Szabó Csongor kérői református lelkész a hívekkel létrehozta a munkahelyeket is teremtő, Élő Forrásnak nevezett központot. A Szamosújvárral összenőtt, alig 350 lelkes Kérő 150 fős református gyülekezetének lelkésze szerint fékezni lehet a magyarság elvándorlását és fogyását. Amerikai és holland gyülekezet segítette őket, a romos parókia helyébe újat építettek, majd a gyülekezeti ház következett, ez lett az Élő Forrásnak nevezett központ. A templomot is felújították, majd berendeztek egy kis asztalosműhelyt, mára már tizenhatan dolgoznak a műhelyben. Van köztük Magyarországról hazatelepült fiatal, és van özvegyasszony is. /Benkő Levente: Életet adó forrás a mezőségi Kérőn. = Krónika (Kolozsvár), szept. 8./

A múlt hét végén került sor Szamosújváron a hagyományos cigánybálra, amelyre egész Erdélyből érkeztek vendégek a Szamos menti kisvárosba. A rendezvényen a tánc és a szórakozás mellett a helyi cigányközösség régi hagyományait és szokásait is felelevenítették. Előzőleg a kultúrházban volt a Mezőség prímásainak fesztiválja, amelyre nyolc együttes nevezett be. /Erkedi Csaba: Cigányzene Szamosújváron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

Október 6. és 9. között hetedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Égtájak Irodája és a szamosújvári Téka Művelődési Alapítvány az idei esztendő negyedik Égtájak Fesztiválját Vendégségben Szamosújvárt címmel. Az Égtájak Iroda tíz éve az anyaországi és határon túli régiók, valamint az egyes régiók kulturális kapcsolattartásának elősegítésén dolgozik. Öt évvel ezelőtt a szlovákiai Farnadon kezdődött a Kárpát-medence különböző pontjain megvalósuló Égtájak fesztiválsorozat, majd folytatódott szerte a Kárpát-medence magyarlakta vidékein. Tavasszal Sepsiszentgyörgyön kezdődött, majd a horvátországi Pannónián (Csúzán, Erdődön, Pélmonostoron és Várdarócon), ezt követően pedig a szlovákiai Farnadon folytatódott az idei Égtájak fesztiválsorozata, melynek keretében négy határon túli régió (Erdély, Felvidék, Horvátország, Vajdaság) tizennyolc művészeti együttese, közössége mutatkozott be, összesen közel harminc ezer néző előtt. Az Égtájak fesztiválok lehetőséget biztosítanak az 1996 óta évente egyszer 10 napon át tartó Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozója résztvevőinek, hogy más-más régiókban ismét találkozhassanak Budapesten megismert barátaikkal. Szamosújváron a kolozsvári Keljfeljancsi Komédiás Kompánia bemutatja a Mátyás király és a kolozsvári bíró című bábjátékot, reneszánsz táncok és középkori vásári játékokkal érkezik a Passamezzo Historikus Együttes. Este táncház zárja a rendezvényt. /Szamosújvár. VII. Őszi Fesztivál – Égtájak vendégségben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./

Együttműködési megállapodást írt alá Kolozs és Szilágy megye önkormányzata az Európai Fejlesztési és Beruházási Bank (BERD) vezetőségével, hogy a SAMTID program révén mindkét megyében felújíthassák a víz- és csatornahálózatot. A SAMTID pályázat összértéke eléri a 12 millió eurót, ebből 7,2 millió eurót a BERD, míg a fennmaradó 4,8 millió eurót a két megyei önkormányzatnak kell előteremtenie. E program révén Zilah, Zsibó, Szilágycseh és Szilágysomlyó, valamint Szamosújvár, Dés és Bánffyhunyad víz- és csatornahálózatát újítják fel. /Összefogott Kolozs és Szilágy megye. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

Kolozsváron a jezsuiták Manréza Lelkigyakorlatos Központjában tartotta összejövetelét a Romániai Katolikus Orvosok Szövetsége. A rangos rendezvény fő védnöke dr. Florentin Crihalmeanu Kolozsvár-szamosújvári görög katolikus megyéspüspök, társszervezője pedig a püspökség „Családért és Életért” szakosztálya volt. Előadások hangzottak el az orvosetika dogmatikai és gyógyászati vonatkozásai a II. Vatikáni Zsinat tanításában, az egészségügyet érő kihívások napjainkban, családtervezés stb. témakörben. Kolozsvári magyar orvosok részéről jelen volt dr. Fábián András tüdőgyógyász főorvos, a Filantrop Humanitárius Alapítvány ügyvezető igazgatója. /Fodor György: Katolikus orvosok országos összejövetele. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./

