Dr. Csávossy György emlékére
Kegyelettel búcsúzik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Verseket, színműveket írt és az igazán nagy mesterek bölcsességével értett a bor kultúrájához. Az erdélyi magyar közösség 90 évesen elhunyt sokoldalú személyiségére, dr. Csávossy Györgyre most mégsem európai hírnevű tudósként, kultúremberként emlékezünk elsősorban. Elmúlásával példaértékű embersége, világlátása és bölcsessége fog hiányozni világunkból, ezek előtt az értékek előtt hajtunk fejet kegyelettel. Megrendülve búcsúzik tőle a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
A temesvári születésű szakíró, tudós és közéleti személyiség, aki elsősorban borásznak vallotta magát, 1931-ben Csávoson kezdte diákéveit, majd 1936 és 1937 között a temesvári piarista gimnáziumba járt. Felsőfokú tanulmányait a temesvári Műszaki Egyetem Mezőgazdasági Karán, illetve a kolozsvári Mezőgazdasági Intézetben végezte, majd mezőgazdasági mérnöki szakképesítést szerzett 1949-ben. Akkortól oktatott borászatot a bihardiószegi Szőlészeti Szakiskolában, 1953-tól pedig a csombordi Kertészeti Középiskolában. 1986-os nyugdíjba vonulásáig a Kolozsvári Mezőgazdasági Egyetem kertészeti tagozatának előadótanára, a borászati tanszék vezetője volt. Nyugdíjazását követően sem vált meg a tanári pályától: 1989 után rövid ideig betanított a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium kertészeti szakosztályán, 1995 és 2006 között konzulens tanára volt a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemnek, majd a Corvinus Egyetem nyárádszeredai kihelyezett tagozatának oktatója, illetve a mezőgazdasági népfőiskola igazgatója és szaktanára volt 2003-ig. Gazdag tudományos, kutatói munkáját 1957-ben Csombordon kezdte, aztán Kolozsváron, illetve a balázsfalvi Szőlészeti és Borászati Kutatóállomás tudományos munkatársaként folytatta, majd 1993-ban a jászvásári Mezőgazdasági Egyetemen doktori címet szerzett.
1955-től közölt verseket, első kötete 1962-ben jelent meg a Forrás-sorozatban. Gyermekverseket, továbbá színműveket és vígjátékokat is írt, amelyeket kolozsvári, marosvásárhelyi, szatmárnémeti, sepsiszentgyörgyi és temesvári színpadon is bemutattak.
Nagykároly díszpolgára volt, a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztjét is megkapta, munkásságáért elnyerte a Magyar Borakadémia és a Magyar Kulturális Szövetség díját, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytollát.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségben aktív közéleti szerepet vállalt a Szövetségi Egyeztető Tanács állandó bizottságának elnökeként, ennek a tevékenységének méltányolásaként Ezüsttulipán díjat vett át 2015-ben.
Dr. Csávossy György két emberöltőnyi gazdagságú értékalkotó munkája az erdélyi magyarság közkincse, európai rangú életmű, amelyet feladatunk és kötelességünk átörökíteni a jövőbe.
Vigasztalódást gyászoló szeretteinek!
Áldott és örök legyen az emléke!
Kelemen Hunor szövetségi elnök
Népújság (Marosvásárhely)

A doni tragédiára emlékeztek
A hét végén a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére, a második világháborúban történt, 1943. január 12- i doni frontvonaláttörésre emlékeztek, amikor a náci Németország oldalán harcoló 2. Magyar Királyi Hadseregnek a Don-kanyarnál felállított védvonalát áttörték az oroszok. Mint ismeretes, a 72 évvel ezelőtti hadműveletben súlyos vereséget szenvedett a magyar hadsereg. Az áttörésben és az azt követő napok csatájában mintegy 120.000-en vesztették életüket, köztük erdélyi magyarok is.
A marosvásárhelyi megemlékezést először az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kezdeményezte, negyedik éve bekapcsolódott a szervezésbe az időközben megalakult Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport is. A rendezvény az idén is a marosvásárhelyi katolikus temető bejáratánál felállított emlékműnél kezdődött, majd a visszavonulást idéző gyalogtúrát követően Nyárádszentmártonban folytatódott, ahol a Csíkfalvi Polgármesteri Hivatal volt a rendezvény házigazdája.
Marosvásárhelyen szombaton délelőtt kezdődött a rendezvény. Imre Jenő református lelkész a Bibliából vett idézettel kezdte beszédét: "Ha Isten velünk, ki ellenünk!" Majd kifejtette, a hadba vonuló honvédek, bár sejtették, hogy milyen sors vár rájuk, kötelességtudóan teljesítették a parancsot: a hazáért, a szabadságért, az anyanyelvért szálltak képletesen síkra. Áldozatuk nem volt hiábavaló, hiszen az utókor példaértékűnek tartja hősiességüket. Ennek a gondolatnak a mentén folytatta vallási jellegű megemlékező beszédét Gyerő Attila unitárius tábori lelkész, aki többek között elmondta, hogy egy tragikus eseményre emlékezünk ugyan, de miként "az Isten az életre teremtette az embert", úgy nekünk is ezen felülkerekedve, a történelem leckéiből tanulva kell emlékeznünk és erősítenünk hitünket Istenben, hazában, a szebb jövőben.
A lelkipásztorokat követően Kilyén Ilka színművész, az EMKE elnöke – a rendezvény műsorvezetője – elszavalta Dsida Jenő Harangszentelésre című, igen találó versét, majd átadta a szót dr. Csige Sándor Zoltánnak, Magyarország csíkszeredai konzulátusa vezető konzuljának, aki tolmácsolta dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul üzenetét. Rövid történeti emlékeztető után kifejtette, hogy tulajdonképpen a katonák mindent megtettek annak érdekében, hogy teljesítsék a parancsot. Esküjükhöz híven harcoltak, felelősségteljesen vállalták a küldetésüket, bár lehetett tudni, hogy gyenge fegyverzettel, a többszörös létszámbeli fölénnyel szemben kaotikus irányítással nem lehet sokáig tartani a frontot.
A magyar királyság minden tájáról voltak katonák a hadseregben, ami megerősítette a közösen vállalt felelősséget. A mai magyar kormány is, akár a kettős állampolgársággal, ezt erősíti, és "teszi a dolgát, azért, hogy mindenki rendben legyen". Hiszünk abban, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát, és az elődök áldozata példát mutat az összetartozásra, egymás megerősítésére – zárta gondolatait a konzulátus képviselője.
Ifj. Benkő József történész- doktorandusz, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport vezetője kiegészítette a konzul történelmi ismertetőjét. Többek között elmondta, hogy a magyar hadsereget a hadba lépés előtt tulajdonképpen frontvonal mögötti rendfenntartó erőnek képezték ki. A második világháború fordulata a sztálingrádi csatát követően azonban megváltoztatta a helyzetet, és a náci Németország politikai nyomására vezényelték ki a keleti front védelmére a mintegy 220.000 fős állományt. 1943 szilveszterétől 90.000 gyengén felszerelt katonára bízták 200 km frontvonal védelmét, ami igen kemény feladatnak számított. Ezt használta ki az orosz hadsereg, s az áttörés tragikumát fokozta az is, hogy a közelben levő német hadsereg nem vonult a magyarok segítségére. A veszteség elkerülhetetlen volt.
Folytatva az EMKE által kezdeményezett megemlékező sorozatot, örömmel kapcsolódott be az időközben megalakult Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport is. Azóta a csoport fiataljai nemcsak a rendezvényeken vettek részt, hanem zászlót is avattak és katonasírok ápolásával is foglalkoznak, mi több, ösztönzésükre a marosvásárhelyihez hasonlóan Kézdivásárhelyen, Nagyváradon és Nagykárolyban is megemlékeztek a második világháború tragikus eseményeiről, áldozatairól. Ifj. Benkő József megköszönte mindazoknak, akik évről évre bekapcsolódnak a rendezvényeikbe, s azoknak is, akik a nagy téli menetelésre emlékezve részt vesznek a négy évvel ezelőtt kezdeményezett gyalogtúrán és a vidéki megemlékezéseken is.
A felszólalásokat követően a jelenlevők megkoszorúzták az emlékoszlopot, majd a rendezvény a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult.
Az idén a túra kora délután Székelysárdról indult Nyárádszentmárton felé. A zuhogó esőben mintegy húszan tették meg a közel 10 km-es utat. A túrázókat fél ötkor a faluban Balogh István, Csíkfalva polgármestere fogadta, majd a művelődési otthonban átadták a részvételi emléklapokat. Miholcsa József hagyományőrző Mátyás-huszár köszöntőjét követően a székesfehérvári Kákics népzeneegyüttes katonadalokat adott elő.
Vasárnap délelőtt a hagyományőrző alakulatok képviselői a nyárádszentmártoni unitárius templomhoz vonultak, ahol megkoszorúzták a világháborús emlékoszlopot, majd a templomban ünnepi istentiszteletet tartottak. Kiss Sándor Loránd unitárius lelkipásztor köszöntője után dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének alelnöke szólt az egybegyűltekhez. Ifj. Benkő József bővebben ismertette a 72 évvel ezelőtt történteket, majd Miholcsa József huszár és Benkő Zsolt, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport tagja arra a kérdésre válaszoltak, hogy mit tesznek, tehetnek ezek a csoportok a 21. században a katonai hagyományok megőrzéséért. A történelem alakulását befolyásoló események felidézése mellett igen hasznos a katonai sírok gondozása, a relikviák összegyűjtése, népszerűsítése és nem utolsósorban a történelmi kutatás, amely még így is, több mint 70 év távolából előhozhat érdekes mozzanatokat, meglepetéseket a második világháborúról. S ha néhány évvel ezelőtt alig egytucatnyian vállalták, hogy elkészítik eleink egyenruháját, hogy az akkori erkölcsi normáknak megfelelően ápolják a rég- és a közelmúlt emlékeit, ma már több mint 500-an vannak, többségükben fiatalok. Tevékenységük is része annak a kulturális örökségvédelemnek, amellyel megmaradásunkat erősítik. Ennek a szellemében szervezték meg a megemlékezést is. A hagyományt folytatják…
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Életcél, öröm és kihívás: így keltik életre az erdélyi kastélyokat
Ütődött csapat kellett legyen, aki húsz éve úgy döntött, hogy örökbe fogad egy kastélyt. Nem véletlen, hogy akik akkor részt vettek ebben, neves műemékes szakemberek is lettek – összegezte a bonchidai kastély felújítása alatt szerzett tapasztalatait Hegedüs Csilla. Az RMDSZ kulturális ügyvezető alelnöke mellett a Sapientia EMTE kolozsvári székhelyén pénteken zajló Kastély Erdélyben konferencián több szakember, tulajdonos elmesélte, milyen állapotban vannak hasonló értékes ingatlanok.
Hegedüs Csilla kiemelte: már csak a tulajdonos miatt is érdemes volt belevágni a felújításba, de a rom állapota, és végül az élmény miatt is, amit a filmfesztivál, a Kastély Napok nyújtanak, vagy éppen az Electric Castle.
„Számunkra Bonchida egy életcél, de ugyanakkor egy hihetetlen öröm és kihívás is”, fogalmazott Hegedüs kiemelve, a kastélyt fenntartható módon akarják felújítani, hogy ne pénzt vigyen, hanem pénzt hozzon. Ez komoly kihívás, Erdély legnagyobb kastélyából beszélnek, ugyanakkor ötvöződnie kell a kereskedelmi és kulturális funkciónak.
elenleg a volt konyhaépületben vannak az oktatási program szálláshelyei, hosszú távon vendéglőt szeretnének működtetni, ahol esküvőket is lehet szervezni. A volt Miklós kasélyban konferenciaterem áll, a szálláshelyek ide kerülnének. A patkóudvar felújításán dolgoznak jelenleg, egy kortárs művészeti központ kialakítására készülnek.
A főépület nehéz kérdés, itt egy civil szervezet mellett partnerekre van szükség, hangzott el. A Bánffy-családtól ötven évre koncesszionálták a kastélyt, de az öt évtized leteltével is folytathatják itt a munkát.
Hegedüs elmondta, a projekt különböző támogatói különböző okokból segítenek a munkában: mindenkinek mást jelent Bonchida. Az Európai Uniótól egymillió eurót kaptak a különböző programok szervezésére, a Norvég Alap felújítást támogatott, a magyar állam külön beszállt a programszervezésbe és felújításba, de amerikai pénzeket is kaptak, egyebek mellett.
„A kastélyt megmentettük, az épületek le vannak fedve” – szögezte le Hegedüs hozzátéve, ők már eleve a rom kellős közepén szerveztek rendezvényeket, mert ez elhozta a társadalmi támogatottságot, amire szükségük volt. Elmondta, még sok pénzre van szükség, pályáznak a strukturális alapokhoz, Brüsszelnél, és mindenhol, ahol ez lehetséges.
Élmények, történetek
2007 karácsonyán találkozott az olaszteleki Daniel-kastéllyal, amelynek leírásában az állt, az épület „várja méltó rendeltetését”, mondta el Rácz Lilla. A kastély jelenlegi gazdája arról beszélt, 2009-ben jutottak hozzá az ingatlanhoz, 2011-ben EU-s vidékfejlesztési alapokból újították fel, 2014 óta szállóként működtetik. Előadásában Rácz különböző, a szállóról leírt véleményekből csemegézett, amelyek élményekről, történetekről, régi korok ízének átéréséről szólnak.
Közép-Európában egyedi úri lakhely
2014-ben került a Kovászna megyei önkormányzat tulajdonába az oltszemi Mikó-kastély a hozzá tartozó tízhektáros területtel együtt, számolt be Szőts Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa. A kastély az 1910-es évekig a Mikó család tulajdonában állt az 1300-as évektől, hatszáz évre visszatekintő levéltári anyag áll a rendelkezésünkre erről. Az épületet angol park övezte, ennek nagyrésze már nem áll, a melléképületek 18. századiak, mondta el a szakember. A leltárok alapján rekonstruálható a kastély berendezése, arról azonban nincs dokumentáció, hogy ki építette az épületet, hangzott el.
A legutolsó kutatások szerint Közép-Európában egyedivé teszik az épületet az olajtechnikával készült falképeknek köszönhetően. Ezeknek az előképeit beazonosították, francia, bécsi, lipcsei és más európai gyűjteményekben találhatók. Azt még nem tudni, hogy az épület milyen rendeltetést kap, de minden bizonnyal a lovas kultúrával lesz kapcsolatban - mondta el Szőts Papp Zsuzsa.
Sikertörténet Nagykárolyban
Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere a Károlyi-kastély helyzetét mutatta be. Több mint ötmillió európai uniós pályázatot hívtak le, amelynek nagyrészét a kastély felújítására használták fel. Utolsó bővítése és felújítása az 1800-as évek végén történt, az első világháború után nem laktak ott a Károlyiak. Miután Romániában csak román állampolgár igényelhet vissza, a család pedig nem volt az, nem kaphatta vissza tulajdonát. Az önkormányzat felújíttatta és a megyei múzeummal működteti együtt, kiállítások, koncertek, színházi előadások zajlanak.
Kiemelte, a moratórium lejár hamarosan, és minden költség az önkormányzatot terhel, mert öt évig nem szabad bevételt szedniük a szolgáltatások után. „Körülbelül százezer euróba kerül ez nekünk évente az előadásokkal együtt, amik ott működnek” – fogalmazott a polgármester.
Egy ember, több kastély
Az épület valószínűleg az 1760-as években már állhatott, mesélte el a nyolc éve Magyarországról visszaköltöző leszármazott, Bánffy Farkas a fugadi Bánffy-kastélyról. Az ingatlan a 18. században került a család tulajdonába, amelyet később elvettek, és csak 2004-ben került vissza a tulajdonukba. Az épületet konzerválták azóta.
Számos épület felújításában segít, így beszélt a vajdaszentiványi Zichy-kastélyról is, amely egy marosvásárhelyi vállalkozó család kezében van, és ahol valószínűleg „panziós-múzeumos-kávézós” szolgáltatást építenek ki. A vargyasi Daniel-kastély Esztergom városának tulajdonában áll, a felújításában Bánffy Farkas is részt vesz, itt szállások, közösségi terek kialakítása a cél, hangzott el.
Kustán Magyari Attila. maszol.ro

