Megoldáskeresés az itthonmaradásra
Múlt csütörtökön, szeptember 18-án, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom bővített országos vezetőségi ülést tartott a Kovászna megyei Maksán. Jelen voltak a mozgalom parlamenti képviselői közül Erdei Dolóczki István, Seres Dénes, Moldován József, Fehér László. Részt vett Darvas Kozma József egyházügyekkel és társadalmi kérdésekkel foglalkozó alelnök, Zsombori Vilmos politikai alelnök, Kelemen Kálmán elnök és Kiss Tibor gazdasági alelnök.
A tanácskozás részleteiről Kelemen Kálmán elnököt kérdeztük, aki elmondta, hogy ismertették és szétosztották Hans Gert Pötteringnek, a Konrad Adenauer Alapítvány elnökének Európa egyesítése a kétezres évek fordulóján című munkáját, amely az elnök szerint ma is időszerű, különösen ebben a térségben. Kitűnő elemzés arról, hogy mi várható Oroszország részéről a 2010-es – 2020-as évek távlatából.
– A fő napirendi pontok arról szóltak, hogy a négy parlamenti képviselőnk, akik egyben az illető régió felelősei is, milyen eredményeket értek el a Kelemen Hunor államelnök jelöltségét támogató aláírások összegyűjtésében. Az adatokból kiderült, hogy – beleértve a Hargita megyei körzetet is – a szükséges kétszázezer aláírásnak több mint a felét a mi kereszténydemokratáink körzetében gyűjtöttek össze – jelentette ki Kelemen Kálmán.
A tanácskozásról két kérdéskört emelt ki. Az egyik abból indult ki, hogy a Nyergestetőn az egyházügyi és társadalmi kérdésekkel foglalkozó alelnök, Darvas Kozma József csíkszeredai főesperes Ponta kormányfő jelenlétében elhangzott javaslata szerint újból össze kellene hívni a székely kongresszust, amelyet 1902-ben hívtak utoljára össze, és az lenne illetékes széles társadalmi párbeszédet folytatni szakértők bevonásával két dologban is: az egyik, hogy a magyar-magyar szembenállást olyan szintre szállítsa le, amely nem jár időnként azzal a hatással, hogy egy bizonyos cél elérésére annyiféle vélemény van, hogy lehetetlenné válik az együttműködés.
A másik a kivándorlás, a fogyás, a fiatalok bizonytalan helyzetével kapcsolatos kérdéseknek a megvitatása, mivel ijesztő méreteket öltött már Székelyföldön is. Az RMKDM elnöke ebben a témakörben Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök előadását emelte ki, aki konkrét javaslatokat is megfogalmazva arról beszélt, hogyan lehetne itthon tartani Erdélyben a magyar embereket. Darvas Kozma József szintén konkrétumokat fogalmazott meg, bemutatta azokat a szervezési, illetve ismeretterjesztési feladatokat, amelyekkel biztosíthatják az esetleges székely kongresszus sikerét.
Megvitatták a további lépéseket az államelnök-választás ügyében, hogy mit kell tenni, hogy Kelemen Hunor minél több szavazatot kapjon, mivel az aláírásgyűjtés során is érdektelenséget tapasztaltak. Nemtetszésüket fejezték ki, hogy a második magyar elnökjelölt indítása megosztotta a magyarságot, nem igaz, hogy ez ahhoz járulna hozzá, hogy minél többen menjenek el szavazni, inkább kiábrándulást észleltek az emberek részéről, hogy megint nem tudtak megegyezni.
Az elnök gratulált a parlamenti képviselőknek, hogy a migrációs törvény szavazásakor nem járultak hozzá a politikai kalandorság törvénybe iktatásához. Arról is beszélt, hogy jelen voltak az ifjúsági szervezet képviselői is, akik elmondták, miért nem akarnak kivándorolni, itthon keresik a boldogulásukat.
Összegezve a tanácskozást, Kelemen Kálmán kijelentette: – Nagyon hasznosnak tartom az előadásokat. Jövőre 25 esztendős a romániai kereszténydemokrácia. Ugyancsak jövőre esedékes a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kongresszusa is, tisztújítással, program- és alapszabályzat- módosítással. Nagyon tartalmas és értékes tanácskozás volt, nyitottunk kapukat is, nem csak sápítoztunk, hogy az ifjúságnak nincs jövőképe, hanem megoldásokat és konkrét intézkedéseket is bemutattunk, amelyek az itthonmaradást segítik elő.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhely – a harmónia, nem a konfliktusok városa!
Kedves barátaim!
Ennek az időszaknak a kedélyborzoló, az úgynevezett Székelyföld autonómiája téma kiváltotta eseményei íratják velem ezeket a sorokat.
A marosvásárhelyi közigazgatásban felhalmozott tapasztalataim nyomán valósággal hihetetlen példákat és helyzeteket tudok bemutatni, hogy bizonyítsam, meddig mehet el egy-egy felelőtlen vezető naivitása vagy bűnrészessége abban a káros erőfeszítésben, hogy a kommunizmus nehéz évei után az értékek Európájában elfogadhatatlan konfliktusokat és veszélyes helyzeteket teremtsenek.
Ha követik a városi tanács (amelyben soha nem voltunk többségben) vitáit, láthatják, hogy az RMDSZ képviselőinek álláspontját mindig a pártkabinetekből diktálták, a város és annak fejlesztési tervei ellen. Koherens elképzelések helyett a magyarság sorsa iránti aggodalomba burkolt demagóg nyilatkozatokban volt részünk, amelyért azonban semmit sem tettek. Az "aggodalmuk" Marosvásárhely egészségügyi informatikai fejlesztési IT-központjának, a városnak hírnevet biztosító elit oktatás blokkolásában, a bizalmatlanság, a gyanakvás, a feszültség és konfliktushelyzet okozásában és fenntartásában nyilvánult meg.
Az összes tárcák, amelyeket ezek az emberek elfoglaltak, visszaélő, a klientúrájukat kiszolgáló, és sokszor a törvényesség határát súroló szabályzókat dolgoztak ki.
Nézzék csak a hangos környezetvédő civil szervezeteket, amelyeket illusztris ismeretlenek vezetnek a Hargita térségéből, akiket senki sem kérdez meg, hogyan kezelték a pénzeket, és akik, anélkül, hogy konzultálnának a helyi tanácsokkal, a törvényt semmibe véve, mind a románok, mind a magyarok számára ártalmas döntéseket hoznak. A román vidékeken, az azok fejlődését akadályozó, az erdők visszaszolgáltatásából eredő tolvajlások, a visszaélések, a bizniszek és profitszerzés – az akkori szakminiszter szeme láttára történt.
Sajnos, a magyarok nem vették észre, hogy a románok elleni gyűlölet és elszigetelődés szításával csúnyán manipulálják, és csupán szavazótömegnek használják őket.
Példákat Marosvásárhelyen láthatnak, ahol a propaganda és a hisztéria elmélyíti az "évszázados átkot". A magyar gyerek mentalitásába és viselkedésébe zsenge gyermekkorától beleoltják a kisebbségi tudatot. Látszólag semmitmondó címke, de súlyos nyomokat hagy a személyiségük fejlődésében. Ez a leggyalázatosabb átok, amelyet beolthatsz egy gyermek tudatalattijába, arra készítve fel, hogy gyanakvó, manipulálható legyen, olyan érdekcsoportok és felelőtlen személyek csapdájába essen, akik azt hiszik, játszhatnak mások lelkével.
Ítéljék meg önök, hogy egy ilyen, tudatosan a konfliktus irányába tolt környezetben, a gyűlölet és a bizalmatlanság alapkövére építve lehet-e valami tartósat létrehozni!
Milyen fejlődésről lehet szó a zűrzavar és tudatosan fenntartott bizalmatlanság közepette, ahol az intézkedések szándékosan rombolóak, amelyek visszafejlődéshez és nem a jövőképhez vezetnek ebben a romániai politikának nevezett mocsárban?
Jól ismerem a zónát, tiszteltem és tisztelem a hagyományokat, a közös értékeket, mert meggyőződésem, hogy a kulturális interferenciák gazdagítanak bennünket. Mindig arra vágytam, hogy a város szellemisége, minden értékével, jövőjével és reményeivel, a román és magyar emberek szellemiségét tükrözze. Ismerek vegyes családokat és tartós barátságokat. Felelősséggel állíthatom, hogy a román képes megérteni a magyart. Közöttük létezik kompatibilitás és bizalom, amit a vezetők anakronisztikus és ártalmas módon gyűlöletté szeretnének változtatni.
Ítéljék meg önök, hogy egy ilyen környezetben lehet-e fellendülésre, jólétre áhítozni, és mondják meg, hogy azok közül a magyarok közül, akik a nyomasztó szegénység és kilátástalanság miatt hagyták el a térséget, tértek-e vissza a vezetőik által megígért "boldogság szigetére"?
Látogassanak el Kökösre (Brassó irányából az első település Kovászna megye irányába, amelyet RMDSZ-es polgármester és helyi tanács vezet). Hasonlítsák össze a magyar többségű Kököst és a románok lakta Kökösbácsteleket. Nem hiszem, hogy egy becsületes magyart ne háborítana fel és nem töltene el szégyennel a szegénység és nyomor, amelyben román szomszédja él, aki számára a pénzek és a fejlesztési projektek "megrekedtek" a települések közötti határon. Nézzék meg ezt, és kialakul önökben a Székelyföld "idillikus" képe. Számtalan ilyen példa van.
Határozottan visszautasítom ezt a helyzetet, és azon igyekszem – ahogy mindig is tettem –, hogy Marosvásárhely közös otthona legyen románoknak és magyaroknak, a harmónia, ne a konfliktusok városa legyen. Arra kérem a magyarokat, akiknek elegük van az arrogáns és szemtelen nyilatkozatokból, legyenek aktívabbak, és olyan vezetőket válasszanak, akik a közösségükért és nem a személyes érdekeikért dolgoznak!
Marosvásárhelyen, megértve szerepünket az értékek Európájában, tiszteletet, tisztességes viselkedést, fenntartható építkezést ajánlunk az embereknek, a magyarokkal együtt – de nem a jelenlegi vezetőikkel!
Dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere
(Fizetett hirdetés)
Népújság (Marosvásárhely)

Újabb autonómia-népszavazás? (Ülésezett a megyei tanács)
Közintézmények költségvetésének kiigazításáról, vidéki oktatási intézmények infrastruktúrájának fejlesztéséről is szavazott más napirendre tűzött ügyek mellett tegnapi soros ülésén a megyei önkormányzat. A testület ugyanakkor új tagot is választott a megyei közrendészeti hatóságban.
Az RMDSZ-frakció nem tett javaslatot, így a testület titkos szavazás nyomán a Magyar Polgári Párt által jelölt Kulcsár-Terza Józsefet választotta meg a közrendészeti hatóság új tagjává. Pethő István úgy fogalmazott, kollégája korábban is sokat foglalkozott a hatóság tevékenységével, ezért megfelelőnek tartják, hogy annak munkájában részt vegyen. Cziprián-Kovács Loránd kifejtette, egyetért a javaslattal, álláspontja szerint a polgáriak tanácstagja képes akár kényelmetlen kérdéseket is megfogalmazni a rendőrség felé.
Az ülést záró különfélék rendjén elsőként az MPP háromszéki elnöke – az előző heti skóciai népszavazás kapcsán –idézte fel, hogy a testületben korábban két referendumra vonatkozó határozatot is hoztak – a Székelyföld nevű közigazgatási egység létrejöttét, illetve a három székelyföldi megye egy fejlesztési régióba való tömörítését célzót –, melyeket a prefektusok megtámadtak, így a népakarat csorbult. Kulcsár emlékeztetett, néhány hónapja már kérte, s most újból javasolja, a három párt frakciója még ebben az évben egyeztessen, dolgozzanak ki hasonló tervezetet. Felvetette ugyanakkor azt is, hogy a korábbi két határozatot el kellene küldeni az Európai Unióhoz. Az ülést vezető Tamás Sándor tanácselnök azt ígérte, foglalkoznak az üggyel. A Nemzeti Liberális Pártot képviselő Cziprián-Kovács Loránd a sajtónak és kollégáinak is átadott politikai nyilatkozatában kifogásolta a megyei tanács szakapparátusa működését. Rámutatott: az elmúlt fél évben rendre kellemetlen meglepetések érték, és reményét fejezte ki, hogy az önkormányzat közalkalmazottjainak ellenszenves viselkedése egyszer s mindenkorra véget ér, és a továbbiakban nem kell a közintézményhez forduló polgárok, ügyfelek megcsúfolását tapasztalni. Hozzáfűzte, reménykedik abban, elkerülhetővé válik, hogy panaszt kelljen emelnie az intézmény szakapparátusában tevékenykedők ellen azért, mert korlátozták alkotmányos jogaiban. Rámutatott, fél év alatt két alkalommal is rosszindulattal szembesült, a következő esetnél az igazságszolgáltatáshoz fordul. Cziprián-Kovács Loránd a megyei tanács elnöke kérésére sem nevezte meg az általa kifogásolt szakosztályt.
Demeter Virág Katalin, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elvész az autonómia? (Erdélyi magyar politológusok az RMDSZ statútumáról)
Csalódtak az RMDSZ múlt héten közvitára bocsátott székelyföldi autonómiatervezetében az MTI által megszólaltatott erdélyi magyar politológusok: egyebek mellett azt kifogásolják, hogy a tervezetben elvész az autonómia, és a dokumentum nem a történelmi Székelyföldre vonatkozik.
Salat Levente, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára szerint az RMDSZ most szembesítette a román társadalmat azzal, hogy Székelyföld autonómiája nemcsak az olykor szélsőségesnek bélyegzett kis magyar pártok, hanem valamennyi romániai magyar politikai szervezet igénye. A politológus elhibázottnak tartotta azt a stratégiát, hogy az RMDSZ a tervezet elkészítésével akarja megszólítani a román társadalmat autonómiaügyben. Úgy vélte, jobb esély lenne az autonómia elérésére, ha a román felet sikerülne előbb meggyőzni az autonómiaigény jogosultságáról, majd az ahhoz szükséges politikai akarat alapján a román partnerek bevonásával készülne el a technikai részletekre is kiterjedő törvénytervezet. Salat Levente úgy vélte, a tervezet kidolgozói nem vállalták fel nyíltan, hogy tulajdonképpen hatalommegosztás, illetve törvényhozói és végrehajtói hatáskörök átruházása a törekvésük célja, aminek az lett a következménye, hogy éppen az autonómia lényege vész el a szövegben. „A tervezet egyrészt meg akarja nyugtatni a románokat, hogy nem is olyan nagy dolog, amit a magyarok kérnek, a magyarokkal pedig azt akarja elhitetni, hogy ez az autonómia” – jelentette ki a politológus. Salat Levente szerint a tervezet készítői elképzeléseiket megpróbálták beilleszteni a jelenlegi román jogrendbe és államszerkezetbe úgy, hogy az a lehető legkevesebb átalakítást tegyen szükségessé. Ezért „túlságosan nagy árat fizettek” – mondta a politológus, és példaként hozta fel: a regionális tanács csupán jogszabály-tervezeteket készít, amelyek hatályba lépése attól függ, hogy a bukaresti kormányt képviselő prefektus megtámadja-e azokat vagy sem a közigazgatási bíróságon. „Eszerint végső soron a prefektuson múlik, hogy van-e autonómia vagy nincs, legalábbis a jogszabályalkotással kapcsolatos hatáskörök terén” – jelentette ki. A törvénytervezet hiányosságaként említette azt is, hogy anélkül adja meg a székelyföldi nemzeti közösségeknek a képviselet és a kardinális kérdések tekintetében a konzultáció lehetőségét, hogy előírná a nemzetiségi regisztrációt. Bakk Miklós, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára is hibának tartotta azt, hogy a tervezet nem rendelkezik nemzeti névjegyzék összeállításáról. Megjegyezte, nélküle nehéz megnyugtatóan rendezni, hogy a köztisztviselői állásokat az etnikai arányoknak megfelelően töltsék be. Bakk Miklós a tervezet hibájának tartja, hogy az RMDSZ Hargita, Kovászna és Maros megye társulásával hozná létre a Székelyföld régiót. A romániai megyék 1968-as kialakításakor e három megyéhez olyan területek is kerültek, amelyek soha nem voltak Székelyföld részei, és román többségűek. Hozzátette, ha az RMDSZ úgy gondolja, hogy a három megye csak kiindulópont, és a települések csatlakozási, leválási folyamatával alakul ki a végleges terület, akkor az ezt leíró mechanizmust is be kell építenie a tervezetbe. A terület pontos körülhatárolását azért is fontosnak tartotta a politológus, mert szerinte csak a történelmi Székelyföldön biztosítható a törekvések mozgalmi háttere, amit elengedhetetlenül fontosnak tart a célok megvalósításához. A politológus azt is megemlítette, hogy a tervezet közzétételét régóta halogatja az RMDSZ, mégsem sikerült kiérlelt szöveggel a nyilvánosság elé állni. Szerinte a közzétett magyar szöveg számtalan fogalmi hibát, pontatlanságot tartalmaz. A közvitára bocsátott tervezettel az RMDSZ azon a helyzeten próbál változtatni, hogy jelenleg az ellenzéke uralja az erdélyi autonómiadiskurzust – fűzte hozzá Bakk Miklós. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Polgármester úr!
