szükségességének kérdése a politikai erők között, de én a fenti okok miatt már egyre kevésbé bízom ebben. Mindig látom a választópolgár előtt népszerű gondolat, az egység hangoztatása mögött az igazi szándékot. Az RMDSZ jelenlegi vezetőinek nem érdeke integrálni a maguk csapatába minket, akik az övékétől majdnem homlokegyenest ellentétes nézeteket vallunk. Rövid távon nincs is erre szüksége, mért is tenné? Csak az egység kedvéért? Ilyen nincs. Nem azt mondom, hogy nem kell megpróbálni, hiszen a központi román nemzetállami nyomás rajtunk van. Örülnék, ha lehetne találni egy-két pontot, amely mentén sikerülne együttműködni, csak az esélyét látom csekélynek.
- Az EMNP miért indulna a választáson?
– Erre a kérdésre a legegyszerűbb válasz az lenne, hogy a politikai pártok azért jönnek létre, hogy induljanak a választáson. De ez a válasz pontatlan, egy politikai párt azért jön létre, hogy eszközöket szerezzen céljai megvalósítására. A tisztségek lehetnek ilyen eszközök, hiszen a tisztségekkel hatáskörök járnak, és ezek révén lehet a célokért dolgozni. A jelenleg érvényben levő választási törvény nem kedvez a regionális pártoknak, noha néhány kiskapu van benne.
- Éppen ez lett volna a kérdés lényege: hogy az EMNP nem tudott áttörést elérni szavazatszámban, és gyakorlatilag nincs esélye bejutni a parlamentbe, tehát akkor miért indul?
– Még nem hoztunk döntést, ezért nem tudok hivatalos pártálláspontot megfogalmazni. De több alternatíváról tárgyaltunk. Abban eléggé egyértelmű volt az álláspontunk, hogy a legkényelmesebb, legolcsóbb és legegyszerűbb utat nem választhatjuk, éspedig azt, hogy a lelátóról nézzük, ahogy az RMDSZ az MPP-vel „erősítve” próbálja legyőzni az emberek közönyét és elérni az országosan leadott szavazatok 5%-át. Ezt az utat már csak azért sem szeretnénk választani, mert egy szervezet, amely nincs mozgásban, az meghal.
- Tehát a mozgásban levés szükségessége arra a kényszerpályára helyezné az EMNP-t, hogy induljon a választáson?
– Én nem azt mondom, hogy kényszeríti, azt mondom, hogy mozgásba kell lenni. Tehát az értékeink és a céljaink érdekében valamit tenni kell. Nagyon ritka az a helyzet, amikor a nemcselekvés a legjobb választás. Most sem az. Tehát meg kell találni a cselekvés optimális módját. Az első opció egy nagy magyar koalíció létrehozása. Az is lehetőség, hogy az EMNP önállóan indul saját jelöltlistával. A mi választóink egy része – akik már nem akarnak az RMDSZ-re szavazni és akkor is ide szavaznak, ha tudják, hogy a szavazatuk jó eséllyel nem váltódik mandátumra – ezt el is várja. De azt gondolom, hogy egy párt esetében az nem elegendő ok a választásokon való indulásra, hogy a kemény magjának legyen, akire szavaznia. Ennél már jobb lehetőség, és akár sikeres is lehet olyan formailag független jelöltek támogatása, akik felvállalják a Néppárt céljait. A választási törvény azt mondja, hogy egy megyében független jelölt akkor jut be, ha eléri az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot.
- Ez Kolozs megyében például a szavazatok 10%-a, tehát, ha csak a magyarok szavazataival számolunk, a szavazatok több mint felét el kellene vinni, és megtörténhet, hogy sem a független jelölt, sem az RMDSZ jelöltje nem jut be, az RMDSZ legfeljebb országos visszaosztásból kap mandátumot. Hargita megyében azonban a szavazatok 20%-át kell megszerezni, ami a magyar szavazatok egynegyedét jelentené. Ez nem lehetetlen, négy évvel ezelőtt annyi szavazatot kaptunk, amennyivel a jelenlegi választási rendszer alapján egy embert be lehetne vinni a parlamentbe.
- A független jelöltállításhoz azonban karizmatikus jelölteket kellene találni. Ilyen szempontból van humánerőforrás?
- – Mindenképp kötelező gyakorlat megtalálni a megfelelő jelöltet. Ha független jelöltet támogat az EMNP, akkor annak a jelöltnek kell legyen arca, tartása, mondanivalója.
- Júniusban az EMNP olyan tagjaitól vonta meg a bizalmat, akik egy bizonyos ismertséggel rendelkeztek Erdély-szinten. Itt most elsősorban Portik Vilmosra és Gergely Balázsra gondolok. Ők már nem tagjai az EMNP-nek. Lehetnek ők a független jelöltek?
- – Sajnálom az ilyen eseteket, mert tényleg nem vagyunk túl sokan, és Gergely Balázs vagy Portik Vilmos esetében értékes, kreatív embereket veszítettünk el. Nehezemre is esik beszélni erről, de attól még tény, hogy hozzáállásukkal nem hogy segítették a választási szereplést, hanem olyan károkat okoztak a szervezetnek, amelyet nem lehet következmények nélkül hagyni, pontosan a többiek munkája és erőfeszítései iránti tiszteletből. Gergely Balázs esetében nem az RMDSZ kolozsvári tanácsosi listáján való indulás volt az ok, hanem szerepvállalása egyes megyei kampányeseményeken, amely összeférhetetlen volt néppárti tagságával. Portik Vilmos esete más: ő egy sikeres marosvásárhelyi előválasztás után, saját teljesítménye és a csapat sikeres munkája eredményeképpen gyakorlatilag brand lett, és amikor eljött a pillanat, hogy visszafordítsa ezt a közösen megszerzett politikai tőkét, ő nem tette meg, lenullázva az addigi építkezést. Mindazonáltal egyiket sem zártuk ki, hagytunk teret az újrakezdésnek. Nekem ez azért fontos, mert Gergely Balázsra és Portik Vilmosra is úgy tekintek, mint politikai neveltjeimre, rengeteg szellemi energiát fektettem abba, és azt reméltem, hogy ők és a hozzájuk hasonlók lesznek azok, akik továbbviszik azt a munkát, amit én 25 évvel ezelőtt elkezdtem. Most nem így látszik, és ezért szomorú vagyok. Az őszi választási szerepvállalásunk biztosan nem rájuk épül.
- Úgy tudom, hogy egy harmadik alternatíva is felmerül a választásokkal kapcsolatosan. Éspedig az, hogy az EMNP egy másik párttal indul koalícióban.
- Ez a harmadik út. Ezt a transzilvanista értékek mentén lehetne kiépíteni. Ennek az útnak szerintem van jövője, de erre sem mi, sem a román transzilvanista vonal nincs felkészülve. Nem egy Most-Híd típusú vegyes párt létrehozásában látom a megoldást, hanem egy román és egy magyar erdélyi párt koalíciójában, ami azt jelentené, hogy a választáson 8%-ot kellene szerezni. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi szavazatok 20%-át kellene megszerezni.
- Visszakanyarodnék az RMDSZ-szel való egyeztetésre és az együttműködés lehetőségére: a politikai logika alapján valószínűleg ebben az RMDSZ nem lesz érdekelt.
– Attól függ, hogy most mi fontos az RMDSZ-nek. Ha csak az fontos, hogy bejussanak a parlamentbe, akkor felesleges ebben a megoldásban gondolkodni. Az RMDSZ-nek az 5%-os pszichológiai küszöb elérése lehet a tét. A parlamenti jelenlét szempontjából nem tét, hiszen ott van az alternatív küszöb: négy megyében el kell érni a 20%-ot. Az a tény, hogy ezt az alternatív küszöböt az RMDSZ kialkudta, azt jelzi, hogy a román pártoknak szükségük van egy olyan típusú politikai jelenlétre a parlamentben, mint amilyen az RMDSZ. Kell nekik egy „kezelhető” magyar párt, a jobb- és baloldali pártok mellé, egyféle „két és fél pólusú” politikai rendszer, amelyben az RMDSZ lehetséges partner ideológiától függetlenül mindkét fél számára. Ez a terv azonban megbukni látszik, hiszen két-három román kispárt is jó eséllyel túllépheti az 5%-os bejutási küszöböt. Ha az RMDSZ 5% alá megy, akkor parlamenti jelenléte valóban csak a román pártok jóindulatán múlhat a jövőben, hiszen az alternatív küszöböt könnyebb eltörölni, mint az 5%-os bejutási küszöböt megemelni. Éppen ezért az RMDSZ vezetői lehetnének olyan bölcsek, hogy azt mondják: az 5%-ért hozzunk össze egy valós alapokon nyugvó széles összefogást. Ezért tehát nincs teljesen kizárva egy ilyen irányú megállapodás. Az a probléma, hogy amit az MPP-nek felkínáltak, az számunkra nem alternatíva.
- Egy esetleges koalícióban induláskor az alternatív küszöböt már nem lehetne igénybe venni, sőt, egy 8%-os, emelt küszöböt kellene elérni.
– A választási törvény betűje ebből a szempontból egyértelmű, csak a törvény szelleméről vitatkozunk, abban oszlanak meg a vélemények.
- De ha ebben a kérdésben vita van, akkor az RMDSZ inkább azt mondhatja, hogy mennek külön, nem kockáztatnak.
– Így van, ezért nehéz a tárgyalás ebben a kérdésben. Nem is vagyok túl optimista az RMDSZ-szel való tárgyalás tekintetében. Ha lenne valamilyen halvány érdekazonosság abban, hogy hogyan kellene politikai érdekvédelmet folytatni egy kisebbségi társadalomban, Romániában, a 21. század elején, és amely legalább középtávra kivetülne, illetve nemcsak taktikai, konjunkturális és pragmatikus szempontok érvényesülnének, akkor azt mondanám, hogy lenne esélye ennek az együttműködésnek. Jelenleg nem látom ezt. Széttartó, és hatalomtechnikai szempontok uralnak mindent, már nem látok az RMDSZ-ben stratégiai gondolkodást.
- Egy másik ok is nehezíti az EMNP-RMDSZ tárgyalásokat, éspedig az, hogy az RMDSZ mindig azt mondja, hogy az EMNP ellene jött létre.
– Amikor létrejön egy politikai párt egy másik mellett, el lehet mondani azt is, hogy ellene jött létre, de azt is, hogy valaminek az érdekében jött létre. Az EMNP nem azért jött létre, hogy álmatlan éjszakákat okozzon egyes RMDSZ-es vezetőknek. Aki így közelíti meg, az vagy semmit sem ért a politikából, vagy hatalomtechnikai okokból mondja, amit mond. Az EMNP megalakulásakor mi megfogalmaztuk, hogy miért jöttünk létre, milyen űrt, hiányt akarunk betölteni, és melyek a céljaink. Mi autonómiában gondolkodunk és Erdélyben. Az RMDSZ nem ebben gondolkodik, bár ezt soha nem fogja kimondani. Mivel az egészet elfedi az egység- és a biztonságretorika, ezért nehéz egy értelmes vitát folytatni erről. Szerintem az RMDSZ a nemzetállami modellben érdekelt, ahol a Bukaresti főhatalomnak egyrészt a szolgálóleánya, másrészt a kedvezményezettje. Ezért nehéz nekünk közös platformra helyezkedni velük. Mi megszüntetnénk ezt a pAradigmát. Át akarunk térni egy másik pAradigmára, aminek a kulcsszavai a föderalizmus, Erdély autonómiája, a transzilvanizmus, mint érték, az együttműködés az erdélyi románokkal, akik politikailag artikuláltak. Ezekben gondolkodunk mi, a Székelyföldi autonómia és a Partium sajátos jogállása is ebben a rendszerben értelmezhető.
Ezek a célok egyelőre nem érték el a magyar nemzetpolitika ingerküszöbét, ezért nem bírják támogatottságát sem. Még nem jutottunk el oda, hogy erről együtt gondolkodjunk a magyar nemzetpolitika jelenlegi vezetőivel, be vannak szorulva ők is ebbe az RMDSZ által uralt pAradigmába. Nyilván, a magyar kormánynak érdeke, hogy legyen neki egy kapunyitogatója Bukarestben, hiszen olyan időket élünk, amikor a geopolitikai és az európai nagy témák ideiglenesen zárójelbe teszik a Kárpát-medencei nemzetpolitikai kérdéseket, ezért minden szövetséges fontos. Olyan témák uralják most a nagypolitikát, mint a migránsválság, Közel-Kelet, Ukrajna, energiabiztonság, és az ezekkel kapcsolatos nagyhatalmi játszmák.
- Az európát foglalkoztató migráns-téma kapcsán az EMNP kiadott egy közleményt, amelyben a nemzet megosztásával vádolta a magyar baloldalt, mondva, hogy rátámadt a nemzetre azzal, hogy a kvótaellenes népszavazás ellen kampányol. Mi volt a célja ezzel a közléssel az EMNP-nek? – Annak a közleménynek az volt a kiváltója, hogy a magyarországi ellenzék – jobb- és baloldali – megpróbálja szembeállítani a magyar állampolgárságú, de magyarországi lakcímmel nem rendelkező Kárpát-medencei magyarok és a Magyarországról gazdasági okok miatt elvándoroltak jogállását. Azt akartuk elmondani, hogy álljanak le ezzel a retorikával. Azt gondolom, hogy a Kárpát-medencében egyetértés van a külhoni magyar állampolgárok levélben történő szavazási jogával. Az erdélyi embereknek pedig azt akartuk üzenni, hogy vegyenek részt a népszavazáson, mert fontos a kérdés.
