Aggasztó a külföldön dolgozó székelyföldi szülők gyerekeinek sorsa
Aggasztóan nagy azon háromszéki gyerekek száma, akiknek szülei külföldön dolgoznak. Zágoni Imola, Kovászna megyei nevelési tanfelügyelő elmondta, október folyamán készítettek egy felmérést, amelyből kiderült, hogy 1923 gyereknek egyik vagy mindkét szülője külföldön tartózkodik, így őket az itthon maradt szülő vagy pedig rokonok, nagyszülők nevelik.
Zágoni Imola tájékoztatása szerint Háromszéken 270 olyan gyereket azonosítottak, akinek mindkét szülője külföldön van. 1487 esetben az egyik szülő ment külföldre, a másik itthon maradt gyerekeivel. A háromszéki tanfelügyelőség adatai szerint a legtöbb szülő Bodzafordulón és környékén hagyta itthon gyermekét.
A nevelési tanfelügyelő elmondta, arra ösztönzik az iskolákat, hogy külön foglalkozzanak ezekkel a gyerekekkel, szervezzenek foglalkozásokat, az osztályfőnökök, nevelési tanácsadók, pszichológusok tartsanak egyéni vagy csoportos tanácsadást a gyerekeknek és az őket felügyelő felnőtteknek is. Ezeken a találkozókon beszélnek a gyerekek jogairól és kötelezettségeiről, életkori sajátosságaikról, a felnőtteknek pedig konfliktuskezelést és kommunikációs technikákat tanítanak.
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumban és a bodzafordulói iskolában mentorprogramokat is indítottak, amelynek keretében a rendezett családi háttérrel rendelkező diákok meghívják a magukra hagyott társaikat, közös családi programokat szerveznek. Emellett a pedagógusok is tartanak családlátogatásokat, segítenek a házi feladatok megoldásában. Több iskola is megengedi, hogy a külföldön tartózkodó szülők gyerekei délutánonként használják az iskola számítógépeit és internetét, hogy kapcsolatba tudjanak lépni szüleikkel.
Az iskolai hiányzások mutatják, egyedül van a gyerek
Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő szerint az iskolai hiányzások szoros összefüggésben vannak a külföldön dolgozó szülők gyerekeinek helyzetével. A Kovászna megyei diákok októberben összesen 130.000 tanóráról hiányoztak, ezek jelentős része igazolatlan. A főtanfelügyelő rámutatott, hogy a legtöbb hiányzás az elemi iskola előkészítős és első osztályos diákjai körében van.
Kiss Imre magyarázata szerint sokan szeptemberben beíratják gyerekeiket iskolába, és mivel még kicsik, magukkal viszik külföldre. Előfordul, hogy decemberben hazajönnek és télen járatják iskolába a gyerekeket, majd tavasszal ismét magukkal viszik. Ezek a gyerekek osztályismétlők lesznek, mivel annyi hiányzást gyűjtenek össze, hogy nem lehet őket lezárni - magyarázta a főtanfelügyelő. Elmondta, ha egy diák négy évvel nagyobb, mint lehetséges osztálytársai, már nem lehet beírni, ezért csak a „második esély” program révén járhatják ki az iskolát.
maszol.ro

Párbeszédet a románsággal
Nem lehet elégszer hangsúlyozni a magyar–román párbeszéd fontosságát, ezért kiemelt jelentőséggel bír minden olyan kezdeményezés, amely egymás megismeréséről, az előítéletek lebontásáról, közös törekvéseinkről, az értelmes dialógusról szól.
Az elmúlt hétvégén Kolozsváron szervezett román–magyar konferenciát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Reconstructio Egyesület, s bár az kétségkívül örvendetes, hogy a rendezvény immár hagyományosnak számít, hiszen Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely és Brassó után immár negyedszerre szervezik meg, azt mégiscsak sajnálattal kell megállapítanunk, hogy évente csak egyszer adódik lehetőség közös dolgaink megbeszélésére. Az EMNT kezdeményezéséről csak elismerően szólhatunk, de valljuk be: kevés ez, nagyon kevés, ha le akarjuk bontani az előítéletek falát, ha le akarjuk fegyverezni azokat a hivatásos gyűlöletkeltőket, akik önös érdekekből szítanak viszályt a román és a magyar közösség tagjai között. Nem elég, ha csak ők cselekednek, nem elég évente csak egyszer számba venni közös dolgainkat nyitott elméjű politikusokkal, újságírókkal, akadémikusokkal, civil szférából érkező értelmiségiekkel, nem járhatunk sikerrel, ha csak ennyi időt, energiát, pénzt, odafigyelést áldozunk erre a célra. Mert ismételhetjük untig, hogy a többségi nemzet képviselőinek kellene kezdeményezniük a párbeszédet, hangsúlyozhatjuk állandóan, hogy mi nyitottak vagyunk, siránkozhatunk naphosszat, hogy hangunkra nem figyelnek – ha mi magunk nem változtatunk a helyzeten, másra hiába várunk. Nekünk kell kezdeményeznünk a dialógust, a közeledést, ha azt akarjuk, hogy törekvéseinkről ne a hivatásos gyűlöletszítók hazugságai alapján tájékozódjanak azok a románok, akik amúgy semlegesen vagy éppen jóindulattal viseltetnének irántunk. Nekünk kell megkeresnünk azokat a véleményformálókat, értelmiségieket, politikusokat, akik nyitott szívvel és elmével, megértéssel viseltetnek gondjaink-követeléseink iránt. Olyan ügy ez, amelyben érvényesülhetne a munkamegosztás a magyar pártok és szervezetek között, hisz mindenki megtalálhatná a maga partnereit a civil szférában, az önkormányzatokban, a kulturális vagy akár a politikai életben, és olyan közös érdek ez, amelyre megérné az eddiginél sokkal több figyelmet, időt, szakértelmet, energiát és anyagi forrást is áldozni. A ráfordítás minden bizonnyal megtérülne.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Költők Kovásznán
Levelező viszonyban népével
Hétfőn az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub szervezésében Kovásznán, a művelődési házban is bemutatták Czegő Zoltán sepsiszentgyörgyi költő Szószék a Hargitán és 77 című versesköteteit.
A házigazda Gödri Márta, az irodalmi klub elnöke köszöntötte a meghívottakat: Czegő Zoltánt, Dimény-Haszmann Árpád költőt és Kopacz Attilát, a kiadó tulajdonosát. Dimény-Haszmann Árpád kérdésein keresztül megismerhettük Czegő költészetét. Kiderült, hogy a második Forrás-nemzedékhez tartozik, immár 50 éve foglalkozik versírással. Első költeményét 1966 februárjában közölte. A nemrégiben kiadott, 77 című kötetének érdekessége, hogy 77 válogatott alkotásból áll, és csak 77 példányban jelent meg.
Czegő elmondta, nehéz volt eldöntenie, hogy mely versek kerüljenek be a kötetbe, éppen ezért a beválogatott költemények számára nagy jelentőséggel bírnak, érdemes rájuk odafigyelni. Önmagával kapcsolatban kifejtette, 50 éve levelező viszonyban van a népével: ha valami fontosat akart közölni, akkor azt vers formájában tette és teszi meg.
A rendezvényen a költő is felolvasott verseiből. Az est fennköltségét fokozta a helyi Schola Patrona Hungarorum Kórus előadása, Kolozsi István vezetésével.
Szőke Zsuzsa
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székelyföld településtörténete
A Székely Nemzeti Múzeum és az Erdélyi Múzeum-Egyesület partnerségében új kutatásokon alapuló előadás-sorozat zajlik Sepsiszentgyörgyön. Elsőként Háromszék településtörténetéről értekezett Fehér János művészettörténész, múlt csütörtökön Botár István régész Csíkszéket mutatta be, ma László Keve régész Marosszékről tart előadást, majd Gyergyószék következik.
Botár István elmondta, Székelyföld rákfenéje, hogy hiányoznak a középkori írott források, emiatt a régészeti kutatások jelentik az egyik legfontosabb forrást. Előadásában körüljárta annak kérdéskörét, mikortól beszélhetünk Csíkszékről, ugyanis a korábbi szakirodalom szerint a 13. és 14. század fordulóján telepedtek be oda a székelyek. Mellőzik Kniezsa István 1941-ben megjelent megállapítását, miszerint „Csík és Kászon a 12. század közepe előtt még nem székely, hanem más magyarság területe”. Székelyföld kutatásának első írott forrása az 1332–1337 közötti pápai tizedjegyzék. Ebben Csíkszéken tizenöt templomos falut említenek. Az előadó hangsúlyozta, nem ennyi település volt Csíkszéken, ez a templomos falvak száma, hiszen sok esetben 2–3 falu épített közös templomot. Egy 1324-ből származó oklevél adatai árnyalják a korabeli székely örökségről tanultakat, miszerint itt nem érvényesült a királyi jog. Tehát akkor még volt itt magánbirtok. Csíkszék közvetlen közelében az Aporoknak és a Mikóknak volt birtoka.
Minden kutatott templom esetében van a gótikánál korábbi elem, minimum 13–14. századiak. Csobotfalván a csíksomlyói Szent Péter- és Pál-templom tövében feltárt gyereksír alatt még két sírt találtak. Minimum két korabeli emberöltőnek kellett eltelnie azok között, mert szándékosan nem ástak egy meglévő sírba. Tehát a kőtemplomnak a 13. században állnia kellett. Az ásatások során talált cserépedények formája, mintázata, valamint ékszerek összehasonlításával megállapította, hogy Csíkszék a 12. században lakott volt. Cserépbogrács majd mindenhol előkerült, ezek alapján a magyarokat e korai megtelepülési rétegből kizárni nem lehet. Sarkantyú, zabla, kardmarkolat, keresztvas került elő, arra utalnak, hogy a lakosság egy bizonyos része katona, mégpedig nehézfegyverzetű, a korabeli vármegyei szervezet határvédői. A katonaság is, a várak is nemesek jelenlétére utalnak. A 14. században Csíkszéken még lehettek olyan vármegyei enklávék, mint amilyenek Háromszéken későig fennmaradtak, Csíkban ezek korán eltűntek, a csíkiak nem tűrték meg maguk között a velük nem azonos státusban lévőket, ezért nincs a várakban 14. századinál későbbi lelet. Összegzésként elmondható, hogy a 12. században legalább részben magyar határőrök éltek Csík térségében, amely a 13. században településhálózattal rendelkezett. A tatárjárás utánra tehető a székelyek betelepedése. A helynevek alapján a 13. századnál korábbi székely betelepülést Csíkszék és Háromszék esetében nem tartja valószínűnek a régész. A késő középkorban alakult ki a máig fennmaradt településhálózat.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékezés és díjátadás
Erdővidéki Közművelődési Napok
A hétfői operettest után kedd este megemlékezéssel, majd az Erdővidék Kultúrájáért-díj átadásával folytatódtak az Erdővidéki Közművelődési Napok a baróti művelődési ház Bodosi Dániel Termében.
A 120 éve Baróton született Kászoni Gáspár órásmester, helytörténész és magángyűjtő emlékét Kisgyörgy Zoltán újságíró, a Háromszék napilap munkatársa idézte fel, miután a baróti római katolikus temetőben található sírját is megkoszorúzták.
Zoli bácsi elmondta, hogy Kászoni Gáspárral jó viszonyt ápolt, sok közös témájuk volt, legemlékezetesebbek viszont az együtt tett kirándulások maradtak, a természetet ugyanis Gáspár bácsi is szerette. Felidézte a Hagymás-tetőn található Kustaly vára romjaihoz tett egyik közös kirándulásuk élményeit, amikor a vargyasi neves történész, Borbáth Károly kalauzolta őket. Szólt Gáspár bácsi gyűjtőszenvedélyéről is, arról, hogy sokszor jómaga elégítette ki, úgy, hogy a bányánál talált régi eszközöket, felszereléseket átadta neki. Ezeknek egy része ma a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban lelhető fel.
Kisgyörgy Zoltán kapta az Erdővidék Kultúrájáért-díjat
A megemlékezés után Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke vette át a szót, ismertetve az Erdővidék Kultúrájáért-díj történetét. Mint mondta, létrehozásakor szándékuk az volt, hogy elismerésben részesítsék azokat, akik próféták tudtak lenni saját hazájukban, Erdővidéken, tettek annak hírnevéért, előrehaladásáért. A 2005-ben alapított díjjal elsőként Bodosi Dániel képzőművészt tüntették ki, majd azt rendre a vargyasi bútorfestő Sütő család, Varga Béla baróti fotográfus, a Kájoni Consort régizene-együttes, a bodosi születésű Egyed Ákos professzor, Kászoni Zoltán halbiológus, Kósa Bálint olaszteleki metszőművész, Deák Vilma baróti könyvtáros, Kubánda Gizella középajtai pedagógus, Máthé Ferenc Ilonka vargyasi fafaragó és dr. Demeter János, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület alapító tagja vehette át.
A díj kuratóriumának döntése alapján idén Kisgyörgy Zoltán lett a kitüntetett. Mint azt Demeter László hangsúlyozta, Zoli bácsi tizennégy éves baróti tartózkodása alatt mindenben benne volt, ami köthető volt az erdővidéki kultúrához, közösségszervezéshez, mi több, ő írt először turistakalauzt Erdővidékről, amit 1973-ban adtak ki. Újabb ilyen jellegű munka csak negyven év elteltével jelenhetett meg ismét.
Szép szavak a kitüntetettről
A kitüntetettet munkatársa, dr. Szekeres Attila heraldikus, újságíró méltatta, elmondva többek között, hogy Kisgyörgy Zoltán 1936-ban Árkoson született, szülőfalujában és Sepsiszentgyörgyön járt iskolába, a Székely Mikó Kollégiumban szerezve érettségi oklevelet 1953-ban. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem földtan-földrajz szakán végezte érdemoklevéllel. Három évig Ozsdolán, majd Apácán tanított, majd a Köpeci Bányavállalat geológus- és hidrogeológus mérnöke lett. 1974–1983 között a Kovászna Megyei Turisztikai Hivatal alkalmazottja volt. 1990-től a Háromszék napilap belső munkatársa.
Erdővidéki pályafutása idején tagja volt a bányavállalat színjátszó társulatának, bányászénekkarának, részese volt a mindenkori bányásznapok műsorának, szakszervezeti kultúrfelelősként is tevékenykedett. 1963-tól bekapcsolódott a baróti művelődési mozgalomba, változatos témájú cikkeket közölve Erdővidékről majd mindenik országos és helyi lapban. Számos ismeretterjesztő előadást tartott Erdővidék falvaiban, barlangászkört is alapított.
Homo universalis
1972-ben a Köpecbánya 1872–1972 című ipartörténeti monográfia összeállításáért Munkaérdemrenddel tüntették ki, 2001-ben Barót város díszpolgárává avatták. Tiszteletbeli tagja az Erdélyi Kárpát Egyesületnek, 2007-ben Sepsiszentgyörgy városa Pro Urbe-díjjal ismerte el munkásságát. 2002-ben és 2016-ban is megkapta a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíját, 2013-ban az RMDSZ Ezüstfenyő-díjban részesítette. 2014-ben Áder Jánostól, Magyarország köztársasági elnökétől a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét is átvehette.
Végül, de nem utolsósorban Zoli bácsi „saját hazájában” is próféta lett: 2016-ban szülőfaluja, Árkos díszpolgárává avatták – jegyezte meg a méltató.
„Kisgyörgy Zoltán a legmeggyőzőbb cáfolata annak, hogy eltűnt Erdélyből az utolsó polihisztor. Ő ugyanis homo universalis. Számos terület szakértője, avatott ismerője, aki ráadásul be is tudja avatni a laikust a geológia, az őslénytan, a balneológia rejtelmeibe. Megbízható túravezető a borvizek, a várak és kastélyok, a szülőföld, Háromszék tájain” – idézte végül a laudátor Ambrus Attilának, a Brassói Lapok főszerkesztőjének szavait.