Bátor erdélyi magyarok, igazi hősök
Hallottak már Haynal Imréről, Bányai Júliáról, Pásint Ödönről vagy Papp Simonról? Valószínűleg nem, pedig erdélyiek voltak, s emberként-szakemberként nem hétköznapiak.
Értelmiségi- és pedagógus körökben szokás fanyalogni Nyáry Krisztián kapcsán. Ez nem is csoda, hiszen a magyar irodalom nagyjainak magánéletét bemutató, Így szerettek ők kötetek szerzője hozzá mert nyúlni egy félig-meddig tabunak számító témához, tehát volt egy eredeti ötlete, amit alapos tárgyismeret birtokában, élvezetesen és humorosan, egyszóval jól írt meg, s a mű közönségkedvenc lett. Az eredetiség, szakmai hozzáértés és siker - ráadásul nem csak erkölcsi, hanem anyagi is - pedig egy olyan egyveleg, amit mifelénk nem könnyen bocsátanak meg. Azonban nem Nyáry két sikerkönyvét akarom most megvédeni, arra sem a kötetek, sem pedig szerzőjük nem szorul rá.
Az ok, amiért másfél-két órára a számítógép elé cövekeltem magam, a Magvető Könyvkiadó igazgatójának 2015-ben megjelent kötetei, az Igazi hősök és a Merész magyarok. Ezekben a szerző összesen 63 embernek állít emléket, olyanoknak, akikben volt bátorság álmodni, és valóra váltani az álmukat, akkor is ha ehhez puszta ököllel kellett rést ütni az értetlenség, ostobaság és rosszindulat öles falán, vagy embernek maradni, tudatosan felvállalva annak minden következményét, az embertelenségnek különböző gyalázatos ideológiákkal fémjelzett időszakaiban.
Zseniális olajkutató, meg nem alkuvó szívsebész
Olvasván a két válogatást, növekvő büszkeséggel töltött el, hogy a Nyáry Krisztián hősei között szép számmal akadnak erdélyi férfiak, asszonyok. A kötetekben szereplő tucatnyi földink közül jószerivel csak Márton Áron számít közismertnek, aki, mint “Erdély rendíthetetlen püspöke” került be az összeállításba. A szerző ezekkel a szavakkal zárja Márton Áron bemutatását: Az emberség és a kérlelhetetlen becsület nem számít csodának, sokkal több annál.
Az erdélyi közvélemény számára ugyanakkor szinte teljesen ismeretlen a Torockószentgyörgyön született Pásint Ödön, Bethlen István közeli munkatársa, aki évtizedeken át töltött be magas hivatalnoki funkciókat a magyar államapparátusban, a nyilasokat és a kommunistákat azonban nem volt hajlandó szolgálni. Úgyszintén kevesen hallottak a Kapnikbányán született, Nagybányán érettségizett Papp Simonról, aki a 20-as évektől kezdve a világ egyik legjobb kőolajkutatója volt, ami nem mentette meg attól, hogy 1949-ben koncepciós peren ítéljék el.
A besztercei Haynal Imre neve is kevesek számára cseng ismerősen, pedig nem csak szívspecialistaként számított világszínvonalú szakembernek, hanem számos alkalommal emberségből is jelesre vizsgázott: a kolozsvári belgyógyászati klinikán, melynek a bécsi döntést követően a vezetője volt, zsidókat bujtatott, 56-ban pedig, mint a budapesti II. számú Belgyógyászati Klinika igazgatója, megvédte az intézmény kommunista funkcionáriusait. A Kádár-rendszerrel nem alkudott meg, ezért kényszernyugdíjazták.
Bár Gyulafehérváron született, s ott töltötte gyermekéveit, kvázi névtelennek számít Erdélyben Bay Zoltán. A kiváló fizikus, aki többek között az amerikai szabványügyi hivatal vezetője volt, több nemzetközi jelentőségű találmány megalkotója, 2003 óta egy kisbolygó viseli a nevét. Annak a Bányai Júliának a neve sem cseng ismerősen, aki Vízaknán látta meg a napvilágot, a szabadságharcban századosi rangig vitte, majd Világost követően az emigrációt választotta, s Kairóban, étterem- és panziótulajdonosként hunyt el. Varga Katalinnak volt némi kultusza a kommunista időkben, s jelenleg is viselik a nevét utcák erdélyi településeken, ám a magyar köztudatból kikopott, valószínűleg mivel nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy magyarként a társadalmilag elnyomott mócok szószólója volt. Lehet, ő úgy gondolta, az igazságnak nincs nemzetisége.
Román név, magyar szív
Mindkét kötetbe bekerült egy-egy román származású hős: az albisi Irinyi János és a nagyváradi Gozsdu Manó. Előbbit, kinek eredeti családneve Irimie, öntudata azonban száz százalékig magyar volt, a gyufa feltalálójaként tartjuk számon, ami nem felel meg a valóságnak. Nem kisebb jelentőségű azonban a biztonságos dörzsgyufa megalkotása sem, ami valóban Irinyi érdeme. Utóbbinak a neve a budapesti Gozsdu-udvar miatt csenghet ismerősen, Nagyváradon pedig iskola, emléktábla, szobor és utca őrzi az emlékét, azt azonban, hogy éppannyira volt magyar, mint román hazafi, nagyon kevesen tudják, vagy ha tudják is, nem beszélnek róla. Ő volt az első ügyvéd, aki magyar nyelvű keresetet nyújtott be a pesti és a budai tanácsokhoz, részt vett a nemzetiségi törvény előkészítésében, volt főispán, a főrendiház főjegyzője és a legfőbb ítélőszék tagja.
Richter is nálunk tanult
Bár Budapesten születtek, Madzsar József és Bédy-Schwimmer Rózsa is a tágabb értelemben vett Erdélyben nőttek fel, előbbi Nagykárolyban, utóbbi pedig Temesváron. Madzsar tragikus sorsú orvos-polihisztor volt: Magyarországon elsőként alkalmazta a fogászatban a röntgent és a műtéti altatást, létrehozta a Fővárosi Könyvtár fiókkönyvtári hálózatát és az első gyermekkönyvtárat, valamint a védőnő-hálózatot. Utóbbi nemzetközileg elismert nőjogi aktivista és pacifista volt, az I. világháború befejezését célzó legnagyobb hatású békekezdeményezés elindítója, melyben aktív részt vállalt az amerikai gépkocsigyáros, Henry Ford is. IV. Károlytól eltérően boldoggá nem avatták, ellenben 1937-ben megkapta a Világbéke-díjat, 1948-ban pedig Nobel-békedíjra jelölték.
Volt kapcsolata Erdéllyel Richter Gedeonnak, a magyar gyógyszeripar megteremtőjének is, aki a kolozsvári egyetemen szerzett gyógyszerészgyakornoki diplomat. 
Lélekemelő, s egyúttal megrázó olvasmány Nyáry Krisztián két legutóbbi kötete. Kevéssé ismert életutak bemutatása révén szólnak az emberi nagyságról, bátorságról, kreativitásról, önfeláldozásról, kitartásról, szorgalomról, szolidaritásról, de megmutatnak temérdek szennyet is, a korlátoltságot, az érdemekre magasról fittyet hányó arroganciát, az agyalágyult nemzeti- és faji gőgöt, a hangzatos szólamok mögé bújtatott gonosz ideológiákból fakadó pusztítást. Tanulságos könyvek, melyekből a magyarság elmúlt két évszázadának szubjektív, rendhagyó, nagyon emberközeli története sejlik fel.
Pengő Zoltán. maszol.ro

Menyő több, mint menedék 1.
Másfélszáz magyar református él közel ugyanennyi ortodox román mellett a Szilágy megyei Menyőn, mely 1989 decemberében vált egyik napról a másikra ismertté a szélesebb nyilvánosság előtt. A tövisháti falut – visszatérőként – Szilágyi Aladár kereste fel, kétrészes riportját Tasnádi-Sáhy Péter fotói illusztrálják.
Bár már kétszer megfordultam ott, régóta tervezem, hogy riportútra menjek Menyőbe. Első alkalommal 1990 januárjának elején – amikor még le sem száradt a tojáshéj újdondászi fenekemről – egy Budapestről hozzánk szalajtott kollégát kellett elkísérnem a Tövishát hirtelen hírhedetté vált falujába. A pesti aszfaltról lelépett riporter elárulta, hogy nagyon-nagyon hamar – a céhlegények közül elsőként – könyvet akar írni Temesvár hőséről, Tőkés Lászlóról. Tényleg sietős volt a dolga, sima utakhoz szokott járgányával száguldva úttalan útjainkon hamar megérkeztünk a Menyő bejáratánál felállított sorompóhoz. Az ott posztoló, vasvillával felfegyverzett, karszalagos civil forradalmárok közölték, hogy „domnu’ Tocheş ” – idehurcoltatása óta először – alig egy órája hagyta el száműzetése színterét. Épp hogy néhány fotográfia erejéig beburrogtunk a faluba, már fordultunk is vissza. A könyv alig egy hónap elteltével valóban megjelent. „Menyő” nagyon jó biznisznek, menő témának bizonyult, annyira, hogy néhány hét alatt elkapkodták a százezer példányt. Nekem is jutott belőle egy dedikált kötet. A szöveg első sorainak olvastán rádöbbentem, szerzője a legelemibb ismeretekkel sem rendelkezik, se Romániáról, se Erdélyről, se a református egyházról, egyáltalán: a történtekről. Már az indító mondat ígéretesre sikeredett: a pesti aszfaltbetyár emlékezete szerint (nem, nem Váradról!) Aradról indultunk a menyői kalandra.
Másodízben 1992. december 16-án, a püspök Tőkés László oldalán – immár főgondnoki minőségemben – érkeztem a Temesváron elkezdett egész napos zarándoklat végén Menyőbe, hosszú autókaraván élén. Késő este volt, hideg, sötétség, tömeg, mit sem lehetett látni. Akkor határoztam el, hogy egyszer még visszatérek, csak Menyőt látni, csak a menyőieket, a varázslatos templomot és a mellette őrködő haranglábat…
Felcserélt szolgálati hely
Az Úristen úgy intézkedett, hogy – esős-havas napok után – szikrázó napsütésben indulhassunk utunkra. Péter kollégám élvezettel kanyarogtatja szerkesztőségi kocsinkat Élesd fölött, a Szilágysággal határos dombokon. Egy-egy ködfoszlányon, eljegesedett szakaszon kívül simán gördülünk Somlyó irányába, Szilágyszegen balra térve, egy nemrég leaszfaltozott mellékúton érkezünk Menyőbe, ahol nem az úttesten haladó járókelők, hanem az előttünk zavartalanul szaladgáló mókusok miatt kell lassítanunk.
A parókián a lelkészházaspár fogad bennünket, a főgondnok és egy presbiter társaságában. Hamarosan előkerül a papné édesapja, majd egy kedves néni is mellénk telepedik. Némi feszültséget, bizalmatlanságot érzek a levegőben. A hangulatot kedvezőre fordítandó, közlöm a helybeliekkel, hogy annak idején, ’89 őszén apám, Szilágyi Sándor nyugalmazott lelkipásztor is beszolgált néhányszor a Temesvárról Menyőbe parancsolt, de az ideköltözést megtagadó fiatal lelkésztársa helyett. Igen, igen, megőrizték jó emlékezetükben – bólogatnak – a közeli „Bősházáról átjáró papbácsit”…
Utamra készülve – bevált szokásom szerint –„háttereztem”, minél többet megtudandó előzetesen a településről, az emberekről, akikhez megyek. Rögtön elgondolkoztatott: vajon mostani házigazdánk, Paniti-Teleky Zoltán miért cserélt szolgálati helyet mintegy két esztendővel ezelőtt, miért választotta a közel kétszer népesebb, könnyebben elérhető domahidai gyülekezet helyett az alig másfélszáz lelket számláló, eldugottabb menyőit? Bevallom, számomra inkább menekülésnek tűnt ez a döntés, és rá is kérdezek. „Valóban »menedék« számunkra Menyő – mondja némi rezignáltsággal Zoltán –. Belefáradtunk a bennünket ért kudarcokba, ezért kapva kaptunk az alkalmon, amikor Menyő megüresedett.”
A párjával, Rékával, a szavukat egymásba szőve teregetik elém a történetüket. A teológiáról frissiben kikerült ifjú lelkipásztor nagy ambícióval, számos elképzeléssel látott munkához a Nagykárolytól 13 kilométerre fekvő, háromszáz lelkes domahidai gyülekezetben. Öt évig szolgált az egyházközségben, már családostól költözött oda. Domahida – mint jónéhány Szatmár, illetve Bihar megyei helység a környéken – etnikai és felekezeti szempontból rendhagyó település. „A határtól néhány kilométerre fekvő falu, illetve a Majtény községhez tartozó többi hat település lakosságának többsége görög katolikus magyar volt – akár a Trianonban meghúzott gránic túloldalán. A határtól keletre viszont, azon a vidéken immár közel egy évszázada beindult az intenzív elrománosítási folyamat. Előbb a lelkészeiket cserélték fokozatosan román ajkú, románul miséző papokra, majd amidőn 1948. december elsején – orosz mintára – felszámolták a Rómával egyesült egyházat, a pásztoraikat bebörtönözték, a nyájat pedig az ortodox egyház aklába hajtották, végképpen eldőlt a magyar görög katolikus közösségek sorsa. Bár a rendszerváltást követően sokan visszatértek az unitus egyház kebelére, a templom nyelve a román maradt. ottani magyar nevű lakosság többsége nem tud se magyarul, se románul helyesen írni, beszélni sem.”
Igen, erősítem meg magam is a tényállást, hisz sokatmondó hírre bukkantam a határon inneni helyzetre vonatkozóan a Miskolci Görög Katolikus Egyházmegye honlapján: Máriapócson – a görög katolikusság legendás kegyhelyén – 2015. szeptember tizenkilencedikére szabadtéri, román nyelvű szent liturgiát hirdettek a domahidi zarándokok üdvére.
Nem kellett az óvoda
Paniti-Teleky Zoltán 2008-ban érkezett feleségével és gyermekével ebbe a – ha nem is ellenséges, de nem túl toleráns – közegbe. „Amikor 800 lejes mínusszal átvettem az egyházközséget – idézi fel a kezdetet –, sokan azzal riogattak, hogy a domahidai református gyülekezet életképtelen. Amikor távoztam, 48 hektár tulajdonlappal rendelkező földet és egy felújított óvodaépületet hagytam az utódomra örökül. Az általunk felújított óvoda egyházi iskola volt régen, az állam elvette, negyven év alatt szétrombolta. Sikerült kellő támogatást szereznünk hozzá, kívül-belül renoválnunk, korszerű napközi otthonná varázsoltuk, tanulási, étkeztetési, pihenési lehetőséggel, mosdókkal, kisvécékkel, udvari játszótérrel. Gond abból kerekedett, hogy több mint hetven családunkkal egyetértve, mondhatom: kifejezett óhajára – ha már visszakaptuk az ingatlant, sikeresen pályáztunk a felújítása érdekében –, felekezeti, tehát református napközit szerettünk volna létrehozni, közel hatvan gyermek számára. Ekkor vált ellenségessé a hangulat: az illetékesek formai kifogásokkal élve nem engedélyezték a napközi otthon egyházi intézményként való beindulását.
A kudarchoz »érdemben járult hozzá« a község román polgármestere épp úgy, mint az állami iskola magyar igazgatója. Az RMDSZ keretében is vállaltam tevékenykedést, de Kismajtény nem volt hajlandó átadni Domahidának a soros elnökséget, amikor mi következtünk volna, mi több: érdekvédelmi szervezetünk egyik prominens személyisége azzal hárította el az ügyünk támogatását, hogy – úgymond – »nem divat ma már felekezeti óvodát működtetni, örüljünk annak, hogy van magyar nyelvű állami óvoda«. Inkább megpályáztak egy EU-s fejlesztési projektet, sok pénzen felhúztak egy új épületet, s a miénk ott áll üresen, kihasználatlanul, pedig még bért se igényeltünk érte, két pedagógust is alkalmaztunk volna.”
Távmunka Menyőből
Számomra nem volt nóvum ez az eset, az sem, hogy nem csak Zoltánnak, hanem a párjának is van mit sérelmeznie. Ugyanis a tiszteletes asszony, teljes, szép nevén: Paniti-Teleky Orsolya-Réka, aki Kolozsvárott nyert mezőgadász képesítést, és a méhészetre szakosodva szerzett doktori diplomát, az egyetemi kutatóintézetet öt évi tevékenység után ott hagyva követte Domahidára a férjét. Több tudományos alapmunka szerzőjeként nem ült ölbetett kézzel, ahhoz kezdett, amihez értett: a parókia kertjébe telepített 160 méhcsaládot, kidolgozott egy projektet, megírt és beadott egy nagyívű pályázatot Exploataţia agricolă Paniti-Teleky Orsolya-Réka, în localitatea Domăneşti, Moftin címmel. Az elutasító választ követő fellebbezésére közel egy év multán, 2012 márciusában kapott újabb elutasítást. „Édesapám nagy tapasztalatú méhész, ez nálunk nemzedékekre visszanyúló, családi hagyomány, ebből tartott el a tanulmányaim idején. Hogy milyen indokkal lehetett a pályázatomat visszautasítani? Arra hivatkoztak az illetékesek, hogy túl sok projekt van letéve. Feltételezem, hogy a nevem sem aratott túl nagy sikert Bukarestben, de inkább az lehet a magyarázat, hogy nem voltam hajlandó csúszópénzt adni. Azt mondtam, legyen meg a Jóisten akarata, ha nyer, nyer, ha nem, nem. Legalább nem vagyunk lekötelezve senkinek. Itt is van méhészetünk, 14 család erejéig, de most egyébbel foglalkozunk. Ott, abban a csűrben, a meghosszabbított féleresz alatt több mint száz kecskét tartunk. Azon kívül egy kanadai humángenetikai cégnek dolgozom, ők emberi betegségek kutatásával foglalkoznak, van egy adatbázis, amit a közölt cikkek, szakanyagok alapján állítunk össze. Ez nagyon jó dolog, mert Menyőből is lehet csinálni, csak legyen biztosítva az internetkapcsolat.”
(Vissza)hódít a természet
A domahidi kitérő után visszakanyarodunk Menyő helyzetére. „Jelenleg 158 egyháztagunk van, olyanok is, akik elköltöztek ugyan, de ragaszkodnak a gyökereikhez, ide fizetik a fenntartói járulékot, itt házasodnak, itt kereszteltetik a gyermekeiket, és gyakran járnak haza. Egy 1715-ös adat szerint a teljes lakosság magyar volt. Most fele református magyar, fele ortodox román. Roma egy szál sem, pedig azt mondják, ahol cigány nincs, az nem falu. Harmadik éve szolgálok itt, összesen öt keresztelő volt és tíz temetés. Tavaly volt a legtöbb: hat.”
Mondom, „láttam a Facebookon egy konfirmációi felvételt Menyőről, jelen volt az ünnepi alkalmon a kolozsvári magyar konzul is”. „Igen – kapom a választ – akkor két leányzó konfirmált, tavaly egy konfirmandusunk volt, az idén is egy lesz. Házasságkötés tavaly egy sem volt, az idén egy lesz. Egyre kevesebb a fiatal, legtöbben Szilágycsehbe vagy Zilahra költöztek. Helyben nincs munkalehetőség, bár jó néhányan gazdálkodnak sikeresen. Több kecskefarm is van, sokan juhot tartanak.
Tavaly a farkasok 37 juhot marcangoltak szét, egy hívünk, Osvár Imre juhait, a Nagycser völgyben, a falutábla mögött. Közel az erdő, a dombokon körbeöleli a falut, errefelé a szarvas, az őz, a vaddisznó vígan megél. Sok helyről jönnek a vadászok, nem bánjuk, hiszen ha túlszaporodnak a vadak, benyomulnak a kertekbe, mindent felesznek, lerágnak.“
„Tehát a természet kezdi lassan visszahódítani a falut” – állapítom meg.
„Amit én biztatónak látok – váltja Zoltán tiszteletes komolyra a szót – a Duna Televízióban most mutatták be az Ajánlóban Tövishátat, Menyőt is. Itt van a szomszédunkban Désháza, tiszta magyar falu, több mint 1200 lélekkel, Szilágycsehnek is a 65 százaléka magyar – több mint 3200-an vannak –, vagy itt van a közelünkben a Szatmár megyéhez csatolt, de ugyancsak tövisháti Bogdánd is, a maga ezer magyarjával. Tavaly 25 éves ígérgetés után leaszfaltozták a bekötőutunkat is. Most már több mozgásterünk van, közös rendezvényekre, közösségi alkalmakra gondolok. Járjunk át egymáshoz, látogassuk egymást, ismerkedjenek, barátkozzanak a fiatalok, és találjanak maguknak társat. Házasodjanak, költözzenek ide, mert vannak üres házak, föld bőven, a vidékünk sem utolsó. Már kevesebb a parlag, mint öt évvel ezelőtt, két társulás működik a faluban. Vannak nagyobb gyümölcsösök is.”
Többre hivatottan
Bár sejtem a választ, az anyanyelvű oktatásra terelem a szót. „Az óvoda vagy négy éve, az iskola hat éve szűnt meg. Szilágyszegre járnak többen, ott csak román iskola van. Akik magyarul akarnak tanulni, azok a tíz kilométerre fekvő Désházára mennek. Többen Szilágycsehbe hordják a gyereküket, tizenkét kilométerre, a mi fiunk is oda jár a nulladikba, van egy presbiterünk, Angi István, ő viszi-hozza a gyermekeket kocsival. Él itt néhány fiatal házaspár, és lesz még egy, a főgondnok úr lányát nemsokára elveszi a Komlósi Zoliék fia, Németországból jönnek vissza a fiatalok. Ők maradni is akarnak, visszagyökereznek Menyőbe. István is, aki hordja a gyerekeinket, házat épít, építkezési vállalkozása van. A testvére, Levente – ő is presbiter –, most még Ausztriában dolgozik, de hazahozza a pénzt. Tibor tizenöt tehenet vett, két gyerekük van. Vannak elképzelések, van mozgás, van hozzáállás, be fog itt indulni az élet! Bízom benne, ha a fiatalabb családok összefognak, akkor meg lehet mozgatni a közösséget. Hiszen segítik egymást, sokat számít, hogy ez az út is meglett végre, 25 perc alatt Zilahra lehet érni, Szilágycseh itt van tíz percre.
Már nem áll fenn az a helyzet, mint amikor a Szekuritáté kereste, hová dughatná el Tőkés Lászlót. Már nem vagyunk annyira elszigetelt hely. Annak köszönhetően, hogy megannyi magyar településsel vagyunk körülvéve, sokkal jobban állunk, mint a Mezőség. Menyő több, mint MENEDÉKHELY.
Nem elég, ha hajtogatjuk, hogy Menyőből szállott fel az angyal, itt ezer éves múltunk van, minden eszközzel hirdetném az értékeinket, önök, sajtósok is segíthetnének ebben. Uniós projekten töröm a fejem: ha itt menedékhely van, akkor létre lehetne hozni egy szeretetotthont, elférne itt, az udvar végében. Munkalehetőségeket kell teremtenünk. Ha lenne segítség a vidékfejlesztésre, Menyőben létrehoznánk valamit, egy varrodát, egyebet, akár a szilágyszegiek is ide járhatnának dolgozni, hiszen már a műút is megvan. Nálunk a házak is olcsók. Jó példa minderre Zsobok, ahol a gyerekotthon is van, öregotthont is működtetnek, kertészetet, malmot, sütődét, nyári táborokat. Igenis, többre hivatattunk, mint hogy csak menedéket kínáljunk, képesek vagyunk életteret teremteni.”
 (Folytatjuk) erdelyiriport.ro

