Pénteken a Kaffka Margit Művelődési Társaság szervezésében, a nagykárolyi Károlyi-kastélyban mutatták be László György Sikoly a Vércskő alatt című filmregényét, melyről megoszlanak a vélemények.
László György tizennyolc évet élt Nagykárolyban, jelenleg Kolozsváron él, de több budapesti folyóirat munkatársa. Sróth Ödön, a Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke a pénteki könyvbemutatón elmondta, hogy érdekes könyv bemutatóján vagyunk ugyanis egy olyan történetet dolgoz fel a szerző, ami tanulságos lehet az olvasók számára. Gyopár Katica a falu legszebb asszonya, akit mindenki a magáévá akar tenni, de ő mindenkit elutasít. A történet üzenete, hogy őrizzük meg szellemiségünket, hagyományainkat, magyarságunkat. Fischer Botond író-költő a legnagyobb őszinteséggel és szakszerűen beszélt a könyvről. Véleménye szerint a történet lehetne klasszikus tragédia, de nem az, mert a főhősnek nincs bűne. Az önfelgyújtás szimbolikussá emeli a történetet, mert nem hihető el a jelenet. A könyvet a populáris irodalom kategóriájába sorolta, egy regényben elmondott mesének, amiben nem realizálódnak értékrendek, hanem felmutatódik benne egy értékrend. Fischer azt javasolta, hogy alakuljon ki egy beszélgetés a kötetről, de a szerző beszélgetés helyett elmagyarázta, hogy véleménye szerint mi ez a könyv.
László György úgy véli, hogy ez a könyv a hatalom, pénz és politika léleknyomorító embertelenségét mutatja be a Ceausescu-korszak Romániájában. A történet játszódhatna bárhol, hiszen az egy kor embertelenségét és jellemtelenségét hordozza magában. A Vércskő alatt megélt történet a tömegszellemet ábrázolja, a csőcselékké züllesztett közösséget, az emberi gyarlóságot, amely a maga valóságában már képtelen befogadni a szépet, a jót és az értéket. A Sikoly a Vércsekő alatt a magára hagyott magyarság ellen elkövetett bűnök vádirata arról, hogy tudatosan rontották meg egy nép lelkületét és hogyan igyekeznek ma is hasonló módon régi hagyományainkat, erkölcsiségünket kiirtani, eltaposni. Ebben nagy segítséget ad a Nyugat. Gyopár Katica főhős élete és halála azt példázza a ma felnövő generációnak, hogy a megtisztulás az egyetlen útja annak, hogy mindenki közösség és maga a nemzet is magára találjon.
Elek György
frissujsag.ro

Az ötven éves Baráth Csabát köszöntötték
A polgármesteri hivatal előterében nyílt meg az ünnepi alkalomból összeállított tárlat.
Csütörtök délután különleges kiállításmegnyitó színhelye volt a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal képzőművészeti galériája. Baráth Csaba alkotásaiból nyílt tárlat egy ünnepi momentum kapcsán: a festőművész június 15-én töltötte be 50. életévét. Ez alkalomból mások mellett Gergely Csaba, a Szatmári Képzőművészek Egyesületének vezetője, a partnerintézmény Szatmári Művészeti Iskola igazgatója, Deac Mircea és Szatmárnémeti beiktatásra váró polgármestere, Kereskényi Gábor is köszöntötte a művészt. A Református Gimnázium diákjai énekkel és költeményekkel köszöntötték Baráthot.
Baráth Csaba Attila, Szatmárnémetiben született 1966. június 15-én, Szatmár megyei református magyar nemesi családok leszármazottjaként. Iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, Kölcsey-s diákként érettségizett 1984-ben, majd műszaki rajzoló diplomát szerzett. 29 éve házas, két felnőtt fia van.
Az alkotás öröme kora gyermekkorától elkíséri. Önképző módon fejlesztette és fejleszti magát festészetben és egyéb művészeti ágakban. 1996-tól, 21 éve tagja a Szatmári Képzőművészek Egyesületének, kisebb nagyobb kihagyásokkal. 13 évig dolgozott a Szatmári Északi Színház alkalmazottjaként, sokrétű feladaokat ellátva. Ha kellett festő volt, ha kellett szobrász, ha kellett kellékeket gyártott, ha kellett bábokat tervezett és készített, de tervezett díszleteket előadásokhoz és bábelőadáshoz is.
Úgy van vele, hogy amit le tud rajzolni azt utána bármilyen anyagban meg tudja valósítani. Három éve a Szatmári Véndiákszövetség tagja, részt vesz a szervező munkában.
A Szatmári Képzőművészek Egyesületének tagjaként részt vett számos közös, csoportos és egyéni kiállításon és alkotótáborban: Szatmárnémeti, Nagykároly, Tasnád, Szinérváralja, Erdőd, Marosvásárhely, Sárköz, Nyírbátor, Nagykálló, Székesfehérvár. Alkotásai megcsodálhatók Olaszországban, Svédországban, Ausztriában, Magyarországon és idehaza.
Kedvenc technikája az olajfestészet, színei visszafogottak, képein fontos hangsúlyt kap a rajz. Témái: alakos kompozíciók, a mindennapi életből ellesett jelenetek, szeretettel fest állatokat, lovakat, bivalyokat, de földműveseket is. Erőssége az emberi karakterek ábrázolása.
szatmar.ro

Jégverés, óriási viharok Szatmár megye több településén - És még nincs vége
Fák, a közvilágítás oszlopai dőltek ki az elmúlt 12 óra viharaiban Szatmár megye több településén. A tűzoltóknak legkevesebb hat esetben kellett úttestre dőlt fákat eltakarítaniuk, miközben másutt a diónyi jég okozott komoly károkat. Problémákat okozott az ítéletidő Szatmár vármegye határon túli településein is.
A Szatmár Megyei Készenléti Felügyelőség tájékoztatása szerint péntektől hétfő reggelig legkevesebb hat esetben kellett az úttestre dőlt fákat eltakarítaniuk több településen: Szatmárnémetiben, Sándormajoron, Újnémeten és Avasfelsőfaluban. Szatmárnémetiben, a Petru Bran utcában a közvilágítás egyik oszlopát borította ki az orkán erejű szél. A tűzoltóság továbbra is lesz áll, derül ki közleményükből.
Ahol nem a vihar, ott a jég pusztított, elsősorban kedd hajnalban. A Facebookon fellelhető fényképek alapaján dió, vagy akár tojás nagyságú jégdarabok hulltak Apában (első fotó), Gencsen, Majtényban, Óváriban (fotó lent, készítette Ványi Anita), Nagykárolyban, Kisdengelegen, Csengerbagoson, Domahidán ...
Szatmárhegyre, Béltekhodosra, Meddesre és Nagyszokondra kedd hajnalban özönvízszerű esőzés köszöntött.
Nem kímélte az időjárás Szatmár vármegye az országhatáron túli területeit sem, az MTI tájékoztatása szerint Méhtelken, Rozsályon, valamint Zajtán teniszlabda méretű jég hullott. Rozsályon az elsődleges felmérés alapján 150-180 házat vert el, áttörte a cserepeket és betörte az ingatlanok tetőablakait is. Zajtán hasonló gondokat okozott a jégeső, és Méhtelekről is érkezett sérült tetőszerkezetről, beázó házról szóló bejelentés.
Személyi sérülésről egyik esetben sem érkezett hír.
szatmar.ro

Néptánctábor követi a népzenetábort Nagykárolyban
Felpörögtek az események a Nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület háza táján. Jövő héten kerül sor a népzenetáborukra, amit július 11–16. között az első Nagykárolyi Néptánctábor követ.
Egyre-másra követik egymást az események a rekettyések háza táján. Míg gőzerővel készülnek a hétfőn kezdődő III. Nagykárolyi Népzenetáborra, már javában folynak az előkészületei a július 11–16. között első alkalommal megrendezésre kerülő Nagykárolyi Néptánctábornak.
Székely Sára, a Rekettye Kulturális Egyesület vezetője a néptánctábor részleteiről nyilatkozott lapunknak.
„A néptánctábor ötlete egy Majer Rajival folytatott beszélgetés során született. Annak idején ő indította újra a táncházmozgalmat Nagykárolyban, s bár már évek óta nem él a városban, rendszeresen visszajár a rendezvényeinkre és mindig hozza a csapatát is. Raji akkor azt javasolta, hogy szervezzünk egy közös tánctábort, s az elképzelést a megvalósítás követte, így alig két hét múlva sor is kerül az első néptánctáborunkra. Egy napközis táborról van szó, melynek szintén a Szent László Közösségi Ház lesz a helyszíne. Annak ellenére, hogy a táborozók aludni hazatérnek majd, olyan igazi néptánctábort szervezünk, mint amilyenen mi magunk is részt szoktunk venni Erdély vagy Magyarország más részein, hagyományos programokkal, rendezvényekkel együtt. Lesz néptánc, minden mennyiségben, élőzene a Csillagocska együttes jóvoltából — ők Nagyváradról érkeznek majd hozzánk. Három korcsoportban zajlik a táncoktatás: a legkisebb rekettyéseket Benedek Árpád és párja oktatja majd, ők szintén Nagyváradról érkeznek és nem ismeretlenek a rekettyések számára. A középső csoportot, a Kis Rekettyét Majer Raji és Kati tanítja majd, míg a nagyokat Varga Norbert Zenga oktatja. Illetve lesz népi énektanárnőnk Bodó Emese személyében és három kézművesmesterünk, akik foglalkoznak majd a gyerekekkel. Papp Emese Kolozsvárról érkezik hozzánk, ő nemezszakértő, Sepsiszentgyörgyről Demeter Miklós jön hozzánk, aki népijáték- és hangszerkészítő, Maros megyeből pedig egy szalmakalap készítő mestert várunk. Délelőtt és délután, napi 4–5 órában tanulnak majd táncolni a résztvevők, s ezen a programon kívül az élőzenés táncházat is megszervezzük, a tábor minden estéjén, mely a műfaj minden kedvelője előtt nyitott esemény lesz. Idősek, fiatalok egyaránt jöhetnek majd a táncházba. Egy nap kirándulást is betervezünk, valamint számtalan szabadtéri játékkal készülünk a gyerekeknek, hogy mindenki találjon a maga számára megfelelő foglalkozást.
A táborban elsősorban a rekettyések vesznek részt, de néhány helyet fenntartottak azoknak, akik szeretnének közelebbi kapcsolatba kerülni a népzenével és néptánccal. Erre a táborunkra sajnos nem kaptunk támogatást, így a részvétel egy minimális összegbe belekerül. Ugyanakkor most is nagyon sok segítséget kapunk a gyermekek szüleitől, akik segítenek majd rendet rakni, mosogatni, így egy igazi, szülőket is összekovácsoló rendezvény lesz ez a tábor, mellyel szintén hagyományt szeretnénk teremteni Nagykárolyban” — fejtette ki Székely Sára.
Tőtős Tímea
frissujsag.ro

Átadták a Bocskai Díjakat
Igazán kivételes eseményre került sor vasárnap délelőtt a Nagykárolyi református templomban, ahol a Bocskai István Társaság képviselői és a Nagykárolyi Belvárosi Református Egyházközség képviselői díjátadó ünnepséget tartottak. A ünnepség a Bocskai szabadságharc és a bécsi béke 410. évfordulójának állított emléket.
Az ünnepi istentiszteleten Tőkés László, európai parlamenti képviselő hirdette az igét. Beszédében kiemelte Bocskai István Erdély történelmében játszott jelentős szerepét, és a bécsi béke jelentőségét.
Az egybegyűlteket a különleges alkalmon Tukacs József Sándor, a belvárosi református gyülekezet lelkipásztora köszöntötte. Az ünnepség Nagy Csaba, Bartók díjas tárogatóművész, a Rákóczi Tárogató Egyesület elnökének előadásával folytatódott, amelyet Erdei József előadóművész szavalata következett, melyben Csengey Gusztáv Bocskairól szóló verse a hangzott el. A továbbiakban Sárkány Viola, a Bocskai István Társaság elnöke szólalt fel, aki a bécsi béke 410. évfordulójáról beszélt. Nagy Csaba újabb produkciója után, Bakó Blanka előadásában hallhattuk Wass Albert - Üzenet haza című versét.
Ezután került sor magára a díjátadó ünnepségre. Dr. Bollobás Béla matematikust Kaiser Ernő, a Bocskai István Társaság elnökhelyettese laudálta, Muzsnyai Árpád újságíró érdemeiről pedig Balogh Zsigmond beszélt, aki szintén a Bocskai István Társaság elnökhelyettese. A díjakat Sárkány Viola, a társaság elnöke adta át.
Zárásként Nagy Csaba előadásában meghallgathattuk a régi magyar himnuszt, majd az üdvözlő beszédek után Erdei József újabb szavalata következett, ezúttal a Magyarnak lenni című vers hangzott el.
Az ünnepélyes díjátadó után koszorúzásra került sor Károli Gáspár szobránál, illetve a Trianoni emlékműnél. A rendezvényt szeretetvendégség zárta, melyet a meghívott vendégek részére szerveztek
Bagosi Andrea
szatmar.ro

Örömzenéléssel ér véget a népzenetábor
Pénteken lesz a zárónapja a Nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tagjai által szervezett III. Nagykárolyi Népzenetábornak. A rendezvény hatalmas érdeklődés mellett zajlik hétfő óta.
Bár a szervezők eleinte hetven gyermekre számítottak, végül nyolcvanra bővítették ki a résztvevői keretet, így ennyien vesznek részt a III. Nagykárolyi Népzenetábor foglalkozásain. Tartalmas és nagyszerű időtöltés ez a tábor, melynek öt napja alatt minden résztvevő megtalálhatja magának azt a foglalkozást, mely kedvére való. A hangszeres zenélés elsajátítása mellett a gyermekeket különböző érdekes foglalkozások is várják: papírhajtogatás, agyagozás, festés, gólyalábon járás, szövés. A hagyományőrző tevékenységek mellett a klasszikusabb játékok is népszerűek: a fiúk előszeretettel fociznak, de a kötélhúzás, fára mászás is sokakat érdekel. A lányok „háziasszony-sarkot” is berendeztek. Főznek, mosnak takarítanak, mint mondják, csak azt teszik, amit otthon anyukájuktól láttak.
Székely Sára, a Rekettye Kulturális Egyesület vezetője kalauzolt minket végig a tábori helyszíneken. Minden részét kihasználják a Szent László Közösségi Háznak, csakúgy mint a tavalyi évben, magyarázza. A tábor lebonyolításában fontos szerep jutott a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpontnak, mely társszervezője ennek a tábornak. Rajtuk kívül a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., támogatja a rendezvényt, de a szervezők még számtalan Nagykárolyi cég és magánszemély támogatását is élvezik.
„Két éve már, hogy egyesületünk intenzívebben is foglalkozik a hangszeres oktatással. A tapasztalatunk azt mutatja, hogy mostanra kezd beérni az a munka, amit eddig ebbe belefektettünk, most látszik az, hogy ez a sok munka nem volt hiábavaló, hisz a gyerekek lelkesedése nem lankad, hanem épp ellenkezőleg, egyre többen jönnek, egyre lelkesebbek. Nagyon ügyes gyermekek járnak a foglalkozásainkra, akik nagyon szívesen vesznek részt a hangszeres foglalkozásokon. Olyannyira érdekli őket mindez, hogy önállóan, maguktól hoznak új dalokat, sőt, hallás után többen már le tudják játszani a dallamot is, és ez jelenti azt, hogy tulajdonképpen zenésszé lett az illető. Így nemcsak a kottában szereplő dalokat tudja lejátszani, hanem azt is, amit meghall. Ez is volt a célunk mindezzel, hogy olyan zenészeket neveljünk itt ki, akik hosszútávon, az egyesületünkben a táncosok kísérőzenekaraként tudnak majd közreműködni. Ez a tábor azért is szerencsés, mert a gyermekek nagyon sok mindent kipróbálhatnak. Olyasmiket is, amikhez egyébként nem lenne hozzáférésük. Nagyszerű tanárokkal dolgozhatunk ismét, ami külön öröm számunkra. Itt van velünk Bodó Emese, aki népiének-oktató, a hegedűoktatással Szabó Adrien foglalkozik, Bíró István furulyaoktatót és Agárdi Éva citeraoktatót visszatérőként üdvözölhetjük táborunkban, míg Lőrinczi Zsolt a kobzát, a gardonyt és a moldvai dobot oktatja a gyerekeknek. Kis létszámú csoportokban foglalkoznak a hangszeroktatással, míg nagyobb létszámú csoportokban történik a szabadtéri népi játékok lebonyolítása” — mondta Sára.
Külön öröm számunkra, hogy az egyesületünk tagjai is odaértek, hogy a szervezői munkából már ők is ki tudják venni a részüket és ezáltal igazi csapatmunka alakulhat ki. A tánccsoport működtetése is energiabefektetés a részükről, viszont ahhoz, hogy a hangszeres képzést is hosszútávon vinni tudjuk, szükség van a segítségükre s nagyon örülök, hogy partnerre találtam bennük. A táborban a napok mindig közös énekléssel kezdődnek, s a gyermekek lelkesedése egészen elképesztő: az ének végén meg is tapsolják a foglalkozást. Ezt reggeli követi, majd kezdődnek a kézműves foglalkozások és a hangszeres oktatás. Egész héten segítségünkre van Lázin Csaba rajztanár, Portik Erzsébet, aki papírhajtogatást és origamit oktat, Hompoth Mária, aki a szövést tanítja a gyerekeknek, de várjuk még Reis Ágit is, aki szalvétatechnikát oktat majd, és Lászlóffy Csabát is, aki íjászatot tanít. Külön előnye a tábornak, hogy a gyermekek nem kényszerből, hanem saját kezdeményezésükre próbálhatnak ki mindent, ami felkelti az érdeklődésüket. A tábor pénteken közös örömzenéléssel ér véget, majd pár napos pihenőt követően, hétfőn kezdetét veszi az első Nagykárolyi Néptánctábor, ami iránt szintén nagy az érdeklődés” — tette hozzá a főszervező.
Tőtős Tímea
frissujsag.ro