A díjat a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület részéről Demeter László elnök és Demeter Zoltán titkár adták át, akik ugyanakkor Mecénás-díjjal tüntették ki a baróti Hermann gyógyszertárat is, megköszönve így az egyesületnek évről évre nyújtott anyagi támogatást. A díjat Egyed Ildikó gyógyszerész vette át.
Az ünnepségen közreműködtek a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Iskola tanárai: Sebestyén-Lázár Enikő szoprán és Imreh Claudia.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székelyföldi elöljárók: jövőre részt veszünk a román nemzeti ünnepen, ha felszólalhatunk
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök is kijelentette: jövőre részt vennének a román nemzeti ünnep megyeszékhelyen szervezett rendezvényein, ha fel is szólalhatnak. Arról beszélnének, hogy közel száz év telt el az egyesüléstől, és még mindig nem teljesültek a modern Románia alapító okiratának tekinthető gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt ígéretekből.
„Érik az a pillanat, amikor a háromszéki magyar elöljárók részt vesznek Románia nemzeti ünnepén, december 1-én, és ott elmondják véleményüket” – jelentette ki Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: gondolkodtak azon, hogy már idén részt kellene venniük a december 1-i rendezvényen, de figyelembe véve, hogy jelenleg választási kampány van, úgy döntöttek, idén nem lesznek jelen a sepsiszentgyörgyi rendezvényen.
Antal Árpád emlékeztetett, hogy még három alkalom van addig, míg Románia megünnepli az 1918. december elsejei egyesülés száz éves centenáriumát, így minden valószínűség szerint a jövő évi ünnepségen már részt vesznek a magyar elöljárók is, de kizárólag abban az esetben, ha lehetőséget kapnak a felszólalásra.
„El szeretnénk mondani, hogy közel száz év telt el az egyesüléstől és még mindig nem teljesültek a modern Románia alapító okiratának tekinthető gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt ígéretekből, amit a magyar közösségnek, a nemzeti kisebbségeknek tettek” – mondta a sepsiszentgyörgyi polgármester.
A Maszol érdeklődésére Antal Árpád kifejtette: az egyesülés száz éves centenáriuma egy olyan pillanat a román állam és politikai osztály számára, amikor szembe kell néznie a valósággal. Szerinte jelenleg két irányzat létezik: egyik úgy gondolja, hogy a száz éves évfordulóra a magyar közösségnek gesztusokat kell tenni, másik szerint száz év után a magyar községnek ideje lenne beállnia sorba, azaz asszimilálódnia kellene vagy elmennie, ahogyan azt a szászok és zsidók tették.
„A magyarok számára nem ünnep”
A december 1-i ünnepségről hasonlóan vélekedik Tamás Sándor, háromszéki tanácselnök is, aki a szerdai megyeinfón a Maszol kérdésére kifejtette: évek óta a háromszéki és sepsiszentgyörgyi önkormányzatok finanszírozzák a prefektúra által szervezett rendezvényt.
„Románia nemzeti ünnepének finanszírozása nem vita tárgya. Vagyunk annyira toleránsak, hogy tiszteljük az ország nemzeti ünnepét, nemzettársaink nemzeti érzéseit, de meg kell érteniük, hogy december 1-e a magyarok számára nem ünnep”, nyilatkozta az RMDSZ-es tanácselnök, aki hangsúlyozta, csak akkor vesz részt az ünnepségen, ha fel is szólalhat. Hozzátette: felszólalása esetén az 1918-ban a kisebbségeknek tett ígéretekre emlékeztetne és a jelenlegi követeléseket fogalmazná meg.
Antal Árpád polgármester érdeklődésünkre kifejtette: bízik benne, hogy az idei sepsiszentgyörgyi ünnepségen csend lesz és békesség, a helyi román közösség méltóságteljesen fog ünnepelni, és rendezvényt nem fogják megzavarni más megyéből érkezők. „Az itt élő románoknak és magyaroknak is jobb, ha nem jönnek „idegen elemek”, mivel azok felszítják a kedélyeket, majd elmennek, de mi továbbra is együtt kell éljünk” – fogalmazott az elöljáró.
Kovács Zsolt
maszol.ro

„Nagyon sok a tehetséges fiatal kritikus. Nem is tudom, miből élnek”

Feladatainkat nem mi választjuk
Tanárként kezdte, majd az erdélyi magyar falvak szokásértékei után kutatott. Körbejárta a fél világot, írt művészetről, hagyományokról, hányatott sorsú regényhősről. Gazda József kovásznai író az erdélyi magyar kultúra napszámosa, aki a fiatalságnak a nemzeti ügyek iránti érdektelenségét is rosszallja.
– Mi vesz rá egy tanárembert arra, hogy kezében egy magnóval elinduljon erdélyi falvakba szociográfiai helyzetképeket vizsgálni?
– Engem eleinte a művészet érdekelt. Művészettörténeti és kortárs művészettel kapcsolatos írásaim közül már egyetemista koromban publikáltam Kolozsvárott az Utunk folyóiratban és az Igazság című napilapban, de rádiózással is próbálkoztam. Sepsiszentgyörgyön nőttem fel kisvárosi élethez szokva. Első munkahelyem, Székelykocsárd, majd később Kovászna akkoriban még vidéki tempóban mozgott: a népi múlt és a hagyományos értékek ott keltették fel az érdeklődésemet. 1970-ben végre sikerült magnóhoz jutnom, és akkor elindultam Erdélybe megkeresni az öregeket, hogy felkutassam a magyar múlt kincseit. Aztán kitágítottam a határt: elindultam a Kárpát-medencébe, majd a nagyvilág magyarsága után kezdtem kutatni. A 2000-es években sikerült bejárnom Európa mellett a fél világot, Kanadától Dél-Amerikán át Ausztráliáig és Új-Zélandig. Mintegy ötven országban kerestem meg a szétszéledt magyarságot, vizsgálva hogyan élnek, miként őrzik a szokásokat. Ezekből később számos kötet született.
– Miért éppen a népi kultúra rögzítése lett a kezdeti cél?
– Egyszer rádöbbentem arra, hogy a kommunista berendezkedés minden erejével a hagyományos életmód teljes szétzúzásán fáradozott. Kollektivizáltak, üldözték az ősi szokásként kialakult rendet, majd Ceauşescu falurombolása következett. A régi értékekből valamennyit menteni kellett. A hetvenes években olyan öregeket kerestem meg, akik a századfordulót már felnőttként, esetleg fiatalként élték meg. Olyanokhoz indultam el, akik egykor még gyertyaláng mellett fontak, akik emlékeztek, milyen volt a világ autó, mozi, elektromos áram nélkül. Az „állóvíz-világ” embereit kerestem, akiknek a hétköznapjai és a történelem lassabban változott, nem a huszadik század végi, illetve a mai őrült rohamban.
– 1975-től Tamási-darabokat vitt színre diákszínjátszóival. Az írás, a tanítás és a falujárás mellett hogyan jutott idő színművek betanítására is?
– Amikor Székelykocsárdon tanítottam, azt láttam, hogy a fiatalok miként ápolják a karácsonyi és a húsvéti színdarabok hagyományát. A régi falu megélte a maga drámáját a kollektivizálás miatt, így felüdülés volt a régi szokásokhoz nyúlni. Nagyenyeden ünnepi alkalmakkor inkább irodalmi műsorokat rendeztem, mert a régóta ott élő és munkálkodó tanárok színdarabokat vittek diákszínpadra, én pedig nem akartam tolakodni. A diákszínjátszással igazából Kovásznán kezdtem foglalkozni. Hogy hat-nyolchónapnyi próba után – hiszen minőségi előadásra törekedtünk – elhatároztuk, hogy nem csupán a helyi közönségnek mutatjuk be munkánkat. Ezért turnézni kezdtünk, s így váltunk Erdély falujáró színházává. A szórványokban megtartó igékként hatottak kétévenként ismétlődő előadásaink olyannyira, hogy még a hatalom figyelmét is felkeltette, s az ő megbízottjaik is nyomunkba szegültek. Így vált hatalmassá az országjárás öröme és sikerélménye. Tamási Áron Énekes madara például száznégy előadást ért meg.
– Gazdáné Olosz Ella textilművész nevét Erdély-szerte ismerik. Hogyan hatott a művésztárs az ön munkásságára?
– Már főiskolás lányként igazi tehetség volt. Művészeti írói pályámat Gyárfás Jenő író, festő és grafikus életének, munkásságának körbejárásával kezdtem az 1957-es Korunkban A Gyárfás-tragédia címmel megjelent tanulmányommal. Tragédia, hiszen a szupertehetség kimegy vidékre és Ady szavaival élve a dudva, a muhar, a gaz lehúzza, elsekélyesedik, elveszti a tehetségét. Ettől féltettem Ellát, s talán egy picit magamra is gondoltam. Innen született a világ művészete megismerésének, az azzal való lépéstartásnak a gondolata. Aztán a hetvenes években volt egy időszak, amikor a vasfüggönyön egy parányi rés keletkezett, s többszöri visszautasítás utáni tiltakozó folyamodványomra végül mégis kiengedtek az országból. Mi pedig elindultunk, és kétévenként bejártuk Nyugatot. Párizs és London után Róma, aztán Spanyolország, majd Kelet-Ázsia, Törökország, Szíria, Irán, Irak, Pakisztán, Afganisztán, Egyiptom következtek. Velencét – ha tehettük az ottani Biennálékért – beépítettük útjainkba, hogy a modern művészet alakulását is követni tudjuk. Így együtt ismertük meg az egyetemes művészet régi és új vonatkozásait.
– Miként sikerült a tanítás során a nemzeti értékeket és a fennmaradás fontosságát átadni diákjainak?
– Csodálatos irodalmunk kincsesbánya. Életem legcsodálatosabb értelme az volt, hogy azt taníthattam, arra nyitogathattam a lelkeket. Diákjaim nemcsak átvették ezeket, de a színjátszás művelése által hozzá is járultak a vidéki hagyomány kincseinek ápolásához, fennmaradásához. Az is előfordult, hogy egy beszédes, idős embert ajánlottak, akihez elmehettem, és gazdag anyagot gyűjthettem. Az akkori diákok még megértették ennek a fontosságát.
– A Ceauşescu-rendszerben hogyan lehetett a magyar irodalmi és kulturális értékeket fenntartani, és közíróként továbbadni a Szekuritáté megfigyelései közepette?
– Két művészeti monográfiám is az íróasztal fiókjába maradt, miután kényszerűen le kellett állítani közlésüket. A Mindennek mestere – a falusi tudás könyve című írásom 1982-ben készült el, de csak 1994-ben jelenhetett meg. Az Egyiptomi tűnődéseket sem adathattam ki a rendszerváltás előtt. Amikor Csángóföldön jártam anyagot gyűjteni, a Szekuritáté becipelt a bákói központjába. Kísérteties emlék, amikor egy frissen érkezett tagbaszakadt ember már tűrte volna az ingujját. „Tudjuk, hogy ki vagy, te gazember” – mondta, s elindult felém. Észrevettem, hogy az őrnagyként bemutatkozott társa – aki addig „velem foglalkozott” – oldalról intett a kezével, hogy engem nem kell ütni. Mai napig nem tudom, miért állította le a társát.
– 1956-ban egyetemista volt. November elsején elvezette az egyetemi hallgatók egy csoportját a Házsongárdi temetőbe, és ott beszédet is mondott. Mi történt akkor?
– Pesten forradalom volt, sokan meghaltak, s benne volt a levegőben, hogy emlékezni kell rájuk. Fekete szalagot tettünk ki az egyetemen, s arra hivatkoztunk, hogy halottak napja van. Sokan az írók sírjait tették rendbe, s az én évfolyamom virágokkal indult el régi nagyjainkhoz emlékezni. Én – mint aki legjobban ismertem az évfolyamomon a temetőt, s végiggondoltam, hová kell eljutnunk – elöl mentem. Ha jól emlékszem, a Dsida-sírnál kezdtük, én vezettem oda a mintegy 15-18 évfolyamtársamat. Egyszer csak azt vettük észre, mind többen-többen csatlakoznak hozzánk, s több százas tömeggé duzzadtunk. Legalább két-háromszázan – de az is lehet, még többen, mert valósággal hömpölygött utánunk a tömeg. A magyar ’56 csodája ott – a házsongárdi csendben – ebben nyilvánult meg. Látni lehetett a figyelő szemeket is, s kezdtük érezni, hogy egyre veszélyesebbé válik a helyzet. Főleg, hogy miután a hozzánk csatlakozottak közül egy-egy sírnál előállt valaki – talán a helyzet hozta ezt is – elszavalni egy verset, a másik sírnál pedig mindez megismétlődött. Minden spontán módon történt. Elöl mentem, mert tudtam, hogy a közelben kiknek a sírjai vannak, s közben éreztem, ebből baj lehet. Ezért kezdtem a kapu felé vinni a tömeget. Amikor már túl voltunk a legnagyobbakon, Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós s még Józsa Béla sírján is – akit kommunista költőként villámhárítónak szántunk –, Szentgyörgyi István színművész sírjához értünk, már elég közel a kijárathoz. Ott éreztem, hogy „oszlatni” kell. Rövid beszédet mondtam a halottak napjáról, s arról, hogy most új halottaink ezreit is gyászoljuk, és kértem, egyperces néma tisztelgéssel emlékezzünk rájuk. Még némán álltunk, amikor a tömegben valaki elkezdte, aztán már mind együtt énekeltük nemzeti imánkat. Még tartott a döbbenet, bennem is, amikor meg tudtam szólalni, mindenkit felkértem, menjen csendesen haza. Ott álltam a sír peremén, jó félméternyivel a megilletődötten emlékező tömeg fölött, amikor valakik behúztak egy bokorba, a fejemre tettek egy bundasapkát s egy kabátot, s a fülembe súgták: „tűnj el, mert tele vagyunk szekusokkal, s letartóztatnak”, s hogy majd a kabátot tegyem a Józsában – a bentlakásunkat nevezték akkor így – a folyosón levő fogasra. Innen tudtam, hogy diáktársak lehettek. Az a nap életem egyik legszebb emlékévé vált, annak ellenére, hogy ’89-ig kísértett az árnyéka, végig számon tartottak, követték lépteimet.
– Mikor érezhette magát újra biztonságban?
– Az egyetem akkori KISZ-titkára jó tíz évre rá üzent nekem, hogy sikerült elégetnie a dossziémat. Addig csak csodálkoztam, hogy nem tartóztattak le. Talán egy éppen a közelben lévő kályhának és egy ember jóakaratának köszönhetem, hogy akkor megúsztam. Amikor később, a 2000-es években kikértem a dossziéimat, a Szekuritáté velem kapcsolatos feljegyzései valóban csak 1957-től kezdődtek, azelőttről semmi sincs...
– Eltelt hatvan év. Meddig látja átmenthetőnek és bővíthetőnek az erdélyi magyar köz- és kulturális életet?
– Ha a jelenkori fiatalságra gondolok, elégedetlenség tölt el, hiszen sokan nem tudják, hova tartoznak. Kevesen gondolják úgy, hogy a közösségépítés számukra is feladatot jelent. A hovatartozás nem választható meg, így nem is cserélhető le. Ha Isten ennek a népnek a tagjává teremtett, annak felelős tagja vagy, azért tenned is kell valamit. Hiszen a nemzet általad is él.
– Huszonnyolc kötete jelent meg eddig, idén ősszel egy újabb látott napvilágot, rendhagyó módon regény műfajban, A hajótörött címmel. Nincs megállás?
– Ezt nem én döntöm el. A feladatok kívülről vagy belülről, de jönnek, nekem pedig meg kell azokat oldanom. Most az elmúlt hatvan év alatt megírt művészeti tanulmányaimból szeretnék egy válogatást megjelentetni Erdély művészetéért címmel.
