Székelykeresztúr kisváros jellegét nagyban meghatározza a dr. Molnár István nevét viselő múzeum. Fülöp Lajos múzeumigazgató szerint napjában átlag 50–60 személy tekinti meg a kiállításokat, a nyári hónapokban közel 4000-en voltak kíváncsiak tárlataikra. Főként a szabadtéri néprajzi részlegre kíváncsiak. Székely Attila régész a város egykori főterén végzett mentőásatást. Kora középkori cseréptöredékek, fémeszközök, ezüstdénárok kerültek elő. A múzeumban Ipó László kiállítása látható, a művész 26 festményével ajándékozta meg az intézményt. /Kristó Tibor: A múzeum nyitott intézmény. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 1./

A Keresztúr Kistérségi Szövetség vezetősége tavaly eldöntötte: ezentúl minden év szeptember első hétvégéjén megrendezik a Keresztúri Kistérségi Napokat, melyet idén szept. 3–5-e között tartottak meg Székelykeresztúron. A rendezvénysorozat az új sportcsarnok ünnepélyes átadásával kezdődött. A Molnár István Múzeumban Benyovszki Lajos polgármester üdvözölte az ünnepi önkormányzati ülésen megjelent vendégeket. Megnyitották a múzeumban a Bem-kiállítást. A városközpontban kézműveskiállítás, a magánvállalkozók székházában pedig népművészeti tárlat nyílt. A katolikus templomban ünnepélyesen átadták az új toronyórát, amelyet Jakubinyi érsek szentelt fel. A fúvószenekar koncertjét a Pipacsok Néptáncegyüttes szervezte nagy sikerű Nemzetközi Néptáncgála követte. A rendezvényen fellépett a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes és a Nagyváradi Filharmónia Magyar Néptáncegyüttese is. Andrási Erika kistérségi menedzser vezetésével kerekasztal-értekezletet rendeztek a kistérség fiatalságának jelenéről és jövőjéről. Az ünnepi műsorban gazdag volt, este Vikidál Gyula koncertje következett. /László Miklós: Befejeződtek a Keresztúri Kistérségi Napok. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 7./

Az áprilistól a Székelykeresztúrhoz tartozó Betfalván Tompa László nevét vette fel az iskola. Benyovszki Lajos polgármester leleplezte a névadó táblát. Az ünnepség az iskolások és betfalvi fiatalok ünnepi műsorával zárult. /L. M.: Kiszabadítva a névtelenség rabságából. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 7./

Minden eddiginél népesebb, 232 általános és középiskolai részvevővel tartották meg a hatodik Partiumi Diákszínjátszó Fesztivált (PADIF) október végén Szilágycsehben. Az idei rendezvényen Partiumon kívüliek is jelentkeztek: a székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskolából, a Maros megyei Gernyeszegi Általános Iskolából, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceumból, a bánffyhunyadi Octavian Goga Elméleti Líceumból, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumból, a szilágycsehi, tasnádi, szilágynagyfalui, sarmasági, krasznai, nagybányai diákegyüttesek társaságában. /Partiumi Diákszínjátszó fesztivál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./

A Volt Munkaszolgálatos Katonák Szövetsége székelykeresztúri körzetének tagjai október 21-én megtartották első találkozójukat. Megjelentek a Keresztúron, Fiatfalván, Rugonfalván, Alsóboldogfalván élő volt lapátos katonák, akik a kommunista diktatúra idején a tényleges katonai idejüket kényszermunkával töltötték. Buzogány Dénes, a szövetség elnöke vázolta a szövetség eddigi eredményeit és terveit. /Hegyi Sándor, Székelykeresztúr: Volt munkaszolgálatos katonák találkozója Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./