Mintegy ötszáz résztvevő jelenlétében zajlott október 17-én Kolozsváron a Babes–Bolyai Tudományegyetem épülete előtt a tüntetés. A résztvevők transzparensein „Magyar egyetemet a mi adónkból”, „Szabadságot az egyetemünknek” felirat volt olvasható, de a hét végén Szabadkán az erdélyi egyetem ügyével való szimpatizálás viszonzásaképpen „El a kezekkel a vajdasági magyarokról” nevű felirat is megjelent. A civil szervezetek nevei mellett földrajzi településneveket tartalmazó táblák is voltak, a résztvevők Aranyosszéket, Szamosújvárt, Széket, Kalotaszeget is képviselték. Ellenpropaganda is volt a helyszínen, néhány román nyelvű szórólap, amelyen az állt, hogy nemet a Bolyai Egyetemnek, és igent a Dacia Superior Egyetemnek. A felszólalók közül elsőként Hantz Péter lépett mikrofonhoz, aki bejelentette: a tüntetések szervezői követelik, hogy a jövő tanévtől kezdődően induljon be a Bolyai Egyetem, az október 20-i román–magyar kormányülésen pedig döntsenek a Babes–Bolyai Tudományegyetemen tervezett önálló magyar karok létrehozásáról. Felszólalt még, többek között, Juhász Tamás, a Protestáns Teológiai Intézet rektora, Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke. A tüntetésen felolvasták Toró T. Tibor és Kónya-Hamar Sándor RMDSZ-es parlamenti képviselők, illetve Tőkés László EMNT-elnök üdvözlő levelét. Bodó Barna szerint az RMDSZ képviseli az egyetem ügyét, de sajnos ennek eredménye nem látszik. Az egyetem oktatója elismerte, hogy az idei tanévnyitó is előrelépés volt, viszont a mostani ütem szerint csak évtizedek múlva sikerülne visszaállítani az önálló magyar egyetemet. A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) meglepetéssel vette tudomásul a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Akadémiai Tanácsának és Igazgatótanácsának nyilatkozatát, amelyben „a magyar közösség jogos igényeinek kivívása érdekében indult kezdeményezéseket kritizálja”. A BKB véleménye szerint BBTE vezetőségének „nyilatkozat helyett inkább az egyetemen belüli magyarellenes állapotok felszámolásával kellene törődnie”. Szerintük az ami jelenleg létezik a BBTE-n, megalázó, elfogadhatatlan, ha figyelembe veszik, miként néz ki egy multikulturális egyetem Finnországban, Dél-Tirolban, Walesben vagy Baszkföldön. A romániai magyar egyetemi oktatók jelentős hányadát tömörítő Bolyai Társaság közleményében leszögezte, hogy továbbra is maradéktalanul támogatja az önálló erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszer megteremtésére és a kolozsvári székhelyű, magyar tannyelvű, állami finanszírozású Bolyai Egyetem visszaállítására irányuló törvényes kezdeményezéseket. /B. T.: Több százan tüntettek a Bolyai Egyetemért. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./

Az 1956-os forradalom leverése után ha valaki másként mert gondolkodni, eleget mert tenni emberbaráti kötelességének, megverték, rabláncra fűzték, megalázták, lelkét meggyötörték és életét vették. Tófalvi Zoltán a baróti művelődési ház kistermében megtartott előadása ebbe a kegyetlen világba vezetett be. A határokon is átgyűrűző ’56-os eseményeket jól ismerő történész, publicista hangsúlyozta: ,,Bár Erdélyben géppuskák nem ropogtak, de szervezkedések és megmozdulások igenis történtek, következményeik pedig a magyarországiakéval vetekednek.” Kijelentését a Szekuritáté archívumából származó adatokkal és periratokkal támasztotta alá, majd a több ezer meghurcolt által végigjárt kálvárián – Nagyenyed, Szamosújvár, Jilava, Duna-delta – tíz esztendővel ezelőtt tett utazás élményeit osztotta meg. Végezetül megemlékezett a mártírhalált vállaló Moyses Mártonról. /(hecser): Az erdélyi ötvenhat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 22./

Sepsiszentgyörgyön október 23-án Török József vezette be az 1956-os forradalom kitörésének évfordulóján tartott megemlékezést, a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére állított kopjafánál. A megemlékezők népes serege hallgatta Rab Sándor történelemtanár koridéző előadását. A sepsiszentgyörgyi ötvenhatosok, az RMDSZ és a Volt Munkaszolgálatos Katonák Szövetsége koszorúzott. Ezután a városháza falán levő Vae Victis-emléktáblánál, majd a mártírhalált halt, Szamosújváron jeltelen sírban nyugvó Szalay Attila Csíki utcai házánál koszorúztak. /(vop: Harcolt a magyar, harcolt, amíg csak tudott. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./

Kilencedik alkalommal került sor a szamosújvári Téka Művelődési Alapítvány és a kolozsvári Archívum Alapítvány által szervezett Mezőségi Népzene és Néptánc Fesztiválra. A rendezvény jelentős népszerűségre tett szert szakmai és táncházas körökben. A bel- és külföldi csoportvezetők, koreográfusok, szakemberek szakmai tapasztalatszerzésre használják ezt az alkalmat. A találkozó a Téka Házban a széki fiatalok bemutató táncával kezdődött. A bemutatón és a táncházban közreműködött a Háromszék és a Sóvirág zenekar is. /Szamosújvár. Őrzik a hiteles népi értékeket adományt. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./

Szamosújváron a helyi tanács áprilisi döntésével megszületett az első magyar utcanév a kisvárosban. Az 1985-ben elhunyt Sütő György matematikatanár nemcsak népszerű sportember, több tankönyv szerzője, és diákjai körében is rendkívül kedvelt volt. A tanár nevét viseli április óta az a szamosújvári utca, ahol Sütő György született. A határozatot később az illető utca lakói a közigazgatási törvényszéken megtámadták. Török Bálint alpolgármester elmondta, az utca lakói névjegyzékkel aláírásgyűjtést kezdeményeztek az utcanév megváltoztatását célzó döntés ellen. Jellemző, hogy szerepel rajta Sütő György testvérének a neve, azzal a megjegyzéssel, hogy külföldön tartózkodik. A tanács nem vonta vissza döntését. /(ke): Nehéz „lenyelni” a magyar utcanevet. Szamosújvár. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

Tizenharmadik alkalommal adták át november 12-én Szamosújváron a Czelder Márton- és Földes Károly-díjat. A Diaszpóra Alapítvány és az Erdélyi Református Egyházkerület minden évben kitüntet egy református lelkészt és egy gondnokot a szórványban végzett áldozatos munkájáért. Vetési László a Diaszpóra Alapítvány elnöke köszöntőbeszédében elmondta, ezt a vidéket nem a pusztulás, hanem az építő cselekvés jellemzi. A Czelder Márton-díjat Jánossy László balázsfalvi református lelkipásztor vehette át, aki a Kis-Küküllő mentén végzett szórványszolgálata elismeréseként kapott kitüntetést. A Füzes-mente szórványmagyarsága hitének és nyelvének őrzéséért Földes Károly-díjjal Nagy István kispulyoni gondnokot tüntették ki. /Dézsi Ildikó: Élet a romok felett. Szórványdíjakat adtak át Szamosújváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