Kádár Hanga
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely
Politikai jellegű megtorló intézkedések – nagygyűlések, hálanyilatkozatok
(Folytatás november 18-i lapszámunkból)
A román párt és a karhatalmi szervek, a diktatúra legexponáltabb haszonélvezői olyan veszélyforrásnak tekintették a magyarországi eseményeket, amely a „népi demokratikus” rendszer bukását eredményezheti. Ezért gyors ellenintézkedéseket hoztak országszerte. A forradalom kirobbanásának idején Gheorghe Gheorghiu-Dej Jugoszláviában tartózkodott. Így 1956. október 28-ig Romániában a biztonsági intézkedéseket a Politikai Bizottság foganatosította. Október 24-én, a Politikai Bizottság rendkívüli ülésén – amint már említettük – eldöntötték, hogy teljes hírzárlatot léptetnek életbe a szomszéd országot illetően, lezárják a határt és kerülnek minden olyan intézkedést, ami ingerelhetné a magyar vagy a német lakosságot. Ugyanakkor teljhatalmú megbízottakat küldtek ki a határ menti, vegyes lakosságú és a politikailag „érzékenyebbnek” tartott tartományokba: Fazekas Jánost Marosvásárhelyre, Miron Constantinescut 1 Kolozsvárra. Másokat, főként magyar származásúakat Nagyváradra, Nagybányára és Temesvárra. Október 26-án a Politikai Bizottság újabb operatív ülésén kidolgoztak egy 22 pontos akciótervet. Az akciótervben többek között előírták a munkahelyi gyűlések összehívását és a magyarországi események „feldolgozását”, azonnali intézkedések foganatosítását a lakosság jobb élelmiszer-ellátása érdekében, valamint a katonai védelem megerősítését a nyugati határon. A Gheorghiu-Dej hazatérése után végzett elemzésen a Román Munkáspárt vezetősége a helyzetet válságosnak ítélte, és különleges intézkedéseket hozott. Október 30-án este egy vezérkari csoportot állítottak fel Emil Bodnăraş2 vezetésével (kisegítői Alexandru Drăghici 3 , Nicolae Ceauşescu és Leontin Sălăjan4 ), azzal a feladattal: „tegyenek meg minden szükséges lépést, hogy biztosítsák a legnagyobb rendet a Román Népköztársaság területén”. A parancsnokság számos intézkedést hozott, pl. a felsőoktatási intézmények működésének felfüggesztése, a hadsereg készültségbe helyezése, fegyveres munkásalakulatok felállítása, az Előre és az Utunk magyar nyelvű újságok szerkesztőségének „megfelelő” aktivistákkal való feltöltése. A székelyföldi helyi pártszervek és a központ között a kapcsolatot az október 25-én Marosvásárhelyre érkezett fiatal, ambiciózus és ügyesen taktikázó Fazekas János tartotta, aki 1956-ban nemcsak a Központi Bizottság egyik titkára, hanem a Magyar Autonóm Tartomány informális „patrónusa” és a magyar „ügyek” intézője volt Bukarestben. Megérkezése pillanatától az érintettek tudomására hozta, hogy a magyar autonóm tartományi párt- és állami szervek állásfoglalása a magyar forradalommal kapcsolatosan csak egy lehet, az, amelyet Bukarest magáévá tesz. Fazekas meggyőző munkája során azt hangoztatta, hogy ha az itteni magyarok nem helyezkednek szembe a magyarországi eseményekkel, és nem ítélik el azokat, a bukaresti hatalom a fennálló kulturális és nyelvhasználati jogok csorbításával büntetheti meg őket. Fazekas, a kapott utasításoknak megfelelően, november első napjaiban számos nagygyűlést tartatott, amelyeknek egyedüli célja a Román Munkáspárt politikájának felvállalása és a magyarországi események elítélése volt. E célból a párt káderei sorra látogatták a tartomány gyárait, üzemeit, azzal a feladattal, hogy meggyőzzék az embereket a Magyarországon zajló ellenforradalomról és annak rémtetteiről. És szinte futószalagon születtek a különböző nyilatkozatok, a magyar „ellenforradalmat” elítélő nyílt levelek. Az első rendkívül nagyméretű akciót Marosvásárhely legrangosabb vállalatában, a szinte kizárólag magyar munkaerőt foglalkoztató Simó Géza Bútorgyárban november 2-án, pénteken délután tartották. A gyűlés forgatókönyvét a helyi alapszervezet párttitkára már napokkal azelőtt kidolgozta. Az ülésen többnyire kényszerűségből huszonhét munkás és mester „jelentkezett” felszólalásra, akik közül, az idő szűke miatt, a forradalmat elítélően felszólalt 17, akiket előzetesen felkészítettek és megfenyegettek, nehogy visszautasítsák a „felkérést”. A gyűlés végén felolvasták a „Magyarország munkásosztálya és egész magyar dolgozó népe! Harcos együttérzéssel állunk mellétek a népi hatalom megvédéséért vívott harcotokban” című kiáltványt, amelyben elítélték az „ellenforradalmat” és biztosították a címzetteket a romániai munkások támogatásáról a „népi hatalom védelmében folytatott harcban”, amelyet másnap a tartományi lapban is leközöltek5 . A rendkívül durva hangnemű nyílt levél Papp Ferenc és Hajdu Zoltán fogalmazványa, és az alábbi mondatokkal kezdődik: „Mi, a marosvásárhelyi Simó Géza bútorgyár magyar és román kommunistái és párton kívüli dolgozói napok óta mélységes megrendüléssel és felháborodással hallgatjuk a rádióban azokat a közleményeket, amelyek gyászhírként közlik a világgal a Magyar Népköztársaság dolgozó népére sújtó keserves csapásokat, az ellenforradalmi bandák gyilkos terrorcselekményeit. Abban az országban, amelyben a munkásosztály, a dolgozó parasztság és a néphez hű értelmiség 12 esztendő óta hősi munkával fáradozik új világának, új életének felépítésén, feltámadtak az ellenforradalom nyugatról pénzelt sötét erői, és most Budapest utcáin a magyar dolgozók vére piroslik, azoknak a vére is, akik már az 1919-es Magyar Tanácsköztársaságért is hősiesen vállalták a harcot”. Befejezése pedig így hangzik: „Mély meggyőződésünk, hogy a magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép, amely nemegyszer legyőzte a reakció sötét bandáit, most is elég erős lesz ahhoz, hogy harcokban edzett pártja vezetésével szétzúzza és megsemmisítse a hazai és külföldi reakció egyesült erőit”6 . A nyilatkozat szövege után az újság közölt hat hozzászólást is, valamint egy összegzést, amely kinyilvánította, hogy „a gyár munkássága félreérthetetlenül leszögezte: tiszta szívéből gyűlöli azokat, akik Magyarországot ismét horthysta fehérterror, földesúri és egyházi nagybirtok megtiprott, koldus országává akarják változtatni stb”. A kiáltvány rövidített szövegét „határozat” címen elküldték Gheorghe Gheorghiu Dejnek, a párt főtitkárának és az Előrének. 1956. november 3-án, szombat délután a bőr- és kesztyűgyár udvarán tartottak nagygyűlést, majd az Orvostudományi és Gyógyszerészti Intézetben, a Ciocanul – Kalapács Kisipari Termelőszövetkezetnél, a vasutasoknál és más egységeknél. A nagyobb egységek felhívásait, állásfoglalását, a bőr és kesztyűgyárét, az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézetét (42 tanár nevével), a kisipari tsz és a vasutasok nyilatkozatait is leközölték a helyi sajtóban. Ezekben durva, elítélő hangnemben elítélték a magyar „ellenforradalmat”, és kifejezték „hűségüket” a párt és a rendszer iránt, és szolidaritásukat Magyarország dolgozó népével. 7 A Magyar Autonóm Tartományban nem maradt ki a „népgyűlési akcióból” egyetlen jelentősebb vállalat, intézmény sem. A marosvásárhelyihez hasonló nagygyűléseket tartottak Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és máshol is. A nagygyűlések után pártvonalon kezdetét vette egy széles körű, kisebb egységek szintjére is kiterjedő propagandatevékenység, amelyet a pártapparátus sorainak a rendezésével kezdtek. Hiszen, amint már említettük, a pártaktivisták közül is sokan „nem helyes” magatartást tanúsítottak az MNK-beli eseményekkel kapcsolatosan. A tartományi pártbizottság bürójának 1956. november 16-i ülésén pl. azt is elhatározták, hogy bekapcsolják a tanügyi kádereket a párt és az IMSZ-körök és kurzusok tevékenységébe, és hogy felvilágosító gyűléseket tartanak a Maros-völgyi faipari munkások körében is, feldolgozva egy magyarországi eseményekkel kapcsolatos tézist. De még a sportolókra is gondjuk volt, hogy a Magyarországról hazatért sportolókkal tartsanak egy külön gyűlést, segítsék őket az ottani események „helyes” megítélésében, és nyilatkozattételre késztessék őket, amelyekből a sajtóban is közöljenek. 8
1 Constantinescu, Miron (1917-1974) értelmiségi kommunista politikus. 1944-től a Scânteia (Scînteia) főszerkesztője, 1946–1961 között a Román Munkáspárt Központi Bizottságának, 1948–1957 között a párt Politikai Bizottságának tagja. 1949–1955 között az Állami Tervbizottság elnöke, 1956–1957-ben oktatási és művelődési miniszter, majd egyetemi tanár.
2 Bodnăraş, Emil (1904–1976) kommunista politikus. 1948–1976 között az RMP Politikai Bizottságának tagja, 1950–1955 között honvédelmi miniszter, 1954-1965 között miniszterelnök-helyettes.
3 Drăghici, Alexandru (1913–1993) kommunista politikus. 1945-től az RKP KB póttagja, 1948-tól rendes tagja, 1954-től a Politikai Bizottság tagja, 1950 decemberétől belügyminiszter-helyettes, 1953–1957 között a Belügyminisztériumhoz tartozó Állambiztonsági Hatóság vezetője, 1957– 1965 között belügyminiszter. 1965-1989 között visszavonultan élt. 1992-ben Magyarországra menekült, ott is hunyt el.
4 Sălăjan, Leontin (Szilágyi Levente, 1913–1966) román kommunista politikus. 1945-1948 között az RKP Szatmár tartományi első titkára, 1948-1949-ben egészségügyiminiszter-helyettes, 1949-1950-ben építésügyi miniszter, 1950-1955 között honvédelmi miniszter-helyettes, 1955-1966 között honvédelmi miniszter.
5 Közölve a Vörös Zászló 1956. november 3-i számában. A nyilatkozat címe alatt pedig a következő szöveg: „A Simó Géza bútorgyár munkássága megbélyegzi a magyarországi ellenforradalomi akciót”. Az újságcikk szerint „tizenhét egyszerű ember – mert hát mind a huszonhétnek idő nem jutott – öntötte szavakba mindazt, ami a magyarországi események hallatára szívében, agyában megfogalmazódott”.
6 Uo.
7 Lásd a Vörös Zászló 1956. november 4-5-i számait. (Közölve a bútorgyári nyilatkozattal együtt: PÁL-ANTAL 2006, 217-258.) A Petőfi Sándor bőr- és kesztyűgyár dolgozóinak felhívása „Bízunk abban, hogy a magyar munkásosztály lesújt ellenségeire és győzelemre viszi a szocializmus felépítésének nagy ügyét” címmel jelent meg az újságban az írók és irodalmi intézményekben dolgozók nyilatkozatával együtt. November 5-én megjelent az újságban „A marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet bővített tudományos tanácsának nyilatkozata” külön cím nélkül. Következett november 6-án a Ciocanul–Kalapács Kisipari Tsz nyilatkozata „Dolgozóink harcos szolidaritásukat fejezik ki Magyarország népének a munkás-paraszt hatalom megvalósításáért vívott küzdelmével” címmel.
8 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság levéltára, 145/1956. sz. ügyiratcsomó, 306.
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Horațiu Pepine: A korrupcióellenes ügyészség esete a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziummal
A rettegett korrupcióellenes igazgatóság egy kimondatlan politikai döntés végrehajtója.
Marosvásárhelyen újra kirobbant a magyar tannyelvű iskolákkal kapcsolatos régebbi vita. A helyi tanács határozata alapján tavaly létrejött egy római katolikus felekezeti középiskola ugyanabban az épületben, melyben addig az Unirea nevű román–magyar középiskola működött. Első látásra a vegyes iskola sikeres volt, de valójában a magyarok mindig is egy kizárólag magyar tannyelvű iskolát szerettek volna, ahogy az 1907 óta működött. A helyi román pártok azonban folyamatosan szembeszegültek ezzel, az etnikai vegyességről és testvériségről zengtek dicshimnuszokat. A leghevesebb ellenzők egyike, Dorin Florea polgármester 2014-ben azt nyilatkozta, hogy „az Unireának – polgármesteri véleményem szerint – örökre román–magyar vegyes gimnáziumnak kell maradnia, ahol világos szabályba kell foglalni az elérendő színvonalat.” (Agerpres) A sugalmazott érv az volt, hogy az osztályok szétválasztásával csökkenne az oktatás igényessége, és ezt a magyar diákok szenvednék meg. Ez egy feltételezésen alapuló érv, mely – jogosan – nem tudott senkit sem meggyőzni. Ahogy sokasodtak az ilyenfajta érvelések, úgy vált egyre nehezebben leplezhetővé, hogy a vegyesség kényszeren, nem pedig az érintett közösségek szabad akaratán alapul. Az RMDSZ tanácsosai mindenesetre kitartottak, és sikerült elérniük egy tanácsi határozat elfogadását, melynek alapján 2015-ben létrejöhetett a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium. A meglepetés az Országos Korrupcióellenes Ügyészség részéről érkezett, mely idén novemberben vizsgálatot indított Ştefan Someşan tanfelügyelő és az új középiskola igazgatója, Tamási Zsolt ellen, akiket azzal vádol, hogy állítólag tudatosan figyelmen kívül hagyták a bukaresti oktatási minisztérium engedélyének hiányát. (Király András államtitkár egy tévéinterjúban kifejtette, a minisztérium nem bocsát ki ilyen engedélyeket, ez az önkormányzatok hatáskörébe tartozik – a Háromszék megj.) Ez villámcsapásként hatott. A magyarok Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön tüntetéseket szerveztek, az RMDSZ vezetői pedig azt állították, hogy a korrupcióellenes ügyészség vizsgálata a politikai megfélemlítés egyik formája.
Ezzel szemben a román pártok helyi szervezetei különbözőképpen határolódtak el tőlük: az NLP (Nemzeti Liberális Párt) a korrupcióellenes ügyészség pártjára állt, a magyar középiskola bezárását is követelte; az SZDP (Szociáldemokrata Párt) pedig, mely már 2014-ben is a helyi tanácsi határozat ellen szavazott, az RMDSZ-szel vállalt cinkossággal vádolta a (akkoriban demokrata-liberális) liberálisokat, azt állítva, hogy a helyzetért teljes mértékben a tanácsosok hibásak, nem a letartóztatott tanfelügyelő. Végül a sajtó egy része azt állítja, hogy a magyarok fiktív etnikai üldözésre hivatkozva a korrupt vezetőiket védelmezik az Országos Korrupcióellenes Ügyészséggel szemben. Ebben a zavaros helyzetben a román politika felől egyetlen világos és racionális hang hallatszott, Dan Maşcáé, a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja elnökéé: „A Szabad Emberek Pártja – mondta – elismeri a Római Katolikus Egyház jogát arra, hogy törvényesen létrehozhasson saját felekezeti középiskolát Marosvásárhelyen, a tulajdonát képező épületekben. Az Unirea Főgimnázium és más iskolák oktatási helyiségeinek kérdését egy modern, XXI. századi szinten felszerelt iskolai kampusz megépítésével látjuk megoldhatónak.” (www.zi-de-zi.ro)
Valójában ez az igazi kérdés: joguk van-e a magyaroknak (újra) létrehozni egy saját iskolát egy olyan épületben, mely történelmi örökségként őket illeti?