Magyar görögkatolikusok Erdélyben
Nagyvárad - Az erdélyi magyar görögkatolikus közösségről szervezett konferenciát csütörtökön a váradi magyar görögkatolikus egyházközség és a Szent Teodóra Közösségi Központ a Szent László Líceumban.
Köszöntőjében Vadas Krisztián főszervező, a Nagyváradi Magyar Görögkatolikus Egyházközség szervező lelkésze arra hívta fel a figyelmet, hogy több okból kifolyólag is Árpád-házi Szent Piroskát választották védőszentjükül: kötődik Váradhoz, hiszen Szent László lánya volt, keleti vonatkozása is van életének, ugyanis bizánci császárné volt, és magyar is volt. Az életéről Nagymihályi Géza művészettörténész tanulmánya alapján többek közt elmondta: mivel fiatalon elhagyta Magyarországot, kevés emléket hagyott maga után, és se kortársai, sem pedig az utókor különösképpen nem foglalkoztak vele. Moravcsik Gyula bizantinológus szerint 1088-ban született, és hét évesen árvaságra jutott. 15-16 éves korában ment Bizáncba, ahol felvette az Eiréné (Béke) nevet. 1105-ban házasságot kötött Joannész Komnénosz bizánci trónörökössel, 4 fiú- és 4 leánygyermekük született. A császári udvarban a keleti spiritualitás és a szakrális művészet meghatározónak bizonyult, a filozófiai alapok, a szakrális építészet, a liturgia és a teológiai módszertan együttesen érvényesült. Piroska nem volt rabja császárnéi hivatásának, lelkében szabadon követhette Krisztust. Életének utolsó évében letette a bíborpalástot, illetve a császári koronát, és szerzetessé lett Xené néven. Ennek jelentése az, hogy Idegen, vagyis valószínűsíthető, hogy élete alkonyán nyomatékosítani akarta azt, hogy ő valójában idegen földön, idegenként cselekedett élete során. A legmegbízhatóbb források szerint 1134-ben hunyt el, és először a Pankrátor templomegyüttes Szent Mihály templomába temették. Néhány évszázaddal később a török hadak a sírját feltúrták és megszentségtelenítették.
Romániai jelenlét
Ifj. Pallai Béla Szatmár megyei parókus lelkész a magyar görögkatolikusoknak a mostani értelemben vett romániai jelenlétéről értekezett. Hangsúlyozta: bár már a 17. században is épületek fatemplomaik, tehát léteztek, az igazi áttörést a 20. század hozta a számukra, amikor 1912 tavaszán az akkori pápa bullájában püspökséggé kanonizálta az egy hónappal korábban alapított magyar görögkatolikus egyházmegyét. Összesen 162 parókia tartozott hozzá, nem csak Szatmár, Bihar, Arad és Kolozs megyékben, hanem például 35 egyházközség a Székelyföldön működött. A románság természetesen ezt nem nézte jó szemmel, például 20 ezres tüntetést zajlott Gyulafehérváron Róma döntése ellen, a váradi püspököt pedig azzal vádolták, hogy a kormánynak pénzért adja el a plébániáit. Trianon után sem csitultak a kedélyek: problémát okozott például, hogy a püspök székhelye Debrecenben volt, ezért 1922-ben külhelynökség alakult Romániában, melyhez 75 parókia tartozott. Nicolea Bălan már ortodox érsekké avatásakor felvetette a két erdélyi román egyház egyesítésének gondolatát, és ezen szándékukról az ortodoxok azt ezt követő években se tettek le. Mint ismert, az 1948 és 1990 közötti évtizedek az illegalitás jegyében teltek, s csak a rendszerváltás után történt változás. A 2011-es népszámlálás fenntartással kezelendő adatai szerint a romániai népesség körülbelül 1 százalékát teszik ki napjainkban a görögkatolikusok több mint 160 ezres lélekszámukkal. Magyar egyházközségek működnek Szatmárnémetiben, Kökényesden, Nagypeleskén, Sárközújlakon, Adorjánban, Szárazbereken, Sándorhomokon, Sáron, Mikolán, Egriben, Lázáriban, Csedregen, Túrterebesen, Túrterebeshegyen, Nagykárolyban, Nagyváradon és az Érmelléken.
A rendezvény utolsó harmadában Kapin István kegyhelyigazgató mutatta be Máriapócsot úgy, mint Magyarország nemzeti kegyhelyét. Támogató a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt.
Ciucur Losonczi Antonius

A bíróságon próbálja kikényszeríteni a nyelvi jogok tiszteletben tartását a CEMO
Evés közben jön meg az étvágy – a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) nem ragad le a három stratégiai perénél, amelyet Marosvásárhely, Nagyvárad és Szatmárnémeti polgármesterei ellen indít a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésének következetes elutasításáért. Szigeti Enikő, a marosvásárhelyi civil szervezet vezetője elmondta, hogy a hír bejelentése után több partiumi magyar többségű településről is azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy azonos mulasztásért a CEMO hívja perbe az illető kisváros magyar polgármesterét is.
– Honnan az ötlet és a bátorság, hogy egyszerre három nagyvárosban is stratégiai pert indítsanak utcanévtábla ügyben a polgármesterek ellen?
– Hosszú évek tevékenysége során azt tapasztaltuk, hogy amikor a kétnyelvűségről van szó, a közintézmények nem tekintik kötelezettségüknek a törvényes előírások betartását – és itt nem csak az utcanévtáblákra gondolok. Az általunk megszólított vagy felszólított intézmények még akkor is kibúvókat kerestek, amikor az Országos Diszkriminációellenes Tanács egyértelműsítette számukra, hogy törvénytelenül jártak el. Emlékezzünk vissza az iskolaépületek homlokzatán lévő kétnyelvű táblák bonyodalmára, a marosvásárhelyi önkormányzat mennyi cselezés és időhúzás után helyezte ki nagy ímmel-ámmal. Eddig háttértárgyalások, egyeztetések, kérlelések által próbáltunk érvényt szerezni a hazai törvényeknek és a Románia által is elfogadott nemzetközi nyelvi chartának, de ez túl göröngyös útnak bizonyult. Még akkor is, ha az RMDSZ-es vezetők esetében lényegében a magyarság érdekérvényesítéséről van szó. Itt mindenki úgy tesz, mintha az ország által ratifikált nemzetközi egyezmények betartása teljesen fakultatív feladat lenne. Rájöttünk, hogy nem megy, hát váltottunk. Azért választottunk egyszerre több települést, mert kíváncsiak vagyunk, miként kezeli a törvényalkalmazási hiányosságokat, félremagyarázásokat, értelmezéseket, mellébeszéléseket a hazai igazságszolgáltatás.
– Mit várnak a hazai igazságszolgáltatástól?
– Az igazságszolgáltatás elméletileg egy objektív terület, amelynek a tisztán megfogalmazott jogok és törvények alkalmazását kellene értelmeznie. Ennek dacára tudatában vagyunk annak, hogy ahány bíróság és ítélet, annyiféle indoklás születik majd. Annál is inkább, mivel eddig is azzal szembesültünk, hogy az említett nyelvi és kisebbségi jogok 2008-ban ratifikált chartájának előírásait sem az Országos Diszkriminációellenes Tanács, sem a bíróságok nem építették be döntéseik indoklásába. Ebből legfeljebb kiderül, hogy Románia kétféle diskurzust folytat: egy hivatalost, amely arra hivatott, hogy kifelé azt bizonygassa, hogy az ország példásan megoldotta a kisebbségi kérdést, és egy másikat, amivel naponta kénytelenek vagyunk szembesülni.
– Ezek szerint inkább tesztelni készülnek az igazságszolgáltatási rendszert?
– Mi megoldást várunk: azt szeretnénk, ha a bíróságok a törvények tiszteletben tartására tudnák rábírni az alpereseket. Szükségesnek tartanánk, ha végre sikerülne a nemzetközi chartát is beépíteni a hazai jogrendszerbe. Minden egyes önkormányzat, amelyet mi vagy más civil szervezetek felszólítottunk a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésére, azzal hárította el a kérés teljesítését, hogy ez a kötelesség a hazai helyhatósági törvényben szó szerint nem szerepel. Érdekes, hogy azok a polgármesterek, akik hajlandóak kitenni a kétnyelvű táblákat, ugyanarra a törvényre hivatkoznak, no meg a nemzetközi előírásokra.
– Három településen keresnek jogi orvoslatot ugyanarra a kérdésre, de említette, hogy további pereket is készülnek indítani. Az erdélyi magyarság Dan Tănasája lesz a CEMO?
– Sok mindent el lehet mondani Dan Tănasăról, de egy biztos: nagyon hatékonyan pereskedik. Tudjuk vagy legalábbis gyanítjuk, hogy egy egész csapat áll mögötte, de tény, hogy a stratégiai pereskedés professzionális módját űzi. Ezen a területen lenne mit tanulni tőle, hisz ezen a téren a magyar közösség alulteljesített.
– Viszont egyértelmű, hogy Dan Tănasă célja nem a jogvédelem, hanem a jogtiprás. Ehhez pedig kiváló partner a román igazságszolgáltatás. Miből gondolják, hogy egy, a magyarság jogaiért síkra szálló szervezet is pont olyan hatékonyan számíthat a bíróságra?
– Nem táplálunk illúziókat, első fázisban biztos nem számíthatunk. Tudjuk, hogy számtalan akadállyal és rosszindulattal fogunk találkozni, hibákat is vétünk, de felkészültünk az útra. Azt látjuk, hogy a legtöbb ügyet nem is tárgyalják érdemben; a bírók technikai, procedurális, perrendtartási hibákat keresnek, és azokra támaszkodva hozzák meg a kisebbség számára kedvezőtlen döntésüket. Így nem sütheti rájuk senki a magyarellenesség bélyegét. Viszont, ha abból indulunk ki, hogy valamikor húsz évvel ezelőtt Magyarországon is számos megkérdőjelezhető, furcsa döntés született a roma diszkriminációs ügyekben, mára viszont a bírói testületek egészen más, szakmai, korrekt ítéleteket hoznak, akkor van némi remény. A téves döntések nem feltétlenül a bírók részrehajlását tükrözték, mint inkább a nemzetközi jogrendben való járatlanságukat. Ha Romániában is egyre több kisebbségjogvédelmi üggyel fognak találkozni a bírók, merem remélni, hogy tapasztalatot szereznek abban, miként kell ezekben objektíven és nem érzelmi alapon dönteni.
– Mi következik Marosvásárhely, Nagyvárad és Szatmárnémeti után? Megvárják a perek végkimenetelét vagy menet közben már újabb eljárásokat indítanak be?
– Annak tudatában, hogy egy hosszú folyamatnak nézünk elébe, nem tartjuk ésszerűnek megvárni a végleges ítéleteket és azok indoklását. Amint az erdélyi magyar sajtót bejárta a három stratégiai perünkről szóló hír, további helységekből kaptunk felkérést a procedúra beindítására. Többek között olyan magyar többségű városokból kerestek meg szervezetek és civilek, mint például a Szatmár megyei Nagykároly vagy a Bihar megyei Nagyszalonta. Ezeket a településeket magyar polgármesterek vezetik, még sincsenek tiszteletben tartva az anyanyelvhasználati jogok.
– Miért nem ezekkel a magyar elöljárók által vezetett településekkel kezdték? Elvégre az ember előbb a saját portája előtt szokott seperni.
– Ez így van, de mi úgy gondoltuk, hogy a megyeszékhelyekkel kell példát statuálni.
– Átfogalmazom a kérdést: a szatmárnémeti városházát miért nem négy évvel ezelőtt hívták perbe, amikor a települést még magyar polgármester vezette, aki ugyanúgy elhanyagolta a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, mint ahogyan a román utódja teszi most.
– Sajnos a legtöbb erdélyi magyar polgármester elhanyagolja a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, egyáltalán fel sem merül benne, hogy ez közösségi igény, ami jogszerűen megilleti a magyarságot. Tudok olyan kisebb, színtiszta magyar településekről, ahol ádáz küzdelmek árán kerültek ki a kétnyelvű táblák vagy olyan városkáról, Nyárádszeredáról, ahol évekkel ezelőtt még nagyobb és hosszabb harcra volt szükség ahhoz, hogy az RMDSZ tanácsosai beleegyezzenek a főtér Bocskai Istvánról történő elnevezésébe. A Szalontáról és Nagykárolyról kapott levelekben az ott lakók elpanaszolták, hogy ők már régebben is szorgalmazták a többnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, de az RMDSZ-irodákban süket fülekre találtak. Szervezetünk az elmúlt években számos Maros megyei magyar polgármesternek és önkormányzati képviselőnek tartott képzést, bemutattuk a közösség jogait, elmondtuk, hogy a törvény kínálta lehetőségek keretében ezzel élni kellene. Mi mondtuk, mi hallottuk. A legtöbb elöljáró csak a választási kampányban magyarkodik, amint székbe kerül, ezt az ügyet háttérbe tolja.
Szucher Ervin. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

XV. Nemzetközi Fotóművészeti Kiállítás 
Vasárnap délben ismét nívós fotókiállítás megnyitójára került sor a nagykárolyi Károlyi-kastélyban.
Ahogy azt már megszokhattuk, idén is elhozták Nagykárolyba a Magyar Fotóművészek Világszövetségének Nemzetközi Fotóművészeti Kiállítását, sorban a tizenötödiket. A szövetség legutóbbi versenyére szerte a Kárpát-medencéből érkeztek alkotások, ezek közül 45 képet állítottak ki vasárnap, köztük a nagykárolyi fotós, Bikfalvi Zsolt egyik alkotását is. Gaja Dalma magyar népdallal kedveskedett a vasárnap déli kiállításmegnyitón, utána Hágó Attila Nándor, a Vasile Vénig László Fotóklub elnöke, a városi múzeum vezetője ismertette a közönséggel, hogy az esemény része a Szathmáry Pap Károly előtti főhajtás jegyében rendezett emlékrendezvény-sorozatnak. Bikfalvi Zsolt a Magyar Fotóművészek Világszövetségének képviseletében magáról a versenyről szólt pár szót. Mint megtudtuk, három kategóriában lehetett idén is pályázni, mely pályázatra egyébként több száz fotó érkezett be szerte a Kárpát-medencéből. A beérkezett pályamunkák általános (fekete-fehér és színes), természetfotók (fény témakörben) és magyar táncok kategóriában lettek díjazva. A Nagykárolyban két hétig látogatható vándorkiállítás tavaly szeptemberben indult útjára, Nagykároly után pedig többek között Kolozsvár, Marosvásárhely, Szeben és Bukarest ad otthont a tárlatnak.
A kiállítás a kastély nyitvatartási ideje szerint látogatható: hétfő kivételével hétköznaponként 9–17 óra között, szombaton 10–14 óra között, vasárnap pedig 10–17 óra között. frissujsag.ro

