Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2001. április 3.
"Heinrich József főesperes a temesvári Gerhardinum új igazgatója, aki azelőtt 1991-től Ópécska plébánosa volt. Ópécskán, a négyezer lelkes vidéki plébánián kitartással és hittel sikerült felélesztenie a lelki-szellemi életet. A temesvári iskola épületét bírósági döntéssel visszaszolgáltatták a katolikus egyháznak. A tulajdonbavétel a döntés Hivatalos Közlönyben való megjelenéstől függ, ez pedig még nem történt meg. Időközben márc. 26-án fellebbezési per indult ellenük. Az épületnek csak a felét igényelnék, amely elég lenne a tervezett bővítésre, a bentlakással együtt. Az ingatlan másik felét az egyház bérbe adná, és a bevételt a diákok támogatására fordítaná, mert jelenleg a püspökség állja a gyerekek étkezési és szállásköltségeinek egy részét. A tanulók nem kizárólag magyar nemzetiségűek, vannak bolgár, horvát, német eredetűek is. A lélekszám csökkenése jobban érzékelhető a szórványban, kihat az osztályok egyre zsugorodó létszámára: a múlt évben alig tudták beindítani a IX. osztályt a kevés jelentkező miatt. - Az 1992-ben megindult Gerhardinumnak eddig öt igazgatója volt. A gyakori váltások nem pozitív hatásúak. Martin Roos püspök megkérte, vállalja el a direktorságot. A püspöki kérés az parancs. /Péter Enikő: A püspöki kérés az parancs. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 3./"
2001. április 30.
"Ápr. 28-án a romániai Nagylak polgármesteri hivatalában Stefan Szuchanszky polgármester házigazdaként várta az Euro Rando 2001 páneurópai gyalogos turista staféta román és magyar résztvevőit. Megjelent a stafétát Arad megyében hordozó öt turistaklub, az aradi, pécskai, nagylaki cserkészek, valamint a Gorj és Hunyad megyei staféta több képviselője. A magyar Nagylakon kulturális előadással, beszédekkel és természetesen büfével folytatódott az ünnepség. Thuróczy Lajos felolvasta a strasbourgi turista világtalálkozó résztvevőihez intézett levelet, és külön köszönetet mondott a romániai turistáknak, akik az Euro Rando 2001-re a romániai turistaösvények felfestésével, rendbehozásával egy fehér foltot tüntettek el Európa gyalogos térképéről. A magyar turisták Nagylakról tovább indultak a stafétabottal. /Román és magyar turisták a két Nagylakon. Átadták az Euro Rando 2001 stafétát. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 30./"
2001. május 16.
"Máj. 13-án római katolikus egyházmegyei ifjúsági találkozót tartottak Temesváron. Magyar, román, német, bolgár, szlovák, horvát fiatalok több százan jöttek össze. Roos Márton temesvári püspök fogadta őket. A Pécskáról érkezettek magyar népi táncokat mutattak be. Összesen tizenhét csoport állt közönség elé, hogy egyházi énekekkel, népdalokkal, modern tánccal, vallásos témájú pantomimmel vagy rövid előadással örvendeztesse meg az egybegyűlteket. Ez volt az egyházmegye első nagy ifjúsági rendezvénye. /Az Egyház bennünk és általunk él. Egyházmegyei ifjúsági találkozó. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 16./"
2001. május 22.
""Ilyen még nem volt Simonyifalván " - hangzott el máj. 19-én, az először megtartott Simonyi-napok első rendezvényén, melyen a falu szülöttére, Simonyi Imre költőre is emlékeztek. Krasznahorkai Géza, a gyulai könyvtár igazgatója barátként, műveinek egyik legbeavatottabb ismerőjeként beszélt a költőről, és a gyulaiak nevében azt is megígérte: gyűjtést kezdeményeznek a szülőház megvásárlása, felújítása, emlékházzá való átalakítása érdekében. A kiállításon az aradi magyar képzőművészek mutatkoztak be. Az utcán vonultak végig a táncegyüttesek a több településről verbuvált népizenekarral. Ezután felléptek az együttesek. A pécskai Búzavirág együttese, mint annyiszor az elmúlt két évtizedben, ezúttal nagy sikerrel ropta a táncot. A nagyzerindi Ibolya először mutatkozott be idegenben. Meglepetés volt az erdőhegyi Bokréta "csikócsapata" - mindez a Borgya házaspárnak köszönhető. Máj. 20-án, vasárnapi következett a millenniumi zászló jelenlétében megtartott ökumenikus istentisztelet. Délután futballmeccs volt. /Hagyomány született. Simonyi-napok. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 22./"
2001. május 24.
"Május 23-án Békés megye képviselői Aradon tárgyaltak a június 15-i, nagyzerindi polgármesteri találkozó előkészületeiről. Ez lesz a 11. alkalom a magyarországi, Békés megyei Kevermesen 1995 őszén megtartott első találkozót követően. Ma Arad megyéből 12, Békésből 11 község alkotja a határ menti polgármesterek fórumát, amely évente kétszer - felváltva Magyarországon és Romániában - találkozik a közös érdekű problémák megbeszélésére. Eddig három-három helység (Mezőhegyes-Nagypereg, Battonya-Pécska, Dombegyháza-Iratos) kötött testvértelepülési megállapodást. /Határmenti települések, Arad-Békés. Előkészítik a 11. polgármesteri találkozót. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 24./"
2001. május 29.