A többi csak részletkérdés. Ha elismerik ezt a jogukat, akkor az oktatási minisztérium engedélyének ügye egyszerű adminisztratív részletkérdéssé válik, ha pedig nem ismerik ezt el, akkor nem igazságügyi, hanem politikai természetű gonddal állunk szemben. A korrupcióellenes ügyészeknek nincs semmi keresnivalójuk ebben az ügyben, csakis akkor, ha egy kimondatlan politikai döntés végrehajtói. Egy iskola létrehozási módjának vizsgálata annak elismerését jelenti, hogy a törvény bizonyos akadályokat gördít egy ilyenfajta kezdeményezés elé, és hogy valaki – titokban – úgy döntött, a korlátozóbb értelmezést alkalmazza.
Ilyen esetben viszont a kormány és az elnöki hivatal nem maradhat csöndben és nem lehet közömbös, az igazságügy (valójában csak a bírókra vonatkozó) függetlenségét használva alibiként, mert ezzel egy elnyomó politikában vesznek részt.
(Forrás: dw.com)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Komédiás sors perzselő dobogón
Minden színház történetét komédiások írják sorsukkal. A titkokkal teli sorsok sokaságával. És mégis a földkerekség egyik legkiszolgáltatottabb embere a színész, aki a repülés pillanatában senki máséhoz nem hasonlítható szabadságot érez, majd hatalmasat bukik, aztán a semmiből remekművet teremt, amelyet soha meg nem tapinthat, mert tiszavirág-életű alkotása a teremtés pillanatában szétpattan, és örökre eltűnik az időben. De akit a Teremtő komédiás szolgálatra hívott, újra és újra elindul sorsteremtő játékra, perzselő dobogóra.
Az ünnepelt is ezt tette... Hosszú éveken keresztül írta a sepsiszentgyörgyi társulat küzdelmesen szép történetét az ő küzdelmesen szép komédiás sorsával. Embert próbáló állandó szolgálatban. Művészi és emberi kihívásokkal naponta szembenézve. Minden kimondott szóért megküzdve, minden tettéért felelősséget vállalva. Gazdag poggyásszal és tiszta lelkiismerettel szerződött át a közönség által megbecsült és szeretett nagyváradi pályatársainkhoz, akiknek ezúton köszönjük, hogy értékeihez méltón becsülik az Embert, a Művészt, a vérbeli komédiást. Dobos Imrét. Azt az embert, aki azoknak az elődöknek a nyomán haladva szolgál, akik számára a hivatás iránti alázat, a kimondott szó tisztasága, a pályatársak iránti nyitottság, a hátország (műszak, adminisztráció) megkülönböztetett tisztelete, a nézőtérre érkezők iránti felelősség le nem tehető terhe jelentette életük értelmét és a hivatás teljesítésének aranyfedezetét. Dobos Imre méltó utódja Senkálszky Endrének, Balogh Évának, Földes Lászlónak...
Pályáján nálunk indult és szolgálta társulatunkat, közönségünket húsz éven keresztül. Rábukkantam pályatársamnak, Székely Szabó Zoltánnak egyik könyvére, amelyben Balázs Éváról beszél, aki rendezők akaratából ötször „kelt egybe” Dobos Imrével, de minden alkalommal nem őt látta, hanem Balgát, Bakarasznyit, Stanleyz Podzsekálnyikovot, Gedeont. „Szeretek vele dolgozni”, nyilatkozza Éva, miközben Imre Éváról így beszél: „ideális játszótárs, aki valóban közös műhelynek tekinti a színpadot”.
Dobos Imre sokunk számára fontos társ volt a közös játékban. Oláh Tibor gyakori rendezői kontárkodásaimról egyszer azt írta: László Károly rendezőként való foglalkoztatása hol jó dobás, hol melléfogás. Imrének köszönhetően – őt gyakran szereposztva – rendszerint a mérleg a jó dobás irányába mozdult.
Amikor Tündöklő Jeromosként hordók tetején ágáltam, és megjelent előttem Gyula asztalos (Dobos Imre) meg a társa, Bella varrónő (Fülöp Klára), a két egymásba kapaszkodó kisember groteszkségében is szép volt, torokszorítóan esendő.
Kettősük színjátszásunk gyöngyszeme volt, akárcsak a Balga–Ilma (Dobos Imre–Balázs Éva) páros, a Székely Színház nagy előadásaira emlékeztetett.
Amikor a Parancsra tettem főügyészeként a kihallgatásra beidézett egykori hadifogoly szemébe néztem, tekintetében a kétségbeesés, a szégyen, a megalázott, megnyomorított ember vallomása született meg, szavak nélkül, elemi erővel. Ez a pillanat mai napig él bennem. Szerény írásom elején úgy fogalmaztam, hogy tiszavirág-életű a színész „teremtménye”, de a fent idézett példák is mutatják, vannak ritka pillanatok is. A kegyelmi állapot pillanatai, amikor gyötrelmes, makacs, kitartó keresgélés után kiszakad a színész sorsából egy megszülető új ember sorsa. És ha teljesen azonosul vele, akkor születik – sejtem – az a gesztus, az a hangszín, az a tekintet, amely évtizedek múltán újjászületik egy ismeretlen néző vagy egy ismert játszótárs gesztusában, hangjában... Persze, ehhez a komédiásnak úgy kell állnia a színházban menedéket kereső, ott érintésre, szóra váró embertársai elé, ahogy Cibi tette estéről estére a perzselő dobogón.
Elhangzott Nagyváradon Dobos Imre (Cibi) 75. születésnapján és színészi pályájának 50. évfordulóján.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kövér Szentgyörgyön: az RMDSZ nem kerülhető meg
Az RMDSZ–MPP-listának kampányol Erdélyben Kövér László. A magyar Országgyűlés elnöke, a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnöke vasárnap háromnapos körútja első állomásán, a Sepsiszentgyörgyön tartott sajtóbeszélgetésen kifejtette: megelőzi a kérdéseket, és tisztázza, miért éppen ő próbál segíteni a választási kampányban.
Kifejtette, semmit nem bánt meg, nem von vissza abból, amit valaha is mondott az erdélyi magyar politikával kapcsolatban, nem tagadja meg az MPP-t, melynek továbbra is tiszteletbeli elnöke, azonban nem bonyolódik a múlt értelmezésébe. „A történelmileg új helyzet parancsolóan veti fel az együttműködés szükségességét nemcsak az erdélyi magyar belpolitikában, hanem Magyarországon is" – jelentette ki.
„Nagy bajnak kellett bekövetkeznie, hogy egy asztalhoz üljünk" – utalt a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel való találkozására Kövér László. Hozzátette, baj van, de lehetőségek is vannak, és ezeket meg kell ragadni, ha azt akarjuk, hogy a következő 25 évben az erdélyi magyar képviselet sikeresebb legyen, mint eddig volt. Magyarországról nézve úgy tűnik, az erdélyi magyarság helyzete az elmúlt 26 évben soha nem volt ennyire rossz, a 2000-es évek elején a román–magyar államközi kapcsolatok is sokkal jobbak voltak, holott a világ változásai miatt most szükség lenne a jobb viszonyra.
„A történelmi átok ellenére, az ellentéteken felülemelkedve kell együttműködni" – fogalmazott Kövér, a magyar–szerb viszonyt említve pozitív példaként. Elmondta, a magyar kormány abban érdekelt, hogy a romániai választások eredményeképpen olyan kormány kerüljön hatalomra, amely akarja a kétoldalú együttműködést.
Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) téved, ha azt gondolja, hogy az RMDSZ-t támogatják, a cél az erdélyi magyarság minél erősebb képviselete. „Ha az EMNP az RMDSZ-t tartja a probléma forrásának, rossz a megközelítésük. A probléma fókuszában a hatékony képviselet kell legyen, az RMDSZ pedig nem kerülhető meg" – jelentette ki Kövér László. Hozzátette, a következő időszakban több fideszes politikus is ellátogat Erdélybe, és ugyanezt fogják mondani. A vasárnapi beszélgetésen Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök is jelen volt, akik felidézték: nyolc éve még Háromszéken volt a két párt között a legnagyobb az ellenállás, és most eljutottak oda, hogy onnan indult az összefogás – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Monográfia Bodokról
Múlt héten a bodoki református egyházközség gyülekezeti termében népes hallgatóság előtt mutatták be a Háromszék vármegye településeit ismertető sorozat hetedik kötetét. Adevent előtti bűnbánó hét lévén, rövid áhítattal vette kezdetét a rendezvény. Imát mondott Roth Levente helybeli lelkipásztor.
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök megnyitó szavaiból kiderült, a sorozatszerkesztő Nagy Balázzsal közös ötletgazdái ennek a kiadványsornak. Azt kívánják, méltó folytatása legyen Orbán Balázs nagy összefoglaló munkájának, A Székelyföld leírásának, valamint Nagy Balázs Székelyföld falvai a huszadik század végén című nagyszabású művének. Bemutatták a négytagú szerkesztőcsoportot (Csáki Árpád, Kinda István, Nagy Balázs és Tóth Szabolcs Barnabás), és az egyes fejezetek szerzői kiegészítették, kiemelték az általuk írtak értékfeltáró részeit. A természetföldrajzi és történeti-földrajzi keret szerzője Köllő Zsolt Ágoston, a Székely Mikó Kollégium tanára, a környék régészeti múltját és szórványleleteit dr. Székely Zsolt régész, egyetemi tanár mutatta be. A közérdeklődésre számot tartó fejezetet – A bodoki református egyházközség és templom története – számos helyi fiatal várta, ennek szerzője Csáki Árpád történész. A bodoki unitárius templom régi orgonáját a témakör legjártasabb kutatója, Márk Attila zenetanár és árkosi unitárius énekvezér jegyzi. Írásából kiderül, hogy az 1819-ből való, de eléggé megviselt orgona építőmestere a Brassó melletti keresztényfalvi Thomas Bolters, azaz „Boldizsár Tamás Úr”, s mint ilyen, a Háromszék-Felsőfehéri unitárius egyházkör egyik legidősebb hangszere. Megmenteni csak eladás útján lehet – hangsúlyozta –, mert a kis lélekszámú leányegyházközség pénzügyi lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Cserey Zoltán történész, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott aligazgatója a faluközösség 18–19. századi nemesi és katonai uralom alatti helyzetéről, Demeter Lajos a bodokiaknak a háromszéki önvédelmi harcban való részvételéről, Kozma Csaba a helybeli Henter Károly gimnaziális iskola történetéről, Tóth Szabolcs Barnabás történész pedig Bodok kulturális egyesületeiről írt. A népes szerzőcsoport részeként Szőcsné Gazda Enikő sepsiszentgyörgyi néprajzkutató és muzeológus a bodoki agyagművességet, Both Noémi Zsuzsanna Sepsibodok társadalmát mutatja be, ahogyan azt Imreh István történész látta a 20 század derekán. Nagy Balázs sorozatszerkesztő írásában „mintafalu” néven mutatja be Bodok községközpontot, e sorok írója pedig Bodok borvízsokadalmát, földtani érdekességét ismerteti. Fodor István polgármester záróbeszédében kifejtette, hogy jó lenne, ha az elkövetkezőkben hasonló átfogó munka készülne a Bodokhoz tartozó, gazdag múlttal rendelkező Zalánról és Oltszemről is. A Kovászna Megye Tanácsa által támogatott sorozatot Zágon magyar–román nyelvű bemutatásával folytatják.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem a szavak embere vagyok (Színházi tükör)
Vass Zsuzsanna Székelyudvarhelyen született, Kolozsváron végezte a színművészeti egyetemet, 2015-ben mesterizett. Az egyetemi évek alatt több független színházi produkcióban játszott Kolozsváron, 2015 nyarán a Szegedi Nemzeti Színház társulatához szerződött. Egy szűk szegedi évad után Bocsárdi László hívására érkezett Sepsiszentgyörgyre, április óta tagja a Tamási Áron Színház társulatának.
– Miért lettél színésznő?
– Sajnos, semmi izgalmasat nem tudok erről mesélni, egyszerűen így alakult az életem. Nem volt gyermekkori álmom a színház, csak a középiskola vége felé kezdett foglalkoztatni, miután az udvarhelyi színházban egyszer helyettesítettem egy statisztát. Nem vagyok túl extrovertált személyiség, fiatalabb koromban az is nehezemre esett, hogy több ember előtt elmondjam a véleményemet. Néha számomra is meglepő, hogy erre a pályára kerültem.
– Hogyan vezetett az utad Udvarhelytől Sepsiszentgyörgyig?
– Udvarhelyen végeztem az általános és középiskolát, Kolozsváron az egyetemet, aztán Szegedre szerződtem, de közben még játszottam Kolozsváron is. Akkor rendezett Bocsárdi a kolozsvári román színházban, és miután egy alkalommal megnézte a Zéró című előadásunkat Botos Bálint rendezésében a Váróterem Projektnél, elhívott minket Szentgyörgyre Rácz Endrével együtt, aki az egyetemen is osztálytársam volt. A Liliomban kaptunk először lehetőséget, azután felbontottam a szerződésemet Szegeden. Utána következett a Zongota, majd a norway.today.
– Milyen fontosabb munkáid voltak korábban?
– Az egyetem alatt több izgalmas színházi produkcióban is részt vettem. Dolgoztam a Groundfloor Groupnál, egy nonverbális előadásban, Sinkó Ferenc rendezésében, amit az Ecsetgyárban mutattunk be. Egy évig a Váróterem Projektnél játszottam, ahol ugyancsak érdekes tapasztalatokban volt részem: például készítettünk egy improvizációs előadást, ami komoly kihívás volt, mert sosem lehetett pontosan tudni, hogy mi fog történni benne, nagyon egymásra voltunk utalva. Osztálytermi produkciónk is volt, a Bánk bán? Jelen!, azt is nagyon szerettem. Elég kemény közönség a középiskolásoké, nem kímélik a színészt. Szerintem minden pályakezdőnek megéri belekóstolni a független színházi életbe, ott igazán meg lehet tapasztalni, mit jelent a csapatmunka. Aki épp nem játszott, jegyet árult, szervezett, pályázatokat írt... Akkor nyílt meg a Váróterem Projekt új székhelye, a Zug, közösen takarítottunk, festettünk, vakoltunk, aztán letettük a szerszámokat, és próbáltunk egy kicsit. Miután megnyílt a hely, valamiből fenn kellett tartani, ezért bulikat, koncerteket szerveztünk, ahol mi árultuk a sört, másnap reggel pedig takarítottunk, és csak azután kezdtük a próbát. Több szempontból is tanulságos volt.
– És Szentgyörgyön milyen színésznek lenni?
– Jól érzem itt magam. Szakmailag fontos állomás, van mit tanulni a kollégáktól, és nagyon jó a hangulat a társulaton belül. Úgy érzem, elég hamar befogadtak. Ez nagyon jó közösség.
– Milyennek tűnik a város Kolozsvár és Szeged után?
– Kolozsvárt nagyon szeretem, valószínűleg a pezsgése miatt, jó volt ott egyetemistának lenni. Vissza is látogatok elég gyakran. Szeged viszonylag nagyváros, de valahogy kisvárosként viselkedik. Szentgyörgy olyan kisváros, mely nagyvárosként működik, jó köztes hely.
– Milyen jellegű előadásokban szeretsz játszani?
