Magyarország és az első világháború (Szakály Sándor történész előadása)
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum adott otthont ezúttal is a Magyarország Kulturális Központja által szervezett előadás-sorozat újabb állomásának, délelőtt a Székely Mikó kollégiumban a diákok hallgathatták meg a neves történészt, délután inkább az idősebb generáció mutatott érdeklődést.
Az első világháború kitörésének századik évfordulója is ürügyül szolgálhatott, hogy A magyar nemzet története című előadás-sorozat tizedik fejezete a „nagy háború” eseményeit, magyarországi, erdélyi vonatkozásait taglalta. Szakály Sándor történész, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója (fotó) felidézte a kezdeteket, évekre bontva boncolgatta az erőviszonyok alakulását, a végkimenetel okait és néhány következtetést is levont előadása végén. Nem nyertük meg a második világháborút, ez az egyetlen biztos pont – kezdte előadását Szakály Sándor. Felidézte, 1914-re két jelentős hatalom alakult ki Európában: az antant és a központi hatalmak, ezek konfliktusa vezetett a háborúhoz. Ferenc Ferdinánd trónörökös szarajevói meggyilkolása után egy hónappal üzent hadat az Osztrák–Magyar Monarchia Szerbiának, abban bíztak, sikerül lokális és gyors háborút lebonyolítaniuk. Szakály Sándor vázolta a korabeli pró és kontra érveket, kik ellenezték és kik támogatták a hadba szállást, vetített térképen mutatta be az erőviszonyokat, a két táborhoz csatlakozó államokat, a frontvonalak alakulását. Beszélt arról is, hogy Románia kezdetben semleges volt, és a központi hatalmak arra alapoztak, hogy az is marad, ám 1916-ra sikerült megállapodnia az antanttal (Erdélyre tartottak igényt, és a határt a Tiszánál akarták meghúzni), és területszerzési igénnyel megtámadta Erdélyt, ahová, mivel nem tartottak veszélytől, nem csoportosítottak haderőt az osztrák–magyar vezetők. A román csapatok jelentős sikereket érnek el, nagyon sokan elmenekülnek Erdélyből, ám néhány hónap után az idevezényelt osztrák–magyar csapatok német segítséggel visszaverik őket, és Bukarestben megkötik a békét.
Szakály Sándor szerint az 1917-es esztendő két jelentős momentuma hozott fordulópontot a háború kimenetele szempontjából: az oroszországi forradalom miatti zűrzavar, illetve az Amerikai Egyesült Államok hadba lépése az antant oldalán. Felidézte az amerikai elnök, Wilson szavait, aki kifejtette: a békéhez vezető paktum esetében „a népek, nemzetek önrendelkezési joga legyen a döntő”. 1918-ra területi szempontból nem állnak rosszul a központi hatalmak, ám politikai és gazdasági szempontból annál inkább, sorra szenvedik a jelentős vesz­teségeket. Ekkorra már az is nyilvánvaló, hogy bekerített helyzetbe kerültek, így kénytelenek fegy­verszünetet és békekötést kérni. A háború utáni békekötés kapcsán Szakály Sándor kifejtette, az Osztrák–Magyar Monarchia részéről a harcok nem területszerzésről szóltak (véleménye szerint ezt bizonyította a bukaresti békeszerződés is, melyben bár nyertes helyzetben voltak, semmilyen területi igényt nem támasztottak), az antant részéről azonban igen, és minden igényt Magyarország területéből elégítettek ki.
A történész beszélt a románok újabb előretöréséről is, hogyan tologatták a kialakított demarkációs vonalat, és hogyan hunytak szemet efölött az antant államai, hogy nem volt jelentős magyar erő, amely szembeálljon velük. A székely hadosztály volt az egyetlen tényleges erő, amely megpróbálta megállítani a román csapatokat, voltak sikeres ütközetei, de valójában csak lassítani tudták az előretörést. Ez a különítmény körülbelül 10–12 ezer fős volt, és nem csak székelyekből, illetve erdélyiekből állt, nagyon sokan csatlakoztak hozzá más nemzetiségűek is, olyanok, akik úgy gondolták, meg kell védeni Erdélyt. A román csapatok nem voltak ugyan jól felszereltek, de nagyobb létszámmal bírtak, és a székely hadosztályt fokozatosan visszavonták, egy részüket Debrecenig, egy részüket pedig Szatmárnémetiig. Szakály Sándor egyébként úgy vélekedik, a székely különítmény létrehozása szép, de reménytelen vállalkozás volt, ugyanakkor példaértékű is, az önszerveződő ellenállás formáját mutatta meg.
A történész kifejtette, naivitás volt az akkori magyar vezetők részéről az antant segítségében bízni, de arra is kitért, hogy 1918 őszén, 1919 tavaszán a nyugati államok már döntöttek, jelentősen befolyásolni nem lehetett álláspontjukat, így meglátása szerint a Tanácsköztársaság kikiáltása sem volt hatással a majdani határok kialakítására.
Szakály Sándor részletesen elemezte, az antant államok miként bántak el Magyarországgal, tulajdonképpen nagylelkűek voltak minden igénylővel – „más vagyonából könnyű adakozni”–, és így Magyarország területének kétharmadát, népessége egyharmadát veszítette el, az ezeréves nagyhatalomból kis állammá zsugorodott. Kitért arra is, hová vezetett az Osztrák–Magyar Monarchia felszámolása: a nagy, soknemzetiségű állam helyett sok kis soknemzetiségű államhoz, és Európa tulajdonképpen nem nyert semmit. A XIX. században a Monarchia volt a nagy orosz hatalmat ellensúlyozó erő, megszüntetésével tulajdonképpen ez az egyensúly is felbomlott, mindez kihatott a kontinens XX. századi történelmének alakulására.
FARKAS RÉKA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékőrző Galícia
Ha a hangrögzítés technikájának bár töredékével rendelkeztünk volna ifjú korunkban, sok részletet menthettünk volna meg nagyapáink-apáink első világháborús emlékeiből – osztottuk meg véleményünket Balázs Antallal, akinek abban a szerencsében volt része, hogy magyarországi barátaink meghívták Galíciába meglátogatni a magyar katonai emlékeket őrző vidékeket, az első világégés véráztatta háborús színtereit. S mert egyre fogy az évfordulós esztendő, arra kértük, ossza meg olvasóinkkal is lengyelhoni élményeit.
– Bedécs Gyula régi barátomnak megígértem, hogy ha Galícia felé mennek, emlékkopját faragok a brassói huszonnégyes honvéd gyalogezred emlékére, és személyesen elviszem velük oda – kezdett a történetbe. – 2012-ben voltunk mi már együtt, ugyancsak a huszonnégyesek emlékeit keresve, Olaszországban, eljutottunk Doberdóig, az Isonzóig, viszontláthattuk a Pó-síkság magyar vér áztatta harci színtereit. Ebben az évben Galícia következett, ide szervezett emléktúrát a győri székhelyű Isonzó Baráti Kör. Ismerkedni mentünk a galíciai harcterekkel-emlékekkel, főt hajtani ott nyugvó hőseink sírhantjánál.
Itt közbevetem: mifelénk is élt egy hivatásos haditudósító, aki a huszonnégyesek nyomában bejárta Galícia és az olasz front színtereit, s megrázó eseményeit könyvben rögzítette. Ádám Éva író a lengyel származású Kamenitczky Etelka volt, aki bányafelőr lányaként született Köpecen. Könyvének hasonmás kiadása régi feladata a hazai magyar könyvkiadásnak. Síremléke a Fehér megyei Kulcs temetőjében áll, múlhatatlan érdemeiért nem emelt neki emléktáblát Köpecen az utókor.   – Én Rymanówban találkoztam barátaimmal – folytatja Balázs Antal. – Első megállónk Salis Soglio volt. Ott áll Galícia legnagyobb erődje, az akkor épített 15 közül! Ezeket bekerítették az oroszok. Kiéheztették az erődök katonáit, akik fűrészkorpával keverték a lisztet, hogy mindenkinek jusson egy darab kenyér, majd fogságba hurcolták a legyengülteket Oroszországba. Emlékezetes marad számomra, mert itt hajtottak főt a Harangozó dédunokák felmenőjük, Harangozó István síremléke előtt. Emlékbeszédet mondott Harangozó Bertalan, Vas megye jelenlegi kormánymegbízottja, imát Harangozó Vilmos kőszegi plébános, felhangzottak Kulcsár Béla harmonikaművész katonadalai. Megható volt. Másnap eljutottunk Galícia egyik legnagyobb hadtörténeti múzeumába, megtekinthettük annak nagyon gazdag gyűjteményét, ez a város volt Przemyśl. Magyar katonák-kiskatonák vére áztatta itt a földet, megrázó élmény volt látni, ahogy a sokat szenvedett és szabadságszerető lengyel nép mennyire őrzi-gondozza a magyar hősöket befogadó temetőket! Koszorúztunk. Az első világháborúban magyar katonák ezrei haltak hősi halált az itt álló romos erőd egykori orosz ostromakor. Nekik állított emléket a költő Gyóni Géza a Csak egy éjszakára című versében. Egyike volt az erőd védőinek, itt került orosz fogságba, ahonnan soha nem tért haza. Azt azonban már kevesebben tudhatják, hogy a Bodosban nyugvó Egyed Géza tanító a krasznojárszki fogolytáborban kötött barátságot Gyónival, aki felett halálakor lévita képzésű református kántortanítóként mondott emlékbeszédet – csavargatva az emlékezés gomolyáját, ezt is felelevenítjük Balázs Antallal. A magyar nép külön emlékművet szentelt a przemyśli vesztett csatának. A Margit híd budai hídfője mellett áll az oroszlános emlékmű, rajta ennyi: Przemyśl. És ha magunkat keressük, van még érdekes dolog, ami minket, sepsiszentgyörgyieket ehhez a galíciai városhoz köt: a megyeszékhely szívében, a Szent József-plébániatemplom tornyában naponta megszólal egy szép hangú harang, melyet ebben a városban, Lengyelország egyik nagyobb harangöntödéjében öntöttek! – Augusztus 6-án Luznára igyekeztünk, ahol bemutatták a Pustki-dombon fekvő hősi temető magyar részlegét – sorolja Balázs Antal. – Menet közben fejet hajtottunk a Gorlicei-domb előtt is, a második sorsfordító galíciai ütközet színhelyén. A Pustki-domb temetőjét nemzetiszín szalaggal vettük körül, és minden magyar katonasíron meggyújtottunk egy mécsest. Tábori misét tartottak a csoport magyar papjai, ministráltak a Harangozó fivérek, az Isonzó Kör bemutatta műsorát. Számunkra emlékezetes meglepetés volt, hogy a misén tiszteletét tette a luznai önkormányzat képviselőete. Tarnówba siettünk, Bem apó szülővárosába, és útközben igazi élmény volt megállni Limanówban. Itt van a Limanovai Magyar Hősi Temető. Felolvastuk Muhr Ottomár limanovai hős ezredes emlékművének megrázó feliratát, amelyen a 9. császári és királyi huszárezred magyar katonáinak neve sorakozik. A magyar nyelvű felirat így hangzik: „1914 december 11–12-én ezredes urunkkal együtt halt huszárok drága vérének, kemény öklének, szótlan magyar hűségének emlékére”. Fergeteges harc alakult ki itt annak idején, az ezred leszállt a lóról, és kézitusára került  sor. Az ezredes sortüzet és rohamot vezényelt, s ennek során hősi halált halt... Nincs olyan szó, amellyel ki lehetne fejezni, hogy mit éreztem én, a csehétfalvi székely ember, amikor Tarnówban megláttam annak a Bem tábornoknak a díszes és szép síremlékét, aki életét az utolsó percig veszélyeztette a magyar szabadságért, és örökre összekötötte a barátság fonalával a magyar és a lengyel nemzetet.
Azt már a nem Háromszéken és Erdélyben élő olvasóink kedvéért jegyezzük meg, hogy Bem tábornok Háromszék földjén is többször megfordult. Petőfivel egy moldvai útjáról hazatérőben nagyon letörten találkozott Bereckben, és elmondta a költőnek, hogy szívesen jönnének fegyverbe Háromszékre a moldvai csángó magyarok, de akkor oda vissza soha nem tudnának térni, hiszen mit mondanának az ott élő románok, hogy ők Erdélyben a románok ellen harcolnak! A Bem–Petőfi találkozó emlékműve Bereck főterén áll, szobra Kézdivásárhely szívében, nevét felvette a lemhényi iskola. A nemzetét elnyomó orosz cári hatalom ellen akart harcolni, úgy gondolta, a török–orosz viszályban szerepet kaphat még, így beállt a török seregbe. Ám ahhoz, hogy abban harcolhasson, fel kellett vennie a muzulmán hitet. Így lett Bem Józsefből Murad pasa, aki a szíriai Aleppo városát megmentette a pusztítástól. Ott szerzett sérüléseibe halt bele. 79 évig pihentek földi maradványai az aleppói temetőben, majd 1929-ben szülővárosa kezdeményezésére exhumálták hamvait és hazaszállították. A lengyel katolikus püspöki kar azonban nem engedélyezte keresztény földbe temetését, ezt igen leleményesen Szyszko Bohusz szobrász-építész úgy oldotta meg, hogy egy mesterséges tó közepén hat oszlopra helyezte Bem szarkofágját, a tábornok végső nyughelyét. Az égbe temették Bem József maradványait!
– Utunk utolsó emlékezetes állomása Tuchów volt, számomra a legfontosabb település, mert ennek a városkának hadi temetőjében nyugszanak a sokat szenvedett magyar királyi brassói 24-es honvéd gyalogezred hős katonái, a mi vidékünk férfiai. Ebben a temetőben a meghatódottságtól megszállva helyeztük el zuhogó esőben az általam faragott kopját azoknak az emlékére, akik soha nem láthatták meg székelyföldi szülőfalujukat. Amire bedöngöltük a kopjafát, megérkezett a városka polgármestere. Látni lehetett arcán a megilletődöttséget, pedig egy szót sem értett abból, ami ott elhangzott! Mire a kőszegi plébános megszentelte a kopjámat, kisütött és ránk mosolygott a Nap. Szerethette az Úristen a huszonnégyeseket – mondtam a plébánosnak, mert megsiratta őket. Végezetül pedig egy nagyon megható dolog történt: az a polgármester, aki szemtanúja volt az emlékállításnak, odajött, és megsimogatta a kopjafát! Hirtelen hazagondoltam, és azt mondtam magamban, hogy micsoda nemes gesztus lett volna, ha a mi megyénk prefektusa is megsimogatott volna legalább egy emlékkopját azok közül, amelyeket felszenteltünk Gábor Áron síremléke mellett az eresztevényi temetőben. Mennyire más érzéssel távozott volna onnan az a pár száz résztvevő, aki jelenlétével megtisztelte a szabadságharcos hős születésének bicentenáriumát! A lengyelek szeretetét felülírni nem lehet. Most hiszem, hogy mennyire igaz az a négysoros, miszerint „lengyel s magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát!” Azt is világgá kiálthatta volna Balázs Antal, hogy a lengyelek is megértsék, hogy a távoli Háromszéken, a Rétyi Nyír előterében szépen felújítva áll a huszonnégyes honvéd egész alakos szobra, amelynek újbóli avatóünnepségét jeles személyiségek jelenlétében tartottuk 2010. augusztus 20-án. Ezek a fiúk bámulatra méltó haditettekkel, hősi eseményekkel írták be nevüket az első világháború történetébe.
Kilencvenhat esztendeje annak, hogy Galíciában és az olasz fronton elnémultak a fegyverek, s már azok is hantok alatt pihennek, akik hazatérhettek a harcmezőkről. Galíciában estek át a tűzkeresztségen, védték a Kárpátokat, az Uzsoki-szorost. 1918 januárjának kemény telén parancsszóra átvitték őket az olasz frontra. Assiago alatt, a Piavé lankáján vívták lankadatlan küzdelmüket egészen az összeomlásig.
„Galícia véráztatta mezőin A szellő is csak susogva szálljon, Hősök nyugszanak ott, fiatal fiúk, Hősök álmát ne zavarja meg senki  a világon!” Bíró István fiatal önkéntes sorai ezek, amelyek a korabeli hírlapokban láttak napvilágot. 1914 októberében 285 halottat, 759 sebesültet jegyzett a statisztika, 853-an eltűntek! Ők voltak a muszka áradat fenntartói, a magyar bánat és hősiesség jelképei.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Most nem titokban tárgyalnak
Februárban Brassópojánán lesz az új Neptun
Viharfelhők gyülekeznek a romániai magyar politikai életben az amerikai közvetítéssel zajló román–magyar párbeszéd kapcsán – derül ki a Krónika riportjából. Borbély László, mint régi neptunos, védi a mundér becsületét, mások óvnak a rossz kompromisszumtól. Márpedig a témával foglalkozni kell, ugyanis februárban újra összeülnek az érintettek a Project of Ethnic Relations (PER) égisze alatt.
Mint arról beszámoltunk, az amerikai PER nevű amerikai jogvédő szervezet 2005-ben visszavonult igazgatója, Allen Kassof egy hétfői sepsiszentgyörgyi fórumon elmondta, a PER felkérést kapott, hogy közvetítői szerepet vállaljon ebben a párbeszédben, akárcsak 1993-ban. Kassof azt is elmondta, a hétvégén Brassópojánán már negyedik alkalommal találkoztak a román politikai pártok és az RMDSZ képviselői, a következő forduló februárban történhet meg. 
Borbély: bárhol, bármikor
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, szerinte a magyar-román párbeszédnek bármikor helye van, függetlenül attól, hogy amerikai vagy európai szervezet próbál közvetíteni a felek között. „Minden olyan kezdeményezésnek örülünk, amely a párbeszédről szól. Ez hasznos alkalom elmagyarázni szemtől szemben a román félnek, mit is akarunk mi az autonómiatervezetünkkel. De beszélhetünk a magyar nyelv regionális nyelvként való elfogadásáról is. Elvégre a román is regionális nyelv volt Ukrajna egy részében, amikor meg ezt az ukrán parlament eltörölte, nagy felháborodást keltett Romániában is” – mutatott rá Borbély.
MPP: tudjunk róla mi is!
A tárgyaláson a Magyar Polgári Párt (MPP) is részt szeretne venni – jelentette ki a Krónikának Biró Zsolt. A párt elnöke viszont aggályainak is hangot adott a párbeszéd kereteivel kapcsolatban: „ha egyáltalán lesz ilyen találkozó, arról nekünk is kell tudnunk, nem úgy, mint az 1993-ban Neptunon szervezett PER-találkozóról, ami miatt már most is sokan farkast kiáltanak” – fogalmazott Biró, utalva arra, hogy a tengerparti üdülővárosban lezajlott tárgyaláson Frunda György, Tokay György és Borbély László RMDSZ-politikusok titokban, mandátum nélkül tárgyaltak az akkori román hatalommal.
