Húszezer lejt gyűjtött a Kincses Kolozsvár Egyesület a magyarlapádi szórványkollégiumnak
A Magyar Szabadság Éve Kolozsváron jubileumi rendezvénysorozat hat hete alatt a Kincses Kolozsvár Egyesület és partnerszervezetei összesen 20 ezer 191 lejt, mintegy 1.4 millió forintnyi adományt gyűjtöttek a Magyarlapádi Szórványkollégium javára - közölte a Kincses Kolozsvár Egyesület. Az adakozási akció elsősorban Kolozsváron zajlott, de Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész októberi koncertkörútjának, illetve Wittner Mária 1956-os szabadságharcos novemberi előadókörútjának köszönhetően más erdélyi városokra – Székelyudvarhelyre, Csíkszeredára, Nagyváradra és Marosvásárhelyre – is kiterjedt. A gyűjtésből befolyt összeget a programsorozatot koordináló Kincses Kolozsvár Egyesület nevében Gergely Balázs elnök, Szabó Lilla ügyvezető igazgató és Csigi Levente gazdasági igazgató november 29-én adta át a Magyarlapádi Szórványkollégium képviseletében Sipos Ferencnek, az Ethnika Kulturális Alapítvány elnökének, Borbándi András református lelkipásztornak és Bánffy Farkasnak. Az október 12. és november 21. között zajló, összesen 38 programot felölelő rendezvénysorozaton több mint háromezer látogató vett részt Kolozsváron. Bogányi Gergely erdélyi hangversenykörútján minden helyszínen teltházas koncertet tartott, de Wittner Mária előadókörútját is jelentős éredeklődés követte Erdély-szerte. A Kincses Kolozsvár Egyesület köszönetet mond minden nagylelkű adakozónak, és azoknak a kolozsvári és erdélyi partnerszervezeteknek, akik felvállalták a jó ügy képviseletét, ezáltal is hozzájárulva az erősen szórványosodó Küküllő-menti falvakból származó magyar gyerekek anyanyelvi oktatásához. A Magyarlapádi Szórványkollégium nemcsak oktatási központként, hanem az ott tanuló diákok magyar identitásának őrzőjeként is fontos szerepet játszik - áll a közleményben. A programsorozatot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta. (hírszerk.)
Transindex.ro

Tudományos ülésszak Maros megye történetéről - Korok, emberek, történések
Egy hosszú és érdekes napot töltöttünk helybeli és vendég történészek társaságában november 26-án a Kultúrpalota kistermében. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 15. fórumán Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulója tiszteletére az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete és a történészek Borsos Tamás Egyesülete szervezett emlékkonferenciát. A rendezvényt Simon Zsolt, az EME marosvásárhelyi fiókegyesületének titkára és László Lóránt, a Borsos Tamás Egyesület elnöke ajánlotta a nézők figyelmébe és mondott köszönetet a támogatóknak. A konferencia zárszavaként Pál Antal Sándor akadémikus foglalta össze a nap tanulságait. Mint elmondta, a címben megfogalmazott témáról – Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulójára – egy mondat sem hangzott el, de nem véletlenül, hiszen április 29-én ugyanabban a teremben az idei kerek évforduló témáját már feldolgozták a vásárhelyi történészek. Az előzményeket figyelembe véve terveztek a tudomány napjára egy olyan vegyes hely- és régiótörténeti tematikájú ülésszakot, ami magába foglalja a Bethlen Gábor kiváltságlevele utáni 400 évet, sőt a korábbi korokat is. A cél az volt, hogy a múlt kutatásával foglalkozó szakemberek összegyűljenek, és egymással, valamint a történelem iránt érdeklődő közönséggel az utóbbi időben végzett kutatásaik eredményét ismertessék. Pál-Antal Sándor szerint a szervezőkben volt egy hátsó gondolat is: lehetőleg olyan előadások kerüljenek bemutatásra, amelyeknek az írott változata idővel kiadvány formájában napvilágot láthat. Az emlékkonferencián a középkortól a 20. századig terjedő idő- szakról 14 előadást hallottunk, amelyek közül kilenc Marosvásárhely város történetére vonatkozott, három Maros megyére és kettő általános témát dolgozott fel. Tartalmukat tekintve három tanulmány 20. századi köztörténetről, négy személyiségtörténetről szólt. – Ez utóbbiakat hallgatva arra gondoltam, hogy pár évvel ezelőtt kiadtunk egy marosvásárhelyi személyiségekről szóló tanulmánykötetet. A könyv sikere kapcsán készítettem egy lajstromot, amelyen 200 körüli név szerepel. Téma tehát volna, csak legyen, aki ezeket a tanulmányokat megírja – jegyezte meg Pál-Antal Sándor. A konferencián három előadó címertörténetről, pecséttörténetről beszélt, egy szerző egyháztörténeti, egy pedig nemzetiségtörténeti témát dolgozott fel. – A 14 előadóból hatan marosvásárhelyiek, nyolcan pedig meghívottak voltak, ami bizonyos szempontból rossz aránynak tekinthető, mert a vásárhelyi történészek egy része politikai útra tér, és kezdi a szakmát elhanyagolni – tette hozzá Pál-Antal Sándor. Majd köszönetet mondott mindazoknak, akik elfogadták a meghívást, és még inkább a kutatóknak, akik hosszú utazás után Budapestről és távoli erdélyi településekről érkeztek Marosvásárhelyre, hogy húszperces előadásukat megtartsák. A sepsiszentgyörgyi Szekeres Attila, aki az egyedüli hiteles és országosan elismert magyar heraldikus Romániában, színesen és érdekesen beszélt és mutatott be képeket a marosvécsi református templomban látható címeres táblákról és azok feliratáról, amit az átlagember már nem vagy csak nehezen tudna kibetűzni, s talán a jelentésükkel és a háttérinformációkkal sincsen tisztában. A Gyergyószentmiklósról érkezett Garda Dezső az 1916. augusztus 27-i Gyergyó elleni román katonai támadásról és annak következményeiről, a menekülésről számolt be. Tegyük hozzá, hogy az évforduló kapcsán ezt a témát taglalta Pál-Antal Sándor is, aki az 1916-os menekülőket fogadó és továbbító Marosvásárhely helyzetét mutatta be. Simon Zsolt a marosszéki pecsétekről szóló, újonnan előkerült adatokat magyarázta. Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem tanára, aki a kolozsvári helyett a marosvásárhelyi tanácskozást választotta, Borsos Tamás lányának, Balogh Lászlóné Borsos Annának a végrendeletéről írt érdekes tanulmányt. A végrendeletet a mezőbándi Kovács család családi levelei között találta meg. Mihály János székelyudvarhelyi (lövétei) történész, aki Pál-Antal Sándorral évek óta együtt dolgozik a régi székely szimbólumok kutatásán, azt a folyamatot követte nyomon, ahogy az ősi székely címer a karról, amely szívet és medvefejet szúr át, és ami sok székelyföldi templom bolthajtásán megtalálható, hogyan vált Marosvásárhely szabad királyi város címerévé. Boér Máté (Babeş–Bolyai Tudományegyetem) fiatal kutató Kovásznai Sándornak, a marosvásárhelyi Református Kollégium professzorának két fordításkötetét elemezte, amelyekből az 1871-es Erdély-szintű oktatási tervezetet támadó és védő álláspontoktól eltérő felfogás olvasható ki. Minden történészkonferenciára tanulságos, új témával érkezik a nagyernyei Nemes Gyula – hangzott el az értékelőben. Ezúttal Dillmont (Széphegyi) Gyula (1872-1921) búzaházi hangszerkészítő asztalosmesterről tartott elő- adást, aki az európai nyomdatörténetben páratlan fabetűs nyomdát hozott létre Búzaházán, és működtetéséhez saját kezűleg készítette el a felszerelést. – László Lóránt történészt mi ragadta meg szakemberként? – tettem fel a kérdést a konferencia egyik szervezőjének. – Vásárhely története szempontjából érdekes újdonságot hozott Rüsz-Fogarasi Enikő előadása, aki nagyon jó rálátást nyújtott arra nézve, hogy milyen vagyonnal rendelkezett a Borsos család. Örvendetesnek tartom, hogy három heraldikai előadás hangzott el. Nagyon alapos kutatáson alapult a két életrajz két olyan személyről, akinek az élete jelentősen kötődik Marosvásárhelyhez. Süli Attila (budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum) Jeney József, Marosszék honvéd őrnagyának életét mutatta be, akit túlkapásaiért Bem altárbornagy hadbíróság elé állított. Somogyi Gréta a kiváló marosvásárhelyi jogtudor és politikus Dósa Elek pályaképét rajzolta meg. Dósa Elek a Református Kollégium tanára, majd az 1948-49-es forradalom és szabadságharc idején Brassó kerület kormánybiztosa, később a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, az 1867-es kiegyezés jogi előkészítésében pedig Deák Ferenc fő segítőtársa volt. Külön színes foltja volt a konferenciának Petelei Klára előadása a Marosvásárhelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületről, amely 1901-ben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Erre az alkalomra szecessziós stílusban kézzel illusztrált album készült, amely sok érdekes adatot tartalmaz a szervezet működéséről. Tamási Zsolt alapos levéltári kutatáson alapuló visszatekintése az 1913-as zsinatnak az erdélyi katolikus egyházmegyében betöltött szerepéről és a marosi esperesi kerület előkészítő koronaüléséről szólt. Nagyon keveset beszélünk Marosvásárhely zsidó lakosságának a II. világháború utáni történetéről, az újrakezdés nagyon kényes témájáról, amelyről alaposan dokumentált előadásában Spielmann Mihály beszélt. Lázok Klárának a Teleki Téka és a Bolyai-könyvtár 1950-es évekbeli történetéről tartott előadása az ismert adatok mellett sok érdekes újdonságot is tartalmazott. Összefoglalójában Pál-Antal Sándor arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy a marosvásárhelyi EME-fiók a tudomány napjának megünneplését hamarabb elkezdte, mint a kolozsvári központ. Az első ülésszakot ugyanis húsz évvel ezelőtt, 1997-ben tartották, 1999-től az Orvosi Szakosztállyal közösen, majd 2005-től újra önállóan. – Az utóbbi időben, érezve, hogy az erőnk lankad, sikerült hasznosan együttműködni a Borsos Tamás Egyesülettel, amelynek László Lóránt személyében kiválóan szervezni tudó elnöke van. Ami a jövőt illeti, Pál-Antal Sándor a korábbi példákra alapozva azt reméli, hogy a szerzőknek ezúttal is sikerül az előadásokból nyomtatásban kiadható tanulmányokat szerkeszteni, és lesz olyan kiadó, amely könyv formában megjelenteti a gyűjteményt. A történészek ülésszakának megtartását a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Teleki Téka, a megyei múzeum támogatása tette lehetővé.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Táblagépek, okoseszközök segítségével tanulhatnak
Oktatást segítő interaktív taneszközöket adományozott hétfőn délelőtt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) a székelyudvarhelyi Zsibongó és Csicsergő napközinek, valamint a Tamási Áron Gimnáziumnak egy mintaprogram részeként.
A tanintézetekbe összesen 308 táblagépet és két interaktív táblát juttattak el az NSKI és a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. munkatársai. Idén az említett két napközi otthon kapott egy-egy interaktív táblát, valamint intézményenként tizenkét táblagépet, melyeket megfelelő oktató- és szűrőprogramokkal látták el, utóbbinak köszönhetően a gyermekek nem férhetnek hozzá nem kívánt tartalmakhoz – tájékoztatott Molnár Miklós, az NSKI kabinetfőnöke.
Lapunk a Csicsergő napközi tagóvodájába látogatott el, ahol a kicsik ünnepi műsorral köszöntötték az NSKI elnökét, Szász Jenőt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. vezetőjét, Bakos Erikát, valamint a két intézmény munkatársait. Az eseményen Lázár Csilla, a napközi óvónője bemutatta a gyermekeknek az új interaktív táblát, melyet a kicsik ki is próbálhattak.
Szász Jenő elmondta, hogy a táblagépek ajándékozásának ötletével Bakos Erika állt elő, ezt meg is köszönte neki. Ezután elmagyarázta, miben különlegesek ezek az eszközök, miközben informatikusok mutatták meg a gyermekeknek és az óvónőknek, hogyan kell használni az új taneszközöket. Az ovisok közül sokan már használtak korábban táblagépet, viszont ekkora táblát még egyikük sem látott. Gyorsan ráéreztek a használat fortélyaira, és egykettőre el is készültek az első színes rajzok.
Hétfőn délelőtt a Tamási Áron Gimnázium általános iskolás diákjainak is kiosztottak több mint kétszáz táblagépet, ugyancsak oktatást segítő, fejlesztő célzattal.
Dávid Anna Júlia | Székelyhon.ro

Tőkés László: indokolatlan a vészharangkongatás
Tőkés László EP-képviselő nem tartja indokoltnak a „vészharangkongatást”, szerinte nincs veszélyben a romániai magyarság parlamenti képviselete. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Krónikának adott interjúban kifogásolja, hogy a Fidesz olyan RMDSZ-listákat támogat „látatlanban”, amelyeken szerinte korrupt, az autonómia ügyét eláruló jelöltek is szerepelnek.
– Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amelynek Ön a fővédnöke, a korábbi tervekkel ellentétben úgy döntött, hogy nem vesz részt a decemberi romániai parlamenti választáson, holott már a független jelölteket támogató aláírásgyűjtésnek is nekifogtak. Miért nem indult az alakulat, és mi a véleménye a döntésről?
– Előrebocsátom, hogy én a föltétlen indulásnak voltam a híve. De mivel az EMNP belső politikai tevékenységében nem veszek részt, hanem valóban csupán védnök vagyok, ezért a döntésbe nem szóltam bele. Végül is hosszú tusakodás után Szilágyi Zsolt és csapata úgy döntött, hogy nem indulnak. Erre nézve elvárásokat támasztottak Budapestről is. Mivel a Fidesz nekünk stratégiai partnerünk, nem csupán az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) viszonylatában, hanem a magyarországi kormánypárt relációjában hozták meg a döntést, és a prioritásokat, az ellene és mellette szóló érveket súlyozva visszaléptek az indulástól.
– Hogyan tekint az anyaországi kormánypárt és az RMDSZ közötti, egyre szorosabb együttműködésre – vagy más szóval a Fidesz színeváltozására, ahogy a napokban megfogalmazta valaki egy székelyudvarhelyi fórumon?
– Nagymértékben azonosulok a Kövér László székelyudvarhelyi választási fórumán felvetődött kifogásokkal és kritikákkal. Ezen túlmenően önmagában fontosnak tartom, hogy a Fidesz megtalálja a modus vivendit az RMDSZ-szel, amely mégiscsak egyetlen képviselője az erdélyi magyarságnak a román parlamentben. Ezzel nem is volna baj, nekem a melléállás és az együttműködés módjával szemben van kifogásom. Először is nem felel meg a valóságnak az, hogy veszélyben forog a magyar képviselet Románia parlamentjében.
– Köztudott, hogy az alternatív küszöb garantálja az RMDSZ bejutását. Ön szerint nem áll fenn a reális veszélye annak, hogy jelentősen meggyengül a romániai magyarság parlamenti képviselete, ha a szövetség nem lépi át az ötszázalékos küszöböt?
– A „lex UDMR” már az előző választási ciklusban is érvényesült a 6-3-as bejutási aránnyal, a mostani listás rendszerben pedig újabb „lex UDMR” született, amely szerint ha négy megyében elérik a húsz százalékot, akkor mindenképpen bejut az RMDSZ a parlamentbe. Tehát nincs veszélyben a romániai magyarság parlamenti képviselete. Ráadásul a képviselet fontosságának a túlhangsúlyozása azért is furcsa – végveszélyről, sorsfordító választásról beszélnek –, mivel az RMDSZ a bukaresti kormányban leghosszabb ideig részt vevő vagy kormányközelben politizáló párt Romániában.
Mivel eddig is ott voltak, ugyan bizony mit csináltak az elmúlt évtizedek során? Ez a vészharangkongatás ilyen szempontból egyáltalán nem indokolt, csupán merő választási kommunikációs technika. A következő kifogásom pedig az, hogy túl sok a csont ebben a húsban. Vagyis olyan RMDSZ-listákat támogat látatlanban a Fidesz, amelyeken olyan korrupt személyek találhatók, mint Biró Rozália, Szabó Ödön. Ezen túlmenően Verestóy Attila egyszerűen elárulta a magyar autonómiát, ugyanakkor ott van Márton Árpád, aki őskövülete a parlamentnek, és a Székelyföld képviselőjeként semmi hasznosat nem tett a nemzeti önrendelkezés ügyében. Biró Zsolt MPP-elnök pedig „spágavezérként” bevallottan nem a magyar ügyek képviseletére, hanem az anyagi előnyök megszerzésére törekszik Bukarestben.
Tehát fonák dolognak tartom, hogy egyáltalán Kövér László házelnök Verestóy Attila társaságában mutatkozik a Székelyföldön, Nagyváradon pedig Biró Rozália és Szabó Ödön oldalán kampányol, akik épp a magyar államot lopták meg, amikor a nagyváradi Ady-központnak a Széchenyi-terven nyert pályázati pénzét elorozták. Emiatt ma már sem az Ady-központ nincs, sem a 320 millió forint, amellyel a magyar állam támogatta ezt a nemes ügyet.
– Ezeknek az érveknek az alapján döntött úgy, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) múlt heti ülésén nem írta alá a zárónyilatkozatot? Ebben egyebek mellett arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy „a közösségük jövőjét cselekvően alakító felelős polgárként minél nagyobb arányban vegyenek részt a december 11-én sorra kerülő parlamenti választásokon, és támogassák az RMDSZ magyarösszefogás-listáját, az Erdély-központú politizálást”.
– Elsősorban ezeknek az indokoknak az alapján. De már önmagában azt furcsállom, hogy egyik pártot rá akarják kényszeríteni arra, hogy támogassa a másik pártot a választásokon. Ez ellentmond a jogállamiság, a demokratikus pluralizmus és a választási szabadság elvének. Ha akarjuk, aláírjuk, ha nem akarjuk, nem írjuk alá. De meg is indokoltuk, hogy miért nem írjuk alá. Hogyan tudnánk jó lelkiismerettel támogatni azokat, akik a romániai magyarság számára nem a megoldást jelentik, hanem legfőbb okozói, előidézői annak a helyzetnek, amelyben a romániai magyar közösség jelenleg található?
Huszonhét esztendő politikai, parlamenti tevékenysége bizonyítja, hogy nem tudták méltóképpen képviselni a magyar ügyet Bukarestben, tehát nem méltók a különleges támogatásra. Legfeljebb a puszta jelenlétünk fontossága késztethet bennünket arra, hogy az RMDSZ listáira szavazzunk, ebben az esetben viszont komoly kikötéseink lehetnek. Példának okáért kikötném az RMDSZ-nek, hogy semmiképpen ne lépjen kormánykoalícióra a posztkommunista, csontja velejéig romlott Szociáldemokrata Párttal (PSD), amelynek a jelöltjei egy román kimutatás szerint közel hatvan százalékban büntetőjogilag vagy más kritériumok alapján kifogásolható személyek. Azt is ki kellene kötni az RMDSZ-nek, hogy nyújtsa be az SZNT által elkészített székelyföldi autonómiatervezetet, általános értelemben pedig képviselje a saját programjában is szereplő autonómia, a magyar önrendelkezés ügyét.
– Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor minapi találkozóján elhangzott, miszerint a jelöltállítás és a választási felkészülés terén megvalósult a magyar összefogás Erdélyben. Egyetért ezzel a megállapítással, az RMDSZ és az MPP koalíciója megtestesíti az erdélyi magyar összefogást?
– Mivel ketten vettek részt a megbeszélésen, azt feltételezem, hogy Kelemen Hunor durván félrevezette a miniszterelnök urat. Összefogásról legfeljebb olyan értelemben beszélhetünk, hogy egy a macska a farkával, és a boakígyó lenyelte az áldozatát, ezáltal egyesült vele. Hiszen az RMDSZ tulajdonképpen bekebelezte az MPP-t. Ezt nevezik összefogásnak, ami távolról sem az. Ráadásul nemhogy összefogtak volna, hanem az RMDSZ leválasztotta a nemzeti politikai oldalról az MPP-t, amely kellő megalkuvással kapható volt erre, ezáltal az RMDSZ megosztotta a nemzeti oldalt, eltaszítva magától a néppártot.
– Végeredményben mit javasol az erdélyi magyaroknak, mit tegyenek december 11-én?
– Amiképpen ilyenkor fogalmazni szokás, én magam mindenkit arra kérek, hogy vegyen részt a választáson, mert hiszen a jelenléti arány számít, és szavazzon meggyőződése, lelkiismerete szerint. Hozzáteszem, hogy jó lelkiismerettel nem lehet sem a Maros, sem a Bihar, sem pedig a Hargita megyei listára szavazni annak ismeretében, amit már előrebocsátottam.
– A bukaresti legfelsőbb bíróság néhány hónappal ezelőtt jóváhagyta az 1989-es forradalom dossziéjának újranyitását, ami nagy vonalakban annak tudható be, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága többször elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a népfelkelés sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak. A forradalom temesvári elindítójaként miként vélekedik arról, hogy huszonhét év elteltével sem sikerült feltárni a rendszerváltó eseményeket, és kideríteni a teljes igazságot?
– Három nagy adóssága van Romániának a múlt viszonylatában, az egyik éppen a forradalom áldozatai ügyének az elszámolása, a tömeggyilkosságok elkövetőinek a felelősségre vonása. A másik adóssága időbeni sorrendben a marosvásárhelyi fekete március felderítése, hiszen nyilvánvaló, hogy ellenforradalmi kísérlet történt az 1990 márciusában történt vérengzések idején. A harmadik pedig a bányászjárások büntetőjogi kivizsgálása és a tettesek számonkérése. Mindennek szerves részét kellene képeznie a ’89-ben elindult rendszerváltozás folytatásának.
És itt kanyarodom vissza a küszöbönálló választásokra. Nem lehet hiteles választásokat tartani olyan körülmények között, hogy a múltat még mindig takargatják az ebben érdekeltek, akik ráadásul benne vannak a hatalomban, vagy annak közelében találhatók, ugyanakkor nem lehet a korrupciót tovább vinni az új választások által. Jól mondja Andrei Pleșu, hogy ő román, de nem tudja, hogy kire szavazzon. Képzeljük el, ha ezt átültetjük a magyar egypártrendszer síkjára, akkor a neves filozófust parafrazálva azt kell mondanom: magyar vagyok, nem tudom, kire szavazzak.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)

