A Kanadai Magyarok Országos Szövetségének nyílt levele az Új Magyar Szó főszerkesztőjéhez
A Maszol – Új Magyar Szó online oldalain 2015. január 21-én Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 14-20.) rovatban jelent meg Bálint-Pataki Józsefnek a legnagyobb magyar gondolataival indított, hosszú eszmefuttatása, miszerint „Kanadában ma is igaz Széchenyi mondása: „A magyar legnagyobb ellensége a magyar.”
Bálint-Pataki úr fogalmazványából azt olvassuk ki, hogy olyan témában mártogatta meg a tollát, amihez másodkézből, „néhány, e közösségből (mármint kanadai magyar) vétetett, nemzetben és nem pártkötődésben gondolkodó közösségi ember” információja juttatta.
________________________________________ Ez a megállapítás már egyből nem állja meg a helyét, hiszen akik véleményét Bálint-Pataki úr magáévá tette – Göllner András és Christopher Adam – egyrészt kivonják magukat a kanadai magyar szervezett közösségek életéből, másrészt pedig a Gyurcsány Ferenc által alapított Magyar Demokratikus Charta (egyébként 5 tagot feltüntető) kanadai fiókszervezetének szóvivőjeként határozzák meg magukat, s mint ilyen, egyértelműen kötődnek egy hazai pártpolitikai mozgalomhoz. Ezen – közösségi embereknek vagy függetlennek nehezen mondható – egyének véleménye alapján nullázta le a kanadai magyarságot és annak legnagyobb ernyőszervezetét, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségét, a KMOSZ-t Bálint-Pataki József.
Megkérdeznők, hogy Önök szerint mi a hitelessége az egésznek, ha Bálint-Pataki úr még nem járt közöttünk – legalábbis nem említi -, tehát nem ismerheti az itteni állapotokat, márpedig anélkül ilyen témában hogy is mer akárki tollat ragadni? Minek alapján jutott el olyan általánosításokra, hogy mi, kanadai magyarok „a 2010 utáni anyaországi tudatos és durva beavatkozás” eredményeként, „a Jobbikkal is kokettáló Fidesz” irányításával nemet mondtunk a véleményszabadságra, véglegesen szétromboltuk a magyar diaszpórát, mikor pedig tudott dolog, hogy „az egész Orbán-rezsimet a velejéig áthatja a korrupció, a miniszterelnök az uniós pénzekből való kibekkelésre játszik…”
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Nekünk, távolra szakadtaknak csak egyéni véleményünk lehet arról, hogy mennyire lehet szűkében a szólás- és véleményszabadságnak, valamint a demokráciának az otthoni világ, ha egy romániai magyar lapban, az orbáni Magyarország szomszédságában, megjelenhet egy ilyen kemény kijelentés. Ezt döntsék el Önök hazai berkekben – egymás között és a magyar kormánnyal.
Arról viszont határozott véleményünk van, hogy Kanadában szó nélkül hagyjuk-e vagy sem azokat a rágalmazásokat, amelyeket egy erdélyi lap jelentetett meg rólunk, akiket egyébként nem ismer. Ráadásul olyan egyének véleményére hagyatkozva, akik a kanadai magyar szervezetek életéből kivonják magukat, egyetlen közösségi eseményen vagy nemzeti ünnepen sem jelennek meg – azaz ők sem ismernek minket! Ennek ellenére örömmel rágalmazzák a 65 (hatvanöt!) kanadai magyar szervezet által alapított ernyőszervezetet, a KMOSZ-t és annak vezetőségét, név szerint az elnököt… és zúdul az átok a többi tisztségviselőre is. Akiket „e közösségből vétetett… néhány” zsigereiben gyűlöl. Hogy miért? Csak.
De hogy még Önök is! Ilyen mesterien, jól kiszámított, de övön aluli ütéssel így belénk vágjanak és éppen Erdélyből?!
A székely autonómiáért, az erdélyi ügyért való eddigi kiállásunk jogán tiltakozunk az ilyen „tényfeltáró” irományok ellen!
Felkérjük Izsák Balázs urat, az SZNT elnökét, hogy emeljen szót az újságnál e durva méltánytalanság ellen, mivel ő bizonyos mértékben hallott és tud rólunk, arról nem is beszélve, hogy a kanadai magyarság már évtizedek óta támogatja nemcsak a székelység, hanem az elcsatolt területeken élő magyarság követeléseit is. De hadd maradjunk a Székelyföldön: talán nem érdektelen megemlíteni azokat a pénzbeli adományokat, amelyeket dolgos, szorgalmas emberek adtak össze – elég, ha csak azt az éveken át befolyt, mintegy 96,000 dollárt említjük, ami Gazda Zoltán elismervényeivel is bizonyítható, és ami semmiképpen nem csupán egy kiemelt fontosságú haver ajándéka volt, hanem a kanadai magyar közösségé -, akárcsak Böjte Csaba előadókörútjához, Veress Sándor könyvkiadásának a költségeihez való jelentős anyagi hozzájárulás, vagy a kézdivásárhelyi plébánia támogatása, az árvízkárosultak javára szervezett gyűjtés. Akkor még nem is KMOSZ-tagságként, hanem csak nemzetben gondolkodó, otthoniakkal együtt érző magyarokként gyűjtögettünk és közben a világ elé tártuk a székelység problémáját.
De, ernyőszervezetté alakulva, a következő, történelmi jelentőségű eredményt is felmutathatjuk:
A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSz) kezdeményezésére immár kanadai politikusok is megismerhették az erdélyi magyarságot érintő emberi jogi problémákat, valamint a Székely Autonómia ügyét. A kanadai parlament 2014 tavaszi ülésszakában ugyanis a három legnagyobb kanadai párt képviselői, névszerint Paul Dewar (NDP), David McGunity (Liberális Párt) és Gordon O’Connor (Konzervatív Párt) képviselők hivatalosan is benyújtották azt az indítványt, amelyben több, mint 700 kanadai magyar arra kéri a kanadai kormányt, hogy gyakoroljon nyomást Romániára az erdélyi magyarok emberi jogainak gyakorlati érvényesítéséért.
Ezzel párhuzamosan a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége országos jellegű, 11 kanadai várost érintő filmvetítést szervezett, amely során Petényi Katalin és Kabay Barna „Szigorúan ellenőrzött életek" c. dokumentumfilm-trilógiájának második része került levetítésre a helyi magyar központokban. A filmbemutatót négy helyszínen két hazai szakértő, az ausztriai Linzből érkezett Dr. Vencser László katolikus lelkipásztor – akit maga Márton Áron püspök szentelt pappá, – valamint Varga Gabriella újságíró, a budapesti Jakab Antal Keresztény Kör elnöke és a dokumentumfilm-trilógia sajtóreferense mutatott be.
A Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyre tervezett tömegmegmozdulást támogatva a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége március 7-én Ottawában felvonulást szervezett, amelyen a metsző téli hideg ellenére a tüntetők az emberi jogok kanadai emlékművétől a kanadai szövetségi parlamentig vonultak. Mindkét helyszínen Dr. Vencser László atya mondott imát, a Parlament előtt pedig felolvastuk a már benyújtott beadvány szövegét a Székely Nemzeti Tanács felhívása a világ közvéleményéhez címmel, valamint David Kilgour volt parlamenti képviselő és Paul Dewar képviselő üdvözlő sorait. A felvonuló tömegben ott volt a kanadai ukránok képviselője is, szolidaritást vállalva az erdélyi magyarság ügyével, aláírásával is támogatva a KMOSz beadványát. A tüntetésről az angol nyelvű média is megemlékezett. Mindezen tettek krónikája megtalálható a weboldalunkon (www.kmosz.ca), amelyet Bálint-Pataki József is könnyedén megtalálhatott volna.
Nincs viszont nyoma annak a világhálón (mi legalábbis nem talaláljuk), hogy a Bálint-Pataki József által felmagasztalt Göllner András és Christopher Adam bármit is tettek volna az erdélyi magyarságért. Vagy akár csak a kanadai magyar szervezetek fenntartásáért. Pedig elkelne az önkéntes munka… Ennek ellenére az Önök újságírója a pártpolitikai motivációtól hajtott „néhányat” magasztalja fel, míg az erdélyiekért oly sokat tevő kanadai magyar szervezeteket és az ezek legtöbbjét tömörítő ernyőszervezetet, a KMOSz-t ostorozza.
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Bálint-Pataki József írása nem más, mint a kanadai magyar diaszpóra legnagyobb, pártpolitikától mentes, aktív ernyőszervezetének, a KMOSZ-nak a szubjektív, frontális támadása. Ez az írás úgy hat a nemzeti összetartozás eszméjét valló, identitásunkhoz, nemzeti kultúránkhoz s az anyanyelvünkhöz ragaszkodó honfitársainkra, mint ama szégyenteljes december 5-i népszavazás!
Önök, erdélyi testvéreinknek hitt magyarok olyan ügyek melletti kiállásunkat csúfolták meg, amit eddig itt, a kanadai magyar szervezetekben mindenki létfontosságúnak hitt, de a Bálint-Pataki-féle szenzációkeltés megélhetési hecckampány szintjére süllyesztett.
Egyszer s mindenkorra kikérjük magunknak az otthonról ide és vissza manipulált nemzeti egység bomlasztását, a magyarság külföldi tekintélyének a bemocskolását.
Tisztelettel, A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége 16-tagú elnöksége
erdély.ma

Pesty Frigyes helynévgyűjteménye
Az Országos Széchényi Könyvtár és a Székely Nemzeti Múzeum közös kiadásában megjelent Pesty Frigyes helynévgyűjteménye 1864–1865 – Székelyföld és térsége harmadik kötete, éspedig a Maros megyére vonatkozó. Az első kötet (2012-ben) a mai Kovászna, a második (2013-ban) a mai Hargita megye területéről 150 évvel ezelőtt begyűjtött adatokat tartalmazza.
Pesty Frigyes történész 1864–1865 közötti helynévgyűjtését 1890-ben vásárolta meg a tudós özvegyétől a Magyar Nemzeti Múzeum. Az abból önállósult Országos Széchényi Könyvtárban az 1960-as években a teljes anyagról mikrofilm-másolat készült, ezt most digitalizálják. Pesty Frigyes Magyarországra és Erdélyre kiterjedő helynévgyűjteménye kéziratából a Székelyföldre és a közeli magyar többségű településekre vonatkozó rész feldolgozására és közlésére vállalkozott a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum az Országos Széchényi Könyvtárral közös, többéves program keretében. A munka célja a történelmi Székelyföld és az azzal összefüggő magyar többségű területek, valamint az inkább innen kutatható dél-erdélyi magyar települések Pesty Frigyes-féle felvételének közzététele. Szakmai irányító Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, az MTA kölső tagja. A szövegek mikrofilmről való átírása a Székely Nemzeti Múzeumban történt, azok gondozója Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész. Pesty Frigyes 1864 tavaszán küldte szét a vidéki hatóságoknak az Erdélyi Főkormányszék utasítását és kilenc pontot tartalmazó nyomtatott kérdőívét. A beküldött összeírások tartalmilag és terjedelem szempontjából, de lejegyzőjük alapján is vegyes képet mutatnak. A jelentéseket általában a községi elöljárók készítették, a helybéli idősebbek emlékezete, a helyi hagyományok és a település régi iratainak felhasználásával. A történelmi vonatkozású kérdésekre többnyire azok a községek nem válaszoltak, amelyeknek lakossága időközben kicserélődött. A volt katona-, illetve szabadrendű székelyek leszármazottai rendszerint kiemelték a székely, avagy éppenséggel a hun származást. A válaszokban a hangsúly a helynevekre esett. Leggyakrabban a dűlőneveket sorolták fel. A helyi viszonyokat jól ismerők az egyes dűlőkön belüli kisebb helynevekre is kitértek. A most megjelent, 2014-es kiadási évszámot viselő harmadik kötet a mai Maros megye területére eső székelyföldi és magyar nyelvű egyéb felvételt tartalmazza: Marosszék, tíz udvarhelyszéki község, Marosvásárhely szabad királyi város, valamint Maros megyéhez csatolt volt Alsó-Fehér, Kolozs, Küküllő és Torda megyei települések. A közlés során az időközben összeolvadt vagy beolvadt településeket a mai önálló települések szerint csoportosították. A tájékozódást hely- és személynévmutató, román–magyar helységnévmutató és térképmelléklet segíti.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Demokráciadeficit Romániában
A székelyföldi regionális referendum ellehetetlenítése
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat e heti hírlevelében arra hívja fel a figyelmet, hogy a román állam adminisztratív eszközökkel és az alkotmányra való hivatkozással ellehetetleníti a regionális referendumkezdeményezéseket, és ez demokráciadeficitet okoz az országban, tekintve, hogy a referendumon való konzultáció alapvető demokratikus elv.
Hírlevelükben kitérnek arra, hogy 2013-ban az akkori Kovászna megyei prefektus annak ellenére akadályozta meg a referendum megszervezését Székelyföld fejlesztési régióvá alakításáról, hogy az RMDSZ két hét alatt több mint 170 ezer aláírást gyűjtött össze a referendum megszervezéséhez.
Magyar feliratok teljes hiánya a gyógyszereken
A hírlevél arra is kitér, hogy a magyar feliratok teljességgel hiányoznak a magyar többségű megyékben található gyógyszertárakból, annak ellenére, hogy Románia több olyan nemzetközi egyezményt aláírt és ratifikált, melyek biztosítják a nemzeti kisebbségek számára az anyanyelven való tájékoztatást egy sor területen, így például az orvosi és gyógyszerészeti információk tekintetében is. Ez a gyakorlatban egyáltalán nem működik, a magyar anyanyelvű páciensek és betegek nem jutnak hozzá anyanyelvű írott információhoz a gyógyszerekkel kapcsolatosan, melyeket felírnak számukra, egészségük így veszélyeztetve van.
***
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat háromszéki szervezete heti rendszerességgel angol nyelvű hírlevelet indított annak érdekében, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét a székelyföldi, erdélyi magyarság által elszenvedett diszkriminációra és különböző jogtiprásokra. A hírlevél célja az, hogy rendszeresen tudósítsák a romániai és magyarországi nagykövetségek munkatársait, a különféle emberjogi szervezeteket, valamint külföldi politikai pártok képviselőit azokról a visszaélésekről és jogtiprásokról, melyeket az erdélyi magyarsággal szemben követnek el.
Népújság (Marosvásárhely)

Cél nélküli útkeresés
A múltidézés és az újratervezés jegyében ünnepli huszonötödik születésnapját az RMDSZ, hétről hétre, szinte napról napra érkeznek a hírek, hogy itt is, ott is újabb rendezvényt tartottak. Egyelőre azonban többet hallani az eddigi eredmények sorjázásáról, mint eljövendő tervekről.
