Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. május 31.
"Máj. 30-án először szervezték meg az aradi Minorita Kultúrházban az Arad megyei magyar iskolák egyházi napját. Az egész napos rendezvény főszervezője, Matekovits Mária elmondta: ez az első ilyen jellegű műsor, melynek célja rávezetni a diákokat a szeretet, hit, egymás közötti kommunikálás és az anyanyelv ápolásának az értékeire. Az Egyházi Napon a Csiky Gergely Iskolacsoport, a kisiratosi, nagyiratosi, majláti, borosjenői, szapárligeti iskolák, valamint az aradi 21-es, 10-es és a pécskai iskola tanulói vettek részt. /Sólya Emília: Hit, szeretet, anyanyelvápolás. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 31./"
2003. november 21
"Ismeretlen tettesek nov. 18-ra virradó éjszaka Arad megye történetében példátlan temetőgyalázást végeztek Pécskán. Czeglédi József plébános elmondta: a vandálok 33 sírt döntöttek le, amelyek közül 6-7 teljesen összetört. /(Irházi): Példátlan temetőgyalázás Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21/ "
2003. december 10.
"Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete - társzervező az aradi Kölcsey és a pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület -dec. 14-én az aradi Szent Antal minorita plébániatemplomban adventi jótékonysági estet tart. Az adományokat az Alma Mater Alapítvány tehetséggondozó programja javára ajánlják fel. /Adventi jótékonysági est. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 10./"
2004. február 17.
Aradon február 16-án három helyen láthatták a gyerekek a Borsóci című bábjátékot, amit Bereczky Gyula kolozsvári bábszínész játszott el, egy személyben adva elő az édesanyát, a rózsaszín kismalacot, a gonosz varázslót és természetesen a főszereplő Borsócit. Bereczky Gyula három éve járja az óvodákat és iskolákat, de csak a szórványvidéket, mondván, hogy Székelyföldre elmennek mások is, de a szórványvidékre csak ő jön el, egyetlen hátizsákban hordva minden díszletét, az összes bábfigurákkal együtt. A bábszínész a következő napokban fellép Arad megye több településén, Zimándujfaluban, Zimándközön, Fazekasvarsándon, Majláton, Zerinden, Ágyán, Erdőhegyen, Szapáryliget en, Nagyvarjason, Kisiratoson és Pécskán. /(Karácsonyi): Borsóci kalandjai – az egész megyében. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 17./
2004. március 15.
Dettán a miséről Lokodi Attila plébános vezetésével az RMDSZ-székházba vonultak át a hívek, hogy részt vegyenek a dettai magyarság márc. 15-i ünnepségén. Dr. Libus Endre beszélt március idusa máig érvényes üzenetéről. Pécskán márc. 13-án a kultúrotthonban Áldott legyen emléke a márciusi ifjúságnak címmel emlékeztek az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcra. A Búzavirág néptánccsoport egy újonnan tanult széki tánccal lépett fel. /(nagyálmos): Detta őrzi negyvennyolc emlékét A fiatalokban tovább él az üzenet. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 15./
2004. március 23.
Márc. 21-én Tornyán megalakult a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete helyi fiókszervezete. Az eseményen jelen volt Kocsik József Arad megyei RMGE-elnök és Nagy István pécskai alpolgármester is. Az ideiglenes elnök Tóth Piroska, alelnök Köles József lett. /Fenyvesi Nóra: Az első lépés. RMGE-fiók alakult Tornyán. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 23./
2004. április 7.
Arad megyében a Románia Magyar Demokrata Szövetség tíz településen indít polgármesterjelöltet a helyhatósági választásokon. Fazekasvarsándon Miszlai Ferenc, Kisiratoson Almási Vince, Nagyiratoson Guth János, Nagyperegen Nagy Sándor, Nagyszintyén Erdős Bálint, Nagyzerinden Ozsvár Zoltán, Pécskán Nagy István, Sofronyán Sandu Piroska, Tőzmiskén Haász Tibor és Zimándújfaluban Kovács András indul a polgármesteri székért. Arad megyében összesen 300 tanácsosjelölt indul az RMDSZ színeiben. A megyében 36 településen van szervezete az RMDSZ-nek. /n. i.: Tíz polgármesterjelölt, háromszáz tanácsosjelölt. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 7./
2004. május 27.