Ingyen pacifikálnak minket
Tőkés László szerint korábban is az amerikai és a román fél választotta ki a tárgyalópartnert. „Most pedig megint ugyanez történik, mindig a kényelmes magyarokat választják (...) Attól tartok, hogy egy neptuni forgatókönyv szerint az Amerikai Egyesült Államok a világ rendőrének szerepkörében olyan forgatókönyvet gondolt ki, amelyben a román érdekek érvényesülnek, és a magyar felet megint pacifikálják, az autonómiaügyet pedig valamilyen kompromisszum mentén leszerelik” – fogalmazott.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint 1993-ban, Neptunon stratégiai célokat söpörtek a szőnyeg alá, „kiváltva azokat látványos, de a jövő szempontjából nem túl lényeges elemekkel”. Szerinte előrelépés lenne, ha elindulna egy újabb magyar–román párbeszéd, de fontos, hogy ez ne a színfalak mögött történjen, és fedje le a romániai magyar társadalom minden szegmensét, azaz ne csak a mindenáron alkupártiak legyenek jelen. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Újabb panaszáradat az Őrkőre
Lopnak, mérgeznek, „skalpolnának”
Mint arról már szeptemberben beszámoltunk, több tucat sepsiszentgyörgyi, az őrkői romateleppel szomszédos utcákban lakó polgár írt alá panaszlevelet, amelyet a városvezetéshez, a megyei rendőrséghez, a helyi rendőrséghez és csendőrséghez juttattak el, és amelyben a romák által elkövetett lopásokat, a tarthatatlan helyzetet kifogásolták. A panaszosok a nyilvánosság felé fordultak, hiszen elmondásuk szerint az illetékesekkel megbeszélt intézkedések továbbra is késnek.
Kiderült, hogy a Fenyves utcában a romák lopják, ami mozdítható: a több mint hétmázsás kazántól kezdve a rézből készült házszámig mindent elvisznek. Egy családi házat nemrég adtak el, új tulajdonosaik alig költöztek be, máris kirabolták őket. De az utcában ritka az az építmény, amelyiknek ne lenne részben meglovasítva a csatornarendszere.
Sok esetben az udvarokból a termést is elemelték, egy manzárdot szőrőstől-bőröstől kiürítettek, egy 90 éves háborús hősnek a rézből készült házszámát lelopták, és olyan is megtörtént, hogy a bebetonozott, szőlőkötözésre használt fémrudakat ásták ki, betonostól vitték el. A panaszosok elmondása szerint a hatóságok azt javasolták, érjék tetten a tolvajokat: egyszer sikerült is a pincébe bezárni egy lopni jött csemetét, ám percek alatt több mint 100 roma verődött össze a megmentésére, szinte megskalpolták a tettenérőt, betörték az ablakait. A rendőrség pedig, mivel kiskorú volt, elengedte a tolvajt.
Jelenleg közel harminc, idén megejtett lopást jeleztek az illetékeseknek a panaszosok (elmondásuk szerint ennél jóval több eset történt), ám az eredmény késik. A helyszínen három családi házat is mutattak, amelyeket évek óta árulnak, ám eladhatatlanok az ingatlanok az Őrkő közelsége, illetve a lopások miatt. Ugyanakkor az apácazárda előtt szoktak ingyen-élelmiszerért összeverődni a roma fiatalok, akik a járdára piszkítanak, üvöltöznek, de az utcán malacok, lovak is járnak: ott jártunkkor is azonosítószám nélküli szekeres vágtatott végig őrülten, fittyet hányva a nemrég felszerelt térfigyelő kamerákra. 
– Februárban jutottunk be a polgármesterhez, ám az ott elhangzott ígéretek váratnak magukra: a helyi rendőrség járőrözését nemhogy a romák, de mi sem észleltük eddig. Egyedül a megyei rendőrség mutatott némi határozottságot – háborogtak az összesereglettek.
Az utóbbi időben az is divatossá vált, hogy patkányméreggel teszik el láb alól a polgárok kutyáit, hogy könnyebben lehessen lopni. A Fenyves utcaiak nem értik, honnan gyűl a sok roma az Őrkőre, illetve miként építkezhetnek engedély nélkül, miért nincsenek ellenőrizve, felelősségre vonva.
– Nem azért dolgoztunk, hogy vénségünkre nem csak a terményt, hanem megélhetésünk eszközeit, a kapát, a köszörűt is kilopják a kezünkből. Csak annyit kérünk, védjenek meg az illetékesek, mert mi is adófizető polgárok vagyunk – összegeztek a károsítottak.
A hatóságok érdeklődésünkre kifejtették, eddig is felügyelet alatt tartották az utcát, és az elkövetkezőkben is járőröznek a környéken. 
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sárándi Tamás
SZÉKELYFÖLD KÖZELLÁTÁSA 1940 ŐSZÉN
Amikor Székelyudvarhelyet csak ejtőernyővel lehetett megközelíteni Mi nehezítette Székelyföld közellátásának biztosítását 1940 őszén? Például az, hogy a kivonuló román hadsereg sok esetben minden mozdíthatót leszerelt és elszállított.
Az 1940. augusztus 30-án meghozott második bécsi döntés révén visszakerült Magyarországhoz Észak – Erdély, beleértve a Székelyföld is. a kezdeti nehézségek áthidalására a magyar kormány katonai közigazgatás bevezetése mellett döntött, ami 1940. november 26-ig igazgatta a területet. Ezen időszak alatt a különböző szintű parancsnokságok több nehézséggel is szembetalálták magukat, a Székelyföld esetében azonban a legsúlyosabbnak a közellátás biztosítása bizonyult.
Mindennek több oka és előzménye volt. Jelen írásunkban ezen okokat vesszük számba, illetve a konkrét megvalósulást igyekszünk nyomon kísérni. Elsősorban a Székelyföld esetében követjük nyomon a fejleményeket, de igyekszünk rövid áttekintést is adni az egész visszacsatolt terület közellátására vonatkozóan is.
Az 1940 őszi gazdasági és közellátási nehézségek több okra vezethetők vissza. Egyrészt a román hadsereg az európai általános politikai és katonai helyzet – első bécsi döntés, majd Kárpátalja 1939-es megszállása, 1940. júniusi szovjet ultimátum – miatt 1938-tól kezdődően mozgósítva volt, ami oda vezetett, hogy a második bécsi döntést megelőző hónapokban a román hadsereg kétharmada Erdélyben állomásozott. A helyszínen állomásozó román csapatok felélték a lakossági készletet – a korabeli beszámolók folyamatosan a román hadseregben uralkodó rossz élelmezési helyzetre panaszkodtak, ami miatt a hadsereg tagjai folyamatosan megdézsmálták a lakosság készleteit – másrészt a kivonuláskor rekvirálásokat hajtottak végre. A Székelyföld esetében ez a probléma két szinten jelentkezett, a lakosság lóállományának jelentős részét elrekvirálták, valamint egyes gyárakat leszereltek, ami fokozta a munkanélküliséget. Sok esetben a román hadsereg minden mozdíthatót leszerelt és elszállított,
pl. a későbbi közellátás szempontjából kulcsfontosságú vasúti szállítóeszközökből 800 mozdonyt, 700 személyvagont és 10 ezer tehervagont vittek el. A helyi lakosság szempontjából nagyobb gondot okozott, amikor egész gyárakat szereltek le. Pl. Désről a szeszgyárat, Sepsiszentgyörgyről pedig a dohánygyárat vitték el.
Az ezt követően meghozott második bécsi döntés negatív hatása – gazdasági értelemben – hogy addig szorosan összefüggő régiókat s vidékeket vágott el egymástól. A Székelyföld esetében ennek ugyancsak két súlyos aspektusa volt, egyrészt Brassó „elvesztése”, másrészt a térségben elhelyezkedő két cukorgyárat elvágta termőterületeitől. Pl. Brassó és Háromszék megye kölcsönösen kiegészítette egymást, a város innen kapta a nyersanyagok (elsősorban fa), az élelmiszer (70%) és a munkások jelentős részét, míg a megye a várostól kapta a kész ipari termékek (főleg vas), a közszükségleti cikkeket és a cukrot. A botfalusi (Brassó megye) cukorgyár Romániában maradt, míg a termeléshez szükséges termőterület Magyarországhoz került, a marosvásárhelyi cukorgyár esetében pedig fordítva történt ugyanez. A Székelyföld esetében a másik súlyos gazdasági gondot a fakereskedelem lecsökkenése jelentette.
A nagyobb üzemek regáti román tulajdonosok kezében voltak, akik leállították a termelést a bizonytalanság miatt és a meglévő fakészletet sem tudták elszállítani a területről. A székelyföldi és Naszód megyei fatelepek összesen 20–25 ezer munkást foglalkoztattak, azonban 1940 végén a leállások miatt csak mintegy 6–7 ezren dolgoztak. Korabeli jelentés szerint a Székelyföldön 250 ezer köbméter faáru volt, ami elszállításra várt. A gazdasági problémák harmadik csoportját a kőolajtermékek és földgáz használata jelentette, ugyanis ez jobban el volt terjedve Romániában, mint Magyarországon (a földgázmezők közelsége miatt ez hangsúlyosabban volt jelen a Székelyföld esetében).
Mielőtt rátérnénk a Székelyföld 1940 téli közellátásának biztosításához hangsúlyoznunk kell, hogy a visszacsatolt észak-erdélyi megyék mindegyikében gondok voltak a közellátással, másrészt a Székelyföld – más hegyes vidékhez hasonlóan, mint pl. Máramaros és Beszterce-Naszód – az alapélelmiszerek tekintetében mindig is behozatalra szorult. Ez elsősorban a búza- és kukorica behozatalt jelentett, míg árpából, zabból és szénából folyamatos többlettel rendelkezett. 1940-ben sem a behozatal jelentette a nagy problémát, hanem annak fizikai eljuttatása. Az ellátási gondokat nehezítette, hogy a román hadsereg kivonását a magyar hadsereg bejövetele váltotta fel, aminek ellátására ugyancsak tetemes mennyiségű élelmet kellett beszállítani. A katonai közigazgatás időszakában a Székelyföldön 10 ezer katona és 1500 ló állomásozott, akik elsősorban a határvonal megerődítésén munkálkodtak.
A katonai közigazgatás időszakában a Székelyföld legnagyobb gondját a vasúti összeköttetés hiánya okozta, ugyanis azt – Kolozsvárról Aranyosgyéresen és Marosludason át Marosvásárhelyre tartó vonal – az új országhatár kettévágta. A Kolozsvártól délre elterülő kiszögelés – az úgynevezett Göring-zsák – a belga tulajdonban lévő szamosújvári szódagyár igazgatójának közbelépésére alakult ki, s maradt a terület Romániánál (lásd a térképet). A helyzetet csak fokozta, hogy október 23-ától kezdődően a román hatóságok leállították a peage – átmenő – vasúti forgalmat, így a Székelyföld ezt követően vasúton átmenetileg megközelíthetetlenné vált. A helyzet súlyosságát érzékeltetve – kis túlzással élve – Teleki Pál ezt úgy fogalmazta meg, hogy Székelyudvarhelyre csak ejtőernyővel lehet eljutni.
Az elszigeteltséget azonban jól jelzi, hogy a katonai közigazgatás időszakában a postai küldeményeket a fontosabb székelyföldi városokba repülőgéppel jutatták el, illetve fölé érve ejtőernyővel dobták azokat le. A légi posta Székelyudvarhelyt, Csíkszeredát, Kézdivásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt érintette.
A tél közeledtével az ellátás megszervezése a katonai közigazgatás egyik legsürgősebb és egyben legnagyobb volumenű kihívása is volt. A problémával már szeptember végén a legmagasabb szinten – Legfelsőbb Honvédelmi Tanácsban – foglalkoztak, ahol csak azt állapították meg, hogy a terület nem képes az önellátásra, így azt az anyaországból fogják biztosítani, illetve elrendelték a meglévő készletek, illetve a bevitelre szükséges áruk mennyiségének összeírását, illetve döntöttek ennek fontossági sorendjéről. Ugyanakkor elhatároztak, hogy az ellátás megszervezését a helyi szövetkezetekre bízzák, s az anyaországi szövetkezetek tevékenységét egyelőre nem engedik meg a visszacsatolt területeken. Október 28-án ismét tanácskozást tartottak a kérdésről ekkor döntöttek, hogy a visszacsatolt területet két részre osztják, ellátásra szoruló térségekre – Székelyföld, Beszterce és Máramaros – illetve azon megyékre, amiket kereskedelmi tevékenység útján lehet ellátni. Ugyanitt döntöttek arról is, hogy míg a négy Székely megyét 100%-ban, addig a másik két – román többségű régiót – csak 50–60%-ban kívánják ellátni. A döntés értemében a Székelyföldre 16896 t, Máramarosba 748 t, Besztercére 3480 t élelmiszert terveztek szállítani. A két román többségű régió ellátása nem okozott gondot, így oda a szállítást a MÁV-ra bízták, a Székelyföld esetében azonban kombinált szállításra – vasúti és közúti – volt szükség. A térség ellátásához a leginkább használható közúti összeköttetés a Beszterce–Szászrégen út volt, így a Besztercéig vasúton érkező árút itt átpakolták tehergépkocsikra, majd Szászrégentől, illetve Marosvásárhelytől ismét a MÁV végezte a szállításokat
Nincsenek pontos kimutatásaink arra vonatkozóan, hogy miből mennyi készlet, illetve hiány volt a Székelyföld esetében, azonban – az eddig elmondottakból következően is – semmiképpen nem arról volt szó, hogy az ellátás biztosításához szükséges mennység 100%-át be kellett szállítani a területre. Több esetében előfordult, hogy olyan készleteket is beszállítottak, amikből elegendő volt a területen is. A helyzet inkább az volt, hogy míg egyes termékekből krónikus hiány volt, amit a katonai közigazgatás végéig sem siketül teljesen megoldani – pl. kőolajtermékek – addig másokból több ezer tonnányi felesleggel rendelkeztek. A helyzet illusztrálására bemutatjuk Háromszék megye terményeiről készült kimutatást, ami a bevonulás előtti állapotokat tükrözi (lásd a grafikont).
Ezen egyetlen eset tanulsága szerint is, még az élelmezésben kulcsfontosságú búza tekintetében is csak két járásban nem volt elégséges mennyiség, vagyis a kenyérellátást megoldható lett volna megyén belül, árpából pedig minden járás felesleggel rendelkezett. A kimutatásba nem vettük be a burgonyát, miből természetesen minden járásban több ezer tonna felesleg létezett. Kisebb hiány volt kukoricából és hüvelyesekből, amiből viszont semennyi készlettel nem rendelkeztek az a szalonna és petróleum volt, így ezen mennyiségeket 100%-ban az anyaországból kellett pótolni. A kukorica esetében számolni kellett azzal is, hogy ez ekkor még a lakosság táplálkozásában is jelentős szerepet játszott. A hadsereg lovainak az ellátására 60 vagonnyi kukorica volt előírva, azonban a Vezérkari Főnökség felvetette, hogy ezt inkább cseréljék ki zabra, ami a helyszínen is beszerezhető, s a kukoricát ajánlják fel a lakosság táplálkozásának biztosítására.
A közellátás nagy volumene révén jelentős üzletet is jelentett, így konfliktus alakult ki a szövetkezetek – erdélyrészi Hangya, illetve magyarországi Futura – illetve a különböző szállítási cégek – MÁVAUT és MATEOSZ – között. Mint láttuk első lépésként az a döntés született, hogy az ellátást a helyi szövetkezetek révén oldják meg, azonban ez alól kivételt jelentettek a partiumi járások, ahol az ellátást kezdetektől a Futura kapta meg. A Vezérkari Főnök erdélyi körútjának tapasztalataként azt a következtetést vonta le, hogy az erdélyrészi Hangya infrastruktúrája nem elég fejlett, így a közellátás zavartalansága érdekében vonják be a Futurát is. Mindez az erdélyrészi Hangya akarata ellenére történt, aki már ezt megelőzően is egyeztető tárgyalásokat folytatott a magyarországi szövetkezetekkel, így igyekezvén biztosítani pozícióit a visszacsatolt területeken. Ezt követően a beérkező árut a Hangya és a Futura együtt vette át és szállította a kijelölt raktárakba. A közúti szállítás lebonyolításába a Honvédség mellett bekapcsolódott a MÁVAUT és a MATEOSZ is. Az Erdélyrészi Gazdasági Tanács ülésén felmerült, hogy a MÁV elégedetlenségét fejezte ki, ha valaki nem az ő autóikkal – MÁVAUT – végzi a szállítást, holott a nagy forgalmat a vasúttársaság nem volt képes ellátni, ezért a minisztérium kérte a másik budapesti vállalatnak a MATEOSZ-nak a bekapcsolódását is. Nehézségek ezt követően is felmerültek, részben az anyagellátásban részben a fizetési kötelezettségek miatt. November végén a besztercei szállítási kirendeltség arra panaszkodott, hogy a hadsereg nem utalt ki motalkót, így a MÁVUT tehergépkocsik kénytelenek voltak ideiglenesen elállni. December végén a hadsereg teherutóin lévő gumiabroncsok kímélése miatt a szállítás csökkentéséről döntöttek. Folyamatos probléma volt a Beszterce–Szászrégen műút áteresztőképességével is, ami túl keskenynek bizonyult, illetve a túlzott terhelés miatt minősége hamar leromlott. Az út feljavítására a hadsereg zsidó munkaszázadokat rendelt ki, azonban ezeket sem tudták megfelelő felszereléssel ellátni. Ásót, csákányt és talicskát biztosítottak a számukra, de kővágót és kalapácsot már a helyszínen kellett beszerezniük. Mindezen nehézségek ellenére a Székelyföld közellátása egy sikertörténetnek tekinthető, s a katonai közigazgatás megoldotta a rá háruló feladatot. A közúti szállítás tehermentesítése érdekében 1940. december 20-áig elkészítették a Marosvásárhelyről kiinduló keskeny nyomtávú vasút Kolozsnagyida és Szászlekence közötti meghosszabbítását, ami napi 25 vagont volt képes átereszteni, majd ezt további bővítésekkel felvitték napi 50 vagonra (lásd a térképet). A vasútépítést a hadsereg végezte, 10 héten át hét vasútépítő század, két vasúti felépítmény század és hat vasúti építő munkásszázad vett részt. A közúti szállításban összesen 260 honvédségi, 100 MÁVAUT és 104 MATEOSZ tehergépkocsi segédkezett. A hadsereg emellett 16 vegyes munkaszázaddal is segítette a folyamatos átpakolásokat. Mindezen erőfeszítéseknek köszönhetően 4200 t búzát, 3000 t kukoricát, 31 t zsírt, 31 t szalonnát, 75 t tésztát, 75 t konzervet és 24 t étolajat jutattak el idejében a Székelyföldre. Ezen sikeres akciót követően is a katonai közigazgatás szerveinek – a visszacsatolt területek egészén – különböző technikákhoz kellett folyamodniuk a közellátás minimális szintjének biztosítása végett. Az ez irányba tett első lépések között volt az árak maximalizálása. Az árak maximalizálásának lényege, hogy a megszabott ártól drágábban elviekben nem lehetett árulni az illető cikket. Ezáltal az áremelkedést, illetve az inflációt akarták megakadályozni.