Vénig László életművét díjazták 
Vénig László munkássága előtti főhajtással egybekötött kiállítás megnyitójára került sor az elmúlt hét végén Élesden. A kiállítást a nagyváradi Tavirózsa Fotósklub tagjai szervezték.
Szombat délután az élesdi Octavian Goga könyvtár kiállítótermében került sor Vénig László fotóművész emlékkiállításának megnyitójára. A kiállítás szervezője a nagyváradi Tavirózsa (Nufărul) Fotósklub volt, amely idén ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját, ennek a fotósklubnak sok éven keresztül volt tagja Vénig László is. Az esemény fővédnöke pedig az Eurofotó Art Szövetség volt, utóbbi szövetségnek a nagykárolyi Vénig László Fotóklub is tagja.
Minden év januárjában az Eurofotó Art Szövetség meghirdeti a Carol Pop de Szathmáry (Szathmáry Pap Károly) Fotóművészeti Fesztivált (ennek az idei rendezvénysorozatához egyébként Nagykárolyban is csatlakoztak, Bikfalvi Zsolt két héttel ezelőtti kiállítása és az elmúlt hétvégén megnyílt MFVSZ-kiállítás is része a fesztivál programjainak). A fesztivál egyik kiemelkedő eseménye volt a Vénig László-emlékkiállítás is, aminek alkalmából életműdíjjal emlékeztek meg Vénig László művészi nagyságáról.
Az esemény főhajtással és egyperces néma csenddel vette kezdetét, majd Létai Zoltán, Élesd város alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket. Létai nemcsak alpolgármesteri minőségében volt jelen az eseményen, hanem Vénig László régi barátjaként, fotóstársaként is. Létai Zoltán volt a kezdeményezője annak is, hogy ez a kiállítás Élesden kerüljön megrendezésre, ezzel is tisztelegve a régi barát előtt.
A hozzászólók sorában ott volt Tóth István is, aki a Tavirózsa Fotóklub és az Eurofotó Art Szövetség elnökeként szép szavakkal emlékezett sok évtizedes barátságukra és Vénig László egyedi fotózási stílusára, amelyet saját bevallása szerint mind a mai napig csodál. Ezután átadta a sorozatszámmal ellátott arany emlékplakettet, az életműdíjat, valamint az ehhez járó oklevelet is Vénig Évának, Laci bácsi özvegyének.
Adela Ramona Novicov művészettörténész, a nagyváradi egyetem képviselője beszédében próbálta megtalálni, megfejteni mi is volt Vénig László fotóinak, stílusának titka. Fotóit a kort messze megelőző technikával készítette, de nemcsak ez tette őt különleges fotóművésszé, hanem az alkotásainak mondanivalója is, mondta méltatásában a szakember.
A Vénig család nevében ifj. Magdó János köszöntötte a megjelenteket, és megköszönte azt a nem mindennapi rendezvényt, amit szeretett nagyapja emlékére szerveztek. Végezetül, de nem utolsósorban Hágó Attila Nándor, a Vénig László Fotóklub elnöke is szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében felidézte azt a kevés időt, amelyet Laci bácsi velük tölthetett. Útmutatásai, tanácsai, amelyekkel elindította a fotóklubot, meghatározták a tagok későbbi céljait, illetve a fotós pályán való haladási irányukat — emelte ki Hágó. Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

Házhoz vitt megelevenített irodalom
Új ismeretek közlése, rendhagyó irodalomóráknak is beillő színházi produkciók szervezése a célja az Erdélyben négy éve úttörő jelleggel működő Borostyán Produkciós Irodának. Némethy Norbert impresszárió a Krónikának adott interjúban elmondta, már túl vannak a megkereséses időszakon, és most már az igények függvényében dolgoznak.
– Érdekes, hogy amikor a 90-es évek elején fellendült a vadkapitalizmus vállalkozó szelleme, a legkülönbözőbb kisvállalkozások indítása közepette sem jutott senkinek az eszébe produkciós irodát nyitni, felvállalni az impresszárió könnyűnek semmiképp sem mondható, de annál érdekesebb és kreatívabb munkáját. Pedig a szakma nem új keletű, ha nem csalódom, nagyjából a filmipar felfutásával egyidős. Ön tudatosan akart úttörő lenni a magyar nyelvű művészi piacon, Erdélyben, vagy véletlen, netán kényszer volt-e?
– A kérdés utóbbi két lehetőségére mondhatom azt, hogy is-is. Előadások szervezésével külsősként kapcsolatban álltam színházakkal, amikor egy volt barátnőm elkészítette Weöres Sándor Psyché című művét a szatmári színház keretében, de annak ellenére, hogy nagyon jól sikerült, a színház néhány előadás után „kijátszotta”. Azt mondták, ebből elég lesz ennyi. Valamit ki kellett találnunk – így jött létre a Borostyán. Elindultunk vele a megyébe, nem bántuk meg.
Következett a vállalkozás jogi-adminisztratív hátterének megteremtése, megkerestem egy ügyvédet, ő készítette el a formaságokat, és lett belőlem egyéni vállalkozó, nálunk ismertebb nevén PFA. A Psyché sikerét látva megkeresett egy erdélyi színész Salinger Zabhegyező című művének feldolgozásával, ami aztán le is fedte Erdélyt, a Partiumot és Kelet-Magyarországot. Tizennyolcadik éve ugyanis kisebb-nagyobb megszakításokkal kint élek, kapcsolatban állok magyarországi színházakkal is.
– Vagyis nem bánta meg, hogy belevágott?
– Nem, dehogy, sőt. Igaz, hogy a szervezési munka sok jövés-menéssel jár, de a szabadságérzés, hogy nem vagyok lekötve egyetlen színházhoz sem, mindent kárpótol. Végső soron azt csinálom, amit mindig is akartam.
– Műfaji megkötés van?
– Eddigi legnagyobb sikereink közé tartozik Hobo, illetve Berecz András műsora. Gondolom, Hobót nem kell bemutatnom, Berecz András mesemondó-népdalénekes, kettejük világa különböző. Ha pontosabban szeretném megfogalmazni, mi is a Borostyán célja, az volna a legtalálóbb, hogy két lábon áll: az egyik láb az új ismeretek közlése, a másik iskolai jellegű. Rendhagyó irodalomórának is mondható több produkciónk, házhoz visszük a megelevenített irodalmat.
Érdekes, hogy alig-alig van ugyanabból a műből két azonos előadás, mivel a tanerők nem egyformán rugalmasak. Sőt vannak, akik nem is veszik szívesen a kívülről jövő „beavatkozást” a tananyagba, mások viszont egyenesen kérik. Ugyanis maximális az interaktivitás, amit a diákok nagyon élveznek. Nem hagynak egyetlen nekik feltett kérdést sem megválaszolatlanul, épp ellenkezőleg, gyakran kérdeznek még sok mindent hozzá.
– Miért lett Borostyán a produkciós iroda neve?
– Mert olyan növény, ami bárhol megveti gyökereit, mindig a fény felé tör, levelei mindig az új hajtásokat részesítik előnyben. Bevallom, én is szívesebben dolgozom fiatal művészekkel, nemcsak színészekkel, de zenészekkel, festőkkel is. Jelenleg például van egy kiállítás, Élet a kastélyban a címe. A nagykárolyi Károlyi-kastélyt mutatja be Jula Ciprian szatmári fotós 28 képből álló fotósorozata, a megnyitón korabeli ruhákban egy 16 éves leányka énekelt, hasonló korú zongoristalány kísérte.
Ez volt számukra a kiugrás lehetősége, azóta részt vettek egy megmérettetésen, elismertek lettek. Tehát a fiatal művészek számára a lehetőség biztosítása is bekerült a produkciós iroda céljai közé, bár igazából a lényeg közelebb hozni a fiatal generációhoz a színházat azzal, amiről már beszéltem: házhoz visszük nekik. Nem mondom, hogy az összegyűlt diákság között nincs olyan, aki épp egy másik óráról akar emiatt ellógni, de úgy vélem, ha száz közül tíz színházbarát lesz, akkor máris megérte. Ezért nem érzem, hogy az én, a mi munkánk konkurencia volna a színháznak, épp ellenkezőleg. És a már szintén említett interaktivitás is nagyon vonzza a diákságot.
– Előfordult-e már, hogy valahol „megrendeltek” egy előadást?
– Hogyne. Épp a legutóbbi műsorunk, Gajai Ágnes Édes Anna produkciója is megrendelésre jött létre. Hivatalosan 2012-től működik a Borostyán, de már túl vagyunk a megkeresésen, most már az igények függvényében dolgozunk. Sokat kellett szelektálni, mert sokan kérdezték, hogy ez vagy az nincs-e. Készítettem egy körkérdést, mik lennének a leginkább igényelt művek, így jött be az Édes Anna, az első, teljesen saját „gyermek”. Érdekességként említem, hogy előbb Kosztolányi Pacsirta című kisregénye került szóba, de Szatmáron és Károlyban két-két iskolában is az Édes Annát kérték, és ennél maradtunk.
– Eddig minden említett produkció egyszemélyes. Ez véletlen vagy tudatos?
– Abszolút tudatos. És nemcsak azért, mert az egyszemélyes műsor szervezésileg könnyebb, de épp az interaktivitás miatt az előadónak el kell érnie, hogy őt maguk közé fogadják a jelenlévők. Kettő vagy több szereplővel a diákság körében már nem működne ez a befogadás-befogadtatás.
– A szervezést említette: a Psychéhez képest bővült vagy szűkült a lefedettség?
– Nagyjából ugyanaz. Vagyis Kelet-Magyarország, Partium, Erdély. A Székelyföldön jól ismerik és szeretik a produkciókat. Sokan besegítenek a szervezésbe is, de alapjában véve egyedül szervezek. Tudom azt az 5, 6, 7, 8 helyet, ahol mindig biztosan szívesen látnak, a többi hely gyakran magától adódik. Nagy ellenségem az idő, nem könnyű mindenhová eljutni. Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön hatszáznál több az állandó közönségünk, mert ez olyan műfaj, ami arrafelé kihalóban van, és érzik, hogy épp ezért kell ápolni.
– Közelebbi és távolabbi terveik?
– Az iskolai szinten Babits Jónás könyve, Kosztolányi Esti Kornélja következik, egy újabb Berecz András és Hobo-turné. Hobo mondta, aki a budapesti Nemzeti Színház deszkáiról jött, hogy hallott olyat: több diák az egyéni műsorának interakciója miatt ment később színházba is. Áprilisban Berecz András új műsorral jön, a Káin és Ábel történetét feldolgozó Láttam a Holdat előttem címmel. Március végén Gajai Ágival megyünk a Székelyföldre, tehát van munka bőven.
– Nem gondolt a vállalkozás bővítésére?
– Ősztől még egy embert szeretnék felvenni, aki a pályázatokkal foglalkozna, mert arra nekem már fizikailag nem jut időm. Vagyis pozitívan látom a jövőt: ha többen is belekezdenének hasonlóba, akkor sem félek attól, hogy a Borostyán ne működne. Hisz ugye a névadóját sem lehet olyan egykönnyen kiirtani!
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)

A vizuális kultúra fejleszti a szépérzéket 
Muhi Sándor rajztanárral, grafikus művésszel, művészettörténésszel beszélgettünk képzőművészetről, vizuális kultúráról a Mezei Józsefről szóló új kötet kapcsán. A művészt arról is faggattuk, hogy miért tartja fontosnak a világhálós oldalak működtetését.
— Mióta foglalkozik kismonográfiák írásával?
— Túlzás lenne állítani, hogy ezzel foglalkozom, de írtam néhány ilyen jellegű tanulmányt, könyvet is, mert a művészettörténet, műkritika tanult szakmám. A rajztanári diplomám mellé a nyolcvanas évek elején művészeti muzeológia szakot is végeztem. Az első kismonográfiát a Kriterion Kiadó felkérésére készítettem Balla Józsefről harminc éve, ők kértek egy Erdős I. Pál kismonográfia megírására is, de a megjelentetésre az 1989-es változások után már nem volt igény. Írtam még két kisebb kötetet Sarkadi Sándorról, Haller Györgyről, az ötödik ilyen jellegű munkám nemrég, 2015 végén jelent meg a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadónál, ebben Mezei József tevékenységét mutatom be az olvasóknak.
— Megítélése szerint miért fontos, hogy az olvasók közelebbről ismerjék meg a fenti alkotóknak a tevékenységét, életművét?
— A nagy hatású, országos, nemzetközi hírű művészek munkáiról sokan, sokszor és sokat írtak, ezek hálás, könnyen kiaknázható témák. A kismesterekkel szinte senki sem foglalkozik, pedig az ő tevékenységük is tartalmaz olyan tanulságokat, amelyek egy-egy közösség számára kiemelten fontosak lehetnek. Sarkadi Sándor képzőművészeti munkásságát Szatmáron kívül még a kismonográfia megjelenése után se sokan ismerik, de az itt lakók számára nem csak fontos, hanem példamutató az egész tevékenysége, szakmai, emberi tartása, életszemlélete. A mezőteremi születésű Haller György tárlatának az anyagát a leszármazottak és Gnandt Pista hozta Budapestről Nagykárolyba, az ő hosszú ideig feledésbe merült életműve újrafelfedezésének köszönhetően mára valamennyien kicsit gazdagabbnak érezhetjük magunkat. Az európai kulturális élet perifériáján elhelyezkedő térségünkben nem dúskálunk megőrzésre méltó értékekben, tehát nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fenti teljesítményeket sem.
— Hogyan döntötte el, hogy könyvet ír Mezei Józsefről?
— A csíkszeredai Nagy Gyöngyvérnek oldalági rokona volt Mezei József, odahaza talált egy dedikált verseskötetet tőle. Eleinte azt hitte, hogy csak költő volt, de amikor egy költeményében utalást talált a festészetére, keresgélni kezdett, és a képzőművészeti tevékenységéről nagyon sok adatra lelt a világhálón. Többek között a honlapomon bukkant rá azokra a cikkekre, amelyeket Mezei Józsefnek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében kifejtett tevékenységéről írtam. Rövidesen felkeresett, felkért a kismonográfia megírására, amely a rendelkezésemre bocsátott adatoknak, reprodukcióknak köszönhetően viszonylag rövid idő alatt készült el. Arról, hogy miért vállaltam a megírását, a kötet zárszavában is lehet olvasni: „Mezei megérdemelt és hosszan tartó népszerűsége nem véletlen. Ismert, sokat és sok helyen foglalkoztatott festő és népszerű költő volt abban a korban, amikor még országszerte elég kevés művész tevékenykedett a térségben. Ismertsége alig kopott a halálát követő években, évtizedekben. Népszerűvé tette Petőfihez fűződő barátsága, harcostársi viszonya, Orbán Balázs nagyszabású vállalkozásában való részvétele is hozzájárult ehhez. A közvetlen, barátságos természete mellett egész tevékenysége összhangban volt a kor törekvéseivel, elvárásaival. Magyarországon a szabadságharc bukása után még hosszú ideig dicsfény övezte a küzdelmek hőseit, áldozatait, és ő honvédtisztként harcolta végig az erdélyi hadjáratot. Festő volt, költő, fotográfus és a művészek egészen más, sokkal jelentősebb közéleti szerepet játszottak abban a korban. Tragikus sorsa — amelyet emelt fővel, férfiként fogadott — együttérzést és tiszteletet keltett kortársaiban, akik közül többen mellé álltak, segítették a bajban. A kultúra iránt fogékony, érdeklődő emberek tudtak oltárképeiről, költeményeiről, és becsülték ezek miatt. Tudomásuk volt vakságáról, anyagi gondjairól is, ennek és a folyamatos hirdetéseknek köszönhetően élt meg három kiadást az 1870-ben kiadott verseskötete.” Mezei József jórészt Hám János püspöksége (1827–1857) idején és közvetlenül ez után hozzávetőlegesen 50 oltárképet készített a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye számára, az impériumváltáskor ezek közül több a határon túli területekre került, de néhánnyal naponta találkozhatnak a hívek Szatmárnémetiben, Szaniszlón, Csomaközön, Nagybányán, Máramarosszigeten anélkül, hogy tudnák, kinek az alkotásai előtt imádkoznak. Festőművészi tevékenységét az is fontossá teszi számunkra, hogy Szatmárnémetiben készítette el 1846-ban azt a Petőfi Sándort ábrázoló portrét, amely egyike a költő hiteles, modell után készült arcképeinek. Ezt jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában őrzik.
— Olvasnak-e az emberek manapság életrajzi könyveket, kismonográfiákat?
— Egyre kevesebben, ez egy erőteljesen vizualizálódó világban már-már természetes jelenség. A mostani kismonográfia viszont a Pallas-Akadémia Könyvkiadónak köszönhetően egy szép, remekül tördelt, gazdagon illusztrált, keménykötésű munka, amelynek egyszerű átlapozásával is tucatnyi értékes információhoz jut az érdeklődő. Az ehhez hasonló felismerések sokat segíthetnének a hazai sajtó és könyvkiadás gondjain is. Azokat a tanítványaimat, kollégáimat, akik nálam írják államvizsga illetve fokozati dolgozataikat is, arra buzdítom, hogy szépen tördelt, gazdagon illusztrált munkákat készítsenek, ha arra vágynak, hogy a kollégák el is olvassák ezeket. A magvas tartalom, a színvonalas, igényes fogalmazás ma már önmagában kevés, vonzóan, gazdag és változatos illusztrációs anyaggal kell tálalni a mondandót.
— Ha a tanítást említette, mondana néhány szót arról, hogy milyennek látja a vizuális nevelés helyét, szerepét napjainkban?
— Egy olyan korban, amikor egy átlagos európai lakosnak naponta tonnányi képanyag zúdul az ölébe a számítógépeknek, táblagépeknek, okostelefonoknak, kábeltelevíziónak köszönhetően, létkérdés lenne, hogy tanuljunk szelektálni, és megtanítsuk a gyerekeinket, unokáinkat is erre. Ehhez vizuális kultúra kell, amit legkönnyebben, leghatékonyabban a képzőművészeti neveléssel, a kézműves tevékenységekkel lehet kialakítani. Szomorú, kétségbe ejtő, hogy állami szinten mennyire elhanyagolják ezt a területet. Száz éve még heti két rajzóra volt kötelező az általános iskolákban, ma már csak egy maradt. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a legtöbb intézményben nincs teljes katedra, sokszor még fél sem, és ezért, jobb híján képesítetlen emberekre bízzák a világ megismerésének, az információszerzésnek egyik rendkívül fontos, kézenfekvő, hatékony, aktivizáló és a tanulók által kedvelt eszközét. Ezek az emberek helyrehozhatatlan károkat okoznak anélkül, hogy tudnának erről. Miközben pedagógushiányra panaszkodunk, jó lenne végiggondolni, hogy melyik egyetemet végzett fiatalnak éri meg éhbérért dolgozni három-négy intézményben, amelyeknek vezetői a napi feladatok mellett még az iskola díszítését, a versenyeken való eredményes részvételt és ezernyi más dolgot is számon kérnek. Döbbenetes, de valahol érthető, hogy a legtöbb tanítóképző főiskolán se szakember oktatja a fenti tantárgyakat, ez a magyarázata annak, hogy nyugdíjas létemre máig vállaltam a munkát a BBTE szatmári kihelyezett tagozatán. A fentieket természetesen már minden lehetséges fórumon elmondtam, leírtam, megfogalmaztam, közzétettem, egyelőre úgy tűnik, nincs foganatja. Valószínűleg olyan okos emberek szervezik, vezetik tanügyi rendszerünket, akik mindent tudnak, és az ilyeneket sohasem érdekelte a gyakorló szakember véleménye. Csak miniszterből volt már vagy két tucat az utóbbi negyedszázadban, a politikai alapon kinevezett államtitkárokkal, vezérigazgatókkal pedig Dunát lehetne rekeszteni.
— A kortárs művészet segíthet abban, hogy közelebb kerüljünk korunk nem mindig egyértelmű képi üzeneteihez?
— A művészet ismerete, szeretete mindig sokat segít, de ennek megértéséhez, befogadásához is kialakult ízlésvilágra, vizuális kultúrára van szükség. Az emberek nem azért ragaszkodnak a giccshez, a képzőművészeti alkotásként reklámozott olcsó tucattermékekhez, mert képtelenek a jót, az egyedit, a minőségi kultúrát befogadni. Megfelelő neveléssel többségük nemcsak alkalmas lenne erre, hanem a mindennapi életben is igényelné a szebb, esztétikusabb, kulturáltabb környezetet. Ezért a nemes célért a szakembernek az ízlésformáláshoz minden lehetséges fórumot igénybe kell vennie.
— Ön több olyan világhálós oldalt működtet, amelyek nemcsak az esztétikai nevelést, hanem a helyi építészet, képzőművészet értékeit is évek óta, napi rendszerességgel népszerűsítik. Melyek ezek?
— Ez a kommunikációs lehetőség azok számára, akiknek vannak közlésre méltó dokumentumaik, gondolataik, elképzeléseik, megkerülhetetlen, hiszen a módszer nemcsak interaktív, hanem rendkívül gyors és hatékony, néhány óra alatt emberek ezreihez jut el az üzenet, kép, hír, írás akár a világ túloldalára is. Természetesen a világháló ésszerű, hasznos és hatékony használatára is követhető példát kell nyújtani, hiszen a többség a társasági oldalakat önreklámozásra vagy jelentéktelen, mások számára teljesen közömbös, gyakran idegesítő cukiságok megosztására használja. Van egy szakmai jellegű honlapom, ennek eddig közel negyedmillió látogatója volt. Létrehoztam jó 5–6 éve egy Facebook-oldalt, amelyen elsősorban kulturális tartalmakat osztok meg, ennek 3500 kedvelője van. Hasonló érdeklődés követi az általam szerkesztett Szatmári Kultúra és Régi Szatmár oldalakat. Bedolgoznak természetesen külső munkatársak is Kanadából, Németországból, Svédországból, Ausztriából, Magyarországról, Romániából. Ezeken naponta nem csak a képek, reprodukciók, fotók, kulturális információk tucatjait közlöm, hanem helytörténeti, kultúrtörténeti jellegű vetélkedőket indítottam, amelyeken a résztvevők az oklevelek százait nyerhették el. Van youtube-csatornám, itt 60 saját készítésű, a szatmári építészetet, képzőművészetet népszerűsítő kisfilm tekinthető meg. Nemrég látott napvilágot a Sugárút. Szatmári műhely című, negyedévenként megjelenő kulturális folyóirat, amelynek egyik szerkesztője vagyok. Ennek is szüksége van a népszerűsítésre, de a lap szerkesztőinek is a folyamatos párbeszédre az olvasóval. Ilyen meggondolásból indítottam be pár napja a Sugárút. Szatmári műhely Facebook-oldalt, amelynek mára már több mint 300 kedvelője van.
— Vannak további tervei?
— Természetesen vannak, de egyelőre megelégszem azzal, ha az eddigi, jórészt önként vállalt feladatnak eleget tudok tenni. A tervekről akkor érdemes beszélni, ha már sikerült valami kézzelfoghatót megvalósítani belőlük, hiszen szándéknyilatkozatokkal, elképzelésekkel tele a padlás, meg a pince is, de ezektől nem leszünk se okosabbak, se szebbek, se boldogabbak.
Elek György. frissujsag.ro

