Antal Árpád: az RMDSZ meghallgatta a választók üzenetét
Antal Árpád üdvözli az RMDSZ döntését, hogy kilép a kormányból. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a szövetség vezetősége meghallgatta az erdélyi magyarok üzenetét.
Egyértelmű, hogy az emberek azt akarják, hogy szakítsunk a Ponta-kormánnyal és ezt a határozottan kinyilvánított népakaratot tiszteletben kell tartani, mutatott rá Antal Árpád, aki hozzátette: örömmel fogadta ezt a döntést, mert korábban is felhívta a figyelmet arra, hogy ez a lépés szükséges ahhoz, hogy az RMDSZ visszatérjen a gyökereihez, hogy alulról építkezve helyreállítsák a megrendült bizalmat.
„Fontos, hogy az RMDSZ kapui szélesre legyenek tárva, hogy azon bejöhessen minden erdélyi magyar ember. Én azt remélem, hogy ez a lépés előrevisz bennünket a székelyföldi törekvések sikerre vitelében és segít bennünket abban, hogy új és szorosabb társadalmi szerződés jöjjön létre az RMDSZ és az erdélyi magyarság között", nyilatkozta Antal Árpád.
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Kiskapuk a jó szomszédhoz
Egy lendülettel három határátkelőt is átadtak november 8-án a román–szerb határszakaszon. A határátkelőhelyek számának növelése megkönnyíti a térség lakóinak „szomszédolását”, a szerb állampolgároknak az utat az Európai Unió felé, de a gazdasági kapcsolatok élénkülését várják tőlük.
Nyolcra nőtt immár a közúti átkelők száma Románia és délnyugati szomszédja, Szerbia között, amiből öt Temes megyében található. Az új határátkelőhelyek a történelmi Bánságnak a trianoni békediktátummal, majd az 1923-as román–jugoszláv határegyezménnyel elszakított területeit kötik össze. A romániai Fény, illetve a szerbiai Módos, továbbá Valkány és Egyházaskér, valamint Kunszőlős és Nákófalva között nyitották meg a határt. Utóbbi helyszínen Alekszandar Vucsics szerb és Victor Ponta román miniszterelnök vágta át a szalagot.
Szalagvágás kampányban
Minél inkább közeledtünk a határ felé, annál inkább sűrűsödtek a „Victor Ponta elnök!” feliratú plakátok az oszlopokon, és az út fölé kifeszített molinók. Az is szembeötlő volt, hogy Temesvártól Kunszőlősig (Lunga) majdnem valamennyi kanyarban láthatósági mellényt viselő rendőr posztolt, vagy civil ruhás „szervek” ütötték el az időt az út mentére félrehúzott járművekben. Arról nem is beszélve, hogy a kormányfői látogatásra kicsinosított falu központjában minden „mezei” érdeklődőt kiszállítottak az autóból, és arra köteleztek, hogy az utolsó három-négy kilométert gyalog tegye meg. Közben felettébb ügybuzgó és szervilis, már-már arrogáns határőrök igazoltattak, sőt fel is írták a neveket és a személyazonossági adatokat.
Hiába, az esemény a romániai elnökválasztás első és második fordulója közötti hétvégére esett. Az elővigyázatosságra talán magyarázat lehetne, hogy aznapra szociáldemokrata- és Ponta-ellenes tüntetést terveztek Temesvárra, de a miniszterelnök-államfőjelölt sokakat meglepve a szerb oldalról érkezett az avatóra – mint utóbb elmondta, az előző este már Belgrádban tárgyalt –, hogy aztán átsiessen a román oldalra, s ott várja szerb kollégáját. Így hiába álltak díszőrséget a szomszédos megyékből is buszokkal odaszállított határőrtisztek és altisztek, nem tiszteleghettek a miniszterelnök előtt.
Sztráda a Balkánra
Az egyórás késéssel kezdődő ünnepség szónokai többnyire az ilyenkor szokásos „tiszteletköröket” futották. Alekszandar Vucsics szerb kormányfő kijelentette: „Nákófalva és Kikinda lakói több mint húsz éve várják a határátkelő megnyitására tett ígéret beváltását. 2004-ig itt kishatárforgalom zajlott, amit felszámoltak. A nemzetközi határátkelő mai megnyitásával nemcsak az utat rövidítjük le a települések között, hanem a két népet is közelebb hozzuk egymáshoz.” Nebojsa Stefanovics szerb belügyminiszter kiemelte, hogy mintegy 30 kilométerrel lerövidítik az utat a régió egyik gazdasági központja, Temesvár felé, majd idézte a régi román szólást, miszerint Románia két örök barátra támaszkodhat: Szerbiára és a Fekete-tengerre. Victor Ponta biztosította a vendégeket, hogy Szerbia is számíthat a román kormány támogatására európai uniós csatlakozási tárgyalásai során. „Azt szeretném, hogy az Európai Unióban Románia legyen Szerbia legjobb barátja. Európa pedig nem lesz teljes és egységes, míg Szerbia és a környező országok nem válnak az unió tagjává” – mondta.
A három új nemzetközi határátkelőt rekordidő alatt nyitották meg, mintegy tíz hónappal a két kormány közötti megegyezés után, az infrastruktúrát alig hat hónap alatt alakították ki. Ponta bejelentette, hogy egy Belgrád-Temesvár autópálya építését is tervezik, ám a sajtó érdeklődésére árnyalta a beharangozót: „Ez nem finanszírozható európai uniós pénzekből, amíg Szerbia nem tagja az uniónak. Megtárgyaltuk Vucsics miniszterelnökkel, hogy a két ország közösen építheti meg a sztrádát, esetleg egy harmadik ország, vagy egy banki konzorcium finanszírozásával. A két ország szakminisztériumai dolgoznak a projekten, és remélem, jövőre nekiláthatunk a források előteremtésének.”
Határátlépési ábécé
A román–szerb határszakasz közel 550 kilométer, aminek majdnem fele szárazföldi határvonal. Vízen és vasúton is át lehet menni egyik országból a másikba, a közúti határátkelők száma pedig nyolcra emelkedett. „Egy átlagos napon a közúti határátkelőkön 1500-1800 személy halad át, a járművek száma két-háromszáz” – ecsetelte Gabriel Furcă, a kunszőlősi határátkelő parancsnoka. A Zsombolya–Szerbcsernye és a Temesmóra–Versecvát nemzetközi határátkelőn nonstop a forgalom, a november elején átadott új határátkelők azonban csak naponta reggel 8 és este 8 óra között tartanak nyitva, és csak a személyforgalmat szolgálják, a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek nem használhatják. Uniós állampolgárok érvényes személyi igazolvány, az unión kívüliek útlevél, adott esetben vízum felmutatásával kelhetnek át.
Kinek jó ez?
Az új határátkelők megnyitásának a két országban élő nemzeti kisebbségek is örvendenek.„Akét közösségnek, a szerbiai románoknak, illetve a romániai szerbeknek is nagyon fontos ez a lépés. Bennünket, romániai szerbeket közelebb hoz az anyaországhoz, a néphez, amelyhez tartozunk, és biztos, hogy minden téren megkönnyíti a kapcsolatteremtést és az együttműködést Szerbiával” – fogalmazott Szlavomir Gvozdenovics, a Romániai Szerbek Szövetségének elnöke, parlamenti képviselő. A határátkelők megnyitásában nagy érdeme volt – az ünnepségen azonban egyéb elfoglaltsága miatt nem jelent meg – Marossy Zoltán Temes megyei alprefektusnak. Szerinte a Bánság romániai és vajdasági részén sorsközösségben élő magyaroknak, civil szervezeteiknek, egyházaiknak, oktatási intézményeiknek ezek a határátkelők nagy segítséget jelentenek majd a kapcsolattartásban „A romániai magyarságon belül mi, a délvidéki magyarságon belül ők számítanak szórványnak. Ezenkívül Budapestről nézve a Nagyvárad–Kolozsvár–Székelyföld tengely, illetve a Bácska–Újvidék tengely mentén élő magyarokat veszik számításba. Mi már nagyon a peremvidékre, a látóhatár szélére sodródtunk” – jegyezte meg kissé lemondóan Marossy Zoltán. Az ő kezdeményezésére indult be két-három éve a Bánság romániai, illetve szerbiai részére eső, de még jelentős magyar közösségek által lakott települések közti kapcsolatépítés. Kikinda, Nagybecskerek és Pancsova vonzáskörzeteibe eső helységekkel keresik a viszonyt a nagyjából hasonló helyzetű, szerkezetű és nagyságú Temes megyei települések. „Próbálkoztunk önkormányzatok szintjén, de észrevettük, hogy két-három találkozó után az angolul beszélők jönnek a rendezvényekre, ránk már nincs szükség – folytatta az alprefektus. – Így inkább a magyar közösségi vezetőkkel, civil szervezetekkel keressük a kapcsolatot. Persze általában az érdekvédelmi szervezetek égisze alatt.”
A mára elrománosodott egykori sváb településen, Kunszőlősön is nagyon várták már a határ megnyitását. A helybeliek távolabbról szemlélték az eseményeket, bár Ioan Dohotar portája alig kőhajításnyira van a vámtól, kapujából jól látszanak a szomszédos Nákófalva tornyai is „Jó volt az is, míg működött a kishatárátlépés, mert ami nem volt nálunk, megvettük ott, biciklivel is átmehettünk, nem kellett benzinre költeni – idézte fel a korábbi állapotokat. – Most is sok minden olcsóbban megvásárolható odaát. Ha csak aprópénzről is van szó, az itteni átlagember azt is megnézi. Sok családnak rokona is van a túloldalon, de azért szerintem nem fognak itt tömegesen átjárni.”
Kettős mérce
Tekintve, hogy Szerbia unión kívüli ország, furcsa, hogy ilyen sürgős volt a román fél számára a határ átjárhatóbbá tétele, miközben kicsit északabbra, Arad megyében már 2014 elején öt új román–magyar határátkelő megnyitásáról egyeztetett a két EU-tagállam kormánya. Ráadásul a Kisvarjas–Dombegyház, Ottlaka–Elek és Feketegyarmat–Gyula–Dénesmajor utak már elkészültek, a Nagylak-Csanádpalota történelmi út újjáépítése még tart, és tervek vannak a Pécska–Battonya útszakasz járhatóvá tételére is. A román kormány augusztusban jóvá is hagyta a kétoldalú közútfejlesztési keretmegállapodást, amelynek értelmében 20 határon átnyúló közúti és kerékpáros út épülhet meg uniós forrásokból, az új határátkelők felépítése mégis késik. Részben talán érthető a kivárás, mert ha Románia belátható időn belül beléphetne a schengeni övezetbe, szabad lenne a közlekedés, nem kellene határállomást építeni. Másrészt viszont tagadhatatlan, hogy mióta a PSD a fő kormányerő, a demokrata-liberális vezetőségű Arad megye infrastrukturális beruházásai, fejlesztései késve, vagy egyáltalán nem valósulnak meg. Példa erre az Aradot északról megkerülő körgyűrű két felüljárója építésének 2012-es felfüggesztése. Az ott kialakuló kilométeres dugók, többórás várakozások miatt a sofőrök körében hírhedté vált Arad, de a helyzet az egész országra rossz fényt vet.
Pataky Lehel Zsolt
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sehol nem keresnek olyan keveset, mint Hargita megyében
A fejletlen ipar, a feketemunka, a hiányos infrastruktúra, de a rövidlátó vállalkozói mentalitás is hozzájárul ahhoz, hogy a hazai megyék közül Hargitában a legkisebb az átlagkereset.    
Valószínűleg nem a Székelyföld jut eszünkbe, ha a szegénységre gondolunk romániai viszonylatban, ugyanakkor sajnálatos tény, hogy a nettó átlagbér tekintetében Hargita utolsó helyen áll a megyék rangsorában.
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint júniusban 1075 lej volt az átlagfizetés Hargita megyében, ami 36 százalékkal alacsonyabb az országos átlagnál. Tavaly még Vaslui szerénykedett az utolsó helyen, Hargita pedig utolsó előtti volt, ám egy év leforgása alatt a moldvai megyében több mint 100 lejjel nőtt az átlagkereset, aminek köszönhetően a 42.-ről a 39. helyre ugrott a rangsorban.
Nincs sztráda, nincs befektetés
Az alacsony bérek elsősorban a külföldi befektetések hiányának tudható be, ami pedig az infrastruktúra fejletlenségének a következménye, véli Balási Csaba, a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. „Az infrastruktúra kiépítésében legalább 5-6 éves lemaradásban vagyunk a környező nagyvárosokhoz, Marosvásárhelyhez, Brassóhoz vagy Bákóhoz képest. A legközelebbi autópálya 120-130 kilométerre van, a legközelebbi repülőtér úgyszintén. Bukarestből négy-öt órás autózással lehet eljutni hozzánk. Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, hogy nem nagyon jönnek a befektetők” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Balási Csaba. Véleménye szerint annak, hogy a bérezés tekintetében még Háromszék is jobban áll - 1.195 lejes nettó átlagkeresettel - Brassó közelsége az oka, ami miatt egy sor jelentős befektetésre került sor Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen.
 Több oka van a megye lemaradásának a bérezés tekintetében, állítja Szabó Károly, a Csíki Vállalkozók Egyesületének elnöke. „Egyrészt fejletlen az ipar, másrészt magas azon munkavállalók aránya, akik a fizetés mellett feketén is kapnak juttatást. Azt se felejtsük el, hogy a fűtési időszakot leszámítva alacsony a megélhetési költség, hiszen az emeberek jelentős részének van háztáji gazdasága” – mondja az üzletember.
Fejlesztés helyett paloták
A térségben kicsi a hozzáadott értéktermelés, a vállalatok profitrátája alacsony, ami meghatározza a bérezés színvonalát, mondja Kolumbán Gábor közgazdász, a Hargita Megyei Önkormányzat volt elnöke, a Sapientia Egyetem adjunktusa. A szakember szerint azonban van egy, a kultúrában gyökerező oka is az áldatlan helyzetnek. „Nálunk a vállalkozói mentalitásban nagyon fontos szerepük van a presztízsberuházásoknak. Míg egy svájci vállalkozó a nyereséget visszaforgatja a termelésbe, addig nálunk krőzusok jelennek meg, akik hivalkodó gazdagságban élnek, mely mögött nincs jövőkép, nem fektetnek be hatékonyságnövelő technológiába vagy a munkaerő képzésébe. Ez a vadkapitalizmus gyermekbetegsége” – nyilatkozta Kolumbán Gábor. Véleménye szerint a munkáltatók azért is igyekeznek minél alacsonyabb béreket fizetni, mivel a magas adóteher miatt sok pénzt tudnak így megspórolni.
Más szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy Hargita megyében nagyon magas a néhány embert foglalkoztató kisvállalkozások aránya, melyeknél a fizetések elmaradnak az átlagtól, míg az átlagosnál jobban fizető nehézipar és informatikai ágazat szinte nem léteznek a megyében. 
Idehaza Bukarestben a legmagasabb az átlagfizetés, 2.364 lej, ami nem meglepő, lévén, hogy a fővárosban működik a legtöbb multinacionális vállalat. Erdélyben és a Partiumban jobban keresnek a munkavállalók mint az Ókirályságban. A rangsorban Temes megye áll a harmadik helyen, 1.810 lejes nettó átlagbérrel, a negyedik Kolozs 1.784 lejjel, Szeben a hatodik 1.714, Brassó a nyolcadik 1.602, Arad pedig a tizedik 1.543 lejjel. Hargitát még a semmiképp sem a szárnyaló gazdaságáról híres Szilágy megye is megelőzi, mintegy 150 lejjel.    
