November 21-én a székelykeresztúri Molnár István Múzeumban a székelyudvarhelyi Riverenza reneszánsz zene- és táncegyüttes koncerttel lépett fel. Hadnagy Melinda tanárnő a Dr. Palló Imre Képzőművészeti Szakközépiskola tanáraival együtt 2005 áprilisában alakították meg a régizene-együttest. Népszerűsíteni szeretnék a XV–XVII. századi magyar, olasz, lengyel, angol és francia zenét és táncot. /László Miklós: Keresztúron is koncertezett a Riverenza. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 24./

Napvilágot látott Szente B. Levente Tollkalitka című verseskötete, mely az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület gondozásában jelent meg, P. Buzogány Árpád szerkesztésében. A 33 éles költő Szörényvárán (Turnu-Severin) született, de 1979 óta családjával Székelykeresztúron él. Iskoláit Székelykeresztúron, majd Marosvásárhelyen magyar–néprajz szakon végezte. Első írásai, versei, tárcái, elbeszélései 1994-ben jelentek meg a Romániai Magyar Szóban. Később verseket, mesét, majd tudósításokat közölt a Hargita Népében, Népújságban, Udvarhelyi Híradóban, Korunkban, Lángban, Helikonban, Kisvárosban, Gyergyói Kisújságban és a Hepe-Hupában. A különböző irodalmi pályázatokon összesen tizenegy díjat nyert, melyből egyet Magyarországon. Jelenleg a székelykeresztúri önkormányzat Kisváros című folyóiratának főszerkesztője. Szente B. Leventének eddig három önálló kötete jelent meg: Az első éj, versek (1996), Az ezüsthajú tündérlány, mesék (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2000), Örök szél dala, versek (Kaposvár Kiadó, Kaposvár, 2001). /Gálfalvi Gábor, Alsóboldogfalva: Kinyílott a Tollkalitka... = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 30./

Közel száz székelykeresztúri diák az 1957–1958-as tanévben gyűjtötte össze a Vadrózsa virága (Székelykeresztúri diákok népköltészeti gyűjtéséből, Edelény, Sepsiszentgyörgy, 2004) könyv anyagát képező népköltészeti alkotásokat, Farkas Jenő magyartanár ő vezetésével a város környékén, a Fehér-Nyikó mentén és más székely vidékeken. Azóta a gyűjtemény a Folklór Intézetben feküdt el, annak ellenére, hogy az intézmény vezetője, Faragó József értékesnek tartotta azt. Az anyag megjelentetése a magas kiadási költségek miatt maradt el. A könyv mégis megjelent, ez az egykori diák-gyűjtők egy részének lelkes támogatásán múlt. A könyv anyagát Dr. Nagy Endre rendszerezte, rostálta a kéziratot. Különösen gazdag a kötet. húsvéti locsolóvers-gyűjteménye. /Tamási Piroska: Új virág a rózsafán. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./

A szakközépiskolák diákjai számára külön szerveztek általános műveltségi vetélkedőt. Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelő felkarolta a kezdeményezést, és októberben pályázatot hirdetett egy József Attila életéről és munkásságáról szóló vetélkedőn való részvételre. Hargita megyében 30 szakközépiskolájából mindössze 6 iskolából neveztek be a pályázatra. Az iskolák képviselői december 15-én mérték össze tudásukat Székelykeresztúron, a Zeyk Domokos Szakközépiskolában. Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a szakközépiskolás diákok vetélkedőjét. /Takács Éva: Szakközépiskolások vetélkedője. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 16./

December 19-én felavatták Székelykeresztúr főterén József Attila szobrát, a lengyelfalvi származású, Székelyudvarhelyen élő fiatal alkotó, Zawaczki Walter Levente egész alakos, trachitból készült alkotását. Benyovszki Lajos polgármester a város nevében háláját tolmácsolta mindazoknak, akik hozzájárultak e jeles műalkotás megszületéséhez. A „nyersanyagot” Szentegyháza Közbirtokossága biztosította, s a kisváros legújabb büszkesége az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület sikeres pályázata nyomán született meg, Hargita Megye Tanácsa, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint Székelykeresztúr Város Önkormányzatának hathatós támogatásával. A szobor leleplezése után az Orbán Balázs Gimnázium tanulói verseket adtak elő, majd Szőcs Endre, az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület elnöke ismertette a szobor elkészítésének történetét. Végezetül a történelmi egyházak lelkészei áldották meg a szobrot. /Fülöp Lajos: József Attila-szobor Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 19./

Erdélyben két unitárius, bentlakásos középiskola – kollégium – van: egy Kolozsváron, egy pedig Székelykeresztúron. Az itt folyó munkáról közös értesítőben számolnak be, ami annak a jelzése, hogy a két intézményben az egyházi nevelés elvei közösek. A 2003–2004-es tanévről szóló kiadvány egy évi késéssel, a 2004–2005-ös Értesítővel együtt jelent meg. /Erdélyi unitárius kollégiumok közös Értesítője. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./

