Hol van „Csiglamező”? (VI.)
A hunnak, majd a besenyőknek nevezett szkítákról
Tanulmányunk eddigi öt részében láthattuk, hogy a középkori magyar krónikák Campo Chiglája (ahová a székelyek a Hun Birodalom bukása után visszahúzódnak) a Duna-deltától északra eső, ma Budzsákként ismert területet fedi. Itt a székelyek – feltehetően azért, hogy hun kapcsolataikat titkolják – nevet változtatnak, és szklavin néven elfoglalják a mai Munténiát, Dél-Moldvát, és a Budzsákot továbbra is belakják. A bolgárok 680-as honfoglalása után a szklavin nevet a bizánciak átjavítják szkítára, ezek a Duna bal partján lakó szkíták pedig fontos szerepet játszanak a bolgár állam kötelékében. Most pedig nézzük, mi történik őseinkkel a 900-as évektől 1200-ig (ez utóbbi dátumkor már biztosan Székelyföldön élünk).
A számunkra elsődleges forrásnak számító bizánci történetírás megértését nagyban nehezíti, hogy állítólag a népnevek össze-vissza jönnek elő a szövegekben, és nem lehet tudni, melyik név kit is takar. A nagy bizantinológus, Moravcsik Gyula ezt a bizánci történetírók felkészületlenségével magyarázza: „megfigyelhető, hogy egyes írók halmozzák a népneveket anélkül, hogy azok jelentésével tisztában lennének.” Nos, mi ne legyünk ilyen kategorikusak, és jóindulatúan viszonyulva, inkább próbáljuk megfejteni a névhasználat okait.
Az elsődleges ok egy változó népnévre az, hogy egy nép más államalakulat kötelékébe kerül: mai példával élve, Székelyföldről a külföldiek Romániaként szólnak (korábban meg Magyarországként), lakóiról pedig románokként (korábban meg magyarokként – igaz, ez utóbbi véletlenül helyes is). Az illető nép neve csak nagyon indokolt esetekben jön elő, újra analógiával élve: a II. világháborúban az oroszok a németek ellen harcoltak, viszont már konkrétan meg kell nevezni, hogy német oldalon viszont az ukránok álltak (a cári Oroszország és a Szovjetunió egy népe, akik más esetekben szintén orosz, illetve szovjet néven jönnének elő).
Nos, a Havasalföldön – Moldvában lakó, szkítának nevezett nép még a magyarok bejövetele után is bolgár kötelékben jelenik meg egészen a bolgár birodalomnak az 1000-es év körüli legyengülésééig (1020-ban bizánci uralom alá is kerül az egész ország). Egy datálás nélküli bizánci mű, a Miracula Sancti Georgii (Szent György csodái) feltehetően 917-re tesz egy Bizánc elleni nagy támadást, amelyben szkíta csapatok is részt vettek: „Miután ezek így voltak, történt ellenünk, keresztények ellen a nyugati népek, azaz a bolgárok, magyarok (ouggros – S. A.), skythák, médek (krétai arabok, akik 824 és 961 között uralják a szigetet – S. A.) és türkök (magyarok? erdélyiek? – S. A.) leghevesebb felkelése...”
A szkíták, akik hunok
Leon Diakonos 992 táján írja meg saját tapasztalatai és szemtanúk közlései alapján a 959-től 976-ig terjedő kor eseményeit. Népnévhasználata teljesen egyértelmű: megadja az archaizáló nevet, valamint annak egyenértékét, a népi nevet. Eszerint a bolgárok a mysek (Bulgária = Mysia), a tauroszkíták a ruszok, oroszok („tauroszkíták, akiket a népnyelvben általában ruszoknak neveznek”). A besenyőknek nem ad meg régi nevet (talán azért, mert a régiekkel nem voltak kapcsolatban), ők a patzinaták, akiknek jellegzetessége, hogy a tetveket megeszik. A szkíta nevet a hunnal tartja azonosnak (II. könyv, 2 fejezet):
„Noha /Leon Phokas/ hadvezérsége alatt sok háború tört ki, az ellenféllel szemben sohasem húzta a rövidebbet, hanem mindig a legnagyobb győzelmet aratta. Így, amikor azon időben egy skytha sereg átkelt a Dunán (hunoknak nevezik a népet), minthogy Leon hadvezér nem volt képes egyenlő erővel összecsapni velük (…) Miután tehát az erdőkön át titkon odalopózott, a hunok táborát megszemlélte, és tömegüket pontosan megbecsülte, éjnek éjszakáján háromfelé osztott sereggel tört a skythákra, és a hirtelen támadással olyan öldöklést vitt végbe, hogy a megszámlálhatatlan tömegből nem sokan menekültek meg.”
Moravcsik szerint ezen, 961-ben történő eseményekben a hunok a magyarok, mivel a 12. században gyakran nevezik a magyarokat hunoknak. Ha ellenőrizzük ezt a kijelentést, láthatjuk, hogy Moravcsik mondása féligazságot takar: a 10. században, ezen az egy, feltételezett helyen kívül csupán egyszer, Georgius barát folytatásában (a mű született 963–969 között) fordul elő a hun név, ahol a bolgárok mellett ungrok, türkök és hunok jelennek meg a 830-as év körüli események leírásánál, és ahol a hun név jó eséllyel inkább a szkítákat takarja, semmint bármelyik más népnév szinonimája lenne. Utánuk 120 év szünet következik, amíg a hun nevet újra leírják: 1092-ben Achridai Teoplylaktos használja feltehetően a magyarokra, majd újabb szünet, és száz év múlva jön elő Ioannes Kinnamosnál, ugyanabban az időben vagy valamivel később Niketas Choniatesnél, biztosan a magyarokra.
Leon Diakonosz a szkítákról ad egy nagyon fontos információt: a szkíta/hun seregnek a Dunán kell átkelnie, majd értelemszerűen Bulgárián, hogy összecsapjon a bizánci csapatokkal. Lehet azt mondani, hogy a magyarok még valahol Belgrád környékén kelnek át a folyón, és sértetlenül végigvonulnak Bulgárián, viszont az inkább lehetséges, hogy a bolgárokhoz tartozó havaselviek azok, akik ezt megteszik. Leon Diakonos írásának egy másik részében, a 965–966-os eseményeknél a szkítákat a mysekkel, azaz a bolgárokkal azonosítja, így biztosra vehető, hogy a hunoknak nevezett szkíták a bolgár állam kötelékében vannak, mint ahogy eddig is láthattuk (így biztosan nem a magyarok).
A szkíták, akik besenyők
Az ebben a korban szkítának nevezett népet a besenyőkkel azonosítják a kutatók, ám ennek én semmiféle alapját nem találtam. Az egész szkíta= besenyő azonosítás jóval későbbi történésekre megy vissza, és szép példája annak, miért nem szabad későbbi szövegből visszamenőleg is következtetéseket levonni.
Egy, a kutatók által eléggé elhallgatott, mert meg nem értett bizánci szerző, Attaleiates Mihály az 1078-as évről szólva (abszolút kortársként, hiszen művét 1079–1080-ban írja) azt mondja a szkítákról, hogy a szkíta nem a besenyők egyik archaizáló neve ebben a korban, hanem azoktól egy különálló népet jelöl: külön beszél az Ister (Duna) melletti szkítákról és a besenyőkről, majd elmondja, a „besenyőknek nevezett szkítákat” a nép nevezi így – viszont a művelt, a dolgokat tisztábban látó történész nem, sugallja.
Meg is mondja, miről van szó: ezek a szkíták VIII. (Ducas Parapinakes) Mihály bizánci császár idejében (uralkodott 1071–1078) átálltak a besenyőkhöz. 1078-ban ugyanis az akkor Bizánchoz tartozó havasalföldi (szó szerint: Duna melletti) szkítákat leverik, azok pedig újra elfogadják a bizánci fennhatóságot: „a követek pedig biztosították a bizánciakat engedelmességükről és arról, hogy szigorúan megbüntették azokat, akik fellázadtak és egyesültek a besenyőkkel a korábbi császár idejében, és bemutatták, hogy teljességgel szakítottak ezekkel.”
A székelyek egy részének a besenyők oldalára való átállásáról egyébként a Csíki székely krónika is ír, sőt egy kevéssel korábbra is teszi a „nem keresztény székelyeknek” a besenyőkkel való kacérkodását (31. vers): „1049-ben. Minekutána pedig István király már régen megholt volna, a dicsőséges és győzedelmes királynak halálát meghallván a bessusok, a Gümötz mege földin lakó keresztyén székelyeknek hadat izenvén, bé akarának ütni. De a székely nemzet fegyverre kelvén, kihajtá őket emberül, messze a maga földétől az András vezérsége alatt, ki Ambor Vida Josa fia vala. De más tribusok ennek a győzedelemnek dicsőségét akadályoztatni akarák. Uopour vezér Bálványos várából Andorás vezért ebéd felett megölé és fővezér Andorás földét elfoglalá”. A 32. versben ez áll: „De az erdélyi vajda, Béla, megtudván a keresztyén székelyeknek veszedelmeket és az Andorás vezérét is, a bátyja halála után a pogány embereknek Gyula várában fejeket szedeté (1060–61 körül – S. A.)”
A Csíki székely krónika szerint a nem keresztény székelyek elleni megtorlás egyre erősödik, Béla király például betiltat mindent, ami őket a régi dolgokhoz köti (33. vers): „Amikor is azután Béla vajda parancsolá, hogy a hivatalok ne neveztetnének a régi szokás szerént, hasonlóképpen se nemzetségek, se várok, se faluk, se kastélyok, hanem a szentek neveit adnák nékiek. Ahonnan a lőn, hogy sok jeles székely katonák nem tudák magok elejeket, s leveleiket (mint haszontalanokat) megégették, oly nagy zűrzavarban is mindazonáltol találtatának némelyek, kik a király akaratja ellen is elejeknek és lakhelyeknek neveket megtarták. Kiváltképpen Háromszéken, Dombou, Béél, Nömöz, Mikou, Dants, a nemes Gyula Körös fia. A mostani Udvarhelyszéken pedig Uogroun, Lázár, Köntz, Biró, Nagy, Zimán, Dállya, Zököl, Turekh (Török), Kadáts sat.”
Az elnyomás akkora, hogy az egyébként nyugati keresztény szemszögből szóló krónika (korabeli dokumentumok kompilációja) is nagy elégtétellel veszi tudomásul, hogy Béla király meghal (33. vers): „És így Béla hirtelen változással a királyi szék reáesvén, méltán öszveromlék 1063-ban és meghalt 1065-ben.”
Nagyon is elképzelhető, hogy az elnyomás hatására a havasalföldi, nem nyugati keresztény székelyek valamikor 1071–1078 között a magyarokhoz, Erdélyhez való tartozás helyett a besenyő segédnépi státust választják, és erről ír Attaleiates is. A szkíta–besenyő közös államalakulat az 1078-as vereség ellenére még egészen 1091-ig tart, amikor a kortárs Joannes Oxites szerint a szkíták döntő vereséget szenvednek (ezt szokták a besenyők végleges vereségének nevezni).
Átköltözés Erdélybe
Ekkortól kezdve a havasalföldi székelyek beköltöznek Erdélybe a már korábban oda települt, a magyar vármegyei rendszer kiépítésében részt vevő székelyekhez, legalábbis a Csíki székely krónika szerint (37. vers): „És ezek esének a derék királynak, Lászlónak jelenlétében (más fordítás: halála után – S. A.) az ő fia, Kálmán László előtt, mikor Drusillával menyegzőit tartotta. Kinek testvérit, Piroskát, ki Irénének neveztetett, midőn a napkeleti udvar a Székelyföldin vitetné keresztül, az őtet kísérő székelyek közül, a Héterdők földin, sokakat megajándékoza (értelemszerűen földdel – S. A.), a székelyek ispánjai tartásokra szolgáló földök nem tartozván a Székelyföldhöz.”
A székelyek/szkíták eme lakhelyváltoztatásának a bizánci íróknál is nyoma van. Az archaizáló népneveket használó Anna Komnena, aki művét 1148 előtt írta, az 1059-es események leírásánál, ahol még a korábbi leírásokban szkíták szerepeltek, a dák elnevezést használja. Márpedig dákoknak régiesen az erdélyieket nevezték a bizánciak. Mint minden bizánci író, Anna Komnena is vigyáz arra, hogy naprakész legyen: ez azt jelenti, hogy a korábbi szkíták (székelyek) most már Dacia (Erdély) lakói.
A 12. század végétől Bizánc visszaszorul, mivel megalakul a Bolgár–Vlah Birodalom, és így elveszünk a bizánci írók látóköréből. Ezt székelyekül csak sajnálhatjuk, mivel bizonyára még sok érdekes dolgot tudhattunk volna meg tőlük történelmünkről.
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Rendőrség: a PSD-s szórólapok nem sértettek törvényt
A rendőrség szerint alaptalannak bizonyult az a feljelentés, amelyet az RMDSZ tett a Hargita megyei rendőrségen, miután az elnökválasztás második fordulója előtt olyan szórólapok jelentek meg a Székelyföldön, amelyeken Markó Béla és Kelemen Hunor neve és arcképe mellett „Az RMDSZ nem szavaz Johanniszra” felirat volt olvasható.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője a Főtér.ro portálnak azt nyilatkozta: a rendőrség megállapította, hogy a feljelentő által felsoroltak egyetlen bűncselekmény fogalmát sem merítik ki.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök néhány nappal az elnökválasztás második fordulója előtt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, miután Hargita megyében megjelentek a szórólapok. Sajtóinformációk szerint a szórólapokat a PSD rendelte és 200 ezer példányban osztották volna a magyar lakosságnak Hargita, Kovászna és Maros megyében. A kampányanyagok szórását leállították, mivel a PSD egy lejárt szerződés alapján rendelte meg azokat. (Dehogy állították le, legalábbis Háromszéken mindenki megkapta – szerk.)
Az RMDSZ által tett feljelentés, amely szerint a lapok tartalma több személyiségi jogot is sért, a Polgári törvénykönyvre és az alkotmány előírásaira hivatkozik, ám a rendőrség csak bűnvádi feljelentések esetében járhat el, polgárjogi kérdésekben nem illetékes.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Hantz Péter megnyerte a plágiumpert a MOGYE rektora ellen
Az elmúlt évek során a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGyE) kisebbségi jogok érvényesítése iránt elkötelezett oktatói számos kérést intéztek az állami magyar egyetem újraindításáért síkra szálló Bolyai Kezdeményező Bizottsághoz. A BKB minden alkalommal vállalta a küzdelmet magyar akadémiai közösség érdekében. Így volt ez 2007-ben, amikor egy helyi akciót követő ultimátum, és a nemzetközi sajtó mozgósítása révén elértük a központi épület belső feliratainak többnyelvűre cserélését. Hasonlóan cselekedtünk 2008-ban, amikor a magyar tagozatnak járó pénzek eltérítése miatt indítottunk pert, és 2012-ben is, amikor egy MOGyE-s professzor kérésére kirobbantottuk a plágium-ügyet, amelyről a világ vezető tudományos folyóirata, a Nature is cikket közölt.
A plágiumbotrány kirobbantásakor – szintén MOGyE-s kérésre – személyesen is feljelentést tettem az egyetem csaló rektora ellen. Mivel az illetékes román szervek válaszra sem méltattak, bepereltem a román Oktatási Minisztériumot. Kiss Oszkár kolozsvári ügyvéd sikerre vitte a folyamatot: nem sokkal a per megkezdése után hirtelen komolyan vették a megkeresésem, és büntetésben részesítették a plagizálókat. Mi több, a bíróság az ügyvédi költségeket is megítélte nekem. A tetemes összeget – melynek kifizettetése sem volt zökkenőmentes – a napokban kaptam meg, és azt közcélokra – a Székelyföld értékeit bemutató kiadványok és honlapok szerkesztésére – fordítottam.
Mindenkiben fölmerül a kérdés, hogy miért jöhetett létre magyar tagozat az arányaiban jóval kisebb magyar akadémiai közösséggel rendelkező kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, és miért toporog egy helyben a MOGyE ügye? Miért van az, hogy az elmúlt évek egyetlen előrelépését, a magyar állások meghirdetésének különválasztását is csak egy külföldi professzor közbenjárása tudta kikényszeríteni? A magyarázathoz tudnunk kell, hogy a MOGyE több befolyásos magyar vezetője csak szimbolikus ügyekben tesz határozott lépéseket. A plágium-botrány 2012-es kirobbantása után, amikor már az Európai Bizottság illetékese foglalkozott a kérdéssel, reális esély kínálkozott a szélsőségesen magyarellenes rektor félreállítására. Azonban a MOGyE volt magyar rektorhelyettese, ahelyett hogy kihasználta volna a kínálkozó lehetőségeket, egyenesen azt kérte, hogy állítsuk le a folyamatot. Megjegyzem, hogy különféle plágium-ügyekben magyar oktatók is érintve voltak.
Nemzetközi ívű szervezői tapasztalatok hiányában, zsarolásoknak engedve, a valóban hatékonynak bizonyuló, a nemzetközi közösség figyelmét is felkeltő lépések következményeitől visszarettenve, „nyugalomra vágyva”, halogatva, esetenként saját érdekeket szem előtt tartva nem lehet jogokat követelni. Ilyen előzmények után esélytelennek látom a politikai érdekképviselet által kiharcolt törvény marosvásárhelyi alkalmazását, előrelépés pedig csak a külső körülmények igen szerencsés egybeesése esetén történhet. Erre kevés az esély, amíg a MOGyE-ügy kisiklatása révén hatalomra került kormány regnál Romániában.
A MOGyE magyar tagozatának létrehozása érdekében paradigmaváltásra lenne szükség: a határozott kiállás és nemzetközi közvélemény nyomása itt is meghozná a gyümölcsét. Ez sokkal többet igényel a helyi újságok szintjét éppen csak megütő esetlen akcióknál és látszat-tiltakozásnál. A BKB Kolozsvárról sikerrel valósította meg a nemzetközi szervezetek mozgósítását, a nyugat-európai sajtó érdeklődésének felkeltését, valamint a probléma megjelenítését az Európai Unió és az EBESZ szintjén. Operatív akcióink lebonyolítása, a kollaboránsok leleplezése, a haladó román értelmiség magunk mellé állítása, Nobel és Fields-díjas tudósok támogatásának megnyerése, az EBESZ kisebbségi főbiztosa látogatásának kijárása, nagykövetek figyelmének a jogsértésekre irányítása is eredményes volt. Marosvásárhelyen a MOGyE több befolyásos magyar oktatójának (akik között formális és informális vezetőket, illetve politikai tisztségekre várakozókat is találunk) nyíltan ellenséges hozzáállása ellehetetlenítette a munkánkat, és – döntően ennek következtében – a Bolyai Kezdeményező Bizottság megszűnt. Amíg ezek a személyek vezetőként léphetnek fel, én sem fogok, és egykori munkatársaim sem fognak mások helyett dolgozni, és kockázatokat vállalni.
Végül, mivel sokan érdeklődnek, tájékoztatni szeretném a t. közvéleményt arról, hogy a strassburgi per, amelyet a Babes-Bolyai Tudományegyetemről történt jogtalan elbocsátásunk miatt Kovács Lehel kollégámmal indítottunk, és amelynek kimenetele személyes sorsunkra is nagy befolyással bírhat, még mindig folyamatban van.
Hantz Péter
tudományos kutató
www.bolyai.eu 2014. december 9.
Erdély.ma

