Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. január 12.
Nagyváradon január 9-én ünnepelték a városháza épületének százéves évfordulóját. Biró Rozália alpolgármester egy emlékkönyvet indított el a teremben ülők között, hogy az ünnepségen résztvevők aláírásukkal hagyjanak üzenetet a száz év múlva ünneplőknek. A városháza építéstörténetét Péter I. Zoltán újságíró- helytörténész ismertette. Tőkés László királyhágómelléki református püspök kiemelte, Váradon 30 százalék alá csökkent a magyarság aránya, s a többi erdélyi város magyarsága is jelentősen megfogyatkozott. Rais István, a Bihari Napló főszerkesztője méltatta Péter Zoltánnak a városvédő írásait tartalmazó új kötetét, amiket tíz éves újságíróskodása idején közölt a lap hasábjain. /(Balla Tünde): Száz éves a városháza. Van-e még magyar dal Váradon? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./
2004. január 13.
Tiltakoznak a Nagyváradi Állami Színház két társulatának színművészei az ellen, hogy a stúdióteremnek otthont adó épületet a Transilvania cégcsoport vásárolja meg. A művészek japánsztrájkot hirdettek, azaz mától kezdve fehér karszalaggal lépnek színpadra. A milliárdos Micula fivérek szállodát és mélygarázst szeretnének építeni a nyári színház helyén. Meleg Vilmos, a Szigligeti Ede Társulat igazgatója jelezte, ha a japánsztrájk nem lesz eredményes, a színművészek a tiltakozás más módszerekhez fognak folyamodni. /Pengő Zoltán: Japánsztrájk a váradi színpadon. = Krónika (Kolozsvár), jan.13./
2004. január 16.
Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere egy interjúban leszögezte, hogy a választásokra készülő "MPSZ – Magyar Polgári Szövetség – szándéka az, hogy helyi és megyei tanácsosai, valamint polgármester-jelöltjei legyenek Székelyföld valamennyi településén". Hozzátette: "Ez a modell Nagyváradra és Szatmárnémetire is érvényes". Kiss János, a lap munkatársa mindezt elutasította: „ami eddig nem sikerült a nagy-romániásoknak, sikerül majd a magyar mániásoknak.” A különlistás polgári ötlettel képviselet nélkül maradnának. Kiss még azt is állítja: ha a kilencvenes évek elején nem tették volna időnap előtt "közhírré", az autonómia a legtöbb székely településen ÖNMAGÁTÓL is megvalósulhatott volna. /Kiss János: Modellezők. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./
2004. január 16.
A Hargita Megyei Kulturális Központ 2003. évi tevékenységét foglalta össze Karda Emese igazgatónő. Januárban az ő szervezésükben mutatta be a nagyváradi Partium Színpad Antoine de Saint-Éxupéry A kis herceg című meséjének színpadi változatát. A hagyományos farsangbúcsúztatót Gyergyóditróban tartották. Ők szervezték az Anyám fekete rózsa vers- és prózamondó verseny romániai elődöntőjét és a döntőre való kiutazást. Székelyudvarhelyen került sor a XI. Országos Diákszínjátszó Fesztiválra. Hagyománnyá vált az Orbán Balázs szemével elnevezésű fotótábor megszervezése, melyet tavaly Borszéken és környékén tartottak. A tábor anyagából állították össze a Barangolások című albumot. Szeptemberben tartották Gyimesfelsőlokon a Tatros Forrásánál Csángófesztivált. A fontosabb rendezvények közé tartozik még a kulturális szakemberek csíkszeredai vitafóruma és az 1990 utáni helytörténeti kiadványokról tartott V. társadalomtudományi konferencia. A KAM-mal közösen egy, négy megyére (Hargita, Kovászna, Maros és Brassó) kiterjedő kutatást végeznek a felnőttképzés szükségességéről. Negyedévente kiadták a Kulturális Figyelőt. Idén 44 szakrendezvényt terveznek. Szeretnék visszaállítani a Régizene Fesztivál régi rangját, hangulatát. A megye három színházának és népi együttesének egy-egy előadását tervezik hátrányos helyzetű településeken. /Takács Éva: Szerteágazó tevékenység. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 16./
2004. január 20.