Decemberben Székelykeresztúron, a Molnár István Múzeumban mutatták be Szőcs Ilka Erdély a mindenem /Pro-Print, Csíkszereda/ című második verseskötetét. A szerző /sz. Mátisfalva, 1950/ tehetségét először a festészetben kamatoztatta, időközben pedig verseket is kezdett írni. Első verseskötete 2003-ban Erdély vadvirága címmel jelent meg. /László Miklós: Könyvbemutató volt Székelykeresztúron. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 5./

Hetvenöt éve született Borbáth Károly /Vargyas, 1931. jan. 12. – Vargyas, 1980. ápr. 19./, a tragikusan hamar és kétséges körülmények között elhunyt tanár. A vargyasi elemi után a székelykeresztúri középiskola, majd a kolozsvári történelem–filozófia szak egyetemi évei következtek. Ösztöndíjjal Leningrádba küldték tanulni. Több egyetemre is hívták lektornak, Kolozsvárt választotta. Tíz évig oktatott, majd mennie kellett az egyetemről. A kényszerű változást nem nagyon bánta, úgy érezte, hogy a nagyenyedi Bethlen Könyvtár igazgatójaként küldetést tölthet be. A nagy múltú könyvtár rendezetlen volt, leltára sem készült el, ráadásul többször is kirabolták, vagy éppenséggel elégették a több száz éves iratokat. Újabb megpróbáltatás következett: Torockószentgyörgyre küldték tanítani az elemibe, doktorátusa ellenére. Vargyas hívására azután hazament, s lelkesen vetette bele magát barátai, rokonai gyermekeinek oktatásába. Ezt is bűnként tartották számon, ellenőrizni kezdték, rendőr sétálgatott naphosszat az utcájában. Borbáth Károly dolgozott Vargyas falu monográfiáján. Fő művének, a Vargyas-monográfiának részletei sosem váltak egésszé. 1980. április 18-án fát és szenet vitt szobájába, hogy tüzet rakjon. Másnap már nem kelt fel. A közelben levő orvosnőt riasztották, de az be sem ment a szobába, a küszöbön megállt, s csak annyit mondott: szén-monoxid. Hogyan lehetséges ez, hiszen még a papír sem égett el rendesen, a kéményt pedig rendőrség vizsgálta meg utólag. A kérdések továbbra is megválaszolatlanok. Közel tíz évnek kellett eltelnie, míg vargyasi gyermekek ma az ő nevét viselő iskolában tanulnak. /Hecser László: A pennahegyet keresvén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 14./

Nemrég nyitották meg Székelykeresztúron a Molnár István Múzeumban László Károly kézdivásárhelyi keramikus közel 80 kerámiaalkotást felvonultató kiállítását. Az alkotó kézdivásárhelyi családból származik, tanulmányait 1980-ban fejezte be a Babes-Bolyai Tudományegyetem geológiai szakán, és tíz évig mint geológus dolgozott. 1990-től tevékenykedik a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjánál, jelenleg ő a kerámia kör vezetője. László Károly autodidakta módon sajátította el azt a technikai tudást, amit e művészeti ág megkövetel. Célja, hogy a másolatok, rekonstrukciók elkészítésével mindenki számára hozzáférhetővé tegye az egykor gyönyörű csempéket. A csempékkel párhuzamosan kezdett foglalkozni a honfoglalás kori vagy annál régebbi (szkíta, hun, avar) leletekkel. Róth András Lajos megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy László Károly értékmentő és hagyományteremtő úton indult el. Az egykor amatőrként induló alkotó ma már művészi szintre emelte munkáját. /László Miklós: Gazdag kerámia-kiállítás. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 17./

A magyar kultúra napja rendezvénysorozata keretében Székelyudvarhelyen gálaműsor keretében osztották ki az Udvarhelyszék Kultúrájáért Díjakat. Ezüst-plakettet, valamint díszoklevelet vehetett át Gergely János zenetanár, Bodurian János, a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola igazgatója, valamint a székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttes. Az életműdíjat Szőcs Lajos nyugdíjas pedagógus, a post mortem díjat pedig id. Hermann Gusztáv kapta. A négy nap során változatos programot kínáltak a szervezők: filmvetítések, koncertek közül lehetett válogatni, de szerepelt a programban a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely fellépése is. Megnyitották az Orbán Balázs szemével Homoródszentmáron községben című kiállítást. Csíkszeredában január 21-én ért véget a rendezvénysor a Codex Kvartett által a Mikó-vár kápolnájában tartott koncerttel. Gyergyószentmiklóson szintén gálaműsorral zárták a kulturális rendezvények sorát. /Szász Emese: Udvarhelyszék Kultúrájáért díjak. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 23./