A monda szerint Erzsébet királyné egykor Székelykeresztúr környékén is járt, és a városból kifelé vezető úton, Betfalva után, egy forrásnál tartott pihenőt. 1904-ben egy ismeretlen kőfaragó díszített kővályúba vezette a forrást, természetesen a királyné emlékére. Idővel a kő elmozdult, és félő volt, hogy elsüllyed a vizenyős talajban. Ezért 1987-ben Sándor József székelykeresztúri utászmérnök betonba ágyazta a kőkutat, majd rovásírással, a székely himnusz egyik sorát idézve, a betonba beleírta: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”. Egy idő múlva a Szekuritáté emberei felfigyeltek erre, utasítás érkezett, meg kell találni azt, aki a betonba rótta az idegen jeleket, és meg kell fejteni, mit jelentenek azok. Állítólag készült egy jelentés, mely szerint pusztán cirill betűkről van szó, tehát nincs veszély. Ezután Sándor József a kisgalambfalvi híd lábára felvéste a magyar himnusz dallamának lekottázott hangjegyeit. Ez újabb fejtörést okozott az akkori hatóságoknak. /Szente B. Levente: Sándor József „lelki védjegye”. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület oktatási főtanácsosa, Tolnay István is úgy látja: a felekezeti oktatást és annak állami finanszírozását nem a felekezeti törvényben, hanem külön jogszabályban, illetőleg az oktatási törvény külön fejezetében kell rögzíteni. Asztalos Ferenc, a képviselőház oktatási bizottsága tagjának szerint az RMDSZ és a történelmi magyar egyházak által közösen kidolgozott oktatási törvénytervezet 26 cikkelyéből az oktatási tárca 20-at már elfogadott, és saját törvénytervezetébe foglalt. Iskola (oszt. száma/ összlétszám): Segítő Mária Róm. Kat. Teológiai Gimnázium, Csíkszereda 13/356; Árpádházi Szt. Erzsébet Róm. Kat. Teol. Gimn., Gyimesfelsőlok 15/370; Gróf Majláth Gusztáv Kollégium, Gyulafehérvár 4/100; Nagy Mózes Gimnázium, Kézdivásárhely 1/16; Hám János Róm. Kat. Gimnázium, Szatmárnémeti 12/339; Szt. László Róm. Katolikus Gimnázium, Nagyvárad 8/254; Bolyai Farkas Gimnázium, Marosvásárhely 1/19; Római Katolikus Teológiai Gimnázium, Kolozsvár 5/130; Gerhardinum Róm. Kat. Líceum, Temesvár, román tannyelvű 4/112; Gerhardinum Róm. Kat. Gimn., Temesvár, magyar tannyelvű 4/53; Lóránffy Zsuzsanna Református Gimnázium, Nagyvárad 13/345. Óvodák a Királyhágómelléki Ref. Egyházkerületben 9/192; Református Gimnázium, Szatmárnémeti 19/497; Wesselényi Miklós Kollégium, Zilah 12/319; Református Kollégium Kézdivásárhely 8/211; Református Kollégium, Kolozsvár 10/268; Református Kollégium, Marosvásárhely 8/234; Református Kollégium, Nagyenyed 3/64; Református Kollégium, Sepsiszentgyörgy 8/217; Baczkamadarasi Kis Gergely Ref. Koll., Székelyudvarhely 8/225; Unitárius Gimnázium, Székelykeresztúr 6/136; János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár 8/200 /Benkő Levente: Konszenzus a felekezeti oktatás ügyében? = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./

- Ahogyan a történelemben, úgy ma is minden magyarnak, minden székelynek össze kell fognia: november 28-án ugyanis önmagunkról, eredményeink megőrzéséről, a kettős állampolgárságról, Székelyföld autonómiájáról döntünk – hangsúlyozta nov. 18-án Markó Béla, az RMDSZ államfőjelöltje székelyföldi kampánykörútjának első napján. Markó mintegy 8 megyét érintő, több hetes kampánykörútját folytatva az RMDSZ Hargita megyei szenátor- és képviselőjelöltjeinek társaságában számos székelyföldi település magyarságával találkozott. A székelyföldiek lelkesen fogadták a piros-fehér-zöld RMDSZ-lobogót, és a magyarság egységét jelképező RMDSZ ernyőt. – Az RMDSZ üzenete: Székelyföld, Erdély fellendítése – hangsúlyozták az RMDSZ vezetői a Székelykeresztúron tartott választási fórumon. /(Csernik Attila): RMDSZ-karaván a Székelyföldön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./

Kubanek László, 1967-ben Székelykeresztúron született képzőművész festészeti kiállítása nyílt meg dec. 11-én Kolozsváron, a Bulgakov Kávéház Galériájában. A szabadúszó belsőépítészként tevékenykedő festőművész hetedik egyéni tárlata számos érdeklődőt vonzott. /F. I.: Kubanek-tárlat a Bulgakov Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./

Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi Vártemplom hányatott sorsú lelkésze életének 74. évében eltávozott. Fülöp G. Dénes /Alsósófalva, 1931 – Marosvásárhely, 2005/ kitörölhetetlenül beírta nevét az erdélyi magyar református egyház jelenkori történelmének lapjaira. Székelykeresztúron végezte középiskolai tanulmányait, majd a kolozsvári Református Teológia növendéke lett. 1958-tól 1959. július 7-ig a marosvásárhelyi Kistemplom segédlelkésze volt. A pappá szentelését követő napon letartóztatták, s nem sokkal később, koholt vádak alapján 11 év nehéz börtönre ítélték. Azzal vádolták, hogy ’56 őszén, a Teológia diákjaként, a magyarországi forradalommal rokonszenvező magatartást tanúsított – többekkel egyetemben. Felrótták neki, hogy később, egy alkalommal, a Teológia dísztermében tartott áhítaton a Szovjetunióba elhurcolt magyar foglyokért imádkozott. Megismerhette Szamosújvár hírhedt börtönét, majd sokakkal együtt a Duna-delta mocsaras szigetein vágta a nádat, rabtársai között volt Csiha Kálmán, a későbbi püspök, Páskándi Géza és Dávid Gyula. Négy évet kellett letöltenie börtönökben. Kiszabadulása után csupán fizikai munkát végezhetett egy ideig, 1964-ben vállalhatott ismét lelkipásztori szolgálatot. 1984-ben tért vissza Marosvásárhelyre, a Vártemplomba, s itt szolgált egészen 2002-ben történt nyugdíjaztatásáig. Ekkor hozta tető alá azokat az intézményeket, amelyek azóta a város, a környék egyházi és közművelődési életében meghatározó szerepet töltenek be. Sikerült megteremtenie a marosvásárhelyi Kántor-tanítóképző Főiskolát, a Calepinus elnevezésű idegen nyelvű népfőiskolát, a Vártemplom Diakóniai Otthonát, kórusokat hozott létre, elindította az Új Kezdet című folyóiratot. /Nagy Pál: Lelkek hű pásztora volt… = Népújság (Marosvásárhely), jan. 28./

Február 6-án Homoródszentmártonban, a Művelődési Házban tartották a nyugdíjasklubok találkozóját. Részt vettek az székelyudvarhelyi és a székelykeresztúri műkedvelők is. Bemutatták id. Kerekes Péter Sóvirág című kötetét és dr. Sata Attila fából készült szobrait, féldomborműveit. A helyiek fellépését a Sóvirág népi együttes műsora zárta. Cézár Ferenc, a keresztúri szövetség elnöke az elmúlt év kulturális eseményeit értékelte. /Fekete B. Zoltán: Kulturális seregszemle Szentmártonban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 8./

A székelykeresztúri Domus Egyesület, a szentegyházi Gellért Alapítvány, a lókodi LIA Alapítvány és a székelyudvarhelyi Wolter Alapítvány közös állásfoglalást adott ki a Hargita Népe 2005. február 12-i számában megjelent, Nem mindenki elégedett a Csibész Alapítvánnyal című cikkel kapcsolatosan. A csíkszeredai Csibész Alapítvány a gyermekotthonokból kikerült fiatalok felkarolásával szerzett széles körű elismerést. A fiatalok közül sokan nem tudnak munkát keresni, figyelmetlenek, koncentrációs képességük nagyon alacsony, pénzüket nem tudják beosztani, írás-olvasással kapcsolatos nehézségeik vannak. Mindezek ellenére mégis tény, hogy Csibész Alapítvány azokkal kezdett törődni, akikkel eddig senki sem törődött /Csibész Alapítvány – mi lenne, ha nem lenne? = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 24./

Szülővárosában, Nagyszalontán tizedik esztendeje szavalóversennyel emlékeznek Arany Jánosra. Az egykori Arany-portán álló szülői ház leégett még a költő pendelyes gyerekkorában. A portán levő mai lakocska évtizedekig állami bérlakás volt, amelyet az országban az elsők között kapott vissza a költő emlékét ápoló Arany János Egyesület. Az épületen emléktábla hirdeti a jeles születésnapot. Az Arany János Nemzetközi Szavalóversenyt idén március 5-én tartják Nagyszalontán. A vetélkedésre 90-en jelentkeztek, Ditrótól Budapestig, Hajdúböszörménytől Székelykeresztúrig, Érmihályfalvától Túrkevéig, tájékoztatott Nagy György József, az Arany János Egyesület elnöke, a szavalóverseny fő szervezője. Az Arany János Művelődési Egyesület képekkel illusztrált emlékfüzetet adott ki az elmúlt tíz esztendő versenyeiről, győzteseiről. /Lakatos Balla Tünde: Arany János-szavalóverseny Nagyszalontán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 5./