Öt hegymászó-síelő vesztette életét az utóbbi három évtized legnagyobb hólavinájában a román Kárpátokban. Az áldozatok között volt a csíkszeredai Blága István, a nagyváradi Buzási Zoltán és a székelyudvarhelyi Mike Csaba – mind tapasztalt, nemzetközi versenyeken is részt vevő hegymászók voltak. /(Daczó Dénes): Lavinaszerencsétlenség a Bucsecsben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./
2004. január 20.
A nagyváradi Ady Társaság 2003 végén újra kiadta Tabéry Géza (1890–1958) Emlékkönyv című, az Erdélyi Szépmíves Céh által 1930-ban megjelentetett érdekes, könyvritkaságnak számító forrásmunkáját. "Ez a kis könyv az erdélyi magyar irodalom kifejlődésének néhány mozzanatát akarja megörökíteni. Nem irodalomtörténet, még csak nem is tökéletes seregszemle" – írta saját munkájáról a nagyváradi író, újságíró, irodalomszervező. /Emlékkönyv. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 20./
2004. január 22.
Marosvásárhely közelében, Koronka község határában immár jól látható az a 10 ezer négyzetméteres oktató- kutatóközpont, ahol az idén ősszel el kellene kezdődnie a tanításnak. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi diákjai egyelőre a város több középületében: a katolikus Deus Providebit Központban, a Szakszervezetek Művelődési Házában, a Bolyai Farkas Líceum egyes termeiben tanulnak. A magyar kormány évek óta tetemes összeggel támogatja az erdélyi magyar egyetem kolozsvári, csíkszeredai, nagyváradi, marosvásárhelyi részlegeit. Hollanda Dénes professzor, a marosvásárhelyi karok dékánja kifejtette, elégedettek azzal a ritmussal, amivel az építkezés halad. Hollanda Dénes összegezte a pénzügyi helyzetet: A marosvásárhelyi születésű Demján Sándor vállalkozó is az ügy mellé állt. Minden olyan magyart meg kell szólítani, aki szívügyének tartja az építkezést. /Máthé Éva: Hiányzó milliók (lejben milliárdok). Aki tud, segítsen! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 22./
2004. január 22.
A tegnap városa címmel elkészült a Magyar Televízió kétszer 50 perces filmje a holnaposok Váradjáról. A filmet tavaly nyáron forgatta Ráday Mihály rendező és Nemlaha György szerkesztő Nagyváradon. Az első részt január 24-én mutatják be, a második részt január 31-én. Forgattak a színházban, az egykori szerkesztőségnek helyén, kávéházakban, az Ady Endre Emlékmúzeumban, Ady, Juhász Gyula és a többi holnapos életéhez kötődő helyszíneken. /Film a századforduló Váradjáról. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./
2004. január 23.
Nem befolyásolja a költségvetés esetleges csökkentése a határon túli magyarsággal kapcsolatos programokat, erről biztosították január 22-én Nagy Zsoltot, az RMDSZ ügyvezető alelnökét az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban, ahol a határon túli magyar szervezetek és a magyar szaktárca között tavaly aláírt együttműködési megállapodás gyakorlatba ültetésére hivatott bizottság ülésezett. Az informatikai tárca 2004-es költségvetésből az eddiginél is nagyobb alapot szánnak a határon túli információs rendszerek csatlakoztatására az anyaországi struktúrákhoz. A tavaly Nagyváradon megalakított, Magyarság az Információs Társadalomban nevű testület január 22-én ülésezett első alkalommal. /S. M. L.: Több pénz a határon túli informatikai programokra. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./
2004. január 23.
Saját listát állít az önkormányzati választásokon a Magyar Polgári Egyesület (MPE). A szervezetnek polgármesterjelöltje is lesz – jelentette be Nagyváradon január 22-én a sajtóértekezlete Sárközi Zoltán és Orbán Mihály, a szervezet két helyi társelnöke. A polgármesterjelölt személyéről még nem döntöttek, arra február elején kerül sor. Az MPE a megye más településein is szándékozik jelölteket indítani, ha ez nem veszélyezteti a magyar érdekképviseletet. Az Magyar Polgári Egyesület választási kampánya január 28-án indul, amikor is a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, polgári fórumon mutatják be azokat, akik vállalják a helyhatósági választáson való megmérettetést. „Alternatívát kívánunk nyújtani a magyarságnak, hogy szavazókból ismét választókká váljanak” – jelentette ki Sárközi Zoltán. Az MPE vezetői elégedetlenek a városi és a megyei önkormányzatban tevékenykedő RMDSZ-frakció munkájával. A 2000-es helyhatósági választásokon a mintegy 48 ezer váradi magyar választópolgár közül 17 ezer szavazott az RMDSZ listájára. /Pengő Zoltán: A hónap végén indul a kampány. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./
2004. január 23.
