Összekacsintó mosoly és keserédes líra
Kedei Zoltán Vár-laki műtermének két vendége is vendége volt október 24-én: Fülöp Kálmán nagykendi költő és Kádár Dombi Péter székelykeresztúri agyagszobrász.
A rögtönzött műtermi kiállítóasztal megelevenedik, Kádár Dombi Péter agyagszobrai helyet kérnek, és betöltik vidámsággal.
„Az agyagot véletlenül vettem kezembe, és amikor rájöttem, hogy érdekes és értékes formákat is ki lehet hozni belőle, István Lajostól, Korond neves keramikusától kértem segítséget. Bandi Dezső tanár úrtól hasznos tanácsokat, útmutatást és bátorítást kaptam. Ezután autodidakta módon a szakirodalom és a különböző művészi alkotások állandó tanulmányozásával bővítettem ismereteimet. Elkezdtem agyagba mintázni azt a sajátos világot, amelyet személyesen tapasztaltam meg: a székely paraszti életet, arcokat, mozdulatokat, hangulatokat. Főleg az átélt élményeimet, amelyek mélyen bennem élnek, próbálom alkotássá alakítani” – vallja magáról.
Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, a főbb helyszínek: Erdőszentgyörgy, Marosvásárhely, Korond, Csíkszereda, Barót, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Budapest, Ajka, Kiskunfélegyháza, Karcag, Amiens (Franciaország), Unna (Németország); továbbá rendszeres résztvevője a nyári alkotótáboroknak (Homoródszentmárton, Makfalva, Zeteváralja).
Kádár Dombi Péter agyagszobrai „mesélnek”. Dialógust kezdeményeznek. Továbbgondoljuk a megjelenített karaktereket. Elképzeljük, mi történne, ha megelevenednének. Ha csak egy lépést is tennének felénk. Ott van a kezét csípőre helyezett, „harcias” testtartású nő alakja, szinte halljuk, amint mondja: „Na mi lesz, apjuk, itt tétlenkedünk naphosszat?!” Útszéli „pletykaparti” asszonyok között; olvasó férfialak, botjára támaszkodó bajszos székely atyafi, aki gondolataiba, netán gondjaiba merül, őt meg sem merjük szólítani, hogy ne zavarjuk önreflexiójában; női és férfiarcok agyagba formázva. Van itt táncoló pár, nagybőgőn játszó zenész, vígan összeölelkező komák, vajat köpülő asszony – kedvelhető figurák.
Kádár Dombi Péter nem modell után dolgozik; lelkének mélységeiből hozza elő a székely népi alakokat, úgy formázza agyagba. Bölöni Domokost idézem: „Benczédi Sándor ironikusan szemléli alakjait, gyakran harsány nevetésre ingerlőn mutatja fel a nehezen leplezhető fonákságot, az irigységet, a gőgöt, a dölyföt, a kivagyiságot. Kádár Dombi Péter humora szelídebb, mondhatni: megbocsátó. Összekacsintó. Mintha ezt mondaná: tudjuk, hogy ilyen a világ, és hogy mi magunk is ilyenek meg amolyanok vagyunk benne – de hogyan is tehetnénk mást, ha egyszer ilyennek teremtett bennünket az Isten… Ez a szemlélet sajátos lelki alkatából fakad. Habitusa fölöttébb rokonszenves. És ha figuráira is át tudja ruházni ezt a csöndes rezignációt – márpedig miért ne tudná, sikerei azt bizonyítják, hogy igencsak értik és kedvelik művészetét –, akkor máris megnyerte magának a közönséget”.
Fülöp Kálmán visszatérő vendége társaságunknak. Termékeny költő, csak úgy ontja lelkének virágait. Kedvező „széljárásban” alkot, hiszen szülőhelye, Nagykend közössége büszke „saját költőjére”; a községi, balavásári önkormányzat támogatja köteteinek megjelentetését. Bemutatóin részt vesznek a község vezető emberei, ezúttal Koncz Csaba alpolgármester kísérte el a várba a szerzőt. Fülöp Kálmán most már tudhatja: falujának lakosai elfogadják poéta voltát, maguk közül valónak tudják, még ha nem is volt ez mindig ilyen egyértelmű.
Sorban a hatodik verseskötete jelent meg a közelmúltban, Angyalok keresnek címmel, a Kreatív Kiadónál, Bölöni Domokos szerkesztésében és Donáth Nagy György tördelőszerkesztő munkájának eredményeképpen. A kötetborító elmaradhatatlanul Kedei Zoltán festőművész festménye felhasználásával készült. Előző könyveihez hasonlóan a maga sajátos lírai pászmáján halad Fülöp Kálmán. Nem „adagol” fölösleges csillámot, nem is „beszél” tekervényes fejtörő sorokban; verseinek tiszta a hangzása. Ő maga is így vélekedik róluk, amikor azt mondja: „Verseimet mindenkinek, közérthető módon írom”. Ez a közérthetőség azonban nem von le semmit költeményeinek értékéből. Hangja a nagyközönséget szólítja meg, és el is éri, hiszen mindannyiunkat kellemes érzés tölt el, amikor mindennapi történést, életérzéseket, apró örömöket, boldogságot, hitet, népünk iránti hűséget és számtalan benső érzést tud úgy átadni, hogy egy-egy vers olvasása után akaratlanul is felsóhajtunk: milyen szép, milyen igaz. „Azt mondják,/ üvegharang hangzása/ van, verseimnek,/ pedig csak az ébredések/ lélek-varázsa bujkál/ a szerény sorok mögött/ tisztán, mint reggeli/ mosakodás közben/ az arcomról leperegő/ ezüstbuborékok.”
Életérzések, pillanatokra vetítve. „A változás múló/ tisztaságát/ ha csak egy percre is/ kezemben morzsolni/ édes élvezet.” Vagy: „csak te és én/ várjuk türelmesen/ a csillagok jelentkezését/ visszatérő álmaink/ örök sziklabörtönében”.
Sorai a köznapi élet szépségeit, de nyomasztó gondjait is sajátos színekben kínálják az olvasónak.
„Ég, föld, víz -/ homokszemek// Ne feledjetek./ Ha meghalok,/ rólam csak/ úgy beszéljetek,/ mint földmélyéről/ az elvetett magok.”
Könyvéből egy-egy vers naponta olvasható a Cseke Gábor szerkesztette Káfé Főnix című irodalmi és fotóművészeti lap internetes portálján. Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely)

A legújabb kutatási eredményeket osztják meg egymással a régészek
A székelyföldi régészettudomány legújabb eredményeiről tartanak konferenciát a magyar tudomány napja alkalmából szombaton Székelyudvarhelyen.
Tizenegyedik alkalommal ünneplik meg Székelyudvarhelyen a magyar tudomány napját, az Areopolisz Egyesület a Haáz Rezső Múzeummal, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalával és Hargita Megye Tanácsával együtt szombaton tudományos konferenciát tart a városháza Szent István-termében. Az értekezés délelőtt fél tízkor a köszöntőbeszédekkel kezdődik, majd Sófalvi András régész számol be a kadicsfalvi réten feltárt vizigót településről.
Ezt követően Berecki Sándor az erdélyi késő vaskor kutatásában alkalmazott archeometriai módszerek alkalmazásáról beszél, Nyulas Dorottya pedig a Mikházáról származó különleges római vasmécsesről értekezik. Pánczél Szilamér, Sidó Katalin, Sófalvi András Hagymás vára újratöltve címmel tart előadást. A kávészünet után László Keve régész a harcói református templom körül végzett régészeti kutatásokat, Nyárádi Zsolt pedig a Városfalva határában feltárt középkori temetőt mutatja be. Bordi Zsigmond Loránd a komollói várról, Háromszék ismeretlen középkori erődítményéről tart előadást, az uzoni Béldi–Mikes-kastélyban végzett régészeti kutatásokról pedig Hőgyes Mihály Huba, Lokodi Alpár Imre és Sztáncsuj Sándor József számol be. Az újabb szünetet követően elsőként Gál Szilárd tart előadást Maros megye 14–17. századi temetőiben végzett fogmorfológiai kutatásokról, Györfi Zalán Marosvásárhely késő középkori és kora újkori várairól értekezik, Demjén Andrea pedig a piricskei erőd régészeti kutatásairól számol be. A konferencia a Légből kapott lövészárkok prezentációval zárul, amelyet Györfi Zalán, Pánczél Szilamér és Szabó Máté fog tartani délután fél háromtól. Az előadásblokkok után kérdéseket lehet feltenni a szakembereknek, négytől pedig régészeti kerekasztal-beszélgetés lesz a Haáz Rezső Múzeumban. A tudományos konferenciára a belépés ingyenes. Veres Réka / Erdély.ma

A cél az volt, hogy a románok megtudják, magyar volt a gyufa feltalálója
A gyufa feltalálója, Irinyi János magyar kémikus születésének kétszázadik évfordulója alkalmából nyílt egyhetes kiállítás szerdán a székelyudvarhelyi Művelődési Ház kiállítótermében. Az érdeklődők a 19. századi gyufareklámok és címkék mellett Marossy Gézának a feltalálóról és a gyufa fejlődési útjáról készített dokumentumfilmjét is megtekinthetik.
A MÁK klub szervezésében került Székelyudvarhelyre a bukaresti Balassi Intézet Irinyi János születése kétszázadik évfordulójára rendezett kiállításának egy része, amelyet a Művelődési Ház kis kiállítótermében jövő keddig tekinthetnek meg az érdeklődök. Ez idő alatt folyamatosan vetítik Marossy Géza rendező-operatőr 29 perces dokumentumfilmjét is, amely a 19. század nagy kémikusának életét és a gyufa feltalálását ismerteti. A tárlat három tablója a kémikus életútját mutatja be röviden, három pedig a gyufa gyártási kémiáját, általános tudnivalókat, valamint a gyufaszál nyújtotta játéklehetőségeket.
„Eredetileg nem utazókiállításnak találtuk ki. Azt szerettük volna, hogy a bukaresti román közönség megtudja, hogy a zajtalan, robbanásmentes gyufa feltalálója magyar kémikus volt” – mondta a megnyitón Kósa András László, a Balassi Intézet Bukaresti Kulturális Központjának igazgatója. A 19. században szinte minden magyarországi városban üzemelt gyufagyár. Korabeli adatok szerint egy győri kisiparos például naponta húszmillió gyufát gyártott.
Bukarestben pár ezer gyufacímke került kiállításra, közülük néhány Parajdon készült. Kósa András László azt is elmondta, hogy az intézetbe egy gyűjtő bevitte saját kollekcióját, amely 196 ország címkéire enged betekintést. Székelyudvarhelyre ezeket nem hozták el, azonban a városi könyvtár gyűjteményének néhány darabja megtekinthető. Ezek egy több száz példányszámú kollekció részei, amely könyvadománnyal együtt került birtokukba. A kiállítóterem falain ugyanakkor korabeli gyufareklámok is láthatók. A gyufagyűjtésnek legalább akkora hagyománya van, mint a bélyegének
A gyufa mint információs felület
A gyufagyűjtésnek legalább akkora hagyománya van, mint a bélyegének – mondta lapunknak Szabó Károly, a könyvtár munkatársa. A régi címkék amellett, hogy grafikailag szépen tervezettek, közérdekű információkat hordoztak, kereskedelmi reklámfelületként használták őket, ugyanakkor népszerűsítési és politikai kampányok részei voltak. Példaként említette, hogy némelyikük a forgalomban való viselkedésre, valamint a védett madárfajokra hívta fel a figyelmet, volt, amelyen tűzvédelmi intelmeket lehetett olvasni, de akár kulturális vagy sportrendezvények időpontját is közölték rajtuk.
Játékfilmet tervez
Marossy Géza operatőr eredetileg színészekkel, játékfilmelemeket beépítve képzelte el a filmet, azonban erre nem volt elég pénz. Viszont annyira érdekesnek találja Irinyi élettörténetét, hogy erről a szándékáról nem mondott le. Sok legendát szeretne tisztázni róla, például azt, hogy nem bagóért adta el találmányát, hanem abból fedezte berlini tanulmányait, ugyanakkor nem volt a nagyváradi lőporgyár igazgatója, hiszen az nem is létezett. „Érdekes élettörténete van, hiszen ötvenéves elmúlt, amikor nőül vette gyerekkori szerelmét, akitől ezután született gyereke. Kevesen tudják róla, hogy 1848-as forradalmár volt, akit később üldöztek, de csupán egy hetet ült börtönben, a tizenkét pont egyik szerzője” – sorolta lapunknak Marossy. Egy Margittán dolgozó nőgyógyász, helytörténész 2002-ben véletlenszerűen akadt rá anyakönyvi adataira. A dokumentum szerint a hiedelemmel ellentétben nem Létavértesen, hanem Albison született, és a bihardiószegi görög kereskedők ortodox templomában keresztelték meg, de reformátusként halt meg. Dósa Ildikó / Székelyhon.ro

Új perspektívába helyezték az ’56-os szabadságharcot a Nest művészei
Bejárták az erdélyi városokat a #BARIKÁD az ’56-os szabadságharc romantikája című audiovizuális ünnepi előadással a Nest – Erdélyi Összművészeti Gyűjtőpont tagjai.
Az RMDSZ-szel együttműködésben hét helyszínre vitték el a slamprodukciót: Marosvásárhelyre, Székelyudvarhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Kolozsvárra, Szatmárra és Nagyváradra – olvasható a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Úgy gondolom, hogy ez jó alkalom volt arra, hogy megmutassuk az iskolásoknak, hogy miként válhat emberközelibbé egy megemlékezés napjainkban, hogy bevett gyakorlatot hogyan lehet nem szokványos módon átértékelni és új perspektívába helyezni” – fogalmazott Bodor László, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnöke. A többállomásos turnén a fiatal művészek iskolák dísztermeiben mutatták be produkciójukat. Mint kifejtette, a jövőben szeretnének hasonló fiatalos programokkal nyitni az iskolások felé.
Banga Szilárd, a Nest alapítója szerint ahhoz, hogy a jövőnket jobb irányba tudjuk terelni, elsősorban az iskolás gyerekekkel kell elkezdeni a párbeszédet – ennek a párbeszédnek pedig azt is kell jelentenie, hogy minél több rendezvényt viszünk be az iskolák falai közé. Tennünk kell azért, hogy a fiatalok ne szürke falú intézményként tekintsenek az iskolára, hanem olyan helyként, ahol a tanulás mellett más témákkal is találkozhatnak, így még több minőségi időt tölthetnek el itt. Ezt pedig alternatív és fiatalos eszközökkel lehet csak elérni” – magyarázta Banga Szilárd. Krónika (Kolozsvár)

Társadalmi kérdések és hajnalig tartó buli vár a kolozsvári néptánctalálkozón
Nem csak Erdély kap kiemelt szerepet a 14. alkalommal megszervezett Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozón: itt lesz az egyetlen szlovákiai magyar hivatásos táncegyüttes, a szombati gála pedig kárpátaljai táncokkal kezdődik, tudtuk meg a szervezők szerdai sajtótájékoztatóján. A találkozót nulladik nappal toldották meg: november 23-án, csütörtök este a Tokos zenekar és vendége, ifj. Csoóri Sándor nyitja az eseménysorozatot.
November 24-én és 25-én, pénteken és szombaton hatalmas néptáncos buli helyszíne lesz Kolozsvár. Felvidékről, Erdélyből és Magyarországról is érkeznek táncos közösségek, együttesek, olyanok is, akik nem lépnek fel, de a hangulat kedvéért minden évben eljönnek, mondták a szervezők. Ami a háttérembereket illeti, a keménymag néhány éve ugyanaz, viszont a 80 fős önkéntescsapat mintegy fele frissen Kolozsvárra költözött egyetemista. A találkozó fontos programpontja a pénteki és szombati hajnalig tartó táncház, amely párhuzamosan három teremben, különböző táncrendekkel zajlik majd a Heltai Folkcenterben.
Társadalmi kérdéseket feldolgozó, díjnyertes táncszínház jön Kolozsvárra
A találkozó keretében, Kolozsváron zárul a szlovákiai Ifjú Szivek Táncszínház első erdélyi turnéja. A Közép-Európa tradicionális tánc- és zenekultúráját színházi táncelőadásokban megmutató együttes november 21. és 24. között Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, majd Kolozsváron is fellép a Hontalanítás című előadással.
A Hontalanítás kiindulópontja a második világháború utáni csehszlovák–magyar lakosságcsere, a magyar kisebbség deportálása és kényszeráttelepítése. A történelmi eseményekből kiindulva a másság zsigeri elutasításának ma is aktuális kérdéséhez jut el az előadás. „Mindannyian különböző kultúrák, ideológiák és történetek összjátékának termékei vagyunk, mégis sokakban él valamiféle megmagyarázhatatlan és irracionális igény az elhatárolódásra mindentől, ami „más”. Pedig a tartós elszigetelődés kirekesztettséget eredményez, legyen szó életünk bármely területéről. A kérdés ilyenkor már csak az, kirekesztők vagy kirekesztettek leszünk. A Hontalanítás alapmotívuma a kényszer. A lépéskényszer” – olvasható az együttes honlapján.
Bár a Hontalanítás a Szlovákia területén élő magyarság hagyományos tánc- és zenekultúráját dolgozza fel, nem hagyományos folklórműsorra, inkább színházhoz közel álló előadásra számíthatunk. Koreográfusa és rendezője az a Hégli Dusan, aki az Ifjú Szivek Táncszínház és az Espace Alya Theatre koprodukcióját, a családon belüli erőszakról szóló Finetuningot is rendezte, amely díjat nyert a rangos Festival OFF d'Avignonon, hívta fel a figyelmet Nyitrai Ágnes, a kolozsvári találkozó főszervezője.
A szlovákiai együttes gyermekeknek szóló műsorral is készül: szombat délelőtt tíz órakor a Kolozsvári Magyar Operában Felföld tánchagyományait mutatják be. 11-től ugyanitt kézműves foglalkozások, gyermektáncház lesz, illetve bemutatják Varga Norbert volt ördögtérgyés táncos Kalimpa című gyermekeknek szóló mozgásfejlesztő könyvét.
A szombati program délután a Diákművelődési Házban folytatódik. Délután négy órakor Both Zsuzsa Ünnepnaptár – népszokások című könyvét mutatják be. Öt órától kezdődik a hagyományossá vált folkruha-bemutató, ahol hagyományos viseletet, illetve népi motívumokat stilizáló ruhákat vonultatnak fel a kifutón. Az idén a székelykeresztúri László Ildikót, a türei Bálint Tibor és a székelyudvarhelyi Erzsó Népies Öltözet mutatkozik be.
Generációváltás a táncmesterek körében
A szombat este hét órakor kezdődő, ingyenes gálaműsor utazásra invitálja a nézőket, fogalmazott Both József, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes vezetője. A kárpátaljai Nagydobronyból származó koreográfiát ad elő a szegedi Délikert Möndörgő tánccsoport, aztán mezőségi összeállítás következik, több tánccsoporttal és meghívott táncmesterekkel, a néptáncos körökben is ismeretlenebb vidékek táncaival, például a dél-mezőségi Magyarfrátáról, vagy a Sajó vidékéről. Lesz nyárádmenti, vajdaszentiványi koreográfia, majd szászcsávási táncokkal zárják a műsort.
Egyre kevesebb a meghívható táncmester, adatközlő, a néptánc-találkozók szervezői ezért a fiatalabb falusi generáció felé is nyitnak, mondta el a Maszol kérdésére Both József. „Az igazi, öreg mestereink már nagyon idősek kezdenek lenni, a 70-80 éves korosztályt értem ezalatt, a hatvanas generációból még vannak, akiket meg lehet mozgatni, most is lesznek, de már gondoltunk arra is, hogy az ifjabb falusi generációt is szólítsuk meg, akik igazából nem úgy tanulták a táncot, ahogy annak idején megszületett, a széki Szalmakalap például már tánccsoportként működik, viszont még ott laknak, ott nőttek fel, még szívtak magukba olyan dolgokat, amit sajnos városi körülmények között nem lehet” – magyarázta. Both József szerint a tánc a széki fiatalok génjeiben van, és ez akkor is látszik a mozdulataikon, ha úgy kerülnek be egy tánccsoportba, hogy életükben nem láttak táncot.
Az Ördögtérgye Néptáncegyüttes egyébként hosszú távon fontosnak tartja, hogy rendezvényeikre ne csak a „kigyúrt néptáncosok” járjanak, ezért november 16-án megszervezik az első tematikus, Márton napi táncházukat, amelyen tánc és énektanítás is lesz, és a „tapasztalatlan” táncolni vágyókat is szeretettel várják, emelte ki Both József.
A 14. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozóról az Ördögtérgye Néptáncegyüttes Facebook-oldalán érhető el naprakész információ. maszol.ro

