Szőcs Petra Csoszogj úgy című rövidfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp fődíját
Szőcs Petra Csoszogj úgy című alkotása nyerte el a  Filmgalopp erdélyi rövidfilmes verseny fődíját – közölték a szervezők vasárnap.
A vasárnap ért véget a 16. Filmtettfeszt erdélyi magyar filmszemle, amelynek keretében második alkalommal rendezték meg a Filmgalopp rövidfilmes versenyt. A fődíjas Csoszogj úgy című kisfilmben egy anya felbérel egy színészt elhunyt férje helyettesítésére, hogy megvigasztalja gyászoló lányukat. A 14 perces alkotás egymillió forintos pénzjutalmat kapott, amelyet idén is a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa ajánlott fel.
A szakmai zsűri tagjai Osváth Gábor producer, Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, valamint Kárpáti György filmesztéta voltak.
A versenyprogram közönségdíját Püsök Botond Kendeffy című rövidfilmjének ítélték oda a nézők. A 12 perces, történelmi ihletésű, kosztümös film 1833-ban, Erdélyben játszódik. Főszereplője egy szegény származású fiú, aki gróf Kendeffy Ádám támogatásával ösztöndíjat nyer az első magyar viadalintézetbe. A Filmgalopp közönségdíjasa 1000 lej pénzjutalomban részesült a Nobila Casa felajánlása révén.
A rövidfilmes versenymezőnyben idén hét kisjátékfilmet és egy animációs filmet vetítettek. Az alkotásokat a fesztivál valamennyi helyszínén bemutatták. A szekció filmjeire a fesztivál 11 városában – Kolozsváron, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Szatmárnémetiben – szavazhatott a közönség. Aradon jövő héten láthatják a produkciókat a nézők.
A szervezők hangsúlyozták, hogy az erdélyi magyar filmek versenyével a helyi, fiatal tehetségeket szeretnék alkotásra ösztönözni.
(MTI) erdon.ro

A magyarnyelv-használatot!
Mit nem véd a fogyasztóvédelem? 
A fogyasztóvédelmi hivatalnak nem hatásköre, hogy a közintézmények betartják-e a magyarnyelv-használatra vonatkozó törvényes előírásokat, és az sem, hogy közintézmény köteles-e kerítéssel körbevenni bármilyen létesítményt – derül ki egy Németországban élő magyar kérdéseire adott válaszokból.
Garai Zoltán sepsiszentgyörgyi, jelenleg Münchenben élő állampolgár a közinformációkhoz való szabad hozzáférést szavatoló 2001/544-es törvény alapján érdeklődött a hivatalnál.
Megtudta, hogy az öt közalkalmazott közül négynek anyanyelve magyar, öt éve nem írtak ki versenyvizsgát, de nincs is betöltetlen állásuk. Az utóbbi öt évben magyar nyelvű audienciát nem tartottak, „de a magyar nyelv használata lehetséges”. Ugyanebben az időszakban mintegy 20 magyar nyelvű reklamációt kaptak, ezekre magyar nyelven válaszoltak.
Kifejtik, az állampolgárok egyetlen alkalommal sem fordultak a hivatalhoz panasszal, hogy a közintézményekben nem biztosítanak magyar nyelvű ügyfélszolgálatot, de egy későbbi válaszból kiderül: a hivatalnak nincs hatásköre ilyen ügyben eljárni. A fogyasztóvédelmi hivatal hatáskörébe az sem tartozik bele, hogy előírja bármilyen terület kerítéssel történő körbevételét.
Amint ismeretes, a magyarellenes kirohanásairól ismert Mircea Diacon által vezetett intézmény legutóbb óriási összegre megbírságolta a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt, miután egy gyerek a szabadtéri edzőpark használata közben maradandó sérülést szenvedett. Ezt követően merült fel a játszóterek bekerítése, amely – azon kívül, hogy drága, és nem oldja meg a problémát – kétségessé teszi, hogy a létesítmény be tudja-e tölteni eredeti funkcióját. 
(ea) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megidézett múlt
Könyv a román betörés borzalmairól 
Kézdivásárhely után Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében is bemutatták Tóth László újságíró Kézdiszék 1916 írásban és képekben című könyvét, melyben az éppen száz éve megesett román betörés áldozatainak állít emléket.
A kötetet ismertető Tóth-Bartos András véleménye szerint az I. világháború volt a 20. század legtöbb következménnyel járó és változást hozó eseménysorozata. Hiszen nem csak a határokat rajzolta át, hanem a társadalmi viszonyokat is megváltoztatta, hosszú távú hatást gyakorolván a politikai és gazdasági életre egyaránt. Ugyanakkor új hadi stratégiát és technikát hozott, melyek alkalmazása révén bevetésre kerültek többek között a gyorstüzelő ágyúk és automata fegyverek is. Ez viszont az elesettek számának drasztikus megnövekedését vonta maga után.
Ami a tartalmát illeti, a könyv arról a tengernyi megaláztatásról és szenvedésről szól, melyet a védtelenül hagyott Székelyföldre beözönlő román katonák okoztak Felsőháromszék civil lakóinak. A kifosztásuktól és fizikai bántalmazásuktól, a menekülésükön és fogságba hurcolásukon át, a szerencsésebbek hazatéréséig. A borzalmakat pedig azok idézik fel, akik átélték, ezért a kötetben úgy vannak rögzítve, ahogy az érintettek egykoron feljegyezték vagy utódaiknak elmesélték, illetve ahogyan az a korabeli helyi és országos sajtóban megjelent. Mindezt pedig az alispáni jegyzőkönyvekből vett idézetekkel egészítette ki a szerző. „Nem csupán egy közösség sorsát követem, hanem a románok elől menekülő egyénekét, mert ezekből az egyéni sorsokból élethű képet tudunk alkotni az egykor eluralkodott helyzetről” – írja könyve előszavában Tóth.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ne keverjük össze álmainkat a jelennel – Jeszenszky Géza Háromszéken
Jeszenszky Géza egyetemi tanár, történész, az Antall-kormány volt külügyminisztere, Magyarország volt washingtoni és oslói nagykövete hét várost érintő erdélyi körútra érkezett. Hétfőn Kézdivásárhelyen tartott előadást, kedden Sepsiszentgyörgyön is bemutatja a Kísérlet a trianoni trauma orvoslására. Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltás éveiben című könyvét. Hétfőn délután Jeszeszky Géza a céhes városban a Jazz kávézóban a helyi sajtó munkatársaival találkozott. A zártkörű rendezvény házigazdája Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke volt.
A közismert történész – akit távoli rokonsági szálak fűznek a Turóczi nemzetséghez – visszajáró vendég Háromszéken. Bevezetőként elmondta: tíz évvel ezelőtt fogott hozzá könyve megírásához, de más teendői miatt csak 2014-ben, Norvégiából való hazatérése után fejezte be. Idén áprilisban jelent meg, és arról szól, hogy 1988-cal kezdődően mit sikerült elérni, és mit nem. A könyv a román–magyar viszony utóbbi huszonnyolc évének áttekintése – hangsúlyozta a történész, aki örömét fejezte ki, hogy mindenhol telt ház fogadta, sőt, fiatalok is szép számban megjelentek az előadásain. Arról is szólt, hogy az erdélyi magyarság sorsa családi kötelékek miatt már gyermekkora óta foglalkoztatta. Az Antall-kormány külpolitikai céljai között kiemelten szerepelt a szomszédos országokkal való viszony rendezése – mondotta –, a rendszerváltás nagy lehetőséget kínált erre, és nem a külhoni magyarok feje fölött, hanem úgy, hogy jogaik biztosítva legyenek törvények által. Akkor mindez, a jó viszony és a kisebbségi jogok biztosítása nem tűnt illúziónak.
A történész szerint Románia tervezett, a magyarok érdekei ellen történő közigazgatási átszervezése olyan katasztrófa, amit minden erővel meg kell akadályozni, ellenkező esetben az erdélyi magyarság arra a sorsra jut, mint a felvidéki, akiket beolvasztottak egy nagy szlovák tömbbe, és a magyarság kisebbségbe került. Az okos politika a feszültségeket oldani próbálja, elébe megy a különböző jogos igényeknek – vélekedett Jeszenszky, aki szerint Romániának lenne elsődleges érdeke, hogy a tehetséges és szorgalmas székely nép valóban otthon érezze magát a szülőföldjén. Az a képtelenség, amit a román alkotmány állít, éspedig hogy Románia homogén nemzetállam, ráadásul ehhez a cikkelyhez hozzá sem lehet nyúlni, anomália, ellentmond a valóságnak, a tényeknek.
Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a terrorizmussal vádolt kézdivásárhelyi vármegyésekről, kifejtette: az eset arra világít rá, hogy a nemzeti érzés, ami egy helyes és pozitív érzés, és amiből rengeteg jó eredmény születhet, mennyire könnyen eltorzulhat. „Én nem vonom kétségbe, hogy a vármegyések valami jót szerettek volna a saját székely közösségüknek, de óriási kárt okoztak, és ürügyet szolgáltattak újabb és újabb magyarellenes megnyilvánulásokhoz. A két vármegyés ezt valahogy nem tudta felmérni, de óriási felelősség hárul azokra a magyarországi személyekre, politikusokra is, akik már a Hatvannégy Vármegye névvel is provokálják a szomszédos országokat, amellett hogy ez egy irreális, elképzelhetetlen dolog. Az ügy mögött tudatos provokáció is lehet. Ez a két ember talán nem szándékosan akart a román nacionalizmus segítségére sietni, de akik esetleg őket biztatták, segítették, hatalmas kárt okoztak az erdélyi magyarságnak. Ne keverjük össze álmainkat, a múltat a jelennel! A politika a lehetőségek művészete, aki lehetetlent kíván elérni, és annak érdekében elfogadhatatlan lépéseket tesz, az saját népének árt” – vélekedett a házi őrizetben lévő vármegyésekről és mozgalmukról Jeszenszky Géza.
Iochom István
Háromszék Erdély.ma

Százötven rendezvény
Kezdődnek a Székelyföld Napok
Láthatóvá tenni Székelyföldet! – fogalmazta meg az idei Székelyföld Napok rendezvénysorozatának célját Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke. Az október 12–23. között zajló kultúrateremtő eseményeket Hargita, Kovászna és Maros megye összefogásával szervezik meg.
Az idei Székelyföld Napok gazdag kínálatát tegnap sajtótájékoztatón ismertette Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Grüman Róbert, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, valamint a megyei önkormányzatok alárendeltségében működő kulturális intézmények képviselői. "Célunk láthatóvá tenni Székelyföldet, megismertetni e régió sajátos értékeit" – mondta Péter Ferenc, hangsúlyozva, Maros megye ezúttal is gazdag eseménykínálattal – mintegy húsz programmal – várja az érdeklődőket. A három megye nemcsak a Székelyföld Napokon működik együtt, a hétköznapokban is sok közös projektben partner – jelentette ki Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. "A kulturális programok lehetőséget nyújtanak arra, hogy megmutassuk értékeinket, hagyományainkat, szorosabbra fűzzük a civil szervezeteink, a kulturális és művészeti intézményeink közötti kapcsolatokat" – tette hozzá a tanácselnök.
Grüman Róbert jelzésértékűnek nevezte, hogy Maros megyét "visszakapcsolták" Székelyföld vérkeringésébe, mint mondta, "egységes Székelyföldben gondolkodunk". A Székelyföld Napok több alkotóműhelynek ad keretet. Negyvenegy ország részvételével megtartják a 4. Székelyföldi Grafikai Biennálét, amely már a kezdetektől a grafika integráló szerepének megfogalmazását vállalta. Idén 504 képzőművész 1238 alkotásából 312 művet válogatott be kiállításra a szakmai zsűri, a tárlat megnyitójára október 12- én kerül sor Sepsiszentgyörgyön. A III. Székelyföldi Dokumentumfilm-szemle székelyföldi témájú dokumentumfilmek vetítésével az alkotók és a közönség között teremt kapcsolatot, a vetítések több településen zajlanak. A három megyében sorra kerülő főbb programokat Mágori István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója és Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója ismertették. Elhangzott, hogy Kovászna megyében több mint 50 rendezvény lesz 24 településen, idén a kisebb helységekben is szerveznek programokat (bábelőadásokat, filmvetítést, népi mesterségek napját, könyvbemutatót, néptáncelőadásokat). "Hargita megye büszke kulturális örökségére, de emellett meg szeretné mutatni természeti kincseit, agrárnapokat szervez" – hangsúlyozta Ferencz Angéla.
Barabási Attila elmondta, a 60 évvel ezelőtt megalakult Maros Művészegyüttes népdalokkal, néptáncokkal lesz jelen, az idei rendezvénysorozat részeként első alkalommal szerveznek népviselet- bemutatót. Ez előzi meg a VII. Székelyföld Napok Maros megyei ünnepélyes megnyitóját, amire október 12-én 18 órakor kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. A megnyitón fellép a Maros Művészegyüttes, a Bekecs néptáncegyüttes, valamint a Napsugár ifjúsági néptáncegyüttes.
Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföld Napok Háromszéken is
Huszonnégy település több mint ötven programja várja az érdeklődőket a Székelyföld Napok Kovászna megyei eseménysorozatán október 12–23. között.
Hagyományosan a Székelyföld Napok része a székelyföldi biennále hivatalos megnyitója és díjátadó gálája, idén a negyedik grafikai szemle lesz: összesen 1238 alkotást küldött be 507 képzőművész 41 országból.
Tizenegy hazai és külföldi grafikusművészt díjaznak a IV. Székelyföldi Grafikai Biennále gáláján, szerdán este hat órától a Tamási Áron Színház nagytermében. Idén a biennále négy díja mellett további hét alkotást tüntetett ki a nemzetközi zsűri, amelyekre a felajánlások a kiírás ideje alatt érkeztek Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem és több hazai alkotótábor – a gyergyószárhegyi, a Zereda, valamint a Pulzus művésztelepek – részéről.
A beérkezett munkákból közel 250 alkotás kerül kiállításra október 12-én az Erdélyi Művészeti Központban és a Székely Nemzeti Múzeumban Sepsiszentgyörgyön. Ugyancsak a kovásznai megyeszékhelyen adják át a székelyföldi megyék által alapított Orbán Balázs-díjakat október 17-én.
Bencze Melinda 

Szentgyörgyön találkoznak a táncegyüttesek
A Háromszék Táncegyüttes szervezésében október 13-a és 16-a között zajlik a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója, a vándorfesztivál idei eseményének Sepsiszentgyörgy ad otthont.
A találkozó az erdélyi hivatásos táncélet legfontosabb szakmai rendezvénye, amelyet az Erdélyben működő öt hivatásos táncegyüttes évről évre más-más helyszínen szervez meg. A közönség a négy nap alatt betekintést nyerhet a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely, valamint az idei házigazda Háromszék Táncegyüttes munkásságába. A rendezvény egyszerre táncfesztivál és szakmai fórum. A programba illesztett szakmai kiértékelők, kerekasztal-beszélgetések lehetőséget teremtenek bepillantani az együttesek tevékenységébe és rálátást biztosítanak a hazai táncművészet aktuális helyzetére. Szabadság (Kolozsvár)

