Az információ érték
Újabb közös, Pécska–Domaszék pályázat
Kedden Domaszéken Antal Péter pécskai polgármester és Kispéter Géza, a község polgármestere újabb közös pályázatot írt alá, amelyet, terveik szerint az unió finanszíroz.
Az információ érték – Információszerzés megkönnyítése Domaszéken és Pécskánelnevezésű projekt célja, hogy a két településre látogatók könnyebben tájékozódhassanak, egyszerűbben megtalálják a látnivalókat, vagyis javítani szeretnék Pécska és Domaszék emberközpontúságát, élhetőségét.
Antal Péter polgármester a Nyugati Jelennek elmondta, a pályázati pénzből
Pécskán és Domaszéken információs táblákat helyeznek el, ezeken természetesen térkép is lesz, a szöveges tájékoztatás magyarul és románul lesz olvasható.
– Ami ennél még különlegesebb, hogy Pécskán interaktív időjárás ellenőrző állomásokat telepítünk, amelyek a helyi lakosoknak, főleg a mezőgazdasággal foglalkozóknak lesznek nagy segítségére – magyarázta Antal, hozzátéve, hogy ezzel párhuzamosan Domaszéken, például, webkamera rendszer épül ki a település forgalmasabb csomópontjaiban, a képek pedig interneten keresztül kísérhetők figyelemmel.
Szintén a projekt része egy közös kétnyelvű kiadvány, amelyben a két településről szóló legfontosabb információk, látnivalók és térkép kap helyet.
Irházi János, Nyugati Jelen (Arad)

Bővül a magyar ifjúsági háló Arad megyében
Az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ – a MIÉRT tagja) az elmúlt hét végén két új fiókszervezetet hozott létre, a helybéli fiatalok kezdeményezésére Simonyifalván, illetve Ágyán. 
Az alakuló üléseken szép számban megjelent fiatalok megválasztották elnökségüket, majd terveikről, elképzeléseikről, illetve mindennapi gondjaikról is elbeszélgettek.
Simonyifalván Mucsi Bettina lett az elnök, akinek munkáját Haasz Tünde alelnök és Péter Róbert titkár segíti. Az új elnökség főként szabadidős és sportrendezvények szervezését tervezi a nyárra, hiszen ezek tudják a leginkább megmozgatni, összefogni a fiatalokat. Ugyanakkor benevezték településüket az Arad Megyei Ifjúsági Vándorkupára, melynek első fordulójára szombaton, július 9-én kerül sor Pécskán.
Ágyán is háromtagú elnökséget választottak. Az elnök Tiba Attila lett, alelnök Székely Zoltán, a titkári teendőket pedig Bodó Kinga látja el. Az ágyai fiatalok szeretnék újra beindítani településükön a táncházat, illetve a színjátszó kört, de nyári bulikat is terveznek.
Az AMISZ idei prioritásai között szerepel minél több magyar településen beindítani fiókszervezetet, ezáltal optimális lehetőséget teremtve a helybéli igények, ötletek gyors megválaszolására. A fiatalok amúgy is aktív szerepet vállalnak, besegítenek, dolgoznak a különböző események szervezőcsapataiban – legyen szó falunapról vagy más helyi rendezvényről. A fiókszervezetek viszont megteremtik a keretet, kiemelik a fiatalok közösségszervező tevékenységét, illetve ösztönzően hatnak saját ifjúsági programok kigondolására és lebonyolítására.
Albert László Arad megyei AMISZ elnök. Nyugati Jelen (Arad)

Az Aradi Magyar Napok megnyitója
Kiegyenesíteni, amit a történelem összekuszált
Jeles vendégek és számos – nem csak református – érdeklődő jelenlétében zajlott ma délelőtt az arad-belvárosi református templomban, október 6. előestéjén az Aradi Magyar Napok ünnepélyes megnyitója.
Az istentiszteleten igét hirdetett Kerekes József nagyvárad-rogériuszi lelkipásztor, majd Baracsi Levente aradi lelkész köszöntötte a vendégeket: dr. Hende Csaba magyar honvédelmi minisztert, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, Sándor Mátyás bukaresti magyar katonai attasét, a bemutatásra kerülő könyv két szerzőjét, Göncz Józsefet és Bognár Bélát, valamint az aradi Király András oktatási államtitkárt, Horváth Levente alprefektust, Faragó Péter parlamenti képviselőt, Bognár Levente aradi alpolgármestert, az RMDSZ Arad megyei elnökét.
Megnyitó beszédében Bognár Levente az Aradi Magyar Napok kapcsán a 13 vértanúra utalt, akikre a napokban emlékezünk, s e felemelő pillanatokban értékeinket is felmutathatjuk. Ezek adják a lelkierőt ahhoz a harchoz, hangsúlyozta, amelyek majd egy évszázada folytatunk megmaradásunkért.
Dr. Hende Csaba a saját mappáján és az asztalon elhelyezett virágvázán lévő magyar címer látványából kiindulva fogalmazta meg, hogy mi, magyarok, bárhol is élnénk, mind összetartozunk. A vértanúkra utalva kifejtette: áldozatuk ugyan drámai, megrázó és tragikus volt, de nem értelmetlen, mert az ügy, amiért vállalták az életveszélyt és a halált, végül győzött, mert mindig voltak, akik nyomukba léptek, és hűek maradtak az eszméhez. A bemutatandó könyvről (amelyhez ő írt előszót) elmondta: képeslapokból rögzíti a mi Aradunkat, pompás épületeket és tisztességes kunyhókat, azt a munkát, amely a várost, az együtt élő nemzetek munkájával, felvirágoztatta. Végül kiemelte: a jövőnk nem a múltunkból lesz, hanem belőlünk, ha meg is csináljuk azt, amit elterveztünk. Az EU lehetővé teszi az együttműködést, a közös cselekvést, ami mindannyiunk közös érdeke. Hosszú ideig a határokon átnyúló utak nem vezettek sehova, most eljött az idő a változtatásra, sőt a változások közepette vagyunk. Újra kell szőni a kapcsolatokat, mondta, és nagyra értékelte e törekvésben az aradi polgármester, a megyei tanács, a román kormány erőfeszítéseit. A mi nemzedékünknek jutott az a feladat, mondta befejezésként, hogy kiegyenesítsük azt, amit a történelem összekuszált.
Ujj János történész az Arad vármegyénk. Frumosul nostru judeţ Arad. Unser schönes Komitat Arad c. háromnyelvű könyvről beszélt, amelynek szövegét ő fordította román nyelvre. A két soproni szerző egykori képeslapokból összeállított munkájában, vallotta be, több, általa eddig ismeretlen, a régi Aradot ábrázoló képeslapot talált, amelyeket olyan helyeket is megörökítettek, amelyek ma már nem láthatók. De nemcsak Arad, hanem a környék, Borosjenő, Lippa, Apatelek, Berzava, Pécska, Csermő, Tornya, Vinga és sok más helység is szerepel néhány képeslappal a nagyszerű kivitelezésben megjelent kötetben.
A két szerző a kötet keletkezéstörténetéről szólt. Bognár Béla negyven éve gyűjti a képeslapokat, s pár éve arra gondolt: a ritkaságokat másokkal is meg kellene ismertetni. Ebben talált partnerre Göncz Józsefben, így születtek meg az első kötetek, a Biharországról és Krassó-Szörényről szólók. A harmadikat Aradnak szentelték, a negyedik a temesvári lesz.
Baracsiné Dávid Zsuzsa aradi tiszteletes a magyarországi vendégeknek és Ujj Jánosnak az esemény tiszteletére emlékérmet nyújtott át, amelynek egyik oldalán a református templom látható, a másik oldalán egy ószövetségi idézet van: Mindeddig megsegített minket az Úr.
A rendezvény szónokainak sorát Király András zárta. Felelevenítette az Aradi Magyar Napok kezdetének történetét – 1999, a vértanúk kivégzése 150. évfordulójára rendezték az elsőt, mert úgy érezték: Arad magyarságának joga is, kötelessége is megemlékezni október 6-ról. Az első rendezvény egybeesett a Szabadság-szobor kiszabadításával. A szónok az istentiszteleti igehirdető és a honvédelmi miniszter egy-egy gondolatához kapcsolódva kifejtette: sokszor az érzelem diktálta, mit kell tenni, s azt az értelem erejével valósították meg. Végül Leiningen tábornokot idézve (a fények lassan kihunynak, csak a csillagok fénye marad), így fejezte be: ezek a csillagok vezéreljenek bennünket az értelem és az érzelem útján.
A Himnusz eléneklése után a szerzők dedikálták könyvüket, a Jelen Házban pedig állófogadásra került sor. 
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Perelnek a Szoboszlay-per áldozatainak hozzátartozói
Áldozatonként 2,2 millió lejes erkölcsi kártérítést igényelnek a román államtól az 1958-as Szoboszlay-per áldozatainak leszármazottai. Az első tanúmeghallgatásra tegnap került sor. Gondot jelent, hogy a perek különböző helyszíneken zajlanak.
Tanúként hallgatták meg az 1958-as Szoboszlay-per két túlélőjét, Ferencz Ervint és Orbán Pétert tegnap délben a Hargita megyei törvényszéken. A két idős elítélt az áldozatok leszármazottjai által indított fájdalomdíjperben tanúskodott a több mint fél évszázaddal ezelőtt történtekről.
Amint arról beszámoltunk, háromesztendős pereskedés után tavaly a kolozsvári táblabíróság felmentette a Szoboszlay-per 57 elítéltjét. Az egykori katonai törvényszék által hazaárulással vádolt Szoboszlay Aladárt és további kilenc társát még 1958. szeptember elsején kivégezték, a többieket börtönbüntetésre ítélték. A halálraítéltek hozzátartozói a mai napig nem szereztek tudomást szeretteik holttestének a hollétéről. A most zajló perben Safta Mária Ildikó a kivégzett apja, Tamás Imre, Maria Şerban a szintén a halálba küldött apja, Arcadie Crâsnic, valamint Pataki Alexia Mária a megölt apja, Pataki Zoltán és azonos sorsú nagynénje, Pataki Alexia után áldozatonkénti 2,2 millió lejes erkölcsi kártérítést igényel a román államtól.
A tanúk szerint – akiket húsz, illetve huszonöt éves szabadságvesztésre ítéltek – ennél lényegesen többet ér egy-egy emberi élet. A 92. életévébe lépett Ervin atya az őt és sorstársait érintő, múlt rendszerbeli kegyetlenségekről számolt be a törvényszéken. Kérdésünkre, hogy maga számára, mint aki a Szoboszlay-per elítéltjeként évekig ült börtönben, majd 1980-ban újból letartoztatták, miért nem igényel fájdalomdíjat, a lelkész elmondta, őt a becsületbeli kártérítés érdekelné. „Engem nem a pénz, hanem a becsületbeli kártérítés foglalkoztat, azonban most értesültem arról, hogy a politikai foglyokat ilyesmi nem illeti meg. Romániában mindenkinek jár, még a tolvajoknak is, csak nekünk nem” – kifogásolta a gyergyószárhegyi kolostorban élő pap.
„Annak ellenére, hogy 1958-ban egyetlen ítélettel, egyetlen helyen döntöttek az ötvenhetek sorsáról, illetve a tavaly szintén egyetlen ítélettel mentették fel valamennyiüket, a pénzügyminisztérium kérésére a Maros megyei törvényszék felszabdalta a pert, így ahány fájdalomdíj-igénylő van, annyi pert kell beindítanunk. A pénzügyi tárca rondaságára vall, hogy körbeutaztatja az országot az idős tanúkkal” – nehezményezte a tegnapi csíkszeredai tárgyalás után Kincses Előd, a kárvallottak jogi képviselője. Kérdésünkre, hogy ezek szerint születhetnek-e egymásnak teljesen ellentmondásos ítéletek, a marosvásárhelyi ügyvéd igennel válaszolt. „Az erkölcsi kártérítés, avagy a fájdalomdíj megítélése még mindig a román igazságszolgáltatás cseppfolyós része. A döntések nagyrészt bírói hasra ütéssel születnek” – magyarázta lapunknak Kincses.
Maga a Szoboszlay-per újratárgyalása sem bizonyult zökkenőmentesnek. A marosvásárhelyi ügyvédet 2007-ben Szoboszlay Aladár lánytestvére, Szabó Emilné bízta meg bátyja perének újravételével. Az ügy a lehető legrosszabbul rajtolt: előbb sem a katonai, sem a polgári kolozsvári törvényszék nem akarta újratárgyalni a valamikori katonai törvényszék ügyét, majd amikor a fővárosi Legfelsőbb Ítélő- és Semmitőszék a táblabíróságra utalta a pert, az ottani törvénybírók elutasították Szabó Emilné kérését. A bukaresti legfelsőbb törvényszék elfogadta Kincsesék fellebbezését, és visszahelyezte a pert Kolozsvárra. Tavaly a felperes és ügyvédje másodjára sikerrel járt.
(Kivégzés lett a vége a forradalmi szervezkedésnek. Szoboszlay Aladár 1925-ben született Temesvár-Mehalán, Kolozsváron érettségizett, majd 1948-ban szintén Temesváron szentelték pappá. Négy évig Pécskán szolgált, majd káplánként visszakerült a Béga-parti városba. Itt kezdte el 1956 végén megírni a Confederatio című művét, amelyben kifejtette nézeteit egy Arad központú, közös román–magyar konföderáció létrehozásáról. Ennek megvalósítására már ’55-ben társakat keresett és talált. Legfőbb segítője Reusz Klára és Alexandru Fântânaru aradi román ügyvéd lett. Azt tervezték, hogy a magyar forradalommal egy időben Romániában is forradalmat robbantsanak ki. Fântânaru felvette a kapcsolatot a Fogaras környékén bujkáló kommunistaellenes román partizánokkal, valamint a mozgalomba sikerült beszerveznie egy páncélos ezredest, akinek az lett volna a feladata, hogy egységeit Caracalból a fővárosba vezesse, és megszállja a stratégiailag legfontosabb épületeket, amihez felfegyverzett székely katonák is csatlakoztak volna. Szoboszlaynak több csíki embert is sikerült bevonni a szervezkedésbe, így a mozgalom egyik központja hamarosan Csíkszereda lett. Az államhatalom viszonylag hamar tudomást szerzett a szervezkedésről. Egy Iosif álnevű besúgó jelentette fel a szervezkedőket, aki maga is be volt vonva a készülődésekbe. Ezek után az egykori román titkosszolgálat, a Szekuritáté emberei letartóztatták a konspiráció résztvevőit, majd a Kolozsváron sorra kerülő, Szoboszlay-perként ismert eljárásban 57 személyt ítéltek el. Közülük 11-et golyó általi halálra, a többieket pedig átlagosan 17 esztendő szabadságvesztésre. A 11 halálraítéltből végül 10-et végeztek ki, köztük Szoboszlayt Aladárt is.)
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Klebelsberg-nap Pécskán
Oktatási tükör
Jobb témát, mint az aradi és romániai magyar nyelvű közoktatás nem is lehetett volna választani” – mondta ma Király András oktatási államtitkár Pécskán a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület által hagyományosan, minden novemberben megrendezendő Klebelsberg-napon, amelyre sajnos idén is a vártnál kevesebben jöttek el, pedig a téma valóban érdekes és izgalmas volt. A gyér közönség láttán Nagy István egyesületi elnök is fanyalgott, aztán vigaszként megjegyezte, ennyi ember kíváncsi az előadókra, az aradi magyar közoktatás helyzetére.
Pedig a meghívásnak Király András mellett Pellegrini Miklós főtanfelügyelő helyettes és Juhász Béla, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója is eleget tett, válaszoltak bárki kérdésére, tájékoztattak az új tanügyi törvény végrehajtási tapasztalatairól, a problémákról.
„A törvény túllihegi az életpályát”
De vegyük sorba az eseményeket, elsőként az oktatási államtitkár beszélt, három részre tagolva mondandóját: diákok, pedagógusok, iskola-közösség.
– Én már tapasztalatból tudom, hogy ilyen rendezvényekre csak azok jönnek el, akiket érdekel a téma, akik pedig nincsenek jelen, azok remélem, tudják, mit kell tenni az oktatásban – jelentette ki, reagálva Nagy István bevezető szavaira, majd feltette a részben költői kérdést – quo vadis, magyar oktatás? – de csak azért részben, mert számos problémára igyekezett választ adni. Elmondta, az új oktatási törvény sajnos „lefékezte magát”, lefékezték, oktatási forradalom helyett a jó cikkelyek, a régi struktúrákat megtartva, inkább reformba csúsznak át, „nem lesz forradalmi változás”. Mindezek ellenére szerinte fontos, hogy a kisebbségek nyelvén, esetünkben magyarul folyó oktatás jobban fejlődhet.
Ami a diákokat illeti, Király András figyelmeztetett, hogy a magyar oktatást választó diákok számaránya kisebb, mint a romániai magyar lakosságé: az országban 3,18 millió gyerek része most a közoktatásnak, ebből 166 300 a magyar, vagyis mindössze 5,22 százalék, miközben a magyar lakosság azért még őrzi 6,5-7 százalékos arányát, s a gondokat tetézi a lakosság rohamos elöregedése. És még egy számsort ismertetett: Arad megyében 902 magyar gyerek jár román iskolába, s habár ez soknak tűnik, tudomása szerint Biharban vagy Szatmárban ez a mutató sokkal rosszabb.
– Most fő célunk az oktatási hálózat legalább szinten tartása, mert a törvény pénzügyi-gazdasági okok miatt egyre szűkíti az összevonásokkal az oktatást, és az elemi osztályaink 40-45 százaléka összevont, ezeket kötelességünk megtartani – magyarázta Király, hozzátéve, hogy a jogszabályok a felszámolás felé tolják az oktatást, mert a törvény nem ismeri azt a kifejezést, hogy összevont osztályok. De szólt arról is, milyen veszélyeket rejteget a magyar oktatás egyetlen, belvárosi iskolába való koncentrálása, a kerületi iskolák felszámolása, és példaként Kolozsvárt és a belvárosi Báthori iskolát hozta fel, ahol „már minden sarokban tanítanak”, Monostoron pedig egyetlen magyar tagozat maradt. „Saját magunk számoljuk fel a rendszert” – figyelmeztetett, jelezve, végre le kellene ülni tárgyalni, hogy mi a fenntarthatóság határa, és lépni kell „ha minőségi oktatást akarunk”.
„A pedagógusi pálya gyönyörű, de nincs megfizetve”, az oktatási törvény leírja a „pedagógusi életpályát”, de a dolog tartalmával bajok vannak, mert „a törvény túllihegi az életpályát” – mondta Király, aki szerint sajnos a törvény elcsúszott a pedagógusok képesítésének, mestervizsgájának megszerzése felé, hogy ezzel a papírral V–XII. között oktathat a tanár, de mindezt elbürokratizálták.
Rátérve a harmadik pillérre, az iskolára-közösségre, az államtitkár emlékeztetett, hogy 2012 szeptemberétől az önkormányzatok veszik át az iskolákat, költségvetést szabnak meg, ami szerinte megfelelő döntés, aggályai vannak, mert „nem élünk mindannyian a tömbmagyarságban”. Úgy vélte, fontos, hogy az iskolák vezetőségébe a legjobb pedagógusok kerüljenek, épüljön ki jó kapcsolat az iskola és a fenntartó, a polgármesteri hivatal között, ugyanakkor „meg kell találni a szülőket, akik ebben partnerek”.
„Képtelenség az esélyegyenlőség megteremtése”
Az államtitkárhoz hasonlóan színvonalas lényegre törő, konkrétumokkal tűzdelt előadást tartott Pellegrini Miklós főtanfelügyelő helyettes is, aki startból megjegyezte, a társadalom, a pedagógus társadalom telített, annyira túlbeszélték már az oktatási kérdéseket, hogy ez ma senkit nem érdekel igazából, majd hozzátette, nem hisz az adminisztratív reformok sikerében, mert a nemzetközi tapasztalat is ezt mutatja.
– Ami az oktatás sikeréhez vezethet, az egyedül a pedagógus „megreformálása”, a kérdés, hogy képes-e jól dolgozni. Lehet az iskola márványból, ha csapnivaló, amit odabenn művelnek, és befolyhat a víz a tanyasi iskolába, ha ott a tanító remekül dolgozik – mondta, majd kifejtette, hogy bűvös körbe szorultunk, mert „egy rosszul működő társadalom képtelen jó iskolát fenntartani, sőt, inkább a hibákat fejleszti tovább”, de azt is kijelentette, hogy „a szülőket sem szabad hibáztatni, mert őket is mi neveltük”.
Pellegrini szólt még a magyar oktatásról számokban, a létszámkérdésről, a pénzforrások csökkenéséről, és a fokozódó véleménykülönbségekről, amikor az aradi oktatással kapcsolatban túlsúlyba kerülnek a magánvélemények, de kevesen mondják ki, mit kellene tenni.
– Az oktatás az emberek alapvető joga, erre már külföldön rájöttek, nálunk még nem, pedig az iskola azért van, hogy a gyerek élhessen ezzel a jogával – mondta. – Egyelőre képtelenség az esélyegyenlőség megteremtése, mert most az oktatási rendszer minden gyereknek ugyanazt nyújtja, holott mindegyiknek színvonala, képessége szerint kellene oktatásban részesülnie, hogy meglegyen az esélyegyenlőség. A pedagógus társadalom képtelen így kezelni az esélyegyenlőség kérdését, mert nem erre képezték ki őket, hanem arra hogy homogén, amorf közegnek lássa a gyerekeket – mutatott rá egy másik érdekes kérdésre.
Pellegrini úgy vélte, nem lehet összmagyar aradi oktatási stratégiát kidolgozni, mert más a helyzet Kisiratoson, és más, például, Bélzerinden. A tennivalók sorában megemlítette, hogy tanítani kellene a szimultán oktatás (=párhuzamos osztályok) módszertanát, szükség van egy oktatási központra az aradi magyar pedagógusoknak, a pedagógus feladata pedig a tanulás tanítása, nem a tananyag tölcsérrel való betöltése, és térjen vissza az iskola a jellemnevelésre.
Fordítva a lovon 
A harmadik előadó, Juhász Béla sajnos nem osztotta meg véleményét, elképzelését az Arad megyei oktatásról, megelégedett azzal, hogy rövid reklámbeszédet tartott a Csikyről, felsorolva többek között a diákok, tantermek számát, osztályokat, beruházásokat, bejelentve, hogy céljuk a régi Római Katolikus Gimnázium tanári kara színvonalának elérése, sőt, annak túlhaladása.
A rendezvényen szót kért Bognár Levente, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke is, aki felelevenítette az ő régi iskoláját, tanárait, beszélt arról, hogy sajnos ma a társadalmat a pénz irányítja és nem az értékek, mennyire felhígultak az egyetemi diplomák, főként, amelyeket Aradon osztogatnak, majd kiemelte, mennyire fontos a Csiky az aradi magyarságnak, és milyen nagy szükség lenne a pedagógusok megbecsülésére.
A résztvevők számos kérdést vetettek fel, véleményt mondtak az elhangzottakról, az oktatás helyzetéről, a törvény végrehajtásáról. Lehoczky Attila, a Csiky tanára megkérdezte, lesz-e önálló magyar iskola Erdőhegyen, van-e beleszólása a tanfelügyelőségnek, ha egy önkormányzat majd be akar zárni egy iskolát, van-e elképzelése Juhász Bélának arról, miként lehetne emelni a Csikyben az oktatás színvonalát, mert ő az osztályától tudja, mely tantárgyakat oktatnak a gyerekeknek jól, és melyeket rosszul. Csepella János pécskai tanácsos felvetette, hogy milyen gyenge gyakorlati tudással érkeznek a gyerekek a szakosztályokból, Lovas Lóránd helyi tanácsos pedig az aradi egyetemek tragikomédiáját említette, és megkérdezte, miként lehetne kitessékelni az oktatásból a gyenge tanárokat, akik papírokkal takarózva foglalják el a helyet a jók elől.
A zárszót a házigazda Nagy István tartotta, ő a rugalmatlan közoktatásról beszélt, amely 15 évtől felfele sújtja a gyerekeket. „Nagyon régen Pécskán volt olyan osztály, ahol 17 szakmát oktattak, a gyerekek a tanműhelyben azt tanulták, amit szerettek, most viszont olyan fizikát kell oktatni, amely a reálosztályba járóknak is nehéz” – mutatott rá a szakoktatás egyik gondjára, megjegyezve, hogy más tantárgyakból is túl magasak a követelmények.
– Az oktatásban többé-kevésbé érintettek, beleértve a szülőket is, fordítva ülnek a lovon – jelentette ki.
Koszorúzás
A Klebelsberg-nap záróakkordjaként a meghívottak, résztvevők a magyar himnusz eléneklését követően megkoszorúzták Klebelsberg Kuno mellszobrát a templomkertben. Koszorút helyezett el Nagy István, Király András, Bognár Levente, Matekovits Mihály, Lehoczky Attila, Juhász Béla, Nagy Gizella, Kocsik Imre, Bölöni György, Csepella János.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