Erdélyi turnén az egyetlen felvidéki magyar táncegyüttes – Néptáncosok találkoznak Kolozsváron
Első alkalommal lép fel Erdélyben Felvidék egyetlen hivatásos néptáncegyüttese, az Ifjú Szívek. Közép-erdélyi bemutatkozásukra a 14. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó keretében kerül sor, mely idén számos újdonsággal bővül.
Hontalanítás című előadásával első alkalommal érkezik Erdélybe Szlovákia egyetlen magyar hivatásos néptáncegyüttese. A nemrég nívós díjjal kitüntetett táncegyüttes a Hégli Dusán koreográfus által összeállított előadásában a világháborús deportálások témáját dolgozza fel a felvidéki magyar népzene és -tánc eszközeivel.
A táncegyüttes november 21-én Gyergyószentmiklóson, 22-én Székelyudvarhelyen, 23-án Csíkszeredában, 24-én pedig a kincses városban lép színpadra a Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó keretében, közölte szerdai sajtótájékoztatóján Nyitrai Ágnes, a találkozó főszervezője. Kolozsváron és Székelyudvarhelyen a gyerekeknek is kedveskednek a felvidékiek, akik a Felföld tánchagyományai című interaktív előadásukba kapcsolódhatnak majd be.
Téma a deportálás
A november 23-25. között zajló kolozsvári néptánctalálkozó a felvidékiek fellépése mellett számos újdonsággal várja az érdeklődőket, ezek egyike a csütörtöki nulladik nap, mely a Tokos zenekarral való partnerség eredménye.
A zenekar előadássorozata keretében november 23-án 21 órától Csoóri Sándor lesz a meghívott a Bulgakov kávéházban. Az Ifjú Szívek pénteken 19 órától a Diákművelődési Házban tartandó előadását táncház követi, míg a szombati nap a hagyományokhoz híven félig a gyerekeké. A felvidékiek már említett gyerekelőadása után – mely 10 órától a Kolozsvári Magyar Operában látható – kézművesfoglalkozás és táncoktatás is várja a kicsiket, illetve Varga Norbert Kalimpa című gyerekkönyvét is bemutatják.
A program a Diákművelődési Házban folytatódik, ahol 16 órától Both Zsuzsa Ünnepnaptár – népszokások című könyvét mutatják be, majd a hagyományos divatbemutatóra kerül sor: a székelykeresztúri László Ildikó viseletei mellett a tűrei Bálint Tibor butykakészítő hagyományos és stilizált alkotásait, illetve Erzsó népies ruháit csodálhatják meg a résztvevők.
A találkozó csúcspontjának szánt, 19 órakor kezdődő gálaelőadás szintén tartalmaz újdonságokat, idén a Mezőség kevésbé ismert csücskeiből, Magyarfráta, Budatelke és Zselyk településekről hívtak adatközlőket, vagy ahogy ők hívják, táncosmestereket.
Both József, a szervező Ördögtérgye néptáncegyüttes művészeti vezetője szerint egy valóságos utazásra invitálják a nézőket, a felvidékiek mellett a szegedi Cuharé és Délikert Möndörgő lép színpadra, majd az adatközlők, a kolozsvári Bogáncs, Szarkaláb, Ördögtérgye és Zurboló együttes fellépése révén érkezünk meg Erdélybe. A tánc a Heltai folkkocsmában folytatódik, ahol három helyszínen húzzák a talpalávalót, minden teremben más-más tájegység zenéjét.
A találkozóra egész Erdélyből várnak részvevőket, de egyre több a magyarországi érdeklődő is, mondták a szervezők, akik szerint szervezése „közös ügy”, ebből az Ördögtérgye haladó és utánpótlás csoportja egyaránt kiveszi a részét, mintegy 80 személy munkája van benne. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Középkori régészet Erdélyben
Beszélgetés Csók Zsolttal, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum archeológusával
Az erdélyi középkori telepkutatás még ma, fél évszázaddal Ferencziék cikke után is mostohalánya a hazai régészeti kutatásnak, hiszen eddigi középkori ásatásaink elsősorban az ispánsági várakra, plébániatemplomra, püspöki központok épületeinek látványosabb emlékeire koncentráltak. Mind a szakma, mind a nagyközönség ezektől a helyszínektől várja a nagy történelmi kérdések megválaszolását, de pont az elhanyagolt kicsi települések adhatnak választ az urbanisztikai és demográfiai kérdésekre – véli Csók Zsolt régész.
– Ferenczi István és Géza közel ötven éve írták meg paradigmatikusnak számító manifesztójukat az erdélyi településkutatás és középkorkutatás régészeti hiányosságairól. Hogyan jellemeznéd az azóta eltelt 50 évet, az erdélyi településkutatás régészeti perspektíváit?
– Az erdélyi középkori telepkutatás még ma, fél évszázaddal Ferencziék cikke után is mostohalánya a hazai régészeti kutatásnak, hiszen eddigi középkori ásatásaink elsősorban az ispánsági várakra, plébániatemplomra, püspöki központok épületeinek látványosabb emlékeire koncentráltak. Mind a szakma, mind a nagyközönség ezektől a helyszínektől várja a nagy történelmi kérdések megválaszolását, de pont az elhanyagolt kicsi települések adhatnak választ az urbanisztikai és demográfiai kérdésekre. Erdélyben Furu Árpád építesz munkáját emelhetjük ki a késő középkori és újkori településkutatás terén. Az eddig felfedezett középkori településeink mind mentőásatások során kerültek elő: autópályák, terelőutak, útszélesítések, befektetési projektek során. Kiemelendőek Zeno Karl Pinter szebeni régész ásatásai ilyen téren, de Aranyosgyéres környékén is sikerült egy Árpád kori falut találni, Magyarnádason pedig Árpád-kori falurészlet került elő.
Most készül egyébként egy paradigmatikusnak is mondható doktori tézis Dan Culic zilahi kollégánk kutatásaiból amely a teljes erdélyi, bánsági és partiumi XI–XIII. századi településfejlődést áttekinti. A téma monumentalitása egyben azt is mutatja, mennyire kevés adat áll a kutatók rendelkezésére. Szilágy megyében azért van már néhány jól dokumentált példa: Egrespatakon egy falurészlet került elő, Zilah központjában pedig egy középkori településmagot tártak fel. Egy másik téma amely terén nagyon rosszul állunk az irodalmi (levéltári) forrásokból ismert XIII–XIV–XV. századi eltűnt falvak esete: bár az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatóközpontjában Jakó Zsigmond és tanítványai – a Jakó-iskola – mára már óriási eredményeket ért el ilyen téren, egyelőre ezt nem tudjuk régészetileg is alátámasztani, nem létezik például egységes adatbázis ilyen téren. Ezeknek a súlyos hiányosságoknak az egyik fő oka az erdélyi szakemberhiány. Persze, a középkori régészet hiányosságai és problémái össze sem hasonlíthatóak a régészetnek olyan területeivel, amelyek jóformán hiányoznak Romániában mind az oktatásból, mint a gyakorlatból: mifelénk nem tanítanak urbánus (városi) régészetet, barlangrégészetet, iparrégészetet sem. Barlangrégész tudtommal 2-3 van az egész országban (Mihai Rotea és Călin Ghemiş emelendő ki itt).
– Jelenleg középkori régészetet kevés helyen és kevés embertől lehet tanulni. Hogyan áll jelenleg Romániában a középkori régészet oktatása és melyek a legsürgősebb teendők ilyen téren?
– Erdélyben jelenleg csak Szebenben lehet régészeti középkorkutatást tanulni. A középkorászképzés kolozsvári hiányából is fakad, hogy ma a mintegy 800 bejegyzett romániai régészből csak alig néhány magyar középkoros régész dolgozik Erdélyben: Botár István (Csíkszereda), Darvas Lóránt (Csíkszereda), Sófalvi András (Székelyudvarhely), Nyáradi Zsolt (Székelyudvarhely), Györfi Zalán (Marosvásárhely), László Keve (Marosvásárhely), Soós Zoltán (Marosvásárhely), Bence Ünige (Marosvásárhely), Bordi Zsigmond Lóránd (Sepsiszentgyörgy), Romat Sándor (Nagykároly), Szőcs Péter Levente (Szatmárnémeti), Mihálka Nándor (Nagyvárad), Köpeczny Zsuzsanna (Temesvár), Lupescu Radu (Kolozsvár), Demjén Andrea (Kolozsvár). Az erdélyi középkoros régészeink nagy többsége Magyarországon, az ELTE-n vagy a CEU-n tanult. Kiemelendő persze azoknak a magyarországi kollégáknak is a neve, akik kutatásaikban érintik Erdély területét is: Benkő Elek akadémikus, Mordovin Maxim (ELTE) neveit kell feltétlenül megemlíteni.
Természetesen, akad néhány jelentős román régész is, aki Erdély középkorával foglalkozik, ezek közül megemlítendő az iskolateremtőnek is mondható Adrian Andrei Rusu (Kolozsvár), Oana Toda (Marosvásárhely), Diana Iegar (Kolozsvár), Florin Mărginean (Arad), Anca Niţoi (Szeben), Zeno Karl Pinter (Szeben), Claudia Urduzia (Szeben) és Daniela Marcu Istrate (jelenleg a bukaresti Régészeti Intézet munkatársaként). Független régészként, cégével ő volt az egyébként, aki a legnagyobb középkori régészeti projekteket vezette Erdélyben: ő ásta például a kőhalmi várat, a szászkézdi templomot, Fogaras és Erdőd várát, Brassó és Szeben központját, a somlyói Báthori-várat és a gyulafehérvári román kori templomot is, amely Erdély legrégebbi keresztény templomaként vonult be a köztudatba. A régiek közül kiemelendő még Radu Popa, Petru Iambor (Kolozsmonostor és Doboka régésze), Ștefan Matei (kolozsmonostori ásatások) és Ștefan Pascu (Doboka vár) neve, bár utóbbit már a maga korában is élesen bírálta például Bóna István, a magyar régészettudomány egyik legjelentősebb alakja.
A szebeni oktatás mellett ma, Kolozsváron sajnos csak magyarországi vendégelőadóktól lehet néha régészeti alapismereteket elsajátítani. Ezekhez társul a kolozsvári középkorászok (Lupescu Mária, Rüsz-Fogarasi Enikő, az EME középkor szakos kutatói) kurzusai és szemináriumai. Sajnos talán ez is az oka annak, hogy ma a Történeti Intézet hallgatói közül tízből legfeljebb 1-2 ember választja kutatási területeként Erdély középkorát, bár az évi 10-12 elsőéves hallgatóból azért mostanában akadt 4-6, aki középkorra szakosodott, tehát egy feljövőben lévő szakmáról beszélhetünk. A századfordulós Pósta Béla-iskola és a román régészeti hagyományok miatt értelemszerűen mifelénk nagy hagyománya van a klasszikarégészetnek és a római provinciális régészeti oktatásnak, de fontos lenne a középkori régészet oktatása is, hiszen a legnagyobb jelenlegi műemlékvédelmi projektjeink középkori épületeink felújításához kötődnek és gyakorlatilag szakemberhiányban szenvedünk. T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Székelyek régi magyar prózája?
Évente két alkalommal – pünkösdre és a novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra – jelennek meg a Hargita Kiadó gondozásában a Székely Könyvtár kissorozatai. A hét végén ismerhetik meg a könyvbarátok a legújabb öt kötetet. A Régi székely írók című kötetet Egyed Emese mutatja be.
Milyenek voltunk? Másképpen szólva: hogy éltek, hogy szóltak az előttünk járók, gondoltak-e ránk? Elképzelték-e szülőföldjük jövendő történetét, lakóit?
Bizonyára álmodtak rólunk.
Álmodtak is, nemcsak harcoltak, megjelentek, gürcöltek, társalogtak. Mertek képzelődni, a tapasztaltakat továbbgondolni. Ezért nehéz megvonni a határt (ezúttal nem is kívánunk ilyen határt vonni) tényirodalom és fantáziapróza között. Értjük-e az előttünk járók szavát? (Szabad-e azt a valaha sűrűn írt, egy tömbbe szorított sokféle mondandót vesszővel, párbeszédjelekkel „lefordítani” a mai olvasónak? Ezennel megpróbáltuk…)
E kötetben csaknem háromszáz év szövegkincséből, a székelyudvarhelyi kódex megírásától (1526) Baróti Szabó Dávid búcsúleveléig (1819) mutatunk fel változatos darabokat, ismerős vagy most felfedezendő olvasmányokat; többnyire részleteket terjedelmesebb művekből.
A próza hosszabb lélegzetű, előre nem sejthető ritmusú mondatok összefüggő sora, a nyelv különleges szerveződése. Idetartozónak véltük a prédikáció és a tanító szándékú szövegek, meg a hagyományosan szépirodalminak számító műfajok – a regény, a novella, az anekdota – mellett a fordulatos levelet, a személyes tapasztalatokat rögzítő vagy a csoport múltját megjelenítő elbeszéléseket is.
Feltárás minden válogatás.
A korszak írástudói környezetükhöz vagy az utókorhoz (a régiek kedvelt latin terminusával szólva a posteritáshoz) fordulva használták a tollat, olvasmányok, események, viselkedésmódok rögzítésére, értelmezésére. Magyarul írtak – csodálkozhatunk az írott nyelv gyakori latin vendégszövegein, de a régiségben ez volt a szokás. Az időben minden nyelv változik, a magyar is; azonos időben is a nyelvhasználatok sokféleségét jelentette és jelenti; maga az írott szöveg csak árnyéka az élő nyelvi kifejezés színeinek, ízeinek…
Rozsnyai Dávid bizarr írása azonban éppen a játékos nyelvkeverés miatt érhetett el a 17. században, és ér el ma is humoros hatást.
Mikes Kelemenből kettőt is ajánl az antológia: a háromszéki főkapitány levelét, a hazáján kívül bujdosótól nemcsak az 1794 óta nyomtatásban is olvasható (törökországi) leveleit, hanem a 20. századig kéziratba „rekedt” fordításai közül is kettőt: Erdélybe hazaküldött misztikus dialógusát (Benoît van Haeften műve alapján) és egy, a korban divatos érzékeny kalandregény magyarítását. Ennek eredetije (Madeleine-Angélique de Gomez Les Journées amusantes, dédiées au roi) 1722-ben jelent meg Párizsban.
Van, ahol a szűkszavú praktikumot az álmélkodás élménye avatja prózává (Kálnoki István kertleírásában), vagy az otthonosság és a kíváncsiság dinamikája (Pekri Polixéna bécsi naplójában) – vagy az események végzetszerűségének gondolata: a történelem mint rémdráma jóvátehetetlensége (Bánffi Dénes megölésének felidézése Cserei Mihály Históriájában).
A prózaszövegeket jellegük szerint csoportosítva egy-egy tömbön belül többnyire időrendben (a szövegek létrejötte rendjében) közöljük; történet-elbeszélést, vallásos szövegeket, értekező prózát, érzékeny históriákat, leveleket, szöveges mókázást.
Ugyanattól a szerzőtől több írást közreadva jelezzük az írói képességek elismerésre méltó sokféleségét. Felismerjük közben, hogy a stílusok divatváltozása (két-három-négyszáz év azért nagy idő) provokációként hat…
Fordításokat is az irodalmi próza körébe vontunk – ezek a munkák a szerzők tudatosságára, a nyelv „munkába vonására”, közvetítő képességeire utalhatnak.
Kedves olvasó! Utalások, jelentések, elhallgatások, sejtetések, felelősség és tréfálkozás jegyében találkoznak itt egymással és olvasójukkal a régi írások. Az írásmódot közelítettük a mai helyesíráshoz, de az egyéni nyelvhasználatot következetesen jelző szövegeken keveset változtattunk (például Kovásznai Sándor szövegén).
Hogy hangoznak e szövegek elmondva? Életre is kelnének a jelentések?
Székelyek voltak-e az itt megszólított szerzők? E papok, katonák, nemesemberek, tollforgató hölgyek, udvari népek… Arra figyeltünk, hol születtek vagy hol éltek huzamosabban szerzőink. Írásos nyelvhasználatuk, esetleges vallomásos szövegeik ritkán szólnak tételesen ilyen identitásról. (Szabó Dávid például Baróton született, Székelyudvarhelyen tanult, s bár élete nagy részét a Székelyföldtől távol élte le, költőtársai székelyként emlegették.)
Erdélyiségről, magyarságról, székelységről – de az emberi élet mindenkori tétjeiről is szólnak ezek az írások: hűségről és pártoskodásról, vallásról, hétköznapokról, pompáról és tragédiákról. A nyelvről magáról is.
Több ilyen antológiát lehetne összeállítani, ez a mostani kedvteremtő kíván lenni történetek ösvényein, az olvasó kíváncsiság idejében… Megfejtésre váró (székely) mondatok, megírandó szerzői életutak, emberi hangok időben-időtlenségben: örömmel ajánlom! Hargita Népe (Csíkszereda)

A tordai négyes
A címet Kedei Zoltán festőművész tárlatnyitó beszédéből kölcsönöztem. A marosvásárhelyi Bernády Ház kiállító vendégei Tordáról érkezett képzőművészek, tárlatuk november 8-án nyílt meg. Deleanu Márta festőművész, Nagy Anna Mária üvegiparművész, Cismaşiu Labancz Ágnes festőművész és Suba László szobrászművész alkotásaival találkozhatott a helyi közönség.
A művész mindent „kibeszél” magáról. A figyelmes műélvező „olvasni” tud a művekből. És ez is a cél. „Ismernünk kell az alkotók társadalmi helyzetéből való életvitelét, megpakolva az életörömökkel, akár a hétköznapok drámai nehézségeivel. Ezeket ismerve könnyebben eljutunk az alkotások mondandóihoz és üzeneteihez” – hangzott a tárlatmegnyitó beszédben. A tordai négyes gyakran hallat magáról: Kolozsvár, Kovászna, Kézdivásárhely, Szováta, Nagybánya, Székelyudvarhely, Budapest, Sopron a kiállítások színhelye, és a sort folytathatnám. Saját elmondásuk szerint is egymást segítő, egymást kiegészítő művészcsapatot alkotnak, melyet a szakmai összeforrottságon túlmenően őszinte emberi barátság jellemez. A csoportos tárlatok alkalmával hatványozottan szerencsés helyzetben vagyunk mi, műélvezők, mivel az azonos szemlélet- és lelkivilág kapcsán próbálunk analógiákat keresni a kiállított alkotásokban. Az összetett síkú művészi mozgásterek jobb és pontosabb megismerésre kínálnak lehetőséget. „Napjaink képzőművésze nem másol, feladata az alkotás létrehozása – mondotta Kedei Zoltán –, olyan alkotásokról beszélek, amelyek nem hasonlítanak senkiéhez. Egyediek a maguk nemében. Új megfogalmazásában próbálják létrehozni a láthatatlant, amely az ismeretlen dimenziókban létezik… A műalkotónak az a hivatása, hogy felülemelkedjen a valóságon, keresni, fürkészni azokat a titokerőket, amelyek mozgatják és éltetik az embert, az élőlényeket, a természetet… Az alkotó megtehet annyit, hogy a munkának ad egy címet, ami első lépést jelent a mű megértése felé… Örömmel állapítottam meg, mennyire közös szellem hatja át mind a négyük munkáit. Kerülik a természet másolását, transzcendentális megközelítésben keresik azt az utat, mely elvezet a láthatatlan világ egy olyan pályaudvarára, ahol megtalálhatjuk boldogulásunkat.”* Magam is ennek fényében próbálok elmélyülni egy-egy alkotásban. A kiállítás címe: Színek és formák. Festmények és szobrok harmóniában vannak, mintegy kiegészítik egymást. Suba László Csoda című szobrában Nagy Anna Mária üveglapjait használja fel a mű tökéletesítésére. Ez a technika nem idegen a szobrászművész munkamódszerétől, hiszen anyaghasználatában előszeretettel ötvözi a különböző fajsúlyú anyagokat: pl. fát, rezet, alabástromot, márványt, követ. Itt a fa és üveg talál egymásra. A fa mint a föld, a megfogható jelképe, a légies üveglapok a lét örökkévalóságát sugallják, a felhasznált anyag változatossága a többdimenziós lét folytonosságának gondolatát indítja el bennünk. Vagy ott van a Madárének című szobra. Kisplasztika, hanyatt fekvő emberi alak „belsejében” egy madárcsaládot látunk. Az elmúlás gondolatához hozzárendeli az újjászületés dicséretét? Középkori síremlékek vízszintes, emberalakos díszítése villan fel gondolataimban. A halállal visszafordíthatatlanul elpusztul az ember? Élettel telve, csicsergő madarakkal a bensőjében nem ezt látszik alátámasztani.
Ha már a szobrokkal indítottam, maradjunk még egy kicsit a háromdimenziós alkotás világában. Nagy Anna Mária életet lehel az üvegbe. Persze segítséget kér, a folyamat sikerének érdekében, a fémektől. Formabontó üvegalkotásaiban fellelhetőek a fémszegek, fémzsanérok, fémdarabok. Jelen című alkotása szerintem az itt kiállított munkáinak egyik legreprezentatívabb darabja. Első ránézésre a felismerés elemi erejével kijelenthetjük: ez egy piramis. Igen ám, de ahogy körbejárjuk, láthatjuk, hogy hiányzik egyik oldala.
Út a megismerés felé?
Nagy Anna Mária betekintési lehetőséget kínál belső énjének megismerésére. Paradox, hiszen a piramisok titkainak feltárása napjainkig sem egyértelmű. És itt van előttünk egy nyitott piramis. Egyik oldalát üvegdomborítás kéz uralja, míg a másikat három kívülről applikált, tapadó, zöld üvegkéz. Érzem az elemi erőt, a mondanivalót: „bejutni, megismerni, megismerni”. Az örökös megismerési vágytól fűtve alkot Nagy Anna Mária, ezzel is önreflexióra sarkallva a figyelmes szemlélőt. És csak a misztériumok fokozásáért is, rozsdás fémzsánerekkel illeszti egymáshoz a piramisdarabokat. Quo vadis? Honnan jövünk, merre tartunk, mennyit sikerül az univerzumból megismernünk? Az Ősrobbanás, Nyom, Szimbiózis, Fészek is elmélkedésre serkentő alkotások. Két utóbbi fémszegekkel ötvözött, melyeken rajta van az idő rozsdalehelete, fokozva a drámai összhatást.
Míg Suba László és Nagy Anna Mária alkotásai betöltik a teret, Cismaşiu Labancz Ágnes és Deleanu Márta festményei a három kiállítóterem falain kezdenek új életet. Cismaşiu Labancz Ágnes színpalettája magával ragad. Kompozíciók ezek, a szó legmélyebb értelmében. Varázslatos világba érkezünk, egy időkapun keresztül, belül fényesség van, így hát nem is tétovázunk, bizalommal követjük a művésznőt. (Lásd a Kapu c. munkáját.) És lám, A kék angyal fogad bennünket beléptünkkor. Az Ég és Föld eljegyzése szemünk előtt történik, a varázslat folytatódik. Meleg, földi színek, ragyogás, aranycsillám, halványsárga és vérnarancs színskála kék és lila átfedésekkel. Kromatikája megnyugtat, ünnepi hangulatot kelt bennünk. Érezzük, jeles alkalomra érkeztünk, a természet ül diadalt, Ég és Föld, örökös körtánc. A misztikum, életigenlés, a transzcendens megismerés utáni vágy művészi megjelenítését érjük tetten a vásznakon. Ilyen úton jutunk el Az élet és tudás fájához, mely alkotás mintegy lezárja a sorozatot. Két stilizált famotívum, egyfelől a tudás fája a vörös pasztell árnyalataiban pompázik, egyetlen csábító almával az ágai között, másrészt az élet fája, a reménykeltő zöldek és nyugtató kékek lágyan simuló árnyalataival.
A boldogság érzésével érkezünk el Delea-nu Márta alkotásaihoz. Absztrakt képeit megfelelőképpen tudjuk befogadni, hiszen az előzőleg látottak felkészítettek rá. A művek lineáris összhatása, egymásra hatása a lehető legjobb elrendezésben érvényesül. A festmények cím nélküliek, a művész meghagyta a műélvező képzeletszárnyalásának lehetőségét. Könnyen siklunk a vásznak között, ilyen szavakat jegyeztem le szemlélésük közben: tavaszi zsongás, ragtapaszos nyári hangulat, őszi sanzon, téli varázs, cölöpök, tartóoszlopok, farsang, az otthon biztonsága. Kiváltságos helyzetben vagyunk, magunkban írjuk tovább a festményt, azt tesszük, amihez kedvünk van. Lineáris olvasatban a középső teremből a harmadik terem felé haladva a négy évszak elevenedik meg a festményeken. Határozott ecsetkezelés, sőt a festőkés sem tétlenkedik, néhol rácsos szerkezetek, harsány, de korántsem zavaró színek.
*Részlet Kedei Zoltán festőművész kiállításnyitó beszédéből. Elhangzott 2017. november 8-án a marosvásárhelyi Bernády Ház kiállítótermében. Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely)