Január 22-én Kárpát-medence-szerte megemlékeztek a Himnusz születésnapjáról, a Magyar Kultúra Napjáról. Budapesten a magyar kulturális élet kiemelkedő személyiségeinek elismerésével ünnepeltek. Marosvásárhelyen első alkalommal tartottak emlékezést a Kultúrpalotában. Az EMKE Maros megyei szervezete és a Tompa Miklós Társulat közös szervezésében Bánffy Miklós Szétszórtan című művéből hallottak részleteket a jelenlevők. Találkozóra hívta a képzőművészeket Nagyváradon a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége. A tárlaton 38 bihari és magyarországi művész munkái, festmények, akvarellek, grafikák, szobrok, fafaragványok voltak láthatók. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében a Szobrok szabadsága címmel ünnepi estet rendeztek, amelynek díszvendége Melocco Miklós magyarországi szobrászművész volt. Kolozsváron a Magyar Opera társulata Dehel Gábor rendezésében Erkel Ferenc István király című operáját adta elő. A két felvonás közti szünetben Laskay Adrienne A Kolozsvári Állami Magyar Opera 50 éve című kötetét mutatták be. Sepsiszentgyörgyön a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület szervezésében ünnepeltek, vetítették a Bánk bán című operafilmet. Székelyudvarhelyen a régió népzenei kincseit leltározó konferenciával ünnepeltek. Kallós Zoltán néprajzkutató tartott előadást Moldvai, gyimesi csángó, mezőségi és kalotaszegi magyar népzenegyűjtés címmel. Haáz Sándor az irányításával kiadott Törpe-Daloskönyvek sorozatot mutatta be. A Magyar Kultúra Napja alkalmából Budapesten Hiller István, a nemzeti kulturális örökség minisztere adta át a Márai Sándor-díjakat, a Csokonai Vitéz Mihály alkotói és közösségi díjakat, a Bibliotéka emlékérmeket, A kultúra támogatója, valamint A kultúra pártfogója elismeréseket Budapesten. Márai Sándor-díjat kapott Monoszlóy Dezső Ausztriában élő író, hat évtizedes regényírói és költői munkásságáért. /Antal Erika, Botházi Mária, Farkas Réka, Pengő Zoltán, Zilahi Imre: Díjeső és művészeti estek a Magyar Kultúra Napján. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./
2004. január 23.
A csíkszeredai Csíki Alapítvány a Oktatásügyi Minisztériummal közösen az Európai Unió Phare-programjának finanszírozásával romániai kisebbségi diákok számára szervez programot Gimnáziumok versenye az állampolgári ismeretek oktatásának népszerűsítéséért címmel. A Csíki Alapítvány igazgatója, Csiki Emese rámutatott arra, hogy célkitűzéseik közé tartozik a régió társadalmi, gazdasági fejlődésének támogatása, a béke, a tolerancia és a multikulturalitás hagyományainak erősítése. Magyar, román, roma, szász, szerb, török, szlovák és ruszin diákok vesznek részt a kilenc hónapig tartó projektben. Az ország 12 iskolájából (Marosvásárhely, Bukarest, Máramarossziget, Medgidia, Temesvár, Nagylak, Brassó, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Nagybánya és Craiova) 4-4 diák, továbbá 24 tanár a közvetlen célcsoportjuk. Közvetve pedig iskolánként 500 tanulónak, tanáraiknak, rajtuk keresztül pedig diáktársaiknak, szüleiknek szeretnék népszerűsíteni az állampolgári ismeretek oktatását. A diákok számára képzéseket szerveznek a következő témákban: emberi jogok, az emberi jogok és felelősségek közötti kapcsolat, közösségi felelősségtudat a társadalmi marginalizáció, kirekesztés, faji megkülönböztetés, az intolerancia és az erőszak elkerüléséért, a másság és az interkulturalitás fontossága, etnikumközi és vallásos tolerancia, etika a társadalomban, környezetvédelem és a demokratikus iskolarendszer fejlesztése. A képzések után támogatják a diákok iskolai rendezvényeit, ahol továbbíthatják az itt elsajátított ismereteket. /Takács Éva: Állampolgári ismeretek diákoknak. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 23./
2004. január 24.
