Bartók Bélára emlékezett Nagyszentmiklós
Bartók a határokon át is összeköti a magyarokat
Nagyszentmiklóson az utóbbi évtizedekben a március idusán megtartott Nemzeti Ünnepet követően, március 25-e is ünnepnappá nemesült, mert az egyetemes kultúra korszakalkotó jelentőségű személyisége, Bartók Béla születésnapját szülővárosában immár a zene egyik ünnepnapjaként tartják számon.
A Pro Bartók Társaság és Tamás Sándor fő szervezőnek köszönhetően immár másfél évtizede alkalomról-alkalomra hallhatják a zene kedvelői Bartók és a világ zeneirodalmának gyöngyszemeit. A hagyományt betartva, az idei Bartók-napon koszorút helyeztek el a Jecza Péter szobrászművész által alkotott, és 1993-ban felavatott, Bartók-szobornál a Pro Bartók Társaság, a helyi Polgármesteri Hivatal, a topolyai (Vajdaság) és zsombói (Magyarország) küldöttségek, a Temes megyei és a helyi RMDSZ szervezetek, a Révai Miklós Egyesület, a Máltai Segélyszolgálat helyi fiókszervezetének képviselői és magánszemélyek.
A koszorúzás ünnepélyes pillanatait követően, a felújítás alatt álló Nákó-kastély nagytermében Ioan Mihailescu, Dragos és Manuela Iana-Mihailescu zongoraművészek, Doru Roman és Szabó Zsolt (ütőhangszerek) közreműködésével ünnepi hangversenyt adták elő. A hangversenyen helybéli egyházi és világi tisztségviselők mellett nagy számban vettek részt a helybéliek mellett temesvári zenekedvelők is.
A rendezvény díszvendége volt dr. Kerek Ferenc szegedi egyetemi tanár, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Pro Bartók Társaság művészeti vezetője. Köszöntőbeszédében Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke igazi eurorégiós rendezvényként értékelte az idei Bartók Napot, ezzel teljesítve az egyesület célkitűzését, mely Bartók zenei örökségének országhatárokat felülírva hivatott népszerűsíteni és megismertetni. „Annak ellenére, hogy az idei nem kerek évforduló, hiszen Bartók Béla 134 évvel ezelőtt született városunkban, mégis különleges emlékezés az idei, mert egyrészt szeptemberben lesz a nagy zeneszerző halálának hetvenedik évfordulója, és ezáltal a zenei világ érdeklődésének homlokterébe került Bartók zenei öröksége, több helyszínen szerveznek hangversenyeket és más rendezvényeket, másrészt mindannyiunk örömére, a Pro Bartók Társaság tizenötödik alkalommal szervezi meg Bartók Béla születésnapján az ünnepi Bartók-Napot.
Kis üröm is vegyült örömünkbe amiatt, hogy a Román Rádió Vándorló Zongora akciója keretében három évvel ezelőtt Nagyszentmiklósra eljutott Blüthner koncertzongora áprilisban ismét útra kel, hogy más hazai kisvárosokban szólaljon meg. A fenti ok miatt, nagyon örülünk annak, hogy a két koncertzongora ittléte lehetővé teszi számunkra azt, hogy ezen a hagversenyen Bartóknak viszonylag ritkán játszott szerzeményének hangjait szólaltassuk meg. Abban reménykedünk, hogy a Nákó-kastély felújítására szánt európai pénzből sikerül egy zongorát is vásárolni, mert nagy szükségünk van egy jó hangversenyzongorára – mondta Tamás Sándor, aki az elmúlt másfél évtized gyorsmérlegét megvonva fejtette ki meggyőződését, mely szerint sikerült a legfontosabb célkitűzést, Bartók elmékének és szellemiségének ápolását, életművének népszerűsítését és bemutatását maradéktalanul teljesíteni. „A kezdetektől fogva hangsúlyosan jelen voltak a hangversenyek reperoárjában Bartók alkotásai, a legegyszerűbb daraboktól kezdve, a nápdalfeldolgozásokon keresztül, a maihoz hasonló rendkívül összetett darabokig. Az is része volt az elképzelésünknek, hogy ne csak a nagyszentmiklósiakat, hanem az egész régiót megszólítsuk, és az idén ez sikerült is, a temesvári vendégeink mellett szegedi, makói, kiszombori és vajdasági vendégeket fogadhattunk.” – mondta Tamás Sándor.
Dănuţ Groza nagyszentmiklósi polgármester a résztvevőknek ismertette, hogy egy Mórahalommal közösen megnyert, határon átnyúló európai uniós pályázat keretében újítják fel a Nákó-kastélyt: „Az uniós projektnek két összetevője volt. Az első a kastély tulajdonosainak járó összeg kifizetését célozta, mert a Nákó-kastély egyik szárnyát visszaszolgáltatták az örökösöknek. Megegyeztünk velük az árban, megkapták a kért összeget, és a kastély jelenleg teljes egészében a város tulajdonában van. A projekt másik összetevője a kastély külső felújítására vonatkozik. Reméljük, hogy az idei nyár végéig sikerül befejezni a külső felújítást, és a jövőben egy másik európai uniós pályázat keretében szeretnénk a kastélybelsőt is felújítani annak érdekében, hogy a régióba látogató turisták programjába is bekerüljön a kastélylátogatás, Nagyszentmiklós többi nevezetességével együtt” – mondta a polgármester.
A Bartók-napi ünnepi hangversenyen elsőként az ifjú Ioan Mihailescu zongoraművész tolmácsolásában hangzottak fel Beethoven 12. zongoraszonátája dallamai, majd az előadóművész Chopin fokozott lírai hangvételű cisz moll Scherzóját adta elő. A lírai zenei vonalvezetés jegyében, a romantikus hangzás folytatásaként rendkívüli élményt, hamisítatlan zenei csemegét biztosított a Mihailescu házaspár előadva Rahmaninov hat négykezes zongoradarabját.
A hangverseny kiemelkedő és egyedi – Bartók zsenijét egyértelműen kiemelő – darabját képezte, az 1937-ben szerzett Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című, a zeneiséget a végletekig kiaknázó darab. Az előadók ihletett megfogalmazásában keltek életre a változatosságuk ellenére is összeforrt zenei egységet alkotó hol mélyen gomolygó, hol játékos, sőt humoros fordulatokkal telített dallamok, a váratlan cintányérütések, a zongorák hömpölygő dallamait kiteljesítő xilofon, pergődob, trangulum és sok más ütőhangszer hangjai tartalmas és különleges zenei élményt biztosítva. Makai Zoltán
hetiujszo.com
Erdély.ma

Misszió Esterházy Jánosért
A misszióként vállalt feladat érdekében Marosvásárhelyre is eljött dr. Molnár Imre történész, diplomata, hogy a felvidéki magyar népéért mártírhalált halt gróf Esterházy János életét minél szélesebb körben megismertesse. A szerző április 14-én a Vártemplom Diakóniai Otthonának Bocskai-termében tartott rendkívül érdekes, tanulságos előadást vaskos könyve, Esterházy János élete és mártírhalála kapcsán, amely többéves kutatásainak az eredményét tükrözi. AMagyarország csíkszeredai főkonzulátusa által szervezett rendezvényen Szarka Gábor konzul mutatta be az ipolyságiszármazású történészt, aki a felvidéki magyarság történetéről s diplomataként a lengyel–magyar kapcsolatokról írtkönyveket.
Szegedi egyetemi hallgatóként az 1970-es évek végén társaival gyógyszert, élelmet, könyvet hoztak Erdélybe – emlékezett vissza a szerző, aki képekkel illusztrálva mutatta be a felvidéki magyar politikus, Esterházy János regényes és tragikus életét, amelynek sok részletét sikerült feltárnia. Kutatómunkája a Széchényi könyvtár dolgozójaként az emigráns újságokat őrző részlegen kezdődött, ahol a felvidéki magyarság két világháború közötti története jól dokumentálható volt.
Esterházy János sorsát az erdélyi magyar vértanúkéhoz hasonlította, akikről néhai Fülöp G. Dénes református lelkésszel beszélgettek, s úgy érezte, ha egész munkásságát az ő életük feltárására áldozza, akkor sem sikerül törleszteni azt az adósságot, "amiért elődeinknek a magyar nemzet érdekében hozott áldozatáért tartozunk". Erdélyi körútja is ilyen adósságtörlesztésnek számít. Ezúttal könyvének hőse, gróf Esterházy János nyomában indult el, aki 1944. február 4-én Kolozsváron járt (ami Dél- Szlovákiához hasonlóan visszacsatolódott az anyanemzethez), mert fontosnak tartotta, hogy politikustársainak s az érdeklődőknek beszámoljon a felvidéki magyarság helyzetéről. Az Ellenzék című lapban megjelent interjúban a politikus arról beszélt, hogy "összetartozunk, tudnunk kell egymásról, hisz a feldaraboltság ellenére is egy test vagyunk".
Molnár Imre a húsvétra utalva kifejtette, hogy el kell gondolkodnunk a szenvedés értelmén és azon a mélységes mély misztériumon, hogy hol is ér véget egy ember élete. A vértanúk példája, akik a szenvedések tüzében végezték be életüket, azt igazolja, hogy a lét fonala nem ért véget a kínhalállal, hanem mind a mai napig folytatódik, s ebből kell az utódoknak erőt és példát meríteni – fogalmazta meg utazásának célját. Az előadó Szilágyi Domokos sorait idézte: "Látnunk kell egymást, hogy láthatók legyünk, /hallanunk egymást, hogy hallhatók legyünk". Majd utalt arra, hogy azt szeretné, ha az erdélyi közönséggel való találkozói lelki együttlétek lennének.
Egy XIX. század végi Krakkóban készült fényképpel kezdte el a regényes életrajz bemutatását. A képen id. Esterházy János huszárkapitány látható egy gyönyörű lengyel lánnyal, gróf Tarnowska Erzsébettel. A lány édesapja, a krakkói Jagello Egyetem rektora, lengyel hazafiként nagy gondban volt, hogy férjhez adhatja-e a lányát a megszálló hadsereg szerelmes ifjú kapitányához, s végül a katona nemzetisége miatt tette meg. A nyitraújlaki Esterházy-birtokra költöző házaspárnak három gyermeke született, de hétévi boldog házasság után a férj agyvérzésben meghalt. Halálos ágyán azt az örökséget hagyja fiára, hogy: légy fiam mindig jó magyar, becsületes ember. Bár a 32 éves özvegyasszonyt családja hazahívta Lengyelországba, annyira hűségesen szerette a férjét, hogy annak halála után is Nyitraújlakon maradt, és három magyar gyermeket nevelt. Köztük Esterházy Jánost, aki a monarchiát emésztő nemzeti kérdéssel foglalkozó édesapja szellemi örökségének birtokában korán belépett a politikába, s Trianon után egész életében minden lehetséges politikai fórumon kiállt a felvidéki magyarság érdekeinek védelmében. Tette ezt a szülői örökségre, mély katolikus hitére támaszkodva, s magyar főnemesként közösséget vállalva egyszerű vidéki és városi sorstársaival, kezdetben egy olyan párt (Országos Keresztényszocialista Párt) élén, amelynek német, ruszin és szlovák tagjai is voltak. Következetesen az autonómia híve volt, támogatta a soknemzetiségű csehszlovák államban élő szlovákok autonómiatörekvéseit, mert önrendelkezést remélt népének és a többi kis népnek is. Bár a magyar politikai életben is közismertté válva Magyarországra távozhatott volna, mindvégig Szlovákiában maradt. A prágai parlament tagjaként nem szavazta meg a zsidóüldözést, elítélte a hitlerizmust, amiért be is börtönözték. 1945-ben az új csehszlovák hatóságoknál kiállt a kormány magyarellenes politikája ellen, s a nehezebb utat választva, akkor sem menekült szülőföldjéről. Bár 1945-ben önszántából jelentkezett Gustav Husak belügyi megbízottnál, az elrendelte a letartóztatását, majd átadták az orosz hatóságoknak, akik Moszkvába szállították, s szovjetellenes magatartással vádolva hosszú kínzások után tízévi kényszermunkára ítélték. Köztörvényes bűnözőkkel, akik koronás alsóneműje miatt meztelenre vetkőztették, érkezett meg a Komi Köztársaságban levő gyűjtőtáborba. A gulagi táborokban tüdőbajt és ólommérgezést kapott, miközben otthon, Szlovákiában koholt vádak alapján kötél általi halálra ítélték, majd az ítélet végrehajtása érdekében hazaszállították. Halálos ítéletével azt akarták bizonyítani a világ közvéleményének, hogy Esterházy fasiszta volt, s mivel a magyar kisebbség követte őt, Szlovákiából való kiűzésük teljesen jogos.
Az előadó mély átéléssel számolt be a halálos ítéletet életfogytiglanra változtatása után következő fogság emberpróbáló, a különböző börtönökben töltött kálvária éveiről, ahol "a rákényszerített fizikai és lelki megaláztatások" sem tudták lelki tartását megtörni, s ártatlanságára hivatkozva minden alkalommal elutasította a szökés lehetőségét. Halála után testi maradványait sem adták ki a családnak, elhamvasztották és titokban elásták. Történt ez 1957-ben egy magát szocialistának nevező országban, ahol a legnagyobb magyar politikusok egyikének tekintett Esterházy Jánosnak még a poraitól is tartottak. Holott egész pályafutása alatt azt vallotta, hogy "a szlovák–magyar megértés történelmi szükségszerűség itt, a Kárpátok bércei alatt".
A rehabilitálását lehetővé tevő törvény eltörlésére azonban, amelyhez a szlovák parlament kétharmados többségének a szavazatára lenne szükség, ma sincsen meg a politikai akarat. Amíg Esterházy János és a hozzá hasonlók nem kapják meg méltó helyüket közös történelmünkben, a megbékélés és a kiegyezés önmagában szép eszméjének felsőbb, állami szinteken való hangsúlyozása alapjaiban válik megkérdőjelezhetővé – hangzott el a sok rendkívül érdekes és tanulságos adat, megállapítás mellett.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy szülővárosomban képviselhetem Magyarországot!”
Beiktatták Tamás Péter tiszteletbeli magyar konzult
A temesvári Adam-Müller Guttenbrunn házban csütörtökön este került sor Tamás Péter, Magyarország tiszteletbeli konzuljának ünnepélyes beiktatására és a tiszteletbeli konzulátus megnyitására. A nagyszabású ünnepségen részt vett Zákonyi Botond bukaresti nagykövet, dr. Bencsik Zita, a magyar külügy konzuli főosztályának főosztályvezetője és román megfelelője, Bogdan Mihai Stănescu, Magdó János, a külügy közép-európai főosztályának főosztályvezetője, Mille Lajos kolozsvári főkonzul, a Temesváron működő főkonzulátusok és tiszteletbeli konzulátusok képviselői, Temes megyei elöljárók, a történelmi egyházak, a helyi kulturális élet és a politikai pártok képviselői.
Ünnepi köszöntőjében Zákonyi Botond bukaresti nagykövet hangsúlyozta, hogy Magyarország mindenkori célja a konzuli képviseletek számának növelése. A nagykövet megnyugtatónak nevezte, hogy két év után sikerült újra megnyitni Temesváron Magyarország tiszteletbeli konzulátusát. „A Bánság fővárosában, nem kétséges, szükség van a magyar tiszteletbeli konzulátusra, hiszen itt két főkonzulátus és 16 tiszteletbeli konzulátus működik” – mondta Zákonyi Botond, aki szerint az itteni magyar közösség szellemi és gazdasági erejét bizonyítja, hogy több jelölt is volt a Pánczél Zoltán halála után megüresedett tiszteletbeli konzuli tisztségre. „Meggyőződésem, hogy Tamás Péter sokoldalú tevékenysége, sikeres üzleti vállalkozásai, a civil szférában kifejtett karitatív tevékenysége a biztosíték arra, hogy Temes, Krassó-Szörény és Hunyad megyében jól fogja ellátni a hivatalához kapcsolódó feladatokat.”
Hivatalos beiktatása után Tamás Péter tiszteletbeli konzul ezekkel a szavakkal köszönte meg a bizalmat: „Hatalmas megtiszteltetés Magyarországot képviselni szülővárosomban, Temesváron!” Az új magyar konzul, igazi temesváriként, három nyelven, magyarul, románul és németül fogalmazta meg ünnepi gondolatait. „A konzuli feladatom Magyarország érdekképviselete, magyar állampolgárok megsegítése a Bánságban, magyar–román gazdasági kapcsolatok erősítése, magyar befektetők támogatása. A gazdasági élet fellendítése, az infrastruktúra kiépítése, a cégek regionális és határon átívelő együttműködése is nagyon fontos feladat számomra. Még egy Temesvár–Szeged vasútvonalról, sőt, a táv egy bő órai megtételéről is mernék álmodni!” – mondta Tamás Péter, aki azt is elmondta: számára kulcsfontosságú a temesvári magyar közösség sorsa, jövője. „A kb. 15 ezres temesvári magyarság a város alig 5%-át képezi, mégis a város legnagyobb kisebbsége és kétségtelenül híd szerepet kell képeznie a román–magyar kapcsolatokban. Továbbélése, fennmaradása ezen a szórványvidéken mindannyiunk érdeke kell legyen.” – mondta a frissen beiktatott konzul. „Hiszem azt, hogy aki igazán tudja vállalni a nemzetiségét, csak az lehet méltányos és hiteles hídépítője a nemzetek közötti kapcsolatoknak.” – zárta ünnepi gondolatait.
A beiktatási ceremónia után a Harmónia Társasági Tánccsoport standard táncait, a Bokréta citerásainak népdalcsokrát, Éder Enikő és Molnos András Csaba színművészek vegyes dalcsokrát és az Eszterlánc néptánc-csoport kalotaszegi táncát tapsolhatták meg az ünnepség résztvevői.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Mint hajdanában a népdal (Megújult a székely himnusz emlékműve)
Sokan talán nem is tudják, hogy Sepsiszentgyörgyön emlékműve van a székely himnusznak. A belvárosi református templom kertjében, a – nem is tudom, most mi a hivatalos neve, de számunkra úgy hangzik szebben: – Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu utca kereszteződésénél, két fenyőfa közt áll a kopjafa, rávésve a székely himnusz szövegírójának és zeneszerzőjének neve, a hozzáillesztett táblán pedig a mára himnusszá vált vers sorai olvashatóak.
A nyolc esztendeje ott álló emlékművet megviselte az időjárás, városunk névadója – és a himnusz szerzője – névnapjára azonban ismét olyan, akárha új lenne. Faragója, a kopjafadoktor, Balázs Antal újította fel, s hogy az ismét széppé varázsolt emlékmű legyen újraavatva is, arra alkalmat szolgáltatott a tegnapi istentisztelet. A szertartást követő kiselőadásában Balázs Antal előbb a székely himnusz szerzőjének életútját ismertette: Csanády György százhúsz esztendeje született Székelyudvarhelyen, kolozsvári egyetemistaként sodorta el az első világháború Budapestre, ahonnan a trianoni döntés után már nem térhetett haza. 1952-ben hunyt el, azt kívánta, hamvait otthon, a családi sírboltban helyezzék el – ismert okokból erre csak később kerülhetett sor. A székely himnusz zeneszerzője, Mihalik Kálmán szintén Kolozsváron volt egyetemista, az orvosi egyetem világháború miatti menekítésekor Budapestre, majd Szegedre került, kitűnő zeneszerzőként, ígéretes orvosként ott hunyt el 26 évesen az akkor még gyógyíthatatlan tífuszban.
Trianon után a szülőföldjükről elmenekült, a csonka Magyarországon otthonra lelt székelyek körében a honvágy sok dal születését eredményezte, 1921-ben írta meg Csanády Bujdosó ének címmel versét, megzenésítésére Mihalikot kérte meg. Azért adta azt a címet versének, mert akkor mindenki bujdosott – magyarázta Balázs Antal. Az immár megzenésített verset előbb a budai hegyekben énekelgették a székelyek, első adatolt előadására 1922-ben került sor, Budapesten egy leánykórus adta elő, még az eredeti címmel. „Aztán olyan sokszor, olyan sokan énekelték, hogy székely himnusz válott belőle” – mondta Balázs Antal. A himnusznak azonban hányatott sors jutott, Erdélyben az első román világ alatt tilos volt énekelni, a kicsi magyar világban sem nagyon szorgalmazták, hiszen a magyar nemzetnek van egységes himnusza, hát akkor miért énekeljenek a székelyek egy másikat is. A második világháború után ugyanvalóst tiltott volt, de 1989-et követően már szabad, „ha tetszik, ha nem azoknak, akiknek sérti a fülét. Mert nekünk van címerünk, van zászlónk, van himnuszunk, csak önrendelkezésünk nincs” – állapította meg keserűen Balázs Antal. Elmondta azt is, a ma énekelt székely himnusz szövege nem azonos teljes egészében a Bujdosó énekével, a kisebb változásokat azzal magyarázta, a himnusz úgy terjedt, mint hajdanában a népdal. „Olyan csodálatos, hogy senki sem tanítja, mégis mindenki tudja” – zárta beszédét, megjegyezve még, hogy a templomkertben található emlékművön az eredeti versszöveg olvasható.
A templombéli előadást követően az istentiszteleten részt vevők a felújított emlékművet körbeállva énekelték el a székely himnuszt.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hazajáró vendégek Nagyenyeden
Novák Ferenc koreográfust nagyon régen Szegeden láttuk a Szarvassá vált fiúk című balettelőadás főpróbáján.