A Budapesten megjelenő Hitel című folyóirat – a nemzeti gondolat leghívebb anyaországi őrhelye – idei februári számát a múlt év december 5-ei népszavazás kérdéskörének szentelte a következő címmel: Nem az nem lehet – Vallomások és elemzések 2004. december 5-éről. „Anyaországi és az elcsatolt területek magyarságának prominens képviselői, a nemzet egységének következetes és elkötelezett szellemi munkásai szólalnak meg”, írta beszámolójában Máriás József. Ez a folyóirat Erdélybe csak igen szórványosan juthat el, ezért Máriás részletes ismertetést adott az írásokból. Duray Miklós írta:. „A hivatalban levő magyarországi kormány Gyurcsány miniszterelnök képviseletében, valamint Hiller és Kuncze pártelnökök – Károlyi–Kun–Szamuely eszmei örököseiként hadat üzentek a nemzetnek.” Fekete Gyula: „Már maga az nemzetgyalázás, ha szavazással kell eldöntenünk, hogy véreinket, testvéreinket, akiket a világpolitika főgazemberei kirekesztettek szülőhazájukból, elnyomásba, megaláztatásba, teljes kiszolgáltatottságba taszítottak, ezeket a magyarságukért sokat szenvedett testvéreinket öleljük-e most már magunkhoz, vagy verjük inkább pofon.” „1990 óta hittünk a változásban. Abban, hogy a rosszat fölváltja a jó” – összegezte tapasztalatát Csoóri Sándor. Megállapította: „a többség egyre szegényedik”, „eltömegesedett körülöttünk a hazugság”, „a nemzetet földbe kell taposni”. Fekete Gyula: a népirtás nemcsak a születések szabályozásában ölt testet, hanem annak korszerűbb változatában is: „a nacionalizmus elleni harc formájában és ürügyén, képtelen túlhajtásával elroncsolni, kiirtani a nemzeti érzést, a nemzettudatot, a nemzeti szolidaritást, végső soron az identitást”. Tőkéczki László: „hazugság volt, de hazugság lett itt minden más érték és a közösség is! Balekoknak való hülyeségek a hit, a haza, a nemzet (magyarság), az erkölcs és a rend.” Domokos Mátyás arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a nemzeti tudat gyökereire vettetett a fejsze, csapásai a nemzeti irodalmat sem kímélik: „a társadalom agyán lobotómiát végző civilizátoroknak sikerült elhitetni, hogy ideje lejárt, szerepe véget ért, hogy nemzeti sorskérdéseinket »a dolgot magát nézve« elemző irodalmunk arany öntudata és üzenete ma már nem »trendi«, és az értékeit, önbecsülését oly könnyedén elhajító, feledékeny magyar világ boldogan elhitte a posztmodern bűvigéket, mert ezáltal egy kényelmetlen lelkiismereti nyomás alól is felszabadult”. „Mintha a jóslásokban időnként fel-felbukkanó sárga veszedelem előtt itt volna »a határon túlról jövő magyar veszedelem« ideje! – figyelmeztet Márkus Béla. – Más szempontból a »bevándorlóellenes hangulatkeltésé« – ám csak abban az esetben, ha a képzelt bevándorlók: magyarok.” A felvidéki Koncsol László keserűen tette fel a kérdést: „Mi folyik ebben az országban, miféle nemzet vagyunk mi, az élet vagy a halál népe, az önépítés vagy az önpusztítás, a leépülés vagy a növekedés, az Isten művébe simuló teremtés vagy a Sátánéba szerződött rombolás nyelvközössége?” Pap Géza erdélyi református püspök bibliai példára hivatkozva hirdette december 5-én: „amikor egy népből kihal az egészséges nemzettudat, az egymáshoz való tartozás vágya és igénye, az a nép egészen biztosan pusztulásra van ítélve”. „Ez hát a helyzet, ennyien vagyunk!” „Ebben a szellemi zsarnokságban, megzsaroltatásban Magyarország jobbik fele, a velünk sorsközösséget és szolidaritást vállaló anyaországi magyarok is kisebbségbe kerültek, kisebbségi sorsba kényszerültek – a saját országukban…” (Dudás Károly, Szabadka) Reményeinket „a történelem egyetlen pillanat alatt semmissé változtatta. És ezt a történelmi pillanatot nem lehet soha többé tudatunkból kitörölni. Mert ami megtörtént, az Trianont véglegesítette!” (Gál Sándor, Kassa) „Ennek az országnak a lakói ilyen nemzeti önismerettel, ilyen nemzeti öntudattal élnek?” (Görömbei András, Debrecen) „2004. december 5., »fekete adventje« csakugyan történelmet írt; de az emelkedés történelme helyett az önmegszüntetés eddig elképzelhetetlenül példátlan kísérletének történelmét. (…) Mintha népszámlálás történt volna – a magyarországi magyar kisebbségé, a lelki magyarságé.” (Bertha Zoltán, Debrecen) „Ez hát a helyzet, ennyien vagyunk!” (N. Pál József, Budapest) „Az anyaországi magyarság mindenekelőtt magamagát hagyta cserben, már a kimondott nem előtt. Hogyan ölelje magához a kisebbségben élő nemzetrészeket, ha önmagával is meghasonlott, gyűlölt viszonyban van?” (Rott József, Magyaregregy) „A cserbenhagyott kisebbségek iránti többségi lenézés, megvetés, gúny pedig eddig nem ismert árnyalattal is sötétíti majd a nemzetiségi képet.” (Cs, Nagy Ibolya, Debrecen) „Homlokunkon ott a jel: Káin bélyege. Mindannyiunkén. Azokén is, akik igennel szavaztak.” (Száraz Miklós György, Budapest) „Kedves Nem-párti Testvéreim, milyen érzés Magyarországon magyarnak lenni?” (Vári Fábián László, Kárpátalja) „Úgy érezzük, hogy a magyar állampolgárok többsége elárult bennünket, megtagadta a nemzetet.” (Sepsiszéki Nagy Balázs, Sepsiszentgyörgy) Sütő András: „Permanens döbbenetben nyilván nem lehet élni.” Hasonló gondolatot fogalmazott meg a Gyulán élő Elek Tibor is: „…felállni pedig, mint tudjuk, muszáj, mert földre ütötten élni nem lehet”. „Ez a döntés gyorsítani fogja az erdélyi magyarság (újbóli) felnőtté válását. (…) Azt is mondhatnám, köszönjük, hogy felébresztettetek!” (Zsidó Ferenc, Székelykeresztúr) Magyari Lajos az Erdélyben, a Székelyföldön szórványosan megnyilvánult magyarellenes jelenségek ellenére, arra int, hogy „nemzettársainkat, magyarországi testvéreinket mégsincs jogunk megtagadni”, hogy a történtek dacára „komoly és felelős párbeszédre van szükség”. /Máriás József: Nem, az nem lehet! = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 11./