Fidesz: politikailag motivált a Horváth Anna elleni eljárás
A Fidesz szolidáris Horváth Anna kolozsvári alpolgármesterrel, és a leghatározottabban elítéli azt a „politikailag egyértelműen motiváltnak tűnő" eljárást, amelyet a Román Korrupcióellenes Ügyészség indított ellene – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke október 12-i, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormánypárti politikus szerint ez folytatása azoknak a szintén politikailag motivált és mára csúfosan megbukott eljárásoknak, amelyeket korábban a sepsiszentgyörgyi és a csíkszeredai polgármester ellen ugyanez a hatóság folytatott. Hozzátette, úgy tűnik, ezek az eljárások közvetlenül kötődnek a decemberben várható romániai választásokhoz.
Gulyás Gergely az MTI tájékoztatása szerint kijelentette, a Fidesz szolidáris Horváth Annával és az RMDSZ-szel is, és úgy gondolják, hogy ez az eljárás is alaptalannak bizonyul majd. Hangsúlyozta, a politika eszköztárában tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy ügyészi eljárást kezdeményeznek egy nemzeti kisebbséghez tartozó politikai szereplővel szemben.
Mint ismeretes, a DNA kedden befolyással való üzérkedéssel gyanúsította meg Horváth Annát, és hatvan napra ügyészségi felügyelet alá helyezte az alpolgármestert, aki ez idő alatt nem láthatja el hivatali teendőit. A nyomozó hatóság szerint az RMDSZ-es elöljáró közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó hivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban megkapja az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. Ellenszolgáltatásként azt kérte az üzletembertől, hogy vásároljon és adjon át hatvan bérletet két zenei fesztiválra, amelyet később ösztönzésként adott át azoknak az önkénteseknek, akik a választási kampányban segítették. A bérletek az ügyészek állítása szerint húszezer lejbe kerültek. kronika.ro

Kihallgatnak a szoborrobbantásról (Egy megfigyelt család / 27.)
Egy – naponta többtucatnyi titkos informátor és securitatés által – ellenőrzött diktatúrában hogyan történhetett meg 1984. június 5-én 12.35 órakor a Szakszervezetek Művelődési Háza előtt a Vitéz Mihály szoborcsoportnál bekövetkezett robbanásos merénylet, amely Vaszi Jánoska 11 éves iskolás kisfiú halálát okozta? Szülei kérésére jómagam és néhai Simó Erzsébet, a Háromszék újságírója jártuk végig a megfelelő választ végre megtudó utat.
 A „sajátos román forradalom” után meg mertek szólalni a megye volt vezetői. Rab Sándor, a volt megyei első titkár, valamint Aulich Sándor nyugalmazott belügyminisztériumi ezredes, a Securitate akkori parancsnoka interjúkban egyértelműen a hatalom provokációjának tulajdonította a történteket (csakhogy Vaszi Jánoska halála ebbe nem volt belekalkulálva!). 
„Sakkozó” (ez én vagyok) célszemélyt 1984-ben kihallgatja az I. Vezérigazgatóság II. Ügyosztályának főnöke, hogy megállapítsa a svájci Komlóssy Józseffel (aki unokatestvére) fenntartott kapcsolatának természetét. Ez alkalommal – a tiszt kérésére – bemutatja a célszemély azt a könyvet, amely 1984-ben jelent meg Budapesten Mályusz Elemértől Zsigmond király uralma Magyarországon címmel, melyet egy idegen állampolgár hozott be az országba. (Lásd a dokumentumot.)  Nos, ez a mellébeszélően megfogalmazott közbevetés egy 1989. február 6-ai, szintén Komlóssyval foglalkozó jelentésben található. Valójában az történt, hogy nekem a könyvet Komlóssy Jóska unokaöcsém hozta (de én ezt nem mondtam), és a robbantás előtti napon olvasgatva a hálószobánk asztalán volt, amikor meglátogatott Demse Márton csángó tanító Szántó Vilma néprajzos hölgy kíséretében. Nyilván később a nyomról nyomra követett Demsét tüzetesen kihallgatták sepsiszentgyörgyi látogatásairól (Ősz Erős Péterhez ment tőlem), s így kerülhetett a könyv szóba. A szoborrobbantást követően a Bukarestből jött securitatés csoport több gyanúba került magyar polgárt hallgatott ki napokon keresztül. Velem egy zömök és rendkívül dühös ezredes állt szóba, s csak fokozódott a haragja, amikor arra került a sor, hogy bizony Zsigmond király az egész Kárpát-medence uralkodója volt, az akkori Nagy-Magyarországé. Miután tartalmát románra lefordítva átadtam neki, elkobozta a könyvet, és kijelentette, hogy Erdély csak az 1867-es kiegyezés után volt Magyarországé. Szerény ellenvetésem paprikavörössé ingerelte, megrögzött nacionalistának, félrevezetett tudatlannak nevezett, és elküldött, de még megkérdezte (búcsúzóul), hogy hallottam-e, amit beszélnek, hogy a szobrot provokáció szándékával robbantották fel? Mindenfélét beszélnek az emberek – adtam a semmire sem kötelező választ, de senkit „nem tudtam megnevezni”.
Puskás Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sorra veszi célba a DNA a legnépszerűbb magyar önkormányzati vezetőket
Horváth Anna kolozsvári alpolgármester az utolsó azoknak a népszerű magyar önkormányzati vezetőknek a sorában, akiket a korrupcióellenes ügyészség meghurcolt és hosszabb-rövidebb ideig ellehetetlenítette a munkájukat. Szembetűnő, hogy közben a több százezer eurós károk okozásával és nagy összegű csúszópénzek elfogadásával gyanúsított román polgármestereket (mint például Dorin Florea vagy George Scripcaru) egyetlen percig sem tiltottak el hivataluk gyakorlásától.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) elsők között a csíkszeredai városvezetést fejezte le. Ráduly Róbert polgármestert háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, Szőke Domokos alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolják. Ráduly emiatt le is mondott a tisztségéről, majd idén fölényesen megnyerte az önkormányzati választásokat, és visszatérhetett a hivatalába.
A vádirat szerint a polgármester és az alpolgármester a 2007–2014-es időszakban „jogosulatlan előnyben részesítették” a Topo Service céget, mert állítólag – több részletben – indokolatlan kifizetéseket engedélyeztek e cég számára, amelynek az általános kataszteri munkálatok elvégzésére volt szerződése. Annak ellenére, hogy nem teljesültek a műszaki és a törvényi feltételek, az Országos Kataszteri Hivatal megtagadta a munkálatok átvételét.
Az ügyészek vádjai azonban nevetségesnek bizonyulnak. A dossziéban nincsenek konkrét bizonyítékok az állítólagos bűncselekmények elkövetésére. Az ügycsomó szerint az ügyészek ugyan 2000 eurónyi készpénzt megjelöltek a tettenérés megszervezése érdekében – tettenérés viszont nem történt.
Szőke Domokos alpolgármestert azzal gyanúsítják, hogy a pályázatértékelő bizottság elnökeként szabálytalanul ítélte oda a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária középiskolák felújítására és korszerűsítésére vonatkozó, 18 millió lej értékű és a Regionális Operatív Programból finanszírozott szerződést. A nyomozók szerint az alpolgármester cserében kedvező feltételekkel részesült építőipari szolgáltatásokban a nyertes cégtől.
Nyelvészkedő ügyészek – hatmillió eurós veszteség
A DNA Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád ellen is vizsgálatot folytatott. A házkutatást követően az ügyészek kihallgatásra Bukarestbe vitték a városatyát. A vádhatóság szerint „bűne” az volt, hogy 12 millió eurós szerződést kötött az Európai Újjáépítési Fejlesztési Bankkal városfejlesztésre, és az összeget nem rendeltetésszerűen használta fel. A bank folyamatosan ellenőrizte és teljesen rendben találta a pénz elköltését, de a DNA azt állítja, hogy a polgármester nem a pénzintézetet, hanem a hitelért garanciát vállaló román államot károsította meg.
Az ügyészek abba is belekötöttek, hogy a hitelszerződésben a Romániában használatos ellenmérnöki tevékenység szakkifejezés helyett a Nyugat-Európában elfogadott konzultánsi tevékenység kifejezést használtak. Szerintük ugyanis az nem lehetséges, hogy a konzultáns biztosítsa az ellenmérnöki tevékenységet, a polgármester pedig hiába érvelt azzal, hogy ez így működik a nagy európai uniós projektek esetében.
Az Antal Árpád elleni vádaskodásnak elsősorban a város lakossága látja kárát. A 12 millió eurónak ugyanis csak kevesebb, mint a felét sikerült lehívni, a többi összeget pedig feltehetően már nem használhatják fel. Egyébként a vádak légből kapottságát is bizonyítja, hogy a polgármestert egy időre felfüggesztették a tisztségéből, de végül visszatérhetett a hivatalába. Rádulyhoz hasonlóan szintén fölényesen nyert az önkormányzati választásokon.
Sajátos szóhasználat
Gergyószentmiklós polgármestere, Mezei János ellen olyan ügy miatt indult ügyészségi vizsgálat, amelyben Budapest V. kerületi önkormányzata is érintett. A DNA hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolta az elöljárót, akit hosszú időre eltiltott hivatali gyakorlásától, és idén már nem is indult a választásokon.
A vádhatóság szerint Mezei azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt, és amely nem lett volna eladható a magyarországi többségi tulajdonos beleegyezése nélkül.
A zsarolás ténye – a vádhatóság szerint – abban merül ki, hogy a városatya a Monturist Kft. kisebbségi tulajdonosaként felszólította cég ügyvezetőjét – aki a feljelentést tette ellene –, hogy mondjon le tisztségéről, a sikkasztásra való felbujtást pedig akkor követte el, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a hivatal titkárnőjét, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének videofelvételét.
Florea, Scripcaru tisztségben maradhatott
Most pedig Kolozsvár alpolgármestere, az RMDSZ színeit képviselő Horváth Anna következett, akit hatvan napos hatósági felügyelet alá helyeztek és eltiltották hivatal gyakorlásától, befolyással történő üzérkedés gyanújával. Az ügyészek azt állítják, hogy az alpolgármester egy kolozsvári vállalkozó építkezési engedélyének kibocsátásáért 60 darab fesztiválbérletet kért, összesen 20 ezer lej értékben, amelyekkel a választási kampányában segédkező önkénteseket akarta jutalmazni. Euróban számolva az összeg 4500 eurónak felel meg.
Kettős mércére vall, hogy miközben Horváth Anna be sem mehet a városházára, a három korrupciós dossziéban is megvádolt Dorin Florea továbbra és a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal élén maradhatott. Az ügyészek szerint fiával együtt egy üzletembernek adott kedvezmények fejében mélyen a piaci áron, 74 ezer euróért megvásárolt lakást röviddel később 130 ezer euróért értékesítettek. Ugyanakkor a város atyja egy húszezer négyzetméteres telek sportegyesületnek való ingyenes bérbeadásával 1,1 millió lejes – azaz 250 ezer eurós – kárt okozott városának, a polgármester kedvenc csapata, a jelentős önkormányzati támogatásban részesített ASA számára törvénytelenül kiutalt 7 millió lejjel – azaz 1 600 000 euróval – rövidítette meg Marosvásárhelyt.
De zavartalanul hivatalában maradhatott Brassó polgármestere, George Scripcaru is, aki a vádirat szerint egyéni haszon érdekében több vállalatot is kiszorított a helyi energiapiacról, ezzel egymillió eurós kárt okozva a városházának. Az elöljáró ellen egyébként hivatali visszaélés és csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt indult vizsgálat 2011 őszén. Az ügyészek tavaly októberben is meglátogatták a brassói polgármesteri hivatalt is, akkor az állatkert, a városi uszoda és a sportcsarnok, valamint az olimpiai korcsolyapálya felújításával kapcsolatos dokumentumokat nézték át. maszol.ro

Toró ismét megjárná „a bukaresti poklot”
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei szervezetének javaslatára Toró T. Tibor, az alakulat országos alelnöke függetlenként méretkezne meg Háromszéken a néppárt támogatásával – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n. 
Ezt a párt helyi képviselői csütörtökön Sepsiszentgyörgyön jelentették be, hangsúlyozva, hogy a megyei szintű döntést az országos elnökségnek is jóvá kell hagynia. Balázs Attila, az EMNP Kovászna megyei szervezetének elnöke rámutatott, az elmúlt választásokon folyamatosan 40 százalék körül mozgott a részvételi arány a megyében, és úgy érzik, a szavazók 58–59 százalékát még mindig lehet mozgósítani.
Toró T. Tibor jogilag független, de politikailag elkötelezett jelöltként határozta meg magát. Hangsúlyozta, az EMNP országos választmánya azért döntött úgy, hogy a megyei szervezetek függetleneket támogathatnak, mert egyszerre két magyar szervezet sem az 5 százalékos, sem az alternatív küszöböt nem tudja teljesíteni. „A konfrontatív stratégia szerintünk káros, ezért kerestünk olyan megoldást, amely révén alternatívát tudunk állítani azok számára, akik nem szoktak, és nem akarnak a tulipánra szavazni” – mondta Toró T. Tibor.
A politikus úgy számol, hogy a független jelöltnek minden harmadik magyar szavazatot meg kellene szereznie, ez a részvétel függvényében 15–20 ezer voksot jelent. „Ez nem kevés, de nem is elérhetetlen” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy jobban kell teljesítenie, mint négy évvel ezelőtt. Akkor Toró T. Tibor a nominális rendszerben 7300 szavazatot kapott a sepsiszékiektől. Újságírói kérdésre elmondta, az elmúlt időszakban több háromszéki személyiség vagy éppen néppártos politikus neve felmerült potenciális háromszéki jelöltként – a politikus Kovács István unitárius esperest, Bereczki Kinga civil aktivistát, Sánta Imre református lelkészt, és a néppártos Bálint Józsefet, Fazakas Pétert vagy Johann Taierlinget említette –, de végül olyan jelölt mellett döntöttek, aki „megjárta már a bukaresti parlament poklát”.
Toró három célt fogalmazott meg: visszahoznák a közéletbe az elfordult csalódottakat, megszereznék a háromszéki magyar közösség számára a negyedik képviselői mandátumot, amit eddig visszaosztás után a román pártok kaptak, és olyan képviselőt küldenének Bukarestbe, akit nem kötnek a háttéralkuk, és „élő lelkiismeretként” próbálja napirenden tartani az autonómia ügyét. Toró virtuálisan kezet nyújtott a háromszéki RMDSZ meghatározó személyiségeinek, Tamás Sándornak és Antal Árpádnak, hogy a kampány alatt „hagyják egymást békén”. Meglátása szerint nem érdemes különböző kódexeket aláírni, az adott szó, a gyakorlat számít. A fenyegetés, a riogatás helyett Toró szerint a közös kérdésekben – mint például Székelyföld szellemi határának a védelme, a régióátszervezés, az autonómia, vagy Székelyföld sajátos jogállása – akcióegységet kell létrehozni.
Az országos alelnök szerint Hargita megyében könnyebb lesz a néppárt által támogatott független helyzete, ahol minden negyedik magyar szavazatot kell megszerezni. Toró elmondta továbbá, hogy a Bihar és Maros megyei pártszervezetek foglalkoznak még komolyan a független jelölt támogatásának lehetőségével, azonban „ezekben a megyékben más a stratégia, hiszen a magyar közösség számaránya alacsonyabb, tehát nehezebb a feladat, de nem lehetetlen”. Szerinte ezekben a megyékben az önkormányzati választásokon több ezer szavazója volt a néppártnak, akik alternatíva hiányában, „félő, hogy a román pártok szirénhangjaira hallgatnak”. A néppárti politikus szerint a Szabad Emberek Pártja, és a Mentsük meg Romániát Párt (USR) próbálkozik a magyar voksok megszerzésével.
A független jelöltek nevesítéséről csütörtökön Szilágyi Zsoltot, az EMNP országos elnökét is megkérdeztük, aki azt mondta, az országos elnökség várhatóan az elkövetkező napokban dönt az ügyben – írja a kronika.ro. Erdély.ma