Születése után mindössze két évet töltött Nagyenyeden, majd szüleivel együtt áttelepedtek Magyarországra. Előadásában igazi tánctörténeti leckét hallottunk, amit remek táncok szakítottak meg. Egy lélekemelő, identitásőrző, látványban is gyönyörködtető óra következett a szervező Maros Megyei Tanács jóvoltából. A Maros Művészegyüttes kimagasló táncprodukciója és a magas szintű előadás érthetőbbé tette a művészi kifejezésmód eme népszerű válfaját, amit művészi és néptáncnak nevezünk. A közönség sorai között nagy számban jelen levő enyedi diákok lelkesedésének is köszönhető, hogy vastapssal fejeződött be az emlékezetes, „rendhagyó táncos történelemóra.”
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

A külügyminiszter a magyarországi románok kulturális identitásáért aggódik
A magyarországi románok kulturális identitása miatt aggódik a Budapestre készülő román külügyminiszter, aki csütörtökön tárgyal magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel. Bogdan Aurescu szerint Budapest hátráltatja a román-magyar vegyesbizottság munkáját, emellett nem finanszírozza megfelelőképp a román nemzetiség oktatási intézményeit és kulturális életét.
A Budapestre készülő Bogdan Aurescu román külügyminiszter aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok szerinte veszélyeztetett kulturális identitásáért, és erre hivatkozva a magyar-román kisebbségi vegyes bizottság által előkészített megállapodás elfogadását nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatandó csütörtöki tárgyalásai egyik legfontosabb napirendi pontjaként. A román diplomácia vezetőjével szerdán közölt interjút a román Agerpres hírügynökség. Aurescu ebben kifejtette: a román kisebbségvédelem az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének filozófiáját, vagyis az interkulturalitást tartja szem előtt, a kultúrák összefonódását támogatja, és ellenzi az elkülönülést, így az etnikai alapú autonómiát is.
Auresco felidézte, hogy múlt héten Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság (az ET jogi szakértői testülete) elnöke méltatta a román kisebbségvédelem „pozitív és építő jellegű megközelítését” egy kolozsvári konferencián, abból az alkalomból, hogy húsz évvel ezelőtt Románia elsőként ratifikálta a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. A konferenciára egyébként, amelyet a Nemzetpolitikai Kutatóintézet erősen bírált, nem hívták meg az RMDSZ-t.
A román diplomácia vezetője szerint a magyar-román kisebbségi vegyes-bizottság tevékenységének „hátráltatása” súlyos hátrányt jelenthet a magyarországi románoknak. Számukra Bukarest a román nyelvű oktatás minden szinten való biztosítását, sajtójuk megfelelő finanszírozását, nyelvi, etnikai, kulturális identitásuk bátorítását szorgalmazza, és azt várja Budapesttől, hogy határozottan lépjen fel az úgynevezett etnobiznisszel szemben.
A román külügyminiszter nagyon fontosnak nevezte a tárgyalások gazdasági napirendjét, amelyen egyebek mellett az autópálya-összeköttetés megteremtése, a 2014-2020-as időszak határon átnyúló együttműködési programja, az energiabiztonság szerepel.
Az Arad és Szeged közötti interkonnektorról szóló kérdésre Aurescu kifejtette: egyelőre korlátozott kapacitású a kétirányú gázállítás a magyar és román hálózat közötti műszaki különbségek miatt. A két ország azon dolgozik, hogy nyáron közös pályázatot nyújtson be a bolgár-román-magyar-osztrák összeköttetés megvalósítását célzó európai forrásokra, és így megteremtse a pénzügyi feltételeit annak, hogy 2019-re teljes kapacitással működjön mindkét irányban a magyar-román interkonnektor.
A román külügyminiszter rámutatott: húsz határátkelő nélküli közúti összeköttetés vár arra, hogy Románia csatlakozhasson a schengeni övezethez és megindulhasson a kistérségeket összekötő áru- és személyforgalom, de addig is várhatóan még a nyár folyamán felavatják Nagylakánál a két ország közötti autópályát.
MTI
Erdély.ma

A kézfogások embere (Sylvester Lajos emlékére)
Sylvester Lajossal negyvenévnyi barátság kötött össze. Ha messzire is voltunk egymástól, határok, hegyek, rendszerek és politikusok választottak el bennünket, de úgy érzem, most, hogy ő már nincs, mégis mindig tudtunk a másikról, levél jött és ment (ha nem fogták el figyelő szemek és kezek), az írásait olvastam (a Megyei Tükörben, később a Háromszékben, A Hétben).
Megismerkedésünk véletlen volt, a hetvenes évek elején egy szentgyörgyi úton elkeveredtem a színházba, ahová Veress Dani vitt be, és valami belső lépcsőn a kardos igazgatónő éppen egy színészt egzecírozott, mondván, ha nem viszi vissza a kölcsönkapott aragázt, megnézheti magát. A hangos szócsata közben félrehúzódtam, és a mellettem álló bajszos, mosolygós embertől megkérdeztem: mi az az aragáz? Nem a kérdésemre válaszolt, hanem azt mondta: te honnét jöttél? Aki nem tudta, hogy mi az aragáz, az nem lehet romániai, erdélyi. Mondtam, Szegedről, mire Sylvester Lajos kezet nyújtott, és megjegyezte, hogy már vártunk, te a Tiszatájtól jöttél, és mondta a nevemet is. Pillanatok alatt otthonossá vált a sose látott világ: egy kézfogás tette azzá. Sylvester Lajos a kézfogások embere volt, a barátságé, a barátságszövésé.
Írásait nagyon megszerettem, mert egy tájat, szűkebb hazát olyan buzgalommal és szeretettel fedezett föl számomra és biztosan az olvasói számára is, hogy mindig vele tudtam barangolni hol egy elfeledett ’48-as emlék megújításában, hol meg egy szülőföldi történeti alak megidézésben. Nekem Gábor Áron élő alakká vált az ő írásaiban, éppúgy, mint a saját ősének tekintett Sylvester János bibliafordító, akit Lajos a családja rokonságába vont írói látomásában.
Újságíró volt, az újságírásnak a legnemesebb műfajait művelte, interjút, tárcát, helytörténeti, művelődéstörténeti publicisztikát művelt roppant termékenyen és finom nyelvi leleményekkel. De az a kurzívan szedett kicsi jegyzete is a Háromszék első oldalán mindig odavonzotta szemem, mert közéleti iróniáját megtapasztalhattam írásában, néha még tán a dühét is.
Azt hiszem, hogy a Duna-delta halászatáról, a lipován emberekről ő írt legszebben és legnagyobb szorgalommal, Lajos ugyanis nagy horgász volt, és hiába aggódott érte Dóra, Anikó, Zoltán, Lajos minden évben, ha tehette, ezt a deltai világot megélte és megírta. Tudtam, hogy jó barátok között élt, és azt is, hogy valamiképpen támasza volt azoknak a fiatal íróknak, akik a hetvenes évek elején odakerültek Sepsiszentgyörgyre újságírónak, tanárnak, színházi embernek. És azt is megtapasztaltam, hogy a távolság nem csökkentette barátságát, figyelméből és jó emberi gesztusaiból gazdagon jutott nekünk is, de a rokonszenvvel látott törököknek is, akiket Beder Tibor az utazásaival kapcsolt a háromszékiekhez.
Sylvester Lajos jó barát volt, a szó legnemesebb értelmében hasznos embere a nemzetének. Hiányzik mindazoknak, akik ismerték, akik pedig nem ismerték személyesen, a Váry O. Péter által gondozott és kiadott könyveiből egy korszakra és emberére lelhetnek.
Magam nagy életajándéknak tartom, hogy ismerhettem, barátságának ajándékaival adósa vagyok.
Ilia Mihály
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szigorúan ellenőrzött evangélium
Hétfőn délután a református egyházközség Gecse utcai vendégházában, a Kriterion Közművelődési Alapítvány szervezésében mutatták be Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című, a református egyház és a szekuritáte kapcsolatát dokumentáló négykötetes munkáját. A kötetet a szerző részvételével H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója ismertette.
A műben Molnár János olyan kérdésekre keres választ, hogy az egyház látható életmegnyilvánulásait mennyiben befolyásolták a rejtőzködő, de nem láthatatlan hatalmi és politikai tényezők, a kollaboráció és üldözés milyen mértékben jelentkezett az evangélium hirdetőinek sorsában, a "hálózat" hálójába került személy áldozat volt-e vagy lelkes kiszolgáló, esetleg valami más, illetve lehetett-e taktikázni, lehetett-e érvényesíteni valamelyes életstratégiát a "hálózat" bonyolult gépezetében? A könyvbemutatón bemutatták a szekuritáte különböző dokumentumtípusait, amelyek a szerző szerint megbízható forrásoknak bizonyultak, mert ezek tükrözték leghűbben a korabeli valóságot, ugyanis még az egyházi jegyzőkönyveket is sok esetben meghamisították. "Szigorúan ellenőrzött intézmény volt az egyház, kozmetikázott valóságot tükrözött" – jelentette ki Molnár János.
Szabó Gyula szerint alig volt teológia tanár, akit ne akartak volna beszervezni. A református egyház, magyar egyház lévén, létében volt a tagadása a rendszernek, mindenki nacionalista, irredenta elemnek számított. Felhívta a figyelmet, hogy az esettanulmányok arra intenek, nem szabad általánosítani, fontos a szembenézés, segít a dolgok tisztázásában. Ugyanakkor még egy-két egyháztól elvárná ezt a szembenézést.
*
Molnár János egyháztörténész, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense 1975 és 1989 között lelkipásztorként szolgált Romániában. Nyíltan elutasította a kommunista rendszerrel való együttműködést, publikációiért 1983-ban letartóztatták. 1988-ban Tőkés Lászlóval együtt nyíltan fellépett a romániai falurombolás ellen. 1989 óta Szegeden él, vallás- és egyháztörténetet oktat és kutat, jelenleg a romániai református egyház II. világháború utáni történetén dolgozik.
A Népújság kérdésére elmondta: a mű egy 2007-től mostanáig tartó kutatás eredménye. A kutatás helye a CNSAS (a Szekuritáte Dokumentumait Felügyelő Tanács) levéltára, a téma a református egyház és az állam kapcsolata a kommunizmusban.
– Milyen konklúziókat vont le a kutatásból?
– A kutatás eredménye az, hogy nagyon sokrétű kapcsolat volt az egyház és az állam között, egy része természetesen kényszerkapcsolat volt, nem nagyon kívánta az egyház, de kénytelen volt belemenni. A másik konklúzió, hogy gyakorlatilag az 1960-as évek elejétől mind a két református egyházkerület – a kolozsvári és a nagyváradi – püspöke beszervezett ügynök volt
– Kik voltak ezek?
– Nagy Gyula volt Kolozsváron és Buti Sándor Váradon, majd őt követte Pap László. Lévén, hogy az egyház feje ügynök volt, és egy hierarchikus rendszerben mindig az történik, amit a hierarchia legmagasabb pontján lévő akar, mert ő irányít és tulajdonképpen rajta keresztül az állam irányíthatta az egyházat anélkül, hogy közvetlenül be kellett volna avatkoznia az egyház életébe. Ugyanakkor azt is el kell mondani, és ezt szintén szerettem volna kimutatni, hogy nem igaz az, ami a közvéleményben gyakran elterjedt, hogy nem lehetett másként csinálni, csakis úgy, hogy ha az ember bizonyos mértéig elkötelezte magát az államnak. Ez nem igaz, számtalan példa van erre mind a négy kötetben, olyanok életsorsáról vallanak, akik a szekuritáte levéltára szerint sem voltak beszervezhetők, és megpróbáltak ellenállni, ki több, ki kisebb mértékben.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

A magyar zenét népszerűsítik Bukarestben
A Balassi Központ Bukaresti Magyar Intézete keddtől péntekig immár 11. alkalommal szervezi meg a Magyarzene-fesztivált.
„A román főváros klasszikus zenei életében kulturális branddé alakult esemény a klaszszikus és kortárs magyar zenei értékek romániai megismertetését tűzte zászlajára, valamint olyan fiatal romániai tehetségek felfedezését és támogatását, akik magyar zeneművek előadását vállalják” – áll a szervező intézmény közleményében.
A Magyarzene-fesztivál három versenynapján 24 fiatal muzsikus előadásában 18 versenyprogramot hallgat meg a zsűri és a közönség.
A fellépőnként 20-25 perces program keretében a versenyzők a magyar zeneirodalom remekeit is megszólaltatják, így csendül fel – többek között – Kodály Zoltán gordonkára írt szólószonátája, Ligeti György gordonkára írt szólószonátája, Liszt Ferenc h-moll zongoraszonátája, Bartók Béla Két román tánca.
A versenyprogram közönsége találkozhat a fuvolaiskola és -irodalom fontos alkotója, Doppler Ferenc műveivel, de olyan ritkán játszott opusokkal is, mint Liszt Ferenc A három cigány c. műve hegedűre és zongorára, vagy Kodály Zoltán Adagiója nagybőgőátiratban vagy Erkel Ferenc Ölj meg engemet, Bánk c. áriája a Bánk Bánból.
A zsűri tagjai Bács Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus, Valentina Sandu Dediu zenekritikus, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem oktatója, Stan Katalin zenekritikus, Ioan Dobrinescu zeneszerző, a román közszolgálati rádió munkatársa, és Tóth István zenetudós, a fesztivál alapítója.
A versenyfesztivál zárómomentuma a díjazottak gálája, amelyen meghívottként fellép Borsos Edith énekművész, a Magyarzene-fesztivál egykori díjazottja, a brăilai Hariclea Darclee Nemzetközi Énekverseny nagydíjasa és a szegedi Nemzetközi Simándy József Énekverseny I. díjasa, valamint a marosvásárhelyi Állami Filharmónia vonósnégyeseként működő, a bécsi klaszszikusok kiváló előadásáért nemzetközi elismerésnek örvendő Tiberius Kvartett (Molnár Tibor, hegedű; Lokodi Károly, hegedű, Molnár József, mélyhegedű és Zágoni Előd, gordonka).
A koncertekre május 12-én, 13-án és 14-én a Bukaresti Magyar Intézet székházában (Gina Patrichi 8.), május 15-én pedig a Cantacuzino-palota aulájában (Victoriei sgt. 141.) kerül sor minden nap 18 órától.
Krónika (Kolozsvár)

Szembenézés a múlttal: lelkészek és besúgók könyve
Egy informátor a jelentéseiért nem kapott túl nagy összeget, száz-kétszáz lejt, de mellesleg kapott valami olyasmit, amit ő kért – derül ki Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvéből, amely a református egyház és a Szekuritáté kapcsolatáról számol be, annak dokumentumait közli.
A Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetet a szerző jelenlétében H. Szabó Gyula kiadóigazgató méltatta Marosvásárhelyen a Gecse utcai református egyházkerület vendégházában. A szerző református pap, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, nemrég lett nyugdíjas, arról számolt be, hogy hogyan települt ki Magyarországra, miután 14 év után is csak segédlelkész lehetett. Szegeden azonban nem fogadta be az egyház, a magyarázatát ma sem ismeri, az egyetemi könyvtárban kapott állást, majd a debereceni egyetem szegedi kihelyezett karán kezdett tanítani, annak megszünését követően pedig Deberecenben folytatta egyetemi pályafutását.
A szekus iratokba Tőkés László felkérésére kezdte mélyebben beleásni magát, ugyanis arra kérte a királyhágómelleki püspök, nézné át a dossziéját, lehetne-e valamire használni a református egyház története szempontjából. Az ügynök-történetet igazából csak 2006-tól lehet kutatni, miután a román államelnök hivatalosan elítélte a kommunizmust – mondta Molnár János. Igaz, hogy azok a legérdekesebb részek, amelyek esetleg sok mindenre, a rendszerváltást követő eseményekre is magyarázatot nyújthatnának, továbbra sem elérhetők, de ami megismerhető, az bőségesen elég ahhoz, hogy átlátható legyen: miként is befolyásolta az állam az egész társadalmat, beleértve a református egyházat is.
Molnár kitért arra is, hogy hogyan történt egy-egy eseperes, teológiai tanár, rektor beszervezése; különböző iratokat mutatott a kivetítőn. A négykötetetes munkához a kiadó csatolt egy CD-t is, amelyen az összes dokumentum megtekinthető, kinagyítható, olvasható. Például az informátorok által írt jelentések, amelyeket olykor kézzel, máskor írógéppel írtak. Láthatóak a beszervezési jegyzőkönyvek, a nyilatkozatok, amelyben az adott személy vállalja, hogy írásban, vagy szóban, illetve legtöbb esetben, ahogy a tartótiszt kéri, beszámol az általa megfigyelt személyekről, eseményekről, beszélgetésekről. Érdekesség az olvasó számára az úgynevezett tartalomjegyzékek dossziéja, amelyben részletesen leírják például, hogy kiről van szó, hol használható az informátor, melyek azok a jellemzői, amelyek alkalmassá teszik az ügynöki tevékenységre.
A jó informátor intelligens, népszerű, könnyen hoz létre kapcsolatokat, ápolja azokat, közszereplő, akinek véleményére kíváncsi egy adott közösség, jól tud kommunikálni, van humora. Mielőtt a szeku beszervezett volna valakit, előtanulmányt készített az illetőről, amelyben azt a stratégiát is leírta, hogy miként lép vissza, ha a kiszemelt személy nem hajlandó együttműködni. Az ügynökök túl nagy juttatásban nem részesültek, 100-200 lejnél többet nem kaptak, ha idős személyről, hozzátartozóról volt szó, akkor nagyon ritkán ezer lejt. A legtöbbször ők kértek valamit a tartótisztjüktől.
A könyvbemutatón és az azt követő beszélgetésen felmerült a kérdés, hogy szükséges-e a múlt feltárása? A válasz egyértelműnek tűnik: igen, a múltat tisztázni kell.
Antal Erika
maszol.ro

Trianon bekövetkeztének okai
Dr. Raffay Ernő: „Nekünk nem jogokat akarnak adni, hanem el akarnak tüntetni bennünket!”
Az 1920. június 4-i diktátum évfordulója apropóján tettünk fel kérdéseket dr. Raffay Ernő budapesti történésznek, akinek Trianon előzményei és annak következményei az egyik kutatási területe. A jeles tudós sokszor okozott fejtörést megállapításaival az ún. „baráti szomszédos országok” történészeinek, politikusainak a témában, hiszen – amint látjuk – a történelmet lehet utólag megképzelni és megírni, ám a tények kegyetlenek – nem olyan tapintatosak, mint mondjuk az 1990 utáni alapszerződések.
– Miben különbözik megannyi más európai békekötéstől a trianoni?
– Legfontosabb különbség az aránytalansága. Ha megvizsgáljuk a 19–20. század 1920 előtti békekötéseit, azt látjuk, hogy egyetlen, katonailag vesztes országot sem csonkítottak meg olyan nagy arányban, mint a Magyar Királyság területét. Elvették az országterület 71,3%-át, a népesség kétharmadát. 1815-ben, amikor végleg leverték a napóleoni Francia Császárságot, területének elenyésző részét vették el, azaz méltányos békeszerződést kötöttek a nagy vesztessel. A 18–19. század orosz–török háborúi után a két keleti nagyhatalom egyike sem akarta túlságosan megalázni a másikat, gondolván a következő évtizedekre. Az 1870–1871. évi porosz–francia háború után a német győztes ugyan Versailles-ban kiáltotta ki a Német Császárságot (1871. január 18-án), ami porig alázta a francia nemzettudat két tartópillérét (gloire és grandeur), területcsonkításbéli aránytalanságot nem követtek el. Mindössze a két, német többségű tartományt, Elzászt és Lotharingiát csatolták el (igazságosan!) Franciaországtól. Ezt az összecsapást megelőzte az 1866. évi porosz–osztrák háború, amelyben a poroszok legyőzték Ausztriát, amivel ugyan eldöntötték, hogy a német egység megvalósítását a Porosz Királyság végzi el, valamint kiszorították az egykori Német Nemzet Szent Római Birodalmából a Habsburg-dinasztia vezette Ausztriai Császárságot – a poroszok, okosan, a jövőre gondolva, mégsem csonkították meg Ausztriát. Így aztán 1867 (Habsburg–magyar kiegyezés) és 1879 októbere (Németország és az Osztrák–Magyar Birodalom katonai szövetsége) után létre is hozták az összesen 1 millió 251 ezer km² nagyságú Középponti Hatalmak nevű katonai szövetségi rendszert. Nos, e hatalmas katonai szövetség léte, illetve az 1894–1907 között létrehozott antant ellentétei alakították ki azt az alaphelyzetet, amelyben egyes európai nagyhatalmi vezetők azt gondolták, egy jövendő nagy háború után úgy tudják majd örökre biztosítani a békét, ha a leendő veszteseket porig alázva, elveszik tőlük az életlehetőségeiket. Éppen ezt tették az egész Habsburg Birodalommal, benne a Magyar Királysággal 1920-ban.

A békediktátum külső okai
– Milyen okai voltak a trianoni „békeszerződésnek”?