Megújuló hagyomány
Három hónapon át szerveznek Ady-délelőttöket és irodalmi délutánokat a korszerű magyarságszemlélet kialakítása céljából.
A Szatmár Megyei Múzeum Ady-karaván címmel három hónapos tájolást szervez szerte a megyében. A diákok számára „Ady-délelőttöket”, az idősebb korosztály számára irodalmi délutánokat tartanak. Az alábbiakban az eseménysorozat kezdeményezőjét Kereskényi Sándor muzeológust kérdeztük:
- Honnan származik az ötlet?
Az ötletet egy Ady-vers, illetve annak utolsó sora adta. A szétszóródás előtt című emblematikus költemény így fejeződik be: „Elveszünk, mert elvesztettük magunkat”. Ennek a tragikus gondolatnak ellentmond egy másik Ady-sor:„Isten ne hagyj elveszni minket”. Az Ady-hagyomány ellentmondásos és összetett, lényege az, hogy állásfoglalásra késztet. Ismét Adyval: „Akarom, hogy tisztán lássatok”! Ennek jegyében szeretnénk eljárni, vagyis egy kritikus és önkritikus magyarságtudat jegyében.
- Mennyiben köthető ez Ady Endréhez és a magyar modernizációhoz?
— Ha csupán Ady Nagykárolyi barátaira gondolok (Jászi Oszkár, Kaffka Margit, Kabos Ede, Marchis Otília, Pop Aurél), már akkor érződik, hogy micsoda korona volt ő a XX. század eleji magyar megújulásnak. Egy olyan megújulásnak, amely román és zsidó elemeket egyaránt szerzett. Hadd említsem ebben az összefüggésben Krúdy Gyula nevét is, akiről tudjuk, hogy notórius Ady kedvelő volt. Igen, Ady körül kristályosodtak ki a magyar és a szatmári értékek és Ady jelenti számukra a hidat bármiféle etnokulturális probléma tudatosításában. Ezért az Ady-karaván állomásainak állandó szereplője lesz az Ady-vers Nagy Orbán színművész előadásában.
- Rajta kívül kik szerepelnek még a rendezvényeken?
Olyanok, akik évek óta foglalkoznak magyar sorskérdésekkel és a térség mentalitástörténeti problémáival. Az ismertebbeket említeném: Egyed Péter filozófus, Jánosi Zoltán, Nagy Éva, Végh-Balázs Béla irodalomtörténészek, Takács Péter történész, Telegdi Zsolt szociológus és természetesen Felician Pop múzeumigazgató.
— Milyen útvonala lesz a „karavánnak”?
— Természetesen Érmindszentről indul és oda is érkezik meg. Lesz állomás Nagykárolyban, Szatmárnémetiben, Tasnádon. Avasfelsőfaluban román közösségnek románul fog üzenni. Mikolában például Gellért Sándor Ady-képéről fogunk beszélgetni, nyilván magyarul.
— Ez a program nem ütközik-e más jelentős és immár nagy hagyományú rendezvényekkel? Gondolok itt az Érmindszenti Zarándoklatra vagy a Mikolában készülő Gellért-évfordulóra?
— Nem hiszem, hogy az Ady-életmű nagy kérdését tematizáló helyi rendezvények egy percig is zavarhatnák Muzsnay Árpád immár Kárpát-medencei súlyú Ady-megemlékezését. Ami pedig Gellért százéves születésnapjának mikolai megünneplését illeti, nos annak valóban az Ady-kapcsolat az egyik fő motívuma, azaz a gellérti életmű elhelyezése irodalmunk és kultúránk hagyományrendszerében, pontosan ennek mérvadó tudatosítása. A Gellért-ünnepre van igény, de az nem elég. Meg kell találnunk azokat az értékelési szempontokat, amelyek révén Gellért Sándor végre méltó helyére kerülhet.
— Ebben tehát még segíthet is az Ady-karaván?
— Feltétlenül. Annál is inkább, mert egy korszerű magyarságszemlélet kialakítása nélkül — és az Ady-karaván célja éppen ez — még egy jó szándékú és nagyszabású Gellért-megemlékezés is belefuthat a nosztalgiázó szentimentalizmus csapdájába, az önünneplő fesztivizmusba.
Elek György
frissujsag.ro

Bolyai Nyári Akadémia Nagyváradon is
Huszonnegyedik alkalommal rendezi meg idén a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Erdélyben a Bolyai Nyári Akadémiát (BNYA). „A modern pedagógus – megváltozott szerepek és készségek. A változtatás módszerei” fő témában zajló háromhetes képzésről Pöllnitz Ilona programkoordinátor beszélt lapunknak.
Az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő RMPSZ alapítóinak jóvoltából megszülető BNYA július 11-én indult, hogy Erdély különböző helyszínein képezzen tovább hazai oktatókat és pedagógusokat. Az akadémia sikerességét hosszú élete, a megrendezése iránt tanúsított igényt pedig a túljelentkezések bizonyítják.
A július 31-ig tartó képzés első hetében (július 11-16) óvónők és tanítónők számára öt szekció működött (Csíkszeredán, Szovátan, Nagyenyeden, Szatmárnémetiben és Szörényváron). A most zajló második hét (július 18-23) általános és középiskolai tanárokat tömörít Válaszúton, Szovátan, Csíkszeredában, Nagyváradon, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen, míg a harmadik héten (július 25-31) szintén általános és középiskolai tanárokat Nagykárolyban, Szovátan, Nagyváradon, Gyulafehérváron és Kolozsváron. A szakok szerint leosztott programok várhatóan közel 600 pedagógust mozgatnak meg az országban, és évről évre egyre többen iratkoznak be. A résztvevők, akik oklevéllel távoznak, az évente kiválasztott témában megírt záródolgozatuk és a szükséges dokumentáció leadásával lehetőséget kapnak arra, hogy az elvégzett képzést akkreditálják számukra. Az Oktatási Minisztériummal való megegyezésnek köszönhetően az RMPSZ negyedik alkalommal teszi lehetővé, hogy a BNYA dolgozatai – körülbelül 500-550 leadott munkáról van szó – minősítésük után tíz kreditpontban részesüljenek. Pöllnitz elmondása szerint „az Akadémia az alternatív, a hagyományostól eltérő oldalát használja ki a képzési lehetőségnek, hozzájárulva ahhoz, hogy a tanárok ötévente összegyűjtendő 90 akkreditált pontszámához pótoljanak valamicskét, és a számukra kötelező továbbképzésben ennélfogva nagyon hasznosnak bizonyul.”
A képzés idejére vendégül látott 93 oktatói kar idén fele-fele arányban magyarországi és hazai képzőintézmények és egyetemek előadóiból áll.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nagykárolyban a Bolyai Nyári Akadémia
Egy hétig Nagykárolyban, pontosabban a helyi Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum termeiben tartják a Bolyai Nyári Akadémia képzéseit a szakemberek. A tegnapi megnyitón a szakképzés jövőjéről, a magyarországi együttműködésről értekeztek a résztvevők.
Az idén immár 24. kiadásához érkezett a Bolyai Nyári Akadémia, míg az esemény főszervezője, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége ( RMPSZ) ebben az évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, mondta el köszöntőjében tegnap Baranyai Tibor, az RMPSZ Szatmár megyei elnöke. Baranyai elismerően szólt arról a lehetőségről, amelyet a Bolyai Nyári Akadémia megszervezése jelent a hazai szakembereknek a kölcsönös fejlődés és az oktatási módszerek továbbadása, finomítása céljából. A Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) továbbképzés-sorozata több helyszínen — Csíkszereda, Szováta, Nagyenyed, Szatmárnémeti, Szörényvár (Drobeta Turnu-Severin), Válaszút, Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Nagykároly, Gyulafehérvár — és szekcióban zajlik, átfogó témaköre A modern pedagógus — Megváltozott szerepek és készségek, A változtatás módszerei.
Nagykárolyba tegnap érkeztek a szakemberek, s egy héten keresztül értekeznek majd itt a pedagógusok elsősorban a szakemberképzés, szakmunkásképzés lehetőségeiről, fejlesztéseiről, a témában zajló csoportos beszélgetéseket magyarországi szakemberek irányítják. A Széchenyi István Egyetem docense, dr. Baroti Enikő, valamint Mészáros Attila egyetemi docensek révén ismerhetik meg a BNYA Nagykárolyi szakaszának résztvevői a magyarországi modell nyújtotta lehetőségeket és fejleszthetik mindezt tovább, értékesítve a hazai tapasztalatokat.
Gindele Imre, a Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum igazgatója, a duális modell Nagykárolyi felelőse házigazdaként üdvözölte a vendégeket. Köszöntőjének végén arra kérte a jelenlévőket, hogy amellett, hogy a szakmaiságra törekednek és a munkával foglalkoznak a BNYA egy hete alatt, a délutáni programjaikat lehetőség szerint úgy alakítsák ki, hogy abba a városnézés, valamint a Nagykároly melletti magyar irodalmi és történelmi kötődésű falvak megismerése is beleférjen. Az igazgató elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy igazgatósága elmúlt négyéves időszakában komoly előrelépéseket tettek, nemcsak a duális képzés, hanem a szakemberképzés terén is. A négy évvel ezelőtti időszakhoz képest mondhatni megkétszerezték a diákjaik számát, s egyre komolyabb és megbecsültebb alapokra helyezték a szakemberképzést, ezáltal bizonyítva azt, hogy az elméleti oktatás mellett nagyon fontos részt kap a városban a szakképzés.
A Nagykárolyi megnyitóról nem hiányozhatott Knecht Csaba igazgató sem, aki a duális képzési modellben az iskola első rangú partnerének számító Polipol Mobila Kft. képviseletében volt jelen.
Az üdvözléseket követően a magyarországi szakoktatás felelősének is tartott Kovátsné Vörös Ágnes előadása következett. A szakember a magyarországi Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal projektvezetője átfogó és tartalmas előadásban vázolta fel a magyarországi irányvonalat, mely folyamatos átalakulásban van.
Részletesen szólt arról, hogy Magyarországon új alapokra helyezték a szakemberképzést.
„Nem csak Romániában vannak a szakmunkásképzésnek útkeresési folyamatai, de a magyarul zajló képzés hatékonyságának növelése érdekében azt hiszem kijelenthetjük, az sem mindegy, hogy Magyarországon milyen irányba halad a szakképzés. Három évvel ezelőtt megjelent az új oktatási törvénycsomag, mely során megváltozott a szakképzési, a felnőttképzési és a nemzeti népnevelési törvény is. Majd 2014-ben állt össze a szakképzést a gazdaság szolgálatába állító törekvés is. Az elképzelés szerint Magyarországon is az a cél, hogy a gazdaság motorja legyen a megfelelő szakemberképzés és ezáltal olyan munkaerő lépjen ki a gazdasági piacra, amelyre ténylegesen is szükség van. Ennek az elképzelésnek a hatékonyságához folyamatosan vizsgálják a piaci mutatókat, feltérképezik a hiányszakmákat, illetve ezt a listát régió szerint folyamatosan alakítják. Regionális szinten sem egyformák a hiányszakmák, nagy az eltérés az ország nyugati és keleti része között. Nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést az anyaország határán kívül eső, magyarlakta területeken élő szakemberekkel, s így egyeztetve, egy közös irányba mozdulhatnánk el. Nemrégiben ért véget egy olyan projekt, mely a határon túli duális képzés jó gyakorlatait, akadályait, továbbképzések szükségességét tárta fel, s ezek a tapasztalatokat mind beépítésre kerülnek a tervezett szakképzés fejlesztési projektek során. Ezek a felmérések műhelymunka formájában zajlottak a Felvidéken, Kárpátalján, Partiumban és Erdélyben, valamint a Vajdaságban is. A pedagóguskollégák igényeit figyelembe véve igyekszünk ezt a projektet összeállítani. A következtetés az, hogy a digitális tananyagot internetes formában közzétéve tudnák a leginkább hasznosítani a magyarlakta területeken, hisz így mindenki annyit és akkor nyomtatna belőle, amennyire szüksége van. Elérhető, szerkeszthető lesz, az internet legmegfelelőbb kihasználása lesz ennek a portálnak a létrehozása, mely minden, a programban érintett pedagógus és tanintézmény számára elérhető lesz országhatáron innen és túl” — mondta Kovátsné Vörös Ágnes előadása során.
A magyarországi szakember elismerően szólt a Nagykárolyban zajló duális képzésről is. Mint mondta, Kolozsváron egy szakmai rendezvényen már találkozott a Nagykárolyi iskola vezetőjével, valamint Knecht Csabával is, akik diákokkal érkeztek az akkori rendezvényre. „Rendkívül ösztönző a diáktól hallani arról, hogy milyen gyakorlati haszna van a duális képzési módnak. Sokat lehet tanulni abból az együttműködésből, ami az iskolát és a gazdasági szereplőket összeköti Nagykárolyban, s úgy gondoljuk, hogy a diákok kereseti lehetőséggel történő ösztönzése további lehetőségeket rejt magában. Ez kiegészülve a felnőttképzéssel, illetve azzal, hogy a szakmunkásképzésben részesülő diák a megfelelő érettségit követően továbbtanulhat egyetemen is, remélhetőleg segít pótolni a szakemberhiányban keletkezett űrt a foglalkoztatási palettán” — fejtette ki előadásában Kovátsné Vörös Ágnes.
A beszédeket követően kezdetét vette a műhelymunka. A hét további részében a BNYA résztvevői lehetőség szerint a cégekhez is kilátogatnak, de egyéb fontos eszme- és tapasztalatcserékre is sort kerítenek.
Tőtős Tímea
frissujsag.ro

