Hencz Hilda : Magyar Bukarest 14. (Részletek)
A katolikus iskolák építésével párhuzamosan a református magyarok is folytatták erőfeszítéseiket iskolahálózatuk bővítésére, azonban a katolikusokéhoz hasonlítható anyagi támogatás nélkül. 1903-ig a református volt az egyetlen magyar iskola Bukarestben, ide 160 tanuló járt. Az iskola a román állam, illetve a felső egyházi fórumok, azaz az erdélyi református püspökség, 1908-tól pedig a budapesti Református Egyetemes Konvent ellenőrzése alatt állt. Az egyházi vezetőség esperes-tanfelügyelőt nevezett ki Bukarestbe Németh Sándor (1901–1904), majd pedig Újvári István (1904. szeptember – 1913. december) személyében.
A századelőn nőtt a református iskolába iratkozó diákok száma, 1905 májusában vették használatba a leányiskola Sfinții Voievozi utca 50. szám alatti, öt osztályteremből álló új épületét, a következő évben a fiúiskola is megnyitotta kapuit a Sf. Ștefan utca 34. szám alatt, ez hat osztályteremnek és a tanítók lakásainak adott helyet. A tanulók száma 354-re nőtt, a református többség (191) mellett főleg evangélikusok (104) jártak ide. Óvodát is nyitottak, ahol a katolikusokéhoz hasonlóan járt az ingyenes pohár tej és darab kenyér.
1909-ben felépült a Giulești úti kálvinista temető kápolnája. A kápolna falán, a bejárattól jobbra található az alapítókat feltüntető felirat: Márton Árpád lelkész, F. Köpe István főgondnok, Incze Béla gondnok, Szőcs Bálint pénztáros és Sz. Antal Szilárd ellenőr. Márton Árpád 1904-ben érkezett Bukarestbe, a presbiteri tanács 1806. július 8-án választotta meg papjának. A Sf. Voievozi utcai épületet kibővítették, ide költözött a református esperesi hivatal is. Itt kaptak helyet a tanítói lakások s a hároméves szabászati iskola. Menza és tornaterem épült a fiúiskola mellé. A tanítást két pap, tíz tanító, egy nevelőnő és egy szabó mesterasszony biztosította. Összesítve az 1913/14-es tanévben az óromániai katolikus és református magyar iskoláknak 2382 tanulója volt, ebből 1682 Bukarestben. Ezt a számot azóta sem sikerült túlszárnyalni. Az első világháború küszöbén, 1912. december 12-én megtartott népszámláláskor Bukarestnek 341 321 lakosa volt, ebből 240 314 (70,4 százalék) román, 56 912 külföldi állampolgár, 44 084 hontalan (román védnökség alatt), a többiek nem nyilatkoztak állampolgárságukról. A népszámlálási adatokból nem derül ki a bukaresti magyarok száma, de igazolódott az évtizedek óta hangoztatott hír, miszerint sokkal többen vannak, mint az osztrákok. A munténiai magyarok számát azonban megadták – 48 976 főben. Ehhez a számhoz (a külföldi állampolgárságú magyarokéhoz) még hozzáadódik az állampolgárságukat vesztett, illetve a román állampolgárságot megszerző magyarok száma, ezekről a népszámlálás nem szolgál adatokkal. Figyelembe véve, hogy a magyarság nagy többsége Bukarestben élt, állíthatjuk, hogy részaránya akár hivatalosan is meghaladhatta a főváros lakosságának 10 százalékát; nem hivatalosan még talán a 20 százalékot is túlléphette. A népszámlálás pontos adatokkal szolgált az Osztrák–Magyar Monarchiából vagy más országból származó, a román állam védnöksége alatt álló románokról, szám szerint 19 412 főről is; ezek közül 9400 erdélyi és bánsági román tartózkodott Munténiában.
1914-ben az első világháború kitörése gyökeres változásokat hozott az óromániai magyarság életében. A román védnökség alatt álló 18 és 46 év közötti férfiakat besorozták a román hadseregbe; nem tudni, hányan voltak köztük magyarok. A háború első áldozatainak 1915-ben emeltek emlékművet a kálvinista temetőben. A háború a magyar iskolák működésére is kihatott: drámai mértékben csökkent a létszám, és az iskolák tevékenysége kimerült a hadiárvák és özvegyek támogatásában, ruházat gyűjtésében vagy a sebesültek ellátására szánt egészségügyi anyagok előkészítésében. A háború alatt Bukarestben maradt magyarokról kevés és kétértelmű információnk van. Néhányat, nagyon röviden, megtalálunk a Bukaresti Magyar Hírlap 1918/27-es számában, amely nem sokkal az 1918. március 18-án aláírt bufteai béke után jelent meg. Jó évtizeddel később a Bukaresti Magyarságban Szász István lelkész közöl adatokat, elsősorban gyűjtőtáborban eltöltött fogságáról; az események időpontjára csak következtetni lehet. Az Egyházi Újság 1932/33-ban ugyancsak Szász Istvántól a bukaresti magyarság háború utáni újjászervezéséről közöl anyagot. Még kevesebb adat áll rendelkezésünkre a lágerekbe zárt katolikusokról; lágerbe került többek között Kovács András és Szabó István, a katolikus egylet elnöke és alelnöke, valamint a pap Horváth Andor is. Már a háború kitörésének pillanatától próbálta az osztrák–magyar hatóság rávenni alattvalóit a repatriálásra; az események végül azt bizonyították, hogy azok is vesztettek, akik mentek, de azok is, akik helyben maradtak. Miután Románia is belépett a háborúba, az országban maradt magyar állampolgárságú férfiakat külön munkatáborokba internálták. Csak azokkal tettek kivételt, akik már elnyerték a román állampolgárságot, vagy akik ortodoxnak keresztelték gyermekeiket. Akadt, aki gyorsan, egy élet munkáját elkótyavetyélve elhagyta az országot, azonban sokakat közülük, akik már korábban elveszítették a magyar állampolgárságukat, visszafordítottak, ők a túlélésért minden kompromisszumra képesek voltak, nyelvüket megtagadták, és nevüket is megváltoztatták. A Romániában maradtak közül nem kevesen estek az árulási perek áldozatául. Konkrét adatok róluk nem állnak rendelkezésünkre, de a magyar elítéltek számának növekedésére vonatkozó statisztikák elég beszédesek. Amíg 1915-ben a văcărești-i börtönben 44 magyar raboskodott, ez a szám jelentősen megnőtt a következő években: 1916-ban 149, 1917-ben 199, 1922-ben 305 és 1923-ban 436. Habár a románok már korán elveszítettek pár csatát, és a németek 1916 decemberétől 1918 novemberéig Bukarestet is kézben tartották, azokat, akiket a háború kezdetén lágerekben internáltak, csak 1917 decemberében bocsátották szabadon. Ellenséges tulajdonként elkoboztak vagy lefoglaltak minden épületet, amit a magyarok építettek. Már 1917-ben elkobozták a Magyar Társaság Zalomit utcai székházát, és bezárták a Szent Ilona-templomot a Cuza Vodă utcában. Minden magyar iskolát feldúltak. A bufteai béke után a magyarok azt remélték, visszakapják ingatlanjaikat. A békeszerződés előírta a hadizsákmány visszaszolgáltatását; a moldvai csángók magyar nyelvű misézéshez és tanuláshoz való jogát is kimondta. A reményekből azonban nagyon kevés vált valóra, és az is csak rövid időre. A Bukaresti Magyar Hírlap – az egyetlen magyar nyelvű bukaresti lap 1918-ban – megírta, hogy a Magyar Társaság visszakapta működési engedélyét, és irodát nyitott a Călărași úton. Augustin Kuczka prelátus misét tartott a Szent Ilona-templomban, az osztrák–magyar segélyző egylet gyűlést tartott, a katolikus és református magyar iskolák kihirdették az évzáró vizsgák programját. A református iskolában 115 tanuló végzett hat osztályban. Augusztus vége felé meghirdették a beiratkozásokat a magyar katolikus iskolába és az inasképzőbe is. A Nemzeti Színházban is előadták néhány magyar szerző darabját, azonban román vagy német nyelven.
1918 novembere végén, miután a román csapatok bevonultak Erdélybe, a magyar diaszpóra életében is fordulat állt be. A magyarok házaikban bujkáltak, minden kis zajtól összerezzenve. Még Szász István papi lak udvarán játszó kisfiára is ráförmedtek, hogy ne beszéljen magyarul, és ez a felszólítás a mai napig érvényes, és majdnem minden magyar kapott már belőle, nem csak a bukarestiek. A felszólítást a „menj Budapestre!” követte a nemrég még magyar többségű városokban, de akár a román parlamentben is, s követi mind a mai napig.
Novemberben Márton Árpád lelkész is elbúcsúzott híveitől, mivel katonai parancsra el kellett hagynia a parókiát. A frissen kinevezett esperes inkább gyorsan távozott. A katolikus iskolákat ismét megszállták és feldúlták, az utcán széttépett magyar könyvek lapjai hevertek. A református iskolákat valamivel később kobozták el, úgyhogy sikerült a berendezés egy részét még idejében biztonságba helyezni. Úgy tűnik, Szász István továbbra is megtartotta az istentiszteleteket. Bár ő evangélikus volt, a maroknyi Bukarestben maradt református könyörgött, hogy ne menjen el. A tanítók azonban a távozást választották.
*
Néhány nagy horderejű történelmi esemény előzte meg Magyarország háborúvesztését. A „vörös gróf”, Károlyi Mihály 1918. októberi hatalomra jutásával és a köztársaság kikiáltásával a helyzet ellenőrizhetetlenné vált. Míg Jászi Oszkár miniszterként arról álmodott, hogy Magyarország kelet Svájcává válhat, a horvátok, szlovének és szerbek sorra elszakadtak. Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagy nemzetgyűlésre a „vörös gróf” által rendelkezésükre bocsátott szerelvényeken érkezhettek a románok. Pár hónappal később már a kommunista Kun Béla „vörös terrorja” nyugtalanította rendkívüli módon a Nyugatot. Szövetségesei tiltakozása ellenére a román csapatok bevonultak Budapestre, és barbár módon kifosztották a várost. A román hadsereg által innen elhurcolt javak, elsősorban a mozdonyok, vagonok, autók és igásállatok értéke mintegy hárommilliárd aranykorona volt, tizenkétszerese annak a kölcsönnek, amelyet Magyarország négy év múlva a pénzügyi helyreállításhoz kapott, írja könyvében Paul Lendvai.
A román fosztogatás méreteit az amerikaiak is látták. Herbert Hoover, az Egyesült Államok jövendő elnöke írta, hogy a román hadsereg „középkori stílusban rabolta ki a várost. Még a gyermekkórházak készleteit is elvitték... Képtárakat, magánházakat, bankokat fosztottak ki, a vagonállományt, autókat, állatokat...” Mária román királyné azonban azt nyilatkozta, hogy „katonái csak azt vették vissza, amit elloptak tőlük a háború folyamán”.
Az 1920-ban megkötött trianoni békeszerződéssel Magyarország elveszítette területének mintegy kétharmadát, és 3 227 000 magyar (akik közül 1 662 000 Erdélyben, a Partiumban és a Kelet- Bánságban lakott) maradt az új országhatárokon kívül.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Segítséget kérnek és dolgoznak a viharkárok helyreállításán
Anyagi segítségre van szüksége a kutyfalvi református egyházközségnek, miután az Erdélyen június 19-én, vasárnap este átvonuló ítéletidő ledöntötte a templom tornyának egy részét, és az épület is jelentős mértékben beázott. A vihar által érintett településeken dolgoznak a károk helyreállításán.
Az egyházközség csütörtök reggel 8 órától közmunkát hirdetett a templom környékének rendbetétele érdekében, ugyanakkor adományokat várnak a legsürgősebb munkálatok elvégzéséhez. Az egyházközségnek cserepekre is szüksége van, a vihar ugyanis leröpítette a parókia és a templom tetejének egy részét – közölte Facebook-oldalán Lukács Vilmos református lelkész. A vihar megzavarta a marosvásárhelyi közlekedési lámpák működését is, az Electrica áramszolgáltató szakemberei kedden is javították, ellenőrizték a hálózatot.
Az elmúlt napokban Erdély- és Partium-szerte jelentkező viharok okozta károkról Dacian Cioloş miniszterelnök tegnap reggel videokonferencián egyeztetett a prefektusokkal és a sürgősségi helyzetek kezelésével megbízott hatóságok vezetőivel. A megbeszélésen egyrészt tájékoztatták a kormányfőt a károk mértékéről, ugyanakkor szóba került a szélsőséges időjárási körülmények, főként árvizek idején teendő intézkedésekről. Cristian Resmeriţă, a Hunyad megyei Lupény polgármestere eközben arról számolt be, hogy becsléseik szerint közel 20 millió lejre lenne szükségük ahhoz, hogy rendbehozzák az áradás okozta károkat. Az ítéletidő főként az infrastruktúrát rongálta meg, az önkormányzat pedig már kérést küldött a kormánynak, hogy biztosítsa a szükséges forrásokat, a helyzetről pedig a prefektúrát is értesítették.
Az elöljáró rámutatott: saját költségvetésből nem tudják kifizetni a javításokat. Elmondása szerint egy egész lakónegyedben újjá kell építeni az utakat, és a település más szakaszai is jelentősen megrongálódtak.
Marosdátoson a tűzoltókkal együtt dolgozó csendőrök, rendőrök és helybeli lakosok újrafedték a vihar által megrongált épületek tetőzetének ötven százalékát, a többi lakóház 85 százalékánál ideiglenes védő-borító műanyagfóliát húztak a megrongált tetőzetre. A kutyfalvi 154 vihar által megrongált ház közül kedden 20-at fedtek teljesen újra, 12 esetében pedig részlegesen készültek el az újrafedéssel. A beavatkozók elsősorban azoknál a házaknál dolgoztak, ahol volt tetőfedő tetőcserép. A két településre – Kutyfalvára és Marosdátosra – összesen 122 tűzoltót rendeltek ki, 9 csendőrt a rohambrigádtól és hármat a csendőrfelügyelőségtől, továbbá 11 rendőrt a megyei rendőr-főkapitányságról – tájékoztatott Mihai Gagyi hadnagy, a Maros Megyei Vészhelyzeti felügyelőség sajtószóvivője.
Bakó Zoltán, Kőrössy Andrea
Székelyhon.ro

Egyre csak romlik az Ady-múzeum állaga
A napokban a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum három munkatársa és E. Csorba Csilla főigazgató végzett kutatásokat a váradi Ady Endre Emlékmúzeumban, aki exkluzív interjút az Erdély Online-nak.
– Úgy tudom, hogy látogatásának egyik fő célja az Aurel Chiriac-kal, az Ady Endre Emlékmúzeumot működtető Körösvidéki Múzeum igazgatójával való tanácskozás volt, bár ez a találkozó végül nem valósult meg…
– Aurel Chiriac igazgató urat nagyon régóta ismerem, mindig kitűnő volt a munkakapcsolatunk. A Körösvidéki Múzeummal rendeztünk közös kiállítást is, Balogh István festőművész emlékére a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Arra gondoltam, arról beszélgethetnénk, hogy miként lehetne egy kicsit előrelépni az Ady-emlékmúzeum ügyében, mellyel ő tisztában van, tehát nem egy újdonságot mondanék neki. Azt tapasztaljuk a kollégáimmal- több éve jövünk már látogatóba-, hogy az épület állaga egyre romlik, és ez az állapot, ami most van, véleményem szerint a személyekre is veszélyes, mert olyan gombás fertőzések nyomait véljük felfedezni a falakon, ami ártalmas lehet az emberek egészségére nézve. A műtárgyaknak pedig ez a nedves tér szintén nem jó. Tudjuk, hogy mindenkiben megvan a szándék arra, hogy megváltozzon ez a helyzet, de hogy mégsem születik megoldás, az viszont nagyon kártékony hatással lehet erre a nagyon fontos és értékes épületre, amiből egy gyönyörű ékszerdobozt lehetne varázsolni itt, Nagyvárad közepén. A gyűjtemény darabjaiból egy szép állandó kiállítást lehetne összeállítani, illetve a műtárgyak variálásával kisebb időszaki tárlatokat is. Úgy érzem, a város turizmusának a fellendítésében is ez a hely jelentős szerepet játszhatna. Biztos vagyok benne, hogy mindezt Aurel Chiriac is tudja. Ugyanakkor az a bonyolult helyzet, ami az Ady-emlékmúzeum épületének tulajdonjogát illeti- tudomásom szerint az ortodox egyház birtokában van-, nem tett lehetővé előrelépést, és ezért mi arra kérnénk a megfelelő felettes szerveket, legyen az politikai, vallási, vagy bármilyen vonal, hogy valamilyen értelemben jussanak megegyezésre, mert egy nagy értéknek a pusztulása van kibontakozóban, ami igazából nem lehet az érdeke senkinek sem, mert ha az épület elpusztul, akkor az senkinek se jó. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ennek az épületnek Váradon úgymond hagyománya van, mindenki tudja, hogy ez az Ady-emlékmúzeum. Ady életéhez is van kötödése, és tulajdonképpen a nagysága és a mérete is alkalmas rá, hogy egy kis emlékháznak a funkcióját betöltse. Akár iskolai órák megtartására, akár csoportos, kisebb előadások, koncertek lebonyolítására is ez az épület kiválóan alkalmas lenne, pláné ha még az alsó traktus is be lenne vonva ezekbe.
– Hogyan befolyásolhatja pozitív irányba a történéseket a PIM?
– Mi, mint Petőfi Irodalmi Múzeum, természetesen a helyi viszonyok alakításába nem tudunk, és nem is akarunk beleszólni. Amit tenni tudunk, az a szakmai háttér biztosítása, az, hogy az itt található kéziratok, fotók, könyvek, képzőművészeti alkotások szakszerűen fel legyenek dolgozva, kutathatók legyenek, illetve a kutatáshoz hozzátegyenek, mert vannak itt olyan anyagok, melyeket korábban a tudományos kutatók sem ismerhettek. Próbálnánk a figyelmet is felkelteni, hogy egy-egy darabnak az állagát az állomány védelme szempontjából meg kellene óvni, illetve milyen lépéseket kéne tenni e téren. Tudjuk, hogy kiváló restaurátorok dolgoznak a Körösvidéki Múzeumban. Kellene tehát egy kis pénzt és figyelmet fordítani arra, hogy az Ady-hagyatékban levő műtárgyak is állagmegóvási céllal legyenek áttekintve. Azt gondolom ugyanakkor, hogy ha az épületnek a felújítása megtörténne, és megfelelő körülmények teremtődnének, akkor a PIM biztosan vállalná azt, hogy egy állandó, időszaki vagy bármilyen kiállítás létrehozásában segítséget nyújtson.
Interaktívan
– Több mint tíz éve vezeti a Petőfi Irodalmi Múzeumot. Hogyan alkalmazkodik az Ön által irányított kulturális intézmény az egyre gyorsabban változó világhoz? Gondolok itt arra, hogy manapság már nem elég annyi, hogy kitesznek valamilyen tárgyat egy tárlóba.
– A Petőfi Irodalmi Múzeumban a kiállítások építése mindig is egyik fontos és középpontban álló feladat volt. A múzeum egészét az jellemzi, hogy egy nagyon nyitott kulturális intézmény, mely megpróbál a látogatók minden rétegéhez szólni, kicsiktől nagyokig, a kevés olvasottsággal rendelkezőktől az egyetemet végzettekig, és általában a művészetek iránt érdeklődőkhöz, hiszen nagyon sok olyan kiállítást és egyéb rendezvényt szervezünk, melyekben a társművészetek is szerepet játszanak. A tárlataink nagy része interaktív, tehát sok olyan játékos, érintőképernyős, vagy speciális oda kifejlesztett tudásközpontként működő elemek vannak, melyek egyrészt a nagyon is számítógéphez szokott fiatalokat újabb és újabb információkhoz juttatnak, másfelől pedig azok számára, akinek a falon levő anyag nem elegendő, akár egy tágabb elmélyülési lehetőség is adott. Az elmúlt évtizedben az egyik legnagyobb áttörést a Weöres-kiállítás jelentette, amely most éppen Sátoraljaújhelyen látható, mert vándorol az egész országban. Ezt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel közösen hoztuk létre, mivel Weöres Sándor hagyatéka nem tartozik a múzeumhoz. Csak interaktívan, installációk segítségével mélyülhetünk el több száz Weöres-versben, és ez nagyon kedvelt kiállítása volt a PIM-nek. A kiállításainkkal sok díjat nyertünk, most legutoljára a Múzeumok Majálisán a IX. kerületi önkormányzat és a Petőfi Irodalmi Múzeum megnyerte Az év kiállítása-díjat a Gát utcában levő József Attila-emléklakás kialakításával. A múzeum tevékenységéhez az is hozzátartozik, hogy határon túl részt vegyen az emlékházak megújításában. Elmondhatjuk, hogy az elmúlt időszakban Csúcsán megújult az az ingatlan, ahol Ady és Csinszka laktak, és legutóbb Zilahon, ahol a költő tanult és lakott. Az érmindszenti felújításban kis mértékben ugyan, de szintén szerepet játszottunk. Nagyon remélem, hogy egyszer ebbe a hosszú sorba a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum is beilleszkedik.
Modern megoldások
– Mennyire lehetne ezt itt korszerű módon megoldani?
– Szerintem itt is minden megoldható. Nem kell soha Ady Endre egész életét és munkásságát bemutatni, tehát nem az a cél, hogy egy ekkora térben Ady Endre egész jelentőségét, költészetét, ennek minden kapcsolódó hálóját, barátait és művészeti kötődéseit bemutassuk, hanem inkább arra lehetne fókuszálni, hogy a váradi kötödését, tartózkodását, és az innen elszálladzó baráti és szerelmi viszonyait bemutassuk, illetve költészetének azon részét, mely valóban a szülőföldjéhez, illetve hát a Partiumhoz köti. Természetesen lehet más tematikai csoportokat is kitalálni, ez attól függ, hogy miután renoválják az épületet, mire lenne igény. Nyugodtan lehet képernyőn lapozható könyveket kirakni- hiszen manapság nem feltétlenül szükséges a maguk fizikai formájában bemutatni a kiadványokat-, számítógépen feltüntetni a helyszíneket, ahol élt, vagy a Párizsból küldött képeslapjait. Ötletként említem, hogy például ugyanígy a kéziratait is egyenként meg lehetne nézni, rájuk közelíteni. Ezzel együtt persze a tárgyak önmagukban is rendkívül fontosak, és a múzeumnak van egy nagy relikvia gyűjteménye. Egyre többször fordulunk a tárgyakhoz, mert úgy tapasztaljuk, hogy közönség mindinkább igényli azoknak a tárgyaknak a jelenlétét, melyekről úgy gondolja, hogy az író megérinthette, vagy az ő látókörében volt, valamire inspirálta, vagy hozzátartozott a megjelenéséhez, imidzséhez. Ady öltözködésének is megvan a maga sajátossága. Neki nem nagyon volt Váradon saját lakása, ezért nagyon nehéz azokat a bútorokat összeszedni, melyek őt jellemezték. Nem hiszem ezért, hogy Nagyváradon nagyon sok eredeti dolgot lehetne felfedezni, de azért mégis, amelyek itt vannak, reprezentatívnak tekinthetőek.
– Milyen munkát végeztek most az Ady-múzeumban?
– A korábbi előrendezések után a kollégáim most palliumokba, majd savmentes dobozokba rakják az eredeti kéziratokat, fotókat, illetve más itt található hagyaték részeket. Arra is próbálunk odafigyelni, hogy bizonyos eredeti, papír alapú tárgyakat nem szabad hosszabb időre kiállítani, mert elsavasodnak, elszíneződnek, és a tintaírás teljesen kifakul bennük. Találtunk olyan értékes dokumentumokat is, melyek az Ady-emlékmúzeum létrehozásával, a történetével kapcsolatosak, tehát ha valaha valaki akár egy szakdolgozat keretében rekonstruálni szeretné ennek a kulturális intézménynek a történetét, akkor ezt meg fogja tudni tenni. Értékes könyveket is találtunk, melyekben fontos bejegyzések vannak, aláírások, melyeket eddig nem regisztráltak. Ez a hét megint egy nagy adag munka elvégzésére volt tehát alkalmas, és úgy érezzük, hogy még egy fordulóra szükség lesz, de hogy erre mikor fog sor kerülni, azt most nem tudnám megmondani.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Meghosszabbították a hőségriadót
Péntekre és szombatra is meghosszabbították a meteorológusok az elsőfokú hőségriadót, az ország 11 délnyugati megyéjében akár 35 C-fok is lehet, és éjszaka sem süllyednek 20 C-fok alá. A hőmérséklet-páratartalommutató átlépheti a kritikus, 80 egységnyi határt. Pénteken és szombaton a Bánságban, a Partiumban, Máramarosban, Olténia és Munténia déli részén, illetve elszórtan a többi régióban kánikula jellegű marad az idő.
A hegyvidékeken időnként fokozott lesz a légköri instabilitás, elsősorban a délutáni és esti órákban záporokra, zivatarokra, viharos szélre és néhol jégesőre számíthatunk.
nyugatijelen.ro