– Trianonnak külső és belső okai vannak. A külső okcsoport két területből áll: a nagyhatalmi okcsoport és a szomszédos országok okcsoportja. A nagyhatalmi okcsoport abból a történelmi igazságból indul ki, hogy a történelem formálói szinte mindig a nagyhatalmak. A Magyar Királyság (325 ezer km²) területének szétdarabolása előtt, az Osztrák–Magyar Birodalom (676 ezer km²) részeként Európa (Oroszország utáni) második legnagyobb területű, több mint 50 milliós népességű nagyhatalma volt. Az akkori európai nagyhatalmak pedig 1879 és 1907 között két nagy katonai tömbbe szervezkedtek alapvető érdekeik szerint; a kisebb országok vagy az egyik, vagy a másik nagyhatalmi-katonai tömbhöz csatlakoztak (pl. Románia 1883-ban a Középponti Hatalmakhoz). A Magyar Királyság 1879-től a Német Birodalom katonai–politikai szövetségese volt, s amikor a nagy háború az antant (Anglia, Franciaország, Egyesült Államok) győzelmével végződött, a győztesek közül főleg Franciaország azt akarta elérni, hogy Németországnak soha többé ne lehessen nagyhatalmi szövetségese: emiatt szétzúzták a Monarchiát, s mindenekelőtt az etnikailag és katonailag egységesebb Magyar Királyságot. Elsősorban emiatt támogatták a román és szerb területelvevő szándékokat, Csehországot pedig amiatt is, hogy ellensúly legyen Ausztriával szemben, az esetleges Anschluss-szal szemben. Magyarország e nagyhatalmi játszma első s legnagyobb vesztese. Megjegyzem, Németország 1919. évi megalázása vezetett a második világháború kirobbanásához is.
– Nézzük a szomszédos országok szerepét…
– Általában ezt ismerjük a legrészletesebben. A velünk keverten élő, illetve egyes szomszéd népek már a 18. század végétől rendszeresen, visszatérően, általában fegyveresen is fölléptek a magyar állam és a magyarok ellen. E támadások okai között a Habsburg-ház magyarságot gyöngítő tevékenysége, valamint a török háborúk magyar létszámot kisebbítő hatása is benne található. 1914 előtt csehek, románok, szerbek és szlovákok tényleges terveket dolgoztak ki a magyar terület megcsonkítására, elvételére. Részletezés nélkül: a román politikusok általában a Tisza folyóig képzelték Románia határainak kiterjesztését; a csehek a Győrtől, Balassagyarmattól, Salgótarjántól, Miskolctól délre húzódó vonalig; a szerbek a Pécstől, Bajától, Szegedtől északra, Temesvártól keletre húzódó vonalig akarták kitolni határaikat. Ehhez képest (viccesen szólva) a trianoni határaink sokkal jobbak lettek! Ezeket a területeket természetesen a monarchiabéli magyar nagyhatalomtól csak európai háborúval lehetett elvenni, tehát a szomszéd népek vezetői érdekeltek voltak a világháború kirobbantásában. Politikájukat 1914 előtt az antanthatalmak érdekei mentén, azokhoz igazítva alakították. (Napjainkban pedig, a megszerzett, s a mai napig megszállásuk alatt tartott magyar területek megtartása érdekében ezek az országok a NATO kiszolgálói, kivéve a szerbeket, akik alapvetően oroszbarátok, viszont éppen a területük megtartása céljából lavíroznak a NATO és Oroszország között.)
Jobb határokat is elérhettünk volna
– Nem mehetünk el amellett, hogy Trianonnak belső okai is voltak.
– Így van, a magyarok is követtek el súlyos hibákat, amelyek belülről megosztották, tehát gyöngítették a társadalmat. A belső okok közül elsősorban a magyarok kicsiny, a nem-magyarok nagy számát, valamint a bonyolult etnikai és vallásfelekezetbeli helyzetet emelem ki. 1867-ben, a kiegyezés évében az összlakosságnak csak 44,4%-a volt magyar, s ez az arány 1910-ben „följavult” 54,5%-ra. Azonban – mivel a liberális magyar kormányok nem tiltották az idegen elemek bevándorlását – a magyar etnikum aránya csak az 1910-ben már 911 ezer zsidóval ment ötven százalék fölé. Ezek egy része keresztény vallásfelekezetre váltott, azonban mivel zsidó nemzetiség nem szerepelt a népszámlálások kérdőívein, ők magyarnak vallották magukat. Ez persze komoly előnyöket jelentett, s a magyar liberális fölfogás hívei nem gondolták, hogy a bevándoroltak soraiból kerülnek majd ki a kereszténység elleni harc, a szabadkőművesség, a szociáldemokraták és a későbbi kommunisták radikálisai. 1914 előtt a magyar értelmiség legjobbjai (gróf Tisza István, Herczeg Ferenc, Bangha Béla, Prohászka Ottokár stb.) azt vették észre, hogy a budapesti sajtóban (kivétel nélkül) minden nap gyalázzák a kereszténységet, sőt, a szót, hogy ’magyar’, szitokszóként használják a sajtó liberális és szocialista részében. Amikor aztán eljött a háború, a baloldal e két irányzatához tartozó személyek elkezdték a hadsereg és a hátország föllazítását, ami oda vezetett, hogy 1918. október végétől három kormány is (Károlyi-, Berinkey- és a népbiztosok tanácsa) ezekből az (jórészt zsidó nemzetiségű) emberekből alakult meg. Felelősségük az ország szétdarabolásában vitathatatlan: nélkülük valószínűleg jobb (de mindenképpen csonka) határokat érhettünk volna el.
– Mi váltotta ki a második belső okot, a társadalom teljes körű politikai szétdarabolását?
– A hazai liberalizmus gyakorlatilag parttalanná vált 1914-re. Ez azt jelenti, hogy a kormányok elkövették azt a hibát, hogy a nemzet nyilvánvaló ellenségeit szabadon engedték működni. Ilyen csoport volt például a szabadkőműves Martinovics-páholyban tiltott módon megalakult Országos Polgári Radikális Párt (Jászi, Ady stb.), amely majd 1918-ban a szociáldemokrata párttal és Károlyi Mihály Függetlenségi Pártjával kormánykoalíciót alkot. A politikai élet szétverését jelentette akkoriban a képviselőházi obstrukció: ez azt jelenti, hogy az ellenzék, széttördelve a törvényhozás normális menetét, nem engedte időben meghozni az államot-nemzetet védő legfontosabb törvényeket (pl. a véderőtörvényt). Ez Magyarország és a birodalom belső és külső, katonai meggyöngítését jelentette.
A szabadkőművesség szerepe
– Trianon bekövetkeztében ilyen nagy szerepe volt a szabadkőművességnek?
– A hazai szabadkőműves szervezet szabad, ám titkos működésének engedélyezése a harmadik belső ok. A szabadkőművesség radikális páholyai ugyanis a haladás, modernizáció, szabadság stb. jelszavainak bevetésével gyökeresen át akarták alakítani a hagyományos Magyarországot, jelszavaik ismételgetése mögött azonban a legnyersebb hatalomátvételi szándék húzódott meg. A kérdésre, hogy a magyarországi szabadkőművesek szét akarták-e darabolni Magyarországot, válaszom: nem szétdarabolni akarták, hanem szabadkőműves többségű képviselőházzal s kormánnyal az egész ország fölött át akarták venni a főhatalmat. Szabadkőműves országot akartak megalakítani, kihasználva a katonai összeomlást. Amikor 1920. május 18-án a már horthysta kormány belügyminisztere, Dömötör Mihály föloszlatta e szervezetet, rájuk hárította az ország összeomlását. A szabadkőműves Károlyi-, majd Berinkey-kormány ugyanis visszavonta a hadsereget, ahelyett, hogy a benyomuló román, szerb és cseh katonaság elleni védelemre adott volna parancsot. Károlyi hibája kettős: szabadjára engedte a radikális szabadkőműveseket, valamint elmulasztotta az ország megvédését.
– Ezek szerint kijelenthető, hogy tudatosság és céltudatosság sújtotta a magyar államot és nemzetet?
– Igen, a legnagyobb mértékben, hiszen a nagyhatalmak készültek a revánsra, illetve Anglia a valóban szédületes német gazdasági fejlődés erőszakos megállítására; valamint a magyarok három szomszédja előzetes, térkép-rajzolás mellett komoly katonai fejlesztéssel készült Magyarország szétdarabolására. Az eredmény lehangoló lett. 1919-ben, amikor a békekonferencián megmutatták az antanthaderő főparancsnokának, a francia Foch marsallnak a Németországgal aláírandó békeszerződés tervezetét, a tábornok ezt mondta: Uraim, ez nem békeszerződés, hanem fegyverszünet húsz évre. Nos, 20 és fél év múlva Hitler és Sztálin megtámadta Lengyelországot. A többit tudjuk. Magyarországot pedig rákényszerítették az egyébként helyes és eredményes (négyszeres területi revízió!) revíziós kül- és biztonságpolitikára. Íme, mit tesz egy rossz békeszerződés! A trianoni békeparancsot (három, Pozsony melletti magyar falu elvételével súlyosbítva) megerősítette az 1947. évi párizsi békeszerződés 1. §-a (ez van most érvényben határainkra nézve). Eszerint Magyarország határai (tehát a jelenlegi magyar–román határvonal is) az 1938. január 1-jei állapot szerint állíttatnak vissza. 1938. január 1-jén pedig az 1920. évi szerződés határvonalai voltak érvényben, hiszen az első területi revízió, az I. bécsi döntés 1938. november elején lépett érvénybe.
Amerika hadszíntere leszünk
– Mit rombolhatott e diktátum a magyarság életén 95 év alatt?
– 1920 óta a trianoni utódállamok politikája a magyarok megsemmisítésére irányul. Lásd például az 1923-as, az 1938-as és a jelenlegi román alkotmány 1. §-át: cél a homogén nemzetállam kialakítása. Az összes többi „eredmény” mind e szándékoknak köszönhető: rombolják a magyar nemzettudatot, tönkreteszik a magyar iskolarendszert, az autonómiáról még beszélni sem lehet, stb., stb. Személyes véleményem szerint 2015-ben is változatlanul léteznek az 1920-as helyzet negatívumai, tehát a helyes magyar külpolitikának a terület-revízióra kell törekednie. Annál is inkább, mivel az összes nemzetközi szerződés de facto és de iure megengedi az európai határok békés tárgyalások utáni megváltoztatását.
– Lehet-e várni enyhülést környezetünkben? Honnan, hogyan?
– Az enyhülést várni a román, szlovák, szerb stb. államhatalomtól önmegtévesztés, illúzió. Vegyük észre a történelmi tények ezreit: nekünk nem jogokat akarnak adni, hanem el akarnak tüntetni bennünket. Ami pedig az európai helyzetet illeti, a NATO bővítése Kelet-Európában nem más, mint a nyugati nagyhatalmak, mindenekelőtt az USA hadszíntér-kibővítő tevékenysége, hogy a leendő oroszellenes háború Kelet- és Közép-Európát, ennek népeit sújtsa, ne a Nyugatot. Csodálkozom, hogy Bukarestben mintha nem látnák, hogy egy esetleges orosz–amerikai erőpróba közben a román fővárosból mindössze egy füstölgő kráter maradna… Isten óvjon ettől! Az Európai Unió pedig nem más, mint a nyugati termelőtőke piackiterjesztése a huszonegy millió románra, a negyvenmillió lengyelre, a tízmillió magyarra stb. Modernizálást alig, kizsákmányolást minden mennyiségben kaptunk, románok, lengyelek, magyarok stb. egyaránt. Megítélésem szerint a román érdek nem az egységes román nemzetállam, hanem a román–magyar békés tárgyalások után kialakított új államszerkezet (például: autonómia, de más is elképzelhető!) lenne. Egyszóval a helyzet rossz, de nem reménytelen. Egy nemzet jövője, bármelyik nemzetre gondolunk, az érdekek helyes fölismerésétől függ.
---
Raffay Ernő (sz.: 1948) történész, politikus, 1990-től 1993-ig országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. Egyetemi tanár, alapította és vezette a Balkanisztikai Kutatócsoportot, 1989–90-ben az Erdélyi Szövetség társelnöke, 1993–94 a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója. Művei közül: Erdély 1918–1919, Trianon titkai (1989–1992 között hét kiadás), A vajdaságoktól a birodalomig – az újkori Románia története, Magyar tragédia, Harcoló szabadkőművesség - Küzdelem a katolikus egyház ellen, Politizáló szabadkőművesség – Jászi Oszkár és a Martinovics-páholy államellenes tevékenysége, Szabadkőműves béklyóban – Ady Endre és a szabadkőművesek I–II., A gróf emigrált, az író otthon maradt – Wass Albert igazsága; Balkáni birodalom – Nagy-Románia megteremtése.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Emlékezés az Erdélyi Ferences Rendtartomány vértanújára
120 évvel ezelőtt, 1895. június 3-án született a Hargita megyei Zetelakán Boros Fortunát ferences atya és vértanú. A keresztségben a Domokos nevet kapta. 1911. augusztus 20-án, az erdélyi rendtartomány védőszentjének, Szent István királynak az ünnepén öltötte magára a ferences habitust Mikházán. Ünnepélyes fogadalmát Vajdahunyadon Trefán Leonárd tartományfőnök kezébe tette 1917. április 29-én. A következő évben, 1918. június 11-én a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban szentelte pappá gróf Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök.
1920-ban tanítói oklevelet szerzett Csíksomlyón. 1921–1931 között a rendtartomány kis szeráfi papnevelő kollégiumának történelem és földrajz szakos tanáraként és prefektusaként Székelyudvarhelyen tevékenykedett. 1922 decemberében Szegeden megvédte A Csíksomlyói 32 ferences confraterről írt doktori disszertációját. A rend által kiadott folyóiratokban, A Hírnökben és a Katolikus Világban több tanulmányt is közölt. Társszerkesztője és írótársa volt a Dicsőszentmártonban 1925-ben kiadott Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene című műnek. 1927-ben jelent meg Az erdélyi ferencrendiek című főműve.
1932-ben rábízták az erdélyi sajtóapostolkodás vezetését, a Szent Bonaventura Nyomda igazgatójaként. „Írásai az olvasók hitét erősítették. Mindenben az emberek iránti szeretet vezette” (Pap Leonárd: Boros Fortunát könyveiből, cikkeiből levont következtetések Kézirat, Székelyudvarhely 2003).
1942. július 29-én a csíksomlyói káptalanra összegyűlt testvérek Boros Fortunátot megválasztották az Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárójává. Nagyon nehéz időben vette át a provincia vezetését. Ferencz Ervin mondta róla:„Gondoskodott a rábízottakról. Ha tévedett, alázatosan belátta, és visszavonta tévedését. Hite föltétlenül megingathatatlan, szilárd és erős volt. A vallásos folyóiratokban írt cikkeivel készítette elő népét a megpróbáltatásokra. Szembenézett a jövővel. A szerzetesi élet imádságos gyakorlataiból merített mindenhez erőt. Szigorúsága mögé elrejtette a testvéri szeretetét. Fegyelmezett, bátor és bölcs, igazságos volt. Példaadó imádságos életet élt.” (Jegyzőkönyv, Szárhegy, 2003. január 22.)
Az 1948-as káptalan után brassói elöljáró lett, ahol a beteg ferencesek gondozását és a megboldogult Csiszér Elek atya boldoggá avatásának előkészítését bízták rá.
A titkosszolgálat dossziéjából kiderül, hogy Boros Fortunátot már 1946 óta megfigyelés alatt tartották. Sok üldözésnek és megpróbáltatásnak volt kitéve. Gyakran menekülnie kellett. 1951. augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka, amikor az összes ferences testvért a máriaradnai kolostorba vitték, őt Brassóban tartották, ott folyt a kihallgatása. 1951. december 8-án 24 hónapi munkatáborra ítélték. A Duna-csatornához, a „kivégző táborhoz” került, ahol a parancsnok így fogadta a rabokat: „Az elvtársak ne gondolják, hogy innen élve megszabadulnak, mert mi megöljük önöket golyó nélkül, a munka mezején.” A Capul Midia munkakolónia a többi munkatábor közül messzemenően kitűnt az elhalálozási százalékok tekintetében. Két biztos joga volt annak a rabnak: dolgozni vagy meghalni. Boros Fortunát egykori tartományfőnök haláláról két változat ismeretes: az egyik az, hogy egy rab parancsra lapáttal agyonverte mint hasznavehetetlen, beteg embert, a másik, a valószínűbb változat szerint a sok éhezés, a nehéz munka, a zord időjárás és a betegség (komoly cukorbetegség) felemésztette életét. Halotti bizonyítványa szerint 1953. március 18-án hunyt el.
A kommunista rendszer alatt még a nevét sem volt szabad kimondani, szülőfaluja mégis emlékkeresztet állított a temetőben az ő tiszteletére. Szűkebb környezete, rokonai, szerzetestestvérei, rabtársai vértanúként tisztelték. A rendszerváltás után Zetelakán az általános és a középiskolát róla nevezték el. Boros Fortunát rövid életrajzát a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság felterjesztette a Szentszékhez a 20. század új vértanúi névsorába, 2003. január 13-án pedig elindította az előzetes egyházmegyei vizsgálatot a boldoggá avatáshoz. 2003. március 16-án Bartók Albert ferences atya így emlékezett rá a zetelaki római katolikus templomban: „Beteljesedett, amit Fortunát főatya előre megmondott. A kommunizmus szépen, magától összeomlott, hála az Istennek, és amit Fortunát főatya tanított, hogy él az Isten, és győz az Isten, az most is áll, és ezután is állni fog.” (Ilyés András idézi: 50 éves a zetelaki középiskola 1961–2011)
Guia Hugó OFM
Vasárnap (Kolozsvár)

Olasztelektől a New York-i egyetemig (Beszélgetés dr. Balázsi Gábor kutatófizikussal)
Mesemondó versenyen kezdte, matematikával folytatta, majd a fizika bűvöletében jutott el az érettségiig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, ahonnan a kolozsvári egyetemen keresztül egyenesen vezetett az út a kutatás felé. Az Olaszteleken nevelkedett Balázsi Gábor jelenleg New Yorkban tanít és kutat a Stony Brook Tudományegyetem Laufer Fizikai és Kvantitatív Biológia Központjában. Múlt heti itthonléte egyik állomásaként Sepsiszentgyörgyön tartott előadást A rákbetegségek a szintetikus biológia tükrében címmel, mely alkalomból a neves kutatót a siker felé vezető útról és kutatómunkájáról kérdeztük.
Dr. Balázsi Gábor: – Olaszteleken születtem 1974-ben, ott nőttem fel, ott jártam az elemi iskolát, majd ötödikben Barótra kerültem, ingáztam Barót hegyén keresztül. Nyolcadik után a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban kezdtem a kilencedik osztályt román nyelven, mert szüleim úgy vélték, ez előnyömre válik. Amikor a rendszer megbukott, rögtön átiratkoztam magyar osztályba. Már ismertem az ottani diákokat, mert jártam velük matematikafelkészítőkre, pótórákra. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végeztem felsőfokú tanulmányaimat fizika szakon, a mesteri oklevelet is ott szereztem meg.
Lépésről lépésre
Eddig tart a rendkívülit nem rejtő történet, ami ezután következik, már nem szokványos. Szinte láncreakcióként indul el a fiatal fizikus kutatópályája, amint egyik kutatóműhelyben megismerik képességeit, segítik és egyengetik útját a következő állomásig. Folyton tanul, keresi a választ különböző tudományos kérdésekre, mígnem a fizikai jelenségek területe mellett a bonyolult biológiai rendszerek működésébe is belekóstol, a gének, a fehérjék, a sejtek világa szinte megfertőzi. Mindez lépésről lépésre történik budapesti, szegedi állomások után az Amerikai Egyesült Államokban. – A kutatás már Kolozsváron kezdett érdekelni, és amikor meglátogattam Hantz Péter barátomat Budapesten, aki Kolozsvárról ment az Eötvös Loránd Tudományegyetemre tanulni, bemutatott néhány tanárnak, ők kutatókkal ismertettek meg, és rövid időre a budapesti Központi Fizikai Kutatóintézetbe kerültem. Ott kézről kézre adtak, megismertem az ottani kutatókat. Akkoriban a véletlenszerű ingadozásokkal, a zajjal foglalkoztam, amit általában zavaró tényezőként könyvelnek el, engem az érdekelt, hogy lehet-e valami jóra használni. Szegeden volt egy kutatócsoport, ők éppen ezzel foglalkoztak, és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség révén részképzésre mentem Szegedre, ahol bekerültem csoportjukba. Mindenféle fizikailag mérhető jelenség ingadozásával foglalkoztam. Például az elektronikában mérik, hogy a félvezetőkben miként ingadozik egy középérték körül az áramerősség vagy a feszültség. Azt kerestem, hogyan lehetne ezt jó célra felhasználni. Az ingadozás általában gátolja az információátvitelt, de előfordulhat olyan is, amikor segíti. Például, ha egy receptornak van egy adott küszöbszintje, nem biztos, hogy az adott jel eléri azt, de ha ehhez a jelhez zajt adunk, az megemeli a jel érzékelhetőségét, és valószínűleg átlépi az említett küszöböt. Úgy hívják, sztohasztikus rezonancia, egy olyan jelenség, amelynél a legjobb az információátvitel ilyen esetben. Ennek új fajtáját találtuk ki dr. Kiss László professzor szegedi laboratóriumában, amikor nem az amplitúdóhoz adunk zajt, hanem a fázishoz.
– Milyen áttörés jelentette a következő lépést, amelynek első állomása Missouri állam volt az Amerikai Egyesült Államokban?
– Amikor az említett észrevétel megtörtént, írtunk egy dolgozatot, amely megjelent egy konferencia könyvében. Elmentem erre a konferenciára, és ott rengeteg kutatóval találkoztam, akik ezzel foglalkoztak, köztük olyanokkal is, akik tanulmányozzák a különböző ingadozásokat a biológiai rendszerben. Például az idegsejtek membránon keresztüli feszültsége állandóan ingadozik, és ez befolyásolja azt, hogy lesz-e akciós ponteciál, vagyis az idegsejt adott pillanatban közvetít-e információt vagy nem. Ezen a szegedi konferencián ismertem meg a phD-vezetőmet. Amikor megtudtam, hogy a véletlenszerű fluktuációkkal foglalkozik elektronikában és biológiában, úgy éreztem, vele szeretnék dolgozni, megpróbálnám a doktori vizsgát. Addig nem nagyon volt neki doktori hallgatója, de dr. Kiss László professzor, akinél Szegeden dolgoztam, addig biztatta, amíg elvállalt. Tehát Frank Mosshoz kerültem a Missouri állambeli egyetemre 1997-ben, ahol két év alatt újabb mesteri oklevelet szereztem.