"Május 26-án tudományos ülésszakkal egybekötött szoboravató ünnepséget tartottak Buziásfürdőn. Klebelsberg Kunó, az Arad megyei Pécska szülötte után Buziásfürdő jótevője, Trefort Ágoston egykori magyar kultuszminiszternek is szobrot állítottak a Bánságban. Jecza Péter temesvári szobrászművész alkotásának leleplezésén jelen volt Tőkés László református püspök, dr. Alföldi László kolozsvári főkonzul, dr. Meskó Attila, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese, Entz Géza, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma helyettes államtikára, Bálint-Pataki József, a HTMH főosztályvezetője is. /(Pataki Zoltán): Európainak és jó magyarnak lenni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./ Buziásfürdő kisszámú, de lelkes magyarsága újra bronzszoborral fejezi ki háláját Trefort Ágoston (1817-1888) művelődéspolitikusnak, közgazdásznak és írónak, 1872-től 1888-ig volt vallás- és közoktatásügyi miniszternek, kinek a település fürdővárossá emelkedését köszönhette. Tőkés László püspök példaértékűnek nevezte két oktatásügyi miniszter és művelődéspolitikus örökségét: Klebelsberg Kunóét és Trefort Ágostonét. Az egyiknek Pécska község állított emléket, a másiknak most másodízben, az első szoborállítási szándék (1881) megszületésének 120. évfordulóján Buziásfürdő polgársága. Az előző, 1883-ban állított szobrot, mint annyi más magyar emlékművet, lerombolták. "Legyen Trefort Ágoston szobra az újjáépítés jelképe" - javasolta Tőkés László püspök. Dr. Entz Géza helyettes államtitkár beszédében kiemelte: egy közösség most beért hiteles kezdeményezése a normális érték- és erkölcsi rend helyreállítását jelenti. Dr. Alföldi László főkonzul a magyar kormány üdvözletét tolmácsolta. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője felvázolta Trefort Ágoston életpályájának főbb állomásait. Tudományos ülésszakkal folytatódott a rendezvénysorozat. Trefort Ágoston életművét mutatták be az előadók. /Szekernyés Irén: Szabadtéri istentisztelet és emlékünnepség. Szobra van ismét Trefort Ágostonnak Buziásfürdőn. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 29./"
2001. augusztus 14.
" A Majláti Hétvége /aug. 10-12/ utcákon végigvonuló zenekaros, lovas hívogatóval kezdődött. Másnap reggel az iskolaudvaron találkoztak fél évszázad végzősei. Az iskolának jelenleg 86 tanulója van, Bányai Eliza iskolaigazgató elmondotta, az a vágyuk, hogy ez a falu boldog magyar sziget legyen, ahonnan a fiatalság nem fog elvágyódni. Matekovits Mihály helyettes főtanfelügyelő azokat az időket idézte fel, amikor csak egy hajszálon múlott, hogy megszüntessék az iskolát. Dr. Kovách Géza hónapok óta dolgozik a falu történetének összeállításán. Dobszó a címe a majlátiak erre az alkalomra nyomtatott időszakos kiadványának, amellyel meglepték a vendégeket, s érzékelték, hogy a szórványban is megkezdődött a szellemi építkezés. A szentmisén közreműködött a majláti gyermekek kórusa. Az esti műsor a megyei hagyományőrzés valóságos seregszemléje volt. Az erdőhegyi Bokréta csoportja nyitotta meg a műsort, követték a majláti iskolások. A Khell Levente vezette pécskai Búzavirág után a pécskai iskolások következtek. /Puskel Péter: Majláti Hétvége 2001. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 14./"
2001. augusztus 17.
"Pár évvel ezelőtt néhány lelkes szakember kezdeményezésére Arad és Temes megyében létrehozták a térség első gazdaköreit, s miután ezek bebizonyították életképességüket, Hunyad és Krassó-Szörény megyében is megkísérelték a felzárkózást - egyelőre kevés sikerrel. Az elmúlt évek gyakorlata szerint még a legjobban működő körök sem elég életerősek ahhoz, hogy megoldják az önálló gazdálkodás kibontakozását gátló súlyos, nyomasztó kérdéseket. Ezért elhatározták, hogy megalakítják a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületét, aug. 15-én, Újszentesen volt az alakuló ülés, melyen jelen volt dr. Albert Ferenc egyetemi tanár, az új szervezet értelmi szerzője, Kocsik József, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (a továbbiakban RMGE) Arad megyei fiókszervezetének elnöke, az országos gazdaegyesület ügyvezető elnöke, Kiss Károly, az RMGE Temes megyei fiókjának elnöke, továbbá aradi, pécskai, galsai, dévai, karánsebesi, boksai, lugosi, zsombolyai, végvári, újvári, gátaljai, keresztesi, igazfalvi gazda-küldöttek, jogászok, polgármesterek, RMDSZ politikusok, egyes mezőgazdasághoz kötődő cégek vezetői stb. Akik nagy anyagi erőfeszítések árán mégis dolgoznak a földjükön, értékesítéskor keservesen tapasztalják: a kisgazda módszerrel folytatott szántás-vetés kész ráfizetés. Bánság-szerte fogy a kisgazdakézen lévő föld, egyre kevesebb a magyar birtokos. Már csak kisebb-nagyobb szigetekben vannak jelen. Ezeket a megmaradt szigeteket kell megmenteni. A négy megye gazdálkodóit és kisvállalkozóit összefogó új egyesület élére 11 tagú vezetőséget választottak: négy-négy küldöttet Arad és Temes, kettőt Hunyad és egyet Krassó-Szörény megyéből. Az egyesület tiszteletbeli elnöke dr. Albert Ferenc egyetemi tanár, az elnöki tisztet egyéves időtartammal felváltva tölti be Kocsik József, az aradi, illetve Kiss Károly, a temesi szervezet elnöke. /Sipos János: Bánsági Magyar Gazdák Egyesülete. Alulról építkező régiós érdekszövetség alakult. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 17./"
2001. szeptember 5.