- Fontos lenne erről egy társadalmi vita keretében beszélni.
– Ennek a társadalmi vitának Magyarországon a megjelenési formája a népszavazás, ami, ha akarjuk, ha nem, átgyűrűzik hozzánk is.
- Viszont ennek a népszavazásnak nincs jogi értelemben vett tétje és következménye, legfennebb egy véleménynyilvánítás, és a kormány nagyon erősen az ellenszenvre, a gyűlölködésre építette fel ezt a kampányt. Ezt ki kell mondani, a kék plakátok a gyűlölet- és félelemkeltésről szólnak.
– Lehet, hogy nem alaptalan ez a félelem. A kampány kétségtelenül olyan hatalomtechnikai elemeket is tartalmaz, amelyek nekem sem rokonszenvesek, primitívnek, bulvárosnak tartom, az én ízlésemtől távol állnak. Ugyanakkor a felvetett kérdés alapvető Európa jövője szempontjából, és ebben szükséges valahogyan részvételre szólítani a magyar választópolgárokat. Ami pedig a külhoni magyarokat illeti, számomra egyértelmű, hogy aki Erdélyből leadja a szavazatát, az nem azért teszi, hogy legyenek vagy ne legyenek kvóták, hanem inkább azért, hogy bizonyítsa az Orbán-kormányt támogatásáról, mert úgy látja, hogy az képviseli leginkább az összmagyar érdeket.
- Ha az EMNP úgy döntene, hogy elindul a december 11-i parlamenti választásokon, milyen eredményre számít?
– Létrehoztunk egy transzilvanista magyar pártot, ebből a szempontból a magunk intézményi munkáját elvégeztük. Megalapoztuk, gyűjtöttünk egy törzsszavazói gárdát, ami 50 ezer szavazat fölött van. Ezek az emberek már eddig se szavaztak, és ezután sem fognak szavazni az RMDSZ-re. Inkább románokra szavaznak, vagy nem szavaznak egyáltalán. Nagyon hibás az a gondolkodásmód, hogy újra lehet építeni a nagy etnikai tömböt, ami 90-ben volt. Annak a tömbnek egy része meghalt, egy másik része elvándorolt, asszimilálódott vagy elfordult a politikától. Az EMNP-nek az a célja, hogy az RMDSZ szavazóbázisa mellett egyben tudja tartani a magyar politikai nemzet ezen részét is, hogy ne morzsolódjon le. Így két – egy nagyobb és egy kisebb – csoportban lehetne tartani a magyar szavazatokat, és nem engedni szétszéledni. A kettőből nem szervezeti szinten, hanem az értelmes stratégiai együttműködés szintjén lehet majd egyet csinálni. Mert erdélyi magyarság csak egy van. Ha ez sikerül, nem dolgoztunk hiába.
Transindex.ro

Kerítést építenek a román–szerb határon?
Mihamarabbi intézkedéseket sürget a Bukaresti kormány részéről a migránshullám feltartóztatása érdekében a Temes megyei önkormányzat elnöke.
Sorin Grindeanu arra következtet az illegális határátlépéseknek az elmúlt hetekben a román–szerb határon tapasztalható növekedéséből, hogy a közeljövőben fokozott nyomás nehezedik majd a bánsági régióra, ami szerinte megfelelő válaszlépéseket igényel a román hatóságok részéről.
„Jó lenne, ha az illetékesek nem Bukaresti és szebeni fejjel gondolkodnának, miszerint az ország közepén amúgy sem haladnak keresztül a menedékkérők. Minden eshetőségre fel kell készülni, ha figyelembe vesszük, hogy Szerbia irányából szárazföldi úton Temes és Krassó-Szörény megyén keresztül érkezhet migránshullám. Nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy adott esetben a határ menti települések polgármestereivel Bukarest számára nem tetsző döntéseket hozzunk” – nyilatkozta a Pressalert.ro Temesvári hírportálnak a szociáldemokrata (PSD) politikus.
Egyre többen próbálkoznak az illegális határátkeléssel
Grindeanu felhívta a figyelmet, hogy noha a hazai rendvédelmi szervek korábban azt jósolták, Romániát elkerüli a menekültek útvonala, az elmúlt hetekben egyre többen próbálkoznak az illegális határátkeléssel a szerb–román–magyar hármas határ térségében. A 2012-től az idei helyhatósági választásokig képviselői mandátumot betöltő, a Victor Ponta vezette kormányban a távközlési miniszteri tisztséget ellátó önkormányzati vezető közölte, az érintett települések vezetőivel konzultálva arra a következtetésre jutott, hogy a polgármesterek többsége magyar mintára kerítést építene a román–szerb határszakaszon. A tanácselnök a portálnak adott interjúban leszögezte: ezt végső megoldásnak tartja, de egyáltalán nem zárja ki.
Grindeanu állásfoglalása azért is érdekes, mivel Victor Ponta volt kormányfő, a PSD egykori elnöke tavaly „szégyenletes magatartásnak” nevezte, hogy Magyarország kerítést épít déli határán, a Bukaresti külügyminisztérium pedig helytelenítette, amikor a Budapesti kormány bejelentette: adott esetben a Romániával közös határán is drótakadályt emel.
Elvárják, hogy Bukarest tartóztassa fel a menedékkérőket
Darius Postelnicu, a román–szerb határ mentén fekvő Zsombolya polgármestere kedden a Krónikának elmondta, nem kívánja megszabni a Bukaresti kormánynak, hogy milyen módszereket alkalmazzon, de elvárja, hogy tartóztassa fel a menedékkérőket. „Nincs szükségünk migránsokra, amerre jártak eddig, mindent csak feldúltak” – szögezte le a kisváros liberális ( PNL) elöljárója, hozzátéve, kerítésépítésről szóló konkrét információk nem jutottak el hozzá, ő pedig nem egyeztetett ilyesmiről a tanácselnökkel. A polgármestertől megtudtuk, a rendvédelmi szervek körében a határ menti térségben foganatosított átcsoportosítás nyomán Zsombolyán már nem teljesítenek szolgálatot csendőrök, helyi rendőrség pedig nem működik.
Egyelőre nem tartja indokoltnak kerítés felhúzását Radu Asaftei, Nagyszentmiklós alpolgármestere, aki szerint eddig elégséges módszernek bizonyult, hogy egy kétoldalú egyezmény alapján a román hatóságok visszatoloncolják Szerbiába az illegális határátlépőket. A liberális elöljáró lapunknak elmondta, a határ menti városban nem bukkantak fel migránsok, a zöldhatáron átlépő menekülteket pedig eddig sikerrel feltartóztatták a határőrök.
Az elmúlt napokban több mint félszáz határsértőt fogtak el
Románia augusztus közepétől megerősítette délnyugati határainak védelmét, a határrendészet mellett a csendőrség és a rendőrség egységei is bekapcsolódtak a határvédelembe, és munkájukat éjjel-nappal felderítő helikopter segíti. Az intézkedés szükségessége beigazolódott, mivel migránscsoportok azóta naponta próbálnak Románián keresztül Magyarországra átjutni a zöldhatáron. Az elmúlt napokban összesen több mint félszáz határsértőt fogtak a román határőrök, akik immár azzal is szembesülnek, hogy egyre többen veszik az irányt Nyugat-Európába az ENSZ menekültügyi főbiztosságának Temesvári vészhelyzeti tranzitközpontjában elszállásolt menedékkérők közül.
A határőrség országos parancsnokságának tájékoztatása szerint hétfőn este újabb migránscsoportot fogtak el Nagyszentmiklós közelében, a tizenöt határsértő közül nyolcan afgánnak, négyen koszovóinak, ketten pakisztáninak, egy pedig iráninak mondta magát. Kedden ugyanakkor ketten vízbe fulladtak, öten pedig eltűntek, miután Romániába igyekvő menekültek egy csoportjának csónakja felborult a Duna bolgár szakaszán, Vidin térségében.
Az MTI tudósítója a helyszínen kedden azt tapasztalta, hogy megerősítették a szerb–román határ Magyarországhoz közeli szakaszának őrzését, a területet járőrökkel és hőkamerákkal felügyelik a román hatóságok. A térséget egy Óbébán telepített hőkamerával figyelik meg a határrendőrök, a berendezés mintegy 14 kilométeres távolságból észleli a zöldhatár felé közeledők mozgását.
Petre Nicola, a Temes megyei határrendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta, a fokozott ellenőrzés bevezetése óta száz határsértőt fogtak el a térségben, egész évben pedig 230, Afrikából, illetve Ázsiából érkezőt tartóztattak föl, főként a hármas határhoz közel eső települések közelében. Nicola hozzátette, a román hatóságok észlelik a jeleit annak, hogy a területen embercsempészek dolgoznak. Az elmúlt időszakban többször sikerült is ilyen csoportokat leleplezni, és eljárást indítani ügyükben.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Emlékképek a 25 éves Erdélyi Naplóról
Negyedszázaddal ezelőtt, 1991 szeptemberében jelent meg először az Erdélyi Napló hetilap. A romániai magyar lappiac legnagyobb, ötvenezres példányszámú hetilapja a kommunista visszarendeződés elleni harc zászlóshajója lett. A kezdetekre emlékezünk.
Már virradt, mire kiálltuk a többórás sort a borsi határátkelőnél, és elindultunk Nagyréde felé. Négyen ültünk az 1300-as Daciában: Nagy Laci, Tompa Zé, Benke és én. Nem nagyon beszéltünk egymással. Kora hajnalban indultunk Nagyváradról, el-elbóbiskoltunk a reggeli napsütésben, csak akkor kaptuk fel a fejünket, amikor az autórádióban elkezdődött a Reggeli Krónika, benne a hírek Moszkvából. 1991. augusztus 23-at írtunk, három nap telt el a moszkvai puccs óta. Feszülten figyeltük a fejleményeket, aggódtunk, nálunk is bekövetkezhet a kommunista visszarendeződés. Félelmünk nem volt alaptalan, hiszen Marosvásárhely fekete márciusa, a Szekuritáté újbóli megalakulása, mondhatni rehabilitálása után, lépten-nyomon erre utaló jelekbe botlottunk. Úgy éreztük, a romániai magyar sajtó legnagyobb és legprogresszívebb lapkiadójává fejlődött Bihari Napló „felrobbantását” is az új szeku szervezte, ezért szűntek meg lapjaink, ezért kerültünk utcára mi is. Ezért indított, mondvacsinált vádak alapján eljárást ellenem a régi Milíciától semmiben sem különböző rendőrség… És ezért lettünk állástalan újságírók, akik ezzel az utazással változtatni akartak sorsukon…
Azért is izgulhattunk a fejlemények miatt, mert nem tudtuk kiszámítani, miként befolyásolja a puccs az éppen széteső szovjet-piacról profitáló, nagyrédei Sámson Holding kft. helyzetét és tulajdonosának adakozókedvét.
Hogy mi közünk volt nekünk ehhez? Hát nem kevesebb, mint az, hogy az Erdélyi Napló elindításához szükséges pénzért mentünk Nagyrédére. Ugyanis Zalatnay István, az Antall-kormány határon túli magyarokért felelős államtitkára (jelenleg a Budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkésze) azért irányított bennünket a jótékony célokat támogató Sámsonhoz, mert fontosnak tartotta kezdeményezésünket, és mert segíteni próbált, hogy mielőbb talpra álljunk a bennünket ért méltánytalan helyzetből.
Nagyrédén síri hangulat fogadott, nem csoda, hiszen a zavaros viszonyok miatt hatalmas összegek ragadhattak a szovjet partnereknél. De mivel nem küldtek el bennünket, reménykedtünk, hogy mégiscsak megkapjuk a megígért támogatást. Egész nap tűkön ültünk, estefelé adták át. A két és fél millió forint szinte kitöltötte az akkor divatos, fémkeretes, fekete műbőr „diplomata táska” belsejét. Mint a maffiafilmekben, kattantak a táska fémcsatjai, és elindultunk hazafelé. Már csak azon aggódtunk, miként jutunk át a határon vele. Másnap megkönnyebbülve tettük be az összeget a kiadó pénztárába, reklámbevétel előlegeként könyveltük el. Bár senki sem kérte, a lap megjelenése után értékét le is hirdettük becsülettel.
Indulás a malteros ládákról
A Kanonok Sor stadion felőli végén lévő épületrészben a szanaszét heverő malteros ládákra tett deszkákon ültünk, az Erdélyi Napló alakuló összejövetelén. Nem emlékszem pontosan, ki volt ott, csak arra, hogy már ősziesen bágyadt volt az augusztusvégi napsütés, és olyan csipikés volt a hangulat: „szomorúak voltunk és boldogok”. Szomorúak, mert még mindig nem hevertük ki a bennünket ért méltánytalanságokat, és boldogok, mert éreztük, hogy ismét lehetőséghez jutottunk. A szerkesztőség alapító tagjainak névsorát az első szám impresszumából idézem: Tompa Z. Mihály (főszerkesztő-helyettes), Dénes László (olvasószerkesztő), Némethy László (szerkesztőségi titkár), Bagi László, Bartos Csilla, Benke Péter, Bércesi Tünde, Csapó József, Kállai László, Legmann Ronald, Simon Judit, Szőke Mária, Tófalvi Zoltán, Vajnovszki Kázmér szerkesztők.