Ellentmondásoktól terhesek a negyedszázadot ünneplő beszédek: sikerekről szólnak, melyek azonban bármikor visszafordíthatóak, ködös célokról, melyek nem tűnnek sokkal közelebbinek, mint 1990-ben. És a számvetés bizony azt is elárulja, jó pár éve semmi újjal nem tudták gyarapítani az eredmények lajstromát, annál inkább szaporodtak a kudarcok, melyeket ma már a dicsőítő propaganda sem tud eltakarni. Mindaz, amiről most ünnepelve szónokolnak az RMDSZ korábbi és jelenlegi vezetői, tíz-tizenöt évvel ezelőtti megvalósítás, az apró lépések politikája jó ideje helyben topogássá változott, melyet mostanság egy-egy visszalépés is fűszerez. Sokáig lehetett dicsekedni a visszaszolgáltatással, a visszaszerezett hektárok százezreivel, csakhogy éppen a szövetség politikusainak segítségével tűnnek el az erdőrengetegek, a Székely Mikó Kollégium példája pedig jelzi, az egyházak vagyonának kínkeservesen visszakaparintott töredékét is bármikor újraállamosíthatják. Az anyanyelvhasználat tömbmagyar vidéken természetes része mindennapjainknak, de nem az a szórványban, s bizony, még itt, Székelyföldön is gondot jelent hivatalos alkalmazása. Hogy regionális nyelvvé nyilvánítsák, éppen olyan elérhetetlen álomnak tetsző, mint az autonómia. A magyar oktatás ugyanoly silány állapotban, mint a román, évtizedek után most kezdenek stratégián gondolkodni azok, akik még a törvény nyújtotta lehetőségek érvényesítését is képtelenek voltak elérni. Megállíthatatlanul fogyunk, óvodák, iskolák szűnnek meg. S mindez csak néhány vetülete életünknek, azok az „eredmények”, melyekkel oly előszeretettel dicsekedtek az elmúlt esztendőkben politikusaink. Miközben újratervezésről beszélnek, célokról, melyek nem változtak, ezek mibenlétéről alig hallani. Ködösek, távoliak, valami, ami megmaradásunkat szolgálja... Lennének kézenfekvő kapaszkodók – lásd a különböző autonómiaformák –, ám ezek csak kampányok kényszerében kerülnek napirendre, a mostani ünnepi hétköznapokra maradnak az egységről, a szolidaritásról, a jogainkért vívott harcról szóló üres frázisok.
Keresi az utat az RMDSZ, huszonöt év alatt megtizedelődött választótáborát szeretné visszanyerni – célként egyelőre ezt sikerült megfogalmazniuk. Mint már annyiszor, ismét összekeveredik eszköz és cél, márpedig ha nem tudjuk, nem merjük vállalni azt, hogy hová akarunk eljutni, hiába keressük a helyes utat.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Molnár Vilmos Csernátonban
A zord időjárás ellenére telt ház előtt mutatta be péntek délután a Márai Sándor-díjas Molnár Vilmos csíkszeredai író Az ördög megint Csíkban című novelláskötetét az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum Cseh Tibor Könyvtártermében. Az író a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület meghívására látogatott el Csernátonba. A szerzővel Dimény-Haszmann Árpád költő beszélgetett.
„Bár most járok először a híres múzeumban, amely valóban méltó hírnevére, el kell mondanom, hogy egy kicsit haza is érkeztem, mert édesanyám sepsiszentgyörgyi, édesapám viszont kézdivásárhelyi származású” – mondta a szerző. A vidám hangulatú irodalmi esten beszélt íróvá válásáról, műhelytitkairól, a Székelyföld kulturális havi folyóiratról, ahol szerkesztőként dolgozik. Molnár Vilmos kifejtette: az írásban az olvasónak ugyanannyi szerepe van, mint az írónak: „A könyv megírva, kiadva, megvásárolva még mindig csak félig van kész, akkor teljesül ki, ha azt el is olvasták. Ezért is kell odafigyelni az olvasókra.” Az irodalmi est végén a szerző dedikált. A házigazdák meleg teával és farsangi fánkkal kínálták a résztvevőket.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Márciusra halasztották a székelyföldi autonómiapárti határozatok megvitatását
Márciusra halasztotta a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatainak a megvitatását az Európa Tanács (ET) Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a monitoringbizottsága, mely a portugáliai Matosinhosban ülésezett pénteken.
Magyar Anna, a Csongrád megyei közgyűlés fideszes alelnöke, a bizottság magyarországi tagja az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, a bizottság elnöke azt követően napolta el a kérdés megvitatását, hogy megállapította, nincsenek jelen a tanácskozáson a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa romániai delegációjának a magyar tagjai.
A monitoringbizottság azt a dokumentumot vizsgálja, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akar tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett határozatot eddig 45 székelyföldi önkormányzat fogadta el. Kovászna, Hargita illetve Maros megye prefektusa valamennyi határozatot megtámadta a közigazgatási bíróságon.
Magyar Anna elmondta, hogy a román delegáció vezetője felszólalásában a székelyföldi határozatok megtárgyalása mellett érvelt. Úgy vélte, ehhez minden dokumentum rendelkezésre áll. Azt is megemlítette, hogy az önkormányzati határozatok többségét a bíróság már érvénytelenítette, a bizottság elnöke azonban hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát ebben a kérdésben, és azt is megjegyezte, hogy a párbeszédhez nem elégséges az egyik fél jelenléte.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, a bizottságnak nincsen erdélyi magyar tagja, ezért ő maga írt levelet valamennyi bizottsági tagnak, hogy ismertesse az RMDSZ álláspontját. "Tájékoztattam a bizottsági tagokat, hogy nem értünk egyet a román kormány régiós elképzeléseivel, és leírtam, hogy a tervezett közigazgatási átalakítás számunkra kedvezőtlenül módosítaná az etnikai arányokat. Ez pedig ellentmond Románia kötelezettségvállalásainak" – nyilatkozta Kelemen Hunor.
A monitoringbizottság legközelebb március 24-én ül össze Strasbourgban, amikor a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a plenáris ülését is tartják.
Népújság (Marosvásárhely)

Új választási törvény?
„Hozzuk létre Székelyföld régiót saját parlamenttel és kormánnyal”
Én sem most, sem korábban nem írtam levelet Izsák Balázsnak – indította sajtóértekezletét a levelezés másolatát osztogatva Márton Árpád. A sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő „mindenkinek saját belátására” bízta, miként értékeli azt, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke úgy jelentette meg az ő véleményét, mintha egymással leveleztek volna.
A képviselő nem kívánta találgatni, miért „csúsztatott” Izsák Balázs, amikor közzétette a levelezést a sajtóban. Márton Árpád kitért néhány aspektusra, ami „nem kapott elég hangsúlyt” a sajtóban az RMDSZ 25 éves születésnapja alkalmából Kolozsváron szervezett ünnepségen.
– Egy kivétellel, minden külföldről érkezett felszólaló hangsúlyozta a romániai magyar parlamenti jelenlét fontosságát. Ugyanakkor egyértelműen kiderült, hogy a magyar kormány csak a „tiszta” magyar szervezeteket és pártokat támogatja, csak azoknak biztosít helyet a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF). Ilyen szempontból nem tűnik sürgősnek, hogy az RMDSZ valamilyen „össztranszilván”, vegyes szervezethez kapcsolódjék – jelentette ki Márton Árpád.
A sepsiszentgyörgyi képviselő „csak csendben” jegyezte meg, hogy miközben „az RMDSZ-szel szemben szerveződik az autonomista tábor”, ez mind olyan szervezetekből áll, amelyek – az RMDSZ-től eltérően – „vagy nincsenek bejegyezve, vagy nem szerepel a programjukban az autonómia”.
A választási törvény vitájáról szólva azt mondta: jól felismerhető az „igény”, hogy az RMDSZ-t a „makedón képviselet szintjére hozzák”.
– A román társadalomban óriási vágy érződik aziránt, hogy olyan választási törvényt alkossunk, amilyen sehol a világon nincs, s aztán siránkozzunk azon, hogy nem működik – vélekedik Márton Árpád.
Most éppen a civil szervezetek meghallgatása folyik. A Pro Democratia Egyesület, amely kidolgozta a most érvényben lévő „csodálatos” választási törvényt, most egy másikat, ezzel homlokegyenest ellenkezőt javasol. A „politikai élet felfrissítése” jelszavával eltörölnék, vagy 2-3 százalékra csökkentenék a választási küszöböt, megkönnyítenék a pártbejegyzést és a választáson való indulás feltételeit, a közigazgatási egységek helyett egy nem meghatározott „regionális képviseletet” hoznának létre, a parlamenti helyek fele lenne pártlistás, fele egyéni választókerületes, német modell szerint alkalmazott „mozgó bejutási küszöbbel” és levélbeli vagy elektronikus szavazással.
– Az, hogy „német modell” jól hangzik, csak ott a szövetségi szenátus tagjait a szövetségi államok delegálják. Hozzuk létre Székelyföld régiót saját parlamenttel és kormánnyal, s akkor semmi gond. A „regionális képviselet” pedig szerintük azt jelenti, hogy nem számít, község, város, megye, hanem egy képviselőt pontosan 180 ezer ember választ meg. Tehát, Kovászna megyéből például, negyvenezer embert átcsatolnak, mondjuk, Brassó megyéhez – példálózott Márton Árpád.
A távszavazási variációk közül az RMDSZ a magyar gyakorlathoz hasonló, előzetes regisztrációhoz kötött, levélben történő voksolást tudja támogatni – szögezte le a képviselő.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Márton Antalra emlékeznek Ópáloson
Fogyunk. Újra veszteség érte az ópálosi magyarságot. Február 2-án egy temesvári kórházban elhunyt Márton Antal agrármérnök, akit végakarata szerint az ópálosi temetőben, a családja, a rokonok, barátok, a volt munkatársak részvételével helyeztek végső nyugalomra.
Márton Antal a Székelyföld csík-széki részéből származott abból a Márton családból, amelyik Márton Ferencz festőt, grafikus és szobrászt adta a nemzetnek, de távolabbi rokonságban volt Márton Áronnal, Erdély nagyszerű püspökével is, anyai ágon rokonságban volt a Mikes főnemes családdal is. Édesapja katolikus, a tavaly 100. életévét betöltött édesanyja református, ezért a családi megegyezés szerint a fiúkat katolikus, a leányokat református híveknek nevelték. Mivel mind a négy gyermek fiú volt, mindnyájukat a katolikus vallásban nevelték, de mindkét felekezet templomait látogatták. Édesapja a Kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán szerzett agrármérnöki oklevelet, ezért sokáig a Duna-deltához közel egy hatalmas uradalmat irányított, ahova a családját is elvitte, de az édesanyja mindig visszavágyott, hogy Erdélyben szülje meg a gyermekeit. A II. bécsi döntést követően visszaköltöztek Észak-Erdélybe, Márton Antal Zsibón született, a zilahi Weselényi Gimnáziumban tanult. Édesapja 1948-ban alapító tagja volt az Aradi Állatorvosi és Állattenyésztő Főiskolának, amelynek tanára, dékánja volt. A Főiskola Temesvárra költözött, az ottani Mezőgazdasági Főiskola részeként, amelynek második rektora volt a haláláig.
Márton Antal a Kolozsvári Mezőgazdasági Egyetemen tanult, az utolsó magyar nyelvű évfolyamon, 1958-ban. Ekkor a Ménesi Kísérleti Állomásra helyezték gyakornoknak, majd az 1957-ben alakult Barackai Állami Gazdasághoz szegődött a néhai igazgató, Fazekas István hívására. Előbb Gyorokon egy szőlészeti brigádot, majd a Gazdaság szőlészeti részlegét vezette, ami magában foglalta az összes szőlőt Barackától Kovásziig. Mivel 1967-ben az ország szőlészetét farmokra osztották, maga Barackán a 2-es Szőlészeti Farmot vezette nyugdíjazásáig. Hosszú tevékenysége során, a többi igazgatóval együtt a hegyaljai, több száz hektárnyi szőlőt 100%-ban újratelepítették, Arad-hegyalján a közreműködésemmel újrahonosította a Nagyburgund és a Pinot noire fajtákat, átgondolt terveket készítettek a talajerózió elleni védelemre, kiépítve a szőlőben az útrendszert, vízgyűjtő gátakat, vízhálózatot telepítettek az egész területen. Nevéhez fűződik a félmagas törzsű termesztési módszer bevezetése. Helyi szakemberek bevonásával a munkák gépesítésére talajművelő eszközöket készítettek. A föld szerelmese volt, nyugdíjba vonulása után a kertjében gazdálkodott, ahol maga ásta, kapálta, metszette, permetezte a szőlőjét, a gyümölcsfáit, a málnáit. A fölösleget a piacon értékesítgette, hogy pótolja a szégyenteljes nyugdíját, hogy segítse a gyermekeit. Tudását, tapasztalatát megosztotta azokkal, akik igényelték, de felkérésre bármilyen munkát elvégzett a magángazdák szőlőiben, gyümölcsöseiben, ahol 27 rendszeres kliense volt.
A sok munkának a betegsége vetett véget, a legjobban az bántotta, hogy nem bírt tovább dolgozni.
Nemcsak Márton Antal, aki az egész életét Arad-hegyalja szőleire áldozta, hanem a többi ópálosi, valamikor az állami gazdaságban dolgozott személy is szomorú volt, kisemmizettnek érezte magát a rendszerváltás után, amikor is a 18-as földtörvény alkalmazásával ők semmi földet nem kaptak. Eközben Ménestől Pankotáig, Magyarádig minden egykori állami gazdasági alkalmazott, beosztásának a függvényében, 1-3 hektár szőlőt vagy szőlőnek való területet kapott. Méghozzá hivatalosan, birtokívvel alátámasztva. Közülük sokan nem tudtak mit kezdeni a földdel, vagy nem volt kedvük a megmunkálásához, ezért eladták azt. Hogy kik vásárolták meg, nem rám tartozik, de Márton Antalra emlékezve e szomorú dolgok is eszembe jutottak.
Tisztelettel,
id. Barabás József ópálosi nyugdíjas, a Barackai Borkombinát egykori pincemestere
Nyugati Jelen (Arad)

Székely Szabadság Napja – Az EMNP kiáll a Székely Nemzeti Tanács mellett
Március 10., a Székely Szabadság Napja, immár nemzeti közösségünk többségének tudatába beivódott emlékezési dátum. Az elnyomó főhatalom elleni tiltakozás jelképeként autonómiaküzdelmünk mozgalmi ágának meghatározó része. A Székely Nemzeti Tanács által évente megszervezett emlékezés közösségi önazonosságunk fenntartásának eszköze, ugyanakkor természetes, hogy összekötendő az aktuális jogcsorbító intézkedések elleni tiltakozással.
A közel egyéves „szünet” ellenére nyilvánvaló, hogy a bukaresti hatalom nem mondott le a számunkra, erdélyi magyarok számára hátrányos új területi-közigazgatási regionális felosztásról. Ez ellen minden eszközzel tiltakoznunk kell. A demokratikus társadalmakban a gyülekezési- és véleménynyilvánítási szabadság alapvető jog, amivel mi is élni szeretnénk és élni is fogunk.
Az elmúlt években közösségünk bebizonyította, hogy képes méltósággal és fegyelmezetten, a törvények betartásával emlékezni, illetve ha kell, tiltakozni. Tette ezt annak ellenére, hogy a hatóságok viszonyulása sokszor inkább felelőtlen és provokatív volt, mint megbékélő és jövőbe tekintő. A tragikus 1990-es márciusi események 25. évfordulója körül elutasítunk minden olyan intézkedést, amely a feszültségek fokozódásához vezethet. A tiltakozó felvonulás betiltását – amellett, hogy alapvetően törvénytelen – pontosan ilyen felelőtlen és veszélyes intézkedésnek tekintjük. Az Európai Unióban az autonómia mindenütt, ahol alkalmazásra került, stabilitást, a feszültségek csökkenését és a számbeli többség-kisebbség viszonyának normalizálását vonta maga után. Ez a követendő példa, aminek a megvalósításáért párbeszédre és nyitottságra van szükség, és nem tiltásokra vagy egyéb elhallgattató és elnyomó intézkedésekre!
