Sikeres könyvbemutató az Ady líceumban
A nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében mutatták be V. Szilágyi Istvánnak Az ember szabadsága című kötetét. A csütörtöki esemény a Varadinum rendezvénysorozat záróakordjának is beillet, hiszen a műsor végén a Partiumi Nyugdíjas Egyesület énekkara színvonalas műsort mutatott be: énekeltek Váradról, a háborúkról, valamint vallási énekeket adtak elő. Szavalatok is elhangzottak.
A kötetet Tóth Márta, a líceum volt igazgatója, magyar irodalom tanár mutatta be, bizonyítva, hogy a műelemzés is egy rangos irodalmi műfaj, amit akár magas színvonalon is lehet művelni. Kiemelte a kötet gazdagságát, sokszínűségét. A szabadság gondolata végigvonul a kötet írásain. A könyv kisregényeket, novellákat, drámát és publicisztikai írásokat tartalmaz.
A Neked adom a halhatatlanságot című kisregény nemcsak egy gyógyíthatatlannak tűnő betegséggel küzdő két fiatal drámája, de a szétzilált talajt vesztett társadalom drámája is, hiszen sokan próbálnak szerencsét külföldön, ami sok esetben családi tragédiákhoz vezet. A Fal című novella a falakról szól, amelyek sok esetben eltávolítanak egymástól bennünket. A Csillag című novella a váradi Böhm Hédi életét mutatja be, amikor családjával együtt elhurcolták koncentrációs táborokba, ahonnan szülei soha nem tértek vissza. Az Ikrek a haláltáborokban című novella hőse meg kellett járja a haláltáborok poklát, hogy szeretni tudjon, s rájöjjön, hogy őt is szeretik.
A tanárnő szerint a szerző birtokában van annak a tudásnak, ami a novellák megírásához szükséges, hiszen novellái feszültek, csattanósak. A kötet írásai közül kiemelkedők A nagy visszatérés és az Egy dobogó szív, melyeket a tanárnő fel is olvasott. Jelentősek a kötet egyharmadát kitevő publicisztikai írások is, amelyek érzékeny antennaként fogják fel a politikai, közéleti, kulturális eseményeket. Az írások igen széles skálán mozognak, szólnak a hazai, magyarországi választásokról is, de kulturális téren azt is fontosnak tartja a szerző, hogy szobrot állítsanak Horváth Imrének.
A továbbiakban V. Szilágyi István beszélt a könyv megszületéséről, valamint műhelytitkairől. Ebből kiderült, hogy 50 évvel ezelőtt jelentek meg első írásai a váradi Fáklya című napilapban, s a szerző azóta is publikál. Első írásaira Tuduka Oszkár, a szerző irodalomtanára figyelt fel, aki beajánlotta a Fáklyához. Mint mondta: „Nála az írás belső kényszer, mivel szűkszavú ember, így igyekszik kifejezni gondolatait. Tudatosan ír, mindig egy mondanivalót tűz ki maga elé, és ezt valósítja meg. Fontosnak tartja a gondolat, a szellem, a ráció szabadságát, ez derül ki a Luther című drámából is. Luther a középkor legnagyobb hatalmasságával, a római pápával veszi fel a harcot, hiszen a rációt, a szellemet nem lehet palackba zárni.”
A rendezvény jó hangulatú, meghitt beszélgetéssel, szeretetvendégséggel zárult.
Csatári Sz. István
V. Szilágyi István: Az ember szabadsága - Kisregények, novellák, dráma és publicisztikai írások /Nagyvárad, 2015/
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A nagyváradi bíróság reklámzászlónak nyilvánította a Partium zászlaját
MTI - Reklámzászlónak tekintette a nagyváradi bíróság egy első fokon kimondott ítéletében a Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája erkélyére kitűzött Partium-zászlót - közölte az egyik közösségi portálon Tőkés László sajtóirodája.
Tőkés László tavaly december 11-én tűzte ki parlamenti irodája homlokzatára a partiumi zászlót. A nagyváradi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség, reklámzászlónak tekintvén a jelképet, öt nappal később figyelmeztetésben részesítette, és a zászló eltávolítására szólította fel a képviselőt. Ezt a jegyzőkönyvet támadta meg a bíróságon a képviselő, és ebben a perben született április 27-én a számára kedvezőtlen ítélet.
A sajtóiroda a közösségi portálon közölte, Tőkés László várhatóan megfellebbezi a bírósági döntést, miután az ítélet indoklását kézhez kapja.
maszol.ro

Csúsztatások az „egyházkerületi pártgyűlésen”
Ha hinni lehet a helyi sajtónak – mert hivatalos közleményt nem adtak ki –, csúsztatások is elhangzottak a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az RMDSZ múlt pénteki csúcstalálkozóján, amelyet a nemrég átadott új egyházkerületi székházban tartottak.
Mint arról beszámoltunk, úgynevezett „hagyományossá vált időközi tanácskozásra hívta Partium magyar önkormányzati elöljáróit és törvényalkotóit” egy Csűry István püspök és Varga Attila főgondnok által jegyzett körlevél. A hívásra elsőként maga Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke jelent meg, noha ő se nem önkormányzati vezetője, se nem törvényhozója a Partiumnak. Ellenben nem volt ott maga Varga Attila, az egyik összehívó, aki amúgy több cikluson át volt a párt képviselője Bukarestben, sőt, mint nemrég kiderült, éppen őt javasolja majd az RMDSZ alkotmánybírónak a lejáró mandátumú Puskás Bálint helyébe.
Az egyéb összefonódások rendjén említendő, hogy a pénteki közös KREK–RMDSZ-ülést Forró László püspökhelyettes nyitotta meg, vélhetően kettős minőségében: ő ugyanis nemcsak az egyházkerület főjegyzője, hanem az RMDSZ Bihar megyei képviselője, azaz aktívan politizáló református lelkipásztor. Emellett még hegyközkovácsi parókus lelkész is, mindhárom tisztségért fizetség jár neki.
Forró Székelyföldről, tehát az Erdélyi Református Egyházkerületből került Biharba, az előző püspöknek, Tőkés Lászlónak volt közvetlen munkatársa, a KREK-beli előmenetelét is neki köszönheti, pénteken mégis hátba támadta volt mentorát. A Partiumi Keresztény Egyetemről szóló „helyzetjelentésében” közvetve Tőkést tette felelőssé az intézményben bekövetkezett menedzseri válságáért, holott az egyházkerületnek épp annyi szavazata volt az évek során az Alapítók Tanácsában, mint a volt püspöknek. Az Alapítók Tanácsának mind a mai napig tagja a KREK mindenkori püspöke, jelenlég épp Csűry István, aki viszont maga helyett gyakran éppen Forrót delegálta az egyetem stratégiai-felügyeleti testületébe. Utóbbi most azt mondta, hogy Tőkés „a Partiumi Keresztény Egyetem irányítója” – ami nyilvánvaló csúsztatás –, aki sajtótájékoztatókon mond „egyszer egyet, máskor mást” a kialakult helyzetről, amivel tulajdonképpen csak azt éri el, hogy növeli a bizonytalanságot a PKE körül. Ami azért nem felel meg a valóságnak, mert dokumentálható: amikortól tudomására jutottak az előállt anyagi nehézségek, Tőkés László következetesen sürgette és támogatta a helyzetfeltárást és válságkezelést, fokozatosan tájékoztatva a közvéleményt a „szekrényből kihulló csontvázakról”. Ugyanakkor éppen az RMDSZ – amelynek maga Forró László püspökhelyettes is az egyik politikusa – igyekezett már a kezdetek kezdetén azt sugallani, hogy maga az egyetem alapítója, Tőkés László a felelős a PKE eladósodásáért. Ez a képtelen vád egyébként azóta is fellelhető a párvezetők retorikájában. Sőt, amióta a gazdasági válsághelyzet előállt, az egyházak és az RMDSZ egymással versengve folytatnak többé-kevésbé nyílt propagandát a „Tőkés László-Orbán Viktor-féle” Partiumi Keresztény Egyetem ellen, dacára annak, hogy az RMDSZ-nek számos aktivistája és szimpatizánsa adott elő, dolgozott vagy szerzett diplomát ebben a felsőoktatási intézetben, amelyben felekezetre való tekintet nélkül tanulhattak a magyar történelmi egyházak ifjú hívei. (Forró főjegyző felesége is évek óta innen kap tanári fizetést.)
A pénteki ülésen az RMDSZ-esek a kampányra és a politikai fejtágításra koncentráltak. Kelemen Hunor országos ügyekről tartott tájékoztatót, és szokás szerint úgy viselkedett, mintha az RMDSZ-en kívül és nélkül fű sem nőhet Erdélyben, sőt Romániában. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a párt és az egyház közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozta és forszírozta, nyilván a közelgő választások fényében. Ő amúgy nemcsak a párt helyi erős embere, hanem a római katolikus egyházban is jelentős befolyással bír, bár tisztsége szerint csupán váradújvárosi egyháztanácsos. Ezúttal sem állta meg, hogy ne nyilvánítsa – merőben indokolatlanul – a PKE-t az Erdélyi Magyar Néppárt „melegágyának”, mintegy igazolva azokat a félelmeket, miszerint a kialakult válságos helyzetben az RMDSZ-t csak egyetlen dolog érdekli: megszállni az egyetlen partiumi felsőoktatási intézményt is, ahogy azt már szinte az összes oktatási és kulturális intézménnyel megtette.
A bihari sajtó azt is megírta, hogy a KREK jelenlegi vezetői az RMDSZ-szel való legteljesebb összefogás hívei, amit azzal ideologizálnak meg, hogy a politikai alakulatok közül egyedül az RMDSZ nyújtott nekik kezet. Hogy ez pontosan mit jelent és miben áll, az nem derült ki. Talán olyan közpénzek miatt hálálkodik az egyház, ami az adófizetők zsebéből származik, de amiket az RMDSZ úgy osztogat, mintha a sajátját osztaná.
A házigazda Csűry István püspöknek egyetlen érdemleges hozzászólása volt: bejelentette, hogy ősszel ismét megpályázza a püspöki tisztséget, és addig akarja betölteni, amíg el nem küldik nyugdíjba… Az új egyházkerületi székházban tartott választási kampánygyűlésen való részvétel mellett Kelemen Hunornak arra is jutott ideje, hogy külön megbeszéléseket folytasson a püspökkel, de Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspökkel is „egyeztetett”, valamint Bihar, Szilágy és Szatmár megyei önkormányzati és parlamenti képviselőkkel.
V. T. B.

bumm.sk, 2016. máj. 4.
Enyhén csökkent a magyar iskolákba beíratott gyerekek száma Szlovákiában
A nem véglegesített beiratkozási adatok szerint enyhén csökkent, a szeptemberben beiratkozókkal együtt azonban várhatóan szinten marad idén a magyar tannyelvű általános iskolákba beíratott gyerekek száma Szlovákiában - közölte Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke szerdán.
MTI-HÍR
Szlovákiában - ahol az idén a korábbi éveknél némileg később, áprilisban tartották az iskolai beiratkozást - a 2016-2017-es tanévre, 3402 leendő elsőst írattak be szüleik magyar tannyelvű oktatási intézménybe - derült ki az SZMPSZ statisztikáiból. Ez a szám némileg alacsonyabb, mint egy évvel korábban, amikor 3575 elsőssel kezdhettek a magyar iskolák, de még nem számít véglegesnek, mert az adatok a szeptemberi tanévkezdésig - a késve beiratkozókkal - még módosulhatnak.
"Elsőre csalódásnak tűnik, hogy az idén nem sikerült átlépnünk a 3500-as lélektani határt, de látni kell, hogy a végeredmény szeptemberig még változni fog" - mondta Jókai Tibor. Kifejtette: tapasztalataik azt mutatják, hogy főként a hátrányos helyzetű régiókban, és azon belül a nehezebb szociális helyzetű családok esetében gyakori, hogy csak később - időnként csak szeptemberben - íratják be gyerekeiket az iskolákba. Hozzátette: feltételezésük szerint idén ezt a jelenséget az is erősíthette, hogy a közoktatási törvény módosítása miatt, nem a megszokott időben, hanem áprilisban tartották az iskolai beiratkozásokat.
A 258 felvidéki magyar általános iskolába idén beíratott leendő elsősök számának alakulása az egyes régiók szerint jelentős eltéréseket mutat. Míg a magyarok által is lakott járások egy részében emelkedett, addig másokban csökkent ez a szám. A statisztikák azt mutatják, hogy míg az olyan még tömb-magyar lakosságú régiókban mint a dunaszerdahelyi vagy a komáromi járás, inkább a leendő elsősök számának emelkedése volt megfigyelhető, addig a magyar szórványvidékeket is magába foglaló nyitrai és besztercebányai megyékben inkább ezzel ellentétes volt a trend. A pozsonyi megyében enyhén emelkedett a létszám, ellenben Kassa megyében érezhetően csökkent a beíratottak száma.
A szlovákiai magyar tannyelvű általános iskolákba beíratott gyerekek száma a korábbi érzékelhető csökkenés után az elmúlt négy-öt évben stabilizálódott, tavaly enyhe mértékben javult a helyzet, az idén - a késve beiratkozókat is beleszámolva - várhatóan szinten marad a magyar elsősök száma.
(mti)
itthon.ma//erdelyorszag

Rossz reklám
Rögtön két, az Egyesült Államok külügyminisztériuma által kevesebb mint egy hónapja kiadott, a romániai emberi jogi visszásságokat felsoroló jelentésben megemlített negatívumot is megismételt a román igazságszolgáltatás, amikor a nagyváradi bíróság reklámzászlónak minősítette a Partium zászlaját, amelyet Tőkés László EP-képviselő tűzött ki irodájára.
A dokumentum ugyanis felrója a magyar közösséggel szembeni jogcsorbító román hatósági fellépéseket, így a nemzeti jelképek üldözését is, másrészt pedig – igaz, a korrupciós ügyek kapcsán, de a megállapítás minden témára érvényes – sérelmezi, hogy nem egységes a bírósági gyakorlat, így aztán ugyanolyan ügyekben gyakran szögesen ellentétes ítéletek születnek a bíróságokon.
A Maros megyei törvényszék ugyanis még az év elején jogerősen kimondta, hogy a székely zászló nem tekinthető reklámzászlónak, márpedig a Partium zászlaját ugyanolyan körülmények között fogadták el és tűzték ki, mint a kék-arany lobogót, tehát nemigen eshet más elbírálás alá. Legalábbis józan ésszel gondolkodva.
Más kérdés, hogy a Partium zászlaja – bár több száz éves leírás alapján készült el – fiatalabb, így kevésbé ismert és beágyazott, mint a székely lobogó. Ráadásul a partiumi közösség regionális öntudata sem annyira kiforrott, mint a székelyeké, lévén hogy a régió csupán a Magyarország török megszállása által eredményezett szükségszerűség nyomán jött létre, határai képlékenyek voltak, és a törökök kiűzése után a trianoni diktátumig nem is létezett, hiszen helyreállt Magyarország területi egysége.
Idővel eldől, fogékonyak-e a Partiumban élő polgárok az önálló regionális szerveződésre és szimbólumrendszerre, bár megtörténhet, hogy éppen a román hatóságok régiós jelképek elleni hadjárata hívja fel még jobban a figyelmet a központosító törekvésekkel kapcsolatos visszásságokra. Akárhogyan is alakul, egy dolog bizonyos: annak fényében, hogy az ország nyugati partnerei a jelek szerint az ilyen ügyekre is odafigyelnek – bár a jelzett problémák orvoslásának számonkérési mechanizmusa nem igazán egyértelmű –, minden ilyen bírósági döntés nagyon rossz reklám a román igazságszolgáltatás, a romániai jogállamiság számára.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Játsszuk újra a 70-es, 80-as éveket!
A XXI. Bánsági Magyar Napok egyik legizgalmasabb rendezvényére került sor május 10-én, kedden a temesvári Adam Müller Guttenbrunn Házban: az 1970-es, 80-as években működött temesvári magyar egyetemista csoportosulások tevékenységéről tartottak emlékező beszélgetést az egykori temesvári magyar diákok, Lehőcz László rádióriporter moderálásával. A rendezvény vendége volt a Csutak István és a hajdani GARABONCIÁS diák rockegyüttes, temesvári barátaik, a Még 5 perc zenekar, Boros Zoltán, a bukaresti televízió magyar adásának volt zenei szerkesztője és Bakk Miklós politológus.
Az 1970-es, 80-as években pezsgő magyar diákélet zajlott Temesváron, mintegy 1800 partiumi, dél-erdélyi, székelyföldi és bánsági magyar egyetemista kapcsolódott be (többé-kevésbé) a Látóhatár önképzőkör, a Thália diákszínjátszó-kör, az M-Stúdió egyetemista rádióadás, a Rezeda néptáncegyüttes, a Gyere te is mozgalom, táncház stb. tevékenységeibe. Innen nőtt ki a Garabonciás diák rockegyüttes, amelyet a bukaresti televízió magyar adásának köszönhetően az egész romániai magyarság megismert, és megszeretett. Az 1974–1984 között működött Látóhatár önképzőkör történetét Bakk Miklós politológus és Bálintffy Ottó ny. egyetemi tanár idézték fel. Bakk Miklós szerint „generációs élményteremtő fórum” volt a Látóhatár, ahol olyan előadók tartottak előadásokat mint id. Toró Tibor atomfizikus, Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos költők, Mandics György sci-fi író és sokan mások. Bálintffy Ottó a szervek által megfigyelt Látóhatár kulisszatitkairól is beszámolt. A Thália diákszínjátszó csoport történetét Szekernyés János helytörténész és néhány régi tháliás idézték fel, kiemelve hogy ebből a pezsgő diákéletből jó házasságok születtek! Az M-stúdiósok közül Lehőcz László és Csulak Ferenc voltak jelen, akik felidézték a diákrádió hőskorának izgalmas eseményeit. Szász Enikő TMNSZ-elnök a mai bánsági néptáncmozgalom előfutárának, a Rezeda néptáncegyüttesnek a történetét elevenítette fel.
Kik tették lehetővé ezt a pezsgő diákéletet a diktatúra legsötétebb éveiben? Albert Ferenc professzor volt a temesvári magyar közösség egyik „erős embere”, aki több alkalommal kihúzta a bajból a „lázadó ifjúságot”, de szó esett az „emberarcú” magyar kultúraktivistákról is, mint Csizmarik László, a 89-es forradalom egyik hősi halottja, akik szemet húnytak a kétértelmű, lázadó szövegek színpadi előadása, eléneklése felett. A kulissszatitkokról Boros Zoltán televíziós szerkesztő és Csutak István, a Garabonciás rockegyüttes frontembere számoltak be. Csutak István arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1970-es, 80-as években Temesváron főiskolát végzett diákok sokat köszönhetnek ennek a kozmopolita városnak, a tudományegyetemen és a műszaki egyetemeken tanító tanároknak, az itteni pezsgő diákéletnek és a rendszerváltás után nagyon sokan vállaltak közülük közéleti vagy akár politikusi szerepet. Az emlékező estet kommunista retró fotóösszeállítás és régi televíziós zenei felvételek levetítésével illuszrálták a szervezők, a fiatalabbak számára is felvillantva az 1970-es, 80-as évek hangulatát.
A rendezvény befejező részében a 40 esztendő elmúltával újraalakult és Játsszu(n)k újra címmel az országban turnéző Garabonciás – Wandering magicians együttes és temesvári barátaik, a Még 5 perc zenekar koncertjét tapsolhatták meg a jelenlevők. A kemény szövegeiről és kiváló zenéjéről híres, Csutak István vezette Garabonciás együtt kitett magáért, akárcsak az egy következő generációhoz tartozó, Aszalos Géza színművész nevével fémjelzett Még 5 perc zenekar, akik néhány közös számot is előadtak, nagy tapsot aratva.
Pataki Zoltán
(egy régi tháliás)
Nyugati Jelen (Arad)

A 20. századi határmódosítások szemtanúinak iratait várja a Magyar Nemzeti Levéltár
A trianoni békeszerződés következményeiről, valamint a további 20. századi határmódosítások tapasztalatairól tudósító magániratokat várja gyűjteményébe a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL).
Az intézmény az MTI-hez eljutatott közleménye szerint olyan 20. századi iratokkal, fényképekkel szeretné gyarapítani gyűjteményét, amelyek segítségével megérthető, miként élte meg a magyarság az első világháború, a trianoni békeszerződés, majd az 1938 és 1947 közötti határmódosítások - így Felvidék, Erdély és Partium, Kárpátalja, valamint Délvidék egy részének visszacsatolásának, majd újbóli elvesztésének - eseményeit, következményeit.
Mint a közlemény fogalmaz, a levéltár rendkívül fontosnak tartja olyan magánszemélyek iratainak gyűjtését, akik ugyan nem vállaltak közvetlen szerepet a történelmi események alakításában, de szemtanúi voltak ezeknek és naplóikban, levelezésekben, visszaemlékezésben lejegyezték személyes vagy családi tapasztalataikat, emlékeiket.
A Magyar Nemzeti Levéltár küldetésének része minden, a magyar történelem szempontjából kiemelten fontos, maradandó értékű írásos és képi emlék összegyűjtése, megőrzése és kutathatóvá tétele a 12. századtól kezdve egészen napjainkig - emlékeztet a közlemény.
MTI

A névadó méltó utódai
Kovásznai diáksikerek a tantárgyversenyeken
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanári közösségének egyik fő célkitűzése a tehetséggondozás, a kiemelkedő képességekkel, tudással rendelkező tanulók versenyekre való felkészítése – mondta Becsek Éva iskolaigazgató, kifejtve, hogy a 2015–2016-os tanévben számtalan lehetőséget kaptak a diákok arra, hogy összemérjék tudásukat a megye és az ország más iskoláinak tanulóival.
A versenyeredmények számbavételét a körzeti, megyei, országos és nemzetközi versenyeken egyaránt megmérettetett kisiskolások teljesítményének méltatásával kezdte Becsek Éva intézményvezető. Munkájuk eredménye egy megyei első és két megyei második helyezés, valamint egy országos dicséret a Kriza János mesemondó versenyen. Hoztak egy megyei első díjat az Aranytoll meseíró versenyről, egy megyei első díjat és egy dicséretet, valamint különdíjat a Vidám versek versmondó versenyének országos szakaszáról. Továbbá nekik köszönhető két megyei első díj és egy második díj, valamint egy országos dicséret a Kányádi Sándor versmondó versenyen, egy megyei első helyezés a Mesék szárnyán vetélkedőn, valamint egy megyei második helyezés a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedőn. A Meseszüret elnevezésű nemzetközi mesemondó versenyen két első, három második díjat és egy különdíjat nyertek a diákok
– Az 5–12. osztályosok is méltóképpen képviselték iskolánkat a különböző megmérettetéseken – mondta az intézményvezető. Legjobb eredményeik a következők: két országos első helyezés a Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon, illetve a Vidám versek versmondó versenyén, egy országos második díj (Kriza János balladamondó verseny) és két országos dicséret (Adolf Haimovici matematikaverseny, Atlantisz harangoz szavalóverseny). A Kövesd a kutatókat – Atarama Expedíció versenyen regionális első díjjal jutalmazták az iskola kéttagú csapatát, akik részt vettek a verseny nemzetközi szakaszán is. A megyei szintű versenyeken hét első díjjal büszkélkedhetnek (román nyelvi olimpia, Vidám versek versmondó versenye, matematika tantárgyverseny, Adolf Haimovici matematikaverseny, Csillagszerző matematikaverseny, református vallás tantárgyverseny, földtudományok tantárgyverseny).
Kilenc tanulót tüntettek ki megyei második díjjal (román nyelv és irodalom tantárgyverseny, román nyelvi tantárgyverseny, latin nyelvi tantárgyverseny, Kriza János balladamondó verseny, fizika tantárgyverseny, számítástechnika tantárgyverseny, Csillagszerző matematikaverseny, református vallás tantárgyverseny), és tizenkét megyei harmadik díjuk van (román nyelv- és irodalom tantárgyverseny, latin nyelvi tantárgyverseny, Kriza János mesemondó verseny, biológia tantárgyverseny, számítástechnika tantárgyverseny, Adolf Haimovici matematikaverseny, Csillagszerző matematikaverseny, Bolyai csapatverseny, református vallás tantárgyverseny). Ugyancsak említést érdemelnek a diákok által kapott megyei dicséretek is, amelyeket a román nyelv és irodalom, számítástechnika, történelem és református vallás tantárgyversenyeken, valamint a Vidám versek versmondó versenyén és a Zrínyi Ilona matematikaversenyen szereztek.
– Ezúton is elismerésünket fejezzük ki azoknak a diákoknak és tanároknak, akik kitartásukkal, tudásvágyukkal, céltudatosságukkal, szorgalmukkal bebizonyították, hogy méltó utódai iskolánk névadójának, Kőrösi Csoma Sándornak – fogalmazott Becsek Éva.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A magyarság felszámolása lenne a cél?
A magyarság anyanyelvhasználati jogairól tartott előadást Marosvásárhelyen a Kultúrpalota kistermében dr. Csóti György, Magyarország Kisebbségi Jogvédő Intézetének igazgatója csütörtökön, akit Soós Zoltán polgármesterjelölt mutatott be a jelenlevőknek.
Csóti György elsősorban a Kárpát-medencében élő magyar közösségeknek az anyanyelvhasználatra vonatkozó jogait ismertette tényszerűen. Felvidékkel kezdte, ahol ellentmondásosan értelmezik e jogot, az alkotmány ugyanis megengedi az anyanyelv használatát, viszont létezik egy végtelenül diszkriminatív nyelvtörvény, amely rögzíti, hogy milyen formában élhetnek a kisebbségek ezekkel a jogaikkal. Felvidéken példátlan a kettős állampolgársághoz való viszonyulás is – mutatott rá az előadó.
Kárpátalján nagyon érdekes a helyzet – fogalmazott Csóti, – ott ugyanis „minden lehetséges”, lehet jobb, de akár rosszabb is a helyzet, a változások függvényében. Ha az Európai Uniós és Ukrajna vezetőiben lesz méltányos belátás, egyenjogúságot élveznek majd a nemzeti kisebbségek is, autonómiát kapnak, és Svájchoz hasonló föderációban élhetnek. De amennyiben az ország keleti része leszakad, akkor rosszabbodni fog a helyzet – mutatott rá.
Erdélyben, – a Partiumban és a Bánságban is – nagyon megengedett az anyanyelvhasználat, törvény van erre, és az Európai Unióban példaértékűnek számít. Vagyis csupán elméletileg, mert a gyakorlatban egész másképp működik ez – hívta fel a figyelmet Csóti György, aki megállapította, hogy itt Romániában „nem szabad ezeket a törvényeket betartani, mert büntetés jár értük”.
Vagyis a román állam külföld felé jó példát mutat, kirakat-politikát folytat, míg akadályozza az utcanévtáblák anyanyelvű kiírását, a zászlóhasználatot, az anyanyelven történő oktatást, képzést. „A román politika szemfényvesztő, büntető és hazug” – mondta az előadó, aki szerint ezt ki kell mondani, mert békében és együttműködésben kell élnie a két közösségnek, de ahhoz meg kell adni az őshonos kisebbségek jogait a gyakorlatban is.
Szlovéniában jobb magyarak lenni
Délvidéken megjelentek az autonómia csírái – elemezte a szerbiai magyar közösség helyzetét Csóti, rámutatva ott is a szerb politika kettős játékára, amit az Európai Unió és Magyarország felé mutat, hogy támogatást szerezhessen, ugyanakkor a meglévő jogokat is megpróbálja visszavonni.
Egész más a magyar kisebbségnek a helyzete Horvátországban és Szlovéniában, ahol államalkotóként ismeri el őket az alkotmány. Bár ott sem fenékig tejfel az élet, ugyanis szűkös anyagi lehetőségek állnak a kisebbségek rendelkezésére, ezért a magyar kormány támogatja a kulturális fennmaradásukat – tette hozzá. „Miért olyan jó ott magyarnak lenni?” – tette fel a kérdést, majd választ is adott rá a kisebbségi jogvédő: azért, mert nagyon kevesen vannak.
A megmaradás feltételei
Előadásában a Kárpát-medencében élő magyarok jogainak ismertetésével, a Magyarországgal szomszédos államok kisebbségpolitikájának ismertetésével arra a következtetésre jutott Csóti György, hogy a magyar kisebbségek teljes felszámolása a cél. Nem fizikai értelemben, ez ma már fel sem merül, hanem a jogok megnyirbálásával, a lassú, de szisztematikus beolvasztással. „Az idő nekik dolgozik, ki kell csak várniuk” – figyelmeztetett az előadó, aki a megmaradás feltételeit is ismertette.
Elsősorban az akaratot és az áldozatvállalást hangsúlyozta, elsőként azt, hogy a magyar politikai pártoknak, ha ígéreteiket nem váltják valóra a koalícióban, ki kell lépniük onnan. A második feltétel, hogy legyen egy megfelelő jogi és nemzetközi háttér, amelyre folyamatosan lehet hivatkozni. A harmadik feltétel pedig az, hogy a többségi nemzet ismerje, fogadja el az őshonos kisebbség jogait.
Az előadás második felében Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke olvasta fel az Egy csíki asszony története című írást, majd beszélt arról, hogy az anyanyelv használatához mindig, minden körülmény ellenére ragaszkodni kell, akarni és merni kell magyarnak lenni. A csíkszeredai nyelvvédő a széleskörű összefogást hangsúlyozta és az áldozatvállalást.
Csóti György bemutatta az általa irányított, négy éve alakult Kisebbségi Jogvédő Intézetet, amely magán,- illetve jogi személyek védelméről gondoskodik, amennyiben azokat nemzetiségükből adódó jogsérelem érte. Szakmai továbbképzéseket tartanak jogászoknak, ügyvédi irodáknak, ügyvédeknek biztosítanak anyagi hátteret, valamint jogsegély-irodákat támogatnak. Marosvásárhelyen a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) munkatársaival állnak kapcsolatban, annak vezetője, Szigeti Enikő az egyik legjobb partnerük – hangsúlyozta a jogvédő.
Antal Erika
maszol.ro

Elhallgatott történelem: magyarok és németek szovjet fogságban 1944 és 1953 között
A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében, 2016 májusa és 2017 februárja között, havonta egy előadásra kerül sor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán. A Magyarok szovjet fogságban 1944 és 1953 között című előadássorozat témája a második világháborút követően a Szovjetunióba hurcolt magyar civil lakosság sorsának bemutatása. A meghívott rangos külföldi és erdélyi magyar előadók a kényszermunkára hurcolt magyarok foglyul ejtéséről, a táborokba való kiszállítás körülményeiről, a lágerbeli életről és a fogságból való szabadulásról értekeznek nemcsak erdélyi, hanem egész Kárpát-medencei kitekintésben. A vetített képes előadások nyitottak, és a történész szakma képviselői, az egyetemi oktatók és hallgatók mellett az érdeklődő nagyközönség számára is lehetőséget teremtenek a téma részleteiben való megismerésére.
Emléktábla a kolozsvári magyarok elhurcolásának emlékére. Állíttatta: a Szovjet Elhurcolások Emlékbizottsága és a kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Püspökség 2014. október 14-én, készítette: Gergely Zoltán – Kolozsvár, Házsongárdi temető, Lutheránus sírkert.
A polgári lakosság tömeges foglyul ejtése a második világháború végén becslések szerint több mint 200 000 magyar embert érintett. Közülük mintegy 5000 főt éppen Kolozsvárról hurcoltak el a bevonuló Vörös Hadsereg egységei. Egész Erdélyből pedig legkevesebb 20 000 magyar civilt. A foglyok mintegy harmada pusztulhatott el a többéves fogságban. A szovjet fogság a kommunizmus évei alatt tabutémának számított. Ezért generációk nőttek fel úgy, hogy szinte semmit sem tudtak a magyar polgári lakosság jogtalan kényszermunkára hurcolásáról. Az előadássorozat elsődleges célja éppen ezért az, hogy a széles közvélemény előtt tegye ismertté a magyarok 1944–1945-ös Szovjetunióba hurcolásának történéseit, elősegítve ezáltal a kollektív emlékezet megerősítését.
Az előadássorozat nyitórendezvénye május 11-én zajlott. Dr. Szenkovics Dezső egyetemi adjunktus, kari főtitkár felvezető szavai után a népes hallgatóság egy perces néma csenddel emlékezett meg a szovjet elhurcolások több ezer erdélyi magyar és német áldozatáról. Ezt követően dr. Murádin János Kristóf egyetemi adjunktus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának kancellárja tartott előadást a témában Emlékezet és megemlékezés. Erdélyi magyar civilek szovjet fogságban 1944 és 1953 között címmel, amelynek tömörített változatát alább közöljük.
Az 1944 őszi frontátvonulás mérhetetlen szenvedéseket hozott Erdély magyar és német lakosságára. A románok 1944. augusztus 23-i átállása a Szövetségesek oldalára, Moszkva szemében ellenségből hadviselő társsá változtatta Romániát. Így az országát felszabadító Vörös Hadsereg nyugat felé való előretörésében először nem az immár szövetséges román Ókirályságban, hanem Erdélyben lépett ellenséges területre. Itt, az Észak-Erdélyben talált nagyszámú magyar lakosságot, de a szász és sváb közösségeket is ellenségnek tekintette.
Ehhez nagyban hozzájárult a román politikai vezetés és hadsereg nagyarányú propagandája is, amely a szovjet csapatokkal karöltve Észak-Erdély mielőbbi visszafoglalására és annektálására törekedett. Nem csoda hát, hogy a sorozatos román feljelentések, a „magyar fasisztákról” Bukarestben összeállított listák hatására a Szovjetunióbeli rombolásokért amúgy is bosszút venni szándékozó Vörös Hadsereg az erdélyi magyarokon és németeken vett elégtételt.
A szovjet bosszú leglátványosabb eszköze a civilek nagyarányú foglyul ejtése volt. Ez két nagyobb hullámban ment végbe Erdélyben: először 1944 októberében, a frontátvonulást közvetlenül követően, magyar fiúkat és férfiakat hurcoltak el, majd néhány hónappal később, 1945 januárjában a bánsági, partiumi és erdélyi német polgári lakosságot deportálták.
A magyar civilek foglyul ejtése már az észak-erdélyi harcok kezdetén, 1944 szeptemberében megkezdődött. Mivel a fokozatosan kiürített Székelyföldön viszonylag gyorsan átvonultak a szovjet csapatok, a civilek soraiban csak szórványos elhurcolások történtek. Háromszéken és a Csíki-medencében kb. 3000 civil magyar fiút és férfit gyűjtöttek össze és hurcoltak el, mint hadifoglyot. Tovább haladva, a Maros völgyében újabb kb. 4000 magyar civil fiú és férfi esett szovjet fogságba, elsősorban a Szalárd térségében a Maros-áttörésnél, illetve Görgényüvegcsűrön vívott feltartóztató harcok következtében.
Az első, szervezett akció keretében végrehajtott masszív elhurcolások azonban nem itt, hanem a tordai csatát követően, Tordán és Kolozsváron következtek be. 1944. október 6-án Torda, majd október 11-én Kolozsvár is a nyugat felé előrenyomuló Vörös Hadsereg birtokába került. Az orosz katonák válogatás nélkül fogdosták össze az embereket. Csak Tordáról egyes források szerint több mint 700, a környékbeli falvakból pedig újabb több száz magyar fiút és férfit hurcoltak el. Kolozsváron 5000 civil magyar embert érintett ez az akció és a várost övező falvakból is újabb, majdnem 1000 magyar férfit hurcoltak el.
Ezt követően, a Szilágyságban és a Partium területén vívott sorozatos magyar–német halogató harcok utóhatásaként a Vörös Hadsereg folytatta a civilek foglyul ejtésének gyakorlatát. 1944. október második felében esetenkénti, razziaszerű foglyul ejtési akciókra került sor Zilah, Nagyvárad és Szatmárnémeti környékén. Becslések szerint e nagykiterjedésű területről, összességében 5-6000 magyar embert vihettek el.
MURÁDIN JÁNOS KRISTÓF
Szabadság (Kolozsvár)

Fókuszban a Partiumi Keresztény Egyetem
Az embernek emberré válása, akárcsak egy felsőoktatási intézménynek az egyetemmé válása – egy hosszú folyamat. Ez a folyamat van, akinél gyorsabb lejáratú, van, akinél hosszabb. Minden folyamatban vannak válságok és győzelmek. A PKE alig negyedszázados történetében sem alakult ez másképpen.
Tudjuk, hogy keresztény és magyar nyelvű egyetemként volt, van és továbbra is lesz küldetésünk a Partiumban, Erdélyben, a Kárpát-medencében. Nyugodt szívvel és biztos meggyőződéssel jelenthetjük ki, hogy a PKE a krízis után a konszolidáció útján jár.
A 2016/2017-es tanévben több és széleskörű, strukturális átszervezés és átalakítás után, illetve egy teljesen új és korszerű épülettel gazdagodva folytatjuk hallgatóink képzését. Az alábbiakban pontos képet nyújtva tesszük közzé a felvételi időpontokat valamint azokat a szakokat, amelyek közül választhatnak az érdeklődők.
Alapképzések: • Német nyelv és irodalom: 15 tandíjmentes hely, 20 tandíjas hely; • Angol nyelv és irodalom: 24 tandíjmentes hely, 16 tandíjas hely; • Magyar nyelv és irodalom: 22 tandíjmentes hely, 13 tandíjas hely; • Szociális munka: 15 tandíjmentes hely, 20 tandíjas hely; • Szociológia: 15 tandíjmentes hely, 20 tandíjas hely; • Menedzsment: 30 tandíjmentes hely, 45 tandíjas hely; • Kereskedelmi, turisztikai és szolgáltatási egységek gazdaságtana: 30 tandíjmentes hely, 45 tandíjas hely; • Bank és pénzügyek: 25 tandíjmentes hely, 25 tandíjas hely; • Zenepedagógia: 10 tandíjmentes hely, 15 tandíjas hely; • Képzőművészet/Grafika: 23 tandíjmentes hely, 12 tandíjas hely; • Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája: 20 tandíjmentes hely, 15 tandíjas hely; • Teológia – szociális munka/Diakónia: 10 tandíjmentes hely, 15 tandíjas hely; • Agrármérnök*: 40 tandíjmentes hely (a Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karának kihelyezett tagozata);
Beiratkozás a felvételire: 2016. július 11. – 20, hétköznapokon 9-15 óra között, szombaton: 9-13 óra között Felvételi vizsgák: 2016. július 21. – 22. Eredményhirdetés: 2016. július 22. – 23. Fellebbezés: 2016. július 25. Anyakönyvezés: 2016. július 22, 25, 26.
Mesteri képzések:
• Filozófia és művészet a nyilvános térben; • Többnyelvűség és multikulturalitás; • Európai szociálpolitikák; • Vallástudományok; • Vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje; • Idegenforgalmi gazdálkodás; • Zeneművészet az audiovizuális kultúrában; • Vizuális kommunikáció;
Beiratkozás a felvételire: 2016. július 11. – 22, hétköznapokon 9-15 óra között, szombaton: 9-13 óra között Felvételi vizsgák: 2016. július 23.
Eredményhirdetés: 2016. július 23.
Anyakönyvezés: 2016. július 23, 25.
BŐVEBB INFORMÁCIÓK: TEL/FAX: 0259/418252, 0259/418244
A részletes egyetemi felvételi tájékoztató letölthető az egyetem honlapjáról: www.partium.ro
erdon.ro

17. Földmérő Találkozó
Útbaigazítás a magyar királyi öl és háromdimenziós nyomtatók világában
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság idén 17. alkalommal szervezte meg a magyar földmérő találkozót, erdélyi és magyarországi szakemberek részvételével. A konferencia vándor jellegének köszönhetően ezúttal Hunyad megyével ismerkedhettek a résztvevők, egész napos kirándulást szánva a vidék természeti és kulturális értékeinek megismerésére. A találkozó gerincét azonban a szintén egész napos előadássorozat képezte, melyre a Hunyad megyei Tanfelügyelőség székházában került sor. Az előadások szünetében beszélgettünk dr. Ferenc Józseffel, az EMT földmérési szakosztályának vezetőjével, a konferencia elnökével. Az első kérdés a közel száz résztvevőre vonatkozott: kik és honnan érkeztek az idei szakmai találkozóra?
– Erdélynek számos vidékéről ( Székelyföld, Közép-Erdély, Partium, Bánság) érkeztek magyar földmérők, megyei földhivatalok alkalmazottai. Magyarországot az állami szakhatóság legmagasabb szintjén képviselik a konferencián és rangos felsőoktatási intézmények, nagy szakmai vállalkozások küldöttei is eljöttek.
– Az erdélyiek sorából gondolom nem véletlenül maradt ki Dél-Erdély említése?
– Nem, sajnos ezzel a vidékkel nem sikerült szoros kapcsolatot kialakítani. Az 1989 előtti politika az emberek elszigetelésére irányult, és ez hangsúlyosabban vonatkozott a magyar emberekre. Így mi, magyar földmérők sem tudtunk egymásról. ’89 után 2-3 évbe telt, míg sikerült kialakítani egy kapcsolatrendszert a szakmán belül. Itt, Dél-Erdélyben Gyulafehérváron, a December 1 Egyetem keretében működik földmérő kar, és itt oktat Dimén Levente, aki néhány évig megtisztelt jelenlétével, de intézményesített kapcsolat nem alakult ki. Feltételezem, hogy e vidéken nagyon kevés a magyar földmérő és a szórványhelyzetből adódóan még mindig egyfajta elszigetelődés jellemző.
– Létezik-e magyar földmérőképzés Romániában?
– Nem létezik. Annak ellenére, hogy a 89-es változás után a földmérő felsőoktatási intézmények gomba módra szaporodtak, és nagyon sok egyetemi központban alakítottak ki földmérő kart. Magyar nyelvű szakoktatás azonban nem működik. Ehhez megfelelő oktatói gárdára volna szükség, amit nem lehet máról-holnapra előállítani. Tudtommal a Sapientia Tudományegyetem keretében van egy kertészeti kar, ahol bizonyos szinten topográfiát is tanítanak. Sajnos ezzel a karral sem sikerült konkrétabb együttműködést kialakítani, de tudunk róluk, és a magyarországi kapcsolatainkból adódó szakmai háttérrel, folyóiratokkal, tudásbázissal szívesen állunk rendelkezésére, nem csak a magyar, de a többségi felsőoktatási szakképzésnek is.
– Melyek a földmérő szakma mai nagy kihívásai?
– Ez eléggé komplex kérdés. A földmérés az emberiség történetével együtt alakult, hiszen az ember a legrégibb időktől kezdve tudni akarta hol van, merre kell mennie, milyen irányba, mekkora a terület stb., és ezekre a kérdésekre a választ a földmérés adta meg. A geometria kifejezés, ami szó szerint a föld mérését jelent az ókorból származik. És e szakma a történelem során mindig a társadalom által megfogalmazott igényeket volt hivatott kielégíteni. Ez ma sincs másképp. A román társadalomban földmérés szempontjából égető probléma a földtulajdon visszaállítása által előidézett kaotikus helyzet valamiféle nyilvántartásba rendszerezése. Ez lenne a kataszter, melynek előállítása a román szakhatóságnak feladata. Az 1990-es évektől kezdődően hihetetlen mennyiségű pénzt fektettek ebbe, de az eredmény messze elmaradt. A naprakész kataszter hiánya óriási bonyodalmakat okoz. A föltulajdon problémájának rendezése fontos európai követelmény. És Románia nagyon sok pénzt veszített el amiatt, hogy nem tisztázódnak a földhöz kapcsolódó tulajdonviszonyok. Az észak-erdélyi autópálya építéséről már bő évtizede beszélünk, de eddig 56 km épült meg belőle, mert a kivitelezést vállaló Bechtel cég nem hajlandó építkezni, míg nem tisztázódik a pálya nyomvonalán lévő telkek tulajdonviszonya. És ez a mai napig sem tisztázódott. Ez lenne a szakma egyik nagy problémája. A másik, hogy napjainkban mind a műszaki, technológiai, informatikai fejlődés, mind pedig a helyhez kötődő információk mennyisége exponenciálisan növekszik, ám az új technológiák által megkövetelt szakmai tudás messze lemarad. Ebből adódóan, ha egyik-másik földmérő megpróbál lépést tartani a korral, és igyekszik alkalmazni az új lehetőségeket, a potenciális felhasználó teljes értetlenségébe ütközik. Olyan ez mintha egy analfabéta kezébe könyvet adnánk. Hiába van benne a sok információ, ha az illető képtelen megérteni, felhasználni. Lehet, hogy durva hasonlat, de valós.
– A mostani konferencia mennyiben segít a technológiai fejlettség és a hazai tudásszint közti szakadék felszámolásában?
– Mivel szakmai társaságunk nem egy állami intézményrendszer része, ahol döntéshozatali, illetve végrehajtási jogosultságunk lenne, sajnos az említett szakadék betömítésén sem sokat tudunk lendíteni. A mi célunk azonban, hogy az erdélyi magyar földmérők legalább megismerjék az informatika, az űrkutatás stb. által kínált új szakmai lehetőségeket, hiszen valamennyien földmérési munkát végző szakemberek, akik ebből keresik a kenyerüket, nem sok idejük jut a mindennapokban a szakmai újdonságok követésére. Romániában létezik ugyan egy szakmai szervezet, de folyóirat nincs, azaz Caragialét idézve: van, de teljes mértékben hiányzik. Az egyetemi tankönyvek is az elmúlt idők zenéjét játsszák. Tehát nekünk már az is nagy elégtétel, ha egy ilyen konferencián a földmérők találkoznak a szakmai újdonságokkal, és lehetőségeikhez mérten megpróbálják ezeket alkalmazni. Meg kell jegyeznem azonban, hogy a földmérés terén az újdonságok alkalmazása nem olcsó mulatság. Egy 30x40 cm-es, alig 2 kg-os mérőműszer egy jobb autó árát teszi ki, és még további összetevőként ott van a programrendszer, a megfelelő tudásbázis elsajátítása. Egyre hangsúlyosabban van jelen a long life leraning (életfogytiglani tanulás) modellje is, hiszen ha valaki nem tart lépést (legalább a hatóságok által elfogadott ütemben) a technológiák fejlődésével, valósággal leradírozzák a pályáról.
– Kik az idei konferencia előadói, és milyen témákban hoztak újdonságokat?
– Idén 11 előadás szerepel a programunkban – öt magyarországi és hat erdélyi szakember értekezése. Az érintett témák szorosan kapcsolódnak a konferencia idei tematikájához, mely a rendelkezésre álló technológiák alkalmazása és a várható eredmények kérdéskörben tárgyalja a szakma problémáit. Az első előadás például a térinformatikai rendszerek GIS-szabványosításáról szólt. Régebben a földmérést mindenki úgy végezte, ahogy jónak látta, értek ezalatt, minden országot, vidéket, szakembert. Aztán rájöttek, hogy ezt valamilyen szinte egységesíteni kell. A térinformatikai rendszer szakmánkban egy viszonylag új megközelítést hoz, és arra ad lehetőséget, hogy ha egyszer valami helyhez kötődő információt gyűjtöttünk, az lehetőleg minden ehhez kapcsolódó igényt ki tudjon elégíteni. Ennek elsősorban kataszteri szempontból lehetne nagy hasznát venni. Az erre vonatkozó új európai normarendszer (ami amúgy elég bonyolult) ismertetésével foglalkozott az első előadás. Érdekes témaként került elő a magyar királyi öl problematikája és konkrét jelenkori meghatározása. A műemlék épületek fellelhető dokumentációjának műépítészeti, régészeti értékesítése során ugyanis tisztázni kell a hajdani mértékegységek (jelen esetben a királyi öl) mai mértékrendszerhez viszonyított értékét. Továbbá több előadás is foglalkozik a három-, illetve négydimenziós ábrázolások lehetőségeivel. Évszázadokig ugyanis a kétdimenziós térábrázoláshoz szoktunk (térképek, rajzok, stb.). Ma már a három dimenzió kezelésére is lehetőség nyílik, sőt ha az időt is hozzáadjuk, egyből eljutunk az euklideszi értelemben vett térhez, azaz a három dimenzió és az idő egységes kezeléséhez. Konkrétan arról van szó, hogy valamilyen helyzet egy bizonyos időpontra jellemző. Ugyanarra a valós világ választott összetevőjére egy másik időpontban más jellemző. A mai technológia lehetővé teszi ennek a változásnak a megjelenítését is. Van előadás, mely ezt a problémát feszegeti.
Évszádokig a termékek a valós világ rendszerében jöttek létre. Most az informatika fejlődésével lehetővé vált, hogy a valós világot a virtuális térben ábrázoljuk, a számítógépen létrehozott nagypontosságú térmodelleket pedig bizonyos korlátok közt a modellezett világgal egyenrangú információforrásként kezelhetjük. Ehhez megfelelő szaktudás, illetve infrastruktúra szükséges, de ezek megléte mellett a földmérés lényegesen kevesebb költséggel jár, hiszen nem kell már terepre menni. Sőt manapság, arra is lehetőség van, hogy a virtuális világban megalkotott térmodellt háromdimenziós nyomtatók segítségével visszaültessük a valós világba. Sokak szerint ez új ipari forradalmat idéz elő. Az eddigi feldolgozás ugyanis szubsztraktív volt, azaz megvolt a nyersanyag, és abból eltávolítottuk, ami nem kellett (lefaragtuk, kivontuk, kiolvasztottuk stb.). A 3D-s nyomtató additív megoldást alkalmaz. Annyit ad hozzá, amennyi kell. Megvan a virtuális térben a modell, és ezt anyagi megvalósítássá képezi le. Ma már házak épülnek háromdimenziós nyomtatókkal. Ezek mind olyan lehetőségek, melyek már léteznek, és általános alkalmazásuk rohamléptekkel közeledik. Erről hallhatunk az előadások során.
Végül a hogyan tovább kérdése is felvetődik a konferencián, hiszen mindezen technológiai, informatikai lehetőségek ismeretében meg kell találnunk az utat az előrelépéshez. A hazai állami struktúrák, illetve az ezekben dolgozók tudásszintje nagyon lemaradt, és a szakmai utasítások 30-40-50 évvel ezelőtti szinten állnak össze. A társadalom viszont sürgeti a fejlődést. Most ha egy földmérő szakember igyekszik önerőből lépéseket tenni az új technológiák alkalmazása irányába, ami mellesleg jókora befektetéssel jár, ám az így születő termékre nincs befogadó készség, akkor az igyekezet veszteséget hoz. Úgy gondoljuk ez az állapot nem tartható hosszútávon. És meggyőződésem, hogy ehhez talán az ilyen jellegű konferenciák is hozzájárulnak.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Nyelvmentorok a Partiumban – magyar szakos képzés a PKE-n
Balázs Géza nyelvészprofesszor 2014 óta tanít a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszékén.
Hogy került Nagyváradra?
– A tanszék kétévenként szakmai konferenciát rendez. 2013 júliusában erre meghívtak, s egykettőre olyan remek szakmai kapcsolatom alakult ki a nyelvészek-irodalmárok fiatal, energikus csapatával, hogy itt maradtam. Ráadásul első munkahelyem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem is engedi, hogy határon túli magyar intézményeket támogassunk jelenlétünkkel.
- Mi ragadta meg a nagyváradi egyetemen?
– Leginkább a közösségi szellem. Nemcsak tanítunk, hanem szakmai-közösségi programokat szervezünk. Egyedülálló a hallgatókkal közös Nyelvmentor program, amellyel járjuk a Partiumot. Már az első találkozáskor kitaláltuk a híres-neves tokaji írótábor mintájára a nyelvésztábort – s azóta minden évben megszervezzük. De tovább is léptünk, 2016 nyarán indítjuk a Bihari Nyári Egyetemet itteni és magyarországi hallgatókkal, tanárokkal. 2015 májusában az egyetemen szerveztük meg a világ magyarságát összefogó 13. anyanyelvi konferenciát; s ennek szép mozzanata volt, hogy egy hangfantáziát készítettünk Janus Pannonius Búcsú Váradtól című versére. A vers most megszületett román fordítását a PKE angol szakos hallgatója mondta el…
- Mi a fő jellemzője a nagyváradi magyar szaknak?
– A PKE magyar nyelv és irodalom szakja minden tekintetben megfelel az európai, ún. bolognai képzésnek: az itteni BA végzettséget bárhol a világon elfogadják. A tananyag jórészt megegyezik a magyarországival, de speciális abban a tekintetben, hogy a romániai magyar irodalom és nyelv sajátosságait alaposabban tárgyalja. Tanár szakosainkat pedig felkészítjük a szórványban való oktatásra. Örömünkre szolgál, hogy hallgatóink igen nagy számban helyben állást is kaptak. Később pedig itt, az ún. multikulturális MA-n folytathatják tanulmányaikat. Segíteni tudjuk doktori képzésüket is. Talán ez az oka annak, hogy a határ mindkét oldaláról jönnek hozzánk tanulni. A tanszékről és a hallgatói aktivitásokról szép összeállítás olvasható a világhálón: http://magyartanszek.partium.ro/. Az egyetemről, a 2016/2017-es tanévben meghirdetett képzésekről, a helyek számáról valamint a felvételi időpontokról a www.partium.ro honlapon kaphatnak az érdeklődők bővebb felvilágosítást.
erdon.ro

Így hurcolták el nagyapáinkat Erdélyből a szovjetek
Az etnikai tisztogatás egyértelmű szándéka Erdélyben is tetten érhető volt.
A történelmi Magyarország területén alig akad olyan szűkebb vagy tágabb értelemben vett család, amelyiknek legalább az egyik tagját ne hurcolták volna el kényszermunkára a Szovjetunióba. Így van ezzel nagyon sok más família a kelet-közép-európai régióban – ennek ellenére a szovjetek által fogságba ejtett civil lakosság tragédiájával a mai napig méltatlanul keveset foglalkoznak. Feldolgozatlan emlék,
gyógyulatlan seb marad Európa egészének kollektív történelmi emlékezetében.
Hatványozottan érvényes ez az Erdélyből, Partiumból és a Bánságból etnikai alapon elhurcolt magyarok és németek tragédiájára.
Ezt ellensúlyozza a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen indított előadássorozat, amelynek címe Magyarok szovjet fogságban 1944 és 1953 között. Legutóbbi előadója dr. Stark Tamás történész (a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa) volt, aki a Gulag-táborok magyar áldozatairól szóló kutatásait akkor kezdte, amikor még beszélni is tilos volt minderről Magyarországon. Később, a rendszerváltás után feltárult a kutatás lehetősége a levéltárakban és a külügynél is
Az első munkatáborok létesülése egybeesik a Szovjetunió megalakulásával. Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz író megfogalmazása szerint: az első koncentrációs táborok az Aurora ágyúlövésének pillanatában születtek. A kényszermunka fontos alappillére a Szovjetuniónak nemcsak gazdasági, hanem politikai értelemben is. A táborok lehetőséget biztosítottak a bolsevikoknak, hogy kiiktassák a vélt vagy valós ellenséget, az osztályidegeneket, és etnikai tisztogatást hajtsanak végre azokon az orosz területeken, ahol más nemzetiségűek is éltek.
A ’30-as évek végére egyre nehezebb megtölteni a munkatáborokat, és mivel szükség van új munkaerőre a kényszermunka-rendszer fenntartásához, még több civilt hurcolnak el immár Kelet-Közép-Európából is.
1943-ban létrejött a szovjet jóvátételi programot kidolgozó bizottság, ami ötmillió külföldi kényszermunkás tíz éven át tartó rabszolgamunkáját vette tervbe. 1944 végén Romániában is megkezdődik az internálás: a román belügyi alakulatok közreműködésével először Bukovinából és Besszarábiából több tízezer embert visznek el. Nem sokkal később Székelyföldön, majd Magyarországon, a Vörös Hadsereg által elfoglalt területekről is megkezdődik a hadifoglyok begyűjtése.
Stark Tamás szerint három hullámban történt a folyamat. Első körben az elfoglalt nagyobb településeken – a nyílt utcán és az áteresztő pontoknál – fogták el az életerős, munkaképes férfiakat.
Az etnikai tisztogatás szándéka egyértelmű az olyan településeken, mint Kézdivásárhely, Kolozsvár vagy Torda.
Minél nehezebben bevehető volt egy város, annál több civilt ejtettek fogságba. Mivel Budapest ostroma az ellenálló erők miatt elhúzódik, és ennek okát bizonyítani kellett a pártnak, nagyon sok civilt hurcoltak el. Az akkori külügyminisztériumot több tízezer kérvénnyel halmozták el a civilek, melyekben egy-egy családtag, hozzátartozó eltűnését jelentették. Az előadó ezeket az adatgazdag nyomtatványokat kutatta és dolgozta fel. Pár ilyen kérvényt a kolozsvári közönségnek is megmutatott.
A második hullám áldozatai elsősorban németek – nők és férfiak vegyesen. Sztálin külön kérésére a nőket sem kímélték meg a fogságtól. A fogolygyűjtők kvóta szerint dolgoztak, így ha egy adott időszakban nem sikerült teljesíteni a minimumot, a hadieseményektől függetlenül vitték a német nevű magyarokat is például a Partium vidékéről.
A harmadik hullám Kárpátalját érte, ahol az etnikai viszonyok megváltoztatásának szándékával, a 4. ukrán front mentén élő magyarokat fogták el.
Stark Tamás ezekhez hozzátette az elhurcolások negyedik hullámát, amely a politikai foglyok ellen irányult. A szovjet fogolygyűjtők külön listával rendelkeztek azokról a politikusokról, egyházi személyekről, diplomatákról, partizánoknak tekintett leventékről, akiket ellenségnek véltek. Bíróság elé állították, és egy orosz nyelven zajló per keretében kényszermunkára ítélték őket. Az elítéltek sokszor csak abból tudták, hány évig maradnak a Gulágon, hogy a bíró hányszor emelte fel a kezét.
Az előadó elmondta: kutatásai és az egykori foglyokkal való beszélgetései során rengeteg olyan történettel találkozott, mely az otthon maradt lakosság emberségéről tanúskodik. Az elhurcolt rabok ugyanis a különböző szovjet városokba tartó vonatokból kőre erősített cédulákat hajítottak ki, azt remélve, hogy eljut az üzenet a családjuknak. Az emberek a sokszor gyufásdoboznyi papírgalacsinokat összeszedték, és a postán feladták a címzetteknek.
Ezt onnan lehet tudni, hogy nagyon sok ilyen cetlit csatoltak a külügyminisztériumhoz benyújtott kérvényekhez. Kutatóként Stark Tamás sok ilyennel találkozott. Az is döbbenetes, hogy `45–46-ban még működött a magyar közigazgatás, hiszen minden eltűnt személyt regisztráltak, és érdeklődtek felőlük a szovjeteknél
z elhurcoltak munka- és életkörülményeinek felszínes ismerete ellenére nehéz elképzelni mindazt a szörnyűséget, amin keresztülmentek. A bányákban, ahol többnyire dolgoztak, nagyon sok volt a baleset, és a megfelelő élelmiszer hiánya miatt bármit megettek, hogy túléljenek. Gyakoriak voltak a járványok, a tömeges elhalálozásokat pedig nem regisztrálták.
Miközben a propaganda a szovjet embert a kommunizmus fennkölt eszméinek felsőbbrendű hirdetőjeként láttatta, a gyakorlatban ők is éheztek az elnyomás alatt, és ugyanúgy gyűlölték Sztálint, mint a nyugatiak. A gazdasági rendszerre jellemző módon mindenki mindenkitől lopott: a munkahelyeiken az oroszok vittek mindent, amit csak lehetett, hogy azt pénzzé tegyék, élelmiszerre cseréljék.
A magyar áldozatok pontos számáról megoszlanak a vélemények: a szovjet források 490–540 ezer, a magyar honvédelmi és statisztikai források 600 ezer, egyes kutatók pedig akár 700–800 ezer fogvatartottról számolnak be. Stark Tamás szerint ez utóbbi túlzó becslés, de érdemes azzal is számolni, hogy sokan szállítás közben vagy a tranzittáborokban haltak meg.
A magyar foglyok egynegyede soha nem tért haza, de az is áldozatnak tekinthető, aki 1950 után hazatért, hiszen sorsuk megpecsételődött. Sokáig figyelték őket a belügyi hatóságok. A fogságban elszenvedett kínokat tetőzte: hazatérve azt tapasztalták, hogy ugyanaz az elnyomó rendszer él Magyarországon is, mint a Szovjetunióban.
Az előadás végén beigazolódni látszott: valóban alig akad olyan család, amelyet ne érintett volna a szovjet terror. A közönség soraiban ülők közül többen elmeséltek egy-egy olyan családi történetet, amely az elhangzottakhoz kapcsolódik.
A múlt feltárása folyamatban van, melyhez a Sapientia is hozzájárul. Dr. Murádin János Kristóf egyetemi oktató, gulágkutató elmondta: az egyetem emléktárgyakat gyűjt egy múzeum létrehozására, és adatbázisban összegzi a kolozsvári áldozatok számát. A lista eddig 750 nevet tartalmaz, de számítanak a kolozsváriak segítségére annak érdekében, hogy minél teljesebb legyen.
Mészáros Tímea
foter.ro

Orvosegyetem: harc az elviségért (Beszélgetés dr. Szabó Bélával, a MOGYE szenátusának alelnökével)
Kötelező reménykedés és hivatástudat, illetve bénító kilátástalanság között vergődik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) oktatói gárdája. Az „egyetembejáráson” dr. Szabó Béla, az egyetem szenátusának alelnöke volt a kísérőnk.
– Újra nyakunkon az egyetemi iratkozások. Idén mivel csábítaná Marosvásárhelyre az orvosnak tanulni készülőket?
– Talán azzal, hogy nem az igazi, nem az, ami megillet bennünket, de ez a részleges magyar nyelvű oktatás is indokolttá teszi, hogy fiataljaink ide jöjjenek tanulni. Az orvosegyetemek megszaporodásával kissé átrajzolódott a térkép, a Partiumból kevesebben jönnek Marosvásárhelyre. Nagyvárad amúgy is próbál nyitni, meglebegtette a magyar oktatás kérdését, de a sorok között olvasva úgy tűnik, ők sem akarnak mást, mint ami itt van. Nem beszélve arról, hogy nem rendelkeznek humán erőforrással, mert ha komolyan vesszük az akkreditáció kérdését, az nem megy, hogy egy debreceni professzor szabad délutánján átmegy Váradra, megtartja az előadásait, s már indul is haza. Messze állnak annak az előírásnak a teljesítésétől, hogy az oktatói kar hetven százalékának főállásúnak kell lennie. Oktatási színvonal tekintetében a hazai legmagasabb nívót hozzuk, magyar orvostanhallgató diákélet szempontjából pedig itt találkozik kihagyhatatlan lehetőséggel. – Az átalakuló világ orvosképzési elvárásaival is tartják a lépést?
– Hitem szerint ebben a tekintetben sincsenek különösebb lemaradásaink. Az orvosképzés kétségtelenül átalakult. Míg 20–25 évvel ezelőtt a hatéves egyetem befejezése után az államtól kapott munkahelyről különösebb továbbképzés nélkül bárki elaraszolgatott a nyugdíjig, ma rezidensvizsga nélkül szinte semmit sem lehet kezdeni az orvosi diplomával. Ennek visszaütője azonban az a mentalitás kialakulása, miszerint nem töröm össze magam, majd a rezidencia alatt megtanulom, amire ténylegesen is szükségem lesz.
– Mégis hiányérzetekkel küszködünk, ha a magyar nyelvű orvosoktatásra gondolunk. Ön szerint kihozzák a maximumot a pillanatnyi helyzetből?
– Ez már egy másik történet, hiszen megilletne minket, amiért évek óta küzdünk, s aminek mérsékelt sikeréért – vagy sikertelenségéért – elég sok szemrehányást kapunk. Elgondolkodtató azonban e jelenség körüli pszichózis: amikor tavaly abban csúcsosodott a gyógyszerészeti egyetem körüli akkreditációs botrány, hogy nem is hirdetnek meg helyeket, elgondolkodtató reakciók követték a blöff szintjén bedobott hírt. Nem az erdélyi magyar közvélemény jogos felháborodása következett – mi az, hogy nincs felvételi? –, hanem egyfajta pótcselekvést érzékelhettünk: ebben az esetben az erdélyi fiatal elmegy Kolozsvárra, a partiumi Magyarországra, a székelyföldi pedig nem gyógyszerész lesz, hanem vegyészmérnök. Holott az egész nem volt egyéb, mint a rektor újabb próbálkozása, hogy meddig lehet elmenni, hol húzódik a magyarok tűréshatára.
– Leltározzunk: mennyi valósult meg máig a két fél által aláírt hétpontos egyezményből, amely teljesítése előfeltétele volt annak, hogy a magyar tagozat visszatérjen az egyetem szenátusának vezetésébe? – A dolog máshonnan indult: egyszerűen „eladhatatlan” volt, hogy az egyetem vezetésében nincsenek ott a magyarok, ezért volt szükség a megállapodásra. A rektorhelyettes és a dékánhelyettesek kijelölésében egyetlen pontnál nem tudtuk érvényesíteni az akaratunkat. Egy másik pont – a magyar rektorhelyettes meghirdetheti a megüresedett állásokat, amelyekre van jelöltünk – egyáltalán nem valósult meg. Az első perctől kezdve arra igyekeztek leegyszerűsíteni a kérdést, hogy itt nem magyar főtanszékek létrehozása a cél, hanem a magyarok fel akarnak venni egy-két embert. A magyar tanársegédeknek járó nyelvi kompetenciák esetében azt hozták fel, hogy egyetlen fajta tanársegéd van. Amíg a helyzetünk nincs intézményesítve, rendszerint az történik, hogy az arányosságok miatt néha feltűnik egy-egy állás, de amint konkrét jelentkezőnk akad, máris eltűnik vagy tovább vándorol a meghirdetett munkakör. És mi tagadás, az emberek kezdtek belefáradni ebbe a szélmalomharcba. – Ezek az apró csetepaték részben mintha a magyar főtanszékek létrehozása elviségének feladását is jeleznék… – Valóban egyre kevesebbet beszélünk az eredeti törvényről. Még tagozati szinten is versenyfutássá alakult az egész, hogy a meglévő oktatók felnőjenek az előléptetési követelményekhez, míg a tagozat intézményes rendezésének ügye kissé háttérbe került. A hetedik pont egyébként éppen a főtanszékek létrehozása az akkreditáció után, nos, e pont bevitelén két órán át vitatkoztunk. A tárgyaláson jelen lévő miniszter asszony egy idő után maga ellenőrizte, mi kerül be a megfogalmazásba, mert előtte többször előfordult, hogy megegyeztünk egy dologról, s egészen mást láttunk papírra rögzítve. Viszont a tárcavezető másnap sajtótájékoztatón kijelentette, hogy főtanszékekről szó sem volt, holott ott szerepel a hetedik pontban. A mi végleges akkreditációnk 2014-ben érkezett meg azzal a zárójellel, hogy az akkreditációs bizottság, a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság bizonyos dolgokban még ellenőrző vizitet tart, de ettől még végleges maradt, ellenkező esetben a teljes egyetem akkreditációját is visszaminősítette volna. Habár a felsőoktatási minőségbiztosítási hatóság honlapján az szerepel, hogy végleges akkreditációval rendelkezünk, a felmérő vizitre hivatkozva az egyetem szenátusa nem tekinti azt véglegesnek, és nem hajlandó megalakítani a magyar főtanszékeket.
– Célt érhet ez a kifárasztásos technika?
– Fennáll a veszély. Arra mindig vigyáztak, hogy az oktatói létszám ne csökkenjen, inkább hozzánk arányították a diáklétszámot. A konfrontációt, a román kollégákkal be-beálló mosolyszünetet azonban mindenki másképp viseli. A legutóbbi, 2016. januári szenátusi választások egy dolgot mindenképpen bizonyítottak: a régi vezetés újratermelte önmagát, néhány kivétellel ugyanazok az emberek szavaztak ugyanazokra. Lélekben tehát változatlanul ugyanazt akarja a közösség, csak épp a mindennapok fáradsága halmozódik. A vezetőségből való korábbi kivonulásunkkal nem akartunk egyebet, mint feldobni a labdát – ami azonban a levegőben maradt, sőt, egyesek ellenünk fordították, mondván, hogy a kivonulásunkkal megszűnt a tárgyalási lehetőség. Amúgy szerintem túl sokat nem veszítettünk a másfél éves távolmaradásunkkal, a vezetőség nem állt le, összeállította például az akkreditációs dossziét, a tagozat tovább működött.
– Elképzelhetőnek tart bármilyen további visszarendeződést? Mi kölcsönözhetne az eddiginél erősebb hátszelet a harcukhoz?
– Elméletileg szinte bármit elképzelhetőnek tartok, de úgy ítélem meg, hogy a jelenlegi az az állapot, amelyet a román többség még eladhatónak tart a közvélemény felé. Mindent kézben tartanak, a mi szenátusbeli 30 százalékos jelenlétünk számukra legitimáló és kényelmes, hiszen kétharmados többséggel bármit át lehet vinni. Minden egyes állásért hosszas tárgyalások zajlanak, s akár sikertörténetnek is eladhatnám, hogy kértünk öt állást, megkaptunk egyet-kettőt. Sok esetben azonban olyanokat vesznek fel, akiknek a magyar tagozat iránti elkötelezettsége már nem töretlen, a magyarnyelv-tudásuk is hiányos, de a magyar tagozat kötelékébe kerülnek. Egyesek még a diákoknak is igyekeznek elmagyarázni, hogy nem jó, ha csak magyarul tanulnak. Mi viszont azt az álláspontot képviseljük, hogy az előadások nyelve kizárólag magyar legyen, a gyakorlati oktatás pedig kétnyelvű, úgy, ahogy az a gyakorlatban régebben is zajlott, amikor a tanársegédek zöme még beszélte a magyar nyelvet. – Létezik új stratégia? Mit kellene másképp csinálni, ha az eddigi módszerek csak részeredményekhez vezettek? – Tárgyalásokkal legfeljebb néhány gyenge engedményt tudunk elérni. A törvény által is előírt lényegi dolgok esetében rendre befagynak a vizek. Változást január óta sem tapasztalunk, a javaslataink többségét az új szenátus is változatlanul leszavazza. 2011-ben, amikor az egyetem chartáját dolgoztuk ki, az a megegyezés született, hogy az orvosi karon három román és három magyar főtanszék legyen. A jelenlegi rektor, az akkori dékán 5:3-as változatot terjesztett a Kari Tanács elé, míg aztán az egészet le nem szavazták. Magánbeszélgetések során többen is igazat adnak nekünk, de amikor szavazni kell, ezek a voksok már nem léteznek. A megbélyegzést senki sem kockáztatja. – A diákok miben szenvedik meg leginkább ennek a kötélhúzásnak a következményeit? – A legelső chartakidolgozási ülésen az akkori rektorhelyettes asszony elénkbe tett egy olyan passzust, hogy az idegen nyelven tanulók negyedévtől kötelesek tudni románul. Mire én azt válaszoltam, hogy a mi diákjaink nem idegen nyelven, hanem anyanyelven tanulnak, román nyelvből pedig hasonló értékű érettségi vizsgát tettek, mint a román anyanyelvű fiatalok. Egy hónapra rá megjelent az a passzus, miszerint az orvos-beteg kapcsolattartás csakis román nyelven történhet. A magyar diákok többsége talán ismeri a román irodalmi nyelvet, a konyhanyelvet kevésbé, jönnek is rosszízű megjegyzések a gyakorlatok során. Kevésbé lenne traumatikus, ha a diák anyanyelvén kezdené el a gyakorlatot, s később tanulná meg a román szaknyelvet. Ennek ellenére immár jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy a MOGYE-n törvényesen tartják a magyar tagozaton tanuló hallgatók számára is román nyelven a gyakorlati oktatást.
– Miben reménykednek, mi billentheti jó irányba ezt a folyamatot?
– Csakis a tagozat intézményesítése. Abban az esetben ugyanis a mi jelenlegi 30 százalékunkon belül megilletne az állások bizonyos százaléka, így tudnánk némileg tervezni. Azaz nem rögtönözni kellene, hanem egy-két év alatt ki tudnánk nevelni egy embert egy bizonyos munkakörre. Kiküszöbölhető lenne annak a veszélye, hogy ránk mutogassanak: ott az állás, de nincs emberetek rá. Elméletileg rendelkeznünk kellene harminc szükséges végzettségű ifjúval, akik azért tengődnének, hátha egyszer lehetőségük nyílik beugrani a képletbe. Valljuk meg, ez nem életszerű, és nem is
elvárható. – Milyen jövőképet kínálnak ma a MOGYE iránt érdeklődőknek?
– Egy gyönyörű hivatás perspektíváját, illetve azt, hogy nem lesz kevesebb hely magyar oldalon, mint az elmúlt években, azaz 135 a medicinán, 40 a gyógyszerészetin, 35 a fogászaton, illetve 15 az asszisztensképzőn. A többi mindannyiunkon múlik.
DR. SZABÓ BÉLA
A Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának alelnöke, szülész-nőgyógyász szakorvos, orvosi szakíró, az orvostudományok doktora, egyetemi tanár. Nagyváradon született 1957. szeptember 25-én. Középiskoláit Margittán, egyetemi tanulmányait a marosvásárhelyi OGYI általános orvosi karán végezte (1983). 1985-ig Marosvásárhelyen rezidens, utána a marosvásárhelyi szülészeti és nőgyógyászati klinika tanszékén gyakornok, tanársegéd (1991), adjunktus (2000), előadótanár (2003), majd egyetemi tanár (2006), 2008-tól tanszékvezető. Az orvosi kar dékánhelyettese, a MOGYE szenátusának 1990-től a tagja. A Román Szülészet-Nőgyógyászati Társaság tagja, 2003–2005 között ügyvezető elnöke, 2006-tól regionális alelnöke a Román Perinatológiai Társaságnak, a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Ultrahang Társaságnak (1996), választmányi tagja az EME Orvostudományi Szakosztályának (2001), a European Menopause and Andropause Societynek (2003). Maros és Hargita megye szülészeti és nőgyógyászati ellátásának fő metodológusa (2002), az Egészségügyi Minisztérium Nőgyógyászati Szakbizottságának tagja (2006). Díjak, elismerések: a Román Oktatási Minisztérium (2004) és a Swiss Agency for Development and Cooperation emlékplakettel jutalmazta.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Reagálás: Tőkés László, előző püspök
Tőkés László levéltámadásai nyomán sokan úgy érzékelik, hogy a reformátusok tájainkon békétlenek, csatározók, nem utolsó sorban újságban üzengetők, mint akik nem tudnak már egymással szóba sem állni.
Ritkán írok szomorúan, de most nagy a fájdalom a lelkemben, mert azt is érzékelem, hogy maradnak még sokan, akiket nem tudok meggyőzni arról, hogy a mi közösségünk örvendezve munkálkodó, terhek alatt is reménykedő, bonyodalmak között is bizakodó. A Tőkés-jelenség egyáltalán nem jellemző reánk, még akkor sem, ha környezetében vannak elkötelezett levélmásolók és levélhordók.
Átvilágítás
Frissen megjelent írása az átvilágításról több szempontból is figyelemre méltó. Általa részben (főleg hiányosan) ismert folyamat kapcsán egyfelől embereket szégyenít meg, illetve elárulja a püspökválasztás ügyében való érdekeltségét. Tőkés László magát nevezi előző püspöknek, mintegy freudi-elszólással: az előzni vágyó, a gyorsabban közlekedő, akire nem vonatkozik sem sebesség, sem jelzéskötelezettség. Sajnálom, hogy az érmihályfalvi közgyűlés eltekintett az ő tiszteletbeli címének megadásától, pedig akkor gyülekezeti munkájának fenntartásában sikerült pozitív választ kapnia. Előző püspökünknek is rossz a kedve, bár őt a valóság nem zavarja, mégis sejti, hogy igen halvány eredményt ért el: Brüsszelben, EMNT-elnökként a hiányos tájékoztatás mellett fotók jelentik a sikert, Nagyvárad-olasziban elkeserítőek az üres padok – ünnepekkor is, az európai választás alkalmával minden magyar egyház felé tett ígéretéből alig elégséges az eredmény. Az EMNP arra való tagjait is sajnálhatjuk, mert ilyen védnökkel nehezen fognak egyről kettőre jutni. Előző püspökünknek mit sem számítanak a saját eredményei, mert most a püspökválasztás nyomán – úgy gondolja – egycsapásra mindent helyére lehet tenni. Felelős aggodalommal, amelynek hitele évtizeddel előbb megvolt, megint megszólal, hadd hallja a nemzet, a magyar kormány, a román kormány, drága Erdély és Partium. Tőkés László elfelejtve a régen tanult teológiát, már nem emlékezik, hogy az egyházi választások a gyülekezeteken múlnak a Szentlélek jelenlétében. Mindannyian tudjuk, hogy a két tényező közül az egyik manipulálható, de a második semmiképpen. Alulírott, az első mandátumra jelölve, kijelentette, csak azok szavazzanak rá, akik nyugodt szívvel bízzák rá a vezetést, akiknek kételyei vannak, szavazzanak más jelöltre. Ünnepélyesen megismétlem ezeket a szavakat. Egyházunknak nagy kihívásai vannak, csak hiteles vezetőség végezhet áldásos munkát. Egyházkerületi testvéreimmel és munkatársaival lassan befejezünk egy választási ciklust. Megítélésem szerint szép eredménnyel, pedig ellenszélben kormányoztuk a hajónkat, médiatámogatóink is alig voltak, pályázati elbírálások alkalmával is kételyt gerjesztettek velünk szemben. Előző püspökünk sokat sejtető sajtótájékoztatóján, ahol a média minden fajtája tolongva vesz részt, bejelenti, hogy a jelenlegi püspök, az ő korában püspökhelyettes, „bár kapott egy úgynevezett igazolást, hogy nem volt informátor… de, hogy nem találják az aktáit nem jelenti azt, hogy nem volt beszervezve.” (Sic!) Remélem, hogy előkerülnek az aktáim, akkor, amikor az Átvilágító Bizottság szerint igazoltan, Tőkés László aktái is a maradék két évről, amelyek igen kérdéses időből egyszerűen nincsenek. Akták kerülhetnek elő, de részemről Beszervezési okmány nem, mert nem írtam alá, mint előző püspökünk két alkalommal is. Temesvár szellemében Tőkés László eleget tett arra nézve, hogy elfogadjuk az ő áldozatát, de meg kell követelnünk, hogy az eltelő évtizedek igen feledékeny és képlékeny idejét ne éppen ő próbálja az érte sokat imádkozó testvérek ellenében áthangolni.
Lejárató szándékkal
Akták nincsenek, de lehet azokat létrehozni. Alulírott azt is átélte, amikor valamelyik hét minden napján, valakik az újság lapjain az előző püspök tollát hegyező szolgaisággal levelet írtak álruhába öltöztetett lejárató szándékkal. Az aláírók között vannak, akik már a mennyei ítélőszék előtt megjelentek, voltak, akik bocsánatot kértek. Vannak olyanok, akik most várják a megírandó akta témáját, vagy a megírt kész dokumentum elegáns továbbítását.
Előző püspök úr, kérem bízzunk többet Istenre és az Ő gyülekezeteire!
A békesség kötelékében, Csűry István püspök
Csűry István, a KREK püspöke
erdon.ro

Csűry: Tegyetek meg mindent, hogy Szatmár felállhasson!
„Kutya kötelességünk ott lenni, ahol a döntéseket hozzák, csak így szólhatunk bele sorsunkba", jelentette ki kedden Szatmárnémetiben Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Soltész Miklós, a magyar kormány Nemzeti Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős államtitkára szerint jövőnk záloga a hit és a templom!
A szakpolitikus kedden Szatmárnémetiben meglátogatta a szigetlankai egyházkerület felújítás alatt álló templomát, illetve a nemrég átadott közösségi házát. Ezen alkalommal megbeszélést folytatott Csűry István püspökkel, továbbá Pataki Csaba szenátorral és Kereskényi Gábor, valamint Erdei D. István parlamenti képviselőkkel.
„A hitet, a templomot erősíteni - ez a jövőnk záloga. Igaz ez a vak liberalizmussal és az iszlámmal szemben egyaránt", jelentette ki Soltész, aki az oktatás, a nevelés, a felelős döntések és az összefogás fontosságáról is beszélt. „Nagyon nem mindegy, hogy a magyarok részt vesznek-e a vasárnapi választásokon! Ahhoz, hogy a magyarság érdekvédelme, képviselete ne sérüljün, nagyon fontos a minél nagyobb résztvétel", fejtette ki az államtitkár.
A fonalat folytatva Csűry sajnálatosnak nevezte, hogy az erdélyi magyarok összefogása messze nincs olyan szinten, amilyenen lennie kéne. A református püspök szerint sokkal inkább az összeugrasztásról kellene beszélni, bírálva ezzel azon magyarokat, akik román pártok jelöltjeiként szerepelnek a választásokon.
„Hitem szerint nagyon fontos Partium, Erdély önrendelkezése, autonómiája. Amíg azonban ez nem valósul meg, addig nem csak arra kell keresni a választ, hogy mi ennek az akadálya, hanem vigyáznunk kell a már meglévő autonómiák megőrzésére is. Mert veszélyben az egyházi autonómia, a tanügy autonómiája, az önkormányzatiság autonómiája. Éppen ezért kutya kötelességünk teljesíteni küldetésünket és ott lenni, ahol a döntéseket hozzák. Csak úgy szólhatunk bele sorsunk alakulásába, ha minél erősebb az önkormányzati, parlamenti szerepvállalásunk", fogalmazott a püspök. „Tegyetek meg mindent, hogy Szatmár ismét felállhasson", fordult külön üzenettel a szatmáriakhoz Csűry.
A szigetlankai református templomot 1992-ben kezdték el építeni, maga az egyházközség 1996-ban jött létre - ezzel Szatmárnémeti legfiatalabb református egyházközsége. Kivitelezési hiányosságok miatt viszont a templom olyan komoly statikai problémákkal küszködik, hogy egy időben még a lebontása is szóba került. A rehabilitáció jelenleg is zajlik, a közösségi ház elkészülte pedig azért volt fontos, mert amikor a templomban folyó munkálatok miatt ott nem tudnak majd istentiszteletet tartani, akkor a közösségi házba „költöznek át", fejtette ki Nagy Róbert lelkipásztor.
A templom tetőszerkezetének cseréjére 150.000 lejt kapott az egyházközség a román egyházügyi államtitkárságtól, míg Isten házának rehabilitálására négy millió forintot biztosított magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A támogatást megköszönte Kereskényi Gábor parlamenti képviselő is, aki emlékeztetett arra, hogy a „szigetlankai közösség átment már a nagypéntek keserűségén", a közösségi házat pedig az összefogás eredményének nevezte. „Közös céljainkat csak együtt érhetjük el, mint ahogy Pataki Csabával és Erdei Istvánnal közösen szereztünk támogatást. A hétvégén pedig újabb lépést tehetünk közös céljaink felé!", jelentette ki Kereskényi Gábor polgármesterjelölt.
szatmar.ro

Magyarország támogatná a romániai sztrádaépítést
A romániai autópálya-építésnek kíván új lendületet adni Cseke Attila Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő azáltal, hogy Nagyváradra hívta Tasó László közlekedéspolitikáért felelős budapesti államtitkárt, aki bejelentette: Magyarországon legkésőbb 2018 végéig befejezik autópályáik kiépítését a partiumi megye határáig.
Az államtitkár szerdán emlékeztetett, hogy már 2009-ben létrehozták azt a román-magyar társulást, ami előkészítette a szeptemberben megnyíló új európai támogatási forrásokra a közös pályázatokat, ám ezek többségéhez elengedhetetlen a megfelelő infrastruktúra. Tasó szerint közlekedéspolitikában Magyarországon mindig is politikai konszenzus volt, így nem véletlen, hogy a határ túloldalán a beruházások is ütemszerűen haladnak.
„Gátló okokat mindig lehet találni, de ha egy ország autópályát akar építeni, akkor azt meg is építi" – szögezte le. Mint jelezte, az anyaországi kormány többmilliárdnyi forintot különített el, hogy a Gyula felé vezető szakaszt kiépítsék, de jövő héten már átadják a területet Debrecen déli részén is, ahonnan Berettyóújfalu irányában Nagyváradig kiépítik azt a szakaszt, amely nemcsak az M3-sal, hanem az M4-sel is összekötésben lesz. Ezzel párhuzamosan Miskolcnál észak felé haladnak majd, hogy végül megvalósuljon a via-Karpatia folyosó Románia, Magyarország, Szlovákia és Lengyelország között. Megerősítik a Debrecent Érmihályfalvával összekötő útszakaszt is, a határátkelő pedig emelt szintűvé válhat.
Ugyancsak idén folytatódnak a határ túloldalán a vasút- és hajózásfejlesztési beruházások, amelynek részeként többek között 2019-ig megvalósulhat a Debrecent Biharkeresztessel öszszekötő vasútszakasz villamosítása. „Ahol autópálya és gyorsforgalmi út van, az a térség fellendül. Minden méter és kilométer autópályának és vasútnak megvan a haszna" – vallja az államtitkár. Hangsúlyozta, nekik is érdekük, hogy a romániai oldal kiépítse úthálózatait, ezért térségtől függetlenül korlátlan támogatásukat ajánlotta fel. Rámutatott, hogy ők már tavaly elfogadtak egy olyan törvénycsomagot, amely egyharmadára csökkentette a nagyszabású projektek előkészítési időtartalmát, míg a kivitelezésre átlagosan „kettő, maximum három nyarat" írnak elő.
Cseke Attila emlékeztetett rá, hogy Dan Marian Costescu szállításügyi miniszter megígérte, hogy április végén elkezdenek végre dolgozni az autópálya Bors– Berettyószéplak-szakaszán, de a projekt változatlanul stagnál. Magyarázatot erre még nem kaptak a tárcavezetőtől, de május elején Szatmár megyei képviselőtársaival meghívást intézett Dacian Cioloş kormányfőhöz, hogy június folyamán látogasson el Váradra az észak-erdélyi autópályáról egyeztetni.
„Keressük az összes lehetőséget, hogy ez megvalósuljon, mert senkinek sem állhat érdekében Romániában, hogy 2018-ra ne csatlakozzunk autópályával az európai hálózatba" – szögezte le a Bihar megyei képviselő. Szerinte most két lehetőség van: vagy szerződést bontani a kivitelezővel és új versenytárgyalást kiírni a munkára, vagy közös megegyezésre jutni a spanyol konzorciummal, amelynek azonnali hatállyal el kellene kezdenie az elviekben egy év múlva átadható építkezést.
„Nem akarunk arra ébredni, hogy Magyarország befejezte az ő részét, nálunk pedig még nincs kész" – tette hozzá Cseke. A képviselő egyébként a vasútfejlesztést ugyanilyen fontosnak tartja, és figyelmeztetett: szerdától megnyíltak az ezt célzó uniós alapok, a masterplanban pedig szerepel a Nagyvárad– Kolozsvár-szakasz régóta tervezett modernizálása és villamosítása is.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Székelyhon.ro

Partium újonnan elkészült térképét mutatták be Nagyváradon
Partium újonnan elkészült térképét mutatták be egy csütörtök esti rendezvényen Nagyváradon.
A térkép a Partiumi Területi Kutatások Intézete, a Partiumi Kiadó és a Partiumi Autonómiatanács közös gondozásában készült. Szerkesztési munkálatait Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója végezte, rajzi részleteit pedig Jancsik Péter kolozsvári térképész dolgozta ki.
Szilágyi Ferenc - aki a Partiumi Autonómiatanács elnöki tisztségét is betölti - az MTI-nek elmondta, hogy Partium határai az évszázadok során sokszor és nagymértékben változtak, olyan időszak is volt, amikor a tartomány Karánsebestől Kassáig terjedt. Ezért a terület aktualizált határainak a megrajzolásakor abból indultak ki, hogy mi nem Partium.
"Hosszú távú stratégiai célként azt fogalmaztuk meg, hogy a Partiumnak romániai régióvá kell válnia, ezért a területet csakis Románia keretei között értelmeztük. A trianoni határt elfogadtuk a Partium északnyugati határának, a régió keleti határát a történelmi Erdély, déli határát pedig a Bánság határánál húztuk meg" - magyarázta Szilágyi Ferenc. Hozzátette, hogy a térkép megrajzolásakor nem voltak tekintettel a jelenlegi romániai megyék határaira, ezeket ugyanis nem tekintik "kőbe vésett" határvonalaknak.
A Partiumi Autonómiatanács elnöke elmondta: a térkép alapváltozata készült el magyar és román településnevekkel, amely alapján a későbbiekben turisztikai, autós, vagy más tematikájú térképeket lehet készíteni. Hozzátette: pályázati forrásokat keresnek ahhoz, hogy a térképet nagy példányszámban nyomtassák ki, és ingyen juttassák el minden érdeklődőnek.
Szilágyi Ferenc elmondta: a térkép elkészítésével a partiumi identitástudatot kívánják erősíteni. Ugyanezt a célt szolgálta a Partium címerének és zászlajának az elkészítése.
A Partiumi Autonómiatanács 2015 májusában fogadta el a régió jelképeit. Mind a címer, mind a zászló fehér mezőben piros kettős keresztet és négy piros vízszintes csíkot tartalmaz. A jelképek megalkotására egy évvel korábban pályázatot írtak ki az erdélyi országgyűlés 1659-ben elfogadott határozata alapján, amely "Magyarország Erdélyhez incorporáltatott része" jelképeként a négy folyóvizet és a kettős keresztet jelöli meg.
Gazda Árpád

Tőkés: vissza kell szerezni megcsonkított nemzeti önrendelkezésünket
Vissza kell szerezni – a trianoni békediktátummal megcsonkított – nemzeti önrendelkezésünket, ezért harcol Magyarország kormánya is – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott, Trianonra emlékezünk című rendezvényen pénteken Jászkiséren. Tőkés László a trianoni emlékműnél összegyűlt mintegy száz ember előtt arról beszélt, hogy a nemzeti önrendelkezés „erre a kis Magyarországra terjedjen ki", de ők „odaát" a korlátozott kisebbségi nemzeti önrendelkezésért és az autonómiáért küzdenek, Székelyföld és Partium területi autonómiájának és a magyar nemzeti közösség országos kulturális autonómiájának megszerzéséért. Már csak arra kell ügyelni, hogy a múlt ne kísértsen tovább – mondta, hozzátéve: az utódállamok magyarellenessége még mindig nagy terhet jelent, a kommunizmus is kísért a maga internacionalizmusával, ahol pedig már elmúlt, helyébe lépett a nemzetidegen kozmopolitizmus. Azt mondta „alighogy kijöttünk a kommunista agymosás és a kádári amnézia időszakából", ma már a kozmopolita identitásvesztésnek vagyunk tanúi a fiatalok és a gyermekek körében. „Egy önkéntes Trianon fenyeget", amely demográfiai téren, a magyarság elapadása révén vagy az asszimilációval következik be – idézte Beke György erdélyi író szavait.
Tőkés László szerint amit nem végeztek el a nagyhatalmak és Trianon, azt mi fogjuk akkor, „ha nem változtatunk gondolkodásunkon, magatartásunkon, hitünkön, politikánkon". Az összetartozás legyen a motiváció az identitásunkhoz való ragaszkodáshoz, „és ez egyet jelent mindennel, ami a magyar ember számára értékes"- mondta.
Emlékeztetett: 14 millió ember vándorolt el Kelet-Európából a becslések szerint az elmúlt huszonöt évben, közülük Magyarországról néhány százezren. Vissza kell találni egymáshoz az összetartozás jegyében, fel kell karolni a kárpátaljai magyarságot, mint hajdan a balkáni háború üldözötteit – emelte ki. Tőkés László hangsúlyozta, hogy az összetartozás napján nem kerülhető meg az a gyász, az emlékezés. Kossuth Lajos Aradot nevezte a magyar Golgotának, de ez a kifejezés illik Trianonra is, hiszen az egész ország felett hajtották végre egyetlen tollvonással a halálos ítéletet – mondta. A nagyhatalmak ácsolták a keresztet , de a „kivagyiságon alapuló gőgös magyar részvétel" sem hiányzott. „Károlyi Mihály volt magyar miniszterelnök szálláscsinálója lett Kun Bélának, a kommunizmusnak" – tette hozzá.
1989-ben leomlottak a „bennünket elválasztó trianoni határfalak" is, és feltámadott a nemzeti szolidaritás, együttérzés minden magyarban – fogalmazott.
A 2004. december 5-ei sikertelen népszavazásról elmondta: nem a szavazópolgárokat hibáztatja, hanem azokat, akik „eltanácsolták őket a szavazóurnáktól", akik 23 millió román munkavállalótól féltették Magyarországot. Akik a magyarok befogadására restek voltak, most kitárnák Magyarország kapuit a migránsok előtt – folytatta, megjegyezve: „az idegeneket is szeretjük, de a magyarokat nem hagyjuk cserben és magyar hazánk magyarságát védjük".
A 2004-es népszavazás korrekciójának nevezte, hogy 2010-ben elindult a határok fölötti együttműködés politikája. Ennek köszönhető a kettős állampolgárságról szóló és a nemzeti összetartozás törvénye – emelte ki.
„A legfontosabb, hogy szeressük vissza Magyarországot, Kárpátalját, Erdélyt, Felvidéket, Délvidéket, Drávaszöget, szeressük vissza akiket el akar tőlünk venni az idő, az Úr" – zárta beszédét az egykori királyhágómelléki református püspök.
Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője a nemzeti összetartozás jelentőségét hangsúlyozva kitért arra, hogy a migránsok nem fegyverrel, nem golyóstollal, mint Trianonban, hanem hátizsákkal jönnek elfoglalni Európát, Magyarországot. Nem veszíthetjük el keresztény hitünket, magyarságunkat és európaiságunkat, mert Európa az európaiaké, Magyarország a magyaroké – hangsúlyozta.
Pintér Ferenc Jászkisér független polgármestere arról beszélt, hogy tanulni kell a trianoni békediktátumból, az összetartozást, egymás megbecsülését társadalmi hovatartozás nélkül is. Amíg egy nép saját hazájában, saját nemzettársainak esik egyéni érdekei miatt, addig a nemzet soha nem lesz egységes – fűzte hozzá.
A beszédek után megkoszorúzták a trianoni emlékművet.
Erdély.ma

Megújult az Árpád-kori templom
Újra régi fényében ragyog a Bihar megyei Fugyi református temploma, a Kárpát-medencei örökségvédelmi program keretében felújított istenházát múlt vasárnap adták át.
A Partium egyik legjelentősebb műemlékeként számon tartott templom felújítását a magyar kormány közel nyolcmillió forinttal (mintegy 25 ezer euró) támogatta.
A vasárnapi ünnepi istentiszteleten – amelyen a templom fennállásának 780. évfordulóját is ünnepelték – Mikló Ferenc esperes hirdette az igét, a hálaadás fontosságát hangsúlyozva. Mint rámutatott, a fugyi református gyülekezetnek van, amiért hálát adnia. Szilágyi Péter, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára az épített örökség ápolásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett, hogy a Fidesz-kormányok által indított műemlékvédelmi program keretében több száz templom menekült meg a pusztulástól szerte a Kárpát-medencében.
Diószegi László, a felújítás szakmai felügyeletét ellátó Teleki László Alapítvány igazgatója a magyar épített örökség restaurálását és ápolását lehetővé tevő Rómer Flóris Tervet ismertette. Rámutatott, hogy az ennek keretében felújított fugyi református istenháza megújulása elsősorban a helyi közösség érdeme, amely ragaszkodik az istenházához, igényelte rendbetételét. A meghívottakat Zsigmond Attila helyi lelkipásztor köszöntötte, majd Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő és Ioan Pop, Fugyivásárhely polgármestere mondott beszédet, utóbbi román és magyar nyelven egyaránt. Az istentiszteletet követően a templomkertben emlékoszlopot állítottak a templom 780 éves fennállása alkalmából, amelyen a Villa Fudy 1236–2016 felirat olvasható.
A fugyi református templom Bihar megye és egyben a Sebes-Körös völgyének egyik legjelentősebb középkori temploma. A 13. században épült istenháza hajóját támpillérek nélkül, négyszögű faragott kövekből húzták fel, déli oldalán alig egy méter magasan, rézsűs bélletű résablakok találhatók. A 15. században a hajót nyugat felé bővítették és új szentélyt építettek. Az istenházáról az 1990-es évek első felében végzett tatarozás során derült ki, hogy hajója román kori, poligonális záródású szentélye pedig gótikus.
A középkori falmaradványokat a 2007-ben végzett falkutatás során tárták fel. Az északi falon több freskótöredék és két, 18. századi templomjavítási felirat bukkant elő, a déli szentélyfalban feltárták a befalazott csúcsíves szentségtartót és egy szegmensíves ülőfülkét, ezekkel átellenben a szentély északi oldalához csatlakozó, időközben lebontott sekrestye szegmensíves ajtónyílását. Ugyanakkor bontották ki a szentélyablakok eredeti, félköríves záródását is. A belső falakat 2009-ben restaurálták, ekkor lecserélték a nyílászárókat is, és a korábbi síkmennyezet helyére új, kazettás mennyezet készült.A külső homlokzatokat, a torony és a szentély külső falait részlegesen 2014-ben állították helyre, és új fedélszéket kapott az épület. 2015-ben elkészült a hajó homlokzatának és a kváderkő falazatoknak a helyreállítása, kiegészítése és a kőrestaurátori munkálatok is befejeződtek.
A Teleki László Alapítvány által felügyelt, a nagyváradi Restitutor Pro tervezőműhely által készített műemlék-helyreállítási terv alapján végzett munkálatokat a Frudalma Kft. kivitelezte Emődi Tamás építészmérnök irányítása alatt. A fugyi templom felújítását a magyar kormány összesen 7.750.000 forinttal támogatta.
Krónika (Kolozsvár)

Emléktárgyak mesélnek a túlélők helyett a „málenkij robot” borzalmairól
Elsőként tekinthettük meg a Kolozsváron kialakítandó Gulag-múzeum leendő emléktárgyait. Ötezer kolozsvári magyar civil sorsáról mesélnek.
Képzeljük el, hogy 16-17 éves gimnazisták vagyunk 1944-ben, a Magyarországhoz éppen csak visszatért Kolozsváron, és egy őszi napon a nyílt utcán szovjet katonák fognak el. Szó nélkül bezsúfolnak egy fogdába, majd egy marhavagonban az orosz tajgára visznek, ahol évekig kemény fizikai munkára kényszerítenek. Most pedig gondoljunk bele abba, hogy viszontagságos úton végül mégis hazakerülünk szülővárosunkba, amit már Cluj-Napoca-nak hívnak, leélünk még 70 évet az életünkből, de az iskolákban sem tanítják azt a történelmi bűnt, amelynek több százezer sorstársunkkal együtt áldozatai voltunk. Sőt, nagyon sokan még az erről szóló nyílt beszéd jogát is elvitatják tőlünk.
És ha már átérzésre hangoltuk magunkat, ismerjük meg dióhéjban annak az ötezer magyar civilnek a történetét, akit 1944. október 12–15. közötti kolozsvári bevonulás ideje alatt hurcoltak el a Szovjetunióba. Az ő sorsukat kutatja Murádin János Kristóf történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa, akit a magyar kormány által meghirdetett, és rendhagyó módon három éven át tartó Gulag Emlékév kolozsvári eseményeinek apropóján kerestünk fel irodájában, de kutatásairól, az egyetemen kialakítandó Gulag-múzeum tárgyairól, és nem utolsó sorban kolozsvári sorshelyzetekről egyaránt beszélgettünk.
„A 25. órában vagyunk”
Murádin János Kristóf 2003-tól kezdve, Erdélyben – ad absurdum – egyedüli történészként foglalkozik a Szovjetunióba internált erdélyi civilek sorsának felkutatásával. Nagyon sok túlélővel beszélgetett, emléktárgyakat gyűjtött, és több mint harminc ezzel kapcsolatos tanulmányt, illetve szakcikket írt. Mindezek alapján elmondható: aligha akad a Kárpát-medencében olyan történész, aki jobban ismerné az 1944-45-ben Erdélyből elhurcoltak helyzetét.
Az emlékévnek köszönhetően, Benkő Levente újságíróval közösen végzett kutatásainak kereteit folyamatosan tágítja Székelyföld és a Partium irányába, de a gyűjtőmunkát nehezíti, hogy – amint ő fogalmaz: „a 25. órában vagyunk”. Azok, akik visszatértek és segíthetnének az elhurcoltak név szerinti összegzésében, ma már 90 évesek. Emlékeik megfakultak, sokan érthető módon nem szívesen gondolnak vissza az akkori történésekre, leszármazottaiknak sem mesélnek róla. De akkor hogyan deríthető fel annak a több százezer civilnek a neve és sorsa, akit elhurcoltak?
Egy „kis munka”, ami évekig tart
A kolozsvári történések előzményéhez hozzátartozik, hogy a hetekig elhúzódó tordai csata után Kolozsvár érett almaként hullott a szovjet hódítók lába elé. Sztálin tervei között az szerepelt, hogy 1944. november 7-re, a szovjet forradalom 27. évfordulójára uralom alá vonja Budapestet, de Tordánál a magyar-német csapatok feltartóztatták a Vörös Hadsereget.
Malinovszkij marsallnak valamivel igazolnia kellett azt az óriási veszteséget, amit Tordánál elszenvedtek – mintegy tízezer szovjet katona hal meg, és ugyanennyi sebesül meg, esik fogságba –, ezért a 3-4 ezer hadi fogoly mellett rengeteg civilt is begyűjtenek. Csak Tordáról 700 magyar fiatalt és középkorú férfit hurcoltak el, szó szerint megtizedelik az 1941-es népszámlálás alapján mintegy hétezer lakosú várost. Mivel Tordán jól ismerte egymást a polgári lakosság, jól tudták, hogy kiket vittek el, így 2014-ben lehetővé vált, hogy 216 áldozat nevével felavassák a „málenkij robot” (malenykaja rabota, magyarul kis munka) emlékművét. Mint ismeretes, ezt a kifejezést ismételgették ezeknél a kényszerítő eseményeknél a szovjet katonák a civilek megnyugtatására.
Adódik a kérdés, ha Tordán sikerült felderíteni az elhurcoltak kilétét, sőt, a szállítás közben elhunytak számát, Kolozsváron miért ilyen nehéz? Egyrészt a lényegesen nagyobb város sokat változik 1944 után, másrészt a Szekuritáté kihallgatta és halálosan megfenyegette a szabadulókat azzal, hogyha beszélnek, akkor nem csak ők, de a családjuk is visszatér a lágerbe. Ki térne vissza egy olyan táborba, ahol például 83 százalékos az elhalálozási arány? Nem csoda, hogy a kommunizmus bukása után sem mertek beszélni tapasztalataikról.
Ötezer kolozsvári magyar lakost vittek el
Kolozsváron 13 év alatt mindeddig 727 nevet sikerült összeírnia Murádin János Kristófnak az 5 ezerből. Elhurcolásuk körülményeiről tudni lehet, hogy alig három nap kellett a bevonuló oroszoknak, hogy begyűjtsék a civileket az utcákról, magánházakból, esetenként sajnos a román nemzetiségű szomszédok segítségével.
A történész kutatásai szerint 16 százalékuk értelmiségi volt – köztük például Mikó Imre kisebbségjogász, Járosi Andor evangélikus lelkész, vagy Kis Jenő író –, ami azt igazolja, hogy a foglyul ejtés céltudatosan történt, elsősorban azok váltak célponttá, akik esetleg szabotázs-akciókra készülhetnek a „felszabadítók” ellen.
Ha már a statisztikáknál tartunk: 6 százalékuk gimnáziumi diák, akikről nehezen képzelhető el, hogy komolyabb ellenállásra készülnének. Jelentős az elhurcolt munkások száma is, csak az akkori Dermata, mai Clujana cipőgyárból 815 alkalmazottat visznek el. A begyűjtött civileket a törvényszék fogdájába viszik, ahol a kétszemélyes cellákban 20-25 embert zsúfolnak össze. Hajnalonként innen indulnak gyalog Torda felé, ahol marhavagonokba „terelik” őket. Murádin János Kristóf adatai szerint mintegy 1600–1800 személy már sohasem tér haza. Közülük 900-1000 személy szállítás közben, illetve rögtön a megérkezés után hal meg.
Segítették egymást a foglyok
Mindössze 70 kolozsvári emberről tudható, hogy hol, mikor, milyen körülmények között halt meg, és melyik tömegsírban temették el. A beszámolókból azt is tudni lehet, hogy szállítás közben nagyon sokan halnak meg: a halottak tetemét egy külön vagonban halmozzák fel, és egy hónap után, a megérkezéskor egy meszesgödörben hantolták el. Azt nehéz megállapítani, hogy a ma már gyom által benőtt lágerek melyik sarkában találhatóak ezek a tömegsírok.
A legtöbb elhalálozás 1944-45 telén történik, mivel ekkor még nem alakul ki a tábori rendszer. Ebben az időszakban elhunyt áldozatokról nem vezettek nyilvántartást az oroszok, így a történészeknek nem sok kapaszkodójuk van. Mire elkészült a nyilvántartás, a halálos áldozatok száma csökken, a táborok elkezdenek önellátóak lenni, kialakul a tábori rendszer. Megkezdődik a foglyok küldetése a Szovjetunió építésében, így a szovjet államnak fontosakká váltak a foglyok, el kellett számolni minden halálesettel. Ennek tudható be az elhalálozási számok csökkenése.
A túlélés arányaiban tehát növekszik, 1947-ben szórványossá válik a – főleg munkabalesetek miatt bekövetkező – haláleset. A szovjet körülményekre jellemző, hogy -38 fokos hidegben is kiviszik például fát vágni a szellemileg és fizikailag is legyengült foglyokat, és ha nem teljesítik a normát, akkor nem kapnak vacsorát. Ercsei Gyula írta le visszaemlékezéseiben, hogyan próbáltak egymáson segíteni a rabok, olykor saját túlélésüket is kockáztatva.
Hol emlékezzünk az áldozatokra?
A lágerek 1917-től gyakorlatilag Sztálin haláláig, 1953-ig működtek. Többek között Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin orosz írónak is köszönhetően, globálisan ismertté vált a Gulag-szigetvilág működése, így fenntarthatatlanná váltak a kényszermunkatáborok. Bezárásuk után senki sem tüntette el a lágerek nyomait, ezek mind a mai napig ott vannak, csak szinte megközelíthetetlenek. A természet visszafoglalta területét, így újabb ás újabb erdőségek nőttek körülöttük. Hatvan év után is csak bozótvágó késékkel lehet áthatolni a gyom által benőtt területeken. Műholdas segítséggel sikerült olyan lágerekre találni, ahol ott maradtak a csajkák, a csíkos fogolyruhák, a félig elégett iratfoszlányok, az őrtornyok, a szögesdrótok vagy a kutyaólak.
A megközelíthetetlenek mellett „sztárlágerek” is vannak, ráadásul elérhető közelségben, például Kárpátalján, a Kolozsvártól 260 kilométerre található szolyvai láger, amelynek területén emlékparkot hoztak létre a 40 ezer kárpátaljai áldozat emlékére. Murándin János Kristóf szerint minden magyarnak el kellene látogatnia ide. Annál is inkább, mivel a parkban az erdélyi áldozatoknak is emléket állítottak. De sok magyar vonatkozású emléket őriz a szambori gyűjtőtábor is Ukrajna dél-nyugati részén. Ezek az emlékhelyek magyar civil kezdeményezésre létesülnek, sem az ukrán, sem a román állam, sem Oroszország nem tartja fontosnak az áldozatokról való emlékezést.
A legnagyobb külhoni temetőnk orosz földön van
Éppen a múlt feltárásának hiánya miatt adódik a kényes kérdés, hogy az emlékezési gyakorlatban miért nem jelenítődik meg a Gulágra elhurcolt civil magyarok tragédiája ugyanúgy, mint az Auschwitzba deportált zsidó magyaroké. Murándin János Kristóf szerint nem szabad különbséget tenni a két trauma között, hiszen mindkettő emberiesség elleni bűncselekmény. A nácizmus és a kommunizmus következményei egyformán sújtották a civil lakosságot, cinkosok vagyunk akkor, ha csak a nácizmus bűneit rójuk fel, és a kommunizmus bűneit pedig „megbocsájtjuk”, mivel a Szovjetunió győzött a háborúban.
A legóvatosabb becslések szerint is 600 ezer magyar fogoly kerül a Szovjetunióba, és ez másfélszer több, mint amennyi zsidót hurcolnak el Magyarországról. Kolozsváron minden második-harmadik magyar lakos érintett a málenkij robotban, amiről hetven évig nem lehetett beszélni. Ha ez nem a mi történetünk, akkor kié? – kérdezi a történész. Azt is megemlíti, hogy sokszor vádolják azokat, akik erről nyíltan beszélnek, hogy lebecsülik a Holokauszt jelentőségét, de a szubjektivitáson túl kell lépni. Bár a történetírást is átitatja a politika, nincsenek jobboldali vagy baloldali bűnök, hanem csak emberiesség elleni bűnök. Ha ezt nem tanuljuk meg egy életre, akkor bármikor megismétlődhetnek.
Gulag-múzeumot alakítanak ki Kolozsváron
A Gulag-emlékév lehetőséget teremtett arra, hogy a társadalom megismerje az áldozatok történeteit, előadásokat, konferenciákat szervezzenek a témában. A pályázati kiírásra jelentkezett a Sapientia is, így támogatást nyert egy előadássorozat megszervezésére, két dokumentumfilm készítésére, a kutatások kiterjesztésére, illetve egy állandó tárlat kialakítására. Ez az egyetem Torda úti épületében, a könyvtárban kap majd helyet, és olyan emléktárgyakat és leveleket mutat majd be, amelyeket az erdélyi túlélőktől és leszármazottaiktól gyűjtenek be. Ha a tisztelt Olvasó birtokában van egy-egy ilyen tárgynak, és szeretne hozzájárulna a tárlat létrejöttéhez, keresse Murádin János Kristófot a Sapientian.
Mészáros Tímea
foter.ro/cikk

Magyar alkotás a TIFF legjobb helyi filmje
A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szerdai magyar napján hirdettek eredményt a helyi filmek versenyében, amelynek fődíját stílszerűen egy fiatal magyar filmes alkotása, a székelyudvarhelyi Simó Ibolya Tökéletes befektetés című 20 perces rövidfilmje nyerte.
A 2011-ben a zetelaki gátnál forgatott, de véglegesen csak tavaly befejezett alkotás véres, erdélyi maffiafilm: a prostitúció, a modernkori rabszolgaság, a teljes kiszolgáltatottság témáit egyaránt felvillantja, így a verseny 1500 eurós fődíja mellett az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség (ANITP) által felajánlott 500 eurós különdíjat is bezsebelte.
A versenybe egyébként idén viszonylag kevés, mindössze 25 alkotást neveztek be, ezek között román, magyar, angol és arab nyelvű rövidfilm is volt. Három alkotást a zsűri annyira jónak talált, hogy áthelyezték őket a csütörtökön kezdődött román filmnapok szekcióba, a helyi filmek szerdai döntőjébe hét kisfilm jutott. Az Ecsetgyár különdíját – amelyet olyan alkotás kaphatott meg, amely fokozottan figyel az aktuális társadalmi problémákra – Ana Maria Vijdea útifilmje, a The Light that Memory Lends to Things nyerte, amely egy Teherán– Ankara vonatutat mutat be, de igazából arról szól, hogy a mai ember mennyire nem tud odafigyelni a közvetlen környezetére sem.
Cristian Hordilă fesztiválmenedzser a vetítéssel egybekötött díjátadón elmondta: a benevezett helyi filmek színvonala évről évre érezhetően emelkedik, és egyúttal köszönetet mondott a Babeş–Bolyai Tudományegyetemnek és a Sapientiának, hiszen mind a hét döntős alkotást az említett felsőoktatási intézmények filmes képzésének jelenlegi vagy egykori diákjai jegyzik. Egyúttal újra emlékeztetett a TIFF csapatának egyik célkitűzésére: filmes központtá szeretnék tenni Kolozsvárt, ahol elsősorban a fiatal tehetségek rúghatnak labdába.
Az újrakezdés futóbolondjai
A TIFF június elsejei magyar napjának egyik különleges eseménye Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című 2015-ös filmjének vetítése volt: az alkotást a rendező jelenlétében a Florin Piersic moziban, népes közönség előtt mutatták be szerdán késő délután. A leginkább Szabó Magda családregényeire emlékeztető film egy Székelyhídról származó család négy generációjának történetét meséli el az 1900-as évektől egészen a 2000-es évek elejéig.
A kalandos, a történelem viszontagságai alakította történetet a kilencvenéves „mama", Gardó Berta szemszögéből ismerhetjük meg, aki a magyarországi drámai fordulatok miatt folyamatosan arra kényszerül, hogy családját maga után hurcolva összesen huszonhétszer költözzön el, mindannyiszor megpróbálva újrakezdeni, újjáépíteni közös életüket. Fekete Ibolya korabeli felvételek bevágásával teszi hitelesebbé az alkotást, amelyet ugyanakkor a szereplők, elsősorban a főhőst alakító Ónodi Eszter kiváló alakítása tesz gördülékennyé.
A vetítés után Fekete Ibolya elárulta a nézőknek, hogy a film legtöbb eseményét a valóságból, saját családjának történetéből merítette: például édesanyja valóban huszonhét alkalommal költözött élete folyamán – a Partiumból Budapestre, majd isten háta mögötti helyekre –, emiatt a rendezőnek is meglehetősen mozgalmas fiatalkora volt, hiszen tizennégy-tizenöt alkalommal kellett összecsomagolnia.
Egy néző kérdésére Fekete Ibolya azt is elmondta: mivel az egykori székelyhídi családi ház már nem áll, a történet szerint a partiumi kisvárosban játszódó jeleneteket a Balaton környékén vették fel. A vetítés előtt egyébként a rendező úgy fogalmazott: reméli, hogy az alkotás megtekintése nyomán a nézőkben felébred családjuk iránti ragaszkodásuk és szeretetük. Tudor Giurgiu, a TIFF fesztiváligazgatója elárulta, hogy különös kapcsolat fűzi a filmhez: egyrészt régi barátságot ápol Fekete Ibolyával, eleinte még arról is szó volt, hogy koprodukcióban készítik el az Anyám és más futóbolondok a családbólt, de erre végül nem került sor. A filmet vasárnap, június 5-én 18 órától még egyszer levetítik a Mărăşti moziban.
Kitalált mese létező démonokról
A seregszemle magyar napján bemutatott alkotások sora reggel 10 órakor Fliegauf Bence legújabb filmjével kezdődött, amelyet az idei berlini filmfesztiválon, a Berlinálén mutattak be. A Liliom ösvény ugyancsak családi történet, de teljesen más jellegű a történetvezetése, a képi világa és a hangulata tekintetében is.
A rendező többféle filmezési technikát elegyít: a jelenkori szálat időnként házi videók és álomszerű, éjszakai, fekete-fehér felvételek szakítják meg. Ezekből egyrészt felvillannak a főszereplő, Rebeka előtörténetének egyes elemei, ugyanakkor a nő saját démonai is kirajzolódnak. A legfőbb történetszál mégis csak szavak szintjén bontakozik ki: Rebeka a film folyamán kitalált mesét ad elő hétéves gyermekének, Daninak, amelynek nyomán egyrészt a nő démonaival való leszámolási kísérletének lehetünk tanúi, másrészt anya és fia különleges kapcsolatát is egyre jobban megismerhetjük. A Liliom ösvény pénteken, június 3-án 17.30-tól látható ismét a Iulius Mall mozijában.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

Biró: Nem megosztani, segíteni akarjuk a közösséget
Megerősödött a Magyar Polgári Párt
Biró Zsolt történelmi sikernek nevezte a Magyar Polgári Párt (MPP) szereplését a június 5-i helyhatósági választásokon, hiszen a korábbi választások egyikén sem tudtak ennyi polgármesteri széket megszerezni, mint amennyit most megnyertek.
"Örömmel nyugtázzuk – nyilatkozta a választások éjszakáján –, hogy 14 biztos polgármestere van a Magyar Polgári Pártnak, ami azt jelenti, hogy megkétszereztük az eddigi polgármesteri tisztségeket. Nagy az örömünk, hogy sikerült visszaszereznünk Székelyudvar-helyt, amely jelképes számunkra, hiszen ebből a városból indult el az Udvarhelyi Polgári Egyesület, innen nőtte ki magát a Polgári Szövetség, és gyakorlatilag a Magyar Polgári Párt megalakulása is ehhez a városhoz köthető. Ilyen szempontból jelképes győzelemnek tartjuk".
Megköszönte az Erdélyi Magyar Néppárt támogatását Székelyudvarhelyen, ahol a cél az volt, hogy a jelenlegi "Bunta-féle városvezetést le tudjuk győzni".
A továbbiakban elmondta, hogy sikerült megtartaniuk Gyergyószentmiklóst, Tusnádfürdőt és Szentegyházát, ahol az eddigi MPP-s alpolgármester győzte le az RMDSZ jelöltjét, és ezekben a városokban tanácsi többsége is lesz a pártnak. Hargita megyében ugyanakkor megtartották Kápolnásfalut és Gyergyóújfalut, sikerült növelniük polgármestereik számát Kovászna megyében, ahol az eddigi polgármesteri tisztségek mellé megszerezték még Málnást és Zabolát. Itt az RMDSZ vállalta fel az MPP által jelölt magyar polgár-mesterjelöltet.
"Úgy gondolom, a Magyar Polgári Párt bizonyított ezen a választáson is. Nyitott, és a kapocs, híd szerepét tölti be. Mi nem megosztani akarjuk a közösséget, hanem képviselni. Az volt a fő célunk, hogy minél több településen tudjuk megvalósítani az MPP által képviselt értékrendet" – hangsúlyozta a pártelnök.
Elmondta, hogy Maros megyében kényelmes többséggel tudtak nyerni Makfalván, véleménye szerint a makfalvi csapat bizonyított, és ezt a választópolgárok is értékelték.
A beszélgetés végére hagyta a meglepetést, hogy miért nevezte történelmi sikernek a szervezet eredményeit: a Magyar Polgári Párt a Partiumban is "nagyot lépett előre", ki tudott törni a regionális kispárt szerepből, amelybe egyesek be akarták skatulyázni. Szatmár megyében négy polgármestere lesz az MPP-nek.
Biró Zsolt gratulált a győzteseknek, megköszönte a választópolgárok bizalmát, hogy megértették, hogy az MPP nem rombolni akar, hanem építeni, segíteni akarja a magyar közösséget.
Végül elmondta, hogy van jó néhány olyan település, ahol független polgármester nyert az MPP támogatásával, amit a párt sikerének is éreznek. Pl. Vargyas, Maros-keresztúr, ahol az MPP visszaléptette azt a jelöltjét, "aki a magyar érdekkel szemben próbált cselekedni", és végül egy független jelölt támogatásáról döntöttek.
Összegezve kijelentette: "Sikerként értékeljük a választást még akkor is, ha nem mi lettünk az erdélyi magyar politika vezető ereje, de szemlátomást megerősödtünk, és bebizonyítottuk, hogy van helyünk a politikai életben".
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Partiumból elégtelen
Szilágyi Aladár jegyzete Nagyvárad polgármesterének háromszáz éves tévedéséről.
Ilie Bolojan liberális politikus a nagyváradi voksok 70 százalékának beseprésével kitűnőre vizsgázott a helyhatósági választásokon. Úgy tűnik, hogy a harmadik mandátumát kezdő polgármester a város jövőjét illető, a város tekintélyét gyarapító ambíciózusságból is jelesre vizsgázott, hiszen az újraválasztását követően azt nyilatkozta a sajtónak, nagyra törő tervei között szerepel Nagyvárad régióközponttá emelése is: „Figyelembe véve a hagyományokat, ennek a régiónak a történelmét, akkor Várad régióközpont lehet. (…) Ha a jelenlegieknél több régiót alakítanak ki, akkor az egykori Körösvidék, vagy Partium, ahogy az Osztrák–Magyar monarchiában hívták ezeket a területeket, akkor Bihar, Szilágy, Szatmár megyék és Arad megye egy része közös régiót alkothatna.”
Nos, a valóban kecsegtető elképzelés bejelentésének akad néhány szépséghibája – mint megannyiszor, amikor Nagyváradnak Trianon óta a városházára került mindenkori vezetői tették. Történelmi dimenziókba igyekeztek helyezni a mondanivalójukat, – a szöveg enyhén szólva hemzseg a pontatlanságoktól:
1. A „Körösvidék” tájnév, mely bizonyára a román nyelvben meghonosodott „Ţara Crişurilor” kifejezés megfelelője volna, messze nem azonos a „Partium” kifejezéssel. Az utóbbi sokkal-sokkal nagyobb területet foglal magába.
2. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején nem volt közhasználatban az újkeletű „Körösvidék” tájnév. Ebben a köznyelvi formában a Körösök vidékének jelenleg Magyarországhoz tartozó maradékára vonatkoztatják.
3. A „Partium” – bár az évszázadok folyamán hol bővült, hol szűkült az a régió, amelyre ezt az elnevezést alkalmazták –, mindig több volt, mindig terjedelmesebb volt, mint az Ilie Bolojan által „ Bihar, Szilágy, Szatmár megyék és Arad megye egy része”-ként, egyetlen régióba óhajtott terület.
4. A „Partium” tájnevet, földrajzi fogalmat, stb. nem csupán és főleg nem először „az Osztrák-Magyar Monarchiában” használták. Az elnevezés a középkori latindominus partium regni Hungariae azaz „Magyarország részeinek ura” kifejezésből származik, és arra a néhány kelet-magyarországi vármegyére utal, amelyek a 16. század közepén, Magyarország három részre szakadása után – megszakításokkal – az erdélyi fejedelem uralma alá kerültek.
5. Az „Osztrák-Magyar Monarchia” születésnapja: 1867. július 28. A monarchia az osztrák uralkodóház és a magyar uralkodó körök közötti kiegyezés következtében jött létre. Ezen a napon szentesítette Ferenc József magyar király, osztrák császár az erről szóló törvényt.
Egy szó, mint száz: a históriában nem különösebben excelláló nagyváradi polgármester Partium ügyében bő három évszázadnyit tévedett.
erdelyiriport.ro

Körvonalazódnak a koalíciók az erdélyi önkormányzatokban
A helyi érdekekhez alkalmazkodva, hol a PNL-lel, hol pedig a PSD-vel lépne koalícióra az erdélyi önkormányzatokban az RMDSZ. Míg Marosvásárhelyen ellenzéki szerepet szánnak a szövetségnek, Nagyváradon Ilie Bolojan polgármester továbbra is igényt tart annak támogatására – számol be Szucher Ervin és Pap Melinda a kronika.ro-n.
Nagyváradon az RMDSZ gyenge eredményei ellenére úgy tűnik, hogy Ilie Bolojan továbbra is igényt tart az RMDSZ támogatására
A helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően a jobb-, de akár a baloldallal is köthetnek helyi egyezségeket az RMDSZ megyei szervezetei – közölte Kelemen Hunor elnök azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteken értékelte a politikai alakulat választási eredményeit, és megyénként, településenként számba vette az együttműködési lehetőségeket.
Az RMDSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a SZÁT csak azt az iránymutatást szabta a megyei szervezeteknek, hogy a magyar közösség érdekeit kell figyelembe venni, és működőképes többségeket kell az önkormányzati testületekben kialakítani. „Van, ahol ez a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), és van, ahol ez a Szociáldemokrata Párttal (PSD) lehetséges" – fogalmazott a szövetség elnöke. Kelemen Hunor szerint a megszerzett 195 polgármesteri tisztség mellé Kovászna, Hargita, Maros és Szatmár megyében megyei elnöki, Bihar,Brassó, Szilágy és Kolozs megyében megyei alelnöki, Zilahon, Kolozsváron és Aradon pedig alpolgármesteri tisztséget próbál megszerezni a szövetség. A szövetségi elnök Kolozs, Arad és Bihar megyében a PNL-t tartotta természetes szövetségesnek, és úgy vélte, Dorel Coica eddigi szatmárnémeti polgármester leváltása után Szatmár megyében sem valószínű, hogy a PSD-vel lehessen egyezségre jutni.
Maros megyében azonban a PNL-vel való összefogást tartotta nehezen elképzelhetőnek a megyei önkormányzat liberális elnökének, Ciprian Dobrénak a magyarellenes megnyilvánulásai miatt. A Maros megyei önkormányzatban 15 mandátummal rendelkező RMDSZ-nek vagy a tíz képviselőt küldő PSD-vel, vagy a szintén tíz képviselővel rendelkező PNL-vel kell megegyeznie ahhoz, hogy megszerezze a megyei elnöki tisztséget. „Úgy kell tárgyalnunk, hogy ne fogjanak össze a román pártok ellenünk" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Ellenzéki szerepre készülnek Vásárhelyen
Az RMDSZ elnöke szerint Marosvásárhelyen a szövetségnek ellenzéki szerepre kell készülnie, és nem kell alpolgármesteri tisztséget vállalnia a városban. „Dorin Floreával szemben kell többséget alkotni a városi tanácsban. Ez a többség hozzon majd határozatokat, és a polgármester azokat hajtsa végre" – jelentette ki az elnök. Hozzátette, azért is ez tűnik jó megoldásnak, mert a marosvásárhelyi tapasztalat szerint Dorin Florea az RMDSZ-es alpolgármesteren keresztül a szövetség önkormányzati frakcióját is „bedarálja". Hozzátette, a Maros megyei alkuba az is belekerülhet, hogy az RMDSZ adja a szászrégeni és a marosludasi alpolgármestert a baloldali polgármester mellé.
A marosvásárhelyi tanácsban a következő négy évben a tíz RMDSZ-es önkormányzati képviselő mellett hat liberális, négy szociáldemokrata politikus tevékenykedik majd, rajtuk kívül pedig a nemrég alakult Szabad Emberek Pártjának (POL) három – két magyar és egy román nemzetiségű – jelöltje került be a testületbe.
Ami a PNL-vel való együttműködés elutasítását illeti, Dorin Florea polgármester számos gesztusa Kelemen Hunort igazolja. Azonban arra is emlékeztetni kell, hogy ezelőtt egy évvel Vasile Gliga, a PSD Maros megyei vezetője volt az, aki rávette pártja központi vezetését, hogy szegje meg az RMDSZ-szel kötött egyezséget, és ne nevezzen ki magyar prefektust Maros megye élére, hisz nyilatkozata szerint a tisztséget „csak román ember töltheti be". Szintén Gliga volt az, aki néhány hónappal a helyhatósági választások előtt „egy ellen-RMDSZ" megalakítására próbálta sarkallni a román pártokat. Végül alakulata mégsem támogatta Floreát, és Sergiu Papuc személyében ellenjelöltet indított.
Bolojan mégis igényt tart a szövetségre
Nagyváradon ellenben az RMDSZ gyenge eredményei ellenére úgy tűnik, hogy Ilie Bolojan polgármester továbbra is igényt tart a szövetség támogatására. A Bihar megyében fölényes győzelmet arató PNL vezető politikusa korábban még úgy nyilatkozott, hogy pártja egyedül készül vezetni Bihar megyét, illetve Nagyváradot, a megmérettetés után azonban bevallotta, hogy tárgyalásokat folytat az RMDSZ-szel a nagyváradi koalíció megkötéséről.
A választások végeredménye szerint a Bihar megyei önkormányzatba a PNL 17 képviselőt juttatott be, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) 9, az RMDSZ-nek 7, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) pedig két képviselője van. A nagyváradi tanácsban a PNL 18, a PSD 5, az RMDSZ pedig 4 (a négy évvel ezelőttinél kettővel kevesebb) önkormányzati képviselői mandátumot szerzett. A Bihari Napló megyei lap beszámolója szerint a PNL országos ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő Bolojan emlékeztetett arra, hogy pártjának a nagyváradi önkormányzatban kétharmados többsége van, a Bihar megyei önkormányzatban pedig az RMDSZ bevonásával szeretne kétharmados többséget kialakítani. A liberális politikus úgy vélte, a PNL–RMDSZ koalíció mind matematikai, mind demográfiai szempontból a legjobb megoldás lenne. Azt sem hallgatta el, hogy a megyei koalíció létrehozása érdekében a PNL Nagyváradról is kész tárgyalni az RMDSZ-szel.
Ilie Bolojan egyébként újságírói kérdésre azt is elmondta: ha az őszi parlamenti választások után ismét felmerül a régiók kialakításának kérdése, a bihariaknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy Nagyvárad régiófővárossá váljék. „Világos, hogy ha a jelenlegi régiók maradnak, akkor Várad nem fog tudni versenyezni Kolozsvárral, viszont ha a jelenlegieknél több régiót alakítanak ki, akkor az egykori Körös-vidék vagy Partium, ahogy az Osztrák–Magyar Monarchiában hívták ezeket a területeket, Bihar, Szilágy, Szatmár és Arad megye egy része közös régiót alkothatna" – mondta a nagyváradi polgármester.
A helyieké a végső döntés
Kelemen Hunor egyébként a SZÁT-ülést követően arról is beszámolt, hogy a helyi együttműködésekről a végső döntést mindenütt az RMDSZ helyi szervezetei hozzák meg a szövetség elnökével konzultálva. A SZÁT értékelését összefoglalva a szövetségi elnök elmondta, hogy az RMDSZ „a nyereségekkel és veszteségekkel együtt vállalható eredményt ért el a vasárnapi választáson". Úgy vélte, a részvételi adatokat nem kell föltétlenül a négy évvel korábbiakhoz hasonlítani, amikor szokatlanul sokan mentek el szavazni. Az elnök szerint a választási eredmények azt is kirajzolták, hogy nem nőtt az RMDSZ-szel szembeni protesztszavazatok száma.
„Az EMNP bár kapott szavazatokat, de önkormányzatot sehol nem vezethet, és ezzel eltűnt a politikából. Az MPP-vel való összefogásunk eredményeként pedig ma több magyar polgármester van Erdélyben, mint négy évvel ezelőtt" – foglalta össze a magyar–magyar versenyre vonatkozó következtetéseit az RMDSZ elnöke – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Ne hagyjuk veszni alapértékeinket!
Tizenegyedik alkalommal zajlott a hétvégén Csillagocska Családnap Várad-Réten. Soltész Miklós államtitkár Keresztény családok korunk keresztútjain címmel tartott előadást.
Dr. Pálfi József, a Csillagocska Alapítvány elnöke nyitotta meg a rendezvényt a réti református templomban, s szólt a családról, mely akár jó szokásnak is tekinthető mindannyiunk életében. Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke és a rendezvény fővédnöke elmondta: hosszú évek óta részt vesz a családnapokon, csodálatos emberekre, egy példamutató közösségre talált itt. „Megtisztelő itt lenni, erőt adó mindannyiunk számára” – mondta.
Becsapott fiatalok
A rendezvény üzenete a családról és a hitről szól – folytatta – mely még fontosabb, mint tíz évvel ezelőtt, hiszen eltévedni látszik a világ, becsapott fiatalok és széthulló közösségek jellemzik – ezért a szokásosnál is mélyebben kell hinni a családban, hiszen ez a jövőnk. A mai kor becsapja a fiatalokat azzal, hogy egyedül jobb, hogy nem kell a közösség, nem fontos a nemzet, Istenre sincs szükség, épp ezért nekünk, akik másképp gondolkodunk, fontos küldetésünk az, hogy segítsük őket. Vajon tudunk-e megálljt parancsolni a pusztító erőszaknak? Ha hűek maradunk az oltárhoz és a tűzhelyhez, ha visszatérünk a gyökerekhez, a forrásokhoz, akkor ellen tudunk állni a viharoknak – mondta Béres Klára. A Nagyváradi Asszonykórus vidám népdal-csokorral készült, melyet a hölgyek Tasnádi Ferenc karnagy vezetésével adtak elő.
Családok keresztútja
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár előadása következett. Bár bazárok rejtik el a stációkat, aki járt Jeruzsálemben és végig ment a Kálvárián, bizonyára megérezte a hely szellemét, s azt, hogy igaz a kétezer évvel ezelőtti történet. Sokan vádolják a Passió című film létrehozóit, jegyezte meg az államtitkár, Mel Gibsont támadások érték miatta, s egyúttal olyan filmek kapnak elismerést, melyek „a lelkek teljes rombolását okozzák”. Furcsa, hogy egyeseknek fáj ez az alkotás, mely az igazságot mutatja be. Mert az igazság olykor fáj. Jézus harminc éves koráig szinte észrevétlen volt, viszont az azt követő három évben gyógyított, tanított, nevelt és szenvedett. Felfoghatatlan, hogy emberek hogyan tudták kitalálni, véghezvinni mindazt, amit vele tettek. Mondhatjuk, hogy az Úr Jézusnak könnyű volt, hiszen isteni személynek kellett elviselnie a fájdalmakat – s ez az oka annak, hogy a katolikus egyházban fontosnak tartják a szenteket – akik olyan viselkedési mintákkal szolgálnak, melyeket az ember le tud fordítani a maga életére vonatkozóan is. Hiszen rengeteg ember és rengeteg élethelyzet van, nehéz megtalálni az utat és kijutni a gödörből, de ha vannak előttünk életpéldák, könnyebb megélni emberi módon azt, amit Jézus Krisztus megmutatott.
Nem játék!
Közel-Keleten is szenvednek a keresztény családok, mi pedig lassan felismerjük, hogy bizonyos jellegű emberi jogokat, demokráciát akarnak ránk erőltetni, a nélkül, hogy felismernék, hogyan szeretnénk mi megélni az életünket. Amit a nagyhatalmak művelnek, nem játék, demokráciát nem lehet exportálni! 1990 előtt azt hittük, hogy Nyugat-Európa a csúcs – de most például Svédországban olyan elveket dolgoztak ki, melyek szerint a fiút nem kell fiúnak nevelni és a lányt lánynak, s tömeggyilkosok be tudják perelni az államot, hogy kicsi a cella és nincs színes televízió. Viszont itt Nagyváradon, a Partiumban, Kelet-Európában még megvan az az erő, amelyhez oda tudunk fordulni. Tisztelet illeti azokat a hazai családszervezeteket, amelyek azért harcoltak, hogy az Alkotmány mondja ki: a házasság férfi és nő kapcsolatából jön létre, jegyezte meg az államtitkár. „Holott ennek természetesnek kellene lennie, nem is kellene leszögezni, mint ahogy azt sem írják elő, hogy levegőt kell venni” – mondta Soltész Miklós, aki később arra tért ki: az Egyesült Államokban öt ember erőltet rá törvényeket százmilliókra, például, hogy egynemű párok házasságot köthetnek, gyermekeket nevelhetnek, s „ugyanazt akarják nálunk is” – ráerőltetni a nemzetekre a „gender-ideológiát”, tönkretenni alapértékeinket, melyek a tízparancsolaton, s mindazon az erkölcsi tanításon alapulnak, melyek nélkül világunk nem létezhet. Pedig az a társadalom, amely a természet törvényeit félrerúgja, nem maradhat fenn, bármennyi bankkal rendelkezik és bármekkora a GDP-je.
Feladat
Soltész Miklós kihangsúlyozta: mindezek miatt óriási feladat hárul ránk, keresztény emberekre, családokra, hogy összefogjuk e szennyáradat ellen, s lemossuk a csipát azoknak a szeméről, akik érthetetlen módon csak rombolni akarnak. Ha össze tudunk tartani, hittel és imákkal, akkor megmenekülhetünk – hangzott el.
Meleg Vilmos szavalata következett – a témához szervesen kapcsolódó verscsokrot, melynek vezérmotívuma ember és Isten kapcsolata volt, a színművész az államtitkárnak ajánlotta, akivel, mint mondta, több mint harminc éve találkozott, s akit barátjának tekint. Az előadást nagy tapssal jutalmazták a jelenlévők.
A szünet után a Csillagocska Zeneóvodába járó gyerekek műsora következett, Habineac Erzsébet és Szabó Mónika óvónők vezetésével. A zenei kíséretet Benedek Árpád zenepedagógus és Márkus Zoltán kántor biztosította.
Neumann Andrea
erdon.ro

Választási kerekasztal: a román-magyar verseny mozgósít. De a magyar-magyar?
Miért nem született több új párt, és miért nem voltak eredményesebbek? Kik mentek el szavazni, és kik maradtak otthon? Politológusokkal beszélgettünk.
A június 5-i önkormányzati választásokról szervezett kerekasztal-beszélgetést a Transindex és az Erdély FM a választásokat követő csütörtökön. Barna Gergő szociológus, Illyés Gergő, Székely István, Székely István Gergő és Toró Tibor politológusok a kerekasztal alább olvasható első részében a törvényi háttérről és a részvételről beszélgettek. Az átirat második részében a magyar pártok szerepléséről lesz szó, míg a harmadik rész a román pártok szereplését, illetve ennek következményeit elemzi. A beszélgetést Balázsi-Pál Előd moderálta.
AZ ELŐZMÉNYEK: PÁRTALAPÍTÁS, KAMPÁNYSZABÁLYOZÁS
Székely István: Módosították a feltételeket, teljesen liberalizálták a pártalapítást. Ezért azt gondoltuk, nagyon sok helyi pártot fognak majd bejegyezni. Nyugat-Európában és Magyarországon, ahol a civil szervezetek is indulhatnak a választásokon, a tízezer lakos alatti települések esetében nyolcvan százalék feletti a függetlenek és a helyi szervezetek, koalíciók aránya.
Romániában is elmozdulni látszik a pártrendszer ebbe az irányba. Ezelőtt négy évvel a megyei tanácsok esetében (ha az összes függetlent egynek számoljuk) harminckét szervezet indult, és tizenhat szerzett mandátumot, most pedig hatvanhárom szervezet indult, és huszonhét szerzett mandátumot. Ez azt jelenti, hogy majdnem megduplázódott az indulók és a mandátumot szerzők száma, de távolról sem aprózódott fel olyan mértékben a politikai mezőny, mint ahogy azt eredetileg gondoltuk.
Valószínűleg ez azzal magyarázható, hogy a romániai önkormányzatok nagyon erősen központfüggőek, ki vannak szolgáltatva a mindenkori kormánytöbbség kényének-kedvének. Ezért azok a helyi csoportok, akik fantáziát láttak az önkormányzatokban, inkább valamelyik országos párt színében próbáltak indulni, és nem helyi pártot jegyeztek be, amelyik nincs bekötve az országos pártstruktúrába. Volt egy másik kérdés is, a támogató aláírások kérdése: mennyire nehezíti ez meg az indulást? A magyar szervezetek esetében azt látom, hogy ott, ahol találtak jelöltet, az aláírásokat is sikerült összegyűjteni. A megyei tanácsok esetében viszont komoly gond volt: az RMDSZ nem tudott jelöltlistát állítani a Kárpátokon kívül, ezért vesztett tízezer szavazatot, illetve nem tudott megyei tanácsosi listát állítani Krassó-Szörényben és Szebenben sem. Ennek ellenére el lehet mondani, hogy ott, ahol kellő számú választó is volt, az aláírásgyűjtés formalitásnak bizonyult, hiszen ezeket az aláírásokat senki sem ellenőrizte.
A harmadik, amire kitérnék a szabályozás kapcsán, az a kampányfeltételek teljes átírása. Mivel az állam bizonyos feltételek mellett megtéríti a kampányköltségeket, ezért érdeke volt, hogy minél több tételt „kilőjön”, csökkentve ezáltal saját költségeit. Olyan elemeket vettek ki, amely hiánya nagymértékben megnehezítette a kampányt: az óriásplakátokat, a molinókat, illetve szűkre szabták a plakátozási helyeket. Ami a magyaroknak nagyon hátrányos volt, az a kulturális rendezvények teljes tilalma, és ezt elég komolyan is vették. A régi választási kampányok arról szóltak, hogy mondjuk Dancs Annamari az egyik irányból, a Gruppenhecc a másik irányból, az Operettissimo pedig a harmadikból „szántja fel” Erdélyt. Ami eszköz maradt, az nagyon erősen a door to door irányába viszi el a kampányt.
Az új szabályozásnál fennállt annak a veszélye, hogy olyan mértékben szűkíti a kampánylehetőségeket, hogy az nagyon alacsony részvételt eredményez. Ez nem történt meg, tehát nem kérdőjeleződik meg ez a szabályozás, szerintem ez marad a továbbiakban is. Mindez az adatbázisok fontosságát és a door to door kampányt erősíti.
Moderátor: A door to door kampánynak nincs olyan veszélye, hogy a pártok négyszemközt még nagyobbat tudnak lódítani a választópolgároknak, mint ahogy azt a nyilvánosság előtt megengedhetnék maguknak?
Toró Tibor: Szerintem nincs. Ha van olyan párt, amelyiknek van akkora apparátusa, hogy minden családdal negyed órát, húsz percet beszélgessen, hogy legyen impaktja is a beszélgetésnek, az eddig is csinálhatta volna ezt. Az új kampányszabályozás kulcsa, hogy az elején úgy tűnt, hogy a kispártokat fogja segíteni, kiegyenlítődik a mezőny, de végül azok tudtak jól szerepelni, akik azelőtt is tudtak mozgósítani, akik ezt a door to door kampányt már tudták művelni, akik már rendelkeztek adatbázisokkal, akik úgymond „el tudták hozni a halottakat szavazni” azelőtt is. Szerintem ez a szabályozás teljesen át fogja alakítani a kampányt.
Székely István: Ami magyar mozgósítás szempontjából nincs megoldva, az az interetnikus nagyvárosok lakónegyedei. Monostor nyolcvanezres lakosából például nagyon nehéz kimazsolázni a tízszázaléknyi magyart, a lépcsőházakba be sem lehet menni, hiszen ezek zártak.
Toró Tibor: Ha így marad a szabályozás, előbb-utóbb nagyobb hangsúlyt fog kapni az, hogy újra tömegbázisod legyen valamilyen formában, tehát az, hogy jobban belemenj a közegbe, ismerd a házmestereket, utcafelelőseid legyenek, foglalkoztasd az embereket négy éven keresztül.
Illyés Gergő: Ami viszont látszik, hogy az éppen hivatalban levő polgármestereknek van arra lehetősége, hogy kulturális rendezvényt vagy bármi mást szervezzenek. Persze nem kampányrendezvényként, hanem városnapok vagy bármi más címen, de tudjuk, hogy a hatás hasonló, s mivel leszűkítették a kulturális rendezvények megszervezésének a lehetőségét, előnybe hozták a hivatalban levő városvezetőt.
Moderátor: Az új pártok megjelenése nem kellett volna egyfajta felhajtóerőt jelentsen a szavazói kedv szempontjából? Székely István Gergő: Éppen azoknak kedvezett kevésbé az új kampányszabályozás, akik újonnan akartak belépni, hiszen pontosan nekik jött volna jól, ha néhány óriásplakátjuk lett volna, és egy kicsit jobban láthatóvá válnak.
Viszont ehelyett az történt, hogy teljesen új csatornákon kellett megkeresni az embereket, és ez pont az újakat érintette hátrányosan, hiszen ha egy új párt megjelenik, annak általában nincsen apparátusa. A Bukarestben megjelent Uniunea Salvati Bucurestiulnak (USB) előtte is léteztek a struktúrái, ezzel magyarázható, hogy ott sikeres volt egy új párt. A román médiában amúgy komoly kérdésként merült fel, hogy Kolozsváron miért nem jelent meg egy ehhez hasonló kezdeményezés, mert itt is lett volna táptalaja. Székely István: Mert Boc becsatornázta.
Toró Tibor: Bukarestben azért tudtak átalakulni párttá, mert már be volt épülve a társadalomba, ez sehol máshol nem volt meg.
A VÁLASZTÁSI RÉSZVÉTEL
Barna Gergő: Nem tartom kicsinek ezt a részvételt. Ha 1996-tól 2016-ig nézzük ezt a húsz éves trendet, akkor láthatjuk, hogy nagyjából ötven és hatvan százalék között mozgott az önkormányzati választásokon a részvétel. Érdekes, hogy ez sokkal stabilabb, mint a parlamenti választásoknál, ahol volt egy jelentős zuhanás, majd 2012-ben egy jelentős emelkedés. Ha korrigált mutatókkal, 16 millió szavazópolgárral számolunk (nem tudjuk pontosan, hogy hányan laknak Romániában, de a 18 millió választópolgár nem reális), ez már 55-56 százalékos részvételnek felel meg, és ez lehet több is.
Ezenkívül van még két dolog, mind a kettő érdekes, és hosszútávon következményei lehetnek magyar szempontból is.
Az egyik feltételezésünk nekünk az volt, hogy figyelembe véve, hogy 2012-től jelentkezett egy elég jelentősen emelkedő tendencia: mind az önkormányzatin az USL-hullámban, mind a parlamentin, mind az EP-választásokon, mind az elnök-választásokon nőtt Romániában a választási részvétel, tehát azt feltételeztük, hogy ez a tendencia fog folytatódni.
Ebben az esetben tévedtünk, ez a tendencia megtört, és úgy tűnik, hogy kisebb volt ez az önkormányzati választásokon való részvétel mint a 2012-es. Kérdés, hogy mi lesz ősszel, de én most inkább arra hajlok, hogy ősszel sem lesz olyan nagy, mint 2012-ben.
Ami magyar szempontból érdekes, viszont rossz hír, az az, hogy az olló nyílik ki, és a magyarok részvétele egyre inkább elmarad a román részvételtől. Ennek majd a parlamenti választásokon lesz jelentősége.
Székely István Gergő: Ezt azért annyival árnyalni kell, hogy az interetnikus közegben szerintem éppenséggel nem maradt el, mint az előző választáson. A magyar tömbvidék az, ami lefelé húzza a részvételi arányt. Etnikailag vegyes közegben viszont éppen a részvétel a kulcsa, hogy néhány nagy városban jobb eredményt lehetett elérni, mint négy éve.
Moderátor: Kérdés az, hogy mi számít tétnek? A magyar-román verseny számít tétnek, vagy adott esetben számíthat tétnek a magyar-magyar verseny is?
Toró Tibor: Attól függ, hogy hol van, és milyen jelöltek vannak. A részvétel is azért volt alacsony országosan, mert nem volt tétje a választásoknak, főleg abban az értelemben, ahogy a PNL szerepelt az elmúlt egy-másfél évben. Ez a 2008-as helyzethez hasonlítható.
Ugyanígy nem volt tétje, vagy nem volt annyira tétje magyar szempontból Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön. Ott, ahol kiegyensúlyozottabbak voltak a jelöltek, ott nagyobb volt a részvétel.
Barna Gergő: Amikor kilencet elütötte az óra, az RMDSZ már kiírta a Facebookra, hogy 54 polgármestere van. Nyilván ezek azok a települések voltak, ahol egy jelölt volt, és érdemes megnézni ezeken a településeken a részvételi adatokat.
Székely István: Van egy feltételezésem: érdekes, hogy Hargita megyében a román részvétel lenyomta a magyart, és ugyanez érvényes Bodzavidékre Háromszéken, ahol szintén nagyobb volt a román részvétel, mint a magyaroké a megyében. Ugyanakkor az is látható, hogy az elmúlt években is a tömbben volt nagyobb probléma, és nem interetnikus környezetben.
Megfogalmazható-e az, hogy az interetnikus verseny mobilizál? A magyar-magyar verseny szerintem nem, hiszen többnyire személyeskedésbe torkollik, de interetnikus környezetben a magyar részvétel jobban tartja magát a románhoz. Először látjuk azt, hogy Hargitában és Háromszéken is megnőtt a különbség a magyar és a román részvétel között, illetve, hogy Marosvásárhelyen kiemelkedő részvétel volt.
Barna Gergő: Szerintem Hargitában és Kovásznában nem volt nagy a román részvétel, hanem kicsi volt a magyar.
Toró Tibor: A magyar részvétel is ott volt magasabb, ahol kisebbségben vannak, a román részvétel is ott magasabb, ahol kisebbségben vannak, mivel magyar többségű megyékről van szó.
Barna Gergő: Az a kérdés, hogy mit értesz interetnikus közegen? Ahogy mi elemeztük a részvételi adatokat, az látszott, hogy ahol 40-60 százalék közötti a magyarság számaránya, ott a részvétel is nagyobb. Ahol van etnikai tétje a választásnak: ha a magyarok mobilizációja magasabb, akkor nagyobb az esélye, hogy hatalmi pozícióba kerüljenek.
Toró Tibor: Meg lehet nézni azt is, hogy ahol a Néppárt erősebb jelöltet állított, ott magasabb volt a részvétel. Székely István: Én azt mondanám, hogy nagyobb mértékben demobilizál a tétnélküliség, mint a versenytárs hiánya. Mert az önkormányzati választások sajátossága, hogy háromszáz szavazattal ugyanazt az egy polgármestert és x tanácsost választod meg, mint háromezerrel.
Barna Gergő: De az a tétje, ha van egy erős ellenjelölt, nem? Hogy megnyered, vagy nem nyered. Ha egyedül vagy, akkor két szavazattal is tudsz nyerni.
Székely István Gergő: A parlamenti választások esetében kicsit másképp van, mert ott akkor is van tét, ha mindenki magyar a településen: hogy országosan hány szavazat keletkezik, mennyivel jutsz be, vagy nem jutsz be.
Barna Gergő: De azért még vannak különbségek, ott van például Gyergyóremete, ahol 63 százalékos volt a részvétel, s nem volt másnak esélye nyerni, mint az RMDSZ-nek. Ezt csak azért mondom, mert az is fontos, hogy tematizálja a jelölt, hogy mi a tét. Mert el lehet adni a tétet másképp is. De akár Kolozsvárt is vehetjük egy példának. Itt mi volt a tét? Itt az RMDSZ és Horváth Annáék meg tudták fogalmazni a tétet, és ezért volt a magyarok részvétele akkora, mint 2012-ben és nem mint 2008-ban. Illyés Gergő: Nagyváradon például nem tudták megfogalmazni, hogy mi a tét, és a PNL kétharmadot szerzett, de erről senki nem beszél.
Székely István Gergő: Nem akarom megkérdőjelezni az interetnikus versenyt, hogy az jobban mobilizál. Viszont végeztem néhány nagyon egyszerű számítást, ami némileg árnyalja ezt az állítást. A jelenlegi és a múltkori választási részvételt hasonlítottam össze, és azt néztem meg, hogy mennyivel csökkent a részvétel, illetve hogy mennyivel csökkent az RMDSZ-nek az eredménye, és a kettőt arányítottam. És az jött ki, hogy messze Kolozsvár a legjobb, vagyis itt csökkent a legkevésbé az RMDSZ szavazóinak a száma, mármint ami az abszolút szavazatszámot illeti, miközben a részvétel meg a román szavazószám lecsökkent. A másik véglet, ami megint nagyon egyértelmű, az Várad. Viszont ha tovább nézem az erdélyi nagyobb városokat, Várad mellett az egyetlen, ahol negatív ez a arány, az Vásárhely. És Szatmár sem található a nagyon magasan pozitívak között, megelőzi Temesvár, Zilah, Arad.
Székely István: Nekem Kolozsvárral az a bajom, hogy az, amit te alapnak veszel, és amihez viszonyítasz, az nagyon alacsony szint. 2012-ben az RMDSZ padlót fogott Kolozsváron. Nincs értelme abszolút számokban gondolkodni, ha nem egyforma a részvétel.
Amikor egy adott település magyar lakosságához méred a részvételt, és azt nézed, hogy száz magyarból hány szavaz magyar szervezetekre, akkor két olyan hely van, ahol „dugi” szavazattal lehet számolni: Szatmár megye, és Kolozsvár. Szatmáron sok olyan személy szavaz magyarokra, aki a népszámlálás alkalmával németként határozta meg magát, Kolozsváron pedig van 5000 olyan személy, aki nem nyilvánította ki nemzetiségét, de vélhetően többségében magyar.
Székely István Gergő: Igazad van, hogy 2012-ben viszonylag gyenge eredmény volt Kolozsváron. Én azt vettem alapnak, és azt néztem, hogy csökken-e tovább a 2012-es alapszinthez képest, és Kolozsváron nem csökken. A legtöbb helyen ugyanis abszolút szavazatszámban csökkenés van még a 2012-es alacsony viszonyítási alaphoz képest is. de vannak olyan helyek, ahol ez kevésbé látványos: Kolozsváron nem nyílt tovább az olló a román és magyar részvétel között, vagy még talán jobb is lett a magyar mobilizáció. Váradon viszont nagyon kinyílt az olló.
Toró Tibor: Jobban kinyílt, mint ahogy a részvétel csökkent.
Székely István Gergő: Pontosan. És azt akartam mondani, hogy furcsa módon ez még Vásárhelyre is igaz, vagyis gyengébb, mint az előző választáson.
Van még egy hipotézisem, hogy miért alacsonyabb a magyar részvétel folyamatosan, mint a román: Székelyföldön mindenki egy virtuális magyarországi médiatérben él. Hiába, hogy a magyar tévében is szó van arról, hogy Romániában lesznek választások, de mégsem olyan súllyal jelenik meg, mint a román hírtévékben.
Barna Gergő: Nemcsak Székelyföld, hanem a határmentén Partium is egy virtuális magyarországi médiatérben él.
Székely István: Ez inkább majd a parlamenti választásoknál okozhat gondot. Ha már korrigálni kell a részvételt, meg lehetne nézni, hogy a külföldön levő több mint három millió személy arányosan hiányzik-e a megyékből. És ennek egy része decemberben itthon lehet.
Barna Gergő: Novemberben lesz a választás.
Székely István: Ha megnézzük a részvétel szempontjából kullogó megyéket, az utolsó tízben van négy moldvai megye, ami azért nem így szokott lenni.
Toró Tibor: És akkor azt gondolod, hogy a Székelyföldön is lehet részben magyarázat az, hogy el vannak menve itthonról?
Székely István: Mindenhonnan elmentek. Általában Erdélyben többen, és mondom, hogy bejön egy Vaslui, Iași, bejönnek a dél-moldvai megyék, ahol nem szokott gondot okozni a részvétel.
Toró Tibor: Feltehetően az elektronikus rendszernek is köze volt ahhoz, hogy nem tudtak csalni, „elvinni a vendégmunkás családokat szavazni”, miközben azok Olaszországban dolgoztak. Szerintem ez egy nagyon fontos dolog, hogy nemcsak hogy ott kellett legyen a személyid, hogy szavazni tudj, hanem be is szkennelték.
Székely István: Árnyalnám a kérdést. Részvétel szempontjából a város-falu negyven-hatvan százalékon áll. Azok a visszaélések, amelyeket feltételezünk a hetven-nyolcvan százalékos déli megyéknél inkább falvakon lehettek, ahol sokkal nagyobb volt a részvétel. De a választók most nem onnan hiányoznak, ahol feltételeztük, hogy eddig tömegesen csalnak.
Toró Tibor: De ne felejtsük el, hogy kevesebben szavaztak pótlistán. Ha beszkennelik a személyidet, akkor meggondolod kétszer, hogy mennyi pénzért mész és szavazol még egyszer. A kilenc csalási módszerből kettőt vagy hármat ellehetetlenített ez a rendszer.
Barna Gergő: Ehhez azt érdemes hozzátenni, hogy Teleormanban továbbra is magas volt a részvétel. Ez azt jelenti, hogy vagy továbbra is vannak olyan eszközeik a polgármestereknek, pártoknak, hogy tudják működtetni a féldemokratikus mozgósítási formákat, mert azért nem hiszem, hogy ilyen kulturális különbségek lennének.
Toró Tibor: Az elektronikus rendszerrel kapcsolatban még hozzátenném, hogy az, hogy te online láthatod, hogy egyes körzetekben hogy áll a részvétel, sokat kellett volna segítsen a pártoknak a mobilizációban, de ez nem jött be ennél a választásnál.
Transindex.ro

TÖRTÉNELMÜNK A VÁDLOTTAK PADJÁN
Egy nemzet vagy népcsoport kivéreztetésének hatékony eszköze, hogy emlékezetétől és önazonosságától igyekeznek megfosztani. E törekvésnek véres és mulatságos esetei egyaránt vannak. Utóbbi iskolapéldája az úgynevezett székelyzászló-per Romániában és Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Bármilyen furcsa, a nagyváradi közigazgatás képes volt perbe fogni az erdélyi história egyik jelképét, nevezetesen Székelyföld történelmi lobogóját. Bár a múlt meghamisítása a környező országokban Trianon óta bevett gyakorlat, efféle eljárásra még sehol sem került sor.
Tőkés László európai parlamenti képviselő 2014. június 18-án bátorkodott kifüggeszteni a székelyek zászlaját nagyváradi irodája erkélyére. Azt a jelképet, amelyet a magyar Országgyűlés és számos településünk a sajátja mellett használ. Éppúgy, ahogy a sváb, tót, horvát, szerb eredetű községek a magyaron kívül a magukét, azzal a címerrel, melyet többnyire a Habsburgoktól, köztük Miksa és Ferdinánd császártól, végül Mária Terézia királynőtől kaptak. Ehhez képest a másfél milliós székelység szimbólumát a román bíróság olyan veszélyesnek találta, hogy két éven át húzódó pert indított, majd az elkövetőt, Tőkés Lászlót jogerős ítéletben elmarasztalta. Nehéz eldönteni, az indokláson sírjunk-e vagy nevessünk. Ugyanis az eljárást nem a Ceausescu-féle diktatúra kezdeményezte, hanem az Európai Unió egyik tagállama, a moldovai románok jogainak harcos védnöke.
Arany János szerint: „Ha per, úgymond hadd legyen per.” A román bíróság a Partiumban, Nagyszalontán született költő intelmét megfogadva ugyanazzal a lendülettel beperelte a Partium (Részek) zászlaját is. A nagyváradi ítélőszék 2016. április 25-én kelt elsőfokú határozatában a székely lobogóéval azonos megállapítást alkalmazta, vagyis a vásznat propagandamolinónak minősítette. Az ítélet az előző szövegével szóról szóra megegyezik. Az érvelés olyan elképesztő, hogy érdemes idézni: „A zászló kitűzésével a panaszos (Tőkés László) a közönség figyelmét akarta felkelteni önnön cselekedeteire és az általa kezdeményezett akciókra, következésképp a zászló kitétele reklámcéllal történt.”
Az ürügy nevetséges jogi csűrcsavar, mivel reklámhordozónak minősít két nemzeti szimbólumot, melyek szabad használatát a román alkotmány szavatolja. A bíróság figyelmen kívül hagyta Tőkés László történelmi tényekkel alátámasztott érvelését, hisz azok mérlegelése éppoly kínos lett volna, mint mondjuk a védett házsongárdi temető, a szász erődtemplomok vagy a bonchidai Bánffy-kastély és más műemlékek felújítása – jobban mondva megóvásuk az enyészettől.
Ehhez képest a törcsvári Drakula-kastély remek állapotban van. Szerencsére.
Ugyanis Bram Stoker kitalált rémtörténetével ellentétben a várat 1377-ben Nagy Lajos király engedélyével építették, épp a havasalföldi román vajdák betöréseinek megakadályozása céljából. Később a brassói szászok zálogba kapták és felújították, majd II. Lajos király a zálogjogot meghosszabbította, azzal a kikötéssel, hogy kapitánnyá mindenkor magyart nevezzenek ki. Törcsvárnak köze nem volt a Drakula grófként ismert Vlad Tepeshez, Mátyás király vazallusához. Jelenleg a román uralkodóház leányági örökösei, Habsburg Mária Magdolna és Habsburg Domonkos építész birtokolják. Rendbe hozatták, egy ideje árulják, de a román állam annak ellenére sem óhajtja megvenni, hogy újszerű állapota, múzeuma és a Drakula-mese miatt jelentős idegenforgalmat vonz. Persze meg sem közelíti a Székelyföld és a partiumi magyar városok látogatottságát. Csakhogy ebben az esetben a jókora bevétel sem számít. A bizánci stílusú román politika nemcsak a történelmet írja felül, hanem a puszta anyagi érdeket és a székely-magyar lakosság, vagyis a romániai adófizetők gyarapodását, illetve a terület fejlesztését is. Nem tudni, a zászlóper megindítását félelem vagy irigység motiválja, mindenesetre maga a tény, hogy Strasbourgban vár döntésre, egyet-mást elmond az Európai Unió állapotáról is.
Nemzetközi bíróságnak kell határoznia egy történelmi jelkép ügyében.
A zászló eredete a XV. századra vezethető vissza. Bögöz, Székelyderzs és más települések templomi freskóin, gyámkövein és késő gótikus bútorain akkortájt kezdték alkalmazni a székelyek két szimbólumát, a holdsarlót és a nyolcágú napot. Később feltűntek a hadi lobogókon, majd a két égitest a XVI. század folyamán beépült az Erdélyi Fejedelemség címerébe. Az égszínkék mezőben ragyogó arany napról és ezüst holdról a szászsebesi országgyűlés 1659-ben kimondta: „A székely nemzet pecsétjén légyen egy fél hold és nap.” 1765-ben Erdély Nagyfejedelemség hivatalos jelképei közé került, ma pedig részét alkotja Románia címerének.
A lobogó kék alapszínének és arany sávjának Székely Mózes fejedelem több mint négyszáz éves hadi zászlaja képezi az alapját. Ezért választotta szimbólumává a Székely Nemzeti Tanács és tűzte ki Gyergyócsomafalván 2005-ben, majd Sepsiszentgyörgyön 2009 elején, végül sorra az ottani településeken. A nyolcágú nap a székely székeket: Marosszéket, Udvarhelyszéket, Gyergyószéket, Csíkszéket, Bardóc- Miklósvárt, Sepsiszéket, Kézdiszéket és Orbaiszéket, illetve azok összetartozását jelképezi.
Ez szúrja a szemét a román közigazgatásnak. Van egy európai ország, ahol a büntetést a múlt sem úszhatja meg. Csak remélni lehet, hogy a francia területen fekvő strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, vagyis egy EU-s intézmény nem követi az abszurd román gyakorlatot. Ha pedig mégis jóváhagyja, egy kapavágással tovább mélyíti a sokat emlegetett „európai értékek” sírját.
Wodianer-Nemessuri Zoltán
Magyar Idők (Budapest)

Kiállítások a váradi Szent László Napokon
Öt kiállítás is megnyílik a szombaton kezdődő 4. Szent László Napok keretében a nagyváradi várban – a megújult létesítményben rengeteg kiállításra alkalmas teret alakítottak ki, a június 18–26. közötti kulturális fesztivál szervezői pedig próbálták ezt maximálisan kihasználni.
Egyik rangos esemény a Márton Áron-emlékkiállítás lesz. Zatykó Gyula főszervező emlékeztetett, Erdély római katolikus püspöke születésének 120. évfordulója alkalmából 2016-ban a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság Márton Áron-emlékévet hirdetett, ennek keretében született meg az a kültéri kiállítás, mely Áron püspök munkásságát és eszmerendszerét mutatja be tőle kölcsönzött, és róla szóló idézeteken keresztül. A kétnyelvű (magyar–román) kiállítást június 20-án, hétfőn 17.30-kor nyitják meg, de a rendezvény ideje alatt bármikor megtekinthető a nagyváradi várban.
Retrospektív címmel nyílik kiállítás a Szent László Napok keretében a nagyváradi származású Molnár László József grafikus alkotásaiból. Az ünnepélyes megnyitóra június 21-én, kedden 18 órától kerül sor a váradi várban kialakított galériában. A tárlat anyaga végigkalauzol bennünket Molnár László József teljes munkásságán, a kezdetektől, a hetvenes évektől napjainkig. A képíró Zórád – Kiállítás a művész irodalmi illusztrációiból – ezzel a címmel nyílik rendkívüli tárlat Zórád Ernő munkáiból június 19-én, vasárnap 18 órától, szintén a nagyváradi várban. Zórád Ernőt a Fülest rendszeresen lapozgatóknak és a képregénykedvelőknek nem kell bemutatni, a „Precíz Bohém" ugyanis egyszerre volt képregényrajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista és iparművész.
Egy másik tárlat az először 2015 őszén Sepsiszentgyörgyön megszervezett Design-héthez kapcsolódik. Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének képviselője felidézte: a váradi egyetem első perctől benne volt a projektben, tavaly ősszel Made in Partium című tárlatukkal képviselték is a térséget a székelyföldi városban. Most pedig fordult a kocka: a sepsiszentgyörgyiek hozzák el Erdély, a Székelyföld művészetét Váradra. A június 22-én 19 órától kezdődő kiállítás-megnyitót követően kerekasztal-beszélgetést is tartanak a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről.
Különös színfoltja lesz az idei Szent László Napoknak a Kontrasztkiállítás, ami a fiatalok és a családjuk életét érintő legfontosabb kérdéseket hozza felszínre, méghozzá kíméletlenül őszintén. A magyarországi református egyház és a magyar rendőrség közös család- és ifjúságmentő projektje olyan multimédiás tárlat, amely a látogató minden érzékszervét megdolgoztatja, de elsősorban elgondolkodtat, és igyekszik pozitív döntésre sarkallni.
Érdekes újdonsága emellett az idei Szent László Napoknak, hogy Android- és iOS-platformokon elérhető mobilalkalmazáson is követhetők lesznek a programok: a Codespring segítségével a kulturális fesztivál jelen lesz a Festiv Appban, amely rendezvények programjának böngészésére alkalmas. A 4. Szent László Napokról részleteket, illetve számos érdekes információt találnak az érdeklődők az esemény honlapján (www.szentlaszlonapok.ro), valamint Facebook-oldalán.
Krónika (Kolozsvár)

Kapjanak autonómiát az őshonos magyar nemzeti közösségek!
TRIANON HATÁSA A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN
Miután Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és Szerbiában nem ismerik el az ott élő magyar nemzeti közösségeket államalkotó tényezőnek, tehát nem egyenrangú állampolgárok, ezért csak a tényleges és teljes körű autonómia biztosíthatja a szülőföldjükön a boldogulásukat és fennmaradásukat.
Trianon után 96 évvel létezik egy sokak által nem elismert magyar ügy Európában.
A magyarok ugyanis a kontinens második legnagyobb őshonos nemzeti közössége, amelynek elszakított részei a XX. század borzalmai során számszerű kisebbségbe kerültek szülőföldjükön.
A Felvidéken, amelyet ma Szlovákiának hívnak, a két világháború közötti viszonylagos jólét után, hetven évvel ezelőtt a hírhedt Benes-dekrétumok alapján kisemmizték, jogfosztottá tették a magyarokat, kényszer-kitelepítéssel láttak hozzá a felszámolásukhoz. Az elmúlt negyedszázadban finomabb eszközökkel folytatták a „honfoglalásukat”.
A szlovákokkal való békés, kiegyensúlyozott együttélésnek jelenleg két akadálya van. Az első, hogy nincs saját történelmük, ezért identitásukat a magyarokkal szemben határozzák meg.
A másik, hogy félnek egy esetleges határmódosítástól, mert a magyarok nagy része egy tömbben él a közös határ mentén. Ezért rettegnek az autonómia gondolatától is. A magyar közösség fennmaradásának alapvető feltétele itt is az anyanyelv korlátlan használatának joga az élet minden területén, a születéstől a halálig. Északi szomszédunknál ellentmondásos az anyanyelvhasználat kérdése.
A szlovák alkotmány, amely egyébként a területén élő őshonos magyarságot másodrendű állampolgárként definiálja, eléggé megengedő a nyelvhasználat kérdésében. A végrehajtást azonban külön törvény hatáskörébe utalja, amely kegyetlenül kirekesztő. Ami viszont még ennél is szomorúbb: azt a kevés engedményt sem lehet hasznosítani a gyakorlatban, amit e jogszabály lehetővé tenne.
A szlovák politikai és társadalmi élet vezetői, sokszor a civilekkel karöltve, folyamatosan gátolják az anyanyelv törvényes használatát is, arcátlan büntetésektől sem visszariadva. Ha ehhez hozzávesszük a kettős állampolgárság kérdésében kialakult, a demokratikus világban példátlan helyzetet, akkor megállapíthatjuk, hogy a szlovák kisebbségpolitika brutálisan diszkriminatív.
Kárpátalján minden bizonytalan. Az ukránok nem a magyaroktól félnek, hanem a tízmilliós nagyságrendű orosz kisebbségtől.
A magyarok ebben az összefüggésben marginális helyzetben vannak. Sorsuk jobbra és rosszabbra is fordulhat. Őket ugyanakkor nemcsak magyarságukban, hanem fizikai létükben is veszély fenyegeti. Ezt a helyzetet háború és ezzel összefüggésben gazdasági nyomor jellemzi. Jövőjük a háborús helyzet kimenetelétől függ.
Ha a nagyhatalmak és az ukránok a józan észre és a méltányosságra hallgatnak, akkor keleti szomszédunk átalakul egy konföderációvá, ahol az oroszok, a ruszinok, a magyarok és (esetleg) mások teljes körű és tényleges autonómiát élveznek egy svájci típusú államalakulatban.
Nekünk ez lenne a jó. Ha szétesik Ukrajna akár háborús, akár békés úton, és Kijevben nacionalista-soviniszta kormány veszi át a hatalmat, sorsunk rosszabb lesz, mint valaha. Ez a fő kérdés most Munkács vára és Beregszász környékén. Emellett ott is folyik a harc az anyanyelvű oktatásért és nyelvhasználatért, több-kevesebb sikerrel.
A csaknem száz éve Romániához tartozó Erdélyben, Partiumban és Kelet- Bánságban papíron elég jónak tűnnek a nemzeti kisebbségi jogok, különösen az anyanyelvhasználat területén. Bár az alkotmány itt is kirekesztő, az Erdélyt és az Alföld déli részét ezer esztendőn át építő és megvédő magyar lakosság nem államalkotó tényező szülőföldjén, mégis létezik néhány, európai mércével is jónak tekinthető nyelvhasználati jogszabály.
Ezek azonban csak a román (soviniszta) politika kirakatelemei. Gyakorlati alkalmazásukat tiltják és üldözik! Vannak olyan elképesztő esetek, amikor a törvényre apelláló magyar civilnek a hatóság embere azt mondja: „Ez nem arra való, hogy hivatkozz rá!” Akkor mire való?
A külvilág, a nemzetközi közvélemény megtévesztésére. Példák százait, sőt ezreit tudnám felsorolni. Álljon itt csak egy sorozatesemény a helyzet szemléltetésére. Marosvásárhelyen a városi tanács határozatba foglalta a kettős utcanévhasználat szabályait. A hatóság azonban különböző elképesztő okokra hivatkozva nem hajtja végre saját döntését.
A város számos magyar polgára saját költségén, háza vagy kerítése falára kiteszi az előírás szerinti kétnyelvű táblát. Mi történik azonnal? A rendőrség „tiltott reklámtevékenység” címén súlyos büntetést szab ki és fenyegetésekkel zaklatja a hatályos jogszabály szerint eljárókat. Perek sorozata folyik most a székely városban. Milyen tehát a román kisebbségpolitika? Szemfényvesztő, kétszínű és hazug.
A Szerbiához tartozó, Vajdaságnak nevezett bácskai és nyugat-bánsági területeken ígéretes fejleménynek vagyunk szemtanúi.
A kulturális autonómia csírái megjelentek, bár szárba szökkenésüket a szerb politika időnként visszanyesésekkel akadályozza. Kétirányú folyamatot figyelhetünk meg. Szerb barátaink egyfelől jó bizonyítványt akarnak felmutatni az Európai Uniónak az integrációs törekvéseik elősegítése érdekében, másfelől baráti gesztust kívánnak tenni északi szomszédjuk, Magyarország felé, az uniós tagság támogatásának elérése céljából. Ez teljesen normális, elfogadható eljárás.
Nekünk arra kell vigyáznunk, hogy megvalósuljon a tényleges kulturális autonómia a szórványban és tömbben élő magyarok számára egyaránt. Ennek érdekében ezt feltételként kell szabni az uniós tagság támogatásának fejében. Ez nem ördögtől való dolog, azt kérjük csupán, ami számos európai országban működik a Lajtától nyugatra és a Kárpátoktól északra.
A másik folyamat ugyanis a már meglévő kisebbségi jogok csorbítása különböző rafinált módokon. Észnél kell lennünk! Helyi összefogásra és külső támogatásra van szükség, és a Délvidék máris áttörési pont lehet a Kárpát-medencei magyar autonómiaküzdelmekben.
Horvátországban és Szlovéniában rendezett a magyarság helyzete, de probléma azért itt is van. Itt alapvetően más a helyzet, mint a többi országban. A magyarok ugyanis alkotmányba foglalt államalkotó tényezők! Tehát papíron nem másodrendű állampolgárok.
Többek között alanyi jogon jár nekik egyszemélyes országgyűlési képviselet. Nem csorbítva délnyugati barátaink érdemeit, ez nyilván azért vált lehetővé ilyen egyszerűen, mert a magyarok létszáma mindkét országban elenyésző, tízezres nagyságrendű. Nem jelentenek semmiféle „veszélyt”.
Ezzel együtt ez dicséretes gesztus Zágrábtól és Ljubljanától. (Megfigyelhető: minél nagyobb létszámú egy adott országban a magyar közösség, annál erősebb az elnyomásukra, felszámolásukra való törekvés.) Gondot e két országban az jelent, hogy egyrészt nincs elég anyagi támogatás és fogadókészség a kis létszámú iskolákhoz és kulturális intézményekhez, másrészt helyenként a többségi nemzet helyi szintű képviselői nem viszonyulnak megfelelően a kérdés kezeléséhez.
Ausztria kettős mércével méri a kisebbségi kérdést, mármint az őshonos nemzeti kisebbségek ügyét. Amíg oroszlánként harcolt annak idején Dél-Tirol autonómiájáért, addig semmiféle kollektív jogot nem ad meg a saját területén élő őshonos nemzeti közösségeknek, magyaroknak, horvátoknak, szlovéneknek.
A nyugati magyar vármegyékből Trianonban lecsípett sávok egyesítésével létrehozott Burgenlandban alig tízezer magyar él. Kisemmizett helyzetüket az enyhíti, hogy évtizedek óta demokráciában és jólétben élnek, senki nem üldözi őket, nincsenek kitéve támadásoknak.
Hogyan is állunk akkor most a Kárpát-medencében a nemzeti kisebbségi jogok vonatkozásában? Katasztrofálisan.
A magyarok részaránya az elcsatolt területen a helyi lakossághoz viszonyítva: Felvidéken 30 százalékról 10 százalékra, Kárpátalján 31 százalékról 12 százalékra, Erdélyben 32 százalékról 20 százalékra, Délvidéken 28 százalékról 14 százalékra csökkent. A rendszerváltozások nem hoztak fordulatot. 1991 és 2011 között mintegy 600 ezerrel csökkent az elcsatolt területeken élő magyarok száma. Mi akkor a teendő?
Határozzuk meg a megmaradás feltételeit: az anyanyelv korlátlan használata az élet minden területén a születéstől a halálig, a nemzeti kultúra ápolásának és gyakorlásának joga külső feltételek nélkül, egyenrangú állampolgárság az adott országban, pénzügyi és gazdasági függetlenség. Európai uniós szóhasználattal: a szubszidiaritás elvének biztosítása.
Miután Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és Szerbiában nem ismerik el az ott élő magyar nemzeti közösségeket államalkotó tényezőnek, tehát nem egyenrangú állampolgárok, ezért csak a tényleges és teljes körű autonómia biztosíthatja a szülőföldjükön a boldogulásukat és fennmaradásukat.
A teljes körű, vagyis személyi elvű, kulturális és területi autonómia valamelyik formájára vagy ezek kombinációjára van szükség. Egy számszerű kisebbségben élő őshonos nemzeti közösség autonómiájának megvalósításához három feltételnek kell teljesülnie: az adott közösség elszánt akarata, hajlandósága az áldozatvállalásra, megfelelő jogi alap és/vagy meglévő nemzetközi gyakorlat, valamint a többségi nemzet egyetértése és/vagy külső erő kényszerítő nyomása.
Az első és a harmadik feltétel ma még nem nagyon teljesül, a második viszont teljes mértékben. Fel kell hívni Európa figyelmét arra, hogy a Kárpát-medencében csak akkor lesz társadalmi béke, politikai stabilitás és gazdasági prosperitás, ha az idegen fennhatóság alá került őshonos magyar nemzeti közösségek is teljes körű és tényleges autonómiát kapnak.
Csóti György
A szerző volt országgyűlési képviselő, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója
Magyar Idők (Budapest)