"EMKE eseménynaptára szerint eseményekben gazdag hónap ígérkezik. Szept. 7-én Dicsőszentmártonban magyarországi írókkal és költőkkel találkozhatnak az érdeklődők; szept. 9-én fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület; szept. 14-16. között kerül sor a Szatmár megyei Kaplonyban a VII. Partiumi Honismereti Konferenciára; szept. 14-16. között Kolozsváron és Szamosújváron konferenciát tartanak "A magyarörmények beilleszkedése Erdély gazdasági, társadalmi, egyházi életébe" címmel; szept. 15-én néptáncosok találkozója zajlik az Arad megyei Pécskán; Kolozsváron pedig Pimpimpáré gyermekvásárra várják az érdeklődőket; szept. 15-16-án kerül sor Szilágycsehen a Tövishát Napokra; szept. 16-án a Szilágy megyei Bogdánd lesz a helyszíne a XI. Nemzetközi néptánc-találkozónak; szept. 21-én Dicsőszentmártonban az olvasók találkozhatnak a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztőivel; szept. 22-én Vajdahunyadon sor kerül a Kultúra és oktatás multimédiás megközelítésben című rendezvényre; Szatmárnémetiben pedig az érdeklődők részt vehetnek a Hajnal akar lenni népdalénekesi verseny XI. kiadásának megyei döntőjén, illetve Gellért Sándor: Kóborló hadjáratok című könyvének bemutóján is; szept. 22-23-án Szilágysomlyóra várják az érdeklődőket a Báthory Napok alkalmával; szept. 27-én Temesváron "Fényképezőgéppel a Kárpátokban" címmel tartanak előadást, Nagyszalontán pedig Sinka Istvánra emlékeznek; szept. 27-30. között kerül sor a Kovászna megyei Árkoson "Külön vagy együtt? Az egységesítés esélyei a nyelvi tervezésben" című anyanyelvi konferenciára; szept. 28-30. között a szatmárnémeti MADISZ árvaházi gyerekeket táboroztat Szokondon; szept. 29-én Szatmárnémetiben A vasút múltja és jövője Kelet-Közép-Európában című előadásra várják az érdeklődőket; Temesváron sor kerül a Székely László fotóalbum bemutatójára; Máramarosszigeten pedig Kit mit tud? versenyt bonyolítanak le; szept. 30-án a Kovászna megyei Rétyen kap helyet a Gyerek- és Ifjúsági Zenekarok III. Találkozója. /Eseményekben gazdag hónap ígérkezik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./"
2001. december 27.
"Pécskán rendezvényekben gazdag volt a december vége. Dec. 22-én a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület szervezésében a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Intézetének munkatársa bemutatta az érdeklődőknek annak a kutatásnak az eredményeit, amelyet bánsági települések interetnikus kapcsolatairól készítettek 1998-tól kezdődően. Dec. 23-án, az iskola magyar tagozatának diákjai karácsonyi előadását láthatta a közönség. A 24-ei éjféli mise előtt a Búzavirág táncosai ezúttal prózai előadással rukkoltak elő, és Fridrik Rozália egyesületi elnök irányításával betlehemest adtak elő. /Nagy István: Pécskai karácsony. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 27./"
2001. december 29.