A kommunizmus áldoztai: Szoboszlay Aladár és társai
Szoboszlay Aladár egy erdélyi, római katolikus plébános volt, aki Confederatio című művében kifejtette egy közös román-magyar állam tervét, amelynek létrejötte szerinte az etnikai feszültségeket szüntette volna meg. Ezenkívül fel szerette volna számolni a kommunista diktatúrát, és visszaállítani az alapvető polgári jogokat, szólás, vallás és sajtószabadság, valamint megszüntetni a kollektivizálást. Elméletét először csak közvetlen barátaival, Reusz Máriával, Alexandru Fîntînaru ügyvéddel, báró Huszár Józseffel és Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébánossal, ismertette, azonban egyre több követőre találtak. Hamarosan külön-külön konspiratív szervezet működött Pécskán, Csíkszeredában, valamint Torján. A szervezkedés tagjai egy fegyveres felkelést kívántak kirobbantani, amelynek dátumát 1956. augusztus 28-ra tűzték ki. A felkelés azonban a rossz szervezés miatt el sem indult. A kudarcot követően azonban Szoboszlay és társai nem adták fel, hanem újabb dátumot tűztek ki a felkelés kirobbantására, a magyar forradalom hatására október 26-át. Azt akarták, hogy a két forradalom egyszerre győzzön a két országban, ezzel létrejött volna a Szoboszlay által elképzelt konföderáció is. A kijelölt időpontban azonban ismét nem történt semmi, ezzel a felkelés kirobbantásának terve a kútba esett, a magyar forradalmat pedig a szovjet csapatok időközben leverték, így megszűnt az együttműködés esélye is. A szervezkedést a Securitate egy „Iosif” álnevű besúgónak köszönhetően leleplezte, a résztvevőket pedig 1957 novemberében sorra letartóztatták. Összesen 57 személyt tartóztattak le, románokat és magyarokat egyaránt. Olyan személyek is fogságba kerültek, akik csak szimpatizáltak a felkeléssel, vagy csak tudtak róla, de nem támogatták. Az utóbbiaknak az volt a bűne, hogy nem jelentették a Securitatenak, hogy mi van készülőben.
A pert Kolozsváron tartották, a III. Hadtest hadbírósága ítélkezett, elnöke egy magyar, a szabóból hadbíró őrnaggyá előléptetett Macskássi Pál volt. Az elítéltekkel kegyetlenül bántak az őrök, rendszeresen és brutálisan megkínozták őket. A kirakatperek magasiskolája következett, ugyanis a bíróság az ítéleteket már jó előre megkapta Bukarestből, ennek ellenére fenntartották a helyben ítélkezés látszatát. A foglyokat „államrend elleni összeesküvéssel” és a „Román Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedéssel” vádolták, ítéletet 1958. május 30-án hoztak felettük. Az összes vádlottat teljes vagyonelkobzással sújtották, ezenkívül 10 személyt halálra, 5 személyt pedig életfogytiglanra ítéltek. A többiek ítélete 8–25 év között volt. A ítélkezés kegyetlenségét mutatja, hogy a tárgyalás „közönsége” minden egyes halál és életfogytiglani börtönbüntetést megtapsolt.
A halálraítélteket 1958. szeptember 1-jén golyó által kivégezték Aradon vagy Temesváron. Sírjaik máig ismeretlen helyen vannak.
A kivégzettek név szerint:
Szoboszlay Aladár, báró Huszár József, Alexandru Fîntînaru, Lukács István, Orbán István, Tamás Imre, Tamás Dezső, Kónya István, Ábrahám Árpád, Orbán Károly. A börtönbüntetésre ítéltek közül egy személy vesztette életét, Szörcsey Elek, a többiek az 1964-es amnesztia idején kiszabadultak, de mindannyian maradandó fizikai és szellemi károsodást szenvedtek.
Moyses Márton
Az Erdélyben élő fiú 1956-ban, a magyarországi forradalom idején, három társával megpróbált átjutni Magyarországra, de eltévedtek, és így kénytelenek voltak visszafordulni. 1960. november 22-én letartóztatták „Holnap forradalom lesz”, „Vörös és fekete reakció” és „Beszélgetés a halállal” című verseiért, és a Szokolay-féle perben hétévi börtönbüntetést kapott. A börtönben, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle, egy cérnadarabbal levágta saját nyelvét, amit ott helyben minden érzéstelenítés nélkül visszavarrtak a securitatés titkosrendőrök.
1970. február 13-án, pénteken, egy évvel Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártíriuma után bement Brassóba a kommunista párt székháza elé, benzinnel leöntötte, és felgyújtotta magát. Rá három hónapra, a baróti kórházban hunyt el őrizet alatt, 1970. május 13-án. A Securitate parancsára minden orvosi ellátást megtagadtak tőle. A titkosrendőrség minden versét és valamennyi fényképét megsemmisítette.
A Párizsban megjelenő Irodalmi Újság 1969. február 1-jén megjelent számának első oldalán döbbenetes felsorolás adta tudtul az önkéntes tűzhalált választó tiltakozók névsorát: január 20-án Pilzenben Josef Hlavaty 25 éves üzemi munkás; 21-én Znojmóban Josef Jaros 19 éves traktorista; 22-én Brünnben Miroslav Malinka 22 éves munkás és a leopoldovoi börtönben Frantisek Bogyi fogoly; 23-án Léván Jan Gabor 22 éves munkanélküli; 24-én Pozsonyban Emanuel Sopko 23 éves mechanikus választotta a kétségbeesett tiltakozás e szélsőséges formáját. Ebbe a sorba illeszthető, Bauer Sándor, 17 éves, autószerelő ipari tanuló is.
Ordas underhang.freeblog.hu
Jambor Ileana írta (2012-02-24 11:28:11)
A Szoboszlay ügyhöz szeretnék hozzászólni. Jámborné Péterszabó Ilona vagyok Aradról. Könyvet írtam ezzel kapcsolatosan és van egy civil szervezetünk is, In memoriam 1956, amelynek célja éppen ezen áldozatok emlékének ápolása. Aradon már elhelyeztünk egy emléktáblát a belvárosi katolikus templom előterébe Karácsonyi István katolikus pap emlékére, aki 22 év kényszermunkára lett ítélve a Szoboszlay perben, ő tényleg teljesen ártatlanul és a Luciu Giurgen-i munkatáborban hunyt el 1963 nov. 9-én. Pécskán is sikerült egy szép emléktáblát elhelyezni Lukács István kivégzett házának falára és már öntik a rózsát a pécskai emlékműhöz, amelyet az összes áldozatnak szenteljük.
Akit bővebben érdeklik ezek a dolgok, megtekinthetik honlapunkat:www.xxx
Erdély.ma

Gazdafórum Pécskán
Felszántották a problémákat
A szakmai tájékoztató és a rendszerváltás óta felgyülemlett helyi feszültségek, általános mezőgazdasági gondok, megoldatlan problémák között lavírozott pénteken este Pécskán az RMDSZ és a gazdaszövetség szervezte fórum, amelyen végül a résztvevők ez utóbbiak fele billentették el a mérleg nyelvét, mert a látottak-hallottak alapján erre volt szükségük. „Mindenkinek igaza van” – talált célba következtetésével a vita vége fele Bartok András, majd pontokba szedve, azért elmondta véleményét az elhangzott, néha személyeskedésekbe torkollott problémákról.
A kibuggyanó gondhalmazok között szó volt, többek között a több évre nyúló, biztonságot nyújtó országos mezőgazdasági stratégia hiányáról, a brüsszeli agrárpolitika kétarcúságáról, a romániai gazdák alárendelt szerepéről (Mester József), a pécskai magyar gazdák lassan évtizedes tervéről, a közös mérlegről (Molnár Gáspár), arról, hogy hány hektárra lenne szüksége egy családnak a tisztességes megélhetéshez (a kérdést Nagy István dobta be), a Pécska környéki földekről, egykori állami társulásokról, földosztásról, a gazdák hozzáállásáról, raktározásról, értékesítési elképzeléseiről, és sorolhatnánk szinte vég nélkül a vitában szóba került kérdéseket, de volt olyan résztvevő, aki előre megírt szöveggel készülve, amolyan mini reklámbemutatóval rukkolt elő a fűszerpaprika érdekében. Horváth Imre pedig megjegyezte, az RMDSZ-nek többet kellene foglalkoznia a gazdákkal, mert „a voksok fele innen érkezik”, elmondta, az ígéretekkel ellentétben mai napig nincs mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó országos RMDSZ-alelnök, pedig nagy szükség lenne munkájára, érdekvédelmi tevékenységére, de hiányolta a vágóhidakat is: „bezáratták a régieket, és nem tettek újakat a helyükbe”. Végül Faragó Péter a szaktárca államtitkárától a fórum alatt megtudta, hogy létezik egy rendelet, amely megkönnyíti, egyszerűsíti a vágóhidak megnyitását.
A vita vélhetően lapos, rövid monológokká süllyedt volna, ha előzőleg a szakemberek támogatási, pályázati ismertetői nem ágyaznak meg. Zágoni Szabó András, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete (AMMGE) ügyvezető elnökének köszöntőjét követően Faragó Péter RMDSZ-es képviselő beszélt a gazdafórum alapötletéről, fontosságáról, majd Ioan Pop, a pécskai APIA-kirendeltség vezetője ismertette a támogatási rendszert, a kérhető szubvenciók, növénytermesztési, állattenyésztési összegeit.
Gáll Mihály, az Aradi Mezőgazdasági Kamara tanácsosa, az AMMGE alelnöke pályázati lehetőségeket ismertetett, kiemelve azt a június 1-jétől induló kiírást, amelynek célja a 40 év alatti gazdák – akik a gazdaságot szüleiktől, nagyszüleiktől örökölték, és folytatni akarják – támogatása, de létezik pályázat a 40 év fölöttieknek is rendkívül kedvező feltételekkel, ennek részleteiért őt kell megkeresni hivatalában vagy az RMDSZ székházában. Kocsik József AMMGE-elnök is azt javasolta, tájékoztatásért forduljanak az Egyesülethez, mert „mostanra összeállt a csapat” és több problémában is segíteni tudnak.
A fórumon kiderült, aki valóban pályázni akar, naprakész információkat szeretne rendeletekről, aktuális mezőgazdasági kérdésekről, annak van hova, kihez fordulnia, annak ellenére, hogy kevés a magyar szakember az állami agrárhivatalokban. Aki viszont tisztségbe került, bármikor, bárki rendelkezésére áll.
Az RMDSZ-szervezte gazdafórum második állomása ma, szombaton délelőtt Kisjenőben volt.
Irházi János

Beszélgetés Nagy István tanárral, az EMNT Arad megyei alelnökével
„Az erdélyi magyarokat nem a pártok osztják meg”
– Közelednek a helyhatósági választások. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tagjai valószínűleg a Tanács tavaly ősszel bejegyzett pártjára, az Erdélyi Magyar Néppártra (EMNP) fognak szavazni. Van-e ilyen, nevezzük így, erkölcsi kötelezettség? Tulajdonképpen mi a viszony az EMNT, mint közéleti mozgalom és pártja, az EMNP között?
– Az Erdélyi Magyar Néppárt NEM az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Pártja! Mindkettő önálló jogi entitás, akkor is, ha szemléletmódjuk azonos. Eszközrendszerük azonban eltérő. Az EMNT civilszervezet és, az RMDSZ-szel ellentétben, nem indulhat választásokon, ezért kellett létrehozni a szemléletmódjának politikai képviseletét ellátó EMNP-t.
Az EMNT szimpatizánsai, a helyzetteremtő, közösségépítő politizálásban hívő erdélyi magyarok jelentős hányada, különösen a szórványban élők igen nehéz helyzetben vannak napjainkban.
Az RMDSZ tetteiben sajnos nem, hanem csak szólamaiban az, aminek indult, ezért a Tőkés László értékrendjét vallók a tulipánra nem szívesen pecsételnének. Szórványban viszont ennek az értékrendnek többnyire nincsenek jelöltjei, mert az EMNP – a kiátkozását kerülendő – nem vállalta, hogy jelölteket indítson.
A szavazati joggal rendelkező erdélyi magyarok felnőtt emberek, és saját belátásuk szerint járnak el a helyhatósági választás napján.
Soha sem merült föl, hogy az EMNT-szimpatizánsoknak kire kellene szavazniuk. De a lehető legtermészetesebb, hogy ahol az lehetséges, ott a szervezetből kinőtt párt jelöltjeire szavazzanak.
– Arad megyében állított jelölteket az EMNP? Lesz kire szavaznia tagságának és szimpatizánsainak?
– Arad megyében három helyen állított jelölteket a párt: Kisjenőn, Szintén és Fazekasvarsándon. Utóbbin polgármesterjelöltje is van az EMNP-nek, aki Miszlai Ferenc. Aradon, Pécskán, Kisiratoson és Nagyzerinden nem indít jelölteket a párt.
Bár az Arad városi szervezet elsőként alakult meg a megyében, tekintettel a város és a megye magyarságának alacsony számarányára, itt nem indított a párt saját jelölteket, mivel nem kívánja megosztani a magyar szavazatokat, ami akár a magyar képviselet elveszítését is okozhatná.
A Néppárt mindig is azt hangsúlyozta, hogy a tömbmagyar területeken, elsősorban Székelyföldön, meg kell adni az erdélyi magyaroknak a választás lehetőségét, mégpedig magyar pártok között, ne kelljen függetlenként vagy román pártban induljon az, aki nem ért egyet a helyi RMDSZ-esekkel. Ott pedig, ahol számarányunk kicsi, szórványban élünk, mint például Arad megyében, itt összefogásra, koalícióra van szükség, a magyar képviselet érdekében.
Kisjenőn és Szintén sikerült megegyezni a helyi RMDSZ-vezetőséggel egy kölcsönösen előnyös koalíciós lista indításában, amelyeket a Néppárt országos vezetősége is jóváhagyott.
Sajnos, Kelemen Hunor és az RMDSZ országos vezetősége elzárkózott bármilyen helyi koalíciótól az EMNP-vel, ezért külön listákat indított a párt mindkét helységben.
– Némelyek attól tartanak, hogy a magyar szavazókra számító három párt (RMDSZ, Magyar Polgári Párt, EMNP) annyira megosztja a hazai magyarokat, főleg a szórványban, hogy végül három szék közt a pad alatt maradnak, képviselőik nem jutnak be a parlamentbe, ami a hazai összmagyarság kárára válik. Ez persze a pesszimista forgatókönyv. Ön szerint lenne optimista?
– Az erdélyi magyarokat nem a pártok osztják meg. A magyarok egy részének elege lett a törtető székvadászokból, akik nagyon megszaporodtak az RMDSZ-ben. Arad megyében is van olyan, aki négy év képviselőség után most hátat fordít a szervezetnek, mert nem toltak alá igazgatói, államtitkári széket.
Arad megyében őszre minden bizonnyal eggyel kevesebb képviselőt lehet majd választani, így már most megjósolható, hogy a 9%-nyi magyar nem tud senkit Bukarestbe juttatni, induljon az akármilyen magyar összefogással is.
Az erdélyi magyarság politikai érdekképviselete sajnos egyre véznább. Ez az RMDSZ pártérdekű politizálásának, alamizsnamorzsa-gyűjtésének a következménye. Ez hozta létre a Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot is. Létrejöttük válasz az RMDSZ-szel szembeni elégedetlenségnek.
Kelemen Hunorék Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Temesváron, Marosvásárhelyen nem hagyták a megegyezést. Az aradi RMDSZ-es vezetőkben föl sem merült, hogy miként lehetne erősíteni a magyar szavazók közösségi érzését. Kolozsváron ezért kiszállt a listájukról a mostani alpolgármesterük és megyei tanácsi alelnökük.
Lehetséges azonban derülátó forgatókönyv is. Ehhez az kellene, hogy a székeikbe belemelegedett RMDSZ-esek hagyják maguk mögött az arroganciájukat, amire – sajnos –, emberekről lévén szó, szinte semmi esély.
Egyelőre úgy tűnik, hogy az RMDSZ nagyon rászorult egy nagy vereségre.
Hiteles közvetítőkre, konfliktuskezelőkre, belső diplomatákra lenne szükség ahhoz, hogy rendeződjenek az erdélyi magyar politikai sorok.
– Az EMNP milyen eredményével lenne elégedett Arad megyében a helyhatósági választásokon?
– A párt megyei vezetői, Burián Sándor elnök, kisjenői orvos, Kisjenőn Kelemen Gáspár, Szintén Vass Balázs, Tabár Renáte és Véber Lajos, míg Varsándon Miszlai Ferenc, Delezsán János, Mladin István és Kunosy Hildegard tanácsba jutásával lennénk elégedettek.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

Csikys doktorok
Nagy Márta dr., irodalomtörténész
– Életkor?
– Harminc év... Azt hiszem, lassan letagadhatnék párat belőle.
– A családi háttér mivel járult hozzá ahhoz, hogy ma a tudományotok doktora vagy?
– Pécskáról indultam, akkor még Zabán Mártaként, és eszemben sem volt eljönni onnan, legfennebb Aradra, de semmiképpen sem tovább. Úgy gondolom, hogy szüleim irodalomszeretetétől, az otthoni felolvasóestektől, a könyvektől roskadozó családi könyvtártól indult minden. Persze kellett ehhez az is, hogy személyiségileg olyan legyek, hogy rezdüljön rá a lelkem. Rezdült. Nagyon szerettem az irodalmat.
Sohasem akartam azonban feljönni Kolozsvárra, nem tudtam elképzelni, hogy ilyen messze kerüljek a családomtól, ám édesanyám megfogta a kezem, és elhozott felvételizni: sosem lehetek neki eléggé hálás ezért. Lelkileg nagyon nehéz volt számomra az első pár év, és abban, hogy bevállaltam a doktori képzés három évét is, kulcsszerepe volt annak, hogy közben öcsém is felkerült Kolozsvárra.
Családi hátteremet most már új családom, férjem is jelenti, aki a doktori képzés évei alatt mindenben támogatott; segített legyőzni kishitűségemet, és valószínűleg a most futó posztdoktori ösztöndíjat sem pályáztam volna meg, ha ő nem biztatott volna rá.
Igen, a családi háttér nagyon fontos. Legelső és legmélyebb irodalmi élményem egyik ilyen gyermekkori családi felolvasóesthez kapcsolódik. József Attila Kései sirató című versét olvastuk, és azzal kezdtem az értelmezésemet, hogy – amint a vers első két sorából kiderül (Harminchat fokos lázban égek mindig / s te nem ápolsz, anyám), a beteg költő elhunyt édesanyját siratja. És akkor apu megkérdezte: A harminchat fok, az láz? És akkor történt meg először, hogy megcsillant előttem a költészetnek ez a csodája: pár szóban életek történetét, sorsok tragikumát, egész regényeket lehet elmondani. A Kései sirató harminchat fokos lázában az anyját gyászoló gyermek minden szenvedése benne van. Azt hiszem, innen egyenes út vezetett arra a pályára, ahol most vagyok.
– Mit köszönhetsz óvónőidnek, tanítóidnak, általános és középiskolai tanáraidnak?
– Természetesen rengeteget. Általában azt szeretjük mondani és gondolni magunkról, hogy istenadta zsenik vagyunk, hogy igazából nem is tudjuk, hogyan pottyantak ölünkbe az oklevelek, mindent csak úgy hozott az élet. Hát sajnos én ezt nem mondhatom el magamról. Én a jó tanuló jó kislány kategóriájába tartoztam, nem a korán felfedezett zsenik közé. Ugyanakkor rettenetesen rossz a memóriám, ezért a sok tanulás mellett ki kellett alakítanom egy jól működő spekulációs képességet, hiszen ha azzal nem tudtam jó jegyet szerezni, hogy mindent megjegyeztem, azzal voltam kénytelen, hogy összefüggéseket találtam, érdekes dolgokat vettem észre. Azt hiszem, ezért tudok jól szöveget értelmezni. Elsősorban tehát azt köszönhetem nekik, hogy a hiányosságaimat elfogadva segítettek céljaim elérésében. Gáspár Brigitte tanítónő olyan tudáscsomaggal indította útnak osztályunkat, ami a mai napig kitart, általános iskolai magyar- és romántanárom, Fridrik Rozália és Beke Rozália tanárnőktől versenyképes tudást és folyamatos odafigyelést kaptam – ők lettek a pedagógiai példaképeim. Az akkor még Csiky Gergely Iskolacsoportba felvételiztem, ott viszont meglehetősen rendhagyó módon egy, a mi osztályunkat nem oktató magyartanárnő és kémiatanár osztályfőnököm erősítették satnya önbizalmam. Ruja Ildikó tanárnő iskolai szintű válogatást rendezett a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőre felkészítendő csapat összeállítására, jelentkeztem, és sikerült bejutnom a csapatba. Nagyszerű élmény volt, maga a verseny is (amelyen egyik évben a mi csapatunk első helyezést ért el), de a felkészítő órák is nagyon emlékezetesek számomra. Osztályfőnököm, Réhon József személyisége pedig irodalomszeretetével, a magyar kultúra iránti elkötelezettségével elkerülhetetlenül nyomot hagyott diákjaiban.
– Az egyetem, mely ottani tanáraid tereltek arra a szakterületre, amelyen kikötöttél?
– Addigi irodalomról való gondolkodásomhoz képest az egyetem természetesen merőben új irodalomszemlélettel és hatalmas tudásanyaggal ajándékozott meg. Orbán Gyöngyike tanárnő irodalomelmélet előadásai első éven megtanítottak arra, hogy irodalomszemléletünk nem magától értetődő, hogy az irodalomról való gondolkodás korok szerint változó, és mi magunk is beleszülettünk egy irodalomszemléletbe, a saját korunkéba. Ennek tudatosításával mintha hatalmat kaptunk volna, a reflexív tudás hatalmát, nagy élmény volt saját irodalmi gondolkodásunkat történetiségében látni, elhelyezni más korok és kultúrák szemléletei között, darabjaira szedni és elemezni. Végül természetesen a klasszikus magyar irodalom történetének oktatója, T. Szabó Levente irodalomról való gondolkodása és értelmezői módszerei voltak a legmeghatározóbbak mai irodalomszemléletem kialakulásában, ő volt szakdolgozatom és mesteri disszertációm irányítója is, valamint doktori dolgozatom során nyújtott segítsége is felbecsülhetetlen. Dolgozatom irányítója, Cs. Gyimesi Éva pedig emberségességével, nyitottságával és szakértelmével segítette a dolgozat megszületését.
– Miért azt a témát választottad doktori tézisedül, amelyiket?
– Doktori dolgozatom címe nagyon tág ölelésű, ám ennek leginkább adminisztratív okai vannak. A jelöltek általában tág dolgozatcímet adnak meg, hogy nagyobb mozgásterük legyen a kutatásaik során, ugyanis a leendő címet már a képzés legelején le kell adniuk. Így az én készülő disszertációm címe Salamon Ferenc irodalmi munkássága lett. Ő dévai születésű 19. századi irodalomkritikus, irodalomtörténész, aki később történettudósként folytatta pályafutását.
Úgy kezdtem el Salamonnal foglalkozni, hogy valójában Csiky Gergellyel szerettem volna. Államvizsga-dolgozatomhoz gyűjtöttem anyagot, és úgy igyekeztem előkészíteni Csiky-kutatásomat, hogy a realizmusról szóló magyar elméleti szövegeket olvastam. Salamon nagyon érdekes véleményt képviselt a 19. századi realizmus-vitában, ezért elkezdtem komolyabban foglakozni vele, s ez lett belőle... Persze arról azóta sem mondtam le, hogy egyszer megírjak egy Csiky Gergely-monográfiát.
– Mi újat adtál eddig a művelt tudománynak, és milyen kifutást jósolsz témaválasztásodnak?
– No, ez nehéz kérdés egy ilyen interjúban. Nem könnyű összefoglalnom két mondatban, úgy hogy láthatóvá váljék ennek a kutatásnak az izgalmassága. A védést követően az opponensek legfőként azt emelték ki, hogy láthatóan nagyon izgalmas volt számomra ez a kutatás, mert még a védés izgalmai sem tudták lelohasztani a lelkesedésem. Ez így is van, valóságos szellemi kaland volt, hihetetlenül érdekes a mi 19. századi irodalmunk.
És végül a kérdésre is válaszolva: Természetesen a dolgozat egyik feladata Salamon Ferenc életművének értelmezése volt, de úgy gondoltam, hogy ez csak úgy önmagában nem elég, ezért munkásságát megpróbáltam belehelyezni a szaktudományok 19. századi kialakulásának folyamatába. Mint kiderült, ez volt az egyik legtermékenyebb lépése a kutatásomnak, ugyanis Salamon példáján keresztül elég sok új dolgot tudtunk meg a magyar irodalom 19. századi dinamikájáról, intézményesülésének folyamatáról.
– Milyen szakmai, tudományos és emberi pályaívet képzelsz ma magadnak?
–Jövő év februárjában le kell zárnom a posztdoktori kutatásom, viszont hogy utána mi lesz, az az álláslehetőségeknek, családi döntéseknek és a sors játékának függvénye.
– A doktorin kívül mi az, amit fontosnak tartasz eddigi tevékenységedből?
– 2005 óta minden évben lehetőségem nyílt szemináriumokat tartani a BBTE Bölcsészettudományi Karán A 19. század második felének magyar irodalma elnevezésű tárgy keretén belül. A Láthatatlan Kollégium kritikai műhelyében születő írásaim mellett ezért az oktatói élményért vagyok a leghálásabb a sorsnak, az engem körülvevő embereknek.
– Milyennek ítéled romániai, erdélyi magyar közéleti érzékenységed?
– Erdélyi magyar irodalomtörténészként természetesen felelősséget érzek az itteni magyar kulturális kérdésekkel kapcsolatban. Amennyire tudásom és lehetőségeim engedik, szívesen önkénteskedem civil kulturális szervezeteknél. Úgy szeretek tevékenykedni, hogy kevéssé kerüljek reflektorfénybe, nem vagyok a nagy állásfoglalások, véleménynyilvánítások embere – úgy gondolom, megvannak ehhez közösségünkben a megfelelő személyek, közkatonákra is szükség van.
– Pillanatnyilag mivel foglalkozol?
– Bár nem a dolgozatom folytatásaként, de annak intézménytörténeti következtetéseit felhasználva nemrég kezdtem bele egy egyetemtörténeti posztdoktori ösztöndíjba, szintén a BBTE keretei között.
– Hogyan látod az anyanyelven való tanulás szerepét pályaválasztásodban?
– Ez nem hálás kérdés az én esetemben, hiszen magától értetődik: ha szüleim román iskolába járattak volna, most nem lennék magyar irodalomtörténész. El sem tudom képzelni, milyen más pályát választottam volna magam számára, és hogy hogyan látnám a világot.
A mi irodalmunk az, amely igazán nekünk és rólunk szól, a mi történelmünk az, amely segít megérteni, hogy most hol vagyunk, és miért van így, a mi kultúránk az, amely meghatároz bennünket, ezek nélkül nem érthetjük önmagunkat sem igazán.
– Mit nem kérdeztem meg, de szerinted fontos?
– Hogy hogyan látjuk, milyen státusa van annak a címnek, amit megszereztünk.Én körülbelül ahhoz a sikerhez hasonlítanám, amit magyartanár kollégáim elérnek egy-egy versenyen résztvevő diákjuk első helyezésekor. Ez volt a dolguk: megtanítani a diákokat valamire, és bizonyítást nyert, hogy elérték. Nekem is megvolt a dolgom, megírni ezt a dolgozatot. Az oklevél bizonyítja, hogy megtettem, amit vállaltam.
Mikor elballagtunk az egyetemről, mindenki pályát választott. Sokan elmentek tanítani, mások szakmát váltottak, néhányan maradtunk. A választott pálya igényei szerint ezután mindannyian tettük a kötelességünket.
Nagy István
Nyugati Jelen (Arad)