Küzdelem az egyetemért
Hantz Péter és Kovács Lehel folytatja
Emlékeznek még az olvasók Hantz Péterre és Kovács Lehelre, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem korábbi tanáraira, akik a kolozsvári egyetem több épületében a román mellé magyar nyelvű eligazító táblák kihelyezését sürgették? Nos, az élet nem állt meg körülöttük, a helyzet fokozódik.
A két fiatal tanárt nyolc évvel ezelőtt a BBTE akkori rektora javaslatára az egyetem szenátusa tisztázatlan körülmények között kizárta az oktatói testületből, ez ellen pedig Hantz és Kovács pert indítottak, amely jelenleg a strasbourgi bíróságon folytatódik. Mindketten a jelenleg megszűnt Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) tagjai voltak, most pedig tovább küzdenek az önálló magyar egyetemért és a nyelvi jogokért.
Per a csaló rektor ellen
Hantz Péter a tegnap közleményben tudatta, hogy a Bolyai Kezdeményező Bizottság megnyert egy, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatóinak kérésére indított pert. 2012-ben ugyanis, amikor a MOGYE rektora sorozatban gáncsolta el a magyar tagozat megalakítását, egy magyar professzor kérésére feljelentették a rektort plagizálás vádjával (a rektorról emiatt a világ vezető tudományos folyóirata, a Nature is írt, nem túl hízelgő összefüggésben). Mivel az illetékes román szervek válaszra sem méltatták Hantzot és a BKB-t, Hantz beperelte a román Oktatási Minisztériumot.
Az ügyet Hantz így foglalja össze: „Kiss Oszkár kolozsvári ügyvéd sikerre vitte a folyamatot: nem sokkal a per megkezdése után hirtelen komolyan vették a megkeresésem, és büntetésben részesítették a plagizálókat. Mi több, a bíróság az ügyvédi költségeket is megítélte nekem. A tetemes összeget – melynek kifizettetése sem volt zökkenőmentes – a napokban kaptam meg, és azt közcélokra – a Székelyföld értékeit bemutató kiadványok és honlapok szerkesztésére – fordítottam.” Arról, hogy a MOGYE-n miért nem lett meg máig sem a magyar tagozat, Hantz így ír: „nyugalomra vágyva, halogatva, esetenként saját érdekeket szem előtt tartva nem lehet jogokat követelni”, amivel arra utal, hogy a magyar rektorhelyettes túlságosan is gyengekezű volt.
Betörték Kovács szélvédőjét
A rendőrségnek egyelőre nem sikerült kiderítenie, ki vagy kik azok a vandálok, akik álmatlan éjszakákat szereztek a Brassó megyei Négyfaluban lakó Kovács Lehelnek, aki jelenleg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) informatikatanára. A Krónika információi szerint a magyarság nyelvi jogaiért harcoló tanárnak előbb a háza ablakát törték be ismeretlen tettesek, majd nemrég két gépkocsijának a szélvédőit tették tönkre. Az elkövetők korábban egy gusztustalan „ajándékot” is küldtek a marosvásárhelyi és csíkszeredai karon oktató adjunktusnak: román nemzeti szalaggal átkötött zacskónyi ürüléket.
A legutóbbi atrocitásról szólva a Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai szakán oktató Kovács Lehel a Krónikának elmondta, tudtával a barcasági kisvárosban egyetlen haragosuk sincs. „Az viszont tény, hogy szándékos volt cselekedetük, mert még álltak más gépkocsik is az utcán, de egyiküknek sem esett bántódása. Szintén a rosszindulatra vagy megfélemlítésre utal az is, hogy nem tolvajok tették, hiszen az autókból semmi nem hiányzik” – mondta el a december elsejei, sötétedés után történt „akcióról” Kovács. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nemzetközi hírlevél a Mikó-ügyről
A Mikó-ügyre és az Új Jobboldal decemberi elsejei magyarellenes provokációira hívja fel a nemzetközi közvélemény figyelmét a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat háromszéki szervezete.
A szolgálat e heti hírlevelében hívta fel a figyelmet a két esetre a Mikó-ügyben tapasztalt visszásságokról, valamint neonáci csoportok december elseji randalírozásáról címmel.
Az RMDSZ által indított szolgálat háromszéki szervezete heti rendszerességgel küld angol nyelvű hírleveleket, amelyben a romániai és magyarországi nagykövetségek munkatársait, különböző emberjogi szervezetek és külföldi politikai pártok képviselőit tájékoztatják a székelyföldi, erdélyi magyarsággal szembeni diszkriminációkról, visszaélésekről, jogtiprásokról.
A Mikó-ügy kapcsán rámutattak, hogy 25 évvel a kommunizmus bukása után újra államosítottak egy egyházi tulajdonú ingatlant Romániában, és azt is jelezték, hogy Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a református emberek „arculcsapásaként” értelmezte a döntést, fontosnak tartva, hogy az egyház újraértékelje a román állammal való viszonyát. Arra is kitértek, hogy a Mikó-perben első fokon hozott ítélet diszkriminált a magyar és román vádlottak között, a két magyart ugyanis letöltendő, míg a románt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A december elsejei szentgyörgyi eseményekről írt beszámolójukban arra hívják fel a figyelmet, hogy a prefektúra és az ortodox egyház segítségével évek óta neonáci csoportosulások érkeznek az ország más megyéiből a háromszéki megyeszékhelyre, és Románia nemzeti ünnepén a helyi magyar közösséget zaklatják.
„Ezek a zsidó- és magyarellenes csoportok agresszív szólamokkal félemlítik meg a magyar közösséget, szélsőséges és idegengyűlő szólamokat kiabálva, mint például azt, hogy a magyarok hagyják el az országot” – fogalmaznak.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Tilalom a templomokban?
A magyar himnusz énekléséért is büntetnek
A prefektus ötezer lejre bírságolta a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szervezetét, mert közterületen elhangzott a magyar himnusz. Az 1989 óta példátlan eljárást az váltotta ki, hogy a párt által június 4-én, a trianoni békeszerződés 94. évfordulója alkalmából szervezett megemlékező ünnepség végén a sepsiszentgyörgyi parkban egybegyűltek elénekelték nemzeti imánkat.
Megengedhetetlen, hogy a 21. században Románia, az Európai Unió tagjaként ne vegyen tudomást az európai értékekről – jelentette ki Biró Zsolt. Az MPP elnöke szerint, ha az EU akármelyik másik tagállamában az utca közepén elénekelnénk a 27 állam himnuszát, azért csak dicséretet lehetne kapni. Ehhez képest nálunk a prefektus azzal van elfoglalva, hogy a magyar közösség ellen támadásokat intézzen.
– Elképzelhetetlen, hogy 25 évvel a 89-es változást követően nem lehet elénekelni egy zsoltárt. A Mikó államosítása után most a templomokban fognak büntetni a 2001/1157-es törvény alapján? – tette fel a kérdést az elnök), aki különösnek találta azt is, hogy jegyzőkönyv szerint, akárcsak Kézdivásárhelyen, a törvénysértést megállapító ügynök maga a prefektus, a tanú pedig az alprefektus. (A református istentiszteleteket hagyományosan a 346. számú zsoltárral, azaz Kölcsey Himuszával zárják – a szerk.)
Rosszindulatról tettek tanúbizonyságot, amikor – akárcsak Kézdivásárhelyen – egyből a legmagasabb bírságot szabták ki. Biró Zsolt szerint „nem lehet véletlen” az sem, hogy a jegyzőkönyv december 2-án készült el, az MPP november 29-i jogkövetelő nagygyűlése után.
– Egyértelműen a magyar közösséget ért provokációként értékeljük a prefektus feljelentését és a kiszabott büntetést. Meg kell tenni a szükséges jogi lépéseket, hiszen veszélyes precedenst teremthet, ugyanakkor fel kell emelnünk szavunkat a törvénykezés ellen is, hiszen ha ilyen antidemokratikus jogszabályok vannak életben Romániában, akkor elmondható, hogy ez az ország még nagyon távol áll attól, hogy a jogállamiság és a demokrácia érvényesüljön – mondta az MPP elnöke.
Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke „ocsmányságnak” nevezte a feljelentést, és emlékeztetett: az intoleranciának ezt a szintjét 1989 előtt sem lehetett tapasztalni. Pethő István megyei alelnök szerint ez olyan precedens jellegű eset, amely egyértelműen bizonyítja, a székelyföldi magyarságot másodrangú állampolgárokként kezelik.
Az MPP megfellebbezi a döntést a sepsiszentgyörgyi bíróságon, és ismét használni kívánja a „nemzetközi vonalat”: tiltakozását eljuttatja az Európai Unióhoz, az Európa Tanácshoz, az uniós országok és az Egyesült Államok nagykövetségéhez, valamint az Európában őshonos etnikai csoportok ernyőszervezete, a FUEN 93 tagjához. A sajtótájékoztatóra egybegyűltek szolidaritásukat fejezték ki és jobbulást kívántak Kulcsár-Terza Józsefnek, az MPP megyei elnökének, aki vasárnap éjszaka szenvedett súlyos autóbalesetet.
Amint arról beszámoltunk, ugyancsak december 2-án hasonló módon ötezer lejre bírságolta a prefektus Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármestert, mert „nem díszítette fel kellőképpen a várost” a decembere elsejei nemzeti ünnepre. 
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jogtalanság
Ha nem is feltétlenül szöveghűségében, de mindenképpen sűrűn idézendő a mondás, miszerint annyi nyelvi jogra érdemesülünk, amennyivel élni is tudunk. Saját továbbfejlesztésben: amennyivel képesek vagyunk élni.
Mert ebben nem állunk túl jól.
Bizonyára tengert, Dunát, de Oltot biztosan lehetne rekeszteni azokkal a történetekkel, amelyeket mindannyian meg- és átéltünk a külföld szemében a kisebbségi jogérvényesítés paradicsomának tartott Romániában. Esetek, amelyek túlnyomó része hivatali, hivatalnoki megaláztatásról szól, helyzetek, amelyek nyomán hosszú napokon túl gyógyuló lelki sérülésekkel vonszoljuk magunkat kálváriajárásunk újabb és újabb stációi felé. Mert papíron, ugyebár, sok minden jár nekünk, de annál kevesebb jut. Mert ahol a magyarság részaránya meghaladja a lakosság húsz százalékát, ott valóban olvasni magyar feliratokat – ne feledjük, ilyenkor azért leginkább Székelyföldön járunk! –, de talán mások is osztják ama nézetemet, miszerint a normalitás állapota egyszerűen nem érdemel hosszas eszmefutattásokat. A százalékos határon billegő esetek összeszámlálására talán még mindkét kezünket igénybe kellene vennünk, az „őslakosok” által még mindig benépesített, de a történelem által kisebbségi szempontból súlyosan erodált települések önkormányzatai által gyakorolt gesztusok leltározására bőven elég lesz egy is.
Csakhogy még mindig a szomszéd kapujában toporgunk jogsértetten, pedig időnként nem ártana saját portánkra is benézni. Ott, ahol bőven tenyészik a kishitűség, a belső igénytelenség, a megalkuvás, a jobb a békesség sunyisága. A könnyebben érthetőség hamis kényelmessége, amelyet egyaránt bőségesen táplál a magyar és román környezet. No meg a jelek szerint a roppant nehezen levetkőzhető, a negyedszázada elmúlt rendszerből eredeztethető félelem, amit a fiatalok ugyan nem értenek – talán nem is érthetnek –, de önkéntelenül belesüppednek a szüleik-nagyszüleik által táplált dagonyába.
Pedig milyen egyszerűen hangzik: a jogok azért vannak, hogy éljünk velük. Állampolgári, kisebbségi, nyelvi jogok egyaránt, vaskos könyvekbe szorított paragrafusok, amelyeknek többségéről nem is hallottunk, de az ismerteket sem saját hús-vér valónkra érvényesnek tartjuk, hanem hősök által benépesített filmekben élőknek. Holott Kolozsvárnak Kolozsvárnak is lennie kell, a személyi szám azonosítása és helyes használata pedig a világ legtermészetesebb dolga. Valahol el kellene kezdeni. Akár azzal, hogy a fészbukon ékezetes betűkkel írjunk magyarul. Mert ebben a „perben” magunk lehetnénk a vádlók, védők, áldozatok és győztesek egyaránt.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mennyire egységes a magyar nemzettudat?
Az erdélyi magyarok elsősorban Erdélyt vagy kisebb régiót, Székelyföldet, Partiumot érzik a hazájuknak, Romániát ennek egyfajta kiterjesztésének érzékelik  – hangzott el Veres Valér szerda esti előadásában, melyben a szociológus az erdélyi magyarság nemzeti identitásának változásairól beszélt.
Regionalitás vagy egységtudat? Az erdélyi magyarság nemzeti identitásának változásai Kárpát-medencei kontextusban címmel tartott előadást Veres Valér szociológus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója szerda este Kolozsváron.
A szociológus arra a kérdésre kereste a választ, hogy a határon túliak körében mennyire fordítódik le a mindennapokra a magyar kormány irányából érkező nemzeti mozgósítás vagy nemzeti diskurzus, amelynek középpontjában a nemzet egysége áll. Azaz mennyire egységes a magyar nemzettudat, és mennyire különböznek a magyar kisebbségek identitásai? Az előadásban arra is választ kaptunk, hogyan pozícionálják a kisebbségi közösségek magukat a többségi államhoz képest, és az eredmények fényében mennyire érdemes például székelyföldi területi autonómiáról beszélni.
Négy felmérés adatai
Az adatok több felmérésből, kutatásból származnak. 2007-ben és 2010-ben az egész Kárpát-medencére kiterjedő kutatást végeztek a magyarok körében közel háromezres esetszámmal (Kárpát-panel), Magyarországot is beleértve. 2010-ben csak Erdélyben sikerült a kutatást megismételni nagyjából ugyanazon a populáción, így a kis változások is relevánsak, hívta fel a figyelmet a szociológus. 2009-ben Erdélyben, ugyanebben a Kárpát-panel kutatásban elég nagy méretű fókuszcsoportos vizsgálatot is végeztek, 2014-ben szintén, csak ekkor kimondottan az ifjúság körében.
Az eredményeket bemutatva Veres Valér előadását két részre osztotta. Az első részben azokat az érveket prezentálta, melyek a magyarságtudat egységességére vonatkoznak. A második részben pedig azokat, amelyek a heterogenitásra utalnak.
A magyarságtudat egységessége melletti érvek
A határon túli kisebbségek leginkább kultúrnemzeti módon gondolják el magukat, azaz leginkább anyanyelvük és kultúrájuk határozza meg identitásukat. A magyarországi magyarok esetében ez a struktúra érzékelhetően más: csak a népesség felére jellemző a kultúrnemzeti azonosulás, a másik fele leginkább az állampolgárság alapján határozza meg magát.
"Ez a fele-fele arány kísértetiesen megmutatkozott a tíz évvel ezelőtti népszavazáskor. De az, hogy a többségi népességeknél jelentősebb az államnemzeti azonosulás, teljesen normális, nem valamiféle anomália. De ettől függetlenül feszültséget szülhet a magyar-magyar viszonyban, és szült is", magyarázta a szociológus.
A nemzet szimbolikus egységének kérdését a következő kérdésekkel mérték többek között: Erdélyi (kisebbségi) magyarként a magyar nemzet részeinek érzik-e magukat, illetve mennyiben sorolják be magukat a román (többségi) nemzetbe? Az első kérdésre Erdélyben válaszoltak a legtöbben igennel (82 százalék), Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában az igen válaszok 70 százalék körül mozogtak. A második kérdésre viszont meglepő válaszok születtek.
Meglepő erdélyi válaszok
Az erdélyi magyarok 65 százaléka mondta azt, hogy a román nemzet részének érzi magát, Szlovákiában 38, Szerbiában 40, Ukrajnában 52 százalék. Az eredmény a kutatókat is meglepte. Veres Valér szerint bizonyos magyar sajtóorgánumok kritizáltak is őket amiatt, hogy miként lehet ilyeneket állítani. A szociodemográfiai változók szerint is megvizsgálták a válaszokat, és azt látták, az értelmiségiek kisebb arányban válaszolták, hogy a román nemzet részei, mert kognitív disszonanciát éreztek ezzel kapcsolatban.
„Viszont az alacsonyabb iskolázottságúak inkább állampolgári azonosulásnak fogják fel a kérdést: részei a román nemzetnek, de ez nem azt jelenti, hogy kulturálisan, mélyréteg szintjén azonosulnának a román nemzettel. Viszont úgy, mint egy ruhát, felveszik magukra. Az adatok azt is megmutatják, abban, hogy mennyire integráltak a többségi nemzet irányába, a határon túli magyarok között vannak jelentős különbségek", ecsetelte Veres Valér.
Hozzátette, az erdélyi magyarok körében nem különülnek el azok, akik inkább a magyar nemzet részeinek gondolják magukat azoktól, akik a román nemzet részének is, a fókuszcsoportos vizsgálatok kimutatták, hogy egyértelműen az állampolgárságra gondolnak a megkérdezettek, amikor a román nemzettagságról van szó.
Hierarchia a Kárpát-medencében
Arra a kérdésre, hogy mennyire élik meg pozitívumként az identitásukat, azaz mennyire büszkék arra, hogy magyarok, a határon túliak körében egység körvonalazódik. Az erdélyi magyarok 61, a kárpátaljai magyarok 55.8, a szlovákiai magyarok 49.9, a vajdasági magyarok 44.2, a magyarországiak 45.2 százaléka mondta azt, hogy teljes mértékben büszkeséggel tölti el magyarsága. Szintén nagy azoknak a köre, akik többnyire egyetértenek ezzel az állítással.
"Az adatokból kiolvasható egy sajátos hierarchia: az erdélyi magyarok a legbüszkébbek, a vajdasági és a magyarországi magyarok a legkevésbé. Az utóbbi időben viszont a büszkeség csökkent, Magyarországon például gyorsabb ütemben, mint Romániában. Az állam teljesítőképességének változása nagyon erős összefüggésben van a nemzeti büszkeséggel. A kisebbségek esetében nem csak Magyarország teljesítőképességéről van szó, hanem az olyan vitás helyzetekről is, mint például december ötödikei népszavazás. Az erdélyi magyarság körében 2007 és 2010 között érzékelhetően csökkent a büszkeségérzés", magyarázta a szociológus.
Eltér az erdélyi magyar a magyarországitól?
A következő kérdéskör azt vizsgálta, milyen csoporthatárokat jelölnek ki a kisebbségi közösségek maguk körül, azaz hol húzódnak a határok a többség, illetve a magyarországi magyarok irányába. Több kérdéssel is vizsgálták ezt a témakört. Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy szerintük eltérő jellegzetességeik vannak-e például az erdélyi magyaroknak és a magyarországi magyaroknak, illetve az erdélyi magyaroknak és a románoknak.
Minden régióban nagyjából azonos, azaz 60-70 százalékban mondták azt, hogy eltérő jellegzetességgel bírnak, tehát mind a többségi csoport, mind a magyarországi magyarok irányába lehatárolják magukat a kisebbségi magyarok. "Nemzeti értelemben a legkonzisztensebb saját csoport a kisebbségi közösség. Amikor arra kell válaszolni, hogy kit éreznek magukhoz a legközelebb, a többi kisebbségi magyart választják", jegyezte meg Veres Valér.
A magyarságtudat heterogenitása melletti érvek
A különbözőség mértékének vizsgálatában a nemzeti név az egyik érdekes kérdés: "Ha az emberektől az kérdezik, hogy elsősorban minek határoznák meg magukat etnokulturális értelemben, ilyen kategóriák merülnek fel, mint magyar, regionális magyar, regionális azonosulás etnonim nélkül, vagy a többségi azonosulásnak valamilyen változata. A válaszokban azt láthatjuk, hogy sehol nincsenek többségben azok, hogy simán magyarnak vallják magukat, ez csak Magyarországon mutatható ki, de ott is relatív többségről van szó".
Erdélyben a megkérdezettek 29.2, Kárpátalján 18, Felvidéken 33.6, a Vajdaságban 16.4 százaléka határozta meg magát csak magyarnak. Magyarországon 46.3 százalék. Romániában erdélyi magyarnak 27,9 százalék, Ukrajnában kárpátaljai magyarnak 43.9, Szlovákiában felvidéki magyarnak 30.4, Szerbiában vajdasági magyarnak 49.1 százalék mondta magát.
Erdélyben ott a székely is
Elég jelentős azoknak az aránya is, akik csak regionális jelzővel határozzák meg magukat, etnonim nélkül, tehát akik csak annyi mondanak magukról, hogy erdélyiek, kárpátaljaiak vagy magyarországiak. Míg 2007-ben 16.5 százalék határozta meg magát csak erdélyiként, addig 2010-ben ez az arány már 29.6 százalék. 2007 és 2010 között csökkent azok száma, akik csak magyarként vagy erdélyi magyarként határozták meg magukat. A magukat székelyben vallók száma nőtt a két időpont között (6.9-ről 9.1 százalékra).
"Általában mindenhol az látszik, hogy a regionális jelzős megnevezés a legjelentősebb. Erdélyben még hozzájön a regionális megnevezéshez a székely. Ők a kutatás egységessége miatt kerültek az egyéb kategóriába, nem azért mert haragszunk rájuk” – mondta a szociológus.
A magukat egyéb kategóriába sorolók számaránya 22.9 százalék. Erdélyben ugyanazon a populáción vizsgálva a kérdést, azt látták a kutatók, hogy kevés idő alatt lényegesen növekedik a regionális azonosulás etnonim nélkül. Elsődleges azonosulásként szinte nincs is olyan, hogy valaki magát románnak, romániainak vagy román állampolgárnak vallja. De másodlagosként az erdélyi magyarok közül a román állampolgárt elég sokan választották.
„Tehát körvonalazódik az az integráció, ami Romániában előrehaladottabb, mint más országokban. Ez azért nagyon furcsa, mert nagyon sok tekintetben azt látjuk, hogy a magyarok Szlovákiában állnak közelebb a többséghez, tehát a szlovákokhoz", magyarázta az eredményeket Veres Valér.
Hol a haza?
A hazafogalmat kutatva a különböző régiók szintén strukturális hasonlóságot mutatnak, ugyanis mindenhol viszonylag jelentős arányban két opciót jelöltek meg hazaként: a régiót, illetve az országot, ahol élnek. Ez a két opciót tette ki a válaszadók nagy többségét. Magyarországot mint hazát, nagyon kis százalékban választották (Romániában például 3.2 százalék). Ezt az egész kérdéskört fókuszcsoportokkal is megvizsgálták, a vizsgálat pedig ráerősített: az emberek elsősorban Erdélyt vagy kisebb régiót, Székelyföldet, Partiumot érzik a hazájuknak, Romániát ennek egyfajta kiterjesztésének érzékelik.
"Olyan, mint egy érme: egyik felén azt írja, Erdély, a másik felén pedig Románia. De inkább az érem erdélyi felét szeretik nézegetni. Kognitív szinten Romániát is hazájuknak vallják, érzelmileg kevésbé. Ami érdekes, hogy Magyarország mint haza nem jelenik meg. És ez a fókuszcsoportoknál megerősödött. Többen kategorikusan is kijelentették, hogy Magyarország nekik nem haza", mondta a szociológus.
Erősödik a regionális tudat
Az erdélyi adatokra fókuszálva tehát az látszik, hogy a regionális tudat erősödik: növekedik az Erdély megnevezés a haza fogalmánál, és csökken a Románia fogalma. Míg 2007-ban 31.4 százalékuk mondta azt, hogy Erdély a hazája, 2010-ben már 45.5 százalék. Románia mint haza esetében az adatok: 2007-ban 46.5, 2010-ben 40,7 százalék. "Érdekes, hogy az idősek és a fiatalok azok, akik leginkább Erdélyt mondják, a középkorúak Romániát, tehát nagyon látszik, hogy milyen iskolarendszerben szocializálódtak az emberek", jegyezte meg Veres Valér.
És a románok?
Ami a többséghez (románokhoz) való viszonyulást illeti, az erdélyi magyarok másként érzékelik a viszonyt település- és országos szinten. "Amíg a településszintű etnikumközi viszonyokat viszonylag ideológiamentesen érzékelik, tehát mindennapi értelemben reálisan, addig az ország szintűt ideológiákkal átszűrve, a sajtóban és máshonnan hallott, olvasott élményeken keresztül. A településszintű viszonyt sokkal pozitívabbnak látják, az országos szintűt negatívabbnak", vázolta.
Romániában a megkérdezettek 70.1 százaléka mondta együttműködőnek a viszonyt településszinten, és csupán 8.7 százalékuk konfliktusosnak. A konfliktusos viszony, ha országos szemszögből nézték, már 20-30 százalékosra bővült. Érdemes, hogy Romániában mondták a legtöbben együttműködőnek a viszonyt a többségiekkel a többi régióhoz képest.
„Jönnek ezek a románok”
Ami a Magyarországhoz való viszony illeti, Veres Valér szerint ez elég sok problémával terhelt: meglehetősen előítéletesen viszonyulnak a határon túli magyarok Magyarországhoz, főleg az erdélyiek. Fókuszcsoportos vizsgálatnál az látszik, hogy a fő ok: mivel a nemzetkoncepció Magyarországon sokkal nagyobb arányban államnemzeti alapú, így sokan vannak olyanok, akik a határon túli magyarokat az állampolgárságuk alapján azonosítják be.
„Ők azok, akik azt mondják: jönnek ezek a románok. Nem feltétlenül rosszindulatból mondják, nem a sértegetés a cél, de az ő agyukban ezek a kategóriák a relevánsak. Az erdélyi magyarok pedig nagyon rossz néven veszik ezt a kategorizálást, ők nagyarányban a kultúrnemzetben gondolkodnak".
Az anyaországgal való azonosulás gyengül
A fenti adatok fényében a szociológus szerint ismét kiemelendő, hogy az erdélyi magyarok a többi határon túli magyart érzik legközelebb magukhoz, a magyarországi magyarokat és a románokat már nem annyira (szinte ugyanolyan "messze" érzik maguktól a magyarországiakat, mint a románokat). A magyarországiakkal szembeni távolság a kárpátaljai és a felvidéki magyaroknál is megfigyelhető.
Az előadás következtetéseként a szociológus elmondta, az adatok fényében nem arról van szó, hogy a regionalitás erősödésével a magyarságtudat gyengülne, hanem inkább csak a Magyarországgal való azonosulás gyengül. "Ha a többség irányába jobban integrálódik egy közösség, például az erdélyi magyarok, nem jelenti azt, hogy a magyarságtudata gyengülne. Azt látjuk, hogy az erdélyi magyarok a magyarságtudatban és az állampolgári integrációban is a legerősebbek az összes régió közül. Magyarországhoz való kötődésben szerepelnek rosszabbul, de abban sem mondhatjuk, hogy teljesen atipikusak lennének", magyarázta.
Újra kell gondolni az autonómiát?
Az előadás végén a hallgatóság több kérdést is feltett az egyetemi oktatónak. Szóba került a regionalitás megerősödésével kapcsolat az autonómia is. Veres Valér itt megjegyezte, hogy az egyik kutatásukban részletesen vizsgálták az autonómiakoncepciókat is. A kutatás a „megrendelés módja” miatt nem kapott nagy publicitást.
"Az egyik kérdésnél az jött ki, hogy az erdélyi magyarok a legnagyobb (50 százalékos) arányban Erdély autonómiáját támogatják, tehát ebbe az autonómiába erdélyi románok is beletartoznak. Akik a magyar többségű területek autonómiája mellett foglaltak állást, azok aránya csupán huszonvalahány százalék. Székelyföldön sem ment fennebb 33 százaléknál. Az emberek sokkal reálpolitikusabban gondolkodnak erről a kérdésről, mint ahogy gondolnánk. Mindenki akar autonómiát, csak nagyon sokan nem olyant, mint amilyenről beszélnek a politikusok", fogalmazott Veres Valér.
Hozzátette, lehet, újra kellene gondolni, hogy milyen fajta autonómiát szeretnénk. "Mert a regionális tudat erősödése egyértelműen azt mutatja, hogy ez fontos kérdés, de nem biztos, hogy olyan köntösben, ahogy eddig megfogalmazódott a politikában", zárta mondanivalóját a szociológus.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Kovács Péter: felháborító a himnuszéneklés miatti bírság
Megdöbbentőnek és felháborítónak nevezte Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a háromszéki prefektus azon döntését, miszerint ötezer lejes büntetést rótt ki a magyar himnusz egy rendezvényen való elénekléséért.
"Precedens nélküli esettel állunk szemben. Az RMDSZ 2002-ben a nemzeti szimbólumok szabad használatára vonatkozó kormányhatározat elfogadásáért dolgozott, a határozat elfogadása óta pedig nem volt a mostani esethez hasonló visszaélés" – idézi a főtitkárt az RMDSZ közleménye. Kovács azt mondta, háromszéki prefektusok "hagyományosan túllihegik a nemzetféltést, és nem értik meg, hogy amikor a szövetség kisebbségi jogokról beszél, akkor ezzel nem vesz el semmit a román többségtől". Kovács Péter megítélése szerint egy olyan prefektus, aki ezt nem érti meg, nincs, mit keressen Székelyföldön. A főtitkár kijelentette, az RMDSZ ebben az esetben is kiáll a magyar ügyért, és minden eszközt ki fog használni annak érdekében, hogy az ilyen visszaéléseket megfékezze.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szerdán bejelentette, Marius Popica Kovászna megyei prefektus az MPP-t ötezer lejre bírságolta, amiért június 4-én, a sepsiszentgyörgyi Trianon megemlékezésen köztéren elénekelték a magyar himnuszt.
Popica az MTI-nek azt mondta, eredetileg nem akart bírságot kiróni a júniusi megmozdulás szervezőire, de azt tapasztalta, hogy az MPP júniusban is, majd a november 29-én is olyan megmozdulást szervezett, amely túllépte a törvényes keretet. „Mostantól hajthatatlan leszek minden zavaró esetben, akár a magyar, akár a román közösséggel kapcsolatos” - jelentette ki a prefektus. (hírszerk.)
Transindex.ro