Olyan volt ez a gyűlés, mint egy demonstráció: itt vagyunk, élünk, lapot fogunk csinálni és nem akárhol, hanem a Kanonok Soron. Még a Bihari Napló Kiadó vezérigazgatójaként indítottam el a 25. szám alatti épületrész átvételét és felújítását. Hosszú egyeztetés után, a katolikus püspökség gazdasági ügyeinek adminisztrátora, Matos atya, azzal a feltétellel adta bérbe, ha a jelenlegi bérlőket „kitesszük” és felújítjuk az állagát. Lehet, azt hitte, nem tudjuk teljesíteni a feltételeket, így mégsem lesz „sajtófészek” az a hely, amely éppen az újságíró Ady Endre Egy kis séta című cikke miatt vált hírhedtté a magyar kultúra történetében. Egyik feltételt sem volt könnyű teljesíteni, hiszen a megyei rendőrség útlevélosztályát, a Kőrös Vidéki Múzeum restauráló műhelyét kellett „kitennem”. A sajtónyilvánossággal zsaroltam meg az intézményvezetőket, hol szépen, hol csúnyán, egyszer majdnem tettlegességig fajult viták után elértem, hogy végül kiköltöztek. A felújítás augusztus végére még nem fejeződött be, így az első lapszámokat a Bémer téri lakásom nappalijában készítettük. Néhány hét múlva költöztünk be a szerkesztőségi szobákba, nekem a romos fészerekkel tarkított belső udvarra néző iroda jutott, az első emeleten. Négy évig ez volt az otthonom.
A siker titka
Nem is olyan rég már marketing-kommunikációs tanácsadóként unottan ültem az irodámban, éppen a megújuló energiatermelési projekteken dolgoztam, de igazából csak arra tudtam gondolni, mit válaszolok, ha nemsokára megjön a volt kolléga és kérdéseket tesz fel a pályámról. Biztosan megkérdezi, mi volt az Erdélyi Napló népszerűségének, piaci sikereinek a titka, hogyan tudott éveken át ötvenezres példányszámban megjelenni, gazdaságilag független, politikai befolyás nélkül fennmAradni?
Nézek ki az ablakon az ipari tájra, próbálok visszaemlékezni. Lassan ráhangolódom huszonöt évvel ezelőtti énemre, nehezen élesednek azok az értékek, amelyekben akkor hittem. Feljegyeztem őket, nehogy ismét a feledés homályába vesszenek.
Az Erdélyi Napló sikerét mindenekelőtt az alapító csapat konok elhatározása alapozta meg, ez a társaság úgy érezte, hogy a visszarendeződő viszonyok között, az egykori kollégák árulása ellenére sem hagyja magát félreállítani, elhallgattatni. Az első szám Újra itt van című, beköszöntő szerkesztőségi vezércikkében azt írtam, ez a kis csapat, a háttérből irányított egymásra uszítás, a mesterségesen szított gyanakvás légkörén felülemelkedve is hisz egymásban, a gazdaságilag független, szabad sajtó ügyében és a visszarendeződés viszonyai között vállalja a hatalmi represszió kockázatát és létbizonytalanságot. Igen, komolyan vettük a sajtószabadságot. Ma már megmosolyognivalóan patetikusnak hangzik, de akkor ez volt az életérzésünk. Úgy érzem, ez az attitűd mindvégig megmAradt a csapatban, ez érezhetően meghatározta a lap koncepcióját, a szerkesztőség értékrendjét. Tehát a titok első nyitja, az érdektelen lapcsinálás őszinte, tisztességes szándékában keresendő.
A tisztességes szándék azonban nem lett volna elég, ha nem sikerül egy olyan lapkoncepciót kialakítani, amely magas szakmai színvonalon kielégíti a korszak romániai magyar társadalmának érdeklődését. A lap szerkezete, tematikai és földrajzi egyensúlya, műfaji felépítése, nyelvezete, őszinte, a dolgokat nevén-nevező kommunikációja hitelessé tette tartalmát az olvasó szemében. Meghatározó szerepet töltött be ezeknek a szakmai értékeknek a megvalósításában Dénes László, Mihálka Zoltán lapszerkesztő és Adonyi Nagy Mária olvasószerkesztő műveltsége, szakmai tudása. Bércesi Tünde, később Kinde Annamária, Indig Ottó, T. Szabó Edit, Barabás Zoltán szakmai alázattal végzett szerkesztői munkája. A fáradtságot nem ismerő utazó riporterek, Tófalvi Zoltán, Simon Judit, Szőke Mária, Marián Antal, Sorbán Attila sokszor szenzációs interjúi, riportjai. És a hosszabb-rövidebb időre csatlakozó jó nevű munkatársak: Ágoston Hugó, Ferenczes István, molnár Gusztáv, Zudor János, Ferencz Zsuzsanna, Ágopcsa Marianna, Szekernyés János, Boros Ernő, Klacsmányi Sándor, Krilek Sándor, Mirk László, Tarr Károly, Ujj János, Váradi Mária, Magyari Tivadar és még sorolhatnám a neveket.
A lap 1992 januárjától, pályázaton nyert McIntosh rendszeren, a romániai magyar sajtóban elsőként, Romániában másodikként vezette be a számítógépes szövegszerkesztést, tördelést és nyomdai előkészítést. Telegdi Gyula rendszergazda ezzel beírta nevét az egyelőre senki által nem vezetett, romániai magyar sajtó történetébe.
Sikerült tehát a lap mellé állítani a romániai magyar sajtó színe-javát, de ez is kevés lett volna, ha nem sikerül a már ismertetett módon szerzett kezdőtőkére alapozva, kialakítani egy olyan gazdasági hátteret, reklám és terjesztési tevékenységet, amely életben tartotta a vállalkozást. A romániai magyar sajtóban egyedülálló módon, az Erdélyi Napló hosszú távú és nagy értékű szerződéseket kötött Budapesti reklámügynökségekkel, így a hirdetési felület értékesítéséből származó bevétel nyereséges működést biztosított. A kiadó saját lapterjesztő hálózata – Nagy László koncepciója alapján – minden magyarlakta településre eljuttatta a lapot, anélkül nem érhette volna el a rekordpéldányszámokat.
A kiadó helyzete egy-két év alatt megszilárdult, így a réteglapok kiadását is fel tudta vállalni. Mindenekelőtt a Kelet-Nyugat kiadását Horváth Andor szerkesztésében, a Molnár Anikó alapította Szemfüles című gyermeklapot, új kiadványként beindította a Média című sajtószemle hetilapot és a Cápa szabadidő magazint, de megpróbálkozott a gazdaságilag bajba jutott Fiatal Fórum és a Családi Tükör megmentésével is.
A lelátóról nézve
Budapest, Bem rakpart, Szőcs Géza főhadiszállása. Gyakran megfordultam ott, hiszen egy ideig az Erdélyi Napló Budapesti képviselete is ott működött. De 1995 tavaszán, egy havas, csatakos kora tavaszi napon nem reklámügyekben nyomtam le a kilincset, hanem azért, hogy felajánljam Gézának, vegye át a kiadó többségi tulajdonát és vállalja magára a kiadó működtetésének felelősségét.
1995 elején kiderült ugyanis, nem lehet minden lapot megmenteni, sőt az Erdélyi Napló túlélésének esélyei is egyre többször szóba kerültek. Az egyre nézettebb Duna Televízió lassan, de biztosan elvonta az olvasókat, felére csökkentve a lap ötvenezres példányszámát. A bajt csak tetőzte, hogy a kiadó gazdasági hátterét biztosító reklámbevételek is egyre apadtak, mint utóbb kiderült, azért is, mert jórészük magánzsebekben kötött ki. Új alapokra kellett helyezni tehát a működést. Olyan megoldást kerestem, amely biztosítja a kiadó értékrendjének megtartását és politikamentes gazdasági függetlenségét. Szőcs Gézára gondoltam, amikor úgy véltem, olyan piacismerettel és kapcsolatrendszerrel rendelkező személyt kell bevonni, aki képes lesz új reklámszerződésekkel, egyéb források feltárásával biztosítani a lap függetlenségét.
Géza kötélnek állt, és ezzel elkezdődött az Erdélyi Napló új korszaka.
Nemsokára elváltak útjaink. Az én utam az Ady Endre Sajtókollégium, majd az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda felé vette az irányt, később a Krónika, az Erdélyi Riport, az Új Magyar Szó szerkesztőségében próbáltam érvényesíteni azt az etikai és szakmai modellt, amivel az Erdélyi Naplótól eljöttem. Most pedig a lelátóról figyelem, mi történik a pályán.
Többek között azt látom, az Erdélyi Napló nem sokat változott, immár 25 éve, hétről hétre megjelenve éli viszontagságos életét, örömmel fedezem fel néha, hogy az első évek értékeit is tovább viszi.
Köszönet mindazoknak, akik segítették, hogy megérje, megünnepelhesse negyedszázados születésnapját!
Laptörténet Az 1991. szeptember 5-én indult Erdélyi Napló hetilap a rendszerváltás után alakult első országos terjesztésű magyar újság volt, amely 1990-ben rövid ideig napilapként is megjelent, az erdélyi terjesztés megoldatlansága miatt azonban kiadását felfüggesztették. A lap kiadóvállalatát, az Analóg Kft-t 1995 őszén váltotta a kolozsvári székhelyű Erdélyi Híradó. Stanik Istvánt követően a lap új főszerkesztője Szőcs Géza, helyettese pedig Sorbán Attila lett. Ezt követően a hetilap újabb főszerkesztőjévé az Erdélyi Napló korábbi munkatársát, Barabás Zoltánt nevezték ki. A kolozsvári székhelyű kiadóvállalatot 1997 januárjától a Nagyváradi Erdélyi Sajtóház Kft. váltotta, és a lap vezetőségében is személycserék történtek. A főszerkesztői teendőkkel Gazda Árpádot, a lap korábbi temesvári munkatársát bízták meg. 1997 végén tőle vette át a stafétabotot Dénes László, aki előzőleg a lap főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. A lap életében 2004 decemberében állt be újabb változás, amikor a szerkesztőség Kolozsvárra költözött: a lap menedzseri és főszerkesztői teendőit Makkay József vette át, a lapot a Kalauz Kft. adta ki. 2009 augusztusa és 2010 szeptembere között az Erdélyi Napló megjelenése szünetelt.
2010 augusztusától a lap új tulajdonosa a Magyar Nemzet Lapkiadó Kft., 2012-től pedig az Erdélyi Napló tagja lett az Udvarhelyi Híradó Kft. által kiadott lapcsoportnak. A lap főszerkesztői teendőit 2012 áprilisától Csinta Samu vette át, távozása után pedig 2015 októberétől Makkay József lett a lap felelős szerkesztője.
Stanik István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Temesvár nyerte az Európa kulturális fővárosa címet
A Bukaresti kulturális minisztériumban pénteken jelentették be a pályázatok elbírálásának eredményét Steve Green zsűrielnök és Corina Șuteu román kulturális miniszter jelenlétében. A címre tizennégy város pályázott, közülük választották ki decemberben a négy döntőst, Temesvárt, Kolozsvárt, Nagybányát és Bukarestet.
2021-ben Románia mellett egy görög város, valamint az EU-tagjelölt Szerbia vagy Montenegró egy települése viselheti a címet. Legutóbb 2007-ben volt romániai város, Nagyszeben Európa Kulturális Fővárosa (EKF).
Steve Green elmondta: nagyon erős volt a romániai verseny, ami igazolja, hogy az EKF-cím elnyerésére kiírt pályázat egyre vonzóbbá válik. „Ezt igazolja az is, hogy az utóbbi években megnőtt a pályázó városok száma" – tette hozzá.
A zsűrielnök értékelése szerint a romániai pályázatok eredetiek és innovatívak voltak, ezért a bíráló bizottságnak nagy kihívás volt odaítélni egyetlen jelöltnek a címet. „Ebben a versenyben senki nem veszít, hiszen 2021-ig Temesvár mellett egész Romániára fog irányulni Európa figyelme" – hangsúlyozta Green. Aki arra biztatott valamennyi pályázó települést, hogy folytassák az EKF-pályázat keretében megkezdett beruházásokat, és törekedjenek valamennyi közösséget – a hátrányos helyzetűeket is – bevonni a települések kulturális életébe.
A sajtótájékoztatón jelen volt Nicolae Robu, Temesvár polgármestere, aki egyebek mellett megköszönte a város valamennyi nemzeti kisebbségi közösségi vezetőjének, hogy támogatták a város pályázatát. MTI
Erdély.ma

"Új, szokatlan ruhája a nyelvnek"
Beszélgetés a 75 éves Péntek János nyelvésszel, etnográfussal
– Kezdjük a születésnapi beszélgetést egy fölöttébb aktuális kérdéskörrel: az internetes nyelvhasználattal. Lát-e veszélyt arra, hogy az internet martalékává váljék a magyar nyelv, és mit tehetnek a nyelvápolók, a nyelvhasználók, hogy ezt meggátolják, a szórványban és a szakmai kommunikációban mutatkozó szövegeróziót minimálisra csökkentsék?