A közellátás biztosítása érdekében a katonai közigazgatás másik intézkedéssorozata a városokban található közellátási cikkek nyilvántartásba vétele, hiány esetén ezek zárolása volt. Emellett elrendelték a mezőgazdasági termények forgalmának a korlátozását is. Eszerint, ha valakinek a megadott mennyiség fölött volt terménye, azt be kellett jelentenie, illetve, ha el akarta azt adni, akkor azt csak a hadseregnek tehette meg. Később ezt a rendeletet is tovább szigorították és búza esetében már 50 kg feletti mennyiséget is be kellett jelenteni. Mivel egyes termékek esetében így sem rendelkeztek a lakosság ellátásához szükséges készletekkel, így a parancsnokok elrendelte ezek jegyrendszer alapján való adagolását. A heti fejadag az alábbiak szerint volt megállapítva: cukorból fejenként 12 dkg, kávéból 10 dkg családonként, teából 2 dkg családonként, rizsből 50 dkg családonként. Később ezt kiterjesztették a kenyérre és a zsírra is. A napi kenyéradag egy tisztviselő esetében 50 dkg, egy munkás esetében 1 kg volt, zsír esetében pedig egységesen 30 dkg. A későbbiekben tovább szigorították a kenyérre vonatkozó rendeltet, egyrészt korlátozták a malmok esetében a finomliszt őrlésének mennyiségét, illetve megtiltották fehér kenyér sütését, másrészt elrendelték, hogy burgonyát keverjenek a kenyérliszthez.
A húsfogyasztás korlátozása érdekében úgynevezett hústalan napokat vezettek be, amikor a piacon nem lehetett árulni, az éttermekben pedig felszolgálni olyan ételt, ami húst tartalmazott. Ez kezdetben heti két nap teljes, illetve két nap korlátozott húshoz való hozzáférést jelentett. Később ezen rendelkezést tovább szigorították és októbertől már három, teljesen hústalan nap volt. Ugyancsak a közellátás megkönnyítését, illetve a visszaélések megakadályozását szolgálta az az intézkedés, ami előírta, hogy minden családfő 48 órán belül jelentse be családját a hozzá legközelebb fekvő kereskedőnél, ahonnan a közszükségleti cikkeket be kívánta szerezni. A kereskedők ugyanis ezen lista alapján kaphattak árut. Ugyanakkor kikötötték, hogy azon családok, akik készletekkel rendelkeznek a zár alá vett közszükségleti cikkekből, csak az előírt fejadagoknak megfelelően fogyaszthatnak, illetve csak saját készleteik kimerülése után jelentkezhetnek a boltokban. Mindezen intézkedése ellenére egyes nyersanyagokból és ipari termékekből a katonai közigazgatás teljes időtartama alatt hiány volt (petróleum, benzin, gyufa, szappan, talpbőr). Ez azonban minden megyére jellemző volt, nemcsak a Székelyföldre. A terület nem piaci alapú ellátása azonban oda vezetett, hogy az árak tekintetében több esetben a Székelyföldön olcsóbban lehetett hozzájutni, mint Észak-Erdély más megyéiben.
Pl. a búza 1940 őszén Marosvásárhelyen 680 lej/q, addig Kolozsváron 840 lej/q, a zsír esetében Marosvásárhelyen 47 lej/kg, Kolozsváron pedig 88 lej/kg. Összegzésként elmondhatjuk, hogy az észak-erdélyi katonai közigazgatás egyik legnagyobb teljesítménye a négy székely megye ellátásának biztosítása tekinthető, amit minden nehézség ellenére sikeresen oldott meg. A nagy volumenű felvásárlások és szállítások felszínre hozták a regionális ellentéteket az erdélyi és anyaországi szövetkezetek közti különbséget. A közellátás nem piaci alapú megoldása következtében 1940 telén – habár folyamatosan voltak fennakadások – és mindenféle kényszerintézkedést kellett bevezetni, de nem a Székelyföldön volt a legrosszabb a közellátás színvonala.
Sárándi Tamás muzeológus-történész. Tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán végezte 2005-ben, attól kezdve a Szatmár Megye Múzeum munkatársa. Jelenleg az ELTE doktori iskolájának hallgatója. Kutatási területe a nemzetiségpolitika Észak-Erdélyben 1940-1944 között.
• Észak- Erdély politikai közigazgatási helyzete 1944 augusztus 23 után, in. Székelyföld, 2005 július, 73- 91 p. • A kisebbségek és a magyarságpolitika a romániai sajtóban 1944-1945, in. Pro minoritate, 2005 ősz, 112-131 p. • A magyar lakosságot ért sérelmek és az MNSZ politikája, in. Magyar kisebbség, 2005/1-2, 369-393 p. • Észak- Erdély 1940-1944 közötti történte a román történetírásban, in. Limes 2006/2, 131-138 p. • Evoluţia membrilor Uniunii Populare Maghiară în judeţul Cluj în perioada 1945- 1948, in. Satu Mare Studii şi comunicări, 2005-2006, pp. 237-253. • Kísérletek a szatmári svábok visszanémetesítésére a két világháború között, in. Németek a Kárpát- medencében konferencia anyaga, Bonyhádi evangélikus füzetek 2, Bonyhád 2009, 295-319. • Historia domus, ca sursă istorică. Unirea subiectivă, (Diana Iegarrel közösen), in. Satu Mare Studii şi comunicări 2008, p. 119-126. • Consideraţii privind primul val de recrutare SS din 1942 în judeţul Satu Mare, in. Satu Mare Studii şi comunicări 2008, p. 223-246. • Kisebbségpolitika a közigazgatási gyakorlatban a katonai közigazgatás idején Észak-Erdélyben, in Limes, 2010/2, p. 75-96.
Transdindex.ro

Az iskolaigazgatókat fenyegeti a háromszéki prefektus
Perrel fenyegeti a sepsiszentgyörgyi iskolaigazgatókat a prefektus, ha felszerelik a tanintézetekre a kétnyelvű feliratokat.
Az újabb, magyar feliratok elleni támadást Rodica Pârvan szociáldemokrata párti városi tanácstag panaszlevele indította el.
A Constantin Brâncuşi Szakközépiskola igazgatója írásban fordult a prefektúrához és a polgármesteri hivatalhoz, nehezményezve, hogy az önkormányzat minden, az alárendeltségébe tartozó tanintézményre új, kétnyelvű táblákat szereltet. Marius Popica Kovászna megyei prefektus válaszlevelében leszögezte, az új táblákról hiányzik a Románia felirat, az ország címere és a román nemzeti színek, felszólította az iskolaigazgatókat, ne tegyék ki a táblákat, így elkerülhetik a későbbi pereket.
Sztakics Éva alpolgármester híradónknak elmondta: az új táblákat az önkormányzat rendelte, ezekről egyetlen kormányhatározat rendelkezik, és abban az áll, hogy kötelező módon az iskola nevét vagy számát, és esetleg a logóját kell feltüntetni, semmi egyebet.
Az új táblákon is ennyi áll, elől a román, utána a magyar felirat. Melléje terveznek egy ovális táblát a város nevével és a kormány által is jóváhagyott címerével. „A napokban elkezdjük felszereltetni az új táblákat, a prefektusnak nem lehet kifogása ezek ellen, a törvény betartásával készültek, az építkezési engedélyeket is kiváltottunk. Az épületek a város vagy az egyházak tulajdonában vannak, az iskolaigazgatók csak ügykezelők, tehát annak sincs értelme, hogy őket fenyegetik perrel."- szögezte le az alpolgármester.
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Csak az autonómia
Hogy Marosvásárhelyen csak kínkeservesen lehet érvényesíteni a magyar közösség anyanyelvhasználathoz való jogát, pénzbírsággal sújtják, ki a piacon kétnyelvű címkéket osztogat, a magyar utcanevekért pedig éveket kell küzdeni, ahhoz lassan hozzászoktunk.
S bár igencsak felháborító, azon sem lepődünk meg különösebben, ha az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsvár vezetése nem engedélyezi a kétnyelvű várostáblát. De hogy a 75 százalékban magyarok lakta Sepsiszentgyörgyön is harcolnunk kelljen a kétnyelvűségért, az bizony több, mint égbekiáltó, egyúttal pedig igen hűen tükrözi, hol is tartunk a jogainkért folyó küzdelemben majd negyedszázaddal a rendszerváltozás után.
Persze, az nem újdonság, hogy Székelyföld egyik legjelentősebb városában mindig is létezett egy olyan társaság, amely feladatának tekinti, hogy konfliktusokat gerjesszen, megmételyezze a magyar–román kapcsolatot, gyűlöletet szítson. Ők azok, akik tűzzel-vassal akadályozzák például az utcanév-változtatásokat, különféle ürüggyel állandóan feljelentik az önkormányzatot, minden eszközzel gátolják szimbólumaink használatát – miért is nem lehet Sepsiszentgyörgynek hivatalos zászlaja, mint bármely romániai városnak? –, nyelvi jogaink érvényesítését – mint ismert, legutóbb a kétnyelvű iskolanévtáblák kihelyezését fúrták meg, és perrel fenyegetik az igazgatókat. Szerencsére, a jelek szerint a helyi román közösségen belül kisebbségbe kerültek eme csoportok, erre utal legalábbis, hogy a városi tanácsban jó ideje más hangok is vannak, és olyan román önkormányzati képviselők is felszólalnak, akik maguk is elítélik eme mindenki számára ártalmas machinációkat. De az már inkább aggasztó, hogy a konfliktust gerjesztők bandája továbbra is módfelett aktív, ténykedésük ma is rengeteget árt, tenni ellene alig tudunk, mi több, a törvény által előírt nyelvi jogaink érvényesítése során is akadályokba ütközünk. Mindez pedig egyúttal azt is jelzi: a különféle politikai alkuk során elért törvényi módosítások korántsem elegendőek jogaink érvényesítéséhez – új megegyezésre, átfogó rendezésre, olyan garanciákra van szükség, amit csak az autonómia biztosíthat.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Reflexió az RMDSZ autonómiastatútuma által felvetett néhány problémára
Az alábbiakban a Krónika Szempont mellékletében közölt, az RMDSZ által kidolgozott székelyföldi autonómia-statútumhoz, különösen a dokumentumnak az október 3–5-i lapszámban megjelent második részéhez szeretnék röviden hozzászólni.
Jogtörténeti és nemzetközi helyzet
Nem befolyásolhatja negatívan a Székelyföld autonómiaigényét, hogy a Skóciában kiírt népszavazáson nem fogadták el a függetlenség kinyilatkoztatását. Nézzük csak meg egy gondolat erejéig közelről: Skóciában nem az autonómiáról, hanem a függetlenségről szavaztak. Nem szavazták meg a függetlenséget, de a már meglévő autonómia (amely többek között azzal jár, hogy Skóciának saját parlamentje és saját kormánya van) megmaradt, sőt megerősődött. Pedig a másik oldalon a világ egyik nagyhatalma, Anglia áll, és nem a korrupt Balkán (bárcsak mi is ott tartanánk, hogy saját kormányunk és parlamentünk lenne, mint ahogy ez 1541-től több mint 150 esztendőn keresztül tulajdonképpen más név alatt megvolt.
Előrebocsátom, hogy én nagyon sajnálom, megértem és bánkódom amiatt a sok szenvedés miatt, amit az ukránok a volt szovjet birodalomban – valamennyire velünk együtt – megéltek. De ugyanakkor nem tudok nem tekintettel lenni arra, hogy – abból a szempontból, ami minket érdekel – jelenleg az Ukrajna területén levő orosz kisebbség harcol a nemzetiségi jogaiért, mint ahogy azelőtt az ukránok, sőt a románok is harcoltak a volt Szovjetunió ellen a nemzetiségi jogaikért.
Az Ukrajnában élő oroszok megvalósították kisebbségi jogaikat és függetlenségüket úgy, ahogy annak idején a Magyarországon élő, a lakosság 16 százalékát kitevő román kisebbség egyoldalúan kinyilvánította függetlenségét, és elszakította az ország egy részét az anyaországtól. Amikor ez az ő véleményük szerint 1918. december 1-jén megtörtént, a románok ünnepélyesen, törvényerejű határozattal arra kötelezték el magukat, hogy a létrejövő Romániában biztosítani fogják számunkra többek között azt, hogy saját kebelünkből választott egyének által, anyanyelvünkön leszünk igazgatva és kormányozva. (Én máshol már bebizonyítottam, hogy ezek a határozatok ma is törvényerővel bírnak, amelyet nem tartanak be.)
Mielőtt rátérnék tulajdonképpeni témánkra, érdemes meghallgatni, hogy az akkori Magyarország területén élő román kisebbség mit követelt a maga számára: „A népek önrendelkezési jogának értelmében, valamint nemzetünknek és a vele egy területen élő kisebbségek érdekében (...) már most át kell vennünk Magyarországnak és Erdélynek románok által lakott vidékei fölött a teljes kormányzó hatalmat.”
A magyar kormány „...rendelje hatalmunk alá az azon a területen található minden állami, politikai, közigazgatási, bírósági, iskolai, egyházi, pénzügyi, katonai és közlekedésügyi intézményt, hatóságot és szervet. Ugyanakkor ezen a területen minden más imperium megszüntetendő” (lásd Raffay Ernő Nem (csak) Erdély volt a tét, Csíkszereda, Budapest, 2010, 7. oldal). Hangsúlyozom, mindezt a Magyarországon élő román kisebbség 1918. november 9-én követelte, amikor ők Magyarország területén laktak, és magyar állampolgárok voltak. Vajon mit mondanának a román hatóságok, ha az egyetemesen elfogadott jogegyenlőség elve alapján mi most ugyanazt követelnénk számunkra, amit ők követeltek akkor a magyar államtól? Megjósolom: megpróbálnának bezárni, vagy legalábbis ellehetetleníteni.
A statútummal kapcsolatos néhány konkrét javaslat
Nem tartom szerencsésnek azt a megoldást, hogy megalakuljon számunkra egy kizárólag Marosvásárhelyen székelő táblabíróság, csak akkor, ha ennek a táblabíróságnak a marosvásárhelyivel azonos jogkörrel felruházott részlegei működnének Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is. Ebben a vonatkozásban emlékeztetnék arra, hogy a marosvásárhelyi igazságszolgáltatás a mai napig nem vonta felelősségre azokat, akik 1990 márciusában kiverték Sütő András szemét, Kincses Elődöt pedig elüldözték az országból.
Mondhatnék más példát is, de nem tudnám bizonyítani. De ez a megoldás nem szerencsés abból a szempontból sem, hogy a Hargita és Kovászna megyében élő lakosságot – ha a táblabíróságra fellebbezni akar – a jelenlegi rossz összeköttetések, útviszonyok közepette Marosvásárhelyre küldenék. Esetleg az elképzelhető, hogy az így létrejövő „autonóm” táblabíróság adminisztratív vezetőségének (mondjuk elnökének és alelnökének) Marosvásárhelyen legyen a székhelye, de konkrét igazságszolgáltatási tevékenységet kifejtő részlegek legyenek Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is.
A továbbiakban szükségesnek tartanám, hogy a legfelsőbb bíróságon és az alkotmánybíróságon is legyen egy-egy olyan bírói tanács, amelyben az autonóm területről származó, a magyar nyelvet írásban és szóban ismerő bírák többségben vagy legalább egyenlő arányban legyenek képviselőve a többségi nemzetből származó bírákkal. Ezeknek a bírói tanácsoknak biztosítaniuk kellene azt a lehetőséget is, hogy anyanyelven lehessen kérést beadni és perbeszédet folytatni.
Ez a rendelkezés első látásra nehézkesnek tűnhet, de kettős szerepe lenne. Egyrészt biztosítaná számunkra a kényes ügyekben (pl. a Székely Mikó kollégium és az egyéb magyar vonatkozású visszaszolgáltatási ügyekre gondolok) a jogszerű és jogegyenlőségen alapuló elbírálást. De ami még fontosabb, az az, hogy amennyiben az autonóm területekről induló ügyekben a fellebbezéseket a legfelsőbb törvényszéken csak románul lehet majd benyújtani, akkor fennáll a veszélye, hogy az iratokat már helyben is románul kell majd kiállítani, hogy a kizárólag román összetételű legfelsőbb törvényszék vagy alkotmánybíróság tagjai megértsék.
Azt sem tartom szerencsés megoldásnak, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsban (CSM) csak egy nemzetiségi bíró legyen. A magyar ügyek elbírálása számára egy ugyanolyan létszámú, magyar és román nemzetiségű bírókból álló speciális tanácsot kell létrehozni. Ez nem lenne diszkriminatív intézkedés, ellenkezőleg, nemzeti jogegyenlőóségünk egyik biztosítéka lenne, amely senkit sem sért (az, hogy melyek lesznek azok az ügyek, amelyek majd ezeknek a speciális tanácsoknak a hatáskörébe tartoznak, azt a statútumban vagy a statútum végrehajtására kiadandó, általunk megszerkesztett végrehajtási rendeletben kell majd biztosítani.)
A nép ügyvédje hivatala keretén belül egy tanácsot kellene biztosítani, amely magyar nyelven „beszél és ír”, és amely a magyar ügyeket anyanyelvünkön oldja meg. Erre azért lenne szükség, hogy az ellenünk elkövetett jogsértések ellen anyanyelvünkön tudjunk panaszt emelni, és hogy arra anyanyelvünkön kapjunk választ. Ha mindezeket számunkra nem biztosítják, akkor autonómiánk és nemzeti jogegyenlőségünk elve továbbra is csak formálisan fog létezni.
Nyelvhasználati kérdések az élet minden területén
Biztosítani kell számunkra azt, hogy ezekbe a funkciókba olyan egyének kerüljenek, akik írásban és szóban ismerik és használják anyanyelvünket. Az igazi jog- és törvény előtti egyenlőség csak akkor valósítható meg, ha a sorainkból kikerült egyének minden hivatalban úgy tudnak érvényesülni anyanyelvünkön, mint a románok az ők vidékein. Itt megjegyezném, hogy ha a memóriám nem csal, akkor az 1881-es erdélyi román pártprogramban az szerepelt, hogy a románok által lakott területekre a magyar állam ne nevezzen ki magyar tisztviselőt.
Amikor a Prúton túli Moldovai Köztársaságban élő románok körében felmerült a nyelvhasználat (és az autonómia) kérdése, akkor ők azt mondták és kérték, hogy biztosítsák számukra azt a jogot, hogy például az ők területén levő orvosokkal anyanyelvükön beszélhessenek, különben az életük és az egészségük is veszélybe kerül. Náluk meglett. Ha mi ugyanezt kérjük az általunk többségben lakott területeken, akkor még a szakemberek is rögtön ránk kiáltják, hogy alkotmányellenesek vagyunk.
(Ami nem igaz, mert az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat ezeket a jogokat biztosított számukra. Ismétlem: nem igaz, hogy az akkori határozatoknak nincs törvényi ereje. De még akkor is jogunk van követelni, hogy tartsák be, ha csak erkölcsi ígéret.)