Erdély.ma

Pályázati felhívás az I. Csángóföldi Nyári Egyetemen való részvételre
A Partiumi Michiel de Ruyter Tudományos Társaság, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, a Klebelsberg Kuno Szakkollégium, valamint a Z Generációért Alapítvány pályázatot hirdet az I. Csángóföldi Nyári Egyetemen való részvételre, melyre Romániában, a Bákó megyei Kosteleken kerül sor.
A nyári egyetem célja, hogy Csángóföldön közösségépítő műhely-helyszínt hozzunk létre a régió fiatal értelmisége számára, összekössük Csángóföldet és a Kárpát-medence többi régióját az ifjúsági konferenciák, ifjúsági együttműködések területén. Ezen cél érdekében rendezzük meg idén július 24-29. között az I. Csángóföldi Nyári Egyetemet a csángóföldi Kostelken. Csángóföldön az infrastrukturális és logisztikai problémák miatt nincs számottevő felsőoktatási műhelymunka, gyenge az ifjúsági szervezetek közötti kárpát-medencei szintű együttműködés, a Kárpát-medencében oly népszerű és hasznos nyári egyetem (szabad egyetem) ismeretlen a régióban. Ezen a szervező csapat változtatni szeretne és az idei évtől kezdődően minden év nyarán nyári egyetemet szeretne rendezni Csángóföldön. A tervezett rendezvény egy olyan hat napos találkozó melynek célcsoportját csángóföldi, székelyföldi, partiumi és magyarországi egyetemisták alkotják, de partnerszervezeteinken keresztül meghívást kapnak a Kárpát-medence más régióinak fiataljai is. A nyári egyetemek felépítését követve szekcióülések, előadások, ifjúsági kerekasztal-beszélgetések, szabadidős és kulturális programok képezik a rendezvény programpontjait. Társadalomtudományi és természettudományi szekciókon keresztül szeretnénk megvizsgálni az idei év két alaptémáját: (1.) a rurális mezőgazdaság Kárpát-medencei helyzetét és társadalmi vonatkozásait valamint (2.) a Kárpát-medencei fiatalság gazdasági migrációját.
Jelentkezési határidő: július 1, éjfél.
A jelentkezések elbírálása július 5-ig történik meg, ezen a napon értesítünk ki mindenkit a jelentkezésének elbírálásról. Ezt követően további hasznos információkkal látjuk el a sikeresen pályázókat.
Erdély.ma

A tudománynak a nemzet felemelkedését kell szolgálnia
Fényes Elektől az Európai Statisztikai Rendszerekig címmel rendezett Kárpát-medencei kitekintésű statisztikai konferenciát a Magyar Statisztikai Társaság és a Partiumi Területi Kutatások Intézete július 1-jén délután és 2-án délelőtt Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen.
Plenáris üléseken és szekciókban zajló kerekasztal-beszélgetéseken járták körbe a meghívott szakemberek a magyar és a nemzetközi statisztika aktuális kérdéseit, különös tekintettel egyrészt e tudomány oktatásának helyzetére és perspektíváira, másrészt a modernizációban és területfejlesztésben betöltött szerepére. Az előadások rendjén a történeti visszatekintésre is gondot fordítottak, már csak azért is, mert e hónap 23. napján lesz 140. éve annak, hogy a magyarországi közgazdasági statisztika első jelentős képviselője, az Országos Statisztikai Hivatal elődjének, az 1848-as Központi Statisztikai Hivatalnak a megalapítója, Fényes Elek földrajztudós visszaadta a lelkét Teremtőjének. A nagy előd a Bihar vármegyei Csokalyon született, tanulmányai egy részét Váradon végezte. Szülőfalujában szobra áll, a PKE-nek helyet adó Nagyváradi egyházkerületi székház udvarán pedig 2013-ban emléktáblát avattak a tiszteletére, a konferencia részvevői mindkettőt felkeresték és megkoszorúzták.
Soós Lőrinc, a Magyar Statisztikai Társaság elnöke emlékeztetett a konferencia elején, hogy a rendezvényre éppen a köztisztviselők napján kerül sor, hiszen július 1-je 1997 óta a közalkalmazottak törvényes ünnep- és pihenőnapja Magyarországon, márpedig a statisztikusok zöme ebben a státusban munkálkodik minden civilizált országban. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az általa vezetett szakmai szervezet képviselői mellett hat magyarországi és három határon túli magyar anyanyelvű egyetem szakemberei emelik részvételükkel a Nagyváradi konferencia ázsióját, méltatva egyúttal a vendéglátó tanintézetet. Ez utóbbi nevében ifj. Szilágyi Ferenc docens köszöntötte a vendégeket, majd átadta a szót Tőkés Lászlónak, a Partiumi Keresztény Egyetem elnökének.
Megnyitó beszédében európai parlamenti képviselőnk a Szentírásból vett idézet – „elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való” – mentén vázolta az erdélyi magyar tudományosság dicső múltjára rákövetkezett keserű közelmúltat, a kommunizmus idején végbement szellemi-lelki-tárgyi pusztítást külön kiemelve, aminek csak egy töredékét sikerült jóvátenni a diktatúra bukása után eltelt negyedszázadban. S bár a bibliai ige kifejezetten az isteni tudományokra vonatkozik, nyugodt szívvel általánosíthatunk – mondta a püspök –, hiszen Isten nélkül és az ő tudománya nélkül elvész a nép, és elvész akkor is, ha a nemzeti-keresztény tudományosságunk nem tudja betölteni a maga hivatását országaink, közösségeink, népünk életében. Tőkés László röviden vázolta a Partiumi Keresztény Egyetem történetét, amely e történelmi régió reneszánszának bölcsőjeként nemzetfenntartó szerepet tölt be a Sulyok István Egyházi, Felsőoktatási és Művelődési Központ egységében. A magyar statisztikai tudomány kialakulása és fejlődése, intézményesülése, illetve Fényes Elek élete és munkássága is sok tanulsággal, példázattal szolgál a ma embere számára – jelentette ki az EP-képviselő. A magyar nemzet viszontagságos történetébe szervesen beleillik a sorscsapások utáni örökös újrakezdés, ami oly jellemző tudományosságunkra, egészében és részeiben egyaránt. Mindig az Értől kellett eljutni az Óceánig – mondotta Adyval szólva.
S bár tudomány nélkül elvész a nép, de csupán a tudományosságban, annak művelésében és az öncélú kutatásban nem merülhet el. A cél ugyanis a nemzet felemelése, lám, maga Fényes Elek is ezt az utat kereste a tudományban – mutatott rá Tőkés László. És ezt szolgálják az utóbbi évekbe létrehozott partiumi intézmények is, a kutatóintézettől az autonómiatanácsig. A tudományt eszközként tudjuk felhasználni politikai céljaink elérésére is, ezek pedig a nemzet megmentésében, megtartásában és megerősítésében konvergálnak.
A jelen statisztikai konferenciának hozzáadott értéke a határok fölötti nemzetegyesítés szellemében zajló tudományos együttműködés, de a regionális kollaborációnak is nagy a tétje a régiók Európájában – zárta beszédét az egyetem elnöke, azt kívánva, hogy a tudomány megfelelő eszközöket adjon mindazok kezébe, akik akár szűkebb, akár tágabb pátriánk felemelkedéséért tenni akarnak.
tokeslaszlo.eu

Meglovagolnák Erdélyben a turisztikai trendeket
Dübörög a dél- és kelet-európai turzimus, a terrorfenyegetettség miatt egyre népszerűbbek a biztonságos úti célok, és ebből Románia, Erdély, ezen belül a Székelyföld is nyerhet – vélik a turisztikai szakemberek.
„A belföldi turizmus a fénykorát éli" – szögezte le a Krónika megkeresésére László Endre. A turisztikai irodákat tömörítő egyesület (ANAT) Székelyföldi regionális elnöke, a Transilvania Tourist Service utazási iroda ügyvezető igazgatója elmondása szerint a román tengerpartnak sok év óta az idei a legjobb idénye, de a bálványosi Grand Hotel is igen keresett, szeptemberig egyetlen hétvégére sincs már üres hely. Hasonló kihasználtságra évek óta nem volt példa. Magyarországon is megerősödött a belföldi turizmus, a Balatonon szintén alig van már üres szálláshely.
László Endre érdeklődésünkre kifejtette, hogy a külföldiek is egyre nagyobb számban választják a kelet- és közép-európai országokat. Ugyan még csak most készülnek a féléves statisztikák, de már az első öt hónap adatai is azt mutatják, hogy ugrásszerűen megnőtt a beutazók száma, és az országon belül Brassóba és környékére érkeznek a legtöbben. László Endre szerint a romániai idegenforgalmi szolgáltatásokra az jellemző, hogy vannak nagyon jó helyek és nagyon rosszak is, de ez a kettőség máshol is előfordul.
Külföldre, csak a közelbe
A romániai turisták körében különben még mindig nagyon népszerű Bulgária, de Görögországot is még mindig sokan választják, és bár Horvátország továbbra sem olcsó, ott is sokan szívesen nyaralnak. Egyre többen kérnek ajánlatot az olasz és a spanyol tengerpartra, ott a strandolást városnézéssel is összekötik. „A menekültáradat egyre kevésbé befolyásolja az idegenforgalmat, az emberek megszokták, már együtt tudnak élni vele" – véli a turisztikai szakember, aki szerint ugyanakkor a terrorfenyegetettség nagy vesztese Törökország, ahol már évek óta mélyrepülésben van az idegenforgalom.
Idén mintegy 35-40 százalékot esett vissza, ami rengeteg elmAradt turistát jelent, hiszen sok a török szálláshely, és ezek egyharmada 2016-ban kihasználatlanul mArad. „Romániából egyelőre még nem indultak el a menetrend szerinti repülőjáratok Egyiptomba, bár Magyarországról már lehet repülni, Romániából valószínűleg szeptemberben indulnak az első charterek, ha addig nem történik újabb terrortámadás, akkor valószínű megtelnek a Hurghadába és Sharm-el Sheikh-be induló járatok" – válaszolta kérdésünkre László Endre.
Vissza nem térő esély
„Romániának, Erdélynek, ezen belül a Székelyföldnek is jó piaci lehetőség a jelenlegi konjunktúra, hiszen minél eldugottabb egy hely, annál biztonságosabbnak számít" – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére Albert Zoltán, a Székelyföld desztinációmenedzsment klaszter elnöke, a Csomád–Bálványos Kistérségi Társulás munkatársa. Meglátása szerint mindenképpen pozitív hozadéka lesz a romániai idegenforgalomban a változó irányzatoknak, de valószínűleg sem az ország, sem a térség nem lesz képes ezt maximálisan kihasználni. „Túl lassú a reakció, későn ismerjük fel a trendeket, akkor körüljárjuk, hitetlenkedünk, majd túl későn lépünk. Másrészt a tőkehiány is hátráltatja a gyors reakciót" – véli Albert Zoltán, aki szerint ez az egész országra és a Székelyföldre is jellemző.
Az idegenforgalmi szakember egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon jól jöttek ebben az időszakban – amikor úgyis változnak az úti célok – az Erdélyt dicsérő és ismertető, világszerte sugárzott dokumentumfilmek, az ország és a térség egyre „láthatóbb", de nincs meg a kapacitás, hogy erre megfelelően reagálni tudjon a turisztikai szolgáltatói ágazat. „Már nem lehet csak a szálláshelyet eladni, programot, élményt kell kínálni a turistának" – szögezte le Albert Zoltán. Mint hangsúlyozta, az általa vezetett klaszter is arra törekszik, hogy az országon belül is minél láthatóbbá tegye a Székelyföldet, de a szolgáltatóknak, a vállalkozóknak is fel kell zárkózniuk a kínálatukkal, reagálniuk kell a megnövekedett keresletre. A klaszter elnöke leszögezte, az ország és a Székelyföld is mindenképpen nyerni fog a változó irányzatokból, a forgalom növekedésére lehet számítani, még ha nem is tudják kihozni a maximumot a lehetőségekből.
Minimális növekedés a Partiumban
A Nagyvárad melletti Félixfürdőn és Püspökfürdőn több szállodát üzemeltető Turism Felix Rt. munkatársai a Krónika kérdésére arról számoltak be, hogy a tavalyi „szezonhoz" képest idén csak minimális növekedést tapasztaltak, és meglátásuk szerint ez nem is annyira kirívó, hogy összefüggésbe lehessen hozni kül- és belpolitikai eseményekkel. A több vendéget inkább az üdülőtérségben végzett fejlesztéseik és népszerűsítési munkájuk számlájára írják.
Bíró Blanka, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Törvényértelmező hatóságot szorgalmaz Antal Árpád
Romániában megbénult a közigazgatás, az államigazgatás, ezt kellene sürgősen feloldani, fogalmazott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n. Az elöljáró részt vett a hét elején a Bukaresti önkormányzati konferencián, melyen véleménye szerint számos értékelhető stratégia elhangzott – többek közt a régióátszervezés és a decentralizáció is terítékre került –, ám kérdés, hogy ezekből mit lehet majd megvalósítani.
„Óvatos vagyok, mert az elmúlt években azt tapasztaltam, ha Bukarestben a decentralizációról harsognak, utána mindig központosítás következik” – jegyezte meg Antal Árpád. Úgy véli, a már évekkel ezelőtt kidolgozott decentralizációs törvénycsomag megoldás lehetne, azzal kellene továbblépni, tisztázva az alkotmánybíróság forrásokra vonatkozó kifogásait. Antal szerint előrelépés lehet, ha ágazatonként megvalósítják a hatáskörök és a források átcsoportosítását, de még akkor is gondot jelent, hogy egy-egy területet tucatnyi törvény szabályoz, így nehéz olyan döntést hozni, hogy az ne ütközzön valamelyik törvény egy cikkelyével, vagy éppen egy rendelet valamelyik mellékletével, részletezte a polgármester.
Szerinte a konferencián résztvevő önkormányzati alkalmazottak egyetértettek abban, hogy a rendszer jelenleg abban érdekelt, hogy ők minél kiszolgáltatottabbak legyenek. „Ott tartunk, hogy sem Bukarestben, sem máshol az országban senki nem mer vállalni egy döntést, vagy aláírni bármit” – mondta a polgármester. Antal éppen ezért javasolta a konferencián, hogy hozzanak létre egy kormányzati intézetet, egy hatóságot, amely a törvényértelmezési kérdésekben állást foglal, és az álláspontját elfogadják az ellenőrző szervek.
„Jelenleg bármelyik minisztériumhoz fordulnak a közigazgatásban dolgozók, azt a választ kapják, hogy járjanak el a törvény értelmében, és vállalják a felelősséget. Furcsa lehet ez a javaslat, de Románia nem egy normális ország. Ha az ellenőrzések során valakit el akarnak kapni, akkor biztosan megteszik a számtalan jogszabály valamilyen előírása alapján. Ezért lenne szükség egy mindenki által elfogadott, kötelező érvényű törvényértelmezésre” – mutatott rá Antal Árpád.
Az önkormányzati konferencián elhangzottakat kommentálta keddi hírlevelében Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke is, aki pozitívumnak tartja, hogy Dacian Cioloş miniszterelnök a rendezvényen elhangzott beszédében a régióátszervezésről szóló társadalmi vita újraindítását sürgette. Kovács Péter szerint az őszi romániai választások tétje a magyarság számára az, hogy képes lesz-e jó irányba befolyásolni az ország régióátszervezését, mert erős képviselet nélkül csupán külső szemlélője mAradhat a folyamatnak.
A politikus hangsúlyozta, az RMDSZ továbbra is 16 gazdasági-fejlesztési régió létrehozását támogatja. „A közigazgatási hatáskörű régiók létrehozása jelenleg alkotmányellenes, a megoldás pedig nem az, hogy egy újabb közigazgatási szintet állítunk fel a megye és az országos szint között, hanem a gazdasági-fejlesztési régiókat kell átalakítani” – mondta Kovács Péter. Emlékeztetett: az RMDSZ törvényjavaslata 16 gazdasági-fejlesztési régiót javasol, köztük a Székelyföldi térséget magában foglaló Hargita, Kovászna, és Maros megye, illetve a partiumit tömörítő Szatmár, Szilágy és Bihar megye is különálló fejlesztési régiót alkotna. Az ügyvezető elnök szerint a mostani nyolcrégiós felosztás miatt az ország elesik az európai uniós forrásoktól, régión belül a gazdag megyék fejlődnek, a szegényebbek pedig lemAradnak.
Amint arról beszámoltunk, Dacian Cioloş miniszterelnök a konferencián közigazgatási régiók létrehozását szorgalmazta, és reményét fejezte ki, hogy a novemberi parlamenti választás után célegyenesbe kerülhet a régióreform – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Az RMDSZ továbbra is 16 régió létrehozását támogatja
"Az RMDSZ álláspontja nem változott, továbbra is azt mondjuk, a közigazgatási hatáskörű régiók létrehozása jelenleg alkotmányellenes, a megoldás pedig nem az, hogy egy újabb közigazgatási szintet állítunk fel a megye és az országos szint között, hanem a gazdasági- fejlesztési régiókat kell átalakítani. Törvényjavaslatunk szerint Románia 16 gazdasági-fejlesztési régióval kell működjön: ebből Hargita-Kovászna-Maros megyek Székelyföld különálló régióként, Szatmár-Szilágy-Bihar megyék Partium külön régióként. Ez nem csak pénzügyi, gazdasági megoldásból, hanem a magyar érdeket is figyelembe véve a legjobb megoldás" – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke kedden annak kapcsán, hogy a miniszterelnök bejelentette, a kormány hamarosan napirendre tűzi a régiókról szóló társadalmi vitát.
Az ügyvezető elnök szerint a mostani 8 régiós felosztás miatt az ország elesik az európai uniós forrásoktól, szétfejlődés tapasztalható régión belül, a gazdag megyék fejlődnek, a szegényebbek pedig lemAradnak. Kovács Péter elmondta, az őszi választás tétje az, hogy az új parlament alakulásakor ott tudnak-e lenni és jó irányba tudják-e befolyásolni a régióátszervezést, vagy csak külső szemlélői lesznek a döntésnek, amely Románia gazdasági fejlődését 10-20 évre jelentősen meghatározza.
"Bízunk abban, hogy megfelelő súllyal ott leszünk, és ha nem is tudjuk elfogadtatni teljes mértékben elképzelésünket, de fékezni fogunk, meg fogjuk akadályozni, hogy a szélsőséges változatok megvalósulhassanak. Sokszor már ez is nagy eredmény!" – hangsúlyozta.
Az RMDSZ nem tartja rossznak, hogy most kezdődik a régióátszervezésről szóló társadalmi vita, hiszen választási kampányban a pártok be tudják mutatni saját elképzeléseiket, kampányban pedig a közvélemény is jobban odafigyel a témára. A jelenlegi szakértői kormány nem határozhat az új régiók kialakításáról, ezért a döntés valószínűleg jövő év elején, a társadalmi vita és a parlamenti választás után várható.
Népújság (Marosvásárhely)

Kettévált Erdély, kettévált magyar sajtó
Az erdélyi magyar sajtó története 1940-1944 címmel jelent meg dr. Fleisz János történész újabb sajtótörténeti monográfiája. Maga a szerző a most megjelent kötet kapcsán lapunknak elmondta, hogy a sajtótörténetet kevesen kutatják.
A Pro Pannonia Kiadói Alapítvány kiadásában jelent meg ebben az évben a neves váradi történésznek, Fleisz Jánosnak az erdélyi magyar sajtó történetét bemutató kötete, mely lényegében folytatása a szerző tizenegy évvel ezelőtt szintén ennek a kiadónak a gondozásában napvilágot látott erdélyi magyar sajtótörténeti munkájának, mely az 1890-1940 közötti időszakot dolgozta fel. A két kötet kiállításában, méretében, címében is azt sugallja, mintha egy sorozat darabjairól, vagy egy téma két kötetben való kiadásáról lenne szó, noha a két munka megjelentetése között, mint már jeleztük, több mint tíz év telt el.
Kettévált régió
Maga a szerző a most megjelent kötet kapcsán lapunknak elmondta, hogy a sajtótörténetet kevesen kutatják, ráadásul az 1940-1944 időszakról nem készült hasonlóan átfogó összefoglalás, többek között ezek a szempontok ösztönözték őt ennek a könyvnek a megírására. Fleisz János hozzátette, hogy a különböző helyi sajtóviszonyok ismertetése nyomán kirajzolódik magának a régiónak és a korszaknak a története is. Kifejtette továbbá, hogy a kötetben tárgyalt korszakban, azaz 1940-1944 között lényegessé vált az Észak-Erdély–Dél-Erdély elkülönülés, ez válik döntővé a hagyományos régiók (Partium, Bánság, Erdély) helyett. A kettévált Erdély két részének (sajtó)élete is teljesen különbözött egymástól: a Magyarországhoz került Észak-Erdélyben fellendült a magyar nyelvű sajtó, miközben a Romániánál mAradt Dél-Erdélyben jelentősen visszaesett, hiszen nagyon nehezen hagyták jóvá a magyar nyelvű sajtótermékek beindítását. Ennek következményeként például Arad és Brassó magyar nyelvű sajtója eltűnik vagy elsorvad, így az az érdekesnek is tekinthető helyzet áll elő, hogy Temesvár mellett Nagyenyed válik a magyar nyelvű sajtó helyi, regionális központjává Dél-Erdélyben. Egészen más képet mutat az észak-erdélyi magyar sajtó helyzete, hiszen Kolozsváron például volt olyan időszak 1940–44 között, amikor több mint harminc sajtótermék jelent meg egyszerre, ezekből négy napilap volt. Nagyváradon szintén négy napilap és további hat időszaki sajtókiadvány jelent meg egyszerre az 1942. évben, jegyezte meg Fleisz János.
A könyv struktúrája
Az erdélyi magyar sajtó története 1940–1944 című kötet első fele a második bécsi döntés nyomán Erdélyben előállt politikai, földrajzi, társadalmi, demográfiai, gazdasági realitásokat vázolja fel, az ötödik fejezettől kezdve pedig rátér az erdélyi sajtóviszonyok és sajtószabályozások általános ismertetésére. Külön fejezetben tárgyalja a szerző az erdélyi magyar sajtó jellegzetességeit, illetve az időszaki sajtótermékek típusait. A kilencedik, legterjedelmesebb fejezetben az erdélyi magyar sajtó regionális feldolgozását adja a történész, külön részben tárgyalva az észak-, és a dél-erdélyi magyar sajtót. A könyvben való tájékozódást a kötet végén publikált sajtótörténeti időrendi adatok, valamint az erdélyi magyar lapok és folyóiratok névmutatója, és a helységnévmutató segítik, érdekességként pedig néhány korabeli sajtótermék fejléce is látható a kötet végén. Arra a kérdésünkre: milyen további tervei vannak a sajtótörténet vonatkozásában, Fleisz János elmondta, hogy egy tanulmányban fel fogja dolgozni az erdélyi magyar sajtó történetének 1989-ig terjedő időszakát is, de hozzátette, hogy biztosan nem olyan részletes, monografikus formában, mint tette azt a most, illetve a tizenegy évvel ezelőtt megjelent sajtótörténeti munkájában.
Pap István
erdon.ro