Három magyar polgármesterjelölt van Pécskán, Nagy István az RMDSZ jelöltje, Boldizsár István Árpád a kormánypárt (SZDP) jelöltje, független jelölt pedig Mester József. Pécska 10 400 szavazójából a magyarok lélekszáma 3 ezer alatt van. /Irházi János: Három magyar polgármesterjelölt Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./
2004. július 5.
Júl. 4-én Kisiratoson a római katolikus templomban 18 helybeli fiatal kiscserkész tett fogadalmat. A cserkészjelöltek a felkészülés során helytörténeti, népművészeti képzésben részesültek. Arad megyében a kisiratosi az egyetlen tevékenykedő cserkészcsapat, a közeljövőben a pécskai csapat munkáját szeretnék újraindítani, Majláton pedig létrehozni egy új cserkészcsapatot. /(b): Cserkésztestvéremmé fogadlak. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 5./
2004. július 26.
Színes forgataggá változott a júl. 23-25-e közötti falunapokon a vendégszeretetéről híres, idén községgé vált Kisiratos. A kultúrotthonban képzőművészeti kiállítással nyitották meg a háromnapos eseményt. A civil szervezetek /Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete, Máltai Segélyszolgálat, Kölcsey Egyesület, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Pro Majlát Egyesület stb./ képviselői megbeszélést tartottak a szervezetek szerepéről a helyi közösségek alakításában. Kisiratos monográfiáját Ujj János történelemtanár mutatta be a szerző, Kovách Géza jelenlétében. Jövőre elkészül a kötet folytatása. Az újkori Kisiratos 1818-ban alakult meg. Volt olyan esztendő, amikor a helyi iskolában 520 diák tanult, ma 143-an vannak. Másnap falvédő kiállításra hívták az érdeklődőket. Almási Béla, a tájház létrehozója, a kiállítás szervezője megnyitotta a falvédő tárlatot. A település főutcáján zenekar kíséretében indultak el a népi táncosok. A Godó Mihály nevű cserkészcsapat tagjai bocsátották áruba munkáikat. Sikert ért el fellépő erdőhegyi Bokréta, a pécskai Búzavirág, a simonyifalvi Leveles, a békéscsabai Tabán és Kis Tabán, a kisiratosi Gyöngyvirág és a szentannai Bazsalikom táncegyüttes. A kisiratosi Menyecske tánc- és népdalcsoport új ruhában mutatkozott, s az utolsóként színre lépett Kisiratosi Magyar Gazdák Egyesületének férfikórusa. A harmadik napon, vasárnap sportvetélkedők zajlottak. /Nagyálmos Ildikó: Falunap fáklyás felvonulással. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 26./
2004. július 31.
Aug. 1-jén nyílik a Halmágycsúcs községhez tartozó Ácsva (Avram Iancu) faluban a Népszokások és -hagyományok – Határon átnyúló kulturális átfedések elnevezésű néprajzi kiállítás. Az eseményt az azonos nevű PHARE CBC projekt keretében rendezik, amelyet az Aradi Múzeum a békéscsabai Munkácsy Mihály múzeummal közösen nyert el. A tíz hónapig tartó projekt néprajzi kutatásai tavaly november közepén indultak, kilenc települést fogtak át – Arad megyéből Pécskát, Tornyát, Nagypereget, valamint a Ácsvát, Vidrát és Kismagoldot, valamint Békés megyéből Méhkeréket, Eleket és Tótkomlóst. A kutatás során az etnikumok közös szokásait és hagyományait mérték fel. A kutatások összegzéseként kétnyelvű tanulmánykötet jelenik meg az eredményekről beszámoló dolgozatokkal, valamint dokumnetumfilm készül a kilenc érintett településről. /K. K.: Népszokások és – hagyományok. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 31./
2004. augusztus 31.