Második alkalommal került sor november 26-án a Kolozsvári Népzene és Néptánctalálkozóra a Diákművelődési Házban. A nagyszabású rendezvényre Haranglábról, Nagykárolyból, Szamosújvárról, Mérából, Szucságról és Szegedről is érkeztek előadók, de fellépett a házigazda Ördögtérgye és a Zurboló néptáncegyüttes is. A rendezvényt gyermektáncház nyitotta meg Both Zsuzsa, Both József, Marha Tibor és Székely Melinda irányításával, délután felnőtt táncoktatásra került sor. Az esti gálaműsort a hetvennyolc éves haranglábi Balogh János vadászmeséje és népdalai fűszerezték. A gálaműsort táncház követte. /D. I.: II. Kolozsvári Népzene és Néptánctalálkozó. Népzene, néptánc, táncoktatás és kézművesség. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

A válaszúti és szamosújvári szórványkollégiumok felépítéséért táncoltak, énekeltek a néptáncegyüttesek december 18-án a Magyar Operában. Fellépett az összes kolozsvári és szamosújvári felnőtt néptánccsoport. Kallós Zoltán és Panek Kati énekelt szép számban összegyűlt közönségnek. – Már negyven gyermeket megmentettünk a magyar nemzet számára, akik taníttatás nélkül maradtak volna. – mondta el Balázs Gyöngyi, a Kallós Alapítvány elnöke a levetített filmben. A rövidfilm összefoglalta a Mezőség sajátos helyzetét: hiányzik az állami oktatás, ezért magániskolát és kollégiumot kell működtetni. Ezt a feladatot vállalta fel a Kallós és a Téka Alapítvány. Ma már negyven iskolás és húsz óvodás jár a válaszúti iskolába. A jegyekből és felajánlásokból 15–15 millió régi lej gyűlt össze mindkét alapítvány számára. /Stanik Bence: Jó volt jót tenni. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

Az elmúlt hetekben a pápa „Ecclesiae Archiepiscopalis maior” rangra (főérsekség) emelte a balázsfalvi székhellyel rendelkező Fogaras-Gyulafehérvári Görög Katolikus Metropolitai Érsekséget. Az új főérsekség egyházjogi hatáskörének kiterjedése, a keleti egyházak törvénykönyvének értelmében ugyanaz, mint a pátriárkátusoké. A főérsek, Lucian Muresan metropolita egyenlő rangsorba került a romániai görögkeleti egyház pátriárkájával, Teoctist Arapasuval. Az új főérsekségi egyháztartományhoz tartoznak továbbra is a kolozsvár-szamosújvári, a lugosi, a nagyváradi és a máramarosi szuffragáneus egyházmegyék mind román, mind magyar nemzetiségű görög katolikus híveikkel s a pasztorációt bármilyen nyelven végző klérussal együtt. Lucian Muresan fogaras-gyulafehérvári érsek-metropolita, akit a hazai görög katolikus egyház több mint 300 éves történelme során elsőként ruháztak fel főérseki méltósággal, 1931. május 23-án született a Máramaros megyei Fernezelyen. 1955-ben megkezdte teológiai tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán. Negyedéves volt, amikor az 1958–1959-es tanévben a hatóságok – négy görög katolikus társával együtt – az intézet elhagyására kötelezték. Muresan minden alkalmat felhasznál ma is arra, hogy felelevenítse Márton Áron püspök rendkívüliségét, emberi és főpapi nagyságát és életszentségét. „Márton Áron az én püspököm volt. Most is, naponta kérem a jó Istent, ha úgy akarja, mutassa meg az egész világnak, mutassa fel egyházának eme nagy főpap lelki szépségét, jellemszilárdságát és hősiességben megnyilvánuló erényeinek a ragyogását.” A teológiáról történt kizárása után Lucian Muresan csak kőbányában, szakképzetlen munkásként kereshette meg kenyerét, de hű maradt papi hivatásához. Titokban szentelték pappá 1965-ben. A rendszerváltás után Nagybányán szentelték püspökké 1990-ben. Előbb máramarosi megyéspüspök, 1994 augusztusától fogaras-gyulafehérvári érsek-metropolita. Jelenleg a Romániai Katolikus Püspökök Konferenciájának soros elnöki tisztségét is betölti. /Fodor György: Főérsekségi rangra emelték a romániai görög katolikus egyháztartományt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./

Bikfalvi György alig volt 14 éves, amikor tagja lett a nagyváradi székhelyű Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének, amelynek az volt a fő célja, hogy az 1956–os magyarországi forradalmat Erdélyre és a Partiumra is kiterjessze. A szervezet leleplezése, illetve a szálak felgöngyölítése után a tasnádi Bikfalvi Györgyöt is letartóztatták. Tasnádon tíz tagja volt a titkos csoportnak, és a koordinátor szerepét Bikfalvi György töltötte be. Annyira óvatosak voltak, hogy a tagok egy részének nem is volt tudomása egymásról. A társaság a tanácskozások, pár fős ülések mellett plakátragasztással is foglalkozott. Például akkor, amikor megszűnt az esti líceumban a magyar nyelvű oktatás, egy éjjel maga Bikfalvi György ragasztotta tele a várost a „Tanulni akar a magyar ifjúság” feliratot tartalmazó röpirattal. 1960 novemberében aztán a Szekuritáté lecsapott, elkezdődtek a letartóztatások. Érte 1961. január 13–án jött a hatóság. Elkezdődött a házkutatás: felforgatták a házat, a legaljasabb módon. A szekrényből mindent kihajigáltak, sáros lábbal végigtapostak a vasalt ruhákon, a szalmazsákból a földre szórták a szalmát. Már az autóban verni kezdték a fiút. Nyolc hónapig volt letartóztatva, és, amikor Bikfalvi beöltötte a tizennyolc évet, a bíróság ötvenkilencüket ítélte el. A szervezetben körülbelül ötszázan voltak, kétszázkilenc embert letartóztattak: összesen ötszáznegyven évet sózott ki rájuk Macskási, a katonai törvényszék suszterből lett elnöke. A tizenöt év kényszermunkából négy évet húzott le Románia legkomolyabb politikai börtöneiben, végül az 1964-es amnesztiával szabadult. Nagyvárad, Kolozsvár, Enyed mellett a hírhedt zsilavai börtönben is megfordult, majd Galac, a Duna egy szigetén lévő, gradinai munkatábor, aztán Szamosújvár jött a sorban. A börtönökben az őrök durvalelkű, kegyetlen gazemberek voltak. A politikai elítéltek különleges bánásmódban részesültek: sokkal kevesebb ennivalót kaptak, mint a köztörvényes bűnözők. A folyosón a takarítást és az ételosztást a köztörvényesek végezték, viszont, ha egy politikai elítélt kiment a cellából, szemmel a fal felé kellett fordulnia, ne lássák a társak az arcát. Rabruhájukra a CR felirat volt ráírva, ami az ellenforradalmár szó rövidítése. A szülők egyáltalán nem tudtak semmit Bikfalvi Györgyről: a tárgyaláson látták utoljára. Egy alkalommal azonban megengedték neki, hogy levelezőlapot küldjön, amelyre az alábbi szabványszöveget kellett ráírnia: „Kedvesem! Egészséges vagyok. Kérlek benneteket, küldjetek egy öt kilogramm élelmiszert tartalmazó csomagot. Kérem, ezentúl több csomagot ne küldjetek.” /Fodor István: Fejezetek Tasnád történelméből. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 16./