A székelykeresztúri Magánvállalkozók Szövetsége és a Fehérlófia Egyesület vezetősége tanácskozásra hívta meg a városban tevékenykedő civil szervezetek képviselőit. Csáka Gizella, a szövetség irodavezetője megemlítette, hogy Székelykeresztúron és vidékén több mint 80 civil szervezet működik, többségükről nem lehet tudni, hol és mivel foglalkozik. Ezért határozták el ezt a találkozót. A találkozóra 45 keresztúri civil szervezet képviselőjét hívták meg, de csak 13 képviseltette magát. A részvevők hiányolták, hogy a találkozón a városvezetőség nem küldött képviselőt. Megállapították, hogy szükséges a civil szervezetek közötti kapcsolat kiépítése, a civil szervezetek adatbázisának létrehozása, a szervezetek tevékenységéről szóló rövid ismertetők megjelentetése. /László Miklós: Civil szervezetek találkozója Keresztúron. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 26./

Február 16-án Nagygalambfalva kultúrotthonában telt ház előtt adott színvonalas fúvóshangversenyt a Gergely János zenetanár által vezetett Udvarhelyszék Fúvószenekar. Tíz évvel ezelőtt alakult meg a zenekar, melyet 2005 elejétől kibővítettek fehéregyházi, alsóboldogfalvi, keresztúri, udvarhelyi, zetelaki, gyergyói és sóvidéki felkészült fúvósokkal, és felvették az Udvarhelyszék Fúvószenekar nevet. Jelenlegi létszámuk 45–50 között van. A fúvószenekarnak már tavaly volt egy turnéja, melynek előadásai során az udvarhelyi Magyar Kultúra Napja elnevezésű rendezvénysorozatra készültek fel. Mostani körútjukon eddig Székelyudvarhelyen és Alsóboldogfalván léptek fel, február 28-án Alsósófalvalván, márciusban pedig Szentegyházán koncerteznek. Repertoárjukban barokk és klasszikus zenei átiratok, kuruc dalok, valamint népzenei feldolgozások, filmzene és könnyűzene, illetve tradicionális fúvószenekari művek szerepelnek. /László Miklós: Hangversenyek az Udvarhelyszék Fúvószenekarral. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 21./

Március 4-én tartotta éves közgyűlését Csíkszeredában a Volt Munkaszolgálatos Katonák Szövetsége. Buzogány Dénes elnök beszámolójából kiderült, 2005-ben kézzelfogható eredménynek tekinthető a Katonasors című könyv megjelentetése, amely a munkaszolgálatos katonák sorsát mutatja be. A szövetség Maradandót hagyni jelszóval elindította a Gyergyói-medence munkaszolgálatosainak emlékére felállítandó emlékmű kivitelezésének előkészítését. A vezetőtanács odaadó munkájukért elismerő oklevelet adományozott a tusnádfürdői Tánczos Frigyesnek, a kászonújfalvi Péterfi Sándornak, a székelykeresztúri Hegyi Sándornak és a csíkszeredai Lajos Antalnak. Elismerő oklevéllel és érdeméremmel jutalmazták Keller Vilmost, Pataki Imrét, Hubbes Mártont és Gábor Zakariást. /Kovács Attila: Elismerés volt munkaszolgálatosoknak. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 6./

Illyés Izabella, a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium magyar szakos tanára azok közé tartozik, akik sokat tettek és tesznek az ifjúság kulturális neveléséért. Ő volt a megálmodója és főszervezője az 1991-ben megrendezett és eddig 14 kiadást megért Hogy jusson vers mindenkinek elnevezésű szavalóversenynek, majd az 1997-ben lebonyolított kisvárosi középiskolás versmondók műhelytáborának. Ugyancsak az ő kezdeményezésére és szervezésében 1997 szeptemberében tartották meg Székelykeresztúron a Romániai Magyar Versért Egyesület alakuló ülését. A 2005-ben megrendezett, József Attila életművét bemutató Kozmosz éneke elnevezésű nemzetközi vetélkedőn a díjazottak között volt. Illyés Izabella újabban egy olyan irodalmi verseny gazdája és irányítója, amely az interneten keresztül zajlik. Minden évben egy olyan magyar alkotó munkásságát elemzik, akivel az iskolában kevesebbet foglalkoznak. Idén Kosztolányira esett a választás. A versenyt az interneten hirdették meg. A vetélkedőre 33 tanuló jelentkezett: a szatmári Hám János Katolikus Gimnáziumból, a nagykárolyi líceumból, a nagykárolyi Németh László Gimnáziumból, a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskolából, az ugyancsak udvarhelyi református gimnáziumból, Székelykeresztúrról /az unitárius gimnáziumból és az Orbán Balázs Gimnáziumból/, továbbá magyarországiak is voltak. A hatfordulós versenyből eddig négy fordulót tartottak, az ötödik forduló március 12-én és 13-án lesz. /László Miklós: „Egy másért” internetes irodalmi vetélkedő. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 6./