Rendszerek vonzáskörében
A térbeli információterjedés útján indultam el, azt kutattam, hogy egy adott idegsejthálózatban, illetve az agykéregben miként segíthetik elő a véletlenszerű ingadozások az információáramlást. Egy hullámterjedést modelleztem fizikai módszerekkel, és ez volt az elméleti oldala a kutatásnak. Később kapcsolatba kerültem egy másik kutatóval, aki orvosként epilepsziás betegeket gyógyított. Kivette az epilepsziás sejteket, és azokból sejttenyészetet létesített, abban vizsgálta a kalcium ingadozását. Amikor kapcsolatba kerültem a témával, az a feladat merült fel, hogy megértsük, hogyan kommunikálnak az epilepsziás sejtek. Ez azért fontos, mert amikor epilepsziás roham van, akkor kalciumhullámok terjednek az epilepszia helyétől az agy más részeibe, ennek a folyamatnak a megismerése tehát segíthet a gyógyításban. Itt közvetlen kapcsolatba kerültem a biológiával, és olyan a természetem, hogy ha valamivel foglalkozom, akkor próbálom alaposan megérteni. Az foglalkoztatott, hogy melyek azok a kémiai tényezők, amelyek lehetővé teszik ezeket a kalciumingadozásokat.
Chicago, Boston, New York
A doktori cím megszerzése után Chicago következett, ahol Balázsi Gábor két magyar kutató, Oltvai Zoltán és a csíkkarcfalvi származású Barabási Albert László hálózatkutató munkájába nyert betekintést, a követező állomás Jim Collins laboratóriuma Bostonban, itt a szintetikus biológia területén folytatódott az erdővidéki fizikus munkássága. Az első tanári állást Houstonban kapta, ahol saját csoportot alapított a rákkutató intézetben...
– Akkor kerültem kapcsolatba a rákkal mint megoldatlan kérdéssel, rengeteget tanultam róla, egy idő után én is belefogtam a rákkutatásba. Nemrég kaptam állást New Yorkban a Stony Brook Tudományegyetemen, itt egy interdiszciplináris központban dolgozom, azt próbáljuk megérteni, hogyan lehet a fizika módszereit alkalmazni a biológiában.
Család, munka és szülőföld
Egy elkötelezett kutató családjának nem egyszerű az élete, legtöbbször nincs szombat és vasárnap, több az odafigyelés, hogy a férjnek, az apának mindene meglegyen a munkához. Balázsi Gábornak ez megadatik, amerikai származású magyar felesége és négyéves kislánya partner ebben.
– Fontossági sorrendet kell felállítani, és akkor az ember szem előtt tartja, hol van az otthona, hol van a családja. Néha a munka kerül az első helyre, ez elkerülhetetlen, de amikor nem, akkor az ember tudja, hogy a család a legfontosabb. A feleségem Amerikában született, de sokszor járt már Erdélyben, az ő segítségére is szükség volt.
– Kiket tart tanítóinak? Milyen szellemi, érzelmi batyuval indult itthonról?
– Rengeteget kaptam, kezdve a tanító nénimmel, aki mindent megtett, hogy a gyermekeket fejlessze. Rendkívül sokat köszönhetek a baróti, valamint a mikós tanároknak is, akiktől nagyon sokat kaptam. Meg szeretném említeni a doktori és posztdoktori témavezetőimet is. Itthonról semmilyen hátránnyal nem indultam, tudtam, hol a helyem. Amerikában sok a külföldről érkezett kutató, ez egy nemzetközi porond, ahol mindenkit a saját értékén mérnek. A munkám mellett elég hamar kerestem a magyarok társaságát, mert úgy éreztem, nem bírom anélkül. Nem úgy mentem el Erdővidékről, hogy ott maradjak, ezt így hozta a sors, de a visszatérés lehetőségét nem zárhatom ki. Magyarország sokat tesz azért, hogy visszavonzza a külföldön dolgozó magyar kutatókat, nem tudom, e tekintetben Romániában mi a helyzet, de ha az itteni fiatalok a segítségemet kérik, tudásom szerint válaszolok. Hiszem, hogy Olasztelekről vagy bárhonnan el lehet indulni és elérni sikereket, ha az ember tudja, mit akar, kitartóan tesz érte, és nem felejti el, hová tartozik.
Dr. Balázsi Gábor nem felejtette el az olaszteleki szülői házat, s bár 1997 óta él Amerikában, anyanyelve egy cseppet sem csorbult, de még erdővidéki hanglejtése sem. Ízig-vérig székely ember, aki tudásának köszönhetően messzire jutott, de soha nem annyira távolra, hogy hazatéréskor meg ne teljen tüdeje tiszta levegővel.
Rákkutatás a szintetikus biológia tükrében
A fehérjeszabályozás lehetőségeit és a sejtek közötti egyensúly fontosságát hangsúlyozta múlt keddi előadásában dr. Balázsi Gábor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A rákkutatás a szintetikus biológia tükrében címmel bemutatott vetített képes ismertetőjének kicsengése: ha az emberi szervezetbe mesterséges biológiai rendszereket lehetne bevinni, kijavítható lenne egy sor veleszületett rendellenesség, gyógyítható lenne sokféle betegség. Az előadás első részében az olaszteleki származású, jelenleg New Yorkban tanító és kutató fizikus ismertette a gének, a fehérjék szerepét az emberi szervezetben és az egymást befolyásoló kölcsönhatásukat, ami meghatározó az egyénre vonatkozóan. A gének, mint a minden sejtben jelen lévő DNS-szakaszok, kódolják a fehérjéket, ezért ellenőrzésük által szabályozható lenne adott fehérjék mennyisége és sorrendje a fehérjeláncban, ennek a folyamatnak a befolyásolása az egyik fontos területe a Balázsi Gábor által is kutatott szintetikus biológiának. A fizikus ismertette az eddig elért eredményeket és a további kérdéseket ebben a témában, beszélt a biológiai rendszerek tervezési és építési szakaszairól, a szintetikus génkapcsolóról, a génoszcillátorról, a fényérzékeny baktériumtelepről, a negatív visszakapcsolással történő precíz génszabályozásról. Végül leszögezte: mindennek az a köze a súlyos betegségekhez, hogy lehetőség nyílhat mindeddig gyógyíthatatlan betegségek, mint például a rák kezelésére, amelyek okai a génhibák vagy a sejtek közötti egyensúly megbomlása. Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megnyílt a 19. Ariadné textilművészeti tárlat
Marosvásárhelyről tizenhét képzőművész állította ki munkáit, Temesvárról tizenegy, Kolozsvárról kilenc. Suceaváról, Déváról és Nagyváradról is ketten érkeztek alkotással, ezenkívül egy-egy textilművész Székelyudvarhelyről, Szegedről, Nagyváradról, Bukarestből, Budapestről, Sepsiszentgyörgyről, Gyergyóújfaluból és Gorjból küldte el munkáját a Marosvásárhelyen 19. alkalommal megrendezett Ariadné textilművészeti kiállításra.
Amikor sok évvel ezelőtt létrejött az Ariadné kiállítás Marosvásárhelyen, mind több és több képzőművész kezdett figyelni a textilművészetre – mondta Nagy Miklós Kund újságíró-szerkesztő, író a szerda esti megnyitón a Kultúrpalota földszinti kiállítótermében. Ahogy fogalmazott, az idei rendezvényt kevésbé jellemzi az újítás. Van mese, mítosz, születés és halál, vidámság és szomorúság, tudomány és még a természet féltése sem hiányzik – sorolta a méltató, hogy mi minden van ezen a tárlaton, amelyet leginkább a hagyomány iránti tisztelet ural.
„Ennek a tárlatnak az az újdonsága, hogy végre nem akar mindenáron valami újat hozni” – mondta érdeklődésünkre Bandi Kati marosvásárhelyi textilművész, aki úgy értékelte az idei tárlatot, hogy az a mesterségbeli tudást tükrözi a leginkább. Az iparművészet egyik ága a textilművészet, amely ipari technikával és művészi igénnyel kivitelezett használati- és dísztárgyakat hoz létre. Ha ezek közül a kritériumok közül valamely hiányzik, akár az ipari technika, akár a művészi igény, vagy a használhatóság – akkor csorbul az adott alkotás, mondta az ismert alkotótművész, aki úgy véli, sok szempontból lehet egy alkotás művészi. Az iparművészethez tartozó textilművészetnek is megvannak a sajátos kritériumai, amelyeket, ha az alkotó tiszteletben tart, annál értékesebb a műve.
Nincs olyan textilművészeti kiállítás, amelyen ne lenne jelen a mítosz – hangsúlyozta Nagy Miklós Kund, felhívva a figyelmet a munkák sokszínűségére, az ötletgazdagságra, ugyanakkor a minőségre is, hiszen rengeteg munka van a kiállított művekben – mondta.
Az idei tárlaton többek közt Nagy Dalma, Puskei Sarolta, Sajgó Ilona, Hunyadi Mária, Bandi Kati, Szabó Ágnes, Pacsika Lia alkotásai láthatók. A munkák között vannak szőttesek, kompozíciók, többnyire hagyományos módszerekkel készített faliszőnyegek, ruhák, képek, de nem hiányoznak a nem hagyományos összeállítások sem.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Pécskai Magyar Napok
Hazajöttek a város fiai
Nyár van, falu- (Pécska esetében város-)napokat élünk, mint hosszú évek óta mindig, s ilyenkor a szervezők arra törekednek (olykor nem túl nagy képzelőerővel), hogy valami újszerűvel „feldobják” az amúgy olykor sablonossá vált 1-2 napos rendezvényt.
Pécskán, a magyar napok alkalmával, például, Bölöni György azt találta ki, hogy meghív néhányat a város „neves szülöttei” közül (a helységből származókat már máshol, máskor is találkozóra hívták egy-egy ilyen esemény kapcsán), és az elképzelést tett követte. Sőt, egy most újdonságként bemutatható ötlet: Nagy István pécskai tanár („mellesleg” a Kálmány Lajos egyesület elnöke, aki az évek során számos kiváló kezdeményezéssel állt elő) egy füzetet is összeállított a részvételre megnyert jelesekről: négy, különböző szakterületen eredményesen dolgozó egykori pécskait kérdezett meg életútjáról, tanulmányairól, tudományos eredményeiről, a pécskai magyarság jelenlegi helyzetének megítéléséről. Mindebből egy 22 oldalas füzet, értékes dokumentum kerekedett ki, amelyet a találkozó alkalmával a résztvevőknek kiosztottak.
A rendezvényre a Pécskai Magyar Napok nyitányaként, szombat délután négytől került sor az egykori Kaszinó, ma a Városháza díszterme szépen felújított épületében, teljesen megtelt terem előtt. Bölöni György nyitotta meg a találkozót, majd Király András oktatásügyi államtitkár, az összejövetel moderátora mondott rövid bevezetőt, hogy aztán a most visszatértek kapjanak szót – mert valamennyien elkerültek a szülőhelyről, van, aki a határon túlra – és tartsanak előadást szakterületükről.
A legfiatalabb közülük, Kapcsos Norbert régész, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet Régészet-Művészettörténeti Tanszékének tudományos segédmunkatársa a helybelieket közelebbről érdeklő témáról beszélt, az Arad–Nagylak autópálya nyomvonalán 2011 nyarától teléig végzett régészeti feltárásról. Pécska környékén 14 lelőhelyet azonosítottak (érdekes volt hallani, hogyan „közelítenek” meg a régészek egy-egy feltételezett lelőhelyet). Különböző korszakokból olyan leletek kerültek elő, amelyek azt bizonyítják, hogy a termékeny vidéket évezredeken keresztül lakták a különböző népek. A leletfeldolgozás még tart.
Dr. Kovács Gábor vegyész, kutató azzal kezdte: a sör, az autók üzemanyaga, a gyógyszerek is a vegyészet termékei, majd egy érdekes táblázatot mutatott be (valamennyi előadó vetített képeket is felhasznált), amelyen fel volt tüntetve az eddigi 13 Nobel-díjas magyar tudós neve – közülük 7 a kémiai munkásságával érdemelte ki a díjat. A magyar tehát kémiára termett – mondta előadásában, amelyet humora miatt is nagyra értékelt a közönség.
Dr. Novák Tibor szülész-nőgyógyász, szegedi egyetemi adjunktus két orvosi diplomát is szerzett, egyet Temesváron, egyet Szegeden. Beszélt a szakmájával összefüggő különböző problémákról, napjaink szülészeti-nőgyógyászati teendőiről, amelyek között nem kis helyet foglal el a fiatalok szexuális nevelése, a felkészítés a terhességre.
Dr. Köles János mérnök, egyetemi oktató munkásságát két szakkönyvben, 10 interneten publikált szakkönyvben és munkafüzetben, 27 tudományos dolgozatban lehetne, nagyvonalakban, összefoglalni. Automatika és társadalom c. előadása az automatika szabályainak bizonyos társadalmi alkalmazásairól, illetve annak (gyakran kihagyott) lehetőségeiről szólt.
Az előadásokat követően Király András érdekes kérdéseire válaszoltak az előadók, a találkozót az aradi magyar baptista kórus előadása zárta.
Közben a piactéren már folyt az Arany Griff Rend műsora – középkori harci fegyverek, harci viseletek, harcmodorok bemutatása (erről lapunk múlt hétfői, illetve szombati számában olvashattak beszámolót, illetve interjút), de a bemutatót a fent említett találkozón résztvevők nem láthatták, ugyanis a két esemény nagyjából egybeesett. Kár, mert mindkettő megérdemelte volna, hogy jelen legyenek rajta a pécskaiak.
A griffesek bemutatóját a Moustache Band leányzenekar követte, a szombati programban szerepelt Kun Zsolt humorista, őt a makói Metalstrom zenekar, László Attila, a Csillag születik verseny győztesének fellépése követte, majd diszkó zárta a napot.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Gázellátási szabályok: elszigetelte magát Románia
Egyebek mellett a Magyarországra irányuló gázexport késlekedése miatt indított pert Románia ellen az Európai Bizottság. Bár az Arad és Szeged között 2010-ben kiépített összekötő vezeték már több mint egy éve alkalmas a kétirányú gázszállításra, Bukarest csak idén nyáron tervezi a kivitel beindítását.
Megalapozottan sejt szándékosságot a magyar kormány amögött, hogy a technikai feltételek teljesítése ellenére a román hatóságok halogatják a kétirányú földgázszállítás megteremtését. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt héten fogalmazott úgy, miszerint „szándékos és tudatos bojkott" áll a hátterében annak, hogy nem készült el a román és a horvát gázvezeték Magyarország irányába.
Részben ezzel magyarázható, hogy az Európai Bizottság (EB) nemrég a luxembourgi Európai Bírósághoz fordult, miután Románia továbbra sem fogadta el azt a sürgősségi gázellátási biztonsági tervet, amelynek egy esetleges gázválság idején alkalmazandó szabályozásokat és intézkedéseket kell tartalmaznia.
Az uniós végrehajtó szerv döntése értelmében a terv hiányában Románia nem tudna helytállni egy krízishelyzetben. A 2010-ben elfogadott szabálynak Bukarest már 2012 decemberében eleget kellett volna tennie, ezért korábban kötelezettségszegési eljárás indult ellene, amely most újabb szakaszba lépett.
A földgázellátás biztonságáról szóló uniós szabályozás többek között meghatározza azokat a gázellátási szabályokat, amelyeket a tagállamoknak válság esetén tiszteletben kell tartaniuk. Ennek megfelelően legalább harminc napig kell biztosítaniuk a gázellátást háztartások, kórházak, egyéb szociális és népjóléti szolgáltatások számára.
Brüsszel szorgalmazza azt is, hogy jelöljenek ki egy hatóságot, amely a gázellátásért felel, és megelőző jelleggel felméri a kockázatokat, javaslatokat fogalmaz meg az ellátás javítása érdekében. Az EU ugyanakkor azon is változtatni kíván, hogy egyes tagállamok elszigetelt helyzetben, úgynevezett „gázszigeten" vannak, mert infrastruktúrájuk nincs kapcsolatban az Unió többi részével.
A megelőző cselekvési, valamint vészhelyzeti terv hiányán túlmenően Brüsszel a jelek szerint elsősorban azt rója fel a bukaresti hatóságoknak, hogy nem oldották meg a kétirányú kereskedelmi forgalmat. Erre utal Răzvan Horațiu Radunak, Románia Európai Bírósághoz delegált képviselőjének tavaly novemberi nyilatkozata is, amelyben a Brüsszel által indított kötelezettszégszegési eljárást kommentálta.
A külügyminisztérium helyettes államtitkára közölte, az EB kifogásainak lényege Románia, valamint a szomszédos uniós tagállamok gázvezetéki kapcsolódási pontjainak (interkonnektor) működésére vonatkozik. „Gyakorlatilag ezek az összekötő vezetékek léteznek, csak nem működnek a Brüsszel által várt paramétereken" – jelentette ki akkoriban a kormány illetékese.
Radu a most elindított perre úgy reagált, a gazdasági minisztérium elküldte Brüsszelnek a gázellátási tervet, amelyet reményei szerint megfelelőnek találnak, így elkerülhető lesz, hogy a luxembourgi bíróság elítélje Romániát.
Miközben a román–bolgár gázhálózat összekapcsolását lehetővé tevő Giurgiu–Rusze gázvezeték terve évek óta halasztódik, a magyar-román interkonnektoron nem indult be a kétirányú szállítás. A két ország földgázszállító hálózatát összekötő vezeték 2010-ben készült el Arad és Szeged között, amely tavaly februártól kétirányú szállításra alkalmas ugyan, ám a román-magyar irányban megnyitott kapacitás első lépcsőben csak kis mennyiség beszállítását teszi lehetővé.
Nicolae Havrileț, a bukaresti energiaár-szabályozó hatóság vezetője májusban arról beszélt, hogy a belföldi gázfogyasztás csökkentése, valamint az oroszországi import áprilisi kiküszöbölése következtében Románia idén nyáron beindíthatja a gázkivitelt Magyarország irányába.
Az exportot az a négyoldalú regionális gázszállítási együttműködési megállapodás is elősegítheti, amelyet Magyarország, Románia, Bulgária és Szlovákia külügyminiszterei május 22-én írtak alá Rigában. Az egyezmény szerint összekötik és kétirányúsítják a négy ország gázvezeték-rendszerét, növelve az érintett államok energiabiztonságát.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Bevándorlás
Aki most a bevándorlás ellen szót emel akárhol, az az európai balliberálisok, a szocialisták, zöldek szerint gyűlölködő, embertelen, kirekesztő stb. stb. Természetesen azok szövegelnek, akik nincsenek hatalmon, nem az ő kormányuk költségvetésének egyensúlyát, nem az ő felelősségük alá tartozó közbiztonságot veszélyeztetik a kontinensre szakadt százezrek. Ezzel a mentalitással szemben minden józanul gondolkodó európai polgár értetlenül áll.
Az uniós államok külügyminiszterei nem jutottak közös nevezőre, a kormányfőkre hárult a feladat, hogy döntsenek. Döntöttek: negyvenezer menekült befogadásáról. Nem vagyok biztos abban, hogy helyesen tették!
Mert néhány közvetlenül érintett ország politikusának eszébe juthatott volna feltenni egy banális kérdést a kollégáinak: befogadjuk, de ugyan mit kezd a továbbiakban az unió egy szakképzetlen, nyelvet nem ismerő, a rendszeres munkához nem szokott tömeggel? Az, hogy más a vallásuk, az erkölcsi értékrendjük, mások a higiéniai szokásaik, már nem is kellene firtatni! Jó néhány uniós állam még a saját polgárainak sem tud munkát biztosítani!
A határozathozatal előtt egy kis helyszíni tapasztalatszerzésre elküldtem volna a miniszterelnököket, velük az unió parlamentjének néhány nagyszájú képviselőjét, a római vagy milánói pályaudvarra, osztrák városok köztereire. Avagy, a Tisza árterére Szeged alatt. Egy reggel, miután a „vendégek” ott elvégezték a tisztálkodást, valamint egyéb ügyeiket. Hogy a döntéshozók saját kezükkel teremtsenek rendet. Utána (talán) másként határozhatnának!
Nyugati Jelen (Arad)

Útjára indul a Bánsági Vándorszínház
Alig egy hét múlva kezdődik a második alkalommal megszervezésre kerülő Bánsági Vándorszínház-program. Az alkotócsapat július 10-én költözik ki a próbafolyamat helyszínére, a Temes megyei Végvárra.
A Bánsági Közösségért Egyesület szervezésében útjára induló színházi program olyan kulturális kezdeményezés, mely a szórványban élő magyarság identitásának megőrzését, kulturális és színházi nevelését tűzte céljául. A két részből álló, másfél hónapos projekt első fázisában a tízfős alkotócsoport egy három hetes próbafolyamat erejéig kiköltözik a Temes megyei Végvárra, ahol augusztus 1-jéig színpadra állítják Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét.