A viseletnek varázsereje van (12. erdélyi hivatásos táncegyüttesek találkozója)
Sepsiszentgyörgy főterén még soha annyian nem táncoltak mezőségi legényest és párost, mint tegnap kora délután, s tán a néptáncnak sem volt még olyan ünnepe Háromszék szívében, amit úgy harangoztak volna be, hogy öt napon keresztül a város különböző pontjain a kabátok alól meglepetésszerűen előkerültek a hangszerek, váratlanul előléptek a táncosok, és röpke bemutatóval hirdették: Sepsiszentgyörgy a házigazdája az erdélyi hivatásos táncegyüttesek tizenkettedik alkalommal megszervezett vándortalálkozójának. A vasárnapig tartó rendezvény tegnap az említett villámcsődülettel, viselet- és jelmezkiállítással, valamint két előadással rajtolt.
Az öt hivatásos együttes mellé helyi amatőr néptánccsoportokból is csatlakoztak a rövid utcai fellépés idejére, a kőszínpad pedig szűkösnek bizonyult a sok zenész számára. A találkozót Deák Gyula, a házigazda Háromszék Táncegyüttes igazgatója nyitotta meg a Tamási Áron Színház előcsarnokában berendezett viseletkiállítás színpompás környezetében, hangsúlyozva a rendezvény újdonságát: kísérőprogramokkal kedveskednek a vendégegyütteseknek, amelyeken helyi művészi alakulatok mutatkoznak be.
„Ismerek más nyelveket is, de ezen beszélek a legfolyékonyabban” – vallja a szamosújvári Székely Melinda viseletkészítő, aki úgy tartja, a színek, a minták kanyarulatai, a szabásvonalak ott folydogálnak a vére lüktetésében. A kiállítás egy másik alkotója szerint „a szépen elkészített ruhának, viseletnek varázsereje van”. A nagyváradi Miklós-Papp Zsuzsanna – aki párjával, Miklós Jánossal készít egyedi tervezésű ruhákat – indulására emlékeztetett: „Kiskoromban még nem tudtam, mire lesz jó, hogy nyitott szemmel és nyitott szívvel iszom kultúránk forráscseppjeit, és mire anya lettem, eljött életemnek az a szakasza is, amikor a sok szép kézimunkának, gyönyörűen kidolgozott viseletdaraboknak, hímzéseknek és nagymamámtól, édesanyámtól örökölt tudásnak, tehetségnek ki lehetett, ki kellett bontakoznia.” Az alsóboldogfalvi Mátéfi Zita az első székely ruhát szükségmegoldásból varrta saját magának – ismertette Prezsmer Boglárka, a találkozó programjainak moderátora. Zita jelenleg is csak eredeti, természetes és minőségi anyagokból dolgozik, a díszítéseket, hímzéseket is ő készíti, a csipkét az édesanyja horgolja. Ruháit Japántól Amerikáig ismerik. A Nagyvárad Táncegyüttes munkatársa, Cristina Breteanu egy alkotással vett részt a kiállításon, a Furik Rita tervezte ruhadarabokat Simó Júlia készítette.
Az előadások sorozatát a Háromszék Táncegyüttes nyitotta a Mihályi Gábor rendezte Erdély-menyegző folklórszínházi produkcióval, este a hatvanéves születésnapját ünneplő Maros Művészegyüttes mutatta be a Most múlik című táncjátékot Könczei Árpád rendezésében. A nyitónap táncházzal és folkkocsmával zárult.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összefogás az erdélyi muzsikusokért
Mozgalom indult azon idős zenészek megsegítésére, akik betegségük miatt nem tudnak muzsikálni, és gondot jelent számukra a gyógyszerek árának előteremtése, de esetenként még a mindennapi betevő megvásárlása is. A segítségnyújtásra Gyergyószentmiklóson is lehetőség nyílik október 24-én.
Az Erdélyi Táncházzenészek kezdeményezése 2014-re nyúlik vissza. Akkor Gyimesben, az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóján fogalmazódott meg, hogy „segíteni kellene azokon az idős zenészeken – valamennyiünk mesterein –, akik elesettségük, betegségük folytán nem tudnak muzsikálást vállalni, eképp az öregeinknek néha a mindennapi kenyér előteremtése is gond”.
2015-ben már készen volt egy brácsaforma kartondoboz, ebbe tehettek tetszőleges pénzadományt a táncházak résztvevői. Az adományokból a rászorultaknak élelmet vásároltak, orvosi ellátásukat támogatták.
„Az idei találkozón eldöntöttük, hogy ez év október utolsó hetében Erdély több városában táncházakat tartunk, és az ebből származó bevételt e szíves célra fordítjuk” – áll az Erdélyi Táncházzenészek közleményében.
Sándor Csaba néptáncoktató szerint nem szabad megfeledkezni azokról a muzsikusokról, akik nélkül sivárabb lenne az erdélyi népzene. Nagy neveket is sorolt: Pikili, az ördöngősfüzesi prímás, a magyarpéterlakai Csiszár Aladár, Csángáló Mezei Ferenc kontrás Szászcsávásról, Moldován István kontrás és Kovács Márton – Puki bőgős Magyarpalatkáról, Duduj Rozália gardonyos Csíkszentdomokosról, Ponci Gyula kontrás Magyarpéterlakáról, Mezei Levente prímás Szászcsávásról, Finánc Zoltán – Vak Zolti bácsi Gyimesközéplokról.
Az öregekért szerveznek táncházat tehát október 21-én Szamosújváron, 24-én Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen, 25-én Kolozsváron, 27-én Székelyudvarhelyen, 28-án Sepsiszentgyörgyön, 29-én Nagyváradon és Désen.
A gyergyószentmiklósi esemény szervezője a Porozó Táncklub partnerségben a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központtal és a gyergyói születésű Molnár Szabolccsal, az Erdélyi Táncházzenészek Találkozójának megálmodójával, vezetőjével. Hétfőn este 7 órára a Szilágyi vendéglőbe várják a népzene- és néptánckedvelőket, muzsikál a Palló, a Cika és a Katorzsa zenekar. A belépődíj tetszőleges, teljes egészében az öreg zenészek javára fordítják.
Balázs Katalin Székelyhon.ro|

Kísérletező formák, sokszínű tartalmak (Hivatásos táncegyüttesek találkozója)
A nyitónap hajnalig tartó táncházzal zárult, tegnap reggel mégis megtelt a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér a szakmai kiértékelőn, és a tánctechnikai műhelygyakorlat is sokakat vonzott. Az erdélyi hivatásos táncegyüttesek Sepsiszentgyörgyön tartott találkozója első két napján a sepsiszentgyörgyi, a marosvásárhelyi és a székelyudvarhelyi társulat mutatta be produkcióját, ma a csíkszeredai és a nagyváradi együttes lép színpadra, a rendezvény holnap a hagyományos gálaműsorral ér véget.
Nem verseny, még csak nem is olyan seregszemle, ahol bármilyen tekintetben rangsorolnák az együtteseket, mégis van egy bizonyos véleményező jellege a rendezvénynek, amelyen a szakemberekből álló zsűri értékeli az alkotók és az előadók munkáját,  jobb esetben ez a kettő egybefonódik. A zsűri tagjai – Kocsis Enikő koreográfus, táncpedagógus, Kutszegi Csaba tánckritikus, Makovinyi Tibor táncművész, koreográfus, táncpedagógus, Nagy B. Sándor dramaturg, lapunk munkatársa, Sardar Tagirovsky színházi rendező, Simó Júlia ruhatervező-ruhakészítő és Szép Gyula zenei szakirányító, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója – arra törekszenek, építő kritikával segítsék az alkotókat és előadókat abban, hogy érthetőbb, az üzenetet tisztán megfogalmazó és megvalósító minőségi előadásokat hozzanak létre. Ha paródiát hirdetnek, az legyen patinás, magasztos, ne poénok zavaros egymásutánisága, jelenjenek meg jól felismerhető karakterek, a formai arányok feleljenek meg a szándékban megfogalmazott tartalomnak – foglalható össze a Maros Művészegyüttes  Könczei Árpád rendezte, Most múlik című előadásának véleményezése. A Háromszék Táncegyüttes Mihályi Gábor rendezte Erdély-menyegzőjéről elhangzott: az előadás elérte célját, a szándék szerinti üzenet tiszta, az előadók maguk hordozzák azt, ami Erdély. A női kar kiváló, szuggesztív, a fiúk csapata is összefogott, a díszlet szervesen összefonódott az előadókkal, a produkció erőssége a zene, de a vetítés túlzsúfolttá teszi az előadást, amely amúgy is túl sűrű, néhol a kapcsolódási pontok követhetetlenek – fogalmaztak. Az első két előadásról az E(h)tűd című fesztiválújság is beszámol, a tegnap esti előadás szakmai kiértékelőjére visszatérünk. A szakszerű megállapítások egy része szolgálhat akár általános tanulságul is bárkinek, aki színpadi alkotó, illetve előadó, a hivatásos táncegyüttesek találkozójának rangját az őszintén megfogalmazott kritika is emeli. A látvány pedig, amelyet a társulatok a négy nap alatt nyújtanak, azt jelzi: a néptánc, a magyar táncművészet olyan anyanyelv és kifejezőeszköz, amely legbecsesebb értékeink közé tartozik.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld története (Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön)
Telt ház előtt mutatták be szombat este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban a Székelyföld története című háromkötetes monumentális kiadványt, mely a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadásában jelent meg a nyáron (a Tusványoson tartott, vitával egybekötött bemutatóról lapunkban még akkor tudósítottunk).
A házigazda, Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntője után Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársa bemutatta a jelen lévő szerzőket, szerkesztőket. Rajta kívül Oborni Teréz, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa, Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történész, egyetemi oktató és Pál Judit sepsiszentgyörgyi származású társadalomtörténész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem professzora ismertette az általa szerkesztett kötetrészt, továbbá Tóth-Bartos András, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa, Oláh Sándor csíkszeredai kutató és Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész az általa írt fejezetet foglalta össze, különös tekintettel a háromszéki eseményekre.
A hozzászólások során Cserey Zoltán történész leszögezte: a kiadványnak ott a helye minden székely család könyvespolcán, hogy bármikor tájékozódni lehessen belőle, de kifogásait is megfogalmazta. Kevesellte a Rákóczi-szabadságharcnak szánt tíz oldalt, továbbá a székely határőrség feldolgozása torzóban maradt. Székely Zsolt régész szintén hiányosságokra hívta fel a figyelmet. Bárdi Nándor válaszában elmondta, huszonkét szerzős, 2200 oldalas összegző munkáról van szó, bizonyára vannak aránybeli eltolódások, hiányosságok, de letettek egy munkát az asztalra, azt lehet bírálni, és a kritikák, valamint az újabb kutatási eredmények alapján remélhetőleg majd napvilágot lát egy javított, bővített kiadás is. Kérdésre válaszolva Oborni Teréz bejelentette, készül a Székelyföld történetének 900–950 oldalba tömörített angol változata, melyet az indianapolisi egyetem ad ki két éven belül. Ehhez az anyagi háttér és a szakfordító megvan.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A gyökerekből táplálkozva keresik a jövőt (Hivatásos táncegyüttesek találkozója)
Mezőségi táncokkal nyitották Sepsiszentgyörgy főterén az erdélyi hivatásos táncegyüttesek a tizenkettedik alkalommal tartott találkozójukat, és szintén mezőségivel zárták a négynapos rendezvényt tegnap este a Tamási Áron Színházban tartott gálaműsoron, amelyre a szervezők meghívták a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttest is. A záróestén Kelemen Hunor fővédnök köszöntötte a rendezvényt, majd díjakat is osztottak, amelyek egy része a találkozón bemutatott produkciók alkotóinak, előadóinak szólt, az életműdíjat a kitüntetettek az erdélyi táncművészetben nyújtott több évtizedes munkájukért kapták.
A Háromszék Táncegyüttes Erdély-menyegző és a Maros Művészegyüttes Most múlik című produkciója után (amelyek szakmai értékelését szombati lapszámunkban ismertettük) az Udvarhely Néptáncműhely mutatta be az Orza Călin rendezte Üveghegy ösvénye című táncmisztériumot Kőrösi Csoma Sándor és a hegymászó Erőss Zsolt emlékére. A szakmai kiértékelésen néhány általánosan is hasznosítható megállapítás is elhangzott: egysíkú a mozgásdinamika, az elmondott szövegek segítik a megértést, de a szövegmondás minősége hullámzó, lehet kortárstánc-nyelven előadni, de az legyen míves, ellenpontozás nélkül fennáll a monotónia veszélye.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Táncoljatok! című előadásában a táncosok vallanak szóban és táncban a táncról, ezt a szakma képviselői abból a szempontból is értékelték, hogy az együttes tagjai kipróbálhatták alkotói képességüket, több tájegység eredeti táncaiból merítettek, ők készítették a koreográfiákat, amelyeket Gábos Endre rendezőként fűzött egymásutánba, tulajdonképpen ez volt a találkozó egyetlen néptáncműsora. A Nagyvárad Táncegyüttes Rossini zeneművére készített Stabat Mater című táncoratóriuma a néptánctól merőben elütő mozgásrendszerben, a kortárs balett nyelvén közvetítette a szenvedéstörténet mondanivalóját Kun Attila, a Közép-Európa Táncszínház koreográfusa rendezésében, a KET néhány táncművésze közreműködésével. A kiértékelő bizottság tagjai jó kísérletnek tartották, ami ellenben szerintük technikailag itt-ott sántít, ugyanakkor felvetették a kérdést: helye van-e a néptánctól teljesen elütő mozgásnyelvnek a hivatásos táncegyüttesek repertoárjában? Mások szerint az ilyen kilengések, próbálkozások gazdagítják a táncosok mozgáskultúráját. A négynapos találkozót tegnap kerekasztal-beszélgetésen értékelték az öt hivatásos együttes művészeti vezetői, igazgatói, az alkotók és társulatonként néhány táncos részvételével, amelyen kiderült: nincs egyetlen recept, ami alapján úgy lehetne megszervezni a vándorrendezvényt, hogy azzal mindenki elégedett legyen, egyesek szerint a Háromszék Táncegyüttes újítása, hogy kísérőprogramokat is kínált a vendégeknek, nagyon jó ötlet volt, mások úgy vélték, a szakmai beszélgetésektől vonták el az időt a helyi alakulatok produkciói. Többen hangsúlyozták: legnagyobb gond a képzéshiány, kitértek a szakmai kiértékelők hasznosságára, de megválaszolatlan kérdés maradt, hogy meddig lehet elmenni az új formai utak keresésében. Abban ellenben mindannyian egyetértettek: az öt erdélyi hivatásos táncegyüttesnek legfőbb célja, hogy minőségi előadásokat állítsanak színpadra, és évente egyszer találkozzanak, hogy közös dolgaikat megbeszélhessék.
Díjak A Magyar Táncművészek Szövetsége a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója szakmai bizottsága javaslata alapján adományozta a Kiemelkedő férfi táncos díjat Melles Endrének, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes táncművészének az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott táncos-színpadi alakításáért.
A 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója szakmai bizottsága díjai: 
Női tánckari nívódíj: sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes – az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott magas szintű művészi jelenlétéért Zenei alkotói díj: Kelemen László és a Heveder zenekar – az Erdély-menyegző című előadás kiemelkedő zenei világának megalkotásáért
Énekes szóló díj: Erőss Judit, sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes – az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért
Énekesi díj: Kásler Magda, marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes – a Most múlik című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért
Hiteles viseleteiért díjban részesült a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes (Táncoljatok! című előadás)
Hagyományőrző alkotói munkáért díjat kapott a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes (Táncoljatok! című előadás)
Képi világáért díjjal jutalmazták a nagyváradi Nagyvárad Táncegyüttest (Stabat Mater című előadás) Bátor művészi vállalásáért díjban részesült az Udvarhely Néptáncműhely (Üveghegy ösvénye című előadás) Életműdíjak – a Romániai Magyar Néptánc Egyesület a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója alkalmából az erdélyi táncművészetben nyújtott több évtizedes kiemelkedő munkásságáért díjazott négy hivatásos táncost: Domokos Zsuzsanna – marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, Füzesi Albert – marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, Tőkés Edit – sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, Vajda Katalin – sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dobos Imre színész 50 éves pályafutását ünnepelték Váradon
Dobos Imre nagyváradi színművészt köszöntötték a hét végén a Szigligeti Színházban, a művész pályakezdésének ötvenedik évfordulóját egykori és jelenlegi pályatársak ünnepelték. 
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház részéről laudációt mondott Piroska Klára színművésznő, aki László Károly színművész üzenetét is tolmácsolta, majd felelevenítette mindazon szerepeket, amelyekkel huszonkét éven keresztül örvendeztette meg a sepsiszentgyörgyi közönséget Dobos Imre.
A Szigligeti Társulat nevében Hajdu Géza színész mondott köszöntő beszédet, aki kiemelte, alázatával és munkakedvével Dobos Imre példaképe lehet az új színészgenerációnak is. Az est zárásaképpen Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgató átnyújtotta Dobos Imrének a Szigligeti-gyűrűt. „Az idők során a sokszínűség hitvallásommá is vált: egyik nagy elődöm szerint a legfontosabb önmagunk megismerése, a színészi pályának ez az első lépése, s ha ez sikerült, akkor arra már fel lehet bármilyen szerepet építeni. Egyébként azt hiszem, hogy minden színész azt szeretné, hogy minél változatosabb legyen a palettája, hogy mindig más karakterrel azonosuljon, hiszen csak így lehet teljes az alkotói pálya" – mondta korábban a Krónikának adott interjúban a rangidős színművész.
Dobos Imre 1941. március 22-én született Marosvásárhelyen, itt végezte a középiskolát és a Színművészeti Főiskolát. 1966-tól 1988-ig a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház, 1988-tól a nagyváradi színtársulat tagja. A magyar és a világirodalom nagy drámai szerepeinek egész sorát játszotta, a Kisvárdai Fesztiválon kétszer – 1992-ben és 2001-ben – kapott díjat, az 1999-es Rövid Dráma Fesztiválján megkapta a legjobb férfialakítás díját. 2005-ben Nívó-díjat és Kovács György-díjat kapott, 2006-ban pedig Kiválósági Díjjal tüntette ki a nagyváradi önkormányzat. Krónika (Kolozsvár)