Több mint kétszázezer Maros megyei magyar érdekvédelmére vállalkozó politikai vezetőként fogalmazom meg észrevételeimet a Népújság szeptember 24-i számában megjelent fizetett hirdetésére, nyílt levelére, vállalva annak kockázatát, hogy nem mindenki ért egyet véleményemmel.
Őszintén csodálkozom, hogy bár az elmúlt esztendőben Önnel közösen sokat tettünk azért, hogy a román–magyar viszonyok politikai konnotációban is pozitív előjellel változzanak, de mégis úgy tűnik, visszatérünk a tavaly nyári Vásárhelyi Forgatag margóján támadt vitánkhoz. Persze, ez önmagában nem baj, hiszen a párbeszéd az, ami a vitás kérdések megoldásában előrevisz. Ellenben az inszinuáció, a gyanú lebegtetése, a sejtelmes rágalmazás, avagy a könnyelműen eldobott retorikus vádaskodás nem tesz jót a párbeszédnek.
Többször is nyilvánosan elmondtam, hogy én a kulturált dialógus híve vagyok, dacára annak, hogy bár 25 éve gyakoroljuk, tanulgatjuk, olykor erőltetve kínozzuk a társadalmi párbeszédet, valami okán mégsem sikerül a mételyező előítéleteket kiküszöbölni, egymást türelmesen és nyitottan meghallgatni, a felmerülő kérdésekben széles körben konzultálni. Ennek ellenére sem mondok le a párbeszédről, ezért fogalmazom meg most is észrevételeimet.
Kisebbség és többség között az odahajított morzsák és az orrunk előtt elhúzott mézesmadzagok nem sokat javítanak a viszonyon. Merő illúzió azt gondolni, hogy a szűken mért és nyögvenyelt kedvezésekkel a kisebbség teljes jogú polgári tekintélyt nyer.
A Székelyföld statútumtervezet világosan fogalmazza meg azokat az elveket, melyek ebben a térségben megnyugtatóan rendeznék románok és magyarok viszonyát. Ez a közvitára bocsátott törvénytervezet, meggyőződésem szerint, az utóbbi évtizedek egyik legjobb párbeszédalapja, amit kár lenne többségi státusból gőgösen leseperni az asztalról. Nem az első alkalom, amikor Ön azt hangoztatja, hogy a román és magyar közösség békés együttélésének elősegítésére vállalkozik. Ezt az állítását meggyőzően erősítheti, amennyiben vállalja az érdemi vitát, társadalmi párbeszédet.
A rágalmazás rágalmazást, az ellenségeskedés ellenségeskedést, a türelmetlenség türelmetlenséget, a bosszú bosszút szül. Mindenkinek van a tarsolyában elrettentő példa, obskúrus politikai érdekhajhászás, de ezekkel csak sárt dobálnánk egymásra, további elégedetlenkedést, a kiábrándulást fokozva a polgárok körében. Ezzel szemben kérdés az, hogy pozitív példák vannak-e tarsolyunkban? A Székelyföld statútum ilyenekre épül – a dél-tiroli autonómiamodellre, az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári Nagygyűlés vállalásaira, a Helyi Autonómia Európai Chartájának előírásaira és sok más Európa tanácsi ajánlásra –, javasolom, induljunk ki ezekből.
Ami marosvásárhelyi tanácsos kollégáinkat illeti, érthető, hogy nem önös érdekek mentén, hanem közösségi jogosítványokkal felvértezve politizálnak. Az RMDSZ, ha mégoly közhelyszerűen hangzik is, nem adta fel érdekvédelmi szövetség státusát. Az érdekvédelem, szemben a pártérdekekkel, sokkal összetettebb, széles körű konzultáció eredményeként született döntésekben nyilvánul meg. Ezért kérem, ne csodálkozzon azon, hogy az RMDSZ tisztségviselői elvileg nem önjáró politikai kalandorok.
Ami pedig a gyerekeket illeti, hadd kérdezzem meg Öntől, mi a véleménye, mit gondolhatnak, amikor Marosvásárhely iskoláinak a nagy többsége román személyiségek nevét viseli, az igazgatók jelentős többsége román nemzetiségű, amikor a Diszkriminációellenes Tanács több ízben marasztalta el a különböző közintézményeket az anyanyelv használati jogának korlátozása miatt, amikor az utcanévtáblák 25 év múltán is egynyelvűek. Nem csodálkozom azon, hogy nyelvhasználati és kulturális jogaikban visszaszorítva, kisebbségi tudatban nőnek fel. Több évtizede beszélünk arról, hogy a román nyelvet idegen nyelvként kellene tanítani gyermekeinknek, akiknek megtanítják ugyan az archaikus nyelvű román költeményeket, de nem tanítják meg kenyeret vásárolni a sarki boltban. Nem folytatom a felsorolást, hiszen nem az ellentéteket akarom elmélyíteni, hanem párbeszédet kezdeményezni.
Az RMDSZ, dacára az Ön szélsőséges megközelítésének, az elmúlt 25 évben kormányzati tisztségviselői révén is tekintélyt és elismerést vívott ki magának.
Sajnos, Ön durva rágalmazó kesztyűt hajított el, én jóhiszeműen a dialógus kesztyűjét veszem fel. Maradjunk ebben, polgármester úr!
Brassai Zsombor,az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Statútumok, választások, minőségek
Az elmúlt héten két jelentős bejelentés történt az erdélyi magyar közéletben. Mindkettő a közeljövőnek ugyanahhoz az eseményéhez kapcsolódik: az elnökválasztáshoz. Az RMDSZ közvitára bocsátotta a székelyföldi autonómiastatútumát, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke pedig bejelentette, hogy sikerült összegyűjteni a Szilágyi Zsolt elnökjelölti indulásához szükséges 200 ezer aláírást.
Geocentrikus világkép
Az autonómiastatútum – amellyel kapcsolatban már súlyos bírálatok is elhangzottak – minőségétől függetlenül a kampány része, bár ezt az illetékesek tagadják. Az RMDSZ az 1996-os kampány idején, amelyet a kormányzati szerepvállalás áldásos mivoltára hegyezett ki a választás várható győztesének kilététől függetlenül, teljes mértékben kiemelte kommunikációjából az autonómiát. Csak 2004-ben élt annak mozgósító erejével, amikor a Magyar Polgári Szövetség a Népi Akció színeiben indított vele szemben jelölteket.
A téma a kisebbségi törvényen keresztül még évekig a szövetség politikai propagandájának része volt, bár a törvény elbukott a román fél irracionális ellenállásán. Irracionális, mondom, hiszen az etnokratikus, homogenizáló, centralista, etatista román érdek is azt diktálta volna, hogy a látszatpolitizálás eme szemfényvesztő elemét az RMDSZ-szel közösen emeljék be a román közjogi rendszerbe, s arassák le annak presztízshasznát belföldön és külföldön egyaránt. A szólamokkal ellentétben ugyanis a jogszabály semmiféle közjogi jogosítvánnyal nem ruházta volna fel a Kulturális Autonómiatanácsot, lényegében az RMDSZ önbebetonozását szolgálta az erdélyi magyar társadalomban. Mivel a „kulturális autonómia” szerepelt benne címszóként (az érdemi szabályozást a beláthatatlan jövőbe tolva ki), sulykolással sikerült elhitetni a politika iránt érdeklődő magyar közvélemény tekintélyes részével – beleértve egyes konzervatív anyaországi politikusokat is –, hogy a jogszabály biztosítaná az erdélyi magyar nemzeti közösség kulturális autonómiáját.
Valamivel jobb a helyzet a tervbe vétel után 21 esztendővel, az 1993-ban megszabott kétéves határidő letelte után 19 esztendővel tető alá hozott statútum esetében. Nem mintha nem lennének vele koncepcionális gondok. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a tervezet szerint a Ceauşescu-féle 1968-as megyésítés által létrehozott területi egységek, Hargita, Kovászna és Maros megye képezi Székelyföldet, mely terület nem azonos a történelmi Székelyfölddel. Az is problematikus, hogy a nyelvoktatást feltétlenül az adott nyelvet anyanyelvként magukénak tudó tanárok által rendezné, vagyis a székelyföldi magyar anyanyelvű román tanároknak át kellene képezniük magukat, vagy mehetnének Erdély más részeibe tanítani. Az sem túl szerencsés szabályozás, hogy azokon a településeken, ahol a cigány lakosság eléri a lélekszám 20 százalékát, a cigány nyelv tanítását is kötelezővé tennék a magyar és a román iskolákban. Tény azonban, hogy a tervezet – a kisebbségi törvénnyel ellentétben – nem luftballon. A benne foglaltak megvalósulásának esetén kétségkívül előrébb tartanánk. Némi arroganciára vall viszont, hogy a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumának alapul vétele helyett teljesen új tervezetet alkotott a szövetség. De ez része a sajátos RMDSZ-es gondolkodásnak, amely emlékeztet az évezredekig uralkodó geocentrikus világszemléletre. Eszerint az erdélyi magyarság azonos az RMDSZ-szel: aki az RMDSZ ellen indul, az erdélyi magyarság ellen indul, az RMDSZ maga az erdélyi magyar nemzeti közösség egysége, aki rá szavaz, az egységet erősíti. Ami ugyan fogalmi nonszensz, de választási szlogennek eddig mindig bevált.
Gellert kapott RMDSZ-elképzelés
És már ott is vagyunk a második bejelentésnél. Meglátjuk, elég lesz-e ennyi, ha a román hatóságok indulni engedik Szilágyi Zsoltot. Mert összegyűjtött aláírások ide vagy oda, Románia nem az a hely, ahol ne lehetne elgáncsolni egy jelöltet, aki az egységes nemzetállam tabuját a föderalizmus gondolatának népszerűsítésével döntögeti. Láttunk itt már olyat, hogy legitim, az önkormányzati választásokon demokratikus felhatalmazottságot nyerő szervezet bejegyzését szüntette meg a román állam egyik bírói fóruma egy másik bírói fórum mulasztása miatt, a megválasztott tanácsosokat pedig a szemben álló párt, történetesen az RMDSZ, kizárta a tanácsból.
De induljunk ki abból, hogy két magyar elnökjelölt áll majd a rajthoz. Kelemen Hunor felkötheti a felkötni valót, s aligha alapozhat arra, hogy az egységféltő retorika elég lesz az elsöprő győzelemhez. A nagy kérdés inkább az, hogy a választói bázis veszi-e magának a fáradságot, hogy végiggondolja a két jelölt programját, és voksát adja az egyikre, vagy otthon marad, netán valamelyik román jelöltre szavaz. Annyi biztos, hogy az RMDSZ elképzelése – miszerint Kelemen Hunor összegyűjti a magyar szavazatokat, majd azokat igyekszik átcsoportosítani a magyarellenességét számtalanszor bizonyított Victor Pontához, akivel látványosan együtt kampányol az utóbbi időben – gellert kapott. S az EMNP-nek már csak ezért is érdemes volt belevágni ebbe a kockázatos vállalkozásba.
De ha hozzávesszük ehhez annak a kéznyújtásnyira levő lehetőségét, hogy a rendszerváltás utáni erdélyi magyar történelemben első ízben kap jelentős médiafelületet egy olyan magyar jelölt, aki az autonómiát (és a föderalizmust) nemcsak a saját bázis mozgósítására használja, hanem megfelelő szakmai színvonalon a román fél irányába is artikulálja, nem kétséges, hogy ez volt a néppárt történetének egyik legjobb lépése.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kertész Melinda
KÉNYSZERPÁLYÁN Salat Levente: az RMDSZ tervezete az autonómia látszatát próbálja kelteni
A politológus szerint az autonómiastatútum olyan jogi megoldásokat javasol, amelyeknek az elfogadtatása és a kivitelezése egyaránt nagyon problematikus.
– Az RMDSZ eddig a kampányban használta az autonómia gondolatát, fontos mozzanat, hogy most előállt a saját tervezetével – A tervezet arra törekszik, hogy a létező jogi keretet és adminisztratív funkciókat maximálisan kihasználva adjon tartalmat az autonómiaelképzelésnek – A tervezetből hiányzik az, ami az autonómiaberendezkedésnek a lényege, éspedig a hatalommegosztás gondolata – A tervezet a románokkal azt akarja elhitetni, hogy az autonómia nem is olyan nagy dolog az ő szempontjukból, a magyarokkal pedig azt, hogy ez az autonómia Az RMDSZ a múlt héten mutatta be az egy éve készülő autonómiatervezetét. Salat Levente politológus a tervezet tartalmát értékelte kérésünkre, emellett a dokumentum elkészülésének körülményeiről és lehetséges fogadtatásáról beszélt.
Salat Levente: – Igen fontos mozzanat az erdélyi magyar autonómiatörekvések történetében ennek az autonómiatervezetnek a nyilvánosságra hozatala, nem annyira a tartalmi vonatkozásai miatt, mint inkább annak okán, hogy az RMDSZ végre elérkezettnek látta az időt, hogy előálljon egy saját, Székelyfölddel kapcsolatos autonómiatervezettel.
Ez azért lényeges, mert eddig a román közgondolkodásban az a szemlélet uralkodott, hogy az autonómiatörekvések nem az RMDSZ-hez köthetők, hanem a magyarságon belül az ellenzéket képviselő kis pártok és egyéb szervezetek karolták fel azokat.
A román megítélés szerint az RMDSZ felismerte a hatalomból való részesedés, illetve az erőforrások elosztásában való részvétel előnyeit, ezekre helyezte a hangsúlyt az utóbbi bő másfél évtizedben. Az autonómia kérdését kizárólag a kampányok idején vette elő, rendszerint nem túl koncepciózusan, többnyire a választói viselkedéssel kapcsolatos megfontolásokból, és a kérdést rögtön el is felejtette azt követően, hogy a választások lezajlottak. Ehhez képest igen jelentős változás az, hogy az RMDSZ előállt a maga tervezetével, amelynek megalkotási folyamatát nagy figyelem követte mind a rivális politikai szereplők, mind a szélesebb nyilvánosság részéről.
Miért most döntött az RMDSZ amellett, hogy saját autonómiatervezetet dolgoz ki?