– Nem tudom, ki minek tulajdonítja az elmúlt negyedszázad nagy nyelvi élményét: a szabadságot a nyelv használatában és a nyelvi kapcsolatainkban, a határtalanságot a magyar anyanyelvűek körében. Bizonyára van, aki azt hiszi, hogy ebben a politikai változás volt a döntő, én úgy érzem, hogy éppen a technika, a nyelv új dimenziója, új halmazállapota: az elektronikus nyelv. A fiatalok nem is érzik ennek újszerűségét, mert nem ismerték a régit, amit azért legtöbben talán az én nemzedékemből sem tudunk már elképzelni: mindennapi életünket a számítógépes írás, szerkesztés nélkül, az internet nélkül, a hírportálok nélkül, az elektronikus könyvtárak, folyóiratok nélkül, az elektronikus levelezés nélkül, a mindentudó telefonjaink nélkül. Azt is az informatika, az elektronikus nyelv teszi lehetővé, hogy gyakorlatilag végtelen befogadóképességű tárolóhelyekre kerülhet közös emlékezetünk: irodalmunk, kultúránk, tudományunk és maga a nyelv. Közben aggodalmaskodva nézzük, mit művelnek a fiatalok, hogyan esemeseznek, csetelnek, lájkolnak, hájpolnak, fészbukoznak. Irigység is van ebben az aggodalomban, a fejünkre nőttek, ezt ők jobban tudják, mint mi.
– Említette az elektronikus nyelvet…
– Az elektronikus nyelv köztes halmazállapota a beszélt és az írott nyelvnek, írott beszélt nyelvnek lehet tekinteni. Új, szokatlan ruhája a nyelvnek. A nyelv beszélt változatáról tudjuk, hogy kevésbé szabályozott, változatosabb, érzelmileg telítettebb, közvetlenebb, az írott nyelv pedig szabályozottabb, merevebb. A fiatalok említett gyakorlata a beszélt nyelvhez áll közelebb: nem követik az írott nyelv szabályait, a helyesírást, egyéni, kreatív megoldásokat keresnek, játszanak, és gyakran megbotránkoztatnak, mindezzel lazítják a néha egyébként is túl merev szabályozottságot. Mindez kétségtelenül hat az új nemzedék nyelvhasználatára. De nem tesznek mAradandó kárt a nyelvben, sőt a nyelv szereti az ilyen kihívásokat, provokációkat. Az elektronikus nyelv nyilvános vagy mAradandó szövegei ennél jóval kidolgozottabbak, igényesebbek, szabályosabbak. Az egyéni szöveg itt is az íróját jellemzi, honlapok igénytelensége az intézményt vagy a személyt, a hírportálok és internetes folyóiratok nyelve a szerzőkét, szerkesztőkét. Az azonban teljesen megalapozatlan félelem, hogy az internetnek a "martalékává váljék a magyar nyelv". Egy nyelv csak más beszélt nyelvek "martalékává" válhat, ha beszélőik saját nyelvüket azzal cserélik föl. Ez a beszélők nyelvi hűségén múlik elsősorban. A tragédia az volna, ha a magyar nem volna ott a globális digitális térben, ha kimAradna belőle. Ha digitális írástudatlanok mAradnánk. Ez olyan hátrányt jelentene, mint az, ha nem volna írásbeliségünk. A mostaninál is sokkal nagyobb lehetőség van benne, ezért nagy szükség van minden korosztály körében a digitális írásbeliség terjesztésére. A gyermekek ugyan már többet tudnak mindebből, mint a szüleik, de nekik is meg kell tanulniuk az iskolában digitálisan írni és olvasni. Mert éppen a mi oktatásunkban a digitális tananyagok segíthetik a korlátozások elhárítását, a szórványban élők bevonását, közös magyar oktatási felületek kialakítását. Megszabadíthatnak bennünket sokféle nyomorúságunktól.
– Mi volna a legfontosabb ezen a téren?
– Ebben az új helyzetben szakmailag az a legfontosabb, hogy a magyar nyelvtechnológia tartson lépést azzal, ami a világban történik, legyen annak élvonalában. Erre most nem panaszkodhatunk: a nyelvtechnológiának kiváló magyar szakemberei, műhelyei vannak, ezt a laikus is láthatja a számítógépek nyelvi programjaiban. Nemcsak a helyesírás-ellenőrzőre és a kétnyelvű szótárakra gondolok, hanem arra, hogy az idegen szöveg olvasóját is sok területen segítheti a nyelvtechnológia: automatikus gépi fordítás, hatékony nyelvoktatás. De elérhető közelségbe került az automatikus tolmácsolás, sőt a beszéd "online" fordítása is.
– 2011-ben nyílt levelet intézett a romániai magyar szülőkhöz, amelyben a gyerekek iskolaválasztásával kapcsolatosan adott jól alátámasztott érveket, tanácsokat. 2014-ben a magyar pedagógusokhoz és a magyar oktatás vezetőihez intézett levelet. Ez a kérdéskör – úgy érzem – mit sem veszített aktualitásából…
– Hosszú tanári pálya van mögöttem, és akiket taníthattam, azoknak is nagy része tanár lett. Szakmai életemnek ez a legfontosabb része. Közel harminc évig szülőként is érintett voltam. Tanítványaimmal tankönyvsorozatot is írtam a ‘80- as évek elején, 1993-ban tankönyvszerkesztő kollégámmal létrehoztuk az Erdélyi Tankönyvtanácsot. A magyar oktatás első kérdése: miért van az, hogy a magyar gyermekek mintegy egyötöde a román iskolát választja? Az arány nem változott, nagyjából ennyi volt 1990 előtt is. Ehhez rendszerint érzelmileg szoktunk viszonyulni, a szülők magyarságára szoktunk apellálni. Nyílt levelemben én elsősorban racionális, szakmai érveket sorakoztattam föl. A gyermek nyelvi jövőjéről a szülők döntenek, nekik viszont tisztában kell lenniük döntésük következményeivel. A megismerésben játszott szerepénél fogva tanulásra is az anyanyelv a legalkalmasabb, leghatékonyabb, ez megtart, megerősít saját kultúránkban, saját emberi létünkben. Miközben nem zárja ki sem a román nyelv, sem idegen nyelvek megtanulását. Megalapozza szellemi egyéniségünket. Oktatásunk romlását látva a három évvel későbbi levelemben arra szerettem volna figyelmeztetni az oktatásvezetőket, hogy nem elég folyamatosan csak a szülők felelősségére apellálni, hogy magyar iskolába írassák gyermeküket. Ezzel velejár a másik oldal felelőssége, hogy ne csapjuk be se a szülőt, se a gyermeket azzal, hogy magyar ugyan az iskola, de távolról sem versenyképes, csökkenti a tanuló későbbi esélyeit. És nem csak iskolaszervezési gondokról van szó, hanem arról, hogy oktatásunknak továbbra sincs intézményes szakmai megalapozása (és ezt nem az oktatási törvény akadályozza), hiányzik a vezetők folyamatos egyeztetése, együttműködése (a szakembereké, a politikusoké és az oktatásban is profitra törekvő vállalkozóké). A szolgáltatóként működő oktatási intézet hiányát ilyenkor, vizsgák idején érzékeljük, különösen a vizsgaprogramokon, a vizsgatételeken, a vizsgatételek fordításán. Ezekre, de tantervkészítésre, tankönyvek nyelvi és tartalmi ellenőrzésére sincsenek felkészült szakembereink. Mindennek a tanulók isszák meg a levét. Egyre inkább elkülönül a magyar oktatás három köre: a nagyvárosi elitiskoláké, a lakótelepi és falusi iskoláké, valamint a szórványkollégiumoké, szociális intézményeké. A vezetők és az értelmiségi elit figyelme szinte kizárólag az elitiskolákra irányul, jóval hátrányosabb helyzetben vannak, és leszakadtak a lakótelepi és a falusi iskolák, a harmadik körről pedig szinte nem is tudunk. Pedig a magyar tanulók túlnyomó többsége ehhez a második és harmadik körhöz tartozik. Ezeket a többszörösen hátrányos helyzeteket, az esélytelenséget próbáljuk ellensúlyozni az általam kezdeményezett tehetségtámogató programunkkal, a 13. támogatási évet záró Nyilas Misivel (www.nyilasmisi.ro). Gyakran találkozom olyan "befutott" fiatallal (orvossal, színésszel, mérnökkel, egyetemi oktatóval, képzőművésszel), akiről kiderül, hogy egyike volt az ezernél is jóval több ösztöndíjasunknak. Jó érzés tudni, hogy bennük megtérült támogatóink bizalma, bennük megvan az igazolása annak, hogy eséllyé lehet változtatni az esélytelenséget. Sok a tehetséges, támogatásra szoruló gyermek, de Erdélyben még mindig nagyon kevés az ennek fontosságát el- és felismerő civil támogató, jóval kevesebb, mint ahányan a világ minden részéből mellénk álltak.
Az oktatásban kulcsszerepük van a pedagógusoknak. De a pedagógusképzésben, az alkalmazásukban, megbecsülésükben sem használjuk ki, vagy nem jól használjuk ki a mozgásterünket. Három feltétele van annak, hogy valaki jó pedagógus legyen: legyen erre alkalmas születésénél fogva, legyen felkészült szakmailag, és legyen elkötelezett. Vannak ilyen kiváló tanítóink, tanáraink. Nem sokan. A pedagógusképzés pedig egyáltalán nem segíti őket abban, hogy azzá váljanak.
– Július 7-én töltötte 75. életévét. Isten éltesse sokáig! Meséljen bővebben a körösfői évekről, gyermekkori emlékeiről!
– Azt hiszem, nekünk, akik a háború idején születtünk, kevés a mesélnivalónk, mert a mi gyermekkorunk minden volt, csak mesés nem. Nagy traumák viszont bőven voltak, a családunkban is, a környezetemben is. Anyám gyermekként az iskola legjobb tanulója volt, de aztán azt kellett elviselnie, ami felnőttként egy falusi asszonyra várt: hét gyermeket szült. Elsőszülött fia csecsemőkorában meghalt, velünk, többiekkel is nagyon sok gondja-baja volt. Velem is. Hihetetlen, mit kellett elviselnie, meg is halt ötvenévesen. A szeretet és a gondok tartottak össze bennünket. A folytonos közös tusakodás, az aggodalom és a remény. De a legnagyobb nehézségek közepette is mindannyian fontosnak tartottuk a tanulást, az iskolát és a munkát. Engem is a családom segített, abban is, hogy életben mAradtam, és abban is, hogy aztán tanulhattam. Váradra úgy jutottam el középiskolába, hogy az akkor már ott dolgozó egyik nővérem és férje fogadtak magukhoz. Nekik köszönhetem, hogy az ország akkori egyik legjobb iskolájába kerülhettem, kiváló tanárok keze alá és kiváló osztálytársak közé. Ez már lépcső lehetett az egyetemre.
– Egyetemi pályája hogyan alakult 1990 után?
– 1990 januárjában a korábbi időszakban leépült egyetlen tanszék engem választott meg vezetőjévé. Kineveztek egyetemi tanárnak, doktori témák irányítójaként is akkreditáltak. Annak az évnek az őszén – 40 éves szünet után – elindítottam a néprajz szakos képzést (ma is ez az egyetlen ilyen tanszék az országban, román egyetemeken sincs más), két évvel később finn szakot indítottunk. 1994-ig vezettem ezt a közös, egyetlen tanszéket (akkor önállósult Cs. Gyimesi Éva vezetésével az irodalom tanszék), 2002-ig vezetője voltam a magyar nyelv és kultúra (azaz a néprajz) közös tanszékének (akkor önállósulhatott a néprajz tanszék), a lehetséges korhatárig mAradtam aztán vezetője a magyar és általános nyelvészeti tanszéknek. A ‘90-es években megnyílt a lehetőség a doktori képzésre, 2002- ben, az első lehető alkalommal elfogadtattam a Hungarológiai Doktori Iskolát. Az általam irányított 36 doktori dolgozatnak fele nyelvészeti, fele néprajzi volt. Mindez jelentős mértékben menedzseri szerep: a három tanszék kiépítése, az új tanárnemzedék felkészítése, egyetemi pozíciókba juttatása, a természetes szakmai kapcsolatok kiépítése "határon innen és túl". Eljuthattunk az Anyanyelvi Konferencia (a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága) rendezvényeire, hosszú időn át Erdélyt én képviseltem az elnökségben, az 1991-es Szegedi hungarológiai kongresszuson közvetlenül csatlakozhattam a Nemzetközi Filológiai Társasághoz, a római és a debreceni kongresszus közt (1996– 2006) alelnöke voltam a társaságnak. Közben részt vettem az egyetem és a hazai magyar felsőoktatás megújításában, feltételeink javításában, és folyamatosan vártuk a kedvező politikai döntést az önálló állami egyetem létrehozásáról. Ez végül mindmáig elmAradt, mint más reményeink teljesülése is. Nem rajtunk múlott.
– 2001-ben megalapítja és egyben szakmai vezetője lesz az MTA által kezdeményezett nyelvészeti kutatóállomásnak, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetnek. Mi az intézet célja, rendeltetése, milyen eredményt tud magáénak?