Zsoltár- és népdaléneklő verseny a Lorántffyban
Lélekben az ének címmel szerveztek zsoltár- és népdaléneklő versenyt a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban szombaton. A megmérettetésen több erdélyi és partiumi református gimnázium diákja vettek részt.
A résztvevőket Szakács Zoltán iskolalelkész köszöntötte, kiemelve azt, hogy a verseny egy pár évig szünetelő hagyomány újraélesztése. A versenyt rövid áhítattal Szigeti Ferenc, a nyüvedi református egyházközség lelkipásztora nyitotta meg, a 25. zsoltár közös eléneklése után a 96. zsoltár első három versét vette alapigeként, amelyben a zsoltárszerző az Istennek való éneklésre buzdít. Az éneklés olyan eszközzé válik, amely által olyat is kifejezhetünk, amit szóban már nem tudunk elmondani: érzések, hálaadás, bűnbánat kifejezésére is alkalmas – mondta el a lelkipásztor. Közismert mondás, hogy aki énekel, kétszeresen imádkozik, az Istennek való kapcsolatteremtés pedig történhet megújult formában, ahogy arra a zsoltár szövege is felhívja a figyelmet: „Énekeljetek az Úrnak új éneket!”
Az áhítatot Zsiros Anikó igazgatónő beszéde követte, aki a megjelent vendégeket, résztvevőket köszöntötte, elmondva, hogy a versenyt először 2004-ben szervezték meg, a megálmodó Szilágyi Ágnes volt, aki a szombati versenyen a zsűri tagjaként volt jelen. A zsűri további két tagja Lukács Annamária, a 16. számú iskola zenetanára és Szigeti Ferenc lelkipásztor, a Bihari Egyházmegye Lelkészkórusának vezetője voltak. Az igazgatónő külön köszöntötte a résztvevőket is, akik Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Kézdivásárhelyről, Zilahról, Szatmárnémetiből, Nagyenyedről és természetesen Nagyváradról is érkeztek. Nagy Judit zeneszakértő felszólalásában a zsoltárok sokféleségét emelte ki, egyben a reformáció zsoltárfordításait megemlítve, ezek az énekek hozzátartoztak elődeink mindennapjaihoz, hiszen minden élethelyzet imádságai felsejlenek bennük.
A verseny során a résztvevők egy zsoltárt és egy dicséretet, majd pedig egy népdalt adtak elő. A népdalok előadása során hallhattunk kalotaszegi, szilágysági, mezőségi, és moldvai népdalokat is. János Piroska / erdon.ro

„Mindig érdekeltek a vakfoltok”
Álljunk meg egy szóra Balázs Imre Józseffel
Balázs Imre József költő, kritikus, egyetemi oktató volt az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov Kávéház közös rendezvényének, az Álljunk meg egy szóra irodalmi beszélgetéssorozatának legutóbbi vendége. A meghívottat az est állandó házigazdája, László Noémi faggatta.
„Az Udvarhely szinten ismert matekzseniként, hogyan kötöttél ki 1994-ben a magyar–angol szakon?”, tette fel a nyitó-kérdést László Noémi, amelyre a meghívott rögtön leszögezte, a közhidelemmel ellentétben „nem vagyok, és nem is voltam matekzseni”.
Balázs Imre József kifejtette, az 1980-as években a székelyföldiek egyetlen esélye a reál tantárgyak terén volt, ezért erősödtek meg az iskolákban a reálosztályok és készítették fel a diákokat matek, fizika, gépészmérnöki egyetemi szakokra. Ennek a trendnek a következtében került ő is a Tamási Áron Gimnázium reálosztályába. Ám a 90-es években ez már megváltozott, így hiába a sok matekverseny, tizenegyedik osztályban közölte a matektanár osztályfőnökkel, ő irodalom szakon fog továbbtanulni. „Szilágyi Domokos és angol nyelvű hatások miatt nyergeltem át irodalmárnak”, jegyezte meg.
Másodéves egyetemistaként, 1996-ban kezdett el párhuzamosan verseket és kritikákat közölni. „Az a helyzet, hogy versíró ember elég sok volt abban az időben, kritikaíró ember viszont annál kevesebb, akik voltak, azok is hamar felhagytak ezzel a műfajjal. Én viszont nem, emiatt is elég hamar leosztották nekem az Előretolt Helyőrség környezetében a kritikus szerepét. Ám ez rendben volt, hiszen kritikus is voltam” – mesélte el, hogyan alakultak az egyetemi évei, és miért nem „kallódott el”, mint számos kortársa.
László Noémi megjegyezte: míg ők ketten kortársak és mindketten, számos más kortársukkal együtt, az Előretolt Helyőrségnél kezdtek, a Helyőrségre jellemző harsányság azonban nem köszönt vissza Balázs Imre József alkotásaiban. – Nekem úgy tűnik, hogy a Székelyföldről érkezők nagy többségének hangja erős, markáns, ez különösképpen jellemző volt az 1990-es évek derekától a 2000- es évekig, arra a korszakra, amikor te is indultál. Viszont ebből a körből te kilógsz – jegyezte meg az est házigazdája. A meghívott elmondta, a Helyőrség olyan „ellenségképeket” kreált, amelyekkel ő nem tudott azonosulni. Többen a Helyőrségtől Rejtő-féle, vagány szerzőkként pozicionálták magukat és elzárkóztak a Nádas, Esterházy, Garaczi által képviselt „érthetetlen irodalomtól”, amely szerzőket ő viszont kedvelt, magyarázta el Balázs Imre József, miért nem volt részese a Helyőrséges körnek. „Nem tudtam teljes mellszélességgel csatlakozni ahhoz a részéhez, hogy kiket utáljunk közösen”, tette hozzá. Megjegyezte azonban, hogy többnyire a „marketingstratégiával” volt problémája.
László Noémi arra is kíváncsi volt, hogyan kötött ki az erdélyi magyar avantgárd költészet elemzésénél, amelyből később a doktori dolgozatát is írta. A meghívott elmondta: nem ezzel a témával indult, viszont nem bánja, hogy végül ezt elemezte.
Géczi János, a Kalota Kiadó igazgatója kérte fel Balázs Imre Józsefet és Demény Pétert, hogy állítsanak össze antológiákat: Demény Péter a novellistákét, ő pedig a költészeti antológiát szerkesztette. – Ugye az antológiaszerkesztés kronológia szerint halad. Azt vettem észre, hogy a Gyimesi Éva és a Görömbei András által szerkesztett antológiákban Bartalis János és Horváth Imre között nincs feltüntetve erdélyi költő, viszont köztük 13 év a korkülönbség. Hiányzott 13 év az erdélyi magyar költészetből és elkezdtem utánanézni, hogy miért – jegyezte meg. Így fedezte fel az erdélyi magyar avantgárd költészet 13 évét, többek között Becski Irén, Becsky Andor vagy Ormos Iván költőket, akik soha nem jutottak el odáig, hogy önálló kötetük legyen, de akik „telepublikálták a korabeli erdélyi folyóiratokat”.
– Engem mindig érdekelnek ezek a vakfoltok, hogy miért nem beszélünk valamiről, hogy miért hiányzik valami a kultúrából – indokolta meg a költő, hogy miért tért át erre a témára.
Balázs Imre József 1999-től a Korunk folyóirat irodalom és kritika rovatának a szerkesztője lett, majd 2008-ban a folyóirat főszerkesztője, amely pozícióról 2012-ben lemondott. – 2008 után, a gazdasági válság miatt ez a főszerkesztői munka exponenciálisan megugrott, sokkal több időbe tellett előteremteni a folyóirat fenntartásához szükséges pénzt, ráadásul az egyetemi állásomnál is elkezdett egyfajta bürokrácia működni, egyre több papírmunkát kellett végezni. Így igazából mindkét munkahelyemen nőtt a terhelés – fejtette ki a meghívott. A rengeteg munka viszont kimerítette, és amikor ennek a fáradtságnak fizikai jelei is megmutatkoztak, rájött: választania kell. Lemondott tehát főszerkesztői állásáról és visszalépett szerkesztőnek.
Az est végén szó esett a meghívott gyermekverseiről is, amely műfajban, László Noémi szerint, Balázs Imre József felszabadult. A költő kifejtette, akkor kezdett el gyermekverseket is írni, amikor megszülettek a lányai, részben azért, mert rendszeresen olvasott fel nekik esténként verseket, de sokszor úgy érezte, némelyek nem szólnak semmiről. Záróakkordként a szerző saját gitárkíséretében adta elő néhány megzenésített versét. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Negyedévszázados fennállását ünnepelte az UKKSZ
Vérünkben van a vállalkozás?! És a jótékonyság is? címmel tartott konferenciát szombaton a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ). A székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében lebonyolított rendezvényen egyebek közt az is kiderült, hogy az udvarhelyszéki vállalkozók dominálják a Hargita megyei piacot.
„Sorstársak vagyunk, bármelyik felén is üljünk a tárgyalóasztalnak” – fordult a meghívottakhoz Nagy György, az UKKSZ elnöke. Mint mondta, szövetségük jót és rosszat is kapott az elmúlt huszonöt évben, legfőbb céljuk most is a megmaradás és a megerősödés. Ehhez fontosak a támogatások, amelyeket egyebek mellett a magyar államtól, a megyei tanácstól és a kapcsolódó intézményektől, illetve az udvarhelyi polgármesteri hivataltól kapnak. Lényegesnek tartotta ugyanakkor kiemelni, hogy a vállalkozók jótékony oldalát is megismerjék az emberek, így egy ezt szemléltető kisfilmet is bemutattak a jelenlévőknek.
Gálfi Árpád polgármester örömét fejezte ki, amiért a vállalkozók annak idején szövetségbe tömörültek és most is közösen gondolkodva próbálnak fejlődni, erősíteni a térség gazdasági értékét. Ezt a hivatal is segíteni kívánja.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kijelentette, bármennyire is kiszámíthatatlanok is a román törvények, egymásban bízva, egymáson segítve át lehet vészelni a nehéz helyzeteket. Az UKKSZ-szel való jó együttműködésük megköszönéseként Bíró Barna Botonddal, a megyei önkormányzat alelnökével közösen emléklapot nyújtottak át Nagy Györgynek.
„A vállalkozók mind Magyarországon, mind Romániában a nemzetstratégia legfontosabb művelői, alakítói. Így van ez a kis- és középvállalkozások esetében is. Ez különösképpen igaz Székelyföldre, ahol a nagy beruházások hiányában a kkv szektor az, ami a vállalkozói szférát adja” – vázolta meglátását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke, a rendezvény társszervezője. Úgy véli, noha Székelyföld a Kárpát-medence perifériáján található, tenni kell azért, hogy magyarságunkat megőrizve minél inkább felzárkózzunk az ország többi részéhez, bekapcsolódjunk a Kárpát-medencei gazdasági életbe. Ehhez azonban egyebek mellett jó közlekedési infrastruktúrára – az utak mellett egy Cekend-tetői repülőtérre –, egy regionális kórház megépítésére, a közműszolgáltatások fejlesztésére lenne szükség.
Az elmondottak ellenére szép jövőt jósolt a térségnek, mivel az itteni vállalkozók Magyarországon is otthon vannak, így nemzetközi kapcsolatokat ápolnak. A cégvezetőknek a gazdasági autonómia megteremtésére kell törekedniük. Szász ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy ha lassan is, de a helyi, illetve az anyaországi tőke is megfelelő stratégiai ágazatok felé irányul. Ez alatt a térségi mezőgazdaságot, az erdőgazdálkodást, az energetikai fejlesztéseket, a kommunális szolgáltatásokat és a turizmust értette. Emellett az infokommunikációs technológiákba, valamit a kutatásfejlesztési innovációs tevékenységekbe való befektetéseket is említette. „Egy prosperáló székelyföldi gazdaság nemcsak a térségi szereplőknek kedvez, hanem a magyar és a román gazdaság egészének” – fogalmazott. Az NSKI elnöke egyébként úgy látja, hogy a kedvező gazdasági folyamatoknak köszönhetően a gazdasági teljesítmény és a jövedelmek is növekednek térségünkben. Mindemellett nagy kihívásaik vannak a vállalkozóknak egyebek mellett a fiatalok és a szakemberek elvándorlása miatt. Ezt mielőbb meg kell állítani, amit megfelelő bérek biztosításával lehet szavatolni.
Szász kijelentette, a vállalkozóknak gazdasági téren is lokálpatriótaként kell gondolkodniuk. Áldozatokat kell hozniuk a helyi oktatás megszervezése, a kultúrára, az egészségügy, a szociális ellátások és a közszolgáltatások érdekében – véli Szász.
Lepsényi István, a magyar nemzetgazdasági minisztérium államtitkára először a javuló anyaországi helyzetről beszélt, majd a helyi cégvezetőkkel való együttműködés fontosságát hangsúlyozta, akiknek segítséget is ajánlott. Úgy látja, ha fejlesztésekről beszélünk, elengedhetetlen az innováció.
Kereskedelmi térség vagyunk
Az udvarhelyszéki vállalkozók egyértelműen dominálják a Hargita megyei piacot – jelentette ki az általuk végzett kutatást ismertetve Geréb László, a REGA Egyesület elnöke.
Az udvarhelyi vállalkozók több nyereséget termelnek, mint a csíkszeredaiak és a gyergyószentmiklósiak összesen.
A vizsgálatból az is kiderült, hogy elsősorban kereskedelmi térség vagyunk, az ipari jellegű tevékenységek nagyon visszaestek az elmúlt időszakban. Székelyudvarhely legjobban teljesítő cégei esetében óriási árbevétel-növekedésről lehet beszélni az elmúlt évekre vonatkozóan. Volt, aki megötvenkétszerezte árbevételét. Egy felmérésből az is kiderült, hogy az udvarhelyi vállalkozók többsége saját ügyességének tulajdonítja cége működését. A tulajdonosok szerint a térség nagy hátránya a szűk piac és a kevésbé fizetőképes kereslet. A legnagyobb segítség a munkaerőhiány csökkentésében kellene nekik.
Díjat kaptak
Az ünnepség részeként két vállalkozói díjat adtak át: egyikkel Gálffi Dezsőt, a másikkal pedig Boros Csabát jutalmazták. A konferencia jó hangulatú gálavacsorával végződött. Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro

Kolozsvár cigány népessége II. József korában
Abból az időszakból, amikor Erdély Magyarországtól elválasztva, külön politikai szervezettel és országgyűléssel tartozott a Habsburg Birodalomhoz, jelenleg egyetlen olyan összeírást[1] ismerünk, amelyik kifejezetten azért történt, hogy a Gubernium alá tartozó cigány népességet megszámolják. A Főkormányzóság 1781. január 18-án rendelte el az összeírást, célja a Bécsből, az erdélyi kancelláriától is inspirált szisztematikus letelepítési politika előkészítése volt, amire az elkövetkező években sor is került.
A Gubernium tudni akarta a cigányok számát és tájékozódni akart, hogy beletartoznak-e a társadalmi hierarchiába, ellenőrizhetők és adóztathatók-e. A fiskális cigányokat nem kellett összeírni, róluk rendelkezésre álltak a Fiscusnál a külön kimutatások (Zsupos, 1996). Kolozsváron nem is éltek e kategóriába tartozó cigányok.
A guberniumi összeírást a székely és szász székek, a vármegyék és a városok külön-külön hajtották végre. A helyi hatóságok által felküldött összeírási íveket a Guberniumnál összesítették, címe: Tabella Indicans Numerum et Statum Zingarorum. Megadják helységenként a családfők számát, majd azt, hogy a családok közül mennyi letelepült, vándorló, jobbágy és zsellér. Egy külön tabella taxás helyek adatait tartalmazza ugyanúgy. A taxás helyek: Kolozsvár, Gyulafehérvár, Marosvásárhely, Vízakna, Abrudbánya, Hátszeg, Vajdahunyad, Illyefalva, Kézdivásárhely, Bereck, Székelyudvarhely, Oláhfalva, Erzsébetváros, Szamosújvár.
A 14 taxás hely közül csak Erzsébetvárosban volt nagyobb a cigányok száma Kolozsvárnál. Vajdahunyadon a családfők száma kevesebb volt, a lélekszám azonban több. Összességében az erdélyi városok közül Brassóban és Nagyszebenben élt a legtöbb cigány. Az összesítés szerint Kolozsváron a cigány családfők száma 75, a lelkek száma pedig 119. Utóbbi a családhoz tartozó férfi és nő családtagokat jelentette. A részletes adatokat tartalmazó helyi adatfelvételből 58 férfi és 61 nő családtag számolható ki (az erre vonatkozó rovat csak számokat tartalmaz).
A lelkek száma nem lehet a cigányok teljes száma, mert ez 75 családra túl kevés. Ha a lelkek és a családfők számát összeadjuk (194), akkor pedig a férfiak száma aránytalanul magas, ami valószínűleg úgy lehet, hogy a feleségek nincsenek beszámolva a nő családtagok közé. A családfők között összeírtak egy katonát és két árvát is, akiknek nem volt családja. Őket leszámítva, a szokott 4,5-es szorzószámmal a cigányok lélekszáma 324 főre tehető. Ha ezt fogadjuk el, akkor az első népszámlálás 13928 fős tényleges népességéhez viszonyítva a cigányok aránya 2,3 % a városban.
1781-ben néhányan feltehetően kimaradtak az összeírásból. Ebben az időben a köztisztasági feladatokat is ellátó hóhérok még a cigányok közül kerültek ki (Kiss, 2001), de nincsenek ott az összeírásban, mint pl. Marosvásárhelyen.
A letelepültségre és vándorlásra vonatkozó adatokat 75 főre számolták az összesítésben. Letelepült (domiciliatus) volt 51 (68 %), vándorló (vagus) pedig 24 családfő (32 %). Avagus ebben az esetben nem csavargót jelent és ez az állapot nem értelmezhető jogon, illetve társadalmon kívüliségként. A rendi társadalomba ők is beletartoztak, ezért van az, hogy a jobbágyok és zsellérek aránya nem azonos a letelepültek és vándorlók arányával. A 75 főből 72 volt jobbágy és 3 zsellér. Azoknak, akik vándorló életmódot folytattak, a nem cigányok között is jelentős volt a száma, az 1791. évi adótabellák szerint 298 fő, 1009 mezőgazdaságból élő adózóból (29,5 %). A cigányok és nem cigányok között a vándorlók aránya majdnem azonos (Csetri, 2001).
A cigányok száma a 18. század utolsó harmadában elérte azt a határt, amikor lélekszámuk abszolúte nem sok ugyan, de az azonos tevékenységet folytatók magas száma miatt, relatíve mégis sokan lesznek. Erre volt válasz, hogy némelyek faluzó életmódot folytattak, vagy akár több száz kilométerre, máshol próbáltak megélhetést keresni. Már két évtizeddel az összeírás előtt, azt vallja magáról 1762-ben a kolozsvári születésű, paráznasággal vádolt Fogarasi Zsigmond, hogy többedmagával jött „szerencsét próbálni” Egerbe (Nagy, 2003).
A foglalkozási és vallási adatokba a katonát és a két árvát nem számították be. Az árvákról azonban megjegyezték, hogy „servat”, vagyis szolgálnak. Így 72 családfőből 36 muzsikus (50 %), 30 kovács (42 %), 1 varga, 2 napszámos, 1 pajzsgyártó, 1 vak, 1 esetben pedig nincs bejegyzés. A családfők 92 %-a kovács és muzsikus. Tekintetbe véve, hogy a városban dolgoztak nem cigányok is kovácsként és zenészként, illetve számolni kell nem hivatásos paraszt muzsikusokkal is, a cigányok megélhetése nem volt biztos az aránytalanság miatt. A téglavetés, amit a 19. század derekán már sok cigány végez a város keleti határában a cigányhurubák [földkunyhók] mellett, a 18. század végén még elő sem fordul.
Vallásilag a római katolikus és református felekezet között oszlottak meg, 80-20 %-os arányban. Azt mondhatjuk, hogy felekezet szempontjából a város többi lakosához hasonlóak, akárcsak jogállásban.
A kolozsvári cigányok kulturális sajátosságairól a források alig nyújtanak információkat, a cigány identitás historikus tényezői csak részlegesen láthatók. A fizikai kinézetről és a nyelvről közvetlen adatok nem nyerhetők. A cigányok családneve többségében magyar, kisebb részben német és román.
A 16. század elején Kolozsváron sátrakban laktak a cigányok, 1585-ben már kalyibákról szólnak a források, a 17. századból több adat is van a cigányhurubákról, azaz földkunyhókról. A későbbi forrásokban a sátor kivételével a házszerű építményekről és a földbe ásott lakásról is hallunk. A hurubára még 1851-ből is van adat. Kiss András kutatásaiból azt is tudjuk, hogy a huruba nem tipikusan cigányok lakhelye, hanem a szegényeké (Kiss, 1990).
A cigányok Kolozsváron is leginkább életmódban és foglalkozási szerkezetben különböztek a lakosság többi részétől. A középkor óta térben is elkülönültek. A 18. század előtt a cigányok a városfalon kívül, a keleti hóstátban és attól délre lakhattak (Kiss, 2014). A Cigánysornak nevezett rész, amely ténylegesen nem utca, a 18. században alakult ki azután, hogy a falak előterében az építkezési tilalmat feloldották. Az 1763-1785. évi katonai térképek négyzet alakú kis telepet mutatnak a Szabók Tornya (Bethlen-bástya) közelében. Az 1734-es térképen ez még nincs. A Cigánysor tehát, ahogy ezt Asztalos Lajos kimutatta, 1734 és 1763 között jött létre (Asztalos, 2012; Gaál, 2006). Részben a már régebb óta a városban élő, meggyarapodott cigányok átköltözésével a csak kevéssel arrébb lévő Külső-Farkas utcából, részben újabbak beköltözésével, ami a cigány népesség növekedéséhez vezetett. A Cigánysor az 1869-es várostérképen is látható.
Az 1781-es összeírás nem tartalmaz adatokat arról, hogy a családok a város mely részén laknak. Más források alapján megállapítható, hogy két helyen is. A cigányok egy része ott, ahol a Cigánysor létrejött és a Külső-Farkas utcában.Laktak cigányok a Hídkapun kívüli külvárosban is. Fogarasi Zsigmond említett vallomásában ezt mondta: „Feleségem vagyon, Szilágyi Boris Szilágyi Gergely másként Grunczi nevű Kolosvarott lakós czigánynak leánya, Kolosváron lehet reá akadni, tsak a hid kapun kivűl a hostyán, Fogarasi Zsigmond apámnak által ellenébe kelletik keresni.” Ez a terület más néven a Hídelve. A Cigánysor néven ismert kis telepet, ahol a polgárosultabb cigányok és az elismertebb zenészek laktak, az 1980-as évek elején számolták fel.A Hídkaput az 1870-es években bontották le, de Hídelvén, a Szamos mentén a Barom vásár, Vágóhíd és Állatvásár tér környékén ma is laknak cigányok, nem kompakt közösségben, ám jelentős számban. Ugyanabban az irányban, a vasúti hídon túl még többen.
Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a kolozsvári cigányok beletartoztak a város társadalmába, az akkori „hóstátiak” sajátos világába, a helyi népességet kiszolgáló alsó rétegekéhez hasonló pozíciókban. A cigányok egy része az apáról fiúra szálló tanult mesterség megtartása, illetve az abból való megélhetés érdekében földrajzilag mobil volt. A cigány népesség már a 18. században is differenciálódott, a társadalmi és vertikális mobilitás azonban mérsékelt volt, a 19. században a polgárosodással vált erőteljesebbé.
Források és irodalom
Asztalos Lajos: Helytörténet – Kolozsvár – Közelről. Nádas, Békás, Cigánypatak, Gorbó. Szabadság 2012. június 13.
Csetri Elek: Kolozsvár népessége a középkortól a jelenkorig. In: Dáné Tibor Kálmán–Egyed Ákos–Sipos Gábor–Wolf Rudolf (szerk.): Kolozsvár 1000 éve. Kolozsvár, 2001.
Kiss András: Források és adatok a kolozsvári cigányok XVI-XIX. századi történetéhez.Korunk, 1990. 7. sz. 888-896.
Kiss András: Szelleműzés a „hóhér házából” levéltári anyaggal. Korunk, 2001. 9. 59-66.
Kiss András: Más források – más értelmezések. Mentor, 2014.
Nagy Pál: Cigányperek Magyarországon (1758-1787). Szekszárd, 2003. Romológiai Kutatóintézet Közleményei 7. (38. sz. közlés).
Zsupos Zoltán: Az erdélyi sátoros taxás és aranymosó fiskális cigányok a 18. században. Magyar Néprajzi Társaság, Budapest, 1996. Cigány Néprajzi Tanulmányok 4-5.
Jegyzetek
[1] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. F 46. Erdélyi Kormányhatósági Levéltárak, Gubernium Transylvanicum (In Politicis). Nro. 1781/2561, 1781/4868. Nagy Pál / erdelyikronika.net

Közel ötvenezer magyarul tanuló óvodás a Kárpát-medencében
Óvodafejlesztési program: szakmai konferencia pedagógusoknak
Óvónőknek szervez konferenciákat a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) a magyar kormány támogatásával megvalósuló Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében. Az első ilyen rendezvényt szombat délelőtt tartották meg Kolozsváron. Grezsa István, a Magyarország határain átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos a magyar kormány által támogatott Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot ismertette, a konferencián jelen levő szakemberek pedig a program keretében megvalósuló képzésekről tájékoztatták Közép-Erdély magyar óvodapedagógusait. Ugyanebben a témakörben 2017 decemberében konferenciákat szerveznek még Szovátán, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon is. A magyar kormány a program során a 2019-es év végéig 38,5 milliárd forinttal támogatja azokat a Kárpát-medencei óvodákat, ahol magyar nyelven folyik az oktatás.
A magyar kormány által támogatott óvodafejlesztési program kolozsvári nyitórendezvényén, az Óvodapedagógusok a gyermekközpontú óvodákban című konferencián a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) közép-erdélyi alelnöke, Virág Erzsébet, az oktatási minisztérium képviseletében pedig Mayla Júlia üdvözölte a jelenlevőket. Grezsa István magyar miniszteri biztostól megtudtuk: a magyar kormány a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program során a 2019-es év végéig 38,5 milliárd forinttal támogatja azokat a Kárpát-medencei óvodákat, ahol magyar nyelven folyik az oktatás. Ebből az összegből 300 új ingatlant fognak felépíteni, 450 óvodát pedig korszerűsíteni. Továbbá 1670 óvodát játszósarkokkal látnak el. Jelenleg 48 000–49 000 gyermek jár magyar tannyelvű óvódába a Kárpát-medencében, de az ideális 60 000 lenne. Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke örömmel nyugtázta, hogy az óvodafejlesztési projekt kapcsán a magyar kormány stratégiai partnerként tekint az RMPSZ-re, és a szövetség részese lehet a fejlesztési elképzelés megvalósításának. A program három vonulattal rendelkezik: infrastrukturális beruházások, belső fejlesztés és óvodapedagógusok képzése. Az RMPSZ megyei elnökei és az óvodavezetők javaslatai alapján az elkövetkező hónapokban 223 óvodai játszóteret alakítanak ki, 300 óvodában eszközfejlesztésre kerül sor; 2300 óvónő részére több, a hazai oktatási minisztérium által is akkreditált programot hirdetnek meg. Szintén az óvodafejlesztési program része az a Magyar Sarok elnevezésű fejlesztőcsomag, amely könyvekből, játékokból és egy kerekeken gördülő kétszintes polcból áll. Irsai Mónikától, az RMPSZ keretén belül működő Gál Kelemen Oktatási Központ vezetőjétől megtudtuk: a kolozsvári óvodáknak szánt csomagokat ezen a héten kiosztják, továbbá év végéig minden erdélyi magyar óvodába eljutnak ezek az eszközök. Ezt követően az óvodapedagógusoknak szánt továbbképzési programokat ismertették. Demény Piroska, a BBTE oktatója az óvodapedagógusok didaktikai kultúrájának megújulásáról, Horváth Gizella, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem oktatója az óvoda és a család közötti együttműködéséről, míg a sepsiszentgyörgyi Romániai Magyar Néptánc Egyesület részéről Deák Gyula a népi hagyományok általi kompetenciafejlesztésről értekezett. A konferencián rövid műsorral közreműködött a kolozsvári Méhecske óvodába járó gyermekek csoportja. Szabadság (Kolozsvár)

Érdekes adatokat közölt a statisztikai hivatal Hargita megyéről
Hargita megye lakossága a statisztikai hivatal adatai szerint 353 személlyel csökkent január elsejétől július elsejéig. A legtöbb lakosa Csíkszeredának van, míg a legkisebb község Székelyderzs – ismertették a számokat a hétfői prefektusi kollégiumon.
A Hargita Megyei Statisztikai Hivatal további érdekes adatokat közölt a megye lakosságával kapcsolatban, a születési és a halandósági mutatók mellett a házasodási, illetve a gyerekvállalási kedvről is érdekes képet kapunk, de vegyük sorra az érdekesebb számokat.
A megye lakossága a július elsejei adatok szerint 332 822 fő volt, ebből 168 643 nő és 164 179 férfi. A legtöbb lakosú települések a következők: Csíkszeredában 41 950 személy él, ezt követi Székelyudvarhely 38 457 lakossal, valamint Gyergyószentmiklós 19 935 lakóval. A községek közül Parajd áll a legjobban, ott 6998 ember él, azt követi Korond 6480 személlyel, majd Csíkszentdomokos (6365) és Gyergyóremete (6355).
A lakosság számát tekintve legkisebb község Székelyderzs 1060 lakóval, hátulról a második Kányád 1167-tel, a harmadik Székelyandrásfalva 1253 lakóval. Továbbá Hargita megye lakosságának 56 százaléka él falun, 44 százaléka városon.
A statisztikai hivatal által közétett adatokban a lakosság korosztály szerinti megoszlására is kitérnek: a 14 évnél fiatalabbak a megye lakosságának 16,14 százalékát teszik ki, 15-24 éves a lakosság 10,93 százaléka, míg a 25 és 64 év közöttiek 57,50 százalék. A 65 évnél idősebbek alig vannak kevesebben, mint a 14 évnél fiatalabbak, ők a megye lakosságának a 15,58 százalékát teszik ki, ugyanakkor a 85 évnél idősebbek az összlakosság 1,42 százalékát.
Csökken a lakosság
2017 első félévében az előző év ugyanazon időszakához viszonyítva nőtt az elhalálozások és csökkent a születések száma, így a lakosság 266 fővel lett kevesebb. Idén az első hat hónapban 1441 gyermek született a megyében, ez azt jelenti, hogy 1000 lakosra 4,3 újszülött jut, ez az arány falun 4,6, míg városon 3,9 százalék. Ez az arány megyei szinten a városok közül Székelyudvarhelyen a legmagasabb, 4,6 százalék, míg falun Nagygalambfalva 8,4 százalékkal. Városok közül a legalacsonyabb Tusnádfürdőn 1,8 százalékkal, míg falvak közül Bélbor, szintén 1,8 százalékkal.
Az újdonsült kismamák átlagéletkora 26,6 év, de a falun élő nők átlagban 25,8 éves korukban szülnek először, míg a városiak 27,9 éves korukban. Az újszülöttek 8 százalékának 15 és 19 év közötti az anyukája és idén, az év első felében egyetlen alkalommal szült 15 évesnél fiatalabb lány. Érdekes adat továbbá, hogy 424 gyermek, vagyis az újszülöttek 29,4 százaléka házasságon kívül született.
Nőtt a házasodási kedv
Tavalyhoz viszonyítva Hargita megyében nőtt a házasodási kedv, az év első felében 665 frigyet kötöttek meg, ez 9,7 százalékkal több, mint tavaly, az év ugyanazon időszakában. A legtöbb ember 25-29 éves korában házasodik, a férfiak esetében az első házasságkötéskor az átlagéletkor 31 év, míg nőknél 27,5 év.
Azonban nemcsak a házasodási, hanem a válási kedv is nőtt, majdnem ugyanilyen arányban, 168 válást jeleztek az év első felében, ez 9,9 százalékkal több, mint a tavaly ugyanebben az időszakban. A válások 15 százaléka kevesebb mint 5 évnyi házasság után ért véget. A válások egy százalékáért az egyik fél alkoholizmusa a felelős, a házasságok 50 százalékát közös megegyezés, míg 49 százalékát más okok miatt bontották fel. Kovács Boglárka / maszol.ro

Fodor Sándor és Csipike kap szobrot Csíkszeredában
Határozattal fogadta el tegnap Csíkszereda önkormányzati képviselői testülete azt a javaslatot, miszerint Fodor Sándor írót – aki éppen ma lenne 90 éves – és híres meseregény-figuráját, Csipikét ábrázoló szobrot állítsanak a központi parkban. A csíksomlyói születésű író tiszteletére emléktáblát is avatnának egykori lakóházánál, illetve felmerült az is, hogy utcát vagy utcarészt nevezzenek el róla a városban.
Idén március végén lapunk számolt be először arról, hogy a Székelyföld kulturális folyóirat kötelékében dolgozó írók és költők ötlete volt a szoborállítás, amely ideális esetben a mai évfordulóra készült volna el, azonban – amint a tanácsülésen kiderült – ennek kivitelezése jóval hosszabb időt vesz majd igénybe.
Molnár Vilmos író a tanácstagoknak kifejtette, hogy Fodor Sándor emléke egyre erősödik, ezért nem mindegy, hogy milyen szobrot állítanak a 2012-ben elhunyt író tiszteletére. Mint mondta, az elképzelés az, hogy a szobor Fodor Sándort ábrázolja, padon ülve, mellette híres mesefigurájával, Csipikével. Ez a gyermekek és turisták számára is kedves látványosság lenne, hiszen leülhetnének ők is a padra, miközben fényképet készíthetnének az alakokkal.
– Nagyon sok helyen állítanak szobrot mesefiguráknak. Valahogy meghittebbé is teszi azt a környezetet, ahol az a szobor áll, és azt hiszem, hogy ilyen meghitt sarkokra itt is szükség van. Ez egyedi jelleget is adna a városnak. Fodor Sándor Csipikéje Székelyföld egyetlen híres mesefigurája, ha nem vesszük figyelembe a népmeséket. És van olyan szerencsénk, hogy Fodor Sándor nem Szentgyörgyön, Vásárhelyen vagy Udvarhelyen született, hanem itt – mutatott rá Molnár Vilmos.
Ferenczes István költő arra tett javaslatot, hogy a szobor elkészítéséhez szükséges összeget vagy annak egy részét a város közadakozásból próbálja meg begyűjteni, lévén költségvetési gondokkal fog küszködni a jövőben.
Ráduly Róbert Kálmán polgármester véleménye szerint ennek a szobornak nem szabad olcsó műalkotásnak lennie, legalább 100 ezer eurós nagyságrendű összeget szánnának az alkotásra. Mint mondta, feltehetően éveket kell várni arra, hogy a szobor elkészüljön, és a helyére kerüljön.
Az utcanévadással várják a kezdeményezők javaslatait, ugyanis több városrész is felmerült. Az biztos, hogy rövid utcát neveznének el az íróról, olyant, ahol kevés ház található, hogy minél kevesebb lakost érintsen a címváltoztatás. Továbbá Fodor Sándor egykori lakóháza elé, amely a Szék útján található – és jelenleg más család tulajdonában van –, a járdaszegély és a kerítés közötti füves részre emléktáblát helyeznének el.
A tanácsülésen elfogadták továbbá a város költségvetésének módosítását, amely elsősorban a pedagógusoknak jó hír, hiszen a városban működő tanintézmények dolgozóinak decemberi bérét építették be a városi költségvetésbe, és hamarosan utalják tovább az érintetteknek. Márk Boglárka / Hargita Népe (Csíkszereda)