95 éve született, 15 esztendeje hunyt el Székelykeresztúr jeles festője, Ipó László. Művészi hagyatéka ápolását, emléke éltetését a Marosvásárhelyen élő fia, ifj. Ipó László által egy évtizeddel ezelőtt létrehozott Ipó László Közművelődési Alapítvány vállalta föl. Az alapítvány legfrissebb rendezvényével a kettős évforduló jegyében rendezett összművészeti megemlékezést. Több kulturális intézménnyel karöltve, Mesterek, tanítványok, utódok címmel nyitottak március 4-én kiállítást a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A névadó munkásságát az alapítvány igazgatója, dr. Búzás Árpád ajánlotta a jelenlevők figyelmébe. Műfajilag, változatos a tárlat összetétele. A közel 90 éves Hegyi Margit főként csendéletekkel van jelen, az emeleti részen a művészeti középiskola pár kiállító diákja tizenéves, és láthatóak Ipó László unokáinak is a rajzai. A kiállításon művészfotók, kőre festett ikonok is voltak. /N.M.K.: Újra közönség előtt az Ipó-hagyaték. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 6./

1958. február 24-én Marosvásárhely magyarsága nem azért vonult ki az állomástól a főtérig terjedő egykori Sándor János utcára, mert kíváncsi volt a Kádár János vezette párt- és állami küldöttségre, az erdélyi magyarság egészét eláruló kijelentéseire, hanem azért, mert tizenkét évi tiltás után magyar zászlócskát foghatott a kezében! Velitsek András agrármérnököt és a székelykeresztúri származású Nagy Samut azért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, mert Kádár János és kísérete marosvásárhelyi látogatásakor a főtéri Rózsa cukrászdában úgy kérték a féldeci italt: ,,Kérek egy karabélyt, hogy lőjem le ezt a marhát!” (Mármint Kádár Jánost.) A ,,véletlenül” jelen lévő szekus nem tréfaként, hanem hatóság elleni támadásként fogta fel a kijelentést. Jóformán el sem hagyták a cukrászdát, fékezett mellettük a hírhedt fekete kocsi, s az egész asztaltársaságot azonnal letartóztatták. Vaszkó András és Halábory Zsolt azzal menekült meg, hogy azt állították: annyira részegek voltak, hogy semmire nem emlékeznek. A sepsiszentgyörgyi Hubbes Mártont kétévi szigorított börtönbüntetésre és négyévi, a baragáni pusztaságban eltöltött kényszerlakhelye ítélték. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság bukaresti levéltárában, illetve a marosvásárhelyi levéltárban őrzik azt a periratot, amely szerint a magyar forradalom leverése után Hubbes Márton az első erdélyi áldozatok egyike volt: ,,Mi, Bihari Imre (Emeric) százados, a marosvásárhelyi 0421. számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté bűnügyi nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait…”, megállapította, hogy Hubbes Márton (Hubbes Martin) 1956. november 8-án a lakásából kivette a magyar háromszínű, még a horthysta időkből (,,regimul hortist”) megőrzött lobogót, azzal a céllal ment ki vele az utcára, hogy a lakosságot a Ma­gyar­országon történtekhez hasonlókra uszítsa. „Ezért a tettéért 1956. november 10-én elkezdtük a nyomozást.” Hubbes Márton /sz. Sepsiszentgyörgy, 1906. jan. 14./ német nemzetiségű. Sepsiszentgyörgyön könyvelő. A magyar zászlóval az utcára ment, később a sógora és egy másik állampolgár megállította, és hazavitték a lakására. Ezért Hubbes Mártont november 10-én letartóztatták. Bihari Imre kegyetlenségéről és mérhetetlen szadizmusáról volt ,,híres”, ő vallatta Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi református püspököt is. Hubbest kétévi börtönbüntetésre ítélték. Akkor még viszonylag kisebb büntetésekkel sújtották mindazokat, akik valamilyen formában kijelentették: Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom volt. Sem a magyar, sem a román történetírás, diplomácia nem említi, hogy az 1956-os magyar forradalom a román–magyar kapcsolattörténetben is kivételes pillanat. A román falvakban ma is úgy emlékeznek vissza, hogy a kötelező beszolgáltatást a magyar forradalom hatására törölték el. Nemcsak a temesvári, zömmel román egyetemi hallgatók tüntettek és csaptak össze 1956. október 30-án a karhatalommal, hanem bukaresti, jászvásári, brassói diákok kaptak súlyos börtönbüntetést azért, mert együtt éreztek a magyar forradalommal. 1956-nak két román mártírja is van: Alexandru Fintinaru aradi ügyvéd, akit a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett monstre-perben ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén, és Teodor Margineanu tüzér hadnagy, aki az alakulatát próbálta fellázítani, ki akarta szabadítani a szamosújvári politikai foglyokat. Őt 1957. június 27-én kivégezték a szamosújvári börtönben. Hubbes Márton szabadulás újabb, talán még nyomasztóbb börtönt jelentett. A baragani Olaruba, a kijelölt kényszerlakhelyre vitték. Itt négy éven át másodmagával, egy öreg csíki székellyel bútor nélküli vályogkunyhóban, a legembertelenebb körülmények között, mezőgazdasági napszámosként tengette életét. Az olarui tábornak valóságos irodalma van. Az ország minden részéből ide deportálták a politikai elítéltek családtagjait, az ,,osztályellenség” végsőkig megalázott képviselőit. A hét gyermekével ide hurcolt Visky Ferencné feljegyzéseiből, az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán özvegyének és négy gyerekének a visszaemlékezéseiből rekonstruálható az az ,,életmód”, amelyet a fizikai megsemmisítésre ítélt kényszerlakhelyeseknek szántak. Nemcsak a bútorzat, az ágy hiányzott a földbe ásott vályogkunyhókból, hanem a legelemibb higiénai feltételeket sem biztosították. Emellett arra kényszerítették őket, hogy mindennap jelentkezzenek a milícián.   A lánya közel egy év múlva, 1959 augusztusában látogathatta meg. Hubbes Márton arra kérte gyerekeit, hogy ezentúl csak levélben keressék meg. A nagyobbik fia havonta, a kisebbik fiáról gondoskodó lánya, amikor csak tehette, csomagokkal segítette túlélni a kényszerlakhely megpróbáltatásait. Hubbes 1962-ben szabadult. Hazatérése után Sepsiszentgyörgyön nem kapott munkahelyet. A kőhalmi Apemin vállalat ágostonfalvi részlegénél munkásfizetéssel könyvelőként dolgozott 1966. január végéig, amikor hatvanévesen nyugdíjazták. Egészségi állapota megromlott, tüdőasztmát kapott. Ettől szenvedett 1976. február 7-én bekövetkezett haláláig. Arról nagyon keveset tudnak, hogy a hozzátartozók, a családtagok is megszenvedték az apa, anya vagy testvér politikai meghurcolását. Nemcsak Hubbes Mártont, hanem a nagyobbik fiát is már az 50-es évektől állandó megfigyelés alatt tartották, a rendes sorkatonai szolgálat helyett munkaszolgálatra vitték el. A lányát, Hubbes Évát 1959-ben a székely­udvarhelyi rajoni múzeumtól áthelyezték a bögözi általános iskolához. Kisebbik fia, az akkor tizennégy éves Hubbes Alfréd elemi iskolai tanulmányait sem folytathatta Sepsiszentgyörgyön! Akárcsak bátyját, őt is munkaszolgálatra vitték.  /Tófalvi Zoltán: Hubbes Márton magányos forradalma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8., folyt.: márc. 9., 10./