Egy csepp magyarság
„Nehéz sorsunk volt, de itt kellett élnünk” 
A közel 150 éves múltra visszatekintő, szerény számú ploiești-i magyar közösség tagjaival találkoztak a háromszéki RMDSZ képviselői december 4-én.
A zömükben vegyes házasságban élő magyarok hetente összegyűlnek a helyi református templomban, hogy anyanyelvükön imádkozzanak, és találkozzanak ismerőseikkel. Halász Csaba református lelkész szerint a gyülekezet 150 évvel ezelőtt született, néha beteg, néha haldoklik, de nem hal meg, „élnivalója” van. Bíznak abban, hogy az RMDSZ parlamenti képviselete az összmagyarságnak csak jó lehet. „Reméljük, hogy segíteni tudnak nekünk, például az öregeknek való pihenőotthon létrehozásával, vagy a gyülekezeti hely támogatásával, ahova örömmel jönnek a hívek, hiszen a magyar emberek többsége egy héten egyszer a református templomban hall magyar szót” – tette hozzá. 
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke a Székely-Szórvány Programhoz hasonlóan megyeközti partnerséget ajánlott a háromszéki és a Prahova megyei magyar közösség között, elsősorban kulturális vonatkozásban.
A székelyudvarhelyi születésű Coman Vilhelmina ötven éve él Ploiești-en. Azt szeretné, ha az RMDSZ bekerül a parlamentbe, fordítsanak nagyobb gondot a Regátban élőkre. „Sok városban vagyunk magyarok, de el vagyunk veszve, elég nehéz sorsunk volt, de itt kellett élnünk” – mondta. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Születésnapi beszélgetés Ambrus Lajossal – Évelődöm a világ bajain
Ambrus Lajos tanár, író, irodalomszervező november 2-án töltötte a 75 évet. Korondon született és ott is töltötte életének java részét. Kérdéseimre e-mail-en válaszolt.
– Bár rendszerint igyekszem időben megkeresni születésnapos interjúalanyaimat, néha egy-egy ünnep, jeles nap közbeszól. Így történt ez most is, amikor a halottak napja „akadályozta”, hogy idejében felvegyem Önnel a kapcsolatot. És a halottak napja éppen az Ön születésnapja… Mennyire befolyásolta ez a születési dátum a születésnapjainak megünneplését, hangulatát?
– Az atyhai asszony azt mondta, hogy ki amilyennek született, olyannak marad, csak egy kicsit nő. Hogy a halottak napi születésűekre áll-e ez a furcsa determinizmus, sose foglalkoztatott. Az ismeretlen költővel vallom, hogy ilyenkor nálunkfelé „összeborulnak a nyerges hegek, s lábuk előtt kigyúl a vérvörös szikony, mert senki se születhet, el se tűnhet nyomtalanul”. És igaza van a már a csillagok közül, az ég tornácáról ránk figyelő barátnak, hogy – ha megírtad a magad (huszonöt!) könyvét – mint a „szép hegyünk, a Firtos, vesszőzéshez lassan felveheted a fehér inget”. Különben – ha az évek során egy-egy születésnapozás összejött – a szóban forgó egybeesés nem befolyásolta a hangulatot.
– Foglalkozásánál rengeteg szakma, hivatás szerepel: író, költő, szerkesztő, irodalomszervező, tanár, könyvkiadó. Melyiket érzi a legközelebbállónak, a legkedvesebbnek sokrétű tevékenységéből?
– A foglalkozásom sora gyanúsan hosszú és hangzatos. De én – annyi év után is – mondom, mint akit még nem vertek szájon, hogy aki Székelyföldön magyartanár lesz, a felsorolt szerepekből bizony fel kell vállalnia. Ma talán még inkább! Igen, mert itt nem kell senkit magyarra megtanítanunk. Arra kell közösen rájönnünk, hogy a mi anyanyelvünk is szép. Igaz, nekem szerencsém volt. A barátaimnak köszönhetően több mint két évtizedig a korondi középiskola nevelési aligazgatója lehettem. Különben már a változások után egy csoporttal Székelyudvarhelyre mentünk. Az értekezlet előtt beültünk egy kávézóba. A fejesünk, aki elment rendelni, azzal tért vissza, hogy egy fiatal lány a személyzet közül mint szenzációt közölte a társaival, hogy az egyik asztalnál az ő egykori tanára jelent meg…
– Hogyan lett a nyelv, az írás szerelmese? Emlékszik a könyvekkel való találkozására? Van meghatározó élménye, amely miatt a magyartanári pályát választotta?
– Már a szovátai Ady Endre Középiskolába az írás bűvöletével érkeztem otthonról. Volt időszak, amikor csábított a színpad, de az irodalmi érdeklődésem mindvégig megmaradt. Bizony egyes tanórákon is, ha csak tehettem, a könyvtári könyveket olvastam. Fiatal tanáraim elvették, ha rajtacsíptek, de nekem – különösen miután egy színjátékomat be is mutattuk a szovátai színpadon – a megérdemelt korholások közepette az elkobzott bűnjeleket visszaadták. Így – ha nem is ment simán – a magyartanári pálya borítékolható volt. Érettségi után a korondi unitárius tiszteletes figyelmeztetett, hogy a papság ugyan nem nagy uraság, de még mindig meg lehet belőle élni, de én – ha nem is válaszoltam akkor még Weöres Sándorral, hogy: „Valamikor én is úr akartam lenni, / hej, ha jó szolga lehetnék! / De szolga csak egy van, az Isten, / úrral tele a végtelenség.” – mégiscsak az írás és a tanári pálya mellett maradtam.
– Korondon született, és majdnem egész életét Korondon, illetve a Sóvidéken élte le. Azt olvastam, hogy először egy szerkesztője bízta meg azzal, hogy a faluról írjon. Valóban így volt? Hogyan is kezdődött tulajdonképpen szépirodalmi munkássága? Könnyen vagy nehezen?
– Se könnyen, se nehezen. Biztathattak ösztönzően már a kezdetekkor Kolozsvárról és Bukarestből, hogy a „költő ne járjon az őszben, hanem nézzen szét mai szemmel”, mind verset, mind szépprózát, sőt publicisztikát is – elsősorban a Hargitának, a Napsugárnak, a Jóbarátnak, az Ifjúmunkásnak és a Magyar Szó elődjének, az Előrének köszönhetően – rendszeresen csak a hetvenes évekkel kezdődően közöltem. Össze is állt hamarosan, és a Ion Creangă Kiadónál meg is jelent A korondi nézőedény című elbeszéléskötetem. Ezt követően kaptam az üzenetet, hogy ha Kolozsváron járok, keressem fel Varró Jánost. Mint kiderült, a jeles író arra biztatott („mert van mesélőkedve” – mondta), hogy írjak egy Korondról szóló faluregényt. Megígértem. De a regénnyel adós maradtam. Hanem egy nagy székely közösség szellemi életének értékeit vizsgálva, beleértve szokás- és hiedelemvilágát is, megszülettek egymás után mese- és mondáskönyveim, néprajzi kiadványaim, természetesen a verskötetek mellett. Különben egy olyan faluban születni és élni, amelyből Kriza János szerint az isteni küldött, a fodorfehér bárány Júlia szép leányt fölvitte a szent szüzek közé, miközben éltében hallhatta, hogy miként siratja el őt holtában az édesanyja, egy írónak különlegesen ritka adomány. Különösen, ha ott élt Páll Lajos is, aki egy kicsit a mérce volt. Ide tartott haza többek közt Molnos Lajos, Benczédi Sándor, Szálassy Ferenc, Ráduly János, Czegő Zoltán, Beder Tibor, Tófalvi Zoltán, Bölöni Domokos, Majla Sándor, Bíró Á. Zoltán, K. Kovács András, Molnos Ferenc és az atyhai Vinczeffy László Simó Mártonnal.
– Huszonhat éve már, hogy 1990 elején megalapította a Firtos Közművelődési Egyletet és szinte azonnal a Hazanéző folyóiratot is. Mit tart a legfontosabbnak ebből a 26 évből? Mi volt több, az elégtétel vagy a csalódás? Egész mozgalom szerveződött a tevékenysége köré (gondolok itt táborokra, szoborra stb.). Mennyire kapcsolódnak be a korondiak ezekbe a tevékenységekbe? Mennyire érzik magukénak az Anyanyelv szobrát?
– Igen, egy emberöltőnyi idő, hogy szerényen, sorsunkra várva pedagógusokul a hozzánk csatlakozó más értelmiségiekkel és kézművesekkel együtt, Bölöni Domokos bábáskodásával, megalapítottuk a Firtos Művelődési Egyletet. Én – mert tudták korábbról rólam, hogy vallom: „Mindenkinek, akinek van, adatik és megszaporíttatik, akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van”– a független civil szerveződés vezetője lettem. S hogy az otthon, az igaz, tiszta beszéd legyen a varázseszközünk, amellyel mindig hazatalálunk, létrehívtunk folyóiratot, közéleti újságot, könyvsorozatot, hangoskönyvet, hanglemezeket, könyvtárat, képgyűjteményt, szobrot, emlékkopjafákat, irodalmi és képzőművészeti táborokat, miközben a közösségeink szellemi, kulturális életét egyre gazdagabbá próbáltuk tenni, természetesen a ránk figyelő szervek, szervezetek és tiszteletre méltó személyek áldásos támogatásával. S mert egynek még örülni is szaporátlan, köszönet mindazoknak, akikkel együtt dolgozhattunk.
– Milyennek látja a mai Korondot?
– Mint a világot. Minden rohamosan változik. Akár egy tehetséges nagy kamasz. Csak a fejlődési zavarok és a káros, idegen kinövések elkerüljék. Ha nem? Marad a Tófalvi Zoltán szép megfogalmazása, hogy a Hazanéző prózaantológiája huszonhét szerzője közül egyet se lehet úgy megsérteni, hogy erről a „szívdobbanásnyi” földről rosszat írjon. Jó, hogy hallgattam a kezdő szerzőnkre s a címe maradt: Szülőföld, szerelem. Különben ez vonatkozik azokra is, akik nem kedvelik, nem érzik magukénak esetleg az Anyanyelv szobrát. Mert a harag nem, csak a szeretet lehet gyógyír.
– Mivel tölti napjait? Gyerekek, unokák? Nekik írta a meséket? Min dolgozik? Melyek a legközelebbi tervei?
– Olvasással. És évelődöm a világ bajain. A meséket meg mindenkinek írtam. Most egy szép és okos szerkesztőnőnek – mert aki tőlünk kér írást, csak olyan lehet – egy olyan angyalról kellene írnom, aki nem a jó, hanem a rossz gyermeknek visz angyalfiát, mert az szorul segítségre. Jövőben előbb egy gyűjteményes novellakötettel, majd a publicisztikai írásaimmal szeretnék Isten segedelmével a könyvpiacon jelentkezni.
– Mindig ilyen szűkszavú és lényegretörő?
– Lehet, ha nem is mindig és nem minden esetben. Pedig valamikor arra figyelmeztettek, hogy a sok beszéd szegénység.
Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda)

Az 56-os forradalomról szól a TUDÁSZ vetélkedő
A rendhagyó műveltségi vetélkedő megyei szakaszára ezúttal a hatvan évvel ezelőtti eseményekből kellett felkészüljenek a diákok.
Az 1956-os forradalom eseményeit fókuszba állító rendezvényen a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium, a Tamási Áron Gimnázium és a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium és a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium háromfős diákcsapatai mérkőznek meg.
A kérdésfeltevések a már megszokott, mozis formában állítják meglehetősen nehéz feladatok elé a diákokat, de ezúttal sem fog hiányozni a színjátszás sem. Így a nézők megtudhatják, hogy sikerül-e az ÁVH-nak beszerveznie Kovács Jánost, hogy milyen lelkiállapotban volt Nagy Imre 1956. november 4-én hajnali 4 óra és negyed hat között, hogy Zsuzsika hogyan látogatja meg a Corvin-közben harcoló kedvesét, hogy túléli-e Kovács János a forradalom utáni napokat, de azt is, hogy hogyan telt egy székelyudvarhelyi család 1956. október 24-i estéje. A rendezvény egyben az 1956-os forradalom 60. évfordulójára való emlékezés is.
A műveltségi vetélkedő csütörtökön 13 óra 30 perctől kezdődik a Digital 3 Televízió, vagyis a volt Stúdió mozi nagytermében. uh.ro