Természetesen itt nagyon kényes kérdések is fel fognak merülni, például, hogy mi legyen a jelenleg Székelyföldön dolgozó románokkal. Ezeket a problémákat úgy kell megoldani, hogy az ő jogaik se szenvedjenek csorbát, mondom ezt még akkor is, ha a jelenleg erőszakosan kialakított helyzet jórészt a Ceauşescu és az előtte működő diktatúrák következménye. Például a Ion Antonescu által Dél-Erdélyben bevezetett diktatúra sem volt jobb a Ceauşescuénál.
Végül, de nem utolsósorban az előzményekből tanulva most csak egész röviden említem meg, hogy a román igazság­ügy-miniszter számomra küldött írásos válaszában elismerte: az 1945-ös nemzetiségi statútum egyes rendelkezései most is érvényben vannak. Azt már én mondom, hogy azokra már több mint fél évszázada sehol hivatkozni nem lehet, mert senki sem alkalmazza (mivel formai jellegénél fogva az csak kormányrendelet, amit a gyakorlatban bárki módosíthat.)
Véleményem szerint most közzétett autonómiastatútumnál vigyázni kell még a következő két dologra.
1.) Bele kell foglalni, hogy az új statútum a két nép egyezsége, és a mi akaratunk nélkül a többségi nemzet egyoldalúan nem változtathatja meg.
2.) Mivel olyan alapvető jogokat fog szabályozni, mint a nyelvhasználat és egyéb kisebbségi jogok, a statútum nem rendelet, hanem alkotmánykiegészítő dokumentum kell legyen. Nem szabad az életbeléptetését vagy hatályon kívül helyezését rendeletekre bízni, mert akkor hatályát fogja veszíteni, mielőtt érvénybe lépne.
Szeretném aláhúzni, hogy autonómiánk és kisebbségi jogaink megadása és biztosítása a román többségnek legalább akkora érdeke, mint nekünk, de az ide vonatkozó konkrét törvények érvényre juttatása (többségi megszavazása) már a románok felelőssége. Nekik a között lehet választani, hogy megadják a jogainkat – ami egyben a lehetőségeinket is jelenti – ahhoz, hogy együtt dolgozzunk Románia előrehaladásáért, vagy a jogok biztosítása nélkül közel másfél millió irredenta lesz ebben az országban, amelyik nem az ország javára fog dolgozni, hanem nemzetiségi jogaink érvényesítésével fog foglalkozni.
Már lejárt az az idő, amikor mindent ránk tudtak kényszeríteni, amit akartak. Ezzel kapcsolatban végezetül megemlíteném még, hogy a legnagyobb magyarnak tartott Széchenyi István már több mint 150 évvel ezelőtt megmondta: mi sem vagyunk alábbvalóak a világ semmilyen más nemzeténél. És ez így igaz.
Rozsnyai Sándor
A szerző ügyvéd, a Kovászna Megyei Ügyvédi Kamara volt dékánja
Krónika (Kolozsvár)

Civil sétány negyedszer
A szervezetek fele sem működik
Közel húsz civilszervezettel ismerkedhettek meg Sepsiszentgyörgy lakói pénteken a megyeháza előtti Szabadság téren. Főként a szociális szférában tevékenykedő karitatív alapítványok képviselőtették magukat, de ifjúsági szervezetek is bemutatkoztak.
A Civilek Háromszékért Szövetség negyedik alkalommal rendezte meg az akciót a megyeszékhelyen, idén szeptemberben pedig Kézdivásárhelyen lehetett tájékozódni a szervezetek tevékenységeiről. Opra Szende programvezető kérdésünkre elmondta, fontosnak tartják felmutatni azokat az értékeket, amelyeket a civil szféra képviselő. Idén főként arra fektették a hangsúlyt, hogy a szervezetek a megvalósított eredményeiket mutassák be.
A Turulmadár Ifjúsági Irodánál az önkéntességet népszerűsítették, a Diakónia Keresztyén Alapítvány, a Caritas, a Vöröskereszt a szociális szolgáltatásokra helyezték a hangsúlyt, de vérnyomást és vércukorszintet is mértek a helyszínen. A Civilek Háromszékért Szövetség katalógusában mintegy 200 civil szervezet adatai találhatók meg, de Kovászna megyében megközelítőleg 600 civil szervezet van bejegyezve; ezeknek közel fele aktív. 
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Őrsöket akarnak a romák lakta falvakba
A közbiztonság javítása és az etnikai feszültségek enyhítése érdekében a Kovászna megyei prefektúra csendőrőrsöket hozna létre a problémás háromszéki településeken.
Marius Popică kormánymegbízott hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta, a napokban Előpatak és Kézdiszentlélek elöljáróival egyeztetett a témában, akik arról tájékoztatták, a közbiztonság növelése érdekében hozott eddigi intézkedések nem bizonyultak hatékonynak, a községek lakói rendszeresen panaszkodnak a romák garázdálkodása miatt.
Emlékeztetett, a két településen az elmúlt napokban térfigyelő kamerákat is kihelyeztek, de a polgármesterek szerint még így sem tudják elejét venni a bűnözésnek, a csendháborításnak. „A helyi rendőrök folyamatosan járőröznek, ám arra a következtetésre jutottunk, hogy csak a csendőrökkel közösen tudnak fellépni hatékonyabban, ezért javasolni fogjuk a belügyminisztériumnak, hogy hozzanak létre kisebb csendőrőrsöket azokban a községekben és falvakban, ahol a közbiztonság folyamatosan romlik” – mondta Marius Popică.
Rámutatott: a helyzetet súlyosbítja, hogy a prefektúrán már évek óta betöltetlen a romaügyekkel foglalkozó referensi állás, amelyre roma nemzetiségű személyt kellene alkalmazni. Popică elmondta, megváltoztatták a feltételeket: most már középfokú végzettséggel is betölthető a tisztség, és folyamatosan egyeztetnek a roma közösségek vezetőivel, hogy találjanak alkalmas jelöltet, aki közvetíteni tud a romák és a hatóságok között.
Kovács László, Előpatak polgármestere a Krónikának elmondta, a csendőrőrs létrehozása négy évvel ezelőtt is felmerült – azóta rendszeresen szóba kerül –, de alkalmazott- vagy pénzhiány miatt a tervet folyamatosan odázzák.
„Ha a belügyi tárca jóváhagyja a csendőrök alkalmazására vonatkozó javaslatot, mi pár hét alatt meg tudjuk teremteni a feltételeket az őrs berendezésére” – mondta Kovács László. Az elöljáró szerint a községháza közelében van egy épület, amit jelenleg raktárnak használnak, azt adnák át a csendőröknek.
Kovács elmondta, Előpatakon körülbelül 3500 roma él. „Az idősebbek Angliába járnak dolgozni – már rendszeres londoni buszjárat is indult a szomszédos Árapatakról –, a 12–20 év közötti fiatalok azonban rendszeresen garázdálkodnak a környéken. Éjszaka egymással verekednek, összetörik a kerítéseket, a közvilágítást is tönkreteszik” – magyarázta az elöljáró, aki szerint sokan panaszkodnak a terménylopások miatt is.
Mint ismeretes, az augusztus 10-én történt motoros tragédia és az azt követő lincselés miatt tizenkét térfigyelő kamerát szerelnek fel a már meglévő kettő mellé a kézdiszentléleki romasoron a bűncselekmények megelőzése érdekében. A baleset óta kiéleződött etnikai feszültségek ellensúlyozására megerősítették a településen a rendőri jelenlétet, és folyamatosan járőröznek a községben.
A sepsiszentgyörgyi Őrkő negyeddel szomszédos utcák lakói a múlt hónapban írtak panaszlevelet a hatóságoknak, kérve, hogy fékezzék meg a romák által elkövetett rendbontásokat. A beadványban arra panaszkodnak, hogy mindennaposak a lopások, ők pedig nem mernek szembeszállni az ittasan fenyegetőző romákkal.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Minden városban kötelező lesz a December 1. út
Minden városban és megyei jogú városban kötelező módon a román nemzeti ünnep, december 1. nevét kell viselnie egy fő útvonalnak, a helyi önkormányzatoknak pedig kötelező módon rendezvényeket kell szervezniük a nemzeti ünnep napján, miután Traian Băsescu államfő kedden kihirdette az ezt rögzítő törvényt.
A tervezetet Mircea Duşa védelmi miniszter nyújtotta be a parlamentben, célpontjai pedig egyértelműen a székelyföldi települések.
A Hargita megyében mandátumot szerzett politikus már korábban is benyújtott egy jogszabályt, amelyben tiltotta volna, hogy román személyiségekről elnevezett utcák nevét megváltoztassák, a 2011-es próbálkozás azonban elbukott a képviselőházban. Duşa akkor azt mondta, felháborodott azon, hogy a székelyföldi városokban magyar neveket adnak az utcáknak.
Mint ismeretes, Sepsiszentgyörgyön régóta konfliktust okoz, hogy a December 1. utca egyes szakaszait átnevezné az önkormányzat. A Mircea Duşa kezdeményezte jogszabály értelmében a megyeszékhelyek önkormányzatai minden december elsején kötelesek a többi állami intézménnyel közösen ünnepségeket rendezni, a védelmi minisztériumot pedig a belügyi tárcával és a rendvédelmi szervekkel közösen katonai díszszemlék megszervezésére kényszeríti. A jogszabály szerint a rendezvények számára „a hatályos törvények értelmében” kell a finanszírozást biztosítani.
A jogszabályt a szenátus áprilisban, a képviselőház szeptemberben fogadta el. A parlamenti vita során román honatyák is kifogásolták az ünneplés kötelezővé tételét. Mint ismeretes, december elseje 1990 óta Románia nemzeti ünnepe, amelyen arra emlékeznek, hogy 1918-ban a magyarországi románok egy gyulafehérvári nagygyűlésen kifejezték azon szándékukat, hogy Erdély, a Partium és a Bánság egyesüljön Romániával.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Kivételezett az ortodox egyház
A kovásznai Tündérvölgyben lévő Fenyő Szállodával lepte meg az „angyal” a Hargita-Kovászna Ortodox Püspökséget tavaly karácsonyra.
A korábban az állami protokollalaphoz tartozó ingatlan sürgősségi kormányrendelettel került az egyház vagyonkezelésébe, átvétele óta jelentős felújítási munkálatokat végzett az új tulajdonos. A sürgősségi kormányrendeletet a brassói táblabíróságon és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is megtámadták. Brassóban az ügyet hétfőn tárgyalták, a döntés szerint az alkotmánybírósághoz továbbították a dossziét.
A 2013/114-es sürgősségi kormányrendelet állami magántulajdonból, az állami protokollalap kezeléséből ugyancsak állami magántulajdonban, a felekezetek államtitkárságának, célirányosan Hargita és Kovászna megye Ortodox Püspökségének kezelésébe adta a szállodai célokra épült ingatlant. Parkkal, sportpályákkal, legelővel, borvízforrással, mofettával, kezelőközponttal együtt. A kormány adománya szemet szúró, felháborító, megkülönböztetett módon emeli ki az ortodox egyházat, hisz a helyi történelmi felekezetek hasonló ajándékban nem részesültek – véli Gazda Zoltán. Elhatározta, jogi úton támadja meg a sürgősségi kormányrendeletet. Sikerült további húsz magánszemélyt (kovásznaiak és sepsiszentgyörgyiek), mellettük a kovásznai két református egyházközösséget, a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház kovásznai filiáját is meggyőznie az ügy fontosságáról (szerette volna, ha a katolikus egyház és az önkormányzat is a felperesek között van, de ezt nem vállalták – jegyezte meg Gazda), és pert indítottak a brassói táblabíróságon. A hétfői tárgyaláson a bírák úgy döntöttek, az ügyet az alkotmánybírósághoz továbbítják. A felperesek brassói ügyvédje szerint ez jó jel, azt mutatja, ténylegesen foglalkoznak az üggyel – mondotta Gazda. Elégedetlenek a válasszal
A perrel párhuzamosan a Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (ODT) is panaszt tettek. A hivatal írásos válaszában tudatja: nem tartják diszkriminatívnak a sürgősségi kormányrendeletet, mivel nincs viszonyítási alapjuk. Ugyanakkor azt is leírták: tudják, hogy az ügyben jogi eljárást is kezdeményeztek, az igazságszolgáltatásra bízzák a döntést. Alátámasztásként így fogalmaztak: úgy vélik, hogy az ortodox egyház – a román állam alapvető intézménye – lényeges szereppel bír a román identitás megőrzésében. Ugyanezzel a mondattal támasztották alá a tulajdonosváltás szükségességét a megtámadott jogszabályban is. Az ODT válasza nem elégítette ki a panaszosokat. A huszonegy magánszemély részéről újabb beadványt, fellebbezést iktattak, bővített átiratban. Nem valószínű, hogy az ortodox egyház ellenében kapjanak választ, de az ügyet semmiképp nem hagyják abba. Mivel magánszemélyekként tettek panaszt, további lépésként a Strasbourgi Emberjogi Bizottsághoz is fordulhatnak – körvonalazta a lehetséges fejleményeket Gazda. Titok Sepsikőröspatakon
Az ODT-tól kapott válaszlevélhez csatolták azoknak az ingatlanoknak a listáját, melyeket az ortodox egyház kapott vagyonkezelésébe. Gazda pontatlannak, hiányosnak ítéli meg a listát, melyben öt létesítményről van szó. Egy-egy Gorj, Suceava és Ialomiţa megyében, kettő Kovászna megyében. Mint kiderült, a Fenyő Szálló tavalyi átruházása mellett 2011-ben, a 2011/902-es kormányrendelettel egy sepsikőröspataki ingatlant is megkapott az ortodox egyház. Utánanéztünk, az ingatlan korábban a Román Hírszerző Szolgálat kezelésében volt. 595 négyzetméteres telekből, kétszintes, 44,5 négyzetméter alapterületű, 89 négyzetméter teljes felületből álló ingatlanról van szó. 2011. március 10-én (296-os sz. átirattal) kérte a püspökség az ingatlant a hírszerzőktől hátrányos helyzetű családok elszállásolása, szociokulturális tevékenységek céljára. A kérés gyorsan megoldódott, április 28-án a 490. sz. átirattal az egyház elfogadta, hogy kormányhatározat döntsön az ingatlan átruházásáról. A kormányhatározat szeptember elejére meg is született. Minderről hivatalos iratok tanúskodnak, az viszont szinte hihetetlen, hogy az átruházásról semmit nem tudnak még ma sem Kőröspatakon. Tegnap Ana Diana Panaite jegyzőnőt kérdeztük – ő 2011-ben is tisztségben volt –, de azt mondta, nem tud róla, hogy az ortodox egyháznak adminisztrációban lévő vagyona lenne Kőröspatakon, a községi nyilvántartásban sem szerepel. Kisgyörgy Sándor polgármester is meglepődött: semmit nem tud községbeli ortodox egyházi fennhatóságú tulajdonról, mi több, azt sem sejtette, hogy korábban a hírszerző szolgálat kezelésében volt a község egyik ingatlanja... Mindennek utána kell járnia – jelentette ki. Újabb adomány
Az ortodox egyház kegyeit továbbra is keresi a kormány. Az elnökválasztási kampány dandárjában, a hétfői Hivatalos Közlönyben (745. sz.) jelent meg a 866-os határozat, mellyel Moldova és Bukovina Érseksége ingyenesen kapott tulajdonba a Ceahlău községhez tartozó Durău faluban hat villát és egy polivalens termet. A villák egyenként több mint 150 négyzetméteresek, a terem 4500 négyzetméter. Az ingatlanok eddig a felekezetek államtitkárságának kezelésében voltak, 1990-től az illető érsekség ingyenes használatában: idősek és ellátás nélküli személyek védelmére szakosodott létesítmény alapítására, ahol közhasznú kulturális eseményekre is sor kerülhet. Ezek az események a közmorál erősítését, a nemzeti és felekezeti megbékélést hivatottak szolgálni. A polivalens termet országos és nemzetközi ökumenikus központ működtetésére használhatta eddig is az érsekség – adta hírül a központi sajtó.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közelebb az első világháború háromszéki emlékeihez
Hogyan készültek a háromszékiek a nagy háborúra? Melyik járásból hány férfit mozgósítottak? Mit tett a hátország? Hogyan menekültek a román betöréskor, és miként, hányan tértek vissza? Hogy élték meg a háború utáni igazságtalanságokat, megaláztatásokat a hősök? – minderről kimerítő előadásokban számoltak be az első világháború kitörésének századik évfordulójára a Kovászna Megye Tanácsa által szervezett emlékkonferencián kedden a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
József Álmos helytörténész, a Mire a falevelek lehullanak című, első világháborús emlékeket tartalmazó kötet szerzője levelek, fényképek segítségével az első világháborúban részt vett háromszéki származású embereket mutatott be, valamint háromszéki vonatkozású közérdekű dokumentumokat ismertetett. Vetített képes előadásában haditudósítóról, dálnoki és csernátoni bevonultakról, rétyi katonák hazaküldött leveleiről, a magyar és orosz katonák fegyverszünetben töltött közös koccintásairól, a sepsiszentgyörgyi Ferencz József Kórházban kialakított sebesültellátóban született naplóról, a katonák halálhíréről szóló értesítőkről mondott történeteket, közel hozva a hallgatósághoz a háború emberi arcát is.
Románia háborúba lépését, a román betörés háromszéki történetét, a lakosság kétségbeesett menekülését ecsetelte Cserey Zoltán muzeológus, történész, aki a Sepsi Református Egyházmegye korabeli feljegyzéseiből tudja, hogy a harminckilenc falu közül harminc településről a lakosság többsége elmenekült, hat faluból kevesebben, háromból pedig szinte alig. Az úti cél Békés megye volt, ahol közel fél évet töltöttek a menekülők szeptembertől februárig, amikor különvonattal térhettek haza. Eközben itthon óriási pusztítást, rablást végeztek a románok, köztük is leginkább az árapatakiak és a hidvégiek – ismertette az előadó.
Lőrinczi Dénes, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mesteri tagozatos sepsiszentgyörgyi történészhallgatója Három­szék a nagy háború küszöbén címmel tartott ismertetőt. Felvezette a háború kitörését előidéző eseményeket, amelyekre szinte azonnal reagált Sepsiszentgyörgy is, hisz gyászlobogót helyeztek ki a középületekre, gyászistentiszteleteket tartottak a meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökös temetése napján, és szinte azonnal elkezdődött a kivételes törvények meghozatala, a többrendbeli sorozás, a hátország megszervezése. Az I–III. osztály számára kötelezően megkezdődött a tanév, annak ellenére, hogy nyolcvankét háromszéki tanítót soroztak be, dr. Fogolyán Kristóf főorvos utasítására libatollal töltötték meg a kórházi párnákat, a leányok csuklóvédőket és hósapkákat készítettek kézimunkaórákon, a helyi nőegylet pedig uzsonnával várta a sepsiszentgyörgyi állomáson az első sebesülteket 1914. szeptember 16-án. Decemberben több mint háromezren vonultak be az év végi sorozáson, 370-en a miklósvári sorozóközpontban, 1202-en Sepsiszentgyörgyről és a Sepsi járásból, 689-en az Orbai járásból, 896-an a Kézdi járásból. A fiatal történészhallgató további statisztikai adatokkal is szolgált: 1910-ben Háromszék vármegyének 148 080 lakosa volt, ebből 123 518 magyar, Sepsiszentgyörgyön pedig 8665-en szerepeltek a nyilvántartásban, ebből 8361 magyar nemzetiségű.