Elfajulóban a Tőkés–Csűry csörte (Egyházi átvilágítás)
Tőkés László Európai Parlamenti képviselő olyan feljegyzéseket tett közzé tegnap Csűry Istvánról, amelyek szerinte közvetve azt bizonyítják, hogy a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke együttműködött a kommunista politikai rendőrséggel, a Securitatéval. A feljegyzések közzétételével teljesen elfajulni látszik az a harc, mely még a tavasszal robbant ki Tőkés és Csűry között az egyházi átvilágítások kapcsán.
Tőkés László Nagyváradon tegnap arról beszélt, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács ugyan 2009-ben olyan iratot állított ki az akkor még csak püspökjelöltről, amely szerint „nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry István a Securitate ügynöke vagy besúgója lett volna”, a szegedi Molnár János egyháztörténész olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek minden bizonnyal Csűrytől származnak.
A jelentések egy része az 1986–1989-es időszakból származik egy Kiss fedőnevű ügynöktől, akit a Securitate tisztjei szalárdi lelkészként is emlegetnek. Tőkés László elmondta, ebben az időszakban Csűry István volt a református lelkész a Bihar megyei Szalárdon. Tőkés László Kiss ügynök hét jelentésének a szövegét közölte azokkal az utasításokkal együtt, amelyeket az állambiztonság tisztjei e jelentések alapján megfogalmaztak. A volt püspök két, 1982-ből és 1984-ből származó jelentés kivonatát is közzétette, amelyeket Roşescu fedőnéven adtak, és amelyeket szintén Csűrynek tulajdonít. Tőkés úgy véli, ezek a jelentések annak a zsibói Molnár Jánosnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanárának a dossziéjából kerültek elő, akit a Securitatéval folytatott együttműködése miatt egy hónapja tiltott el a lelkészi szolgálattól az Erdélyi Református Egyházkerület fegyelmi bizottsága.
Tőkés László sérelmezte ugyanakkor, hogy az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete ellene foglalt állást, amikor Csűry István püspök vélt kollaborációjáról először tett említést. „Az RMDSZ-nek is figyelnie kellene arra, hogy kiket támogat, mert ez nem szolidaritásvállalás, hanem cinkosság, bűnpártolás” – jelentette ki.
A Brüsszeli honatya egyébként május végén hozta szóba, hogy püspök utódja vezetése idején megtorpant az egyházi átvilágítás, és egy júniusi közleményéhez csatolta a szegedi Molnár János egyháztörténésznek a jelenlegi püspök rovott múltjára utaló feljegyzését. Csűry István püspök június 29-én a Nagyváradi Bihari Naplóban közölt írásában érdemben nem reagált a Tőkés László által közzétett vádakra, de arra kérte „a Fidesz–KDNP kormány felelőseit”, hogy vizsgálják meg „az általuk, nevünkben delegált EU-képviselő munkáját és káros tevékenységét”. „Szóbeszéd és hamis információ nem buktathatja meg kórházépítő vállalásunkat, nem fékezheti itthontartó szolgálatunkat” – fogalmazott a püspök arra a kórházra utalva, amelyet a magyar kormány támogatásával kíván felépíteni a Partiumban.
Az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezetei július 4-én közös nyilatkozatban szólították fel Tőkés Lászlót: „hagyja abba közösségünknek ártó, felelőtlen megnyilvánulásait, a köztiszteletben álló közösségi vezetők rágalmazását, különös tekintettel a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület tisztségviselőire”.
Csűry István püspöki mandátuma ősszel jár le, a püspök azonban újabb mandátumra pályázhat. Tőkés László cáfolta, hogy vissza kívánna térni az egyházkerület püspöki tisztségébe
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagykárolyban a Bolyai Nyári Akadémia
Egy hétig Nagykárolyban, pontosabban a helyi Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum termeiben tartják a Bolyai Nyári Akadémia képzéseit a szakemberek. A tegnapi megnyitón a szakképzés jövőjéről, a magyarországi együttműködésről értekeztek a résztvevők.
Az idén immár 24. kiadásához érkezett a Bolyai Nyári Akadémia, míg az esemény főszervezője, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége ( RMPSZ) ebben az évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, mondta el köszöntőjében tegnap Baranyai Tibor, az RMPSZ Szatmár megyei elnöke. Baranyai elismerően szólt arról a lehetőségről, amelyet a Bolyai Nyári Akadémia megszervezése jelent a hazai szakembereknek a kölcsönös fejlődés és az oktatási módszerek továbbadása, finomítása céljából. A Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) továbbképzés-sorozata több helyszínen — Csíkszereda, Szováta, Nagyenyed, Szatmárnémeti, Szörényvár (Drobeta Turnu-Severin), Válaszút, Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Nagykároly, Gyulafehérvár — és szekcióban zajlik, átfogó témaköre A modern pedagógus — Megváltozott szerepek és készségek, A változtatás módszerei.
Nagykárolyba tegnap érkeztek a szakemberek, s egy héten keresztül értekeznek majd itt a pedagógusok elsősorban a szakemberképzés, szakmunkásképzés lehetőségeiről, fejlesztéseiről, a témában zajló csoportos beszélgetéseket magyarországi szakemberek irányítják. A Széchenyi István Egyetem docense, dr. Baroti Enikő, valamint Mészáros Attila egyetemi docensek révén ismerhetik meg a BNYA Nagykárolyi szakaszának résztvevői a magyarországi modell nyújtotta lehetőségeket és fejleszthetik mindezt tovább, értékesítve a hazai tapasztalatokat.
Gindele Imre, a Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum igazgatója, a duális modell Nagykárolyi felelőse házigazdaként üdvözölte a vendégeket. Köszöntőjének végén arra kérte a jelenlévőket, hogy amellett, hogy a szakmaiságra törekednek és a munkával foglalkoznak a BNYA egy hete alatt, a délutáni programjaikat lehetőség szerint úgy alakítsák ki, hogy abba a városnézés, valamint a Nagykároly melletti magyar irodalmi és történelmi kötődésű falvak megismerése is beleférjen. Az igazgató elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy igazgatósága elmúlt négyéves időszakában komoly előrelépéseket tettek, nemcsak a duális képzés, hanem a szakemberképzés terén is. A négy évvel ezelőtti időszakhoz képest mondhatni megkétszerezték a diákjaik számát, s egyre komolyabb és megbecsültebb alapokra helyezték a szakemberképzést, ezáltal bizonyítva azt, hogy az elméleti oktatás mellett nagyon fontos részt kap a városban a szakképzés.
A Nagykárolyi megnyitóról nem hiányozhatott Knecht Csaba igazgató sem, aki a duális képzési modellben az iskola első rangú partnerének számító Polipol Mobila Kft. képviseletében volt jelen.
Az üdvözléseket követően a magyarországi szakoktatás felelősének is tartott Kovátsné Vörös Ágnes előadása következett. A szakember a magyarországi Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal projektvezetője átfogó és tartalmas előadásban vázolta fel a magyarországi irányvonalat, mely folyamatos átalakulásban van.
Részletesen szólt arról, hogy Magyarországon új alapokra helyezték a szakemberképzést.
„Nem csak Romániában vannak a szakmunkásképzésnek útkeresési folyamatai, de a magyarul zajló képzés hatékonyságának növelése érdekében azt hiszem kijelenthetjük, az sem mindegy, hogy Magyarországon milyen irányba halad a szakképzés. Három évvel ezelőtt megjelent az új oktatási törvénycsomag, mely során megváltozott a szakképzési, a felnőttképzési és a nemzeti népnevelési törvény is. Majd 2014-ben állt össze a szakképzést a gazdaság szolgálatába állító törekvés is. Az elképzelés szerint Magyarországon is az a cél, hogy a gazdaság motorja legyen a megfelelő szakemberképzés és ezáltal olyan munkaerő lépjen ki a gazdasági piacra, amelyre ténylegesen is szükség van. Ennek az elképzelésnek a hatékonyságához folyamatosan vizsgálják a piaci mutatókat, feltérképezik a hiányszakmákat, illetve ezt a listát régió szerint folyamatosan alakítják. Regionális szinten sem egyformák a hiányszakmák, nagy az eltérés az ország nyugati és keleti része között. Nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést az anyaország határán kívül eső, magyarlakta területeken élő szakemberekkel, s így egyeztetve, egy közös irányba mozdulhatnánk el. Nemrégiben ért véget egy olyan projekt, mely a határon túli duális képzés jó gyakorlatait, akadályait, továbbképzések szükségességét tárta fel, s ezek a tapasztalatokat mind beépítésre kerülnek a tervezett szakképzés fejlesztési projektek során. Ezek a felmérések műhelymunka formájában zajlottak a Felvidéken, Kárpátalján, Partiumban és Erdélyben, valamint a Vajdaságban is. A pedagóguskollégák igényeit figyelembe véve igyekszünk ezt a projektet összeállítani. A következtetés az, hogy a digitális tananyagot internetes formában közzétéve tudnák a leginkább hasznosítani a magyarlakta területeken, hisz így mindenki annyit és akkor nyomtatna belőle, amennyire szüksége van. Elérhető, szerkeszthető lesz, az internet legmegfelelőbb kihasználása lesz ennek a portálnak a létrehozása, mely minden, a programban érintett pedagógus és tanintézmény számára elérhető lesz országhatáron innen és túl” — mondta Kovátsné Vörös Ágnes előadása során.
A magyarországi szakember elismerően szólt a Nagykárolyban zajló duális képzésről is. Mint mondta, Kolozsváron egy szakmai rendezvényen már találkozott a Nagykárolyi iskola vezetőjével, valamint Knecht Csabával is, akik diákokkal érkeztek az akkori rendezvényre. „Rendkívül ösztönző a diáktól hallani arról, hogy milyen gyakorlati haszna van a duális képzési módnak. Sokat lehet tanulni abból az együttműködésből, ami az iskolát és a gazdasági szereplőket összeköti Nagykárolyban, s úgy gondoljuk, hogy a diákok kereseti lehetőséggel történő ösztönzése további lehetőségeket rejt magában. Ez kiegészülve a felnőttképzéssel, illetve azzal, hogy a szakmunkásképzésben részesülő diák a megfelelő érettségit követően továbbtanulhat egyetemen is, remélhetőleg segít pótolni a szakemberhiányban keletkezett űrt a foglalkoztatási palettán” — fejtette ki előadásában Kovátsné Vörös Ágnes.
A beszédeket követően kezdetét vette a műhelymunka. A hét további részében a BNYA résztvevői lehetőség szerint a cégekhez is kilátogatnak, de egyéb fontos eszme- és tapasztalatcserékre is sort kerítenek.
Tőtős Tímea
frissujsag.ro

Tőkés László tusványosi beszéde
A XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumán Németh Zsolt moderátori bevezetője után Tőkés László EMNT-elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszéde hangzott el. Az EP-képviselő Voltunk, vagyunk, leszünk mottójú felszólalása alább olvasható.
A délvidéki Kishegyes, a felvidéki Martos és a kárpátaljai Felsőszinevér nyomán Tusnádfürdő!
A szervezők: a Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács kiemelt partnereként, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Részvevőit itt, Tusnádfürdőn, a Székely Autonómia szállásterületén.
A Nemzeti Összetartozás szellemében és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében külön is üdvözlöm Mindazokat, akik határon innen és túl, a határok fölötti nemzetegyesítés jegyében, az utóbbi hat esztendőben, az újrahonosítási törvénynek köszönhetően válhattak újból egymás polgártársaivá!
Ugyanakkor engedjék meg, hogy bevezetésképpen Mindnyájunk nevében együttérzésünket és részvétünket fejezzem ki Franciaország népe és a gyászoló Hozzátartozók iránt a páratlanul kegyetlen nizzai terrorcselekmény miatt, mely az előző, hasonló merényletekkel, vagy a tegnap esti eszelős müncheni merénylettel együtt egész európai kultúránk elleni életveszélyes fenyegetést jelent.
Nem utolsó sorban sok szeretettel köszöntöm körünkben a Nemzet miniszterelnökét, őszinte köszönetünket és elismerésünket fejezve ki iránta azért a nemzet- és európai politikai szolgálatáért, amelyet Kárpát-medencei magyarságunk és – meggyőződésem szerint – egész kontinensünk, illetve kelet-közép-európai térségünk védelmében és javára folytat.
Itt és most van a helye annak, hogy újból felidézzem néhány évvel ezelőtt, ugyanitt elhangzott azon kérésünket – szó szerint idézem –, hogy: „vállaljanak védhatalmi státuszt a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében.”
Röviddel ezelőtt egy újságíró ezzel a kérdéssel fordult a dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének két szakemberéhez:
– „Ausztria még mindig védhatalmi státuszt gyakorol a dél-tiroli németek fölött?
– „Természetesen, Ausztria mindig is védhatalom volt, és ez nagyon fontos a dél-tiroliak számára” – hangzott a válasz. Munkatársa pedig így folytatta:
– „… zajlik a második (1972-es) autonómiastatútum felülvizsgálata, melynek során ismét meghatározzák majd, mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában.”
Két Európai Uniós tagországról, Olaszországról és Ausztriáról van szó, melyek 1946-ban, majd 1972-ben egy akarattal rendezték a Dél-Tirolban élő német/osztrák közösség területi önrendelkezésének, autonóm jogállásának a kérdését.
Miniszterelnök úr, köszönjük a védelmüket és támogatásukat!
Európai módra, Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében; a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) pedig ugyanezt a megoldást javasolja az összes külhoni magyar közösség esetében.
Kezdettől fogva az autonómia ügye mellett áll ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács, országos és területi szinten, együtt az Erdélyi Magyar Néppárttal; sőt legutóbb az RMDSZ és társpártja, az MPP is elmozdulni látszik ebbe az irányba.
Ezért élt, halt áldott emlékű Fodor Imre, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács korábbi elnöke, és emellett tett hitet a bibliai korhatárt immár túllépett Király Károly, élő példaképünk az átkos emlékű Ceaușescu-diktatúra elleni küzdelemben!
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei jubileuma memento gyanánt tudatosítja bennünk, hogy szabadságszerető és szabadságharcos nép a magyar. Az erdélyi magyarság, kiváltképpen pedig a székelység számára a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia.
Köszönetet mondok azért, hogy már az Alaptörvény is példás módon rendelkezik ebben a nemzetpolitikai prioritást jelentő kérdésben, konkrét módon pedig Szili Katalin személyében miniszterelnöki megbízott hivatott eljárni a külhoni magyarok autonómia-törekvéseinek előmozdítása érdekében.
Miért olyan fontos számunkra az autonómia és a védelem? A védhatalmi státusz és az önrendelkezés? A továbbiakban erre a kérdésre keresem a választ: egy évforduló (A) és egy bibliai ige (B) összefüggésében:
A.) Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében (1946-2016 = 70 éve)
Nem véletlen, hogy a magyar kormány idén emlékévet hirdetett boldog emlékű Márton Áron erdélyi/Gyulafehérvári katolikus püspök tiszteletére. Júniusi emlékkiállítása megnyitóján méltán nevezték őt „erkölcsi mércének”, akit példaként lehet az érték- és morális válságban lévő európai társadalom elé állítani, hiszen Ő egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek és a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb ő is rabsorsra jutott. Nem utolsó sorban pedig éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és magyarságunk védelmében, akik a II. világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek.
Észak-Erdély és általában az erdélyi magyarság sorsa és jövője forgott kockán. A berendezkedő kommunista-barát román hatalommal és magával a Román Kommunista Párttal kiegyező Magyar Népi Szövetség elárulta Erdélyt. 1945 novemberében a Szövetség Százas Intézőbizottsága – Katona Szabó István diákvezető és Nagy Géza református gimnáziumi tanár ellenszavazatai mellett – egyhangúlag egész Erdély Romániához való tartozása mellett foglalt állást. Kiáltványukban – a korabeli PC/politikai korrektség szóhasználatával – jelentették ki, hogy „az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés”; óvtak „a nemzetközi reakció” háborús mesterkedéseitől, és hitet tettek „Erdély két népének eltéphetetlen egysége” mellett.
Beke György „a magyar önfeladás egyik legsúlyosabb drámájának”, „önkéntes magyar Trianonnak” minősítette a Népi Szövetség Petru Groza és Vasile Luca/Luka László jelenlétében és politikai nyomása alatt elfogadott „hűségnyilatkozatát”, mely „a népakarat meghazudtolásával járatta le az önrendelkezés nemes eszményét.”
Edmund Burke brit filozófus szerint: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek mAradjanak.” Erdélyben viszont a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett vagy velük cinkosságot vállaló magyar „szövetségi” politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak „tétlenek”, hanem Áron püspök köré tömörülve szembeszegültek a Magyarnak nevezett Népi Szövetség kapitulációjával, és memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, melyben az önrendelkezés elvének klasszikus megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségük azon igényét, hogy: „Rólunk nélkülünk ne határozzanak, és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni.”
Az 1946. június 11-i, csíksomlyói búcsú közel állt ahhoz, hogy spontán népgyűléssé alakuljon át, mely erdélyi magyarságunk hiteles álláspontját juttassa kifejezésre. Az előretörő bolsevik hatalom árnyékában azonban Márton Áron kellő hitbeli bölcsességgel fogta vissza és csillapította le a háborgó kedélyeket és a jelenléti csúcsot döntő sokaságot. Szentbeszédében viszont kivételes nyíltsággal szólt a kiszüremlő párizsi határozat igazságtalanságáról és következményeiről. A nagy püspök a búcsújárók népének biztonságát nem kockáztatta, ezzel szemben viszont a helyettes áldozatvállalás szellemében szólt helyettük is: „A püspöknek azonban meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát, és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondaniuk…. Ez nem politika. Itt az életünkről van szó. S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot.”
Márton Áron börtönviseléssel megpecsételt igazsága és a vele szemben álló „gyászmagyarok” elvtelen önfeladása a jelenben is érvényes és időszerű tanulságokkal szolgál számunkra. Még mielőtt bárki is „magyar irredentizmussal” vádolna, vádaskodna – le kell szögeznünk, hogy a mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben, egy olyan, tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, mely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését. Ezen törekvésünk teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói.
A felidézett történelmi példa másik nagy tanulsága az, hogy nemzeti közösségünk választott vezetőinek, szervezeteinek, pártjainak és szövetségeinek erkölcsi és politikai kötelességük a demokratikus népakarat képviselete, különös tekintettel a népek és nemzeti közösségek önrendelkezési jogának a tiszteletben tartására. Ebben a tekintetben az erdélyi magyarság képviseletét kisajátító prekommunista Magyar Népi Szövetséggel szemben Márton Áron püspök és áldozatvállaló memorandista elvbarátai voltak az igazi és hiteles demokraták.
Harmadsorban az egyházi népszolgálat világító példája szolgál tanulságul. „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó!” – mondotta volt Áron püspök. Csak helyeselni lehet, hogyha nemzeti egyházaink nem bonyolódnak bele a pártpolitikába. Ami viszont hitbeli és történelmi örökségük folytatásaképpen ma is elvárható tőlük: az a híveik és társadalmunk javát szolgáló erkölcs- és nemzetpolitika. Az, hogy Isten szava legyenek a nép felé, és hogy a nép szavát is meghallják és hallassák, amikor és amennyiben ez szükséges. Amit ebben a viszonylatban Márton Áron mond, az az egyházi és világi előjárókra egyaránt érvényes: „A vezetőknek tudniuk kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcíműk, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására.”
B. Nehémiás próféta buzdítása a jogos önvédelemre
Erdély nagy püspöke vert helyzetben, a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben se adjuk fel a küzdelmet. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállásra buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló, ellenség által szorongatott népét Nehémiás próféta, amikor is a nemzeti önfenntartás eme „hadiparancsát” intézi hozzá: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéritekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!” (Neh 4,14)
Isten embereit népünk iránti olthatatlan szeretetük késztette „ama nemes harc” (Pál apostol) felvételére. Istenbe vetett bizodalmukkal együtt „testvéreik, fiaik, leányaik, feleségeik” iránti odaadó szeretetük kölcsönzött a hadviselőknek kellő bátorságot és lelki motivációt ahhoz, hogy ne alkudjanak, és ne fussanak meg, hanem szükség esetén még a hivalkodó Góliátokkal, a legnagyobb túlerővel is halált megvető bátorsággal szálljanak szembe.
Vértelen igazság- és szabadságharcainkban, elkeseredett politikai és mindennapi küzdelmeinkben az Ige szava és Isten népének áldozatvállalása szigorú önvizsgálatra késztet bennünket: vajon megvan-e bennünk az a szeretet, mely népünk ügyének és védelmének megalkuvás nélküli szolgálatára késztessen? A „kompromisszumok művészetének” nevezett „politizáláson” kívül képesek vagyunk-e következetesen kiállni „házaink” népe, hazánk családjaink, gyermekeink, közösségeink és gyülekezetünk, falvaink és városaink védelmében és érdekében, hogy – idei nyári Táborunk központi gondolata értelmében – valóban itthon érezhessük magunkat szülőföldünkön, hogy ne csak itthon voltunk légyen, hanem a jelenben és a jövőben is itthon legyünk Erdélyben, Székelyföldön, Partiumban, Tusnádfürdőn és Nagyváradon, Komáromban, Beregszászon, Szabadkán, Drávaszögben, a Mura-mentén, az Őrségben és Budapesten, Magyarországon és az összes magyar külhoni területen – hogy nehogy az egész Európát önazonosságában fenyegető migránsok sorsára jussunk, nehogy a saját szülőhazánkban vagy Európában és a nagyvilágban szétszóródva váljunk idegenekké…?!
Amikor a kommunizmus összeomlott, majd az egyesült Európához csatlakoztunk – azt hittük, végre megszabadultunk, s kisebbségbe kényszerített népünkre is új korszak virrad. Negyed század után azonban azt kell látnunk, hogy nem csupán mi magunk, hanem immáron az egész, válságba kormányzott Európa súlyos veszélybe forog. Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon, egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében.
„Ne féljetek! Harcoljatok!” – hangzik Nehémiás kiáltványa. A föltétlen konfliktuskerülés jelenkori politikai divatjában sokaknak sérti a fülét ez a felhívás, Brüsszel urai pedig nem tudják, mihez is kezdhetnének a Bibliával, mint ahogy Izráel népének és a keresztény Európának az identitása is idegen és zavaró számukra.
Mindazáltal erre a „politikailag korrektnek” aligha mondható felszólításra kell hallgatnunk, és amikor és amennyiben szükséges, a konfliktust is vállalnunk kell, hogyha bőrünkről, létünkről, sorsunkról – „testvéreinkről, fiainkról, leányainkról, feleségeinkről, házainkról” – van szó, amikor Európa és magyarságunk jövője a tét! Ámbátor a Gonosszal szemben nem gyakorolhatunk „konfliktuskerülő magatartást”, és kompromisszumot sem köthetünk vele – hanem csak egyet mondhatunk: „Távozz tőlem, Sátán!”
Az idei Tusnádfürdői tábor sátoraiban ennek a nemes harcnak a vállalásával vettük számba az európai, a közép-európai és a Kárpát-medencei helyzetet és a magyarság állapotát, és tekintettük át sorskérdéseinket, valamint azokat a politikai, nemzeti, társadalmi, bel- és külhoni, illetve nemzetközi „hadszíntereket” és kihívásokat, melyek – a szintén bibliai szellemű – építőmunka mellett jogos küzdelmünk töretlen folytatására késztetnek bennünket.
Befejezésképpen Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondását idézem: „Isten, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”
itthon.ma//erdelyorszag