Székelykeresztúron az ünnepségsorozat az unitárius templomban tartott ünnepi istentisztelettel kezdődött. Az ünnepi műsort a keresztúri Unitárius Gimnázium és a nyíregyházi Evangélikus Gimnázium diákjai szolgáltatták. Ezután a Gyárfás-kúriánál a dunakeszi lengyel kisebbségi önkormányzattól ajándékba kapott Bem József-domborművet avatták fel. Beszédet mondott Jacek Paliszewski, Lengyelország bukaresti nagykövete. Felavatták a kúria egyik termében most létesített Petőfi-emlékszobát, melyet Fülöp Lajos múzeumigazgató ismertetett. Délután a fiatfalvi lovas bandérium és a fúvószenekar kíséretében a diákság az Orbán Balázs Gimnáziumtól a város központjába vonult, ahol a Balcescu- és Petőfi-szobor megkoszorúzása után Benyovszki Lajos polgármester és Egyed Ákos történész, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke mondott ünnepi beszédet. Ezt követően üdvözlő beszédet mondott dr. Balázs Melinda a helyi MPSZ részéről. Székelyderzsben március 13-án az ünnepélyt az unitárius templomban tartották, majd az iskola előtt lévő kopjafáknál elhelyezték az emlékezés koszorúit. Március 13-án Kisgalambfalván szintén ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek meg a neves évfordulóról, ugyanaznap Csekefalván is szerveztek ünnepséget. Etéden az ünnepséget március 15-én, a község központjában tartották. Szentábrahámon az ünnepségen a Vass Miklós-emlékművet koszorúzták meg. Nagygalambfalván március 15-én a református templomban tartották az emlékezést, este a kultúrotthonban ünnepi műsort mutattak be. /László Miklós: Az örök évforduló Keresztúron és környékén. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 16./