Az erdélyi magyaroknak elsősorban gazdasági és egészségügyi kérdésekben vannak elvárásai az RMDSZ-szel szemben
Az erdélyi magyaroknak a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szembeni általános elvárásai elsősorban a gazdaság és az egészségügy terén jelentkeznek – jelentette ki Nagy Zoltán Levente, az RMDSZ ügyvezető alelnöke.
A szövetség szerdai tájékoztató hírlevele idézte a területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnököt, aki közölte, lezárult az RMDSZ által indított úgynevezett városi konzultáció, amely során négy hónap alatt 36 erdélyi városban több mint 50 ezer magyar családot kérdeztek meg arról, melyek a legfontosabb problémáik, és milyen ügyekkel kell foglalkoznia az RMDSZ-nek. Az alelnök szerint a megkérdezettek a legfontosabb négy feladatként a munkahelyteremtést, az egészségügyi ellátás javítását, a jövedelmek emelését és az erdélyi utak feljavítását jelölték meg. Közép-Erdélyben és a szórványban mindezek mellett a magyar nyelvű oktatás támogatására van igény. Ugyanakkor a válaszadók azt is elvárják az RMDSZ-től, hogy nemzetiségi kérdésekben is kiálljon mellettük. A települések fejlődési irányát a megkérdezettek túlnyomó többsége (71 százaléka) kedvezőnek ítélte meg. Ezek aránya átlagon felüli a székelyföldi városokban. Nagy Zoltán Levente rámutatott: az elégedetlenek aránya a Partiumban a legmagasabb, ott elsősorban Szatmárnémeti lakói kifogásolták a település lassú fejlődését.
Hozzátette: a jelenlegi polgármesterekkel a válaszadók 52 százaléka elégedett. A magyar nemzetiségű polgármestereknél ugyanez az arány 69 százalék, a román városvezetők esetében 40 százalék. A legkedveltebb erdélyi magyar polgármesterek Erdőszentgyörgy, Nagyszalonta, Nagykároly, Szováta, Szilágycseh, Nyárádszereda, Sepsiszentgyörgy, Pécska és Barót vezetői. Átlagon aluli elismerést Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely elöljárói kaptak. A román polgármesterek közül Szatmárnémeti városvezetője a leginkább elutasított.
A konzultáció során a könnyített honosításról is kérdezték az erdélyi magyarokat. Túlnyomó többségük úgy vélekedett, hogy magyarságtudatának megerősítéséért kérte a magyar állampolgárságot. Akik még nem igényelték, leginkább arra hivatkoztak, hogy tartanak a bonyolult és költséges ügyintézéstől.
Nagy Zoltán Levente emlékeztetett, hogy az általa vezetett Eurotrans Alapítvány által végzett honosítás ingyenes, és közölte, tájékoztató kampányt indítanak, hogy minden romániai magyar értesüljön erről a lehetőségről. erdon.ro

Eseményekben gazdag éven van túl a Caritas
Számos rendezvényt, jótékonysági akciót szervezett a tavalyi évben a Szatmári Egyházmegyei Caritas.
Szerda reggel baráti hangulatú találkozóra hívta a szatmári sajtó képviselőit a Szatmári Egyházmegyei Caritas szervezet. A sajtósokat György Brigitta sajtóreferens és Láng László igazgató köszöntötte. Kiemelték a szatmári média és a szervezet közötti jó kapcsolatot, hiszen a Caritas munkájának még átláthatóbbá teszik a médiaorgánumokban megjelenő beszámolók.
A találkozó keretében szóba kerültek a tavalyi megvalósítások, az elmúlt évben szerevezett események, rendezvények is, sőt, az idei évre szóló tervek is. Megvalósításokból és tervekből is rengeteg van, ebben a cikkünkben az elmúlt évi visszatekintést közöljük.
„Partnerség a munkaerőpiaci esélyegyenlőségért" POSDRU projekt lebonyolítása és lezárása
2015. december 2-án került sor a projekt zárókonferenciájára, ahol bemutatták a 19 hónapos lebonyolítási időszak alatt elért eredményeket. A projekt keretén belül ingyenes képzéseken vett részt több mint 509, az ország központi és észak-nyugati régióiból származó nő. Összesen 26 szakmai képzésre került sor: 2 szociális gondozó képzés, 3 takarító képzés, 3 bébiszitter képzés, 13 idősgondozó képzés és 5 gyermekgondozó képzés. A képzéseket követően 468 személy részesült oklevélben.
Ugyanakkor a vállalkozó-képzésen 20 nő vett részt, ennek következtében már tíz magánvállalkozás beindítása is folyamatban van. Emellett 152, civil szervezetnél dolgozó személy karriermenedzsmenti képzésen, 10 újságíró pedig médiás képzésen vett részt, melynek eredményeként két, sikeres nőket bemutató cikk jelent meg a sajtóban. Szintén a projekt keretén belül „A kiegyensúlyozott nő - fejlődés, család, karrier" nevet viselő szakmai tapasztalatcserén ötven nő oszthatta meg az esélyegyenlőséggel kapcsolatos jó gyakorlatokat.
„A szatmári és máramarosi régióban élő romák és más szociálisan hátrányos helyzetű csoportok életkörülményeinek javítása" projekt folytatása
A projektet 2014 elején a Svájci Caritas indította a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel és a kolozsvári Roma Közösségek Forrásközpontjával közösen. A 2018-ban végződő, svájci finanszírozással megvalósuló projekt célja az erdődi, túrterebesi és nagybányai roma közösség felzárkóztatása. A projekt ideje alatt több mint 1000 személy támogatására kerül sor (gyerekek, fiatalok, felnőttek).
FloodAid „Önkéntesek az árvízvédelemben'' projekt folytatása és lezárása
A Magyarországi Máltai Szeretetszolgálat által, a Romániai Máltai Segélyszolgálat Nagybányai Fiókjával és a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel közösen indított projekt során a szatmári Caritas 12 alkalmazottja és önkéntese nyolc, magyarországi és romániai szakemberek által tartott képzésen vett részt, mely során megtanulhatták, mi a teendő árvizek és egyéb természeti katasztrófák esetén. A képzések után egy kilakoltatási szimulációs gyakorlatra került sor Túrterebesen.
A rónaszéki Házi Betegápoló Szolgálat fejlesztése
2015-ig a rónaszéki (Coştiui) betegellátás a Máramarosszigeti Házi Betegápoló Központon keresztül működött, amikor az itt dolgozó ápolók és asszisztensek heti egyszeri rendszerességgel látogatták a rónaszéki betegeket. Mivel 2015-ben erre a munkakörre egy ápolói és asszisztensi szakképesítéssel rendelkező rónaszéki lakost alkalmaztunk, a betegellátást már napi szinten tudjuk biztosítani.
Házi Betegápoló Szolgálat létrehozása Sárközújlakon
2015. november 1-től a Sárközújlaki Polgármesteri Hivatal támogatásával Sárközújlakon is beindult a Házi Betegápolói Szolgálat, mely a Szatmárnémeti „Szt. Hildegárda" Házi Betegápoló Központon keresztül működik. Itt és a környező településeken jelenleg összesen 40 idős ember részesül házi betegápolói szolgáltatásokban, az igények azonban folyamatosan nőnek.
Jótékonysági Maraton
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet 2015. május 23-án, immár kilencedik alkalommal szervezte meg a Jótékonysági Maratont. Az eseményen résztvevő több mint 400 személy 5 kilométeres távot tett meg a város központjából elsétálva az Aquastar Aquaparkba. A főszponzor, az Autonet Import kft. és a résztvevők, illetve több támogató jóvoltából összegyűlt 18 434 lejt a fogyatékkal élő személyeknek nyújtott szolgáltatásokra fordította a szervezet.
Egymillió csillag
Románia legnagyobb szolidaritási akciójában a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet is részt vett. 2015-ben a szervezet négy településen, Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Máramarosszigeten és Nagybányán szervezte meg az eseményt, melyen 6300 lejt adományoztak a résztvevők. Az összegyűlt összeget a szervezet a rászoruló személyeknek nyújtott szolgáltatásaira fordította. Az eseményen összesen 900 személy vett részt: 350 Szatmárnémetiben, 150 Nagykárolyban, 250 Máramarosszigeten és 150 Nagybányán.
Karácsonyi csomagosztás
Annak érdekében, hogy a nehéz körülmények között élő személyek is át tudják kissé érezni a téli ünnepek meghitt hangulatát, a Caritas önkéntesei és munkatársai Mikulás és Karácsony előtt több mint 3000, élelmiszereket és tisztálkodási szereket tartalmazó csomagot osztottak ki. A szervezet kedvezményezettjei között és a más rászoruló személyektől érkező kérések alapján szétosztott csomagok mellett 170 nélkülöző család meglátogatására és megajándékozására került sor.
Töltöttkáposzta-osztási akció
December 24-én a Caritas csapata meglátogatta a város szegényebb környékeit, ahol több mint 200 adag töltöttkáposztát osztott ki a rászorulók között.
Mosollyal megpakolt iskolatáska
A második alkalommal megszervezett akció során 450 iskolatáska került kiosztásra nehéz körülmények között élő kisiskolás diákok között több településen: Szatmárnémeti, Krasznabéltek, Géres, Szakasz, Erdőd, Túrterebes, Nagybánya, Nagykároly. Az akció keretén belül kiosztott iskolatáskákat a szervezet németországi és osztrák partnerei küldték.
Mikulás Bazár
December 2-4 között immár tizenegyedik alkalommal került sor a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által szervezett Mikulás Bazárra. Az ebből az alkalomból Szatmárnémeti központjában felállított faházikókban a szervezet kedvezményezettjei és partnerei által készített tárgyakat, díszeket lehetett megvásárolni. Az ezek megvásárlásából gyűlt, 3000 lej értékű adományt a szervezet a rászoruló családokat támogató szolgáltatásokra fordította.
Forró tea akció
Az akció keretén belül januárban, a rendkívül hideg napokon, öt napon keresztül, naponta 400 adag forró tea és zsíros kenyér került kiosztásra. Az akció februárban is folytatódott, ekkor naponta 200-250 adag forró teát, majd márciusban napi 50-70 adag teát osztott ki a Caritas csapata. Az osztás a város szegényebb részein, a Neajlov, Ostrovului, Vulturului, Ion Ghica és Toamnei utcákon zajlott.
Vízosztási akció kánikula idején
A júniusi, júliusi, augusztusi és szeptember eleji rendkívül meleg napokon a szervezet önkéntesekből, szociális asszisztensből és orvosi asszisztensből álló csapata naponta 40 liter vizet osztott ki. A csapat egy mentőautóval állomásozott Szatmárnémeti központjában és vízosztás mellett a járókelők vérnyomását is megmérték, illetve készenlétben álltak, hogy szükség esetén elsősegélyt nyújtsanak.
25 éves jubileumi ünnepség
A 2015. szeptember 25-én tartott jubileumi ünnepség által a szervezet a szép, olykor nehéz, de emberségesség és szociális támogatás szempontjából mindenképp jelentős pillanatokat szerette volna feleleveníteni. A különleges napra több mint 150 személy kapott meghívást, köztük a két megye hivatalosságai, helyi, valamint németországi és ausztriai meghívottak is részt vettek az eseményen. szatmar.ro