Előzetes népszámlálási adatok Arad megyéből (III.)
A 2011-es népszámlálás stabil lakossága és gazdaságai
A népszámlálás előzetes adatai szerint Arad megye lakossága 409 072 fő, ebből a megyeközpontban és a városokban 223 351, a községekben 185 721 lakos él. Közülük 197 216 a férfi, 211 858 a nő.
A lakosság gazdaságainak (háztartásainak) száma 150 698, az egy gazdaságra jutó lakosok száma 2,70. A háromnál valamivel több lakos/háztartás arányt a megye alig tucatnyi községe éri el, a 4 lakos/háztartás átlag pedig sehol nem fordul elő.
A megyeközpont lakossága 147 922 fő, ebből 69 861 a férfi, 78 061 a nő. Egy háztartásban átlag 2,40 fő él.
A nők száma minden közigazgatási egységben (város, község) meghaladja a férfiakét.
A megye városainak lakossága az alábbiak szerint alakult a tavalyi népszámláláskor:
Borosjenő 9078
Borossebes 5831
Kisjenő 7577
Kürtös 6849
Lippa 9648
Nagylak 7185
Pankota 6651
Pécska 11 885
Szentana 10 725.
Mint látható, Arad megyének – a megyeközponton kívül – mindössze két olyan városa van, amelynek lakossága (kevéssel) meghaladja a 10 ezer főt.
A községek közül egyetlen egy éri el a tízezres lakosságot: Vladimirescu (10 076), amely, mint ismeretes, már majdnem összenőtt Araddal. A második legnépesebb község Világos (7613), aztán következik négy „ötezres” – Vinga 5828, Ternova 5681, Mácsa 5449, Székesút 5252 lakossal, négy „négyezres” – Újzimánd 4476, Sikula 4231, Zabrány (Temeshidegkút) 4140, Ópálos 4008 lakossal.
A többi község négyezernél kevesebb lakosú, a legkevesebben Sistarovácon (326), Igneşti-en (669), valamint Menyházán és Sikulán (884 fő) élnek.
Magyar anyanyelvűek a megyében
Azok a lakosok, akik magukat magyar anyanyelvűnek vallják Arad megyében a 2011. évi népszámláláskor, 37 207-en vannak, közülük 22 597-en a megyeközpontban és a városokban, 14 610-en községeekben élnek.
Legnagyobb a számuk Arad municípiumban: 15 463. A második legnagyobb magyar közösség a pécskai (Tornyával, 3353), következik Kisjenő (Erdőheggyel, 1776), Újzimánd (Zimándközzel, 1610), Nagyszintye (Ágyával, 1524), Kisiratos (1474), Tőzmiske (Simonyifalvával, Vadásszal, 1312), Nagyzerind (Feketegyarmattal, 1208), Vinga (Majláttal, 1118), Nagyiratos (1085), Sofronya (Szentpállal, 830), Nagypereg (Kispereggel, 738), Fazekasvarsánd (564), Gyorok (553), Borosjenő (535), Pankota (485) stb.
Arad megyében egyébként mindössze 10 olyan közigazgatási egység (város, község) van, amelyben senki nem vallotta magát magyarnak, a többiben legalább 3 lakos vallotta magát magyar anyanyelvűnek.
Érdekes adat, hogy a ma már magát német anyanyelvűnek valló 2433 személy a megye 40 közigazgatási egységében él – 1642 a városokban, 791 a községekben.
Nyugati Jelen (Arad)

Tanévkezdés előtti körkép
Küzdelem a diáklétszámért
Tanévkezdés közeledtével körképet készítettünk az Arad megyei magyar nyelvű oktatás helyzetéről – az oktatási intézmények épületeinek az állaga, a diáklétszám, a tanerők helyzete, a felszereltség, illetve a rendhagyó estek után érdeklődtünk.
Pécskán minden rendben
A Pécskai 2-es Számú Általános Iskola, illetve a hozzá tartozó óvodák helyzetéről Bacsilla Sándor igazgatót kérdeztük, aki elmondta: a magyar nyelvű előkészítő osztályba 15, az első osztályba ugyanannyi diákot írattak. Mindenhol megtörténtek, illetve még a héten folynak a szükséges karbantartási, javítási, fertőtlenítési munkálatok, a működési engedély is rendben van. Az iskolához tartozó nagylaki úti román nyelvű elemi iskolában is 15 előkészítős és ugyanannyi elsős diákra számítanak. Az iskolához tartozó 3-as óvodában 2, míg a 4-es óvodában 3 magyar csoport működik, összesen 95 óvodással. Hivatalosan nem működik ugyan napközis csoport, de már 5 éve külön szolgáltatást nyújtanak azzal, hogy a 4-es óvodában 17 óráig felügyelnek a gyermekekre. Pécskán tehát hétfőn 9 órától osztályfőnöki órák, 11 órától ünnepélyes megnyitó következik.
Újjá varázsolt óvodaépület Kisiratoson
A kisiratosi P. Godó Mihály Általános Iskolához tartozó óvodának az épületét idén helyi forrásból teljesen felújították, a falakat hőszigetelték, hőszigetelő nyílászárókat is felszereltek, az épületbe központi fűtést szereltek. Kedden a szülők közreműködésével az utolsó simítások még zajlottak, hétfőre azonban minden készen várja a tanévnyitót. A 13 tagú felkészítő osztály az óvodában fog működni, új bútorzattal. Ugyanakkor 16 I. osztályos is elkezdi a tanulást. Az összesen 45 gyermeket foglalkoztató óvodában tanévkezdéstől beindul a hosszabbított programmal működő csoport. Az elemi iskolába összesen 56, míg a felső tagozatba 60 diákot várnak. Megoldásra vár még a tüzelőnek az elraktározása, az osztálytermekben kedden még takarítottak. Az óvónői állások még nincsenek letisztázva, de hétfőre minden készen áll a tanévkezdésre – mondta el érdeklődésünkre Hadnagy Dénes iskolaigazgató.
Korszerű mosdók Kisperegen
A Kisperegi Általános Iskolában tanévkezdésre befejezik a 3 éve készülő korszerű illemhelyek és mosdók építését. Az előkészítő osztály az összevont elemiben fog működni. A korszerűsített iskolaépületbe költöző óvodában létrehozandó összevont csoportba 15 kisgyermeket írattak be. A gyermekhiány továbbra is sújtja Kispereget – sommázta véleményét Kocsik Imre igazgató.
Festettek, takarítottak Zimándújfalu községben
Zimándújfalu községben rendbe tették, kitakarították a zimándközi, valamint az Andrei Şaguna falubeli óvoda, illetve az iskola, a zimándújfalui iskola és óvoda, továbbá az ötvenesi óvoda épületeit, tantermeit – mondta el érdeklődésünkre Kocsis József alpolgármester. A Zimándújfalui Általános Iskolában induló 8 felkészítős számára megérkeztek a megrendelt bútorok, de a 6, I. osztályba iratkozott is készül a tanévkezdésre. A felkészítő, illetve az I. osztály összevonva fog működni, az összesen 45 gyermekkel foglalkozó elemi iskolában 3 pedagógus tanít. Az iskolához tartozó két óvodai csoportba mintegy 32 kisgyermeket várnak. A Zimándközön lévő, összesen 40 óvodás közül 17 magyarul, a többi románul tanul, két különálló csoportot alkotva – egészítette ki a községközpont oktatási intézményeire vonatkozó tájékoztatót dr. Muntean Tibor iskolaigazgató.
Ágyán és Szapáryligeten várják a diákokat
Nagyszintye község minden oktatási intézményében elvégezték a szükséges fertőtlenítési, takarítási, festési munkálatokat, amelyeket már augusztusban befejezetek. Ágyán bővítésre, illetve egy falnak a megerősítésére lenne szükség. Szapáryligeten az oktatási intézmények épületei belülről teljesen rendben vannak, a régi iskolaépületet viszont kívülről újra kellene vakolni, csakhogy pénzhiány miatt még várni kell a munkálatokkal. Mindenhol központi fűtés működik, beszerezték a tüzelőt. Az előkészítő osztályosok, illetve más iskolai bútorok beszerzésére igényelt 14 ezer lejt nem kapták meg, ezért önerőből kell beszerezniük.
Az ágyai iskola egyik osztálytermének a padlóját felújították, az óvoda bejárati falán hívogató virág, csiga, gomba, kisvonat és lepke fogadja a betérőket, de belülről is kitapétázták a folyosót, kicsinosították a helyiségeket. Az iskolába szerdán reggel érkeztek meg a 11 tagú felkészítő osztály számára az asztalok, de egy nagyobb osztály számára külön is rendeltek padokat. Ugyanakkor 13 első osztályos is elkezdi a tanulást, ami azt jelenti, az elemiben is különálló osztályok alakulnak, de úgy néz ki, a meglévő mellé még egy óvodai csoport is létrejön, összesen 37 kisgyermekkel. Az épületben a nyár folyamán csak festés és takarítás zajlott, de ráférne egy külső tatarozás is. Hétfőn zavartalanul beindulhat az oktatás – mondta el érdeklődésünkre Kiss Anikó iskolaigazgató.
A szapáryligeti Általános Iskola magyar nyelvű elemi iskolájában 5 felkészítős diák, ugyanakkor 10 első osztályos kezdi el a tanulmányait. Az elemiben összesen 45 kisdiákot 3 pedagógus oktat. Az anyanyelvű óvodai csoport több mint 20 gyermekkel fog működni – tudtuk meg Goja Camelia iskolaigazgatótól.
Tőzmiske községben felkészültek
Amint Haász Tibor tőzmiskei polgármester elmondta, az oktatási intézmények felkészülve várják a diákokat. Tőzmiskén, Simonyifalván és Bélzerinden elvégeztek minden szükséges munkálatot, egyedül Vadászon dolgoznak még a kibővített roma iskola épületén. Itt nehezíti a haladást, hogy folyamatosan rongálják a már elkészült dolgokat. Ezzel együtt, sportpálya építésén is dolgoznak az egyre szaporodó diákok számára, akiknek a régi óvoda épületében is nyitnak két tantermet. A vadászi magyar nyelvű elemi visszaköltözik a régi helyére, a református parókiával szemben. Minden intézmény működési engedéllyel rendelkezik, az előkészítő osztályok számára is beszerezték a szükséges bútorzatot. A simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskolában 7 felkészítős diák, továbbá 12, I. osztályos diák kezdi meg tanulmányait. A felkészítősök különleges asztalkáit éppen tegnap reggel kapták meg. A felkészítő osztály a II. osztállyal, az I. osztály magában, míg a III. és a IV. osztály szintén összevonva működik. A 49 elemis diákot 3 szakképzett pedagógus fogja oktatni, míg a felső tagozat különálló osztályokként működik. A helybeli óvodában egyetlen óvónő 27 beiratkozott kisgyermeket oktat. Egy magyar nyelvű összevont elemi, illetve óvodai csoport Vadászon, míg egy ugyancsak összevont elemi osztály Bélzerinden is várja a tanévkezdést – tudtuk meg Szabó Attila simonyifalvi iskolaigazgatótól.
Erdőhegyen biztos háttér szükséges
Fokozott kíváncsisággal látogattunk az önállósult Erdőhegyi Általános Iskola épületébe, amelyik azonban komoly meglepetést tartogatott számunkra: kívül ugyanolyan állapotban van, ahogyan az júniusban maradt. Hozzáfogtak ugyan a stukator bezárásához, de csak az oldalsó deszka felerősítéséig jutottak, a bejárat fölötti tetőn most is csak a vasváz éktelenkedik, az esővíz elvezető csatornák nincsenek felszerelve, de az új épületnek a hátulsó része sincs még befestve. A felújított régi épületnek a hátulsó falain több helyen beverték a nemes vakolatot, majd a lyukakból kiszedték a szigetelőanyagot. Belülről sem rózsásabb a helyzet, ugyanis a folyosó jobb oldalának a két osztálytermében a villanycsatlakozások fedő nélkül éktelenkednek, a hézagosan lerakott műanyag parkettát sem igazította meg senki. A jelek szerint, az építész még mindig nem fejezte be a munkát, de az utóbbi években kialakult szokása szerint, ha pénzt kap, valószínűleg folytatni fogja. Őszintén szólva, magam úgy képzeltem el, hogy az iskola önállósodásával az intézménynek végre kerül egy komoly támogató gazdája is, aki hóna alá nyúl a főként hölgyek alkotta tanári karnak, a vezetőségnek. A jelzett hiányosságok ellenére az iskola működőképes, érvényes a tavalyi működési engedély, noha Sime Judit iskolaigazgató szerint a közintézményekben a nyári szabadságok miatt nehezen halad a szükséges jóváhagyások beszerzése. Ettől függetlenül, hétfőn a 9 órára tervezett tanévnyitóval beindulhat a tanítás. Az előkészítő osztályba 12, az I. osztályba 20 gyermeket írattak, a diáklétszám megfelel a törvényes előírásoknak, a 3 magyar nyelvű óvodai csoport közül egy továbbra is napköziként fog működni. Sime Judit igazgató és lelkes pedagóguscsapata nem kis izgalommal készül az önálló intézményként induló új tanévre, amelyben minden tőlük telhetőt megtesznek a siker érdekében, amit nagyban elősegíthetne, ha a pedagógusoknak csakis az oktatással, a helybeli anyanyelvű közművelődéssel kellene foglalkozniuk, nem a véget nem érő építkezés, javítás és újrajavítás miatt kellene, hogy főjön a fejük. Nem csak Erdőhegyen, minden iskolában csakis úgy képzelhető el minőségi oktatás, ha az zavartalanul működhet, kerülnek emberek, intézmények a nyugodt, alkotó háttér biztosításához.
Nagyiratoson reménykeltő kezdés
A Nagyiratosi Általános Iskolába 6 felkészítős kisdiákot várnak, akik számára beszerezték a szükséges bútorzatot. Az I. osztályba 10-en iratkoztak, ezért a két osztályt valószínűleg összevonják. Clepe Elisabeta igazgató azt szeretné, ha az elemi osztályok különállók lennének, mert a programjuk eltérő az összevonttól. Éppen ezért szerdán még nem lehetett pontosan tudni, hány pedagógust foglalkoztatnak majd a 45 tagú elemi iskola osztályaiban. Az viszont már biztos, hogy a felső tagozat V. és VII., valamint a VI. és VIII. osztályait összevonják. A helybeli óvoda összevont csoportjába eddig 13-14 kisgyermeket írattak be, de hozzájuk tartozik a nagyvarjasi óvodában tanuló 12 gyermek is. Ugyanakkor úgy tűnik, Kisvarjasról is a nagyiratosi óvodába fog majd járni 8 magyar kisgyermek, ezért könnyen meglehet, a helybeli óvodában még egy óvónői állásra szükség lesz. Clepe Elisabeta iskolaigazgató elégedetten nyilatkozott Papp Attila polgármesternek a községbeli oktatáshoz való hozzáállásáról, ugyanis mind a magyar, mind a román nyelvű iskolák új bútorokat kaptak, példásan kitakarították, kifestették az iskolák és az óvodák épületeit.
Csoda Majláthfalván
A Majláthfalvi Általános Iskolában tanévkezdésre megtörténik a három éve várt csoda, ugyanis az új polgármester ígérete szerint, addig a sporttermet csatlakoztatják a villanyhálózatra. A nyáron elvégezték a szükséges takarítást, fertőtlenítést. A 7 előkészítős a 6 első osztályossal szimultán osztályt fog alkotni, az elemiben 3 összevont osztály működik. Az óvoda 22 kisgyermekkel két csoportban indul. A pedagógusgárda kialakítása a Bányai Eliza igazgatóval történt beszélgetéskor még folyamatban volt, de hétfőtől az oktatás zavartalanul beindulhat.
Óvodaépület felavatásával Nagyzerinden
A nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola élére az új tanévtől Szilágyi Ildikót nevezték ki, de már ezt megelőzően a polgármesteri hivatal, önerőből befejezte az óvodaépületnek a teljes felújítását. A zerindi iskolaépület takarítását, festését befejezték, de a feketegyarmatiban kedden még dolgoztak. Ugyancsak Feketegyarmaton kifestették azt a két tantermet, ahol három éven keresztül a nagyzerindi kicsinyek tanultak. Amikor a helyszínen jártunk, az iskolába már megérkeztek a 11 diákból álló előkészítő osztály számára a különleges asztalok és székek. Nagyzerinden további 4 első osztályos, míg Feketegyarmaton 5 előkészítős kezdi el hétfőn a tanulmányait. Méghozzá úgy, hogy az előkészítősök a II. osztályosokkal, míg a III. a IV. osztállyal összevonva fog működni. Mivel a felkészítő osztály számára elkülönített illemhely és mosdó szükséges a fiúknak és a lányoknak, a működési engedély beszerzése is folyamatban van. Hétfőn 9 órától tanévnyitót, míg 10 órától a felújított óvoda épületének az ünnepélyes átadását tervezik.
Fazekasvarsándon marad az elemi
A Fazekasvarsándi Általános Iskola román nyelvű oktatásához tartozó magyar nyelvű elemiben előkészítősök nincsenek, de 7 első osztályos kezdi meg a tanulmányait. Az összevont elemiben Gyurkócza Magda tanítónő összesen 20 gyermeket oktat anyanyelven. A helybeli magyar nyelvű óvodában továbbra is két csoport működik, amelyeknek a pontos létszámát kedden még nem lehetett tudni.
Vészhelyzet Pankotán
A pankotai magyar nyelvű elemi iskolában az elmúlt tanévben 5 gyermek tanult, csakhogy a református lelkész a két gyermekével együtt az anyaországba távozik. Ugyanakkor, a dévai Szent Ferenc Alapítvány kisiratosi gyermekotthonába is eltávozott két pankotai kisdiák. A helybeli magyar elemiben tehát 1 gyermek maradt, akihez társult egy osztályismétlő. Melléjük kedden még legkevesebb 2 kisdiákot kellett találni ahhoz, hogy külön engedéllyel beindulhasson az anyanyelvű elemi. Gulyás László RMDSZ-elnök szerdán értesített, hogy sikerült találniuk további két kisdiákot, ezért a tanfelügyelőség külön engedélyével beindulhat az elemi. A helybeli magyar nyelvű oktatáshoz tartozik még egy óvodai csoport is, ahol viszont 10 kisgyermek közül már alig beszélnek magyarul.
Figyelmeztetés Gyorokon
A Gyoroki Általános Iskola román nyelvű oktatása mellett működő magyar nyelvű elemibe idén sem felkészítős, sem I. osztályos diákot nem írattak. Tekintve, hogy idén egy III-os és négy IV-es diák jár, jövőre komoly létszámgondok merülhetnek fel. Amint Lőrincz Matild tanítónőtől megtudtuk, a helybeli magyar nyelvű óvoda két csoportja idén még valószínűleg beindul, jövő tanévtől azonban az ottani két csoport sem biztos. A gyoroki figyelmeztető jelek fokozott odafigyelést igényelnek, mert nélküle jövőre, a valamikor szép időket megért anyanyelvű oktatás megszűnhet.
Nem dőlhetnek hátra kényelmesen
Amint a körképből is látszik, hétfőn minden magyar nyelvű oktatási intézményben beindulhat a tanítás, a vezetőik azonban kevés helyen dőlhetnek kényelmesen hátra a karosszékben, mert a gyermekhiány, illetve sok magyar szülőnek a gyermeke érvényesülési, boldogulási esélyeiről megfogalmazott téves elképzelései miatt, a legtöbb helyen kemény küzdelmet kell folytatni a diáklétszám megtartásáért.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Emlékezés 1956 hőseire
Gloria victis
Az aradi In memoriam 1956 Egyesület az RMDSZ-szel közösen október 23-án az RMDSZ aradi székházában az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra, anyaországi és a romániai eseményeire, az ezt követő megtorlásra és áldozatokra emlékezett.
A rendezvényt megnyitó Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester a fiatalokhoz fordulva azt mondta: a szabadság eszméjét ápoljuk, s átadjuk a fiataloknak, hogy vigyázzanak rá.
Az 1956-os eseményekről Jámbor Ilona, az In memoriam elnöke tartott előadást, amelybe felolvasások ékelődtek be.
Az 1956-os októberi forradalom Magyarországon a fennálló társadalmi rend és államhatalom gyökeres megváltoztatását tűzte célul. A szovjet fegyveres beavatkozással rövidesen szabadságharccá alakult forradalom ugyan nem érte el célját, de egy kis nép erkölcsi győzelmét jelentette a világ akkori egyik legfőbb hatalmával szemben, és – később derült ki, ma már tényként kezelik a történészek – a kommunizmus végének kezdeteként értékelhető. A magyar október nem maradt visszhang nélkül más országokban sem, az egyik éppenséggel Románia, s abban mindenekelőtt Erdély volt.
Az előadó vázolta a magyar forradalom kitörésének nemzetközi és magyarországi hátterét, lefolyásának főbb mozzanatait az egyetemisták október 23-i tüntetésétől, amelyhez végül százezrek csatlakoztak – ezt ünneplik az 1956-os forradalom kitörése pillanataként.
A szovjet hatalom nem nézhette szótlanul, hogy a láger egyik tagországa megszökjön a szocialista táborból és már október 31-én a fegyveres beavatkozás mellett döntött, november 4-én pedig megindult a támadás. A magyar hadsereg nem vette fel a harcot, a szabadságharcosok viszont igen – a fegyveres összecsapásoknak mintegy 2700 magyar áldozata volt. A román pártvezetés teljes mellszélességgel kiállt a magyarok ellen, Gheorghiu Dej és Emil Bodnăraş a fegyveres beavatkozás támogatását is felajánlották a szovjet pártvezetőnek, Hruscsovnak, s amikor Nagy Imrét, a forradalmi kormány elnökét letartóztatták, örömmel ajánlották fel annak „befogadását” Snagovon. Dej kormánya a magyar tragédiát arra használta fel, hogy totális ellenőrzés alá vonja Romániát, és törvényes okokat találjon a nemzeti kisebbségek, a más nézeteket vallók, az ún. „osztályidegen elemek” megfélemlítésére, eltávolítására, csírájában fojtva el bármilyen próbálkozást a magyar forradalommal való szolidaritás megnyilvánulása kapcsán.
A magyar forradalom napjaiban Romániában számos szimpátia-megnyilatkozásra került sor.
Aradon például a Téba textilgyár munkásnői az élelmiszerellátás helyzetét feszegették, mondván, hogy Magyarországon is bizonyára ezért tört ki a forradalom. Temesváron a Műszaki Egyetemen tartottak nagy diákgyűlést, amelyen nemcsak diákjóléti követelések hangzottak el, hanem a társadalmi és politikai életet érintők is. Egy csoport diákot már az okt. 30-i gyűlés után letartóztattak. Kolozsváron, a Bolyai Egyetemen a forradalommal szolidarizáló röpcédulák jelentek meg, és más megmozdulások is voltak, például a Házsongárdi temetőben.
Természetesen nemcsak az egyetemi diákság szervezkedett: az 1957-től sorra került perekben egyre-másra került felszínre a szervezkedő csoportok tevékenysége. Több mint hatvan olyan – főleg magyar résztvevőket tömörítő – politikai csoportosulás volt Romániában, amelyek tagjait 1956–1965 között összesen sok ezer évi börtönre vagy kényszermunka-táborra ítéltek.
Stefano Bottoni történész kutatásai szerint Romániában 1956–62-as időszakban több mint 20 ezer letartóztatás történt, csak 1957–59 között közel tízezer ítélet született.
A Securitate 1959. januári összesítése szerint 1955–58 között 30 személyt ítéltek halálra, közülük 17-et kivégeztek. Közöttük nem szerepel a (Pécskán és Aradon is szolgált) Szoboszlay Aladár katolikus pap nevéhez fűződő perben született tíz végrehajtott halálos ítélet áldozatának neve.
A mai előadáson a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai – Veres Bernadette, Kis Zsuzsanna, Kócsó Alexandra, Csiki Gergely, Kakucs Dániel – részleteket olvastak fel Pietsch Miklós, Kelemen Kálmán, Bartis Ferenc, Varga László és Dávid Gyula 1956-os elítéltek naplóiból, könyveiből, visszaemlékezéseiből, valamint Tófalvi Zoltánnak az 1956-os romániai eseményekkel, megtorlásokkal kapcsolatos könyvéből.
A rendezvény keretében a szervezők bemutattak mintegy hatvan, az 1956-os forradalomról szóló, Magyarországon és Romániában megjelent könyvet, valamint a temesvári Luigi Varga néhány, a Szoboszlay-perbe foglaltak emlékére készített grafikáját.
A rendezvény végén 14 gyertyát gyújtottak a Szoboszlay-perben kivégzett tíz mártír, az érmihályfalvi csoportból Sass Kálmán és dr. Hollós István, valamint Theodor Mărgineanu borgóprundi hadnagy –, továbbá a név szerint meg nem nevezett sok-sok mártír emlékérre.
Nyugati Jelen (Arad)