A történelmi emlékezésen Gottfried Barna, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye főlevéltárosa bodolai Vén Zoltán életútján keresztül mutatta be az első világháborúban hősi tetteket végrehajtó, a későbbi rendszerek által megbízhatatlannak minősített magyar tiszt sorsát, aki kitüntetések, hősi rangfokozatok birtokában segédmunkásként élte életét a két világégés után, és szociális otthonban hunyt el Balatonbogláron.
Az elméleti ismertetőket követően Nagy Zoltán, az első világháború szakavatott helyi kutatója, első világháborús ereklyegyűjtő a hadi viseletekről tartott ismertetőt, saját gyűjteményéből hozott tárgyak mellett a Székely Virtus Hagyományőrző Huszár Egyesület tagjai segítségével élőben is bemutatta a harci öltözetet és kellékeit.
Konferenciának ugyan nem mondható a tegnapi értekezlet, de családias hangulatú, tanulságos történelemóráknak annál inkább, amelyek a helyi vonatkozások miatt is számíthattak volna sokkal nagyobb érdeklődésre, főként a történelem szakos tanárok és diákjaik részéről.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

December elsejét ünnepeltetnék a románok – Az EMNP a nép ügyvédjéhez fordul
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) felkéri a nép ügyvédjét (az ombudsman), hogy emeljen alkotmányossági kifogást a román nemzeti ünnep megünneplését előíró törvény miatt – jelentette be a párt csütörtöki közleményében.
A kedden kihirdetett jogszabály kötelezővé teszi, hogy minden városban egy központi főút az „1918. december 1.” nevet viselje, és azt is előírja, hogy december elsején Románia központi és helyi hatóságainak nevelő hatású kulturális, történelemidéző programokat, valamint katonai parádékat kell szervezniük.
Székelyföldet célozzák
Az EMNP úgy vélte, a Mircea Dusa védelmi miniszter által kezdeményezett törvény egyértelműen a székelyföldi településeket célozza meg, hiszen ezeket leszámítva szinte minden romániai városban létezik 1918. december 1. elnevezésű utca. A Néppárt álláspontja szerint a most elfogadott törvény a román–magyar viszony normalizálása ellen hat, hiszen figyelmen kívül hagyja, hogy nem minden romániai állampolgár számára ünnep december első napja.
Az EMNP azt is sajnálatosnak tartotta, hogy a kormányon lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem foglalt egyértelműen állást a törvénnyel szemben. Azt is felrótta az RMDSZ-nek, hogy a szövetség két képviselője „figyelmetlenségből – vagy talán meggyőződésből – megszavazta a tervezetet”.
Sérti az autonómiát
Az EMNP úgy ítéli meg, hogy a törvény sérti a települési önkormányzatok alkotmányba foglalt autonómiáját, hiszen utcák elnevezéséről és helyi rendezvények szervezéséről rendelkezik. Ezért a párt arra kéri a nép ügyvédjét, emeljen alkotmányossági kifogást a törvény ellen.
A törvény életbe lépését felháborodással vették tudomásul a székelyföldi városok polgármesterei. A Krónika napilap csütörtöki számában közölt összeállításban Ráduly Róbert, Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere őrültségnek és a helyi autonómia durva megsértésének nevezte a jogszabályt, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere pedig kijelentette: törvénnyel nem lehet ünneplésre kötelezni az embereket.
Csíkszereda az egyedüli megyeszékhely Romániában, ahol nincsen 1918. december 1. utca, Sepsiszentgyörgyön pedig az önkormányzat jövő heti ülésének a napirendjén szerepel, hogy a jelenlegi 1918. december 1. utat osszák három részre, az egyik rész őrizze meg a jelenlegi nevét, a másikat nevezzék el Petőfi Sándorról, a harmadikat pedig Mihai Eminescuról, a románok nemzeti költőjéről. A korábbi átnevezési kísérletek rendre meghiúsultak.
December elsejét 1990-ben nyilvánították Románia nemzeti ünnepévé. A dátum az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés napját jelöli, amelyen az erdélyi, bánsági és magyarországi románok kinyilvánították az általuk lakott területek és Románia egyesülését.
MTI
Erdély.ma

Előzetes letartóztatásba helyeznék a sepsiszentgyörgyi bírákat
A törvénytelen visszaszolgáltatások ügyében az Országos Korrupcióellenes Ügyészség hat személy harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezését kérte tegnap a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéktől. Köztük van a Kovászna megyei törvényszék két bírója is,  Ördög Loránd András és Gabriel Uţă, akiknek előzetes letartóztatását, illetve házi őrizetbe helyezését szerdán a Legfelsőbb Bírói Tanács már jóváhagyta.
A két háromszéki bírót különösen súlyos következménnyel járó hivatali visszaéléssel gyanúsítják abban a visszaszolgáltatási perben, amelynek során az állami erdőgondnokságot megrövidítve erdőket és mezőgazdasági területeket ítéltek oda egy magánszemélynek, anélkül, hogy szakértői véleményezést kértek, vagy a volt tulajdonossal való kapcsolatot megállapították volna – tudatja az ügyészség tegnapi közleménye, amely szerint az okozott kár meghaladja a 300 millió eurót, egészen pontosan 303 888 615 euró.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, arról a bűnvádi eljárásról van szó, amelyben több szociáldemokrata politikus, köztük Viorel Hrebenciuc és Ioan Adam brassói ügyvéd és parlamenti képviselő is érintett. A két háromszéki bíró mellett négy további vádlott – Sorin Ion Iacob, Dan Costin Bengescu, Iosif Kadas és Jănică Poenaru – őrizetbe vételét a korrupcióellenes ügyészség brassói területi szolgálata rendelte el, öt másik személyt pedig gyanúsítottként vizsgálnak. Egyikük Paltin Gheorghe Sturdza, aki a „Ghica-doméniumok” örököseként lépett fel, és ebben a minőségében különösen súlyos hivatali visszaélésre való felbujtás, szervezett bűnözői csoport létrehozása és háromszori befolyásvásárlás bűntettek elkövetésével gyanúsítják. A korrupcióellenes ügyészség közleménye szerint 2012. április 17-én a Kovászna megyei törvényszék két nevezett bírója a Ioan Adam ügyvéddel kötött előzetes megegyezés szerint helyt adott annak a fellebbezésnek, amelyet Sturdza nyújtott be bizonyos Bákó megyei területek visszaszolgáltatásáért; a feltételezhetően csalárd ítélet után Adam, Sturdza, Hrebenciuc és két másik személy arra szövetkezett, hogy minél hamarabb kiállítsák a birtokleveleket, és eladják a sepsiszentgyörgyi ítélettel szerzett 43 227 hektáros erdőt. Az eljárás felgyorsítása folyamán több befolyásos hivatalnokot próbáltak megvásárolni Bákó és Suceava megyében, ezért politikusokat és másokat is bevontak, és Suceava, Călăraşi, Maros megyében, illetve Bukarestben is jogosulatlanul próbáltak visszaszolgáltatott ingatlanokat megszerezni. Az ügyben nem csupán a felsorolt személyek ellen folyik nyomozás, de a közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy jelenleg mindegyikük esetében érvényes az ártatlanság vélelme.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Antal Árpád december 22-ét javasolja nemzeti ünnepnek
Románia nemzeti ünnepét egy olyan történelmi eseményre emlékező dátumra kell kitűzni, melyet a románok és a magyarok egyaránt elfogadhatónak tartanak – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
„December elseje helyett inkább az 1989-es forradalomhoz köthető időpontot kellene választani – például december 16. vagy december 22. alkalmasabb lenne –, hiszen pozitív élményre emlékeztetne, ezzel szerintem az ország minden lakosa egyetértene” – jegyezte meg a polgármester.
Antal felhívta a figyelmet, hogy négy év múlva lesz a százéves évfordulója annak, hogy Erdélyt Romániához csatolták, ám az itt élő másfél millió magyar nem nyert a december elsejei egyesülésből. „Ha négy év múlva valaki megkérdezi, hogy az itt élő magyarok négy nemzedéke – mi, a gyerekeink, a szüleink és a nagyszüleink – mit nyertünk ebből, nehéz lesz pozitív választ adni. De így van ezzel az erdélyi románok jelentős része is” – fogalmazott az elöljáró, aki szerint 1918 óta a román országvezetés sokkal több problémát generált, mint amennyit megoldott.
A sepsiszentgyörgyi elöljáró ugyanakkor arra is kitért, csalódott az új Kovászna megyei prefektusban, Marius Popică ugyanis „különböző magyarellenes beadványokra, hivatásos feljelentők félrevezető jelzései alapján küld hivatalos felszólításokat anélkül, hogy ellenőrizné az információkat”.
„Kézdivásárhelyen az önkormányzat üléstermében nem volt székely zászló, aminek az eltávolítására szólított fel, az iskolák kétnyelű névtábláinak a formáját pedig törvény szabályozza, ezért nem kellett volna perrel fenyegetni az iskolaigazgatókat” – sorolta a példákat a polgármester.
Krónika (Kolozsvár)

Barcaság – szem előtt, s mégis rejtve
Veres Emese Gyöngyvér Marosvásárhelyen született, középiskolai tanulmányait Brassóban végezte (1984), 1989 és 1992 között Németországban élt, majd Budapesten az ELTE bölcsészkarán szerzett diplomát 2000-ben. Elsősorban a barcasági csángók történetét és szokásait kutatja. A Barcasági Könyvek sorozatban eddig öt kötet jelent meg, közülük kettőnek a szerzője. 2005-ben látott napvilágot a Ma leszek házadban először vendéged. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben című kötete, majd 2008-ban jelent meg „Mikor Oláhország háborút izene.” A barcasági csángók kálváriája című könyve. 
Az általa írt, illetve a Barcasági Könyvek sorozatában megjelent munkákat forráskiadványoknak tartja. Jelenleg Magyarországon él, de kutatóként, szakíróként, újságíróként ma is a Barcaságot tekinti hazájának, rádiós műsoraiban igen markánsan jelenik meg Erdély és a Székelyföld közélete és kultúrája. Egyike azon kevés kutatóknak, akik a tíz faluban élő barcasági csángok múltját és jelenét kutatják, akiket elsősorban az evangélikus vallás tart össze, valamint a közös történelmi jobbágy sors. E kis tájegység sajátosságai, amelyek a szászokkal és a románokkal való együtt- és egymás mellett élés során alakultak ki, soha nem részesültek kellő figyelemben, holott igen értékes népi és egyházi kultúrájukat igencsak kikezdte az urbanizáció.
Ezek a települések Brassó agglomerációs övezetében helyezkednek el, olyan környezetben, amelyben igen erős a fejlődési „kitettség”, a felértékelődött ingatlanokon igen erős az átalakulási kényszer, logisztikai központok települnek le a környéken, a „rurbanizáció” során új lakóparkok épülnek, amelyek végérvényesen  megváltoztatják a települések hagyományos építészeti képét, a lakosság összetételét és az életmódot.
– A Ma leszek házadban először… most új kiadásban jelent meg. Ez egy bővített változat vagy még a régi?
Az első kiadás igen hamar elfogyott. Tulajdonképpen ez volt az első bővebb kötet, amely a rendszerváltás után megjelent a barcasági csángók szokásairól. Újszerű volt a téma feldolgozása is, ráadásul egy élő egyházi szokás, amelyen mindenki részt vett, aki evangélikus. Róluk szólt, de nekik.
A gyűjtés viszont valahogy soha nem fejeződött be, így az anyag bővült. Mivel ez volt az első ilyen jellegű kötetem, az évek során a hibákat is észrevettem. Ezért gondoltam, hogy szükség lenne egy második kiadásra. Manapság azt hiszem, csodaszámba is megy a hasonló vállalkozás.
– Milyen fejezetei vannak? Egy falut érint, vagy az összeset?
– Természetesen mind a tíz barcasági csángó falut, ahogy tőlem ezt már megszokhatta az olvasóközönség. A felkészüléstől a felnőtté válást lezáró következő virágvasárnapig tart a leírás, természetesen történelmi és egyéb felekezeti vagy nemzetiségi  kitekintésekkel.
– Úgy látom, hogy a barcasági emberek teljes életútját kívánod követni ebben a kutatási folyamatban. Mi lesz a következő tanulmánykötet témája?
– Most fejeztem be a disszertációmat a temetés sorsfordító rítusáról. A védésig még ezzel foglalkozom hangsúlyozottabban, aztán jön a születés és a házasság rítusa.
– Élénken foglalkoztatnak téged az erdélyi történelmi „gócpontok”. Többek között az első világháború, annak előzményei, a román-magyar konfliktus, Erdély elvesztése. Levéltárakban kutattál több országban is. Melyek a mostani témáid?
– Hogy mennyire élénken, azt néha én sem tudom megítélni, mert egyik téma a másikból következik. A román betörésre épp a konfirmáció gyűjtése közben figyeltem fel. Aztán adatközlői szövegek nyomán foglalkoztam az 1848-as eseményekkel, és így tovább. Amikor ezekről az időszakokról írok, megpróbálom holisztikusan és interdiszciplinárisan láttatni a kérdést. Nem önmagában a történelmi eseményt írom le, hanem a források mellett ott vannak a visszaemlékezések, a szájhagyomány, a sajtó és az egyházi irattár.  Nyilván most hangsúlyosabb az I. világháborús témák rendezése, de egy-egy levéltárban mindig párhuzamosan futnak a keresések. Hiszen például Bécsbe nem jut el az ember lánya bármikor, így igyekszem mindent kideríteni, ami érdekel.
– A szászok sokkalta előttünk járnak önmaguk lebontásában. Milyennek látod a brassói szászok helyzetét? Tényezők-e egyáltalán manapság? És Erdélyben? Még államelnök-jelölt is felbukkant a soraikból, bár Klaus Johannis inkább most jó románként próbál viselkedni a siker érdekében…
– A szászokkal való viszonyunk, viszonyom furcsa. 1886-ig egyházszervezetileg a szász egyházhoz tartoztak a barcasági magyar gyülekezetek is. Ma már a fiatalok számára ez egy ismeretlen tény. Sőt, számukra a szászok mint nemzetiség is ismeretlen lesz lassan.
Már annyira sem érzékelik a jelenlétet, mint annak idején mi, amikor Brassóban még hallottunk német szót az utcán, tudtuk melyek a német-tagozatos iskolák. Egy-egy személyes ismeretségtől, barátságtól eltekintve azonban ezek a viszonyok az egymás mellett élés viszonyai voltak. Ha gyerekkoromból kellene említenem akár egy szász szokást is, nem tudnék. Ott voltak az orrunk előtt az emlékműveik, nem tudtuk, hogy mit ábrázolnak. A példákat sorolhatnám. Nyilván egy falusi, zártabb közösségben, ahol volt magyar és szász jelenlét, mások a példák. Városi szinten számomra csak ezek. Ennek ellenére érdekes a helyzetem. A brassói Honterus Levéltár igazgatójával, Thomas Sindilariuval való megismerkedésem óta rengeteget kutatok a levéltárban, ahol sok magyar anyag van. Még székely vonatkozású is. Részt veszek szász konferenciákon. Most épp úgy adódott, hogy az 1916-ban elmenekült szászok történeteit is én kezdtem gyűjteni, mert ők sem dolgozták fel ezeket. 2016-ra egy közös kötetet tervezünk. Ha brassói, barcasági viszonylatban nézem a dolgokat, akkor azt látom, hogy még ha el is mentek, azok, akik innen származnak és tudományos munkát folytatnak, igen erősen kötődnek Erdélyhez. Összegyűjtik az anyagokat, és Gundelsheimben létrehozták az erdélyi szász központot. Egy konkrét példát mondanék.
Amióta a román levéltárakban egyszerű a kutatás és digitalizálás, azóta a brassói állami levéltár szász anyagát módszeresen digitalizálják, és egy példány a Honterus Levéltárba kerül, egy pedig Gundelsheimba. Ezt mi is megtanulhatnánk tőlük. Bármely magyar vidékre érvényes, és csak napi 7 lej kellene. És szállott emberek, persze, akiknek ez fontos.
– A tömbmagyarság, az „anyaország” tesz-e, tehet-e valamit a barcasági csángókért? Vagy ezek a bomlási folyamatok most már megállíthatatlanok? Lásd a moldvai csángók körében lezajlott földcsuszamlás-szerű változásokat. Lásd a Gyimesek „modernizálódását”, amikor gyakorlatilag kipusztul a népi kultúra, s a korábban felgyűjtött (szellemi) hagyaték javát a centrumokból (Kolozsvár, Budapest) kell visszahonosítani.
– Ha összességében kell megválaszolnom a kérdést, akkor azt mondom, hogy nem. Egy-két esetet kivéve, amikor ott volt a magyarországi politikus (vagy azért, mert éppen Brassóból származik, és így hazahívták, vagy mert épp pürkereci gyökerei vannak), nem tudok arról, hogy odafigyelnének a vidékre. Nem élek otthon, tehát lehet, hogy rossz a meglátásom, de a gyűjtéseim is ezt támasztják elő. Hozzáteszem: erdélyi magyar politikus is igen sokáig nem figyelt a térségre. Amikor a szórvány érdekessé kezdett válni, akkor mintha hangsúlyosabbá vált volna  a politikai jelenlét. A jó talán az, hogy bár érezhető a magyar pártok egymásnak feszülése ott is, de fontos ügyekben mintha össze tudnának fogni. Hangsúlyozom, ezt a kívülálló szemével látom.
Hiszen, ha otthon vagyok, akkor leginkább a gyűjtéseimmel foglalkozom, szeretnék még annyit átmenteni a szájhagyományból, az egykori emlékekből, amennyit csak lehet. A módszeres gyűjtéssel viszont az látom, hogy húsz évvel ezelőtt kellett volna ezt az utat választanom, nem pedig csak egy-egy lelkész, tanító által nagy tudásúnak minősített embert felkeresni. Akkor még sok tárgy bújt meg a házakban, ma már talán ezeknek fele sincs meg. Próbálják a viseletet visszahozni, az asszonyok varrják a ruhákat. A brassói Búzavirág tánccsoporttal rekonstruáltunk néhány táncot. Próbáljuk menteni, amit lehet, újra- és átértékelni. Inkább az a gond, hogy a megszűntek helyére nem léptek olyan szokások, amelyeket ki lehetne emelni.