Az székelyföldi és az aranyosszéki székelyek találkozóját tartják Torockón
A székelyföldi székelyeket képviselő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az aranyosszéki székelyek képviselőinek találkozója kezdődött pénteken a torockói Duna-házban.
Megnyitóbeszédében Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a Duna Televízió szervező erő is, amely mozgósít és összekapcsol.
E szervező erőnek a megvalósulása a torockói Duna-ház, és a két erdélyi székely közösséget összehozó konferencia is – mondta.
A rendezvény pénteki napján Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke tartott vetített képes előadást a székelyföldi realitásokról, és Fodor Attila, a kolozsvári Néprajzi Múzeum muzeológusa foglalta össze az Aranyosszék történetével, hagyományaival kapcsolatos ismereteket.
Amint az utóbbi előadásban elhangzott, a Kolozsvártól délre eső, a Maros és az Aranyos folyó közötti területre a 13. század második felében két hullámban telepítettek kézdi székelyeket, akik évszázadokon át ugyanúgy katonai feladatokat láttak el, mint a székelyföldiek, és hasonló kiváltságokkal rendelkeztek. Noha Aranyosszék nem volt határos Székelyfölddel, az itteni 22 településen lakó székelyek a vármegyerendszer 19. századi bevezetéséig megőrizték sajátos közigazgatásukat. A ma Kolozs és Fehér megye között felosztott kisrégióban Torockó (Rimetea) és Várfalva (Moldovenesti) községekben van többségben a magyarság.
Izsák Balázs SZNT-elnök az MTI-nek azt emelte ki, hogy a magyarok egytizede székelynek vagy székely származásúnak tartja magát. Hozzátette, ez azt is jelenti, hogy a székelyeknek kevesebb mint fele él Székelyföldön.
„Az SZNT egyik küldetésének is tartom, hogy összefogjuk a nagyvilágban élő székelyeket. A demográfiai adatok alapján azonban ma már sajnos nem képzelhető el, hogy a majdani autonóm Székelyföldnek Aranyosszék is része legyen" – mondta Izsák Balázs.
Kolozsi Ernő, az Aranyosszék Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta egyfajta jóvátételnek is lehet tekinteni a mostani találkozót, hiszen az aranyosszéki székelyeket egy kicsit zavarta, hogy a Székely Nemzeti Tanács megalakulásakor őket számba sem vették.
A torockói rendezvény szombaton az SZNT állandó bizottságának ülésével és aranyosszéki kirándulással folytatódik. A torockói Duna-házban adják át szombat délután Tőkés Lászlónak a Duna-díjat. MTI
Erdély.ma