Választómagyar
A hazai politikai közhangulat lassan egy éve fortyog, és nagy a román nyüzsgés, de a magyar mozgolódás is tavasz óta tart.
Egy hónap múlva túl leszünk a romániai parlamenti választáson.
Az induló pártok nevesítették a jelöltjeiket, és egyesek már kampányindítóikat is megtartották.
Arad megyében az RMDSZ elnökét két helyszínen is bevetették: Pécskán, és Aradon, a megyei kampányindítón.
Magyar szempontból a tét a szokottnál is nagyobb.
Ha hinni lehet a pártoknak, akkor a következő négy évben át fogják írni vagy akár ki is cserélik Románia alkotmányát. Az egyik tét a nemzetállamtól való megszabadulás.
Évek óta minden párt át szeretné rajzolni Románia közigazgatási felosztását. Nagyobb megyéket, új régiókat emlegetnek. Kérdés, hogy Székelyföld önálló régió lesz-e, egy nagyobb régióban marad, vagy több régióba szabják.
Az oktatási törvény nem oldotta, mert nem is oldhatta meg a romániai oktatás és társadalom válságát. Tőle nem változott, nem is változhatott a tudás elismert értékké való emelése. De a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszeréti Egyetem magyar karai beindításának lehetetlensége is rávilágít felemás voltára.
Szerintem az sem mellékes, 2012-ben még mindig megvannak a királyság által 1926. után kiosztott oktatási intézmények számai, és azok nem jeles elődök neveit viselik. Említhetem a Háromszéken éppen dúló intézményelnevezési és székelyzászló cirkuszt, vagy a marosvásárhelyi Bernády iskola, és a sepsiszentgyörgyi Petőfi utca esetét. De az Arad megyei RMDSZ-es szenátorjelölt polgármester falujának, Kisiratosnak a Nagyiratos felőli bejáratánál is csak azt írja a táblán, hogy Dorobanţi.
Az RMDSZ 22 éves politizálásának magyar gyümölcse 2004-ben kezdett el érni. Akkorra gömbölyödött ki az első, fenyőfa alakúra szabott MPP-termés. Az MPP fája törzsének csenevészsége cserére ítéltetett és a kiegyenesdni képtelen új éppen az RMDSZ felé hajlong.
Látva a szavazók elbizonytalanodását 2009-ben az RMDSZ kezet nyújtott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, és létrehoztak egy választási szövetséget, amely azonban rövid életű lett, mert miután Tőkés László mögött Sógor Csaba és Winkler Gyula is bejutott az Európai Parlamentbe az egyezség részét képező Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot annak RMDSZ-es társelnöke, Kelemen Hunor nem táplálta tovább, így pólyájába halt.
Nos az RMDSZ megy a maga útján. Minél inkább fogynak a megülhető székek, annál konokabbak a székvadászaik.
Tudták, hogy a parlamenti választásokon a legveszélyeztetettebb mandátumaik éppen a szórványvidékiek: Arad, Brassó, Máramaros, mégis elzárkóztak mindenféle megegyezéstől, amely szavazatmaximalizáló és mandátumszámnövelő hatású lehetett volna.
Így az RMDSZ önállóan indul, és a hegyen túli megyék románjaitól reméli azt a több tízezer tulipánra nyomott pecsétet, amelyet a Kárpátokon inneni megyékben nem kap meg a magyaroktól, mert ők a szervezet politizálása miatt létrejött Erdélyi Magyar Néppártot hitelesebbnek tartják.
Az Erdélyi Magyar Néppárt a párttörvény szigora miatt kénytelen indulni a választáson, mert az előírja, hogy ha országos megmérettetésen nem kap legalább 50 000 szavazatot, akkor a bíróság föloszlathatja. Ezért indított a párt Erdélyben, a Részeken és Bánságban szinte minden választási körzetben szenátorjelölteket, hogy összegyűjtse az elvárt szavazatszámot.
Ha már indul az EMNP, akkor természetesen megcélozza az RMDSZ által önmaga számára törvénybe iktatott 3+6-os küszöb elérését is, vagyis megpróbál megnyerni hat képviselői és három szenátori körzetet, és ha az sikerül, akkor bejuttat a bukaresti parlamentbe 1-2 szenátort és 3-4 képvislőt.
Megítélésem szerint az RMDSZ-nek csak akkor lesz Arad megyei parlamenti képviselője, ha az Erdélyi Magyar Néppárt bejut a bukaresti parlamentbe!
Érveim.
Az EMNP-re adott szavazatok miatt az RMDSZ-re adott szavazatok száma csökkenni fog.
December 13-án látni fogjuk, hogy olyan megyékben, ahol az EMNP nem indított képviselőjelölteket, de vannak szenátorjelöltjei, ott az RMDSZ-es és EMNP-s szenátorjelöltekre adott szavazatok száma közel azonos lesz az RMDSZ képviselőjelöltjeire adottakkal.
Ha az EMNP nem jut be, akkor az RMDSZ-nek a mostani 22 helyett jutó tizenvalahány mandátum a „magyarosabb” választási körzetekben lesz kiosztva, és így Arad, Temes, Máramaros, Brassó elesik a képviselőtől.
Amennyiben az EMNP bejut, akkor a mandátumait a tömbmegyékben fogja megkapni, aminek következtében az RMDSZ kevesebb tömbös mandátumot kap majd, és több szórványvidékit, így akár aradit, brassóit, máramarosit, temesit is.
Kelemen Hunor meg van győződve arról, hogy az EMNP nem jut be a parlamentbe. Ne legyen igaza, de ez valószínűsíthető.
Márpedig, ha Kelemen Hunornak lesz igaza, akkor a fentebb felsorolt megyékben, így Aradon is, az RMDSZ parlamenti képviselők nélkül marad.
Adott tehát a lecke. Ha már nem volt képes a jelöltállítási időszakban megállapodni az RMDSZ, akkor úgy kell(ene) kampányoljon, hogy azzal az EMNP-t is a parlamentbe segítse, mert azzal, és csak azzal lehet nyertese december 9-nek!
Összegezve azt írhatom, hogy december 9-én minden magyar menjen el szavazni, szavazzon magyarul, magyarokra. Ki-ki meggyőződése szerint választhat RMDSZ-est és EMNP-st, mert csak akkor fog mandátumot érni minden magyarnak adott szavazat, ha mindkét szervezet bejut a parlamentbe.
Ha az Erdélyi Magyar Néppárt nem jutna be, akkor annak az RMDSZ-szervezet lesz a legnagyobb vesztese.
Nagy István, Pécska
Nyugati Jelen (Arad)

Aradi „ausztrál–magyar” sarok
A XX. század, de az előtte levő és az utána következő is, tájainkon, „előre megfontolt szándékkal, többrendbeli” erőteljes lakosságszétszórást követett el. Világgá mentek az aradi polgárok is. Hová? Merre? Meddig?
Ez a téma bőven „megérne” egy feldolgozást.
Bizonyára van több Arad–Ausztrália kötödés is. Kiragadok egyet, amit jól ismerek.
Kolozsvári Gyöngyi (Györgyi) Aradon született, 1923-ban. Iskoláit az aradi Zárdában kezdte el, Bukarestben folytatta, de az érettségi vizsgát már Nagyváradon tette le, 1942-ben a Szent Orsolya nővérek gimnáziumában.
Az 1956-os magyar forradalmat Győrben éli át. Férje oldalán, maga is tevékeny részese az eseményeknek. A forradalom bukása után, latolgatást már nem tűrő kényszerűség sodorja a családot, négy leányukkal együtt a távoli Ausztráliába, Melbournebe.
Kolozsvári Gulyás Gyöngyi neve nem ismeretlen a Nyugati Jelen, Az Irodalmi Jelen, a Szövétnek olvasói előtt. Egyéb írásai mellett, családregényeiből is (Lombok a szélben, Novotniak) olvashattunk részleteket.
Kolozsvári Gulyás Gyöngyi nemcsak ír a Szövétnekbe, de támogatja is azt.
Amikor a Szabadság-szobrot sikerült „várfogságából kiszabadítani”, és folyt a harc az újrafelállításáért, Galló Erzsébettel együtt eredményes meggyőző és szervező munkát végzett, az „Ausztráliai Erdélyi Magyar Szövetség” tagsága körében. Ennek eredményeképpen tekintélyes pénzösszeg érkezett Melbournéból Aradra.
Galló Erzsébet Budapesten született, aradi kötődését, házassága – az aradi születésű Galló Géza felesége lett – magyarázza. Galló Gézát Pécskáról sodorta tovább, 1944 szeptemberében a XX. század vihara.
Galló Erzsébet járatja, támogatja, olvassa és tájékoztatja is a Szövétneket. Részt vesz egy időszakos újság, az ÁRPÁD HÍRADÓ szerkesztésében, amely a Wantirna-ban (Victoria állam) működő magyar idősek otthona kiadványa.
Megkésett hír: az elmúlt évben, október 7-én, a hagyományos „ERDÉLYI EBÉD” alkalmával, a Magyar Központban mind Kolozsvári Gulyás Gyöngyi, mind Galló Erzsébet az Ausztráliai Erdélyi Magyar Szövetség elismerő kitüntetésében részesült „Erdélyért és az Erdélyben élő magyarokért, valamint a magyar nyelv és kultúra ápolása, megőrzése érdekében folytatott kiváló munkájáért”.
Galló Géza Temesvárott megkezdett irodalmi és közírói munkássága, közösség szervező tevékenysége, az ausztráliai magyarság körében teljesedett ki. Születési adatait, munkásságát Ujj János Arad megye neves szülöttei című könyvéből ismerhetjük meg. Galló Géza 2001-ben látogatott haza Aradra és szülőfalujába, Simándra. A következő év tavaszán, április másodikán hunyt el Melbourneben. Válogatott írásainak egy részét az Alma Mater Alapítvány kiadásában (2003), kötetbe foglalva, ismerhették meg az aradi és a melbournei magyarok. „Szavát ne feledje” volt a sikeres kötet címe.
Galló Géza 1914-ben született, 2014-ben születésének 100. évfordulóján emlékezhetünk rá.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad),

Erősítve a magyarság egységét
Bevinni a köztudatba az autonómia eszméjét
Dr. Burián Sándorral, az Erdélyi Magyar Néppárt Arad megyei elnökével az elmúlt évi tevékenységet elemezzük, illetve vázoljuk az idei terveket, elképzeléseket.
– Milyennek tűnik a 2012. év a Néppárt Arad megyei szervezetének a szemszögéből?
– Számunkra a kezdet, vagyis az első igazi politikai évünk volt a mögöttünk lévő. Mivel minden kezdet nehéz, főként a szórványban, ahol a meglévő mellett egy másik pártot is beindítani különösen nehéz, úgy értékelem, hogy a lehetőségeinkhez képest bizonyos szinten helyt álltunk, de még bőven akad javítani való. A helyhatósági választások alkalmával Szintye, illetve Varsánd községekben megszerzett egy-egy tanácsosi tisztség biztató kezdetnek tűnik, ami további eredmények elérésére sarkall. Éppen ezét, 2013-ban még több szervezetet kívánunk létrehozni a megyében. Az önrendelkezés és a föderalizmus témakörét a magyarokkal szeretnénk még jobban megismertetni.
– Szerintem a magyarságnak a többsége hajlamos lenne rá, elfogadná a föderalizmust, míg a románoknak a meggyőzése komoly gondot okozhat. Hogyan képzelik el az önrendelkezés eszméjének a minél hatékonyabb népszerűsítését?
– Nem egészen értek egyet a feltételezéssel, ugyanis az a benyomásom, hogy a partiumi magyarság nem igazán érzi át az autonómia lényegét, szükségszerűségét. Nekem már korábban is, illetve a választási kampány során is az volt a tapasztalatom, hogy az Arad megyei, a bánsági magyarok úgy gondolják: az autonómia inkább a székelyek problémája, nem az ő gondjuk. Természetesen, az erdélyi magyarságra egységes egészként kell tekintenünk, mert ahogy a székely autonómia is közös érdekünk, ugyanúgy kell majd kiállnunk a partiumi, a szórványmagyarság kulturális autonómiájáért is. Éppen ezért, a civilszervezetünkkel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal karöltve, nem csak Aradon, hanem a nagyobb magyarlakta településeken is népszerűsíteni kívánjuk az önrendelkezés szükségességét. A kampány során ugyanis rájöttem, hogy az emberek nem ismerték sem a 6:3-as alternatív bejutási lehetőséget, de az autonómia előnyeit sem. Ennél fogva azt sem tudják, hogy más európai országokban, nálunk jóval kisebb létszámú népcsoportoknak is milyen megalapozott jogaik vannak, miközben a kulturális autonómia előnyeit egyáltalán nem ismerik. Azzal együtt, hogy nekünk, az Arad megyei, de a bánsági magyarságnak is ez lenne a legmegfelelőbb megmaradási forma.
– Az ilyen jellegű tájékoztatásra van-e kidolgozott programjuk?
– Az kidolgozás alatt áll, első lépésként megtörténnek a tisztújítások a meglévő aradi, szapáryligeti, kisjenői és varsándi szervezeteinkben. Rajtuk kívül, Pécskán, Zimándújfalun és Pankotán szervezetet kívánunk létrehozni, mivel ezeken a településeken van egy-egy olyan mag, amire támaszkodhatunk. Névleges szervezeteket sehol nem, hanem valódi, működőket kívánunk létrehozni. Ezeknek a szervezeteknek oda kell felnőniük, hogy az illető településeken terebélyesedve, minél nagyobb tömegeket bevonva, az önrendelkezés eszméinek minél több embert nyernek meg.
– Mindez viszont sok pénzt igényel, azt honnan kívánják beszerezni?
– Mint már említettem, a civilszervezetünkkel, az EMNT-vel közösen pályáznánk azokra a pénzalapokra, amelyekből gyermek és ifjúsági programokat kívánunk szervezni. Ugyancsak gyermekek körében meghirdetjük a Magyarnak lenni jó című rajzpályázatot. Ugyanakkor a Körösök völgyében túrákat kívánunk szervezni, de a Czárán Gyula seprősi szülőházán is szeretnénk emléktámlát elhelyezni. Mivel a seprősi polgármesterrel még nem beszéltem, nem tudom, okos dolog-e meghirdetni…
– Tudtommal a Czárán Gyula szülőháza, jelenleg községháza Seprősön.
– Én viszont úgy tudom, nem az. A mellette lévő ház biztosan orvosi rendelő, ami tulajdonképpen a községházával együtt, a család tulajdonát képezték. Szerintem legokosabb, ha az emléktúrát megszervezzük, esetleg a házat is megtekintjük, aztán majd eldől, hogyan sikerül a helybeli adminisztrációval szót érteni egy emléktábla elhelyezése kapcsán. A tavaszi terveink közé tartozik, a március-10-én Marosvásárhelyen tervezett autonómiatüntetés, ahol valószínűleg részt fogunk venni, de a március 15-i megemlékezésen is aktív részt akarunk vállalni. A további terveink kidolgozása folyamatban van, de legfontosabb: az önrendelkezés eszméit véglegesen be kívánjuk vinni a szórványmagyarság tudatába is, miközben aktívan részt akarunk venni a megye, a régió magyar közéletében. Ott viszont, a programjainkat a magyar civilszervezetekkel, a történelmi egyházakkal és az RMDSZ-el közösen kívánjuk szervezni, tehát a magyarság egységét kívánjuk erősíteni.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta Károly
Nyugati Jelen (Arad),

Aradimagyar
Aradi magyaron a megyeszékhely, de olykor a megye magyarjait is értik. Az alábbiakat e kettősség jegyében írom.
A 2011-es népszámlálás ideiglenes adatainak közzététele óta tudjuk, hogy mennyivel lettünk kevesebbek 2002-höz képest.
Varga E. Árpád Erdély Etnikai és felekezeti statisztikája című munkája és a Statisztikai Hivatal adatainak felhasználásával készült az itt közölt táblázat.
A 2011-es adatokat az 1920-asokkal vetettem össze.
A számok a mai közigazgatási egységekre, községekre, városokra, és nem csak azok igazgatási, székhelytelepüléseire vonatkoznak.
Kilencven év alatt 105 401-ről 37 067-re fogytak az itteni magyarok, az akkori 21,85%-os megyei részarányról 9,06%-ra, ami 12,79%-os magyar térvesztést jelent. A fogyás 68 334 fő, ami 64,83%-os csökkenést jelent. Arad megyében minden három magyarból csak egy maradt.
A 68 334 fős fogyásból harmada aradi 23 704, amit Pécska (7564), Tőzmiske (3414), Nagyzerénd (2761), Nagyiratos (2436), Vinga (1823), Szinte (1823), Lippa (1614) követ, hogy csak a legtöbb magyart elvesztő községeket említsük.
1920-ban a táblázatban szereplő 36 községben és városban élt a megye magyarjainak 95,00%-a, 100 137 fő, míg 2011-ben 36 544, ami már 98,58%.
1920-ban még 22 községben és városban lakott ezernél több magyar, de 2011-ben már csak tízben.
1920-ban Aradon és még nyolc községben – Zimándújfalu, Kisiratos, Nagyiratos, Nagyzerénd, Sofronya, Tőzmiske, Németpereg és Pécska – voltak többségben a magyarok, 2011-ben már csak Nagyzerénd és Kisiratos községekben.
1920-ban a magyar nemzetállamból hivatalosan még ki sem szakított megyében lüktetett a magyar élet, amit 2011-ben sajnos nem mondhatunk el.
2011-ben semmilyen, saját sorsát befolyásolni képes, önálló közösségi döntési lehetőséggel nem rendelkezik a magyarság, sem Aradon, sem Erdélyben.
Nincsenek magyar intézményeink. Egyes – magunkénak mondott – iskolákban magyar tannyelvű oktatás folyik ugyan, de azoknak nincs intézményesült magyar közösségi függése.
Az itt-ott meglévő, néhány magyar ember ügyszeretetéből táplálkozó civilszervezetek nem képesek, de ha akarnák, akkor sem pótolhatnák a hiányzó, és létfontosságú községi, megyei szintű szervezettséget.
Az RMDSZ a maga számára létrehozta a Kulturális Autonómia Tanácsát, de nem tudta tartalommal megtölteni.
Az Erdélyi Nemzeti Tanács Arad megyében nem tudott intézményesülni.
A magyar képviseletet 1989-ben felvállaló RMDSZ nem erőtől duzzadó.
Lassan csak magyar anyanyelvű egyének leszünk, akiket hol ide, hol oda vet a jósorsunk, pedig ennél többet érdemelünk.
Újra kellene gombolni a kabátot, és megtenni a megtehetőt.
Értünk és helyettünk a nem magyarok semmit sem fognak tenni.
Nagy István, Pécska
Nyugati Jelen (Arad),