Lezárult a konzultáció
Mit akar az erdélyi magyar nemzet? 
Lezárult az RMDSZ által indított városi konzultáció, amelynek során 4 hónapon keresztül 36 erdélyi városban több mint 50 ezer magyar családot kérdeztek meg arról, hogy milyen ügyekkel kell foglalkoznia az RMDSZ-nek.
Nagy Zoltán Levente, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke így összegezte az eredményeket: a konzultáció során a magyar emberek egyértelműen megfogalmazták, alapvetően gazdasági és egészségügyi kérdésekre vonatkoznak az RMDSZ-szel szemben támasztott általános elvárásaik. A munkahelyteremtés, az egészségügyi ellátás javítása, a jövedelmek emelése és az erdélyi utak feljavítása a legfontosabb négy feladat. Közép-Erdélyben és a szórványban mindezek mellett a magyar nyelvű oktatás támogatására van kiemelkedő igény. A 36 erdélyi városban ugyanakkor a megkérdezett magyar emberek azt is elvárják az RMDSZ-től, hogy nemzetiségi kérdésekben is kiálljon, és megvédje jogaikat.
A jelenlegi polgármesterekkel a válaszadók 52 százaléka elégedett, magyar nemzetiségű polgármesterek esetében ugyanez az arány 69, a román városvezetők esetében 40 százalékos. A legkedveltebb magyar polgármesterek Erdőszentgyörgy, Nagyszalonta, Nagykároly, Szováta, Szilágycseh, Nyárádszereda, Sepsiszentgyörgy, Pécska és Barót vezetői. Átlagon aluli elismerést Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely városgazdái kaptak. A román polgármesterek közül Szatmárnémeti elöljárója a leginkább elutasított.
Az RMDSZ megítélése az egyes városok szintjén nagyon differenciált. Átlag felett Szilágycseh, Nagykároly, Szováta, Beszterce, Arad, Nagyenyed, Szatmárnémeti, Erdőszentgyörgy, Szászrégen, Bethlen, Nagybánya, Kisjenő, Nagyszalonta, Vajdahunyad, Zilah, Pécska, Csíkszereda válaszadói értékelik pozitívnak az RMDSZ tevékenységét. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megmentenék a síremléket 
Évekkel ezelőtt elevenítette fel a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés nagykárolyi csapata azt a kezdeményezést, mely során honvédek sírját keresik fel.
Nemcsak nemzetünk nagyjait illeti meg a dicső főhajtás, hanem azokat is, akik a mieink, Nagykároly szülöttei voltak, s tetteikkel fontos szerepet játszottak az 1848–49-es forradalomban, vallják a nagykárolyi MIK szervezetének tagjai. Ezen indíttatástól vezérelve szervezik meg évek óta azt a főhajtást, mely során felkeresik a Mesterrészi római katolikus és a református temetőben nyugvó egykori honvédek sírját.
A ’90-es évek elején Hevele Imre atya, a nagykárolyi Szentlélek templom plébánosa kezdeményezte azt, hogy a világháborús és az 1848-as katonai sírokat koszorúzzák meg. Egy lelkes csapattal éveken keresztül meg is tette, azonban halálát követően mindez feledésbe merült. Romát Sándor nagykárolyi régész-történész, a MIK titkára, aki maga is a csapat tagja volt anno, szerette volna, ha a MIK felvállalja ezt a feladatot.
„Bár úgy gondolom, nem elsősorban a MIK, sokkal inkább a helyi önkormányzat, érdekvédelmi szervezet feladata lenne mindez, vagy éppen azé az egyházé, amelynek temetőjében az illetők nyugszanak, de ha más nem teszi meg, akkor nekünk kötelességünk cselekedni” — mondta Romát.
A nagykárolyi Mesterrészi római katolikus temetőben nyugszik Kovrig Artúr egykori 1848-as tábori lelkész. Korának megbecsült alakja volt ő, aki a forradalmat követően politikai pályát is befutott helyi szinten. Síremléke ma omladozik, repedések barázdálják. A MIK tagjai, együttműködve a Történelmi Vitézi Rend Nagykárolyi Székének tagjaival, szeretnék az illetékesek figyelmét erre felhívni, hogy történjen valami a megmentése érdekében.
Kovrig sírján kívül még két nagykárolyi szabadságharcos sírjáról tudnak a szakemberek. Sütő Mihály és Tóth Lajos honvéd huszárhadnagy a református temetőben nyugszanak, az ő sírjaik lényegesen jobb állapotban vannak.
Tőtős Tímea. frissujsag.ro

Érzelmeink színekbe öntve
Vasárnap délben jótékonysági festménykiállítás megnyitóját tartották Nagykárolyban, amely a Parkinson kórban szenvedők támogatását tűzte ki célul. A tárlat kiállítói a németországi Katharina Rosnovsky, illetve a romániai Harausz Dezső, a kiállítás címe pedig: „A színek érzelmi rezonanciái”.
A különleges eseményen Dragos Georgescu, a „Gróf Károlyi" Kulturális Idegenforgalmat Népszerűsítő Alapítvány vezetője köszöntötte a népes közönséget. Beszédében a gyógyíthatatlan kórral való küzdelem fontosságáról ejtett szót. A továbbiakban Aurel Donca tanár méltató beszédét hallhattuk, aki bemutatta a művészeket, illetve az alkotásokat. A folytatásban maguk az alkotók vették át a szót, megköszönve az érdeklődőknek, hogy ilyen szép számban megjelentek a kiállításmegnyitón. Végül Dan Raican, a Parkinson Kór Elleni Küzdelem Egyesületének vezetője mondott köszönetet a művészeknek, illetve a közönségnek.
A megnyitón kulturális műsorral szolgált Larisa Latis, aki egy könnyűzenei dalt adott elő, amelyet tanára, Szűcs József gitáron kísért. Hallhattuk még Adrian Stefanut szavalatát, zárásként pedig Vlad Pasca hegedűjátéka csendült fel, aki a „Román rapszódia" egy részletét adta elő.
A tárlaton 85 olaj, illetve akvarell festményt tekinthetünk meg, ezek természeti ábrázolások, portrék, tájképek, illetve szürreális alkotások. A kiállítás jótékonysági jellegű, a Parkinson kórban szenvedőket támogatja.
A különleges festmények két hétig tekinthetőek meg a Városi Múzeum nyitvatartási programjának megfelelően.
Bagosi Andrea. szatmar.ro

Nyílt nap a színházban
Március 30-án, szerdán Nagykárolyban a felújított színház megnyitja kapuit a nagyközönség számára, és kivételesen a nézők körbejárhatják az egész épületet, tudhatjuk meg Bogdan Georgescu, a Kulturális Igazgatóság vezetőjének közleményéből.
13 órai kezdettel várják a sajtó képviselőit a Városi Színházban, ahol az illetékesek bemutatják a felújított épületet, és vele együtt az új felszereléseket: a hangosítást, a fényeket, a légkondicionáló berendezéseket, a színpad felszereléseit, valamint az öltözőket,  sminkszobákat.
Ugyanakkor arról szeretnék értesíteni a nagykárolyi és környéki lakosokat, hogy április 1-én, 16 és 18 óra között az érdeklődők a színházterem mellett megtekinthetik azokat a helységeket is, amelyek amúgy a közönség előtt zárva vannak, és csak a színészek, illetve a színházi személyzet számára vannak fenntartva.
Ezen a kivételes alkalmon az érdeklődők bővebb információkat kaphatnak a technikai felszerelésekről és azok működéséről is. szatmar.ro

Az elveszett levél
Április 17.-én, vasárnap a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának magyar tagozata lép fel Nagykárolyban, a Városi Színházban.
A társulat I. L. Caragiale Az elveszett levél című darabját mutatja be, 18:00 órai kezdettel. Sorin Militaru, elismert román rendező, a Szatmárnémeti Északi Színház vendégeként arra vállalkozott, hogy I. L. Caragiale Az elveszett levél című vígjátékát mindkét társulattal színre vigye. A Harag György Társulat előadása erdélyi magyar közegbe helyezi a történetet, a mába, ezáltal a szöveg és a benne fellelhető problémák általánosságára és jelenidejűségére mutat rá. Így lesz Tipătescuból Paliczki, Trahanacheból Tarhonyai, a regáti kisvárosból pedig egy átlagos erdélyi magyar kispolgári közeg. A román és magyar előadás egymásra felelget, egymás görbe tükreként és egymással párbeszédben világít rá a politikai becsvágy, az emberi kisszerűség (és nagyravágyás) általánosan jellemző, tehát valójában kultúrafüggetlen jelenségeire - nem utolsósorban pedig arra, hogy bármily kínos igyekezettel is próbáljuk elérni önző céljainkat, a játszma legvégén így is, úgy is a fejünk fölött döntenek a sorsunkról.
szatmar.ro

Véleményezz, mert ez most Rólad szól!
Májusban megérkezik Szatmár megyébe is a Magyar Ifjúsági Értekezlet karavánja, amelynek célja, hogy lehetőséget teremtsen a fiataloknak arra, hogy az őket érintő kérdésekbe beleszóljanak.
„Minden fiatalnak van véleménye. Ez sohasem volt kérdés. Sőt, sokszor a friss gondolkodásuknak köszönhetően olyan megoldásokat tudnak javasolni, amelyek gyakorlatiasabbak és kivitelezhetőbbek, mint amit a felnőttek tudnak javasolni" - magyarázta Őri-Pákay Franciska, a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács (MIÉRT tagszervezet) elnöke, majd hozzátette, hogy mindenképpen esélyt kell adni a fiataloknak - s egyben rászoktatni őket - arra, hogy kimondják a véleményüket a számukra fontos kérdésekről, témákról és problémákról. Minden döntés és lépés, amelyet meghoznak az országban - legyen szó akár a tanügyi rendszerről vagy a gazdaságpolitikáról - az érinti a fiatalokat. A MIÉRT-et érdekeli, hogy mit akar az ifjúság.
Ezért szeretnék, ha középiskolások, egyetemisták és fiatal munkavállalók egyaránt, minél többen beleszólnának és elmondanák a véleményüket a karaván konzultációján, hiszen így az ifjúsági szervezetek és ifjúsági képviselők is egy reális képet kapnak arról, hogy mit akarnak a fiatalok valójában. Így sokkal többet tudnak tenni az ifjúság érdekében, és azokra a dolgokra fókuszálnak, amelyek a fiatalok számára tényleg fontosak.
„Semmiképpen nem egy unalmas kérdőívet kell elképzelni. Interaktív beszélgetés az alapja a konzultációnak, ahol a résztvevők név nélkül válaszolhatják meg a kérdéseket egy tableten. A beszélgetést egy moderátor vezeti, aki folyamatosan bevonja a résztvevőket az adott kérdés megvitatásába. A konzultáció során általános kérdések lesznek (közélet, szabadidő, droghasználat) majd a középiskolások esetében a tantervet érintő kérdések, a fiatal munkavállalók esetében az itthon maradás és elvándorlás miértjeiről beszélgetnének a résztvevők" - tért ki a konzultáció folyamatának részleteire Őri-Pákay Franciska, majd hozzátette, hogy a konzultáció nem csak a megszokott módon, Szatmárnémetiben zajlik, hanem ezúttal Nagykárolyban is, a minél szélesebb körű véleményalkotás érdekében.
A konzultáció két szinten zajlik mjd: egyrészt középiskolában, másrészt viszont a fiatal felnőttek körében. Ez utóbbiakat egy-egy helyi szórakozóhelyre invitálják a szervezők a kora délutáni órákban, ahol egy hűsítő üdítő mellett oszthatják meg a MIÉRT-tel és a szervezőkkel a véleményüket. A részletekről informálódhatsz továbbra is a sajtóból, valamint a MIÉRT és a SZÁMIT közösségi oldalairól.
szatmar.ro

Keresztény küldetésben
Évente legalább nyolcezer emberen segítenek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye karitatív, szociális szervezetei csak Szatmár Megyében - most Ön is részt vehet a segítségnyújtásban.
Kevesebb, mint egy hónap maradt arra, hogy a jövedelemmel rendelkezők megtegyék 2%-os adófelajánlásukat. A fiskális törvénykönyv 84. cikkelye, 2. bekezdés szerint, minden munkavállaló felajánlhatja az államnak fizetett személyi jövedelemadója 2%-át civil szervezeteknek. Az adózó így maga dönthet arról, hogy adójának egy része hova irányuljon, kiválaszthat egy jó célt, amelyet támogat. Ha nem hoz döntést, nem ajánlja fel senkinek, ez a kis rész is az államkasszában marad.
Ezért buzdít a Szatmári Római Katolikus Püspökség is mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel és ajánlja fel az adója két százalékát valamelyik civil szervezetnek. A Püspökség égisze alatt, a plébániák mellett számos egyesület fejt ki tevékenységet szociális területen és jogosult az említett adófelajánlásra.
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet csak Szatmár Megyében 26 szociális szolgáltatást biztosító egységgel rendelkezik. Ezek a Szociális és szakmai integrációs forrásközpont; a Szociális konyha; a Barátság Ház Nyitott Szociális Központ, amely egy napközi foglalkoztató iskolás korúak számára; a Don Bosco Napközi Foglalkoztató, óvodás korúak számára; a túrterebesi Szent Márton Integrációs Központ és az erdődi Integretto Központ, amelyek óvodás és iskolás korúak számára egyaránt napközi foglalkoztatást nyújtanak; a Szent József Rehabilitációs Központ, amely korai fejlesztő és gyermek-rehabilitációs program 7 év alatti gyermekeknek; az alsóhomoródi Gyöngy Ház Integrációs és Foglalkoztató Központ sérült fiatalokkal foglalkozik; a nagykárolyi "Szent Terézia" Napközi Foglalkoztató halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára jött létre; a szatmárnémeti, nagykárolyi, erdődi, alsóhomoródi, mezőpetri, krasznabélteki, és tasnádi házibetegápoló központok az otthoni ápolásban segítenek; a szatmárnémeti "Reménység", a szintén szatmárnémeti Szent Jakab Idős-napközi, valamint a nagykárolyi és a túrterebesi nappali idősközpontok a 60 év felettieknek nyújtanak lehetőséget a hasznos időtöltésre.
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezetnek a 2015-ös évben 4 486 ellátottja volt, de közvetetten - az érintettek családjai életminőségének javításával, különböző tevékenységeivel - ennél lényegesen több emberen segítettek. Idén a szociálisan hátrányos helyzetű családok számára gyűjtik a jövedelemadó 2%-ából befolyó összeget, arra kérve minden felajánlót, hogy járuljanak hozzá az éhezés enyhítéséhez. A szervezet naponta több mint 800 adag hideg- és meleg ételt oszt ki a rászoruló, sok esetben többgyermekes családoknak a szociális egységein keresztül.
A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek 2012 óta működtetik a Boldog Scheffler János Központot, amely főképp gyermekek fejlesztésével és rehabilitációjával foglalkozik. Ehhez a legmodernebb eszközöket és legújabb módszereket használják. Gyermekpszichiátriai rendeléssel, logopédiai fejlesztéssel, állapot és mozgásvizsgálattal, szenzomotoros foglalkozásokkal (TSMT), autizmus specifikus terápiával, gyógypedagógiai fejlesztéssel, gyógytornával, hidroterápiás rehabilitációval, csecsemők számára kifejlesztett manuál-terápiákkal segítik a szatmári közösséget. A 2015-ös évben 339 pszichiátriai- és állapotfelmérést, valamint 11 315 terápiát végeztek. Havonta, átlagban 226 személynek segítettek.
A Szent Rita Egyesület a szatmárnémeti Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) plébánián működik a kispiac mellett, és a város azon részének nehéz sorsú gyermekeit támogatja napközi ellátással - a házi feladatok megoldásával, együtt tanulással, élelemmel - 2005 óta. Összesen ötvenöt ellátottjuk volt a tavalyi évben. Legtöbbjüknek nagy segítséget nyújt az az étel, ruha és fedél, amit az egyesülettől kapnak. A támogatott gyerekek egy része bentlakó, vagyis különben nem lenne biztonságos, nyugodt otthona.
A Máltai Segélyszolgálat szatmári kirendeltsége a Szatmári Római Katolikus Püspökség sugárúti épületében, a Lázár Házban működteti a Szent József Szociális Központot, amely napközi a rászoruló, szegény családokból érkező gyerekek számára. Meleg étellel, tisztálkodási lehetőséggel, a házi feladatok közös megoldásával segít, de a családok ott mossák többnyire ruháikat is. A Máltai Segélyszolgálat ugyanakkor rendszeresen ételosztást tart a város "szegény pontjain", valamint otthonaikban is felkeresi a velük kapcsolatban álló családokat. A szakemberek felmérik a családok helyzetét és minden szükségükben igyekeznek őket segíteni: kéthavonta élelemcsomaggal látják el, minden évszak elején megfelelő ruhákkal támogatják a kicsiket és nagyokat. Téli időszakban éjszakai őrjáratot végeznek, amelyek során a hajléktalanokat mentik, meleg helyre szállítják vagy ha nem akarnak velük menni, meleg teát és kalóriadús ételt adnak nekik. A 2015-ös évben 580 gyereket láttak el, de a kedvezményezett családok révén ez a szám csak töredéke a valósnak.
A Piarista Nővérek Nagykárolyban működtetik család-típusú gyermekotthonukat és napközijüket, Oasis Mater Celestina néven. Huszonhat gyermeknek nyújtanak családot és otthont - lányoknak és fiúknak, akik számára talán ez az egyetlen lehetőség -, valamint több mint negyven gyerek látogatja a napközijüket. A legkisebb velük lakó gyerek most lesz három éves, míg a legidősebb elmúlt 18 éves. A nővérek követik azoknak a fiataloknak is az életét, akik már családot alapítottak, vagy önellátók és így élnek tőlük külön.
Szintén Nagykárolyban több mint öt éve működik a Stella Maris Integrációs Központ, amely óvodát és napközit működtet a város szegény családjaiból érkező gyerekeknek. A sokak által csak "cigányközpontként" nevezett Teremi úti intézmény, a Klaus Winter Házban ötven gyermeket fogad hétköznaponként, de tevékenysége sokkal többekre fejti ki áldásos hatását - a közeli "telep" családjaival tartja a kapcsolatot, segíti őket hivatalos ügyeikben, bármilyen nehézségükben.
Az említett szervezetek, egyesületek tehát csak Szatmár Megyében legalább nyolcezer személyt segítenek közvetlenül. Ez a szám tovább bővülne, ha hozzáadnánk a plébániai szeretetszolgálatok vagy épp az önkéntes beteglátogatók által támogatottakat. Minden rászoruló segítésével azonban könnyebb lesz családjuk élete is. A Püspökség intézményei tehát jelentős terhet vesznek le azokról a közösségekről, településekről, városokról, ahol áldásos tevékenységüket kifejtik.
A 2%-os adóátutaláshoz szükséges adatokat megtalálják a szatmariegyhazmegye.ro oldalon. -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezetet "Asociaţia Organizaţia Caritas a Diecezei Satu Mare" néven kell berni a 230-as formanyomtatványba, adószám 4960929, a bankszámla száma pedig: RO 80 RNCB 0221011282140001.
A Boldog Scheffler János Központot a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek egyesületén lehet támogatni. A formanyomtatványba a következő nevet kell ehhez beírni: Asociaţia Surorile de Caritate Sf. Vicentiu. Bankszámla számuk: RO 87 OTPV 280000729983RO01, adószám (cod fiscal): 10218054.
A Szent Rita Egyesületet a nyomtatványban "Asociaţia Sfânta Rita Satu Mare" néven kell szerepeltetni, bankszámla számuk: RO 51 BTRL 0310 1205 D333 33XX . Adószám: 22369174.
Aki a Máltai Segélyszolgálat szatmári kirendeltsége részére szeretné felajánlani adója 2%-át, a "Serviciul de Ajutor Maltez Sucursala Satu Mare" megnevezést kell beírja, a RO 18 BRDE 310 SV 02777393100 bankszámlaszámot és a 12350387-es kódot (Cod Fiscal).
A Piarista Nővérek szolgálatát egyesületükön keresztül lehet támogatni - Asociatia Congregatia Surorilor Piariste, melynek bankszámla száma RO 69 BTRL RONCRT 0301526601, adószám: 17187362.
A Stella Maris Integrációs Központot a nagykárolyi Szentlélek plébánián keresztül lehet támogatni - Parohia Romano Catolică nr. 2 Carei. A bankszámlaszám RO 82 RNCB 0222110482650002, adószám: 9036598.
szatmar.ro