Pengő Zoltán
maszol.ro

Magyarország a régiók Európáját támogatja
Magyarország a régiók Európája mellett áll ki, és mind az unióban, mind pedig az Európa Tanácsban ennek eszméje mellett lép fel – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke tegnap az Országházban. Németh Zsolt Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökével egyeztetett, majd azt követően úgy nyilatkozott, hogy az SZNT olyan szervezet, amely az elmúlt években újra meg tudta erősíteni az erdélyi autonómiamozgalmat.
A szervezet a közelmúltban elindított egy európai polgári kezdeményezést, hogy az unió kohéziós politikája fokozottan támogassa a kulturális jellegzetességekkel rendelkező régiókat – emlékeztetett. Felidézte: az Európai Bizottság sajnálatos módon ezt a kezdeményezést elutasította, ezért az SZNT pert indított az Európai Unió bíróságán. Ennek sikere érdekében a magyar kormány beavatkozott a perbe az SZNT oldalán, miközben a bizottság oldalán Románia, Szlovákia és Görögország avatkozott be. Németh Zsolt kiemelte: az SZNT által folytatott küzdelem az erdélyi magyarság érdekein túlmutatóan arról szól, hogy Európa a régiók Európája lesz-e vagy pedig „a brüsszeli bürokrácia és a nemzetállami nacionalizmusoknak a centralizációja fogja jellemezni Európát”. Magyarország a régiók Európája mellett áll ki, és mind az unióban, mind pedig az Európa Tanácsban ennek eszméje mellett lép fel – mutatott rá. Arra is kitért, hogy az új román elnök személye új esélyt teremt arra, hogy a lassan három éve stagnáló magyar–román kapcsolatokat újra fejlődési pályára lehet állítani, ami az erdélyi magyaroknak is alapvető érdeke. Németh Zsolt a Székely Mikó kollégium ügyével kapcsolatban azt mondta, hogy a napokban született bírósági ítélet „a román igazságszolgáltatás részéről egy alig leplezett puccskísérlet”, hogy leállítsák az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatást és „az egyházakon keresztül megfélemlítsék az erdélyi magyarságot”. A temesvári forradalom 25. évfordulójához közeledve mindez sajátos megvilágításba helyezi az elmúlt 25 évet – vélekedett. Izsák Balázs kijelentette: az SZNT Szé­kelyföld autonómiájáért küzd a jog és a demokrácia eszközével, és ebben a küzdelemben rendkívül fontos Magyarország támogatása. A székelyföldi autonómia megteremtésének feltétele, hogy felhőtlen, kölcsönös bizalomra épülő kapcsolat legyen Magyarország és Románia között, valamint az erdélyi magyar közösség és a román többség között – magyarázta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ónos esőben követelték az 1918-as ígéretek betartását
A hideg, valamint a sűrű ónos eső ellenére is megközelítőleg ezer fős tömeg részvételével zajlott a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett demonstráció szombaton Sepsiszentgyörgy központjában. Az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban tett ígéretek betartását és a magyarság jogainak alkotmányos elismerését követelő petíciót a kormányhivatal épületében Marius Popica prefektus távolmaradása mellett iktatták.
A sepsiszentgyörgyi Szabadság térre szervezett esemény a magyar himnusz eléneklésével indult és zárult, a jelenlévőket mintegy száz rendfenntartó követte figyelemmel. Rendbontás, ellentüntetői zavargás nem történt. A tömegből többen „Kollektív jogokat!”, „Szabad Erdély, autonóm Székelyföld” feliratú, magyar, román és angol nyelvű táblákat, molinókat feszítettek ki és emeltek a magasba.
A téren egy emberek fölé magasodó emelvényről szólt a jelenlévőkhöz Kádár Gyula történész és Biró Zsolt, az MPP elnöke.
December 1. eredménye: a jogfosztottság
Kádár Gyula rövid történelmi áttekintésében elmagyarázta, nem csupán Erdély Romániához való csatolását, hanem a régió autonómiájának jogát is belefoglalták az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatba. Hozzátette, azóta sem tartották be a kormányok ígéretüket, erőszakos asszimilációra kényszerítve az erdélyi magyarságot. Továbbra is mindkét nemzet érdeke a változtatás, a kiáltvány mindennek jogforrása lehetne. Ennek ugyanis egyik cikkelye kimondja a helyi, a kulturális és a területi autonómiához való jogot – hangsúlyozta.
A történész a december elsejei ünnepségre is kitért. Mint fogalmazott, az erdélyi magyarságnak már elege van abból, hogy ezen a napon a románság megalázza őket. Tűrhetetlen, hogy december elsején ünneplés címén nacionalista, idegen alakulatok, zöld inges, vaskeresztes, gárdista felfogású csoportok lepik el a székelyföldi városokat.
Mindennek okát a Ceaușescu-rendszer „elrománosítási” elveiben látja, hiszen, mint magyarázta, amennyiben nem így lenne, találtak volna olyan ünnepet, amely mindkét nemzet számára megfelelő lenne. Kifejtette, nem a Romániához való csatolás miatt jelent problémát az ünnep dátuma, hanem azért, mert későbbi eredménye a jogfosztottság lett. A történész éppen ezért olyan napot javasol ezen ünnep megtartására, amely építi, és nem pedig rombolja az együttélés szellemét. Rámutatott, nem lett volna nehéz ezt eddig sem megtalálni, hiszen a két nép sokáig békességben élt. Hozzátette, december elseje csak akkor elfogadható, ha a román állam betartja a kiáltványba foglaltakat, és nem a beolvasztásra törekszik.
Székelyföldre hívják Johannist
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke elárulta, hogy az MPP polgármestereivel, illetve önkormányzati képviselőivel jelképes ülést tartottak a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében szombat délelőtt, ahol elfogadták a petíciót. Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere által küldött táviratra utalva Bíró rámutatott, az erdélyi magyarság nincs egyedül kéréseivel, hiszen a diplomata kitért arra: Romániának demokráciára, jogállamiságra és békés együttélésre van szüksége.
Az MPP elnöke ezt követően felolvasta a petíciót román és magyar nyelven. Klaus Johannisnak, Románia újonnan megválasztott államelnökének is nyílt levelet fogalmaztak meg – ezt ismertetve Biró Zsolt elmondta, a székely nép nem akar többet, mint amit az Európai Unióban a német közösségek: autonómiát, békét, nyugalmat és jólétet. A levélben ugyanakkor arra is kérik az államelnököt, hogy fontolja meg az MPP alkotmánymódosító javaslatait, valamint felkérték, látogasson el Székelyföldre, ezzel is segítve a különböző etnikai csoportok együttélését. Gondolatait Biró a jelenlevőkhöz fordulva egy felkéréssel zárta: „találkozzunk március 10-én, a marosvásárhelyi tüntetésen”.
A történelmi egyházak részéről Bazsó Dombi Attila görög katolikus pap, illetve Barabás Béla református lelkipásztor mondtak áldást, majd az MPP elnöke a Kovászna megyei kormányhivatal regisztrációs irodájába vitte és iktatta a petíciót – amelyet Marius Popica hiányában a prefektusi hivatal ügyeletes tisztségviselője vett át.
Helyszíni tudósításunkat ITT olvashatja. A Magyar Polgári Párt petíciója, illetve a Klaus Johannisnak címzett levél:
Románia Kormánya, Victor Ponta miniszterelnök figyelmébe!
A Magyar Polgári Párt nevében azon meggyőződésünknek adunk hangot, hogy Románia, mint nemzetállam csakis az együttélő nemzeti közösségek teljes és tényleges jogegyenlőségének biztosítása révén töltheti be hivatását, válhat ténylegesen demokratikus állammá. Ennek érdekében kérjük az 1918. december elsejei gyulafehérvári nyilatkozatban megfogalmazott ígéretek alaptörvényben történő rögzítését. Öt pontba összefoglalva fogalmazzuk meg alkotmánymódosító javaslatunkat a következők szerint:
1. Románia szuverén és oszthatatlan nemzetállama a románoknak és az együttélő őshonos nemzeti közösségeknek.
2. A romániai őshonos nemzeti közösségek államalkotói tényezői a román államnak.
3. Az 1918. december 1-ei gyulafehérvári nyilatkozat a Romániában fennálló  nemzeti egyenlőség és nemzeti szabadság erkölcsi, történelmi és jogi alapja.
4. Őshonos nemzeti közösségekként elismerendők a Romániában élő azon közösségek, amelyek legalább száz esztendő óta együtt élnek a román néppel(A modern román állam létrejöttekor már itt éltek).
5. A romániai őshonos nemzeti közösségek jogait sarkalatos törvény szavatolja, az érintett nemzeti közösség erre irányuló legitim módon kifejezett akarata szerint és annak mértékéig, a gyulafehérvári nyilatkozat szellemisége alapján és a vonatkozó európai szabályok és gyakorlatok szerint,  Románia területi sérthetetlenségének  tiszteletben tartásával.
Tisztelt Miniszterelnök Úr, bízunk benne, hogy méltányolja közösségünk legmesszemenőbben demokratikus és jogkövető magatartását, amivel 96 esztendeje, illetve az 1989-es demokratikus fordulatot követő negyed évszázad alatt, mindig is a jog és a demokrácia eszközével, a nemzetközi jogi szabályozásokra és példákra, illetve említett öt pontban a román közösség ígéreteire hivatkozva kértük és kérjük természetes jogainkat.
Egy demokráciában a közösség jogait betartják, kéréseit meghallgatják, így kell ennek lenni Romániában is!
Klaus Werner Johannis úrnak, Románia megválasztott elnökének
Tisztelt Elnök úr!
Székelyföldről fordulunk Önhöz, onnan, ahol a választópolgárok 8O százaléka arra szavazott, hogy Ön Románia elnöke legyen. Székelyföldnek nagyon elege lett abból a nemzeti megalázásból és posztkommunista gazdasági kizsákmányolásból, amelyben-Romániában részesül 1918 illetve 1990 óta.
Azért szavaztak Önre, mert abban bíznak, hogy az Ön vezetésével Románia betartja az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat történelmi ígéretet, abban bíznak, hogy az Ön vezetése alatt Romániában egyenlő méltósággal élhető élet jár a magyarság számára is.
Noha mindenki elismeri, hogy a székelység különösen szorgalmas, dolgos és gondos nép, Székelyföld mégis Románia legszegényebb vidéke. Azért van ez így, mert a bukaresti politika hosszú idő óta gazdaságilag tudatosan elszigeteli, kizsákmányolja Székelyföldet es annak elsorvasztására törekszik.  
Nemzeti jelképeink használatában akadályoznak és megaláznak, egyházaink 25 esztendő alatt a posztkommunista román politikától harmadát sem kapták vissza annak a közösségi vagyonnak, amelyet annak idején a kommunista román politika néhány év alatt ellopott tőluk, amit meg nagy nehezen közösségeink mégis visszakaptak, azt napjainkban ismét el akarják lopni tőlük.
Székelyföld lakói azt kérik Öntől, azt várják Öntől, hogy vessen véget a tolvajlás, a hazugság és a nemzeti megalázás posztkommunista rendszerének Romániában. Mi, Székelyföld népe, a becslettel végzett munka, a tisztesség es a nemzeti tisztelet Romániájában akarunk élni.
Székelyföld számára nem akarunk sem többet, sem kevesebbet, mint ami az Európai Unióban, Dél Tirolban megadatott az ott élő német ajkú közösségnek: autonómiát, ami etnikai békét, nyugalmat és jólétet teremtett az olasz állam és az ott élő német ajkú közösség számára egyaránt. Ugyanezt akarjuk Romániának és Székelyföldnek.
Kérjük az Elnök urat, hogy Románia alkotmányának tervezett módosításnak keretében vegyék figyelembe módosító javaslatainkat.
Kérjük az Elnök urat, tisztelje meg látogatásával Székelyföldet és erősítse meg a reményt: románok, magyarok, németek, és minden nemzeti közösség tagjai közösen építhetünk egy igazabb Romániát.
Székelyhon.ro

Újra a sepsiszentgyörgyieket provokálta az Új Jobboldal
Sepsiszentgyörgyön a más megyékből bevonuló szélsőséges fiatalok miatt ismét a magyar közösség elleni harsány tüntetésbe fulladt a román nemzeti ünnep. Bár a helybéli románság néhány képviselője különböző gesztusokkal próbálta tompítani a szélsőséges megmozdulás élét, az nemigen sikerülhetett miközben mások „kifele a magyarokkal az országból” rigmusokat kiabáltak.
A háromszéki megyeszékhelyen ma (hétfőn) 11 órakor a város főutcáján való felvonulással kezdődött meg a december 1-i ünnepség. A hivatalos ünnepi rendezvényhez idén harmadik alkalommal csatlakozott a Noua Dreapta – Új Jobboldal nevű szélsőséges nacionalista szervezet, amely mintegy 100 fiatalt toborzott az „egyesülés menetének” nevezett demonstrációhoz.
A Noua Dreapta távolabbról érkező tagjai már tegnap autóbuszokkal érkeztek a háromszéki megyeszékhelyre, ahol az ortodox katedrális közelébe parkolták le járművüket, hétfőn pedig a szomszédos Brassó megyéből csatlakozott hozzájuk még néhány társuk. A csoport rendőri és csendőri kísérettel vonult az ortodox katedrális elé, ahol csatlakoztak az ünneplőkhöz, igaz mintegy ötven méternyire lemaradva vonultak az ünneplő helybéliek mögött.
Több fiatal román népi viseletet, vagy katonai ruhát viselt, és mindannyian román nemzeti zászlót, az Új Jobboldal jelképét-, és Avram Iancut ábrázoló zászlókat lobogtatva vonultak végig a városközpontban, és hangosan skandálták, hogy „Székelyföld nem létezik”, „Hargita és Kovászna Román föld”, „Kifele a magyarokkal az országból”, „A román nyelv az egyetlen uralkodó” és, hogy „Románia a románoké”.
A Mihai Viteazul térre érve kifeszítették a „Magyar szeparatizmus ellen” és a „Románia nemzetállam, egységes és oszthatatlan” feliratú bannereket és egy óriási román nemzeti zászlót. Ezután kezdődött el a hivatalos ünnepség, amelynek során a helyi hatóságok és intézményvezetők koszorúkat helyeztek el a Mihai Viteazul szoborhoz.
A Noua Dreaptă – Új Jobboldal érkezésének hírére az elmúlt napokban Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi liberális párti tanácstag kezdeményezésére a helyi tanács tagjai közös állásfoglalásban határolódtak el minden szélsőséges megmozdulástól. Emellett egyik helyi román nyelvű napilap a Mesagerul de Covasna kezdeményezésére indult kampány „hozd magaddal egyik magyar barátodat is” címmel. Az újság képviselői a mai (hétfői) ünnepségen román nemzeti színű zászlókat osztogattak, és kínálták azokat a helyszínen lévő magyar újságíróknak is. Azok azonban visszautasították a trikolór átvételét arra hivatkozva, hogy üdvözlendő lenne a gesztus ha mindekközben ne hangoskodnának olyanok, akik a magyar közösség ellen uszítanak.