– Olyanokban, ahol nem végrehajtóként, hanem partnerként kezelnek. Szeretem az igazi csapatmunkát, amikor a rendezővel közösen keresgélhetek. Nem szokott egyből megérinteni a szöveg, amit elém tesznek, általában időre van szükségem, hogy megtaláljam az utat hozzá. Mint mondtam, nem a szavak embere vagyok, talán a nonverbális előadások állnak hozzám legközelebb...
– A színészi munka mellett még mivel foglalkozol?
– Sok minden érdekel még a színházon belül és kívül is. Szeretek mozogni, részt venni workshopokon, a Váróterem Projektnél voltam rendezőasszisztens, ami nagyon fontos tapasztalat volt, a mozgásszínház is nagyon érdekel. Néha találkozom egy-egy izgalmas küzdősporttal vagy táncformával, de nehéz valamit rendszeresen gyakorolni. Igazából minden időfüggő, és amikor dolgozom, alig jut idő másra... Az is jellemző rám, hogy nem bírok sokáig egy helyben maradni, ezért a szabad időmben igyekszem kimozdulni Szentgyörgyről.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Együttműködés a háromszéki kastélyokért, kúriákért
Együttműködési megállapodást kötött a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület és a kolozsvári PONT Csoport a Kastély Erdélyben program keretében született stratégia megvalósítására – elsősorban a Kovászna megyei kastélyok és kúriák népszerűsítése, illetve azoknak a gazdasági és kulturális körforgásba való visszaállítása érdekében – tájékoztat a háromszéki önkormányzat sajtóirodája.
Az együttműködés keretében december 9- 15 között Olaszteleken megszervezik a FORMULA műhelytábort, majd jövő év áprilisában Sepsiszentgyörgyön a Kastély Erdélyben – fejlesztési modellek a vargyasi és az alsórákosi kastélyok revitalizációjára című konferenciát.
A FORMULA interdiszciplináris műhelytábor célja a Kovászna megyei vargyasi Daniel-kastély, és a Brassó megyei alsórákosi Sükösd-Bethlen várkastély újrahasznosítási tervének kidolgozása. Az ingyenes táborba maximum 40 fiatalt tudnak fogadni, akik számára a szakmai programokon kívül szállást és étkezést biztosítanak. Jelentkezni december 2-ig a www.kastelyerdelyben.ro weboldalon lehet.
A hatnapos táborban a különböző szakterületeken tanuló és dolgozó székelyföldi fiatalok, tájépítészek, közgazdászok, designerek együtt gondolkodva és tervezve több nézőpontból világíthatnak rá egy- egy lehetséges megoldásra a kastélyok jövőjéről, vélik a szervezők. A résztvevők magyarországi és helyi szakértők szakmai irányításával juthatnak el a probléma megfogalmazásától a tervezésig és a modellezésig. A konferencián pedig bemutatják a táborban a két kastély revitalizációjára kidolgozott terveket.
A PONT Csoport idén júliusban 105 ezer lej kiegészítő támogatást nyert a Kastély Erdélyben program folytatására az izlandi, liechtensteini és norvég alapokból a Kulturális és Természeti Örökség Megőrzése és Felélesztése Programon keresztül. A Kastély Erdélyben program célja egy olyan stratégia és hálózat kialakítása, amely az erdélyi kastélyok és kúriák hosszú távú gazdasági és társadalmi fenntartható hasznosítását szolgálja.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Két román kutató bírálja a Székelyföld története monográfiát
Bírálja két román kutató a Székelyföld története című monográfiát, amely idén nyáron jelent meg Székelyudvarhelyen. A román szakemberek úgy vélik, a mű kizárólag a magyar történetírás álláspontját közvetíti, teljesen figyelmen kívül hagyva a Kovászna és Hargita megyei románság térségbeli jelenlétét.
A sepsiszentgyörgyi Ioan Lăcătuşu levéltáros, illetve a kolozsvári Vasile Lechinţan történész által az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közlemény értelmében a háromnyelvű (magyar, román és angol) kötet szerzői szándékosan mellőzték a román nyelvű munkák felhasználását, a „gyér forrásanyagra” és „hiányos szakirodalomra” hivatkozva.
„Ezek az érvek egyenesen cinikusak, mivel a térség »többi« lakójáról rendelkezésre álló szakirodalom egyáltalán nem hiányos, sőt: igen gazdag. Nem a »gyér forrásanyag« és a »hiányos szakirodalom« az oka tehát annak, hogy felületes, eltorzított és a történelmi valóságnak nyilvánvalóan ellentmondó képet fest a kötet arról, milyen »nyomot hagytak« az egykori székely székek nem székely és nem magyar lakói e vidék történelmében. Nem nehéz kitalálni, hogy a szerzők olyan régióként kívánják ábrázolni Székelyföldet, amelyet kizárólag székelyek, illetve magyarok laknak, a románokkal való gazdasági, katonai, kulturális, nyelvi, közigazgatási stb. kötődésektől teljesen letisztított enklávéként akarják bemutatni” – áll a közleményben.
Ennek aláírói ugyanakkor hangsúlyozzák, az elmúlt 25 évben számos történeti munka jelent meg a székely székek román ajkú lakosságáról, többek között a Román Akadémia, a kolozsvári George Bariţiu Történelmi Intézet gondozásában.
„Bármennyire is részletesen mutatja be a munka a térség székely és magyar lakosságának történelmét, az egykori székely székeken élt románság történetének objektív ismertetése nélkül a Székelyföld története című háromkötetes mű nem több egyszerű propagandaírásnál, amely akár veszélyes is lehet az ifjúságra nézve, amelyet megpróbál megszólítani. Ebben a formában semmiképpen sem tekinthető hiteles monográfiának, ahogyan azt a szerzők, a szerkesztők és a munka megrendelői állítják” – teszi hozzá a közlemény.
A Székelyföld története című háromkötetes, hozzávetőlegesen 2200 oldalt számláló monográfia a Magyar Tudományos Akadémia, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, illetve a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum kiadásában jelent meg, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának anyagi támogatásával.
Székelyhon.ro

Átadták a Domokos Géza-díjakat
A Domokos Géza (1928–2007) író, a bukaresti Kriterion Kiadó alapító igazgatója, az RMDSZ első elnöke, parlamenti képviselő szellemi hagyatékának ápolására létrejött Domokos Géza Egyesület fennállásának ötödik esztendejét ünnepli. Ez alkalomból díjátadó gálát tartottak péntek este a Székely Nemzeti Múzeumban.
Az egyesület céljai közé tartozik a névadó értékrendszerének és elveinek megismertetése, a művelődési sokszínűség a nemzeti önazonosság megőrzése mellett, a nemzetiségek, nemzetek közötti párbeszéd, a különböző kultúrák párbeszédének, egymás gazdagításának, kölcsönhatásának támogatása és bátorítása. Először került sor a Domokos Géza-díj és az egyesületi díj átadására. Előbbivel szervezetek, intézmények, közösségek, programok, tervek, témák jelességét kívánják elismerni, utóbbi díj az egyesület tevékenységét segítő természetes személyek munkáját jutalmazza. A díjtárgy talapzatra helyezett, ferdén álló stilizált lúdtoll, kivitelezője Damokos Csaba. Az eseményen Kalamár György színész konferálása mellett Domokos Péter, az egyesület elnöke, a névadó fia adta át az elismeréseket.
Domokos Géza-díjban részesült a kolozsvári Apostrof román nyelvű irodalmi folyóirat, melyet Mircea Dinescu költő, írószövetségi elnök indított el Marta Petreu főszerkesztésében 1990-ben. Az évek során a lap számos közös rendezvényen állította középpontba a román–magyar irodalmi kapcsolatok kérdéseit, a közös múlt közös mozzanatait. A díjat Czégely Erika szerkesztő vette át, és felolvasta a főszerkesztő köszönőlevelét. Marta Petreu jelezte, Domokos Géza volt az, aki a megszűnésre ítélt folyóiratot egykoron megmentette, ő volt akkor a „csoda” – fogalmazott. Az, hogy a lap a 26. évfolyamát éli, azt jelzi, hogy szerkesztői „elég normálisak” – tette hozzá. Díjazták a rákbetegek depressziós és szorongásos tüneteinek feltérképezésére szolgáló stresszmérő applikációt kifejlesztőket. Az APSCO nemcsak a hangulatot méri, hanem jelzi, hogy mikor kell lelki támaszt kérni, megyékre, városokra lebontva ajánl a közelben lévő önsegítő csoportokat vagy szakembereket az igénylőknek. A díjat Lukács Ignác, az APSCO-aplikáció kutatócsoportjának alelnöke vette át. Elmondta, a program magyarul is elérhető, és székhelyüket áthelyezték Székelyföldre. Kifejtette, mindannyian kettős állampolgársággal jövünk a világra, az egészség, illetve a betegség állampolgárságával, és csak rajtunk múlik, melyiket választjuk.
A Bukaresti Magyar Kulturális Központ 1992-ben nyitotta meg kapuit. Célja rendezvényei útján erősíteni és bővíteni a Románia és Magyarország közötti kulturális kapcsolatokat. A díjat Kósa András László, a Bukaresti Magyar Intézet igazgatója vette át. Elmondta, hogy tavaly kerekasztal-beszélgetést szerveztek Domokos Géza munkásságáról.
A Leader-program keretében 2010-ben alakult Alutus Helyi Akciócsoport az Olt menti térség önkormányzatainak, legaktívabb vállalkozóinak és civil szervezeteinek szövetsége. Célja támogatni a vidéki gazdasági kezdeményezéseket és hozzájárulni a térség társadalmi fejlesztéséhez. A szervezetnek szánt díjat Demeter János elnök vette át, aki szerint a legnehezebb a bizalom megszerzése volt a vidéki gazdák körében, s úgy érzi, ezt sikerült elérni, egy picit fellendíteni a vidéki életet. A Székely Mikó Kollégiumban alakult Tehetségpont célja támogatni a saját és a környező falvak iskoláinak tehetséges diákjait. A reáltudományok, a sport, a zene, az idegennyelvek szakterületén kiemelkedő eredményt elérő tanulók szakmai irányítását az iskola tehetséggondozást felvállaló tanárai végzik. A programnak szánt elismerést Krecht Gyöngyvér, a Tehetségpont vezetője vette át. Jelezte, a program idéntől része az európai tehetséggondozó hálózatnak.
A Junior Business Club 2010-ben indította az Üzleti Tervek Versenyét, melynek célja, hogy az erdélyi magyar fiatalok hiteles üzleti tervet tudjanak készíteni, illetve partnereket, befektetőket találjanak elképzeléseik eléréséhez. A programnak ítélt díjat Karácsony Zsolt, a Junior Business Club elnöke vette át. Kiemelte, Kárpát-medencei kiterjesztésű programjukra a legtöbb pályázat Háromszékről, azon belül Sepsiszentgyörgyről érkezett.
A Polgár-Társ Alapítvány és a MOL Románia által indított Zöldövezet Program díját Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány elnöke vette át, akinek mintegy 200 ezer embert, főleg ifjakat sikerült megmozgatni, 75 ezer fát, 65 ezer virágot ültettek, 45 hektár zöld területet létesítettek, illetve újítottak fel. Domokos Géza-díjjal jutalmazták Baász Imre művészeti szervezői tevékenységét, a Kálnoky Alapítványt, a Magyar Emberi Jogokért Alapítványt, ám részükről a gálán nem jelent meg senki. Utóbbi levélben köszönte meg az elismerést. Domokos Géza Egyesület-díjat kapott két fotós, Gáspár Antónia Kamilla és Toró Attila, akik a szervezet tevékenységét dokumentálták.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy asztal mellett Kövér László, az RMDSZ és az MPP
A háromnapos erdélyi körúton levő Kövér László kedden érkezik Kolozsvárra, ahol Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével közösen tart sajtótájékoztatót. A magyar Országgyűlés elnöke ma Csíkszeredába látogatott, ahol kijelentette: a bukaresti parlamenti mandátumot szerző erdélyi politikusoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy az erdélyi magyarság autonóm módon dönthessen az oktatásáról.
Kövér szerint az erdélyi magyar nyelvű oktatás problémáinak egy része abból fakad, hogy a közösségnek nincsen lehetősége gondoskodni arról, hogy az oktatási rendszere a közösségnek a szülőföldön magyarként való megmaradását szolgálja.
Elmondta: erdélyi körútjával azt szeretné elősegíteni, hogy az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogása mögé a magyar választók is beálljanak. Hozzátette, az erdélyi magyar emberek jelenlegi helyzetében az összefogás, az együttműködés, a bukaresti képviselet megerősítése az egyedüli lehetőség, mert azok a problémák, amelyekkel a magyarság szembesül, és amelyeket évek óta maga előtt görget, a bukaresti képviselet nélkül nem oldhatók meg.
Ráduly Róbert kijelentette: az RMDSZ és az MPP összefogásának akkor és úgy van értelme, ha kritikus tömeg támogatja december 11-én, a romániai parlamenti választásokon. Az erdélyi magyar pártok összefogását megtestesítő képviselő- és szenátorjelöltek támogatására buzdított Kövér László a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön.
A rendkívüli helyzet a belső ellentétek félretételét kívánja meg
– jelentette ki Kövér László a sepsiszentgyörgyi fórumon. Elismerte: "nem nagyon keresték egymás társaságát" az RMDSZ politikusaival az elmúlt években. Hozzátette: éppen azért vállalta, hogy személyesen vesz részt a magyar összefogás listáját indító RMDSZ kampányában, hogy akik korábban az RMDSZ-szel kapcsolatos kételyeit osztották, azok most is megfontolják a szavait.
"Egy potenciálisan ellenségnek bélyegzett közösség számára luxus, hogy a közösség egyik csoportja potenciális ellenségnek tekintse a másik csoportját" - jelentette ki Kövér László, aki az RMDSZ-szel szövetségben induló Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnöki tisztségét is betölti. Úgy vélte: van esély arra, hogy az összefogás által az erdélyi magyarságnak erősebb, hatékonyabb képviselete legyen Bukarestben. "Ép elmével nem lehet más utat kínálni az erdélyi magyarságnak, mint az összefogás útját, különösen miután minden más utat kipróbált már" - jelentette ki Kövér László.
Az MPP csak „pályakorrekcióra” akarta kötelezni az RMDSZ-t
A magyar Országgyűlés elnöke szerint az RMDSZ és az MPP összefogását az tette lehetővé, hogy az MPP korábban sem tört az RMDSZ leváltására, csupán pályakorrekcióra szerette volna késztetni a szövetséget. Méltányolta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) gesztusát, hogy nem indított jelölteket a választáson, és ezáltal nem rontja az induló magyar jelöltek esélyeit. Reményét fejezte ki, hogy az összefogás a jövőben az EMNP-re és a Székely Nemzeti Tanácsra (SZNT) is kiterjed.
Kövér László elmondta, a kampányban való jelenléte azt is hivatott demonstrálni, hogy a Fidesz és a KDNP által fémjelzett magyar kormány soha nem fog lemondani az erdélyi magyarok támogatásáról, "nem fog az önök háta mögül kiállni".
Kövér bírálta az erdélyi magyar politikai elitet
Vasárnap Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatót Kövér. Kérdésre válaszolva bírálta is az erdélyi magyar politikai elit tagjait, akik szerinte az elmúlt 25 évben ahelyett, hogy "értelmes, demokratikus konfliktusvállalásra felkészítették volna a közösséget, ahelyett, hogy azt mondták volna, álljatok mögénk", inkább elaltatták a közösséget, azt ígérvén, hogy ők majd kialkudják a közösség jogait. Úgy vélte, téved, aki azt gondolja, hogy konfliktus- és áldozatvállalás nélkül is el lehet érni valamit. Nyomatékosította: senki más nem fogja "kikaparni a gesztenyét" az erdélyi magyarságnak, ha a közösség maga nem lép fel érdekei érvényesítéséért.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: kilenc éve sokan úgy érezték, hogy az RMDSZ nem úgy képviseli az erdélyi magyarság ügyét, ahogy kellene. Voltak, akik más pártot hoztak létre, és voltak, akik belülről akarták megreformálni az RMDSZ-t. "Most egy asztal mellett találtuk magunkat, és egy irányba tudjuk húzni a szekeret" - fogalmazott Antal Árpád.