Az Erdélyi Magyar Néppárt kiáll a Székely Nemzeti Tanács mellett a tiltakozó felvonulás ügyében is. Felszólítjuk a marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalt, hogy mondvacsinált – a kommunista diktatúrára emlékeztető – indokokkal és módszerekkel ne csorbítsa alapvető jogunkat a méltóságteljes emlékezéshez és a békés, demokratikus tiltakozáshoz!
Ugyanakkor elvárjuk a bukaresti törvényhozó és végrehajtó hatalomtól, vegye tudomásul Székelyföld népének egyértelmű akaratát, amelyet a Székelyek Nagy Menetelése mellett a székelyföldi önkormányzatok által elfogadott határozatok növekvő száma is bizonyít, és álljon el a Székelyföld közigazgatási felosztását célzó törekvéseitől. Kolozsvár, 2015. február 12.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nevében
Szilágyi Zsolt elnök
Erdély.ma

Ötezer SIC CARD
Kiadták az ötezredik Székelyföldi diákigazolványt (SIC CARD) – közölte Zsigmond József. A Centrum Studiorum Egyesület elnöke azt mondja: az elején nehezen lendült bele a program, de egyre több partnert találnak, ezért a kártya népszerűsége nő a fiatalok körében. A SIC CARD kulturális, szórakoztató és sportlétesítményekben biztosít kedvezményeket. A diákigazolványt 7 éves kortól 35 éves korig lehet igénybe venni, amennyiben a kérvényező érvényes tanulói jogviszonnyal rendelkezik valamelyik székelyföldi tanintézményben.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kékfény-történetek
A hiteltelenségig elborzasztó méreteket ölt lassan a hazai korrupcióellenes vadászat „trófeáinak” száma. Sokak szerint viszont még számos nagyvad rohangál szabadon, vagy igyekszik pocok módjára elásni magát a tavalyi avarban. A székelyföldi elöljárók ajándékhozó boldogságos nagyasszonya, Elena Udrea esetében például három gyors egymásutánban sem riadt vissza a parlament megszavazni a turisztikai és fejlesztési miniszter mentelmi jogának felfüggesztését, de naponta érkeznek hírek a közélet megtisztítását célzó sortűz újabb „áldozatairól”.
Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozott igazságügyi jelentése a bilincsdömping ellenére is csak részben üt meg elégedett hangot. Egyik bekezdésével simogat, a másikkal meg nyakleveseket osztogat, nehogy bárki is elbízza magát. Egyértelműen méltatja viszont az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), a legfelsőbb bíróság és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tevékenységét. A letartóztatások, bekasztlizások, maszkos rajtaütések fonalát már rég elvesztő romániai polgárban mindez megerősíti azt a meglehetősen lehangoló kocsmademagóg meggyőződést, hogy javíthatatlanul korrupt országban él. És nem is jár túl messzire az igazságtól, legfeljebb abba nem gondol bele, hogy e tekintetben is van ahonnan felfejlődnünk, sok év mulasztásának pótlási kényszere termeli ki a szédítő folyamatot.
Mivel a korrupció elleni harc eredményei nem számszerűsíthetők – mint például a költségvetési hiány –, olyan fegyvernek számítanak, amelyek ellen roppant nehéz védekezni. Így aztán bár az EB országjelentéseit többnyire a pillanatnyi érdeküknek megfelelően kezelik az érintett kormányok, mindenki tudja: a bírálatokat – és az elismeréseket is – valahol mégiscsak összesítik, s a végeredmény befolyásolja a mérleg nyelvének ide-oda ingását.
Romániai politikai körökben viszont immár teljes az egyetértés a tekintetben, hogy a korrupció mértéke súlyos nemzetbiztonsági kockázatot rejt. A nyomozó hatóságok csúcsra járatott hadjárata kíméletlenül rávilágít, hogy a megvesztegetés gyakorlata polipszerűen hálózza be a hazai társadalmat. A történelmi hagyományokra való utalást talán felejtsük el egy pillanatra, és koncentráljunk arra, hogy a társadalom jelentős rétegei ma is egyfajta megélhetési bűnözési formaként tartják életben a korrupciót.
Mi, magyarok eddig többnyire elegáns szemlélőkként, erkölcsi bajnok fejcsóválókként követtük az eseményeket. Egyre érintettebbé válva átalakul a kékfény-történetekhez való viszonyunk is. De tudnunk kell: elemi érdekünk, hogy Románián is végigfusson a korrupciós megtisztulás erdőtüze.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Felelőtlen és veszélyes tiltás (Felvonulás a Székely Szabadság Napján)
A március 10-ére, a székely szabadság napjára tervezett marosvásárhelyi felvonulás betiltása a város polgármestere által a kommunista diktatúrára emlékeztető mondvacsinált indokokkal és módszerekkel felelőtlen és veszélyes intézkedés, amely a feszültségek fokozódásához vezethet, ezért az Erdélyi Magyar Néppárt kiáll a Székely Nemzeti Tanács mellett, felszólítva a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, „ne csorbítsa alapvető jogunkat a méltóságteljes emlékezéshez és a békés, demokratikus tiltakozáshoz” – fogalmazta meg Szilágyi Zsolt.
Az EMNP tegnapi közleményét jegyző pártelnök kiemeli, a székely szabadság napján az SZNT által szervezett emlékezés „közösségi önazonosságunk fenntartásának eszköze, ugyanakkor természetes, hogy összekötendő az aktuális jogcsorbító intézkedések elleni tiltakozással”. E jogcsorbító intézkedést az EMNP az erdélyi magyarság számára hátrányos területi-közigazgatási regionális felosztásban látja, melyről a közel egyéves szünet ellenére „nyilvánvaló, hogy a bukaresti hatalom nem mondott le”.
A jogcsorbító intézkedés ellen minden eszközzel tiltakoznunk kell – jelenti ki Szilágyi Zsolt, hozzátéve, az elmúlt években közösségünk bebizonyította, hogy képes méltósággal és fegyelmezetten, a törvények betartásával emlékezni, illetve ha kell, tiltakozni. „Tette ezt annak ellenére, hogy a hatóságok viszonyulása sokszor inkább felelőtlen és provokatív volt, mint megbékélő és jövőbe tekintő. A tragikus 1990-es márciusi események 25. évfordulója körül elutasítunk minden olyan intézkedést, amely a feszültségek fokozódásához vezethet. A tiltakozó felvonulás betiltását – amellett, hogy alapvetően törvénytelen – pontosan ilyen felelőtlen és veszélyes intézkedésnek tekintjük” – áll a közleményben. Mindezeket figyelembe véve az EMNP felszólítja a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, hogy „mondvacsinált – a kommunista diktatúrára emlékeztető – indokokkal és módszerekkel ne csorbítsa alapvető jogunkat a méltóságteljes emlékezéshez és a békés, demokratikus tiltakozáshoz!” „Ugyanakkor elvárjuk a bukaresti törvényhozó és végrehajtó hatalomtól, vegye tudomásul Székelyföld népének egyértelmű akaratát, amelyet a Székelyek nagy menetelése mellett a székelyföldi önkormányzatok által elfogadott határozatok növekvő száma is bizonyít, és álljon el a Székelyföld közigazgatási felosztását célzó törekvéseitől” – zárja közleményét Szilágyi Zsolt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Film egy feledésre ítélt festőművészről
Márton Ferenc csíki festőművész életéről szóló dokumentumfilmet mutattak be csütörtök délután Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának Lázár-házi dísztermében. A Feledésre ítélve című film rendezőjét, Becze Zoltánt kérdeztük a témaválasztásról, a művészről, a bemutatott filmről. Becze Zoltán „különös kapcsolata” Márton Ferenccel. Dokumentumfilmet készített a festőművészről
– Több éve kutatja Márton Ferenc /1884-1940/ életét, 1995-ben a Duna Televízióban volt látható róla egy tudósítása, majd 2009-ben Csíkszereda Önkormányzatának megrendelésére egy huszonöt perces dokumentumfilmet is készített a festőművészről.
– Nekem a székelyföldi olimpiai bajnokokkal együtt mindig is témám volt Márton Ferenc. Édesapám a megyei kultúrbizottság elnöke volt 1968-tól 79-ig, és nagyon sokat jártam vele a hetvenes évek elején Csíkszentgyörgyre, ahol akkor még ki lehetett alakítani egy emlékszobát. 1984-ben, amikor elkészült a száz éves emlékkiállítás, rögtön másnap, ahogy felavatták, betiltották és az igazgatót, Szőcs Jánost menesztették az állásából. Édesapám akkor készített diaszonokat (diapozitív sorozatok zenés-, szöveges aláfestéssel) Csíkszeredáról, Csíksomlyóról és Alcsíkról. Ott külön kiemelte Márton Ferenc munkásságát. Akkor láttam először két nagy művét, a Csíki székely gátkötőket és az Erdőirtás Csíkországban címűt. Már akkor tudtam, ha valamikor rendszerváltozás lesz és ha valamikor tévé, vagy mozgókép közelébe kerülök, ezt meg fogom csinálni.
– Mi indokolta a most bemutatott film címadását?
– Mindig is sokat gondolkodtam, hogy nem ismerjük a nagyjainkat. Ha van egy olyan festőnk, aki a két világégés között Magyarországon a legtöbb és legrangosabb díjakat kapta, akkor miért van az, hogy nem tudunk róla. Márton Ferencnek 72 kiállítása volt a két világégés között, 1945 és 2009 között viszont csak kettő. S ez utóbbi kettőn csak azok a művei szerepeltek, amelyek a Tanácsköztársaság alatt készültek. Ő a vörös diktatúra szemében vörös posztó volt, lerajzolta a teljes olasz kormányt, bélyegsorozatot készített Horthyról és első világháborús emlékműveket készített. Nagyon sokat kerestem én is a választ erre a feledésre. A két ismert művén kívül még vannak híres művek, például a Takarodó, vagy a Birkózók. A legtöbb díjat a Birkózók címűért kapta, és azt mondták a Magyar Nemzeti Galériában, mikor ott jártunk, hogy 1945 óta senki se kérte ki ezeket a műveket, sőt a felszabadító orosz katonák sorozatlövése még mindig látható rajtuk. A színek megfakultak, zöldes-sárga-barna lett minden a szép aranyból. Ez az ember a Nemzeti Sírkertben van eltemetve, ahol a legnagyobbak is vannak: Kossuth, Ady, Jókai, Nagy Imre... Márton Ferencnek van a legelhanyagoltabb sírja, egy vaskereszttel csupán, amit a testvére az ötvenes években tett oda. Valami gyűjtést kellene szervezni, a megyei tanács, a város, vagy akár a szülőfaluja is tehetne valamit, hisz július 8-án lesz 75 éve, hogy meghalt, és ha valaki arra jár, akkor nézzen rá, hogy milyen szép kopjafa van ott, vajon kié. Sok szakembertől kérdeztem, hogy miért van az, hogy az aki több díjat kapott, mint Munkácsy, nincs elismerve és nem foglalkoznak vele. Valaki azt mondta, hogy a legkönnyebb volt őt elfelejteni. Nagy Imre írta le a legjobban, hogy ő annak a példája, aki mindennel és mindenkivel mindig harcolt, és ez ráment a művészetére is és talán ezért is halt meg viszonylag fiatalon.
– Tehát annak ellenére, hogy sok díjban részesült, a szakma nem fogadta be?
– Ezt nem lehet mondani, mert például az őszi-tavaszi Nemzeti Galéria tárlatnál egy idő után mindig ő volt az elnök. Tehát a szakma befogadta, de nem tudom, hogy milyen lehetett a viszonya a kollégákkal. Münchenben 3587 festmény közül a Csíki székely gátkötőket találták a legjobbnak. Ezt sportnyelven úgy hívják, hogy nem hivatalos világbajnoki cím. Ilyennel senki nem tud büszkélkedni Magyarországon. De a képeit akkor se nagyon tudta eladni. Egy bizonyos kis klikknek volt a kezében a képzőművészet, akit akartak, futtattak, akit vissza akartak szorítani, arról egyszerűbb volt nem tudomást venni. A temetésén letakarták Munkácsy-lepellel, amit abban az időben egy szobrász, Zala György érdemelt még ki.
– Hogyan strukturálta a filmet?
– Száz éve, hogy elindult a háborús sorozata. Úgy gondoltam, hogy a központban legyen az első világháború. Feledésre van ítélve, de az alcímben az van, hogy a nagy világégés festője. Ezeket a képeket mutatjuk be, ugyanakkor az első világháborús emlékműveiről is beszélünk, ami utána készült. Persze, minden nagyobb művét megemlítjük, mert így normális, ha portréról van szó. A film HD minőségű, olyan mint régebb a széles vásznú filmek. Megcsinálhatta volna más is ezt a filmet, de nekem annyi egyedi dokumentumom van, amit a testvére ajándékozott édesapámnak. Nagyon sok ilyen egyedi felvételem volt, és igenis ez emeli a filmnek a minőségét.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

A Neptun-ügy: amiről a dokumentumok beszélnek (2.)
A második Neptun: sovány sikerek
A következő találkozó 1993. július 15. és 17. között zajlott, célja a gerzensee-i tárgyalások folytatása és az ott elfogadott ajánlások gyakorlatba ültetésének felülvizsgálata.
A találkozó előtt Larry Watts jelentést készít A gerzensee-i egyezmény jelenlegi helyzete címmel. Ebből kiderül, hogy az egyedüli konkrét intézkedés, amit a Gerzensee óta eltelt fél év alatt sikerült megvalósítani, a magyar tanárképzés számára elkülönített (és nemzetiségi arány szerint amúgy is kijáró) 300 hely a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen.
Kevésbé látványos siker a Nemzeti Kisebbségi Tanács megalakulása (a nem túl hosszú életű tanácsot több forrás is sóhivatalnak, kirakatintézménynek nevezte).
A kisebbségek nyelvén is történő feliratozásról szóló kormányhatározatot megfogalmazták, de végül nem fogadták el – áll a jelentésben. Nem meglepő, hogy a Neptunon elfogadott ajánlások – némileg pontosítva – megismétlik a gerzensee-i egyezményt. Itt mondják ki, hogy az Oktatási Minisztérium küldjön átiratot a BBTE-nek, melyben közli, hogy rendelkezésére bocsátja azt a 300 helyet, melyben megegyeztek az 1993–1994-es tanévre, és melyet a magyar tanárképzés számára különítenek el.
A második Neptun-találkozó után, 1993 nyarán kapnak nagyobb médiavisszhangot a tárgyalások, ekkortól kerülnek össztűz alá a találkozók résztvevői, románok és magyarok egyaránt. Az RMDSZ-en belül azzal vádolják a Tokay–Borbély–Frunda triót, hogy mandátum és az RMDSZ vezetőségének tudta nélkül egyeztek meg a román hatalom képviselőivel.