Már látogatható a szentgyörgyi Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeum
„Élő tudással a jövőért” szlogennel indult útjára a Puskás Tivadar Szakképző Líceum volt tantermeiben helyet foglaló hírközlési kismúzeum Sepsiszentgyörgyön. A gazdag tárlat hétköznaponként délelőtt 10-13 óra, délután 16-18 óra között, előzetes bejelentkezés után látogatható hétfőtől.
Az információátadás múltját és jelenét megelevenítő élő technikatörténeti kiállítóhely mindenkori általános üzenete, ahogyan Demeter Dávid iskolaigazgató is fogalmaz, hogy a tudásból nőtt ki a jelenünk, és ugyanígy a jövőt is a tudás jelenti.
A Puskás Tivadar Alapítvány éppen ezért tudományos, oktató-nevelő és közművelődési célzattal hozta létre a több mint 1 000 darabból álló, 500 ezer lejre becsült, 90%-ban ma is működőképes távközlési eszközgyűjteményét – áll a Maszolhoz eljuttatott közleményben. Tanulók és látogatók egyaránt barangolhatnak a tematikusan elrendezett standok között, amelyek, csak, hogy a legnépszerűbbeket említsük, a Varsói Szerződés keretén belül használt katonai rádió adó-vevő készüléket, a Titanic rádiószobáját, az első és második világháború híradástechnikai felszerelését, Puskás Tivadar telefonhírmondóját, vagy épp a gyűjtemény legrégebbi darabját, egy 1915-ös morze gépet is tartogatnak az érdeklődőknek.
A tárlatban szereplő eszközök interaktív módon bekapcsolhatóak a gyakorlati tanórákba, legyen szó labortevékenységről, alternatív energia előállításról, vagy épp amatőr rádiós szakkörről. Utóbbira szerdánként 17 órától várják az érdeklődő tanulókat. A múzeum továbbá régi technikai könyveket is szívesen fogad tárlatának bővítésére. maszol.ro

Átadták az Orbán Balázs-díjakat
A Márton Áron-emlékév jegyében, a Székelyföldi Napok rendezvénysorozat részeként tegnap este került sor az Orbán Balázs-díjak átadására a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébániatemplomban. A régió egyik legjelentősebb kitüntetésének idei díjazottjai: Márkus András, a sepsiszentgyörgyi Mária Világ Királynője Egyházközség plébánosa, címzetes esperes, Oláh Dénes marosvásárhelyi plébános, főesperes és Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató, a Márton Áron életéről szóló, A Hegy című filmes monográfia készítője.
A Székelyföldi Orbán Balázs-díjat a közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó Hargita, Maros és Kovászna megye önkormányzata 2011 óta adományozza olyan személyeknek, akik kimagasló tevékenységet folytatnak a térség fejlődése érdekében. A díjátadón, melyre a VII. Székelyföld Napok keretében került sor, elsőként Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szólalt fel, majd Borboly Csaba és Péter Ferenc, Hargita, illetve Maros megye önkormányzati elnöke, valamint Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja szólt az egybegyűltekhez, aztán a laudációk felolvasása következett. 
Tamás Sándor köszöntőbeszédében elmondta, örömére szolgál, hogy nemcsak a székelyföldi megyék képviselői vannak jelen a rendezvényen, hanem Kézdivásárhelytől Szatmárig és Nagyváradig több város magyar polgármestere is jelen van, és bár Kolozsvár magyar polgármesterét idén még nem köszönthetik ezen az eseményen, „ami késik, nem múlik”. A tanácselnök elmondta, Székelyföld szerencsés helyzetben van, mert Bod Péter, Dózsa György, Teleki Sámuel, Gábor Áron, Nagy Imre, Márton Áron, Orbán Balázs és mások személyében nagyon sok olyan személyiség alkotott itt, akik lámpásként ma is utat mutatnak nekünk. Borboly Csaba Orbán Balázs-idézetek mentén arról beszélt, hogy az „igaznak, szépnek, jónak és Isteninek” az útján mindenki lehet nemzete apostola, és bár pár nappal ezelőtt elhunyt az Orbán Balázs-díj egyik első kitüntetettje, újabb személyiségek lépnek a nyomába. Péter Ferenc Márton Áron püspököt  idézve kijelentette, hogy meg kell vetnünk itt a lábunkat, munkát kell vállalnunk egymásért, a gyűlölet helyett pedig szeretettel és jóakarattal lehet jövőt építeni. Zsigmond Barna Pál főkonzul az októberi kvótaszavazás, az ötvenhatos hősökre való októberi megemlékezés és a decemberi parlamenti választások fontosságáról beszélt, majd két anekdotát mesélt el, melyek által ő is az összefogás fontosságát hangsúlyozta. A felolvasott laudációkból megismerhettük a díjazottak pályaképét, megtudhattuk, hogy bár egymástól sokban különbözik életútjuk, mindhárman ki tudtak teljesedni a hitben: Oláh Dénes többnyire íróként, rádiósként és a marosvásárhelyi Deus Probidevit tanulmányi ház működtetőjeként tevékenykedett, Nagy Zoltán tanárként és annak az ötórás filmes monográfiának a szerkesztőjeként, melynek elkészítése 23 évet vett igénybe, Márkus András pedig a sepsiszentgyörgyi cigány közösség lelkipásztoraként, aki szinte a teljes életét a cigányok felzárkóztatásának szentelte, fontos szerepet vállalva az őrkői iskola beindításában, működtetésében is. Az est során a díjazottak köszönetet mondtak a rangos elismerésekért, a felszólalások között a Tiberius vonósnégyes zenei intermezzói emelték az ünnepi esemény hangulatát.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Átadták az Orbán Balázs díjakat
Kovászna megyéből Nt. Márkus András szentszéki tanácsos, címzetes esperes, őrkői plébános, Hargita megyéből Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató, a Márton Áron életéről szóló filmes monográfia alkotója, Maros megyéből Ft. Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes-plébános vehette át hétfőn este Sepsiszentgyörgyön az idei Orbán Balázs-díjat – írja a Kovászna, Hargita és Maros megyei tanácsok AGERPRES hírügynökséghez kedden délelőtt eljuttatott közös közleménye.
Az ünnepélyes díjátadót Sepsiszentgyörgyön, a Krisztus Király templomban tartották hétfőn este, az esemény rangját az is emelte, hogy a Hargita, Maros és Kovászna megyei önkormányzatok elnökei mellett jelen voltak Bihar és Szatmár megye magyar tanácselnökei is: Pásztor Sándor és Pataki Csaba, valamint Ráduly Róbert csíkszeredai és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester mellett részt vett Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere is.
Elsőként Tamás Sándor szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva, hogy Székelyföld szerencsés helyzetben van, hiszen mindig voltak olyan emberek, akiket előszeretettel hívunk lámpás embereknek, akik példamutatásukkal és munkájukkal világítótoronyként mutatták az utat. Közöttük előkelő helyet foglal el Orbán Balázs, akit méltán neveztek a legnagyobb székelynek.
“Róla neveztük el azt a díjat, amit már hatodik alkalommal adunk át Székelyföld elismert személyiségeinek. A tömör ezüst, gyönyörű kivitelezésű érmét – a Márton Áron Emlékév jegyében – idén olyan személyiségek kapják, akik nem csak hitbéli, hanem kiemelkedő lelki és közösségi pásztorai híveiknek, egyházközségüknek. Munkájuk mellett önként vállalnak fel olyan hiánypótló szociális, társadalmi és ifjúsági tevékenységet, amely küldetésükké vált és elismerést érdemel” – mondta el a háromszéki tanácselnök.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében rámutatott: az Orbán Balázs-díjjal olyan embereket tüntetnek ki, akik nem utasítják el a munkát, nem futamodnak meg a nehézségek elől, olyan személyiségeket, akik kultúránkat éltetik.
‘Márton Áron, a nagy püspök arra figyelmeztet, hogy a közös származás és a közös nyelv szükséges, de nem elegendő összekovácsoló erő, társulnia kell hozzá a kultúrának is ahhoz, hogy megtartó erő legyen. Idén majd’ mindent a Márton Áron Emlékév fényében, annak részeként végzünk, hogy ébren tartsuk évfordulói ürügyén legendás püspökünk emlékezetét, hogy kövessük tanítását. Mai ünnepünk is kimagasló esemény kíván lenni, ugyanis a három közigazgatási egységbe tagolt székely-magyarság közösen, együtt, közösségként kívánja figyelmével kitüntetni jeles személyiségeit’ – fogalmazott a Hargita megyei elöljáró, majd megemlékezett a múlt héten elhunyt Kovács Piroskáról, a székely kapuk Europa Nostra nagydíjas megmentőjéről, aki elsőként kapta meg a Hargita megyeiek közül az Orbán Balázs-díjat, 2011-ben.
“Sokszoros ünnep ez nekünk, hisz két olyan személyiség előtt is tisztelgünk egyben, akik mindketten hittek abban, hogy az igazság és az emberi méltóság mindenek felett való, és akik mindketten áldozatos munkával erősítették Erdélyt, erősítették Székelyföldet. Márton Áron püspök jelmondatául a ‘nem futamodom meg a munkától’ mondatot választotta, és ehhez méltóan vezette egyházát. Tudjuk jól, hogy napjainkban hasonló kiállásra és hasonló eltökéltségre van szükségük a vezetőknek, hasonló szilárdsággal kell megvetni a lábunkat és képviselni érdekeinket, erősíteni Székelyföldet. Mert Székelyföld számunkra az otthon, minket ide kötnek hagyományaink, történelmünk, itt tudunk őszinte szívvel emlékezni nagyjainkra és itt kell nekünk, székelyföldi vezetőknek az ő munkásságukhoz méltó döntéseket hozzunk” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja köszöntőjében az összefogás erejéről, az “egymásba kapaszkodás” szükségességéről beszélt, példatörténetei is az együttműködés eredményességére mutatták rá, kiemelve, hogy most, amikor mindenhol üldözik a székely szimbólumokat, itt, Sepsiszentgyörgyön a templomok udvarán húzzák fel a székely zászlót, tehát fontos nemzeti kérdésekben a politikum és egyház egymást támogatja.
Elsőként Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes vehette át a díjat, laudációját Bálint Géza, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánia ügyintézője olvasta fel.
“2014-ben abban a kegyelemben részesült, hogy őt kérték fel a Csíksomlyói búcsú szónokának. Ebben a beszédében mondta a következőket: ťNekünk keresztényként lehet és kell magyarnak maradni, és magyarként kell a keresztény hitet megélni, mert egyébként elárultuk azt a közösséget, amely bennünket emberré formált, amely hazát, hitet, és nem is akármilyen kultúrát és civilizációt adott.ť Munkáját, igyekezetét, ez a vallomás fémjelzi. Papi jelmondatát Izajás prófétától kölcsönözte és így hangzik: Itt vagyok, Uram, engem küldj! 2015 őszén, 67 évi szünet után, újraindult Marosvásárhelyen a katolikus oktatás. Dr. Tamási Zsolt igazgató következetes és tántoríthatatlan küzdelmének, és Oláh Dénes imahátteret biztosító igyekezetének beért a gyümölcse. (…) Ezt tartja élete legszebb jutalmának. Az iskoláért vívott küzdelemben folyamatosan Márton Áron püspök közbenjárását kérte. Megvalósulását, túl az emberi igyekezeten, neki tulajdonítja. Vallja, hogy az elhívás sohasem az alkalmasságot, hanem a küldő Isten kegyelmét jelenti”.
Hargita megyéből Nagy Zoltán hitoktató kapta az Orbán Balázs díjat.
Sarány István a laudációban úgy fogalmaz: ‘munkássága széles körben ismert és szakmai körökben elismert, személye azonban mindvégig a háttérben maradt. Fáradhatatlan tevékenysége, időt és energiát felemésztő ténykedése, áldozatos munkája középpontjában Márton Áron püspök áll, két évtizednél hosszabb ideig végzett kitartó munkálkodásának eredménye pedig egy rendhagyó vizuális produkció: A Hegy című öt és fél órás kép- és hanganyag, amelyet DVD-n láthat a nagyközönség, és amelyet 22-23 esztendős önzetlen előkészítő munka előzött meg. A nagy püspök egyik legelismertebb életrajzírója, Virt László szociológus Nagy Zoltán művét Márton Áron filmes monográfiájának tartja. (…) az alkotó ťhittanár, tehát világi lelkipásztor. Akiket megszólaltatott, azok jórészt maguk is lelkipásztorok. Nagy Zoltán művében a közösségét egybetartó lelkipásztor Márton Áron jelenik meg, a lelkipásztor, aki évtizedek óta – máig! – gondolkodást és életet formál Erdélyben, és már egyre inkább Erdélyen kívül isŤ.’
Kovászna megyéből Nt. Márkus András címzetes esperes, őrkői plébános kapta az Orbán Balázs-díjat, laudációját Ft. Hajdú János főesperes-plébános olvasta fel, a következő mottóval: “Nem az a nagy aki magát ajánlja, hanem akit az Isten ajánl!’.
“Jelenleg kb. 5000 cigány hívének lelkipásztora, akiket a Szeretet Misszionáriusai nővéreivel, mint munkatársakkal vezet az Istenes úton, az üdvösség felé. Az országban és a gyulafehérvári főegyházmegyében is egyedüli lelkipásztor, aki az egyetlen cigány plébániát vezeti már 20 éve. Az anyaországtól munkája elismeréseként kapta az Apor Vilmos emlékérmet. Dr. Jakubinyi György érsek címzetes esperesi címmel ismerte el áldozatos és kitartó munkáját. Jelen kitüntetés is jelezze az elismerést a nem könnyű és sokszor hálátlan lelkipásztori munka miatt. Köszönjük, hogy felfigyeltek Rá, értékelik nem látványos, de mégis nagyon fontos, hasznos és kitartó munkáját. További életéhez és munkájához Isten áldását kérjük. Adja az Úr, hogy az elhintett evangéliumi mag a cigány lelkekben is megfoganjon s bő termést hozzon” – emelték ki a Márkus atyáról szóló laudációban.
A díjátadó ünnepséget a Tiberius kvartett koncertje színesítette.
Az AGERPRES hírügynökségnek elküldött közlemény felidézi, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzata közösen hozta létre az Orbán Balázs-díjat, hogy azoknak a személyiségeknek adományozza, akik a Székelyföld fejlődéséért tevékenykedtek. A közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó három megye a régió egyik legjelentősebb kitüntetésének szánja az évente kiosztott kitüntetést. A Székelyföldi Orbán Balázs-díj kör alakú, 70 mm-es átmérőjű, 4,5 mm vastagságú, két oldalas ezüstből készült vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoznak a megye elöljárói egy külön, erre az alkalomra szervezett ünnepségen a Székelyföld Napok keretében.
www.agerpres.ro erdon.ro