Szabadság (Kolozsvár)

Kövér László erdélyi kampánykörútjáról: úgy érzem, nem jöttem hiába
Három napos erdélyi körúton vett részt Kövér László, a magyarországi Országgyűlés elnöke, aki az RMDSZ-MPP összefogás támogatására buzdította az erdélyi magyarokat a december 11-i parlamenti választásokon. Az MPP tiszteletbeli elnöke kedden Kolozsvárra érkezett és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök társaságában tartott sajtótájékoztatót. A Transindex kérdésére elmondta, annak ellenére, hogy hétfőn, székelyudvarhelyi látogatásakor számos kritika érte amiatt, hogy a korábban markáns RMDSZ-ellenessége dacára is kiáll a szövetség és az MPP választási szövetsége mellett, úgy érzi, hogy nem jött hiába.
Elmondta, úgy érzi, a kritikák ellenére is kifejezetten örülnek a látogatásnak. Sőt, a tegnap Székelyudvarhelyen tartott kétórás fórumon olyan személyek fogalmaztak meg kritikákat, akikkel baráti a viszonya. Szerinte meg tudtak egyezni abban, hogy a másik álláspontjának megértése segíti a párbeszédet, ami az első lépés az együttműködés majd az összefogás felé. Kövér László szerint bár Székelyudvarhely egy speciális hely Erdélyben, mert ott az önkormányzati választásokkor egy EMNP-MPP helyi koalíció alakult, számukra is fontossággal kell bírnia az erős magyar parlamenti képviseletnek, hiszen ez az érdekérvényesítés szempontjából pártszínezet nélkül mindenkinek egyformán érdeke. A keddi kolozsvári sajtótájékoztatón megköszönte Kelemen Hunornak, hogy sor kerülhetett erre a három napos látogatásra. Elmondta, az elmúlt hetekben is találkoztak egymással, azonban az RMDSZ székházában tett látogatása szimbolikus jelentőséggel bír. Kövér a háromnapos erdélyi körútja alkalmából eddig Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Székelyudvarhelyre és Kolozsvárra látogatott, Nagyvárad és Szatmárnémeti lesz a következő két állomása. Elmondta, az eddigi találkozók során a magyarokat a választásokon való részvételre ösztökélte, mert szerinte minden választás fontos, hiszen legalább négy évre eldönti az ország sorsát. Hozzátette: ez a választás kiemelten fontos a romániai magyarok számára, hiszen a jogaik megvédése, vagy jogaik kiterjesztése érdekében minél nagyobb létszámú parlamenti képviseletre van szükség. Elmondta, a Fidesz támogatása mellett az MPP tiszteletbeli elnökeként is támogatja ezt az együttműködést. "A magyarországi politikusok is reménykedve figyelik a decemberi választásokat, és abban reménykednek, hogy a nem túl jó kétoldali kapcsolatokban is változás állhat be. Ebben számítanak a bukaresti magyar képviselet tagjaira is" - mondta. Kelemen arról beszélt, hogy 2014 fordulópont volt az erdélyi magyar-magyar összefogás tekintetében, mert az MPP-vel akkor elkezdődött tárgyalások most, 2016-ban az együttműködést tudták eredményezni, ami szerinte egy helyes döntés. "Az összefogás erkölcsi kötelességünk, biztosítani tudjuk az arányos képviseletet a közjó, közérdek szolgálatában. A magyarországi "hátszél" is fontos, most minden adott az erős képviselet biztosításához. A sajátos, magyar közösségi kérdések mellett az RMDSZ programja a össztársadalmi – szociális, gazdasági – kérdésekre is jó válaszokat tud adni" - mondta az RMDSZ elnöke, aki abban reménykedik, hogy a Fidesszel és a KDNP-vel pár éve megerősített együttműködés folytatódik, hiszen az érdek közös. (tudósítónktól)
Transindex.ro

December elsejére 150 méteres trikolórral készülnek Sepsiszentgyörgyön
150 méter hosszú piros-sárga-kék lobogót visznek végig Sepsiszentgyörgy belvárosán december elsején, a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett felvonuláson.
Az ötletgazda egy sepsiszentgyörgyi középiskolás diák, Cosmin, akinek nem ez az első ilyen jellegű kezdeményezése.
"Ez ugyanaz a zászló, amelyet január 24-én vonultattunk fel Sepsiszentgyörgyön, amikor a román fejedelemségek egyesülésének napját ünnepeltük (...) az én ötletem volt és a nemzeti ünnep alkalmából rendezett ünnepségek szervezői elfogadták ezt" -nyilatkozta a diák az Agerpres hírügynökségnek.
A lobogót Chişinăuban gyártották, és több ünnepen, valamint egyesüléspárti rendezvényen használták már Romániában és Moldova Köztársaságban.
Az "egyesülés menetének" résztvevői Sepsiszentgyörgyön december 1-jén 13 órakor indulnak el, átvonulnak a város főterén a Mihai Viteazul térig, ahol az ünnepi programot szervezik. Folklórműsorra, néptáncra és vallási, valamint katonai ceremóniára is sor kerül.
maszol.ro

Kipukkad a lufi? (Székelyföldi terrorvád)
Tavaly ilyenkor, pont a román nemzeti ünnepen „robbant a bomba”: székely terroristákat fogtak Kézdivásárhelyen. Most, egy esztendő múltával a „betonerős” bizonyítékok szépen, lassan semmivé foszlanak, és a hatóságok is kezdtek kihátrálni az ügy mögül. Összeállításunkban az egy évvel ezelőtt történteket, majd a fejleményeket foglaltuk össze. Sokat elárul, hogy féléves előzetes fogva tartás után előbb házi őrizetbe, majd hatósági felügyelet alá helyezték Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt. Hiába állítottak össze nyolckötetes vádiratot, ahogy halad a per, kártyavárként omlanak össze a vádak.
Időközben az is kiderült, hogy a titkosszolgálat által lehallgatott beszélgetések jegyzőkönyve tele van pontatlan fordítással, és a petárdákat forgalmazó koronatanú határozottan állította a táblabíróságon, hogy a Beke István Attila által vásároltakból képtelenség bombát gyártani.  Az első letartóztatás
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság, illetve a Román Hírszerző Szolgálat  (RHSZ) szerint Beke István Attila 2015. december 1-jén Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téren a katonai felvonulás alatt akart bombát robbantani, de az állami hatóságok meghiúsították a székelyföldi terrorcselekményt. November 30-án, hétfőn a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék mellett működő Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei a 2015/2/7350-es számú iratcsomó alapján házkutatást tartottak Beke István Attilánál, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnökének főtéri magánlakásán és cégénél, aznap este pedig további kihallgatásokra Bukarestbe szállították. A házkutatási parancsban nem szerepel az indok, csupán egy friss iktatószámra hivatkoztak. A házkutatás a reggeli óráktól este fél kilencig tartott. Az ügyészek fegyvereket és pirotechnikai eszközöket kerestek, helyette azonban laptopokat, merevlemezeket és más adathordozókat, magyar zászlót, vármegyés pólót, airsoftos éjjellátót, airsoftos szirénát, lejárt szilveszteri petárdát, tortára való fényszórót foglaltak le és vittek el. „Alávaló módon vitték el férjemet a városból, egész napos éhezés, szomjazás után egész éjszaka kihallgatásnak vetették alá Bukarestben. Nem biztosítottak tolmácsot számára sehol, a jegyzőkönyveket csak románul írták, kötekedtek Kiss István védőügyvéddel, aki nem mehetett vele. Több mint tízórás megfélemlítési akciónak vetették alá mind a férjemet, mind a családot. Ez több, mint zaklatás, ez lelki terror! Kedden hajnalban közölték velem, hogy elfogatási parancs van érvényben, majd körülbelül két óra elteltével, hogy 24 órás őrizetbe vételt rendeltek el, illetve azt, hogy nem léphetek vele kapcsolatba. Többszöri rákérdezésemre, miért hurcolják, mi a gyanú, mi a vád ellene, oly módon közölték velem, mintha tudnom kellene, hogy terrorizmus, asszonyom! Az ártatlanság vélelme Romániában nem illeti meg sem az egyszerű székely embert, sem egy vármegyés vezetőt” – nyilatkozta annak idején lapunknak Beke Csilla, István Attila felesége. Az állítólagos vádak
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság honlapján közzétett közlemény szerint a gyanúsítottat az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésének szándékával és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával vették őrizetbe. A hatóság szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék. Az ügyészség az RHSZ segítségével derítette fel a kézdivásárhelyi esetet. „Az ügyben fennáll annak az alapos gyanúja, hogy B. I. A. vádlott, a HVIM romániai szárnyának oszlopos tagja vállalta, majd beszerezte az eszközöket egy házi készítésű robbanószerkezet előállításához, amelyet Kézdivásárhelyen a december elsejei ünnepségen akart a tömegben felrobbantani” – áll az ügyészségi közleményben. Az ügyészség közlése szerint a kézdivásárhelyi férfi „a szélsőséges-nacionalista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom magyarországi struktúra Erdélyben kifejtett revizionista-szeparatista” céljait képviselte, „Nagy-Magyarország visszaállítására” készült, „e folyamat részeként pedig a román állampolgárok és javaik elleni erőszakos cselekedetekkel, valamint a román hatóságoknak az úgynevezett Székelyföld fölötti ellenőrzése megnehezítésével/megakadályozásával” is számolt. A Román Hírszerző Szolgálat illetékese szerint a titkosszolgálat régóta figyelte a gyanúsítottat, de a román televíziók arról is beszámoltak – szintén az ügyészségről, titkosszolgálattól kiszivárgott hírekre alapozva –, hogy a gyanúsított olyan szerkezet birtokában volt, amely több tíz ember halálát okozhatta volna, ha sikerül bevetni a békés ünneplők ellen. Állítólag már október óta figyelték, miután kiderült, hogy veszélyes anyagok vannak birtokában, amelyeket távolról is fel lehet robbantani. A hírcsatornák folyamatosan hangoztatták, hogy a hatóságok kitűnően végezték a dolgukat, egy pillanatra sem volt veszélyben a román állampolgárok élete vagy egészsége. 
Újabb két házkutatás
December 1-jén Kézdisárfalván Szabó Ottó karateedzőnél, amatőr festőnél tartottak házkutatást. Onnan Hodor Istvánhoz ment az ügyészekből, rendőrökből és csendőrökből álló tizennyolc tagú különítmény. „Semmit nem találtak, semmit nem koboztak el” – mondotta Szabó Ottó –, akit, akárcsak Hodor Istvánt, szintén el akartak vinni Sepsiszentgyörgyre, de miután valakit telefonon felhívtak, és elmondták, hogy nem találtak semmit, távoztak a lakásából. Időközben a bukaresti táblabíróság eleget tett a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság kérésének, és Beke István Attilát, a HVIM kézdivásárhelyi vezetőjét harmincnapos vizsgálati fogságba helyezte.   Szőcs Zoltán letartóztatása
December 29-én este a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei őrizetbe vették és kihallgatásra Bukarestbe vitték Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi elnökét. Az igazgatóság közleménye szerint az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésére, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére való felbujtással gyanúsítják, kihallgatása keddről szerdára virradó éjszaka hajnali 4 óráig tartott. December 30-án a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei a bukaresti táblabíróságon Szőcs Zoltán harmincnapos előzetes letartóztatását kérték, amit jóvá is hagytak. Közleményük szerint október 10-én arra biztatta a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének jelen levő tagjait, hogy házilag készítsenek egy robbanószerkezetet, és azt robbantsák fel december elsején a Románia nemzeti ünnepe alkalmával tartandó főtéri felvonuláson. Szőcs e felvetésére – szerintük – Beke István a „megcsináljuk” kijelentéssel válaszolt. A sajtóközlemény Szőcs Zoltánt a Székelyföld nem Románia! jelszó népszerűsítőjeként mutatja be, aki azt vallja, hogy a HVIM céljait „véráldozat nélkül nem lehet elérni”. Az ügyészek állítása szerint a lehallgatott október 10-ei megbeszélésen „Szőcs Zoltán feladatul szabta a HVIM kézdivásárhelyi  tagjainak a házi robbanószerkezet elkészítését”. Három nappal a tanácskozás után Szőcs elhagyta Romániát, és csak december 20-án tért vissza Kézdivásárhelyre. Beke István december elsejei letartóztatása után azonban felvette a kapcsolatot a tanácskozás többi résztvevőjével, hogy egyeztesse velük a hatóságoknak mondandó változatot. Az ügyészség közleménye szerint Szőcs Zoltán „a szélsőséges-nacionalista HVIM Erdélyben kifejtett revizionista-szeparatista” céljait képviselte, és „Nagy-Magyarország visszaállítására” készült, „e folyamat részeként pedig a román állampolgárok és javaik elleni erőszakos cselekedetekkel, valamint a román hatóságoknak az úgynevezett Székelyföld fölötti ellenőrzése megnehezítésével/megakadályozásával” is számolt. A bukaresti táblabíróság fél éven keresztül havonta meghosszabbította a két vármegyés előzetes fogva tartását, azzal érvelve, hogy „szabadon bocsátásuk veszélyt jelentene”.
Vádemelés Közel fél évvel előzetes letartóztatásba helyezésük után, május 18-án emeltek vádat a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei, Beke István Attilát közösség elleni merényletkísérlettel és a robbanóanyagokra vonatkozó törvény megsértésének kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó törvény megsértésére történő felbujtással vádolják.  A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék július elsején tárgyalta a két kézdivásárhelyi fiatal fellebbezését, amelyet előzetes fogva tartásuk meghosszabbítása ellen nyújtottak be. Ezúttal úgy ítélték, a két vármegyés szabadon bocsátása nem jelent társadalmi veszélyt – eddig mindig erre hivatkoztak –, ezért enyhítettek a korábbi döntésen, és házi őrizetbe helyezték őket. Beke hét, Szőcs pedig hat hónapot töltött vizsgálati fogságban a bukaresti rendőrség központi fogdájában, majd a rahovai börtönben. Elkezdődik a per
A bukaresti táblabíróságon több mint tíz hónappal őrizetbe vételük után, szeptember 20-án, kedden elkezdődött, és több mint hét órán át tartott Beke István Attila és Szőcs Zoltán ügyének alapfokú tárgyalása. A két vármegyés elleni vád rendkívül súlyos: Beke István Attilát közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják a Terrorizmus és a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság ügyészei, akik nyolckötetes vádiratot helyeztek a táblabíróság asztalára. A második tárgyalást október 7-én tartották, de azon sem született lényeges döntés.
Házi őrizetből hatósági felügyelet alá kerültek
November 4-én fordulat következett be a terrorizmussal gyanúsított kézdivásárhelyi fiatalok, Beke István Attila és Szőcs Zoltán perének pénteki bukaresti tárgyalásán: a bírói testület úgy döntött, a házi őrizetet hatósági felügyeletre enyhítik. A döntés 12-én vált véglegessé, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei nem fellebbeztek. A tárgyalás első felében tanúként kihallgatták Makó Attilát, aki megvásárolta Beke István Attilától a petárdák egy részét, illetve Marian Bîznut, a temesvári petárdás cég tulajdonosát, aki elismerte, hogy régebbi rendelést teljesített, és Beke István Attilát a tartozás rendezése miatt kereste meg. Bîznu azt is elmondta, hogy kis mennyiségű petárdáról van szó, nem veszélyes anyagokról, hangsúlyozva: az Fp 3-as típusú petárdák csak hangban erősek, de nem veszélyesek.