Magyarországi hátszél az RMDSZ-nek
Magabiztosan készülődik az RMDSZ a hétvégén, december 11-én, vasárnap sorra kerülő parlamenti választásokra, miután sikerült meggyőznie a magyarországi kormánypártokat, hogy az RMDSZ–MPP összefogás az erdélyi magyarság által várt közös választási listát jelenti.
Kárpát-medence-szerte a magyar sajtó egyik fő témája lett a december 11-i romániai választás, és azon belül a magyar képviseletet megtestesítő RMDSZ sikeres szereplése. A két magyarországi kormánypárt, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KNDP) közös frontot alkotott az RMDSZ támogatására. A nyitányt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő novemberi, budapesti találkozója adta. A megbeszélések után a kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan úgy nyilatkozott, „Orbán Viktor és Kelemen Hunor fontosnak tartja, hogy a román törvényhozásban erős magyar képviselet legyen”. A tárgyaláson áttekintették a magyar állam támogatásával megvalósuló, a romániai magyarság érdekeit szolgáló fejlesztések állását, végül Kelemen Hunor szatmárnémeti látogatásra hívta meg a magyar kormányfőt. Információink szerint erre a programra csütörtökön, december 8-án kerül sor: Orbán Viktor Szatmárnémetiben vesz részt egy kampánygyűlésen.
Kövér László: Erdélynek intő kell legyen a Felvidék példája
November utolsó napjaiban Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke tett háromnapos erdélyi kampánykörutat az RMDSZ–MPP lista támogatására. Kövér Nagyváradon úgy fogalmazott: az erdélyi magyar érdekképviselet erősödhet azáltal, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kompromisszumot kötött a december 11-i romániai parlamenti választásokra. Kövér László meggyőződése szerint ez az együttműködés lehetővé teszi, hogy a romániai parlamenti választásokon azok a magyarok is részt vegyenek, akik esetleg éppen az elmúlt évek rivalizálásai miatt fordultak el a politikai véleménynyilvánítástól. A Fidesz választmányi elnöke – aki egyúttal az MPP tiszteletbeli elnöke – a nagyváradi választási fórumon üdvözölte a két magyar párt együttműködését, amely szerinte egyrészt akkor lesz sikeres, ha a jelenleginél több magyar képviselőt juttatnak be a bukaresti parlamentbe, de már akkor is, ha csökkenteni tudják a választástól a korábbi években távol maradó magyarok arányát. A fórumon, ahol politikai és egyházi vezetők, polgármesterek, önkormányzati képviselők – köztük Biró Rozália, az RMDSZ szenátora, Pásztor Sándor, a Bihar megyei tanács elnöke, Csűry István királyhágómelléki református püspök, illetve az RMDSZ és az MPP megyei elnökei – vettek részt. Kövér László utalt az előző napi székelyudvarhelyi „intenzív és forró hangulatú” vitára, ami a két párt választási összefogása miatt alakult ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az MPP koalíciója vezette városban. Székelyudvarhelyen több résztvevő szóvá tette, hogy Kövér László, illetve a Fidesz–KDNP miért támogatja az RMDSZ és az MPP közös listaállításában megvalósult magyar álösszefogást. Az országgyűlés elnöke indoklásában kiemelte: az elmúlt tíz évben sokat változott a helyzet, és nem feltétlenül a magyarság előnyére. Sok területen hátrányára változott a helyzet mind Romániában, mind Erdélyben, mind a magyar–román kapcsolatokban. Kövér szerint sok a bizonytalanság. „Látjuk hogyan változott meg a román politika a magyar közösség irányában, ezért is sürgető a politikai összefogás” – fogalmazott.
„Fel kell rázni mindenkit, hogy menjen el voksolni, s másokat is vigyenek magukkal” – utalt a politikus a Fidesz egykori kampányára. Felidézte, hogy az 1990-es évek elején a kisebbségi sorban élő közösség választási aktivitása nagyobb volt, mint a román többségé, mára pedig az ellenkezőjére fordult. „Ezt a fényűzést nem engedhetjük meg magunknak!” – figyelmeztetett Kövér, aki a mostani választási összefogást a változás jeleként értékelte, s reményét fejezte ki, hogy ennek eredményeként a magyar közösség akár 6 vagy még nagyobb százalékban is képviseltetheti magát a következő román parlamentben.
Kövér László az erdélyi magyarok számára intő jelnek nevezte a Felvidéket, ahol szavai szerint „egyszerű nemzetárulás történt”. Emlékezett rá, hogy amikor Bugár Bélát nem választották meg az MKP elnökévé, és szlovák–magyar pártot hozott létre, a magyarok képviseletét ellátó MKP kiesett a parlamentből. Bugár pártja, „a Híd-Most nem magyar párt, Bugár Béla pedig olyan szlovák politikus, aki jól beszél magyarul” – ecsetelte a házelnök, majd ellenpéldaként a Vajdaságot említette, ahol jelentősen megerősödött a magyar képviselet, és javult a szerb kormánnyal a kapcsolat. Kövér László végezetül összefogásra szólított fel. „Most nincs helye megosztottságnak, nincs helye széthúzásnak, egy irányba kell tolni a szekeret” – mondta.
Semjén Zsolt: a románok átléptek egy határt
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes Budapesten tartott sajtóértekezletén értékelte az erdélyi helyzetet. Úgy fogalmazott: „döntő jelentőségű, hogy az RMDSZ együttműködve a Magyar Polgári Párttal, átlépje az ötszázalékos küszöböt, és ott legyen a bukaresti parlamentben. Ha egyszer nem jutnak be, akkor más sem kerül be helyettük és az erdélyi magyar értelmiség ideológiai alapon betagozódik a román pártstruktúrába. Ez a magyar képviselet végét jelentené”.
Semjén szerint ha nem kellő súllyal lesz jelen az RMDSZ a román parlamentben, akkor megcsinálják az új régiós felosztást és a Székelyföldet beolvasztják egy román tömbbe, ahol kisebbségben lesznek. „Minden magyarnak erkölcsi és nemzeti kötelessége az egyetlen magyar pártszövetségre voksolni” – hangsúlyozta. Megjegyezte: Magyarországnak nemzeti érdeke a Romániával való minél szorosabb együttműködés és minél jobb viszony. „A mi kezünk mindig ki volt nyújtva, most is ki van, nem rajtunk múlt, hogy idáig jutottak a kétoldalú kapcsolatok” – fogalmazott. Értékelése szerint nemhogy előre léptek volna, hanem folyamatos támadásnak van kitéve az erdélyi magyarság, s olyan dolgok történnek, amit korábban elképzelni sem tudtak. Igazságszolgáltatásnak álcázott, kifejezetten magyarellenes lépések történnek és a magyarság legfontosabb vezetőit érik támadások. Kitért arra is, hogy a visszaszerzett egyházi ingatlanokat a Ceauşescu-időket idéző módon próbálják visszaállamosítani, s kriminalizálják a magyar vezetőket, hogy ne vállaljanak politikai szerepet. A miniszterelnök-helyettes kérdésre azt mondta, a megromlott viszonyban a magyar diplomáciának nincs felelőssége, ha kritika illeti, csak abból a szempontból, hogy „nem vágtak előbb az asztalra”. „Világosan meg kell mondani, a románok átlépték a határt, amit még a magyarság el tudna viselni” – mondta a miniszterelnök-helyettes.
Kósa Lajos: sikeres RMDSZ nélkül nincs sikeres Románia
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az RMDSZ Bihar megyei jelöltjeivel és az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral közös sajtótájékoztatóján vett részt Nagyváradon.
Kósa Lajos a magyarság szempontjából „hallatlanul fontosnak” nevezte, hogy az RMDSZ-nek sikerült egyezségre jutnia minden olyan magyar politikai erővel, amellyel „értelmes kompromisszumot” lehet kötni. „Meggyőződésem, hogy sikeres RMDSZ nélkül nincs sikeres Románia, és sikeres Románia nélkül nincs sikeres RMDSZ” – fogalmazott. A Fidesz frakcióvezetője szerint a 2013–14 óta eltelt időszak sorsdöntő változásokat hozott Európában és a kontinens keleti felén. Nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió gazdasági motorja a nyugati részekről a középső részekre tevődött át, és az unió gazdasági növekedésének meghatározó részét a posztszovjet térségek adják, ezért ezeknek az országoknak a politikai álláspontja és véleménye is felértékelődött. „Ilyen helyzetben kulcskérdés, hogy az RMDSZ ne csak nemzetiségi vagy kisebbségi kérdésekkel foglalkozzon, hanem olyan kérdésekkel, amelyek az egész román társadalomnak fontos problémái” – jelentette ki a frakcióvezető, aki egyebek mellett kitért a térség munkaerő-elvándorlására, demográfiai problémáira, és beszélt az amerikai elnökválasztás eredményéről is, biztatónak nevezve Donald Trump győzelmét.
Az ötszázalékos küszöb nem a bűvös határ
Kántor Lajos, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint az RMDSZ és az MPP összefogását a december 11-i parlamenti választásokon támogatja az erdélyi magyarság. A közszolgálati televízió egyik műsorában nyilatkozó politológus szerint a két párt közös listaállítását bár a többség üdvözli, azért vannak olyanok, akik elégedetlenek az adott összefogás jellegével. Hozzátette, nem szabad elfelejteni, hogy egy másfélmilliós közösségről van szó, amelyben különböző politikai nézetek vannak. A kulcskérdés az, hogy januártól milyen módon folytatódik – a parlamenti felhatalmazás alapján – a közösségépítés.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet politológusa szerint az egységnek és az összefogásnak a gondolata még mindig népszerű Erdélyben. „Azt mutatják a közvélemény-kutatások, hogy az erdélyi magyarok igenis igénylik ezt a fajta összefogást” – mondta, de azt is hozzátette, hogy a globális trendnek megfelelően a helyi fiatalok inaktívabbak a választási hajlandóság tekintetében, mint az idősek. Illyés Gergő ugyanakkor a Krónikának nyilatkozva úgy fogalmazott: nem várható, hogy jelentősen csökken az RMDSZ honatyáinak száma, ha a szövetség nem éri el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, és csupán az alternatív küszöb segítségével jut be a parlamentbe. Székely István Gergő emlékeztetett: a törvény értelmében azt a pártot is úgy tekintik, hogy elérte a parlamenti küszöböt, amely négy megyében megkapta a voksok 20 százalékát, így bekerül az országos kompenzációs „kosárba”, azaz részesül a visszaosztott szavazatokból is. A szakértő kifejtette, mivel a 2012-es választási eredmény is volt már annyira „rossz” – az RMDSZ a képviselőházi jelöltekre leadott voksok 5,13, illetve a szenátusi jelöltekre adott szavazatok 5,23 százalékát szerezte meg – , ennek nyomán a 4,99 vagy 4,95 százalékos aránnyal sem kerülne sokkal rosszabb helyzetbe, esetleg egy vagy két honatyával rendelkezne kevesebbel. Vagyis a jelenlegi 18 képviselő és 9 szenátor helyett lehet 17 képviselő és 9 szenátor, esetleg ennél is rosszabb arány esetén 8 szenátor. „Persze mindez attól is függ, hogy hány párt jut be a parlamentbe, illetve a szavazatok hány százalékát adják be nem jutó pártra, és kerül be a visszaosztandó voksok közé. De nagyságrendileg nem várható jelentős csökkenés” – jelentette ki a politológus. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Volt is, lesz is, ez itt a praxis
A vasárnapi választások előtt nem árt elismételni, hogy kik képviseltek bennünket, udvarhelyieket a román parlamentben. Névsorolvasás.
A 1989 év végi rendszerváltás zűrzavaros hetei után 1990 februárjára rendeződött annyira az ország, hogy megalakulhatott a Nemzeti Egységtanács (Consiliul Provizoriu de Uniune Națională – CPUN) – ekkor még nem voltak választások, tehát parlamentje sem volt az országnak.
Az 1989 végén létrejött RMDSZ viszont minden magyarlakta településen megalakult és a marosvásárhelyi véres eseményeket követően az egész ország az 1990. május 20-i választásokra készült – erről itt írtunk bővebben.
Az első fecskék, tavasszal
A májusi voksoláson fölényesen győzött Ion Iliescu és a közben párttá alakult Nemzetmentési Front, az RMDSZ pedig bekerült a parlamentbe 12 szenátorral és 29 képviselővel – ez akkor nagyon jó szereplésnek számított, de ez a ciklus csak két évre szólt, hiszen még az új alkotmány sem volt meg, azt csak 1991-ben fogadták el.
Udvarhelyszékről Verestóy Attila vegyészmérnök lett szenátor és Incze Béla egykori gyárigazgató képviselő, mellettük Hargita megyéből Hajdu Menyhért Gábor jogász jutott be szenátornak, illetve Borbély Ernő, Csutak István Ferenc, Borsos Géza József és Nagy Benedek ülhettek be a képviselőházba.
Ezek a személyek 1992 őszéig maradtak a parlamentben, közülük többen már nem indultak ebben az évben, például az udvarhelyi Incze Béla. Utóbbi később a Magyar Polgári Pártban vállalt szerepet, idén októberben, 75 éves korában hunyt el.
És jött az Antal-Asztalos kettős
1992-ben szeptember végén rendezték meg a választásokat, ezt Iliescuék megint megnyerték, az RMDSZ továbbra is tartotta magát ellenzékben.
Ami Udvarhelyszéket illeti, Verestóy Attila továbbra is szenátor maradt, a képviselőházba viszont két új arc jött be – Antal István gépészmérnök, valamint Asztalos Ferenc tanár, tanfelügyelő.
Az Antal-Asztalos páros került fel a Hargita megyei listára 1996, 2000 és 2004 őszén is, mindketten befutó helyekre kerültek mindig, egészen 2008-ig együtt dolgoztak.
Ami a szakterületüket illeti, Asztalos „asztala" főleg az oktatás volt (mindig benne volt a képviselőház oktatási szakbizottságában), Antal szakterülete pedig az ipar és a vidékfejlesztés volt, az Ipar és Szolgáltatások Szakbizottságának volt az elnöke, alelnöke, titkára és tagja, persze nem egyszerre.
1996-ban kemény volt az előválasztás RMDSZ-en belül Székelyudvarhelyen, mert komoly kihívók akadtak: szenátorjelölt volt Hosszú Attila üzletember, képviselőjelölt pedig Szilágyi Edit jogász, de a szeptember végi előválasztáson a Verestóy-Antal-Asztalos trió került a befutó helyekre.
Kiszállás, majd egy kiszállítási kísérlet
Asztalos 2008-ban már nem indult, ekkor átalakult a rendszer is, hiszen Udvarhelyszéket külön csak egy képviselői hely illette meg a megyében, s ez a hely az Antal Istváné lett.
Azonban négy év múlva, 2012-ben egykori irodavezetőjével, Ladányi Lászlóval kellett megküzdenie az RMDSZ belső előválasztásán úgy, hogy a szervezet nagyemberei, illetve a székelyudvarhelyi RMDSZ is inkább Ladányit támogatták.
Antal azonban a Csíkszeredában lezajlott előválasztáson 35-32 szavazatarányban győzött, így ő kerülhetett be ismét a parlamentbe újabb négy évre – idén már ő sem indul, viszont a szenátori listán már ott van – igaz, nem befutó helyen − a fia, Antal Lóránt.
2012-ben az EMNP is benevezett az országos választásokra, Zakariás Zoltán személyében udvarhelyszéki szenátorjelöltjük is volt, Székely Kinga Réka pedig képviselőjelöltként indult, de a kis párt közelébe se járt a bejutási küszöbnek.
Összefoglalva az eddig a parlamentben szenátorként vagy képviselőként eltöltött évek számát: Verestóy 26 év, Antal 24 év, Asztalos 16 év, Incze 2 év. Antal idén befejezi, Verestóynak még kinéz négy év.
Katona Zoltán uh.ro

A magyar állam által finanszírozott székelyföldi sportlétesítményeket kereste fel Seszták Miklós
Magyarországnak fontos, hogy egységes és erős magyar képviselet legyen a román parlamentben – jelentette ki pénteken Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Csíkkarcfalván.
A miniszter  azt követően nyilatkozott, hogy megtekintette a csíkszeredai Székelyföld Labdarúgó Akadémiát és a csíkkarcfalvi Székelyföldi Jégkorong Akadémiát, amelyeket a magyar kormány is finanszíroz.
Seszták Miklós újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a magyar kormánynak nem mindegy, hogy mi történik vasárnap a romániai parlamenti választáson, és arra buzdította a romániai magyar választókat, hogy menjenek el voksolni, és szavazzanak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által vezetett magyar választási együttműködésre.
A politikus a sportlétesítményekről elmondta: a csíkkarcfalvi jégcsarnok fontos eleme a magyarországi és határon túli sportfejlesztési csomagnak, és örömmel tapasztalta, hogy komoly munka zajlik a jégkorong-akadémián. Ez utóbbin 8 és 18 év közötti gyerekeket tanítanak, jelenleg egy kanadai és egy finn edző foglalkozik velük.
A miniszter leszögezte, a magyar kormánynak a határon túli sportfejlesztésekkel az a célja, hogy megfelelő infrastruktúrát biztosítson helyben a gyermekeknek edzésre, és ne kelljen ezért szüleiknek máshova vinniük őket. Felidézte, hogy a magyar kormány más környező országokban is finanszíroz sportakadémiákat.
Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora – aki a székelyföldi beruházást koordinálja – elmondta, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia Csíkkarcfalván kívül Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön is rendelkezik központtal, de a beruházásból Székelyudvarhelynek is jut. Az akadémiát a római katolikus egyház által létrehozott alapítvány működteti.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nagyon fontosnak nevezte a magyar kormány beruházásait, amelyek az Erdélyben élő román állampolgárok érdekeit szolgálják. Úgy vélte, örülni kell a beruházásoknak, függetlenül attól, hogy a magyar vagy a román kormány kezdeményezte őket, vagy más államokból érkeznek.
MTI Székelyhon.ro

Elfogyott a gyerekközöség a kis udvarhelyszéki települések tanegységeiből
Egyre kevesebb a gyerek az udvarhelyszéki falvakban – panaszolják a pedagógusok –, ennek következtében az utóbbi tíz évben több település óvodájában is megszűnt az oktatás. A kiürült óvodaépületek jó része kihasználatlanul áll. 
A Hargita megyei tanfelügyelőség adatai szerint ebben a tanévben 1216 óvodás tanul Székelyudvarhelyen, 1424 pedig a környező települések óvodáiban. A szülők késő délutánba nyúló munkaprogramja miatt a hosszított tevékenységgel működő napközikre alakult ki nagyobb igény Székelyudvarhelyen, ezért már több mint egy évtizede megszűntek a Cérnagyár és a Kipi-kopi napköziotthon mellett hajdanán rövid programmal működő óvodák, így a környék gyerekeit már az Eszterlánc, valamint a Kipi-kopi napközikbe járatják szüleik.
A Napsugárban, valamint a két Csicsergő napköziben külön épületben fogadják a kicsiket, azonban néhány éve jogilag összevonták az oktatási egységeket, közös ügyvezetéssel – tudtuk meg Koncz Melindától, az Eszterlánc napköziotthon vezetőjétől.
Számos udvarhelyszéki faluban a gyereklétszám még indokolttá teszi az óvodák működését, azonban vannak települések, amelyekről már csupán egy-két gyerek jár a községközponti tanegységbe. Ilyen például Miklósfalva és Petek, amelyekről egy, illetve négy gyereket visz reggelente az iskolabusz a kányádi óvodába.
A Miklósfaván és Peteken megüresedett óvodaépületek közel hat éve kihasználatlanul állnak, ugyanúgy, mint a Bögöz községhez tartozó Mátisfalván, Décsfalván vagy Székelymagyaroson, ahol Farkas Mózes bögözi polgármester reményei szerint előbb-utóbb újra gyerekzsivaly tölti majd be a termeket. A többi ingatlantól eltérően – amelyek önkormányzati tulajdonban vannak –, az üresen álló egykori székelydobói óvoda épülete az egyház tulajdonát képezi – tudtuk meg Pál Tamástól, a bögözi általános iskola aligazgatójától.
A Felsőboldogfalvához tartozó Ócfalván négy, Lengyelfalván két éve, idén pedig nincs már elegendő gyerek az óvoda működtetéséhez Patakfalván sem – tudtuk meg Somorai Árpádtól, a Fülöp Áron Általános Iskola aligazgatójától. A megcsappant létszám miatt üresen állnak Lókodban, Recsenyéden, Bágyban, Gyepesben, Városfalván, valamint Kénosban is az egykori óvodák épületei. Kertész Hajnal, a homorodszentmártoni Román Viktor Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy az említett falvakból a község három más településére járnak óvodába a kicsik.
A Parajdhoz tartozó falvakban működnek még az óvodák, igaz ugyan, hogy a megcsappant gyereklétszám miatt Alsó- és Felsősófalván, illetve Békástanyán összevont csoportokkal. Legutóbb több, mint tíz éve szüntettek meg két óvodát a községközpontban: Parajd Zsögöd nevű településrészén az egyiket, továbbá a bányavállalat által működtetett óvodát. Ezek egykor azért létesültek, hogy a település szélén lakók ne kelljen a központba hordozzák gyerekeiket – mesélte Bíró Zsolt, a helyi Áprily Lajos Általános Iskola igazgatója. Az említett településrészén működő óvoda egykori épületében a református egyház diakóniai központot hozott létre, míg a bányavállalat által működtetett óvoda épülete jelenleg üresen áll.
Három éve falumúzeumot működtet a helyi önkormányzat az énlaki óvodaépületben, a siklódiba pedig télen istentiszteletre járnak a hívek. Tiboldi Sándor, az etédi Jósika Miklós Általános Iskola aligazgatója érdeklődésünkre elmondta, az említett falvakból Etédre viszi az iskolabusz a kicsiket.
Dósa Ildikó Székelyhon.ro

Romániai választások - Kutatóintézeti igazgató: az összefogásnak és a fiatalításnak is köszönhető az RMDSZ jó eredménye
Budapest, 2016. december 12., hétfő (MTI) - A Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint az RMDSZ jó eredménye a romániai választásokon a Magyar Polgári Párttal történő összefogás mellett a fiatalításnak és annak is köszönhető, hogy számos konkrétumot fogalmaztak meg kampányukban.
Kántor Zoltán az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt hétfőn az előző napi voksolás eredményeit értékelve kiemelte, hogy nemcsak általános szlogeneket lehetett hallani, hanem oktatási, nyelvhasználati jogokról, gazdasági fejlesztésekről, autópálya-építésről is szó esett.
Ugyanakkor a magyarellenes lépések is mobilizálták a magyarságot, ez is közrejátszott a jó eredményben, az elért 6,2-6,3 százalékban - mutatott rá. Kitért Magyarország és a magyar média támogatására is.
Illyés Gergely, a kutatóintézet munkatársa kiemelte, hogy az előző választási rendszer bizonytalan és kiszámíthatatlan volt, a mostani voksolásra ugyanakkor visszatértek a listás, arányos rendszerhez. Az új választási törvény jóval kiszámíthatóbb - vélte.
Az elemző jelezte, csak 2008-ban volt némileg alacsonyabb a mostani 39,4 százaléknál a részvétel. Hozzátette: a hét erdélyi megyében a részvétel meghaladta a négy évvel ezelőttit, az erdélyi városok közül Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen magasabb volt, mint az országos átlag, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön némileg elmaradt.
Kántor Zoltán problémaként jelölte meg a választási hajlandóság hiányát, mint mondta, ezzel szembesülnek Felvidéken, Délvidéken is.
Illyés Gergely az eredményeket értékelve elmondta: az RMDSZ mintegy 450 ezer szavazatot szerzett, ezzel a négy évvel ezelőtti és a 2008-as eredményét is megjavította. Az RMDSZ-nek 22-23 fős parlamenti frakciója lesz és 9 szenátora, ezzel a román parlament negyedik legnagyobb képviselőcsoportjával bír majd.
Szávay István (Jobbik) kiemelte a lényegesen nagyobb szavazatszámot, ugyanakkor megjegyezte, nem volt teljes az összefogás, abból az Erdélyi Magyar Néppárt kimaradt. Ezzel szerinte a Fidesz azt a politikai tömörülést hagyta magára, amelyiket lényegében ő hívott életre. Felvetette, hogy jó-e, ha az RMDSZ kormányra lép, hiszen a szociáldemokratáknak nincs feltétlenül szükségük a mandátumaikra. Rákérdezett, az RMDSZ képviselőinek hány százaléka "új".
Szabolcs Attila a bizottság fideszes alelnöke is felvetett, mennyire lenne ésszerű kormányzati szerepet vállalnia ebben a helyzetben az RMDSZ-nek.
Pánczél Károly (Fidesz), a testület elnöke kiemelte, hogy új, listás rendszerben zajlottak a választások, egyéni jelöltek nem voltak, gyakorlatilag hiányzott a kampány, nem lehetett nagygyűléseket tartani, utcai nagyplakátok sem voltak. A jó eredmény véleménye szerint az összefogásnak köszönhető, ha ez nincs meg, az RMDSZ valószínűleg csak az alternatív küszöbbel jutott volna be a parlamentbe. Reményének adott hangot, hogy a legalább 22 tagú parlamenti frakció elegendő erővel bír majd, hogy megakadályozzon egy olyan közigazgatási reformot, amivel a következő választásokon a magyaroknak esélyük sem lenne.
Kántor Zoltán reagálásában kiemelte: valóban indokolt a kérdés, hogy szükséges-e az RMDSZ kormányzati szerepvállalása. Szerinte nincs egyértelműen jó vagy rossz válasz, előnyök és hátrányok vannak: kormányzati pozícióból, államigazgatási szerepekből segíthetik a fejlesztéseket, ugyanakkor kormányon legitimációt is biztosíthatnak és azt jeleznék a külvilág felé, hogy rendben vannak a kisebbségi jogok.
Illyés Gergely az RMDSZ-MPP listáról elmondta, a bejutott képviselők 40 százaléka új.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a vasárnapi urnazáráskor közzétett exit poll felmérések szerint a szavazatok több mint hat százalékát szerezte meg, átlépve ezzel az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöböt. Az RMDSZ jelöltlistáin a Magyar Polgári Párt (MPP) néhány jelöltje is helyet kapott. (MTI)