"Nemrégiben Adrian Nastase kormányfő újból nemet mondott a regionalizmussal kapcsolatos országos vita puszta felvetésére is. Ioan Rus belügyminiszter hülyeségnek, Adrian Nastase miniszterelnök pedig "eltévelyedettek"-nek nevezte a Memorandum szerzőit. Tófalvi Zoltán az előzményekre emlékezetett. Az 1956-os magyar nemzeti szabadságharc ürügyén futószalagon gyártott koncepciós perekben is akkor hozták a legsúlyosabb, gyakran kivégzéssel járó ítéleteket, amikor az autonómia, Erdély hovatartozásának kérdése felvetődött. 1958-ban ennek a kérdésnek a puszta felvetéséért tizennégy személyt ítéltek halálra, és tizenkettőt ki is végeztek. Közülük az egyik, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvéd román anyanyelvű volt. Az 1956-os szabadságharc leverése után Erdélyben rendezett öt, úgynevezett "hazaáruló-per" már önmagában is jelzi a retorzió méreteit. Ezek a perek: a "Szoboszlay-per", az "érmihályfalvi csoport", az "ENSZ-Memorandum", a "Fodor Pál baráti köre" és Teodor Margineanu lázadási kísérlete. Az első négy az "erdélyi kérdés" megoldását tűzte zászlajára. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatására - Temesváron még korábban - különböző elképzelések születtek az erdélyi kérdés megoldására: Erdély tartozzon Romániához, Erdélyt csatolják Magyarországhoz, lakosságcsere révén mindkét fél számára méltányosan és igazságosan oldják meg az erdélyi kérdést. Szoboszlay Aladár magyarpécskai-temessági plébános - igaz, szóbeszédek szintjén és gyermekien naivan - felvetette a föderalizmus, a konföderáció gondolatát is. Így kezdődött az ötvenes évek végének legsúlyosabb politikai pere, melyben jelképesen 56 személyt ítéltek el, közülük tizenegyet halálra. A halálraítéltek közül tízet kivégeztek. Szoboszlay Aladár megkérte a görög katolikus egyház egyik képviselőjét, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvédet, hogy többpártrendszer programját jogi szempontból öntse komoly formába. Meg is tette. Románul és magyarul is elkészült a program. A lényeg, az elgondolás az volt, hogy az erdélyi román-magyar kérdést meg kell oldani, egy közös párt alapján: a Keresztény Szolidaritás Pártja révén. Közel 200 személyt tartóztattak le, legtöbbjüket ártatlanul. Több papot is elítéltek: Ferencz Béla (Ervin), Müller Jenő, Mezei Mózes Levente, Ábrahám Árpád, Ráduly István, Rádulyu Géza, Kosza József, Kovács Béla, Kovács Balázs római katolikus papokat, valamint Dan Aurel görögkeleti papot. Az ügyész mind az 56 vádlottra a halálbüntetés kiszabását kérte. Végül, 1958 májusában tizenegy vádlottat halálra ítéltek, tízet közülük kivégeztek: Szoboszlay Aladárt, báró Huszár Józsefet, Ábrahám Árpád római katolikus lelkészt, Orbán Károly marosvásárhelyi földbirtokost, dr. Kónya István-Bélát, dr. Fintinaru Alexandru ügyvédet, Tamás Dezsőt, Tamás Imrét, Orbán Istvánt, Lukács Istvánt. /Tófalvi Zoltán: A Memorandum-vita előzményei. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./"
2002. január 18.
Az Alma Mater Alapítvány és a Nyugati Jelen közös szervezésében a nagyváradi társulata a hét végén Arad megyében öt előadáson mutatja be Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabját. Jan. 19-én Nagyzerinden, a következő napon Kisiratoson, majd Pécskán,végül Aradon, az Állami Színházban lesz előadás. /Arad megyében turnézik a nagyváradi Szigligeti-társulat. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 18./
2002. március 19.
Aradon tíz éve aktívan működik egy magyar civil szervezet, az aradi Alma Mater Alapítvány. Márc. 13-án tartották évi közgyűlésüket, számolt be Nagy István, az Arad megyei RMDSZ művelődésügyi alelnöke, pécskai alpolgármester. Az Alma Mater megalakítását jó tíz éve kezdeményezte Éder Ottó, aki évek óta az alapítvány elnöke és a Csiky Gergely Iskolacsoport igazgatója, becsületes, önzetlen ember. A közgyűlésen, amikorra a szavazásra került volna sor, már nem volt meg a kvórum. Előtte ugyanis gittegyletnek, vagyis jelentéktelen, de fontoskodó szervezetnek nevezte az Alma Mater Alapítványt Király István, az RMDSZ Arad megyei elnöke. Emiatt sokan távoztak. Ez az alapítvány évek óta a legnagyobb a költségvetésű a megyében működő magyar egyesületek közül, amelyik évente százmilliókat gyűjt össze és fordít a gyermekek oktatásának támogatására. - Nem az a jó, ha mindent és mindenkit ugyanaz a 8–10 ember vezet és irányít, szögezte le Nagy István. /D. L.: Bomlasztják az aradi békét. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 19./
2002. április 10.
Egy szólásmondás szerint csak az a nép épít templomot magának, csak az ültet diófát, amely biztatónak látja saját jövőjét, végleges lakhelyének tekinti az általa elfoglalt területet. Népünk ezerszáz éves történelme során a Kárpát-medencében csak néhány rövid időszakot tartunk számon, amikor a háborúkban megfogyatkozott, az elhúzódó harcoktól meggyötört lakosság elhagyta lakóhelyét, feladta templomait. Azután visszatért, s kijavította vagy újjáépítette szentélyeit. Kivételt csak a kommunista diktatúra képezett, amikor a templomépítést következetesen megakadályozták a pártszervek. Különösen a nemzetiségieknek tiltották az Isten házának felépítését. Most ismét a templomépítések időszakát éljük. Ujj János a teljesség igénye nélkül felsorolta, hogy református templomot szenteltek a Mosóczy-telepen és Angyalkúton, katolikus ifjúsági házat Kisjenőn, Caritas otthont Gájban, Máltai házat mozgássérültek számára Kisiratoson, római katolikus kápolnát Tornyán, a Mária-kút mellett. És szobrot emeltek Pécskán az egyik legnagyobb kultúrpolitikusnak, Klebelsberg Kunónak, illetve Zerinden a Körösköz legnagyobb költőjének, Olosz Lajosnak. Az elmúlt évtizedben emléktáblát lepleztek le Arad megyében Kerekes Ferenc, Tóth Árpád, Lóczy Lajos, Znorovszky Attila, Ormos Zsigmond, Kálmány Lajos, Klebelsberg Kunó, Godó Mihály atya tiszteletére. Épül a gáji és borosjenői református templom. /Ujj János: A templomépítés időszaka. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 10./
2002. május 8.