Átfogó programot szervez a centenáriumi évben az RMDSZ
Kelemen: Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára
A 2018-as centenáriumi évre való felkészülés, valamint a Minority SafePack európai polgári kisebbségvédelmi kezdeményezés voltak a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) pénteki marosvásárhelyi ülésének főbb napirendi pontjai. Az RMDSZ már korábban bejelentette, a szövetség az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Hogy ez pontosabban miből áll majd, minderről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, valamint Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök számolt be részletesebben a jelenlévőknek, kitérve a Minority Safepack kezdeményezésre is, amelynek kapcsán bejelentették: ez idáig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött össze a szövetség. Az ülésen szóba került a jelenlegi romániai belpolitikai helyzet is, a kormánykoalíciós pártokhoz való viszonyulás kérdése, de a nemrég elfogadott pénzügyi intézkedésekről is szó esett.
Eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a szövetség
Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára – jelentette ki Kelemen Hunor pénteken, Marosvásárhelyen az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén. Az RMDSZ elnöke politikai elemzésében elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Mint fogalmazott, azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni, ehhez pedig a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út. Úgy vélte, az erdélyi magyarság a múlton nem tud osztozni a román többséggel, de a jövőt talán együtt tudja tervezni vele, s talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére. Szerinte az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója, valamint az igazságosnak nevezett Mátyás király trónra lépésének az 560. évfordulója teremt alkalmat.
Kelemen Hunor ugyanakkor bejelentette: az RMDSZ eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására. Emlékeztetett arra, a szövetség 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, és vállalását teljesíteni is fogja, ugyanis változatlanul feladatának tartja, hogy az őshonos kisebbségek ügyét napirenden tartsa, s előre vigye az Európai Unióban (EU). Hangsúlyozta, ha az EU meg akarja őrizni sokszínűségét, az őshonos kisebbségek védelmében döntést kell hoznia. Valószínűsítette azonban, amennyiben áprilisig sikerül is összegyűjteni az EU tagállamaiból az egymillió támogató aláírást, a kisebbségvédelmi kérdés csak a 2019-es európai parlamenti választások után felálló Európai Bizottságnak kerül az asztalára.
Három közösséget szólítanának meg
Ezt követően az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozat részleteiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök tájékoztatott. Kiemelte, ez nemcsak a centenárium éve lesz, hanem az erdélyi magyaroké is. Meglátása szerint el kell mondanunk, mit tettünk hozzá ahhoz, amit ma Romániának neveznek. Hozzátette: amivel ma Románia büszkélkedik, annak jelentős részét az erdélyi magyaroknak köszönheti. Megtudhattuk, hogy az RMDSZ jövőre sokrétű, átfogó programcsomagot tervez, amellyel három különböző közönséget kíván megszólítani: a magyar közösséget, a román közvéleményt és a nemzetközi döntéshozókat. Az elmúlt 100 év történelmét, képzőművészeti alkotásait fogják bemutatni, arcképcsarnokot, a magyar kultúra napján meghirdetett drámapályázat által új értékek létrehozását, dokumentumfilmeket, előadás-sorozatot, konferenciákat terveznek, valamint egy, az erdélyi társadalom intézményei katasztereinek összeállítását és interneten való közzétételét. Emellett a klasszikus politikai kampánykommunikáció eszközeivel lebonyolított, féléves időtartammal véghezvitt magyarságkampányt ütemeztek be a román nyilvánosság felé. Feladatként fogalmazta meg továbbá azt is, hogy az RMDSZ-nek nemzetközi szinten fel kell hívnia a figyelmet a megoldásra váró kisebbségi kérdésekre és a folyamatos jogtiprásokra, másrészt ellensúlyoznia kell az utóbbi hónapokban felerősödő, a magyar közösséget lejárató és az RMDSZ-t hiteltelenítő nemzetközi kampányt.
A Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezésről szólva Porcsalmi Bálint elmondta: a mostanáig összegyűjtött 231 ezer aláírás nem a végső siker, hanem egy jó részeredmény. „Ott, ahol komolyan vették a kihívást, ez a számokban is megmutatkozik. Háromszék, Szilágy, Bihar és Gyergyó is elvégezte a rájuk bízott feladatot, összegyűjtötte a számukra kiszabott aláírásgyűjtés-számot. Fehér, Kolozs, Udvarhely, Beszterce-Naszód, Maros is közel áll a folyamat végéhez. De a nagy városokban rá kell erre erősíteni, erőforrásainkat arra kell fordítani, hogy a városi szervezeteink munkáit segítsük. Ne dőljünk hátra, sok munka van még hátra” – hangzott el.
Az elmúlt három hónap kampányának tanulságait levonva, az ügyvezető elnök úgy fogalmazott: ez az időszak nemcsak az aláírásgyűjtésről szólt, hanem azt is megmutatta, hogy milyen helyzetben van a szervezet. Porcsalmi szerint sok esetben nem vették komolyan az ügyet, mivel éppenséggel nem választásról van szó.
„Nehéz időszak előtt állunk, és ahhoz, hogy a jövő évben is megbirkózzunk az akadályokkal, erős szervezetre van szükségünk. Az aláírásgyűjtés megerősítette a szervezeteinket, de felszínre hozott olyan problémákat, amelyeken javítanunk kell. 2018-ban tehát nem lesz erőnk, energiánk a belső problémákra, a közösségre, az emberekre kell koncentrálnunk” − fogalmazott.
Példamutató erdélyi kampány
Az ülésen vendégként jelen levő Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) az elnöke köszönetet mondott az RMDSZ-nek az aláírásgyűjtésért. Tájékoztatott arról, hogy az erdélyi aláírásgyűjtési kampány módszereit vitték el a FUEN többi tagszervezetébe, és jelenleg RMDSZ-es szakemberek szervezik a munkát Horvátországtól a Baltikumig, Dél-Tiroltól Dániáig. Hozzátette: az a tény, hogy Erdély adja majd az aláírások negyedrészét, megerősíti az RMDSZ kezdeményező szerepét, ami számára is biztos támaszt jelent a FUEN-ben.
„Az RMDSZ az erdélyi kampányt európai kampánnyá terjesztette ki, és ezzel azt üzeni, hogy az erdélyi magyarság erős és elszánt közösség, s európai védelmet kér” – hangsúlyozta a FUEN elnöke. Hozzátette: nem tartunk még a mérlegkészítésnél, de már most elmondható: egyértelművé vált, hogy a kisebbségi ügyekben előre kell menekülni.
Vincze Loránt elmondta: a kampány első két és fél hónapjában Európában összesen 360 ezer aláírás gyűlt össze. Úgy vélte, ebben az ütemben a hátralévő négy hónap alatt elérhetik a célként kitűzött 1,1 milliós számot. Reményét fejezte ki, nagy számban lesznek magyarországi aláírások is a kampány végére, és rendkívül fontosnak tartotta, hogy a német állam vezetői támogatásukról biztosították a polgári kezdeményezést. Megjegyezte viszont, hogy az EU-nak olyan tagállamai is vannak, amelyekben a nemzeti kisebbségekhez tartozók a retorziótól tartva nem merik aláírni a kezdeményezést. Negatív példaként Görögországot hozta fel, de Románia ellenkezését is megemlítette. Felhívta a figyelmet, hogy Románia ismét pert indított az Európai Bizottság és a kezdeményezés ellen, a múlt héten pedig azt kérte Brüsszelben: tiltsák be a FUEN regionális tanácskozását, és folyamatosan azt ismételgeti, semmiképpen ne legyen uniós támogatása a kisebbségvédelemnek.
Van pénz pályázatra
Winkler Gyula a november 15-i szórvány napja kapcsán elmondta: a rendezvényen átbeszélték a szórványközösségek helyzetét, kiemelve, hogy bizonyos szempontból 2018 nagyobb kihívás lesz ezeken a vidékeken, de a küzdelmet folytatni kell. Ugyanakkor az EP-képviselő felhívta a figyelmet, hogy az Európai Parlament elfogadta az EU 2018-as költségvetését, amely minden idők legnagyobb európai uniós költségvetése. Hangsúlyozta, ennek kétharmadát a kohéziós, a regionális fejlesztési és az agrárpolitika számára elkülönített alapok teszik ki, s bár tudjuk, hogy nagy a bürokrácia, de ennek ellenére pályázni kell, mert ha nem, akkor mások használják ki a lehetőségeket.
Sógor Csaba felszólalásában elmondta: az elmúlt évek munkája alatt az Európai Parlament Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi szakbizottságában (LIBE) számos jelentésbe sikerült a kisebbségvédelmi fejezeteket is megjeleníteni, ugyanakkor bízik abban, hogy sikeres lesz a Minority SafePack-kezdeményezés. Arról is tájékoztatta a testületet, hogy Románia készül a 2019 első félévében esedékes soros uniós elnökség programjának kialakítására. „Mivel Románia azt állítja, példásan rendezte a kisebbségek helyzetét, ezért azt kértük: az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét is vegyék fel a román uniós elnökség programjai közé” – mondta. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy a 2018-as évben a tordai országgyűlés 450. évfordulójára is jó lesz megemlékezni, hiszen ekkor és itt mondták ki a világon először a szabad vallásgyakorlás jogát.
Csoma Botond elmondta, a centenárium kapcsán várható nacionalista hangulatot helyi szintű kisebb rendezvényekkel, programokkal igyekeznek majd oldani. „Kolozsváron például a helyi civil szervezetekkel, egyesületekkel együttműködve különböző művészeti és egyéb eszközökkel igyekszünk majd pozitív üzenetek mentén kiragadni a nacionalista mederből 2018-at” – fogalmazott az RMDSZ Kolozs megyei elnöke. Kitért továbbá az RMDSZ-nek a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött megállapodására is, amelyről úgy vélte, az év első felében jól haladtak a dolgok, de aztán kezdődött a hisztéria. „Nem szigetelődtünk el a parlamentben, de nehéz helyzetbe kerültünk, ezért valamilyen új irányt kell szabnunk, és meg kell magyaráznunk a választóknak, miért tartjuk tovább fent a megállapodást” – mutatott rá a képviselő.
Ne kelljen lehalkítani hangunkat
Markó Béla hozzászólásában annak a véleményének adott hangot, ha egyszer lehetséges, olyan helyzetet kell kialakítanunk a parlamentben, hogy befolyással lehessünk a kormányra és azokra az intézményekre, amelyeknek a velünk kapcsolatos döntéseket kell meghozniuk. Ugyanakkor hangsúlyozta: a magyar politikum, az RMDSZ felelőssége is, hogy a következő időszakban olyan igazságszolgáltatása, igazságügyi jogrendszere legyen Romániának, hogy szabadon lehessen beszélni, s ne kelljen lehalkítanunk a hangunkat. Az RMDSZ volt elnöke arra figyelmeztetett, bár a szövetségnek nincs beleszólása mindenbe, ami ma az ország vezetésében zajlik, az RMDSZ-nek is van felelőssége abban, hogy az elmúlt években olyanná vált az igazságszolgáltatási rendszer, hogy ma újból „suttogni” kell. Lehet, hogy ez többek között a bíróságok, az ügyészségek vétke, de azokat a törvényeket, amelyek alapján működnek, azt mi, politikusok fogadtuk el – mutatott rá Markó, hozzáfűzve: személyes felelősséget is érez e tekintetben. „Ráébredünk arra, ha nincs demokrácia, akkor hiába vívtunk ki jó kisebbségi jogokat, mert amennyiben csorbul a demokrácia, akkor ezeket a jogokat sem fogják alkalmazni” – szögezte le. Ezért szerinte az RMDSZ-nek felelősséget kell vállalnia abban, hogy amit a romániai politikum közösen elrontott, azt a következő időszakban helyrehozzák, és ennek érdekében időnként a szövetségnek a közvéleménnyel is szembe kell mennie – fejtette ki Markó Béla. Az RMDSZ volt elnöke szerint nemcsak Romániát, de egész Európát is óriási gondok szaggatják, és mindezek azt mutatják: ma Európában nagy baj van a népek, a kultúrák együttélésével, valamint a politikusok felelősségével is, akik engednek a populizmus nyomásának, s nem gondolják végig, mi lesz a következménye döntéseiknek.
Felelősség és felelőtlenség a parlamentben
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője egyéves tevékenységükről elmondta, az idei első parlamenti ülésszakban számos olyan törvénytervezet született, amellyel sikerült előre vinni a magyar közösség ügyeit, de az év közepén megbélyegezte ezt az országban eluralkodott nacionalista hangulat, amelyből azóta sem lehet teljes mértékben kilépni.
„Sokszor túlságosan is nagy felelősséggel közelítünk meg helyzeteket, hiszen erre kötelez az a környezet, amelyben a kormánykoalíció naponta felelőtlen döntéseket hoz. Az RMDSZ álláspontja sok esetben különbözik a kormánypártokétól, hiszen más tapasztalatokkal érkeztünk a parlamentbe, mások a prioritásaink, s másként látjuk közösségeink és önkormányzataink jólétének biztosítását. Azonban el kell mondanunk azt, hogy hosszú távon elvesznek a jó ügyek, ha olyan személyek képviselik azokat, akiknek integritásuk megkérdőjelezhető. Ennek vagyunk tanúi most is, hiszen a román politikai pártok képviselői sebezhetőek, és nem tudják hitelesen képviselni a jó célú közösségi ügyeket. Ez a folyamat megrendíti a demokrácia alapjait, és ha a demokrácia nem működik, akkor semmi sem működik, a politika sem. Az RMDSZ új alsóházi frakciója felelősségteljesen áll hozzá közösségi ügyeinkhez, és ennek tudatában cselekszik az elkövetkezendőkben is” – fejtette ki.
Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora a centenáriumi munkatervvel kapcsolatban kiegészítést fogalmazott meg. Mint mondta, 2018-nak bátor lépésekről kell szólnia mind a törvényhozásban, mind pedig a mindennapokban. Amikor kulturális és területi autonómiáról, vagy akár az alkotmány módosításáról beszélünk, felvetődik a kérdés, eléggé bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy közvitát indítsunk vagy éppen parlamenti munkafolyamatot kezdjünk el ezekről a kérdésekről – tette fel a kérdést a politikus.
Az elmúlt időszakban folyamatosan változtak az ifjúság igényei, de egy dolog stabil maradt: a MIÉRT megalakulása, amelynek működése az RMDSZ javára szolgált, és segíteni fogja a jövőben is – fogalmazott Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke, akit ifjúságért felelős ügyvezető alelnöknek választottak meg. Kezdeményezésükre az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, a YEPP elfogadta a Minority SafePack támogatásáról szóló határozatot. Állást foglaltak a magyargyűlölet ellen, és egy teljes programtervezettel készülnek a jövő évi centenáriumra – mondta.
Kiszámíthatatlan pénzügyi intézkedések
A hozzászólások során Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a kormány pénzügyi politikájáról beszélt. Úgy vélte, az adótörvénykönyv módosításáról szóló javaslatcsomagot nem készítette elő kellőképpen a szaktárca, ezért intézkedéseinek következményei nem elég kiszámíthatók. Ugyanakkor ezt tetézi az is, hogy az illetékesek rosszul kommunikáltak a módosítások várt hatásairól. „A sebtében kidolgozott rendelkezésekről csak remélni tudjuk, hogy következményei pozitívak lesznek” – szögezte le.
A felszólalók közül többen szóvá tették, hogy milyen anyagi veszteséget jelent az önkormányzatok számára a 16 százalékos jövedelemadó hat százalékkal való csökkentése. Ugyanakkor felvetették, hogy a közigazgatási és közpénzügyi törvény folyamatos módosítása bizonytalanságot okoz, ami megnehezíti az önkormányzatok működését. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)

„A magyar nyelv mindenre alkalmas” – Lövétei Lázár László költő díjairól, kedvenceiről
Lövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője nemrégiben kapott díjairól, kedvencéről, Arany Jánosról, az Arany-emlékévről, a román és magyar irodalom közti átjárhatóságról, valamint a fordítás és lapszerkesztés vonatkozásairól beszélt a Krónikának.
– Mostanában megszaporodtak a díjaid: nemrég ítélték oda neked a 2018-as Balassi Bálint-emlékkardot, amit februárban adnak át, illetve te kaptad a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának az év legjobb könyve díját Alkalmi című kötetedért. Hogyan értékeled az elismeréseket?
– Minden díjnak örülök, hiszen minden elismerés a szakma részéről érkező visszajelzésként értékelhető, hogy ti. figyelnek az emberre, nem sikkadnak el a mai betűdömpingben a dolgaink. Egyszóval: hogy van értelme az írásnak. Már csak az olvasókat kellene mozgósítani, hogy megvásárolják az Alkalmi itt-ott még föllelhető példányait.
Hogy a Balassi-emlékkard odaítélése esetében mennyire volt fontos az Alkalmi viszonylagos frissessége (alig egy éve jelent meg ez a kis kötet), azt nem tudom, de jövő év február 14-én (Bálint-napkor) meg fogom kérdezni a döntnököket! Amúgy is kíváncsi vagyok, hogy miért kellett ilyen korán bejelenteni a díjazott nevét, hiszen mire kézbe vehetem a szablyát, a török már Bécs alatt lesz! No de a viccet félretéve: valószínűnek tartom, hogy Lackó fiam fog örülni a leginkább, hogy végre lesz egy rendes kardunk, mert fakard rengeteg hányódik a kertünkben, s Lackó a teljes fegyverarzenált (fakardokat, pajzsot, pisztolyt, íjat, puskát, lándzsát) hajlamos szétszórni a fűben, így segítve kaszálgató apja munkáját. Hátha az igazi kardot majd jobban megbecsüli.
– Maradva az emlékkardnál: a Balassi nevével fémjelzett elismerést odaítélő grémium közölte, a te költészetedet tartja a 16. századi költő műveihez méltónak. Kritikusaid, méltatóid sokszor kiemelik, hogy a költészeted szorosan összefonódik a magyar lírai hagyományokkal. Te magad hogyan látod „belülről” ezt a kérdést? Mindig is a hagyományos felé fordult, ebbe az irányba tartott és tart továbbra is a költészeted?
– Talán érdemes itt megemlíteni, hogy Balassi tényleg az egyik nagy kedvencem. Évekkel ezelőtt például a csíkszeredai Corvina Könyvesház vezetője – felháborítónak találván a kies tájainkon is tomboló Valentin-napi őrületet – felkért, hogy tartanék egy előadást Balassiról, Bálint napkor, tehát február 14-én. Írtam is egy esszét Balassiról (ez az előadás éppen a Krónikában jelent meg!), s most, íme én kapom a végvári szablyát! Úgy tervezem, hogy ezt az esszét felolvasom majd a Gellért szállóban, remélem, nem kergetnek el, szablyástul. Bár akkor már lesz mivel védeni magam... Ami meg az általad említett kritikusokat illeti: örülnék, ha igazuk lenne, mert számomra tényleg fontos a költészeti hagyomány (legyen az magyar, vagy éppen latin), hiszen az organikus továbbépítkezést tartom a legszimpatikusabb útnak. Persze, az ellenkezőjére is van példa a magyar lírában: Kazinczy például addig erőltette a nyugat-európai verselést, hogy ma már egészen természetesnek tűnik, hogy jambikus verseket írnak a költőink. Nyilván, ehhez az is kellett, hogy a magyar nyelv mindenre (de tényleg mindenre!) alkalmas.
– Köztudott, hogy kedvenc klasszikusod Arany, úgy is fogalmaztál valahol, hogy a világ legnagyobb formaművésze volt. Esszésorozatod is jelent meg a két évszázada született költőóriásról, napvilágot látott a Széljegyzetek Arany Jánoshoz című köteted is. Honnan származtatod az Arany-életmű iránti erős vonzódásodat, megfogalmaznád, hogy miért éppen őt választottad kedvencedül?
– Kedvencet általában nem választani szokott az ember: vagy azzá lesz valaki, vagy nem. Arany János meg... hát igen! A minap láttam egy orosz „dokumentumfilmet” a TVR 3 csatornán, amatőr színészek adták elő Csehov A 6-os számú kórterem című remekművét. Mit mondjak, torokszorító volt. Mindezt csak azért említem meg, mert Arany nálam szorosan összefügg Csehovval. Arany-ügyben ugyanis én is teljesen átlagos olvasó voltam, egészen addig, amíg el nem olvastam alaposan, nagyon lassan Arany Kertben című versét. Akkor mondtam azt, hogy ha Csehov „kórterme” a világirodalom legkegyetlenebb prózája, akkor Arany Kertbenje a világirodalom legykegyetlenebb verse. Iszonyú dolgok vannak benne, kiráz a hideg, ha csak rágondolok is. Képzeljük el, hogy Vörösmartynál az emberfaj még csak „sárkányfog-vetemény”, Aranynál már „hernyó”! Nem tudom, hogy süllyedhet-e az ember ennél mélyebbre. Nos én ebbe az illúziótlan Aranyba szerettem bele, mondván, hogy aki olyan verset tud írni, mint a Kertben, azt érdemes alaposabban is megismerni. Azóta is vallom, hogy Arany nemcsak a „mondani tudása”, hanem a mondanivalója miatt is az egyik legnagyobb költőnk.
– Az idei év Arany-emlékév, ezért széltében-hosszában rengeteg minden hangzott el jelentőségéről, költészetéről, számos kezdeményezés igyekszik közel vinni életművét a fiatal korosztályhoz, kiemelve, hogy valójában kortárs költőről van szó, hiszen a 21. század gyermekeihez is szól. Miként látod, mennyire klasszikus és mennyire kortárs Arany?
– Talán annyit tennék hozzá, illúziótlanul, az imént már elmondottakhoz, hogy hamarosan vége lesz a bicentenáriumnak, s minden marad nagyjából úgy, ahogy az ünnepségsorozat előtt is volt, hiszen a fesztív jellegű ünnepségek épp a lényegről feledkeznek meg. Arról tudniillik, hogy olvasni kellene Aranyt, nem csak beszélni róla. Nemrég a Magyar Írószövetség karavánjának tagjaként hat székelyföldi középiskolában próbáltuk népszerűsíteni Aranyt, nem tudom, mekkora sikerrel. Volt zene, volt szavalat, én is okoskodtam egy sort, de hogy mi ment át, azt nem tudnám megmondani. Természetesen nem kell feladni, hanem igenis meg kell próbálni „megismertetni” Aranyt a fiatalokkal. Módszer van bőven, számomra az egyik legszimpatikusabb a Margócsy István-féle út. „Ha például gimnazistáknak szeretném »eladni« Aranyt – mondja Margócsy –, akkor valószínűleg a humorát emelném ki. Nemcsak a műveiben rejlő humort, hanem azt is, ami az irodalmon kívüli megnyilatkozásaiban érhető tetten. Például hogy szerkesztőként versekben figyelmeztette a szerző barátait, ha határidőig nem adták le a kézirataikat. Ebből a diákok is megérthetik, hogy Arany számára a versben való kommunikáció a világ legtermészetesebb dolga.” Arany „aktualitására” pedig legyen elég egyetlen példa: olvassa el mindenki (vagy olvassa újra) Arany Gondolatok a béke-congressus felől című, 1850-es versét...
– Költő és műfordító vagy, ugyanakkor a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. A lap nagy sikernek örvend az olvasók körében. Mi a fő szerkesztési elved, illetve mi lehet a titka annak, hogy manapság népszerű lehessen egy kulturális havilap?
– Nincs „nagy titok”: egyszerűen igyekszünk komolyan venni saját magunkat is, meg az olvasókat is. S amennyire erőnk engedi, igyekszünk nem kánonkövetők, hanem kánonalakítók lenni. Annak ugyanis semmi értelmét nem látom, hogy tizenöt egyforma lap jelenjék meg a Kárpát-medencében magyar nyelven, ugyanazzal a szerzőgárdával, ugyanazzal az olvasóréteggel. S ami nagyon fontos: mozogni kell, meg kell mutatnunk magunkat, mert marketing ide vagy oda: a legjobb módszer még mindig az író-olvasó találkozó. Lehet szerkeszteni lapot elefántcsonttoronyban is, de akkor előbb-utóbb végzetesen elszakadunk az olvasóktól.
– Magyar–román szakon végeztél a kolozsvári bölcsészkaron, román szépirodalmat fordítasz magyarra, többek közt Mircea Cărtărescu, a Florian fivérek, Alexandru Vakulovski regényét, kortárs költők verseit is magyarítottad. Hogyan választod ki az írásokat, amiket átültetsz magyarra, és milyen kapcsolatban állsz a kortárs román szerzőkkel?
– A lefordítandó művek mindig megtalálják az embert, recept erre sincs, hogy miként történik mindez, de tényleg nem kell izgulni: fordítanivaló mindig kerül, hiszen a kortárs román irodalom (is) nagyon jó periódusát éli. Én meg szeretem tudni, hogy mi történik körülöttem. Lehet, hogy istenkáromlásként fog hatni, de őszintén mondom, hogy néha egy mezőségi „román” regény jobban érdekel (mert többet elmond rólunk, magyarokról és románokról), mint egy péterváradi „magyar” történet. Nem áll szándékomban újra fölfedezni a transzilvanizmust, egyszerűen ez van, és kész.
– Korábban azt nyilatkoztad a Krónikának, hogy szkeptikusak az írók a román és magyar kultúra közeledését illetően. Ez azt követően történt, hogy a Székelyföldnek a magyarok és románok kapcsolatát körüljáró, augusztusi lapszámát Bukarestben mutattátok be román írók jelenlétében egy kerekasztal-beszélgetésen. 1918. december elsejének centenáriuma közeledtével egyáltalán nem mondható felhőtlennek a román–magyar viszony. Hogyan látod, a két irodalom közti átjárhatóság megteremtése valamiképpen elősegíthetné a közeledést?
– Ha nem hinnék abban, hogy érdemes forszírozni ezt a kérdést, akkor eleve nem zaklattam volna magyar és román kollégáimat az augusztusi Székelyföldben megjelent ankéttal. Illúzióim természetesen nincsenek, pláne most, az 1918-as évforduló előestéjén. De csak azért, mert valakiknek nagyon jól jöhet, hogy hirtelen ennyire elszaporodtak a provokátorok, nekünk még nem kell beállni a köpködők közé. Kitombolják majd magukat, nagyon büszkék lesznek (csak tudnám, hogy mire!), aztán marad minden a régiben. És ez még a jobbik eset!
Lövétei Lázár László
1972-ben született Lövétén. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte a Tamási Áron Líceumban. Tanári diplomáját 1998-ban szerezte a kolozsvári BBTE magyar–román szakán. 1998 óta a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője, 2010 óta főszerkesztője. Csíkszentdomokoson él. Fontosabb verseskötetei: A névadás öröme (1997); Távolságtartás (2000); Két szék között (2005); Zöld (2011); Alkalmi (2017). Fordításkötetei: Mir­cea Cărtărescu: Lulu (regény, 2004); Filip Florian – Ma­tei Florian: Kölyök utca (regény, 2014); Alexandru Vakulovski: Hányinger utca (regény, 2015). Fontosabb díjai: a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díja, 1997; Déry-díj, 2005; Radnóti-díj, 2008; József Attila-díj, 2009; az Erdélyi Magyar Írók Ligája nagydíja, 2011. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