Sepsiszentgyörgyön egyébként idén nem szervezett ellentüntetést a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). Közleményük szerint, hagyják a magyarellenes Noua Dreapă – Új Jobboldalt saját csapdájába vonulni. A HVIM erdélyi szervezetének vezetősége és tagsága nevében megfogalmazott közleményben emlékeztetnek, hogy már számtalanszor volt alkalmuk „farkasszemet nézni” az Új Jobboldal felvonuló tagjaival, akik „minden alkalommal a karhatalmi szervek védőgyűrűjében ordították az őslakos székelység szemébe, hogy takarodjanak a földjükről, hogy Székelyföld nem létezik”.
Kézdivásárhelyen ma gyászlobogók között vonultak fel az ünneplő románok. A céhes városban mintegy négyszázan vettek részt a román nemzeti ünnepen szervezett felvonuláson. A város néhány főtéri épületére ekközben fekete lobogókat tűztek ki, amelyekre magyar zászlót helyeztek el.
Kovács Zsolt
slagerradio.ro
Erdély.ma

Az etnikai együttélés „normalizálását” kérték a magyaroktól
Az etnikai együttélés normalizálására szólította fel a magyarság képviselőit a Kovászna, Hargita és Maros megyei Román Civil Fórum (FCRCHM) hétfőn, a románság nemzeti ünnepe alkalmából.
Az Agerpres hírügynökség szerint a felhívást Sepsiszentgyörgyön, a december elsejét ünneplő több tucatnyi részvevő előtt ismertették a székelyföldi román civil szervezeteket tömörítő szervezet képviselői.
A dokumentum szerint nagy károkat okoz a három megyének az, hogy egy „potenciális konfliktusövezet” látszatát kelti, ami sem az itt élő románoknak, sem a magyaroknak nem jó. Az FCRCHM szerint a magyar közösség vezetőinek ezért „el kellene ismerniük azt a tényt”, hogy Románia biztosítja feltételeket a területén élő kisebbségek számára nemzeti önazonosságának megőrzéséhez, az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatnak és nemzetközi egyezményeknek megfelelően.
A felhívás szerzői szerint 1918 december elsején a gyulafehérvári román nemzetgyűlés egy „elvi nyilatkozatot” fogadott el, amelynek az előírásait beépítették az 1919 december 9-ei (Románia és az Antant között megkötött) kisebbségi szerződésbe, és Románia ez utóbbi dokumentum alapján dolgozta ki a kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályait.
„Ideje, hogy a magyar közösség vezetői elismerjék, Románia maradéktalanul teljesítette a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit a kisebbségekkel kapcsolatban. Az említett megyékben a teljes helyi közigazgatás a – románellenes kisiklásaikról ismert – magyar pártok ellenőrzése alatt áll, a magyarság képviselői pedig ténylegesen részt vesznek az egész ország kormányzásában” – olvasható a felhívásban, amely szerint mindez a Gyulafehérvári Nyilatkozat szellemének betartását bizonyítja.
A székelyföldi román szervezetek vezetői szerint a magyaroknak meg kell érteniük, hogy „az úgynevezett székely födnek” sosem lesz etnikai alapú területi autonómiája.
Székelyhon.ro

Román ünnep magyarellenes felhangokkal
Az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szélsőséges román ifjúsági szervezet felvonulása miatt idén is magyarellenes rigmusoktól volt hangos a román nemzeti ünnep alkalmával szervezett hétfői sepsiszentgyörgyi rendezvény.
A nyíltan magyarellenes szervezet mintegy száz tagja érkezett a megyeszékhelyre, majd a prefektúra által szervezett hivatalos felvonulástól leszakadva, román nemzeti lobogókkal, az Új Jobboldal logójával és Avram Iancu arcképével ellátott zászlókkal felszerelkezve „Kovászna és Hargita román föld!”, „Székelyföld nem létezik!”, „A román nyelv az egyeduralkodó!”, „Kifelé a magyarokkal az országból!” jelszavakat skandálva meneteltek az ortodox katedrálistól a főtérig.
Szélsőségesekkel kedveskedő csendőrök
A Sepsiszentgyörgyre látogató csoport egyébként rendőri és csendőri kísérettel vonult, a rendfenntartók pedig szemmel láthatóan szimpatizáltak velük: az egyik csendőr például rájuk is szólt, hogy emeljék magasabbra a „Románia nemzetállam, egységes és oszthatatlan” feliratú molinót, mert nem látszik.
A tavalyi incidensek idén nem ismétlődtek meg – mint ismeretes, az Új Jobboldal tagjait és az ellenük tüntető magyar fiatalok csoportját akkor csendőrkordonnal kellett szétválasztani –, mivel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) ezúttal nem szervezett ellentüntetést.
A HVIM vasárnap közleményben emlékeztetett, a provokátorok „minden egyes alkalommal a karhatalmi szervek védőgyűrűjében ordították az őslakos székelység szemébe, hogy takarodjanak a földjükről, hogy Székelyföld nem létezik. Egyszer sem mertek szembeszállni a harcos ifjakkal, akiket tavaly a román csendőrség próbált mindenféle jogos indok nélkül összeverni. Azok a perek még ma is folynak” – hívták fel a figyelmet a vármegyések.
A Kovászna megyei prefektúra egyébként egyhetes ünnepséget szervezett Sepsiszentgyörgyön a román nemzeti ünnep alkalmából, az egyik helyi román napilap pedig arra biztatta a háromszéki románokat, hogy hívják meg magyar barátaikat is.
Egy román hölgy egyébként ennek szellemében a hétfői felvonuláson egy román trikolórt nyújtott át a felvonulást figyelemmel kísérő egyik magyar újságírónak, aki arra hivatkozva utasította vissza, hogy nem ünnepelhet a helyi románsággal, amíg magyarellenes jelszavakat skandálnak a vonulók.
Amint arról korábban beszámoltunk, Mădălin Guruianu, a Nemzeti liberális Párt (PNL) helyi önkormányzati képviselőjének kezdeményezésére a sepsiszentgyörgyi tanács testülete csütörtökön közös állásfoglalásban határolódott el az Új Jobboldal szervezte szélsőséges megmozdulásoktól.
Az etnikai együttélés „normalizálását” kérték
A szentgyörgyi felvonulást követően, a Mihai Viteazul téren megtartott rövid ünnepségen a Kovászna, Hargita és Maros megyei Román Civil Fórum (FCRCHM) felhívást tett közzé, melyben az etnikai együttélés normalizálására szólította fel a magyarság képviselőit. A felhívás szerint nagy károkat okoz a három megyének az, hogy „potenciális konfliktusövezet” látszatát kelti, ami sem az itt élő románoknak, sem a magyaroknak nem jó.
A sepsiszentgyörgyi rendezvénnyel egy időben mintegy négyszáz román nemzetiségű vonult fel Kézdivásárhely főterén.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Karnagy
Potyó István, a kolozsvári Szent Mihály-templom karnagya. Brassóban született. Szülővárosában nevelkedett, zenei tanulmányait is ott kezdte. Szülei Székelyföldről származnak. Édesanyja felcsíki, ahol Márton Áron született, édesapja Csíkkozmásról, származik. A szülők munkalehetőséget Brassóban kaptak, mely élhető feltételeket biztosított a család számára.
A zene iránti érdeklődéséről, tanulmányairól, a kántori munkájával kapcsolatban kérdeztem. A zene iránti érdeklődése korán megjelent. Abban az időben lehetőség volt, hogy zeneóvodába is beírassák, mivel már három éves korától furulyázott. Középiskolai tanulmányait az Áprily Lajos Líceum informatika osztályában végezte. A tanultak mai napig is érezhetők. A reáltudomány sok mindenben nyújt segítséget. Amint mondta: Ma is azt választanám, ha most állnék a döntés előtt. A zene iránti érdeklődése új dimenziókat nyert. Az ifjúsági énekkarban énekelt, idővel átvette a vezetését is.
Ídőközben megszerette a templomi orgonát, az egyházi zenét. Egy évig Farkas Áron kántor úr mellé szerződött, aki segítette és oktatta. Majd Gyulafehérváron kántorvizsgát tesz le. Az életében új lehetőségek jelentek meg. Lehetőséget kapott, hogy Németországban fejlessze zenei tudását, Aachenben egyházzenei képzésben részesült. Ekkor tapasztalhatta meg, milyen háttérintézményei vannak egy németországi egyetemnek, ahol hat orgona állott a diákság és tanszemélyzet rendelkezésére. 2002-ben minden teremben kivetítők és TV, zongora található. Mivel az anyagi lehetőségek nem jöttek össze, visszajött Brassóba. Egyetemi tanulmányait Brassóban kezdte, Kolozsváron fejezte be. A teológia szakon tanult. Kolozsváron elvégezte a Zeneakadémia zenepedagógiai szakát, mesterkurzust karvezetésből. Közben két évig szolgálatot vállalt a Ferences templomban is. Akkor üresedett meg a kolozsvári Szent Mihály- templom kántori helye. Potyó István tevékenysége figyelemfelkeltő volt, megfelelő ajánlatokkal ellátva. Czirják Árpád kanonok állásinterjút tartott. Az állásra megfelelőnek tartotta, és az óta, immár 10. éve kántor. Melyből nagyon nehéz volt az első két év, amíg az embernek kialakul a bizalmi viszonya. A kapcsolatok kialakítását nem lehet egyből megvalósítani. Rengeteget kellett tanulnia. A kolozsvári környezet kihívásai később tudatosultak benne.
– A Szent Mihály-templom a maga több százéves múltjával, legmagasabb erdélyi templomtornyával, több ezer embert befogadó templomterével tiszteletet kérő történetével, bizonyos fokú, jó értelemben vett, alázatot kér. Erről, ha kifejtené a véleményét?
- Van az úgynevezett szakrális tér. Ez nem azt jelenti, hogy nem gyakorolunk ebben a szakrális térben. De ami ezen a téren megszólal, más töltetet, értelmet, értelmezést kap, vagy kaphat. Az egyház szolgálatába állni azt is jelenti, hogy igazából énekelünk, nem lehet hibázni, úgy, mint gesztus. Zeneileg, technikailag lehet hibázni, ennek tudatában vagyunk, és ezért mindig arra törekszünk, hogy adottságainkból kiindulva minél magasabb fokon adjuk elő a művet. Ez az emberi vonzata. De a szakrális vonzatában nem lehet tévedni.
– Ezért más a hozzáállás az egyházi előadásban, és más a műzenei előadásban. Mindkettő felelősséggel bír. Ellenben a szakrális térben a hangzásokat, melyek ilyen tudattal születtek, már más hatással keletkeznek, mind a hallgatóban, mind az előadóban.
- Szerintem az énekkar tagjai belső kényszerből szeretnének bekerülni az énekkarba. Ez lenne az ideális eset. Erre is van példa. De a valóságban nem így működik. A mai világban fel kell vállalni egy bizonyos áldozatot. Már csak azért is, hogy az emberek, sokszor a várost átutazva, eljöjjenek próbára. Ez nagy áldozat. Én tudatában vagyok, hogy akik ezt megteszik, nem könnyű számukra, amikor egy munkanapot letöltöttek. Minden vasárnap vagy ünnepnapon énekelni nem könnyű. Főleg azoknak, akik ezt hosszasan teszik. A repertoár elég nagy. Van egy kismag, ami ezt lehetővé teszi, hogy ez működjön. Akik ezeket a műveket tudják, azoknak nem könnyű áldozatos hozzáállással betanítani az új énekkarosoknak. Vannak ilyen egyéniségek, csak meg kell őket találni. Hálát adunk az Úrnak. Mert tevékenységük megteremti azt a légkört, mely körbefogja azokat, akik ebben az irányban tevékenykednek. Sajnos többen is lehetnének, de a mindennapi életlehetőségük erre nem ad időt. Vagy nem tudnak annyi időt áldozni, amennyit én szeretnék.
– Melyek azok a tevékenységei, amelyek lehetővé teszik Önnek, hogy még ilyen életkörülmények között is oly szép eredményeket tudjon felmutatni?
- Ehhez kell a plébánia támogatása mind szellemileg, mind anyagi támogatásban. Nem csak én, de a kollegáim magatartása, szellemi hozzáállása, olyan légkör kialakítása, amely ezt a munkafolyamatot, még ha nehéz körülmények közepette is, de elősegítse. Aki a komoly, lelkiismeretes munkát végez, nem létezik, hogy ne legyen eredmény. Én úgy érzem, eddig ezt sikerült megtenni. Hitelesíteni azt, amit mi szeretnénk megtenni. Bármilyen cselekedetnek egyik fő vonzata a hitelesség kell, legyen. A közönség visszajelzése számunkra beszédesen bizonyítja, az út, melyet járunk, eredményes. – Ezt a nem könnyű feladatot, hogyan próbálják megoldani?
- Ami törekvéseim, egyházzeneileg is, elsősorban is a liturgia szolgálatát jelenti. Tehát ez az elsődleges. Ez nem csak a zenészek áldozata, hanem a hívek áldozata is, akik ezt vállalják. A közös részvétel, liturgikus konszenzusban való megszólaltatása teszi teljessé. Ezért választjuk mindig külön, amikor szent misén muzsikálunk, vagy koncerten muzsikálunk. Ez két külön dolog. Külön feladat és külön szolgálat. Mindkettő egyházi zene. Az egyik teljesen alá rendelt a szentmisének, a liturgiának. Csak az egyházzene elvárásait veszi figyelembe. Minden vasárnap énekelünk. Ez egy bizonyos folytonosságot jelent, mely tovább sarkall minket. Ez mennyire vonzza, vagy nem vonzza a híveket, valószínű igen, melybe be kell számítani a Szent Mihály-templom varázsát is. A felső karzat ajtaja mindig nyitva van. Nem egy alkalommal szülő gyermekével vagy csak a gyermek egyedül is felmegy. Megcsodálhatja közelről a csodálatos barokk orgonát. Bármikor, a liturgia alatt is, ott ülhet Potyó István karnagy melletti székeken. Felettük szólhat az orgona az Úr dicsőítésére.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Helytörténeti konferenciát tartottak a Kultúrpalotában
Helytörténeti konferenciával ünnepelték a Magyar Tudomány Napját Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Marosvásárhelyi Fiókegyesülete és a Borsos Tamás (Történész) Egyesület (BTE) szervezte, Maros megye és Marosvásárhely történetéből című tudományos ülésszakon 12 történész ismertette legújabb kutatási eredményeit.
A tudományos fórumot Simon Zsolt, az EME Marosvásárhelyi Fiókegyesületének titkára és László Loránd, a BTE elnöke nyitotta meg, majd Györfi Zalán régész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa Középkori fegyverek a Felső-Maros mentén (14–16. század) című előadását hallhatták a jelenlévők. Weisz Szidónia, a Teleki-Bolyai Könyvtár könyvtárosa Hűség és lázadás címmel tartott előadásában a Somkeréki erdélyi család három generációjának a királyi hatalomhoz fűződő kapcsolatát elemezte. Simon Zsolt, a Gheorghe Şincai Társadalom- és Bölcsészettudományi Kutatóintézet főmunkatársa a marosvásárhelyi süveggyártócéh 1653. évi szabályzatán keresztül ismertette a céh történetét. Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus a radnóti kastélyon megmaradt II. Rákóczi György és Báthori Zsófia házassági címerét mutatta be. Nemes Gyula helytörténész, a Nagyernyei Református Egyházközség főgondnoka az ernyei reformátusok orgonatörténetét ismertette. Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója az erdélyi románok egyházjogi helyzetét mutatta be az 1848-as és 1849-es nemzeti zsinat tükrében.