Ettől a pillanattól kezdve a PER kármentéssel foglalkozik: a tét a tárgyalások folytatása, valamint annak elkerülése, hogy a magyar tárgyalópartnerek – ahogy Watts fogalmaz: „a mi embereink” (our guys) – politikai karrierje derékba törjön. A moderátorok értelmezése szerint ez egyben azt jelentené, hogy az RMDSZ-en belül a tárgyalásokat elutasító, „mindent vagy semmit” elve szerint politizáló radikálisok győzedelmeskednek a mérsékeltek fölött.
Atlanta: az előremenekülés
A PER előtt álló lehetőségeket egy 1993 szeptemberében Larry Watts által írt elemzés mérlegeli. Ebben felmerül, hogy vajon nem lenne-e jobb az RMDSZ-en belüli mérsékeltek védelmében jegelni a találkozókat, míg a vihar elvonul. Watts végül épp ellenkezőleg, a találkozók folytatására tesz javaslatot, azzal a különbséggel, hogy annak tematikája világosan elkülönülne az addigi találkozóktól, a résztvevők körét pedig kiszélesítenék. A kormány képviselői mellett az ellenzéket is meg kell hívni, ugyanígy magyar részről: nemcsak az RMDSZ képviselői, hanem más magyar személyiségek is jelen lehetnének. Ez folytatása lehetne a PER eddigi erőfeszítéseinek, megmutatná, hogy az amerikai szervezet pártoktól független, és lehetőséget adna arra, hogy a magyar közösség és az RMDSZ saját politikai stratégiát fogalmazzon meg ahelyett, hogy néhány, Budapesthez közel álló figura diktálja azt – érvel a bukaresti iroda vezetője.
„Vérlázító” követelés az utolsó pillanatban
Így kezdődik el az utolsó fontos találkozó szervezése, melyre az atlantai Carter Centerben 1995. február 14. és 15. között kerül sor. A szervezés távolról sem zökkenőmentes: az utolsó pillanatban – amikor már a helyszínt és a meghívottak listáját is véglegesítették, a repülőjegyeket pedig megvették – az RMDSZ azt kéri, hogy Székelyföld autonómiastatútumának kidolgozója, Csapó József is jelen lehessen.
Ez Watts szerint „vérlázító” (outrageous) követelés – annál is inkább, mert a román fél és az amerikai moderátorok is azt tartanák természetesnek, hogy ebben az esetben a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes Nemzeti Egység Pártja (PUNR) képviselője is tárgyalóasztalhoz üljön. Ezt azonban az RMDSZ nem fogadja el (végül a PUNR egyik képviselője mégis elutazik Atlantába, azonban csak megfigyelőként, hozzászólási jog nélkül vesz részt a megbeszélésen).
Titkos kiegyezés?
A Neptun-kérdéskör leghomályosabbika az, hogy az RMDSZ-ben ki tudott a PER-féle közvetítésről, hogyan esett a választás a Tokay–Borbély–Frunda trióra, konzultáltak-e a szervezettel, és pontosan milyen mandátummal rendelkeztek.
E kérdések megválaszolása azért nehéz feladat, mert az interjúalanyok több mint húsz év után nem emlékeznek minden részletre pontosan, és az RMDSZ bukaresti politizálásának kulcsfigurája, Domokos Géza már nem él.
Annak idején az RMDSZ mint szervezet távolról sem volt annyira bürokratikus, mint most, nagyon sok mindent személyes kapcsolatok, véletlen találkozások, éjszakába nyúló gyűlések, viták határoztak meg. Ennek az időszaknak a dokumentálása túlmutat lehetőségeinken.
Egy példa arra, hogy mennyire spontán módon történtek dolgok akkoriban: „Bementem az RMDSZ akkori bukaresti székházába, ott volt Livia Plaks. Én nem tudtam, kicsoda ő, viszont ő ismert. Hívott, lenne-e kedvem elmenni egy találkozóra. Én azonnal igent mondtam” – mesélte az Átlátszó Erdélynek Tokay.
Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy az interjúk során az alanyok – Frunda, Borbély, Tokay és Markó – képtelenek voltak kilépni a saját, régóta felépített narratívájukból, így viszonylag kevés konkrét részlet derült ki tőlük.
Az információk alapján azonban kijelenthető, az RMDSZ-ben tudtak a PER-kerekasztalokról. Az első találkozóra magát az RMDSZ-elnököt, Domokos Gézát is meghívták. Azután belső fórumokon, ilyen-olyan találkozókon, beszélgetéseken több ízben is szó esett ezekről.
„Akkoriban, a kilencvenes évek elején Romániát keresztül-kasul bejárták nyugati civil szervezetek, alapítványok, politikusok, és hát mindenki meg akart tanítani minket a demokráciára” – mondta leplezetlen iróniával Markó Béla, akit közvetlenül a gerzensee-i találkozó előtt, 1993 januárjában választottak meg az RMDSZ elnökévé. Őt Borbély László hívta a gerzensee-i találkozóra, azonban nem ment el, mert nem tartotta azt fontosnak.
Az Átlátszó Erdélynek adott interjúban a politikus kijelentette, a PER által szervezett találkozók sokáig nem tűntek többnek, mint újabb nyugati kísérletnek a romániai etnikumközi viszonyok javítására. Az akkori gyakorlat szerint az RMDSZ politikusainak nem kellett külön engedélyt kérniük arra, hogy ilyen rendezvényeken, kerekasztal-beszélgetéseken részt vegyenek – mondta, hozzátéve, hogy „tárgyalni mandátum nélkül is lehet, megegyezni nem”.
A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy az RMDSZ szervezetének belső eljárásai a kilencvenes évek elején még gyermekcipőben jártak. Az, hogy csakis az RMDSZ elnöke által adott mandátum, jóváhagyás birtokában lehet tárgyalni, épp a Neptun-ügy kirobbanása után vált szabállyá a szervezeten belül.
Ekkor egyébként még tapasztalatlan, viszonylag fiatal, a nagypolitikában kevéssé jártas politikusok voltak mindannyian. Az angolnyelv-tudás sem volt a tárgyalócsapat erőssége: a feljegyzések között több, legfeljebb középszintű angolnyelv-tudással megfogalmazott iratot találtunk. A nyelvtudás azért fontos, mert a beszélgetések rendszerint angol nyelven folytak, és csak akkor tértek át románra, ha a részleteket kellett rögzíteni.
Csak az Atlantába tartó delegáció kapott valamiféle felkészítőt arról, hogy nemzetközi szinten hogyan kell tárgyalni, mi az, amit az amerikaiak fontosnak tartanak, és mi az, amit nem. „Segítettünk egymásnak, de hát vak vezetett világtalant” – fogalmazott erről a Niculescu Anton akkori kabinetvezető által írt összefoglalóról Markó Béla.
Kisebb szolgálatok, honorok
A PER kisebb szolgálatokkal, esetenként pénzzel honorálta is a találkozókon részt vevő magyar politikusokat. Borbély Lászlónak egy amerikai ösztöndíj megpályázásához adnak ajánlást 1992 novemberében, a gerzensee-i találkozó előtt.
1993 októberétől tanácsadói szerződéssel alkalmazza a PER: feladata jelentéseket írni a romániai politikai helyzetről. (Borbély László tagadta, hogy nyert volna amerikai ösztöndíjat. A vele készült interjút visszakérte, majd, mivel kevesellte, hogy miután egy órát szánt ránk, csak két bekezdést használtunk, arra kért, egyáltalán ne használjuk a nyilatkozatát.)
Kérdés azonban, hogy ezeknek a Borbély által kézzel, magyarul írt beszámolóknak, politikai elemzéseknek mennyi hasznuk volt akkor, amikor – mint láttuk – a PER Larry Watts kapcsolatai révén naprakész információkkal rendelkezett a bukaresti mozgásokról.
1996 áprilisában a PER Frunda Györgyöt is alkalmazza a „romániai magyarsággal kapcsolatos projektek tanácsadójaként”: a politikus 2400 dollárt kap ezért – számításunk szerint ez kétévnyi nettó átlagfizetésnek felelt meg abban az időben.
Frunda állítása szerint nem pénzt, hanem egy számítógépet kapott a PER-től. Ez azért is valószerű, mert a dokumentumok között van is egy számítógép-árajánlat, amire pirossal valaki ráírta: „Frunda”. Miért problémás ez?
Akadémiai körökben, főleg Nyugaton bevett szokás, hogy a meghívottaknak napidíjat, konferencia-részvételi díjat fizetnek, továbbá esetleges szolgálataikat külön is honorálják. Kassof maga is megerősítette, hogy ez gyakorlat volt a PER-nél.
Ebben az esetben azért problémás a kifizetések és ajándékok elfogadása, mert ezeken a találkozókon nem tudományos vita, hanem érdekérvényesítés folyik, politikai alkuk köttetnek. Kérdés, hogy az RMDSZ politikusai mennyire tudták hatékonyan képviselni a közösség érdekeit akkor, amikor el voltak köteleződve a PER felé, mely szervezetnek érdeke, hogy a felek minél hamarabb megegyezzenek.
Egyébként egy, a PER munkálataiban sokáig részt vevő tudós számára is hasonló dilemma fogalmazódott meg akkor, amikor a PER pénzt ajánlott neki. „Úgy éreztem, épp ez a közvetítőszerep tűnik el (…) akkor is, ha ők akkor azt mondták, hogy ez nem olyan értelmű pénzelfogadás, hanem egy infrastrukturális háttér biztosítása” – mesélte (végül szintén elfogadott egy laptopot, ami a kilencvenes években nagyon drága munkaeszköz volt).
Allen Kassof az eredményekről
Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély munkatársa interjúban tette fel Allen Kassofnak a kérdést: Annak ellenére, hogy a PER Bukarestben és Marosvásárhelyen is működtetett irodákat, úgy tűnik, hogy 1995 után a magyar–román viszony kikerült a reflektorfényből. Miért nem volt az atlantai találkozónak folytatása?
Kassof válasza összegzi mindazt, amit az amerikaiak eredményként könyveltek el: „Ez nem pontos, mindkét féllel folytattuk a konzultációt. 2000 februárjában, a választások előtt a PER szervezett egy találkozót, ahol a nagy politikai pártok ígéretet tettek arra, hogy nem használják ki az etnikai kártyát a kampány során.
2005-ben pedig a PER egy autonómiatémájú konferenciát szervezett Marosvásárhelyen. Véleményem szerint a PER legnagyobb sikere az, hogy 1995 után négy évig az RMDSZ részt vett a kormánykoalícióban, ez pedig lehetőséget adott a közvetlen tárgyalásra a román féllel. Ezenfelül olyan protokollumrendszert sikerült kifejleszteni, mely lehetővé tette az RMDSZ számára, hogy akár ellenzékből is a kormánnyal együtt dolgozzon a magyar közösséget is érintő kérdésekben. Ez a PER-találkozók eredménye.”
Az Átlátszó Erdély nyomán összeállította:
Farkas Réka
(első rész: Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2015. febr. 7.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Anyanyelve nem román („Mondtuk eleget, mondja most már más is”)
Amikor 1997-ben betettem a lábam Székelyföldre (fogalmam sem volt, hogy így hívják, mert akkoriban a HAR-KOV elnevezés sokkal gyakoribb volt), tele volt a sajtó az 1989–1992-es események, a kisebbségekkel szembeni gyűlöletet és mérget köpködő politikai vezetők őrülete és paranoiája táplálta előítélettel. Ezek az előítéletek talán azért nem tudtak befolyásolni, mert fiatal voltam, és teljesen más dolgok foglalkoztattak, mint a tévénézés és az ultranacionalista sajtó olvasása.
Mindazonáltal elkerülhetetlen volt az érintkezés az ilyenfajta elemekkel, tekintettel arra, hogy közvetlenül az 1989. decemberi események után mindenki olyan dühvel kezdte mondani a véleményét, mint akinek évtizedekig pecek volt a szájában. Moldvai vagyok, nem születtem és nem nevelkedtem magyarok között. Elég toleráns, a nacionalista elemek túlhangsúlyozásától mentes térségből származom, de – sajnos – még mindig elég nagy a tudatlanság a fejekben, hogy az emberek komolyan vegyék és elfogadják a felületes címkézéseket. Székelyudvarhelyre való indulásom előtt, ahol az elkövetkező időszakban lakni szándékoztam, és ahol tíz évig tanítottam aztán román nyelvet, a következő szavakkal búcsúztattak: „Ne menj, kedves, mert megkéselnek a magyarok!” (tömbházbeli szomszédasszony). A magyarok nem késeltek meg. De gyökerestől kimetszették minden előítéletemet afelől, milyen lesz velük az együttélés egy olyan térségben, ahol ők alkotják a döntő többséget. Természetesen ott sem szabadultam meg a szélsőségesektől és a szélsőségességtől, a sztereotípiáktól és azoktól a kísérletektől sem, melyekkel olyan irányból akartak befolyásolni, amit hevesen elutasítottam, bár az elején nem rendelkeztem elég érvvel. Akkoriban olyan cikkek jelentek meg a központi sajtóban, melyek a „székelyudvarhelyi románok Gulágjáról”, a „román népesség enklavizálásáról” és sok más olyan dologról szóltak, melyeket még most is hallok, és amik a tudatlansággal és a szavakkal történő manipulálással szembeni tehetetlenség érzését keltik bennem. Az ott töltött tíz év alatt sohasem éreztem ilyesmit. Ugyanis nem zártam be magam a nyelvi közösség kényelmébe, hanem kerestem a kapcsolatot azokkal az emberekkel és főleg azokkal a közös elemekkel, melyeket csak akkor nem képes észrevenni az ember, ha vak vagy elvakult. A székelyekkel kapcsolatban a nyelv sohasem volt akadály. A bármiféle kommunikációs kísérletre adott örök „nem tudom/nem értem”-ről szóló városi legenda ugyanazon kisstílűség része, célja a feszültségek és nézetkülönbségek fenntartása a térségben. És ha már a nyelv került szóba, újra ki kellene mondani, amit központi szinten mindig is figyelmen kívül hagynak: ebben a térségben nincs kétnyelvű közeg. Hargita és Kovászna megyében kiterjedt területek vannak, ahol a gyermekeknek nincs lehetőségük az utcán megtanulni románul. Lehet, hogy egyesek nehezen értik meg az anyanyelvnek ezt az aspektusát, jelentőségét, a tényt, hogy az ember legfontosabb szellemi eleme az anyanyelv. Annyiszor hallottam a bíráló szavakat, hogy képtelen voltam nem felháborodni az elemi megértés hiánya miatt. Nem empátiáról beszélek, mert ahhoz bizonyos fokú kultúra és érzelmi intelligencia szükséges. A gyermekek olyan családokba születnek és nevelkednek, amelyekben magyarul beszélnek. Egy magyar anyanyelvűtől nem követelheti meg senki, hogy gyermeke születésétől kezdve egy, az övétől eltérő nyelven beszéljen hozzá. Éppen a kommunikáció lényegétől fosztanánk meg: az érzelmek átadásától. A románnyelv-oktatás és főleg a gyermekek eredményei az egyik legkényesebb kérdés mind a mai napig. És itt nem a vizsgaeredményekről beszélek, azok szinte az egész országban katasztrofálisak, hanem a 12 éven keresztül, heti 3–5 órában folyó nyelvtanítás funkcionális eredményeiről. Miért nem képesek a gyermekek románul beszélni? Miért van az, hogy 18–19 évesen nem tudnak úgy kommunikálni, mint az iskolában tanult bármely másik nyelven? Miért tudnak több száz oldalt fejből visszamondani akadémikus nyelven, de nem képesek elmesélni az előző napi történéseket? Az első ok, ahogy a román nyelvet tantárgyként kezelik. Bár megpróbáltak kidolgozni néhány kisebbségeknek szóló tankönyvet, mindig ugyanabból az előfeltevésből indultak ki: a gyermek ugyanúgy beszéli és érti a román nyelvet, mint a román anyanyelvű családból származó. Márpedig ez teljesen téves. Irreális állításból indulnak ki és fájdalmas valósághoz érkeznek, a tanárok a szülőket hibáztatva és viszont. Az igazi vétkesek pedig nem csinálnak egyebet, mint minden évben megállapításokat tesznek, elemeznek, kommentálnak és kitartanak amellett, ami megfelel nekik, bár még nem sikerült megértenem, hogy miért… A második ok a román nyelv és irodalom tantárgy megközelítési módja, már az első tanévtől és az első óráktól kezdve. A helyzet megértéséhez rendelkeznünk kellene annyi empátiával, hogy belebújjunk egy anyanyelvi iskolába járó elsős-másodikos gyermek bőrébe. Ő ezt a nyelvet hallja születésétől kezdve, ezen becézik vagy feddik meg szülei, ezt beszéli az utcán, az üzletben, játék közben… Mert – a többség véleményével ellentétben – ebben a térségben nincs kétnyelvű közeg, annak dacára, hogy élnek románok is. A gyermek lelkesen kezdi az írás-olvasás tanulását. A kerettanterv pedig hét-nyolc óra anyanyelvoktatást és négy óra románt ír elő hetente. Párhuzamosan elkezdi tanulni, és az ábécé meg az egész logikája a feje tetejére áll: a c az ţ, de k is, az sz az s, de a másik nyelvben nem létezik, a j csak az egyik nyelven j, a másikon meg zsének ejtik. Ami az ő nyelvén zs... (Már szédülnek? Nos, ő még csak hétéves, és tudnia kell!). Tud majd olvasni első osztály végén? Biztosan nem. Főleg úgy, hogy a négy órán kívül sehol máshol nem kerül kapcsolatba a román nyelvvel. És ez így folytatódik majd 12 éven keresztül. Azt is hallottam még – természetesen olyanoktól, akik nem ismerik a helyi valóságot –, hogy „nem akarnak megtanulni”. És akkor miért van, hogy a térségben már több mint 15 éve működnek iskolán kívüli román nyelvtanfolyamok, ahol a hároméves gyermektől a munkát kereső felnőttig lehet résztvevőket találni? Ki vádolhatja rosszakarattal ezeket az embereket? És főleg, felmerül bárkiben a kérdés, hogy miért kell nekik ezért fizetniük? Mert azokat az órákat tanárok tartják az oktatás támogatására létrehozott alapítványokon vagy magániskolákon keresztül. Most indul egy magyarországi program ugyanezzel a céllal. Ami ránk nézve szégyen. Szégyen, hogy inkább megtagadunk és semmibe veszünk olyan embereket, akik csak a választások alkalmával jutnak eszünkbe, amikor szükség van a szavazatukra, vagy olyan alkalmakkor, amikor nacionalista mérget köpködhetünk, és zászlók kitűzését ítélhetjük el. Mert a zászlók fontosabbak lettek, mint a gyermekek jövője. És mielőtt befejezem, még hozzátenném: csaknem nyolc évvel azután, hogy távoztam onnan, a lelkem még mindig az ottani emberekkel maradt, és azon gondolkodom, mit kellene tenni gyermekeikért, hogy egyenlő esélyeik legyenek az országban. És ami motivál, az a tanulás iránti szeretetük, a tanulás iránti szinte tapintható vágy, mely tíz év alatt bebizonyította számomra, hogy lehetséges. Csak el kell fogadnunk a valóságot, és alkalmazkodnunk kell hozzá. A többi magától jön.