Hat város, hét előadás
Holnap Nagyváradon, az azt követő napokban Szatmárnémetiben, Nagybányán és Nagykárolyban, jövő kedden pedig Sárospatakon mutatja be a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a Furik Rita rendezésében készült Az én mesém című gyermekelőadást, május 8-án és 9-én pedig a társulat Kassán játszik a Thália Színházban, ahol az említett produkció mellett a Böjttől böjtig című táncszínházi előadással lépnek színpadra (szintén Furik Rita rendezése). A turnét a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.
(fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felújítják a nagykárolyi Petőfi-szobrot
Petőfi Sándor nagykárolyi mellszobrának talapzatáról néhány héttel ezelőtt lehullott pár márványlap.
Az RMDSZ helyi szervezete már a következő napon visszaragasztatta azokat. Kovács Jenő jelenlegi polgármester, az RMDSZ helyi elnöke és polgármesterjelöltje elmondta, új talapzatot fognak készíttetni a szobornak, s minderről már szakértőkkel is egyeztetett.
„Annak örüljünk, hogy van egy Petőfi Sándor-mellszobor Nagykárolyban” — alapozta meg közlendőjét Kovács Jenő, aki tudatta, hogy a szakemberek azt javasolják, újítsák fel teljes egészében a talapzatot, és kis márványlapocskák helyett egybefüggő tömbökkel díszítsék azt. „Teljes kőlapokat kell ráragasztani, ha időtálló mellszoborra vágyunk. A kivitelezésre talán még ezen a nyáron sor kerülhet. Mindenesetre a nagykárolyiak türelmét kérem, hiszen semmiképpen sem szeretnénk elkapkodni a felújítást. Az a fontos, hogy úgy építsük meg, hogy húsz év múlva ne kelljen ismét ezzel foglalkozni” — tette hozzá.
frissujsag.ro

Amputáció és elvesztett illúziók – avagy Trianon újratöltve
„Erdély határai megtámadhatatlanokká váltak, ezzel a román delegáció elérte legfőbb célját” (Tatarescu román külügyminiszter)
Hetven éve május elején egy végzetes döntés tartotta lázban a magyar közvéleményt. Párizsban összeült négy nagyhatalom külügyminisztere, hogy döntést hozzon a világháborúban vesztes Magyarország és Románia területi vitájában.
A párizsi Luxemburg-palotában 1946. május 7-én rendezett négyhatalmi konferencián Molotov szovjet külügyminiszter elnökölt, és a nagy kerek asztal körül ott ült Byrnes amerikai, Bevin brit és Bidault francia külügyminiszter. Mellettük tanácsadók gondterhelt arccal, az asztal körül fontoskodó titkárok. A kép azt sugallja, hogy megfontolt döntés születik, pedig erről szó sem volt. A Romániát és Magyarországot egyaránt megszállva tartó Szovjetunió már régen döntött. Maradtak a trianoni határok. A három nyugati hatalom képviselői érdekteleneknek mutatkoztak. Byrnes egy ideig még lebegtette azt a véleményt, hogy esetleg a két állam tárgyalhatna hogy „csökkentsék az idegen uralom alatt élők számát”, de hamar ejtette a javaslatot. Mosta kezeit. Így eldőlt, hogy a trianoni határok maradnak.
Amikor a remény még élt
A hatalmas életerő, amely megmutatkozott a szétlőtt, kirabolt, megalázott országban, 1946 tavaszától reményeket és illúziókat is táplált. Az illúziók közé kell sorolnunk, hogy sokan bíztak abban, a „demokrácia” nevében győztes szövetségesek most nem békediktátumokkal állnak elő – mint 1920-ban –, hanem igazságos rendezéssel. Ennek egyik feltétele lett volna a határok hozzáigazítása a néprajzi viszonyokhoz a Kárpát-medencében. Ám miközben Párizsban a külügyminiszterek kedélyesen kávézgattak, Csehszlovákiában napirenden volt a magyarok „kilikvidálása” (jogfosztása, deportálása, „reszlovakizálása”). Lengyelországot „eltolták” nyugatra, Besszarábiában, Kárpátalján berendezkedett a Szovjetunió, miként a balti államokban is.
A megszállt államokban, beleértve Németország keleti felét, hozzáfogtak a szovjetizáláshoz. De a remény még élt. Különböző forrásokból lehetett tudni brit és amerikai szakértői elképzelésekről, amelyek igazságosabb határokat tartalmaztak a Kárpát-medencében. Mégpedig nemcsak Románia, de Csehszlovákia, Jugoszlávia és Kárpátalja irányába is. Ezek a tervek azonban még 1944 előtt készültek. Később már eltűntek a külügyminisztériumok archívumaiban, hiszen a győztes Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia hallani sem akart területek átadásáról. Maradt tehát a két vesztes: Magyarország és Románia.
Egy ital 45 milliárdért
A döntés idején már háromszázezret meghaladó számú magyar menekült érkezett trianoni területre. Elképesztő körülmények uralkodtak. Megkezdődött a németek kitelepítése. Az országban éhínség fenyegetett. Budapest 30 571 lakóházából 23 százalék alig volt lakható, négy százalék pedig teljesen megsemmisült. Gyakran több család húzódott meg egy helyiségben. Hiány volt fűtőanyagból, élelmiszerből, gyógyszerből, ruhaneműből. Még napirenden voltak a rablások, „vetkőztetések”. Az országnak el kellett tartania az itt állomásozó milliós szovjet hadsereget, a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot, emellett jóvátétel gyanánt hatalmas élelmiszer-szállítmányok indultak a Szovjetunióba. A megszállók kezébe került a magyar ipar színe-java, az összes korábbi német és osztrák tulajdon. Még Nyugaton volt a magyar nemzeti vagyon jelentős része, mozdonyok, hajók, üzemek felszerelése, a Nemzeti Bank teljes aranykészlete. Jugoszlávia és Csehszlovákia is követelte a jóvátételt. Fenyegetően közeledett a magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény végrehajtása. Újabb tízezrek keltek útra a bizonytalan jövő minden félelmével.
Eközben csúcsot döntött az infláció. Az árak napról napra emelkedtek, a csirkehús kilója tavasszal már 3 millió pengő, egy kiló szalonna 6 millió. Cipőt, ruhát kapni nem lehetett, csak horribilis összegekért. Egy pohár sör, amely a békeidőkben 38 fillér volt, 1945-ben már négyezer pengő, 1946 márciusában 77 ezer, május közepén két és fél millió, júniusban már 45 milliárd! Az emberek idegei végsőkig feszültek, mindenki azt várta: legyen ennek vége! A kommunista propaganda harsogta is: a stabilizációt csak ők tudják megcsinálni.
Ma kit akasztanak?
Közben naponta hozták az újságok, hogy hány háborús bűnöst akasztottak fel, milyen fasiszta bűnök kerültek napvilágra, a kommunista politikai rendőrség hetente leplezett le „fasiszta összeesküvést”, mintegy muníciót adva a Párizsban keményen dolgozó Jan Masaryk csehszlovák és Tatarescu román külügyminiszternek. Magyarország szerintük továbbra is revizionista, fasiszta, Európa „enfant terrible”-je. A tisztviselők rettegtek a B listától. A „demokrácia” fogalmát kisajátító marxista pártok ezzel valójában politikai tisztogatást hajtottak végre a közszférában. Így – családtagokkal – legalább negyedmillióan maradtak egzisztencia nélkül. Nagy Ferenc kormánya elrendelte a Nemzeti Bank alárendelését a kormánynak (vagyis a kommunista vezetésű Gazdasági Főtanácsnak), a devizák és az arany bejelentési kötelezettségét és a kötött gazdálkodást. Elértéktelenedtek a nyugdíjak, hadsereg szinte nem maradt, központi anyag- és árhivatalt hoztak létre, a külkereskedelmet állami irányítás alá vették. Nagy Ferenc miniszterelnök a májusi döntés előtt Moszkvában járt. Sztálin elemében volt. Az 1940–41-es magyar–szovjet „közeledés” kapcsán azt mondta: „A Szovjetunió vezetői a maguk egyszerűségében nem gondoltak arra, hogy a magyarok rokonszenve a Szovjetunió iránt nem őszinte, hanem csak színlelt.” Nagy Ferenc hazaérve azt az illúziót keltette, hogy a szovjet vezetés támogatja Magyarország területi igényeit. Látszólag Révai József és a kommunista párt is csatlakozott. Nagy Ferenc Székesfehérvárott május 5-én azt mondta, hogy „a Szovjetunió kormánya minden kérésünket teljesítette”. Így aztán nemcsak a magyar miniszterelnök döbbent meg május 7-én, de a magyar közvélemény is. Jó pesti szokás szerint éjfélkor már az egész város tudott a döntésről. Kiderült, hogy a szovjet vezetők „a maguk egyszerűségében” csak színleltek.
A kommunisták szerint mindez azért történt, mert Moszkvában nem elégedettek a magyarországi helyzettel. Tovább kell tehát lépni a szovjet rendszer megteremtése felé.
A skizofrén állapotokra jellemző, hogy a közvélemény aznap, amikor értesült a magyarságra nézve tragikus párizsi döntésről, olvashatta Nagy Ferenc hálálkodó táviratát Sztálin József úrnak. Ebben tolmácsolja a magyarság „soha el nem múló háláját azért, hogy a szövetséges hatalmak a felszabadítás sorsdöntő tényével megnyitották a demokratikus, békés fejlődés lehetőségét…” A sajtóhírek szerint kiderült az is, hogy a magyar kormány Budapesten átnyújtott diplomáciai jegyzéke a párizsi tárgyalásokon egyáltalán nem került szóba. Ráadásul a béke-előkészítéssel megbízott profi diplomata (Kertész István) csak 9-én érkezett Párizsba. Erre mondta május 8-án a magyar parlamentben Nagy Vince szabadságpárti képviselő, hogy a magyar álláspontot tartalmazó „jegyzéket” nyilván a Petőfi Sándor utcai postaládába dobta a külügyminiszter. Fokozta az elkeseredést, hogy a rádió – valószínűleg tévesen értelmezve Byrnes álláspontját –, azt közölte, hogy az amerikaiak népszavazást kezdeményeztek a határaink menti területekről, de ezt a másik három hatalom elvetette.
A remények szertefoszlása és a kormány teljesítménye éles bírálatot váltott ki a parlamentben, főként a Magyar Szabadság Párt részéről. Sulyok Dezső 1946 folyamán többször is kifejtette, hogy magyar tömegeket elszakítani egymástól rossz határokkal semmivel sem igazolható eljárás. Sulyok konkrét javaslatot is készített májusban a külügy számára, amelyben nemcsak Kelet-Magyarországon igényelte a magyarlakta területek visszacsatolását, hanem egy korridorral megoldva Erdélyben a Székelyföldet is elérhetőnek tartotta. Javasolta ugyanakkor a felvidéki színmagyar területek Magyarországhoz csatolását is, amivel okafogyottá válhatna a lakosságcsere és az a csehszlovák igény, hogy az összes magyart kitelepítsék.
Sopront vissza Ausztriának
A miniszterelnök a kritikákra azt válaszolta, már az is eredmény, hogy a magyar álláspontot meghallgatták Moszkvában. Aztán Nagy Vincének felrótta, hogy „úri fölénnyel, lekicsinyléssel” szólt a magyar béke-előkészítés színvonaláról, mulasztással vádolva a kormányt. A miniszterelnök aztán egészen veszélyes vizekre evezett. A Nemzetgyűlésre bízta, gondoskodjék arról, hogy „ne legyek kénytelen ezzel a képviselő úrral ebben a teremben ülni.” Rákosi Mátyás, Marosán György és a többi nagy „demokrata” élénken helyeselt. Ők már tudták, hogy hamarosan egyik Nagy sem fog a parlamentben ülni, menekülni kényszerülnek. A sors fintora, hogy Nagy Ferencnek előbb kellett elhagynia az országot, mint Nagy Vincének. De csak egy hónappal. A vitában többször elhangzott a „hazaáruló” kifejezés, a leghangosabban éppen onnan, ahol tényleg nagy számban ültek, a kommunisták padsoraiból.
Nagy Ferenc talán bízott abban, hogy majd a párizsi békekonferencián sikerül eredményt elérni, bár washingtoni, londoni, párizsi útja e téren teljes kudarccal végződött. Sokan ringatták magukat abba a hitbe, hogy nem a végső döntés született meg. De a 22 ezer négyzetkilométeres magyar igény végül egy négyezer négyzetkilométeres sávra csökkent, ami alig nagyobb, mint Tolna megye. Ezen a keskeny sávon található Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti, Nagyszalonta. Közben a csehszlovák állam újabb területi igényekkel lépett fel Magyarországgal szemben, a „pozsonyi hídfő” megnövelését követelve. Sőt nyugati szomszédunknál a kommunista párt követelte Sopron és környéke elcsatolását Ausztriához, amelyet a „Horthy-féle fasiszta terror politikai mesterkedései szakítottak el Ausztriától”. Csatlakoztak a szociáldemokraták is. Az osztrák követelés nem valósult meg, paradox módon talán azért, mert ez a terület szovjet megszállás alatt volt, és Sztálin Magyarország szocialista átalakítását biztosabbnak érezte, mint Ausztriáét.
A zöldséges mérlege
A hetven éve május 7-én meghozott döntést a párizsi békekonferencián már nem módosították. Meglepő volt Jebb brit küldött érvelése Románia mellett: „veszélyes megzavarni egy ország gazdasági életét területi amputációkkal, még akkor is, ha azok részben indokoltnak látszanak”. Az amputálás Trianonban történt. Hogy Párizsban, Moszkvában, Londonban, Washingtonban megint a mi kárunkra tévedtek, az bizony a mi diplomáciánk, érdekérvényesítő képességünk, politikai és egyéb önzésünk, szűklátókörűségünk, kishitűségünk következménye is. Ez akkor is igaz, ha tudjuk: a zöldséges mérlege mindig a maga javára téved.
Hetven éve – ne áltassuk magunkat – nemcsak az első félidőt vesztettük el, de egy mérkőzést is. Most már a tét, hogy megőrizzük hitünket, kultúránkat, nyelvünket, s ha muszájból is, jobb teljesítményt nyújtsunk elődeinknél. Ehhez elengedhetetlen, hogy megszabaduljunk a mesterségesen belénk táplált kishitűségtől és újjáépítsük a tudatosan aláásott erkölcsi erőnket.
Szerencsés Károly
A szerző történész, egyetemi docens
Magyar Hírlap

Csalafinta hozomány
Május 31.-én, kedden 18 órától kerül sor a Nagykárolyi Városi Színházban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának bemutatójára, „Csalafinta hozomány" címmel.
A társulat így mutatja be a darabot: „Nem csupán makk, hanem tökmakk. Naná, hogy ilyen szó nincs a magyar nyelvben. Ebben az előadásban viszont az is van, ami nincs. Hiszen „dicsekedni azzal is lehet, ami nincs!" - mondja az előadás egyik szereplője.
Ízig-vérig „made in Szatmária" produkcióról van itt szó, kérem szépen. Egy olyan parasztkomédiáról, amely telis-tele van egészséges-ízes szatmári poénnal. Szó, mi szó: bővelkedik kacagni való hökkenőkkel és bökkenőkkel. Van egy eladósorban lévő szegény lány, akit a nagygazda csak akkor vesz el feleségül, ha van hozománya. Márpedig hozomány az nincs. No, és itt jön a szatmári furfang: nincs stafírung, de mégis van. Most legyünk okosak. Nincsvan. Persze ott a Bandi-kutya, amelyik megdöglött, és büdös, mint a göringy. Ráadásul Nyanyóka alig bírja tartani a vizületét. Józsi meg járt a másvilágon, ahol bóklászó angyalok gazt szednek Szent Péter lovának. Veres Gyurka bácsi pedig már nem tud ártani az asszonyoknak, de az is jó lenne, ha egyeseket legalább piszkálgatna. Szóval vannak dolgok..."
Az előadásra már kaphatóak elővételben belépőjegyek. A jegyek ára felnőtteknek 20 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 15 lej, melyeket a Nagykárolyi Művelődési Központban lehet megvásárolni.
szatmar.ro

Kelemen Hunor: Szatmárnémetiben csak Kereskényi Gábor válthatja le a jelenlegi polgármestert
Kelemen Hunor szerint Szatmárnémetiben csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje, Kereskényi Gábor válthatja le Dorel Coica jelenlegi polgármestert, ezért az elégedetlenek és a változást akarók nemzetiségre való tekintet nélkül Kereskényi megszavazásával érhetik el a céljukat.
Az RMDSZ elnöke egy pénteki szatmárnémeti sajtótájékoztatón beszélt erről egy közvélemény-kutatás eredményére hivatkozva.
Kelemen Hunor úgy értékelte, hogy Szatmárnémeti az elmúlt négy évben nem élt a fejlődési lehetőségeivel. Szerinte éppen Szatmár megye másik fontos városa, az RMDSZ-esKovács Jenő által vezetett Nagykároly bizonyítja, hogy van lehetőség a fejlődésre, ha van vízió a város jövőjéről, és ezt munkával akarják megvalósítani.
Az RMDSZ elnöke dinamikus, elkötelezett emberként mutatta be Kereskényi Gábort, aki a biztonság érzetét és a tervezhetőséget hozhatná vissza a város életébe, és biztosíthatná, hogy Szatmárnémeti visszatérjen a fejlődés útjára. A megyei önkormányzat elnöki tisztségére jelölt Pataki Csabának a kiegyensúlyozottságát, megfontoltságát, és a megye gondjainak a jó ismeretét emelte ki. Kereskényi Gábor a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a változás Szatmárnémetiben nemcsak szükséges, de lehetséges is. Ezt segíti elő az RMDSZ és a Szatmár megyében jelentős súllyal rendelkező Német Demokrata Fórum együttműködése. Hozzátette: a két szervezet együttműködésének alapját az a meggyőződés adja, hogy lehet többet, és lehet jobban.
Az RMDSZ kiemelt céljának tekinti, hogy visszahódítsa a 37 százalékban magyarok által lakott Szatmárnémeti polgármesteri székét, és a 34 százalékban magyarok által lakott Szatmár megye önkormányzati elnöki tisztségét. Mindkét tisztséget korábban az RMDSZ politikusai töltötték be a négy évvel ezelőtti választásokig, amikor a két nagy román párt szövetsége szerezte meg a tisztségeket.
maszol.ro