Március 10-én kezdődött Székelykeresztúron az Orbán Balázs Gimnázium által szervezett iskolahét. A rendezvénysorozaton részt vesznek az ajkai, sárospataki, csurgói, miskolci, szolnoki és dunakeszi testvériskolák küldöttségei. Gergely György igazgató elmondta. lesznek vetélkedők, informatika verseny, iskolatörténeti vetélkedő és a tudományos dolgozatok versenye, továbbá szavalóverseny és az irodalmi levelezőverseny utolsó két fordulója, melyen a vendéglátókon kívül nagybányai, nagykárolyi, szatmárnémeti, székelyudvarhelyi, brassói és sárospataki középiskolák diákjai is részt vesznek. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola Nagy István Napokat tart. Kiállítás nyílik a diákok munkáiból, a diákkórus-fesztivál mellett zenekari hangverseny-sorozat is lesz. /Iskolanapok. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 11./

A Csíkszeredában újonnan nyílt magyar konzulátus pár héttel ezelőtt pályázatot hirdetett meg képzőművészeknek. A pályázatra két alkotással – festmény, grafika, nyomat, pasztell – lehetett jelentkezni. A beküldött munkákból 22 alkotást választottak ki, melyekkel a konzulátus épületének belső tereit díszítik. Az elsőként kiválasztott Vörös piramis címet viselő olajfestmény a székelykeresztúri Kubanek László alkotása. /Bágyi Bencze Jakab: Kubanek László Vörös piramisa. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 13./