– Az ügy ezúttal sem választható el teljességgel a választási kalkulációktól, és az RMDSZ bizonyos értelemben előre menekült, illetve kényszerpályán mozgott ebben a történetben. A szervezet székelyföldi vezetői ismerték fel az utóbbi két-három esztendőben – valószínűleg helyesen –, hogy amennyiben az RMDSZ nem lép a székelyföldi autonómia kérdésében, akkor végveszélybe kerülhet az egyre inkább lemorzsolódó RMDSZ-es szavazóbázis, aminek a tömbjét mégiscsak a Székelyföld biztosítja. Erre vezethető vissza, hogy a legutóbbi csíkszeredai RMDSZ kongresszuson döntés született arra vonatkozóan, hogy ez a tervezet el fog készülni, közvitára bocsátják, majd a parlament elé terjesztik.
Túl azon, hogy a tervezet elkészülte és nyilvános fölvállalása a romániai közvélemény előtt elvben pozitív lépésként értékelhető, a romániai magyar autonómiatörekvések története szempontjából van vele egy nagy probléma. Nevezetesen az, hogy akárcsak a korábbi autonómiastatútumok kidolgozói, ennek a tervezetnek a megalkotói sem azzal kezdték, hogy az autonómiaelképzelés elfogadásához szükséges politikai akarat létrehozására törekedvén megpróbálják meggyőzni a közvéleményt és a román politika meghatározó szereplőit a törekvés jogosultságáról.
Arról, hogy az autonómia indokolt, jogos igénye az erdélyi magyarságnak, és hogy annak vannak olyan formái, amelyek valóban nem összeegyeztethetetlenek a Román Alkotmány 1. cikkelyének az egységes és oszthatatlan nemzetállamra vonatkozó kitételeivel. Abból kifolyólag, hogy mindenféle autonómiaalakzat lényege a hatalommegosztás, vagyis a különböző területeket érintő állami hatáskörök átruházása valamilyen testületekre, annak semmilyen formája nem képzelhető el a szükséges politikai akarat nélkül.
Ez a tervezet milyen eséllyel viszi előbbre az autonómiatörekvés ügyét?
– A kérdés szerintem inkább az, hogy a tervezet viszi-e előbbre egyáltalán az autonómiatörekvést, növeli-e az esélyeit annak, hogy a román társadalmat, közvéleményt és a politika meghatározó szereplőit meg lehessen győzni arról, hogy Románia semmit nem kockáztat azzal, ha egy megfelelően eltervezett intézményi, államszerkezeti reform keretében teret enged az autonómia bizonyos formáinak. Noha világos jelei vannak annak, hogy a tervezet kidolgozói komoly erőfeszítéseket tettek ennek érdekében, véleményem szerint ezt a funkciót ez a tervezet nem tudja ellátni. Tudom, hogy a tervezet kezdeményezői úgy érvelnek: ahhoz, hogy a román féllel a párbeszéd elkezdődhessen, szükség van valamilyen kiindulópontra, amelyhez viszonyulni lehet. Előfordulhat, hogy igazuk lesz, és a tervezet által kiváltott – egyelőre maradéktalanul elutasító – reakcióknak végül az lesz az eredménye, hogy elkezdődhet az érdemi vita a kérdés lényegéről. Ahhoz azonban, hogy ilyen irányú reményeket lehessen táplálni, az RMDSZ részéről igen szakszerű kommunikációs teljesítményre lesz szükség, sokkal szakszerűbbre, mint ami eddig jellemezte az RMDSZ politikusait. Ugyanakkor látni kell, hogy amennyiben a dolgok valóban eljutnak odáig, hogy az érdemi egyeztetések elkezdődhetnek, ezt a tervezetet maradéktalanul el lehet majd felejteni, hiszen esélye az elfogadásra csak olyan tervezetnek van, amelyet a román fél aktív részvételével, a politikai akarat terjedelmének és tartalmának megfelelően dolgoznak ki.
Tartalmi szempontból hogyan értékeli ön a tervezetet?
– Őszintén meg kell mondanom, hogy ahhoz képest, hogy milyen komoly szakértői munkáról beszéltek az RMDSZ képviselői az elmúlt majdnem egy esztendőben, a tervezet számomra csalódást okozott.
A tervezet szemmel láthatólag arra törekszik, hogy a létező jogi keretet és adminisztratív funkciókat maximálisan kihasználva adjon tartalmat az autonómiaelképzelésnek, ami elvben érthető és méltányolandó törekvés. Az eredmény azonban egészében véve lehangoló, mind a koncepció, mind a szerkezet, mind a fogalmi-nyelvi megformálás szempontjából.
Mennyire nevezhető ez a tervezet egy sajátos, kimondottan a Székelyföldre alkalmazható autonómiatervezetnek, és nem egy bármilyen régióra „ráhúzható” javaslatcsomagnak, amely a hatalommegosztást a decentralizáció révén látja megvalósíthatónak? – Ez a kérdések egyik lényege szerintem is, legalább két vonatkozásban. Egyrészt a tervezet anélkül használja a különleges jogállású megye és régió fogalmát, hogy az létezne a romániai jogrendben. Nehéz elképzelni, hogy ezt így, egy lépésben meg lehetne oldani, ráadásul úgy, hogy a különleges jogállás csak a tervezetben megnevezett megyékre, illetve régióra legyen érvényes. Másrészt az RMDSZ egy maga számára nagyon szűkre szabott mozgástéren belül próbál megoldást találni egy olyan problémára, amelyre politikai akarat nélkül nincs megoldás. Innen nézve, a tervezet tulajdonképpen fából vaskarika. Az autonómia látszatát próbálja kelteni olyan jogi megoldások révén, amelyeknek egyrészt az elfogadtatása, másrészt a kivitelezése is nagyon problematikus.
Ezért aztán nagyon nagy árat fizet az a szakértői csoport, amely ezt a dokumentumot létrehozta. Van benne ugyanis egy olyan kompromisszum, amiről sajnos azt kell mondanom, hogy a magyarokat és a románokat egyidejűleg próbálja meg félrevezetni. A románokkal azt akarja elhitetni, hogy az autonómia nem is olyan nagy dolog az ő szempontjukból, a magyarokkal pedig azt, hogy ez az autonómia.
A dokumentum a Székelyföld Autonóm Régiót jogi személyként nevezi meg az 1. cikkben, de nem teszi egyértelművé, hogy közjogi, vagy magánjogi értelemben.
„Az egységes és oszthatatlan Román Államon belül, Kovászna, Hargita és Maros megyei közigazgatási egységekből, a helyi autonómia Alkotmányban lefektetett elve és jelen Statútum alapján létrejön a jogi személyiséggel rendelkező, Székelyföld Autonóm Régió.” 1. cikk
A dokumentum elkészítői feltehetően stratégiai megfontolásból hagyták nyitva ezt a kérdést, arra gondolva, hogy az ügy annak függvényében fog eldőlni, hogy a politikai tárgyalások milyen irányban alakulnak. A közjogi változathoz értelemszerűen államszerkezeti reformra van szükség, ami alkotmánymódosítást feltételez; ha pedig erre nézvést nem sikerül megegyezni, akkor a magánjogi változat is megfelelő lehet. Ez utóbbi esetben a régió egyesületi alapon jöhetne létre, például a megyei tanácsok határozatai alapján. Az így létrehozott egyesület a törvény előírásai szerint automatikusan megkapná a közhasznú egyesületi státust, és ennek alapján az állam által delegált hatásköröket láthatna el.
Ennek a kérdésnek a lebegtetése azonban igen komoly következményekkel jár. Amennyiben magánjogi változatra gondoltak a tervezet elkészítői, akkor nehéz elképzelni, minek alapján tartják elvárhatónak, hogy a román állam egy, a magánjog előírásai szerint bejegyzett testületre ruházza át mindazt a vagyont, amit a régió végrehajtó testületének kellene a tervezet előírásai szerint (60. cikk) kezelnie.
„(1) A régióban található állami tulajdonú erdők, bányák, az országos érdekeltüek kivételével, kőbányák, tőzegbányák, ásványvíz kitermelések, melyeket tulajdonosuk ilyen céllal nem használhat, a regionális közszolgálatok működését szolgáló épületek, valamint a bennük lévő bútorok és hozzájuk tartozó egyéb javak a régió elidegeníthetetlen tulajdonát képezik. (2) A régióban található állami tulajdonú ingatlanok a régió közvagyonába kerülnek át. (3) Az állami javak fent előírt áthelyezésének folyamatát a jelen jogszabály alkalmazásának rendszabálya írja elő.” 60. cikk
Ha pedig nyíltan fölvállalják, hogy ahhoz, amit a tervezet feltételez, elengedhetetlen a közjogi státus, akkor ezzel tulajdonképpen az egész tervezet öncélúságát ismerik el, hiszen az államszerkezeti reform azon az úton, amelyen ennek a tervezetnek remélnek – a nyilatkozatok alapján legalábbis – érvényt szerezni, nyilvánvalóan kivitelezhetetlen.
Transindex.ro

Várfelújítás városházi módra
Lassan három éve tart a marosvásárhelyi vár európai uniós alapokból történő felújítása, több-kevesebb sikerrel. A közvélemény jogosan háborog és kéri számon a várostól az eredményeket és a munkálatok elhúzódását. Természetesen ilyenkor megindul a bűnbakkeresés, és miért ne lenne jó egy magyar múzeumigazgatót támadni, még akkor is, ha semmi köze a múzeumnak a vár felújításához. Talán inkább egyebekre kéne választ adjon a polgármester. Ha 2007-ben Lokodi Edit elnök asszony közbenjárására a megyei tanács nem adja át a múzeumnak a várban levő egykori sorozóközpontot, ma nem lenne a Kultúrpalotában román és magyar művészeti galéria, mert azok a kiállítótermek raktárként szolgáltak. A megyei tanács jóvoltából van Marosvásárhelynek régészeti és történelmi múzeuma, és a jelenlegi várfelújítással ellentétben itt szakszerű feltárás és restaurálás zajlott. Ennek eredménye, hogy előkerült a marosvásárhelyi 17. századi városháza, hogy restauráltuk az egykori tiszti szalont, és számos sikeres kiállításnak helyt adott az épület (lásd Leonardo da Vinci zseniális találmányai, Funeraria praehistorica, Necropolis Porolissensis, Keszthely – Fenékpuszta késő római erődje, Dák csonttárgyak –, a Gyámolító gyógyír, kúráló pirula című gyógyszertörténeti kiállítás, számos képzőművészeti – pl. Vida Árpád, Nagy Pál – kiállítás, hogy csak a jelentősebbeket említsem). Ennek ellenére továbbra is a város szégyene, hogy nincs egy várostörténeti vagy céhtörténeti kiállítás sehol a megyeszékhelyen.
A megyei múzeum igyekezett támogatni a vár felújítását és a szakmai szempontból számos mulasztást és hibát tartalmazó felújítási tervet sikerült utólagos régészeti feltárásokkal valamelyest javítani. Persze, ha a tervezés több mint tíz éve alatt figyelembe vették volna a múzeum kérését a kötelező régészeti tanulmányokra vonatkozóan, akkor sokkal gördülékenyebb lenne a felújítás, de sajnos, szükségtelennek tartották a feltárásokat. A vár, illetve városunk történelme és hagyományai csak azért nem tűntek el nyomtalanul a felújítások és a munkálatok alatt, mert a törvény kötelezte a várost a régészeti feltárások elvégzésére, és szerencsére a polgármesteri hivatal és a városi tanács megértették a feltárások fontosságát, és támogatták a munkánkat. Sajnos, továbbra sincs a városnak stratégiája Székelyföld legjelentősebb késő gótikus műemlék együttesének, a Vártemplomnak a felújítására, amit csendben kihagytak a projektből, és utólag nehéz pótolni.
A sajtónyilatkozatok helyett arra kérném a polgármesteri hivatalt és a polgármester urat, hogy a múzeummal közösen dolgozzunk ki a vár hasznosítására vonatkozó stratégiát, kiállításokat, turistaprogramokat, hiszen ez közös érdek, és ebben bármikor partnerek lehetünk. A városháza nem rendelkezik szakemberekkel, a múzeum viszont szívesen hozzájárulna a vár működtetéséhez, és meggyőződésünk, hogy csak a párbeszéd és a szakmaiság teremt értékeket, lássunk tehát munkához!
Köszönettel,
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, városi tanácsos
Népújság (Marosvásárhely)

Kivándorlásról, „amerikázásról” a Kós Károly Akadémia előadásán
A Kárpát-medence népei történelmi sorozat csütörtök esti rendezvényének rendkívüli módon nem a bevándorlás, hanem ennek ellenkezője, a kivándorlás volt a témája. A Kós Károly Akadémia meghívottja Gyáni Gábor akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének kutató-professzora az „amerikázásról” tartott előadást.
A 19-ik században Európában elkezdődik egy olyan kivándorlási folyamat, amely száz évig tart és amely által 50 millióan hagyják el szülőföldjüket, folyamatosan feltöltve az amerikai kontinenst, amely várja, befogadja őket. Ez a folyamat az írekkel kezdődik, őket követik a németek, a skandináv országok lakói, az Osztrák-Magyar Monarchia népei, a Balkán, majd Oroszországból az első világháború után a zsidók. Ennek az exodusnak különféle okai vannak: az egyik az a népesedésrobbanás, ami a 19-ik században következett be és amellyel a gazdaság modernizálása nem volt képes lépést tartani. A jogegyenlőség, az, hogy semmiféle korlátja nem volt az utazásnak, útlevél és vízum nélkül mehetett mindenki oda, ahová akart, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek, az elszegényedés, a tömeges éhínség, a gazdasági ellentétek kiéleződése is odavezetett, hogy az emberek elhagyják megszokott helyeiket. A politikai elit ezt nemhogy nem akadályozta, de inkább segítette is – magyarázta Gyáni Gábor.
Magyarország területéről nem mindenhonnan mennek az emberek Amerikába, úgynevezett szigetszerű gócok léteznek, például a vegyes nemzetiségű települések, a Felvidéken, Délvidéken, Erdélyben, illetve a mélyszegénységgel jellemezhető Székelyföld, ahol kezdettől fogva nagy a kivándorlás és az nem is lankad. Nem feltétlenül a magyarok távoznak – hangsúlyozta a történész, a Felvidéken például az akkor tótoknak, ma szlovákoknak nevezett népcsoport indult először, akikre a csehekről terjedt el és akik a magyaroknak továbbították a kivándorlási lázt. A példa viszont hamar ragadóssá vált, hiszen a fejlesztésekből kimaradt, gazdaságilag elszigetelt területek, az iparosodás, a városiasodás, az infrastruktúra hiánya, a kevés termőföld taszítóerőnek számított, a cél, Amerika viszont olyan húzóerőnek, amely következtében egy „láncmigráció” jött létre. Ez azt jelenti, hogy a szegény magyarok Amerikában sikert érnek el, pozitív tapasztalatokat szereznek, azonnal munkahelyet és szállást találnak, bár ott a legalacsonyabb, de az óhazában mesésnek számító javadalmazást és visszajeleznek az otthonmaradottaknak, sok esetben hajójegyet küldenek, hívó szót, hogy érdemes felkerekedni. Létezik egy Amerika-propaganda is, a száz év kedvező imázsa, a szabad ország képe, erre alapoznak azok az ügynökök is, akik ellepik el Magyarországot, megkeresik a településeket, utazási lehetőségről, vonat- és hajójegyről gondoskodnak, „kipárnázzák” az utat Amerika felé. Ez a szállítócégek számára óriási profitot hoz, verseng egymással a két nagy hajótársaság, a német és az angol. Az előbbi a magyarokat Hamburgból, Brémából szállítja az ígéret földjére, míg az utóbbi Fiuméból.