A vád koronatanúja, a védett identitású József Sándor nem jelent meg a tárgyaláson, a vádhatóság szerint nincs az országban. Számára és Szőcs Csongor számára – aki szintén nem tartózkodik az országban – új időpontot jelölnek ki. Az ítélet értelmében Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak rendszeresen meg kell jelennie a hatóságok előtt, azaz a kézdivásárhelyi rendőrségen, továbbá hatósági engedély nélkül nem hagyhatják el az országot. Ugyanakkor nem szabad kapcsolatba lépniük egymással, de a tanúként kihallgatott Bandi Szabolccsal, Hodor Istvánnal és Marian Bîznuval sem. Az ítélőtábla mindkettejüknek megtiltotta, hogy a HVIM vagy a Szent László Serege Egyesület bármely rendezvényén részt vegyenek, illetve fegyvert viseljenek. Habár Bukarestben a házi őrizet visszavonásáról már a délutáni órákban döntöttek, ezt Beke Istvánékkal csak hajnali két óra után közölték. A következő tárgyalást december 5-ére tűzték ki.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húszéves a Codex együttes
Jubileumi ünnepi hangversenyt tart vasárnap délután hat órától a Csíki Moziban a Codex régizene-együttes. A repertoárba ezúttal az elmúlt húsz év műsoraiból válogattak.
A Codex együttes 1996 őszén alakult a brassói Transilvania Tudományegyetem zenetagozatának tanáraiból és diákjaiból. Céljuk a barokk és reneszánsz zene korhű és életszerű előadása modern, illetve historikus hangszerek segítségével. Repertoárjuk felöleli a reneszánsz és barokk kor tánc- és kamarazenéjét, ugyanakkor nagy hangsúlyt kap a Kárpát-medence magyar muzsikája a reneszánsz kortól napjainkig. Az utóbbi években főleg magyar, ezen belül erdélyi zenét játszottak leggyakrabban – a Kájoni-kódex, az Apponyi-kézirat, a Vietorisz-kódex és a Sepsiszentgyörgyi kottás kézirat repertoárjából, illetve Pálóczi Horváth Ádám, Bocskor János és Mártonffy István kéziratos feljegyzéseinek átdolgozásaiból. A sajátos előadói stílussal életre keltett 17–18. századi művek a jelen emberéhez szólnak, bejárva az érzelmek széles skáláját – olvasható a szervezők közleményében. A koncertre jegyek a helyszínen kaphatók, egy jegy ára tíz lej. 
A zenekar tagjai
Filip Ignác (furulyák, barokk fuvola, ének), Szabó Éva (furulyák, dobok, ének), Kovács László (hegedű, reneszánsz hegedű, ének), Kovács Éva (hegedű, rebek, ének), Adorján Csaba (brácsa, népi brácsa, fidula, ének), Lázár Zsombor (cselló, basszus fidula, ének), Szőgyör Árpád (nagybőgő, viola da gamba, ének).
Péter Beáta Székelyhon.ro

Az erdélyi magyarságot mocskolta egy ortodox pap Sepsiszentgyörgyön
Ha nem sárga a bőrük és ferde a szemük mint a mongoloknak, akkor románok leszármazottai a székelyek, akik szégyellhetik magukat, hogy nem mentek ki december elsején ünnepelni Sepsiszentgyörgy főterére.
Nézzen minden, a fogát csikorgató, otthon maradó úgynevezett székely a tükörbe: ha nem sárga a bőre, akkor a románok (dákok) leszármazottja, és csak akkor van joga szülőföldjén élni  – jelentette ki a román nemzeti ünnepen egy ortodox pap Sepsiszentgyörgyön, hozzátéve, hogy aki valóban magyar, annak ferde a szeme. 
A magának gyalázkodó, uszító és rasszista kijelentéseket megengedő szónok szerint a székelyek inkább arra legyenek büszkék, hogy „a legbátrabb, legvallásosabb és igazságosabb nemzet” leszármazottai, vagyis románok.
Az ostoba rasszizmussal megspékelt egykori kommunista tant szajkózó ortodox pap arra szólította fel az erdélyi magyarokat, hogy ébredjenek fel, vegyék észre, hogy hova is tartoznak. itthon.ma//erdelyorszag

Alternatív történelem a könyvtárban (Raffay Ernő Sepsiszentgyörgyön)
Négy, de akár több olyan lehetőséget is elszalasztottak az 1947 utáni mindenkori magyar kormányok, amelyek esélyt adtak volna a trianoni döntés részleges orvoslására, területi restitúcióra – egyebek mellett erről beszélt Raffay Ernő történész, egykori hadügyi államtitkár, egyetemi tanár Sepsiszentgyörgyön mintegy másfél héttel ezelőtt. A töményen adatolt, kitekintésekkel jócskán tarkított előadás fő üzenete ugyanakkor egyértelmű volt: jelen pillanatban is árgus szemekkel kell figyelni, hogy vagy diplomáciai, vagy más úton érvényt lehessen szerezni ezeknek az érdekeknek.
Raffay Ernő egy demográfiai helyzetképpel indította mondandóját, rámutatva: amennyiben a trianoni „békeparancs” hozta területcsonkítást sikerült volna elkerülni, a magyar királyság lélekszáma mára elérhette volna a negyvenmilliót, amiből mintegy 36 magyar lett volna. Ezzel szemben most tíz országban van szétszórva  magyarság, kettő közülük a legnacionalistább Európában: Románia és Szlovákia. A kedvezőtlen helyzet ellenére a történész úgy vélte, az elmúlt 26 esztendőben a térség biztonságpolitikai eseményei kitermeltek olyan helyzeteket, amelyekből Magyarország nyertesen kerülhetett volna ki, sőt, jelenleg is adódnak ilyen lehetőségek. Meggyőződése szerint Magyarország szétdaraboltsága csak időleges, aki ennek az ellenkezőjét állítja „vagy bolsevik, vagy liberális történész, vagy ostoba ember”.
Felvezetőjét követően Raffay Ernő az általa elszalasztottnak tekintett lehetőségeket vette sorra, nem feltétlenül időrendben. Indításként azért megemlítette, hogy 1938. és 1941. között (a négy restitúció időszakában) még léteztek magyar kormányok, amelyek árgus szemekkel figyelték, hogy a nagyhatalmi játszmák közepette mikor adódik alkalom akár a diplomácia, akár fegyverek útján érvényesíteni az érdekeinket, amit meg is tettek előbb Felvidéken, majd Kárpátalján, Észak-Erdélyben, végül a Vajdaságban és Bácskában. A második világháborút lezáró békeszerződés után beköszöntő kommunista érában (Romániában főképp az 1965-ös évet követően) a magyar érdekérvényesítés esélyei Raffay Ernő szerint „egy lakatlan szigeten kitörő tömegverekedésével” voltak egyenlőek, olyan körülmények között, hogy a kelet-közép-európai baráti szocialista országok meghirdették a magyar nacionalizmus elleni küzdelmet is (ehhez a kádári vezetés is csatlakozik a polgári nacionalizmus visszaszorítására elindított harcával 1956 őszét követően). Egészen 1989-ig, a kommunizmus bukásáig ez a helyzet nem változik, majd beköszönt a rendszerváltozás, a legtöbb volt szocialista országban békés átmenettel (Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Bulgária, a Német Demokratikus Köztársaság és maga a Szovjetunió is), kivétel Románia.  A kommunizmus bukása ugyanakkor egy másik történelmi eseményt is magában hordozott, Raffay Ernő szerint ugyanis elindított egy revíziós folyamatot is a trianoni államkonstrukciók életében. Románia volt az egyetlen, mely 1990 után is megőrizte határait, Csehszlovákia 1991 végén összeomlott, illetve Jugoszlávia egy véres, hatéves polgárháborúban – több ezer halálos áldozattal és máig kiható erős szerb-horvát gyűlöletet maga után hagyva – széthull. Raffay Ernő – aki akkor a hadügyi államtitkári tisztséget töltötte be az Antall József vezette kormányban – meglátásában Magyarország számára mindkét esemény lehetőséget teremtett, amelyet viszont nem sikerült kihasználni. A történész úgy véli: Szlovákia államiságának elismerését feltételekhez kellett volna kötni (a déli magyarlakta területek átadásához), és ennek akár katonailag is érvényt lehetett volna szerezni, hiszen ekkor a csehszlovák hadsereg, amelynek szétosztásáról döntött Prága és Pozsony, gyakorlatilag nem volt ütőképes, míg a magyar abszolút erőfölényben volt. Szintén 1991-ben indul el Jugoszlávia szétesésének folyamata a szlovén, majd a horvát függetlenség kinyilatkoztatásával. A délszláv háborúként ismert konfliktus, amely ezután kirobbant, a délvidéki és a horvátországi magyarokat egyaránt súlyosan érintette (egyebek mellett belesodródtak a konfliktusba, illetve a Horvátország területéről elűzött szerbeket Bácskában és Újvidéken telepítette le erőszakkal a belgrádi kormány). Raffay Ernő szerint ez a helyzet feljogosította volna a magyar kormányt, hogy az alkotmányba foglaltak értelmében közbelépjen, de ezt nem tette meg (kivételt képezett a horvátoknak biztosított, később nagy botrányt kiváltó fegyverszállítmány, amely a Kalasnyikov-ügy néven híresült el), noha a délvidéki magyarok helyzetéről (kényszerbesorolások például) a katonai hírszerzés napi rendszerességgel tájékoztatott. A történész itt egy merész megállapítást is tett: horvát–magyar szövetségben Délvidék visszacsatolására is lehetőség nyílt volna. 
A további két, szintén elszalasztott lehetőség Raffay Ernő meglátásában egyrészt Ukrajna létrejötte időszakára tehető, amikor Leonyid Kucsma ukrán államfő informális csatornákon azt közölte az Antall-kormánnyal, hogy akár hajlandóak lennének lemondani is Kárpátaljáról. Ez később hivatalos megerősítést már nem kapott. A második lehetőség a koszovói válság idején adódott volna, amikor a NATO Szerbia elleni büntetőhadjárat mellett döntött, amelynek szárazföldi beavatkozási része is lett volna (Szeged irányából indultak volna a csapatok). Raffay Ernő szerint a magyar hadsereg kezdetben békefenntartóként, az ottani magyarságot védendő bevonulhatott volna a NATO-ernyő alatt, az egyesült államok hadseregét követve, majd helyben maradhattak volna. A lehetőséget nem használták ki, mivel a hivatalos álláspont szerint magyar katonák is életüket vesztették volna a konfliktusban. Ami a jelen helyzetet illeti, a történész többször hangsúlyozta az ütőképes hadsereg meglétének fontosságát, hozzátéve: most elindult egy folyamat Magyarországon, amely ezt a célt szolgálja. Raffay Ernő továbbá megemlítette: Donald Trump győzelme új helyzetet teremthet Románia számára is, pontosabban, amennyiben az AEÁ–Oroszország viszony megváltozik, az ország komoly biztonságpolitikai kihívás elé néz, ami a magyar érdekek szempontjából újabb lehetőséget teremthet, amennyiben esetleg a befolyási övezetek újraosztása is szóba kerül ezeken a tárgyalásokon. Zárásként, kérdésre válaszolva Raffay Ernő elmondta: a marosvásárhelyi véres március kapcsán a Németh Miklós vezette magyar kormány a teljes passzivitás mellett döntött, noha tudomása szerint az ellenzék (a Magyar Demokrata Fórum) soraiból többen az azonnali katonai beavatkozást is felvetették.
Nagy D. István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarok a székelyek előtt
A Magyar Királyság vármegyei rendszere magában foglalta Székelyföldet is, még a székelyek betelepedése előtt magyar népesség (is) élt e tájon – összegezhető a Székelyföld településtörténete előadás-sorozat első három rendezvénye. Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban az Erdélyi Múzeum-Egyesület partnerségével létrejött előadás-sorozat során Háromszék településtörténetéről Fehér János művészettörténész értekezett, Csíkszéket Botár István régész mutatta be, legutóbb, csütörtökön László Keve régész Marosszékről tartott előadást, december 15-én Gyergyószék településtörténete következik Demény Andrea gyergyószentmiklósi régész előadásában.
László Keve, a Maros Megyei Múzeum munkatársa a Felső-Maros vidékét kutatta, abból írta doktori dolgozatát, az előadásra abból szemlézte a kimondottan Marosszékre vonatkozó elemeket. Főként a Csittfalván, Marosszentgyörgyön és Nyárádszentlászlón végzett ásatások, kutatások eredményeit dolgozta fel. Csittfalván volt az egyetlen kora Árpád-kori marosszéki vár, Nyárádszentlászlón az egyetlen  Árpád-kori bazilikális templom, azaz a főhajón kívül két oldalhajóval ellátott épület. Ez kakukktojásnak számít Székelyföldön, ugyanis az általános templomforma a hajó és szentély, amely az Árpád-korban egyenes vagy köríves végződésű. Az előadó bemutatta a feltárt cserépedény-darabokat és hajtűket, valamint a radiokarbonos kormeghatározási eredményeket, amelyek a 12. század második felére tehető marosszéki székely betelepedés előtti időkre keltezik a leleteket. (Csíkszék és Háromszék esetében a 13. századra tehető a székelyek betelepedése – jegyezte meg korábban Botár István.)
László Keve említette, hogy a szocialista korban nem lehetett Árpád-korra vonatkozó kutatásokat végezni, csak a római kort tanulmányozni. Azt, hogy mennyivel többet tudunk most, mint harminc évvel ezelőtt, illusztrálja, hogy Lukács Antal egy 1984-ben írt tanulmányában még csak két bográcslelőhelyet jelölt meg a Felső-Maros vidékén, de most már 38-at ismerünk. A három előadás összegzéseként az est házigazdája, Sztáncsuj Sándor József régész, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa elmondta, még mindig nagy a hiátus Székelyföld területén, de most már nyilvánvaló, ez annak tudható be, hogy nem folytak itt kutatások. Még sok a tennivaló, de már látszanak eredmények. Egyértelmű következtetésként vonható le, a székelyek előtt számolni kell a magyar népelemmel itt, Székelyföldön, majd a két népelem együttélésével is.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Írók és vallomások
Lakatos Mihály, Molnár Vilmos, Szonda Szabolcs és Tamás Kincső volt a vendége annak az irodalmi estnek, amelyet az Írók a Sétatéren című rendezvénysorozat részeként tartott Sepsiszentgyörgyön a könyvkiadóként működő kolozsvári Sétatér Kulturális Egyesület. A négy szerzővel Fekete Vince költő beszélgetett a könyvtár Gábor Áron Termében.
A rövid felvezető után mindössze egy kérdésre válaszoltak a meghívottak, mert az ezután következő felolvasások miatt további beszélgetésre már nem maradt idő. Azonban a rendezvény így is elérte célját, a feltett kérdés ugyanis a Helikon folyóirat egykori bemutatkozó rovatának ki vagy te? kérdése volt, amelyre a meghívottak elmondhatták mindazt, amit magukról fontosnak tartanak, a felolvasott versek és rövid prózai szövegek pedig ugyancsak reprezentatívak voltak írói egyéniségük szempontjából. Szonda Szabolcsot, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatóját jól ismeri már a sepsiszentgyörgyi irodalomkedvelő közönség, de azt bizonyára nem mindenki tudja róla, hogy az ezredforduló környékén három verseskötete is megjelent, és ugyanabban az időszakban a Romániai Magyar Szó munkatársaként rövidprózát is írt. Jelenleg a könyvtár igazgatása és a sepsiszentgyörgyi irodalmi élet szervezése mellett román prózaírókat fordít. Mint mondta, próbál következetes maradni önmagához mindenben, amit tesz.