TUDÁSZ – Hargita megyei döntő
Szent Lászlótól a reformációig címmel hétfőn délután fél kettőtől rendezik meg a székelyudvarhelyi volt Stúdió moziban a népszerű középiskolás vetélkedő, a XXIX. TUDÁSZ Hargita megyei szakaszát.
Az értékes nyereményekért folyó küzdelemben Arany János is szóba kerül, hiszen idén ünnepeljük születésének 200. évfordulóját. A kérdések a szokásos érdekes módon lesznek megfogalmazva, szó lesz vitézségről, hősökről, szentekről és inkvizícióról, csatákról és szerelmekről. A részt vevő középiskolák: Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola (Székelyudvarhely), Márton Áron Gimnázium, Segítő Mária Gimnázium (Csíkszereda), Salamon Ernő Gimnázium (Gyergyószentmiklós), Mircea Eliade Gimnázium (Segesvár). A belépés ingyenes, a szervezők szeretettel várnak diákot és felnőttet egyaránt. Kápolnási Zsolt / Székelyhon.ro

A kortárs kultúra mint közös nyelv – Magyar Örökség díj erdélyi művészeknek
A gyergyói származású Molnár Levente világhírű operaénekest és Márton Árpád csíkszeredai festőművészt is Magyar Örökség díjjal tüntették ki a hét végén Budapesten.
Magyar Örökség díjjal ismerték el a gyergyói származású Molnár Levente világhírű operaénekes és a csíkszeredai Márton Árpád festőművész munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a hét végén. A Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság döntése értelmében azokat díjazták, akiknek nevéhez köthetőek korunk, valamint a második világháborút megelőző időszak legjelentősebb magyar teljesítményei.
Bekapcsolni Erdélyt a világ komolyzenei vérkeringésébe
Molnár Levente művészetét, munkásságát Bocskor Lóránt színművész, a Virtuózok rendezvényigazgatója méltatta a díjátadón. „Művész és ember– ez a kettősség válik jelentőssé Molnár Levente életművében, aki fiatal kora ellenére olyan teljesítményeket tudhat maga mögött, amelyek bárkinek egy egész életre elegendőek lennének.
Mint mindig mondja, szeretne olyan világban élni, ahol a kortárs kultúra az a nyelv, amit minden ember beszél. Hiteles, meggyőző erővel tudja képviselni ezt az egész világban, munkássága bizonyíték arra, hogy az igaz tehetség utat törhet magának" – méltatta Bocskor Lóránt a gyergyóremetei származású Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekest, baritont, aki rengeteg felkérést kap a világ első kategóriás operaházaiból. A méltatásban elhangzott, az énekes folyamatosan azon munkálkodik, hogy Erdélyt rácsatlakoztassa a világ komolyzenei vérkeringésére.
Molnár Levente Gyergyóremetén született 1983-ban, érettségi után, 18 évesen debütált az aradi Nemzeti Színházban, 21 évesen pedig Budapesten, a Magyar Állami Operaházban játszott főszerepeket. Nemzetközi bemutatkozására 2007-ben a Cardiffi Énekversenyen került sor, ahol döntősként Carlo Rizzi vezényletével mutatkozott be. Egy évvel később már a londoni Covent Gardenben énekelt.
Az elmúlt években Berlinben, Bécsben, Bordeaux-ban, Münchenben, Londonban, Tokióban és Madridban is fellépett, dolgozott például Juan Diego Florez-szel és Rost Andreával, valamint Marco Armiliato, Ascher Fisch, Zubin Mehta és Kent Nagano világhírű karmesterekkel.
„Ha újrakezdhetném, akkor is tanár lennék”
Márton Árpád csíkszeredai festőművész munkásságát Banner Zoltán művészettörténész, költő méltatta a díjátadón.
Úgy érzem, erre az elismerésre nem is vagyok érdemes, én csak végeztem a dolgomat. A tanári munkában, a nevelésben is nagy elégtételem van. Ha még egyszer újrakezdhetném, csak a tanári állást vállalnám. Sokat segített nekem az, hogy ifjúság között élhettem, vagy hogy gyerekek között voltam” – nyilatkozott a művész a héten a Liget.ro-nak az elismerésről.
Márton Árpád középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte (1958), a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát (1964). Kompozíciókat, tájképeket, portrékat és portrékompozíciókat fest, melyeken drámai megjelenítő erővel fejezi ki a székelység ragaszkodását a szülőföldhöz.
Kiállításokon többször bemutatott festményei: Vihar; Kenyérszelő; Földanya; Parasztbánat; Kenyér; Madárijesztők; Asszony; Mindennapi kenyerünk; Ikarusz; Napraforgó; Féltés. Olajban és olajtemperában készült festményein, valamint akvarelljein a dekoratívan kezelt és fölfokozott színek kifejező erejére épít, s a téma rajzos, kemény, szűkszavú megjelenítésére törekszik.
A csíki művészközösség összetartó, markáns egyénisége. Számos egyéni kiállítást szervezett Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson. Részt vett külföldi csoportkiállításokon: New York (1974), Barcelona (1976), Krakkó (1977), Nürnberg (1980), Washington (1988).
Magyar Örökség elismerésben részesült még Bakó Annamária irodalomközvetítő és könyves szolgálata; Kovács Szilvia és az általa életre hívott „A legszebb konyhakertek" mozgalom, Bogdán József vajdasági magyar papköltő szolgáló élete; Hubay Jenő zeneszerző iskolateremtő hegedűművészete; Gyóni Géza költészete és patriotizmusa. Krónika (Kolozsvár)

Százéves a Vasszékely
Balázs Árpád szerkesztő, újságíró és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezete kezdeményezésére, a székelyudvarhelyi Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának kórusa részvételével vasárnap emlékeztek meg a Vasszékely szobor avatásának százéves évfordulójáról. Az eredetit Erdélyi István őrmester tervezte, Hermann Ottó szakaszvezető, Rózsa Géza tizedes és Sipos Jenő honvéd faragta, akik mindannyian a 82-es gyalogezredben szolgáltak. A szobor eredetije fából volt, kívülről fémlemezek borították. Ezt az emléket az Ojtozi-szorosnál lezajlott csatákban elesett bajtársaik tiszteletére készítették.
Az 1917. december 8-án tartott avatóünnepségen József Ferenc főherceg, a hadsereg és több vármegye magas rangú küldöttsége is jelen volt. Az impériumváltást követően a román katonák elpusztították (1919). A tér 1941-es átépítésekor a szobor felett álló pagodát is elbontották. Akkor – a háborús ínség miatt – nem volt lehetőség új szobor felállítására. Néhai Ozsvát Pál oktatómester, televíziós operatőr, fotográfus kezdeményezésére a kilencvenes években gyűjtést indítottak az új bronzszoborra, amely 2000. március 15-re készült el Szabó János szobrászművész tervei alapján. Az eltelt több mint másfél évtizedben a Vasszékely ismét a méltó helyen áll, emlékeztet a hősökre, s mélyen beivódott a helyiek és az Udvarhelyre látogatók tudatába. Simó Márton / Hargita Népe (Csíkszereda)

Jó évük volt a gazdáknak: pityókából és szőlőből is rekordtermés volt
Rendhagyó módon a mezőgazdasági esztendőről tartott sajtótájékoztatót Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, illetve kollégája Zsigmond Sándor szerdán. Szó esett rekordtermésekről, De minimis-támogatásokról és képzéseikről is.
Az évértékelő beszámolón először az országos adatokat ismertették. Mint kiderült, nemcsak megyei, hanem országos szinten is jó évet zárhattak a mezőgazdálkodók, két kultúra (pityóka és szőlő) esetében az átlagtermés felülmúlta a sokéves átlagot.
Emellett több kultúra esetében nemcsak az átlag-, hanem a teljes termés is nagyobb lett, mint az előző években.
A gabonafélékből összesen 26,87 millió tonnát arattak le országszerte. A búzából, rozsból és tritikáléból összesen 10,16 millió tonnát gyűjtöttek be, az átlagtermés hektáronként 4,84 tonna volt. Hektáronként országos szinten repcéből 2,84 tonna, borsóból 2,77 tonna, árpából 4,9 tonna, napraforgóból 2,7 tonna, szójából 2,38 tonna, kukoricából 5,8 tonna, pityókából 18,8 tonna, szőlőből 6,5 tonna lett az átlagtermés – részletezték.
Ahhoz, hogy kedvező évet zárhassanak a hazai mezőgazdálkodók, hozzájárult egyebek mellett az is, hogy megfelelően alakult az időjárás, volt kellő csapadék, így szárazság csak kevés térséget érintett. Emellett időben érkeztek a támogatási értékek, így a gazdák meg tudták vásárolni, amire szükségük volt. Az év során pedig a mezőgazdasági intézmények is jobban együttműködtek, mint korábban – sorolta Török Jenő.
Nyomott a pityóka ára
Mint az igazgató rámutatott, a Hargita megyei kultúránkénti terméshozamok közül kiemelkedő volt a pityókáé: idén hektáronként 26,3 tonnás átlagtermést gyűjthettek be a gazdák, ez negyven százalékkal több, mint az országos átlagtermés. Üröm az örömben, hogy az ára még mindig nyomott, mindössze 40-50 banit kínálnak a krumpli kilójáért, emellett pedig kereslet sincs a termésre. Török Jenő megjegyezte, Borzsovában például az elmúlt egy hónapban egyetlen felvásárló sem kereste a pityókát, családi gazdaságukban termett 350 tonna burgonyának még 10 százalékát sem értékesítették. De bíznak benne, hogy az ünnepek alatt a kereslet és az ár is jó irányba mozdul el.
Több rekordtermés is volt
Zsigmond Sándor a Hargita megyében termesztett további főbb kultúrák terméshozamát is ismertette: rekord átlagtermést – hektáronként 4100 kilogrammot – arathattak a búzát vető gazdák, s szintén jónak mondható volt a tavaszárpa hektáronkénti 2510 kilogrammos átlagtermése. A kukoricatermesztők sem panaszkodhattak a 4100 kilogrammos átlagtermésre, ami az előző évekhez viszonyítva jónak mondható. Azt is kifejtették, hogy a cukorrépatermő földek mérete egyre növekszik a 2015-ös mélyponthoz képest, idén a termesztők 78 hektárról rekordmagas, 45 500 kilogrammos átlagtermést gyűjthettek be. A takarmánynövényekkel bevetett területek mérete évről évre növekszik, ami az állattenyésztési ágazat növekedését is jelenti.
A kormánytámogatásokról
Ezt követően az igazgató ismertette az idén elindult országos De minimis-programokat: a gyapjú értékesítését ösztönző juttatást Hargita megyében 641 juhtartó gazda igényelte, amely révén az értékesített gyapjú után kilogrammonként 1 lejes támogatást kapnak a gazdák.
Ennek a juttatásnak a célja, hogy a juhtartók felismerjék a gyapjú értékét, így az feldolgozásra kerüljön az elégetés helyett. A paradicsomtermesztők megsegítésére indított De minimis-támogatással a megyében négy gazda élt, elsősorban Keresztúr és Udvarhely környékén, akik teljesítették a vállaltakat, és már meg is kapták az az után járó idei juttatást. Érdekességként Török Jenő azt is megjegyezte, ezzel a lehetőséggel elsősorban fiatalok éltek: olyan is van közöttük, aki Angliából hazaköltözve fogott paradicsomtermesztéshez.
Újabb, De minimis-támogatás lesz
Az igazgatóság által szervezett képzéseket Zsigmond Sándor ismertette, mint tőle megtudtuk, az agrár-környezetgazdálkodási támogatások megszerzéséhez is szükséges képzéseiken idén 941 érdeklődő vett részt a megyében, a méhészeknek szánt képzésükre pedig 40 méhész jelentkezett 2017-ben. Török Jenő vázolta a várhatóan jövőben elinduló mangalica és báznai sertések tenyésztését ösztönző program már ismert részleteit is. Mint mondta, jelenleg e sertéstenyésztők számának és farmjaik méretének felmérése zajlik az illetékes intézmények szakemberei révén. A tervek szerint, akik felvállalják e hagyományos fajták tenyésztését, erre a célra ingyen kaphatnak malacokat az államtól, továbbá 250 lej támogatást állatonként. Az egyik megkötés, hogy a tenyésztett állatok felét hivatalosan működtetett vágóhídon vagy feldogozónak kell eladni.
Összevonnak több intézményt
Török Jenő újságírói kérdésre arról is tájékoztatott, hogy jövőben valóban a megyei mezőgazdasági igazgatóságok ernyője alá vonják az eddig bukaresti központú, mezőgazdasági vonatkozású intézményeket – kivétel a vidéki beruházásokat finanszírozó ügynökség (AFIR) és mezőgazdasági kifizetési is intervenciós ügynökség (APIA).
Valószínűleg már a jövő év első felétől az igazgatóság adminisztrálása alá fog tartozni a vetőmag felügyelőség, a növényvédelmi hivatal, az állatnemesítő és szaporodásbiológiai hivatal (OARZ), a talajtani és agrokémiai hivatal (OSPA) és az állami földbirtokok ügynöksége (ADS) is. Kömény Kamilla / Székelyhon.ro

Blokkregényt olvasott már?
Ismerős a korláton csúszkálva közlekedés, a bejáratot elbarikádozó, földön fetrengő részeg szomszéd, az ablakon kiadott lekváros kenyér vagy a nyálgalacsin gyártása, hogy valaki beletenyereljen vagy belelépjen? Van, akinek poén a blokkos élet, hálás érte, és még meg is ihleti. Öt éve tett ígéretét betartva kedden délután bemutatta Székelyudvarhelyen új regényét Zsidó Ferenc.
A székelyudvarhelyi születésű, Székelykeresztúron élő magyartanár legelső könyvének megjelenése után tizenöt évvel ismét a regény műfajához nyúlt, Huszonnégy című művével új típusát hozva létre az elbeszélő irodalomnak, az ún. blokkregényt. Miként a szerző némi iróniával megjegyezte, épp mire a nagy szomszédolások kora lejárt. Bár tény, hogy a blokkban még most is van némi összetartás, működnek azok a bizonyos láthatatlan csápok.
Ő maga mindig is blokklakó volt, a három szoba, összkomfort csábereje rá is ugyanúgy hatott annak idején, mégsem csupán saját sokrétű élményeire hagyatkozott, hanem közel tíz évig embertípusokat és anyagot is gyűjtött másoktól. Majd annak a sokak számára ismerős állapotnak a leírására vállalkozott, amelyen a tömegpszichózis egyik elmélete nyugszik, nevezetesen hogy tömegben csökken az egyén IQ-ja, mivel már nem kell gondolkodnia, hisz senki más sem teszi. A leépülés folyamata a főhősben is végbemegy: a meghasonlott újságíró valami maradandót szeretne alkotni, végül azonban ráébred, hogy meghaladja a vállalkozás, hiszen ilyet bárki tudna írni, aki hasonló miliőben él.
Bár novellafüzérnek tűnik, valójában egy keretes történetről van szó, a főhősön keresztül egy tömbház húsz lakrészét és négy közös terét – a pincét, lépcsőházat, tárolót és padlást – járja körül, mindezt huszonnégy óra alatt.
A regény ötletét egy pincezugban rajtakapott szerelmeskedő párról bevillant régi emlék adta, azontúl pedig „megírni, hogyan élünk – felkelünk, dolgozunk, nyűglődünk –, a kis semmiségek mögött meglelni a mélységet, mindezt egy keretbe helyezve, érdekes stílusban tálalva”. Az életszagú történetek közül egy igazán pozitív töltetű rész emelkedik ki, és egyben ennek az abszurd boldogságnak a megírása bizonyult számára a legnehezebbnek, mert „a feszültségek és problémák könnyebben elmesélhetők, kitapinthatóbbak”.
A feltevést, hogy a harmadik személyben megjelenített, cseppet sem szeretetreméltó főszereplő vagy a külső narrátor mennyire Zsidó Ferenc, elhárította magától: tudatosan nem magát írta bele a regénybe, az életrajzi elemeket is megbuherálta, a lakókat pedig távolról kezelte, épp azért, hogy bárhol érvényesnek hasson. A könyvben kevés a leírás, hogy épp csak képi szinten segítse az olvasót, a gerincet főleg párbeszédek alkotják, ahogyan az emberek társalognak a hétköznapokban, félmondatokban, egymás szavába vágva, kibeszélve magukból, ami felgyülemlett, noha attól még nem oldódik meg semmi, „ellenben ha elolvassuk és hozzátesszük saját élményeinket, már be is végezte a könyv”. Kissé szabadkozott a vulgáris részek miatt, de mint mondta, házi kritikusa, felesége tanácsára sokat faragott rajtuk, csak jelzésszerűen hagyott meg egy-két közönséges kifejezést – és azzal fel is olvasta az egyik durvább részt, amelyet bevallása szerint a keresztúriak előtt nem mert.
Bálint Tamás költő, aki ezúttal moderátorként volt jelen, arról faggatta a szerzőt, hogy mennyire felismerhetők vagy maiak a szereplők, mire jött a válasz: Lavírozni kellett, de végül sehogy sem lehet jól kijönni ebből. Ha valaki magára ismer, az a baj, ha nem, akkor meg az, hogy miért nem írtam bele. Ha megkergetnek, az az irodalmi siker netovábbja lesz.
A kérdésre, hogy ki a kedvenc lakója, azzal vágta ki magát, hogy hozzá a lépcsőház áll legközelebb, mert átmenetet képez a kint és bent között, amíg végigjárja, reggelente számba veszi a napi teendőket, hazaérve pedig ideges tanáremberből ott állítja át magát férj és apa szerepbe.
A Gutenberg Kiadónál megjelent könyv illusztrációját Orosz Annabella készítette, egy gyergyószentmiklósi tömbház fotóját véve alapul. Kosztolányi Kata / Székelyhon.ro