Nagykárolyi képzőművészek kiállítása a Kastélyban
Fennállásának 15 éves évfordulóját különleges kiállítással ünnepli a Provinciart Kulturális Egyesület, melynek megnyitójára vasárnap délben került sor a Károlyi Kastély Lovagtermében.
A szép számban összegyűlt vendégsereget a megnyitó moderátoraként Adi Stefanut köszöntötte, aki röviden bemutatta az egyesületet, az alapítóit, illetve a jelenlegi tárlat anyagának alkotóit. Elmondta, hogy az egyesület elsődleges célja egyesíteni a Nagykárolyi és környékbeli művészeket, felkarolni a fiatal tehetségeket, kiállításokat szervezni, de ezen túlmenően aktív kapcsolatot tartanak fenn más kulturális egyesületekkel, versenyekre, táborokba járnak. A vasárnap megnyílt kiállításon Vasile Vénig László, Georgia Ioana Ciontoș, Franz Ritzmann, Demeter Gui, Kádár Ferenc, Lázin Csaba, Smaranda Milu Némethi, Virginia Pișcorean, Lendvay Zoltán, és Czumbil István Adrian alkotásait láthatjuk.
A folytatásban Kovács Jenő, városunk polgármestere vette át a szót, kifejezve abbéli örömét, hogy igazi kulturális és turisztikai központ lett Nagykároly. Ennek nagyon jó példája, hogy sikerült a máshol hagyományos városnapokat egy magas színvonalú fesztivállá változtatni, amely minőségi szórakozást nyújt minden korosztály számára. Nagyon örül annak is, hogy a Provinciart Kulturális Egyesület „nem tűnt el" az elmúlt 15 évben, hanem töretlenül dolgoznak, alkotnak, és folyamatosan fejlődnek.
Az egyesület tagjai Dragos Georgescut, a „Gróf Károlyi" Kulturális Idegenforgalmat Népszerűsítő Alapítvány egyik képviselőjét is felkérték, hogy szóljon pár szót a megnyitón, aki kifejtette, hogy nehéz helyzetben van, hiszen a művészetről nem lehet beszélni, azt látni, hallani, érezni kell. A művészet megítélése nagyon szubjektív, hiszen minden alkotásban benne van maga az alkotó, ugyanakkor kicsit a néző is.
Zárásként Dr. Hágó Attila Nándor, a Városi Múzeum vezetője szólt pár szót az egybegyűltekhez, kifejezve örömét, hogy a mai világban fenn tudott mAradni ez az egyesület, annak ellenére, hogy az alapító tagok közül többen már nem élnek, illetve sokan vannak, akik már elköltöztek a városból.
A megnyitót egy zenei blokk tette igazán különlegessé, melyet Bogdan Georgescu, Szűcs József és Marius Georgescu adott elő.
A kiállítást egy hónapig tekinthetik meg az érdeklődők a Városi Múzeum nyitva tartásának megfelelően. A különleges alkotások két helyen, a földszinti és az emeleti kiállítóteremben kaptak helyet.
nagykaroly.szatmar.ro

Nagykárolyi Anziksz
ANZIKSZ A FŐHAJTÁSRÓL
Nemzeti imánkat, a Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című költeményt mondta el Varga Sándor Szatmárnémeti színművész Sződemeteren, a helyi istenháza előtt lévő Kölcsey Ferenc-szobor talapzatánál a költő-gondolkodó-politikus születésének 226. évfordulója alkalmából megtartott ünnepség nyitányaként.
Immár a 27. alkalommal sereglettek egybe azok, akik főt kívántak hajtani Kölcsey munkássága, életműve előtt. A Kölcsey-megemlékezések szervezője, Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület főtanácsosa köszöntötte a résztvevőket. „Sződemeter s az itt született európai gondolkodású Kölcsey gyűjtő fókuszává kell váljék mindazoknak, akik Kárpát-medencei származásúnak vallják magukat, arra büszkék, s hozzánk tartozókként gondolkodnak és viselkednek!” – fogalmazott. Pakulár István református lelkész, a sződemeteri gyülekezet tiszteletese beszámolt arról, hogy anyaországi támogatás révén épülőfélben van a Kölcsey Kulturális Központ. Többek között szintén üdvözölte a szépszámú egybegyűltet Pataki Csaba, a megyei önkormányzat vezetője.
A Moldovai Magyarok Egyesületének egy küldöttsége is jelen volt. A Moldovai Köztársaságban élő magyar eredetűek közül kevesen beszélnek magyarul, ám származásúkra büszkék. Román nyelven mondtak Kölcsey-költeményeket. A lélekmelengető rendezvényen számos más diák is szolgált versmondással, illetőleg szép nóta-összeállítással a Dancs Lajos Népdalkör. A rendezvény a koszorúk elhelyezésével, illetve nemzeti imánk eléneklésével zárult.
Impresszum: Az Anziksz egy Nagykárollyal és vidékével foglalkozó blog, vlog, világhálós újság. Megjelentetője Megyeri Tamás Róbert mint magánember.
anziksz.com

Túl kellett élni a fogságot (A kézdiszentléleki Bara András volt hadifogoly visszaemlékezései)
Napjainkban sajnos már egyre kevesebben vannak olyanok, akik tanúi voltak az emberiség történelme gyászos korszakának, a második világháborúnak, és túlélték a sztálini halállágereket. A túlélők zöme már a kilencvenedik életévét is betöltötte. Felső-Háromszéken is egyre kevesebb a volt hadifogoly. Egyikük a kézdiszentléleki Bara András bácsi, aki katonai szolgálatáról és szovjet hadifogságáról mesélt. Leventekatona voltam
1925. november elsején születtem Kézdiszentléleken. 1944 augusztusában Kolozsváron inasiskolába jártam. Akkor már leventekatona voltam. Az angolok lebombázták az akkori Horthy utcát, s ezért a leventéket azonnal behívtak a Honvéd utcai kaszárnyába, ahol mindennap mentettük az élőket. Attól a naptól kezdve nem kerültem vissza a műhelybe, hanem kivittek Gyaluba. Ott lövészárkokat ásattak velünk Gyalu mellett, egy román falu közelében. Onnan visszavonultunk és átmentünk egy hegyen. Tasnádon megháltunk, jóllaktunk szőlővel. Adtak egy-egy Mauzer-fegyvert száz-száz éles golyóval, és két-két kézigránátot is kaptunk melléje. Vonultunk Nagykároly irányába, ahol megháltunk. Szatmárnémetinél léptük át a határt és Szerencs irányába mentünk gyalog. Lehetett már szeptember vége felé. Háromszázötven leventekatona vonult velem együtt. Az úton sokat éheztünk. A magyar katonabakancs nagyon elsértette a lábamat, ezért lehúztam és mezítláb menegettem a sor végén, mint egy rossz pipe. A csapatomat Egerben értem utol, ahol az éjszakát is töltöttük. Nyíregyházára estefelé érkeztünk meg. Egy falun vonultunk keresztül, s már értünk ki belőle, amikor három katonai kocsi érkezett. A mi századosunk lóháton volt. Kiszállt az egyik kocsiból egy tiszt, és mondta, hogy itt van Szálasi testvér, és vezesse el a századot előtte díszlépésben. A középső kocsiból kiszállt egy közel kétméteres, fekete kalapos ember. Ő volt Szálasi. Azt mondta nekünk, hogy Horthy lemondott, és ezért neki kell hűséget esküdnünk. Vácra vittek, ahol egy nagy téren felesküdtünk Szálasira. Vácon a szovjetek megtámadtak minket. Akiket el tudtak fogni, elfogták és bezárták a templomba. Bevagoníroztak és Csornáig vittek vagonokban, ahol rohamkiképzést kaptunk. Amikor két hét után megkérdezték, hogy ki akar jelentkezni a német hadseregbe, tizenhárman kerültek közülünk, akik önként vállalták. Három hétig lehettünk Csornán. Én levizsgáztam asztalosságból. Elindítottak és elvittek egy német hadiszálláshoz. Minket bevetésre nem használtak, hanem lövészárkokat ásattak velünk. Koporsókészítésre is befogtak, mivel tudták, hogy asztalos a mesterségem.
Fogságban 1945. március 3-án a fehér salopétás oroszok a közelünkben vonultak Bécs irányába. A századosunk azt mondta, hogy adjuk meg magunkat. Egy fehér lepedővel integettünk nekik. Odajött hozzánk két orosz, az egyiknél egy gép-pisztoly, a másiknál egy oldalpisztoly volt. Megkérdezte, hogy hányan vagyunk. Érdekes módon az oroszoknál az ágyúkat egytől egyig nők kezelték. Bécs városát lőtték. A németek meg visszalőttek. Nem tudhatták, hogy szerencsétlen lefegyverzett emberek közé lőnek. 300–400-an lehettünk egy tömbben. Aknákkal lőttek felénk. Miután befejeződött a lövöldöés, egy nagy csűrbe zártak. Akkor éjjel ott voltunk. Reggel kinyitották a csűrajtót, és odavittek egy magyarul tudó tolmácsot. Sorba állítottak, és le kellett rakni mindent, ami a zsebünkben volt. Három nap alatt visszakísértek Sopronba, és egy futballpályán voltunk egy hétig. Nem volt víz, teát, azt adtak, de szomjaztunk. Közben börtönt készítettek nekünk. A fiatalabbakat kivették, hogy cipeljük a lőszeres ládákat. Április 24-én negyven vagonba kétezer foglyot vagoníroztak be. Kétszáz német és 1800 magyar volt. Szegednél éjszaka nem engedtek be az állomásra, s egy szerelvény hátulról belénk futott. Négy vagonban a legtöbben meghaltak. Akik szökni próbáltak, azokat lelőtték. Akik megmAradtak, azokat a többi vagonba osztották szét. A vagonokból nem engedtek le, egy lyuk volt az egyik szélében, s ott végeztük el a dolgunkat. Ploieşti-re vittek. Este érkeztünk meg, hallottuk, hogy szólnak az ágyúk, nem tudtuk, hogy mi történhetett. Vojna kaput, vojna kaput! – Vége a háborúnak! – kiabálták az oroszok, de mi azt akkor nem értettük. Május 8-a lehetett aznap. Onnan Rămnicu Săratra vittek, ahol lefürösztöttek és sorba állítottak. Bevagoníroztak, és elindultunk Kijev felé. Negyvenen voltunk egy-egy vagonban. Kijev közelében megállt a vonat, hogy szálljunk ki és egyet járjunk a sínek mellett. Nem tudtunk megmozdulni. Az egyik orosz katona kinyitotta a vagonunk ajtaját és mondta, hogy szálljunk le. Mivel képtelenek voltunk, feljött és lerugódott. Meg voltunk meredve. Naponta egyszer adtak valami ételt. A legnagyobb baj az volt, hogy nem kaptunk vizet. A szomjúság ölt meg. A szájunk ki volt cserepezve. Május 15-én még hó volt. Összebogoztunk három szíjat, és a végére rákötöttünk egy csajkát és lelógattuk a hóba. Hóval mentettük meg az életünket. Sózott húst és száraz kenyeret adtak, egyebet nem kaptunk.
A szegezsarai lágerben
Megérkeztünk Szegezsarába. Finnország, Lettország van hozzá közel. Egészen fent van északon. Kivittek egy szigetre, ahol tizennégy láger volt. Onnan jártunk ki dolgozni. Legelőször, akkor télen, egy papírgyárban dolgoztam. Hozták a meghántott farönköket. Negyvenkét fokos hidegben nem vittek ki, de 38 fokosban már igen. Váltásban dolgoztunk. Csak hat órán keresztül volt világosság télen, a nap többi részében sötétség. Sötétbe mentünk dolgozni, és sötétbe érkeztünk vissza a lágerbe. Németekkel dolgoztam együtt. 1945 nyarán hatszázunkat egy uszályon átvittek egy másik szigetre, Priboj Karellara. Olasz rabokat váltottunk fel. Amikor munkába mentünk, leengedték a hidat, vasárnap mindig fel volt húzva, amikor nem vittek munkába. Nyár volt akkor, meleg. Egy reggel nagy zajra ébredtem. Engem is megkérdeztek, hogy láttam-e a német tiszteket. Két német tiszt elszökött. Az egyiknek nem sikerült a csomagját magával vinni, azt megtalálták, és nyomkereső kutyákkal indultak megkeresni a szökevényeket. Az egyiket el is kapták. Nem tudom, mi történt vele. Onnan elszökni lehetetlenség volt. Hová menjél? Télen kivittek fát vágni az erdőbe. Át kellett menni a másik partra az Omega folyón. 250 méter széles volt. Az orosz őr megengedte a nagy hidegben, hogy tüzet rakjunk. A 38 fokos hidegből másnapra 42 fok lett. Olyankor nem vittek ki dolgozni. Egyszer azt mondták, hogy, aki románnak vallja magát, azt hazaengedik. Én a fogságban nem András, hanem Andrei voltam. Jelentkeztem románnak. Másnap visszavittek egy uszályon Szegezsarára. Felolvasták hatvan ember nevét, össze is állítottak egy szerelvényt, de engem és hat társamat ottfelejtettek. Az alapélelem az apró hal volt. Azt adtak mindennap.
A petrozavodszki láger következett
Szegezsaráról 1946 őszén Petrozavodszkba kerültem, ahol már jobbra fordult a sorsom. Már jól beszéltem oroszul. Kaptam egy propuskát, ami egy kézzel írott papír volt, de le volt pecsételve, azzal a városba is kimehettem. Száz közül csak egy, ha kapott propuskát. Asztalosműhelybe kerültem. Hetvenkét kilogrammos lettem. A lágerparancsnokunk egy szászrégeni ember volt. Szerette a nőket, az orosz tisztek feleségeit, s ezért készíttetett velem egy ágyat. A láger két felé volt osztva, az egyik fele a civileké volt, kórházzal, a másik felében a foglyok laktak. Elvágatta velem a drótot és átvitette az ágyat, és mondta, hogy utána én következem, de rám azóta sem került sor. Üzbég nők is vigyáztak ránk, nagyon gonoszok voltak, és amikor sztrájkkal fenyegetőztünk, elvitték őket máshová. Megszabadultunk tőlük. A férfiakkal jobban szót értettünk, hiszen tudták, hogy nem szökünk el. Petrozavodszkban voltam 1946 tavaszától 1948 őszéig. Egy hajógyárat újra kellett építeni. Két hétig dolgoztam már ott, amikor hoztak egy csoport németet. A csarnokot velünk összevágatták, majd újra kellett építeni. A gépeket mind Németországból hozták. Onnan tudtuk, hogy hány óra van, hogy egy cölöpöt ütöttünk a földbe, s így, ha nem is pontosan, de hozzávetőlegesen a nap mozgásából megállapítottuk. Sorakozó volt, hozták az ebédet. A negyvenből egy hiányzott. Csendőr volt azelőtt. Vasút mellett voltunk, a rabtársam felült egy szerelvényre és azzal próbált megszökni. Meg kellett legyen a létszám. Kilenc nap múlva hozták vissza a lágerbe. Volt egy kutyaketrec az őrszoba előtt, s az orosz őr addig rúgta, amíg befért a kis ketrecbe. Azt akarták ezzel nekünk megmutatni, hogy aki szökik, így fog járni. 1946 telén készíttettek velünk egy uszály ki- és berakodót. A jégréteg nagyon vastag volt, legalább nyolcvan centiméteres, oszlopokat kellett beállítanunk a jégbe, emelődarut, ún. berbécset építettünk. Hogy az oroszok mit szállítottak, azt nem tudtuk meg. Nekem aránylag jó dolgom volt, de a bajtársaim sokat szenvedtek. Petrozavodszk városában öt lágerben voltam. Mivel asztaloskodtam, vittek dolgozni az egyik lágerből a másikba. Nyolc hónapig voltam magyar katona és összesen hét lágerben négy évig hadifogoly. Túl kellett élni a fogságot. Három hónap után engem otthagytak, hogy vigyázzak a lágerre, a lakatot belülről vessem rá a kapura. Kétnaponta hoztak valami élelmet. Egyedül mAradtam. Kivittek egy nagy szalagfűrészhez dolgozni, ahol finn hadifoglyok voltak, hárman dolgoztak a gatternél. Nem értettük a beszédüket.
Szabadulás Elérkezett a szabadulás napja. Eleget hallottuk, hogy szkoro damoj, szkoro damoj – mész haza, mész haza. Kijöttünk a lágerből. Mindenki énekelt. Hazafelé is marhavagonokba raktak, azzal a különbséggel, hogy már nem zárták ránk az ajtót. A vagonokat fel is díszítettük. Kijeven keresztül jöttünk hazafelé. Foksányig hoztak. Már szabadok voltunk. A levelek, amiket küldtem a fogságból, egy kivételével nem érkeztek haza. Csak az, amelyiken egy jól rajzoló megörökített engem. Ebből tudták meg, hogy élek. Négy év alatt ez volt az egyetlen életjel tőlem. Amikor megérkeztünk Sepsiszentgyörgyre, terített asztalok voltak az állomáson, és mondták, hogy akik a Szovjetunióból érkeztek, menjenek reggelizni. A Vöröskereszt fogadott bennünket. A bőrönd, amivel hazajöttem, még mindig megvan valahol. Édesanyám nagyon megörvendett nekem. Édesapám akkor már 73 éves volt. Anyám várt a szentléleki állomáson. Hazafelé menet mondta nekem, hogy vigyázzak, mert a kutya nagyon harapós. Még én neveltem gyermekkoromban. Amikor bementem a kapun, vakon is megismert. 1948. augusztus 29-én értem haza Kézdiszentlélekre. Édesanyám hazatérésem után három hónapra elhunyt. Szegény anyám, éppen hazavárt. A szüleim itthon szenvedtek, én pedig az orosz fogságban. Egyformán szenvedtünk...
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megáldották a Nagykárolyi Kalazanci Szent József templomot
A szellemi és tárgyi értékek megóvásáról és továbbadásáról szólt a külsőleg megújult Kalazanci Szent József templom búcsúja - a szentmise elején Schönberger Jenő püspök megáldotta a templomot.
Ünnepelt Nagykároly augusztus 25-én, amikor az este hattól kezdődő búcsúmise keretében megáldották a külső felújításon átesett Kalazanci Szent József templomot. Az öröm már órákkal a kezdés előtt a levegőben vibrált: az emberek ünneplőben érkeztek, léptek be az irgalmasság kapuján, töltötték meg a padokat, és álltak a sorok között is, egyre többen és egyre haladva a szentély felé, ahogy közeledett a szentmise kezdési ideje. A bevonulás után Schönberger Jenő püspök köszöntötte a híveket és vendégeket, kimagasló eseménynek nevezve a templom külső felújítását követő szentelést - ezt Kalazanci Szent József közbenjárásának is tulajdonította. Ilyés Csaba esperes ismertette a felújítás részleteit, a püspök atya pedig háláját fejezte ki mindenkinek, aki segítséget nyújtott, Isten áldását kérte rájuk, értük ajánlotta a szentmisét. Ezután indult el, megszentelni a templomot. Végighaladt az emberek között, kilépett a kapun és szenteltvizet hintett a falakra.
"A templom mindig a benne ünneplő közösségnek, minden egyes személynek is a jelképe" - mondta már prédikációjában Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, hiszen a piaristák egykori központja a Nagykárolyi templom. "Amikor egy megújult templomba érkezünk, öröm tölt el bennünket, erőt és reményt ad arra, hogy mi magunk is meg tudunk újulni, a mi életünk is meg tud szépülni" - vallotta.
Labancz Zsolt ezután a gyermekekre irányította a figyelmet. A piarista generális egyik leveléből idézve elmondta, általuk érkezik el Isten országa, a gyermekek visznek közel az Úrhoz. "Ma úgy ünneplünk itt együtt, hogy Kalazanci Szent Józsefre, a névadóra tekintünk és azt keressük, hogy az ő személye hol, hogyan hív meg, hogy megújítsuk az életünket? Amikor egy gyermekre tekintünk, azt érezzük meg, hogy van jövőnk és reményünk. Áldott az a közösség és áldott az az ország, ahol vannak gyermekek. Kalazanci Szent József a figyelmének a középpontba állította a gyermekeket és megáldotta őket. Alig ha van emberhez méltóbb cél, mint úgy élni, hogy új életet tudjunk a világba segíteni. De azt látjuk, hogy ma, mintha sokan megijednének ettől. Ahhoz, hogy a fiatalok tudjanak gyermeket vállalni, azt hiszem arra van szükség, hogy összefogjunk, hogy erősítsük egymást. Nem egyéneken múlik ez, hanem közösségeken."
A jövő milyensége a gyermekek nevelésén, oktatásán múlik, hangsúlyozta a tartományfőnök. "Amikor Kalazanci Szent József iskolát hozott létre, mindig a gyermekre figyelt. Tudta, hogy az iskola prófétai kell, hogy legyen, meg kell álmodnia, hogy milyen az a jövő, amit szolgálni szeretne? Azt a jövőt kell majd most elkezdeni megvalósítani. Nevelési szükséghelyzet van ma is, és ez arra hív mindannyiunkat, hogy megvizsgáljuk, mi ad értelmet, tartalmat, tartást a mi életünknek? Ha azt szeretnénk, hogy a következő nemzedékek hasonló értékeket kövessenek, mint amit mi fontosnak tartunk, akkor meg kell tanulnunk ezeket vonzóan, hitelesen élni - úgy, hogy az kedvet ébresszen a mai fiatalokban és gyerekekben. Akkor majd átalakítják a világot!"
A Kalazanci Szent József templom Magyarország kormánya pénzadományaként, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával újult meg. A szentmisén jelen volt Dr. Grezsa István magyarországi kormánybiztos és Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár - ők az áldozás után szóltak az ünneplő tömeghez, kifejezve elkötelezettségüket a határon túli magyar egyházi és civil közösségek segítésében, megtartásában. Végül, a teljes búcsú elnyeréséért szükséges imákat mondták el a jelenlevők együtt, majd az áldás után elhangzottak a himnuszok.
A templom megújult, szép lett - újra és újra megcsodálták a kilépő hívek -, de még szebb az a közösség, amely meg tudja tölteni hétről hétre, vasárnapról vasárnapra, ünnepről hétköznapokra a padokat.
szatmar.ro