Az erdélyi magyarok a "legmagyarabbak"
Az össznemzeti magyarságtudat és a Magyarország iránti kötődés gyengült, viszont dübörög az erdélyi identitástudat Veres Valér szociológus szerint.
Inkább érzik magukhoz közelinek a többi, Magyarország határain túli magyar kisebbséget az erdélyi magyarok, mint a magyarországi magyarokat, derült ki Veres Valér szociológus Egységtudat és regionalitás az erdélyi magyarok tudatában a Kárpát-medencei kontextusban címmel megtartott előadásából.
A szociológus tanulmányában azt vizsgálta, hogy mennyire egységes a magyar nemzettudat, mennyire különbözőek a magyar nemzeti kisebbségek identitásai a Kárpát-medence különböző országaiban, hogyan viszonyul a kisebbségi közösség a többséghez, állampolgársági identitáshoz, hogyan pozicionálódik a többségi államhoz és annak nemzettudatához.
Veres Valér a spontán nemzeti identitást vizsgálta, amit a nemzeti ideológia társadalmi működésének eredményeként határozott meg. "A mindennapi ember úgy vélheti, hogy beleszületett a nemzeti identitásba, az ősei is magyarok voltak, és ő is az, és az is lesz. A valóságban nem így történik, hanem a családi és az iskolarendszerből származó nevelésen keresztül alakul ki a nemzeti identitástudat" - mondta.
Példaként a moldvai csángókat említette, akik identitástudata erőteljesen különbözik a többi magyarétól: teljesen mást gondolnak a közösségről, nemzetről, államról vagy lojalitásról, mint amit más magyar közösségek általában gondolni szoktak.
Veres Valér
A szociológus az Erdélyi Múzeum-Egyesület meghívottjaként beszélt a kárpát-medencei magyar nemzeti identitás sajátosságairól, ennek alakulásáról, az egység illetve regionális tudat kérdéskört járta körül. Az előadás arra a tanulmányra épült, amelynek alapjául a 2007-es és a 2010-ben megismételt Kárpát Panel vizsgálat eredményei, illetve Erdély több régiójában és a városi fiatalság körében készült fókuszcsoportos interjúk eredményei szolgáltak.
A magyarságtudat egysége és heterogenitás
Veres Valér elmondta, a kutatásból az derült ki, hogy a különböző országrészekbe szakadt magyar kisebbségeknek létezik egy egységes nemzettudata, ami abban nyilvánul meg, hogy kultúrnemzetként gondolnak magukra: mintegy 70%-uk az anyanyelvet és kultúrát jelölte meg nemzeti identitásának meghatározó elemekét, a magyarországi magyarok esetében ez a struktúra érzékelhetően más, a népességnek csak a fele helyezte előtérbe a kultúrnemzeti nézőpontot, közel egyharmaduk állampolgársági alapon határozza meg a nemzeti hovatartozást.
Veres Valér szerint ez azért nem meglepő, mert a többségi népességeknél nagyobb az állam-nemzettel való azonosulás.
A szimbolikus egység
A kutatás során az erdélyi magyaroktól azt is megkérdezték, hogy részei-e a magyar nemzetnek illetve a román nemzetnek. Az erdélyi magyarok 82%-ban mondták azt, hogy közösségük része a magyar nemzetnek. A kutató szerint erre a válaszra számítottak, viszont a többségi nemzethez való tartozást firtató kérdésre meglepő válasz érkezett. A négy kisebbségi közösség közül kettőben a többség azt mondta, hogy a többségi nemzethez tartozik. Erdélyben két különböző mérésben is az az eredmény jött ki, hogy az erdélyi magyarok 65%-a a többségi nemzethez tartozónak is tartja magát. Az értelmiségiek kisebb arányban válaszolták azt, hogy a román nemzetnek is tagjai, mert ők inkább értik, mi a kultúrnemzeti illetve mi az államnemzeti koncepció, tehát szerintük ha a magyar nemzet részének tartják magukat, akkor nem lehetnek részei a románnak is. Amikor az alacsonyabb iskolázottságú válaszadók a román nemzettagságról beszélnek, akkor az állampolgárságra gondolnak, ez nem jelenti azt, hogy etnokulturálisan azonosulnának a román nemzettel. Veres Valér elmondta, hogy a fókuszcsoportos beszélgetésekben az is elhangzott, hogy őket zavarja, hogy a román kereskedelmi médiában gyakran románokról, nem pedig romániaiakról beszélnek, és így a magyarokra is ráhúzzák a román jelzőt.
Nemzeti szimbólumok: tarol a zászló
A szimbolika tekintetében van egy jól meghatározható egység a magyar nemzettudatban, az összes magyar közösségre jellemző, hogy a piros-fehér-zöld zászlót említik meg válaszul a nemzeti szimbólumra vonatkozó kérdésre, majd a Szent Korona a leginkább említett nemzeti szimbólum. Azok körében, akik nem tudtak megnevezni egy nemzeti jelképet, az figyelhető meg, hogy általában alacsonyabban képzettek. "Van egy réteg, amelynek még 8 osztálya sincs, nem követik a híreket, nem vesznek részt a választásokon, közösségi mozgalomban, és nagyon nehéz hozzájuk bizonyos információkat eljuttatni. Romániában egy picit magasabb azoknak az aránya, akik nem tudnak megnevezni egy nemzeti szimbólumot, mert az ország a rendszerváltás előtt, egy jó pár évtizedig jobban el volt zárva Magyarországtól" - mondta Veres Valér.
Az erdélyiek a legbüszkébbek magyarságukra
A válaszadók jelentős többségét büszkeséggel tölti el a magyarsága, azonban az erdélyi magyarok a legbüszkébbek magyarságukra, a szerbiaiak, a vajdasági és a magyarországi magyarok a legkevésbé. Az erdélyiek 83%-a vallotta azt magáról, hogy büszke vagy többnyire büszke magyarságára, míg a magyarországi magyaroknak csak a 77%-a mondta azt, hogy büszke vagy többnyire büszke arra, hogy magyar. Veres Valér szerint ez a fajta büszkeség időben változó és összefüggésben áll a nemzetet szimbolizáló állam teljesítőképességével. Azok a népek, akiknek az állama a nemzetközi rangsorokban az élvonalban áll, nagyon büszkék: például a németek vagy az amerikaiak. Annyira nem érzik magukhoz közelinek a magyarországi magyarokat az erdélyiek
Továbbá a kutatásban azt is vizsgálták, hogy eltérő jellegzetességeik vannak-e a magyarországi magyaroknak és az erdélyi magyaroknak, az erdélyi magyaroknak és az erdélyi románoknak. A megkérdezett kisebbségi magyarok mind a két nagy többségi nemzeti csoporttól elhatárolják magukat, azaz szociálpszichológiai értelemben eltérő, saját csoportként határozzák meg magukat. A kisebbségi magyarok saját csoportjukat érzik magukhoz a legközelebbinek, majd a többi országban élő magyar kisebbséget, és csak ezután a magyarországiakat. Például egy Hargita megyei magyar előbb a székelyeket, majd az újvidéki, vagy a kárpátaljai magyarokat érzi magához legközelebb állónak, a magyarországi magyarok csak ezután következnek.
Sokan „csak” erdélyiek
A kisebbségi magyarok csoportján belül egyféle különbözőségre a nemzeti név utal: az emberek etnokulturális öndefiníciójára vonatkozó kérdésre a magyar, regionális (erdélyi, vajdasági stb.) magyar, a regionális azonosulás etnoním nélkül, vagy a többségi azonosulásnak valamilyen változata szokott felmerülni. A válaszok alapján az látható, hogy sehol nincsenek többségben azok, akik simán magyarnak vallották volna magukat, Magyarországon egy picit magasabb a magukat „csak” magyarnak valló megkérdezettek aránya. A regionális jelzős megnevezés jelentős mértékű mindenhol, gyakran elhangzik, hogy erdélyi, kárpátaljai, vajdasági magyar kifejezés, de jelentős azoknak az aránya is, akik csak regionális jelzővel határolják be magukat, tehát etnoním nélkül erdélyinek, kárpátaljainak, vajdaságinak vallják magukat.
Veres szerint általában a regionális jelzős megnevezés a leggyakoribb, látszólag Erdélyben nem az, de csak látszólag, mert a 22%-os „egyéb” kategóriába a székelyek kerültek be. Az ugyanazon a mintán végzett 2007-es és 2010-es kutatásból kiderült, hogy az idő folyamán lényegesen növekedett a regionális azonosulás. 2010-ben jelentős arányban, etnoním nélkül, „csak” erdélyiként határozták meg magukat a megkérdezettek. A másodlagos opció volt a román állampolgárként, vagy magyar anyanyelvű román állampolgárként való önmeghatározás a megkérdezettek legalább 10%-a esetében. Ez azt mutatja, hogy körvonalazódik a többségi nemzetbe való integráció, ami a romániai magyarok esetében előrehaladottabb, mint a többi országban, ahol magyar kisebbség él.
Hazafogalom Az erdélyi adatokból az derül ki, hogy a regionális tudat erősödik, a haza fogalom esetében növekedik azoknak az aránya, akik Erdélyt nevezik meg, és csökken azoké, akik Romániát. Az erdélyi magyarok elsősorban Erdélyt, vagy egy kisebb régiót, például a Székelyföldet vagy a Partiumot érzik hazájuknak, Romániát ennek kiterjesztésének érzik. „Ezt a jelenséget úgy lehet leírni, hogy az érme egyik oldalán azt írja, hogy Erdély, a másik oldalán pedig azt, hogy Románia, de az érmének az Erdély feliratú oldalát szeretik nézni. Tehát kognitív szinten Romániát a hazájuknak tartják, affektív szinten kevésbé” - fogalmazott a szociológus. Magyarország hazaként nem jelent meg, ezt a fókuszcsoportokon végzett felmérés is megerősítette. Sőt, a fókuszcsoportban kategorikusan jelentették ki, hogy „Magyarország nekem nem haza”. Veres Valér szerint ezekben a kijelentésekben a sérelem is tetten érhető.
Kiderült, hogy az idősebb és a fiatalabb korosztály nevezi meg leginkább hazájaként Erdélyt, a középkorúak pedig Romániát mondanak. Veres Valér szerint annak hatása jelenik meg érzékelhetően a felmérésben, hogy a rendszerváltás előtti iskolarendszerben azt sulykolták a diákok fejébe, hogy „Románia a mi hazánk”. Az idősebb és a fiatalabb korosztálynak még vagy már nem volt ebben része. Az alacsonyabban képzettek egy kisebb régiót jelölnek meg hazájuknak, volt olyan is, aki a települését említette. Az értelmiség inkább tudja, hogy mi az a területi egység, amit hazaként lehet értelmezni, ezért ők gyakrabban említik Erdélyt vagy Romániát.
Többséghez való viszonyulás
A kutatás során arra kérdeztek rá a válaszadóknál, hogy milyennek tekintik a többséggel való viszonyt a településükön illetve országszinten. Az eredményekből az tűnik ki, hogy település- és országszinten a magyar-román viszony között jelentős különbséget észlelnek az emberek. Amíg a településszintű etnikumközi viszonyokat viszonylag ideológiamentesen, azaz reálisan érzékelik, addig az országszintűt ideológiákon átszűrve értelmezik, tehát az alapján ítélik meg, amit olvasnak vagy hallanak ők arról, hogy milyen ez a viszony. Ezért a településszintű viszonyt sokkal pozitívabbnak látják, az országszintűt pedig negatívabbnak.
A településszintű etnikumközi viszonyt az összes kárpát-medencei magyar kisebbség közül az erdélyi magyarok érzékelik a legkooperatívabbnak: 70,1% mondta azt, hogy együttműködő a viszony a románokkal. Konfliktusosnak Romániában 8,7% mondja ezt a viszonyt.
Miért románozzák le a magyarországiak az erdélyi magyarokat?
A kutatás megerősítette, hogy előítéletesen viszonyulnak az erdélyiek a magyarországi magyarokhoz. Az erdélyi fókuszcsoportok kiértékelése alapján Veres Valér azt a magyarázatot adta, hogy a nemzetkoncepció Magyarországon sokkal inkább állam-nemzet alapú, ezért sokkal többen vannak azok, akik a határon túli magyarokat az állampolgárságuk alapján azonosítják be, ezért mondják azt, hogy „románok”. Ezt nem feltétlenül rosszindulatból mondják, nem akarják ezzel megsérteni az erdélyi magyarokat, de az ő agyukban ezek a kategóriák a relevánsak. Azonban az erdélyi magyarok nagyon rossz néven veszik ezeket a kategorizálásokat, mert ők nagy arányban kultúrnemzetben gondolkodnak.
Veres Valér bemutatta a nemzeti attitűdök kognitív térképét, amely azt mutatja, hogy egy társadalmi csoport hogyan viszonyul más társadalmi csoportokhoz, például a saját etnikai közösségéhez, a többi határon túli magyarhoz, a magyarországi magyarokhoz, a románokhoz, a németekhez, a romákhoz, a kínaiakhoz vagy az újgazdagokhoz.
Az erdélyi magyarok leginkább a többi határon túli magyart kedvelik az összes társadalmi csoport közül, a romákat és az újgazdagokat szeretik legkevésbé, majd a többségiek – románok és magyarországi magyarok – következnek. Az erdélyi magyarok a németeket jobban kedvelik, mint a magyarországiakat vagy a románokat. Veres Valér szerint bármit mondhatott volna az RMDSZ, Johannist úgyis megszavazták volna az erdélyi magyarok, mert az emberek úgy érezték, hogy „majdnem az övék”.
Az összes magyar közösség közül az erdélyieknek a legerősebb a magyarságtudata, pozitívan viszonyulnak magyarságukhoz, illetve ugyancsak körükben a legerőteljesebb az állampolgársági integráció. Az erdélyi magyarokban 2010-re erősödött a regionális identitástudat, ezzel párhuzamosan az össznemzeti magyarságtudat és a Magyarország iránti kötődés gyengült, viszont ez a folyamat a magyarságtudatra nem volt hatással.
Az európai identitás nem játszik fontos szerepet az identitásmeghatározásban, sem elsődleges, sem másodlagos identitásként nem volt gyakori ez a válasz. "Az is újdonságnak számít, ha valaki azt mondja, hogy magyar anyanyelvű román állampolgár, az európai identitás előtérbe kerülésére még várni kell" – vélekedett a szociológus.
Kertész Melinda
maszol.ro

Tőkés László kapta a 2014-es Duna-díjat
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az 1989-es temesvári népfelkelés kirobbantója kapta a 2014-es Duna-díjat.
Az elismerést Dobos Menyhért, a Duna Televízió vezérigazgatója adta át szombaton a torockói Duna-házban, a székelyföldi és aranyosszéki székelyek találkozója keretében. Dobos Menyhért az ünnepség előtt az MTI-nek elmondta, azért ítélték harmadikként Tőkés Lászlónak a Duna-díjat, mert az ő bátorsága vezetett el 25 évvel ezelőtt a romániai kommunista diktatúra bukásához, és azóta is az összmagyarság érdekeiért harcol.
„Számunkra ő a szabadság jelképe, és ezzel a díjjal szeretnénk tisztelegni tevékenysége előtt” – jelentette ki Dobos Menyhért. Felidézte, hogy a díjat olyan személyiségek számára hozták létre, akik sokat tettek a magyarság összefogásáért. Két éve Csoóri Sándor, a Duna Televízió megálmodója, tavaly Sára Sándor, az intézmény első elnöke kapta az elismerést, amely Melocco Miklós műalkotásából és pénzjutalomból áll.
Tőkés László a díjátadó ünnepség után az MTI-nek elmondta, hogy különösen közel áll szívéhez ez az elismerés, mert azokat az időket idézi fel számára, amikor a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagjaként maga is cselekvő részese volt a Duna Televíziót életre hívó munkának.
„A kilencvenes évek elején szinte elállt a lélegzetünk a gondolattól, hogy a Duna Televízió a maga kommunikációs körébe vonhatja az egész Kárpát-medencei magyarságot. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Csoóri Sándor és Sára Sándor után én is ebben a kitüntetésben részesülhettem” – jelentette ki Tőkés László a Duna-díjat megköszönő beszédében.
MTI
Székelyhon.ro