Tudományos ülésszakkal és operett-előadással ünnepelték január 23-án Nagyváradon a magyar kultúra napját. A Nagyvárad mint regionális kulturális központ témájú szimpóziumot tartották meg, majd a debreceni Csokonai Színház társulata a Mese az operettről (100 éves a magyar operett) című műsort mutatta be. Átadták a Magyar Kultúráért Díjakat, amelyeket a Bihar megyei RMDSZ ítél oda. Emlékplakettet idén Varadinum Alapítvány-elnök minőségében Biró Rozália alpolgármester, a Kiss Stúdió, valamint Jakabovits Márta képzőművész kapott. Díszoklevéllel a nagyvárad-velencei római katolikus művelődési házat, a micskei Görböc néptánccsoportot és Benedek Árpád néptáncoktatót jutalmazták. Életműdíjat első alkalommal ítéltek oda, ezt Sz. Diósszilágyi Ibolya író és Csák Kálmán biológus, múzeumszervező kapta. Az előadáson részt vett Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke és Cseh Áron, kolozsvári magyar főkonzul is. /P. Z.: Átadták a Magyar Kultúráért Díjakat. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./
2004. január 24.
Megjelent Murádin László kolozsvári nyelvész, az erdélyi magyar nyelvművelés mai rangidőse Ki volt az a bizonyos Deákné? (Europrint Könyvkiadó, Nagyvárad, 2003) című kötete. Több száz kifejezés történeti hátterét világítja meg a szerző. /Komoróczy György: Murádin László új könyvéről. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 24./
2004. január 26.
Jelölteket indít a helyhatósági választásokon a Magyar Polgári Egyesület, jelentették be január 22-i, nagyváradi sajtótájékoztatójukon a szervezet vezetői. Nagyváradon a polgármesteri tisztségért is megmérkőznek, de még nem közölték kit állítanak az RMDSZ listáján szereplő Biró Rozália ellenében. A MPE elnökei, Orbán Mihály, Lengyel György és Sárközi Zoltán szerint az RMDSZ-nek köze van a nem magyar kisebbségi frakció sokat vitatott javaslatához, amely a kisebbségi szervezetek reprezentativitását kéri, s ami, ha elfogadják, a polgári erőket kizárja a választásokból. Január 24-én rendkívüli választmányi ülést tartott a Bihar megyei RMDSZ-szervezet, amelyen jórészt csak az MPE bejelentéséről esett szó. Legtöbben úgy vélték, hogy a kettős jelölés megosztja a magyarságot, és nem választási alternetívát nyújt. /(Balla Tünde): Megosztás, nem alternatíva. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./
2004. január 27.
Január 23-án megtartotta idei első munkaülését az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását felügyelő országos bizottság. Az 78 ügyében pozitív elvi döntést hoztak. A 78 elfogadott kérésből 52 a magyar történelmi egyházakra vonatkozik. A visszajuttatandó ingatlanok megoszlása a történelmi magyar egyházak között a következő: 7 ingatlan a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, 5 ingatlan a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, 2 ingatlan a Temesvári Római Katolikus Püspökség, 9 ingatlan az Erdélyi Református Egyházkerület, 22 a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, 1 ingatlan a Kolozsvári Evangélikus Püspökség tulajdonába kerül vissza. A Szatmári Római Katolikus Püspökségnek első ízben ítéltek vissza 6 ingatlant. Összesítve az eddig visszaszolgáltatott egyházi ingatlanok száma 277-re emelkedett, amelyek közül 181 a magyar történelmi egyházak tulajdonába kerül vissza. A magyar történelmi egyházaknak, valamint többi kisebbségi egyháznak (szász, zsidó, örmény, stb) visszaítélt ingatlanok száma jelen pillanatban több mint kétszáz. /Folytatódnak a visszaszolgáltatások. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./
2004. január 27.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Elnöksége január 22-én, a magyar kultúra napjának ünnepségén részvevői nyilatkozatot fogadtak el. A nyilatkozat szerint elfogadhatatlan, hogy az impériumváltást követően megsemmisült magyar kulturális értékek helyreállítása még az 1989-es rendszerváltozás után is súlyos akadályoztatást szenved, sőt a magyar műemlékeket, szobrokat, temetőket a többségi türelmetlenség és hatalom folyamatosan tovább rombolja. Kirívó példának számít az aradi Szabadság-szobor újraállításának ügye. A magyarság meggyalázását jelenti továbbá Wass Albert újbóli "száműzetése", a kolozsvári Házsongárdi temető eredeti alakjából való kiforgatása és a Nagyvárad-Olaszi temető brutális megsemmisítése. Követelik a Szabadság-szobor újraállítását az aradi önkormányzat által erre a célra eredetileg kijelölt helyen. Hasonlóképpen igazság- és jóvátételt követelnek a többi, megsemmisített és pusztulásnak kitett kulturális érték ügyében. /Ünnepi nyilatkozat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 27./
2004. január 28.