Magyarságtudomány a 21. században
2016. augusztus 22 és 27 között tartották Pécsen a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek keretében Nagyváradról dr. Fleisz János történész is tartott előadást.
A nagyszabású, ötévente sorra kerülő eseményen 24 országból mintegy 500-an adtak elő, összesen 40 szekcióban. A helyszín kiválasztásában az is döntött, hogy 2017-ben a Pécsi Egyetem, megalapításának 650. évfordulóját ünnepli, így a két évig tartó ünnepségsorozat kezdő eseménye volt a mostani világkongresszus, amelynek idei főcíme Kultúra és tudományköziség. Magyarság-tudomány a 21. században volt. A magyarságtudomány, nem a szó hagyományos értelmében vett tudományág, hanem a különböző tudományágak együttműködésének kerete , amely nagymértékben hozzájárulhat a bölcsészettudományok megújulási folyamatához. Ennek szellemében a kialakított szekciók döntő többsége interdiszciplináris jelleget öltött. Különösen jellemző volt ez a Gazdaságtörténet szimpóziumra, ahol az elhangzott 13 előadás változatos témákat ölelt fel a 19-20. századokra, mint például a nagybirtok szerepe, a gróf Forgách család uradalmai, a Festetics birtokok gazdálkodása, az iparosodás hatása vagy az Erdélyi Római Katolikus Státus gazdasági helyzete stb.
Dr. Fleisz János egyetemi tanár Az erdélyi, partiumi és bánsági városok fejlődése a 20. században című várostörténeti előadásában vázolta a városfejlődés általános szakaszait, mind a nagy politikai és társadalmi változásokat, mind pedig a városok saját belső mozgásterét figyelembe véve. Az előadás kitért a városi és falusi népesség arányának változásaira az évszázad folyamán, a városállományra és városhálózatra, a népesség növekedés irányaira. Ennek keretében többek között aláhúzta, hogy a 20. század kezdetén a vizsgált térségben négy nagyváros volt: Arad, Nagyvárad, Temesvár és Kolozsvár, amelyek fejlődési üteme hasonló volt. 1908-ban ezek közül Nagyváradnak volt a legtöbb lakosa, utána kis különbségekkel Temesvár, Arad és Kolozsvár következett. Az 1920-as határváltozások azonban, megváltoztatták e városok lehetőségeit és fejlődésének dinamikáját. Jelentősen előretört Kolozsvár, amelyet csak Temesvár próbált követni, később még lényegesebb demográfiai változások történtek. 1992-re Kolozsvár 7-szeresen, Temesvár pedig 6-szorosan növelte meg a lakosságszámát, egymással végig versengve. Nagyvárad és Arad kedvezőtlenebb helyzetbe kerülve, alacsonyabb dinamikára vált, előbbi 4,7-szeresen, utóbbi pedig 3,5-szeresen növelte a lakosságát. Őket időközben lekörözte az iparosítás által Brassó is, amely az összes nagyváros közül a leggyorsabb 9,4-szeres lakosságnövekedésre vált. Külön történet Nagybánya, amely 1900-ban még a rendezett tanácsú városok között is csak a középmezőnyben kapott helyet és néhány évtizedig csak lassan növekedett, 1992-re viszont már megközelítette a 150 000 lakost, ez az évszázad folyamán 13,3 szoros magas emelkedés. A többi városok esetében két fő csoportot állapíthatunk meg az összességében közepes fejlődési tempót felmutatókat, illetve a stagnálókat. Az elsőbe Csíkszereda, Gyulafehérvár, Zilah, Medgyes stb. tartoznak, a másodikba Máramarossziget, Nagykároly, Nagyszalonta stb. A lakosság nemzetiségi és vallási megoszlása is lényegesen átalakult a városokban a 20. század folyamán. Jellemző módon, a 2002-es népszámlálás adatai szerint a magyarok aránya az erdélyi, partiumi és bánsági városokban már csak 17,0% volt, ez pedig csaknem megegyezik a románok egykori arányával 1910-ben, amely 17,7% volt. Tehát mintegy 90 év, teljes helycserére, szerepváltásra került sor! A következőkben, az előadás a városhierarchiát és a városkategóriákat taglalta, megállapítva, hogy az erdélyi, partiumi és bánsági városok fejlődése a 20. században leképezte a térségben végbement bonyolult folyamatokat. Az előadásokat a jövőben szekcióként több kötetben fogják megjelentetni.
A rendezvény, amelyet számos akadémikus és kiemelkedő tudós is megtisztelt, és amelynek elnöke Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató volt, a megnyitó és záró üléseken kívül több kulturális és társasági programot is magába foglalt. A főszervező Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság közgyűlésén eldöntötték, hogy 2021-ben a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Varsóban legyen.
erdon.ro

Százarcú Mezőmadaras
A falut a földgolyón sokfelé ismertté tevő mezőmadarasi meteorit hírnevét aligha lehet túlszárnyalni, helyi kezdeményezés pláne nem vetekedhet a kozmikus vendég 164 évvel ezelőtti érkezésének visszhangjával, az egykori űresemény emléke azonban mára már meglehetősen elhalványult a köztudatban, a mai Mezőmadaras életét jobban befolyásolhatja, élénkítheti, gazdagíthatja egy olyan emberfüggő, földi kezdeményezés, mint a képzőművészeti alkotótábor, amely immár 15. alkalommal gyűjtötte egybe a község hívó szavára szellempezsdítő jelenléttel, értékteremtő igyekezettel válaszoló képzőművészeket. Többségük visszatérő táborlakó, de újabbak is mindegyre jönnek a különböző honi központokból, az anyaországból, a Kárpát-medence távolabbi tájairól, hiszen jó híre van a Czirjék Lajos és lelkes támogatói, munkatársai szervezte művésztelepnek, mind szélesebb körben terjed a híre, hogy ihlető itt a környezet, alkotásra serkent a hely szelleme, megörökítésre érdemesek a hagyományok és kiváló a hangulat. Persze a tevékeny együttlét gyümölcse is egyre több ízzel, zamattal telítődik, a tábori termés folyamatosan gazdagodik. Nem csak a helybeliek örülhetnek neki, más települések művészetkedvelői is belekóstolhatnak. A Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor önállóan, vagy a Maros-Mezőségi Művésztelep más hasonló alkotóközösségeivel együtt Marosvásárhelyen rendszeresen bemutatkozik, és volt kiállításuk Kolozsváron, Segesváron, Szamosújváron, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Szászrégenben, Székelyudvarhelyen is. A következő hónapokban Nagykároly és Szatmárnémeti közönsége ismerkedhet a műgyűjteménnyel, amely érdemes lenne arra, hogy a községben létesítendő állandó kiállítás, falumúzeum is népszerűsítse. Ez növelhetné az érdeklődést Mezőmadaras iránt, még vonzóbbá tehetné a Székely Mezőség e biztatóan fejlődő, sajátosságait nemzedékeken át őrző, jellegzetes faluját. Értékes és változatos a művésztelep kollekciója. Csupán az utóbbi fél évtizedben közel félszáz festő, grafikus, szobrász, fotóművész dolgozott itt. A katalógus is érzékelteti, hogy a látványteremtésben mindenik igyekszik a saját útját járni, a maga szemléletét érvényesíteni, ehhez pedig kellő választékot nyújt a történelmi telítettségű, titkait olykor rejtegető, de a felfedezés izgalmát is felkínáló környezet. Megkapó és lírai hangulatot kelt a táj szépsége. Milyennek látta Berde Mária a Mezőség című lélekpendítő versében? "Domb- óceán fölött a szél sustorog/ Az ében éji ágyból kelő tájra,/ Kicseng a tanyák hajnaltrombitája:/ Harsánykemény, vidor kakastorok" – olvashatjuk a kezdő sorokban. Biztos, hogy a hajnal e varázsos hangulatát is megtapasztalta már egyik-másik táborlakó. Vagy a nyár más napszakai ámították el. Esetleg egy hajdanvolt történés, valamilyen mezőségi legenda, egy kuruc–labanc összecsapás, valamelyik vásárostetői híres sokadalom, netán egy ’48-as hős emléke, vagy a jelenvalóság, napjaink realitásai, emberei indítják el bennük az alkotás szikráját. Kiállításuk és ez az újabb bemutatkozó füzet is meggyőzően tanúsítja: megérdemlik, hogy figyeljünk rájuk.
* Előszó a katalógusból
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Kórusok találkoztak Nagykárolyban
Vasárnap délután került megrendezésre a református templomban az idei egyházmegyei kórustalálkozó, melyet a Nagykároly-Belváros Református Egyházkerület szervezett.
A különleges istentiszteleten Vinczéné Pálfi Judit hirdette az igét, majd Tukacs József lelkipásztor szólt az egybegyűltekhez. Ezután Geréb Miklós lelkipásztor, egyházmegyei zenei előadó vette át az irányítást és mutatta be a hét kórust. Elsőként belvárosiak kórusát hallhattuk, akiket a szántó-szodorói énekkar követett, utánuk a kaplonyi, majd a szaniszlói énekkar következett. A folytatásban Nagy Norbert teológushallgató orgonajátékát élvezhették a résztvevők, majd Bakó Blanka szavalata következett. A fellépők után a tasnádi kórus mutatkozott be, őket követte a szilágypéri, és utolsóként a kertvárosi református gyülekezet kórusa zárta a sort.
A kórusok három művet szólaltattak meg, ebből egyik szabadon választott, kettő pedig a Magyar Református Énekeskönyv (1996) valamelyik énekének a feldolgozása vagy szabatos, egyszólamú előadása. Egy közösen előadott ének is felcsendült, mégpedig Draskóczy László: Jöjj, élő víz! Című műve. Szakmai szempontból Nagy Judit Noémi zenetanár-karnagy és Orosz Otília Valéria egyházkerületi zenei előadó méltatták majd a kórusokat.
A délután folyamán könyvbemutatóra is sor került, az Énekeljetek, zengedezzetek Néki! című kórusgyűjteményt a szerkesztő, Berkesi Sándor Liszt- és Magyar Örökség díjas karnagy ismertette.
A találkozó eredményhirdetéssel és koszorúzással zárult.
szatmar.ro

Ferencz Zsolt elhozza a díjat a Szabadság történetével
Ferencz Zsolté a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete A közösen megélt médiamúlt pályázatának első díja írott sajtó kategóriában. Kollégánk a Szabadság több mint 25 éves történetének mozzanatait lapunk jelenlegi és egykori munkatársaival készített interjúk formájában mutatta be.
Audiovizuális média kategóriában Pataky Lehel Zsolt, a Temesvári Rádió munkatársa lett első díjas. A MÚRE Pro Amicitia díjjal tüntette ki lapunk munkatársát, Demény Péter szerkesztőt, publicistát, egyetemi oktatót, aki az Adevărul központi napilapban román nyelven közölt publikációival kiemelkedő teljesítményt nyújt az etnikai kapcsolatok terén. Nívódíjban részesül Kádár Zoltán és Szép Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió sportszerkesztő-riporterei a friss, frappáns, pontos tudósításokért, a rádióban újjászületett sportközvetítésekért, valamint Kisgyörgy Zoltán, a Háromszék napilap munkatársa évtizedes kitartásáért, ma is fáradhatatlan újságírói teljesítményéért. A díjakat szombaton adják át, Nagykárolyban. Gratulálunk az elismerésért!
Szabadság (Kolozsvár)