Múltunk, hőseink, áldozataink emlékezetére
Tartalmas és sikeres évet tudhat maga mögött az aradi In memoriam 1956 Egyesület. Már rögtön az év elején – márciusban – megnyerték a Magyar Külügyminisztérium pályázatát, melyet a külföldi magyar emlékhelyek létesítésére írtak ki – tudtuk meg Jámbor Ilona elnöktől.
– Szinte az egész 2012-es év ráment arra, hogy az emlékművet – amellyel már 2006 óta foglalkozunk, és a Szoboszlay-per 57 áldozatának fogjuk felállítani Pécskán – végre helyezzük sínre. Megnyertük a Magyar Külügyminisztérium pályázatát, aztán elhúzódott kissé, amíg a pénz a számlánkra került, így a határidővel is csúsztunk. Most viszont minden jel arra mutat, hogy be tudjuk tartani az idén március 15-ére kitűzött avatási ünnepség határidejét. A ceremónia Pécskán lesz, hivatalosak lesznek a még élő elítéltek és a még élő hozzátartozók, valamint – természetesen – a Külügyminisztérium képviselői, hiszen a támogatás zömét tőlük kaptuk. Eddig jelentős támogatást kaptunk még a pécskai önkormányzattól, Böszörményi Zoltántól, Bacsilla Sándortól, Gellén János magyarországi vállalakozótól.
Nagyon örülünk, hogy ezt sikerül megvalósítani, ezen kívül azonban még sok mindenre kellett és kell pénzt gyűjteni, hogy a mellékes kiadásokat is tudjuk fedezni. Éppen ezért nem zárkózunk el a további támogatásoktól sem, szívesen vesszük a segítséget azoktól, akik szívügyüknek érzik a kommunizmus áldozatai emlékének ápolását, a közelmúlt sötét dolgainak tisztázását – de nemcsak. Internetes portálunkon – www.inmemoriam1956arad.ro – a kapcsolatot és a bankszámlaszámokat a „Kapcsolat” címszó alatt lehet megtalálni.
Nagyon köszönünk minden támogatást, hálásak vagyunk mindenkinek, aki anyagi és erkölcsi támogatással egyaránt segíti tevékenységünket.
A március 15-én felavatásra kerülő emlékmű talapzatába az összes támogató nevét be fogjuk írni, ezen kívül az ünnepségen a támogatók meglepetésben részesülnek, amit most nyilván nem árulhatok el.
Természetesen tovább értékesítjük a téglajegyeket, melyek árusításának beindításával egy időben kétnyelvű (román–magyar) emlékkönyvet nyitottunk, amelybe minden vásárló teljes névvel, aláírással bekerül.
A Temesváron élő aradi képzőművésszel, Varga Luigi Istvánnal készíttettem grafikákat, szám szerint négy darabot, amiket majd valamilyen módon szintén értékesíteni fogunk, vagy elajándékozunk.
2012-ben is folytattuk a gyűjtést az ’56-os könyvtár kialakítására (van már körülbelül 100 kötetünk), mely gyűjtés gyakorlatilag folyamatos. Minden ’56-tal kapcsolatos könyvet, kiadványt szívesen fogadunk, és amint lesz egy erre alkalmas hely, majd ki is állítjuk azokat.
Tavaly október 23-án szerveztünk az RMDSZ-szel közösen egy megemlékezést: az RMDSZ székházában gyertyát gyújtottunk az elítéltek tiszteletére, ahol a csikys diákok ’56-os elítéltektől olvastak fel idézeteket. Ebbe az ünnepségbe először sikerült bevonni a diákokat – legnagyobb örömömre.
– Jó a kapcsolat a többi civilszervezettel? Lesznek közös rendezvények a jövőben? Egyáltalán milyen tervek, célok előtt áll az In Memoriam 1956 Egyesület?
– Minden fórumon, ahol civilszervezetek vannak jelen, hangsúlyozom, hogy nincs igazán együttműködés, pedig olyan kevesen vagyunk itt Aradon, és mindenki támogatja a másikat, de az együttműködés mégis nehezen jön össze.
Jó lenne, ha a civilszervezetek több közös rendezvényt szerveznének, hisz ez mindenkinek a javára válna.
A másik dolog – én úgy látom, ebből még nagy baj lesz a közeljövőben –, hogy a civilszervezetek vezetői mind középkorúak, tehát minél előbb ki kellene jelöljük magunknak azt a fiatalt, aki a nyomunkba léphet. Hiszen, ne adj isten, valami történik hirtelen, nem lesz, aki folytassa a munkánkat. Erre kellene összpontosítani, valahogy megfogni a fiatalokat, kedvet teremteni nekik, hogy nyomdokainkba lépjenek. Minden civilszervezet vezetője meg kellene keresse az erre rátermett embert. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam, szívesen látunk és örömmel fogadunk új tagokat egyesületünkbe.
Régi álmom, hogy bevonjuk a diákokat is, valahogy megfogjuk, érdekeltté tegyük őket. A tavaly októberi megemlékezésen a diákok lelkesedését látva örömmel és meghatódottan, felbuzdulva írtam tavaly egy dokumentumjátékot a Szoboszlay-üggyel kapcsolatosan, ami még nem lett előadva. Van még valaki, aki megígérte, hogy drámát fog írni, remélem, meg is valósul. Ilyesmikkel próbálnánk közelíteni, nyitni a diákok felé.
Az Alma Mater Alapítvánnyal közösen a napokban meghirdetünk egy ‘56-os témájú pályázatot a diákok között – lehet esszé, interjú, riport, bármi, amit ők akarnak. Ezt szeretnénk minél hamarabb elindítani. Valamikor október folyamán ünnepség keretében díjazni is fogjuk a nyerteseket.
Mozgalmas évnek nézünk elébe idén is, hiszen másfél hónap múlva emlékmű-avatás, dolgozunk terveken, pályázatokon, melyekkel a fiatalokat be tudjuk vonni, aztán lesz az októberi ünnepség, a koszorúzásokon való részvétel és nagyon szeretném, hogy idén román nyelven is kiadjuk a Szoboszlay-per történetét. Fontosnak tartom, hogy nyissunk a románok felé is, hiszen ’57-ben az 57 letartóztatott között román is, magyar is volt.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Tönkreteszik az őstermelőket?
Gazdaköltőként, a nemzetet szolgálni
Mester József Tamás, Pécskának egyik karizmatikus személyisége, aki mezőgazdászként vereseket ír, amelyeket az Évgyűrűk, illetve a Partszakaszaim című kötetekben, valamint CD-n adott ki. E kettős minőségében beszélgetünk vele a 65. születésnapja előtt.
– Mi jelentkezett előbb az életében, a gazdálkodás-e vagy az irodalom?
– Természetesen, az irodalom, mert 1964-ben kapcsolatba léptem az Utunk irodalmi folyóirattal, ahova beküldtem egy versemet. Pozitív visszajelzés, biztatás érkezett, ezért tudtam: a továbbiakban az irodalommal kell foglalkoznom, csakhogy olyan témakört próbáltam a verseimben feldolgozni, ami nem tetszett az akkori politikai elitnek.
– Talán kulákkérdést feszegette?
– Mindent, ami az akkori gazdatársadalmat sújtotta, elnyomta. Talán ezért, de inkább azért, mert az édesapám a 4 hektárnyi földje miatt kuláklistára került, a retorzió sem maradt el. Nem csak akkor, már sokkal korábban, hiszen negyedikes koromban, az osztályban egyedüliként nem kaptam pionírnyakkendőt. Hatalmas lelki trauma volt számomra, hiszen utcára sem mehettem anélkül, hogy a többi gyerek csúfolódó kórusa ne zengte volna: „kiskulák, kiskulák…”
– De hát, Pécskán jómódú emberek éltek, bizonyára mások is kuláklistára kerültek…
– Természetesen, de ők valahogy, jobban besimultak a rendszerbe. Az én szüleim viszont nem politizáltak, az erre vonatkozó ajánlatokat valószínűleg nem fogadták el, ezért az egész családot kiközösítették. Ebben nagy szerep jutott az akkoriban frissen kihelyezett néptanítóknak, akik a diákokat is szelektálták, méghozzá politikai szempontból. Ennek volt köszönhető, hogy KISZ-tagnak is csak az utolsó pillanatban vettek fel, az osztályfőnököm felelősségére. Történt ez annak ellenére, hogy az édesapám is belépett a téeszbe, a traktorjával együtt. Az volt ugyanis a család legnagyobb bűne, hogy egyik nagybátyám pap volt.
– Hogy próbálta átélni, feldolgozni a kirekesztettséget?
– Minden velem, velünk megtörtént atrocitást a költészetben dolgoztam fel, gyógyírt keresve rájuk. Sokan tudtak az irodalmi munkálkodásomról, a témájáról, de nem vették figyelembe. A kollégáim különcnek tartottak, kissé irigykedve kezeltek, mert azt is tudták, magasabb filozófiai felfogás szerint élek, más dimenziókban gondolkodom. Abban az időben az emberek legnagyobb többsége meghasalt a bolsevik ideológiának, sőt sokan támogatták is. Különösen súlyos volt az akkori tanítók, tanárok hozzáállása, amivel egy konszolidált magyar közösség szétveréséhez járultak hozzá. A harcias szellemű édesanyámnak köszönhetően az öcsémmel együtt Pécskán elvégeztük a magyar középiskolát. Eközben szinte egész gyermekkoromat a nagyszüleimnek a tanyáján töltöttem. Akkoriban Pécska környékén 950-960 tanya létezett, megalapozott gazdálkodással. Az Osztrák–Magyar Monarchia idején kialakult virágzó gazdasági formát azonban a román bolsevik nacionalizmus meg akarta szüntetni, ami sikerült is, hiszen manapság már csupán 3-4 tanya létezik. Ezeket is csak a volt téeszek vezetőségeinek a szükséglete miatt hagyták meg. Én a tanyavilágban nevelkedve szívtam a magamba a földnek a szeretetét. Lelki szemeimmel most is látom a fehérre meszelt tanyákat, az őket övező búza- és kukoricatáblákat, amelyeket a szorgos, magyar parasztemberek műveltek meg. Őket viszont elűzték, elcsábították a földjeikről, ezért ne csodálkozzunk, ha földönfutókká leszünk, lettünk. Ebben nagy szerepe van a rendszerváltás utáni felületes érdekvédelmi munkának is, hiszen reprezentatív szervezetként működött, gazdasági kérdésekkel azonban nem foglalkozott, noha a földművelő magyarság megtartásának egyik legfontosabb eleme a föld tulajdonviszonyoknak a gyors, igazságos rendezése lett volna. A 18. földtörvény ugyanis a földosztó bizottságok udvarába próbálta átdobni a döglött macskát, miközben az érdekképviselet megfeküdt az akkori agrár, illetve jogi maffiának. Éppen ezért, sok magyar gazda még manapság is pereskedik a földjéért vagy meghalt, mielőtt azt visszakaphatta volna.
– Mennyi földet kapott vissza a családi vagyonból?
– A családtalan nagybácsik és a rokonság tulajdonaival együtt 68 hektár szántót, illetve 6,5 hektárnyi legelőt. A szántóból a két fiamra 12-12 hektárt átírattam.
– Ők külön gazdálkodnak?
– Nem, mert egyik fiam Spanyolországban, a másik Magyarországon él, tehát magam művelem meg az egészet, egyetlen ember segítségével.
– Hogy tudja mindezt összekapcsolni a költészettel?
– Földművelés közben is a természetben élek, ahol megragadnak bizonyos jelenségek vagy mozzanatok, amelyeknek a fő gondolatát azonnal feljegyzem az állandóan magamnál hordott füzetecskébe. Miután a mozzanat megérlelődik bennem, meg tudom fogalmazni a körülöttem lévő mozgó, élővilág képeit, benyomásait. Hasonlóképpen ment ez a rendszerváltás előtt is, amikor az Aradi Közszállítási Vállalatnál, jegyellenőrként dolgoztam. Sok szabadidőm lévén, oda tudtam figyelni a természet jelenségeire. Tavaly, amikor a spanyolországi fiamnál jártunk, a Csendes-óceán, de a Földközi-tenger zöldes-kék vize is nagy hatással volt rám, de csak a közelmúltban érlelődött meg bennem, egy hete írtam meg. Tehát a vers megszületése nálam hosszú folyamat, a végleges formáig többször is átírom. Magam sem gondoltam volna, hogy ilyen magas színvonalon alkottam, csak dr. Brauch Magda kijelentéséből érzékeltem, miszerint „a költészetemben egyetlen képzavar sem létezik”. Az értékelés további erőt adott, új magatartást, mert a verseimet most fordítják az Agora irodalmi folyóirat számára.
– Tulajdonképpen gazdálkodó parasztembernek, avagy költőnek érzi magát?
– Nem tudok különbséget tenni a kettő között, mert mindkettőnek élvezem a gyümölcsét.
– Esetleg az ugyancsak parasztköltő, Bartalis Jánosnak a művei ihlették írásra?
– Én csak a kötelező olvasmányokban foglalkoztam más szerzők irodalmi műveivel. Szigorúan elhatároltam magam minden irányzattól, mert éreztem: tudok valami újat teremteni, amit nem szerettem volna bármilyen befolyás alatt alkotni. Éppen azért, nincs saját könyvtártam sem, hogy a saját költői hitvallásomat tudjam reflektálni. Tehát csakis a saját ihleteimet, élményeimet dolgozom fel, más szerzők befolyása nélkül. Mert nem értettem egyet az elmúlt rendszerrel, de a mostani brüsszeli módszereket sem tudom a magamévá tenni. Főként az anyaországra, a mi kettős állampolgárságunk miatt gyakorolt nyomás keserít el, hiszen az a trianoni bűnök elkövetőinek a riadalmát szemlélteti.
– Maradjunk a saját ekénk szarvánál. Mi a véleménye a mezőgazdaság megadóztatásáról?
– Az eddigi zavaros viszonyokra a hatalomnak az új honfoglalás végrehajtásához volt szüksége, miközben a mezőgazdaság a régi téeszviszonyokra alapozódik. Ha lett volna valódi politikai akarat, a mezőgazdaságunkat a piacgazdaság igényeihez lehetett volna igazítani. Ha ugyanis a román kormány hazai bankintézetet hozott volna létre a kis- és közepes vállalkozásoknak a finanszírozására, a földalapnak adott bizonyos érték alapján lehetett volna tárgyalni kölcsönügyben egy-egy pénzintézménnyel. Mert ha lennének olyan mezőgazdasági pénzintézmények, amelyek 2-3% kamat mellett biztosítanák a közép és hosszú távú projekteknek a finanszírozását, ezen a vonalon elindulhatna az ifjú vagy akármilyen mezőgazdász anélkül, hogy ki lenne téve az EU által ránk szabott, választékos tortúrának. Az általuk meghonosított eljárások egy konszolidált gazdasági formára, nem a mi kezdetleges viszonyainkra alkalmazhatók. A megtermelt árut ugyanis fel kellene dolgozni, a saját kereskedelmi láncban értékesíteni, kiiktatni a közvetítőket, akik lefölözik a hasznot. A jelenlegi törvények ugyanis a közvetítők, illetve a feketegazdaság malmára hajtják a vizet, mert a 10-50 hektáron gazdálkodókra is ugyanazokat a terheket rója, mint a több száz hektáros gazdákra. Az sem igazságos, hogy a szállítók a termelőkkel azonos adóelbírálás alá essenek, hiszen a szállítónak a befektetése szinte azonnal, míg a mezőgazdaságban elhasznált üzemanyag ára egy év múlva térül meg. Magángazdaként, tulajdonképpen eddig is adóztak, hiszen fizettem a nyilatkozott profit utáni 2%-ot, az egészségbiztosítást, a gázolajam nem kapott ártámogatást, a vetőmagot, a műtrágyát áfával megterhelve vásároltam, amit sehol nem tudtam leírni, miközben a jogi személyiségű nagyvállalatok áfa nélkül vásárolhatják a vetőmagot. Az adóztatással tulajdonképpen tönkre akarják tenni a kisgazdaságokat, mivel a Kárpátokon túli, balkáni felfogás szerint, csak több ezer hektáros földművelésben gondolkodnak. Őstermelő, a kisgazdaság számukra nem létezik. Mezőgazdászokkal sokat vitatkoztam már a témában, és arra a következtetésre jutottam, hogy nekünk nem kellene tanácsért Brüsszelbe mennünk, hiszen az ország nyugati részén a mezőgazdaság, hagyományőrzés. A mi őseinktől tanulták a mezőgazdaságot a most nagymenő nyugatiak. Meggyőződésem, hogy a mezőgazdaság megadóztatásával a kisgazdaságokat akarják tönkre tenni, a mindent megkaparintani törekvő agrármaffia malmára hajtják a vizet. Ami minket, magyarokat illet, az alkalmazott módszer azzal a veszéllyel jár, hogy az elöregedő magyarság mindinkább teret veszít, Árpád jussából teljesen ki lesz semmizve.
– Van-e valamilyen cél, ahova a költészetével el akar jutni?
– Gazdagítani szeretném a magyar irodalmat. Ha dr. Brauch Magda azt állította, hogy egyes verseim Balassi vereseivel azonos színvonalon állnak, ez nekem nagy lelki erőt ad a folytatáshoz. Tehát tovább szeretnék gazdálkodni, együtt lélegezni az élő természettel és a társadalommal, amelyeknek a megnyilvánulásait, a jelenségeit feljegyzem, hogy gazdaköltői ihlettel, tapasztalattal, a nemzetemet szolgálhassam.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Másodhegedűs sors várományosai? (I.) – Regionalizálás politikus szemmel
Románia lakosságát manapság élénken foglalkoztatja az EU-pénzek lehívásának állítólagos hatékonyságát előmozdító régióknak a kialakítása, amit ebben az évben végre is hajtanának.
A régiók határvonalaival kapcsolatban több elképzelés is született, azok megújuló viták témáját képezhetik, de a tényleges kivitelezés komoly feszültségeket is előrevetít. Annak érdekében, hogy az átlagember is kialakíthasson magának egy képet a jelzett fejlesztési régiók céljairól, a működéséről, a hatásköreiről Arad, Hunyad és Temes megyei politikusokat, polgármestereket kérdeztünk a régiók megrajzolásával és kompetenciáival kapcsolatos elképzeléseikről, lobbiról, előnyökről, hátrányokról.
Ne a magyarság mellőzésével döntsenek!
Bognár Levente RMDSZ megyei elnök, aradi alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: jelenleg létezik egy olyan, örökölt régiós struktúra, amelyiknek a létrehozásakor nem kérték ki a polgárok véleményét, összekapcsolták Arad, Temes, Hunyad és Karssó-Szörény megyéket egy fejlesztési régióba. Ennek a működése egyelőre a pénzek leosztására szorítkozik, nem dolgoztak ki egy régiófejlesztési stratégiát, ami a hasonlóságokon alapult volna. A létrehozandó régiónak a megyék sajátosságain kellene alapulniuk, mert Arad megye országhatár övezetben, a Bánság és a Partium találkozási területén található, de Erdély és Magyarország határán is fekszik. Arad megye hovatartozását a történelemben inkább a Partium jelentette, ezért nyugati modell szerint, referendumon kellene megkérdezni a lakosság véleményét a bánsági vagy a partiumi régióhoz való tartozást illetően. Annál is inkább, mert a kommunizmus alatt Arad megyét felosztották a két szomszédos tartomány között. Ha eldől, hova tartozik, meg kell választani a regiós döntéshozó testületet, létrehozni a döntések végrehajtó szerveit, de tisztázni kell a helyi vagy a megyei adminisztrációk kompetenciáit is. Szerinte a megyei tanácsoknak részben, de a prefektúráknak teljesen meg kell szűnniük.
A fejlesztési régiók működésére használható nyugati modellek léteznek, amelyeket azonban a helyi valósághoz kellene alkalmazni. Maga mindenképp fontosnak tartja a jelenlegi megyei tanácsok és a prefektúrák működése közötti párhuzamosságoknak a kiiktatását. Mert egyértelmű, hogy a lakosságot leginkább érintő ügyintézéseknek hozzájuk a legközelebb kell lenniük, míg a régiós fejlesztési feladatokat az e célra létrehozandó, működőképes intézményeknek kell felvállalniuk. E régiók létrehozásakor a történelmi előzményeket is figyelembe kell venni, mert nekünk, Arad megyeieknek nem mindegy, hogy olyan régióhoz tartozunk-e, amelyikben még inkább kisebbséggé válunk, vagy olyanhoz, ahol nagyobb számú magyarság él. Az RMDSZ által kidolgozott felosztás a földrajzi, történelmi, gazdasági és mentalitási alapokon nyugvó, összetartozó régiók működőképességét szolgálja. Az érdekvédelmi szövetség azt szeretné elérni, hogy e fontos kérdésekben ne döntsenek a magyarság képviselőinek a mellőzésével. Amennyiben nem így történik, határozottan hallatni kívánják a hangjukat.
Arad megye csak másodhegedűs lehet
Király András oktatási államtitkár szerint az a nagy kérdés, hogy a régiókat működőképesekké akarják-e tenni vagy csak a változtatás kedvéért hozzák-e létre őket. Mert létezik egy olyan EU-elképzelés, ami a régiók Európáját akarja létrehozni, ezért a tagországokat is a regionális szerveződésre ösztönzik. A romániai magyarság nagy gondja viszont, hogy mi történik a mi tradicionális területeinkkel? Parlamenti képviselő korában nagyon sok vita alakult ki a szűkebb hazánk, Arad megye régiós hovatartozása kapcsán. Mert hiába alakult ki egy olyan vélemény, hogy Arad inkább a Bihar, Szatmár, Szilágy megyéket tömörítő régióban tudna jobban fejlődni, akkor sem volt meg, most sem létezik az a politikai akarat, amelyik megvédené egy olyan régióba való kényszerítéstől, amelyikkel semmilyen gazdasági viszonyban nem volt. Ennek egyedüli oka az a tudat, hogy valamikor volt egy Bánság tartomány, amelyiknek akaratlanul is része volt. Ugyanígy az erdélyi, illetve a romániai magyarság szempontjából is tradicionális forma lenne a legmegfelelőbb formája a régióknak, ha azokon belül a kis területek is megtalálhatják önmagukat és a fejlődési lehetőségeket.
Király András reméli, hogy a folyamatban lévő tárgyalásokon sikerül egy megfelelőbb felosztási tervet elfogadtatni, aminek a 8 régiós változatban nincs esélye. A 8 régió országos szinten kevés, egyelőre nem lehet tudni, hogy régión belül, hol áll meg az adminisztrációs felosztása az országnak. Király András szerint, egy 12-16 régiós megoldás sokkal működőképesebb lenne, figyelembe lehetne venni gazdasági, történelmi és tradicionális kapcsolatokat is. Ha létrehozzák a régiókat, biztosítékokat kellene szerezni a megyei kompetenciák megmaradására. Ellenkező estben visszajuthatunk az 1968. előtti időszakba, amikor a rajonok elhanyagolható intézményei voltak a tartományoknak. Mindenképp el kell kerülni, hogy Arad megyét esetleg újra kettéosszák.
Király András egyelőre nem ismer olyan régió-felosztási tervet, ami Arad megyének jó lenne, noha a leváltott kormánynak voltak olyan elképzelései, amelyek szerint a régió minden megyéje egy-két fontos kompetenciát kapott volna. Nem minden Temesvárra összpontosult volna, hanem a minisztériumok területi intézményeit elosztották volna a megyéknek. Manapság, ilyesmiről senki nem beszél, hanem olyan régiós parlamentet terveznek, amelyiknek a tagjait a megyék megválasztott polgármesterei adnák. Ez a változat sem jó, mert a döntéshozatalt a végrehajtástól külön kell választani. Amíg a hatalom nem dönt határozottan a decentralizáció végrehajtása mellett, illetve a döntéshozatalhoz, valamint a végrehajtáshoz szükséges pénzalapokat nem biztosítja, a régiós elképzelés nem más, mint fából vaskarika. Lényeg, hogy Arad megye számára nincs jó megoldás, bármelyik régióba is csatolják, mindenhol másodhegedűs szerep jut neki, mert Arad megyét a tradicionális kapcsolatai Csongrád, illetve Békés megyékhez kötötték.
Mindent meg kell tenni a megfelelő megoldásokért
Faragó Péter volt parlamenti képviselő, választmányi elnök elmondta: mindnyájan tudjuk, hogy szükség van egy új régiós felosztásra, amely során azonban a helyi érdekeket feltétlenül figyelembe kell venni. Szerinte, Arad megyének nem válik hasznára, ha Termes megyével kerül egy régióba, aminek a központja Temesvár lesz. Ebben az esetben a régióközpont minden forrást elvonhat, Arad megye hátrányára. Ugyanakkor a megye magyarságának sem lehet érdeke egy olyan régióba tartozni, ahol a magyarok aránya 5% alatt van, ezért soha nem lesz esélyünk egyetlen régióvezetési struktúrába se bekerülni. Éppen ezért, az Arad megyei magyarságnak egy tradicionális régióban kellene gondolkoznia, olyanért kellene harcolnia, amelyik a Körösök-völgye által, Nagyvárad központtal a legmegfelelőbb megoldás lenne számunkra. Sajnos, egyelőre papírformában is megjelent lehetőségek nincsenek az efelé történő törekvések számára, de az RMDSZ-nek azért kell lobbiznia, hogy az erdélyi magyarság számára a legmegfelelőbb régiók alakulhassanak meg. Abban a tudatban kell tenni, hogy a kétharmados többséggel rendelkező jelenlegi hatalom, a parlamentben bármit keresztül tud vinni. Ezzel együtt, el kell mondanunk a sérelmeinket, ismertetnünk kell a lehetőségeinket. Magunk között is újra át kell beszélni, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy egy ilyen fontos kérdésben, mint a fejlesztési régiók kialakítása, térségenként is megfelelő megoldások szülessenek az erélyi magyarság számára.
A megtermelt pénz 70-80%-ának itt kell maradnia
Sipos György megyei tanácsos szerint, a fejlesztési régiók kialakítása nem arról szólhat, hogy egyik megye hozzátartozik a másikhoz, hanem a közös fejlődést szolgáló pályázatok sikeréért történő közös fellépésről, az EU-támogatásoknak a lehívásában kell gyümölcsöznie. Ehhez azonban elengedhetetlenül fontos, hogy nagyjából azonos fejlettségű megyéket kapcsoljanak össze, egyébként a fejlett megyék továbbfejlődését visszahúzzák a kevésbé fejlettek. Valószínűleg minden társult megye azt szeretné, ha a régióközpontnak maga adhatna otthont. Mivel az állam amúgy is túl nagy közalkalmazott gárdával rendelkezik, nagyon fontos a jelenlegi megyei, illetve a kialakítandó régiós kompetenciáknak, jogosultságoknak az elosztása. Ha ugyanis felszámolják a megyei adminisztrációkat, nem biztos, hogy megfelelő válságkezelő lépésnek fog bizonyulni, de annak sem látja értelmét, hogy a megyei tanácsi adminisztrációk fölé még egy régióst is létrehozzanak. Legfontosabb, hogy a régiók nagy önállósággal rendelkezzenek, bizonyos tekintetben átvegyék a törvényhozás jogköreit is, ott döntsenek a helyben megtermelt pénznek az elosztásáról. Szerinte a régiókban megtermelt pénzek 70-80%-ának helyben kellene maradniuk. Ha továbbra is a jelenlegi gyakorlat folytatódik, miszerint Bukarestből a pénzt nem annak osztják vissza, aki megtermeli, hanem annak, aki közelebb áll a kormányhoz, nem nagy értelme lesz a régiós felosztásnak.
Régiós ügyben kikérik a magyarság véleményét
Cziszter Kálmán aradi tanácsos, az RMDSZ megyei szervezetének politikai alelnöke szerint, az érdekvédelmi szövetség országos szervezete által létrehozott szakértői bizottság a régiós koncepció több változatán is dolgozik, amit elő kívánnak terjeszteni. Olyan változat is van, amelyik 12-13, de olyan is, amelyik 16 fejlesztési régióval számol. Lényeg, hogy a régiók történelmileg kialakult, gazdasági, társadalmi kapcsolatok fenntartásán, a meglévő összeköttetések továbbfejlesztésén alapuljanak. Ebben elsősorban a gazdasági, de a magyarság etnikai érdekei is érvényesülnének. A régiókban nagyjából egyforma gazdasági fejlettséggel rendelkező megyéket kellene csoportosítani. Példának okáért, Hargita és Kovászna megyét semmiképpen nem lenne szabad Barassó vagy Szeben megyékhez csatolni, mert utóbbiak jóval magasabb fejlettségi színvonallal rendelkeznek. Inkább Maros, valamint Beszterece-Naszód megyékkel kellene összekapcsolni. Másik példa szerint, Bihar megyét nem lenne szabad Fehér megyével összekapcsolni, mivel Biharnak van egy történelmi, illetve gazdasági szempontból is alátámasztott egysége, amibe Szatmár, Szilágy, sőt Máramaros is bekapcsolható. Ami Arad megyét illeti, Temes megyével sok gazdasági kapcsolata van, amit csak elősegít az autópálya, de Krassó-Szörény megye is beleillene a régióba, miközben Hunyad, inkább Fehér megyével illik össze. A régiók működtetésekor azonban fontos lenne, hogy a meglévő adminisztrációt felhasználva történjen, ne növeljék a közalkalmazottak számát. Az egész régiós elképzelés azonban zátonyra futhat, ha a működéshez Bukarestből nem osztják le a szükséges jogosítványokat. E kérdéseknek a megvitatására, az RMDSZ megyei szervezete lakossági fórumon is meg kívánja hallgatni a magyarság véleményét.
Egyetlen működőképes tervezet, az RMDSZ-é
Bölöni György megyei tanácsos elmondta: az RMDSZ rendelkezik a fejlesztési régiók létrehozására, működtetésére kidolgozott törvénytervezettel, amelyik maximálisan figyelembe veszi a romániai magyarság érdekeit, beleágyazva az országos szempontokba. A tervezet két és fél éve a parlament asztalán, esetleg valamelyik fiókjában hever, az egyik ház már jóvá is hagyta, miközben a második még nem is tárgyalta. Bölöni véleménye szerint, e tervezetet el kell fogadni, mert működési szempontokat is taglal. Végeredményben nem az a fontos, hány régió jön létre, hanem azoknak a működőképessége. Maga nem érzi szükségét, de talán akarat sincs a megyék megszüntetésére. Ha a fejlesztési régiók létrehozására egységes politikai akarat van, a gyors, hatékony megvalósításra más esélyt nem lát, mint elfogadni az RMDSZ törvénytervezetét, aminél jobb amúgy sem létezik.
Visszaköszönő tartományi emlékek
Almási Vince kisiratosi polgármester az RMDSZ által benyújtott régiós felosztási módot támogatná. Szíve szerint azonban, a kis települések nevében attól tart, hogy a régiós felosztás központosításként nyilvánul meg. Ez viszont azzal járhat, hogy a kis települések elveszítik az önállóságukat, nagyobb körzeti központokhoz csatolják őket. A kisiratosiak viszont 36 évi, felettük történt bábáskodás után ezt nem támogathatják, mert szerintük minél nagyobb régiókat hoznak létre, a bennük lévő kis települések annál nagyobb mértékben veszítik el az önállóságukat. A régiók működéséről egyelőre semmi kézzelfoghatót nem lehet tudni, ezért attól tart, ha a központosítás miatt a települések ügyeit a régiós központokban kell majd intézni, a „sok bába közt elveszhet a gyermek”. Maga attól tart, hogy a folytonosan szajkózott bürokrácia-csökkentés helyett, a létrehozandó régiós adminisztrációval azt inkább növelni fogják. Mindent egybevetve, maga kissé tartózkodással viszonyul a régiós elképzelésekhez, mivel az idősebb generáció emlékiben még élénken élnek azok az idők, amikor Bánság tartományhoz tartoztak. Akkor mindent csak Temesváron lehetett elintézni, minden mozijegy mellé csatoltak egy lej értékű szelvényt, aminek az árával a tartomány minden tagja hozzájárult a temesvári Május 1 Stadionnak az építkezési költségeihez. Előnyökkel is járhat
Erdős Bálint szintyei polgármester szerint, az RMDSZ által benyújtott, a fejlesztési régiók kialakítására vonatkozó törvénytervezet képviseli a magyarság érdekeit, ráadásul az működőképes elképzeléseket is tartalmaz a különféle intézmények közötti kompetenciákra, jogosultságokra vonatkozóan. Szerinte, ha a jelzett régiók a mostani megyékhez viszonyítva nagyobb szerepet kapnának a döntéshozatalban, amelyeknek a többsége nem Bukarestben, hanem itt történne meg, előnyösebb lenne a mostani helyzetnél.
Jó lenne a belga modell
Haász Tibor tőzmiskei polgármester Belgiumban tapasztalhatta meg a fejlesztési régióknak a működését, ahol viszont egy szövetségi állam kereteire szabták. Azzal együtt, hogy kis államról van szó, három föderatív régióra oszlik: a francia származású vallonok, a holland származású flamandok, illetve a Luxemburg térségében élő németek közössége. Mindnyájan rendelkeznek egy-egy tartományi parlamenttel, amelyek maguk döntenek a náluk megtermelt pénzeknek az elosztásáról. Brüsszelnek csupán az állami adminisztráció működtetéséhez szükséges pénzeket utalják át. Szerinte, a belga modell nekünk is jó lenne. Ha a román kormány elképzelései szerint alakulnak meg a fejlesztési régiók, Arad megye Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyékkel kerül egy csoportba. Maga azonban kételkedik abban, hogy az Arad a nála jóval népesebb Temes és Hunyad megyékkel szemben érvényesíteni tudja az érdekeit.
Legjobb megoldás, a szövetségi rendszer
Dr. Burián Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Arad megyei elnöke elmondta: a Néppárt a szeptemberi választási kampányban is kifejtette nézetét a fejlesztési régiókkal kapcsolatban. A különböző történelmi hagyományokkal, különböző gazdasági fejlettséggel, különböző etnikai összetétellel rendelkező államok csak akkor tudnak igazán fejlődni, ha szövetségi formában működnek. Éppen ezért javasolták a szövetségi formát, noha tudták, hogy ez egy hosszú folyamat, léteznek a régióalakítási törekvések. Ezekkel kapcsolatban a történelmi határ betartását javasolták, mivel ennek megvannak a hagyományai. A bemutatott fejlesztési régiótervezetek egyenetlenek, furcsák, a határaiknak a meghúzásakor a történelmi hagyományokat tiszteletben kellene tartani. Ugyanakkor az is tudott, hogy egy régiós határ nem tart az örökkévalóságig. Tehát, ha azokat valaki helytelenül húzta meg, azt később más ki fogja javítani, hiszen Romániát az utóbbi 100 évben többször is átalakították, több adminisztratív átszervezés történt. A mostani átalakítás alkalmával a Néppárt nagyon szeretné, ha meghallgatnák az ott lakó román állampolgároknak is a véleményét, a kívánságát. Tehát egy referendumon kellene eldönteni, ki, hova szeretne tartozni. A 8 fejlesztési régiós elképzelés a Ponta-kormányt kiszolgáló pártkatonák érdekeit szolgálja, az ország szempontjából viszont nem más egy fölösleges bürokrácianövelésnél. El kell dönteniük: régiók vagy megyék lesznek-e. Mert a kettősség egy gazdag állam esetében sem fenntartható állapot. Noha a fejlesztési régióknak a lényege az lenne, hogy az itt megtermelt értékek többsége helyben maradjon, ebbe Bukarest valószínűleg nem fog belemenni, noha éppen ez lenne a fejlesztési régiók működésének a lényege. Ezen túlmenően az is fontos lenne, hogy ne Temesváron vagy Nagyváradon döntsék el, mi történjen egy Arad megyei faluban. Dr. Burián szerint a fejlesztési régiókat a kormány elképzelései szerint fogják létrehozni, a régiókat adminisztratív jogokkal is felruházzák, ami fölösleges költekezés. Ha az erdélyi magyarság szempontjából hátrányosan vonják meg a régiós határokat, a Néppárt törekvése nem változik, mert a nagy régiókon belül autonómia státust szeretnének szerezni az olyan magyarlakta vidékeknek, mint a Székelyföld vagy az Érmellék. Európában is az a példa, hogy a kisebbségeknek autonómiát biztosítanak a nagyobb adminisztratív egység keretében.
Referendumon megtudni a polgárok véleményét
Antal Péter pécskai polgármester szerint Pécska példaként szolgálhat az egész ország számára a különböző nemzetiségek és vallások közötti békés együttélésben. Azzal is, hogy a román többségű városban a polgármester magyar, az alpolgármester pedig szerb. Minden az emberek felfogásától és hozzáállásától függ. Személyes véleménye szerint, a következő régiókat lehetne kialakítani a legegyszerűbben: Bihar, Arad, Temes, Krassó-Szörény és Hunyad megyét együtt, Arad központtal. További régió „fővárosa” lehetne Kolozsvár, ahova tartozna Kolozs, Fehér, Szeben, Szatmár, Szilágy, Beszterce-Naszód, Máramaros, Maros, Hargita, Kovászna és Brassó megye; ugyancsak régióközpont lehetne Bukarest, Konstanca vagy Galac, illetve Jászvásár. Ha a legkézenfekvőbb és történelmi alapokra helyezhető megoldást szeretnénk, akkor még könnyebb az elosztás. Három nagy régió: Erdély központja Kolozsvár, Havasalföld központja Bukarest, illetve Moldva központja lehetne Jászvásár.
Természetesen a mostani megyéknek meg kell maradniuk intézményeikkel együtt, a régiók viszont maguk rendelkezzenek a területükön begyűjtött pénzekkel. Ezáltal mindegyiknek érdeke lesz egyre jobban fejlődni és senki sem vár majd alamizsnát a közös kasszából, Bukarestből.
Akármilyen variáns is születik, feltétlenül ki kell kérni a polgárok véleményét referendum szervezése által.
Nem a legjobb megoldás
Simándi Sándor nagyzerindi polgármester kételkedik a jelenlegi hatalom azon kijelentésében, miszerint fejlesztési régiók nélkül nem lehet lehívni az EU-s pénzalapokat. Ha ez valóban így van, hogyan nyílik mód a nálunk 4-5 évvel előbb járó Magyarország számára, nálunk jóval több pénzt lehívni, miközben nincsenek fejlesztési régiói. Szerinte, az ország területi újrafelosztása csak egy hatalmas káoszt fog előidézni, ráadásul a régiós tanács vagy kisparlamentek létrehozásával csak növelik az eddig is túltengő bürokráciát. Arra sem lát komoly esélyt, hogy a régiókban megtermelt anyagi javak nagyobbik részének a felhasználásáról helyben döntsenek. Tulajdonképpen az EU-stratégia sem arról szól, hogy az egyes országokban megtermelt, az általuk befizetett pénzek ugyanoda kerüljenek vissza, hanem arról, hogy a legtöbbet az elmaradott térségeknek a felzárkóztatására költsék. Simándi Sándor nem hiszi, hogy az EU-s pénzek lehívásának a hatékonyabbá tételére a fejlesztési régiók kialakítása a legjobb megoldás.
Fogódzó? Amint az elhangzott véleményekből is látszik, a megkérdezettek borúlátón tekintenek a fejlesztési régiók kialakításának erdélyi, illetve Arad megyei kilátásai elé. Nem is számítottunk részükről hurráoptimizmusra, a szándékunk elsősorban az volt, hogy az elhangzott vélemények alapján az átlagolvasó is kialakíthasson magának egy elképzelést a rá váró adminisztratív felosztásról.
„Temesvárral nagy gazdasági pólust alkothatnánk”
Gheorghe Falcă aradi polgármester a régiósításról:
– Polgármester úr, mi a véleménye a régiósításról általában? – Pillanatnyilag nincs egy érvényes program a regionalizálásra. Mint tudja, én a brüsszeli Régiók Bizottságának tagja vagyok, 2003-ban Pisában az európai közigazgatási és törvénykezési rendszerekben specializálódtam. Szükség van Romániában régiósításra, mert nagyon nagy a Bukarest központú centralizáció, a regionalizálás pedig bizonyos kormányzati feladatok decentralizációját jelenti, a központi hatalom, a kormányzat feladatainak a tartományok felé, a megyei feladatok régiók felé történő átadását jelenti. A régiók tevékenységének nyolcvan százaléka a kormányzattól, húsz százaléka a helyi szintről származik.
– És milyen kellene legyen ez a regionalizálás? – Vannak modellek Olaszországban, Németországban, Franciaországban. Én azt hiszem, a régiók léte dinamizálni fogja a gazdasági tevékenységet, a megyei tanácsok, a megyék a közigazgatás feladatait látják el, a fejlesztéssel pedig a gazdasági pólusok foglalkoznak, amilyen Arad is, valamint a régiók.
– Egy régiós rendszerben, akármilyen is legyen is az, hogyan látná a ma megyeközpont Arad helyzetét, amely nem kis-, de nem is igazán nagyváros? – Gazdasági pólus vagyunk, és Temesvárral együtt egy igazi nagy gazdasági pólust alkothatnánk a Nyugat régióban, amely Bukarest után a második legerősebb lenne Romániában. Remélem, ennek vonzó neve lesz, egy brandet hozhatnánk létre. Sorin Frunzăverde úr egy olyan tervet tett közzé, ami nagyon jól hangzik, de egy személyes, vagy mondjuk így: a Nyugati Régió kezdeményezése.
Balta János
nyugatijelen.com
Erdély.ma,