FLORINA VAIPAN
Forrás: Corbiialbi.ro, Florina Vaipan: Gânduri de la o „moldo-ardeleancă” rătăcită în Secuime
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy tiszteletbeli magyar
Még pár százezer (?) ilyen román ember, és megvan a független, multikulturális Erdély! Tetszik a Corbii albi. Azt hiszem, szükség van rá, és olyasmit tesznek, ami sokat segít. A románok körében sajnos, még léteznek előítéletek, sztereotípiák. Erre a legjobb példa, hogy a Corbii albi-n közölt bejegyzésem után egy mérges bácsi küldött egy üzenetet, hogy jobb lenne, ha abbahagynám, mert én román vagyok, és inkább a magam dolgával kellene törődnöm, nem pedig a magyarokat védenem.
Kitűnő dolog a Facebook-oldal, a honlap. Valakinek meg kell küzdenie a tudatlansággal, a szélsőségességgel. Le kell bontania az évek során felhalmozódott mítoszokat és sztereotípiákat. Nem vagyok történelemtanár, de igyekszem tisztelni mindazokat, akik mellettem élnek, megérteni történelmüket, kultúrájukat, hagyományaikat. Szeretem erdélyi multikulturalizmusunkat.
Örömmel megyek megünnepelni a magyarok napját, mint ahogy a románok napját is, és elmegyek a szászok ünnepeire is (az őseim ugyanis szászok). Bosszantanak az olyan városi legendák, mint az, hogy egy román azért nem kapott kenyeret a Székelyföldön, mert nem magyarul beszélt. Számtalanszor jártam ott, románul beszéltem, és ugyanolyan udvariasan válaszoltak, sőt, mosolyogtak. Megszoktuk, hogy mindent a politikusoktól várunk el. Azt hiszem, az igazi változást mindnyájunknak önmagunkban kell végrehajtanunk. Ha Emil Boc úr, Kolozsvár polgármestere nem tartja szükségesnek a kétnyelvű táblákat, akkor románként én sértőnek tartom a döntését. Annak ellenére, hogy nem Kolozsváron élek, ha kolozsvári román lennék, a magyar szomszédok, barátok vagy rokonok iránti szolidaritásból is jelképesen magyarnak vallanám magam, hogy meglegyen a 20 százalékuk. Egy csomó művet és dokumentumot kaptunk a magyaroktól és a szászoktól, nem utolsósorban azokat a középkori városokat, melyekkel dicsekszünk. Még ha 20 százalék alatt vannak is, az erődvárosokat felépítők, az erdélyi identitásunkhoz hozzájárulók iránti tiszteletnek arra kellene minket köteleznie, hogy akár német vagy magyar nyelvű táblákat is készítsünk. Míg egyesek Kínában gyártatnak le német nevű dolgokat, hogy jobban eladhassák őket, nekünk van egy Klausenburgunk/Kolozsvárunk – de megtagadjuk. Ezt szeretném látni: a román, magyar vagy szász kolozsváriak szolidaritását!
Răzvan Lupescu
Forrás: Corbiialbi.ro, Răzvan Lupescu: Solidaritate între clujenii români, maghiari ori saşi!
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Befejeződött a Pegazus-képzés
Munkaadók és -keresők találkozhattak a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ által kezdeményezett Pegazus program zárásaként. Sokan nem csak álláskeresés céljából vettek részt a múlt heti képzésen, hasznosnak ítélték ugyanis képességeik felmérését, a fejlődés módozatának elsajátítását. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy bár nagyon jó képességekkel rendelkeznek, a román-nyelvtudással hadilábon állnak a munkavállalók.
„Harmadszor tartottuk meg a Pegazus-programot, és ez volt az eddigi legerősebb csoport. A hangsúlyt ezúttal is a munkakeresők kompetenciáinak felmérésére és továbbfejlesztésére fektettük” – fejtette ki portálunknak Ambrus Tibor, a projekt ötletgazdája. Hasonlóan vélekedett Pálfi Kinga, a képzések koordinátora is, aki szerint a mostani jelentkezők jóval határozottabb elképzelésekkel, illetve nagyobb motivációval érkeztek a korábbiakhoz képest. „Úgy érzem, akik eljöttek, megkaphatták a számukra fontos információkat a munkakereséssel kapcsolatban. Például ráeszmélhettek, miben kell még fejlődniük, és megtanulhatták, milyen készségeket várnak el tőlük a munkaadók. Ezek tudatában pedig előnyben lesznek más munkakeresőkkel szemben” – magyarázta.
„Lényeges terhelésnek voltak kitéve a jelentkezők, hiszen az előadások egy hétig tartottak minden délután négy és este kilenc óra között, ahol a leadott tananyagra alapozva feladatokat is kiosztottunk, amelyeket másnap délután egy óráig kellett teljesíteni” – magyarázta Ambrus Tibor, majd rámutatott, teljesítmény szerint szűrték a részvevőket, így az utolsó napon a harmincöt jelentkezőből csak tizenöten találkozhattak a cégvezetőkkel. Megtudtuk, az említett teendők közé tartozott például, hogy el kellett olvasni Szókratész védőbeszédét, amellyel kapcsolatban véleményt kellett megfogalmazniuk a hallgatóknak arra vonatkozóan, hogy mennyire alkalmazhatók napjainkban a filozófus gondolatai.
„Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a program során folyamatosan szűrik, illetve a cégek igényeihez alakítják a munkakaresőket. A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy jó képességű emberek keresnek munkát, viszont hiányos a román-nyelvtudásuk. Ezért nem tudtunk helyben dönteni, így ezen a héten további beszélgetéseket tartunk a jelentkezőkkel” – fejtette ki Kovács Attila, a Hargita Holding Kft. kereskedelmi igazgatója, hozzátéve, cégük profilja miatt a munkavállalóknak elengedhetetlen a román-nyelvtudás. Dávid Lajos, Máréfalva polgármestere hivatali munkatársat keres, de ő is úgy látja, hogy nyelvtudás nélkül nem lehet eleget tenni a munkakövetelményeknek. Ambrus Tibor rámutatott, Székelyföld önmagában nem tudja eltartani a nagyobb vállalatokat, így azok országszintű törekvései miatt elengedhetetlen, hogy alkalmazottaik tökéletesen beszéljék a román nyelvet. „Több mint hiba, egyenesen bűn, hogy többen nem hajlandók – vagy nem képesek – elsajátítani az ország hivatalos nyelvét” – hangsúlyozta Ambrus.
„Amikor először megláttam a tesztek eredményeit, nem hittem a szememnek, hiszen nagyon negatív képet mutattak, de idővel rájöttem, hogy tagadással nem oldok meg semmit, inkább a fejlődésre kell fektetnem a hangsúlyt” – fogalmazott Karnovits Tünde, a program egyik részvevője, akinek egyébként már van munkahelye, csak tapasztalatszerzés céljából jelentkezett a tanfolyamra.
Ambrus Tibor kifejtette, a tapasztaltak alapján felmerült a gondolat, hogy a mostani mintájára újabb tanfolyamot kellene szervezni, melynek lényege csak a tudás átadása lenne, az állásbörze már nem képezné a program részét. Az említett kurzusokat gyakrabban indítanák, mint a Pegazus programot (amely leghamarabb szeptemberben lesz megrendezve), hiszen utóbbihoz a munkaadók vállalkozásainak átvilágítása is szükséges.
Magyarországon is az udvarhelyihez hasonló képzéseket szerveznének, Enter néven, ehhez jött tapasztalatot szerezni Hercegné Németh Mária budapesti cégvezető. „Jó volt látni, hogy itt nyitottabbak az emberek, mint Magyarországon: sorsuk alakítása érdekében hajlandók cselekedni, szemmel látható volt a részvevők határozottsága, eltökéltsége” – osztotta meg tapasztalatait.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

A székelyek előtt Székelyföldön
Botár István csíkszerdai régész volt a vendége a Székely Akadémia előadás-sorozat legutóbbi rendezvényének. Pénteken este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében vetített képes bemutatót tartott a csíki egyházszervezet és településhálózat kialakulásáról, régészeti ásatások eredményeivel nyomatékosítva a térség Árpád-kori történetéről szóló megállapításait. Az est házigazdája Kádár Gyula történész volt.
A települések korát az 1332–1337 között összeírt pápai tizedjegyzékek alapján „szokás” említeni, ám így torz képet kapunk, mondotta az előadó, aki hangoztatta, ez alapján csupán a plébániákat térképezhetjük fel, de a templomokat több település közösen építette, melyek közül csak egyet vezettek be a jegyzékbe. Sőt, olyan is van, amit fel sem vettek, a plébános esetleg „elrendezhette”, hogy ne kelljen adót fizetni. Erre példa Csíkmenaság és Csíkszentimre, ahol régészeti kutatás kimutatta Árpád-kori templom létét, de nem szerepelnek az összeírásban. Kiindulópontként az 1334-es pápai tizedjegyzéket vette az előadó, mivel azon nyomon követhető az összeírás útvonala északról dél felé, Gyergyótól Tusnádig. Ennek alapján térképet állított össze a létező plébániákkal és a templomokat építő településekkel. Jól látszik, a templom nem mindig egy település közepén áll, mint ahogyan annak helyét utólag a „nagy könyvben” megírták, hanem több egykori település között. Például a szentsimoni plébániatemplom Csatószeg területén van, a Csíkrákosi Göröcsfalván.
Botár István néhány székely mítoszt is lerombolt. Székelyföld őslakói nem a székelyek. A 13. századig máshol éltek, a Dunántúlon, Biharban, Belső-Erdélyben. Előttük, már a 11–12. században településhálózat alakult ki, a 12. században templomokat építettek a térségben. Legenda, hogy a székely települések lakói a hegyekből húzódtak volna le a mai helyükre. Fent nincsenek nyomok, de annál inkább a mai települések mellett, ahol Árpád-kori lelelteket találtak. S ezt a logika is alátámasztja, hisz lent könnyebb a megélhetés, jobban terem a föld. Mítosz a székely tízesekben való településszerkezet is, hiszen a tízes társadalmi, gazdasági, hadi szervezet. Az ún. tízesek java része önálló falu volt a középkorban, a településrészt szeg-ként vagy szer-ként különböztették meg. Felvetődött a kérdés: milyen nemzetiségű népesség lakta az Árpád-korban Székelyföldet? Mindenképpen a Magyar Királyság területén belüli keresztény népesség, melynek templomaik voltak, és szinte biztos, hogy vármegyei szervezetben éltek. Elég nagy számban került elő kard, sarkantyú, lószerszám, katonáskodásra utaló lelet, amelyek nehézfegyverzetre utalnak, s ez találó, hiszen a Kárpát-medence keleti határán helyezkedik el, és védelmi szerepet játszott. Az ásatások nyomán előkerült cserepeknek nincs nemzetisége, de valamiről árulkodnak. Egyesek, mint amilyen a cserépbogrács, a magyarokhoz köthetőek. Bátrabb megközelítéssel az is kijelenthető, hogy többségében magyar anyanyelvű népesség lakott a későbbi Székelyföld területén, habár szlávok is voltak. Ők a tatárjárás vagy egy nem dokumentált betörés következtében felhagyták a térséget, melyre később beköltöztek a székelyek.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csak a Székelyföldön szűntek meg aligazgatói tisztségek
Eltérően értelmezik a különböző megyék tanfelügyelőségei az oktatási minisztériumnak az aligazgatók elbocsátására vonatkozó rendeletét. Míg Hargita és Kovászna megyében már múlt héten, a második félév kezdetén megszüntették az igazgatóhelyettesi tisztségeket azokban az iskolákban, ahol nincs meg az ehhez szükséges diáklétszám, más erdélyi megyékben kivárnak a rendelet gyakorlatba ültetésével, azt állítva: senki nem utasította őket erre.