– Ennél többről van szó. 1990 előtt a nyelvészeti kutatásokban is sok volt a tabutéma. Ilyen volt az, ami a mi szempontunkból talán a legfontosabb: a nyelv emberi, társas dimenziója. A mi esetünkben az alárendelt nyelvi helyzet, a kétnyelvűség, a nyelvünkben végbemenő folyamatok, a nyelvi kontaktusok és dominanciák, a nyelvcsere stb. 1990 után azonnal hozzányúltunk ezekhez a témához. Adva volt a közös kutatás lehetősége és esélye, közös konferenciák, rendszeresen
megjelenő kiadványok. 2001-ben, Glatz Ferenc elnöksége idején az akadémia kezdeményezte, hogy a külső régiókban hozzunk létre kis helyi intézeteket, nyelvészeti kutatóállomásokat ezeknek a részben közös, részben sajátos nyelvi helyzeteknek, folyamatoknak, jelenségeknek, problémáknak a vizsgálatára. Így hoztuk létre mi itt a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetet, amely két helyen székel, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, de amelynek nincs egyetlen főállású kutatója sem (www.sztanyi.ro). Emiatt működésünkben sok a bizonytalanság. Főként akadémiai támogatással és pályázatokból dolgozunk egy szűkebb, belső, és egy alkalmi, tágabb, külső munkatársi körrel. Van egy sorozatunk, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai. Ebben fontos tanulmánykötetek és monográfiák jelentek meg az erdélyi magyar nyelv jogi helyzetéről, az oktatás nyelvi kérdéseiről, a nyelvi revitalizációról, szórványok nyelvi helyzetéről, a kétnyelvűségről, a regionális nyelv (nyelvjárásaink) helyzetéről. Szótáraink jelentek meg: kétnyelvű közigazgatási szótár, legutóbb oktatásterminológiai szótár, román–magyar kulturális szótár (a román kultúra alapelemeinek bemutatása főként magyarországiaknak), magyar–román kulturális szótár (román nyelvű bemutatása a magyar kultúra legfontosabb fogalmainak, intézményeinek, személyiségeinek, régióinknak stb.). Talán ennél is fontosabb, hogy ezeket a kutatóállomásokat fokozatosan hálózattá szerveztük, ennek a szervezésnek fontos színhelye volt a kezdeti időszakban Illyefalva. Ott tartottuk nyári szemináriumainkat. A hálózat neve: Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, Budapesten is bejegyzett egyesületünk a Termini Egyesület (http://ht.nytud.hu/). Mostani szakmai munkámnak, jelenlétemnek mindez nagyon fontos kerete. A Szabó T. Attila Nyelvi Intézetnek szakmai igazgatója vagyok, a Termini Egyesületnek társelnöke. A hálózatot magát modellként emlegetik a Kárpát-medencei magyar–magyar kapcsolatokban. De nem lehet azt mondani, hogy ennek megfelelő támogatást kapna.
– 1992-ben egyike volt az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége alapítóinak, 1998-tól pedig elnökként vezeti a szövetséget.
– 2012-ben, a húszéves jubileum alkalmával kiadtunk egy kötetet Nyelvét megtartó közösség – közösségét megtartó nyelv cím-
mel, amelyben összefoglaltuk a két évtized történetét, a szövetség, a mozgalom eseményeit, eredményeit, és gondjainkról is szóltunk. Azt mondjuk magunkról, hogy az AESZ az anyanyelvi mozgalom szervezője és szakmai megalapozója, hasonló a szerepe, mint Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetségének (www.aesz.ro). Egyébként közös az adminisztrálása a Szabó T. Attila Nyelvi Intézettel. A szövetségnek kiadója is van, ez is közös a SZTANYI-val. Kiadványsorozata az AESZ-füzetek. Irodája Sepsiszentgyörgyön van, ügyvezető elnöke Ördög-Gyárfás Lajos. Ebben a keretben a legfontosabb szereplők a tanulók, a tanítónők, a magyar szakos tanárok. Évi fő rendezvényünk A magyar nyelv napjai, évente változó helyszínen. Ehhez hozzátartozik mindig egy szakmai konferencia. A Nyelvőrzés Díját 2000-ben adtuk át először, 2007-től viseli a Sütő András nevét. Olyan karizmatikus erdélyi személyiségeket díjaztunk, akiknek saját őrhelyükön jelentős szerepük volt – legtöbbjüknek továbbra is van – az anyanyelv megtartásában, a nyelvhasználat bátorításában. Akikre valóban ráillik Páskándi kiazmusa: "Pásztortűz helyett égő pásztorok! Élő jeltüzek!" A díjazottak teljes névsora megtalálható a szövetség honlapján, ott a laudációkat is el lehet olvasni. Ami talán a legfontosabb a közel két és fél évtizedes anyanyelvi mozgalmi munkában, a versenyek szervezésében, hogy ebben is sikerült összekapcsolni a Kárpát-medencei régiókat. Itthon az említett KAV-on kívül talán legnépszerűbb a mesemondó és a balladamondó verseny.
– 2004-től az MTA külső tagja, 2007-től pedig a frissen alakult Erdélyi Területi Bizottság első elnöke. Milyen feladatok elvégzése hárul e megtisztelő cím viselőjére?
– Nem a címek a fontosak. Akarva-akaratlanul, kicsit "muszáj-Herkulesként", benne voltam az egyetemszervezésben, belekerültem a tudományszervezésbe is. És közben kutattam, publikáltam. Ennek elismeréseként választott tagjává a Magyar Tudományos Akadémia 2004-ben. 2006- ban döntött úgy az MTA, hogy Romániában is létrehoz egy olyan területi bizottságot, amilyenek Magyarországon működnek. Ennek a bizottságnak a megszervezésére kért föl 2007-ben Vizi E. Szilveszter, az MTA akkori elnöke és Egyed Ákos, az EME elnöke. Az alakuló ülés engem választott meg elnöknek. Két mandátumon át viseltem ezt a tisztséget, most egyik alelnöke vagyok, akárcsak az Erdélyi Múzeum- Egyesületnek. Jelenleg a külső köztestületi tagok száma közel 900, a külső tagok száma 21 (www.kab.ro). Egyetemi nyugdíjazásomkor, 2007-ben nem mAradtam munka nélkül. A KAB a Magyar Tudományos Akadémia kiterjesztése, része az MTA-nak, integrálja, egymással és az akadémiával összekapcsolja a romániai magyar tudósokat, kutatókat. Kolozsvári Akadémiai Bizottságként emlegetjük, de működési területe kiterjed egész Romániára. Szakbizottságai, munkabizottságai, regionális bizottságai működnek Bukarestben, Temesváron, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon. Vezető testületünknek ezt kellett megszerveznie, kiépítenie. Közben az első mandátum idején értékelő elemzést készítettünk és jelentettünk meg a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről és kilátásairól, a második mandátum idején összefoglalást készítettünk az erdélyi magyar kutatók 2002–2013 közötti eredményeiről (három kötetben jelent meg a múlt évben).
– Meséljen családjáról, hétköznapjairól, terveiről, díjairól!
– Ahogy telnek az évek, az ember élete egyre inkább leszűkül. Még akkor is így van ez, ha – sokféle munkám miatt – nekem viszonylag sokat kell utaznom. Ezek főként Kárpát-medencei és erdélyi utazások. Amikor itthon vagyok, szinte naponta bejárok a tanszékre, ott is megvannak a munkafeltételeim és ott vannak a kollégák. Gyermekeim már felnőttek, mind egészen kiváló emberek. Imre fiam van itthon, ő tanár itt az egyetemen, a többiek távol élnek (Áron fiam családjával a kaliforniai San Joséban, Veronka lányom családjával Tübingenben, Máté fiam doktori hallgatóként Münchenben). Hozzájuk ritkábban utazom, gyakrabban Budapestre és még gyakrabban otthonos erdélyi helyekre, a Székelyföldre is. Ami a díjakat, elismeréseket illeti: megtisztelő volt, hogy 1999–2003 közt Széchenyi professzori ösztöndíjas lehettem, és hogy ezzel járó kötelezettségként Szegeden is taníthattam. A Debreceni Egyetem díszdoktorává választott. Szűkebb szakmámtól kaptam a nyelvészekről elnevezett díjakat, érmeket, a Magyar Nyelvőr Díjat, szakmai-közéleti munkásságom elismerésének tekintem a Kemény Zsigmond- és a Bethlen Gábor-díjat. Az Akadémia Arany János-életműdíjjal tüntetett ki 2007-ben, a magyar állam a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével 2010-ben. Az itthoni elismerések ennél is fontosabbak: a Kriterion-koszorú (2002-ben, még Domokos Géza életében), szülőfalum díszpolgári címe 2007-ben.
– Mi van a fiókban, amit idén, életének 75. évében szeretne kiadni?
– Egyvalami tudható: a múlt évben megjelent az elmúlt tíz évben írt dolgozataimnak első kötete Történések a nyelvben a keleti végeken címmel. Ennek rövidesen megjelenik a 2. kötete is. Ez már nem meglepetés. Olyan is van, ami sokak számára talán meglepetés lesz, de annak a várható megjelenéséről is tudnak a szakmabeliek, a nagyobb nyilvánosság számára viszont nem szeretném beharangozni.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Koppándi Benczédi Zoltánnal, a Délnyugat-erdélyi Unitárius Egyházközség lelkipásztorával
Életpéldánk által gyarapíthatjuk közösségeinket!
Dolgosan telt az idei nyár is a dévai unitárius szórványközpontban. Még a kora őszi napokban is építőmunkások, gyülekezeti tagok, zarándokok adják egymásnak a kilincset, Koppándi Benczédi Zoltán lelkipásztor pedig bizakodóan irányítja az álmok valóra válását.
– Igen, régi álmot viszünk tovább, hiszen egy olyan zarándok- és szórványközpont megépítésén munkálkodunk, amelyben lelki felüdülést kaphatnak a helyi közösség tagjai és a Déva várában 1579-ben mártírhalált halt Dávid Ferenc egyházalapító püspökünk emlékcellájához érkező zarándokok is. Az 1900-as évek elején már elindult az álom megvalósítása. Pákey Lajos neves Kolozsvári építész nagyon szép unitárius templomot tervezett Déva várának tövébe. A megépítéséhez szükséges pénz is összegyűlt, de jött az első világháború, és az álmok szertefoszlottak. Majdnem száz év múltán, 2003-ban sikerült újjáéleszteni ezt az álmot, amikor egyházunk úgy döntött, ingatlant vásárol Déva központjában, amely megfelel az említett céloknak. Hármas pillére épült elképzelésünk: elsősorban legyen egy templom, imaház a helyi hívek és zarándokok számára, alakítsunk ki egy lelkészi lakást a mindenkori lelkész számára és harmadik pillérként tegyük önfenntartóvá e központot, vendégszobák kialakítása, működtetése által. Idén tulajdonképpen mosdókat, illemhelyeket építettünk a hívek, zarándokok számára és a lelkészi lakást bővítettük. Eddig másfél szobában laktunk. Ezt a részt szeretnénk szeptember végére befejezni, és az akkorra várható amerikai testvérgyülekezeti küldöttség jelenlétében felszentelni. Meg kell említenem, hogy nagyon sokan mellénk álltak. A helyi hívek adományából, az unitárius egyház támogatásából próbálunk haladni a munkával. De a legjelentősebb támogatást Magyarország kormányától kaptuk, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma révén éveken keresztül támogatták a központ megépülését, amiért ezúton is szeretnék ezért köszönetet mondani.
– Említette, hogy a helyi gyülekezet mellett a zarándokok lelki felüdülését is szolgálja e központ. Évente hányan zarándokolnak Dávid Ferenc emlékcellájához?
– Nem vagyok pontos számadatok birtokában. Azokról tudok, akik bejelentkeznek és igénylik a várban való kalauzolást. Van egy nagy zarándoklatunk, amit az Unitárius Egyház és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervez minden november első szombatján, Dávid Ferenc halálának évfordulója táján. Erre az alkalomra évente átlagosan ezren érkeznek. Emellett egész évben jönnek zarándokok elsősorban Erdélyből, de rendszeresen érkeznek az Amerikai Egyesült Államokból is, illetve Európa különböző részeiről. Sokan felkérnek, hogy kalauzoljam őket Déva várában. Köztudott, hogy a belső várudvar évek óta le van zárva, így igen körülményes feltételek mellett időnként bejutunk mi is Dávid Ferenc emlékoszlopához. A zarándokok természetesen azzal a céllal érkeznek, hogy lelkileg töltekezzenek. Mindannyiuk számára fontos, amit Dávid Ferenc képvisel, hiszen ő volt az első, aki törvénybe iktatta, János Zsigmond fejedelem segítségével, a vallásszabadságot. Napjainkban, amikor Európában igyekszünk megfelelő formát találni a vallásszabadság megélésére, büszkén mondhatjuk unitáriusként, magyarként, hogy mi voltunk azok, akik több mint 400 évvel ezelőtt, 1568-ban törvényes keretet biztosítottunk a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlásának. Ez egy olyan törvény, olyan hagyomány, amire ma is szilárdan építkezhetünk. Ezért is jönnek a zarándokok, mert fontos számukra Dávid Ferenc tanítása, fontos újratanulni az ő elveit, mindazt, amit ő képviselt és megtalálni a módját, hogy napjainkban is alkalmazni tudjuk.
– Mennyire sikerült a szórványközpont jelleget kialakítani?
– Több mint 30 éven keresztül a lupényi egyházközséghez tartozott Déva A mindenkori lupényi lelkész járt fel ide és próbálta összetartani az unitáriusokat. Akkoriban nem volt épületünk, a református egyház jóvoltából a református templomban tartottuk istentiszteleteinket. Amióta azonban megépült a szórványközpontunk, folyamatosan erősödik a közösség. Különösképpen 2012-től, amikor az egyházunk tudatosan felvállalta a szórványközpontok megerősítését. Nem csupán Déván, hanem fenn, északon és lenn, Bukarestben is. Mert rádöbbentek, hogy mennyire fontos a végvárakat védő, szórványban élő unitárius és más felekezetű híveket összetartani, mennyire fontos minden egyes lélekre odafigyelni. Személy szerint ezt a munkát vállaltam fel és nagy szeretettel végzem nap mind nap. És örömmel tapasztalom, hogy a közösség megerősödött. Úgy érzem, fontos a lelkész állandó jelenléte, a közösségi élet körforgásában való jelenlét. És fontos a lelki építkezés is, a költő szavaival élve lélektől-lélekig haladni, megtalálni mindazokat, akik számára fontos ez a hely, akik együvé akarnak tartozni és nap mint nap nyújtani szeretnének valamit egymásnak.