Emlékművet állítanak Pécskán a Szoboszlay-per elítéltjeinek
Az Arad megyei Pécskán pénteken avatják fel azt az emlékművet, amellyel az 1958-as Szoboszlay-per tíz kivégzett és 47 bebörtönzött elítéltjének állít emléket az aradi In Memoriam 1956 egyesület.
Jámbor Ilona, az egyesület elnöke elmondta, a pécskai megemlékezésre meghívják a Szoboszlay-per még élő elítéltjeit és a már nem élő elítéltek hozzátartozóit.
Az emlékművet a 92 éves Ferencz Béla Ervin atya, gyergyószárhegyi ferences rendházfőnök leplezi le, akit életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek a perben.
A pécskai Szentháromság Parkban már áll a márvány borítású, piramist idéző emlékmű, a budapesti Dinnyés László alkotása, amelyre a per valamennyi elítéltjének felvésték a nevét. Mint Jámbor Ilona elmondta, az emlékmű voltaképpen egy ötágú csillag letört ágát ábrázolja, amelyen átüt egy fekete rózsa.
Az emlékállító egyesület elnöke elmondta továbbá, azért Pécskán avatják az emlékhelyet, mert ott szolgált római katolikus papként a kommunista koncepciós per fővádlottja, Szoboszlay Aladár, és több elítélt is pécskai illetőségű volt. Hozzátette, az avatás időpontját részben a körülmények tolták ki március 15-ig. Az In Memoriam 1956 egyesület 2006 óta gyűjtötte az adományokat az emlékállításhoz, a folyamat azonban tavaly gyorsult fel, amikor elnyerték a magyar külügyminisztérium támogatását, s mostanra sikerült megvalósítani a terveket.
Szoboszlay Aladárt és 56 vádlott-társát államellenes összeesküvés vádjával ítélték el 1958-ban. A római katolikus pap Confederatio című művében egy Arad központú román-magyar konföderáció létrehozásáról írt. Több társával azt tervezték, hogy az 1956-os magyar forradalommal párhuzamosan Romániában is forradalmat robbantanak ki. A Securitate azonban hamar felgöngyölítette az ügyet és letartóztatta a szervezkedőket.
A kolozsvári Szoboszlay-perben 11 vádlottat golyó általi halálra, a többieket pedig súlyos börtönbüntetésre ítélték. Szoboszlay Aladárt és kilenc társát ki is végezték.
Az elítéltek hozzátartozóinak a kérésére a kolozsvári táblabíróság 2010-ben újratárgyalta a Szoboszlay-pert, és jogerősen felmentette az elítélteket.
MTI
Krónika (Kolozsvár),

Március 15 – Nyugodt ünneplés fagyos időben Erdélyben
Erdélyben szinte valamennyi magyar lakta településen nyugodt hangulatban, de mostoha időjárási viszonyok között ünnepeltek a magyar nemzeti ünnepen.
Kolozsváron idén is összefogta a román és a magyar politikai erőket a magyar nemzeti ünnep. Az egykori Biasini szálló falán álló Petőfi-emléktábla előtt Máté András Levente, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei elnöke és Gergely Balázs, az ellenzéki Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, valamint a kormánypárti Horia Uioreanu megyei önkormányzati elnök és az ellenzéki Emil Boc polgármester is beszédet mondott.
Megannyi rendezvényen felolvasták a szervezők Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnök ünnepi üdvözletét. A korábbi évek gyakorlatától eltérően a román kormányfő idén csak az RMDSZ-en keresztül juttatta el az üzenetét az ünneplések helyszínére, a miniszterelnöki hivatal honlapján nem jelent meg a dokumentum, és a román hírügynökségek sem ismertették annak tartalmát.
A magyar nemzeti ünnepen csupán Aradon szervezett ellentüntetést az Új Jobboldal nevű román szélsőséges nacionalista szervezet. A mintegy negyven fős felvonuló csoport az aradihirek.ro portál tudósítása szerint megpróbált elégetni egy papírból készült székely zászlót. A papír azonban a mostoha időjárási viszonyok közepette átnedvesedett, és nem gyulladt meg.
Az Arad megyei Pécskán az 1958-as erdélyi Szoboszlay-per tíz kivégzett és 47 bebörtönzött elítéltjének állítottak emléket. Jámbor Ilona, az eseményt szervező In Memoriam 1956 egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: akárcsak az 1848-as forradalom, a Szoboszlay Aladár nevével fémjelzett 1956-os forradalmat követő szervezkedés is a szabadságszeretetről szólt.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a székelyföldi Gelencén mondott beszédet az ünnepségen. Kijelentette, ma az autonómia az a cél, amelyért össze kell fogniuk a magyar szervezeteknek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kalotaszeg fővárosába, Bánffyhunyadra hirdette meg központi rendezvényét. A helyi idő szerint 20 órakor (közép-európai 19 óra) kezdődő rendezvényen Tőkés László EMNT-elnök, és Toró T. Tibor EMNP-elnök is beszédet mond.
Toró T. Tibor délután a marosvásárhelyi Petőfi-szobornál tartott rendezvényen is részt vett. Abbéli meggyőződéséről beszélt, hogy Erdélyben is, de szerte a Kárpát-medencében is lehet és érdemes magyar jövőt építeni.
Tőkés László a nagyváradi Szacsvay Imre-szobornál kijelentette: „amíg nem vesszük kezünkbe a sorsunkat, amíg a népakarat és az önrendelkezés nem valósul meg, addig csak áltatjuk magunkat azzal, hogy szabadok vagyunk".
MTI
Erdély.ma,

Emlékművet avattak Pécskán
Hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés
Arad – 1958-ban súlyos ítéletet mondtak ki Temesváron: az ún. Szoboszlai-per 57 vádlottja közül tízet halálra ítéltek, 47 vádlottra hatalmas, többek számára életfogytiglanig tartó börtönbüntetést szabtak ki.
A tíz elítéltet nemsokára ki is végezték – máig sem lehetett kideríteni, hol, és természetesen azt se tudni, hol vannak földi maradványaik. Gyermekeik, hozzátartozóik, rokonaik még egy szál virágot sem vihettek sírjukra, hiszen nem tudják, merre van...
Tegnap Pécskán olyan emlékművet avattak, amely a kommunista diktatúra 1956-os romániai áldozatainak állít emléket. Azért éppen Pécskán, mert a per néhány vádlottja e helységhez köthető: Szoboszlai Aladár katolikus pap a szervezkedés idején itt is szolgált, egy másik kivégzett, Lukács István kereskedő pécskai volt. Az 1950-es évek egyik legnagyobb politikai perébe fogottak azonban nemcsak Arad megyéből kerültek ki, a mai Temes, Maros, Hargita, Kovászna, sőt Bukarest területén is voltak tagjai, és nem csak magyarok.
A tegnapi ünnepségre – a kedvezőtlen időjárás ellenére – sokan eljöttek az egykori elítéltek hozzátartozói közül – a Lukács család tagjai például Németországból és Magyarországról –, de a ma még élő három perbefogott közül is itt voltak ketten – Ferencz Béla ferences szerzetes, Ervin atya (aki az 1964-es, nyugati nyomásra létrejött általános amnesztiát követő években Tornyán is szolgált) és Orbán Péter.
Az ünnepség a római katolikus templomban emlékező szentmisével kezdődött, amelyet négy pap – Czeglédi Ferenc helyi, Sándor Tivadar arad-gáji plébános, Ervin atya és Blénesi Róbert aradi minorita szerzetes – celebrált. Tekintettel a rossz időjárásra, az eredetileg a templom melletti Szentháromság téren emelt emlékműnél tervezett beszédeket is a templomban tartják – jelentette be Nagy István tanár, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, aki egyébként rendkívül értékes segítséget nyújtott az ünnepség szervezésében, az emléklap elkészítésében stb. Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője arról beszélt, hogy Szoboszlai nevét sehol sem ismerik jobban, mint Pécskán. Köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, az egykori elítélteket és hozzátartozókat, a Magyarországot képviselő Bitay Levente kolozsvári vezető konzult (a Magyar Külügyminisztérium biztosította, pályázat útján, az emlékműállításhoz szükséges összeg oroszlánrészét), az RMDSZ megyei vezetőségét képviselő Bognár Levente elnököt és Cziszter Kálmánt, és természetesen a pécskaiakat. Antal Péter, Pécska polgármestere, az ünnepség fővédnöke, akinek kiemelkedő szerepe van abban, hogy az emlékművet a városban felállíthatták, örömét fejezte ki afölött, hogy Pécska ilyen szép emlékművel gazdagodott, amely a város egyik jelképe lesz, és bekerül a helység történetébe. Bitay Levente, a kolozsvári főkonzulátus vezető konzulja nemzeti napunk alkalmából köszöntötte a megjelenteket és kiemelte: ez az emlékmű a szabadságot szimbolizálja, az 1848-as és 1956-os eszmét, olyan emlékhely, amely méltó az egykori elítéltek nevéhez és szándékaihoz.
Tófalvi Zoltán, az 1956-os romániai események egyik legalaposabb ismerője az 1956 utáni romániai koncepciós perekről beszélt, mindenekelőtt a legnagyobbról, a Szoboszlai-perről, megjegyezve: egységes frontot igyekeztek kialakítani a kommunista rendszerrel szemben, felvetették a román–magyar–osztrák, a megbékélés eszméjét előtérbe állító konföderáció (ennek a fővárosa Arad lett volna!) tervét. Beszélt a magyar 1956-ról, ami egy ideig a romániai lakosság teljes szimpátiáját élvezte és elmondott egy kevésbé ismert tényt: azt, hogy a forradalom leverését követően kivégzett 54 személy közül 42 román volt! Beszédét így fejezte be: magyarként és európaiként hisz a békés együttélésben, de ehhez meg kell ismernünk egymás történelmét.
Az utolsó szónok, az egykor életfogytiglani börtönre ítélt Ferencz Béla a perhez és elítéltekhez kapcsolódó személyes élményeket is felelevenített, amelyek azt példázzák többek között, milyen rendkívüli megaláztatásoknak voltak kitéve a politikai perekbe fogottak. Az emlékmű, zárta beszédét, azt jelenti: azonosulni tudunk vagy akarunk azzal az értékrenddel, eszmével, amelyet az képvisel. Ez az emlékmű, hangsúlyozta, a kishitűségnek, a félelemnek a cáfolata is.
Az emlékművet Ervin atya áldotta meg, leleplezésekor Wittner Mária, a magyarországi 1956-os forradalom halálra ítélt (de végül kegyelmet kapott) áldozata rövid beszédet mondott, amelyben azt emelte ki: hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés.
Nyugati Jelen (Arad),

Virágvasárnap mérföldkő az együttműködésben?
Gyulai civilszervezetek humánus gesztusa Pécskán
Március 24-én délelőtt magyar civilszervezetek országhatáron átnyúló, ígéretes együttműködésének az első lépése történt meg Pécskán.
A gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesületének elnöke, Nyíri Mihály, valamint titkára, Aranyos István egy bérelt autómentő járművel, önkéntességi alapon a helyszínre szállították azt a fóliasátor-vázat, amit a pécskai sérült fiatalember, Rabi Norbert édesanyja, Hajas Erzsébet a családfenntartás biztosítása érdekében vásárolt meg egy gyulai kertésztől. A gyulai Egyesület tagjai ugyanis vitéz Balogh Lajosnak, Gyula Város Képviselő Testülete tagjának közbenjárására felkutatták a minőségileg és vételárban is megfelelő sátorvázat, ugyancsak önkéntességi alapon szétszerelték, illetve ma reggel felpakolták az autómentőre. Nyíri Mihálynak nem titkolt szándéka a segítségnyújtáson túl együttműködésre hajlamos magyar civilszervezetet is találni az országhatáron túl, mert a trianoni határ nem szabhat gátat az egységes nemzeti kultúrában élő magyarok egymáshoz való közeledésében. A Pécskán ugyancsak jelenvolt vitéz Balogh Lajos, a gyulai Kisgazda Polgári Egyesület elnöke, gyulai képviselő vette fel a kapcsolatot a sátorváz igénylésével kapcsolatban, amiről a sajtóból értesült. Miután Nyíri Mihály és társai szétszerelték, kettévágták, majd páronként összekötözték a 40, egyenként 12 méter fesztávolságú vázelemet, Balogh Lajos megszervezte, vasárnap levezényelte a szállítást is. Az általa vezetett Egyesület felvállalja a sátorváz pécskai összeszerelését. Miután a pécskai udvarba behordták a nagy mennyiségű sátorváz-alkatrészt, a szállítók és közreműködök tiszteletére a házigazda által adott villásreggelin a Hajas Erzsébet vezette pécskai Humanitas Egyesület, illetve a két gyulai civilszervezett között kínálkozó együttműködési lehetőségeket, akár határon átívelő EU projekt elkészítésének a lehetőségeit is megvitatták. A házigazda ugyanakkor sajnálatának adott hangot, amiért a helybeli Egyesület egyik alapító tagja, fő támogatója, Antal Péter polgármester bukaresti útja miatt nem lehetett jelen a hármas civilszervezet-találkozón. A sátorváz-szállítás kedvezményezettje ezúton is megköszöni a gyulai civilszervezeti vezetők segítőkészségét, emberbaráti magatartását, abban a reményben, hogy a magyar civilszervezetek határon átnyúló együttműködésében mérföldkövet jelent a virágvasárnapi találkozó.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