A konferencia második részében Bányai Réka, a Téka könyvtárosa előadása során arra kereste a választ, hogy milyen rendezvényeknek és szórakozási lehetőségeknek adott teret Marosvásárhely 1914–1918 között. Pál-Antal Sándor nyugalmazott főlevéltáros, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja Székelyföld a háború forgatagában 1916 őszén címmel tartott előadásában vázlatosan ismertette az 1916-os román katonai megszállás Székelyföldre és Dél-Erdélyre gyakorolt negatív hatásait. Koszta István csíkszeredai hadtörténész az 1916-ban Selye és Szováta között a Nyárád és a Küküllő közötti dombvonulat nyugati gerincén kiépített védvonalon kitartó 39. hadosztály kassai, 9. gyalogezredének II. zászlóaljának történetét vázolta fel. László Loránd, a Teleki Téka munkatársa az 1916-os román betörés utáni menekülés és visszatérés körülményeit mutatta be a Maros-Torda vármegyei református lelkészek jelentésein keresztül. Novák Csaba Zoltán, a Gheorghe Şincai Kutatóintézet munkatársa az 1989-es 1990-es események során és után történt politikai elitváltás mozzanatait ismertette az első szabad választásokig. A tudományos ülésszakot Lázok Klára, a Teleki Téka ügyvezetője Egy tudós könyvtáros párhuzamos életei. Farczády Elek és a Bolyai Dokumentációs Könyvtár útkeresései az ötvenes években című előadása zárta.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro

Lankadó szélsőségesek? (Román nemzeti ünnep Sepsiszentgyörgyön)
Harmadik alkalommal ünnepelték Sepsiszentgyörgyön december elsejét tegnap a szélsőjobboldali eszméket való Új Jobboldal (Noua Dreaptă) elnevezésű szervezet tagjai. Noha az előző évekhez képest szemmel láthatóan kisebb létszámban és enyhébb lelkesedéssel, a magyarellenes rigmusokból, feszültségkeltésből nem volt hiány. Szerencsére idén incidensmentesre sikerült felvonulásuk.
A szervezet tagjai 11 órakor a központi ortodox katedrális mellett gyülekeztek Tudor Ionescu elnökkel az élen, az előző két alkalomhoz képest jóval kisebb létszámban. A csendőrség értesülése szerint mintegy hetvenen jöttek el – ehhez képest a szervezet honlapján húszezer résztvevőt ígértek – több déli megyéből, illetve páran Brassóból is csatlakoztak. A szentmisét követően az Új Jobboldal zászlóival, román lobogókkal (köztük egy viszonylag nagyméretűvel) csatlakozott a hivatalos ünnepi menethez, viszont attól mintegy száz méterrel leszakadva vonultak a már megszokottá vált, Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam feliratú transzparenssel. Induláskor még aránylag lelkesen skandálták a már „bejáratott” jelszavaikat, így: Hargita és Kovászna román föld, A román nyelv mindenekfelett, Románia a románoké, illetve a Kifelé a magyarokkal az országból, majd a Mikó Imre utcában alábbhagyott a kedv, és bár elnökük próbálta biztatni őket, az előző években tapasztalt lelkes skandálás elmaradt. A jelszavak közé egyébként egy új is bekerült, mely szerint Székelyföld nem létezik. A hivatalos menetben is megfigyelhető volt pár olyan zászló, transzparens, amelyen hasonló jelszavak voltak olvashatóak, hordozóik viszont csendben vonultak. A katonaruhába, nemzeti viseletbe, illetve civilbe öltözött Új Jobboldal-tagok végül incidensmentesen érték el a hivatalos ünnepség helyszínét, felvonulásuk során mindössze két-három, a járdán álldogáló szimpatizánsuk nyilvánította ki tetszését. A Mihai Viteazul téren előkerült A magyar szeparatizmus ellen feliratú transzparens is, a szervezet tagjai nyugodtan végigvárták a hivatalos, koszorúzással és katonai parádéval egybekötött ünnepi műsort, majd hatósági felügyelet mellett balhé nélkül elvonultak.
Az előző két „látogatástól” eltérően idén a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai nem szerveztek ellentüntetést, nem hallatták hangjukat. Az ünnepségek előtt kiadott közleményük szerint hagyják, hogy az Új Jobboldal a saját csapdájába vonuljon, és mindössze megfigyelik az eseményeket. A HVIM erdélyi vezetősége szerint már elég alkalommal volt lehetőségük farkasszemet nézni a román szervezet tagjaival, akiket egyúttal közvetett módon gyávának is titulálnak, hiszen csak a karhatalmi szervek gyűrűjében mernek a székelységnek üzenni. A vármegyések szavuknak álltak, mintegy tizenöt képviselőjük megjelent a városközpontban, az Erzsébet parkbeli ’48-as emlékmű közeléből figyelték a felvonulást, de az előző évektől eltérően most még szóval sem illették a felvonuló Új Jobboldal tagjait.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ami elválaszt
Ez így elválaszt. Amíg Sepsiszentgyörgy utcáit felbőgi a román szélsőjobb – azt skandálva, hogy Székelyföld nem Románia, Hargita, Kovászna román föld, a román nyelv az egyetlen úr –, addig nehéz lesz nekünk düh és keserűség nélkül viszonyulnunk az ő ünnepükhöz.
Amíg a Kovászna és Hargita megyei románok civil fóruma álságos üzenetben szólít fel bennünket az együttélés normalizálására, ismételten leszögezve: minden jogunkat biztosítják, de autonómiáról ne is álmodozzunk, amíg az állam és intézményei különféle vezetőit szemmel láthatóan nem zavarja a gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltak be nem tartása, amíg december elsején egy szót sem szólnak az országban kisebbségben élő nemzeti közösségekről – addig nehéz lesz még csak szót értenünk is. Ők a nagy egyesüléssel, a nemzeti egységgel, a trikolórral, a győzelmi mámorral, nacionalista szólamokkal – mi a gyásszal, a feldarabolt ország nemzedékeken átívelő fájdalmával, a felhalmozódó frusztrációval, a gyulafehérvári nyilatkozat ama máig be nem váltott ígéretének rebellis igazságtudatával. Ha ők úgy, akkor mi sem másképp, akkor emlékeztető nagygyűléssel, akkor – célkitűzéseinktől is idegen, épp ezért nem kevésbé elítélendő – Székelyföld nem Románia, Vesszen Trianon felkiáltással. Ők az utcán, mi otthon. Ők ünnepelnek, mi nem. Jó ez valakinek? Vezet ez valahová? Egymás megértéséhez, békés együttéléshez, közös célok mentén zajló együttműködéshez, jobb élethez, élhetőbb otthonhoz, országhoz bizonyosan nem. Persze, egyeseknek nem is ez a céljuk. Ők mai szekusok módjára akarnak zavart kelteni, megmérgezni kapcsolatainkat, gyűlöletet szítani, mert így biztosítják megélhetésüket, túlélésüket, így tudnak pénzre, szavazatokra szert tenni. Ismerjük őket, szinte név szerint, a szolgálatos feljelentőket, nemzetféltőket, az elnyomásról hazudozókat. De miért hagyják, miért hagyjuk, hogy ők győzzenek? Ünneplőbe öltözött sepsiszentgyörgyi románok köszöntötték egymást tegnap a prefektúra közelében, tisztes távolságra az üvöltözőktől. Szervusz, hogy vagy, baráti kézfogás, Isten éltesse Romániát, mondták egymásnak örömmel, büszkén, aztán az ünnepi műsorra figyeltek. Mert olyan sokban nem különbözik az, ahogyan ők ünnepelnek, attól, ahogyan mi tesszük. Akár koccinthatnánk is velük egy pohár forralt borral – ha nem éppen december elsejét írnánk, hanem például a kommunista rendszer megbuktatásának évfordulóján ünnepelnénk egy szabadabb, demokratikusabb ország születését.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemet mondtak az autonómiára (Székelyföldi Románok Fóruma)
Az etnikai együttélés normalizálására szólította fel a magyarság képviselőit a Kovászna, Hargita és Maros megyei Román Civil Fórum a románság nemzeti ünnepe alkalmából.
A felhívást Sepsiszentgyörgyön a december elsejét ünneplő többtucatnyi résztvevő előtt ismertették. A dokumentum szerint nagy károkat okoz a három megyének az, hogy egy „potenciális konfliktusövezet” látszatát kelti, ami sem az itt élő románoknak, sem a magyaroknak nem jó. A fórum szerint a magyar közösség vezetőinek ezért „el kellene ismerniük azt a tényt”, hogy Románia biztosítja a feltételeket a területén élő kisebbségek számára a nemzeti önazonosság megőrzéséhez. A felhívás szerzői szerint 1918. december 1-jén a gyulafehérvári román nemzetgyűlés egy „elvi nyilatkozatot” fogadott el, amelynek előírásait beépítették az 1919. december 9-i, Románia és az antant között megkötött kisebbségi szerződésbe, és Románia ez utóbbi dokumentum alapján dolgozta ki a kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályait. „Ideje, hogy a magyar közösség vezetői elismerjék, Románia maradéktalanul teljesítette a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit a kisebbségekkel kapcsolatban. Az említett megyékben a teljes helyi közigazgatás a – románellenes kisiklásaikról ismert – magyar pártok ellenőrzése alatt áll, a magyarság képviselői pedig ténylegesen részt vesznek az egész ország kormányzásában” – olvasható a felhívásban, amely szerint mindez a gyulafehérvári nyilatkozat szellemének betartását bizonyítja. A székelyföldi román szervezetek vezetői szerint a magyaroknak meg kell érteniük, hogy „az úgynevezett Székelyföldnek” sosem lesz etnikai alapú területi autonómiája.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az 1918-as román ígéretek betartását követelték Sepsiszentgyörgyön
Az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban tett ígéretek betartását, a magyarság jogainak alkotmányos elismerését követelték a román kormánytól a Magyar Polgári Párt (MPP) felhívására összegyűlt tüntetők szombaton Sepsiszentgyörgyön.
Itthon vagyunk!, Autonómiát!, Vesszen Trianon! – skandálta a szervezők szerint kétezres, a csendőrség szerint ötszáz főre tehető tömeg az el-eleredő ónos esőben a Kovászna megyei kormányhivatal előtti téren, miközben Kollektív jogokat, Szabad Erdély, autonóm Székelyföld feliratú, román és angol nyelvű táblákat emeltek a magasba.
A demonstráció szónokai arra emlékeztették Bukarestet, hogy az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári Nyilatkozatból csak az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó rész került be az alkotmányba, és beváltatlanok maradtak azok a cikkelyek, amelyekben a románság autonómiát ígért az Erdélyben élő népeknek.
A gyulafehérvári határozat kimondta, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak.
A korabeli eseményeket felidéző Kádár Gyula történész rámutatott: a modern román államot megalapozó Gyulafehérvári Nyilatkozatot az erdélyi magyarság is jogforrásnak tekinti, és amikor helyi kulturális vagy területi autonómiát követel, ma sem kér mást, mint amit a románság ígért számára.
A rendezvényen Biró Zsolt pártelnök felolvasta az MPP önkormányzati képviselőinek a teljes gyulafehérvári határozat alkotmányos megerősítését sürgető, a román kormányhoz intézett petícióját, amelyet átadtak a prefektusi hivatal ügyeletes tisztségviselőjének.
Az MPP szerint az alaptörvénynek a románok és a vele együtt élő őshonos nemzeti közösségek szuverén és oszthatatlan államaként kellene meghatároznia Romániát, amelyben az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári Nyilatkozat a nemzeti egyenlőség erkölcsi, történelmi és jogi alapja.
A pártelnök szót emelt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium újraállamosítása ellen, majd bejelentette, nyílt levélben hívták meg Klaus Johannis megválasztott államfőt a Székelyföldre. Az MPP a levélben rámutat: a magyarság túlnyomó többsége Johannist támogatta az elnökválasztáson, mert azt reméli, hogy véget vet a "tolvajlás, a hazugság és a nemzeti megalázás posztkommunista rendszerének".
"Mi, Székelyföld népe, a becsülettel végzett munka, a tisztesség és a nemzeti tisztelet Romániájában akarunk élni" – olvasható a Biró Zsolt, az MPP elnöke által aláírt nyílt levélben.
Népújság (Marosvásárhely)

Elegáns számonkérés
Talán egy-két kivételtől eltekintve a rendszerváltás óta nem telt el december elseje és március 15-e anélkül, hogy magyarok és románok ne hozták volna egymás tudomására: képtelenek az ünneplésre.
Évről évre mindkét oldalon akadnak, akik hangsúlyozni kívánják, ők a „sértett fél”, akiket az is zavar, ha a másikat ünnepelni látják. Vagy épp ellenkezőleg: megpróbálnak belerondítani a másik ünneplésébe.
Szerencsére ez utóbbiak vannak mindinkább kevesebben. Bár az Új Jobboldal legalább két hónapja próbál románokat toborozni egy székelyföldi közös ünnepre, a megcélzott húszezer helyett hétfőn mindössze száz embert sikerült Sepsiszentgyörgyre csalogatnia. Számukra pedig annak kinyilatkoztatásában mutatkozott meg a nemzeti önérzet, hogy a magyaroknak semmi keresnivalójuk az országban, amelynek minden talpalatnyi területe román föld, beleértve a Székelyföldet.
Most akár következhetne is egy dörgedelmes ejnyebejnyézés a Noua Dreaptă mélységes sovinizmusáról, amit jól meg lehetne fejelni az összrománsággal szembeni könnyelmű általánosítással. Csakhogy ez roppant hamisan csengene, amikor sok esetben mi sem vagyunk „jobbak”, amikor nekünk sem kell a szomszédba menni egy kis provokációért.
Sohasem fognak közelebb hozni egymáshoz például a kézdivásárhelyihez hasonló gesztusok, hiszen semmivel sem intoleránsabbak az időnként magyarlakta városokban hőzöngő szélsőséges románoknál mindazok, akik december elsején gyászlobogókkal aggatják tele az udvarterek városa főterét.
Mindez természetesen nem jelenti, hogy szőnyeg alá kell söpörni a múltbeli igazságtalanságokat, vagy ne kellene számon kérni az évtizedekkel ezelőtt tett ígéreteket. Ez utóbbira elegáns példával szolgált hétvégi demonstrációjával az MPP, amely a kormányfőnek és a megválasztott elnöknek címzett petícióban emlékeztetett a 96 évvel ezelőtti gyulafehérvári nagygyűlésen tett román vállalásokra, azok be nem tartására.
Persze akadnak, akik ezt az akciót is provokációnak tartják. Nem ártana viszont megszívlelniük Bukarest stratégiai partnere, Amerika december elsejei üzenetét, amely úgyszintén emlékeztet: a nagy román egyesülés garantálta valamennyi nemzetiség és felekezet egyenlőségét.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Kidolgoznák a Székelyföld IT-stratégiáját
Van-e a Székelyföldnek számítástechnikai stratégiája? – tették fel a kérdést a hétvégén Tusnádfürdőn megszervezett második Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencián. 
A székelyföldi informatikai és kommunikációs cégek tavaly megalakult szakmai uniója, az IT Plus klaszter, illetve a Kovászna megyei kereskedelemi és iparkamara IT- és kommunikációs szakosztálya, valamint a Csíki Vállalkozói Egyesület szervezésében lebonyolított eseményen több mint százhúszan vettek részt.
Mint Édler András, a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke egy felszólaló kijelentésére reagálva hangsúlyozta, csak részben igaz az, hogy a Székelyföldnek nincs IT-stratégiája, hiszen a Kovászna Megyei Önkormányzat által, többek között a kamara bevonásával készülő megyestratégia egyik alappillére lehet az IT és a telekom iparág.