Díjazták Kisgyörgy Zoltánt
Nívódíjjal jutalmazta Kisgyörgy Zoltánt, a Háromszék főmunkatársát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). A díjazást Nagykárolyban a Károlyi-kastélyban tartották szombat este a szervezet tisztújító közgyűléssel egybekötött szakmai táborának záróakkordjaként.
A MÚRE újraválasztotta az elnöki tisztségbe Rácz Évát, a Kolozsvári Rádió munkatársát. Sajtóért felelős alelnökké Szűcs Lászlót, az Erdélyi Riport főszerkesztőjét, audiovizuális médiáért felelő alelnökké Gáspár Sándort, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársát választották. A Székelyföldi területi megbízott Szucher Ervin, a Krónika munkatársa, partiumi megbízott Sarány Orsolya, az Erdélyi Riport munkatársa, a szórványért felelő igazgatótanácsi tag Forró László, a Bukaresti Rádió szerkesztője. A Becsületbíróság elnöke Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, alelnöke Szekeres Attila, a Háromszék szerkesztője. A sajtónívódíjat Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa kapta. Őt Ambrus Attila laudálta. Kollégánk személyes okokból nem vehetett részt az ünnepi eseményen. Az elektronikus média nívódíjat megosztva a Marosvásárhelyi Rádió két munkatársa kapta: Szép Zoltán, aki az olimpiáról közvetített, és Kádár Zoltán, aki a paralimpiát közvetíti. A román–magyar kapcsolatok ápolásáért járó Pro Amicitia díjat idén Demény Péter kapta. A MÚRE által meghirdetett Brassaï 2015 sajtófotó-pályázatra beérkezett több mint ezer munka közül többet díjaztak. Sánta István Csaba Sepsiszentgyörgyi szabadúszó fotóriport kategóriában második díjat kapott, Szathmári Pap Károly-emlékpakettet kapott Szekeres Attila, dicséretben részesült Albert Levente, a Háromszék fotósa. A közösen megírt médiamúlt című pályázatra beküldött munkák közül Ferencz Zsolt, a Szabadság napilap munkatársa, audiovizuális média kategóriában Pataky Lehel Zsolt, a Temesvári Rádió munkatársa kapott díjat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy

Tisztújítás és díjkiosztás az újságírók egyesületénél
Újabb hároméves időszakra Rácz Évát, a Kolozsvári Rádió munkatársát választották a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) élére.
A hétvégén Nagykárolyban szervezett közgyűlésen alelnöki megbízatást kapott Szűcs László és Gáspár Sándor, míg az újonnan létesült regionális elnöki tisztségekre Sarány Orsolyát (Kolozsváron és a Partiumban), a Marosvásárhelyi Szucher Ervint, lapcsaládunk munkatársát (a Székelyföldön) és Forró Lászlót (a szórványban) választották.
A MÚRE nívódíjjal tüntette ki Kisgyörgy Zoltánt, a Háromszék nyugalmazott újságíróját, Szép Zoltánt és Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió két sportriporterét, akik az idén Rio de Janieróból közvetítettek az olimpiai illetve paralimpiai játékokról. Utóbbi a díjazási gálán is a világhálón jelentkezett be, rövid ízelítőt kínálva a riói verseny hangulatáról.
A közgyűlést követően szombaton a Károlyi-kastély lovagtermében osztották ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének sajtófotó-pályázatának díjait is – lapcsaládunk munkatársai, Barabás Ákos, az Udvarhelyi Híradó fotóriportere és Veres Nándor, Csíki Hírlap munkatársa is elismerésben részesült. Barabás Ákos a MÚRE Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatának harmadik díját, Veres Nándor pedig a fotóriport kategória első díját, valamint a Brassaï-2015 különdíjat vehette át. Barabás Ákos tavaly Kápolnásfaluban készített fényképe portré kategóriában ért harmadik díjat.
A MÚRE első alkalommal hirdetett idén januárban sajtófotó-pályázatot. A Brassai-2015 fotópályázat mellett és A közösen megélt médiamúlt című interjú-pályázatra beérkezett legjobb munkákat is díjazták.
A romániai magyar, illetve más külhoni magyar fotóriporterek és újságírók tavaly készített alkotásaikkal jelentkezhettek Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatra. A pályaművekkel a hír, eseményfotó, fotóriport, portré, szociofotó, dokumentarista fotó és sport kategóriákban lehetett jelentkezni. Mintegy ezer képet küldött be harmincöt pályázó. Barabás Ákos portré, sport és szociofotó kategóriákban is küldött be alkotásaiból. A pályamunkákat Bánkúti András, Egyed Ufó Zoltán, Dorel Găină, Ujvárossy László, és Tóth István értékelte.
A Károlyi-kastélyban a szakmabeliek, és érdeklődők megtekinthették a díjazottak alkotásait. Az újságíró egyesület az alkotásokat vándorkiállításként többek között Kolozsvárra, Temesvárra, Marosvásárhelyre, Csíkszeredába, és Bukarestbe is eljuttatja, a pályamunkákból készült válogatást pedig egy albumban is megjelentetik.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Kárpát-medencei magyar újságírók Nagykárolyi randevúja
A szokásokhoz híven külhoni és anyaországi vendégei is voltak a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) idei Nagykárolyi közgyűlésének.
A kétnapos rendezvény középpontjában unikális fotókiállítás és egy sajtótörténeti téma állt. A tanácskozás részvevői Széchenyi és a sajtó viszonyát, erdélyi és szatmári kötődéseit vizsgálták. A MÚRE Nagykárolyi összejövetelén egy sajtófotókból összeállított kiállítás megnyitójára is sor került a város névjegyének számító Károlyi-kastélyban. A Brassaï-2015 fotópályázatra a világ számos helyéről érkeztek alkotások. A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, közel negyven fotográfus ezernél is több munkájából kellett kiválogatnia a legeredetibbeket. A legjobb pályamunkákból megnyílt kiállítás képei között ott volt a Kárpáti Igaz Szó fotóriporterének egyik felvétele is. Zunko Barnabás munkáját a MÚRE dicsérőlevéllel, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) pedig könyvcsomaggal ismerte el. A kiállítás még két hétig lesz látható az impozáns kastélyban, később pedig több más városban is bemutatják.
A lassan hagyománnyá váló Nagykárolyi találkozóra ezúttal is eljöttek a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetségének (MÚKSZ) és a VMÚE tagjai. Az anyaországi médiát Tóth Károly, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Szikora József, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke, Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a közmédiát pedig Csermák Zoltán szerkesztő képviselte. Külön említést érdemel, hogy a sportújságírók szövetségének vezetője itt osztotta ki az első tagsági igazolványokat az erdélyi kollégák körében. A fórumon előzetes megállapodás született arról, hogy az anyaországi sportújságírók szervezete a MÚRE után a MÚKSZ-szal és a VMÚE-val is intézményesíti kapcsolatát. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a jövőben kárpátaljai sportkedvelő magyar zsurnaliszták is tagjai lehessenek a szövetségnek. Kárpátaljáról az kérelmezheti majd a tagságot, aki tagja a MÚKSZ-nak.
A hasznos szakmai és baráti beszélgetéseknek teret adó rendezvény a MÚRE nívódíjainak ünnepélyes átadásával ért véget, ahol a már részletezett Brassaï-2015 fotópályázat, valamint A közösen megélt médiamúlt című pályázat legjobbjait jutalmazták. A díjakat Rácz Éva, a MÚRE újraválasztott elnök asszonya nyújtotta át.
A fórum kárpátaljai vendégei – Szekeres Attila Sepsiszentgyörgyi szerkesztő és elismert heraldikus társaságában – egy alternatív kirándulás keretében felkeresték az erdődi várat is, ahol egykoron Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fogadott örök hűséget egymásnak.
Dunda György
(Nagykároly – Ungvár)
tiszanews.org.ua

Nagykárolyban is bemutatkozik Nagy Norbert
Miután bejárta a fél világot, több olasz, német, francia, dubai operaházban és számos nemzetközi operafesztiválon énekelt, Nagy Norbert szatmári operaénekes október 22-én, szombaton a nagykárolyi közönség előtt is bemutatkozik. Andrea Bocelli volt tanítványa az újonnan felújított nagykárolyi színházban lép föl 19 órától kezdődően, „Amor & Passion” című szólóestjével.
És, hogy mire számíthat a nagykárolyi közönség? A fiatalabb nemzedékhez tartozó Nagy Norbert a következőket válaszolta: “A legfontosabb, amikor egy koncertre készülök, hogy a közönségnek maradandó élményt adjak a dalaimmal. A mai ízlésnek inkább megfelelő opera-dalokat, kanzonetteket adok elő. Természetesen azokból a dalokból is hallhat a nagyérdemű, amelyek első albumomra is felkerültek. A koncerten a La Voce Delle Emozioni című albumomról szólnak majd a dalok, de persze nem csak erről. Felcsendülnek könnyedebb, inkább poposabb számok is. Remélem, tetszeni fog a közönségnek” – tette hozzá a fiatal tehetség.
A szatmári származású, jelenleg Olaszországban élő és oktató fiatal énekes Nagy Norbert 1987. március 20-án született Szatmárnémetiben. Az Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceumban érettségizett, ahol zongorázni és gitározni tanult. Közben rájött arra, hogy az éneklésben tudja legjobban kifejezni önmagát. Előbb Socolan Ramona, majd Mordan Terézia volt az énektanára. Érettségi után sikeresen felvételizett a kolozsvári Gheorghe Dima Művészeti Egyetemre. Első szerepét a Rigolettó operában kapta 2010-ben. Az egyetem elvégzése után lehetősége volt kimenni Olaszországba. Itt tovább mélyítette tudását a Spezia városban található Giacomo Puccini Konzervatóriumban. Jegyek már kaphatóak elővételben 25 lejes áron a Nagykárolyi Művelődési Központban. Az esemény szervezését a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság és a Nagykárolyi Kulturális Központ támogatja.
Bagosi Andrea szatmar.ro

500 éves a reformáció
A Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház rövid története és jelene
A 16. század első felében a reformáció szele elérte Erdélyt is. A középkori egyházszervezetet egyre több hitújító mozgalom ostromolta. Kezdetben a szász közösség bizonyult leginkább fogékonynak az új eszmék iránt, később csatlakozott hozzá a vármegyék, illetve a székely székek többnyire magyar ajkú népessége.
A 16. századi erdélyi reformáció útja sajátos út, amelyben nem különíthető el szigorúan egyik vagy másik nagy európai reformátor eszmerendszere, hanem párhuzamosan és együttesen hat Luther, Melanchthon, Zwingli, Kálvin, Bullinger és mások teológiája, mindezt pedig kiváló helyi teológusok – Johannes Honterus, Dévai Bíró Mátyás, Kopácsi István, Melius Juhász Péter, Dávid Ferenc – igazították az erdélyi társadalmi valósághoz. Éppen ezért az 1560-as éveket megelőzően nem is beszélhetünk egyik vagy másik protestáns felekezet szigorúan konfesszionális jelenlétéről, csupán reformátori vagy reformált egyházakról abban az értelemben, hogy a felekezeti határok nem voltak élesen elválaszthatók, karakterük ekkor kezd kialakulni. Bizonyos azonban, hogy már az 1580-as években, Báthory István fejedelemsége alatt az erdélyi szászok a lutheranizmus mellett maradnak, a magyarok többsége ekkor az unitárius (Szentháromság-tagadó) hitet vallotta, kisebb hányaduk a helvét (kálvinista) felekezet mellett tette le voksát. Ez az arány a 17. század folyamán jelentősen változott, a református fejedelmeknek köszönhetően a helvét hitvallás uralkodóvá vált, gyakorlatilag államegyházi státust élvezett a fejedelemségben.
A szász székekben volt néhány jelentős magyar ajkú település is. A középkorban ezek a falvak földrajzi elhelyezkedésük következtében a szász többségű főesperességekhez tartoztak, így a reformáció után is a szász vezetés alatt álló lutheránus esperességek részei lettek. Ezek közül a jelentősebb gyülekezetek: Brassó, Csernátfalu, Türkös, Bácsfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Pürkerec, Zajzon, Barcaújfalu, Krizba és Apáca a Barcaságon; Halmágy, Székelyzsombor, Kóbor, Ugra és Tyúkos Kőhalomszéken; Oltszakadát Szebenszékben, illetve Zselyk Beszterceszéken. Ezek a gyülekezetek képezik mai egyházkerületünk alapját. A hitvallási egység eredményeképpen ezek a közösségek a szász evangélikus püspök joghatósága alá tartoztak egészen a 19. századig, lelkészeiket a szászok zsinatán szentelték, fegyelmi székük, házassági törvényszékük közös volt a német ajkú lutheránusokéval. Csupán a Barcaság délkeleti részén fekvő úgynevezett hétfalusi magyar gyülekezetek között érhető tetten némi szervezeti egység.
A 17-18. században ezek a lutheránus karakterű gyülekezetek szoros kapcsolatokat ápolnak a partiumi és felső-magyarországi, szintén magyar ajkú lutheránusokkal és reformátusokkal. A 19. század folyamán elsősorban a nemzeti mozgalmak eredményeképpen egyre több ellentét alakul ki a magyar, illetve szász lutheránus gyülekezetek között. Ezt csak erősíti az, hogy 1848-ban a két etnikum külön táborban harcol; ennek az eredménye lesz, hogy hosszas küzdelem után 1886-ban a barcasági magyar gyülekezetekből megalakul a Brassói Magyar Evangélikus Egyházmegye, amely már nem az Erdélyi Szász, hanem a Tiszai Egyházkerülethez tartozott.
Az 1920-as trianoni békeszerződés új helyzet elé állította a Romániába szakadt magyar evangélikusokat. Az erdélyi egyházak közül talán mi voltunk a legnehezebb helyzetben, hiszen a Romániához csatolt országrészben nem voltak szervezett központi egyházi intézményeink, sem püspökségünk, sem teológiai intézetünk, sőt középfokú iskolai intézményekben sem bővelkedtünk. 1920-ban a Kolozsváron tartott zsinat kimondta az Erdély-Bánáti Evangélikus Egyházkerület megalakulását, de ezt az államhatalom nem hagyta jóvá. Végül több kényszerű próbálkozás után, 1926-ban sikerült elismertetni az új egyházi struktúrát. A megszülető egyházkerület meglehetősen heterogén, ott voltak benne a több évszázados hagyománnyal rendelkező királyföldi falusi eklézsiák, valamint más erdélyi, városi gyülekezetek (Nagybánya, Kolozsvár, Marosvásárhely) mellett a partiumi nagyvárosoknak (Temesvár, Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti) a 19. század folyamán alakult közösségei, valamint több szlovák anyanyelvű gyülekezet. Ez utóbbiak külön egyházmegyét alkottak és alkotnak ma is.
Lelkészképzésünk 1920-tól 1948-ig a kolozsvári református teológián zajlott, ahol az evangélikus szaktárgyakat a két helyi lelkész, dr. Járosi Andor és dr. Kirchknopf Gusztáv tanította. 1948 óta az akkor megalakult Protestáns Teológiai Intézetben református és unitárius hallgatókkal együtt tanulnak egyházunk jövendőbeli lelkipásztorai.
Jelenleg hozzávetőlegesen 27 ezer hívő tartozik egyházunkhoz, 41 gyülekezet és 18 szórványközösség keretében. Erdélyi eredetünk következtében nagyfokú nyitottság jellemzi egyházunkat más egyházak, kultúrák és etnikai népcsoportok felé. Ez abban is megmutatkozik, hogy istentiszteleteinken és gyülekezeti alkalmainkon öt nyelven hirdetjük Istennek igéjét: magyarul, németül, szlovákul, románul és angolul.
Szolgálataink sokszínűek, az istentiszteletek mellett rendszeres alkalmakat tartunk a gyerekeknek és az ifjúságnak (hittanórát, baba-mama klubot, vasárnapi iskolát, konfirmációi oktatást, ifjúsági bibliaórát és istentiszteletet), valamint felnőtteknek szóló különböző alkalmakat (felnőtt-, családi, illetve presbiteri bibliaórát, nőszövetségi alkalmat stb.).
Az ifjúsági munkát az országosan működő EVIKE (Evangélikus Ifjúsági Keresztyén Egyesület) fogja össze, amely az ifjúsági táborokat, a vetélkedőket és az ifjúsági vezetőképzőket szervezi évente több alkalommal. Az egyetemi városokban – Kolozsvár, Brassó – működő CL (Collegium Lutheranicum) egyetemi ifjúsági szervezet, szakkollégium a felsőoktatásban tanuló diákokat és fiatal felnőtteket igyekszik összefogni, a szervezeten belül folyó ifjúsági munka így kifejezetten ezt a korosztályt szólítja meg.
Szeretetszolgálatunkat tekintve jelenleg az elsődleges feladat diakóniai intézményeink újraszervezése; így jött létre a Vocatio Diakóniai Egyesület. A szeretetszolgálatok összehangolt megszervezése egyházunk számára nagy kihívás a jövőben. Kolozsváron és Brassóban működő diakónia irodánk ezt a feladatot igyekszik betölteni azáltal, hogy a különböző gyülekezetekben történő szeretetszolgálat összehangolásán fáradozik.
Mindennemű szolgálatainkat missziói koncepciónk határozza meg, mely szerint igyekszünk a Krisztus iránt való hűség, engedelmesség, hivatás szellemében megfelelni a kor igényeinek és társadalmi elvárásainak, hogy az értékőrzés és megújulás által állandó evangelizációt folytassunk, mélyítsük a hitet, erősítsük a lelkiséget. Tudatosan veszünk részt a keresztyén kultúra művelésében, és vállalunk szerepet a közéletben: a Petrőczy Kata Szidónia Nőegylet, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely és Reményik Sándor Galéria Kolozsváron, a Bartalis János Egyesület Brassóban, valamint az Irgalmas Samaritánus Keresztyén Egyesület Sepsiszentgyörgyön. Szorgalmazzuk a teológia mint tudomány minőségi, korszerű, integrált művelését. Az oktatási célra létrehozott Via Barcensis egyesület célja az evangélikus hitnek, öntudatnak a megerősítése a semper reformanda elv alapján. Kozma Zsolt teológiai professzor ezt mintaszerűen így fogalmazta meg: "Meg kell találni a hagyományőrzés és a semper reformanda közötti utat, meg kell fogalmazni az örök igazságot, és mai üzenetként le kell hozni a valóság talajára, s ebben nincs más kritérium, mint a Szentírás. Ha a teológia megalkuszik az örök igazsággal, Isten-idegenné válik, ha nem a ma emberéhez szól, akkor egyház- és világidegen lesz".
Püspökök
Frint Lajos: 1927–1940
Argay György: 1941–1974
Szedressy Pál: 1975–1991
Mózes Árpád: 1992–2004
Adorjáni Dezső Zoltán: 2004–
(Az oldalt szerkesztette Ötvös József lelkipásztor)
Adorjáni Dezső Zoltán püspök Népújság (Marosvásárhely)