A Bihar megyei RMDSZ választmánya Nagyváradon zárt ülésen vitatta meg a helyhatósági választásokkal kapcsolatos teendőit. A Bihar megyei RMDSZ-nek egyetlen nagyváradi polgármester jelöltje van: Biró Rozália, a jelenlegi alpolgármester. A Demokrata Párt koalíciós ajánlattal fordult az RMDSZ-hez: a választások után felkínálnak egy alpolgármesteri helyet az RMDSZ-nek, a másik alpolgármester személyének kiválasztásába pedig az RMDSZ is beleszólhat. /(Balla Tünde): Zárt ülésen a helyhatósági választásokról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./
2004. január 28.
Székelyudvarhelyen március 3-ára halasztották a bíróságon a Szász Jenő polgármester vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány által az Erdélyi Riport /Nagyvárad/ hetilap ellen indított büntetőpert. Az alapítvány beperelte a sajtóorgánumot, mert a Vánky ház megvásárlásával kapcsolatban a hetilap munkatársai csalás gyanújával illették Szász Jenőt. Hajdú Gábor, az Erdélyi Riport védőügyvédje kifejtette, hogy ezelőtt egy hónappal előterjesztettek egy peráthelyezési kérést a Legfelsőbb Törvényszék büntetőjogi tanácsához, mert a lap fenntartással viseltetik a székelyudvarhelyi bíróság elfogulatlanságát illetően. A perben érintett Fekete Stefan által 1996 után megvásárolt Kogalniceanu utcai ingatlant a törvény szerint tíz évig nem lehetett volna eladni, és mégis eladták a Szász Jenő vezette Székelyudvarhelyért Alapítványnak. /(Oláh István): Megkérdőjelezték a bíróság elfogulatlanságát. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./
2004. január 29.
A Magyar Polgári Egyesület január 28-i nagyváradi ülésén eldőlt: a szervezet Szilágyi Zsoltot, az RMDSZ parlamenti képviselőjét, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állandó bizottságának tagját indítja jelöltként a város polgármesteri székéért. Sárközi Zoltán, az MPE elnöke szerint azért volt szükség a saját jelölt állítására, mert ezzel el tudják venni az RMDSZ kedvét a „nemtelen alkuktól”, amelyet egy román párttal készültek megkötni, ahelyett hogy leültek volna tárgyalni az MPE-vel. Lakatos Péter, a Bihar megyei RMDSZ elnöke kijelentette: „Meggondolatlan, durva lépés az MPE részéről a saját polgármesterjelölt állítása.” Szilágyi Zsolt elmondta, jövőképpel és nem ellenségképpel vállalta a megtisztelő felkérést. Vannak idők – tette hozzá –, amikor „vállalni kötelező”. /Balogh Levente: Szilágyi Zsolt a nagyváradi jelölt. = Krónika (Kolozsvár), jan. 29./
2004. január 29.
Január 28-án az egyeztetésen nem született döntés Nagyváradon az RMDSZ-szel szemben a választásokon indulni szándékozó, polgári erdélyi szervezetek országos szövetségének létrehozásáról. Szász Jenő, az elsősorban Székelyföldön tevékenykedő Magyar Polgári Szövetség elnöke a partiumi szervezeteknek az MPSZ-be való beolvadásaként képzeli el a szövetkezést, míg a Nagyváradon bejegyzett, Arad és Temes megyében is tevékeny Magyar Polgári Egyesület vezetője, Sárközi Zoltán csak valamiféle ernyőszervezet létrehozását tartja lehetségesnek. Sárközi szerint néhány napon belül sikerül létrehozni az egységes magyar érdekképviseletet. „Szász Jenő, MPSZ-elnök közölte, hogy a Pro Civitate – Magyar Polgári Egyesület Szatmár, Máramaros és Szilágy megyei szervezetei az MPSZ-be való beolvadásról döntöttek, és képviselőik jelen lesznek a jan. 31-i székelyudvarhelyi MPSZ-kongresszuson. /Salamon Márton László: Még nem jött létre az egységes képviselet. = Krónika (Kolozsvár), jan. 29./
2004. február 2.