És ezzel nem arra célzok, hogy mondjuk a zenében a popkultúra vette át a népdal és a néptánc helyét. Talán a lakodalom tud bizonyos értelemben mindig megújulni, mert mindig akadnak vőfélyek, szószólók, akik újabb szövegekkel állnak elő. Meghonosodtak szokások, amelyeknek nem volt előzménye, éppen ezért ezeket már nem az egykori néphagyomány felől kell vizsgálni. Építészetileg is változik a kép, nem tartják meg az oromdíszeket, eltűntek a csángó kapuk. Paradox módon ezeket a hosszúfalusi románság őrzi nekünk, mi meg vitázunk, hogy „mokánkapunak” nevezik, pedig csángó. Miközben csak beszélgetni kellene velük is. a mokán öregek el is mondják: ezeket csángók készítették, nem ők. Ők nem értettek az ácsmunkákhoz. Viszont ott is végbement egy lakosságcsere. A beköltözött honnan tudná, hogy ez nem román kapu? Elvégre csak ott látja őket. Ezt a kérdést is meg kellene tanulnunk már komplexebben nézni, és akkor talán a viszonyokon is lehetne javítani. Vagy ezek után vállaljam a megkövezést?
A beszélgetést Simó Márton készítette
A szerző október 22-én, 17 órától, a sepsiszentgyörgyi Tortoma könyvesboltban (Csíki utca 5.) találkozik olvasóival. Beszélgetőtársa Demeter László lesz. Az est plakátja ugyan a Ma leszek először házadban vendéged című kötetet emeli ki, de ez alkalommal a kiadó vezetője a többi kiadványról, és általában az általa végzett kutatásokról, eddigi életútjáról beszél. A rendezvény végén megvásárolhatók a Barca Kiadó új és régebbi kiadványai.
Veres Emese Gyöngyvér (sz. Marosvásárhely, 1966. máj. 8./ 2009-től a Barcaprint kiadó /Dunavarsány/ ügyvezetője. Magyarországon él, de hazájának a Barcaságot tekinti.
Barcasági körkép (Budapest, 1996);
Gergely napjától Péter-Pálig. Ünnepek és jeles napok a barcasági csángóknál (Szecseleváros 2002);
Ma leszek házadban először vendég. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben (Budapest, 2005. Barcasági Könyvek);
„Mikor Oláhország háborút izene.” A barcasági csángók kálváriája (Budapest, 2008).
Székelyhon.ro

A példamutató Gábor Áron
Könyvbemutatóval egybekötött konferencián értekeztek helyi és magyarországi történészek, művészettörténészek Gábor Áron életéről, tetteiről, az ágyúöntés technikájáról, a székely hős emlékére emelt szobrokról, emlékművekről szombat délelőtt Sepsiszentgyörgyön. A megyei tanács által kezdeményezett Gábor Áron Emlékév részeként zajlott esemény helyszínéül nem véletlenül választották a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termét: emitt hangzott el, hogy lészen ágyú – hangsúlyozták többen is a konferencia nyitányában.
Köszöntőbeszédében Demeter László történész rámutatott: az 1848-as szabadságharc idején megvalósult a székely összefogás, erre most is szükség van, és ennek jegyében vesznek részt az eseményen mindhárom székely megye képviselői. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett: sokadik rendezvénye a konferencia a Gábor Áron Emlékévnek, majd köszöntötte Kozma Pétert, a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottját. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke arra hívta fel a figyelmet: a székely összefogás szelleme perdöntő lehet a közösség jövője szempontjából, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke pedig azt hangsúlyozta: Gábor Áron a tettek embere volt, fontos, hogy a cselekvésbe vetett hit ma is éljen.
A megnyitót követően dr. Süli Attila őrnagy, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos kutatója nyitotta meg az előadások sorát, Erdővidék szerepét méltatva a szabadságharc hadiiparában. Következtetésként fogalmazta meg: 1848–49-ben a kistérség erején felül teljesített a hadiiparban. Dr. Prokai Gábor budapesti művészettörténész az ágyúöntés múltját, technikáit ismertette részletesen. Az ágyú történetéről szólva rámutatott: a fegyver előzményének számítottak például a hajítógépek, amelyekkel az ostromlott vár falain belülre lőttek be különféle „fegyvereket”: cserépedénybe tett kígyókat, viperákat, méhkast. A fából, vasból készített ágyúk történetének bemutatása után a bronzöntés technikájáról is szólt a művészettörténész. Bordi Zsigmond Loránd sepsiszentgyörgyi régész a Gábor Áron halálát okozó kökösi csata történetét ismertette, dr. Csikány Tamás ezredes, hadtörténész, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára pedig a kor tábori tüzérségéről szólt, kitérve arra is, milyen műszaki, tudományos ismeretekkel kellett rendelkeznie egy tüzérnek a 19. század közepén. Dr. Szakács Lajos budapesti hadtörténész azt vette számba, mennyire változatos formákban él ma Gábor Áron emlékezete Magyarországon és a Kárpát-medencében: kezdve a kisgyermekek által is jól ismert népdaltól a tankönyveken, intézmény-, utcaneveken át a székely hősnek állított emlékművekig. Váry O. Péter, lapunk munkatársa, a Gábor Áron Ünnepet Rendező Bizottság elnöke az ágyúöntő háromszéki emlékezetéről beszélt, kitérve az eresztevényi emlékműre, a kézdivásárhelyi, csernátoni, berecki, sepsiszentgyörgyi szobrokra, majd dr. Jánó Mihály művészettörténész vette számba, miként ábrázolták Gábor Áront a képzőművészeti alkotásokban, kitérve Gyárfás Jenő befejezetlen kompozíciójára is.
Csikány Tamás ezt követően röviden bemutatta az Ágyúba öntött harangok című, az alkalomra megjelent tanulmánykötetet is. A konferencián elhangzott előadások közül több is része a kötetnek, de szólt a további szerzőkről, kiemelve a konferenciáról egészségügyi állapota miatt hiányzó Egyed Ákos akadémikust. Zárszóként Váry O. Péter jelentette be: novemberben Bereckben kerül sor a Gábor Áron Emlékév zárására, a tervek szerint ekkor mutatják be a meghirdetett irodalmi pályázatra beérkezett dráma felolvasószínházi változatát is.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanúmeghallgatással folytatódott a Mikó-ügy fellebbviteli tárgyalása
Az ingatlanbecslő meghallgatásával folytatódott kedden a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében zajló per fellebbviteli tárgyalása a Ploiesti-i Táblabíróságon – közölte az MTI-vel Markó Attila parlamenti képviselő, a restitúciós bizottság volt tagja, az ügy egyik vádlottja.
A vád szerint jogtalan volt az 1 millió 300 ezer euróra felértékelt épületegyüttes visszaszolgáltatása a református egyháznak. A védelem szerint az ingatlan piaci értékétől függetlenül szó sincs bűncselekményről: a tanú meghallgatásával arra akartak rávilágítani, hogy a vádiratot pontatlanságokra, feltételezésekre, szubjektív értékelésekre alapozva állították össze – magyarázta a képviselő. Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte a visszaszolgáltatást és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira.
Az ügyben eljáró buzaui bíróság Markó Attilát, akit időközben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelsőbb bíróság tavaly októberben – saját illetékességét elhárítva – megállapította: az ügyben a ploiesti-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet.
A fellebbviteli tárgyalás november 12-én folytatódik. A kéttagú bírói tanács szeptemberben elfogadta azt, hogy annak a polgári pernek a dossziéját is becsatolják a bizonyítékok közé, amelyben a Kovászna megyei törvényszék megállapította a restitúciós bizottság illetékességét az egyház által visszaigényelt ingatlan visszaszolgáltatása ügyében.
A kovásznai periratot még nem kapta meg a fellebbviteli bíróság. Amennyiben a novemberi tárgyalásig megérkezik a peranyag, ezzel lezárul a bizonyítási eljárás, és – a vád-, illetve védőbeszédek elhangzása után – a bíróság meghozhatja a jogerős ítéletet – közölte az MTI-vel Markó Attila.
A három éve zajló Mikó-per nagy felháborodást váltott ki az erdélyi magyarság körében. Az erdélyi történelmi egyházak egyértelművé tették, hogy ezt az ügyet az egyházi ingatlanok újraállamosítási kísérletének tekintik. Az amerikai külügyminisztérium is jelezte: figyelemmel kíséri a Mikó-pert, és nagy hangsúlyt helyez a kommunista rezsim által elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatására.
MTI
Erdély.ma

Saját csapdájába esett a prefektus (December 1.-törvény)
„Kiábrándított Antal Árpád polgármester az 1918. december 1-jére vonatkozó törvényre való reagálásával” – írja tegnap délután a sajtónak küldött üzenetében Marius Popica Kovászna megyei prefektus. A kormánymegbízott érveket sorakoztat fel amellett, mit biztosít a román állam polgárainak, és ezekért cserébe „csupán egy kis tiszteletet” vár el. „A prefektus saját csapdájába esett” – kommentálta a Háromszék megkeresésére Antal Árpád a prefektusi üzenetet. Szerinte Popica érvelése éppen neki ad igazat, ugyanis Antal Árpád korábban azt javasolta: Románia nemzeti ünnepe december 22-e legyen.
1918. december 1-je nem akármilyen nap, a román állam napja, azé az államé, amely biztosítja számunkra a békét és a csendet, a helyes nevelést, hogy mindenki saját anyanyelvén tanulhasson, az az állam, amely gyerekeinknek minden feltételt megad a neveléshez és a tanuláshoz, biztosítja minden kisebbség számára hagyományai és szokásai őrzését – sorolja a polgármesternek címzett üzenetében Marius Popica prefektus. Hozzáteszi: az, hogy Antal Árpád jelöltethette magát, és megválasztották polgármesternek, ugyancsak annak a román államnak köszönhető, amely biztosította a szabad és demokratikus választásokat, de még az is a román állam érdeme, hogy civilizált szóváltást folytathatnak a szabad sajtón keresztül. Miként az is, hogy egyre több pénzt kaphat fejlesztésre a város Bukarestből és az Európai Uniótól – sorolja tovább a prefektus, majd felteszi a kérdést: „Egyre többet kérünk és várunk el az államtól, és valóban, mindig lenne helye a még többnek, de mit adunk mi cserébe? Mint egy anya, aki csupán egy kis tiszteletet vár el gyermekeitől cserébe azért, amit értük tesz, úgy az állam is csak annyit vár el, hogy tiszteljük, tiszteljük törvényeit, szimbólumait, hagyományait és »születésnapját«, amely 1918. december 1-je. Ez tényleg olyan sok lenne?”
Megkeresésünkre Antal Árpád polgármester fontosnak tartotta megjegyezni: értékeli a prefektus civilizált hangnemét, ami azt jelzi, az eddigi román kormánymegbízottak közül Marius Popicával a legkorrektebb a kapcsolata. Ami a román állammal szembeni számon kért tiszteletet illeti, Antal Árpád úgy véli: az, hogy betartja a törvényeket, fizeti az adót, igenis az állammal szembeni tiszteletet jelenti. „De hogy azért kellene tisztelni december 1-jét, mert akkor alakult meg az a román állam, amely biztosítja a jólétet, a társadalmi csendet, a szabad választásokat, a szabad sajtót és mindazt, amit még felsorol a prefektus, nos, ezekkel saját csapdájába esett, ezeket ugyanis nem 1918. december 1-je szavatolja, hanem 1989. december 22-e, és én éppen azt kértem, hogy az 1989-es rendszerváltás napja legyen Románia nemzeti ünnepe, melyet, mellékesen, magyar ember, Tőkés László robbantott ki” – ecsetelte. Sepsiszentgyörgy polgármesterének érvelése szerint az 1989 előtti időszak az erdélyi magyarság számára az elnyomást, az asszimilációs törekvéseket jelentette, ha pozitívan akarunk viszonyulni az államhoz, csak az 1989 utáni időszak jöhet számításba. „Bár az sem felhőtlenül – gondolok az 1990-es fekete márciusra, vagy arra, hogy huszonöt év után sincs államilag finanszírozott magyar egyetem Romániában, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a törvény ellenében sincs magyar kar, és a példákat sorolhatnám még sokáig. A prefektus érvei csak azt erősítik, hogy Románia nemzeti ünnepének december 22-ének kellene lennie, azt mi is magunkénak éreznénk, míg december 1-jéről a magyarságnak csak a be nem tartott ígéretek jutnak az eszébe. Az erdélyi magyarság szempontjából az 1918. december 1-jén született román állam több problémát okozott, mint amennyit megoldott” – összegzett Antal Árpád.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Autonómiatervezetek és regionalizmus
Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel szakmai, közéleti konferenciát szervez az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács október 25-én, szombaton Marosvásárhelyen.
A magyar és román nyelvű konferencia a tavaly novemberben Sepsiszentgyörgyön elindított sorozat folytatása, amely ezúttal a létező autonómiatervezetek és a regionalizmus kérdéskörére fekteti a hangsúlyt. Az EMNT és az SZNT szervezésében, a Bálványos Intézet partnerségében létrejött szakmai előadásokat kerekasztal-beszélgetés követi, amely lehetőséget biztosít az elhangzott érvek megvitatására. Az előadások szinkrontolmács segítségével mindkét nyelven meghallgathatók.
Szombaton a Mihai Eminescu Ifjúsági házban (Bocskai István/Nicolae Grigorescu utca 19. szám) 9 órától tartja a megnyitót házigazdaként az EMNT Maros megyei elnöke, Cseh Gábor és az EMNT ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina, majd Szász Alpár Zoltán politológus, a BBTE tanárának moderálásával kezdődnek az előadások. Többek között Bakk Miklós politológus, Bodó Barna politológus, az Aland-szigetekről érkező Rolf Granlund, Szokoly Elek politikai elemző, Andrea Carteny történész értekezik.
A hozzászólásokat követően 12 órától kezdődik a konferencia második része, szintén Szász Alpár Zoltán politológus moderálásával. Eva Bidania politikai tanácsadó, a Pro Európa Liga társelnöke, Smaranda Enache, a bukaresti ActiveWatch projektmenedzsere, Adrian Szelmenczi és Szilágyi Ferenc tart előadást, és Davyth Hicks is értekezik. Autonómia és regionalizmus – a képviselőet hatékonysága címmel 15 órától kezdődik kerekasztal-beszélgetés Izsák Balázs SZNT-elnök, Szilágyi Zsolt, a Néppárt államelnök-jelöltje, Toró T. Tibor EMNP-elnök, Biró Zsolt MPP-elnök és az RMDSZ parlamenti képviselőjének, Markó Attilának a részvételével.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Perre mennek Floreával a reformátusok
A visszaszolgáltatásokat szabályozó törvényt kritizálta Dorin Florea keddi sajtótájékoztatóján, és újra elmondta, hogy nem ért egyet azzal, hogy középületeket, iskolákat adtak vissza a volt tulajdonosoknak. Kifakadása kapcsolatba hozható azzal, hogy mint megtudtuk: ügyvédet fogadtak a reformátusok az elmaradt házbérek behajtására.
A papok, az egyházak gondnokai a hibásak, hogy tulajdonukban levő épületekre nincs érvényes szerződés és a marosvásárhelyi városháza nem tud uniós pályázatokat lehívni a Bolyai Farkas Gimnázium és az Unirea Főgimnázium felújítására – hangoztatta keddi sajtótájékoztatóján Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester.
Papokra várva
 „Visszakapták, de nem vigyáznak semmire, nem fektetnek be, hull a vakolat, veszélyesek az osztálytermek. Sem az Unirea, sem a Bolyai esetében nem sikerült aláírni a hosszútávú szerződést, így nem tudunk uniós pályázatot lehívni. Pedig a szakosztályunk már elkezdte a pályázatok előkészítését, de amíg nincs szerződés, addig meg van kötve a kezünk. Mondtam, üzenetem a papoknak, hogy jöjjenek és kössük meg a szerződést, de mindhiába” – mondta Florea, aki a konkrét kérdésekre, hogy ha a szakiroda már nekifogott a pályázatok elkészítésének, tudja-e, hogy például a Bolyai épületének felújítása mennyibe kerülne, nem tudott pontos választ adni. „Száz éve nem volt felújítva az épület, amíg nem tudunk bemenni, hogy pontosan felmérjünk mindent, nem tudjuk, hogy mennyi pénzre van szükség, de legkevesebb 2,5 millió euróba bizonyára. Csak már írnák alá a szerződést a papok” – hangoztatta a városvezető.
Közeledő álláspontok a katolikusokkal
Az Unirea Főgimnáziumot a római katolikus státus adminisztrálja, ennek képviselője, Tamási Zsolt érdeklődésünkre elmondta, hogy több ízben egyeztettek a városháza képviselőivel, legutóbb szeptember végén. Úgy tűnik, végre közlekedtek az álláspontok, és napok kérdése, hogy aláírják az épület használatát magába foglaló hosszútávú bérleti szerződést. „Viták voltak a bér kapcsán, legutóbb pedig az maradt ki a városházától kapott szerződés-javaslatból, hogy ki a tulajdonképpeni haszonélvező, vagyis nem tüntették fel az Unireát és a Római Katolikus Gimnáziumot. Azt gondolom, hogy a szerződés belátható időn belül aláíródik, hiszen ez mindkét félnek érdeke, mint ahogy az is, hogy uniós pályázaton pénzt lehessen lehívni az épület korszerűsítésére” – mondta a római katolikus státus képviselője.
Pereskedni készülnek a reformátusok
Ballai Zoltántól, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsadójától megtudtuk, hogy legutóbb tavaly nyáron ültek közös asztalhoz a püspökség és az marosvásárhelyi polgármesteri hivatal képviselői. „Azon a találkozón részt vett a polgármester és személyes tanácsadója, Csegzi Sándor is. Mi elmondtuk, hogy a Bolyai épületeinek használatáról szóló szerződés megkötésének a legfontosabb feltétele, hogy a polgármesteri hivatal törlessze a 2010 óta elmaradt bérleti díjakat és a felhalmazozott büntetőkamatot. Azt is elmondtuk, hogy mi már megrendeltünk egy uniós pályázathoz szükséges dokumentációt, ami 200 ezer euróba került, s amennyiben a városháza törleszti az elmaradásokat, ezt a rendelkezésére bocsátjuk, és hajlandóak vagyunk 20-25 éves szerződést kötni. Sajnálatos módon Marosvásárhelyen nem sikerült közelíteni az álláspontokat, s bár havonta kiszámlázzuk a bérleti díjakat, a városháza nem hajlandó fizetni. Az összeg már horribilisre duzzadt, megközelítőleg 3 millió lej, aminek egyharmada a bér, a többi a büntetőkamat. Mivel a városháza semmi hajlandóságot nem mutat a bér törlesztésére, ügyvédet fogadtunk. Napok kérdése, hogy bepereljük a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, s így próbáljuk behajtani jogos követelésünket” – számolt be az egyházkerület álláspontjáról Ballai Zoltán.
A református egyházkerületnek sikerült  Nagyenyeden és Sepsiszentgyörgyön a városházával közösen uniós pénzalapokat lehívni és abból felújítani a kollégiumokat, ugyanakkor Kolozsváron is nyitott  a városvezetés az együttműködésre.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Három díj a temesvári versenyzőknek az Őszirózsa Népdalvetélkedőn
„Akár felnőtt kategóriában is indulhatnának!”