Hargita megyében mindenütt emlékeztek a szabadságharcra. Székelykeresztúron a város főterén került sor az ünnepségre. Az Orbán Balázs Gimnázium, az Unitárius Teológiai Középiskola diákjai, valamint a Polgári Fúvószenekar és a fiatfalvi lovasbandérium felvonulásával kezdődött az emlékezés. Benyovszki Lajos polgármester üdvözölte a résztvevőket. A főszónok, Potyó Ferenc általános érseki helynök, a város egykori plébánosa az ünnep összetartó erejére hívta fel a figyelmet. A múzeumban Vármegyeházak a századfordulón címmel nyílt meg Hatvani Sándor fotókiállítása. Gyergyószentmiklóson az ünnepi szentmise után a tekerőpataki fúvósok muzsikájára vonultak az ünneplők a térre. Ünnepi beszéd helyett diákok szerepeltek, majd a Szabadság-emlékmű és a Kossuth-szobor megkoszorúzása után a mintegy félezer ember a temetőbe vonult Kiss Antal szabadságharcos honvédezredes kopjafájához koszorúzni. A Gyergyói-medencében egyébként Vasláb és Marosfő kivételével minden településen megünnepelték március 15-ét. Borszéken két helyszínen zajlottak az események: délben az iskolában és délután az Emlékparkban. Agyagfalván a kultúrotthonban Farkas Márton polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Antal István parlamenti képviselő, az Agyagfalva 1848 Alapítvány elnöke mondott ünnepi beszédet. /1848. március 15-re emlékeztek megyeszerte. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./

Vasile Nicolae munkanélküliként Aradon segítséget kért, vonatjegyre. 1974-ben született Ramnicu Valcean. Anyja a szülészeten hagyta őt, ezért árvaházba került Kézdivásárhelyre, majd Székelykeresztúrra, ahol magyarok neveltek, románul nem tanult meg. Szászrégenben kőműves oklevelet szerzett, utána a szakmában dolgozott, később állatgondozóként, majd katonának vitték. Bukarestben szolgált, de semmit sem értett románul, ezért román katonatársai lebozgorozták és verték. Jobban gyűlölték őt, mint a magyar nevűeket. A katonák hátulról leütötték őt. Koponyatöréssel került a kórházba. A baleset következtében epilepsziát kapott, ami asztmával is súlyosbodott. Leszázalékoltak, majd azzal küldték haza, hogy nem jó semmire. Visszament Vargyasra, ahol állatgondozó volt két idős embernél. Visszafogadták és szerették őt. Jól megvoltak négy évig, a gazda meghalt, a gyerekei eladták a házat, neki el kellett mennie. Lépcsőházakban aludt, majd Csíksomlyón a Csibész Alapítvány támogatását élvezte, később Székelyuvarhelyen Kovács Sándor esperes-plébános a helybeli Caritashoz küldte őt. Az ottaniak beajánlották őt egy műhelybe. Egy idő után a vállalatot bővítették, rá már nem volt szükség. Végül egy aradi építkezési vállalkozó hívta állandó munkára. Amikor azonban megtudta, hogy Vasilének epilepsziája van, az állványra nem állhat fel, nem alkalmazták. Vasile Nicolae, azaz Miki az újságírótól kapott pénzen hazautazhatott Székelyudvarhelyre, ahol hajléktalan volta ellenére otthonosan mozog az emberek között, akiknek ismeri a nyelvét, a szokásait, közéjük tartozik. Nem véletlenül vallotta magát székelynek. /Balta János: Egy “székely” vallomásai. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 25./

Hosszas küzdelem után a történelmi egyházak visszakapták jó néhány ingatlanukat. Ezek között reprezentatív iskolaépületek is szerepelnek A rendszerváltás után létrejöttek a különböző felekezetek iskolái, az államosított egyházi iskolák jogutódaiként. Milyen az együttélés? – kérdezte a lap munkatársa. Székelykeresztúron két gimnázium működik egy épületben: az Orbán Balázs Líceum állami iskola, valamint az Unitárius Gimnázium, amely (valójában szintén állami iskolaként) az általános műveltség mellett a keresztény szellemiséget is biztosítja. Varró Margit, az Unitárius Gimnázium igazgatónője vázolta az iskola történetét: 1994-ben hozták létre, 2005. január 1-jétől külön jogi státussal működő iskola lett belőle. Van általános iskolai tagozata, szeptembertől elindítják az elemi oktatást is. Eddig a tanévig egy-egy osztály volt egy évfolyamon, szeptembertől két párhuzamos kilencedik osztályt indítottak. Fokozatos építkezésről van szó. Szombatfalvi József esperes elmondta: két unitárius iskolájuk volt, a kolozsvári János Zsigmond Gimnázium és a székelykeresztúri gimnázium. Mindkettőhöz ragaszkodnak, ezért akarják elsőtől tizenkettedik osztályig visszaállítani, fenntartani, működtetni – egykori épületeikben. Az egy épületben működő két iskola kapcsolatáról Varró Margit igazgatónak jó véleménye van. A közös tanári szobában jól megvan a két iskola tanári kara. Az iskolafenntartás költségeire, valamint az épületegyüttes bérletére a két iskolának közösen utalja a pénzt az önkormányzat. Az unitárius egyháznak fizetett bért teljes egészében az iskolaépületek felújítására, karbantartására fordítják. A két iskola együttéléséről Gergely Györgynek, az Orbán Balázs Gimnázium igazgatójának is jó véleménye van. /Takács Éva: Küzdelem a színvonalért Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 5./