Érdektelenség övezi az RMDSZ részéről a csíkszeredai Bokor Márton Endre helyzetét, akit immáron nyolc hónapja tartanak előzetes letartóztatásban a román hatóságok kábítószer-kereskedelem vádjával, bizonyítékok nélkül. A fiút brutálisan megverték, anyanyelvét nem használhatja, szüleivel is csak románul beszélhet. A kétségbeesett szülők az RMDSZ több vezetőjét is megkeresték, segítséget nem kaptak. Dr. Bokor Márton, az apa, a nyilvánosság elé tárja kálváriájukat. 2005. május 5-én letartóztattak Kolozsváron öt fiatalt kábítószer-fogyasztás és -kereskedelem gyanújával. Az itt tanuló magyar egyetemisták körében terjed a könnyűdrogok fogyasztása. Amikor a szülők először meglátogatták fiukat, figyelmeztették őket, hogy csak románul beszélhetnek, és nem érinthetik Endre letartóztatásának okait, de körülményeit sem. A szülők verés nyomait fedezték fel fiukon, a történtekről azonban nem tudta őket Endre tájékoztatni. Miután füvezés közben tetten érték Bokor Márton Endre néhány barátját, az ő bevonásukkal akarták Endrét is tetten érni: egyikükkel felhívatták telefonon, hogy menjen le a tömbház elé, mert át kell adniuk neki valamit, a fiú azonban elhárította a kérést, mivel vizsgára kellett készülnie. Ekkor a türelmüket vesztett rendőrök berontottak a lakására, rögtönzött házkutatást tartottak, majd bilincsben vonszolták el Endrét. Házkutatási vagy letartóztatási parancs nélkül. A szülők megtudták, hogy fiukat éppen az ügyész irodájában verték meg. Bizonyíték híján a másik négy letartóztatott fiú vallomásai alapján folyik Bokor Márton Endre ellen az eljárás. Mivel a fogyasztók csak pénzbüntetésben részesülnek, az ügyész viszont mindenáron börtönbüntetést akar kiszabni, meggyőzték Endre társait, módosítsanak vallomásaikon, mondván, ha azt állítják, ő foglalkozott kábítószer-kereskedelemmel, a többiek büntetésének időtartamát jelentősen csökkentik. Fia megveretésének hírére Bokor Márton feljelentést tett. Válaszképpen Endrét több napra egy cellába zárták egy életveszélyes pszichopatával, aki azért ült, mert hidegvérrel megölt egy öregasszonyt. Az üzenet félreérthetetlen: „véletlen balesetek” bármikor előadódhatnak. Az apát közvetlenül a letartóztatás után figyelmeztette több ügyvéd, hogy Kolozs megyében a jogrendszert az ügyészek uralják, nekik engedelmeskednek nemcsak a rendőrök, de még a bírák is. A Bokor Endre esetével foglalkozó ügyész a Gandul című román napilapnak 2005. május 21-én adott nyilatkozatában nagy kábítószer-forgalmazó hálózat leleplezését adta hírül, azt állítva, hogy „a kábítószer Magyarországról származik (akárcsak a Sapientia Egyetem támogatása, ennek hallgatói az ifjú letartóztatottak)”. Valójában a fiatalok – bár mindannyian magyar nemzetiségűek – nem a Sapientián, hanem a Babes–Bolyai Tudományegyetemen folytatják tanulmányaikat, méghozzá román nyelven, és ezt az ügyész, Mircea Hrudel tudja. Romániáról időközben megállapították, hogy – bár akad még tennivaló – az országban jelentős mértékben visszaszorult már a korrupció, a kisebbségek egyre jobban érzik magukat. Az RMDSZ ismét a fő stabilizátor terhét vállalta magára. Bokor Endre helyzete is „stabil”, jóllehet édesapja, a Hargita megyei kórház igazgatója, az RMDSZ színeiben megyei tanácsos, a fiú továbbra is előzetes letartóztatásban van Szamosújváron, bizonyíték nélkül. A verőlegény szerepét betöltő rendőr elleni feljelentés nyomán belekezdtek két tárgyalásba, de az első (októberben) elmaradt, mivel a vádlott nem jelent meg, a másodikon most januárban nem találták az iratcsomóját. /Bagoly Zsolt: Magyar kálvária a szamosújvári börtönben. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 17./