Heinrich József tiszteletbeli főesperes egy éve igazgatója a megalakulásának tizedik évfordulójához érkezett Gerhardinumnak /Temesvár/, a Római Katolikus Teológiai Líceumnak. Előzőleg tíz évig volt Pécskán plébános, 2001. március 1-jétől pedig püspöki kinevezéssel a líceum igazgatója. Heinrich József visszaemlékezett: papi állomáshelyein mindenhol ifjúsági csoportokat szervezett, sok pozitív tapasztalatot szerzett. Pécskán ifjúsági csoportot szervezett, a sport, a kirándulások és a közös szórakozás vonzotta a fiatalokat. Emléktáblát, illetve szobrot állítottak Pécska nagy szülötteinek: Ormós Zsigmondnak, Klebersberg Kunónak, valamint a Pécskán indult Kálmány Lajosnak. – A Gerhardinum épületgondokkal küszködik: az egykori piarista főgimnázium épületét még mindig nem veheti birtokába az egyház. /Szekernyés Irén: Beszélgetés Heinrich József főesperessel, a Temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatójával. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 8./
2002. május 21.
A magyar tanítók és óvónők Pécskán rendezett máj. 21-i pedagógia körén – kicsit megkésve – vehette át az Ezüstgyopár-életműdíjat Moldován János, akit az RMPSZ tavaly javasolt a kitüntetésre. Az Ezüstgyopár-díj: tisztelgés egy élet munkája előtt. A pedagógia körön résztvevő több mint száz nevelő a pécskai templomban gyűlt egybe, az ünnepi hangulatú díjátadást követően, pedig a Klebelsberg szobor előtt egy perc csenddel adóztak. /(Gujdár): Több mint száz pedagógus találkozott Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 21./
2002. június 7.
Néhány napja Arad megyében is megalakult az RMDSZ-en belüli Reform Tömörülés. Egyelőre nincs vezető bizottsága, de rövid időn belül, valószínűleg, sor kerül választmányi ülésére. Az aradi Reform Tömörülés ideiglenes elnöke Nagy István pécskai alpolgármester. Aradon heten vettek részt az alakuló ülésen: Nagy István, Borbély Zsolt Attila, Murvai Miklós, Hadnagy Dénes, Fekete Károly, Bálint Zoltán, Baracsi Levente. /Andó András: Aradon is megalakult a Reform Tömörülés. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 7./
2002. június 8.
Jún. 5-én oktatási fórumot rendezett a Nyugati Jelen napilap Aradon. Matekovits Mihály helyettes főtanfelügyelő hangsúlyozta, hogy nehéz helyzetben van az Arad megyei magyar nyelvű oktatás. A megyében 58 oktatási egységben folyik magyar nyelvű oktatás, kezdve a négygyermekes nagylaki elemi iskolától a 800 fős Csiky Gergely Iskolacsoportig. Létszámban a Csikyt követi a pécskai iskola százegynéhány tanulóval és az aradi huszonegyes iskola. A járható út továbbra is a kis létszámú osztályok, magyar iskolában. A szakszervezetek aláírtak a kormánnyal egy megállapodást, amely szerint a pedagógusok fizetését megemelik, ugyanakkor csökkentik a pedagógus-létszámot. Arad megyében szeptemberig 240 állást kell leépíteni, mert ennyivel kevesebb a béralap. Jelen folyik az osztályok összevonása. Három nagy gond van: az elvándorlás, a vegyes házasságok, végül az, hogy nem magyar iskolába adják a gyermekeket, ez főleg Aradon és Pécskán gyakori. Egyes magyarországi iskolák toborozzák a gyermekeket. Több tanár megpróbálja meggyőzni a gyermeket és szülőt arról, hogy román tagozatról átjöjjenek a magyar tagozatra. – A peremvidéki iskolák előbb-utóbb el fognak tűnni. Matekovits Mária, a Csiky Gergely Iskolacsoport aligazgatója: idén 400 családot látogattak meg, összesen huszonnyolc gyermeket tudnak toborozni. Király András megyei RMDSZ-elnök: Arad megyében kb. 55 ezer magyar nemzetiségű lakos él. Arad Vlaicu negyedének csaknem 4000 magyar lakója van, az iskolában mindössze száz gyermek tanul magyarul. Ugyanabban az iskolában 67 magyar gyermek román tagozatra jár. Murvai Miklós mérnök megjegyezte: Szomorú, hogy tizenkét éve sem az RMDSZ-nek, sem a tanügyi vezetőinknek nincs kidolgozott stratégiája az oktatásra vonatkozóan. Éder Ottó tanár leszögezte: mindent megtett a minőségi oktatás érdekében. Akivel nem volt elégedett, máshová tanácsolta. Megkapta az értékelést, hogy ellenségeskedést szít a tantestületen belül. Az RMDSZ elszabotálta a 3 millió forint értékű tanfelszerelést, személyesen Tokay Györgyöt kérte rá, hogy hagyassa jóvá. Nem tette. Az Alma Mater Alapítványnál puccskísérlet történt. "Én kényelmetlen voltam, mert beleláttam a kártyákba, s ezért le kellett engem váltani" – jelentette ki. Tokay György pontosított: Éder Ottó nem tudta, a papír elkerült Markó Bélához, érdeklődtek a HTMH-nál, azt ígérték, hogy rendben lesz. /Jelen-fórum. Felelősséggel oktatásunk jelenéről, holnapjáról (I.). = Nyugati Jelen (Arad), jún. 8., II.: jún. 11./
2002. június 12.