Csender Levente: A forradalom hőse (Karácsony)
Előd nagybátyámmal együtt jártuk az erdőt. Állandóan a medvéket hajtottuk a kutyákkal. Zavartuk ki a ciherekből, nem hagytuk őket békén.
Elődöt egyszer majdnem széttépte egy hím, két hétre meg is némult az ijedtségtől, de aztán, hogy újra megszólalt, továbbra se nyugodott: állandóan zaklatta őket, mintha be akarta volna bizonyítani, hogy Nyúládban ő a király. Egyszer bementünk a sűrűbe, befeküdtünk egy fenyőgallyakból összehordott medvevacokba. Előd az anyamedve, én meg a bocs heverésébe. A két kutyát a lábunkhoz fektettük és vártuk, hogy megjöjjenek. Az volt Előd terve, hogy ha észrevesszük, hogy jönnek, szembeugrasztjuk velük a kutyákat. Ezen a cselen jót derült, de én nagyon féltem. Előd látta rajtam a majrét, de engem is kinevetett. Megkönnyebbültem, mikor kikászálódhattunk épségben, és még mindig nem jöttek meg a medvék. Nagybátyámat nagyon merésznek tartottam, de az igazi király mégsem ő volt. Az igazi király a faluban lakott, én is ismertem, Liviunak hívták, ő volt a milíciaparancsnok. Mikor odakerült, magyarul egyáltalán nem beszélt. Besztercei román volt, magas, sportos ember. Sokakat vert meg csak úgy, mert olyan kedve volt. A helyiek nem is nagyon szerették. A községet, meg a hozzá tartozó öt falut saját királyságának tekintette, olyan királyság volt ez, ahol csak a királynak lehetett igaza, s nem lehetett panaszra menni sehova. Például bement Márton bácsihoz, rámutatott két fára, hogy arról a termés kell neki, Márton bácsi hozta a kosarat, leszedte a gyümölcsöt, és elvitte neki, persze, ellenszolgáltatás nélkül. Vagy valaki fát hozott az erdőből bárca nélkül, ő megfogta, az illetőt megbüntette, a fát meg a saját udvarába vitette, az illetővel fel is vágatta és eltüzelte. Mert az járt a királynak. Ha valakit meg akart verni, kihívatta a milíciára, és addig verte, míg el nem fáradt. Az már a jó oldala volt, mikor egy embert úgy megvert, hogy ágyban fekvő beteg lett, az ember fel akarta jelenteni, ő elment hozzá és felajánlotta, hogy fizet, csak ne jelentse fel. Akiket ok nélkül vert meg, gondolkozhattak, hogy mit csináltak, nem szóltak-e valamit a vendéglőben, ami nem tetszett Dorinának, a milicista feleségének, akit benyomott oda pultosnak, s ha bárki olyant szólt, adta a drótot az urának, s ment az illetőnek az üzenet, hogy Liviu várja. Azokat is ő verte, akik át akartak szökni a határon, de elkapták és visszatoloncolták. Őket már kopaszra nyírva, és félig agyonverve hozták vissza, Liviu csak a kezelést folytatta, mindig eszükbe juttatva, hogy Romániában élni a legjobb hely. Nekik naponta kellett jelentkezniük abrakért. A tenyerüket meg a talpukat verte gumibottal, mert az iszonyatosan fájt, de nem látszott. Az emberek megszokták, mint annyi mindent, és eszükbe se jutott, hogy ennek egyszer vége lesz. Maguk is meglepődtek 1989 decemberében.
* December 22-én Előd épp készülődött a kultúrházba színdarabot próbálni, mert tizennyolc éves múlt, besorozták katonának, s olyankor a regruták bált szerveznek, előtte színdarabot adnak elő, s annak a próbájára készülődött. Miközben öltözött, hallgatta a rádiót, a híradóban mondták, hogy a Ceaușescu-rendszer megbukott, és szabadság lesz, meg azt is bemondták, hogy Temesváron lőnek, és sok halott van. Mentek be a szomszédok, ők is hallgatták a rádiót, nem nagyon tudtak mit kezdeni a hírekkel, de érezték, hogy fontos dolog történik. Estefelé a fiúk együtt mentek ki a központba. A vendéglőben bedobtak egy sört, akkorra már ott voltak a szónokok, akik fölálltak az asztalra, és mondták, hogy a kommunistákat ki kell vetni az ablakon, és hogy jön a nagy libertate. A szónokok között kommunisták is voltak. Előd csodálkozott, hogy miért akarják magukat is kivetni az ablakon, de ezzel aztán nem foglalkozott, mert elragadták az események. A szónokok biztatására lementek a Néptanácshoz, a Ceaușescu-képeket leszedték az épület minden termének minden faláról, a román feliratokat is letépték, a zászlókat kihányták, máglyán elégették. Közben megjöttek az ingázó munkások, és mondták, hogy Udvarhelyen is ég a milícia, meg hogy ki is nyírtak pár milicistát, de a szekusok nagy része elmenkült. Egyre szaporodott a központban gyülekezők száma. Tíz óra körül már több mint háromszázan voltak a sötétben. Lementek a templom elé, gyújtottak egy-egy szál gyertyát a temesvári halottakért, elmondtak egy miatyánkot is. Valaki azt mondta, hogy menjenek a milíciára, mert ott vannak a fegyverek. A tömeg elindult, mert senki nem bízott a milicistákban. Mondták, hogy nem jó az, hogy ott vannak a román milicisták, fegyverrel a kezükben, mert az elmenekült szekusok bármikor jöhetnek, és Liviuék biztos kiszolgálják őket. Az járt a fejükben, hogy a karácsony szent ünnepe előtt vannak, olyankor az emberek a templomban tartózkodnak, s fegyverrel egy szekus az egész falut kiirthatja. Mert a rádióban mondták azt is, hogy terroristacsoportok garázdálkodnak az országban, és bárhol megjelenhetnek. Jóformán nem is ismerték azt, ki az a terrorista, meg hogy mit jelent maga a szó, de olyan fenyegetően hangzott, hogy elindult a tömeg le a milícia épületéhez. Voltak már vagy 350-en, felszólították a milicistákat, engedjék meg, hogy 4-6 ember őrt álljon a fegyvereknél. Vasile, a parancsnokhelyettes azt mondta, hogy ő az emberekkel és a szabadsággal van, tőle azt csinálnak, amit jónak látnak, de Liviu volt a parancsnok, és ő nem egyezett bele. Ettől a tömeg bedühödött, és sokan benyomultak az épületbe, mindent kihánytak onnan is. Néhányan gyorsan felmentek Liviu szolgálati lakásába számon kérni egy s mást. Liviu megijedt, mikor az ajtaján dörömböltek. Érezte, hogy valahová sürgősen lépnie kell. Más út nem volt, csak az ablak. Kiugrott az első emeletről, de addigra már a tömeg körbevette az épületet is, Előd is ott állt lenn, s meglátta, hogy Liviu repül, odalépett és ő is hozzá. Liviu erre a fogadtatásra azért nem számított. A hangosan közeledő felhergelődött tömeget látva futni kezdett, ugrált át a kerítéseken, elég sokan vetették utána magukat, mint a kutyák, és aki utolérte, ütötte. Előd nem futott utána, ő inkább néhányadmagával lement a pincébe, betörték a fegyvertár ajtaját, és adogatták ki a fegyvereket. Száztizenöt puska és néhány szalagos gépfegyver volt a raktárban. Nem értették, hogy miért kell egy község milíciáján ennyi fegyver legyen. Ennyire féltek tőlük? Eldöntötték, hogy viszik a Néptanács épületébe, biztonságba helyezik, és őrséget állítanak, ahogy eredetileg tervezték. Fölálltak láncba és adogatták kézről kézre kifelé a zsír új karabélyokat. Mire kijöttek a pincéből a fegyverek kiadása után, látták, hogy a puskákat senki nem a Néptanács épületébe vitte, hanem mind bedobálták a tűzbe. Mintha megijedtek volna a gyilkolásra alkalmas vasaktól. Elődék nem ezt akarták, de hát mit tudták az elején, hogy a többiek a sor végén mit csinálnak. Az már nem volt kontroll alatt. Ott már nem lehetett azt mondani, hogy te ezt vagy azt csináld, mindenki azt csinálta, amit jónak látott. Ez volt a szabadság első jele. A fatusok leégtek, a vascsövek felizzottak. Akkorra már az épület is lángot vetett. Előd egy karabélyt a kabátja alá dugott, az egyik lőszeres ládából egy jó marék golyót is elrakott. Elfogta a szabadság könnyű mámora, fülében csengett, amit a vendéglőben hallott, hogy félre kell tenni a kommunistákat végleg, uralkodtak eleget. Nem az egy sörtől, az új érzéstől volt mámoros... Égett a milícia, égtek a zászlók, a dossziék, a fegyverek, az egész múlt égett, úgy tűnt, hogy vége annak a hosszú nyomasztó érzésnek, hogy velük bármit megtehetnek, uralkodik rajtuk valaki, és akkor is igaza van, ha nincs, és nekik akkor sincs igazuk, ha van. Nagyon megkönnyebbült attól is, hogy egyet bevághatott Liviunak. Tartozott ennyivel valami régi ügy miatt. Friss hó volt, és telihold. Úgy világított, mintha nappali fény lenne, és olyan könnyűek voltak a léptei, hogy szinte elszállt, minden súly lekerült róla, kezében volt a karabély, ami a földön tartotta. Ment hazafelé a hosszú havas utcán, és énekelte, hogy nem kell nékem se fegyver, se golyó, elég lesz a puskapucoló. Hazaérve benyitott az ajtón, és mondta, hogy most szabadság is van, fegyver is van, nem kell félni többet a medvéktől. Nagyanyám ijedten kunkorodott fel az ágyból, Nagyapám is felült, de ő higgadtan azt mondta, hogy ahonnan elhoztad azt a puskát, oda tedd vissza, mert ebből neked bajod lesz. Előd hősködött, hogy most már nem kell félni a medvéktől, már nemcsak Ceaușescu szabad vadássza, hanem majd ő rendet tesz fenn a havason, és ő azokat a medvéket, amelyek az ő marháikon híztak fel, sorjában kilövi, és nem kell kínosan örülni többet, hogy a helikopterről puffogtató Secretar General... mackótalpas ebédjéhez hozzájárulhatnak. A karabély azzal az érzéssel töltötte el, amire régóta vágyott, biztonságot adott. De ez az érzés nem tartott sokáig. Másnap bemondták a rádióban, hogy akinél fegyver van, szolgáltassa vissza. Előd sokat gondolkodott azon, hogy el kéne ásni valahol egy zsákban, de aztán mégis inkább visszavitte. Nagyanyám is megnyugodott, amikor eltakarította a háztól a bürrögtetőt. Mikor az ideiglenesen felállított gárda tagjainak leadta a karabélyt, mondták neki, hogy Liviu az éjszaka folyamán meghalt az egyik kertben. A sok ütéstől olyan súlyosan sérült, hogy belehalt. Elmehetett volna előző délután, szóltak neki, hogy jobb, ha elmegy, de ő maradt, az ő választása volt. Vasilét senki se bántotta, mert ő sem bántott senkit. Kicsit megdermedt a világ a nagy mámor után. Jött a karácsony. Az első szabad karácsony a gömböcös töltelékes káposztával, lecsipecsivel, cikakáposztával, zengett a Mennyből az angyal, s a székely himnusz meg a magyar himnusz a templomban, ami azelőtt évtizedekig nem volt. Hosszú téli esték következtek, mindenki várta, hogy mi lesz. A levegőben még érződött a hullaszag. Ceaușescut, Elenát is kivégezték. Zetelakán a parancsnok, Gabi Danaila, miután hasba lőtt egy embert, ijedtében magát lőtte meg. Udvarhelyen román és magyar áldozata is volt a forradalomnak. De ezeket valahogy akkor nem érezték nagy veszteségnek. A rádió beszámolt, hogy országszerte több mint ezer civil is életét vesztette. Jött az újév, kicsit alábbhagyott a lendület, friss szelek fújtak, de azok nemcsak jót hoztak.
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az egyházi sajtós cipőjében: Kiss Gábor számára a megismerés éve volt 2017
Két hét alatt végigutazni az Erdélyi Református Egyházkerület jelentős részét, nem kis feladat. Emberpróbáló szembesülni a tetőtlen templomokkal, fákkal benőtt szószék látványával, és kivételes ajándék kis gyülekezetek csodatevő erejét megtapasztalni. Kiss Gábor, az egyházkerület sajtóreferense fotográfusként kereste az erdélyi református templomok ajtóit, ablakait, és szervező-sajtósként élte meg a reformáció 500. évfordulójának megannyi ünnepi rendezvényét.
Templomajtók, ablakok lóhalálában
Az erdélyi műemlék templomokat már sokan sokszor fényképezték, de talán még soha ilyen célirányosan: ajtókat és ablakokat. Ami kósza ötletként indult Ballai Zoltán gazdasági tanácsostól, az termékeny táptalajra lelt a munkatársakban, és végül egészen gyorsan megvalósult: a Protestáns Teológiai Intézet tekintélyes méretű tűzfalát templomok kapui, ablakai díszítik ma már. Kiss Gábor, az egyházkerület sajtóreferense a Szamos-hátságot, Kalotaszeget járta be, kolozsvári, székelyföldi, marosvásárhelyi templomokat fényképezett, Székelykeresztúr és Székelyudvarhely környékét szinte településről településre, továbbá a Hunyad megyei romtemplomokat is lencsevégre kapta.
– Rájöttem, hogy bár rengeteg helyen jártam az elmúlt években, még mindig egy csomó templomot nem ismerek. Nem kértem, hogy nyissák ki a templomot, kívülről kellett fényképezzem az ajtót, ablakot, ehhez van most már egy szolgálati létrám. A létrával bevonultam, felállítottam, szemből lefényképeztem az ablakot, hogy ne torzítson a perspektíva, aztán összecsuktam a létrát és irány a következő falu. Mindezt nagyon gyorsan, sürgetett az idő. Székelydályán kinyitották a templomot, a fotózás után bementem, a sietségben is engedélyeznem kellett magamnak negyedórát a páratlan freskókra.
A székelydályai templom különleges freskói
Kolozsvárt nagyon jól ismerem, azt hittem, meglepetést már nem hozhat. Most, hogy csak arra figyeltem, a bejáratát érdekesen láttassam, a sajátos hangulatú Kakasos templomnál rájöttem, milyen szépen kialakított az ajtó háromszöge, és hogy felette már van öt ablak, ami bekerül a képbe, ha azt a háromszöget beveszem. A hidelvei elég nehézséget okozott, mert főúton van, nincs hely mozogni, ablakot nem is nagyon tudtam fényképezni, a létrát nem lehetett felállítani. Nem állhattam meg az átjárón, folyamatosan figyeltem a forgalmat, kettőt hátraléptem, kettőt előre, ha jött az autó. Ahhoz, hogy minél kevésbé torzuljon a kép, fix objektívet használtam, vagyis a látószögem is korlátozva volt.
Több mint 70 ezer kilométert vezettem az idén
– Nekem egy kicsit a megismerés éve volt az idei, jóval 70 ezer km felett vezettem. A saját szervezéseinken túl igyekeztünk mindenhova eljutni, ahova meghívták a püspök urat. Rengeteg gyülekezetet ismertem meg, ezek az alkalmak általában egészen jó keresztmetszetei annak, hogy milyen gyülekezeti élet zajlik ott, ahova eljutunk. Nagyon hamar meglátszik, hogy a gyülekezet tényleg él, dolgozik, szeretné, hogy az a templom vagy gyülekezeti ház megújuljon, vagy csak úgy megnyertek egy pályázatot és ha már lehetett, meg kellett csinálni. Nagyon sokfélék a gyülekezetek, semmiféle sémát, receptet nem lehet találni, amitől jobban vagy kevésbé összeforrottan működik egy-egy közösség. A gondnoktól és a lelkipásztortól függ. A székelyföldiek például híresen nem templomba járók, de ha valami történik a gyülekezetben, ott vannak és segítenek. Kalotaszegen a leginkább templomba járók az emberek (Zsobokon a legnagyobb a templomlátogatottság), viszont ebben a régióban elég sok konfliktushelyzet alakul ki egy-egy lelkész megválasztása kapcsán.
Unokán már olyan kicsi a gyülekezet, hogy nem tud eltartani egy lelkészt, mégis önerőből, minimális segítséggel gyönyörűen felújítottak egy kicsi templomot, ahova az ünnepségen nem lehetett beférni. Mert hazajöttek. Azok is, akik elköltöztek, azok is, akik Szászrégenben vagy a Mezőség felső csücskében élnek, azok is, akik Kolozsváron élnek. Ott láttam először, hogy nem is feltétlenül a lelkészen múlik, mi történik egy gyülekezetben. Unokán van egy nagyon erőskezű gondnok, aki odaállt és tette a dolgát akár ott volt a lelkész, akár nem.
A kristyori romtemplom és szószéke
Az egyházi sajtó kötelék
Az egyház sajtója által értesülhetnek a történésekről a saját gyülekezetükből elszármazottak, akik érzelmileg továbbra is kötődnek a templomhoz, a gyülekezethez, a padhoz. Főleg Facebookon kerülnek elő ezek a történetek, a hozzászólásokban leírják sokan: itt konfirmáltam, itt kereszteltek, itt kötöttem házasságot, és milyen öröm számára, hogy látja egykori gyülekezetét. Arra törekszünk, hogy az események hangulatát átadjuk, így is rengeteg rendezvény van, ahova nem jutunk el, ketten dolgozunk a honlapon (reformatus.ro). Sokszor hiányolom, hogy nem lehet ott ülni még egy fél napot, ráérősen beszélgetni a presbiter nénivel, bácsival, vallásórás gyerekkel.
Hitvallásról „reformátusul, unitáriusul, katolikusul”
– Máris itt a következő esemény: jövőre 450 éves a tordai ediktum.
– Amelynek leggyakrabban emlegetett mondata: a hit Isten ajándéka. Kitaláltuk, hogy 2018 refo 500+1 év legyen és a hitvallás éve. Ezt a témát minden felekezet feldolgozhatja, így a négy történelmi egyház ugyanazt az évet ünnepelheti, és ezen az egységes fellépésen belül mégis mindenki a maga hitvallásával foglalkozhat. A református egyháznak ott a heidelbergi káté, a második helvét hitvallás, az apostoli hitvallás. Teológiai tanárokat kell bevonni a munkába, akik a gyülekezetek számára útmutatást, ajánlást dolgoznának ki. Majdnem 18 éves voltam, amikor konfirmáltam, kijelentettem ugyanis a szüleimnek, hogy amíg meg nem értem, mit fogadok meg a gyülekezet előtt, addig én oda nem állok ki. Megvolt az a luxusom, hogy „házipapom” volt, édesapával átbeszélgettük a kérdéseket. Nagyon nehéz, régi nyelvezet a hitvallásoké, amit nem biztos, hogy mindenki megért. A második helvét hitvallást szerintem nagyon kevesen értik, pedig egyházi életünk alapdokumentumaként folyamatosan hivatkozunk rá, de ha megnézzük, hogy a majdnem 300 ezer erdélyi református hívőből hányan olvasták, nem sokan lennének, alighanem csak a lelkészek. Milyen jó volna, ha ezekből is bizonyos részeket be lehetne emelni a vallásórákba, kátéórákba – mai nyelvezettel, aktuális, közérthető értelmezéssel. Gazdasági tanácsosunk, Ballai Zoltán mondta egy előadásában, hogy a hitvalláshoz nem úgy kell hozzáállni, mint egy imához, hogy elmormogom magamban, a hitvallás nagyon erősen kéne üssön, azt kiáltani kell, hangosan a külvilág felé megmutatni. Ezt márpedig nem lehet úgy, hogy közben nem is igazán értjük. Az 500. évforduló kapcsán mind a heidelbergi kátéval, mind a második helvét hitvallással elég sokat foglalkoztak, de ez inkább arról szólt, hogy újrafordították, kiadták. Most új értelmezést kellene adni a hitvallásoknak, a lelkészek kezébe adni a témákat, amelyeket ők aztán feldolgozhatnak a gyülekezetekben. Ajánlani fogjuk, hiszen szép lenne, hogy ez evangélikus, unitárius és katolikus részről is megvalósuljon. Szabadság (Kolozsvár)

Elhunyt Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános
December 25-én, vasárnap este elhunyt Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános. A kolozsvári Szent Mihály-templomban 2007-től szolgált, akkor bízták meg a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület és a Szent Mihály-templom vezetésével.
Székelykálban született 1948. április 25-én. Középiskoláját Marosvásárhelyen, teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, ahol 1972. április 9-én Márton Áron püspök szentelte pappá.
Segédlelkészként szolgált Sepsiszentgyörgyön (1972–1976) és Marosvásárhelyen (1976–1979). Plébánosi működését Csíkszentgyörgyön kezdte (1979–1984). Székelyudvarhelyi plébánosi kinevezését 1984-ben kapta, ahol később kerületi főesperes lett. Huszonhárom évi szolgálatához kötődik a Kis Szent Teréz-templom és plébánia létrejötte, a szombatfalvi plébánia önállósulása, a változások után a város pezsgő egyházi életének megszervezése.
Kolozsvári szolgálatához kötődik, hogy befejezte a Szent István-templomot, előkészítette a főtéri templom felújítását, támogatta az oktatási intézmények életét, óvodát és bölcsődét alapított a jövő nemzedék nevelésére. Támogatta az egyetemi és kulturális élet szervezését, szívén viselte az egyházi sajtó fejlesztésének ügyét. Temetéséről később intézkednek. Szabadság (Kolozsvár)

Ma délután gyászmisén búcsúztatják Kovács Sándor főesperest
December 26-án délután 5 órakor felravatalozzák a kolozsvári Szent Mihály-templomban Kovács Sándor főesperes-plébánost, és az esti, 6 órától kezdődő szentmisét lelki üdvéért ajánlják fel.
Végakarata szerint, a szentmise után elindítják koporsóját Székelyudvarhely felé, ahol nyugodni kívánt. Két este virrasztást tartanak szentmisével a Szent Miklós-templomban: december 27-én és 28-án, este 6 órai kezdettel. A temetés pénteken, 11 órától kezdődik a Szent Miklós-templomban.
A kolozsvári egyházközség autóbuszt indít a temetésre az igények szerint, ezért kérik, hogy azok, akik a végtisztesség megadásán részt szeretnének venni, iratkozzanak a sekrestyében vagy az irodán csütörtök déli 12 óráig. Az autóbusz péntek reggel 6 órakor indul a Szentegyház utca bejáratától – olvasható a Szent Mihály templom – Kolozsvár Facebook oldalán.
Kovács Sándor főesperes-plébános december 25-én, este fél 10 előtt hunyt el. Szabadság (Kolozsvár)