Január 29-én Székelyudvarhelyen tartotta a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) kongresszusát. – A romániai magyarság számára biztosítani kell a "választás szabadságát" – így foglaltak állást a küldöttek, hitet téve az erdélyi magyarság autonómiatörekvései mellett, elhatározva, hogy a szövetség saját jelölteket indítanak a helyhatósági választásokon. Több mint ötszáz ember volt jelen, ebből 240 regisztrált küldöttként. Ezen a napon csatlakozott a tavaly nyáron Székelyföldön létrehozott szövetséghez a nagyváradi, szatmári, nagybányai, szilágysági és kalotaszegi polgári kör. Nagy tapssal fogadták Tőkés Lászlót, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét. Tőkés beszédében a "politikai önszerveződés fontos állomásának" nevezte a kongresszust. Élesen bírálta az RMDSZ-t, amely szerinte "véglegesen kisiklott", a román kormánypárttal való együttműködésében partnere lett a "bársonyos kommunista visszarendeződésnek". Szász Jenő, az MPSZ elnöke a romániai magyarság két táborra szakadásáról beszélt. Azokon a helyeken pedig, ahol csak a magyar szervezetek összefogása biztosíthat eredményt – tette hozzá –, az MPSZ kész együttműködni minden magyar szervezettel a képviselet szavatolása érdekében. Kövér László, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke hangsúlyozta: eljött a "magyar nemzeti újraegyesítés" ideje. A magyar kormányhoz címezve szavait hangoztatta: nincs többé "határon túli magyar ügy", csak magyar ügy létezik. Az egyik a "választás szabadságáról" szól, a második az MPSZ programjának alapelveit rögzíti, különös tekintettel az autonómia megvalósításának konkrét feladataira. A harmadik határozat értelmében a kongresszus Tőkés László javaslata alapján felkéri a Fideszt, hogy az Európai Néppárt közelgő kongresszusán képviselje a romániai magyarság érdekeit, és vesse fel, hogy Románia európai integrációját az autonómiajogok biztosításának függvényében támogassa. /Saját jelölteket indít az MPSZ. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./ A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) kongresszusa Kössük újra a szövetséget! címmel fogadta el az MPSZ programjának alapelveit. A választás szabadsága című dokumentum leszögezte: az MPSZ az idei helyhatósági választásokon „Székelyföldön visszaadja a magyar választópolgároknak a választás szabadságát". Levélben üdvözölte a kongresszust dr. Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Tempfli József nagyváradi megyéspüspök és Czirják Árpád érseki helynök, valamint Szűrös Mátyás, a magyar Történelmi Szociáldemokrata Párt elnöke. /Sarány István: A Magyar Polgári Szövetség kongresszusa. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 2./ Egységesen kívánják felvenni a versenyt az RMDSZ-szel a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) színeiben az Erdélyben megalakult polgári egyesületek, körök, csoportok. Meghívták és helyet tartottak fent Markó Bélának, az RMDSZ elnökének, a Kovács Lászlónak, a Magyar Szocialista Párt elnökének, és Kuncze Gábornak, a Szabad Demokraták Szövetsége elnökének. Sárközi Zoltán nagyváradi MPE-elnök bejelentette, hogy egyesülete erősíteni akarja a Szász Jenő vezette szövetséget. Pécsi Ferenc RMDSZ-képviselő az ezer tagot számláló, Szatmár megyei Pro Civitate – Magyar Polgári Egyesület csatlakozását jelentette be. Megjegyezte, nagykárolyi polgármesterjelöltjük, Kovács Jenő a Német Demokrata Fórum támogatását is élvezi. Dénes András a nagybányai polgári körök, Papp Lajos a „közel 309 tagot számláló” szilágysági polgári egyesület, Kusztos Tibor pedig az 544 tagú kalotaszegi polgári csoport csatlakozását jelentette be. A marosvásárhelyi Tőkés András kijelentette, a mai magyar hatalom tulajdonképpen Bukarest eszköze az erdélyi magyarság kézbentartására. Az alapelvekben megfogalmazták, hogy a Magyar Polgári Szövetség „nemzeti-keresztény gondolkodású, a polgári értékrendet magának valló, a romániai magyar egyének és közösségek érdekvédelmi és közképviseleti szervezete”. A kongresszus felkérte a Fideszt és az MDF-et, hogy az Európai Néppárt közelgő kongresszusán képviselje a romániai magyarság érdekeit, és vesse fel, hogy a Néppárt csak az autonómiajogok biztosításának függvényében támogassa Románia európai integrációját. /Gazda Árpád, Salamon Márton László: Hadrendbe állt az RMDSZ ellenzéke. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./
2004. február 3.