Fejlesztené Budapest a határon túli agrárkapcsolatokat
Kiemelt feladatként kezeli a magyar agrártárca a határon túli agrárkapcsolatok fejlesztését – jelentette ki Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, Tusnádfürdőn tartott előadásán.
Mint mondta, a szaktárca 2015-ben 45 millió forinttal támogatta a határon túli partnerszervezetek által megvalósított főbb programokat. Ez az összeg idén több mint duplájára, 100 millió forintra emelkedett – emlékeztetett az államtitkár.
Felidézte, hogy a Kárpát-medencei magyarság egységes jövőjének építése érdekében az agrártárca 2012-től kezdte kiépíteni külhoni agrárkapcsolatait. Kiemelte: a tárca támogatta a határon túli magyar agrárszervezetek létrehozását a Felvidék, Muravidék, Horvátország, Partium és Erdély területén. A minisztérium által kiépített kapcsolatrendszeren keresztül a magyar mezőgazdasági minisztérium segíti a határon túl élő magyar gazdák problémáinak megoldását. A Kárpát-medencei léptékű agrárfejlesztésnek, a vidéki térségek felemelkedésének, a szülőföldön való mAradásnak az agrárium, a vidékfejlesztés a jövőben meghatározó területe kell hogy legyen – hangsúlyozta Nagy István.
Rámutatott: a határon túli magyarság mintegy 70 százaléka él vidéken, és ennek közel egyharmada teljes egészében vagy részben mezőgazdasági tevékenységet folytat, és tartja el ebből a családját. Nagy István kitért arra is, hogy Magyarországon még ebben az évben tárgyalások kezdődhetnek az élelmiszertermelők és kereskedők között egy kiegyensúlyozottabb erőviszonyokat teremtő megállapodás érdekében, hogy ne mindig a termelő kerüljön kényszerhelyzetbe.
Nagy István a tejtermelők és a meggytermesztők tavalyi példájával támasztotta alá a megállapodás fontosságát és emlékeztetett arra, hogy a kereskedelem jóval magasabb áron értékesítette az árut, mint amennyiért átvette a gazdáktól, a termelők viszont sokszor önköltségi áron, illetve az alatt kényszerülnek eladásra. Hasonló a helyzet egyébként Romániában is, ahol a tejfeldolgozók jelenleg 50 baniért vesznek át egy liter tejet az állattenyésztőktől, míg a nagyáruházak polcain átlagban 5 lejért lehet megkapni.
kronika.ro

A Partiumot népszerűsítenék
A Partiumot — mint történelmi és mint létrehozandó fejlesztési, autonóm régiót —, annak címerét, zászlaját népszerűsítené politikamentesen a PMN-en a PAT.
A PAT, azaz a Partiumi Autonómia Tanács 2013 nyarán alakult meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt országos és illetékes regionális szervezeteinek támogatásával, azzal a határozott szándékkal, hogy koordinálja és segítse a Partium területén élő magyar identitású lakosság önazonosságának a megőrzését és megerősítését; biztosítsa a partiumi területi, széleskörű adó- és pénzügyi autonómia, valamint a Partiumi Fejlesztési Régió létrehozásához kapcsolódó hátteret és minden rendelkezésre álló eszközzel segítse a partiumi közösség összefogását a közös célok megvalósítása érdekében.
A PAT szatmári képviselői pedig úgy gondolták, mind a tanács, mind szándékai teljesen politikamentes ismertetésére egyik legmegfelelőbb helyszín és alkalom a Partiumi Magyar Napok (PMN), melynek szervezőit meg is keresték ezzel kapcsolatban, ám választ mindeddig nem kaptak tőlük. Pedig, mint Csókási-Budaházi Attila rámutatott: egyik régió sem rajzolódott át annyira, mint a Partium, ezért különösen fontos egy új identitást és identitástudatot adni az itt élő embereknek.
„Hol is lenne megfelelőbb népszerűsíteni a Partiumot, a régió történelmét, kulturális értékeit, illetve a partiumi autonómiát célul kitűző mozgalmat, mint a Partiumi Magyar Napokon? Értelemszerűen megfogalmazódott bennünk az elhatározás, hogy egy standdal mi is megjelenjünk az idei PMN-en és ennek érdekében magán- és hivatalos úton, szóban és írásban is megkerestük a szervezőket, akik azonban — sajnos — mindeddig válaszra sem méltatták kérésünket. Hangsúlyozzuk, hogy politikamentes kezdeményezésről van szó! Célunk mindössze a népszerűsítés és a közösségépítés.
Meggyőződésünk, hogy céljaink a Partium területén élő őshonos népek közötti szolidaritás erősítésével, a békés egymás mellett élés kölcsönös tiszteleten és együttműködésen alapuló segítésével valósíthatóak meg és úgy véljük, hogy egy ilyen nagyszabású rendezvényen, mint a PMN, melynek keretében milliókat költenek koncertekre, színielőadásokra és különféle egyéb programokra, biztosíthatnak a szervezők pár négyzetmétert számunkra is, hogy felállítsunk egy sátrat. Egyelőre viszont hiába tárgyaltunk Szatmárnémeti új polgármesterével (aki szóban biztosított támogatásáról) és hiába kerestük meg hivatalos úton is az RMDSZ-t és az Identitas Alapítványt, nem kaptunk még visszajelzést” — fogalmazott tegnapi sajtótájékoztatóján Kiszner Csaba PAT-alelnök, hangsúlyozva azt is, hogy a Partiumi Magyar Napokon többek között a Partium jelképeit — a zászlót és a címert — kívánják széles körben megismertetni.
„A jelképek megalkotására 2015-ben hirdettünk pályázatot, a beérkezett 18 pályamunka közül egy heraldikusból, történészből, grafikusból és földrajztudósból álló szakértői bizottság választotta ki a Partium jelképeit. A pályázat kiírásakor feltételül szabtuk, hogy a jelentkezők az erdélyi országgyűlés 1659-ben Szászsebesen elfogadott határozata alapján dolgozzanak, mely leírja az erdélyi nemzetek jelképeit, és rendelkezik azok elkészítéséről és használatáról. A pályázati kiíráshoz mellékelt, 355 évvel ezelőtti határozat a négy folyóvizet és a kettős keresztet jelölte meg ‘Magyarország Erdélyhez incorporáltatott része’, azaz a Partium jelképeiként” — magyarázta Kiszner, hozzátéve: bíznak abban, hogy a PMN szervezői pozitív elbírálásban részesítik kérvényünket és továbbra is készülnek tervezett népszerűsítő és közösségépítő akciójukra.
frissujsag.ro

Poéták válasza – Kovács Péternek
Megdöbbenéssel vegyes csodálkozással olvastam a Krónika július 29–31-ei számában megjelent tudósítást Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnökének Zeteváralján, a MIÉRT EU-táborában elhangzott beszédéről.
Egész pontosan annak az újságíró által Tőkés Lászlóra vonatkozó kiemelt részét. (A politikus többek között azt fejtegette, az Európai Parlamenti képviselő „nem tudja elviselni, hogy egykori erdélyi hősből magyarországi tucatpolitikussá lett” – szerk. megj.)
Nem kívánok T. L. prókátora lenni, viszont szeretném leszögezni, hogy Erdélyben, a Partiumban, Magyarországon, sőt Brüsszelben is vannak olyanok, akik másképp látnak dolgokat, mint ahogy azt valakik láttatni akarják. Arról nem is beszélve: ők is vannak annyira magyarok, hogy „megmondó emberek” nélkül is értsék az idők szavát. Politológiai elemzésbe sem bocsátkozom, bár egy-két felvetést helyére kellene tennie a szakirányú végzettségűnek. Amit viszont megteszek, néhány versidézettel árnyalom K. P. „merész” megállapításait.
Kezdem szűkebb pátriám poétájával, Ady Endrével. A hőkölés népe című versében akár a mai közállapotokra is értelmezhető gondolatot fogalmaz meg: „Ez a hőkölő harcok népe (...) Betyár urai így nevelték / Nem rúg vissza, csak búsan átkoz. / S ki egyszer rugott a magyarba, / Szinte kedvet kap a rugáshoz.” Lásd Brüsszelt, s az itthoni „betyárokat”!
Még szerencse, hogy ugyancsak Ady felmutat egy másik távlatot is A perc-emberkék után című versében: „Most perc-emberkék dáridója tart, (...) Ez a ricsaj majd dallá simul át, / Addig halottan avagy éberen / Pihenjen a szent láz s az értelem / Míg eltünnek a mai figurák.” Sőt Petőfi egészen világosan látja: „Az idő igaz / S eldönti, ami nem az” (Voltak fejedelmek).
Nos ne üljünk tort senki felett! „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek” (Mt 7,1) – figyelmeztet a Könyvek Könyve. Annál inkább is ne, mert Wass Albert szerint: „És megméretik majd súlya szerint / külön-külön az embernek fia. / És pelyvaként hull szét a semmibe, / kit arra ítél majdan a szita” (Levél). Akkor dől el tehát: ki, mikor, hol ült az asztalnál, kinek a táljából cseresznyézett. Addig pedig seperjen ki-ki a maga háza táján!
Varga Károly
A szerző nyugalmazott lelkipásztor, a nagybányai református egyházmegye volt esperese
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyben is lehetővé válhat a pálinka terméknév használata
Az Erdélyi Pálinka Lovagrend képviselői a Földművelésügyi Minisztérium illetékeseivel folytatott megbeszélés után bíznak benne, hogy hamarosan Erdélyben is használhatják a pálinka terméknevet – írta hétfőn a Krónika.
Dezső Tibor, az Erdélyi Pálinka Lovagrend szakmai vezetője a lapnak elmondta, pénteken megbeszélést folytattak a magyarországi szaktárca illetékeseivel annak érdekében, hogy az Erdélyben főzött pálinkákra is kiterjedjen az európai uniós eredetvédettség. A következő – szeptember közepére tervezett – megbeszélésig a minisztérium munkatársai összeállítanak egy memorandumot, és elindítják az eredetvédelem erdélyi kiterjesztésének folyamatát – tette hozzá.
Ma csak a Magyarország területén, és Ausztria négy tartományában készített gyümölcspárlatot lehet pálinka terméknévvel forgalomba hozni. Elmondta: az erdélyi pálinkakészítők azt kérték, hogy a pálinka megnevezést a történelmi Erdély, Bánság és Partium mind a tizenhat megyéjében használhassák a minőséget szavatoló pálinkafőzők. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI megkeresésére hétfőn közölte: a pálinka földrajzi árujelző erdélyi használatával kapcsolatban a tárgyalások szeptemberben a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) bevonásával folytatódnak. A PNT erre külön munkacsoportot hoz létre. A döntéshozatal előkészítése ezt követően indul meg – jelezte a szaktárca.
Népújság (Marosvásárhely)