Több száz, a 2000-es és a 2004-es választásokon használt szavazópecsétet találtak január 19-én a Brassó megyei prefektúra alagsorában. A megyei vezetés azonnal értesítette a rendőrséget, amely vizsgálatot indít az ügyben. A Közigazgatási és Belügyminisztérium elrendelte, hogy minden prefektus ellenőrizze, hogy teljesültek-e a választási törvények előírásai, miután a Kolozs megyei prefektúrán több mint 12.000 szavazópecsétet, a Szamosújvári Bíróság épületében pedig közel 500 pecsétet találtak. /Brassóban is előkerültek szavazópecsétek. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 20./

Az elmúlt hét végén Kolozs megye irodalmi köreinek vezetői találkoztak Szamosújváron. A tapasztalatcserén kolozsvári, dési, tordai és helybeli költők, írók és irodalomkritikusok vettek részt. Meghívottként a bethleni irodalmi kör tagjai is megjelentek. A részt vevők az idei tervekről, elképzelésekről tárgyaltak, majd felkeresték a füzesmikolai kolostort, ahol vallási témájú szavaló délutánra került sor, ezután a szamosújvári fiatal költők olvastak fel verseikből. Végül a szamosújvári képgalériában könyvkiállítás keretében mutatták be a megjelent írók és alkotók legfrissebb „termését”. /Erkedi Csaba: Tapasztalatcsere Szamosújváron. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./

Közel három évvel ezelőtt jegyezték be hivatalosan az Eurékát, a Kolozsvári Magyar Vállalkozók Egyesületét, melynek öttagú vezetősége van, és évente cserélődő elnöke. A jelenlegi soros elnök Vita László András okleveles elektromérnök, a Vitacom Electronics Kft. vezérigazgatója. Havonta egyszer találkoznak, és akkor döntik el, hogy a tagsági díjból összegyűlő alapot milyen támogatásra fordítsák. Legutóbb a válaszúti és a szamosújvári Téka szórványalapítványokat támogatták. /Ördög I. Béla: Közügyet közvetlenül szolgáló vagyonok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 10./

Február 17-én először rendezett farsangi bált az Euréka Kolozsvári Magyar Vállalkozók Egyesülete. Vita László Euréka-elnök kifejtette, a szórakozás csak kísérője volt az összejövetel igazi céljának: adományokat gyűjteni a Kallós Zoltán Alapítvány működtette, kisiskolásokat felkaroló válaszúti szórványkollégiumnak, valamint a Téka Alapítvány gondozásában Szamosújváron működőnek. Az utóbbiak képviseletében Balázs-Bécsi Gyöngyvér, Balázs-Bécsi Attila és Kallós Zoltán ismertette a részben még épülő, részben már működő kollégiumokat. Az est fénypontját a Koós Ferenc vállalkozó kezdeményezésére képzőművészeti alkotásokból rendezett árverezés jelentette. Összesen 650 millió lej gyűlt be az est adományaiból. A magyar vállalkozók hasonló megmozdulásai várhatók a jövőben is. /Balló Áron: Az első magyar vállalkozói jótékonysági bál. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./

A elmúlt hét végén háromnapos vallásos ifjúsági rendezvényt tartottak Szamosújvár leglátogatottabb egyházi gyülekezetében, a „Reménység” Egyházi Központban. Az ökumenikus ifjúsági előadássorozaton többek között kolozsvári, nagybányai és feketehalmi lelkészek szóltak a hallgatósághoz. A szamosújvári „Reménység” Imaházban rendszeresen szerveznek ifjúsági előadóesteket, hangversenyeket és zenés-táncos irodalmi találkozókat. /Erkedi Csaba: Vallásos előadás-sorozat Szamosújváron. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./

Bodor Ádám Kossuth- és József Attila-díjas író 70 éves /sz. Kolozsvár, 1936. febr. 22./. Apja, Bodor Bertalan banktisztviselő volt. 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni perben őt is bíróság elé állították, s koholt vádak alapján öt év börtönre ítélték. Bodor Ádám a kolozsvári Református Kollégium növendéke volt, de 1952-ben, 16 éves korában államellenes szervezkedés és röpcédulák terjesztése vádjával elítélték, s a szamosújvári politikai börtönben tartották fogva két évig. Szabadulása után egy évig gyári munkásként dolgozott, 1955-től 1960-ig a Kolozsvári Református Teológia hallgatója volt. A diploma megszerzése után nem vállalt lelkészi szolgálatot, a kolozsvári egyházkerületi levéltárban helyezkedett el, s 1964-től négy éven keresztül egy fordító-másoló irodában dolgozott. Első novellája 1965-ben jelent meg az Utunk című lapban, majd négy évvel később első novelláskötetét is kiadták A tanú címmel. 1982-ben települt át Magyarországra. Novellistaként indult, s Erdélyben az egyik legtehetségesebb fiatal magyar íróként tartották számon. 1991-ben megnyerte a Holmi című folyóirat novellapályázatát az 1992-ben megjelenő Sinistra körzet című regényének egyik történetével. A Sinistra körzet, ez a sajátos irodalmi műfajú, regényszerű novellaciklus nagy sikert aratott külföldön is, tucatnyi nyelvre lefordították. A közelmúltban játszódó regény a totalitárius rendszer világát ábrázolja. E regénytől kezdve Bodor Ádámot a magyar próza élvonalában tartják számon, kötetei közül nem egy már a sokadik kiadásnál tart. 2001-ben látott napvilágot A börtön szaga című interjúkötet, amelyben a szintén kolozsvári Balla Zsófia kérdezte az írót életéről, a börtönben töltött időszakról, a 60-as, 70-es évek kolozsvári irodalmi, szellemi és politikai mindennapokról. /Bodor Ádám 70 éves. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 25./

Szamosújváron a Téka Művelődési Alapítvány nemrég átadott pinceklubjában a 6-os számú óvoda magyar tagozatának kicsinyei gyűltek össze hagyományos farsangi mulatságra. Gyermekek és szülők egyaránt jól szórakoztak. A mesevilág hőseit felvonultató farsangi mulatságon a legjobbakat díjazták. /Erkedi Csaba: Farsangi mesevilág Szamosújváron.= Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./