Azzal kapcsolatban, hogy hányan mentek ki Magyarországról ez alatt az idő alatt Amerikába, nehéz pontos számadatokat mondani – fogalmazott az előadó. A hajóutas listák, az amerikai bevándorló hivatal nyilvántartása és a magyar statisztika adatait figyelembe véve másfélmillióra tehető azok száma, akik elhagyták az országot. 1900 és 1910 között, de főleg 1905, ’06, ’07 és ’08-ban hág a tetőpontjára a kivándorlás, százezrek kerekednek fel, a magyar szaporulatnak mintegy 75 százaléka. Ennek ellenére mégsem fogyatkozott meg Magyarország népessége, mert a bevándorlás, a magas szaporulat ellensúlyozta a kivándorlást. Sokan hazajönnek, vannak akik többször is megfordulnak az óhazában, sokan viszont életük végéig készülnek, addig amíg kitör az első világháború, utána pedig az akadályozza meg a hazatelepülést, hogy gyerekeik beilleszkednek az amerikai társadalomba, egyre kevesebben beszélik a magyar nyelvet, sőt az sem ritka, hogy a második-harmadik generáció gyerekkorában sem beszéli anyanyelvét.
A társadalmi hozzáállásról a történész elmondta, az állam tolerálja a kivándorlást, felelőtlen módon hagyja, hogy a munkaerő, a 30-40 éves, életerős férfiak, majd a nők is elmenjenek. Vannak törvények, amelyek ezt próbálják szabályozni, de nem akadályozzák, ahogyan az 1908-ban hozott, egy kicsit szigorúbb törvény is, amely azt szabályozza csupán, hogy a távozóknak a külügyi és a hadügyminisztériumtól engedély kell kérniük, de továbbra is útlevél és vízum nélkül lehet utazni. Mindez részben a liberalizmussal magyarázható, amely tiszteletben tartja azt az alapvető emberi jogot, amely az egyén szabad helyváltozatására vonatkozik. Ugyanakkor az is szempont, hogy az állam így akarja pozitív irányba elmozdítani a magyar ajkúak lélekszámát. Míg korábban 50 százalék fölött van a nem magyarok száma, ez kivándorlás során változik. A közvélemény zöme közömbös, nem érdekel senkit, hogy egy-egy távolabbi helyen, mint például a Székelyföldön milyen nyomorban élnek az emberek.
A kivándorlók zöme az elején férfiakból állt, 1905 körül ez az arány kiegyenlítődik, ugyanannyi nő megy el, mint férfi. A foglalkozás szempontjából a többség mezőgazdasági napszámos, őket követi a cseléd és a kisiparos, vagy a kisegzisztenciájú társadalmi réteg. Valamennyien New Yorkba érkeznek, ahol a képzettebbek találnak munkahelyre, gyári munkások lesznek. A többiek Ohio, New Jersey, New York, Penssylvania államokban telepednek le, az ettől nyugatabbra eső államokban nem jellemző a magyarok jelenléte. Mivel egész közösségek települnek ki, nem idegenek közt élnek, saját rokonaik, ismerőseik, szomszédaik közösségében, magyar iskolába járatják gyerekeiket az elején, illetve magyarul gyakorolják vallásukat is. Az etnikai identitásuk megőrzésében nagy szerep jut az egyháznak, ezért ezt megszervezik, hogy az óhazából papokat küldjenek ki. Az identitás megőrzése ellenben csak az első generációra jellemző, a kivándoroltak gyermekei, unokái sok esetben már meg sem tanulnak magyarul, amerikaiakká válnak, beolvadnak.
Antal Erika , maszol.ro

Mi a SZAR?
„A romániai Székelyföld autonómia statútuma” – ez a címe a dokumentumnak, amelynek már több mint egy hete uralnia kellene a közbeszédet, lázban kellene tartania mindenkit. De nem. A társadalmi vita helyett egyelőre csak alpári hangvételű vitát sikerült generálni. Nem véletlenül.
Kemény erőfeszítés komoly arccal végigolvasni a tervezetet és átérezni, hogy a szövetség szakértői mennyire odatették a csontot, amikor korszakalkotó megfogalmazásban határozták meg mindazt, amit akarunk, az autonóm Székelyföldet. Nehéz úgy olvasni a statútumot, hogy közben ne röhögjünk ordítva.
Már a fent idézett cím sokat elmond az egészről. Így mindjárt az elején el van oszlatva minden kétely: a romániai Székelyföldről van szó, nem pedig a szlovákiai vagy az algériai Székelyföldről. Azt ugorjuk át nagystílűen, hogy az „autonómia statútum” normális körülmények között egybeírandó. Figyeljünk inkább egy kicsit a tervezet 1. cikkelyére: „Az egységes és oszthatatlan Román Államon belül, Kovászna, Hargita és Maros megyei közigazgatási egységekből, a helyi autonómia Alkotmányban lefektetett elve és jelen Statútum alapján létrejön a jogi személyiséggel rendelkező, Székelyföld Autonóm Régió.” Vagyis létrehoznák a SZAR-t. Ügyes. Ezért érdemes volt ennyi ideig várni, érdemes volt türelmesnek lenni. Látszik, hogy okos, értelmes, megfontolt, körültekintő és odaadó emberek kezében van a sorsunk. Hát persze.
Felmerül a kérdés, hogy milyen társadalmi vitát lehetne lefolytatni egy olyan dokumentumról, amelynek hülye a címe, az első cikkelye pedig nagyon kínos. Amely ráadásul olyan, mintha román nyelvről fordították volna magyarra. A Google-fordító segítségével.
Felvetődhetne az is, hogy miért kötekedem ilyen apróságokkal, amikor jóval többről van szó. Tulajdonképpen a saját sorsunk a téma, az érdemi résszel kellene foglalkozni. Na, a kérdésfelvetésben benne van a válasz. Ha ez komoly téma, sorsdöntő és így tovább, akkor komoly munkával kell előrukkolni, nem egy ilyen félviccel, ami csak arra jó, hogy az újabb választások előtt ismét el lehessen játszani az autonómista szerepét félszájjal.
Szüszer-Nagy Róbert, Székelyhon.ro

Borboly: van három témakör, amit módosítani kell vagy kihagyni az autonómiatervezetből
A magyar nyelv kötelező oktatása, a régiós vagyon és a bányajáradékok kérdése, valamint az etnicizálás és a helyi autonómia azok a témakörök az RMDSZ múlt héten bemutatott autonómiatervezetében Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök szerint, amelyeket ki kellene hagyni vagy módosítani kellene ahhoz, hogy reális román-magyar párbeszéd alakulhasson ki.
A magyar nyelv kötelező oktatása
Borboly azt javasolja, hogy a magyar nyelv ne kötelező legyen az autonóm régióban, hanem választható tantárgy, mert ez nagyon visszás fogadtatásra számíthat a román közösség részéről.
Régiós vagyon és bányajáradékok
Szerinte a régiós vagyon és a bányajáradékok kérdése is problémákat vet fel. „Mint egy földhözragadt önkormányzati politikus” azt javasolja, hogy a régiók és megyék köz- és magánvagyona című V. fejezetet „úgy, ahogy van, törölje a tisztelt Bizottság”, ugyanis szerinte ezek óriási terheket rónának az önkormányzatokra.
A bányák és altalajkincsek ügyével kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy annak ellenére, hogy jól hangzik az ezek feletti rendelkezés, ugyanis „a közhiedelemmel ellentétben Székelyföldön az altalaj kincsei után bányajáradék jogcímén befizetett pénzek egy főre eső összege elmarad az országos átlagtól, annak nagyjából a fele.” Borboly szerint ez az arány tovább romolhat abban az esetben, ha a Fekete-tengerben folyó kutatások meg a palagázkutatások is sikeresek lesznek.
„Az ezek után befizetett pénz, ha leosztjuk egy lakosra, lényegesen elmarad az országosan egy főre számított bányajáradék-bevételtől. Mert gondolom, ha már bányajáradék terén autonómiát emlegetünk, akkor az azt jelenti, hogy ami Székelyföldön befolyik, az helyben marad, de azt már nem jelenti, hogy ami Székelyföldön kívül befolyik, abból is részesedjen Székelyföld. Tehát ez csak egy konkrét példa arra, hogy egy dolog a valóság, és más dolog, ami a közbeszédben sokszor olyan jól hangzik” – írja Borboly.
Etnicizálás Borboly „a legvédhetetlenebb, legalkalmazhatatlanabb témakörnek, szabályozási elvnek” az etnicizálást tartja. „A követett mintaként megjelölt dél-tiroli modell egyetlen elemében sem etnicizál, nem etnikumhoz való tartozás szerint fogalmaz meg rendelkezést, hanem nyelvi közösséghez való tartozás alapján.”
A helyi autonómia pénzügyi kereteinek bővítése
Ennek kapcsán Borboly úgy vélekedik, hogy inkább a dél-tiroli modell lakosságarányos közintézmény-finanszírozási modelljét kellene követni. Borboly szerint a tervezet készítői éppen ezekre a részekre szánták a legkevesebb figyelmet, energiát, annak ellenére, hogy „van az a mondás: a pénz beszél, a kutya ugat”. (hírszerk.)
Transindex.ro

Székelyföld-ars poetica
1989. december 31. Szilveszter este van és a bukaresti főpályaudvaron senki sem tudja, hogy indul-e, s ha igen, akkor mikor, Budapest felé vonat. A Magyar Televíziót tudósítottam az eseményekről, s most hazamennék.
Szellemi és fizikai értelemben is sok volt ez az egy hét. Főként azért, mert karácsony másodnapján a rémhírekre éhes otthoniak, valamelyik lökött híradós világgá kürtölte, hogy „Kollégánk, Vári Attila bent rekedt a bukaresti tévé ostromlott épületében”. Otthon feleség és egy kétéves szöszke kislány vár. Haza mennénk. Az utcákon már petárdáznak, talán levegőbe is lőnek, azért hallunk hosszú sorozatokat. Teljes a karneváli hangzavar, mintha minden újrakezdődne. Az állomás fő- és mellékbejáratainál háromszög-állványzatukon pihenő golyószórók, mindenhol civil ruhás, lyukas nemzetiszínű karszalagot viselő s ehhez mérten, forradalmiságuk tudatában hetvenkedő buzgómócsingok. Nem láttak még soha elektronikus rögzítőt, azt hiszik, hogy filmezőgépünkkel titkokat akarunk kicsempészni Romániából. A filmtekercset követelik. A gyatra fényben az operatőr megmutatja, hogy mi ebben a kamerában a csízió. Nincs monitorunk, a keresőben láthatják a róluk és természetesen az engedélyükkel, pillanatokkal korábban készített felvételt. Hálából a parancsnok megsúgja, hogy az az ütött-kopott szerelvény indul majd, de hálókocsi nem lesz, mert ott könnyen elbújhatnának az ellenforradalmár terroristák. Rengeteg régi barátommal találkozhattam a harcok befejezése után, s a Victoria-palotában Király Károllyal is, akit nem láttam egy évtizede, azóta, hogy elmondtam neki: ki fogok telepedni Magyarországra. Amikor Sepsiszentgyörgyről, a (Megyei) Tükör szerkesztőségéből átigazoltam a bukaresti tévéhez, azt kérdezte, hogy miért megyek el, s én azt válaszoltam, hogy szeretnék nagyobb léptékben dolgozni, filmmonográfiában bemutatni szűkebb pátriámat. Tíz éve pedig, a búcsúzás végén, azt kérdezte, hogy „Na, és onnan megcsinálod a filmedet?” Elindul a vonat, a folyosókon fegyveresek mászkálnak egészen Brassóig. A líbiai vezér embereit, koreai terroristákat keresnek.
Az új évtized első percei ablakhoz szorított homlokkal találnak. Brassó után a barcasági ködbe bámulok, s a vonat menetszele által keltett hóviharban arra gondolok, hogy ott, ott délkeleten, Háromszéken kezdem majd a forgatást.
Otthon, váci lakásomban, íróasztalomon Orbán Balázs is vár. A híres váci könyvkötőmesterrel szétszedettem a kétkötetes díszkiadást, hogy a székely székeket könnyebben átláthassam, s szokásom ellenére, 1988-ban kezdve a munkát, bele-belejegyeztem, aláhúztam részeket, készítettem a Székelyföldről majd egyszer „szebb időkben” forgatandó filmem szcenáriumát. Elképzeltem, hogy négy évszakos lesz a filmem, amelyet tizenkétszer ötvenpercesre terveztem, de úgy, hogy láttassam a székely világot tavasztól télig, s ugyanabból a kameraállásból kezdjem az egyes részeket, hogy aztán a gyorsítás miatt az üde tavasz és tomboló nyár után már az ősz színorgiáját válthassa a tél jótékonyan mindent retusáló fehérsége.
Tudtam, hogy itt, Brassó után, valahol szinte karnyújtásnyira lehet Olthévíz, s a sokszögű alaprajzú, kéttornyú, reneszánsz stílusú Haller–Kálnoky-kastély. Valahol ott a ködben a hatszögű keleti bástya, az omladozó rom, Árva Bethlen Kata kastélyának maradványa is, s Bod Péterre gondoltam, udvari papjára. Arra a tudós prédikátorra, aki Pápai Páriz Ferenc latin–magyar, magyar–latin szótárának kibővített harmadik kiadásán munkálkodva, nyelvészként is jelentőset alkotott. Igen, akkor Csernáton, a szülőfaluja lenne logikusan a következő lépés, s ha Csernáton, akkor talán legalább egy képsor a nagybányai István-toronyról, hiszen ott kezdte pályáját, de nem maradhat ki Nagyenyed, az alma mater sem, szinte valamennyi erdélyi, székely híresség oskolája… lehet-e mindezt logikusan filmre vinni?
Tudtam, hogy kevés lesz mindenre az a hatszáz perc, amennyire a filmsorozatot terveztem, de nem gondoltam arra, hogy szakmai irigység, rosszindulat késlelteti majd munkámat, s szinte egy egész évtizednyi harc árán sikerül csak, s nem úgy, ahogy azt eredetileg elképzeltem. Azon az újévi hajnalon képzeletben a behavazott Marhafej-tetőn jártam, a Nyergesről néztem le a Kászonok felé, s mint imádkozó ember a rózsafüzért, mormoltam magamban a két Nyárád-völgyére fűzött falvak neveit, s emlékszem, bosszankodtam, mert a közel százból alig húsz jutott eszembe. A Nyikó és a két Küküllő, a Maros és az Olt, az Aranyos és a Feketeügy folyásvonalát próbáltam felrajzolni a bepárásodott ablakra, s a kiürült szász falvak mellett elhaladó vonaton belém hasított az az ijesztő felismerés, hogy védtelenek lettünk!
Aranyosszéket leszámítva, az összefüggő székely székeket nyugatról, északkeletről szász falvak, keletről a Kárpátok hegyei védték, s így szinte nem volt érintkezésük román többségű vidékekkel. A burok felszakadt, s a szászplacenta szűrője nélkül a fertőzés veszélye nőni fog, az eddigi részleges immunitás helyett egyre nagyobb lesz a románosítás járványának esélye. Emlékszem, Aranyosgyéresen az állomás peronján román népviseletben részeg férfiak énekeltek, kurjongattak, s kínálták pálinkájukat a vagon lépcsőjére kimerészkedő kalauznak, s eszembe jutott, hogy Aranyosszék sorsa, de leginkább Tordáé, vegytiszta képlete annak, ami ránk vár, s belém hasított: Istenem, Torda után Marosvásárhely következik, aztán a vasúti fővonalon fekvő s könnyen megközelíthető Szereda, Szentgyörgy…
Nem tudtam szemhunyásnyit sem aludni, arra gondoltam, hogy jó ideig nem lesznek novellák, versek, regény, s ha sikerülne könnyűelektronika, kamera helyett filmfelvevővel jó minőségű negatívra dolgozni, akkor majd évtizedek, de akár száz esztendő után is készülhet élvezhető másolat a munkámról. Arról, hogy Orbán Balázs nyomában járva milyennek is láthattam a Székelyföldet a huszadik század utolsó éveiben. Egy interjúban azt kérdezték, hogy mi az írói ars poétikám, s csodálkozott a riporter a válaszomon: „A címe: SZÉKELYFÖLD, ORBÁN BALÁZS NYOMÁBAN”, s még hozzátettem: „közel hatszáz perc filmszalagon”.