ITT ÉS MOST
Mindannyian akarjuk az autonómiát, ebben konszenzus van, de úgy gondolom, addig is cselekedni kell, nem pedig várni „a három B”-re.
Nyaranta újra és újra előkerül a téma. Vannak, akik szerint addig nem változik semmi Székelyföldön, amíg nem lesz területi autonómia. Vannak, akik szerint már van bizonyos fokú mozgástér, csak élni kell vele. Mindannyian akarjuk az autonómiát, ebben konszenzus van, de úgy gondolom, addig is cselekedni kell, nem pedig várni Bukarestre, Budapestre vagy Brüsszelre (ahogy emlegetni szoktam: „a három B”).
Abban hiszek, hogy itt és most ki kell használni e mozgásteret, amennyire csak engedi a jelenlegi jogi környezet, különben később már nem lesz, akiért dolgozni. Továbbra is amondó vagyok, hogy bölcsebben tesszük, ha a csodavárás helyett a munkára koncentrálunk, mert azt más nem fogja helyettünk elvégezni. Nagyon meg kell fontolni, mire fordítunk nagyobb energiát. Oda kell figyelni, hogy olyasmivel foglalkozzunk, aminek van értelme, hosszú távú hatása. Komoly dolgokkal csak komolyan.
Felteszem a kérdést: ha lenne területi autonómia, akkor vajon annak a vezetése mást csinálna-e, mint most Hargita Megye Tanácsa? Azt gondolom, hogy nem, lényegében ugyanezt csinálná. És ez nagyon fontos! Úgy is fogalmazhatunk: mivel a területi autonómiát megteremteni nem áll hatalmunkban, igyekszünk úgy cselekedni, mintha az autonómia már létező valóság lenne.
Az alábbiakban megpróbálom a lehetetlent: átfogóan bemutatni Hargita Megye Tanácsa szerteágazó tevékenységét. A cél
Azzal kell elsősorban törődnünk, amin a magunk erejéből tudunk változtatni. Méhek módjára. Egy fenntartható, önerőből gazdálkodni és fejlődni képes székely társadalomban kell gondolkodni. Korábban is felhívtuk a figyelmet arra, hogy ha a szakiskoláink nem nyújtanak jó képzettséget, szakmát, és középiskoláinkban a gyermekek többsége sikertelenül érettségizik a tizenkettedik osztály végén, akkor mi az ő jövőjüket lopjuk el, és azt az autonómiát is, amit maguknak meg szeretnének teremteni. Az egyik legfontosabb közös cél ez kellene legyen, hogy itthon teremtsünk biztos jövőt a fiataljainknak. A fiatalok itthon mAradása érdekében olyan projektekben gondolkodunk, amelyek lehetőséget adnak a fiatal vállalkozóknak, hogy akár az iskola elvégzése után, a lehető legjobb körülmények között indíthassák el első vállalkozásukat. Nagy erő van a közbirtokosságainkban, jelentős szerepük van közösségeink életében, így szükség lenne részvételükkel olyan fejlesztési alap létrehozására, mellyel a fiatal vállalkozókat tudnánk hangsúlyosan támogatni. Mindez a közbirtokosságok tulajdonában levő vagyon révén valósulhatna meg. Sikerek Tennivaló akad bőven, ugyanakkor sikerekről is be tudunk számolni. Az egyik siker a Székely termék mozgalom, amelynek segítségével jövedelemhez juthatnak a termelők. Vagy ott van a székelykeresztúri tejfeldolgozó üzem, amelyet a gazdák szövetségbe tömörülve megvásároltak, azaz saját kezükbe vették sorsukat, és nincsenek kiszolgáltatva a felvásárlóknak. Az agrárium támogatása egyébként is kiemelt célunk, enélkül elképzelhetetlen egy erős Székelyföld. Összefogással sikerült távol tartani a nagy multi céget, a helyi vállalkozók érdekeit szem előtt tartva – léptünk, amikor kellett, felkészültünk a helyzetre. Említhetjük még a Hargita megyei kalákamozgalmat, az ország legprofesszionálisabb önkéntestűzoltó-hálózatát, az ország egyedüli vidéki fedett műjégpályáját (Csíkkarcfalva). Sokszor csak egy egyszerű döntésen múlik a siker. Dolgozni kell,
és mi dolgozunk a Székelyföldi családok saját lábon állásáért, egzisztenciális biztonságáért, a demográfiai csökkenés megállításáért, kistelepüléseink felvirágoztatásáért (Kisfalu keretprogram), a fiatalok hazavonzásáért, a turizmus fellendítéséért, a vendégéjszakák számának növekedéséért, a hegyi túrázók biztonságáért, gyermekeink érvényesüléséért (a szakoktatás fellendítéséért és a román nyelv tanítási módszerének megváltoztatásáért), a Székelyföldi felsőoktatás erősítéséért, vállalkozóink lehetőségeinek bővítéséért. Falugondnoki rendszerünk is kiemelkedő színvonalú. (Mindezekről egy kis összefoglaló elérhető itt.)
A fentiek mind az autonómiát jelentik. Ha erősödik és jól érzi magát egy közösség, ha a fiatalok hazavágynak és jövőt látnak szülőföldjükön, ha a másutt élők egyre többen látogatnak el hozzánk, akkor jó úton járunk. Azért, hogy ez így legyen, nap mint nap tenni kell, nem várhatunk, amíg Bukarestben egy tollvonással vagy egy törvénnyel autonómiát adnak, amely ha lenne is, tudjuk, hogy milyen lenne, körülbelül olyan, mint az új helyi szimbólumos törvény, nesze semmi, fogd meg jól. Hiába valósulna meg a világ legtökéletesebb autonómiamodellje Romániában, a Bukaresti minisztériumok hetek alatt csutakra tennék az egészet, látszik ez már most is.
Létező jogok
Azt kell számon kérni elsősorban a mindenkori Bukaresti vezetéstől, amit nemzetközi szerződésben vállalt, és bizony a román állam törvényben vállalta, hogy szavatolja a helyi autonómiát minden helyi és megyei önkormányzatnak a nemzetközi normáknak megfelelően. Erre mint létező jogra hivatkozhatunk, és ezen harcunkban szövetségesünk lehet minden romániai helyi és megyei önkormányzat Tulceától Biharig.
Ugyanakkor nem mutogathatunk mindig a fővárosra, amikor számos kulturális, oktatási, egészségügyi, sport-, ifjúsági és egyéb intézményt magyar ajkú személy vezet Erdélyben, főleg Székelyföldön, és rengeteg magyar többségű önkormányzat működik. A döntés nagyon sok esetben a mi kezünkben van. Márpedig megvan a lehetőség a cselekvésre! Élni kell a lehetőségekkel! Hargita Megye Tanácsánál erre törekszünk mindennap.
Határokat feszegetünk
Amint azt már többször kifejtettem, nem beolvadás vagy szórványosodás elleni modellekben kell nekünk gondolkodnunk, hanem kivándorlás elleni modellekben, ezek lényege pedig a munkahelyteremtés, a gazdaságfejlesztés.
Sokszor az elsőre nem túl hangzatos ötletből jöhetnek létre nagy dolgok, például ha sikerül a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban létrehozni egy kutatói központot, az sokat jelenthet a térség egészségügyi rendszerének fejlődésében. A szakorvosok vonzására épített Csíkszeredai szolgálati lakások is sikeres kezdeményezésnek nevezhetők, ezúttal is köszönöm a magyar kormánynak e programhoz és még sok máshoz nyújtott támogatást. A programot folytatjuk, akárcsak a többi beruházást e területen. A beruházásokon kívül fontos kiemelni, hogy a több mint 200 orvosi, asszisztensi, ápolói és munkásállás elfoglalása érdekében folyamatban van a versenyvizsgák meghirdetése.
Hargita Megye Tanácsánál sok feladatot vállaltunk, olyat is, ami nem a mi hatáskörünk, de amikor látjuk a rossz folyamatokat – például évről évre az érettségi és a kisérettségi gyenge eredményeit, főként román nyelv és irodalom tantárgyból –, és ezekkel senki sem foglalkozik érdemben, akkor lépnünk kell, az érintett szereplőket asztalhoz ültetve. Ilyen téma a szakoktatás és a pályaválasztás előtt álló fiatalok helyzete. Foglalkozunk például a pályaorientáció kérdésével, mert úgy látjuk, ha nem mozdítunk valamit, akkor a dolgok ugyanúgy mennek évről évre, mert egyes illetékesek belekényelmesednek a helyzetbe.
Ennek érdekében Hargita Megye Tanácsa több olyan kezdeményezést indítványozott, amelyek egy magyarországi együttműködési rendszer kiépítésére irányulnak, ugyanis számos szakképzéssel, pályaorientációs tanácsadással, tangazdasággal kapcsolatos jó gyakorlatot és tapasztalatot a megyében is meg lehet valósítani. A Duna Régió Szakképzési Klaszter által többoldalú partnerségben megvalósítható a Magyarországon jól működő duális képzés visszahonosítása. Szükségesnek tartjuk azonban egy helyi klaszter létrehozását is, ennek megvalósítása érdekében helyeztük kilátásba a Székelyföldi Szakképzési Klaszter létrehozását.
Beszámolóim alkalmával többször is hangsúlyoztam, hogy az elmúlt években folyamatosan nagy figyelemben részesítettük a fiatalokat, teszünk és dolgozunk azért, hogy megfelelő képzést kapjanak, hogy megoldjuk az őket foglalkoztató problémákat. Erre ténylegesen törekszünk, az itthoni elindulást, a vállalkozásokat, a munkahelyek teremtését, a fiatalok alkalmazását intézményeinkben ugyancsak prioritásként kezeljük.
Beleszólunk, ha nem is kérdeznek
A fentieken kívül több törvénymódosító javaslat és vitaanyag született az elmúlt években Hargita Megye Tanácsa szakembereinek a közreműködésével, mert ha nem is törvény által előírt kötelességünk, a parlamentben elfogadott jogszabály-tervezetek természetesen ránk is érvényesek, ezért amikor lehetett, éltünk a demokratikus közvitában való megszólalás lehetőségével. Az emberéleteket veszélyeztető medvék, illetve vadkárok ügyében szintén megszólaltunk, jelentést is készítettünk, bár ez sem hatásköre a megyei tanácsnak, de valamit tenni kell, ha egyszer a vonatkozó törvények nem engedik (tiltják) a hatékony helyi fellépést, vagy ha az illetékes hatóságok nem lépnek idejében. Térkép készült, többször fordultunk mind a prefektúrához, mind a kormányhoz segítségért – kevés sikerrel –, majd a miniszterelnöknél is lobbiztunk. És nem beszéltünk hiába. Amit önerőből megtehettünk, megtettük, például a megyei integrált hulladékgazdálkodási projektből vásároltunk 46 medvebiztos szemeteskonténert, indirekt módon próbáltunk segíteni, ha már Bukarest nem segít rajtunk.
A regionalizáció témájában is többször kifejtettük álláspontunkat, mivel szerintünk ez olyan jelentős kérdés, amelybe mindenképpen bele kell szólnunk. Azért is rendkívül fontos ügy ez, mert a román közigazgatás rákfenéje az együttműködések hiánya, miközben Hargita megye az együttműködések, az összefogás terén jól áll, példa erre a kaláka, a LEADER-program, az önkéntes tűzoltókkal, valamint az egyházakkal való összefogás. Ez utóbbira nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen felekezeteink által kétezer éves közösségszervezési tapasztalatra alapozhatunk. Kezdeményezéseinkre más megyékben is felfigyeltek.
A helyi szereplők közötti konszenzusra törekvő döntési struktúrákra van szükség, erre kellene építeni a régiós átszervezés során, az érdemi, összehangolt munkára. Jelenleg sajnos egymás mellett élés jellemző a megyék, térségek közötti viszonyra, mint ahogyan egymás mellett élés van a magyar–román viszonyban is. Ezen változtatni kell, és már a jelenlegi struktúrában is jobban együtt lehetne működni! Alaposan meg kell vitatni, mi az, amit megyei hatáskörben hagyunk, mi az, amire nincs szakemberi kapacitás, és régiós szinten kellene szervezni (például útépítés, -felújítás esetében), és mi az, amit (akár magyarországi mintára) járások szintjén. (Tény, hogy ha bármilyen jogkört elvesznek Bukaresttől, és lehoznak alacsonyabb szintre, azt mi Hargita megyében üdvözöljük.) Egymás között
Ide tartozik a megyék közti együttműködés kérdése. Óriási lehetőséget jelentenek az önkormányzati fejlesztési társulások, például Hargita és Kovászna megye turizmusa fellendítésének összehangolására megalakult a Csomád–Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulás, amely Székelyföld turisztikai minisztériuma lehetne. Egységes turisztikai programokban kell gondolkodnunk. A közös bérlet ötlete a Hargita Sírégióban valósult meg –amely a modern síturizmus alapköve Székelyföldön –, és ugyanezt szeretnénk a wellnessközpontok esetében is, összekapcsolva a sírégiós bérlettel. A tervezéstől a szakképzésig össze kell hangolni a különböző tevékenységeket, egymást segítve kell megoldani a sajátos problémákat, ezért is vettünk részt a Székelyföldi turisztikai klaszter megalakításában. Ennek értelmében a nyári Székelyföldi rendezvényeket is össze lehetne kötni, csomagban kínálva őket az ide látogatóknak. Például Tusványos és a Csíki Jazzfesztivál között pár nap „üresen” mAradt, ilyenkor kellene idejében szervezni a kettő közé egy rendezvényt, hogy a turisták itt mAradjanak mindhárom rendezvényre. (Turisztikai támogatásainkról itt egy infografika.)
Az a kérdés is ide tartozik, hogy miként bánunk étkezési kultúránkkal, hogyan termelünk, árulunk, készítjük és fogyasztjuk el ételeinket, mivel ez hatással van az egészségünkre, környezetünkre, életkedvünkre, tágabb értelemben az életminőségünkre, településeink megtartó erejére. Bár a Székelyföldi Kulináris Központ kezdeményezése Hargita megyéből indult, ez Székelyföldi program kell hogy legyen. Meg kell teremteni a „székely szolgáltatás” minősítést, megszervezve ennek folyamatos belső ellenőrzését is, amely egyrészt biztosítani tudja a szakmai színvonal emelését, másrészt a Székelyföldi és idelátogató fogyasztó védelmét.
A fentiek tükrében fontosnak tartjuk egy rendszeresen működő Székelyföldi statisztikai adatszolgáltató rendszer létrehozását. Ennek érdekében statisztikai szemléket készítettünk a három megyére vonatkozó adatokkal.
És még nem is említettem a „fizikai” összeköttetést: sokszor felvetődött a három megye – Hargita, Kovászna és Maros – egymásba vezető útjainak a felújítása. Ne feledjük: a közös jövőtervezés gyerekeink itthon mAradását szolgálja. Nincs rendjén az, hogy a bözödiek és a székelykeresztúriak csak nagy kerülővel juthatnak el egymáshoz, miközben mindössze néhány kilométer választja el őket! Az utak minősége közösségek, rokonok kapcsolatát befolyásolja, ezért nagy figyelmet kell szentelnünk az átjárhatóságnak. A megyei utak fejlesztésével összeköthetjük Székelyföldet, az útszerkezetek felújítása direkt és indirekt módon is hozzájárul a gazdaság fejlődéséhez, fontos a gazdasági szempontból stratégiai pontok összekötése. A fejlettebb gazdaság pedig megélhetést, biztosabb jövőt jelent a lakosság számára, ez pedig hozzájárul a demográfiai mutatók javulásához.
Büszkék lehetünk szociális rendszerünkre, amely Kelet-Közép-Európában kiemelkedő teljesítményű. A hátrányos helyzetű gyermekekkel több szinten is foglalkozunk, hogy minél többen családi környezetben, nappali központok létrehozását támogatva. Ezt az idősek számára is szorgalmazzuk. E téren valamennyi partnerség fontos, és amikor kellett, kiálltunk azok mellett, akikre a hatóságok rászálltak.
Kulturális követeink
A beruházások, munkahelyteremtés mellett pedig ott vannak a kulturális eseményeink, programjaink, kiadványaink, pályázataink, amelyek az identitás erősítését szolgálják:
• A Hargita Megyei Kulturális Központ évente megszervezi a térség kulturális életének egyik legfontosabb eseményét, a Csíkszeredai Régizene Fesztivált, amely 2015-ben elnyerte a legjobb európai fesztiváloknak járó EFFE minősítést, és tagja a REMA európai régizene-hálózatnak. A fesztivál révén évről évre többen látogatnak el térségünkbe.
• A Székelyföld Napok októberi rendezvényei az egész székely közösséget megmozgató események, az együttműködést szorgalmazzák, ugyanakkor a Székelyföldi értékekre hívják fel a figyelmet. • A Nemzetközi Felolvasó maratonnak 2014 óta a Csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár a főszervezője, Hargita Megye Tanácsával együttműködésben. A programra való igényt és a közösségépítés fontosságát tükrözi, hogy három év alatt a mozgalomban részt vevők száma 16 ezerről több mint 30 ezerre növekedett, és magyar nyelvterületen a hét ország 115 településéhez további 5 ország több mint hatvan települése csatlakozott.
• A Hargita Kiadó is fáradhatatlanul munkálkodik szellemi örökségünk megőrzésén és folyamatos fejlesztésén, széles körű ismertetésén. Kiemelném a Székely Könyvtár kiadványait. A könyvsorozatból négy év alatt negyven kötet jelent meg.
• Fontos megemlíteni a Székelyföld kulturális folyóiratot is, amely az évek során Hargita megye egyik legfontosabb kulturális brandjévé vált. A folyóiratnak közel ezer előfizetője van.
• A székelység története című kötet megérte második, javított kiadását, ami önmagáért beszél.
• Egy másik programunkban négy szakembert kértünk fel, hogy felkutassa Székelyföld történelmi címereit, pecsétjei és zászlóit. Munkájuk nem csupán azt szolgálja, hogy minél szélesebb körben meg tudjuk ismertetni értékeinket és magát a székelységet, hanem azt is, hogy létrejöjjön egy olyan szabályozás, amely hosszú távon biztosíthatja a fejlődést oly módon, hogy a helyi jelleg is megmAradjon. A felsorolt beruházások, programok, kezdeményezések mind-mind az autonómiáról szólnak. És ehhez összefogás kell, amit már sokszor szorgalmaztunk. Szórványprogramunkkal ráadásul egy szélesebb körű összefogást valósítunk meg. Ugyanakkor keresni kell annak lehetőségét, hogy közös, magyar–román kiállás legyen jó néhány arra érdemes és mindannyiunkat érintő ügyekben, mert lehetséges. A Székelyföldi románság kérdésével, a Hargita megyei magyar–román viszonnyal többször is foglalkoztunk, előkészítve a jó együttélési kódexet.
Székelyföld fejlesztésében stratégiai jelentősége van a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karainak, így az intézménnyel több pontban is együttműködésre törekszünk. Egyebek mellett hagyományos termékek bevizsgálására alkalmas laboratóriumot működtethetne az egyetem, s az energiahatékony épületek témakörében is együttműködhetnénk.
Populizmus vagy közös megoldáskeresés?
Ezt a sok mindennel foglalkozást szokás akár populizmusnak nevezni, én viszont közös megoldáskeresésnek hívom (lásd még a konzultációt). Félreértés ne essék, nem cinikus megjegyzésnek szánom, de akik populizmust emlegetnek, valószínűleg nem értik, hogyan működnek a dolgok ebben az országban. A ma Romániájában jobban, eredményesebben lehet haladni, ha egy adott ügyben az érintettek egyetértenek intézkedéseinkkel, értik, mely lépés miért történik. Legtöbbször a „tömeg” nyomására el tudjuk érni, hogy a hivatali dolgozók erőt vegyenek magukon, és dolgozzanak, előkészítsenek és aláírjanak dokumentumokat annak érdekében, hogy haladjanak az elakadt ügyek még akkor is, ha a jelenlegi román jogszabályi környezet olyan, mint egy kalandparki túra biztosítókötél, sisak, háló nélkül. A Dâmbovița partján csak korrekciókra, toldozásra-foldozásra képesek, a román parlament mondhatni mellékintézmény lett, amely csak a tömeg nyomására próbál változtatni valamennyit, de inkább csak kullog az események után. Mi magunk, saját erőből kell elvégezzük a munkát, nem várva a „három B”-re. Természetesen a parlament továbbra is fontos, ezért keményen kell dolgoznunk, hogy a magyarság minél nagyobb számban képviseltesse magát az őszi választás után is. Csupán azt próbálom érzékeltetni, hogy a választók már nem várnak, a kommunikációs eszközök gyors fejlődése hatására naprakészebb, pörgősebb döntéshozatalt várnak el, aminek bizonyos szinten meg kell felelnie a törvényhozásnak, kezdeményező módon, nem csak követve az eseményeket.
Ma már az emberek többet várnak el a politikusoktól, mint 10–15 éve, és a körülmények is változtak: elsősorban nem a törvények hiánya a gond, hanem azok értelmezése, alkalmazása, sőt legtöbbször az egymásnak ellentmondó szabályozás miatt akadnak igen komoly problémák. Éppen ezért az érdekeltek bevonása egy-egy ügy részleteibe (lásd például az egyik útfelújítás esetében) nagyon fontos. Úgy lehet hatékonyan végezni a munkát, ha az érintetteknek segítünk megérteni az adott problémát, és ennek nyomán akarják az általunk vázolt megoldást.
A területi irodáink is a közös megoldáskeresésben segítenek. A lakosság irodáink iránti bizalmát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az évek során már közel 17 ezren fordultak hozzánk különböző területeken felmerülő problémáikkal. A földek ügye, utak és hidak, egyházi, oktatási és szociális problémák csupán töredékei azoknak a témaköröknek, amelyekkel kapcsolatosan felkeresik kollégáinkat. Emellett mintegy 700 petíciót nyújtottak már be kirendeltségeinkhez, és büszkén mondhatjuk, hogy az esetek több mint 90 százalékában megoldást találunk a felmerülő problémákra. Live streames fogadóóra
Az idei EU Táborban Facebook-királynak neveztek, de más körökből hallottam azt is, hogy né, a populista, már a Facebookon is nyomul élő videós közvetítéssel. Pedig szerintem ebben nincs semmi kivetnivaló, a világ legtermészetesebb dolga, hogy élő videóval jelentkezem az internetes közösségi oldalon, mert olyankor azonnal kérdezhetnek tőlem az érdeklődők, a megye legtávolabbi sarkából is. Az online konzultációm alapján is úgy látom, a legújabb kommunikációs eszközök használata fontos a választóknak is a politikussal való kapcsolattartásban, ajánlom kollégáimnak. Szerintem az csak jó, ha a politikusnak a hivatalos fogadóórákon kívül is alkalma van beszélgetni a választóival. Aki erre azt mondja, hogy populizmus, az lenézi a választókat. Ma már annyi óra nincs fogadóórára, hogy elég legyen. Hozzám naponta ötvenen jelentkeznek be, hogy fogadjam őket, talán utasítsam el őket, vagy találjunk rá megoldást. Mi találtunk, de keresünk más lehetőséget is. Akinek van ötlete, kérem, jelezze.
Saját lábra kell állnunk!
Tehát mint már említettem, olyasmivel kell foglalkoznunk, aminek van az emberek számára is kézzelfogható eredménye, értelme, hosszú távú hatása. Az élet számos területén folytatni kell a munkát, például azért, hogy a kitermelt fát minél nagyobb arányban itthon dolgozzák fel, és feldolgozva értékesítsék – ezáltal ugyanis munkahelyek jönnek létre –, vagy épített örökségünkért, a hagyományos falukép megőrzéséért, székely kapuink megmentéséért, a fából való építkezés bátorításáért, amiknek köszönhetően több turista érkezhet térségünkbe – mindezek a saját lábon állás esélyeit növelik.
Ugyanezt a célt szolgálja a műemlékvédelmi programunk és a Modern Székely Ház program egyaránt. Szándéknyilatkozat született arról, hogy a döntéshozó politikum, az építész/örökségvédő szakma és a civil szféra együttműködik a Székelyföldi értékek megőrzésében, ami azt jelenti, hogy elkészülnek a településenkénti helyi védettségi listák és a helyi értékvédelmi rendeletek, folytatódik a Modern Székely Ház pályázat, lépéseket teszünk a hagyományőrző, de korszerű faluképbe illő épületek megóvása érdekében, valamint az örökségvédelmi képzés, az oktatás és a társadalom bevonása ügyében. Cselekvési terv készült az épített és táji értékek megőrzésére, melyben a szakma, a politikum és a civil szféra hosszú távú feladatai jól körvonalazhatóan szerepelnek. A legfontosabb irányelveket chartában fogalmazták meg a szakemberek. A fentiek érdekében készült el műemlékvédelmi stratégiánk. Épített örökségünket védjük akkor is, amikor a gyergyószárhegyi Lázár-kastély közösségi rendeltetésének visszaállításáért harcolunk.
Az embereknek munkahely kell, a falvaknak fejlesztés kell, ezzel kell foglalkozni. Szoktam emlegetni – Böjte Csaba ferences szerzetestől kölcsönözve a gondolatot –, hogy a kevesebb cirkusz, több munka jegyében dolgozunk, mert nem hiszünk abban, hogy a perek, cirkuszok előbbre vinnének – azok csak növelik a közösség kudarcérzetét. Ahol konfliktus van, ott a fiatalok rendszerint nem kapnak kedvet a családtervezéshez.
Figyelmeztető választók
A politizálásra térve: amikor arról beszélek, hogy meg kell nézni, mire fordítjuk a legtöbb energiát, akkor értem ezt például az oktatási törvény alkalmazása vagy a zászlótörvény körüli hercehurcára. Vigyáznunk kell, nem szabad belesétálnunk azokba a csapdákba, amelyeket a magyar–román konfliktus gerjesztésében érdekelt körök gerjesztenek. Mindezek tükrében egy következő alkalommal alaposabban meggondolandó a kormányra lépés, amit korábban a fenti két törvény miatt vállaltunk, mert az eredmény nulla. A zászlótörvény alapján vetetik le a lobogót, és ha a minisztérium nem bólint rá egy zászlós tervezetre, akkor az a jogszabály nem ér semmit. Az oktatási törvényt sem alkalmazzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, továbbra sem...
Többször komoly figyelmeztetés érkezett a választók részéről, amit komolyan kell venni. (Konzultációim a különféle témakörökben: ifjúsági, kikapcsolódás, érettségi-kisérettségi eredmények, árvizek, rendezvények, gyermekek továbbtanulása, választási részvétel.) A részvételi arányban és a leadott szavazatokban mutatkozik meg, mennyire értékelik egy politikus munkáját, és a választók nagyfokú lemorzsolódása mutatja, ha rossz irányba haladunk.
Ha elvermeljük magunkat mi, politikusok, mint az a bizonyos japán katona, aki évtizedek óta várta az amerikaiak támadását az őserdőben, mert nem szólt neki senki, hogy a háborúnak rég vége van, akkor nem vesszük észre, hogy az élet túllépett rajtunk. Ezért mondtam a fiataloknak nemrég, az EU Táborban, hogy kérjék számon a politikusoktól, dolgoznak-e legalább napi nyolc órát úgy, hogy annak értelme is legyen. Én e számonkérésnek elébe megyek, jelen írásommal azt próbálom elmagyarázni, aminek jegyében eddig is dolgoztam.
Vannak, akik a beolvadástól féltenek bennünket, pedig az anyaországon kívüli magyarlakta térségek közül egyedül Székelyföld az a térség, ahol növekszik a magyarság etnikai aránya. Hargita megyében, aki a beolvadástól fél, ennek veszélyéről regél, annak nem tudok mást mondani, mint azt, hogy hallucinál. Én azt látom, hogy az emberek teszik a dolgukat, az egyházak is teszik a dolgukat, a különféle önszerveződő közösségek, valamint a politika úgyszintén, de sajnos vannak olyanok, ahhoz a bizonyos japán katonához hasonlóan, akik elvermelték magukat napjaink realitásai, kihívásai, problémái elől, és nem akarják elfogadni azt, hogy nem a látványos nagy harcok idejét éljük, hanem a kevésbé látványos, kitartást, egymásra odafigyelést, sok türelmet és kölcsönös bizalmat igénylő közösségépítés korszakát.
Hosszúra sikeredett írásomat azzal a kérdéssel zárnám, amelyet az írásom elején feltettem, és amelyet mások is sokszor feltettek, de soha meg nem válaszoltak: ha holnap Bukarest nyakon öntene bennünket a területi autonómiával, akkor mi változna, mi lenne az, amit másként csinálnánk, mint most. Ami Hargita Megye Tanácsát illeti, szerintem semmi érdemi változást nem jelentene, mert területi autonómia ide vagy oda, a jelenlegi román törvények, amelyek az élet ezer dolgát szabályozzák, ugyanúgy érvényben mAradnának, azok a törvények, amelyek ma az európai uniós alapelvnek számító helyi autonómia elvét az élet számos területén kiüresítik. Hiába hoznánk létre akármilyen autonómiatanácsokat, és gyűléseznénk naphosszat, a dolgok ugyanúgy mennének, mint most. Azt kell látnunk, hogy sokkal nagyobb a baj annál, mint ami egy területi-közigazgatási jogszabály módosításával javítható lenne, értve ezalatt akár egy Székelyföldi területi autonómiát létrehozó jogszabály-módosítást. Tegnap a televíziók azzal voltak tele, hogy a szenátusi elnök a gépjárművezetői engedélye érvényességének meghosszabbítása céljából megkerülte az 1000 (nem elírás, ezer) főből álló sort. A 21. században, az IT-sok tízezreit foglalkoztató országban itt tartunk, ezer fő áll sorban egy igazolványért. És ez van az adók befizetésénél meg mindenhol, állnak az emberek sorban, miközben sok száz millió eurót elpalltak mindenféle szoftverfejlesztésekre kézzelfogható eredmény nélkül. De vegyünk egy másik területet. A törökök kiűzése után az osztrák adminisztráció néhány évtized alatt öszvérrel, mérőléccel és mindenféle kezdetleges eszközzel a felszabadított területeket felmérte, telekkönyvet készített. Pontos, precíz telekkönyvezésen esett át a Partium, a Bánság meg Erdély. Mi van ma? Nagy semmi. Két-három évente előáll valaki, hogy most már tényleg telekkönyvezni kellene a földeket, és megnézni, hogy mi hol van, és azzal nagyjából annyi. Akkor, amikor lassan Mari néni is GPS-es telefonnal járkál a faluban.
Ezek a problémák, és ilyenekből ezer van, amely megnyomorítja az emberek mindennapi életét, nemzetiségtől függetlenül. Nekünk ezekkel kell foglalkoznunk most, nem a magunk kis különszámát danolásszuk úton-útfélen, amellyel egyébként is egy dolgot értünk el mostanáig: azt, hogy a lassan száz éve folyó Bukaresti pénzszivattyú meg mindenféle centralizálás, bürokratizálás ellen tiltakozni szándékozó temesváriakat, kolozsváriakat, brassóiakat, nagyszebenieket a Bukaresti média és a mögötte álló (pártállástól függetlenül, a jelenlegi állapotok megőrzésében érdekelt) Bukaresti politikusok időnként elhallgattassák azzal, hogy vörös posztóként lobogtatják előttük területi autonómiás követeléseinket.
Természetesen mindannyian akarjuk a területi autonómiát, ezért is dolgozni kell, és persze hogy fontos a Bukaresti törvényhozás meggyőzése erről. Tehát nem akarom elbagatellizálni a témát, egy ilyen struktúrában minden könnyebb és egyszerűbb lenne. Saját, térségre vonatkozó szabályokat lehetne hozni az élet több területen való megszervezésére, ez lenne a kívánatos és fontos helyzet, ám addig is, amíg ezt elérjük, dolgozni kell. Minden közösségi összefogással, saját erővel kifejtett munka erről, a saját ügyeink kezeléséről szól. Ellenkező esetben jelentős számú elvándorlással kell számolnunk térségünkben.
Vannak bajok tehát, de azért a cikkem szerintem mégis arról szól, hogy vannak lehetőségek, és lehet elérni eredményeket, csak akarni kell dolgozni.
Borboly Csaba
A szerző Hargita Megye Tanácsa elnöke.
Transindex.ro

Potápi: ezen a héten Kolozsvár a nemzet fővárosa
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint a Kolozsvári Magyar Napok hetében a kincses város az egész magyar nemzet fővárosa.
A politikus a rendezvénysorozat hétfő esti nyitógálán úgy vélte, a magyar napok hozzájárultak ahhoz, hogy a Kolozsvári magyarság jövőt építsen magának, és a városban lakó magyarok büszkén vállalják identitásukat.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök köszöntésében azt hangsúlyozta, hogy a Kolozsvári magyarság a magyargyűlölő Gheorghe Funar polgármester városvezetése után a magyar napok által nyerte vissza önbizalma jelentős részét. A politikus megjegyezte: a kultúra akkor köti össze a románokat és a magyarokat, ha kölcsönös tisztelet övezi a két nép kultúráját. Úgy vélte, a kölcsönös tisztelet tekintetében van még tennivaló. Példaként a Kolozsvár bejárataitól még mindig hiányzó román-magyar-német helységnévtáblát említette.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke kijelentette: Kolozsvár fel nem adható város, nélküle „beroggyan" az a képzeletbeli híd, mely a jelentős magyar lakossággal bíró Partiumot és Székelyföldet köti össze. Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője nagyszabású kulturális kalákának nevezte a szombaton kezdődött egyhetes rendezvénysorozatot, amely kölcsönösségi alapon szerveződik, és a Kolozsvári magyarság egységét jelzi.
A nyitógála keretében idén másodszor adták át a Kincses Kolozsvárért díjat, amelyet posztumusz Kötő József Kolozsvári színháztörténész, Brendus Réka, a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese és a Kolozsvári magyar vállalkozók által alapított Euréka egyesület kapta.
A nyitógálán jelentették be a szervezők, hogy a kárpátaljai magyar iskolák tavalyi megsegítése után idén a Kolozsvári magyar napok közönsége a Kolozsvári Életfa Egyesület Szeretnék játszani című programját támogathatja adományaival. A program célja, hogy Kolozsvár játszótereire olyan hinták kerüljenek, amelyeket kerekesszékes gyermekek is használhatnak.
Kiss Károlyné Ildikó, a Magyar termék nagydíj pályázatot lebonyolító Industorg védjegyiroda ügyvivő igazgatója bejelentette: a magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesületnek szeptemberben az Országházban Kárpát-medenceéért nívódíjat adnak át. A nyitógála előadásán a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató három évadának résztvevői és más erdélyi hagyományápolók álltak a Kolozsvári Magyar Opera nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség elé.
MTI |
Krónika (Kolozsvár)