– Hány lelkes jelenleg a dévai unitárius gyülekezet?
– Nagyjából 80 unitárius lélekről beszélünk. Ide tartozik Vajdahunyad is, ott kevesebben vannak, de annál összetartóbb a közösség. Az egyházközségünk része továbbá Temesvár és Arad is. Temesváron sikerült összekovácsolni a híveket. Nagyon lelkesek és nagyon lelkes Szász Enikő gondnokasszonyunk is, aki társaival együtt mindent megtesz azért, hogy a gyülekezet együtt legyen. Kihívás számunkra Arad és ezúton is kérem azokat, akik unitárius hívekről tudnak, akik szeretnének az unitárius közösséghez tartozni, jelezzék azt mielőbb, hogy Aradon is állandóvá tehessük a találkozásokat, legalább havi rendszerességgel.
– Említette, mennyire fontos a közösségi élet körforgásában való jelenlét. Az unitárius közösség mennyire aktív ilyen téren?
– Déván újdonságként hatott az unitárius gyülekezet megerősödése. Bár a történelem folyamán létezett e közösség, de mindig nagyon kevesen voltak. Úgyhogy amikor bekerültünk a köztudatba, sokan furcsán néztek ránk. Meglepődtek. Testvérekről, szomszédokról, rokonokról beszélek. Én úgy érzem, a vallás nem választhat el minket, hiszen a vallás lényege éppen az Isten és felebarát iránti szeretetnek a megélése. Ezt a fajta szeretetet igyekszem megélni magam is, és erre buzdítom a híveinket is. Igyekszünk bekapcsolódni a helyi kulturális rendezvényekbe. Közösségünk tagjai közül sokan különböző érdekvédelmi illetve civilszervezetek tagjaiként tevékenykednek. Szórványközpontunkban pedig számos rendezvénynek adunk otthont, gyakran nyújtunk segítséget a szervezésben is.
– Jó egy gyülekezet megerősödéséről hallani. Jelent ez számbeli gyarapodást is?
– Sajnos mi sem jelentünk kivételt, a tág körben tapasztalt demográfiai fogyás minket is befolyásol. Matematikai hármasszabállyal minden egyes gyülekezetben ki lehetne számolni, hogy esetleg mikor következne be a vég. De én soha nem számolok így. A vallás, a hit területén nem csak a matematika valósága van. Én úgy érzem, hogy jelenleg stabil a gyülekezet. És bízom benne, hogy gyarapodni fogunk. Meg fogjuk találni a „szabadúszó” híveket, illetve azokat, akik eddig nem kívántak a gyülekezethez tartozni. Azt látom továbbá, hogy nagyon sok az olyan fiatal, itt Erdélyben is, akit egyáltalán nem érdekel a vallás. Úgy gondolom, életpéldánkkal őket is megnyerhetjük a gyülekezet számára. Nem kell kimennünk az utcára, szórólapokon, plakátokon hirdetni az elveinket, hanem aszerint élve, olyan példát mutatni, mely mások számára is vonzóvá teszi a közösségünket. Így meg tudjuk tartani, sőt gyarapítani is tudnánk a mindenkori gyülekezeteinket.
– Kolozsvár szülöttjeként hogyan éli meg a szórvány-létet?
– Újra idézet jut eszembe: meglátni s megszeretni egy pillanat műve volt. Tényleg e vidék nagyon hamar otthonommá vált. Bármennyire is furcsán hangzik, ma már idegenként megyek haza Kolozsvárra. Itthonról megyek haza. Olyan emberek lakják e földet – és itt Hunyad és Temes megyere gondolok –, akik tudatában vannak a szórványlétnek, tudatosan törekednek identitásuk megőrzésére. Többségük a történelem különböző időszakában vándorolt ide, többnyire megélhetést keresve. Családot alapítottak és otthonukká tették e helyet. Jól érzik itt magukat. Én is elmondhatom ezt magamról: jó nekem itt lenni és a közeljövőmet is itt tudom elképzelni. Mindent megteszek azért, hogy itt megmAradjunk. Unitáriusként pedig büszkék lehetünk arra, hogy itt, Déva vára tövében Dávid Ferenc szellemiségét mindannyiunk lelki fáklyájával megvilágíthatjuk, ez történelmi kihívás számunkra és óriási felelősség is. Hálásak lehetünk, hogy a Gondviselés minket választott arra, hogy ezt megtegyük.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Tisztújítás és díjkiosztás az újságírók egyesületénél
Újabb hároméves időszakra Rácz Évát, a Kolozsvári Rádió munkatársát választották a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) élére.
A hétvégén Nagykárolyban szervezett közgyűlésen alelnöki megbízatást kapott Szűcs László és Gáspár Sándor, míg az újonnan létesült regionális elnöki tisztségekre Sarány Orsolyát (Kolozsváron és a Partiumban), a Marosvásárhelyi Szucher Ervint, lapcsaládunk munkatársát (a Székelyföldön) és Forró Lászlót (a szórványban) választották.
A MÚRE nívódíjjal tüntette ki Kisgyörgy Zoltánt, a Háromszék nyugalmazott újságíróját, Szép Zoltánt és Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió két sportriporterét, akik az idén Rio de Janieróból közvetítettek az olimpiai illetve paralimpiai játékokról. Utóbbi a díjazási gálán is a világhálón jelentkezett be, rövid ízelítőt kínálva a riói verseny hangulatáról.
A közgyűlést követően szombaton a Károlyi-kastély lovagtermében osztották ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének sajtófotó-pályázatának díjait is – lapcsaládunk munkatársai, Barabás Ákos, az Udvarhelyi Híradó fotóriportere és Veres Nándor, Csíki Hírlap munkatársa is elismerésben részesült. Barabás Ákos a MÚRE Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatának harmadik díját, Veres Nándor pedig a fotóriport kategória első díját, valamint a Brassaï-2015 különdíjat vehette át. Barabás Ákos tavaly Kápolnásfaluban készített fényképe portré kategóriában ért harmadik díjat.
A MÚRE első alkalommal hirdetett idén januárban sajtófotó-pályázatot. A Brassai-2015 fotópályázat mellett és A közösen megélt médiamúlt című interjú-pályázatra beérkezett legjobb munkákat is díjazták.
A romániai magyar, illetve más külhoni magyar fotóriporterek és újságírók tavaly készített alkotásaikkal jelentkezhettek Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatra. A pályaművekkel a hír, eseményfotó, fotóriport, portré, szociofotó, dokumentarista fotó és sport kategóriákban lehetett jelentkezni. Mintegy ezer képet küldött be harmincöt pályázó. Barabás Ákos portré, sport és szociofotó kategóriákban is küldött be alkotásaiból. A pályamunkákat Bánkúti András, Egyed Ufó Zoltán, Dorel Găină, Ujvárossy László, és Tóth István értékelte.
A Károlyi-kastélyban a szakmabeliek, és érdeklődők megtekinthették a díjazottak alkotásait. Az újságíró egyesület az alkotásokat vándorkiállításként többek között Kolozsvárra, Temesvárra, Marosvásárhelyre, Csíkszeredába, és Bukarestbe is eljuttatja, a pályamunkákból készült válogatást pedig egy albumban is megjelentetik.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Első alkalommal szervezik meg a Temesvári Magyar Napokat
Szeptember 30. és október 2. között első alkalommal kerül sor a Temesvári Magyar Napok megrendezésére a Várbástya Egyesület jóvoltából. Az esemény célja a magyar kisebbség értékeinek és hagyományainak megismertetése a nemzetiségi néptánc, könnyűzene, gasztronómia, irodalom, képzőművészet, hagyományos kézműves mesterségek és színház bemutatásán keresztül.
Kiemelt zenei programok várják a látogatókat. Péntek este a Budapesti Operettszínház előadásában lesz megtekinthető a „Csárdás királynő 100” turné egy órás válogatása. A világhírű operett legkedveltebb dalai első alkalommal csendülnek fel Romániában a jubileumi kamaraprodukció keretében. Szombat délután a kisgyermekes családokat várja felhőtlen szórakozás az Alma együttes koncertjén, majd este nyolc órától a Republic zenekar veszi át a főszerepet az Opera téri nagyszínpadon. A zenerajongókat vasárnap sem éri csalódás, hiszen délután érkezik Magyarország egyik legnagyobb múlttal rendelkező jazz formációja, a Szegedi Molnár Dixieland Band. Az utolsó este fénypontja a Bikini együttes, amely szimbolikus jelentőséggel bír a rendszerváltás utáni Temesvár magyarsága számára, hiszen D. Nagy Lajosék itt adták 1990-ben legendás koncertjüket, amelyből nagylemez is készült.
Az ízek szerelmeseinek ajánljuk a a fűszeres és pikáns magyar ételeket a gasztronómiai sarokban, ha pedig megszomjaznának, akkor a legfinomabb kézművessörök, -pálinkák és -borok várják, hogy végigkóstolják őket. Természetesen nem hiányozhat a minőségi teák, háztáji sajtok, lekvárok, mézek és szörpök gazdag kínálata sem, az édesszájúak pedig kürtős kalácsok, óriás palacsinták, mézes kalácsok és sütemények közül is válogathatnak. Az Opera tértől a Mărăşeşti utcán át kézműves házikók és pavilonok kígyózó sora csábítja majd az igényes ruhák, táskák, ékszerek, kerámiák, fajátékok és egyéb kiegészítők kedvelőit.
A családi- és gyermekprogramok felkészült csapata szabadtéri játszóházzal, kézműves foglalkozásokkal és jurta-állítással fogja szórakoztatni a gyermekeket. A Csiky Gergely Állami Magyar Színház több előadásnak is helyszínt ad is várja a kulturális feltöltődésre vágyó családokat. Interaktív bábelőadások, diákszínpad és operettelőadás is megtalálható a magyar színház programkínálatában. A népi hagyományok éltetőit sorozatos táncelőadások és nyitott táncház invitálja mulatságra. Jó hír a magyar hadtörténet iránt érdeklődőknek, hogy a Temesvári Magyar Napok nyitóünnepségén megtekinthetik az 1848/49-es Szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesületének díszfelvonulását. Szombaton és vasárnap baranta bemutatóra kerül sor, ahol az íj, a karikás ostor, a szablya, a csatakereszt és a kelevéz használatával is közelebbről megismerkedhetnek a kilátogatók. Honlap: http://temesvarimagyarnapok.ro/2016
Erdély.ma

„Temesvár sokkal jobban el tudta hitetni, hogy multikulturális város” – véli Toró Tibor politológus, a Sapientia tanára
Temesvár sokkal jobban el tudta hitetni, hogy multikulturális város, ellentétben Kolozsvárral, ahol Emil Boc polgármester makacssága miatt sem a magyar, sem a roma kérdésben nem történik előrelépés – osztotta meg lapunkkal véleményét a Temesvári születésű, de immár tíz éve Kolozsváron élő Toró Tibor politológus, akit arról kérdeztünk, hogyan fogadta a kulturális fővárosi cím odaítélésére vonatkozó döntést „Temesvári Kolozsváriként”.
– Nem ismerem behatóan a pályázatokat, ezért csak személyes véleményemet tudom elmondani. Ha megnézzük, milyen városoknak ítélték oda az elmúlt években a kulturális főváros címet, kitűnik, hogy nem feltétlenül a jelenbeli teljesítmények, a kulturális szempontok azok, amelyek döntőek. (2008-ban például a nem kimondottan kulturális teljesítményéről híres Liverpool is megkapta ezt a kitüntetést…) Inkább az lehetett a döntő, hogy milyen típusú lehetőségek állnak az illető település előtt.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

Kastélysorsok fiatal vallatói
A mezőmadarasi Orbán-kúria
Sorra megszólalnak Erdély kastélyai, néha a volt tulajdonosok hangján, de sokkal inkább azokén az egyszerű emberekén, akik még emlékeznek a kastélyok, udvarházak volt lakóira, az ott folyó életre, szórakozásra, a kastélyokhoz tartozó földeken végzett munkára. Az idő mélyéről felszínre hozott emlékek így lényegülnek át élő történelemmé, s válnak dokumentummá írásban, filmen, fényképeken.
Emléktöredékek nyomában
Az ötletgazda, aki tanítványaival szóra bírja a mikrotörténelmet, Simonffy Katalin PhD, a Babes–Bolyai Tudományegyetem média szakának társult oktatója, tévészerkesztő. Csapata középiskolás diákokból, egyetemi hallgatókból tevődik össze, akiknek nyaranta tábort szervez egy-egy kastély környékén.
Az idén augusztusban a mezőmadarasi Orbán-kúria történetét kutatták a falu emlékezetében, s ottlétük nyomán születtek meg azok a fotókkal gazdagon illusztrált írások, amelyek sok érdekes részletet elevenítenek fel az udvarházakban gazdag, festőien szép mezőségi falu történetéből. Nagy Andrea, Schneider Hanna, a királyhelmeci Marcell Zoltán, Imecs Endre és Szabó Gellért írásaiból válogattuk ki és fűztük fel a téma köré a legjellemzőbb, legérdekesebb részleteket. »A székely mezőségi, közel 1300 lelkes faluba nem mókás anekdotákért, nem is a vidéki élet szépségeit lencsevégre kapni érkeztünk. Fotóriportunk – a teljesség igénye nélkül – elsősorban a mezőmadarasi Orbánkúria és lakóinak történetére irányult, amiről néhány idős falusi ember emlékezetében élnek még emléktöredékek. Kísérőnk, Szabó Andor református lelkész először a faluról mesélt.