A közös éneklés ereje (Kórustalálkozó)
Jóval több mint száz személy hangjának ereje által erősítettük lelkivilágunkat a sepsiszentgyörgyi Szent Benedek-templomban tartott kórustalálkozón szombaton. Kórusmozgalmunk egyik helyi hagyománya, hogy a kilyéni római katolikus filia évente az anyaegyház templomába hívja a szakrális témájú énekek mesterkórusait.
„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves” – hangzott el a könyörgés Szent János könyvéből a találkozót megelőző ünnepi szentmisén, amelynek hangulatadó énekbetétjeit a helybeli Szent József egyházi kórus szolgáltatta. Ft. Hajdú János, a Sepsi-Barcasági Római Katolikus Főesperesi Kerület plébános-főesperese köszöntötte a kórusokat. Túl a mély teológiai magyarázatokon, kimondottan mai helyzetünkre alkalmazta az evangélium szavainak szent és szigorú üzenetét. Minden résztvevőhöz szólt a szervező leányegyházközség képviseletében Török Adél tanár is, aki kórusbemutatóit a magyar és világirodalom nagy költőinek verseiből vett idézetekkel tűzdelte. A találkozót a Márk Attila vezényelte árkosi Régeni Áron Dalárda nyitotta meg zsoltárcsokrával, mély átérzéssel tolmácsolták Berkesi Sándor Nagy hálát adjunk művét. Egy gyönyörű és átérzéssel tolmácsolt gregoriánt – Hol szeretet – hallhattunk a sepsiszentgyörgyi Szent József egyházi kórustól, műsorszámaikat ugyancsak Berkesi Székely asztali áldásával toldották meg (vezényelt Simon Balázs). Csak a következetes szervezésnek és lelkesedésnek tudható be, hogy a kis lélekszámú és vegyes felekezetű Kilyén két kórussal jelentkezett: a Kilyéni Református Vegyes Karral és a Búzavirág dalkörrel. Az előbbi különleges átéléssel szólaltatta meg Jean Sibelius norvég zeneszerző A békém vagy című szerzeményét. Betanította és vezényelt Egyes Kolumbán Erzsébet helybeli tiszteletes asszony. Miként Sibelius, úgy ismét felhangzott a népes Uzoni Református Dalárda előadásában a sokak számára ismert Az úton ősi ír áldás, Vargha Tamás-Balla Péter, valamint Sörle és Dénes Előd két szakrális tárgyú száma, a Jézus te égi szép és Az új szívet adj. Vezényelt Miklós Árpád. Énekszámainak igényes megválogatásával jeleskedett a sepsiszentgyörgyi evangélikus-lutheránus egyházközség Jubilate Deo névre hallgató kórusa, amelyet Pál-Gecse Mihály zenetanár vezényelt. Csorba István, Bence Gábor, Várnai Ferenc és Praetorius egy-egy énekszámával örvendeztette meg a hallgatóságot. Török Mihály és Török Aranka kilyéni műsorszervező és házigazda irányított dalköre népünk pillanatnyi lélekvilágához szólt az Elindultam szép hazámból és Székely asszony az én anyám műsorszámaival, Török Mihály egykori mikós diák tangóharmonika kíséretével. A résztvevők oklevéllel távoztak, és újabb emlékszalagot köthettek bemutatott kóruszászlóikra. Örömmel ismertük fel az egyházi kórusainkban éneklő lelkészeket, egyházi vezetőket. Felemelő érzés volt együtt énekelni, együtt lenni az éneklők seregével a kilyéni kultúrotthonban tartott szeretetvendégségen.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

El kell felejtenünk a korlátokat (Negyedszer találkoztak Székelyföldön az IT-szakemberek)
Idén nőtte ki magát igényes és számontartandó, nem csak szakmai eseménnyé a székelyföldi IT&C és innovációs konferencia, hiszen a negyedik kiadásánál tartó szovátai találkozó immár háromszáz meghívottal, szétágazó tematikával jelentkezett – állítja Bihari Béla, az IT Plus Cluster elnöke. A szakember a digitalizáció székelyföldi betörése, illetve térnyerése kapcsán úgy véli: továbbra is jellemző, hogy a korlátokat látjuk meg először, annak ellenére, hogy az ágazat által kínált lehetőségek gyakorlatilag bármely területnek szólnak, legyen az agrárium, oktatás, egészségügy, vállalkozásmenedzsment vagy akár közigazgatás.
A többnapos tanácskozás nyomán több következtetés is levonható: egyrészt lassanként határtalan azoknak a területeknek a száma, ahol a digitalizáció alkalmazható és alkalmazandó – így például az oktatás és azon belül a felnőttképzés, átképzés, amelyet ez alkalommal kiemelkedően nagy érdeklődés kísért. Tény ugyanakkor, hogy noha egyre nagyobb az érdeklődés a lehetőségek iránt, Székelyföld tekintetében még rengeteg a pótolnivaló, de már megjelentek az első hidak, hiszen a tanácskozáson több, nem az IT vagy az innováció területéről érkező szakember is felszólalt. Erre az átjárásra pedig szükség van, ha hatékony megoldásokban akarunk gondolkodni, önmagában az IT-ágazat nem jöhet minden ötlettel, illetve megtörténhet, hogy az elképzeléseik kiegészítésre, változtatásra szorulnak – magyarázta Bihari Béla. 
Az elnök szerint a konferencia ugyanakkor kétségtelenné tette, hogy itt, helyben sikerült elérni az úgymond szakmai kritikus tömeget. „Mostanra már elegen vagyunk azok, akik hisznek a digitalizáció fontosságában, illetve Székelyföld felzárkóztatásában ezen a téren, és ezzel a kritikus tömeggel már a nemzetközi piacon is helyt lehet állni, és egyben a térség fejlődéséhez is érdemben hozzá lehet járulni” – jelentette ki. A helytállás feltétele ugyanakkor – és ez Szovátán is kiderült –, hogy a bérmunkák vonaláról egyre inkább a saját fejlesztésű, helyi, innovatív termékek irányába mozduljanak el a vállalkozások. Ez a tendencia pedig erősödik olyan körülmények között is, hogy egyelőre még sok helyi IT-vállalkozás kénytelen külső megbízatásokat teljesíteni. A felgyűjtött tapasztalat, tudás viszont már most lehetőséget biztosít arra, hogy a bérmunkák mellett egy-két innovatív, egyedinek mondható elképzelést is megvalósítsanak. Emellett Székelyföldön is elterjedőben a startup-kultúra, és ezeket az embereket igyekeznek felkarolni például a Design Bank kezdeményezéssel. Bihari ugyanakkor Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének véleményéhez csatlakozva elmondta: át kell lépni azon az akadályon, amely továbbra is jellemzi mind a Székelyföldet, mind Romániát egészében, hogy már meglévő megoldásokat honosítsunk meg, ráadásul megkésve. „Át kellene ugrani harminc évet, és ne azokat az elképzeléseket valósítsuk meg itt, amelyek Nyugaton már akár kifutóban vannak, hanem az éppen aktuális trendeket alkalmazzuk, különben továbbra is fogyasztói piac maradunk, versenyképessé nem válhatunk” – fogalmazott.  Kérdésünkre, hogy az elképzelések mennyire életképesek Székelyföldön, Bihari Béla kifejtette: sajnos, továbbra is jellemző, hogy elsőként a korlátokat látják a legtöbben, mit miért nem lehet megvalósítani, és nem a lehetőséget. A digitalizáció révén ezen a mentalitáson lehet változtatni, a cél legalábbis ez. Arra egyetlen ötlet esetében sincs biztosíték, hogy életképes lesz, de túl kellene már lépni azon a gondolkodásmódon, hogy meg sem próbáljuk lábra állítani az elképzelést, helyette a kifogásokat soroljuk, és ami még fontosabb: sok esetben csak és kizárólag egyedül próbálkozunk. A változás lehetősége pedig a közös gondolkodásban rejlik, legyen szó turizmusról, kultúráról, oktatásról, egészségügyről vagy bármiről. Az elnök példaként a Székelyföldi Értéktárat említette, amely ugyan létrejött, de eddig nem tevődött fel a lehetőség, hogy pont a digitalizáció eszközeivel minél szélesebb körben ismertté váljon a kezdeményezés és annak eredményei: az azonosított kulturális értékek, de ugyanide sorolhatók az idegenforgalmi kezdeményezések is. „Nagyon zárt, konzervatív térségben élünk, de aki nem fogja fel, hogy a digitalizáció nélkül nem lehet, az sajnos lemarad, akármilyen jó kezdeményezése legyen” – véli Bihari Béla. Ami innen kevésbé látszik
A konferencia meghívottjai közül Bihari Béla Erdei Balázst, Magyarország szilícium-völgyi tudományos és technológiai attaséját, valamint Csala Dénes hálózatkutatót, a Székelydata elképzelés atyját emelte ki. 
Az elnök szerint ritka alkalom, hogy olyan ember járjon Erdélyben, akinek rálátása van arra, mi történik a Szilícium-völgyben, és aki betekintést tud nyújtani, hogy milyen esélyekkel lehet akár kijutni ebbe a világba, milyen út vezet egy ötlettől, elképzeléstől egészen a IT- és startup-világ legnagyobb fellegvárába. Egy másfél órás kérdezz-felelek során több lényeges, a székelyföldiek számára újnak minősülő tanáccsal is gazdagodtak, egyebek mellett kiderült: nem csak feltétlenül Magyarországon keresztül vezet az út az IT-ben gondolkodók számára. Emellett olyan új fogalmakról is szó esett, mint a sharing economy, amely itthon egyelőre nagyjából ismeretlen, pedig az ilyen információmegosztási megoldásokkal digitális út nyílna a Székelyföldre. „Egy egyszerű ebéd kapcsán olyan információkhoz juttathatnák például az illetőt, hogy az alapanyagok honnan származnak, maga a település mit kínál, vagy egyáltalán a vidék, ebből pedig csak nyerhetne mindenki” – részletezte Bihari Béla. 
Csala Dénest illetően az elnök rámutatott: az ő kezdeményezése egy más megközelítésből, de szintén a térség fejlődését szolgálja, hiszen gyakorlatilag felszámolja a földrajzi korlátokat. „A hálózat révén olyanok számára is megteremtődne a lehetőség, hogy hozzájáruljanak Székelyföld fejlődéséhez, akik innen indultak, de jelenleg a világ másik végén élnek. Ez mérhetetlen tudáshoz és tapasztalathoz való szinte azonnali hozzáférést is jelenthet” – pontozta Bihari Béla.
Nagy D. István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Táncfesztivál a találkozás jegyében
Sikeresen zajlott le Erdély öt hivatásos táncegyüttesének közös találkozója Sepsiszentgyörgyön október 13–16. között, a vándorfesztivál idei házigazdája a Háromszék Táncegyüttes volt.
A találkozó gazdag palettát tárt a közönség elé, programjában az autentikus néptáncelőadástól a kortárs balettig ötvöződtek a műfajok, így mutatott átfogó képet a hivatásos táncegyüttesek jelenéről Erdélyben. A négynapos találkozó az erdélyi magyar hivatásos táncélet legfontosabb szakmai rendezvénye, legnagyobb erénye pedig az, hogy a részt vevő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Háromszék Táncegyüttes, a Maros Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes és Udvarhely Néptáncműhely végig jelen lehet a rendezvényen, így lehetőségük adódik megnézni egymás produkcióit, meghallgatni ezek szakmai kiértékelőit, ezáltal pedig tanulni egymástól.
A találkozó ünnepi gálaműsorát vasárnap este tartották, és Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnök, a rendezvény fővédnöke is megtisztelte jelenlétével. "A néptánc számunkra, erdélyi magyarok számára egy alappillér, amely meghatároz és magával ragad, hiszen a hagyománynak éltető ereje van. A tudomány szerint a tánc az emberré válás egyik fontos momentuma, de a néptánc ennél sokkal több: a néptánc a nemzeti identitásunk része, és ezt mindannyian érezzük. Éreztük akkor is, amikor gyermekkorunkban oktattak bennünket, akkor is, amikor a táncház-mozgalomba bekapcsolódtunk, és akkor is, amikor az erdélyi hivatásos táncegyüttesek világszintű előadásait megnézhetjük" – fogalmazott köszöntőbeszédében Kelemen Hunor. A szövetségi elnök továbbá kiemelte, hogy szükség van annak a törvényes keretnek a megteremtésére, amely az erdélyi hivatásos táncosok jelenét és jövőjét biztonságossá teszi, másrészt meg kell erősíteni azokat a rendezvényeket, eseményeket, intézményeket, amelyek a néptánchoz kötődnek, és amelyek a néptáncon keresztül az identitásunkat is erősítik, majd hozzátette: mindezekben partner lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
A gálaműsor keretében átadták a találkozó díjait is. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület képviseletében Deák Gyula Levente fesztiválmenedzser Életműdíjjaltüntette ki több évtizedes kiemelkedő munkásságáért Tőkés Editet (Háromszék Táncegyüttes), Vajda Katalint (Háromszék Táncegyüttes), Domokos Zsuzsannát (Maros Művészegyüttes) és Füzesi Albertet (Maros Művészegyüttes). A Magyar Táncművészek Szövetsége a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója szakmai bizottságának javaslata alapján Kiemelkedő férfitáncos díjjal tüntette ki Melles Endrét (Háromszék Táncegyüttes) az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott táncos-színpadi alakításáért.
A találkozó szakmai bizottsága további nyolc díjat adott át. Női tánckari nívódíjban részesült a Háromszék Táncegyüttes az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott magas szintű művészi jelenlétéért. Zenei alkotói díjat nyújtottak át Kelemen László és a Heveder zenekar részére az Erdély- menyegző című előadás kiemelkedő zenei világának megalkotásáért. Énekesi szóló díjjal tüntették ki Erőss Juditot (Háromszék Táncegyüttes) az Erdély- menyegző című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért, valamint Kásler Magdát (Maros Művészegyüttes) a Most múlik című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért.Hiteles viseleteiért és hagyományőrző alkotói munkásságáért két díjban részesült a Hargita Nemzeti Székely Népi együttes a Táncoljatok! c. előadással. Képi világáért díjjal jutalmazták a Nagyvárad Táncegyüttest, a Stabat Mater c. előadásért. Bátor művészi vállalásáért díjban részesült az Udvarhely Néptáncműhely az Üveghegy ösvénye c. előadással.
Ahogyan mezőségi táncokkal nyitottak a csütörtöki fesztiválnyitó flashmobon Sepsiszentgyörgy főterén, a gálaműsort is mezőségi táncokkal zárta az öt hivatásos táncegyüttes, ezáltal keretezve az idei találkozót, amely gazdag programkínálatával a szakmai fejlődésre és a szórakozásra egyaránt teremtett lehetőséget. A fesztivál több off-programot is kínált: az M Studio Tavaszi áldozat c. előadása, a Tesztoszteron Zenei Alakulat és az Impro- víziók 2.2 koncertjei egyaránt nagy sikernek örvendtek a résztvevők körében. A táncosok technikai tudásának bővítése céljából, Kocsis Enikő és Fitos Dezső vezetésével, tánctechnikai workshop is helyet kapott a programban. A találkozó alatt állandó viselet- kiállítást lehetett megtekinteni a Tamási Áron Színház előcsarnokában Mátéfi Zita, Miklós Papp Zsuzsanna, Miklós János, Furik Rita és Simó Júlia munkáiból. Et(h)űd címmel, a találkozó életében először, napi fesztiválújsággal is jelentkeztek a szervezők, amelyben az előző nap előadásairól lehetett kritikákat, elemzéseket olvasni. Továbbá folyamatosan bővülő fotósarkot rendeztek be a színház büféjében, amely nyomtatott fényképekkel dokumentálta azonnal a fesztivál összes mozzanatát. Folyamatosan frissült a fesztivál blogja is a www.ehtet.hte.ro oldalon, ahol a napi hangulatvideók is megtekinthetők. (Sajtóközlemény) Népújság (Marosvásárhely)