Összeér, ami összetartozik
A Szövetség Romániáért nevű nacionalista párt jelöltlistáin indul a parlamenti választásokon a magyar nyelv és a magyar szimbólumok használatát folyamatosan megtorpedózó blogger, Dan Tanasă – jelentette be Facebook-oldalán a párt elnöke, Marian Munteanu. Tájékoztatása szerint Dan Tanasă a párt Hargita vagy Kovászna megyei jelöltlistájára kerül fel. „Biztos vagyok benne, hogy méltó képviselője lesz az erdélyi románoknak a parlamentben” – írta Munteanu. Marian Munteanu a rendszerváltás utáni diáktüntetések vezéralakja volt, később több ultranacionalista mozgalmat alapított, a Szövetség Romániáért is egyik ilyen mozgalomból alakult át idén párttá. Idén a Nemzeti Liberális Párt főpolgármesternek jelölte, de a lépésnek annyira negatív visszhangja volt, hogy visszavonták a jelölését. (Maszol)
KIFELÉ A MAGYAROKKAL. Ismét magyarellenes rigmust skandáltak egy bajnoki mérkőzésen a Nagyszebeni CSU kosárlabdacsapat szurkolói. A Nagyszebenben játszott szombati mérkőzésen a vendég Kolozsvári U-BT csatára, Török Roland szabálytalankodott – a szebeni szurkolók megítélése szerint – sportszerűtlenül. Válaszként a szebeni csapat vezérszurkolója a Kifelé a magyarokkal az országból! szólamot kezdte skandálni, és ezt több százan átvették a zsúfolásig telt sportcsarnokban. A nagyszebeni csapat szurkolóinak nem ez az első nacionalista megnyilvánulásuk. 2014 áprilisában a marosvásárhelyi Maros KK csapatával vívott mérkőzésen nyomdafestéket nem tűrő, magyarellenes feliratot tartalmazó molinót feszítettek ki a marosvásárhelyi sportcsarnok lelátóján. Az akkori kilengés miatt a diszkriminációellenes tanács mind a klubot, mind a román szövetséget háromezer lejes büntetéssel sújtotta. (MTI)
KELL A SZÜKSÉGLAKÁS. Nem adhatók el többé az Országos Lakásügynökség (ANL) által a fiataloknak épített lakások, mert minden városban szükség van sürgősségi esetekben használható szociális lakásokra – jelentette ki Nagykárolyban Vasile Dîncu kormányfőhelyettes. Dîncu a besztercei robbanást említette példaként, ennek nyomán ugyanis ötven családot kellett sürgősen más lakásba költöztetni. Az új lakástörvényt még ezen az őszön kidolgozzák, majd a parlament elé kerül. Dîncu szerint elfogadhatatlan, hogy a Romániában lévő lakásoknak mindössze két százaléka van állami vagy közösségi tulajdonban. „Kellenek a szükséglakások, és kellenek lakások az új nemzedékeknek” – jelentette ki a kormányfőhelyettes. Ennek érdekében további ANL-lakások építésére van szükség, akár a polgármesteri hivatalok, akár a magánszféra bevonásával — tette hozzá. (Agerpres) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kommunizmus szentjobbi áldozatai
„Ismerjük a múltadat és a jövődre is gondunk lesz, ha nem vigyázol.” A párttitkárokat, a rendszer sötétlelkű janicsárjait egyetlen cél vezérelte: a megfélemlítés, bármilyen eszközzel. A visszaemlékezéseken és leírt forrásokon alapuló összeállításunkat tisztelgésnek szánjuk Szentjobb kommunista időkbeli áldozatainak, egyúttal bátorságot kívánva a ma élőknek, sorsuk alakításához.
„Csak egy kis munka” (1945)
„Malenykaja rabota”, azaz: „csak egy kis munka”. Ezzel a hazugsággal hurcolták el a szovjet katonák a szentjobbi svábokat is. Alexandr Szolzsenyicin szavai kivánkoznak ide: „Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana.” Kálmándi Papp László, a későbbi szentjobbi „tanító bácsi”, Nagykároly és környéke sváb lakosságának elhurcolását írja le a Svábok a paradicsomban című kötetében. Ő maga is, ifjú gimnazistaként, azzal biztatta aggódó szüleit: három hét nem a világ. A beígért három hetes kényszermunka aztán évekre elhúzódott, nem véletlenül jegyzi meg a mű egyik szereplője az első, indulás előtti fogolyszámlálás alkalmával: „Te, ezek nem tudnak számolni!” Szentjobbról 33 német és egy magyar nevű lakost hajtott el 1945. január 5-én a Vörös Hadsereg. László Sándor és Erdélyi Etelka 2004-ben megjelent kismonográfiája szerint a legtöbben majdnem öt évet töltöttek a messzi idegenben. Kilencen azonban nem élték túl az embertelen körülményeket. A település minden évben, Szent István ünnepén emlékezik az elhurcoltakra, akiknek emlékezetét egy 2002. augusztus 20-án felavatott Sváb utcai feszület őrzi, neveik felsorolásával.
Ellenállási mozgalmak (1949)
A legkevesebb adatunk arról a mintegy 15 szentjobbi személyről van, akiket államellenes tevékenység vádjával börtönöztek be. Egyik bajtársuktól, a nagyváradi Kelemen Bélától tudjuk, hogy vele együtt, az Aradról indult, majd Váradon a Körös-völgyi ezredes néven ismert ellenállási mozgalomba szervezték be őket 1949-ben. Utóbbinak a szentjobbi Iván József Nagyváradon élő nagybátyja volt a vezetője, akinek gépgyárát államosították. Céljuk a hatalommal szembeni ellenállás volt, akár fegyveres harc által is. Szentjobbon a Szitkók: József, Gera (Gergely) és László voltak a fő kezdeményezők. Ők szervezték be a környékbeli poklostelkieket is. Mellettük további hat nevet sikerült eddig összegyűjtenünk: Dzsindzsa József, Dzsindzsa László, Nagy Gábor, Ludvig Emil, Matiz Károly, Iván József. A csoportokat rövid időn belül, 1950-ben felszámolták. A szentjobbi sejt tagjait egy érolaszi ház padlásáról vezették el, miután fegyveres ellenállást tanúsítottak. 1951-ben 15 évi börtönbüntetésre ítélték őket. A váradiak közül Kelement államellenes szervezkedés vádjával 20 évre ítélték. Három társukat halálra ítélték és ki is végezték. A szentjobbi Iván Józsefet végig Szamosújváron tartották. Ő is 64-ben, az országos amnesztiával szabadult, de a fogságban annyira legyengült a szervezete, hogy egy évvel később meghalt. Kelemen először Felsőbányára került, ahol bányában dolgoztatták, majd onnan 1951-ben a Duna-deltába vitték. Ott találkozott egyik volt szentjobbi bajtársával, Szitkó Józseffel, aki nem sokkal később tüdőgyulladásban elhunyt. Kelemen visszaemlékezésből az is kiderül, hogy az első 56-tal összefüggésbe hozott elítéltek 60-61-ben jelentek meg a Duna-deltában.
Szintén 1949-ben, a székely származású Takács János szentjobbi plébánost hittanóráról hurcolták el a hatóságok. A felháborodott hívek a Sváb utcán feltartóztatták a szekeret és a papot kimenekítették. Az esetet Csilik József is közli 2011-ben megjelent monográfiájában. A bosszúhadjárat során három asszonyt letartóztattak és két-két éves, Jilavan letöltendő börtönbüntetésre ítélték őket. A 19 éves Musák László volt az, aki megragadta a papot szállító fogat gyeplőjét. Már másnap éjjel, a tisztelendővel együtt őt is Margittára vitték. A fiatalembert félholtra verték, hamarosan belehalt a sérüléseibe. A papot pedig koholt vádak alapján börtönbüntetésre ítélték.
Kitelepítés (1952)
Csilik Erzsébet kötetbe foglalta családja kálváriáját (Az Isonzótól a Duna-csatornáig. Magánkiadás, Budapest, 2013), így a legtöbb adattal a Kis család hat tagjának 1952-ben történt kitelepítéséről rendelkezünk. Az elfelejtett váradi költő, Katona Mihály Szacsvayról írt megállapítását parafrazálva: egy tollvonásnyi sem volt a bűnük. A család katonai szolgálatát végző tagja (a könyv írójának testvérbátyja) több társával együtt átszökött Jugoszláviába. A kollektív bűnösségben gondolkodó hatalom a család többi tagján állt bosszút: mindannyiukat felpakolták és a baragani Fetestre szállították. A könyv szerzője 6 évesen élte meg mindezt, testvéreivel, szüleivel és 77 éves nagymamájával egyetemben. Egy 800 viskóból kialakított telepre kerültek, ahol első lakhelyük egy sással fedett kis földkunyhó volt, amelyben az előző lakók korábban disznókat tartottak. A család ebben, a kitelepítettek számára kialakított rabfaluban vészelte át a következő éveket. Isteni kegyelem, hogy a szörnyű körülmények ellenére mindannyian életben maradtak. Három évvel később, 1955 őszén térhettek haza, de az osztályellenség bélyege mindvégig, a rendszerváltás bekövetkeztéig rajtuk maradt. Még három évtizeddel később, 1987-ben is megfigyelés alatt tartották őket. Jellemző a helyi párttitkár magatartása, aki e szavakkal igyekezett megfélemlíteni az akkor 15 éves Csilik Erzsébetet: „ismerjük a múltadat és a jövődre is gondunk lesz, ha nem vigyázol.”
A szentjobbi református egyház parkjában 2016. október 23-án felavatott emlékjel a kommunizmus összes szentjobbi és nem szentjobbi áldozatára emlékeztet, méltó kegyeleti helyszínt biztosítva mindazoknak, akik tisztelegni kívánnak a diktatúra által derékba tört életek előtt. Végül hadd álljon itt Csilik Erzsébet Baragani dal című verse, mely betekintést enged a nagy román pusztaságba internáltak mindennapjaiba.
Fábián Tibor
Csilik Erzsébet: Baragani dal
Nem volt kutunk sem vizünk, Szomjaztunk és éheztünk, Nem volt kapunk kerítésünk, De már nem volt mitől félnünk. Nagyon vigyáztak most ránk Milicisták, katonák. Traktor húzott barázdákat, Így jelölték az utcákat. Itt egyforma gazdag volt Paraszt, tanár és doktor. A nagy Sztálin tanácsára Csajkás rendszert a világra! Hoztak levest hordókba, Nem volt benne csak uborka, Az is igen savanyú, Még a kutyának sem jó. Meg is lett az eredménye: Mindenkinek hasmenése, Tífusz, vérhas, kolera, Szaporodott Buliga. Nem volt orvos, nem volt pap, A menet csendben haladt Ki a birkalegelőre, Könnycsepp hullott a gödörbe. Sűrűn haltak öregek, Fiatalok s gyerekek; A buligai temetőbe’, Sírok számokkal jelölve, Már nem tudni kit takar, Itt ér véget ez a dal.
erdon.ro

Emlékezéssel egybekötött adventi ünnepség és sokadalom
Ifjúsági adventi ünnepséget tartott szombat este a kolozsvári evangélikus egyházközség. Az eseményen nem csak helybeli, hanem Brassóból, Hétfaluból, Nagykárolyból és Szartmárnémetiből érkezett fiatalok is részt vettek. Az ökuménikus istentiszteletet a LoveWood ifjúsági együttes zeneszámai egészítették ki, majd ezt követően Benkő Levente történész tartott előadást a huszadik század közepén Erdélyben lejátszódott, nagy tömegeket érintő embertelenségekről: az 1944 májusban Kolozsvárról és környékéről a náci lágerekbe elhurcolt 18 ezer zsidóról, a megszálló szovjet csapatok által „málenkij robotra” elhurcolt 5000 kolozsvári magyar férfiról, az 1956-ban a magyar forradalommal rokonszenvezők elrettentő meghurcolásáról a kommunista rémuralom idején. „Nem elfogadható a kollektív bűnösség elve, azért mindig jól meghatározható személyek és politikusok a felelősek” – vonta le a következtetést az előadó.
Az evangélikus egyházközség udvarán Adorjáni Dezső Zoltán püspök, Koszta István brassói lelkész és több protestáns ifjúsági szervezet megkoszorúzta az Ártatlan áldozatok emlékművét, majd a Protestáns Teológiai Intézet udvarán az 1956-os emlékművet. Végül az adventi ünnepség az IKE-klubban szeretetvendégséggel, játék- és gitáresttel zárult.
Vasárnap a délelőtti istentiszteletet a hagyományos adventi vásár követte. A sokadalomban felvonult minden, ami szemnek és szájnak ingere: édességek, ünnepi gyertyák, könyvek, forralt bor, kézműves termékek, zsíros kenyér, székelykáposzta stb. a gyermekek és felnőttek közös örömére.
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)