Szívükön viselték az ittlakók sorsát
Az erdélyi falvak között egyedülálló Mezőmadaras. A falucska nagyon is festői, sőt mesebeli, mert a technika vívmányai, a fejlődés éveken át nagyban elkerülték. Ezt az idilli környezetet látva nem is gondolnánk a település hányatott sorsára. Pedig az élet itt is keményen bánt az emberekkel. Mezőmadaras a rettegett szocializmus éveiben minden támogatásról lemAradt, és csak 2004-ben szakadt el Mezőbándtól, s ezt követően kezdték el a Marosvásárhely felé vezető rövidebb út aszfaltozását.
A dombok és fák mögött megbúvó településen a 19. században egyszerre több földbirtokos család élt, akik szívükön viselték a falu lakóinak sorsát. A református templom udvarán sírkövek őrzik emlékét annak a kornak. A Bethlen, a Fodor, az Orbán, a Pataki, a Szekeres család együtt, de gyakran egymással vetekedve fejlesztette a falut. Nekik is köszönhető, hogy régiónkban Madarason alapították az egyik első óvodát, és itt kaptak először egy csésze tejet reggelire az iskolás gyerekek, sőt a gyengébbek vitamint is. Akiben lehetőséget láttak, annak a vagyonos családok biztosították a továbbtanulási lehetőséget.
Egy 1831-ben készített statisztikai felmérés szerint Mezőmadarason 12 "kúria" létezett. A lista élén grófBethlen Pál neve olvasható. A XIX. század végén közölt adatok már Orbán György nevét is említik. Az Orbán család Kézdimárkosról került Madarasra. Az évek során tetemes földbirtokra tettek szert és a Bethlenektől vásárolták meg a ma lakatlanul álló kúriát, ami korábban Mihály Zsigmond nagybirtokos tulajdona volt.
Az Orbán család emlékét idéző sírkövet a 88 éves Nagy Géza ápolja. Büszkén emlékezik a családra és a vele egykorú Orbán Pállal való barátságára.
500 éves kúria, regényes családtörténet
Kovács Júlia, Nanóka emlékeiben is hajdani pompájában él a kúria: "volt cseléd, volt kertész, nagyon szépteniszpálya. Az út le volt kövezve, ott jártak a vendégek, akik még külföldről is érkeztek… A falusiak dolgoztak a földjeiken, a templomban megvolt az ő padjuk, de szóba álltak a munkásokkal. Nem volt probléma, hogy ők Orbánok".
A jövőre 500 éves kúria ma már igencsak rozoga állapotban emlékeztet az egykori földbirtokos család életére. Kertjében temették el Orbán Károly ’48-as főhadnagyot. Az épülethez vezető út melletti füves rétről a faluban úgy tudják, hogy teniszpálya volt ott, s ha igaz, akkor maga Kossuth Lajos is kezébe vette az ütőt, s a megbeszélések szünetében játszott a ház urával.
A Háromszéki lófő székely eredetű Orbán család története regényes. Az 1828-ban született márkosfalvi Orbán Károly honvéd huszárfőhadnagy Bem tábornok hadsegéde volt, felesége Pataky Borbála. Fiuk, Orbán György földbirtokos az erdélyi nemesi családból származó zeykfalvi Zeyk Saroltát vette feleségül, aki fiatalkorában az idős Kossuth Lajos "napsugarát" jelentette. Bár a hagyomány úgy tartja, hogy a Madarasra ellátogató Kossuth Lajos a kúria teniszpályáján ismerkedett meg a még gyermek Zeyk Saroltával, az adatok fényében ez csak legendának számít.
Kossuth Lajos és Zeyk Sarolta kapcsolata
Zeyk Sarolta 1884-ben európai körutazáson vett részt rokonainál, és a visszaúton hosszabb időre megálltak Zeyk Józsefnél, a lány Torinóban élő nagybátyjánál. A 19 éves lány megilletődve lépett be a Via de Mille 22. szám alatti ház kapuján, ahol az akkor 82 éves egykori kormányzó lakott. Az özvegy Kossuth évek óta csupán húga, inasa és szakácsa társaságában élt. Életét felvillanyozta a fiatal látogató, és Sarolta hazatértével elkezdődött a hét éven át tartó levelezésük. Bár mindvégig hangoztatja, hogy "atyai barátod vagyok", érezni lehet, hogy Kossuth szerelmes. Humorizál, csillogtatja a műveltségét, több nyelven idézget, miközben tisztában van vele, hogy az egésznek semmi jövője nincs, sosem fogja viszontlátni a hölgyet."Születésnapodon nagyon elszomorított a gondolat, hogy áldásomat egy atyai csókkal nem nyomhatom homlokodra. Megérezted-e, hogy a gondolat magneticus telegraph-huzalán repülnek feléd szegény öreg barátod hő szerencsekívánatai?"
Sarolta közben férjhez megy Orbán Györgyhöz, és gyermeke születik. Kossuth aggódik érte: "Szeretném tudni, miként teljesíti férjed a polgár, hazafi kötelességét. Férjedről – a nevén kívül – mind e mai napig semmit sem tudok. Utolsó leveledben is csak annyit írtál, hogy kitűnő egészségű, zömök, kicsi ember. Megvallom, engem az, hogy zömök-e vagy nyúlánk, kicsi-e vagy nagy, csak középszerűen érdekel. Én lelkéről szeretnék tőled hírt venni, szeretném tudni, hogy kicsoda, micsoda? Mit ismer hivatásának? Mi célja van az életben? Nem folytatom. Hiszen az a kis Sárika, ki magát egyszerű falusi kisleányomnak címezi levelében, nem is olyan egyszerű, és nem is olyan falusi, mint aminőnek Te csúfolod – van abban lélek, van szellem…"
A sokáig őrzött titok
És a történet csattanója: "Köszönöm a megnyugtatást, hogy leveleimet senkivel nem közlöd, s elégeted. Szükségem volt e biztosításra, miszerint oly tartózkodás nélkül írjak, mint ahogy írok. Hogy én a tieiddel hasonlón bánok, arról már utóbbi levelemben biztosítottalak. Számíthatsz reá, én is számítok adott szavadra. Különösen kérlek, ezen levelemet mindjárt add át a lángoknak, amint elolvastad, nehogy valami véletlen által kívüled még másnak is szeme elé kerülhessen. Neked, tudom, nem látszand nevetségesnek, amit érzelmeim felől írtam, de más annak vehetné, engem kevés ember tud megérteni… Kérlek is, igen kérlek, kedves leányom, ne tartsd meg, égesd el leveleimet."
Sarolta, aki sokáig őrizte a titkukat, élete derekán mégiscsak elővette a leveleket, és eljuttatta a Hatvany Lajos,Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső szerkesztésében megjelenő Esztendő című szépirodalmi folyóirathoz, amelyben 1918-ban hozták nyilvánosságra a leveleket. Kossuth Lajos 1884 és 1891 között írt harminc levelét könyv alakban egy évvel később a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. adta ki. Az agg Kossuth és Napsugárcímen 1989- ben a Szépirodalmi Könyvkiadó jelentette meg újabb kiadásban. Zeyk Sarolta 58 évesen, fiatal nagymamaként autóbalesetben hunyt el.
A világlátott Orbán Károly
Orbán György és Zeyk Sarolta fia, Orbán Károly (Mezőmadaras, 1888. július 6 – Temesvár, 1958. szeptember 1.) a Ludovika Akadémián végzett, és 1908-tól 1911-ig ulánus hadnagyként szolgált. 1911-ben Angliában kereskedelmi főiskolát végzett, majd Elefántcsontparton dolgozott egy angol vállalatnál. Ott érdekes afrikai műtárgyakat gyűjtött. Apja halála után 1913-ban hazatért, és Mezőmadarason gazdálkodott. Az első világháborúban az orosz fronton harcolt mint ulánus főhadnagy. A háború után visszatért Madarasra. Nevezetesek voltak különleges vadásztrófeái és híresen nagy vendégszeretete, amivel a faluba betévedőket fogadta. Gyakran utazott Nyugat-Európába, több nyelvet beszélt. 1926-ban angol nőt vett feleségül, akitől két gyermeke született. Felesége a harmincas évek közepén visszatért Angliába és ott 1941-ben meghalt. Angliából hozott fügefái a kollektivizálásig éltek. Orbán Károly 1942-ben johannita lovag lett. 1944 nyarán ismét megházasodott, de felesége 1954-ben meghalt. Leánygyermekük Amerikában él.
Orbán Károlyt az 1949. március 2-áról 3- ára virradó éjszakán kényszerlakhelyre hurcolták Marosvásárhelyre. Előbb angol nyelvleckéket adott, majd könyvelésből tartotta fenn magát. 1956-ban Huszár József révén az elsők között került kapcsolatba a Szoboszlay-féle szervezkedéssel.
Az ő feladata lett volna Marosvásárhelyen kirobbantani a fegyveres felkelést. A Szoboszlay Aladár által tervezett árnyékkormányban ő lett volna a külügyminiszter. A Securitate állandóan figyelte. Elfogták, és a Temesvári pert követően kivégezték. Az ő fia az Egyesült Államokban élő Orbán Pál, akire – mint egykori játszótársra – Nagy Géza emlékezik. Az idős madarasi férfi szavai nyomán egy másfél évszázados történet bontakozik ki s közben az ő élete is, amelyet meghatározott az a kiváltságos helyzet, az "a gyönyörűség", hogy gyermekként bejárása volt az Orbán-kúriába. 14-16 évesen együtt játszottak, bicikliztek, jártak "leventére". Pálnak kötöttebb volt a napirendje, és iskolába is csak hetente kétszer járt számot adni tudásáról, mivel magántanár foglalkozott vele.
Nem mehetett mulatságokba, a falubeli lányokkal szórakozni, de a játékra, a turpisságokra mindig tudtak időt szakítani – emlékezik csillogó szemmel Nagy Géza, aki még mindig tartja a kapcsolatot a fél évszázada a másik világrészen élő egykori játszótárssal. Orbán Pál a kommunista rendszer idején egyszer félve néhány órára, majd 1994-ben látogatott el újra Mezőmadarasra. Nagy Géza azt vallja: tudnunk kell, honnan jövünk, ahhoz, hogy tudjuk, hogy hova tartun. « Ezt tartja szem előtt a tábor szervezője, Simonffy Katalin is, aki az erdélyi kastélyok utóéletét kutatva, diákjaiban szeretné felkelteni az érdeklődést erdélyi múltunk e sokáig elhallgatott szelete iránt, amely még annyi érdekes eseményt, részletet tartogat. További kitartást, támogatókat, érdeklődő fiatalokat kívánunk munkájához!
A diákok írásaiból vett részletekből összeállította Bodolai Gyöngyi.
A fényképeket Nagy Andrea készítette.
A diákok által felhasznált könyvészet: az interneten megtalált adatok mellett Szabó Miklós Mélyrenyúló gyökerek, Mezőmadaras 800 éves története című könyve, Kriterion Kiadó, 2008.
Népújság (Marosvásárhely)

Péter Ferenc: a szálak összevarrása a prioritás
Maros megyet Székelyföld szerves részeként kell kezelni és megjeleníteni, hisz ez semmiképp nem lehet sértő a románság számára – állítja Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat új elnöke.
Szerinte mielőbb össze kell varrni azokat az infrastrukturális szálakat, amelyek a térséget a szomszédos megyékkel – elsősorban Hargitával – összekötik. A nyáron megválasztott megyevezető elsődleges célként kezeli az elődjei által elkezdett projekteket.
– Amikor három hónappal ezelőtt tisztségbe került, nem kezdett panaszkodni az elődjére, ami meglehetősen szokatlan a hazai politikai életben. Annyira elégedett volt a megyei önkormányzatnál talált helyzettel, vagy tényleg nem esett ki egyetlen csontváz sem a szekrényből?
– Soha nem foglalkoztatott az, hogy ki mit tett, vagy éppenséggel nem tett előttem, mindig az érdekel, mit tudok én megvalósítani. Nem írom le elődöm terveit, ellenkezőleg, megpróbálom azokat befejezni. A politikusoknak nem az ujjal való mutogatás volna a feladatuk, mint ahogy az sem, hogy elődjeiket szapulják. Arra kell törekednünk, hogy a ránk hagyott teendőket felleltározzuk, és minél előbb és jobban vigyük véghez. Tudom, hogy nem ez a trend, hisz főként kormány-, de talán alsóbb szinteken is divattá vált az elődökre hárítani mindent. Ez nem az én stílusom.
– Megoldásra váró gondokat mégiscsak örökölt. Melyek a legfontosabbak ezek közül?
– A legnagyobb kihívást a két nagy uniós pályázat lezárása jelenti: gondolok a kerelőszentpáli hulladékgazdálkodási rendszer működésbe helyezésére, valamint a csergedi motorpark építésének befejezésére. Ezek azért is számítanak prioritásnak, mert ha nem sikerül időben befejeznünk, nagyon sokat veszíthetünk. Magyarán: a lehívott támogatást vissza kell fizetnünk.
– Értsem úgy, hogy a motorparkba való további pénzek injektálásával leginkább azt nyerhetjük, hogy nem veszítünk?