Székely–székely találkozó Torockón
A Székely Nemzeti Tanács és a Duna Televízió közös szervezésében Torockón kétnapos székely–székely találkozó zajlott a hét végén. Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a Duna Televízió szervezőerő is kíván lenni, amely mozgósít és összekapcsol.
A rendezvényen a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét Izsák Balázs elnök vezette, a találkozón tíz aranyosszéki település képviselője vett részt. Az SZNT közleménye szerint Ferencz Csaba, a szervezet tájékoztatási alelnöke vetített képes előadáson mutatta be a mai székelyföldi valóság néhány vonatkozását, Fodor Attila, a kolozsvári Néprajzi Múzeum muzeológusa összefoglalta a Székelyföldtől a történelem folyamán mindig külön álló, ám székely jellegét mai napig megőrző Aranyosszék történetét. Elhangzott: a 13. század második felében, a Maros és az Aranyos folyó közötti területre két hullámban telepítettek kézdi székelyeket, akik katonai feladatokat láttak el, mint a székelyföldiek, és hasonló kiváltságokkal, illetve közigazgatással rendelkeztek. Ma a kisrégióban Torockó és Várfalva községben maradt meg a többségi magyarság. Izsák Balázs SZNT-elnök hangsúlyozta, a világ magyarságának egytizede székelynek vagy székely származásúnak tartja magát, ami azt jelenti, hogy a székelyeknek kevesebb mint fele él Székelyföldön. Az SZNT egyik küldetése, hogy összefogja a nagyvilágban élő székelyeket. Mindez akkor fontos, ha egyéb okok miatt már sajnos, nem képzelhető el, hogy a majdani autonóm Székelyföldnek Aranyosszék is része legyen. Kolozsi Ernő, az Aranyosszék Alapítvány elnöke, várfalvi önkormányzati képviselő, aki a sinfalvi Vernes Andrással együtt meghívottként részt vett az SZNT Állandó Bizottságának Torockón tartott ülésén, egyfajta jóvátételnek tekintette a találkozót, hiszen az SZNT megalakulásakor Aranyosszéket nem szólították meg. Az Állandó Bizottság ülésén döntés született arról, hogy az SZNT küldöttülésein meghívottként Aranyosszék képviselői is részt vehetnek, ismertethetik sajátos gondjaikat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dagad a himnuszbotrány
Megismétlődhetnek az 1990-es marosvásárhelyi etnikai zavargások a Székelyföldön, ha Marius Popică Kovászna megyei prefektus folytatja magyarellenes megnyilvánulásait – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) marosvásárhelyi ülésén. Kelemen Hunor szövetségi elnök leszögezte: Marius Popică Kovászna megyei prefektusnak a magyar himnusz elleni fellépése kétségessé tette, hogy megszavazzák-e a kormány új felállását. Közben Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja pénteken személyesen közölte a himnuszéneklésért bírságoló kormánymegbízottal: lépése ellentétes az Európai Unió alapértékeivel. Ezzel egy időben a Magyar Polgári Párt bejelentette: hétfőtől napi rendszerességgel himnuszéneklést szerveznek a prefektúra sepsiszentgyörgyi székháza előtt.
Az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa a kormányból való kilépésről döntött szombaton Marosvásárhelyen. Az ülésen – bár a szövetség 113 jelen lévő képviselője közül végül csupán hárman szavaztak a kormányból való kilépés ellen, és heten tartózkodtak a szavazásnál – élenk vita alakult ki.
Antal Árpád újabb „fekete márciustól” tart
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy vélekedett, hogy nem a kormányból való kilépés volt „koraszülés”, hanem a belépéskor „kellett volna védekezni”. A Szociáldemokrata Párttal (PSD) való együtt kormányzás ugyanis beszűkítette az RMDSZ mozgásterét. A polgármester azt javasolta, hogy az RMDSZ megelőlegezett bizalommal viszonyuljon Klaus Johannis megválasztott elnökhöz.
A székelyföldi politikus Frunda Györgynek – a kormányfő tanácsadójának, aki a kilépés ellen érvelt – azt mondta: „kérje meg a főnökét, a miniszterelnökét, utasítsa a helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat”. Szerinte az erdélyi magyarok csak minimális tiszteletet kérnek. „Ha Victor Ponta kormányfő nem fogja viszsza a székelyföldi prefektusokat, a Székelyföldön megismétlődhet mindaz, ami Marosvásárhelyen történt 1990-ben” – fogalmazott.
Az SZKT-t követő sajtótájékoztatón egyébként Kelemen Hunor a téma kapcsán megjegyezte: a Kovászna megyei prefektusnak a magyar himnusz elleni fellépése kétségessé tette, hogy megszavazzák-e a kormány új felállását. Elmondta, jelezte a miniszterelnöknek a kérdéssel kapcsolatos elégedetlenségét.
„Ez egy olyan súlyos kérdés, amire a következő napokban a kormánynak valamiféle választ kell adnia. Csak ezt követően tudunk beszélni arról a frakciókban, hogy miként járunk el a kormány beiktatásakor” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. 
Popicánál tiltakozott a csíkszeredai magyar főkonzul
Ezt megelőzően hivatalában kereste fel pénteken Marius Popică Kovászna megyei prefektust Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, és tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a bukaresti kormány megbízottja a magyar himnusz elénekléséért megbírságolta a június 4-én Trianon-megemlékezést tartó Magyar Polgári Pártot (MPP).
„A magyar zászló és a magyar himnusz nemzeti jelkép, számunkra szent, akárcsak a románok számára a saját nemzeti szimbólumaik. Éppen ezért elfogadhatatlan, hogy korlátozzák a magyar emberek nemzeti identitásának ilyen formában történő kifejezését” – idézte a diplomatát a konzulátusi közlemény.
Zsigmond Barna Pál hozzátette, ez az intézkedés ellentétes az Európai Unió alapértékeivel, és alapvető emberi jogokat sért. Közölte, az ilyen és ehhez hasonló, a magyar szimbólumhasználatot és szólásszabadságot tiltó intézkedések nem járulnak hozzá a békés együttéléshez, hanem feszültséget keltenek.
Marius Popică egyébként a Maszol portálnak adott interjúban kijelentette: azért bírságolt, mert a Magyar Polgári Párt (MPP) trianoni rendezvényén nem hangzott el a román himnusz is a magyar mellett. „Ezt elmagyaráztam Zsigmond Barna Pálnak is, illetve tárgyalni fogok erről az MPP vezetőivel is. Nekik is meg kell érteniük, hogy bármilyen – akár jogkövetelő –, nyilvános térben tartott rendezvény megszervezését a törvény szabályozza. Én teljes mértékben tisztelem a magyar himnuszt, a magyar állam nemzeti szimbólumait, azt is tudom, hogy egy ima is egyben, tehát templomokban is éneklik. Ezért is világossá szeretném tenni: nem a himnusz eléneklését büntettem, hanem a törvényszegést” – fogalmazott interjújában a kormánymegbízott.
Himnuszéneklésre invitál az MPP
Ezzel egy időben az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke, Bálint József bejelentette: december 15. és 21. között minden hétköznap délután, háromnegyed négy és háromnegyed öt között a prefektúra sepsiszentgyörgyi székháza előtt magyarhimnusz-éneklést szerveznek.
Mint mondta, ezekre az eseményekre várnak mindenkit, aki úgy érzi, a prefektus megsértette az erdélyi magyarságot azzal, hogy himnuszéneklésért 5000 lejes bírságot rótt ki. A többnapos megmozdulásra az önkormányzattól kértek engedélyt, és azt sürgősséggel meg is kapták. A tiltakozást szeretnék egész Erdélyre kiterjeszteni: felkérték az MPP képviselőit, hogy más településeken is szervezzenek hasonló megmozdulásokat.
Bálint elmondta továbbá, az egyházi vezetőkkel is tárgyalnak, hogy a záróénekként általában elhangzó himnuszt ne a templomban, hanem a szertartás végén, a templom előtt énekeljék el. „Bátor kiállásra és aktív részvételre számítunk. Meg kell mutatnunk, hogy erősebb bennünk a jelképeinkhez, himnuszunkhoz való ragaszkodás, mint a félelem”– mondta a polgári párt sepsiszentgyörgyi politikusa.
Amint arról beszámoltunk, a prefektus által aláírt bírságolási jegyzőkönyvben ez áll: „A más állam himnuszának a Románia területén való eléneklése egy olyan rendezvényen, amelynek nem volt nemzetközi jellege, és amelyen nem vettek részt Magyarország hivatalos küldöttei (…), kihágást jelent, és 2500-tól 5000 lejig terjedő bírsággal büntetendő.” Biró Zsolt, az MPP elnöke korábban kijelentette, semmiképpen nem fizetik ki a bírságot, és megtámadják a bíróságon a jegyzőkönyvet.
Krónika (Kolozsvár)

Ismét üresen áll a zászlórúd
A csíkszeredai Szabadság térre felállított zászlórúdról hétfőről keddre virradó éjszaka ismét letépték a székely zászlót, majd megpróbálták meggyújtani.
A csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának lépcsője alatt találták rá a leszakított székely zászlóra – tudtuk meg Tiboldi Lászlótól, az EMNT alelnökétől. Mint mondta, harmadik alkalommal rongálják meg a Csíkszereda főterére kihelyezett lobogót. „Az EMNT és az EMNP 2013 februárjában közösen állította fel a székely zászlót. Úgy gondoltuk, Székelyföld szívében szabadon fog lobogni, és nem fog senkit zavarni, de sajnos nem így történt” – nehezményezte Tiboldi. Először tavaly karácsony előestéjén, majd idén október végén rongálták meg a székely jelképet.
„A legutóbbi rongáláskor rendőrségi feljelentést is tettünk, kivizsgálták az ügyet, de nem tudták azonosítani az elkövetőket. Most is fontolgatjuk, hogy feljelentést teszünk, és jelezzük az esetet a csíkszeredai városháza felé is” – tájékoztatott Tiboldi, aki szerint egy térfigyelő kamera kihelyezése jelenthet megoldást a problémára.
„Megígérjük, hogy rövid időn belül visszaállítjuk a székely lobogót. És akárhányszor letépik, mi mindannyiszor vissza fogjuk állítani” – szögezte le az alelnök.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

A leszakított székely lobogó zászlórúdjához várják a csíkiakat
Párthovatartozástól függetlenül közös himnuszéneklésre és az 1989-es változásokra való emlékezésre hívja a csíkszeredaiakat és a vidékieket a Magyar Polgári Párt szerdán délután öt órára a csíkszeredai Szabadság térre. Az esemény helyszínéül a keddre virradóra letépett székely lobogó zászlórúdját jelölték meg.
Sajtótájékoztatón tiltakozott a Kovászna megyei prefektus magyarellenes megnyilvánulásai ellen Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke Csíkszeredában kedden. A rendszerváltozásról is beszélt a huszonötödik évforduló alkalmából.
„Huszonöt éve nagyon sok vita övezi az '89-es eseményeket. Azóta a társadalom szintjén nagyon sok csalódás fogalmazódott meg, de látni kell, hogy az akkori kelet-európai földindulásszerű megmozdulások nélkül nem tartanánk ott, hogy most Csíkszeredában politikai pluralizmusról beszélhessünk az erdélyi magyarság szintjén, és nem szólhatnánk magyar állampolgárként önökhöz. Ezek mind a '89-es temesvári események eredményei” – vélekedett Biró. Hozzátette, 25 éve nagyon derűlátóan vonultak az utcára, az optimizmusuk viszont lassan alábbhagyott.
A szerdai csíkszeredai himnuszéneklés kapcsán elmondta, ez egy olyan pillanat, amikor a közösségnek meg kell mutatnia, hogy a nemzeti érdek sérülésekor össze tud zárni. Mint Biró fogalmazott, egyértelmű, hogy nemzeti kérdésben nem lehet külön utat járni. Újságírói kérdésre, miszerint a magyar közösségnek hogyan kell viszonyulnia a román himnuszhoz, az MPP-elnök a következőt válaszolta: „1989 decemberében Székelyföldön is sokan lelkesen énekelték a jelenlegi román himnuszt. Ugyanakkor az eltelt 25 év nem igazolta vissza az akkor megfogalmazott reményeket, elvárásokat, és egyértelműen másodrendű állampolgárként érezzük magunkat Romániában. Addig, amíg másodrangú állampolgárként vagyunk számon tartva, nehezen tudunk azonosulni a román himnusszal.”
Salamon Zoltán, az MPP Hargita megyei elnöke az eseménnyel kapcsolatosan azt mondta, nem készülnek politikai beszédekkel, inkább a magyar himnuszé és a gyertyáké lesz a főszerep.
Somay Péter csíkszeredai MPP-alelnöktől tudjuk, hogy a rendezvény megtartásához megkapták a szükséges engedélyeket.
Kozán István
Székelyhon.ro