A hagyományos székelyudvarhelyi diáknapokhoz hasonló Kistérségi Ifjúsági Napokat szervezett április 25–30. között a Székelykeresztúri Kistérségi Szövetség. Székelykeresztúron a Molnár István Múzeumban kerekasztal-beszélgetést tartottak a térségben működő ifjúsági szervezetek képviselői. /Péter Attila: Kistérségi ifinapok Székelykeresztúron. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 26./

A Tamási Áron Gimnázium /Székelyudvarhely/ csapata nyerte az április 25-én lezajlott tizedik, jubileumi TUDÁSZ elnevezésű, középiskolák számára szervezett általános műveltségi vetélkedőt. Az Sz-Madisz égisze alatt megrendezett vetélkedőt öt, udvarhelyi, keresztúri és csíkszeredai középiskola diákjainak részvételével rendezték meg. /Katona Zoltán: A gimisek nyerték a jubileumi TUDÁSZ-t. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 26./

Székelyföldi körútra indul a Nagyvárad Táncegyüttes Boszorkánytánc című produkciójával. A Nagyváradi Állami Filharmónia keretében három éve alakult hivatásos magyar népi tánccsoport Biharban, Szatmárban és Kelet-Magyarországon is többfelé sikerrel mutatta be táncjátékát, mely az Erdélyben ma is élő boszorkánykultuszból merített témát. A táncjáték koreográfus-rendezője László Csaba, a székelykeresztúri „Pipacsok” Néptáncegyüttes vezetője, a dramaturg Zsidó Ferenc, a táncjáték muzsikáját pedig a vajdasági Csalóka zenekar válogatta össze. /(Lakatos Balla Tünde): Országos körúton a Boszorkánytánc. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./

A Hargita megyei napok rendezvényei megpezsdítették a város és a megye életét. Kiemelkedő volt az első pünkösdi könyvnapok megrendezése és az íróvendégek tömeges jelenléte. Az idei Hargita Megyéért díjat Berszán Lajos címzetes kanonok kapta, aki az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium alapítója és egyben igazgatója. Számos életműdíjat is kiosztottak, a kitüntetettek közt van dr. Asztalos László ny. gyergyóremetei főorvos, Barabás Vilmos ny. székelykeresztúri tanár, Ilyésné Miklós Magdolna volt olimpiai kézilabdázó, Nagy P. Zoltán fotóművész és Pop Valeria tanárnő. Jelentős volt a megyenapok alatt a május 13-án lezajlott Székelyföld – jövőkép Európa küszöbén témájú konferencia. Neves kutatók és szakemberek vázolták azokat a szempontokat, melyek a Székelyföld önállósodásában világos szerepet játszanak. Tamás Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója előadása (Székelyföldi kitörési pontok 2015-2020. Regionális jövőképek) szerint a térségnek „ki kell találnia” önmagát, föl kell vázolnia a jövőmodellt. Dönteni kell abban, milyen függőségekkel kíván megbékélni és együtt élni a régió. /Cseke Gábor: V. Megyenapok Hargita megyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./

Két anyanyelvi vetélkedőre kerül sor a Gagy mentén a napokban. A szentábrahámi Benedek Elek Alapítvány a Hargita Megyei Kulturális Központtal közösen szervezi meg az iskola névadójának tiszteletére kezdeményezett, most már hagyományosnak számító mesemondó versenyt, amelyen Keresztúr környéki iskolák képviselői mondanak mesét május 18-án. Május 20-án Gagyban, a felújított kultúrotthonban a környékbeli tanulók mérik össze képességeiket a 12. Móra Ferenc Vers- és Prózamondó Versenyen. /Anyanyelvápolás a Gagy mentén. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./

A székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpontban május 9. és 15. között ötödik alkalommal szervezték meg az ünnepi hetet. A diákok megkoszorúzták Zeyk Domokos szobrát. Volt Ki mit tud? vetélkedő, leleplezték a tanítóképző első igazgatója, a tibódi születésű Gyertyánffy István tanár emléktábláját. A tudományos ülésszakon Szabó K. Attila nyugalmazott tanár ismertette Gyertyánffy István életét és munkásságát, Péterffy Miklós ny. tanár a volt gyermekotthon iskolájának történetét, Bartos László igazgató a Zeyk Domokos Iskolaközpont történetét, Zsigmond Ibolya tanár és Feleki András oktatómester a szakoktatás múltját és jelenét mutatták be. /László Miklós: Ünnepelt a Zeyk Domokos Iskolaközpont. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 19./

Székely Attila nyugdíjas tanár, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum munkatársa nemrég megkapta a Magyar Tudományos Akadémia magas kitüntetését, A régészeti örökségért – Schönvisner István emlékérmet, amelyet a régészeti örökségemlékek megőrzése terén érdemeket szerzett, nem szakmabeli személyek tevékenységének elismerése céljából ítélnek oda. A rangos kitüntetésre Székely Attilát a Budapesten áttelepült régész, dr. Benkő Elek javasolta. Székely Attila a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán végzett a ’60-as években. Már akkoriban elkezdett ásatásokon tevékenykedni. Később folytatta az ásatásokat, olyan neves tudósok mellett, mint dr. Molnár István (akinek nevét viseli a keresztúri múzeum) vagy dr. Benkő Elek. Székely Attila társszerzője a Székelykeresztúr régészeti és topográfiai vizsgálatának eredményeit rögzítő könyveknek. /(Szente B. Levente): Rangos kitüntetés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./

Hargita megye tanácsa, a gyulafehérvári Caritas szervezettel közösen és a csíkszeredai, székelyudvarhelyi, székelykeresztúri és szentegyházi helyi tanácsokkal együttműködve befejezték a házi egészségügyi és szociális szolgáltatások kibővítésére irányuló projektet. A projekt támogatója az Európai Unió, célja, hogy megfelelő életkörülményeket biztosítson a hátrányos helyzetű személyek részére. A négy városban a közösségi szociális központokat berendezték és ellátták a működéshez szükséges felszereléssel /gépjárművek, mosó- és szárítógépek, háztartási gépek, számítógépek, bútorok stb./. A projekt összköltsége 174 305 euró volt, amelyből az európai uniós támogatás értéke 154 305 euró, a megyei tanács saját hozzájárulása 20 ezer euró. /Kiépült a megyei hálózat. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 28./

A székelykeresztúri Molnár István Múzeumban fertőtlenítették a muzeális tárgyakat. Ezt a műveletet gyakorlatilag 10–15 évenként kellene megismételni, tájékoztatott mondja Fülöp Lajos múzeumigazgató. A múzeum sikeresen pályázott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál erre. /Kristó Tibor: „Idegenlégiós” a keresztúri múzeumban. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 3./

Május 20–22. között zajlott a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium szervezésében az első unitárius vallás olimpiász. A rendezvényen 48 diák vett részt Dicsőszentmártonról, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Székelykeresztúrról, Székelyudvarhelyről és Kolozsvárról. A rendezvényen nemcsak unitárius fiatalok, hanem református és katolikus diákok is részt vettek. /Vörös Alpár: János Zsigmond Unitárius Kollégium. Figyeljünk egymásra. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./

A székelykeresztúri Molnár István Múzeumban a helyi Magánvállalkozók Szövetsége nemrég mutatta be Sándor-Zsigmond Ibolya (a múzeum munkatársa) második, „Mesében éltem” – A székelykeresztúri iparosság története című könyvét. A helytörténeti kuriózumnak is számító munka a régi idők keresztúri iparosait, azok életét mutatja be. A könyv nyomtatási költségeit teljes mértékben Székelykeresztúr magyarországi testvérvárosa, Ajka fedezte. /Szente B. Levente: „Mesében éltem”. A székelykeresztúri iparosság története. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./