A Kolozs megyei tanfelügyelőségre egyelőre semmilyen hivatalos értesítés vagy utasítás nem érkezett arra nézve, hogy az alacsony diáklétszámú iskolákban meg kell szüntetni az aligazgatói posztokat – tájékoztatta lapunkat Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzáfűzte, az iskolák a tavalyival teljes mértékben megegyező személyzeti terveket adtak le, így nincs változás a pedagógusgárdát illetően.
Nem tervezik az igazgatóhelyettesi tisztségek megszüntetését Szatmár megyében sem. Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes szerint erre a lépésre legfeljebb csak szeptembertől kerülhet sor, tanév közben nem léptethetik életbe a változtatásokat, hiszen a megbízatások az iskolai év végéig szólnak.
Bihar megyében sem merül fel az aligazgatók eltávolítása, ugyanis egyetlen iskolát sem érint a minisztériumi rendelet – mondta lapunknak Nicolae Avram főtanfelügyelő. Rámutatott, a jogszabályok nagyon pontosan leszögezik, hogy mekkora diáklétszám, illetve osztálylétszámmal lehet egy vagy két aligazgatót kinevezni, ők pedig a kezdetektől ennek alapján szervezték meg a tevékenységüket.
„Senki nem marad munka nélkül, hiszen az aligazgatók visszatérnek a katedrájukhoz, akik pedig helyettesítették őket, eleve tudhatták, hogy az óraadás ideiglenes. Jelen pillanatban engem is helyettesít valaki, de ha holnap leváltanak, akkor automatikusan visszatérek. Hogy a Székelyföldön hogyan értelmezték a rendeletet, azt nem tudom, és nem is az én dolgom kommentálni. Nálunk nincsenek problémák" – szögezte le Avram.
Leváltások a Székelyföldön
Kovászna megyében a múlt héten nyolc aligazgató megbízatása szűnt meg az iskolák működését szabályozó rendelet előírása alapján. Keresztély Irma főtanfelügyelő megkeresésünkre elmondta, a törvény életbe lépett, alkalmazását nem lehetett halogatni, így február 9-étől, a második félév kezdetétől azokban a tanintézetekben, ahol nem teljesültek a feltételek az egyetlen vagy a második aligazgatói tisztség fenntartásához, nem volt meg a szükséges számú osztály, a vezetőtanács jóváhagyta a leváltásukat.
Sepsiszentgyörgyön három lakónegyedi iskolához évekkel ezelőtt hozzácsatolták a mellettük működő napközi otthonokat, az igazgató óvónők pedig akkor megkapták a második aligazgatói tisztséget, ez most a módosítás nyomán megszűnt. Sepsiszentgyörgyön a Református Kollégiumban és a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában nem volt elegendő számú osztály ahhoz, hogy aligazgató segíthesse a tanintézet vezetőjének munkáját.
Megyei szinten Kökösben, Papolcon, illetve a Kovásznához tartozó vajnafalvi iskolában szűnt meg az aligazgató megbízatása. Keresztély Irma elmondta, senki sem maradt állás nélkül, hiszen négy iskolában eddig is teljes katedrával tanítottak az aligazgatók, a másik négy tanintézetben pedig a kollégák között osztották szét az óráikat, így most csak visszavették azokat.
Hargitai felháborodás
Hargita megyében tizenhárom tanintézetben szűnt meg az igazgatóhelyettesi tisztség a második félévtől. Aurora Parfeni főtanfelügyelő-helyettes – aki Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után ideiglenes jelleggel vezeti az intézményt – elmondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de mivel elkezdődött a második félév, rendezni kellett a helyzetet. „A miniszteri rendelet érvényben van, így alkalmazni kellett" – hangsúlyozta.
Hozzátette, nem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy tetten érhetők visszásságok a szabályzatban. Például a mintegy 300 diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, az 500 diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell. Megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az igazgatóhelyettesek helyébe lépő pedagógus, csak az óraszáma csökken.
A székelyföldi megyében a csíkszeredai Márton Áron- és Segítő Mária-gimnázium, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu- és Kemény János Gimnázium, a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek- és Marin Preda Gimnázium, a székelykeresztúri Zeyk Domokos- és Berde Mózes Gimnázium maradt aligazgató nélkül.
A minisztériumi rendelet nagy felháborodást váltott ki a tanintézetek vezetősége körében. Többen is úgy vélték, ennek gyakorlatba ültetése nyomán ellehetetlenül az intézményvezetői tevékenység. Rámutattak arra is, hogy az intézkedés tanév közben való alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, az őket addig helyettesítő pedagógusok maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül.
„Az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését" – jelentette ki Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója.
Krónika (Kolozsvár)

Izsák: megalkuvás lenne csak a megemlékezést megtartani Marosvásárhelyen
Emlékezni lehet, tiltakozni nem. Így összegezhető a marosvásárhelyi polgármesternek a Székely Szabadság napját érintő határozata. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 10.-én a székely vértanúk emlékművétől induló tiltakozó felvonulást szervezne, amely Marosvásárhely főterén, a prefektúra előtti nagygyűléssel érne véget. Ennek engedélyezését tagadta meg Dorin Florea, a város vezetője, aki provokációktól és szélsőséges megnyilvánulásoktól tart.
Az SZNT Állandó Bizottsága elemezte a kialakult helyzetet. A részletekről Száva Enikő az SZNT elnökével, Izsák Balázzsal beszélgetett.
Izsák azt mondta: amennyiben a jogorvoslati eljárás eredményt hoz, és beigazolódik, hogy a jelenleg hatályos tiltás törvénytelen, akkor lesz felvonulás.
Azt kell mérlegelnünk, hogy leszünk-e partnerei a hatalomnak a romániai demokrácia deficitjének elleplezésében. Van egy kormányzási szándék – a régiósítás terve, amely Székelyföldet beolvasztaná – ez ellen mi tiltakozni akartunk, minket pedig a tiltakozási jogunktól fosztottak meg – hangsúlyozta Izsák Balázs. Szerinte csak a megemlékezést megtartani megalkuvás lenne.
Az SZNT elnöke úgy véli, hogy február 20. körül várható az első tárgyalás, akkor kiderül, képes-e a román igazságszolgáltatás a jogorvoslati kérdésüket megoldani és lesz-e megmozdulás, vagy sem?
dunatv.hu
Erdély.ma

Identitás és párbeszéd
A magyar és román esélyekről
A népcsoportok közötti párbeszédet nevezte legfontosabb célkitűzésének az Identitás és Párbeszéd Egyesület (AID). A civil szervezetet három egyetemista hozta létre, és abban bíznak, hogy számos követőjük akad.
Alexandru Andriesei, az AID alapító elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: meg van győződve arról, hogy értelmes párbeszéddel minden falat le lehet bontani a román és magyar fiatalok között.
– Egy heterogén világban élünk, ezért mindenkinek tisztelnie kell az egyéni és kollektív értékeket. Ennek egyetlen módja a párbeszéd, és én bízom abban, hogy ezt egyre többen belátják – nyilatkozta Alexandru Andriesei. Első kutatásuk arra irányul, hogy felmérjék: egyenlő eséllyel indul-e egy magyar és egy román fiatal, ha Románia vagy Európa egyik, vagy másik egyetemén akar továbbtanulni. Terveik között szerepel egy „interetnikus tábor” szervezése, amelyben lehetősége legyen a magyar gyereknek románul tanulni, de legalább ennyire fontosnak találják azt, hogy a románok tanuljanak magyarul, valamint a Székelyföldről a román nagyvárosokban keringő, „urban legend” jellegű hiedelmek (nem adnak kenyeret, ha románul kéred, stb.) eloszlatása.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Huszonhét autonómiapárti határozatot érvénytelenítettek
Hargita megyében huszonnégy önkormányzat autonómiapárti határozatát érvénytelenítette a törvényszék – közölte csütörtökön Jean-Adrian Andrei prefektus.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a megyében huszonhét önkormányzati képviselő-testület fogadta el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett autonómiapárti határozatot, valamennyi döntést a prefektus megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, és a törvényszék huszonnégy esetben fogadta el a prefektus óvását. Három per még folyamatban van.
A prefektus megemlítette, a székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen. Ezeket az ügyeket most a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja. Az Agerpres hírügynökség idézte a prefektus érveit, amelyeket a Hargita Megyei Törvényszék is elfogadott. Ezek szerint azért nem hozható létre a Székelyföld közigazgatási régió, mert a román alkotmány csak a község, város és megye közigazgatási egységeket sorolja fel. Az a kérés, hogy a Székelyföldön a magyar nyelv is kapjon hivatalos státust, abba az alkotmányos előírásba ütközik, amely szerint „Romániában a hivatalos nyelv a román”.
A prefektus megelégedéssel állapította meg, hogy az utóbbi időben a Hargita megyei önkormányzatok már nem fogadtak el újabb autonómiapárti határozatokat. Kijelentette ugyanakkor, hogy valamennyi ezután megszületendő határozatot is meg fog támadni a törvényszék közigazgatási részlegén.
Az SZNT kezdeményezésére eddig 45 Kovászna, Hargita és Maros megyei település önkormányzata fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is.
A határozatokat több nemzetközi szervezetnek is eljuttatták. Az Európa Tanács (ET) Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a monitoring bizottsága többször is napirendre tűzte a határozatok megvitatását. A vitát legutóbb a bizottság márciusi strasbourgi ülésére halasztották.
Székelyhon.ro

Rajzokba foglalt történelmi adatok
Számos érdeklődő vett részt szerdán délután Gyöngyössy János Megrajzolt történelmünk című kiállításának megnyitóján a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában.
Az udvarhelyi alkotó harmincöt évet felölelő munkásságából ízelítőt adó tárlaton a jelenlévők a székelyföldi templomerődökről, erdélyi fejedelmekről, illetve nemesi családok címereiről készített színes illusztrációkat csodálhattak meg. A munkákon a történelem, a néprajz és a műszaki tudományok találkozása fedezhető fel.
„Minden rajzban van valami egyedi, megfoghatatlan és egyedülálló varázs, ami beindítja képzeletünket” – méltatta az alkotásokat Veres Péter muzeológus. Gyöngyössy János bevallotta, csodálatos érzés számára emészthető és élvezhető formába önteni a feltárt száraz régészeti adatokat. Az elkövetkezőkben székely gyerekek számára állítana össze gazdagon illusztrált, humorral fűszerezett történelemkönyvet. A kiállítás április 13-áig tekinthető meg a Kossuth Lajos utcai Képtárban.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Hargita megyében 24 önkormányzat autonómiapárti határozatát érvénytelenítette a törvényszék
Hargita megyében 24 önkormányzat autonómiapárti határozatát érvénytelenítette a törvényszék – közölte csütörtökön a Jean-Adrian Andrei, a megye prefektusa.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a megyében 27 önkormányzati testület fogadta el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett autonómiapárti határozatot, valamennyi döntést a prefektus megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, és a törvényszék 24 esetben fogadta el a prefektus óvását. Három per még folyamatban van. A prefektus azt is megemlítette, a székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen. Ezeket az ügyeket most a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja. Az Agerpres hírügynökség idézte a prefektus érveit, amelyeket a Hargita Megyei Törvényszék is elfogadott. Ezek szerint azért nem hozható létre a Székelyföld közigazgatási régió, mert a román alkotmány csak a község, város és megye közigazgatási egységeket sorolja fel. Az a kérés, hogy a Székelyföldön a magyar nyelv is kapjon hivatalos státust abba az alkotmányos előírásba ütközik, amely szerint „Romániában a hivatalos nyelv a román”.
A prefektus megelégedéssel állapította meg, hogy az utóbbi időben a Hargita megyei önkormányzatok már nem fogadtak el újabb autonómiapárti határozatokat. Kijelentette ugyanakkor, hogy valamennyi ezután megszületendő határozatot is meg fog támadni a törvényszék közigazgatási részlegén. Az SZNT kezdeményezésére eddig 45 Kovászna, Hargita és Maros megyei település önkormányzata fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is.
A határozatokat több nemzetközi szervezetnek is eljuttatták. Az Európa Tanács (ET) Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a monitoring bizottsága, többször is napirendre tűzte a határozatok megvitatását. A vitát legutóbb a bizottság márciusi strasbourgi ülésére halasztották.
erdon.ro

Keresztülhúzott diáktervek
Aggasztja az erdélyi és partiumi diákokat, pedagógusokat a hír, miszerint ősztől megszűnhet a magyar nyelvű gyógyszerészképzés a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE).
Bár ez a képzéstípus már korántsem olyan népszerű, mint az előző években, a vásárhelyi felsőoktatási intézmény vezetőinek a bejelentése számos diák terveit áthúzta. Sokan közülük külföldön folytatnák tanulmányaikat, mások kénytelenek a román nyelvű képzést választani.
„Elkeserítő, ami történik, tanácstalanok vagyunk” – fogalmazott Barta Mónika csíkszeredai biológia szakos tanár, akit munkatársunk arról kérdezett, a székelyföldi városban tanuló végzősöket hogyan érintette Leonard Azamfirei rektor múlt heti bejelentése.
A Márton Áron Gimnázium pedagógusa – aki rendszeresen részt vesz a MOGYE-re készülő helyi diákok felkészítésében – azt mondta, Hargita megye legnagyobb tanintézetéből hagyományosan sokan felvételiznek a MOGYE-re, és bár legtöbben az orvosi szakot választják, az idei végzős évfolyamból tudomása szerint 10-12 diák a magyar tannyelvű gyógyszerészeti szakra készül.
„Ezek a végzősök legalább másfél éve készülnek a felvételire. Kiváló képességű, komoly gyermekekről van szó, akik rendszeresen tantárgyversenyeken vesznek részt, és akik előtt most bezárulni látszik a lehetőség, amiért már rég küzdenek” – mutatott rá a pedagógus.
Barta Mónika elmondta, már tájékoztatta az érintett diákokat a vásárhelyi felsőoktatási intézmény terveiről, de még nem beszélték meg a diákokkal, hogy ez miként érinti őket, és mit tehetnének. „Míg nem születik végleges döntés az ügyben, nem is tudunk tanácsot adni a végzősöknek” – tette hozzá. Úgy véli, ez egyébként sem lesz könynyű, hisz ők kémiából készültek, és kevés más lehetőség nyitott előttük, esetleg vegyészmérnöki vagy kémia szakra mehetnének – említette Barta Mónika.
Létfontosságú a magyar gyógyszerészképzés
A Székelyföld számára létfontosságú, hogy Marosvásárhelyen legyen magyar nyelvű gyógyszerészképzés – mondta el megkeresésünkre Szabó Péter. A Kovászna Megyei Gyógyszerészkamara elnöke szerint a székely megyékben élő magyar fiatalok szempontjából is fontos, hogy a térségben működjön egy minőségi oktatást szavatoló egyetem, ahol anyanyelven sajátíthatják el a szakmát.
„Azok a székelyföldi fiatalok, akik a gyógyszerészi hivatást választották, általában Marosvásárhelyre mentek tanulni, alapvető, hogy magyarul sokkal jobban megtanulhatják a mesterséget” – szögezte le Szabó Péter. A gyógyszerészkamara elnöke szerint olyan gyógyszerészekre van szükség, akik ismerik a magyar szaknyelvet, a betegekkel, orvosokkal is meg tudják értetni magukat.