Átszervezést hirdet az RMDSZ
Alapos átszervezés előtt áll az RMDSZ, döntötte el szombaton az SZKT: Ennek célja az erdélyi magyar választók és a politikai szervezet közötti szorosabb kapcsolat kialakítása.
Hogy ez konkrétan hogyan történik, az még rejtély, hangsúlyozta hétfőn, dévai sajtóértekezletén Winkler Gyula EP-képviselő. Szerinte ugyanis a kihívás nemcsak az RMDSZ-nek szól, sőt, nem is a csak a romániai politikának, hanem összeurópai jelenségről van szó.
A bankok mohóságára visszavezethető, 2008-ban kirobbant gazdasági világválság lényegesen megrendítette a bankrendszerbe vetett bizalmat. 2009–10-ben a kormányok közpénz-infúziókkal mentették meg a bankrendszert az összeomlástól, ami a politikai rendszerbe vetett lakossági bizalom elvesztéséhez vezetett. Európa-szerte a rendszerellenes pártok folyamatosan megerősödnek, a hagyományos pártok, viszont elveszítik támogatottságukat, ez a májusi EP-választáson világosan látható volt.
Winkler szerint november 16-án ugyanilyen rendszerellenes hangulat uralkodott Romániában, illetve a külföldön élő román állampolgárok körében. Pontát egyértelműen a rendszerrel azonosították, ezért szenvedett akkora megalázó vereséget az urnáknál.
Akárcsak Nyugaton, Romániában is elindult a válságkezelés, vagy az annak vélt kiútkeresés. A PSD-ben balkáni cirkusszal, fejszével egymásnak feszülve, az új nagy PNL-ben visszafogottabban, főleg a kulisszákban. Senki sem tudja, hogy mi a megoldás, mindenki tapogatózik, s nyílván az RMDSZ sem képez kivételt.
Fontos azonban az egység megtartása, a területi egyensúly megtartása, hogy sem a székelyföldi tömb, sem a partiumi és észak-erdélyi vegyes vidék, sem a szórvány ne maradjon az őt megillető politikai képviselet nélkül. A Hunyad megyei szórvány, például, jól érvényesülhetett az RMDSZ-en belül, hangját meghallgatják. Az RMDSZ-nek 16 minisztere (15 tárcavezetője, plusz egy miniszteri rangú kormányfőtitkára) volt az utóbbi években, amelyből 3 a Hunyad megyei szórvány képviselője volt (Borbély Károly, Winkler Gyula, illetve Dézsi Attila kormányfőtitkár). Ami egyértelműen jelzi, hogy a magyar közösség kicsi és aggasztóan csökkenő létszáma ellenére, a Hunyad megyei RMDSZ-ben jó munkát végeztek az évek során. Az általános európai átszervezés azonban a szórványt sem kerülheti el.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Népfelkelés Sepsiszentgyörgyön
Visszaemlékezés az 1989-es decemberi eseményekre (1.)
A ’80-as évek derekán olyan mély nyomor uralkodott Romániában, hogy azt gondoltuk, lejjebb már nem süllyedhetünk, de tévedtünk. Kiderült ugyanis, hogy a földi pokolnak vannak mélyebb bugyrai is, hiszen a román hatalom beolvasztási törekvései egyre erőszakosabbak lettek, így puszta nemzeti létünk is veszélybe került. Napról napra jobban dühöngött a kommunista diktatúra, fokozódott az elnyomás. Éhezés, nélkülözés és nincstelenség uralkodott országszerte, félelemben és rettegésben éltünk, terror alatt. Történt mindez a 20. század végén, Európa közepén, és történhetett a helyzet fölött bűnösen szemet hunyó nyugati világ örök szégyenére.
Ilyen körülmények és állapotok közepette szállt szembe az elnyomókkal Tőkés László temesvári református lelkész 1989 nyarán, és vált ezáltal a romániai ellenzék vezéregyéniségévé. A hónapokon át tartó bátor kiállása következtében a decemberben Temesváron kibontakozott és egyre nagyobb méreteket öltő ellenállás visszhangja a hivatalos médiában fennálló hírzárlat ellenére Székelyföldre is eljutott. Esténként a Szabad Európa Rádió román és magyar nyelvű adásából próbáltunk tudomást szerezni a legfrissebb fejleményekről, melyek december 16-án tragikus fordulatot vettek: a szekusok (államvédelmi titkosrendőrség) belelőttek a tüntetőkbe, Temesvár utcáit ártatlanul legyilkolt emberek holtteste borította.
Magyarországgal ijesztgették a románságot
Elborzadtunk e döbbenetes gaztett hallatán, de ugyanakkor az is tudatosult bennünk, hogy ezt már nem lehet tovább tűrni, megérett az idő a változásra. Körültekintően és megfontoltan kellett cselekedni, mert az erdélyi magyarságra ezekben a napokban óriási veszély leselkedett. A diktátor és környezete ugyanis idegen hatalmak zsoldjába szegődött hazaárulók felforgató tevékenységeként bélyegezte meg a Temesváron zajló eseményeket, kezdetben csak sugallva, majd nyíltan ki is mondva, hogy az ellenséges cselekedetek hátterében Magyarország áll. Éppen ezért félő volt, ha a továbbiakban is csak Temesvárra korlátozódnak a tüntetések, és ha netalán a székely megyék mozdulnak elsőként, revizionizmussal vádolnak meg minket, ekképpen egymásra uszítják az ország román és magyar lakosságát. Sátáni tervük meghiúsításának csak egy módja volt: kivárni, hogy a főváros is felemelje sárba tiport fejét, mert akkor pillanatok alatt lángra lobbanhat az egész ország, és a diktatúra elkerülhetetlenül megbukik.
Bukarestre várva
Várnunk kellett tehát, és ezt összebeszélés nélkül megértette mindenki. Csigalassúsággal vánszorogtak a feszültséggel telített percek és órák. Reggelente szárnyait bontogatta a remény, de esténként, begubózva a fűtetlen és áram nélkül hagyott lakásokba, újra és újra megkeseredett lélekkel kellett megállapítanunk, még mindig nem fogyott el a románok birkatürelme, mert a fővárosban továbbra is csend honol. Pedig Temesvárról tömegesen elhurcolt, megkínzott, agyonlőtt emberekről tudósítottak a külföldi adók, melyeket lehalkítva, titokban mindenki hallgatott.
December 21-én azonban a temesvári megmozdulások elítélésére és a diktátor dicsőítésére Bukarestben összeterelt több százezres tömeg végre megszűnt engedelmes juhseregként viselkedni, s az ilyenkor megszokott taps és válogatott jelmondatok skandálása helyett kifütyülte a szónoki emelvényen megjelenő vezért. Ezzel a mozzanattal vette kezdetét a bukaresti népfelkelés, melynek híre futótűzként terjedt, és hatására valóban lángra lobbant Románia. Székely népünk bebizonyítván, hogy a több évtizedes elnyomás ellenére még mindig képes bölcs döntéseket hozni, csak másnap, december 22- én mozdult, amikor már forrongott az egész ország.
Egymást bátorítva
Sepsiszentgyörgyön a nehézgépgyáriak indultak el elsőként, s mivel a többi üzem és intézmény dolgozóit is csatlakozásra szólították, az Olt hídján már több ezres tömeg hömpölygött a városközpont felé. Tömött sorokban, összeszorított fogakkal meneteltek a kérges tenyerű, villogó tekintetű székelyek, őseink földjének konok gyermekei.
Az események résztvevőjeként bevallom, kezdetben minden megtett lépéssel fennebb ágaskodott bennünk a félelem, ezért csak kellő akarattal és egymást bátorítva tudtuk magunkat az út folytatására kényszeríteni, de sikerült.
Le a diktatúrával! Szabadságot! Szabadságot! Éljen Tőkés László! – hallatszott itt-ott egy-egy bátortalan próbálkozás, mert idő kellett hozzá, hogy a folyamatosan duzzadó emberáradat is átvegye a jelmondatokat, hangot adva követeléseinek. Hiszen oly sok keserves éven át vártunk arra a pillanatra, hogy amikor ütött a cselekvés órája, hihetetlennek tűnt, hogy valóban bekövetkezett. Hihetetlennek tűnt, hogy valóban elérkezett a mi időnk. A kisemmizettek, üldözöttek, megalázottak, megfélemlítettek és félreállítottak ideje. 
Szekusok a háztetőkön
A központba érve megállapítottuk, hogy a pártszékház előtti teret hatalmas billenőkocsikkal vették körül, ily módon eltorlaszolva a gyűlölt épület felé vezető utat. A kocsik előtt állig felfegyverzett, de halálsápadt kiskatonák. Kutató tekintetünk a szekusokat kereste, hiszen ők jelentették az igazi veszélyt, és nemsokára fel is fedeztük őket a környező épületek tetején sebtében álcázott géppuskaállásokban.
Szokásukhoz híven ezúttal sem vállalták a nyílt szembenállást, hanem aljas módon, a népharagnak közvetlenül kitett katonaság háta mögé bújva készültek a velünk való leszámolásra.
A közvetlenül érzékelhető veszély hatására hirtelen megszűnt a zsigereinkbe eddig befészkelődött, agyat-izmot bénító félelem. A halál árnyékában gondolataink letisztultak, s tudatosult bennünk, hogy számunkra nincs visszaút.
Vagy győzünk és megbuktatjuk a diktatúrát, vagy elpusztulunk mindannyian! De éreztük, győzni fogunk, mert egy álnokságra és hazugságra épült, embertelen rendszer ellenében indultunk! Győzni fogunk, mert miénk az igazság, mely hatalmas, és félelmetes fegyver azok kezében, akik élni tudnak vele! Győzni fogunk, mert magmaradásunkért és fennmaradásunkért, az ősök vérével megszentelt szülőföld megtartásáért harcolunk! Győznünk kellett, mert hittünk a győzelem lehetőségében!
„A hadsereg velünk van!”
Közben a megjelenését sürgető folyamatos követelés ellenére is késlekedő megyei pártfőtitkár fennhéjázása miatt a percről percre dühösebb tömeg egyre közelebb nyomult a fegyvereiket kétségbeesetten szorongató katonákhoz.
A pattanásig feszült helyzetben bármikor kirobbanható összecsapás megakadályozása érdekében páran „a hadsereg velünk van” jelmondatot kezdtük kiabálni, a katonák nemzetiségére való tekintettel románul. Ezt némi ízlelgetés után a sokaság is magáévá tette, és hamarosan több ezer torokból szólt, jótékony hatást gyakorolva a szembenálló felekre. Végül pedig a pártszékház erkélyén kíséretével mégiscsak felbukkanó, megszeppent párttitkárba belefojtottuk a szót, mikor tőle szokatlan módon magyarul próbált minket lecsillapítani.
Rab István, a Kovászna megyei pártbizottság első titkára a tömeget próbálta csitítani
Néhányan a birtokunkba került készülék segítségével fél füllel a bukaresti rádió adását hallgattuk, hátha sikerül megtudni valamit az ottani eseményekről, de csak hazafias zene szólt belőle. Hosszú percek vagy órák teltek el így, míg egyszer csak a zeneközvetítés megszakadt, s a „Szabad Román Rádió” nevében bejelentették, hogy a Ceaușescu házaspár egy helikopter fedélzetén ismeretlen helyre távozott. Elcsukló hangon továbbítottuk az emberek felé a hírt, melynek hallatára először döbbent csend, majd hatalmas hangzavar keletkezett.
Pusztított a népharag
Elsőként a katonák vágták földhöz a sapkájukat, s összeölelkeztek az eddig velük farkasszemet néző tüntetőkkel, majd a tömeg szabad utat engedve az addig visszafojtott haragnak, behatolt a zsarnokság helyi székházába, összetörve, zúzva mindent, ami a keze ügyébe került. Az indulatokat lehetetlen volt megfékezni, mert a történtek hatására egyszerre mindenkiből felfakadt az elmúlt évek során felgyülemlett harag, s vele együtt tönkretett életünk, megpecsételt jelenünk és bizonytalan jövőnk minden keserve. Le Ceaușescuval! Vesszen a kommunizmus! – üvöltöttük torkunk szakadtából.
Pillanatok alatt bútordarabok, különböző kommunista kiadványok, a diktátor házaspár nevét viselő könyvek és az őket ábrázoló fotók, plakátok ezrei borították a teret. Ezekből raktunk máglyát mi, a visszaszerzett szabadság tudatától megmámorosodott lázadók. A székely hegyek alatt pedig fekete füst gomolygott az ólomszürke ég felé. A Ceaușescu-diktatúra hamvai füstölögtek.
Bedő Zoltán
(folytatjuk)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Terrorizmus? – Kelemen Hunor nem érti a vádakat
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati ülésén elhangzott politikai nyilatkozatok nem jelentenek veszélyt Romániára – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A politikus az MTI-nek elmondta: értetlenül áll a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség vizsgálata előtt, amelynek részleteit ő maga sem ismeri. Mint mondta, ha az ügyészség az SZKT-n elhangzott beszédekre gondol, akkor nem érti az egészet, hiszen ott politikai nyilatkozatok hangzottak el.
A román vádhatóság szerdán közölte, hogy hivatalból bűnvádi eljárást indított ismeretlen tettes ellen az RMDSZ tanácskozásán a pulpitusról elhangzott nyilatkozatok ügyében. A büntetőjogi eljárás során azt vizsgálják, hogy az elhangzottak kimerítik-e a büntető törvénykönyv 206. cikkelye által szabályozott fenyegetés bűncselekményét, amelyet az ügyészég ebben az esetben a terrorizmus visszaszorítása és megelőzése elleni 2004/535-ös számú törvény alapján vizsgál. Az ügyészség nem közölte, hogy konkrétan melyik nyilatkozat alapján vizsgálódik.
Etnikai konfliktust vizionáltak
A Mediafax hírügynökség szerint a vizsgálat összefüggésben állhat azzal, hogy az SZKT-ülésen Antal Árpád polgármester azt kérte Victor Pontától, utasítsa a Kovászna megyei prefektust, hagyja békén a magyarokat, különben megismétlődhet Székelyföldön az 1990-es marosvásárhelyi román–magyar véres etnikai konfliktus.
Akkor románok és magyarok harcoltak az erdélyi város utcáin, miután szervezett módon román parasztokat szállítottak be a Maros megyei Görgény-völgyéből a városba. A román parasztokat azzal a riogatással uszították a magyarokra, hogy a városban a magyarok ölik a románokat, és „el akarják venni” Erdélyt.
Az RMDSZ kisparlamentje szombati ülésén döntött arról, hogy kilép a kormányból, miután a román elnökválasztás második fordulójában a magyar választók 80 százaléka a Victor Ponta miniszterelnök ellenfeleként induló, és a megmérettetésen diadalmaskodó Klaus Johannisra szavazott. Kovászna megyében az elnökválasztás második fordulója után újult ki a prefektus, illetve a helyi magyar többségű önkormányzatok és magyar pártok közötti vita a magyar és a székely nemzeti jelképek használatával kapcsolatban.
MTI
Erdély.ma

Ma Sepsiszentgyörgy, holnap egész Erdély
És akkor egyszer csak megszakad a beszélgetés, mintha csak vezényszóra, emelkedik a kéz, lekerülnek a fejfedők, kifeszülnek a zászlók – felcsendül a himnusz, százak torkából szól immár, komolyan vagy inkább komoran a kormányhivatal előtti téren.
Még a bejárat előtt álló csendőrök arcán is mintha tükröződne valami döbbenettel vegyes tisztelet, mit is tehetnének, sem hőbörgők, sem rendbontók, ez nem az a hely, nem azok az emberek, csak állnak ott némán, fegyelmezetten. Aztán a felolvasott zsoltár, az ima, az összekulcsolt kéz, a csendesen, mintha csak magunknak mormolt miatyánk szinte észrevétlen átváltozása eltökéltséget, hitet, erőt sugárzó morajlássá. Ott áll egymás mellett a polgári, az RMDSZ-es, a néppártos, a lelkész, a gazda, a tanácselnök, a vállalkozó, a munkás, a polgármester, a fiatal, a többgyermekes családanya, az idősebb, de megszűnnek a különbségek, a nézeteltéréseket most félretették, nincsen már az átjárhatatlan szakadék, egység van, összefogás, olyan, amilyent régóta tapasztaltunk. Ma Sepsiszentgyörgyön, holnap tán Székelyföld-, Erdély-szerte. Ma százak, holnap tán ezrek, tízezrek. Mert mindenki előtt világossá vált: 25 évvel Temesvár után nem egyszerűen elfogadhatatlan, de vérlázító a nacionálkommunista bukaresti hatalom magyarellenes hadjárata. Negyedszázaddal a kommunista diktatúra bukása után a Ceauşescu-rezsim legkegyetlenebb elnyomására emlékeztet himnuszunk tiltása.
És most a Himnusz lehet az, ami a székely zászló volt ezelőtt másfél-két évvel: nemzeti identitástudatunk kifejezője, erősítője, a jogainkért való egységes fellépés megteremtője. Mert jó úton indultunk akkor, amikor zászlónk védelmében a Bereck és Kökös közötti nagy meneteléssel hívtuk fel Bukarest és a nagyvilág figyelmét követeléseinkre – csak letértünk, letérítettek. A kitartó küzdelem helyett ismét a kis lépések politikáját választottuk, az őszinte párbeszéd, az egyenes beszéd és a jogkövetelés helyett posztkommunista, neoszekurista erőkkel bratyiztunk, a magyar–román viszony újraértelmezésére, új alapokra helyezésére irányuló törekvéseinket feladtuk az ideig-óráig érvényes politikai alkukért.
De talán visszatalálhatunk még arra az útra. Csak Sepsiszentgyörgy hangja lenne elég erős!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jobban bíznak a magyarok Johannisban, mint Kelemenben

Új ortodox érseke lesz Székelyföldnek
Ioan Selejan Hargita és Kovászna megyei ortodox érseket választotta meg Bánság metropolitájává keddi ülésén az ortodox egyház szent szinódusa. Az egyházvezetői tisztség Nicolae Corneanu temesvári érsek szeptember 28-án bekövetkezett halálával üresedett meg; a romániai ökumenikus mozgalom és vallásközi párbeszéd emblematikus alakjának tartott Corneanu közel 52 évig töltötte be ezt a funkciót.
A bukaresti patriarchátus közleménye szerint a keddi választáson hárman versengtek a metropolitai címért, Selejanon kívül a karánsebesi és a nagyváradi ortodox püspök.
Az első fordulóban egyikük sem szerezte meg a szinódus tagjai szavazatának felét plusz egy voksot, ezért újabb fordulót rendeztek, amelyen Ioan Selejan 26 szavazatot gyűjtött be a leadott 45-ből. Bánság új ortodox metropolitájának felszentelésére december 28-án kerül sor a temesvári görögkeleti katedrálisban, a ceremónián részt vesz Daniel pátriárka is.
Mindez azt jelenti, hogy hamarosan új egyházfő kerül a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökség élére. Az 1951-ben Bihar megyében született Ioan Selejant 1994-ben nevezték ki püspöknek az ugyanabban az évben alakult, csíkszeredai székhelyű Hargita és Kovászna megyei püspökség élére. A székelyföldi románok szellemi vezetőjének tartott egyházfő 2009-ben kapta meg az érseki rangot Daniel pátriárkától.
Mintegy húszéves székelyföldi tevékenysége során a két megyében körülbelül 150 görögkeleti templomot újítottak fel, miközben közel félszáz új épült, továbbá kolostorok és kápolnák is létesültek. Miközben a két megyében mintegy százezer román nemzetiségű él, országos viszonylatban itt a legnagyobb az ortodox templomok sűrűsége a hívek lélekszámához viszonyítva.
Idén márciusban az Erdélyi Napló hetilapnak adott interjúban Selejan kijelentette, lezártnak tekinti a székelyföldi ortodox templomépítések fejezetét, egyháza a továbbiakban a szociális kérdésekre, az emberek megsegítésére kívánja helyezni a hangsúlyt. A területi autonómia gondolatát ellenző egyházfő az interjúban készségét fejezte ki arra, hogy részt vegyen a székelyföldi románság félelmeinek lebontását célzó román–magyar párbeszédben.
Krónika (Kolozsvár)

Antal Árpád: úgy tűnik, terroristának számít a magyar
Közel ezer fős tömeg jelent meg a szerdai tiltakozó akción a Kovászna megyei kormányhivatal előtt, ahol csütörtökön és pénteken Böjte atya, valamint Kató Béla mond imát. Antal Árpád az ellene indult bűnvádi eljárással kapcsolatban nyilatkozott.
Folyamatosan duzzad a magyar himnusz énekléséért kirótt büntetés ellen tiltakozók száma. Szerdán a beszédek ideje alatt többen is a „Nem hagyjuk, soha!” szavakat kiabálták be. A magyar himnuszt öt alkalommal énekelték a tiltakozók, ugyanakkor az esemény végeztével spontán módon került sor a székely himnusz éneklésére is. A tiltakozássorozat harmadik napján Sánta Imre bikfalvi református lelkész tartott imádságot, valamint a szervezők bejelentették: csütörtökön Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, míg pénteken Kató Béla református püspök is jelen lesznek az akción.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a DIICOT által indított bűnvádi eljárással kapcsolatban kissé cinikusan megjegyezte, „ideje volt huszonöt évvel a forradalom kitörését követően terroristákat keresni és találni ebben az országban”. Mint magyarázta, ezúttal úgy tűnik, a magyarság számít terroristának Romániában, majd megjegyezte: ha nem lenne tragikus, nevetnénk az eseten.
Kifejtette, egyelőre még nem derült ki, hogy a magyar himnusz SZKT-n való eléneklése, vagy az ott megfogalmazott álláspont-e a probléma, ugyanakkor továbbra is fenntartja azon kijelentését, miszerint megismétlődhetnek az 1990-es marosvásárhelyi etnikai zavargások Székelyföldön, amennyiben Marius Popica prefektus folytatja a bosszúhadjáratát. Mint fogalmazott, akkor sem a magyarság érdeke volt a zavargások kitörése, ahogyan most sem – zárta gondolatmenetét a városvezető.
Halálos fenyegetések és gyűlölködő, trágár kommentek tömkelege zúdult Antal Árpád Facebook oldalára, miután a szélsőséges román politikus, Bogdan Diaconu megosztotta a saját Facebook oldalán Antal Árpádnak a prefektúra épülete előtt tartott himnuszéneklést bemutató fényképalbumát. A megosztás mellé Diaconu véleményét is mellékelte: „miközben Antal Árpád kivezényeli a magyarokat himnuszt énekelni, mi arra ébredünk, hogy a magyar szélsőségesek Magyarország számára sajátítják ki a román földet és mi nem teszünk semmit”. Ezt követően több mint százan fenyegették meg, valamint magyarokat kiutasító tartalmú megjegyzéseket a városvezető közösségi oldalán.
A Diaconu megosztását követően a szélsőségesek felvetették, hogy a székely zászlót be kellene tiltani, az erdélyi magyaroknak a román állampolgárságát meg kellenne vonni, és a mongol származású magyarok választhatnak: vagy elmennek az országból, vagy meghalnak. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat az ügyel kapcsolatosan értesíti az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot, az ügyészséget, valamint a diplomáciai testületeket – tájékoztat az RMDSZ háromszéki sajtóirodája. 
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