Édler emlékezetett, a székelyföldi számítástechnikai konferencia ötlete mintegy másfél évvel ezelőtt fogalmazódott meg, miután megalakult a kamara IT- és telekom szakosztálya, ám örömmel adták át a szervezés jogát az IT Plus klaszternek, hiszen a pályázatuk hozzájárult egy színvonalas konferencia megszervezéséhez.
Mint elhangzott, komolyan veszik a célkitűzést, hogy a székelyföldi számítástechnika és telekommunikáció  belátható időn belül felkerüljön az ágazat jelentős szereplőinek térképére.
A konferencia előestéjén egyébként a székelyföldi magyar oktatás digitalizálásáról is szó esett: a szakma képviselői arról ötleteltek, miként lehet a magyar gyerekek előnyére fordítani a 21. század biztosította innovációs és technikai lehetőségeket.
A tusnádfürdői esemény célkitűzése többek között a székelyföldi szakági cégek kapcsolati hálójának erősítése volt, de fel kívánják venni a kapcsolatot a meghatározó nagyvállalatokkal, felmutatva nekik, hogy milyen kitörési pontok vannak az ágazatban, amelyek a régió felemelkedését is szolgálhatják.
A konferenciára egyébként 27 előadót hívtak meg az országból, Magyarországról és Németországból, a plenáris ülések témája a nagyvállalati számítástechnika, az innováció határok nélkül, a székelyföldi informatikusok lehetőségei és sikerei a globális piacon voltak.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Tartsák be, amit ígértek!
Székelyföldre hívják Klaus Johannist
Szombaton, Sepsiszentgyörgyön, a szakadó ónos eső ellenére, mintegy kétezer ember gyűlt össze a Magyar Polgári Párt hívására a kormányhivatal elé, hogy követelje az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári Nyilatkozat betartását.
„Emlékeztetni szeretnénk a tisztes hatóságokat, Románia kormányát, hogy a gyulafehérvári ígéreteik őket most is kötelezik, ezek most is aktuálisak” – jelentette ki a gyűlés kezdete előtt Gazda Zoltán. – Igenis, autonómiát akarunk, székelyföldi területi autonómiát, jogokat, anyanyelvhasználatot, amit egykoron megígértek – tette hozzá a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) irodavezetője.
Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszentgyörgyi elnöke szerint a román nemzeti ünnep jó alkalom arra, hogy „figyelmeztessük őket, hogy tizennyolcban nem ezt ígérték nekünk, amit kaptunk”. 
A színpadon Kádár Gyula történész arról beszélt, hogy 1918. december elsején nemcsak Erdély elcsatolását, hanem a magyarság önrendelkezési jogát is kimondták, és ez jogforrása lehet az autonómiának. Kifejtette: a román hatalom törvénnyel sem tudja megünnepeltetni ezt a dátumot, és tudomásul kell vennie, hogy ez számunkra gyásznap.
Biró Zsolt, az MPP országos elnöke, a megjelentek és a pártra szavazó több mint ötvenezer választó nevében román és magyar nyelven felolvasta a román kormánynak címzett petíciót, amelyben szó szerint idéztek a gyulafehérvári nyilatkozatból: „Minden nép saját kebeléből való egyének által, saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással.” Az MPP elnökének meglátása szerint ez mai terminológiával széleskörű autonómiát jelent, amiről hallani sem akar az uralgó hatalom. A petícióban kérik, hogy az esedékes alkotmánymódosításkor az őshonos nemzeti közösségeket ismerjék el államalkotó tényezőnek, a Gyulafehérvári Nyilatkozat pedig legyen a nemzeti egyenlőség erkölcsi, történelmi és jogi alapja.
A nagygyűlés nyílt levelet fogalmazott meg Klaus Johannis megválasztott államfőhöz, amelyben felkérik, hogy tegyen tájékozódó látogatást Székelyföldön, és felhívják a figyelmet arra, hogy elkezdődött az egyházi vagyon újraállamosítása. A petíciót a román kormány sepsiszentgyörgyi hivatalában iktatták. 
Az RMDSZ képviselői nem voltak jelen az eseményen, és nem is mozgósítottak. 
– Valóban azt mondtuk, hogy nem időszerű az esemény, de nem azért, mintha nem lenne megalapozott követelés a Gyulafehérvári Nyilatkozat betartásának igénye, hanem azért, mert a halasztást a történelmi egyházak vezetői is kérték – nyilatkozta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki a tüntetés alatt az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli, a Mikó államosításának ügyében összehívott közgyűlésén vett részt. –Egyeztettünk történelmi egyházaink elöljáróival, és arra jutottunk, nem lenne szerencsés a választásokon kialakult általános erdélyi Bukarest-ellenes hangulatot most etnikai síkra terelni.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Székely Hadosztályra emlékeztek
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete a volt hadapródneveldénél em­lékezett a Székely Hadosztály megalakulására és rótta le kegyeletét a legendás parancsnok, Kratochvil Károly (1869–1946) szobránál.
A hétfői ünnepségen a Székely Nemzeti Tanács, a Kézdivásárhelyi Székely Tanács (KSZT), a Történelmi Vitézi Rend és a Székely Helyőrség is képviseltette magát. Beke István, a HVIM kézdivásárhelyi elnöke méltatta a hadosztály parancsnokának elévülhetetlen érdemeit, majd Szima Csaba helytörténész, a KSZT-elnöke tartott előadást a Székely Hadosztályról.  Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője egy független Er­délyről szólt, amely szavatolná Székelyföld autonómiáját is. Lukács Tímea Kárpáti Piros­ka versét szavalta el. A kegyelet koszorúinak elhelyezése után az ünnepség a magyar és székely himnusz eléneklésével ért véget. A megemlékezésen két rendőr- és egy csendőrkocsiból figyelték a tömeget, többen filmeztek, illetve fényképeztek. Beke István meg is köszönte a rendezvényt filmező rendőrségi „videósnak”, hogy éberen figyel és „dolgozik”.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zöldingesek masírozása
Nincs rendjén, hogy Sepsiszentgyörgy városában 2014. december elsején idegen csürhe úgy ünnepelje Románia nemzeti ünnepét, hogy annak leple alatt sovén gyűlöletet uszítson. A 2000-ben alakult Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szervezet, amely a Vasgárda ordas szellemiségét folytatja, ma is köztünk grasszál. Bár Zelea Codreanut II. Károly király parancsára (1938. november 30-án) agyonlőtték, eszméit nem végezték ki, közöttünk hirdeti ma is a román kizárólagosságot. A lobogtatott keltakeresztes zászló, a hivalkodó zöld ing arra utal, hogy a fasiszta típusú provokációkat rendőri védelem övezi.
Az elmúlt években Kolozsváron magyar fiatalokat vertek meg, mert március 15-én magyarul beszéltek, magyar kokárdát viseltek. Most december elsején megállapíthattuk, hogy a sepsiszentgyörgyi masírozóknak mégsem volt olyan sikerük, amilyent terveztek. A sajtóban emlegetett tízezres tömeg – mintegy ezer-ezerötszáz helybeli román – töredéke vonult fel a központi ortodox templomtól a megszokott útvonalon. Már a Gróf Mikó Imre utcában, a Vadászmúzeum környékén jártak, amikor a Székely Huszárezred parancsnoksági épületétől, a mai Lábas Háztól a zöldingesek hada is elindult. Ők is – a Mihai Vitéz szoborcsoport felé haladva – a kerülő utat választották. A hadoszlop elején néhány kis mokány lovacska virtuskodott, a lovasokat népviseletbe öltözött csoport követte, végül néhány tucat zöldinges „harcos” és fiatal. Zeneszó mellett ballagtak, énekelgettek, majd refrénszerűen fel-felhangzott csatakiáltásuk: Székelyföld román föld, Hargita és Kovászna megye román föld, uralkodó nyelv a román stb. A helybeli magyarság a járdákról figyelte a felvonulást, főképp a lovakat és a zöldingeseket, a keltakeresztes zászlót lengetőket, mint valami cirkuszi látványosságot. Bár ők valóban őslakók, de kénytelenek eltűrni, hogy városukban, szülőföldjükön soha nem látott idegenek jövevényeknek titulálják őket. Hál’ istennek, volt még arra is lelkierejük, hogy elnéző mosollyal, iróniával tekintsenek e szánalmas gyülekezetre, mely bizonytalanul mendegélve, énekelgetve mondigálja, hogy itt, az ősi földön ők románok és urak.
A helybeliek természetesen tudják, hogy ami itt folyik, az nemcsak megmosolyogtató, de felháborító provokáció. Aljas disznóságnak tartják, hogy a központi hatalom ahelyett, hogy a gyulafehérvári határozatok gyakorlatba ültetését szorgalmazná, inkább vállalja december elsejének a gyűlöletkeltés napjává züllesztését.
Úgy tűnt, hogy a sepsiszentgyörgyi románok többsége távol tartja magát a zöldingesektől, akik amúgy lenézett szegény rokonoknak látszanak. Rokon ide, rokon oda, itt az ideje, hogy határozottan megmondják nekik: üljenek otthon, itt nincs szükség rájuk!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

December elseje, a megfigyelés napja
Újságíróként jó ideje követem a karhatalmi erők viszonyulását a magyar, valamint a „nagyon magyar” rendezvényekhez, megmozdulásokhoz. Ismét egy kitűnő alkalom adódott megfigyelni, hogy Románia nemzeti ünnepén – horribile dictu, azon államnak az ünnepnapján, aminek alulírott, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai is állampolgárai – a karhatalom szekus módszerekkel élve fotózta, videózta a mozgalom által szervezett, békés, emlékező megmozdulást. Mi ez, ha nem kettős mérce? Mitől tart ennyire az államapparátus? 
A HVIM tagjai ott voltak a Székelyek Nagy Menetelésén is, amikor a csendőrség és a rendőrség fotósai és videósai fokozott figyelemmel követték őket. Őket, akik között pelyhedző állú legénykék, még csak eladósorba sem lépett leánykák is masíroztak egy szál székely lobogóval a kezükben, azon szervezet egyenblúzában, amihez igazodtak. Hogy miért tagjai a szervezetnek? Részben azért, ami Háromszéken (és nem csak) a hasonló megmozdulások kísérője. A hatalom mindent látni akaró szemének zavaró jelenléte, a Nagy Testvér olyan szintű megnyilvánulása, ami az emberi jogokat durván sérti.
Románia elviekben jogállam. Még december elsején is. Ha nem lenne a kettős mérce. Hiszen a valamikori, többségében magyarok lakta erdélyi városokban nem látni – vagy legalábbis nem tűnik fel –, hogy a csendőrség, rendőrség (nevezzük nyugodtan milíciának) túlbuzgó tagjai videokamerával, fényképezőgéppel felszerelkezve kísérnék a szintén tizen- és huszonévesekből álló, habzó szájú Új Jobboldal képviselőit, akik üvöltik, Székelyföld román föld, és hogy a még mindig többséget alkotó magyarságnak kuss a neve.
Jogállamban élünk? Kevés vigasz az, hogy az államelnökünk egy szász (nevű), mert ezzel a jogállam fogalma ki is merült, a Nagy Testvér továbbra is zavartalanul végzi a dolgát. Szenvedő alanyai azok a pelyhedző állú legénykék és eladósorba még nem lépett leánykák, akik az államapparátus túlcsorduló figyelmessége miatt és a mindennapok keserűségét megunva Nyugaton keresik a jobb és szebb jövőt. Mert talán ennyiről szól az egész: a pozitív jövőkép kereséséről.
Bartos Lóránt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Videobizonyítékot kapott Popică a magyarellenességről
Egy sepsiszentgyörgyi újságíró eljutatta Kovászna megye prefektusához azt az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szélsőséges ifjúsági szervezet december elsejei felvonulásáról készített videofelvételt, mellyel azt kívánja bebizonyítani, hogy az alakulat képviselői magyarellenes rigmusokat skandáltak a megyeszékhelyi ünnepségen.
Merthogy Marius Popică kormánymegbízott kedden azt nyilatkozta, az Új Jobboldal képviselői civilizáltan viselkedtek az ünnepség helyszínén, és nem tud arról, hogy felvonulásukon hungarofób rigmusok hangzottak volna el.
Erdély András újságíró levelet is mellékelt a felvételhez, melyben pontosan megjelöli, mikor hangzik el a „Kifelé a magyarokat az országból!” rigmus. Hozzáteszi, azért éppen erre a szlogenre hívja fel a figyelmet, mert azt tapasztalta, hogy „Székelyföld nem létezik!”, „A román nyelv az egyeduralkodó!” jelszavak „már megszokottá váltak”.
Az újságíró reméli, hogy a felvétel alapján könnyű lesz azonosítani a felelősöket, akik az alaptörvény értelmében a rendezvény szervezői, tehát ez esetben éppen a prefektúra intézménye. Erdély András továbbá megjelölte azokat a jogszabályokat is, melyek alapján el lehet járni. Rámutatott: az alkotmány közösség elleni uszításra vonatkozó cikkelyei, valamint a büntető törvénykönyv diszkrimináció vagy gyűlöletre való uszítás esetén 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetést vagy pénzbírságot ír elő.
„Biztos vagyok benne, hogy az alkotmány és a törvények szavatolójaként a prefektúra meghozza a szükséges intézkedéseket, és ezeket a közvélemény tudomására hozza” – zárja levelét Erdély András. Az újságíró elmondta, nem ért egyet a kettős mércével, ezért egyformán kellene eljárnia a prefektúrának a kézdivásárhelyi gyászlobogót kitűzők és a szélsőséges románok ellen.
Szerdán egyébként Mădălin Guruianu, a Nemzeti liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi elnöke közleményében szégyenletesnek nevezte az Új Jobboldal sepsiszentgyörgyi akcióját, és leszögezte, „visszautasítja a szélsőséget és az ultranacionalizmust”, és bocsánatot kér a magyaroktól, amiért durvaságokat kellett végighallgatniuk.
Guruianu ugyanakkor elítélte a Magyar Polgári Párt (MPP) szombati tüntetését, a kézdivásárhelyi gyászlobogók kitűzését, és sajnálatosnak nevezte, hogy az RMDSZ-es elöljárók nem vettek részt a román nemzeti ünnep alkalmával szervezett rendezvényeken.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Eleve elrendelt etnomuzikológus
Almási István népzenekutató nyolcvan életévéből közel ötvenet egyetlen munkahelyen, a Kolozsvári Folklórintézetben töltött. Az intézmény neve többször változott, az etnomuzikológus viszont mindvégig a magyar népzenét kutatta.
– Gyerekként mi szeretett volna lenni? Irányították a szülei a választását, vagy a népzene mindig fontos volt?
– Nyolcéves koromban kezdtem tanulni hegedülni – édesapám döntése alapján. Nem az volt a szándéka, hogy muzsikus legyek, azért tartotta fontosnak a zenét, mert szerette volna, ha a fiából – ahogy a család számos tagjából – református lelkész lesz. Úgy tartotta, Erdélyben sokoldalúan képzett lelkészekre van szükség, akik a gyülekezetüket minden téren nevelni tudják. A zeneértő pap gondolata Almási Sámuel nevű dédapámhoz fűződik, aki népdalgyűjtő lelkész volt, hatalmas, ötkötetes gyűjteményéből sajnos csak három maradt meg. Dédapám a 19. században tevékenykedett, de a 18. század közepéig visszakövethető, hogy apai ágon a családban valamennyi elsőszülöttet Almási Sámuelnek kereszteltek, és kötelező módon papnak adták. Édesapám is Sámuel volt, de ő eltért a hagyománytól, jogot végzett, minden lépcsőfokot megjárt, és életének utolsó harminc évében az Erdélyi Református Egyházkerület jogtanácsosa volt, tehát az egyházi kapcsolódás megmaradt. Az éneklés különösebb zenei képzettség nélkül is állandó gyakorlat volt nálunk, úgyhogy az otthoni nagy éneklések során én lettem a prímás, apámat, anyámat hegedűn kísértem.