Vári Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvespolc: A fauna kimeríthetetlen (Beszélgetés György Attila íróval)
Lesz folytatása a Bestiarium Siculorumnak, a fauna ugyanis kimeríthetetlen – ígérte György Attila író a kötet sepsiszentgyörgyi bemutatóján. A PulzArt összművészeti fesztivál részeként zajlott esemény után a szerzőt a kortárs erdélyi irodalom helyzetéről, a könyvek utóéletéről is kérdeztük. – A Bestiarium Siculorum tavalyi, tusványosi bemutatóján a Király Zoltánnal és László Noémivel közösen folytatott beszélgetésen vetették fel: a terjesztők szerint nincs piaca a kortárs erdélyi magyar irodalomnak. Ha pedig így van – folytatták –, vehetjük a sátorfánkat, és költözhetünk Madagaszkárra. De így van-e?
– Én most is fenntartom, hogy nem piaca nincsen a kortárs erdélyi magyar irodalomnak, hanem jó terjesztők nincsenek. Most, ugye, dobáljuk át a döglött macskát egymás kertjébe – de tényleg így gondolom. Például csak a saját könyvemről beszélve: a Bestiarium egész jól ment internetes eladásban, amíg a magyarországi cég, amely árulta, csődbe ment, és eltűnt.
– Ugyancsak a tusványosi bemutatón hangzott el, hogy nem nagyon van utóélete a könyvnek. Ehhez képest a sepsiszentgyörgyi találkozón a Lakatos Mihály elég sok, a Bestiariumról szóló recenzióból idézett, ami cáfolja az előbbi megállapítást.
– Úgy látom, hogy a szakmai utóélete bizonyos értelemben megvan a könyveknek, még első kötetes szerzők esetében is – a Székelyföldnél törekszünk is erre, hogy minden első kötetes szerző művéről írjanak a kritikusok. Csakhogy a könyv utóélete nem csupán recenziókból áll – az a legkevesebb. Ráadásul azt eleve ugyanazok olvassák, akik a könyvet. Az utóélethez viszont hozzátartozna az is, hogy hirdetni, reklámozni kell, könyvbemutatókat szervezni, eljárni azokra. Én ezt csinálom, de nagyon kevesen vagyunk, akik ezt tesszük. Persze, ez a szerzőkön is múlik, de leginkább a kiadókon, mert vagy a szerző vagy a kiadó túl lusta ahhoz, hogy elmenjen esetleg más településre, és bemutassa a könyvet. Akkor is, ha hatan vannak, akkor is, ha hatszázan. Ezért meg elsősorban a kiadókon kell elverni a port.
– Mi a helyzet azzal a fajta utóélettel, amely régebben azért jellemző volt, amikor egy-egy könyv mondhatni szájról szájra, kézről kézre járt, beszéltek róla, kölcsönkérték, -adták, forgott a baráti, ismerősi körben. Manapság él-e még ez a jelenség?
– A jó könyv, a jó írás ma is szájról szájra, kézről kézre jár, csak a hétköznapi életben, a kortárs szerzők esetében ez most az internetet, a Facebookot jelenti. Az már nem nagyon működik, hogy kölcsönadják a könyvet – de azért olvassák: kiszivárogtatják, bemásolják, megosztják internetes fórumokon, közösségi portálokon, és így kialakul egyfajta mozgás, ami rendben is van, én például sosem kértem szerzői jogdíjat ilyen esetben. Tulajdonképpen jó az, ha olvassák az emberek, akár digitális formában is, aztán meg ha ötezer elolvassa, úgy valószínűleg ötszázan a könyvet is megveszik. – Elhangzott a sepsiszentgyörgyi találkozón, hogy lesz folytatása a Bestiariumnak. Milyen képzeletbeli vagy valós állatfajokkal ismerkedhetünk majd meg?
– Igen, egészen biztosan lesz, a fauna kimeríthetetlen – de könnyebb megírni egy könyvet, mint beszélni róla. Annyit biztosan ígérhetek, hogy jövőre meglesz a második kötet.
– Mi zajlik még György Attila írói műhelyében?
– Hosszú évek óta dolgozom egy történelmi regényen: II. Endre kereszteshadjáratának krónikáját szeretném megírni, amiről méltatlanul keveset beszél még a történelemtudomány is. Ez viszont még rengeteg tanulmányozást, utánaolvasást, elmélyülést igényel, egyhamar nem készül el. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Embereket toboroz december 1-jére Székelyföldre a Vocea Natiunii
December elsejére toboroz résztvevőket Hargita és Kovászna megyébe a Vocea Natiunii Facebook-csoport. A felhívásban húszezer hazafit keresnek, akik Hargita és Kovászna megyében ünnepelnék Románia nemzeti ünnepét. Szerintük a székelyföldi megyékben a románokat zaklatják, megfélemlítik, sőt fizikailag is bántalmazzák. A Vocea Natiunii ingyenes buszos szállítást ígér a helyek függvényében, illetve ellátást is. A résztvevőket ugyanakkor felszólítják, tartózkodjanak mindenféle erőszakos megnyilvánulástól.
marosvasarhelyiradio.ro / transindex.ro, Erdély.ma

Szólt a magyar nóta
Negyedik alkalommal tartottak Még szól a magyar nóta címmel nótaéneklési versenyt vasárnap délután Gyimesközéplokon.
A Magyarnóta Társulat és Gyimesközéplok Polgármesteri Hivatala által szervezett vetélkedőn a gyimesközéploki kultúrotthonban 25-75 év közötti versenyzők mutatták meg énektudásukat egy hallgatót és egy csárdást énekelve.
A Székelyföld minden területéről érkezett versenyzők közül az Antal Tibor, Fülöp Zoltán és Páll Csilla alkotta zsűri az első díjat a csíkdánfalvi Vízi Lászlónak, a másodikat a bögözi Csomor Józsefnek, a harmadikat a csíkrákosi Fodor Erzsébetnek ítélte oda.
A zsűridíjra a szentegyházi Konrád Imre szolgált rá, különdíjban részesült Csilip Edit Csíkszeredából és Dobos Zsolt Csíkdánfalváról – tudtuk meg György Mónika ötletgazdától és főszervezőtől. Az Erdélyben egyedülálló verseny célja a magyar nótakincs megismerése, a dalkultúra fejlesztése, bemutatása.
Péter Beáta, Székelyhon.ro

A székelyek autonómiatörekvésének továbbra is szüksége van Magyarország támogatására
Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az RMDSZ által meghirdetett „közvita” Székelyföld autonómiájáról eleve rossz irányba indult. Román értelmiségieknek a magyar kormányt és Magyarországot bíráló kérdéseire válaszolva Kelemen Hunor azt állította, hogy az RMDSZ ellenében Budapestről hoztak létre két pártot, majd azt, hogy sokszor felrótták neki a magyar kormányok, hogy az RMDSZ nem fogad el Budapestről „gyámságot”. Ez a megközelítés rossz, megtévesztő, valótlanságokat tartalmaz, és ellentétes a romániai magyarság, ezen belül a székelyek érdekeivel és gondolkodásával.
A román közvélemény felé az igazat, és csakis az igazat szabad közvetíteni ebben a kérdésben is.
Ennek megfelelően újra és újra ki kell mondani, és meg kell értetni többségi honfitársainkkal, hogy a romániai magyarság, beleértve a székelyeket, a magyar nemzet szerves részének tekinti önmagát, eleven és erős kapcsolata Magyarországgal létfontosságú számára. Ez nemcsak kulturális, nyelvi, nemzeti kötelék. Tudomásul kell venni, hogy századok során kialakult rokoni szálak szétvághatatlan szövedéke nyúlik át az országhatáron, hisz még a kommunista diktatúra idején is erdélyi magyarok ezrei mentették családjukat, gyermekeiket az anyaországba.
El kell újra és újra mondani, és tudatosítani kell a román közvéleményben, hogy a fentiek figyelembevételével igényeljük a stabil, jószomszédi viszonyt Magyarország és Románia között, hiszen ez a természetes, és ez felel meg a két ország között megkötött államközi szerződésnek is, a két ország érdekeinek, és Magyarország kormánya 2010 óta mindent meg is tett ennek érdekében.
Elszomorító mulasztása ugyanakkor az RMDSZ elnökének, hogy szó nélkül hagyta a Magyarország alkotmányát ért kritikát, és nem mondta ki, hogy igen, a mi érdekünk és igényünk is volt, hogy ebbe bekerüljön: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.”
Magyarország kormánya alkotmányos kötelességének és a mi természetes, nemzeti szolidaritásból fakadó igényünknek megfelelően támogat bennünket, támogatja az általunk megfogalmazott célokat, támogatja az adófizető polgárok hozzájárulásából gyermekeink anyanyelvű oktatását, az egyetemi oktatást is beleértve. Ez a politika, ez a támogatás kapta meg a magyar választópolgárok kétharmados bizalmát! Erről nem volna szabad megfeledkeznie soha egyetlen erdélyi magyar politikusnak sem, aki minket képviselni akar!
Elszomorító mulasztása az RMDSZ elnökének, hogy a magyar alkotmányt ért vád kapcsán nem mondta el, ez az alkotmány Magyarországot független, demokratikus jogállamként határozza meg, és ez a meghatározás nem kínál olyan antidemokratikus, jogsértő értelmezési lehetőségeket, mint Románia alkotmányának első szakasza. A tisztesség megkívánta volna, hogy elmondja: Magyarország alkotmánya a nemzetiségeket a magyar politikai közösség részeinek és államalkotó tényezőknek tekinti.
Rendkívül káros és visszatetsző a románok szimpátiáját és megértését Magyarország és a magyar kormány igazságtalan, méltánytalan és hamis elmarasztalásának válasz nélkül hagyásával, vagy éppenséggel azokkal egyetértő utalásokkal keresni.
Kelemen Hunornak természetesen joga és lehetősége bármit mondani, vagy jóváhagyni, de fontos leszögezni: a romániai magyarok elsöprő többsége nem osztja az RMDSZ elnökének nyíltan felvállalt, liberális elkötelezettségét. Az erdélyi magyarok legmegbízhatóbb intézményei a magyar történelmi egyházak. Hisszük és valljuk, hogy nem a liberális demokrácia az irányadó a mi életünkben, hanem a Szentírás, Kálvin János tanítása, a római-katolikus egyház társadalmi tanítása, az unitárius Dávid Ferencnek a vallás- és lelkiismereti szabadságot előmozdító szellemi hagyatéka.
A székelyek autonómiatörekvésének továbbra is szüksége van Magyarország támogatására. Az anyaország aktív szerepvállalása ebben a kérdésben nem kockázat, és nem veszélyforrás, hanem a kölcsönös bizalom kiépítésének és ezen keresztül a sikernek elengedhetetlen előfeltétele. Hiszen nyilvánvaló, hogy Székelyföld autonómiája csakis a Magyarország és Románia közti jószomszédi viszony és a kölcsönös bizalom légkörében teremthető meg, erre egyértelmű, világos példa Ausztria szerepvállalása Dél-Tirol autonómiájának kivívásában.
Végül hadd jegyezzük meg, az RMDSZ ellenzékét nem a budapesti kormány hozta létre, hanem az RMDSZ elhibázott politizálása, az autonómia ügyének fel nem vállalása, majd annak a színleg vállalása, kampánycélokból és olyan rossz, kártékony üzenetekkel, mint amilyenek ezek a legutóbbiak is.
Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Megkezdődött az autonómiatervezet közvitája
Semmit sem venne el a románoktól Székelyföld autonómiája vagy a kulturális autonómia kerettörvénye: ezekkel az erdélyi magyarság csak identitása megőrzésének feltételeit próbálja megteremteni, nem erőszakkal, hanem ésszerű párbeszéd útján – hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azon a bukaresti fórumon, amellyel tegnap megkezdődött a szövetség által kezdeményezett közvita az RMDSZ autonómiatervezetéről.
A bukaresti Közigazgatási és Politikatudományi Egyetemen rendezett, Az én Romániám politikai tabuktól mentes erős ország című fórumon Kelemen Hunor kettős minőségben, államfőjelöltként és a székelyföldi autonómiastatútum előterjesztőjeként válaszolt az érdeklődők kérdéseire. A csaknem háromórás fórumon a hazai médiában leggyakrabban szereplő politikai elemzők többsége jelen volt, többen kifejtették véleményüket, illetve tettek fel kérdéseket. A fórum meghívott előadóinak egyike, Emil Hurezeanu politikai elemző, a Szabad Európa Rádió korábbi munkatársa aggodalmának adott hangot, hogy az RMDSZ autonómiatervezetét éppen a skót elszakadási népszavazás napján tette közzé. Szerinte az ukrajnai fegyveres konfliktusok, a skót és katalán függetlenségi törekvések közepette nehéz elhitetni, hogy a Székelyföld autonómiaigénye nem szakadár kezdeményezés. Az elemző erre hivatkozva visszafogottságra és óvatosságra intette az RMDSZ-t, azt állítva, hogy a románság hálás lenne azért, ha egy ilyen feszült helyzetben a magyar kisebbség önmérsékletet tanúsítana.
A másik meghívott újságíró, Luca Niculescu, a francia közszolgálati rádió román részlegének főszerkesztője megkérdőjelezte, hogy a magyar–román viszonyt terhelő tabukat és előítéleteket fel lehet számolni. Azt azonban – a későbbi felszólalókkal egyetértésben – a jogállamiság megsértésének nevezte, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács be akarta tiltani a közvitát a Székelyföld autonómiájáról, alkotmányellenesnek minősítve azt.
A moderátori szerepre vállalkozó Cristian Pârvulescu politológus, a politikatudományi kar dékánja rámutatott: semmilyen közvita nem lehet alkotmányellenes, Romániának pedig érdemes fontolóra vennie, hogy az egységes nemzetállami forma helyett nem lenne-e jobb visszatérnie föderalista gyökereihez. Emlékeztetett: a Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülése révén kialakult román királyság szövetségi állam volt, a Nagyromániát megalapozó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés pedig olyan autonómiát ígért Erdély kisebbségeinek, amely nagyon jól összeegyeztethető a föderális államformával.
Dan Tapalagă, a jobboldali Hotnews hírportál elemzője azt firtatta, mit keres még az RMDSZ a szociáldemokrata Victor Ponta kormányában, amikor az gyakorlatilag „ajtót mutatott” az RMDSZ-nek a autonómiatervezet közzététele után, és a románok nemzeti büszkeségére építi választási kampányát. Kelemen Hunor válaszában rámutatott, a jobboldali ellenzék is autonómiaellenes nyilatkozatokat tett, de az RMDSZ nem is akarja „megnehezíteni” a román politikusok életét azzal, hogy az autonómiához kér támogatást, amíg nem sikerül a társadalomban jelen lévő zsigeri ellenkezés legalább egy részét megváltoztatni.
Gabriel Andreescu ismert emberi jogi aktivista azt javasolta, hogy az RMDSZ ne ragaszkodjék a létező európai modellekhez, hanem újító szellemiséggel arra alapozza autonómiastatútumát, ami megkülönbözteti a székelység helyzetét más közösségekétől.
Kelemen Hunor az alkotmánymódosító elképzeléseit firtató kérdésekre válaszolva azt mondta: új alaptörvényre van szükség, de azt csak egy olyan parlament dolgozhatja ki, amelyet a 2016-os választásokon felhatalmaznak erre. Egy másik kérdésre válaszolva az RMDSZ elnöke rámutatott: a maga részéről a liberális demokrácia híve, de ez nem befolyásolja a magyar kormányhoz fűződő kapcsolatát. Hozzátette: az autonómiatervezetről sem konzultált Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az RMDSZ korrekt partneri, nem pedig valamiféle gyámsági viszonyt ápol a mindenkori magyar kormánnyal – magyarázta.