"Ebből a portálból történelmet lehetne csinálni"
Októberben indult útjára a román-magyar párbeszédet segíteni hivatott corbiialbi.ro portál. A honlapot a Fehér Holló Médiaklubba tömörült magyar újságírók szerkesztik, de románok is csatlakoztak a projekthez. Az elmúlt hetek visszajelzéseiről, a jövőről Szabó Csaba újságírót, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület vezetőjét, a vállalkozás koordinátorát kérdeztük.
Milyen céllal jött létre a corbiialbi.ro?
Azért hoztuk létre, hogy legyen egy olyan román nyelvű portál Romániában, amelyik elősegítheti a tömeges szintű magyar-román párbeszédet. Ezt szolgálja a portál tartalma, hozzáállása, enyhén oktatós-magyarázós hangneme. A román tömegek három-négy dolgot tudnak a magyarokról, és azokat is úgy tálalta nekik a mindenkori hatalom, hogy mindennel, ami kapcsolódhat a magyar szóhoz, azzal csínján kell bánni, mert a magyarok azok... nem kóserek. El nem lehet képzelni, milyen mélyről kell kezdeni ezt a párbeszédet, és milyen türelmet, pedagógiai érzéket követel ez a munka. Aki bepillant egy-egy hangosabb cikkünk kommentárvilágába, láthatja micsoda harc folyik azért, hogy például egy alapjában jó szándékú regáti mérnök megértse, hogy a Magyar Operából kijövő magyarok is „valódi” magyarok, nemcsak a zászlós székelyek. Az Argeş megyei kollégánk írását mintegy 80 ezren olvasták el, szenzációsnak tartották, annak ellenére, hogy mi magyarok jól tudjuk, hogy valójában a hivatalos nyolcadikos tananyagból idézett, legfeljebb a tálalás volt egy kicsit másabb. Van érdeklődés a magyar ügyek iránt, persze hogy mekkora, azt nem tudhatjuk még.
Hogyan lehet, hogy 25 évet kellett várni ilyen kezdeményezésre? Meg kellett érnie a pillanatnak?
A válaszom egyszerű. A román-magyar megbékélés – illetve ennek bármilyen formája vagy nüánsza – nagyon kevesek érdeke. Ha ez fontos lenne, akkor nem kellett volna annyit várni a román nyelvű Magyarságtörténetre sem. Fogalmazhatnék úgy is: sokan élnek meg a román-magyar ellentétek holdudvarából. Engem azért támogatnak, mert „a románok bántanak”, téged azért támogatnak, mert a „Székelyföldön a magyarok bántanak”. Kialakult egy status quo: nagy dumák mindenhol, munka semmi. Aztán szabadidőben összekacsintunk. Nem valami népszerű manapság a párbeszéd oldalára állni, és a román-magyar közeledést szolgálni. Unalmas dolog ez sokak számára, hiszen ez nem produkál verekedést, látványos zászlóerdőt, nemzeti dörgedelmeket. Amikor még az írott sajtóban dolgoztam, volt egy kedvenc mondásom: hivatásos magyarok, hivatásos románok. Abból élnek meg, hogy magyarok, vagy románok. Jó szakma ez manapság... És hát arra is gondolni kell, mi lenne akkor, ha megoldódna egyszerre ez a dolog? Ha arra ébrednénk, van MOGYE, van autonómia, feliratok, meg minden. Megmondom, mi lenne: ülnénk a nagy nihil közepén, mert kiderülne, semmiféle reális terve nincs sem a magyar sem a román félnek arról, hogyan lehetne munkahelyeket teremteni, hogyan lehetne az exodust megállítani. Mert, ugye, munkahelyet teremteni és jövőt építeni nagy dumákkal meg zászlóerdővel nem lehet.
Melyek az első hetek tapasztalatai, az olvasók visszajelzései, a közös munka alapján?
Újdonság az olvasóknak és a szerkesztőknek egyaránt. Már látszik, melyik rovatnak van sikere illetve értelme, melyiknek nincs. Két-három regáti munkatársunk is lett. Először hosszabb kommenteket írtak, aztán befogtuk őket munkatársnak. Jászvásár, Ploieşti, Argeş, Bukarest, Krajova... Egyértelműen érezzük, hogy jó döntés volt a portál. Vannak olyan regáti olvasóink, akik már reggel lesik, mi a mai csemege. Bevallották: bármit posztolunk, örvendenek, mert nem találnak olyan román portált, ahol ennyi mindenről lehetne hallani, vitatkozni, bámészkodni. Különösen értékelik, hogy a kommentárokat moderáljuk, és majdnem mindenkinek válaszolunk.
Prioritás, hogy egy hírportálhoz hasonlóan mindig aktuálisak legyenek, vagy inkább a „nagy kérdések”, témák fontosak?
Közismert a felfogásom, miszerint a romániai magyar médiában dolgozók zöme valójában a magyarság píárosaként éli meg szakmáját. Elkönyveljük mi volt itt, ott, utána sírunk egyet, miben bántottak meg a „románok” – ez az „újság”. Leleplezni valakit, felfedezni valamit, ellene mondani a trendnek – nagyon ritka. Én a kapcsolatteremtő média harcosa voltam mindig. Éppen ezért nem is gondolok arra, hogy konkurencia lehetnék, vagy mások lennének konkurenseim. A hozzánk legközelebb álló, hozzánk hasonló munkát végző csoportosulást például egyenesen felkértük, válasszanak maguknak helyet a portálon, fussunk együtt. Természetesen a témacentrikus újságírás érdekel bennünket, hiszen az férfimunka és hasznos. Az, hogy én román vagy magyar nyelven tudom meg azt, hogy lemondott Ponta a doktori címéről – teljesen mindegy. A lényeg az, hogy azonnal tudjam meg. Magyarul, románul, angolul. De körüljárni egy témát, felfedni mozgatórugókat, tendenciákat, jelenségeket – hát nálam itt kezdődik az újságírás.
Vannak-e negatív visszajelzések?
A román olvasók közül csak az lép be hozzánk, akit valamiféleképpen érdekelnek a „magyarok”. Egyharmaduk vitázni érkezik, egyharmaduk egyetérteni, egyharmada kötekedni. Ez utóbbiak azok, akik semmihez nem tudnak hozzászólni, semmit nem értenek, csak ismételgetik azt, amit annyiszor hallunk: bozgorok, menjetek ki a mi országunkból... Ennek ellenére nem szoktunk rögtön letiltani senkit, sőt, még az obszcén megjegyzéseket is megpróbáljuk a javunkra fordítani. A napokban az üzente egy román fiatalember, hogy kapjuk be. Erre én szójátékra váltva, visszaüzentem, aminek az lett a vége, hogy a magyar nők szépek, és savanyú a szőlő...
Áll-e szándékukban „kihozni” az internetről a projektet, találkozók, különböző események formájában?
Ebből  a portálból történelmet lehetne csinálni. Ezért nem is válaszolnak leveleinkre bizonyos alapítványok, ezért bujkálnak előlünk azok, akik reklámot ígértek. Ki van zárva, hogy támogassanak bennünket. Ismétlem: keveseknek érdeke, hogy mederbe, majd helyére kerüljön a román-magyar súrlódáskorszak.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Németh Zsolt „emlékezetpolitikai NATO” létrehozását javasolta Temesváron Közép-Európa 1989 - Egyfajta "emlékezetpolitikai NATO" létrehozását kezdeményezte csütörtökön Temesváron a városban 25 évvel ezelőtt kirobbant népfelkelésről szervezett konferencián Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke.
A fideszes politikus magyarázatként hozzátette, hogy szerinte "transzatlanti közös nevezőre lenne szükség" az emlékezetpolitikában, mert vannak, akik a fasizmusra emlékeznek, de a kommunizmusra nem, mások emlékei szerint a kommunizmus létezett, de a fasizmus nem, és egy harmadik csoport egyik rémuralomra sem kíván emlékezni. Németh Zsolt a hosszú távon működő román-magyar kiegyezést is a célok közé sorolta. Utóbbihoz - úgy vélte - az szükséges, hogy a helyére kerüljön Temesvár 1989-es szerepe a román nemzeti közgondolkodásban.
Smaranda Enache a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke kijelentette, Romániában azért feledik Tőkés Lászlónak és a temesváriaknak a szerepét a rendszerváltozásban, mert a temesvári forradalomra "rászerveztek egy államcsínyt", mely által a kommunista elit „átkonvertálta hatalmát” a demokráciába. Az emberjogi harcos szerint az 1990 márciusában szervezett magyarellenes „marosvásárhelyi pogrom” áttételesen annak a román rétegnek az elhallgattatását szolgálta, amelyik ma kész lenne tárgyalásokat folytatni a román-magyar viszony rendezéséről, és például a Székelyföld területi autonómiájáról.
Smaranda Enache úgy vélte, a román-magyar viszony rendezése nemcsak a két nép számára fontos, ez biztosíthatja a térség stabilitását is. Az emberjogi harcos bírálta az illiberális demokrácia kialakítására irányuló magyarországi törekvéseket, és arra kérte Tőkés Lászlót, hogy az Európai Parlamentben és a Fideszben is képviselje Temesvár szellemiségét, és ha a pártja eltávolodott ezektől, lépjen ki belőle.
Borbély Imre, Tőkés László egykori tanácsadója is úgy látta, hogy a Tőkés László melletti szolidaritásból kialakult temesvári népfelkelés nyomán Bukarestben államcsínyt szerveztek. Kijelentette a románok és magyarok szabad akaratából kirobbant temesvári népfelkelés tisztaságából spontaneitásából semmit nem vesznek el a bukaresti fejlemények. Az egykori temesvári forradalmár cáfolta azokat a sajtóban megjelenő állításokat, amelyek szerint az amerikai titkosszolgálatok állnának a temesvári népfelkelés hátterében.
Az emlékezés jelentőségére Max Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke is kitért előadásában. Szerinte Amerika megfeledkezett arról, hogy annak idején támogatta Nicolae Ceausescu román kommunista diktatúráját, mert úgy gondolta, hogy ezzel ellensúlyozhatja a Szovjetunióhoz fűződő viszonyát.
Tőkés László a konferenciát megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, az 1989-es szabadságharc után ma az „igazságharcra” van mindennél nagyobb szükség, arra hogy érvényt szerezzenek a 25 évvel ezelőtti temesvári események igazságának. Az 1989-es forradalom 25. évfordulója alkalmából Tőkés László és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett rendezvények keretében csütörtökön ökumenikus istentiszteletet tartanak a temesvári belvárosi református templomban, a népfelkelés kiindulópontjában.
A rendezvénysorozat pénteken a forradalommal kapcsolatos, az elmúlt időszakbab megjelent könyvek bemutatásával zárul.
Gazda Árpád
(MTI)

„Székelyföldön is megtörténhet, ami 1990-ben Marosvásárhelyen”
Sepsiszentgyörgy polgármesterének szavai miatt indíthatott büntetőeljárást a román szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta: az ügyben már megkereste a román miniszterelnököt, és várja az új román államfő lépését is.
„Klaus Johannist várjuk, hogy megszólaljon az ügyben. Vasárnap fogják beiktatni, vasárnap teszi le a hivatali esküt, és én is kíváncsian várom, hogy ilyen ügyekben, ilyen kérdésekben mit fog mondani” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Sepsiszentgyörgy első embere, Antal Árpád szombaton fogalmazott úgy a parlamentben: „amennyiben a Kovászna megyei prefektus nem hagyja békén a magyarokat, a Székelyföldön is megtörténhet, ami 1990-ben Marosvásárhelyen”.
mno.hu / Hír Tv
Erdély.ma

ActiveWatch: tévesen fordították Antal Árpád nyilatkozatát
Az ActiveWatch nevű román civil szervezet csütörtökön felhívta a figyelmet arra, hogy Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tanácskozásán elhangzott beszédét tévesen adta vissza a román média.
Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság előző nap közölte, hogy hivatalból vizsgálatot indított ismeretlen személy ellen terrorista fenyegetés gyanújával az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati ülésén elhangzott beszédek miatt. A vádhatóság nem pontosította, kinek a nyilatkozatáról van szó, de a román média tudni véli, hogy Antal Árpád beszéde miatt indult eljárás.
A civil szervezet közleménye idézi azt, ahogyan az Agerpres hírügynökség adta vissza Antal szavait. Eszerint Antal a beszéde végén az RMDSZ-nek a kormányból való kilépése ellen érvelő Frunda Györgyhöz intézte szavait. Azt mondta neki, kérje meg Victor Ponta miniszterelnököt – akinek Frunda a tiszteletbeli tanácsadója –, utasítsa a Kovászna megyei prefektust, hogy hagyja békén a magyarokat. „Amit a prefektusok tesznek, az őt is minősíti. (...) Ha nem, akkor Székelyföldön megismétlődhet az, ami Marosvásárhelyen történt 1990 márciusában” – olvasható a közleményben.
A civil szervezet szerint a polgármester valójában azt mondta: „Végül pedig Frunda tanácsos úrnak szeretném mondani, kérje meg a főnökét, a miniszterelnök urat, utasítsa helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, minősíti a miniszterelnök urat is. És ha valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön valahol esetleg megint olyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 1990-ben, akkor minimális tiszteletet nyújtsanak irányunkban.”
MTI
Székelyhon.ro