Az idei csapatban főiskolai hallgatók, hivatásos színészek, elismert színházi alkotók és középiskolás diákok is helyet kaptak, akik Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Szegedről vagy éppen Szlovákiából érkeztek, hogy három hét leforgása alatt létrehozzanak egy egyedülálló szabadtéri színházi produkciót. A Bánsági Vándorszínház a végvári bemutatót követően 15 Temes és Arad megyei településen mutatja be A helység kalapácsa előadását: Igazfalva – augusztus 2. vasárnap, Lugos – augusztus 3. hétfő, Újmosnica – augusztus 4. kedd, Újszentes – augusztus 5. szerda, Magyarszentmárton – augusztus 6. csütörtök, Ótelek – augusztus 7. péntek, Zsombolya – augusztus 8. szombat, Nagyszentmiklós – augusztus 9. vasárnap, Németszentpéter – augusztus 10. hétfő, Pankota – augusztus 11. kedd, Borosjenő – augusztus 12. szerda, Nagyzerind – augusztus 13. csütörtök és Ágya – augusztus 14. péntek.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Táborban a Gábor
A Miért idei EU Tábora két szempontból sem nevezhető megszokottnak. Egyrészt külső jegyeiben illetlenségig sikeresen tükrözte a 21. századot, másrészt olyan fontos témákat érintett, amikről mifelénk nem szokás beszélni, pedig kéne. Egyszóval – két sűrű marosfői nap tapasztalata alapján – egészen európaira sikeredett. Tasnádi-Sáhy Péter beszámolója.
Cigányok, melegek, fogyatékkal élők, menekültek, drogosok. Az általános reakció, ha valaki ilyesmiről beszél, hogy megharapta egy elkóborolt pesti liberális, hiszen mindegyik csoporttal szemben ismerjük a megoldást. Ha a cigányok nem maradnak nyugton a faluszélen, gyújtsuk rájuk a házat, a melegeket hagyhatjuk élni, ha láthatatlanok maradnak, különben kapnak egy poffot, a „nyomorékok” elégedjenek meg a mély sajnálattal és a halk fohásszal, hogy csak nálunk ne legyen ilyen, a menekültek pedig húzzanak vissza, ahonnan jöttek. A drogokról ne is beszéljünk, igaz magyar ember kizárólag pálinkától, Igazi Csíki sörtől és autonómiáról szőtt álmoktól bódul, más egyébtől soha. Az már egy másik kérdés, hogy az általunk ismert és dogmaként kezelt stratégiák, agresszívan őrzött struccpolitikák ezekben az ügyekben mennyire hatékonyak, illetve mennyire szolgáljuk a közösséget, ha hagyjuk őket automatikusan átöröklődni a következő generációra, anélkül, hogy legalább a végiggondolásukat lehetővé tennénk, ne adj Isten, kikényszerítenénk. Úgy látszik, ezt a kérdést a MIÉRT új elnöksége is feltette magának, és a következtetések határozott cselekvésre sarkallták őket.
A magam részéről az első esti ismerkedősdit kihagyom, és a július 8-ai – egyértelműen a legmarkánsabb tematikával bíró – Romanapon, rögtön a sűrűjében kapcsolódom be a tábor igényes, témába vágó plakátok között babzsákokon heverésző életébe, valahol az első előadó, Boros Lóránd a romániai cigány/roma csoportok bemutatását célzó mondandójának felénél, így erről nem tudok részletes beszámolót adni, fültanúk egybehangzó véleménye szerint némileg eklektikusra sikeredett.
Bevonni minél több embert
Tonk Gabriella szerint nem elég, ha a közösségek vezetői tárgyalnak egymással
Tonk Gabriella, a Pata-Kolozsvár társadalmi intervenciós projekt egyik koordinátorának – aki munkatársaival együtt a kincses város egyik legkomolyabb szociális problémájára keres és talál megoldásokat – előadását viszont már kibiztosított jegyzetfüzettel (na jó, okostelefonnal) hallgattam. Pataréttel kapcsolatban az első információ, amit kapunk, hogy messze nem olyan egyszerű a helyzet, mint ahogy az a közgondolkodásban él.
Értem ez alatt például, hogy négy jól elkülöníthető, eltérő adottságú és szerkezetű közösség lakja, akiket csak az azonos lokáció és a mélyszegénység köt össze. Legrégebbi és legnagyobb közülük a 2500 lelket számláló Dallas, ahová a nyolcvanas években települt be az első hullám a nemrégiben bezárt szeméttelep értékesíthető hulladéka miatt. A második kis közösséget az ő szemétdombokon lakó és dolgozó, változó létszámú napszámosaik alkotják. A Cantonului-t már a város hozta létre hajléktalanokból a kilencvenes években, a statisztikák szerint 600 fős e közösség. Az utolsó hullámban a Coastei utca 2010 karácsonya előtt pár nappal keresztényi szeretetből teherautóra pakolt illegális lakói érkeztek, ők nagyjából háromszázan vannak.
Egy nagyközségnyi ember, akik a legtöbbünk számára egyet jelentenek a közeli szemétdombbal,
úgy kezeljük őket, mintha nem is kényszerből élnének ott, hanem valamiféle, bizonyára cigány hagyományt követve.
Az első – jellemzően külföldi vallási szervezetekhez kapcsolódó – beavatkozási kísérletek az ezredfordulóig várattak magukra, az átgondolt, folyamatos munka pedig egészen 2012-ig, amikor is egy kukásautó halálra gázolt egy szemétben játszó pataréti gyermeket. A szomorú eset nagyobbacska visszhangja következtében a legelső célkitűzés az volt, hogy a legfiatalabbakat biztonságban tudják: egy katonai sátorba gyűjtve őket elkezdtek foglalkozni velük. Ez a lépés nagyban segítette az azóta összetett cselekvési programmá váló projekt első komponensét, amely a helyiek bevonását tűzte ki céljául. Ezen felül a projekt résztvevői szeretnék mielőbb és minél több szállal összekötni a mondhatni társadalmon kívül élő patarétieket az intézményrendszerrel, elsősorban elérhetővé akarják tenni számukra a társadalombiztosítás kínálta védelmet. A program harmadik komponense a családvédelem, melyben komoly nehézséget jelent Tonk Gabriella szerint, hogy a vonatkozó román törvények az egyént tekintik alapegységknek; ami szociológiailag nehezen értelmezhető. Negyedik komponens a biztonság megteremtése, azaz az ebben az élethelyzetben komoly veszélyforrást jelentő családon és közösségen belüli erőszak leküzdése. Ötödik a saját kultúra és szociális identitás erősítése, ehhez szorosan kapcsolódik a hatodik komponenst alkotó oktatás. A civilek nem akarnak átvállalni állami feladatokat, inkább kiegészítik azokat, például az iskolaelhagyás megakadályozásán keresztül. Hetedik feladatkör a foglalkoztatás, nyolcadik a deszegregáció, kilencedik a lakhatási problémák megoldása, az utolsó pedig a kommunikáció a város felé, mely a terület és lakói megítélésének javítását célozza.
A projekt finanszírozását a Magyarországon páriának számító Norvég Alap biztosítja 2+1 millió euróval, utóbbi 32 lakás felépítését finanszírozza a város különböző pontján, ahová integráltan át szeretnék költöztetni az erre alkalmas patarétieket.
Tonk Gabriella zárásul elmondta, a projekt megítélése nem egyértelmű, civil oldalról is éri őket támadás a támogatások felett élvezett monopólium miatt.
Az eredmények viszont, a folyamatos monitoringnak köszönhetően, mérhetőek, kísérleti projekt lévén igyekeznek a kipróbált módszereket mások által is átvehető metodológiává kristályosítani. Mint kiemeli, a hasonló esetekben a legfontosabb mindig az, hogy ne csak az önkormányzati vezetők tárgyaljanak a roma vezetőkkel, hanem mind a többségi társadalomból, mind az érintett közösségből vonjanak be embereket. Párhuzamosan kell dolgozni mindegyik oldalon.
Szemüveges cigánygyerek
Mint az ötperces szünetet követő előadásból kiderül, Sepsiszentgyörgyön az önkormányzati munka és a civilekre jellemző célkitűzések sikeresen összekapcsolódnak. Mindig az embert kell látni – kezdi a beszélgetést Tischler Ferenc, aki huszonkét évnyi célirányos tapasztalattal a háta mögött lett Sepsiszentgyörgy romákért felelős alpolgármestere.
Mint elmondta, ő is látta a szakadékot a 19. században érkezett három családból 1800 fősre duzzadt őrkői roma közösség és az intézményrendszer között, amit szerinte csak elkötelezett és kitartó munkával lehet áthidalni.
Az alpolgármester hangsúlyozza: a rendszerváltás abszolút vesztesei a cigányok, a kilencvenes évektől „lehúzta nekik a társadalom a redőnyt”, az a kevéske szál, amivel addig kapcsolódhattak a többségi társadalomhoz, és ezen keresztül a megélhetési lehetőségekhez, mind elszakadt egyik pillanatról a másikra.
Személyes tapasztalata az, hogy nem lehet távolról megoldani a nagyon is összetett problémákat, jelen kell lenni a közösségekben, meg kell ismerni az embereket, hiszen mindenki valamilyen egyéni problémacsomagot cipel a hátán. Vannak betegek, fogyatékkal élők, millió egyéb nehézség is kínozza ezeket az embereket a mélyszegénység mellett, de ezek közül néhány könnyen orvosolható. „Láttatok már szemüveges cigánygyereket?” – teszi fel a kérdést az előadás ezen pontján, a hallgatóság zavarodott kuncogással válaszol. Pedig néha egyszerű rövidlátás áll a tanulási nehézségek hátterében, hiszen a jellemzően hátsó sorba ültetett gyermek egész egyszerűen nem tudja lemásolni, amit a tanító a táblára rajzol.
Nagyon sok olyan gyermek van, aki már az óvodába komoly hátránnyal érkezik, hiszen a 0-3 közötti kor az az időszak, amikor az idegrendszer és rengeteg készség kifejlődik, a megfelelő ingerek elmaradása esetén később bepótolhatatlanul. Ezért az önkormányzat beindította a Biztos kezdet programot, mely éppen a legkisebbeket és édesanyjukat célozza. Mint Tischler Ferenc elmondja, ennyire korán kell beavatkozni ahhoz, hogy sikeres integrált oktatásról lehessen beszélni, különben a rendszerbe komoly hiányosságokkal érkező gyerekek stigmatizálva érzik magukat, főleg, hogy sokszor nem elkötelezett pedagógusok dolgoznak a fontos posztokon, az oktatási törvény pedig alapvetően alkalmatlan a probléma kezelésére.
Pedig – folytatja Tischler – a cigány származás nem kéne stigma legyen, hiszen sokszor az Őrkőn sétálva maga is arra vágyik, hogy közéjük tartozhasson, hiszen a „magyarokéra” rácáfolóan összetartó közösségként ismeri őket, akik nincsenek tudatában saját értékeiknek. Az ebből fakadó kisebbségi komplexusra sok önkormányzat azzal is rásegít, hogy kívülről dirigálva kiskorúsítja a közösségeket, ahelyett, hogy bevonná őket a fejlesztésekbe, és ezzel párhuzamosan keményen dolgozna a többségi társadalom komoly, és sokszor megalapozatlan előítéletein.
Ezek közül az egyik az, hogy a cigányok megélhetési céllal, a segélyért vállalnak gyermeket, miközben személyes tapasztalata szerint a magas születésszám felvilágosítás hiányából fakad a legtöbb esetben. Az ő családtervezéssel kapcsolatos oktatómunkájuk következtében 15 százalékkal csökkent egy év alatt az abortuszok száma.
Mint Tischler Ferenc elmondja, bár rövid idő alatt is sikerült újabb mérföldköveket elérniük, például a férfiak foglalkoztatására hamarosan beindul a biobrikett gyártás, illetve a járdalap öntés, mindkettő a közösség saját használatára, de a város kétkedve nézi a munkát, sok idő kell még ahhoz, hogy a két közösség közeledjen egymáshoz. Ő a bírálóknak mindig azt feleli, a következő tíz évben lehet ölbe tett kézzel kiabálva nézni a cigánykérdést, illetve keményen dolgozni megoldásokon, ő az utóbbihoz kérne egy kis türelmet, hiszen semmi sem fog megoldódni egyik napról a másikra. Mint zárásként kiemeli, a székelység, mint kisebbség nem tagadhatja meg egy másik kisebbség jogait,
hiszen azzal saját maga alatt vágja a fát, a cigányságban nem szabad ellenséget látni, együttélésre ítéltettünk.
Kerekesszékben is kerek élet
Az ebédszünet után a szervezők egy kis változást eszközölnek a programban a roma tematika folytatása helyett, az estére tervezett Tabu sarok következik, ahol a fogyatékosság a téma. A meghívott vendég, a máréfalvi születésű, jelenleg Szegeden élő Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője.
Szabolcs öthónapos korában negyvenfokos lázas volt, amikor a gyermekbénulás elleni védőoltást megkapta, így azonnal lebénult.
Azzal kezdi, hogy őt személy szerint nem érdekli, udvariasan kerekesszékesnek nevezik-e vagy másnak, mindig az emberre és a szándékra koncentrál, de – figyelmezteti a hallgatóságot – nem mindenki kezeli ezt ennyire lazán, szóval érdemes odafigyelni.
Mint mondja, a felnőttkorban, például baleset következtében székbe kerülők helyzete nehezebb, nagyobb a trauma, egy ilyen ember könnyebben kezeli ellenségként a világot. Nem mintha neki könnyű élete lett volna, hiszen gyermekkorában nem lehetett nagyon egyszerűen kezeléshez jutni, három éves korától hónapokat töltött távol a családjától különböző intézményekben, míg a szülei dolgoztak. Hét éves korában aztán leálltak a kezeléssel, mivel az egyik orvosa a füle hallatára azt mondta: nem tudom, miért hozták ezt a béna gyereket, úgysem tudunk rajta segíteni. A faluban sem tudták kezelni a helyzetet, amíg még tudott mankóval járni kisgyermekként, a testvérei kisszekérrel vitték az iskolába, délután pedig az osztálytársak húzták haza. Ilyenkor sokszor előfordult, hogy az idős bácsik rászóltak, szégyellje magát, szálljon ki azonnal, mit lustálkodik, dolgoztatja a többieket. Tanulmányait az alsó tagozat után kénytelen volt befejezni, mert romlott a lába állapota, kerekesszéket nem kapott, hason kúszva pedig nem akart iskolába menni, pedig ez lett volna az egyetlen megoldás. Ekkor megfogadta, csak azért is maga fogja keresni a kenyerét. Segített a testvérének autót szerelni, behordta szekérrel a fát az erdőről, így edzette magát, később estiben az 5-8 osztályt is elvégezte.
Egy magyarországi táborban aztán új ismeretségeket szerzett, akik segítettek neki eljönni otthonról, önállósítania magát. Egy év önkénteskedés után került a Nem Adom Fel Alapítványhoz, ahol azóta is helytáll. Dolgozik, van egy „egészséges” felesége, három gyermek édesapja. Mint megvallja, kezdetben a felesége családja nehezen fogadta, hogy a lány egy „sérült”-et választ, a nagymama például azt mondta, az utcájába se merjen bemenni, ma már jóban vannak, az idős hölgyet Szabolcs viszi autóval hetente kontrollra az orvoshoz.
Sikersztorik, mérsékelt sikerrel
A Szabolccsal folytatott bensőséges beszélgetés után folytatódik a roma tematika a szervezők által személyesnek szánt, végül némileg közhelyesre sikeredett történetekkel. Horváth Gyula Antal cigány származású színész-koreográfus szívesen beszélt származásáról, vajda tisztséget viselő nagypapájáról, aki a szekérről szöktette le a pénzt később is csak a színéről ismerő nagymamát, a Vásárhely melletti hűvösvölgyi roma közösségben táncoktatás közben szerzett tapasztalatairól, de mégsem rajzolódott ki történetéből olyan ív, ami a délelőtt megismert élethelyzetekből vezet a siker felé.
A Bahrtalo (Jó szerencsét!) című film egyik főszereplője Gábor Lajos, „Lali” is inkább stand-up comedyvel érkezik, mint szociológiai igényű önvallomással, ettől függetlenül igen sokat megtudunk tőle a Gábor-cigányok életéről, melynek középpontjában a béke fenntartása, vagy mielőbbi helyreállítása áll. Emellett szó esett a házasságról is, ahol az érzelmekkel minimum azonos helyen áll az anyagi biztonság megteremtése, hogy a fiataloknak ne kelljen a nulláról indulni. Esküdözéssel, legendákkal, kópésággal átszőtt világot rajzol fel Lali, mellyel sokszor derültséget vált ki a hallgatóság soraiban, jól fellazítva őket a délelőtti komolyságból, felkészítve őket az esti remek Szempöl-koncertre.
Politika és köcsögmentesítés
A másnap délelőtt a politikáé, Kelemen Hunor szövetségi elnök a washingtoni út tapasztalatairól beszél, Kovács Péter ügyvezető elnök az újratervezés szlogent bontja alá a fiataloknak, miközben megpróbál napirendre térni a babzsákon heverészés felett, Ráduly Róbert pedig viszontagságait regéli el a fiataloknak. Előadásaik részletei Kustán Magyari kolléga beszámolóiban olvashatóak a Maszolon (itt és itt).
Az ebédszünet után, Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár igyekszik riasztó számadatokkal, és az afrikai népességrobbanás rémképével mielőbbi szaporodásra bírni az ifjúságot, rámutatva a nemzettel szembeni kiemelt felelősségükre, de ők szerencsére maradnak inkább meghallgatni Bogdán László, a magyarországi Cserdi község polgármesterének a roma tematikát lezáró, arra fénylő koronát helyező, szuggesztív előadását. Tudják, ő az az úriember, aki „köcsögmentesítés” címen elvitte településének fiataljait, hogy lássák, az általuk ismert megoldások jellemzően hová vezetnek.
Vezetése alatt Cserdiben az évi 600 bűncselekmény 9-re csökkent, szinte mindenki dolgozik (nagy területeken vállalnak bérkapálást, emellett 17 hektárnyi saját földjükön többek között az ország legjobb minőségű burgonyáját termesztik), három roma lány pedig rendőrnek készül, emellett a környező településeket már Cserdi segíti adományokkal.
Bogdán László a cigányság legnagyobb problémájának azt tartja, hogy kiszorultak a középosztályból, a mélyszegénység pedig komoly csapda, hiszen jómaga is három általánost végezhetett csak, és 17 éves koráig sokszor dögkútból evett.
Azt is komoly gondnak tartja, hogy a politikának nem érdeke a cigányság megítélésének javítása, jóllehet, most a cigányok helyett a menekültekben találtak megfelelő ellenségképre, így a cigányság felzárkózhatott a kisebbik rossz pozícióba. Mint mondja, mindegyik politikai oldal megkereste, de nemet mondott nekik, hiszen nem szeretne senki „díszcigánya” lenni. Arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébb, röviden felel: szereti a hazáját, a fiatalokat pedig arra kéri, ne legyenek cinkosai a hatalomnak a címkék gyártásában és fenntartásában, hiszen mindnyájan emberek vagyunk.
Tabuktól tévhitekig
Őszinteség - igen, asztal és szék - nem
Bogdán László zárszavára kitűnően rímel a Tabu sarok esti programja, ahol a homoszexualitás a téma, méghozzá egy igazi coming out-tal (előbújással), hiszen a beszélgetés meghívott két hölgyvendége egy párnak vallja magát. A hallgatóság mindezt remekül fogadja, csak két belógott helyi fiatalember nyerít fel egyszerre, hogy „leszbik vagytok, b…meg!”, de utána ők is érdeklődéssel hallgatják a beszélgetést.
A feszültségek nélkül telő egy órában rengeteg tévhitet sikerül érinteni, például hogy köztük senki sem viseli a nadrágot, hiszen a szexuális irányultság teljesen független a nemi identitástól, mindketten teljes értékű nőnek vallják magukat, akik történetesen egymást szeretik, a szexualitás pedig pont akkora súllyal szerepel az életükben, mint bárki máséban.
A házassággal és a melegek gyermekvállalásának kérdésével kapcsolatos teoretikus kérdéseket egy huszárvágással a valóság síkjára terelik: ma is élnek Erdélyben melegek, sőt, sok személyes ismerősük nevel gyermeket, a jogok megtagadásával a témát szőnyeg alá söprik, a jelenséget viszont nem szűntetik meg. Érdekes számadattal is szolgálnak: az ő témába vágó,
Facebook-csoportjuk jelenleg 160, Kolozsváron élő magyar értelmiségi meleget számlál.
A táborból - sajnos a vége előtt másfél nappal - azzal a határozott megérzéssel távozom: a tabuk feloldása nem jelent biztosítékot a hosszú távú túlélésre, de abba biztos nem pusztulunk bele, ha a fejünket kihúzzuk a homokból, és merünk egy picit lazítani
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Nincs béke a román–magyar kapcsolatokban
A román külügyminisztérium bekérette hétfőn a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét egy interjú miatt, amelyet Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet adott a România liberă című bukaresti napilapnak.
A külügyminisztérium hétfőn reggel Nagy Károly Zoltán első beosztottat kérette be, mert a nagykövet jelenleg szabadságát tölti. A külügyminisztérium szerint a megbeszélésen a román fél kifejtette határozott „egyet nem értését” azzal, amit a magyar nagykövet a román–magyar kétoldalú kapcsolatok egészéről nyilatkozott.
Az interjúban Zákonyi Botond egyebek mellett kifejtette, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik „elegendő jóindulat” a román fél részéről. Példaként említette a Szeged–Arad gázvezeték befejezését úgy, hogy mindkét irányba lehessen gázt szállítani rajta, jelenleg ugyanis csak Magyarország felől lehet megtenni azt Románia felé. „Várjuk, hogy a román hatóságok is biztosítsák a feltételeket a fordított irányú szállítás érdekében” – idézte a nagykövetet a România Liberă.