A szeptember 18-án közzétett autonómiatervezetről az RMDSZ más hazai egyetemeken is szervez fórumot. Kelemen Hunor azt ígérte, hogy a közvitát a választási kampány után is folytatják.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tehetséggondozás Székelyföldön
„Népünk lelkében mindig rejtőznek olyan drága kincsek (...), amelyek biztató távlatokat nyitnak egy örömteljesebb, szebb és dicsőségesebb jövő felé” – ez a Csutak Vilmos-idézet volt a mottója a múlt szombaton Marosvásárhelyen a Sapientia aulájában tartott első székelyföldi tehetségnapnak.
A rendezvény célja a székelyföldi tehetségek és mentoraik bemutatása, illetve társadalmi elismertetése volt, és a Nemzeti Tehetség Program magyarországi képviselői, szülők és pedagógusok, intézményvezetők, tehetségpontok képviselői, támogatók, civil szervezeti képviselők jelenlétében zajlott. A szervező Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács ez alkalommal Csutak Vilmos-díjakat adott át a tehetséggondozásban kiváló eredményeket elért szakembereknek: Tulit Ilona magyar szakos tanárnak, tankönyvszerkesztőnek Sepsiszentgyörgyről, valamint Székely Zoltán fizika szakos tanárnak, a Fizikavalkád megyei szintű fizikaverseny kezdeményezőjének és szervezőjének Székelyudvarhelyről. Az eseményen fellépett a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum Szőts Dániel vezette kórusa, amely ellenben keserű szájízzel tért haza Marosvásárhelyről, mert a rendezvény után a színház előtti téren elénekelt magyar, román és angol dalok miatt a karnagyot a helyi rendőrségre kísérték és megbüntették, mert az utcai fellépésre nem kértek engedélyt. Szőts Dániel tegnap kifizette a százlejes büntetést, lapunk érdeklődésére pedig azt mondta, nem tartja túlkapásnak a hatóság fellépését, ha ott az a szabály, hogy az utcán nem lehet énekelni engedély nélkül, akkor azt be kell tartani.
Ferencz Csaba, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elfogadta a helyi zászlókról szóló törvénytervezetet a szenátus
Ennek értelmében a közigazgatási egységek – községek, városok, megyék – tanácsa saját zászló elfogadásáról dönthet. Elfogadta a helyi zászlók használatáról szóló törvénytervezetet kedden a román szenátus – közölte hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A zászlókon szerepelhet a helyi címer, valamint a közigazgatási egység neve is, ez utóbbi a nemzeti kisebbségek nyelvén is használható ott, ahol az említett közösség eléri a húsz százalékot – olvasható a hírlevélben.
„A helyi önrendelkezés szempontjából azért fontos ez az intézkedés, mert a közösség identitásának kifejezéséhez szorosan hozzátartozik a helyi szimbólumok használata is" – idézte Klárik László Attilát, az RMDSZ szenátorát az RMDSZ hírlevele. A szenátor hozzátette: a háromszéki önkormányzatoknak számtalan problémája származott abból, hogy a prefektusok megtámadták azokat a tanácsi határozatokat, amelyekkel elfogadták a helyi zászlóhasználatot, ezért akarta az RMDSZ azt, hogy ugyanaz az előírás vonatkozzon Székelyföldre, mint Románia más régióira. A kérdésben a képviselőházé a döntő szó.
Az RMDSZ márciusi kormányra lépésekor egyezményt írt alá koalíciós partnereivel, amelyben a felek egyebek mellett azt is vállalták, hogy jogszabályt dolgoznak ki a helyi jelképek használatáról. A szenátus által kedden elfogadott tervezetet áprilisban terjesztette a bukaresti parlament elé a Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője, köztük Victor Ponta miniszterelnök és Liviu Dragnea közigazgatási miniszterelnök-helyettes.
Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese akkor az MTI-nek úgy nyilatkozott, semmi nem gátolja a közigazgatási egységeket, hogy a „székely zászlóra tegyék fel saját címerüket", úgy, ahogy az Kovászna megye esetében történt.
A Székelyföldön a román hatóságok perek tucatjait indították a helyi önkormányzatok ellen, amiért azok középületekre is kitűzték a székelység által nemzeti jelképként tisztelt székely zászlót. A román hatóságok Székelyföld létét is többször megkérdőjelezték arra hivatkozva, hogy ilyen nevű közigazgatási egység nem létezik Romániában.
MTI
Erdély.ma

Folytatják-e a korrupcióellenes harcot?
Illúzióink azért nincsenek a román igazságszolgáltatás függetlenségét illetően – elég, ha csak a magyar ügyekben, a zászlóperekben, az anyanyelv-használati jogokért indított eljárásokban hozott ítéletekre gondolunk, és folytathatnánk a sort a Mikó-üggyel is –, de az tény, hogy az elmúlt években jó néhány nagykorrupciós ügyet felgöngyölítettek az ügyészek, mi több, a bírák addig sérthetetlennek tartott, igen befolyásos politikusokat vagy módfelett gazdag üzletembereket küldtek rács mögé.
Így került börtönbe – sokak kétkedése dacára – a volt szocialista kormányfő, Adrian Năstase, számos volt miniszter, a futballmaffia vezetői, nem úszták meg a nagy médiamogulok, s bármennyit húzta az időt, még a szekusbesúgó Dan Voiculescunak is be kellett vonulnia. És lám, most is egy több egymást követő, különböző politikai színezetű kormányt végigkísérő, kilenc minisztert, valamint nemzetközi hírű számítástechnikai vállalatokat érintő, talán minden eddiginél komolyabb nagykorrupciós ügyben készül vádat emelni az ügyészség. Mindez pedig azt bizonyítja, valami mégiscsak megmozdult a hazai igazságszolgáltatásban, az európai nyomásra létrehozott korrupcióellenes ügyészség nem fél befolyásos politikusokat érintő ügyeket felgöngyölíteni, a bíróság pedig nem retten vissza az ítélettől, ha a vádakat megalapozottnak találja. S bármennyire is elegünk lett Traian Băsescu agresszív, konfliktusgerjesztő politikájából, bármennyire is kiábrándultunk a Székelyföldön többször is megfordult államfőből, azt el kell ismerünk: ez a folyamat az ő első elnöki mandátuma idején kezdődött, majd a másodikban folytatódott. Ellenfelei vádja pedig – miszerint politikai céljai elérésére használja az igazságszolgáltatást, különösen a korrupcióellenes ügyészséget – igencsak ingatag lábakon áll: saját testvévérét is letartóztatták, és számos, a Băsescu által támogatott pártban, pártokban tevékenykedő politikust elítéltek.
Traian Băsescu tízéves uralma végén, a novemberi államfőválasztás előtt azért sem árt ezt felidéznünk, mert igencsak kérdéses, mi lesz a politikai hatalomtól lassan ugyan, de mégiscsak függetlenedő igazságszolgáltatással, folytatódik-e a végre beindulni látszó korrupcióellenes küzdelem Romániában? Különösen akkor, ha a felmérések szerint a győzelemre leginkább esélyes Victor Ponta lesz a Cotroceni-palota új lakója.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldi jelképek pecséteken
75 éves születésnapjára időzítette Pál-Antal Sándor történész, nyugalmazott levéltáros, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja legújabb kötetének bemutatóját a marosvásárhelyi Bernády-házban szeptember 26-án.
A Történelmi szimbólumaink – Székelyföldi pecsétek című könyv akkora értéket képvisel, ami kétszáz év múlva is hiteles forrásként fog szolgálni a kutatóknak – emelte ki bevezetőjében Káli Király István, a Mentor Könyvkiadó igazgatója, hozzátéve, nem tudja, hogy Erdélyben van-e még ekkora munkabírású tudós, mint a szerző. Az alábbiakban Sebestyén Spielmann Mihály történész a kötetről elhangzott méltatásából szemlézünk.
Pál-Antal Sándor ezúttal olyan oldaláról közelít a székelység kérdésköréhez, mint a közigazgatási alá- és mellérendeltségi viszony, a székely székek, székelyföldi városok és települések írásos dokumentumainak külső formai jegyei. Jelen kötete hatalmas adattár és album, olyan korpusz, amelyben 850 intézményi pecsét leírása található meg, a pecsétlenyomat vagy a pecsétnyomó képével, rajzával együtt. A teljesség igényével készült mű valamennyi székely széket beemeli a kutatásba, és a fellelhetőket be is mutatja. Pál-Antal arra is sort kerít, hogy a pecséttani kutatások erdélyi múltján is átkalauzolja olvasóit, ugyanis ez a tudomány legalább 200 éves történetre tekint vissza. A pecséthasználati jog a felsőbbség engedelmével történik, olykor királyi kegy, fejedelmi adomány, de a közigazgatás bürokratizálódásával, az egyre sűrűbb ügyintézési teendők közepette az intézmények kötelességévé tétetik alkalmazása. Ilyen címeres pecséttel hitelesíti a testület az általa kibocsátott iratokat, jegyzőkönyveket, folyamodványokat, hivatali levelezést. A szerző azt a folyamatot éri tetten, melynek során a magánpecsét használatáról áttérnek az intézmények saját címeres pecsétjük rendszeres és lassan kizárólagos használatára.
A közhiedelemmel ellentétben nem csupán nemesemberek passziója, nem csupán a megszállott és bogaras családfakutatók játszótere a heraldika. Az intézményi címer és pecsét ad olykor választ a testület által képviselt alakulat eredetére nézve, akár arra, milyen jelképek használatával képezi le azt az ideológiai/mitológiai hátteret, erőteret, tudatot, amely az intézményt létrehívta, fenntartja. Pál-Antal Sándor a székely nemzet címerétől és pecsétváltozataitól, azok historikumának bemutatásától eljut a társadalom, a közösségi intézmények legkisebb sejtjéig, odáig, ahol még/már szükséges a hitelesítő pecséthasználat. Választ keres arra, miért éppen ezeket a szimbólumokat választották elődei, elődeink, mi okból különböztették meg magukat más közigazgatási egységektől, mettől meddig vannak/voltak használatban a felmutatott és meglelt, kisilabizált szimbólumok, hogyan változtak a jelképeknek választott ábrák, pecsétvésetek, mi indokolja a változást, hogy tükrözik a megváltozott körülményeket, politikai, hatalmi váltásokat, átszervezéseket, pl. a politikai abszolutizmust, milyen fokú a hivatal működési szabadsága, láttatni engedi a viszonyrendszert, aminek keretei között kiépült a hatóság, vagy éppen azt a harcot, amit egyes fiúszékek a saját címer- és pecsétszerzés érdekében vívtak a felettes hatóságokkal. Könyve hosszú használatra született, mintegy arra ingerli a kutatót, a szakembert, hogy gazdagítsa ezt az adattárat.
Másfelől, hogy a politikum se maradjon ki – miként erre a könyv előszava is utal – a székelyföldi autonómia ügyét is előbbre viheti, hiszen az ellenérzések letörésében békés, tudományos eszközként, bizonyíték gyanánt, nem sértő szimbólumként mutatható fel, és arra tanít, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar helynév- és szimbólumhasználat nem a tegnap született, nem valamely politikai csoport vagy szeparatizmus csíráztatta ki melegházi körülmények között, hanem hosszú és valóságos történelmi folyamat eredménye, tanúbizonysága, használatától a helyi kis közösségek otthon érzik magukat a belakott, kezük által megművelt hazában.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megkezdődött a közvita az RMDSZ autonómiatervezetéről
Semmit sem venne el a románoktól a Székelyföld autonómiája vagy a kulturális autonómia kerettörvénye: ezekkel az erdélyi magyarság csak identitása megőrzésének feltételeit próbálja megteremteni, nem erőszakkal, hanem ésszerű párbeszéd útján – hangoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfőn azon a bukaresti fórumon, amellyel megkezdődött az RMDSZ által kezdeményezett közvita a szövetség autonómiatervezetéről.
    A bukaresti Közigazgatási és Politikatudományi Egyetemen rendezett Az én Romániám politikai tabuktól mentes erős ország című fórumon Kelemen Hunor kettős minőségben, államfőjelöltként és a székelyföldi autonómia-statútum előterjesztőjeként válaszolt az érdeklődők kérdéseire.     A csaknem háromórás fórumon a román médiában leggyakrabban szereplő politikai elemzők többsége jelen volt, többen kifejtették véleményüket, illetve tettek fel kérdéseket.     A fórum meghívott előadóinak egyike, Emil Hurezeanu politikai elemző, a Szabad Európa Rádió korábbi munkatársa aggodalmának adott hangot, hogy az RMDSZ autonómiatervezetét éppen a skót elszakadási népszavazás napján tette közzé. Szerinte az ukrajnai fegyveres konfliktusok, a skót és katalán függetlenségi törekvések közepette nehéz elhitetni, hogy a Székelyföld autonómiaigénye nem szakadár kezdeményezés. Az elemző erre hivatkozva visszafogottságra és óvatosságra intette az RMDSZ-t, azt állítva, hogy a románság hálás lenne azért, ha egy ilyen feszült helyzetben a magyar kisebbség önmérsékletet tanúsítana.     A másik meghívott újságíró, Luca Niculescu a francia közszolgálati rádió román részlegének főszerkesztője megkérdőjelezte, hogy a magyar–román viszonyt terhelő tabukat és előítéleteket fel lehet számolni. Azt azonban a – későbbi felszólalókkal egyetértésben – a jogállamiság megsértésének nevezte, hogy a Legfelső Bírói Tanács be akarta tiltani a közvitát a Székelyföld autonómiájáról, alkotmányellenesnek minősítve azt.     A moderátori szerepre vállalkozó Cristian Parvulescu politológus, a politikatudományi kar dékánja rámutatott: semmilyen közvita nem lehet alkotmányellenes, Romániának pedig érdemes fontolóra vennie, hogy az egységes nemzetállami forma helyett nem lenne-e jobb visszatérnie föderalista gyökereihez. Emlékeztetett: a Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülése révén kialakult román királyság szövetségi állam volt, a Nagy-Romániát megalapozó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés pedig olyan autonómiát ígért Erdély kisebbségeinek, amely nagyon jól összeegyeztethető a föderális államformával.     Dan Tapalaga, a jobboldali Hotnews hírportál elemzője azt firtatta, mit keres még az RMDSZ a szociáldemokrata Victor Ponta kormányában, amikor az gyakorlatilag „ajtót mutatott” az RMDSZ-nek az autonómiatervezet közzététele után, és a románok nemzeti büszkeségére építi választási kampányát. Kelemen Hunor válaszában rámutatott, a jobboldali ellenzék is autonómiaellenes nyilatkozatokat tett, de az RMDSZ nem is akarja „megnehezíteni” a román politikusok életét azzal, hogy az autonómiához kér támogatást, amíg nem sikerül a társadalomban jelenlévő zsigeri ellenkezés legalább egy részét megváltoztatni.     Gabriel Andreescu, ismert emberjogi aktivista azt javasolta, hogy az RMDSZ ne ragaszkodjék a létező európai modellekhez, hanem újító szellemiséggel arra alapozza autonómia-statútumát, ami megkülönbözteti a székelység helyzetét más közösségekétől.     Kelemen Hunor az alkotmánymódosító elképzeléseit firtató kérdésekre válaszolva azt mondta: új alaptörvényre van szükség, de azt csak egy olyan parlament dolgozhatja ki, amelyet a 2016-os választásokon felhatalmaznak erre. Egy másik kérdésre válaszolva az RMDSZ elnöke rámutatott: a maga részéről a liberális demokrácia híve, de ez nem befolyásolja a magyar kormányhoz fűződő kapcsolatát. Hozzátette: az autonómiatervezetről sem konzultált Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az RMDSZ korrekt partneri, nem pedig valamiféle gyámsági viszonyt ápol a mindenkori magyar kormánnyal – magyarázta.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)

Erdély-járó
Pomogáts Béla kerek születésnapján illene irodalomtörténetileg-művelődéstörténetileg felmérni, legalább a 20. század közepétől, az Erdély-járásokat, a jeles Erdély-járók történeteit, utazásaik hozadékát.