Irány külföld…
„Nagyon rosszul érintenek engem a marosvásárhelyi gyógyszerészeti egyetem akkreditálása körüli gondok, mivel százszázalékosan biztos voltam eddig abban, hogy oda felvételizek” – nyilatkozta érdeklődésünkre Ludróczky Brigitta. A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzőse szerint amint megtudta, hogy problémák lehetnek az általa választott szakkal, úgy döntött, tájékozódik más lehetőségek felől. Mint elmondta, mivel magyar nyelven szeretne továbbtanulni, elsősorban a magyarországi egyetemek által nyújtott képzésekkel ismerkedik.
Csalódottak a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákjai is. Van, aki úgy érzi, már nem lenne ideje megtanulni a román szaknyelvet, mások viszont hajlandóak románul is tanulni a cél érdekében. Mátéfi Gréta Tamara két éve döntött a patikusi pálya mellett, és elszomorítónak tartja a hírt, miszerint lehet, ősztől nem kezdheti el az ehhez szükséges képzést.
„Sokat készültünk eddig a felvételire, feladatokat oldottunk meg. Elég nagy baj lenne, ha nem indulna magyarul a szak, mert nem tudom, akkor hová mennék. Ahhoz, hogy a román tagozatra felvételizzek, már nem lenne elég időm, hogy megtanuljam a szakszavakat. Második opcióm az orvosi egyetem” – fogalmazott a végzős.
„Szomorú lennék és csalódott, ha nem indulna magyar nyelvű gyógyszerészeti szak idén – mondta Turós Gréta, aki nyáron döntötte el, hogy gyógyszerész szeretne lenni. – Ha nem lesz más választásom, a román tagozatra felvételiznék, mert eldöntöttem, hogy ezt a pályát választom. Tudom, hogy nehéz lenne, mert tizenkét évig magyarul tanultam, és a felvételire újra kellene tanulnom az anyagot”.
Népszerűbb az orvosi
A székelyudvarhelyi természettudomány szakirányú gimnáziumi osztályok diákjai körében az orvos- és a fogorvosképzés a legnépszerűbb – tudtuk meg a városi tanintézetek vezetőitől. A Tamási Áron Gimnázium igazgatója, Laczkó György munkatársunknak elmondta, korábban készítettek egy felmérést a diákok körében, eszerint jelenleg egyetlen végzősük sem választaná a gyógyszerészeti szakot Marosvásárhelyen.
Hozzátette, ennek ellenére az előző években is bőven volt arra példa, hogy diákjaik közül sokan meggondolták magukat az utolsó száz méteren. Laczkó úgy véli, amennyiben megszűnne a magyar tannyelvű képzés, bizonyára sokakat eltántorítana a beiratkozástól.
A Krónika által megkérdezett kolozsvári magyar diákoknak nem áll szándékukban Marosvásárhelyen tanulni, hiszen orvosi és gyógyszerészeti egyetem van Kolozsváron is, s ha mégis elhagynák a kincses várost, akkor külföldön tanulnának inkább tovább.
Csete Melinda, a János Zsigmond Unitárius Kollégium 11. osztályos diákja lapunknak elmondta, számára kézenfekvőbb a szülővárosi opció. Hozzátette: a hétvégén egy biológia tantárgyversenyen nagyenyedi diákokkal beszélgetett a MOGYE helyzetéről. „Szóba került a jelenlegi helyzet is, a diákok többsége azt mondta: abban az esetben, ha nincs lehetőségük arra, hogy anyanyelvükön tanuljanak tovább, akkor inkább Kolozsvárra jönnek, mert úgy tudják a kolozsvári egyetem amúgy is színvonalasabb” – mondta a 17 éves diáklány.
Amint arról beszámoltunk, jelen állás szerint a MOGYE nyáron száz helyre hirdet felvételit a gyógyszerészeti fakultáson a román tagozaton, és nem hirdethet felvételit a magyar gyógyszerészképzésre.
Az intézményben évek óta konfliktusokat szül a magyar tagozat háttérbe szorítása, működésének akadályozása: jóllehet Vásárhelyen 1948 óta létezik magyar gyógyszerészképzés, csak ideiglenes akkreditációs kérelmet hagynának jóvá, míg a román szaknak végleges engedélyt kért a vezetőség. Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes szerint azonban az egyetem román vezetősége és a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség próbálja meg ellehetetleníteni a magyar gyógyszerészképzést. A volt rektorhelyettes elmondása szerint a román és magyar nyelvű képzés akkreditációs kérelme azonos, csak a dosszié fedőlapján ír mást.
A felsőoktatási intézmény szenátusa egyébként hétfőn ülésezett, de megoldás helyett csupán két lehetséges megoldást vázoltak fel. Egyik esetben a magyar képzést a román keretében engedélyeznék, a másikban a magyar tagozat külön akkreditációt kaphatna, de – álláspontjuk szerint – ez kizárólag ideiglenes lehet. A magyar tanárok egyik lehetőséget sem fogadják el, ugyanis ezeket diszkriminatívaknak minősítik a magyar diákokra nézve.
Szabó Béla tagozatvezető elmondta, a közös működési engedély csak egyfajta megtűrt státust szabna meg a magyar képzésnek. Az ideiglenes működési engedélyt pedig azért nem tartják elfogadhatónak, mert az egyetem vezetőségének az álláspontja szerint ez sem biztosítana önállóságot a magyar képzésnek, és a jelenlegi helyzethez képest is visszalépést jelentene.
A szenátusi ülés után a magyar tagozat vezetősége arról határozott, hogy nyílt levélben fejtik ki álláspontjukat a minisztériumnak és az akkreditációs bizottságnak, és hivatalos állásfoglalásra kérik a hatóságokat. Furcsállják továbbá, hogy a MOGYE februári toborzó körútja kevés kivétellel elkerülte az erdélyi magyar középiskolákat, ellenben román és szász vidékeken meglehetősen aktív kampányt folytattak.
Krónika (Kolozsvár)

Templomerődök, címerek, fejedelmek
Gyöngyössy János Megrajzolt történelmünk – székely templomerődök, erdélyi fejedelmek, címerek című kiállítása 2015. február 18-ától kezdődően két hónapon át tekinthető meg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában. Az érdeklődés felkeltése végett a továbbiakban Veres Péter művészettörténész méltatását közöljük a szerző munkásságáról és a most kiállított anyagról.
Amikor Gyöngyössy János az 1990-es évek elején letette az asztalra a Székely templomerődök című könyvét, azzal valójában egy új, vizuális segédletet is átadott a székelység történetének jobb megértéséhez. A székelyudvarhelyi szerző – aki eredeti szakmáját tekintve vegyészmérnök – több mint egy évtized során végzett kutatásainak és felméréseinek eredményét sűríti e könyvbe. Értékét, szükségességét, fontosságát az is jelzi, hogy a könyv ritkaságnak számít, annak ellenére, hogy többször is kiadásra került.
A tartalom, a látvány, amely e kézzel írt és rajzolt hasonmás kiadványból búvópatakként árad, a szellem hajszálgyökerein át, lassan, de biztosan beépül a köztudatba. Ezt bizonyítja az is, hogy A székelység története című „alternatív” tankönyv illusztrálására is felkért szerző, mint köztudott, remekbe szabott illusztrációkkal gazdagította ezt a művet.
Gyöngyössy munkái nyilvánvalóvá és egyértelművé teszik azt az alapigazságot, miszerint minden klasszikus képzőművészeti alkotás alapja a rajz.
Az a rajz, amelynek karakterét, jellegét, sajátosságát a vonalak vastagságának lüktetése, az arányok, az árnyalt, vagy fekete-fehér, esetenként színezett foltok, síkok eloszlása, váltakozása adják meg. Ezáltal válnak egyedivé, különlegessé úgy, hogy alkalmasak érzések, hangulatok kifejezésére, éppógy, mint adott helyzet, állapot, vagy környezet bemutatására, érzékeltetésére, rekonstruálására és ábrázolására. A még létező, vagy ma már csak romokban fellelhető épületek, épületegyüttesek megrajzolásánál Gyöngyössy előszeretettel alkalmazza a madártávlatot, a kavalier axonometriát, amit gyakran “katona-perspektívának” is neveznek. Amint arra a nevek is utalnak, ez az ábrázolási mód, amelyet a hadmérnökök is előszeretettel használtak, úgymond „lovag bástyájáról”, a v„ár fokáról”, a „torony tetejéről” nézett látványt adja vissza. Ámha a székely templomerődök rajzai előtt állunk, akkor egyiknél sem jut eszünkbe, egy pillanatig sem, hogy műszaki rajzot, egy mérnöki pontossággal megszerkesztett látványt látunk. Minden rajzban van valami emberi, valami megfoghatatlan és egyedülálló varázs, ami beindítja a fantáziánkat. Könnyen elképzelhetjük és megérthetjük azt, hogy hol és hogyan tarthatták egykor az emberek a gabonát, a szalonnát, az értékesebb tárgyakat, és hogyan védekezhettek, ha a tatár hordák a falura támadtak, hogy nézhettek ki a templomok merész tetőszerkezetei, a támpillérek, a mérműves ablakkeretek, a belső gyilokjáróval koronázott öles védőfalak, bástyák, a tornyok…Az elmúlt századok hangulatát idézik meg a címerek is, és dekorativításukkal a múlt tekintélyéről, valamint az azt átszövő hierarchikus rendszerről tesznek tanúbizonyságot.
Az erdélyi fejedelmek arcképcsarnoka egy olyan kedves, már-már naiv stílusban megalkotott színes vizuális élményegyüttes, amelyet tömény történelmi adatok egészítenek ki. Korabeli metszetek, rajzok, festmények, pénzérmék után megrajzolt arcképekről tekintenek ránk azok a személyiségek, akik a 16. század közepétől, a 17. század végéig az Erdély területén fennálló állam vezetői, fejedelmei voltak. Ez az Oszmán és a Habsburg Birodalom között őrlődő, a magyar Partiumnak nevezett területet is magába foglaló – Erdélyi Fejedelemség a mai erdélyi ember számára, Móricz megfogalmazásában, maga volt a “tündérkert”. Azonban a hideg ráció és a történelem eseményei arra emlékeztetnek, hogy a több évszázados múlt által megszépített eszményi Erdély az az ország volt, ahol minden békében és nyugalomban eltöltött pillanatért keményen meg kellett fizetni vérrel, arannyal, vagy politikai cselszövéssel.
Az egyes portrék színvilága a protestáns templomaink némelyikében máig fennmaradt kazettás mennyezetek hangulatát idézik fel, az arcképeket szegélyező köriratok pedig majuszkulákkal adják tudtunkra az illető fejedelem nevét, titulusát.
Ha figyelmesen górcső alá vesszük a képeket, akkor olyan díszpáncélba, esetenként a reneszánsz, vagy a barokk kort megidéző ruhákba öltözött személyekkel találjuk szembe magunkat, akiknél a becsvágy és az elszántság sajátos diplomáciai talentummal ötvöződött. A politikatörténet ezt a tevékenységet az erdélyi fejedelmek híres hintapolitikájaként tartja számon.
A vidékünkről származó Cs. Szabó László író szerint “ha egy nép biztos az identitásában, szinte sohase gondol rá, ha bizonytalan, jóformán egyébbel sem foglalkozik.” Erdély és Székelyföld zürzavaros és konfliktusokkal terhelt történelmények köszönhetően, az önazonosság, az identitás erősítése, gazdagítása itt és most még mindig alapfeladatnak számít.
Gyöngyössy János e feladatnak tett és tesz eleget. Munkái segítenek abban, hogy egy olyan utazást tegyünk a múltban, melynek során fogalmat alkothatunk arról, hogy “Kik lehettünk? Honnan jöhettünk?” Ha ezekre a kérdésekre megtaláljuk a válaszokat, akkor talán azt is megsejthetjük, hogy merre tartunk.
Veres Péter
eszm.ro

A baróti Tortoma kiadó új könyvét mutatják be Udvarhelyen
A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyén (Székelyudvarhely, 1918. December 1. utca 9. sz., 2. emelet) február 25-én, szerdán 19 órától Szabó János József Székelyföld körkörös erődítése 1940–44 című kötetét mutatják be.
Az eseményen Demeter László, a baróti Tortoma Könyvkiadó igazgatója legújabb kiadványaikat ajánlja, Szabó János József (Dabas, Pest megye) pedig vetítettképes előadás keretében ismerteti könyvét. A kötet a helyszínen megvásárolható (25 lej), a szerző dedikál. Az eseményt Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a Tortoma Könyvkiadóval közösen szervezi.
A szerző a kötet előszavában így összefoglalja össze annak tartalmát:
„Könyvemben a második bécsi döntés utáni négy esztendő történései közül Székelyföld katonai védelemre való felkészítését vizsgálom. Ez a könyv lényegében a 2002-ben megjelent Árpád-vonal című (Timp Kiadó) könyvemnek a folytatása, mert nem szakítható ki abból a nagy országerődítési munkálatból, amelyet a két világháború közötti időszakban a magyar hadvezetés végzett. Az Északkeleti- és Keleti-Kárpátokban kiépített magyar erődvonal a háború kezdetére torzó maradt, mert a déli szárnyán ott volt a székelyek földje sérülékenyen körbezárva az ellenséges Romániával. Mindössze egy 70 kilométer széles »híd« kötötte össze az ország nagyobbik részével, ami igen messze volt.
Erődíteni kellett tehát, mert aki gyenge, az erődítéssel teszi biztonságosabbá otthonát. Pedig a magyar politika erősnek érezte magát, mert támadó akciókat tervezett, de gyenge is volt, mert erődített. Az Árpád-vonal kutatása során számos olyan forrás került a kezembe, ami nem tartozott szorosan a nagy erődvonal történetéhez, hanem Székelyföld körkörös erődítésére vonatkozott. Most jött el az idő, hogy ezeket a kutatási eredményeket közreadjam.”
maszol.ro

Megélt multikulti
Multikulti hitvallása – hogy „immár egymás mellett élünk, és ez mennyire jó nekünk” – megbukott – jelentette ki Angela Merkel 2010-ben. Na, igen, tetszett volna megkérdezni a trianoni határmódosítás utáni utódállamokba került magyarokat, megmondtuk volna, hogy ez lesz.
A multikulti hitvallása – hogy „immár egymás mellett élünk, és ez mennyire jó nekünk” – megbukott – jelentette ki Angela Merkel 2010-ben. Na, igen, tetszett volna megkérdezni a trianoni határmódosítás utáni utódállamokba került magyarokat, megmondtuk volna, hogy ez lesz.Sőt, azt is meg tudjuk mondani, hogy még mi fog következni, ha a bevándorlás így folytatódik, ugyanis mi pontosan tudjuk, milyen az, amikor egy addig kisebbségben élő közösség hatalomra kerül, és többségi logika alapján újraszervezi a társadalmat, közigazgatást stb. Gyakorlatilag erről szól az elmúlt szűk száz esztendőnk. Tapasztalataink alapján megmondtuk volna, hogy az „egymás mellett” azt jelenti: párhuzamos világokban élünk.