Az egyházért, a családért, a nemzetért imádkoztak
A Nagykárolyi Református Egyházmegye nőszövetségei az idén is csatlakoztak a Kárpát-medencei imanaphoz. Több, mint 200 személy, 15 egyházközség küldöttsége találkozott Börvelyben, hogy együtt imádkozzanak egyházunkért, családjainkért és nemzetünkért,tudhatjuk meg a Református Egyházmegye beszámolójából.
A vasárnap délután tartott ünnepi istentiszteleten Vinczéné Pálfi Judit egyházkerületi missziói előadó hirdette Isten igéjét a 2Tim 1,7 igeszakasz alapján: „mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” Bátorságra buzdította a híveket. Arra hívta fel a figyelmet, hogy nyíltan ossza meg mindenki a maga saját ötleteit, ne hallgassa azt el, hisz így épül a közösség. Karácsonyhoz közeledve arra kért mindenkit, hogy a szeretetről ne csak beszüljünk, hanem tudatosan cselekedjünk szeretetből valami jót legalább egy emberrel, és erre kérjünk másokat is.
A vendégeket Kátai Tibor házigazda lelkipásztor köszöntötte, aki szót adott Tolnay István esperesnek és Tőtős Beáta egyházmegyei nőszövetségi elnöknek. Kátai Tibor lelkipásztor örömét fejezte ki, hogy ilyen szép számban képviseltették magukat a nőszövetségek. Voltak résztvevők Ákosról, Bogdándról, Dobráról, Domahidáról, Gencsről, Hadadról, Irinyből, Érkőrösről, Érszakácsiból, Kismajtényból, Leléből, Nagykárolyból, Szaniszlóról, Szilágypérből és Tasnádról. Tolnay István a 2004-es kudarcot valló népszavazásra irányította a figyelmet, melyet követően évről évre megszervezésre kerül december 5-e tájékán a Kárpát-medencei imanap. Amint fogalmazott, kiváltság az, hogy Isten az asszonyokat bízta meg azzal, hogy rendszeresen összegyűljenek és imádkozzanak a magyar nemzetért.
Tőtős Beáta röviden bemutatta a Dunántúli Református Egyházkerületet, melynek nőszövetségei állították össze az idén az imanap programját. Tíz különböző imádság hangzott el. Többek között imádkoztak a gyermekekért, családokért, betegekért, gyászolókért, gyülekezetekért, oktatási intézményekért és a magyar nép megmaradásáért.
A börvelyi nőszövetséget Kátai Annamária tiszteletes asszony mutatta be. A nőszövetség tagjai minden héten kétszer is összegyűlnek csigatésztát készíteni, s ennek a bevételével az egyházközséget támogatják. Ebben az évben már 300 kg csigatésztát sikerült gyúrniuk.
Az istentiszteleten megható és fontos üzenettel bíró versek hangoztak el egy-egy nőszövetségi tag előadásában. Az eseményt gazdagította a börvelyi kórus és nőszövetség csodálatos közös éneke. A szívhez szóló  ünnepi eseményt követően a házigazdák szeretetvendégségre invitálták a vendégeket a település kultúrotthonába, ahol Kiss Zoltán polgármester szólt néhány szót a finom vacsora előtt.
Bagosi Andrea szatmar.ro

Riportkötet, vándorkiállítás és újabb tervek a MÚRE háza táján
Kéttucatnyi újságíró két napra „összeköltözik”, előzőleg felkészülnek különböző témákból: utánanéznek annak, hogy mit érdemes tudni a településről és az ott élő emberekről, emellett a kutatni kívánt témát is megpróbálják körvonalazni saját maguk számára. Sok esetben bebizonyosodik, hogy két nap korántsem elegendő ahhoz, hogy az újságírók minden szükséges információt „magukba szívjanak” a helyszínen, jó példa erre Sarány István, a Hargita népe napilap munkatársának esete: a riportból, amelyet a tábori tevékenységei nyomán írt, az is kiderül, hogy utólag még felvette a kapcsolatot azzal a képzőművésszel, akivel ottjártukkor a képzőművészeti oktatásról beszélgetett. Erről Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke beszélt kedden délután a Minerva-házban, a nagyváradi Europrint Kiadónál megjelent Hol vagytok, temesvári magyarok? című riportkötet bemutatóján. (Képünkön: Rácz Éva és Győrffy Gábor a rendezvényen, fotó: Rohonyi D. Iván)
A kiadvány 21 erdélyi és vajdasági újságíró riportjaiból állt össze, akik július 8-a és 10-e között részt vettek a MÚRE temesvári riporttáborában. Győrffy Gábor egyetemi oktató beszélgetett az est folyamán Rácz Évával, aki az egyesület által korábban szervezett riporttáborokra utalt: bár nem lehetett jelen, a sajtós kollégák által elmondottakból körvonalazódott számára, hogy hangulatos összejövetelekről van szó, amelyeken érdemes részt venni. Felidézte, hogy 2005-ben látott napvilágot a Variációk gyimesi témákra című könyv, amely már a negyedik volt az Erdély felfedezése sorozatban. Bizonyítja ez, hogy van előzményük, egyfajta hagyományuk a MÚRE-féle riportköteteknek, amelyek 2013 óta, Rácz Éva elnökké választása óta – Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztőjének szerkesztésében – elkészültek.
Az új sorozat 2014-ben, a kalotaszegi témájú Időutazás Farnastól Zsobokig című kötettel indult, majd 2015-ben jelent meg a Nem magyarul magyarok című kiadvány, amely besztercei látogatásuk (Óradna, Radnaborberek) eredményeként született. A harmadik, több mint 450 oldalas könyv a nagyvárosi szórványba kalauzolja az érdeklődőket; néhány nappal ezelőtt, amikor Temesváron bemutatták, meg is jegyezték a helybéliek: köszönik a tükröt, amelyet eléjük tártak benne.
A MÚRE tagjai már a következő tábor helyszínén gondolkodnak, ahol szintén megragadhatják a pillanatot: a szórványtémáról nem szeretnének lemondani, a lehetséges helyszínek között pedig Kommandó, Gyergyószárhegy, Déva is ott szerepel. – A Szilágyságban is vannak közösségek, akikhez érdemes lenne elmenni. A terv jó sok évre megvan, már csak a kollégákat kell rávenni, hogy minél többen csatlakozzanak – hangsúlyozta Rácz Éva.
A rendezvényen levetítették Sárosi István, a Krónika munkatársának riportfilmjét, és szó esett az egyesület Riporteriskola elnevezésű programjáról, amelyet jövőre is szeretnének megszervezni. Kiderült továbbá, hogy a MÚRE partnerként csatlakozik a Winkler Gyula által elképzelt falurevitalizációs projektkez: riportutakon vesznek majd részt az újságírók, a Hunyad megyei Lozsádra utaznak, hogy munkájuk által jövőképet adjanak az ottani, százlelkes közösségnek – „hogy a településnek ne csak múltja, hanem jövője is legyen”.
Összesen negyven felvétel szerepel a Dorel Găină által megnyitott vándor sajtófotó-kiállításon, amely Nagyvárad és Nagykároly után érkezett Kolozsvárra, és december 20-ig, munkanapokon 11 és 15 óra között tekinthető meg a könyvbemutatóval egybekötött esemény helyszínén, a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai/Napoca utca 16. szám). A Brassaï 2015 sajtófotó-pályázatra beérkezett mintegy 1000 képből kiválasztott és díjazott munkák különböző szemszögekből világítanak rá a körülöttünk lévő valóságra, a méltató véleménye szerint tiszta, csiszolt tükröt mutatnak.
Dorel Găină fényképész, aki a zsűrinek is tagja volt, reményét fejezte ki, hogy lesznek még a mostani pályázathoz hasonló kezdeményezések, amelyhez akár Erdély határain túlról is csatlakozhatnak a magyar fotóriporterek. A MÚRE történetében első vándor sajtófotó-tárlatot a következő időszakban Marosvásárhelyen, Bukarestben és Csíkszeredában is bemutatják.
Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi kastélyok – hidak közösségek és kultúrák között
A kisebbségek napja alkalmából Kolozsváron került megrendezésre a Pont Csoport és a Kastély Erdélyben program előadás-sorozata, amely az erdélyi kastélyok felmérésével, bemutatásával és rehabilitációjával foglalkozó kezdeményezéseket ismertette az érdeklődőkkel. A Kastély Erdélyben stratégia 2016 – 2025 –ös programfüzet és dokumentum ismertetésén túl az előadások a konferencia címéhez híven hidat teremtettek több, hasonló romániai kezdeményezés és ifjúsági szervezet között valamint élő párbeszédet nyitott a magyar és román műemlékvédelmi csoportok között.
Farkas András, a Pont Csoport társalapítója és a Kastély Erdélyben program stratégiai igazgatója (képünkön) kétnyelvű, román és magyar köszöntőjében röviden bemutatta a Kastély Erdélyben stratégiai terveit és jövőképét. A jelenleg 301 épületet tartalmazó háromnyelvű (magyar, román, angol) adatbázis Erdély, Partium és a Bánát minden területéről tartalmaz kúriákat és kastélyokat tartalmaz. A projektről tájékoztató füzetben részletes leírást talál az olvasó a nemzeti kulturális örökség területén 2014-2020-as Kulturális ágazati stratégia kulcsfogalmairól (kutatás, konzerválás, szakmai képzés, oktatás, revitalizáció). Az eddigi tevékenységek bemutatásán túl azonban részletesen bemutatásra került az általános jövőkép és célkitűzések, amely az erdélyi kastélyokat, nemcsak mint műemlékvédelmi emléket, de fejleszthető gazdasági, kulturális és közösségi egységeket is elemzi. Farkas András elmondta, hogy úgy kívánják hosszú távon az erdélyi kastélyokat revitalizálni, hogy hidat teremtsenek a román és magyar fél között és az okostelefonok korában interaktív módon közelebb hozzák a régi magyar nemesi kúriákat és kastélyokat a nagyközönséghez és gyerekekhez is.
A Kastély Erdélyben projekthez hasonló kezdeményezésként ismert a bukaresti Arché Egyesület által indított Monumente Uitate (Elfelejtett Emlékművek) és Újraélesztett Kastélyok című projekt, melyeket Raluca Bărbulescu mutatott be. A fiatal hallgatókat tömörítő csapat munkájának eredménye az a nagyszabású és állandóan bővülő adatbázis, amely immár 1300 kúriát és kastélyt tartalmaz Románia minden területéről. Ezek döntő többsége (több, mint 600) Erdély és a Bánát területéről származik. Az Arché Egyesület vezetője elmondta, hogy különösen a bánsági emlékművek állapota aggasztó, közel 300 épület szerepel az „eltűnt” vagy „teljesen romos” kategóriákban.  Az Újraélesztett Kastélyok programjukban számos nyári tábort és közösségi programot szerveztek Románia több településén is, amelynek célja nemcsak az épületek karbantartása, műemlékvédelmi állagfelmérése, de azok népszerűsítése és bemutatása a nagyközönség számára. A Teleki család tagjaival rendezett gernyeszegi kastély-találkozón a nagyközönség – románok és magyarok egyaránt – élő kapcsolatot és párbeszédet alakíthattak ki gróffal és megismerhették településük kastélyának történetét. Raluca Bărbulescu hangsúlyozta, hogy az ilyen programok élővé teszik az egykor romos épületekként álló emlékműveket és tudatosítják a helyi lakosságot településük kulturális gazdagságáról és a kastélyokban rejlő turisztikai potenciálról is.
Ezt követően került bemutatásra a Korzo Egyesület tevékenysége amelyet Barazsuly Viktória és Újvári Dorottya előadásából ismert meg a hallgatóság. A kolozsvári tematikus várostúrák szervezésével és a város történetét és épületeit interaktív módon bemutató kiadványairól ismert egyesület bemutatta az eddigi tematikus várostúráikat, a nemrég megjelent Kolozsvár 700 családi munkafüzetet és városismertető kiadványt, és kitértek az egyesület jövő évi terveire is, amelyek között szerepel egy új tematikus várostúra, amely Kolozsvár reformációhoz köthető emlékeit és történeteit fogja feleleveníteni a helyi lakosság és a turisták számára.
A konferencián felszólalt Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke és parlamenti képviselő-jelöltje is, aki az Örökségünk Őrei című projekt eddigi sikereit és eredményeit mutatta be. Az eredetileg Hunyad megyei szórványmagyarság diákságát megmozgató kezdeményezés ma már 8 erdélyi megyében, így Kolozs megyében is nagy sikerrel működik mintegy 2000 diák részvételével. Csak Kolozs megyében 21 iskola vett részt tavaly az akcióban, amelynek eredményeképp többnyelvű Wikipédia oldalak, eseménysorozatok, Facebook népszerűsítő honlapok jöttek létre számos kolozsvári épület számára. A program sikerét mutatja, hogy számos olyan történelmi épület került a fiatalok érdeklődési körébe, amelyről addig alig tudtak valamit. A programnak köszönhetően nemcsak rég elfeledett műemlékeinkről tudunk ma többet, de egy olyan fiatal generációt is sikerült nevelni, amely sokkal tudatosabb a mindennapjainkat meghatározó és minket naponta körülvevő épített örökség védelmét tekintve.
A négy nagyszerű kezdeményezés – Kastélyok Erdélyben, Monumente Uitate, Korzo Egyesület, Örökségünk Őrei – újra térképre helyezték Románia kúriáit és kastélyait, tudatosították a nagyközönség előtt azok kulturális jelentőségét valamint sikeresen revitalizáltak számos kastélyt. A sikertörténetek némelyikét – így a nagykárolyi kastélyt, a csíkszeredai Mikó várat, enyedszentkirályi kastélyt vagy a feléledő bonchidai Bánffy kastélyt – a K+Közösségi Térben bemutatott fotókiállítás is népszerűsíti. 
T. Szabó Csaba Szabadság (Kolozsvár)

Mosolygó karácsony - rekordidő alatt rengeteg ajándék gyűlt
Az RMDSZ Szatmár megyei, illetve Szatmárnémeti nőszervezetének közös akcióján egyetlen hét alatt közel 800 cipősdobos-ajándékcsomag gyűlt össze. Ezeket a megye elszigeteltebb falvaiba viszik, olyan helyekre, ahol nem egyértelmű tény, hogy a karácsonyfa alatt rengeteg ajándék lapul.
Példátlan, eddig még nem látott összefogásról beszéltek hétfő délután az RMDSZ-székház ajándékokkal telerakott kistermében a megyei és a városi nőszervezet vezetői, Major Melinda és Poszet Kinga, illetve a szervezetek néhány tagja. A választások miatt egyetlen hét állt a szervezetek számára, hogy cipősdoboz-ajándékokat készítsenek, illetve gyűjtsenek be a felhívásra pozitívan válaszolóktól. A tavaly közel 1200 csomag gyűlt a megyében, most az akció vége felé csak Szatmárnémetiben 800 körüli az ajándékcsomagok száma. És ez a szám keddig még nőni fog.
Szatmár megyében a nőszervezetek láthatóan megerősödtek, több helyi szervezet maga rendezte meg a gyűjtést és maga is osztja szét az ajándékokat. Tasnádon a Mosolygó karácsony akció margójára rajzversenyt szerveztek, Túrterebesen 120 idős személyt sütemény-csomagokkal lepnek meg és Nagykárolyban is nagyszabású gyűjtés folyik.
A szatmárnémeti gyűjtésben közreműködött több oktatási intézmény is, a legtöbb csomag a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban gyűlt. Keddre a csomagok száma valószínűleg a 900-hoz közelít majd, ezekből Ombodra, Irinybe, Érendrédre, Hiripre, Szilágypérbe, Kismajtényba, Nagymajtényba, Szamosdobra és Tamásváraljára fog jutni - főleg olyan településekre, amelyeken sok a nehéz körülmények között élő gyermek.
A cipősdobos-ajándékok mellett az akció részeként nemrég 50 pár lábbelit adtak át a Szent Rita Egyesület védőszárnyai alatt nevelkedő, nehéz körülmények között élő gyermekeknek. A napokban pedig Kispeleskére, Érszakácsiba és Magyarcsaholyba visznek majd tartós élelmiszerből álló csomagokat. szatmar.ro