Mennyi az annyi a székelyudvarhelyi kulturális intézményekben?
Szűkös, más székelyföldi városokhoz képest eltörpülő költségvetésekkel dolgoznak, mégis igyekeznek a legtöbbet a kultúrakedvelő közönség elé vinni – hallhattuk az elmúlt időszakban a székelyudvarhelyi kulturális intézmények vezetőitől, éppen ezért reflektorfénybe helyeztük a számokat, vagyis az éves költségvetéseket. Meglepő, de Székelyudvarhelynek egyelőre nincs, és a városháza tájékoztatása szerint nem is volt az utóbbi években elfogadott kulturális terve.
Az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége többször is megkongatta a vészharangot, hiszen a színészek az alacsony bérek miatt sorra hagyták el a társulatot, legutóbb pedig Csurulya Csongor művészeti vezető – aki nemsokára ugyancsak elmegy, a városból is – tárta a nyilvánosság elé az intézmény küzdelmeit, a kislétszámú személyzet miatti gondokat, a székelyföldi viszonylatban is legszűkösebb költségvetés okozta problémákat.
Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője is hasonló problémákról számolt be korábbi interjúnkban, ő is hangsúlyozta, hogy sokkal kisebb költségvetéssel, sokkal kevesebb alkalmazottal dolgoznak, mint más városok, így próbálnak versenyképesek maradni. „Hasonlíthatom magunkat a Háromszék, Hargita és Maros táncegyüttesekhez, ám az a baj, hogy mi messze elmaradunk mind létszámban, mind költségvetésben a három közül a legkisebbhez képest is. Elég annyit mondani, hogy az utánunk következő csapatnak kétszer annyi alkalmazottja és háromszor akkora költségvetése van, nekik 55 előadásuk volt, nekünk pedig 44” – mondta az igazgató szeptemberben. Bodurian Aram, a Székelyföldi Filharmónia művészeti igazgatója egy júniusi interjúban arról számolt be, hogy költségvetésükből nem tudnák kifizetni a neves fellépőket, még repülőjegyük árát sem tudják megtéríteni.
Az egyre többet hangoztatott gondok miatt kikértük az adatokat a székelyudvarhelyi városházától az önkormányzat által fenntartott kulturális intézmények költségvetéseiről. A Haáz Rezső Múzeum, a Tomcsa Sándor Színház, a Művelődési Ház, az Udvarhely Néptáncműhely, a Városi Könyvtár és a Székelyföldi Filharmónia büdzséiről érdeklődtünk, utóbbi közös kasszán van a Művelődési Házzal, hiszen alegységeként működik.
A székelyudvarhelyi kulturális intézmények költségvetései 2013 és 2016 között (lejben) Haáz Rezső Múzeum 680 000, 980 000, 1 180 000, 1 400 000 Tomcsa Sándor Színház 623 000, 623 000, 663 000, 900 000 Művelődési Ház 915 000, 985 000, 1 105 000, 1 120 000 Udvarhely Néptáncműhely 460 000, 460 000, 540 000, 610 000 Városi Könyvtár 395 000, 466 100, 501 000, 587 000
A városháza sajtóosztálya által közölt adatok szerint jelenleg legnagyobb éves költségvetése a Haáz Rezső Múzeumnak van, összesen 1,4 millió lejből gazdálkodik, a második legnagyobb pedig a Művelődési Házé, összesen 1,12 millió lej. A Tomcsa Sándor Színház költségvetése idén 663 ezer lejről 900 ezer lejre emelkedett. Az Udvarhelyi Néptáncműhely évi 610 ezer lejes, a Városi Könyvtár pedig 587 ezer lejes költségvetésből tartja fenn magát.
A csíkszeredai városi önkormányzat által fenntartott kulturális intézmények költségvetését a város 2016–2021-es kulturális stratégiájának tervezetéről szóló dokumentumban is megtalálhatják az érdeklődők. Ebből kiderül, hogy például a Csíki Székely Múzeum költségvetése 2007-ben 650 ezer lej volt, 2014-ben már 1,43 millió lej. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes költségvetése is szinte minden évben növekedett 2007 óta, amikor 750 ezer lej volt, 2014-ben viszont már 1,2 millió lej. A Csíki Játékszín 2007-ben egymillió lejből gazdálkodhatott, 2014-ben pedig már 1,7 millió lejből. Ha kicsit távolabbi, fiatalabb kulturális intézmény költségvetését szeretnénk megtekinteni összehasonlításképpen: a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu román nyelvű színház 2014-es költségvetése 980 ezer lej volt, amelyből az önkormányzat 850 ezer lejt fedezett.
A művelődés munkásai
A Tomcsa Sándor Színháznál az elmúlt években húsz állást hagytak jóvá, az intézménynek egy igazgatója, egy művészeti igazgatója, egy fénytechnikusa, egy varrónője, egy irodalmi titkára, két színpadmunkása, egy koreográfusa, egy súgója és mindössze tizenegy színésze van – derült ki a sajtóosztály által küldött adatokból. Csurulya Csongor legutóbbi interjújában arra hívta fel a figyelmet, hogy a gördülékenyebb működéshez nemcsak a társulatot, a technikai személyzetet is bővíteni kellene. A Városi Könyvtár számára 2012 óta összesen tizenhét poszt volt jóváhagyva, 2015 januárja óta a meghatározott időre szóló munkaviszonyt minden alkalmazott esetében meghatározatlan időre cserélték, a tizenhét főből tizenhárom könyvtáros, míg négy kisegítőként dolgozik. A Művelődési Ház alkalmazottainak száma 2013 óta nem változott, összesen tizenegy állással rendelkezik az intézmény: egy igazgató, egy főkönyvelő, öt referens, egy adminisztrátor, két takarító és egy munkás áll a művelődési ház alkalmazásában. A Székelyföldi Filharmónia a Művelődési Ház alegységeként működik, 2013 óta összesen 7,5 állással rendelkezik, ezeket tizenöt ember tölti be négyórás részmunkaidőben, egy félnormás zenekarvezetői állással és hét zenészposzttal rendelkezik. Az Udvarhely Néptáncműhelynek tizenöt alkalmazottja van, ez 2013 óta nem változott: egy igazgató, egy díszletmester, egy koreográfus, egy referens és tizenegy táncos. Orendi István szerint ahhoz, hogy jobban felvehessék a versenyt a többi erdélyi hivatásos együttessel, bővíteni kellene a táncosok számát.
A közölt adatok szerint a városi tékában az osztályvezető könyvtáros keres a legjobban, bruttó fizetése 2969, a könyvtárosok között a legnagyobb bruttó fizetés 2053, a legkisebb pedig 1294 lej. Az adminisztratív személyzetből a könyvelő keres legjobban, bruttó fizetése 1900 lej, a legkevesebb fizetés a könyvkötőnek jut, aki bruttó 1294 lejt kap. A színháznál a legnagyobb bruttó fizetés 3245 lej, míg a legkisebb 1318 lej. A Művelődési Háznál a legnagyobb bruttó fizetés 3727 lej, a legkisebb pedig 1294. A filharmóniánál a legnagyobb bruttó fizetés 1480 lej, míg a legalacsonyabb bér 1049 lej. A Néptáncműhelynél a legnagyobb bruttó fizetés 3135 lej, a legkisebb 1294 lej volt.
Közös elképzelés nélkül
Míg Sepsiszentgyörgynek és Csíkszeredának több évre szóló kulturális stratégiatervezete van, addig Székelyudvarhelynek egyelőre nincs, és a sajtóosztály szerint nem is volt az utóbbi években elfogadott kulturális terve. A Gálfi-városvezetés fejlesztési koncepciójának egyik külön témája a kulturális stratégia, amit a sajtóosztály szerint szakemberek bevonásával és a helyzet ismerőivel fognak megalkotni. A város kulturális stratégiájának körvonalazása elkezdődött, előterjesztése, megvitatása és elfogadása az elkövetkező időszakban fog megtörténni, még nem tudni, mikor. Érdeklődtünk arról is, miként támogatnák a kulturális intézmények fejlődését, a hivatal válaszából azonban csak annyi derült ki, hogy az új koncepcióval közép- és hosszú távon határoznák meg a működtetési kereteket és az erőforrás-igényeket.
Mint kiderült, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal új szervezeti felépítésén és tisztségnévjegyzékének kialakításán dolgozik. Egyebek közt a városháza alárendeltségben működő kulturális intézményekre is kitérnének, ám csak a város kulturális stratégiájának elkészülése után. „Alapos elemzést követően és az érintettek bevonásával” – jegyezték meg. Ugyanakkor szerintük szükséges egy, a kulturális intézmények tevékenységét összehangoló tisztség létrehozása is.
Veres Réka Székelyhon.ro

Két újságíró munkáját ismerték el Csíkszeredában
Makkay József, lapcsaládunk újságírója, az Erdélyi Napló főszerkesztője, valamint a székelyudvarhelyi Lázár Emese, a Hargita Népe munkatársa vehetett át kedden Bálint András-emlékdíjat Csíkszeredában, a Székelyföld folyóirat székhelyén.
Makkay József a nemzeti célokat mindenek elé helyező tollforgató prototípusa. A nemzetben gondolkodó, a nemzetéért tenni akaró, az újságírásban feladatot, hittérítői munkát látó erdélyi magyar újságíró – hangsúlyozta Borbély Zsolt Attila a kitüntetett laudációjában, melyet Mirk Szidónia olvasott fel. „Belülről figyelhettem azt a küzdelmet, amit Jóska folytatott a lap fennmaradásáért 2004 és 2009 között, amikor is egy rövid időre a Napló elhallgatott. Figyelhettem azt is, hogy témaválasztásai közvetlenül vagy közvetve a nemzeti értékfelmutatást szolgálták, hangleütései mindig is harmonizáltak a magyar nemzetstratégiai célokkal” – hangsúlyozta Borbély, majd úgy összegzett, „a Bálint András-díj kétségkívül jó helyre került idén is”.
A kitüntetett felszólalásában elmondta, úgy érzi, hogy ez a díj egy kicsit az idén 25 éves Erdélyi Naplót is megilleti. „A kollégákat, a támogatókat, az olvasókat is egyaránt megilleti ez a kitüntetés, hogy ennyi éven át életben tartották a lapot.”
Sarány István laudációjában rámutatott, Lázár Emese az a szemfüles újságíró és hűséges munkatárs, aki mindig tudja, mi a dolga, érzi hol és mit kell segítsen ahhoz, hogy a lap szekere menjen, közéleti érdeklődésű és beállítottságú, érzékeny tollforgató. Iróniával és öniróniával ostorozza olvasóit, epés, elmés humorral kifigurázva a visszásságokat. Olyan újságíró, akinek jegyzetei ütnek és simogatnak, elgondolkodtatnak, helyeslésre vagy ellentmondásra késztetnek, azaz megérintenek, nem hagynak hidegen. Lázár Emese szakmáját nemegyszer munkának, hanem életformának tekinti.
„Megtiszteltetés és további munkára kötelez ez az elismerés. Váratlanul ért, és úgy érzem, hogy még nagyon sokat kell dolgozzak azért, hogy igazából megérdemeljem. De Bálint András öröksége kötelez. Nagyon sok embernek köszönhetem, hogy ezt a díjat megkaphattam” – fogalmazott Lázár Emese a díjátadón.
A díjról
A csíkszeredai székhelyű Bálint András Alapítvány az emlékdíjjal székelyföldi, illetve innen elszármazott újságírók tehetségét, példaértékű munkáját és elkötelezettségét tünteti ki minden évben. A székelyföldi magyarság érdekeit képviselő újságíróknak kiosztott díjat a sóvidéki származású Bálint András (1943–1994), a Hargita napilap egykori publicistája emlékére alapították.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Elhunyt Antal atya, a Gyulafehérvári Főegyházmegye legidősebb papja
Életének 99. évében, december 14-én este a kecskeméti kórházban visszaadta nemes lelkét a Teremtőjének Bíró János, rendi nevén Antal atya – tudatta Böjte Csaba ferences szerzetes. Búcsúztatásáról, temetéséről később intézkednek.
Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. 1941. szeptember 20-án szentelte fel szerzetes pappá magánkápolnájában Márton Áron püspök Gyulafehérváron. Az erdélyi Szent Ferenc-rend jóvoltából három diplomát szerzett: tanító, tanár, pap. Székelyudvarhelyen és Zetelakán szolgált. 1945–49 között az udvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium tanára volt. Az iskola államosítása után Áron püspök megtiltotta, hogy katolikus pap marxista szellemű iskolában tanítson. Majd a szerzetesrendek feloszlatása következett.
1951. augusztus 20-án éjszaka Erdély huszonkét kolostorából összezsúfoltak százhúsz barátot a máriaradnai kolostorba, majd kilenc hónap után negyven-negyven fős létszámmal szétosztották őket Dés, Körösbánya és Esztelnek kolostoraiba. Bíró János Antalt hat és fél évi deportálás után kiutasították Erdélyből, negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-ban a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és templomi teendőket végzett.
Pappá szentelésének 70. évfordulóján, 2011-ben vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, ugyanakkor Fenyéd község önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki. Idén pappá szentelésének 75. évfordulóján Csíksomlyón, majd Szászvároson adott hálát Istennek és a Szűzanyának, „hogy igenjeit megtarthatta”. Első kötete 91 éves korában jelent meg, amit további majd’ tucatnyi követett. Az Íme, az ember című, Isten szolgája Márton Áron püspök születésének 120. évfordulójára írt könyvét 2016 májusában mutatta be.
Csaba testvér áldozatos munkáját segítendő, Antal atya létrehozta a Szent Antal Alapot, hogy a nincstelenség ne akadályozza a fiatalokat tanulmányaik folytatásában. Erről így vallott: „Hosszú életem minden megspórolt vagyonát utolsó banijával, minden banit lelkemnek meleg szeretetével behintve az ifjúság oltárára tettem. Nem mellékes, hogy milyen eszmékre, milyen elvekre építjük egyéni és közösségi életünket. Elvárom, hogy ne sodródjatok orientáció nélkül megtévesztő világnézetek hálójába. Azt akarom, hogy az erdélyi magyar veletek és általatok hitvalló, egységes, növekvő, erkölcsös, fizikai és testi mivoltában erős, emelkedő nemzet legyen. Bízom bennetek, fogadjátok baráti jobbomat! Veletek leszek halálom után is.”
„Nem is mertem arra gondolni, hogy egy zsellérember gyermekéből, aki még az elsőáldozáshoz is mezítláb kényszerült járulni, belőlem pap lesz – emlékezik a kezdetekre. Antal atya harminckét éve nyugdíjas, tizennégy éve Csaba testvér mellett szolgál Szászvároson, ezzel segítve, hogy ötezer gyermeknek kenyeret, fedelet, meleget, iskoláztatást adhasson a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója.
„A hetvenedik évforduló után hivatalosan több jubileum nincs a pap életében. Két évvel ezelőtt még egy magyarországi, Gulágot járt pap érte meg ezt az évfordulót – mondta vasárnap Csíksomlyón az Antal atyánál egy évvel fiatalabb Ferencz Ervin atya. – Magunk között acélmisének nevezzük, de agyagmisének mondjuk. Hála Istenek, hogy ezt a nagy időt megérte Antal atya. Európában van-e még egy költő vagy olyan közéleti ember, aki kilencvennyolc évesen könyvek sorát írja és adja ki? Nem tudjuk, hogy miért hagyja itt a Jóisten, de még valami terve van vele.”
Miért mondana hálát?
„Elárulhatnám Antal atya titkát” – jegyezte meg mosolyogva Csaba testvér a kegytemplomban. És elmesélte: három évvel ezelőtt három helyen tört el a lába. Amikor már misézni tudott, megkérdezte öreg paptestvérét: miért mondana hálát? Nem hall, nem lát, nem tud járni. De elmondta a Te Deumot. És elmesélte Csaba testvérnek: karácsonykor nézte a kis Jézus képét. Aztán egyszer csak elkezdett beszélni hozzá: „Tóni, én kétezer éve megbíztam bennetek. Nem tudtam beszélni, járni, mégis bíztam bennetek. Rátok bíztam magamat. Te bízol-e bennem?” Az idős szerzetes sírni kezdett, és újra elmondta a Te Deumot.
„Antal atya nem tud írni, nem mozdulnak az ujjai. A Márton Áron-emlékévre kiadott, Íme az ember című könyvét lediktálta – emlékeztetett Csaba testvér.
„A sok házkutatás, a meghurcoltatás, a fogház, az iskolák államosítása, a szerzetesrendek feloszlatása, a hét évre szóló deportálás, kiutasításom Erdélyből úgy elvette a munkakedvemet, hogy könyvet, tollat alig vettem a kezembe, még a prédikációim vázlatait is elégettem, nehogy meghurcoljanak emiatt is” – összegezte egy korábbi életszakaszát az öt évvel ezelőtt kiadott könyvében Antal atya.
2016. augusztus 28-án a szentmise részvevőitől kérte: „Adjatok nekem tanácsot (…) Nem tudom eldönteni, büntetés-e vagy jutalom a rubinmisét követő öt év. Büntetés, mert ezalatt csak szenvedtem és a kórházat jártam, mégis az elmúlt öt év a leghatékonyabb, a legboldogabb volt az életemben: öt év alatt hét könyvet írtam…” Majd elszavalta a Márton Áron-centenáriumra, azaz húsz évvel ezelőtt írt versét, a Szemben az árral – Áron püspök öröksége címűt, melynek záró sorait ő maga szentelésében is megfogadta főpásztorának: „árral szemben mindenáron”.
Hetvenöt év Istennek
„Bíró Jánost, Antal atyát, 1941 szeptemberében szentelte fel szerzetes pappá Márton Áron püspök Gyulafehérváron – utalt az évfordulóra Böjte Csaba. – Az életének 99. évébe lépő atya Istennek tett ígéretét a nehéz történelmi körülmények közepette is hűségesen megtartotta. Most hálatelt szívvel Csíksomlyón, Mária lábánál mond köszönetet Teremtőjének, amiért őt kiválasztotta és meghívta a szolgálatára.” Csaba testvér úgy érzi, mindannyian megtanulhatjuk a jubiláns „öreg pátriárkától”, miként lehet a gondok, bajok közt vidám ferences jókedvvel a szeretet útján járni. Erre egy következő alkalom szeptember 24-én délután öt órától adódik Szászvároson. „A Szent Erzsébet-plébániatemplomba is szeretettel várjuk a kitartást, hűséget, újrakezdést, Isten- és emberszeretetet hiteles forrásból tanulni akaró testvéreinket Antal atya jubileumi szentmiséjére. Kérve Istent, hogy adjon papi hivatásokat, lehanyatló kezéből legyen, aki átvegye a Szentírást, kelyhet, a szenteltvizet” – mondta könnyeivel küszködve Csaba testvér.
Antal atya máig hallja a szentelése előtt feltett Márton Áron-i kérdés: „Fiam, tudod-e, mire vállalkoztál?”. Élete erre a válasz: a 75 év szolgálati papság. Isten szolgája Márton Árontól tanulta: „Mindannyian adósai vagyunk annak a népnek, amely kiizzadt magából, s ha az idők úgy hozzák, meg kell hoznunk érte bármilyen áldozatot (…) Magyarázattal tartozom honfitársaimnak, hogy szinte fél évszázadig miért szakadt meg a kapcsolatom a szülőfölddel. Két vádat emeltek ellenem: kápolnaépítés és a magyar himnusz eléneklése – írja vallomásában. – Ezzel rám fogták, hogy a szocializmus ádáz ellensége vagyok, és ennek következtében kitiltottak Erdélyből. (…) De a lelkem mindig Erdély fölött lebegett.”
Közel száz év
Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. Az erdélyi Szent Ferenc-rend jóvoltából három diplomát szerzett: tanító, tanár, pap. 1945–49 között a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium tanára volt. Az iskola államosítása után Áron püspök megtiltotta, hogy katolikus pap marxista szellemű iskolában tanítson. Erre jött a szerzetesrendek feloszlatása. 1951. augusztus 20-án éjszaka Erdély huszonkét kolostorából összezsúfoltak százhúsz barátot a máriaradnai kolostorba, majd kilenc hónap után negyven-negyven fős létszámmal szétosztották őket Dés, Körösbánya és Esztelnek kolostoraiba. Bíró János Antalt hat és fél évi deportálás után kiutasították Erdélyből, negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-ban a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és templomi teendőket végez. Látva Csaba testvér áldozatos munkáját Antal atya létrehozta a Szent Antal Alapot, hogy a nincstelenség ne akadályozza a fiatalokat tanulmányaik folytatásában.
Molnár Melinda Székelyhon.ro