Egy éve választották meg Király Andrást az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnökének, ebből az alkalomból készült vele az interjú. Létrehozták a helyi elnökök konzultatív tanácsát. Két hónaponként találkoztak az elnökökkel. Céljuk volt a helyi szervezetek megerősödése. Nehéz megmagyarázni, hogy például, Zimándújfalun csak 17 fizető RMDSZ-tag van. Zimándközön 10, Gyorokon 16. Pécskán nincs nyilvántartás; nem szednek tagdíjat. Király András nem tartja a megyei RMDSZ megosztásának azt, hogy a megyében is megalakult a Reform Tömörülés. Az aradi Szabadság-szobor elhelyezési tanulmányára megszerezték a pénzt a városi tanácstól. Rövid időn belül városi tanácsi határozatnak kell születnie arról, hol lesz fölállítva a szobor. A temetők kérdésében is léptek. A temetők új felügyelet alá fognak kerülni, s ezek után látnak hozzá ahhoz, hogy a húsz sírt (régi magyar aradi személyiségek nyughelyét) városi gondnokság alá tudják helyezni. Az utcaneveknél megkérték Ujj János történelemtanárt, hogy minden névről készítsen néhány soros román nyelvű tájékoztatót. Megdöbbentő volt, hogy a közelmúltban kétszer is meggyalázták a 13 vértanú obeliszkjét. Az RMDSZ sajtóközleményének óriási visszhangja lett. Akkor született az a döntés, hogy nappal és este is őrizzék a polgárőrök a szobrot. A Csiky Gergely Iskolacsoportot visszakapta a magyarság, az iskola külföldi pénzeket szerzett Éder Ottó vezetése alatt. Most viszont az RMDSZ megvonta az igazgatótól a politikai támogatást. Király erre azzal válaszolt, hogy az iskola vezetésében okvetlenül változtatni kellett. /Andó András: Interjú Király Andrással, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnökével. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 12./
2002. június 29.
A Reform Tömörülés aradi szervezete jún. 28-án az RMDSZ székházában tartotta első ülését. A nyolc részvevő megtárgyalta az alapszabályt, a rövid és hosszú távú tennivalókat. Nagy István, az RMDSZ aradi szervezetének művelődési alelnöke, a reformerek aradi elnöke, Pécska alpolgármestere elmondta: a közelmúltban tartott szövetségi küldöttgyűlés jól alakult számukra, s az Éder Ottóval való szolidaritásukkal berobbantak a köztudatba. Nagy István elmondta, hogy a közeljövőben lejár Matekovits Mihály főtanfelügyelő-helyettes négyéves mandátuma. Nagy István szerint az RMDSZ-nek meg kellene vonnia a bizalmat a főtanfelügyelő-helyettestől. Borbély Zsolt szerint Erdélyben is indulnia kellene a magyarországihoz hasonló polgári együttműködési mozgalomnak. /Irházi János: Ülésezett az aradi Reform Tömörülés. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 29./
2002. július 8.
"Polgári Együttműködési Mozgalom helyi szervezete alakult meg Aradon, ott volt az RMDSZ Arad megyei elnökségének 5 tagja is. Vitaindítót Nagy István pécskai alpolgármester és Toró T. Tibor, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője mondott. /Nagy István: Polgári Együttműködési Mozgalom Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 8./"
2002. július 13.
"Végváron ezekben a napokban harmadik alkalommal szervezték meg a kézműves foglalkozásokkal, néptánc-elméleti és néptánc-történeti ismeretek oktatásával egybekötött tánctábort. A telepes falunak nem volt saját, ősöktől hagyományozott jellegzetes tánchagyománya - fejti ki Szoboszlai-Gáspár István református lelkipásztor, az utóbbi évek táncmozgalmának alapembere. Nagy Albert, a Szeged Táncegyüttes oktatója megtanította a végváriakat azokra az igazi népi táncokra, amelyeket telepes elődeik valószínűleg tudtak, de az otthonteremtés, faluépítés kemény munkája során nem hagyományozhatták utódaikra. A Végvárért Alapítvány magára vállalta a táborok szervezését. A résztvevők, a tánccsoportok száma évről évre emelkedik. Most 141 embernek, táncoktatóknak, együttesvezetőknek és táncosoknak biztosítanak szállást és étkezést egy héten át. Pécskai, csernakeresztúri, margittai együttesvezetők és táncosok ropják napi hat órában a táncot. Kóbor György kanonok egyhetes németországi turnét biztosít a végvári táncosoknak, akik Düsseldorfban a hazai magyar kultúrát képviselik. /Szekernyés Irén: Hagyományőrző együttesek III. Tánctábora Végváron. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 13./"
2002. július 25.