„Por és Istenpor vagyunk…”
Milyen lesz az a visszaröpülés, /amiről csak hasonlatok beszélnek, olyanfélék, hogy oltár, szentély, / kézfogás, visszatérés, ölelés, fűben, fák alatt megterített asztal, / hol nincs első és nincs utolsó vendég, végül is milyen lesz, milyen lesz / e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás, visszahullás a fókusz lángoló / közös fészkébe? – nem tudom, és mégis, hogyha valamit tudok, / hát ezt tudom, e forró folyosót, e nyílegyenes labirintust, melyben / mind tömöttebb és mind tömöttebb és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk. (Pilinszky János)
Karácsony második ünnepén, Szent István első vértanú napján különösen nehéz szavakat találni a búcsúzáshoz, a búcsúztatáshoz. Az isteni ige megtestesülését ünnepeljük, azt, hogy az örökkévaló Isten szent fiában a történelemben tapasztalható, mondhatni fogható módon kimondta, kinyilatkoztatta magát és kétezer évvel ezelőtt konkrét választ adott két nagyon fontos kérdésre. A megtestesülés óta már nem mondhatjuk, hogy nem tudjuk, milyen az Isten. Isten olyan, mint a megtestesült ige, Jézus Krisztus. És ha azt kérdezik tőlünk, hogy milyen emberré kell lennünk, akkor a választ szintén Jézus Krisztusban maga a Teremtő adja meg nekünk. Olyanokká, mint Jézus Krisztus. S amikor most a főesperes úr koporsója mellett hitvallást teszünk az ige megtestesüléséről, akkor azt is hozzá kell tennünk a hitvallásunkhoz, hogy minden emberi életben, minden hittel megélt, reménységben megharcolt és szeretetben odaadott életben a sokszor oly távolinak tűnő, „rejtőzködő” Isten mutat meg magából egy darabot. József Attilával vallom én is most e koporsó mellett: „Bölcs, vén könyvekben áll, hogy por vagyunk. / De én, aki a füvek beszédjét / S a kométák dübörgését delelőtökre terelem, / Tudom, hogy nemcsak por vagyunk: / Por és Istenpor vagyunk. / Visszahullván / A por a porral elkeveredik, / Visszahullván / így keveredik el Istennel a lélek.”
Egy történet szerint két szerzetes azt olvasta valahol, hogy messze tőlük létezik egy hely, ahol az ég és a föld összeér, egybeáll. Éppen ezért elindultak, hogy megkeressék ezt a helyet. Hosszú, fáradságos út után, sok-sok viszontagság közepette, de nagyon sok szép tapasztalatot szerezve fáradtan érkeztek meg a helyhez, ahol egy ajtóba botlottak. Miután bátorságukat összeszedve, de mégis félve-remegve beléptek az ajtón, rá kellett döbbenniük, hogy az ajtón keresztül abba a cellába léptek be, ahonnan nagy reményekkel egykor elindultak.
A hely, ahol a föld és az ég összeér, nem más, mint az a tér, ahol éppen most vagyunk, nem más, mint a testünk, amely lélegzik még, nem más, mint a lelkünk, mert test, szellem és lélek hármasságában és mégis egységében élünk mindaddig, amíg nem marad más belőlünk, mint a lelkünk, az „Istenpor”, csak néhány porszem és a szeretni tudásunk.
Ezekben az órákban nem az a dolgunk, hogy elhunyt testvérünk életét méltassuk, hanem hogy Isten igéjének vigasztalását befogadjuk abban az eucharisztikus közösségben, amellyel maga a testté lett ige, az Úr Jézus Krisztus jön közénk a maga valóságos jelenlétével és vigasztalásával. Mindezek mellett persze engednünk kell, hogy e vigasztalás elhunyt testvérünk életéből áradjon ránk.
Főesperes urat jó negyedévszázaddal ezelőtt ismertem meg, amikor még olyan serdülő fiatal voltam, aki egyszerre küszködött a lázadó korszakával és a biztonság, a biztos pontok keresésével. „Mindentől messze, de a szívhez közel, csinálj csodát és én elhiszem, hogy kell egy rendszer, ami nem mozog…”, valahol ezzel az életérzéssel, ettől a vágytól hajtva kerestem valami biztosat. Nagy kegyelemként éltem meg, hogy pont akkor, 14 évesen, Székelyudvarhelyen, az általa szervezett és vezetett egyházközségben egy olyan egyházképem alakulhatott ki, ami a biztonságról beszélt, ahol biztonságban tudhattam magam, ahol jó volt részt venni a szentmiséken, zarándoklatokon, ifjúsági órákon, hittanórákon, mondjam ki: ahol jó volt katolikusnak lenni. A pezsgő vallási élet, amelyet ott szervezett, sokunknak volt mentsvára és melegágya, sok nem csak papi, de tanítói, orvosi, színészi, és ki tudja még hányfajta hivatásnak. Élmény volt a Szent Miklós hegyére járni, oda tartozni és megtapasztalni, hogy a sokszor merevnek tűnő struktúrák mögött hiteles élet alakulhat, amely az egyházhoz való hűségből és szeretetből fakad.
Azt tapasztaljuk, hogy minden ember élete valamilyen projekt mentén alakul. Mintha csak akkor lenne jogunk az élethez, ha valami nagy projekt részesei vagy éppen levezénylői lehetünk, mintha csak akkor lenne az élet vállalható, ha egy személyes nagy projekt igazolná azt. Főesperes úr életéből számtalan nagy projektet említhetnénk, amiket ő tényleg úgy harcolt meg és vitt teljesedésbe, mintha a saját élete függött volna tőle, mintha a saját értékessége, az életének értelme lenne az. Mindig azon volt, hogy valami újat, szebbet, jobbat hozzon létre és másokat is motivált, hogy kezdeményezzenek, lépjenek, tervezzenek. Amikor kicsinyhitűen én magam kerültem olyan helyzetbe, hogy a szükség egy ilyen projekt kivitelezésére indított, ő maga volt, aki bátorított: „hozzá kell fogni, István, minden esélytelenség ellenére, még a félelmeid ellenére is – mondta nekem, mert ha nem fogunk hozzá, nem lesz soha semmi”. S valahogy így lett az ő tervei mentén gabonásból hittan és ifjúsági terem Csíkszentgyörgyön, ferences zárda, óvoda a Mallersdorfi nővéreknek, szép modern temploma a Bethlen-negyedieknek, papi öregotthona az egyházmegye kiérdemesült papságának, Márton Áron ifjúsági háza, és még ki tudja mi mindene a Székelyudvarhelyieknek, így lett önálló plébániája a szombatfalviaknak, temploma a boldogfalviaknak, Szent István temploma a Donát negyedieknek, bölcsődéje és óvodája sok magyar katolikus és nem katolikus gyermeknek, szállása sok Kolozsváron tanuló székelyföldi egyetemistának, hogy csak a fontosabb projekteket említsem. Sokszor kérdeztem, hogy mi szükség az ezekért vállalt sok vitára, küzdelemre, konfrontálódásra, álmatlan éjszakára, konfliktusra emberekkel, tervezőkkel, kivitelezőkkel, paptestvérrel, elöljárókkal. Nem találtam más választ, mert nem is kaphattam, mint azt, hogy Isten és az egyház iránti szeretet miatt és csakis ebből kifolyólag, mert csak emiatt érdemes. Az egyházáért mindent képes lett volna odaadni és feláldozni: pénzt, energiát, időt, kapcsolatait, sokszor családtagjait, álmait.
Mindezek mellett és mögött nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a főesperes úrnak nem csupán kövekhez köthető tervei voltak. A közösségépítés és -formálás olyan formáját művelte mindenekelőtt Csíkszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen, amelyben a személyességnek hihetetlen szerepe volt. Nem legenda, hogy név szerint ismerte a csíkszentgyörgyieket, és ha egy nevet említettünk neki akár Udvarhelyről, akár kolozsvári hívei közül, rögtön tudta kötni azt, nem csupán egy lakcímhez, de egy fontos eseményhez, élethelyzethez, sokszor gondhoz, problémához.
És nem csak ezek a kedves ismerősök, egykori hívek és éppen aktuális rábízottak, de bárki, aki szükséget szenvedett valamiben, aki kért tőle valamit, az nem távozhatott üres tarisznyával, mert figyelmességben és nagyvonalúságban nem lehetett versenyezni vele. Egyszerűen képtelen volt elviselni, hogy ő ne tudjon segíteni, hogy ne találjon valami megoldást, hogy ne olyan megoldást találjon, ami valóban segítségére van a szükséget szenvedőnek. Főesperesként mindig igyekezett bizalmasan kezelni papjai gondját, kiállni mellettük, ha bármivel kikezdték őket.
Nagy álma volt, hogy a „kőszentmihály” terv, a templom restaurálását megvalósíthassa, levezethesse. És ez most nem adatott meg neki. Kicsit olyan ez most, mint Dávid király templomépítési projektje, amit az Úr nem írt alá Dávidnak. Nátán próféta tolmácsolta neki a drámai üzenetet.
A halálos ágyon kiesik a kezünkből minden projekt. Az életünk projektek mentén teljesedik ki, de soha nem projektjeink által teljesedik be! A halálos ágyon elveszítjük az általunk kontrollált biztonságunkat, elveszti számunkra az értékét mások elismerése és elporlad korábbi hatalmunk és sok önző akaratunk. Választás elé kerülünk, a sok kicsi választás után végre az igazi döntés elé: én akarom adni magamnak az életet vagy a Jóistentől fogadom el azt. Amikor már tudtuk, hogy baj van, írtam neki egy smst, amelyben ez állt: „Imádkozom érted! Bízom benne, hogy ebben a helyzetben is tapasztalod a Jóisten jelenlétét, és most csak az Ő jelenlétére összpontosítasz.”
A legutolsó találkozásunkkor tudta, hogy az egyetemisták esti miséjére siettem. Búcsúzáskor csak ennyit mondott: Üdvözlöm a fiatalokat, a rád bízottakat! Amikor már tényleg csak a betegségére kellett volna összpontosítania, akkor is megmaradt ilyen figyelmesnek, érdeklődőnek.
Én ezt a lelkigyakorlatozást láttam ebben a kegyetlen folyamatban, amit végig kellett élnie az elmúlt két hónapban. Szépen, lassan engedte el a projektjei által megteremtett biztonságát, elengedett mindenféle elismerést és hatalmat, és az akaratából és akaratosságából is csak arra őrzött meg egy parányit, hogy kapcsolatban maradhasson a látogatóival, mellette virrasztó rokonaival, lelki gyermekével, a szentségeket kiszolgáltató „papfiaival” és paptestvéreivel. Gyakran imádkozták Szent Ignác suscipe-imáját: Vedd Uram, és fogadd el teljes szabadságomat, emlékezetemet, értelmemet és egészen akaratomat. Mindenem, amim van, és amivel rendelkezem. Te adtad nekem mindezt, neked Uram visszaadom. Mindenem a Tiéd, rendelkezzél vele akaratod szerint. Add nekem a szeretetet és kegyelmet, mert ez elég nekem. Szépen ment el! Mintegy belelehelve lelkét Teremtője biztos karjaiba, egyesülve azokkal, akik megelőzték őt ebben a nagy elengedésben és átmenetben. Az „Istenpor”, amit magában hordott immáron, örökre egyesült azzal az Istennel, akitől származott, és akit magában hordozva tanúskodott földi életében. Amikor most utolsó útjára indítjuk, hogy ott nyugodjon, ahol végakarata szerint nyugodni kívánt, adjunk hálát érte, köszönjük meg mindazt, amivel általa a Teremtő megajándékozott minket, és valljuk meg mi is a költővel, hogy nemcsak por, de Istenpor vagyunk. S visszahullván / A por a porral elkeveredik, / Visszahullván / így keveredik el Istennel a lélek. Ámen.
Takó István plébánosnak, egyetemi lelkésznek a Szent Mihály-templomban Kovács Sándor lelki üdvösségéért bemutatott szentmiséjén elhangzott prédikációja Szabadság (Kolozsvár)

Ötven erdélyi falugazdászt fizet 2018-től a magyar állam
Az agrárszakemberek feladata az lesz, hogy információkkal és tanácsadással segítsék a magyar gazdálkodók munkáját.
December elején, Kárpát-medencei Falugazdász Program címmel megállapodást írt alá a budapesti Földművelésügyi Minisztérium egy sor, az utódállamokban működő civil szervezettel. Ennek értelmében jelentősen kiterjesztik az Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján, a Bácskában és a Muravidéken működő falugazdász-hálózatot.
Sebestyén Csaba, az egyik hazai partnerszervezet, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke azt mondja, idehaza jelenleg két falugazdász iroda működik, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön, az öt utódállamban működő, a magyar állam által fizetett falugazdászok száma pedig 41. A most aláírt dokumentum értelmében ez utóbbiak száma jövő évtől kezdve 100 lesz, közülük ötvenen Erdélyben fognak tevékenykedni. Bár a hálózat nagysága e fejlesztést követően még mindig nem lesz arányos a szükségletekkel, a létszámnövelés egy nagyon pozitív lépés, szögezi le az RMGE elnöke.
Ez a falugazdász dolga
A falugazdászok feladata, hogy szakmai tanácsadással és információk átadásával segítsék a gazdákat. Ennek egyik legfontosabb területe az európai uniós, illetve a romániai agrártámogatásokra, pályázati lehetőségekre vonatkozó tájékoztatás. A mezőgazdaságot érintő törvények, ezek változásainak, illetve a törvények alkalmazási módszertanának a megismertetése a gazdálkodókkal szintén a falugazdászok feladata.
A mezőgazdasági termelők többsége számára az értékesítés az egyik legnehezebb feladat, amin a falugazdászok a potenciális felvásárlók azonosításával enyhíthetnek. A szakmai továbbképzések szervezése szintén a feladataik közé tartozik.
Hiányt pótolnak Erdélyben
A falugazdász hálózatnak hiánypótló szerepet kell betöltenie Erdélyben, mondja Sebestyén Csaba, lévén, hogy nálunk, Magyarországtól eltérően, nem létezik agrárkamara, amely a gazdák szakmai támogatásával foglalkozna. Ilyen szakemberek az Európai Unió nyugati tagállamaiban is működnek, ott 300–400 gazdálkodóra jut egy. Nálunk, a jövő évi jelentős létszámemelést követően is, minden egyes falugazdászra 25–30 ezer mezőgazdasági termelő jut majd.
„Ezt a számbeli hiányosságot a szakmai munka maximalizálásával kell majd kompenzálni. Az anyaországi támogatás a fizetéseket, a telefonhasználat- és az üzemanyag-fogyasztás költségeit fedezi, de ezen kívül szükség van ingatlanokra, internetre, gépkocsira is. Mivel a hazai partnerszervezetek közül csak mi fedjük le egész Erdélyt, illetve nekünk van a legnagyobb szakmai tapaszttalatunk, indokolt volna, hogy az egész program az RMGE égisze alatt fusson. Ez azért is indokolt volna, mivel az RMDSZ társult szervezete lévén, használni tudjuk a Szövetség infrastrukturáját” – nyilatkozta a Maszolnak Sebestyén Csaba.
A program gyakorlatba ültetése januárban, legkésőbb februárban kezdődik. Arról még nem született döntés, területileg hol lesznek elhelyezve az új falugazdászok. Sebestyén Csaba szerint minden egyes megyébe kellene néhány, hogy minél közelebb legyenek a gazdálkodókhoz. Pengő Zoltán / maszol.ro

Udvarhelyszék 2017-es krónikája
Év végi összeállításunkban az elmúlt tizenkét hónap fontosabb udvarhelyszéki történéseit elevenítjük fel. Válogatásunkban ugyanakkor felidézzük azokat a riportjainkat is, amelyekben egyedi sorsokat, különleges vagy különös történeteket mutattunk be 2017-ben.
Január
2017 első napjaiban egy homoródalmási idős asszony meggyilkolásáról számoltunk be. Az eset arra ösztönözte a helybélieket, hogy polgárőrséget szervezzenek.
Eztán írtunk arról a tizenhat éves diáklányról, akit éjjel, mínusz tizenöt fokos hidegben tettek utcára, ugyanis nem tartotta be a székelyudvarhelyi Református Diákotthon belső rendszabályzatát. A diákok és szülők a bentlakás igazgatójának túlkapásaira és visszaéléseire panaszkodtak.
Januárban a kerekerdői 385-ös számú Hunyadi János-zászlóaljnál szolgáló katonák kaszárnyájában jártunk, arról írtunk, miként telik egy tüzér napja.
Február
A nagyvárosokhoz képest megkésve és jóval kisebb számban tüntettek februárban Udvarhely központjában a közkegyelmi törvénytervezet és a Btk. kormányrendelettel való módosítása ellen.
Cikkeztünk arról is, hogy a számvevőszéki vizsgálatból kiderült: valakinek vissza kell fizetni az előző városvezetés által működtetett Udvarhelyi Média Kft.-be pumpált közpénzt és az így generált veszteséget. A megszaporodott kátyúkról szintén februárban írtunk, akkor a városháza képviselői az idő enyhülését várták, hogy elkezdjék a javításokat.
Március
Márciusban cikkeztünk a vidéki tengelytörő úthálózatról, amelyre folyamatosan panaszkodtak az udvarhelyszékiek. Gondot viszont nemcsak a kátyúk és a sáros utak okoztak, hanem a medvék is: jószágokat öltek, és házakba is betörtek. Riportot készítettünk az udvarhelyi Máthé András barkácsszaki saját építésű, Moszkitó nevű helikopteréről, és beszámoltunk arról, hogy a Matrica Rt. vállalatnál hónapokat késtek a bérek, akkor a főrészvényes kérésére átszervezést terveztek.
Összeállítást készítettünk a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők vagyonáról 2016-os nyilatkozataik alapján, kiderült, hogy legtöbbjüknek nem kell nélkülözniük, legjobban Derzsi László és Orbán Árpád keresett 2015-ben.
Április
Udvarhelyen üléseztek a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok, a közgyűlésről hiányoztak az udvarhelyi románok, Dan Tanasă pedig felháborodott, mert a gyűlésen jelen lévők közül sokan „funkcióval rendelkeznek”, de „nem csinálnak semmit”.
Árpilisban döntöttek arról, hogy a lakótelepekről „kiseprik” a céges autókat. Stábunk a zeteváraljai víztározó alagútjába is eljutott, a zsiliprendszert és az üzemi részleget is megmutattuk olvasóinknak
Az SZKC irányítójával, Goran Kuzmanoszkival és családjával interjúztunk, akik elmondták, hogy Udvarhely a második otthonuk.
Május
Székelyudvarhelyen is lakáshiány van, még drágán is nehéz vásárolni – derült ki májusi összeállításunkból. Arról is cikkeztünk, hogy gumilövedékes és éles lőszers pisztolyokat vásárolt az udvarhelyi helyi rendőrség.
Helyszínre mentünk a májusi esőzések alatt, amikor utakat mosott el és portákra is betört a víz. Homoródalmáson újabb agresszió történt: helyi fiatalt szúrt meg egy pásztor, gyújtogatással és rongálással folytatták.
Június
Folytatódtak a medvetámadások júniusban is, több településen a polgármesterek a túlszaporodott nagyvad-populációra panaszkodtak, és a kilövési keret megállapítását sürgették. Sajnos a sűrű esőzések is folytatódtak, portákat és mezőgazdasági területeket árasztott el a víz vidéken, Székelyudvarhelyen a vihar néhány óra alatt megbénította a forgalmat, fák dőltek ki.
Bögözben lámpákkal, csörömpöléssel, kiabálással és petárdázással igyekeztek elkergetni a medvéket, stábunk a vadászokkal közösen vadriasztáson is részt vett.
Július
Kanyaró- és szamárköhögés-járvány volt Betfalván és Székelyudvarhelyen, a kórház fertőzőosztályán tarthatatlan állapot alakult ki, több beteg kiszökött a kórtermek ablakán.
Botrány lett abból is, hogy az udvarhelyi taxisok között vannak, akik drágábban fuvaroznak a megengedettnél. Stábunk Szentegyháza határában több kilométeren át üldözte a helyi civilekkel együtt a fatolvajokat.
Augusztus
Tizenhét év után bezárt a G. Café kultúrkocsma, és kiderült, hogy a székelyudvarhelyi „Matricagyár” általános fizetésképtelenségi eljárást kérelmezett, azzal a szándékkal, hogy újraszervezzék és megmentsék a céget. A cirkuszi életről beszélgettünk a Székelyudvarhelyen állomásozó Gärtner Cirkusz porondmesterével, Ginóval.
Augusztus közepén váratlan hirtelenséggel zárták be a szejkefürdői strandot, és kerekasztal-megbeszélést tartottak a Madarasi Hargita tetején található kopjafák sorsáról. Riportot írtunk a homoródabásfalvi Kalo zenészcsalád tagjairól
Szeptember
Orkánerejű médiabotrányt generált szeptember elején az a videó, melyben egy román vásárlót – állítása szerint etnikai alapon – nem szolgáltak ki a székelyudvarhelyi Kaufland miccsezőjénél. Mint azonban kiderült, provokáció áldozatául esett az áruház kiszolgálónője. Ugyanakkor szemet szúrt a magyarellenes Dan Tanasă bloggernek az udvarhelyi polgármesteri hivatal épületére kitűzött székely zászló, valamint a város lobogója, ezért beperelte az önkormányzatot.
A negyvenéves táncházmozgalom alkalmából Székelyudvarhelyen rendezték meg szeptemberben az Erdélyi Táncháztalálkozót, ezrek ünnepeltek a jubileumon.
Október
Októberben stábunk a székelyudvarhelyi hajléktalanszállón töltött egy napot. Cikkeztünk továbbá a székelykeresztúri súlyosan fogyatékos gyermekek elhelyezőközpontjának helyzetéről, hiszen az intézmény nem kapott pénzt utolsó negyedévi működési költségeinek fedezésére, és csak adományokból étkeztették a gyerekeket. Rekordszámban, négyszázan futottak idén jótékony célokért a hatodik Fuss neki! adománygyűjtő rendezvényen.
Riportban számoltunk be a homoródkarácsonyfalvi Rókavárról, ahol megdöbbentő körülmények között él tizennyolc roma család.
November
Az interjúk és riportok hónapja volt november, beszélgettünk a farkaslaki Fancsali Norberttel, aki idén elkezdte tanulmányait a câmpinai Vasile Lascăr Rendőraltiszt-képzőn, valamint az udvarhelyi Biró Kingával, aki tíz dolláronként gyűjtötte össze pénzét, hogy eljusson Amerikába, a felvidéki Hégli Dusánnal pedig a kisebbségi lét táncban feldolgozandó feszengéseiről interjúztunk. Stábunk egy napot töltött el Miklósfalván egy védett házban, ahol a gyermekotthonokban nevelkedett, felnőtt értelmi fogyatékos fiatalok élettörténeteiket osztották meg.
December
A csíkszeredai fegyintézetbe is eljutottunk, börtönriportunk kitért az álomzárka titkaira, de arra is, hogy az elítéltek miként élik mindennapjaikat.
Megváltozott Udvarhelyen a Győzelem utca és a Függetlenség sugárút egy szakaszának forgalmi iránya, az újítást nehezen szokták meg a sofőrök. Elkerülhetetlenné vált a székelyudvarhelyi Matriţa Rt. bezárása: a részvénytársaság általános csődeljárást kért.
Önbíráskodásba fogott karácsony előtt néhány kecseti lakos, és traktorral rombolt le egy roma család által lakott házat.
Az év utolsó önkormányzati ülésén elfogadták Székelyudvarhely Általános Rendezési Tervét (PUG), amely közel tíz évig készült. Veres Réka / Székelyhon.ro