Székelykeresztúron már az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején fejlett kulturális élet volt. Több híres műkedvelő csoport tevékenykedett, nyomda, társalgókör, kaszinó, hetilap stb. állt a kulturális élet szolgálatában. Ebben az időszakban Keresztúrt iskolavárosként is emlegették. A diktatúra éveiben is voltak értelmiségiek, akik szabadidejüket feláldozták a művelődési ház keretében alakított műkedvelő csoportokért. Ma viszont, a fúvószenekar kivételével, egy műkedvelő csoport sem működik Székelykeresztúron. A városban minden évben tartanak néhány fontos kulturális rendezvényt, amilyen a március 15-i ünnepség, a Sóskúti Fesztivál, a fúvószenekarok nemzetközi találkozója stb. Hírnevet vívtak ki maguknak az Orbán Balázs Gimnázium szavalói, a Pipacsok Néptáncegyüttes, a Polgári Fúvószenekar, a Petőfi Sándor Általános Iskola Gyermeklánc nevű kórusa, de a fúvószenekart leszámítva ezek nem a kultúrház keretében tevékenykednek. Jelenleg a városban a kultúrház helyett a múzeum szervezi a különféle rendezvényeket. A kultúrház viszont ma már nem a városé, mert azt a református egyház visszakapta. Több éve megszűnt a filmszínház is. Azóta az épület kihasználatlanul áll és állaga romlik. /László Miklós: Keresztúr: kulturális élet egykor és ma. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 9./

Június 4-én Székelykeresztúron, tartották a 33. Sóskúti Néptáncfesztivált. Az ünnepi rendezvénysorozatot a Polgári Fúvószenekar indította felvonulással a katolikus plébánia előtti gyülekezőhelyről, ahonnan aztán – a vendégzenekarok, -tánccsoportok közreműködésével – a Sóskútig menetelt az érdeklődők által követett csoport. Az idei fesztiválon több mint 500 gyermek vett részt, nagy részük tánccsoportokban vagy a csoportokat kísérő zenekarokban lépett fel. /Sóskúti fesztivál – 33. alkalommal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./

Székelykeresztúr a 90-es évek elején még 20 000 lelket számláló városka volt. Akkor még a lengyár, vajgyár, fonoda, melegház eltartotta az ott dolgozókat, a Törekvés szövetkezetbe tömörülő kisiparosokat, mesterembereket. A középiskolában jobbára elhivatott tanárok végezték feladatukat, évente sok fiatalnak sikerült bejutnia egyetemekre, a technikumoknak nevezett főiskolákra, amelyeknek elvégzése után igyekeztek visszatérni szülővárosukba. A 80-as években felépült ipari monstrum, az acélöntöde 2000 munkahellyel csábította hazafelé a technikai végzettségűeket, sokan haza is jöttek. A városka kórházában jó nevű orvosok gyógyítottak, szülészetén gyermekek születtek elég számban ahhoz, hogy a reprodukció megtörténjen. – A városban ma ide látogató elhagyatott, málló vakolatú épületeket lát, az utcák sárosak, gödrösek, szemetesek, a kórház bezárt. A város jövőtlen, elhanyagolt, inkább visszafelé fejlődő régiója lett a térségnek. Amikor a privatizálás befejeződött, alig 200 munkás dolgozott a kezdeti 2000-ből. A maradék 200 azóta is 50-75%-os fizetésért dolgozik. Kőművesek, asztalosok, ácsok, lakatosok, víz-gáz szerelők tízesével hagyták el a várost, máshol (Székelyudvarhelyen, Magyarországon) keresve megélhetést. Családok bomlottak fel a távházasság kényszerűségében. A város agilis alpolgármestere a Magánvállalkozók Szövetségének is az elnöke. Most már a tanult, egyetemet végzett fiatalok sem jönnek vissza szülővárosukba. Öregedik a még itthon maradt lakosság Keresztúron. /Kovács Csilla: Egy székely kisváros tragédiája. Milyen sors vár Székelykeresztúrra? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 14./

Félidőn túl van a Civitas Alapítvány „A munkaerőpiacra való visszatérés és elhelyezkedés ösztönzése” című programja. A hat témakörben ingyenes képzést kínáló programon 55 hallgató vesz részt Székelyudvarhelyről, Székelykeresztúrról és Szentegyházáról. Csáki Rozália projektvezető elmondta, igen nagy érdeklődést mutattak a program iránt a munkanélküliek, a munkahelyváltást tervezők és a gyermeknevelési szabadságuk végén járó anyukák. A PHARE által támogatott projekt a szervezők szerint gördülékenyen halad. /Kiss Edit: A gyakorlatiasságra fektetik a hangsúlyt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 17./