Decemberi beszélgetés Hosszú Zoltán, egykori RMDSZ-szenátorral
„Mindenki remélte, hogy minden jobb lesz. De valahogy elcsúszott…” (I.)
– Tudom, hogy nem Aradon születtél.
– Désen jöttem a világra. Akkor, 1944-ben Magyarországhoz tartozott. Születésem előtt apám elment a frontra, úgyhogy engem csak akkor látott, amikor visszatért. Bejöttek az oroszok. Nagymamám és anyám két évvel idősebb bátyámmal együtt elvittek Budapestre. Menekültünk. Következett Budapest ostroma. A bombázás idején lent a pincében kereszteltek meg.
– Hogyhogy nem mentetek onnan tovább?
– Ajánlották a németek, hogy menjünk. De nagyanyám, aki szász származású volt, kijelentette, hogy ő erdélyi, szereti Erdélyt, lesz, ami lesz, ő visszamegy oda. Úgy is történt.
– Megvárt a családi ház?
– Teljesen kirabolták. Átvonultak az oroszok, bejöttek a románok Észak-Erdélybe. El kellett mennünk a Szilágy megyei Hídalmásra. Ott befogadott minket édesanyámnak egy földbirtokos unokatestvére. Aztán jött az államosítás. Összeszedték, deportálták őket. Minket kirúgtak a kúriából.
– Ott kezdted tanulmányaidat?
– Hídalmáson kezdtem óvodába járni, és ott végeztem el az elemi iskolát is. Inkább román falu volt, kevés magyar és zsidó. De az értelmiségi réteg magyar volt meg zsidó. Az óvodát és az első négy osztályt magyarul végeztem. Ötödiktől átírattak a román tagozatra, mert magyar szekció nem volt.
– Édesapád mivel foglalkozott?
– Miután visszajött a frontról, jogászként kérte felvételét az ügyvédek közé – elutasították. Viszont felvették ügyésznek, és kihelyezték a Beszterce-Naszód megyei Bethlenbe. Oda jártam líceumba román tagozaton. A megyésítés során megszüntették a bethleni ügyészséget, és apámat elhelyezték Nagyenyedre.
–  Voltak az iskolában kedvenc tantárgyaid?
– Minden tantárgyat szerettem. Fiatalkoromban sok könyvet olvastam, és megszerettem a történelmet meg a földrajzot.
– Szeretted az iskolát? Szoros volt a kapcsolatotok?
– Nem túl szoros. Sokat sportoltam. Az iskola kézilabdacsapatával megnyertük a tartományi bajnokságot.
– Érettségi után mi lett veled?
– Gépészmérnökire akartam felvételizni. Abban az időben a vizsgán nagyon hátrányos helyzetben voltak azok, akik nem jogosultak ösztöndíjra; minden szakon kevés hely maradt részükre. Nem vettek fel. De szerencsére nem vittek el katonának, mert még nem töltöttem be a 18-at. Dolgoztam egy évet Nagyenyeden. Utána elmentem Kolozsvárra a testnevelési tanárképző főiskolára. És sikerült elvégeznem.
– Milyen sportban jeleskedtél?
– Minden sportot szerettem, de fő szakom a kézilabda volt. Játszottam is a főiskola csapatában.
– Hogyan kerültél Aradra?
– Kolozsváron megismerkedtem egy lánnyal, a mostani feleségemmel, aki Aradra csábított. A kihelyezés előtt összeházasodtunk, hátha előnyünk származik belőle. Tévedtünk. De végül mindketten a Világostól nem messze fekvő Szőllősre kerültünk.
– Feleséged is pedagógus volt?
– Igen, matematika szakos.
– Sokáig maradtatok ott?
– Lehúztunk jó pár évet. Ott születtek meg a gyerekeink is. Közben beiratkoztam a jogra, és elvégeztem a Kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetemen, levelezési szakon. Utána kértem felvételemet az ügyvédi kamarába. Vizsgázni küldtek Bukarestbe, és elnyertem az egyetlen meghirdetett helyet Aradon. Erre feleségem is kérte áthelyezését Aradra, és megkapta a gáji általános iskolában a számtantanári állást. Akkor beköltöztünk feleségem családjához, Pernyávába.
***
– Hogy éreztétek magatokat Szőllősön?
– Amíg végeztem a jogot, tanároskodtam Szőllősön. Kultúrigazgató is voltam. Versenyekre készültünk. Néptáncra tanítottam a fiatalokat. Futballcsapatot szerveztem, rendbe hoztam a futballpályát. Egyszer összeszámoltam: Szőllősön 17 tisztségem volt. A falusi párttitkár helyettese is lettem, meg tanácsi alelnök.
– Szóval zajlott az élet Szőllősön…  És Aradon?
– A diplomám megszerzése után elkezdtem ügyvédeskedni. Kevesen voltunk. Most dolgozik Aradon kb. 450 ügyvéd, akkor az egész megyében 65-en voltunk.
– Nem volt szükség több ügyvédre? Jobbak voltak az emberek? Vagy enyhébbek a törvények?
– Nem léteztek kereskedelmi társaságok. Voltak örökösödési, polgári perek – veszekedések, vagyonelosztás, válások – és büntetőperek. Egy ideig alelnöke is voltam a megyei ügyvédi kamarának. Aztán kitettek. Az elnök elárulta, elővették, hogy lehet a kamarának magyar alelnöke? Különben nem volt rossz a hangulat a kamarában. Megvoltak még a régi ügyvédek. Nagyon sokat meséltek. Elmondták, milyen volt Aradon a társasági élet a háború előtt. Szép emlékeket őriztek ezek az emberek.
– Hogy kerültél kapcsolatba a politikával?
– Avval kezdődött, hogy Szöllősön muszáj volt beiratkoznom a pártba. Emlékszem, hogy a falusi párttitkár, egy traktorista, nem szeretett sem fogalmazni, sem írni. Minden jegyzőkönyvet én írtam meg. Nyolcvan százalékukat hasból. Mert nem jöttek el az emberek a gyűlésekre. Kiáltottunk a kocsma felé siető férfiak után. Hiába… Ilyen volt Szőllősön a pártélet.
***
– Hogy élted meg az „úgynevezett” forradalmat?
– Hallottunk a temesvári eseményekről. December 20-án már megjelentek Aradon a diktatúraellenes falfirkák. Mentek az aktivisták, és törölték le a falakat. 21-én jött a hír, hogy elindultak a gyárakból a munkások. Tokay Györggyel beültünk Titu Gheorghiof kollégánk kocsijába, és kimentünk a térre. Már előtte láttuk a törvényszék balkonjáról, ahogy hozták a katonákat. Osztogattak nekik töltényeket és a főnökeik pálinkával itatták szegény fiúkat. Reszkettek a félelemtől azok a gyerekek. Biztosan újoncok voltak.
– Sokáig maradtál kint a téren?
– Hazamentem aludni egy kicsit. Másnap visszamentem, és tovább tüntettünk. Elterjedt a hír, hogy Ceaușescu megbukott, elszállt egy helikopterrel – bömbölte a rádió a híreket. A városházáról eltűntek az aktivisták, és bementek a forradalmárok. Én akkor telefonáltam Matekovits Mihálynak. Mondtam neki, össze kéne ülnünk, meg kéne alakítanunk az aradi magyarok szervezetét. Ő sok embert ismert, én kevesebbet. Összehívott párat. Másnap, 23-án elmentünk Ujj János lakására. Kovách Géza jött még el, Nagy Sándor ügyvéd kollégám és a kultúrfelelős, Kocsik József. Megfogalmaztunk egy 12 pontos kiáltványt. Elküldtük a sajtónak a hírt arról, hogy megalakítottuk az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának Bizottságát. Útközben a nyomda felé megállított egy magyarországi forgatócsoport. Elmondtam, hogy létrehoztuk szervezetünket, és felolvastam a 12 pontot. A riportot még aznap este leadták a magyar tévében. Hívtak telefonon ismerőseim Szatmárról meg Nagykárolyból, ahol látni lehetett a magyar tévé műsorait… Akkor még senki sem tudta, hogy szervezetünket RMDSZ-nek fogják nevezni.
– Szóval ti szórtátok el a magot, amiből kinőtt az RMDSZ.
– Felhívásunk megjelent a már Jelennek nevezett napilapunkban. És onnan tudtuk meg, hogy Bukarestben Domokos Géza vezetésével megalakult az Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Erre átneveztük szervezetünket az RMDSZ Arad Megyei Bizottságának. Közben elmentünk Cziszter Kálmánnal Valentin Voicilához, a Nemzeti Megmentési Front vezetőjéhez, hogy beszámoljunk új szerveződésünkről. Rögtön összehívtak egy gyűlést, és megválasztották Cziszter Kálmánt alelnöknek, engem pedig titkárnak. Ott töltöttem a karácsonyt és az új év első napjait is. Feleltem a jegyzőkönyvekért, az új pártok beiktatásáért. Nem kevesebb, mint 30 pártot jegyeztünk be néhány hét alatt. Közben jelentkeztek az aradi magyarok is. Nyolcezren lettünk. A segélyekkel is sokat foglalkoztunk. Hódmezővásárhelyen részt vettünk Voicilával Tóth Sándor temetésén.
– Jó véleményed volt Voiciláról?
– Járt Bukarestben, Iliescut is megismerte. Mesélte, mennyire jó ember… Aztán nagyon hamar kiábrándult belőle. Akkor, amikor bejelentette, hogy a Nemzeti Megmentési Front is részt vesz a választásokon.  Rájöttünk akkor, hogy vége a kezdetleges demokráciánknak. Azt ígérte, hogy a választások előtt feloszlik a Front. Iliescu azonban párttá változtatta – teljhatalmat szerzett, és meg akarta őrizni a hatalmát.
– Úgy tudom, te voltál az RMDSZ első Arad megyei elnöke.
– Igen, megválasztottak januárban. Voltunk vagy nyolcan a vezetőségben. Cziszter Kálmán lett az alelnök.
– Mit szólsz a márciusi marosvásárhelyi eseményekhez?
– Akkor épp Bukarestben tartózkodtam. Domokos Géza összehívta a megyei vezetőket… Egyfolytában szóltak a telefonok, jelentették percről percre, hogy mi történik. Király Károly beszélt Iliescuval. Mondta, ki kell küldeni valakit, hogy ne legyen vérengzés. Végül mégiscsak lett…
– Áprilisban jöttek az első parlamenti választások.
– Készültünk. Engem szenátorjelöltnek választottak, Tokay György képviselőjelölt lett. Kampányoltunk, jártuk a falvakat, mindenhol megalakítottuk az RMDSZ helyi szervezeteit. Közben a Nemzeti Egység Tanácsának (CPUN) megyei titkára is voltam. Rengeteget dolgoztunk. Nagy fejetlenség volt. Ki kellett nevezni az új igazgatókat, mert a régieket elűzték. Sokat veszekedtek a segélyek elosztásán is… Áprilisban azután megválasztottak szenátornak, Tokay Györgyöt pedig parlamenti képviselőnek. Arad megyének nem volt magyar szenátora 1927 óta. Előttem Barabás Béla volt az utolsó.
– Mi volt sikered titka?
– Akkor sokan szavaztak az RMDSZ-re, és több magyar ment el szavazni, mint román. Így kerültem be az első fordulóban. Csak kétéves parlamenti ciklus volt, míg megalkottuk az új alkotmányt. A ’92-es újabb választáson megint sikerült szenátori tisztséget nyernem az RMDSZ részéről. Ez annak is köszönhető volt, hogy Voicilă függetlenként indult, nem kapta meg a szükséges 80 ezer szavazatot (csak 70 ezret), de elvitte a többi párttól a román szavazatokat.
– Most már négy évre választottak meg.
– 1996-ig voltam Bukarestben.
– Mi volt akkoriban egy szenátor dolga?
– Az első két évben meg kellett szerkesztenünk Románia új alkotmányát. Én nem voltam benne az alkotmánybizottságban, annak ellenére, hogy jogász voltam. A szenátus mandátumvalidáló és petíciós bizottságának elnöke lettem. A magyar szenátorok közül Hajdú Gábort delegáltuk. Jómagam a forradalmi eseményeket kivizsgáló bizottságba is bekerültem. Ennek először egy parasztpárti elnöke volt, majd két év után Sergiu Nicolaescu, színész-rendező került az élére.
– Mi volt a dolga ennek a bizottságnak?
– Kihallgattuk a forradalomban részt vevőket, illetve a politikusokat, a volt kommunista párt vezetőségét, egykori tábornokokat, központi bizottsági tagokat.
– Mi célból?
– Hogy megtudjuk, mi történt a forradalomban… Én különvéleményt írtam, mert nem voltam meggyőződve, hogy az az igazság, amit Sergiu Nicolaescu és tábornok társai be akartak sulykolni az emberekbe. Terroristák, külföldi beavatkozás…, ez mind hülyeség! Nem voltak terroristák! Volt egy rettenetes nagy diverzió, amelyet a szekuritáté rendezett. Fenntartottak egy olyan látszatot, mintha az ország bajban lenne. Az első fázisban a nép nyomására Iliescu megszüntette a szekuritátét. Erre a sok szekus elkezdett mozgolódni. Ők rendezték meg a márciusi marosvásárhelyi eseményeket. Hogy bizonyítsák a szekuritáté létének szükségességét. El akarták tussolni szerepüket a forradalomban, a katonákra akarták hárítani a felelősséget, a katonák pedig a volt szekusokra.
– A Ceaușescu házaspár kivégzésének körülményeit nem vizsgáltátok?
– Próbáltuk tisztázni, hogyan haltak meg, miért haltak meg, ki a felelős halálukért. Senki sem vállalta... Végeredményben Iliescu volt a felelős, mert ő utasította Gelu Voican Voiculescut, hogy nyírják ki őket.
– Érdekes információk ezek.
– A kihallgatások összes dokumentumát 50 évre titkosították. Mostanában tervezik a titkosítás feloldását, hogy újra vizsgálhassák a forradalmat. Nekem megvan a kivonatuk... Én írtam meg az aradi forradalmi eseményeket, jórészt a temesváriakat is. A konklúziókkal nem értettem egyet. Készítettem egy különvéleményt.
– Mesélnél valami konkrétumot evvel kapcsolatban?
– Például Tőkés László szerepét minimalizálni akarták, külföldi hatást, beavatkozást próbáltak bemagyarázni az embereknek.
– Próbáljuk összefoglalni, mit jelent szenátornak lenni? Tulajdonképpen, mi a dolga egy szenátornak?
– A szenátorok végeredményben törvényeket alkotnak. Ez a fő foglalkozásuk. Alkottunk is sokat. Részt kell venniük az üléseken, ahol megvitatják ezeket a törvényeket, utána megszavazzák őket. Ez előtt a törvényeknek át kell menniük a bizottságokon. Egy-egy szenátor több bizottságban is részt vehet. Aztán voltak a vizsgáló bizottságok. Mint például a bányászlátogatást vizsgálóbizottság. Abba is beválasztottak. Elvittek a Zsil völgyébe. Ott a bányászok levittek minket egy 700 méter mélyen levő aknába, hogy lássuk, milyen nehéz munkát végeznek ők.
– Kiderült, hogyan kerültek Bukarestbe? Ki irányította őket?
– Miron Cozma vezette őket, egy volt szekus, aki tulajdonképpen fedett ügynök volt.
– Maradt időd, hogy tarthasd a kapcsolatot a választóiddal?
– Péntek–szombat–vasárnap jártuk a megye falvait, részt vettünk gyűléseken.
– Volt lakásod Bukarestben?
– Szállodában laktunk. Bukarest legelegánsabb negyedében, egy egykori pártszállóban helyeztek el minket.
– Vendéglőben ettetek?
– Az ebédet a szenátus alagsorában levő vendéglőben kaptuk. Vacsorára összeültünk a szállodában, akik ott laktunk. Mindenki hozott hazulról. Például Kozsokár Gábor mindig hozott egy láda sört, én vittem egy-egy liter pálinkát. Verestóy nem lakott velünk, neki volt saját lakása. De ott volt még Szőcs Géza, Tóth tiszteletes úr Szilágy megyéből, Szabó Károly, a szatmári szenátor, Magyari Lajos, a költő... Vacsora közben megbeszéltük a napi eseményeket.
– Itthon kaptál irodát?
– Volt szenátori irodám, kaptam gépkocsit Bukarestből. Volt sofőröm, titkárnőm és egy irodavezetőm: Bognár Levente.
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)