Önálló magyar iskola létrehozásáról vitázott február 27-én Bánffyhunyadon a Városi Tanács. Minden egyeztetés ellenére a helyi tanács leszavazta a magyar iskolára vonatkozó javaslatot. A bánffyhunyadi önálló iskola létesítésére vonatkozó első törekvések már 1990-ben szóba kerültek. Az önálló magyar tanintézmény kéréshez több mint 800, jobbára szülőktől származó támogató aláírást csatoltak. Bánffyhunyadon jelenleg két iskolában működik magyar tagozat. Hasonló a helyzet Tordán, itt két helyen is működik magyar nyelvű I–VIII. osztály, egy másik iskolában pedig a IX–XII. osztály. A tordai önálló magyar tannyelvű iskola csak akkor alakulhat meg, ha a tordai tanácsban a koalíciós partnerek kedvezően bírálják el a magyar szülők kérését. Szamosújváron és Désen is megfogalmazódott már az igény az önálló magyar tannyelvű iskolára. Aranyosgyéresen már alig van egy-nyolc osztályra elegendő gyerek, tehát ott nincs lehetőség az önálló magyar iskola létesítésére. /D. I., N.-H. D.: Önálló magyar iskolát kérnek Bánffyhunyadon. Hasonló kérések fogalmazódtak meg a megye többi városában is. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

Március 2-án búcsúztatták hívei, hozzátartozói és a tordai magyarság jelentős része a helyi unitárius templomban Kiss László unitárius lelkészt, aki február 28-án hunyt el, nem sokkal azután, hogy a helyi önkormányzati ülésen minősíthetetlen módon támadták őt a tordai városi tanács nagy-romániás képviselői. Alin Tise Kolozs megyei prefektus vizsgálja a tordai ügyet. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke beadványban fordult a prefektushoz, amelyben azt kérte Tisétől, vizsgálja meg a történteket, és járjon el a törvényes előírások szerint. A Kiss Lászlót ért személyeskedő támadás a tordai polgármesteri hivatal folyosóján történt, amiről nem készült felvétel. A teremből távozó Kiss László több magyar egyházi képviselő jelenlétében a folyóson volt még, amikor Doru Anca nagy-romániás tanácsos utána rohant, és gyereknek nevezte, majd az épületből való kitiltással fenyegette meg. A szamosújvári RMDSZ vezetősége nyilatkozatban fejezte ki megdöbbenését a tordai tanácsülésen történtekkel kapcsolatban. /B. T.: Elbúcsúztatták Kiss László unitárius lelkészt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./ A harmincötödik életévét még be nem töltött Kiss László unitárius lelkipásztor pályáját a gyűlölködés törte meg, ami azért zúdult rá, mert ki mert állni a város magyarságának jussa, a tordai magyar iskola mellett. Hány fiatal életnek kell még kialudnia ahhoz, hogy megkapjuk azt, ami nekünk jár? Miért kell Erdély földjén olykor legjobbjaink halálával megszolgálni a Templomot és az Iskolát? A tordai gyülekezet megfogadta: az iskola ügyét nem hagyja annyiban, a harcot, amely Kiss László életét követelte, folytatni fogja. Kiss Lászlót szülőfalujában, Dicsőszentmártonban helyezték örök nyugalomra. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?!? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./