A Temes megyei Újszentesen került sor október 17–19. között az Őszirózsa Országos Magyar Népdalvetélkedő országos döntőjére, ahol 12 megyéből 106 versenyző mérte össze a tudását. Kiváló eredményeket értek el a Temes megyei versenyzők: az V–VI. osztályosok korcsoportjában Szabó Abigél II. díjat, Mag Szilvia dicséretet nyert a rendkívül erős mezőnyben, felkészítő tanáruk Szilágyi Borbála. Az előkészítő–I–II. osztályos korcsoportban Nagy Edina elnyerte a Romániai Magyar Dalosszövetség különdíját. Mindhárman a Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai. Első díjat nyert, a legkisebbek korcsoportjában Casian Anett (Szamosújvár), a III–IV. osztályos korcsoportban Lőrincz Miklós Rachel (Székelyudvarhely) és Rázmán Eszter Ágota (Szászrégen), az V–VI. osztályosok korcsoportjában Tóth Abigél Evelin (Sepsiszentgyörgy) és végül a VII–VIII. osztályosok korcsoportjában Gorzó Boglárka (Kolozsvár).
Az újszentesi Őszirózsa Népdalvetélkedő tapasztalatait Fall Ilona színművésznő, énekesnő zsűri-elnök foglalta össze a Nyugati Jelen olvasói számára.
„Ilyen sokan még soha nem voltak az Újszentesi Népdalversenyen. A 106 gyereket négy korcsoportra kellett osztani, úgy, hogy mindenhova jusson a zsűriből is. Én az előkészítő, I. és II. osztályosok zsűrijében kaptam helyet, így elsősorban az ő teljesítményüket értékelhetem, de a díjkiosztó gálán a „nagyokat” is meghallgattam. Annyi nagyon ügyes, nagyon szép hangú, nagyon jól éneklő gyereket hallottam ezen a versenyen, hogy szinte felnőtt kategóriában is indulhatnának már ezek a gyerekek, annyira tökéletesítették a népdaléneklési tudásukat! Már sok éve zsűrizem ezt a népdalversenyt, azok a gyerekek, akik évről évre újra és újra eljönnek ide, hihetetlenül sokat fejlődtek előadásmódban, akár egyik évről a másikra. Sokat fejlődött a dikciójuk is, már nincs olyan, hogy nem értem azt, amit énekel. A gyerekek és maga a verseny is fejlődik, nagy eredmény, ha valaki itt díjat nyer. A népdal kiválasztása a felkészítő tanárok érdeme, az ő komolyságukat dicséri, hogy a gyerek korának megfelelő dalokat választanak ki.”
Az Őszirózsa Országos Magyar Népdalvetélkedőt az Újszentesi Általános Iskola szervezte, Dénes Ildikó aligazgató és az őt segítő csapat közreműködésével. A rangos rendezvényt az Újszentesi Polgármesteri Hivatal, a Temes Megyei Tanács és az Oktatásügyi Minisztérium támogatta.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Az ’56-os eseményekre emlékeznek Háromszék városaiban
Az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek Háromszék több városában csütörtökön. A megemlékezések alkalmával ünnepi műsorokkal, valamint fáklyás felvonulással emlékeznek a történelmi eseményre.
A forradalom és szabadságharcra való megemlékezésre 18 órától az ’56-ös emlékparkban kerül sor Sepsiszentgyörgyön, majd 19 órától fáklyás felvonulásra hívják a városlakókat, amelynek végállomása a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, az Erzsébet parkban található kopjafa lesz.
Idén is megkoszorúzzák a kommunizmus áldozataként számon tartott Szalay Attila, Csíki utcában található emléktábláját.
A Magyar Polgári Párt szervezésében tartanak megemlékezést az ’56-os forradalom hőseire Kovásznán a központi parkban. Beszédet mond Kovács Gábor katolikus esperes, Balogh Zoltán református esperes, valamint Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára. Az esemény meghívottja Bíró Zsolt, az MPP országos elnöke. A megemlékezés során közreműködik a belvárosi református egyház keretén belül működő IKE csoport, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat, illetve fellép a kovásznai ifjúsági fúvózenekar.
Az ’56-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek csütörtökön 13 órától Kézdivásárhelyen is, ahol a Református Kollégium diákjai a református temető kopjafái előtt róják le tiszteletüket. Ezt követően fáklyás felvonulásra kerül 18 óra 30 perctől a Gábor Áron téren, az eseményen a kézdivásárhelyi iskolák diákjai is részt vesznek, majd megemlékező műsor és koszorúzásra kerül sor 19 órától a Hősök emlékművénél. Közreműködnek a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói.
Barót polgármesteri hivatala, valamint a Városi Művelődési Ház közös szervezésében kerül sor megemlékezésre 17 órától a Petőfi utcai emlékműnél. Felszólal Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere, Szakács László és Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend Bardoc-Miklósvárszék széki kapitánya. Énekel Máté Melinda, fellép a Csala kürtje fúvószenekar.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Nekünk nem szabad feledni
Ezzel a mottóval, Nagy Gáspár Öröknyár című versének sorával szervezett tegnap színvonalas megemlékezést Sepsiszentgyörgyön a Balassi Intézet, Magyarország kulturális központja, amelynek vezetője, Lakatos Mihály arról beszélt, hogy mindaz, ami 1956 októberében elkezdődött, 1989-ben, éppen 25 éve ért véget.
„A krisztusi 33 esztendőt vértanúk és hősök egész sora szegélyezi, s mi, magyarok mindig büszkék lehetünk elődeinkre, akik Európa népei közül elsőként szálltak szembe a kommunista zsarnoksággal, nem sajnálták a véráldozatot, és nem sajnálták az életüket sem azért, hogy mi egy jobb és szabadabb világ polgárai lehessünk. A fő- és zászlóhajtás ezért mindig megilleti őket.” – mondotta a Plugor Sándor Művészeti Líceum dísztermében összegyűlt közönségnek. A következő órában a számos díjjal kitüntetett, szekszárdi születésű Környei Miklós gitárművész különleges, ritkán hallható rövid zeneműveket, Kolcsár József színművész az ’56-os vagy ’89-es eseményekhez kötődő verseket, a Pro Musica kamarakórus pedig alkalomhoz illő dalokat adott elő – és ez a váltakozva megszólaló háromféle műfaj harmonikus egésszé állt össze. A magyar és a székely himnusz közös eléneklése után a jelenlevők egy pohár borral is koccintottak a rendszerváltók emlékezetére.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyben is megemlékeztek a szabadságharcról
Erdély szinte valamennyi nagyvárosában tartottak megemlékezéseket. Csíkszeredában egykori bajtársaikra emlékeztek a csíki 56-osok, a Gloria Victis szobornál pedig az erdélyi magyar pártok koszorúztak. Snagovban, Nagy Imre vértanú miniszterelnök száműzetésének helyszínén is megemlékezést tartottak.
Csíkszeredában a Gloria Victis szobornál emlékeztek az erdélyi magyar párt az 56-os események romániai következményeire, például a Bolyai egyetem felszámolására.
„Ilyen szempontból számunkra is súlyos üzenete van '56-nak: a szabadságért mindennap meg kell küzdeni” – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke azt mondta a magyaroknak a Kárpát-medencében 1956 a szabadságot jelenti. „56-ban vér folyt a szabadságért. Most nem kell vérünket hullatnunk, hanem csak dolgozni kell a szabadságért, amit úgy hívnak, hogy Székelyföld autonómiája” – húzta alá. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnök-jelöltje a Bukarest melletti Snagovon, Nagy Imre száműzetésének helyszínén emlékezett meg 1956-os forradalom áldozatairól. „Létezett olyan magyar hazafi, aki a kommunizmus keretei között , azzal szakítva , egy jobb jövőt, egy szabadabb jövőt kívánt a magyaroknak és a térség népeinek” – fogalmazott.
Nagy Imrét 1956. november 23-án családjával és társaival együtt deportálták a romániai Snagovba. A település a kommunista rendszerben lényegében tiltott helynek számított – mondta el a híradó bukaresti tudósítója.
A román fővárostól 40 km-re fekvő Snagov településen obeliszk őrzi Nagy Imre emlékét 1997 óta. A volt magyar miniszterelnök és az 56-os forradalom több vezetője 5 hónapon át élt itt fogságban. A mártír miniszterelnök ezalatt vetette papírra politikai nézeteit, emlékiratait.
1956 tiszteletére egy nagyméretű székely zászlót húztak fel Székelyudvarhely központjában, a római katolikus egyház telkén, így várhatóan a városvezetés nem tudja majd levetetni azt.
Sepsiszentgyörgyön arra a 23 fiatalra emlékeztek, akiket összesen 265 év börtönre ítéltek, mindössze azért, mert kifejezték szolidaritásukat a magyar forradalmárokkal.
hirado.hu, Duna Tv, Híradó
Erdély.ma

Felemelkedni és gyarapodni
„Szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló bátor kiállásra”
Sepsiszentgyörgyön több napos rendezvénnyel emlékeztek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra, amelynek záró momentuma a tegnap esti fáklyás felvonulás volt. Kézdivásárhelyen az iskolák szervezte főtéri felvonuláson – az eső ellenére – több mint kétszázan vettek részt, Kovásznán is száznál többen hajtottak főt, Baróton a szemerkélő esőben és hideg szélben, jóval kisebb számban emlékeztek.
Még a jövőben is szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló, bátor kiállásra: gondoljunk a magyar kormányt érő állandó támadásokra, ki nem vívott jogainkra, vissza nem kapott templomainkra, iskoláinkra – mondta Váncsa Árpád, volt ötvenhatos elítélt Sepsiszentgyörgyön, az 1956-os elítélteknek emléket állító táblánál lezajlott megemlékezésen. A magyar forradalomhoz köthető perekben 23 sepsiszentgyörgyi fiatalt összesen 265 év börtönre ítéltek – hangzott el a Szalay Attila-táblánál, ahol Bordás Attila felidézte sorstársa halálának körülményeit: „A jegyzőkönyv szerint belső gyomorvérzése volt. „Csak” az maradt ki belőle, hogy ezt vélhetően egy börtönőr csizmájának rúgása okozta.” Este – a kellemetlen szeles, esős idő ellenére – több százan vonultak ki az 1956-os emlékparkba. Rab Sándor, a Székely Mikó kollégium tanára történelmi összefoglalójának végén azt mondta: legyünk büszkék arra, hogy olyan nemzet tagjai vagyunk, amely a vérét nem más népek elnyomására, hanem saját szabadságának kivívására hullatta. 
Kézdivásárhelyen délben a református temetőben található, felsőháromszéki ötvenhatos mártírok kopjafájánál a Református Kollégium diákjai emlékeztek. Ruszka Sándor iskolalelkész a mindenkori diktatúrák természetrajzáról beszélt. Szabadnak érezhetjük-e ma magunkat, mikor úgy gondoljuk, hogy már nem élünk diktatúrában? – tette fel a kérdést a szónok, hiszen számos jelét láthatjuk annak, hogy digitalizált, elanyagiasodott világunk kiszolgáltatott rabjaiként élünk. A diákok ünnepi műsorukban többek közt bebörtönzött erdélyi lelkészek szavait idézték, akik a nehéz körülmények közt is Istent szolgálták, és ezáltal a börtönből templomot, szabadságot hoztak létre. Az eső ellenére sem maradt el az ünnepség legszebb momentuma, amikor a város iskoláinak a diákjai fáklyákkal a kezükben körbejárják a Gábor Áron teret. A hagyományőrző székely határőrök is vitézi helytállásról tettek tanúbizonyságot, hiszen több mint két óráig álltak díszőrséget a Hősök emlékművénél esőben és szélben. 
Kovásznán, a központi parkban található Lyukas köves emlékműnél Csige Sándor vezető konzul ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet szabadságvágya erősebb, mint a félelme. A másik díszmeghívott, Biró Zsolt, az MPP országos elnöke arra biztatta az embereket, hogy ne csak megmaradjanak, igyekezzenek felemelkedni és gyarapodni. Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára maira fordította 56 üzenetét: ezekben az elnyomásos időkben össze kell fognunk. 
Baróton meglehetősen kevesen tartották fontosnak 1956 hőseiről megemlékezni. A Híd utcai emlékműnél gyülekezőket, igaz, eső és szél fogadta, de az ünnepséget végül zavartalanul megtartották: jelen volt két, erdővidéki ’56-os elítélt, Oláh János és Bede István is, mikor a Volt Politikai Foglyok Szövetsége nevében elhelyezték koszorújukat az emlékművön, a közönség megtapsolta őket. 
– 1956 üzenete nem a szomorúság, a gyász, hanem az értelmet adó helytállás- ez ugyanolyan érték, mint a mártírok áldozata volt – mondta az ünnepségen dr. Hadászi Gabriella konzul, a szabadság és az összefogás napjának nevezve október 23-át. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az ismeretlen szomszédság
A barcasági csángók itt élnek mellettünk, mégis nagyon keveset tudunk erről a tíz faluról, amely a szemünk láttára, az elmúlt évtizedekben veszítette el magyar többségét, pedig vannak, akik nem csupán beolvadásukat próbálják fékezni, hanem értékeiket is mentik és felmutatják.
A négyfalusi származású, Budapesten élő Veress Emese Gyöngyvér néprajzkutató – a házigazda Demeter László kérdéseire válaszolva – erről a munkáról is beszélt a Tortoma Könyvesházban szerdán tartott találkozón, amelyen főként e sajátos kultúrájú közösség Sepsiszentgyörgyön élő tagjai jelentek meg.
A néprajzkutató által létrehozott Barcaprint Kiadó már a hatodik kötetet jelenteti meg, ebből kettőnek szerzője, másik kettőnek gyűjtője Veress Emese (felvételünk), aki igen érdekes történeteket osztott meg élénken érdeklődő hallgatóival. Kiderült, hogy az inkább szorgalmukról ismert barcasági csángók hagyatékából meglepően sok olyan kézirat került elő, ami magas fokú íráskészségről tanúskodik, és e parasztköltők és naplóírók hihetetlenül színvonalas feljegyzései a kései utódokhoz is szólnak – ugyanakkor még hátrább visznek az időben, hiszen Krizbán és Tatrangon nem akármilyen tanítómesterük lehetett; de ez már egy következő kutatás tárgya. Az előzőekről annyit, hogy a konfirmáció néprajzát (Ma leszek házadban először vendég. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben) – tudományos mű létére – másodszor is ki kellett adni, és meleg kenyérként fogyott Fóris István naplója is  („Mikor Oláhország háborút izene”). Ma már ezekben a falvakban nincs néptánc, nincs népzene, a nyolcvanas években még sok régi szokást, legendát ismerő idősek eltűntek, az utánuk jövők a gyors polgárosodás útján haladnak, és a masszívan betelepülő románság miatt már felismerhetetlenné váltak a valamikor egyedi hangulatú települések. Veress Emese arra is figyelmeztetett, hogy a magyar örökség egy részét éppen a helybeli románok – a mokánok – őrzik, akik nem cserélték le a csángó mesterek által készített kapukat, és szívesen el is mondják az eredetét (csak az újonnan odaköltözők számára „román kapu” az, mert románok laknak mögötte), miközben a csángó magyarok mind lecserélték a magukét. Itt már szélesebb körré tágult a beszélgetés, a bevándorlás-elvándorlás és az ezzel járó változások is terítékre kerültek – mindenért azonban e téren sem lehet másokat hibáztatni, a kisvárosnyi létszámú brassói magyarság például máig nem zárt össze egyetlen közösséggé, az iparosodással oda került székelyek és a tízfalusi csángók még mindig elkülönülnek egymástól.
A beszélgetés a súlyos témák ellenére is oldott hangulatú maradt, tréfákra és színes kiegészítésekre is futotta, és végül dedikáltatni is lehetett.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Antal és Tamás autonómiát kértek a PER-rel folytatott megbeszélésen
Sajtótájékoztató keretében mutatta be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke azt a két prezentációt, amelyet amerikai segítséggel szervezett román-magyar kerekasztalokon mutattak be.
Tamás Sándor elmondta, hogy a román-magyar párbeszéd kapcsán, ami a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nevezetű amerikai civil szervezet kezdeményezésére jött létre, fontosnak tartják a teljes átláthatóságot, ezért szeretnék bárminemű változtatás nélkül bemutatni mindazt, amit elmondtak és képviselőtek a két korábbi poianai találkozón, melynek egy új román magyar etnikai paktum a célja. Tamás Sándor elmondta, noha a meghívottakat az amerikaiak választották ki, a résztvevők az RMDSZ elnökének tudtával és felhatalmazásával vettek részt a találkozókon.
Az elöljáró beszélt arról, hogy eddig három találkozó jött létre, egy előkészítő megbeszélés, és két kétnapos kerekasztal. A két kerekasztalon székelyföldi magyar politikusok, román parlamenti pártok képviselői, és az amerikai civil szervezetek, valamint az amerikai nagykövetség képviselői vettek részt.
Az első kerekasztalon elhangzottak
A megbeszélés során sor került az elmúlt huszonöt év kisebbségi politikájának áttekintésére, valamint a jelenlegi helyzet összefoglalójára.
Antal Árpád egy prezentáció keretei közt mutatta be Székelyföld politikai autonómiájának történelmét, emlékeztetve arra, hogy 1599-ben Mihai Viteazul megerősítette a székelyek kiváltságait, akik aztán 1918-ban is ígéretet kaptak az autonómia újraalakítására. Beszélt arról is, hogy az autonómia valóság volt a XX században is, amikor 1952 és 1968 között létezett a Maros Magyar Autonóm Tartomány, amikor a magyar a régió hivatalos nyelve volt a román mellett.
A prezentációban szó esett arról is, hogy a kommunizmus alatt a román államhatalom mesterséges eszközökkel próbálta megváltoztatni Székelyföldön az etnikai arányokat, de az elmúlt húsz évben Székelyföldön mégis helyrebillent a demográfiai trend. A polgármester szerint ez azért lehetséges, mert a székelyek szeretik a szülőföldjüket és nem akarnak onnan elmenni máshová.
A polgármester arról is beszélt, hogy noha 1989 után elindult egy párbeszéd, melynek eredményeképpen jelentős nyelvi jogokat sikerült kiharcolni, a román állam „kontroll-kooptációt” alkalmazott a magyar kisebbséggel szemben, beemelték őket a hatalomba, de a székelyföldi követelések nem teljesültek. A polgármester hangsúlyozta, hogy „az utolsó nagy közös román-erdélyi magyar projekt a NATO és az EU csatlakozás volt”, mely során a román állam gesztusokat tett a magyar közösség felé. Ugyanakkor a NATO és az EU integrált egy problémát, amelynek a megoldása most már az ő felelősségük is. Azóta lényegében semmilyen előrelépés nem történt a közösségi jogok terén, sőt, a létező jogokat is igyekszik megnyirbálni a hatalom, nem beszélve arról a román politikában uralkodó, a politikai pártok és a média által gerjesztett magyarellenes hangulatról, mely eddig soha nem látott mértéket öltött.