Ünnepre készül a szatmári magyarság
Szatmárnémetiben minden olyan rendezvénynek helye van, amely értékteremtő és közösségépítő, mert általuk a megyeszékhely kulturális élete is fejlődni tud, jelentette ki a pénteken kezdődő 15. Partiumi Magyar Napok beharangozó sajtótájékoztatóján Kereskényi Gábor polgármester – számol be a kronika.ro.
Mint mondta, a 2005-ben felújított Tűzoltótorony a rendezvénysorozat egyik kiemelt helyszíne lesz, hiszen számos színházi és bábszínházi előadásnak, valamint könnyűzenei koncertnek ad helyet. Az Identitas Alapítvány vezetője, Szőcs Péter úgy fogalmazott, az augusztus 19–28. között zajló Partiumi Magyar Napok újabb fejezetéhez érkezett, a 15. jubileumi rendezvény tíz napja során több mint 150 programmal várják a szórakozni vágyókat.
Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, a Partiumi Magyar Napok egyik megálmodója szerint az önmagáért beszél, ha egy rendezvény eléri a 15. kiadást és önfenntartóvá válik, mivel a szponzorok is tudják, hogy a felajánlott támogatásaik jó helyre kerülnek. Pataki gratulált a szervezőknek, akik idén is bebizonyították, hogy a közpénzekkel is kiválóan tudnak gazdálkodni, hiszen tíz napot színvonalas programmal tudnak megtölteni. Pataki szerint a Partiumi Magyar Napok népszerűsége hozzájárul a városturizmust fellendítéséhez is.
Stier Péter főszervező arról beszélt, hogy a Partiumi Magyar Napok összköltségvetésének mindössze a 25 százaléka származik közpénzekből. A főszervezők mellett 25 civil társszervező egyesület, valamint 90 magáncég támogatja a rendezvény létrejöttét. A főszervező örvendetesnek nevezte, hogy évről évre több helyi vállalkozó támogatja a népszerű rendezvényt.
A rendezvény pénteken 18 órakor kiállítás-megnyitóval indul a Szakszervezetek Művelődési Házában, melynek keretében a magyar napok elmúlt tizenöt évét elevenítik fel. Ezt követően opera- és operettgála zajlik a nagyteremben. Pénteken a Széchenyi utcában is megnyílik a vásár, ahol többek közt a The Elvis Band és a The Bits – Beatles emlékzenekar koncertezik. Szombaton a partiumi mesterségeket mutatják be a vásárban, ugyanott biciklis ügyességi és gyorsasági verseny és gyerekprogram is várja az érdeklődőket.
Az új főtéri nagyszínpadon az István, a király rockopera koncertváltozatát tekinthetik meg az érdeklődők 20 órától, ezt követően pedig 22.30-tól a Kiscsillag koncertezik a Széchenyi utcai színpadon. Vasárnap népi játszókert nyílik a vásárban, ahol többek közt a Loga Dance és a Royal Dance tánccsoport is bemutatkozik. A vásári színpadon 20 órától a Ladánybene 27, majd a Moby Dick csap a húrok közé – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Racionális vagy irracionális?
Avagy szükség van-e összefogásra Maros megyeben
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt megerősítette együttműködési szándékát, ennek megfelelően zajlik a felkészülés az idei parlamenti választásra, nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Bíró Zsolt elnökkel folytatott Csíkszeredai egyeztetést követően.
Az RMDSZ két biztos befutó helyet ajánlott fel a Magyar Polgári Pártnak. Az együttműködés végleges pontjait augusztus végén rögzíti a Szövetségi Állandó Tanács. Azt máris tudni, hogy a Háromszéki RMDSZ egy helyet felajánlott az MPP-nek, a másodikról egyelőre nem született döntés. Az RMDSZ Maros megyei elnöke minap egy rádióinterjúban azt mondta, hogy a Maros megyei Területi Állandó Tanács egyöntetűen ellenzi, hogy a Polgári Párt itt indítson jelöltet.
Az ügyben mindkét pártvezetőt megkerestük.
Bíró Zsolt: az összefogás nem korlátozható földrajzilag
– A Magyar Polgári Párt elfogadja a felajánlott két helyet, vagy ragaszkodik a három befutó helyhez?
– Az egyeztetések folytatódnak, úgyhogy ezzel kapcsolatosan most nem kívánok nyilatkozni. Mi mindenképpen három befutó helyet kértünk, ezzel indultunk a tárgyalások kezdetén.
– Mi a véleménye az RMDSZ megyei elnökének kijelentéséről, amely szerint az összefogást ott kell támogatni, ahol ennek racionalitása van, ez pedig az MPP esetében sokkal fontosabb Hargita megyében, mint Maros megyeben. Illetve, Hargita és Kovászna megyében indokolt olyan összefogást összekovácsolni, amelynek eredményeként magasabb lesz a parlamenti választásokon a részvételi arány.
– Az összefogás, azt gondolom, indokolt minden esetben. Nem lehet megyéhez kötni ezt a kérdést. Ha összefogásról beszélünk, akkor a mi megítélésünk szerint teljes körű összefogásra van szükség, hiszen országos választásokra készülünk, és minden egyes szavazat számít mind a tömbmagyar vidéken, mind a szórványban. Ezért nem feltétlenül szerencsés arról beszélni, hogy vannak helyek, ahol indokolt, és vannak helyek, ahol indokolatlan az összefogás. Az összefogás mozgósító erővel bír, az összefogást várja el tőlünk az erdélyi magyar közösség mind Maros, mind pedig Hargita és Kovászna megyében, a Partiumban vagy éppen Belső-Erdélyben.
Ugyanakkor tulajdonképpen Brassai Zsombor saját magának is ellentmond, hiszen korábban Maros megye tekintetében is teljes körű összefogást szorgalmazott mind a megyei, mind a Marosvásárhelyi választás tekintetében, és a Magyar Polgári Párt Maros megyeben részese volt ennek az összefogásnak. Maros megyeben egyértelmű mozgósító ereje volt, elég, ha a megyei listára gondolunk, ahol a korábbi 13 helyett 15 fős lett a megyei önkormányzat magyar frakciója, ahol Soós Zoltán az összefogásnak köszönhetően tudta mozgósítani a magyar választókat, és a Magyar Polgári Párt teljes mértékben kivette a részét mind Marosvásárhely, mind Maros megye tekintetében ebből az összefogásból. De beszélhetnénk Maroskeresztúrról, ahol szintén az összefogásnak köszönhetően sikerült leváltani hosszú idő után a román polgármestert.
Úgyhogy az RMDSZ megyei elnökének ezeket a kérdéseket is a figyelmébe ajánlanám. Még egyszer mondom, nem korlátozható az összefogás földrajzilag egy-egy megyére.
Brassai Zsombor: az ésszerű összefogást támogatom minden esetben
– Ön azt nyilatkozta, hogy Maros megye szintjén eddig nem egyeztettek arról, hogy esetleg itt kapna befutó helyet a Magyar Polgári Párt, illetve, hogy a Maros megyei Területi Állandó Tanács egyértelmű álláspontja az, hogy az összefogást ott kell támogatni, ahol ennek racionalitása van, azaz Hargita és Kovászna megyében.
– A Polgári Párttal nem egyeztettünk, mert nem a megyei szintre tartozik az egyeztetés. Országos szinten, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) fog erről dönteni. Viszont a megyei szervezet állandó tanácsa tárgyalt erről a kérdésről, és egyöntetűen azt kérjük a SZÁT- tól, hogy támogatva az ésszerű összefogást, egy olyan megyében indítsa az MPP jelöltjét, ahol a pártnak van támogatója, tehát ésszerű összefogni és közös listán indulni. Maros megyehez képest Hargita vagy Kovászna megyében sokkal nagyobb a támogatottsága a Magyar Polgári Pártnak, ez az önkormányzati választások eredményéből is világosan látszik.
– Itt egy kicsit önmagával kerül ellentmondásba, elnök úr, mert a helyhatósági választások alkalmával éppen önszorgalmazta az összefogást, és ennek az összefogásnak az eredményeként jutott be az MPP jelöltje a megyei önkormányzatba...
– Pontosan. Én összefogáspárti vagyok, az ésszerű összefogást támogatom minden esetben. Az önkormányzati választások alkalmával egyértelmű, hogy fontos volt az összefogás, és fontos volt az, hogy közös listákon induljunk. Viszont amikor két bejutó parlamenti helyről beszélünk, akkor meg kell keresni azt a megyét, ahol valóban van hatása az összefogásnak. Maros megyeben éppen az önkormányzati választások eredményei mutatják azt, hogy lényegesen kisebb hatása van, mint Hargita vagy Kovászna megyében. Ebben semmi ellentmondás nincsen.
– A legutóbbi kijelentésére, miszerint Maros megyeben nem lenne racionális egy MPP-s jelölt bejuttatása a parlamentbe, azt is kérdezhetnénk, hogy túl sok talán a jelölt és kevés "a fóka" azaz a befutó hely?
– Ez spekuláció. Az a jó, ha sok jelölt van, az a jó, hogy a jelöltek megméretkezhetnek. Még egyszer hangsúlyozni kívánom, hogy a Területi Állandó Tanács tárgyalta a kérdést, és egyöntetűen ellenzi azt, hogy a Polgári Párt itt indítson jelöltet. Nem az én véleményemről van szó, persze vállalom a véleményemet azzal együtt, amit elmondtam, de a lényeg az, hogy a megyei állandó tanács egyöntetűen elutasítja.
*
Szeptember 12-ig lehet jelentkezni a parlamenti választásokra. A jelöltség feltétele, hogy a jelentkező legyen RMDSZ- tag, illetve rendelkezzék valamelyik helyi vagy területi szervezet ajánlásával. Ha nem rendelkezik ezzel, akkor 1.500 támogató aláírást kell összegyűjtenie. Szeptember 19-én az úgynevezett bővített Területi Képviselők Tanácsa rangsorolja majd a jelölteket.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Visszatért a lazarista rend a Katalin-telepre
A missziók, a papság képzése, valamint a szegények és a rászorulók megsegítése céljából alapította meg Páli Szent Vince a 17. században a Missziós társaságot, népies nevén a lazarista rendet, mely augusztus 1-jétől visszatért a váradi Katalin-telepre.
Páli Szent Vince (1589-1660) francia egyházmegyés pap 1625-ben alapította meg a Missziós társaságot, mely később a lazaristák népies elnevezést kapta, mivel Párizsban az anyaház a Szent Lázár-ház volt. A rendnek már a nevében is benne van, hogy missziós társaság, vagyis népmissziók, illetve külmissziók szervezésére hozta létre Szent Vince, ugyanis akkoriban, a 17. században a falvak nagyon elhagyatott állapotban voltak, nemcsak anyagi, hanem lelki szempontból is. A klérus, a papság, a szerzetesség inkább a városokban igyekezett letelepedni, mert ott volt jó élni, és ezért a falvakat elhanyagolták. Szent Vince amikor papként ezt tapasztalta, elkezdett szervezni népmissziókat, melyeknek olyan nagy sikere volt, hogy egyedül már nem győzte, így társakat toborzott maga mellé, s így jött létre a rend. Franciaországban sorra bejárták a falvakat, ott voltak egy bizonyos ideig, egy-két hétig, attól függően, hogy mekkora volt az illető település, vagy milyen szükségletek voltak. Prédikáltak, miséztek, gyóntattak, kibékítették a haragosokat, és megalapították az úgynevezett Szeretet-egyesületeket a szegények megsegítése céljából. Beindult tehát a rend élete, mely még Szent Vince életében a külmissziókkal egészült ki. Az alapító Madagaszkár szigetére küldött misszionáriusokat, valamint Írországba, s aztán a rend szépen lassan elterjedt Európában, és az egész világon. Ezen kívül a Missziós társaság feladatai közé tartozott még a papság képzése, valamint a szegények és a rászorulók megsegítése is.
Magyarországon az 1800-as évek végén jelent meg a rend, 1898-ban alakult meg az első ház Piliscsabán. Akkor még nem létezett önálló magyar tartomány, 1926-ban lett az. Ekkor Budapesten már megépült a központi rendház, ahonnan elterjedt aztán Erdélybe és a Partiumba is. Nagyváradon 1940-től voltak jelen a lazaristák, és volt egy missziós házuk Csíkszeredában, amit béreltek, és Kolozsváron terveztek építeni egy szép templomot, de sajnos közbejött a kommunista rendszer, ezért ez meghiúsult.
Katalin-telep
Az 1920-as években a vincés nővérek kezdtek kijárni a ma Katalin-telepként ismert városrészbe, mely egy szegénynegyednek számított. Kimondottan szegény emberek laktak ott, nyomorúságos körülmények közt, kunyhókban. Sár volt, utcák sem léteztek, egy régi bőrgyár működött ott, és nagyrészt ennek a munkásai laktak ezen a területen. A nővérek a gyerekekkel kezdtek el foglalkozni, vittek egy kis élelmet nekik, zsíros, lekváros kenyeret. Imádkoztak, tanították, és a gyerekeken keresztül eljutottak a szülőkhöz, a családokhoz is. Vasárnaponként litániákat szerveztek, különböző összejöveteleket, ájtatosságokat. Megépítettek egy kis kápolnát, mely a mostani plébániaépület legősibb része. Lassan azonban ezt a kis kápolnát kinőtték, és a ’30-as években kezdték el építeni a templomot, ami 1935-ben készült el, december 8-án szentelte fel Fiedler István püspök. A titulusa Csodásérmű Boldogasszony, róla nevezték el. Amúgy ezen városrészt egyes források szerint maguk a nővérek nevezték el Katalin-telepnek, az érmelátó Labouré Szent Katalinról.
1940-ban érkeztek meg a lazaristák, alapítottak itt közösséget, az első plébános Szedenik Nándor volt, aki negyven évig töltötte be ezt a tisztséget, 1983-ban halt meg. A Missziós társaság tagjai látták el a templomot, illetve a később a plébániát 1997-ig. Az utolsó lazarista plébános Dusik Tibor atya volt, akit megválasztottak tartományfőnöknek, így Budapestre kellett utaznia a központi házba, és akkor fiatal utánpótlás még nem volt. Nem volt tehát kit küldjenek helyette, és a Nagyváradi püspökség vette át a plébánia vezetését szerződés alapján. Ez tartott egészen mostanáig. A közelmúltban, 2015-ben Böcskei László megyés püspök levélben fordult a rendfőnökhöz, azt tudakolva: mi a lazaristák szándéka, szeretnének-e visszatérni vagy sem? A rendi gyűlés úgy határozott, hogy igen. Ezért van tavaly novembere óta Nagyváradon Barta Szabolcs, akinek a nevét Kunay Viktor rendfőnök terjesztette a püspök elé, amit ő jóváhagyott. A várad-újvárosi Szent László-plébániát jelölte ki tapasztalatszerzésre a számára, hogy beleláthasson egy plébánia működésébe, életébe. 2016. augusztus 1-től nevezte ki plébánosnak Katalin-telepre, tehát hivatalosan ettől a dátumtól kezdve vannak jelen a lazaristák ismét Nagyváradon.
Nem lesz egyedül
Barta Szabolcs mindenfajta értelemben hazatért Nagyváradra, hiszen itt született, nőtt fel, és az érettségi után került a lazaristákhoz Budapestre. A Katalin-telepen keresztelte a már említett Szedenik Nándor atya, ebben a templomban volt első áldozó, bérmálkozó, sőt itt szentelték pappá 2005-ben, tehát eddig minden szentséget itt vett fel. Nem egyedül fog szolgálni, ugyanis a lazaristáknál szabály, hogy közösségben élnek, tehát hosszú távon lazarista nem élhet egyedül, ezért ősszel érkezni fog egy rendtárs Magyarországról, aki egyébként szintén erdélyi származású. Ketten fogják tehát ellátni a Katalin-telepi plébániát, illetve a filiát, Biharszentjánost.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Száz éves a huszadik század legnagyobb, egyben legdilettánsabb hitszegése
1916 augusztus 27-én éjjel a Kárpátok szorosainak csendjét éktelen fegyverropogás és ágyúdörgés törte meg. A Román Királyi Hadsereg megtámadta az Osztrák-Magyar Monarchiát. A románok esküszegést követtek el, végigdúlták Erdély délkeleti részét – de legalább még bénák is voltak. Száz esztendős a huszadik század legnagyobb, egyben legdilettánsabb hitszegése.
A román politikai elitnek lényegében az ország 1877-es megalakulása óta (sőt, igazából már jóval korábban is) dédelgetett álma volt, hogy Havasalföld és Moldva után a „harmadik román államot” Erdélyt is bevonják a „nagy egyesülésbe". Ennek akkor még persze semmilyen reális esélye nem volt, ráadásul Románia az orosz katonai segítség mellett Bécs diplomáciai támogatásával nyerte el függetlenségét az Oszmán Birodalomtól. 1883-ban katonai szövetségre is léptek a Monarchiával, mely szerint a két ország köteles hadba lépni egymás mellett, ha valamelyiküket támadás éri. Az egyezményt ötévente megújították, utoljára 1913-ban fogadtak barátságot – hogy aztán három esztendővel később Románia hátba támadja a három fronton harcoló Monarchiát.
A fordulatot az I. világháború kitörése hozta meg – igaz Tisza István már 1914 nyarán is biztosra vette, hogy Bukarestre nem lehet számítani. Sőt, egyik legfontosabb érve az volt Szerbia megtámadása és a világégés kirobbantása ellen, hogy a Kárpátok védtelenül mAradnak. A miniszterelnök aggodalmait nem olyan soká igazolta az idő. A háború elején mindkét hadviselő fél megpróbálta a maga oldalára állítani az országot. A Központi hatalmak az akkor már négy évtizede orosz megszállás alatt álló Besszarábia visszaadását ígérték - ám a románok inkább a jóval kecsegtetőbb ajánlattal előálló Antant mellett döntöttek. Ők ugyanis nekik ígérték az évszázados álmot: Erdélyt – sőt, még annál is többet. Az 1916. augusztus 17-én aláírt Bukaresti titkos szerződés szerint ugyanis Románia Erdélyen, a Partiumon és a Bánságon kívül majdnem a Tiszáig megkapta volna az Alföld keleti részét.
Bukarest nem pazarolta az időt, 10 nappal később már meg is indultak a román csapatok, hogy birtokba vegyék a zsákmányt. Több mint 650.000 katonával indítottak támadást a Kárpátok összes járható szorosán.
Ezzel a magyar oldalon mindössze 34.000 ember és összesen 76 löveg nézett farkasszemet.
Hiába figyelmeztetett Tisza hónapokkal korábban több memorandumban is a határ közelében történt gyanús csapatösszevonásokra, a három fronton lekötött, az oroszokkal és olaszokkal szemben véres élet-halál harcot vívó Monarchia hadvezetése nem volt hajlandó (talán nem is tudott volna) komolyabb erőket összepontosítani Erdélybe. Hiába tudott a készülő támadásról a hírszerzés és a kormány - Erdélyt derült égből villámcsapásként érte. Kézdivásárhelyen a magyar és román vámtisztek délután még közösen uzsonnáztak – pár órával később már egymás vérét ontották. A 600 kilométeres határ szinte mindenhol teljesen védtelen volt. Augusztus 27-e pokoli éjjelén csendőrök, vámosok, vasutasok, és sok helyütt egyszerű helyi lakosok vetették magukat az idegen áradat elé. Nagy többségük hősi halált halt, vagy hadifogságba került – ahonnan aztán szintén rengetegen nem tértek vissza.
A román előrenyomulás azonban így is lassú és akadozó volt. Szeptember közepéig mindössze Oláhtoplica–Parajd–Székelyudvarhely–Fogaras– Nagyszeben–Petrozsény–Orsova vonalig jutottak el. Holott az eredeti terv szerint néhány nap alatt el kellett volna érjék a Marost. A nehézkes offenzíva oka elsősorban a haditerv átgondolatlansága volt. Elsőre jó ötletnek tűnt, hogy minden hágón, az egész határ vonalán egyszerre támadjanak, ám így erejük szétforgácsolódott nem is tudtak kialakítani sehol egy olyan súlypontot, ahol nagy erőkkel áttörhettek volna. Komoly problémát jelentett a román katonák alacsony harci morálja, és a katasztrofális fegyelmezetlensége. A koldusszegény, szinte írástudatlan regáti parasztfiúkat elvakították a Kárpátok túloldalán tapasztalt, az otthonihoz képest mesés jólétnek számító állapotok.
Vad rablásba, és fosztogatásba kezdtek, a kormány által terjesztett gyűlöletpropaganda pedig sok helyütt embertelen gaztettekre, vérengzésekre, kínzásokra sarkallta őket.
Kommandón például nem csak az összes csendőrt, de a laktanya közelében élő civileket - köztük számos asszonyt - is lemészárolták. Kifosztották Brassót, porig égették Csíkszeredát.
A kétségbe esett lakosság fejvesztve menekült a megvadult balkáni horda elől – méghozzá nemzetiségre való tekintet nélkül.
A román katonák sokszor ugyanúgy elhajtották a román parasztok állatait is, s, ha magyart, vagy szászt nem találtak, megerőszakolták a román asszonyokat is. Hódítókként érkeztek, és a szemükben mindenki meghódított alattvaló volt. Akadtak persze olyan helyi románok, akik hitték, hinni akarták, hogy „felszabadítóik” érkeztek el. A leggátlástalanabb és legelvakultabb kollaboránsokon kívül azonban hamarosan ők is keservesen csalódtak. A legtöbben azonban már eleve értetlenül fogadták, mit akarnak tőlük hegyen túlról érkező szegény, rongyos, és minden mozdítható dolgot ellopó „testvérek”. Ferdinánd román király csalódottan jegyezte meg, hogy „az erdélyi románok ellenségként fogadták testvéreiket”.
Nicolae Iorga Bukaresti képviselő pedig így panaszkodott: „Egyetlen üdvözlet sem hangzott el a helyi románok szájából, amikor csapataink átlépték a határt.”
Az offenzíva szeptember közepén végleg kifulladt. Ebben a szívós magyar ellenálláson túl komoly szerepe volt az ősz elején meginduló, Mackensen tábornok vezette német-bolgár-török támadásnak a Balkánon. Hamarosan Erdélybe is megérkezett az osztrák-magyar és német erősítés. S így Falkenhayn tábornok vezényletével megindulhatott az ellencsapás.
A döntő fordulat napra pontosan egy hónappal a betörés után érkezett el: szeptember 26 és 29 között, Nagyszeben mellett, négy napos, öldöklően kemény ütközetben szétverték az 1. román hadsereget. A 2. hadsereg délen gyorsan visszavonulóra fogta, de a persányi-hágónál október 5-én utolérték, és megsemmisítő vereséget mértek rájuk is. Az utolsó felvonás Brassó felszabadítása volt október 7-én. Két nappal később már egy román megszálló se mAradt Erdély földjén.
Az ellenség üldözése a határ túloldalán is folytatódott. December hatodikán a Mikulás már Bukarestben tehette be ajándékait a magyar és német katonák bakancsába.
Lucian Boia történész szerint Magyarország 1916-os megtámadása "őrültség" volt, amelyért a felelőtlen Bukaresti politikai elit a felelős. A professzor tavaly megjelent "Vesztesek és győztesek" című munkájában azt írja, Románia csak a történelem példátlan kegyének köszönheti, hogy a háború végén végül mégis sikerült birtokba vennie Erdélyt. Az akkori román vezetők nevével ma minden nagyobb romániai városban találkozhatunk, ám Boia leszögezi: ha rajta múlna, ő bizony egy utcát se nevezne el egy ilyen kudarcot vallott garnitúráról.
Ám az 1920 utáni román történetírás hőstörténetet faragott a csúfos vereségből, s ma az ország dagadó kebellel ünnepli a hetek alatt összeomló offenzíva századik évfordulóját.
Balogh Gábor
[Forrás: Alfahír]
itthon.ma

Voltunk, vagyunk, leszünk
A mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk – szögezte le az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban Tőkés László. Az alábbiakban közöljük az EMNT elnöke előadásának szerkesztett változatát.
Itt és most van a helye annak, hogy újból felidézzem a néhány évvel ezelőtt, ugyanitt elhangzott azon kérésünket – szó szerint idézem –, hogy: „vállaljanak védhatalmi státuszt a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében". Röviddel ezelőtt egy újságíró ezzel a kérdéssel fordult a dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének két szakemberéhez:
– „Ausztria még mindig védhatalmi státuszt gyakorol a dél-tiroli németek fölött?
– Természetesen, Ausztria mindig is védhatalom volt, és ez nagyon fontos a dél-tiroliak számára – hangzott a válasz.
Munkatársa pedig így folytatta: – „... zajlik a második (1972-es) autonómiastatútum felülvizsgálata, melynek során ismét meghatározzák majd, mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában." Két európai uniós tagországról, Olaszországról és Ausztriáról van szó, amelyek 1946-ban, majd 1972-ben egy akarattal rendezték a Dél-Tirolban élő német/osztrák közösség területi önrendelkezésének, autonóm jogállásának a kérdését.
Miniszterelnök úr, köszönjük a védelmüket és támogatásukat! Európai módra, Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében; a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács pedig ugyanezt a megoldást javasolja az összes külhoni magyar közösség esetében. Kezdettől fogva az autonómia ügye mellett áll ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács országos és területi szinten, együtt az Erdélyi Magyar Néppárttal; sőt legutóbb az RMDSZ és társpártja, az MPP is elmozdulni látszik ebbe az irányba. Ezért élt-halt áldott emlékű Fodor Imre, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács korábbi elnöke, és emellett tett hitet a bibliai korhatárt immár túllépett Király Károly, élő példaképünk az átkos emlékű Ceaușescu-diktatúra elleni küzdelemben!
Védhatalmi státusz és önrendelkezés
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei jubileuma mementó gyanánt tudatosítja bennünk, hogy szabadságszerető és szabadságharcos nép a magyar. Az erdélyi magyarság, kiváltképpen pedig a székelység számára a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia. Köszönetet mondok azért, hogy már az alaptörvény is példás módon rendelkezik ebben a nemzetpolitikai prioritást jelentő kérdésben, konkrét módon pedig Szili Katalin személyében miniszterelnöki megbízott hivatott eljárni a külhoni magyarok autonómiatörekvéseinek előmozdítása érdekében. Miért olyan fontos számunkra az autonómia és a védelem? A védhatalmi státusz és az önrendelkezés? A továbbiakban erre a kérdésre keresem a választ: egy évforduló (A) és egy bibliai ige (B) összefüggésében.
A.) Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében
Nem véletlen, hogy a magyar kormány idén emlékévet hirdetett boldog emlékű Márton Áron erdélyi/Gyulafehérvári katolikus püspök tiszteletére. Júniusi emlékkiállítása megnyitóján méltán nevezték őt „erkölcsi mércének", akit példaként lehet az érték- és morális válságban lévő európai társadalom elé állítani, hiszen ő egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek és a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb maga is rabsorsra jutott. Nem utolsósorban pedig éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és magyarságuk védelmében, akik a II. világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek. Észak-Erdély és általában az erdélyi magyarság sorsa és jövője forgott kockán. A berendezkedő kommunistabarát román hatalommal és magával a Román Kommunista Párttal kiegyező Magyar Népi Szövetség elárulta Erdélyt. 1945 novemberében a Szövetség Százas Intézőbizottsága – Katona Szabó István diákvezető és Nagy Géza református gimnáziumi tanár ellenszavazatai mellett – egyhangúlag egész Erdély Romániához való tartozása mellett foglalt állást. Kiáltványukban – a korabeli pc/politikai korrektség szóhasználatával – jelentették ki, hogy „az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés"; óvtak „a nemzetközi reakció" háborús mesterkedéseitől, és hitet tettek „Erdély két népének eltéphetetlen egysége" mellett.
Beke György „a magyar önfeladás egyik legsúlyosabb drámájának", „önkéntes magyar Trianonnak" minősítette a Népi Szövetség Petru Groza és Vasile Luca/Luka László jelenlétében és politikai nyomása alatt elfogadott „hűségnyilatkozatát", mely „a népakarat meghazudtolásával járatta le az önrendelkezés nemes eszményét". Edmund Burke brit filozófus szerint: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek mAradjanak". Erdélyben viszont a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett vagy velük cinkosságot vállaló magyar „szövetségi" politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak „tétlenek", hanem Áron püspök köré tömörülve szembeszegültek a magyarnak nevezett Népi Szövetség kapitulációjával, és memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, amelyben az önrendelkezés elvének klasszikus megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségük azon igényét, hogy: „Rólunk nélkülünk ne határozzanak, és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni"
Az 1946. június 11-ei csíksomlyói búcsú közel állt ahhoz, hogy spontán népgyűléssé alakuljon át, amely erdélyi magyarságunk hiteles álláspontját juttassa kifejezésre. Az előretörő bolsevik hatalom árnyékában azonban Márton Áron kellő hitbeli bölcsességgel fogta vissza és csillapította le a háborgó kedélyeket és a jelenléti csúcsot döntő sokaságot. Szentbeszédében viszont kivételes nyíltsággal szólt a kiszüremlő párizsi határozat igazságtalanságáról és következményeiről. A nagy püspök a búcsújáró népnek a biztonságát nem kockáztatta, ezzel szemben viszont a helyettes áldozatvállalás szellemében szólt helyettük is: „A püspöknek azonban meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát, és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondaniuk... Ez nem politika. Itt az életünkről van szó. S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot." Márton Áron börtönviseléssel megpecsételt igazsága és a vele szemben álló „gyászmagyarok" elvtelen önfeladása a jelenben is érvényes és időszerű tanulságokkal szolgál számunkra.
Nem területet, hanem jogokat kérünk
Még mielőtt bárki is „magyar irredentizmussal" vádolna, vádaskodna – le kell szögeznünk, hogy a mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk, és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben olyan tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, amely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését. Ezen törekvésünk teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói. A felidézett történelmi példa másik nagy tanulsága az, hogy nemzeti közösségünk választott vezetőinek, pártjainak és szervezeteinek erkölcsi és politikai kötelességük a demokratikus népakarat képviselete, különös tekintettel a népek és nemzeti közösségek önrendelkezési jogának a tiszteletben tartására. Ebben a tekintetben az erdélyi magyarság képviseletét kisajátító prekommunista Magyar Népi Szövetséggel szemben Márton Áron püspök és áldozatvállaló memorandista elvbarátai voltak az igazi és hiteles demokraták.
Harmadsorban az egyházi népszolgálat világító példája szolgál tanulságul. „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó!" – mondotta volt Áron püspök. Annak idején hasonlóképpen fogalmazott másik nagy erdélyi püspökünk, Makkai Sándor, aki azt mondta, hogy Erdély ügye nem politikai, hanem erkölcsi kérdés számára. Csak helyeselni lehet, hogyha nemzeti egyházaink nem bonyolódnak bele a pártpolitikába. Ami viszont hitbeli és történelmi örökségük folytatásaképpen ma is elvárható tőlük: az a híveik és társadalmunk javát szolgáló erkölcs és nemzetpolitika. Az, hogy Isten szava legyenek a nép felé, és hogy a nép szavát is meghallják, és hallassák, amikor és amennyiben ez szükséges. Amit ebben a viszonylatban Márton Áron mond, az az egyházi és világi elöljárókra egyaránt érvényes: „A vezetőknek tudniuk kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcímük, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására."
B.) Nehemiás próféta buzdítása a jogos önvédelemre
Erdély nagy püspöke vert helyzetben, a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben se adjuk fel a küzdelmet. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállásra buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló, ellenség által szorongatott népét Nehemiás próféta, amikor is a nemzeti önfenntartás eme „hadi parancsát" intézi hozzá: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéritekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!" (Neh 4,14) Isten embereit népünk iránti olthatatlan szeretetük késztette „ama nemes harc" (Pál apostol) felvételére. Istenbe vetett bizodalmukkal együtt „testvéreik, fiaik, leányaik, feleségeik" iránti odaadó szeretetük kölcsönzött a hadviselőknek kellő bátorságot és lelki motivációt ahhoz, hogy ne alkudjanak, és ne fussanak meg, hanem szükség esetén még a hivalkodó Góliátokkal, a legnagyobb túlerővel is halált megvető bátorsággal szálljanak szembe.
Vértelen igazság- és szabadságharcainkban, elkeseredett politikai és mindennapi küzdelmeinkben az ige szava és Isten népének áldozatvállalása szigorú önvizsgálatra késztet bennünket: vajon megvan-e bennünk az a szeretet, mely népünk ügyének és védelmének megalkuvás nélküli szolgálatára késztessen? A „kompromisszumok művészetének" nevezett „politizáláson" kívül képesek vagyunk-e következetesen kiállni „házaink" népe, hazánk, családjaink, gyermekeink, közösségeink és gyülekezetünk, falvaink és városaink védelmében és érdekében, hogy – idei nyári táborunk központi gondolata értelmében – valóban itthon érezhessük magunkat szülőföldünkön? Hogy ne csak itthon voltunk légyen, hanem a jelenben és a jövőben is itthon legyünk Erdélyben, a Székelyföldön, a Partiumban, Tusnádfürdőn és Nagyváradon, Komáromban, Beregszászon, Szabadkán, Drávaszögben, a Mura mentén, az Őrségben és Budapesten, Magyarországon és az összes magyar külhoni területen. Hogy nehogy az egész Európát önazonosságában fenyegető migránsok sorsára jussunk, nehogy a saját szülőhazánkban vagy Európában és a nagyvilágban szétszóródva váljunk idegenekké!
Európa súlyos veszélyben forog
Amikor a kommunizmus összeomlott, majd az egyesült Európához csatlakoztunk, azt hittük, végre megszabadultunk, s kisebbségbe kényszerített népünkre is új korszak virrad. Negyed század után azonban azt kell látnunk, hogy nem csupán mi magunk, hanem immáron az egész, válságba kormányzott Európa súlyos veszélyben forog. Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében. „Ne féljetek! Harcoljatok!" – hangzik Nehemiás kiáltványa. A föltétlen konfliktuskerülés jelenkori politikai divatjában sokaknak sérti a fülét ez a felhívás, Brüsszel urai pedig nem tudják, mihez is kezdhetnének a Bibliával, mint ahogyan Izráel népének és a keresztény Európának az identitása is idegen és zavaró számukra. Mindazáltal erre a „politikailag korrektnek" aligha mondható felszólításra kell hallgatnunk, és amikor és amennyiben szükséges, a konfliktust is vállalnunk kell, hogyha bőrünkről, létünkről, sorsunkról – „testvéreinkről, fiainkról, leányainkról, feleségeinkről, házainkról" – van szó, amikor Európa és magyarságunk jövője a tét! Ámbátor a Gonosszal szemben nem gyakorolhatunk „konfliktuskerülő magatartást", és kompromisszumot sem köthetünk vele – hanem csak egyet mondhatunk neki: „Távozz tőlem, Sátán!"
Az idei tusnádfürdői tábor sátoraiban ennek a nemes harcnak a vállalásával vettük számba az európai, a közép-európai és a Kárpát-medencei helyzetet, illetve a magyarság állapotát, és tekintettük át sorskérdéseinket, valamint azokat a politikai, nemzeti, társadalmi, bel- és külhoni, illetve nemzetközi „hadszíntereket" és kihívásokat, amelyek – a szintén bibliai szellemű – építőmunka mellett jogos küzdelmünk töretlen folytatására késztetnek bennünket. Befejezésképpen Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondását idézem: „Isten, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"
Tőkés László
A szerző európai parlamenti képviselő
Krónika (Kolozsvár)

Belakták a Kossuth-kertet a Partiumi Magyar Napokon
A délutáni és esti koncertek vonzották talán a legnagyobb tömeget hétvégén a vasárnap véget érő, tizenötödik alkalommal megszervezett Szatmárnémeti Partiumi Magyar Napokon.
Az augusztus 19. és 28. között zajló rendezvénysorozat a magyarországi Magna Cum Laude zenekar főtéri fellépésével zárul vasárnap, ezt megelőzően pedig az Intim Torna Illegál és a Dolly Roll lépett színpadra.
A szervezők közleménye szerint hétvégén sikerült teljesen belakni a Kossuth-kertet: sokan a főzőversenyekre készültek, mások a kézműves vásáron kínált portékákat csodálták. A gyermekeket is érdekes elfoglaltságok várták: várat építhettek szalmabálából, régi idők játékait próbálhatták ki, a legkisebbeket pedig bábelőadásokkal szórakoztatták.
A Partiumi Magyar Napok egyik fő helyszínének számító Kossuth-kertben ugyanakkor senki nem mAradt éhesen: délben már kígyózó sorok várták, hogy megkóstolhassák a bogdándi bélest és a nagymajtényi strudlit. Eközben készültek a finomabbnál finomabb bográcsosok is, a résztvevők babos, halas és vadas étkek közül választhattak. Nem volt hiány italban sem, a bor- és pálinkatermelő gazdák ugyanis ismét bebizonyították, hogy a Partium kínálata bármelyik régió felhozatalával felveheti a versenyt.
A legnépszerűbb programpontnak a koncertek bizonyultak: szombaton sokan voltak kíváncsiak a Megasztár tehetségkutató műsor hatodik kiadását megnyerő Radics Gigi fellépésére. A fiatal énekesnő egy titkot is megosztott a közönséggel: elárulta, hogy szerelme – aki az együttes billentyűse – szatmári születésű, így már ő is szinte hazajár a partiumi városba. Lenyűgözte a magyar napozókat Korda György és Balázs Klári is, akiknek rajongótábora immár négy generációt ölel fel. A koncertekkel azonban nem ért véget az ünneplés, a helyi The Phoenix SM együttes ugyanis késő estig ismert, népszerű zeneszámokkal szórakoztatta a Kossuth kertben összegyűlt, táncoló közönséget.
Péntek este Szikora Robi és az R-Go koncertezett a Szatmárnémeti új főterén felállított színpadon, a jelenlévők közül pedig kevesen bírták ki, hogy ne perdüljenek táncra. A szervezők közleménye szerint Szikora Robi ismét bebizonyította, hogy nagy mulattató: folyamatosan jön-megy a színpadon, majd dobverőket ragad, mindig képes valami újat mutatni, sőt a koncerten tűzzsonglőrködéssel is elkápráztatták a közönséget. Csütörtök este Ferenczi György és a Rackajam együttes lépett színpadra – többek között József Attila, Petőfi Sándor és Gérecz Attila megzenésített verseit adták elő.
Krónika (Kolozsvár)

Rákóczi Szövetség: 5900 magyar iskolakezdő kap ösztöndíjat- A Kárpát-medence 5900 magyar iskolakezdőjét részesíti ösztöndíjban a Rákóczi Szövetség az ősz folyamán beiratkozási programja keretében. Az ösztöndíjak átadása hétfőn Hanván, a szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén kezdődik.
A szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ösztöndíjakat szeptember és december között több mint 200 Kárpát-medencei helyszínen adják át. A program érinti a teljes Felvidéket, ahol 3550 diák részesül az ösztöndíjban, a teljes partiumi Bihar megyét, Temesvárt, Dést és a dél-erdélyi szórvány több települését ahol 1900 iskolakezdőhöz jut el a támogatás, része a programnak a kárpátaljai Felső-Tisza vidék 100 iskolakezdője, továbbá 40 délvidéki szórványtelepülés 350 elsőosztályosa, Horvátországot és a Muravidéket is beleértve.
Emlékeztettek: a Rákóczi Szövetség beiratkozási programja 2004 óta zajlik annak érdekében, hogy minél több külhoni magyar család merje vállalni gyermeke magyar tannyelvű iskolába íratását, támogatva ezzel a magyar közösségek megmAradását is. A program a Felvidéken indult és az ott elért pozitív eredmények alapján - a szlovákiai magyar iskolakezdők száma az utóbbi években stabilizálódott, az elmúlt két évben növekedett - terjesztette ki a szövetség olyan erdélyi, kárpátaljai és délvidéki területekre, ahol az asszimilációs folyamatok felgyorsultak.
Az ösztöndíj értéke 10 ezer forint, amit támogatási szerződés keretében vehetnek át az iskolakezdők szülei.
Kitértek arra is, hogy a beiratkozási program mögött nagyszabású társadalmi összefogás jött létre. A támogatók között több száz magyarországi önkormányzat, civilek, közéleti személyiségek és alapítványok sorakoztak fel.
A Rákóczi Szövetség arra törekszik, hogy az egyes ösztöndíj átadási ünnepségeken a program támogatói is jelen legyenek és ebben a formában is kifejezzék szolidaritásukat és bátorításukat a gyermeküket magyar iskolába írató családokkal - olvasható a közleményben
MTI
Budapest

Magyarságtudomány a 21. században
2016. augusztus 22 és 27 között tartották Pécsen a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek keretében Nagyváradról dr. Fleisz János történész is tartott előadást.
A nagyszabású, ötévente sorra kerülő eseményen 24 országból mintegy 500-an adtak elő, összesen 40 szekcióban. A helyszín kiválasztásában az is döntött, hogy 2017-ben a Pécsi Egyetem, megalapításának 650. évfordulóját ünnepli, így a két évig tartó ünnepségsorozat kezdő eseménye volt a mostani világkongresszus, amelynek idei főcíme Kultúra és tudományköziség. Magyarság-tudomány a 21. században volt. A magyarságtudomány, nem a szó hagyományos értelmében vett tudományág, hanem a különböző tudományágak együttműködésének kerete , amely nagymértékben hozzájárulhat a bölcsészettudományok megújulási folyamatához. Ennek szellemében a kialakított szekciók döntő többsége interdiszciplináris jelleget öltött. Különösen jellemző volt ez a Gazdaságtörténet szimpóziumra, ahol az elhangzott 13 előadás változatos témákat ölelt fel a 19-20. századokra, mint például a nagybirtok szerepe, a gróf Forgách család uradalmai, a Festetics birtokok gazdálkodása, az iparosodás hatása vagy az Erdélyi Római Katolikus Státus gazdasági helyzete stb.
Dr. Fleisz János egyetemi tanár Az erdélyi, partiumi és bánsági városok fejlődése a 20. században című várostörténeti előadásában vázolta a városfejlődés általános szakaszait, mind a nagy politikai és társadalmi változásokat, mind pedig a városok saját belső mozgásterét figyelembe véve. Az előadás kitért a városi és falusi népesség arányának változásaira az évszázad folyamán, a városállományra és városhálózatra, a népesség növekedés irányaira. Ennek keretében többek között aláhúzta, hogy a 20. század kezdetén a vizsgált térségben négy nagyváros volt: Arad, Nagyvárad, Temesvár és Kolozsvár, amelyek fejlődési üteme hasonló volt. 1908-ban ezek közül Nagyváradnak volt a legtöbb lakosa, utána kis különbségekkel Temesvár, Arad és Kolozsvár következett. Az 1920-as határváltozások azonban, megváltoztatták e városok lehetőségeit és fejlődésének dinamikáját. Jelentősen előretört Kolozsvár, amelyet csak Temesvár próbált követni, később még lényegesebb demográfiai változások történtek. 1992-re Kolozsvár 7-szeresen, Temesvár pedig 6-szorosan növelte meg a lakosságszámát, egymással végig versengve. Nagyvárad és Arad kedvezőtlenebb helyzetbe kerülve, alacsonyabb dinamikára vált, előbbi 4,7-szeresen, utóbbi pedig 3,5-szeresen növelte a lakosságát. Őket időközben lekörözte az iparosítás által Brassó is, amely az összes nagyváros közül a leggyorsabb 9,4-szeres lakosságnövekedésre vált. Külön történet Nagybánya, amely 1900-ban még a rendezett tanácsú városok között is csak a középmezőnyben kapott helyet és néhány évtizedig csak lassan növekedett, 1992-re viszont már megközelítette a 150 000 lakost, ez az évszázad folyamán 13,3 szoros magas emelkedés. A többi városok esetében két fő csoportot állapíthatunk meg az összességében közepes fejlődési tempót felmutatókat, illetve a stagnálókat. Az elsőbe Csíkszereda, Gyulafehérvár, Zilah, Medgyes stb. tartoznak, a másodikba Máramarossziget, Nagykároly, Nagyszalonta stb. A lakosság nemzetiségi és vallási megoszlása is lényegesen átalakult a városokban a 20. század folyamán. Jellemző módon, a 2002-es népszámlálás adatai szerint a magyarok aránya az erdélyi, partiumi és bánsági városokban már csak 17,0% volt, ez pedig csaknem megegyezik a románok egykori arányával 1910-ben, amely 17,7% volt. Tehát mintegy 90 év, teljes helycserére, szerepváltásra került sor! A következőkben, az előadás a városhierarchiát és a városkategóriákat taglalta, megállapítva, hogy az erdélyi, partiumi és bánsági városok fejlődése a 20. században leképezte a térségben végbement bonyolult folyamatokat. Az előadásokat a jövőben szekcióként több kötetben fogják megjelentetni.
A rendezvény, amelyet számos akadémikus és kiemelkedő tudós is megtisztelt, és amelynek elnöke Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató volt, a megnyitó és záró üléseken kívül több kulturális és társasági programot is magába foglalt. A főszervező Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság közgyűlésén eldöntötték, hogy 2021-ben a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Varsóban legyen.
erdon.ro