Magyarörmény Élő Örökség
Az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége új sajtóterméket jelentet meg Erdélyben, a Magyarörmény Élő Örökség című negyedévi folyóiratot. A lap Marosvásárhelyen készül, de átfogja az egész Erdélyben működő magyar örmény szervezetek, csoportok – gyergyószentmiklósi, csíkszépvízi, székelyudvarhelyi, csíkszeredai, maroshévízi, marosvásárhelyi, erzsébetvárosi, szamosújvári – településeit. Az erdélyi magyar örmények szervezeti életét, eseményeit, kultúráját, gasztronómiai hagyományait, múltját és jelenét bemutató, jövőjét körvonalazó hírlapot Erdély több településén is bemutatják. Marosvásárhelyi bemutatására december 15-én, csütörtökön délután 5 órai kezdettel kerül sor a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében. Tisztelettel és szeretettel meghívják és várják az érdeklődőket az eseményre, amely szeretetvendégséggel zárul. Népújság (Marosvásárhely)

Megújul, kulturális-irodalmi központ lesz a Nyirő-villa
Visszakapja régi szépségét, jövőben már a közösséget szolgálja Nyirő József író székelyudvarhelyi háza. Nem klasszikus emlékház lesz, modern kulturális-irodalmi központként fogadja majd a látogatókat. A terveket még idén véglegesítik, a helyreállításhoz jövőben látnak hozzá.
Régóta dédelgetett terv megvalósításán dolgozik a Haáz Rezső Múzeum: felújítja és a közösség szolgálatába állítja a város tulajdonában, de az intézmény ügykezelésében lévő Nyirő-villát. A Haáz Rezső Múzeum másfél éve, 2014 novemberében kapta gondozásába – tanácsi határozat alapján – a korábbi évtizedekben a közüzemek (Urbana Rt.) ügyintézésében lévő, 1976 óta a Kovács házaspár szociális lakásaként szolgáló ingatlant. A múzeum igazgatója, dr. Miklós Zoltán akkor úgy nyilatkozott: a villát az egykori tulajdonosa emlékét is ápoló, kulturális-irodalmi központtá alakítva akarják megnyitni a nagyközönség előtt.
A terv megvalósulásának most jött el az ideje
– Nem egy klasszikus emlékházat hozunk létre: irodalmi múzeum lesz, ahol célirányosan koncentrálunk Nyirő munkásságára, viszont tágabbra nyitva a történetet, az ő irodalmár kortársait is be akarjuk mutatni a közönségnek. Mindezt modern technikai eszközökkel, mert egy hagyományos emlékszobára ma már oly kevesen kíváncsiak. A házban tárgyi emlékek Nyirőtől nem maradtak, jelenleg ezeknek a begyűjtésén is dolgozunk – tájékoztatott Miklós Zoltán múzeumigazgató. A tavasszal kezdődő munkálatok becsült értéke több mint 200 ezer euró. Az igazgató nem pontosította a pénzforrást, csupán annyit mondott: a polgármesteri hivataltól ígéret van arra, hogy az összeget „külső anyagi forrásból biztosítják”, és az is biztos, hogy a kivitelezést 2017-ben „le kell zongorázni.” A polgármesteri hivatal fejlesztési osztálya közölte, hogy a Nyirő-villa felújítására nincs a városkasszában elkülönített pénz, viszont Orbán Balázs önkormányzati képviselő közölte: „az önkormányzattal és a múzeum alapítványával közösen szeretnénk a magyar Országgyűlés segítségével anyaországi forrásokat biztosítani erre a célra.”
A régit az újjal hozzák összhangba
A Nyirő-villa helyreállítási tervének elkészítésével a múzeum a székelyudvarhelyi 4ZET Architects építészirodát kérte fel. A külső és belső térben is minden apró részletre kiterjedő projektet készítő csapatot Várday Zsolt műépítész koordinálja.
Véleménye szerint izgalmas kihívást jelent, hogy a múlt században, 1936–1937-ben felépült lakóházat úgy restaurálják, hogy az visszanyerje, illetve megőrizze eredeti formáját, önazonossága ne csorbuljon, ugyanakkor megfeleljen az új, modern technikai eszközök használatát is megkövetelő rendeltetésének is.
A helyreállítás a korabeli fényképes dokumentumok alapján történik, így a padlástól a fűrészelt deszkalécekig mindent visszaállítanak az eredeti állapotba. Forrásanyagban nincs hiány, hiszen Európa egyetlen napfénytetős műtermében, a Kossuth Lajos utcában lévő Kováts Fényképészet archívumában jelentős számú, Nyirő Józsefet és szombatfalvi otthonát megörökítő fotográfiát őriznek. Az építész elmondta: a felújítás előkészítésében több társtervező vesz részt, mert a tulajdonképpeni restaurálást topográfiai, földtani, építészeti felmérés, valamint szerkezeti szakvélemény előzte meg, amelyek az alaptól a tetőszerkezetig megvizsgálták és feltérképezték az épület állapotát, hogy megfelel-e a tervezett funkciónak, illetve azt, hogy milyen beavatkozásra lesz szükség.
– Nem mindegy, hogy lakóházként vagy közösségi térként szolgál egy ingatlan, mert a közösségi házak esetében a vonatkozó biztonsági előírások sokkal szigorúbbak – hangsúlyozta Várday. Hozzátette: a kutatások jó eredményt hoztak, a nyolcvanéves ház szerkezete stabil, viszont van kisebb javítanivaló rajta. A tetőszerkezetet néhány helyen meg kell erősíteni, a lepusztult külső és belső burkolatok viszont teljes felújításra szorulnak. Az épület falainak vízháztartását megrontó, a 80-as években készült vakolatot el kell távolítani, megfelelővel kell helyettesíteni. A deszkázott mennyezetekre a tatarozás során visszakerül a hagyományos náderősítésű, meszes vakolat. Az évek alatt többször átfestett ajtók, ablakok, a fatornác és oromfal is visszakapja eredeti, dióbarna színét, és diszkrét lesz a külső festés, ahogy az épület szépségét kiemelő kültéri megvilágítás is. A hajdani tornác helyére utólag épített üvegverandát lebontják, az épület északi (hátsó) homlokzata mentén pedig egy mozgássérült feljárót alakítanak ki egy jelenleg befalazott ajtónyílás újra kibontásával, így a kerekes székesek számára is nyitva lesz a központ ajtaja. Az udvaron lévő, jellegtelen melléképületeket lebontják, a terepet rendezik, de a gyümölcsös megmarad. A jelenlegi, fafödémes házban tűzveszélyes gázfűtésű csempekályhákat is kiiktatják – az udvaron eredetileg is meglévő kis műhelyt alakítják át hőközponttá.
– A belső térben szintézist kell létrehozni, ami a régi korhangulatot idézi, de egyúttal a modern technológiai eszközöket is integrálja – fogalmazott a szakember.
A felső szinten, az író egykori dolgozószobájában alakítják ki az emlékszobát, amelyben korabeli, Haáz Rezső tervezte bútorok kapnak helyet. A bútorzat egy részét az udvarhelyi múzeum adja, a többit a székelyzsombori szülői házból vásárolnák meg. Utóbbi még kérdéses, az is lehet, hogy az eredeti berendezésről készített másolatok kapnak helyet a kis helyiségben – soroltaVárday. A felső térben lesz az irodalmi múzeum is, kijárattal a kis, faragott oszlopos teraszra. – Maga a ház szerkesztése különösen érdekes. Az építészeti felmérést követően kiderült, hogy gondos tervezés áll mögötte, nem egy kőműves pallér keze nyomán született. Egy 10 x 10 méteres oldalélű kockába írható bele az egész ház, a belső falak az aranymetszés osztatai mentén futnak, kiosztásuk az ókori görögök által is használt szerkesztési elvet követik, látszik, hogy képzett építész munkája. A felső szint ablakfülkéi bensőséges, kuckós hangulatot kölcsönöznek, ezért is megfelelők a helyiségek az új, gyerekeket is célzó funkciónak – közölte az építész, aki biztosított, hogy külső megjelenésében a ház az eredeti képét fogja mutatni, és a belső térben is csupán egy válaszfalat fognak megbontani. A felújítást megelőző alapos dokumentálódás során Várday Zsolt és csapata a Nyirő-villával kapcsolatos fontos információra is rábukkant, amely választ ad a ház tervezőjének máig találgatott, vitatott kilétére.
– Hosszasan kutattuk a tervezőjét, mivel sokan Kós Károlynak tulajdonítják – tévesen. Nyirő levelezése és Keserű Katalin könyve vezetett el végül a villa tervezőjéhez, Toroczkay Wigand Ede építészhez, íróhoz, aki saját maga számára készítette az ún. Hurubám-tervet. A házat soha nem építette fel, de a tervrajzot több helyen publikálta, sőt egyféle típustervként fel is ajánlotta, és még segédletet is nyújtott azoknak, akik – kisebb módosításokkal – felhasználták azt – mondta Várday. – Ennek a Wigand-féle háznak a Nyirő-villa az egyik változata, a ház másik két „kistestvére” a sepsiszentgyörgyi Horváth-ház, illetve a mosonmagyaróvári Csiszár-ház – újságolta a jövőben már közösségi házként szolgáló patinás villa krónikájának eddig ismeretlen adalékát Várday Zsolt.
A szándék, hogy a Székely Apostolként is emlegetett író egykori otthonát, amelyben mindössze öt évig, 1936–1941 között lakott családjával, emlékházzá alakítsák, nem új keletű. 2002-ben, a ház falán ma is meglévő emléktábla (Bodó Levente szentegyházi szobrászművész alkotása) avatásán az akkori udvarhelyi polgármester, Szász Jenő úgy nyilatkozott, hogy következő évben, 2003-ban, Nyirő halálának 50. évfordulóján emlékházat avat a Nyirő-villában a város – de az esemény elmaradt. Az évtizedekig az Urbana Rt. adminisztrálásában lévő ház közösségi célokra való hasznosításának ötletét viszont nem vetették el. A megvalósítást előmozdította az a 2014-es tanácsi határozat, amely a Haáz Rezső Múzeum ügykezelésébe adta az újratelekkönyveztetett ingatlant. Miklós Zoltán igazgató már akkor jelezte: amennyiben sikerül megfelelő anyagi forrásokat találni, restaurálják és eredeti állapotába visszaállítva kulturális központot alakítanak ki az épületben. Bár a tervet az akkori városvezetés is támogatta, a kivitelezésre nem volt pénz, és bonyolította a helyzetet az is, hogy a házat 1976 óta hivatalosan bérlő Kovács házaspár lakhatását is rendezni kellett. A házaspár egyébként egykor azzal a céllal költözött a szociális lakásként szolgáló házba, hogy azt megvásárolja, de utólag kiderült: erre nincs lehetőség, a villa műemlék épület, nem eladható. 2014-ben már csak Kovácsné élt, akinek a városvezetés által az ügy rendezésére létrehozott bizottság két alternatívát is felkínált, az idős hölgy egyiket sem fogadta el, ma is a villában lakik.
Lázár Emese Hargita Népe (Csíkszereda)

Megdőlt az idei téli szezon erdélyi hidegrekordja Csíkszeredában
Megdőlt az idei téli szezon erdélyi hidegrekordja: Csíkszeredában mínusz 22 Celsius-fokot mértek szerda reggel. 
Más Hargita megyei településeken is nagyon hideg volt: Gyergyóalfaluban mínusz 19, Székelyudvarhelyen mínusz 17, Maroshévízen mínusz 16 fokot mutattak a hőmérők. 
A decemberi hónap csíkszeredai hidegrekordját az 1998-as év tartja, amikor mínusz 33 fokot is mértek az esztendő utolsó hónapjában. maszol.ro

Hetekig lehetne mesélni…
Kolozsi Gergely István kötetét mutatták be a Gaudeamusban
Kolozsi mesék (Stúdium, Kolozsvár, 1996), Kolozsi pitvaros udvarokban (Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2001), Mikor legvígabb a székely? (Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2007) és más kötetei után, a Művelődés Egyesület gondozásában idén jelent meg Kolozsi Gergely István legújabb könyve, az Elhangzott a szó, amelyet csütörtökön délután mutattak be a Gaudeamus könyvesboltban. A kiadványt Szabó Zsolt kiadóvezető ajánlotta az egybegyűltek figyelmébe.
A méltató utalt arra, hogy a 96 éves szerzőnek már a tizenkettedik kötete a mostani, a fiatalságát, a háborús korszakot, illetve a hadifogság éveit eleveníti fel, és teszi mindezt a szüleitől, nagyszüleitől örökölt pompás elbeszélő- és íráskészséggel. – Életének nagy eseménye a magyarok negyvenes bevonulása és a honvéd élmények, amelyekről részletesen beszámol a könyvben, a besztercei lovas tüzérezred után a csíkszeredai, gyergyói, szombathelyi eseményeket is szinte naplószerűen írja le – hangsúlyozta Szabó Zsolt. Hozzáfűzte: Kolozsi Gergely István azt is vázolja, miként „kapták el és vitték málenkij robotra Focşani-on keresztül a Szovjetunióba, ahol majdnem két évet kellett lehúznia”. Mivel sok tekintetben hasonlít a sorsa az édesapjáéhoz – aki az első világháborúban volt tüzér, és három frontot járt meg –, az ő élményeit is „beledolgozta, újrameséli azokat”.
Kolozsi Gergely István már több mint tíz éve fogott hozzá az emlékei feljegyzéséhez, sok egyéb próbálkozás után a Szabadságban több részlet jelent meg a kötet anyagából. A történelem, az első és a második világháború, a szovjet hadifogság történései iránt érdeklődő olvasók kedves emlékeit olvashatják ezúttal a kiadványban, jegyezte meg a kiadó vezetője, és további munkára biztatta a szerzőt, elvégre a körülmények adottak: jó erőben van, memóriája kiválóan működik, szívesen mesél, és persze van bőven, amiről érdemes lenne beszélnie.
Hetekig lehetne mesélni az emlékekről, mondta Kolozsi Gergely István, kiemelve közülük azokat, amelyeket Csibi László székelyudvarhelyi születésű, Kolozsváron élő filmes is „egybegyűjtött” Édes Erdély, itt voltunk című munkájában. A dokumentumfilmben, amely tavaly szeptemberben elnyerte a XV. Lakiteleki Filmszemle megosztott fődíját, idős emberek mesélnek a magyar világról, köztük Dávid Gyula és a szerző is. Az est folyamán Kolozsi Gergely István úgy fogalmazott: „megéltem azt a négy kicsi évet, és hát olyan nagy volt a lelkesedés abban az időben, a 19-20 éves fiatalemberek mind önkéntes honvédnek jelentkeztek. Nem tudták, hogy milyen szigorúság van a honvédségnél, márpedig nagyon kemény volt, néha sértegettek is bennünket. Azt mondták az erdélyiekre az anyaországiak, hogy mámáligások”. Az Elhangzott a szóban olvasható élményeit fűzte tovább a szerző a bemutatón, majd dedikálással zárult az esemény. Szabadság (Kolozsvár)