Szapáryfalván három napig állt a bál, a vidámság a 120 éves telepes faluban. Az első nap a sporté volt, a második napon az ízletes gulyás volt a főszereplő Délután a lugosi Gyöngyvirág és a pécskai Búzavirág ropta a táncot. Vasárnap pedig népi mondókákból, énekekből, néphagyományból és meseelemekből összeállított lakodalmast játszottak. A 2002 májusában alakult Gróf Szapáry Péter Társaskör tagjai először léptek színpadra egy bohózattal. A három nap rendezvényeinek szervezői a Gróf Szapáry Péter Társaskör fiataljai – vezetőjükkel, Erdődi Endrével – közösségszervezésből is jelesre vizsgáztak. /Szekernyés Irén: VI. Szapáryfalvi Napok. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 31./
2004. szeptember 22.
Péterszabó Ilona régóta gyűjti szülőfaluja, az Arad megyei Tornya falumonográfiájához az anyagot. Keserűen állapította meg, hogy helyi lakosság – nemzetiségre való tekintet nélkül – képtelen fölébredni csipkerózsika álmából, s megrekedt a személyiségpusztító szürkeségben. Nem fogtak össze, nincs egyetlen képviselőjük sem a pécskai városi tanácsban, amelyhez tartoznak, az egykori középületek eltűnnek, a közkutak nem működnek, az egyetlen parkban derékig ér a gyom, a kultúrotthont csak lakodalmakra veszik igénybe. Közöny, nemtörődömség, igénytelenség… Nem akad egy pap, orvos, tanár vagy bárki, aki fáklyavivője lenne a közösségnek. Egy kétgyermekes magyar család mindkét gyermekét egyszerre íratta az első osztályba, de mivel a településen már jó pár éve megszűnt a magyar oktatás, az újrakezdéshez minimum hét gyermekre volt szükség. Hónapokon keresztül győzködték a magyar szülőtársakat, adják ők is magyar osztályba gyermeküket. Egyik nap volt elég gyermek, másnapra már nem. A szülők ilyen-olyan nyomásnak, zsarolásnak engedve, megmásították szavukat. Az igazgató kiutalt a magyar osztálynak egy termet, majd visszavette azt. A helyi román pópa követelte a románok jogainak tiszteletben tartását, később hízelegve megpróbálta átédesgetni a román osztályba a magyar tanítónőt. Végül a tanfelügyelőség munkatársai kiszálltak a helyszínre, és megindulhatott a magyar osztály. /Péterszabó Ilona: A kálvária egy iskolapéldája. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 22./
2004. szeptember 30.
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), az elmúlt hét végén tartotta kongresszusát Székelyudvarhelyen. Az előzményekről írta Tibori Szabó Zoltán /a Népszabadság kolozsvári tudósítója/, Szász Jenő kitépte a hatalmat a „rendkívül agresszív”, „kizárólag a hatalom megszerzésében és megtartásában érdekelt, egykoron Reform Tömörülésnek nevezett csoport kezéből”. Tibori szerint Szász Jenő azért teremtette meg az MPSZ-t, mert „politikai céljainak valóra váltásához az RMDSZ-ből önmagát kiszorító Tőkés László püspöknek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson kívül aktív politikai szerepet is játszó szervezetre volt szüksége”. Tőkés László püspök nem is volt jelen az MPSZ kongresszusán. Tibori felsorolta, milyen ellentétek vannak. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, a Reform Tömörülés, illetve a Reform Mozgalom egykori vezetője parlamenti képviselői mandátumát az RMDSZ listáin indulva próbálja meghosszabbítani. Tamás Sándor szintén az RMDSZ listáin indul. Pécsi Ferenc képviselő kilépett az MPSZ-ből, az előválasztásokon sem indul. RMDSZ-listán akar parlamentbe jutni a pécskai Nagy István, aki MPSZ-esként kritizálta eddig az RMDSZ-t. A Kövér László Fidesz-vezető jelenlétében rendezett MPSZ-kongresszus kimondta: a parlamenti választásokon az MPSZ nem az RMDSZ, hanem saját, illetve román pártok listáin vagy pedig függetlenként indítja jelöltjeit. Kovács László külügyminiszter, az MSZP, a magyarországi kormánypárt elnöke az MPSZ kongresszusát levélben üdvözölte. Tibori ezt rossz néven vette. /Tibori Szabó Zoltán: Tőkéstelenül, ám Kovácsosan. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./
2004. november 8.