– A zeneakadémia már logikus folytatás volt?
– Még csak 16 éves voltam, amikor édesapám 1951 tavaszán meghalt. A középiskola utolsó két osztályát egy év alatt elvégeztem, de nem volt határozott tervem, titokban geológus szerettem volna lenni. Nekem nem sikerült, a Kanadában élő fiam viszont hidrogeológus. Abban az évben augusztus végén érettségiztem, szeptember elején voltak a felvételik, és hirtelenjében időm sem volt készülni semmire. Az egyik osztálytársam nővére mondta, hogy „te, Pista, gyerekkorod óta hegedülsz, ahhoz értesz, próbálj felvételizni a zeneakadémiára”. Megvallom, azt sem tudtam, hogy Kolozsváron hol a zeneakadémia. Akkor a Bocskai-házban volt, ahol most a Sapientia rektorátusa. Nem volt nagyon sikeres a felvételi vizsgám, de felvettek.
– És hogy lett zeneakadémiai hallgatóból etnomuzikológus?
– A zeneakadémia ötéves volt, népzenét másodévtől tanultunk. Ekkorra már tudtunk kottát írni hallás szerint. Jagamas János, a folklórintézet vezetője volt a népzenetanárom, folklórkört szervezett a diákok számára. Egy jókora csoportot 1953 tavaszán ki is vitt a nádasmenti Türébe gyűjtési gyakorlatra, majd a mezőségi Ördöngösfüzesre. Később Magyarlapádon jó zenészekkel és kitűnő énekesekkel találkoztunk, meghatározó élményekben volt részem. A lejegyzett adalékokból Szenik Ilona tanárnővel és Zsizsmann Ilona kolléganővel összeállítottunk egy kis népdalfüzetet. Ez volt az első népdalgyűjteményem, amely 1957-ben meg is jelent: A lapádi erdő alatt. A lapádi gyűjtéskor kezdett egyértelművé válni, hogy ez lesz az én utam. Ezek után Jagamas János azt mondta – nem is kérdezte, hanem mondta –, hogy „remélem, a szakdolgozatát folklórtémából fogja megírni.”. Kicsit váratlanul ért a szigorú felszólítás, de végül a refrén a moldvai csángók népdalaiban lett a témám, s az addigi gyűjtéseket néztem át a folklórintézet archívumában. Mikor átadtam a dolgozatot – noha még nem államvizsgáztam – azt kérdezte, el tudnám-e képzelni a jövőben a munkakörömet a folklórintézetben.
– Az életrajzát böngészve nyilvánvaló, hogy Jagamas János és a folklórintézet meghatározó volt az ön számára.
– Természetesen. Jagamas egyébként még egyetemista koromban kérdezte, hogy rokona vagyok-e a dalgyűjtő Almásinak. Mondtam, hogy dédapám volt. Erre Jagamas felemelte az ujját és azt mondta: „na, ez akkor kötelezettségekkel jár”. A folklórintézeti lehetőséget kizárólag Jagamas Jánosnak köszönhettem. Reformátusként gyerekkorom óta hittem az eleve elrendelés tanában, amely szerint az isteni gondviselés irányítja életünk minden mozzanatát. Esetemben Jagamas volt a sors keze, 1957. január 15-től kineveztek, attól kezdve közel ötven éven át voltam az intézet munkatársa. A mai fiatalok kacagnak az ilyesmin, hisz ők elég sűrűn váltogatják a munkahelyüket, ha nem is a szakmájukat. Én azonban akkoriban erősen konzervatív hajlamú, ragaszkodó természetű voltam, és maradtam. Nem akartam hátat fordítani egy olyan közösségnek, amelynek körében azt végeztem, amit a hivatásomnak tekintettem.
– Soha nem merült fel, hogy máshol dolgozzon?
– Egyetlen alkalommal alakult úgy, hogy szerettem volna elmenni. Akkor Jagamas már nem volt az intézetben, mert egy 1960-ban megjelent törvény tiltotta az álláshalmozást, Jagamas pedig tanított a zeneakadémián is, és végül azt választotta. Így én kezdőként irányítás nélkül maradtam. Aztán olyan főnököt neveztek ki, aki tapasztalatlan volt, soha egy cikket nem írt, máris egy tudományos kutatócsoport vezetője lett. Lehettem volna a Kolozsvári Rádió zenei osztályán szerkesztő, de volt valaki, aki az önéletrajzomat csak odáig olvasta el, ahol azt írtam, hogy édesapám a református egyházkerület jogtanácsosa volt. Marosvásárhelyen lehettem volna középiskolai szolfézstanár vagy zenei irányító a Népi Alkotások Házánál, de végül addig késlekedett az ügyintézés, hogy 1964-ben óriási változáshoz érkeztünk. Önálló akadémiai intézetté vált a kolozsvári kutatócsoport, és Ion Musleát nevezték ki vezetőnek, aki Erdély legkiválóbb román néprajzkutatója volt, nagy tudású, kiváló tudományszervező, igazi európai jelenség. Nyilvánvalóvá vált, hogy maradnom kell.
– Hol gyűjtött a legszívesebben?
– Évtizedeken keresztül semmilyen kapcsolatunk nem volt a budapesti népzenekutatókkal, teljesen el voltunk zárva tőlük, de tudtuk, hogyan alakult a magyar folklórkutatás története. Az első világháború előtti jó évtizednyi időszakban a legnagyobbak jöttek ide gyűjteni, Bartók és Kodály, de nagy hézagok voltak az erdélyi népzene kutatástörténetében, és lehetett tudni, hogy melyek azok a tájegységek, ahol nem járt senki. Jagamas János ’49-ben ebből indult ki, amikor megkezdte a gyűjtéseit, és én is az ő nyomán kezdtem a munkám, ennek a figyelembevételével kellett dolgozni: ahol nem volt egyáltalán gyűjtés vagy csak kevés. Tudtam róla, hogy az akkor még fiatalember Kallós Zoltán Moldvában, Gyimesben, a Mezőségen, Kalotaszeg Nádas-menti részén sokat gyűjtött sikeresen. De ezeken a tájakon is voltak még hézagok, így a sokat kutatott Kalotaszeg szélén is, Magyargyerőmonostoron. Intézeti munkám második évében mentem ki oda először, kerékpárral. Később is visszatértem és közben találtam ott két érdekességet: a Kádár Kata ballada egy változatát, ami addig ismeretlen volt a Székelyföldön és Moldván kívül, pár évvel később pedig a Töröknek eladott leány balladájának kalotaszegi változatait. Ezekre figyelt fel Olosz Katalin, aki aztán szövegeket gyűjtött ugyanott. Ebből a kétféle gyűjtésből született az 1969-ben napvilágot látott közös kötetünk, a Magyargyerőmonostori népköltészet. Az 1957-es lapádi gyűjtések és e között azért telt el oly sok idő, mert ’59 és ’68 között még román népköltészeti vagy népzenei kiadvány sem jelenhetett meg. Jelentős népzenei anyagot gyűjtöttem az Érmelléken, a Lápos vidékén, a Szilágyságban, Aranyosszéken, a Nyárádmentén, a Maros–Kis-Küküllő közén, a Homoród mentén, Háromszéken, de gyűjtöttem még a Vajdahunyad melletti Lozsádon is.
Almási István
Kolozsváron született 1934. december 8-án. A Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola zenetanári és karvezetői szakán tanult 1951–56 között. 1989-ben megszerezte a zenetudományok doktora címet. Nős, két gyermek édesapja. 1957. január 15-től 2004. december elsejei nyugdíjazásáig a Kolozsvári Folklórintézet különböző rangú munkatársaként, legutóbb első fokozatú tudományos főmunkatársaként dolgozott. 130 erdélyi és partiumi helységben mintegy ötezer vokális és hangszeres dallamot gyűjtött. Tizenegy kötet és számos tanulmány szerzője. Legismertebb munkája a két kiadást megért (1972, 1982) Tavaszi szél vizet áraszt című antológia. 2009-ben jelent meg a válogatott írásait magában foglaló A népzene jegyében című tanulmánykötete. Népzenekutatói munkásságát több kitüntetéssel is elismerték, a Szabolcsi Bence-díj, a Kodály Zoltán-emlékdíj és az Arany János-érem birtokosa. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tiszteletbeli doktora, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja. 1990–1993 között az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka volt.
– Csak közölni nem lehetett, a gyűjtőmunkát nem zavarták?
– Voltak időszakok, amikor szívesen látták a népművészettel és a népköltészettel való foglalkozást, és olyanok is, amikor a parasztságot egyenesen ellenségnek tekintették. Nekünk is volt egy-két olyan évünk, amikor megmondták: inkább munkásfolklórt gyűjtsünk. A Kolozs megyei illegalista-kommunisták névjegyzéke alapján kerestük meg az „adatközlőket”, hogy mondják el: mit énekeltek az illegalitás éveiben? Olyan feladat volt ez, amit nem volt tanácsos kikerülni. És voltak az intézetnek is különböző szakaszai: más-más nevei voltak és más szervezeti háttere volt, de ez engem nem zavart, mert kiépítettem magamnak egy – mondjuk úgy – kis önálló műhelyt. Akármi történt, én az erdélyi magyar népzene kutatásával foglalkoztam. Hogy annak mi volt a legfelsőbb címe, nem számított, én ezt végeztem.
– A Szilágysági magyar népzene című kötetnek mi a története?
– A Szilágyságban a hatvanas évekig összesen 34 dallamot gyűjtöttek, ezért szükség volt a részletesebb kutatásra. A Szilágyságot úgy egészében szerettem, a szilágyságiak békés, szelíd, barátságos emberek, könnyen lehetett velük boldogulni, szívesen álltak szóba a néprajzkutatókkal. 1963 és 1976 között huszonhárom szilágysági helységben mintegy ezer dallamot vettem föl magnetofonszalagra. Ezek lejegyzése és rendszerezése alapján készítettem el az 1979-ben megjelent Szilágysági magyar népzene című monográfiát.
– Amikor én kezdtem a gyűjtést, nem az volt a cél, hogy okvetlenül új dallamokat találjunk, hanem hogy a meglévőket még alaposabban megismerjük. A népdal ugyanis változatokban él, az emberek nem típusokat énekelnek. Ezért a népdal életének a változása érdekli a mai folkloristát, hogy a variánsok miként alakulnak, milyen irányba fejlődnek. Az új dallamok keresése akkor volt fontos és divat, amikor zeneszerzők gyűjtöttek azzal a céllal, hogy azokból zeneműveket alkossanak. Gyűjteni most is lehet, sőt kell is. Jóval később indult meg például a hangszeres zene kutatása, mint az énekesé. Ezen a téren a mai napig új feladatok adódnak, de tényleg apad a népzene eredeti forrása.– Van még ma kitől népzenét, népdalt gyűjteni? Mit csinál ma egy etnomuzikológus: beveszi magát az archívumba?
– Megvalósításai közül mire a legbüszkébb?
– Azokra az almafákra Felsőtőkön, amelyeket több mint tíz éve magam ültettem. Máig nagyon szépek és jól teremnek.
Dénes Ida |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Jövőre születhet ítélet a Székely Nemzeti Tanács luxemburgi perében
Várhatóan 2015 első felében ítélet születhet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) régiók Európájáról szóló polgári kezdeményezésének elutasítása miatt indított luxemburgi perben. Erről csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón beszéltek az SZNT képviselői.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és partnerei által indított európai polgári kezdeményezés azt javasolta, hogy az Európai Unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezést az Európai Bizottság elutasította, mert a testület úgy ítélte meg, hogy nem tartozik a jogalkotási hatáskörébe a szabályozásra javasolt kérdés. Így a kezdeményezők el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését hét különböző államból, amellyel jogalkotást kezdeményező lépésre késztethették volna az Európai Bizottságot. Az SZNT ezt követően indított pert.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára azt mondta: ha az eljárás pozitívan végződik, azt mutathatja, hogy az unió polgárai témát tudnak adni az Európai Bizottságnak.
Bíznak benne, hogy sikeres lesz a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése, a magyar kormány minden segítséget megadott, amikor beavatkozott, és igyekeznek ezt a szerintük előnyös kezdeményezést továbbra is támogatni - jelezte.
Hangsúlyozta: a kormány számára fontos, hogy európai szinten kiálljon a magyar kisebbségeket érintő kérdésekben, és gazdasági téren ugyanolyan jogosítványokkal rendelkezzenek, mint Nyugat-Európa más közösségei.
Az államtitkár hangsúlyozta: nem pusztán magyar ügyről van szó, más országokban is fontosak ezek a fejlesztéspolitikai kérdések.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: az alapgondolat a székelyföldi helyzetből indult ki. Megszokták, hogy a hátrányos megkülönböztetés egyik eszköze a gazdaságpolitika volt, és a mindenkori román hatalom "alulfejlesztéssel" az elvándorlást ösztönözte. Abban bíztak, hogy Románia uniós csatlakozása után a gazdaságfejlesztés nem lehet az erőszakos asszimilációnak még a közvetett eszköze sem. A gyakorlat azonban nem ezt igazolta - állapította meg. Azt szeretnék, ha a Székelyföld megmaradna székelynek és magyarnak - fogalmazott.
Sobor Dávid, az SZNT ügyvédje hozzátette: a szervezőbizottság két tagja az unió törvényszékéhez fordult és kérte a határozat hatályon kívül helyezését. Több tagállam is beavatkozóként jelentkezett a perbe, Szlovákia, Görögország és Románia a bizottság oldalán, míg az ő oldalukon Magyarország, Kovászna megye, a franciaországi Breton Kulturális Intézet és a felvidéki Debrőd község.
Az írásbeli szakasz lezárult, további beavatkozásra már nincs mód, egy vagy két szóbeli bírósági tárgyalás következik. Arra számítanak, hogy 2015 első félévében születhet ítélet - jelezte az ügyvéd.
(MTI), Budapest

Vetélkedő a székelység történetéről (Civil összefogás)
Két esztendő alatt sem sikerült népszerűvé tenni az iskolákban a Kovászna és Hargita megye tanácsa által 2012-ben kiadott, Hermann Gusztáv Mihály történész főszerkesztésében több ezer példányban megjelent A székelység története kézikönyvet, amelyet a szakemberekből álló szerzőcsoport elsősorban (de nem csak) VI. és VII. osztályosoknak ajánl – emiatt, valamint a diákok körében a témával kapcsolatban tapasztalt ismerethiány okán kezdeményezte a Székely Mikó kollégium Alapítvány kétfordulós vetélkedő szervezését a háromszéki gimnazisták számára.