Emellett szóvá tette a határon áthaladó tíz út összekapcsolását, amely késik. A nagykövet szerint ezeknek az utaknak az összekapcsolása fontos lenne, de Románia csak a schengeni övezethez való csatlakozása után akarja megnyitni azokat az utakat a forgalom előtt állandó jelleggel, ez pedig elhúzódhat. A nagykövet egyebek mellett egy kérdésre válaszolva elmondta: nem az ő dolga azt állítani, hogy a román kormány elutasítja az együttműködést Magyarországgal, de a magyar félnek az a benyomása, hogy a román kormány visszafelé tesz lépéseket.
Szabadság (Kolozsvár)

Bekéretés: Bukarest nem ért egyet Zákonyi kritikáival
Bekérették hétfőn a román külügyminisztériumba a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét Zákonyi Botond kijelentései miatt. A román külügynél a diplomata által a România Liberă napilapnak adott interjú verte ki a biztosítékot.
Magyarország bukaresti nagykövete a lap hétfői számában megjelent interjúban úgy vélekedett, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de e téren szerinte nem létezik „elegendő jóindulat” a román fél részéről.
A diplomata megemlítette, hogy az Aradot Szegeddel összekötő vezetéken még mindig nem érkezik földgáz Magyarországra, a román hatóságok pedig csak az ország schengeni csatlakozása után kívánnak befejezni tíz, a közös határt átszelő utat. Zákonyi példaként említette, hogy miközben a 400 kilométeres román–magyar határszakaszon csak tíz határátkelő működik, a német-francia határon öt-tíz kilométerenként át lehet kelni.
Zákonyi Botond komolytalannak nevezte a román külügyminiszter korábbi állítását, miszerint az Orbán Viktor kormányfő által Tusnádfürdőn posztolt történelmi jelképek sértik az államközi alapszerződést. „Nem lehet a kétoldalú viszony problémájává alakítani azt, ha valaki történelmi jelképeket ábrázoló jelvényeket forgalmaz. A kétoldalú kapcsolatok terén ennél fontosabb probléma az anyanyelvhasználat korlátozása a hivatalokban, a nemzeti jelképek, például a székely zászló használatának elutasítása vagy a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának ügye” – jelentette ki a nagykövet.
Zákonyi Botond arról is beszélt, hogy 2012-es hatalomra kerülése után Victor Ponta kettős szerepet játszik. „Azt játssza, hogy Victor a jófiú, az európai, a szociáldemokrata, míg Viktor (Orbán Viktor magyar miniszterelnök – szerk. megj.) a rossz, a nacionalista, az Európa-ellenes” – fogalmazott a nagykövet.
A bukaresti külügyminisztérium közleménye szerint a megbeszélésen a román fél kifejtette határozott „egyet nem értését” azzal, amit a magyar nagykövet a román-magyar kétoldalú kapcsolatok egészéről nyilatkozott. A közleménye szerint hétfőn reggel Nagy Károly Zoltán első beosztottat kérették be, mert Zákonyi Botond nagykövet jelenleg szabadságát tölti.
A Bogdan Aurescu vezette tárca szerint ez az interjú ismételten bizonyítja, hogy a magyar fél nem tartja tiszteletben a kétoldalú kapcsolatok általános keretét és annak politikai-jogi alapjait, vagyis a magyar-román alapszerződést és a stratégiai partnerségről szóló, 2002-es megállapodást. Bukarest elfogadhatatlannak és tiszteletlennek nevezte a nagykövet Victor Pontáról tett kijelentéseit is. A külügy sérelmezte, hogy Zákonyi nem tett említést a romániai A1-es és a magyarországi M43-as autópálya összekötéséről, a nemrég rendezett átadáson maga Ponta is részt vett, ezáltal is hangsúlyozva, hogy Románia fontosságot tulajdonít az ilyen infrastrukturális beruházásoknak.
A román fél a tíz, helyi érdekeltségű, határon áthaladó útnak a forgalom előtti megnyitása ügyében úgy véli: határátkelők létesítése túl nagy beruházás lenne ahhoz képest, hogy ezeknek az utaknak a gazdasági jelentősége kicsi, ugyanis csak a személyszállításra és a legfeljebb 3,5 tonna súlyú gépkocsik áthaladására használhatnák. Bukarest szerint az Arad-Szeged gázvezeték befejezése érdekében „szoros együttműködés" van a két fél között.
Krónika (Kolozsvár)

Ponta: nem tűrhetjük a végtelenségig a magyar hivatalosságok "kisiklásait"
Victor Ponta szerint kormánya nem tűrheti a végtelenségig Magyarország bukaresti nagykövetének és más, Romániába látogató magyar hivatalosságoknak a "kisiklásait".
A miniszterelnök az interneten közzétett kedd délutáni bejegyzésben kommentálta a hétfőn fellángolt román-magyar diplomáciai vitát.
"Nem akarok a budapesti provokációk csapdájába esni, de a román kormány nem tolerálhatja a végtelenségig Magyarország bukaresti nagykövetének és más, Romániába látogató magyar hivatalosságoknak a kisiklásait" – közölte a miniszterelnök. Hozzátette, a román külügyminisztérium hétfői álláspontja rendkívül kiegyensúlyozott volt, és megfelelt az európai normáknak és gyakorlatnak.
"Tisztelem Magyarországot és a magyar népet, de nem kell jóváhagyást kapnom Budapestről ahhoz, hogy véleményt nyilvánítsak az országomat érintő kérdésekről" – fogalmazott Victor Ponta. Hozzátette: a román politika más szereplőitől eltérően őt nem kényszerítik az Európai Néppárt (EPP) vezetői arra, hogy "behunyja a szemét", és "alázatosan lenyelje" a diplomáciai szabályok és a két ország közötti tisztelet talajáról elrugaszkodott kijelentéseket.
Közben a román külügyminisztérium az Agerpres hírügynökség megkeresésére tagadta kedden, hogy a budapesti külügyminisztériumba kérették volna Victor Miculát, Románia budapesti nagykövetét. "Pontosítjuk, hogy a magyar külügyminisztériumban ma, augusztus 11-én sorra került meghallgatás, amelyen Victor Micula nagykövetet Magyar Levente államtitkár fogadta, a román fél tegnap, augusztus 10-én közvetített kérésére történt, és nem a magyar külügyminisztérium általi bekéretésre. A román nagykövetség kérésére a magyar külügyminisztérium ma, augusztus 11-én válaszolt, ugyanarra a napra tűzve ki a meghallgatás időpontját" – idézte a román külügyminisztériumot az Agerpres hírügynökség.
A román külügyi tárca szerint a budapesti nagykövet ugyanazokat az üzeneteket továbbította, amelyeket hétfőn Bukarestben is közöltek a magyar nagykövetség képviselőjével. Románia és Magyarország között hétfőn robbant ki diplomáciai vita, azt követően, hogy Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete egy, a România Libera napilapnak adott interjúban többek között arról beszélt, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik "elegendő jóindulat" a román fél részéről. Példaként említette, hogy a Szeged–Arad gázvezetéken még mindig csak Magyarország felől lehet gázt szállítani Románia felé, és hogy a határon áthaladó tíz út összekapcsolása Románia miatt késik.
Az interjú kapcsán hétfőn bekérették a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetségének a képviselőjét, Victor Ponta miniszterelnök pedig egy hétfő esti élő televíziós adásban kijelentette, hogy a magyar kormány provokálja Romániát.
Kedden a magyar külügyminisztérium azt közölte, hogy bekérették Románia budapesti nagykövetét, és közölték vele, hogy a Magyarországgal szembeni "román kormányzati kirohanások" már komolyan hátráltatják a magyar–román kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédi viszony fejlesztését.
Népújság (Marosvásárhely)

Pontát hibáztatják a román-magyar kapcsolatokban mutatkozó problémákért
A román jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerint Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő hatalomra kerülése óta megromlott Románia és Magyarország viszonya, amit a PNL Ponta „etnopopulista" politikájának tulajdonít.
Románia és Magyarország kölcsönös tiszteleten alapuló pragmatikus, baráti kapcsolatokra „ítéltetett", függetlenül attól, ki van hatalmon Bukarestben vagy Budapesten – olvasható a PNL főtitkára, Radu Carp által aláírt közleményben.
Az ellenzéki párt szerint Ponta Románia érdekei ellen cselekszik, amikor nacionalista és populista szólamokat hangoztat.
„A PNL határozottan elutasítja az etnikai alapú autonómiát, de támogatja az ország egészében egyformán alkalmazott közigazgatási decentralizációt. A Szociáldemokrata Párt (PSD) képtelen volt egy ilyen reformra, és kudarca miatt most a nemzeti kisebbségeket, Magyarország nagykövetét vagy Orbán Viktort hibáztatja a kormányfő etnopopulista dühének függvényében" – áll a PNL közleményében. Az ellenzéki párt szerint azért nincs szélsőséges párt Romániában, mert senki sem tud rivalizálni a PSD-vel, amikor a nacionalizmusról és populizmusról van szó.
Románia és Magyarország között egy hete robbant ki diplomáciai vita, azt követően, hogy Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete a Romania Liberának adott interjúban egyebek között arról beszélt, a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik „elegendő jóindulat" a román fél részéről. Példaként említette, hogy a Szeged-Arad gázvezetéken még mindig csak Magyarország felől lehet gázt szállítani Románia felé, és hogy a határon áthaladó tíz út összekapcsolása Románia miatt késik.
Az interjú miatt múlt hétfőn bekérették a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetségének a képviselőjét, Victor Ponta pedig egy hétfő esti élő televíziós adásban kijelentette, hogy a magyar kormány provokálja Romániát. Pénteken egy másik interjúban Ponta azt mondta: Magyarország bukaresti nagykövete „túlzásba vitte az arcátlanságot".
MTI
Erdély.ma

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (6.)
„Felemelkedésem” és „bukásom”
Ez a cím így nem igaz, amint azt az idézőjel is sejteti. Nem tartottam és nem tartom felemelkedésnek azt, hogy rektorhelyettes voltam a Babeş–Bolyain négy évig, és azt sem bukásnak, hogy utána nem választottak újra. Soha nem törekedtem semmilyen funkcióba, mindig belecsöppentem, néha elfogadtam, máskor nem. 2000-ben a három jelölt közül a legtöbb szavazatot kaptam, 2004-ben szintén három közül a legkevesebbet. A magyar rektorhelyettesre (2004-ben már kettőre) a magyar tagozat képviselői (tanárok és diákok) szavaztak, mintegy 35-en.
A rektor a jelöltekből elvileg bárkit választhatott, de mindig minden rektor betartotta azt az íratlan szabályt, hogy a legtöbb szavazatot kapott jelöltet (vagy jelölteket) választotta. 2000 elején még csak egy magyar rektorhelyettest választottunk, de már a 2000–2001-es tanévtől kezdődően két magyar rektorhelyettes volt.
A 2004-es választások előtt egyszer Vincze Mária kicsit számon kérően megkérdezte, hogy miért nem kampányolok az újraválasztásomért. Először is, csak a választási gyűlésen lesznek jelöltek, addig nincs mit kampányolni, és amúgy sem kampányolnék. Igen, hangzott a válasz, de már folyik az ellenkampány. Meg is mondta, hogy kik a szervezői. A lelkük rajta! – gondoltam, és talán mondtam is.
Csak később tudtam meg egyet s mást erről. Itt közbe kell vetni egy érdekes történetet. 2004 februárjában a BBTE díszdoktorává avatták Franz König bécsi bíborost. De mivel kora miatt a bíboros nem tudott eljönni Kolozsvárra, népes küldöttség ment Bécsbe átadni a díjat. A szinte teljes vezetőség (rektor, rektorhelyettesek, néhány dékán, több tíz diák kórustagként) elment az egyetem költségén Bécsbe. Egyedül én maradtam itthon a rektorhelyettesek közül. A látogatás után Andrei Marga rektor egy ebéddel egybekötött megbeszélésre hívta a küldöttség tagjait (szintén az egyetem költségén). A beszélgetés célja a bécsi út „kielemzése” volt. Furcsálltam, hogy mit kell ezen elemezni, de nem érdekelt a dolog. Később tudtam meg, hogy ez egy jól megszervezett akció volt, mivel – nyilván Marga rektor sugallatára, sőt utasítására – valaki megkérdezte, csak úgy kíváncsiságból az elemzés közepette, hogy a rektor úr kit szeretne látni a magyar tagozat ügyeiért felelős rektorhelyettesi pozícióban.
Marga megmondta, és mit ad a véletlen, a magyar tagozat képviselői néhány nappal később éppen őt javasolták egyik rektorhelyettesnek. Csak azt sajnáltam, hogy emiatt a találkozó miatt a nagyobbik lányom legkedvesebb tanára méltatlan helyzetbe került, amikor az újságíró kérdésére válaszolva letagadta, hogy az az ominózus kérdés elhangzott. Azóta többször találkoztunk nyilvános helyeken, ahol mindig úgy intézte, hogy ne kelljen köszönnünk egymásnak.
A magyar tagozat választási ülésén volt még egy említésre méltó mozzanat, amelyről két nappal később a helyi sajtó is beszámolt. 2004 és 2008 között az egyetemnek volt akadémiai elnöke (Margának kitalált pozíció, mivel rektor már nem lehetett volna, lejárt az egymás utáni két mandátuma) és alelnöke is. Az alelnöki pozícióba Marton József, a római katolikus tanárképző kar dékánja Szamosközi Istvánt, a pszichológia kar dékánhelyettesét javasolta. Ezt a jelölést ketten is kifogásoltuk (rajtam kívül Sárkány-Kiss Endre is), nem tartottuk őt megfelelőnek, hogy a magyar tagozatot képviselje ebben a minőségben. Éles vita alakult ki, valaki (mintha csak a parlamentben lettünk volna) bekiáltotta, hogy „jó fiú, nálunk szokott gyónni”. Amikor a két jelölt közül a titkos szavazáson Szamosközi jött ki elsőnek, én felálltam, és kijelentettem, hogy mivel vele semmilyen közösséget nem vagyok hajlandó vállalni, visszalépek a rektorhelyettesi jelöléstől.
Ez nyilván csak formális volt, hisz nem állt fenn annak a veszélye, hogy harmadikként bekerüljek az első két helybe. Utána még ért bírálat innen-onnan, hogy nem tettem semmit az újraválasztásomért. Később egyszer Muzsnay Csaba, amikor megtudta, hogy a matematika karon dékánhelyettesnek választottak a rektorválasztás előtt (mert ez volt a választások sorrendje, ha valakit később magasabb pozícióba választottak, akkor kari szinten új választást tartottak), olyan megjegyzést tett nekem, amelyből én arra következtettem, hogy ő úgy gondolja, azért nem kampányoltam az újraválasztásomért, mert már „bebiztosítottam” magamnak a dékánhelyettesi állást. Az igazság az, hogy én nem akartam dékánhelyettes lenni, nem akartam magamat bebiztosítani, a kollégáim javaslatára és biztatására vállaltam el.
2000-ben, mindjárt a megválasztásom után, új charta kidolgozását tűzte ki célul a szenátus. Mi, a magyar tagozat képviselői, szerettük volna, ha bekerül az, hogy magyar karokat lehet létrehozni. Ezt a román kollégák végig ellenezték. Kitalálták a „linie de studiu” – azaz szó szerint: oktatási vonal – kifejezést, amelyet én kezdettől fogva magyar tagozatnak fordítottam, még ha ez a kifejezés sokak szerint többet is jelent (nagyobb döntéshozatali lehetőséget). Az igazság az, hogy már addig is használtuk az iskolákban a magyar tagozat kifejezést (a „secţie maghiară” fordításaként), és az sem jelentett nagyobb mozgásterületet.
Hosszas vita után csak annyit sikerült elérni, hogy a chartában úgy jelenik meg a tagozat (románul „linie”) kifejezés, hogy az nem zárja ki a magyar karokat, hisz már akkor is volt két magyar kar, a református és a római katolikus tanárképző kar (igaz, azok nem nyelvi, hanem vallási alapon szerveződtek). A megfogalmazásba ez úgy került bele, hogy egy karon lehet egy vagy több tagozat. Itt a hangsúly az egyen volt, így akár csak magyar nyelvű kar is lehet. A végső döntés előtt szünetet kértem, és a magyar kollégákkal megbeszéltük, hogy tartózkodunk a szavazásnál, ezzel jelezve, hogy nem vagyunk teljesen elégedettek, de nem szavazunk ellene. Mivel a szenátusban a jelenlétünk 20 százalék körül volt, ez nem veszélyeztette a charta elfogadását.
Rektorhelyettesi tevékenységemet nem tartom sikeresnek, és ez részben a saját hibám is, nem tudtam elég „politikusnak” lenni, hogy különféle körmönfont megoldásokkal továbbfejlesszem azt, amit az előző ciklusban elődöm, Szilágyi Pál kialakított.
Bolyai-ünnepségek
2002-ben ünnepeltük Bolyai János születésének 200. évfordulóját. Kolozsváron is sikerült méltó ünnepségeket szervezni. Októberben nemzetközi konferenciát tartottunk a Babeş–Bolyain, kiállítást rendeztünk (Prékopa András matematikus akadémikus jóvoltából sok értékes anyagot kaptunk Budapestről), egy napra elmentünk kirándulni Marosvásárhelyre, ahol Csegzi Sándor alpolgármester szíves fogadását élveztük, és a konferencia résztvevői bekapcsolódtak a vásárhelyi akadémiai napok megnyitóünnepségébe. December 14-én magyar nyelvű konferenciát szerveztünk Kolozsváron, este pedig a Bolyai János győzelme – 58 év, amely megrengette a geometriát címmel tartott ünnepi előadáson vettünk részt. Ezt az előadást a Kolozsvári Magyar Opera szervezte.
Azt hiszem, ez egyike volt azon ritka alkalmaknak, amikor egy tudós emlékére egy opera megemlékező műsort rendezett. Egy évvel előtte tartotta a Kolozsvári Magyar Opera a New York, New York című nagy sikerű előadását, a New York-i szeptember 11-ei terrortámadás áldozataira emlékezve. Az ötlet Szőcs Gézáé volt, és ő volt a kivitelezője is. Tudtam, hogy egy érdekes Bolyai-drámán dolgozik (sajnos, tudtommal máig nem készült el), és megkérdeztem, hogy nem tervezne-e egy ünnepi előadást Bolyai emlékére. Rögtön elvállalta.
Simon Gábor operaigazgató is azonnal belement a dologba. Szép, felemelő előadás volt Vadas László rendezésében verssel, prózai szöveggel, zenével. Ekkor játszották először Kolozsváron Berlioz Rákóczi-indulóját! Kár, hogy nem volt telt ház. Sokszor tapasztaltam, hogy az emberek túlnyomó része annyira bután viszolyog a matematikától, hogy még az ilyen előadásokra sem hajlandó elmenni. Talán a volt matematikatanárát akarja megbosszulni?
A két konferenciát Szenkovits Ferenc kollégámmal szerveztük, de meg kell jegyeznem, hogy nagyon sok segítséget kaptunk kollégáktól, barátoktól, ismerősöktől. Mindig szerettem azokat az embereket, akik egy-egy érdekes ötletre azonnal ugrottak, és hajlandók voltak részt venni a megvalósításban, sőt saját ötlettel gyarapították is az eredeti elképzelést. Kisebb cégek is nagyon sokat segítettek, plakátkészítéssel, szép kivitelezésű mappákkal, Bolyai-borral.
Diákcserék
Még az Erasmus- és CEEPUS- programok előtt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a KMDSZ egyezséget kötött a szegedi egyetem diákönkormányzatával az ún. áthallgatásokról. Ez abban állt, hogy diákok egy csoportja Szegedről Kolozsvárra (és fordítva is) látogatott három hétre, ahol órákon vettek részt, ismerkedtek az egyetemmel, a diákokkal, a várossal. Szegeden az egyetem ingyenszállást biztosított, Kolozsváron nem. A kincses városban megpályázták a szállásra az összeget, és így próbálták megoldani a cserekapcsolatot. Ez azonban egyre nehezebben ment, ezért próbálkoztak az egyetemen ingyenszállásért, de kérésüket elutasították, mivel a két egyetem közti szerződésben nem szerepelt a diákcsere ilyen támogatása. Ígéretet kaptak, hogy a szerződés megújításakor ez belekerül, és akkor megoldható lesz.
Alighogy elfoglaltam az új tisztségemet, sorra került az új szerződés megkötése, amely már elő volt készítve, tehát annak megfogalmazásában nem vettem részt, de benne volt a diákcserék anyagi támogatása. Rögtön meg is kerestek az áthallgatások szervezői, és sikerült elfogadtatni a vezetőségi gyűlésen a kérésüket. Azután minden félévben jöttek hallgatók Szegedről, de akkor már egyből a gazdasági igazgatóval intéztem az ingyenelszállásolást, hivatkozva az első jóváhagyásra a szerződés alapján. Négy év alatt két gazdasági igazgató volt, és mindegyikkel jó kapcsolatom volt, így könnyű volt elintézni. Egyszer előfordult, hogy túl korán jöttek a szegediek, amikor a külföldi diákok számára fenntartott kollégiumban még tartott az őszi felújítás, ezért minden használható szoba foglalt volt.
A gazdasági igazgató azt mondta, hogy megpróbál valamilyen megoldást találni, és másnap közölte, elszállásolja őket az egyetem szállodájában, amely külföldi tanároknak volt fenntartva. A szegedi diákok először azt hitték, hogy Kolozsváron minden diák ilyen kollégiumban lakik, és el voltak bűvölve, de aztán megmagyaráztuk, hogy ez kivételes eset volt.