Több száz gyermeknek adják át az örökséget (A népzene és népdal az életük)
Székelyderzsen született, édesanyjától tanulta a legszebb dalokat, amelyek egy életre meghatározták útját. István Ildikó és férje, a szentegyházi származású Mihály Pál hangszerjavító, hangszerkészítő muzsikus a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában és háromszéki falvakban kétszáz gyermeknek tanít népdalt és néptáncot, az elmúlt tizenöt esztendőt ideszámítva akár az ezret is eléri óvodás és iskolás tanítványaik száma. Tegnap véget ért az Ildikó vezette népdalszakkör karácsonyi előadássorozata, mától a Mihály család lélekben a karácsonyra készül. Náluk hagyományosan a csend és a nyugalom jelenti az ünnep varázsát. Mindezekről az 1807-ben református parókiának épült, általuk felújított sepsiszentkirályi otthonukban beszélgettünk.
– Az volt a szerencsém, hogy egyszerű családban születtem, ahol a népdal érték – indokolja Ildikó, hogy honnan ered a népdal iránti szeretete. – Édesapám juhász volt, édesanyám mellette a háziasszony. Szüleim nagyon szépen mulattak, sokat énekeltek. Édesapám és két fiútestvére szépen táncolt és énekelt, nagyapámtól örökölték, a génjeikben volt. Hárman vagyunk testvérek, és nyaranta mindig volt még hat-hét ember segítségként a juhok mellett, így voltunk mi nagy család. A faluközösség is összetartó volt. Fájlalom, hogy ez kiveszett. Régen, ha valaki elkezdett építkezni, a fél falu ott volt, családként élt a falu is, közösségként. Volt egy nagyon jó papunk, Katona Dénes, neki is sokat köszönhetünk, és ott a gyönyörű templom, annak is megvan az ereje. – A székelyderzsi dalok elkísértek a székelyudvarhelyi gimnáziumba is, az ének miatt egy éjszakára még fogdába is kerültél. Hogy történt ez? – Akkor Dr. Petru Groza Líceumnak hívták a székelyudvarhelyi középiskolát, jelenleg Tamási Áron Gimnázium. Az volt a szerencsém, hogy ahogy bekerültem a gimnáziumba, elég hamar a Venyige együtteshez csapódtam. Ez nagy dolog volt. Hetente egyszer jártunk táncházba, amit bizony akkoriban nagyon tiltottak. Tizenhat évesként egy éjszakát zárkában töltöttem amiatt, hogy a táncház végén mindig elénekeltük a Haza is kéne már menni kezdetű kalotaszegi hajnalit, ami azzal végződik, hogy „valamennyi magyar lány, piros pántlika haján, szeret is az engem igazán”. Talán ez volt a bűnünk, mert egyszer, ahogy a táncházból kijöttünk, négy lódenkabátos egy bentlakó társamat és engem elkapott, beraktak egy dubába, a fejünkre húztak egy zsákot, és azzal elvittek. A néptanács épületének egy sötét termébe vittek, ott jól elnáspángoltak, tenyerünket és talpunkat verték, és folyamatosan azért nyaggattak, mondjuk meg, ki biztatott, hogy ezt csináljuk, és kitől tanultuk. Természetesen minket senki nem kötelezett éneklésre. Ez volt 1986-ban.  Tíz év a színpadon
– Magyartanár akartál lenni, mégis a néptáncos, népdalénekes pályára léptél. – Szép Gyula székelyudvarhelyi muzsikus szorgalmazta, hogy ezt az utat válasszam. Akkor indult a Háromszék Táncegyüttes és Csíkszeredában a Hargita. Először a Háromszék hirdette meg a versenyvizsgát, de mivel akkor érettségiztem, nem tudtam járni a felkészítőkre, ezért Könczei Árpi azt mondta, nem teheti meg másokkal szemben, hogy felvesz. Szalai Zoli is ott volt a bizottságban, és szólt, hogy egy hét múlva Csíkszeredában is tartanak vizsgát. Így kerültem a Hargita együtteshez, ahol tíz évet töltöttem táncosként és énekesként. Sepsiszentgyörgyre úgy kerültem, hogy Pali megkérte a kezem. Akkor hívtak a Háromszék Táncegyütteshez, de nem vállaltam, mert családot akartam, és úgy gondoltam, le kell jönnöm a színpadról, inkább tanítok, de azért valahogy folytatnám az éneklést is, mert nagyon szeretem. A Plugor Sándor Művészeti Líceumban akkor működött a mindmáig egyetlen néptáncosztály, egy ideig helyettesítettem az oktatót. Aztán megszületett a kislányunk, Dorka, és gyermeknevelési szabadság alatt jártam néptáncot tanítani óvodákba, emellett egyénileg is felléptem, zenekar nélkül. Aztán megkeresett Szilágyi Zsolt, a Művészeti és Népiskola akkori igazgatója, és megkérdezte, elvállalnám-e a néptáncoktatást. Így kerültem oda ezelőtt tíz évvel. Alkalmazhattak, bár nem volt szakvégzettségem, de megvolt a tíz év régiségem a színpadon. 
Hegedű és ló
Mihály Pál Szentegyházán nőtt fel, tizennégy évesen került Székelyudvarhelyre iskolába állategészségügyi szakosztályba, mert az volt az álma, hogy állatorvos legyen. Édesapja cipészmester volt, a családnak volt egy kis gazdasága, Pali ott szerette meg az állatokat. Jelenleg is van lova, a lovaglás számára sport és kikapcsolódás, azt mondja, szabaddá teszi.  Székelyudvarhelyen a Szász testvérekkel, Józseffel és Lőrinccel muzsikált, úgy is volt, hogy Ildikó énekelt és a fiúk zenéltek.
– Hogy került az első hegedű a kezedbe?
– Nyolc-kilenc éves koromban nővérem vette nekem az első hegedűt karácsonyra, s ha már ott volt a hangszer, valamit kellett kezdeni vele. Szüleim elküldtek zenetanárhoz, hogy tanuljak meg játszani. Zongoraszakos volt az illető, néhány évig jártam hozzá, nagyon untam, s egyszer azt mondta, nemigen van, amit tovább taníthatna nekem, így abbamaradt. 
Bekerültem Székelyudvarhelyre a líceumba, ott az osztálytársak között volt, aki muzsikálgatott. Alakítottunk egy rockzenekart, de nem volt hangszerünk, és nem is igen tudtunk zenélni. A többiek egy kicsit jobb anyagi körülmények között voltak, egyik vett dobot, másik gitárt, én nem mehettem haza szüleimhez, hogy vegyenek nekem hangszert. Készítettem egy elektromos gitárt. Addig faragtam, csiszoltam, még a mágnesmagot is megtekercseltem, igaz, két hónapig tartott, de végül megszólalt a gitár. Még én is meglepődtem, hogy sikerült. Közben hegedültem is, lakodalomba jártunk a barátokkal. De aztán összetörött a hegedűm, megreperáltam, egy idő múlva másoknak is javítottam hegedűt, így kezdődött hangszerjavító tevékenységem. A lakodalmakból elég szépen lehetett pénzt keresni, így otthonról nem kellett anyagi segítséget kérnem. Tánccsoportoknak is muzsikáltunk, a gyáraknak általában volt csoportja, és pénzért elvállaltuk a zenélést, sőt, ennek fejében kértem és kiutalással kaptam is egy garzonlakást, tizedikes koromban már kiköltöztem a bentlakásból. Készültem állatorvosira, nagyon sokat tanultam, be is iratkoztam a felvételire, de végül nem mentem el, utolsó percben úgy döntöttem, hangszerkészítő leszek. Ez 1989-ben történt.
Elmentem dolgozni állategészségügyi technikusként a homoródszentpáli kollektívbe. Egyszer meglátogatott a nővérem, aki akkor már Sepsiszentgyörgyön lakott, és látva a körülményeket fél órát sírt, majd azt mondta, ezt tovább ne folytassam. Szentivánlaborfalvára mentem az állami gazdasághoz, majd következett a katonaság, és mire visszajöttem, már nem voltak meg a gazdasági épületek, szétszedték. Haza nem akartam menni, hát hogy nézett volna ki, huszonéves fiatalember, aki hazamegy, mert nincs, miből megélnie, így elvállaltam mindenféle munkát, műanyagfröccsöntést, gombot öntöttem, törtem az őrkői követ. És eltartottam magam. 
Egy kocsmázás alkalmával jött Simonffy Béla zenészbarátom, aki a művészeti líceumban tanított, és javasolta, hogy menjek az iskolába hangszerjavítónak. Így kerültem 1993-ban oda. Kerezsi János volt az igazgató, tudta, hogy állategészségügyi technikusi végzettségem van, de azt mondta, próbáljam meg. És másnap kezdtem. Munka közben tanultam meg igazán a szakmát, és lassan kezdtek komolyabb munkákkal is megbízni. 1998-ban készült el az első hegedűm, azóta több mint száz hegedűt készítettem. A szerszámokat is én készítettem, most is azokkal dolgozom. Jelenleg fél állásom van a művészeti líceumban, és korrepetitor vagyok a Művészeti és Népiskolában Ildikó néptáncóráin. Utamra indulok
Baróton felnőtteket tanítottak, majd néptánccsoportot indítottak Vargyason, Bereckben, Köpecen, Középajtán, egy ideig jártak tanítani Kézdiszentlélekre, Fülébe, Bodosba, Kökösbe, Sepsiillyefalvára, Sepsibükszádra, sepsiszentgyörgyi óvodákba és iskolákba. Jelenleg Vargyason a harmadik nemzedékkel foglalkoznak, ők a Csillagkövetők néptánccsoport. Tanítottak táborokban, évekig oktattak Nagybánya és Máramarossziget környéki településeken, farsangi időszakban Marosvásárhelyen foglalkoznak több száz gyermekkel. Hétfő szabadnap a Mihály családban, ez a maguk által választott vasárnap, kedden és szerdán Ildikó népdalszakkört tart a Művészeti és Népiskolában 12 órától este nyolcig, csütörtök délután Köpecen tanítanak, pénteken Bereckben, szombat délelőtt Vargyason, délután Középajtán, vasárnap vannak a fellépések. Dorka lányuk hatodik osztályos a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, ő is népdalkörös. 2013-ban jelent meg Ildikó első lemeze, az Utamra indulok. Zenél: Mihály Pál, Kelemen István, Gáspár Csaba (hegedű), Lőrinczi Zsolt (brácsa), Csibi Szabolcs (nagybőgő), Fazakas Albert (cimbalom), Melkuhn Róbert (furulya). Sok helyen bemutatták már, de a legnagyobb élmény a székelyderzsi lemezbemutató volt. Ildikó: – Amit lehetett, otthon mindent megtanultam a szüleimtől és a mulatságokban. Sokat dolgoztunk a mezőn, és ott sokat énekeltünk. Édesanyám volt a példaképem az énekben, ő gyönyörűen énekelt. A középiskolában a tánccsoport műsoraiban énekeltem, sok csíki, udvarhelyi, gyimesi éneket tanultam, a Hargita együttessel gyűjteni is jártunk. Szalai Zoli volt a vezetőnk, nagyon sokat segített a tudatos munkában. A lemezen nagyrészt székelyderzsi dalokat énekelek. A hangszeres kíséret azért érdekes, mert Paliék a homoródabásfalviaktól tanulták meg, Derzsen már jó ideje nincsenek muzsikusok. Nálunk a Marci család volt a nagy muzsikus család. Marci János prímásnak volt három fia, velük muzsikált, és a homoródabásfalvi fúvósók erősítették a bandát, így tanulták meg a derzsi muzsikát. 
– Négy éve indítottad a népdalszakkört a Művészeti és Népiskolában, a huszonhárom tanítványoddal egyenként foglalkozol...
– Minden álmom az volt, hogy éneket tanítsak. A népdal bővíti a szókincset, minden dal egy történet, ezáltal is tanulnak a gyermekek. Az ének, a zene felszabadít, boldoggá tesz.
 Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ébren tartanák a magyarörmény öntudatot
A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyház Dersi János termében mutatták be azt az új sajtókiadványt, a Magyarörmény Élő Örökséget, amelyet az erdélyi magyarörmény egyesület hozott létre.
Annak érdekében született meg a lap, hogy az itteni magyarörmény közösség számára legyen egy összefogó, összetartó kapocs, amely teret biztosít arra, hogy a különböző erdélyi tájegységeken – Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz, Székelyudvarhely, Maroshévíz, Marosvásárhely, Erzsébetváros, Szamosújvár – élő magyarörmények, örmény gyökerűek megtalálják egymást, értesülhessenek egymás életéről, eseményeiről ne csak az ernyőszervezet, az Erdélyi Magyarörmény Szövetség (EMÖSZ) által rendezett találkozókon, hanem közvetlenül a saját sajtójuk hasábjairól.
Az EMÖSZ elnöke, egyben a Magyarörmény Élő Örökség című új, egyelőre negyedévenként megjelenő lap főszerkesztője, Puskás Attila a bemutatón elmondta: az igény a lapalapításra már régebben felmerült, az ötlet már a MÖMKE (Marosvásárhelyi Örménymagyar Kulturális Egyesület) alapításakor felvetődött, hangsúlyosabban az EMÖSZ megalakulásával került napirendre, s most végre kezükben tarthatják az első, 2016 december és 2017 február közötti időszakra szóló negyedévi számot. Mint már ebben is megmutatkozik, az örmény nép kultúrájának megőrzésére, továbbvitelére is vállalkoznak, ám ennél fontosabbnak tartják, hogy az itt élő, itt hazára lelő magyarörmények életéről tudósítsanak. Az erdélyi magyarörmények hagyományainak megtartása, megismertetése, kultúrájuk közkinccsé tétele fő célja a most induló lapnak. Emellett tág teret enged a magyarörmény gyerekek, fiatalok jelentkezésének, bevonván őket is a hagyománymentésbe, -őrzésbe.
Szász Ávéd Rózsa szerkesztő a geneológiai kutatások bemutatásához, a családtörténetek közkinccsé tételéhez nyújtott segítségével próbálja a magyarörmény öntudatot éberen tartani, hiszen köztudott, hogy a honfiúsított magyarörmények a magyar haza, a magyar föld védelmében számtalanszor életüket is áldozták. Szükség van arra is, hogy az örmény mondavilág gyöngyszemeivel is megismertessék az olvasót, s mint könnyebb, de nem kevésbé fontos műfajt, az örmény gasztronómiát is közkinccsé tegyék a lap segítségével.
A bemutatón jelenlévők örömüket fejezték ki, hogy végre van saját lapja az erdélyi magyarörménységnek, s tömegesen iratkoztak fel az előfizetői listára. A lap főszerkesztője úgy véli, hogy a lapnak van létjogosultsága, van rá igény, s ha megerősödik, elképzelhető hogy a mostani 16 oldalnál nagyobb terjedelemben és nagyobb gyakorisággal jelenjen meg.
Bakó Zoltán Székelyhon.ro

Zenés-táncos huszerettel búcsúznak az óévtől Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson
Fiktív műfajú, zenés-táncos huszerettel, az Ibusárral készül a Tomcsa Sándor Színház szilveszterre, együttműködésben az Udvarhelyi Néptáncműhellyel és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal. A magyarság sajátosságait, sokrétűségét boncolgatják, és nemcsak nevettetni, hanem elgondolkodtatni szeretnének Parti-Nagy Lajos és Darvas Ferenc darabjával.
Rendkívüli előadással búcsúzik az óévtől a Tomcsa Sándor Színház és a Figura Stúdió Színház, ugyanis a szilveszteri produkciót az Udvarhely Néptáncműhellyel és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal közösen készítik, de a Csíki Játékszín egyik művésze is látható lesz benne. A darabban a Figura Stúdió Színháztól négy színész, Moșu Norbert, Tamás Boglár, Kolozsi Borsos Gábor és Fodor Alain Leonard, a Csíki Játékszíntől Kozma Attila, az Udvarhely Néptáncműhelytől pedig két pár kivételével a társulat minden tagja szerepel.
Elsőéves egyetemistaként találkozott először Barabás Árpád színész-rendező Parti-Nagy Lajos darabjával, amely főként nyelvi humora miatt emlékezetes számára. „A nézők számára viszonylag ismeretlen, hiszen egy kortárs darab, amely az állomási, kopogó, harisnyaszagú hétköznapokat az operett habos-babos világával ötvözi” – avatott be a rendező. Leírása szerint két szálon fut a cselekmény, egyrészt az ibusári vasútállomáson, ahova beékelődnek a főszereplő, Sárbogárdi Jolán álmából az általa megírt operettek. Ezeket mindig elküldi a kiadóknak, de sosem publikálják. Barabás szerint a kontraszt működteti a darabot.
„A realizmuson túl az operett érdekelt, valamint a magyarságprobléma, ezt próbáltuk körüljárni és maivá tenni, de ettől nem kell megijedni, a huszárok huszárok lesznek” – mondta a sajtótájékoztatón. Azzal akarták aktuálissá tenni, hogy mit jelent most Székelyudvarhelyen, illetve Erdélyben magyarnak lenni, és mik ennek a sajátosságai.
„Szeretem, ha egy színész olyan módon találkozik a szerepével, hogy kénytelen saját magát belefogalmazni, akár olyat is, amit nem szeretne, vagy a külvilág nem azt látja, képzeli róla. A sokrétűséget próbáljuk boncolgatni” – magyarázta. Elárulta, lesznek a színpadon „furcsaságok”, hiszen az előadásnak sajátos kerete is lesz. „Szoktunk viccelődni azzal, mi lesz velünk színészekkel, ha nem lesz színház, se fizetés, ha megöregszünk s beraknak minket egy színészotthonba, ahol nosztalgiázunk majd a régi nagy sikereinkről és kudarcainkról. Ez az ironikus hozzáállás szülte meg a kerettörténetet, az Ibusárt szanatóriumi kerettörténetek közt próbáljuk eljátszani, a történeten nem változtat, csak egy fricska” – avatott be. Azt is elmondta, szereti az iróniát és az öniróniát, ami szerinte találkozik a darab szövegében.
„Noha Parti-Nagy Lajos nem parodizálja az operett, de nagyon bátran fogalmaz róla. Be kell vallanunk, mindenki által áhított műfaj, de valójában nem tudjuk, miről szól” – mondta Barabás, aki szerint már az előadás fiktív műfaja, a szerző által kitalált „zenés-táncos huszerett” is jelzésértékű. A produkció előkészületei alatt a színészek sokat beszéltek a hungarikummá nyilvánított operettről, a műfaj létjogosultságáról, amelyet nem vitatnak. Inkább az érdekelte őket, hogy miért igénylik folyamatosan a nézők, mi sikerének titka. Ugyanakkor arra is kíváncsi volt, hogy Erdély, a zavaros „balkáni magyarságával” miként közeledik a műfajhoz. Azt is elmondta, hogy jelzésértékű, ha egy intézmény nem visz színpadra operettet. Ám ennek az is lehet az oka, hogy költséges műfaj, egy minőségi operett elkészítése akár három előadás produkciós költségébe is kerülhet.
A rendező szerint lehet majd sokat nevetni, de a kacagáson túl szereti, ha egy előadásnak lelke és gondolatvilága is van, és nem csak igénytelen szórakoztatás.
Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója a hétfőn tartott sajtótájékoztatón elmondta, ez idén már az ötödik bemutató, a korábbi évekhez hasonlóan a szilveszteri darab premierje karácsony előtt lesz, csütörtökön este hét órától a Tomcsa Sándor bemutatóbérletesek, pénteken héttől pedig a Nyirő József-bérletesek tekinthetik meg. Idén az együttműködés miatt nem lesz előszilveszteri előadás Udvarhelyen, hiszen Gyergyószentmiklóson viszik színre a produkciót. A szilveszteri előadás este hattól lesz, a jegyek ötven lejbe kerülnek, a színházigazgató szerint a belépők zöme már elkelt.
Veres Réka Székelyhon.ro

Székelyföldi RMDSZ-es politikusok: nem prioritás a kormányzás
Nem tekintik prioritásnak a Szociáldemokrata Párttal (PSD), valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) való közös kormányzást a munkatársaink által megkérdezett székelyföldi RMDSZ-es elöljárók.
Korodi Attila csíki parlamenti képviselő szerint a kormányban való részvétel lenne az ideális helyzet, de „a mostani nem egy ilyen, hiszen szociálliberális többségről van szó”. „Figyelembe véve a romániai magyar közösség fontossági ügyeit, és látva, hogy a parlamentben a mérleg nyelve vagyunk, én a parlamenti többségkeresésben látom a fantáziát, továbbá abban, hogy ne a kormányzattól függjünk” – fogalmazott kérdésünkre az RMDSZ képviselői frakciójának a vezetője.
Tánczos Barna szenátor szerint a szövetségnek az elsődleges célja az, hogy a román politikai pártokkal folytatott tárgyalások eredményeként meg tudja valósítani mindazt, amivel a választók elé állt a kampány során. „Olyan parlamenti megállapodás a prioritás, amivel elérhetjük a legfontosabb célkitűzéseinket: például a szimbólumhasználat és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának rendezése, illetve néhány fontosabb pont a gazdasági terveinkből” – összegezte a Hargita megyei szenátor.  
Verestóy Attila, az RMDSZ újraválasztott szenátora szerint a szövetségnek mindent meg kell tennie a parlamenti együttműködés szintjén annak érdekében, hogy a magyarság szerzett jogait meg tudja védeni. Szerinte rendezni kell a „törvénysértést meghaladó atrocitásokat, amelyek a szimbólumainkat érik”, valamint figyelni kell arra, hogy az oktatásban előre- és ne visszalépések történjenek.
„Be kell tartatni a törvényt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) önálló magyar tagozat működhessen. Fontosnak tartom, hogy olyan infrastrukturális fejlesztéseket eszközöljön a kormány, amelyekben nem mostohagyermekként kezeli Erdélyt, hanem támogatja az ottani beruházásokat, és segíti az Európához méltó környezet megteremtését” – fogalmazott Verestóy. Az udvarhelyi politikus szerint mindezt egy jó parlamenti együttműködéssel lehet elérni, amit rögzíteni kell egy megfelelő protokollum szintjén. „Ebben nekünk van már gyakorlatunk. Egy ilyen megállapodást nem lehet mással megkötni, csak azokkal, akik a többségi oldalon vannak” – tette hozzá.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere szerint az erdélyi magyar közösség és a román állam közötti bizalom helyreállítása a legfontosabb feladata most az érdekvédelmi szervezetnek. „A magyar–román társadalmi szerződésnek kell alárendelni az RMDSZ lépéseit, azt, hogy kormányra lép, ellenzékben marad, a parlamentből támogatja a kormányt, és ezen belül is mit támogat, és mit nem” – szögezte le megkeresésünkre Antal Árpád. A városi RMDSZ-szervezet elnöke kifejtette, az elmúlt években megromlott az erdélyi magyar közösség és a román állam viszonya.
„Nem a magyarok és a románok, hanem a magyar közösség és a román állam kapcsolata, ennek pedig az a következménye, hogy romlott Románia és Magyarország viszonya is. Ez természetes, hiszen nem is esne jól nekünk, erdélyi magyaroknak, ha Magyarország válasz nélkül hagyná, hogy a román állam néhány éve hergeli az erdélyi magyarságot, provokálnak, azt éreztetik velünk, hogy másodrangú állampolgárnak tartanak” – részletezte a sepsiszentgyörgyi politikus.
Meglátása szerint ez a helyzet senkinek sem jó, és a közös érdek az, hogy valamilyen szinten az erdélyi magyarság és a román állam között álljon helyre a bizalom. Hozzátette, önmagában az, hogy az RMDSZ kormányra lép, még nem jelenti azt, hogy a bizalom helyreállt, viszont ha sikerül helyreállítani a bizalmat, abból fakadhatnak pozitív fejlemények, akár a kormányra lépés is. „Fel kell ismerni, hogy ez egy közös érdek” – szögezte le az elöljáró.
Bíró Blanka, Fülöp-Székely Botond, Kozán István Krónika (Kolozsvár)