500 éves a reformáció
A Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház rövid története és jelene
A 16. század első felében a reformáció szele elérte Erdélyt is. A középkori egyházszervezetet egyre több hitújító mozgalom ostromolta. Kezdetben a szász közösség bizonyult leginkább fogékonynak az új eszmék iránt, később csatlakozott hozzá a vármegyék, illetve a székely székek többnyire magyar ajkú népessége.
A 16. századi erdélyi reformáció útja sajátos út, amelyben nem különíthető el szigorúan egyik vagy másik nagy európai reformátor eszmerendszere, hanem párhuzamosan és együttesen hat Luther, Melanchthon, Zwingli, Kálvin, Bullinger és mások teológiája, mindezt pedig kiváló helyi teológusok – Johannes Honterus, Dévai Bíró Mátyás, Kopácsi István, Melius Juhász Péter, Dávid Ferenc – igazították az erdélyi társadalmi valósághoz. Éppen ezért az 1560-as éveket megelőzően nem is beszélhetünk egyik vagy másik protestáns felekezet szigorúan konfesszionális jelenlétéről, csupán reformátori vagy reformált egyházakról abban az értelemben, hogy a felekezeti határok nem voltak élesen elválaszthatók, karakterük ekkor kezd kialakulni. Bizonyos azonban, hogy már az 1580-as években, Báthory István fejedelemsége alatt az erdélyi szászok a lutheranizmus mellett maradnak, a magyarok többsége ekkor az unitárius (Szentháromság-tagadó) hitet vallotta, kisebb hányaduk a helvét (kálvinista) felekezet mellett tette le voksát. Ez az arány a 17. század folyamán jelentősen változott, a református fejedelmeknek köszönhetően a helvét hitvallás uralkodóvá vált, gyakorlatilag államegyházi státust élvezett a fejedelemségben.
A szász székekben volt néhány jelentős magyar ajkú település is. A középkorban ezek a falvak földrajzi elhelyezkedésük következtében a szász többségű főesperességekhez tartoztak, így a reformáció után is a szász vezetés alatt álló lutheránus esperességek részei lettek. Ezek közül a jelentősebb gyülekezetek: Brassó, Csernátfalu, Türkös, Bácsfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Pürkerec, Zajzon, Barcaújfalu, Krizba és Apáca a Barcaságon; Halmágy, Székelyzsombor, Kóbor, Ugra és Tyúkos Kőhalomszéken; Oltszakadát Szebenszékben, illetve Zselyk Beszterceszéken. Ezek a gyülekezetek képezik mai egyházkerületünk alapját. A hitvallási egység eredményeképpen ezek a közösségek a szász evangélikus püspök joghatósága alá tartoztak egészen a 19. századig, lelkészeiket a szászok zsinatán szentelték, fegyelmi székük, házassági törvényszékük közös volt a német ajkú lutheránusokéval. Csupán a Barcaság délkeleti részén fekvő úgynevezett hétfalusi magyar gyülekezetek között érhető tetten némi szervezeti egység.
A 17-18. században ezek a lutheránus karakterű gyülekezetek szoros kapcsolatokat ápolnak a partiumi és felső-magyarországi, szintén magyar ajkú lutheránusokkal és reformátusokkal. A 19. század folyamán elsősorban a nemzeti mozgalmak eredményeképpen egyre több ellentét alakul ki a magyar, illetve szász lutheránus gyülekezetek között. Ezt csak erősíti az, hogy 1848-ban a két etnikum külön táborban harcol; ennek az eredménye lesz, hogy hosszas küzdelem után 1886-ban a barcasági magyar gyülekezetekből megalakul a Brassói Magyar Evangélikus Egyházmegye, amely már nem az Erdélyi Szász, hanem a Tiszai Egyházkerülethez tartozott.
Az 1920-as trianoni békeszerződés új helyzet elé állította a Romániába szakadt magyar evangélikusokat. Az erdélyi egyházak közül talán mi voltunk a legnehezebb helyzetben, hiszen a Romániához csatolt országrészben nem voltak szervezett központi egyházi intézményeink, sem püspökségünk, sem teológiai intézetünk, sőt középfokú iskolai intézményekben sem bővelkedtünk. 1920-ban a Kolozsváron tartott zsinat kimondta az Erdély-Bánáti Evangélikus Egyházkerület megalakulását, de ezt az államhatalom nem hagyta jóvá. Végül több kényszerű próbálkozás után, 1926-ban sikerült elismertetni az új egyházi struktúrát. A megszülető egyházkerület meglehetősen heterogén, ott voltak benne a több évszázados hagyománnyal rendelkező királyföldi falusi eklézsiák, valamint más erdélyi, városi gyülekezetek (Nagybánya, Kolozsvár, Marosvásárhely) mellett a partiumi nagyvárosoknak (Temesvár, Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti) a 19. század folyamán alakult közösségei, valamint több szlovák anyanyelvű gyülekezet. Ez utóbbiak külön egyházmegyét alkottak és alkotnak ma is.
Lelkészképzésünk 1920-tól 1948-ig a kolozsvári református teológián zajlott, ahol az evangélikus szaktárgyakat a két helyi lelkész, dr. Járosi Andor és dr. Kirchknopf Gusztáv tanította. 1948 óta az akkor megalakult Protestáns Teológiai Intézetben református és unitárius hallgatókkal együtt tanulnak egyházunk jövendőbeli lelkipásztorai.
Jelenleg hozzávetőlegesen 27 ezer hívő tartozik egyházunkhoz, 41 gyülekezet és 18 szórványközösség keretében. Erdélyi eredetünk következtében nagyfokú nyitottság jellemzi egyházunkat más egyházak, kultúrák és etnikai népcsoportok felé. Ez abban is megmutatkozik, hogy istentiszteleteinken és gyülekezeti alkalmainkon öt nyelven hirdetjük Istennek igéjét: magyarul, németül, szlovákul, románul és angolul.
Szolgálataink sokszínűek, az istentiszteletek mellett rendszeres alkalmakat tartunk a gyerekeknek és az ifjúságnak (hittanórát, baba-mama klubot, vasárnapi iskolát, konfirmációi oktatást, ifjúsági bibliaórát és istentiszteletet), valamint felnőtteknek szóló különböző alkalmakat (felnőtt-, családi, illetve presbiteri bibliaórát, nőszövetségi alkalmat stb.).
Az ifjúsági munkát az országosan működő EVIKE (Evangélikus Ifjúsági Keresztyén Egyesület) fogja össze, amely az ifjúsági táborokat, a vetélkedőket és az ifjúsági vezetőképzőket szervezi évente több alkalommal. Az egyetemi városokban – Kolozsvár, Brassó – működő CL (Collegium Lutheranicum) egyetemi ifjúsági szervezet, szakkollégium a felsőoktatásban tanuló diákokat és fiatal felnőtteket igyekszik összefogni, a szervezeten belül folyó ifjúsági munka így kifejezetten ezt a korosztályt szólítja meg.
Szeretetszolgálatunkat tekintve jelenleg az elsődleges feladat diakóniai intézményeink újraszervezése; így jött létre a Vocatio Diakóniai Egyesület. A szeretetszolgálatok összehangolt megszervezése egyházunk számára nagy kihívás a jövőben. Kolozsváron és Brassóban működő diakónia irodánk ezt a feladatot igyekszik betölteni azáltal, hogy a különböző gyülekezetekben történő szeretetszolgálat összehangolásán fáradozik.
Mindennemű szolgálatainkat missziói koncepciónk határozza meg, mely szerint igyekszünk a Krisztus iránt való hűség, engedelmesség, hivatás szellemében megfelelni a kor igényeinek és társadalmi elvárásainak, hogy az értékőrzés és megújulás által állandó evangelizációt folytassunk, mélyítsük a hitet, erősítsük a lelkiséget. Tudatosan veszünk részt a keresztyén kultúra művelésében, és vállalunk szerepet a közéletben: a Petrőczy Kata Szidónia Nőegylet, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely és Reményik Sándor Galéria Kolozsváron, a Bartalis János Egyesület Brassóban, valamint az Irgalmas Samaritánus Keresztyén Egyesület Sepsiszentgyörgyön. Szorgalmazzuk a teológia mint tudomány minőségi, korszerű, integrált művelését. Az oktatási célra létrehozott Via Barcensis egyesület célja az evangélikus hitnek, öntudatnak a megerősítése a semper reformanda elv alapján. Kozma Zsolt teológiai professzor ezt mintaszerűen így fogalmazta meg: "Meg kell találni a hagyományőrzés és a semper reformanda közötti utat, meg kell fogalmazni az örök igazságot, és mai üzenetként le kell hozni a valóság talajára, s ebben nincs más kritérium, mint a Szentírás. Ha a teológia megalkuszik az örök igazsággal, Isten-idegenné válik, ha nem a ma emberéhez szól, akkor egyház- és világidegen lesz".
Püspökök
Frint Lajos: 1927–1940
Argay György: 1941–1974
Szedressy Pál: 1975–1991
Mózes Árpád: 1992–2004
Adorjáni Dezső Zoltán: 2004–
(Az oldalt szerkesztette Ötvös József lelkipásztor)
Adorjáni Dezső Zoltán püspök Népújság (Marosvásárhely)

Néptánctól a kortárs balettig – zárult a táncegyüttesek találkozója
Díjátadóval egybekötött ünnepi gálaműsorral zárult a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója, amelyet október 13-a és 16-a között tartottak Sepsiszentgyörgyön.
A Háromszék Táncegyüttes, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület és a Lajtha László Alapítvány által közösen szervezett találkozó gazdag palettát tárt a közönség elé, programjában az autentikus néptáncelőadástól a kortárs balettig ötvöződtek a műfajok, átfogó képet nyújtva a hivatásos táncegyüttesek jelenéről Erdélyben – derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből. Szabadság (Kolozsvár)

Versekre váltott fájdalom
Léleknaplót írt és Bogivilágot teremtett 
A VII. alkalommal megrendezett Székelyföldi Napok keretében, hétfő este Ady András csíkszeredai költő Pügmalion – léleknapló és Bogivilág című, a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál megjelent versköteteit mutatták be a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban.
Amint azt a házigazda szerepét ellátó Szonda Szabolcs műfordítótól megtudhattuk, a negyvenedik életévét taposó meghívottja több területen is kalandozott, amíg eljutott a versírásig. A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium elvégzése után ugyanis Brassóban járt a sportfőiskolára, majd Kolozsváron pszichológia, később pedig újságírói szakot végzett. Azóta lapszerkesztő, illetve külpolitikai elemzőként tevékenykedik, több romániai magyar napi és hetilap munkatársa, de folyamatosan jelen van a rádióban és televízióban is. Mindezek mellett pedig a csíkszeredai polgármesteri hivatal kulturális szakirányítója. 
A találkozón elhangzott önvallomása szerint, a költészethez az életében bekövetkezett megrázó események, vagyis első házassága tönkremenetele és édesanyja elvesztésének a hatására menekült. A fájdalmat írta ki magából tulajdonképpen, így elkerülvén, hogy elmegyógyászat lakója vagy a pohár rabja legyen. Eddig négy verskötete jelent meg: A még nem és a már késő közt (Csíkszereda Kiadó, 2004), Privát mértan (Alutus, 2006), Pügmalion – léleknapló (Mentor Könyvek Kiadó, 2015) és Bogivilág (Mentor Könyvek Kiadó, 2016). Ez utóbbi versei a bemutatón is mindvégig rajta csüngő kislánya és jómaga között létező viszony alakulásának, mondhatni az ő szülővé érésének bizonyítékai. Nem gyermekversek tehát, hanem egy lüktető és folyamatosan fejlődő kapcsolat költői lenyomatai.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