Molnár Vilmos csíkszeredai író bemutatkozásában mesélt a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium padlásáról – amelynek fontos szerepe volt az életében, ugyanis a lógásai alatt mindig ott olvasott –, majd részletesen kifejtette, hogy Bodor Ádám karcolatai hatására kezdett el írni, de nem túl termékeny szerző, hogy fiatalkorában a hegyekbe való kirándulás jelentette számára a mindennapok problémái elől való menekülés lehetőségét, és hogy íróvá válásában a Szamosnak is volt némi szerepe. Tamás Kincső, aki idén jelentkezett első prózakötetével, ugyancsak csíkszeredai származású, és saját bevallása szerint már nagyon fiatalon érdekelte az irodalom, ugyanis egész mappányi oklevelet gyűjtött össze szavaló és prózamondó versenyeken, végül mégis gyógyszerészeti egyetemet végzett. Többnyire családi okok miatt költözött Sepsikőröspatakra, de már elvált, megjelent kötete pedig arról szól, hogy hogyan lehet vígan élni férfi nélkül az erdő szélén. Később megtudtuk, hogy verseket is ír, és további három regénye vár kiadásra. Lakatos Mihály neve szintén ismerős a szentgyörgyieknek, ugyanis a közelmúltban négy évig ő volt a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi irodájának vezetője, ezúttal azonban írói, költői minőségében volt jelen a beszélgetésen. Egy Fekete Vincével folytatott rövid baráti csipkelődés után elmondta, sok minden történt vele az elmúlt ötvenkét év alatt, de a halállal továbbra sem ért egyet, Woody Allenhez hasonlóan ő sem csak az emberek emlékezetében szeretne továbbélni, hanem a nappaliban is.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sepsiszentgyörgyiek előadása Marosvásárhelyen (A Magyar Tudomány Napja Erdélyben)
Két sepsiszentgyörgyi előadója volt az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) által 15. alkalommal meghirdetett Magyar Tudomány Napja Erdélyben című fórum marosvásárhelyi rendezvényének, amelyet múlt szombaton tartottak a Kultúrpalotában. A Marosvásárhely és a Maros megyei magyarság történetéből tematikájú, az EME helyi fiókja és a Boros Tamás Egyesület által szervezett konferencián hat helybeli és nyolc idegen (Budapest, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós) előadó osztotta meg kutatási eredményeit.
Sepsiszentgyörgyről Boér Máté, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mesteri képzős hallgatója és Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke vett részt az eseményen. Előbbi Kovásznai Sándor, a marosvásárhelyi kollégium professzora egy Cicero- és egy Cellarius-fordítását elemezte akképp, hogy leszűrt belőlük egy olyan oktatási koncepciót, amely világosan eltér mind az Erdély-szintű oktatásügyi reformtervezetet (Norma Regia) védő katolikus, mind az azt támadó református állásponttól. Szekeres Attila István Címerek a marosvécsi református templomban című előadásában bemutatta a patrónus magyargyerőmonostori Kemény család tagjai emlékére állított címeres táblákat, a szószéket és az orgonakarzatot díszítő címereket. A Kemény család több címere mellett megjelenik a vajai Vajay, kisrédei Rhédey, hadadi Wesselényi, cegei Wass és homoródszentpáli Szentpáli család címere. Ugyanakkor a Kemény-kastélyban megmaradt egyetlen címert, Kendi Ferenc erdélyi vajda 1555-ből származó emléktábláját is bemutatta. A konferencián szó volt még Marosvásárhely jelképeiről (Mihály János, Simon Zsolt), a Borsos-hagyatékról (Rüsz-Fogarasi Enikő), Jeney József honvéd őrnagy életútjáról (Süli Attila), Dósa Elek marosvásárhelyi jogtudorról (Somogyi Gréta), a Marosvásárhelyi Önkéntes Tűzoltóegyletről (Petelei Klára), a búzaházi nyomdáról (Nemes Gyula), az 1913-as erdélyi katolikus zsinatot előkészítő marosi esperesi kerület koronagyűléséről (Tamási Zsolt), az 1916-os román betörésről (Pál-Antal Sándor, Garda Dezső), a marosvásárhelyi zsidók 1945–1948 közötti helyzetéről (Sebestyén Mihály), a marosvásárhelyi tudományos könyvtárakról (Lázok Klára). (M. I.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Bethlen Gábor-szoborpályázat nyertese
A marosvásárhelyi Bethlen Gábor-szobor kezdeményezői immár hivatalosan is bejelentették, hogy a pályaműveket elbíráló szakmai szoborbizottság döntése alapján Harmath István terve kerül kivitelezésre. A város főterére tervezett egész alakos alkotás gipszmodelljét a fejedelem reális méretűre nagyított portréjával együtt a Maros Megyei Múzeum székhelyén fotóztuk az októberi zsűrizés idején. Azóta az emlékmű kivitelezése már folyamatban lehet a művész bajai műtermé- ben, hiszen az a cél, hogy Bethlen Gábor bronz szobormása mihamarabb ott álljon Marosvásárhely központjában. Az alkotóról a helybeliek keveset tudnak, olvasóink bizonyára szí- vesen fogadnak róla néhány fontosabb adatot. Harmath István Székelyudvarhelyen született 1974-ben. Jelenleg magyarországi testvérvárosunkban, Baján él, tanár és az ottani művészélet egyik legaktívabb tagja. Rendkívül termékeny, sikeres szobrászművész, számos köztéri szoborpályázatot megnyert. Alig múlt negyvenéves, de máris elmondhatja magáról, hogy számos magyarországi és erdélyi emlékmű és térplasztika megvalósítója. Sepsiszentgyörgyön a Szent György-kompozíció, Nagyváradon Boldog Bogdánffy Szilárd, illetve Pázmány Péter szobra, Baján Wass Albert, Zsuffa István, II. János Pál pápa, Mészáros Lázár mellszobra, dr. Belon Gellért emléktáblája, Budapesten a Lobogás című jelképes emlékmű és mindmáig legnépszerűbb munkája, a gróf Tisza Istvánról készített egész alakos szobormás mutatja fel alkotói erényeit, tehetségét, tudását. Jelenleg nemcsak a vásárhelyi pályázat nyertese, Sepsiszentgyörgyön is újabb köztéri mű megalkotása vár rá. Az 1848-as forradalmi kormánybiztos, Berde Mózsa szobrát az ő megmintázásában tervezik felavatni 2017. március 15-én. Remélhetőleg Marosvásárhely sem marad le Bethlen Gábor szobrának olyantájt várható felavatásával. (nk) Népújság (Marosvásárhely)

Brassói szurkolók a szentgyörgyieknek: „Kifelé a magyarokkal az országból!”
Incidensek követték a Brassói FC és Sepsi OSK közötti szombati másodosztályú mérkőzést. Elhangzott a „Kifelé a magyarokkal az országból!” skandálás is.
A pályán kívül folytatódott szombat délután a Brassói FC és Sepsi OSK közötti,döntetlennel végződött mérkőzés lefújása után a két szurkolótábor „összecsapása”. A csendőrök beavatkozására volt szükség ahhoz, hogy a mintegy 500 fős sepsiszentgyörgyi galeri tagjainak ne essen bántódása.
Az OSK egyik szurkolója a Maszolnak elmesélte, a mérkőzés után a stadionhoz közeli parkolóba, az autóbuszaikhoz igyekeztek, és a brassóiak utánuk mentek. „Néhányan közülünk befutottak közénk, hogy sálat lopjanak vagy megüssék valamelyikünket. A csendőrök egy brassóit elvezettek, majd el is engedtek” – idézte fel a történteket.
A sepsiszentgyörgyi szurkoló elmondta, a brassóiaknak végül sikerült szerezniük egy „trófeát”, egy kommandói mozgássérült drukkernek lopták el az OSK-sálját. „Benyúltak a mozgássérült számára átalakított gépkocsi ablakán, és leszedték a nyakáról a sálat” – mesélte a férfi.
Mint megtudtuk a mérkőzés alatt a brassóiak kibontottak egy óriási trikolórt a lelátókon, a szünetben pedig hógolyókkal dobálták a szentgyörgyieket. Nem hiányoztak a „Kifelé a magyarokkal az országból!” skandálások sem. A háromszékiek ezekre tapssal és „bravó!” kiáltássokkal reagáltak. A parkoló fele menet több száz torokból elhangzott a „Ria, ria, Hungária!” skandálás is.
Cs. P. T. maszol.ro

Székelyföldön társadalmi mozgalommá kívánják tenni az értékek őrzését
Lentről felfele építkező rendszerként hozták létre a Székelyföldi Értéktár Bizottságot, amely által Kovászna, Hargita és Maros megyei szakemberek döntenek a közösség által javasolt értékek felvételéről a székelyföldi értéktárba. A Székelyföldi Értéktár Bizottság elnökével, Szőts Zsuzsával beszélgettünk az értéktár mozgalomról.
A bizottság felhívására nemrégiben 23 javaslat érkezett, amiből első körben nyolcat választottak be a székelyföldi értéktárba. Ezek a székelyderzsi erődtemplom, acsíkszeredai Mikó-vár, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a mikházi ferences templom és kolostor, Kézdivásárhely történelmi központja, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a kürtöskalács.
Mit jelent az érték az értéktár bizottság megfogalmazásában?
Sokaknak elsőként az anyagiak, így a ház, az autó jut eszébe, aztán következik a sorban a család, az egészség, és mindaz, amit fontosnak tartanak az életükben. Léteznek azonban olyan értékek, amelyek meglétét annyira természetesnek vesszük, hogy már nem is tekintjük értéknek, legyenek ezek épületek, hagyományok, szokások, gasztronómiai termékek. Gondoljanak bele, mit jelentene, ha egyszerre eltűnnének olyan házak, hidak, kapuk, amelyekre jól esik ránézni, eltűnnének a táncok, többé nem kóstolhatnánk olyan ételeket, mint például a kapros juhtúrós palacsinta. Azért van szükség az értéktárra, hogy mindezeket megőrizzük, mert míg saját értékeinket foggal-körömmel őrizzük, addig hajlamosak vagyunk egyéb kincseinkről megfeledkezni – ezeket az értékeket nem örökbe kapjuk, csak megőrzésre.
Honnan jött az ötlet a székelyföldi értéktár megalakítására?
A Székelyföldi Értéktár Bizottság egy lassan öt éves értékgyűjtő, feltáró mozgalom része, mely azt követően indult el, hogy a Magyar Országgyűlés 2012-ben elfogadta a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt. Ez alapján indult el a magyar nemzeti értékek gyűjtését, dokumentálását, átörökítését célul kitűző hungarikum-mozgalom. Tavaly módosították ezt a törvényt annak érdekében, hogy a külhoni magyar értékeket is beemelhessék a hungarikumok sorába. Ezt követően Erdélyben a Kriza János Néprajzi Társaság és az Élő Erdély Egyesület közreműködésével kezdődött el az erdélyi értékgyűjtő mozgalom kiépítése, és kolozsvári székhellyel létrejött az Erdélyi Értéktár Bizottság.
Hogyan épül föl az értéktár rendszer?
Ez egy alulról építkező rendszer, amelynek lényege, hogy településenként az emberek döntik el, hogy mit tartanak értéknek, majd továbbadják az információt a tájegységi bizottságoknak és így fölfele, de nem kötelező betartani ezeket a lépcsőket. A Székelyföldi Értéktár Bizottságot a három megye, Kovászna, Hargita és Maros önkormányzata hozta életre, ezáltal is biztosítják az intézményi hátteret, míg a bizottság szakmai titkárságát a Kovászna Megyei Művelődési Központ látja el.
Az a cél, hogy létrejöjjenek a települési és tájegységi értéktár bizottságok is, ilyen Kovászna megyében Kisbaconnak van, amely már túl van egy sikeres pályázaton, ami az értékei megőrzésére irányult. Ugyanakkor megalakult már a Kovászna megyei értéktár is, amely internetes oldalon gyűjti össze és népszerűsíti a háromszéki értékeket. A Magyarországi Földművelésügyi Minisztérium kétévente hirdet pályázatot, amelyen a külhoni magyarok is részt vehetnek.
Mit jelent a nemzeti értékpiramis?
A rendszer első lépcsőfokán a települési értéktárak helyezkednek el, hiszen a helyi értékeket a helyiek ismerik a legjobban. A helyi értéktár bizottság által települési értéknek minősített érték bekerül a települési értéktárba, és ezáltal a magyar nemzeti értékek rendszerébe is.
Több szomszédos település, illetve földrajzi, történelmi vagy néprajzi szempontok alapján egységet alkotó települések tájegységi értéktárat hozhatnak létre, és a területükön fellelhető értékek közül a települési jelentőséget meghaladó értékeket tájegységi értékké nyilváníthatják.
A második lépcsőfokot Magyarországon a megyei értéktárak, a külhoni magyarság esetében az ezzel egyenértékű erdélyi értéktár és a székelyföldi értéktár jelenti.
Harmadik lépcsőfokként a Hungarikum Bizottság dönthet valaminek kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánításáról, ami bekerülhet a magyarság csúcsteljesítményének számító Hungarikumok Gyűjteményébe.
Mi és hogyan kerülhet be az értéktárba?
A hungarikumtörvény nem akar túlszabályozni, csak megteremti az értékgyűjtés kereteit és meghatározza a mozgalom szellemiségét, hangsúlyozva, hogy a magyar nemzeti értékek ügye olyan ügy, amely minden magyar embert érint, függetlenül attól, hogy a világ melyik részén él, hogy értékeink egyetemesek, velük kapcsolatban nem az a meghatározó, hogy éppen a határ melyik oldaláról származnak, hogy oda kell figyelni a ránk jellemző értékekre.
Meghatározás szerint nemzeti értéknek számít minden, a magyar alkotótevékenységhez, termelési kultúrához, tudáshoz, hagyományokhoz, tájhoz és élővilághoz kapcsolódó, szellemi és anyagi, természeti, közösségi érték, vagy termék. Egy egyszerű űrlap kitöltésével bárki kezdeményezheti egy érték felvételét a települési és tájegységi értéktárba. Ezt az adatlapot le lehet tölteni, kitöltése nem bonyolult, tartalmazza a javaslattevő adatait és az általa javasolt értékek megnevezését és besorolását.
Nyolc értékkategóriát határoztak meg: agrár- és élelmiszergazdaság-, egészség és életmód-, épített környezet-, ipari és műszaki megoldások-, kulturális örökség-, sport-, természeti környezet és turizmus. Vannak népszerűbb kategóriák, így az épített környezet és kulturális örökség kategóriákba rengeteg jelölés érkezett a megyei vagy székelyföldi értéktár bizottságokhoz. Ennek az a magyarázata, hogy ezek kézzelfoghatóbbak. Az épített örökség kategóriában több épület is szerepel az országosan elfogadott műemlék listán. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem csak az érték, ami több száz éves, hanem az is, aminek csak tíz éves múltja van, de a közösség úgy érzi az számára érték, ezért be kell nevezni.
Levédik a védjegy-hivatalnál ezeket az értékeket?
Nem. Csak a kiemelt nemzeti értékek, és a hungarikummá váló értékek esetében beszélhetünk levédésről. Az erdélyi és a székelyföldi értékek esetében most zajlanak a tárgyalások.
Nem ütközik a hazai jogszabályokba az értéktár mozgalom?
A megyei értéktár esetében a működési szabályzatunkat igazítottuk a román törvénykezéshez, mert ha megyei értéktárról beszélünk, akkor a megye területén élő, a nem magyar ajkú lakosság értékei is a megyei értékek részét képezik, például a Kovászna megyei értékeknél a vajnafalvi román közösség felterjesztette az Illés-napi juhászlakodalmat, melyet a bizottság el is fogadott.
Létezik-e román(iai) értéktár?
Nem tudok róla, de nem tartom kizártnak, hogy hamarosan itt is elindul egy hasonló rendszer!
Kovács Zsolt maszol.ro