– Ezt nem így fogalmaznám meg. Inkább azt mondanám, hogy amennyiben befejezzük, elköltünk egy bizonyos összeget. Ha leállunk az építkezéssel, veszítünk egy bizonyos, az előbbivel körülbelül azonos összeget. De akkor elveszítjük magát a beruházást is, és egy építőteleppel mAradunk. Amennyiben ezt a versenypályát sikerül jól, gazdaságosan és ötletesen működtetni, kimondottan nyerünk, hisz még egy ilyen sehol nincs sem Erdélyben, sem Romániában. Azt se feledjük, hogy az autópálya egy csomópontja is a motorpark közelében lesz, ami komoly turisztikai potenciállal ruházza fel.
– Melyek azok a területek, melyek radikális szemléletváltást kívánnak a megyei önkormányzatban, illetve az alárendeltségébe tartozó intézményeknél?
– Ahhoz, hogy egy közel ötezer személyt foglalkoztató intézményt átlássál nem elég egy-két hónap, de talán három sem. Nem hinném, hogy a térségben lenne még egy olyan cég vagy intézmény, amely ennyi alkalmazottal rendelkezne. A saját apparátusunkról tudom, hogy nagyjából ugyanazokkal a gondokkal küszködik, mint az ország más helyi vagy megyei önkormányzatai. A műszaki igazgatóságunknál csaknem öt megüresedett mérnöki állás van, viszont semmi garanciánk nincs arra, hogy a megadott bérezési lehetőségeinkkel sikerül rövid időn belül betöltenünk őket. Pedig a hozzánk tartozó úthálózat korszerűsítése és karbantartása a megye egyik legfontosabb prioritása. Sajnos nem ez az egyetlen igazgatóság, amely szakemberhiánnyal küszködik. Hasonló meg másfajta gondok vannak a repülőtérnél, a kórházaknál is… De, hogy ne csak panaszkodjak: a beruházási, fejlesztési osztályra sikerült néhány pályázatíró munkatársat alkalmazni, akiknek már most rengeteg munkája van, hisz uniós alapokból szeretnénk folytatni a Kultúrpalota restaurálását és a természettudományi múzeum felújítását.
– Apropó, repülőtér: végre sikerült kinevezni Peti Andrást az intézmény élére. Melyek az elvárások?
– Röviden fogalmazva az, hogy juttassa vissza a vidrátszegi légikikötőt oda, ahol néhány évvel ezelőtt volt, ahol lényegében a helye van. Az utóbbi időben – főleg az utasforgalmat, a célállomásokat és a légitársaságokat illetően – nagyot zuhant a Transilvania Nemzetközi Repülőtér, ezt a mélyrepülést kell valahogy megállítani. Elfogadhatatlan, hogy fele annyi járat van, mint öt-hat évvel ezelőtt, míg Kolozsvárról a Tarom mellett már a Blue Air és a WizzAir naponta több járatot indít Bukarestbe, nálunk az a heti kettő sem mAradt meg, arról nem is beszélve, hogy a légi operatőröket illetően a Transilvania egy lábon áll, mindössze a WizzAir-re támaszkodik. És akkor még nem beszéltem a felújításra szoruló kifutópálya állapotáról. Nem lesz könnyű az új igazgatónak, hisz a verseny óriási; körülöttünk olyan repterek nőtték ki magukat, mint a Kolozsvári meg a nagyszebeni, de akár a Temesvárit és a jászvásárit is említhetném. A közeljövőben tárgyalásokat kezdeményezünk az EUrópai Uniónál minket feljelentő Kolozs megyei önkormányzattal, hisz mindkét félnek meg kell értenie, hogy nem egymás ellen kell harcolnia, hanem egymást kiegészítve megtalálnia a kölcsönösen előnyös megoldásokat. Abban a pillanatban, amikor elkészül az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely–Torda szakasza, már csak egy szűk óra fogja elválasztani a két repülőteret. Én ebben inkább lehetőséget látok, mintsem fejetlen versengésre való okot.
– Az utóbbi négy évben nem csak országos, de megyei szinten is mintha zárójelbe tevődött a magyarság – mind vidékfejlesztési, mind közösségépítési szinten. Hogy érzi, akad helyretenni való ebben a kérdésben?
– Nem csak a magyarlakta vidékek tevődtek zárójelbe. Az elmúlt négy évben azok az önkormányzatok tudtak hatékonyan dolgozni, amelyek pályázati tartalékokkal rendelkeztek. Ugyanis az elmúlt négy évben kormányszinten jóformán egyetlen beruházási program sem volt tetten érhető, az európai uniós pályázatok pedig kifutóban voltak. Ennek tulajdonítható, hogy hiányoztak a beruházások, főként az infrastrukturális fejlesztések. A kis települések a LEADER-programon keresztül próbáltak apróbb-cseprőbb dolgokat megvalósítani, de ezeket nem sorolhatjuk a jelentős megvalósítások közé. Persze mindemellett jócskán érzékelhető volt, hogy sem az ország-, sem a megyevezetés számára nem a magyarság jelentette az egyes számú prioritást. Maros megye elöljárói is inkább oda igyekeztek irányítani a pénzeket, ahonnan a szavazók érkeztek. Nem igaz, hogy a román vidékeken nincs jó helyen a pénz, de azért valóban érezhető volt, hogy lényegesen több jutott oda, mint felénk. Ettől függetlenül tanácsosainknak sikerült kimozdítaniuk a holtpontról a bözödújfalui tó felé vezető út helyzetét. A nyáron elkezdődött a munkálat, jövő tavaszra aszfalt kerül a mintegy nyolc kilométeres szakaszra, utána a hátramAradt három kilométernek is nekilátunk úgy, hogy lehetőleg 2017-re tudjuk összekötni Erdőszentgyörgyöt Székelykeresztúrral, vagyis Maros megyet Hargitával. Ez az aszfaltos út nem csak távolságokat rövidítene le, de jelentőset lendítene a térségen.
– Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök az utóbbi években többször is nehezményezte, hogy Maros megye jóformán semmit nem tesz annak érdekében, hogy több és jobb infrastrukturális szál kösse össze Hargita megyével. Az említett szakaszon kívül még volna egy pár jobb sorsra érdemes köves, poros út…
– Ezt már fel is térképeztük, és a múlt héten közösen körbejártuk, felmértük ezeket az utakat. Egy hozzávetőleges számítást is fogunk végezni, lássuk, mit jelentene ezeket a szálakat összevarrni. Példaként említem meg, hogy a tavaly megépült Nyárádmagyaróst Sóváraddal összekötő út folytatása Siklód és Küsmöd irányába még felújításra vár. Ha nem is tudjuk leaszfaltozni, de legalább le kellene köveznünk úgy, hogy a kisautók számára is járhatóvá tegyük. Ugyanez lenne az elképzelés a Bözöd és Gagy irányába vezető úttal is. De számunkra nem csak a Hargita megyei szálak fontosak; van még tennivaló a Beszterce-Naszód, Fehér és Szeben megye felé vezető utakon is. Számomra elfogadhatatlan, hogy 2016-ban még mindig vannak olyan megyei utak, amelyekre nemhogy aszfalt, de még kő sem jutott! Olyan utak, ahol nem csak a személygépkocsik, de a terepjárók is nehézkesen tudnak végigmenni. Már csak azért is tartom fontosnak ezen másodrangú utak felújítását, mert az országutak oly zsúfolttá váltak, hogy – főként nyári időszakban – szinte lehetetlen azokon normális körülmények között közlekedni. Sajnos az útépítést illetően az elkövetkezendő években sincs kilátás túl jelentős uniós támogatásra. Egyelőre a Nyárádtő–Dicsőszentmárton és a Segesvár–Szentágota útszakasz felújítására sikerült pénzt szereznünk. Ez mindössze egy pár százalék a megye közel nyolcszáz kilométeres úthálózatából. Ha nem kapunk kormánytámogatást, önerőből soha nem fogjuk tudni ezeket rendbe tenni.
– Szintén az elmúlt ciklus liberális uralma alatt úgy festett, mintha Maros megye nem is lenne Székelyföld része. A közös rendezvényeken – akár itthon, akár Magyarországon vagy Nyugaton – csak Hargita és Kovászna tartotta a frontot. Mondja, hogy ebben nem folytatja Ciprian Dobre politikáját!
– Ebben eddig sem osztottam a volt elnök véleményét, és amikor tehettem, Szováta polgármestereként csatlakoztam Hargita és Kovászna megye kezdeményezéseihez, már csak azért is, hogy Marosszék se mAradjon le ezekből. Természetesen mostanra változott a helyzet, Maros megye ismét hathatósan szeretné képviseltetni magát minden olyan akcióban, amely Székelyföld népszerűsítéséről szól. Sőt kötelességemnek tartom az efféle rendezvények szervezését vagy támogatását. Úgy vélem, semmiképp nem lehet sértő egyetlen román lakos számára sem, ha például egy Székelyföldi grafikai biennálén Maros megye is képviselteti magát, és a megnyitón szót kap az önkormányzat elnöke is.
– Milyen az együttműködés azzal a Szociáldemokrata Párttal, amelynek megyei elnöke egy évvel ezelőtt azért kardoskodott, hogy bárki, csak ne magyar ember kerüljön prefektusi tisztségbe?
– Pillanatnyilag nagyon jó, s remélem, így is mArad. Már a beiktatási ülésen is lehetett látni, működik az egyezség: még véletlenül sem voltak mellészavazások. A két PSD-s alelnökkel jól együtt tudok működni, aminek szerintem meg is lesz az eredménye.
– Az utóbbi időben a megyemenedzseri tisztség létrehozása és annak állítólagos várományosának a személye borzolta, főként a közösségi oldalakon, a kedélyeket. Valóban Kelemen Márton a kiszemelt?
– Személyekről nem beszéltünk, csak hát valaki, valakik elkezdték ezt terjeszteni, mások meg ragozták. Tudni kell, hogy a megyemenedzsert nem az elnök nevezi ki. Ez egy pályázat alapján elnyerhető tisztség. Egyelőre nem sietjük el, keressük a megoldást. Az első hónapokban nem ez az elsődleges célunk, hanem a teljes intézményrendszer átvilágítása. Kelemen Márton – aki tanácsadóként valóban tagja a csapatomnak – nagyon jól ismeri a rendszert, hisz több mint egy éven keresztül alelnökként tevékenykedett, tapasztalt, de egy fél szóval sem jelezte, hogy ilyenszerű igényei vagy álmai lennének. Ha érdekli az állás, jelentkezik majd a versenyvizsgán.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Van, de mégsincs munkaerő
Aki Romániában dolgozni akar, annak bőven van munkalehetősége. Inkább az a baj, hogy az emberek nem akarnak dolgozni, ezért a hatalmas munkaerőhiány – fakadt ki egy vállalkozói fórumon minap egy üzletember, aki a szünetben arról panaszkodott nekem, hogy a megye szinte minden lapjában hirdet, sőt, a város körüli falvakban, plakátokon is toborozna munkaerőt, ha éppen lenne kit.
Munkaerőhiányos gondjaival sem ő, sem cége nincs egyedül. Aki napilapok vagy hirdetési újságok munkahelyet kínáló rovatait olvassa, rádöbbenhet, mekkorát fordult pár év alatt a világ. A vállalkozók panaszaikkal a megyei hatóságokat, valamint a kormányt egyaránt ostromolják. S mivel a baj nem jár egyedül, az is világossá vált, hogy a cégek álláshirdetéseire szórványosan jelentkezők sem igazán használhatóak, mivel nincs megfelelő szakképesítésük vagy munkahelyi tapasztalatuk. A nagyobb cégek e „kisebbik” bajon már túltették magukat: szakképzetlen vagy rosszul szakképzett munkavállalókat is alkalmaznak, hogy ezeket később a munkahelyen képezzék ki a cég elvárásai szerint.
Úgy tűnik, a romániai társadalom a rendszerváltás óta először most ébred rá arra, hogy a külföldön dolgozó több millió romániai vendégmunkás egyre súlyosabb érvágást jelent a hazai gazdaság fejlődésére. Nélkülük ugyanis egyre több ágazat rekedhet meg, egyre több cég kényszerül arra, hogy termelését, fejlesztését visszafogja.
A legsúlyosabb gondok az országos húzóerőnek számító nagyvárosok
– Kolozsvár, Temesvár, Brassó, Bukarest vagy Konstanca – cégeinél észlelhetők. Annak ellenére, hogy ezekben az ipari centrumokban számos szakterületen az országos átlagkereset fölötti fizetésekkel csalogatják az álláskeresőket, sokak számára már ez sem vonzó. Amíg Nyugat-Európában bármilyen szakképzetlen munkáért a hazai fizetések többszörösét lehet megkapni, addig a fiatalabb nemzedékeket nagyon nehéz lesz itthon tartani. Az olcsó munkaerő mítosza immár Romániában is végérvényesen megbukott: minimálbér körüli összegekre immár nemcsak a gazdaságilag fejlett régiókban nem lehet munkaerőt toborozni, de Székelyföldön sem, ahol a bérek még mindig jóval elmAradnak az országos átlagtól. Sőt, ilyen szempontból a gyengébben fejlett gazdasági régiókat fenyegeti a nagyobb veszély, hiszen az itteni munkaerő nemcsak külföldre, hanem Románia jobb megélhetést kínáló régióiba vándorol el, igen súlyos helyzetet teremtve a helyi gazdaságban.
Noha az évek óta súlyosbodó munkaügyi helyzettel minden román kormány tisztában volt, áttörő megoldás nem született. Pedig nemcsak pislákol, hanem már javában ég a ház.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)