Székely jelképekről Skóciában
Glasgowban, Skócia legnagyobb városában tartott előadást a székely címer alakulásáról a világ minden tájáról összesereglett heraldikusoknak dr. Szekeres Attila István. A címertani munkásságáról Hargita megyében is ismert történész számol be a 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszus eseményeiről és dióhéjban összefoglalja előadását.
A székely közösség címerének alakulása annak megjelenésétől addig, amíg a legnagyobb romániai nemzeti kisebbségi közösség, a magyarság autonómiaharcának jelképévé vált (angolul: The evolution of the Szekler community’s coat of arms from the origins until it became the symbol of the Romanian largest minority, the Hungarian community’s autonomy movement.)– ez a barokkos körmondat volt dr. Szekeres Attila István Sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet elnöke által a skóciai Glasgowban rendezett 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson tartott előadásának címe. A jeles esemény 2016. augusztus 11-én zajlott Skócia legnagyobb városában, Glasgowban. A kongresszuson való részvételét a Communitas Alapítvány támogatta. Az előadó beszámolója szerint a Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszusokat kétévente szervezik meg, mindig máshol, főleg nyugati, gazdag címertani hagyományokkal rendelkező országokban, Glasgow előtt Oslo, Maastricht, Stuttgart, Quebec, St. Andrews, Bruge, Dublin, Besancon, Torinó, Ottawa, Luxemburg adott otthont a rendezvénynek.
Mint írja, a kongresszusokra a szakma jeles, nemzetközi szinten elismert képviselőinek előadásait sorolják be. Megjegyezte, hogy a sorba igen nehéz bekerülni, így óriási megtiszteltetés számára, hogy előadása felkeltette a szervezők érdeklődését és meghívták a rangos szakmai rendezvényre. „Valami olyan érzés, mint amikor egy sportoló kijut az olimpiára” – írta Facebook-bejegyzésében. A nemzetközi kongresszuson való részvételének célját így határozta meg az előadó: a címertani hagyományokban gazdag országok képviselőivel megismertetni a székely címertant, ugyanakkor rávilágítani az erdélyi magyarság jelen helyzetére, amikor Romániában napjainkban is üldözik a székely jelképeket.
A beszámoló szerint a mintegy másfélszáz szakember jelenlétében zajló, ötven előadást tartalmazó kongresszuson a glasgowi Trades Hall dísztermében az egyetlen magyar résztvevő a rendelkezésére bocsátott háromnegyed órában mutatta be a székely jelképek alakulását a kezdetektől napjainkig, amikor a romániai magyar közösség az őt megillető jogokért való harcban egyre gyakrabban lobogtatja az egyre nagyobb számban megjelenő székely zászlókat. Az előadás elismerést aratott a közönség körében, a szakemberek hozzászólásaikban a mai székely zászló ugyanazon hibáit kifogásolták, amit az egyesület elnöke többször hangoztatott: a székely címerben és zászlóban nem csillagnak, hanem napnak kellene lennie, ha már csillagot ábrázoltak, annak nem két sarkon kellene állnia, hanem nyolc sugarával az égtájak felé mutatnia, és azt meg semmiképpen nem értették, a hold miért került kissé alább, mint a „csúnya” (ugly) csillag. Előadás közben Szekeres Attila István elővette az általa a kongresszusra hozott, helyesnek tartott székely zászlót, és bemutatta azt. Előadásában Szekeres Attila István kifejtette, hogy a heraldikai szakirodalom régi és új székely címerről tesz említést. Az elsőt úgy határozzák meg, mint kék mezőben medvefőt, szívet és koronát átszúró kardot tartó, könyökben hajlított, jobbra fordult páncélos kart. Utóbbi sokkal egyszerűbb, kék mezőben jobbról naparc, balról növekvő holdsarló. Emez néhol megszemélyesített, máshol nem. Mint írja, a régi székely címert láthatjuk a bögözi református templom szentélyének egyik gyámkövén, a székelyderzsi unitárius templomvár szentélyének gyámkövén, a székelydályai református templom szentélyboltozatán festve és a Csíkcsobotfalván épült csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplom egyik szárnyasoltárának predelláján, valamint egy 1601-es zászlóábrázoláson is. A csíkcsobotfalvi és székelydályai régi székely címerben, valamint a gyalogsági zászlón megjelenik a csillag és a holdsarló mint mellékcímerkép. Ez már átmenetet jelent a székely szimbólumok között. Hodsarlót és csillagot ábrázoló címert találunk a Göröcsfalván épült csíkrákosi plébániatemplomban és a csíkszentmihályi római katolikus templomban is. Az elsőben egy zárókövön, a másikban gyámkövön, valamint csonkított formában a Sepsiszentgyörgyi vártemplom szentélyének egyik gyámkövén (itt csupán a holdsarló mAradt meg).
Az előadó kitért arra, hogy a nap és a hold fokozatosan épült be a hivatalos címerekbe a fejedelemség korában. 1580-tól Báthori Kristóf vajdával kezdődően a fejedelmek családi címerük mellett az erdélyi rendek jelképeit is beiktatták címereikbe. Ezek megjelentek címeres pecsétjeiken, pénzérméiken. Szó esett a „székely nemzet pecsétjéről” is, amelyről Barcsay Ákos fejedelemsége idején, az 1659. május 24.–június 15. között Szászsebesen tartott országgyűlésen határoztak. A III. cikkely rendelkezik a pecsétekről: „bizonyos négy pecsétek metszessenek az országnak négy nagyobb rendei szerént, az erdélyi vármegyéké, a másik, a székelységé a harmadik, a szász natióé, a negyedik az Erdélyhez incorporáltatott Magyarország részéjé. (…) A pecsétek ilyenek legyenek: az erdélyi vármegyéknek a pecsétre metszett insigniájok légyen egy fél sas, környül való írása: Sigillum comitatuum Transylvaniae. A székelységnek légyen egy fél hold és nap, környülvaló irása: Sigillum nationis Siculicae. A szászságé légyen hét kolcsos város, környül való irása: Sigillum nationis Saxonicae. A Magyarország Erdélyhez incorporáltatott részéjé légyen négy folyóviz s a kettős kereszt, környűlvaló irása: Sigillum Partium Hungariae Transylvaniae annexarum. (Magyarország Erdélyhez csatolt részeinek pecsétje). Hivatalosan ekkor törvényesítették a székely rendi nemzet jelképeit: a napot és a holdsarlót – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a három erdélyi rend bélyegzőjét együttesen használták, azokkal hitelesítettek dokumentumokat. (A Partiumé nem készült el, a törökök elfoglalták Nagyváradot.)
Az előadó kitért arra is, hogy a székely nemzet pecsétnyomóját ezüstből készítették. Belsejében barokk kartusba foglalt fektetett ellipszis – lenyomatában –, jobbról megszemélyesített, sugárzó naparc, balról szintén megszemélyesített, szintén sugárzó, növekvő holdsarló. A pecsétnyomó szélén körbefutó vésett körirat: SIGIL. NATIONIS SICULICÆ. LO ERDELIORSZAGÆ HA. A latin szöveg – SIGIL[lum] NATIONIS SICULICÆ – jelentése: a székely nemzet pecsétje. A mellette levő magyar szöveg töredékének kiegészítése a szász nemzet bélyegzőjére került. Azon a latin szöveg – SIGIL. NATIONIS SAXONICÆ – a mellé került magyar felirat a következő: ROM NEMZETBOL AL. Összeolvasva, megfejtve: HÁROM NEMZETBŐL ÁLLÓ ERDÉLYORSZÁGÉ. Ebből is látható, hogy a pecséteket együttes használatra szánták.
Szekeres Attila István kitért a szimbólumok színvilágára is. Rávilágított arra, hogy a székely nemzet címerének mázai a szokásjog alapján alakultak ki, hiszen természetes volt, hogy az égitesteket kék mezőbe helyezzék, s a nap arany-, a hold meg ezüstmázat kapott. A mázakat jó száz évvel később, 1765-ben jelenítették meg abban az adománylevélben, melyben Mária Terézia királynő nagyfejedelemségi rangra emelte Erdélyt. Az 1765. november 2-án kiállított dokumentumban a címert megfestették. A vörös keskeny pólyával vágott pajzs felső, égszínkék mezejében a csíkból növekvő, kiterjesztett szárnyú, jobbra néző fekete sast jobbról arany naparc, balról megszemélyesített ezüst holdsarló övezi, ám ekkor a holdat megfordították, s a szokástól eltérően fogyóként ábrázolták. A címer alsó, arany mezejében hét vörös bástya jelenik meg. A már ismert, 1659-ben meghatározott rendi jelképek alkotják a címert. Napos-holdas pecsétábra jelenik meg számos Székelyföldi településnek a XIX. század közepe táján vagy a XIX. és XX. század fordulóján készült bélyegzőjén, hol címerpajzsban, hol anélkül.
A napot és holdat mint székely jelképpárost tartalmazó Erdély-címert szerkesztették be az osztrák–magyar kiegyezés utáni Magyar Királyság 1874-es, 1896-os és 1915-ös címerébe. Ugyanúgy az első világháborút követően megnagyobbodott Románia 1921-ben törvényesített, Keöpeczi Sebestyén József által alkotott címerébe negyedik mezőként – emlékeztetett az előadó. Hangsúlyozta, hogy a királyságra utaló jegyektől megfosztva, 1992-ben ezt a címert fogadta el a törvényhozás Románia jelképeként. Ezáltal, közvetve bár, de Románia mai címere székely jelképeket is tartalmaz. A törvényhozás visszahelyezte a királyi koronát a sas fejére – az erről szóló 2016/146-os törvény július 19-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben – jegyezte meg.
A romániai magyar közösség autonómiaharcát zászlajára tűző Székely Nemzeti Tanács 2004. január 17-én Sepsiszentgyörgyön tartott közgyűlésén határozott saját jelképeiről: címerről, zászlóról. A címer kék pajzsban két sarkán álló nyolcágú arany csillag és növekvő ezüst holdsarló látható. A zászló aranysávval vízszintesen vágott fektetett kék téglalap, amelynek felső sávjában az árbóc felől, a heraldikai jobb oldalon egy két sarkán álló nyolcágú arany csillag és egy növekvő ezüst holdsarló látható. A címert a székely közösség címeréből ihletődve, a zászlót 17. század eleji székely hadizászlók mintájára tervezte Kónya Ádám művelődéstörténész. Ezeket a szimbólumokat a 2009. szeptember 5-én Székelyudvarhelyen tartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés Székelyföld jelképeivé nyilvánította – vázolta az előadó a székely jelképek legújabb kori történelmét, mondván, hogy a címert kevésbé, ám a zászlót gyakran használják. Mint mondta, a román hatalom üldözi a székely jelképeket, a székely zászló kitűzéséért bírságokat rónak ki az állam hivatalnokai, ezért a Székelyföldön, de egész Erdélyben is a többségében magyarlakta vidékeken egyre szaporodnak a székely zászlók, ünnepeinken, történelmi megemlékezéseinken és főleg tiltakozó megmozdulásainkon egyre gyakrabban lehet zászlóerdőt látni.
A székely zászlót az állandósult használat hitelesítette, a jelkép a romániai magyarság autonómiatörekvésének szimbólumává vált – zárta a glasgowi 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson tartott előadását dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke.
Hargita Népe (Csíkszereda)

Pörgős nyár a vármegyeházán
Június végén, harmadik nekifutásra, a nemzeti liberálisok dulakodásig fajuló tiltakozása mellett választotta a Bihar megyei Tanács elnökévé Pásztor Sándort a testületben egy fős többséggel rendelkező PSD-RMDSZ-ALDE koalíció. A vízügyi szakembert, korábbi államtitkárt két hónappal hivatalba lépése után kérdezte Szűcs László.
- Emlékezetesre sikerült június 28-án a beiktatása. Mi történt azóta, hogy beköltözött az elnöki irodába?
- Remélem, az a megválasztási procedúra volt ennek az időszaknak a mélypontja, hiszen nem volt méltó ahhoz, amit egy megyei tanácsnak képviselnie kell. Ha már olimpia után vagyunk, akkor azt mondhatom: nagy karcsapásokkal nekiindultunk. Ahhoz, hogy a meglévő minimális többséget biztosítani tudjuk, nagyon nagy fegyelemre van szükség. Az első hetekben az volt a szándékom, hogy látva a rengeteg tennivalót, munkát, növeljük kabinetemmel együtt a tanács működésének a fordulatszámát. El kell kezdenünk pár új projektet, az ezzel párhuzamosan megkezdett ügyekben hatékonyan lépni, amire az emberek felkapják a fejüket, s megállapítsák, itt tényleg változik valami. Tetszik, nem tetszik, itt Váradon úgy volt elkönyvelve a megyei tanács, mint olyan intézmény, amely nehézkesen működik.
- A hatékony működéshez, illetve a törékeny többség fenntartásához szükség van a partnerekre, a PSD és az ALDE tanácsosaira, illetve az őket képviselő két megyei alelnökre. Összecsiszolódtak?
- Erről egyelőre kedvezőek a tapasztalataim. Az első napot azzal kezdtem, hogy feladatokat, hatásköröket osztottam ki a két alelnöknek. Egyébként ez az intézmény sokkal centralizáltabb, mint amire korábban gondoltam. Ugyancsak állami szférából jövök, a regionális vízügyet vezettem jó pár évig, államtitkár is voltam. Azt gondolná az ember, hogy a centralizálás csúcsa Bukarestben van. Ám itt a megyei tanácsnál minden ki van hegyezve az elnökre eladdig, hogy a három lejes parkolójegyet aláírni, vagy a négy lej ötven banis postaköltségről a cetlit is ő kell láttamozza. Ilyen nonszensz dolgok vannak, el sem hittem először. Tehát már az első napomon rábíztam a műszaki, illetve a gazdasági részt a két alelnökre. Ez nem így történt a múltban. Az előző mandátum négy évéből hármat az alelnökök mindenféle attribútum nélkül ültek végig. Ebből a helyzetből az is következne, hogy az elnök mellé rendkívül nagy struktúra kellene. Az én kabinetemet olyan típusú kollégák alkotják, akik részben kívülről érkezve másképpen látják a dolgokat, s hatékonyak. Fontos, hogy jól egészítse ki egymást a politikai és az adminisztrációs rész.
- A magasabb fordulatszámon működő motor, hogy az Ön szavával éljek, a múzeum elakadt ügye kapcsán mutathatja meg az erejét. Röviden összefoglalva: a Körösvidéki Múzeum mindmáig nem költözött ki a római katolikus püspöki palotából, ugyanis megrekedt az új székhely, az egykori hadapródiskola felújításának, berendezésének munkafolyamata.
- Miután ezt a széket elfoglaltam, visszahoztam egy olyan procedúrát, szokásjogot, ami hetven-nyolcvan éven át megszűnt. Arról van szó, hogy már az első héten felkerestem a történelmi egyházak Nagyváradon működő püspökeit, beleértve a görög katolikus és az ortodox püspököt is. A román kollégák csodálkoztak is ezen. Böcskei László katolikus püspök úrral találkozva tudatosult bennem, hogy a múzeum ügyében gyorsan lépni kell, hiszen a püspökség akkor a küszöbén volt egy, a püspöki palotát érintő projektindításnak, ami azóta meg is történt. Függetlenül ettől az is tűrhetetlen, hogy kilenc éve újítunk fel egy épületet...
- ..amely a 19. század végén sokkal rövidebb idő, alig másfél év alatt épült.
- 2010 nyara óta egy centi munkálat nem történt a hadapródiskola épületében. Két napig hallgattam itt a kollégákat, hogy miért nem. Két elnök előttem azt a megoldást választotta, hogy tolja maga előtt a problémát. Az egyik procedúra elbírálására, amely hat hónapja állt, miután átnéztem az anyagot, öt nap határidőt adtam. Ez egy tenderkiírás volt. Rengeteg nyűgös, kényes dolgot kellett rendbe tenni, hatalmas összegekről volt szó, DNA vizsgálatokról, perekről, s minden irányból csak azt hallottam, hogy nem lehet, nem érdemes folytatni. A lényeg, a munkálatok el lettek indítva, jelen pillanatban ott tartunk, hogy év végéig maga az épület kész lesz, mint múzeum.
- Azt is meg tudná határozni, hogy az első látogató mikor veheti meg a belépőjegyet?
- Az csak a projekt egyik része, hogy az épület legyen rendben. Heti rendszerességgel tárgyalok a kivitelezővel, s remélem, a nyolc hónapos átadási határidőt levisszük hatra. A következő lépés a bútorzat. Van egy alapbútorzat-felszereltség, erre most sikerült a kiírást elindítani, erre is hat hónap határidőt adtam. Ez még nem jelenti a múzeum teljes felszereltségét, de azt lehetővé teszi, hogy képesek legyenek átköltözni. Közben elindítunk egy olyan nagypályázatot, amely a speciális kiállítási bútorok, felszerelések beszerzésére vonatkozik a történelmi részlegtől a természettudományosig. Mindez összekötve a múzeum környezetének a kialakításával. Igényesen kell megcsináljuk, fel is kértem erre kiváló szakembereket, hiszen a Rhédey-kerttel együtt egy gyönyörű területet alakíthatunk ki a város szívében. Ez egy ötmillió euró értékű nagyprojekt. A végére mArad a tulajdonképpeni költöztetés, ami ugyancsak speciális, szakcéget igénylő feladat. Reményeim szerint jövő tavasszal esélyünk van arra, hogy ha nem is a végleges, teljes bútorzattal, ha nem is a végleges környezetben, de megnyitjuk a múzeumot. És megszűnik az a nyomás is, hogy miért fizetünk mi minden hónapban annyi pénzt a katolikus püspökségnek.
- Mi a helyzet az Ady Endre Emlékmúzeummal? Ez esetben az ortodox egyháznak fizetnek, mint az igencsak leromlott állagú egykori Mülleráj tulajdonosának, s részükről korábban felvetődött, kiraknák az épületből az ott több mint hatvan éve működő közgyűjteményt.
- Remélem, rövid időn belül eredményre vezetnek az ezzel kapcsolatos tárgyalásaink. Arra lenne szükségünk, hogy a bérleti szerződés tíz éves hosszabbítását érjünk el az ortodox püspökséggel, s akkor a törvény szerint kívül is, belül is állagjavítást tudunk végezni az épületen.
. Bukarestben járt nemrég szatmári, Aradi és temes megyei kollégáival a határ menti Ro-Hu projektek jövőjéről tárgyalni, amit sokáig Hu-Ro projektekként ismertünk. Mit sikerült elérniük?
- Korábban az irányító hatóság Budapesten volt, a titkárság pedig Nagyváradon. Jól működött, nagyon sokat köszönhet ez a határszakasz ezeknek a kiírásoknak. Most már Romániában van az irányító hatóság, ezért is változott a betűszó, a titkárság mAradt Váradon. Ez akár előny is lehet, de a valóságban az történt, hogy a program úgy egy éve beszűkült, megmerevedett. Ott tartunk, hogy egy 2014-2020-as periódusról beszélünk 2016-ban, és közel félidőig nem történt semmi. Azt érzékeltük, hogy a fővárosok csatája zajlik, s mi itt vagyunk középen, a tulajdonképpeni haszonélvezők. Első lépésben itt találkozott, ebben az irodában a négy partiumi megye vezetője, s megegyeztünk a közös fellépésben. Utána történt egy debreceni találkozó, ahol az érintett magyarországi megyék – Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád – vezetőivel találkoztunk. Ott is konszenzus alakult ki. Ezt követően tárgyaltunk Bukarestben a fejlesztési tárcánál. Most már egy egész kicsit optimistábbak vagyunk, fontos, hogy sikerült határidőket meghatároznunk Szeptember elején mindenki leteszi a maga stratégiai tervét. Bihar megye átalakítja a stratégiai projektjét egy egészségügyi tervvé, ami egy hatékony onkológiai felmérési és megelőzési rendszert hoz majd létre. A korábbi elképzelés a Vaskoh-Menyháza út fejlesztése lett volna.
- Bukarestben hogyan fogadták közös fellépésüket?
- Szerintem számolhattak azzal, hogy a négy megye egyszer megelégeli azt, hogy a feje fölött próbáljanak döntéseket hozni.
- Egy másik projektje a megye közúti tömegközlekedését érinti. Mire számíthatnak az utasok?
- A Bihar megyei közlekedési hálózat finoman szólva is bukdácsol. Ugyan már túlléptünk azon a kilencvenes évekbeli állapoton, hogy valahol a megyében állt az ember a buszmegállóban, aztán vagy jött a jármű vagy nem. Most már jön a busz, de kérdés, mennyire pontosan, s milyen komfortigényt tud kielégíteni. Fontos időpont közeleg: 2019-től Romániában a megyei tömegközlekedési szolgáltatást meg kell nyitni az EU felé. Tehát 2018-ban az Európai Unió Hivatalos Lapjában meg fog jelenni a tender Bihar megye közúti tömegközlekedéséről, ami havonta 560 ezer utast jelent. Pályázhat akár egy bajor közlekedési vállalat, egy francia vagy a hajdú-bihari. Ha ténylegesen azt gondolja egy jól működő nyugat-európai tömegközlekedési vállalat, hogy befektet Bihar megyében, akkor le fogja tarolni a piac versenyképtelen hazai szereplőit. Menet közben számtalan problémával szembesülünk, például azzal, hogy a megye hétszáz buszmegállójából alig egy tucat van rendben, a többit két év alatt helyre kellene hoznunk. Az utasok jobb kiszolgálása érdekében GPS készülékkel szereljük fel az összes tömegközlekedési eszközt. S ez nem jár a szolgáltatás drágulásával, hiszen a megyei tanács vásárolja meg a programokkal együtt, illetve mobiltelefonos applikációt fejlesztünk hozzá, hogy a saját telefonján a megyében bárki, bárhol megnézheti, hol tart a busza, késik-e. Ennek már jövőre működnie kell. 2018-tól pedig kiépítjük az e-ticketing rendszert.
- Milyen fejlesztési lehetőségei vannak a megyei tanácsnak a kerékpáros közlekedés fejlesztésében? Ezt azért is kérdezem, mert a téma szerepelt a választási kampányában.
- Jövő nyárig tíz fapados járat beindítását tervezik
- Ma tíz-tizenkét európai kerékpár-sztráda létezik, ennek legkeletibb része a Tisza vonalán halad észak-déli irányban, csatlakozással a magyarországi nagyvárosok többségéhez. Határ menti nemzetközi projektekben már mi is összekötöttük Szatmárt, Nagyváradot, Nagyszalontát magyarországi településekkel, most dolgozunk Mihályfalvánál. A mi feladatunk az, hogy ezeket az utakat továbbvigyük például a Nyugati Szigethegység felé. Európában ez egy óriási iparág. A biciklis utazási és turisztikai biznisz értéke több milliárd euró évente. Két hete kormányhatározat is született arról, hogy Romániában a kerékpáros turizmust fejleszteni kell. Rá is hasalunk erre a témára, költségvetés-kiegészítést eszközöl a megyei tanács, többek között erre a tételre. Előtanulmányt szeretnék rendelni arra, hogy milyen bicikliutakat érdemes kivitelezni a megyében. Nem azt ígérem, hogy négy év alatt Nagyváradot összekötjük Pádissal, de az új, turisztikai célú kerékpárutak mindenképpen a hegyvidékek irányába kell haladjanak.
Ehhez a témához tartozik, hogy négyszázötven-ötszáz új, kétnyelvű táblával látjuk el a hegyi turistautakat. S az újdonság az, hogy ezeket az útvonalakat sokféle információt kínáló QR kódokkal is ellátjuk. Olyan helyeken is, ahol eddig tábla sem volt. Fontos, ide kapcsolódó adat, hogy nyári szezonban a Nyugati Szigethegység bihari részeit felkereső magyar turisták aránya negyven százalék, míg a nyári szezonon kívül hetven! Meg kell adni a lehetőséget, hogy ezen az amúgy román vidéken információhoz jussanak. A következő lépés az lesz, hogy GPS-szel is láthatóak legyenek a turistaútvonalak.
- A megyei tanácshoz tartozik a Nagyváradi repülőtér, fel is újították, járatok viszont nincsenek, az utasok Debrecenből, Temesvárról, Kolozsvárról tudnak csak utazni.
- Jó hírrel szolgálhatok, előrehaladott tárgyalásaink vannak repülőjáratok indításáról. Bízom abban, hogy már idén ősszel 2-3 célállomásra elindítunk Nagyváradról európai fapados járatokat, egyet Európa északi irányába, egy másik járatunk pedig déli irányba repül majd, biztos célállomást csak a tárgyalások lezárulása után árulhatok el. Jövő év kora nyaráig szeretném, ha már tíz járat kötné össze Váradot európai városokkal. Volt egy olyan elképzelésem is, ami szerintem jó lépés lenne, hogy a nyári hónapokban közvetlen járattal kössük össze a várost Konstancával. A hazai légitársaság ajánlata kivitelezhetetlen. Tárgyaltunk fapados cégekkel is, de sajnos e tekintetben a hazai törvénykezés hetvenes évekbeli, a Belügyminisztérium nem engedi meg, hogy belső járatban összekeverd a helyi utast a külföldi utassal. Ez nonszensz, de meg lehetne változtatni.
- December 11-én parlamenti választás lesz Romániában. Feltételezve, hogy a szövetség kormányra kerül, milyen, RMDSZ vezette tárcának örülne leginkább?
- Vízügyesként picit elfogult vagyok, mindig támogattam, hogy a környezetvédelem, vízügy vezetése hozzánk tartozzon. Nem véletlenül, rengeteg fejlesztés megvalósult, itt, Bihar megyében is. De ha most szívem szerint választhatnék, nekünk a közlekedési tárcára lenne nagy szükségünk, egészen pontosan Erdélynek. Vízügyi problémák miatt, államtitkárként is rengeteget jártam az országot, s azt kell mondanom, utak tekintetében Erdély mindmáig el van hanyagolva. Ezen kellene gyorsan változtatni.

erdelyiriport.ro

Zarándoklat Szent László évében – Konferencia Váradon
Egyházi, politikai és világi vezetők jelenlétében Nagyváradon tartották meg kedden a 2017-re meghirdetett Szent László-év első, bevezető konferenciáját – derül ki Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma közleményéből, amit a Nagyváradi római katolikus egyházmegye sajtóirodája juttatott el a Krónikához.
Az esemény résztvevőit Böcskei László megyés püspök köszöntötte, ő mutatta be a székesegyházat és az egyházmegyei kincseket, a lovagkirály örökségét. Ehhez kapcsolódóan az egyházfő előadásában ismertette, mit jelent Szent László öröksége a partiumi magyarság számára, szellemisége mennyiben tud erőt adni a megmAradáshoz. Böcskei László bemutatta ugyanakkor az egyházmegyei zarándoklat történetét, és szólt a püspökség jövőképéről is.
A lovagkirály által alapított püspökség barokk palotájában dr. Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára kijelentette: Szent László államfői, törvényhozói, lovagkirályi erényei jelentették évszázadokon keresztül a nemzet számára a magyar államiságot, a keresztény lelkiség megmAradását. Az emlékév célja felhívni a figyelmet arra, hogy Szent László keresztény egységben gondolkodott, amikor összekapcsolta életművével a közép-európai nemzeteket. Ugyanakkor a nemzet fogalma is hangsúlyos volt a lovagkirály életében, hiszen uralkodása alatt megerősítette Magyarország pozícióját és szerepét a térségben.
A konferencián Dénes Zoltán római katolikus kanonok ismertette a Szent László nemzeti zarándoklatot. A lelki út azt a két püspökséget köti össze, amely a lovagkirály nevéhez fűződik: a zágrábit, amelyet ő alapított, és a Nagyváradit, amelyet ő telepített át Biharról Váradra 1091-ben, és megépíttette annak központját, a székesegyházat. Az öt éve megálmodott, és többek által már végigjárt zarándokút végigvezeti a lelki vándorokat Szent László örökségén, szellemiségén, vagyis rámutat arra, hogy a közép-európai nemzetek sorsközösségben élnek évszázadok óta, és ebben rejlik az európai kereszténység megmAradása – hangzott el.
Mint kiderült, csatlakozik a Szent László-évhez a Debreceni Egyetem is, a tervezett oktatási programokat Bartha Elek és Jávor András rektorhelyettesek, valamint Forisek Péter dékánhelyettes ismertették. Az előadásból kiderült: a zarándokturizmus tudományos és kutatási hátterét a Debreceni Egyetem dolgozza ki, és képzési lehetőségeket teremt. Amint arról beszámoltunk, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága bejelentése értelmében január elsején kezdetét veszi a 2017 végéig tartó Szent László-év.
Krónika (Kolozsvár)