A hiteles értelmiség közösségmegtartó ereje
„Volt egyszer egy temesvári magyar szabadegyetem”
A Belvárosi Református Egyházközség, Újvárossy Ernő termében dr. Matekovits György, az Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság elnöke tartott előadást Temesvár elmúlt közel 40 esztendejének szabadegyetemi életéről.
A Kisencitől Isauráig, avagy Volt egyszer egy temesvári magyar szabadegyetem című vetítettképes előadásra az Ormós jubileum alkalmából, a Bánsági Magyar Napok keretében került sor. A rendezvényen részt vettek az egykori múzeumalapító temesi főispán, Ormós Zsigmond Magyarországon élő leszármazottai, közreműködtek a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei.
Kiválóan dokumentált, szellemes stílusban megfogalmazott előadása során dr. Matekovits György felidézte az 1978-ban Kisenciklopédia néven induló magyar szabadegyetem hőskorának eseményeit. „A hiteles értelmiséginek – hivatásán túl – hihetetlen társadalom megtartó ereje van. Voltak ebben a periódusban olyan intellektuális szakmák, amelynek művelőinek nem volt szabad emigrálnia! A körülmények ellenére is a helybennmaradás jelentős pozitív példa volt. A külföldre távozás a polgárok sokaságát megingatta a reményteljes jövőképben. Akkor és Itt hőstettnek nem az emigráció, hanem az itt maradás számított! A temesvári magyar ajkú lakosság lelki és értelmiségi magatartását, életét, a ’89-es változásig – kis túlzással – a bárányok összebújásához hasonlítanám, amikor dörög és villámlik, mindannyian szorosan egymáshoz simulunk!”
A temesvári magyar szabadegyetem előadássorozata prof. dr. Salló Ervin (1929–2009) egyetemi vegyészprofesszor irányításával indult el az 1970-es évek végén Kisenciklopédia néven. Salló tanár úr vezéregyéniségként ápolója és fáklyavivője volt a temesvári magyar felnőttoktatás patinás hagyományainak. „Állítom, hogy előadásai a mai Mindentudás Egyeteme TV sorozat színvonalával vetekedtek!” – mondta dr. Matekovits. Az 1980-as évek elején, a mindinkább erősödő magyarellenes ellenszélben dr. Matekovits György vette át a Kisenciklopédia irányítását. „Kéthetes rendszerességgel zajlott rendezvényeinken felvonult a temesvári magyar értelmiségi gárda egész palettája.” – mondta az előadó, aki a teljesség igénye nélkül 141 nevet sorolt fel a Kisenciklopédia jeles előadói közül! „Az ismeretterjesztés nehéz műfaj! Nemcsak szaktudás, széles látókör szükséges hozzá, hanem írói véna is, és egyfajta megszállottság, mely sugárzásba vonja a hallgatót. Az ismeretterjesztésben a szaktudás igényessége fog kezet a megértetés és a meggyőzés művészetével. Egy jó előadó sikeresen ver hidat a szakemberek kicsiny és a laikusok népes tábora között. Irodalmi, zenei, képzőművészeti valamint tudományos ismeretterjesztői rendezvények sikeres sorozata igazolta, hogy egy nagyváros maroknyi magyar felnőtt lakossága kedveli és igényli a népfőiskolai típusú felnőttoktatást.” Emlékezetes előadást tartott a Kisenciklopédia keretében többek között dr. König Frigyes entemológus, aki meghatottan bevallotta: életében először tart előadást anyanyelvén! Az előadók sorából nem hiányzott, a temesvári és aradi és aradi értelmiség színe-java mellett, Kányádi Sándor költő, Csép Sándor és Herédi Gusztáv, a Korunk szerkesztői, Salat Levente rendszermérnök (ma egyetemi tanár) és sok mások neves ember. A Kisenciklopédia 1990-ben felvette az Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság nevet. A rendszerváltás utáni időszakban olyan jeles anyaországi vendégelőadói voltak, mint Budai Ilona népdalgyűjtő, előadóművész, Kóka Rozália, a bukovinai székelyek szervezetének elnök asszonya, népdalgyűjtő, meseíró, Tavaszi Noémi képzőművész, Béres András mesemondó, előadóművész, Birinyi József, a népi hangszerek mestere, Szépfalusi István bécsi tiszteletes, író, prof. dr. Márki Iván, a Hamilton College (USA) professzora, Tóth Imre szegedi gimnáziumi tanár vagy Detrekői Ákos, az MTA levelező tagja. A jelenlevők néma felállással emlékeztek a Kisenciklopédia és az Ormós Zsigmond Társaság előadóira, akik már nem lehetnek közöttünk.
Az Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság 1993-ban emléktáblát helyezett el Kós Károly temesvári szülőháza falán. 1997-ben restauráltatta a Győrödi úti 1848-as emlékművet. A Társaság 1990 után erőfeszítéseket tett névadója, a Temesvárt magyar kultúrvárossá változtató Ormós Zsigmond emlékezetének méltó ápolása érdekében. 1994-ben emléktáblát avattak Pécskán, Ormós Zsigmond halálának 100. évfordulóján. A Társaság birtokában számos Ormós relikvia van, 2011-ben pedig az Ormós Zsigmond Társaság közvetítésével került sor a temesvári Szépművészeti Múzeumban Ormós Zsigmond egykori főispán 1873-ban festett portréjának átadó ünnepségére. A festményt Csicseri Ormós Zsigmond Budapesten élő leszármazottai adományozták a temesvári múzeumnak.
A temesvári szabadegyetemi élet közel négy évtizedes múltját felidéző rendezvény is Ormós-momentummal zárult: Borbély B. Emília és Tar Mónika színművészek A Banya sziklája című Ormós korrajzból és romániai úti élményeiből olvastak fel néhány részletet. Az eseményen jelen levő Ormós leszármazottak köszönetet mondtak dr. Matekovits Györgynek, Szekernyés Jánosnak, Miklósik Ilonának, Szász Enikőnek és a temesváriaknak Ormós Zsigmond emlékezetének ápolása érdekében tett szolgálatukért.
Kisencitől Isauráig
A rendezvény végén választ kaptunk arra a kérdésre is, miért Kisencitől Isauráig volt dr. Matekovits „kisenciklopédiás” vérbő stílusban megfogalmazott előadásának a felcíme. „Amikor a Kisenci csúcsfordulaton működött, esténként két órán át nézhettük a TV-ben a kondukátort. Mára a tudományos ismeretterjesztés Kisenci színvonalát „felülűberelte” a kábeltelevízió Animal Planet, Discovery és ki tudja még hány és hány tudományos csodacsatornája, amelyek ontják a lélegzetelállító képeket. Ami pedig véglegesen „betette az ajtót”, az volt, amikor egy hűséges, kitartó és állandóan jelenlevő tagtársunk – 1998-ban – megkérdezte: …a szerdai rendezvény véget ér, amire kezdődik az Isaura? (Mariana? Alehandró? Dallas? stb…)”
A hogyan továbbra vonatkozó kérdésünkre dr. Matekovits György az alábbiakat nyilatkozta a Nyugati Jelennek: „Változtak az idők, változtak a körülmények –azokkal a stratégiai megoldásokkal, amelyekkel eddig operáltunk, ma már nem lehet embereket összehozni. Mind kevesebben vagyunk: 1990-ben 40 000 magyar volt Temesváron, ma már jóindulattal is csak 15-20 ezren vagyunk. Megszaporodtak a magyar civil közösségek: nyugdíjas klubok, nőszövetségek, baráti, társas körök alakultak, ahol a látványosan fogyatkozó temesvári magyarok közül jószerivel mindenhol ugyanazok voltak/vannak jelen. Még egy fórumot működtetni csak azért, hogy a nyugdíjasklub vagy egy másik civilszervezet tagsága egy másik napon elmenjen egy másik helyszínre, nem egy építő, lendületet hozó dolog. Természetesen részt veszünk minden olyan közművelődési rendezvényen, mint a Bánsági Magyar Napok, besegítünk ott, ahol lehet, adjuk a nevünket hozzá, a szervezési kultúrát, amit az elmúlt közel négy évtizedben összeszedtünk, elsajátítottunk. A hogyan tovább kérdésre azonban nem tudok úgy válaszolni, hogy valami újat, izgalmasat ígérjek!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Arad megye a 2011-es népszámlálási statisztikában
Csökkent a lakosság, több a városi
Az országos adatok közzététele után tegnap a prefektúrán – Cosmin Pribac prefektus jelenlétében – az Arad megyei adatokat ismertette Florica Grec, az Arad Megyei Statisztikai Hivatal igazgatója. A kimutatások tengeréből választottuk ki a szerintünk legfontosabbakat.
Stabil lakosság
2011. október 20-án – az Európai Unióba való belépés utáni első népszámlálás napján – Arad megye stabil lakossága 430 629 fő volt, ebből nő 223 121 (51,8%). Az előző, 2002-es népszámláláshoz képest a megye lakossága 31,2 ezer személlyel csökkent.
A megyeközpont, Arad város lakossága 159,1 ezer fő. A megye legnépesebb városai: Pécska (12,8 ezer), Szentanna (11,4 ezer) és Lippa (10,3 ezer). A legnagyobb lakosságú községek Vladimirescu (10 710), Világos (8103) és Vinga (6150), a legkisebbek Sistarovác (358 fő), Igneşti (679) és Menyháza (864).
Város, falu
A municípiumban és a városokban 238 600 személy lakik, az összlakosság 55,4%-a. Az utolsó előtti népszámláláshoz viszonyítva a városi lakosság száma 4,7%-kal nőtt a falusi lakosság rovására.
Kormegoszlás
2011. okt. 20-án a gyerekek (0–14 év) aránya az összlakosságban 15,5%, a fiataloké (15–24 év) 11,9%, a felnőtteké (25–64 év) 56,5%, az időseké (65 év és fölött) 16,1%.
A 85 éven felüliek aránya a lakosság 1,3%-át teszi ki.
Etnikum és anyanyelv
A népszámláláson az etnikum, az anyanyelv és a vallás jegyzékbe vétele a nyilatkozók szabad akarata szerint történt, azaz mindenki azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, amit jónak látott. Voltak olyan személyek, akik ebben a kérdésben nem nyilatkoztak, továbbá olyanok, akiket a népszámlálók (esetleg többszöri felkeresésre) nem találtak otthon, ezek adatait adminisztratív forrásokból jegyezték be.
Az etnikumra vonatkozó adatok 404,8 ezer személy tekintetében hozzáférhetőek (ami azt jelenti, hogy mintegy 26 ezren nem kerültek be ebbe a kategóriába).
340,7 ezer személy vallotta magát románnak (84,2%), 36 568 magyarnak (9,0%), 16,5 ezer romának (4,1%). Az ezer főt meghaladó kisebbségek: 4,5 ezer szlovák, 2,9 ezer német, 1,3 ezer ukrán. Vannak Arad megyében továbbá szerbek (849), bolgárok (549), olaszok (291), csehek (118), zsidók (116), törökök (48), oroszok-lipovánok (33), görögök (14), horvátok (10), tatárok (3), kínaiak (21), lengyelek (32), sőt, 19-en csángónak vallották magukat.
A 404,9 ezer, anyanyelvétszabad akarata szerint kinyilvánító személy közül 86,7% azt mondta, hogy gyermekkorában az első beszélt nyelv a családban a román volt, 9,1% esetében a magyar, 1,8%-nál a romani, 1,1%-nál a szlovák. A német nyelv ezer közül 6, az ukrán ezer közül 3 ember gyermekkori anyanyelve.
Más, a fentiektől különböző anyanyelveket a stabil lakosság 0,5%-a vallott magáénak.
Vallás
404,2 ezer ember nyilatkozott vallásáról. (26 469 személy esetében nincs információ.) 298 252 (73,8%) ortodox (közülük 682 személy szerb ortodox), 35 623 (8,8%) római katolikus, 28 922 (7,2%) pünkösdista, 14 700 (3,6%) baptista, 9811 (2,4 százalék) református, 1,1% görög katolikus, 1,1% hetednapos adventista vallásúnak mondotta magát. A fentiektől eltérő vallású 1,7%, vallás nélküli vagy ateista 562 személy, a lakosság 0,2%-a
A valamikor igen jelentős zsidó lakosságú Aradon mindössze 132 személy vallotta magát zsidó vallásúnak, náluk még a muzulmánok (146 fő) is többen vannak.
Házasok, elváltak, özvegyek
A megye lakosságának 46,7 százaléka házasságban él. Házasságban élt 100,0 ezer férfi és 101,1 ezer nő. Soha nem volt házas a lakosság 38%-a, az özvegyek aránya 10,3% a stabil lakosságban, az elváltak aránya pedig 5 százalék.
A népszámlálás adatai szerint 20,5 ezer ember él élettársi kapcsolatban.
Iskolázottság
A 10 éves és azon felüli lakosság 46,1%-nak alacsony az iskolai végzettsége (elemi vagy általános, illetve be nem fejezett tanulmányok), 40,2%-nak középfokú (középiskola, posztliceális iskola, szakiskola, technikum), 13,7 százalékának felsőfokú végzettsége van.
A népszámláláskor 3920 személyt találtak analfabétának.
Hosszabb időre külföldre távozottak
A külföldre hosszabb időre (legalább egy évre) távozott, a stabil lakosságba be nem számolt személyek száma 11,5 ezer, és nyilvánvalóan csak a külföldi emigránsok egy részét tartalmazza.
A statisztikai hivatal elnökének véleményes szerint is jelentős alul-regisztráció oka az volt, hogy a népszámlálás pillanatában a szóban forgó személyek nagy része családjával együtt külföldön tartózkodott, és nem is voltak olyan személyek, akik a megfelelő információt tudták volna róluk szolgáltatni.
Arad megye magyar lakosságát (36 568 fő) illetően még néhány információ.
A megyében 22 220 magyar Aradon és a városokban, 14 348 vidéken él.
A legtöbb a magyar Aradon (15 396), Pécskán (3316), Zimándon (1539), Kisiratoson (1429), Tőzmiskén (1331), Nagyszintyén (1226), Vingán (1211), Nagyzerinden (1152) Nagyiratoson (1070).
Az Arad megyei helyzetet ismerők észrevették: több ízben a községközpontokat említettük (ezekre szólnak az adatok), nem a magyarlakta helységeket.
Némiképp meglepő módon a 78 közigazgatási egység között mindössze két olyat sorol fel a népszámlálási statisztika Arad megyében (Dieci és Archiş), ahol senki sem vallotta magát magyarnak, 11-ben pedig a magyarok száma 3 alatti.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Aradi nemzetiségek katalógusa, 2013
„Arad megye legnépesebb kisebbsége a magyar, a 2011-es népszámláláskor 36 600 személy vallotta magát magyarnak, igaz, ez kevesebb, mint 2002-ben amikor még 49 399 lelket számláltak.”
Igaz bizony. Mint ahogy az is, hogy 1930-ban – román statisztika szerint – a 87 662 fős városban nemzetiségét tekintve 31 167, anyanyelvére nézve 42 393 polgár vallotta magát magyarnak. Ugyanakkor Aradon 11 627 német, 7101 zsidó, 1113 szerb nemzetiségűt számolt össze a kimutatás.
Ha hozzáadjuk az aradiakhoz Pécska 9798 akkori magyarját, az jóval meghaladja a mai Arad megye magyarságának összlétszámát, és akkor nem számoltunk a ma is többnyire magyarok lakta, de számban jócskán megcsappant lélekszámú falvak lakosságával.
Az első mondatot az Aradul, reper de coabitare interetnică (Arad, az etnikumok közti együttélés támpontja) c., a Nemzetiségek Fesztiválja tiszteletére megjelent „katalógusból” idéztem. Nem tudom, hogy a katalógus megfelelő megnevezés-e a százoldalas kiadványra. Mondjuk, hogy igen, az aradi (két-három esetben Arad megyei) kisebbségeket, alapos, nyolc nemzetiséget átfogó ismertetőnek aligha lehetne nevezni. Bár az is igaz, hogy mostanra a kiadványban szereplő magyarok, németek, szerbek, szlovákok és csehek, zsidók, bolgárok, ukránok, romák mellett nemigen van számottevő kisebbség (a megyében, ha jól tudom, 13-mal számolnak), s a most még kisebbségnek számítók némelyike ki tudja, lesz-e még húsz vagy harminc esztendő múlva, hiszen elöregedtek, reprodukálásra rég képtelenek. Most kell tehát számba venni őket, amíg vannak. Mert mi lesz, ha a mai hetvenesek, nyolcvanasok végleg eltávoznak?
Nem mondom ki, a kedves olvasó képzeletére bízom a választ.
No de nem is erről van szó, hanem erről a kiadványról, amelyet – a belső borítón olvasható szöveg szerint – a Carpe Diem Egyesület szerkesztett (carpe diem: élj a mának, de még inkább: ragadd meg a napot), partnerségben Arad Polgármesteri Hivatalával, az Arad – a változatosság kulturális váraprojekt keretében. A szerkesztőbizottságban hat nevet találunk, de egyetlen magyar sincs köztük. Nem tudom, ki írta a rólunk szóló fejezetet – megtudhattam volna, persze, de mit változtatna a tényen, hogy a különböző nemzetiségű személyiségek között, akiknek a szerkesztő?, kiadó?, valaki más? köszönetet mond a támogatásért, szintén nincs fajtánkbeli. Pedig ismerek legalább három olyan aradi magyar történészt-helytörténészt, aki értékes segítséget nyújthatott volna legalább egy fejezet megírásához, szerkesztéséhez. Közreműködésével, például, aligha íródott volna le, hogy „A Habsburg katonák ötszáz magyar szabadságharcos tisztet zártak a vár (aradi vár – szerk.) börtönébe, többségüket kivégezték.”
Amúgy a kötet, törekvését tekintve, dicséretes, némelyik fejezet, például a németekről és szerbekről szóló, már-már részletes (és erősen látszik, hogy a konzultánsok között az illető nemzetiségbeliek jelen voltak). Magam, aki egyet-mást tudok a nemzetiségek történetéről, számos, általam ismeretlen információt találtam, s feltételezem, hogy a nagy átlag is így lenne vele, ha a könyvecskét – Gheorghe Falcă polgármester és dr. Elena Rodica Colta etnográfus, muzeológus tollából – román (és angol) előszavakkal elolvasná. Maguk a nemzetiségi ismertetők az illető nemzetiség nyelvén (a romákét kivéve, amely anyanyelven nincs) és román fordításban olvashatók, tehát mindenki számára megközelíthetők. Az ismertetőkben szerepel az illető kisebbség mai létszáma, rövid története, egy-két neves személyisége (a magyaroknál például Salacz Gyula egykori polgármester), a vallás (a magyaroknál ezt – a máriaradnai kegyhelyen keresztül – a katolicizmus képviseli, pedig egy félmondatot biztosan megérdemelt volna a protestantizmus is). Egyébként: szép papír, színes fényképek, színes borító.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Vendégségben Aradon
Tizenötödik alkalommal került sor a másfél évtizedes hagyományra visszatekintő találkozóra Arad és Kovászna megye pedagógusai között.
Tulajdonképpen az azóta meghirdetett szórványprogram előfutárának is tekinthető rendezvénysorozatot az az elgondolás hívta életre, hogy ne csupán magyarországi tanintézetekben keressük a követendő példát, de magunk között, házon belül is ismerjük meg mindazt, amit érdemes hazai viszonyok között követnünk, mércének felállítanunk. A még Korodi Hajnalka és ikertestvére, az Aradon tanító Matekovits Mária, illetve az Arad megyei pedagógus-szövetségi elnök, Matekovits Mihály által megálmodott esemény kiváló ötletnek bizonyult, ma is él, és nagy népszerűségnek örvend a két megye pedagógusai körében. Az idén a háromszékieken volt a sor, hogy ellátogassanak Aradra, s utunk vonzerejét fokozta, hogy részt vehettünk a tizenhárom vértanú tiszteletére rendezett emlékünnepségen mind a minorita templomban, mind pedig a Szabadság-szobor terén. A látogatás során sikerült eljutnunk Temesvárra is, a városközeli Újszentesen pedig közvetlenül érzékelhettük, miképpen veszítheti el hihetetlenül rövid idő alatt egy színmagyar település, a határ túlsó oldaláról nem is olyan rég idetelepítettek faluja magyar többségét, miképpen válik a magyar iskola vékony tagozattá, a magyar szó pedig egyre ritkábbá. Ezt egyébként láthattuk-hallhattuk Tornyán is, ebben a határ menti faluban, ahol a magyar tannyelvű oktatás már meg is szűnt, egyedüli biztos szigetnek pedig egy lelkes házaspár által berendezett és működtetett tájház számít. Pécskán ugyancsak meggondolkoztató példával találkoztunk. A valamikor aránylag erőteljes magyar líceumi tagozattal rendelkező városkából az anyanyelven továbbtanulni akaróknak Aradra kell ingázniuk, legtöbben viszont – a magyar tannyelvű nyolcadik osztály elvégzése után – a helybeli román líceumba iratkoznak, amelynek egyébként Arad megyében igen nagy tekintélynek örvendő magyar pedagógus az igazgatója. Ő az, aki a magyar tannyelvű általános iskolai oktatást is közvetlenül támogatja. Meglepő és roppant felemelő volt tapasztalni az itteni pedagógusok kitartását és elhivatottságát, látni, hogyan próbálnak minden magyar szülőt meggyőzni, hogy gyerekének magyar iskolában a helye. Megszívlelendő tényként jelentette ki egyik háromszéki társunk, milyen különbség van a két megye beiskolázási lehetőségei között: nálunk kitárjuk az iskola kapuját, s besétálnak a tanulók a magyar iskolákba, Arad megyében viszont házról házra kell járniuk a pedagógusoknak, hogy becsalogassák a gyerekeket. Az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepség felemelő volt mind a minorita templomban, mind a Szabadság-szobor terén. Különösen a templomi ünnepség hitszónokának sikerült rendkívül hatásosan megfogalmaznia, hogy mit vár el vezetőitől a ma embere: a széthúzás helyett az összefogás segíthet csak megóvnunk önmagunkat, magyarságunkat. A téren felsorakozott a város és a megye román vezetése is két magyar politikai párt és a magyar kormány képviselői mellett, rövid köszöntőjüket akár hitelesnek is elfogadhatnánk, ha mögöttünk nem álltak volna a szélsőjobb hatalmas román zászlót kifeszítő képviselői. Igaz, senkit nem zavartak, mint ahogy az ünnepség közben feltűnő módon bevonuló jobbikosok sem. Az viszont fájdalmas volt, hogy az ünnepélyes, valóban szépen elgondolt koszorúzás harmadánál a koszorút elhelyezők magukra maradtak, a politikai vezetők leléptek, s mire az utolsó virágcsokrok is a szobor tövéhez kerültek, a korábbi, aránylag népes tömeg is bántóan megfogyatkozott. Ha egy vezetőnek nincs elég ideje arra, hogy végigüljön egy ilyen magasztos rendezvényt, küldjön maga helyett mást, aki kibírja azt a másfél, két órát! DR. PÉTER SÁNDOR
Kovászna megyei RMPSZ-elnök
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