Egyeztetés a magyar karokról
2000 és 2004 között, amikor rektorhelyettes voltam, az RMDSZ nem volt kormányon, csak kívülről támogatta az akkori szocialista kormányt. Minden évben kötöttek egy protokollumot, amelyben rögzítették, hogy az RMDSZ milyen feltételekkel támogatja a kormányt. Minden év végén elemezték az eredményeket, és mindig úgy ítélték meg: annak ellenére, hogy sok minden nem teljesült az előző évi protokollumból, érdemes újat kötni. Minden évben szerepelt a protokollumban valamilyen általános formában a magyar nyelvű felsőoktatás támogatása, és azon belül a Babeş–Bolyain folyó magyar nyelvű oktatás. A 2003-as megegyezés szó szerint tartalmazta a magyar karok létrehozását a BBTE keretében. Az egyetem magyar tisztségviselői már addig is több anyagot eljuttattak a RMDSZ vezetőihez, amelyben vázolták elképzeléseiket.
Én, a protokollumra hivatkozva, többször is szorgalmaztam, hogy személyes találkozón beszéljük meg a teendőket. Végül Markó Béla elfogadta, hogy egy néhány (ne túl sok – mondta) tanárral találkozzék. A kolozsvári Majális utcai RMDSZ-székházban találkoztunk, részünkről talán hatan voltunk, ebből öt egyetemi tanár és a Bolyai Társaság elnöke, Wanek Ferenc. A RMDSZ részéről Markó Béla, és talán Kötő József (vagy Nagy F. István, már nem emlékszem pontosan). Elmondtuk, hogyan képzeljük el a magyar karokat, Markó Béla is elmondta a megvalósítás nehézségeit, de a reménykedést is. Ezután átnyújtottuk írásban is mindazt, amit elmondtunk. Markó Béla elmondta, hogy a kérdéssel politikai szinten Borbély László alelnök foglalkozik, akit be is hívott az irodába, hogy átadja neki a tőlünk kapott dossziét. Borbély László bejött, mindannyiunkkal kezet fogot, átvette a dossziét, megköszönte, és kiment.
Ez a furcsa viselkedés eszembe juttatott egy hasonlót. Wanek Ferenc egyszer másodmagával, a Bolyai Társaság részéről kihallgatást kért Fodor Gábor akkori magyar oktatási minisztertől, aki fogadta is őket. Figyelmesen végighallgatta, amit mondtak, nem kérdezett semmit, majd miután átvette a részére elkészített dokumentumot, megköszönte, felállt, és kezet fogva elbúcsúzott tőlük. Hasonló érzéssel távoztak, mint mi erről a találkozóról. Ez nekem azért volt furcsa, mert addig ilyesmiben nem volt részem. Bárkivel tárgyaltam, beszélgettem vagy vitáztam egyetemi ügyekről, az soha nem volt egyoldalú beszélgetés. Ha a beszélgetőpartnert nem is érdekelte az ügy, legalábbis udvariasságból feltett egy-két kérdést, elmondott egy együttérző mondatot. Emlékszem, hogy amikor 1990-ben a Bolyai Társaság részéről egy hasonló bizottsággal kihallgatáson voltunk Mihai Şora tanügyminiszternél, annak ellenére, hogy semmit sem ígért, mégsem távoztunk csalódottan, hisz párbeszédet folytattunk a témáról. Nemcsak mi beszéltünk!
Markó Béla kérésére sikerült megszervezni egy találkozót And­rei Marga rektorral 2003 áprilisában, hogy egyeztessenek a magyar karok ügyében. Az RMDSZ akkori elnöke részt vett egy szo­vátai pedagóguskonferencián, és Marga hajlandó volt ellátogatni a konferencia utolsó napjára, hogy találkozhassanak. Marga néhány rektorhelyettessel és Szamosközi Istvánnal, a pszichológia kar dékánhelyettesével érkezett Szovátára. A megbeszélésre egy emeleti teremben került sor, ahol négyszemközt beszélgettek. Alig telt el öt perc, amikor a folyosón összefutottam Nagy F. István oktatási alelnökkel, aki elfehéredett arccal csak annyit mondott, hogy baj van, mert már be is fejezték a megbeszélést. Margáék ebédre még ott maradtak, majd hazamentek Kolozsvárra. Délután mi, a konferencia résztvevői is hazautaztunk. Nekem sem Markó Béla, sem Marga nem mondott semmit a megbeszélésről, de tisztában voltam az ott történtekkel, hisz jól ismertem Margát. Ő minden bizonnyal azt válaszolta Markónak, hogy személyesen nem ellenzi a magyar karokat, de azokat a szenátus nem szavazza meg, ellenben amennyiben a minisztérium talál erre megoldást, ő nem fog ellenkezni. Tehát átpasszolta a labdát a minisztérium térfelére.
Körülbelül ezzel egy időben Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke arra kért, hogy írjunk egy kérést a kormánynak címezve, amelyben kérjük a magyar karok létrehozását, és azt írjuk alá néhányan a magyar tagozat tisztségviselői közül. De ezt kezeljük bizalmasan! Néda Árpád rektorhelyettes-kollégámmal összehívtuk a magyar dékánhelyetteseket, tanszékvezetőket, megmondtuk, mi a kérés, és azt is, hogy ez tulajdonképpen nem éppen rendes módja a dolgok megoldásának, főleg, hogy a kérés bizalmas kezelésére kértek, de mivel mi már többször próbálkoztunk helyi szinten a karok létrehozásával, és mindig elutasítás volt az eredmény, nyugodtan megtehetjük, hogy egyből a kormányhoz fordulunk. Kértük, hogy természetesen csak az írja alá, aki egyetért ezzel. Mindannyian vállalták, így tizenegyen írtuk alá.
A bizalmas kezelésnek az lett a vége, hogy nemsokára a tanügyminiszter levelet írt a rektornak, mellékelve a mi, kormánynak címzett kérésünket, és arra kérte, hogy találjon megoldást. A rektor közölte a miniszter levelét – a miénkkel együtt – az egyetem információs közlönyében (Buletin informativ), amely abban az időben általában havonta jelent meg, és főleg Marga utazásairól, tárgyalásairól, kitüntetéseiről szólt. Érdekes módon senki sem vádolt bennünket azzal, hogy a szenátust megkerülve folyamodtunk a kormányhoz. Ellenben Szamosközi István felelősségre vont, hogy őt miért hagytam ki, hisz ő is aláírta volna. Azt válaszoltam, hogy gyorsan kellett cselekedni, és nem értem el. Ez persze nem volt igaz, készakarva hagytam ki, hisz Marga közeli barátja volt. Tudok olyan esetről, amikor egy hétvégén ő maga vitte el autóval a rektort Bécsbe.
Ezután sok-sok vita, veszekedés volt a karok miatt. A 2004-es választások után Marga megnyugodhatott, mert az új rektorhelyettesek (Salat Levente és Nagy László) nem támogatták feltétel nélkül a magyar karok létrehozását. Az újságnak Salat Levente azt nyilatkozta, hogy „az RMDSZ és a kormánypárt közötti egyezség értelmében létrehozandó magyar karok ötletét nem tudja támogatni, mivel az a szakértők feje fölött jött létre.”
Ezzel nemcsak az egyetem magyar tanárainak (ha nem is túlnyomó, de) többségével, hanem az RMDSZ vezetőivel is szembe ment. Ez a viselkedés egyenesen vezetett ahhoz a helyzethez, amelyet már nem tudtak kezelni, és 2006 novemberében mindketten lemondtak. Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok, BKB-vezetők5 „polgári engedetlenség”-szerű akcióit sem ők, sem az egyetem román vezetősége nem tudta kezelni. A román vezetőség (a többség diktatúrájához szokott emberek) csak a drasztikus megoldást tudták elképzelni: az egyetemről való kizárást. Ezt azonban már a magyar rektorhelyettesek sem tudták elfogadni, és lemondtak tisztségükről. Később Nagy László visszavonta lemondását, Salat Levente azonban nem hátrált meg.
Amikor 2005 őszén a BKB Erdély több városában tüntetést szervezett a Bolyai-egyetemért, Kolozsváron a BBTE épülete előtt tartották meg a tüntetést október 17-én, hétfő délután. Két nappal előtte, szombat délelőtt a matematika és informatika kar prodékáni irodájában voltam, amikor telefonáltak a rektori hivatalból, hogy mivel a dékán nem érhető el, menjek helyette 12 órára a rektoriba vezetőségi gyűlésre. Itt egyetlen napirendi pont volt: meg kellett szavazni egy tiltakozó közleményt, amely elítéli a hétfőre tervezett tüntetés kezdeményezőit, megbélyegezve a „szeparatista törekvéseket”. Többen hozzászóltak a szöveghez, én is.
Azt mondtam, hogy nem kell semmilyen közleményt kiadni, a véleménynyilvánítás szabadsága mindenki számára biztosított. A szavazáskor egyedül voksoltam a nyilatkozat ellen, a többiek mind megszavazták, köztük öt magyar kolléga is (az Erdélyi Napló okt. 18-i száma a nevüket is közli). Magyari Tivadar (későbbi rektorhelyettes) az újságíró kérdésére azt nyilatkozta, hogy nem vett részt a szavazáson. Az lehet, hogy egyszer sem emelte fel a kezét, ennek ellenére megszavazta, mert a teremben volt végig, és a szavazás után Nicolae Bocşan rektor bediktálta a jegyzőkönyvírónak, hogy egy ellenszavazattal (és itt bediktálta a nevemet), minden jelenlévő megszavazta a nyilatkozatot.
Ahogy az RMDSZ könnyebbnek látta a magyar karok megvalósítását az önálló egyetem helyett, úgy az egyetem magyar vezetősége 2004 után inkább külön magyar tanszékeket szándékozott létrehozni a magyar karok helyett. 2005 tavaszán arra kértek, hogy ahol úgy gondoljuk, van lehetőség magyar tanszék létrehozására, próbáljuk előkészíteni az anyagot, de egyelőre kezeljük ezt bizalmasan. Én elkészítettem és továbbítottam egy magyar informatika tanszék dokumentációját, minden megvolt, egyedül a kari tanács jóváhagyása hiányzott. Egyszer szólt az egyetem magyar titkárnője, hogy kellene a kari jóváhagyás.
Ezen elcsodálkoztam, hisz azt nem lehet megszerezni „bizalmas kezeléssel”. Azelőtt azt hittem, hogy van valamilyen egyezség a rektorral ezen tanszékek létrehozására, de kiderült, hogy nincs. Kénytelenek voltunk kari tanácsi engedély kérni. A szeptemberi kari tanács ülésén elhalasztották a döntést, a decemberin valójában elutasították, formailag azonban ismét halasztottak. Én ekkor mondtam le dékánhelyettesi, a kari magyar tagozat vezetői pozíciómról és szenátusi tagságomról. Hirtelen elhatározás volt, megírtam egy rövid román nyelvű lemondást (sajnos nem indokoltam meg az okát), írtam egy magyar nyelvű nyilatkozatot, amelyet feltettem a honlapomra, kikapcsoltam a telefonomat, és hazamentem. A november 19-i nyilatkozat így szólt:
„Azonnali hatállyal lemondok a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen viselt tisztségeimről, azaz a Matematikai és Informatikai Kar dékánhelyettesi funkciójáról, a kari tanácsi, valamint a szenátusi tagságról.
Már régóta nem éreztem jól magam abban a közegben, amelybe ezek a tisztségek kényszerítettek, de az utolsó csepp a pohárban azt volt, hogy december 15-én a sajtóban megjelent a rektor és a dékán úr aláírásával az a nyilatkozat, hogy az általam javasolt új informatika tanszéket a tanári tanács nem leszavazta, hanem csupán elhalasztotta a döntést május 1-jéig. Ez még formálisan is csupán részben igaz, hisz a javaslatot véleményező bizottság három pontban kifejezi azt a véleményét, hogy ezt a tanszéket nem lehet létrehozni (1, az új tanszék átfedi a jelenlegi struktúrát, mivel ugyanazon tárgyak több tanszékre kerülnének, 2, nincs jól körülhatárolt kutatási tematika, 3, mivel magyarul tanítandó tárgyak szerint szerveződik, nem felel meg a törvényes követelményeknek), és csupán a negyedik pontban javasolja, hogy az egész tanszéki struktúra átszervezésekor térjünk vissza a kérésre. A tanári tanács gyűlésén a hozzászólok határozattan ellenezték az új tanszék megalakítását. A vélemények teljesen megegyeztek a szeptemberi gyűlésen elhangzottakkal, amikor tényleg elhalasztottuk a döntést december közepéig.
Úgy érzem, hogy ez a fajta alulról való építkezés, amelybe a magyar tagozat vezetői belesodortak, nemcsak eredménytelen, de fölöslegesen mérgezi a kollégák közti viszonyt. A magyar tagozat vezetését ez éppen a saját elképzelése ellen fordítja, amelynek alapja a multikulturalizmus, a barátság ápolása, úgy gondolván, hogy a lassú (szerintük ez a radikális ellentéte!) változások segítik leginkább ezt. A rosszul előkészített akció, amely bennünket abban a hitben tartott, hogy létezik valamiféle egyezség az egyetem legmagasabb vezetői szintjén a tanszékek létrehozásáért, tökéletes káoszt eredményezett. A magyar tagozat vezetői minden alkalmat megragadnak, hogy nyilvánosan megbélyegezzék azokat, akik más véleményen vannak (Európa-ellenesek, gerillaharcot folytatnak stb.), és nem veszik észre, hogy a jelenlegi kaotikus helyzetet éppen az okozta, hogy véleményükkel, elképzeléseikkel szembe helyezkedtek mind a magyar tanárok többségének a véleményével, mind az érdekvédelmi szervezetünk politikusainak a véleményével. Nem tudok olyan esetről, a legrosszabb időkből sem, amikor a magyar vezetők ennyire ellenségesen viselkedtek volna azokkal szemben, akiket képviselniük kell.”
A sajtó szereti a szenzációt. Ez a lemondás, és a magyar kollégáim csatlakozása (ők is lemondtak a kari tanácsi tagságukról) napokig hírként szerepelt. Amikor 2008-ban átmentem a Sapientiára, előtte pedig Bodó Barna (aki a BKB elnöke volt), az semmilyen hírként sem szerepelt a sajtóban. Gondolom, részben azért, mert csak később szereztek róla tudomást, részben mert nem látványos lemondással párosult.
Miután a dékán megbeszélést folytatott a kar magyar oktatóival, ahol közvetve beismerte, hogy a rektor vette rá azon bizonyos nyilatkozat aláírására, amelyben Kovács Lehelt hamisan vádolták, és kilátásba helyezte a lemondását az ügy miatt, úgy döntöttünk, hogy részben visszakozunk. Én megtartottam a dékánhelyettesi funkciómat, a kollégák sem bojkottálták a kari tanácsot. Később ezért is megkaptam egyes (nem kari) kollégáktól, hogy „hát persze, lemondott az ingyenes funkciókról, és megtartotta a fizetéssel járót”. Érdekes, hogy mennyire másként gondolkozunk! Nekem sem akkor nem jutott eszembe a pénz, amikor lemondtam a dékánhelyetteségről, sem amikor visszavontam a lemondást.
A lemondáskor szegény kari főtitkárnőnek többletmunkát adtam (persze, erre sem gondoltam), mert ahogy leadtam a lemondó szövegemet, futnia kellett a rektoriba, hogy visszavegye a prémiumra javasoltak listáját, hogy engem kicseréljem másra (nyilván a dékán utasítására).
Azt a bírálatot viszont, hogy a szenátusi tagságról nem kellett volna lemondani, jogosnak érzem. De nem kívántam részt venni az akkori színjátékban! Persze, ha maradtam volna, akkor elmondhattam volna a véleményemet olyan fontos esetekben, mint a Hantz Péter és Kovács Lehel kizárása az egyetemről. Előre azonban nem tudhattam, hogy lesznek olyan esetek, amikor érdemes legalább véleményt mondani. Ebben az időben Andrei Marga az egyetem elnöke volt, nyíltan nem szólt bele a minket érintő egyetemi vitákba, hagyta Nicolae Bocşan rektort, hogy „oldja meg a problémákat”, persze háttérből irányítva őt.
A lemondásom után Bocşan oly módon támadott engem, hogy a magyar kollégák felháborodva írtak egy levelet, amelyet mintegy harmincan írtak alá (Szabadság, 2006. január 27.), és amelyben a védelmemre keltek. Itt nemcsak a személyemről volt szó, hanem az elvről, hogy ha a rektor igazságtalanul vádol valakit, akkor ki kell állni mellette. Ahogy tudom, csak egyetemi tanárokat és docensek kértek fel aláírásra (őket nehezebb „kikezdeni” alapon), de voltak mások is, akik alá merték írni. Ez számomra megható volt, és annak ellenére, hogy eddig soha nem mondtam meg annak a két aláírónak ezt, mindig nagy tisztelettel gondolok rájuk, és természetesen a kezdeményezőre is.
Még abban a 2006-os évben az a megtiszteltetés ért, hogy a budapesti Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Neumann-plakettel tüntetett ki. A diplomának volt egy angol nyelvű fordítása is, amelyet szépen lemásoltam, betettem egy borítékba, és megkértem a titkárnőt, hogy adja át a rektornak. Szerettem volna látni az arcát, amikor kibontja a borítékot, majd amikor bedobja az egészet a szemétkosárba!
Jegyzetek: 16 Vincze Mária (1942) közgazdász, egyetemi tanár.
17 Muzsnay Csaba (1939) vegyész, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja.
18 Az 58 év túlzás, mivel Bolyai János 1802. december 15-én született, és 1860. január 27-én halt meg, tehát alig egy hónappal élt többet 57 évnél.
19 Wanek Ferenc (1944) geológus, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja, titkára, alelnöke, majd 1998–2005 között elnöke.
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Erősítik az identitástudatot
Magyar identitástudatot erősítő tábor zajlik a héten Csomakőrösön. Magyarországról, Délvidékről, Erdély több részéről érkeztek a táborozók, de helybeliek is csatlakoztak. Gyerekek, felnőttek, idősek vesznek részt, a legfiatalabb táborlakó hat-, a legidősebb nyolcvanéves. Az együttlét célja a nemzedékek összefogása, a tapasztalatok átadása a korosztályok és különböző vidékek lakói között, de egymás kultúrájának megismerése is fontos szempont – mondta el érdeklődésünkre Baksa József, Szegedről érkezett szervező. Az anyagi hátteret a Nemzeti Együttműködési Alap biztosította.
Tavaly tizenöt fős csoporttal látogattak Csomakőrösre, megtetszett a hely, az itteni vendégszeretet, ezért választották a tábor helyszínéül – magyarázta az előzményeket a szervező. A magyar identitástudat erősítésének egyik eszköze a népzene, így a táborban nagy hangsúlyt fektetnek a néptáncra, -dalra. A Kárpát-medence magyarlakta területein közel azonos szövegű, de más-más dallamú népdalokat énekelnek, a táborban megpróbálják ezeket összehangolni – tudtuk meg a másik szervezőtől, Ferenczi Ildikótól. A szervezés szakmai részét Garamvölgyi Anett vállalta. Bende Tamás csomakőrösi lelkipásztor is szerepet vállalt a tábor lebonyolításában. Örömmel fogadták, hogy a táborra Csomakőrösön kerül sor, így hat helybeli is részt vehet. Igyekeztek a vendégekkel megismertetni a környék látnivalóit – mondta a lelkész.
A napi programot zenés ébresztő nyitotta, majd csoportokban népzenét, -táncot tanultak a résztvevők. A kézműves-foglalkozások mellett kirándulásra is jutott idő, de megismerkedhettek a hagyományos csomakőrösi forgácskalap-készítéssel is. A tábor ma ér véget.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Valós és elképzelt városok találkozása
Bemutatták a Korunk–Komp-Press legújabb kötetét
– Körülbelül egy év alatt készült el a könyv, a szövegek azonban több évtized termékei. Kós Ká­roly írása például, amely először jelenik meg kötetben, körülbelül ötven éve született – hangsúlyozta Kántor Lajos irodalomtörténész csütörtökön délután a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, a Korunk–Komp-Press gondozásában frissen megjelent Valahol van egy város című antológia bemutatóján.
Mint mondta, a kiadványban több olyan szöveg is olvasható, amelyek főként az utóbbi években láttak napvilágot a Korunk hasábjain; a törzsanyag viszont egészen új, és a Lászlóffy Aladár verse által ihletett gondolat jegyében született. Negyvenhárom író – Kós Károlytól Dragomán Györgyig – valós és elképzelt városát ismerhetjük meg a könyvben, derült ki a rendezvényen, ahol az írások egyfajta kiegészítéseként városélményeikről, városértelmezéseikről mesélt a jelenlévő négy szerző: András Sándor, Csapody Miklós, Markó Béla és Kelemen Hunor.
András Sándor költő, irodalomtörténész és -kritikus megannyi városban élt már, köztük Szegeden, Oxfordban, Londonban és Los Angelesben is; otthonosan érzi magát Kolozsváron, mint mondta, séta közben ezúttal is volt alkalma meggyőződni arról, hogy Budapest után a második legjobb magyar városban van. – Az utcák, a forgalom bonyodalma, a könyvesboltok, kávézók, a levegő mind-mind hozzájárul ehhez, ezen felül pedig jelentős kulturális városa Kolozsvár a világ ezen részének – hangsúlyozta. Úgy véli, amikor az ember jól megismer egy várost, rájön arra, hogy az voltaképpen sok város, csak kellő időre és türelemre van szükség.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Horthy Miklós emlékezete
Kolozsvári Magyar Napok keretében, az Erdélyi Múzeum-Egyesület rendezvénytermében, Romsics Ignác „Horthy Miklós emlékezete” címmel tartott előadása rendkívül nagy érdeklődést váltott ki. A zsúfolásig megtelt terem szűknek bizonyult, az előtérben, valamint a körfolyosón állók is hallgatták, a nyitott ablakokon keresztül, az előadást.