A decembertől jövő márciusig tartó vetélkedőről Keresztes László, említett alapítvány titkára és a kezdeményezés mellé álló helyi történészek tájékoztatták lapunkat. A székelység története a kezdetektől 1849-ig című vetélkedőre olyan négy főből álló csapatokat várnak a VI–VIII. osztályos gimnáziumi diákok köréből (a felhívást egy következő lapszámunkban közöljük), akik szeretnék játékos formában jobban megismerni a székelység múltját. A vetélkedő két tematikus egységből áll, amit külön két fordulóban hirdetnek meg. Az első forduló, amely levelező jellegű, a székelység történetét kíséri végig a kezdetektől 1848-ig, a második szakasz az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Székelyföldhöz kapcsolódó eseményeihez kötődik. A második forduló döntőjére, amelyet a szervezők jövő márciusra Sepsiszentgyörgyre terveznek, a legjobb tíz csapatot hívják meg, ahol a történészekből álló zsűri értékeli az írásbeli és szóbeli feladatok megoldását, illetve a kreatív alkotásokat. A feladatok összeállítását a Pénzes Lóránt történelemtanár vezette szakmai csoport vállalta. A kezdeményezők tudatában vannak annak, hogy egy vetélkedő nem pótolhatja azt, amit a diákok nem kapnak meg az iskolában, de bíznak abban, akik részt vesznek, jobban megismerik a székelység történelmét.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Coming out.
Előre leszegezem: nem hiszek az autonómiában, és nem hiszek a Romániában való együttélésben sem. Meg lehet tenni: mi mást tehetnénk, egyelőre? Egyszerűen csak nem hiszek benne.
Az autonómiában azért nem, mert az számomra, ahogy mindenki számára, erdélyi magyarok és románok, bárki számára: csak ugródeszka lenne. Fontos ugródeszka, az biztos. Ezt nyilván, Bukarestben is tudják, ne áltassuk magunk. És ez így helyes.
Autonómiát, függetlenséget, szecessziót nem kérünk: kikövetelünk. Na, itt még van, amit tanulni.
Még egy pillanatig visszatérek: a Romániában való együttélésben azért nem hiszek, mert nem. Mert ez bizonyította be az elmúlt majdnem évszázad: nem, és kész. Aki ezt nem érti, annak az apja sem itt született, nem hogy a nagyapja.
Huszonöt év óta eljátszottuk kártyáink nagy részét. A rossz hír az: az összes ászt, politikai képviseletünkkel. A jó hír az: hamiskártyásokkal játszunk, annyi ász van, amennyit nem szégyell előhúzni az ember a kabátujjból.
Mindig van új esély. Nemzeti érdekképviselettel, sőt, ami számomra is szimpatikus: interetnikai érdekképviselettel Erdélyért. A nemlétező szászokkal, a létező Székelyfölddel, és a kétség kívűl legerősebb erdélyi románsággal. A kérdés nem az, lesz-e Erdély: az mindig lesz. A kérdés az: milyen lesz? És kinek mekkora szelet, hogyan? Ne higgyük, ha egyszer létrejön – és remélem, létrejön – nem lesz ez késélre menő harc.
Hát jól gondoljuk át az esélyeket. A puskapor szárazon, de az agyak is.
Jobb előre megbeszélni, mint utána.
És: hajrá Erdély!
György Attila
Facebook
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felhívás kussolásra
A jelek szerint egyelőre semmi foganatja annak, hogy az „etnikai együttélés normalizálására” szólították fel a romániai magyar civil, illetve politikai szervezetek vezetőit. Nem is csoda.
A Csíkszeredában megjelenő román nyelvű lap szerint fiatalok és idősek Bukarestből, Nagyszebenből, Buzăuból, Târgovișteből és Brassóból, valamint más helységekből, illetve a Hargita, Kovászna és Maros megyei civil szervezetek képviselői az ortodox érsek áldásával fogalmazták meg ezt a bizonyos felhívást. A dokumentumot a december elsejei nemzeti ünnepük alkalmából olvasták fel Sepsiszentgyörgyön.
Bukaresttől Târgovișteig úgy látják a fiatalok és öregek, Hargita, Kovászna és Maros megyéknek nagy károkat okoz, hogy a régió egy „potenciális konfliktusövezet” látszatát kelti, ez pedig nem jó sem a románoknak, sem a magyaroknak. Némi szelektív történelmi emlékeztetőt követően aztán az öregek és fiatalok belecsapnak a lecsóba, és leszögezik: itt az ideje, hogy a magyar civil és politikai szervezetek vezetői beismerjék, a nemzetközi szerződésekben rögzített, a nemzeti kisebbségekkel szembeni kötelezettségeit Románia maradéktalanul teljesítette. Sőt, azt is kijelentik igen határozottan, hogy az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban megfogalmazott elvi vállalásokat is teljesítette Románia. Nem, nincs itt semmi félreértés, ugyanis szerintük a 96 évvel ezelőtti dokumentumot nem szó szerint kell érteni, hanem történelmi kontextusba kell helyezni.
Aha, persze, nem úgy kell érteni, hogy autonómiát adunk a nemzeti kisebbségeknek, hanem hogy kapjátok be. Kontextussal együtt. Világos, értjük ezt. Volt időnk megérteni, éppen ezért szoktunk morogni.
A felhívás szerzői egyúttal követelik, hogy a magyar közösség legitim vezetői ítéljék el a magyar szélsőségeseket. A „Vesszen Trianon” és a „Székelyföld nem Románia” lózungok szerintük nem alkalmasak arra, hogy szimpátiát ébresszenek a románságban. Hát ezeket általában nem szimpátiakeltés céljából szokták hangoztatni. Mint ahogy a „Kifelé a magyarokkal az országból” és hasonlókat sem azért szoktak emlegetni a román szélsőségesek, hogy mi megkedveljük őket. Szó, ami szó, ez a kezdeményezés, pontosabban mondva felhívás egy centit sem visz előre. Hiába van rajta püspöki áldás, mit sem ér az egész, ha annyi az üzenete, hogy legyen nekünk elég az, ami van, és kussoljunk.
Pedig igencsak szükség volna megbékélésre, normális viszonyokra, vagy ha úgy jobban értik, normalizálódásra. Az egyébként akkor lesz, amikor majd a magyar közösség Bukaresttől Târgovișteig őszintén azt hangoztatja, hogy bőven elég az, ami van.
Szüszer-Nagy Róbert
Székelyhon.ro

Csíkiak a Prima Primissima díjazottjai között
Tizenkettedik alkalommal vehették át a Prima Primissima díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a budapesti Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten. Két díjazott Székelyföldön született.
A magyar tudomány kategóriában Barabási Albert László Csíkkarcfalván született fizikus, a hálózatelmélet kidolgozója nyerte el a nagydíjat, a magyar népművészet és közművelődés kategóriában pedig Sárosi Bálint népzenekutató, aki Csíkrákoson látta meg a napvilágot.
A magyar irodalom kategóriában Turczi István költőnek, írónak, a magyar népművészet és közművelődés kategóriában Sárosi Bálint népzenekutatónak, a magyar zeneművészet kategóriában pedig Sztevanovity Dusán dalszövegírónak, zenésznek ítélték oda a díjat. A képzőművészet kategóriában Konok Tamás festő- és szobrászművész, a magyar oktatás és köznevelés kategóriában a Fővárosi Állat- és Növénykert, a magyar sport kategóriában Polgár Judit sakkozó lett Prima Primissima díjas. A magyar építészet kategóriában Pálfy Sándor építész, a magyar tudomány kategóriában Barabási Albert László fizikus, a magyar sajtó kategóriában az On the Spot (Cseke Eszter és S. Takács András dokumentumfilm sorozata), a magyar színház- és filmművészet kategóriában pedig Csomós Mari színművész kapta az elismerést. A közönségdíjat a Jászság Népi Együttes kapta.
Gundel Takács Gábor és Novodomszky Éva, a gála házigazdái emlékeztettek, a közönség által kiválasztott közönségdíjas továbbra is az alapító Demjén Sándor felajánlásából részesül jutalomban. Demján Sándortól az elmúlt évtől Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója vette át a kuratórium elnökségét, magas láza miatt azonban idén nem tudott személyesen részt venni a díjátadón. Helyette Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke mondott köszöntőt, amelyben hangsúlyozta: „ünnepről” jött, és „egy nagy ünnepre” érkezett. Beszámolója szerint az 1989 februárjában megalakult Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója ugyanis Barcelonában a 25 évvel ezelőtti eseményekre emlékező rendezvényen képviselhette Magyarországot, és idézhette meg a magyar nemzet akkori vezetőinek lépéseit, akik 25 évvel ezelőtt „bátor, előremutató, életet jelentő” döntéseket hoztak – közölte.
Kozma Imre atya a díjátadóra utalva hangsúlyozta: „a mai este nagy lehetőség, hiszen csillagok gyűlnek, és fényt árasztanak nekünk mindannyiunk örömére”, így sikerülhet legyőzni a pesszimizmus, a gyűlölködés, az igazságtalanság jelentette sötétséget.
Barabási Albert László fizikus, mérnök 1967-ben Csíkkarcfalván született, egyetemi tanulmányait 1986–1989 között a Bukaresti Egyetem fizika és mérnöki szakán kezdte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1991-ben fizikából végzett mesterképzést, fraktálelméletből diplomázott. Tudományos fokozatot 1994-ben a Bostoni Egyetemen szerzett. Ezután az IBM alkalmazta, itt került közelebbi kapcsolatba a később szakterületévé vált hálózatelmélettel. A csíki származású világhírű tudós az Indiana állambeli Notre Dame Egyetem professzora volt 2007-ig. Jelenleg Bostonban dolgozik a Northeastern Egyetemen és a Harvardon. 2007 óta a Northeastern Egyetem Komplex Hálózati Kutatóközpontjának (Center for Complex Network Research) vezetője. 2003 óta az Amerikai Fizikai Társaság, 2004 óta a Magyar Tudományos Akadémia, 2007 óta pedig az Academia Europaea tagja. Behálózva című könyvét 13 nyelvre fordították le, és több országban felkerült a bestseller listára.
Az 1925-ben Csíkrákoson született Sárosi Bálint Széchenyi-díjas népzenekutató, a zenetudományok akadémiai doktora sokoldalúan művelt tudós, ugyanakkor a gyakorlatban is otthonos: valamennyi népi hangszer ismerője, tudója, előadója. Az első volt, aki Magyarországon tudományos elmélyedéssel tanulmányozta a teljes magyar írástalan hagyományos zenét, beleértve az úgynevezett cigányzenét és a cigányzenészek szerepét is, és foglalta össze több kötetben az elért tudományos eredményeket. Emellett az Innsbrucki, illetve a Göttingeni Egyetem vendégprofesszora is volt. Több kitüntetést kapott, többek között a Munka Érdemrend Aranyfokozatát, a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét és Elnöki Aranyérmet.
A Prima-díjasok 5 millió forint, a Prima Primissimák 15 millió forint jutalomban részesülnek, a közönségdíj értéke szintén 15 millió forint.
Székelyhon.ro

„A történetírásban a logika sem elhanyagolható”
A 85 esztendős EGYED ÁKOS történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjával gyermekkora és ifjúsága éveiről, tudományos pályájának alakulásáról, napjainkig lankadatlan kutatói tevékenységéről Szilágyi Aladár beszélgetett.
- A história felé ki terelte az érdeklődését?
- Harmadikos-negyedikes koromban Harkó József tanította a történelmet és a földrajzot is. Jó fellépésű, színes előadó volt, aki megkövetelte az anyag az ismeretét. Nem vitte túlzásba az apróbb adatok megismétlését, hanem, ha összefüggésében tudott az ember válaszolni a kérdésére, akkor nagyon meg volt elégedve. Ez akkor még magyar világ volt, tanultuk Magyarország történetét, melybe néha egy kicsi erdélyi történetet is beiktatott. 1945-46-ban már a román tananyag és tantervek szerint tanították a históriát. Ekkor már kimaradt a magyar történelem, de az egyik jó tanárunk, aki sokáig volt a fronton, és későre jött haza a hadifogságból, úgy tanította Románia történelmét, hogy beleszőtte ott, ahol lehetett, kicsit a magyar történelmet, Erdélyt. Ezért, aki odafigyelt és tanult, az érettségire ahhoz jó alapot kapott, hogy tovább tanulhasson.
- Említené néhány nevesebb professzorát a Bolyairól?
- Fél évig tanított bennünket László Gyula és Entz Géza is. Azután nekik el kellett menniük. László Gyula ősrégészetet adott elő, érdekesen beszélt, fel tudta csigázni az érdeklődésünket. Később, amikor már szinte kollegák lettünk, egy találkozásunk alkalmával történelemről is beszélgettünk, amikor a kettős honfoglalás elméletét kezdte kidolgozni és publikálni, kezdetben hívévé szegődtem ennek az elméletnek, hiszen tiszteltem őt. Most is vitatott ez az elmélet. Entz Géza művelődéstörténetet tanított, nagyon szakszerűen. Ő szárazabban beszélt, de pontosan lehetett követni előadását. Szerettem Imreh Istvánnak a székely agrártörténetről szóló kurzusát. Neki is köze volt ahhoz, hogy elég korán kezdtem foglalkozni a székely falutörténettel.
- Az egyetem utolsó éveiben már lehetett orientálódni valamilyen szakosodás felé?
- Negyedéves koromban kineveztek az egyetemes történelem katedrára gyakornoknak. Erdélyi László – ő újságíró volt – nyugatról került haza, illegalista volt. Egyetemes történelmet adott elő, de mivel Angliában több évet töltött, tudta egy kicsit fűszerezni a saját nyugati tapasztalataival is, de óvatosan, mert akkor már nem lehetett egy jó szót se szólni a „kapitalista” világról. Szemináriumokat vezettem, különösen érdekelt a diplomáciatörténet.
Aztán jött egy törés az életemben: utolsó éves voltam, amikor édesapámat néhány hektár földjéért kuláklistára tették, nekem pedig felmondták az állásomat.
De még az államvizsga közben érkezett Bukarestből egy bizottság, amely engem is meghallgatott a terveim felől; akkor alakult át a Román Akadémia a Román Szocialista Köztársaság Akadémiájává, kellett néhány magyar kutató is a kolozsvári fiókintézetbe. Azt kérdezték, akarnék-e tudományos kutatással foglakozni? Átvillant az agyamon, íme, itt van a gondviselés és az esély a lépésre. Mondtam: szeretnék kutatással foglalkozni. Elvittek négy hónapra katonának, mire hazaérkeztem, apámnak megérkezett a felmentő papírja a kulákság alól, mert a falu megindult a védelmére, hiszen jó tanító volt, szerették. 1952 decemberében kerültem az Akadémiához, jelentkeztem a kolozsvári fiók igazgatójánál, Constantin Daicoviciu professzornál.
- Milyenek voltak az első hónapok benyomásai?
- Daicoviciu professzor meglepődött, amikor átnyújtottam neki a kinevezésemet. Nem tudott róla, én voltam az első magyar kinevezett a fiókhoz. Kérdezte, honnan származom, s mintha érdekelte volna, hogy székely vagyok. A Jókai utcai Történeti Intézetben volt a munkahelyem. Először a Munkásmozgalmi Kutatócsoportba osztottak be, hadd kutassa ez a magyar gyerek a munkásmozgalom történetét. Mit mondjak, kezdetnek az is volt valami, állást kaptam, azt csináltam. Járni kezdtem a könyvtárba, a levéltárba, sztrájkok, szervezkedések után kutattam.
-  A parasztmozgalmakkal is akkor kezdett foglalkozni?
- Néhány évvel később, jobban feküdt nekem a parasztkérdés története: hosszú évekig a földmegoszlást, a parasztság különböző rétegeinek a helyzetét kutattam, meg is jelent egy könyvem A parasztság története Erdélyben címmel, amely egy falumbeli jó gazdaember, Kovács Lajos kezébe is eljutott, s a találkozásunk alkalmával azt mondta nekem: „Ákos, mi székelyek nem vagyunk parasztok”.