"A XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen júl. 24-én Önkormányzat-regionalizmus, jogok és eszközök címen hangzottak el előadások. Előadást tartott T. Mészáros András, a Pest Megyei Közgyűlés fideszes elnöke, Lázár Mózes, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés szintén fideszes elnöke, Viorel Coifan, a Nemzeti Liberális Párt parlamenti képviselője, Cristian Anghel, Nagybánya liberális párti polgármestere, Nagy István, Pécska nagyközség RMDSZ-es alpolgármestere. A legnagyobb érdeklődés Szász Jenő, Székelyudvarhely független polgármestere, a Reform Tömörülés alelnöke előadását övezte. Szerinte fel kell térképezni a Székelyföld, Erdély gazdaságát, sajnálkozott afölött, hogy a székeket már nem tekintik valóságos kisrégióknak, és felvetette, hogy vissza kellene térni ehhez a viszonyuláshoz. Szász Jenő szerint a kisebbségi politizálást nem a szórványmagyarságból kellene irányítani, hanem a Székelyföldről. "Ha pedig Brüsszelben régiónak nevezik, mi mondhatjuk területi autonómiának" - tette hozzá. Előrevetítette annak lehetőségét, hogy 2004-ben önkormányzati szinten a székelyföldi tömbmagyarságban az Erdélyi Polgári Egyesület megméretkezik az RMDSZ-szel, és megnyeri a voksolást. Ezen az alapon esetleg népszavazással lehetne aztán dönteni arról, hogy a Székelyföld, mint természetes régió megalakuljon. "Mi fogalmazzuk meg végre, hogy mit akarunk, s ne az legyen a szempont, hogy ehhez mit szól Bukarest, az anyaország, az EU" - jelentette ki. Kifejtette, hogy az egész romániai magyarság megmaradásához a három szintű autonómia megvalósítása lenne szükséges, azonban csak a Székelyföld rendelkezik olyan paraméterekkel, amelyek a területi autonómiát lehetővé tennék; a többi, magyarok által is lakott vidékeken a közösségi autonómia lenne a megfelelő keret. "Székelyföldön keresztül kell megfogalmazni az erdélyi magyarság jövőképét, mert itt a legnagyobbak a lehetőségek" - zárta mondandóját Szász Jenő udvarhelyi polgármester. /"Székelyföldön keresztül kell megfogalmazni az erdélyi magyarság jövőképét". = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./ "
2002. augusztus 12.
"A hagyományos Majláti Vasárnap az utóbbi években Majláthfalvi Hétvégévé alakult. Aug. 9-én a falu utcáin a zenekar kíséretében hintós-lovas hívogatást két kiadós zápor közötti szünetben sikerült lebonyolítani. Aug. 10-én a helyi iskolában a nemzedékek találkozóján több mint százan megjelentek. Újdonság volt az óvodában megszervezett Játszóház. A rendezvény fénypontja a néptáncegyüttesek seregszemléjére volt mint száz néptáncossal. Fellépett az erdőhegyi Bokréta, a pécskai Búzavirág /Arad megye legrégebbi együttese/, a kisiratosi iskolás csoport, a nagyzerindi Ibolya női néptáncegyüttes, a pécskai 2-es számú általános iskola néptáncegyüttese, a majláti Nefelejcs és a simonyifalvi Leveles csoport. Az előadásokon több mint 700-an fordultak meg. /Balta János: A délalföldi tánc ünnepe. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 12./"
2002. október 31.
"Takács Ferenc román-magyar szakos tanár, 56-os veterán volt a meghívott vendége Aradon az októberi forradalomra emlékező műsornak, amelyet tegnap délután tartottak a Jelen Ház dísztermében. A rendezvényt az RMDSZ mellett működő, Reform Tömörülés, a pécskai Kálmány Lajos Egyesülettel közösen szervezte. Takács Ferenc szerint ezek a meghatározó események hozzájárultak a magyar nemzet összekovácsolódásához. Beszélt a régmúlt eseményről, a felvonulásról, a nyilvános kivégzésekről. Az előadás után a jelenlévők kérdezhettek a meghívottól, aki 1990 óta a Határon Túli Magyarok Hivatalának tanácsosa, jelenleg vezető tanácsosa. /Kiss Csaba: A pesti srácokra emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 31./"
2002. november 19.
"Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) hattagú küldöttsége volt a vendége a Bánság és Közép-Erdély öt településének a hétvégén. Aradon, Temesváron, Pécskán, Újszentesen és Déván léptek fel a szerzők: Fodor Sándor, az E-MIL elnöke, Sántha Attila, a liga ügyvezetője, Orbán János Dénes választmányi tag, valamint három bánsági illetőségű vagy származású szerző: Kinde Annamária, Böszörményi Zoltán és Karácsonyi Zsolt. Sántha Attila elmondta, hogy a bánsági körút része egy nagyobb szabású projektnek, melynek során Erdély különböző régióiba vinnék el a kortárs erdélyi magyar irodalom szerzőit. A felolvasóesteken főleg a fiatalabb korosztályokhoz tartozó olvasók vettek részt. Karácsonyi Zsolt kifejtette: "A szórványmagyarságra ezentúl jobban kell figyelni, lehetővé kell tenni, hogy számukra is hozzáférhetőek legyenek a kortárs irodalom legújabb termékei". /Gál Andrea, Papp Attila Zsolt: Nyitnak a szórvány felé az írók. = Krónika (Kolozsvár), nov. 19./"
2002. december 24.
"Dec. 23-án bemutatják Aradon az 56 után 57-en a temesvári perben c. könyvet. Péterszabó Ilona munkája egy 1958-ban, Romániában lezajlott politikai perről, elítéltjeiről, arról az "államrend elleni összeesküvésről" szól, amelyet a fővádlott, Szoboszlay Aladár egykori pécskai plébánosról az utóbbi esztendőkben Szoboszlay-perként emlegettek. Ennek kapcsán (az 1956-os magyarországi forradalom elfojtását követően) több száz (!) embert tartóztattak le, a Temesváron megrendezett monstre-perben az ország különböző vidékeiről származó 57 vádlottat állítottak bíróság elé, közülük tízet halálra ítéltek és (valószínűleg 1958 szeptemberében, Aradon) kivégeztek, többeket életfogytiglani, illetve sokévi börtönre ítéltek. Aradi szerző, Péterszabó Ilona kutatta fel a hozzáférhető periratokat, szólaltatta meg a még élő vádlottakat, hozzátartozókat, és felhasználva a sajtóban az utóbbi években az ügy kapcsán megjelent írásokat is, több mint 300 oldalas dokumentum-összeállítást adott közre. /Könyvbemutató a Jelen Házban. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 17./ Megdöbbentő a párhuzam 1849, 1958 és 1989 aradi eseményei között - állította Péterszabó Ilona aradi újságíró könyvének / 56 után 57-en a temesvári perben/ bemutatóján. Dokumentumriportot írt a Szoboszlay Aladár-perről. A könyvet Jámbor Gyula újságíró ismertette, párhuzamot vonva a fasizmus és a kommunista diktatúra legsötétebb időszakai között. /(puskel): Könyvbemutató a Jelen Házban. A múlt ismerete nélkül nincs tiszta jelen. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 24./"
2003. március 31.
"Roos Márton temesvári Pécskára látogatott. Az ifjúsági csoporttal márc. 29-én találkozott.Egy éve ötven fiatal jön össze hetente. /Bánsági Csilla: Pécskai fiatalok találkozása a Főpásztorral. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 31./"
2003. május 21.
"Orbán János Dénes nemrég megjelent, Teakönyv című kötete, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozat harmadik darabja. Szerzője elnyerte a Petőfi-, a Faludy- és a Sziveri János-díjat, ő volt a Nobel-díjas Kertész Imre Herder-ösztöndíjasa Bécsben, Rómában beválasztották a 12 legjobb európai fiatal költő közé, tavaly pedig - ez idáig legfiatalabbként - a magyar állam József Attila-díjjal tüntette ki. Az erdélyi magyar irodalom fenegyereke élete harmincadik évébe érkezett, és egy évtized telt el írói debütálása óta. A Teakönyv eleddig kötetben meg nem jelent írásaiból válogat. Kötetének Arad, Hunyad és Temes megyei bemutatására az elkövetkező napokban kerül sor. /Bemutató Aradon, Déván, Pécskán, Temesváron. Orbán János Dénes Teakönyve. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 21./"
2003. május 27.
"Bereczky Gyula kolozsvári bábművész ismét Arad megyébe érkezett. Sajátos utat járó előadóművész, aki pár évvel ezelőtt függetlenítette magát, kidolgozta egyéni stílusát. A színpadot, kellékeket és a szereplőket egyetlen hátizsákba csomagolva járja a szórványvidéket, ahová hivatásos magyar bábszínház csak elvétve jut. Bereczky segítőtársa felesége, Varga Csilla, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, férjének is avatott kezű partnere a bábok kivitelezésében. A népmese elemeiből ihletődött Szekrénymese szövegét jómaga írta, a kasírozott bábok mozgatása, a szövegmondás is a mindenes feladatköre. Máj. 26-án Aradon a Csiky kisdiákjainak tartott előadást, a következő napokon Szentpálon, Majláton, Nagyiratoson, Kisiratoson, Gyorokon, Pécskán, Peregen, Zerinden, Ágyán és Erdőhegyen lép fel. Szerencse, hogy Bereczky Gyula megérkezett, mert egy héten át zajlott az Euromarionett 2003 fesztivál Aradon. Itt voltak szerb, macedón, bolgár és francia bábművészek, de az erdélyi magyar bábosok közül senkit sem jött el, vagy talán senkit se hívtak meg erre a rangos művészeti eseményre. /Hátán viszi a színpadot. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./"