1956-ra emlékeztek Pécskán
Magunkért és utódainkért
A Szentháromság téri emlékmű, sötétedés után, a mécsesekkel
„Március 15. óta másként tekintünk Pécskára: akkor állítottak méltó emlékművet 1956 áldozatainak” – mondta Bognár Levente, az RMDSZ megyei elnöke pénteken délután a Pécskai 2-es sz. Általános Iskola dísztermében megtartott 1956-os megemlékezésen, amelyet az In memoriam 1956 Egyesület szervezett az iskola együttműködésével és a helyi tanács támogatásával.
Arad alpolgármestere arra utalt, hogy idén március 15-én avatták fel a pécskai Szentháromság téren, a római katolikus templom mellett azt a szép emlékművet, amely az 1958-ban – az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc kapcsán, az ún. Szoboszlay-perben – kivégzett tíz romániai áldozat emlékének állított idén tavasszal (a Magyar Külügyminisztérium anyagi támogatásával) az In memoriam 1956.
A teljesen megtelt díszteremben tartott megemlékezésen Jámbor Ilona, az Egyesület elnöke jó húszperces előadásában az 1956-os magyarországi forradalom nemzetközi vonatkozásairól, a szabadságharc lefolyásáról, de főleg romániai – lugosi, aradi, suceavai, bukaresti, temesvári, kolozsvári, brassói, craiovai stb. – visszhangjáról szólt, az 1956-ot követő megtorlásokról, amelyek során Romániában 1956–1962 között, az eddigi kutatások szerint, több mint 28 ezer letartóztatás történt, 1957–59 között közel tízezer ítélet született, s csupán a Szoboszlay-per 57 vádlottjai közül tíz embert ítéltek halálra – az ítéletet végre is hajtották, máig ismeretlen helyen földelve el az áldozatokat –, a többiekre több mint 1300 év börtönbüntetést szabtak ki.
Az előadást követően Mester Zsófia szavalt, majd Szenes Andrea és András nagysikerű minikoncertje következett az alkalomhoz illő (Bródy János, Máthé Péter, Albinoni stb.)
zeneszámokkal. Bölöni György, a pécskai RMDSZ elnöke, megyei tanácsos többek között arról beszélt, hogy az idei pécskai városi tanácsi eseménynaptárban 34 pécskai és tornyai magyar vonatkozású rendezvény – az összes rendezvény több mint fele – szerepel, amelyeket a városi tanács jelentős összegekkel támogat. „De lehet pénz, önkormányzati jó szándék, ha nincs, aki e rendezvényeket életre keltse. De mindig voltak, akik tesznek azért, hogy meg is valósuljanak – a helybeli magyarokért. Ezért egy kicsit büszkék lehetünk magunkra” – mondta a szónok.
Az előadást követően az érdeklődők megtekinthették az 1956-tal foglalkozó könyvekből készült kiállítást, a szerző, Péterszabó Ilona dedikálta az 56 után 57-en… a temesvári perben c. könyvét.
Nagy István pécskai tanár, a Kálmány Lajos Egyesület elnöke a következő magyar rendezvényre, a november 23-i Klebelsberg-napra hívta fel a figyelmet, amelyet idén Ormós Zsigmondnak szentelnek temesvári, budapesti előadókkal, aradi, temesvári színészek közreműködésével.
Ezt követően a résztvevők kivonultak az ’56-os emlékműhöz, égő mécseseket helyeztek el talapzatán, majd a díszterembe visszatérve egy pohár üdítő, bor, sütemény mellett beszélgettek a forradalom és a mindenki által sikeresnek ítélt est eseményeiről.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Meghátrált a kormány a fuvarozók sztrájkja miatt
Meghátrálásra kényszerítette a kormányt a fuvarozók hétfőn kirobbantott általános sztrájkja: az új, literenként plusz hétcentes jövedéki adót egyelőre csak a benzinre vetik ki januártól, a gázolajra nem.
Délután még úgy nézett ki, hogy napokon belül áruk nélkül maradhatnak a boltok, ugyanis a teherszállítók országszerte sztrájkba léptek a tervezett adó-emelés miatt – leállt a teljes kamionforgalom. Victor Ponta miniszterelnök azonban 16 órakor bejelentette, hogy az új adót egyelőre csak a benzinre vetik ki, a gázolaj esetében három hónappal elodázzák a hatályba léptetést. A kormányfő elmondta, Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter éppen Brüsszelben tárgyal az Európai Bizottság képviselőivel az új illeték bevezetésének halasztásáról a gázolaj esetében. Mint Ponta is hangsúlyozta, a teherautók többsége utóbbi üzemanyaggal működik. A kormányfő szerint a benzin esetében viszont marad az új jövedéki adó, „mert az amúgy is nálunk a legolcsóbb az Európai Unióból”, szerinte ugyanakkor ennek drágulása nem hatna ki összességében a román gazdaságra.
Ponta közölte, Voinea a hét végén informálisan tárgyalt már az EB és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel, s az első jelzésekből úgy tűnt, hogy Brüsszel nem fog akadályokat gördíteni a terv elé. A kormányfő a tervekről már értesítette Traian Băsescu államfőt, illetve Mugur Isărescut, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökét, s azt mondja, ha az EB is rábólint, a módosítást már az e heti kormányülésen el lehet fogadni. A miniszterelnök egyúttal leszögezte, az intézkedés miatt nem kellene módosítani a 2014-es költségvetést, mivel egyes paraméterek újraszámolása révén le lehetne fedni ezt a három hónapot, s nem kellene új deficitcélt meghatározni.
„Ha örökre el tudnám halasztani, megtenném” – fogalmazott Ponta, aki azok után beszélt erről a lehetőségről, hogy már a hajnali órákban meghatározatlan időtartamra általános sztrájkot hirdettek a fuvarozók, s leállt a kamionforgalom az országban. Kora este még nem lehetett tudni, hogy kedden újraindul-e a kamionforgalom.
A szállítmányozók egyik fő kifogása éppen a hétcentes adó januártól tervezett kivetése volt, de emellett nehezményezik, hogy a közlekedésügyi tárca nem veszi figyelembe az ágazat sajátos gondjait. Az elégedetlenség nagy volt már korábban is, hiszen az új tárcavezető beiktatása óta még párbeszédre sem volt hajlandó, a hétcentes adó viszont betette az ajtót. A fuvarozók ugyanis – mint múlt heti közleményükben is leszögezték – aberrációnak nevezték a kormány indoklását, miszerint az üzemanyag a csökkenő világpiaci áraknak köszönhetően nem fog drágulni, ugyanis, bár itt nem lesz áremelés, más országokban csökkenni fognak az árak, így oda a versenyképesség. „Emellett a hétcentes adóból épülő autópályákat is csak díj ellenében lehet majd használni, ahogy az nemrég a kormány részéről elhangzott” – sorolták tovább aggályaikat a szállítmányozók.
A nemzetközi fuvarozók szövetsége ugyanakkor hétfőn szintén közleményben szögezte le, hogy a 2014-2020-as időszakra stratégiai partnerségre lenne szükség a kormány és a szállítmányozók képviselői között, ennek érdekében pedig ők is párbeszédet sürgetnek. Mint hangsúlyozták, annyi keserűség gyűlt fel az ágazatban tevékenykedőknek, hogy nem kizárt, hogy a feszültségek csak tovább fokozódnak.
Forgalomkorlátozások Erdély-szerte
Bár az előzetes bejelentések még arról szóltak, hogy december 9-én reggel el sem indulnak a teherautók, amelyek úton vannak pedig a legközelebbi parkolóig mennek csak el, hétfő reggel végül a tiltakozás más formáival is éltek az érintettek. Országszerte okozott fennakadást a közlekedésben, hogy a kamionosok óránként 5 kilométer/órás sebességgel vonultak az országutakon, torlódás alakult ki ugyanakkor a határátkelőknél is.
Az Arad megyei Pécska környékén például már a déli órákban 150 teherautó vonult csigalassúságú tempóban a magyar határ felé vezető főúton. A résztvevők úgy nyilatkoztak, további kollégák csatlakozására számítanak, s két „vonulás” között az út szélén parkoltak le, de egyelőre nem jelezték, hogy útzárra készülnének.
Szatmár megyében is a határátkelő forgalmát bojkottálták a sofőrök: a petei vámnál mintegy 150 teherautó húzott le az út szélére, ami a rendőrségi közbelépés ellenére is nagyban akadályozta a többi gépjármű haladását.
A Krónika egy, a helyszínen veszteglő gépjárművezetőtől úgy értesült: jelentősen lelassult a forgalom a kamionstop miatt Kolozsvár környékén is. A kincses város nyugati kijáratánál a kora délutáni órákban is csak lépésben tudtak haladni a több kilométert alkotó sorban felgyűlt személygépkocsik, mivel az észak-erdélyi autópálya gyalui feljárójánál a veszteglő teherautók mindkét sávon megbénították a közlekedést.
Ioan Muncaciu, a kis szállítók Kolozs megyei szervezetének elnöke a helyszínen úgy nyilatkozott, a hétcentes pluszadó mellett azért is vonultak utcára, mivel túlságosan borsosnak tartják a közlekedési rendőrség által alkalmazott bírságok összegét. A hétcentes adó kapcsán egyébként Muncaciu elmondta, számításaik szerint egy évente 150 ezer kilométert megtevő, 7 tonnásnál kisebb kamion esetében már évi 2700 eurós plusz költséggel kell számolni, egy tíz járművel dolgozó cégnél tehát ez már 27 ezer euró, ami miatt már szerinte sok vállalat csődbe is mehet.
Nem hivatalos információk szerint hasonló forgalomkorlátozásra kellett számítani a nap folyamán a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő országúton Élesdnél, illetve Brassó környékén is.
Szeben megyében eközben már a reggeli órákban leállt a forgalom az A1-es autópálya egy részén a 120 itt leparkolt kamion miatt. A rendőrség közbelépésére volt szükség, hogy a közlekedés ismét megindulhasson – végül egy óra után történt ez meg, de továbbra is nehézkes maradt a haladás, mivel a teherautósok ott maradtak a helyszínen.
Temesváron a terelőút mentén parkolt le több tucat kamion, Nagybányán a város bejáratánál nehezítették tovább a forgalmat, ami amúgy sem volt zökkenőmentes a sűrű havazás miatt, s az ország más vidékein is szerveztek hasonló akciókat.
Aggódnak a bevásárlóközpontok képviselői
Eközben máris aggodalmuknak adtak hangot a nagy bevásárlóközpontok képviselői: szervezetük közleménye arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a kamionosok nem kezdik újra a munkát, akkor két-három napon belül a boltok friss áruk – tej, gyümölcs, zöldség, hús – nélkül maradnak, de főként így, a karácsony közeledtével más termékek esetén is kimerülhetnek a készletek.
A hétfői közleményből ugyanakkor az is kiderül, hogy a nagy bevásárlóközpontok képviselőinek sem tetszik a hétcentes adó, de ígérik, mindent megpróbálnak majd megtenni, hogy a fogyasztók a lehető legkisebb mértékben érezzék meg az üzemanyag-drágulást.
Amint arról beszámoltunk, csütörtökön Victor Ponta az olajipari vállalkozókra is próbált hatni, hogy az intézkedést a lehető legkevésbé érezzék meg a lakosok, illetve a román gazdaság, a zártkörű tárgyalásról azonban sem a kormányfői hivatal, sem az ágazat képviselőitől nem érkezett semmiféle közlés.
Eközben Traian Băsescu államfő is próbál nyomást gyakorolni a kabinetre: nemrég jelezte, hogy visszaküldi a költségvetést a parlament elé, amennyiben az számolni fog az üzemanyagokra kivetett illetékkel, majd múlt hétfőn bejelentette, nem írja alá a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött készenlétihitel-megállapodás vállalásait tartalmazó szándéknyilatkozatot sem, mivel az is tartalmazza a hétcentes adót.
Kedden ugyan a témában tárgyalóasztalhoz ült a kormányfő és az államelnök, nem sikerült közös álláspontot kialakítaniuk. A parlament végül másnap elfogadta a költségvetést, amely számol az új adónem bevételeivel.
Băsescu azt mondta, amint megkapja a dokumentumot, húsz napja van eldönteni, hogyan jár el, de korábbi bejelentései arra engednek következtetni, hogy nem fogja elsietni a döntést. Mint mondta, részletesen meg kívánja vizsgálva a 2014-es állami költségvetést. Mint ismeretes, korábban már jelezte, úgy kívánja visszaküldeni a dokumentumot a parlament elé, hogy abban megjelöli, milyen más forrásokból lehetne előteremteni a hétcentes adóból tervezett bevételeket.
Hétfő este pedig a fejlemények tükrében úgy nyilatkozott, nem elégíti ki ugyan az intézkedés, de ez legalább jelzi a párbeszédkészséget. Az államfő azt mondta: megvannak az ötletei a kieső összegek pótolására.
Krónika (Kolozsvár)

Főcze János
A KIVÉTEL ERŐSÍTI?
Keresztszülők, építőtelep és pedagógusképzés Nagyenyeden
A Bethlen Gábor Kollégiumban kiderítettük, miért számít kivételnek a szórványoktatásban. Megnéztük a felújítást, becsöppentünk egy Mikulás-ünnepségre, és értesültünk a bentlakásban uralkodó állapotokról.
Felújítás, törmelékek és pezsgő élet fogad Nagyenyed ködös városközpontjában, a Bethlen Gábor Kollégiumban. Az impozáns épület felújítása gőzerővel folyik, ideiglenesség hangulatát teremtve az iskolában. Az épületben egymást váltják a leromlott állapotú folyosók és a múlt patinássága, a központi udvar fel van túrva, mindenhol látszanak a csövek. Csengetnek, a folyosók megtelnek élettel, a gyerekek Mikulás-sapkákban járkálnak a naplóval kimérten sétáló tanárok között.
A szünet végén a "pedások" Mikulás-ünnepségére tévedünk be, amit az óvodások és a kisiskolások számára szerveztek. A gyerekek énekelnek, verset mondanak az egyedi készítésű "szánkával" megérkező Mikulásnak. Az "ügyesek voltatok?" kérdésre a sok "igeeeen" mellett hallatszik pár huncut "neeem" is. A képzősök kitesznek magukért, a gyerekek boldogak, mi meg csatlakozunk az igazgatóhoz, hogy betekintést nyerhessünk az intézményben folyó tevékenységekbe.
A Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, Szőcs Ildikó nyolc éve tölti be ezt a funkciót, azt megelőzően három évig az intézmény aligazgatója volt. Elmondása szerint az adminisztratív feladatkörök szaporodásával és a decentralizációs folyamatok előrehaladásával az igazgatók súlya egyre nagyobb a rendszerben. Ő azonban ezt kihívásnak fogta fel, nem tehernek, és a még több autonómia mellett foglal állást. Tulajdonviszonyok, köztes állapotok
Az igazgató beszámolt arról, hogy a központosított rendszerből a decentralizált rendszer fele tartó út közepén vagyunk. Ő ezt igazgatóként úgy tapasztalta meg, hogy folyamatos egyensúlyozásra kényszerül a tanfelügyelőség (ez az intézmény ad utasításokat és kapja a jelentéseket) és az önkormányzat (ez az intézmény adja a pénzt a működéshez) között. Sőt, néha arra kényszerül, hogy az egyiknek magyarázza a másik működését.
Azt, hogy ez miért számít kiemelt problémának a szórványoktatásban, egy példával illusztrálta: az oktatási törvény értelmében igényelhetik kisebb létszámú osztályok indítását, ezt a tanügyminisztérium általában jóvá is hagyja. Azonban az önkormányzattól függ az, hogy hogyan lehet ezt finanszírozni, hisz a fejkvóta alapú elszámolással a tanároknak nem jönne ki a fizetése, ezért forráskiegészítésre van szükség.
Ott válik veszélyessé a helyzet, ahol a nem magyar többségű önkormányzatnak kell eldöntenie, hogy induljon-e továbbra is magyar nyelvű osztály egy adott esetben költségvetési gondokkal küszködő településen. További probléma, hogy mi történik az I-IV. osztályban magyarul tanuló gyerekekkel, hisz azokat ingáztatni kell, vagy bentlakást kell biztosítani nekik.
A Bethlen Gábor Kollégium állami intézmény, a kollégiumnak helyet adó épületet azonban visszaszolgáltatták a Református Egyháznak. A nagyenyedi önkormányzatnak egy akkora bért kellett volna fizetnie a Református Egyháznak, ami meghaladta volna a város költségvetését. Az igazgató által „róka fogta csuka” szituációnak minősített helyzetet végül egy tárgyalással és egy kiegyezéssel oldották fel. Az önkormányzatnak nem kell bért fizetnie, viszont saját forrásból vagy lehívott pályázatok révén a periódusra kiszámított összeget bele kellett fektetnie az épületbe. Tudva azt, hogy a 2007-2014-es regionális operatív programban erre lesz lehetősége, az önkormányzat vállalta a szerződés aláírását.
Bentlakók és a zsúfoltság
Az igazgató szerint egy jól működő bentlakás és jól működő intézmény fenntartásához, finanszírozásához szükségesek a háttérintézmények. Ez egy hatalmas pluszmunka, hisz ezek a háttérintézmények legtöbbször az iskola személyzetéből állnak. Jelen esetben a Bethlen Gábor Alapítvány elnöke az iskola igazgatója. A bentlakásban lévő 120 gyerek 80%-a nem fizet semmit a bentlakásért, vagy csak egy részét kell fizetnie az lakhatás és az ételbérlet költségeinek.
A felújítások miatt jelenleg a bentlakók egy épületbe lettek összeszorítva, úgy, hogy 120 bentlakó két emeleten oszlik meg: az alsó emeleten a fiúk, a felsőn a lányok. A diákok, de az igazgató által is „Spártának” nevezett épületben nagyon rossz körülmények között élnek a bentlakók.
A felújítás előtt a példának felhozott lánybentlakásban 15-20 lány lakott egy szobában, és egyetlen fürdőszoba volt egy folyosón. Azonban a felújítás után az igazgató szerint egy szobában hatan fognak lakni, és minden szobának lesz saját fürdője és mosdója.
Pályázatok, felújítások
Egyszerre több pályázatot is letettek, aminek köszönhetően a műemléknek számító épületek felújítása folyik vagy megvalósult. Az éppen folyamatban lévő felújítás egy uniós pályázat, amely a már említett 2007-2014-es regionális operatív program keretein belül történik. Ez a Református Egyházkerület és a nagyenyedi önkormányzat folyamatos egyeztetése révén jöhetett létre. Az egyházkerület készítette a felújítási tervet, és az önkormányzat bevállalta a pályázást, valamint a 2%-os önrész kifizetését. Ez egy közel hatmillió eurós pályázat. A kiegyezés egy jó megoldásnak bizonyult: másképp nem láttak megoldást sem a működésre, sem az épület felújítására. A bentlakásokat is ennek a programnak a keretein belül fogják feljavítani. Terveik szerint márciusban átveszik a felújított, 21. századi körülményeket biztosító bentlakásokat.
Ezenkívül megtörtént egy óvodaépület, egy labor, egy tornaterem és egy étkezde felújítása is. Az óvodaépületet a román állam támogatásával újították fel 2009-ben. 2010 karácsonyán kapták meg a pénzt az étkezde felújítására a magyar közigazgatási alapból. A tornacsarnokot az állami befektetési alapból újították fel, annak ellenére, hogy az állami szervek azt javasolták, hogy bontsák le a műemléképületet, mert olcsóbb lenne egy újat felépíteni.
A most folyó munkálatokat 2014. végére kell befejezzék, azonban valószínűleg lesz csúszás, többek között azért, mert a kivitelező vállalat akadozik a beszerzésekkel (az igazgatónő a bentlakások nyílászáróinak késéséről számolt be).
Intézményi keret, számok
A Bethlen Gábor Kollégiumnak 700 diákja van, és óvodától a posztliceális képzésig nyújt tanulási lehetőséget. Pécskától Pusztináig találhatóak nálunk gyerekek, de az enyediek is minket választanak, legtöbbször még akkor is, ha vegyes házasságból származnak – magyarázza az igazgató.
A középiskolai szakirányok:
- matematika-informatika/természettudományok (alternálva indítják ezeket az osztályokat, megkérdezik, mit szeretnének a nyolcadikosok, és utánajárnak annak, hogy mire lenne nagyobb igény)
- tanító- és óvodai pedagógus képzés (150 éves hagyománnyal rendelkezik, Erdélyben magyar nyelven még Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen működik ilyen képzés)
- szakközépiskola: turisztika és közélelmezés szakirány
- szakmunkásképző: pincér (egyre népszerűbb, cégekkel partnerségben folyik az oktatás; pályázatból felszerelt tankonyhával is rendelkeznek)
- posztliceális képzés: szállodai menedzserasszisztens (ez a másfél éves képzés feljogosítja a diákokat arra is, hogy magánvállalkozást indítsanak)
Az érettségi mutatók alapján a végzősök 2/3-a jár sikerrel első nekifutásra az érettségin. A legnagyobb problémát a román és a matematika érettségi próba sikeres teljesítése jelenti.
Keresztszülőprogram és pontozási rendszer
A keresztszülőprogram 2000 óta működik, és az iskola háttérintézményének számító Bethlen Gábor Alapítvány révén bonyolítják le. Különböző magánösztöndíjak és gyülekezetek által biztosított támogatások összefogása volt a cél a program létrehozatalakor. A budapesti Szőcs Gyula segítségével hozták létre a programot, és arra jutottak, hogy egy ilyen rendszer csak akkor tud igazán jól működni, ha személyes. Így, aki elnyeri az ösztöndíjat, az saját keresztszülőjével személyes kapcsolatot ápol (ha ezt nem igényli a keresztszülő, akkor nem kötelező), levelet vált, meglátogatják egymást.
Egy nyolctagú ösztöndíjbizottság az osztályfőnökök segítségével rangsorolja a diákokat. Itt az elért minősítésektől kezdve az órákon kívüli tevékenységig minden számít. Egy négyes például -0,1 értéket jelent és egy tízes 1 pontot. Az órán kívüli tevékenységeken való részvétel is pontokat ér: van reneszánsz táncegyüttes, zenekar, cserkészcsapat, énekkar, néptánc, Biblia-órák stb.
Amin részt vesznek, azt pontozza a „mentoruk” és, ha nem érik el a minimum öt pontot hetente, akkor levelet írnak a szülőknek, hogy segítsenek a diáknak.
"Abszolút nem osztom a liberális nevelési elveket, azt, hogy a gyerek akkor fog majd dolgokat megtanulni, ha azokat megtapasztalja, és ő is azt akarja. Én úgy gondolom, hogy kicsit féltő-taszító erővel, de oda kell terelgetni a gyermekeket, hogy lássák, mi az, ami esetleg majd nem tetszik, és utána mondjanak le róla. Mert ha a gyerekekre bízzuk, akkor valószínűleg a legtöbben a monitort fogják választani" – mondta az igazgató.
Kidomborítani, rászorítani
"Nálunk mindenféle tájnyelv keveredik. Van Fehér megyei nyelvjárás, ahol a román nyelv hatása érezhető, de vannak gyergyói gyerekek is, akik itt tanulhatnak meg románul. Mindenki másságát megpróbáljuk kidomborítani, így például egy pusztinai gyerek elénekelt egy pusztinai népdalt a bentlakási Mikulás-programon. Szerintem ez egy pozitív dolog: megerősít identitásodban, de egyben elfogadásra is ösztönöz – magyarázta Szőcs.
„Mi Erdélyben hajlamosak vagyunk sírni. Én nem szeretek sírni. Inkább arról szeretek beszélni, hogy mi sikerült, és mi nem. Azonban egymagunkban túl kevés az időnk, hogy megoldjunk minden problémát. Egy olyan fórumot kellene teremteni, hogy ami jó gyakorlatként bevált, modellként megismerhető legyen. Próbáljuk meg átgyúrni, átvenni és alkalmazni ezeket, de legalábbis hallani ezekről.”
A Bethlen Gábor Kollégium erőssége a sokszínűség. Egész Erdélyből mindig is jöttek ide a diákok. És azok közül is legtöbbször a szegény sorsúak. Ez a hagyomány erősíti ezt az iskolát. Ez a tény a szórványban sokat jelent. Az ebbe a helyzetbe került emberek látják, hogy van valami, ami működik. Egy példa, ami miatt érdemes összekapni magunkat, és továbblépni – egészítette ki véleményét az igazgató.
A folyamatok élvezői és elszenvedői
A megkérdezett bentlakók panaszkodtak az "intriben" uralkodó állapotok miatt, és amiatt, hogy egy olyan átalakulás közepén vannak, amelyet soha véget nem érőnek élnek meg. A pontozás rendszerének stressze mellett most a zsúfoltság, az építőtelepnek titulálható helyszínek is kellemetlen környezetet teremtenek. Ugyanakkor sokak szerint a pontozás rendszere miatt kénytelenek olyan rendezvényekre is járni, ahová esetleg nem szeretnének, és olyan döntéseket hozni, hogy mi a fontosabb: tanulni, vagy pontokat kapni?
A bentlakásban uralkodó állapotokat mi sem illusztrálja jobban, mint az, hogy az egy emeleten lévő összes bentlakó lányra 4 WC, 8 kagyló és 4 tusoló jut, ráadásul ezek egy helyiségben helyezkednek el.
Legtöbbjük azonban kiskorától tanító vagy óvodai pedagógus szeretett volna lenni, és úgy gondolja, hogy egy egyetemi diploma távoktatás útján történő megszerzése közben hazamegy tanítani. Van olyan is azonban, aki menetközben rájött, hogy inkább lenne fodrász, a pedagógusi pálya nem neki való.
A 18 éves Emőke arról számol be, úgy érzi, jól felkészítették, jó óvónő vagy tanítónéni lehet majd otthon. "Kicsi korom óta tanítónő vagy óvónéni akartam lenni. Kisebb testvéreimmel is sokat játszottam tanítónéniset. Másképp nem hiszem, hogy tudtam volna tanulni, a családi körülményeim miatt" – meséli. Emőke nagyon közeli kapcsolatot ápol a keresztszülőjével, aki még budapesti nyaralásra is meghívta.
Van, aki a családját hiányolja, és van, aki csak egyszerűen örül, hogy továbbtanulhat, mint például Mircea, aki pincér szeretne lenni. A székelyföldiek közül van, aki azért választotta ezt az iskolát, hogy a román nyelvet elsajátítsa, mint például a gyergyószentmiklósi, 18 éves Erika is.
Legtöbbjüknek a nagyenyedi iskolát valamelyik, a Bethlen Gábor Kollégiumban végzett rokona, tanára ajánlotta, de volt, akihez a kollégium híre éppen az igazgató látogatása révén jutott el.
Transindex.ro