Sokfelé éltem és jártam Erdélyben. Ha keresnem kellene egy szimbolikus képet, amely Románia hozadékát egy jelenségben sűríti számomra, akkor az a következő lenne: vasárnaponként a tömbházak közötti játszótérre felhúzott ortodox templomból hangszórókon kierősítve harsog románul az Ige. Természetesen nem az ortodox vallás ellen beszélek. Hanem az államegyházzá előléptetett ortodox egyház agresszív térhódításáról, amit mi „hagymakupolás honfoglalásként” nevesítünk. Sokat tudunk mi, kisebbségbe szorult magyarok a multikulturalizmusról. Tudjuk, hogy a multikulti többnyire egynyelvű, és ez a nyelv mindig a hatalom nyelve.
(Egyébként a pedigrés „európai” gyakorlat kapcsán tessenek elmenni Flandriába, mondjuk, ötven-száz kilométerre Brüsszeltől, és kérdezzék meg a flamandokat a vallonokról, a többnyelvűségről, hasonlókról. Egy liberális toleranciabajnok ott kapna agyvérzést, amilyen szűkszavú válaszokat adtak nekünk. Elég morcosan.)
Mi Európának ezen a felén már régóta tudjuk, hogy milyen az, amikor megváltoznak az etnikai arányok. Amikor tömegével érkeznek olyan más nyelvű és más kultúrájú emberek, akik számára az épített örökségünk semmit sem jelent, városnapokon, fesztiválokon lazán a templomaink tövében könnyítenek magukon. És ha emiatt panaszt akarnál tenni, akkor olyan hivatalnoknak kellene elmagyaráznod a sérelmet, akinek például még a telekkönyv és a birtoklevél sem jelent semmit. Támadásként értékeli, ha védenéd, ami – immár – közös érték, mert szerinte az nem közös, hanem az övék. Nem az államé, nem a városé, nem közvagyon, hanem az övék. Győztesként áll szóba a legyőzöttel. Tapasztaltuk azt is, hogyan lehet elidegeníteni gyermekeinktől szülőföldünket. Egyszerűen át kell nevezni a településeket, utcaneveket, tájegységeket, meg kell változtatni a közigazgatási határokat. Hogy a személyes példámnál maradjak: Szentegyháza a szülővárosom, Székelyföld legmagyarabb települése, majdnem száz százalékban magyarok lakták, lakják. Tudatos önnevelés kellett ahhoz, hogy ne a település román nevét használva határozzam meg magam „vlahicaiként”. És ha megkérdezném az otthoniakat a kisrégió kapcsán, amelyben élnek, tízből nyolcan Hargita megyét mondanák, a maradék kettő összeveszne, hogy Udvarhelyszékhez vagy Csíkszékhez tartozunk-e. Orbán Balázst – a XIX. században élt néprajzgyűjtő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja – a lelkekben is felülírta Ceauşescu 1968-as megyésítése.
Megéltük azt a tudathasadásos állapotot, amikor a hivatalos okmányainkban idegen néven szerepeltünk. Ha pedig olyan keresztnevet választottak szüleink, amelyet nem lehetett románra lefordítani, akkor meg abba futhattunk bele, hogy a hivatalnok nem tudja kiolvasni a kettős mássalhangzót; eléggé frusztráló tud lenni, amikor az ingerült tisztviselőnek betűzöd az „sz”-et. És sorolhatnám. De inkább lefordítanám a jövőt. Régóta kísért és fel-feltolul bennem egy kép a „multikulti” hallatán: hajnalban Csíksomlyón felhangzik a müezzin imára hívó éneke. Írhatnak több terabájtnyi publicisztikát a ballib véleményvezérek az abszolutizált emberi jogok nevében, de én ezt egész egyszerűen nem akarom.
Demeter Szilárd (Heti Válasz)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Politikai nyomásgyakorlásra
panaszkodott a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában Laura Codruța Kövesi, a Korrupcióellenes ügyészség vezetője. Mint mondta, megnőtt a nyomás az ügyészeken, hogy ejtsenek bizonyos ügyeket, amióta csúcsvezetők ellen is nyomozást folytatnak. Ez a nyomás mindaddig tartani is fog, amíg hasonló eseteket vizsgálnak – véli a főügyész, aki nagyon fontosnak véli, hogy a politikai osztály megértse: ők csak az igazságot akarják kideríteni. A Reuters megjegyzi: az ügyészség annyira népszerű, hogy az intézmény előtt folyamatosan ott vannak a tévéadók kamerái, lesve, hogy kit visznek be legközelebb. (Transindex)
MEGTELT A FOGDA. Telítődött a bukaresti rendőrség fogdája, az előzetes letartóztatásban levőket más épületekben is el kell helyezni. A rendőrség udvarán több épület van még, az egyikben a Poliţia Română folyóirat szerkesztősége működik. A fogdában jelenleg többek között Alina Bica volt szervezett bűnözés elleni ügyészségi vezetőt, Iulian Herţanu és Dorin Cocoş üzletembert, Cristian David volt belügyminisztert őrzik. Ugyanitt volt házi őrizetbe való helyezéséig Elena Udrea is, aki amúgy azzal a kéréssel fordult a vezetőséghez, hogy felújíthassa a celláját. Festeni, tapétázni szeretett volna, és a bútorokat is ki akarta cserélni. (Mediafax)
BEIKTATTÁK GREBLĂ UTÓDJÁT. Letette az alkotmánybírói esküt Simona Maya Teodoroiu az államfő és más hivatalosságok előtt. Klaus Johannis miután gratulált, kifejtette: az alkotmánybíróság a romániai demokrácia egyik oszlopa, tagjainak teljes határozottsággal, felelősséggel és méltósággal kell munkájukat folytatni, és bizonyítaniuk kell, hogy képesek helytállni bármiféle nehéz helyzetben. (Hotnews)
MÍNUSZ 25 FOK CSÍKSZEREDÁBAN. Szerda reggel Csíkszeredában mérték az ország legalacsonyabb hőmérsékletét, mínusz 25 Celsius-fokot, ez volt a legfagyosabb reggel idén februárban. Hargita megye minden településén igen hideg volt: Gyergyóalfaluban mínusz 23, Maroshévízen mínusz 21, Székelyudvarhelyen mínusz 14 Celsius-fok. Szerdán a legenyhébb hajnalt mínusz 13 Celsius-fokkal a Bucsin-tetőn jegyezték, ahol a hóréteg vastagsága 89 centiméter. Hargita megye februári hidegrekordját – mínusz 35,2 Celsius-fokot – 1987-ben mérték Csíkszeredában. (Prima rádió)
ÖSSZESZÓLALKOZTAK A FIATALOK. A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) hevesen bírálta ernyőszervezete, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) tevékenységét. Oltean Csongor HÁRÍT-elnök szerint a MIÉRT tagjai már négy éve nem foglalkoznak az ifjúság valós problémáival, csak azt lesik, hogy milyen pozíciókat ígér nekik az RMDSZ. Pedig arra kellene törekedni, hogy „az egyre passzívabb ifjúságot érdekeltté tegyük a közügyek iránt. Rendszeresen tapasztaljuk ugyanis, hogy a fiatalok érdektelenek, nincs jövőképük, és elmennek az országból”. Oltean úgy véli: sok területi ifjúsági tanácsot az RMDSZ-szel kötött megállapodás tart életben, miszerint a fiatalok pozíciót kapnak a szövetség döntéshozó testületeiben. A HÁRÍT olyan elnököt akar a MIÉRT élére, „aki nem a területi ifjúsági tanácsok közti ellentétekre épít, hanem ellenkezőleg, erős közösségé kovácsolja a Partiumot, a szórványt és a Székelyföldet képviselő ifjúsági tanácsokat”. Jelöltet egyelőre nem neveztek meg. A MIÉRT leköszönő elnöke, Szabó József tisztújítási csatazajnak tekinti a háromszéki szervezet közleményét. (Krónika)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az impériumváltás évei Háromszéken (1918–1920)
1918 végén a Székelyföld volt az a régió, ahol a román hatalomátvétel a legkorábban bekövetkezett. Az impériumváltás és az azt követő román berendezkedés eseményei ma már egyre több helytörténeti munka tárgyát képezik. A magyar, illetve a román történetírás eltérő viszonyulása az impériumváltás történetéhez, a gyakran felbukkanó sztereotípiák, mítoszok szükségessé teszik a majdnem száz évvel ezelőtt lezajlott események további kutatását.
A budapesti események, az őszirózsás forradalom, illetve a fegyverszüneti tárgyalások híre a háromszéki közvéleményt is izgalomba hozta. 1918. november 3-án megalakult Háromszék Vármegye Nemzeti Tanácsa, melynek elnöke dr. Király Aladár főispán, a titkára pedig Zayzon Ferenc főgimnáziumi tanár lett. A következő napon a vármegyeházán megtartott népgyűlésen döntés született a vármegyei tanács kiegészítéséről 35 taggal, valamint a nemzeti tanácsok megalakításáról járási szinten. Ezek a következők voltak: I. Kézdivásárhely, elnök: dr. Silveszter Ferenc gimnáziumi tanár; II. Kézdivásárhely járás, Megyaszay Mihály felsőcsernátoni református lelkész; III. Orbai járás, Szombathy István; IV. Nagyborosnyói szolgabírói kirendeltség, Kovács Árpád református lelkész; V. Sepsi járás, dr. Kiss Árpád ügyvéd; VI. Nagyajtai járás, dr. Ferenczy Géza. (Székely Nép – továbbiakban SzN –, 1918. nov. 6.) A hazatérő katonák, a háborús évektől megviselt lakosság egy része megpróbálta kihasználni a zavarodott helyzetet, így egyre több fosztogatásra, összetűzésre került sor, főleg a falvakban. Veszélyes helyzet alakult ki Előpatakon és Árapatakon, ahol a két falu román lakossága november 6-án és 7-én több embert megtámadott és kirabolt. (SzN, 1918. nov. 9.) A Háromszéki Nemzeti Tanácsnak, amelybe korábban több görög-keleti lelkészt is bevontak, gyors és erélyes intézkedések révén – 1918. november 6-án a vármegye területén statáriumot rendeltek el – sikerült a helyzetet normalizálnia. November 10-én megalakult a nemzetőrség első két százada. Ugyanakkor a nyugalom fokozottabb biztosítása érdekében a Nemzeti Tanács lovas őrjáratok felállítását is elrendelte. Az 1918. november 13-án Belgrádban megkötött katonai konvenció, mely előírta, hogy a magyar kormány köteles kiüríteni a Szamos folyásától keletre, valamint a Maros vonalától délre eső erdélyi és bánsági területeket, valamint Bácskát és Drávaközt, nyilvánvalóvá tette, hogy a román megszállás elkerülhetetlen. Az első román egységek már november 12-én kezdtek beszivárogni Székelyföldre. A Kézdivásárhelyi Nemzeti Tanács november 18-ai jelentésében arról számol be, hogy a határ román oldalán nagyszámú haderőt vonultattak fel, és időnként román járőregységek jelennek meg magyar területen. A magyar kormány csak november végén tett néhány erőtlen lépést a román egységek beszivárgásának megfékezésére, így több erdélyi városba, köztük Sepsiszentgyörgyre karhatalmat rendeltek. Ezek az intézkedések azonban nem bizonyultak eredményesnek. A Miniszteri Fegyverszüneti Bizottságnak küldött jelentés szerint Szentgyörgyön már a magyar lakosság körében is toborzott a román hadsereg, természetesen eredménytelenül. (Raffay Ernő: Erdély 1918–1919-ben, Magvető Kiadó, Budapest, 1987, 135–140., 336.) Többen követelték, hogy a Nemzeti Tanács még a románok bejövetele előtt ürítse ki a katonai raktárakat, és az ott felhalmozott értékeket árusítsa ki a lakosságnak, az innen származó bevételt pedig fordítsa a nemzetőrség fenntartására. Az őszirózsás forradalom egyik következménye volt a szociáldemokrata mozgalom megerősödése is. November 14-én a Szociáldemokrata Párt sepsiszentgyörgyi tagozata a városi díszteremben tartott népgyűlést. A Daragics József elnöklete alatt lezajlott gyűlésen több felszólaló élesen támadta a városvezetést, valamint a Nemzeti Tanács működését. A gyűlésen határozati javaslatot fogadtak el, amelyben követelték, hogy a Nemzeti Tanács tagjainak fele a munkásság köréből kerüljön ki, illetve adjanak át egy elnöki tisztséget. A határozat visszautasítása esetére kilátásba helyezték a polgári pártokkal és a nemzetőrséggel való kapcsolat megszakítását. (SzN, 1918. nov. 16.) November végén a még meg nem szállt területek küldöttei tartottak népgyűlést Kézdivásárhelyen, ahol a következő határozati javaslatot fogadták el: ,,1. A székely nemzet ragaszkodik Magyarország területi épségéhez, a nemzetiségek önkormányzata mellett és fenntartandó államegységhez. 2. Bármely eshetőségre is készen állva már most megállapítja, hogy a székelység jóval a honfoglalás előtt, mint szabad nemzet, itt székelt a Keleti-Kárpátok lábánál, és hazaszerető őseinket mint ilyen fogadta, velük a történelem folyamán testvéri kapcsolatba lépett, azonban sajátos nemzeti egyéniségét, tiszta jogegyenlőségen felépült népuralmi alkotmánytervezetét – úgyszólván végig a ’48-as teljes unióig – híven megőrizte. 3. Ez alapon minden erejéből tiltakozik a magyar egységből való kiszakítás, idegen államtesthez való csatolás gondolata ellen is. 4. Másfél ezer éves léte történelmi jogának birtokában Isten és a nagyvilág ítélőszéke, a békekonferencia előtt ezennel bejelenti igényeit az önrendelkezési jog alkalmazása tárgyában. 5. E tekintetben csatlakozik az Országos Székely Nemzeti Tanácshoz, s felkér minden székelyt, hogy igaz érdekeink megvédelmezésére haladék nélkül egybeseregeljék.” (Mikes Imre: Erdély útja Nagymagyarországtól Nagyromániáig, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 1996, 152–153.) Háromszék tényleges katonai megszállására 1918. december első felében került sor. Sepsiszentgyörgyön az első román egységek – 120 főnyi katona Dumitru Ţigojan százados vezetése alatt – 1918. december 6-án jelentek meg. Azonnal lefoglalták a katonai raktárakat, elrendelték a fegyverek beszolgáltatását, a nemzetőrség feloszlatását. A Székely Nemzeti Múzeum épületét, amelyben már 1917 márciusától katonai járványkórház működött, a román katonaság hasonló célokra foglalta le. Néhány nappal később a vármegye másik városát, Kézdivásárhelyt is megszállták a Csíkszereda felől érkező román alakulatok. A román hadsereg első alakulatainak megjelenése a vármegye székhelyén elkeserítette a lakosságot. Egyesek fegyvert fogtak a megszálló csapatok ellen. December 17-én egy Mihály István végrehajtó által vezetett csoport és a román katonák között fegyveres összetűzésre került sor. A vérengzést végül dr. Király Aladár főispán személyes közbelépése akadályozta meg. A csoport vezetőjét a rendőrség letartóztatta, majd átadta a román parancsnokságnak. Erre az incidensre hivatkozva a román parancsnokság bevezette a cenzúrát, a 20 órai zárórát, megtiltotta a vendéglőkben az alkohollal való kiszolgálást, és elrendelte, hogy az idegeneknek be kell jelentkezniük a hatóságoknál. (SzN, 1918. dec. 18)
MÁR ISTVÁN
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)