A Magyar Polgári Egyesület múlt heti nagyváradi ülésén Sándor Lajos az erdélyi–partiumi magyarság demokráciaigényéről és öntudatra ébredéséről, Sárközi Zoltán a polgári mozgalom elleni hatalmi és RMDSZ-es mesterkedésekről, Hausman Alíz a polgári felelősségtudatról és a szükséges civil kurázsiról beszélt, kijelentve: az RMDSZ-nek ma már inkább csak ellenségképe van, az MPE-nek viszont jövőképe. Tőkés László EMNT-elnök és Szász Jenő MPSZ-elnök az erdélyi–partiumi–székelyföldi összefogásról, a közös magyar jövőről beszéltek. Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-elnök másnap Szilágyi Zsolt nagyváradi polgármester-jelölésére reagálva, a magyarság megosztására tett kísérletnek nevezve azt. /Polgári fórum Váradon. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 3./
2004. február 5.
Február 4-én rendhagyó kiállítás nyílt a nagyváradi Kőrösvidéki Múzeumban. Az emlékezés útvonalai című vándortárlat egyéni sorsokon, kisemberek visszaemlékezésein keresztül mutatja be az 1933–1949 közötti időszakot. Több európai országban, köztük Romániában fiatalok készítettek interjúkat olyan személyekkel, akik a fasizmus térhódítása és a vasfüggöny legördülése közötti vérzivataros időszakban voltak fiatalok. Romániában 12 interjú készült, az alanyok között erdélyi magyarok is vannak. Az életrajzok, visszaemlékezések – melyek kivonata egy könyvecske formájában is napvilágot látott – alkotják a kiállítás gerincét. Ezek mellett történelmi dokumentumok idézik fel az akkori idők légkörét. A vándortárlatot többek közt Németországban, Franciaországban, Görögországban mutatták be. /Pengő Zoltán: Az emlékezés útvonalai Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), febr. 5./
2004. február 6.
Az Európai Unió kifogásolja a kormány és a Bechtel közötti szerződést A Financial Times szerint személyesen Günter Verheugen EU-bővítési biztos vizsgálja szerződést. Az amerikai Eximbank 800 millió dollárt ad a Bechtel-féle beruházáshoz, de a román közlekedési minisztérium közölte, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU tulajdonában lévő Európai Beruházási Bankkal (EIB) is tárgyal a további finanszírozásról. Bírálta a Bechtellel kötött szerződést a Demokrata Párt (PD) elnöke is. Traian Basescu volt szállításügyi miniszteri minőségében nyilatkozott. Mint mondta, hiba lenne felépíteni a Brassó–Nagyvárad sztrádát, mert ez az útvonal nem esik egybe egyetlen jelentősebb európai korridorral sem.. A kormány szóvivője kijelentette: a Bechtellel kötött szerződés a Nastase-kabinet és az amerikai adminisztráció egyezménye alapján született meg, „teljes mértékben” törvényes körülmények között. Az Észak-Erdélyt átszelő sztráda hossza 415 kilométer, a munkálatok pedig hozzávetőlegesen 2,5 milliárd dollárba kerülnek. /Cseke Péter Tamás: Bántja az EU-t a sztráda? = Krónika (Kolozsvár), febr. 6./
2004. február 7.
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum /Kolozsvár/ dec. 18–21-e között vitatábort tartott, melyen A te szemszögedből nevet viselő "parlamentáris" vitaversenyt rendezett az EDE (Erdélyi Disputa Egyesület). A magyar résztvevőkön kívül román anyanyelvű vitázók is részt vettek. A két tábor külön versenyzett, de közös programjaink is voltak: ismerkedés, éneklés, eszmecserék. A vitázók Brassóból, Sepsiszentgyörgyről, Nagyváradról és Kolozsvárról érkeztek. /Feischmidt László X. A.: Brassai Sámuel Elméleti Líceum Vitatábor elénekelt nevekkel. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./
2004. február 8.