Küzdelem a tiszta jövőképért
Immáron több mint fél évezrede – nagyszámú okmányban – több nyelven is olvasható SZÉKELYFÖLD/SEKERLAND stb. neve. Jelentése: székelylakta terület. Erdély népei évszázadok óta így használják. Amikor e megnevezés kialakult, itt többnyire csak székelyek éltek. E nép nem jövevény, nem bevándorló, hanem őshonos.
Elődei büszke katonaként védték Erdély népeit és gyakran a szomszédos román vajdaságokat is. Ott vannak a moldvai vaslói (Vaslui), 1475-ben vívott csatában, de 1595-ben Szinán pasa hatalmas megszálló hadseregét is ők verik ki Havaselvéről, biztosítva a kis román vajdaság függetlenségét. Se szeri, se száma annak a véráldozatnak, amelyet az itt élő népek védelméért hoztak. A székely nép, bár kitalált, propagandajellegű történelmet tanult, tudja, hogy hajdanán, a székely letelepedés előtt Székelyföld területén magyar vármegyerendszerben, egyházi szervezetbe tömörült magyarság és kisszámú szláv lakosság élt. A székelyek nagyon jól tudják – a dákoromán tanmese ellenére is –, hogy a románok székelyföldi betelepedésének kezdete csak a 16. századtól igazolható. Amíg Erdély az állandó jellegű betelepedés eredményeképp elrománosodott, e közösségi társadalomban élő székelység még ma is túlnyomórészt székelymagyar. Így például Sepsiszentgyörgyön az első két román család okleveles említése 1614-ből származik. A történelem folyamán – kisebb-nagyobb megszakításokkal és jogkörrel, azaz a honfoglalástól számítva 981 évig, vagyis 1876-ig – külön szervezésű, saját igazgatással, törvénykezéssel, a mai szóval élve területi autonómiával rendelkeztek. Nem véletlenül jogos a Székelyföld megnevezés! Sepsiszentgyörgyön 1880-ban mintegy 5 család, 31 személy vállalja románságát. Ha elfogadjuk, hogy az igazság egyetemes, akkor ami igaz az egyik nép számára, az érvényes a másikra is. Nicolae Iorga az 1900-as évek elején kiadott tankönyvben írja: a „román föld nem áll csupán a mai Romániából... Román föld minden hely, melyen a mai napig nemzetünk többségben lakik”. Mivel a Vasgárda szellemiségét továbbvivő Új Jobboldal szokássá tette a székelyföldi gyűlölet- és félelemkeltő  hecckampányt, melyet erős rendőri védelem mellett gyakorol, és ordítozza a „Székelyföld nem létezik!” szlogent, melynek ellentéteként megszületett a „Székelyföld nem Románia!” is. Ami természetesen így helytelen, mert használói a „Székelyföld nem román föld!” helyett mondják. Itt az ideje, hogy ismételten, mindenki, nem csupán a románok, de magyarok számára is érthetővé tegyük: e két jelszó nem azonos jelentésű! Azok, akik ragaszkodnak a „nem Románia” szófordulathoz, használják csak a saját rendezvényeiken! Alkossanak külön érdekképviseletet, tűzzék ki célul Székelyföld függetlenségének kivívását. Ilyen pártok Európa-szerte működnek. A Székelyföld nem Románia hangoztatása annyit jelent, hogy használói nem autonómiát, önrendelkezést, hanem függetlenséget követelnek! Lelkük rajta, de ezt ne az autonómiáért folytatott békés tüntetésen, nagygyűlésen tegyék, mint amilyen a november 29-i sepsiszentgyörgyi nagygyűlés is volt, amely a közelgő román nemzeti ünnep előtt célul tűzte ki, hogy békésen, jelszavak nélkül hívja fel a románok figyelmét arra: Gyulafehérváron nemcsak Erdély elszakítását mondták ki, de az egyenlő jogok biztosítását is. A valamit valamiért elv alapján az elszakított magyar területekért autonómiát ígértek az itt élő népeknek. Idézem: „minden nép saját nyelvén, kebeléből való egyének által fogja művelni, kormányozni magát és törvénykezését ellátni”. Úgy gondolom, a felelőtlen szlogenek, a nagymellű kijelentések kimondottan károsak a kollektív jogokért folytatott küzdelmünkben. Lehet valami jogos, de a magyarkodás, a „jól odamondottunk” szövegek a román nacionalisták malmára hajtják a vizet, mert erre hivatkozva riogatni lehet a románokat a székely autonómia ellen. Az említett békés jellegű nagygyűlésen a szokásosnál nagyobb arányú volt a magyar értelmiségiek részvétele, őket többnyire ötven-hetven év körüli, tisztességben megélt életpálya után így megsérteni azért, mert a megbékélés szellemét látták a rendezvényben, arra utal, hogy a román politikai elitet minden zavarja, ami teljhatalmát kétségbe vonja. Visszatetszést váltott ki a szervezőkből és a jelenlévőkből egyaránt a néhány másodpercig hangoztatott „Vesszen Trianon!”, illetve „Székelyföld nem Románia!” szlogen, mert az ónos-jeges időben érkezők e napot a megbékélés kezdetének gondolták. Jó érzékkel, politikai érettségről adtak tanúbizonyságot, nem csatlakoztak ahhoz a néhány emberhez, akiknek már elegük van másodrangú állampolgárként élni, és elkeseredésükben skandálták az említett jelszavakat. Ők jól tudják, hogy a gyulafehérvári népgyűlésen részt vevő román vezetők a 43 százalékarányú román „relatív többség” nevében követelték a Debrecenig tartó magyar területeket. Vigyázat, ez nem azonos a trianoni diktátummal Romániának ítélt területtel, amely némileg szűkebbre sikeredett, így a románság számaránya 53,8 százalékra ugrott. Erdély elszakítására népszavazás nélkül került sor. Ne feledjék, Székelyföld népét jogosan megilleti a területi autonómia joga! Ha valóban békés együttélést akarunk román demokrata barátainkkal együtt, nem elég csak szép szavakat zengetni, de a közösségi jogokat is biztosítani kell. Ha azonban folytatódnak a helytartók, a prefektúra vezetőinek a székely lakosság elleni megfélemlítési akciói, akkor a románság őrangyalai darázsfészekbe nyúlnak, lavinát indíthatnak el! Elég, ha az elmúlt napok megfélemlítési provokációit említem. Példásan megbüntetik a kézdivásárhelyi polgármestert, mert a románok december elsejére időzített nemzeti ünnepén nem tanúsított megfelelő szolgai alázatot, „nem díszítette fel kellőképpen” a székely-magyar várost. A békés együttélés erősítésére elgondolkoztató módszer a református egyház 346. számú verses imádságának, zsoltárának, a Kölcsey Ferenc alkotta Himnusznak az elénekléséért pénzbüntetést szabni. Erre még a Ceauşescu kommunista parancsuralmi rendszere sem vetemedett! Érdekes az is, hogy december elsején az őshonos székelységellenes, fasiszta jelszavakat skandálók ez idáig még semmilyen büntetésben nem részesültek, pedig három éve ezt teszik. A diszkrimináció egyértelmű!  Ha a megfélemlítési akciók folytatódnak, senki ne várja el, hogy a székelység megtartható csupán a Románián belüli önrendelkezés követelése mellett. Márpedig teljes gőzzel folytatódik a székelység megalázása. A Háromszék népének adakozásával felépült Református Székely Mikó kollégium magyar nevét is el kell távolítani, és a gróf Mikó Imre-táblát is, „mert elöl szerepel a magyar szöveg, majd következik a román és az angol nyelvű fordítás”. Ez történik akkor, amikor a Constantin Brâncuşi- és a Mihai Viteazul-iskolnál hiányzik a kétnyelvű tábla! Marius Popica prefektus utasítja a polgármestert, Antal Árpádot arra is, hogy a székelység szimbólumait hordozó székely zászlót, amely a város parkjában áll, vetesse le, mert ha ezt nem teszi, akkor büntetik. Feladatul szabja a magyar nemzet zászlajának eltávolítását a székelymagyar város polgármesteri hivatalából, de a szlovák, szerb, moldovai zászlóról nem szól. Nyilván, ez és a hozzá hasonló intézkedések a román államhatalom nacionalista és diszkriminatív politikáját tükrözik. Magyar és román értelmiségiként miként állíthatjuk honfitársainknak, hogy Romániában is lehetséges a békés együttélés, ha egy békés nagygyűlésen való részvétel miatt szélsőségesnek nevezik közösségünket? Egy sajtóbéli megfogalmazás szerint milyen jövőképünk lehet, ha „ellenségként kezelnek, kioktatnak, fenyegetnek, vagyonunkból kiforgatnak, megaláznak, tiltják nemzeti jelképeink használatát, és még a létünket is kétségbe vonják, miközben elvárják, hogy legnagyobb nemzeti tragédiánk kezdetének évfordulóján örömkönnyeket hullatva ünnepeljük, hogy  diszkriminációban élhetünk”?
Valóban, milyen jövőképünk lehet?
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Paizs Tibor harmadik országban (1946-2014)
Többet dolgozott, közölt vagy nem közölték, mint amennyit tudunk Róla. Az úgynevezett második Forrás-nemzedékben a legelsők között jelent meg verskötete (Keréknyom, 1968), ám az erdélyi magyar csillagjárás irányítását önhatalmúlag föl-, illetve levállalók sosem számították közénk őt. Más szóval: ő sem tartozott a dédelgetettek közé. Szakiskolát, majd tudományegyetemet végzett, sok képesítetlen munkát is előtte és közben, utána is. Magyarpalatka, a Mezőség szülöttje volt, újságíróskodott több helyen. Valamilyen okhalmaz arra kényszergette, hogy Erdélyét elhagyja 1989 januárjában, Magyarországon állapodott meg, nem messze Budapesttől, Pomázon. Ott már a többséghez tartozott családostól, noha gondosan megismerte a pomázi, betelepült későközépkori szerbek, horvátok immár magyar utódait.
Már szerepelt a Lászlóffy Aladár szerkesztette, jó hírű Vitorlaének antológiában. Könyvei közül említsek meg párat: Barlangrajz, versek, A ceruza kalandjai, gyermekversek, Tollbamondás, Bestiarium, A boldog bűn. Utóbbiak már Magyarországon. Építgette-őrizgette a kapcsolatrendszert Erdéllyel, s igen a reményt is önmagában a visszatérésre. Úgy látszott, könnyebb volt a családot elmozdítani, s menni idegenbe, mint visszafelé. Az otthontól távol is azt végezte, amire hivatottnak érezte magát, amihez tehetsége volt. Könyveket írt (vers, dráma, kisregény, esszé) az újságírás mellett.
A ’90-es évek vége felé kért meg egy alkalommal, nyáron, mondván, ő elkalandozik velem az Erdélyi-érchegységben, Szatmár környékén is, én pedig mutassam meg neki Székelyföldet. Még restelkedett is kissé. Nekivágtunk. Két hét mindkét részről a csodákból. Ragyogott a Hargitán, százéves Lada kocsija is megfiatalodott alattunk. Összegezvén tapasztalatait, megírta Erdélyi prikulicsok című nagyszerű élményregényét. Ezt akkor folytatásokban közölte a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap.
Sokévnyi fizikai szenvedés után költözött harmadik, végleges hazájába 2014. december 17-én. Hamvait januárban helyezik szülei mellé Kolozsváron a Házsongárdi temetőben.
Nyugodjék meg immár békességben!
Czegő Zoltán
Paizs Tibor: Erdélyi prikulicsok. Egy honfoglaló garabonciás álomlátása /Timp Kiadó, Budapest, 2008/
Paizs Tibor Magyarpalatka, 1946. február 26.–Pomáz, 2014. december 17.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az RMDSZ-t várja az élet
Kilépett az RMDSZ a kormányból. A döntést élénk és színes vitát követően, mégis közel egyhangú szavazással hozta meg december 13-i marosvásárhelyi ülésén az RMDSZ parlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa. Kelemen Hunor elnök szerint újratervezés következik.
Kívülálló számára elsőre nem tűnt többnek szokványos, „púderfeladatokat” abszolválni készülő ülésnek. A Maros néptáncegyüttes otthonának számító hajdani moziépület előcsarnokában derűs arcú és hasonló alaphangú beszélgetések zajlottak, legfeljebb néhány elejtett félmondat jelezte, hogy azért tétre menő szombaton sereglettek össze a romániai magyarság tulipános küldöttei.
A bemelegítő kávézásnak és szendvicsezésnek részben az előcsarnokba kihallatszó szólítás vetett véget, de még inkább a felcsendülő Himnusz. Amelynek újra plusz jelentőséget és tétet kölcsönzött a háromszéki prefektus által a Magyar Polgári Pártra nemrég kirótt imaéneklési bírság. Ezúttal azonban vélhetően megússzuk az újabb büntetést, mivel a teremben ült Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Feltéve, ha komolyan veszi saját jogi érvelését az éber kormánybiztos.
Újratervezés
Maradni kormányon vagy – az RMDSZ fennállása során először – kilépni? Igazából ez az egyetlen kérdés foglalkoztatta az asszisztenciát, még akkor is, ha sokak szerint a Szövetségi Állandó Tanács előterjesztett döntésének SZKT általi szentesítése nem tekinthető többnek puszta formaságnál. Így aztán hiába volt csak a negyedik napirendi pont az előterjesztés megszavazása, az előzők szinte jelentőségüket veszítették.
A szövetségi elnök politikai beszámolója természetesen kevésbé, de az is jelentős mértékben körözgetett a kormányzati szerepvállalás témája körül. Kelemen Hunor szerint a szövetségnek hűnek kell maradnia a 25 éve képviselt alapértékekhez, de kétségtelenül újra kell terveznie a politikáját. Az RMDSZ elnöke a kormányból való kilépés mellett érvelt, álláspontját azzal is megtámogatva, hogy egy, az államelnök-választás után készített közvélemény-kutatás azt jelezte: drámaian csökkent azon erdélyi magyarok száma, akik értelmét látják a kormányzás folytatásának. A szövetség feladata most az, mondta Kelemen Hunor, hogy erősítse a szövetség mellett kitartók hitét, és visszaadja azokét, akik időközben elpártoltak. „Közben felnőtt egy olyan teljes nemzedék, amelynek mások a viszonyítási alapjai, tagjai a gazdasági válság idején váltak felnőtté. Őket nem vissza kell nyernünk, hanem meg kell nyernünk, meg kell tudnunk szólítani” – fogalmazott Kelemen. Jelzésértékűnek tartotta, hogy a romániai elnökválasztáson több erdélyi magyar szavazott a második fordulóban, pedig a két „döntős” jelölt közül egyiknek sem volt a magyaroknak szánt ajánlata. Szerinte a szövetségnek a hosszú távú célok felé kell fordítania a politikáját, az alapértékekre építő újratervezést tart szükségesnek. „Hitelesnek kell lennünk, politikai értelemben vonzónak, bizalmat ébresztőnek. Innovatívnak a problémák megoldásában, rugalmasnak az eszközök használatában és megértőnek, odafigyelőnek. Nekünk magunknak is változnunk kell, mert a világ is változik körülöttünk” – zárta mondandóját Kelemen Hunor.
Hangok a múltból és a múltnak
Másfél órán át tartó hozzászólássorozat következett, a beszélők többsége a kormányból való kilépést támogatta. Mindössze hárman – Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök tanácsadója, Verestóy Attila szenátor és Borbély László, a szövetség politikai alelnöke – érveltek több-kevesebb egyértelműséggel a kormányon maradás mellett. Frunda szabályos kortesbeszédet tartott a miniszterelnök mellett, szerinte kilépésével az RMDSZ nem ellenzékbe, hanem a „senki földjére” készül lépni. Verestóy az újratervezés metaforájánál maradva figyelmeztetett: ilyenre akkor szokott szükség lenni, amikor a GPS-készülék azt észleli, hogy a gépkocsi letért a helyes útról. Az udvarhelyi politikus azt szorgalmazta, hogy folytathassák a munkát az RMDSZ által a különböző kormányhivatalokba juttatott szakemberek, mert a történet vége csakis az lehet, hogy a szövetség újra kormányra kerül. Borbély számára is ez volt az elsődleges, miután szerinte 110 Bukarestben dolgozó magyar szakembernek kell újraterveznie az életét, ha az RMDSZ kilép a kormányból. Ezzel nagyjából ki is merült a maradás melletti érvelések sora, mindenesetre tapintható volt a közhangulat, illetve a Kelemen Hunor által mondottak és a régi „motorosok” álláspontja közötti különbség.
Utána viszont gyakorlatilag egyszólamúság következett esetenként igen hullámzó színvonalon előadva, ami többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes SZKT-küldöttektől hatóságilag érdemes lenne megvonni a mikrofonengedélyt. Az ellenkező póluson lévők közül Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ütötte meg a legjózanabbul kritikus konstruktív hangot. Úgy vélekedett, hogy nem a kormányból való kilépés volt „koraszülés” – utalás Verestóynak a túl korai kilépésre vonatkozó hasonlatára –, hanem a belépéskor „kellett volna védekezni”. A PSD-vel való kormányzás ugyanis a háromszéki politikus szerint beszűkítette az RMDSZ mozgásterét. Antal azt is javasolta, hogy az RMDSZ megelőlegezett bizalommal viszonyuljon Klaus Johannis államelnökhöz. Végezetül felszólította Frundát, hogy figyelmeztesse „főnökét”, Victor Pontát: ha Székelyföldön folytatódik a jelképek és a Himnusz elleni prefektusi hadjárat, az újabb fekete március veszélyével fenyeget.
Kívülálló mondatok
Kelemen Hunor rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta: a szövetség ellenzékbe vonul, de lehetnek olyan törvénytervezetek, amelyeket az ellenzék is megszavaz. Abban nem tudott állást foglalni, hogy támogathatják-e a parlamentben a költségvetés tervezetét, mivel még nem ismerik annak tartalmát. Egyértelműsítette: a miniszterelnök döntése, hogy a kilépés után ki marad tisztségben a magyar szakemberek közül. Azt is elmondta, a Kovászna megyei prefektus Himnusz elleni fellépése kétségessé tette, hogy megszavazzák-e a kormány új felállását, már jelezte is a miniszterelnöknek a kérdéssel kapcsolatos elégedetlenségét.
Egyetlen lépés
A felszólalásokra Kelemen Hunor válaszolt, aki – miközben megerősítette a kormányból való kilépés szándékát – több selyemzsinór típusú választ is megfogalmazott. Így üzent Frundának, tételesen cáfolva a Ponta-tanácsadó azon megállapítását, miszerint ciklusról ciklusra csökkent az RMDSZ képviselőinek és elöljáróinak száma. A korábbi szenátort – aki szerint a választónak állandó irányításra van szüksége – arra is figyelmeztette, hogy a pökhendiség és a magabiztosság között egyetlen lépés a távolság, az okos politikusnak pedig meg kell hallania választóinak üzenetét. Hasonló „csomagot” kapott Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is, aki felszólalásában az RMDSZ-ben uralkodó zűrzavarra figyelmeztetett. „Abból a távolságból, ahonnan ön szemléli az eseményeket, biztosan zűrzavarnak tűnik. Dolgozni kell, polgármester úr” – hangzott Kelemen nyílt színi minősítése. Bunta az elsők között hagyta el az ülés színhelyét.
A szövetségi vita végén a 113 jelen lévő képviselőből csak a három ellenző szavazott a kormányból való kilépés ellen, heten pedig tartózkodtak a szavazásnál. Az SZKT arról is határozott, hogy az RMDSZ középtávú jövőjét meghatározó további döntéseket a 2015. április 17-18-án, Kolozsváron tartandó tisztújító kongresszusán hozza meg.
Csinta Samu |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)