1954. december 17-én a Bukarest melletti Jilava börtön udvarán a kivégzőosztag sortüzében tizenhét fiatalember halt meg.  A tizenhét kivégzett fiatal a hírhedt Eugen Turcanu egykori vasgárdista és csapata volt. Ehhez fogható – tömegesnek is nevezhető – ítélet évekkel a háború befejezte és a háborús bűnösök kivégzése után nem született. Később, 1955-ben még egy társukat végezték ki, majd négy, szintén halálra ítélt legionárius életfogytiglani ítélettel túlélte közösen véghezvitt, hátborzongató tetteiket, amelyeket saját börtöntársaikon követtek el Pitesti és Szamosújvár (Gherla) börtöneiben, valamint a Duna-csatorna rabtelepein. Bűnlajstromukon legalább harminc rabtársuk meggyilkolása, többnek az öngyilkosságba kergetése és legalább 700 (!!) politikai elítélt módszeres megkínzása, fizikai és lelki megcsonkítása szerepelt.   A kínzások kézé tartozott a folyamatos botozás: háton, hason, talpon, az egész testen, csupaszra vetkőztetve. Az órákon keresztüli fél lábon állás, az éjjeli virrasztás szemmel az égő felé. Napirenden volt az ürülék megetetése, a hányadék visszatömése, a szájba vizelés, a kimerülésig tartó ,,tornáztatás”, a beadott ételbe hintett só és utána a víz megvonása, az evőeszköz nélküli, hason fekve evés stb.  Nem mindenki tudta ezt elviselni. Az így megalázott rabok többen maguk is beálltak az átnevelők közé. A ,,felvételi” vizsga a legjobb barát kegyetlen megverése volt.  Ezek a verést végrehajtók orvostanhallgatók, jogászhallgatók, mérnökjelöltek, valamennyien értelmiségiek, a Vasgárdának elkötelezett huszonéves ifjak voltak. Cselekedeteik mögött – természetesen – a Szekuritáté akciója volt. Ezekben az években a Szekuritáté legfőbb parancsnoka Nikolski tábornok volt. Már 1948-tól a büntető törvénykönyv előírta a munkatáborokba internálás lehetőségét, így azután 1950-től a munkatörvénykönyv alapján elvitték az ,,engedetlen” dolgozókat, a kollektivizálással szembeszegülő parasztokat, s ez 1952-ben tömegessé vált. 1949. március 2-án éjjel összeszedték a volt nagy­birtoko­sokat, kényszer­lakhelyre inter­nálták őket. Ugyanekkor, 1950-ben az 1154-es Minisztertanácsi Határozat intézkedett az ,,ellenséges elemek” deportálásáról. Egy év alatt (1951. március 15-ig) 43 899 személyt deportálnak az ország nyugati területeiről Románia déli megyéibe. 1952-ben újabb határozat alapján mintegy 6000 ,,kizsákmányolót” deportáltak a nagyobb városokból. A letartóztatott politikai ,,bűnözők” száma 24 826-ra rúgott 1952-ben. Ezekben az években Románia hegyei még fegyveresen ellenálló ,,partizánok” uralta terültek voltak. A Vasgárda neves személyisége, Horia Sima Nyugat-Németországban élt. Románia fegyverfordítása után a honi Vasgárda-vezér, Nicolae Petrascu és a németek ellen forduló szövetség ,,fegyvernyugvási szerződést” kötött. A vasgárdisták széles körű ,,szervezőmunkát” folytattak a román értelmiségi ifjak körében. Eugen Turcanu jogászhallgató, bár az 1941-es Vasgárda-akciókban részt vett, 1947-ben belépett a Román Kommunista Pártba, és felfelé ívelt karrierje. Azonban kiderült gárdistamúltja, ezért 1948. május 15-én letartóztatták. A suceavai szekuritátén társaival – látszólag – kommunista szimpatizánsok lettek. Turcanu Nikolski tábornokkal dolgozta ki az ,,átnevelés” módozatait. Ennek négy szakasza van. Első: a kintiek leleplezése a legfontosabb a Szeku­ritáté számára. Ebben a szervezési szakaszban megalakult a Turcanu vezette ODCC (Organizatia Deti­nutilor cu Convingeri Comuniste – Kommunista Meggyőződésű Rabok Szervezete). Az említett kínzásokkal nyert adatokat Turca­nu juttatta el a pitesti-i börtön igazgatójához, Dumitrescuhoz, vagy a politikai tiszthez.  A második szakasz a bentiek, a rabtársak leleplezése. A harmadik és negyedik szakasz a legmegalázóbb: ,nyilvános erkölcsi leleplezés, amely során saját magát és hozzátartozóit kellett sárba tipornia a kiszemelt áldozatnak. Karácsonykor a vallásos rabtársaknak minden szentséggyalázást (különösen a teológusoknak) végig kellett csinálniuk.   Aki mindezt a tortúrát nem bírta ki, az beállhatott a csapatba, és ezt többen megtették.  Végül, bármennyire is titok volt a börtönök belső világa, kiszivárgott mindaz a szörnyűség, ami 1949. december 6. és 1952 augusztusa között a börtönökben végbement. A váratlanul betiltott tevékenység Tur­ca­nuék képzeletében már a jutalmat sejttette. Bukarestben a két évig tartó kivizsgálás során 22 kegyetlenkedőt vontak felelősségre.  Évek múlva négy szekustisztet és a szamosújvári orvost bűnrészességgel vádolva 5–7 év kényszermunkára ítéltek (1957. április 20.). Az a négy szerencsés ,,halálraítélt”, aki kegyelmi kérésére életfogytiglani kényszermunkát kapott, az 1964-es közkegyelemmel kiszabadult. Az egyik legkegyetlenebb, Popa Alexandru (Popa Tanu), Turcanu helyettese még 1990-ben Szeben­ben élt, és az Orvosi Társaság titkára volt. /Puskás Attila: Egy kegyetlen kísérlet emlékezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./