Erre nem késlekedve válaszoltam, hogy nem is rájuk gondoltam, hiszen tudtam, hogy „a parasztság” fogalma a volt jobbágyságra vonatkozott. A székelység nagy része katona volt, vagy szabadszékely, nem is nevezték parasztnak. Most sem szereti a székely, ha elődeit parasztozzák. Így a visszajelzés megtörtént, ami arra is figyelmeztetett, mennyire kell vigyázni a dolgok pontos definícióival. A székelység történetével is ekkor kezdtem behatóbban foglalkozni.
- Bizonyára adott volt a tematika, hogy milyen témakörben kell kutatni. Volt lehetősége arra is, hogy a saját szakállára kutasson?
- Amikor a levéltárban kutattam, vagy régi újságokat tanulmányoztam, rendszerint bejött egy-egy jelentés, cikk Kolozsvárról, a székelyekről, vagy 1848-49-ról, amit leírtam, vagy feljegyeztem, s így gyűlt a forrásanyag a tervezett saját munkáimhoz is. Aztán megbízták az intézetet, hogy az 1848-as forradalom dokumentumait gyűjtse össze.
- Gondolom, akkoriban nem volt sok hozzáférhetőség a levéltári dokumentumokhoz?
- Mindig vinni kellett az igazoló papírt, hogy ezt meg ezt tanulmányozza az illető, és hát… azt adtak, amit akartak. Magyar nemzeti vonatkozású, a magyar történelemre vonatkozó nagy anyagokat nem adtak ki. Azt mondták, nincs rendezve, vagy azt, hogy nincs ilyen. Amikor a 48-as anyaggal kezdtünk foglalkozni hivatalosan, akkor már engedékenyebbek voltak, de akkor se jutottunk hozzá mindenhez. Amikor az úgynevezett 48-as munkaközösségbe kerültem át, Victor Cheresteşiu aligazgató vezette ezt a csoportot, az jól jött, mert kutatni küldtek székelyföldi levéltárakba, sőt Budapestre az Országos Levéltárba is. Így nagyobb lehetőségem nyílt a székely história kutatására is. Sepsiszentgyörgyön Árvay József volt a levéltáros. Ő, amikor ott kutattam, hozogatta azokat az anyagokat is, amiket másnak nem nagyon mutogatott. De még sok probléma adódott, ha magyar vonatkozású forrásokat kértem, például az 1848-as Unióbizottság iratait szerettem volna átnézni.
- Az Unió-bizottság a kolozsvári országgyűlésnek volt az intézménye 1848-ban…
- Úgy van. Teleki József lett az elnöke, amikor a kormányzósága megszűnt. Az volt a feladata, hogy az Erdélyt Magyarországgal egyesítő törvény végrehajtásához ajánlásokat tegyen a magyar kormánynak. Tehát ennek a bizottságnak az anyagát valamikor láttam, azóta sokszor próbáltam újból kikérni, de mindig az volt a válasz, hogy… nincs.
- A mai napig?-
A mai napig. Lehet, más anyagok közé sorozták be.
- Nem is emlékszem, hogy különösebb közlések lettek volna erről…
- Márki Sándor dolgozta fel régebben azokat az ajánlásokat, amelyeket az Unió-bizottság fogalmazott meg. Jó lett volna alaposabban átkutatni ezt a forráscsoportot, remélhetően nem ismert dolgokat is tartalmaz.
- Annál is inkább, mert 48-49-cel kapcsolatosan sok még a feltáratlan és tisztázatlan kérdés…
- Nagyon nagy 1848-49 forrásbázisa, majdnem áttekinthetetlen. Azokban az években jelentős mennyiségű iromány, irat keletkezett, nem merném azt mondani, hogy mindent ismerünk. Különösen a helyi vonatkozások tekintetében sok a tennivaló. És ott van még a bécsi levéltár is. Nagyszebenben is sok a kutatnivaló.
- Bizonyára volt olyan a pályája során, hogy nem remélt, izgalmas dokumentumra bukkant…
- Többször is előfordult. Elmondok egy esetet. Háromszék 1848-49-es történetét kutatva – ezt Domokos Gézával beszéltük meg, ő volt akkor a Kriterion igazgatója –, éppen Sepsiszentgyörgyön vagyok, kihozzák az anyagot, és kapok egy nem túl nagy írást, amelyről hiányzott a dátum és aláírás. Amikor elolvastam a forrásban írtakat, éreztem, ez valami fontos irat lehet. Addig próbálkoztam, összehasonlítások, logikai következtetés alapján – mert a történetírásban az se elhanyagolható –, amíg rájöttem, ez a legfontosabb dokumentum. Akkor keletkezett, amikor Gábor Áron megjelent Háromszéken az ágyúival, a piactéren kivégezték az áruló Balázs Manót, és a tanácsteremben zajló gyűlés elhatározta a fegyveres önvédelmi harc vállalását. Nekem ez jó alapot biztosított a további kutatáshoz.
- El is várták Öntől – de gondolom, mint 48-49 kutatóját érdekelték is – a román nyelvű dokumentumok tanulmányozását?
- Akkoriban román forrás kevés keletkezett, mert a közigazgatás magyar nyelvű volt.
- Balázsfalvának, a brassói román körnek sem maradtak fent dokumentumai?
- Hogyne, ezeket eredetiben tanulmányoztuk. Amennyire módunkban állt, az adott kérdésnek a román anyagát is úgy gyűjtöttük, mint a magyart, a román sajtót s a vonatkozó szakirodalmat is kis munkaközösség tanulmányozta, gyűjtötte,  részben publikálta is.
- Volt olyan próbálkozás, akkoriban vagy később, hogy a román kollegákkal egyeztessék a dolgokat, tisztázzák, vagy kicseréljék az információkat egymással, netán, napjainkban egyfajta közeledő szemlélet alakuljon ki?
- Nagyon nehéz kérdést tett fel, mert román kutatók, magyar kutatók együtt gyűjtöttük a forrásokat, de más kérdéseket vet fel az események feldolgozása. Vannak román kutatók, akik nem túl kíváncsiak arra, mi a véleménye a magyar történetírásnak például a balázsfalvi gyűlésről, vagy a polgárháborúról. Ők arra az álláspontra helyezkedtek, hogy számukra kényes kérdésekben az az irányadó, amit a román források, vagy a régi történetírás mond. Ez különösen 1848 kérdéseit illetően máig így van. Emiatt nem nagyon látom a közeledés lehetőségét. Magam is próbáltam, nem is egyszer, hogy legalább a jobbágyfelszabadítás kérdését tárgyaljuk meg együtt.
- Pedig ha nem is hozott nemzeti felszabadulást, társadalmilag óriási jelentősége volt a románság számára is, hiszen több román jobbágy volt Erdélyben, mint magyar…
- Sokkal több. Persze, óriási dolog volt, hogy egyik napról a másikra a jobbágy, ha román, ha magyar, a megyékben szabad lett, megkapta azt a földet, amelyet eddig művelt, és amelyről robottal tartozott. Tulajdonosa lett a földnek anélkül, hogy meg kellett volna váltania, mint Havasalföldön, ahol a jobbágynak önmagát kellett megváltania. E tekintetben kellene legalább közösen elindulni, és innen továbblépve közelebb lehetne hozni egymáshoz a két koncepciót. Eddig ez nem sikerült.
- Jó néhány évvel ezelőtt – nem véletlenül – fellángolt a vita a románok által lebegtetett „bűvös szám”: a 40 ezer román áldozat száma körül. Többször is megírta, még publicisztikában is, hogy a legjózanabb számítások és mindenféle forrás egybevetése alapján, annak tizedére tehető a román áldozatok száma, a magyaroké annak mintegy kétszeresét teszi ki.
- Ez a megállapításom ma is megállja a helyét. Nagy igyekezettel gyűjtöttem az erre vonatkozó anyagot, és amikor az osztrákok által elrendelt összeírást megkaptam, amely precízen leírta még a nevét is annak, aki elpusztult – ha román volt, a magyart nem. És annak az összeírásnak az alapján meg lehetett állapítani az áldozatok számát, mert az osztrák illetékesek biztos, hogy nem kisebbítették. A román áldozatokat számba vevő osztrák összeírás szerint 4356 fő volt, míg az áldozatul esett magyar polgári lakosság megbízható források alapján 7500-8500 főre rúgott, egyes – nem elhanyagolható – források szerint meghaladta a 10 ezer főt is. Ezekről a kérdésekről részletesen írtam Erdély 1848-1849 című munkámban.
Tehát a polgárháború sok ember életébe került. Ennek ellenére nem feledkezhetünk meg a magyar forradalom történelmi jelentőségéről, ami rendszerváltást jelentett, akkor alakult ki a polgári magyar nemzet, amely a rendi nemzet helyén jött létre.
- Hogyan alakult 1989 után helyzete és munkássága?
- 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia a külső tagjai közé választott. Nagy megtiszteltetésben részesített a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem azzal, hogy négy alkalommal is hosszabb időre meghívott vendégtanárnak, s a végén az egyetem díszdoktorává avatott. A Kolozsvárt Jakó Zsigmond professzor vezetésével újjászervezett Erdélyi Múzem-Egyesület (EME) 1991-ben rám bízta az első szakosztály vezetését, majd 2002-ben az egyesület elnökévé választottak. 2003-tól megszerveztük a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című, éves konferenciát, amely azóta is a legnagyobb romániai magyar tudományos fórum. Hogy a tudományművelést a vidéki városokban is előmozdítsuk létrehoztuk, az Erdélyi Múzeum-Egyesület fiókegyesületeit is Marosvásárhelyt, Gyergyószentmiklóson, Zilahon és Nagyváradon is – utóbbi helyi problémák miatt megszűnt. Az EME keretében kutatóintézetet alakítottunk, alapkutatások folytatására. Jelenleg az EME elnöki tisztét Sipos Gábor látja el.
Ami az egyéni kutatómunkámat illeti, a megnövekedett lehetőségeket igyekeztem kihasználni, s a már korábban elkezdett kutatásaimat folytattam. Részt vettem az erdélyi s magyarországi tudományos életben: konferenciákon előadóként nagyszámú meghívásnak tettem eleget, jó néhány alkalommal történelmi vetélkedőket irányítottam. Több kötetem jelent meg, a már említett Erdély 1848-1849 című kötet mellett a Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije, valamint  A székelység rövid története című, immár  három kiadást elért kötet. Az idén mutattuk be a szülőfalumban Bodos, egy szabad székely falu története című munkámat. Jelenleg a háromkötetes Székelyföld története című kiadvány koordinálása egyik legfőbb feladatom.

Egységes volt a népi fellépés
Az erdélyi magyar társadalomnak alighanem saját belső építkezése fele kell fordítania figyelmét most, hogy lefutott az elnökválasztás, és szinte egységes (86 százalékos) fellépésével sikerült neki is, immár harmadízben 1996 óta, a többséggel a győzelem örömében osztoznia. Eme egység és együttcselekvés olyan tanulságokat kínál, melyeket nem lehet elégszer megfogalmazni, és tanácsos a továbblépés kiindulópontjává tenni. Magyarként ugyan könnyebb volt átlátni a szitán, hiszen a Ponta-tábor a legaljasabb soviniszta ösztönökre apellálva is uszított az ellenfél ellen, ismét előkerült az ún. magyar kártya is egyebek között, de ez mit sem farag le abból az elégtételből, amit a nagy román tömegek megvilágosodása fölött érzünk. 
A Ponta-féle manipulatív, tisztességtelen trükkök úgyszólván halomra dőltek csúfos vereségében, az okostelefonos, Facebook-nemzedéknek nevezett, „első bálos” ifjúság olyan belső és spontán mozgósító hajlandóságról és ügyességről tett tanúbizonyságot november 16-án, mely a PSD-s vezérkar minden politikai számítását keresztülhúzta, és akár a közélet stílusának gyökeres váltása reményével is kecsegtet. Durva, hazugságra, rágalomra és félrevezetésre épülő technikák, a választók lebecsülésén, alamizsnával való megvesztegethetőségén, becsaphatóságán alapuló fogások buktak meg azon a vasárnapon. Velük együtt a szociáldemokraták amerikai tanácsadói, immár harmadízben, de azok a hamis orákulumok is, akik a román tévéműsorok se vége, se hossza beszélgető-műsoraiban osztják az észt minden este. Ponta vereségének másnapján csak hebegni tudtak meglepetésükben és elbizonytalanodásukban. Ők voltak azok, akik Johannist szalonképtelennek, sőt kimondottan alkalmatlannak minősítették korábban a politikusi szerepre, aki szerintük még beszélni sem tud, politikusként fellépni aztán végképp nem.
No, de akár gátszakadás volt a 16-i fordulat, akár nem, a magyarságnak jó lenne aznapi népi akcióegységéből kiindulva továbblépnie, miként arra nem egy székelyföldi vezetője is figyelmeztet.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A román hatalom valós szándékai
 A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nemzetbiztonsági okokra hivatkozva szólította fel a kormányt, hogy a lőtér területét ne engedje át Sepsiszentgyörgy városának, a szomszédos székely megyéből származó hadügyminiszter pedig félelmeikben osztozva, a román érdekek szem előtt tartásáról biztosította őket. 
Hallgatólagosan átment a Szenátuson az a törvénytervezet, mely bűncselekménynek minősítené a román nemzeti lobogótól eltérő zászlók használatát. 
A Ploiesti-i Táblabíróság visszaállamosította a Székely Mikó kollégium épületét.
Románia nemzeti ünnepe alkalmából többek között a „Székelyföld nem létezik, ki a magyarokkal Romániából” jelmondatokat üvöltve masíroztak újfent Sepsiszentgyörgy főterén az Új Jobboldal nevet viselő fasiszta szervezet idegen vidékekről toborzott tagjai.
A román trikolór hiányára hivatkozva december 1-je kapcsán megbüntették Kézdivásárhely polgármesterét.
Íme, néhány az utóbbi hónap magyarellenes megnyilvánulásaiból, melyek nemcsak a román hatalom hozzánk fűződő viszonyát tükrözik egyértelműen, hanem az általuk nekünk szánt jövőt is előrevetítik. Ellenségként kezelnek, kioktatnak, fenyegetnek, vagyonunkból kiforgatnak, megaláznak, tiltják nemzeti jelképeink használatát, és még a létünket is kétségbe vonják, miközben elvárják, hogy legnagyobb nemzeti tragédiánk kezdetének évfordulóján örömkönnyeket hullatva ünnepeljük, hogy a magyar helyett a román államhatárokon belül élhetünk.
Az elkövetett gazságok számonkérése miatt remegő gyarmatosítók tudathasadásos állapotára valló diktatorikus megnyilvánulások és intézkedések ezek a fennhatóságuk alá került területeken élőkkel szemben, melyeknek egyetlen célja a szülőföldünk végleges és visszafordíthatatlan birtokba vétele. Éppen ezért, a további önámítás helyett legfőbb ideje szembenéznünk a tényekkel, és kellő határozottsággal, elszántsággal és nyíltan szembefordulnunk a Bukarestből irányított, minket sárba tiporni és megsemmisíteni akaró elnyomókkal. Ugyanakkor az erdélyi románság tagjaiban is tudatosítanunk kell, hogy nem ellenük, hanem saját megmaradásunk érdekében cselekszünk ekképpen, egyúttal figyelmeztetve őket arra a régi bölcsességre, mely szerint az a nép is el van nyomva, mely mások szabadságára tör.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)