Kalló László székelyudvarhelyi festőművész tájképeivel a szépséget akarja fölmutatni. Ismert festő, nemcsak szűkebb pátriájában, de Magyarországon és Horvátországban is. A Székelykeresztúron nemrégiben kiállított képei is visszatükrözik a sokszínű világot. A pusztuló falut ábrázoló festményein is átsüt a lírai melegség. Kalló László több anyaggal és technikával – olaj, tempera, akril, rézkarc, alkalmazott grafika és kisplasztika – dolgozó művész. /Lőrincz György: A szépség kísértése. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 21./

Magyar nyelvű rádióadó indul a Hargita megyei tizenkétezer lelket számláló Székelykeresztúron. A Hargita Line Kft. finanszírozásával május 15-től útjára induló Vox nevű magyar kereskedelmi rádió nemcsak a városban, hanem a környékbeli falvakban is fogható lesz. Az új rádió öt fiatalnak biztosított munkahelyet a városban. /Forrai Ágnes: Székelykeresztúr éterhangja. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./

Kevesen tudják, hogy egy kis, de lelkes csapat már 21 éve kamarazene- hangversenyeket szervez több-kevesebb rendszerességgel, és az utóbbi években már évi 8-9 színvonalas koncerttel örvendezteti meg Segesváron a zenebarátokat. A székelykeresztúri kötődésű, kolozsvári hegedűművész, Márkos Albert és Buzás Pál zongoraművész elhatározták, hogy rendszeres hangversenyeket szerveznek a székelyföldi kisvárosban. Farkas Miklós megkérte őket, hogy lépjenek fel Segesváron is, ami 1985 őszétől megtörtént. Ugyancsak felejthetetlenek maradnak Ruha István hegedűművész szereplései és a hegedű-orgona koncertek, amikor Botár Katalinnal lépett a közönség elé. 2000-ben minőségi változás állt be a szervezésben, a polgármesteri hivatal támogatásával a Városháza dísztermében tarthatják meg koncertjeiket. Egy évadban legalább nyolc hangversenyre kerül sor. 2004-ben a segesvári Gaudeamus Alapítvány vette át a hangversenyek szervezésének feladatát. /Farkas Miklós: Kamarazene-hangversenyek Segesváron. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 24./

Június 4-én a Székelykeresztúr melletti Sóskúton immár 36. alkalommal rendeztek fesztivált. Az esemény szervezője idén is a keresztúri Tanulók Klubja volt. A Sóskút-fesztivált először 1970-ben, néhai Gálfalvi Sándor tanár javaslatára szervezték meg azzal a céllal, hogy az iskolák műkedvelő csoportjainak lehetőséget biztosítsanak a megtanult népdalok, népi táncok bemutatására. A rendezvénynek hagyományőrző szerepe is van. Most az agyagfalvi fúvószenekar indulóira vonultak fel a népviseletbe öltözött bel- és külföldi műkedvelő csoportok. Délután a népzene, néptánc jelene és jövője témában a csoportvezetők megbeszélést tartottak, majd a fesztivál táncházzal zárult. /László Miklós: Sóskút-fesztivál harminchatodszor. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 6./

XVI. Benedek pápa nemrég aláírta azt a dekrétumot, amely kihirdeti Salkaházi Sára szociális testvér hősi fokon gyakorolt szeretetáldozatát, azaz a vértanúságot /”az 1899 május 11-én Kassán született és 1944 decemberében Budapesten meghalt Isten Szolgája, Salkaházi Sára szociális testvér vértanúságát.”/. Salkaházi Sára 1943 őszén felajánló imádságot tett, amelyben hangsúlyozta, az egyházüldözés esetére Isten fogadja el az ő halálát, kímélje meg a többi testvért. A szociális testvérek Budapesten, a Bokréta utcai zárdájukban rejtegették az üldözött zsidókat. Ezért a nyilasok 1944. december 27-én Salkaházi Sárát hatodmagával elhurcolták és aznap este valamennyiüket agyonlőtték a Duna-parton. Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása elmondta, hogy a Szabadság-híd hídfőjénél tábla hirdeti az emlékét. „Minden év december 27-én gyertyát gyújtottunk a tábla előtt. Imádkoztunk azért, hogy Egyházunk mielőbb a boldogok sorában tisztelje őt. (...) A múlt igazi megtisztult szemléletéhez vezet, hozzásegít bennünket a kiengesztelődéshez és ahhoz, hogy igazi, hiteles katolikus példaképeink legyenek.” Salkaházi Sára bejárta és szerette Erdélyt, Márton Áron püspök is jól ismerte értékes újságírói, írói, kulturális munkásságát. 1943 márciusában a szatmári Irgalmas Nővérek iskolájában tartott előadást, majd ugyanazon év decemberében Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron. 1944. májusában Nagyváradon vett részt lelkigyakorlaton. Az 1989-es rendszerváltás után Romániában immár nyilvánosan működik, a többi szerzetesrendi intézménnyel együtt erőszakosan megszüntetett Szociális Testvérek Társasága. A köztudatban „szürke nővérekként” megmaradt testvérek jelenleg Gyulafehérváron, Kolozsváron, Csíkszeredában, Désen, Marosvásárhelyen és a Neamt megyei Romanban fejtik ki tevékenységüket. /Fodor György, piarista confrater: Újabb magyar vértanú boldoggá avatása. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