A pécskai Búzavirág Egyesület szervezésében nov. 6-án tartották a IV. Kisebbségi Néptánctalálkozót Pécskán. Két magyarországi együttes is megjelent. /(nagyálmos): Kisebbségi néptánctalálkozó Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 8./
2004. november 23.
Az aradi és Arad megyei magyar civil szervezetek azzal a felhívással fordulnak tagjaikhoz, szimpatizánsaikhoz, minden magyarhoz, hogy szavazzanak az RMDSZ jelöltjeire. Országos egyesületek Arad megyei szervezetei: EMKE, RMPSZ, RMGE, Romániai Magyar Drámapedagógiai Társaság. Arad megyei egyesületek és szervezetek: Kölcsey Egyesület, Szabadság-szobor Egyesület, Alma Mater Alapítvány, Szülők az Aradi Magyar Oktatásért szervezet, Gyöngyház Alapítvány, kisiratosi PRO-KI-DOR, Pro Majlát Egyesület, kisiratosi IRKATER, pankotai Csiky Gergely Egyesület, pécskai Búzavirág Egyesület. /Arad megyei civil szervezetek felhívása. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 23./
2005. január 19.
A Csiky Gergely Iskolacsoport kollégiumának néptánccsoportja folytatja működését. A 12 tagú tánccsoport Bori Claudia tizedikes és Gáll Attila kilencedikes bentlakók vezetésével többször is fellépett a bentlakás által szervezett ünnepségeken. Arad megyében számos magyar néptánccsoport működik, mondhatni minden magyarlakta településnek megvan a maga együttese, de Aradon ez az egyetlen csoport, amely magyar néptáncot táncol. Produkcióikkal még nem érik utol a simonyifalvi Pitypangot, a pécskai Búzavirágot, a kisiratosi Gyöngyvirágot, de bíznak benne, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét. /Szepesi Bea: Egyetlen Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 19./
2005. február 15.
Májustól esti tanfolyam beindítását tervezik Pécskán, a líceumban azoknak, akik nem végezték el a XI–XII. osztályt, de szeretnének leérettségizni. Ha megfelelő számú magyar jelentkező lesz, a tanfolyamot magyarul is meg lehet szervezni. /Érettségi esti oktatással. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 15./
2005. február 21.
Móra Ferenc születésének 125. évfordulója alkalmából Temesváron a helyi Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság és a Magyar Nyugdíjasok Klubja megemlékezést szervezett a hét végén a Kós Károly Közösségi Központban. A rendezvényt dr. Matekovits György, a társaság elnöke nyitotta meg, majd Szekernyés János beszélt Móra Ferenc (1879–1934) életútjáról és sokoldalú tevékenységéről. Móra könyvet írt a Pécskán és Magyarszentmártonban is paposkodó folkloristáról, Kálmány Lajosról is. /(SZ. I.): Móra Ferencre emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 21./
2005. március 2.
Február 28-án Aradon az RMDSZ Oktatási Bizottsága munkaülésre hívta össze mindazokat, akiket érdekel az oktatás Arad megyei stratégiája. Az ülésen kiderült, stratégia egyelőre nincs, a vitát képező anyag 2004 tavaszán készült el. Nagy István pécskai pedagógus szerint szervezési hiba történt, hogy ilyen kevesen jelentek meg a rendezvényen. A szervezők arra kérnek minden érintettet, hogy jobbító ötleteit juttassa el az RMDSZ-székházba vagy a tanfelügyelőségre, Matekovits Mihályhoz. /(nagyálmos): Van-e a megyének oktatási stratégiája? = Nyugati Jelen (Arad), márc. 2./
2005. március 12.