A pedagógiai líceum bezárásától félnek a székelyudvarhelyi szülők
Aláírásgyűjtésbe kezdtek a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceumba járó diákok szülei, mivel az a hír terjedt el, hogy a városvezetés januártól meg akarja szüntetni az iskolát. Azt is beszélik, hogy ha sikerül tízezer aláírást összegyűjteni, akkor nem zárják be. Úgy tudjuk, a tanfelügyelőség a beiskolázási számokra hivatkozva azt közölte a városvezetéssel, hogy eggyel kevesebb osztályt kell indítani Székelyudvarhelyen, a vezetés pedig egy elméleti osztály megszüntetését javasolta, mivel úgy vélték, hogy a szakoktatásra szükség van. A létszám valójában a szakosztályokban nincs meg mindenhol, de az elméleti osztály megszüntetése a terveik szerint a szakoktatás fele irányítaná a diákokat. Az intézkedés ugyanakkor nem jelentené az egész iskola bezárását, hanem azt, hogy a 2017-2018-as tanévtől eggyel kevesebb kilencedik osztály indulna az iskolában. Ugyanakkor a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban évfolyamonként két osztály van, tehát hosszabb távon gyakorlatilag felére csökkenne a diáklétszám. A Székelyhon tudósítása szerint a szülők között a pánik egy hétfői gyűlés után tört ki, amelyen elhangzott, hogy megszüntetnék a természettudományi osztályt. Az iskolaigazgató által kezdeményezett gyűlésen beszélteket úgy értelmezték, hogy az egész iskola bezár. A portálnak Bálint Mihály igazgató azt mondta, politikai okokat sejtenek a tervezett osztálymegszüntetés mögött. Orbán Árpád alpolgármester szerint csak alternatívákról volt szó, és csupán a 2017–2018-as tanévre vonatkozó oktatási stratégiáról tartottak kerekasztal-beszélgetéseket november óta, amelyekkel hatékonyabbá tennék az elméleti és a szakoktatást a város és a gyerekek érdekében. (hírszerk.) Transindex.ro

Székelyföldön vetítik A lovasíjászt
Székelyföldön mutatja be a Székely Szeretetszolgálat a 2016-os esztendő egyik legsikeresebb magyar filmjét, A lovasíjászt. A lírai alkotás Kassai Lajos lovasíjász-világbajnok tevékenységét mutatja be, az általa közvetített üzenet szerint „nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek”.
Sokak véleménye szerint legalább egyszer minden magyarnak látnia kell ezt a filmet. A Kaszás Géza által jegyzett alkotást eddig több mint százezren látták mozikban és kultúrházakban tartott közösségi vetítéseken Budapesttől Dunaszerdahelyen át Los Angelesig. Most Székelyföldre is elérkezik.
Először Székelyudvarhelyen, a volt Stúdió moziban mutatják be december 28-án és 29-én, esténként 7 órától (jegyelővétel december 27-én 12 órától a Mr. Music Zeneboltban), majd Csíkszeredában január 13-án szintén este 7 órától a moziban (jegyelővétel január 8-tól a helyszínen). A vetítésekre a jegyár egységesen 15 lej, amely magában foglalja a film moziplakátjának egy példányát is. A film egyébként a vonatkozó romániai szabályozások értelmében korhatár nélkül megtekinthető.
Január hónapban még folytatódnak a vetítések Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Szentegyházán és Székelykeresztúron. A helyszíneket és időpontokat később hirdetik meg. Az említett városok mellett a Vándormozi szervezői minden településre igyekeznek eljuttatni a filmet, ahol arra fogadókészség és érdeklődés mutatkozik. Szükség esetén a vetítések technikai feltételeinek (vetítő, vászon, hangosítás) biztosításában is segítséget nyújtanak a szervezők – tudatják a közleményükben.
Több is van a pakliban
A vetítéseket Erdély-szerte egy új kezdeményezés, a Vándormozi keretében tartják, mely a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány, a Studio Nova és a Taylor Projects kft.-k együttműködésében valósul meg. A jövőben a szervezők több értékes és szórakoztató film bemutatását tervezik. Székelyhon.ro

„Hol ő gyakorol, hol én”
Beszélgetés Horváth Zoltán zongoraművésszel
A kamarazene-estek két gyakori szereplője a Horváth művész-házaspár, Edit és Zoltán. Mindketten zongoraművészek, fellépéseik fémjelzik a hangversenyek minőségét. Legutóbb a Romániai Magyar Zenetársaság Mozart–Bartók hangversenyén léptek fel, ekkor beszélgettem Horváth Zoltánnal, akit arra kértem, avasson be a család „műhelytitkaiba”.
– Mi indított el titeket ezen a pályán, kik voltak a tanáraitok, hogyan alakult a pályátok?– Középiskolai tanulmányaimat Kolozsváron, feleségem pedig Marosvásárhelyen végezte, én Györkös Éva tanárnőnél, Edit pedig Szőnyi Zoltánnál. Mindkét tanár évtizedeken át zongorista generációk sorát nevelte fel, mégpedig nem akárhogyan. Éva néni nem csak zongorázni tanított, hanem zenére nevelt, a filharmónia hangversenyeire vitt és állandóan klarinétosokat is kísért. A feleségemmel a Zeneakadémián, Adriana Bera osztályában „találkoztunk” össze. Végül is mindkettőnk számára nagyon sokáig az ő személyiségének a hatása vált meghatározóvá, valahogy nagyon belé tudta oltani a diákjaiba a szakma iránti szívós elkötelezettséget, tudatosságot, már-már fanatikus igényességet, és a zene szeretetét. Visszapillantva nagyon hálás lehetek, hogy két Amirás Gábor növendék taníthatott engem, így elmondhatom kissé nagyképűen, hogy valamennyire Neuhaus „dédunokája” is vagyok. Ha jól belegondolok, a mostani állapotokkal összehasonlítva, a 90-es évek társadalmi-kulturális környezete is kedvezett ennek az elkötelezettségnek, hisz annak ellenére, hogy a „forradalom” után voltunk, attól még mindig egy szürke, lassan reagáló, zárt (és nem ultrainformatizált) társadalom volt, amiben nem repkedtek csak úgy különböző lehetőségek. Aki akart, gyakorolt...nem csapta az ujjainkra a zongorafedelet senki, és nem is csábított másra ezernyi dolog. De hálásak is voltunk, hiszen fiatalon olyan ritka lehetőségeket tudtunk kihasználni, amelyek olyan nagyszerű tanárokhoz vezettek, mint engem Némethy Attilához vagy Rohmann Imréhez, feleségemet pedig a Salzburgi Mozarteum lengyelországi háromszemeszteres intenzív kamarazene képzéséhez, amelyen akkor, szó szerint, a világ legjobb művészei és kamarazene tanárai tanítottak.– Mivel foglalkoztok, amikor éppen nem hangversenyeztek?– Én inkább úgy kérdezném, hogy mivel foglalkozunk, amikor éppen nem tanítunk, mivelhogy „alapjáratban” mindketten tanárok vagyunk és energiáink nagy részét ez emészti fel. A koncertezés valahogy szakmai mentálhigiénés szükséggé vált, nem tudtunk „leszokni” róla diákkorunk óta. Nem is tudom, játszás nélkül hogyan is tanítanánk? Nekem nehéz lenne... Majdnem húsz év oktatói munka után nagyon sok olyan diák végzett nálam, aki már aktív zenész, tanár-kolléga, zongorista, vagy még éppen főiskolás. Nemcsak szakmailag, de emberileg is életre szólóan fontos szálak számomra.   – Mindketten zongoristák vagytok, az előadóművészetet magas fokon művelitek – ez azt jelenti, hogy a fellépések mögött rengeteg munka, gyakorlás áll. Házastársak esetében hogyan valósul meg a gyakorlatban?– A válasz talán egyszerű: hol ő gyakorol, hol én. Amúgy, ha sűrű a határidő, valóban nem kis logisztikai bravúr kiszorítani a hétköznapokban a kreatív, gyakorlásra szánt időt. Ennek a megszervezése rendszerint szeptemberben kezdődik, amikor már az órarendjeinket úgy kell alakítanunk, hogy legyen külön-külön egy-két szabad délelőttünk. Amúgy soha nem vállaltunk erőnkön felül órákat, sem én az iskolában, sem Edit az akadémián.–Hogy történik a művek elosztása a koncerteken? Van esetleg ilyenkor stílusbeli preferencia vagy egy kialakult előadói partneri viszony határozza ezt meg? Egyáltalán van-e állandó partner?– Talán a legtöbbet az utóbbi másfél évtizedben Béres Melinda hegedűművésszel játszottunk együtt. 2004-ben vele egy közös alkotói ösztöndíjam is volt, amikor is egy sor jelentős hegedű-zongora szonátát vittünk színpadra. Ő a rendkívül intenzív koncertélete, valamint a hazai-, nemzetközi tapasztalatainak köszönhetően most már nagyon magas színvonalon szárnyal, talán fel sem fogjuk, hogy egy széles látókörrel, repertoárral és stílusismerettel bíró európai hegedűművész „sétálgat” itt közöttünk. Nekünk mindig nagy öröm vele játszani. Edit az utóbbi két-három évben Melindával és Kostyák Előddel (gordonka) –, akinek szintén szívügye a kolozsvári kamarazene élet – többször is fellépett zongorás trió felállásban és Erdély több filharmóniájával is eljátszották Beethoven hármasversenyét. Mindketten többször kísértük Kele Brigittát, akivel egy közös lemezfelvételünk is van, amit a Zenetársaság adott ki. Az énekesek közül Daniela Păcurar-ral és Pataki Adorjánnal is többször együttműködtem. Ezenkívül számomra mindig lelki–zenei felüdülés a Dénes-házaspárral, Csongorral és Annával koncertezni, legutóbb októberben Schumann-estünk volt Székelyudvarhelyen, Barabás Zsuzsa szoprán megtisztelő társaságában. Egyébként Kolozsváron nagyon sok zenélni vágyó, jól képzett muzsikus tevékenykedik, és most hirtelen talán nem is tudnám felsorolni mindazokat, akikkel valaha együtt játszottunk...Ami a kérdés első felét illeti, nincsenek stílusbeli preferenciáink, amolyan „mindenevők” vagyunk. Viszont a XX. századra különösen Edit nyitottabb, ő Lajthát, Messiaent, Ligetit, Sosztakovicsot és nyilván Bartókot is könnyedebben bevállal.–  Hangversenyeiteket kizárólag a kamaramuzsika határozza meg, vagy vállaltok szólisztikus fellépéseket is?– Végül is az élet és a lehetősége(in)k alakították így, hogy „statisztikailag” inkább a kamarazene koncertjeink vannak többségben, de néha én szóló orgona fellépéseket is vállalok, egy évben egyet mindenképp, mivel lassan negyedszázada az evangélikus templom orgonistája is vagyok. Nekem nagy élmény az orgonisták világába is belelátni és belekóstolni egy-egy patinás hangszer fortélyaiba.  –  Figyeltek egymásra, megbeszélitek, kritikával illetitek-e egymást? Ha igen, mennyire „húsbavágó?– Ebben a tekintetben mi inkább diákok maradtunk: egymás felé nem nagyon „tanárkodunk”, egy-egy hangverseny után inkább az a kérdés, hogy hogyan zökkenjünk vissza a hétköznapokba és mi is lesz a következő esemény. Amúgy pedig egy mai zenész számára a különböző világszínvonalú felvételek kattintásnyi közelségében vannak, olyan magasan van a mérce, hogy már ez az egymásmelletiség is elég húsbavágó önkritikára ösztönöz.  – Van egy beszélgető műsorod a Györkös-Mányi Emlékház ernyője alatt, ami igen nagy népszerűségnek örvend. Egy-egy markáns művészegyéniséget faggatsz annak érdekében, hogy jobban megismertesd őt a közönséggel. Hogyan született meg ez a műsor?– Az eredeti indítóok az volt, hogy amikor a felújítás után újból visszakerült a Györkös-ház Kolozsvár kulturális terébe, Kós Katival tanakodtunk, hogy miképpen folytathatnánk a ház szellemiségét őrizve a néhai László Ferenc és a Zenetársaság által elkezdett szombat déli hangversenyeket, amelyek szervezésébe a vége felé még annak idején én is bekapcsolódtam. Nem tartom viszont az „én beszélgető műsorom”-nak: olyan formát szerettem volna „intézményesíteni”, amely a moderátor személyének felcserélésével is működik, egy amolyan zenei „író-olvasó találkozó” képe lebegett a szemem előtt. A moderátori szerepet pedig azóta többen is felvállaltuk.– Milyen más területen tevékenykedtek, milyen terveitek vannak?– A közeljövőben, pontosabban 2017 februárjában, Zerkula György, erdélyi származású jelenleg Svájcban élő hegedűművésszel lesz egy romániai körutunk. Vele a tavaly is koncerteztünk itthon Kolozsváron. Az evangélikus templomban rendszeresen szervezek orgona és immáron zongorás kamarahangversenyeket is. Fontosnak tartom, hogy a kolozsvári alternatív koncertélet-térképre ezzel a kis ékszerszerű Yamaha-zongorával most már beírta magát ez a helyszín is.A segesvári Nyári akadémián Edittel már másodízben kísértük az idén nyáron a kurzuson résztvevő vonós diákokat. Ez nagyon vonzó nyári kikapcsolódás: az egész esemény-sorozatnak jó a hangulata és igényes a zenei színvonala. És nem utolsó sorban, a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz is kötődöm immáron több éve különböző zenei feladatok kapcsán, számomra nagy megtiszteltetés ezzel a kimagasló színvonalú társulattal együtt dolgozni.– És egy utolsó, személyesebb kérdés: mindezek hogyan férnek bele egy család életébe?– Mi Edittel így boldogok vagyunk, az igazi kérdés inkább az, hogy a gyermekeink, Eszter és Fülöp, hogyan élik meg mindezt. Szerencsére egyikünk sem tartja előbbre valónak a szakmánkat a családnál. És nagy szerencsénk van a tanügyiseknek kijáró vakációkkal, amelyeket igyekszünk tartalmasan velük tölteni. Legalábbis mi így képzeljük...
LASKAY ADRIENNE Szabadság (Kolozsvár)

Akik élethosszig Karácsonyok
Lecsi-pecsiztünk Sikaszóban, úrjöveti gyertyákat gyújtottunk Bethlenfalván, Zetelakán a családtagokkal kértük Istent, hogy az ünnepre mehessen haza a kórházból a ház asszonya. Udvarhelyen pedig kimondtuk: fontos a takarítás, de a szívekben legyen karácsony. Karácsonyváró ízelítő a Karácsony nevet viselőktől.
Vidámító ötletből indultunk felfedezőútra: ismerjük meg az Udvarhelyi Híradó Karácsony családnevű előfizetőit, és lepjük meg őket karácsonyra. Akadt köztük, akit korábbról ismertünk, másokról első hallásra nem tudtuk, hogy már találkozhattunk. Közreműködtek terjesztőink, lapkézbesítőink, ám a találkozás csodáit, a történetek sokszínűségét a Jóistennek is megköszönjük.
Adventi disznóvágás
Ha zetelaki és Karácsony Dénes, akkor ő az Éva férje – gondoltam. Személyes ismeretségünk még izgalmasabbá tette a tervezést, és az a tény is, hogy szentestén Éva névnapját is ünnepli. Hogyan készülnek? Elsőként az adventi disznóvágást említette. Kapva kaptunk a lehetőségen, hiszen a család hagyományai szerint a nagyszülőktől örökölt birtokon élő szüleinél testvérei és a sógorság mellett barátnői is segédkeznek.
Érkezésünkkor a disznó, amely Ádám és Éva napján, azaz szentestén majd „belép” a káposztásfazékba, már búcsút mondott a házi kosznak. A férfiak a húsvétra füstölendő sonkát kerekítették, és a kaszálás étkét, a szalonnát téglalaposították. A néhai Sánduly lányok nagy egyetértésben kockázták a kolbászhúst. A nyári konyha cseréptűzhelyén az apróléknak való abálódott, a szabad tűzhelyen a nagyobb darabok főttek. Manci néni terített, Laci bácsi a puliszkás üst körül serénykedett. Mi Dénessel – aki büszke is arra, hogy szülei által ilyen névvel áldotta meg a Jóisten – családjukról beszélgettünk.
Több Karácsony nevű család él Zetelakán, de még a további két Dénes nevűvel sem rokonok. Különlegesnek érzi Dini a családnevét: egyesek rácsodálkoznak, a román ajkúak pedig nem tudják kimondani. A házaspár a rendszerváltást követően hat évig Magyarországon élt. Tímea lányuk ott született, hathetes volt, amikor visszaköltöztek Zetelakára. Beszélgetőtársam egy fafeldolgozó vállalat ügyvezetője, immár tizenhat éve. Tímea lányuk Kolozsváron bank-pénzügy szakon tanul, Zsófia és Beáta Udvarhelyen képzősök.
A segítőkkel ültük körbe az asztalt. Munka közben ők koccinthattak is, mi örültünk az adventi disznóvágás ízeinek, illatainak, hangulatának. Előfizetéssel is járó jókívánságaink után hagytuk dolgozni a népes családot.
Ki örökli?
Mind a négy meglátogatott családban felvetődött a kérdés, hogy ki viseli tovább a Karácsony nevet. Szerteágazóbbak lennének a családfák, ha a nagyapák testvéreit nem viszi el az első világháború, ha itthon alapítottak volna családot azok a férfiak, akik kivándoroltak Amerikába. Előfizetőink családjában szinte kizárólag lányok születtek. Igaz, annyira kedvelik nevüket, hogy férjhezmenetelük után sem változtatták meg.
Mosolyok
Bethlenfalván Dávid bácsi és Ella néni mosolyogva fogadtak. Hűséges olvasóink még a Zetelakán tartott Hit-Vallás születésnapon is részt vettek. A férj nevéről asszonyának van egy mondása: ők télben-nyárban Karácsonyok. Dávid bácsit a katonaság idején tette próbára neve. Valahányszor más írta le, betűznie kellett az első hangtól az utolsóig. Ragaszkodott, hogy helyesen vessék papírra. Megnéztük a családi képet: dédnagyapjáig vissza tudja vezetni zetelakai ágú családfájukat. A többieket elmondása szerint a temetői fejfákon követi le.
„Könny nélküli karácsonya nem volt”
Régi karácsonyokra tereltük a szót. Megtelt a szeme könnyel az emlékezéstől. 1945 gyászos szentestéje örökre megpecsételte a család életét. Korábban levente katona testvére tűzszerészeti baleset áldozatává vált. Többé nem volt könny nélküli karácsonya édesanyjuknak. „Szegényesen bár, de az angyal utána is jövögetett. Amikor már kételkedtek benne, vallásórán tudták meg a mellbeverő igazságot. Az akkor nagyon mélyen érintette a kisfiút. A nemrégiben elhunyt Ervin atyánál volt elsőáldozó – emlékezett. Az autóvezetést megtanulva nyugdíjazásig azon a pályán maradt. Sokat járta az országot. Amikor csak lehet, a nevezetesebb ünnepeken és vasárnap elmennek a templomba. Vallja: amíg tiltották a vallást vagy folyton úton volt, ebből sok elmaradt… Az teszi egésszé az ünnepet és a hétvégét, ha el tudnak menni szentmisére. Míg beszélgettünk, megérkezett Katalin lányuk az egyik unokával, így nagyobb családi körben idézhettük fel közös emlékeinket.
Karácsony Dénes és unokája, Jocóka
Előbb Karácsony Dénes feleségével beszéltünk telefonon. Mondta, mehetünk nyugodtan bármikor. Igaz, ő kórházban fekszik, de férje és lánya otthon van. Első kérdésünk a családanyára vonatkozott volna, de elvonta figyelmünket a kisunoka. Nyáron Magyarországon élnek, a telet itthon töltik. Ő Dénes bácsi szeme fénye. Másik lánya Budapesten, fia Kecsetben lakik. A többi unokától korban kisebb Jocóka, így nem csoda, hogy kibélelik őt ragaszkodással. „Szóval kimondani nem lehet, hogy mennyire szeretem” – mondta elpárásodó tekintettel. És rá is kérdezett: hogy lehet, mondja meg, ennyire szeretni a legkisebbet? A házigazda büszke szépen hangzó nevére. Soha nem is engedte Craciunra fordítani. Veszélyes helyen, köszörűsműhelyben dolgozott harmincöt évig – érzi is ennek kárát a tüdején.
Amikor a karácsonyról kérdeztük, egy darabig nem jött válasz sem a lányától, sem tőle. Újabb kérdést tettem fel: hazaengedik-e a sürgősségi műtét után feleségét. Sóhajjal válaszolt: nagyon reméljük! Hátha kiengedik az ünnepre… De azt is tudja: a baj elől kitérni nem lehet. Úgy adtuk át előfizetési ajándékutalványunkat, hogy majd egymás kezébe adhatják élete párjával lapunkat. Kívánjuk, teljesüljön a család leghőbb óhaja, gyógyuljon fel Jocóka nagymamája.
A szívemben van a karácsony
Látogatássorozatunk idei utolsó meglepetése Udvarhelyen ért. A kapucsengő hangjára hófehér hajú, mosolygó néni jött elém. Korát tekintve nemsokára nyolcvanéves lesz, de hangja, fürgesége sokkal kevesebbre utal. Számos Zetelakához tartozó iskolában, majd óvodában tanított. Miután férjhez ment, Udvarhelyről ingázott. Családja zetelaki, egy testvére Bethlenfalván él. Innentől már csak össze kellett illesztenünk a mozaikkockákat: Dávid bácsi testvérénél vagyunk. Közvetlen hangon, mély bizalommal osztotta meg családjának történetét – mintha már réges-régen ismernénk egymást. Elemlegettük testvére életének tragikus utolsó karácsonyát, szüleik fájdalmát, akiknek összesen tizenegy gyermekük született. Az öt Karácsony lányhoz jó szívvel, énekszóval mentek az aprószententekelők. Testvéreivel, nagynénjével minden adventben rórátéra jártak, szenteste kántálni, majd éjféli misére mentek. A templomba járás kivételével ezeket a szokásokat nem honosíthatta meg a városban. Az édesanyjától eltanultakat viszont gyakorolta. A kopogtató és az adventi koszorú régen nem volt divatban. A bejárati ajtót idén is lánya ékesítette fel. A nyugdíjas tanítónő igazodik családja ünnepléséhez: lányaival, unokáival és dédunokájával várják a karácsonyt. A takarítást már befejezte, fontosnak érzi. Mosolyogva jegyezte meg: „nekem a szívemben van a karácsony”.
E sorok írójának örök emlék marad az úrjöveti időben idegenként bekopogni a Karácsonyokhoz, majd ismerősként, a viszontlátás reményével és sok-sok jó kívánsággal búcsúzni. Ezzel a rendhagyó Karácsonyozással áldódott meg ünnepünk. Hasonlóban legyen részük az Istent és embert szeretőknek!
Molnár Melinda Székelyhon.ro