Erre sajnos nem tudok vállalkozni, hiszen még az is könyvnyi, sőt több könyvre menő emlékezést, kutatást igényelne, ha a Magyarországon élt-élő barátaim ismétlődő kolozsvári vagy általam is megtapasztalt székelyföldi (meg ide véve partiumi: nagyváradi, szatmári) látogatásait próbálnám összefoglalni. Czine Mihállyal kellene kezdenem, még az ötvenes évekből, folytatnám az ugyancsak irodalomtörténész Kiss Ferenccel (és a vele egy autóban utazó Nagy Lászlóval s a baráti-kortárs másik kitűnő költővel, Kormos Istvánnal). És persze Mészöly Miklóssal, akinek „pontos történeteiben” Vízakna s a kolozsvári ószer is megjelenik. Az újságíró-szerkesztő, irodalomkritikus Berkes Erzsit semmiképpen nem hagynám ki; ha jól emlékszem, ez már a nyolcvanas évek. Na és nyilván külön helyet biztosítanék Ilia Mihálynak és szegedi egyetemi tanítványainak.
KÁNTOR LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi futballnyelv
Tíz nap múlva a futball ismét felszínre hozza, mi lapul a sötét mélyben magyarok és románok között. A sors akarta úgy, hogy a két nemzet dédelgetett jelképei, a labdarúgó-válogatottak újfent szembekerüljenek egymással, és hogy a pályán megméretkező kiválasztottak mellett a nemzeti csapatok legfanatikusabb szurkolói is megmutassák, mire képesek.
Mindannyian jól tudjuk: kizárt, hogy nem lesz balhé Bukarestben. Az viszont nagyon nem mindegy, hogy a szövetségi vezetők, a játékosok, a szurkolók, a rendfenntartók mindent tőlük telhetőt megtesznek-e, hogy elkerüljék a szégyenteljes jeleneteket.
Sajnos nem ez olvasható ki a Román Labdarúgó-szövetség hozzáállásából, amely a diszkriminációellenes tanács elnökének fülét is zavaró dalt íratott az Iris zenekarral a válogatott számára. A „Gyerünk rájuk, az anyjukra!” sort is tartalmazó „drukkerhimnuszt” éppen a magyarok ellen mutatják be több mint 50 ezer amúgy is feltüzelt néző előtt.
A vendégek szektorában helyet kapó mintegy 2800 magyar szurkoló többsége ebből semmit sem fog érteni, ám az északírek elleni megalázó bemutatkozás, illetve az elmúlt időszak egymás elleni eredményei miatt amúgy is frusztrált fanatikusokat minden bizonynyal nem kell majd külön hergelni.
A gyűlölködő huligánok soha nem fognak kibékülni, viszont közös, teljesíthető feladatként kitűzhető, hogy egyre kevesebben legyenek. Kicsiben működik: egy nagynevű, most a harmadosztályban vergődő partiumi klub magyar vezetője a minap csupán egy közös beszélgetés révén elérte, hogy csapata román szurkolói elismerjék, baklövés volt, amikor néhány társuk egy meccsen „magánszorgalomból” egy „Székelyföld nem létezik” feliratú transzparenst tartott fél percig a magasba.
Ez az az ösvény, ami számunkra az egyetlen járható út itt, Erdélyben. Ezt tudniuk kell azoknak a magyarországi drukkereknek is, akik a román–magyar összecsapásra készülnek: nem lehet csak az a céljuk, hogy törjenek-zúzzanak Bukarestben, mert mi isszuk meg a levét. Meg kell érteniük – elvárjuk tőlük, hiszen egy nyelvet beszélünk.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Fülöp G. Dénes és Fülöpné Suba Ilona laudációja
A Pesti Vigadó dísztermében adták át a Magyar Örökség Díjakat. A díjkiosztó ünnepség a díjazott Szent Efrém férfikar szereplésével kezdődött, és a szintén díjat kapott debreceni Hajdú Táncegyüttes táncával zárult. A kitüntetettek között volt néhai Fülöp G. Dénes egykori vártemplomi lelkipásztor és felesége, Fülöpné Suba Ilona, akiket "intézményalapító krisztusi szolgálatukért" javasoltak Magyar Örökség Díjra.
Sajátos, egyedi és megismételhetetlen életút az övék: a még romlatlan székely falusi világból indultak, s a marosvásárhelyi Vártemplom lett életük hattyúdala. Valami megszépült mesebeli hangulattal indult ez a sorsvállaló küzdelem, azzal az erdélyi sajátossággal, amit egyik történészünk így fogalmazott meg: itt az álmok csak félig valósulnak meg. És ők ketten mindezt így élték meg, nagyokat, igazakat álmodtak, és a nagy álmokból szép valóságok születtek. Ha a tények idején igazolásra van szükség, akkor sorolhatjuk nagy álmaik valóra válását: a Marosvásárhelyen működő Kántor- tanítóképző Főiskola, amelynek még ma sincs egyetlen szobányi saját épülete, de majdnem nyolcszáz erdélyi magyar értelmiségit – tanító, kántor, zenepedagógus stb. – képzett negyed évszázad alatt.
Székelyföldi dombok világából indult Fülöp G. Dénes vándorútja. Az alsósófalvi rendtartó székely faluban töltött idillikus gyermekkora egy életre szólóan meghatározta jellemét: mindenben az egyszerű, tiszta és az ősi értéket kereste. Amikor kitartó fáradozással felépítették a Vártemplom Diakóniai Otthonát, ahol az általuk megálmodott Lazarenum Alapítvány működik, a Bocskai-teremnek keresztelt díszterem mennyezetét az alsósófalvi református templom mennyezetének hasonmására készíttette: így lopva be a sóvidéki gyermekkor nosztalgiás emlékét a nagyvárosi betonrengetegbe.
Tehetségét felismerve küldték a székelyudvarhelyi iskolába, majd a székelykeresztúri tanítóképzőben végez. Kolozsváron a Protestáns Teológián tanul tovább, s közben az 1956-os magyar forradalom egész életére kihatóan meghatározza életpályáját. A Duna- csatornánál lehúzott ötévi raboskodás után rövid ideig cukorgyári zsákoló, utána Gegesbe kerül lelkipásztornak, ahol találkozik Suba Ilonával, és attól kezdve (1966) minden "együtt történik" életükben. Ezt mifelénk egy kicsit romantikusan így mondják: sírig tartó együttlétben, én pedig állítom, síron túl is, mert Ila asszony szorgalmas tevékenységében még mindig ott érzem Dénes barátunk álmait. Ennek két szép igazolása kíséri szolgálatukat.
Első és legfontosabb a család, ami a mai magyar társadalomban válságos létéhez érkezett, pedig a jövőnk csak ebben él. Családközpontú életszemléletüknek kézzelfogható bizonyítéka a nagycsaládosok megsegítésével foglalkozó tevékenységük, az elveszett, kallódástól megmentett utcagyerekek szolgálatos munkája: a Pici Ház, s nem utolsósorban az a csendes magyar megmaradás-küzdelem, hogy négy gyermeket vállaltak és neveltek a sokszor elsírt kommunista időben.
Életszemléletüket és kitartó, szerteágazó lelki szeretetszolgálatukat legjobban jelzi a Fülöp család sajátos útmutatója, ahogy a 450 éves református hitvallás 28. kérdését átírta, és ez ma is ott olvasható a marosvásárhelyi Vártemplom kapuján: a kedvünk ellenére való dolgokban türelmesek, a boldogságban háládatosak, a jövőre nézve reménykedők vagyunk.
Úgy érzem, a Magyar Örökség Díj odaítélésével egy szépen szolgáló erdélyi házaspár példaadását honorálták. Köszönjük szépen!
Ötvös József
Népújság (Marosvásárhely)

Antal Árpád: életképes lenne a Székelyföld
Gazdasági szempontból életképes lesz az autonóm Székelyföld, az RMDSZ autonómiatervezetében arra is vannak megoldások, hogyan lehet biztosítani a fenntartáshoz és a fejlesztéshez szükséges bevételeket – szögezte le Antal Árpád.
Sepsiszentgyörgy polgármestere – aki aktívan részt vett a törvénytervezet kidolgozásában – szerdai sajtótájékoztatóján leszögezte, az elképzelés szerint a Székelyföld Autonóm Régió illetékes hatósága gyűjtené be az adókat, és nem Bukarestből osztanák vissza, mert „minél többet jár a pénz, annál inkább lemorzsolódik”.
Emlékeztetett, amit eddig az oktatás és az egészségügy területén decentralizáltak, most Székelyföldön sokkal olcsóbban és hatékonyabban működik. „Az Európai Unióban működő autonóm régiókban is az a közös, hogy miután elérték az önrendelkezés egy szintjét, fellendült a gazdaságuk, jobban gazdálkodtak” – fogalmazott Antal Árpád.
Rámutatott, az autonóm Székelyföld gazdasági fenntarthatóságára az jelent megoldást, ha a román állam lemond bizonyos erőforrásokról és javakról, és elfogadja az adó- és illetékbegyűjtés és -visszautalás statútumban rögzített elveit. A szövetség statútuma szerint minden cég, amelynek a székhelye nem Székelyföld területén van, köteles lenne a térségben bejegyezni egy profitcentrumot, és a térségben megtermelt nyereség után helyben kellene adóznia.
Kifejtette, a kis települések a legkiszolgáltatottabbak jelenleg. „Minél kisebb faluból nézzük a székelyföldi történetet, annál szkeptikusabbak vagyunk a térség jövőjét illetően – fogalmazott az elöljáró. – Sepsiszentgyörgyről nézve ugyanakkor sokkal derűlátóbbak vagyunk, hiszen néhány helyi cég évi befizetett adója nagyobb, mint a város teljes költségvetése.
Antal szerint nemcsak a bevételek növelése, hanem az észszerű gazdálkodás is hozzájárulhat a fenntarthatósághoz. „Az autonóm Székelyföldön olyan közpolitikákat lehetne életbe ültetni, amelyek a mélyszegénységben élőket nem gyermekvállalásra, hanem munkavállalásra ösztönöznék” – mondta Antal, példaként említve, hogy nem folyósítanának gyerektámogatási segélyt, hanem annak összegét leírnák az adóból.
A politikus ugyanakkor azzal is érvelt, hogy a székely megyéknek nincs ugyanakkora autonómiájuk, mint a többi romániai megyének, hiszen például az állam Craiován és Piteşti-en hatalmas támogatást nyújtott az autógyáraknak, az adójukat pedig a helyi közösség fejlesztésére lehet fordítani, ezzel szemben a Székelyföldön egyetlen befektető sem kap állami támogatást. „A Székelyföld Autonóm Régióban dönteni lehetne a befektetőknek szánt kedvezményekről és az intézmények költséghatékony működtetéséről is” – tette hozzá az elöljáró.
Krónika (Kolozsvár)

Ki árt a romániai magyar autonómia ügyének?
Szokatlanul kemény hangnemű közleményben bírálta Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke az RMDSZ-t, illetve a szövetség autonómiatervezetét. 
Izsák többek között azzal vádolja az RMDSZ-t, hogy autonómiatervezetével valójában a bukaresti hatalom malmára hajtja a vizet, mivel a korábban már az SZNT által kidolgozott tervezettel szemben összeállított törvényjavaslat valójában arra szolgál, hogy Bukarest által ellenőrzött módon megossza az autonómiamozgalmat, és ellehetetlenítse azt.
Az egyik legkeményebb megfogalmazás az, miszerint a román titkosszolgálat sem árthatna profibb módon a székelyek ügyének. Ezzel minden bizonnyal arra utalt, hogy nemrégiben George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója azt mondta: a hírszerzés feladatának tekinti a magyar autonómiatörekvések meghiúsítását.
Az Izsák Balázs által megfogalmazott vádak a cinikus szemlélők szerint akár az összeesküvés-elmélet fogalmát is kimeríthetik, ugyanakkor a Maior által megfogalmazottak, illetve a Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes által tett kijelentés, miszerint az autonómia sohasem fog megvalósulni, jelzik: Bukarest igenis odafigyel a magyar önrendelkezési törekvésekre, és a legkevésbé sem nézi őket jó szemmel.
Az RMDSZ autonómiatervezetével kapcsolatosan elmondható: létrejöttének körülményei alapján a kényszer szülte. A szövetség lépéskényszerbe került, miután az SZNT és a két rivális párt, az EMNP és az MPP is az autonómia jelszavával jelent meg a politikai színtéren. Ezért az RMDSZ-nek is elő kellett állnia egy olyan projekttel, amellyel azt sugallhatja: nem csupán a többiek által diktált trendet követi, de kezdeményezőleg lép fel az önrendelkezés témájában.
A tervezet bemutatásának időzítése – a bemutatás hónapok óta tartó halogatása – arra enged következtetni, hogy az RMDSZ elsősorban kampányeszközként akarja felhasználni a novemberi államfőválasztás előtt, hogy ezáltal bírja rá a magyarokat Kelemen Hunor támogatására az első, illetve az RMDSZ által megnevezett jelöltére a második fordulóban. Maga Kelemen árulta el, hogy jelenleg nem is fűznek sok reményt a tervezet megvalósulásához, ahhoz ugyanis előbb nem csupán alkotmánymódosításra, hanem egyenesen új alkotmányra van szükség.
A projektet amúgy is számos bírálat érte, többek között azért, mert a jelenlegi, 1968-as megyerendszert veszi alapul, ami egyrészt nem fedi a történelmi Székelyföld határait, másrészt az autonóm területen lényegesen több román nemzetiségű polgár élne, mintha a hagyományos székek jelentenék a székely autonóm terület határait. Márpedig ez következetlenségnek tűnik, hiszen ha teljesen új alkotmányt tartanak szükségesnek, akkor abban már a jelenlegi megyerendszer módosítása is szerepelhet. Végső soron megállapítható, hogy az RMDSZ tervezete valóban alkalmas arra, hogy megossza az autonómiát óhajtó erdélyi magyar közösség táborát.
Ugyanakkor úgy tűnik, mintha Izsák Balázs az SZNT-nek vindikálná a székelyföldi autonómiamozgalom vezetésének jogát. Bár a civil szféra tevékenysége rendkívül fontos, az SZNT legitimitását némileg csökkenti, hogy nem hivatalosan bejegyzett szervezet, az autonómia-nagygyűlések és a székely menetelés viszonylagos sikere pedig nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy maradéktalanul elismerhessék a vezető szerepét. A probléma gyökere ott keresendő, hogy a romániai magyar politikai és civil szervezeteknek, pártoknak nem sikerült megállapodniuk egy egységes, közösen felvállalt autonómiatervezetben.
Márpedig amíg ahelyett, hogy közös célért közösen elfogadott projekttel állnának elő, és egységes hangon szólalnának meg, egyfelől kampánycélból külön projektekkel állnak elő, másfelől azon vitatkoznak, hogy melyikük képviselői autentikusabban az önrendelkezés ügyét, addig az egész ügynek egyetlen haszonélvezője van: a központosítás megőrzésében és a kisebbségi jogegyenlőség elutasításában érdekelt bukaresti hatalom.
Mensura Transylvanica
Krónika (Kolozsvár)

Ismerkedés Háromszékkel
Székelyföld Gyöngyszemei Hatvanban
Célunk, hogy Székelyföldet és ezen belül Háromszéket minél több anyaországi fiatal és felnőtt megismerje – csalogatta múlt hétvégén a magyarországi Hatvan lakóit Erdélybe Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
 A Határtalan Zenei Fesztiválra Kovászna megye számos meglepetéssel érkezett. A Székelyföld Gyöngyszemei nevet viselő standnál Hargita megyével közösen kínálták azokat az ínyencségeket, amelyek hagyományos székely termékként jelen vannak a helyi termékek hazai vásárán is. A vargányás sajttól kezdve, az árkosi mézes pogácsán át, a háromszéki borvizek színe-javáig, mindenfélét lehetett kóstolgatni a hétvégén.