1956
A nyáron szülővárosomban, Sepsiszentgyörgyön jártam, és a városháza falán egy emléktáblát fedeztem fel. Így szól a felirat rajta: „Gloria victis. (Azaz dicsőség az áldozatoknak, legyőzötteknek.) 1956-ot követően Sepsiszentgyörgy 23 polgárát összesen 265 év börtönbüntetésre ítélte a kommunista diktatúra.” Tehát átlagosan 11,5 évet kaptak fejenként az említettek. Ez a város, Háromszék fővárosa 525 km-re van Békéstől, de 1956-ban még 40 év sem telt el a trianoni diktátumtól, tehát még erős volt a kötődés az anyaországhoz, mint ahogy onnan errefelé ma is az, s hála Istennek, innen arrafelé is egyre erősödik.
A Rákosi-rezsimben „természetesen”, a Kádár puha diktatúrájában aljasul, előre megfontoltan az erdélyi 1956-os történésekről szó sem eshetett a tananyagban. Még ellenforradalom címszó alatt sem, hiszen a határon túli magyarok témája tabu volt. Ma is mondják még, hogy Kádár alatt jobb volt. Volt közbiztonság, munkahely, nyaralás, nem úgy, mint ma. Rákosi diktatúrája fizikai létükben fenyegette az embereket, de terrorja, akárcsak a Ceauşescué, lelkeket edzett, és hősöket, hősi ellenszegülést, 1956-ot szült. A Kádár-rendszer, az aczéli „zsenialitásnak” hála, a XX. század egyik legrafináltabb elnyomó rendszere lett.
A látszólagos jólét és biztonság kevésbé veszélyeztette – főként a rendszer második felében – a fizikai biztonságot, de közben így, aljasul és orvul, megvette az emberek lelkét. Volt biztonság, ha nem szóltál a rendszer ellen. Volt munkahely mindenkinek, de amit termeltünk, a KGST vette meg kényszerből, szovjet nyomásra, minősége Nyugaton sokszor nem állta meg a helyét. A munkanélküliség az intézmények, gyárak kapuján belül volt: lufi-állások, vízfej-adminisztráció, álszakszervezet, „dolgozó” sportolók stb. Egy idő után a párt, a vezér már nem követelt nyíltan semmit, Kádár mosolygott, és az emberek önként tették azt, amiről úgy gondolták, hogy odafent tetszene. Igába hajtották fejüket, elveszítették lelküket, és egy idő után maguktól, önkéntesen viselték a jármot. Nagy tisztelet a kivételeknek. Az áljólét fenntartásában pedig úgy eladósodott az ország, hogy annak terhét ma is nyögjük. És a legvidámabb barakk vitrinjének fényezésére az a Nyugat és az az Amerika adta a hitelt, amely 1956-ban segítséget ígért nekünk, és szépen cserben is hagyott. Ma meg globalizálna, ha hagyjuk.
Térjünk vissza 1956-ra. Gondoljanak bele, mekkora erő, mekkora lélek, mekkora hősiesség, bátorság lakozott az akkori magyarokban! Amikor itt, Békésen is szembeszálltak a hatalommal, tulajdonképpen egy még ereje teljében levő világrendszerrel, a nagy Szovjetunióval, a kommunizmus akkori változatával szálltak szembe. Kaszával, fejszével a tankok ellen. Vagy csupasz kézzel akár, de mindenre elszánt, könnyfakasztóan gyönyörűséges akkori magyar lélekkel.  Ma már látni lehet a régi, külföldre menekített fényképeket 1956-ról. Családom, feleségem, gyerekeim arcán láttam a megdöbbenést a halottak, a rommá lőtt házak láttán. Igen, így volt, véresen így. Mert a forradalom, a szabadságharc nem játék. Ott tényleg meghaltak az emberek. Meg, mert jöttek a szovjet tankok, és leverettettünk. Megtorlás, kivégzések, börtön itt is és mindenhol, határon túl is, ahol magyarok éltek. Erdélyben egyetemi évfolyamokat „fejeztek le”, emberek ezreit, tízezreit hurcolták el börtönbe, gulagokra a Duna-csatornához, mert szolidárisak voltak a magyar forradalommal. Egység kell. Egyet akarás kell. Mert ma is csak egymásra számíthatunk mi, magyarok. Hisz ahhoz, hogy a mai hazugságörvény undorító szennye el ne nyeljen, nekünk kell összefognunk és elutasítanunk azt, hogy a fejünk fölött döntsenek olyan európai politikusok, akiknek semmi sem szent. 
Megőszültem. 1956-ban azonban még meg sem születtem. Csak olvastam, hallottam, tanultam róla. Ma élő résztvevőit, a kor tanúit ezért mélységesen tisztelem, és kicsit irigylem is őket. Nem szenvedésükért, hanem tettük hősiességéért, helytállásukért. Legyenek példaképeink.
Pálmai Tamás Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Száznyolcvan kopjafa
„Valamikor a télen unalmamban eszembe jutott, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója lesz idén, és faragok hatvan darab hatvancentis kopjafát. Valahova, nem tudtam, hogy hova, csak gondoltam, hogy elkezdem, megfaragom, és majd valakinek oda fogom ajándékozni” – kezdi Balázs Antal a száznyolcvan kopjafa történetét. Mert a hatvanból időközben háromszor annyi lett, hiszen az ötlet megtetszett másoknak is – Bács-Kiskun megye déli szegletében így hát három településen: Kiskunmajsán, Csólyospáloson és Szankon lesz egyedi ’56-os kopjafaemlék. És talán itthon, Sepsiszentgyörgyön is – bár erre senki nem kérte Anti bácsit, de ő úgy gondolja, az ’56-os forradalomnak és városának is tartozik ennyivel.
Jelentkezik az ’56-os múzeum
A nyolcvanadik életévét betöltött, de továbbra is nyughatatlan Balázs Anti bácsi elkezdte hát a télen megfaragni a kopjafákat. Közben elmondta itt-ott ötletét, hogy hátha talál rá „vevőt“ – és nem is kellett sokat várnia. A tavasz jóformán még be sem köszöntött, amikor telefonált Grezsa István miniszteri biztos, hogy a hatvan kopjafának megvan a gazdája: a kiskunmajsai ’56-os múzeum szívesen ad helyet egy ilyen egyedi emléknek.
Mielőtt a hatvanból száznyolcvanná lett kopjafák történetébe belevágnánk, ismerkedjünk kicsit a kiskunmajsai múzeummal. Magyarország első – és tavalyig egyetlen – ’56-os kiállítóhelyét a kényszerű száműzetéséből 1990-ben hazatért Pongrátz Gergely, a Corvin köz egykori főparancsnoka alapította. Az épület valamikor tanyasi iskola volt, két termében korabeli relikviák tekinthetőek meg: zászlók, fegyverek, térképek, fényképek, újságok, szabadságharcosok személyes tárgyai. A múzeum udvarán a Hadtörténeti Intézet és Múzeum jóvoltából különböző harci eszközök, köztük egy T-55-ös orosz tank is látható. Az 1999-ben megnyílt múzeum mellett Pongrátz Gergely egy kápolnát is építtetett, a 2002-ben felavatott kápolna egyik tornya a győztes forradalmat, a másik – romos – tornya a vérbe fojtott szabadságharcot jelképezi. Védőszentje Kapisztrán Szent János, akinek ünnepe október 23-án van. A kápolna belső falára helyezték el azoknak a névtábláját, akiket a forradalomban és szabadságharcban való részvételük miatt a kommunista hatalom kivégeztetett, és a kápolnában helyezték végső nyugalomba – kívánságának megfelelően – Pongrátz Gergelyt. A múzeumot a Pongrátz Gergely Alapítvány működteti.
’56 fénye ma is világít
Érdekes formát talált ki Balázs Antal a kiskunmajsára kerülő kopjafakompozíciónak. A hatvan faragott tölgyfa oszlopocska nem mind hatvan centiméter hosszú: ahogy érlelődött a terv, úgy alakult is, végső változatában fele-fele arányban készültek a lámpásban, illetve a tulipánban végződőek: a faragott mintakincsben a lámpás csúcs a férfiak, a tulipán – a termékenység – a nők jelképe. A férfiaké 60, a nőké 56 centi hosszúságú, és egymást váltva, egy kétméteres átmérőjű kört alakítva szerelik fel egy korong köré.
– Napot fognak képezni, a kopjafák lesznek a sugarai, jelképezve azt, hogy ’56 fénye ma is világít, mondja Balázs Antal, és sebtében meg is mutatja. – A középső korongra ragasztjuk, szintén kör formában az ugyancsak tölgyfából kivágott betűket: felül Gloria, középen ’56, alatta Victis. A kopjafasugarú nap nem a múzeum falára kerül, hiszen az nem megfelelő háttérnek, hanem a múzeummal szembeni tábor épületének hatalmas fehér falára – a tábor és a múzeum amúgy is összetartoznak, nyaranta ott tartják az ’56-os ifjúsági tábort, bejárata pedig egy székely kapu.
Megfaragom nektek is
Balázs Antal ’56-os emlékötlete tehát könnyen gazdára talált. A bonyodalmak azonban ezután következtek. – Azzal nem is volt baj, hogy odaígértem Kiskunmajsára a hatvan kopjafát, csak Szent György-napkor itt járt Ábrahám Fúrús János csólyospálosi és Patkós Zsolt szanki polgármester, s amikor meglátták, hogy mit csinálok, és elmondtam, hogy mi céllal faragom a kopjafákat, azonnal lerohantak, hogy nekik is kell, meséli Anti bácsi. – Mondtam, gyerekek, semmi baj, én Kiskunmajsának visszamondani már nem tudom, de ette fene, megfaragom a hatvan-hatvanat nektek is. És akkor kezdődött a versenyfutás az idővel. A laikus azt gondolná, a kis-méretű kopjafát könnyebb megfaragni, mint a nagyot – de épp ellenkezőleg. Kisméretben az arányosan csökkentett minta is kicsi, a fa pedig könnyen megpattan, nem is kell hozzá egy rossz mozdulat, és máris messzire ugrik a kivésett forma valamelyik sarka. Olyankor meg kell keresni az elugrott darabkát, visszaragasztani a helyére, megvárni, míg megszárad, lecsiszolni, a javítás nyomait eltüntetni – sok időt és hatalmas türelmet igénylő munka. Anti bácsi azonban nemcsak konokul kitartó, hanem munkabírása is lankadatlan. Mondom is neki viccesen, fiatal még, alig nyolcvanéves.
– 81 leszek januárban, ha megérem, válaszolja nem dicsekedve, csupán mint aki megállapít valamit. – Ezzel még nincs baj, az a fele a rossz, hogy egyre több a munka, a megrendelés, és azt bírni kell. Felszereltünk a nyáron egy székely kaput Virágoskútra, a Hortobágyon, kapu kell még az idén Csehétfalvára, szülőfalumba, és kapu kell Árapatakra a temető bejáratához, az is egy ügy. Mindenre nem jut időm, mert ez a 180 kopjafa annyi időmet elrabolta, sokszor volt úgy, hogy nem aludtam itt, ebben a kicsi műhelyben, de itt ébredtem fel: mikor eljöttem otthonról, még olyan korán volt, hogy itt ébredtem meg a műhelyben. De meg kellett csinálni.
– Te sok ügy mellé álltál éltedben, ezt is ügyként kezeled.
– Teljes egészében. Én, ha nem ’56-ról van szó, változzak lepcsegős varasbékává, ha megcsináltam volna.  – Miért oly fontos neked ’56?
– Mert a magyar történelemben kevés az olyan küzdelem, ami tényleg a szabadságért történt. A pozsonyi csata, utána nagy szünet Dózsa Györgyig, majd a Rákóczi-szabadságharc, a ’48-as szabadságharc és ’56. Valakinek vagy valakiknek támogatni kell ezt az ügyet. Tenni kell azért, hogy azok, akik utánunk jönnek, lássanak valamit, mert hallani hallanak az iskolában róla, az egy dolog, de a vizuális ismeretszerzés tartósabb. Ha valaki kopjafát farag pénzért a temetőbe, az nem ügy. Az csak egy emlék annak, akit eltemettek. Ez pedig felidézi ’56-ot és azokat, akik abban az eseményben részt vettek. Minden kopjafára felírhattam volna valakinek a nevét, lett volna mit felírni. De minek, úgyis tudjuk, hogy kik voltak a hősök, nézzünk rá, s válasszuk ki, hogy melyiket kinek szánnók. Ezt nem tartottam lényegesnek, sőt, azt sem, hogy felírjam a készítés évszámát, mert aki hatvanig el tud számolni, az számolja meg a kopjafákat, s számítsa ki, ’56-tól mikor volt a 60. évforduló. Dolgozzon másnak is az agya, ne csak az enyém. Persze, biztos kerül mindig valaki, aki el fogja mondani, mit jelent az a nap formában elhelyezett hatvan kopjafa, hogy az is tudja, miről van ott szó, aki csak néz, de nem lát. Valószínűnek tartom, hogy fognak majd tenni valahova egy táblát is, s én mindenképpen követelem, hogy írják rá, ez Székelyföldön, Sepsiszentgyörgyön készült. Az én nevemet ne írják oda, nem ez a lényeg, hanem hogy elkészült, és Sepsiszentgyörgyön készült, ez nemcsak nekem, hanem minden sepsiszentgyörgyinek dicsőség.
Hosszú az emlékév
A Kiskunmajsára kerülő, napot formázó kopjafák mindenike tölgyfából készült. Első változatban úgy tervezte Anti bácsi, a hatvan kopjafát hatvan különböző fajta fából faragja meg, ezek készítéséhez fogott hozzá a tél végén. A csólyospálosi és szanki felkérést követően azonban változtatott elképzelésén: mivel Kiskunmajsán kültérre kerül a kopjafa-kompozíció, szükséges levédeni, a pác alatt nem érvényesülne annyira a különböző fafajták mintája, erezete. Szankon viszont benn, a polgármesteri hivatalban alakítanak ki egy ’56-os sarkot a kopjafákból – hát ide kerülnek a sokféle fából készült, természetes színében meghagyott oszopok.
A kopjafák elhelyezése a három helyszínen nem egyforma: Kiskunmajsán a nap sugarait formázzák egymást váltva az 56 és 60 centis faragott farudak, Szankon a mennyezetről lóg alá az 56 nem egyforma méretű kopjafa, különböző magasságokban.
– Ez a sajátos elhelyezése a kopjafáknak arra utal, hogy az ’56-os áldozatok közt voltak kiemelkedőbb személyek, és voltak kevésbé híresek – de mind ott voltak, életüket adták a szabadságért, magyarázza Anti bácsi.
Csólyospáloson most, október 23-án még nem állítják fel a kopjafákat. Ott ugyanis a település központjában lévő park átalakítására kerül sor olyképpen, hogy egy új ’56-os emlék is helyet kapjon benne – erre pályáztak jó eséllyel a helyiek, ezért a kivitelezésre csak jövőben kerül sor. Ami nem jelent gondot, hiszen az ’56-os emlékezési év 2017. március 31-éig tart.
A csólyospálosi ’56-os emlékmű egy hosszú, romos tetejű fal lesz, rajta nagy-nyílású vakablak, ebben kap helyet a hatvan kopjafa, egycentis távolságra egymástól. Az ide szánt kopjafák diófából készülnek, mert „a nóta szerint diófából nem csinálnak koporsót, de kopjafát igen, ilyen kicsikét, mert érdekes fa a dió, jó faragni” – mondja Anti bácsi.
Otthon és itthon
Kiskunmajsára felajánlással, Csólyospálosra és Szankra felkérésre készítette Balázs Antal a kopjafákat – de vajon itthon, Sepsiszentgyörgyön, lesz-e hasonló ’56-os emlék?
– Hát nem tudom. Gondolkozni gondolkodtam rajta, van is egy tervem, azt viszont még nem árulhatom el. Mert Szentgyörgyön is lesz valahol, és biztos, hogy beleegyezést is kapok, akitől kell, de azt egyelőre nem mondom el, hogy hol, mert nem beszéltem meg senkivel, és nem illik, hogy rákényszerítsem bárkire is az elképzelésemet. De lesz, hogy mikor, pontosan nem tudom, de ebben az évben szeretném megcsinálni. Erről még senkinek nem mondtam egy szót sem, de biztos, ha élek, Szentgyörgyön is lesz egy olyasmi, mint a kiskunmajsai, csak sokkal kisebb kopjafákkal, mert a hely, amit kinéztem, nem engedi akkora méretben. És nem is akarok akkorát csinálni, legyen az egy, ez egy másik, hasonlítani fog hozzá, de mégsem olyan lesz, mert én valami olyan dolgokat viszek bele, amitől más lesz, mint a kiskunmajsai. A forma ott, amikor megláttam a falat, azonnal beugrott, nagyon elismerően nyilatkoztak a kiskunmajsaiak, kérdezték is, hogyhogy ilyen hamar kitaláltam. Mondtam, nem tudom, mert nekem vagy beugrik hirtelen egy ötlet, vagy egyáltalán. De rendszerint beugrik, nem tudom, hogy mi az oka ennek, valószínű, hogy amikor gyúrt engem sárból az Úristen, akkor azt mondta, hogy na, ennek adjunk egy olyan adottságot, hogy hamar lásson meg valamit. Ránézni és tudni. Szívesen faragtam ezeket a kopjafákat, bár sok volt a száznyolcvan, de hadd lássák, hogy itt is élnek magyarok, és valami láthatót is tudnak tenni. Ha nem is nagy dolog, de fel tudom mutatni, hogy kérem, én ezt a magyar nemzetért tettem. Azért a nemzetért, amelynek fiai puskát fogtak ’56-ban, és 1848-ban is, és ha az életüket odaadták, akkor legalább mi emlékezzünk meg róluk. Emberi módon, tisztességgel, mindenhol, ahol magyar él a világon.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„A családba fogadtuk a püspök urat”
Fiatalember volt, amikor elkezdte a gyűjtőmunkát és meglett férfi, amire elkészült A Hegy című öt és fél órás, rendhagyó, képes-hangos, egyedülálló monográfia Márton Áron püspök életéről. Nagy Zoltán székelyudvarhelyi mérnök, hitoktató több mint két évtizedet szentelt a gazdag és példás életút kutatásának, feltérképezésének. Értékes munkáját Orbán Balázs-díjjal ismerték el. A díjazottat Lázár Emese kérdezte.
– Sok ezer kilométer Székelyudvarhelytől Rómáig, megszámlálhatatlan találkozás, képes és írott dokumentumok százai – Márton Áron püspök életútjának stációit kitartóan, 23 éven át önzetlenül, minden anyagi támogatás nélkül és jutalmat nem várva kutatta. A Hegy – Mozaikképek Márton Áron életéről – ezt írja ezen a DVD-n, amelynek borítóján Márton Áron közismert fotója van, háttérben az Egyeskő. Miért éppen Márton Áron? Mi késztette az életút felkutatására és pontosan mikor és miként kezdődött ez a szinte mesébe illő történet?
– 1990-ben, amikor az első évfolyam indult, beiratkoztam Kolozsváron a teológiára, de ezzel párhuzamosan végeztem a mérnökit is. Amikor a mérnöki diplomámat megszereztem, 1993-ban hazajöttem Székelyudvarhelyre. Akkoriban itt volt Mihály József káplán, aki most jobbágytelki plébános. Tulajdonképpen ketten határoztuk el, hogy végig kellene járjuk azokat a helyeket, ahol a püspök úr járt-kelt, élt, és próbáljunk meg összegyűjteni minél több hanganyagot, fényképet, szólaltassuk meg azokat, akik ismerték őt személyesen. Igazából hittanórára akartunk egy félórás tananyagot összeállítani. Hozzátartozik még, hogy 1980-ban, amikor Márton Áron meghalt dr. Jakubinyi György érsek úr, aki akkor teológiai tanár volt, írt egy összefoglalót az ő életéről. Annak a kis írásnak, ami akkor nem jelenhetett meg, az volt a címe: A Hegy. Megkaptuk ezt a három és fél oldalas szöveget, és tulajdonképpen ezt szerettük volna „felöltöztetni” képpel, hanggal. Ez lett a gondolatmenet gerince, ezt követtük, bővítettük. Akkor, 1993-ban még nem gondoltam, hogy egy ilyen véget nem érő kutatómunka lesz belőle.
– Hol kezdték el a kutatást, mi volt az első állomás?
– Csíkszentdomokoson, a szülőfaluban, rokonokkal, ismerősökkel beszélgettünk, aztán a többi állomás már jött úgymond magától, mert az emberek kézről kézre adtak, tanácsolták, hogy ide menjünk, oda menjünk. Nem voltak ezek az utak megtervezve, mentünk, ahová mondták, ahová gondoltuk, hogy menni kell. Vittük magunkkal a kazettás magnót, a diafilmes fényképezőgépemet, akkoriban ezek az eszközeink voltak.
– A két évtized alatt nemcsak ezek az eszközök tűntek el, de sokan elmentek a filmben szereplő tanúk közül is…
– Igen, például Márton Áron húga, Anna néni, aki akkor 92 éves volt, már beteg volt, forgatták az ágyban, de beszélni még tudott. Vagy Gyulafehérváron találkozhattunk Erőss Lajos kanonokkal, aki nagyon bizalmas embere volt a püspök úrnak. Magatehetetlen volt már ő is, fel kellett öltöztessék, de szellemileg ép volt. Beültették a székbe, mesélt nekünk. Végül is a kész anyagban 47 személy szólal meg.
– Márton Áron életútját alaposan, szó szerint is mérnöki pontossággal, stációtól stációig haladva feltérképezte. Van olyan szakasza a püspök életének, ami még hiányos, úgymond fehér folt?
– Van, főként a gyermek- és ifjúkor, abból a korszakból nincsenek fényképes dokumentumok. Mesélt Anna néni, a húga. De nagyon értékesek azok a kis feljegyzések, amikről a pár hónapja elhunyt Kacsó Júlia szerzetes, szociális testvér beszél. Ő volt az, aki az utolsó időkben gondozta, ápolta, tolókocsiban sétáltatta a püspök urat. Amikor nagyon ritkán megszólalt, beszélt, Júlia testvér azokat mind leírta, stilizálatlanul – ezekről a feljegyzésekről mesél a filmben.
– Legenda és valóság – hogyan tudta ezeket a valós és nem valós történeteket szétválasztani?
– Voltak ismétlődő történetek és voltak olyanok, amelyek nem fedték a valóságot. Utánanéztem mindegyiknek, ami mese volt, azt kihagytam, de mindig vigyáztam arra, senkit ne bántsak meg. Például a néhai székelyudvarhelyi fotográfus, Sztojka Feri bácsi által elmondottak esetében is egyensúlyozni kellett. Ő elmesélte szépen a ’49-es eseményeket, amikor a püspök úr fehér lovon bevonult, aztán átszöktették autóval Udvarhelyre, onnan haza. Feri bácsi erre úgy emlékezett, hogy egyedül ő volt ott, de egy idős paptól tudom, s egyszer Feri bácsi is beismerte, hogy ketten voltak a testvérével, Sztojka Károllyal. Feri bácsi a kocsijával vitte az egyik főpapot, Karcsi bácsi a püspök urat. A Feri bácsi visszaemlékezését benne hagytam a filmben, de hozzátettem az igazság kedvéért, hogy utolsó percben döntöttek úgy, hogy a hatóságokat megtévesztve, két autóval menekítik a püspököt. Úgy vágtam össze az anyagot, hogy senkit ne sértsek meg, senki ne maradjon ki, de az elmondottak hitelesek legyenek. Így, nagyon szűkre szabva is 5 és fél óra lett az anyag. Kérdezte is egy filmes: ki fogja ezt megnézni?
– Erre mit válaszolt?
– Virt Laci (Virt László szociológus, a Nyitott szívvel. Márton Áron erdélyi püspök élete és eszméi című monográfia szerzője – szerk. megj.), akit személyesen ismerek, mesélte, hogy neki szintén feltették a kérdést: a vaskos könyvét ki fogja elolvasni? Ő azt válaszolta: nem képregény-olvasóknak írtam. Az én válaszom ezzel egybevág.
– Ketten indultak el az úton, de végül egyedül járta és megy tovább rajta.
– Mihály József atyával tartjuk a kapcsolatot, Jobbágytelkén be is mutattuk a filmet, de ő már nem vesz részt a kutatásban, egyedül végzem.
– És a gyűjtőmunka csak egy része a feladatnak, hiszen a hatalmas mennyiségű kép- és hanganyagot is egyedül rendszerezte, a vágómunkától a feliratozásig minden technikai feladat is az Ön munkája. Napi nyolc órát dolgozik a gyárban, hitoktató az iskolában, családja van, gyermeke – két embernek is sok lenne ez. Hogyan tudott időt szakítani, ahogy kislánya mondta, „mártonozásra” és a családjára is?
– Igen, a technikát is én csináltam. Több mint 3000 fényképet használtam fel a filmben, ezeket mind ki kellett tisztítani, digitalizálni, a recsegő-ropogó hanganyagokat szintén. Hogy mennyit dolgoztam? Sokat… Általában este 10 óra után ültem a géphez, amikor a kislányom lefeküdt. A 23 év alatt kevés nap volt, amikor 2-3 órát ne foglalkoztam volna ezzel, de a februári kiadás előtti (Márton Áron püspökké szentelésének 77. évfordulóján mutatták be a filmet – szerk. megj.) félévben hétvégenként 10-12 órát is. Próbáltam megfuttatni, biztos, hogy több ezer óra van benne. A családomnak nagyon sokat köszönhetek, türelmesen segítették a munkámat. Most azzal próbálom meghálálni, hogy ahová lehet vinni és ők megtehetik, elviszem magammal a bemutatókra. Velem voltak az október 17-i díjátadón is.
– Önt hallgatva, óhatatlanul is eszembe jut Márton Áron jelmondata: Non recuso laborem – Nem futamodom meg a munkától. Ön sem tette, holott nem kis fába vágta a fejszét. Volt olyan pillanat, amikor úgy érezte, nemcsak az élők, de maga a püspök úr, Márton Áron is segíti a munkáját, úgymond jelképesen fogja a kezét?
– Közel négy éve Budapestre kerültem a szívklinikára, ahol megműtöttek, aortát és szívbillentyűt cseréltek. Akkor egyből Márton Áronra gondoltam, és arra, ha az égiek akarata, hogy ne fejezzem be a munkát, akkor elfogadom. De aztán nem így történt, meggyógyultam, sőt, a kórházban is már tudtam dolgozni az anyaggal, akkor készítettem a felirat egy részét, és még filmbemutatót is tartottam. Nincs nap, amikor Márton Áron ne lenne velünk. Ahogy a feleségem megfogalmazta: a családba fogadtuk a püspök urat. Családtag lett. Az őt ábrázoló festmény, amit ajándékba kaptam, a kislányom kérésére, a szobájában van, az ágyával szemben, a falon. Este mindig elmondjuk a Márton Áron-imát, úgy érzem, hogy velünk lakik, velünk él.
– Jól érzem, hogy még mindig épül, magasodik a Hegy? Ez egy soha véget nem érő misszió?
– Nem szűnt meg a munka, nem lehet és nem is tudom, nem akarom még befejezni. Folyamatosan jönnek az emberek, hoznak fényképeket, történeteket. A filmbemutatókon sokszor odajön valaki hozzám, ezzel, azzal. Sok helyen megfordultunk már. Legutóbb Petrozsényban is így történt. De így jutott el hozzám a sepsiszentgyörgyi bemutatón egy régi papfelszentelési beszéd hanganyaga is. Hozzáteszem, hogy azóta bővült az anyag, hiszen kaptam újabb dokumentumokat. Készen van, megvágva, feliratozva, szerkesztve, de hogy ebből egy bővített kiadás lesz-e vagy egy negyedik DVD, egyelőre nem tudom. A csíkszentdomokosi múzeum igazgatója, Lázár Csilla javasolta, jelenjen meg az anyag nyomtatásban is – remélem, hamarosan az is megjelenik. Könyv lesz vagy füzetecske, még nem tudom.
– Az egyedülálló monográfia elkészült. Pénzbeli fizetség nem járt érte, de gondolom, erkölcsi elégtétel, jutalom a sok-sok találkozás, és méltó elismerés az Orbán Balázs-díj. Jól van ez így?
– Virt László írta méltatásában: soha nem kapott semmit, csak egy szívbillentyűt. Misszió ez, igen, de bárhová mentem bemutatni a filmet, és talán több mint száz helyen voltam már, soha nem kértem pénzt, sem benzinre, sem egyébre. Ha az utamat kifizették, megköszöntem, hálás voltam. Az egyházi áldást a munkámra és érte megkaptam. Az Orbán Balázs-díjra nem számítottam, de meglepett és nagyon jólesett a kitüntetés.
– Fiatalemberként kezdte a munkát, amit immár érett emberként folytat. Mi az a püspöki üzenet, ami a sajátja lett munkája során?
– A püspök úr is folyamatosan dolgozott, soha nem hagyta abba, még ha kilátástalan volt is a helyzet. Van egy mondat, egy pap bácsitól hallottam, és nagyon megfogott: a tiszteletből való félelem. Ez igaz mindenkire, aki Márton Áronnal találkozott. Ezt éreztem mindvégig én is. Személyesen nem találkozhattam vele, de az évek alatt az ő személyének a bűvkörébe kerültem, és ebből nem lehet már kibújni. A film minden másodpercét ismerem, mégis megtörtént már többször, hogy a bemutatón, a meghatódott embereket látva, elsírtam magam. A munkát mindig úgy kezdem, hogy elimádkozok egy rózsafüzér tizedet a püspök úrért, a célért. Ebben a munkában nagyon sok ima van. Úgy érzem, hogy az eltelt két évtized alatt Márton Áron püspök úr az életem része lett. Mi az ő üzenete számomra? Az utolsó csíkszeredai bérmáláskor, 1975-ben mondta: „A keresztény ember két világ polgára. Igazi hazája az égben van, de oda az út a földön át vezet.” Ezt vallom én is: az ember talpa a földön legyen, de ne felejtse el, hogy ez nem minden… Hargita Népe (Csíkszereda)