1958. február 24-én Marosvásárhely magyarsága nem azért vonult ki az állomástól a főtérig terjedő egykori Sándor János utcára, mert kíváncsi volt a Kádár János vezette párt- és állami küldöttségre, az erdélyi magyarság egészét eláruló kijelentéseire, hanem azért, mert tizenkét évi tiltás után magyar zászlócskát foghatott a kezében! Velitsek András agrármérnököt és a székelykeresztúri származású Nagy Samut azért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, mert Kádár János és kísérete marosvásárhelyi látogatásakor a főtéri Rózsa cukrászdában úgy kérték a féldeci italt: ,,Kérek egy karabélyt, hogy lőjem le ezt a marhát!” (Mármint Kádár Jánost.) A ,,véletlenül” jelen lévő szekus nem tréfaként, hanem hatóság elleni támadásként fogta fel a kijelentést. Jóformán el sem hagyták a cukrászdát, fékezett mellettük a hírhedt fekete kocsi, s az egész asztaltársaságot azonnal letartóztatták. Vaszkó András és Halábory Zsolt azzal menekült meg, hogy azt állították: annyira részegek voltak, hogy semmire nem emlékeznek. A sepsiszentgyörgyi Hubbes Mártont kétévi szigorított börtönbüntetésre és négyévi, a baragáni pusztaságban eltöltött kényszerlakhelye ítélték. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság bukaresti levéltárában, illetve a marosvásárhelyi levéltárban őrzik azt a periratot, amely szerint a magyar forradalom leverése után Hubbes Márton az első erdélyi áldozatok egyike volt: ,,Mi, Bihari Imre (Emeric) százados, a marosvásárhelyi 0421. számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté bűnügyi nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait…”, megállapította, hogy Hubbes Márton (Hubbes Martin) 1956. november 8-án a lakásából kivette a magyar háromszínű, még a horthysta időkből (,,regimul hortist”) megőrzött lobogót, azzal a céllal ment ki vele az utcára, hogy a lakosságot a Ma­gyar­országon történtekhez hasonlókra uszítsa. „Ezért a tettéért 1956. november 10-én elkezdtük a nyomozást.” Hubbes Márton /sz. Sepsiszentgyörgy, 1906. jan. 14./ német nemzetiségű. Sepsiszentgyörgyön könyvelő. A magyar zászlóval az utcára ment, később a sógora és egy másik állampolgár megállította, és hazavitték a lakására. Ezért Hubbes Mártont november 10-én letartóztatták. Bihari Imre kegyetlenségéről és mérhetetlen szadizmusáról volt ,,híres”, ő vallatta Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi református püspököt is. Hubbest kétévi börtönbüntetésre ítélték. Akkor még viszonylag kisebb büntetésekkel sújtották mindazokat, akik valamilyen formában kijelentették: Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom volt. Sem a magyar, sem a román történetírás, diplomácia nem említi, hogy az 1956-os magyar forradalom a román–magyar kapcsolattörténetben is kivételes pillanat. A román falvakban ma is úgy emlékeznek vissza, hogy a kötelező beszolgáltatást a magyar forradalom hatására törölték el. Nemcsak a temesvári, zömmel román egyetemi hallgatók tüntettek és csaptak össze 1956. október 30-án a karhatalommal, hanem bukaresti, jászvásári, brassói diákok kaptak súlyos börtönbüntetést azért, mert együtt éreztek a magyar forradalommal. 1956-nak két román mártírja is van: Alexandru Fintinaru aradi ügyvéd, akit a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett monstre-perben ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén, és Teodor Margineanu tüzér hadnagy, aki az alakulatát próbálta fellázítani, ki akarta szabadítani a szamosújvári politikai foglyokat. Őt 1957. június 27-én kivégezték a szamosújvári börtönben. Hubbes Márton szabadulás újabb, talán még nyomasztóbb börtönt jelentett. A baragani Olaruba, a kijelölt kényszerlakhelyre vitték. Itt négy éven át másodmagával, egy öreg csíki székellyel bútor nélküli vályogkunyhóban, a legembertelenebb körülmények között, mezőgazdasági napszámosként tengette életét. Az olarui tábornak valóságos irodalma van. Az ország minden részéből ide deportálták a politikai elítéltek családtagjait, az ,,osztályellenség” végsőkig megalázott képviselőit. A hét gyermekével ide hurcolt Visky Ferencné feljegyzéseiből, az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán özvegyének és négy gyerekének a visszaemlékezéseiből rekonstruálható az az ,,életmód”, amelyet a fizikai megsemmisítésre ítélt kényszerlakhelyeseknek szántak. Nemcsak a bútorzat, az ágy hiányzott a földbe ásott vályogkunyhókból, hanem a legelemibb higiénai feltételeket sem biztosították. Emellett arra kényszerítették őket, hogy mindennap jelentkezzenek a milícián.   A lánya közel egy év múlva, 1959 augusztusában látogathatta meg. Hubbes Márton arra kérte gyerekeit, hogy ezentúl csak levélben keressék meg. A nagyobbik fia havonta, a kisebbik fiáról gondoskodó lánya, amikor csak tehette, csomagokkal segítette túlélni a kényszerlakhely megpróbáltatásait. Hubbes 1962-ben szabadult. Hazatérése után Sepsiszentgyörgyön nem kapott munkahelyet. A kőhalmi Apemin vállalat ágostonfalvi részlegénél munkásfizetéssel könyvelőként dolgozott 1966. január végéig, amikor hatvanévesen nyugdíjazták. Egészségi állapota megromlott, tüdőasztmát kapott. Ettől szenvedett 1976. február 7-én bekövetkezett haláláig. Arról nagyon keveset tudnak, hogy a hozzátartozók, a családtagok is megszenvedték az apa, anya vagy testvér politikai meghurcolását. Nemcsak Hubbes Mártont, hanem a nagyobbik fiát is már az 50-es évektől állandó megfigyelés alatt tartották, a rendes sorkatonai szolgálat helyett munkaszolgálatra vitték el. A lányát, Hubbes Évát 1959-ben a székely­udvarhelyi rajoni múzeumtól áthelyezték a bögözi általános iskolához. Kisebbik fia, az akkor tizennégy éves Hubbes Alfréd elemi iskolai tanulmányait sem folytathatta Sepsiszentgyörgyön! Akárcsak bátyját, őt is munkaszolgálatra vitték.  /Tófalvi Zoltán: Hubbes Márton magányos forradalma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8., folyt.: márc. 9., 10./

Nyolcadik alkalommal szervezték meg a Kolozs megyei magyar néptáncegyüttesek találkozóját. A kétnapos rendezvénysorozat március 11-én gálaműsorral zárult a Magyar Operában. Felléptek: az inaktelki, kalotaszentkirályi, magyarlónai, magyarpalatkai, mérai és széki hagyományőrző gyermek- és ifjúsági néptánccsoportok, a szamosújvári Kaláka, illetve a kolozsvári Bogáncs, Ördögtérgye, Szarkaláb és Zurboló együttesek. A gálaműsor utána Tranzit Házban táncházzal folytatódott az együttlét/(köllő): Magyar néptáncegyüttesek találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./

Már napokkal az 1848-as szabadságharc és forradalom évfordulója előtt elkezdődtek a megemlékező ünnepségek. Désen március 12-én, vasárnap a katolikus és református hívek közösen ünnepeltek a fél évezredes református templomban, majd március 15-én a Kakashegyen koszorúznak. Györgyfalván szavalóversenyt szerveztek a jeles évforduló tiszteletére, a kolozsvári földészek a kismezői temetőben áldoztak a hősök emlékének, Gyaluban vidámsággal emlékeztek szabadságharcos elődeinkre. Szamosújváron megkoszorúzták az örmény-katolikus temetőben nyugvó forradalmárok sírját. Tordán a magyarság az ótordai református templomban ünnepel, majd elhelyezi koszorúit a helyi Petőfi Háznál. /Március 15-ére emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./

Március idusán a szamosújvári magyar közösség is méltóképpen megemlékezett 1848 eseményeiről. A helyi Czetz János cserkészcsapat a temetőben lévő emlékhelyen koszorúzott. Március 15-én a református istentisztelet után a művelődési házban folytatódott az ünneplés. Gyermek- és ifjúsági csoportok léptek fel. Végül Kolcsár István, a helyi RMDSZ elnöke szólt a népes közönséghez. /Fodor Emőke: Teltház a kultúrotthonban, ünnep a szívekben. Szamosújvár. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./