Dr. Kovács Kiss Gyöngy, a Korunk főszerkesztője, felvezető beszédében kiemelte, hogy a Korunk Akadémia Történelem és emlékezet sorozatának keretében tartja meg Romsics Ignác akadémikus „Horthy Miklós emlékezete” címmel az előadását. Nem megemlékezést, hanem történettudományi előadást hallgathattak az érdeklődők.
Romsics Ignác történész professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, aki a XX. század magyar történelem, a Horthy korszak legszakavatottabb kutatója. Szakmai tevékenységét az évek során számtalan díjjal jutalmazták. A legismertebbeket nevezte meg: Károlyi Mihály- díj (1982), Ránki György- díj (1994), Deák Ferenc- díj (1999), Akadémiai Díj (2000), Széchenyi- díj (2005), Korunk Kulcsa díj (2010). Nemcsak Magyarországon oktatott, hanem külföldi egyetemeken is. 2010 óta a BBTE Doktori iskolájának az oktatója. A KMN keretében megtartott előadását filmezték. A rendkívül nagy érdeklődés miatt a szervezők román nyelvű szinkrontolmácsolást is biztosítottak, így az előadás román nyelven is meghallgatható volt.
Romsics Ignác, figyelemre méltó humorérzékkel, bemutatta a kormányzó életpályájának alakulását, és azt, hogy a különböző történelmi időszakokban a magyar történetírás, a közvélemény, miként értékelte Horthy Miklós személyiségét, szerepét. Az idők folyamán ellentmondásos vélemények alakultak ki a személyére vonatkozólag.
Horthy Miklósról, mint személyről beszélve, érthetővé válnak a vele kapcsolatos viták – mondta Romsics Ignác. Köznemesi, középbirtokos család sarja. Apja a magyar főrendiház tagja, édesanyja otthon a család irányításával foglalkozott, és a gyermekek nevelésével. Beszélt gyermekkoráról, iskolai tanulmányairól, tengerésztiszti képzéséről. 10 évesen a soproni Lahne tanintézetbe íratták be, ahol német nyelven tanult. Majd a fiumei Tengerészeti Akadémián végezte tanulmányait. 612 jelentkezőből 42 fiatal nyert felvételt az Akadémiára. 27-en végeztek. Nemcsak elméleti, hanem gyakorlati ismeretekre is tanították. Több nyelven - angol, német, francia, olasz, horvát - beszélt. Társasági körökben szívesen fogadták. Lovaglás és vívás hozzátartozott a katonatiszti képzéshez. Majd három év gyakorlati év következett, különböző hajókon szolgált. Leteszi a tiszti vizsgát. 1901-ben megismerkedik egy Arad megyei birtokos családjának lányával, Purgly Magdolnával, megkéri a kezét. Házasságuk során 3 gyermekük születik.
Sikeres tiszti karriert fut be. 1909-1914 között Ferenc József szárnysegédje. A tengerésztiszti pálya mellett belekóstol a királyi udvar légkörébe is. 1914-ig a Pólában horgonyzó Habsburg csatahajó parancsnoka, majd a frissen épült Novara gyors cirkáló kapitánya. Az első világháború alatt több sikeres akciót hajt végre. 1917-ben a Novara hajó találatot kapott. Maga Horthy is megsebesült, fej és lábsérülést szenvedett. Felgyógyulása után a Prinz Eugen csatahajó irányítását vette át. Nagy tekintélyre tesz szert. Ellentengernagyi rangot kapott, megelőzve 11 admirálist. A világháború végén az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlik. Horthy visszatért Kenderesre. 1918-1919-ben Magyarországon forradalom bontakozott ki. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot. Horthy az ellenforradalmi oldallal került kapcsolatba. Szegedre megy. Az ott szerveződő fegyveres ellenforradalmi erők parancsnoka lesz. Rangsorban a legidősebb. 1919-ben a Nemzeti Hadsereg fővezére. Felismerte, hogy az ország védelme és a rend helyreállítása érdekében erős hadseregre van szükség. Horthy –kultusz és ellenkultusz
A kultusz egy ember istenítését jelenti. A professzor korabeli Horthyt magasztaló vers bemutatásával érzékeltette, miként indult a kultusz kialakulása. A Nemzeti Hadsereg fegyveres akciót nem hajtott végre. Fehérterror volt, melyet Horthy katonái hajtottak végre. Írásos parancs erre vonatkozólag, hogy tessék gyilkolni, nem volt. Sokak szerint Horthyt terheli a felelősség a fehérterrorért. Több mint 1000 főre becsülik az áldozatok számát.(Biztos adat nincs.) „Olyan dokumentum, amely minden kétséget kizáróan bizonyítaná, hogy Horthy utasítást adott volna a kivégzésre, mind máig nem került elő.” A magyar társadalom megosztottá vált Horthy személyiségének megítélésével kapcsolatban. Horthy 1919. novemberében bevonul a fővárosba, mondva, hogy „kész a baráti kézfogásra”. A fehérterror és a Horthy bevonulása a magyar társadalmat megosztotta, amely következtében kétféle kép alakult ki. Mindazok, akiknek érdekeit sértette a Tanácsköztársaság, Horthyra, mint ország-megmentőre tekintettek. A fehérterror szenvedői, vagy akik a két forradalom résztvevői voltak, gyilkosnak vélték. Az utóbbihoz tartozott Illyés Gyula és Móricz Zsigmond. Azonban többen voltak azok, akik az ország megmentőjének tekintették. A kétféle szemlélet a korabeli versekben is kifejeződött. Ennek illusztrálására két verset olvasott fel.
1920. március elsején Horthy Miklóst az ország ideiglenes kormányzójává nevezik ki. 1920. III. 1- 1944. X. 16 közötti időszakban a Magyar Királyság kormányzója. A trianoni békeszerződés alapján Magyarországnak olyan államformája lehet, amit akar, az lehet Magyarország uralkodója, akit akar, de Habsburg nem lehet, mert attól féltek, hogy destabilizálná a helyzetet. Az Antant nem akart többé Habsburg-uralmat. Ideiglenes államfőt válasszanak.
Horthyt javasolják, mert ő a fegyveres erők parancsnoka. A magyar parlament döntése alapján több mint 130 képviselő szavazott Horthyra a több mint 140–ből. A parlament döntése törvényes, a magyar elit döntése volt. A kormányzó közepesen erős köztársasági elnökökéhez hasonló jogkörrel rendelkezik. Megjelölve jogkörét, például, ha nem tetszik, a törvényjavaslatot visszaküldheti a parlamentnek. A professzor beszélt IV. Károly visszatérési kísérleteiről is. Végül a Kormányzó szembefordult IV. Károllyal, akivel egyesek elhitették azt, hogy az ország várja. 1921-ben katonai erővel jön vissza Magyarországra. Horthy a hadsereg élén. Katonai összecsapás következik, megfosztják trónjától IV. Károlyt. Mindez a Kormányzó helyzetének a megerősödését eredményezte. Horthy Miklós reprezentatív funkciót töltött be. A ’20-as és ’30-as években visszahúzódik a napi politikától. Átengedte a kormányzást Bethlen István miniszterelnöknek (1921-1931). A magyar elit, a katonatisztek szokása szerint vadászattal, teniszezéssel, úszással töltötte idejét. Sokat van együtt a családjával. 1920-ban létrehozta a Vitézi Rendet.
Horthy és a magyar pártok fő törekvése a trianoni békeszerződés revíziója. 1938. augusztusában hivatalos látogatásra hívta Hitler Horthyt és Imrédy Béla miniszterelnököt (1938-1939). Közölte velük a Csehszlovákia megtámadásának időpontját. Horthy elutasította a részvételt, hogy Magyarország támadja meg.
Horthy-kultusz megerősödése
A ’30-as években kialakul és megerősödik a Horthy-kultusz, amely 1938-1941 között csúcspontot ér el. Megjelennek a karácsonyi üdvözletek Horthy aláírásával, a Horthy-irkákat adnak ki, pénzérmét bocsátanak ki. Horthyról szobor készül, hidat neveznek el a nevével. A 70. születésnapjára báró Doblhoff Lily, Horthy Miklós címmel 321 oldalas életrajzi könyvet jelentetett meg, amely a kormányzó első magyar nyelvű életrajza.
A két világháború közötti időszakban a revíziós politika megerősödött. A visszacsatolt területekre fehér lovon bevonuló kormányzóról a honépítő, hongyarapító imázs alakult ki. Közben környezete felvetette a dinasztia-alapítás gondolatát. A Nemzetgyűlés Horthy fiát, Istvánt kormányzó-helyettessé választja, aki 1942-ben repülő szerencsétlenség áldozata lett.
A csillogó felszín alatt problémák vannak – mondta az előadó. Miközben a területek visszacsatolása zajlik. 1938-1942 közötti időszakban a Kormányzó aláírta a zsidótörvényeket. Felróják neki nemcsak a zsidótörvények aláírását, hanem azt is, hogy Magyarország 1941. június 22.-én belépett a II. világháborúba, bár erre kimondottan német kérés nem volt. 1943-ban a második magyar hadseregnek a Don-kanyari vesztessége rendkívül nagy volt, 200.000 emberből egynegyede tért haza. Magyarországnak a háborúból való kiugrási szándéka meghiúsult. 1944. március 19.-én, Magyarországot megszállták a német csapatok. Horthy Sztójay Dömét nevezi ki miniszterelnöknek. A politikából visszavonult.
A Sztójay-kormány eleget tesz Hitler követelésének.
A német megszállást követően megkezdődött a zsidóknak a gettókba gyűjtése, majd deportálása, lágerekbe való szállítása.
A Gestapo elrabolja Horthy kisebbik fiát, Miklóst. Horthyt a németek 1944. október 16-án lemondották. Szálasi Ferenc, a nyilaskeresztesek vezetője, vette át a hatalmat. Horthy családjával a bajorországi Hirschberg kastélyba internálták. 1945. május 1-jén az amerikai csapatok elérik a kastélyt, Horthy amerikai fogságba került. Kiszabadulása után Wilheimbe megy a családjához. Majd Portugáliába emigrált. Estorilban visszavonultan élt. A megélhetéséhez szükséges anyagi alapot a Vatikán, a volt amerikai nagykövet és azok a zsidó családok biztosították, akik Horthy támogatásával menekültek el Magyarországról, jutottak ki Amerikába. Megírta az Emlékirataim című könyvét, melyet sok nyelvre lefordítottak. Jogdíjat kapott. Megosztott társadalmi megítélés
A második világháború után, a nürnbergi perben Horthy Miklós csak tanúként volt beidézve, és hallgatták ki. Továbbra is megosztja a magyar társadalmat Horthy személyiségének megítélése. 1989 után a nemzeti szemléletű csoport nagyra értékeli Horthyt. 1993-ban az Antall kormány jóváhagyta a családnak Horthy Miklós újratemetését Kenderesen, ahol a Horthy menye dicsőítő beszédet tartott. Kiadták az Emlékirataim című könyvét. 2006-ben Koltay Gábor rendezésében készült Horthy, a kormányzó című dokumentumfilm, amely kormányzó életét és Magyarország két világháború közti történéseit mutatja be. Színes, fekete-fehér, magyar dokumentumfilm. Rendező: Koltay Gábor. Zeneszerző: Koltay Gergely, Szűts István. Operatőrök: Franyó Attila, Mertz Loránd, Mezei Attila, Halász Lajos. Horthy Miklóst Szélyes Imre alakítja.
A baloldali szemléletűek elutasítják Horthy-emlékét.
Romsics Ignác kiemelte, hogy továbbra is létezik a Horthy kultusz és ellenkultusz. „Nagy a gyanúm, hogy legalább az eljövendő egy- két évtizedben ez az irányzat nem fog változni.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Dávid Júlia vallomásos tárlata
„Egy csodálatos intő példázatnak is felfogható a kiállítás, mely azt üzeni, hogy merjük vállalni önmagunkat, merjünk azok lenni, akiknek az Isten teremtett minket, ebben a modern korban, amikor minden erő a nemzetek megmaradása ellen dolgozik. A művésznő megvallja nemzetiségi hovatartozását, és megvallja a közösséghez való tartozás gyönyörűségesen szép érzését is ezen a vallomásosnak is nevezhető kiállításon” – mondta Gazda József író, szociográfus a Dávid Júlia képeiből készült kiállítás kedd délutáni megnyitóján a sepsiszentgyörgyi Köntés Pincegalériában.
Amint az elhangzottakból kiderült, Dávid Júlia Marosvásárhelyen született, Kolozsváron tanult, jelenleg pedig Magyarországon, Szeged mellett él. Bár iparművészetet tanult, munkáiban túllép ezen, nála a díszítőművészet a kor és a nemzet arcát is megjelenítő kifejezőművészetté válik. Gazda József két nagyobb csoportba osztaná a művész munkáit. Az egyikben az önmagán túlmutató „díszítmény” uralja a képet, míg a másikban a tájmotívumok dominálnak, és ezek között sejlenek fel azok az elemek, melyek részben az egyetemes kultúrára, részben pedig arra a nemzetre utalnak, melyhez a művész tartozik. A tárlat képeinek egy részén ősi motívumaink jelennek meg, ilyen a szarvas-, életfa-, turul-, páva-, tulipán- vagy indamotívum, más részük többnyire tájkép vagy portré jellegű, női alakokkal, melyeken inkább a szín- és anyaghasználat, valamint a képeken túlmutató megfoghatatlan elemek, a hangulat, a benyomások vonzzák a szemlélő tekintetét. Gazda József szerint Dávid Júlia művei úgy tanítanak Istenre, hitre, önmagunk vállalására, hogy konkrét jelentéstartományaikon túllépve elvonatkoztatnak, absztraktba fordulnak, és bennünk gyűrűznek tovább. A megnyitó végén a művésznő megköszönte a részvételt és az érdeklődést a nagy számban megjelent közönségnek, és pár szóban a székelység küldetéstudatáról beszélt. Mint mondta, korunkban, melyre leginkább a megosztottság jellemző, elsődleges feladatunk, hogy összefogjunk és nyíltan, őszintén vállaljuk önmagunkat, mert olyan őserő rejlik bennünk, mellyel akár az egész világnak példát mutathatunk.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Letartóztatott és elítélt romániai embercsempészek
Egy román állampolgárságú embercsempészt másfél év letöltendő börtönre ítéltek Magyarországon, az elmúlt három nap folyamán pedig tizennyolc román állampolgárt vettek őrizetbe a magyar hatóságok embercsempészet gyanújával. Ugyanakkor az osztrák hatóságok megerősítették, az ausztriai A4-es autópályán csütörtökön talált, megfulladt menekültekkel teli kamion esetében egyetlen román állampolgár sem érintett, de az embercsempész-csoportosulás vezetőjét Romániában keresik.
Gyorsított eljárásban jogerősen egy év hat hónap börtönre ítéltek egy román állampolgárságú embercsempészt, aki hétfőn hat szíriai állampolgárnak nyújtott segítséget a magyar államhatár jogellenes átlépéséhez – közölte tegnap a Fejér Megyei Főügyészség. Az embercsempészt a rendőrség az M1-es autópályán tartott közúti ellenőrzésen leplezte le, és az ügyészség gyorsított eljárásban, vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt három napon belül bíróság elé állította. A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően a gyanúsítottat egy év hat hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, emellett három évre kiutasította az ország területéről, a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépkocsit pedig elkobozták. Az ítélet jogerős.
A román állampolgárok részvétele az embercsempészetben erősödő jelleget mutat: a tegnap hajnalban Kiskunfélegyháza közelében felborult kis­teherautó sofőrje szintén román állampolgár. A rendőrség közlése szerint a Budapest felé tartó jármű átsodródott a Szeged felé vezető oldalra, átszakította a szalagkorlátot, majd felborult, a balesetben többen megsérültek. Amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek, a járműnél nem volt senki, de az autópálya közelében tizennyolc szír illegális bevándorlót találtak, közülük tízet a mentőszolgálat munkatársai és a rendőrök kórházba vittek. Később Kunszálláson egy sebesült kezű férfit talált az egyik helyi polgárőr, aki azonnal értesítette a rendőrséget. Az adatok szerint az autópályán hagyott járművet a Kunszállásról kórházba vitt 31 éves román állampolgár vezette. A férfit egészségügyi ellátása után előállították, majd embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként kihallgatták. Szerdán és csütörtökön tizenhat román állampolgárt vettek őrizetbe Ma­gyar­országon embercsempészet gyanú­já­val, a román külügyminisztérium köz­leménye szerint egyikük sem igényelt konzuli segítséget.
Tegnap délután Raluca Lunculescu külügyi szóvivő sajtóértekezleten számolt be a leírt esetekről, hozzátéve, hogy a nap folyamán a román felet a magyar hatóságok két másik esetről is értesítették. A magyar M5-ös autópályán tegnap hajnalban felborult, bevándorlókat szállító kisteherautó sofőrjének őrizetbe vételével és egy Fejér megyében letartóztatott gépkocsivezetővel együtt már tizennyolcra emelkedett az embercsempészetért Magyarországon elfogott román állampolgárok száma. A külügyi szóvivő tájékoztatása szerint az osztrák hartóságok megerősítették, az ausztriai A4-es autópályán csütörtökön talált, megfulladt menekültekkel teli kamion esetében egyetlen román állampolgár sem érintett. A 71 migráns – köztük nyolc nő és négy gyermek – holttestének felfedezése két bolgár és egy afgán állampolgár magyarországi letartóztatásához vezetett, az osztrák rendőrség pedig keresi a csoportosulás vezetőjét, aki szerintük Romániában tartózkodhat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Művészet és nemzeti lét
– beszélgetés Dávid Júlia képzőművésszel –
Lakóhelyei tekintetében változatos életútja ellenére Dávid Júlia emberként és képzőművészként egyaránt megmaradt székely-magyarnak. Olyan személyiség, aki felkutatja és magába szívja ősi kultúránk rejtett értékeit, akinek léptei irányát a nemzethűség és szülőföldszeretet határozza meg, aki büszkén vállalja hovatartozását, és műveivel, valamint magatartásával másokat is erre buzdít.
– Hol ringatták a bölcsőjét, és hol érzi igazán otthon magát?
– Marosvásárhelyen születtem, ott jártam a képzőművészeti líceumba, majd ott is érettségiztem, azonban gyerekkori emlékeim Nyárádmentéhez kötnek, mindkét szülőm odavaló, jómagam is ott nevelkedtem a nagyszüleimnél. Talán ezért érzem úgy, hogy a gyökereim, melyekből a mai napig táplálkozom, mindkét helyhez kötnek, és szellemi eszmélésem, művészi szárnybontogatásom is ennek a vidéknek, valamint szülővárosomnak köszönhetem. Évekig laktam Törökországban, jelenleg a Szeged melletti Ülésen élek.
– A kolozsvári főiskolán iparművészeti, pontosabban textil szakon végzett 1985-ben, később mégis az üvegfestészet mellett döntött. Miért?
– Az, ahogy egy képzőművész a gondolatait, a mondanivalóját megfogalmazza, nem annyira anyagfüggő, mint ahogy ezt a kí­vül­állók gondolják, a lényeg ugyanis az, hogy mindez sikerüljön, és hiteles legyen.
– Alkotásaiban és a bennük fellelhető motívumokban tetten érhető a magyar őstörténet iránti érdeklődés. Mióta van ez így, és minek a hatására?
– Munkásságomat nemcsak a szűkebb szülőföld, hanem Székelyföld egésze meghatározza, hiszen a szakrális tájon kívül már gyermekkoromban lenyűgözött a székely monda- és balladavilág, s később, talán a hatásukra, mintegy ösztönösen kezdtem egyre élénkebben érdeklődni a népművészetben használt ősi motívumok iránt. Törökországi tartózkodásom alatt pedig felfedeztem a mély és nagyon szoros kapcsolatot a székely, magyar és török motívumok között. Ezért kezdtem el egyre mélyebbre ásni, s ennek eredményeként rádöbbentem, hogy a török Göktengri-hit, valamint a magyar ősvallás egy és ugyanaz, ami a jelképek és az általuk alkotott rendszerek azonosságában is megmutatkozik. Ugyanakkor tudatosult bennem, hogy őseink az égből eredő energiákat használták fel az alkotás során, valamint tiszta anyagból és tiszta lélekkel dolgoztak, egy olyan szellemi kincsestárat hozván így létre, melynek nyomai még a tudatunkban és a lelkünkben egyaránt megtalálhatók, csak felszínre kell hozni őket. Én ezen munkálkodom.
– A világ első, 2014. február 27-én forgalomba került székely bélyegén a Táltos, a világ első rovásírásos székely bélyegén pedig a Székely tulipán nevet viselő festményei láthatók. Hogy születtek meg ezek a bélyegek?
– Egy régi székely ismerősömnek, Borbély Leventének támadt ez az ötlete, hogy létre kellene hozni a székely bélyeget, és arra az én festményem kerüljön. Megbeszéltük, átküldtem a festményt, és ő megalkotta a bélyeget, amit nekem Angliából Magyarországra egy levélen elküldött, s az lepecsételve meg is érkezett, tehát a bélyeg betöltötte a szerepét, ami óriási dolog. A második bélyeget Székelykeresztúrra küldte, és szintén célba ért, ismét bizonyítván, hogy bármit meg lehet valósítani, csak akarni kell.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)