A pécskai magyar fiataloknak szükségük van egy olyan szervezetre, amely megpróbálja összefogni őket, fogalmazta meg a pécskai Magyar Kulturális Ifjúsági Szervezet, az M-KIDSZ célkitűzéseit Kocsik Imre elnök, aki a többi alapító taggal együtt úgy érzi: ha a pécskai magyar fiatalok szórakozni akarnak, kénytelenek elmenni Kisiratosra, Nagylakra vagy Aradra. Elkészítették a Pécskai Magyar Újság első számát, amely várhatóan a jövő héten jelenik meg. /(Irházi): Szerveződnek a pécskai magyar fiatalok. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 12./
2005. április 15.
A múlt hét végén városnapokat ültek Pécskán. Belga díszvendégek jelenlétében modellértékűnek nevezték a nemzetek ottani békés együttélését. A város lakosságának 33 százalékát kitevő 3800 magyarnak nem jutott esemény, de plakát sem. A román plakáton Buzavirag-ként szerepeltek a magyar táncosok. A 168 perces néptáncműsorból 17 perc volt magyar. A szervezők megfeledkeztek a pécskai magyarokról, bár a helyi adófizetők harmadát teszik ki. /Nagy István: Őnagysága – várospolitika. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 15./
2005. április 26.
Aradon elmaradt a Nagyváradi Állami Filharmónia Nagyvárad Táncegyüttesének Boszorkánytánc című néptánc előadása. Az előadásra érkezőket egy kézzel írott közlemény fogadta, amely közölte az előadás elmaradásának tényét, valamint azt, hogy a megvásárolt jegyeket visszaváltják. Ez nagy csalódást okoztak az aradiaknak., de volt, aki 20 kilométernyiről, Pécskáról, 40 kilométernyiről, Kisjenőből, vagy 70 kilométerről, Simonyifalváról kocsikázott be Aradra, erre az előadásra. /Kiss Károly: Csalódás. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 26./
2005. május 4.
Április 30-án ünnepelte Pécskán a Búzavirág népi táncegyüttes negyedszázados fennállását. A Búzavirág az ünnepségen komoly produkcióval állt ki. Fridrik Rozália nyugalmazott tanárnő, a 2000-ben megalakult Pécskai Búzavirág Egyesület elnöke sorra adott szót Augustin Cionca pécskai polgármesternek, aki további támogatásáról biztosította az együttest, Bognár Levente aradi alpolgármesternek, aki RMDSZ-érdemoklevelet, a 15 éves RMDSZ bronzplakettjét adta át, továbbá Matekovits Mihály Arad megyei helyettes főtanfelügyelőnek, a megyei EMKE képviselőjének. Az előadásra érkezőket kiállítás várta a művelődési házban, mely képekkel, plakátokkal, oklevelekkel és újságcikkekkel illusztrálta az együttes 25 éves tevékenységét. Az alkalomra emlékfüzet is készült az együttesről. 25 év: 155 táncos, sok-sok szólóénekes, lelkes zenekar, mintegy másfélszáz előadás. /Kiss Károly: 25 éves a Búzavirág. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 4./
2005. június 27.
Megvolt a nyolcadikat végzettek országos tesztvizsgája. Az Arad megyében magyarul végzetteket átlaga 63%-os. A magyar tannyelvű iskolák és tagozatok közül a legjobb eredményt a nagyiratosiak érték el 9-ből mindegyiknek sikerült, őket követik a csikysek 84,5%-os sikerrel (45-ből 38 átmenővel). A legrosszabb a kisperegieké, 5 jelentkezőjük közül egy sem ért el átmenő jegyet, továbbá az ágyaiaknál 5-ből 1, a kisiratosiaknál 9-ből 2 tanuló járt sikerrel. A többieknél 52,6 % (Pécska) és 78% (Zimándújfalu) között mozog az átmenők átlaga. A legtöbben román nyelv és irodalomból bizonyultak felkészületlennek. /(Kiss): Tesztvizsga 2005. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 27./
2005. július 18.