Először tartottak találkozót a szatmári egyházmegye roma közösségeinek
Kicsik és nagyok, de többségében fiatalok vettek részt azon az egyházmegyei találkozón, amelyet a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye pasztorális tanácsának romapasztorációs munkacsoportja szervezett a római katolikus romák számára. A helyszín a nagykárolyi Stella Maris Integrációs Központ épülete volt. Reggeltől a gyerekek zenés-táncos műsorát tekinthették meg a résztvevők, de a különböző helyekről – Erdődről, Túrterebesről, Krasznabéltekről és Szatmárnémetiből – érkezett csoportok is bemutatkoztak. A rendezvényre meghívták a Máltai Segélyszolgálat szatmári kirendeltségének munkatársait is, akik ismertették a vonatkozó szociális területen végzett munkájuk eredményeit. Hompoth Lehel, az integrációs központ vezetője elmondta, elsősorban azért szervezték meg a találkozót, hogy a különböző roma közösségek között kapcsolatot, párbeszédet kezdeményezzenek, a zárt közösségeket az egyházban oldják fel és így segítsék integrációjukat.
A „Mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12,32) mottóval szervezett találkozó legfontosabb része a fél tizenkettőtől kezdődött szentmise volt, amit több paptestvérével közösen Schönberger Jenő püspök mutatott be az integrációs központ imatermében. A szentmise elején Borota Ottó, a nagykárolyi Szentlélek egyházközösség plébánosa és a Stella Maris Integrációs Központ lelki vezetője úgy fogalmazott: „Azért vagyunk itt, hogy imádkozzunk a római katolikus romákért és nem romákért, hogy valóban közelebb kerüljünk Istenhez. Krisztus egyházának a szeretete számunkra is sokat kell, hogy jelentsen, érezze mindenki, hogy egy közösséghez, egy családhoz tartozik.”
Az Apostolok cselekedeteiből idézve emlékeztetett, amikor Péter apostol Cornelius százados házában a pogányoknak hirdette az evangéliumot, hangsúlyozta, hogy Isten nem személyválogató, mindenki kedves előtte, aki féli őt és az igazságot cselekszi, bármely néphez tartozzon is. „Azért imádkozunk, hogy megismerjétek, szeressétek és keressétek az Istent, és felismerjétek benne Jézust, a barátot, a mestert, a tanítót” – tette hozzá.
Schönberger Jenő püspök szentbeszédében a család és az egyház kapcsolatáról beszélt: „Első alkalommal tartunk ilyen találkozót itt, Nagykárolyban, amikor összegyűjtjük roma testvéreinket, egy kis együtt ünneplésre, tapasztalatcserére. Roma testvéreinknek van egy hatalmas kincsük, ez pedig a család, ami a közösségnek, az összetartozásnak olyan erős jellemvonása, amelyet mi bizony megirigyelhetnénk. De mi az összetartozásunkat megéljük a hitünkkel kapcsolatosan is. Ugyanazt a hitet valljuk, mindenki Isten gyermeke. Krisztus közösségét építjük az egyházmegyében, szeretnénk valóban egy közösség lenni. Ha itt van egy élő közösség, akkor vagyunk mi igazán Krisztus misztikus testének, az egyháznak élő tagjai. Ha mi ezt nem tudjuk itt, az egyházmegyében megélni, akkor csak beszélhetünk arról, hogy mi a nagy egyháznak is tagjai vagyunk... Itt kell megerősödnünk, itt, ezen a szinten kell összetartóbbak lennünk. Amikor kinyitjátok magatokat a nagy, katolikus, keresztény testvériségre, akkor a ti belső családotok nem vész el, hanem sokkal inkább megerősödik.”
A püspök a gyerekek keresztény hitben való nevelésére buzdított: „Fontos, hogy az a közösség, amelyben éltek, az is olyan erős legyen, mint a családotok. Sok gyerek van itt, a gyerekek pedig mindig a felnőttektől tanulnak. Nem a szavak, hanem az életpélda az, ami vonz, és ami meghatározza a későbbi életet. A roma közösségben a tradíció, a hagyomány nagyon fontos. Amit a gyerekek a szülőktől látnak, azt viszik tovább. A mi feladatunk, hogy teret adjunk ezeknek a gyerekeknek, hogy Isten szeretetében is növekedjenek. Isten felé akarjuk vezetni őket, de ez otthon kezdődik, amikor a szülő megtanítja imádkozni a gyermekeit, amikor beszél nekik a jó Istentől, amikor a gyerekek látják, hogy szüleik hisznek, imádkoznak, úgy élnek, mint Isten gyermekei.”
Magyar Kurír

A romániai magyar görögkatolikus egyházközségek képviselőivel tárgyalt Soltész Miklós államtitkár
Május 31-én Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Szatmár megyei Nagypeleskére látogatott, ahol a romániai magyar görögkatolikus egyházközségek képviselőivel folytatott megbeszélést – tájékoztatott ifj. Pallai Béla parókus.
A máramarosi egyházmegye magyar görögkatolikus közösségét Kozsán István mikolai és Sándor Kornél szárazberki, a nagykárolyi és nagyváradi közösséget Vadas Krisztián, az érmellékit pedig Endrédi Endre csokaji parókus képviselte. A találkozón jelen voltak még id. Pallai Béla címzetes esperes, ifj. Pallai Béla parókus, Pataki Csaba szenátor, Erdei D. István romániai parlamenti képviselő, Riedl Rudolf, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke, Béres Antal Elek, lázári község tanácsosjelöltje, Kiss András operatív igazgató, valamint Geszterédi Andrea pályázatokért felelős szakember.
Az első hasonló találkozóra Temesváron került sor 2010. november 27-én Szászfalvi László államtitkárral, majd Balog Zoltán miniszterrel 2015. május 9-én Nagykárolyban, most pedig Soltész Miklós államtitkár folytatott megbeszélést a romániai magyar görögkatolikus lelkészekkel.
A látogatás a műemlék templom bemutatásával kezdődött, melynek során a vendégek megtekinthették az épület padlásán 2011-ben felfedezett, s a Budapesti Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézetében helyreállított, az Istenszülőt a gyermek Jézussal ábrázoló ikont, amelyet Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban, valamint Keszthelyen, a Festetics-kastélyban is bemutattak a nagyközönségnek.
Nem véletlenül került sor a találkozóra Nagypeleskén, hiszen a település kincseként ismert, a századfordulón kegyképként tisztelt ikonnak helyet adó templom – a nemrég felújított nagykárolyi görögkatolikus templom után – a következő a sorban, amelynek felújítására támogatást remélnek. Jelenleg ez a legnagyobb műemlék templom Romániában, ahol magyar nyelven végzik a görögkatolikus szertartásokat. A látogatás a parókia nagytermében folytatódott, ahol ifj. Pallai Béla a romániai magyar görögkatolikusok helyzetét bemutató, vetítéssel egybekötött előadását hallgatta meg az államtitkár.
Nagypeleskére az 1700-as évek elején telepítette be a Becsky család a görögkatolikus jobbágyokat. A lakók hamarosan fatemplomot is építettek. A már szűknek bizonyuló templom helyett 1821-ben újat emeltek téglából. Az ikonosztáziont 1907-ben, az oltárt 1913-ban a budapesti Rétay és Benedek műintézetben készítették, historizáló faragásokkal és bizáncias stílusú képekkel. A község lakóinak többsége ma is magyar görögkatolikus. A peleskei Istenszülő-ikon 1700 körül, nem sokkal az egyházközség alapítása után készülhetett. Elképzelhető, hogy galíciai eredetű, de már a Kárpátok belső oldalán megtelepedett festők műhelyéből származik.
magyarkurir.hu

Az új városi tanács összetétele
A vasárnap megtartott helyi önkormányzati választások eredményeként Nagykárolyban a helyi tanács összetétele is módosult.
Ahogyan arról beszámoltunk a szavazatok eredményeként az új tanácsban 12 RMDSZ-es tanácsos lesz, 3-an érkeznek a PSD listájáról, 2 tanácsossal lesz jelen a PNL, és 2-vel az ALDE.
Kovács Jenő 5 733 szavazat révén lett újra polgármester
szatmar.ro

RMDSZ-párti maradt az erdélyi magyarság
A négy évvel ezelőtti helyhatósági választásokhoz képest kisebb százalékban, a szavazóképes romániai választópolgárok 48,44 százaléka adta le voksát vasárnap a polgármesterekre és a helyi és megyei önkormányzatok képviselői listájára. A polgármester-választásokat országszerte a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte 37,62 százalékkal és 1638 mandátummal, a második helyre szorult Nemzeti Liberális Párt (PNL) részesedése 32,80 százalék 1065 polgármesteri mandátummal. A negyedik helyen az RMDSZ végzett 4,35 százalékkal és 195 polgármesterrel. A helyi és a megyei önkormányzatok listáján szerzett szavazatok alapján az RMDSZ mindkét esetben átlépte az országos öt százalékos küszöbértéket.
A Központi Választási Iroda keddi, 97,99 százalékos feldolgozottság mellett közzétett adatai szerint az RMDSZ 93, az EMNP és az MPP 6-6 mandátumot szerzett a megyei önkormányzati listáin. A helyi tanácsokban az RMDSZ mérlege 2281 tanácsos, az Erdélyi Magyar Néppárt 207, a Magyar Polgári Párt pedig 158 tanácsosi mandátum birtokosa. Az RMDSZ a magyar politikai alakulatokra leadott szavazatok 88,17 százalékát gyűjtötte be, az EMNP a 8,21 százalékát, míg az MPP a 3,62 százalékát. Az RMDSZ megyei listáira 410 213 szavazat érkezett. Az EMNP és az MPP megyei listáira 38 215, illetve 16 824-an szavaztak. Az RMDSZ 16, az EMNP 7 megyében, az MPP csak Kovászna ésHargita megyében állított megyei listát.
RMDSZ-párti Székelyföld
Hargita megyében Székelyudvarhely kivételével a legtöbb városban papírforma szerinti eredmények születtek. Az RMDSZ-es Ráduly Róbert Kálmán 72 százalékos támogatottsággal úgy tudott újabb mandátumot szerezni Csíkszeredában, hogy még csak meg sem próbált kampányolni. Az sem meglepő, hogy a megyeszékhely tanácsában megőrizte a többségét az RMDSZ: a szövetség 14 önkormányzati képviselőt állíthat, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) listájáról 3 tanácsos jutott be, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig egy képviselőt delegálhat.
A csíkszéki településeken Balánbánya kivételével minden községnek magyar polgármestere van. A legnagyobb meglepetést a megyében kétségkívül a harmadik esélyesként induló, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP által is támogatott Gálfi Árpád győzelme okozta Székelyudvarhelyen. Gálfi maga mögé utasította a korábbi polgármestert, Bunta Leventét és az RMDSZ jelöltjét, Arros Orsolyát is. A tizenkilenc tagú önkormányzati testületben a végleges eredmények szerint az EMNP–MPP választási koalíciónak tizenegy képviselője foglalhat helyet, míg az RMDSZ nyolc tanácsosi mandátumot szerzett. Szentegyházán az EMNP–MPP koalíció jelöltje, Molnár Tibor győzött. Gyergyószentmiklóson a Magyar Polgári Párt megőrizte a városvezetői tisztséget: a legtöbb szavazatot a várost korábban ideiglenesen irányító Nagy Zoltán kapta.
A helyhatósági választások egyértelmű győztese Kovászna megyében is az RMDSZ volt.
A szövetség a megyében 34 polgármesteri mandátumot szerzett, és három további településen – Gelencén, Málnáson és Zabolán – az RMDSZ által is támogatott MPP-s jelölt győzött. Mind a négy magyar többségű város élén RMDSZ-es polgármester áll, és önkormányzati többséget is szereztek. Az Erdélyi Magyar Néppárt egyetlen polgármesteri mandátumot sem szerzett: elveszítette Maksát, ahol az RMDSZ nyert, és Nagyborosnyót, ahol a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) jelöltje győzött.
A kampányban rendkívül diszkrét Antal Árpád (RMDSZ) ezúttal is simán, a szavazatok 73 százalékát megszerezve újrázott Sepsiszentgyörgyön, legfontosabb kihívója, a néppártos Bálint József csupán 9 százalékot kapott.
Szatmárnémeti siker, váradi vereség
Szatmár megyében a végleges adatok szerint a szavazásra jogosultak 47,82 százaléka vonult urnák elé. A legádázabb küzdelem a megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben zajlott, ahol a szövetség négyévi szünet után magyar polgármester állítását tűzte ki célul Kereskényi Gábor parlamenti képviselő személyében. A végleges adatok szerint Kereskényi a leadott voksok 42 százalékával lett a partiumi város polgármestere, ahol a magyar közösség a lakosság 36 százalékát teszi ki. Az RMDSZ tíz tanácsost juttat be a szatmárnémeti döntéshozó testületbe, és így a tanács legnagyobb frakciója lesz, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 7, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) pedig 3–3 tanácsosi mandátumot szerzett.
Elsöprő győzelmet aratott a szövetség Nagykárolyban is, ahol Kovács Jenő eddigi polgármester a leadott voksok 67,77 százalékát szerezte meg. Emellett Avasújváros, Börvely, Mezőpetri, Érendréd, Hadad, Halmi, Kolcs, Kökényesd, Lázári, Mezőfény, Pusztadaróc, Szatmárhegy, Sárközújlak élén áll RMDSZ-es polgármester, de Egriben, Szatmárpálfalván és Ákoson elvesztette a községvezetői széket. Az MPP Egriben, Kaplonyban, Csomaközön és Mezőteremben szerzett polgármesteri széket.
Az elmúlt két évtized legnagyobb vereségét szenvedte el az RMDSZ Nagyváradon, ennek eredményeként az eddiginél jóval kisebb súllyal bír majd a helyi tanácsban, ahol két magyar tanácsossal lesz kevesebb. Ilie Bolojan eddigi polgármester hatalmas fölénnyel nyerte a versenyt, a PNL-es politikus a voksok 70,95 százalékát szerezte meg, az őt követő Huszár István csupán a szavazatok 13,03 százalékát kapta. Nagyváraddal ellentétben a megyében az RMDSZ-nek nagyjából sikerült megőriznie erejét, az eddigi 24 polgármesterből 23-at sikerült megtartani.
Szilágy megyében Debren, Haraklány, Ipp, Kárásztelek, Kraszna, Krémer, Oláhbaksa, Sarmaság, Szilágybagos, Szilágycseh, Szilágyperecsen, Szilágysámson, Szilágyszeg, Varsolc élén áll majd RMDSZ-es polgármester, míg Szilágynagyfaluban MPP-s támogatással független jelölt nyert. Szintén MPP-s támogatással nyert a szövetség jelöltje a Máramaros megyei Hosszúmezőn. Nagybányán a magyarok jó szereplésének köszönhetően két RMDSZ-es önkormányzati képviselő is lesz a tanácsban.
Jobb eredmény Kolozsváron
Kolozs megyében a végleges adatok szerint a szavazati joggal rendelkező lakosok 44,88 százaléka vonult urnák elé, a megyeszékhelyen ennél kisebb volt a részvétel. Emil Bocot hatalmas szavazatfölénnyel választották ismét elöljárójukká a kolozsváriak, az eddigi polgármester a voksok 69,1 százalékát kapta. Őt Horváth Anna követi.
A helyi tanácsosi lista is nagyobb arányú támogatottságot szerzett, ennek köszönhetően az RMDSZ a jelenlegi négy helyett öt tanácsost juttathat be a döntéshozó testületbe, és jobb alkupozícióból tárgyalhat az eddigi koalíció esetleges fenntartásáról a győztes Nemzeti Liberális Párttal (PNL). A szövetségnek egyébként a szórványban is sikerült polgármesteri székeket szerezni, Beszterce-Naszód megyében Árpástón, Fehér megyében Torockón és Székelykocsárdon, míg Brassó megyében Apácán, Alsórákoson és Ürmösön van magyar elöljáró.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Cseresznye népzenei fesztivál
Péntek délelőtt került megrendezésre Nagykárolyban a Cseresznye népzenei fesztivál, mely egyben a népzenét, néptáncot tanuló kisdiákok tanévzáró ünnepsége is volt egyben.
Az eredetileg az amfiteátrumba tervezett műsort a szervezők a rossz időjárás miatt kénytelenek voltak átköltöztetni a Nagykárolyi Szociális Központ egyik termébe, de ez senkinek nem szegte kedvét. Hevele Erika, a program főszervezője köszöntötte az egybegyűlteket, és mutatta be a fellépőket.
A teljes műsor alatt a Rigófütty elnevezésű zenekar biztosított élő zenét, melynek tagjai: Horváth Lajos, Fátyol Béla és Lemák József. A zenekar tavaly alakult, és az önkormányzat támogatását élvezi. Az együttes a város szolgálatában áll, továbbá aktívan részt vesznek a fiatal nemzedék hangszeres oktatásában is.
A műsort az 1-es számú Általános Iskola előkészítő osztályos diákjai kezdték, akik népi gyermekjátékokat mutattak be, majd elénekeltek 3 népdalt. Ezután következtek a 3-as számú Általános Iskola diákjai, akik a program keretein belül heti egy alkalommal tanultak táncolni és énekelni ebben a tanévben, élő zene mellett. Az előkészítős apróságokat Zakariás Iringó készítette fel, az elsősöket pedig Tóth Márta. Az ügyes gyerkőcök népi gyermekjátékokat, népdalokat, és magyar táncot mutattak be a közönségnek.
A kicsik után nagyobbak következtek, a börvelyi Bekek Néptánccsoport néhány tagjai kedveskedett műsorral a részvevőknek, majd ifj. Fátyol Béla hegedűjátékát hallhattuk. A fesztivál közös játékkal, énekléssel, tánccal zárult.
szatmar.ro