Akik megélik a karácsonyi szokásokat
Miért tettek az asztal alá vaseszközöket, vagy miért adtak az állatoknak bőségesen eledelt karácsony éjszakáján? Milyen szokásokat tud éltetni egy település hagyományőrző csoportja? Adventről, a karácsonyi szokásokról, ezen belül a betlehemezésről beszélgettünk Antal Imre csobotfalvi hagyományőrzővel.
A régi népszokásokat igyekszik visszahozni a település mindennapjaiba a Csíkszeredához tartozó Csobotfalva hagyományőrző csoportja. Fontosnak tartják, hogy azokat az értékeket, amelyeket őseink létrehoztak és meghatározta a mindennapokat és ünnepeket, tovább éltessék. A karácsonyi ünnepkör bővelkedett népi rituális cselekvésekben, Antal Imre arról mesélt lapunknak, mit és hogyan tudják ezeket ma alkalmazni.
„Régen adventben az emberek egymáshoz jártak esténként, miután ellátták az állatokat. Sajnos már meghaltak azok az idős emberek, akik ezt teljesen természetesnek vették, este megérkeztek egy kicsi túróval vagy süteménnyel, és éjszakába nyúlóan beszélgettek. A rorátékra is együtt jártak, ez is egy fontos közösségi, kapcsolaterősítő dolog volt. Mostanában is szerencsére sokan eljárnak a hajnali misére. Karácsony előtt közösen indultak el beszerezni a fát, ennek is megvolt külön a szertartása. Az éjféli mise is nagyon fontos volt, erre ma is sokan elmennek, de ott volt – és még ma is sokan részt vesznek ebben – a szentcsaládozás” – sorolta a csobotfalvi hagyományőrző csoport vezetője.
Mint mondta, az öregek mesélték, hogy gyermekkorukban kicsi jászlacskákat készítettek, és karácsony éjszakáján betetették a lovak, tehenek elé. Feltehetően felnőtt szokás volt, és úgy tűnt el, hogy egy idő után a gyermekekre bízták. Vagy szokásban volt az is, hogy a karácsonyi asztal alá sarlót vagy növénytermesztéssel kapcsolatos (általában vas) eszközöket tettek be, ami egyfajta áldáskérés volt a következő év termésére. „Karácsony éjszakáján a legfinomabb szénát, abrakot rakták be az állatok elé, elég vizet töltöttek nekik, a kedvükben jártak. Ezt én is tartom. Mert régebb azt mondták, hogy az állatok karácsony éjszakáján tudnak beszélgetni egymással, és általában a gazdáról szoktak beszélgetni.”
A betlehemes játék
Antal Imre rámutatott, ma is élnek olyan játékok, szokások, amelyekben szívesen vesznek részt a fiatalok, ilyen például a kántálás vagy a betlehemezés. Karácsony napján a kántálók a nagymise után elsőként a papot keresik fel, szenténekeket énekelnek, majd elindulnak a falubeli házakhoz. „Bemennek a házakhoz, ott énekelnek, megkínálják őket, majd leülnek és elbeszélgetnek. Így mindenki évről évre tisztában van azzal, hogy mit csinál a másik, mik a tervei, egyáltalán tudnak egymásról a közösség tagjai.”
A másik fontos eleme a karácsonyi ünnepkörnek a betlehemes játék. A csobotfalvi betlehemest 1941-ben gyűjtötte fel Faragó József néprajzkutató. A játékot az ötvenes években betiltották az egész környéken, feledésbe is merült. 1997-ben Antal Imre betanított a fiataloknak egy általa összerakott betlehemest, amelyet elő is adtak, de néhány idős ember jelezte, hogy ez nem az igazi csobotfalvi betlehemes. Egyikük töviről hegyire elmesélte az „igazit”, attól fogva azzal jártak a falubeli fiatalok házról házra. Egy betlehemes találkozón is ezt adták elő, ekkor vitte oda Kakas Zoltán néprajzkutató hozzájuk a negyvenes évek elején kollégája által gyűjtött változatot, amely szóról szóra, mozdulatról mozdulatra talált az előadott játékkal – mesélte a csoportvezető.
„Mi a szeretet ünnepét arra használjuk fel, hogy a még meglévő kapcsolatokat erősítsük. Tizedik alkalommal megyünk az idén a moldvai falvakba a betlehemes játékunkkal, az egésznek a szövege olyan régies, hogy az ottani emberek teljesen megértik. Áhítattal fogadnak, mintha a pap jönne. Ugyanakkor fontos, hogy elmenjünk a komáinkhoz, rokonainkhoz a faluban. Örvendek, hogy van még néhány fiatal, aki ezt értéknek tartja valamilyen formában. Persze az érték mellett az is ott van, hogy ha elmegyünk Moldvába, Udvarhelyre, Gyergyóba vagy egy itteni házba bemegyünk, ott egy másik világba cseppenünk.”
Készülődés időhiányban
Rámutatott, manapság az időhiány miatt nehezebb a készülődés. A fiatalok vagy külföldön dolgoznak, vagy egyetemen vannak, épp csak karácsonyra érnek haza. És ezeknél a játékoknál fontos, hogy a mozdulatok jól be legyenek gyakorolva ahhoz, hogy teljes formájában és kellékeiben megmaradjon az adott település jellegzetes betlehemesének. Úgy véli, minden település, ahol még meg tudták tartani, azt segíti elő, hogy mások rácsodálkozzanak Székelyföldre, vagy a csíki, gyergyói, udvarhelyi, kászoni, háromszéki világra.
„Ezek annyira fontosak, mint maga a székely ember viselkedése, mint egy műtárgy. A mozgás is az egyik anyanyelvünk. Etnikai szempontból is fontosak ezek a játékok, mert ettől erősödik a népünk kultúrája. Nem elég csak egy székely zászlót kitenni a házra. Fontos, hogy milyen értékeink vannak. Ha valaki komolyan veszi, hogy ő csobotfalvi, csomortáni, pálfalvi, vagy csíki, gyergyói, udvarhelyi stb., akkor ezt nem erőltetve, hanem jó szívvel próbálja éltetni. Azáltal tudja éltetni, ha a szokásainkat befogadja, mivel ezt ő is formálja. Ha nem fogadja be, akkor színpadra szorulunk, és a színpad pedig mindezeknek a halála, mert az már teljesen merev, hideg előadási mód, kirakat. Ilyen formában pedig az egész közösséget megmozgatja, hatással van rá.”
Péter Beáta Székelyhon.ro

Tíz alkalommal álltak közönség elé a betlehemezéssel és regöléssel
Betlehemes műsorral és regöléssel kedveskedtek udvarhelyszéki idősotthonok lakóinak az idei év utolsó iskolai hetében az Orbán Balázs Általános Iskola VI. A osztályos tanulói – tájékoztatott Hajdó Noémi tanárnő.
A diákok eldöntötték, hogy nemcsak társaikat és tanáraikat lepik meg vidám, népi humorban gazdag műsorukkal, hanem pedagógusi segítséggel megpróbálják minél több helyen közvetíteni azokat az értékeket, melyekre sok száz éves hagyományaink épülnek.
A karácsonyi ünnepkörhöz kötődő betlehemezéssel és regöléssel összesen tíz alkalommal álltak közönség elé. Eljutottak a Székelyudvarhelyen működő öregotthonokba, ahol a bentlakók nagy örömére felelevenítették a gyerekkorukból ismert dalokat, rigmusokat. Az előadást Hajdó Noémi és Farkas Helga, az iskola tanárai tanították meg a gyerekeknek.
A Csillagvár Napközi Otthon apróságai tátott szájjal figyelték a pásztorokat és angyalkákat, az előadás végén pedig a kicsik és az iskolások közösen énekeltek karácsonyi dalokat. Zetelakán megajándékozták a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett otthont is, hiszen már több évre visszanyúló hagyománya van annak, hogy az iskola diákjai adományokkal is kedveskednek valamely környékbeli otthonban.
Dávid Anna Júlia Székelyhon.ro 

Kolozsvár közeli szórvány karácsonyi ajándékként
Gáspár Károly: Látok jövőt Bodonkúttól Magyarfodorházáig
Semmiség az a húsz kilométer, amit meg kell tennie naponta Kolozsvárig bodonkúti otthonából, ahova alig két hete költözött be feleségével és a 4 és fél éves Szilárddal. És ahova áprilisra a kislányukat várják. Újdonatúj szolgálati helyén Gáspár Károly egyszerre hat településen fog szolgálni, amelyeket korábban két lelkész pásztorolt. S bár az egymástól legtávolabb eső két szolgálati helye között a távolság nem kevesebb, mint 18 kilométer, ő mégis tele van örömteli bizakodással, és reméli, hogy a gyülekezet kezdeti lelkesedése is hosszasan kitart. Addig, amíg egyre többen, nagyon sokan, mindannyian meglátják azt a bizonyos jövőt, amit Gáspár Károly már megpillantott.
Ha Kolozsvártól Nyugatra nézünk, a kalotaszegi színmagyar, szinte színreformátus falvak gyöngysorát látjuk. Ha derékszögnyit északra fordulunk, teljesen átalakul a kép: olyan szórványra tekintünk, amely a mezőségihez hasonló demográfiai összetételű területen inkább már csak a méltó elmúlás lehetőségét hordozná. Sokan
Bodonkút–Magyarfodorháza–Magyarmacskás háromszögében is ezt látják. Nem úgy Gáspár Károly, a három település és a hozzájuk tartozó, egyetlen lelket számláló Magyarderzse, szintén néhány híves Páncélcseh és 18 lelkes Kisesküllő új lelkésze, aki a hat gyülekezetben összesen is csak alig mintegy kétszáz lelket szolgál.
Lipcsétől Bodonkútig
– Nagy öröm számomra, hogy a gyülekezeteim tekintettel vannak egymásra. Ahogy a kisfiunk készül most a testvére születésére, megnevezve a húgának szánt játékait, készítgetve a majdani helyét, ahogyan osztozik az életterén, hogy abban a kicsinek is helye legyen, úgy a három gyülekezet is egymáshoz igazodva próbálja kialakítani például a vasárnapi istentiszteletek rendjét, a nagyheti szertartásokat, hogy sikerüljön mindenhova eljutnom, ugyanakkor felmérik azt is, hogy nem lehetek ott naponta minden gyülekezetben, és nem is várják el. Viszont a kéthetenkénti istentisztelet helyett igényelték, hogy minden vasárnap meglátogassam őket, ami számomra igen kellemes meglepetés – részletezi Gáspár Károly. A három kisebb gyülekezetbe havonta egyszer jut majd el, de így is nagyobb közelségben lesz minden hívéhez, így sor kerülhet a fodorháziak által igényelt családlátogatásokra is már januárban. – Szívesen megyek, hiszen a családlátogatás a kulcspontja egy kialakulóban levő, újjáalakuló gyülekezeti közösségnek. Ily módon a hívek gondjait, problémáit is közelről lehet érezni, megkísérelni orvoslásukat.
A Gáspár család hosszú utat tett meg Bodonkútig. Két évi dési segédlelkészség után Németországban töltöttek el négy esztendőt, a lipcsei tanulmányi szabadságot követően pedig Gáspár Károly megkapta első egyéni parókiáját a mintegy 120 lelkes Kékesen (Beszterce-Naszód megye). A lelkész kékesi nagy elődeiről beszél, akik a faluban gyülekezeti házat építettek, és akiknek nyomdokain haladva értékes tapasztalatra tehetett szert. Sok terve van, szeretné megmozgatni az embereket új szolgálati helyén. A karácsonyi csomagban egy új otthon mellett sok teendőt is kapott: a páncélcsehi templom tetőszerkezetét magyar kormányzati pénzből tervezik megjavítani, hogy a már romos műemlék állagát megőrizhessék, de a többi település templomainak tetőszerkezetét is javítani kell, hogy a beázások ne okozzanak nagyobb rongálódást. A fodorházi parókia csatornarendszerének a felújítása éppen zajlik, de Kisesküllőn a templomba be kéne vezetni az áramot, hiszen a nyolcvanévesnél idősebb Károly bácsinak már nehéz a harangozás.
Szimbiózisban Kolozsvárral
– A város terjed, ezt megállítani nem lehet. Mi pozitívan tekintjük ezt a lehetőséget. A gyülekezeti tagjaink gyermekei, unokái Kolozsváron élnek, de nagyon sokan naponta ingáznak kolozsvári munkahelyükre – a környék családi szinten összenőtt Kolozsvárral. Nagyobb ünnepeken, így karácsonykor is megtelik a templom olyanokkal, akik nem laknak itt – mondja a lelkész, aki ebben lehetőséget lát. Úgy véli, a gyülekezet élni akar, az emberek nyitottak, és őket is tettekre sarkallja, hogy új lelkészük családostól közöttük fog lakni. Alighanem valami ilyesféle öröm hajthatta őket, és így a faluhoz kapcsolódó sok lelkes vállalkozónak köszönhetően röpke két hónap alatt teljesen felújították a bodonkúti parókia belsejét, a központi fűtést újracserélték, a porond helyén beton és padló van ma már. Az egyik vállalkozó saját költségén készítette el az egyik szobát.
Gáspár Károly a lehetőségeket is keresi, amelyekkel azt a bizonyos jövőt meg lehetne alapozni. Egyik kulcsát a faluturizmusban látja, amihez nagy előny a város közelsége, hiszen az infrastruktúra sokkal jobb (mint például Kékes környékén volt), bár nem tökéletes. A városi közszállítás járatai kijutnak Bodonkútra, Magyarmacskásig, a távolsági buszjáratok is elég gyakran közlekednek a főbb útvonalon, a Macskásra vezető utat frissen aszfaltozták, éppen két hete adták át. – Ide biciklivel is könnyű kijutni – mondja a lelkész, és neki elhisszük, hiszen évekig az 1200 kilométerre levő Lipcséből utazgattak haza, de a felesége szüleihez, a 250 kilométerre levő Székelyudvarhelyre is gyakran utaznak, négy éven át pedig 112 kilométert ingáztak Kékesről Kolozsvárra. A közgazdász Tímeát ugyanis ide kötötte a munkahelye, és a kisfiuk is ide jár óvodába.
Múzeum, gyermektábor, vendégszoba
A bodonkúti Budai Nagy Antal Egyesületben és elnökében, Jakab Istvánban is támogatóra vél találni a fiatal lelkész. Az egykori parasztfelkelés vezéregyéniségéről elnevezett egyesület gondozza a volt felekezeti iskolát, Gáspár Károly szerint ott akár kis múzeumot lehetne kialakítani, vendégszobákkal bővíteni, valahol esetleg egy emlékművet felállítani – utóbbi ötlet megvalósításához egyébként adományokat fogad el az egyesület. Rendelkezésre áll egy szép telek is, ahova már két gyülekezet jelezte, hogy gyermektábort szervezne. A lelkész nem riad vissza a pályázatírástól, de a kétkezi munkától sem – Kékesen nem volt vezetékes ivóvízrendszer, ennek helyettesítéséhez több hidrofort kellett összekötni, javítani, karbantartani, meg kellett oldani, hát megoldottuk.
Októberi kinevezése óta megtette a tiszteletköröket az illetékes önkormányzatoknál, járt már Nagyesküllőn és Kajántón is a polgármester asszonyoknál bemutatkozni, és úgy érezi, szintén támogatókra találhat e hivatalokban. Egyikük azzal fogadta, tud adni még ezer lejt az idén, a másik pedig így szólt: ha megjavítják az ortodox templom kerítését, hát hogy nézne majd ki, ha mellette a református templomé dől össze...?
Az ifjú pap nagyon hálás a kolozsvári gyülekezeteknek a sok segítségért, azért, ahogyan útját, otthonteremtését egyengetni igyekeztek. Hiszi, amit egyik kollégája mondott, amikor Bodonkúton őt bemutatta: „A közösen végzett munkának építő ereje van.” Gáspár Károly továbbviszi e gondolatot: – Én is ezt szeretném, hogy együtt gondolkodjunk, együtt dolgozzunk, Isten segítségével tanuljunk meg együtt járni.
Kerekes Edit Szabadság (Kolozsvár)