Bő egy évvel megválasztása után Búza Gábor, az Arad Megyei Tanács alelnöke elmondta: megyei alelnökként a kultúráért, a tanügyért, a sportért felel, de a hangsúly a kultúrán van. A kulturális intézmények ebben a költségvetésben sokkal több pénzt kaptak. Ez pozitívum. Negatívum, hogy borzasztóan kevés pénz jut vidékre. Búza Gábor azt szeretné, hogy minden faluban legyen egy civil szervezet. Elhangzottak olyan panaszok, hogy Búza Gábor nem elég harcias, amikor a költségvetés kiigazításakor magyar településeknek kellene pénzt kiharcolni. Búza cáfolta ezt, mondván, nehéz három magyar tanácsossal két kormányzó erővel szemben fellépni, vitatkozni. Az újságíró közbevetette, a Pécskai Napokon egyetlen magyar szó sem hangzott el. Valóban felháborító, hogy egy olyan helységben, ahol négyezer magyar él, ilyesmi megtörténhetett, felelte Búza Gábor. /Irházi János: “A perek, persze, hiányoznak…”. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./
2005. július 23.
Július 16-án Czank Gábor pécskai származású újmisés pap celebrált szentmisét a battonyai Szentháromság templomban. Ez az esemény egyben alkalom volt arra is, hogy sor kerüljön a határ menti papok találkozására. Az ünnepen 18 pap vett részt. /Bauer Csaba mezőkovácsházi esperes-plébános: Határ menti papok Battonyán. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 23./
2005. július 25.
A falunapok Kisiratos legnagyobb ünnepe immár négy éve. Ezeken a napokon érkezik a legtöbb vendég a községbe, s viszik a falu tisztaságának hírét a legmagyarabb Arad megyei településről. Kisiratos kiváltságos helyzetben van, ugyanis kevés településnek adatik meg, hogy könyvet, sőt könyveket írjanak róla. Sarusi Mihály kisiratosi származású József Attila-díjas költő, újságíró, író legutóbbi, Szalbek-Iratos című, az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban megjelent könyvét mutatták be. Július 23-án a falunap utcai felvonulással vette kezdetét, a megyéből, sőt a határ túloldaláról érkezett népi tánc-együttesek népviseletbe öltözve ropták a táncot a falu utcáin. A kisiratosi kis Gyöngyvirág után több együttes fellépett, köztük a pécskai gyermektáncegyüttes, a kisiratosi Menyecske asszonykórus, a pécskai Búzavirág, a majláthi Nefelejcs, végezetül a község férfikórusa. Másnap a tájház látogatása után különböző vetélkedőkön vehettek részt a sport kedvelői. /Nagyálmos Ildikó: Az otthon ünnepe. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 25./
2005. július 27.
Aradon július 26-án „A Dél Fővárosa – Arad a századfordulón” című előadásra megtelt a minorita kultúrház. Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és a pécskai Kálmány Lajos Egyesület szervezte előadás házigazdája, Murvai Miklós röviden felvázolta, hogyan fejlődött a város az 1800-as évek elejétől egészen 1890-ig, amikor Arad nemcsak ipari és kulturális, hanem banki központtá vált. Ujj János helytörténész 1890-től 1920-ig mutatta be a város gazdasági, infrastrukturális, építészeti fejlődését. /(nagyálmos): Aradról – nemcsak lokálpatriótáknak. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 27./
2005. augusztus 15.
Az idei Majláthfalvi hétvége egyszerre volt a hagyományok megőrzésének és új hagyományok teremtésének a színtere. A hagyományosan az augusztus 15-i templombúcsúhoz kötődő népművészeti seregszemle továbbéltetése ugyanis a megőrzés szándékát jelzi, míg az immár második alkalommal megszervezett bográcsos verseny egy új hagyomány megszületését bizonyítja. A helybeli római katolikus templomban tartott szentmise után kezdődött a bográcsos verseny, a rendező a Pro Majláth Egyesület volt. Az Aradi Művészeti Líceum fúvószenekara a főutcán végighaladva köszöntötte a falunapok résztvevőit. Matekovits Mihály műsorvezető sorra jelentette be a fellépő együtteseket: simonyifalvi Pitypang, pécskai Búzavirág, temesvári Geml József Társaskör Nefelejcs hagyományőrző népdalcsoportja, majláthfalvi Nefelejcs, kisiratosi Gyöngyvirág, kisperegi Peregi Rózsás népi táncegyüttes stb. /Kiss Károly: 34. Majláthfalvi hétvége. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 15./