Székelyföldi napok magyar tanácselnökökkel
Öt megye és három megyeszékhely elöljárója tanácskozott Sepsiszentgyörgyön.
Bihar, Szatmár, Hargita, Kovászna és Maros megye tanácselnöke, illetve a házigazda Sepsiszentgyörgy, valamint Csíkszereda és Szatmárnémeti polgármesterében a közös, hogy mindannyian az RMDSZ színeiben látják el feladataikat, képviselik a magyarság érdekeit.
Az Orbán Balázs díj átadása mellett szakmai találkozókon vettek részt, ahol az önkormányzati választások óta eltelt időszak tapasztalatait értékelték ki, osztották meg. Közös stratégiák kidolgozása is zajlik, hiszen az erős önkormányzati képviselet lehetővé teszi, hogy a magyar közösség számára kiemelt területeken – mint például az oktatás, kultúra, ifjúság, egyházak – megőrizzük, erősítsük az eddig elért eredményeket. A megfogalmazott célok között szerepel az erdélyi családok jólétének és biztonságának fokozása, a minőségi oktatás fejlesztése, az infrastruktúra javítása, és nem utolsó sorban a magyar közösség jogainak erősítése.
„Az elmúlt 12 év legsikeresebb önkormányzati választása volt az idei, hiszen 5 erdélyi megyének is magyar elöljárója van. Ez az eredmény, a megnyilvánult bizalom fokozott munkára ösztönöz mindannyiunkat. Az erős helyi képviseletet azonban csak akkor tudjuk megfelelően érvényesíteni, ha a törvényhozásban is kellő súllyal vagyunk jelen. Ezért fontos, hogy a parlamenti választásokon is részt vegyenek a magyar szavazók, hogy Erdélyt olyanná tegyük, amilyennek az erdélyi magyar emberekkel közösen megálmodtuk. Meggyőződésem, hogy ami jó Erdélynek, az jó Romániának is!” – nyilatkozta Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke. erdon.ro