Tempfli József nagyváradi püspök a vele készült beszélgetésben beszámolt arról, hogy az egyházmegyében 52 a betöltött plébániák száma, valamennyi plébánián áldozópap, plébános törődik a hívekkel, de ehhez a számhoz hozzá kell adni az oldallagos plébániákat, a mára filiákká zsugorodott közösségeket. Ezek megtartása a jövő papképzése miatt mindennél fontosabb. Tavaly négy papszentelés volt. Idén is négy új lelkipásztora lesz az egyházmegyének, ugyanis a jelenleg tanuló 14 teológusból ennyien fejezik be tanulmányaikat. További öt pap külföldön munkálkodik, többen doktorátusukat készítik. Az elmúlt év megvalósításai között van például a margittai új templom, épül a torony. A Kőrösvidéki Múzeumtól visszaszerzett 7 terem a mindent újrakezdést jelenti. Eddig közel 3 milliárd lejt költöttek a kápolna és a helyiségek felújítására, lévén hogy teljesen elhanyagolt állapotban adták át ezeket. Papíron tizenegy ingatlant kapott vissza az egyházmegye, telekkönyvileg viszont csupán négyet, a többi egyelőre csak gondot okoz. Felajánlották, hogy a fizetendő lakbér fejében az épület fenntartását biztosítsák. A városi járványkórház, vezetősége azonban erre nem hajlandó. /Tüzes Bálint: Gyógyulni fizikailag, javulni lelkileg. Januári beszélgetés Tempfli Józseffel. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 8./
2004. február 10.
Az újvidéki Nagy Sándor Magyar Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület és a Magyar Olvasókör meghívására Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Bán István alelnök február 6-án részt vett a Magyar szellemi egység a XXI. században című kerekasztal-megbeszélésen, amelynek témája volt a magyarság kálváriája a huszadik században. Az SZNT elnöke az erdélyi autonómiatörekvésekről tartott előadást. A rendezvényen felolvasták Szarka László történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának a tanulmányát is. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke támogatásáról biztosította az SZNT-t. Február 19-én Nagyváradon mutatják be az Autonómiák és autonómiatörekvések című, az SZNT elnöke által jegyzett kötetet. /Közlemény. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 10./
2004. február 10.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület január 27-én zarándoklatot szervezett Budapestre, Ady Endre halálának 85. évfordulója alkalmából. A megemlékezőket elkísérték a Nagyváradi Ady Társaság, a Nagyváradi Művelődési Céh, valamint a partiumi sajtó képviselői. A főhajtó tisztelgést Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezette. A költő sírjánál a nagyváradiak mellett magyarországi és felvidéki meghívottak is beszédet mondtak. Hodossy Gyula költőnek, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnökének a beszédében külön hangsúlyt kapott a magyar irodalom egységének a gondolata. Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke a vátesz költő máig hatóan érvényes igazságait sorolta beszédében. Pomogáts Béla irodalomtörténész értékelte a költőóriás szerepét a korabeli politikai széljárásokban. Tőkés László a költő A magyar Ugaron című versét idézte fel. „A pusztán maradt várost siratja Jeremiás, és mi, erdélyiek Pusztakamarásra, Pusztaújlakra és elpusztult erdélyi falvainkra gondolunk, és alig megújuló életünk újabb kori jégveréseire.” /Aniszi Kálmán: "Másképpen lesz holnap" Zarándoklat Ady Endre sírjánál. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 10./
2004. február 11.
A képviselőház február 10-én hosszadalmas viták után elhalasztotta a döntést a román kormány és a Bechtel International társaság közötti szerződésről szóló sürgősségi rendelet ügyében, mivel az ellenzék több ellenvetést fogalmazott meg. Az SZDP és az RMDSZ képviselői, valamint Sorin Bota közlekedésügyi államtitkár a sürgősségi rendelet védelmében szólaltak fel. A kormány dokumentumai szerint a Bors–Nagyvárad–Kolozsvár–Marosvásárhely–Brassó autópálya megépítése 3,433 milliárd dollárba kerül. A 415 km hosszú autópálya a tervek szerint 9 év alatt készülne el. /Elhalasztott döntés autópálya-ügyben. Vita a Bechtellel kötött szerződés felfüggesztéséről. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./