„Székelyföldön jelenleg az a helyzet, hogy nincsenek fejlesztések, például nem épült egyetlen autópálya sem, az én városomban a legnagyobb állami beruházás egy csendőrlaktanya építése volt. Ugyanakkor a közösségi szimbólumaink és a magyar nyelv folyamatos támadás alatt állnak, úgy az államhatalom, mint a szélsőséges csoportosulások részéről. Azt érezzük, hogy az állam nem véd meg bennünket, ellenkezőleg, hallgatólagosan diszkriminál, hiszen huszonöt év után még mindig nincsenek magyar feliratok a gyógyszereken, és még mindig más régiókból érkező román nemzetiségű emberek dolgoznak a rendőrség, a belügy, a katonaság és az igazságszolgáltatás kötelékében. Kettős mércét alkalmaz velünk szemben a hatalom, hiszen Romániában csak két megye van, melynek nem lehet zászlója és ez a két magyar többségű székely megye.” – foglalta össze Antal Árpád a székelyföldi helyzetet.
A polgármester arra is kitért, hogy Romániában a mai napig nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek a magyarokra, különösen a közösség vezetőire, akiket folyamatosan megfigyelnek, lehallgatnak és megpróbálnak megfélemlíteni. Pedig a székelyföldi magyarok nem akarnak mást, csak azt, ami bevett és működő gyakorlat 14 autonóm státussal rendelkező régióban és 12 olyan régióban, ahol az állam nyelve mellett van más hivatalos nyelv is.
„Sokszor szembesülünk azzal, hogy szakadároknak neveznek bennünket, pedig ez nem igaz. Ezt leginkább két érzékletes moldáviai példával tudom a legjobban alátámasztani: Transznisztria szakadár régió, és Gagauzia autonóm terület. Jelentős különbség van a kettő között. Amikor mi azt mondjuk, hogy autonómiát akarunk, nem Transznisztria, hanem Gagauzia, de még inkább Dél-Tirol példáját akarjuk követni.”- tisztázta Antal Árpád, aki hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az autonómia létrejötte jelentősen megerősítené a székelyek lojalitását a román állam iránt.
A prezentációban a székelyföldiek tíz pontban foglalták össze a közösségi igényeket:
1. A román mellett a magyar legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön
2. A székely zászló elfogadása Székelyföld regionális szimbólumaként
3. Székelyföld fejlesztési régió létrehozatalt
4. Székelyföld területi és fiskális autonómiájának a létrehozatala
5. Teljes körű decentralizáció
6. Etnikai arányosság bevezetése az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben
7. Székelyföld altalaj, ásványi és természeti kincseinek a felügyeleti, kitermelési és koncessziós joga tartozzon a régió kompetenciái közé
8. Jöjjön létre Székelyföldön állami finanszírozású magyar egyetem
9. Az állam finanszírozza a kétnyelvűséget
10. Székelyföldön vezessen át autópálya
Egyébiránt maguk a romániai emberek is úgy vélik egy 2012-es IRES felmérés alapján, hogy a hadügy és a külügy kivételével az összes kormányzati kompetenciának a régiókhoz kellene kerülniük. Ugyanis a túlzottan centralizált román állam valós térképe egy aránytalanul „hatalmas hasú” Bukarestet és vékonydongájú régiókat mutat. Fontos, hogy a romániai megyék között a székely megyék erős középmezőnyben vannak, és nettó befizetők, tehát Székelyföld szegénysége hamis politikai mítosz. Mindenki veszít a jelenleg fennálló fejlesztési régiókkal, a székelyföldi megyék például 600 millió eurót az elkövetkező uniós költségvetési ciklusban. Mindezek alapján fontos, hogy újabb román-magyar párbeszéd alakuljon ki, ahol az egyik fél nem erőből diktál a másik félnek, hanem a méltányosság és az együttműködés jegyében tárgyaljanak Székelyföld autonómiájáról. A második kerekasztalon elhangzottak
A második kerekasztalon bemutatott prezentációban a székelyföldi politikusok hangsúlyozták, hogy a székelyek nem szakadárok, hanem autonomisták. Az előző kerekasztalról készült jegyzőkönyvvel kapcsolatosan, melyet az amerikaiak készítettek, megjegyezték, hogy annak nagyon sok elemével nem értenek egyet, pontosabban nem gondolják azt, hogy a Romániában megvalósult úgynevezett kisebbségi modell pozitív modell lenne. Szerintük a román modell lényege a kisebbségi elitek kontrollkooptációja, és mindaddig, amíg a létező kisebbségi jogok nem valósultak meg a gyakorlatban, a magyar vezetőket zászló és feliratperekkel üldözik, a zsidók és a németek eltűntek Romániából és jelenleg a magyarság asszimilációja zajlik, addig nem lehet egy sikeres román kisebbségi modellről beszélni. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a román állam kisebbségpolitikája azt eredményezte, hogy leginkább a mélyszegénységben élő kisebbségiek száma nő. Beszéltek arról, hogy 2018-ban száz éve lesz annak, hogy Erdély Románia részéve vált és az 1918-ban ígért autonómia még mindig nem valósult meg. Antal Árpád statisztikai adatokkal igazolt azt, hogy a tömbben élő magyarság a romániai átlag alatt fogyott, tehát aki arra számít, hogy a székelység problematikája megoldódik azzal, hogy a magyarság elfogy Erdélyből, az téved.
„Európában vannak a mi szempontunkból releváns kisebbségi modellek, melyeket mi pozitív és negatív modellekként értelmezünk. E tekintetben negatív modellnek tekintjük Koszovót, Kelet-Ukrajnát és bizonyos tekintetben Katalóniát is. Koszovó esetében az autonómia megtagadása egy új államot eredményezett, Kelet-Ukrajnában az új ukrán vezetés kisebbségellenes politikája (pl. a regionális nyelvek betiltása) a jelenlegi belháborúhoz vezetett és azt eredményezte, hogy ma már felajánlották nekik az autonómiát, de az nekik már nem elég. Katalónia esetében is az történt, hogy a katalánok azért kezdtek el függetlenségben gondolkodni, mert a spanyol alkotmánybíróság elutasította a katalán nemzet létét. Az a közös elem ezekben a példákban, hogy a többség némi empátiával meg tudta volna előzni a kialakult patthelyzeteket.” fogalmazott Antal Árpád.
Pozitív modellként értékelték ugyanakkor Skóciát, arra hivatkozva, hogy Skócia esetében a skótoknak lehetőségük volt arra, hogy demokratikus módon nyilvánítsanak véleményt a régiójukról.
A prezentációban szó esett arról is, hogy a térségben kialakult geopolitikai válság teljesen új helyzetet eredményezett. Antal Árpád elmondta, hogy hosszú idő után most van olyan miniszterelnöke Magyarországnak Orbán Viktor személyében, aki támogatja a székelyek törekvéseit, aki odafigyel a székelyekre és képviselői azt, amit azok meg akarnak valósítani.
Antal ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a térségben nagyon megerősödött az orosz politikai befolyás és hogy az orosz külpolitika fegyverként használja az EU-ban élő kisebbségek frusztrációját a saját expanziós törekvései érdekében. Mivel Románia az Egyesült Államok stratégiai partnere, Romániának és az Egyesült Államoknak egyaránt érdeke az, hogy Székelyföld helyzete megnyugtatóan rendeződjék, a tét ugyanis a térség stabilitása vagy instabilitása. Mindez azért különösen aggasztó, mert egy uniós kisebbségi sztenderd hiánya könnyen instabilitást okozhat. „A kisebbségi kérdést soha nem lehet lezártnak tekinteni. Új generációk nőnek fel, akik esetünkben már demokráciában születtek, akik magától értetődőnek tekintik azt, hogy a több demokrácia több joggal jár. Ezért a kisebbségi ügyeket időnként újra kell tárgyalni úgy, hogy az új generációk elvárásai is helyzet kapjanak benne”- fejtette ki Antal Árpád, aki arra is kitért, hogy nem lehet szembeállítani a gazdasági érdekeket az identitás kérdésével. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, inkább kiegészíti, és példaként a Financial Times 2012-es adatára hivatkozott, melyből kiderül az, hogy hiába magas a GDP Skóciában, a skótok számára továbbra is fontos az identitás kérdése, olyan annyira, hogy népszavazást szerveztek erről.
A prezentációt Antal azzal folytatta, hogy az autonómiának széles tömegbázisa van Székelyföldön, és mára már megkerülhetetlen kérdés lett az erdélyi politikában. Azt is elmondta, hogy az autonómia lényegi kérdéseiből nem lehet engedni, az nem lehet alku tárgya, ezt az SZNT és az RMDSZ statútumai közötti különbséggel érzékeltette, amikor az RMDSZ autonómia statútumát mérsékeltnek és az SZNT statútumát radikálisabbnak nevezte.
Ahhoz, hogy az autonómia létrejöjjön, alkotmányos reformra van szükség. Fontos, hogy erről a kérdésről egy civilizált társadalmi párbeszéd alakuljon ki és a média ne hisztérikusan viszonyuljon hozzá. Az alkotmányos reform során fontos, hogy a nemzetállam kitétel kikerüljön az alkotmányból, hiszen ez nem tartalmazza a kisebbségeket, akik maguk is államalkotó tényezők Romániában. Továbbá fontos, hogy az alkotmány elismerje a regionális hivatalos nyelvek és a régiók létjogosultságát. Az alkotmány ugyanis hamis koncepciókra támaszkodik, amikor a szuverenitást és az egységet teszi az állam alapjává, a szuverenitás tekintetében nem túl szuverén módon viszonyul a befolyásos nemzetközi szervezetekhez, tehát csak a kisebbségekkel szemben mutatja magát szuverénnek, míg az egység tekintetében sem alkalmaz egyenlő mércét, hiszen vannak megyék Romániában, melyeknek nem lehet saját zászlójuk sem, míg ez más megyék esetében magától értetődő.
Amennyiben Romániában demokrácia van, akkor a kisebbségnek is joga kellene legyen hozzá, hogy a saját jövőjével kapcsolatosan demokratikus módon, referendumon fogalmazza meg az elképzeléseit. Ez azonban nem megengedett, hiszen vagy az alkotmányra hivatkoznak vagy adminisztratív módon akadályozzák azt, hogy a székelyek referendumon nyilvánítsák ki az akaratukat, és ily módon sérül a demokrácia Romániában, arról nem is szólva, hogy a többség arroganciája tartós frusztrációt okoz a kisebbség tagjainak, akik ily módon jelentősen radikalizálódnak. Fontos, hogy a románok ne arrogáns és lekicsinylő visszautasítással kezeljék a székelység autonómiaigényét, hanem érdemben foglalkozzanak azzal. Az a tény, hogy az RMDSZ kormányalkotó tényező volt az elmúlt időszakban, az nem jelenti azt, hogy a székelység problémái megoldódtak. A kormányban való jelenlét azt jelenti, hogy a román állam döntéshozó szerveinek csak egy töredékében van jelen a magyarság. A magyarok nincsenek jelen az igazságszolgáltatásban, az elnöki hivatalban, az ortodox egyházban, a titkosszolgálatokban és a militarizált egységekben sem, tehát nincs is ráhatásuk ezekre a befolyásos állami intézményekre.
Az autonómia lényege pedig röviden a következő: hivatalos magyar regionális nyelv a román mellett, fiskális autonómia, nyelvi arányosság, valamint regionális döntéshozatali felhatalmazás a régiót érintő ügyekben.
A kerekasztal végén a székelyföldi politikusok a következő kérdéseket intézték a román résztvevőkhöz: Az elkövetkező 4 évben
1. Mi az ami lehetséges, mi az ami nem lehetséges kisebbségi ügyekben? 2. Lesz-e olyan alkotmánya Romániának, mely lehetővé teszi a magyar hivatalos regionális nyelvet? 3. Elismerik-e a régiót területi adminisztratív egységként?
4. A székely zászló kérdését meg lehet-e oldani 30 napon belül?
5. Lehetővé teszi-e a román politikai elit egy referendum megszervezését Székelyföld autonómiájáról? 6. A székely politikusok mit mondjanak otthon, hogy lehetséges-e eredményeket elérni demokratikus eszközökkel, vagy a demokratikus eszközök nem elegendőek ehhez?
Közlemény
Erdély.ma

Antal Árpád: nemzetbiztonsági kockázat Romániában magyarnak lenni
Az amerikaiak által kezdeményezett román-magyar etnikumközi párbeszédek tartalmáról, annak kulisszatitkairól, folytatásáról beszélt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hétfőn. 
A háromszéki és a sepsiszentgyörgyi RMDSZ vezetői bemutatták mindazt az anyagot, amelyet megfogalmaztak, valamint amelyet a korábban szervezett találkozón tárgyaltak az Egyesült Államokban bejegyzett Project on Ethnic Relations (PER) jogvédő szervezet vezetőivel. Tamás Sándor elárulta, hogy ezek alkalmával az amerikaiak kétkedtek abban, hogy azok a magyar kisebbséget érintő problémák, amelyet a meghívott romániai magyar politikusok felvázoltak, valóban széles körű társadalmi réteg igényeit tükrözik. Kitért arra is, hogy az Allen Kassoff, a PER visszavonult vezetője részvételével néhány hete szervezett beszélgetés is egy lépés volt az irányban, hogy bebizonyítsák ennek ellenkezőjét.
A magyar kisebbséget érintő problémák románok és amerikaiak előtt
Antal Árpád elmondta, egy előkészítő megbeszélés, továbbá két találkozó is lezajlott az amerikai PER vezetőivel tavasszal. Ezeken az eseményeken Hargita, Kovászna és Maros megyéből érkeztek magyar politikusok, valamint – egy kivételével – a román parlamenti pártok képviselői is jelen voltak. A polgármester elárulta, hogy az amerikaiak kezdeményezték ezeket a találkozókat, ők is keresték, illetve hívták meg az általuk kiválasztott politikusokat. Az első találkozón magyar kisebbség problémáit abból az érvényben levő kijelentésből kiindulva mutatták be, miszerint Székelyföld nem létezik, majd ezt történelmi eseményekkel, tényekkel cáfolták.
Kihangsúlyozták azt is, hogy bár a román-magyarok együttműködése mindkét fél számára jelent előnyöket, mégis 1993-ban, a Neptun-ügy alkalmával is amerikai, azaz külső szervezésre volt szükség, hogy egyfajta párbeszéd létrejöjjön a két közösség közt. Ezzel kapcsolatban Antal kifejtette, az azt követő időszakban igen, de gyakorlatilag 2007 óta nincsenek nagy közös projektek, hozzáfűzve, hogy tapasztalataik alapján a kisebbségi jogok szélesítését illetően azóta nem is történtek előrelépések. „Székelyföld gazdasági bojkott alatt állt, hiszen nincs autópálya, amely érintené, nincsenek nagy állami intézmények, a nagy vállalkozások Bukarestben fizetik az adót, továbbá az igazságszolgáltatást is folyamatosan arra használják, hogy a kisebbségi jogokat visszaszorítsák, példaként felhozva a zászlópereket” – fejtette ki a városvezető.
„Nemzetbiztonsági kockázat Romániában magyarnak lenni”
„Romániában aki magyarnak születik nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen minden magyar úgy ébred fel, hogy ő valamilyen negatív hatással van az országra. Így tekint a román állam minden magyarra, akikre csak akkor van szükség, ha olimpiai érmet szereznek a román zászló alatt” – jelentette ki Antal Árpád, aki hozzátette, az amerikai vezetőknek elmondták a székelység csupán annyit akar, amelyhez hasonlót az Európai Unió területén már megvalósítottak, ezeket pedig az amerikaiaknak is felsorolták.
A találkozókon hangsúlyozták ugyanakkor, hogy Székelyföld zászlóját sosem a román helyére, hanem mellé tűzték ki, ugyanakkor beszéltek arról is, hogy milyen jogokat biztosítanának a románság számára a régióban: a románokat érintő kérdések eldöntésében szabad kezet kapnának, valamint teljes körű kulturális autonómia. Antal Árpád arra is kitért, hogy a Pénzügyminisztérium adatai alapján országos átlag fölött fizet be a Hargita, Kovászna és Maros megye a költségvetésbe. Így ezek nem eltartott megyékként vannak nyilvántartva, a jelenlegi regionális felosztás azonban hátrányt jelent a régiónak – magyarázta a városvezető.
Jegyzőkönyv „kiigazítás” és határidő a kisebbségi kérdések megoldására
A második találkozó egyik témája az elsőn készült jegyzőkönyv volt, ehhez fűztek hozzá megjegyzéseket. Antal Árpád elárulta, abban úgy jelent meg, hogy Románia pozitív modellnek számít a kisebbségi kérdések kezelését illetően, ezzel azonban nem értettek egyet. A PER vezetői az első megbeszélésen ugyanakkor nevetségesnek, és két héten belül megoldódó problémának látták a székely zászlók használatát érintő problémákat, így ezt érintve elmondták: nem oldódott meg, a perek folytatódnak, bár a polgármester hozzátette, nem érkezett komoly érv arra, hogy miért nem tűzhetik ki a lobogót.
Az Székely Nemzeti Tanács, továbbá az RMDSZ által elkészített autonómia statútumról is beszéltek, ugyanakkor a magyar politikusok ismét hangsúlyozták, hogy nem szeparatizmust szeretnének megvalósítani Székelyföldön. Moldova példájával élve pedig bemutatták, mi a különbség a szakadár és autonóm mozgalmak között. Határidőt is megszabtak a romániai magyar kisebbségi problémák megoldásának, Antal megjegyezte, 2018-ban lesz száz éve, hogy Erdély Romániához került, illetve száz éve annak, hogy az ígéreteket nem tartották be. „Ez határidő is egyben, amin belül ezeket a problémákat meg kell oldani, mert száz év hosszú idő, ez idő alatt pedig négy nemzet élete volt nehéz ebben az országban” – tette hozzá a városvezető.
Több érdekcsoport számára is fontos a régió
A geopolitikai helyzetet értelmezve Antal kifejtette, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke odafigyel és támogatja az erdélyi magyarság akaratát, ugyanakkor beszélt Vlagyimir Putyin oroszországi kormányfőről is. Mint magyarázta Putyin Kelet-Közép európai befolyását próbálja erősíteni, míg a terület jelen pillanatban geopolitikai szempontból több érdekcsoport által is fontos régiónak tekinthető. Oroszország külpolitikájában a kisebbségi jogokra hivatkozva próbálja átszervezni a világot, Székelyföldtől pedig akkor lehet távol tartani, ha az itt élők megkapják, amit akarnak, mivel akkor nem tudják felhasználni terveikhez a román-magyar konfliktust – zárta gondolatmenetét Antal Árpád.
Tamás Sándor arról beszélt, hogy a következő találkozó előreláthatólag februárban lesz, ugyanakkor javasolták, hogy ezt Sepsiszentgyörgyön szervezzék meg, valamint nyilvános fórum megtartását is kezdeményeznék, utóbbit az Európai Unión belüli regionális nyelvhasználat kérdésében. Mint magyarázta ezt úgy képzelik, hogy az adott országok képviselői bemutatnák, ebben a kérdésben milyen jogszabály van érvényben, és gyakorlatban hogyan működnek azok megvalósításai.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro