Tőkés László az elkezdett EP-munkát folytatja
Tőkés László a hét évvel ezelőtt elkezdett munkát kívánja folytatni május 25. után az Európai Parlamentben: ezután is a magyar nemzet, és ezen belül az elszakított nemzetrészek, kiváltképpen az erdélyi magyarság érdekeiért akar küzdeni.
Az idei európai parlamenti választáson a Fidesz színeiben induló erdélyi politikus az Erdélyi Napló csütörtöki számában megjelent interjúban elmondta: az Orbán Viktor vezette alakulat alkotmányos felelősségvállalásnak is eleget tett, amikor nemzeti listát állított az EP-választásokon, hiszen a magyar alaptörvény rögzítette a külhoni közösségekért viselt felelősséget.
„Eddigi életutamat figyelembe véve, el tudja bárki is képzelni rólam azt, hogy cserbenhagyom az erdélyi magyarságot, hogy nem szeretett népemért és szülőföldemért dolgozom?” – válaszolta Tőkés a hetilap ama felvetésére, miszerint egyesek szerint „cserbenhagyta” az erdélyi magyarokat azáltal, hogy egy másik tagország választásán nyer mandátumot. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke leszögezte: továbbra is Nagyváradon fog lakni, és lojális állampolgára marad mind Magyarországnak, mind Romániának.
Az erdélyi magyar közös EP-lista elmaradásával kapcsolatban Tőkés úgy fogalmazott: „tankönyvbe illő esete annak, amikor a rövid távú és szűkkeblű pártpolitika felülírja a nemzeti érdekeket”. Szerinte a választási matematika is azt diktálta volna, hogy legyen összpárti összefogás, hiszen az EP-választásokat szabályozó törvény a koalíciók számára ugyanúgy ötszázalékos küszöböt ír elő, mint a pártok számára külön-külön.
„Ezt várták el a pártpolitikusoktól az erdélyi magyarok is, tehát valószínűsíthetően az összpárti listának mozgósító hatása van. Megismételhettük volna a már kétszer elért közel kilencszázalékos részvételi arányunkat, és megmaradt volna a legkevesebb három erdélyi magyar EP-képviselőnk” – jelentette ki a hetilapnak az euroképviselő, hozzátéve: az RMDSZ jelentős kockázatot vállalt a közös lista elutasításával, mivel szerinte legjobb esetben is csak két tulipános hely juthat Brüsszelben.
Tőkés ugyanakkor bölcs döntésnek tartja, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői nem állítottak listát, mert kétszer öt százalékot lehetetlen lett volna hozni, nagy lett volna a kettős kiütés kockázata. A következő EP-ciklus terveiről szólva a volt református püspök arról beszélt, hogy huszonöt éves tapasztalat igazolja: az erdélyi magyarság önrendelkezését aligha várhatjuk Bukaresttől. Szerinte a románok ellenében nem lehet megvalósítani az autonómiát, de a meggyőzésükhöz szükség van az egységes nemzeti fellépésre országhatárokon innen és túl.
„Az autonómia sikeres európai gyakorlat, előbb-utóbb belátják ők is. Másfelől Erdély hagyományosan a tolerancia földje, és ennek a toleranciának a szellemében lépünk fel minden őshonos európai kisebbség védelmében” – állapította meg Tőkés László, az Európai Parlamentben végzendő munka legfontosabb céljának nevezve, hogy Európában ne élhessenek másodrendű polgárok – sem egyének, sem közösségek szintjén.
Szucher Ervin, Kiss Judit, Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

"Magyarságteljesítmény" - Pestről nézve
Néhány napig Szatmárnémetiben jártam egy tudományos konferencián, ezt az EMKE (az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) rendezte meg a Dózsa György által vezetett 1514-es parasztfelkelés ötszázadik évfordulója alkalmából. A parasztvezér alakja körül mostanság vagy nagy csend, vagy a csendet alig megtörő vita tapasztalható: hallok hangokat, miszerint a parasztháború korábbi egyértelműen pozitív megítélése alighanem revízióra szorul. Ezt a vitát most nem szeretném érdemben érinteni.
A valamikor szinte teljesen magyar lakosságú városban szerzett friss tapasztalataimat adnám elő. Vagy két évtizede járok oda, különféle történelemtudományi, irodalomtörténeti előadás-sorozatok vendégeként, ismerem a várost, számos barátot szereztem a múló évek során. Néhány esztendeje Szatmárnémetinek még magyar polgármestere volt, és a városi képviselőtestületben is tekintélyes számban foglaltak helyet magyarok.
Mára a helyzet megváltozott. Korábban ugyanis a magyar választópolgárok egyként a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mögött sorakoztak fel, a román választók pedig három vagy négy román párt körül tömörültek. Mára (nem kis részben a budapesti politizálásnak köszönhetően) három politikai erő verseng a magyar választók kegyeiért, a román pártok pedig összefogtak, így nem csoda, hogy a magyarokat szinte teljesen sikerült a városvezetésből kiszorítani.
Mindezzel együtt a város fejlődése is megakadt, a valamikor túlnyomó, majd relatív többségben (a huszadik század elején 98 százalékban, a trianoni békeszerződés után 66 százalékban, Észak-Erdély és a Székelyföld visszacsatolása után 92 százalékban, majd a kilencvenes években már csak 41 százalékban) magyar lakosságú város mára nemcsak a magyar városvezetését veszítette el, hanem korábbi történelmi karaktere is erősen megkopott.
A hajdan legendás szépségű főtér látványosan elhanyagolt, például a magyar szecesszió építészetének egykori remekműve: a Dacia szálloda már évek óta lakatlan és szinte romhalmazzá vált. Szatmárnémeti, mint magyar politikai és kulturális központ mára másodrendű helyzetbe került, a hazai politikai érdeklődés a Székelyföldet, Kolozsvárt, Nagyváradot célozza meg, és olyan egykor magyar történelmi és kulturális központok, mint Arad, Temesvár, Zilah és Szatmárnémeti tulajdonképpen kívül esnek a budapesti érdeklődés körén.
Közismert, hogy viszonylag jelentős támogatásban részesülnek bizonyos erdélyi szervezetek és programok, mindenekelőtt azok, amelyeket a budapesti hatalom a saját szövetségesének tekint. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, amely (leszámítva a kommunista uralom több mint égy évtizedét) 1885-ös alapítása óta folyamatosan és igen eredményesen működött, és a nyolcvankilences rendszerváltozás óta az erdélyi magyarság leginkább hatékony kulturális szervezete, sajnos nem tartozik ezek közé. Csak egyetlen fájdalmas példát említek meg: Muzsnay Árpád, az EMKE partiumi elnöke, több mint két évtized óta úgyszólván "társadalmi munkában" végzi feladatait, így a Szatmárnémetiben rendezett összejövetelek szervezését.
Évek óta tapasztalom, hogy egy régi belvárosi épületben lévő első emeleti lakását, minthogy az épület lépcsőháza egy korábbi földrengés következtében leomlott, csak egy "tyúklétrán" lehet megközelíteni. Nincs arra támogatás, hogy az erdélyi magyar művelődés egyik leginkább önzetlen és eredményes munkása emberi módon jusson el lakhelyére. Most meg arról szereztem tudomást, hogy a mögöttünk lévő télen (szerencsére ez Erdélyben is enyhének bizonyult) Muzsnaynak arra sem volt pénze, hogy kifizesse fűtési számláját, így aztán hónapokig fagyoskodott.
Eltűnődtem azon, hogy miközben csak úgy repkednek a milliók a kisebbségi világban élő familiárisok kezébe, miért kell a nemzeti kultúra és az erdélyi magyar identitás ügyének elkötelezett és bizonyítható módon hatékony intézményeknek és értelmiségieknek megalázó körülmények közepette dolgozniok.
A mögöttünk maradt évtizedekben igen sokszor került a közbeszéd terébe az a fogalom, amelyet használói "magyarságteljesítményként" értelmeztek. Valóban, szükség van ilyen "teljesítményre", nevezetesen arra, hogy kisebbségi magyarok és magyar intézmények, szervezetek őszinte elkötelezettséggel szolgálják a Kárpát-medencei magyar élet és megmaradás ügyét. (Ámbár ezt nem nevezném "magyarságteljesítménynek", ez a kifejezés idétlen és félrevezető lehet.)
Tapasztalataim szerint azonban nem mindig ez a teljesítmény részesül elismerésben és támogatásban, gyakran az összeköttetések, a retorikai teljesítmények szabják meg azt, hogy Budapest kinek a "magyarságteljesítményét" díjazza és ismeri el. Holott a kisebbségi magyar közösségek és kultúrájuk megmaradását nem a hangos retorika és nem az ügyes helyezkedés szolgálja, hanem a mindennapi szívós munka. Az a munka, amelyet a Muzsnay Árpádok végeznek, mindig személyes erőfeszítéseikkel, szorgalmukkal, áldozatvállalásukkal szolgálván a nemzeti-nemzetiségi megmaradást.
Az igazi "magyarságteljesítmény", legalábbis az én meggyőződésem szerint, nem a pártpolitikai felszínen, hanem a hétköznapok mélyebb (és emberpróbálóbb) világában található.
Pomogáts Béla. Népszava

Hegedüs: nem volt örömfakasztó, amit a kulturális minisztériumban találtunk
„Történelmet írtunk Bukarestben, a kulturális tárcánál, hiszen a magyarságnak először van egyszerre minisztere és örökségvédelmi államtitkára. Nem volt örömfakasztó az, amit találtunk ott márciusi visszatértünkkor. Az előző miniszterek egyfelől leállították az általunk helyreállításra felterjesztett magyar műemlékek munkálatainak finanszírozását, másfelől meg olyan Országos Műemlék Helyreállítási Tervet állítottak össze, amelyben kevés magyar műemlék szerepel. Ez történik akkor, amikor mi magunk nem gondoskodhatunk ezekről, amikor az RMDSZ nincs ott, ahol megvédheti a magyar örökséget” – mondta Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár Nagyváradon, a középkori várban megtartott, műemlékvédelemről szóló beszélgetésen, amelyen Pásztor Sándor államtitkárral közösen vett részt.
Az EP-képviselőjelölt azt is hangsúlyozta, Nagyváradon az uniós tagság pozitív hozadékait, a műemlékvédelemre lehívható európai uniós források hasznát éppen a középkori várban jelenleg folyamatban lévő munkálatok szemléltetik. Azért fontos a magyarság brüsszeli jelenléte, hogy szakemberei folyamatosan tudjanak az ilyen lehetőségekről.
„Az előző RMDSZ-kormányzás idején igyekeztünk a műemlékvédelem támogatási rendszerén javítani és száz magyar műemlék került fel a tárca helyreállítási listájára. Kelemen Hunor első kulturális miniszteri mandátuma idején 55 millió lejt szánt a helyreállításokra. Ehhez képest, visszatértünkkor kiderült, hogy évente legföljebb 13 millió lejt költenek az épített örökség felújítására és elhanyagolták a magyar műemlékeket. Ezen a helyzeten szeretnénk javítani a jelenlegi mandátumban” – tette hozzá az örökségvédelmi államtitkár és azt is hangsúlyozta, hogy nemrég még olyan emberek is döntöttek az épített örökség helyreállításáról, akik csupán hallomásból ismerik a szakterületet, az országos szaktestületekből pedig hiányoztak a magyar szakemberek. „Azért kérjük az önök bizalmát, szakvéleményét és bátorítását, hogy folytathassuk az érdekvédelmi munkát itthon és Brüsszelben. Május 25-én szavazatunkkal azt is elmondjuk: nem hagyjuk, hogy elhanyagolják a mi ügyeinket” – összegzett az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, aki a szakmai beszélgetést megelőzően a Bihar megyei Réven Biró Rozália szenátorral, országos nőszervezeti elnökkel együtt köszöntötte a szavalóverseny résztvevőit, majd a nagyváradi Minden magyar majálisán beszélgetett a választókkal. (rmdsz tájékoztató) Transindex.ro

Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár, EP-képviselőjelölt Bihar megyei műemlékvédő szakemberekkel találkozott
Elhanyagolják épített örökségünk, ha nem vagyunk ott, ahol megvédhetjük
„Történelmet írtunk Bukarestben, a kulturális tárcánál, hiszen a magyarságnak először van egyszerre minisztere és örökségvédelmi államtitkára. Nem volt örömfakasztó az, amit találtunk ott márciusi visszatértünkkor. Az előző miniszterek egyfelől leállították az általunk helyreálltásra felterjesztett magyar műemlékek munkálatainak finanszírozását, másfelől meg olyan Országos Műemlék Helyreállítási Tervet állítottak össze, amelyben kevés magyar műemlék szerepel. Ez történik akkor, amikor mi magunk nem gondoskodhatunk ezekről, amikor az RMDSZ nincs ott, ahol megvédheti a magyar örökséget” – mondta Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár Nagyváradon, a középkori várban megtartott, műemlékvédelemről szóló beszélgetésen, amelyen Pásztor Sándor államtitkárral közösen vett részt.
Az EP-képviselőjelölt azt is hangsúlyozta, Nagyváradon az uniós tagság pozitív hozadékait, a műemlékvédelemre lehívható európai uniós források hasznát éppen a középkori várban jelenleg folyamatban lévő munkálatok szemléltetik. Azért fontos a magyarság brüsszeli jelenléte, hogy szakemberei folyamatosan tudjanak az ilyen lehetőségekről. „Az előző RMDSZ-kormányzás idején igyekeztünk a műemlékvédelem támogatási rendszerén javítani és száz magyar műemlék került fel a tárca helyreállítási listájára. Kelemen Hunor első kulturális miniszteri mandátuma idején 55 millió lejt szánt a helyreállításokra. Ehhez képest, visszatértünkkor kiderült, hogy évente legföljebb 13 millió lejt költenek az épített örökség felújítására és elhanyagolták a magyar műemlékeket. Ezen a helyzeten szeretnénk javítani a jelenlegi mandátumban” – tette hozzá az örökségvédelmi államtitkár és azt is hangsúlyozta, hogy nemrég még olyan emberek is döntöttek az épített örökség helyreállításáról, akik csupán hallomásból ismerik a szakterületet, az országos szaktestületekből pedig hiányoztak a magyar szakemberek. „Azért kérjük az önök bizalmát, szakvéleményét és bátorítását, hogy folytathassuk az érdekvédelmi munkát itthon és Brüsszelben. Május 25-én szavazatunkkal azt is elmondjuk: nem hagyjuk, hogy elhanyagolják a mi ügyeinket” – összegzett az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, aki a szakmai beszélgetést megelőzően a Bihar megyei Réven Biró Rozália szenátorral, országos nőszervezeti elnökkel együtt köszöntötte a szavalóverseny résztvevőit, majd a nagyváradi Minden magyar majálisán beszélgetett a választókkal. Nyugati Jelen (Arad)

Asztalos Csaba rendre utasítja Ilie Bolojant
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elmarasztaló döntése ellenére még mindig nem történt előrelépés Nagyváradon a kétnyelvűség terén.
Asztalos CsabaA testület korábban, mint ismert, egy helyi lakos beadványának helyt adva arra figyelmeztette a polgármesteri hivatalt, hogy az utcanévtáblákon tüntesse fel magyar nyelven is a megjelöléseket (utca, park, piac vagy híd), biztosítson magyar nyelvű formanyomtatványokat, továbbá közölje fordításban is a helyi tanácsülések időpontjait, helyét, napirendjét és határozatait, illetve az önkormányzat közérdekű közleményeit.
„A határozatot március 5-én közöltük ki katonai postával” – szögezte le a Krónika megkeresésére Asztalos Csaba, a CNCD elnöke. Ehhez képest Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere állítja, ő továbbra sem tud az elmarasztalásról, hozzá hivatalos formában nem jutott el a papír.
„Talán tegyen rendet a saját háza táján” – kommentálta ezt Asztalos, aki elmagyarázta: a küldeményt kimondottan a polgármesternek címezték, és hatóságoknak szóló levelek nem szoktak katonai postával elkallódni.
Ritli Csongor, az RMDSZ helyi tanácsosa rámutatott arra, hogy a közgyűlésen belül semmilyen formában nem kommunikálták a problémát, információkat nem kaptak, és előrelépés sem történt az ügyben.
„Semmi változás nem történt, talán csak annyi, hogy legutóbb vita és ellenkezés nélkül betartották a megegyezést, és a korábban elfogadott listáról megszavaztak egy új magyar utcanevet. Most az egyszer normálisan viselkedtek” – magyarázta.
Asztalos ugyanakkor emlékeztetett, hogy az ügy tavalyi tárgyalásakor költségvetés- és apparátushiánnyal magyarázkodó önkormányzatnak a közléstől számított három hónapja van arra, hogy azt megtámadja a bíróságon, vagy pedig az előírtak szerint orvosolja a kivizsgált problémát.
A határido lejártakor ismét levélben fordulnak az illetékeshez, és másodjára is kivizsgálják az ügyet, és ha a CNCD semmilyen előrelépést nem tapasztal, akkor már nem csupán megrovásban részesítik, hanem bírságot is kiszabnak a mulasztásért.
Előrelépést várnak Marosvásárhelyen
Nincs jogi akadálya a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének Marosvásárhelyen – szögezte le pénteki közleményében Peti András alpolgármester.
Amint arról beszámoltunk, a városban Kétnyelvű utcanévtáblát Marosvásárhelyen elnevezésű csoport alakult, amely azt szeretné elérni, hogy az önkormányzat mielőbb kihelyezze a kétnyelvű táblákat. Ennek érdekében az elmúlt héten petíciót indítottak.
Peti most emlékeztetett, a kétnyelvű utcanevekre vonatkozóan már két határozatot is elfogadott a helyi tanács. Az egyik a táblák alakját, méretét, kinézetét szabályozza, a másik határozat az utcák névsorát tartalmazza és a hivatalos fordításokat. A marosvásárhelyi RMDSZ elnöke hangsúlyozta, folyamatosan tárgyalnak a polgármesterrel arról, hogy végre alkalmazzák az utcanévtáblákra vonatkozó határozatokat.
Peti szerint a kétnyelvű feliratok kihelyezése szerepelt az RMDSZ és a PDL közötti legutóbbi politikai alkuban is. Ám Dorin Florea a napokban újságírói kérdésre úgy fogalmazott, nincs törvényes keret arra, hogy kétnyelvű utcanévtáblákat helyezzenek ki, ezért nem is tették meg, szerinte ugyanakkor a kétnyelvű táblák zavarnák a turistákat, akik nehezebben tudnának eligazodni a városban, ráadásul „a postai küldemények is elkallódnának emiatt”.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Megkoronázott magyarszívatás
Hogy stílszerűek legyünk: a közelmúltban sikerült megkoronázni a mindenkori román illetékesek magyarszívató erőfeszítéseit.
A helyszín Nagyvárad, ahol az amúgy ötvenezres tömeget képező magyar közösség semmibevételében jeleskedő román többségű helyi önkormányzat – előzetes bejelentése értelmében – gesztust kívánt tenni a város magyarsága felé azáltal, hogy visszahelyez egy, a város középkori történelméhez kapcsolódó festményt a városháza dísztermébe.
A festményt Bihari Sándor nevű művész festette, s azt a jelenetet ábrázolja, amikor Luxemburgi Zsigmond magyar király Szent László váradi sírjánál fogadta Jagelló Ulászló lengyel királyt, de Trianon urán lekerült a helyéről. A városvezetés azonban nem ezt a festményt helyeztette vissza, hanem egy újat készíttetett egy román festővel, és egy olyan alkotás társaságában helyeztette ki, amely azt ábrázolja, amikor a román megszálló hadsereg 1919-ben a város főterén üdvözli a Váradra érkező román királyi párt.
A magyarok felé tett gesztus hitelességét már ez a festmény is megkérdőjelezte, de azért sikerült fokozni a felháborodást, kiderült ugyanis, hogy a másik alkotáson Zsigmond királyunk fejéről egyszerűen „lelopták” a Szent Koronát. Ez pedig még akkor is nettó történelemhamisításnak minősül, ha Zsigmond esetleg az ominózus eseményen nem a magyar királyi koronát viselte. Az eredeti festményen ugyanis a Szent Korona szerepel, tehát minden utólagos módosítás hazugság és tahóság. Ilyen alapon minden erdélyi, illetve partiumi műemléken – legyen az épület vagy egyéb jellegű műalkotás – el lehetne kezdeni a magyar jelleg eltüntetését.
A magyar népi motívumokat felvonultató, lechneri szecessziós jegyeket például légkalapáccsal lehetne lefaragni, hogy aztán a helyükbe a Románia Kárpátokon túli részének épített arculatát meghatározó két stílus, a Brâncoveanu–bizánci és a Ceauşescu–szocreál közül választva alkossanak valami, a román szíveknek kedveset. És ott vannak a még megmaradt magyar köztéri szobrok is. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoport amúgy is régóta szúrja az illetékesek szemét olyannyira, hogy külön táblácskával jelölték meg, miszerint a magyar uralkodót csak István moldvai vajda győzte le.
Nos a tábla és minden egyéb helyett egyszerűbb lenne felírni a talapzatra, hogy Ştefan cel Mare, és megoldódna a probléma: máris kompatibilis lenne az uralkodó szemlélettel. És ezek után máris jóval élhetőbb, európaibb és kulturáltabb lenne egész Erdély és a Partium arculata.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Egyháztanácsosok találkoztak
Nagyvárad
A februárban megtartott egyháztanács-képviselők találkozója után a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség további segítséget és bátorítást kíván nyújtani a lelkipásztoroknak, a híveknek, az egyháztanácsosoknak, akiknek közös feladata a hit megőrzése, annak elmélyítése és továbbadása a helyi egyházban.
Ennek érdekében, miután április 27-én Tenkén gyűltek össze a környékbeli plébániák egyháztanácsosai, a nagy létszámra való tekintettel a váradi esperesi kerülethez tartozó egyháztanácsosok két, körülbelül 80-80 fős csoportra bontva találkoztak az elmúlt napokban: péntek és szombat délután egyaránt a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kápolnájában.
A pénteki továbbképzést megtisztelte jelenlétével az egyházmegye főpásztora, Exc. Böcskei László megyés püspök is, valamint Mons. Fodor József általános helynök és Zalder Éva igazgatónő. Miután röviden bemutatkoztak a plébániák képviselői, Pék Sándor Várad-kerületi esperes és dr. Kovács F. Zsolt, a püspökség irodaigazgatója tartottak előadásokat, Milyen egyházban szeretnénk élni? címmel. Ezután csoportbeszélgetések következtek, majd kiértékelő fórummal zárult a rendezvény.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Norica Nicolai kitámadta a Székelyföld folyóiratot
Magyarellenes indulatokat váltott ki bukaresti politikusok részéről a román kulturális minisztérium többek között erdélyi magyar folyóiratok finanszírozásáról szóló rendelete.
A döntést legvehemensebben Norica Nicolai, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) európai parlamenti képviselője bírálta, megkérdőjelezve annak létjogosultságát, hogy egy kiadvány csak magyar nyelven, illetve hogy a Székelyföld elnevezéssel jelenik meg.
Kelemen Hunor művelődési miniszter a múlt héten számolt be arról, hogy a kormány tartalékalapjából 1,1 millió lejjel egészítették ki az általa vezetett tárca költségvetését, és az összeget az országos jelentőségű kulturális lapok támogatására fordítják.
A Hivatalos Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a 24 támogatott kiadvány között 19 román és öt magyar nyelvű folyóiratot találunk, a legnagyobb tételt, 150 ezer lejt a România literară folyóirat kapja.
Az erdélyi magyar kulturális lapok közül a Helikonnak 60 ezer, a Látónak 50 ezer, továbbá a Korunk, a Székelyföld és a Várad folyóiratnak egyenként 30 ezer lejt utalnak.
Kelemen Hunor szerint a mostani finanszírozás csak az év első felére érvényes, a második félévben hasonló nagyságrendű támogatást fognak biztosítani az országos kulturális folyóiratoknak.
Számos bukaresti sajtóorgánum amiatt kapta fel a fejét, hogy a többségében magyarok lakta Székelyföld nevével azonos kiadványt is anyagi juttatásban részesítette a román kulturális minisztérium. Ennél is tovább ment Norica Nicolai liberális EP-képviselő, aki azzal vádolta meg a kormányt, hogy közpénzből honorálja az RMDSZ-t, valamint a „szövetséghez közel álló kiadványt".
A Ponta-kabinet „súlyos cselekedetével" kapcsolatban kibocsátott közleményében a kolozsvári politikus élesen kifogásolja, hogy támogatásban részesülhet a „100 százalékban magyar nyelvű" Székelyföld, holott szerinte Európában a többnemzetiségű közösségek valamennyi hivatalos nyelven népszerűsítik kulturális identitásukat, amikor közpénzből jelentetnek meg folyóiratot.
„A Székelyföld olyan folyóirat, amely teret enged az RMDSZ választási anyagainak és üzeneteinek. Minden tiszteletem a magyar nemzetiségű román állampolgároké, viszont politikai propagandának tartok minden kísérletet, amely az ország határaitól próbál különválasztani régiókat. A hasonló üzenetet promoveáló szervezet vagy kiadvány egyértelműen túllép a törvényes kereteken, mivel a román állam széthullását szorgalmazza" – állapítja meg Norica Nicolai, akit a PNL listavezetőként indít a május 25-i EP-megmérettetésen.
A liberális politikus kirohanása alapján egyértelmű, hogy most hallott először a Csíkszeredában havonta megjelenő kulturális folyóiratról, amely pusztán azért nem tetszik neki, mert magyar és mert a Székelyföld nevét viseli.
Mindazonáltal Nicolai kettős mércével mér, hiszen a Romániával szomszédos országokban élő román közösségek ugyancsak rendelkeznek kizárólag az anyanyelvükön szerkesztett, az illető állam költségvetéséből finanszírozott kiadványokkal, folyóiratokkal. Példaként említhetjük a Gyulán szerkesztett Foaia românească hetilapot vagy a Magyarországi Román Önkormányzat periodikáját, a Cronicát.
Lapunk megkeresésére Lövétei Lázár László a Hargita Megye Tanácsa által fenntartott Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztőjeként, de a román irodalomból rendszeresen fordító irodalmárként is jó nagy marhaságnak nevezte Nicolai vádjait.
„Korábban voltak tematikus román számaink is, amelyekben román szerzők – többek között Mircea Eliade, Mircea Cărtărescu, Matei Vişniec, Cristian Preda – műveit közöltük, ezeknek a lapszámoknak még az illusztrátora is román szakember volt. A Székelyföldnek közel ezer előfizetője van a Kárpát-medence minden részéből, akik közül sokan egy kukkot se tudnak románul. Nos, többek közt velük akartuk megismertetni fordításban a jelenkori román kultúrát. Missziót végzünk, ha úgy tetszik" – szögezte le a Krónikának a 17 évvel ezelőtt alapított folyóirat főszerkesztője, határozottan visszautasítva az állítást, miszerint a Székelyföld pártlap lenne.
Lövétei Lázár László hozzátette, semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy kiadvány egy adott régió elnevezését viseli: Magyarországon például Palócföld, Temesváron pedig Banatul néven jelenik meg folyóirat. Krónika (Kolozsvár)

Egy Székelyföld autonómiájáért tüntető helyzetelemzése

Az űrlap alja
A civil szervezetek együttműködése és szerepe napjainkban
A Civil társadalom napja elnevezésű rendezvényt kedden délután tartották meg a nagyváradi Ady Endre Líceum könyvtártermében, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) és a Nagyváradi Civil Kerekasztalnak (NCK) a szervezésében. Az esemény témája volt: a civil szervezetek együttműködése és szerepe napjainkban, s arról is szó volt, miként telepszik rá a politika a civil szférára.
A résztvevőket dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke köszöntötte. Elmondta: 14. alkalommal szervezték meg a Civil társadalom napját, 2001 óta a Varadinum keretében. A 15. rendezvényt idén decemberben fogják megtartani, a BINCISZ 15. és az NCK 5. születésnapja alkalmából. Fleisz János elmondta: 12 alkalommal Pomogáts Béla irodalomtörténész volta meghívottjuk, aki évről évre mind pesszimistábban látta a civil társadalom helyzetét.
A felvezető után Meleg Vilmos színművész előadását tekinthették meg az érdeklődők. A színész Nagyváradhoz kötődő poéták verseiből állította össze műsorát.
Ezután Fleisz János tartotta meg Civil szervezetek a politika uszályában. Kormányzunk értetek, de nélkületek! című előadását. Szó volt arról, hogy a romániai magyarságot illetően a ’90-es években reménykeltő helyzet volt. Ám az utóbbi időszakban a magyar (plurális) többpárti politikai tér megjelenése számos negatív, a kisebbségi társadalom fejlődésére egyenesen káros jelenséget produkál. Kifejtette: Az utóbbi időben gyakran hallottunk ’civilbe öltözött pártaktivistákról’. És valóban, a civil értékrendet feladva, egyes civil szervezeti vezetők és tagok a politikai csatározás és kampányok főszereplőivé válnak. Ez nálunk is terjedőben van. Kihasználva, hogy a támogatási rendszer teljesen a pártalkuktól függ, az álcivilek minden civilnek álcázott pártrendezvényükön igyekeznek azt sugallni, hogy minden eredmény, amit csak a társadalom az utóbbi időben elért, csakis az illető párt támogatásának köszönhető, és nélkülük a civil társadalom teljes válságra, sőt pusztulásra lenne ítélve. A komoly legitimációs válsággal küzdő pártok, elvesztve tagjaik többségét, szívesen veszik, ha az álcivilek tolják tovább a kátyúban mind jobban zötykölődő szekerüket.” A dolog erkölcstelensége mellett is ez nálunk nehezen lesz kiküszöbölhető mindaddig, míg például a lassan elenyésző tagsággal rendelkező magyar érdekvédelmi szervezet kezeli a, mintegy 1.250.000 magyar számára államilag szánt költségtámogatást. Hangsúlyozta: mindaddig, amíg a civilek (de lehetne említeni az egyházakat vagy a kultúrát is) csak a pártok közvetítésével juthatnak anyagi erőforrásokhoz, addig a civil szféra nem lesz más, mint a politika szolgálólánya. A politika a társadalmi cselekvés része, de kihasználva a polgári társadalom jóhiszeműségét, az utóbbi évtizedekben káros módon teljesen rátelepedett az egész társadalomra. Egyes politikai tényezők úgy állítják be, hogy mindent a társadalomért tesznek. Mint elhangzott: „Sajnos a balkáni típusú demokrácia receptje egyoldalú: ígérj fűté-fát, hajtsd be szavazni bármi áron, akit lehet, gondoskodj, hogy a szavazatokat számodra kedvezően számolják, és jelentkezz be kormányozni. Négy évig aztán gyakorlatilag azt szavaznak meg, amit csak akarnak, hiszen a civilek hangja ekkor már nem érdekel senkit, a pártalkuk nyugodtan folyhatnak…” Politikai túlsúly van az életünkben. Ezután Fleisz János arról értekezett, hogy emberhez méltó-e manapság a kisebbségi sors. Idézett Makkai Sándor írónak, református püspöknek – aki 1937-ben lemondott püspöki székéről és Erdélyből Debrecenbe távozott a Láthatár című folyóiratban megjelent vitairatából is. A kisebbségi létet erkölcsi lehetetlenségnek tartotta, hiszen helyezkedés, megalázkodás, alakoskodás, színjátszás és kísértő korrupció kíséri. Később megállapította: Azt az ábrándot, melyet a liberális szellem táplált e kérdés megoldását illetően, „önmagában véve a legnagyobb hazugságnak” látja.
A magyarság mostanság jobban szétaprózódott, mint bármikor. A BINCISZ-elnök idézte Michael Waltzer amerikai politikai gondolkodót is, aki szerint: „Csak a demokratikus állam hozhat létre demokratikus civil társadalmat, és csak demokratikus civil társadalom tarthat fenn demokratikus államot.” Hozzáfűzte: Ahogy ademokratizálódó államok folyamatosan megteremtik a civil társadalom kibontakozásának lehetőségét, úgy ez utóbbi – mintegy visszahatva – maga is erősíti az ország demokratikus fejlődését. Sajnos Románia, ahol soha nem volt valódi demokrácia, még nagyon távol áll attól, hogy egy egészséges civil társadalmat tudjon létrehozni.
Ezt követően Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület debreceni elnöke szól a határ menti együttműködések jelentőségéről. Hangsúlyozta: csak úgy tudunk együttműködni, ha ismerjük egymást és értékeinket. Beszélt arról, hogy a kettészakadt Biharban együtt próbáltak különféle civil szervezeteket fejleszteni, s hozzátette: persze azért van még pótolnivalójuk.
Ezután dr. Szathmári Ibolya, a debreceni Déri Múzeum nyugalmazott igazgatója tartott előadást Szűcs Sándor néprajztudós életéről és munkásságáról. Szűcs Sándornak tavaly volt születése 110. évfordulója. A néprajzos a Sárrét szülötte, sohasem hagyta el biharnagybajomi otthonát, még akkor sem, amikor a karcagi Györffy István Nagykun Múzeumnál tevékenykedett. Szűcs Sándort Háromföld tudósának is nevezték, hiszen elsősorban a Sárrétet, Nagykunságot és a Hortobágyt, Hajdúságot kutatta. A tájra és az emberekre figyelt. Néprajzi gyűjtéseit egyedül végezte. Tudomáyos írásaira jellemző a szépirodalmi stílus, az ízes tájszólás és az olvasmányosság. A Sárrét kutatása nélküle elképzelhetetlen.
Végezetül Harasztosi Sándor, a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület elnöke mutatta be a Népfőiskolák együttműködése Európában című kiadványt. A kötetben szerepel a hasonló elnevezésű európai uniós projekt leírása, továbbá a BINCISZ-ről és néhány váradi tanintézetről is lehet olvasni. Az eseményen mindenki kapott egy-egy példányt a kötetből.
Tóth Hajnal. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bihar a korai középkorban
Nagyvárad- Csütörtökön a XXIII. Festum Varadinum keretében neves történészek részvételével konferenciát szervezett a RMDSZ Szacsvay Akadémia és a Tanoda Egyesület a Polgármesteri Hivatal dísztermében.
A Szabó Ödön történész, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke és Zsoldos Attila akadémikus főszervezésében zajlott, Nagyvárad és Bihar a korai középkorban elnevezésű konferencián a meghívott neves magyarországi szakemberek, kutatók (Zsoldos Attila, Koszta László, Weisz Boglárka, Szende Katalin, Körmendi Tamás, Szovák Kornél és Klaniczay Gábor) a korai magyar történelem néhány, Váradon és Bihar megyében különös érdeklődésre számot tartó kérdésével kapcsolatban fejtették ki a néha egymástól eltérő álláspontjaikat úgy, hogy különféle szemszögekből- világi kormányzat, egyházi szerveződés vagy gazdaságtörténet- közelítették meg a tényeket.
Az előadások középpontjában tehát a régió korai története, valamint Szent László király alakja állt, amiből szükségképpen következett, hogy az elhangzottak messze túlléptek a térség földrajzi és történelmi határain, s hű tükreként annak a szerepnek, amelyet Várad a magyar történelemben betöltött és betölt, országos jelentőségű folyamatokat is tárgyaltak, széles ívű kitekintéssel, ha az eset úgy kívánta. Az expozék ugyanakkor a környék korai történetének egy-egy nagyobb fejezetét foglalták össze a várostörténettől a Szent László-kultusz kialakulásáig, a váradi irodalmi hagyomány legkorábbi emlékeitől a bihari püspökség kezdeteinek vizsgálatáig, a gazdaságtörténettől a magyar-horvát államközösség kezdeti szakaszáig.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Mária Rádió-stúdió Sepsiszentgyörgyön
Nagyvárad, Csíksomlyó, Székelyudvarhely, Gyulafehérvár és Kolozsvár után Sepsiszentgyörgyön is beindul pünkösdkor a Mária Rádió stúdiója a Máltai Szeretetszolgálat Horgász utcai épületében – tudtuk meg Görgényi Tündétől, a sepsiszentgyörgyi stúdió mindenesétől.
A programot Nagyváradról hangolják össze, és a hat stúdiónak mindennap lesz műsorideje. Egyelőre úgy tűnik, a sepsiszentgyörgyi hétfő délután és szerda hajnaltól 13 óráig sugároz, de a stúdiót nyitva tartják, mert igénylik az emberközeli kapcsolatot. Görgényi Tünde három éve önkéntesként dolgozik a Mária Rádiónál, az éjszakai virrasztásokat közvetítette. A stúdiót Tamás József segédpüspök áldotta meg május 10-én a Mariathon elnevezésű, világméretű rádiós rendezvény második napján, amikor a tervezett írországi Mária Rádióért gyűjtöttek és imádkoztak. A Mária Rádió világszerte önkéntesek munkáján alapszik, a stúdiók egy-egy alkalmazottal működnek; ahogyan Böjte Csaba atya fogalmazott, az idős nénikék két fillérjéből, adományokból tartja fenn magát. Görgényi Tünde lapunknak elmondta: sajátos műsorral, a Lélek szerinti élet bemutatásával készülnek, amivel nemcsak elméleti, hanem gyakorlati módszerekbe is beavatják a hallgatóságot, hiszen nagyon sok lelki betegséget az orvostudomány sem tud gyógyítani.
Józsa Zsuzsanna. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A váradi vár építészettörténetéről
Nagyvárad- Péntek délután a XXIII. Festum Varadinum keretében mutatták be a Lorántffy Központban Péter I. Zoltán A nagyváradi vár építészettörténete című kötetét, a Partiumi füzetek 78. számát.
A szép számú érdeklődőt a szervező Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevében Kupán Árpád köszöntötte, ünnepi alkalomnak nevezve az eseményt.
A bemutatott könyvet alaposan és szakszerűen ismertető Dukrét Géza, a PBMET elnöke arra hívta fel a figyelmet: Péter I. Zoltán az egyik legtermékenyebb kutatója, tagja az egyesületnek, hiszen 30 önálló kötete jelent meg eddig, 12 esetében működött közre társszerzőként, és 20 tanulmányt is közölt gyűjteményes kiadványokban. A Bihar Megyei Tanács és az RMDSZ Bihar megyei szervezete támogatásával, a Partiumi füzetek sorozat 78. darabjaként napvilágot látott mostani kötettel a nagyváradi vár építészettörténetén keresztül kalauzol végig bennünket, bemutatva a különböző korszakokban bekövetkezett változásokat. Ennek megfelelően a román kori várról szóló fejezetben olvashatunk a váradi prépostság és püspökség megalapításáról, a vár kezdeteiről, a román kori székesegyházról, és egyéb várbeli építményekről. Ezután a gótika korával ismerkedhetünk meg, a püspökvár védőművével, a csúcsíves székesegyházzal, a gótikus püspöki palotával és egyéb várbeli épületekkel, valamint a királyszobrokkal.
Az építkezések a reneszánsz című rész arról szól: milyen volt a vár védőműve a kor elején, az ötszögű, ötbástyás külső vár, a püspöki palota és az újkori belső vár. Ismereteket szerezhetünk a török kori várról is, majd megtudhatjuk, mi történt a barokk korban (az ostromkár felszámolása, a külső vár korszerűsítési terve, a belső vár átépítése a 18. század derekától, a belső vár 19. század végi átépítése).
A kiadványt az idézet művek rövidítésjegyzéke, a könyvészet és színes képmelléklet gazdagítják. „Dióhéjban ennyi a vár építészettörténete, rengeteget el lehetne még mondani erről, de akit érdekel, olvassa el ezt az érdekes és izgalmas könyvet”- mondta Dukrét Géza.
Folytatás
Péter I. Zoltán megjegyezte: több mint tíz évvel ezelőtt kezdte őt noszogatni azzal Jakabffy László mérnök, műemlékvédő, hogy írja meg a vár építészettörténetet, de ő két okból kifolyólag nehezen szánta rá erre magát: egyrészt inkább a város a szívügye, mint a vár, másfelől pedig várt, hátha megírja helyette egy szakavatott személy, például egy hadtörténész. Látta azonban, hogy hiába számít erre. Időközben gazdag bibliográfiához jutott, és az internet is nagy segítségére volt. Hangsúlyozta: nem volt egyszerű dolga, hiszen főleg az Árpád-kori résznél egymásnak ellentmondó nézeteket kellett puzzle-darabokhoz hasonlóan egymáshoz illesztenie, különböző feltételezések közül a leglogikusabbnak tűnőket kiválasztania. Úgy fogalmazott: ezeket a hipotéziseket aztán majd az utókor, a régészeti eredmények igazolják vagy sem, kiderül majd az igazság, például ha Mihálka Nándor régész befejezi az ásatásokat. Ez tehát csak a kezdet, kíváncsian várja ő is a folytatást… Hozzátette azonban: a vélekedések csak a könyv elenyésző részét képezik, döntő többségében hiteles dokumentumokra, valós tényekre alapozza ismereteit.
Lovasszobor
A rendezvényen fellépett Thurzó Sándor-József brácsa- és Thurzó Zoltán zongoraművész. A könyvismertető után a megszólítottak- Jakabffy László és Mihálka Nándor- reagáltak az elhangzottakra. Biró Rozália RMDSZ-es szenátor azon meggyőződésének adott hangot: a váradi várban csak akkor lesz újra például Szent László-lovasszobor, ha valamilyen civil szervezet, vagy önkormányzat kifejezetten erre a célra, és ezzel a kikötéssel ajánl fel egy műalkotást. Halovány reménysugár, amibe talán lehet kapaszkodni, most feltűnt, ugyanis pénteken itt járt egy székesfehérvári küldöttség, és Cser-Palkovics András polgármester említette, hogy létezik náluk egy úgynevezett Árpád-ház program, mely erre is alkalmas lenne.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Kitakar(ítot)tuk!: félszázan az utolsó páncélcsehi református templomáért
Csipkerózsika palotáját lephette be így a mesebeli bozót és tövis, mint a XIII-XIV. századból eredeztethető, feltételezett Szent László-freskókat is őrző, romos páncélcsehi templomot.
A községen egykor a mai Kolozsvár-Nagyvárad országútéval felérő jelentőségű útvonal haladt át, pezsgő városi élet zajlott, Szőke Albert tanító még a XIX. században itt találta ki a kettős iskolapadot, és a templom padlóján emléktábla hirdeti, hogy 1928-ban történt – az alighanem utolsó – renoválása. A település központjában Kolozsvár felől előbb az ortodox templomot érjük el, száz méterrel odébb a rövidesen átadásra kész vadonatúj polgármesteri hivatal, a kettő közötti dombon pedig már legalább másfél évtizede sűrű cserjés, a néhány toronymagas fa között elvadult bokrok. Csak a mállott templomtorony kármentésként hevenyészetten szűkre szabott fedelének a fák lombjai között itt-ott kibukkanó foltjai sejtetik, hogy ez a domb mégsem erdőrengeteg a falu közepén. A településen ma már csak egyetlen református lakik.
Szombaton több mint ötvenen – kolozsváriak, mezőségiek, kalotaszegiek –, idősek és fiatalok, mintegy félnapi munkával kitakarították a romosan is tetszetős páncélcsehi templom kertjét. A Kolozsvári Református Egyházmegye ezzel csatlakozott a Szeretethíd nevű Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokhoz.
Talán a hetvenes években tartották az utolsó templomi szolgálatot itt, most az egymásra halmozott törött padok mellett hallgatjuk a lelkészeket beszélni csüggedésről és derűről, mondjuk a miatyánkot és énekelünk, mind. Áldás után egy kis szervezés, majd láncfűrészek és kaszagépek burrognak, ásókkal, gereblyékkel, fejszékkel, metszőollókkal, seprűkkel, puszta kézzel csapják-vágják-pusztítják a bozótot a csoportok. Néhányan a templom szerény déli faajtója előtt kőlapra bukkannak, nem kis erőfeszítésbe telik pár négyzetméteren letakarítani a tenyérnyi széles földréteget. Ölre fogva hurcolják a templom mögé halomba az ágakat, ott mások válogatják a rönköt a gallyaktól, aprítják a tűzifának valót.
Nemsokára hozzák a hírt: találtak még egy sírkövet, feliratnak nyoma sem látszik rajta. Aztán előkerül egy harmadik is, a templom előtt, mellette előbukkan a sűrűből az egykori fa harangláb kőalapja. Néhány óra múlva három méter magasan húzódik legalább húsz méteren a zöld fal az egymásra halmozott ágakból. Reggel még lehetetlennek tűnik, de délutánra már látjuk a templomajtóból az utcát, balra az egyház telkére kérdezetlenül felhúzott vadonatúj községházát, mögötte a megtépázott kommunista kényszertömbházat, a templomdomb lábánál kötelező tyúkudvarral.
KEREKES EDIT. Szabadság (Kolozsvár)

50 éve védték meg a lebontástól a nagyváradi Szent László templomot
Az 1964-es eseményekre emlékeztek Nagyváradon, amikor a pártvezetés elhatározta, hogy városrendezés címén lebontatja a püspöki székesegyházat. A magyarok és a románok azonban összefogtak, a város polgárai napokig tartó élőlánccal megvédték a templomot.
Éppen Pünkösd előtt hirdették ki, hogy az épületet kedden le fogják bontani, ám Pünkösdhétfőn a templom zsúfolásig megtelt hívekkel. A templom körül másfél ezer idős ember gyűlt össze.
A protestánsok és román ortodox hívők is nyíltan támogatták a katolikusokat. A városi építkezési vállalat sem volt hajlandó elvégezni a bontást, sőt még a környező falvakban sem tudtak erre a munkára toborozni.
Az ellenállás nem volt hiábavaló, a kommunista pártvezetés meghátrált.
Duna Tv. Erdély.ma

Az űrlap alja
Lelkészkórusok találkoztak Váradon
Református lelkészkórusok országos találkozójának és hangversenyének adott otthont csütörtökön délután a nagyvárad-olaszi református templom.
Csűry István királyhágó-melléki református püspök áhítatát követően Veres-Kovács Attila lelkész, majd Mikló Ferenc esperes és Demeter József szászrégeni lelkipásztor köszöntötték a szép számban megjelenteket. Mint elhangzott, 2006-ban alakult meg a Bihari Református Egyházmegye lelkészkórusa, és a tavalyi szászrégeni első kórustalálkozó után másodízben szervezik meg ezt a rendezvényt. „Teljes lelki élet ének és zene nélkül nincs” – fogalmazott Mikló, akinek az eseményen való részvételét vendéglátóként Veres-Kovács Attila üdvözölte, hangsúlyozva, hogy hálásak azért, mert Nagyvárad ünnepi hetében ők folytathatták ezt az eseménysorozatot.
A színvonalas találkozón öt kórus és egy szólista lépett fel: a Bihari Református Egyházmegye Vax Pastoris lelkészkórusa, a Marosi Egyházmegye lelkészeinek férfikórusa, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet vegyes kara, a Protestáns Teológiai Intézet férfi kara, valamint a gyulafehérvári egyházmegye képviseletében Boros Erzsébet népdalénekes. Előadásukban változatos műfajok csendültek fel.
Az estébe nyúló esemény közös énekléssel zárult, melyet Berkesi Sándor Liszt Ferenc- és Magyar Örökség-díjas karnagy vezényelt. Reggeli Újság (Nagyvárad)

A forró tea prioritása
Miközben egyre erősebb kovásszá válik a különböző „egységek” között, az autonómia formái, megközelítésének módozatai, de talán maga a fogalom is képes még mindig megosztani a romániai magyarságot.
Csodálkozni azonban egyetlen pillanatig érdemes, hiszen a történelmi – közeli és közép távoli – tapasztalatok és szocializáció mellett a különböző létsorsok is nagyban „gyanúsíthatók” a szétfejlődésben.
A kommunista propaganda által elvégzett munkát sajnos ezidáig az RMDSZ politikai stratégiája sem nagyon kezdte ki. Eszerint ugyanis első körben az erdélyi összmagyarság kérdését kell megoldani, amelyen belül csupán részkérdés a Székelyföld ügye. A nézet jól azonosíthatóan azon az egységtézisen alapszik, amely az RMDSZ mint érdek-képviseleti szerv és párt számára elképzelhetetlenné teszi a politikai pluralizmust.
Márpedig az egységes fellépés imperativusa mellett aligha lehet nem észrevenni, hogy a háttérben emberi egyedek húzódnak esetenként nem a fősodorba illeszkedő nézetekkel, meggyőződésekkel. Az autonómiakérdés esetében még inkább sántít a dolog, az egyenlő lépésekben haladás itt sokkal inkább vezet a seregek demotiválásához, mint az egység megőrzéséhez.
Aki szerint mai erdélyi összmagyar szempontból nem a Székelyföld ügye a kardinális kérdés, az nagyjából azzal az éleslátással viszonyul a dolgokhoz, mint az a túravezető, aki a csapat legkörülményesebb tagjához szabja a ritmust, nem gondolva arra, hogy a célban már lobogó tűz és forró tea várhatná a lassúbbakat, ha a gyorsabbak előremehettek volna a táborhelyre.
Autonómianyelven: ha sikerül a Székelyföld számára megfelelő autonómiamegoldást kialakítani, az olyan minta lehet, amely kisugárzik a többi régióra is, mintakövetésre késztetve őket. Érvényességgel a többség-kisebbség viszonyára is. Apró jelek utalnak arra, hogy egyre többen értik a helyzetet.
A napokban több erdélyi helyszínen bukkan fel az autonómiakaraván, Nagyváradon pedig partiumi jelképek megalkotására szólítják fel a kreatív és elkötelezett embereket. Ott, ahol bizonyára még ma is sokak számára az az első kérdés: de miért lenne jó nekem a Székelyföld autonómiája?
Csinta Samu. Krónika (Kolozsvár)

kérdezett: B. Z.
EMLÉKÉV Gidó Attila: a magyar és a román emlékezetpolitikák ütközőzónájában élünk
A csütörtökön Kolozsváron előadó kutatóval a megemlékezések visszásságairól, a különböző nézőpontok mentén szerveződő történelemszemléletről beszélgettünk.
Gidó Attila holokausztkutató a Szabadelvű Kör platform csütörtökön, május 22-én megrendezésre kerülő A holokauszt erdélyi vonatkozásai hetven év távlatából. Tények, viszonyulások és emlékezetpolitika című rendezvényének az egyik előadója. Az eseményre 17 órától kerül sor a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai (Napoca) utca, 16. szám).
Hogyan látja kutatóként 2014-ben, hetven év után a holokausztot? Melyek azok a tények, amelyeket Ön szerint mindenkinek ismernie kéne, és melyek azok, amelyeket Ön szerint kevesen ismernek, amelyekre fel szeretné hívni a figyelmet?
A 70. évfordulónak emlékezésre, de ugyanakkor múltunk egy dicstelen darabjával történő szembenézésre is kell sarkallnia minket. A holokauszttal, a zsidóság tragédiájával kapcsolatos tényeket bárki megismerheti, aki hajlandó kézbe venni az utóbbi évek nálunk is hozzáférhető szaktudományos publikációit, vagy végigböngészni a szakszerűség szabályait betartó internetes honlapokat. A könyvek közül elég csak megemlíteni a 2008-ban megjelent Az észak-erdélyi holokauszt földrajzi enciklopédiája című kiadványt, vagy Tibori Szabó Zoltán könyveit (Élet és halál mezsgyéjén, 2001, valamint Árnyékos oldal, 2007). Az internetes felületek közül pedig egy digitális tananyagot tartalmazó honlapra (http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/) és a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság 1945/1946-os felméréseit digitálisan elérhetővé tevő oldalra (http://www.degob.hu/) hívnám fel a figyelmet. Az év elején indult a budapesti csillagos házakat térképre kivetítő projekt is (http://www.csillagoshazak.hu/), amelyhez egy blogot is csatoltak. Ezen a naponként frissülő blogon keresztül lehet végigkövetni a magyarországi zsidóság megsemmisítésének menetét, az 1944-es deportálásokat (http://menetrend.postr.hu/). Hogy bibliai parafrázissal éljek, Akinek van füle, hallja, akinek van szeme, látja. Nem lehet tehát azt állítani, hogy a társadalmunk azért tájékozatlan a holokausztot illetően és azért nem receptív a magyar zsidóság tragédiájával szemben, mert nincs lehetőség a tájékozódásra.
A holokauszt nem csak a zsidóság ügye, hanem a mi ügyünk is, hiszen az 1944-es eseményeknek, de az azt megelőző kirekesztő és jogfosztó időszaknak részesei voltak a felmenőink. Fontos lenne tehát, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy a második világháború idején Észak-Erdélyben 164 000 olyan személy élt, akit zsidó származása miatt üldöztek. Nagy részük magyar anyanyelvű és magyar kultúrájú volt. Közülük több mint 131 000 főt 1944. május-június folyamán Auschwitzba deportáltak a magyar hatóságok, és itt többségüket legyilkolták. A gettósítások és a deportálások pedig az akkori keresztény lakosság nagy részének a közönye mellett történtek, alig voltak néhányan, akik segíteni próbáltak.
A deportálásokat megelőző jogfosztásokat, a megsemmisítés menetét többé-kevésbé ismerjük. Mégis számtalan fehér folt van a holokausztkutatásban. Egyelőre még nagyon keveset tudunk például a keresztény egyházak viszonyulásáról. Ismerjük Márton Áron példaértékű kiállását az üldözöttek mellett, de alig ismerjük a zsidókérdéshez, a deportálásokhoz való viszonyulást az alsópapság körében. Számos egyéb jellegű forrás vár feltárásra a kutatók számára csak néhány évvel ezelőtt megnyitott Bad Arolsen-i ITS (International Tracing Service) levéltárban. Itt több, észak-erdélyi vonatkozású irat is található.
Történetileg mire vezethető vissza az antiszemitizmus, mi zajlott le a holokauszt előtt, és hogyan dolgozta fel a zsidóság a holokauszt tragédiáját?
Hosszú lenne az antiszemitizmus ókori gyökereitől végigvezetni a holokausztig a történelmi vonalat. Azt viszont föltétlenül érdemes kihangsúlyozni, hogy a második világháborút megelőző korok antiszemitizmusából nem következnek egyenesen a holokauszt borzalmai. Hitlernek és az általa irányított náci gépezetnek a zsidóság totális kiirtására tett kísérlete tehát nem egyenes következménye a korábbi zsidóellenességnek. Mint ahogy például a két világháború közötti erdélyi antiszemitizmusnak sem kellett volna föltétlenül az észak-erdélyi zsidóság deportálásához vezetnie. Az viszont bizonyos, hogy a korábbi idők antiszemitizmusa alapozta meg a holokauszt alatt kialakult közönyt, vagy éppenséggel a cselekvésig eljutott zsidóellenességet.
Amennyiben az erdélyi előzményeket nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a két világháború között, de főleg a 30-as években, megnőtt a zsidóellenesség mind a román, mind a magyar lakosság körében. Román részről ez tettlegesség formájában is megnyilvánult, mint például az 1927-es diákrombolások, vagy Borsa zsidók által lakott részének a felgyújtása 1930-ban. Magyar részről a zsidóellenesség és antiszemitizmus elsősorban a sajtónyilvánosságban kapott teret. Itt most csak az 1932-ben indult Erdélyi Lapokra utalok, amely fokozatosan a szélsőjobboldali eszmék irányába tolódott el.
Mindezek mellett, a kirekesztés állami szinten is megnyilvánult. Az állampolgárságok 1924-es és 1938-as felülvizsgálata során több tízezer erdélyi zsidót fosztottak meg a román állampolgárságától. Észak-Erdély Magyarországhoz történő 1940-es visszacsatolásával a román időszakban megkezdett jogfosztások tovább folytatódtak. Életbe léptek a magyarországi zsidótörvények, amelyek kizárták a zsidóságot a közélet, valamint a gazdasági, kulturális élet minden területéről. 1941-től a férfiakat munkaszolgálatra vitték, ahol tömegesen pusztultak el az embertelen bánásmód és a rossz életviszonyok következtében. Így lényegében, 1944-ben, a gettósítások idejére a hátországban élő zsidóság alig rendelkezett olyan eszközökkel, amelyekkel hatékonyan meg tudta volna védeni magát a deportálásokkal szemben. Akik pedig túlélték a holokausztot, a semmiből kellett új életet kezdjenek. Az elszenvedett traumák hatása alatt pedig sokan szakítottak végleg a magyarsággal, de sokan a zsidósággal is, és inkább a nemzetfeletti ideológiákban kerestek menedéket.
A magyarországi holokauszt 70. évfordulója alkalmából az idén számos megemlékezésre került sor, és a következő hetekben is folytatódnak a rendezvények.
A megemlékezések több síkon és eltérő emlékezetpolitikák mentén szerveződtek és szerveződnek. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert sajnos a napi politika is begyűrűzött a holokauszt-megemlékezésekbe. Ez pedig minket is érint, mert itt Erdélyben a magyar és a román emlékezetpolitikák ütközőzónájában élünk.
A holokauszt idején Észak-Erdély Magyarországhoz tartozott, és így az itteni zsidóság a magyarországi zsidóság sorsában osztozott. Magyar, illetve magyarországi részről a megemlékezések lényegében három nagyobb és több kisebb intézményi keretben zajlanak. A három nagy keretet a magyar állam, a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) és a tudományos szféra jelenti. Természetesen a három között összefonódások is léteznek, és maga a tudományos szféra is megoszlik kormány által támogatott részre és valamelyest független, vagy ellenzéki oldalra.
A magyar állam a kormányközeli szakintézményeken keresztül már több megemlékezést is szervezett. Ezek közül most csak a budapesti Holokauszt Emlékközpontban megrendezésre került január 27-i tudományos emlékülésre és a Terror Házánál tartott április 27-i megemlékezésre szeretnék utalni.
A kormány által szervezett eseményeket viszont rendre botrányok kísérik, amelyek megkérdőjelezik az ilyen fajta emlékezetpolitika jószándékát és jóhiszeműségét. Volt olyan előadásra felkért kutató, aki a január 27-i emlékülést bojkottálta, ezzel tiltakozva a kormány azon emlékezetpolitikája ellen, amely a magyar hatóságok által a zsidó népirtásban betöltött felelősséget igyekszik csökkenteni.
Ez az időszak egyébként, amikor a frissen alakult VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, Szakály Sándor idegenrendészeti eljárásnak nevezte az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálást, és ekkor derültek ki részletek az azóta is sokat vitatott Szabadság-téri német megszállási emlékműről is.
Tiltakozásként ugyancsak az év első felében mondta vissza a Mazsihisz, számos magyarországi és erdélyi zsidó hitközség, valamint szervezetek és magánszemélyek a Civil Alap által már megítélt támogatásokat. (A Civil Alap másfél milliárd forintot irányzott elő 2014-es Holokauszt Emlékévhez kapcsolódó tudományos, ismeretterjesztő rendezvények és kutatások támogatására.)
Ez azt jelenti, hogy a magyar kormánynak a Holokauszt Emlékév során szervezett rendezvényei teljes mértékben kompromittálódtak?
Ezt nem mondanám, de a botrányok, a kétértelmű megfogalmazások, az állandó szerecsenmosdatás nem használ az ügynek. Ezt maga a civil szféra és a tudományos világ is érzékelte, és reagált rá. Kimondottan ilyen, az emlékezet, a kegyelet és a múlttal való szembenézés kérdéséhez eltérően viszonyuló kormánytól független esemény volt például egy néhány nappal ezelőtt Szegeden megrendezett konferencia. Innen csak egy előadást, a Majsai Tamásét emelném ki, aki pont a hivatalos emlékezetpolitika visszásságairól beszélt, legnagyobb problémaként azt emelve ki, hogy államideológiai hitvallássá vált az a nézet, miszerint a magyar holokauszt tragédiájáért elsősorban az 1944-es német megszállók a felelősek.
Nálunk, Erdélyben, milyen megemlékezések zajlanak?
Az erdélyi megemlékezések több településen is helyi kezdeményezésből fakadnak, de a legfőbb szervezőerőt a hitközségek és a bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet jelentik. Kezdjük talán a helyi kezdeményezésekkel, amelyek többé-kevésbé a helyi zsidó közösség bevonásával, azzal együttműködve valósultak meg.
Gyergyószentmiklóson például a városvezetés, a Tarisznyás Márton Múzeum és a Prefektúra szervezésében emlékeztek meg május 9-én a gyergyói zsidóság deportálásáról. Az eseményen a helyi zsidóság és a bukaresti hitközségi föderáció képviselői is jelen voltak.
Sepsiszentgyörgyön a helyi önkormányzat a zsidó szervezetekkel közreműködve állított emlékművet a deportálások 70. évfordulója alkalmából.
Kolozsváron május 26-27. között lesznek nagyszabású megemlékezések. A helyi zsidó hitközség több más intézménnyel közösen, többek között a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet közreműködésével is tudományos konferenciát rendez az észak-erdélyi holokausztról. Ugyancsak ekkor kerül átadásra a Kolozsvár városa által emelt holokauszt-emlékmű is a Caragiale-parkban. Nagyváradon május 29-30. között rendez a helyi egyetem és a Heyman Éva Zsidóságtörténeti Kutatóközpont konferenciát.
Az erdélyi megemlékezéseknek ugyanakkor van egy árnyoldala is, amit az utóbbi napok sajtópolémiái hoztak a felszínre. A bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet és a Közlekedésügyi Minisztérium emléktáblákat állít azokon az észak-erdélyi vasútállomásokon, ahonnan zsidókat deportáló vonatszerelvények indultak Auschwitz irányába. A táblák szövegét magyar részről nagyon sokan magyarellenes támadásként és a történelmi tények elferdítéseként értelmezték. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy az emléktáblák számadatai történelmi tényeket tükröznek, mint ahogy az is, hogy a zsidók deportálásában a helyi adminisztráció mellett a magyar csendőrség működött közre. Problematikus viszont az emléktáblák terminológiája. De ez elsősorban a központ, jelen esetben Bukarest erdélyi viszonyokkal szembeni és az erdélyi magyar közösséggel szemben tanúsított érzéketlenségéről, valamint egy más nézőpontok mentén szerveződő történelemszemléletről tanúskodik. Transindex.ro

Háborús honvédlevelek Szalárdra
Nagyvárad- Péntek este a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban mutatták be a Nagy Béla szerkesztésében megjelent Isten elhozza az időt. Honvédlevelek Szalárdra című kétkötetes könyvet.
A kétkötetes munka a második világháború alatt a Magyar Királyi Honvédség nagyváradi 25. gyalogezredének kötelékében szolgáló szalárdi katonák leveleit tartalmazza, egészen pontosan öt honvéd és családtagjainak több mint négyszáz levele révén nyújt rendkívül érdekes képet a háborús évek hétköznapjait élő faluról is.
A péntek esti könyvbemutatón megjelent érdeklődőket Péter I. Zoltán helytörténész köszöntötte. Röviden bemutatta a könyvek szerkesztőjét, Nagy Bélát, majd arra hívta fel a figyelmet: a levelek olvasása közben személyes hangú, megrázó történtek bontakoznak ki. Az öt honvéd közül Nagy Sándort főbe lőtték, Kovács Béla és Kovács Sándor hősi halált haltak, Molnár István orosz hadifogságba került, de hazatért, Nagy Ferenc pedig otthagyta az alakulatát, és szintén visszajött. Noha természetesen más és más a személyes történetük, közös bennük, hogy mindannyian ugyanazon hadsereg egyenruháját viselték és harcoltak a hazájuk megvédése érdekében, a leveleiknek köszönhetően pedig nyomon követhetjük a fronton töltött életüket, a szenvedéseiket.
Szabó Ödön történész, RMDSZ-es parlamenti képviselő bevallotta: amikor Nagy Béla megkereste őt azzal, hogy lenne neki ez az anyaga, nem hitte, hogy ilyen minőségű levelek vannak a birtokában. Meglepte őt az írások hangulata, hogy milyen mély érzelmeket közvetítenek, illetve fontos üzeneteket fogalmaznak meg, azt bizonyítva, hogy a távolság dacára is fontosak a családi kötelékek, az egymás iránti érzelmek, a szerelmek utáni vágyakozások. Ugyanakkor érdekes, hogy az öt honvédnek nem csupán az életútja más, hanem a társadalmi beágyazottsága is, így képet nyerhetünk arról is, hogy különböző réteghez tartozó emberek hogyan viszonyultak egy-egy kérdéshez. Emellett külön értéke a köteteknek, hogy nem csupán nagyon olvasmányosak, de szakszerűek is, az összeállítójuk pedig lényeges felvezetésekkel és magyarázatokkal szolgál. „Ilyen jellegű kutatások nélkül nem lehet és nem szabad valósan megírni a 20. század történetét”- nyomatékosította a méltató.
Több tiszteletet
Péter I. Zoltán kérdéseire válaszolna Nagy Béla elmondta: az első levelekhez 1974-ben jutott, az írásoknak azonban tragikus utóéletük volt. Röviden bemutatta az üzeneteik hőseit is. Nagy Sándorról például megtudtuk, hogy a tipikus háborús nemzedéknek volt a tagja, és megfigyelhető esetében, ahogyan négyosztályos végzettsége ellenére fokozatosan kiforrott, filozofikus mélységű gondolatokat közlő levélíróvá válik. Kovács Béla és Kovács Sándor testvérek voltak, s mindketten elestek. Jellemző rájuk a kötelességtudat, a becsületes és tisztességes magatartás. Molnár István úgy kellett bevonuljon, hogy nem is kapott fegyveres, harci kiképzést, Nagy Ferenc levelei pedig „bájos, diszkrét erotikával átfontak”.
A beszélgetésen szó esett a tordai csatáról is, meg arról, hogy talán több tisztelet érdemelnének azok az egykori honvédek, akik végigharcolták a második világháborút, de nem haltak hősi halált, vagy vésték márványba a nevüket, mert hazatérve egyenes derékkal, becsülettel helytálltak, példát mutatva emberi tartásból.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Tusványos udvarhelyi főszervezővel
„Történetekből történelemmé” nőtte ki magát a Tusványos: az idén immár 25. alkalommal megrendezendő tábor főszervezője ismét az udvarhelyi ifjúsági civil szférából került ki. Vass Orsolya főszervezővel, az Udvarhelyi Fiatal Fórum elnökével beszélgettünk a feladat kihívásairól, a negyed évszázados évfordulóról, valamint arról, hogy mi a jelentősége annak, hogy egy helyi ifjúsági szervezet országos, sőt nemzetközi fesztivál szervezésében vállalhat szerepet.
– Hogyan esett rád a választás, és miért vállaltad a főszervezést?
– Egy idő után magától értetődő volt. A Tusványosnak rendszerint van egy erdélyi és egy magyarországi főszervezője. Tavaly köztes megoldás született, hisz főszervezők nem voltak kinevezve, de már akkor felmerült, hogy én lehetnék az egyik. Akkor úgy gondoltam, hogy – mivel tavaly választottak meg az UFF elnökének – korai lett volna újabb feladatot elvállalni, viszont megígértem, hogy amennyiben idénre nem kerül alkalmasabb személy, akkor elvállalom. A szervezőcsapat tagja vagyok, mióta a Magyar Ifjúsági Tanács vállalta fel Erdély-szinten a Tusványos szervezését. 2008-ban volt az első ilyen tábor. A MIT-nek közvetve az UFF is tagja, így kerültünk egy csapatba. Az első időszakban négy évig recepciófelelős voltam, utána a szervezői irodában dolgoztam, ahonnan a tábor ügyes-bajos dolgait irányítottuk.
– Melyek a főszervezői feladatkör legnagyobb kihívásai?
– Kihívás megtalálni az egyensúlyt, hogy ne csak a részvevőknek, hanem a táborlakóknak is egy különleges hét legyen ez. Továbbá az erdélyi ifjúsági szervezeteket annyira láthatóvá tenni a táborban, hogy a táborozóknak teljesen egyértelmű legyen, Erdély-szinten kik rendezik a Tusványost. Ezenkívül nagyon fontos, hogy a 130 fős szervezői csapatnak is megfelelők legyenek az életkörülményei, a lehetőségei és a munkakörülményei. Azoknak a fiataloknak, akik napi 10–12 vagy akár több órát is dolgoznak a tábor ideje alatt, nagy kihívás, ha túlélőtábori körülmények között kell eredményes munkát végezniük. Ez is egy fontos feladat számomra.
– Idén lesz 25 éves a Tusványos. Hogyan ünneplitek az évfordulót?
– A koncertek mellett a legérdekesebb, hogy idén egy olyan csapatot verbuváltunk össze saját szervezeteink soraiból, amely kifejezetten azzal fog foglalkozni a tábor ideje alatt, hogy a 25-ös számmal játsszon: a 25. évforduló kapcsán meglepetéseket, játékokat rendezzen a táborozóknak. Többnyire flash-mob szerű megmozdulásokat kell elképzelni. A lényeg az, hogy azokban az órákban, amikor holtidő van, legyen valami plusz program, amely a 25. évforduló megünneplésével kapcsolatos. Tervezzük, hogy a Tusványos hetén 25. születésnapjukat ünneplőket meglepjük és felköszöntjük.
– A fellépők közül kiket emelnél ki?
– A Tankcsapda az egyik érdekes meghívott, hisz ők is 25. születésnapjukat ünneplik idén. De jön az Intim Torna Illegál, akik lassan hagyományos tusványosozók, illetve először lép fel a Tusványoson Baricz Gergő és a 30Y.
– Főszervezőként milyen saját ötlettel rukkoltál elő?
– Egyik elképzelésünk volt, hogy legyen egy csapat, amely csak azzal foglalkozik, hogy a legfiatalabb korosztályt valahogyan megszólítsa. Mert vannak előadások, amelyek nem feltétlenül a tizenéves korosztálynak szólnak, ezért nekik is akartunk valamilyen programot szervezni. A tábor tele van olyan eseményekkel, amelyek nekik is szólnak, de általában ezeket a partnersátrak szervezik. Tehát ez volt a terv, hogy a csapatunkból néhány ember erre fordítsa energiáját, hogy szánjunk időt arra, hogy kitaláljunk egy-két olyan játékos programot, amellyel bele tudjuk vezetni a tizenéveseket a tábor hangulatába. Igyekszünk rávezetni őket arra, hogy vannak olyan programok, amelyeken érdemes részt venni, annak ellenére, hogy táborozási időszámítás szerint korán kezdődnek.
– Hogyan lehet elérni, hogy a szervezőcsapat is frissüljön? Honnan az utánpótlás?
– A MIT egy ernyőszervezet, és további négy másik ifjúsági szervezetet foglal magában, tehát Erdély-szinten le vagyunk fedve: Nagyváradtól és Temesvártól egészen Tusnádfürdőig vagy Brassóig több vidékről vannak szervezőink. A tagszervezetek tehát folyamatosan frissítik magukat, ők megoldják maguknak az utánpótlást, így ezzel párhuzamosan tud zajlani a vérfrissítés a Tusványos szervező- és önkéntescsapatánál is. De természetesen kell azon dolgozni, hogy valóban értékes és megbízható embereket vonjunk be a csapatba, viszont egy Tusványos alatt rendszerint kiderül, hogy ki való oda.
– Mi a jelentősége annak, hogy helyi ifjúsági szervezetként részt vesztek a Tusányos szervezésében?
– Nyilván elsősorban az, hogy saját programjainkat is a Tusványoshoz kellett igazítanunk, mert a tábor időpontját nem Udvarhelyről szoktuk befolyásolni, tehát nekünk kellett igazodnunk. A legkézzelfoghatóbb haszon abból, hogy az UFF nyakig benne van a szervezésben, az, hogy jó kapcsolat tudott kialakulni azokkal a szervezetekkel és egyesületekkel, amelyek részt vesznek a táborban. Így egész évben lehetnek közös programjaink, tudunk partnereket találni egész Erdélyben.
Ebben az évben például a Közéleti Vándortábor megszervezésében segítettek különböző szervezetek. Az UFF-tagok mindig középiskolásokként kapcsolódnak be a tevékenységekbe, de az iskolai évek végesek. A Tusványos ilyen szempontból is nagyon jó lehetőség, hisz az egyetemi évek alatt és akár utána is tudjuk tartani a kapcsolatot a volt tagokkal. Sokszor Tusványos miatt tudjuk visszaszerezni a volt UFF-tagokat: a szervezés során fel tudjuk keresni azokat a volt tagokat, akiknek végzettsége, szakismerete bizonyos programokhoz szükséges. Idén is sok volt UFF-os van a szervezőcsapatban, például a MIT elnöke is tagunk volt. Mások már maguk is megtalálják a helyüket, esetleg munkalehetőséget a Tusványoson szerzett kapcsolatoknak, ismeretségeknek köszönhetően.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Az űrlap alja
Ahol eleven Szent László kultusza
Több száz zarándok a lovagkirály egykori sírja helyén
Második alkalommal tartották meg vasárnap délután a Szent László-zarándoklatot Nagyváradon, amelyen közel négyszáz katolikus hívő vett részt. A jelenlevők a velencei Templom térről indulva, imádkozva és Szent Lászlót és Szűz Máriát dicsőítő énekeket énekelve elzarándokoltak a várig, ahol a király eredeti sírhelye volt.
A zarándoklatot Böcskei László váradi római katolikus megyés püspök vezette. Nemcsak Nagyváradról, de más településekről is érkeztek sokan, akik ily módon akarták kifejezni tiszteletüket a városalapító lovagkirály emléke és a keresztény értékrend előtt. A Szent László-kultusz elvitathatatlanul és megvétózhatatlanul egyre erősebben összekovácsolja a környék magyarságát, ugyanis az elmúlt esztendőkben a katolikus egyház által felkarolt, hamar tradícióvá fejlődő zarándoklatok azok, amelyeken minden politikai villongást mellőzve lehet éltetni és megtartani Várad magyar múltját, jelenét és ezáltal remélhetőleg jövendőjét is.
A zarándoklat után Böcskei László megyéspüspök Szent László királynak, az egyházmegye alapítójának közbenjárását kérve szentmisét mutatott be a nagyváradi vártemplomban. A szentmise szónoka Fodor József általános helynök volt. A vikárius beszélt Szent László érdemeiről, majd közel ezer év óta meglevő kultuszáról is. Szent László királyt tájainkon elsősorban a nagyváradi püspökség megalapítójaként tisztelik. Kiváló uralkodói képességével, vitézségével és életszentségével kivezette a magyarságot a belső veszedelmek örvényéből, és megmentette a külső ellenségek halált és pusztulást hozó támadásaitól. Kultusza halála után hamarosan kifejlődött. Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté, mielőtt a Szentszék hivatalosan megtette volna ezt. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is.
A vasárnapi szentmise végén a zarándokok a Szűzanya közbenjárását kérték az ő tiszteletére szentelt első székesegyház helyén felállított Mária oltár előtt. Az immáron hagyománnyá vált zarándoklat egyértelműen felelevenítette azt az évszázadok óta meglevő hagyományt, miszerint a lovagkirály sírjánál igazságért, gyógyulásért könyörögtek a hívek.
Szőke Mária. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Államálmok Erdélyben (I.)
Erdély és az erdélyi magyarság történelmi sorsát az Osztrák–Magyar Monarchia világháborús veresége döntötte el. A történelmi Magyarország délkeleti területeit hamarosan a nagy-román állam kebelezte be, a Bánságon a szerb állammal osztozva. 1918. október 12-én, a Román Nemzeti Párt Nagyváradon bejelentette, hogy nem ismeri el a magyar törvényhozást. A magyar politika már elkésett az államnak a nemzeti autonómia elve alapján való újjászervezéséről, megőrizendő annak történelmi kereteit. Kudarcba fulladtak Jászi Oszkár november 13-i aradi tárgyalásai is a román nemzetiségi vezetőkkel.
Wilson amerikai elnök, még a háború lezárulása előtt, egy 150 fős munkacsoport elemzésén alapuló, 14 pontba tömörített békejavaslatot tett. A tanácsadója, Edward M. House ezredes által véglegesített elvek előírták, hogy az elkövetkezendő béketárgyalások nyíltak és átláthatóak legyenek, a háborús okok megszüntetésével igazságos és stabil béke jöjjön létre, mely biztosítja a békeszerető országok biztonságát, az erőszak és az önző agresszió megszűnését. Alapelvként fogalmazódott meg a minden néppel szembeni méltányosság, s annak jogossága, hogy egyenlő szabadságban éljenek. A javaslat 10. pontja előírja: „Ausztria–Magyarország népeinek, amelyeknek helyét a népek között megoltalmazni és biztosítani kívánjuk, legelső alkalommal lehetővé kell tenni önálló fejlődésüket”. Wilson februári újabb négy pontja szerint a népek akaratuk ellenére nem tolhatók egyik államból a másikba.
A hadviselő felek a wilsoni javaslatot elfogadták ugyan, de a győztesek a békeszerződésekben ezektől eltekintettek. Voltak azonban, akik a wilsoni elveket komolyan vették, és azok alapján próbálták menteni régiójukat a területéhes kisebb, valamiképp a győztesek oldalára került államoktól.
„Ezekben az időkben a wilsoni eszmék hatása alatt, az önrendelkezés mániájába esett az emberiség. Erdélyben is három köztársaság alakult meg, így Székelyföldön, Kalotaszegen és végül a Bánságban” – írja Ligeti Ernő.
A budapesti Székely Nemzeti Tanács 1918. november 17-én tartott nagygyűlésén javasolták, hogy amennyiben a békekonferencia nem biztosítja a magyar állam területi integritását, akkor a magyar–román együttélést a wilsoni elvek alapján kantonális rendszerben biztosítsák. Ahol a székelység összefüggő többséget alkot, ott „független, szabad és szuverén köztársaságot alkothasson”, és kérték, hogy a békekonferencián számára is biztosítsanak képviseletet. Az SZNT vezetői, Jancsó Benedek és Ugron Gábor, Jászi Oszkárt is felkeresték javaslataikkal, aki támogatásáról biztosította törekvéseiket.
Paál Árpád helyettes alispán a Székely Közélet december 8-i számában úgy vélte, hogy a magyarországi románság nem fogja megtalálni gazdasági kapcsolatait Nagy-Romániában, mert „az erdélyi román vidékek rászorulnak a magyar Alföld gabonájára és a gépipari termelésre, viszont a magyar Alföld is rászorul az erdélyi fára, sóra és egyéb ásványra. Ez a kölcsönösség olyan együttélést teremt, mely a politika mesterkéltségét túl fogja nőni”. Ezért a következőt javasolja: „Legyen külön Erdélyi Köztársaság a maga román, székely, szász és magyar nemzeteivel. Ezzel az alakulattal az előbbi magyar állam egységét sem zavarhatjuk, s politikai és nemzetközi tűzfészekké a magunk szülőföldjét nem tesszük, mert minden nemzet egyensúlyozottan megkapja a maga új államhatalmát is, meg a régi összefüggéseit is. Ez a külön államalakulat barátságos szomszédként fog állni Magyarország és Románia között, s a két régi állam testvéri szövetségének a létrehozása fog lenni”. Helyi szinten lemondana a történelmi Magyarország integritásáról, ha a wilsoni elveket, illetve az etnikai önrendelkezés elvét következetesen egész Erdélyben érvényesítenék.
Gyárfás Elemér 1919 márciusában a Iuliu Maniunak készített tervezetben az önálló erdélyi államiságot, mint az erdélyi kérdés rendezése kulcsát, részletesen kidolgozta. Az önálló Erdélyi Köztársaság eszméjét Paál a román Kormányzótanács miniszterével, Romul Boilával folytatott tárgyalásokon is felvetette. Boila ezt ideális megoldásnak nevezte, de sajnálattal közölte, hogy a gyulafehérvári nemzetgyűlés határozata már ezen az eszmén túlmenő megoldást talált, és ehhez az antant is hozzájárult.
Miután bebizonyosodott az önálló Erdélyi Köztársaság létrehozásának lehetetlensége, a Székely Köztársaság eszméje került előtérbe. Mezey Ödön és Paál Árpád köre egy emlékiratban rögzítette a köztársaság tervét. Az új állam Anglia és az Egyesült Államok protektorátusát kérné, és gazdasági szövetségre lépett volna a román és a szász nemzettel, Romániával és Magyarországgal.
A köztársaság békés kikiáltására 1919. január 10-én került volna sor, azonban 9-én a román hatalom Paál Árpádot 36 társával együtt letartóztatta.
Január 13-án Valer Neamţiu, a nagyszebeni Kormányzótanács által Udvarhely megyébe kinevezett prefektus, felkereste a házi őrizetben lévő Paál Árpádot és a szászok medgyesi hűségnyilatkozatához hasonló székely határozat kinyilvánítására akarta rávenni a helyettes alispánt. Paál a tárgyalásokat két feltétellel: a székelyföldi megyék vezetőinek szabad tanácskozásának, illetve a budapesti kormányzattal való kapcsolattartás biztosításával, valamint a Székely Köztársaság elve alapján vélte folytathatónak. Ezt azonban a román fél elutasította.
Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad), 2014. május31.
Államálmok Erdélyben (II.)
Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása Kós Károly számára nem jelentett tragédiát. Ellentétben a hivatalnokértelmiséggel, mely az államhoz ragaszkodott, Kóst népéhez, szülőföldjéhez kötötte a hűség, s mikor amazok az állam után vándoroltak, Kós hazajött népének szolgálni.
Kós Károly és társai szervezkedni kezdtek, és Bánffyhunyadon bejelentették a Kalotaszegi Köztársaság megalakítását.Az elvi megalapozásához a kolozsvári Keleti Újság –amelynek szerkesztőségében ott találjuk Szentimrei Jenőt, Paál Árpádot, Zágoni Istvánt, Ligeti Ernőt és Kós Károlyt is – által terjesztett eszmék is hozzájárultak. Szerintük a köztársaság létesítésének gondolatát az teszi indokolttá, hogy a kalotaszegi magyarságot nagy román tenger veszi körül, és e nyelvsziget önálló állami berendezésének létjogosultságánál így mi sem természetesebb. A Köztársaság lakossága kb. 40 ezer lélekre tehető, pontos határvonalát nem ismerjük. ElnöknekAlbrechtLajost választották meg.
Grandpierre Emil főispán egy küldöttség élén fölkereste a szebeni román Kormányzótanácsot, és javasolták, hogy Erdély magyarlakta területén magyar, a románon román, a vegyes lakosságú területeken vegyes legyen a közigazgatás, azonban a Kormányzótanács hallani sem akart javaslatukról. A Kolozsvárra visszatért küldöttség Apáthy Istvánt, Kelet-Magyarország főkormánybiztosát, akinek a békeszerződés aláírásáig a magyar államot kellett volna képviselnie börtönben találta. Ezzel megszűnt a mini állam léte is.
Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad), 2014. június2.
Államálmok Erdélyben (III.)
„Duna-Tisza-Maros, erős karjai ölelték őt
Az Erdélyi hegyek óvták a földjét, s a legelőt”
– nosztalgiázik a költő a 24 napig élő Bánáti Köztársaságról.
A történelmi körülmények folytán, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásának időszakára a Bánság a Kárpát-medence egyik legkevertebb etnikumú területévé vált, ahol a megfogyatkozott magyarság jelentős szerb és román népességgel, valamint – kisebb számban – bolgárokkal, görögökkel és bunyevácokkal élt együtt. Ilyen zűrzavaros etnikai viszonyok mellett várta a wilsoni elvek nevében osztozkodó antant-szövetségeseket, akik a Monarchia összeomlásakor, 1918 októberében minden oldalról betörtek Magyarországra.
A Bánságra a szerb és román népesség nagy aránya nyomán hamarosan két „anyaállam” is igényt formált, a magyarokon kívül elsősorban a németek próbálták megmenteni a tájegységet a széthullani látszó állam számára.
A kezdeményezés a polgári radikális Róth Ottó nevéhez fűződött, aki a Bánáti Néptanács október 31-i megalakítása után Temesváron magát elnöknek nyilvánítva, kikiáltotta a terület függetlenségét, egyúttal pedig a hadügyek irányítására Bartha Albertet nevezte ki miniszternek. Az új állam vezetői a függetlenség 24 napja alatt gyakorlatilag azzal kísérleteztek, hogy egy széleskörű autonómiát biztosító rendszerrel győzzék meg a domináns nemzetiségeket, hogy maradjanak – egy majdan föderálisan átszerveződő – Magyarország alattvalói.
Ez a taktika nem feltétlenül volt kudarcra ítélve, azonban 1918 őszén, amikor az egykori nemzetiségek az államalapításra és az anyaállamokhoz való csatlakozásra is lehetőséget nyertek, az autonómia már egyáltalán nem volt vonzó ajánlat.
A kudarc aztán néhány nap után teljesen nyilvánvalóvá vált, ugyanis az államocska „hadserege” képtelen volt szembeszállni a Bánság területére benyomuló antant-csapatokkal. A franciák november 19-ig a Bánáti Köztársaság egészét ellenőrzésük alá vonták, a köztársaság pedig november 25-én hivatalosan is megszűnt, miután a Szerb Nemzeti Tanács kimondta a Bánság délszláv állammal való egyesülését.
A sokáig háborúval fenyegető román–szerb konfliktust a trianoni békeszerződés végül a történelmi tájegység kettéosztásával oldotta meg, miközben Magyarország csupán a Tisza és Maros szögének egy kicsiny szegletét tarthatta meg.
Erdélyben ezzel lezárult a wilsoni elvek gyakorlatba ültetésének reménye. A béketárgyalások folyamán teljesen más modellek szerint döntöttek, mint a közigazgatási és hatalmi vákuumhelyzetben pozícióőrzésre törekvő közösségek lokális autonómia-tervei.
1918. december 1-jében sem az jelenti az igazi tragédiát, hogy a románság kinyilvánította elszakadási szándékát, hiszen ez az igény hosszú ideje a magyar kormányzat számára is ismert volt. A valódi tragédiát az jelentette, hogy a nemzetállami ambícióit valóra váltó Nagy-Románia később egy pillanat alatt elfelejtette a Gyulafehérváron tett nemes ígéreteket, és sokkal inkább arra törekedett, hogy a magyarság rovására élhesse ki vélt vagy valós nemzeti nagyságát, illetve törlessze korábbi sérelmeit.
Murvai Miklós. Nyugati Jelen (Arad)

Kilencven kiló érme Wass Albert emlékére
Nyolcvan-kilencven kilogrammot nyomott az a sok banis érme, amit tegnap vittek be az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Nagyváradon az adóhatósághoz, így fizetve ki a tavalyi Wass Albert felolvasómaratonért kapott 600 lejes pénzbírságot. Mint kiderült, a hivatalban fel vannak készülve a hasonló esetekre, különleges, aprópénzszámoló géppel ellenőrizték, hogy pontos-e az összeg.
Amint arról beszámoltunk, az EMI-sek az író halálának 15. fordulója alkalmával szervezték az eseményt, szolidaritást vállalva egyúttal az ugyancsak Wass Albert-megemlékezés miatt kihallgatásra beidézett gyergyószentmiklósi társaikkal. Mint ismeretes, a romániai törvények tiltják a háborús bűnösök és emberiesség ellenes bűnöket elkövetők kultuszát, Wasst pedig máig így tartják számon, miután egy koncepciós perben elítélték.
Egy ügyésznek szúrt egyébként szemet a felolvasásról szóló újsághír, a fiatalok pedig hiába fellebbeztek, minden fórumon elutasították őket. Ezt követően felszólítást kaptak, hogy a hét folyamán fizessék ki a bírságot. Az 1, 5 és 10 banis érmék eközben már február közepétől gyűltek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) váradi irodájában, továbbá – amint azt szerdán a Krónikának Molnár Csongor, az EMI nagyváradi szervezetének elnöke elmondta – máshonnan is kaptak támogatást, természetesen valamennyi pénzt apróra váltották.
„Figylemfelkeltésnek szántuk. Az lenne a lényeg, hogy ne álljunk le. Akármilyen büntetést is rójanak ki, az összeget összegyűjtjük, Wass Albert emlékét nem hagyjuk eltiporni. A román háttérhatalomnak tulajdonképpen ez a célja. Az igazságtól félnek, azért tiltanak” – fogalmazta meg Molnár Csongor.
Bálint Eszter. Krónika (Kolozsvár)

Tíz magyar nyelvű szakosztály indul Bihar megyében
Bihar megyében a 2014/15-ös tanévben tíz magyar nyelvű szakképzést nyújtó osztályt indítanak - tájékoztatta a maszol.ro-t Kéry Hajnal főtanfelügyelő helyettes, akitől azt is megtudtuk, hogy Érmihályfalván már túljelentkezés is van.
A tíz kilencedik osztályra osztályonként 28 helyet hagytak jóvá, ez tehát 280 gyermeknek jelenthet szakképzést. Nagyváradon a Mihai Vitezul Műszaki Kollégiumban egy magyar osztály indul, ott szakácsokat képeznek, az Andrei Şaguna Műszaki Kollégiumban két osztály indul, az egyikben autószerelői, a másikban villanyszerelői szakképzést nyújtanak – ez utóbbit kisfeszültségű hálózat karbantartására.
Az érmihályfalvi 1. Számú Mezőgazdasági Kollégiumban három szakosztály indul, azokban mezőgazdasági gépészeket, kertészeket illetve elárusítókat képeznek. A nagykágyai 1. számú Szakközépiskola két magyar tannyelvű osztálya közül az egyikben szintén mezőgazdasági gépészeket, míg a másikban kőműveseket, kőfaragókat és vakolókat oktatnak majd.
A borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Szakközépiskolában egy osztályban kertésznek, a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum egy osztályában pedig víz- és gázvezeték-szerelőnek tanulhatnak a fiatalok.
F. N. L. maszol.ro

A Kölcsey Egyesület tudományos ülésszaka
Város a Partium és Bánság határán
Szívből üdvözöljük az Aradi Kölcsey Egyesület kezdeményezését egy tudományos ülésszak megrendezésére. Aki nem próbálta, nem tudhatja, mennyi munkával, vesződséggel, egyeztetéssel jár egy ilyen rendezvény megszervezése. De vállalták és sikerrel teljesítették. Az ülésszakra Arad bizonyára legszebb és legpatinásabb helyiségében, az aradi Városháza (ma Ferdinánd román királyról elnevezett) gyönyörűen felújított dísztermében került sor, anyagából a Fecskés Könyvek sorozatban kötetet adtak ki, amelyet az ülésszak végén a résztvevők (aláírás fejében) díjmentesen megkaptak.
A több mint 170 oldalas kötet pedig (Arad és a Kölcsey Egyesület a Bánság és a Partium határán) a tudományos ülésszakon elhangzott előadásokat tartalmazza – azt a kettőt is, amelyeket szerzőik, egyéb elfoglaltságuk miatt, nem tarthattak meg. A két és fél órás szimpózium így is a mai Kölcsey Egyesület egyik legsikeresebb rendezvényének minősíthető.
Bevezetésként Fekete Károly, az Egyesület titkára olvasott fel terjedelmes részletet Krenner Miklós, a két világháború közötti romániai magyar újságírás legendás Spectatorjának, a Kölcsey Egyesület valamikori elnökének Arad c. írásából, amely, meghatározása szerint „az igazi lokálpatriotizmus, az aradiság csodálatos példája”. „Akár a nagy Magyar Alföld, Budapest, Nagyvárad, Temesvár felől közeledünk hozzá, akár a hűvös és rejtélyes Erdély felől ereszkedünk le hozzá, valami furcsa, nyomasztó hangulatunk támad. Önkéntelenül fölébred bennünk a kérdés, ugyan miért van Arad ott, ahol van”” – írja 1930-ban megjelent tanulmányában. Ma, több mint nyolcvan esztendővel utána, a tudományos ülésszak a mai Románia három nyugati, viszonylag közeli nagyvárosa, Nagyvárad–Arad–Temesvár viszonylatában vizsgálta, hogyan alakultak modern városokká, milyen volt egymáshoz való viszonyuk a természetes és egészséges, tettekre serkentő versengés közepette a XIX. század utolsó évtizedeitől nagyjából a második világháborúig. A városukra méltán büszke lokálpatrióták számára bizonyára rendkívül fontos, hogy Várad, Arad vagy Temesvár közül melyik volt és mikor a többi fölött jelentős városfejlesztési eredményekben (a lakosság száma, a jelentős köz- és egyházi épületek, vízvezeték, csatornázás, villanyvilágítás, városi közlekedés, gazdasági és pénzügyi élet, telefon, sajtó, színházi élet stb. – az idők során mindegyiküknek vannak elsőségeik). Dr. habil Fleisz János nagyváradi történész, Muntean Tibor és Lehotszky Attila aradi történelemtanár (örvendetes, hogy a helytörténeti kutatásokban a fiatalabbak is szerepet vállalnak), Piroska Katalin aradi származású, ma Magyarországon élő színháztörténész, dr. Bodó Barna szociológus, egyetemi tanár, Temesvár) átfogó képet kapott a hallgató egy egész régió, és különösen Arad – nem is kimondottan Partium, nem is Bánság, hanem a kettő közötti átmenet – gyors felemelkedéséről (1910-ben még a három közül a legnépesebb város volt, rendkívül erős gazdasági és pénzügyi élettel), majd 1918-1920 után viszonylagos hanyatlásáról. Egy beszámoló keretében nem részletezhető az öt, tényekben, adatokban rendkívül gazdag előadás (amelyeket a könyvben Puskel Péter és Makai Zoltán tanulmányai egészítenek ki): érdemes a kötetet részletesen tanulmányoznia annak, akit e térség utóbbi jó másfél évszázadának történései érdekelnek.
Az ülésszak megnyitójában Jankó András Kölcsey-elnök a szimpózium megszületésének ötletéről szólva azt is megemlítette, hogy szándékaik szerint ezután évente rendeznek hasonlót. Köszönetet mondott nemcsak valamennyi előadónak és a résztvevőknek, hanem a városi tanácsnak is, amely jelentős anyagi támogatást biztosított a rendezvénynek és az ez alkalommal megjelentetett fontos kiadványnak. Bognár Levente alpolgármester, egy előző felszólalóra utalva, természetesnek mondta, hogy „a városháza a polgároké”, és hogy maga, Cziszter Kálmán tanácsos társával együtt minden tőle telhetőt megtesz a magyar kulturális és tudományos rendezvények támogatása érdekében.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

Czika Tihamér: hosszú távon az új transzilvanizmus a kiút
A 4. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét alatt mutatták be Czika Tihamér Álmodok egy Erdélyt című publicisztikakötetét. A jelenleg Brüsszelben dolgozó jogász, közíró 2007 és 2011 között elsősorban a nemrég megszűnt manna.ro hírportálon írt hetente, termékeny vitákat gerjesztve a legkülönfélébb témákban. Írásai aktualitásáról, a vitásabb kérdéseket illető véleményéről kérdeztük.
Milyen témákat tartottál fontosnak abban az időszakban, amelyből a kötet tartalma lett válogatva?
Az erdélyi magyar identitáskeresés, erdélyi magyar politika, budapesti és bukaresti politika és azok lecsapódása ránk, mit lehet és mit nem lehet szeretni Romániában mint országban és állandó tranzit-társadalomban – többnyire ezekről írtam. Külön fejezetbe gyűjtöttük továbbá a kolozsvári ügyekről szóló véleményanyagokat illetve egy szkeptikus fejezet is lett, amely elsősorban szekuláris humanista és racionalista cikkeket tartalmaz. Végül a Balra át című fejezet elsősorban a gazdasági válság hazai lecsapódásai által generált problémákra fókuszál.
A cikkek egy része kordokumentum, a másik még mindig aktuális. Mi az, amiről korábban írtál, és ma is érvényes?
Az írások egy része valóban azért lett beválogatva, mert megfog egy bizonyos esemény körüli hangulatot, amely ma már meghaladott, de kordokumentumként érdekes, így például a kolozsvári főtér lekövezése körüli viták, vagy valamelyik választási kampány magyar-magyar csatározása körüli elemzések. Nagyon sok felvetett téma azonban ma is aktuális: az autonómiaküzdelem kommunikációs hibái, a román és magyar Erdély párhuzamos létezése, a nyelvi jogok érvényesítése körüli gondok, a rendszerbe kódolt korrupció stb. A legaktuálisabb kérdés talán még mindig a gazdasági válság, a kiszámíthatatlan jövő perspektívája, a társadalmi struktúrák és értékrendek részleges elmaradottsága, egyszóval az a kérdés, amit úgy fogalmaztam meg egyik cikkben, hogy „kivándorolni vagy építőkő maradni?”
Mi az, ami jó irányba változott és mi az, ami rosszba?
Vegyünk csak egy jót és egy rosszat. Jó irányba változtak a dolgok Kolozsváron. Nagy örömmel látom, ahogy a lassan kicserélődő magyar civil és politikai elit túllépett a múlt siratásán, felvállalta ezt a várost úgy, ahogy van: masszívan román és betonvárosként is, ha már ilyen lett. Megértettük azt, hogy vagy elfogadjuk a jelen valóságát és ebben alakítjuk ki a helyünket, vagy ha elfordulunk tőle, akkor magunkat iktatjuk ki Erdély fővárosának jövőjéből. Kijöttek a magyar rendezvények a templomokból, dísztermekből, iskolákból a főtérre, az utcákra. A Kolozsvári Magyar Napok a legjobb példája ennek az „újramagyarosodó” Kolozsvárnak, de az otthonérzetet segíti az éppen lezajlott könyvhét, vagy az is, amikor a KMDSZ diáknapokon több tíz csapat színesíti be a főteret és készíti el kreatívnál kreatívabb videóit. Az új főteret magunkévá tettük, igazolt az idő. Ez mindig jól esik az embernek.
Rossz irányba tart szerintem ugyanakkor az erdélyi magyar politikai narratíva, amely még nacionalistább lett, mint valaha volt, és ahelyett, hogy a románokkal közösen építendő új transzilvanizmus fele tartana – amely szerintem az egyetlen hosszú távú lehetőségünk – egyre jobban az etnikai bezárkózottság fele tart, egyre jobban „elszékelyesedik” és egyre kevesebbet üzen az interetnikus és szórványvidéken élők számára. Történik mindez úgy, hogy az autonómiázás is máig üres politikai szlogen maradt, tulajdonképpen máig nem tudja senki pontosan elmagyarázni, hogy mit ért alatta, milyen jogköröket, milyen megosztással, milyen határokkal, milyen román alkotmányos berendezkedés részeként stb.
Czika Tihamér – Álmodok egy Erdélyt (Publicisztikák 2007-2011) című kötete a nagyváradi Riport Kiadónál jelent meg. Május 30-án, a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten mutatták be, illetve Nagyváradon, július 3-án délután 7 órától.
Mit értesz új transzilvanizmus alatt?
Ezzel több cikk is foglalkozik a könyvben. Én abban hiszek, hogy a jövőnk egy közös, etnikai-identitás fölötti erdélyi identitás kiépítésében (visszaépítésében?) van. Az erdélyi magyarság legnagyobb problémája földrajzi, modern szóval: geopolitikai. 600 kilométeren vagyunk szétszórva több tíz kisebb szigeten, egy román tengerben, amelyből a partiumi és a székely résznek van hosszú távú fennmaradási esélye. A párhuzamos magyar „minitársadalmunk” a természetes asszimiláció miatt egyre csak zsugorodni fog. Hosszú távon a Most-Híd féle út az egyetlen, amelyen keresztül – az erdélyi románokkal közösen – ki tudunk alakítani egy olyan erdélyi világot amelyben otthon tudjuk érezni magunkat. Az etnikai politizálásból a regionálisba való váltás ideje megérett. Elég csak benézni a több ezres román többségű transzilvanista Facebook csoportokba, és láthatjuk, hogy román oldalon is beérik lassan az az elit, amelyik felismeri Erdély lehetőségeit, és egy föderális Romániában gondolkodik. Nagyon sok Sabin Gherman van ma már, aki várja a hat százalékos erdélyi (magyar) párt baráti kéznyújtását, s hajlandó minden erejéből azon dolgozni, hogy ehhez még hozzátoljon legalább hat százalék erdélyi román szavazatot, ha nem többet. Ők a természetes partnereink, de előbb-utóbb lehet, hogy nélkülünk is megcsinálják ezt. Kérdés, hogy meddig várunk, van-e egyáltalán időnk várni?
Azt vallod korábbi írásaidban is, hogy túl kell lépni a Trianon-szindrómán. Egyrészt miért fontos ez, másrészt hogyan lehet megtenni ezt a lépést?
Trianonnal foglalkozni ma több szempontból is totális zsákutca. Egyfelől nyílván fájdalmas, de van elég fájdalmas ünnepünk, megemlékezésünk, tényleg kell még egy? Másfelől megosztó, egyoldalúan éljük meg, ami a környező nemzetektől – a mi esetünkben főleg a románoktól – elszigetel. Míg nekünk tragédiát, Trianon a románoknak, szlovákoknak, szerbeknek nemzeti felszabadulást jelentett. A kötetnek címet adó cikkben írom azt, hogy „álmodok egy Erdélyt, ahol az én nemzeti ünnepem nem a te gyásznapod, ahol az én nemzeti hősöm nem a te gyilkosod. Közös nemzeti ünnepeket álmodok, amelyekre mindannyian jó szívvel tudunk kimenni, és valóban ünnepelni tudunk, nem gyászolni.” Ugyanígy természetesen december elseje sem egy jó ünnep. Ideje megérteni ugyanakkor, hogy nincs visszaút, felesleges frusztrációkat kelteni magunkban. Modern Európa a határok sérthetetlenségére épül, egy tudatos „kollektív amnéziára”, amit azt mondja, hogy ami 1945 előtt történt, azt hagyjuk a történelemkönyveknek és építsünk egy közös Európát azzal, ami van. Másképp nincs esély, ha mindenki elkezdené felgörgetni a sérelmeit ki tudja melyik korból – és higgyük el, egyáltalán nem vagyunk egyedül az ilyen sérelmekkel –, akkor lehetetlen volna megtartani a békét, a szolidaritást, az integrációt, megint egymással civakodó, egymást bénító kisállamokra esne szét ez a kontinens, és végképp elvesztenénk a versenyt a gyorsan fejlődő, globalizálódó világgal.
Számos vitában vettél részt régen, mit tapasztaltál, mennyire éri meg vitába szállni, lehet-e hatni az emberekre, vagy csak mindenki elbeszél a másik mellett?
Minden publicisztikámat azzal a szándékkal írtam, hogy az olvasókat gondolkodásra, reflektálásra, s ha szükségét látják vitára késztessem. Voltak, akik azt hitték, hogy szórakozásból provokáltam. Ez egyáltalán nem igaz. Komolyan gondoltam minden sort, és tényleg hiszek abban, hogy egy közírónak felelőssége van, a vitának komoly szerepe van a társadalom fejlődésében. Hogy kivel érdemes vitatkozni és kivel nem, azt mindig az adott helyzet döntötte el. Azt általában már az első érvcseréből lehet látni, hogy van-e a vitapartnerben bármi nyitottság másféle véleményre, vagy túlságosan doktriner, illetve, hogy képes egy bizonyos színvonalon érvelni, vagy bulvárportálok sémáit ismétli. Érveket cserélni ugyanakkor még így is érdemes volt, hiszen ne feledjük, hogy egy-egy vitát sok százan, akár ezren olvashatnak online, és sohasem tudod, hogy kire hogyan hat. Nem tudom, hány embert győztem meg, de azt tudom, hogy olvastak azok is akik szerettek, és azok is akik nem. Ezzel pedig már elértem, amit akartam.
Azoknak, akik nem értenek egyet veled a fő kérdésekben, legyen szó toleranciáról, baloldaliságról, interetnikus kapcsolatok fontosságáról stb., mi a fő üzeneted ma?
Tartsanak mindig nyitva egy ajtót, olvassanak mást is, mint amit szoktak. Üljenek le kávézni, sörözni más gondolkodású emberekkel. Egy személyes beszélgetésnél mindig hamar kiderül, hogy nem is vagyunk annyira mások, mind normális emberek vagyunk, akik jót akarnak, csak legfeljebb másképp. Engem nagyon sok ilyen beszélgetést tolt egyre jobban középre mostanában, és remélem, hogy én is hoztam másokat oda. S ha már egy könyvbemutató mentén ültünk le beszélgetni, nem hagyhatom ki: olvassák el a könyvem, ezzel is ugyanaz a célom, mint a cikkekkel volt, gondolkodásra, reflexióra akarom bírni az embereket. Egyet garantálhatok: ha érdekli őket a politika, ha érdeklik az erdélyi magyarság nagyobb és kisebb kérdései, nem fognak unatkozni.
Kustán Magyari Attila. maszol.ro