Az esemény megnyitóján Szabó Róbert, a Heves megyei közgyűlés elnöke kiemelte: az önkormányzat Székelyföld értékeinek ismertetését küldetésként kezeli. Az Európai Unió határokon átnyúló programjainak keretében hangsúlyt kapnak a Székelyföldet is érintő projektek. A fesztivállal kapcsolatban az önkormányzati vezető leszögezte: az volt a cél, hogy sok apró rendezvény helyett olyan eseménysorozatot állítsanak össze, amelyből alaposabban meg lehet Székelyföld kultúráját ismerni.
Horváth Richárd alpolgármester átadta a frissen felújított hatvani Székely utcát. Kovászna megye nem csupán hagyományőrző programokkal érkezett, bár István Ildikó és barátai koncertjén muzsikából és táncból is jutott ízelítő. Emellett az érdeklődők megtekinthették Vargyasi Levente és Kinda István Meszesek című dokumentumfilmjét, előadást hallgathattak Székelyföldről, valamint az Impro-víziók 2.2 című folk-dzsessz produkciót is végighallgathatták.
Tamás Sándor elnök méltán mondhatta, hogy a Kovászna és Heves megye között működő testvérkapcsolat tartalmas és gyümölcsöző viszony. Az elnök a hatvani esemény kapcsán leszögezte: „Az, hogy Hatvanban diákok tartottak egy Székelyfölddel kapcsolatos versenyt, már önmagában is izgalmas. Úgy gondolom, igazán nagy dolog, hogy a fiatalok érdeklődnek ilyen témák iránt, a nyertes csapat rászolgált egy háromszéki táborozásra, amely egyben a vetélkedő főnyereménye volt. Magyarországi illetékesekkel keressük annak a lehetőségét, hogy minél több diák jöjjön Háromszékre nyaranta táborozni, ismerkedni az azonos korú székely gyerekekkel. Az, hogy Magyarország határain kívül is élnek magyarok, székelyek, már köztudott dolog: ennek gyakorlati haszna azonban csak akkor lehet, ha az emberek kommunikálnak, együtt gondolkoznak, és fejlesztik közös dolgaikat.” 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kis lépésekkel a szakadék fölött
Megkezdődött az elnökválasztási kampány. Ebből az alkalomból a magyar, a székely s az RMDSZ-rendezvényeken most már minden jel szerint kötelező román himnusz elhangzása után Kelemen Hunor megtartotta élete legjobb beszédét. Ha nem vennénk tekintetbe, hogy rajthoz állt az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje, Szilágyi Zsolt is, bizony nem értenénk, miért tartogatta a lényegről szóló mondanivalóját egy tét nélküli mérkőzésre. Mert ez a meccs csak a román államelnöki tisztség szempontjából tét nélküli, elvégre arra mindkét magyar jelölt esélytelen. Egyébként egy rendkívül fontos, Kelemenék szempontjából húsba vágó kérdésről szól: a 2016-os választásról. Arról, hogy lehet-e továbbra is bukaresti paktumpolitikát folytatni az erdélyi magyar választók feje felett, figyelmen kívül hagyva a távlati célokat, lehet-e elbeszélni az autonomista erők mellett, vagy muszáj lesz egyezségre jutni velük. Amit az RMDSZ tényleges csúcsvezetése, a Kelemen mögötti háttérhatalom – amelynek volt ereje az elnök akarata ellenére is kormányon tartani a szövetséget – nagyon nem szeretne.
A lehetséges lehetetlen
Az RMDSZ vezető grémiuma ugyanazt játssza az autonomista táborral, amit a románság a magyarsággal, s amit Szabédi László Jordáky Lajoshoz címzett emlékezetes, sokat idézett levelében úgy fogalmazott meg, hogy „mindent meg kell adni a magyaroknak, amit meg nem adni lehetetlen.” Ha Szilágyi Zsoltnak sikerül Kelemen Hunort megszorítania, netán legyőznie az elnökválasztás során, 2016-ban nehéz lesz fölényeskedni és az RMDSZ-t úgy beállítani, mint egyetlen esélyes magyar szervezetet.
Így válik érthetővé, hogy Kelemen hirtelen olyan dolgokat mondott ki egymással szoros összefüggésben, amire lassan húsz éve várunk. Hogy le kell építeni a tabukat, hogy világos, őszinte párbeszédre van szükség a románság és a magyarság között, hogy az autonómiaprogramot a román fél felé is artikulálni kell. Hogy ne mások mondják példaértékűen a kisebbségi kérdés romániai megoldását, hanem mi magunk, hogy száz esztendős ígéret valóra váltását várjuk a román féltől, amikor síkra szállunk az autonómiáért. Hogy ebben az országban nem albérlők vagyunk, hanem tulajdonosok, hogy nem az adottságokat kell méricskélni, hanem a lehetőségeket számba venni.
Így nyernek értelmet Victor Ponta szavai, aki szerint az autonómia-statútum Kelemen Hunor kampányfogása. Ponta esetében ugyan teljesen esetleges, hogy kijelentéseinek van-e bármi ténybeli alapja, Traian Băsescu politikai hagyatékának a nácikhoz való hasonlítása megmutatta, hogy a magyar baloldalhoz hasonlóan bármire képes, ha retorikai túlzásokról, pontosabban hazug rágalmazó fekete propagandáról van szó. S ezt természetesen nem Băsescu védelmében mondom, aki egyébként a tárgyszerű bírálatra igencsak rászorul.
Prefektusi autonómia
A statútum egyébként nem meglepő módon kiszámítható, prognosztizálható visszhangot keltett román és magyar berkekben egyaránt. Szövegezői egyszerre próbáltak megfelelni az autonómiakövetelő magyarság igényének és az etnokratikus, centralista, magyarellenes román politikai elit ízlésvilágának. Egyik sem sikerült maradéktalanul. Az RMDSZ szakértői olyan tervezetet hoztak össze, amelyet az összromán felháborodás mellett a magyarok sem éreznek magukénak. Amely megismerése után – a Székely Nemzeti Tanács tervezetével ellentétben – aligha nyerné el 200 ezer ember elfogadó egyetértését. Már csak azért sem, mert a tervezetben foglalt terület, a három, Székelyföldet is nagyjából magába foglaló megye, amely az RMDSZ elképzelései szerint az autonóm Székelyföldet alkotná, román többségű, a Székelyföldhöz soha nem tartozott területeket is tartalmaz. Így a magyar többség jelenléte egyáltalán nem lenne annyira masszív és egyértelmű, mint ma Hargita és Kovászna megyében. S miután a tervezet szinte teljhatalmat ad a román kormányt képviselő prefektusnak, csak egyetérthetünk a magyar nemzeti radikalizmussal aligha vádolható Salat Leventével, aki szerint az RMDSZ elképzelésében „végső soron a prefektuson múlik, hogy van-e autonómia vagy nincs, legalábbis a jogszabályalkotással kapcsolatos hatáskörök terén.” Az pedig végképp nonszensz, hogy alkotmánymódosításhoz kössék a tervezet elfogadását, hisz ha van bármiféle értelme egy magyar szempontból ennyire gyenge tervezet benyújtásának, akkor legfeljebb az lehet, hogy az elfogadáshoz ne legyen szükség alkotmánymódosításra.
A román reakciók várhatók voltak, minden politikai erő elutasította az RMDSZ oly puha, a román nemzetállam irányában oly megengedő tervezetét, a minősítések nem sokkal jobbak annál, mint amit tíz esztendeje, a megalakuláskor az SZNT és az EMNT kapott. „Szélsőséges”, „méltatlan”, „kabaréba illő”, „alkotmányellenes”, „provokatív”, „gyűlöletet szító” – íme néhány jelző. Újra bebizonyosodott: nem lehet a neptuni sugárúton menetelve, a román politikai elittel egyezkedve, nyíltan magyarellenes erőkkel paktálva autonómiapolitikát folytatni. Azt csak konfrontáció vállalásával, a nemzetközi fórumokon való kőkemény kiállással, társadalomszervezéssel, messze hangzó tiltakozásokkal lehet. Ha nem jelenünk meg megoldandó problémaként a román politikai horizonton, soha nem vesznek komolyan minket.
Szeletelt elefánt
Több mint húsz éve vette tervbe az RMDSZ a statútum megfogalmazását – a brassói kongresszus által megszabott határidő letelte óta felnőtt egy generáció. Markó Béla azonban képes volt a csíkszeredai kampánynyitón azt állítani: „Megrökönyödhettek, akik 25 éve abból éltek, hogy az RMDSZ-en számon kérték az autonómiát. Most már nem tudják ezt rajtunk számon kérni, mert elkészült a törvénytervezet.”
Nem az a probléma tehát, hogy közel két évtizedet késett egy olyan politikai cselekedet, önépítő lépés, amely csak a magyar politikai akarattól függött, miközben történelemi lehetőségek húztak el mellettünk egymás után, a koszovói nemzetközi rendezéstől Románia EU-csatlakozásáig – utóbbinak feltételt szabhatott volna a magyar diplomácia szövetségben a magyar érdekképviselőettel. Nem. Markó szerint az a probléma, hogy erre egyesek mertek folyamatosan figyelmeztetni, és gyorsan meg lehet vádolni őket azzal, hogy „ebből éltek”. S ki teszi mindezt? Aki 1996 óta abból él, hogy maga alá szervezte a középgárdát, vazallusává tette a civil társadalmat és sajtót, s aki neptuni pályára állította az RMDSZ-t, eljátszva a legfőbb ütőkártyát, az önálló erdélyi magyar külpolitikát, ingyen adva oda azt a bizonyos libát.
Mielőtt túldicsérnénk a hirtelen radikálissá vált Kelemen Hunort, hadd említsük meg azt is, hogy az utóbbi időben megnyilvánulásai nem épp az önálló magyar politizálásról szóltak. Például annak kifejtése, hogy kedvező fejlemény a magyarellenes soviniszta Corina Creþu Európai Bizottságba való jelölése, aki beiktatásával majd átlényegül, és már nem a PSD-t képviselői, és nem is Romániát, hanem az Európai Bizottságot. Finoman szólva aggasztó a skót népszavazással kapcsolatos ama meglátása is, miszerint kedvező a szavazás végeredménye, mert a realitásérzék hiányáról tanúskodik.
De a fentebb dicsért beszédnek is van legalább egy problematikus kitétele, amely nyilván az eddigi politikát hivatott legitimálni, eladni a választóközönségnek. Beszédében Kelemen újracsomagolta a Domokos Géza által fémjelzett „apró lépések politikáját”. Az általa közzétett „dakota mondás” szerint az elefántot szeletenként kell megenni. Nos, válaszképp a dakota mondások Kárpát-medencei elterjesztőjét kell idéznem: „A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani.”
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

K. M.
KÖZVITA Kelemen hisz a liberális demokráciában. Ezt vette zokon az SZNT?
Min kapták fel a vizet az RMDSZ elnökjelöltjének hétfői bukaresti közvitáján? Most már te is megnézheted!
Vitát kavart Kelemen Hunor RMDSZ-elnök néhány kijelentése, amelyeket azon a hétfői bukaresti vitán tett, amelyen Cristian Pârvulescu, Emil Hurezeanu és Luca Niculescu politikai elemzők kérdezték a jövő Romániájáról szóló elképzeléseiről. A közvitát Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) székhelyén tartották.
A Székely Nemzeti Tanács közleményében azt írta, továbbra is szükségesnek tartja Magyarország támogatását Székelyföld területi autonómiájának a megvalósításához.
Az SZNT annak kapcsán fogalmazta meg álláspontját, hogy a beszélgetésen több román értelmiségi felvetette, hogy az illiberális demokráciát hirdető Orbán Viktor támogatása inkább teher az RMDSZ-nek, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök pedig - Izsák Balázs SZNT-elnök értelmezése szerint - nem védte meg a magyar kormányt.
Az RMDSZ válaszában azt rótta fel Izsáknak, hogy újságcikkek alapján fogalmazta meg a véleményét. A közlemény szerint Kelemen Hunor a kerekasztal-beszélgetésen nyilvánvalóvá tette, hogy az RMDSZ és vezetői 25 éve megbízható és kiszámítható partnerei a magyar kormánynak, és aktív szerepet vállalnak a magyar kormány nemzetpolitikájának alkalmazásában - írták még a közleményben. Az RMDSZ honlapján is közzétett videófelvételben rákerestünk a vitát szító témákra.
Kelemen: a liberális demokrácia értékeiben hiszek
Kelemen Hunort Emil Hurezeanu arról kérdezte (a videó 53. percénél), hogy mennyire tekint Budapest irányába, és ha Budapest felé néz, akkor bátorítva érzi-e magát, vagy feszélyezi az, hogy Budapest olyan lépéseket tesz, amelyek kevésbé demokratikusak, vagy európaiak, mint amelyeket ő maga tesz vagy felvállal. Kelemen úgy válaszolt, nem érzi bátorítva magát. Elmondta, évente két-három alkalommal találkozik a magyar kormányfővel, de ebben nincs semmi különleges, hiszen eddig is minden kormányfővel tartotta az RMDSZ a kapcsolatot. Elmondta, az legutóbbi találkozó alkalmával nem merült fel az autonómia kérdése. "Olyan témákról beszélünk, mint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amely esetében nem titok, hogy a működtetéséhez hozzájárul a magyar állam. Nem értek egyet azokkal a kijelentésekkel, melyek a liberális demokrácia végét vizionálják. Én a liberális demokrácia értékeiben hiszek, nem szeretnék a magyar államfővel vitázni, azonban Oroszország jó szándékában sem hiszek" - mondta az RMDSZ elnökjelöltje. Hozzátette, Magyarországról másképp látszanak a dolgok, mint Romániából szemlélve, és nem gondolja azt, hogy magyarázkodnia kellene Orbán Viktor helyett. Ugyanakkor azt is elmondta, úgy véli, Romániának nem kellene újragondolnia a Moszkvával való viszonyát és prioritásait.
Milyen a viszony a budapesti kormány és az RMDSZ között?
A közönség köréből az egyik kérdező, Gabriel Andreescu, a SNSPA tanára visszatért a Hurezeanu által felhozott RMDSZ-Orbán-kormány kapcsolatra (1:48 percnél). A kérdező úgy vélekedett, hogy a jelenlegi Orbán-kormány viszonyulása az európai demokratikus elvekhez problematikus, és az Orbán kormányzása alatt újraalkotott Alkotmány jelentősen lecsökkentette a demokratikus standardokat. Arra kérdezett rá, hogy milyen az RMDSZ viszonya a budapesti kormánnyal, tekintettel arra, hogy létezik egy magyarországi segítségen alapuló hagyományos kapcsolat, amely szerinte végső soron egy gyámsági viszonyhoz is hasonlítható.
A kérdező az iránt is érdeklődött, hogy nem kellene-e az RMDSZ-nek az általa vallott liberális értékeket nyilvánosan definiálnia oly módon, hogy egyértelművé tegye az Orbán-kormánytól való elhatárolódást. "Nem létezik gyámság"
Kelemen elmondta (1:55:28), a legutóbbi RMDSZ-kongresszuson nagyon világosan elhangzott az, hogy mit gondol az RMDSZ a liberális demokratikus értékekről, és valószínűleg a következő kongresszuson eldől, hogy szükség van-e egy ilyen jellegű egyértelműsítésre.
"Mi soha nem hagytuk magunkat befolyásolni a magyarországi hatalom által, függetlenül attól, hogy éppen ki volt kormányon. Mi Markó elnöksége alatt és azután is megtartottuk függetlenségünket a magyar kormánytól. Ellenünk két pártot is alapítottak, akiknek azonban két egymást követő választás során, együtt sem sikerült százezer szavazatot összegyűjteniük. Noha ebből a megközelítésből nem úgy tűnik, viszont mi mindig arra törekedtünk, hogy partneri, nem pedig alá- és fölérendelt viszonyt ápoljunk a magyar kormánnyal. Nem létezik gyámság, ezt nem fogadtuk, és nem fogadjuk el" - jelentette ki a szövetségi elnök.
Transindex.ro