Az évente megrendezett Lármafa találkozó a közönybe süppedt magyarság felrázását, fellármázását tűzte ki célul. A Szent László-kultuszt éltető, a magyar identitást védelmező lármafások idei Kárpát-medencei találkozója Belényesen kezdődött június 21-én. Az elszakított területekről származó több mint száz résztvevő június 23-án érkezett Hargita megyébe, Székelykeresztúr, Székelyderzs, Székelyudvarhely érintésével. Ma Csíksomlyó, Csíkszépvíz, Csíkszentmihály, Gyergyószentmiklós a célpont. A programban a csíksomlyói kegytemplom és a csíkszépvízi Szent László-emlékhely meglátogatása, a csíkszentmihályi templom és Szent László-freskó megtekintése szerepel. Június 25-én a rendezvény Cegőtelkén folytatódik, majd június 26-án a dési református templomban lesz a Lármafa-találkozó záróünnepsége. /Lármafa-találkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 24./

Hajdó István gyergyószentmiklósi főesperes-plébánost megromlott egészségi állapotára és szívműtétére való tekintettel – saját kérésére – dr. Jakubinyi György érsek felmentette főesperesi tisztségből. Helyébe az újonnan kinevezett plébános, a korábban Székelykeresztúron szolgálatot teljesítő Portik Hegyi Kelemen lép. Megbízása csak a mostani mandátumi időre terjed ki, amely 2007 tavaszán lejár. Hajdó Istvánt Gyergyószentmiklósról a szülőfalujától, Bogárfalvától nem messze eső Székelylengyelfalvára helyezte elöljárója. Lengyelfalvát eddig Székelyszentlélekről látták el. /Új főesperes. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 11./

Év elején Alsóboldogfalván létrehozták a Székelyföld Kapuja Egyesületet, amely kulturális, oktatási, hagyományápoló, egyházi célokat tűzött maga elé. Májusban megszervezték a Gyermekszínjátszó Fesztivált, melyen Székelykeresztúrról is több csoport vett részt. Az egyesület kiadott egy helyi lapot: a Székelykapu első száma márciusban jelent meg /szerzője Gálfalvi Gábor/, azóta minden hónapban napvilágot lát. Alsóboldogfalván megkezdték a gyűjtőmunkát egy tájház létrehozásához. /Gálfalvi Gábor, Alsóboldogfalva: Tevékeny egyesület. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 2./

Az elnéptelenedett erdélyi szász falvak templomaiból a székelyföldi templomokba kellene „átköltöztetni” az orgonákat – javasolta László Ferenc kolozsvári zenetörténész-professzor a székelyföldi orgonákról július közepén tartott csíkszeredai kerekasztal-beszélgetésen. A zenetudós szerint így ezek megmenekülnének az enyészettől, az erdélyi magyar közösség pedig értékes kulturális örökséghez jutna. A szakmai beszélgetés kezdeményezője a Magyarországon élő, kolozsvári származású Barta Tibor volt. Az idegsebészként is dolgozó orgonaművész az orgonák szakavatott ismerőjeként a hetvenes évek óta járja a Székelyföldet, hogy megismerje az itt található, történelmi múltra visszatekintő orgonákat. Szerinte kedvező változás történt a rendszerváltás után a székelyföldi orgonák állapotának megőrzésében. Példaként említette a tusnádi és a csíkdánfalvi katolikus templomok orgonáinak rendkívül szép hangzását. Barta Tibor szerint koncertezésre alkalmas orgonák vannak Gyergyószentmiklóson, Csomafalván, Csíksomlyón, Székelykeresztúron, Székelyudvarhelyen, Farkas-lakán, Csíkszentsimonban, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán. /Szász orgonák Székelyföldre? = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./