Az űrlap alja
Előállították a tüntetőket
Az űrlap alja
Hetek óta téma Váradon az, hogy a volt Olaszi temető helyén létesített parkot a város önkormányzata Mihai Viteazul egykori havasalföldi vajdáról akarja elnevezni, s a tervek szerint a néhai uralkodót ábrázoló (jelenleg a Szent László téren álló) lovas szobrot is oda akarják átvinni.
A váradi magyarok zöme azonban úgy véli, a pár éve felszámolt régi magyar temetkezési helynek meg kellene hagyni eredeti nevét, utalva ezzel arra, hogy a jelenlegi park egy olyan sírkert felett húzódik, ahol több évszázadig egykori váradi magyarok sírjai domborultak. Mihály vajdának történelmi szempontból nem sok köze van ugyanis sem a régi Váradhoz, sem a volt magyar temetőhöz. Erre igyekezett felhívni a figyelmet az a kéttucatnyi váradi magyar, akik az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) váradi szervezetének felhívására vasárnap este pár perces villámcsődületet tartottak az egyik kápolna előtt. A villámcsődület részvevőinél három kartonlapokra festett felirat is volt, melyekben felhívják a figyelmet arra, hogy a váradi magyaroknak joguk van a magyar nevek használatához, és ahhoz is, hogy a régi magyar temetőt ne román fejedelmekről nevezzék el.
A demonstráció csendben, civilizáltan le is zajlott, eleinte mindössze egy rendőr jelent meg, aki videokamerával felvételt készített az eseményekről. Semmilyen szónoklat, hangoskodás nem volt a villámcsődület ideje alatt. Mikor az emberek szétszéledtek, és a sajtósok is elmentek onnan, csendőrök kerültek elő, akik felszólították az EMI-seket, hogy igazolják magukat, majd előállították a fiatalokat. A Reggeli Újság munkatársát a park kapujában érte utol egy váradi magyar ember, és szólt, hogy a fiatalokat elvitték a közeli templom mellett leparkolt csendőrségi autókhoz. Így mentünk vissza oda, ahol valóban, éppen a feliratokat kobozták el a csendőrök. Kérdésünkre az akciót koordináló csendőrtiszt elmondta, az EMI-sek nem kértek engedélyt a tüntetésre, holott a 60/1990-es törvény szerint olyan esetekben, amikor transzparenssel demonstrál egy csoport, engedélyt kell kérni az esemény előtt három nappal a polgármesteri hivataltól, 48 órával pedig a csendőrségtől. Joguk van tüntetni, jelentette ki a tiszt, azonban máskor kérjenek ehhez engedélyt. Azt is megtudtuk, egy feljelentés alapján szálltak ki a helyszínre. A feliratokat a csendőrség elkobozta, majd udvariasan kezet fogtak a fiatalokkal, akik elhagyták a park területét.
Kérdésünkre Molnár Csongor, az EMI váradi vezetője elmondta, az esemény nyilvánosan nem lett meghirdetve, így szerintük nem is számít tüntetésnek. Mivel semmilyen rendbontás, egyetlen szó sem hangzott el a tiltakozás ideje alatt, így nem értik a hatóságok közbelépését. Amúgy pár héttel ezelőtt a városközpont egyik legforgalmasabb helyén, az EMI székház előtt RMDSZ-es politikus szervezte tiltakozás zajlott egy magyarországi párt (a Jobbik – szerk. megj.) ellen, mondta Molnár, azonban érdekes módon akkor senki nem tett feljelentést, és a csendőrök sem léptek közbe. Érdekes ez, mert figyelembe véve pont azt a törvényt, amire most hivatkoztak, annak a villámcsődületnek sem lehetet semmilyen engedélye, ugyanis három nappal előtte még maguk az EMI-sek sem tudták, hogy ott sajtótájékoztatót tartanak majd magyarországi politikusok.
Értesüléseink szerint az előállított fiatalok írásbeli figyelmeztetést kapnak rendbontás miatt.
Szőke Mária. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Erdély-szerte az összetartozást ünneplik
Erdély-szerte megemlékeznek szerdán a trianoni békeszerződés aláírásához kötődően a nemzeti összetartozás napjáról. Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében a Bolyai téri unitárius templom udvarán 17 órakor kezdődik az emlékünnepség, amelyen Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is részt vesz.
Fellép a Református Kollégium vegyeskara, a megemlékezés után pedig az egyházközség tanácstermében Koltai Gábor Trianon című filmjét vetítik.
Sepsiszentgyörgyön 16 órától a Kőrösi Csoma Sándor és a Templom utca kereszteződésénél található téren tart megemlékezést a helyi önkormányzat és Magyarország Kulturális Központja – rossz idő esetén az eseményt a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében tartják. Délután fél 6-tól a Magyar Polgári Párt (MPP) rendezvényére várják az érdeklődőket az Erzsébet-parkban található székely zászló alatt.
Kirándulva emlékeznek a diákok
A Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak kínál utazási lehetőséget a budapesti Rákóczi Szövetség hétvégén a nemzeti összetartozás napja alkalmából. Az idei programon a marosvásárhelyi Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium összesen nyolcvan diákja is részt vesz: egy részük Egerbe, a többiek Debrecenbe látogatnak el.
A tanulók a péntektől vasárnapig zajló kiránduláson megemlékezésen vesznek részt, emellett városnézést, kapcsolatépítő és ismerkedő programokat szerveznek számukra.
Székelyudvarhelyen a Millenniumi emlékoszlop körüli téren tartandó, koszorúzással záródó megemlékezés szerda délután fél 5-kor kezdődik, szombaton pedig reggel 8-kor a főtérről indul a már hagyományos Trianon-napi kerékpárkörút. Farkaslakán 16 órára várják a megemlékezőket a Trianon-emlékműnél, ahol a felszólalások után a Tamási Áron Általános Iskola diákjai népdalokat, verseket adnak elő.
Csíkszeredában az EMI és a Minta ifjúsági szervezet tart emlékünnepséget: a résztvevők délután negyed ötkor gyülekeznek a Szabadság téren, majd együtt indulnak a központi parkban tartandó megemlékezésre.
Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának belső udvarán 17 órakor kezdődik az összetartozás napi rendezvény a Partiumi Magyar Művelődési Céh és az EMNT szervezésében. Emlékbeszédet mond Hermán M. János, a Partiumi Magyar Művelődési Céh hittudományi referense és Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke, majd a résztvevők megkoszorúzzák a Trianon-emlékművet.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét, a nemzeti összetartozás napjává. Az erről szóló törvényben az Országgyűlés rögzítette, hogy kötelességének tekinti arra inteni a jelenlegi és a jövendő nemzedékeket, hogy a trianoni békeszerződés okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, a más nemzeteknek okozott sérelmeket is számon tartva, s ezekből okulva, az elmúlt kilencven esztendő küzdelmeiben az összefogás példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt merítve, a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak. Krónika (Kolozsvár)

Meggyalázták a váradi Bethlen-szobrot
Román zászlót kötöttek a nyakába, és sárga festékkel kenték össze Bethlen Gábor nagyváradi szobrát – hívta fel a figyelmet egy, a Facebook közösségi oldalon közzétett, hétfőn készült fotó.
A szétdobált magyar szalagos koszorúkat egy váradi lakos tette vissza a helyükre, és a Bethlen-címer egyik madarát is megpróbálta letakarítani a fehér „csirizszerűségtől”.
„Felháborító, hogy 2014-ben ilyen problémákkal szembesülünk. Erre képes napjainkban a demokrácia” – reagált a szoborgyalázásról a Krónikától értesülő Sárközi Zoltán.
Az RMDSZ-es városi tanácsos kedden – miközben épp külföldről tartott Váradra – emlékeztetett arra, hogy ez nem az első alkalom, hogy a Petőfi parkban 2002-ben elhelyezett emlékművet bepiszkítják, korábban a kétsoros magyar nyelvű írást fújták be fekete festékkel.
„Lassan már nincs olyan magyar szobrunk. amelyikkel ez ne történt volna meg” – mutatott rá, megemlítve például a József Attila, a Czárán Gyula vagy a Szacsvay Imre szobrával megesett garázdálkodásokat.
„A mostani városvezetés időszakában fordul ilyen elő. Nem biztos, hogy a nemzetek közötti békés együttélést tartja szem előtt, megosztja az embereket, semmibe vesz minket, de elvárja a lojalitásunkat” – vallja Sárközi. A Bethlen-szobrot egyébként még a református egyházkerület állíttatta, ám azóta azt már át kellett vennie a helyi önkormányzatnak, amely így az egyedüli, aki rendőrségi feljelentést tehet az ügyben.
Az egyelőre ismeretlen tettes vagy tettesek művéről azonban kedd délig nem érkezett bejelentés a polgármesteri hivatalhoz. A sajtóosztály illetékese pedig rámutatott, hogy telefonos vagy írásos értesítés hiányában nem járhatnak el.
Korábban, amikor a Szacsvay-szobrot gyalázták meg, a térfigyelő kamerák felvételeit át tudták nézni, ám arra még nem volt példa, hogy a rongálókat elkapják. „Amikor ilyesmi történik, mindig fokozott járőrözést rendelünk el a környéken” – magyarázta a szóvivő.
Mint megtudtuk, a szobrok helyrehozatalát, letakarítását rendszerint a civilek oldják meg, és így történt ez most a Bethlen- szoborral is – a váradi magyar polgárok keddre már letakarították a szeméttől és a román zászlót is levették, már csak az erdélyi fejedelem fején éktelenkedő sárga festéktől kell megszabadítaniuk az emlékművet.
Az önkormányzat csupán egy évben kétszer mosatja a köztéri szobrokat, ráadásul Várad legtöbb szobrának máig rendezetlen a tulajdonjogi viszonya. „A 168-ból csak 28-ról tudjuk, hogy kié” – mutatott rá Sárközi Zoltán, aki már évek óta szorgalmazza az emlékművek katalogizálását és azok karbantartási szabályzatának tisztázását.
„Sajnos néha falakba ütközünk még a civil szervezeteknél is” – magyarázta a tanácsos, aki a Bethlen-szobor meggyalázása kapcsán ígéretet tett arra, hogy a frakció nyomon követi majd az ügyet, és figyelemfelkeltő levelet intéznek Ilie Bolojan polgármesterhez.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Székelyhon.ro

A román fél nem engedi a vb magyar nyelvű, kódolatlan sugárzását
Olvasóink írják, hogy Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson, Szatmárnémetiben, Segesváron, Széken, Érmihályfalván, Magyargyerőmonostoron és Érkörtvélyesen is kódolatlanul nézhető a mérkőzés. Rossz hírt kaptunk Kézdivásárhelyről és egy Szilágy megyei faluból, ahol a focirajongóknak át kellett kapcsolni a TVR1-re. Köszönjük az információkat!
Magyarország szomszédos országainak többségében anyanyelvükön nézhetik a magyarok az M1 és az M2 közvetítéseit a labdarúgó-világbajnokság alatt, kábeltelevíziós vagy kódolt műholdas szolgáltatójukon keresztül - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtökön az MTI-vel.
Mint írták, az alap erről megállapodást kötött több, Magyarországot környező ország köztelevíziójával. Szerbiában a Vajdaság területére szól a megállapodás.
A szlovén és a román fél általános kereskedelmi érdekre hivatkozva nem tette lehetővé a magyar adások kódolás nélküli sugárzását - tudatta az MTVA.
Az alap emlékeztetett: a téli olimpia idején lehetővé tették, hogy a német közszolgálati ZDF kódolatlanul sugározza német nyelvű közvetítéseit, és azzal számoltak, hogy ez példaértékű lesz.
A román közszolgálati televízió azonban már a téli olimpia alatt jelezte: a közvetítési jogok kizárólagosságára és üzleti érdekekre hivatkozva nem teszi lehetővé a sportesemény magyar nyelvű közvetítését Románia területén. A labdarúgó-világbajnokság előtti újbóli megkeresésre - a szlovén közszolgálati televízióhoz hasonlóan - ismét elutasítóan reagáltak - áll a közleményben.
Az MTVA tájékoztatása szerint Magyarország nincs abban a helyzetben, mint Németország, Anglia, Franciaország, Olaszország, illetve Spanyolország, hogy az EBU (Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége) bevonása nélkül tárgyaljon a közvetlen jogtulajdonosokkal, de az MTVA menedzsmentje a továbbiakban is törekszik arra, hogy az elkövetkezendő világesemények hiánytalanul, minden magyar számára elérhetők legyenek, Magyarország határain túl is.
Az online és telefonon elérhető közvetítésekben nincs változás: a FIFA szabályai szerint területileg korlátozni kell a mozgóképeket, vagyis csak magyarországi IP-címről lesznek élőben követhetők a brazíliai események. maszol.ro